Balassi Kiadó

Szerző

Sorozatok

Hírlevél

Cimkék

Kínai Olasz Német

Tóth G. Péter, Boszorkánypánik és babonatéboly

Két korszak, két fogalom: boszorkánypánik és babonatéboly.

Folytatás itt!

Kiadói ár!
5,250 Ft áfával

7,500 Ft áfával

(Az árat csökkentettünk 30 %-kal.)

Készletjelentés:

28 db készleten


A mágia megítélésének két, jelentésében merőben eltérő és a hatalom nézőpontjából értelmezhető leíró terminusa. Boszorkányhiedelmektől indukált félelem, vádaskodásba torkolló rettegés, az üldözés társadalmi kényszerei, majd annak elfojtása Mária Terézia idején; és szorongáscsökkentő adminisztrációs lépések a babonairtás jegyében II. József uralma alatt. Sok kérdés, több ezer nyitott bűnügyi akta, amire a kötet reflektál és válaszolni szándékozik.

1739–1740 szélsőségesen hideg tele az egész európai kontinensen súlyos megélhetési válsághoz és viszonylag magas halálozási rátához vezetett. Ezek az évek a Habsburg Monarchia sorsfordító évei voltak, tömeges halandóságot okozó pestisjárvánnyal, politikai krízissel, vesztes török háborúval. A társadalmi rend megbomlását követő cselekvések a tervektől az ámokfutásig, a szolidaritás hiányától az együttműködés kényszerének felismeréséig terjedtek. A korszak forró pontjai a lázas helyeket jelölték ki a Habsburg Birodalom testén. Több diplomáciai kudarc és katonai vereség után úgy tűnt, a birodalom az összeomlás szélére került.

A cselekvés ingája érdekcsoportok szerint hol itt, hol ott adott mozgásteret a korrekcióra. A vámpírpánik keltette rémület felszámolása Morvaországban, a kétes kimenetelű vámpírvadászat a pestistől sújtott Temesi bánságban, a horvátországi, a magyarországi és az erdélyi boszorkányüldözések mérséklése az 1750-es évek végén, majd a galíciai határszél vérvádakkal terhelt félelmeinek kezelése az 1760-as években, mind mérlegen volt a krízises években.

Mária Terézia – majd negyvenéves uralkodását követően – egy revitalizált birodalmat hagyott maga után. Hatékonyabb, az abszolút államtól a produktív állam irányába elmozduló igazgatási rendszert épített ki, megerősítette a határokat, a népesség jelentősen gyarapodott mind a születésszámban, mind a belső és a külső migrációnak köszönhetően. Lehetővé vált számára az is, hogy a Német-római Birodalom támogatása nélkül önálló hatalom maradjon Európa közepén, ahol kiteljesedett a társadalmi béke, és megjelent a közjó iránti hivatásvágy. Utódai, követve a példáját, folytatták a birodalom reformjait, noha annak újabb megroppanásával is számolniuk kellett.

A kötetet információkban gazdag melléklet, név- és tárgymutató egészíti ki,  képek, grafikonok térképek sokasága támasztja alá az elmondottakat.

  • Kiadás éve: 2020
  • Terjedelem: 744 oldal benne 134 oldal színes melléklet
  • Kötés: papírtábla
  • Formátum: A/4
  • ISSN 2416-0318
  • ISBN 978-963-456-066-1

Még nincsenek vélemények. Esetleg Ön?

Csak regisztrált felhasználóink írhatnak véleményt! Kérjük, regisztráljon!



Kosár  

(üres)

 

 

KÖNYVESBOLTUNK