Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében.
Copyright © 2001 Orlovszky Géza (sajtó alá rendezés), Balassi Kiadó
Tartalom
Tartalom
Tartalom
„Ismeretlen magyar költő a XVIII. századból” – írja róla Szinnyei József múlt század végén megjelent írói lexikona. Az irodalomtörténeti kutatás azóta sem derített föl újabb adatokat Toth István személyéről. Nem volt hivatásos költő, bár jelentős életművet alkotott, műveit számon tartotta, tevékenységét öntudattal vállalta. Két korszak határán élt, s míg száz évvel korábbi pályatársainak – akikhez műveltsége, ízlése révén inkább tartozik – emlékezetét fenntartotta az utókor történeti érdeklődése, a XVIII. század első felét a magyar irodalomtörténet alapító atyái szívesebben látták hanyatló, „nemzetietlen” korszaknak, mely legfeljebb tehetségtelen, felejtésre érdemes Gyöngyösi-epigonokat teremhetett. A Kazinczy és Toldy Ferenc által kiformált irodalomtörténeti elbeszélésben a kuruc költészettel lezáruló virágzás és a Bessenyei felléptével kezdődő új aranykor közötti évtizedek képzeletbeli zárójelek közé kerültek. Az epigonként elkönyvelt kor irodalmi termékei nagyrészt elkerülték a tudományos szövegkiadók érdeklődését is. „A költészet különböző nemei közül e hanyatlási időszakban csak a lírának voltak művelői, mert ami a többi ágakban történt, az oly csekély, hogy számba is alig vehető.” Arany János (Toldy nyomán) 1854-ben megfogalmazott verdiktje óta mintha a mai napig sem oszladozott volna fel teljesen a félhomály a „felvilágosodás századának” előszobájában.
Toth István életrajzának rekonstruálását megnehezíti, hogy nevének mindkét eleme igen gyakori. Ahogy ma, úgy a XVIII. századi Magyarországon sem nagyon találhattunk volna olyan kis falut, ahol ne lett volna Tóth (Tót, Tooth stb.) nevű család. A Cziráky-eposz lovasberényi kéziratának bejegyzése alapján mégis valamelyest közelebb tudunk kerülni szerzőnk származásához: „Szegény Atyámrúl, Dienesfalvai Gróf Cziráky Jósefrúl, annak Táborozásárúl […] Meghiratott nemes Völcsei Tóth István akkori Secretáriusa által.” A bejegyző Cziráky László, az eposz főhősének fia feltehetően még személyesen ismerhette a szerzőt, így tudósítását hitelesnek lehet elfogadnunk. A „secretárius” nemesi előneveként vagy származási helyeként megnevezett Völcsej Sopron megyében található község, Soprontól városától 25 km-re fekszik délkeleti irányban. Az 1754–55. évi országos {10} nemességösszeírás több Sopron megyei nemes Tóth családot is elismert, és közöttük valóban találunk völcsejieket is. Völcsejben élt Tóth Sándor megyei esküdt fia, Tóth Mihály. A közeli, Völcsejtől északkeleti irányban tíz km-re fekvő Muzsajban (ma a szomszéd faluval összevonva: Röjtökmuzsaj) írták össze a völcseji Tóth Sándor testvérét, Ferencet és annak fiát, Tóth Istvánt. Valószínű, hogy ez a muzsaji Tóth István a Cziráky-eposz szerzője.
Az életútra vonatkozó további információkat magukban a fennmaradt művek szövegében kell keresnünk. Az OSZK Kézirattár-beli Quart. Hung. 409. jelzetű kódex Széchényi Antalnéhoz címzett ajánló strófáiban a következőképpen nevezi meg magát a szerző:
Vegye hát kegyessen kegyes gratiája
Nagyságodnak esztet, melly mellett ajálla
Magát nagyságodnak alázatos szolgája:
Tott István az neve, Kis Unyom hazája.
Az 1748-ban keltezett kéziratban tehát a szerző a Vas megyei Kisunyomot vallja akkori lakóhelyének. A családtörténeti irodalom Vas megyében is számos Tóth családnevű nemesi családot tart számon. Kisunyomban éppen nem, de Tóthok találhatók a XVIII. század derekán Hidvégen, Salfán, Alsóőrön, Szigetben, Dukán, Hőgyészen, Kámban és Jákon. A szerző Vas megyei kötődésére utal még a szintén az ajánlásban megnevezett másik község, Bucsu is, mely, akárcsak Kisunyom, Szombathely tágabban vett határában található. Az idézett ajánlás címzettje, Széchényiné Barkóczy Zsuzsanna feltűnik a Cziráky-eposz szövegében is. A Cziráky és a Széchényi családot ekkor sokszoros baráti és családi szálak fűzték össze, az ő környezetükben kell tehát keresnünk szerzőnk további nyomait. Az akkoriban Lovasberényben őrzött Cziráky-levéltár a második világháború során szinte teljesen elpusztult. A családi archívum fellelhető töredéke ma az Országos Levéltár állományában található. Ezt az alig dossziényi iratanyagot szinte teljes egészében a Cziráky-eposzban elbeszélt eseményekről szóló missilis levelek teszik ki – közöttük több Toth István autográffal! A levelek nyomán azt is megállapíthatjuk, hogy szerzőnk leginkább a Toth, ritkábban a Totth István alakot használta. Szerzőnk további leveleire az OSZK Kézirattár missilis különgyűjteményében, Felsőbüki Nagy Pál iratai között bukkanhatunk. Megállapítható belőlük, hogy a költő szekretárius Cziráky József halála után nem sokkal már gróf Széchényi Antal szolgálatában állt. Az is valószínűsíthető, hogy Toth eleve a Széchényi család familiárisai közé tartozhatott, és Cziráky József csak „kölcsönkapta” őt sógorától. (Annál is valószínűbb ez a feltételezés, mivel maga Széchényi csak Cziráky József halála után, 1742 októberében száll táborba.) Egy, a hadjáratból hazaírt levelében Cziráky panaszkodik is, hogy „soha bizony még az apamnak sem volt annyi dolga mind most van nékem, ha három secretariusom volna sem győzné a sok irást.” Eredeti írnoka Kecskés János volt, eleinte vele íratja leveleit feleségének is, de Kecskés betegsége miatt („a’ hideg löli őtet”), úgy tűnik föl, Toth lépett a helyébe, és Cziráky elestéig az ő kézírásával íródnak ura levelei. {11} A szekretárius minden bizonnyal hazakísérte gazdája holttestét Kenyeribe, részt vett a temetésen, majd visszatért Kiscenkre, a háborúba készülődő Széchényi Antal szolgálatába. Az egykori/új gazda szintén katonaember, alezredesi rangban szolgálta végig az örökösödési háború első szakaszát. 1744-ben, a második insurrectio alkalmával saját költségén három huszárszázaddal egészítette ki ezrede állományát, ezért előléptették ezredessé. Az 1745-ös drezdai békekötésig Nádasdy Ferenc altábornagy parancsnoksága alatt harcolt, majd a németalföldi hadszíntéren állomásozott. 1748 elején szerelt le, de mivel szándékai ellenére nem sikerül megszereznie az éppen üresedésben lévő somogyi főispánságot, sértődötten visszavonult a birtokaira gazdálkodni. Az örökösödési háború során többnyire csak a karácsonyt és a tél egy részét töltötte otthon, Kiscenken; felesége, Barkóczy Zsuzsanna, ha csak tehette, követte a táborba. A birtokok ügyeit a gazda távollétében teljes jogú „plenipotentarius”-ként Felsőbüki Nagy Pál intézte. A hozzá, illetve a család többi tagjához írott levelekből láthatjuk, hogy Toth István szekretáriusi minőségben végig Széchényi Antal mellett volt a háború folyamán. Széchenyi hivatalos levelezését – jól felismerhető, szép kézírása alapján – mindvégig ő intézi. Az írnokságból 1751-ben költ ki, ekkor ugyanis Széchényi Antal újra katonai szolgálatot vállalt – a Károlyi és a Kálnoky huszárezredek vezetésével bízták meg –, és az Abaúj megyei Göncre költözött. Toth István ide már nem ment vele; Széchényi brigadéros új írnoka Gáll János. Csak találgatásra vagyunk utalva a titoknokságot letett Toth István további sorsát illetően. Mint láttuk, 1755-ben Muzsajon hasonnevű nemest lajstromoztak – talán letelepedett gazdálkodni. A Széchényi családdal nem szakadt meg a szoros, bizalmas viszony. 1762-ben egy kényes családi osztozkodás során (az elhalt Széchényi László gróf vagyonát osztották fel a testvérek) Széchényi Antal meghatalmazottjaként jár el. A jegyzőkönyvekben „inspector”-nak titulálják, tehát ebben az időben intézőként igazgathatta ura valamelyik jószágát. Jelenlegi ismereteink szerint 1762. június 15-én kelt az a legkésőbbi ügyirat – az említett osztozkodás jegyzőkönyve –, amelyen kézjegye szerepel. Jelenlegi ismereteink alapján ezt a dátumot kell tekintenünk szerzőnk halála terminus post quemjének.
Toth István a század első évtizedének fordulója táján születhetett, hiszen 1742-ben már nem egészen fiatal ember, gazdag költői életművet tudhat már maga mögött; nem is idős még, hiszen együtt nyargal a huszárokkal, pisztolyát maga is rásüti a francúzokra. Gimnáziumot végezhetett; legvalószínűbben a jezsuitáknál, Sopronban vagy Kőszegen. Középfokú tanulmányait még 1738 előtt be kellett fejeznie, hiszen nevét hiába keressük az ebből az évből származó országos összeírások tanulónévsoraiban. Buzgó katolikus volt; kéziratlapjait mindig a kereszt jelével kezdi. Ha az egyéni életút állomásait nem is látjuk tisztán, szerzőnk társadalmi állása jól meghatározható. A dunántúli köznemesség művelt, saját tehetsége révén érvényesülő tagja. Arisztokrata családok familiárisa, belső embere, bizalmasa, aki életformában, ízlésben sokat tanul gazdáitól; irodalmi tevékenységével az ő reprezentáció iránti igényeiket szolgálja ki. Költői tevékenysége nagyobbrészt élete első felére, ifjúkorára esett. A vergiliusi mintának megfelelően kezdetben lírai, szerelmes témákat választott, férfikorba érve a hősi {12} epikát művelte, végül vallásos, bibliai témákat verselt meg. A XVIII. század unaloműzésből verselgető nemesi poétáinak sorából kiemeli életművének változatossága, igényessége és szokatlanul nagy terjedelme. Öntudatos szerző: munkáit szignálja, sőt, a Cziráky-eposzba szereplőként saját magát is beleírja. Fennmaradt művei bevezetőjében aprólékos gonddal felsorolja korábbi költeményeit. A maga környezetében elismert, sikeres poétának számíthatott; a Czirákyak és a Széchényiek családi könyvtárában gondosan megőrizték kéziratait, láthatóan becsben tartották, beköttették, és talán olvasgatták is.
Életének utolsó időszakára talán fényt vethet az az adat, amelyre a páratlan soproni helytörténeti ismeretekkel rendelkező Kovács József László hívta fel figyelmemet. A Sopron megyei Mihályi község római katolikus plébániatemplomának belső falába illesztve egy bizonyos Toth István sírköve látható. A kőből faragott síremlék kvalitásos munka. Tetején feszület, alatta szappanbuborékot fújó gyermek (a Múlandóság szimbóluma), oldalt kaszát és koponyát tartó öregember (az Idő vagy a Halál). Oldalt a zokogó özvegy, középen a koporsó, nekitámasztott címerrel, fölötte „nagy volutás kartusban” a sírfelirat:
†
HIC IACET
EXTINCTVS STEPHANVS TOTH
FVNERE FVNCTVS FELICI
CÆLO DIGNIOR ATQVE POLO
ISTE SIT OPTETIS VERNANS
REQVIESCAT IN ASTRIS LÆTANTES
CÆLI SVSCIPI TOTE
POLI
A felirat kronosztichonja az 1772-es évet adja. Fölötte elmosódott vésetű, kisebb táblán: „ITT NYUGSZIK ISTENBEN ÜDVÖZÜLT TOTH ISVÁN KIT TULOK MÁRIA HIV IGAZ PÁRJÁNAK TARTVÁN IGAZ SZIVBÖL NEKI NYUGOVÁST OHAJTVÁN ISTEN SEREGIBEN BOLDOGNAK LENNI KIVÁN.” A két követ valószínűleg egy XX. század eleji rekonstrukció alkalmával illesztették a templom főbejárat melletti belső falára. Az özvegy síremlékét a falu temetőjében találhatjuk meg. Felirata: „Nemes és vizézleö Tulok Marianál nemzetes Toth István özvegy parianal a halál vétezlőbb lévén lekaszálta és itt ezen gyászos sir halomba zárta. Hetven négy esztendot töltven életeben harmincz nyolczat pedig ozvegysegben. Ki mult midön nyolcszáz fölött kilenczedik folyt és martiusban a harminczegyedik.” Mellette nyugszik fia, Toth Antal „Sopron vmegye főszolga és táblabírája”, meghalt 64 éves korában, 1823-ban. Toth István házasságkötését ezek szerint valamivel fiuk születése elé, 1758-ra vagy valamivel korábbra tehetjük. A XVIII. század hetvenes éveiből származó birtokösszeírások szerint a mihályi Toth család a falu tehetős birtokosai közé számított; a köznemesi rétegből éppenséggel a legnagyobb birtokosok, a környéken náluk jelentősebb földterülettel csak a megyei nemesség krémjéhez tartozó Kisfaludyak, Niczkyek és Podmaniczkyak {13} rendelkeztek. Megnyugvással sóhajthatnánk föl, ha teljes bizonyossággal állíthatnánk, hogy a Cziráky-eposz szerzője alussza örök álmát a síremlék mögött. Kiegészíthetnénk belőle az életrajz hiányzó adatait is. Vegyük sorra a feltételezés mellett és az ellene szóló érveket!
Mihályi már a harmadik tartózkodási helye lenne szerzőnknek Kisunyom és Völcsej–Muzsaj után. Igaz, légvonalban csupán mintegy 30 km-re található Muzsajtól; közvetlen szomszédja a Cziráky család két ősbirtoka, Cirák és Dénesfa. A Tulok család Vas és Somogy megyében birtokos, a Tothokhoz hasonló pozíciójú, régi nemesi család. Tulok Mária édesanyja kisunyomi(!) Akacs Klára volt.
A mihályi templom sírköve nagyon emlékeztet Széchényi Antal síremlékére; annyira, hogy feltételezhetően azonos faragóműhely készítette. A soproni bencések templomának falán elhelyezett Széchényi síremlék természetesen nagyobb szabású, igényesebb kivitelezésű; az elhunyt domborművű büsztjét körülvevő szimbolikus alakok között a mihályi sírkőhöz hasonló pózban megtalálható a buborékot fújó gyermek és a zokogó özvegy motívuma. Az ábrázolás, a motívumok hasonlósága természetesen minden közvetlen kapcsolat nélkül is könnyen eredeztethető a hazai barokk funerális művészet ikonográfiai közhelytárából.
Az 1772-es halálozási év ellen semmi nem szól, hacsak az nem, hogy ezt megelőzően túl hosszú ideig, egy teljes évtizedig egyetlen dokumentumunk sincs szerzőnkről, aki pedig akkor már minden bizonnyal az egész megyében ismert, felső körökben forgolódó, tekintélyes ember. Ha születését az 1710-es évek elejére tesszük, a hatvanegynéhány éves élettartam teljesen valószínűnek tekinthető.
A síremléken megfaragott címer eldönthetné a kérdést, sajnos azonban nem tudjuk, milyen címert viseltek a völcseji Tothok. Toth István magánlevelein négy esetben maradt fenn pecsét. Egy alkalommal ura Széchényi-címeres gyűrűspecsétjét használta. Egy 1743-ban használt, nagyon töredékesen megmaradt pecsétje sisakdíszében valamilyen nyíllal átlőtt torkú vad (szarvas?) látható. Két 1746-ból származó levelét ettől eltérő rajzú pecséttel zárta le. A címer ábrája: faágon ülő, csőrében tüskés ágat tartó galamb. A síremlék címere ezzel szemben felemelt fél lábában követ tartó darut ábrázol. (A daru az éberség szimbóluma; „őrállójok vagyon, midőn alusznak, ki egyik lábában követ tartván, ha valami érkezik, azt leejti, hogy így a többi felserkenjen” – írja Apáczai Csere János.) A latin sírfelirat megfogalmazása igényes, szinte költői, de semmi nem utal benne az elhunyt költői tevékenységére.
Mindezek alapján lezáratlannak kell tartanunk a mihályi síremlék attribúciójának kérdését; a hiányzó életrajzi adatok megnyugtató tisztázásához még további kutatásokra lesz szükség. Elsősorban a Széchényiekkel jó kapcsolatban lévő fontosabb dunántúli nemesi családok levéltárainak átvizsgálásától várhatjuk további adatok felbukkanását. A találomra elvégzett ellenőrzés, a Cziráky-eposzban is emlegetett Vas megyei Sibrik család 1740–50-es évekből származó missilis anyagának átvizsgálása egyetlen új, Toth István kezével írott Széchényi Antal-levél előkerülését eredményezte.
Végezetül próbáljuk összegezni az életrajz pozitív adatokkal alátámasztott vázát. A völcseji nemesi előnevet viselő Toth István 1710. körül született. {14} Nagyapja Toth Sándor Vas megyei esküdt, apja Toth Mihály. 1741–42-ben gróf Cziráky József titkáraként részt vett a Vas megyei inszurgensek sziléziai és csehországi hadjáratában. 1742 őszétől 1751 őszéig gróf Széchényi Antal titkára volt. 1742-től 1747 végéig ura oldalán az osztrák örökösödési háború harcterein szolgált. 1748-ban a Vas megyei Kisunyomban lakik. 1754–55-ben a Sopron megyei Muzsajon birtokos. 1762-ben egy peres ügyben Széchényi Antal inspektoraként lép fel, majd ezt követően eltűnik szemünk elől.
Az alcím szerint a szerző „hívség jele képpen” írta 1742-ben. Az elbeszélt események időrendje III. Károly király halálától (1740. október 20.) Cziráky József elestéig tart (1742. július 29.). Mielőtt magára a műre térnénk, érdemes röviden felidézni a történet hátterét adó történelmi eseményeket.
VI. Károly német-római császár és (III. Károly néven) magyar király hosszú uralkodás után fiúutód nélkül hagyta maga mögött az árnyékvilágot. Az öröklési jogot a család nőágára is kiterjesztő Pragmatica Sanctio alapján a trónt legidősebb leányának, Mária Terézia főhercegnőnek kellett megkapnia. A Pragmatica Sanctiót 1713-ban a Habsburg-család házi törvényeként bocsátották ki, de 1720–25 között az udvar elérte, hogy a Birodalom összes tartományában törvényerőre emelkedjék. 1723-ben a magyar országgyűlés is becikkelyezte, viszonzásul az uralkodó megerősített több rendi előjogot, így például a birtokos nemesség adómentességét. VI. Károly jelentős diplomáciai erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az új trónöröklési rendet – akár jelentős áldozatok árán is – elfogadtassa az európai hatalmakkal. Ennek ellenére Károly Albert bajor választó nem ismerte el Mária Teréziát, és Franciaország, Spanyolország és Szardínia támogatásával bejelentette az igényét a császári koronára. Kezdetét vette a közel nyolc esztendeig tartó osztrák örökösödési háború első szakasza. Időközben Poroszország fiatal és ambíciózus uralkodója, II. Frigyes is elérkezettnek látta az időt, hogy a zavaros helyzetet kihasználva megszerezze magának Sziléziát. Hadüzenet nélkül kezdett háborút, hadseregével 1740 decemberében benyomult a Habsburg Birodalom területére. Április 10-én Mollwitznál súlyos vereséget mért az osztrák csapatokra, és a tavasz folyamán megszállta szinte egész Sziléziát. 1741 tavaszán nyugati és déli irányból is támadás indult a Birodalom ellen, a szövetséges bajor–francia csapatok betörtek Csehországba és Felső-Ausztriába. Látható volt, hogy a jelentős túlerőben lévő ellenséggel szemben elégtelenek az osztrák örökös tartományok erőforrásai, ezért az uralkodónő számára létfontosságú volt a magyarországi rendek támogatásának elnyerése. Ezért 1741. május 14-re összehívta Pozsonyba az országgyűlést, és udvarával a következő hónapokra maga is átköltözött a magyar székvárosba, ahol június 25-én magyar királlyá koronázták. Időközben a hadihelyzet válságosra fordult, az ellenséges csapatok elfoglalták Prágát, ahol Károly Albertet a cseh rendek Csehország királyává választották. Az év végén az ellenség már közvetlenül Bécset fenyegette. A császárváros {15} ostromra készült. Október 11-én Mária Terézia magához hívatta a magyar rendeket, és rövid latin beszédben a segítségüket kérte: „Mindenkitől elhagyatva, egyedül a tekintetes rendek hűségéhez, fegyveréhez, az ősi magyar erényhez menekülünk, kérve a tekintetes karokat és rendeket, adjanak mihamarabb tanácsot, és hajtsák végre, ami szükséges.” Ezután Esterházy Imre esztergomi érsek válaszolt: „Felséged joga, melyeket irigy ellenségei fegyverrel támadnak meg, ég és föld előtt oly igazak, hogy senki sem nézheti fájdalom nélkül, mint sértik azokat bitor kezekkel. Ismétlem, e birodalom rendjei készek minden erejüket, tehetségüket, vagyonukat, vérüket, elméjüket, tagjaikat, segítségüket, életüket minden módon feláldozni…” (Marczaly, 1891. 41–47) A jelenlévő rendek „Damus vitam et sanguinem!” közfelkiáltással életüket és vérüket ajánlották a királynőnek. A segítség mértékét a másnap megfogalmazott 63. törvénycikk szabályozta: „Az általános insurrectio alatt értetik először is 21622 gyalognak, vagyis hat ezrednek a porták arányában való kiállítása. Ezeket tisztjeikkel együtt a hadiadóból fizetik. A törzstiszteket a Felség nevezi ki, a többit, a századosokat is beleértve, a megyék nevezik ki, az ezredesek beleegyezésével. Ugyancsak a hadiadóból fogják őket ruházni, és minden szükségessel ellátni. A puskák, zászlók, dobok és sátrak felől azonban Őfelsége fog gondoskodni.” Ezen túl a nemesek tartoztak a maguk személyében hadba vonulni, vagy helyettest állítani. Továbbá a birtokosoknak négy-négy jobbágyportánként ki kellett állítani egy fegyveres lovaskatonát, úgy, hogy az az 1742. évet végigszolgálja. A szabad királyi városok, a határőrvidékek, a székelyek, jászok stb. haderejével együtt összesen mintegy százezer főre rúgott a megajánlott támogatás. A magyar seregek négy katonai kerület szerint rendeződtek, ezek élére Esterházy József országbíró (Dunántúl), Esterházy Ferenc főlovászmester (Dunán innen), Csáky György ezredes (Tiszán innen), Károlyi Sándor szatmári főispán (Tiszán túl) álltak.
A magyar rendek lélektani és anyagi támogatása már a következő év elején éreztetni kezdte a hatását. A Bécs irányába tartó támadás elakadt, és bár Károly Albertet a január 24-i birodalmi gyűlés német-római császárrá választotta, az osztrák–magyar haderő a hátországában mért rá csapást, február 12-én székvárosát, Münchent is megszállva. Hogy hátát biztosítsa, Mária Terézia június 11-én kénytelen békét kötni Boroszlóban (Wrocław) II. Frigyes porosz királlyal, lemondva csaknem egész Sziléziáról. Ezután viszont teljes erejével a bajor–francia szövetséges csapatoktól megszállt Prága felszabadítására összpontosíthatta erejét. A várost 1742. december 24-én sikerül visszafoglalni.
A rendek által megajánlott katonai terhek teljesítésében különösen a nyugat-magyarországi megyék jártak elöl. Vas vármegye 1741 végéig összesen 1322 portális lovast és 1405 gyalogot állított ki. A helytörténeti feldolgozások szerint az insurrectio tisztikara a következő volt: gróf Draskovich Ádám tábornok; Rosty István ezredes; Niczky Ádám őrnagy; Kiss Mihály, Nagy János, Bajáki Mihály, Armpruszter Mihály, Horváth András László, Bárdossy Ferenc, Csiba Mihály, Káldy György, Prosznyák János, Farkas Zsigmond kapitányok; Vidos József, Gazdagh János, Horváth Boldizsár, Vörös Ferenc, Nagy Ádám, Balogh László, Eölbey Antal, Pálffy Ferenc, Simon Pál zászlótartók. Közülük sokan feltűnnek a Cziráky-eposz {16} lapjain, annál furcsább, hogy a három századnak parancsoló hivatásos ezredes gróf Cziráky Józsefről nem tudnak a megyei feldolgozások. Az eposzban is megörökített szombathelyi zászlószentelés az 1742. január 2-i megyegyűlésen történt.
Toth István valóban eposzi témát választott műve témájául. Mária Terézia trónöröklésének kérdése másfél évszázadra kihatóan fontos döntés elé állította a magyar nemességet. Reális lehetőségként kínálkozott a szabad királyválasztási jog visszavétele és az ország elszakítása a Habsburgok birodalmának függéséből. Az 1741-es országgyűlés olyan rendi kiegyezés alapjait rakta le, amely sok tekintetben például szolgált százhúszegynéhány évvel később Deák Ferencék nemzedéke számára is. A nevezetes pozsonyi „vitam et sanguinem”-jelenet a magyar nemesség mitológiájában hosszú időkre önazonosságot meghatározó, központi szimbólummá nemesedett. A történész Marczali Henrik Mária Terézia-életrajzában még 1891-ben is csak ilyen emelkedett hangvételben tudott az eseményről megemlékezni: „Másfél évszázad folyt el e nap óta, de Mária Terézia képe még most is úgy áll a világ előtt, mint ahogy akkor hű magyarjai előtt megjelent, mint a fenségnek, mint az igaztalanul megtámadott jognak képe, mely ügyét férfikarra, lovagi erényre bízza. […] De a magyar nemzet történetének nagy napjai közt is méltóan foglal helyet az, melyen a »vitam et sanguinem« hangzott, melyen annyi párt és rend egy értelemben egy hangban találkozott, midőn könny csillogott minden szemben és önkénytelenűl kard után kapott minden kar. […] Ez a pillanat ismét az önérzetes, erőtől duzzadó lovagias nemzetek sorába helyezte vissza a magyart.”
A tárgy tehát méltó eposzi kidolgozásra, de mi a helyzet az eposzi hőssel? Cziráky József 1696-ban született. Ősei nemzedékekre visszamenően jogvégzett nemesek voltak, akik a királyi Magyarország közigazgatásában és az igazságszolgáltatásban betöltött hivatalaik révén hágtak egyre magasabbra a társadalmi ranglétrán: Cziráky Mózes (1566–1627) királyi táblai bíró, személynök, Cziráky Ádám (1622–1667) nádori ítélőmester, királyi tanácsos, Cziráky (II.) Mózes (1647–1694) Sopron megyei alispán, országyűlési biztos. A magát az ősi Veszkény nemzetségtől származtató, Sopron megyében honos család birtokainak középpontja Cirák és Dénesfa, utóbb Kenyeri volt. Bár Cziráky József felsőfokú tanulmányokat is végzett, 1715-ben disputált és peregrinált is, a családi hagyományokat megtörve a hivatalnoki pálya helyett a katonai hivatást választotta. A családi képtár monográfusa, Székely Zoltán szerint döntését presztízsokok magyarázhatták: „A XVIII. század folyamán az országos főméltóságokat a nagy főúri családok (Esterházy, Batthyány, Pálffy, Erdődy etc.) szinte privilegizálták […] Valószínűleg több sikerrel kecsegtette a Czirákyakat a katonai pálya, amely a Rákóczi-szabadságharc után épp ekkor nyílt meg a magyar nemesség előtt.” Cziráky József döntése egyelőre helyesnek bizonyult, 1723-ban – ősei múltbéli és saját eljövendő – érdemeiért elnyerte a grófi címet. Felfelé házasodott: felesége, Barkóczy Borbála (1699–1771) gróf Barkóczy Ferenc zempléni főispán és gróf Zichy Júlia leánya. Hat gyermekük született, közülük két fiú és két leány érte el a felnőttkort. A családi birtokokat jelentősen növelte, 45000 forintért megvásárolta Lovasberény, Nadap és Ráckeresztúr falvakat (Fejér megye). {17} Komolyabb építkezésekre nem jutott ideje, a halála előtti években ugyan kápolnát építtetett Lovasberényben (ma is áll), de az új rezidenciának szánt berényi kastély átalakíttatását már fia fogja elvégezni. Katonai karrierje lassan bontakozott ki, a lengyel örökösödési, majd az 1737–1739-es török háborúban századosi rangban szolgált, 1738-ban kitüntette magát a szendrői sáncok védelmében, 1739-ben ezredessé léptették elő. 1740 végén a felkelt Vas megyei nemesség három századának vezetését bízzák rá. 1742-ben Prága ostrománál esett el a kitörő francia csapatokkal vívott közelharcban. A családi birtokok irányításának feladata a gyermekek nagykorúságáig az özvegyre maradt. Valószínűleg ő, Barkóczy Borbála volt az, aki igyekezett férje hősi halála körül méltó halotti reprezentációt szervezni. A temetésen mondott halotti prédikációt kinyomtatta (Halottas prédikáció, melyet […] Sopronban a t. p. franciscanusok templomában Szent Mihály havának első napján tartott exequiáin mondott Déri Ferenc vasvári kanonok), a halál egyéves évfordulóján újabb prédikációt adatott ki (Szomorú kérdés, melyre […] gróf Cziráki József […] anniversarium béli szomorú exequiáinak alkalmatosságával […] kenyeri […] templomban […] lelki vigasztalással felelt T. Simonyi József kenyeri és ostfiasszonyfai plébánus), valamint kinyomtatta saját, férje halálát gyászoló költeményét (szövegét lásd később). Néhány év múéva később a családi ősgaléria számára – post mortem – megfestette férje egészalakos portréját. Ebbe a reprezentációs sorba illeszkedik bele Toth István 1100 strófás Cziráky-históriájának megszületése is. A hősi halál epikus megörökítése iránti igényt már Déri Ferenc halotti prédikációja megfogalmazta: „Nagy Sándor irigylé, s irigységében síra, hogy amaz Troja alatt elesett bajnaknak, görög Achillesnek Homerus történt dicsérője. Tudom, nem irigylenétek, hanem buzgón kivánnátok, hogy az Európa-béli nagy Troja alatt, Prágában elesett magyar Achillesnek, méltóságos gróf Cziráki József úrnak utolsó dicsérője, új Homerus állana elő.” A „magyar Achilles” hősi halálának vergiliusi reminiszcenciákkal telezsúfolt előadása szinte nem is prédikációba, hanem barokk hősi elogiumba illene: „Ki is rohanék enyihányad magával Velociores lupis vespertinis, az estvéli farkasoknál sebesebben öszvepuskáznak az ellenséggel, és mint a bárányok a farkasok előtt hullának a franciák. Kirántják kardjokat, és mint egy Tarquiniusok kardjai által elütött mákfejek röbdöznek az francia fejek, mindenek között legfőebb gróf Cziráky József, bétöltvén amit mondott az ótestamentomi József felől Moyses: Mint az először fajzott bikáé az ő szépsége, a szarvai mint a rhinoceros szarvai, azokkal hányja a nemzeteket, azokkal szórja a francia fejeket, akik között látva egy obestert újra felgyullada és mint a farkas, hogy fogának megtetszett kövér báránt elkaphassa az egész nyájnak néki rohanik. […] Hogy azt az egy obestert elfoghassa elevenen, avagy ellőhesse, vagy bévághassa az egész francia seregnek néki rohanik. Állj meg méltóságos bajnak! A porban és füstben nem látsz előre, mennyi új és friss nép jön; tekénts jobbra és balra: elestek, vagy elégteleneknek látván magokat ennyi ellenségnek, hátratértek vitézid. Nézz hátra! Messze vagyon az segétség. Mint Aeneasnak subiit deserta Creusa, et direpta domus, et parvi casus Juli (Ovidius), jusson eszedben özvegységre maradandó Creusád, nem egy, hanem két Júlusod, László és György uracskáid, méltóságos házadnak te támogató oszopa estével dűlése! […] mint a farkas néki rohanék az ellenkező {18} obesternek, és mint Caligula a rómaiaknak egy nyakat kívánt, hogy egy csapással mindnyájokat levághatná, úgy, mintha az egész franciák feje ennek az egy obesternek a nyakán állana, öszevepuskáz véle, de véletlenül a szeme alatt meglövettetik. Így ölettetik meg a sok franciákat már megöldöklő méltóságos farkas dum necat, necatur. Hercules az oroszlánt, melyet megöle, megnyúzá, bőrét hordozá. Ezen Magyar Oroszánynak vagyis Farkasnak bőrét; azaz, mint az ótestamentomi Józsefnek, ruháját lehúzá az ellenség, és el is vitte magával.” (A sok farkas mint a Czirákyak címerállata kerülhetett ide; Déri Ferenc másik, kéziratban maradt prédikációja a vas-szimbólumra épült: Elesett Vas vármegyei, kemenesallai kemény megtüzesedett vas, azaz Prágához közel, Proszik mezején el esett méltóságos gróf Cziráki József.) Toth István számára talán a halotti beszéd adhatta az első ösztönzést, hogy verset szenteljen ura személyének. A hősi halál ábrázolása a XII. énekben (61, 64) kétségtelen kapcsolatban áll Déri szövegével:
Lassan, jó groff, ne siess az első csatára,
Ne légy ollyan heves vassas francziára!
Sok kész puska vagyon otton oltalmára,
Kit fől vonva tartnak magyar halálára.
[…]
Emlékezzél othon hagyott kedvesedről,
Emlékezzél négy szép édes gyermekedről,
Kiknek szive ugy is nagy félelemben hűl,
Hadban forgó élted állapottya felől.
Toth a szerény Diarium címet adta művének, azonban a szövegen végigvonuló imitációk, az eposzi kellékek alkalmazása, a tizenkét énekre osztott szerkezet egyértelműen azt mutatják, hogy a művet a szerző tudatosan a Vergilius–Zrínyi-hagyományba illeszkedő eposznak szánta. Az első sorok hangütése, a propozíció egyértelműen (a pseudo-vergiliusi „Ille ego…”-t imitáló) Zrínyit követi:
Én, ki eddig iffju elme futtatással
Nyájoskodtam gyakran verses mulatsággal,
Most ujra fakadó nyughatatlansaggal
Fegyvert énekelek haragos Musával.
A Szigeti veszedelmet követi az invokáció is, ám Szűz Mária itt nem az Ég királynője, hanem Patrona Hungariae (I, 6):
Oh, te nagy hatalmú, kegyelmes szűz aszszony,
Anyai keze alatt kinek magyar vagyon,
Szentséges irgalmad, kérem, erőt adgyon,
Hogy e’ fel-vett czélról kezem jól irhasson!
{19} Az első ének cselekménye a Mária Terézia koronázására készülő országgyűlés leírásával kezdődik, és csúcspontja a híres „vitam et sanguinam”-jelenet. A királynő hosszú beszéde a szigeti Zrínyi várvédőkhöz intézett adhortációjának motívumait visszhangozza:
Hartzolnunk peniglen nem akarmi okért
Kell, hanem keresztény szerelmes hazánkért,
Urunkért, feleségünkert, gyermekeinkért,
Magunk tisztességéért, és életünkért.
(Szigeti veszedelem, V, 27)
A királynő a partikulárisabb magyar nemesi ideológia értékrendjének megfelelően hangszereli át a beszédet:
Most pedig fől űlni nem akar mi okért
Kőlletik, hanem ez őssi országtokért,
A’ szent koronájért, kincses jószágtokért,
Gyermek, feleségtek és szabadságtokért.
(Cziráky-eposz, I, 42)
Az ének utolsó harmadában a megyei követek hazautazásával az események helyszíne az országos színtérről Vas vármegyébe helyeződik át, ezzel az elbeszélés szinte nagyságrendet, léptéket vált. Hasonló léptékváltás található a Szigeti veszedelem első énekében is: ott a mennyei szférából száll alá az elbeszélés helyszíne a valóságos történelem szintjére – Toth „mítosztalanított” eposzából eleve hiányzik a misztikus szféra, nála az országgyűlés méltóságteljes ünnepélyessége szinte a menyország pompájával ragyog („Ez, mint egy hajnali csillagnak villamja, / Amaz, mint fel derűlt égnek szivárvánnya”). A léptékváltás – talán öntudatlan – iróniáját növeli a megyei adminisztráció működésének ábrázolásához felhasznált hasonlatsor: szorgoskodó hangyák és méhek rajzásához hasonlítja a nemesi felkelés előkészületeit. A zászlószentelésre összegyülekező inszurgensek felvonulása kínos hatásköri vetélkedéssel indul, nem csoda ezek után, hogy a Szombathelyre meghirdetett mustra kudarcba fullad. A katonák nem hajlandók a népszerűtlen tisztek parancsnoksága alatt szolgálni; egy német egyenruhás nemest tévedésből majdnem meglincselnek. A Szulimán szerecsen lovához méltó paripán pompázó Cziráky sem képes lecsillapítani katonáit (árulkodó, hogy oroszlán bátorságára van szüksége ahhoz, hogy saját katonáival szembe merjen állni: „Maga groff Czirákj kőztők mint oroszlán / Jár félelem nélkűl, s- csőndességet kéván / Tenni, de neszező nép kőzt nincs hatalmán”).
A második énekben végre lezajlik a mustra, és lassú menetben megindul a had Ausztria felé. Kiscenken áthaladva a gróf érzékeny búcsút vesz feleségétől és rokonaitól – ennek kapcsán hosszas elmélkedésre kerül sor a dicsőség értelméről {20} („Keserves, fájdalmas a’ dűcsősség uttya, / Sok but lát és szenved ki pállyáját futtya…”). Sikerül újabb lázongások nélkül átlépni a Lajtát, és a sereg letáborozik Bécs határában.
A harmadik énekben lezajlik az eposzokban és a valóságos háborúkban is nélkülözhetetlen seregszemle (Cziráky József parancsnoksága alatt kevesebb, mint négyszáz lovas áll). A királynő és a lelkes bécsi polgárok színe előtt masíroznak el a Vas megyei daliák, megismerjük a nevezetesebb parancsnokokat. Megkezdődik a felvonulás Szilézia irányába, sor kerül apróbb összetűzésekre. Az első baljóslatú epizód: a gróf tizenkilenc katonáját vasra kell verni dezertálás miatt; a súlyos büntetés alól csak Esterházy Miklósné közbenjárására menekülnek meg.
A negyedik ének (az Arianna sírása nyomán) tavaszköszöntővel indul:
Szép tavaszi űdők immár meg érkeznek,
Az erdők és mezzők zőldelleni kezdnek,
Madarak levegőn, fákan zőngedeznek,
És vitézek a’ szép űdőn őrvendeznek.
Hasonlóan békés hangvételben folytatódik a történet: a katonaság a feldsbergi várban kvártélyozza el magát. A városka kastélya hosszú leírás beiktatására ad alkalmat. A mitológiai képeket halmozó katalógus erősen emlékeztet az Aeneis VI. énekéből a cumaei Apollo-szentély domborműveinek leírására, illetve Gyöngyösi Kemény-eposzának ama jelenetére, amely a főhős álmát beszéli el (II, 6, 19–54). A Diarium-beli színpompás leírás a szerző valóságos élményén alapul. Feldsberg (ma: Valtice, Csehország) birtokosai, a Lichtenstein hercegek számára a kastélyegyüttest a kor legnevesebb osztrák építésze, Johann Bernhard Fischer-Erlach (1656–1723) építette az 1690-es években. A XVIII. század húszas éveiben a kastély főhomlokzatát az olasz Antonio Beduzzi (1675–1735) látványtervének megfelelően rokokóba hajló későbarokk stílusban alakították át; az épületet körülvevő hatalmas parkot mitológiai jeleneteket ábrázoló szobrokkal, álromokkal és szökőkutakkal zsúfolták tele. Hasonló program alapján készültek az épület belsejét díszítő freskók és egyéb dekorációk is. A mennyezetfestményeket megalkotó festők közül a legnevesebb a velencei Antonio Bellucci (1654–1726) volt. (A kastély berendezéséről gazdag képanyag található Valtice internetes homlapján: http: //www.valtice.cz/zamek.) A tavasz beköszöntével a vendégszerető városból nehéz szívvel vonulnak tovább a katonák, annál inkább, mivel „nyájos fészket Márs paisán raktak / A’ galambok, és ott nyájossan mulattak” – vagyis sokaknak frissen szerzett kedvest kellett itt hátrahagynia. Austerlitz határán megtörténik az első összecsapás az ellenséggel; Cziráky serege csúnyán megfutamodik.
Az ötödik ének nagy részét egyetlen epizód alkotja: Fercsák kapitány Olmütz elleni portyájának elbeszélése. A sikeres kaland némileg feledteti a korábbi futás szégyenét. Annál súlyosabb csapást jelentenek az újabb dezertálások: a felkelt Vas megyeiek csaknem egyharmada hazaszökik. A hatodik ének témája a Glatz elleni portya elbeszélése. A jól induló rajtaütés a katonák fegyelmezetlensége miatt újabb szégyenteljes vereséggel zárul. A hetedik ének a vereséget követő órák {21} eseményeit mondja el. Cziráky haditanácsot tart (vö. Szigeti veszedelem, VIII. ének). Figyelemre méltó retorikai teljesítményével a gróf hiába bírja rá alvezéreit a kitartásra, időközben a rajtaütéstől tartó katonák a tisztek megkérdezése nélkül a mezőre menekültek ki Halbelswert, a szállást adó város falai közül.
A nyolcadik ének elején leszáll a rettegéssel teli éjszaka, csak a gróf alszik nyugodtan ágyában. A jelenet mintája Gyöngyösi Kemény-eposza (II, 6, 19–54), ám Kemény mitológiai látomásával szemben Cziráky álma reálisabb és pszichológiailag is hiteles; az „álommunka” az elmúlt nap eseményeit dolgozza fel:
Hol futásra készti, s- mutat veszélyeket,
Hol az nyerességet és arany hegyeket,
Hol el veszi tőle hadi seregeket,
Hol pedig biz reá számos vitézeket.
Reggelre kelve csak néhány hűséges tisztjét találja maga körül a gróf, azonban az álom jóslatának megfelelően még aznap „számos vitézek” érkeznek erősítésül, Cziráky megfogyatkozott ármádiája kiegészül Abaúj, Arad, Bereg és Szabolcs vármegyék felkelt nemességével.
A kilencedik ének a tábortűznél iddogáló, beszélgető katonák képével indul. Az idilli hangulatot váratlan riadó zavarja meg (vö. Szigeti veszedelem, IV, 81–103 – a török táborban éjszaka két elszabadult ló kelt vaklármát). A megkönnyebbülést elhozó hajnal leírása Toth István egyik legszebb Zrínyi-imitációja:
Ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
Masodik szablyáia fejér tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegásusnál,
Orra likjábul tüz, szemébül jün halál
[…]
Minden kis veréték mely lórul chöppenik,
Szép gyönge harmattá az földön változik,
Elötte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég meszirül tündöklik.
(Szigeti veszedelem, VIII, 1, 3)
Gyűn azonban hajnal szárnyos paripáján,
Két élő dárdáját kék ég karimáján
Bocsátván, mint sőtét főlhő kőzt szivárván,
Az homált űldőzi nagy egek határján.
{22} Minden kis veréték, az melly vagy magárul
Le csurdul, vagy pedig tajtékos lovárul,
Harmat győngyé válik, s- a’ mi főld gyomrábul
Ki gyűn, meg ujjéttya, és az meg vidámul.
(Cziráky-eposz, IX, 33–34)
A hajnal egyben a békesség hírnökének is bizonyul; híre jön, hogy a poroszokkal fegyverszünet lépett életbe.
A tizedik énekben a gróf és felesége levélváltását olvashatjuk. Az eposz cselekményébe beiktatott levéllel ugyan Zrínyinél is találkozunk (Szigeti veszedelem, XIII, 90–96), de ennek az ovidiusi Heroidák hangvételét idéző levélváltásnak a mintáját inkább Gyöngyösi műveiben kell keresnünk (vö. Wesselényi és Széchy Mária vagy Kemény és Lónyai Anna levélváltása, Penelope Ulissesnek stb). Czirákyné levelének balsejtelmű álomleírása a hős halálát anticipálja. A tizenegyedik ének újabb, a szerencse forgandóságán elmélkedő Zrínyi-reminiszcenciával indul: „Fut, fárod az ember s- kapoz ez világan, / Kapoz kis üdeig tartandó vigságan…” (vö. Szigeti veszedelem, IV, 1–9). A sereg Sziléziából Prága irányába vonul. Újabb katonák szöknek haza. Az ostrom színterének elérésével megélénkül a cselekmény. Most kerülhet sor először valóban jelentős katonai összecsapások leírására. Jut idő azonban a cseh fővárost körülvevő vidék szépségeinek leírására is.
Az utolsó ének a Cziráky hősi halálát okozó végzetes összecsapás. A kiéheztetett városból nagy túlerőben lévő francia csapat tör ki a gróf emberei által őrzött szakaszon. Cziráky bátran felveszi velük a küzdelmet, és maga is közelharcba keveredik. Az eposz során először nyílik lehetősége, hogy nyílt ütközetben bizonyítsa be személyes bátorságát. Itt, az utolsó jelenetben Cziráky a Szigetvárból kitörő Zrínyi Miklós hasonmása, széles rendet vág az ellenség soraiban, nem meri senki megközelíteni:
Adatik ő néki mindenűtt téres ut,
Mert minden előtte valamerre tér, fut,
Nem különb, a’ mikor ki lövik az álgyut,
Csinál utat s- nyilást, az mig végére jut.
Végül azonban „rőpül egy golobics”, leteríti Vas megye Akhilleuszát, és ezzel – néhány magasztaló strófával – vége az eposznak.
A mű végére a szerző utólag beillesztett egy Appendixet vagy Toldalékot a gyászhírrel szembesülő özvegy fájdalmáról és gyászáról. Ez a hatvanhét strófányi kiegészítés dramaturgiailag semmiképpen nem tartozik az eposz szövegéhez, megírását reprezentációs szempontok, a megrendelő igényei magyarázhatják. Az eposz után elhelyezett sirató azonban mégsem példa nélküli. Zrínyi Syrena-kötetében hasonló módon követi az Obsidiót az Arianna sírása, a fájdalomtól szinte eszét vesztő, könnyeivel Ikvát duzzasztó, mellét verdeső, haját szaggató Czirákyné előképe pedig nem más, mint a Theseus „hitetlenségét” sirató krétai királylány.
{23} Toth Diariumának eposzi jellege még egyértelműbb, ha a kor kevés számú hasonló témájú és hasonló környezetben született magyar nyelvű verses históriájával hasonlítjuk össze.
Szirmay Tamás ezredes Abaúj vármegye gyalogosregimentjének volt a parancsnoka az 1741-es insurrectio alkalmával. Ő is a morva hadszíntéren harcolt először, majd 1742-ben katonáival részt vett Prága ostromában (néhány nappal Cziráky gróf halála után értek a táborba). Szirmay egy évvel Cziráky József után, 1743. július 9-én halt meg betegségben a bajorországi Ambergben. Kevéssel halála után egy N. P. D. F. O. betűk mögé rejtőző szerző, közeli bajtársa Cidaris Szirmaiana címmel verses históriát írt a hadjáratban viselt dolgairól. A négyrímes tizenkettesekben írott, közel négyszáz strófás versezetben nyomát sem találni az eposzi kompozíció iránti igénynek. Mechanikusan változnak az elbeszélő és leíró részek, a hosszas hadimustrák. Csak az érdekesség kedvéért megemlítve, az ismeretlen szerző alkalmazza – talán Gyöngyösi vagy a kuruc költészet nyomán – az ismert rímtoposzt:
Tállyán borbély által szemléltetett az nép,
Nagyobb része vala mindezeknek majd ép,
Egyeleges, de szemes tekinték mindenképp,
Mondván: ez regiment idővel lészen szép.
A mitológiai utalások teljesen hiányoznak a költeményből, és nincs benne példa az epikus hagyományhoz kapcsolódó tudatos imitációra sem. Műfajilag az ekkoriban leginkább „naeniá”-nak nevezett verses halotti búcsúztatóhoz áll közel: a szöveg utolsó negyedében a nagybeteg ezredes a halálos ágyán név szerint elköszön minden tisztjétől, tiszthelyettesétől, majd utolsó leheletével a legénységet inti szófogadásra. Ez a motívum, a királytól, a házastárstól, a rokonoktól, a szolgáktól stb. vett végső búcsú motívuma megtalálható a Cserey János-énekeskönyv – a naenia-műfaj leggazdagabb XVII. század végi gyűjteménye – katolikus búcsúztatóinak mindegyikében.
Még igénytelenebb az 1734-es itáliai hadjárat egyik csatáját megéneklő Pármai veszedelem című versezet. A névtelen szerző „canicularesben ezt csak mulatságbúl, / Midőn pihenni jut mezei munkábul” írta „füszfa” verseit a csatában egy napon megsebesült három Pálffy tiszteletére. Hasonló színvonalon áll az örökösödési és a hétéves háború veteránjának, simaházi Károly István kapitánynak verses önéletrajza. A szerző egykori itáliai katonai kalandjait eleveníti fel, dicsekszik élményevel („Két lengyel királlyal, két prussus királlyal, / Két danus királlyal, két sardus királlyal, / Magyar királynéval, három nagy császárral / Hajdan voltam szemben, nyelvem igazán szól”). Döcögő, erőtlen verssorai között néha feltűnik egy-egy erőteljesebb strófa – ezeket alighanem elődei műveiből ollózta ki:
{24} Füstölög a nagy hegy, a puskák ropognak,
Az ágyúk szüntelen csattognak, morognak,
Repedeznek bombák, nagy vermeket ásnak,
Villognak fegyverek, rabok hurcoltatnak.
Ki kezit, ki lábát, ki fejit jajgatja,
Ki pedig vitéz mód vérit is kiontja,
Ki társának sebit bekötözve tartja,
Ollik nagy kinyában sebeit szaggatja.
A szerző a soproni gimnázum egykori diákja, sőt, a „jussban” is tett „progressust”, művének hangvétele mégis a ponyván árult verses históriák stílusához közelít, elbeszélése a kuruc kor közköltészetében gyökerező, egyre inkább folklorizálódó népszerű epika sztereotip fordulatait alkalmazza.
Két további, ebbe a típusba tartozó XVIII. századi história került elő a legutóbbi időkben a Széchényi Könyvtár katalogizálatlan, friss gyarapodású állományából, illetve a sátoraljaújhelyi levéltárból. A dokumentumok megtalálója és sajtó alá rendezője, Zichy Mihály – Szilágyi Márton szíves közvetítésével – lehetővé tette számomra, hogy a kéziratok fotokópiáját még a megjelenés előtt megtekinthessem. Különösen érdekes számunkra az újhelyi levéltárból előkerült rövidebb kézirat. Ez a cím nélküli (vagy az elején csonka) 95 strófás másolat Toth István keze írása! A mű egy önmagát meg nem nevező szemtanú verses beszámolója 1756–57-ből, a hétéves háború időszakából. A szerző személyes élményei alapján írja le a háború eseményeit a lobositzi diadaltól az osztrák–magyar csapatok tragikus leutheni vereségéig. A szöveg második felének hőse Nádasdy Ferenc generális. A Szent Zsuzsánna bevezetőjéből tudjuk, hogy Nádasdyról tíz évvel korábban Toth is írt egy hosszabb elbeszélő költeményt. Különösen érdekelhette tehát az ismeretlen verselő Nádasdy-históriája. Ráadásul gazdája, Széchényi Antal pontosan ebben az időszakban, 1757 nyarától a következő év elejéig maga is részt vett három huszárezrede élén a hétéves háború harcaiban. (Toth nem volt mellette, a brigadéros titkára ekkor már évek óta Gáll János.) Az újhelyi Nádasdy-história szerzője nem forgott Széchényi közvetlen környezetében; nem huszár, hivatásos gyalogos katona vagy tüzér lehetett. Históriájának cselekménye kusza, nehezen követhető. Verselése döcögő, rímei gyengék, hibásak. Célja a történetmondás, az átélt események megörökítése. Irodalmi mintája kevés lehetett, népszerű ponyvahistóriák kliséiből építkezik. Szilágyi Márton megfigyelése szerint szó szerint követi az ekkoriban népszerű Vitéz Kádár Istvánnak históriája szövegét („Felemeli szemét Nádasdy az égre”). Vajon ismerte-e Toth Nádasdy-eposzát? A 47. strófa rímbokra mindenesetre származhat akár Toth Istvántól is:
Saxoniába van Czittau város,
Kerétése körül kulcsos, az is záros,
Gazdak kereskedők lakják és több áros,
De ellenség előtt nem erős a káros.
A’ mint moston szegény Halbersverti város,
Mivel látzik, néki a’ békesség káros,
Inkáb hadat kéván, noha az had áros,
Félelmes, veszélyes, sok jajjal határos.
További érintkezési pontok keresésére a kiadott szöveg jegyzetapparátusának ismeretében térhetünk majd vissza. Csak előzetes feltételezésekkel élhetünk a Zichy Mihály által felfedezett másik szöveget illetően is. Az 1756–1758. évek hadieseményeit elbeszélő nyolcrészes verses históriát – véleményem szerint – más szerzők korábbi szövegeinek felhasználásával a XVIII. század elején állította össze a hétéves háború ismeretlen veteránja. A névtelen kompilátor felhasználta a Toth kezével másolt Nádasdy-históriát is, annál azonban nagyobb igényű: a mechanikus történetmondáson túl beiktat elmélkedő, bölcselkedő részleteket, leírásokat, mitológiai ékítményeket is. A kétségtelen Gyöngyösi-reminiszcenciákon túl valószínűleg Toth István művei is hatással lehettek az ismeretlen szerzőre. A megjelenés után feltétlenül elvégzendő a részletes összevetés a Cziráky-eposz szövegével.
Toth István Diariumát a szakirodalom az 1881-es első modern szövegközlés óta ismeri. Már első elemzője, Császár Elemér – tőle származik a Cziráky-eposz elnevezés – felhívta a figyelmet a mű kvalitásaira: „A hanyatlás korának többi epikus jelenségét egy vagy más tekintetben meghaladja s mindannyinál komolyabb igyekezettel, erősebb írói ambícióval készült.” Toth legfontosabb sajátosságának Zrínyi-követését tekintette, legszembetűnőbb imitációit felsorolta, elemezte. Bobory Zoltán további Zrínyi-párhuzamok kimutatása mellett több olyan részletre is felhívta a figyelmet, melynek mintája a Kemény János emlékezete volt. Bobori elismerte ugyan Toth költői tehetségét („előadó művészete legnagyobb a hasonlatokban”), az eposzi rangot azonban elvitatta művétől. Számon kéri a főhős eposzi jellemvonásait („hiányzott belőle az igazi nagyság, a vezéri tehetség, a parancsnoki tudás”), és különösen Toth realizmusát kifogásolja: „azt tartja kötelességének, hogy híven elmondja az eseményeket. Mert, ha költői célt akart volna szolgálni, egészen másként kellett volna tárgyát választania és az eseményeket egy eszme és egy hős köré csoportosítva megmutatnia.” Cziráky József valóban nem volt magyar Akhilleusz. Igaz, a XVIII. századi hadviselés nem is igényelt antik szabású emberfeletti hősöket. Az inszurgensek tisztikara igyekezett is ezt minél jobban embereinek fejébe verni: „Ha katona lettél, engedelmes is légy”, aki „tisztre támod, hogy ha szót nem fogad, / Ha Hector, Hercules lészen is, fől akad”. A Cziráky-eposz cselekménye jól mutatja azokat a dilemmákat, amelyekkel a korai modernség epikusainak szembe kellett nézniük. Mivel témája nem történelmi, nem a Tasso által megkövetelt félhosszú távlatból nyúl vissza hozzá, kénytelen megfelelni a tényszerű hitelesség követelményének. Hasonló logikát követett a Zrínyi utáni magyar epika többi reprezentánsa is. Hasonlóan reális, az emlékirat vagy a napló műfajához közeli a Rákóczi-eposz narrációja, de a Murányi Vénusz is hangsúlyozottan valós, hiteles eseménysort mesél el. A Cziráky-eposz középpontjában álló ügy {26} ráadásul res dubia, olyan eseménysor, amelynek értékelésében többféle nézet csap össze. Maga a főhős sem rendíthetetlenül eltökélt: vívódik, gyötrődik magában. Motivációi bevallottan többrétűek, a lovagiasság, a felséghűség mellett jelen van az egyéni dicsőségvágy, az érdemkeresés, sőt a zsákmányszerzés indítéka is. Az idegen érdekek nevében vívott háború megítélésében Toth becsületesen vállalja az értékpluralizmus bemutatását. A tábortűz mellett beszélgető katonák szavaiból egy rokonszenvesen békés, kisnemesi életforma utáni nosztalgia érződik ki:
Némellyik emlétti, hogy Magyar országban
Jobb volna nyugodni most a’ tollas ágyban,
Hogy sem az félelmes nyughatatlanságban
Tűrni, és szenvedni káros fárodságban.
Az másik felelé: „Kéntelenek arra
Nem voltunk, hogy gyűjjűnk az idegen hadra
Tőrvényeink ellen, ha nem ha magyarra
Prussus gyűnő othon, ugy álhatnánk talpra.
[…]
Negyedik azt mondgya: az katonasága
Ugy használ néki, hogy minden gazdagsága
El pusztul, el romlik talám még az háza
Is, és éri dolgát felejthetetlen kára.
Mulatság hasznossabb s- őrvendetesb volna,
Ha láthatná, miként gazdasága folna,
Nappal szorgoskodni dolgárul gondolna,
Éjjel puha párnán csöndessen nyugodna.
(Cziráky-eposz, IX, 3–4, 8–9)
A versengő értékrendekből fakadó viselkedési dilemmák helyenként szinte az eposz központi motívumává nőnek. A Vas megyei sereg vezetőinek nem az ellenséggel, hanem saját katonaságával van a legtöbb gondja. A tisztek maguk sem vágyják a dicső halált, parancsnokuknak inkább az óvatos visszavonulást javallják (vö. a török követ szavaival a Szigeti veszedelem VI. énekében):
Tartsd meg jobb űdőre, s- haszonra magadat,
Semmi haszon itten veszteni hadadat,
Kis helyen kévánod hivséges hasznodat
Mutatni, lesz űdő, hol forgasd kardodat.
(Cziráky-eposz, VII, 29)
{27} A modern hadászat nem személyes bátorságot igényelne, hanem gépies fegyelmezettséget. Az inszurgensek hallani sem akarnak arról, hogy reguláris alakulatokba osszák őket. Irtóznak a „német commendótul”, katonai sikereiket alkalomadtán a maguk fegyelmezetlen, improvizatív módján érik el. Mintha maga a szerző sem foglalna állást teljes határozottsággal a rendíthetetlen dinasztiahűséget és emberfeletti heroizmust hirdető értékrend mellett, nem ítéli el teljes szigorúsággal a „túlélésre játszó” katonákat. Az insurgensek többszöri megfutamodásának előadását finom humor színezi: a nagy menekülésben összegabalyodnak a lószerszámok (VIII, 7), az egyik tiszt a pokrócot is elhagyja a lova hátáról, a másik futtában a köpönyegét szórja el (VII, 8), a katonák felszerelés nélkül kapnak lóra (IX, 39), éjszaka a katonák a kutyaugatást is porosz támadásnak vélik („Sok halla a’ kutyát ugatását nyesni, / Mondgya, hogy prussusok mentek elő lesni,” VIII, 12). A jelenetet végigkísérő hasonlat-bokrok parodisztikusan eltúlzottak: az égen a csillagok is félve reszketnek, a magyarok ijedtsége pedig olyan nagy, mint egykor a trójai falóban lapuló görög vitézeké:
De fészünkhez képest maid az semmi vala,
Noha gőrőgőknek méltó okot ada
A’ veszély, melly fűlök hallattán nyargala,
Mi népűnk pediglen semmiért szalada.
(Cziráky-eposz, VIII, 16)
A veszély múltával a katonák maguk is nevették gyávaságukat és „comediát tettek” viselkedésükről. Persze többnyire a „másik” a nevetségesebb, a glatzi nagy futást követően egészséges öngúnnyal próbálják feldolgozni a veszteségeket (VII, 2–3):
Némellyik dicséri jó lova futását,
Némelly prussus előtt tett forgolódását,
Némelly ellenségre viszsza puskázását,
Némelly mint mentette veszélyből ki társát.
Az egész seregből maid minden azt szolla,
Hogy ő az futoknak volt ippen utolla,
De némellyik társát kaczogva csufollya,
Kora futásárul s- iedésről vádolla.
Ez a részlet – finom gúnnyal – a Szigeti veszedelemnek azt a jelenetét imitálja, ahol a Siklós alatti portyáról gazdag zsákmánnyal megtérő magyarok ünneplik győzelmüket:
{28} Ki dichéri lovát, ki erős fegyverét,
Ki társát, ki magát, ki nyert nyereségét,
Minnyájan peniglen urok vitézségét,
Fön szoval kiáltyák, és dichérik őtet.
(Szigeti veszedelem, IV, 40)
A főhős, Cziráky óbester is gyakran tűnik fel megmosolyogtató szituációban. A dezertőrökkel szemben erélytelen, lelkesítő szózatainak többnyire semmi foganatja, katonáival alkudozásba bocsátkozik, a habelsverti dicstelen kivonulás idején pedig az a legfőbb gondja, hogy mit hazudjon az ellenség bosszújának kiszolgáltatott helyi polgároknak (VII, 74, 84). A kudarcok miatt szinte folyamatosan bánkódik, szégyenében tehetetlenül emészti magát.
De groff is gondokban Glatz miát más felől
Tőrődvén bánkódik, bús szivében hevűl,
Tusakodási kőzt gondolkodva le űl,
Sokára azt mondgya: „nem tehetűnk errűl.
[…]”
(Cziráky-eposz, X, 87)
Prága ostrománál maga is meggondolatlanul cselekszik, hiszen teljesen értelmetlen volt közelharcba bonyolódnia a túlerőben lévő franciákkal. Túlzott vakmerőségét minden bizonnyal a katonái gyávasága miatt érzett szégyene motiválta. Cziráky nem egy ideológia mártírja, hanem ellentmondásos értékrendszerek között felmorzsolódó tragikus hős. Halálával nem a királynőt szolgálta, hanem a Vas megyei felkelők fegyelmezetlensége miatt vezekelt.
E két vallásos témájú verses elbeszélést, melyek hat évvel a Cziráky-eposz után, 1748-ban készültek, eddig nem ismerte a szakirodalom. Szerzői kéziratuk az OSZK Kézirattárában találhatók. A művek a keresztény mitológia két híres Zsuzsannájának történetét dolgozzák fel; a témaválasztás tisztelgés a versek címzettje, Széchényi Antalné Barkóczy Zsuzsanna előtt, aki Széchényiné Barkóczy Borbála (Cziráky József felesége) húga volt. A Barkóczyak a Czirákyakhoz és a Széchényiekhez hasonlóan a magyar arisztokrácia újonnan felemelkedett, kevésbé gazdag második vonalához tartoztak. Nevüket az egykor Zala, majd Vas megyéhez tartozó Barkócról vették. Felemelkedésük a XVI. században indult el. A grófi méltóságot 1687-ben Barkóczy II. Ferenc (1657–1709) nyerte el II. Lipóttól, hálából, amiért elpártolt Thökölytől, és kárpótlásul, amiért két testvérét, Györgyöt {29} és Zsigmondot a kurucok kivégezték. Ennek ellenére 1704-ben mégis Rákóczi hűségére állt, és fontos szerepet vállalt a szabadságharc katonai vezetésében: 1706-tól a szolnoki kerület főkapitánya. Fia, Barkóczy III. Ferenc (megh. 1711), szintén kuruc tábornok, számos gyermeket hagyott maga után. Közülük a legidősebb, Barkóczy Mária (1695–1761) Széchényi Antal apjának, Széchényi I. Zsigmondnak a második felesége, tehát mostohaanyja volt saját, tizenöt évvel fiatalabb húgának, Barkóczy Zsuzsannának. A testvérek közül a legnagyobb karriert a papi pályát választó Barkóczy IV. Ferenc (1710–1765) futotta be: 1741-ben titkos tanácsos, két év múlva a hétszemélyes tábla ítélőbírája, 1744-ben egri püspök és hevesi főispán, 1761-ben esztergomi érsek, udvarhűségéért elsőként kapja meg az 1764-ben alapított Szent István-rend nagykeresztjét. A prímási székhelyet kétszáz év után ismét Esztergomba költöztette vissza, sokat építtetett, de mindamellett arra is volt energiája, hogy képviselje rokonai érdekeit, a családi viszályok alkalmával pedig döntőbíróként lépjen fel.
A kézirat keletkezésének éve, 1748 Széchényi Antal családja életében hosszú idő után az első nyugalmas esztendő. A megelőző hat évet a családfő az osztrák örökösödési háború hadszínterein töltötte, és többnyire csak a téli hónapokra utazhatott haza birtokaira. A táborba rendszerint követte felesége is. Toth István szekretáriusként a házaspárral mindennapi szoros érintkezésben állt; ő intézte levelezésüket, ügyes-bajos dolgaikat; alkalomadtán bizonyára az elfoglalt férj helyett a káplán és az ő feladata lehetett az ifjú grófné kísérgetése, szórakoztatása is; a Zsuzsánna-epillionok tisztelettudó, mégis bensőséges hangvétele legalábbis ezt engedi feltételezni. A hazaérkezés után a családfő minden energiáját a szétzilált birtokok rendbehozatalának szenteli. Kilép a hadseregből, és meg akarja szerezni az éppen megüresedő soproni főispáni széket. Nekilát a kiscenki kastély kicsinosításának, épít, gazdálkodik. Ebben a nyugodalmasabb, tervezgető időszakban született Toth István két Zsuzsanna-epillionja.
A hosszabb terjedelmű első mű témája Szent Zsuzsanna szűz és mártír élete és halála. Szent Zsuzsanna a Kr. u. II–III. évszázad legendás vértanúinak végeláthatatlan sorába tartozik. Nem olyan híres, mint Szent Borbála vagy Alexandriai Szent Katalin, jelentős kultusszal egyetlen vidéken sem rendelkezett, életéről nem készült jelentősebb legenda vagy más irodalmi feldolgozás. A nagy szentlexikonok is igen röviden emékeznek meg róla: „Szent Zsuzsanna szűz és vértanú, Szent Gabius leánya, Cajus pápa unokahúga. Megtagadta, hogy feleségül menjen Diocletianus császár fiához, Maximianhoz. Miután két hozzá küldött követet is a kereszténységre térített, a császár kedvencét, Julianust bízta meg az ügy elintézésével, aki 295 körül az atyja házában lefejezte Zsuzsannát. Rómában a vértanúság helyszínén két olajfa szolgált kezdetben kultusza színhelyéül, később templomot emeltek föléjük (St. Susanna ad duas domos).” Szent Zsuzsanna névünnepe a kalendáriumban augusztus 11-re esik.
A történet forrása Illyés András erdélyi püspök sok kiadást megért, népszerű szent-enciklopédiájának Szent Zsuzsanna-fejezete volt. Illyés szövege igen szűkszavú, alig másfél folio-lapos elbeszélés. Toth a történet vázlatát és az eseményeket megtartva négyénekes barokk mártír-epillionná fejlesztette ezt a sovány témát. {30} Az első ének a Máriához intézett invokáció után – távoli indítással – a megváltás történetét mondja el röviden: Jézus születését, a betlehemi kisdedek lemészárlását, a kereszthalált. Jézus csodatetteit és feltámadását látván az emberek megtérni készülnek, és az apostolok munkálkodása révén az egyház kiterjed az egész világra. Ezt látva azonban az Ördögben is „föl gyullad a’ dühös irigység”, és felbujtja a császárokat a keresztények ellen. Megkezdődik az igazak üldöztetése, munkába állnak pribékek (I, 46):
Eztet itt testében kegyetlen veszőzik,
Azt pediglen forro olaiban ot fözik,
Ennek testét tűzzel igetni nem gyözik,
Annak a’ verében sok hohér fűrtőzik.
A kegyetlen kínzásokkal és fenyegetésekkel azonban semmit nem érnek el, mivel „Ha egy nap ezeren élteket le tették, / Más nap két ezeren helyettek fől vették / A szent keresztséget”. Most tér csak rá, túl az első rész felén egy Zrínyit imitáló fordulattal tulajdonképpeni hősére: „Szűz Szent Susánna is, kirül historiám / Fogh szollani, bátran mene azok uttyán” (vö. Szigeti veszedelem, II, 60). A hitét titkoló szépséges szüzet (kissé szokatlan ugyan, hogy szépségét a szerző az antik istenasszonyokéhoz hasonlítja) a császár fia kéri feleségül, de Zsuzsanna öntudatosan elutasítja a pogány kérőt. A második rész Cajus pápa (ő Zsuzsanna nagybátyja) és a császár főembere közötti hosszas teológiai vitákkal telik. Ez a certamen egyben felfogható egy olyan műfajelméleti vita lenyomatának is, amely a keresztény és a pogány mitológiai inventio elsősége felett folyik. A vereséget szenvedő olümposzi világ nevében a kikosarazott császárfi bosszút esküszik (II, 103):
S- minthogy istenimet heában szolitgatom,
Hogy kemény szivedet megh nem hodéthatom,
Ellened a’ sötét poklot föl forgatom,
Czircet Medeával világra hozatom.
A harmadik rész cselekménye teljes egészében Toth István leleménye. Maximnus egy varázslónőt hív segítségül, hogy az ördögi praktikákkal ébresszen buja vágyakat Zsuzsannában. Miután felsült varázsfüves pogácsáival, a varázslónő megidézi Kirkét, Médeát és a pokol hatalmait. A szerző itt teljes egészében a Szigeti veszedelem XIV. énekét imitálja: ahogyan Alderán, úgy a boszorkány is hármas „cirkulus” közepébe állva kényszeríti felnyílni a pokol kapuit, ahonnan – akárcsak Zrínyinél – hosszú, borzasztó sorban jönnek elő az alvilág árnyai: Phalaris, Titus, Ixion (Zrínyi: „Ott vagyon Tantalus eggyüt asztalával”, Toth: „Itt a’ dúsgazdagot látni asztalával, / Mint másik Tantalust fris lakodalmával”; Zrínyi: „Ottan Diomedes fene lovaival”, Toth: „Sokan ordéttanak Fáláris őkrében, / Sokan Diomedes lova tőmlőczében”), megjelennek az ó- és újszövetségi nagy bűnösök, sőt „Márton Luther” és Kalvinus is. A Szent Zsuzsánna szerzője itt igazán elemében van, hiszen mestere a zsúfolt és látványos katalógusoknak (III, 33–34):
{31} Ki sipul, ki fűtyűl, ki dobul ki dudál,
Ki danul, ki ordét, ki sikott, ki fruglál,
Ki ugat, ki nyerét, ki visét, ki ugrál,
Ki leitőt, ki tánczot hajdu modgyára jár.
Ez pedig ki medve, ki bika, ki sárkány,
Ki roka, ki farkas, ki nyul, ki oroszlány,
Ki matska, ki ketske, ki eger, ki patkány,
És töb illyen csuda gyűn sok ezer forman.
A pokolbeli szörnyek nyüzsgő serege szárnyra kap és „nagy munkával” kezdenek az ostromláshoz. A várvívás azonban itt nem valóságos, az ágyában nyugvó szűz képzeletét kellene felgyújtaniok (III, 44):
Sok éktelen képzést, csuda gondolatot,
Sok faitalan látást, ocsmán hasonlatott,
Sok világi pompát, sok kincs kivánotot
Gyönge Susánnának szivére forgatott.
De a vezeklésben megacélosodott Zsuzsanna állhatatossága és a segítségül küldött angyal végül visszaűzik az árnyakat a pokolba. Maximnus most már mindenáron meg akarja törni a keresztény leányt: pribékeket küld reá, akik kegyetlen kínzásokkal kényszerítenék hite megtagadására. De a „sok sebbel megrongyult” Zsuzsannát éjszaka maga Jézus látogatja meg egy angyali sereg élén, hogy sebeit begyógyítsa és további kitartásra biztassa. A gonosz praefectus szinte megőrül dühében („Vad kanként fogait öszvö csattogattya”), hiába minden kínzás, a kaloda, az ostor, a sebekbe öntött forró olaj, Zsuzsanna – igazi barokk heroinához illően – a szenvedésben emberfeletti kitartást tanúsít. A negyedik rész hangvétele ismét nyugodtabb, ünnepélyesebb; már a főszereplő megigazulását készíti elő hangulatával. A siralomházban a pápa készíti fel a szüzet utolsó útjára. Zsuzsánna nem fél, hanem boldogan készül a találkozóra égi jegyesével. A mártírum inszcenírozásakor Toth a Szigeti veszedelem utolsó énekét követi, az égi seregek felsorakoznak Zsuzsanna fogadására (III, 71):
Az egész angyali karok őszvő gyűlnek,
Számtalan boldogok kőrős kőrűl ülnek,
Szűznek győződelmin vigadnak, őrűlnek,
Szent, szent a’ seregek ura, énekűlnek.
Ezzel le is zárulhatna a história, de a névnapköszöntő funkciónak megfelelően következik még egy hosszú laudáció – sok, mecénási ténykedésével kapcsolatos, hasznosítandó adalékkal – a cenki Dianáról, a meggratulált Barkóczy Zsuzsannáról.
A keresztény témák mitologizáló előadása nem idegen a kor poétikai gondolkodásától. Bár Toth aligha ismerte a keresztény eposz koncepciója körül kialakult {32} gazdag jezsuita elméleti irodalmat, a kortárs latin nyelvű egyházi költészetben számos példát találhatott a mitológiát szent témával összeházasító epikára. Közülük időben és térben is legközelebb áll hozzá Koptik Odo bencés apát 1744-ben Sopronban kiadott latin Thalleise. Már csak azért is valószínű, hogy felkelthette a figyelmét ez a mű, mivel címzettje, Zichy győri püspök a Széchényiek rokonságához tartozott, sőt a szerző maga is jó kapcsolatban állott a Széchényiekkel. Koptik kétszer húszénekes országismertetője Szűz Máriának ajánlott „Szűz Iliász”, pontosabban keresztény Metamorphoses. Bernard Pannagl Jézus-eposza, amely a műfaj egyik mintadarabjának tekinthető, már címében megfogalmazza a neolatin költézet ovidizáló programját: Metamorphosis metamorphoseos sive Transmutatio profanorum fictionum Ovidii, in sacras veritates Evangelii, ad Christianae Poeseos emolumentum exhibita (lásd erről részletesen: Szörényi, 1993, 44–53, 123–134). Tanító-heroikus felfogású életrajz adja gyakran a latin nyelvű jezsuita iskoladrámák témáját is. Judit történetéről szóló darabokat gyakran adtak elő nyugat-magyarországi jezsuita kollégiumokban.
A krisztianizált Metamorphoses-epika és a mártírdráma a magyar nyelvű költészetben nem vert gyökeret. A vallásos tárgyú elbeszélésekben a mitológia inkább csak ornamentikus elemként vagy a teológiai tanítást klasszikus exemplumokkal megtámogató argumentációs példatárként jelenik meg. Például Esterházy Pál költői életművében teljesen más irodalomszociológiai környezetben tűnnek fel szűk körben ismert profán versei és a Mária-kultuszt szolgáló, nagy példányszámban kiadott reprezentatív kötetei. De hasonlóan elkülönül például Amade Antal vagy Koháry István életművében a világi és a vallásos költészet. A regiszterek – a szentírási és a pogány tematika – elválasztására elsősorban maga a „magyar Ovidius” mutatott példát. Rózsakoszorújában végsőkig fokozza a pogány és a szent mitológia egymás mellé állításából adódó retorikai feszültséget. Tudatában van azonban annak is, hogy a két regiszter olvasóközönsége nem azonos, olvasóit figyelmezteti is erre: „Minthogy ezen könyvecske-béli verseknek elöljáró írásában […] sok fabulás régiségek és poétai költeményes dolgok, s olyan nevezetek is egyvelítettek, amelyeknek homályos azoknál az értelme, akiknek az olyaténokban nem forgott elméjek, az értelmetlen dolgok pedig únalmasok az Olvasóknak; azért, hogysem mint valaki amiatt megkedvetlenedvén az tovább olvasást félben hadná, tegye félre inkább azon készületet, és nyúljon egyenessen az Rózsakoszorúhoz.” Toth jól ismeri a Rózsakoszorút, sok helyen fel is használja eredményeit. Az első ének sűrített Jézus-életrajzához a mintát a Rózsakoszorú kötéshez való készületből vette. A vértanúság jeleneteinek erotikával kevert naturalizmusa – mezítlenség, vérrel virágzó sebek, „rongyolt” bőr, ostorozásban kifáradó pribékek – szintén Gyöngyösitől származik. A Szent Zsuzsánna szerzője azonban Gyöngyösivel ellentétben nem a manierista katolikus költészet középkorias miszticizmusához fordul vissza ihletért, hanem a jezsuita típusú barokk epika és dráma heroikus világképét ötvözi a verses legenda műfaji hagyományaival.
A második Zsuzsanna-epillion szintén Széchényinét köszönti. Nem sokkal készülhetett később; valószínűleg ugyanazon év karácsonyára, szilveszterére nyújthatta át Toth úrnőjének a kéziratot. A témát ismét patrónája nevére szabta: a bibliai Zsuzsanna {33} történetét szedte versbe. Ha a Szent Zsuzsánnát barokk kiseposznak neveztük, a Tisztaságos Zsuzsánna műfajilag inkább a széphistóriához áll közel. A XVI. századtól számos bibliai témájú história ismeretes magyar nyelven. A műfaj ekkor, a XVIII. század közepén igazán már csak a ponyván eleven. Különös, hogy Toth a bevezető strófákban mégis egy gazdag költői gyakorlat folytatójaként tünteti fel magát, és másoktól megverselt ószövetségi témák egész sorozatára hivatkozik. Eszter és Asverus, Dávid és Góliát, Holofernes és Judit, Jáhel és Sisera, Tomiris és Cyrus, Dálila és Sámson, Betsábea és Dávid valamint Debbora mások által megírt történeteit sorolja fel mint olyanokat, amelyekkel versenyezni kíván. Ezek közül egyet, a Holophernes estit maga is feldolgozta már korábban. Ha az előhozott témáknak valóban olvasta verses feldolgozását, akkor aligha olyan versezetekről lehet itt szó, mint az a Judit-história, melyet a magát meg nem nevező szerző „ezerhétszáznegyvennegyedik töltébe […] Meleg Canicula reánk érkeztébe” írta a „Duna mentébe” (Ama hires Bátor szivű […] Szent Judith Asszonynak Holofernessel, Nabugodonozor erős Táborának […] Vezérével lett jeles dolgaról iratott Rövid Historia […], Buda, 1649). Hasonlóan népies hangvételű feldolgozásai vannak a bibliai Eszter történetének is. A Toth által is ismert Eszter-történet szerzőjét azonban valószínűleg ismerjük: Amade Antal. Amade 1735 körül írta Eszter és Asvérus király „híres lakodalmának” történetét (Szent Eszternek méltó nagy dícséretéről). Amade ezt a 212 strófás, háromrészes versét özvegy Viczay Jóbné Ebergényi Eszter udvarlására szánta. A hasonlóság kézenfekvő a Zsuzsánna-epillionokkal: ő is a címzett keresztnevét hordozó hőst választott témául, szintén névnapi és újévi üdvözletként küldte el (tizenkét selyemkeszkenő társaságában), továbbá a bibliai történetbe beleszőtte a köszöntött hölgy dicséretét is. Mivel Viczayné édesanyja, Széchényi Júlia, Széchényi Antal nagynénje volt, könnyen elképzelhető, hogy Amade verse – és esetleg költészetének más darabjai is – megvoltak a kiscenki családi könyvtárban. A bevezetőben intonált költői versengés attitűdje mindenesetre azt sugallja, Toth István nem elszigetelt, visszhangtalan magányban alkotott. Szűk körben és kissé provinciális formában, de mégis valóságos irodalmi élet folyt a Széchényiek környezetében. A kéziratosság szintjén virágzó költészet megtalálta a maga olvasóit, esetenként bírálóit, sőt korlátozott nyilvánosság előtt ugyan, de egymással alkalomadtán vitatkozó, versengő költőegyéniségei is voltak.
A Tisztaságos Zsuzsánna forrása az ószövetségi Dániel könyvének deuterokanonikus 13. része. Az elbeszélés szorosan követi a bibliai textust, de a szerző viszonya a történethez érezhetően ironikus. Anakronizmusokat rejt el a szövegben, a budai csonka tornyot emlegeti, Joachim udvara inkább egy magyar nemesi kúria háztartására emlékeztet (43):
Mindenkor házánál gyűlekezeteket
Tartnak, tesznek minden féle tőrvényeket,
Akar robot iránt kőll vigezéseket
Tenni, akar vetni ado szediseket.
{34} Az istenfélő Zsuzsanna fürdőjének kárpitját a görög-latin mitológiából vett jelenetek díszítik. A kéjvágyó vének bakkecskeként ugrálnak a ruhátlan szépasszony körül, a bíróságon azt tettetik, hogy macskanyávogásnak hitték a fürdőházból kiszűrődő zajokat. Finom humort érezhetünk ki a történetben elrejtett Zrínyi-imitációk felhasználásának mikéntjéből is. Invokációt intéz Szűz Máriához. A Syrena-kötet néhány szép képét beleszövi a fürdőház kárpitjába: „Szép fehér atlaszban a’ szép liliomszál, / Mint hattyu madara, az út melliken áll” (vö. Szigeti veszedelem, IX, 73); „Itt kis fülemile habzik vér taitikkal, / Ahitozik telvén foito tartalikkal / Melle…” (vö. Arianna sírása, 2, 15). Az ártatlanul megvádolt Zsuzsanna a feszület előtt imádkozó szigeti Zrínyi Miklós szavaival fordul Istenhez.
Zrínyi: Mutasd meg ő nékik, hogy te vagy nagy Isten,
Hogy te kivülötted mashon Isten ninchen
Zsuzsanna: Őrők Isten, nyilván mutasd meg, hogy te vagy,
Es az te hatalmad mindenek fölöt nagy.
Vagy hasonlítsuk össze a bírák csalárdságát felismerő nép felzendülését a szigeti hősök esküjének jelenetével:
Mint mikor az föl szél Késmárkbul ki szakad,
Ama sürü fenyös erdö közben akad,
Tamaszt zugást nagyot, nem reked, s-nem lankad,
Hajol elötte lágy, es kemény ág szakad:
Illyen nagy zöndülés esék ő közikbe,
Mert föl-forr az haragos vér mindenikbe,
Kivánnya mindenik ellenség vérébe
Hamar kezét fösthesse, es az szüvébe.
(Szigeti veszedelem, V, 37–38)
Mint mikor forgó szél fenyves oldalában
Akadván nagyobbul hangas fujásában,
Nem álhat ellene sem sűrű, sem szálos,
Sem erdős, sem bokros, sem temerdek ágos,
Sem vastag leveles, sem pedig sugáros,
Hanem mind el tőrék, s- hajol haitoványos.
{35} Ugy a’ zenebona, melly a’ nép kőzőtt lett,
S- elsőben szellőként lassu zsibogást tett,
Lármas harsagásra töb és töb erött vett,
Utollára szélvész és nagy zurzavar lett.
(Tisztaságos Zsuzsánna, 185–187)
Az ironikus-szatirikus hangvételt szentesíti a történet példázat volta; a szerző tükröt tart az emberi gyengeségeknek („vegyik azt sokan tűkőrűl”), a nőcsúfoló, -oktató históriák argumentációját megfordítva a lovagias szerző az asszonyi tisztaság és a férfiúi csalárdság bibliai exemplumát adja elő. A történet persze csak ürügy, mely keretet ad a gondosan kidolgozott, finom leírások sorozatának. A kárpit-descriptio legfontosabb irodalmi előképe a Rózsakoszorú bevezető énekének korábban már megidézett mitológiai katalógusa.
A Cziráky-eposz és a Zsuzsanna-epillionok bevezetőjében Toth István több, mára elkallódott korábbi művére tesz utalásokat:
Eddig néha győnge Venusnak fegyverét
Őnté pennám, néha kőszőntő verseit,
Holophernes estét, Leander szerelmét,
Egy pár gerliczének gyászos veszedelmét.
(Cziráky-eposz, I, 2)
Musam, sokat irtál már világ kedviert,
Futtatván elmidet mulandó semmiert,
Csak midőn sirtál is egy pár gerlicéert,
Maid Biblisse lettél halálos estiért.
Ezután csak hamar fől derűlt nap fényed,
Meg meg tellett vala siralmas edényed,
Tamod egy bucsui nyil sebbül reményed,
Biztál, hogy lesz onnéd kedves jővevéned.
Láttam, itt melly igen gyorsan serénkedtél,
Melly sok solosmákot nevére szerzettél,
Nincs határban olly fa, kit megh nem kerestél,
S- reá eö felölö verset nem mettzettél.
{36} Tovább groff Czirákit táborban késérted,
Szép dolgait láttad, mig halálát érted,
Bavarusok főldin Nádasdit ismérted,
Es vitéz probait versekkel dicsérted.
Osztán Pandulfusnak szerelmére tértél,
Abbul mulatságban Summát épétettél,
De ezekkel munkát mind hasztalant tettél,
Semmit űdvősségért mert nem cselekedtél.
(Szent Zsuzsánna, I, 1–5)
Vegyük sorra az elveszett verseket!
1. Venusnak fegyvere. Ovidius modorában készült mitológiai elbeszélést sejthetünk a cím mögött. Talán a Zrínyi nyomán Toth által is többször intonált Galea Martis-téma feldolgozását adta.
2. Venus köszöntése. Hasonló hangvételű Vénusz-dicséretek.
3. Holophernes este. A bibliai Judit könyvének feldolgozása. A Tisztaságos Zsuzsánna invokációjában is említi a témát: „Mások irják Eszter királné hatalmát, / Mások Asverusnak hires lakodalmát, Goliáttal David erős viadalmát / Es Holofernessel Judit diadalmát…” A filiszteus vezért saját sátrában lefejező zsidó hősnő története kedvelt témája a barokk képzőművészetnek, zenének és költészetnek. Korábban már említettük a téma 1744-es névtelen feldolgozását. Ez az erősen didaktikus, népies hangvételű történet nem lehet azonos Toth Holophernesével. A Judit-történet a jezsuita iskolai előadások vissza-visszatérő népszerű darabja volt; gimnazistaként Esterházy Pál is fellépett egy Juditról szóló drámában. Ha helytálló az a sejtésünk, hogy Toth jezsuita középiskolába járt, kézenfekvő lenne az a feltételezés, hogy a Holophernes estét még tanulóévei alatt írta.
4. Leander szerelme. Hero és Leander történetének két antik feldolgozását ismerjük. Ovidius a Heroides 17. és 18. levelét írja a két abüdoszi szerelmes nevében. A másik feldolgozó, a Kr. u. V–VI. század fordulóján tevékenykedő Muszaiosz Grammatikosz görög nyelvű, 341 soros verses novellát szentelt a témának. A tragikus véget ért szerelmespár neve nem csengett idegenül a magyar olvasók előtt sem, Gyöngyösi többször is említi őket a Kemény János emlékezetében: „…mint Hero, aki partján a tengernek, / Ohajtással várta jöttét Leandernek, / Sok fogadást mívelt Neptunus istennek, / Hogy habok ne tiltsák szokott útját ennek” (II, 8, 42; lásd még: II, 6, 40). Toth minden bizonnyal ismerte Ovidius (és Gyöngyösi) művét, és saját Leander-históriáját is a Heroides nyomán adhatta elő. Mintát jelenthetett számára az a három Gyöngyösi Istvánnak tulajdonított Ovidius-átdolgozás (Páris Helenának, Helena Párisnak, Penelope Ulissesnek), amelynek kéziratát megtalálhatta a Széchényiek családi könyvtárában (ma: OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 128). A kézirat annál is inkább felkelthette figyelmét, mivel az a névtelen Ovidius Heroides-fordításokon túl tartalmazta Zrínyi Syrena-kötetének teljes szövegét is. Ismeretes továbbá a Hero és Leander téma XVIII. századi magyar feldolgozása. A sárospataki {37} református kollégium Tudományos Gyűjtemények Nagykönyvtárában őrzött kézirat címe: Leander és Héró Historiajok (jelzete: 233/3). Érdekessége, hogy közvetlen forrása ismeretlen; sem Ovidius, sem Muszaiosz művét nem követi szorosan. A versezetet kiadó Gulyás József már 1940-ben felvetette az ötletet: „vajjon nem Völcsei Tóth István elveszett átdolgozását őrizte-e meg számunkra ez a pataki kézirat?” Az attribúciót az Új Magyar Irodalmi Lexikonba írott szócikkében elfogadta Komlovszki Tibor is, azt jelezve, hogy nagyobb tanulmányt készül szentelni a kérdésnek.
Véleményem szerint a sárospataki Leander és Héró… nem lehet Toth István műve. A kéziratot őrző kódex a Vallás tüköre címet viselő kolligátum. A több mint háromszáz levélre terjedő kéziratot egyetlen kéz másolta a XVIII–XIX. század fordulóján (egy helyen említés történik II. József császárról). A gyűjtemény három fő részből áll: I. A vallásokról való rövid kérdések és feleletek; II. A’ Reformata vallásról; III. Házi kereszt, avagy kevés mulattságért szabad akaratból fel válalt hosszas Tortura. Ez az utolsó rész négy hosszabb lélegzetű versezetet foglal magába. A folyamatosan másolt versek stílusa, hangvétele nagyon hasonló; szemlátomást ugyanannak a magát meg nem nevező poétának az alkotásai. A versek a következők: Házi kereszt… („Vévén e’ világot szemem tzirkalmára…”); Grof Sztárainé leirása („Angyal-é vagy ember…”); Leander és Héró („Sestus és Abidus két szép városának…”); Egy kértsi agárrol iratott versek („Bujdosásomnak már imé végét értem…”). A legterjedelmesebb a Házi kereszt című tanköltemény, melyben a szerző hosszadalmasan tépelődik a házasság mellett és az ellene szóló érveken. A legrövidebb a kércsi agár nevében beszélő tréfás kutyaéletrajz. Ez utóbbi sok Szabolcs megyei vonatkozást őriz. Erre a vidékre utal a második szöveg is: a Sztáray család régi Szabolcs megyei nemesi família. A grófi címet először Sztáray Imre, szabolcsi főispán kapta meg 1747-ben. Két felesége volt: Zichy Anna és a francia Teresa Desfaigny de la Tournelle – valószínűleg ez utóbbi ragadta meg annyira az ismeretlen szabolcsi poétát, hogy verset szentelt leírásának. A hölgy minden porcikáját számbavevő költemény egyébként itt-ott jócskán áthágja az illendőség határait:
Mint hó, olyan fejér mellyének táblája,
Itt nőtt Hesperusnak drága két almája,
Melynek, ha lelket vesz mellye fúvócskája,
Emelkedve látszik piros bimbócskája.
A szerző Gyöngyösi követője a keresett rímek halmozásában; az utolsó strófában bravúroskodva, belső rímekkel duplázza meg Rimay rímtoposzát:
Egyszóval ez a kép tökéletesen ép,
Mivelhogy igen szép, ragad, mint enyves lép,
Mint száját forró pép, éget, ez szívet tép,
Mert valamerre lép, szereti minden nép.
{38} A sárospataki kézirat verseiben hiába keressük Toth költészetének jellegzetes vonásait: a finom leírásokat, a mozgalmas jeleneteket, a szokatlan, egyéni szóhasználatot, az inverziók és áthajlások gyakori alkalmazását. Hero és Leander történetének előadása száraz és vázlatos. Hiányzik belőle a Toth Istvánra olyannyira jellemző lélektani érzékenység. A történet legtragikusabb jelenetét, amikor a kedvese holttestét megpillantó Hero leveti magát a toronyból, elintézi a tény egyszerű közlésével:
Titkos Férjét szánván szaggatta ruháját,
Vérezi gyászosan körmével ortzáját,
Majd le ugrik szegény, meg üti mátkáját,
Be festvén vérével az ő kő szikláját.
Mennyivel költőibb ugyanennek a jelenetnek a Tisztaságos Zsuzsánnában odavetett vázlata (93):
Itt gyönge kezeket Hero ki terjeszte,
Kűsziklárul röplő szárnyokat ereszte,
Keserves életet habok közőt veszte,
Hogy legyen őlében Leándernek teste.
A sárospataki kézirat szerzője és Toth István minden bizonnyal két különböző személy. A névtelen szabolcsi poéta azonban talán ismerhette Toth Leander szerelme című munkáját, és előadásának – Ovidius és Muszaiosz helyett – éppen ez az elveszett história lehetett a forrása.
5. Egy pár gerlicének gyászos veszedelme. Tragikus szerelmi történet, gyászének sejthető a cím mögött. A témamegjelölés alapján – hívta fel Ács Pál a figyelmemet –, ez a mű lehet akár maga a Hero és Lender-história is, tehát a Cziráky-eposz első stófájának utolsó két sora helyesen: „Holophernes estét, Leander szerelmét: / Egy pár gerliczének gyászos veszedelmét” – vagyis az utolsó sor értelmezője a megelőző félsornak. A párját sirató madár gyakori közhelye a barokk költészetnek. (Lásd pl. Esterházy Pál, A fülemüle énekének magyarázatja = RMKT XVII, 12, 32. sz.). Ismeretes egy 1743-ban, önálló nyomtatványként megjelent, Egy árva gerlicének sóhajtozó zokogási címet viselő siratóvers. A versfőket összeolvasva a „gróf Barkóczy Borbála” nevet kapjuk – tehát Cziráky József özvegye írta és adta ki a költeményt férje halálának első évfordulójára. Talán nem túlzás feltételezni, hogy Czirákyné siratójának egyik előképe Tóth István elveszett gerlicés verse volt. (Barkóczy Borbála versének modern kiadása: Magyar költőnők antológiája, 46–49.)
6. Bucsui nyílseb. Bucsu Kisunyom közelében lévő község, a sebet nyilván Cupido nyila ejtette. Önéletrajzi elemekből táplálkozó szerelmi történet; egy sikertelen(?) házasulási kísérlet dokumentuma.
7. „Zsolozsmák”. A bucsui hölgyhöz írott szerelmes versek gyűjteménye.
{39} 8. Nádasdy dicsérete. Gróf Nádasdy Ferenc generális, a legendás magyar tábornok tetteiről szóló epikus ének. Toth István Széchényi Antal szolgálatában „a bavarusok földin” Nádasdy regimentjében harcolta végig az örökösödési háborút. Nádasdy személye, fényes katonai sikerei valóban méltóak voltak az eposzi feldolgozásra. Az elveszett Nádasdy-eposz a Diariumhoz hasonló terjedelmű és formátumú munka lehetett.
9. Summa, avagy Pandulfus szerelme. Nem ismerünk ilyen című magyar vagy külföldi epikus alkotást. A cím alapján lovagi típusú szerelmi történetre, romantikus széphistóriára gondolhatunk. A forrása történeti munka, vagy valamely kevéssé ismert latin novella lehet.
A Zrínyi-költészet varázsa a megformálás minden szintjén áthatja Toth szövegeit. Hasonló hangtani jelenségeket mutató dunántúli dialektusban írnak. Toth előszeretettel forgat ritka, Zrínyit idéző szavakat, mint monstrum, villámás, delia, nyelves, had fölyhő, szertelen, timporál, hever, dupláz, ballag – ez utóbbi negyvenszer fordul elő a Cziráky-eposzban. Szóhasználata általában archaizáló, gyakran használ szokatlan hangzású nyelvjárási alakokat, hangulatfestő, hangutánzó szavakat. Szívesen alkot vizuális élményen alapuló meglepő költői képeket (I, 11):
Ennek nyusztos fején, mint szárnyos vitorla
Hajt hives szellőket kőves forgo tolla,
Strucz azt ékesétti, ezt kotczak módolla,
Ez tigrist, parduczot az hátán hurczolla.
Ugyanez a hypallage a Szigeti veszedelemben (IV, 11): „Föl ült már Zrini is, ál az sereg elöt, / Sisakján szép Struz-tol vér haragos szellöt”. Zrínyit követi a hosszan kibomló, több strófás hasonlatok alkalmazásával:
Kit látván, mint hajós, ha szőrnyű cometát
Űstőkős vilammal égen villogni lát,
Siet futva parthoz le kőtni hajóját,
Tudván, veszélt jővend a’ cometa és kárt,
Rettennek is sokan illen látásokra,
Mert szokott az dűlni kárral országokra,
Vagy jel a’ sok nemzet gyászos halálokra,
Vagy elő jelenség hadakozásokra.
(Cziráky-eposz, XII, 40–41)
{40} A hasonlatok alapja gyakran az elemi erők (tűz, víz, szél, szikla) összecsapásának természeti képe:
Igy mint a kűsziklát habok kőrűlállák,
Sok hullámmal innéd, onnéd taszigállák,
De ostromlo eröt hasztalan rongállák,
Ugy szűz szivét heában őrdőgők probállák.
(Szent Zsuzsánna, III, 55)
Vastag fűst nagy porral őszve egyeledve,
Mintha ott gyulladna most ki Ethna hegye,
S- menne Vesuvusnak fől az gőz melegje,
Tollongva koválog égbe keveregve.
(Cziráky-eposz, XII, 46)
Mint korábban láttuk, szakszerűen alkalmazza az eposzi kellékeket; narrációja eszközgazdag, megtalálható az anticipáció, a késleltetés, a kiszólás, a szereplők megszólítása, az oratio recta párbeszédek.
Verselése szabályosabb Zrínyiénél, a cezúrát a sorok felezőpontján helyezi el. A sorok szabályosan tizenkét szótagosak, gyakran él azonban a kiejtésben licentiával: siet, kiáltják, ejtsd sjet, kjátltják. Követi viszont mesterét abban, hogy a mondatok gyakran átlépik a sorvégeket, sőt, nem ritka a két strófa közötti átmenet:
Azért is felűlők az Ur azt mondotta,
Hogy az hamisságot két vén tanitotta
Babylonban, mikor a’ népet hordozta
Igazgatván; Isten de meg hatarozta
Azok latorságát, s- meg szigenitette,
Es példás csufjáva ez világnak tette,
Mikor az hamisság leg magasbra vette,
Csufos nyakszegéssel akkor le vetette.
(Tisztaságos Zsuzsánna, 51–52)
Gyakori a szabálytalan szórend, az inverzió „Kevél Herodesnek de ezek fülében / Esvén, megh filemlik szertelen szűvében” (Tisztaságos Zsuzsánna, 18). Legjellemzőbb mondatalakzata, amikor két párhuzamos mellékmondatot alkotó sorba egyetlen, közös állítmányt helyez: „Soknak öltőzete ezűstos atlatszból, / Vala sok ruhája vont finom aranyból.” Ez a szerkezet többnyire központozási dilemma elé állítja a sajtó alá rendezőt, hiszen grammatikailag az állítmány egyaránt lehet az első és a második mondat része. Prozódiai szempontból {41} a szünet inkább a sor végére kívánkozik, ezért – ha erősebb érv nem szólt ellene – a vesszőt többnyire ide tettük.
Toth István a Gyöngyösi utáni magyar epika általános ovidizáló tendenciáival szemben visszanyúlt a Zrínyi által sikerrel adaptált vergiliusi képlethez. Modelljét saját kora valóságának, igényeinek megfelelően próbálta továbbfejleszteni: (1) a heroikus stílust ötvözte Gyöngyösi dekoratív realizmusával, (2) a narrációt közelítette a napló és az emlékirat műfajának élménygazdag szabatosságához, (3) a szerzői elkötelezettséget enyhén ironikus (vagy a mai olvasó számára annak tűnő) attitűdre, az értékek pluralitását is kifejeződni engedő személytelenségre cserélte fel. Figyelemre méltó sajátossága Toth epikájának, hogy – talán megrendelőire való tekintettel – gyakran léptet fel női szereplőket. Hősnői többnyire szenvedő, bánatos asszonyok; a szerző nagy lélektani hitelességgel ábrázolja érzelmeiket. Cziráky gróf is érző lélek, szívét gyakran hasogatja „sirelmes fájdalom” – a szív egyébként is Toth egyik leggyakrabban használt szava –, gyöngéd leveleket vált feleségével. A kezüket tördelő, sóhajtozó, könnyező, zokogó hősök már a következő évtizedek irodalmának ízlését előlegezik. Érdekes, hogy a Cziráky-eposzban ’érzelmileg fogékony’ jelentésben kétszer is előfordul az „érzékeny” szó („Megint érzékenűl groffnék keserednek”, II, 54; „Groff azonban ki megy gondos pironsággal, / Érzéken fájdalmin nagy szomorkodással,” VIII, 6), évekkel megelőzve a történeti szótárakban regisztrált első adatot. (A szó hasonló jelentésű származékát a TESz 1766-ból keltezi: érzékenykedjék = Lázár János, Florinda.)
Kovács Sándor Iván recepciótörténeti kutatásai nyomán ma már jól látható, hogy nem igaz az az Arany János tekintélyére visszavezethető irodalomtörténeti vélekedés, amely szerint Zrínyi Miklós „megelőzte korát de nem hatott rá” (lásd A lírikus Zrínyi című monográfiáját, valamint a Szöveggyűjteménybe írott bevezetőit). A Cziráky-eposz szerzőjének költészetét ebből a szempontból ma már nem látjuk annyira egyedülállónak, mint ahogyan Dézsi Lajos vélte azt egyetemi előadássorozatában a század elején. Fölényes szövegismerete és elszánt Zrínyi-követése azonban mindenképpen példátlan a XVIII. század első felének magyar költészetében. Nem egyszerű utánzásról, alkalmi átvételekről, nem Esterházy Pál cento-technikájáról van esetében szó, hanem a barokk epika imitáció-elvének tudatos alkalmazásáról. A meghatott tisztelettől a paródia alakzataiig árnyalatgazdag intertextuális viszonylatrendszer köti össze műveit példaképe szövegeivel.
Toth István életműve még torzójában is a Gyöngyösi utáni fél század legjelentősebb költői produktumai közé tartozik. Ez az életmű méltó a megismerésre, a további kutatásokra; figyelembevétele nélkül nem lehet teljes a kor irodalmáról alkotott képünk.
Szövegkiadásunk igazodik a Régi magyar költők tára XVIII. századi sorozata eddig megjelent köteteinek kiadási alapelveihez.
Nyomtatott kiadás: Tóth István versezeti az istenben boldogult néhai méltóságos Gróf Cziráky József ezres kapitánynak életéről, táborozásáról, haláláról 1742-ben, Székesfehérvár, 1881. „Régi kézirat után” kiadta Pauler János székesfehérvári püspök. A szövegkiadás alapja egy negyedrétbe kötött, 197 lapra terjedő kódex volt a lovasberényi Cziráky-kastély könyvtárának állományából. Az azóta megsemmisült vagy lappangó kézirat címe Pauler közlésében (a rövidítések feloldása nélkül): „DIARIUM, azaz: A jó emlékezetü Mlghos Dénesfalvai Gróf Cziráky Jósef úr Fölséges Királyné aszszonyunk Tanácsa, Komornékja, Ezeres Kapitánnya, T. Vasvármegye fölkelt Nemes Vitézinek hadi Feö vezérje, Austria, Morva, Slesia és Cheh Országokban viselt hadi dolgainak, Életének, és utollyán Prága alatt vitézül történt halálának emlékezete, mellyet Hivség jeleképpen csekély versekben összefüzött és szerzett eö Ngsa Secretariussa T. I. Krisztus urunk születése után szóló 1742. esztendőben.” A püspök a kötetet gróf Cziráky Antalnak, Bélának és Jánosnak, „a csatatéren hős halállal kimult gróf Cziráky József dédunokáinak” ajánlotta, és ünnepélyes keretek között nyújtotta át nekik 1881. október 6-án, „midőn a megye egykori főispánjainak, Méltóságtok atyja és nagy-atyjának arczképei a közgyűlés alkalmával a megye tanácstermében ünnepélyesen lelepleztettek”.
Kézirat: OSZK Kézirattára, Quart. Hung. 101. 82 levél terjedelmű félbőr kötéses negyedrét kódex. A gerincen aranynyomásos piros bőrvignettán: „GROFF CZIRAKY JOSEFF ELETE”. Az első előzéklevélre ragasztva Széchényi Ferenc rézmetszetes ex librise („gravi par Ducher”). Az előzéklevélen lévő cím: „Gróff CZIRÁKI IOSEFF Élete.” A jól olvasható, tetszetős kivitelezésű kéziratot egyetlen kéz másolta, de helyenként későbbi kezek javításokat eszközöltek a szövegben. A legfontosabb igazítások – az írásképet a kétségtelen hitelű autográfokkal összevetve – a szerző, Toth István kezétől származnak, aki tehát a Széchényi-családnak átadott példányt maga is átnézte, ellenőrizte és helyenként emendálta.
{43} A két forrás helyesírása eltér egymástól. Jól szemlélteti a különbségeket egy találomra kiválasztott részlet párhuzamos szövegének összehasonlítása (I, 17):
A’ brandenburgus is immár el pusztéttá
Két Sleziát, senki viszsza nem taszéttá,
Gazdag Morva felé álgyuit vonyéttá,
Magyar főld felé is félelmét fordéttá.
(Quart. Hung. 101)
A brandenburgus is immár elpusztitá
Két Sléziát, senki vissza nem taszitá,
Gazdag Morva felé ágyuit vontatá
A magyar földre is félelmét forditá.
(Pauler)
A fehérvári püspök kiadása nem tudományos igényű szövegközlés, maga sem szánta annak. Nem annyira a művet tartja fontosnak, inkább a tárgyát: a Cziráky család elfeledett ősének hősi életét és halálát. Az előtte fekvő kézirat ortográfiáját láthatóan nem tartotta meg, a szöveget (nem következetesen) átírta, az esetleges javításokat, szövegvariánsokat nem közölte. Nem dönthető el, hogy Pauler a hangzás tekintetében is modernizálta-e a főszöveget, vagy az elveszett lovasberényi kézirat leírója eredetileg is az Quart. Hung. 101. kódex nyelvétől eltérő, az irodalmi normához közelebb álló nyelvjárást használt. Toth saját kézzel írott munkáinak dialektusához az OSZK-beli kézirat áll közelebb (vö. a Zsuzsanna-epillionokkal és a Függelékben közölt levelekkel).
Pauler gyakran rosszul olvassa a kéziratot (elöl mindig az OSZK-kézirat alakja): „Elméjét faggattya sok felé gond sullya” – „Elméit szaggatja sokféle gond súlya” (I, 19); „Zajos lotsanással zavar sok hullámat” – „Zápos lottsanással zavar sok hullámot” (I, 53); „Néző néppel minden utcza teli vala” – „Mező-néppel minden utca teli vala” (I, 108). Ha egy olvasatban bizonytalan, inkább megváltoztatja a szöveget: „Kaunersdorfra vitték a’ bagasiával” – „Más vidékre vitték a bagázsiájával” (III, 63); „Szalaiak mentek Ferlaren Vásovra” – „Szalaiak mentek Ferloren városra” (VI, 72).
A szándéktalan olvasati hibákon, bizonytalanságon túl Pauler szándékoltan is beavatkozott Toth szövegébe. „Javítja” a szótagszámot: „A’ nagy iedés miat féltekben reszkedtek” – „Nagy ijedés miatt féltekben reszkednek” (I, 140); „Posonyból kovettye sietve haza mégyen” – „Posonból követje gyorsan haza megyen” (I, 79); „Futnak sietnek menni az hives forrásra” – „Futnak sietséggel a hives forrásra” (III, 16). A felsorolt (és a hasonló) helyek nem kívánnának javítást; a kézirat másolója az egymás mellett lévő betűk fölé kitett ˆ jellel rendszerint jelölte is, hogy itt prozódiailag egyetlen szótag ejtendő (tehát siˆetnek ejtsd: sjetnek, fiaˆit ejtsd: fiajt). Máskor is feleslegesen javította a szokatlan, de nyelvtanilag helyes szerkezeteket: „Igy, mint ki villámló menkőnek szál kára, / Tőrők formán {44} űtvén burgusnak hadára, / Kardossan rohantunk” – „Mint villámló menykő száll alá a házra, / Oly formán ütötünk burkusnak hadára, / Kardosan rohantunk” (IV, 71). Feleslegesen keresett hibát a következő szakaszban is (IV, 30):
Oltárnak bal szilrűl királyi harfáját
Pengeti Goliát rontója; de fiát
Jobb felől készétti fől aldozni Isáák,
Vitetvén az hegyre véle fől kőrisfát
[Quart. Hung. 101]
Oltárnál balívül királyi hárfáját
Pengeti Goliát rontója; ott jobbját
Ábrahám emeli, hogy föláldozza fiát,
Vitetvén a végre vele föl fasciát.
[Pauler]
Ebben az esetben az összevetést külső források alapján is tudjuk ellenőrizni. A szövegben leírt alkotás a feldsbergi (ma Valtice, Csehország) vártemplom főoltárát ékesíti. A templombelsőről készül fényképeken jól látható, hogy valóban, a hívek helyzetéből nézve az oltár bal oldalát a hárfás Dávid király márványszobra ékesíti, míg a másik oldalon szimmetrikusan elhelyezve, azonos nagyságban az Izsákot éppen feláldozni készülő Ábrahám látható ( Umění baroka na Moravě a ve Slezsku, 1996, 76. kép).
Pauler gyakran átalakította a szokatlan, inverziós szórendet tartalmazó sorokat is: „Erre megint olaj, új, az tűzre dűle” – „Ez volt újabb olaj úgyis izzó tűzre” (II, 53). A bonyolult sorátmenetek miatt nehezen érthető strófákat teljesen átírta (VII, 50):
Hogy mái szerencse kedvetlen kereke
Mi részűnkre fordult, és tőrtént fekete,
Kétségbe ne essék azért az fegyvere
Senkinek; változó a’ szerencse kedve.
[Quart. Hung. 101]
Hogy mai szerencse kedvetlen kereke
Miellenünk fordult, s ránk dűlt fergetege,
Kétségbe ne essék senkinek a lelke;
Mert tudjuk: hogy sorsnak változó a kedve.
[Pauler]
A következő példában a két szakasz közötti áthajlás tűnt el (III, 73–74):
{45} Kapitán meg irta már generálisnak,
Az mindgyárt tudtára adta Czirákinak,
Kől egész népséggel grof Eszterhazinak
Nikolsburgba menni, de grof Czirákinak
S véle két seregnek, Spissics kapitánnak,
Feldsbergbe meg látni okát az lármának.
Esvén a’ szilire Polstraf határjának
Előnkben jőn száma lármás katonáknak…
[Quart. Hung. 101]
Kapitány megírta ezt generalisnak,
Az mindjárt tudtára adta Czirákynak,
Nikolsburgba menni kell gróf Czirákynak,
S vele két sereggel Spissics kapitánnak,
Feldsbergben meglátni okát a lármának.
Érvén a szélire Polstarf határának,
Előnkbe jön száma lármás katonáknak,
Kik az ármádától hütlen távozának.
[Pauler]
A verstani megfontolásokból elvégzett átalakításokon túl egész sorokat, sőt strófákat is átírt, ha tartalmi szempontból „helytelennek” ítélte a Cziráky-eposz eredeti szövegét: „Nem igaz nemesi vérbeliek vattok, / Disznó pásztoroknál alább valók vadtok” → „Nem igen nemesi vérbeliek vagytok, / Hanem a zsoldosnál is alább állotok” (III, 80). Igyekezett kigyomlálni az illetlen vagy durva kifejezéseket: „Kék, fehér, halaván és sárgává lettek, / Meleget is talán alól eresztettek” → „Kék, fehér, halavány és sárgává lesznek, / Mindent elkövetnek, hogy meneküljenek” (I, 140); „Hogy nemes vagy, azért bár lármákat ne tégy, / Mert nemesség mellett akasztó fára mégy” → „Hogy nemes vagy, azért ne tégy nagy lármákat, / Ne válassz magadnak nem illő utakat” (III, 86); „Magyarossan jutott prussus svadronyára, / Kiktől csók is ragatt ennyihány pofára” → „Magyarosan csapott prussus svadronára, / El is küldött többet halál tornácára” (IV, 73). Megmosolyogtató a következő változtatás (VIII, 18–19):
Groff lágy tollas vánkos kőzé meleg ágyban
Tévén fárodt testét, sok álmélkodásban
Fut, fárod elméje, tőrődik magában,
Morphaeus az alatt bé szorul az házban.
[Quart. Hung. 101]
{46} A gróf kemény fára és nem meleg ágyra
Tevén fáradt testét álomtalanságra,
Fut, fárad elméje, törődik magában,
Míg Morphaeus végre tanyát üt a házban.
[Pauler]
Egy eposzi hőshöz csak nem illő, hogy puha párnákon hajtsa nyugovóra a fejét! Nem tűnhet fel kedvezőtlen színben azonban az egyház képviselője sem. Toth István szívesen évődik névrokonával, a felkelőket a táborba elkísérő Tóth Inocentius ferences káplánnal. Az V. énekben csipkelődve ír a Braunau falai alól megfutó barátról (81–83):
De halván kőrűle fűtyűlő kongókat,
Keservess csipéssel harapó dongókat,
És azzal egyszersmind a’ viszsza futokat,
Bezzeg ő sem nézte tovább prussusokat.
Hanem a csuklában őszve húzta nyakát,
Sűrűn kalapálván lovának oldalát,
Viszsza fut s- domb alá el rejteti magát,
S ott halgattya főlőtt rőplő méhek hangját.
Paulernél ez a jelenet alaposan megváltozik:
De hallván repülő s fütyülő kongókat,
Keserves csípéssel harapó dongókat,
És látván kevés közt a megfutamlókat,
Fáj, hogy nem verheti vissza prussusokat.
Azért hogy megtartsa seregének javát,
És összeszedhesse széledő csapatját,
Ahonnét kiindult, a domb alá gyűjti,
Fölöttük mustráját szigorún intézi.
Összefoglalásul: mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a Cziráky-eposz 1881-es székesfehérvári kiadása megbízhatatlan, önkényesen átírt szöveget ad. A szerzőhöz az OSZK-beli kézirat áll közelebb, ezért ezt választottuk szövegkiadásunk alapszövegéül.
Forrásuk egyetlen kézirat, az OSZK Kézirattár Quart. Hung. 409. jelzetű, 73 levél terjedelmű félbőr kötésű kódexe. A szöveg tisztázat, végig a szerző kézírása. Az első műben (Szent Zsuzsánna mártír élete) a „Susanna” név minden esetben piros tintával utólag lett beírva a számára üresen hagyott helyre. A vastagabb rajzú, nagyobb betűkkel is kiemelt versfők összeolvasva a következő szöveget adják: „MELTOSAGOS GROF BARKOCZJ SUSANNA ILLEN” (= éljen). A két Zsuzsanna-epillion másolása eredetileg két külön füzetes kéziratba történt, és csak utólag kötötték őket közös kódexbe. A bekötés során – anélkül, hogy a szöveg folyamatossága csorbult volna – néhány levelet kivágtak. A 60–65. levelekből álló füzet sorrendje összekeveredett; az eredeti, helyes sorrend (a mai, könyvtári lapszámozás szerint) ez lenne: 59, 61, 62, 63, 64, 60, 65.
Szövegkiadásunk betűhű. A felül két ponttal ellátott ÿ-t átírtuk y-ra. Mivel a kéziratok központozása teljesen következetlen, mechanikus, és nagyban nehezítené a szöveg megértését, a központozást a mondatok értelméhez igazodva modernizáltuk. A kis- és nagybetűk használata esetében a mai helyesírás normáinak megfelelően jártunk el. A kéziratokban a XVIII. század szokásának megfelelően nagyon gyakori a nagy szókezdő betűk használata. Igen sűrűn nagy kezdőbetűt találunk nemcsak a főnevek, de igék és melléknevek élén is, ezeknek azonban nincs következetes stilisztikai értéke – ráadásul a szöveg írásképi jellegzetessége miatt nem is dönthető el minden esetben egyértelműen, hogy egy szókezdő betű kicsi vagy nagy. A tulajdonnévből képzett latinos mellékneveket, népneveket is a magyar helyesírás szerinti kisbetűvel kezdjük (brandenburgus).
Szögletes zárójelben, félkövér szedéssel jelöltük a kódexek könyvtári bélyegzős levélszámozását. Szintén szögletes zárójelbe tettük a szövegben rövidítéssel jelzett és általunk feloldott rövidítéseket (Sz. > Sz[ent], Mlghs > M[é]l[tósá]gh[o]s, In > I[sten). A másolás során keletkezett jelentősebb törléseket, betoldásokat, javításokat a lap alján jelezzük. A főszövegben mindig az általunk helyesnek tartott, emendált végleges változat található, a szerző által elvetett és az általunk tollhibának ítélt alakok a lap alji jegyzetben. Néhány esetben, amikor nem egyértelmű a (hibásnak tűnő) alapszöveg emendációja, összevetésül a lap alján közöltük Pauler kiadásának párhuzamos alakját is.
Fontos felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy a kézirat megőrzött írásképi sajátosságai nem mindenkor követik a feltételezhető korabeli kiejtést. (1) A kéziratok leírói általában nem törekedtek a magánhangzók hosszúságának következetes jelölésére. Az ö, ü betűk fölé kitett írásjel többnyire (kettős) vessző, de ez nem jelenti azt, hogy az adott hang hosszan is hangzott volna. Az u, o fölött gyakran akkor sincs vessző, amikor a kiejtés ezt egyértelműen megkívánná. Kódexeink leírói a korabeli ortográfiai konvenció szerint szinte sohasem tesznek az i betűre {48} vesszőt. Figyelmetlenségből, érdektelenségből gyakran lemarad a minőségi különbséget jelölő ékezet is, tehát nem különböztetik meg egymástól az a∼á, e∼é, o∼ö, u∼ü hangokat. (2) A szóvégi i hangot többnyire j betűvel jelölik. (3) A mássalhangzó-kettőzés vagy ennek hiánya nem utal mindig egyértelműen az adott mássalhangzó hosszú vagy rövid ejtésére.
*
Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik munkám során segítségemre voltak. S. Sárdi Margitnak, aki először hívta fel figyelmemet a Cziráky-eposzra, lektori munkájáért, Bíró Ferencnek, amiért befogadta ezt a kötetet az RMKT általa szerkeszett sorozatába, Bodnár Krisztinának a kézirat gondozása során végzett munkájáért, Kovács József Lászlónak és Kovács Sándor Ivánnak tanácsaikért, Szilágyi Mártonnak és Zichy Mihálynak, amiért megosztották velem munkájuk eredményeit, Deréky Pálnak, Balázs Tibornak, Köbölkuti Katalinnak, valamint a sárospataki református nagykönyvtár, a győri Xantus János Múzeum, a Vas megyei, a Sopron megyei levéltár és a székesfehérvári püspöki levéltár munkatársainak a helytörténeti adalékok nyomozása során nyújtott értékes információikért.
*
A szöveg jobb megértéséhez szükséges neveket, történelmi eseményeket és nyelvjárási alakokat első előfordulási helyükön magyarázzuk meg. A mitológiai nevek esetében – Toth fő forrásához igazodva – az Ovidiusnál található latin alakot használjuk. A szentírási könyvek rövidítésében, valamint a bibliai nevek írásában a jelenleg érvényes magyar katolikus bibliakiadási gyakorlatot követjük.
Tartalom
Országos Levéltár, L P 623 Széchényi cs. lt. I. köt., VIII. köt. 20. csomó.
Országos Levéltár, P 650, A vizeki Tallián család ötvösi ágának levéltára, 9. csomó.
Tudományos Gyűjtemények Nagykönyvtára, Sárospatak, 233/3, Házi kereszt…
Vas megyei levéltár, IV, 1. e. 9. csomó, Insurgens iratok, 1741.
OSZK Kézirattár:
Quart. Hung. 102. El esett Vas Vármegyei kemenes allai kemény meg tűzesedett Vas, az az Prágához kőzel Proszik Mezeén el esett Méltóságos Gróf Cziráki Joseph ur. Kinek is midőn Exequiáit hála adó szivvel tartandó Tekéntetes Vas Vármegye Szombathel városaban Anno 1742. die 11. 7embris igy praedikállott Déri Ferencz Vas Vári kánonok es Szombatheli Plébános.
Quart. Hung. 1924 gróf Széchényi Antal levelei, 1743–1757.
Levelestár, Felsőbüki Nagy Pálhoz írott levelek (1742–1748).
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (= TESz), főszerk. Benkő Loránd, Bp., 19842.
Ács Pál, Galambok Mársnak sisakjában… = Jankovics József 50. születésnapjára, Bp., 1999, 14–15.
Agárdi Péter, Rendiség és esztétikum. Gyöngyösi István költői világképe, Bp., 1972 (Irodalomtörténeti Füzetek, 78).
Áldásy Antal, A gróf Széchényi család levéltára, MKsz, 1902.
Alszeghy Zsolt, A Judit-dráma problémája, It, 1944, 109–110.
Amade Antal versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., 1937.
Alfred von Ameth, Maria Theresia’s erste Regierungsjahre, I, 1740–1741, Wien, 1863.
Bajza József, Egy ismeretlen magyar Katalin-legenda, ItK, 1908, 243–246.
Badics Ferenc, Lojális kuruc vers az 1741-iki országgyűlésről, ItK, 1939, 277–281.
Barokk művészet Közép-Európában. Utak és találkozások, szerk. Galavics Géza, Bp., 1993.
Bártfai Szabó László, A sárvár-felsővidéki Gróf Széchényi család története, II, (1733–1820), Bp., 1913.
Bobori Zoltán, A hanyatlás korának (1711–1772) elbeszélő költészete, Kolozsvár, 1912.
Császár Elemér, A Cziráky-eposz = Dolgozatok a modern filozófia köréből. Emlékkönyv Alexander Bernát hatvanadik születése napjára, Bp., 1910.
Csatkai Endre, A dénesfai gróf Cziráky-kastély, Soproni Szemle, 1940, 2–3 (klny. is).
Csatkai Endre, Felemelé Kádár szemeit az égre, Magyar Nyelvőr, 1952, 306.
Der erste Schlesische Krieg 1740–42, hrsg. vom Grossen Generalstabe, Berlin, 1893.
Déri Ferenc, Halottas prédikáció, melyet Csehországban vitézül elesett méltóságos gróf Cziráki József, fölséges királyné tanácsa és T. Vas vármegyei nemes vitézi rend óbesterjének, Sopronban a t. p. franciscanusok templomában Szent Mihály havának első napján tartott exequiáin mondott D. F. vasvári kanonok, szombatheli plebanus és vice esperes, Sopron, Rennau Fülep János [1742].
Dobcsányi Ferenc, Fölemelé Kádár szemeit az égre, Magyar Nyelvőr, 1955, 110.
Esterházy Pál Naplója = E. P., Mars Hungaricus, kiad. Iványi Emma, szerk. és bev. Hausner Gábor, Bp., 1990 (Zrínyi-könyvtár).
Gulyás József, Hero és Leander. Ismeretlen magyar széphistória, ItK, 1940, 259–269.
Gulyás József, Históriás ének a Pálffy-család hőseiről (1734), ItK, 1930, 230–232.
Gyöngyösi István, Márssal társolkodó Murányi Vénus, kiad. Jankovics József, Bp., 1998.
{50} Gyöngyösi István Összes költeményei, I–IV, kiad. Badics Ferenc, Bp., 1914–1937 (Régi Magyar Költők Tára).
Házy Alajos, Az ősnemes Vezekény nemzetségből származott cziráki és dénesfalvai Cziráky grófi család krónikája, kézirat, 1895.
Hollósy Egyed, Barkóczy Borbálának […] zarándoksága, Sopron, 1772.
Illéssy János, Az 1754–55. évi országos nemesi összeírás, Bp., 1902.
Illyés András, Keresztyéni életnek példája avagy Tüköre. Az az A’ szentek élete, Nagyszombat, 1734.
Imre Mihály, Egy rímtoposz históriája (nép-szép-kép-ép…tép), ItK, 1984, 399–426.
Kempelen Béla, Magyar nemes családok, I–XI, Bp., 1911–1932.
Keszei Dénes, Nagycenk múltja és jelene, Sopron, 1983.
Király Erzsébet, Tasso és Zrínyi. A Szigeti veszedelem olasz epikai modelljei, Bp., 1986.
Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi, Bp., 1985.
Kriszt György, Nagycenk. Széchényi kastély, [Bp.], 1980.
A kuruc küzdelmek költészete, kiad. Varga Imre, Bp., 1977.
Magani, Fabrizio, Antonio Bellucci da Venezia a Vienna, Arte Veneta 47 (1994).
Magani, Fabrizio, Antonio Bellucci, Rimini, 1995.
Magyar költőnők antológiája, kiad. S. Sárdi Margit, Tóth László, Bp., 1997.
Marczali Henrik, Mária Terézia, Bp., 1991.
Markó Árpád, Magyar csapatok Mária Terézia szolgálatában, Bp., 1939.
Nagy Iván, Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I–XII, Pest, 1857–1868.
Philosophia morum compendiaria methodo […] Josephi Cziraky, Adami Emerici Maithenyi, Antonii Paluska [Georgius Scoda praesente], Tyrnaviae, 1715.
r. r., Simaházi Károly István kapitány verses életrajza, Történelmi Tár, 1903, 150–156.
Régi Magyar Költők Tára, XVII. századi sorozat, 9, A két Rákóczi György korának költészete (1630–1660), kiad. Varga Imre, Bp., 1977.
Régi Magyar Költők Tára, XVII. századi sorozat, 12, Lisztius László, Esterházy Pál, Beniczky Péter költészete, kiad. Stoll Béla, Varga Imre, Bp., 1989.
W. G. Rizzi, Antonio Beduzzi und die Schlossbauten der Führsten Liechtenstein in Mähren = Intuition und Darstellung. Festschrifft Erich Hubala, eds. F. Büttner, C. Lenz, München, 1985.
Rónai Horváth Jenő, Nádasdy Ferenc, Századok, 1888, 412–425.
Schlösser in Mähren, ed. Erich Hubala, Frankfurt/Main, 1965.
Schneider Miklós, Vas vármegye 1754. évi nemesi összeírása, Szombathely, 1939.
Simonyi József, Szomorú kérdés, melyre Csehországban vitézül elesett méltóságos gróf Cziráki József […] anniversarium béli szomorú exequiáinak alkalmatosságával […] kenyeri […] templomban ezerhétszáznegyvenharmadik esztendőben, Szent Jakab havának 29. napján élő nyelvvel hirdetett prédikációjában lelki vigasztalással felelt T. S. J. kenyeri és ostfiasszonyfai plébánus, pápóci administrátor, Sopron, Rennauer Filep János [1743].
Soós Imre, Ősi sopronmegyei nemzetségek, szerk. Horváth László, Sopron, 1937.
Sopron és környéke műemlékei, szerk. Csatkai Endre, Dercsényi Dezső, Bp., 1956.
Sopron megye műemlékjegyzéke, szerk. Tiliger István, Bp., 1976.
Staud Géza, A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai. 1516–1773, I–III, Bp., 1984–1988.
Székely Zoltán, A Cziráky-ősgaléria, Győr, 1997 (Artificium et Historia, 3).
Szempci Molnár Ferenc, Magyar krónikásének a XVIII. századból, kiad. Zichy Mihály, Bp., 1999.
Szentek élete, szerk. Schütz Antal, Bp., 1932–1934.
Szinnyei József, ifj., Egy ismeretlen költőnő a múlt századból, Vasárnapi Ujság, 1876, 4. sz., 50.
Szirmai Tamás ezredes búcsúztatója, Történelmi Tár, 1900, 513–550.
Szörényi László, Az országismertető metamorfózis; Az osztrák jezsuita rendtartomány költőinek Ovidiust és Vergiliust utánzó hősepikus költészete a XVIII. században = SZ. L., Hunok és jezsuiták. Fejezetek a magyarországi hősepika történetéből, Bp., 1993, 87–94, 131–143.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból, I–II, szerk., bev., Kovács Sándor Iván, Bp., 1998–1999.
Tolnai Vilmos, Zrínyi Miklós és Petronius Arbiter, EPhK, 1903, 189–190.
Umění baroka na Moravě a ve Slezsku, ed. Zdeněk Kudělka, Praha, 1996.
Vasvármegye, szerk. Balogh Gyula, ifj. Reiszig Ede, Bp., 1898 (Magyarország vármegyéi és városai).
G. Wilhelm, Baugeschichte des Schlosses Feldsbergs, Brünn, München, Wien, 1944.
Gróf Zrínyi Miklós Művei. Első kötet: Költői művek, kiad. Négyesi László, Bp., 1914.
Tartalom
[1.] Én, ki eddig iffju elme futtatással
Nyájoskodtam gyakran verses mulatsággal,
Most ujra fakadó nyughatatlansaggal
Fegyvert énekelek haragos Musával.
[2.] Eddig néha győnge Venusnak fegyverét
Őnté pennám, néha kőszőntő verseit,
Holophernes estét, Leander szerelmét,
Egy pár gerliczének gyászos veszedelmét.
[3.] Most Vas vármegyének nemes magyarságát
Irom,[2] Márs zsoldgyára indult lovasságát,
Gróff Cziráky Joseff jó katonaságát,
Édes nemzetihez nagy hajlandóságát.
[4.] Oh, te nagy hatalmú, kegyelmes szűz aszszony,
Anyai keze alatt kinek magyar vagyon,
Szentséges irgalmad, kérem, erőt adgyon,
Hogy e’ fel-vett czélról kezem jól irhasson!
[5.] Hogy hatodik Károl császárnak halála
Tőrtént, szállott Magyar ország[3] koronája,
Tőbb másokkal edgyűtt, felséges leányára,
Hatalmas, kegyelmes Maria Thresiára.
[6.] [2v]Az magyar leg első véle szűlt hivséggel
THRESIÁT köszőnti királyi felséggel,
Fel menvén Posonyban számos kővetséggel,
Meg is koronázza pompás[4] fényességgel.
[7.] Ott pedig számtalan öszve gyűlt seregek
Tűndőklőttek vala, sok groffok s- herczegek,
Nagy fejedelmektől kűldőzőtt követek
És egész világból öszve gyűlt nemzetek.
{56}
[8.] Ugy hogy némelly czifra pompás paripáján,
Bellerofon formán fénlett lova hátán,
Némelly mesterséges aranyos csézáján,
Némelly, mint szép nap fény, filigran lectikáján.
[9.] Soknak öltőzete ezűstős atlatszból
Vala, sok ruhája vont finom aranyból,
Soknak kővel, győngyel ki rakott trádorból,
Gránnatból, selemből, skárlátból, bársonból.
[10.] Ez, mint egy hajnali csillagnak villamja,
Amaz, mint fel derűlt égnek szivárvánnya,
Ezen a’ sok drága kővek ragyagása
Csudáltatott, azon sok győngy ki rakása.
[11.] Ennek nyusztos fején, mint szárnyos vitorla
Hajt hives szellőket kőves forgo tolla,
Strucz azt ékesétti, ezt kotczak módolla,
Ez tigrist, parduczot az hátán hurczolla.
[12.] Kevés ehez tenni Dárius országát,
Kevés Asverusnak kincses gazdagságát,
Ehez hasonlitni Scipio pompáját,
Kevés Annibálon nyerett triumphussát.
[13.] [3r]Mert hogy ha e’ pompát fel nyilt szemmel nézted,
Sziles világ kincsét ott lenni itélted,
Ha abban űnneplő rendeket szemlélted,
Szépét, jovát, tőbbit otton lenni vélted.
[14.] De mivel nem czélla ez az én pennámnak,
Hogy dűcsősségéről szóllon e’ pompának,
Hanem groff Cziráky nemes lovassának
Fel kelése, járta lesz folyta munkámnak.
[15.] Minek után azért az ország dolgai
Tractáltattak, minden nagy állapottyai,
Irtóztató hirrel az bavariai
Herczeghnek hallatnak indulni hadai.
[16.] És hogy nem csak őnnőn fegyverét emelte,
Hanem francziát is maga mellé vette,
Lába alá Főlső Austriat tette,
Cseh s- Magyar országra reménnyét vetette.
{57}
[17.] A’ brandenburgus is immár el pusztéttá
Két Sleziát, senki viszsza nem taszéttá,
Gazdag Morva felé álgyuit vonyéttá,
Magyar főld felé is félelmét fordéttá.
[18.] Kevély szive avval még meg nem elégszik,
Hogy egy koronatól már feje tűndőklik,
Térdek hajtásával sok népek tisztelik,
Győzhetetlen urnak s- királynak nevezik.
[19.] Még tőbb országoknak kéván lenni ura,
Elméjét faggattya sok felé gond sullya,
Azért Sleziákat fegyverével dullya,
Telhetetlenségét Morvára is nyujtya.
[20.] [3v]Vagyon reménsége leg tőbb gyalogjában,
Mert nem igen sokat ér ő lovagjában,
Veti győzedelmét a’ nagy sokasságban,
Sok világ szegletről öszve szedett számban.
[21.] Sok álgyú, az kikkel tőlt bástyákat rontson,
Sok taraczk pattyantyu, az kikkel vért ontson,
Táborában vagyon, hogy sereget bontson,
Sok puska por, globics s- minden mi tőbb harczon.
[22.] Esnek ezek hirűl Maria királynénak,
Csak nem hasad szive kárán országinak,
Gyorsan értelmeket kérdi tanacsinak,
Mi mód állon ellent illen romlásinak.
[23.] Azok kőzt némellynek édes a’ vitézség,
De némellynek inkább tetczenék békesség,
Hogy sem vitézségből szármozó tisztesség,
Fegyvert vonni, soknak frigyet tenni tetczék.
[24.] S- mivel magyaroknak gyűlése Posonyban
Folyt, őket is várban hivattya csoportban,[5]
S- midőn egy palotán meg látá azonban
Őszve gyűlve, illyen szókat nékik monda:
{58}
[25.] „Reménlettem ugyan, hogy minek utánna
Fájdalmassan esvén nagy atyám halála,
Az melly országoknak jussa s- koronája
Szállott rám, mint első leány magzattyára,
[26.] Régi szabadságjok igaz értelmében,
Bé vett szokásokban, házi tőrvényekben
Meg tartván azokat, csendes békességben
Fogom vezérleni, anyai kegyességben.
[27.] [4r]És igy országolván, királyi kegyelmemet
Kőzőlvén veletek fejenként kedvemet,
Mutatni kivántam én szeretetemet,
Kivált magyarokhoz, jó igyekezetemet.
[28.] De mint érzem, az sem látszik még elégnek,
Hogy derét a’ prussus téli keménységnek
Sem várván el mulni, fel tőrte a’ frigynek
Szentségét, mutatta magát ellenségnek.
[29.] És másodszor tűzzel vassal reám fordult,
Morvára iszonyu pusztettással tódult,
És mig nagyobb része neki meg nem hodult,
Mindent el pusztétott, rablott, vesztett s- fől dult.
[30.] Hanem franczia is Rajna vizén által
Bavaria felé siett feles számmal,
Hogy magát eggyezze herczegnek hadával,
Melly Cseh ország szilre gyűlik sokassággal.
[31.] Ugy hogy mind ezeket vetvén tanács rendben,
Lehetűnk bizonnyal méltán félelemben,
Hogy franczia bavarussal egyetemben
Ha megy, Austriat meg csapja elsőben.
[32.] Onnéd Cseh országra fegyverét ereszti,
Annak ha szép főldét tűzzel meg epeszti,
Nagy Bécs falaira táborát terjeszti,
Ha pediglen[6] tőlűnk azt egyszer el veszti,
{59}
[33.] Nyilván országtokat azontól probálla,
S- e szép magyar hazát rútul meg rongálla,
Ha valami erőn úttyát meg nem álla,
S- fel tett szándékának nem lesz akadálla.
[34.] [4v]Mivel pedig az kit nem is reméllettem,
Hogy prussus másodszor légyen ellenségem,
Slesiában minden hadviselő népem
Ellenségim ellen a’ táborban légyen.
[35.] Azon népet onnéd viszsza nem hijhatom,
Ha két felé pedig erőmet ikatatom,
Két győngéhez nyilván nem igen bizhatom,
Két had főlhőt pedig máskint mint birhatom?
[36.] Azért nincs egyéb mód, hanem hogy győjtessék
Gyorsan egyben sok nép, s- ellenek kűldessék,
Hogy vakmerőségnek érdemét fizessék,
S- viszsza hazájaba szégyennel űzessék.
[37.] De magyar is az ő jeles emberségét
Sok harczon mutatta, sok jó vitézségét,
Hogy minden csudállya vitéz meréségét,
S- ő nemes vérével termő bátor szivét.
[38.] Az is pedig nyilván mindennek tudtára
Lehet, hogy senkinek másnak ez országra
Jussa nincsen, hanem a’ kit királyságra
Hivtatok, s- tettetek koronát reája.
[39.] S- igy hát a’ bavarus hadi indulása
Magyar törvényeknek is czéloz romlására,
Nemes szabadságtoknak el rontására,
Kincsetek s- jószágtok elpusztulására.
[40.] Édes magyaraim! Ezért benneteket
Hivattalak őszve, hogy e’ veszélteket
Miként fordétsátok el, vegyem eszeteket,
Tekéntvén nyolczadik házi tőrvényteket.
[41.] [5r]Valamint ez s- más sok tőbbek ősztőnőzik,
Hogy illy veszedelem a’ mikor érkezik,
Minden nemes ember fegyverben őltőzik,
S- ország oltalmára mezzőre kőltőzik.
{60}
[42.] Most pedig fől űlni nem akar mi okért
Kőlletik, hanem ez őssi országtokért,
A’ szent koronájért, kincses jószágtokért,
Gyermek, feleségtek és szabadságtokért.
[43.] Probált hivségtekben én is személlyemet
Bizom, oltalmatok alá gyermekemet;
Kőztetek maradván, itt lakó helyemet
Veszem, s- itt le teszem királyi székemet.
[44.] Nincsen szándékomban tőletek el menni,
Kévánok veletek mindent el szenvedni,
Reméllem, hogy tiis hivek fogtok lenni,
S- ártotlan űgyőmben segétséget tenni.
[45.] Tehát emlékezvén sok vitézségéről
S- kardal ellenségen szerzett nagy hiréről
Jó eleiteknek, ti is most serényűl
Végezzetek Magyar ország őrzéséről.”
[46.] E’ képpen szándékját bavarus herczegnek
Királyné tudtára az magyar nemzetnek
Adván, beszéd kőzben szemei kőnyveznek,
Kit látván magyarok igen keserednek.
[47.] Ugyan is micsoda lélekben lehetne
Olly kemény sziv, rajta ki nem keseredne,
Ambár az fene vad tygristől szűletne,
Szánokodó szivel még is hozzá lenne.
[48.] [5v]Boldogtalan aszszony! Im alig meg szálla,
Attya őrőkségét már nagyon számlállya
Ellensege: kinek hol légyen osztálla,
Mellyért száll szivire bú, és azt meg álla.
[49.] Illyen szomorodott a’ zuggó gerlicze,
Mikor torkos pásztor miát romlik fiszke,
Illy bánatban hattyu madárnak hűl szive,
Ha lattya, vadásztól éltének lesz vége.
[50.] Nagy keserűségét mivel tapasztallák,
Magyarok királynét ártotlannak vallák
Mindnyájan, s- hogy a’ mint lehet, vigasztallák,
Élteket, véreket néki fel ajánlák.
{61}
[51.] És igy viszsza tervén az ország hazába,
Sietvén őszve gyűlnek főlső palotába,
Királyné szavait fel veszik tanácsba,
Ki ki szólni kéván eszessen hozzája.
[52.] Mellyért kőztők támod iszonyu zőndűlés,
Sokban fől forr a’ vér, sokban pedig hűl is,
Unalmas mindennek már a’ vesztég űlés,
Zavaros hang miát nem hasznos a’ gyűlés.
[53.] Nem kűlőmb forgó szél, ha tengeren támod,
Habos ellenzésre nem tehetni számat,
Zajos lotsanással zavar sok hullámat,
Veszélyes háború mert szűntelen árod.
[54.] Igy a’ kűlőmb kűlőmb sűrű tanácsokban
Ellenkezés támod tetszés mondásokban,
Sok féle jovallás vagyon a’ szájjokban,
Azért semmi haszon nincsen kiáltásokban.
[55.] [6r]Némellynek a’ szive gyullad vitézségre,
Van kedve némellynek inkáb békességre,
Némelly kévánsága az othon űlésre
Hajul, de némellynek hadi hűtőzésre.
[56.] Némelly azt is mondgya, mivel kereseti
Nincs itt bavarusnak, tán nem is terjeszti
Ide kévánságát; minden meg ereszti
Száját, de szovait el nem végezheti.
[57.] Mivel maga primas szollott, csillapoda
A’ zaj, és ő illyen forma szókat monda:
„A’ bavarus herczegh ellenűnk támoda,
És ő nyilván űldöz benűnket háromba.
[58.] Első: szabadságát hogy hazánkat rontsa;
Másik: hogy hitűnket s- kincsűnket el vonnya;
Harmadik: hogy magyart hűt szegésre hozza,
Magyar hivségétől királynét meg foszsza.
[59.] Azért méltán arról szűkség beszélleni,
Miképpen királynét kőllyen segétteni,
Mikép az orszagat lehessen őrzeni,
Hoszszas tanácsokat nem jó itt most tenni.”
{62}
[60.] Groff palatinus is kezde ott szollani:
„Tekéntetes ország, sokat hallogatni
Nem jó e’ veszélyben, hanem fegyvert kapni,
Azzal ellenségre gyorsan ki kell csapni.”
[61.] Eszterhás Joseff is, országunk birája
Azt mondgya fől szóval: „Magyarnak hazája
Kardal eredetét vette, és bástyája
Szabadsággal edgyűtt volt az ő szablája.
[62.] [6v]Mi jó eleinknek nyomdokát kővessűk,
Minnyájon magunkat előbb meg őlessűk,
Szép szabadságunkat hogy sem el veszessűk,
Nemessekkel azért fegyvert fől kőttessűk.
[63.] Méltó, hogy le tegyűk előbb életűnket,
Mint sem aszszonyunknak hitetlenségűnket
Mutatván, meg vonnyuk tőle hivségűnket,
S- átkos hűt szegéssel mocskollyuk nevűnket.
[64.] Más féle nemzetnél rut a’ hitetlenség,
De magyarnál éppen nagy istentelenség;
Eddig is itt a’ volt a’ szerencsétlenség,
Hogy benűnk fől bujtott idegen nemzetség.
[65.] A’ kurucz s- egyéb pártos támodások,
Akar honnéd fajzott szines jóvallások
Voltak mindenkoron nekűnk nagy romlások,
Mert lettek is tőlűnk ámbár ajánlások.
[66.] Azt mondták, akkor van magyar békességben,
Mikor másnak ártni nincsen erejében,
Csélcsap nyughatatlan vándorló eszében,
Ujság és változás csak vagyon kedvében.
[67.] Most, ime, adatik jó alkalmatosság,
Hogy az kardal szerzett nemesi szabadság,
Ha mi czikkelében oroszkodott vadság,
Kardal tisztétsa meg az nemes magyarság.
[68.] Most meg ujjéthattyuk édes nemzetűnket,
Meg fényeséthettyűk nagy hirű nevűnket,
Most dűcsőithettyűk régi fegyverinket,
Hirdesse a’ világ cselekedetinket.
{63}
[69.] [7r]Valamint a’ sasnak szeme nap sugárján,
Ismérszik oroszlán körme nagy probáján,
Ugy magyar mutassa vitézlő probáján,
Hogy őssi virtusa van a’ harcz pálláján.
[70.] És igy, hogy az magyar kősziklás hivségét,
Koronás fejéhez hajlandó készségét,
Széles világ lássa meg igaz hiv szivét,
Ki ki áldozza fel kincsét, vérét, éltét.”
[71.] Voltak még mások is, a’ kik szóllamlottak,
Szivessen királyné s- ország mellett fogtak,
De már a’ statusok szivben gyulladoztak,
És nagy zőngő szóval, hangal fől kiáltottak,
[72.] Mondván: „Nincs szűkségűnk biztató tanácsra,
Mi mind készen vagyunk hazánk oltalmára,
Felséges aszszonyunk hiv szolgálattyára,
Azért gyorsan lépjűnk szűkséges munkára!”
[73.] Ez pedig mint hegyből mikor szél ki szakad,
Indét erős zugást, ha fenyősben akad,
Ki űtőtt villámos ereje nem lankad,
Hanem a’ kemény fa s- ág előtte szakad.
[74.] Osztán a’ nemesj országos fől kelést
Végezvén, sőrényen ezen el rendelést
Királynénak kűldik, s- a’ királyi tetczést
Várván, minden felé irják a’ végezést.
[75.] Királynének tetczett a’ nemes lovasság,
Mellé rendeltetvén sok ezer gyalogság,
És hogy éléseben ne légyen fogyatság,
Számos gabonát is fog adni az ország.
[76.] [7v]Felséges királyné ugy ezt confirmálta,
Ország az portai szerint ki csinálta,
És a’ vármegyékre fől osztván ki hánta,
Frissen készűllenek, kérte s- adhortálta.
[77.] Még az ország gyűlés el sem végeztetett,
Már sok vármegyei kővet el kűldetett,
Hogy az országostul hiven igértetett
Nemes fől űlésről tegyen rendőletet.
{64}
[78.] A’ vice-ispányok futnak, szorgoskodnak,
Sokan készűletben elsők iparkodnak
Lenni, éjjel nappal nyughatatlankodnak,
Igy tesznek a’ hangyák, ha hordozoskodnak.
[79.] Hogy Vas vármegye is utolsó ne légyen,
Posonyból kővettye sietve haza mégyen;
Ir biráknak: gyűlés Szombathelyen légyen,
Hogy el menés eránt jó[7] rendelést tégyen.
[80.] Ebben groff Czirákit elő járójának
Vette az nemesség őrőmmel magának,
Szegedit pediglen egy fő hadnagyának,
Igy kedve tisztekből vala ennyihánynak.
[81.] Némellyeknek ugyan tetczett hallasztani,
Tisztség válosztását Kőrmendre tartani,
És ott talám jobb lett volna válosztani,
Az pőrlő zurzavart ugy el távoztani.
[82.] Magistratus s- nemesség kőzt viszsza vonyás,
Támod rettenetes nagy fől háborodás,
Magistratus által lett tisztti válosztás,
Nemesi vox ellen láczotot uj szokás.[8]
[83.] Lássak masok eztet, én nem ereszkedem
A’ dologban, róla nem is vetekedem,
Szólni fognak hozzá, nem is kételkedem,
Bőlcsebbek nálomnál, nekik is engedem.
[84.] [8r]Azonban fő tisztek hogy el válosztattak,
Hadra a’ nemessek öszve hányottattak,
Sok megy személlyében, sokan álléttattak,
Szegénnyebbek négy őtt egybe kapcsoltattak.
[85.] Ez meg lévén az Márs űtteti dobjait,
Erős harsagással futtattya sipjait,
Bavarus főldére biztattya fiait,
Készűl Bellona is, s- nyergelik lovait.
{65}
[86.] Erre szántók vetők mezzőrűl meg térnek,
Ásókból kapákból dárdát verni kérnek,
S- a’ szantó vasakból készéttetnek, vernek,
Táplálásra eddig kik voltak embernek.
[87.] És igy minden, a’ ki fegyvert kőthet, készűl,
Ki puskát igazgat, ki kardot kőszőrűl,
Kinek kész fegyvere, paripája kőrűl
Forgolodik, és az el menésnek őrűl.
[88.] Mint az méh seregek az vig kikeletnek
Virágzó idején virágat keresnek,
Találván jó szagú illatokat szednek,
És azért fől s- alá szorgoskodnak, sietnek.
[89.] Ki virágat viszen, ki pediglen vizet,
Ki virág szikéből ki szopott jó izet
S- lábaira szedett ezer féle iret,
Kikből timporállyák a’ jó édes mézet.
[90.] Sors s- rend szerént esék némellyikre strása,
Némelly kapuk előtt a’ portákat várja,
S- ha mellyiknek sulyos lészen terhe, láttya,
Szokott praesentérrel azt otton meg váltya.
[91.] [8v]Oda főllebb pedig forró sietséggel
Folyvást foly a’ munka szorgos serénséggel,
Miket meg tőltsenek csinált édességgel,
Épűlvén a’ lépek titkos mesterséggel.
[92.] Itt is sors eséssel ki fundamentomát
Épűletnek teszi, rakja ki a’ falát,
Ki pedig rendeli s- modulla czelláját,
Ablakját, szegletit és az méz folyását.
[93.] Igy Vas vármegyének nemes lovassága
Hadi készűlettel vagyon szorgosságba,
Soknak kard kezében, sokaknak puskája,
S- bajra készéttendő jó hadi szerszáma.
[94.] Némelly nagyon pattag, s- már csak alig várja,
Hogy tűzes személlyét bavarusnak lássa,
Némellik mérgesűl kurucz francziára,
Beszélli fől szóval, mikint őli, vágja.
{66}
[95.] Sok főcskendi lovát nyalkássan ugrattya,
Tágos mezzőt érvén sebessen futtattya,
Némelly vitéz módra lővishez szoktattya,
Ez lépteti, amaz kerékben forgattya.
[96.] Osztán kilencz hadi seregre osztatott,
Három első három fő tisztnek adatott,
Hat kapitán pedig hátra válosztatott,
És eggyezett számmal kézre bocsáttatott.
[97.] Kik is hogy igy hadi rangban részesűltek,
Tisztek mustráláshoz mindgyarást készűltek,
A’ groff vitézei elsők őszve gyűltek,
Csőngén, Kenyeriben s- Kecskéden le űltek.
[98.] [9r]A’ tőbbi tisztek is mind egybe hajtották,
Bottyok alá esett népeket visgálták,
Fegyverét, lovait egyeránt mustrálták,
Rendeket tartani s- mennyi tanétgálták.
[99.] Miképpen a’ fegyvert kellessék viselni,
Mi formán lovára partékáját tenni,
Kardot hőveléből mikor kőll ki vonni,
Meg mikor illendő viszsza ereszteni.
[100.] Seregestűl való truppos ki állásra,
Négyenként, őtőnkint való mozdulásra,
A’ sok kűlőmb féle kűlőmb fordulásra,
Quártélba, táborba kőllő bé szállásra.
[101.] Martalékos elő járó ellenzésre,
Jó karabényokkal szokott tűzelésre,
Kardal ellenséggel szemben őklelésre,
Minden mársra, le szállásra, fől űlésre.
[102.] Kűlömb féle kűlső és belső strázákra,
Szabad nyerességre, ki adott probákra,
Történhető akar minemő csatákra,
Sáncz, tábor, erősség vagy vár ostromlásra.
[103.] Ez igy lévén el jőn az az áldott szent nap,
Mellyen a’ zászlokat megszentelle a’ pap,
Egész seregével minden tiszt fegyvert kap,
És Szombathely felé hadi rendben ballag.
{67}
[104.] Mennek pedig olly szép egyeránú rendben,
Mint szoktak rőpűlni darvak kikeletben,
Minnyájon pediglen vannak nagy őrőmben,
Vitézi beszédek forognak seregben.
[105.] [9v]De minek előtte városban érgyenek,
Őtt truppok a’ mezzőn kivűl meg egyeznek,
Vármegye tisztek is eleikben mennek,
Osztán a’ vitézek meg álni értetnek.
[106.] Itt még a’ városból egy zászlót ki hoztak,
A’ seregek rendben addig várokoztak,
Gróff kőszőntésében tisztek fárodoztak,
Osztán vitézeknek Márs rutát osztottak.
[107.] Készen lévén minden, rivad a’ trombita,
Ki-ki szive kőrűl lángalot mozdétta,
A’ meg verett dob is haraggal ordétta,
S- mindent a’ mezzőről városra lódétta.[9]
[108.] Meg indult lovasság mendegel ballagva,
Ki vont fegyverei villognak ragyagva,
Néző néppel minden utcza teli vala,
Sok szentegyházból is nézni ki szalada.
[109.] De kapitányok kőzt versengés fakada,
Horvát András[10] előtt Nagy János akara
Menni, az pediglen nem engedi vala;
Kiért őszve álván csak nem mentek bajra.
[110.] Mint Athos vagy Erix egymás ellenében,
Kevél mindenike magas tettetiben,
Vagy két sugár től[11] szál Duna le mentében,
Egyik a’ másiknak néz bátran szemében.
[111.] De még is magok kőzt osztán meg eggyeztek,
Groff akarattyának engedelmeskedtek,
Elsők Horváth András katonái mentek,
Utánna Nagy János vitézi lépegtek.
{68}
[112.] [10r]Azonban bé érvén város piarczára,
Által ballagának várnak utczájára,
Ott meg álnak rendben vitézek módjára,
Maga groff el mene mise halgatásra.
[113.] Onnénd hogy viszszatért, quártélyra oszlának,
Az vitézség szénát keres jó lovának,
Ki ki minden felé ebédet magának;
Nap keletkor másnap mind elő állának,
[114.] S- indulván stab-háztól léptetnek a’ várban,
Hogy szenteltessenek annak templomában
A’ zászlók, nép előtt elő járójában
Migyen groff Cziráky fegyveres pompában.
[115.] Egy spanyor világos pej lóó volt alatta,
Szépségéért vélnéd, Apelles iratta,
Maid kényes lábait főldre le sem rakta,
Midőn sereg előtt groff őtet ugratta.
[116.] Magnét vala neve; már nagyob gyorsasság
A’ szélben vagy lángban nincsen olly vidámság,
Maid ezt jobban nézte őszve gyűlt sokasság,
Hogy sem katonáknak trupjait s- állását.
[117.] Magassan kőlt nyakán fejét alá hajtya,
Kényes ugrásait hakkal változtattya,
Kőrmében, lábában szarvas hasomlattya,
Elephánt nagy melle, raró szem járottya.
[118.] Hánkódván szőkdőzik, nem álhat egy helyben,
Mint erős vas fujó az kovács mihelyben,
Fuj lángos szellőket tűzes leheletben,
Tajtékkal virágzik szájja egyetemben.
[119.] [10v]Macedoi király Bucefalus lova
Rendesseb termetű és szebb járó soha
Nem lehetett ennél, el hihetni, noha
Világ határjára hire futamoda.
[120.] Groff az után a’ vár templomnál le szállott,
Az egész lovasság templom kőrűl állott,
S- midőn el kezdetett a’ mise szolgálat,
Rettenetes lárma katonák kőzt támodt.
{69}
[121.] Melly nyilván lehetett ördőg praktikája,
Mivel az mint latczott főrtelmes formája,
Ollyan a’ pokolnak iszonyu lármája,
Ha meg zőrdűl Pluto tűzes taligája.
[122.] Méreg okádassal akkor a’ furiák,
Ugatnak mirigyes torokkal harpiák,
Csattagnak, pattagnak a’ sikóttó Scillák,
Ordétván lánczokon a’ Cerberus kutyák.
[123.] Lobog az oltárja véres Buzirisnek,
Háborog folyása Flegetonnak, Stixnek,[12]
Iszonyodik, puffad dagálla a’ Sfinxnek,
Kénkővel fűstőlög habja Lethe viznek.
[124.] Ugy ezen katonák zőndűlvén magokban,
Noha nincsen dolgok meg érdemlett okban,
Fegyvert villogatnak nyughatlan markokban,
Mert már sőrtűl sokan bódultak agyokban.
[125.] Némellyik puskáját haragossan tőlti,
Sikót, hogy rosz tisztyét[13] maidan ő kőszőnti
Globicsával; némelly, hogy Pókát le dőnti,
Azért, hogy meg verte, vérét is ki őnti.
[126.] [11r]Némelly a’ németet káromlással szidgya,
Némellyiknek kevés hói hat forintya,
Némelly kiált, addig lovát nem indéttya,
Mig Szegedit tőlők magistratus tiltya.
[127.] Ezt, mást is válosza nemesség magának
Mind előbb, nem is tart mást fő hadnagyának,
S- előbb kiki lészen praedája halálnak,
Hogy sem katonája Joseph Taliánnak.
[128.] És igy az egész nép tűzessen fől zőndűlt,
Sok kard egymásikban űtkőztetvén pőndűlt,
A’ templomban sok fűl félelemmel csőndűlt,
Senki katonák kőzt lován vesztég nem űlt.
{70}
[129.] Mint a’ redves fában fizszkező darások,
Alajok vettetvén kén kőves porások,
Dűhőskődnek; és mint a’ szikrás ugrások,
Midőn tűzes vasat vernek a’ kovácsok.
[130.] Sok puskát, karabint ónokkal terheltek,[14]
Sok sőrt, sok pálinkát már meg emésztettek,
Sok kalapon réfni csákókat metczettek,
Sokat pedig izről izre is metéltek.
[131.] A’ ki vagy kalapost vagy németet látott,
Mint sivőltő sárkány, fegyvert kapván kiáltott:
„Német, maid meg méred a’ Magyar országat,
Le fekűvén hanyat véred ki okádod.”
[132.] Ez zendűlést halván maga groff azontul
Fő tisztekkel edgyűtt ki lépik templomból,
Hogy meg lássa, nézze, lehet az mi okból,
De semmit sem érthet a’ zurzavart szóbul.
[133.] [11v]Némelly mondgya, német comendótúl hogy fél,
Némelly, hogy tisztyének maid onnya lesz veszél,
Mivel soknak háta bottyoktul már fel kél,
Mindnyájan zőndűlnek, mint a’ csavargó szél.
[134.] Mindenűt, mint lehet, groff zait csilapéttya,
Kegyes beszédgyével sziveket lágyétya,
Soknak[15] torkán űlő mergét le szálléttya,
S- dűhős kiáltásokat szépen meg álléttya.
[135.] Jőtt az alatt Vépről gróff Erdődj László,
Zászlók szentelési czeremoniakra,
Ez Czyrákj alatt paripát visgálta,
Német ruhás vala, lovasság jól látta.
[136.] Mivel nem ismérték, azt vélték, hogy német,
Azért az nép kőzé megint uj zaj lépett,
Hogy Cziraky helyet németh már tisztté lett,
Paripát is tőle, már kin fog jarni, vett.
{71}
[137.] Erről egész sereg gyorsan értekezik,
Lárma sőrénséggel ujra hiresedik:
Templomban a’ német, ki tiszté tétetik,
Erre nyelvek, szivek ujra mérgesedék.
[138.] Minden csak azt mondgya, hogy immár itt légyen
Az a’ németh, a’ ki magyar tisztye légyen;
Beszélt groffal, s- tőle paripát is vészen,
Mindeneknek lészen ez igen nagy szégyen.
[139.] Erre menydőrgőssen a’ sok puska ropog,
Vastag fűst főlyhőbe koválogva forog,
Futó lovak alatt a’ fagyos főld robog,
Minden a’ templomban retteg és iszolog.
[140.] [12r]Sokan sziv el fujtó ájulásban estek,
A’ nagy iedés miat féltekben reszkedtek,
Kék fehér halaván és sárgává lettek,
Meleget is talán alól eresztettek.[16]
[141.] Tisztek iparkodnak hogy le csilapéttyák,
De senki szavait azok nem halgattyák,
Mindnyájan groff mellé csak Szegedit kiáltyák,
Vezérlő tisztyeknek egy szivel kévánnyák.
[142.] Maga groff Czirákj kőztők mint oroszlán
Jár félelem nélkűl, s- csőndességet kéván
Tenni, de neszező nép kőzt nincs hatalmán,
Mindenikhez édes beszédet nyujt mondván:
[143.] „Fiaim! Mi okért most igy cselekesztek?
Kérlek az Istenért, hogy csőndesedgyetek!
Ki mondgya, hogy németh lészen a’ tisztetek?
Hidgyétek, mig élek, én leszek veletek.
[144.] Nincsen még ideje s- helye ellenkezni,
Várgyatok, lesz mezző, hol probát kell tenni,
Hol a’ mérges boszut jobb lesz ki őnteni,
Szegedi maga sem kéván tiszté lenni.
{72}
[145.] Mivel szenteltetnek ime most a’ zászlók,
Bizonnyal nem illik, igy tenni, hozzátok,
Várgyatok, lesz elég német, csak vagjátok,
Mutatok kalapot, csak hasogassátok!”
[146.] Igy és más sok képpen Cziráky kévánta
Eőket engesztelni, s- a’ sereget járta,
De sok csak el menni groffot tűlő várta,
Mindgyárt hogy pattantson, tokból pisztolt ránta.
[147.] [12v]Noszsza minden felől a’ sok puska pattog,
Azt tudnád, az ég is maidan reád szakad,
Illy menydőrgés vagyon, mikor egybe akad
Két ellenség, s- dolog a’ csatára fakad.
[148.] Puska lővés miát sok lóó el szaladott,
Soknak hasa alá a’ nyereg szakadott,
Szillel sok pár puska s- partéka maradott,
Melly miát némellyik károkat is vallott.
[149.] Látván groff, hogy minden haszontalan volna,
Maga hadnagyának forrón parancsolla,
Hogy őnnőn trupjával várból ki rukkolna,
Ugy a’ tőbb sereg is quartélyra oszolna.
[150.] Hadnagy kezdi népét el rendelni mársra,
Kőzepét szóllétván, szilét hagyá hátra,
De szó esett: „ne menny”, ezen kiáltásra,
Előbbi helyire sereg viszsza álla.
[151.] Truppostul az után őszve kerekedtek,
Fejenként eskűvést, rettenetest tettek,
Vár falai kőzűl addig ki nem mentek,
Mig Szegedj Antal vitézi nem lettek.
[152.] És igy ott a’ tisztek semmit nem tehettek,
A’ templombéliek igen félemlettek,
Őszve szedtt katonák retteneteskedtek,
Erdődj, Tallián ki menni nem mertek.
[153.] Gróff Erdődj László a’ nemeth ruhának,
Maid meg adta árát az fő hadnagyságnak
Tallián; azt vélték németh generálnak,
Ez helyett Szegedit kévánták magának
{73}
[154.] [13r]Katonák; eskűdvén, hogy el egy se mégyen,
Mig téltyák, Szegedi előttők ne légyen,
Urak kérésére Szegedj ki mégyen,
S- azon van hogy viget a’ lármában tégyen.[17]
[155.] És igy, mint zápornak vagyon el mulása,
Egyszersmind meg szűnék az iszonyu lárma,
A’ kin sok sziveknek támod vigassága,
Soknak pedig indul sértő busulása.
[156.] E’ képp hogy a’ mustra meg nem tartathatott,
Katona táborban el nem indulhatott,
Azért szerte szillel quártélyra osztatott,
Groff Czirákj pedig Bécsbe rugaszkodott.
[1.] A’ mit ember fől tesz előre magában,
Nincs azt véghez vinni mindenkor markában,
Mivel az jővendők vannak hatalmában
Istennek, s- forognak eő szent malasztyában.
[2.] Némelly dolgainak világi folyását,
Kora rendeléssel intézi forgását,
De gyakorta annak láttya meg bomlását,
Láttya szándékjának véletlen romlását.
[3.] Néha arany hegyet magunknak igérűnk,
De reméllett rósa helyet csollánt érűnk,
Néha reménséggel nagy őrőmre térűnk,
De óhajtott órán csak keserűt mérűnk.
[4.] Ritka, kit szerencse mindenkor egy formán
Vezérel bú nélkűl, mert ha mézet korán
Mutat, nyilván mérget itatt nap el fogytán,
Édes mézet igér, rosz űrmőt ad osztán.
[5.] [13v]Sokszor győnge Kloris ki mutattya magát,
De Megaera hamar meg őli a’ Florát,
Sokszor hajnal kűldi a’ szép piros rósát,
De estvelig szenved gyakran komor homált.
[6.] Ebben mindeneknek lehet jó példája
Hires Vas vármegye nemes lovassága,
Ez gyűlt Szombathelynek azért várossára,
Zászlok szenteléssel hogy legyen mustrája.
[7.] És jol lehet zászlók hogy meg szenteltettek,
De mivel mustrához tisztek nem kezdhettek,
Bavaria felé katonák nem mehettek,
Igy első szándékban véget nem tehettek.
[8.] Addig prussus, a’ ki békességet igért,
Emelvén táborát megint Morvára tért,
Ontván ellenség képp szerte széllel sok vért,
Az order is gyorsan másoltatik azért.
{75}
[9.] Hogy már Vas vármegye nem Bavariára,
Hanem siessen menni Morva határára,
Mert félő, ne prussus kincses Austriára
Hirtelen fordullon, Bécs meg szállására.
[10.] A’ stafeták sűrűn minden felől járnak,
Sűrgetik a’ menést szilire Morvának,
Mert ha soká ithon gondolkodnak, várnak,
Csak csontyára érnek el kőlt vacsorának.
[11.] Mert prussus nem szunnyad, nem henyél s- nem hever,
Hanem van kezében mérges éles fegyver,
Kivel, mint a’ menykő, mindent őszve kever,
Morvát Silesiát pusztéttással tőr, ver.
[12.] Az alatt a’ groff is nem henyél uttyában,
Tér szorgalmatossan Posony várossában,
Szól palatinussal a’ lárma dolgában,
Az után Bécs felé siet hamarjában.
[13.] [14r]De itt sem sokáig mulatozott s- késett,
Hanem Battyánival s- másokkal is végzett
A’ nem reméllt lárma s- fő hadnagyság véget,
Mindgyárt viszsza hamar utazással lépett.
[14.] És az onnéd való meg érkezésével
Gyorsan mustra éránt végez Szegedivel:
Maguk kőzt fel osztván, egyik egy felével
El végzi a’ mustrát, másik más részével.
[15.] Némellynek volt régi meg rozzant puskája,
Meg vásott, héjános, el ernyett ruhája,
Vagy tőrőtt, vagy rosdás, forrasztott szablája,
Vagy esetlen, béli bűszőtt katonája.
[16.] Vagy vak, sánta, bénna, kehes paripája,
Az illyet ki hányta mind tisztek mustrája;
Némelynek hátra volt fizetés summaja,
Azért haza menni lett ott szabadsága.
{76}
[17.] Mustrát el végezvén szorgalmas Cziráky,
Eőt compániára mindgyárt ordért ad ki,
Mindeniknek irván, mégyen vele a’ ki,
Merre,[18] s- hová, meddig mégyen néppel ki ki.
[18.] Maga seregének kapitány hadnaggya
Régi hadi ember, a’ Kis Mihály vala,
Népet Hegy faluból ő ki rakja vala,
Indulnak, trombita mihelest rivada.
[19.] Hakkal el léptetnek Soprony tájékára,
Igyekeznek menni azon nap Horpácsra,
Hogy szállonak oda el rendelt szállásra,
S- ott nyugodván onnéd mennyenek továbra.
[20.] [14v]Eőt trupp számláltatván első kolonában,
Jó groff Czirákyval indultak Morvában,
Valamerre jőttek hoszszas utazásban,
A’ nézők mindenűt voltak sűrű számban.
[21.] Sokan, hogy láthassák, magas fákra hágtak,
Ruha vásolással ház héjára másztak,
Láttam, hogy némelyek kő falra ugráltak,
Katonáknak sok jó szerencsét kévántak.
[22.] Győzedelmet szerző jó éles kardokat,
Bátor szivet, erőt és erős karrokat,
Az ellenség ellen sok triumphusokat,
Meg térő fejekre ződűlt laurusokat.
[23.] Illy űldőzés kőzőtt Nagy Czenk piarczára
Érkezvén Cziráky népestűl meg szálla,
Kapitány Szécsenyi kedves élte párja,
Most árváúl lakik ezen szomszidságba.
[24.] Második Helena az nagy szépségével,
Csak hogy bezzeg nem bir annak erkelcsével,
Pallas, Venus lehet deli termetivel,
Dianna pediglen vig tekéntetivel.
{77}
[25.] Fehér piros győnge, győnyőrű orczája
Ollyan, mint pűnkősdi rósa uj nyilása,
Két ékes szeminek vidám ragyagása
Olly, mint kárbunculus kőnek villogása.
[26.] Most ugyan nem kevés keserűség szivét
Faggattya, sajnálván férje el menését,
Groff Szécsenyi Antal kapitán kedvessét,
Nehéz szivel várja hadból meg térését.
[27.] [15r]Ez egy szép hiv párnak szép, ékes termetek,
De szebb s- nagyobb egymáshoz hiv szeretetek,
Ah, bár csak lehetne méltó dicséretek
Tőlem, s- őrőkk élő jó emlekezetek.
[28.] Edgyik a’ másiknak győnyőrkődik, őrűl,
Duplázván gyakorta egy más szájja kőrűl
Nyájos galambonként csókokat őrőműl,
Láthad, ha látsz illy párt sok házasok kőzűl.
[29.] Ide még előre groff Czirákiné is
Jőtt urát késérvén, el jőttek ezek is
Vitézeket nézni, osztán ebédre is
Groff Czirákit hitta, vele tőbbeket is.
[30.] E’ két groffnét nemcsak a’ vérség kapcsolta,
De a’ szerencse is egy sorsba hajtotta,
Előbb Szécsenyinét meg szomorétotta,
Mostan Czirákinét groffjától fosztotta,
[31.] Kiért mint gerlicze, ha társát el veszti,
Keseredett szivét bánatnak ereszti,
Virágzó életét sirással epeszti,
Vélnéd, meg hal groffért, olly igen szereti.
[32.] Penelope igy sirt Ullyses uráért,
Midőn gőrőgőkkel hadba Helenáért
Trója alá el ment; igy kedves társáért
Andromache búsult, s- Dido Eneásért.
[33.] Mint nyőlő bánati groffnénak áradnak,
Gondolkodásai nyughatatlankodnak,
Szemei forrási soha nem szárodnak,
Elméje forogván el menésén groffnak.
{78}
[34.] [15v]Groff másik Pompejus, groffné Cornelia,
Mint az azt, ez ugy ezt késérni akarja,
Nem kéván meg válni kedvessétől soha,
Hanem kiván véle élni és halnia.
[35.] Legényekkel asztalt az után vettetnek,
Rend szerént fel adván ételeket ettek,
Jó bortól mindnyájan jó kedvűek lettek,
És sokat egy kaukler gyermeken nevettek.
[36.] Végezvén ebédet asztaltól fel kelnek,
Nagy Czenkre a’ tisztek katonákhoz mennek,
Rendelést más napi indulásra tesznek,
El mulván éjtszaka útnak is erednek.
[37.] A’ groff minden tiszthez orderit bocsáttya:
Sopronyi kapunál ki ki hét órára
Mind népestűl légyen, s- őtet ott meg várja,
Az mint ott is lettek azon űdő tájra.
[38.] Generál Dráskovics, két iffju Szécsenyi
Paripákan jőttek groffot kőszőnteni,
Sok nép Vas vármegye hadát tekénteni,
Az után űttetvén a’ dob kezd zőrrenni.
[39.] Szól a’ sip is, indul Bellonának népe,
Maid mindenik orcza Márs haragos képe,
Városson ballagván lassan által lépe,
Sok száz, ezer ember csodálkozva nézte.
[40.] Ki ajtóra futott, ki magas bástyára,
Ki toronyba fel ment, ki az ház héjára
Hágott, kőnyőklődőtt s- ki dűlt ablakjára,
Tévén számos miops occulát orrára.
[41.] [16r]Némelly perspectivát fordétott szemére,
Hogy jelesben lásson az által menésre;
Érvén Kis Martonnak az nép eleire,
Quártélba szállának otton szerte szille.
[42.] Itt midőn egy napi nyugovást tartottak,
Groff palatinustul más uj ordért hoztak,
Melly által Bécs felé mennyi parancsoltak,
Késérő groffnék is groffal még itt voltak.
{79}
[43.] Honnéd ki mozdulván Lajtához szállottak,
A’ hol is két napig hevervén állattak,
Némelly nyelveskedők itt csak nem ártottak,
Hogy tovább ne mennyi népnek tanácslottak.
[44.] De még is csőndessen fegyverben őltőztek,
Lajta vizén által Esztraigba kőltőztek,
Kiben jó lakással kedvekre tőltőztek,
Által jővés éránt osztán nem zőrgőttek.
[45.] Groffnénak a’ grofftól itt el búcsúzása,
Lett ki mondhatatlan nehéz meg válása,
Kiért ujjult szive sérelmes fájása,
Omolván kesergő szeme bőv ázása.
[46.] Ugy tetczett, bus melle hogy ketté hasada,
S- belőle keserves szive ki szakada,
Uj s- meg uj folyó viz szeméből fakada,
Szerelmes groffjától midőn el marada.
[47.] Irtózott szerencse forgandóságátul,
Irtózott veszéles Mársnak koczkájától,
Tőrők háborúnak gyászos példájátul,
Melly nem régen foszta eggyik rokkonátul.
[48.] [16v]Ah! bizony hasonló gerlicze árvához,
Szomorodott volta Alcion[19] madárhoz,
Sőt semmi azoknak buja fájdalmához,
Semmi sziv epesztő fohászkodásához.
[49.] De nem csuda, hogy nagy volt szive fájása,
Mivel már kezdődőtt itt keserves gyásza,
Mert ez volt groffjának utolsó látása,
Nem adatván hozzá tőbbszőri jutása.
[50.] A’ testűl a’ lélek válik melly nehezzen,
A’ groffné is marad el olly keservessen,
Groff osztán bucsúzik, de csak rővidessen,
Szécsenyi Antalné is vagyon kőnyvessen.
{80}
[51.] Volt két kis aszszony is: groff Cziráky egyik,
Prinyi Eőrsebetnek másikat nevezik,
Mindeniknek szeme sűrűen kőnyvezik,
Mert az el maradás fájdalmassan esik.
[52.] Ezeket szemlélvén bús Hyadeseknek,
Gondolnád kesergő Pleiadeseknek,
Vagy Hector halálán siró frigyeseknek,
Vagy országos gyásztól sértetett sziveknek.
[53.] Bucsuznak inasok és mások is tőle,
Mintha mindenike uj, uj nyilat lűnne
Szivére, ugy tetczik; groff is lóra űle,
Erre megint olaj uij az tűzre dűle.
[54.] Megint érzékenűl groffnék keserednek,
Hiv szeretet s- hivség mit nem cselekesznek,
Maid egy másért véres áldozatot tesznek;
Vitézek az alatt a’ Lajtán túl lennek.
[55.] [17r]És igy Lajta mellől már a’ siralmas nép,
S- jó lehet mindenik termetben igen szép,
Nagy keserűségben ki ki olly, mint fa kép,
Vagy hervadtt liliom, kire kemény fagy lép.
[56.] Viszsza megy kedvetlen, keseredett szivel,
Szemeik árodnak bőven folyó vizzel,
Fohászkodó szivek zokog bú terhével,
De groff is van nem kis keseredetséggel.
[57.] Keserves, fájdalmas a’ dűcsősség uttya,
Sok but lát és szenved ki pállyáját futtya,
A’ szép hirt és nevet baj s- fárodság tudgya
Fől keresni, szedni, hol terem a’ rósa.
[58.] Olly szép hire neve nem volna Mátyásnak,
Ha űlvén keblében kedves házos társnak,
Nem kővette volna nyomdokát a’ Mársnak,
Viselvén sagumját sisakos Pállásnak.
[59.] Hunyadj János is a’ midőn probára,
Készűlt tőrők ellen baj vivó csatára,
Nem hajtott Szilágyi Eőrsébeth szovára,
Azért téve szert olly sok triumfussára.
{81}
[60.] Él most is kőzőttűnk szép emlékezete
Az első Lajosnak, drága tisztelete,
Zrini, Dobo, Turi s- tőbb sok dicsérete,
A’ kiknek nagy neve éggel határt vete.
[61.] Ezért fényessebben a’ napnál ragyagnak
Vitézség hirivel tűndőklő Pálfiak,
Régi névvel fénlő jó Esterháziak,
Márs ágyékból fajzó vitéz Nádosdiak.
[62.] [17v]Hát nagy Erdődiek, hires Battyaniak,
Országok, Czóborok, Forgácsok, Csákiak,
Barkócziak, Petők, Bakicsok, Bánfiak,
Balássák, Bebekek, Majlatok, Drágfiak,
[63.] Merész Losontziak, harczos Károliak,
Pest vármegyeiek, bátor Gillaniak,
Splenyiekkel edgyűtt a’ Baronyaiak
És más sok száz, ezer Márs szerető fiak.
[64.] Ezek mind Bellona sanyarú igáját
Viselték, hogy szedgyék dűcsősség palmáját,
Nem koczkás játékot, hanem vas szabláját
Pőrgetvén kezekben tették Márs probáját.
[65.] Miis szűkség őket nyomossan kővessűk,
Hirűnket, nevűnket fegyverrel keressűk,
S- azzal ellenségen zőld ágokat nyessűnk,
Őrőm triumfussal hogy haza gyűhessűnk.
[66.] Hogy jó groff Czirákj meg vált kedvessétől,
Egy gond el maradott szorgos elméjétől,
Népestűl ballagván Lajtának vizétől
Oberlakba szállott, ki nincs meszszi Bécstől.
[67.] Onnéd megy városra, megint siett viszsza,
Tiszteknek orderit hét órára irja,
Ki ki nagy Bécs előtt légyen akkoriba,
Népét nézni kivűl a’ királyné fogja.
[68.] Az alatt az nap is lovait elhajtya,
Éjtszak tengerében őket bé usztattya,
Katonaság magát, lovát is jól tartya,
S- tetszős nyugovásra fárodt testét adgya.
[1.] Azonban szép piros hajnalnak csillaga
Az égre derűlvén ékessen villaga,
Kokas szó is minden felől meg rivada,
S- a’ tűndőklő nap fény lassan fel virrada.
[2.] Minnyájan őrűlnek a’ szép nap keletnek,
Szives vidámsággal lovakat nyergelnek,
Indulásra várják jelét obesternek,
Strása mester által rendben helyheztetnek.
[3.] Már vitéz Czirákj fől űlt jó lovára,
S- áll a’ sereg előtt vitézek módgyára,
Előtte van Kecskés János adjutantya,
Másképp quartély mester ez hivatallába.
[4.] Trombita fujások, a’ dob is meg mordul,
Egyszer s- mind a’ sereg helyéből ki mozdul,
Tanult változással standár után fordul,
S- nagy Bécs felé lassu ballagással lódul.[20]
[5.] Vévén groff orderit tőbb kapitányok is,
Jó regvel indulván elértek azok is,
Visgálták, dicsérték és meg csudálták is,
Hogy olly szép rendessen jőttek s- állottak is.
[6.] Melly szálos, melly erős, melly szép számos sereg,
Illyenek volnának bár csak sok ezerek,
Nyilván a’ bavarus és prussus erejek
Meg szégyenétettnék, s- rontatnék fegyverek.
[7.] Vitézek egy hoszszu rendben álléttatván,
Ki az főldre le száll, ki pedig űl lován,
Csudálkoznak egymás kőzt Bécs állapottyán,
Erején, nagyságán, szépségén s- mi voltán.
[8.] [18v]Az után adjutánt városba szaladott,
Vas varmegyeiek érkeztek, hirt adott,
Noszsza mindgyárt az hir gyors szárnyára kapott,
S- ezer trombitával az éránt fujatott.
{83}
[9.] Erre sok ezer nép városból ki szalad,
Ki lóra nem kaphat, sietve[21] gyalog ballag,
Kinek nincs szekere, őnnőn lábán ballag,
Annyi megy, hogy vélnéd, benn senki sem marad.
[10.] Ki kocsin, ki sézán, ki szép lektikán jőtt,
Ki kevéllyen járó kényes loó hátán űlt,
Minden a’ katona kőzőtt fordult, kerűlt,
Katonát dicsérvén jó lovával edgyűtt,
[11.] Urak is hir alatt immár értekeztek,
Vas vármegyeiek hogy Bécshez érkeztek,
Sok groffok, herczegek, dámák ki férkeztek,
Kik meg nézvén, rólok dicséretet tettek.
[12.] A’ vitézek kőzőtt fől s- alá sétálnak,
Ugy fől sűrűsegge[22] a’ szorgos hangyáknak,[23]
Ugy őszszel el menő tavaszi madárnak,
Kik az heves tenger melegére járnak.
[13.] Im jőn még sok herczeg a’ fejedelemmel,
Jőn Battyáni Lajos Eszterhás herczeggel,
Baronyai János Festetics Joseffel,
Dráskovics Leopold sok czifra némettel.
[14.] De ki olvashatná számát vagy fővénynek,
Vagy éjtszak tengerben kűszkődő por fénynek,
Az le ábrázolná a’ ki futó népnek
Sokát s- tőrtenetét ezen űnneplésnek.
[15.] [19r]Igy mentek Trojábol a’ lóó nézésére,
Kit, nem jutván Troja vár meg vevésére,
Gőrőg nép épétett kapu ellenére,
Minerva aszszonynak a’ tisztességére.
[16.] S- mint szarvasok jutván nyári szomjuságra,
Futnak, sietnek menni az hives forrásra,
Ugy szintén bécsiek a’ magyar látásra
Városból ki futnak mezzei határra.
{84}
[17.] Ezek igy szemlélték Vas vármegye hadát,
Az két hoszszu rendben mint fal verte magát,
Minden trupp előtt egy tisztet mint vitorlát
Látni, vagy is mint egy nagy gálla abrosz fát.
[18.] Jőn már a’ királyné és véle sok dárdás,
Űlvén szép szézáján mint Venus vagy Pállás,
Két felől két hajdu mint két erős Atlás
Van mellette, s- kiáltyák, légyen félre állás.
[19.] Állott groff Czirákj sereg elejében,[24]
Strucz tollat győnge szél mozgatván fejében,
Tűndőklik aranyos fegyvere kezében,
Szűkdőzik jó lován, nem álhat helyében.
[20.] Hogy lőn királynénak oda érkezete,
Groff a’ vitézekkel kardot emeltete,
S- tőle királynénak lőn ott űdvőzlete,
Három kardhajtással három tisztelete.
[21.] Királyné Czirákit vele menni énte,
Jobb felől fő ispány Battyani késérte,
Bal felől Czirákit mellette lóó vitte,
Fejenkint szemlelvén vitézeket nézte.
[22.] [19v]Az után az alsó végére seregnek
Állott, parancsolván: előtte mennyenek;
A’ nagy méltóságok kőzűl sereglenek,
S- királynéval edgyűtt népnek őrvendeznek.
[23.] Maga groff ballagva sereg előtt jára,
Egészlen Nagy Sándor termete s- formája,
Léptet fakó lován Kis Mihály utánna,
Megy osztán seregnek őtős egy egy száma.
[24.] Ha kőzikbe teszed nevét a’ tiszteknek,
Lesz kilenczven száma ezen vitézeknek,
Rajtok őrűl nagyon szive mindeneknek,
Bizton jővendőlvén nagy tétét ezeknek.
{85}
[25.] Mert volt mindeniknek katona termete,
Gyors, erős és bátor vidám tekéntete,
Deli vitéz módra hadra készűlete,
Hogy még Márs is véle mezzőbe mehetne.
[26.] Ez után győn a’ nép fő strása mestere,
Niczkj Ádám, de megh néphez viszsza tére,
Hogy a’ seregeket menésre rendelle,
Dansovics[25] hadnagya trupja előtt menne.
[27.] Ez is szép nép vala, mint egy hatvan ketten,
El rendeltetvén ott nem rut hadi rendben
Ballagva léptetnek, őtőnként egy szerben,
A’ villogó fegyver ragyag minden kézben.
[28.] Kemenes alláról jőttek két csoportal,
Egyikét vezeti őtven kilencz kardal
Serény Horváth Antal[26] kisded testi taggal,
Őreg ember, tanult probát kurucz haddal.
[29.] [20r]Azért hadi ravaszsággal meg tölt ember,
Szálos ritka haja olly fehér, mint kender,
Annyi veszélyt forral burgusra, mint tenger,
Meg ront, ha nem vigyász, hidd el, brandenburger.
[30.] Negyedik trupp előtt Nagy János ballagott,
Ebben mint nagy tőlben látni erőt, nagyot,
Kurucz volt, sok sebet sok németen hagyott,
Nevel prussus ellen moston uji haragot.
[31.] Ez, mint egy barlangból ki rezzent oroszlán,
Ember őlő pallost hordoz nagy oldalán,
Látszik irtóztatás rettentő orczáján,
Őtven két szabla megy ennek háta után.
[32.] Kemenes allának más trupját vezette
Vidos Joseff, tisztét ez nem régen nyerte,
Hadnagyból obrister kapitánnyá tette,
Bunta lovát ő is kényessen léptette.
{86}
[33.] Ez eleven ember, deli legényekből
Vagyon a’ serege, mint egy hatvan egyből,
Kiket Arumbruster jobra nemessekből
Válosztott, biztatván, hogy lóra velek űl.
[34.] De még is el maradt egy némelly mentséggel,
Hogy meg lővőtt lába nincsen egésséggel,
Dagadván sok járás miát minden éjjel,
A’ kit sok emberek nem is hihették el.
[35.] Akar mi volt légyen oka s- akadállya,
Elég rut, hogy minden pőki és ócsállya;
Illyen triumfusból a’ nép meg sem szálla,
Bécsen által menvén faluk felé álla.
[36.] [20v]Bécsben is, mint sűrű levél a’ sok fákan,
Őszve gyűlt a’ néző nép minden utcákan,
Magas ablakokon, hidakon, bástyákon,
Csudálkozván zászlokon és katonákon.
[37.] Groff néptől el marad a’ nagy Bécs városon,
Annak némelly része szállott Gerisdorfon,
Némelly pedig Kogran, némelly Aipelton,
Ezekben nyugodtak két éjtszakán s- napon.
[38.] Itt már a’ futó hir indétván szárnyait,
Az egész tartomány téres határait
Meg nyargalta, hirdetvén prussus hadait,
Hogy indult rontani Esztraig birtokait.
[39.] Azért Ceres, mezzők királyné aszszonya,
Hogy illy rosz hirt hallott, száját félre vonnya,
Fekete fátyollal fejét fődvén fonnya,
És ugy a’ mezzőknek romlását zokogja.
[40.] Flora is rosáit kőnyvezve tekénti,
Tudgya, hogy a’ burgus szillel hánnya s- hinti,
Pommona is magát sirással emészti,
Tudván, gyűmőlcs fáját maid Márs őszve tépi.
[41.] Mit nem tesz Apolló kilencz musáival,
Búsúl, hogy rőjtőzzék édes nympháival,
Mint hogy a’ Vulkánus lángos flammaival
A’ főldet emészti, tűzes furiaival.
{87}
[42.] A’ vadász Diánna kedves társaitól
Búcsúzik, rettenvén hadak lángjaitól,
Minerva is sirva tanétványaitól
El válik, s- bucsut vesz édes fiaitól.
[43.] [21r]Pales gődőleit eddig az erdőben,
Őrizte Titirus juhait mezzőben,
Magok is nyugodtak fák alatt szellőben,
De had miát vannak már most kőnyvezőben.
[44.] Hallatván tombolo dobok harsagása,
S- szivet élesétő trombiták fujása,
Mindgyárt meg szűnt ékes madarak szollása,
Meg szűnt Orpheusnak győnyőrű notája.
[45.] Sirt azért Dunának sebes folyása is,
Nevelkedvén buja, dagadó árja is,
Félvén szőke vize habos hullámja is,
Vérre ne változzék vesz le nyulása is.
[46.] De az lakosok is félnek rettegésben,
Suttogtak, és estek maid csak nem kétségben,
Mivel nincs kegyelem, tudták, ellenségben,
El pusztéttya őket nagy kegyetlenségben.
[47.] Azért hazájokat maid sokan el hadták,
Sokan partékáit, kincsit Bécsben hordták,
Sokan előnkben is eszkőzőket hozták,
Hogy ellenség éget, dúl, sirva mondották.
[48.] Bizony ugy szillednek félénk szarvas fiak,
Midőn vadász kézben forogván kéz ijak,
Rőpdőznek utánnak seb csináló nyilak,
A’ mint futnak szillel az austriaiak.
[49.] Azért az vitézek hogy le telepedttek,
És a’ brandeburgus felől értekeztek,
Minden utra szorgos strásákat tetettek,
S éber[27] vigyázással éjjel nappal lettek.
{88}
[50.] [21v]Mivel Baronyai ezen tartománynak
S- benne vitezkedő magyar katonának
Fő vezére, ordelt kűld, hogy Stukorának,
Őrzésére ennyihányan ballagnának.
[51.] Oda zászló tartó megy Őlbei Antal,
Egész seregekből válosztott iffjakkal,
Grofftól el kűldetvén három tiz jó kardal,
De nem voltak otton dicsérendő szaggal.
[52.] Mert jól lehet volt is nékik jó tartások,
És a’ mellett nem is terhes vigyázások,
De mivel hallatott sok fogyatkozások,
Nem sokára mentek ő helyettek mások.
[53.] Osztán Gerisdorfról menénk Paravartra,
Paravartról pedig hoszszu Hittendorfra,
Itt ennek akadtunk egy szőkőtt prussusra,
Kiis meg fogatván vitetett a’ baktra.
[54.] De ezen helyekben kűlső belső strása
Rendeltett, falut a’ ki kőrűl járja,
A patral itt esett Horváth Boldizárra,
Kész litel[28] Felkisre és Csiba Mihályra.
[55.] Két napja már el mult, hogy itt igy mulatánk,
Hirt a’ burgus felől bizontalant hallánk,
Azért mindenképpen vigyázással valánk,
Harmad napon lárma támod, lóra kapánk.
[56.] Elő generalis Esterhás népével,
Miszlipokból siet, s- izen siettével:
Utánna nyomódgyék hogy groff seregével,
Mert nem meszszi puskáz hadunk ellenségel.
[57.] [22r]Gróffnak ki volt ordér már előre adva,
Hogy magával szállott népet készen tartsa,
Azért a’ hirt halván gyorsan ki ragadgya
Trupjait, s- generál után nyargaltattya.
{89}
[58.] Mint az éh farkasok hogy ha barmot látnak,
Vér szomju torkokat, nyálos szákat tátnak,
Dűhőssen reája szorgoskodnak, ártnak,
Ugy groff vitézei mennek s- kardot rántnak.
[59.] Azonban Szimkérten mondgyák generálnak,
Hogy vige az harcznak, immár nem puskáznak,
El harapta álgyu fejét katonának,
Egynek, sebesétvén lovát egynéhánynak.
[60.] Azért Czirakjnak mondgya, hogy meg állon,
Mig nem izen viszsza, addig csak ott várgyon,
És a’ katonaság házokhoz le szállon,
Maga mind népestűl telepedik Stáczban.
[61.] Ott ebédet evett, ott is hált éjtszaka,
Kapitán Stipicset el kűldőtte Lábba;
Csak előbb a’ prussus ebből ki ballaga,
Ennek mezzejében volt tegnap a’ csata.
[62.] Ir az után groffnak, Herisdorfra mennyen,
Otton éjjel nappal vigyázásban légyen,
Mig más hová menés iránt ordért vészen.
Itt groff Czirákj is olly rendelést tészen,
[63.] Hogy mivel minapi hirtelen lármával
Az konyha szekerét hadi sézájával
Kaunersdorfra vitték a’ bagasiával,
Most hozzák utánna négy paripájával.
[64.] [22v]Ez estve érkezett, éjjel nagy hó esett,
Onnéd Wilhelmstorfra el mennyi kőlletett,
Groff mezzőn agárral egy nyulat őletett,
De itt sem sokáig maradni lehetett.
[65.] Ez alatt pediglen két emlékezetes
Dolog tőrtént; egyik ugyan dicséretes,
De a’ másik ippen nem magyar nemzethez,
Hanem inkáb illik prussus hitetlenhez.
[66.] El megy Nagy Jánosnak a’ zászlótartója,
Vőrős Ferencz huszon őttel Rabensburgba,
Ezek találkozván egy brandenburgusra,
Meg fogták, és hozták aztot Polisdorfra.
{90}
[67.] Ez Vas vármegyének első nyeressége,
S- mint egy vitézségnek elő jelensége,
De a’ másik dolog rut fertelmessége
Csak nem lett hadunknak szerencsétlensége.
[68.] Dansovics hadnag[g]yal ment hatvan katona,
Kinek Russ kapitány lett fő commandója,
Észre veszik, hogy ez regementből volna,
Azért bokrosodnak rutul háborodva.
[69.] Erőssen pajtársok egymást tanácsollyák,
És csak azt minnyájan esztelen gondollyák,
Hogy őket kőteles katonák kőzé tollák,
S- onnéd soha el nem bocsáttyák, azt szóllák.
[70.] Kiért esz vesztéssel tűszten háborodnak,
Szillel futkozással nagyon lármáskodnak,
Nem fogadgyák szovát a’ kapitányoknak,
Inkább tisztek tőlők meg taszigáltatnak.
[71.] [23r]Némellyek ellenek kardot is rántottak,
Némellyek karabint reájok tartottak,
De még is nékiek semmit sem ártottak,
Noha szitkozódtak, sokat káromkodtak.
[72.] Igy fől kerekedvén gyorsan lóra űlnek,
A’ fiok strásáért egy lovast ki kűldnek,
És tizenkilenczen őszve seregűlnek,
Comandót el hagyván onnéd el rőpűlnek.
[73.] Kapitán meg irta már generálisnak,
Az mindgyárt tudtára adta Czirákynak,
Kől egész népséggel grof Eszterhazinak,[29]
Niklisburgba menni, de grof Czirákinak
[74.] S véle két seregnek, Spissics kapitánnak,
Felsbergbe meg látni okát az lármának.
Esvén a’ szilire Polstraf határjának
Előnkben jőn száma lármás katonáknak,
{91}
[75.] Hogy hozzánk érkeznek, az út félre álnak,
Rendben karabinnyal nagyon praesentálnak,
Cziráky kérdezi: hol tisztek volnának?
Felelnek: felőlők semmit sem tudnának.
[76.] „Tehát a’ comandót miként, s- hogy hattátok?
Hol hadnagy? Hol kaprál? Tiszt nélkűl, tudgyátok,
Hogy nem szabad járni! hát ti csináltátok
A’ lármát! a’ fegyvert mindgyárt le rakjátok.”
[77.] Mondgya kapitánnak, fegyvert el szedesse,
Őket aristomban fejenként tetesse,
Honnéd jőttek, viszsza mind gyalog léptesse,
Lovokat más egy egy katona vezesse.
[78.] [23v]Innéd Spisics gyorsan néppel kőrnyékezi
Őket, hogy kőzűlők eszre egy sem veszi,
És igy parancsolván kedvetlen le teszi
Ki ki az fegyverét, s- más tőlők el veszi.
[79.] Igy a’ tizenkilencz ember bé rekesztve
Lévén, groff és Spisics mint kegyetlen medve
Vagy haragos tygris, szőrnyen fenegetve
Pirongattyák őket, halállal iesztgetve:
[80.] „Nem igaz nemesi vérbeliek vattok,
Disznó pásztoroknál alább valók vadtok,
Nem kűldőttek ide, hogy lármáskodgyatok,
Hanem a’ tiszteknek hogy szót fogadgyatok.
[81.] Hiszen nem is vadtok őnnőn személytekben,
Hanem más segéttő társotok nevében
És zsoldra fogadott terhes kőltségekben,
Ne véllétek, hogy nincs nemes regementben.
[82.] Ha kikért gyűttetek, magok itt volnának,
El hiszem, hogy jobban ők szót fogadnának,
Orczal tisztek ellen nem is fordulnának,
Hanem királynénak hiven szolgálnának.
[83.] Mert az igaz nemes ágyból fajzó jó vér
Dűcsősség uttyáról gyalázatra nem tér,
Sőt a’ szép hir és név szerzésre probát kér,
Mert a’ nemességhez illy tűndérség nem fér.
{92}
[84.] Azt gondoltam Szombathelyen, hogy farkasok
Lesztek, ellenségen vitézkedő sasok,
De mint látom, vadtok ti csak űres kasok,
Sziv nélkűl féléken eszem iszom hasok.
[85.] [24r]Nem igy kell becsőlni a’ nemessi sorsot,
Drága donátiot, privilegiumot,
Kikért nagy eleink sokat fáradozott,
Éhezett, szomjuzott, szenvedett s- vért ontott.
[86.] Hogy nemes vagy, azért bár lármákat ne tégy,
Mert nemesség mellett akasztó fára mégy,
Ha katona lettél, engedelmes is légy,
Ne magadtól, hanem mástól tanácsot végy.
[87.] Sok nemes, groff, herczeg regimentben vagyon,
Engedelmeskedni de kőll tisztnek nagyon,
Egyéb éránt bár Tules pusztában szaladgyon,
Indus garamanták kőzőt bár lappagjon,
[88.] De ha tisztre támod, hogy ha szót nem fogad,
Ha Hector, Hercules lészen is, fől akad,
Avagy globics miát élte vége szakad,
Vagy pedig hátából karó hegy ki fakad.”
[89.] Igy és keménnyebben őket pirongatták,
El vett fegyvereket nyeregben aggatták,
Tizen két strása kőzt viszsza gyalogtatták
Feldsbergbe, s- piarczra otton állétották
[90.] Ugy, hogy az katona két nagy rendre álla
Rabok előtt, azok kőzőt ment két strása,
Hat pedig ballagott fogloknak utánna,
És igy azok estek ippen kőzép tájra.
[91.] Ki ki hat léppéssel állott másikától,
Hivatván egyenként fel az kapitántól,
Meg visgáltattanak a’ kezdett lármátúl:
Ki gyűtt, hogy támodott három katonátúl.
[92.] [24v]Ikervárrul edgyik volt László Marosi,
Másikat fogadta helyette Noszlopj
Sándor, harmadika Fodor János, patyi,
Ezt attya kűldőtte s- annak szomszidgyai.
{93}
[93.] Hátra kőtőztetvén kezek fől vitettek
Nikolsburgba, és ott meg is itéltettek:
Lászlóra halálos sententiat tettek,
Fodornak, Nemetnek palczákat igértek.
[94.] Már Marosi László fia volt halálnak,
Ónok szálléttatván gyomrába puskáknak,
De sententiája a’ két másikának
Nem volt bűnhőz képest elég generálnak.
[95.] Azonban tőrténik ide jővetele
Eszterhás herczegnek, s- Miklósnénak vele,
Grátiát nékiek e’ jó groffné nyere,
Igy haláltól László, s- tőbbi bottul mene.
[1.] Már a’ sőtét télnek el multak napjai,
Hoszszas éjtszakáknak el folytak orái,
Már minden dolgoknak vannak folyásai,
Mert nem gátolhattyák tél szeles havai.
[2.] Szép tavaszi űdők immár meg érkeznek,
Az erdők és mezzők zőldelleni kezdnek,
Madarak levegőn, fákan zőngedeznek,
És vitézek a’ szép űdőn őrvendeznek.
[3.] Ugyan is Sz[ent] Gergel nagy orrú goláját
Meg hozta kikelyet, tarka babutaját,
Vad galamb, gerlicze el válosztá párját,
Kesergő kűllő is meg találta társát.
[4.] [25r]Már Triptolenus is ekék kőzt forgodik,
Mezzőkben, kertekben Kloris szorgoskodik,
Rosák űltetésén nagyon gondoskodik,
Mezzőben szállani Márs is gondolkodik.
[5.] Csak hamar halálos sorsából hogy László,
Groff Eszterhaziné kérésével szálla
Életre, városban rettenetes lárma
Támodott, hallatván álgyuk harsagása.
[6.] Lóra, mondgyák, lóra! noszsza a’ vitézek,
Gyorsan őszve futnak, viadalra készek,
Ott a’ kész truppokhoz állanak a’ tisztek,
Parancsolattyától várván a’ fő tisztek.
[7.] Fől űl Baronyai maga generalis,
Bal kézrűl mellette herczeg Eszterházy
Fakó lovon mégyen; szűrkén groff Cziráky,
Utánnak van néppel Miklós Eszterházy.
[8.] Mint sebes szél futnak városról utánnak
Minden felől katonák, burgust kévánnak
Látni; mint a’ méhek, rőpdőznek és járnak,
Midőn Aristaeus bocsáttya virágnak.
{95}
[9.] De már nem hallani álgyubéli dőrgést,
Mondgyák, hogy tett kilencz haszontalan lővést
Burgus, nem okozván nép kőzt ember őlést,
Azért parancsolnak tisztek viszsza jővést.
[10.] Immár Szegedi is másik kolonával,
Városhoz kőzelget őt companiával,
Maga előre jőn bé másod magával,
Urakkal végezvén meg tér hamársággal.
[11.] [25v]De mi által mentűnk a’ feldsbergi várban,
Én és quártély mester s- káplár három házban
Rendeltetvén, urak a’ szép palotákban,
Itten győnyőrkődtűnk a’ sok picturákban.
[12.] Mint kapun bé mennek, Hercules oszlopát
Látni, kettőt; egyik a’ Cerberus kutyát
Lánczon tartya, másik vállán szőrnyű bottyát,
Testeken hordozván iszonyu oroszlánt.
[13.] Hidnak kűlső szilin, ezek ellenében
Olly faragott kőbűl két mosolygó syren,
Elejek szép leány, hátulla vad éppen,
Ezek után belleb űl két vizi isten.
[14.] Mint pedig a’ várnak kezdetik fődele,
Ott haragos Marsnak vigyazó serege,
Fal tőrő álgyúi, vér ontó fegyvere,
Minden féle hadi szerszáma s- ereje.
[15.] Belső várban a’ nagy falakat buréttyák
Erdei, mezzei és vizi sok nymphák,
Pan isten szolgai, leveles satyrák,
Kiket mind ékessen okos kezek irták.
[16.] Itt látni Neptunust Tritonnal halaszni,
Ott szép társaival Diannát vadászni,
Sisakos Pállással Bellonát csatázni,
Sok Bucefalt Messapustul oskolázni.
[17.] Itt Vulkanus dárdát készét és hűttőzik,
Ott biztatván népét Mars nagyon űtkőzik,
Itt az oriások Jupitert űldőzik,
Azért nagy hegyeket az égre lüdőzik.
{96}
[18.] [26r]Más helyen szemlélni Akteon udvarát,
Abban fől fűggesztve Dianna sok vadát,
Más helyen kegyetlen Herodesnek hadát
Látni, mint űldőzi Nazareth sok fiát.
[19.] Edgyik az ártotlan gyermecskét fől hajtya,
Másik istentelen kardal ketté csapja,
Sok siralmas anya kezével meg kapja,
De még őlében is két felé szakasztya.
[20.] Itten Minervától Arakni győzetik,
S- mérges termetében póknak őltőztetik,
Otton Apollótúl Mársiás őletik,
S- bőréből vétkéért ő ki vetkőztetik.
[21.] Tollas Achillest is trójai Hectorral,
Indiai Porust ama Nagy Sándorral
Láthatni, Hannibált vitéz Scipioval
Viaskodni és sok másokat másokkal.
[22.] Máshun Meleager szép Atalantával
Egy főrtelmes vadat űldőz sok társával,
Az embert ront s- ebet haragos fogával,
Első Atalanta sebétti nyilával.
[23.] Mellette bús Venus Adonist kesergi,
Halálos sebeit szemlélvén kőnyvezi,
Bánkódván tőrűli, csókolla, őleli,
Ugy tetczik, még most is hulnak vér csőppei.
[24.] Itt a’ kis gyermekek uszkálnak, főrődnek,
Másik felől bocskort lábokra kőtőznek
Fől, és lepődőkben némellyek őltőznek,
Tegzeket hordoznak, főldőn heverődnek.
[25.] [26v]Ott pedig Romulus tart comediákat,
Válogatván arra erős deliákat,
A’ kik ragadozzák néző Sabinákat,
Házosság gyűmőlcsét nemzendő dámákat.
[26.] Négy szegletre vagyon ezen vár épetve,
Két helyen kőzepén két torony van téve,
Egyikben órának eleven pengése,
Más alatt egy jeles szent ház épetése.
{97}
[27.] Győnyőrű egy templom, szép czifra falai
Márván kőbűl vannak, Isten angyalai
Gloriat mondanak, vélnéd, hogy szavai,
Maid mindgyárt hallatnak éneklő hangjai.
[28.] Az oltár kőzepén ékessen le irva
Vagyon boldogságos szűz anya, MÁRIA,
Kebeléből most szűlt kisded JESVS fia
Sugár fehérségét tűndőklőssen birja.
[29.] Menyből kerubimok oda musikával,
Gyűlnek seraphimok zőngő gloriával,
Ot legel nem meszszi őkőr a’ szamárral,
Ott a’ pásztorok is vannak vigassággal.
[30.] Oltárnak bal szilrűl királyi harfáját
Pengeti Goliát rontója; de fiát
Jobb felől készétti fől aldozni Isáák,
Vitetvén az hegyre véle fől kőrisfát.[30]
[31.] Nem meszszi a’ vártól Sz[ent] Ferencz szerzete
Által szolgáltatik Isten tisztelete,
Rendes a’ templomnak régi épűlete,
Ebben van Szent Justus martyrnak sz[ent] teste.
[32.] [27r]Vagyon város kivűl keresztbe egy péncze
Készittetve, kiből ihatnék a’ Vincze,
Vagyon még most is ben sok száz ezer icze,
Van is erős őrző zárja és kilincse.
[33.] Hát a’ tűkőr házról el is feletkeztem,
De ugy is czéllomtól meszszi el térődtem,
El merűlvén igen meszszi ereszkedtem,
Győnyőrkődésemnek ezel kedveskedtem.
[34.] Ez alatt kapitán jó Horváth Andrásnak
S- trupja béli Csiba Mihály hadnagyának
Adgyák vezérlését száz husz katonának,
Lundburgi hidakra hogy ők vigyáznának.
{98}
[35.] Már harmadik napja, hogy ők ott mulatnak,
Prussus szándékáról semmit sem tudhatnak,
Jól lehet portára gyakran ki futtatnak,
Hanem husvét napján a’ házok gyulladnak.
[36.] Mint egy tornyos főlyhő bolgó kerengőben,
Megy vastag darabos fűst a’ levegőben,
Vélnéd, Enceladus mozdul Ethna tőben,
Vagy Kakus okádik fűstőt árkos vőlgyben.
[37.] Egyszer s- mind gyul Lundburg s- teinernaj házok,
Haj, bezzeg vallának károkat sok százok,
Csak része ne lenne benne katonának,
De meg ette nyergét, hármat kapitánnak
[38.] A’ tűz, és egy kőznek meg fujtotta lovát,
Soknak el kergette; lovan[31] a’ pakróczát
Pőrkőltő, némelynek emésztő vánkosát,
Szillel teritétte soknak az abrakját.
[39.] [27v]Meg látván Feldsbergből az iszonyú fűstőt,
Mindgyárt azt meg tudni generalis kűldőtt,
Feldsbergi népnek is fujatott készűlőt,
Mivel sokan mondgyák, hogy burgus ki űtőtt.
[40.] Gyorsan a’ piarczra ezek szaporosznak,
Onnéd a’ mezzőre is ki nyomakosznak,
Nézésére menvén general Lundsburgnak,
Czirákj vezérje volt e’ commandónak.
[41.] Azonban érkezik viszsza Eszterházj
Miklós, véle lévén zászló tartó Csányi,
Ezek kűldettettek a’ dolgot czirkálni,
Mondgyák, hogy csak égés, burgust nem találni.
[42.] Erre a’ seregek viszsza vezettetnek,
Előbbi helyekre megint helyeztetnek,
Égés éránt sokan sokat beszéllettek,
Ki prussust, ki pedig mást okul vetettek.
{99}
[43.] Ezen űdő kőzben Brinből staffetával
Rőpűl Mercurius képes vidámsággal,
Mondgya generálnak, be ment kevés kárral
Diviki, ki kűldőtt Brinbe katonákkal.
[44.] Ez talpig egy ember, temérdek termete
Erős, mint Ajaxnak, vastag csontos teste,
Nagy sziles vállai erővel vezette
Álgyusokat Brinbe; noha ellenzette
[45.] Ugyan az ellenség, de nagy kemény képpen
Meg puskázott vele, s- a’ fűst alatt szépen,
A’ pottyantusokat bé futtatta éppen
A’ városra, s- ő is benyomódott épen.
[46.] [28r]De Horváth András is Lundburgból Feldbergbe,
Hogy tűz miát vallott kárát meg szerzette,
Viszsza jőn, Nagy János megy oda helyette,
Csiba hadnagy, kornet Balog van mellette.
[47.] Ezek hejuz szemel burgusra vigyásztak,
Sőrény csatázással éjjel nappal jártak,
A’ jó szerencsére reá is találtak,
Mert tiz burgus mellet, kit rab szijra hánytak,
[48.] Proszkaw nevő groffot ellenség kezéből
Szabadétták, a’ kit szép lakó helyéből
Fogva vittek, hogy az rabság kőteléből
Vegye s- váltsa magát nagy summa pénzéből.
[49.] De koppant a’ szemek, mint sajtos hollóknak,
Mert melly foglos igát csináltak másoknak,
Annak terhe esett tővére nyakoknak,
Mást kévánván, láttyák magokat raboknak.
[50.] Ez után Feldsbergből ballagtunk Lundsburgra,
Sokszor ki futottunk innéd brandeburgra,
Heában; az után mentűnk Nicolsburgba,
Nicolsburgból magazinért Porlitzra.
[51.] Soknak volt fajdalmas Feldsberget el hadni,
Kedvesseknek kőlvén tőlők el maradni,
Sokak szive azért maid kezdett hasadni,
De hasztalan levén el kőllőtt halladni.
{100}
[52.] De bár nyájos fészket Márs paisán raktak
A’ galambok, és ott nyájossan mulattak,
Világos tudomanyt ez világnak hattak,
Hogy egy barátságban Venus és Márs laktak.
[53.] [28v]De bizony nem illik a’ Márs kővetőhőz,
Hogy fegyverben állon Venus szeretőhőz,
Aszszonyi barátság férfiu erőhőz,
Nem illik szép dűcsős dolgot keresőhőz.
[54.] Hogy Vulcanus társát a’ Márs meg szerette,
Lánczban keveredvén gyalázattyát vette,
Helenáért Páris életét vesztette,
Atyját, rokkonságát por s- hamuvá tette.
[55.] Valamig tisztaság vala Nagy Sándorban,
Szerencse szándékát kővette egy nyomban,
De mihelyest kapott szeretni aszszonyban,
Nagy hirű ereje romlott Babylonban.
[56.] Ha ki a’ romai históriát nézi,
És az értelemnek fontyával éntézi,
Meg láttya, hogy annak hiressebb vitézi
Jó életűk voltak, s- semmi feslettségi.
[57.] Scipiot, Camillust minden száj dicséri,
Valamelly Liviust kostolja, s- isméri,
Hannibálnak minden feneségét méri,
De feslett erkőlcsben életét nem éri.
[58.] Hát ama mi drága Szent László királyunk,
Tőrőkőn hiresűlt Bátorj Istvánunk,
Eugeniusunk, kitől mi nem rég el válunk,
És más sokak kiknek nevek él még nálunk.
[59.] Ezek Bellonának dárdáját kezekben,
Ugy viselték Pállás sisakját fejekben,
Hogy lágyulást nem tett Cupido testekben,
Sem erőtlenséget nem vetett eszekben.
[60.] [29r]De a’ gonosságban világ már el merűlt,
Alig nyálos gyermek polából ki kerűlt,
Már élnyi a’ Venus őszvénnyére terűlt,
S- nyughatatlan szive veszélre melegűlt.
{101}
[61.] Lássák eztet a’ kik esztelen cselekszik,
Tudom, bánnyák mikor bajra Márs melegszik,
Lélek ismérettűl akkor sok betegszik,
Illen a’ piarczon hamar le is fekszik.
[62.] David meg fizette Venus barátságát,
Azért veszté Sámson erőt adó szálát,
El veszté az aszszony Persepolis várát,
Sok világ részének sok feles nép számát.
[63.] És igy tilos almát, virágat ne szedgyen,
A’ jó hadi ember Venus nélkűl légyen,
Félő, ne szerencse szél vészt reá tégyen,
Mert ha Cupidóra zabolátlan mégyen.
[64.] Porlitzban sokáig nem lehetet lenni,
Mivel katonának nem vala mit enni,
Azért Brinyen által Sterkevitzre menni
Tetczett, de itt annyit sem lehetet venni;
[65.] Mert itt is a’ kóbor sax kegyetlen népe,
Mindent a’ mit talált ő semmivé téve.
Az alatt burgusnak jővő futó hire,
Hogy most Austericzbűl sok kincsel ki lépe.
[66.] És hogy groff Nádosdj már népével ott van,
De ő hozzá képest azok vannak sokan,
El indulunk azért, és léptetűnk gyorsan
Az ellenség felé szilessen és hoszszan.
[67.] [29v]Azonban egy dombra, egy kis templom mellé
Hogy jutottunk, látunk prussust minden felé,
Élre trupját kiki serénnyen rendelé,
És ugy a’ vitézség megy ellenség felé.
[68.] Vissauból ki jő tiz svadron lovasság,
És két batalio jó puskás gyalogság,
Ezeket azoknak segétségűl hozzák,
Hogy fől ne verhesse magyar katonaság.
[69.] Azért is egyiket előszer probálni
Tetczett, ha szerencse itt látczik szolgálni,
Kőnnyebb lesz másikát az után rongálni,
Mert ez veszéllétől nem mer az meg álni.
{102}
[70.] Meg állott volt burgus egy meredek dombon,
Ugy, hogy csak egy felől ostromlani lovon
Lehetett, a’ gyalog pediglen egy nyomon
Futott az álgyukkal, hogy benűnket rontson.
[71.] Igy, mint ki villámló menkőnek szál kára,
Tőrők formán űtvén burgusnak hadára,
Kardossan rohantunk, ő a’ magyarságra
Sok ezeret lővén kettőt kűld halálra
[72.] És egy daragonyost; németek is voltak
Velűnk, a’ kik elsők futva ránk fordultak,
És igy magyarok is hirtelen lódultak,
S- viszsza őt vagy hat száz lépésre hátoltak.
[73.] Holott már ennyihány oroszlán szablája,
Mint záportúl nevelt ár viznek formája,
Magyarossan jutott prussus svadronyára,
Kiktől csók is ragatt ennyihány pofára.
[74.] [30r]Némellynek az válla alá fűggesztetett,
Némelly feje éles kardtul jegyeztetett,
Soknak keze, lába, melle sebestetett,
Kinek háta, kinek lova véresztetett.
[75.] Maid már tébolodván készűltek szaladni,
Hogy tisztek szemlélik magyart hátot adni,
Nagyon iparkodtak őket tartoztatni,
De csak nem lehetett viszsza fordéttani.
[76.] Groff is viszsza nézvén, láttya maga hadát,
Hogy nagy dicséretlen szaladásra magát
Adta, s- mindenkihez nyujtya lángos szavát,
Hogy ki ki prussusra fordétsa meg lovát.
[77.] Mondván nagy fől szoval: „Magatok tartsátok,
Sok kalap van itt, mért nem hasogattyátok?
Itten elég német vagyon, csak vágjátok,
Hiszen Szombathelyen nem ezt fogattátok!”
[78.] De mindennek gondgya lévén csak magára,
Ritka, ki vigyázott szeretett társára,
Azért nem is gondolt viszsza fordulásra
Senki, s- ellenségre szemben puskázásra.
{103}
[79.] Mivel a’ barát sem látott még harczolást,
Kőtelességében nem tudván a’ szokást,
Az elsőkkel méne, kik tettek ostromlást,
S- mig nem hallott szőrnyű sok puska ropogást,
[80.] Nagy bátran fől szóval a’ népet szivessen
Biztattya és énti prussusra mérgessen,
Hogy kardal űssenek rajta nagy tűzessen:
Meg segét az Isten, mert prussus hitetlen.
[81.] [30v]De halván kőrűle fűtyűlő kongókat,
Keservess csipéssel harapó dongókat,
És azzal egyszersmind a’ viszsza futokat,
Bezzeg ő sem nézte tovább prussusokat.
[82.] Hanem a csuklában őszve huzta nyakát,
Sűrűn kalapálván lovának oldalát,
Viszsza fut s- domb alá el rejteti magát,
S ott halgattya főlőtt rőplő méhek hangját.[32]
[83.] Ez csapás hasonló volt a’ villámáshoz,
Vagy ijből ki szőkő sebes nyil futáshoz,
Mert mihelyt ért népűnk prussusnak trupjához,
Viszsza tűnt, nem bizván a’ zőld pálma ághoz.
[84.] Meg válván egymástul igen kevés kárral,
Prussok Vissaban mentek vigassággal,
Magyar futás miát nagy szomorusággal,
Viszsza mendegele lassu ballagással.
[85.] Quártélban meg szálván ki ki okot adott
Harcz éránt; sok mondgya: utolsó szaladott,
Mivel mind el futtak, maga nem maradott,
Sok pedig hővélbűl kardot sem ragadott.
[1.] Ámbár Austerlitznél szerencse nem szolgált,
Sőtt, veszéles kárral csak nem huzott homált,
De mivel hogy népűnk még tőbbet nem probált,
Nagy gyalázat azért eő reája nem szált.
[2.] Némelykor embernek meg szaladni nem árt,
De megint futással sokszor tehetni kárt;
Csak azért is jó sors itten velűnk most járt,
Hogy nem szalasztotta ránk a burgus rajtárt.
[3.] [31r]Ha lett volna kurucz vagy más kőnnyű nyája,
Bizonnyal sokunkak ott vala halála,
Sokan vesztűnk volna a’ sikeres sárba,
Sokan a’ hináros árkokban futásba.
[4.] De nem csak utánunk rendbűl ki nem gyűltek,
Hanem álgyukból is sokszor heában lűttek,
Mivel menkővei kárral ránk nem dűltek,
Hanem kőztűnk főldet fől turván le űltek.
[5.] Az után Vissaut zaglatta keménnyen,
Vala dus sáfárság a’ sok gyűjteményen,
Volt feles széna is a’ városi szilen,
Azt is Vulcanusnak áldozta kevéllen.
[6.] Vissauból el ment, meg szállott Prosznitzba,
Prosznitzból ballagott nagy hirű Olmitzba.
Érkezet azonban királynénak hadgya
Cseh országból, Proszvitz, Olmitz kőzt táborba
[7.] Szállott; a’ magyarság pediglen szállásra.
Falukba ez állott mindenűt strázákra,
Mezzőkőn, sok helyen és Olomutz bástyákra,
Puskázott is gyakran burgus kuruczságra.
[8.] Az alatt a’ német hevert a’ táborban,
Ásitván nyújtózott kedvére sátorban,[33]
Magyar fárodozott terhes szolgálatban,
Sokszor burgus strását űzvén a’ városban.
{105}
[9.] A’ téres mezzőben egymást hajtogatták,
Gyakran puskájokat ki ki pattogatták,
De ugyan nem igen egy mást tapogatták,
Végre mi népűnknek estve parancsolták,
[10.] [31v]Hogy más nap idején mind készen legyenek,
Két napi eledelt magukkal végyenek,
És annyi abrakat, szénát is tegyenek.
Azonban trombiták korán ébresztenek,
[11.] Ki ki fől űl, gyorsan ősze csoportozik
Tisztye előtt, s- edgyűtt mind ki nyomakodik,
És Olomutz felé rendbe tolakodik,
Fől s- alá sziv kőrűl a’ vér folyakodik.
[12.] Minden azt gondolta, hogy vagy ostromlásra
Visznek, vagy prussussal szemben harczolásra,
Ki ki bátorodék tekéntvén egy másra,
Mint mikor tigrisek fordulnak vadászra.
[13.] Trupponként az egész vitézlő magyar rend,
Ki erre, ki arra, csavargos sorban ment,
Tudván azt, hogy burgus maid álgyuból lővend,
Azért fartelyossan erre s- arra is ment.
[14.] Az alatt városból sokan ki jutának
Előnkben; burgusok, mondgyák, el futának,
S- hogy ne mehessenek magyarok utánnak,
Vizeken hidakat mindenűt rontának.
[15.] És hogy Olomuczból sietve ki szaladott,
Szép harmincz két álggyú tőle benn maradott,
Gyújtó likjaiban de vasból faragott
Ékeket, szegeket veretett s- rakatott.
[16.] Érkeznek magyarok azonban kapuhoz,
De metzés tétetvén gerenda paluhoz,
Nem lehetett jutni szaporán az uthoz,
Nem lehetett érni s- fogni a’ burgushoz.
[17.] [32r]Hanem rendre álnak város piarczára,
Némelly veti magát nyeregből lábára,
S- hág a’ főldel tőltőtt bőrtzős sáncz bástyára,
Melly példával másznak maid egymás hátára.
{106}
[18.] Sokan igy bé mentek, tőbb a’ város mellett
Áll szélről viz miátt, de által nem mehet,
Hidakat csinállyák, az mint jobban lehet,
Kész levén serénnyen minden mennyi siet,
[19.] Leg elsőbben Fercsák ennyihány magával,
Vizet el úsztatván prussus nép farkával
Puskázni kezd, arra vitézlő hadával
Érkezik Nádasdi szőrnyű sok szablával.
[20.] Ez az ellenséget mindenképp probálta,
Hol hátul hol pedig oldalról rongálta,
Honnéd károssabban ronthatná, visgálta,
Az is menkőveit sűrűn viszsza hánta.
[21.] Fogott is kuruczot, tőbbet tizenegynél,
Osztán telepedett Prussus Sterembergnél,
Hevervén, mint fárodt gőből, minden kertnél,
Mi népűnk is pihent[34] falukban Doversnél.
[22.] Innéd prussus indul éjfélnek tájjaban,
Ballag Sterembergnek nagy sáros úttyában,
Van a’ lovas magyar mindenűtt nyomában,
Sok kincses szekeret hullat el futtában.
[23.] Hegyek kőzt mindenűtt nagy sikeres sár volt,
Abban sok vontató polgár lóó veszett, holt,
Sok terhes tár szekér agyakokban romlott,
Némelly alá tűzet a’ burgus maga tolt.
[24.] [32v]Hogy inkáb láng miát por s- hamuvá égjen,
Hogy sem magyaroknak abban haszna légyen;
Ráczság is azonban csoportossan mégyen,
Van sok paraszt is, hogy kárt burgusnak tégyen.
[25.] Nyől burgusnak minden felől nyavalája,
Nyől veszedelmének sűrű szaporája,
Hul és sebesedik futó katonája,
Mert nem sűl heában tudós rácz puskája.
{107}
[26.] Maid minden bokorból karabin pattanik,
Prussus álgyúja is gyakorta csattanik,
Eszterház serege azonban robbanik,
S- miátta praedára sok szekér lobbanik.
[27.] Ott Beleznaj is seregével forgott,
Ezen két trupp sok szép kincset félre hordott,
Noszsza minden felől a’ sok puska morgott,
Álgyu miát szakadt fa ág, s- a’ főld porzott.
[28.] Vas vármegye népe Doversben halgatott
Ez alatt, délután onnéd el ballagott,
Fől Steremberg felé, de megint rakatott
Luzicsra, s- éjtszakán otton meg maradott.
[29.] Itten is sok Irust fene burgus hagyott,
Minden eledelben pusztéttást tett nagyot,
Azért koplaltunk is; másnap, hogy ragyagott
A’ szép regvel, népűnk onnéd el ballagott
[30.] Ollyan reménséggel, hogy megy ellenségre,
Annak kárt, s- magának szert tesz nyerességre,
Biztattyák is egymást a’ jó vitézségre,
Fárodság jutalmát Márs koczkán vetésre.
[31.] [33r]De vér, melly fől forrott ép elméje kőrűl,
Az már sajnálkodván, szűvűnk is nem őrűl,
Sőt inkáb kedvetlen zugolódik, pőrűl,
Steremberg hodstatba kénszerétve le űl.
[32.] Itt megint se népnek alkalmatos szállás,
Se nem volt lovoknak istalói állás,
Volt nyomoruságos azért is a’ hálás;
Prussus felé más nap lett hasztalan válás.
[33.] Mert ámbár volt Berig sáros úton menés,
Oda érvén ott lett meg le telepedés,
Város mellett tűznél kivűl melegedés,
Semmire sem jutván viszsza vezettetés.
[34.] Viszsza térvén két nap vala pihenésűnk,
Változik az alatt tiszti vezérlésűnk,
Baronyai alól el marada népűnk,
És Festetics Joseff keze alá lépűnk.
{108}
[35.] El megy Baronyai a’ nagy armadával
Prága felé, groffot Olmutzig magával
Vévén; ordér gyűn, hogy őt száz katonával
Szegedi Nájstadtban mennyen hamarjával,
[36.] Hogy egyenest nézvén onnéd ellenségre,
Vigyázhasson annak igyekezetére,
Ha mit értend, groffnak irgya levelére,
Groff pediglen adgya Festetics kezére.
[37.] A’ groff ennyihány nap Sterenbergben lakott,
Szegedi pediglen Najstatban mulatott;
Itt a’ katonaság koplalva tartatott,
Az mint nyelvek által az után hallatott,
[38.] [33v]És csak a’ tisztekre minden vitéz vetett,
Állétván, tiszt téltást főzisben tettetett,
A’ gazda pediglen hiven készittetett
Volna, de tiszt által meg nem engedtetett.
[39.] A’ koplaltatásért mindenike dult fult,
Immár nagyob része viszsza menni gondult,
Ez eseten a’ groff maga igen bodult,
Osztán Triban felé szomoruan lodult.
[40.] Naistaton belől vagyon egy kis helység,
Lakván mérhetetlen bugyogós nemzetség,
Palai nevet adott falunak emberség,
Ide éjtszakára be száll a’ nemesség.
[41.] Más nap trombita szó tészen fől serkenést,
Fől űlvén katona uj lárma zőrrenést
Indét, melly tisztekben épét nagy dőbbenést,
Ellenséghez képpest irtozó rettenést.
[42.] Arrestomban vason, hogy egy vagyon, látták,
Arról ott a’ vasat lármássan le vágták,
Káromkodván menni szabadon bocsátták,[35]
Egy mást haza felé menni noszogatták.
{109}
[43.] Nyelv hegyre fűggesztvén, mint czégért korcsmának,
Helytelen okait ezen rut lármának,
Hogy tűrhetetlenűl sokat koplalának,
Se pediglen hó pénzt nékik nem adának.
[44.] Ellenségből szerzett nyerességből a’ tiszt
Mindenik szereti kuporétni a’ készt,
Még fárodságokért sem adnak nékik részt,
Sőt, ételekért is szedi némelly a’ pénzt.
[45.] [34r]Groff is azért magát tőlök vádoltattya,
Hogy a’ hó pénzeket nékik nem adattya,
Bécsben van a’ Cassa; mért el nem hozattya?
Mondgyák azt is: „el mult már három holnapja,
[46.] Hogy kénossan rágjuk a’ profont kenyeret,
Szenvedvén iszonyu vad martius deret,
Maid pedig Faëton a’ lángos szekeret
Indéttya, s- égeti szörnyen a’ test eret.
[47.] Azon kivűl tovább ugy is nem tartozunk
Szolgálatot tenni, ugyan azért hoztunk
Három hói hó pénzt, eleget kopoztunk,
S- a’ sok strázsa mellett szertelen futkoztunk.”
[48.] Néki keseredik a’ vitézlő rendség,
Háborult szivekre dűl nagy kedvetlenség,
Járja veséjeket boszus keservesség,
De még is bár lárma volt, nem lett ellenség.
[49.] És a’ mérges mirigy itten ki nem fakadtt,
De áradván a’ terh omolva ki szakadtt
Rattelhit faluban, s- Polaiba is akadtt,
A’ Márs s- a’ nép haza felé menni akart.
[50.] Volt is már nagy résznek viszsza mozdulása,
Szőkdös ugrálással haza fordulása,
De hogy Tribán felé groffnak lodulása
Láttatott, lett népnek után toldulása.
[51.] Egynihány napokig igy pőrűlt magában,
Veszélyes kárt főzvén poklosult gyomrában,
Melly benűnket kevert gyalázat mocskában,
Ugy, hogy el tőrlése nincs minden spongyában.
{110}
[52.] [34v]Érkeztek azonban Tribánban szállásra,
Két száz szablát el visz Fercsák Rajkénára,
A’ hol tegnap előtt ki lévén portára,
Akadott Prussusnak rabló kuruczára.
[53.] Vitézűl meg űtvén fognak tizen hetet
Egy hadnagyal edgyűtt, maid mind sebesseket,
Annyinak mondották az el esetteket,
Tőmjenűl Cháronnak alá vettetteket.
[54.] Csiba hadnagy itt is jól viselte magát,
Bőven prussus vérrel meg főstőtte kardgyát,
De nagy hevességben el szalasztá lovát,
Kis Fercsák pediglen el tőrte szabláját.
[55.] Tőbb bátor iffjak is mint háborult méhek,[36]
Kiknek tolvaj miat rongáltatott lépek,
Vérnek ontására sivakodnak, égnek,
Ártókat űldözni s- el veszteni készek.
[56.] Meg indul azonban viszsza Rajkénára
Fercsák, és ott vigyáz prussus szándékára,
Otton lételének harmadik napjára,
Meg ujj szélvész támod nemes katonára.
[57.] Õszve verekesznek, seregre tegzessen,
Lármássan villangnak, s- indulnak mérgessen,
A’ ki nem akar is el menni csőndessen,
Haza kénszeréttik hallálal tűzessen.
[58.] E’ csoportban[37] voltak mint egy hatvan öten,
Haza gyalázattal kik mentek elsőben,
Vidostul is annyin, és még talán tőbben,
Harmad nap utánnak megint el ment őtven.
[59.] [35r]És igy maid mindennap és mindennap mentek,
Ugy, hogy három százon maid már alig lettek,
Noha tisztek nékik sokat beszéllettek,
De éntéseknek nem engedelmeskettek.
{111}
[60.] Illy el szakadozó csoportos seregbe
A kines madarak szoktak a’ hévesre
Õszszel takarodni a’ tenger melegre,
S- telet nem szenvedő forrásos helyekre,
[61.] Mint vas vármegyei katona szillede,
És szigyen vallással hazájába méne.
Azonban érkezik Festetics ordére,
S- glatzi tartományban noggató levele.
[62.] Groff mihelest vette szólléttó ordérét,
Mindgyárt őszve szedé kis számú[38] erejét,
S- nap fől tenyészéssel indétván seregét,
Landskroni városig tartya menetelét.
[63.] Ide őszve győjti egész commandóját,
Szala vármegyének nemes lovas hadát,
Pandurságbul álló iszonyu gyalogját,
S- értésekre adgya itt parancsolattyát.
[64.] Más nap korán kelvén mennek Váis Vasserra,[39]
E’ faluból érnek hoszszas Eberstorffra,
Lévén katonáknak itt egy nap nyugotta,
Kerekednek s- jutnak Habesvar[40] városra.
[1.] Hogy igy Glatz tájára Czirákj érkezett,
Szorgos elmejére ujj gond s- baj férkezett,
Prussus járásáról gyorsan értekezett,
Kinek mindenképpen ártni igyekezett.
[2.] [35v]Nem volt elég kémje, hogy minden felé járt,
Maga is gyakorta meg nézte gloczj várt,
Iparkodott, mi mod tehessen benne kárt,
Mi jó practikával probállya meg az zárt.
[3.] Sokszor vitézei Glatzba be ugrottak,[41]
Nyerességes praedát sokat oszve raktak,
És részt az osztálban nem ősztővért kaptak,
Mikor hodstatban nyert sok fegyvert el adtak.
[4.] Leg első Tótth István utczákat meg járta,
S- ugyan eőt kurucznak, ki magát el zárta,
Rá tőrvén az ajtót elsőben ő árta,
Felkis puskát felcser patikába márta.
[5.] Érkeznek mások is kuruczot keresvén,
Mint agarak nyulat, házankint kergetvén
Fogdozták; fegyverét, pénzét szedegetvén,
Ennyihányat rabbá szállásokon ejtvén.
[6.] Innéd haza menvén kim tudománnyára
El indula, s- méne groff néppel vártára,
Hogy űssőn ott lévő prussus gyalogjára,
Pandurt is ballagni rendelt a’ tájára.
[7.] Lovasság markossan fog fől vett uttyához,[42]
Meg szál, midőn ére nem meszsze vártához,
Honnéd csak nem látni bé a’ kapujához;
Ad portát Czirákj két tiz katonához.
[8.] Egy lengyel kapitánt elsők hamar fogtak,
Ellenség szekerét hármat bé hajtottak,
Másik rendbéliek praedikátort hoztak,
Csiba korbácsai ki hátán futkoztak.
{113}
[9.] [36r]Mindgyárt esik hirűl vártán burgusoknak
Szillel nyargolása magyar lovasoknak,
Noha őket vélik lenni igen soknak,
Elsőben csak száz gyűn láttára azoknak.
[10.] Groff Czirákj népét hagyván állásánál,
Midőn város felé Siersdorff tájánál
Czirkálodik, láttya, hogy nem jőn tőbb száznál,
Véle lételekkel álván ott egy háznál.
[11.] Nem késik, vitézűl kemenyétti magát,
Bátor beszédjével bátoréttya hadát,
Izenvén hivattya néppel egy hadnaggyát,
Hogy szaporán vigye oda tőbb lovagját.
[12.] De maga nem mene, sem nem eresztette
Az népet, ez noha maid kénszerétette,
Niczki és Marton is szemmel nézdegelte,
Igy mindenik groffot maid veszni engedte.
[13.] Eő ugyan csak noha kevessed magával
Vagyon, igyekezik probálni szablával,
Lővőtt az ellenség erőssen puskával,
De magyar nem gondolt fűttyölő ónnával,
[14.] Mivel obesterjek előttők forgódott,
Jól lehet kőzőttők sok globics morgódott,
Maid magyar kard burgus testhez már nyomódott,
A’ ki azért nagyon[43] meg is tébolodott,
[15.] És már a’ jó groffot szép remény táplálta,
De mind hogy fő[44] hadnagy ott nem secundálta,
Prussusoknak pedig segétség jőtt, látta,
Viszsza ippen térni helyesbnek találta.
[16.] [36v]Haragtól, boszutul szőrnyen égő szivvel,
Mint sértett oroszlán ballag vitézivel,
Mivel nincsen módgya sok ellenségivel
Magának harczolni, kevés emberével.
{114}
[17.] Sokszor viszsza fordul, szégyenl hátot adni,
De mint hogy nem tanács otton meg maradni,
És katonákat sem lehet meg tartani,
Kőll keserűséggel onnéd el ballagni.
[18.] Tiszteket truppokkal edgyűtt pirongattya,
Hogy magát veszélre tőbbivel mért hadta,
S- árultatás képpen maid prussusnak adta,
Főképpen a’ Vidost igen szollogatta.
[19.] Kőz katonák azzal magokat mentették:
Indultak, de tisztek el nem eresztették,
Sőt, menőket pisztollal is fenegették,
Tisztek ki ezt, ki azt ott okúl vetették.
[20.] De a’ gyalogok is el veszték uttyokat,
Roszúl vezettetvén, commendas urokat
Nem találván, ronták a’ conceptusokat,
Igy groff viszsza viszi disztelen truppokat.
[21.] Groffen Ortban szállott, s- onnéd uj probára
Fercsákot el kűldi Braunna várossára,
Volt itt nagy magazin ellenség számára,
De hasztalan fájtak fogok praedájára.
[22.] Fercsák válogatott hatvan két legénnyel
Nem késik, meg indul csőndes lépteménnyel,
Érvén Vallisburtban szállott azon éjjel,
Várván gyalogokat kévanatos szivvel.
[23.] [37r]Az után hogy azok kőzinkbe érkeztek,
Frissen dolog eránt a’ tisztek végeztek,
Pandurok előre más fél százan mentek,
Utannak nyomodván lovasok eredtek.
[24.] Politztól egy hoszszu fűzeses vőlgy fekszik,
Egyik vége szintén Bronauig esik,
E’ vőlgyőn gyalogot fől kűldeni tetczik,
Prussushoz menő hirt, igy vélvén, el metczik.
[25.] Ezek mint csordára leselkedő vadak,
Űgetvén bronai kapuhoz akadnak,
Tűzet istrazsákra szőrnyűségest adnak,
Azok is puskákat hirtelen ragadnak.
{115}
[26.] Lovasság más felől az főlső ajtóra,
Mint egy nyári sűrű főlyhőnek zápora
Rőpűl, kerekedik uttyának nagy pora,
Ki ki siet mennyi és űtni kapura.
[27.] Prussusok rezzennek városban lármára,
Mint barlangos medvék vadász látására,
Ki igyekszik mennyi kőlkők ártására,
Fegyverrel kapukra szerzőnnek s- bástyákra.
[28.] Mondgyák, főlső kapun nincsen ellenző zár,
Noszsza, oda lovas megy, mint sebes madár,
De egy sereg gyalog oda bé állott már,
Kitől puska miát maid lesz is kőztűnk kár.
[29.] De Isten angyala lővéstűl meg mentett,
Mert ón esső senkit kőzűlűnk nem ejtett,
Hanem egy paripát czompjában sebejtett,
Igy városban csapni otton sem lehetett.
[30.] [37v]Prussus lővés miát sikon meg állani
Nem lehetett, azért tetzett le szállani
A’ lovakról, és igy ellene állani,
Köllött vak helyekből tűzzel ki párlani.
[31.] Ki is a’ karabint el nem szenvedhette,
Mert kőzűlők[45] ónunk hármat le fektete,
Azért futva magát a’ fal kőzé vette,
S- bástyák ablakiból puskát sűtőgette.
[32.] El oszlik a’ lovas, és megy szerte szillel,
Pandurok pediglen erős tűzeléssel
Alsó kaput vjják, s- vágják sok fejszével,
Lönek mindenfelől sűrű tűzeléssel.
[33.] Már kapuban három iszonyu nagy testet
Látni, ki pandurok miát halva esett,
Belső zárnál is egy, ki dragonnyal lesett,
Rácz golobics miát főldet vérrel festett.
{116}
[34.] Ezek oriasok voltak termetekben,
Hányhatták is volna hegyet erejekben,
Talán úgy is a’ volt igyekezetekben,
Jupiter leányára volt űldőzetekben.
[35.] Mivel Slesiakból ki is rekesztették,
És Morvából csalárdsággal ki vetették,
Austria részeit nagyon vesztegették,
Meg a’ nagy Bécset is vassal fenegették.
[36.] De ez fől gerjedvén méltó nagy haragra,
Négy folót és dupla keresztet magasra
Emelte, és első dolgát bizván arra,
Hánta boszu álló kőveit a’ hadra.
[37.] [38r]Prussus látván, nagy Bécs mind rá fegyverkezett,
Viszsza hazájában mindgyárt igyekezett,
De Csaszlaónál mégis fejtőrést szenvedett,
Ki miát nagy része testének meg veszett.
[38.] Immár a’ patsirták nyitván vig szájjokat,
Harmos hegy keresztre teréttik szárnyokat,
S- ott Istent dicsérvén mondnak peánokat,
De nem végezhetik őrőm notájokat,
[39.] Mert a’ sas, mint farka vágott kigyo, fordult,
Győzedelmeskedő pacsirtákra mordult,
Kiknek szive csak nem mérgetől meg bódult,
Hogy sok ujj oriás még reájok todult.
[40.] Azonban Braunonál az ostrom izzadott,
Sűrű lővés miát vasas zár likadott,
Ellenség szive is el esvén tikkadott,
Azért fől adásról jelet már ki adott.
[41.] És mikor kezdettek beszélgetni arrul,
Prussus számát tudni kévánván magyarul,
Hogy tisztára mennyűnk, versenyeg és zsarul,
Bizik erejében és pattag a’ falrul.
{117}
[42.] Más felől kapitán felel képes bűzzel:
„Ha nem adod magad rabul, tehát űzz el!
Mert meg emésztetlek egyéb eránt tűzzel,
Kőrnyűl vévén várost égő haddal, fűstel.”[46]
[43.] Az alatt egy rosz száj ollyan szót hirdetett,
Hogy Branan dolgaról a’ prussus értetett,
Azért két száz gyalog Glatzból rendeltetett,
Az ki is el gyűnni oda siettetett.
[44.] [38v]Esvén ez fűlére Fercsák kapitánnak,
Mindgyár véget vetett Brannan ostromának,
Parancsol csoportra gyüvést lovassának,
Tűzelésről szűnést puskás gyalogjának.
[45.] Ezt halván a’ ráczok gyorsan a’ várostól
Olly szertelen futnak, mint mikor az óltúl
Disznók szalasztatnak pástra csoportostúl,
De ezt nem várhattuk kapitán okostul.
[46.] Mert előbb költ volna a’ lármát meg tudni,
Igaz é vagy hamis? nem mindgyárt el futni,
De arra eő nyilván nem tudott gondolni,
Azért láczatott is magát meg csufolni.
[47.] Igy itt szegény Kunits Miklós kőz katona,
Midőn egy szegletből ki tekéntett volna,
Homlok lővettetett, s- hatod nap el mulva
Az árnyék világból seb miát ki mula.
[48.] Egy csik szemű rátz is a’ kezén sebet nyert,
Más ón egy katonát ágyékban által vert,
Lövés miát otton mindgyárt le is hevert,
De még is meg tartá életét az orvos kert.
[49.] Illyen nem nagy kárral viszsza Valis furtba
Fercsák hada el ment ballagva, nem futva,
Nyert feles pálinkát s- egy lovat az utba,
Nitzkit ott találta rendelt hadi truppba.
{118}
[50.] Ezt feles vitézzel és kapitányokkal,
El kűlde volt jo groff olly ki adott okkal,
Hogy meg űtkőznének azon kuruczokkal,
Kik gyűnek, hogy lesznek Glatzban gyalogokkal.
[51.] [39r]Vagy pediglen Braunát erőssebb ostrommal
Szorétsák, s- meg vegyék látczatos haszonnal,
Ez el mult; azt halván pandurok azonnal
Zőndűlvén vidultak városban csoportal.
[52.] Ezeket meg látván lovas katonák is
Beszéllék a’ viszsza menést, noszollák is,
Hogy el mennek mindgyárt, ha tisztek bánnyák is,
De vélem, nékik is tetczet s- akarták is,
[53.] Mivel Nitzkin kivűl ippen csak kevessen,
De bizony ezek sem maraszták erőssen,
A’ vitézek azért onnéd nagy hevessen
Groffhoz Habelszvertbe mentek egyenessen.
[54.] Kiket is keserű haraggal kedvetlen
A’ jó vezér szemlélt,[47] főképp hogy hirtelen
Jó mód nem láczatott az ellenség ellen
Szerencsét probálni – de mit tegyen ebben?
[55.] Fárodhatatlanul bőlcs, okos elméjét
Fontolla, és hánnya veti Glatz erejét,
Látván, haszon nélkűl kűldőzi tiszteit,
Már maga probálni fogja vitézeit.
[56.] Azért paripákat hagyott Habelsvertben,
Viszi kőnnyű szerrel népét csak fegyverben,
És el helyhezteti egy erdő szegletben
Igen kőzel Glatzhoz, hogy legyenek lesben.
[57.] Városhoz pediglen küldött lovasokat,
Hogy ott finczarozván mutassák magokat,
S- illy fartéllyal csalnák ki a’ prussusokat,
De semmi mód ki nem vethették magokat.
{119}
[58.] [39v]Itt is meg csalatván igy a’ jó remenség,
Mivel ki nem futott a’ varott ellenség,
Vitézeknek éri szivét kedvetlenség,
Ki vélte, hogy kézben van már a’ nyeresség.
[59.] Azért mint egy vert had, s- mint ha orrok vére
Folna, fárodságnak mivel nincs várt bére,
Ballagnak, szivekre szomoruság ére,
Melly is az városban uj lármára tére.
[60.] Esz veszett katonák nagyon fől zőndűltek,
Csak nem mind fejenként hazába készűltek,
Ennyihányan tisztek szovára le űltek,
Meg némellyek viszsza az utból is jőttek.
[61.] De az pandurság is meg bódult eszében,
Háborodván mondgya, pénze nincs erszényben,
Lajto Mislein tisztye kinek van kezében,
Oda fognak menni, s- el mentek e’ képpen.
[62.] Igy maid a’ városon senki sem marada
Fegyveres nép azért, hogy egyedűl maga
Ne légyen, Szalának bé hivatik hada,
És a’ város kőrűl magának helyt kapa.
[63.] Sárkány István edgyik jeles ember s- bátor,
Ezen népnek másik Hertelendi Gábor
Vala kapitánnya, ez biró, prokátor
Is, jó; dicsekedik dolgában a’ tábor.
[64.] Fercsák is faluban kőzel Halbersverthez
Volt quártelyban, order hamar mégyen ehez,
Hogy Halbelsverthez gyűjön néppel obesterhez,
Ki is alkalmazván magát az orderhez,
[65.] [40r]Bé gyűtt mind népestűl, s- szállott a’ városra,
Innéd, hogy tartásnak légyen kőnnyeb folta,
Prussus se tudhassa, mennyi népűnk volta,
E fartélt obester elméje gondolta:
[66.] Hogy igen gyakorta változzék a’ quártél
Egy helyből másikba, kiből fajzott olly szél,
Hogy mindenűtt magyar annyi, mint fa levél,
Kinek fegyverétől, mint őrdőgtűl, ugy fél.
{120}
[67.] Bizony bőlcs Ulisses soha helyessebben
Nem tanácsolhatott volna eszessebben,
Illy szoros, illy káros,[48] veszélles esetben,
Groff Czirákj vala népestűl az mellyben.
[68.] Mert két felől hátra, balról Hohemantban,
Jobb kézről pediglen szlezisi Troppauban,
Ezekhez kőzellő várokban, falukban
Mindenűt számtalan sok brandeburgus van.
[69.] Ezek kőzőtt Grulik s- Mittenvalde által
Halbersvertben menvén kevés katonával,
El nyerte nagy részét Glatznak okossággal,
Meg is tartá, őrzé vitéz bátorsággal.
[70.] Adott az Úr Isten néki olly kegyelmet,
Hogy bár a’ szerencse gyakran veszedelmet
Forralt is alája, de soha félelmet
Nem, hanem mutatott bátor orczát, kedvet.
[71.] Eő mint egy győnge ág vagy erőtlen nádszál
Nem hajlott, de állott, mint habok kőzt kő szál,
Ha egyben ég főldel szakadna is, meg áll,
Ugyan is félelem igaz bátran nem száll.
[72.] [40v]És igy Halbersvertűl által Liktenvaldra,
Abbul két nap után megint Ullesdorffra,
Gyalogok szállottak minnyájan városra,
Szalaiak mentek Ferlaren Vásovra.
[73.] Amott groff egy nemes emberhez szállásra
Esett, volt is néki s- tiszteknek tartása
Kövér, azért virgancz kedvek indult tánczra
Estve, de más napon kelűnk puskázásra.
[74.] Partékát okozván sokan viszsza mentek,
Szilledvén erdőkre sokan telepedtek,
Ki ide, ki oda állván szilledeztek,
De hogy bennűnk hadi rendben helyheztettek,
{121}
[75.] Szemlélik prussusok, mint oroszlán kőlkek
Ellenek indulunk, félelemmel töltek,
Less forma helyekből mindgyarást ki kőltek,
Talán ha keresték, alúl mást is leltek.
[76.] Igy nem csak nem mertek velűnk szemben szálni,
Ember őlő kardal bajra őszve állni,
Tudták, hogy nem szoktak magyarok tréfálni,
Ki kezet fog velek, bajt szokott találni.
[77.] Leg inkább az harczon ezzel nevetkezni[49]
Nem tudnak monérral, mivel fegyverkezni
Nem tanultak; huszat elő ellenkezni,
Puskával Czirákj kűld hirt értekezni.
[78.] Hogy igy ostromolván trupját meg szaggassák,
S- egy néhányra viszsza szaggatva csalhassák,
És hátul állóknak kezekre adhassák,
Vagy viszsza kapdozótt jobban el kaphassák,
[79.] [41r]Lautzendorfon által prussusok kőltőztek;
Vitéz bátorságban mieink őltőztek,
Nyomodó kuruczra sok ónat pőkdőztek,
S- maid Glatz kapujáig sűrűn lővőldőztek.
[80.] Erre a’ tőbb prussus, mint fől posdult darás,
Avagy kősziklából ki szakadó forrás,
Ki jőtt Glatzból; azért esik ott esz romlás,
Mezzőn szerteszillel iszonyu rend bomlás.
[81.] Mert nem csak kuruczok sűrű űveltéssel,
De meg gyalogok is jőttek serénységgel,
Kik az nemességet czinkos kerűléssel
Kezdék körben venni, s- veszteni lővéssel.
[82.] Illy nem vélt változás talála benűnket,
El nyomá kuruczon előbb nyert kedvűnket,
Még is groff szavára tűzes fegyverűnket
Fordéttyuk, hogy oltalmazzák életűnket.
{122}
[83.] Azonban kuruczok, mint erdei fenék,
Fejekken borzadván irtóztató medvék,
Kevesses számunkat mivel eszre vevék,
Tűstén le tapodni indultak, mint tevék.
[84.] De groff nem rettenék illy veszéles dolgán,
Hanem vitézeit, mint szives oroszlán,
Álhatatosságra inti kardot rántván,
Biztattya meg űtni prussust tőrők formán.
[85.] Kuruczok tekéntvén villamos kardokat,
Mindjárt tartózkodván fordéttyák magokat
Viszsza, és puskákból szórnak ón magokat,
Kire magyarok is adnak válosztokat.
[86.] [41v]Ropog a’ sok puska, mint ég főld szakadás,
Nagy fűst porral edgyűtt, mint Ethna gyulladás,
Fől mégyen forogva, vagyon már jaj hallás,
Noha nincs még senkin halálos kárvallás.
[87.] De már minden felől az ellenség vagyon,
Rivadnak, sikoltnak, mint őrdőgők, nagyon,
Hogy meg bodulásba az magyar akadgyon,
S- prussus kéznek halált szabadságán adgyon.
[88.] Azért az hátulsó rendűnk ernyed, romlik,
Mint az zápor házra, lővis úgy ránk omlik,
Tiszteknek szive is ittennek meg bomlik,
Egyszersmind futásban a’ kőzzel hasonlik.
[89.] Nincs már reménsége senkinek kezében,
Avagy ellenségre ki vont fegyverében,
Hanem csak egyedűl futó erejében
Bizik, s- ki ki futa Glatznak mezzejeben.
[90.] Maid fertál mér főldet, mint vadak juhokat,
Kergették, hajtották az magyar truppokat
Prussusok a’ vastag rosban, de uttyokat
Nem előzték, nem is ronták a’ futókat,
[91.] Mivel ennyihányan futásból is hátul
A’ szaladó népet űldőzők kardgyátul
Bátran oltalmazták, s- mentették rabságtul,
S- ollyankor tőrténő halált hozó kártul.
{123}
[92.] De immár sok alatt lovok is fárodnak,[50]
Azonban szaladnak egy vermes ároknak,
Az melly lett is káros oka rabságoknak,
Nemes vitézeknek rendéből hármoknak.
[93.] [42r]Itten is némellyik szégyenli a’ futást,
Bátran ellenségnek mutat puska gyujtást,
Csinál is testekben lelkéhez bé fujtást,
Folyandó vérének siralmas csapfurást.
[94.] Űtkőzvén azok is gyakran tartózkodnak,
De mi nemesseink meg nem állapodnak,
Jollehet számossan azon iparkodnak,
De ki merre mehet, szillel szakadoznak.
[95.] A’ groff maga mindent, az mint lehet, tészen,
Hol karabint kézben, hol kis puskát vészen,
De láttya, nincs haszna, ő is futó lészen,
Le a’ glatzi uton egy hegyes domb szillen.
[96.] Az mint Aresdorfból Glatz felé van az ut,
Egyik azon, más[51] rész kertek alatt le fut,
Itt esett kőzinkben veszedelem s- kár, rut,
Lórul esvén rabbá szegény ennyihány jut.
[97.] Az feő strása mester[52] itt is jól forgodott,
Mint ember ellenség előtt forgolódott,
Gyakran puskájának terhe morgolodott,
Kár, hogy társ néki töb olly itt nem adodot.[53]
[98.] Falu előtt első Kis Antal le fekszik,
Kőzel két seb miát Sepsi rabbá esik,
Huszárt egy szegletben prussusok rekesztik,
S- éles kardal fejét sok helyen be metszik.
{124}
[99.] De Balog László is trupptul el szakadott,
Isméretlen helyre vaktában szaladott,
Szegény egy szorulo korlatba akadott,
Klotho mindgyárt ollót kezében ragadott.
[100.] [42v]Virágzó fonalát iffju életének,
Mint zőldellő fáját szép Flora kertyének
Kegyetlenűl metszi, mert utat vérének
Nyit rőpűlő ónnya prussus fegyverének.
[101.] Által szegeztetvén vér patak sebéből
Fol, azonnal ki hull fegyvere kezéből,
És még előbb lelke ki mégyen testéből,
Hogy sem le fordulna főldre lágy nyergéből.
[102.] Le dűl zőld pásitra, mint egy liliom szál,
Kit pásztor sarlóval az réten le kaszál,
Szemben a’ szározság nedvességgel ott száll,
Addig vjj, virágban[54] mig hervadást talál.
[103.] Balog zászló tartó Bellona kertyében
Kertészkedvén esett igy halál vermében,
Prussus kevélkedik lovában, pénziben,
Isten nyugosztallya szegénykét lelkében.
[104.] De ez szerencséje prussusnak sem fordult
Kár nélkűl, mert minek előtte le lodult,
Magyar karabinnal tűzessen rá tódult,
Futásban is sok kard prussus pofát csókult.
[105.] Sebeseknek számát mondták igen soknak,
Kilenczet kőzűlők beszéltek meg holtnak,
Aersdorffon által mieink állapodnak,
S- el szillett vitézek öszve csoportoznak.
[106.] Mintha gyilkos kánya haragos szelével
Szálva magas hegyröl, fegyveres kőrmével
Űt a’ fias tyukra szőrnyű keménységgel,
Féltében a’ praedát szorgya szerte széllel,
{125}
[107.] [43r]Azok, hová lehet, el rőjtik magokat,
Félelem el hatván a’ győnge tagokat,
De ha el ment ártó, keresik annyokat,
Az pedig őrőmmel szemléli azokat,
[108.] Ugy groff népe prussus miát félelemben
El szillet, hogy el mult veszedelem, egyben
Gyűlik, osztán tisztek számban veszik rendben,
Bánkodva ballagnak viszsza Habelsvertben.[55]
[1.] Groff szillett serege Halbersvert városban,
Zászlótartón kivűl, a’ kik kőzűl nyolczan
Meg fogva rabságra bé vitettek Glatzban,
Beszéli a’ futást sokképbéli módban.
[2.] Némellyik dicséri jó lova futását,
Némelly prussus előtt tett forgolódását,
Némelly ellenségre[56] viszsza puskázását,
Némelly mint mentette veszélyből ki társát.
[3.] Az egész seregből maid minden azt szolla,
Hogy ő az futoknak volt ippen utolla,
De némellyik társát kaczogva csufollya,
Kora futásárul s- iedésről vádolla.
[4.] Némelly látván társát, hogy meg maradt, őrűl,
El hagyása miát némellyekre pőrűl,
Beszélnek az iffjak sok képp egy más kőrűl,
Szánnyák, a’ kik estek rabbá sereg kőzül.
[5.] Hogy Innocentius sem vette tréfára
A’ dolgot; gondolván, noha szaladásra
Magát adni szégyen, de válik hasznára,
Ha sarkantyut nyomja lonak oldalára,
[6.] [43v]Azért inkább röpült, hogy sem mint szaladott,
Mert képtelen iedés néki szárnyat adott,
Öszve nyargalódván főldet igen nagyot,
Ugy, hogy a’ kis lova igen meg izzadott.
[7.] Nem megyen gyors hajó vizen sebessebben,
Se nem rőpűl ráro madár szelessebben,
Sem álgyu globits nem megy hevessebben,
Sem pedig sebes nyil frisben, hevessebben,
[8.] Mint a’ barát atyám szelet hajtó lován
El lódult, és viszsza nem is nézett talán,
Mig Halbsvertnek nem ért kapujához futván,
Szántuk, vélvén, prussus lett nagyon busulván.[57]
{127}
[9.] Futott itt Dansovits hadnagy Csákó lova,
Ugy, hogy maid hátáról el veszet pakrocza,
Horváth Boldizárt is iesztvén prussus orcza,
Aba kőpönyegje el rőpűlt, s- van oda.
[10.] Az alatt izene az polgár mesternek
Glatznak commendánsa, hogy ezer embernek
Ordért ád, kik éjjel benűnket fel vernek,
Nem leszen bántása városi purgernek.
[11.] Ezt a’ polgár mester gyorsan groff fűlébe
Bé sugja, kinek nagy gond tűnék szivébe,
Fontolván a’ dolgot erőtlen űgyébe,
Mit kőllön mivelni illy gondnak szűkébe.
[12.] Kevés az ereje, az is igen réműlt,
Meg rettenés miát fejek igen szédűlt,
Melly futó félelem szivek kőzé épűlt,
Az ujj tragoediat katonáknak csépűlt.
[13.] [44r]Melly gonosz hir otton mihelyt meg izlette,
Sokkal nagyobbétván népnek beszéllette,
Prussus jővetelét mindenűt hirdette,
Kivel katonáknak eszét is vesztette.
[14.] Az alatt Czirákj el végzi magában,
Hogy e’ vak hir miát gyalázat habjában
Nem keveri magát, hanem oltalmában
Bizván az Istennek, marad szállásában.
[15.] Nem hiszi, ellenség hogy ki jőnni mergyen,
És ha ki űtne is, nem véli, fel vergyen
Kő bástyával, fallal kerűlt Habersverten,
Szokott tenni lármát, de nem ugy, hogy nyerjen.
[16.] A’ tisztek azonban groffhoz őszve gyűlnek,
Kegyetlen hir miát maid minnyajan hűlnek,
Osztán rendre egymás után ott le űlnek,
De mint van szándékjok, el menni készűlnek.
[17.] Mert Nitzkj Ádám is, a’ fő strázsa mester,
Noha egyéb képpen nem szivetlen ember,
De itt bátorsága, mint tőredék kender,
Pazdorjásult s- lágyult, mint egy higult tenger.
{128}
[18.] Mondgya, mi lesz haszna, ha ők itt maradnak,
Kőzők átolkodván el mennyi akarnak,
Már fejenkint őszve el menést zavarnak,
Ugy, hogy tisztek nélkűl is mind el ballagnak.
[19.] Ellenben helyes lesz, hogy ha groff is magát
Bátorságosb helyre veszi, s- viszi hadát;
Festetics is adta ugy parancsolattyát,
Hogy egyet fordulván, ha tesz Glatznál probát.
[20.] [44v]Ha az tartományban tartózni nem lehet,
Viszsza Tribau tájra seregestűl mehet,
Hasztalan akarat, kit erő nem tehet,
Az illest minden is itéletbe vehet.
[21.] Vagy ha marad, más fél száz puskás gyalogság
Van, azokhoz állyon fegyverben purgerság,
Kapukat, bástyákat örizze lovasság,
Készen, ébren légyen, ha gyűn az a’ gasság.
[22.] Bástyákról puskával gyalog pattogathat,
Lovasok kőzül is azokhoz rakathat,
Ha láttandja, ember kapun is ki csaphat,
Hamar feles prussus fejet le arathat.
[23.] Illen formán Nitzki jelenti tetczését,
Maid mindnyájan helyén hadgyák első részét,
De a’ groff tőbbnek is kévánnya értését,
Azért Horváth András el kezdé beszédét:
[24.] „Jó groff és obester, méltóságos uram!
Tanácsomra nincsen szűkséged, jól tudom,
De a’ réműlt dolgat fontolván gondolom,
Jobb lesz, hogy nagyságod innéd ki rukkullon.
[25.] Akár ki meg fogja is ezent hallani,
Bizonnyal helyesnek fogja javallani,
Utóbb is meg láttya[58] s- fogja tapasztalni,
Mit tesz, ha fog maga nagyságod maradni.
{129}
[26.] Katonaság, uram, elmegy, mit cselekszel?
Bizony, szerencséssen az éjjel nem fekszel,
Kit Isten ne adgya, talán el is veszel,
Heában dicséretlen ok nélkűl el esel.
[27.] [45r]Én ugyan utolsó csőpp véremig leszek
Veled, uram, de én magam itt mit teszek?
Érted kemény halált nagy őrőmest veszek
Éltemen, s- mit lehet, mindent cselekeszek.
[28.] De félek, hasznodra nem lehet készségem,
Még veszélleddel is el fogy az hivségem,
Ha meg maratsz, nem is egyéb reménségem,
Hanem keservessen hogy fogyaszszam éltem.
[29.] Tartsd meg jobb űdőre, s- haszonra magadat,
Semmi haszon itten veszteni hadadat,
Kis helyen kévánod hivséges hasznodat
Mutatni, lesz űdő, hol forgasd kardodat.
[30.] Hol hazádhoz való nagy szeretetedet,
Felséges Aszszonyhoz vonszó hivségedet
És szolgálatyára szives készségedet,
Bizonyéthasd ahoz képes nagy tétedet.
[31.] A’ szerencse eddig kényűnk szerént szolgált,
De ime, fordulván, ma rútúl meg tréfált,
Eddig szokás szerént jól strásánk sem sétált,
De még is a’ veszély sohol ránk nem talált.
[32.] Mert szerencse bennűnk porázon hordozott,
Azért veszedelem hasztalan nyomozott,
De jó téte után reánk háborodott,
Félő, hogy ártalma ellenűnk árodott.
[33.] Azért, hogy sem ezen veszélynek árjátul
Buréttatván, veszszűnk prussusnak karjátul
Eb modon; jovallom, inkább ez orátul
Serénnyen bucsúzzunk glatzi tartománytúl.”
[34.] [45v]Ez után szolléttyák kapitán Fercsákat,
De ez is azt mondgya: „mivel katonákat
Meg nem lehet tartni, a’ kutya párákat,
Csak mennyűnk; lássa, mit cselekszik nagyságod.”
{130}
[35.] Ezek tetszéseket e’ képpen végezték,
Szólamlék Bajákj, de ennek sem tetczék
Városban maradni, hanem hogy vitézség
Ki mennyen mezzőre, s- ott rendbe tétessék.
[36.] „És ugy mind katona s- mind tiszt ébren állon,
Egy rész katonából lórul le se’ szállon,
Hanem lovon űlvén vigyázzon, strázsállon,
Hogy ha gyűn a’ prussus, alva ne talállon.
[37.] Igy ha az ellenség jőnne is számossan,
Alkalmatosságunk mezzőben tágossan
Lévén, nem eshetnék probánk olly károssan,
Mintha rekesztene bennűnket városban.
[38.] Mivel tetczés szerént vagy hogy el mehetnénk,
Ha nem árthatnánk is, de ugy nem veszthetnénk,
Előtte vagy probát ellene tehetnénk,
A’ gyalázattúl is magunk meg menthetnénk.”
[39.] Vidos is jovalla eleven okokkal:
„Nem tanácsos nékűnk most a’ prussusokkal,
Mái triumphustul nagy haragosokkal
Itt mulatni, s- űdőt el tőltni sok okkal.
[40.] Nem olly meszsze vannak mindenüt várokban
Ellenség népei; Frankenstein városban
Vagyon őt száz kurucz halál ábrázatban,
Kiknek meg ied népűnk még csak látásokban.
[41.] [46r]Hiszen kéntelenek nem vagyunk halálra,
Hogy vessűk magunkat illy szőrnyű koczkára,
Semmit sem hajthatunk purgerek szavára,
Mert hamissak lesznek prussusok jovára.
[42.] Bizony ha itt leszűnk, el adnak bennűnket,
Ha nyakunkon lesznek, kárral fegyverűnket
Kivonnyuk, el vesztyűk akkor életűnket,
Menjűnk viszsza, s- várgyuk tőbb segétségűnket.
[43.] Osztán erősődvén számossabb magyarral,
Viszsza illanthatunk derekas hamarral,
Akkor hajtsunk rajtok boszontó haraggal,
Egy szivel, lélekkel s- egygyes akarattal.”
{131}
[44.] Tőbbek szájjában is csak az a’ jovallás,
Hogy nem lesz szerencsés itt a’ meg maradás,
Azért hasznos lészen a’ viszsza ballagás,
Van már mindenűt sok különős suttogás.
[45.] Tűrő csöndességgel groff öket halgatta,
Kűszkődvén magában, mint habos kőszikla,
Kit innéd is, tul is sok hullám taszéttya,
Midön mindenike tetczését ki adta.
[46.] Egybe kapcsolódván sokat gondolkodik,
Kőnyőkére dűlvén sohajt, szomorkodik,
Ismérhetni rajta, miként boszonkodik,
Végre szájját nyitván e’ képp tusakodik:
[47.] „Vitéz urak! helyén s- okossan beszéltek,
De nem tudom mitűl olly képtelen féltek,
Hogy illy rut szaladást jó tanácsnak véltek,
S- minden banya fingást igaznak itéltek.
[48.] [46v]Csudálom, mi okból prussus irásanak
Olly vastagon hisztek; hányszor ő szovának
Hazugság lett vége? hányszor probájának
Volt ellenűnk hire? – de ki nem csapának.
[49.] Csak e’ várost hányszor tűzzel fenegette,
Miulta királyné vitezit bé vette?
De soha se nem gyűtt, se el nem égette,
Már az illy practikát ő szokásban vette.
[50.] Hogy mái szerencse kedvetlen kereke
Mi részűnkre fordult, és tőrtént fekete,
Kétségbe ne essék azért az fegyvere
Senkinek; változó a’ szerencse kedve.
[51.] Maga a’ Nagy Sándor a’ Jupitert kérte,
Hogy jó szerencseit néha meg is sértse,
Ne talán egyenlő boldogságát érje,
Egy veszéllel űtő el romlásnak férge.[59]
{132}
[52.] Hogy ha a’ szerencse mindenkor egy nyomban
Kővetne bennűnket, tenyésző haszonban
Fől fuvalkodással nagy bizodalomban
Esnénk, és romlanánk azért egy rut sorban.
[53.] Mi dolog, ha innéd mi moston el megyűnk,
Melly nagy gyalázatot magyar névre teszűnk?
Fabulás monstrumja ez világnak leszűnk,
Hirűnkben, nevűnkben mocskossággal veszűnk.
[54.] Eddig még mindenűt nagy volt dicséretűnk,
De e’ gyalázattal bőcstelenűl nevűnk,
Hogy egy semmi miát maradni nem merűnk,
Hanem nyakra fejre el szaladni siettűnk.
[55.] [47r]Nem hiszem, kőz ember olly szemtelen volna,
Hogy tisztye szovával ippen nem gondolna;
De hihető, maga tiszt őket unszollya,
Hogy az itt maradást kárhoztatva szólla.
[56.] Lássák a’ tiszt urak, ha e’ félelemmel,
Katonákkal edgyűtt el mennek ezennel,
Ha ugy kőll is lenni, őnnőn emberemmel
Én itt meg maradok magam cselédemmel.
[57.] Szép dűcsősség lészen obestert el hadni,
Maid egy szántszándékkal prussus kézben adni;
Azért fog fejekre zőld laurus akadni,
Hogy obester velek nem akar szaladni.
[58.] Haj, szégyen vallottak! Ez e’[60] az vitézség?
Hogy még alig hallik hirűl az ellenség,
Már rettegve szalad a’ magyar nemesség?
Ah, ne hallyék főldőn illy szőrnyű szigyenség!
[59.] Nem e’ azért jőttűnk, hogy a’ szegény magyart,
Kit már minden lába alá vetett, takart,
Dűcsőitsűk? azért kezűnkben van a’ kard,
Hogy a’ pártos prussust rontsuk, ki tőlűnk tart.
{133}
[60.] Városbéliek is ítéletet tesznek,
Ha illy félelmessek az magyarok lesznek,
Szegények éltekben méltán kételkesznek,
Miáttunk prussusok rajtok boszut tesznek.
[61.] De ha meg maradunk, probálni nem meri
Õket, ha el futunk, azonnal fel veri,
Tűzben s- por hamuban az várost keveri,
Veszéllének okát minden ránk tekeri.
[62.] [47v]Mit félűnk? szorhatunk miis fegyverűnkből
Halált; s- ha fog[61] folni piros vér testűnkből,
Dűcsősséges hir név szármozik sebűnkből,
Melly még ki nem fajzott magyar nemzetűnkből.
[63.] Mái dolgunk esett kintelen futásra,
Mivel annyi prussus jővő magyarságra,
Mint fővény s- fa levél s- réten nyári sáska;
De mondgyátok, melly nagy lett a’ futás árra?
[64.] Ihon, a’ purgerek fognak fegyvereket,
El szenvednek velűnk minden eseteket,
Utolsó szűkségre adgyák életeket,
Mert gyűlőlik prussust, mint nyűves ebeket.
[65.] Ne engedgyük veszni aszszonyunk hiveit,
Hogy prussus fől dulván el rakott kincseit
Porázon hurcolla s- kinozza népeit,
Osztán meg nevesse magyar vitézeit.
[66.] Micsoda orczával hagyhattyuk praedára,
Ellenek duhődőtt ellenség torkára,
Tudgyuk, melly mérgessen agyarkodik rája,
Úgy, hogy észszel, kézzel lesznek artalmára.
[67.] Ide jővésűnknek szegények őrűltek,
Ugy, hogy örömőkben maid égre rőpűltek,
És az éh sárkányok fogat kőszőrűltek,
Õk pedig árnyékunk alatt bátran űltek.
{134}
[68.] Most, hogy hajó tőrést szerencse koczkája
Mutat, s- ezek dolga fordul az homálba,
Illik, hogy meg tartsuk gállánk oltalmába,
Lélek és barátság azt nyilván dictálla.
[69.] [48r]Ugyan is mi okért kőllenék rettenni?
Nem illik vitézhez mindgyárt meg dőbbenni,
Ha egy fa levelet esni hall s- zőrrenni,
Vagy kis szellőt hajtó madarat rőppenni.
[70.] Azért az minémő merész bátorsággal
Ide jőttűnk, szűkség olly állondósággal
Itt meg is maradgyunk, álhatatossággal
Legyűnk, s- el ne fussunk gyalázatossággal.”
[71.] Igy a’ bátor szivű jó groff tanácskozott,
Haraggal, lágyon is sok ősztőnt okozott,
Hogy meg maradgyanak, sokat elő hozott
Világos okokat, de csak fárodozott
[72.] Haszon nélkűl, mivel már mind lóra űltek,
A’ katonák őszve csoportba is gyűltek,
Hogy mennyenek velek, tisztekért is kűldtek,
Mert viszsza menésre ők már föl készűltek.
[73.] Azon groff és tisztek ujjra rettentenek,
Mert mind eddig jobbat szivek reméltenek,
Senkit nem őrőmest keseréttenének,
Azért gondolkodni ottonnak kezdének,
[74.] Minémő okokkal, minémő beszéddel,
Minémő orczával, minémő mentséggel
Városbelieket hitettethessék el;
Látván, tusakodni késő a’ szűkséggel.
[75.] Groff Czirákj szive keményb alabastrumnál,
Keményeb az ércz és kő porfiriusnál,
Egy átolkodásban lágyhatatlanúl áll,
De katonák előtt a’ semmit sem használ,
[76.] [48v]Hogy kész firfiui tekélletességgel,
Mozdulhatatlanul való keménységgel,
Mind az két esetre, városi népséggel
Maradnának, s- várják a’ prussust készséggel.
{135}
[77.] Jelenti meg ujra el szánt akarattyát,
S- meg maradásoknak jővendői hasznát
Kővessék, és ezen nem hoszszu éjtszakát
Tőltsék a’ városban s- mihelyest virrattát
[78.] Isten adgya érnyi, mindgyárt a’ dologrul
Tudodgyanak jobban prussus szándékokrul,
Igaz e’ vagy hamis a’ lárma azokrul,
Lehet ugy végezni osztán a’ dolgokrul.
[79.] De mivel vitézek már mind készen vannak,
Azért ha ellenek valamit akarnak
A’ tisztek, félő, hogy lármára fakadnak,
S- gyalázattal mindent szégyenben takarnak.
[80.] Azért jobb lesz vélek az mezzőre menni,
És ezen éjtszakát ott ébren tőlteni,
Erre a’ népet is lehet beszélleni,
Városiakkal is jó lészen kész lenni.
[81.] Jól lehet groff ezen beszédnek nem hiszen,
Mivel láttya, ollyan, mint buborék vizen,
Hajul kéntelenűl, és olly kőtést vészen,
Hogy nép nem megy viszsza, hanem mezzőn lészen.
[82.] Illy kép[62] kénszerétve és nagy gondolkodva,
Õltőzik fegyverbe sűrűn fohászkodva,
Tűzesűl orczája, hol áll boszonkodva,
Hol sétál, hol pedig le űl szomorodva.
[83.] [49r]A’ polgár mesternek az után meg mondgya,
Hogy nem fognak éjjel maradni városba,
Hanem ki szállani mezzőbe táborba,
És ott prussus ellen lenni vigyázatba.
[84.] Másképpen nem véli, hogy mi ollyas lárma
Glatzból az éjtszakán térne azon tájra,
Fél veszélyes éjtől prussus katonája,
Ha gyűn pedig, talál ellent Glatz uttyába.
{136}
[85.] Erre polgár mester vállot vonyént s- halgat,
Ellent nem is mondván szobából ki ballag,
Jelenti tőbbinek, hogy vitéz nem marad
Városban, hanem az mezzőre ki ballag.
[86.] Helyessebbnek vélik várostól meg válni,
Hogy sem annak kőves falai kőzt hálni,
Helyessebbnek siknak térségére szálni,
És ott prussus ellen vigyázásban állni.
[87.] De az városiak nyilván eszre vették,
Prussusok az magyart igen rettentették,
Szines ki menteket szőkésnek ejtették,
Mint az után soknak szemére vetették.
[88.] Igy a’ katonaság mihelyet ki ballag,
Mindgyárt félelemmel város telvén lankad,
Mihelyt kegyetlen hir az fűlekbe akad,
Sok sziv keseredik, sok szem sirva fakad.
[1.] Az nap el enyészet kedvetlen orczával,
Kűszködvén sokáig sőtétes kormával,
De hogy éj érkezett arnyékos lovával,
Le ment az egekről homál nyugottával.
[2.] Az pedig mihelest éjtszak kődből ki tűnt,
Szép napnak ereje mindgyárt veszvén le tűnt,
Uralkodásátul világosság meg szűnt,
És igy vett magára ég vakságat és bűnt.
[3.] Halgat azért az ég, halgat minden patak,
Halgat a’ főld s- vizben halgatnak az halak,
Halgatnak az erdők, halgatnak az vadak,
Halgatnak a’ mezzők és minden madarak,
[4.] Halgat a’ Boreas egyűtt Affricussal,
Hallgat Aquilo is haragos Notussal,
Mert el nyugovának kevél Eolussal
S- győngén lengedező vidám Zephyrussal.
[5.] Ébren ugyan száma égen sok csillagnak,
De im, azok félve s- reszkedve villagnak.
Mint egy alattomban, sőtétre pillagnak,
De magyar katonák lármássan villagnak.
[6.] Groff azonban ki megy gondos pironsággal,
Érzéken fájdalmin nagy szomorkodással,
Oda ér, katonák a’ hol villongással
Vannak, prussus miát csunya iszolgással.
[7.] És nem csak az eszek meg vesztegetődet,
Rendjek, magok, lovok őszve keveredet,
Sok kettő akadván öszve ott verődet,
Egyik a’ másikkal kőzben tekerődet.
[8.] [50r]Groffnak volt szándéka Glatz felé indulni,
S- addig egy szegletben lenni, mig el mulni
Fog az éj; de az nép tér viszsza lódulni,
Kin meg uj bánattal kezd a’ groff busulni.
{138}
[9.] Sirelmes fájdalom szivét hasogattya,
Tiszteket a’ néppel edgyűtt szologattya,
De semmi képp őket meg nem tartózhattya,
Sőt, némelly menésre készti s- noszogattya.
[10.] És igy meg indulván, szőkevén sietségben
Viszsza Eberstorffra éjjeli sőtétben
Mentek, utat tőltvén sok féle beszédben,
Lassu suttogásban, csufos rettegésben.
[11.] Fertelmes félelem embert mire viszi,
Hogy ha egyszer szivét hatalmában teszi,
Sokszor hirét, nevét gyalázattal eszi,
Gyermekké, bolonddá s- monstrummá is teszi.
[12.] Ebben meszszi példát bár ne menny keresni,
Kőztűnk látsz most nyilván elegendőt esni,
Sok halla a’ kutyát ugatását nyesni,
Mondgya, hogy prussusok mentek elő lesni.
[13.] Némelly bizonyosan szollá, hogy puskáznak
Hátul a’ prussusok, kik benűnk csapáznak,
Iszonyú dussággal városban csatáznak,
Magyar s- város ellen szertelen attáznak.[63]
[14.] Hallottuk félelmét országló Romának,
Vitéz Fabiusok mikor el hullának,
De még is állástul el nem szaladának,
Noha a’ vejensek rájok rohanának.
[15.] [50v]Féltek görőgök is fa lunak gyomrában,
Midőn a’ frigesek huzattak Trójában,
S- langalót akartak vitetni foklában,
Hogy ugy föl áldoznak Pallas templomában.
[16.] De fészünkhez képest maid az semmi vala,
Noha gőrőgőknek méltó okot ada
A’ veszély, melly fűlök hallattán nyargala,
Mi népűnk pediglen semmiért szalada.
{139}
[17.] Érkeznek azonban hoszszu Eberstorffra,
Szomorú groff magát is nyugodalomra
Adgya; némelly tiszt is s- ennyihány katona
Itt hált, némelly része tovább nyomakoda.
[18.] Groff lágy tollas vánkos kőzé meleg ágyban
Tévén fárodt testét, sok álmélkodásban
Fut, fárod elméje, tőrődik magában,
Morphaeus az alatt bé szorul az házban.
[19.] Hamar csőndes álom tagjaira szálla,
Pihegő szellőit melle fujdogálla,
De Morphaeus otton békével nem álla,
Hanem álom kőzben groffot jáczdogálla.
[20.] Hol futásra készti, s- mutat veszélyeket,
Hol az nyerességet és arany hegyeket,
Hol el veszi tőle hadi seregeket,
Hol pedig biz reá számos vitézeket.
[21.] Némelykor nagy erős bástyákat rontatni
Ad álgyut, taraczkot szekéren vontatni,
Hegyeket, várokat hamuvá bontatni,
Erös viadallal sok vért ki ontatni.
[22.] [51r]Utollára viszi egy zőldellő kertben,
Sok rósát, laurust mutat néki ebben,
Sok szép hadi népet továb egy szegletben.
De már piros űdő ér szép nap keletben,
[23.] Hogy groff győnyőrködik tetczetes álmában,
Morphaeus istennek kép mutatásában,
Azért véget tészen szép mulatásában,
Fárodt tagjaira vett nyugovásában.
[24.] Mert im’ jőn Nagy János szapora lépéssel,
S- házban mint egy halom, lépik sietséggel,
Beszélli, minnyájan hogy nagy iedséggel
El mentek a’ tisztek egyűtt egész néppel.
[25.] Kivel megrettenti groff udvariait,
Azok szorgoskodnak, készétsék lovait,
Groffot is fel kőltik, Nagy János szavait
Bé mondgyák, groff arra vonnyéntya vállait.
{140}
[26.] Azt feleli: „lássák, hogy ha el szaladtak,
Engemet, obestert egyedül itt hadtak,
Tudom, embereim mellettem maradtak.”
Hát im, Nitzkj s- Horváth András koczogattak.
[27.] Ezek hogy a’ groffnak jó regvelt mondottak,
Viszont kérdezkedvén, mint s- hogyan nyugottak,
Azonban katonák fellől is szóllottak,
És Nagy János hirén nagyon csudálkoztak,
[28.] És igen nevették: „ez az a’ Nagy János,
Kinek hire, neve az éggel határos
Vala, hogy tisztyének nyult hivatallához,
Noha lett most téte sok helyen hibános.
[29.] [51v]Adott nagy hirt, nevet néki kurucz járás,
A’ tűzes lobonczon koborló csatázás,
Mezzőkőn, harczokon viletlen puskázás,
És az ellenségen lett hires probálás.
[30.] Azért most is véltűk, lesz sivó oroszlán,
És a’ prussust fogja hordani a’ fogán,
De szivetlenséget mutatott sok probán,
Bokros ellenségtől meg rettenvén korán.
[31.] Pallost ugyan visel torony teste mellett,
Ollyant, hogy adhatna Atlásnak is terhet,
Fároszthatná akár melly oriás kezet,
De azzal sem vágot ő prussus test-eret.
[32.] Puskáját sem tudom, melly világon kapta,
De annak a’ sipja olly keménnyen adta
Maktyát, hogy egy szántó vast által szakaszta,
De ellenség testét nem igen harapta.”
[33.] Láttam én magam is szemmel Praga alatt,
Mikor a’ franczia előttűnk el szalatt,
Vitéz groff Czirákj vitézűl el maradt,
Hoztak katonáink egy kemény melly vasat.
[34.] Volt egy hűvelkujnyi aczél vastagsága,
De hogy lővés által nézetett probája,
Durált ércz kőzepét Nagy János puskája
Nagyon által furta sokunk csudajára.
{141}
[35.] Ott lehet a’ fegyver embernek kezében,
De ha nincs bátorság, ahol kőll, mellében;
Nem lehet ott haszon dicsért fegyverében,
Sem sokat birható csontos erejében.
[36.] [52r]Nagy János Halbsvertben addig sem maradott,
Mig groff tőbb tisztekkel tanácsot tartatott,
Hanem egynehányal előre ballagott
Egész Eberstorffig, vagy inkáb szaladott.
[37.] De azonban gyűnnek a’ groffhoz Fercsák is,
Csak hamar Bajáki Mihály kapitán is,
Vidos, két Õlbej és a’ Kiss Mihály is,
Koltaj, Damsovics, Lendvaj s- tőbb más is.
[38.] Kőz katonák ugyan előre el mentek
Sokan, s- Mittenvaldon mind le telepedtek,
Eberstorffról tisztek is fől kerekedtek,
Mittelvaldra menvén két napig ott lettek.
[39.] Az alatt érkezett trupjátul segétség,
Nemes Arad, Berek vármegyei népség,
Voltak hetvenketten, rátczal kevert vérség,
Látzik vad testeken korcsos ősztővérség.
[40.] Kapitán Vitzmándi Gábor vezérlette
Õket; jővéseket a’ groff őrvendette,
Gábor prussusokat nagyon fenegette,
Noha téte a’ képp nem első vesztette.
[41.] Ez után gyűnnek szaboltsi nemessek,
Ezek latczatossak s- jobban tetczetessek,
Ruhájok, fegyverek, népek is rendessek,
Ékes magyar módgya szépen fegyveressek.
[42.] Első fő hadnagyok volt Ibrányi István,
Othon vármegyében másképp vice ispán;
Még a’ tőbb tisztek is voltak igen czifrán,
Régi magyar nemet mutogatták nyilván,
[43.] [52v]Mivel bűvelkedtek sokan strucz tollakkal,
Ékeskedtek hajdan magyarok ollyakkal,
Mint kőnnyű madarak, ficzkándó lovakkal,
Jártak vigadozván tárgató sipokkal.
{142}
[44.] Ezek mindenestűl száz huszan valának.
Aba-újváriak osztán ballagának,
Mondták ennek számát két száz ennyihánynak,
Már ellenség előtt forgott katonának.
[45.] Posztók kőzűl ugyan, mellyet mi abának
Nevezűnk, azt ippen tartyuk az allának,
Azért nem nagy becsű abbul vart ruhának,
Nem is szokták adni emberek jovának.
[46.] Csikósok, birkások nagy Dőbrőczőn táján,
Kocsisok, polgárok Kecskemét határján,
Sok fekete madzag lévén karimáján,
Viselik az abát Allfőldnek pusztáján.
[47.] Aba vármegyének de nincs eredete
Az aba posztótul, hanem nevezete
Aba vártul vagyon, mellyet épéttete
Aba király, s- attul vagyon tenyészete.
[48.] Ezek Slesiaban szűntelen látszattak
Az ellenség előtt, és nem is jadszattak
Vélek, hanem nékik gyakorta ártottak,
Groff segétségére most el bocsáttattak,
[49.] Vittarius László hadnagy vala vélek.
Igy érkezvén groffhoz segéttő seregek,
Kinek itt, kinek ott az őr-álló helyek
Adatik, s- ha prussus ki jővend ellenek,
[50.] [53r]Készen levén ott hirt egymásnak adgyanak,
Első meg látásra meg ne szaladgyanak,
Ugy is puskázókat hatulra hadgyanak,
Alkalmatos rendben tűllők halladgyanak.
[51.] Kűldetik Vitzmándi Halbersvert városba,
Maga népén kivűl vagyon száz gyalogja,
Hogy ha prussusokat bent találni fogja,
Kőzel város kivűl[64] falun állapodna.
{143}
[52.] És mint hogy ott nem volt az ellenség népe,
Truppostul városnak piarczára lépe,
De ott kőrnyűl fogja rut félelem képe,
Mihelt érti, kőzel van Glatz kerétése.
[53.] Ir szaporán groffnak, hogy már vitézeit
Bé szálléttá, szóllák de prussus hireit,
Hogy ki[65] jőn, s- el rontya királyne hiveit,
Siessen azért, veszni ne hadgya népeit.
[54.] Midőn Vitzmándinak jőn illen levele,
Már groff valffelstali kastélyban delele,
Kapitánnnak, magát jól tartsa, felele,
Segétsége lészen, ha kőlnek lesz hele.
[55.] Itt árpábul gőzőlt izetlen rosz sőrrel
Kőllőtt elni, borhoz mert jutottunk pőrrel,
Noha tisztartóné a’ katonát kőzel
Szerette szemlélni, és látta őrőmmel.
[56.] Azonban csácsogó bal hir szárnyára kél,
Mint ok nélkűl fajzott déli csavargó szél,
Hirdeti, Vitzmandin vagyon ellenző fél,
Ha nem megy segétség, éri káros veszél.
[57.] [53v]Sőrkenvén vitézek készűlnek szaporán,
Soknak már fűgg tőltőtt karabin tamporán,
Frissen kapja nyergét, hogy kész légyen korán,
Sok pedig már futkoz fől s- alá jó lován.
[58.] Groff is Tuba lován azonban ki ugrik,
Katonaság rendben háta után bujik,
És a’ lárma felé gyors lépéssel nyulik;
Mire oda érnek, már hir is el mulik.
[59.] Az nép nem találván prussus csatájára,
Viszsza telepedik osztott tanyájára,
Halbersvert is derűl őrőmnek árjára,
Hogy királyné népe meg tért hatarjára.
{144}
[60.] Mint mikor keserű vastag köd el oszlik,
És ég a’ nagy sőtét főlyhűkbűl ki foszlik,
Vidám uj orczával nap fény világoszik,
Tűndőklő sugarja homálba nem botlik;
[61.] Ugy habelsvertiek szivekben vidulnak,
Mivel félelmeknek kővei higulnak;
Szegények nem tudgyák, melly kicsint sipulnak,
Melly rővid nap megint bánatra indulnak.[66]
[62.] Magyar királynénak látván borostyánnyát
Szépen nyőlni, s- rájok anyai palástyát
Terjedni, el futni prussus kevél lángját,
Hogy ne égethesse várossoknak tájját.
[63.] Õrűlnek, vigadnak, az Istent dicsérik,
Boldoggá királynét tegye, buzgón kérik,
Annak mindennyeket ajánlyák, igérik,
Vélek Mars borostyán árnyéka meg érik.
[64.] [54r]Annak hatalmazó terepedisiért,
Hasznos árnyékának nagy tenyészésiért
Óhajtnak, kiáltnak jó szerencséiért,
Õ mellettek ki vont igaz fegyveriért.
[65.] De szép reménnyeket meg csalatni látták,
Mert kard hőveléből ki nyőlt borostyán fát
Békesség férgei faldozva le rágták,
Halbersvertre prussus sugárját bocsátták.[67]
[66.] Vitéz groff Czirákj mivel hogy nem talált
Ellenségre, mezzőn nem sokáig ott ált,
Hanem Vallfelstolban meginten viszsza szált,
És azon éjtszakán csőndességben ott hált.
[67.] Más nap vigyázókat korán el rendőlé,
Maga egy sereggel mendegel Glatz felé,
Midőn nagy fárodság testét meg terhelé,
Maga házhoz, hada száll Ullersdorff mellé.[68]
[1.] Obester Czirákj az nap éjtszakára
Népet őszve huzza maga szállására,
És tűzeket rakatt kastély udvarára,
Maga is dűl oda készétett ágyára.
[2.] Sok féle beszédben s- tréfákban éjtszakát
A’ vitézek tőltik, némellyik gyujt pipát,
Avval könnyebéti üdőnek unalmát,
Némelly beszél mesét, némelly mond fabulát,
[3.] Némellyik emlétti, hogy Magyar országban
Jobb volna nyugodni most a’ tollas ágyban,
Hogy sem az félelmes nyughatatlanságban
Tűrni, és szenvedni káros fárodságban.
[4.] [54v]Az másik felelé: „Kéntelenek arra
Nem voltunk, hogy gyűjjűnk az idegen hadra
Tőrvényeink ellen, ha nem ha magyarra
Prussus gyűnő othon, ugy álhatnánk talpra.”
[5.] Harmadik: „már aztot el kőll felejteni,
Lajtán túl lehetett aztot emlétteni,
Most csak arról szűkség tanácsot ejteni,
Miképpen kőllessék a’ prussust veszteni.
[6.] Hol, mikor és mikint őtet fől verhessűk,
Õszve szerzett s- rakott kincsét el nyerhessűk,
Ragadmányból győjtett pénzét el vehessűk,
Ennek módgyát éjjel s- nappal is keressűk,
[7.] Ugy, hogy el végezvén hadat vitézséggel,
Hazánkba térhessűnk kővér nyerességgel,
Melly kőltséget tettűnk kárral, vesztességgel,
Aztot meg terétsűk két interessével.”
[8.] Negyedik azt mondgya: az katonasága
Ugy használ néki, hogy minden gazdagsága
El pusztul, el romlik talán még az háza
Is, és éri dolgát felejthetetlen kára.
{146}
[9.] Mulatság hasznossabb s- őrvendetesb volna,
Ha láthatná, miként gazdasága folna,
Nappal szorgoskodni dolgárul gondolna,
Éjjel puha párnán csöndessen nyugodna.
[10.] Regvel meg tekentvén vidám gabonákat,
Réteket, szőlőket, nevelkedő fákat;
Ki vinné magával a’ vadász kutyákat,
És szerezne nyársra való vadacskákat.
[11.] [55r]Ebédet, vacsorát jó izűen s- bátran
Lehetne kőlteni tetző mulatságban,
De itt a’ mint nappal, ugy az éjtszakákan
Fárodni, vigyázni kőll minden órákan.
[12.] Sem ebéd bizonyos, sem pedig vacsora,
Dologtul nem szűnet késő avagy kora,
Szolgálatot kéván minden fertál óra,
Mert nem is gondolni, mikor kiált: lóra!
[13.] Sokszor félig meg főlt ételt kőll el hadni,
Sokszor asztal főllűl kőlletik szaladni,
Senki had folásnak nem tud határt adni,
Nem tud órát, napot s- üdőt annak szabni.
[14.] Eőtődik: „ez semmi, de gondold a’ telet,
Hideg havas essőt, czigánt kénzó szelet,
Nyári szomjusággal emésztő nagy hevet,
Ezek ellen hitván juhász talál helet,
[15.] Mert nyáron akolban az arnyékra fekszik,
Télen gunyhójában jó tűzzel melegszik,
Ha mit egyet meg uny, más tetczőt cselekszik,
Jó bort vagy fris vizet iszik, a’ mint tetszik.
[16.] De mi, ha hideg[69] van, sik mezzőben fázunk,
Zápor esső miát gyakran meg is ázunk,
Sűtő nap ellen sincs árnyék tartó házunk,
Jó bort hétben egyszer alig iszik százunk.
{147}
[17.] E’ mellet koplalunk főlőttébb nagy sokat,
Ki nem unta rágni már az profuntokat,
Zab lésztből tormával kevert gombóczokat,
Viznél alább való árpa gőz lugokat?
[18.] [55v]Ruhástúl mindenkor, mindenkor fegyverben,
Lovaknak pediglen lenni kőll nyergekben,
Nem tudhatni, élte romlik melly szegletben,
Embernek nem tudni halálát melly helyben.”
[19.] Midőn igy más és más versőngő beszéddel
Vitézek tőrődnek, az homálos éjjel
El megy, és Horizon fől jőn szekerével,
Patrolba megy Fercsák, Csiba, hat vitézzel.
[20.] Ezek Ullersdorffot kerűlik, vigyáznak,
Mint vándorló vadak, kik barmot csapáznak,
Gyakor fűleléssel sok felé halasznak,
Allodva neszeznek, semmit sem csatáznak.
[21.] Ki az erdő felé egy uton ballagnak,
Tomboló járásból ott némelly neszt kapnak,
Meg hajolván főldre fűleket le raknak,
És ugy valóságat az eránt halgatnak.
[22.] Fercsák János sugva jelenti Csibának,
A’ táján emberek bizonyossan járnak
Gyalog, de nem tudom, prussusok vagy mások;
Mennyűnk odéb, mi az, hogy nyilván meg lássuk.
[23.] Előbre mozdulván gyalogságot látnak,
Sőtétben futkozni, mindgyárt reá kiáltnak,
De hogy jel kérésre szólló szájt nem tátnak,
Vélék, hogy prussusok, gyorsan puskát rántnak.
[24.] Hármat egymás után lőnek karabinnal,
Azzal viszsza hozzánk térnek serény innal,
Mondgyák, gyűn a’ prussus leselkedő csinnal,
Lovas, gyalog kőszőnt ezentűl ón kinnal.
[25.] [56r]Már a’ tűznél lévők mélly álomban estek,
Fárodván, hogy hoszszas beszédeket nyestek,
Tollas ágyot, párnát még nem is kerestek,
De hogy pattantottak azok, a’ kik lestek,
{148}
[26.] Ugrának hirtelen, ide s- tova kapnak,
Ezek az álláshoz lovakért szaladnak,
Azok fegyvereket markossan ragadnak,
Nevelik szivekben árját az haragnak.
[27.] Groff is hirtelenűl serkenvén álmából,
Nem késvén fől ugrik tábori ágyából,
Hogy fől űllőn, oda hozták állásából
Lovát lovászai kastél udvarából.
[28.] Kapitán lieutenant akar űlni lóra,
Kiáltya gyermekinek, hogy hozza ki, szkora;
Kik tótul nem tudtak azt itélték, kora
Fől kelni, kapitán lieutenant azt mondgya.
[29.] Eőlbej János is maid riva fakadott,
Mivel lovászára későben akadott.
Kapitan lieutenant kaput bé csapatott,
Vettetvén reája egy kéz terh lakatot;
[30.] Hogy ha érkeznének hirtelen kuruczok,
Ne lehessen reánk nyilt egyenes uttyok,
Mig az akadálon vesződnek, el futtyok
Káros szorulásnak őrvénnyét ugy tudgyok.
[31.] Szorgos a’ készület s- iszonyu mindenűtt,
Vélnéd, hogy prussus már a’ zárt kapuhoz gyűtt,
Ezentűl daragont oldalainkba sűtt,
Rend nélkűl ki lépűnk az udvarból edgyütt,
[32.] [56v]És egy dombos helyre otton telepedűnk,
Csoportos állásra őszve keveredűnk,
Õr állókat kőrős kőrűl rendeltetűnk,
Készen várván prussust, ha gyűn ö ellenűnk.
[33.] Gyűn azonban hajnal szárnyos paripáján,
Két élő[70] dárdáját kék[71] ég karimáján
Bocsátván, mint sőtét főlhő kőzt szivárván,
Az homált űldőzi nagy egek határján.
{149}
[34.] Minden kis veréték, az melly vagy magárul
Le csurdul, vagy pedig tajtékos lovárul,
Harmat győngyé válik, s- a’ mi főld gyomrábul
Ki gyűn, meg ujjéttya, és az meg vidámul.
[35.] Ujjulnak zőldellő szép leveles erdők,
Ujjullnak pázitos és virágos mezzők,
Ujjullnak hivessen lengedező szellők,
Hegyek, vőlgyek, ég, főld és minden levegők.
[36.] Frissűl minden patak és zengő folyások,
Frissűl minden csurgó s- zobogó források,
Minden féle fűvek, kertbéli virágok,
Fa levél és győkér, ki tenésztő ágok.
[37.] Fut pedig homálla kormos éjtszakának,
És fől jön őrőme nyárja virrattának,
Már mindent ki mutat délje csillagjának,
Mutattya határát ullersdorffi háznak.
[38.] Nézűnk minden felé a’ tágos térségre,
Ullesdorffi határ béli kerekségre,
De sohol sem akad szeműnk ellenségre,
Hanem hogy mindenek állnak csőndességre.
[39.] [57r]Tekéntnek vitézek világgal egymásra,
Némellynek kard nem volt kőtve oldalára,
Némelly sűveg nélkül űlt lova hátára,
Sok mentét vagy dolmánt s- ővet hagyott hátra.
[40.] Ebből comediát, mihelt eszre vették,
Hogy nincs prussus, tettek, és egymást nevették,
Õrőműkben viszsza járásokat vették,
Lárma okát egytűl, mástul is kérdették.
[41.] Melly is, mint nevezni szokták, volt vak lárma;
Mert a’ mit[72] prussusnak mondott kinek szájja,
Volt azon tizen két parasztoknak száma,
Kiket estve kűldőtt groff ki a’ strására.
{150}
[42.] Osztán a’ tiszteket groff őszve hivattya,
Jelen nem lévőknek[73] orderit irattya,
Hogy holnap Braunára megy és azt vitattya,
Ha másképp nem lehet, tűzzel ki irtattya.
[43.] Azért már álgyukat képes kerekekre,
A’ szakállasokat pedig szekerekre
Rakatta, és bizta tudós mesterekre,
S- ollyas hivatalban forgott emberekre.
[44.] Vannak menykővei rontani bástyákat,
Tüzes mesterség, és ha szűkség kévántot,
Szurkos koszorukat, tűz őntő labdákat,
Kinkőbül, gyántábul timporált gránnátot.
[45.] Ezekkel pandurság hogy első hajnalban
Indulván előre, ballagjon el lassan,
Lovasság utánna megy nap fől bujatban;
De hibált szerencse ezen akaratban.
[46.] [57v]Mivel egy kapitán grofftul Ullersdorffon
Maradott bizonyos executiokon,
Maga némelly néki, hogy hihető, spion,
Vit Glatzban hirt, hogy itt husz esztraiger vijon.
[47.] „Feles gyalogsággal gyűn számtalan lovas,
Mindeniknek feje, mint medvének, borzas,
Álgyúkat is hoznak, uram, itt ne mulass,
Mert ha késől, vagy rab lész, vagy meg esz a’ vass.”
[48.] Hisz kapitán hamar az hazug polgárnak,
Hirtelen szerződik farára lovának,
Viszsza kiált, mennyen frissen, katonának,
A’ kik is utánna gyorsan szaladának.
[49.] Csavargos utakon bujkálódott, szalatt,
Hol darabos hegynek oldalán, hol alatt,[74]
Hol tetején futott; hullandozva maradt
A’ katona tőle, sok maid tőrt is nyakat.
{151}
[50.] Groffhoz lélektelen hogy azonban jutott,
Zugó melle ott is hasomlétott fujótt,
Beszélli, ellenség utánna mint futott,
Mint kerűlt s- mint bujkált, mint kézben nem jutott.
[51.] Ezen groff fől indult, irtt tiszteknek mindgyárt,
Hogy ellenség járja ullersdorffi határt,
Vigyazzanak azért, s- kerűllék a’ hinárt,
Ha láthattyák módgyát, rajtok űtni nem árt.
[52.] A’ Braunára való készűlet s- menetel
Ez uttal és napon szűkség, maradgyon el,
Hogy ha itten járunk kévánt szerencsével,
Bronauhoz leszűnk nagyobb reménséggel.
[53.] [58r]Ez is vak lárma volt, ok nélkűl szaladott
Kapitán, mert prussus oda nem szakadott,
Ki sem űtőtt Glatzbul, hanem bent halgatott,
Vélvén minden helyben hogy magyar rakodott.
[54.] Ullersdorffi ur is ir Czirákj groffnak,
Hogy mihelest hirét hallá prussusoknak,
S- tűle el menése lett a’ magyaroknak,
Hogy bizonyos hirét meg tudgya azoknak,
[55.] Mindgyarást el kűldvén egy kémet az utra,
Meg tanétván, hogy ha nem talál prussusra,
Ló háton vagy gyalog jődőgelő trupra,
Tehát vegye uttyát a’ glatzi kapura.
[56.] Tegye commendanshoz várba bé járottyát,
Mondván, hogy ajánlja igaz szolgálattyát,
Izeni szűntelen magyaroknak zsoldgyát
Rajta; kéri, kűlgyő orvosul gyalogját.
[57.] Mert untalan ezen szédőlőgnek, járnak
Azok és a’ vőrős kőpenyeges ráczok,
Ha egy el megy regvel, estve gyűnek mások,
Kőll tőlűnk ki telni hirtelen tartások.[75]
{152}
[58.] Nem lehet miáttak békével maradni,
Sőrt, szénát, abrakat elegendőt adni
Kőll nékik; tudgyák, bort nem lehet itt kapni;
De még is praebendát akarnak ki szabni.
[59.] Három vagy négy ezer mindenestűl száma
Lehet, de el vannak szerte széllel hánva,
Pandurok hevernek halbersverti várba,
Van talán három száz Groffen Ort határba.
[60.] [58v]Tiszt uram kűldgyőn ki jó erős portákat,
Űzesse el ezen koborló sáskákat,
Nem félnek, nem igen tartnak istrázsákat,
Annyira meg vetik prussus katonákat.
[61.] Ullersdorffi urnak ez volt izenete,
Mellynek Czirákitul vala eredete,
Hogy ki vegye, tudgya ezen keresete,
Mit vél a’ commendans, minémő ereje
[62.] Vagyon néki Glatzban? Készűle el menni,
Vagy álhatatossan akar várba lenni,
Vagy magyarok ellen igyekzik mit tenni?
Talán illy fartéllyra meg fogja izenni.
[63.] Az mint az kedvessen veszi, és ajánla
Viszont szolgálattyát, de nagyon sajnálla,
Hogy nincs módgya, az mit joval, hogy probálla,
Olly kevés vitézzel Glatz várat strázsálla.
[64.] Azok is főlőttib félnek magyaroktul,
Õrdőgőkkel bagzott buger panduroktul,
Ha ki kűldettnék is commendans uroktól,
Viszsza szalasztatnák esztraigi truppoktul.
[65.] Eő maga is immár nagyon eszre vette,
Hogy magyar mindenhá magát felestette,
Szarta pandurt ördőg mindenűt hintette,
Ki leg inkáb népét esztelenétette.
{153}
[66.] És hogy királlyának irtt, hogy segétsege[76]
Mert ha nem jőn, nyilván Glatznak erőssége
Veszni fog, de vagyon annak is szűksége,
Népre azért vagyon kevés reménsége.
[67.] [59r]Jővén nép azon lesz, hogy urát segétse,
Ártó ellenségét veszélbe merétse,
Õszve rontsa, vegye és szillel térétse,
Mint ravasz rókákat, kezére kerétse.
[68.] Igy groff értekezvén Glatz és prussus felől,
Hogy nem igen készét portát onnéd belől,
Sőt, a’ fal kőzőtt is nagy félelemben hűl,
Kapitán is futott éppen semmi elől.
[69.] Savanyó haraggal tőbbi boszonkodnak,
Hogy olly szemtelenűl mások bokrosodnak,
Minden madár[77] rőppenésre lármáskodnak,
Hasztalan fárodni nagyon sajnálkodnak.
[70.] De groff is magában oktalan félelmét
Vádolla, szemtelen lett lárma tételét,
Hogy el hallasztotta fel tett[78] menetelét
Braunára, rontván jeles készűletét.
[71.] Nem levén mit tenni, gyűll meg uj boszura,
El is készűl másnap menni Braunára,
Orderét elöre adgya három trupra,
Kik mennyenek korán holnap Vallisfurtra.
[72.] Maga is dél után oda fől fog menni,
Élés éránt addig rendelést kőll tenni,
Hogy fogyatkozásban groff ne fogjon lenni,
Egyre egész hadat ott kévánván venni.
[73.] Azonban egy csoport kurucz a’ határra
Glatzból ki ballagot, gondolván praedára,
Akad groff Czirákj oszve gyűlt hadára,
Ki szagolván őket, kapnak paripára.
{154}
[74.] [59v]Utánnak eredvén, mint kegyetlen kányák,
A’ vándorló prussust szerte széllel hánnyák,
Rabbá tenni, vágni s- meg őlni nem szánnyák,
Sőt, hogy nem veszthetik mind el, aztot bánnyák,
[75.] Mivel hamar Glatzba sarkantyuzott loval
Be kaptak, és várbul dőrgőttek álgyuval,
Magyarok kapitánt egyet fogtak húszszal,
A’ kik kőzül sokan voltak sebes hussal.
[76.] Ón miát éltében soknak vég szakadott,
Soknak hátán, fején vér patak fakadott,
Sok válrul a’ kard él be falt nagy darabot,
Sok pofán pediglen nagy vőlgyet harapot.
[77.] Barókával fejét kapitán fődőzte,
De fényes vass éltűl azt meg nem őrőzte,
Mert meg nyillot sebje, mig bé nem kőtőzte,
Böven piros vérét okádta s- öntőzte.
[78.] Egyet mi kőzűlűnk kemény szajú lova
Prussus kőzé kapott, azt bé vitték fogva,
Szabolcs vármegyéből volt ezen katona.
Agyon lővettetett Stéglicz Illés lova,
[79.] De maga is csak nem látott szőrnyű halált,
Mert csippeje kőrűl prussus globics kaszált,
Még is fonalára éltének nem talált,
Eővét el szaggatta, s- egy kis sebet kapált.
[80.] Kiért ő is gerjed fel méltó haragra,
Igyekezik vágni kuruczot darabra,
Ki vont kardot azért emeli magasra,
S- onnéd mint egy menykő le tünik kalpagra;
[81.] [60r]Az le dűlt, s- dűltében a’ fegyvere zőrőg,
Más csapással szabla csontya kőzőtt csőrőg,
Lelke azért torkán párállik és hőrőg,
S- ugy el válik élte ez világtul őrők.
[82.] Meg szállott volt már groff, midőn gyütt postája,
Hogy mint járt előre indétott portája,
Õrűl rajta, gyorsan izen, hogy hozzája
Szaporán kűldessék raboknak a’ száma,
{155}
[83.] Azokkal egy spiont és sok leveleket,
Hoz a’ táborárul királnak melleket,
Kikből meg értette igyekezeteket
Prussusoknak, s- arra vált jőveteleket.
[84.] Eők hol létét, uttyát az űdő folyáshoz
Teszi, és fontolla, ha menne Bronához,
És annak kezdené kőllő ostromához,
Mellet nem szabhatni két három órához;
[85.] Mennyi űdőt, napot foglalna magában,
És esnék e’ város vagy nem hatalmában?
Kit prussus meg tudván nyilván hamarjában
Utazna, s- tehetne nagy kárt is hadában.
[86.] Ha kézben vehetné, vallon bent maradni
Jobb volna e’, vagy fől gyujtani s- el hadni?
Vagy ha pruss ott érni, mit kőllne halladni?
Vagy ha meg szorétna, mit s- merre szaladni?
[87.] Tisztek groffal edgyűtt tanácsot kezdenek,
Sokat gondolkodnak, mit cselekedgyenek:
Meg várgyák? előtte vagy viszsza mennyenek,
Vagy csak átolkodva ostromot tegyenek?
[88.] [60v]Végre azt végezék, hogy őszve csoportra
Viszsza nyomodgyanak halbersverti postra,
És a’ körűl kőzel fekvő hajlékokra,
S- onnéd vigyázzanak prussus szándékokra.
[89.] Jőnnek Cseh országból hogy minémő okkal
Olly sok ezer számu fegyveres truppokkal,
Ugy mi viszsza térűnk lovas magyarokkal,
S- telekes bocskoros gyalog pandurokkal.
[90.] Eredtűnk azonban a’ viszsza menésre,
És alig érkeztűnk az utnak felére,
Egyszersmind rivadó trombita jelére,
Egy fenyves sziliben lőlűnk ellenségre.
[91.] Egy kurucz kapitán levéllel Glatz várbul
Ki kűldetett vala groffhoz commendanstul,
Jelenti, ordere vagyon a’ királytul,
Hogy mindgyárt meg szűnnyék a’ hadakozástul.
{156}
[92.] Kéri azért, groff is az ellenkezéstűl,
Tartóztassa népét az fegyverkezéstűl,
Remélli, groffnak is az éránt tisztyétűl
Ordere érkezend késedelem nélkűl.
[93.] Ennek ugyan okát ők még bizonyossan
Nem tudgyák, de vélik, hiszik is nyomossan,
Hogy király, királyné békességet moston
Egy más kőzőtt tettek, csináltak hasznossan.
[94.] Királyi ordernek groff Czirákj mássát
Meg veti, nem láttya mig királly irását;
Azért a’ kapitán viszsza trombitássát[79]
Kűldi Glatzban, s- érte kéri commendánsát.
[95.] [61r]Azont is el hozzák, még is kételkedik,
De mind azon által még sem ellenkedik,
Czirákj népestűl edgyütt csőndesedik,
Azonban kezére levél vetemedik,
[96.] Mellyben generalis irván parancsollya:
Ellenző űldőzés hogy tovább ne folna,
Viszsza huzza, ha kint mi portája volna,
Mert prussusnak velűnk frigyes már a’ dolga.
[97.] Azért immár senkit ne kűldgyön csatára,
Hanem mind az által vigyázzon magára,
Vigyázzon szemessen mindenkor hadára,
Ne talán tőrtennyék hogy valami kára.
[98.] Népestűl fog még most glatzi tartományban
További ordérig maradni, s- a’ várban
Mit csinál a’ prussus, kémje gyakran járjon,
Akar e’ maradni, vagy van indulásban?
[1.] Igy a’ békességnek pálmája ződűlni
Kezdett, Glocz határ is részenkint örűlni,
Részenkint pediglen félelemmel hűlni,
Nem tudván, békesség mikint fog ki sűlni.
[2.] Sűrűn fohászkodva egymás kőzt beszélnek,
Néha dolgok éránt jó napot remélnek,
Hogy királné alatt már ez után élnek,
De néha keserű jővendőtül félnek.
[3.] Ne tán gyűlőlséges prussusnak igája
Maradgyon nyakokon, s- nemzések csigája
Légyen jővendőben s- el tőrlő virágja,
És romaj hitből rut ki taszigája.
[4.] [61v]Az hir ugyan cseveg, de csak suttogásban,
Vagyon bizontalan dolga suttozásban,
Emberek elmejét félénk sohajtásban
Reszketvén kénozza sok féle csapásban.
[5.] Néha ugy tébolog szeles hirdetése,
Hogy két hatalomnak az békeltetése:
Prussuse lesz Glatznak az egész térsége,
És két Slesiának a’ kivűl nagy része.
[6.] Bavaria szállott viszsza a’ császárnak
Három részeivel edgyűtt Cseh országnak,
Saxnak engedtetett két része Morvának,
Sok summa pénzt adni fognak franczianak.
[7.] Magyar és két Esztráig és Horváth országok
Stájerekkel edgyűtt a’ Kránicz határok
Lesznek királynéé és ennyihány várok,
Csehből és Morvából három rész jószágok.
[8.] Néha Cseheket is edgyűtt a’ Morvával,
Királynénak irja, glatzi tartománnyal,
Magyar, Horváth, Stáer és Kranicz országgal,
Az hir igy változott vándorló orczával.
{158}
[9.] Néha fordult, mondván, hogy nincsen békesség,
Hanem el veszteknek adatik tisztesség,
Utolsó, hogy mind két részről el vitessék,
Ki harczon el esett, és főldben tétessék.
[10.] Mivel Cseh országba királyné hadával,
Szerencsét probálván kétséges kaczkával,
Prussus meg ütkőzőtt iszonyu kárával,
Romolván lovassa számos gyalogjával.
[11.] [62r]Királyné népéből is felessen vesztek,
Mert nyugott prussusok, kik harcz kivül lestek,
Mihelyt s- mikor azok praedálást kerestek,
Rajtok űtvén sokat kőzűlők le nyestek.
[12.] Egyszer lévén holtak az főldnek gyomrában,
Bé vett szokás szerént meginten markában
Ki ki fegyvert vészen, s- ugy bizik magában
Jus éránt, igasság s- törvény lesz szablában.
[13.] Lakosok is gyakran katonátul kérdék,
Ki részére glatzi provinciat mérték?
Tudgyák, hogy prussusok kévánták és kérték,
Az alatt sziveket új beszédek sérték.
[14.] Mert azt szollák, prussus Glatzban ki hirdette
Már a’ békességet, s- részére tétette
Glotzot, archiumját már el is vitette,
S- groffot határjábul ki menni intette.[80]
[15.] E’ gonosz hir megint, mint kegyetlen dárda,
Lakosoknak szivét által veri, járja,
Kiért nevelkedik szemeknek sok árja,
Mert prussust mindenik, mint veszélyt, ugy várja.
[16.] Minnyájan keserves sirásra fakadnak,
Szerencsét átkozzák, ki miát akadnak
Prussus kézre, s- királynétul el szakadnak,
Aszszonyokkal edgyűtt firfiak jajgatnak.
{159}
[17.] Vélnéd, hogy utolsó romlásra jutottak,
Ugy el keseredtek és meg szomorodtak,
Sokan, jó akarók egyűvé futottak,
Hazájok esetén sirván busalkodtak.
[18.] [62v]Illen fájdalommal kevert félelemben
Lehetett nagy Roma, midőn mezzeiben
Járt Hannibál, s- szállott kapu eleiben,
Mutatván kegyetlenségét fegyverében,
[19.] A’ mint moston szegény Halbersverti város,
Mivel látzik, néki a’ békesség káros,
Inkáb hadat kéván, noha az had áros,
Félelmes, veszélyes, sok jajjal határos.
[20.] Mert ő fegyver által nyilván reméllette,
És már magával is nagyon el hitette,
Isten a’ királynét hogy meg segétette,
És már sok helyeken győzdelmessé tette.
[21.] Groffnak ebben ugyan még nincs tudománnya,
Hogy prussusé lesznek, de szivéből hánnya
Már jó reménségét, és valóban bánnya,
Olly jó embereknek állapottyát szánnya.
[22.] Illen remény s- illen kétséges félelem
Három, négy nap rajtunk volt kénzó sérelem,
Generálhoz grofftul ment azért kérelem,
Hogy irná meg, mikint lett a’ veszedelem,
[23.] Mert sűrűn sűrgeti prussus a’ ki menést,
Állétván ugy lenni a’ frigyi rendelést;
Eő ugyan meg marad, a’ mig ordérezést
Vészen, el halgatván prussus izengetést.
[24.] Addig sohajtozó fohászkodásokban,
Rettegve főtrőngűnk gondolkodásokban,
Lakosok pediglen imádkozásokban,
Foglalatoskodtak siránkozásokban.
[25.] [63r]Nappal áitatos sok könyőrgést tettek,
Piarczon kép előtt térden éneklettek,
Estve sok oráig sirva esedeztek,
S- minden keresztényi jókat cselekedtek.
{160}
[26.] Csak mindent azért, hogy prussus hatalmábul
Ki menekedgyenek Isten irgalmábul,
Tudván már azokat tapasztalt probábul,
És rajtok kevéllen tett sok boszuságbul,
[27.] Minémő gonoszok; ezek Falarisnál,
Istentelennebbek szőrnyű Busirisnál,
Procustnál, Scyronnál, vad Mezentiusnál
S- akar melly kegyetlen fene tyrannusnál.
[28.] Mert bár 3 pénzen ha mijét meg veszik
A’ szegén embernek, s- annak bár le teszik
Nagy ősztővér árát, maid azt cselekeszik,
Hogy pénzt viszsza vévén, marhát is meg eszik.
[29.] Azonban hogy dolgok illy kárban fűgnének,
És minnyájan félénk kétségben csűgnének,
Generaltul hogy mi váloszok gyűnének,
Groff gondos levelét veszi kedvessének,
[30.] Mellyet előbb emelt csókoló szájjához,
Hogy sem mint kezével nyult titkos zárjához,
Fől nyitván ugy kezdett meg olvasásához.
Illy szók ragasztattak elő a’ táblához:
[31.] „Édes drága kincsem! az mit levelemben
Hozzád irok, inkáb vénném személlemben,
Inkább e’ tisztséget el végezném szemben,
A’ mellyet kőll biznom s- raknom ezen rendben.
[32.] [63v]A miulta tőled Lajta meg válosztott,
A’ gondos félelem untalan fárosztott,
Gyászos szemeimben bő forrást árosztott,
Az epesztő bánat maid már el szároztott.
[33.] Mert csak kőll busulnom mind későn, mind korán,
Akár hol: ebéden vagyok vagy vacsorán,
Nyől miattad való keservem szaporán,
És ágozó gondom árod minden órán.
[34.] Rokkonyim, barátim néha őszve gyűlnek
Hozzám, és kőrűlem vigadnak, őrűlnek;
De az én gondjaim nyughatatlan hűlnek,
Szorongatásaim meg nem kőnnyebbűlnek.
{161}
[35.] Gyakorta biztatnak, őltőzzem fényessen,
És járjak aranyos ruhákban ékessen,
Ne legyek mindenkor keserűségessen,
Hanem modullam fől magamat pipessen.
[36.] Tudni illik, leszek én vidám kedvekkel,
Te, férjem, futsz, fárodsz, őszűlsz gond terhekkel?
Czifrálom én magam fényes őltőzettel,
Te pediglen izzadsz a’ nehéz fegyverrel!
[37.] Én itt palotákban és győnge szellőben,
Te ellenség előtt veszéles mezzőben,
Én árnyékon, házban, te sűtőn, essőben,
Én sétálok vigan, te vagy szenvedőben!
[38.] Ah, nem! az mint lehet, kővetlek mindenben,
Sanyarú éltedet kővetem mivemben,
Te hadi képedet viselem szivemben,
Egyedűl vagy formám az egész tétemben.
[39.] [64r]Mind illen sok fujtó tusakodásokban,
Enyhődnek fájdalmim hirben, ujságokban,
Olvasván azokból, kűlső országokban
Mint viseled magad hadakozásokban.
[40.] De félve rettenem, valamikor a’ had
Veszedelmessége bus eszembe akad,
Kiért most is szemem uj kőnyvekre fakad,
Élsz e’? vagy jaj! félek, más hir hozzám szakad.
[41.] Az is nagyon busétt, s- ád szomoruságat,
Hogy meg gyűni látom a’ katonaságat,
Által nézem nyilván, hogy ezen gyalázat
Okozott szivedben fájdalmas agságat.
[42.] A vármegye ugyan vassal, kalodával
Fenyegeti őket, szellős palotával,
Ha viszsza nem térnek e’ holnap fottával,
Járnak a’ currensek szapora postával.
[43.] De ha gondod vagyon reám és éltedre,
Kérlek, hogy tőbbűl ne vedd vezérségedre,
Mert ezek nem lesznek soha szerencsédre,
Nem lesznek, mit kévánsz, szép becsőletedre.
{162}
[44.] Egyszer szőkevények, álhatatlan roszak,
Ez után is lesznek mindenkor gonoszak,
Szó fogadatlanok veszélt, kárt okoznak,
Rosz hirt, nevet, bestelenséget rád hoznak.[81]
[45.] Azért is ezektől féltlek ezen okból,
De hathatossabban prussus gyalogoktul,
Mondgyák, hogy nem félnek ezek magyaroktul,
S- leg tőbb magyar veszett az ő dragonyoktul.
[46.] [64v]Mert az, hogy ha egyszer magát rendben veri,
Ritka, ki szabláját reá vinni meri,
Ritka, ki meg űti és őszve keveri,
Ritkább, ki helyéből ki nyomja, heveri.
[47.] Jaj, ezektűl, kérlek, s- mástul is éltedet
Őrizzed, veszélre ne adgyad fejedet,
Tekénts engem, tekénts nem egy gyermekedet!
Az mi vérűnk is foly, ha őntőd véredet.
[48.] Vakmerőségedért, jaj, édessem! féltlek.
Félek, vigyázz! Mert ha te élsz, én is élek,
Vagyon részemrűl is testedben egy lélek,
Ezt eszedben tartván, ugy nyilván jót vélek.
[49.] De miért álmom kőzben gondos nyoszolában
Olly gyakran szemléllek halaván formában?
Mint egy alutt vérrel meg mocskolt orczában,
Miért vagy olly szomoru szined ép voltában?
[50.] Jaj, bizony rettenem e kedvetlenségtől,
Az Isten ójjon meg szerencsétlenségtől!
De baltul irtozom illy bal jelenségbűl,
Mert hogy el váltál is tőlem Kenyeriből,
[51.] Láttam az ajtóban lábodnak botlását,
Kiért keservemnek érzem ujjulását,
Félvén, ne jelentse groffom el hagyását,
S- őrőkős űdővel tőlem el válását.
{163}
[52.] Ezt is azért irom, hogy ne felejtkezzél,
Hanem szűntelenűl rólam emlékezzél,
És ugy ellenséggel harczon ellenkezzél,
Hogy testedben lennem engem is érezzél.
[53.] [65r]És bár őnnőn vered nem szányod folytatni,
Vallyon meg szenvedsz e’ engem mocskoltatni?
Nézheted e’ vallon testemet rontatni,
És abból ártatlan véremet ontatni?
[54.] Elmédben visellyed mindenkor szavamat:
»Meghadta Bariskám, őrizzem magamat«,
Ha szivedre veszed s- fogod tanácsomat,
Enyhétted nagy részben szorgos bánatomat.
[55.] A’ szép becsőletért szenvedni, probálni
Kőll ugyan, de magát a’ ki mértékleni
Nem tudgya, rajt szokott gyakorta veszteni,
Ki szokta szerencsét szájján ereszteni.
[56.] A’ hun Lajos király Mohács határjában,
Űdőtlenűl probált szőrnyű csatájában
Magát el vesztette élte virágjában,
Vetvén országát is őrők gyász jajjában.
[57.] Sok okokat ugyan szivemben szemlélek,
De mivel nincs bennem már tőbb erő s- lélek,
Hanem annyi, kivel óhajtlak és élek,
Hozzád kőtelezett hivségben mig élek.”
[58.] Illyen buzgóságat viselt s- hozott vele
Jó groffjáért szorgos groffnénak levele,
Melly is groff szivében olly gondot nevele,
Hogy e’ képp váloszul ott viszsza felele:
[59.] „Édes kincsem! buzgó leveledet vettem,
Gondos agságidat sajnálva értettem,
Én még eddig rólad el nem feletkeztem,
A’ kit valóvá is sok levélben tettem.
[60.] [65v]Élek, édes kincsem! még szolgálatodra
Élek, Isten meg tart vigasztalásodra,
De magadnak, kérlek, okot romlásodra
Ne szerezz a’ búval, mert lesz ártásodra.
{164}
[61.] Ne búsúll, ne fonnyaszd bánattal éltedet,
Ne rontsd kesergéssel ép egésségedet,
Vesd békes türésre elmélkedésedet,
Mi haszna fogyasztod búval épségedet.
[62.] A’ ki kévánt tűrni, és akart szenvedni,
Az tűrése után szokott őrvendezni,
Keserűt kóstoló méltó érdemleni
Édesset, rosáért sok jajt kőll érzeni.
[63.] Ha űlt volna Sándor Macedoniában,
Nem volna nagy neve, hire ez világban,
Ha lett volna békes űdő Frigiában,
Dicséretlen menne Achilles sirjában.
[64.] Cyrust nem a’ békes s- otthoni jó lakás
Nagyá tette, hanem erős hadakozás;
Nem heverés, hanem a’ szillel nyargalás,
Nem a’ nyugodalom, hanem fárodozás.
[65.] Valamint hogy semmi embernek élete,
Ha csak nincsen néki szerzett becsőlete;
Ugy szintén hasztalan fényes tisztelete,
Holta után ha nem marad hire, neve.
[66.] Azért ugy kőll élnűnk ez árnyék világban,
Hogy testűnk por levén a’ főldnek gyomrában,
Mint phoenixnek élte meg égett hamvában,
Hirűnk meg maradgyon éltűnk el fottában.
[67.] [66r]A’ kik gyalázattal szőkve haza mentek,
Katonáim elég boszuságot tettek;
De még magoknak is sok kárára lettek,
Sok szép nyereséget mulattak, vesztettek.
[68.] Ne félts a’ prussusnak puskás gyalogjátul,
Meg mentett az Isten azok puskájátul,
Békesség van vélek, már csak Cseh országbul[82]
Kőlletik el űzni francziát, Pragábul.
{165}
[69.] De ha néki benne meg maradni tetczik,
Bé kerétvén, fal kőzt városban rekesztik,
Az után nehezzen épen el eresztik,
Már aszszonyunk népe nagy számmal ott fekszik.
[70.] Reméllem, rővid nap én is ordért venni
Fogok, vitézimmel edgyűtt oda menni,
Még ugyan nem tudom, kié fog Glatz lenni,
Kár volna prussusnak azt részére tenni.
[71.] Rővid nap mindenűtt frigy s békesség lészen,
Mihelyt királynénak győzedelme lészen,
Lesz, hiszem, engem is[83] Isten haza viszen,
Éltűnk akkor ugyan kedvűnk szerént lészen.
[72.] Mivel kedveskedném, nincs semmi ujságom,
Hanem hogy talállon ezen kis irásom
Fris jó egésségben, szivemből kévánom,
S- hiv szeretetedbe magamat ajánlom.”
[73.] Midőn jó Czirákj e’ képp szorgoskodik,
Kedvessének levelével gondoskodik
Egy felől, más felől pedig szomorkodik,
Ne talántán a’ kőz hir meg bizonyodik.
[74.] [66v]Az alatt postája gyűn a’ generálnak,
Mellynek ősztőnéből groff nemes hadának
Vidékjét el hadni kell a’ glatzi várnak,
Mivel fog adatni a’ prussus királlynak.
[75.] Fog pediglen menni gyorsan Cseh országban,
És ha Hoche Maut város határjára
Érkezik, hogy várgyon parancsolattyára,
Maga is népestől ballag azon tájra.
[76.] Illy ordért Czirakj vevén Festeticstől,
Kőrnyűl vétettetik nagy kedvetlenségtől,
Keseredik szive, hogy reménnye kivűl
Láttya glatziaknak vesztét békességtől.
{166}
[77.] Eképpen változott szinben és orczában,
Eképp buslakodott nagy szomoruságban,
Midőn szép groffnéja Lajta viz foltában
Meg vált tőle s- viszsza tért Magyar országban.
[78.] Viszsza tért, és ott is epedő szivében
Kesereg, ásztatván őzőnként kőnyvében
Orczáját, ugy hogy maid azok tengerében
El merűl, hervadván sulyos keservében.
[79.] Nincsen kincse nélkűl néki nap világa,
Nincs tavasza, nincsen őrőm adó nyárja,
Hanem gyász főlyhőben bolgó éjtszakája,
Tele, förgetegje, bánat nyavalája.
[80.] Melly gondolkodás kőzt nevelkedik buja,
Lévén elméjének gondos haboruja,
Annyira szivének terjed szomoruja,
Hogy csak groffja lehet vak holdjának ujja.
[81.] [67r]Mint a’ csurgó patak folások zobognak,
Mint fenyős erdőben hűs szellők zohognak,
Mint nád vagy szolma kőzt langalok lobognak,
Ugy járnak gondgyai és nyughatatlankodnak.
[82.] Nem lehet mondani, csak egy kis orában
Hányszor kegyessének neve gyűn szájjában,
Hányszor vagyon véle gyors gondolattyában,
Még meg hányszor óhajt érte csak hejában.
[83.] Azért nem kérkedik világi hivságban,
Nem kéván fénleni tűndőklő ruhában,
Hanem éjjel nappal vagyon imádságban
Jó uráért minden keresztén jószágban.
[84.] Véli, hogy fog jőni dűcsősség szekerén
Viszsza, s- hoz laurust vitéz uri fején,
Pálma tekeredvén harczoló fegyverén;
Pedig cupressus lesz siralmas tetemén.
[85.] Ez fogja még szivet jajjal által verni,
Ez haló siralom gyászában keverni,
Jaj, melly fajdalmakban fog akkor heverni,
Mikor groff szomorú estét fogja nyerni!
{167}
[86.] El hanyatlik ennek keserves hirében,
Hentereg nyavalás halálos létében,
El hal, a’ ki látni fogja bus szinében,
És indét kesergő szánást a’ szivében.
[87.] De groff is gondokban Glatz miát más felől
Tőrődvén bánkódik, bús szivében hevűl,
Tusakodási kőzt gondolkodva le űl,
Sokára azt mondgya: „nem tehetűnk errűl.
[88.] [67v]Ha ugy kőll meg lenni, ám légyen békével,
Mi holnap indullunk Istennek hirével.”
Tiszteit érteti gyorsan orderével,
Hogy lodullon ki ki Glatztul ki népével,
[89.] És Cseh ország felé szorgos fenyetségben
Ballagjanak ugy, hogy kárt a’ vidékségben
Ne tegyenek, hanem békés csőndességben
Járjanak, egyébkint hagnak bűntetésben.
[90.] Gyorsan lakosoknak[84] ez esék tudtára,
Hogy Glatcz nem hagyatott királyné számára,
Bizonyossan holnap el megy katonája,
És be fog szállani prussus népe száma.
[91.] Mintha szőrnyű menkő haragos szellettel,
Vagy iszonyu sárkány mérges lehelettel,
Vagy babonás Czirce bubájos kenettel
Meg vesztette volna, ugy bánt hir ezekkel.
[92.] Siránkoznak minden hajlékban és házban,
Ruhájokat szaggatván őltőznek gyászban,
Jajgatnak sok féle panaszolkodásban,
Mintha mind vég lenne élteknek fottában.
[93.] Mindenűt halálos siralomnak zajja
Hallik, mint kétségben esteknek nagy jajja.
Priamusnak vala illy keserves bajja,
Hogy üldőzte lóból ki dűlt gőrőg rajja.
{168}
[94.] De mihelt szivekről el áll a’ fujtó vér,
Bámult eszek nehéz ájulásbul ki fér,
Kőnyves szemmel város eleje groffhoz[85] tér,
És állapottyában meg másoltatást kér,
[95.] [68r]Mondván, hogy „Nagyságod szánnyon meg bennűnket,
Szánnya meg romlásra kelő esetűnket,
Ne engedgye prussus kézre keletűnket,
Szánnya meg romai hitű nemzetűnket.”
[96.] Mintha Czirákjnak volna hatalmában
Királlynénak jussát Glatz biradalmában
Meg tartani, avagy őnnőn mi voltában
Változtatást tenni békesség dolgában.
[97.] Szegények itt ujra megint keserednek,
Groff kvártellából ki alig emelkednek,
A’ nemes vitézek őszve szedettetnek,
S- Halbsvert várossábul el ki vezettetnek.
[98.] Groff Czirákj minek előtte ki lépjen,
Glatzba commendanshoz postát kűld, ki végyen
Hirt, hogy királynénak már népe ki mégyen,
Azért az mint tetczik, ugy rendelést tégyen.
[99.] Nem késék ez után, hanem ugrik lóra,
És szemeit veti sok kőrnyűl állókra,
Emelvén az nyelvét keves rővid szóra,
El bucsuzik, lódul az alsó ajtóra.
[1.] Fut, fárod az ember s- kapoz ez világan,
Kapoz kis üdeig tartandó vigságan,
Mint egy meg hervadást nem szenvedő ágon,
Mint nem tőredéken s- mulandó hivságon.
[2.] Éjjel nappal tészen nyughatatlanságat,
Mintha itt lelhetne állandó jósagat,
Csak nem lesz semmivé, ugy szerez jószágat,
Mintha azzal nyerne őrők boldogságat.
[3.] [68v]Meszszi Indiákat Gangesznek győngyiért,
Járja Assiriát sok drága kőviért,
Arabiát szagos balsam ösztönéért,
Pachtolus folóját[86] arany fővénnyiért.
[4.] Mint ha Dariusnak számtalan sok kincse
Lehetne halálnak tűrhetlen kilincse,
Mintha a’ Midásnak sok arannya, pénze
Nem lett volna buja és kénzó bilincse.
[5.] Croesus tapasztalta kincs hasztalanságát,
Midőn nyőgte Cyrus királynak rabságát,
Asverus átkozta kővek gazdagságát,
Hogy kőllött kostolni halálnak vadságát.
[6.] Haszontalan minden világi fárodság;
Mert itt nincsen egyéb maradandó jószág,
Hanem a’ tűndőklő hir s- névbeli jóság,
Egyéb élet végén minden csak egy hivság.
[7.] De mint hogy nem azért emeltem pennámat,
Hogy illy czikkelekre mázollam téntámat,
Hanem a’ hol szűni kezdettem czérnámat,
Szűkség ott, és onnét foltatnom példámat.
[8.] Groff Czirákj azért bucsuzó igével,
Röviden végezvén Halbersvert népével,
Glatzi tartománybul egész vitézivel
Ki szállott, s- ballagott azon nap fénnyével
{170}
[9.] Eberstorff faluig s- a’ táji helyekre,
Más nap onnét tértek által Sefftembergre,
Egy napi nyugovást itt fárodtt testekre
Vévén a’ vitézek; meg uj zaj eszekre
[10.] [69r]Háborodik rutul, s- talán harmincz négyen
Egyesedvén magok kőzőtt párt űtésben,
Haza felé mentek éjtszaki sőtétben
Gyalázatossággal, lopó tolvaj képpen.
[11.] Tőbb kevés hadával Hohemantnak tére,
Késedelem nélkűl nagy utat el mére,
És szintén dél tájban az városhoz ére,
De egész népével abban bé nem fére.
[12.] Mivel nemessége még baro Szluhának
Benne hevert vala, azért pandurjának
Serege s- egy része lovagló hadának
A’ kőzeli szomszéd helyekre oszlának.
[13.] Itt mulatván,[87] lenni kévánt baro Szluha
Tovább is városnak fő commendans ura,
Allétván, hogy előbb eő városhoz juta,
Kőveti is őtet tőbb vármegye trupja.
[14.] Ugy mint Komárombul s- Győrbűl fel készültek,
Fehérbűl, Somogybul paripára űltek,
És a’ kik Tolnábul fől fegyveresűltek,
Mind Szluhának vezérsége alá gyűltek.
[15.] Más felől Czirákj hakkal emlétette,
Hogy Vass obesterré őtet előbb tette,
És királynénál is azt meg érdemlette,
Hogy decretumával meg erősétette.
[16.] Jól lehet hazábul gyűtt csak Vass népével,
De vezérli moston fő vezetésével
Szabolcs nemességét Szala vármegyével,
Aba uyt, Bereget, Arad nemessével.
{171}
[17.] [69v]Mármarosiak is ő utánna járnak,
Pandurok hat százon ordérétűl várnak,
De hogy ne érezze kősség terhét kárnak,
Hadgyák jövésére kérdést generálnak;
[18.] Addig vigyáz ki ki az önnön hadára.
Gyütt már a’ generál lajtó misli tájra,
Onnéd nagy sietve parancsol Szluhára,
Hogy szaporán mennyen krudűni pusztára,
[19.] Groff Czirákj pedig készt tartson uttyára,
S- ugy adgya orderét ki egész truppjára,
Hogy fel készűllenek mezzei mustrára,
A’ második hajnal derűlő ujjára.
[20.] Akkor a’ general mene Parduvitzra,
Cziráki hada is itt szállott a’ sikra;
Mivel még szert nem tett a’ sátor hajlékra,
Sem pedig más féle árnyék tartalékra.
[21.] A’ főlyhőbűl omlott zápornak sűreje,
Levett alkalmatlan és meg unt űdeje,
Ugy, hogy alig maradt szározon tüdeje.
Más nap hogy hajnalnak lett[88] fől derűleje,
[22.] Indultak és négy nap utaztak egy végben,
Éjtszakán sem űltek sohol kerettésben,
Őtődik nap érvén cseh brodi vidékben,
Ottan meg nyugodtnak egy napi tőltésben.
[23.] Innéd Prága felé vigyázók előre
Rendeltettek vala mindenűtt mezzőkre,
Mind pedig utakra s- mocsáros kelőkre,
Nem külőmben kémző lesek is[89] erdőkre.
[24.] [70r]Cseh Brodtul nyomódtak Petrovitz várához,
Ez csak egy óráni már a’ nagy Prágához,
Innéd kőzellűltek Proszig határához,
A’ honnéd mehetett látás francziahoz.
{172}
[25.] Illen hadi uttal Festeticsnek hada
Meg szállott Prágához érkezendett vala
Első nap prosziki falunál marada
Két nagy hoszszu rendben, mint kő bástya rakva.
[26.] A’ bal szárnya végét egy kereszt domb mellett,
Kész űtkőző sorban a’ pandurság hevert,
Le telepésével foglalván nagy helyet,
Vőrösödőtt, mint sok pipacsal kikelet.
[27.] Jobján állott vitéz Czirákj serege,
Szluha és Károlyi kőzépen hevere,
Ezekhez Erdődi nemesset kevere,
Mindeniknek készen vala jó fegyvere.
[28.] Franczia élését, mert szoros zablára
Minden felől lévén, azért, hogy szablára
Fog kelni, mindenűt kész farkas kaszára,
Mint szomju tygrisek vártak vér csatára,
[29.] Mint mikor vad bikák fővényes pusztára
Álván kőszőrűlnek szarvakat csatára,
Kapállák a’ főldet egy más boszujára,
Rugdalván haraggal port szőrős hátára.
[30.] De ellenség népe táborban maradott,
Hanem szőlő hegyben sok slappan lappangott,
Ezeknek puskája strásákra pattagott,
Azért rácznak Forgács ide ordért adott,
[31.] [70v]Hogy azokat tűzzel barlangos[90] helekbűl,
Mint ravasz rókákat fartélos[91] vermekből
Vájják ki, kegyelmet senkinek ezekbűl
Nem adván, véreket ontsák ki testekből.
[32.] Prága kőrűl vagyon Bacchusnak szép hele,
Ha nem árt haragos Boreásnak szele,
Vele egyeledet vad martius tele,[92]
S- van is böv termése és illatos leve.
{173}
[33.] Ide jártak előbb sétálni a’ nymphák,
Ide mulatságra a’ vadász Diannák,
Ide vig szellőre a’ prágai dámák,
Helenák, Czipidek, Thisbek, Atalanták.
[34.] Itt vala Musáknak szép mulatozása,
Itt Aganéppének[93] eleven fonása,
Itt ékes Parnassus Apollo lakása,
S- Aomia kutnak méz éző[94] folása.
[35.] Itt akár melly tájra végy fől menő utat,
Minden vőlgyőn találsz szép fris csurgó kutat,
Kiknek tiszta vize szép kristal szint mutat,
Nem is látni ezüst szinében mi rutat.
[36.] Mindűt a’ sok forrás folván csőrőgdőgelt,
Sok apró kövecske abban zőrőgdőgelt,
Zajos sebessétől Eccho zönőgdőgelt,
S- mint egy tőredékeny szozattal nyőgdőgelt.
[37.] Sétálgatott Venus itt Adonissával,
Mig nem keseredett annak halálával;
Itt nem alutt volna tűnder Helenával
Argirus, sem Endimio az Lunával.
[38.] [71r]Egy szóval, itt vala minden győnyörűség,
Nem csak természettel szármozó ékesség;
De mesterségből jőtt ide számos szépség,
Csudára, látásra méltó termékenség.
[39.] Tavasz ki nyilással virágzik a’ Flora,
Kőrűle ragyagván sok mosolgó rosa,
Rozmaring, tulipán, narcissus, viola,
Ezt nyomban kőveti gyűmőlcsős Pommona.
[40.] Illatos narancsot és czytromot ez ád,
Sok féle jó kőrtvélt és jó izű almát,
Epret, fűgét, meggyet, jó édes mosolát,
Egy szóval, mindent, az mit kéván gyomrod s- szád.
{174}
[41.] Ezek közőtt Bacchus sétált hizott testel,
Sok bort, sok malaczot ő már temetett el,
Bokros most is fűrtős szőlő gerezdekel,
Minden embert kinál szivessen ezekkel.
[42.] De már nincs ideje s- hele vendégeknek,
Mert Mars és Bellona otton kertészkednek.
Pandurok s- slappányok kőnnyen[95] vitézkednek,
Nem virágot, hanem vért hullajtanak, szednek.
[43.] Most ezeknek vagyon vak uralkodása,
Van minden szépségnek iszonyu rontása,
Látszik csak siralmas háboru forgása,
S- attul esze veszett minden villongása.
[44.] Vagyon csak bú bánat, gyász és szomorúság,
Békességet rontó kegyetlenség, vadság,
Veszélles zűrzavar, pör, irgalmatlanság,
A’ kik kőzt halálnak adatott urasság.
[45.] [71v]Vulcanus isten is járattya lángjait,
És porrá, hamuvá teszi sok házait,
Melly miát indettya sok szemnek árjait,
Látván minden felől keserves kárait.
[46.] Immár a’ pandurok mint sivó sárkányok,
Szőlők gyepűire futva rohonának,
Honnéd az francziák viszsza tolatának,
Mivel puska miát sok vért folyatának.
[47.] De ez még nem elég! Zicska hegy dombjában
Szerződőtt franczia része nagy sorjában,
Noha mint a’ medve, ha méz szag orrában
Esik, mász a’ pandur annak a’ nyomában.
[48.] Itten kegyetlenűl ujjul a’ sok dir dur,
Sok testet az ólom láthatatlan meg szúr,
Sok léleknek véres utat az mellyen fur,
Egyeránt sebesül pandur s- franczia ur.
{175}
[49.] Végre a’ mérges rácz fől tűri kezeit,
Egy szempillantásban hegynek az teteit
Meg veszi, karóba két franczia fejét
Fűggesztvén, boszontya avval tőbb szemeit.
[50.] Lévén Zicska hegyén ezen viadalom,
S- által alkalmatos hirű diadalom.
Jobb kézről Libinnél egy sáncz forma halom,
Az alatt gyaloggal tellyi van egy malom,
[51.] Mellyet nem csak Moldva csapástul fődőzte,
De feles álgyu is táborbul őrőzte,
Oda viszsza vivő hajóit kőtőzte,
Ide a’ ráczokat Forgács ősztőnőzte.
[52.] [72r]Épűlt ezen malom egy fűszfás szigetben,
Tábortul három száz lépés kőzellétben,
Három száz volt a’ ki helyheztetett ebben,
Királyné vitézi illen lopó lesben.
[53.] Pandurság, melly oda illenék, kűldetett,
Járván fől és alá addig kerűlgetett,
Hogy a’ francziára jól puskát sűthetett,
Franczia pediglen kár nélkül lűhetett.
[54.] Mint nyári menydőrgés, a’ sok puska ropog,
Álgyu is táborbul pandurokra morog,
A’ fűst s- por vastagon keveregve forog,
Francziák nem szűnnek, mig tart nékik porok.
[55.] Azonban pandurság meg erőséttetik,
Moldva szakadékja által evesztetik,
És a’ malom gyorsan ott kőrnyűl vétetik,
Ellenségre nagy fész véletlen tétetik.
[56.] Mert kegyetlenkedvén ott a’ rácz kardot vont,
És iszonyusággal sok franczia vért ont,
Irgalmatlonoktul hasztalan kért pardont,
Vér s- praeda szomjuság mert ott mindent el ront.
[57.] Kevés hajót kapván, táborba szaladott,
Malom kőrűl szillel sok esett, maradott,
Két száz meg fogatván pórázra akadott,
Kiért az ellenség mind fegyvert ragadott.
{176}
[58.] Mivel azt gondolta s- vélte bizonyossan,
Hogy e’ győzedelmet a’ magyar nyomossan
Kővetvén[96] reája csapott ostromossan,
Viz mellet is lévén otton vékonyossan.
[59.] [72v]Mint kazarma mellett városba az ut megy,
Bal kézről ujjonnan meg telik Zicska hegy
Francziaval, mint hogy viszsza ment truppja egy,
Ujra pandur oda ennyihány ballag s- megy.
[60.] Elő van Frangepán obest lieutemant ur,
Rettentő tűzelést mivel megint pandur,
Rőpdőzvén a’ sok ón, sok fájdalmas or fur,
Okádgya is vérét ott ennyihány mansur.
[61.] Azért onnéd futva megint le halladnak,
És az álgyuk alá kapuhoz szaladnak,
Pandurok az meg vett heleken maradnak,
És otton vigyázván őrűlnek, vigadnak.
[1.] Immár minden felől vagy nagy táborába,
Vagy pedig fal kőzé, Prága várossába
Űzetvén franczia, bé ment szorosságba,
S- aszszony népe szállott el hagyott sok sánczba.
[2.] Mint gyors le folyása vagyon a’ Moldvának
Trojátul Libinre, Prága várossának
Egy szép kerék mezző jobb felén partyának
Vagyon, kin tábora fekűtt francziának.
[3.] Mezző tág térségét el lepte a’ tábor,
Látczotván mindenűt a’ sok fehér sátor,
Sok sánczal, álgyukkal erős lévén, bátor,
Noha kőrnyül fogta egész németh tábor.
[4.] Nagyon fogyatkoztak már az eledelbül,
Kevés gyütt városbul, semmi egyéb helybűl;
Lóó, ember egyeránt koplalt kivűl, belöl,
Magyar, németh téltván élést minden felől.
[5.] [73r]Városbul franczia, kivűl pedig németh
Egymásnak szemébe boszonkodva nézett,
Mint két szomju sárkány, ha őszve nem férhet,
Egy másra haraggal hánnak, fujnak mérget.
[6.] Királynénak hada várost kőrűl fogta,
Ellenséget, lakost őszve szorétotta,
Sok helyrül álgyuit ellene gyujtotta,
Aczél kősziklákkal sánczait rontotta.
[7.] De az franczia is számtalan álgyukkal,
Tűzes mesterséggel, szurkos koszorukkal
Felelt onnéd belől, és gyakran truppokkal
Németre ki csapott, volt iszonyu sokkal.
[8.] Szertelen nagy város, számtalan bástyái,
Bástyákan sánczai s- erős batriai,
Baterián pedig gyomros deliai,
Kikböl köszöntetnek királyné strásai.
{178}
[9.] Őr-álló truppokat sokszor szillel szorta,
Mivel sok jajjal járt ércz terhe csoportya,
Soknak kezét, lábát vagy fejét el horta,
Életet is rontott szaggatva gyakorta.
[10.] Leg nagyobb ereje királyné népének
Fehér hegynél fekűtt, ott is ki terének
A’ francziák, gyakran károkat tevének,
Vetvén véget számos muskatér éltének.
[11.] Álgyukat rontának sánczban felesseket,
Nagyobbaknak őszve vágták kerekeket,
Gyujtó lyukjaiban vertek vass szegeket,
Ragadtak városba bé is némellyeket.
[12.] [73v]De bizony nem soká kivűl kóborlának,
Mert nagy vér ontással viszsza nyomatának,
Életet kard miát sokat fogyatának,
Sok vért szerte szillel mezzőn hullatának.
[13.] Főképpen az magyar hajdu emberkedett,
Viadal kőzepén szivre keménykedett,
Franczia vérére el kegyetlenedett,
Fene oroszlánkint retteneteskedett.
[14.] Halált vetö vasbul elsőben kőszőntőtt,
S- fűtyölő labdával sokat főldre döntőtt,
Az után mészarló pallossal vért őntőtt,
Sok éhezett testtűl szabadétván lőlkőt.
[15.] Első lővis miát sokan sebesedtek,
Az mi részűnkrül is nem kevessen estek,
Mint hogy két óránál tovább veszekedtek,
Egy másra álgyut is sokat sűtőgettek.
[16.] A’ holt test mindenűt szillel és rakásban,
Mint a’ sűrű kive derék aratásban
Látczik mezzőn, hevert porban, vérben, sárban,
Merre bé üzetett fal kőzé a’ várban.
[17.] Nem meszsze várostul vagyon Mansfeld kertye,
Abban sok franczia magát őszve verte,
De onnéd vitezűl népünk ki heverte,
S- álgyuját sánczával ennyihányt el nyerte.
{179}
[18.] Kőllőtt hozzá jutni véres fárodsággal,
Mivel ollyan vala fartélos módgyával,
Hogy bár Márs nyult volna hozzá Bellonával,
Mint oriasok ellen égben tett probával:
[19.] [74r]Adott volna munkát eleget és dolgot,
Adott volna hevet és boszontó gondot,
Szűkség lett volna uj mesterséges okot
Keresni, találni győzésre uj módot.
[20.] Ezen űdő alatt egy kapitán állott
Száz magyar szablával Trojánál s- vigyázott
Ellenségnek szándékára, éjtszakákat
És napokat tőltvén otton ennyihányat.
[21.] A’ tőbbi pediglen egy vőlgyőn táborban
Telepedett, némelly hevert a’ sátorban,
Sétált némelly dombra, nézett a’ városban,
Hágván kivűl épűlt nagy czifra házokban,
[22.] A’ kikben némellyek pusztétnak, rabolnak,
Praedáért fol s- alá sokan vándorolnak.
Midőn kivül belől igy a’ dolgok folnak,
És egy másik ellen álgyuk szólton szólnak,
[23.] Huszon kilencz napján Sz[ent] Jakab havának,
Sőtétes űdején homály éjtszakának,
Nagy száma táborbul ki jőtt francziának,
Hogy élést táborban vinnének, hoznának.
[24.] Ide válogatott leg jobb lovassága,
Ide derék erős lovas vasassága,
Sok harczon, sok csatán forgott dragonsága,
Ki mind maga kőnnyű, mind jó paripája.
[25.] Azt mondották, hogy hat ezeren valának,
Gyalogok utánnak sokan ballagának,
Kik az erdő alatt lesben maradának,
Hogy lovas meg futván, onnéd ártonának.
[26.] [74v]Tudván, magyaroknak, a’ kik ott vigyáznak,
Tőbbi távul lévén, igen kevés számok,
Azért az kuruczok, mint sivó sárkányok,
Elő lovagolván, rájok rohanának.
{180}
[27.] Szintén hogy ki nyilt szép hajnal hasadása,
Akkor esett első puska pattanása,
Mindgyárt mind két félnek nagy rivalkodása,
Hallatott kardoknak szőrnyű csattagása.
[28.] Mindent, az mint lehet, Imre Ferencz tészen,
De kis truppja ellen kurucz erőt vészen,
Noha addig vagyon vitézűl, merészen,
Mig maga kapitán fogollá nem lészen.
[29.] De meg lővén lovát kemény puskázásban,
Le rogyik, és maga ott esik fogságban,
Ellenség rohanván hirtelen nyakában,
Meg fogja és viszi gyorsan bé Prágában.
[30.] Fejetlen vitézek fognak szaladáshoz,
Mint gyermekek, nem lén kapni mihez máshoz,
Segétségért kűldtek ugyan groff Forgácshoz.
De még ő népével készűl a’ csatához,
[31.] Addig a’ kuruczok szerencséhez fértek,
Űldőzéstűl meg sem állottak és tértek,
Mig kegyelmet tőlők kilenczen nem kértek,
Úgy szűntek meg ezzel, hogy Proszikhoz értek.
[32.] Táborunkban nagyon terjedvén a’ lárma,
Vitézek rezzennek trombita szavára,
Készétti fegyverét ki ki ártojára,
El kegyetlenedvén vére ontójára.
[33.] [75r]Mint a’ fene medvék, a’ kikre találnak
Fekve barlangjában, a’ midőn vadásznak,
Bántódva méreggel teli ki ugrálnak,
Vadászt, hálót rontnak, szillel vernek, hánnak.
[34.] És igy tesz a’ szomju nap keleti sárkán,
Igy a’ libiai vad nyőstén[97] oroszlán,
Midőn ártó látszik fias fészke táján,
Mint magyar cselekszik ellenségét látván.
{181}
[35.] És bizony ha tisztek ellent nem állnának,
Ép rend tartás nélkűl harczra szaladnának,
S- noha senkit elő el nem bocsattának,
Még is sokan lopva előre futának.
[36.] Azonban csinálnak mindenűt truppokat,
A’ kik nagy szaporán el mérik uttyokat,
Hogy meg segéthessék a’ szegény futokat,
S- viszsza francziára hajtsák boszujokat.
[37.] Groff Czirákj első fől űlt a’ lovára,
Népét el rendeli harczolók modgyára,
Haragos maga is tűzes francziára,
Készét globicsokat forró boszujára.
[38.] Megy Forgács leg elő Károli népével,
Utánna Erdődi Szluha nemessével,
Beleznaj János önnőn seregével,
Prosziki járt uton mennek hevességgel.
[39.] Czirákj bal kézre szőlő hegyen által
Megy nemes hadával sőrény vágtatással,
Mezzőre ki jutván hangos rikaltással,
Csap a’ francziára vitéz bátorsággal.
[40.] [75v]Kit látván, mint hajós, ha szőrnyű cometát
Űstőkős vilammal égen villogni lát,
Siet futva parthoz le kőtni hajóját,
Tudván, veszélt jővend a’ cometa és kárt,
[41.] Rettennek is sokan illen látásokra,
Mert szokott az dűlni kárral országokra,
Vagy jel a’ sok nemzet gyászos halálokra,
Vagy elő jelenség hadakozásokra.)
[42.] Kurutzság rettenik erős magyaroktul,
Nem is ellenkezik, hanem viszsza fordul,
Fordulásban köztők sok sebesűl, sok hull,
Rabokká is esnek sokan a’ futókbul.
[43.] Érkezik az alatt népestűl Forgács is,
Érkezik Erdődi és baro Szluha is,
Magok hadaival érkeznek mások is,
Puskáz groff Czirákj francziára most is.
{182}
[44.] Már az dragonyosok egy truppját meg nyomta,
Számos czifra tisztet le vetett ón gombja,
Sok vér szerte szillel mezzőben ki omla,
Maid őnnőn általa egész sereg romla.
[45.] Ember őlő szablák mindenűtt villagnak,
Szőrnyű harsagással a’ puskák ropognak,
Egymás ártalmára élők szorgoskodnak,
Az haldoklók pedig sebekben jajgatnak.
[46.] Vastag fűst nagy porral őszve egyeledve,
Mintha ott gyulladna most ki Ethna hegye,
S- menne Vesuvusnak fől az gőz melegje,
Tollongva koválog égbe keveregve.
[47.] [76r]Nagy keserves jajjok sok felől hallatnak,
Fájdalmas kénokban keservén jajgatnak,
Sok erős jó fegyver törések harsagnak,
Sok kardok el tőrnek, puskák el szakadnak.
[48.] Sik mezző kőzepén vagyon egy dombocska,
A’ mellé franczia magát öszve vonta,
És onnéd népűnket kétszer viszsza nyomta,
Mert mint méh megy kasbul, ugy ránk makját szorta,
[49.] S- meg fosztá Károlit zászló tartóságtul,
Kővesdit a’ glóbics és hadnagyságábul,
Barsi Gyűrki Andrást ugy élők számábul,
Millert kűldi Pest vár megyei hadábul.
[50.] Az egész seregek itt már őszve gyűltek,
Francziára sűrűn karabinyok sűltek,
Sokan bátorsággal rajta mérgesültek,
És mesztelen kardal futva reá dűltek.
[51.] Beleznaj János a’ jobb szárnyán vagyon,
Éles fringiával ő dolgozik nagyon,
Készti a’ francziát, hogy viszsza szaladgyon,
Mert véres patakot metsz s- csinál sokakon.
[52.] Forgács egész népét haragos torkával
Mint trojai Stentor biztattya szavával,
Sörénkedik ki ki éles pallossával
A’ szép hirért, névért kemény bátorsággal.
{183}
[53.] Itt már az ellenség mindennek kezén volt,
Sok jó vitéz ember sebesedett, sok holt,
Czirákj kardja is sok francziát csokolt,
Kiknek nyilt sebekbűl bőven piros vér folt.
[54.] [76v]Sohol nem áll vesztég véresűlt szablája,
Hanem mint Achilles Trojának hadára,
Édesűl ellenség vérnek ontására,
Gondgya serénségben nincsen is magára,
[55.] Csak mind a’ vitézzebb tiszteket kergeti,
Czifrább kalapossakat főldre fekteti,
Kis praedát oroszlán módgyára meg veti,
Már a’ curássokat kard éllel pőngeti.
[56.] Itt sem egy Memmomnak életét el vette,
Sok Sarpedon vérét vassal eresztette
Testéböl, sokaknak ketté feszétette
Mellét, s- szeme fénnyét homállal bé fődte.
[57.] Minden felől sok hull éles fegyverétűl,
Sok fekve az főldet rágja nagy sebektűl,
Sok fövény be nyalla vérét, s- életétűl
El válik siralmas lelke a’ testétűl.
[58.] Adatik ő néki mindenűtt téres ut,
Mert minden előtte valamerre tér, fut,
Nem különb, a’ mikor ki lövik az álgyut,
Csinál utat s- nyilást, az mig végére jut.
[59.] Igy tesz a’ barmoknak pusztán az éh farkas,
Igy hattyu seregnek mezzőben kőrmős sas,
Mig annak az lábát bé nem nyeli csap-vas,
S- ennek sebet mellén nem csinál a’ nyilas,
[60.] Mint vitéz Czirákj franczia hadával
Prágánál cselekszik egy kemény szablával,
Bátorétván népét vitéz példájával,
Mint anyaszült vitéz viy[98] az francziával.
{184}
[61.] [77r]Lassan, jó groff, ne siess az első csatára,
Ne légy ollyan heves vassas francziára!
Sok kész puska vagyon otton oltalmára,
Kit fől vonva tartnak magyar halálára.
[62.] Mind eddig vagy reád nem akadtt az halál,
Vagy pedig el kerűlt; de már itt ugy kaszál,
Hogy sok harczon meg ment éltedre is talál,
Ah, jó vitéz, ne siess, ne menny, inkább meg áll!
[63.] Meg áll, mert már vér fol lovadnak nyakábul,
Nagyon meg szuratván franczia puskábul,
Oszolván ereje ezen nyavalábul,
Mint látszik, ezennel el esik lábárul.
[64.] Emlékezzél othon hagyott kedvesedről,
Emlékezzél négy szép édes gyermekedről,
Kiknek szive ugy is nagy félelemben hűl,
Hadban forgó élted állapottya felől.
[65.] Bizony, ha el hunyik éltednek világja,
Azoknak is hervad annyira virágja,
Hogy siralmas gyásznak fejekre homályja
Szálván, lesz űgyőknek gyászos éjtszakája.
[66.] Tudod, leveledben biztattad nem régen
Szerelmes kincsedet, hogy őrőmet végyen,
Már frigy a’ prussussal meg tétetett légyen,
Isten haza vinni fog frissen és épen.
[67.] Akkor élteteknek lesz kedves folyása,
Kegyes nyájosságtok szép uj gyakorlása,
Mennél nagyobb moston szive bánkodása,
Akkor annál nagyobb lesz vigasztalása.
[68.] [77v]De ő az intőnek nem hallotta szavát,
Hanem vitéz módra merevétté kardgyát,
És egy obesterre le tűnteti lapját,
Repesztvén menkői csapással homlokát.[99]
{185}
[69.] Az is oltalmazni iparkodik magát,
Czirákj pediglen ujjéttya csapását,
Sebesétti kezét, s- haséttya oldalát,
S- midőn rontya élte utolsó fonalát,
[70.] Rőpül egy golobics, és bal szeme alatt
Meg űti a’ csontot, de ott meg nem akadtt,
Hanem által verett fejébül ki szakadtt
Hátul, s- nyoma után vér patak ott fakadt.
[71.] Leg ottan ki[100] hulla fegyvere kezébűl,
Őntvén böven vérét halálos sebébűl,
Esék kemény főldre lágy meleg nyergébűl,
S- vitéz tiszta lelke ki mégyen testébűl.
[72.] Eképp groff Czirákj Joseff ki ontotta
Vérét, királynénak az mint fel áldozta,
Posonyban hivségét mutatván láttotta,
S- hogy igaz hive volt, meg bizonyétotta.
[73.] Meg mutatta, hogy ő koronás aszszonyát,
Igazán szerette nemzetét s- hazáját,
És ezekért ő nem szánta fárodságát,[101]
Fárodsága mellett vére ki ontását.[102]
[74.] Azért bár meg holt is a’ romlandó teste,
De mig világ főnt tart, mig magyar nemzete
El nem fogy, fog élni ő szép hire, neve,
S- őrőkkén meg marad nálunk dicsérete.
Vége
[1.] Már az hir mindenűtt forgó szél szárnyával
Járván, groff Czirákj vitéz halálával
Sok főldet bé tőlte szomoru lármával,
Magyar országra is tért gyászos postával.
[2.] Elsőben csak titkon itt amott lappangot,
Hozott ujságának nem kötvén harangot,
El térve az ország utrul pőndét hangot;
De abban is vigyáz meg tartni az rangot.
[3.] Kis Czenkbe lopódik, bús dobját ott veri,
És azt siralomban előszer keveri,
Csak hamar sok helyen el hitelét nyeri,
Noha magát nyilván mutatni nem meri.
[4.] Ez ugyan Istennek vala szent tetzése,
Hogy groffnak világbul szőrnyű ki metzése
Ne légyen groffnénak halálos vesztése,
Lévén leg sulyossabb első hirdetése.
[5.] Azért őtet Czenkre groff Dráskovics énti,
A’ hol szűnős beteg vérét hogy tekénti,
Jaj keservét fatum elmejére hinti,
És gyász főlyhőjivel szivét bé terétti.
[6.] El esik hanyattá gyorsan a’ lábárul,
Mert az nehéz fujtó vér szivére járul,
Már gondol Clotho is élte fonalárul,
Hogy el ki tőrölle világ határárul.
[7.] Látszik győnge teste meg holt elevennek,
Eleven meg holtnak és lélektelennek,
Szokott folyásai vérének rekkennek,
S- tagjaiban erek lankadva senyvennek.
[8.] [78v]A’ szép ábrázatnak vigsági el mulnak,
Mosolgó ajaknak rosái le hulnak,
Orcza pirossági meg halaványulnak,
És a’ drága szinek homályba borulnak.
{187}
[9.] Valamaint a’ nyárnak győnyőrű szépsége
El hervad, ha éri télnek keménysége,
Vagy mint le szakasztott virág ékessége
El fonnyad, ha sűti napnak melegsége;
[10.] Ugy szintén bús groffné el szárod magában,
Nincs elevensége fujtó bánattyában,
Nincs érzékensége főtrőngő voltában,
Annyira el réműlt rosz hir hallottában.
[11.] Bunak vitorláit bánatnak ereszti,
S- annak tengerében elmejét epeszti,
Szomorétó jajban maid szivét repeszti,
Annyira fájdalom rettenetes veszti.
[12.] Mindgyárt el változik fénlő őltőzete,
És lészen testének gyászos fődőzete,
El mulik fodorult haja fűrtözete,
És lesz annak hamu porral öntözete.
[13.] Sinlödik a gyásznak sőtét homállában,
Mint rabszijra fűzőtt fogol az gallában,
Kinek minden énség szálván az inában,
Leg nagyobb epedség űl sziv hajlékában.
[14.] Illen nagy keserve volt Andromachának,
Halván vesztét Hector szerelmes társának,
A’ ki kész oltalma lévén hazájának,
Életét fől adta Achiles kardgyának.
[15.] [79r]Laodamia sem keservebben busult,
Hogy férje Hectornak fegyverétűl el hult,
S- azzal életének minden kedve el mult,
És árva fejére halálos gyász borult.
[16.] Mig ugyan el ájult s- halál képe vala,
Addig az fajdalom csak szivén nyargala,
Mert az érzékenség más tagban holt vala,
Annyira iedés szörnyétette vala;
[17.] De meg metszvén erét el alutt karjának,
Eszmilist meg szorult mellén csinalának,
Akkor sűrű jajra utakat nitának,
És ezer okait adák sirásának.
{188}
[18.] Akkor az elmeje mint egy mélly álmábul
Fel ébred, és eőzvegy űgyét nagy kárábul,
Nagy kárát pediglen groffja halálábul
Szemlélvén, ezer jajt sűrét bánattyábul.
[19.] Meg erednek csurgó szeme csatornai,
A’ kik két árodó forrásnak formai,
Kire soknak kőnyvben borulnak orczaj,
Mint sűrű főlyhőknek zápor szaporai.
[20.] De bár a’ tőbbnek is van nagy jajgatása,
Mindeneknél nagyobb groffné busulása,
Nagyobb keseredett szive zokogása,
Mert azon van sebnek leg érzőb fogása.
[21.] Azért három izben el esett, mint meg holt,
Mivel szivén a’ kén sokkal terhesseb volt,
Mert a’ szive belől bövebb kénnal harczolt,
Mint az kűlső jele, melly orczáján le folt.
[22.] [79v]Lehetetlen is volt siralmát meg győzni,
Melly keserű buval szivét kezdte főzni;
Ugyan is mesterség a’ bút meg előzni,
És enyves tőréből annak ki fejtőzni,
[23.] Ha egyszer gyökeret foganatossan ás,
És meg őrőkődik a’ tenyésző lakás,
Ragadó hinár ott a’ kénzó bánkodás,
Terem is ben gyakran halálos kár vallás.
[24.] Nagy fájdalma ugyan volt Corneliának,
Midőn el vágását Pompejus nyakának
Bátorságos partyán Nilus folojának
Látta, siralmassan estét halálának;
[25.] De olly sérelmessen szive nem metszetett,
És olly nagy csapással nem vesztegettetett,
Mint groffnénak lelke most keseréttetett,
S- gyilkos tengerében búnak meréttetett.
[26.] Sirt a’ Briseis is igen keservessen,
Mikor Achilesnek, kivel szerelmessen
Élt és nyájoskodott sokáig kedvessen,
Páris rontá éltét nagy veszedelmessen;
{189}
[27.] De annyi siralom szemét nem ásztotta,
Mint ennek mennyi bú szivét szároztotta,
A’ sirás annyira mert ezt fárosztotta,
Hogy Ikva vizét is kőnyve árosztotta.
[28.] Mit mondgyak hazánkban felséges Annárul,
Boldogtalan Lajos királyunk társárul?
Hány kőny hullás árodt ennek orczájárul,
Hogy Mohács harczárul rosz hir hozzá járul?
[29.] [80r]Kinek noha ajak klárisi le dűltek,
A’ kik mosolgásra az előtt derűltek,
Orcza virágjai, kik előbb terűltek,
Gonosz hir derétűl akkor mind meg fűltek.
[30.] De még is illy kemény hegyes tőr nem szurta
Szivét, és őklelés illy szőrnyű nem furta,
Mint eztet minémő nyomoruság gyurta,
És egész épségét fel metélte, turta.
[31.] Sőt, mind, kik Mohácsnál özvegy sorsal tőltek,
Annyi bút, bánatot, mint groffné, nem leltek,
Zrininének ennyi siralmi nem nyőltek
Uráért, Szigetben kit tőrőkők őltek.
[32.] Koronczó veszélle illy nagy but nem hozott
Senkire, jóllehet sok árvát okozott;
Mert itt a’ kárvallás olly bőven ágozott,
Hogy egésségben is groffné romladozott.
[33.] Tovább éltét nem is kévánta nyujtani,
Kész lévén azt rontó tűzzel fől gyujtani,
És ugy holt groffjáért magát meg fujtani,
S- Argiakint tűzben utánna ugrani.
[34.] Vajha Aretusa bujdosó lehetne,
S- bár főld alatt szive tárgyához mehetne,
Tartozó akadált semmi ne tehetne,
Mig el hunt napjátul hajnalt nem vehetne.
[35.] Őrőmest kővetné Tysbének példáját,
S- mint az meg csokolta Piramus szabláját,
Eresztné vérének bárson csatornáját,
S- meg keresné harczon el hullott mátkáját.
{190}
[36.] [80v]Ugyan az hány ujjabb keresztet szivére,
Hogy tekéntvén más sok siralmas létére,
A’ kik nem érhetvén bánattyok végére,
Fordéttak mellyeket fegyvernek élére.
[37.] Dido leg elsőben tűnik elmejében,
A’ ki Eneásnak dűlő fegyverében,
Mivel nem élhetett tetzős szerelmében,
Azzal véget vetett kénzó gyötrelmében.
[38.] Porcziát ezerszer boldognak álléttya,
Ki Brutus halálát mihelt meg sajdéttya,
Noha van sok féle téltó akadékja,
Melly élet rontástul szorgalmassan téltya;
[39.] De ö mikor nem is gondolnák felöle,
Magánossan hagyván el mennek mellőle,
Minden eszkőzőket el szedvén előlle,
Tűzet fal, ugy lelkét ki űzi belőle.
[40.] Hero példáján is ujra keseredik,
Uj marczangolástul szive sebesedik,
Az a’ kő sziklára bátran kerekedik,
S- Leánderje után vizben henteredik.
[41.] Örőmmel Phaedra kint metczené gégéjét,
S- ki adná urának vérének zengejét,
Nem irtozna fogni Phillis szekerczéjét,
És meg tőltni kőnyves vérrel medenczéjét.
[42.] Sirjához férjének vigan le szállana,
Koporsó fődele alá le állana,
Kemény űtésével fejének ártana,
Ugy vig lélekzetet ott ki bocsáttana.
[43.] [81r]De mivel nem lehet alkalmatossága,
Tiltván azt keresztény hitnek valósága,
Hogy véressen mullik el szomorusága,
És végre szakadgyon özvegy árvossága.
[44.] Sir azért fecskekint hoszszu jajgatással,
Sir, mint egy gerlicze árva busulással,
A’ ki szároz ágon szomoru dugással
Jartottya bánatit keserves zugással.
{191}
[45.] Epedő torkának hallik nyőgő bajja,
Szárodékon nyelvét epeszti bú jajja,
Ha az mocsolában ásztotni akarja,
Előbb annak vizét orrával zavarja.
[46.] Akár hová rőpűl, akár hová teként,
Mindenűt csak talál szive csigázó ként,
Nincsen Borbálának állapottya máskint,
Szomorodott voltán olly nagy agság tőrtént.
[47.] Eőzvegy gerliczének ha halla sirását,
Ahoz hasonléttya szives búsulását,
Ha gondolla csurgó patakok folyását,
Azoknak itéli szemének forrását.
[48.] Ha az égre veti szeme fordulattyát,
S- annak nagyságára nyujtya gondolattyát,
Az is szaporétva neveli bánattyát,
S- bánattyának osztya sok rész ágozattyát.
[49.] Egy szóval, el merűlt siralom fertöben,
Gyászos cupressusbul álló vak erdőben,
Szőrnyű jaj hallással nagy bővelkedöben,
S- bánat siralommal csak kedveskedőben.
[50.] [81v]És ugy mint Biblisnek, két forrás szemében[104]
Árodván; gondolnád, ez is keservében
Maid vizzé változik kőnyves sirelmében,
És ugy el huny búnak őzőn győtrelmében.
[51.] Jajgat szüntelenűl haját is szaggattya,
Mint hogy kegyetlenűl bú szivét nyaggattya,
Ujjabb ujjabb jajjal elméjét faggattya,
Szép orczáját körmös kézzel hasogattya.
[52.] Senkire nem nézhet, senkit nem szenvedhet,
Aztot bánnya szive, hogy meg nem repedhet,
Szárodékon kis csőpp víz kint nem epedhet,
És hogy éltében vég határt nem vethet.
{192}
[53.] Magán szeret lenni, hogy böven sirhasson,
Jeremias gyászos tollával birhasson,
Jerusalemjéről siralmat irhasson,
S- ugy a’ kesergésre uj kaput nyithasson.
[54.] Mert le dűlt oszlopa Jerusalemjének,
Midőn gyilkos globis szerelmes férjének
Életét el vette, kedves Joseffjének,
Akkor szakatt vége minden őrőmének.
[55.] Belső nyavalája kűlsőt is okozott,
És rá maid halálos betegséget hozott,
Kitöl buja árja naponkint habozott,
És uj őldőkőllő tőrőkkel csapdozott.
[56.] Ugy, hogy már az halál mérges nyilaival,
Jelen forgolódott szám szer jiaival,
Eredendő bűnnek sulyos djjaival,
Mellyeket kostoltat Adám fiaival.
[57.] [82r]De még is más felé fordula kaszája,
Még el nem érkezett Borbála órája,
Mellyet hordoz fatum vezér vitorlája,
De heteket számlál tartós nyavalája.
[58.] Nem használ előtte senki biztatása,
Attyafiainak szép ápolgatása,
Sok fontos okokbúl font vigasztalása,
Mert minden szó szivén dárda él szurása.
[59.] Mindent utál, gyűlől kedvetlenségében,
Senkit nem figyelmez keserűségében,
Siránkozik, jajgat sérelmességében,
El hunt nap fénnyének nagy sőtétségében.
[60.] Sem italt nem kiván, sem nem akar enni,
Készűl Dáriusnak annya szerént tenni,
Ki Nagy Sándor holta után élő lenni
Nem akart; ugy ez is vágy urához menni.
[61.] Azért tagjainak el fogy az ereje,
Győnge csontyainak ki szárod veleje,
És ha dictamus fű nem menne melleje,
Bizony életének el tőrne veszszeje.
{193}
[62.] De Ur Isten, a’ ki váltságunknak árrát
Szerzé, életűnknek is rendelte határát,
Addig annak fől nem szakaszthatni zárát,
Mig űdő nem hozza élet végső kárát.
[63.] Ennek is kőll várni annak telésére,
Mennyei egeknek el rendelésére,
Szép kis aszszonyoknak szárnya kelésére,
És ur fiainak fől nevelésére.
[64.] [82v]A’ kik lesznek attyok nyomát kővetői,
Mint poenix, porábul elevenéttői,
Hirének, nevének nagyra teréttői,
És ippen az magas égig terjesztői.
[65.] Mert már is erkőlcsben szép nevezetessek,
Virágzó korokkal nagy tekéntetessek,
Már egész hazánkban jól isméretessek,
Lesznek is ma holnap nagyra menetessek.
[66.] A’ hol meg mutattyák, minémő ágyékbul
Szármoztak, és ők sem kévannak árnyékbul
Dűcsös nevet venni, hanem ajándékbul,
Mellyet Minerva vagy Márs ád jó szándékbul.
[67.] Meg tér igy ezekben groffné kedvessége,
El oszlik, mind főlyhő, sok keserűsége,
És fől jőn napjának régi fényessége,
Ugy lesz siralmának s- Musámnak is vége.
[1] Utólag kiegészítve: Tótt István.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Első részéhez
| 1–4 | vö. Szigeti veszedelem, I, 1–2, 4–5. |
| 2, 3 | Holophernes estét – a bibliai történetet lásd Judit 2–15; Leander – Hero és Leander történetét az ókorban feldolgozta: Ovidius (Heroides, 17–18; valószínűleg ezt követhette Toth elveszett munkája), valamint a Kr. u. V. században görögül Muszaiosz |
| 4 | vö. Szigeti veszedelem, I, 3–4. |
| 5, 1 | hatodik Károl – VI. Károly (1711–1740) osztrák császár, III. Károly néven magyar király |
| 7 | vö. Szigeti veszedelem, V, 7. |
| 8, 2 | Bellerofon – Glaucus corinthusi király fia, a tűzokádó mitológiai szörny, a Chimaera megölője |
| 8, 3 | cseza – cséza (séza), könnyű, rugós lovaskocsi, homokfutó |
| 8, 4 | lectika – hordszék, gyaloghintó |
| 9, 1 | atlatsz – atlasz, finom selyemszövet |
| 9, 3 | trádor – aranyfonállal átszőtt szövetféle |
| 9, 4 | gránnatból – gránát, Granadából származó posztófajta |
| 11 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 14. |
| 11, 3 | kotczak – kócsag |
| 12, 1 | Darius – I. Dareiosz, az ókorban gazdagságáról híres perzsa uralkodó |
| 12, 2 | Asverus – Achasveros, perzsa uralkodó a bibliai Eszter könyvében (valójában azonos Xerxesszel) |
| 12, 3 | Scipio – Publius Cornelius Scipio Africanus (Kr. e. 235–183) római hadvezér, Hannibal legyőzője |
| 12, 4 | Annibál – Hannibal, pun hadvezér |
| 15, 3–4 | bavariai herczegh – Károly Albert bajor választófejedelem, 1742-től VII. Károly néven német császár (Bavaria: Bajorország, bavarus: bajor) |
| 17, 1 | Brandenburgus – brandenburgi, porosz |
| 17, 2 | két Sléziát – Felső- és Alsó-Sziléziát |
| 18 | Kevély szive… – II. Frigyes (1712–1786) porosz királyról van szó |
| 20 | vö. Szigeti veszedelem, V, 6–7. |
| 21 | vö. Szigeti veszedelem, II, 40–41. |
| 24 | A következőkben leírt események 1741. október 11-én zajlottak Pozsonyban |
| 30, 2 | Bavaria – Bajorország |
| 30, 3 | eggyezze – egyesítse |
| 34, 2 | másodszor – másodikként |
| 35, 4 | had főlhőt – vö. Szigeti veszedelem, I, 35, 2; VI, 103, 2. |
| 40, 4 | nyolczadik házi tőrvényteket – III. Károly 1715. évi VIII. tc.-ét, mely az alattvalók hadkötelezettségéről rendelkezik |
| 42 | vö. Szigeti veszedelem, V, 27. |
| 57, 1 | primas – gr. Esterházy Imre (1663–1745), esztergomi érsek |
| 60, 1 | palatinus – gr. Pálffy János (1664–1751), nádor (valójában csak az országgyűlés végén 1741. június 22-én választják meg) |
| 61, 1 | Eszterhás József – gr. Esterházy József (1682–1748) országbíró, horvát bán |
| 65, 1 | kurucz – a Thököly- és a Rákóczi-féle háborúkra gondol itt a szerző; a későbbiek során azonban kurucnak nevezi általában az osztrák-magyar sereg ellenségeit, tehát a poroszokat és a franciákat is (egyébként az örökösödési háborúkban igen sok egykori kuruc emigráns magyar harcolt Mária Terézia ellen); szorosabb értelemben Toth a könnyűlovas katonát nevezi kurucnak |
| 69 | vö. Szigeti veszedelem, XIV, 5, 1–2. |
| 69, 4 | pálláján – pályáján |
| 71, 3 | statusok – az országgyűlési küldöttek, rendek |
| 73 | vö. Szigeti veszedelem, V, 37 |
| 76, 1 | confirmálta – megerősítette |
| 76, 2 | portai szerént – az adókötelezettség megállapítása portánként történt |
| 76, 4 | adhortálta – buzdította |
| 78 | vö. Szigeti veszedelem, VI, 65. |
| 79, 2 | kővettye – Rosty István, Vas vármegyei alispán |
| 80, 3 | Szegedit – Szegedy Antal |
| 82, 1 | magistratus – a megyei tisztikar |
| 84, 3–4 | sok megy személyében… – a felkelésre köteles nemesek nagyobb része saját költségén helyettest állított ki maga helyett; a töredékportás nemesek megosztva viselték a költségeket |
| 85, 4 | Bellona – római hadiisten |
| 87 | vö. Kemény János emlékezete, II, 1, 18–19. |
| 88–92 | vö. Aeneis, I, 430–436. |
| 89, 2 | virág szikéből – tkp. a virág székéből, közepéből: a porzókból |
| 89, 4 | timporállyák – keverik, készítik |
| 90, 2 | portákat – portyákat, a portyázókat |
| 90, 4 | szokott praesentérrel – katonai ceremónia szerint, tisztelgéssel |
| 95, 1 | főcskendi – fürge (vö. fickándoz) |
| 96, 4 | eggyezett – egyenlő |
| 100, 1 | truppos ki állás – hadrendbe való felállás (trupp: csapat, szakasz) |
| 105, 2 | meg egyeznek – egyesülnek |
| 106, 4 | vitézeknek Márs rutát osztottak – a katonákat menetoszlopba rendelték; Marschroute = menetirány, menetlevél |
| 107 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 13, 1–2. |
| 110, 1 | Athos – ilyen nevű mitológiai hős nincs, talán szövegromlás Antaeus helyett, aki hatalmas testi erejű óriás volt, aki az idegeneket erővel birkózásra kényszerítette, végül (akárcsak Erixet) Hercules győzi le tizedik munkája során; Erix – a mitológiában testi erejéről híres szicíliai király, Hercules öli meg (lásd Aeneis, V, 392) |
| 114, 1 | stab-ház – parancsnokság |
| 115, 2 | Apelles – híres görög festő a Kr. e. IV. században, megfestette Nagy Sándor arcképét |
| 117, 2 | hakkal – halkal, halkan (vö. veszedelem, II, 32: „Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába, / Oly szépen egyeránt s halkal változtatja”) |
| 119, 1 | Bucefalus – Nagy Sándor híres lova |
| 120 | a templomtéren történt zendülés leírását vö. Szigeti veszedelem, IV, 30 („Az Szentegyház elöt gyalog puska ropog, / Az bástyán sok ágyu iszonyuan durog, / Füst kiáltás eggyüt magas égben forog, / Talán az égbenis hallyák ezt Angyalok.”) |
| 122, 1–2 | furiák … harpiák – bosszúálló mitológiai istennők (gör. erünniszek) |
| 122, 3 | Scillák – Scylla, hatfejű mitológiai szörnyeteg |
| 122, 4 | Cerberus – a görög mitológiában az Alvilág kapuját őrző háromfejű kutya |
| 123, 1 | Buziris – Busiris, mitikus egyiptomi király, aki emberáldozattal kívánta biztosítani országa jólétét |
| 123, 2 | Flegeton – alvilági tűzfolyó; Stix – az alvilág egyik folyója |
| 123, 3 | Sfinx – oroszlántestű, emberfejű mitológiai lény; nem illik az alvilági folyók logikai rendjébe, szövegromlás révén keveredhetett ide |
| 123, 4 | Lethe – folyó az alvilág határán, vize eltörli a megholtak árnyainak emlékezetét |
| 125, 3 | Pókát – Póka Gábor kapitányt |
| 127, 1 | válosza – választja |
| 127, 4 | Joseph Taliánnak – Talián József (1701–1762) kapitány |
| 129, 2 | porások – parazsak |
| 130, 3 | Sok kalapon réfni csákókat metczettek – a XVI. századtól a magyar katonák kétoldalt behasított karimájú süveget viseltek, ezt a kétoldalt lelógó leffentyűt nevezték csákónak; az insurgensek az osztrák hadseregben rendszeresített háromszögletű kalapot alakították át a magyar hagyományoknak megfelelően |
| 131, 3–4 | vö. Szigeti veszedelem, V, 41, 4; VI, 91. |
| 133, 1 | comendótúl – parancsnokságtól, katonai fegyelemtől |
| 133, 2 | onnya – (fenyítésre használt) ón puskavesszője |
| 135, 1 | Erdődj László – gr. Erdődy László |
| 148 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 82–83. |
[2] Ebből javítva: Iria.
[3] A szó utólag betoldva.
[4] A szó utólag betoldva
[5] Ebből javítva: Sopronyban.
[6] Az utolsó szótag utólag beszúrva.
[7] Ebből javítva: jól.
[8] A sor ebből javítva: Nemesi szabad vox ellen volt uj szokás.
[9] Ebből javítva: lódéttya.
[10] A kéziratban tévesen: János; vö. 111. strófa.
[11] Más kézzel utólag erre javítva: tőlgy.
[12] Ebből javítva: Stinxnek.
[13] Ebből javítva: Talliánt.
[14] Ebből javítva: terhelnek.
[15] Ebből javítva: Sokaknak.
[16] A sorok végén mindenhol -nek-ből javítva.
[17] Kivakart sor fölé írva a szerző kezével. Pauler: Õk ezt óhajtották és kivánták régen.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Második részéhez
| 1–6 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 1–4. |
| 5, 1 | Kloris – Chloris, a tavaszt megszemélyesítő görög istenasszony, a Hórák egyike |
| 5, 2 | Megaera – a három alvilági furia egyike; Flora – a virágok római istennője, azonosították Chlorisszal |
| 8, 4 | Az order … másoltatik – megváltozik a parancs |
| 13, 2 | Battyánival – Batthyány Lajos (1696–1765), ekkor kancellár, Vas megyei főispán, 1751-től nádor |
| 17, 2 | compániára – századra |
| 18, 3 | Hegy faluból – Hegyfalu, község Vasmegyében (Szombathelytől északkeletre) |
| 19, 2 | Horpácsra – Sopronhorpács, község Sopron megyében, Völcsej tőszomszédságában |
| 20, 1 | kolonában – menetoszlopban |
| 21, 2 | ház héjára – a tetőre |
| 23, 3 | Kapitány Szécsenyi kedves élte párja – Széchényi Antalné Barkóczy Zsuzsanna, Cziráky József feleségének huga, a Zsuzsanna-epillionok majdani címzettje |
| 28 | vö. Szigeti veszedelem, XII, 50, 3–4 („Duplázzák chokokat egymás száia-körül, / Venus triumfusán kedues szüvök örül.”) |
| 32, 1–3 | Penelope igy sirt – ez a témája Ovidius első heroidájának; a verses levél Gyöngyösinek tulajdonított magyar fordítása (Penelope Ulissesnek) megvolt a Széchényiek családi könyvtárában (OSZK Fol. Hung. 128) |
| 32, 4 | Andromache – a trójai Hector felesége |
| 34, 1 | Pompejus … Cornelia – Cn. Pompeius Magnus és felesége, Cornelia Metella |
| 35, 4 | kaukler – kókler, bűvész, komédiás |
| 38, 1 | Generál Dráskovics – Draskovich Ádám tábornok (Széchényi Antal bátyjának, Lászlónak az apósa); két iffju Szécsenyi – valószínűleg Széchényi Antal két öccse: Széchényi Ignác (1712–1777) és Széchényi II. Zsigmond (1720–1769); ez utóbbi 1747-ben feleségül veszi Cziráky József Mária nevű lányát |
| 40, 4 | miops – rövidlátó |
| 41, 1 | perspectivát – látcsövet |
| 41, 3 | Kis Martonba – az egykor Sopron megyei Kismarton (Eisenstadt, Ausztria) az Esterházy hercegek birtokainak központja |
| 44, 2 | Esztraigba – Ausztriába (Österreich) |
| 47, 2 | Török háborúnak – az 1738–39-es délvidéki háborúról van szó |
| 47, 4 | eggyik rokkonátul – Valószínűleg Zichy Károly († 1741. jún. 14.). Czirákyné sógornője, Zichy Júlia révén volt rokona a családnak. |
| 48, 2 | alcion madár – Alcyone, tesszaliai királylány; férje, Ceyx trachisi király a clarosi orákulumhoz menet vízbe fulladt egy hajótörés következtében, holtestét a tenger a trachisi partra vetette, s felesége megtalálván, bánatában ő is a tengerbe ölte magát, bánatán meghatódva Zeusz mindkettőjüket jégmadárrá változtatta (lásd Ovidius, Metamorphoses, XI, 410–748); a kéziratban eredetileg szereplő „achion” minden bizonnyal szövegromlás) |
| 49 | anticipatio |
| 51, 2 | Prinyi Eőrsebet – talán Berényi Erzsébet, később Esterházy Ádámné; a Tolna megyei gróf Berényi család szegről-végről rokonságban állt a Széchényiekkel is |
| 52, 1 | Hyadesek – Hyasok, nimfák, akik bátyjuk, Hyas halála miatti bánatukban csillagokká változtak a Bika csillagképben (a latinos Hyades alak többes szám) |
| 52, 2 | Pleiadesek – Atlas és Pleione hét leánya, akik Orion elől menekülve csillagokká váltak (Pleiádok = Fiastyúk csillagkép; a latin Pleiades alak többes szám) |
| 55 | a rímbokor történetéhez lásd IMRE, 1984 |
| 58, 4 | sagumját – katonaköpenyét |
| 66, 4 | Oberlak – Oberlaa, ma Bécs része a X. kerületben |
| 68 | vö. Szigeti veszedelem, III, 116. |
[18] A kéziratban: Mene.
[19] A kéziratban: achion [!].
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
| 1 | Szigeti veszedelem, II, 19. |
| 2, 3 | obester – ezredes (ném. Oberst) |
| 3–35 | a seregszámlát vö. Szigeti veszedelem, V, 39–63. |
| 3, 2 | adjutánttya – adjutánsa, segédtisztje (Kecskés két levelét lásd a Függelékben) |
| 4, 3 | standár – vezényszó |
| 10, 1 | sézán, lektikán – lásd I, 8 |
| 13, 2 | Eszterhás herczeg – Esterházy Pál Antal (1711–1762) |
| 13, 3 | Baronyai János – Baranyay János huszártábornok; Festetics Joseff – Festetich József (1694–1779), tábornok, 1749-ben grófi címet nyer |
| 13, 4 | Dráskovics Leopold – Draskovich Lipót (1712–?) |
| 16, 1–2 | S- mint szarvasok… – a szöveg a 42. zsoltár kezdetét idézi |
| 17, 4 | abrosz fa – árboc; ez a hangátvetéses alak máshol is előfordul, kialakulásában szerepet játszhat a népetimológia is: abrosz-fa |
| 19 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 14; a seregszemle forrása: Szigeti veszedelem, IV. 14–28 |
| 21, 1 | énte – inte, intette |
| 23, 3 | Léptet fakó lován – érdekes egyezés a Walesi bárdokkal; Arany nem ismerhette a Cziráky-eposzt, de felvetődik egy közös forrás vagy egy esetleges közvetítő szöveg létezésének lehetősége |
| 26, 4 | Dansovits – Dansovits Mihály hadnagy |
| 32, 2 | Vidos Joseff – koltai Vidos József (1704–1792) |
| 32, 4 | Bunta – bonta, ’két színnel tarka (ló)’ |
| 33, 3 | Armbruster – Armpruster Mihály (a család 1848-ban „Puzdor”-ra változtatta a nevét); a seregszámla mérlege: 324 fő, a tisztek nélkül |
| 37, 2 | Gerisdorf – Gerasdorf bei Wien, falu a mai Bécs északkeleti határán |
| 37, 3 | Hogran – Kagran, ma Bécshez tartozik (XXII. ker.); Aipelt (a Függelék 2. levelében Eijrltau) – Eipeld (Bécs, XXII. ker.) |
| 38–43 | a „futó hírrről” szóló rész mintája: Kemény János emlékezete, II. 1, 11–16. |
| 39, 1 | Ceres – a gabona és a földművelés római istennője |
| 40, 3 | Pommona – a gyümölcsök és a fák római istenasszonya |
| 41, 33 | flammait – lángjait |
| 43, 1 | Pales – a pásztorok római istene (egyes helyeken istennője) |
| 43, 2 | Titirus – emblematikus pásztornév az eklogaköltészet hagyományában (vö. Zrínyi, Fantasia poetica) |
| 50, 3 | ordel – order, parancs; Stukora – Stockerau, város Bécstől északra (Ausztria) |
| 51, 1 | Olbei Antal – Eölbey Antal, zászlótartó |
| 53, 1 | Paravart – Pirawarth (Ausztria) |
| 53, 2 | Hittendorf – Hüttendorf, ma Bécs része |
| 53, 4 | baktra – wachtra, az őrségre |
| 54, 3 | patral – patrol, járőr |
| 54, 4 | Kész litel – készenlét |
| 56, 2 | Miszlipok – Mistelbach am der Zayn (Ausztria) |
| 59, 1 | Szimhérten – Siebenhirten, falu Mistelbach mellett (Ausztria) |
| 60, 4 | Stácz – Staatz (Ausztria) |
| 61, 2 | Lábba – Laa am der Thaya-ba (Ausztria) |
| 62, 1 | Herisdorf – Gerisdorf (Ausztria) |
| 63, 3 | Kaunersdorf – valószínűleg Gaunersdorf (Pirawarth mellett); bagasiával – málhával |
| 64, 2 | Wilhelmstorf – Wilfersdorf (Ausztria) |
| 66, 2 | Rabensburg – város a Tálya jobb partján (Ausztria) |
| 66, 4 | Polisdorf – Poysdorf (Ausztria) |
| 68, 3 | ez regementbol volna – a reguláris katonaság sorából való; tehát hivatásos tiszt és nem insurgens |
| 69, 1 | tanácsollyák – bíztatják |
| 69, 3 | kőteles katonák – sorállományú katonák (nem insurgensek) |
| 70, 1 | tuszten – tüstént (?) |
| 72, 4 | Comandót – lásd I, 133, 1 |
| 73, 4 | Niklisburg – Nicolsburg, Mikulov (Csehország) |
| 74, 2 | Feldsberg – Valtice (Csehország) |
| 74, 3 | Polstraf – Poštorná (Csehország) |
| 75, 2 | praesentálnak – tisztelegnek |
| 76, 2 | kaprál – káplár |
| 77, 2 | aristomban – fogdában |
| 83, 4 | tűndérség – megbízhatatlanság, fegyelmezetlenség |
| 87, 3 | Tules – Thule, legendás Északi-tengeri sziget; „ultima Tule”: a világ végén |
| 87, 4 | Indus garamanták – az ismert világ határain túl (valójában a líbiai sivatagban) élő ókori nép (vö. Szigeti veszedelem, XIV, 87. és Aeneis, VI, 794.) |
| 92, 1 | László Marosi – Vas megyében nem ismerestes Marosi család, van viszont László familia, akik a „magasi” előnevet viselték, valószínűleg tehát így kellene javítani ezt a helyet: „Ikervárrul edgyik volt László, magosi” |
| 95, 2 | Eszterhás herczeg s- Miklósné – hg. Esterházy Pál Antal (1711–1762) tábornagy, Sopron megyei örökös főispán és gr. Esterházy Miklósné, Elisabeth Weissenwolf |
[20] A 3. és 4. sor helyes sorrendje számozással jelölve.
[21] Az ie fölött a kiejtésbeli összevonásra figyelmeztető jel: ˆ.
[22] Ebből javítva: sűrűséggel.
[23] A kéziratban: hangyálnak [!].
[24] Ebből javítva: elejben.
[25] A név eleje törölve, majd a szerző kezével javítva.
[26] A kapitány neve helyesen: Antal (először: I, 109, 2); az elírást a rím váltotta ki.
[27] A kéziratban: Sibrite [?] – Pauler alapján javítottunk.
[28] Ebből javítva: kivel.
[29] A sor eredetileg kimaradt a másolásból. A másoló utólag a lapszélre írta (feleslegesen) a következő két sorral együtt.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
| 3, 1 | Szent Gergely napja: március 12. |
| 3, 2 | babuta – búbosbanka (vö. Zrínyi, Fantasia poetica, 4) |
| 3, 4 | küllő – valószínűleg feketerigó (a TESz ismeri még a ’gyurgyalag’ és a ’harkály’ jelentést is) |
| 4, 1 | Triptolenus – eleuziszi királyfi, a földművelés mitikus feltalálója |
| 7, 4 | Miklós Eszterházy – gr. Esterházy III. Miklós (1714–1790) ezredes, később herceg |
| 8, 4 | Aristaeus – Apollo és Cyrene fia, a földművelés és az állattenyésztés (így a méhészet) istene |
| 10, 1 | kolonával – menetoszloppal |
| 11–36 | Itten győnyőrkődtűnk a’ sok picturákban – a feldsbergi vár látnivalóinak leírásakor Toth Homérosztól eredő epikus hagyományt követ; vö. Iliász (Akhilleusz pajzsának leírása), Aeneis, VI, 14–33 (a cumaei Apollo-templom kapuja), Tasso, Gerusalemme liberata, XVI, 2–8 (Armida palotájának kapuja) |
| 12, 2 | Cerberus – az alvilág bejáratát őrző mitológiai háromfejű kutya |
| 13, 2 | syren – leányfejű, madártestű mitológiai lény (néha összetévesztik a haltestű najádokkal) |
| 15, 3 | satyrák – szatírok |
| 16, 1 | Triton – halfarkú víziistenség, Neptunus fia |
| 16, 4 | Messapus – Neptunus fia, eturiai király, híres lovas volt (lásd Vergilius, Aeneis, VII, 691) |
| 18, 1 | Akteon – Actaeon, egy vadászat során megleste a fürdőző Dianát, aki ezért szarvassá változtatta; saját kutyái tépték szét (lásd Ovidius, Metamorphoses, III, 138–252) |
| 20, 1 | Arakni – Arachne, Pallas Athenét legyőzte szövésben, ezért az istennő pókká változtatta (lásd Ovidius, Metamorphoses, VI, 1–145) |
| 20, 3 | Mársiás – Marsyas, phrygiai szatír, fuvolaversenyre hívja ki Apollót, aki legyőzi, és elevenen lenyúzza bőrét (lásd Ovidius, Metamorphoses, VI, 382–411) |
| 21, 2 | Porus – indiai király, Nagy Sándor ellenfele |
| 22, 1 | Meleager … Atalanta – görög mitológiai szerelmespár (lásd Ovidius, Metamorphoses, X, 560–739) |
| 23, 1 | Adonis – Venus istenasszony szerelmese, vadkan ölte meg (lásd Ovidius, Metamorphoses, X, 519–559) |
| 25, 1 | Romulus – Róma legendás alapítója; a szabin nők elrablásának jelenetét ábrázolta a kép (azért komédia, mert vidám – házasság – a vége) |
| 25, 2 | deliákat – daliákat, legényeket |
| 26, 4 | jeles szent ház – a várkápolna |
| 30, 2 | Goliát rontója – Dávid király |
| 32, 1–2 | vö. a Vince-napi időjáráshoz fűződő népi mondással: „Ha fénylik a Vince, teli lesz a pince.” |
| 34, 4 | Lundburg – Luntenburg, Břeclav (Csehország); a hidak a Tályán vezetnek át |
| 36, 3 | Enceladus – lázadó titán, Jupiter az Aetna alá temette |
| 36, 4 | Kakus – Cacus, hírhedt mitológiai rabló, Hercules végzett vele |
| 41, 3 | czirkálni – kikémlelni |
| 43, 1 | Brin (Briny) – Brünn, Brno (Csehország) |
| 43, 2 | Mercurius – a megszemélyesített hír |
| 43, 4 | Diviki – Divéki |
| 46, 4 | kornet – kornétás, azaz zászlótartó |
| 49, 1 | sajtos hollóknak – utalás Aiszóposz közismert meséjére |
| 50, 2 | brandenburgra – Poroszországba (itt húzódik Szilézia és Poroszország határa) |
| 50, 4 | Porlitz – Pohrlitz, Pohořelice (Csehország) |
| 51, 4 | magazinért – (katonai) ellátmányért |
| 52 | A versszak forrása a Syrena-kötet előszavának végén található latin distichon: „In galea Martis nidum fecere columbae, / Apparet Marti quamsit amica Venus.” E végső soron Petroniusra visszavezethető toposz hazai történetéről lásd Tolnai Vilmos, 1903; Kovács Sándor Iván, 1985, 310–311; Ács Pál, 1999. |
| 54, 1 | Vulcanus társát… – Venust (lásd Ovidius, Metamorphoses, IV, 167–189) |
| 56, 2 | fontyával – mérlegével |
| 57,1 | Scipio … Camillus – Publius Cornelius Scipio és Marcus Furius Camillus, római patriciusok, híres hadvezérek és államférfiak |
| 57, 2 | Livius – Titus Livius (Kr. e. 59– Kr. u. 17), római történetíró |
| 58, 3 | Eugeniusunk – Savoyai Jenő (1663–1736), a törökellenes felszabadító háborúk hadvezére |
| 62, 3 | Persepolis – az ókori perzsa királyok székvárosa |
| 63, 2 | A’ jó hadi ember Venus nélkűl legyen – vö. Szigeti veszedelem, II, 24, 1: „Az ió had viselö bor nélkül el légyen” |
| 64, 3 | Sterkevitz – Sever Husovice (Csehország) |
| 65, 1 | sax – szász, a szász választó ekkor III. Ágost |
| 65, 4 | Austericz – Austerlitz, Slavkov u Brna (Csehország) |
| 68, 1 | Vissau – Wischau, Viškov (Csehország) |
| 72, 1 | daragonyost – (osztrák) puskás katonát |
| 72, 4 | hátoltak – hátráltak |
| 79, 1 | barát – Tóth Innocentius ferences szerzetes, Cziráky József udvari káplánja (két levelét lásd a Függelékben) |
| 84, 2 | Vissaban – Wischauba |
| 85, 3 | utolsó szaladott – utolsóként futott el |
[30] A szerző kezével ebből javítva: fascinát.
[31] Ebből javítva: lovak; Paulernél: soknak.
[32] Ebből javítva: hagját.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Ötödik részéhez
| 2, 4 | rajtár – Reuter, lovas |
| 5, 4 | Vulcanusnak áldozta – felégette |
| 6, 1 | Prosznitz – Prosnitz, Prostějov (Csehország) |
| 6, 2 | Olmitz – Olmütz, Olomuc (Csehország) |
| 16, 2 | paluhoz – pallóhoz |
| 17, 3 | bőrtzös – bérces, meredek |
| 21, 2 | Steremberg – Sternberg, Šternberk (Csehország) |
| 21, 3 | gőből – hízott szarvasmarha |
| 21, 4 | Dovers – Toverz, Toverž (Csehország) |
| 23, 1 | sikeres – sikéres, ragadós |
| 27, 1 | Beleznaj – Beleznay János (1673–1754) kuruc ezredes, majd császári tábornok |
| 28, 4 | Luzics – Luschitz, Lužice (Csehország) |
| 29, 1 | Irust – átv. koldust; Irus ithakai koldus az Odüsszeiában |
| 31, 3 | pőrűl – pöröl, tiltakozik |
| 31, 4 | hodstatba – a külső városba (hochstadt) |
| 33, 1 | Ber – Bärn, Moravský Beroun (Csehország) |
| 35, 4 | Nájstadt – Mährisch Neustadt, Uničov (Csehország) |
| 39, 4 | Triban – Tribau, Moravská Třebova (Csehország) |
| 46, 1 | profont – hadiélelem, katonakenyér |
| 46, 3 | Faeton – Phaeton, Heliosz napisten fia (lásd Ovidius, Metamorphoses, II, 1–332) |
| 47, 3 | kopoztunk – koplaltunk (vö. éhkoppot nyel) |
| 49, 3 | Rattelhit –Rotolhutten, Rervena Lhota; Polai – Polein, Palonín (Csehország) |
| 52, 2 | Rajkéna – Reichenau, Rychnov (Csehország) |
| 60, 2 | hévesre – meleg éghajlatra |
| 61, 4 | Glatz (Glotz) – Kłodzko (Lengyelország) |
| 62, 4 | Landskron – Lanškroun (Csehország) |
| 63, 3 | pandurság – kegyetlenségükről és fegyelmezetlenségükről hírhedt horvát gyalogos katonák |
| 64, 1 | Váis Vasser – Weis Wasser, Biala Woda (Lengyelország) |
| 64, 2 | Eberstorff – Ebersdorf (Lengyelország) |
| 64, 4 | Habesvar (Halberver, Habesver) – Habelschwerdt, Bystrica Kłodzka (Lengyelország) |
[33] Egy későbbi kéz áthúzta a sort, és ezt írta fölé: Fegyveressen voltak a sok szép sátorban.
[34] A kéziratban: mihent[!].
[35] Ebből javítva: bocsáttyák.
[36] Ebből javítva: népek.
[37] Ebből javítva: csapatban.
[38] A kéziratban: Samú [!].
[39] Paulernél: Seitendorfra.
[40] Paulernél: Stadlau.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Hatodik részéhez
| 6, 1 | kim – kém |
| 10, 2 | Siersdorff – Seibersdorf, Wantierzyce (Lengyelország) |
| 15, 2 | secundálta – segítette (vö. szekundáns tiszt) |
| 17 | vö. Szigeti veszedelem, X, 88. |
| 20, 2 | commendás urokar – parancsnokukat |
| 20, 3 | conceptusokat – terveket |
| 21, 1 | Groffen Ort – Grafen Ort (Csehország) |
| 21, 2 | Braunna (Branan, Brona, Bronau) – Braunau, Broumov (Csehország) |
| 22, 3 | Vallisburt (Valis furt) – Wünschelburg, Wlodovice (Lengyelország) |
| 24, 1 | Politz – Police nad Metuji (Csehország) |
| 29 | De Isten angyala… – vö. Szigeti veszedelem, III, 83. |
| 34, 4 | Jupiter leányára – Minervára |
| 36, 2 | Négy folót… – a magyar címert (utalás a címer négy ezüst sávjára) |
| 37, 3 | Csaszlao – Czaslau, Čáslav (Csehország), az ütközet 1742. május 17-én volt |
| 38, 3 | peánokat – hálaénekeket (paean = Apollót dicsőítő himnusz, diadalmi ének) |
| 39, 1 | sas – porosz (a sasos német birodalmi címer után) |
| 41, 3 | versenyeg és zsarul – verseng és zsarol |
| 45, 3 | pástra – pázsitra, rétre |
| 49, 4 | Nitzki – Niczky Ádám főstrázsamester (őrnagy) |
| 51, 2 | látczatos – látható |
| 61, 3 | Lajto Mislein – Leutomisch, Litomyšl (Csehország) |
| 68, 1 | Hohemant – Hohe Mauth, Vysoke Míto (Csehország) |
| 68, 2 | Troppau – Opava (Csehország) |
| 69, 1 | Grulik – Grulich, Gabel (Csehország); Mittenwalde – Mittelwald, Miedzylesie (Lengyelország) |
| 72, 1 | Liktenvald – Lichtenwald (Lengyelország) |
| 72, 2 | Ullersdorf – Ołdrzychowice (Lengyelország) |
| 72, 4 | Ferláren Vásov – Verlohren Wasser (Lengyelország) |
| 77, 2 | monérral – udvariasan (vö. manier); a szakasz értelme homályos |
| 79, 1 | Lautzendorf – Glasendorf (falu Glatz és Habelschwerdt között, Csehország) |
| 83, 2 | Fejjeken … medvék – azaz medvebőr kucsmák |
| 84, 2 | szives – bátor |
| 85, 1 | villamos – villámos, villámló |
| 85, 2 | tartózkodván – megtorpanva |
| 96, 1 | Aresdorf (Aersdorff) – Eisersdorf (Glatztól D-K-re 1,5 km, Lengyelország) |
| 102 | vö. Szigeti veszedelem, IX, 73. |
[41] A sor utólag beszúrva, a lapszélen keresztben.
[42] Ebből javítva: uttazáshoz.
[43] Ebből javítva: de Magyar.
[44] A szó utólag beszúrva.
[45] Ebből javítva: kőzűlűnk.
[46] Ebből javítva: tűzzel.
[47] A kéziratban: személyt [!].
[48] A kéziratban: Karo [!].
[49] Ebből javítva: nevetkeznek.
[50] Ebből javítva: el fárodnak.
[51] Ebből javítva: másik.
[52] Kivakart szövegrész fölé írva a szerző kezével. Paulernél: Kereskényi Antal.
[53] Ebből javítva: néki tőbb itten nem adódott; Paulernél: a játéknak oly igen adózott.
[54] Ebből javítva: virággal.
[55] Az utolsó két strófa helyes sorrendjét számozás jelzi.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Hetedik részéhez
| 1–4 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 39–40. |
| 5, 1 | Innocentius – lásd VI, 79, 1 |
| 12, 3 | Melly futó – mellfojtó |
| 16–71 | A haditanács leírását vö. Szigeti veszedelem, XIII, 37–80; Császár Elemér szerint a részlet mintája a Thököly haditanácsa címen ismert vers (A kuruc küzdelmek költészete, 60. sz.) |
| 18, 2 | Kőzők – közkatonák |
| 26 | Horváth András érvelését vö. Mehmet és Szkanderbég epizódjával a Szigeti veszedelem III. énekének elején, különösen: III, 25. |
| 31–32 | vö. Szigeti veszedelem, III, 39. |
| 40, 2 | Frankenstein – Ząbkowice Śląskie (Lengyelország) |
| 47, 2 | olly képtelen féltek – vö. Szigeti veszedelem, XI, 89, 2 („Szaladnak elötte igen képtelenül”) |
| 49, 4 | practikát – cselt |
| 53, 3 | Fabulás monstrumja – közszájon forgó torzszülöttje |
| 57, 3 | laurus – babér(koszorú) |
| 71 | Haraggal, lágyon is sok ösztönt okozott – vö Szigeti veszedelem, VI, 39 („okossan nékünk meg beszéléd, / Lágyon, s-haraggalis Urad követségét”) |
| 75, 1–2 | vö. Idillium, 9 („Nem chuda mert kü, vagy mert Alabastrumnál / Keménnyeb tély jégnél es Porfirusnál”) |
| 75, 1 | alabastrum – valójában nem keménységéről, hanem csillogó fehér színéről ismert gipszféle, melyből illatszertartó edényeket készítettek; jelenthet márványt is |
| 75, 2 | porfirius– márvány |
| 87, 3 | Színes – színlelt |
[56] A kéziratban: Némelly mint ellenségre (dittográfia a 4. sor hatására).
[57] Paulernél: Szentűl vélte, Prussus hogy volt a’ nyomdokán.
[58] Ebből javítva: láttyák.
[59] Ebből javítva: űtő romlásnak fegyvere.
[60] Utólag beszúrva.
[61] A kéziratban: is fog (Pauler alapján javítva).
[62] Ebből javítva: szép.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Nyolcadik részéhez
| 4, 1 | Boreas – északi szél; Affricus – déli szél |
| 4, 2 | Aquilo – északkeleti szél; Notus – (esőt hozó) déli szél |
| 4, 3 | Eolus – Aeolus, a szelek királya |
| 4, 4 | Zephyrus – lágy, nyugati szél |
| 6, 1 | gondos – gondterhelt |
| 6, 4 | iszolgással – félelemmel |
| 11, 4 | monstrummá – torzszülötté |
| 12 | Vö.: „ha csak kutyát hallott is Vidos ur ugatni, mingyárt rettegve másoknak ezt mondta: nó ot járnak már a’ prussusok, elejbénk akarnak kerülni” (Függelék, 7. levél) |
| 14, 4 | vejensek – Veii-beliek (Veii etruszk város lakói 406–396 között háborúztak Rómával) |
| 15, 2 | frigesek huzattak – frígek huzatták (phryges tsz.) |
| 15, 3 | langalot akartak vitetni foklában – lángoló fáklyákat akartak hozatni (hogy áldozatul felgyújtsák a falovat) |
| 16, 1 | fészünkhez – félszünkhöz, félelmünkhöz |
| 18, 3 | Fut, fárod elméje törődik magában – vö Szigeti veszedelem, IV, 1, 1 („Fut, fárad az ember és kap ez vilagon”) |
| 18, 4 | Morphaeus – a megszemélyesített álom, az álom istene a görög mitológiában |
| 31, 2 | Atlás – Atlas, az eget vállán hordozó óriás |
| 32, 3 | Maktyát – makkját, értsd: töltényét |
| 34, 3 | durált – edzett |
| 54, 2 | Valfelstal – Wilhelmstahl (Lengyelország) |
| 57, 2 | tamporán – tomporán |
| 62, 1 | borostyán – babérkoszorú, a győzelem szimbóluma |
| 64, 1 | hatalmazó terepedisiért – növekvő kiterjedéséért |
[63] A 3. sor eredetileg: De még is állástul el nem szaladának; ez áthúzva, helyette a 4. sor a lapszélen beszúrva.
[64] Ebből javítva: kőrűl.
[65] A szó utólag beszúrva.
[66] Ebből javítva: rándulnak.
[67] A 3. és 4. sor helyes sorrendje számozással jelölve.
[68] Ebből javítva: felé.
[jegyzetek] Jegyzetek Diarium Kilencedik részéhez
| 7, 4 | két interessével – kétszeres haszonnal |
| 19, 3 | Horizon – a mitológia ilyen istent valójában nem ismer, Toth itt Phoebusra, a napistenre gondol |
| 20, 4 | Allodva – állódva, meg-megállva (?) |
| 26–32 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 81–83. |
| 28, 1 | lieutenant – hadnagy |
| 28, 2 | szkora – ’gyorsan’ (szlovák) |
| 31, 3 | daragon – könnyű tűzfegyver |
| 33–39 | a hajnal leírását vö. Szigeti veszedelem, VIII, 1–4. |
| 44, 4 | timporált – kevert |
| 45, 4 | hibált szerencse – nem kedvezett a szerencse |
| 46 | A valószínűleg romlott strófa értelme a következő lehet: A gróf seregéből lemaradva Ullersdorfban maradt egy kapitány, hogy bizonyos vizsgálatokat lefolytasson. Azonban a polgárok közül valaki elhitette vele, hogy egy kém hírül vitte Glatz várába a poroszoknak, hogy csupán húsz osztrák tartózkodik a városban. |
| 57, 4 | Köll tőlűnk… – nekünk kell eltartani a váratlanul megjelenő seregeket |
| 58, 4 | praebendát akarnak kiszabni – (bor) szolgáltatására akarnak kötelezni |
| 60, 1 | portákat – portyákat, portyázó csapatokat |
| 64, 2 | buger – A TESz szerint ’megvetésre méltó személy’; ebben a jelentésben a szó egyszeri előfordulású, hapax |
| 65, 2 | mindenhá magát felestette – mindenhova beférkőzött, mindenhol jelen van (a szótárakban nem található felestette ige talán a felesleg szóval áll kapcsolatban) |
| 77, 1 | Barókával – parókával |
| 81 | vö Szigeti veszedelem, VII, 76. |
| 83, 2 | az inverziós sor értelme: melyeket (a spion) a király táboráról hozott (?) |
| 87, 4 | átolkodva – vonakodva, akadályoztatva |
| 88, 2 | postra – posztra, állomáshelyre |
| 89, 4 | telekes bocskor – szíjfűzős bocskor |
| 93, 3 | király, királyné… – Mária Terézia magyar királynő és II. (Nagy) Frigyes porosz király megbízottai 1742. június 11-én írták alá a békeszerződést Boroszlóban (Wrocław, Lengyelország) |
| 94, 1 | ordernek … mássát – a parancs másolatát |
[69] Ebből javítva: pedig.
[70] Ebből javítva: fele.
[71] A kéziratban: két [!].
[72] Ebből javítva: mint.
[73] Ebből javítva: A’ jelen lévőknek.
[74] Ebből javítva: állott.
[75] Ebből javítva: tartátok.
[76] Ebből javítva: segéttesse.
[77] Ebből javítva: marad.
[78] Ebből javítva: Braunára.
[79] Ebből javítva: trombitálást.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez
| 3, 2 | nemzések csigája – nemzetük kára, veszélye |
| 5, 3–4 | Prussusé lesz… – Poroszországé lesz a glatzi kerület és alsó és felső Szilézia nagyobb része (lásd V, 61, 4) |
| 6, 1 | Bavaria szállott… – Bajorországot visszakapja VII. Károly német császár, a korábbi bajor választófejedelem (1742. február 12-én az oszták–magyar csapatok megszállták Münchent) |
| 6, 3 | Saxnak – A szász választófejedelemnek |
| 7, 1 | két Esztráig – Alsó- és Felső-Ausztria |
| 14, 3 | archiumját – archivumát, levéltárát |
| 27, 1 | Falaris – Phalaris, kegyetlen sziciliai tyranus, aki áldozatait izzó ércbika belsejében sütötte halálra |
| 27, 3 | Procust, Scyron – gonosz mitológiai rablók, mindkettővel Theseus végez; Mezentius – Caere kegyetlen királya, Aeneas öli meg |
| 35, 4 | modullam fől magamat piperésen – divatos öltözékben, piperével járjak (vö. módos, módi) |
| 42, 2 | szellős palotával – akasztófával |
| 42, 4 | currensek – futárok |
| 45, 4 | dragonyuktul – (könnyű) puskájuktól |
| 49 | Czirákyné baljós álmát vö. Aeneis, II, 270–279 (Aeneas álmában megjelenik a halott Hector); vö. még Szigeti veszedelem, IX, 85–89 (az alvó Deli Vidnek megjelenik Radivoj árnya) |
| 50, 3 | De baltul irtozom… – a baljós előjelek miatt szerencsétlenségtől félek |
| 56, 2 | üdőtlenűl – idő előtt, korán |
| 59 | vö. Cziráky József leveleivel a Függelékben |
| 64, 1 | Cyrus – az ókori perzsa birodalom megalapítója, uralk. 559–529 |
| 80, 4 | vak holdjának ujja – elsötétült holdjának új fénye |
| 84, 4 | cupressus – ciprus, a győzelmet jelképező laurussal, babérral ellentétben a gyászt jelképező növény |
| 89, 1 | fenyetségben – fenyegetéssel |
| 91, 2 | Czirce – Circe, Helios napisten leánya, varázslónő, aki disznóvá változtatta Odüszszeusz társait |
| 93, 3 | Priamus – trójai király, Hector és Paris atyja |
| 94 | vö. Arianna sírása, 15. |
[80] Ebből javítva: éntette.
[81] Ebből javítva: okoznak.
[82] Ebből javítva: országban.
[83] Ebből javítva: enged.
[84] A kéziratban: lakososoknak[!]
[85] Ebből javítva: Glatzhoz.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
| 1–7 | vö. Szigeti veszedelem, IV, 1–7. |
| 3, 3 | balsam ösztönéért – a balzsam megszerzésének vágyából |
| 3, 4 | Pachtolus – lydiai folyó, mely aranyban gazdag fövenyéről volt híres az ókorban |
| 4, 1 | Darius – gazdagságáról híres ókori perzsa uralkodó |
| 4, 3 | Midás – Phrygia királya, a mítosz szerint minden arannyá változott, amihez hozzáért |
| 5, 1–2 | Croesus – Lydia királya, Kr. e. 546-ban Cyrus megdöntötte birodalmát |
| 9, 2 | Sefftemberg – Žamberk (Csehország) |
| 12, 1 | Szluha – br. (1743-tól gróf) Szluha György |
| 13, 3 | allétván – alítván, vélvén |
| 18, 4 | Krudűn – Chrudim (Csehország) |
| 20, 1 | Parduvitz – Pardubice (Csehország) |
| 22, 3 | Cseh Brod – Český Brod (Csehország) |
| 23, 3 | kelőkre – átkelőkre, hágókra |
| 23, 4 | kémző lesek – kémlelő járőrök |
| 24, 1 | Petrovitz – Petrovice, városka Prága határában |
| 24, 3 | Proszig (proszik) – Prosek, ma Prága egyik É-K-i kerülete |
| 27, 2 | Károlyi – gr. Károlyi Ferenc (1705–1758) |
| 28, 3 | kész farkas kaszára – A kifejezés ma már ismeretlen történetből ered. „…a' Fabula mongya a' bárányrul, melly a' szükséges óltalmon kiadot, és a' farkas hüségére bizván magát, kaszája alá került" (Faludi Ferenc); „Kerülök egyik nap, éltemben maholnap farkas kaszájára (Koháry István); „Mohácsnál a nemesség színe farkas kaszára vetteték" (Pázmány Péter). Az adatokat S. Sárdi Margitnak köszönöm. |
| 30, 2 | slappan (slappany) – orvlövész |
| 30, 4 | Forgács – gr. Forgách Ignác (1702–1772) ezredes, később tábornok |
| 33, 4 | Helenák, Czipidek, Thisbék, Atalanták – szépségükről híres antik mitológiai nőalakok |
| 34, 2 | Aganéppének – Aganippe, a Helicon forrás nimfája |
| 34, 4 | Aomia kút – Aonia fons, a Helikon forrása |
| 37, 3–4 | Helénával Argirus – utalás az Árgirus széphistória szerelmespárjára (Tündér Ilona azonban egyik változatban sem Heléna); Gergei Albert műve a XVIII. század első évtizedeiben több kiadásban is napvilágot látott |
| 37, 4 | Endimio az Lunával – Endymion, Jupiter fia, a holdistennő (Luna vagyis Diánna) kedvese |
| 47, 1 | Zicska hegy – domb Prága Žižkov kerületében |
| 50, 3 | Libin – Libeń, ma Prága egyik kerülete |
| 59, 1 | kazarma – kaszárnya (?) |
| 60, 1 | obest lieutamant – főhadnagy (helyesen: Oberleutnant) |
| 60, 4 | mansur – monseiur, francia |
[86] Ebből javítva: Pachtolust fogyaszsza.
[87] Ebből javítva: meg látván.
[88] A szó utólag beszúrva.
[89] Ebből javítva: lese kis.
[90] A szerző kezével utólag beszúrva, e helyett: lappango.
[91] A szerző kezével utólag beszúrva, e helyett: tévőlygő.
[92] Ebből javítva: szele.
[93] Ebből javítva: Aga népének.
[94] Ebből javítva: elő.
[95] Helyesen: szőrnyen[?].
[96] Ebből javítva: keresvén.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
| 2, 2 | Troja – hegy Prága északi határán |
| 2, 3 | Egy szép kerék mezző – vö. Szigeti veszedelem, XIV, 101, 2 („Egy szép kerék rétet”) |
| 8, 2–3 | batriai – batériái, ágyúállásai |
| 10, 4 | muskatér – muskétás |
| 23, 1 | Szent Jakab hava – július |
| 24, 2 | vasassága – nehézlovassága |
| 24, 3 | dragonsága – puskás könnyűlovassága |
| 34 | vö. Szigeti veszedelem, IX, 74 |
| 38, 3 | Beleznaj János – Beleznay János (1673–1754) kuruc ezredes, majd császári tábornok |
| 40 | vö. Szigeti veszedelem, XV, 56. |
| 41, 1 | cometát – üstököst |
| 41, 4 | elő jelenség – előjel, ómen |
| 47, 1 | Eőzvegy gerliczének ha halla sirását – utalás Barkóczy Borbála 1743-ban önálló füzetben megjelentetett siratóversére, melynek címe Egy árva gerlicének sóhajtozó zokogási |
| 50, 2 | karabinyok – karabélyok |
| 51, 2 | fringiával – karddal |
| 52, 2 | Stentor – a Tróját ostromló görög sereg erős hangjáról híres hőse |
| 55, 4 | curássokat – mellvérteket |
| 56, 1 | Memmom – Memnon, Aethopia királya, Achilles öli meg Trója alatt (vö. Ovidius, Metamorphoses, XIII, 576–622) |
| 56, 2 | Sarpedon – Juppiter fia, Lycia királya, Trója védelmében esett el |
| 58 | Adatik ő néki mindenűtt téres út – vö. Szigeti veszedelem, III, 102 |
| 64, 2 | négy … gyermek – Cziráky József után négy árva maradt: Mária (1724–1787), később Széchényi II. Zsigmond felesége, Kata (1722–1768), később Sigray Károly felesége, László (1727–1792) és György (1731–1775) |
| 70 | vö. Szigeti veszedelem, XV, 106. |
| 73 | vö. Szigeti veszedelem, XV, [109.] |
[97] A szót eredetileg így kezdték: mé.
[98] Ebből javítva: úy.
[99] A szerző kezével utólag beszúrva, e helyett: bal szarvát.
[100] Kitörölt szavak helyébe a szerző kezével beírva.
[101] Ebből javítva: És ezekért ő nem csak bajos fárodságát (az „ezekért” és a „nem” közé az „ő” utólag beszúrva).
[102] A sor ebből javítva: Hanem vérének sem szánta ki ontását.
[103] A cím utólag beszúrva.
[jegyzetek] Jegyzetek a Diarium Appendixéhez
| 1–2 | vö. Kemény János emlékezete, I, 2, 1–3. |
| 15, 1 | Laodamia – Protesilaus (a Trója alatt elsőként elesett görög harcos) felesége, férjét önként követte az alvilágba |
| 26, 1 | Briseis – Achilles rabszolganője |
| 28, 2 | Annárul – tévedés, II. Lajos felesége Habsburg Mária volt |
| 32, 1 | Koroncó veszélle – Heister császári generális Koroncó (Győr-Sopron megye) határában verte szét Forgách Simon kuruc hadait 1704. június 13-án; a csatának több mint kétezer áldozata volt |
| 33, 4 | Argia – Oidiposz fiának, Polyneicesnek a felesége |
| 34, 1 | Aretusa – Arethusa forrás Szicíliában, Ortygia szigetén, az antik hiedelem szerint a föld alatt összeköttetésben állt a peleponészoszi Alpheus folyóval (a mítosz szerint Arethusa eredetileg nimfa volt) |
| 35, 1 | Tysbe – Thisbe; szerelme, Pyramus holtteste mellett annak kardjával ölte meg magát (lásd Ovidius, Metamorphoses, IV, 55–165) |
| 38–39 | Porczia – Porcia, M. Porcius Cato leánya, M. Brutus felesége, férje halála után a leírt módon öngyilkosságot követett el |
| 40, 1 | Heró – szerelmese, Leander után egy toronyból vízbe vetette magát (lásd I, 2, 3) |
| 41, 1 | Phédra – Theseus felesége (ebben a sorban való szerepeltetése tévedés, hiszen ő mostohafia, Hippolytus iránti reménytelen szerelmében lett öngyilkos) |
| 41, 3 | Phillis – thráciai királylány, Demophoon felesége, férje halála miatt bánatában fölakasztotta magát |
| 49, 2 | cupressusbul – ciprusfából |
| 50, 1 | Biblis – milétoszi királylány, reménytelen szerelmében leugrott egy szikláról, záporozó könnyeiből forrás támadt (lásd Ovidius, Metamorphoses, IX, 418–665) |
| 51 | vö. Arianna sírása, 21. |
| 60, 2 | Dáriusnak annya – Sziszügambisz, Nagy Sándor halálhírére éhezéssel vetett véget életének |
| 61, 3 | Dictamus fű – ezerjófű (Czirákyné gyászát egyébként ez a növény aligha enyhíthette. Melius Péter szerint: „A tagokba lött nyilakat kivonsza, ha felyül reákötöd e füvet. Vasat, golyóbist kivonszon a testből. […] Minden mérges sebet gógyít…” Toth István a dictamust természetesen nem a patikában, hanem Zrínyinél találta: „Nagy sebet mert chinált Cupido szüvemben, Kinek orvossága ninch Dictamus füben” – Arianna sírása, 4.) |
[104] Ebből javítva: szeméből.
Tartalom
[1.] [1r]Méltóságos gróffné, kegyelmes aszszonyom,
Vers szövés igáiát már nehezen vonyom,
És azt csak ugy, az mint lehet füzöm, fonyom,
Tudom azért, munkám csekély érdemet nyom.
[2.] De Istenrűl példát méltóságod vegyen,
Kinek ámbár csekély áldozatot tégyen
Ember, de csak szives jo szándéka legyen,
Eö szent fölségénél nagy érdemben megyen.
[3.] A szives jo szándik nálom megvan ugyan,
De melly forrást ittam az Helikon kutban,
Már indult pennámbul szárodikon utban,
Azért nem lehettek az verseim jobban.
[4.] De mind azon által, ha kegyessen veszi
Nagyságod, méltóvá és jová is teszi,
Ezt pedig azért is tán meg cselekeszi,
Mivel Susánnának éltét ebben veszi.
[5.] [1v]Az Istentűl határ mindenben szabatott,
Egyeránt mód minden embernek hagyatott,
Nékem is tehetség az mennyi adatott,
Avval nagyságodnak tettem szolgálatott.
[6.] Vegye hát kegyessen kegyes gratiája
Nagyságodnak esztet, melly mellett ajálla
Magát nagyságodnak alázatos szolgája:
Tott István az neve, Kis Unyom hazája.
[2r]
Rővid emlékezet, mellyben ama dücsősseges szentnek, szűznek, martyrnak: Susannának nemely rész elete, szenvedése és halála
le raizoltatott, és szalai méltosághos grof Barkóczy Susanna aszszonnak, Tavorna és Palócz örökössének,
fölső vidéki M[éltóságos] groff Szécseny Antal ezeres kapitány ur,
szerelmes hütvössének, eö nagyságának,
midőn szent patronaja emlikezete napját szentelné
1748. esztendöben, alázatossan bé avattatott.
T. I. által.
Szent Susánna szűz és mártyr, ama világ biró Roma várossában Gabinus névö feö embernek, Sz[ent] Kajus pápa egy testvérjé[nek] és Diokletianus pogány császár attyafiának leanya nagy szépségére, okos ságára, bölcsességére és egyéb ieles erkőlcseire nézve Maximus, vagy is Maximinusnak (kit az emlitet császár fiává és véle egyetemben uralkodo császárra fogadott) házos társnak rendel te tett, de a’ szent szüz azt megh vetvén azért és keresztény vallásáért megh fogattatott, kinoztatott, és végre halálra itéltetvén a’ martyromságnak koronáját el nyerte. Igy a’ töb hystoricusok közöt ir T[isztelendő] Illés András erdéli püspök szentek életekrül irt kőnyveinek 4dik reszében.
[1.] Musam, sokat irtál már világ kedviert,
Futtatván elmidet mulandó semmiert,
Csak midőn sirtál is egy pár gerlicéert
Maid Biblisse lettél halálos estiért.
[2.] Ezután csak hamar fől derűlt nap fényed,
Meg meg tellett vala siralmas edényed,
Tamod egy bucsui nyil sebbül reményed,
Biztál, hogy lesz onnéd kedves jővevéned.
[3.] Láttam, itt melly igen gyorsan serénkedtél,
Melly sok solosmákot nevére szerzettél,
Nincs határban olly fa, kit megh nem kerestél,
S- reá eö felölö verset nem mettzettél.
[4.] Tovább groff Czirákit táborban késérted,
Szép dolgait láttad, mig halálát érted,
Bavarusok főldin Nádasdit ismérted,
Es vitéz probait versekkel dicsérted.
[5.] [3v]Osztán Pandulfusnak szerelmére tértél,
Abbul mulatságban Summát épétettél,
De ezekkel munkát mind hasztalant tettél,
Semmit űdvősségért mert nem cselekedtél.
[6.] Semmi ezek kőzűl nincs lélek hasznára,
Nincs lelki isméret vigasztalására,
Nincs nagy Jehovának neve áldására,
Hanem csak egyedűl világ hivságára.
[7.] Azért, édes Musám, szolgál az éghnek is,
Tégy jot ne testednek, hanem lelkednek is,
Találsz mezzöt éltek foltán szenteknek is,
Hol mustrája lehet kéznek, eszednek is.
[8.] Győnge szűzek kőzött van győnge szerelem,
Ha azt tetzik irni? s- az nem veszedelem,
Nem világ hivságán kapozo győtrelem,
Hanem a’ Kristusban vigado kegyelem.
{199}
[9.] Ott erös probákot, kemény harczokat is,
Találsz ellenségen triumfusokat is,
Mondván psalmusokat és hymnusokat is
Kőthetz laurusokat, cupressusokat is.
[10.] [4r]Sok közűl Susanna szent szűznek életét
Ved föll, és számlálván erkölcs mertékletét,
Fűzzed koronában méltó dicséretét,
És úgy zöngedezve hirdesd tiszteletét.
[11.] Gyors elmét és pennát, eröt, egességet,
Ád Isten szent annya erre vezérséget,
Chak vess szent nevében erös reménséget,
Alázatos szivel kérvén segétséget.
[12.] Ragagy tehát tollat föl kiáltván előre:
Segily, szűz Szent Anya, kormány vezérlőre,
Hogy akadván kezem kévánt evezőre,
Jó szél által jusson hajom az kelőre.
[13.] Olly kegyelmes folyást adgy, kérlek Musám[na]k,
Hogy mélto szülése lehessen pennámnak,
És ugy epülhessen mivolta munkámnak
Hogy uijullon neve Susánna szűz leánnak.
[14.] Főld, tenger és az égh s- egyéb alkotmánnak,
Ura teremtője világ tartománnak,
Nagy szeretetébül attyai jo voltának,
Megh szányván el veszett fiait Adámnak,
[15.] [4v]Boldog meny országnak fényes szépségébül
Le küldi szent fiát, nagy kegyességébül
Ki testet magára vén, istenségébűl
Ki vetközik, s- szüznek születik méhébűl.
[16.] Azonnal az ember váltságát forgattya,
Hideg istáloban magát sanyargattya,
Annya őkör, szamár közöt takargattya,
Bethlehemi pásztor sereg látogattya.
[17.] Rongyos hailikjában az angyalok áldgyák,
Messzirül gyüt három pogányok imádgyák,
Királi ajándikjokat be mutattyák,
Es zászloja alá neveket irattyák.
{200}
[18.] Kevél Herodesnek de ezek fülében
Esvén, megh filemlik szertelen szűvében,
Hogy ez megh ne roncsa országló ügyében,
S- helében ne űllőn királi székében.
[19.] Országában minden felül keresteti
Dühösképpen, mint egy sárkány, nap keleti,
Szomjuhozza vérét, de heában kergeti,
Mert gyilkos kezére azt nem kerétheti.
[20.] [5r]Csikorgattya fogát, dúl fúll haragjában,
Kardra hányottattya egisz országában
Az ártatlanokat; gondolván magában,
Jesusra is talál ezeknek számában.
[21.] Zokognak az anyák illy veszedelmekben,
Hasad siro szivek keserüségekben,
De nincs irgalmasság hohér vitézekben,
Nincsen szánokodás dühös elmijekben.
[22.] JESUS ez üdöben Aegyiptusban vala,
Mert oda bé vitte Istennek angyala,
Kegyetlen Herodes azomban meg hala,
S- tudom, egyenessen pokolban nyargala.
[23.] Szűlése földére visza vetemede
Mingyárt, szüleinek engedelmeskede,
Úgy naponként űdeiben őregbede
Bölcsességben, okosságban nevelkede.
[24.] Ugy Doktorok közöt elsőben templomban
Űlvén vetekedet elme hatalomban,
Szillel a’ Szent Irást hirdette haszonban,
Kiért föl gyullattak a’ zsidok azomban.
[25.] [5v]Sok hazugságokat ellene forraltak,
Apostolok közül edgyet félre csaltak,
Hamis tanu-bizonságokat fogadtak,
Mig el nem vesztették, addig nem nyughattak.
[26.] Annas és Kaifás papok vádoltatták,
Pontius Pilatus által kárhoztatták,
Kegyetlen kezekkel meg ostoroztatták,
Föl s- alá, mint latrot, utzákon hordozták.
{201}
[27.] Nagy ártatlan testét halálos sebekkel,
Illették hohérok bestelenségekkel,
Ásztották szent száiát mergesült etzettel,
Rontván oldalát is dárda szegezettel.
[28.] Nemes váltságunknak honnéd ki folt bére,
Szentséges testének ártatlan szent vére,
Pogány Longinus is akkor megh ismére,
S- tőrődelmes szivel hozzáia meg tére.
[29.] Az után érettünk az magas keresztfán,
A jerusalemi magas Kálvarián
Meg holt, halálának de harmadik napián
Föl támott, menyben ment, s- üll az attya jobján.
[30.] [6r]Illy nagy fárodság volt embernek váltsága,
Illy vér verétékes munka szabadsága,
Söt mast is gyötrene pokloknak rabsága,
Ha megh nem szánt volna Istenűnk josága.
[31.] Lelkűnk orvosságát igy el készétette,
Pétert hiveinek hadnagyává tette,
Azon mint kűsziklán házát épétette,
És hely-tartojává szemillének tette.
[32.] Legh ottan Szent Péter világ határjait
Föl osztya, s- ki küldi apostol társait,
Hogy azok hirdetvén igaz hit ágait
Rontsák-szigenittsék őrdőg bálvánnyait.
[33.] Ezek minden felűl gyorsan mendegelnek,
Parancsolattyoknak bátran meg felelnek,
Sok el veszö nyájot jo utra terelnek,
Sokat világosra vakságbul perelnek.
[34.] Nagy örömmel sok nép a’ szent igét halla,
Meg világosodván bé veszi és valla
Kristus Jesus hitét, s- nevét magasztalla,
Szent kereszt ielével magát vigasztalla.
[35.] [6v]Más felűl az őrdőg nem csak meg váltását
Embernek s- pokolbul ki szabadulását
Irigyli, de jobban gyalázat vallását
Szigenli, magának égbül ki csapását.
{202}
[36.] Föl gyullad a’ dühös irigység gyomrában,
Uyra puffad mérge átkozó torkában,
Kereszt ellen támod maid minden országban,
Noha ellent álni nincsen hatalmában.
[37.] De mind azon által sok helet föl gyuita,
Keresztények ellen sok királt föl buita,
S- ezekre mindenben gyűlölségét fuita,
Es veszedelmekre ezer okot nyuita.
[38.] Nem is heában üzte csalárd mesterségét,
Mert sokan megh vetik Kristus istenségét,
Gyűlőlik, ocsállák keresztnek szentségét,
S- keményen űldözik annak tisztessegét.
[39.] Akik föl veszik is üdvözétő ielét,
Jobára röitökben tartyák bé vitelét,
Mert kinek megh értik keresztény hitelit,
El veszik hazája földét, lako helét.
[40.] [7r]Magok a’ császarok tiltyák patensekkel,
Rettentvén iszonyu fenyegetésekkel,
Kegyetlen sanyaru tömlőczőzésekkel,
Haza, joszág, tisztség, élet vesztésekkel.
[41.] De mivel ezeknek kevés haszna vagyon,
Pogány fejedelmek dűhősködnek nagyon,
Parancsollák, hogy mind veressenek agyon,
Eleven közűlők csak egy se maradgyon.
[42.] Fut, fárod a’ profosz hohérok számával,
A keresztényeket siralmas lármával
Kergeti, fogdozza, kötözi lántzával,
S- feles tömlöczöket tölt sokasságával.
[43.] A tömlötzben pedig sokkép édesgetik,
Bálvány imádásra hiják, integetik,
Sok szép igerettel drágán hitegetik,
Néha kűlőnb kűlőnb kinnal iesztgetik.
[44.] De a’ keresztények élteket föl adgyák
Inkáb, hogy sem igaz hiteket el hadgyák,
Keserven testeket inkáb kinoztattyák,
Hogy sem hitetlenül Kristust meg tagadgyák.
{203}
[45.] [7v]Sokan minden felűl őszvő fogattatnak,
Bálvány áldozatra sürün nogattatnak,
De azt nem kűvetvén meg ostoroztatnak,
Es sok ezer féle módon kinoztatnak.
[46.] Eztet itt testében kegyetlen veszőzik,
Azt pediglen forro olaiban ot fözik,
Ennek testét tűzzel igetni nem gyözik,
Annak a’ verében sok hohér fűrtőzik.
[47.] Ezt itten réz őkőr gyomrában rekesztik,
Ugy alaija gyuitott tűzzel éltét vesztik,[105]
Azt lábnál, ezt kéznél keresztre fűgesztik,[106]
Ezt vizben, azt örvény lymbusban sűllesztik,
[48.] Azt rostélon sütik, eztet nyarsra vonták,
Azt sűrűn kövezik, ezt kerékre fonták,
Ennek agyát, feit kalapácsal ronták,
Annak belsö részét mészárlok föl bonták.
[49.] De ki olvassa megh csillagok seregét,
Vagy Bakony erdönek számtolan levelét,
Az, ha számlálhattya megh kinok nemeit,
Mellyekkel űldőzték Christusnak hiveit.
[50.] [8r]De méghis a’ mennél jobban dűhősködtek
Ellenek, ök annal jobban tőbbesedtek,
Es a’ mennél tőbbet kőzűlők vesztettek,
Annál nagyob számra nyőltek, őregbedtek.
[51.] Mint ha essö földet, kit nap szározétott,
Érvén bimbos füvet annak, gyarapétott,
Ugy a szent martyrok vére szaporétott
Keresztént, és abban számot nagyobétott.
[52.] Ha egy nap ezeren élteket le tették,
Más nap két ezeren helyettek fől vették
A szent keresztséget, s- nagyon őrvendették
Kristusért szenvedni, hogy meg érdemlették.
{204}
[53.] Azért a’ pogányok heában agyarkodtak,
Heában ki törleni szorgalmatoskodtak,
Mert Jesus hivei viszont szaporodtak,
S- szemlátomást igaz hitben gyarapodtak.
[54.] Sokan ugy mentek volt a’ martyromságra,
Mintha vitetnének menyegzö vigságra,
Olly jo kedvek vala az kemény halálra,
Mintha születnének uijonnand világra.
[55.] [8v]Kristusban elmiek szemét fűggesztették,
Minden reményeket abban helyheztették,
Azért ez világot kőnnyen meg vetették,
Kintses hivságival edgyűt félre tették.
[56.] Csak az kereszt alatt az űdvőség után
Egyenessen jártak megh váltonk nyomdokán,
Szűz Szent Susánna is, kirül historiám
Fogh szollani, bátran mene azok uttyán.
[57.] Ezt a’ ravasz Sátán sokat késérgette,
Sokat test és világ heában édesgette,
Pogány császárnak is fia szeretgette,
Kivánt házaságra de meg nem nyerhette.
[58.] Adot az Ur Isten néki szép értelmet,
Adott ellenségi ellen győződelmet,
Minden szűkségében mennyei kegyelmet,
Álhatatosságot, erőt, segedelmet.
[59.] Két száz kilentzvenben a’ midön irának,
S- Diokletianus parancsolt Romának,
Ama’ győzhetetlen világ aszszonyának,
Akkor virágzása vala Susánnának.
[60.] [9r]Eö megh életének csöcsemős[107] korában
Nevelkedvén győnge gyermekség porában,
Gyökerezett a’ szép erkölcsök jovában,
S- az igaz keresztény hit ágazattyában.
{205}
[61.] Mert attya, Gabinus jo keresztény vala,
Más kép is volt néki papi hivatala,
Mivel házas társa mihelest megh hala,
Azonnal világtul el bucsuzot vala.
[62.] Kővetvén példáját Szent Cajus báttyának,
Az űdöben élő romai pápának,
Együt ijel nappal Istent imádának,
Megh igazulásért hálákot adának.
[63.] Susánna leányát is az igaz vallásra
Vette, és szoktatta aitatosságra,
Minden keresztényi erkőlcsre, joságra,
Egy istent imádo szorgalmatosságra.
[64.] Szent attyának szentűl engedelmeskedett,
Az isteni filelemben nevelkedett,
Bölcsességben, okosságban őregbedett,
És naponként jobban s- jobban hiresedett.
[65.] [9v]Némellek dicsérték páratlan szépségét,
Némellek pediglen kintses nemességét,
Egig magasztalták sokan bőlcsességét,
Sokan okosságát, sokan eszességét.
[66.] Sok volt ki bizonnyal gondolta szivében,
Hogy e’ szűznek Venus öltözott sziniben,
Nem kétségeskedett sok ollyas hitiben,
Hogy Pállás, Minerva vagyon elmijében.
[67.] Igazán: Susánna mert olly ékes vala,
Hogy nem látzott főldi, hanem égh angyala,
Nem homál[108] hold, hanem fényes nap hainala,
Csak látattával is szivet vigasztala.
[68.] Deli ábrázattya, szép piros orczáia,
Egész isten aszszony termetes formája,
Ollyan klárisokkal tűndőklö szép szája,
Mint pűnkősdre nyilo szép Flora rosája.
{206}
[69.] Egyenes termete, ép karcsu dereka,
Fejer allabastrum szép mellye, ajaka,
Kegyes tekéntetö tetzetes homloka,
Benne pedig minden jo erkőlcsnek soka.
[70.] [10r]Minnyájon ezeket rend szerint visgálták,
Igen győnyőrkődve emberek számlálták,
Susánnaban lenni azt együt csudálták,
Amit más sokakban részenkint találták.
[71.] Méltán! mert sok van, ki szép ugyan termetben,
De vagyon hibája a’ kivánt nemzetben,
Sok jo nemzetbéli, de rut tekéntetben,
Sok okos, de szegin, sok kevél ellenben.
[72.] Susánna pediglen szép volt, termetes is,
Szépsége, termete mellett nemzetes is,
Nemzetsége mellett gazdag és eszes is,
Gazdagsága, esze mellett jo kegyes is.
[73.] De mind ezen sok szép erkőlcsei főlőtt
(Kiben a’ győnge szűz méltán győnyőrkődőt),
Legh föb kintse volt, hogy meg keresztőlkődöt,
Es neve irva volt keresztények kőzőt.
[74.] Noha titkon: mivel akkor gyűlőltetett
A’ kereszt, és igen szörnyen űldőztetett,
Azért is ugy viselt keresztény életet,
Pogányoktul annak hogy nem iteltetett.
[75.] [10v]Máskép jol ősmérte egisz Roma város,
Mert az éggel vala nagy hire határos,
Sok szép iffju kivánt lenni vele páros,
Maximnus is kezde hozzá lenni járos.
[76.] Diokletianus császárnak ez fia
Vala, Susannának szivit sokat vija,
Első fejedelmi házosságra hija,
S- igéri, hogy övé lész az világ dija.
[77.] Maga is a’ császar beszill Claudiussal,
Hogy azon dologban szollon Gabinussal,
Susánna kőttessék őszvő Maximnussal,
S- legyen a’ menyegzö szokott triumfussal.
{207}
[78.] Elmegy Claudius Susanna attyához,
S- császárnak szándikát, mellyel magzatyához
Van, ielenti, mondván: „mastan boldogsághoz
Jutottál, mert leányod megy császár fiához.
[79.] Mast az istenek[ne]k reád száll áldása,
Mint földet uijéto égh harmatozása,
Mast uij örömödnek lehet virágzása,
S- attyai szivednek kész vigasztalása.
[80.] [11r]Mast látom, Jupitert hogy te jol áldottad,
Mert tudom, e’ kintset te nem is álmottad,
A szerentsét éppen most űstőkőn fogtad,
S- azzal a’ császárnál kedved uyétottad.
[81.] Császár akarattyát azért megh ne vessed,
Hanem ved jo szivel, és kedvét keressed,
Császárné litelét leányodnak szeressed,
S- kivánt vigre vinni a’ dolgot siessed.”
[82.] Erre mond Gabinus: „Kedves jo barátom!
Olly dolgot kérsz tűlem, mellyet az mint látom,
Nem megh vetni, hanem örömmel és bátron
Fogni, söt keresni méltonak találom.
[83.] Annyival is inkáb éppen nincs ellenem,
De köll elöb leányom tetzését értenem,
Cajus báttyámnak is mingyárt meg izenem,
Mert evvel is szűkség a’ dolgot közlenem.
[84.] Ha leányomnak tettzik Maximushoz menni,
S- attyámfiának is ugy fogh kedve lenni,
Mingyárt tudoséttást fogsz te tűlem venni,
Menyegzőhőz lehet ugy készülést tenni.”
[85.] [11v]Csak hamar elsőben szollott a’ báttyával
Gabinus, az után Susánna leányával,
De a’ szent szűz telles léven malasztyával
Szent Léleknek, felel igy okos szájával:
[86.] „Én keresztény leánya keresztény attyának
Vagyok, unokája romai papának,
A ki feö mestere Kristus egyházának;
Vallyon mit keresztény hivek gondolnának?
{208}
[87.] Ha én e’ kegyetlen tirannushoz mennék
Férhez, s- hitetlennek házas társa lennék,
Lelkem ismeretin erőszakot tennék,
S- keresztény fejemre ellenséget vennék!
[88.] Ti a’ pogány császárt nagyon meg vetitek,
Hogy keresztényt űldőz, nem szenvedhetitek,
Attyafiatoknak nem is ősmerétek,
Futtyátok, mint áspis kigyot, s- kerűlétek.
[89.] Hogy lehessen tehát, hogy én ezt kővessem?
A kit tik gyűlőltők; én aztot szeressem?
A kit tik átkoztok; szivemben vehessem?
Es oldala mellé ágyában fekhessem?
[90.] [12r]Nem úgy, tiszteletes báttyám és jo attyám!
Egész világ előt megh vallom igazán,
Hogy én nékem nem kőll se Maximus pogán,
Se más, akár ki az házosságra kiván.
[91.] Mert én immár rigen Jesusnak szivemet
Elajándikoztam le kötvén hitemet,
Megh is tartom annak ép szűzességemet,
Fől áldozván néki tiszta életemet.
[92.] Az már az én mátkám, az a’ vőlegényem,
Az világ kintsénél drágáb keresményem,
Az az én szerelmem, őrőmőm, reményem,
Kivánt nyugodalmam, világom, napfényem.
[93.] Szivemben templomot annak épétettem,
Es azt kivűl bellűl már fől szépétettem,
Abban áldozatra tömjent készétettem,
S- naponként égetni magamban föl tettem.
[94.] Azt titkon, azt nyilván igazán szeretem,
Azmint fogadásom tartya s- igéretem,
Es mint a’ vas mágnest, ugy őtet kővetem,
Se kin, se kints miát soha megh nem vetem.
[95.] [12v]E fogadásomat szentűl meg is állom,
Elöb életemtűl, mind attul megh válom,
Jesusnak hirdetem nevét csak s- imádom,
Eneklem, dicsérem, tisztelem, szolgálom.
{209}
[96.] S- inkáb el buidosom idegen országban,
S- ferfi ruha alat élek egy ször sákban,
Inkáb el röitőzőm kietlen pusztákban,
S- remetekint élek vadak barlangjában.
[97.] Vagyon elig példa, kiket követhetek,
Sok más szűzek után hovasra mehetek,
Éltemet táplálni győkeret vehetek,
S- azzal forrás vizen böitöt is tehetek.
[98.] Sok győnge szűz volt, ki virágzó korában
Horhos kűszikláknak advas oldalában,
Mint fiszkezö galamb, élt szolgálattyában
Az Istennek, telles élete napiában.
[99.] Másképp is engemet Kristus már magának
El jedzett, fogadatt nyilván mátkájának,
Megh ielenvén nékem sötét itzakának
Idein, szivemet vette hailikjának.
[100.] [13r]Akkor az világi érzikenségemet,
El oltá én főldi győnyőrűségemet,
Mast csak ott forgatom elmélkedisemet,
Hol bizonyal veszem kész űdvősségemet.
[101.] Azért édes attyám, én ugyan kezedben
Vagyok, tehetz velem, mit akarsz kedvedben,
De vegyed elmissen a’ dolgot eszedben,
Vigyáz, ne tégy csorbát keresztény hitedben!
[102.] Emlikezzél, mikép engemet neveltél,
Éltem folyásának mi modot rendeltél,
Hiszem azért talám meg nem kereszteltél,
Hogy mast meghint legyek bálvány imádo fél.”
[103.] Gabinus és Cajus szűznek bőlcsességén
Csudálkozván nagyon hite erősségén,
Igen álmilkodnak illyen bőlcs mentsigén,
S- nyilván Szent Lélektül szármozo beszédgyén.
[104.] Rővideden azért ekképpen felelnek:
„Tarcs megh, leányom, a’ mit fogattál Istennek,
Magunk is tartanánk tiged esztelennek,
Ha társa kivánnál lenni hitetlennek.
{210}
[105.] [13v]Föl tett szándikodban erős állando légy,
Kit szeretz, a’ kivűl mást szivedben ne végy,
Az mint illik hozzád s- jegyessedhez, ugy tégy,
Fényes menyországban dűcsősségre ugy mégy.
[106.] Lesz ott mindenféle drága kints, gazdagság,
Lesz ékes jegy ruha, lesz őrőm, vigasság,
Lesz minden jo bűvség, jo lakás, mulatság,
Lelki vigasztalás, jo kedv és nyájosság.”
[107.] Ezek igy megh livén imádságra térnek,
Sanyaru bőjtőket fogadnak, igérnek,
Mind addig, mig éltek vig napiára érnek,
Segétö malasztott az Istentűl kérnek.
[108.] Őrőmmel föl vesznek mindent szent neviért,
Vigan tűzet vasat szenvednek kedviért,
Megh is halnak bátran Jesus szerelmiért,
S- szentséges nevének drága érdemiért.
[1.] Midőn ezek ekkép edgyüt beszilgetnek,
S erös reménséget csak Istenben vetnek,
Maximnusban nyölvén tüze szeretetnek
Semmit nem hágy késni s-mulatni kővetnek.
[2.] Sűrgeti, dologban járgy[o]n el szaporán,
Ha jol vigez, lészen császárnál vacsorán,
Maga Susánnához ugy megy holnap korán;
Claudius azért indul azon orán.
[3.] Megyen Gabinushoz ieles készűlettel,
Fogadtatik oda jűtte bőcsűlettel,
Bizik, hogy tér visza kivánt felelettel,
S- be tőlti Maximnust őrvendö hirekkel.
[4.] [14v]De más kép rendelte Isten ennek vigét,
Magáénak tartván Susánna szépségét,
Meg menti pogántul annak szűzességét,
Azért heában császár kűldi követségét.
{211}
[5.] Mert hogy Claudius be lépett az házban,
Cajus akkor vala szinten tanétásban,
Fundálván beszidgyét éppen Szent Irásban,
Mint kőll élni s- hinni keresztény vallásban.
[6.] Mondván: „Az ki akar menyországban menni,
Kristus hitét annak szükséges bé venni,
Szűkség a’ sok pogány istent félre tenni,
Ugy lehet fiává űdvősségnek lenni.
[7.] Az az: három személt kőll egy istenségben,
S- csak egy istenséget az három személben,
Attyában, Fiuban és a’ Szent Lélekben
Tisztelni, vallani egyenlö szentségben.
[8.] Az a’ három pedig egyenlő magában,
Egyik olly, mint másik, isteni voltában,
Egyik, mint az másik, olly nagy hatalmában,
De méghis kűlombség vagyon állottyában.
[9.] [15r]Mert más az Attyának, más a’ Szent Lélek[ne]k,
Más Fiu Istennek szemille; ezek[ne]k
De egy dűcsőssége, és dűcsősségeknek
Egy az eö mi volta és őrőkségeknek.
[10.] Edgyik az másiknál nem főb, nem nemessebb
Attyánál Szent Lélek s- Fiu nem kevessebb,
S- Attya az kettönél sem nagyobb, sem kissebb,
Sem utobb, sem főebb, sem jobb, sem erössebb.
[11.] Hanem ez az három személy egy magában,
Fiu üdö elött szűlőtt az Attyában,
Szent Lélek kettőtűl vagyon szármozásban,
Kissebb Kristus nálok ember állottyában.
[12.] Igy erös hittel köll hinni az Attyában
Es Jesus Kristusban, az eö szent fiában,
Ki a’ Szent Lélektül a’ Szűz Máriában
Fogantatott, és gyűtt e’ gyarlo világban.
[13.] Es testet föl vivén maga tetzésébűl,
Mihelest szűletett a’ szűznek méhébűl,
Mingyárt kergettetett hazája főldébűl,
Vérszomju Herodes kegyetlenségébűl.
{212}
[14.] [15v]Zsidok vineitűl vigre űldőztetett,
Annás Kaifáshoz kőtőzve vitetett,
Es Pilátus alatt meg is feszittetett,
Meg holt a’ keresztfán, el is temettetett.
[15.] Le ment szent attyákhoz Lymbus fenekére,
S- űdvősség őrőmét azoknak fejére
Hinti; és harmadik napnak keletére
Föl támod, s- űll menyben attya job kezére,
[16.] Az honnéd el jővend világ vigezetin,
S- szörnyü itéletett tesz ember életin,
Retteg akkor minden harag tekéntetén,
Sok inkáb fekűnnö pokloknak fenekén.
[17.] A hivek, igazak menyországba mennek,
Hitetlen gonoszszak Gyehenára térnek,
Azok ott őrőmmel s- vigassággal telnek,
Ezek őrők mérget és siralmot nyelnek.
[18.] Kőll azomban hinni Szent Lélek istent is,
Anya szent-egy-házat és a szenteknek is
Egyességet, bocsánottyát vitkenknek is,
Test föl támodását, őrők életet is.”
[19.] [16r]Mikor a’ szent pápa beszilli ezeket,
S- ezektül nem sokkal kűlömb efféléket,
Erősétvén igaz hitben az hiveket,
Kővet is szivére veszi az igéket.
[20.] De mivel hogy mingyárt által nem értheti,
Mibűl állon az hit, észre nem veheti,
Értelmét sok kérdés által kérdezgeti,
Es aztot legh inkáb nagyon feszegeti,
[21.] „Hogy ha Jesus Kristus az igaz isten volt,
Hatalmas voltábul miért nem parancsolt?
Ha az, kinek mondod, halni szükség nem volt;
Mért olly gyalázattal az keresztfán meg holt?
[22.] Isteni hatalmát mért megh nem mutatta,
Mért a zsidoságot főldig nem rontotta,
Halálos sebekkel a’ midőn zaklatta,
S- keresztfát magával hegyre hurczoltatta?
{213}
[23.] De illyen magának meg alázásával
Es sok káromlásbul lett gyalázásával
S- elsö tiszteletre föl nem vágyásával,
Csak bestelenné lett uij támodásával.
[24.] [16v]Más kép is lehetett poklokat rontani
Néki, s- emberre jűtt átkot fől bontani!
Egy szoval lehetett világot váltani,
Es azt csak menybűl is meg szabadittani.
[25.] Ahun, oriások midön fől támodtak
Jupiterre, s- kemény hadat támosztottak,
Minnyájon istenek öszvö futamodtak,
Ellenségi ellen segétséget hoztak.
[26.] Nem engedték a’ feö istennek romlását,
Magokra vállolván meg oltalmazását,
Haraggal torlották egek ostromlását,
Es el is törlőtték földnek oriássát.
[27.] A menkö hordozo sass menkővel zőrgőtt,
Gőncző szekerérül a’ sok álgyu dőrgőtt,
Hercules kezében tollas buzgány pőrgőtt,
Kitül sok orias haldogalván hőrgőtt.
[28.] Minnyájon istenek itten ielen voltak:
Márs, Neptunus, Bachus egyeránt harczoltak,
Ezek pedig olly rut modon meg nem holtak,
Es ez világon is uralkodok voltak.
[29.] [17r]Ha te Kristusodnak volna olly hatalma,
Angyali közül is lett volna oltalma;
Ha égh, föld, tengeren vagyon birodalma,
Mért lett zsido népnek raita diadalma?
[30.] Ezt s- illet beszilni néked legh kevessebb,
De nékem hallani nehez, és nehezzebb
El hinni; meg értni, meg tartni terhessebb;
Hirdetni, vallani legh veszedelmessebb.
[31.] Hány immár ez miát ki őntötte vérét?
Kristus vallásának ugy vette el bérét;
Hánynak elevenen le vonták az bőrét?
Űldőzvén keményen Kristus kővetőét.”
{214}
[32.] Tovább is kivánta foltatni beszidgyét,
De Cajus szemlilvén értelmetlenségét
El hagyattya véle furcsa nyelvességét,
Nem halgatván továb az esztelenségét.
[33.] Világos besziddel eleiben raktya,
Es sok szép példával néki megh mutattya,
Hogy Attya Istennek őnnön akarattya
Volt, hogy áldoztassék emberért magzattya;
[34.] [17v]Hogy megh fedhetetlen szent életet viselt,
Az mint arrul adott és mutatott sok ielt,
Csuda hitelével egész világ be telt,
Sok sántát, sok bennát ép lábra föl emelt.
[35.] Poklyos nyavalábul sokat ki gyogyétott,
Sok nem láto szemet meg világosétott,
A gonosz lélektül sokat szabadétott,
Sok halálos utra menőt megh fordetott.
[36.] Ez a’ megh holt Lázárt föl elvenétette,
Ez öt ezer embert meg eligétette,
Eőt kenyérrel és két hallal hogy étette,
S- még tizen két kosár mársalikját tette.
[37.] A tanitványi is mit nem cselekedtek?
Szentséges nevében hány csudát nem tettek?
Hány kinzo őrdőgőt ki üztek, vetettek?
Kereszt iellel bálvánt hányt szigenitettek?
[38.] Péter Simon mágust éghbűl le vetette,
Pál fényét Elymás szemének el vette,
András Niczaabul meszi el kergette
A hét sátánt, a’ ki az népet vesztette.
[39.] [18r]De bár ezer nyelvem volna és ezer szám,
Mindenhatoságát ki mégh sem mondhatnám,
Tűndőklő csudáit el nem számlálhatnám
Kit maga, kit pedig teve a’ tanitván.
[40.] Effélektül Claudius szive meg lágyula,
Keresztény életet viselni tanula,
A szent papa elöt térdre le borula,
S- Kristusnak zászloia alá meg hodula.
{215}
[41.] Gyorsan Claudiusnak a’ felesége is
Kereszténnye lészen, két szép gyermekeis,
Utánna sem soká gyün egy testvérje is,
Keresztény vallásra gyull ennek szive is.
[42.] Mivel nem szűnt értek Susánna szűz kérni,
Kőnnyü volt az igaz utra nékik terni,
Kőnnyü a’ meg válto Istent megh ismérni,
Es az igaz kutnak forrásához érni.
[43.] Mert szűz nem kérkedvén világi hivságban,
Nem kivánt fénleni tűndőklö ruhákban,
Győnge testit rőitvén sanyaru szőr sákban
Aitatoskodott sűrű imádságban.
[44.] [18v]Cziliciumokkal testét sanyargatta,
Mint egy ellenséget, bőitőkkel zaklatta,
Mértékletes éltét szentképpen foltatta,
Megh váltonk halálát szivében forgatta.
[45.] Szűkőlkődökhőz volt igen adakozo,
Szegényekhez nagyon alamisnálkodo,
Ügyefogyottakon szives szánakodo,
Es betegek kőrül szorgalmatoskodó.
[46.] Mastan kiváltképpen hogy pogány szerelme
Gyullatt személlére, duplán uijul benne
Az aitatosság, fohászkodván melle
Sűrűn az Istenhez, igy kőnyőrőg nyelve:
[47.] „Uram Jesus Kristus, a’ ki megh váltottál
Engem, és épséggel szépen megh áldottál,
Az igaz keresztény hitre által hoztál,
S-méltatlanságomnak sok malasztot adtál.
[48.] Noha mégh csak annyi érdemem sem lehet,
Mint egy kis viz, főtske kit száiában vehet,
Vagy pőlhedik a’ ki széll ellen nem mehet,
De irgalmasságod velem sok jot tehet,
[49.] [19r]S- mint Juditot Holofernes fegyverétűl,
Susánnát szemtelen vének szerelmétűl
Megh mented, ugy engem Maximnus kezétűl,
Es megh szabadéthatz hitetlen jegyétűl.
{216}
[50.] Mert irgalmasságod, Uram, vighetetlen,
Attyai jóságod megh beszilhetetlen,
Mindenhatoságod pedig mérhetetlen,
S- mennyei hatalmad s- erőd győzhetetlen.
[51.] Te az három iffjat tűzes kemenczében,
Megh tartád Danielt oroszlán vermében,
Josefet elsőben tiszta életében,
Az után Putifár sőtét tőmlőczében.
[52.] Izraëlt farao kemény fogságában
Megh őrizted, s- által hoztad szároz lábon
Az Vőrős tengeren, és a’ vad pusztában
Negyven esztendeig tartád egy ruhában.
[53.] Ugyan te a’ Jonást czethalnak gyomrában,
Éltetted te Lázárt halálnak torkában,
Nem hattad őrdőgőt lakni Magdolnában,
Az az: a’ temerdek viteknek motskában.
[54.] [19v]Kérlek, engemet is, Istenem, el ne hagy,
Söt, hiv segétséget szorult űgyemben agy,
Eőrők elö Isten, mutasd meg, hogy te vagy,
Es a’ te hatalmad mindenek fölőt nagy.
[55.] Látod, s- nyilván tudod erőtlenségemet,
Ha te megh nem rontod nagy ellenségemet,
S- megh nem oltalmazod a’ szűzességemet,
Másban nem vethetem én reménségemet.
[56.] Tudom, ki szivessen hozzád folyamodot,
Pálla futásában meg nem tántorodot
Az, és benned hivén megh nem károsodot,
S- azon soha senki nem hatalmaskodot.
[57.] Kegyes malasztodért en is reménkedem,
Kint nevedért szabad szenvednem had legyen,
De hatalmasságod akkor kőrnyűl vegyen,
Hogy ellenség raitam csufságot ne tegyen.
[58.] Mert én győnge vagyok, győngék a’ tagjaim,
Nehéz terhet soha nem szoktak karjaim,
Kőnnyü élet által multak el napiaim,
Félek, tűrhetetlen lesznek a’ kinaim.
{217}
[59.] [20r]De ha szent kegyelmed, Uram, kőrűl vészen,
Es szentséges neved lesz paisom készen,
Sem őrdőg, sem császár kárt bennem nem tészen
Uij kinzo szerszámmal bár hohérom lészen.
[60.] Azért, oh irgalmas Istenem, kőnyőrűll
Raitam, kinek szive csak te benned őrűl,
Kegyelmességeddel, mint nap, reám derűll,
S- szivem kőzepében baj vivásomkor űll.
[61.] Sőt, hohérimnak is megh bocsásd vitkeket,
Mert nem tudgyák gonosz cselekedeteket,
Irgalmasságodbul lágyitsd meg sziveket,
Es igaz hit által űdvőzéts lelkeket.
[62.] Tudod, az pogányok tiged nem dicsérnek,
Mert kárhozottakhoz áldások nem férnek
Hanem igaz hitre kik vakságbul térnek,
Azok tiszteletett szent nevedre mérnek.
[63.] Azért szent kezedben ajállam lelkemet,
It vágják, égessék porhamu testemet,
Őrőmőst el vesztem érted életemet,
Csak holtom után ad megh űdvősségemet!”
[64.] [20v]Ez alatt pediglen az uij keresztények,
Minek előtte meg keresztelkednének,
Keményen ednihány napig bőitőlének,
S- tőrődelmes gyonást bűnőkrűl tévének.
[65.] Előttők a’ misét pápa el mondotta
Naponként, és kenyér szin alatt osztotta
Kristus testét nékik, hitre tanitotta,
S- abban erősétvén meg vastagétotta.
[66.] Ezek le burulván a’ pápa lábához
Azt sűrűn csokollák, s- Gabinus házához
Minden ijel gyűlnek szűz szent Susánnához,
Szabván életeket annak példájához.
[67.] Es mind az uijonnand fogadot katonák
Kemény mesterségét szűntelen tanullák
A’ Mársnak, s- probáit annak gyakorollák,
Hogy készen legyenek, midőn parancsollák;
{218}
[68.] Ugy ezek a’ joban foglalatoskodnak,
Jovokat el adván alamisnálkodnak,
Dicservén az Istent énekeket mondnak,
Szűntelen böitőlnek, aitatoskodnak.
[69.] [21r]De ezen szép szokás nem soká lehetett
Titkon, mert egy gonosz a’ gyűlekezetet
Császárnak föl adá, a’ ki rendeletet,
Hogy meg fogassanak a’ keresztények, tett.
[70.] Kegyetlen vitézek az helt kőrűl veszik,
Es dűhős kezeket jámborokra teszik,
Kemény rab szijakkal öszvö belincsezik,
Szűz szent Susánnát is vassal kőrnyékezik.
[71.] Es a’ pápán kivül tőbbi rab halálra
Kárhoztatik vala, igetö tűz lángra,
Kristusnak hitiért igy mártyromságra
Mentek, és jutottak boldog meny országra.
[72.] A szűz és az attya marad a fogházban,
Es sanyargattatik kemény kalodában,
Vigre császárnénak esik hatalmában,
Lakjék véle edgyüt hogy az palotában.
[73.] Es hogy a’ császárné vergye ki feiébűl
A keresztény vallást szűznek elmijébűl,
Es itassa jol megh fia szerelmébül,
Igervén sok kintset császár kegyelmébül.
[74.] [21v]Azért a’ császárné a’ szűzet házához
Késértetvén veszi örömmel magához,
S- mivel eö is titkon Kristus vallásához
Ragaszkodot rigen, így szoll Susánnához:
[75.] „Az Ur Jesus Kristus, szép szüz, légyen veled,
S- annak érdemében áldott legyen neved,
Nem leszsz nálom, hid el, veszedelmes helyed,
Mert én is föl vettem már a’ kereszt ielet.
[76.] En is veled edgyüt hiszek a’ Kristusban,
Hiszek űdvőzétő, meg válto Jesusban,
Es elöb éltemet fogyasztom egy jusban,
Mint sem ezek után hidgyek Neptunusban.
{219}
[77.] A sok hamis bálvánt már szivbűl megh untam,
Azért a’ keresztény pápához megh gyuntam,
Es azért vig kedvel szemilledhez nyultam,
Hogy tűled tanullam, mit még nem tanultam.”
[78.] Ezen kedves szokat a’ győnge szűz halván,
Sir szive őrőmben a’ Kristust megh valván,
Föl kiált az Istenhez nagy hálákot adván,
Hatalmát mindenüt lenni tapasztalván.
[79.] [22r]Nyilván jol ősméri irgalmát személlén,
Meg nem csalattatott Kristusban, remélvén,
Le burul az főldre uijra reminkedvén,
Hogy kőnyőrűllőn ez után is szűkségén.
[80.] Osztán vigét vetvén hála adássának
Megh csokolla kezét a’ jo Serenának,
Szemillét kedvében jo akarattyának
Ajálla, viselle gongyát leánságának.
[81.] Ekképpen Susanna az hol farkastul félt,
S- veszedelem kivül egyebet nem remélt,
Adott Isten néki ij helett fényes délt,
Hol nem szomoruan, hanem vig kedvb[en] élt.
[82.] Ugyan is az Isten akkor nyul emberhez
Leghinkáb, mikor jut a’ vigsö veszélhez,
Mikor nem biz hatik immár semmi kézhez,
Akkor irgalmábul kegyelmességet tesz.
[83.] Példát én ezeret itten, ha akarnék
Űdőt, fárotságot tőlteni, adhatnék,
Ollyas számlálásban hogyha mulathatnék,
Csak tűrö Jóbón is sokat mutathatnék.
[84.] [22v]De mégh meszi vagyon czélla munkátskámnak,
Meszi föl vett uttya mégyen mégh Musámnak,
Azért nem lehet itt késése pennámnak,
Hanem éltét nezni köll Susánna leánnak.
[85.] Császárnéval azért barátságot vete,
Mert ebben is igett Kristus szeretete,
Sok szép erkőlcsőkkel ragyagván élete,
Az egyháznál is volt jó emlikezete.
{220}
[86.] Mastan Susánnával dicséri az Istent,
Hálát adván, hogy az pogánsagbul ki ment,
Az igaz vallásban hitelének őrvend,
Fogadgya, hogy abbul soha ki nem térend.
[87.] Ennyihány napokig edgyűt éldegelnek,
Csak a’ Szent iráson szemeik legelnek,
Sok szép solyosmákot edgyűt énekelnek,
Egyebet Jesuson kivűl nem tisztelnek.
[88.] Diokletianus azomban Serenát
Tudakozza, mire vehette Susánnát,
De eö az leánzonak fogván nagyon pártyát,
Izeni hasztalan letnek fárodságát.
[89.] [23r]Mond: „Elöbb az aspist megh szelidéthetném,
Elöbb a’ kűsziklát lágy sárrá tehetném,
Elöbb a’ tengernek vizét ki merhetném,
Hogy sem Susánnának szivét megh győzhetném.
[90.] Se szép szó, se harag előtte nem használ,
Akar ijeszd, akar hitesd, egyeránt ál,
Mint haborult habok közőt kemény küszál,
Se fész, se igéret helyt nála nem talál.
[91.] Azert elöb hiszem, hogy az a’ fényes nap
A’ főldre szál, s- fénye sötét itzakát kap,
Elöb fene farkast szelid barany harap,
Mint ezt őszvő kősse Maximnussal az pap.
[92.] Elöbb a’ szarvasok az egen legelnek,
Előb fák tetein az halak telelnek,
Elöb kis folások nagy hegyeket nyelnek,
Hogy sem császár fia s- e’ szűz őszve kelnek.”
[93.] Mert eö nyilván eszre vette, hogy gyűlőli
Maximnust Susanna, és elöb meg öli
Magát, hogy sem őtet házas társnak lőli,
Es meny aszonképpen mátkának őleli.
[94.] [23v]Másképpen császárnak eö azt tanácslana,
Hogy Susánnát soha továb ne untatná,
Hanem fiát más leánt válosztani hadná,
E szépségnek mássát Roma könnyen adná.
{221}
[95.] Vannak itt felessen szűzek seregében,
Kik álhatnak isten aszszonyok rendében,
Juno, Pállas, Venus nem szebb termetében,
Mind itten sok vagyon ékes személlében.
[96.] Diokletianus hogy ezt meg ertette,
Szivére császárné jovallását vette,
Fiát kivánt kedve szerént eresztette,
S- őnnőn tetzésére szabadossá tette,
[97.] Mondván: „Nem akarom, házom hiresedgyék,
Motskos nyelvek miát csufban heveredgyék,
Attyának házához a’ leánt visza tegyék,
Néked más szeretőd, érdemessebb legyék.”
[98.] De fia el merűlt mar a’ szerelemben,
Reszket pogány szive sértő győtrelemben,
Dúl fúl, mint egy vad kan a’ barlang veremb[en],
Nem akar el álni szűztűl egyetemben.
[99.] [24r]„Tehát (mond magában) más őrőme lészen
Az a’ drága szépség, mást sziviben vészen,
Más szép nyaka kőrűl őlelgetést tészen,
Más lesz nyájoskodo mulatsága készen.
[100.] Az az édes száj gyűr, az a’ győnyőrű nyak,
Az a’ deli homlok, az a’ drága aijak
Hát csak azért engem eddig langaltattak,
Hogy reménségemben vigre megh csallanak?
[101.] De megh bányod, híd el, hogy igy megh vetettél,
Boszut állok raitad, hogy ki rekesztettél
Szivedbül, hogy igy megh bestelenitettél,
Es feö szemillemen gyálazatott tettél.
[102.] A te szépségedet én is megh gyalázom,
Főnt heijazo kevél voltod megh alázom,
Szived hailikjábul lészen bordél házom,
Es igy a’ raitam tett nagy szigent le rázom.
[103.] S- minthogy istenimet heában szolitgatom,
Hogy kemény szivedet megh nem hodéthatom,
Ellened a’ sötét poklot föl forgatom,
Czircet Medeával világra hozatom.
{222}
[104.] [24v]Ennek mestersége, tudom, meg szelidét
Tiged, és kedvemben[109] engem meg eligét,
Mert ha akar, vizet kűsziklábul higét,
S- viszont vizbűl kemény kűsziklákot épétt.
[105.] Ez a’ sebes folyot visza fordéthattya,
Erős szél fuvallást ez megh álléthattya,
Ha akarja, meghint uttyát tágethattya,
Menybűl is az holdot ez le szálléthattya.
[106.] Mégh a’ lölkőkőn is van ennek hatalma,
Minden állotokra terjed birodalma,
Halalnak miátta nincsen nyugodalma,
A vadakat pedig, mint tetzik, nyargalla.
[107.] Magát a’ Plutot is ez meg kantározza,
Annak szivét kedve szerint határozza,
Nagy fát az helyébűl ez más hová hozza,
Az egész világot igy boszorkányozza.
[108.] Sőt Jupiteren is lett ez hatalmassá,
Mert Ganimedesért változtatta sassá,
Ugy Likáont tette haragos farkassá,
Actaont pediglen féléken szarvassá.
[109.] [25r]Megh látom, ez ellen te miképpen álhotz,
Győnge leány livén mi fartélt találhotz,
Minden némő fűvet, nem bánom, probalhotz,
De én szerelmemtűl bizony megh nem válhotz.”
[110.] Ekkép dűhősködvén maszlagos elmivel,
Maximnus nem birván igö szerelmével,
Kivány egy őrdőngös ember értelmével
Élni a’ szűz ellen és segedelmével.
[1.] Susánna másfelűl házához attyának
Vitetvén, gondolla vigét a’ csatának,
Melly által szerelmit császárfi magának
Meg győzvö[110] kivánta élete párjának.
[2.] Őrűl, mint fogházbul szabadulo madár,
Vagy had ostromlástul megh menekedö vár,
Kit vigső inséggel szorongatot a’ kár,
Mert nem tudgya miben pogány elmije jár.
[3.] Őrűl, ellenségét hogy megh előzhette,
Őrűl, szűzességét hogy megh őrőzhette,
Őrűl, győngeségét hogy megh nem győzhette
Császár, s- fiát vele öszvö nem kőthette.
[4.] [26r]Isten csudájának valoban isméri,
Azért háladásal szent nevét dicséri,
Oltalom paisát továbba is kéri,
Segille ki, inség ha valamelly éri.
[5.] De Maximus vigez némely boszorkánnyal,
Aki Medeátul tanult tudománnyal,
Telles volt varaslo őrdőg hagyománnyal,
Igéri jutalmat vastag adománnyal.
[6.] Előre is mingyárt megh ajándikozza,
Fogadván, bűvebben markát aranyozza,
Ha Susánna leánt szerelmére hozza,
Ez is szolgálottyát gyorsan föl áldozza,
[7.] Mondván: „uram, el hid, hogy vagy pogácsával,
Mellyet tudok sütni, vagy pedig kásával
Megh hodétom néked, vagy bagoly majával,
Szerelmedre vonyom e’ hold ujságával.
{224}
[8.] Csak egyszer szolhassak szemben én ő vele,
Megh lánczolla, hidgyed, szerelmed kőtele,
Nyilván szemilledhez lészen menetele,
Es szorossan kapcsol őbléb[en] kebele.”
[9.] [26v]Ezeket megh mondván sűt ugyan pogácsát,
És főz is sok féle henyőcsékbűl kását,
De Susanna eszre vivén álnokságát,
Meg tiltotta, járni ne merje az házát.
[10.] Ekképpen nem nyervén, sok féle győkeret
Öszvő szed, fa levet, négy ágó luheret,
Más sok féle fűvet, uiján sűlt kenyeret,
Fötskét is szivéért sokat agyon veret.
[11.] Ez a’ sok féle szer mihelt jól öszvö főtt,
Vág Isten átkozta fiatal tűske veszőt,
Főld edénybe teszi a’ készétett kenyőt,
Szokot kereszt utra el megy ifél előtt.
[12.] Oda el érkezvén maga körűl kerét
Harmot a’ veszővel, és azokra terét
Timporált szerébül, s- mast keletre nyerét,
Mast pedig nyugotra hintendö port merét.
[13.] Ez után az három circulus kőzepin
Megh áll, livén szörnyü gond a’ tekintetin;
Szóll hangal: „őrdőgök, kik pokol fenekin
Vadtok, s- benneteket zaklat őrőkős kin,
[14.] [27r]Jőjjetek előmben, itt van az orátok,
Mellyben ti őrőmőst incselkedtek, jártok;
Jőjjetek, szűkségem vagyon mast reátok,
Szűkséges mast nékem hatalmas probátok.
[15.] Czirczét is pediglen tudos Medeával
Hozzátok föl, s- el ne gyüijetek hejával,
Mert élnem szűkséges annak tanácsával,
S- orvos fűveinek sokféle hasznával.”
[16.] E kőserves szókat ki mondván szájával,
Bé födi a’ főldet ij sőtét szárnyával,
Zőrőg már a’ pokol iszonyu lármával,
Mert indul a’ Pluto ezer kép nyáiával.
{225}
[17.] Kétfelé hasada a’ főld szőrnyűséggel,
Nagy világ resz eltőlt mingyárt bűdősséggel,
A kárhozot lelkek itten sűrűséggel
Kinoztatnak vala rettenetességgel.
[18.] Itt a’ dúsgazdagot látni asztalával,
Mint másik Tantalust fris lakodalmával,
Sohait az étkekhez ehezö gyomrával,
De el nem érheti faldozo torkával.
[19.] [27v]Ot Herodes ordét egy tűzes vér tóban,
Susorog a’ teste tűz kénkőves sóban,
Gyakran hentergetik fagyos ieges hóban,
Kapcsoltatott minden hajszálo kigyóban.
[20.] It tűzes oszlophoz Pilatus kőtőzvö,
Teli szeme szája mereggel pőgdőzvö,
Forr a’ büdös torha két állan csőpőgvö,
Szaggattyák a’ testét harpiják rőpdőzvö.
[21.] Ott nem meszszi Annást vas csáklákkal verik,
Kinyen tartott testét csigára tekerik,
Feö pap volt éltében, minnyájon ősmerik,
Gyakran irigy szivét méregben keverik.
[22.] It közel Kaifás hever kalodában,
Langalnak lobogo fáklák oldalában,
Aspisok-viperák űlnek holnalában,
Bűdős férgek, nyűvek posognak orrában.
[23.] Ezeket pediglen sárkányok mardozzák,
Hol egy, hol más tagját mérgessen faldozzák,
Szerecsen hohérok itt ott is csapdozzák,
És horgas fogókkal csipdezik, fogdozzák.
[24.] [28r]Ot fűg a’ Judás is, kűtel van nyakában,
Szélrűl, mastis fősvény erszent tart markában,
De eö az tőbbinek nincsen csoportyában,
Hanem egy kűszikla hegyes oromjában.
[25.] Mert féltek, ne talán poklott is vásárra
Vigye, s- által adgya valamelly sáfárra,
De van elig társa, kiknek az torkára
Kőtél foilott, s- mentek ugy az ö uttyára.
{226}
[26.] Itt Herodiádest viperákbul font lántz
Tartya, nincs eszében mast a’ fej nyerö táncz,
Kent-fent szép orczáia már merö rongy és ráncz;
Ehez kőzel épűl egy főrtelmetes sáncz,
[27.] Abban ezer kinzo szerszámnak, fegyvernek
Ezer képe készül a’ Márton Luthernek,
It Kalvinusnak is tűz ágyot fől vernek,
Kiben kigyok, békák már sokan hevernek.
[28.] Belleb Simon mágus egy horhos veremben
Bőmbűl, mint egy bika szörnyü győtrelemben,
Es sok más eretnek, kik egy értelemben
Véle voltak, tűzben űlnek egyetemben.
[29.] [28v]Némellek gőrgetik Sisifus kőveit,
Némellek Titius sassának kőrmeit
Szenvedik, Ixion tőrő kerekeit
És az éghnek gyakran űtő menköveit.
[30.] Sokan ordéttanak Fáláris őkrében,
Sokan Diomedes lova tőmlőczében,
Sokan lator Kakus véres röitőkében
Vannak, és őrőkön lesznek győtrődésben.
[31.] Ugy mint: árvák, eözvegyek nyomorgatoi,
Szolgáknak, munkásnak bérek megtartoi,
Az ártatlan virnek gyilkos ki ontoi,
Kinoztatnak sokkép Isten káromloi.
[32.] Azomban őrdőgők tűzes paripákon
Gyűnek, sok kénkővel szurkos taligákon,
Mérges sárkányokon, véres hárpiákon,
Kigyokon, medveken, rettentö bikákon.
[33.] Ki sipul, ki fűtyűl, ki dobul ki dudál,
Ki danul, ki ordét, ki sikott, ki fruglál,
Ki ugat, ki nyerét, ki visét, ki ugrál,
Ki leitőt, ki tánczot hajdu modgyára jár.
[34.] [29r]Ez pedig ki medve, ki bika, ki sárkány,
Ki roka, ki farkas, ki nyul, ki oroszlány,
Ki matska, ki ketske, ki eger, ki patkány,
És töb illyen csuda gyűn sok ezer forman.
{227}
[35.] Igy a’ circulushoz ez a’ nép el rőpűl,
És ott csoportossan barázdái kőrűl
Megh száll; a’ tudákos jüvéseknek őrűl,
Az után hozzáiok illy nyelvet kőszőrül:
[36.] „Akarom, szovamat hogy megh fogadtátok,
Parancsolatomat el nem mulattátok,
Mi vigre hivtalak, mingyárt meg hallátok
It fárodságtoknak kárát nem vallátok.
[37.] Száz keresztény iffjat, száz vénet, száz szűzet
A császárnak fia jutalomul füzet,
Hogyha Susánnában gerjesztetek tűzet,
S- néki hodéttyátok azt a’ kemény szüzet.
[38.] Mert az iffiu e’ leánt igen megh szerette,
Házos társnak sokat untatta, kérette,
De azt semmiképpen vighez nem vihette,
A’ kivánt szemilnek szerét nem tehette.
[39.] [29v]Mindent el kővetett, valami szűkséges,
Ez illyen dologban lehet szegétséges,
Mast mesterségtekben veti reménséges
Bizodalmát; tudván, az lesz eligséges.
[40.] Aldozatot tészen bizonyossan néktek,
Es ez után imád isten gyanánt téktek,
Ha ez leányon lészen győződelmességtek,
S- kivánt szerelmére haitya serénségtek.
[41.] Jer, mennyetek azért reá seregessen,
Vijátok megh szive várát egyenessen,
S- Cupido nyilait kőzépre helessen
Lővén szerelemre gyuitsátok sebessen.”
[42.] Ezt mondván az őrdőg sereg szárnyára kél,
Mint porban koválgo hertelen forgo szél,
Vagy tenger habok kőzt hullánt haito veszél
Fölhő sőtétségben kevereg, mendegél.
[43.] El is ér csak hamar Susanna házához,
Mingyárt kezdvén annak kőrnyűlfogásához,
Nagy munkával juthat az ostromlásához,
Livén szűznek szive kőtve keresztfához.
{228}
[44.] [30r]Sok éktelen képzést, csuda gondolatot,
Sok faitalan látást, ocsmán hasonlatott,
Sok világi pompát, sok kincs kivánotot
Gyonge Susánnának szivére forgatott.
[45.] Sokszor elmijének mint egy tűkerében
Mutattya Maximnust iffiu űdeiben,
Mutattya sok kincsét gazdag csűreiben,
S- kincseivel edgyüt szép erkőlcseiben.
[46.] Mast iffju voltának fiatal életét,
Mast méltoságának legh főbb bőcsűletét,
Mast nagy Roma elöt valo tekéntetét,
Szemére fűggeszti mast nagy szeretetét.[111]
[47.] Mast eleiben hozza alkalmaztatását,
Mastan beszidgyének szerelmes folyását,
Mast a’ győnge szűznek tett sok ajállását
Es az istenekre eskűtt fogadását.
[48.] Melly nagy aszszonsága lesz, melly nagy hatalma,
Juno királnénal nagyob birodalma,
S- merre van[112] Romának rigi diadalma,
Arra aszszonyának minden száj, nyelv valla.
[49.] [30v]Hogy egész világon elsö dáma lészen,
Senki ülö széket eleibe nem tészen,
Világ határirul jűvedelmet vészen,
S- minden hait előtte térdet, fejet készen.
[50.] Ugy hogy hol szép napnak melegét orczáia,
Hol piros hainalnak mosolog rosáia,
Hol homál estvének kűszkődik orája,
Mindenüt parancsol császári pálczáia.
[51.] Azt főkép szűntelen eleibe terjeszti,
Melly igen szemellét Maximus szereti,
Soha elmijébűl hogy ki nem verheti
Szűntelen Susannát száia emlegeti.
{229}
[52.] A szűz eszre vivén őrdőg csalárdságát
S- olly sok késértetbűl állo latorságát,
Le terdepel mingyárt, szokot imádságát
El kezdi, s- kőnyörgi Jesus párt fogását.
[53.] Igen aitatos fohászkodásokat
Sűrűn égben bocsát, kemény bőit napokat
Tart, a’ szároz földön nehéz alvásokat
Tesz, viselvén győnge testén szőr sákokat.
[54.] [31r]Kivált a’ szent kereszt szentséges ielével,
Pokol kaput ronto Jesus szent nevével,
Oltalmazván magát Kristus segelmével,
Őrdőgőknek ellent állott ép elmével.
[55.] Igy mint a kűsziklát habok kőrűlállák,
Sok hullámmal innéd, onnéd taszigállák,
De ostromlo eröt hasztalan rongállák,
Ugy szűz szivét heában őrdőgők probállák.
[56.] Mert megh nem hanyatlik, ha az égh le romlik,
Ha Atlas le szakad, ha főld őszvő omlik,
Ha még szőrnyeb képre a’ Sátán hasomlik,
Álhatatossága soha megh nem bomlik.
[57.] Azért mint Susánnát vének szerelmétűl,
Teklát nyughatatlan jegyesse kezétűl,
Petronellát Flaccus késérgetésétűl,
Ugy menté ezt őrdőg incselkedésétűl.
[58.] Ednihány napokig tartott a’ viadal,
Maga is Maximus a’ szűz kőrűl nyargal,
De annak őrzőűl kűldetett egy angyal,
Ki az őrdőgőkre űtvén nagy haraggal
[59.] [31v]El kergeti őket mélséges poklokra;
A kik nem bizhatván őnnőn hatalmokra,
Rigenten harczolván heában angyalokra,
Nyakra főre futnak átkozot kinokra.
[60.] Az angyal pediglen a’ szűznél marada,
Azért midőn hozzá Maximus ballaga,
Hogy szűzességének virágiát szakaszsza,
A tündöklö angyal szemében akada.
{230}
[61.] Mingyárt meg rettenik, és gyorsan visza tér,
Fut, buik, és hátra tekénteni sem mér,
Gondolván, a’ veszél azonnal reá ér,
Feslet szándikáért tüle szám adást kér.
[62.] Mint ki barlang erdőn puszta uton sétál,
Ha mérges sárkányra véletlenűl talál,
Látván annak teli torka meregel ál,
Félemvén el fordul, el ne nyelle halál.
[63.] Szintin ugy Maximus el távozni sietet,
Angyal látásátul mert igen meg iedet;
Az attyának mingyárt tudoséto hirt tett,
Az is a’ látáson igen meg iedett,
[64.] [32r]Mondván, keresztények hogy mind boszorkányok,
Belzebub őrdőgtül faizo tanitványok,
Vannak bennek szemfény vesztö tudományok,
S- afféle bűbájos kaukler találmányok.
[65.] „De az őrdőgséget ki verem belűlő,
Meg látom, igaz e, mit hallok felülö,
Légyen bár tiz őrdőg test őrző körülö”,
Császár illyen szokkal magában pőrűlő.
[66.] S- egy vakmerő pogány Czurtius szolgáiát
El kűldi meg nézni szűznek kamoráját,
De ez alig éri háznak belsö táját,
Érzi rettenetes filelem csudáját.
[67.] Futva szalad bezzeg Susánna házátul,
Kerüli is aztot, bár leszen császártul
Nagy bőcs igérete, hogy hirt a’ látásrul
Hozna, valoságost Susánna társárul.
[68.] De valamint kinek forró kása száiát,
Egyszer meg igette nyelve karimáját,
Kerüli az mászor forro galibáiát,
Kurtius kerüli ugy szűz palotáját.
[69.] [32v]Azomban csak alig piros melegével,
Szép hainal föl derűlt harmatos gyöngyével,
Diokletianus szoll egy emberevel,
Hogy az Susánnához mennyen eö nevével.
{231}
[70.] Minden mesterségét a’ leánra terétse,
Eszét a’ legh fölsö szegre tekerétse,
Leánt ördőngősők kőzűl ki merétse,
Isteneket nyilván imádni kerétse.
[71.] El megy ez frissebben raronak szárnyánal,
Mintha sebes szelek volnának lábánál,
Meg ielenék azért hamar Susannánál,
S- mingyárt bálván oltárt épét az házánál.
[72.] Nagyon szorgalmazza ez imádására,
Tömjén tisztelettel szokott áldására,
De Susánna semmit sem hait ö szovára,
Ambár parancsollta pogánynak császára.
[73.] Édesded besziddel heában késérgeti,
Haraggal ugy szintin heában fenegeti,
Mert csak szerecsennek testét őblőgeti,
Utollára illyen szokkal erőlteti,
[74.] [33r]Szolván: „avagy áldozz tömjént Jupiternek,
Avagy kegyetlenül hohérok meg vernek,
Tiged vérben, porban motskolva kevernek,
Töb csapást tagiaid, mint ized van, nyernek.
[75.] Minden ruháidbul el ki vetkőztetlek,
Horgas vas veszőkkel ugy meg verettetlek,
Minden gondolhato kinokkal győtrettlek,
Tűzben, fene vadak közé is vettetlek.”
[76.] De a’ győnge szent szüz mennyei malasztal
Telles livén, felel neki nagy haraggal:
„Pogány eb, mit akarsz velem eröszakkal?
Kiványod, őrdőghöz legyek áldozattal.
[77.] Hiszem, Jupitertek valoságos őrdőg,
Menybül ki veszőzőt, kinokkal terhelt dőg,
Emberi nem ellen ö ellenség őrők,
Őrőkőn őrőke tűz Gehenában nyög.
{232}
[78.] Vakét eő tikteket, hogy csak meg csalhasson,
Tömjént kiván, néki hogy nép[113] langaltasson,
Azért, hogy pokolban többet bé nyalhasson,
Es ot győtrelmekbűl jo konczot falhasson.
[79.] [33v]Te s- a’ császarod is őrdőgnek rabjai
Vadtok, a’ kik vadtok bálványnak papiai,
Es ha igy el mulnak éltetek napiai,
Lesztek őrdőgőknek őrők szamarai.
[80.] Es ott kevés lészen Tantalust kővetni,
Kevés Sissifusnak köveit gőrgetni,
Uij kin szerszámokat fogtok ti pőrgetni,
Mert sok keresztény vért nem szántok őntetni.
[81.] En azért, meg tudgyad, egyedűl kiványom
Az Ur Jesus Christust, és őtet imádom,
Az eö áldot nevét dicsérem és áldom,
Mit akarsz, tégy velem; el hidgyed, nem bánom.
[82.] Ha az vadak kőzé vetteted testemet,
Azok Jesust halván, az én Istenemet,
Szelidekké lesznek, nem bántnak engemet,
S- ha kérem, meg rontyák az ellenségemet.
[83.] Ha tűzben vetz pedig, harmat jün az égbul
Es az ki könnyebét égő melegségbül,
Ha testem rongálod vad kegyetlenségbűl,
Nem fáj, s- meg gyogyulok Jesus kegyelmébűl.”
[84.] [34r]De a’ dűhős méreg prafectusban föl forr,
Mint fene furia, vagy föl gyult puska por,
Avagy saletrummal timporált éget bor,
Áldozatot tenni szűzet készti sokszor.
[85.] Kemény beszidekkel szőrnyen fenegeti,
Pogány bálvánt szine eleiben teteti,
Szűz nem fél, nem reműl, morgását meg veti;
Hogy imádná azt, kit szemmel sem nézheti?
{233}
[86.] A Jesushoz fordul aitatos száia,
Mingyárt ielen vagyon egeknek csudája,
Mert ottan el tünik az őrdőg formája,
Hogy csak ne is lássa a’ szűznek orczáia.
[87.] Őrűl a’ prafectus el hivén bolondul,
Hogy a’ szüz vitte el, s- áldozatott gondul,
De csak hamar más hir a’ városon kondul,
Pogány fülében is izetlenűl tombul.
[88.] Mert ott hirrűl hozzák, hogy a’ sárban vetve
Vagyon irtoztato-képpen főrtőztetve
Jupiter, és keze, lába el tőretve,
Ugy, hogy nem is lehet maidan ősmertetve.
[89.] [34v]Praefectus mérgében maid halni betegszik,
Dűhősségbűl nem is tudgya, mit cselekszik,
Szűzet parancsolla, hogy tőmlőczben vessik,
De elöb keményen az[114] megh verettessék.
[90.] Sőt, Macedonius nem birván elmével,
Megh fogván hohér mód bánik személlével,
Győnge szűz orczáiát goromba őklével
Veri, le szaggatván ruháiát kezével.
[91.] Mivel el hiteti gonoszul magával,
Hogy ebben élt a’ szűz őrdőg praktikával,
Erteti a’ császárt szapora postával,
Mit parancsol tenni ezert Susánnával?
[92.] Bálvány papiai is gyorsan öszvö buinak,
Mint kigyok, szűz ellen halálkővet fuinak,
Kőzségnek is lattzik a’ tőrténet ujnak,
Kiáltván: boszorkányok illy dolgokat tudnak.
[93.] Praefectus a’ szűzet gyorsan meg fogattya,
Az mint a’ császártul gyűt parancsolattya,
Es a’ nagy piarczra kőtőzve hozattya,
S- ottan ruháibul tűstén ki fosztattya.
{234}
[94.] [35r]Az szűz, mint elefánt csontbul csinált szép kép,
Ott áll, termetének szépsége csuda szép,
Álmilkodva nézi a’ kőrnyűl állo nép,
Kérdezvén egy mástul: hol volt szépség olly ép?
[95.] Maga az nap (kinél nincs szeb) menésében
Megh álván sokáig szűznek szépségeben
Győnyőrkődőt, és[115] részt győnyőrűségéb[en]
Vett, hogy legyen attul szebb fényességében.
[96.] Mind vének, mind iffiak keservessen szánták,
A csuff véle bánást jo szivűek bánták,
Osztan ruhájokat hoherok el hánták,
S- az ártatlan szűzet helébűl ki ránták.
[97.] Es onnéd nem meszszi egy oszlophoz hozzák,
Mérgesűlt veszőkkel ot meg ostorozzák,
Vas kezekkel pofon gyakorta csapdozzák,
Tűzes fogokkal is tagiait fogdozzák,
[98.] Ugy, hogy hohér veszö hegye már meg tompult,
Győnge szűznek teste sok sebbel meg rongyult,
Ki folyo vérében egészlen be burult,
Mert az ütés raita szűntelenűl uijult.
[99.] [35v]De az eö szent száia csak a’ Jesust valla,
Azon kivül senki más szovát nem halla,
Pogány boszujára Kristust magasztalla,
S- faidalmi közt magát avval vigasztalla.
[100.] A sötét tőmlőczben osztán bé rekesztik,
Itel, ital nélkül éhségben epesztik;
Gondolván, éhséggel ekképpen el vesztik,
Mert bé, ki jót tenne vele, nem eresztik.
[101.] Fekszik toll ágy helett kemény föld párnára,
Szép arany lántz helett kötél két karjára,
Van kőtve lántz béko ártatlan nyakára,
Bellincses kalodák tétetvén lábára.
{235}
[102.] Igy az irtoztato fogságban bé zárva,
Mint a’ vad tűskében szép rosa virágja,
Lántzban, kalodában űlvén szűz Susánna,
Mennyei mátkáia jövetelét várja.
[103.] El is gyün az hamar vigasztalni hivét,
Kinek el jedzette rigen tiszta szivét,
Ez mingyárt mennyei orvosságnak mivét
Adván, el kergeti fáidalminak nyivét.
[104.] [36r]Angyali sereggel igy meg látogattya
Jesus, és sebeit mind megh gyogyéttattya,
A sőtét fogházat világosétattya,
S- hogy még kőll szenvedni neki, mondgattya.
[105.] Isten angyalai nékie szolgálnak,
Vigasztalására szépen musikálnak,
Azomban az latrok meghinten leszálnak,
Szabadon vitelén a’ szűznek csudálnak.
[106.] Azért annál inkáb boszorkánnak tartyák,
Hogy a’ sebeit is megh gyogyulva láttyák,
Uijra vas veszőkkel meg ostoroztattyák,
S- darab csoportonként a’ haját szaggattyák.
[107.] De hogy a’ verés közt vig orczát mutatott,
Ambár igen számos csőp vért el hullatott,
Annál nagyob harag pogányban gyulladott,
S- maid dűhősségében csak meg nem fulladott.
[108.] Szűznek erősségén sokan álmilkodtak,
Mert már a’ hoherók vervén el fárodtak,
De szűznek szenvedni Kristusert árodtak
Kivánsagi, azért sebi nem fáilottak.
[109.] [36v]Fől szoval nagy hálát ad kegyességiert
JESUSnak, hogy mélto lehetet neviért
Szenvedni, készen van halni szerelmiért,
Csak kéri kegyelmét szent segedelmiert.
[110.] De Macedonius látván mind ezeket,
Őrdőgtül itéli lenni a’ jeleket,
Mert hogy olly győnge szüz illy nagy kereszteket
El birjon, nem hiszi, olly verességeket.
{236}
[111.] Mészárlott teste is hertelen föl épűlt,
Nagy sebjei után fényessebben szépűlt,
S- a’ melly tagia néki verességtűl kékűlt,
Mast az szebb szépséggel ékesben föl készűlt.
[112.] Nem hiszi, termiszet szerint hogy ez lehet
(Igaz: mert Istennél van illy cselekedet,
A kit föl nem érhet ember igyekezet),
Azért izzo tűzhöz forró olait tetett.
[113.] Mert az olai felül rigen az tartatott,
Hogy az boszorkánság áltla föl bontatott,
Hatalma ereje tüle meg rontatott,
Valahová forro olai el folyhatott.
[114.] [37r]Esztelen el merűlt vakság homallában,
Bizván Jupiterben, mind törők Allában,
Hasomlét rosz férget, melly esik tormában,
Gondolván job gyökér nincs annál magában.
[115.] De megh tapasztalla utolso oráján,
Midőn megh ielenék Pluto vacsorájan,
Kristus e’ az igaz, vagy Jupiter bálvány?
Ez e’ űdvőzétö, vagy ki holt keresztfán?
[116.] Azomban az olait forro hevenyében
Gonosz ember őnti szűznek sebeiben,
Bizván nagy kevéllen ennek ereiben,
Megh gyözi Susánnát mesterségeiben.
[117.] Az olai a’ szűznek sebeit megh járta,
Mint kővőn kőszőrűlt irgalmatlan dárda,
De szentnek testeben igen kitsint árta,
Mert angyal enyhétö spongyát oda márta.
[118.] Ez a’ találmánnak istentelen mergét
Megh tompéta, és el rontá kemény kergét,
Azért nem érzette fáidolomnak fergét,
De ennek is buját az hoherok érzik.
[119.] [37v]Mert nem egy vagy kettö, de sok e’ csudára
Megh világosodván Jesus vallására
Tér, és kárhoztatván azonnal halálra,
Az martyromságnak jutnak palmájára.
{237}
[120.] Az bolond tiszt véli, hogy ezeket rontya,
Midön a’ Kristusért véreket ki ontya,
Pedig csak a’ maga vak szivét boszontya
Látván: őrül, kinek életet el oltya.
[121.] Ugyan azért dul fui meg dűhőtt voltában,
Mint bus Sabellicus az Hercziniában,
Avagy a’ morcz medve puszta Lybiában,
Kit a’ vadász föl ver fiszkes barlangjában.
[122.] Illyen kölket vesztö nyősten oroszlány is,
Illyen véletlenül sebesűlt sárkány is,
A kik a’ vadászok fartél háloján is
Dűhősködnek éltek vigsö oráján is.
[123.] Macedoniusnak az az hasonlattya,
Vad kanként fogait öszvö csattogattya
Csudálván, mikép ezt egy leán okozhattya?
Kint, halált ö s- több is hogy semminek tartya.
[124.] [38r]Azért Susánnátul ekkép győzettetvén,
Szigentűl, boszutul körős kőr vitetvén,
Nem tudgya, mit tégyen esztelenéttetvén,
Judásként kőtéllel maid gázol életén
[1.] Hogy igy a’ praefectus bolongván magában
Nem tudta, mit csinál dűhős haragjában,
Harmad napig főtrőng natrabulajában
S- eszét sőtétetö vak nyavaláiában.
[2.] A kinzásnak ugyan addig volt szűnete,
De az árestombul el nem eresztete,
Hanem fogol házban megint rekesztete
Susánna, s- erőssen abban őrőztete.
[3.] [38v]Cájus pápa pedig keresztény nyájával
A szűzet még eddig csak imádságával
Segéthette, mast e’ dolog hallásával
Megh vet mindent, szemben megyen Susánnával.
{238}
[4.] Es mivel az házban bé nem eresztetett,
A rostélos ablak által beszilgetett,
Istenes oktatást elö feitegetett,
Vigasztalván sok szép intést eleibe tett.
[5.] Legh inkáb az hitben inti erősséggel,
Alhatatosságal lenni s- reménséggel,
Es e’ mostha űdőt tűrő bikességgel
Szenvedni, melly űldőz illy kemény szűkséggel:
[6.] „Eddig jol futottál virtusnak pálláján,
Edes leányom, kinek vagyunk a’ probáján,
Megh ne tántorodgyál bai vivo csatáján,
Hanem ez után is áll megh kűszikláján.
[7.] Mert uijra ellened hoherók készűlnek,
Mint szomju sárkányok fogat kőszőrűlnek,
De csak álhatatos légy, meg szigenyűlnek,
Nem árthatnak semmit, akár mint kerűlnek.
[8.] [39r]Gonosz szerencsének napszámó szokása,
Mind gyöngén, erössön gázol óstromlása,
De az szenvedöknek külö[n]b kéz fogása,
Mert erösnek nem árt gonosz csapdozása.
[9.] A féléken pedig és alacson elme
Kissebbedik, lágyul, ha vagyon győtrelme,
El esik, el réműl egyűgyű értelme,
Azért hamar éri vigső veszedelme.
[10.] De a’ kit fegyverez jo lelki isméret,
Mennél nagyob szélvészt szerencse rá méret,
Annál alhatatosb szivén az igéret,
Mellyet baj vivókkal szerencse el éret.
[11.] Igy a’ gonosz sorsnak és nyomoruságnak
Kettö az ö vége, az mint a’ tüz lángnak,
Kiben polvát, szolmát eledelül hánnak,
Es az eőtvősők is aranyat probálnak.
[12.] Az arany megh tisztul, el veszti rosdáiát,
Mutatván tűzben tett hatalmas probáiát,
Kevéllen föl tartya tűndőklö orczáiát,
De szolma el veszti termiszet formáját.
{239}
[13.] [39v]Tűz miát semmi lett, s- por hamuvá omolt,
Ugy bor és a’ sőprű, bár egy hordoban volt,
Es edgyüt egy présbül mind a’ két rész ki folt,
Méghis bor sőprűnél mindenkor árasb volt,
[14.] Noha mind kettőnek egy volt nyoszolája;
Illyen szerencsében villangok példája,
A’ kinek bal sorson van arany probája,
Az érdemli, legyen finom koronája.
[15.] En ugyan nem azért ezeket számlálom,
Beszélvén előtted, édes, kedves leányom,
Hogy erös voltodrul volna kétség nálom,
Mert a’ mit eddig is szenvedtél, csudálom.
[16.] Vagyon annyi eszed, nyilván által látod,
Hogy igy az Ur I[ste]n tigedet probálgot,
Es itt mennél nagyob lészen fárodságod,
Menyben annál bűvebb fog lenni vigságod.
[17.] Mert más a’ joságért kereszt viselése,
Más a’ roszaságért annak szenvedise,
Joságért szenvedni dűcsősség szerzése,
Roszaságért pedig bűnnek füzetése.
[18.] [40r]Job szoval vitkesnek az ártatlant tenni,
Mint sem a’ vitekben el merűlvő lenni,
Legh inkáb a’ hol kőll bűntetésre menni,
Es szűkség kénszerét érdemlet bért venni.
[19.] Tigedet a’ császár nem rosz titeledért,
Hanem az keresztény hitben hiteledért
Sanyargat, ezt pedig ne ad életedért,
Mert mit nyersz e’ kevés kín szenvedisedért,
[20.] Azt a’ szem nem látta, a’ fűl nem hallotta,
A sziv és az elme fől s- ki sem gondolta,
Mit ád Isten annak, a’ ki meg vallotta,
Szerette, és fia hitét megh tartotta.
[21.] Hát mit remélhetnek, kik nem csak meg vallák,
Hanem kint és halált érte föl vállallák,
Eö szentséges nevét ugy föl magasztallák,
Magokat nagy kinok közöt vigasztallák.
{240}
[22.] Mindenkor Istennél az ollan kedvesseb,
Kinek szent neviért kinnya keservesseb,
És az által tőrtént halála terhesseb,
Menyben lesz az ollyan legh dücsösségesseb.
[23.] [40v]Azért elsö mártyr kővek közőt őrűlt,
Azért faidlam nélkűl Lőrincz rostélon sűlt,
Azért vigan a’ Győrgy kinzo keréken űlt,
Ugy Sebestén, kire sok ezer nyil rőpűlt.
[24.] Ugy és nem külömben a’ szűz Szent Borbála
(Kit kegyetlen attya keze le kaszála)
Jesusért szenvedvén örömöt talála,
Dűcsőséges azért keserves halála.
[25.] Ugyan ez Katalint megh dőcsőitette,
Es győződelmessé bőlcsek ellen tette,
Ezzel is Cziczelle igaz hitre vette
Férjét, és bálvánnyát meg szigenitette.
[26.] Ezert Agata is olly sok kint szenvedet,
Hogy az egész teste el rongyult, ernyedet,
Férhez kerésének mégh is nem engedet,
Inkáb le konczolást szűz mellén szenvedet.
[27.] Ebben erősődöt Szent Kristina szüz is,
Kinek engedet viz és langalo tüz is,
Arthatatlan vala sárkány, kigyo bűz is,
Bálványokbul bátran csufot csinált ü is.
[28.] [41r]S- bár el metzett nyelve az főldőn szőkdőcsél,
De csonka volta is dűcsőt zőnőgdőgél,
Mint foenix porábul, uij elevenre kél,
Kiért az vakságbul ki tér nép nem csekély.
[29.] Ezen uton jártak Agnes, Dorottya is,
Margaréta, Tekla, Apollonia is,
Martina, Justina, Priska, Dária is,
Lucza, Lucretia, Anastásia is.
[30.] Ezek s- töb ezerek győnge szűzek voltak,
Bálvány pogányokkal vitézül harczoltak,
Kristusnak hitiért őrőmmel megh holtak,
Midön elöb fene kinokat kostoltak.
{241}
[31.] Te is azért leányom, ezeket kővessed,
Ugy, valamint ezek, a’ Jesust szeressed,
E’ mulando árnyik világot megh vessed,
Kis űdeig tarto kinnyait nevessed.
[32.] Mert ezek csak egy két oráig tarthatnak,
Es csupán testünkön hatalmaskodhatnak,
Orrunkban tormával ugyan boszonthatnak,
De a’ lelkeinkben semmit sem árthatnak.
[33.] [41v]Es illy rővid űdőn kinzo szenvedisért,
Egy szem pillantási bikesség tűrésért,
Örők jutalom lesz két három űtesért,
Kit föl veszűnk Jesus Kristusnak neviert.
[34.] Ezért pedig nem csak mélto verettetni,
Bestelen tréfákkal sűrűn illettetni,
Hanem kinokkal is nagy jo győtrettetni,
Kemény halál által ugy megh őlettetni.
[35.] Mert ugyis (tudva van minnyájunknál nálunk)
Egyszer ezen főldi lakástul megh válunk,
Es akar melly helyre elötte bujkálunk,
Halál nyilaira csak reá találunk.
[36.] Az halál pedig csak annak rettenetes,
Ki féléken szivel tűle félelmetes,
De ki igaz hittel bátor, tőkélletes
Halál emlitése annál kellemetes.
[37.] Ne fél azért semmit kinok győtrelmétűl,
Megh enyhűlnek azok Kristus kegyelmétűl,
Ne fél az halálnak keserü mérgétűl,
Mert az meg édesűl Jesus szerelmétűl.
[38.] [42r]Amaz őrvendetes szép vidám napoknak
Utánna szomoruk kővetkezni szoknak,
Rővid a’ jo ize szivűnknél azoknak,
Kik tegnap tettzettek olly jo falatoknak.
[39.] Ez a’ mi tűndőklö hires nemzetségűnk,
Scipioktul faizo őssi nemességűnk
Nem lehet gonosz sors ellen segétségűnk,
Bal szerencse midön sulyos ellenségűnk.
{242}
[40.] Mert melly fák, kűsziklák magassabban áll[na]k,
Azokra[116] gyakortáb az menkővek szálnak,
Ugy minket szerencse csapási rongálnak,
De ezzel az egek bennűnk csak probálnak.
[41.] Azért mi a’ mennél erőssebbek leszűnk,
A Kristusért mennél tőbbet cselekeszűnk,
Űldőzésben mennél nagyob probát teszűnk,
Annál nemessebb bért menyországban veszűnk.”
[42.] Tovább is ment volna bátoríttásával
A szent ember, de hir hangas trombitával
Praefectust jelenti, harságo lármával,
El bucsuzik azért szomoru orczával.
[43.] [42v]A szüzet Istennek, szűznek pedig magát
Ajálla, megh intvén, hogy elöbbi harczát,
Őrdőgőn, pogányon szerzett triumfussát
Elötte viselvén, duplázza utollát.
[44.] Susánna nem szolhat keserűségében,
Árodván bűv zápor két kőnyves szemében,
Maid meg hasad szive[117] fáidalmas mellében,
Tűlő szent báttyának el menetelében.
[45.] Vas gáteren[118] által egymást megh csokollák,
Kér a’ szent szűz, hogy kik Kristus Jesust vallák,
A mikor öldöklö kinnyait meg hallák,
Boldog haláláert egeket sarkallák.
[46.] Alig a szent őreg félre vette magát,
Mingyárt ki hozattya biro a’ Susánnát,
Eleiben tévén Jupiter bálvánnyát
Kinszeréti, vigye vighez áldozattyát,
[47.] Máskép meg őleti szertelen halállal,
Elöb megh rongálván minden kin szerszámmal,
Ezt pedig a’ császár parancsolattyával;
De szűz megh nem réműl felel bátorsággal:
{243}
[48.] [43r]„Meny el, bálványoddal itt ne kereskedgyél,
Tudod, nékem mind egy, akar fenekedgyél,
Akar hitegetö szokkal incselkedgyél;
Egy szoval: akár mi tetzik, cselekedgyél.
[49.] En csak magasztalom azt az igaz kutat,
Mellyet keresztfán holt irgalmasság mutat,
Annak kegyelmében a’ sok bálvány rutat,
El hadtam pokolra bé vezetö utat.
[50.] Eregy már mast, menny el, kinokkal fenegess,
Eregy, főld gyomrában elevenen tetess,
Eregy, tűzben, eregy, tenger vizben vettess,
Mind egy; akár pallos által it meg öless.
[51.] Nem irtozom semmit, örömmel megh halok,
Egyenessen menyben visznek az angyalok,
S- ott én Kristusommal, az kiert langalok,
Őrők dűcsősségben őrűlők, vigadok.
[52.] Nisd megh azért (itt van) gégémet fegyverrel,
Meg telhetik szomju torkod még véremmel,
Dicsekedgyél osztán el vett életemmel;
De mond, mit fogsz nyerni e’ győződelemmel?
[53.] [43v]Poklot, kinzo helet, őrők el kárhozást,
Kinkőves tűz kőzőt szőrnyű átkozodást,
Bálványiddal edgyüt szűntelen jaigatást,
A keresztény vérért méltó jutalmazást.
[54.] De nem vagy te elsö, sem az te császárod,
Ki az én éltemnek romlásában fárod,
A termiszet szerint az élet el szárod,
S- termiszettűl halál mindenekre árod.
[55.] Azért mihelt én ez világra születtem,
Mingyárást halálos sors alá vettettem,
Mihelest anyámnak mihébül ki estem,
Az orában mingyárt meg halni is keztem;
[56.] De jol van, az mint van: igy Isten akarta,
Jol van! igaz hitben mind vigig meg tarta,
Latom, szenvedisem berét készen tartya,
Fenyes koronámat maid fejemre adgya.
{244}
[57.] Te pedig ne őrűl hatalmas litednek,
Bár éled napiait friss egésségednek,
Vige lesz rővid nap nagy kevélségednek,
Már megh fonták párkák fonalát éltednek.
[58.] [44r]S mikor én mennyekben élek dűcsőssegben,
Isten angyalival őrőm bikességben,
Te akkor győtrődől pokol sőtetségben,
Őrdőgőkkel edgyüt őrőkős inségben.”
[59.] Látván pogány a’ szűz készen valoságát,
Kinek már sok izben álhatatosságát,
Kinok közt is látta csuda bátorságát,
Hogy várni hasztalan bálvány imádságát,
[60.] Uijonnand föl dagad haragiának árja,
S- egész testén ki őnt epéjének sárja,
Azért az mint hadta nékie császárja,
Őnnőn hajlikjaban Susánnát be zárja.
[61.] Azt mondván nevetve: „Meny tehát azomban
Jesusodtul szerzett szép paradicsomban,
S- ott is mondgyad, hogy megy praefectus pokolban,
Te élsz vigasságban, az pedig kinokban.”
[62.] Csak hamar a’ hohér szörnyü fegyverével
Jelen van, nem gondoll szűznek nagy nemével,
Sem császárral valo rokonság verével,
Be megyen hozzáia lángos fegyverével.
[63.] [44v]Csak látattyával is halálra iedhetet
Susánna, mert halált készen ielenthetet
A szörnyü ábrázat, mellyet a’ hohér tett;
Haláltul pediglen Sámson is retteget.
[64.] De gondold meg itten szinét Susánnának!
Láttad é pűnkősdi nyilását rosának?
Livén egyűlése fehér pirossának,
Olly ékes képe volt szent szűz orczájának.
[65.] Minémő szép hainal piros melegével
Midön föl gyűn, s- főldet harmatnak győngyével
Ékeséti, vidám kedvő őrőmével,
Ollyan most Susánna bátor hitelével.
{245}
[66.] Ki tetzik szivének örömö szájárul,
Ki nagy bátorsága vidám orczájárul,
Tapsolva beszilget jegyes mátkájárul,
Hogy el gyüt orája, mellyben hozzá járul.
[67.] Nem ősmérszik raita halálnak félelme,
Mert bé fődte Kristus hatalmas kegyelme,
Nem fonyasztya szivét világ tőrődelme,
Mert azt által járta Jésusnak szerelme.
[68.] [45r]Mintha menyegzőre, uri mulatságra,
Vinnék nagy űnneplö ieles vigasságra,
Olly vig kedvet mutat vitetvén halálra,
Alig várja jutni jegyes látására.
[69.] Igy Susánna szent szűz megh haitván térdeit,
Imádsági közben sűrűn Jesus nevét
Segétségűl hiván, hohér az fegyverét
Magasra emelvén el űti az fejét.
[70.] Istennek angyali mingyárást föl veszik
Lelkit, s- koronáját az fejére teszik,
Őrőm vigassággal nagyon kőrnyül veszik,
S- Isten eleiben meny országban viszik.
[71.] Az egész angyali karok őszvő gyűlnek,
Számtalan boldogok kőrős kőrűl ülnek,
Szűznek győződelmin vigadnak, őrűlnek,
„Szent, szent a’ seregek ura”, énekűlnek.
[72.] Császárné pediglen testét föl veteti,
Drága balsamommal szépen meg keneti,
Illendö pompával sirhoz késerteti,
S- képes tisztelettel ott el temetteti.
[73.] [45v]Ot az nap szent Kájus szent misét áldozott
Szűz tisztességére, buzgon imádkozott,
Serena császárné sokat fohászkodott,
Susánna keserves halálán bánkodott.
[74.] De azért, hogy igy holt Kristusért élete,
A kereszténségtűl vagyon tisztelete,
Az áldozatokban szép emlikezete
Es egesz világon méltó ditsérete.
{246}
[75.] Azon kivűl sok szép csuda tételekkel
Fénlek koporsoja, kit sok betegekkel
S- sokféle szűkségben lévő emberekkel
Az eö erdemiert egek kővetnek el.
[76.] Ide folyamodo sok vaknak szemei
Föl nyilnak, gyogulnak bénák[na]k kezei,
El szárott láboknak uijulnak velej,
S- ina szakattak[na]k frissűlnek erei.
[77.] Ugy van: az Ur Isten azt föl magasztalla,
Aki az ö nevét mindenüt meg valla,
Esedezéseit érettünk meg halla,
Siralmas űgyűnket meghis vigasztalla.
[78.] [46r]Anya szent egyház is valla pátronának,
Rendelvén űnnepet szenvedö napiának,
Nevét keresztségben adgya sok leányának,
Őrdőgők hatalma ellen oltalmának.
[79.] Ezt a’ tőbbi kőzőt mi magyar hazánkban
Tisztelik kis czenki m[é]lt[ósá]ghos házban,
Minden aitatos keresztény szokásban,
Szép képe tűndőklik házi kápolnában.
[80.] Drága nevét pedigh groffné keresztségben
Föl vivén viseli elsö tisztességben,
Aitatossággal tiszteli hivségben,
S- hija segétségűl mindenkor szűkségben.
[81.] Más kepp is e’ groffné igen Isten félö,
Igaz keresztény hit ágazatként élö,
Cselekedetében senkit nem itélö
Es a’ bőjtőktül is magát nem kémélö.
[82.] Szüz szent Susánnához szorgos buzgosága,
Mint patronájához aitatossága
Nagy vagyon; ehez megy sűrű imádsága,
Ezt tiszteli szorgos gyakorlatossága.
[83.] [46v]Ennek még kitsinkor szive lako helét,
Mihelt olvashatta keresztség levelét,
Föl áldozta igaz hivségének ielét,
El sem is szakasza szeretet kötelét.
{247}
[84.] Innéd van, hogy bűves olly sok szép joságal,
Mindenféle keresztényi tanusággal,
Buzgo szeretettel, angyal okossággal,
Hittel, reménséggel, alázatossággal.
[85.] Ezen dicséretes sok szép erkőlcsében,
Lehet szorgos gongya méltán emlitésben
Szentek tisztelete őregbitésében,
Lehet ez valoban őrők bőcsűlésben.
[86.] Ez ki tettzik sok helt Kis Czenk határában,
A királi Sopron városnak uttyában,
Ki tetzik az uri háznak kapujában,
Mellynek Szent Háromság kivül áll falában.
[87.] Bellűl pedig ugyan az kapuban, föllül
Kisded Jesuskával a’ szűz MARIA üll,
Nepomuki János az ház elöt kivűl,
Léven szent feszület a’ karján keresztül.
[88.] [47r]Ennek ellenében, mint egy liliomszál,
Szüz Szent Apolloni egy kü oszlopon ál,
Fógót foggal edgyüt kezében tartdogál:
Hogy olly kin szerszámmal iesztette az halál.
[89.] Eztet Széplaknak is ősmeri az népe,
Ezt uijétojának Boldog aszszon képe
Szent Mikloson; elöb kit szélvész le tépe,
Ez által Czenk tornya magossabra lépe.
[90.] Ugyan Czenken ez volt első inditoja,
Hogy bé ment Szent Ferencz congregatioja,
Ez által épűlt föl Isten koporsoja,
Kálváriának is ez lész állétója.
[91.] Ez, nem más, épété Seggesd kapolnáját,
És föl czifráltatta aranyos oltárját;
Mast Marczali várgya irgalmas orczáiát,
De ez is rövid nap veszi uij ruháját.
[92.] Hát idegen helyen, külsö országokban
Hány emlikezetett tett szent egyházokban,
Az élök kőnyvébűl állo laistromban
Föl van, azért én nem teszem irásomban.
{248}
[93.] [47v]Itele, itala igen mertékletes,
A jo erkőlcsőkben élte tőkélletes,
Szóban és beszidben nagyon figyelmetes,
A szűkőlkődőkőn kész könyörületes.
[94.] Azért akár honnéd gyűn Isten szegénnye,
Meg nem csalattatik itt bizó reménnye,
Annyi alamisna sok jo titemennye,
Mint az niderlandi tengernek fövénnye.
[95.] Kivált árvoságra jutó gyermekeket,
Kiknek halál korán őltő szűlejeket,
Sokat fől neveltet; tart sok embereket,
Kiknek vénétette sok nap űdejeket,
[96.] És az őreg űdő erőtlenné tette,
Mostha világ pedig meg szeginitette,
Sok beteg is innéd könnyebségét vette,
Groffné kegyessége mert meg segétette.
[97.] De mind ezek mellett a’ világi rendben
Alkalmazni magát illendő mindenben,
Ugy hogy, ha humorban látod valamellyben,
Gondolod, mesterné csupán csak ezenben.
[98.] [48r]A Venust szépségért, Pállást okosságért,
Minervát, Diánnát eszért, tisztaságért,
Bellonát pediglen hadi bátorságért
Es más sokat külömb külömb valoságért
[99.] Az ó világ isten aszszonyoknak vélte,
Hogy illy erkőlcseit űgyőknek szemlilte,
Tőmjén áldozatra méltónak itélte;
Mi groffnénknak pedig méltoságos élte
[100.] Azon erkőlcsöket mind együt foglalla
Magában, mellyeknek fénye magasztalla
Részenként azokat, mert okosnak valla,
Valaki beszidgyét és szavait halla.
[101.] A tisztánok mongya, a’ ki jól isméri,
Ki tábort járt véle, bátornak dicséri,
Ki láttya szépségét, Venusnak itéli;
Isten aszszonyokat igy ez főllűl éri.
{249}
[102.] Mert ollyan az tőbbi dámák seregében,
Mint csillagok kőzőt hold ég teteiben,
Vagy mint a’ Diánna vadász tegzeiben
Sétálván nymfákal[119] vadas erdeiben.
[103.] [48v]Sőt, szépseggel többit annyival meg gyözi,
Mennyivel tulipánt rosa meg előzi,
S- mennyivel Junonál szeb, ha föl kendőzi
Venust az mennyei édes nektar gözi,
[104.] Annyival tőbbinél szebb ennek szépsége,
Márthához hasonlo jokban serénsége,
Tűndőklöbb napfénynél hires nemzetsége,
Livén groff Barkóczy raizatnak vérsége.
[105.] Ennek néha vitéz uri őreg attya
Pogány torökőkkel Egret el hagyattya,
Azt mast Ferencz báttya pűspök igazgattya,
S- poklos ellenséget tülö távoztattya.
[106.] Uri férje pedig groff Szécseny Antal,
Ezeres kapitány hadi hivatallal,
Ékes párság, őszvő illö hasonlattal,
Láttzik, volt itt Isten szeretö malosztal.
[107.] Mert mi kivántatik a’ jo házosságban,
Megh vagyon az ebben a’ szép párosságban
Elnek, győnyőrkődnek kegyes nyájosságban,
Galamb természetö nyajos társosságban.
[108.] [49r]Mert Juno és Hymen gyuitottak világot
Nékik, és fejekre koszoru virágot
Tévén, ők viselték a’ nyoszolo ágot,
S- az meny aszszonnak is ök vetettek ágyot.
[109.] El hálo házoknak nem csak a’ tetein,
Hanem hoszszán, szilin, utollán, elein,
Sok szép galamb örült le fektek idein,
Mellybül vigasztalás lett mind kettö fein.
{250}
[110.] Hamar mert[120] szerelmek gyűmőlcsözöt vala,
Urfiat, kis aszszont Isten adot vala,
De kevés űdeig őrőm vigasztala,
Mert győnge korában mind kettö meg hala.
[111.] De frissül meghinten őrőmnek harmattya,
Mert uijul Susánna méhének raizattya,
Lesz is egy szép ékes leánzo magzattya,
Anna Mariának nevérül hivattya.
[112.] Ki mihelt születet regveli orával,
Midőn hainal föl gyüt aranyos rosával,
Szemlilte szüleit mosolgo formával,
Azok is fogadták örülö orczával.
[113.] [49v]Ennek születésin minnyájon vigadtak,
Örülvén hálákot nagy Istennek adtak,
De én is kivánom eletét hoszabnak,
Mint sem dupla száma tészen harmintz hatnak.
[114.] Tovab: egy dámában az mi kivántatik,
Az, a’ mi groffnénkban mind meg találtatik,
A mi az okos hét szűzben probaltátik,
Eszterben, Juditban az mi csudáltatik.
[115.] A hol köll, jo kedvö, vidám, nyájoságos,
A hol illik, ot vig,[121] tréfás, mulatságos,
Gondos, kegyes, okos, jo és barátságos,
Tiszta, szép, irgalmas, szelid, batorságos.
[116.] Igaz embert szeret, hizelkedöt utál,
Hazug nyelvet gyülöl, álnak sziv nem talal
Kedvet nála; azért körülö nem használ
A’ szünözöt virtus, melly hamisságbul áll.
[117.] De ki gyözi számban egek csillagiait
Venni? Az is elöb Apollo hugait,
Segétségül vegye Helikon kuttyait,
Ugy kezdgye számlálni groffnénk virtussait.
{251}
[118.] [50r]Azért most a’ tőbbit továbra hallasztom,
Hajom vasmatskáját partnál meg akasztom,
Es a’ vers szövésnek itt vigét szakasztom,
Ha job üdöt érűnk, futásnak szalasztom.
[119.] Akkor méltoképpen lantomat pőndétem,
Szép Musák seregét egyűve csőndétem,
Az egész Párnassust soltárra zőndétem
S- groffné virtussait akkép dűcsőitem.
[120.] Igy, mivel magnes kint pennam vony az parthoz,
Alázatos Musám fordul az groffnéhoz,
De egyebet ugyan eleiben nem hoz,
Hanem le borulván kegyes láboihoz
[121.] Őrvendezik, napiát hogy pátronájának,
Megh kérte Nagyságod szüz Sz[ent] Susánnának,
Telles contentumot, valamint magának,
Nagyságodnak kiván, ugy kegyes groffjának.
[122.] Hogy illen Nagyságtok szerencsés napokat,
Egymásért boldognak szemlilvén magokat,
Soha ne lássanak sértö bánatokat,
Sem sziv szomoréto kárvallotságokat.
[123.] [50v]Kellemetes legyen minden akarattya,
Mint rigen artatlan Abel aldozattya,
Uijullon naponként őrőmők harmattya,
Gyümőlcsőzvén anya méhének raizattya.
[124.] Es az helett, a’ ki ártatlan meg hala,
S- fényes meny-országban lett Isten angyala,
Sok szép urfiakkal nagysagtok asztala
Uijullon, mint olai-fának fiatala.
[125.] S- azok ékes száma szépen virágozzék,
Jo gyümőlcsö fákra terjedve számozzék,
Honnéd Nagyságtoknak bűvséggel[122] szármozzék
Őrőme, és bura soha se távozzék.
{252}
[126.] Azt is, a’ ki Czenken mast, mint egy kis angyal
Vagy piros harmattal derülö szép hainal,
Nagyságtokat s- egész vérséget vigasztal,
Az Ur Isten álgya megh sok szép malasztal.
[127.] Es ugyan az adgyon erőt, egésséget
Nagyságtoknak, áldást, kivánt bikességet,
Szerencsés életet, egész tellességet
Szándikjokhoz s- minden jokban bűvességet.
[128.] [51r]Illen hát kedvében a’ jo szerencsének
Nagyságod, s- töbször is napiát nagy nevének
Erje, s- vigan tőlcse Susánna szentyének
Szép emlikezetét drága ünnepjének.
Vége
[jegyzet] Jegyzet a Szent Zsuzsánna mártír élete Ajánlásához
6, 4 Kis Unyom – Kisunyom Vas megyében, Szombathely déli határán fekvő község
[jegyzet] Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Első részéhez
| 1 | vö. Feszületre, 1. |
| 1, 4 | Biblis – lásd Cziráky-eposz, Appendix, 50, 1 |
| 2, 3 | bucsui nyíl – a szerelmi kaland színhelye a Szombathely melletti Bucsu község lehetett |
| 3, 2 | solosmákot – énekeket; zsolozsma: a napi liturgia során a papok és szerzetesek által mondott imaszövegek |
| 9, 4 | laurusokat és cupressusokat – lásd Cziráky-eposz, X, 84, 4 |
| 12, 4 | kelőre – (tengeri) átkelésre, jó útvonalra |
| 28, 1 | váltságunknak – megváltásunknak |
| 28, 3 | Longinus – az apokrif legendák szerint a Jézus oldalát lándzsájával átütő római centurio neve, aki később maga is megtért, és kereszténnyé lett |
| 38, 3 | ocsállák – ócsárolják, gyalázzák |
| 42, 1 | profosz – börtönőr, porkoláb |
| 47–63 | Zsuzsanna imájának mintája: Szigeti veszedelem, II, 65–72 (Zrínyi a meghajló feszület előtt) |
| 47, 4 | örvény lymbusban – az örvénylés mélyére (tkp. a latin limbus szó határt, szegélyt jelent, átvitt értelemben a poklok mélységét) |
| 48 | vö. Szigeti veszedelem, II, 69. |
| 59, 2 | Diokletianus – Diocletianus római császár |
| 68, 3 | klárisokkal – piros színű gyöngyökkel |
| 69, 2 | allabastrum – lásd Cziráky-eposz, VII, 75, 1 |
[105] Ebből javítva: veszték.
[106] Ebből javítva: fűgeszték.
[107] Betoldással ebből javítva: csömős.
[108] Törléssel ebből javítva: homálos.
[jegyzet] Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez
| 15, 1 | Lymbus – a pokol tornáca; itt a pokol szinonimája |
| 36, 1 | Lázár – Jézus feltámasztotta (lásd Jn 12, 9–12) |
| 36, 4 | mársalikját – morzsalékját, morzsáit (lásd Jn 11–12, 19) |
| 38, 1 | Péter apostol és Simon mágus vetélkedését lásd az apokrif Péter cselekedeteiben (ActPet 5–15) |
| 38, 2 | Elymás – zsidó varázsló és hamis próféta (lásd ApCsel 13, 7) |
| 38, 3–4 | András Nichaeábul – Szent András nicaeai ördögűzését Tours-i Szent Gergely írta meg; Toth a történetet Illyés András könyvében olvashatta. |
| 44, 1 | Cziliciumokkal – vezeklőövekkel |
| 48, 3 | pőlhedik – páladék, szemét, por |
| 49, 1 | Juditot Holofernes fegyverétűl – a történetet elmondja a bibliai Judit könyve |
| 51, 2 | megtartá Dánielt – Dánielt Isten épségben kiszabadította az oroszlánok ketrecéből (lásd Dán 6, 11–29) |
| 51, 3 | Josefet – Józsefet Putifárné hamis vádja nyomán vetették tömlöcbe (lásd Ter 39, 7–23) |
| 53, 3 | ördögöt lakni Magdolnában – Mária Magdolnából Jézus kiűzte az ördögöt (lásd Lk, 11, 26) |
| 89 | vö. Szigeti veszedelem, I. |
| 89, 1 | aspist – áspiskígyót; (Apáczai Csere János szerint „Az aspis [mérge] három óra alatt megöli az embert”. Egyébként a költészet szívesebben hivatkozik a kígyó ama vélt tulajdonságára, hogy farkával bedugja a fülét, hogy ne hallja áldozatai könyörgését. Vö. Zrínyi, Idillium, 1, Arianna sírása, 19.) |
| 91–92 | vö. Zrínyi, Az vadász elnyugszik…, 20. |
| 100, 1 | száj gyűr – a száj vonala, szájgyűrű (gyűr = ’ív, karéj, domb’) |
| 103, 4 | Medea – varázslásban járatos kolkhiszi királylány, Jaszón felesége (lásd Ovidius, Metamorphoses, VII, 1–158) |
| 108, 2 | Ganimédes – Ganymedes, trójai királyfi, szépsége miatt Juppiter sas képében az Olymposra ragadta, és az istenek pohárnokává tette (lásd Ovidius, Metamorphoses, X, 143–161) |
| 108, 3 | Likáon – Arcadia királya, akit a mítosz szerint Juppiter farkassá változtatott (lásd Ovidius, Metamorphoses, I, 196–240) |
| 108, 4 | Actaeon – vadászat közben megleste Dianát, aki ezért szarvassá változtatta (lásd Ovidius, Metamorphoses, III, 131–252) |
[109] Ebből javítva: Tiged kedvemben is.
[jegyzetek] Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Harmadik részéhez
| 7, 4 | hold ujságával – mire az újhold bekövetkeznék |
| 9, 2 | kenyőcsékbűl – kenőcsökből |
| 11, 3 | főld edénybe – agyagedénybe |
| 12–35 | a varázslás mintája Alderán ördögidézése a Szigeti veszedelem XIV. énekében (23–35.) |
| 12, 3 | Timporált – kevert |
| 13, 1 | circulus – (mágikus) kör |
| 13, 3 | hangal – hangosan |
| 16, 2 | ij sőtét – éj sötét |
| 18, 2 | Tantalus – Zeusz fia, az istenek lakomáján titokban saját gyermeke húsát szolgálta fel, az alvilágban örök éhség és szomjúság a büntetése |
| 21, 1 | Annás – zsidó főpap, részes Jézus elítélésében |
| 22, 1 | Kaifás – zsidó főpap, részes Jézus elítélésében |
| 26, 1 | Herodiades – Herodiás, táncáért cserébe Keresztelő Szent János fejét kérte Heródestől (lásd Mát 14, 1–12) |
| 29, 1 | Sisifus – Sisyphus, korinthoszi király, az alvilágban szüntelenül egy követ kell görgetnie fölfelé |
| 29, 2 | Titius – Tityos, Juppiter fia, az alvilágban keselyűk szaggatják máját |
| 29, 3 | Ixion – a lapiták mitikus királya, az alvilágban forgó tüzes kerékhez kötözve szenved |
| 30, 1 | Faláris – lásd Cziráky-eposz, X, 27, 1 |
| 30, 2 | Diomedes – Argosz királya, trójai hős |
| 30, 3 | Kakus – lásd Cziráky-eposz, IV, 36, 4 |
| 33, 2 | fruglál – furuglál, furulyál |
| 57, 2 | Tekla – Szent Tekla, szűz vértanú (II. szd.) |
| 57, 3 | Petronella – Szent Petronella, szűz vértanú (II–III. szd.) |
| 64, 4 | kaukler – kókler, szemfényvesztő |
| 77, 4 | Gehennában – a pokolban |
| 111, 3 | verességtűl – veréstől |
| 114 | vö. Szigeti veszedelem, VI, 22 („Keresztyéneket / Minden tartya, tormában eset féregnek” |
| 121, 2 | Herczinia – Hercynia sylva, Germania erdős hegyvidékének elnevezése az ókorban |
[110] Ebből javítva: győzvé.
[111] Ebből javítva: szeretetit.
[112] Ebből javítva: volt.
[113] A szó utólag beszúrva.
[114] Ebből javítva: eő.
[115] Utána egy szó áthúzva: mintegy.
[jegyzetek] Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
| 5, 3 | mostha – mostoha |
| 23, 1 | elsö mártyr – Szent István első vértanú |
| 23, 2 | Lőrincz – Szent Lőrinc |
| 23, 3 | Győrgy – Szent György |
| 23, 4 | Sebestén – Szent Sebestyén |
| 24, 1 | Szent Borbála – szűz és vértanú († 306), a bányászok, tüzérek stb. védőszentje |
| 25, 1 | Katalin – Alexandriai Szent Katalin (IV. szd. eleje) |
| 25, 3 | Cziczelle – Szent Cecilia († 230) |
| 26, 1 | Agata – Szent Ágota († 251) |
| 27, 1 | Szent Kristina – szűz és vértanú († 300) |
| 29 | Ágnes, Dorottya, Margaréta, Tekla, Apollonia, Martina, Justina, Priska (Piroska), Dária, Lucza, Lucretia, Anastásia – mindnyájan a II–III. szd. szűz vértanúi |
| 39, 2 | Scipioktul – Publius Cornelius Scipio Africanus maior és minor, apa és fogadott fia, mindketten híres római hadvezérek |
| 71 | vö. Szigeti veszedelem, XV, 24. |
| 83, 1 | kitsinkor – kicsiny korában |
| 86, 1 | Kis Czenk – a Sopron megyei Kiscenk és Nagycenk, ma összevonva Nagycenk néven |
| 88, 2 | Apolloni – Szent Apollonia szűz és vértanú (III. szd.), a szobor valószínűleg azonos a ma Szent Teklának attribuált alkotással (vö. Sopron és környéke műemlékei, Nagycenk) |
| 89, 1 | Széplak – Fertőszéplak (Sopron megye) |
| 89, 3 | Szent Miklos – Fertőszentmiklós, talán az Ikva partján álló oszlopos Mária szoborról van szó (vö. Sopron és környéke műemlékei, Fertőszentmiklós) |
| 89, 4 | Czenk tornya – a katolikus plébániatemplom tornya, a templomot Széchényi György kezdte építtetni az 1720-as években; 1742-ben a tornya órát kapott, talán erre utal Toth (vö. Sopron és környéke műemlékei, Nagycenk) |
| 90 | Ugyan Czenken – a kiscenki Széchényi-kastélyt 1791-ben teljesen újjáépítették, és a XIX. század során is többször átalakították, 1945-ben nagyrészt elpusztult, az 1740-es évek állapota ma már nem rekonstruálható |
| 91, 1 | Seggesd – Felsősegesd (Somogy megye) |
| 91, 3 | Marczali – Marcaliban (Somogy megye) a Széchényi családnak kastélya volt; vagy erről, vagy a katolikus templomról (épült 1735-ben) van szó |
| 94, 4 | niderlandi – hollandiai |
| 97, 3 | humorban – kedélyben |
| 101, 2 | Ki tábort járt véle – Barkóczy Zsuzsanna 1742–1748 között több alkalommal is elkísérte férjét az örökösödési háború hadszíntereire; Toth István tehát közvetlen közelből tapasztalhatta bátorságát. |
| 105, 1 | néha – egykor; öreg attya – Barkóczy I. András |
| 105, 3 | Ferencz – Barkóczy IV. Ferenc (1710–1765), ekkor egri püspök, 1761-től esztergomi érsek |
| 108, 1 | Juno és Hymen – a családi élet védelmező istenei |
| 111, 4 | Anna Mária – Széchényi Annamária (1743–1795 k.), később Erdődy János férje |
| 116, 4 | szünözöt – színlelt |
| 117, 2 | Apollo hugait – a múzsákat |
| 121, 3 | contentumot – a védőszent napján nyert teljes búcsút |
| 123, 2 | Abel – Ábel áldozatát (Káinéval ellentétben) az Úr kegyesen fogadta (lásd Ter 4) |
| 126, 3 | vérséget – családot |
[116] Ebből javítva: azok.
[117] A szó utólag beszúrva.
[118] Más kézzel föléírva: rostélyon.
[119] Ebből javítva: Sétál nymfáival.
[120] Ebből javítva: nyert.
[121] A két szó utólag beszúrva.
[122] A szó utólag beszúrva.
[1.] Mások irják Eszter királné hatalmát,
Mások Asverusnak hires lakodalmát,
Goliáttal David erős viadalmát
Es Holofernessel Judit diadalmát,
[2.] Jáhelnek is mások dicsérjék ereit,
Dicsériék Tomiris harczos fegyvereit;
Az a’ Sisarának le szegeszte feit,
Ez Czirus vérében főrőszté kezeit.
[3.] Ugy Debborát mások égig magasztallák,
Dálilánál Samsont mások nyugosztallák,
Betsábea s- Dávid szerelmét forrallák,
Hireket, neveket versekben foglallák.
[4.] Lesz én munkám meghint Susánna élete,
Artatlanságának hamis itélete,
A’ buja véneknek feslett szeretete,
S- másnak kivánt tőrben magoknak esete.
[5.] [52v]Erre szentségedet hivom segétsegűl,
Tisztaság szűz annya, tekénts le az égbül,
Kérlek, és enged meg, hogy az mit elmém szűl
Susánnarúl, vegyik azt sokan tűkőrűl.
[6.] Az Izrael népe, kit Isten magának
Sok száz seregébül nemzetek számának
El válosztván tarta kedves sajáttyának,
Mint egy szeme fénye drága világának,
[7.] Az Urnak tőrvénnyét sokszor által hágta,
Idegen istenek bálványit imádta,
Kiért bűntetését sokszor reá bocsátta,
Hol haddal, hol pedig pestissel dorgálta.
[8.] Hol rabság igáját vetette nyakára,
Hol, tűzes kigyokat kűldőtt rontására,
Hol nagy szárosságot mezö határára,
Hol egy, hol más eszközt sanyargatására.
{254}
[9.] De méghis egészlen soha nem vesztette,
Ideig oráig ámbár meg vetette,
De azomban meghint kedvében bé vette,
Sok szép áldásiban részesse is tette.
[10.] Mert ambár merűltek nagyobrészt vitekben,
Mind az által sokan tiszták is éltekben
Voltak, megh maradván vigig az hitekben,
Azért megh áldottak sokszor szűkségekben.
[11.] [53r]De hogy itt másokrul ne szollak azomban,
Tőbbi kőzőtt midőn erős Babilyonban
(Mint ama budai vak csonka toronban)
Szenvedtek, ki tettzett Susanna aszszonban.
[12.] Ez jo Joachimnak vala felesége,
Heleziásnak szűlőtt leánya nemzetsége,
Töb aszszonyok kőzőtt olly volt ékessége,
Mint csillag seregben holdnak fényessége.
[13.] Venushoz hasonlo vala szemillével,
De nem birt Helena motskos erkőlcsével,
Meg halladta Pállást, Minervát eszével,
Szűz Diannát pedig tiszta életével.
[14.] Nem győnyőrkődőtt ugy czifra őltőzetben,
Mint az Isten félő jo cselekedetben,
Éijel nappal hivén Istent tiszteletben
Es azt dücsőitő drága dicséretben.
[15.] Egyedűl az forgott szorgalmasságában,
Hogy job, job naponként lenne joságában
Hoszassab bőityében, tőb imádságában,
Legaláb valo alázatosságában.
[16.] Azért is ollyan volt tőrvényes élete,
Tőbbi kőzt, mint hainal virrado kelete,
Kit nem főlhőz semmi homálos fekete,
Sem más fogyatkozo ielnek eredete.
[17.] [53v]Moyses tőrvénnyének meg tartá értelmét,
A szerint áldotta Istennek kegyelmét,
Minden űgyeiben kérvén segedelmét,
Mindenkor szem előt viselte filelmét.
{255}
[18.] Babilonban vala szép kertye urának,
Kit fűrtős szépségi pűnkősdi rosának
Es egyéb uijsági tavaszi Florának
Tették paradicsom szép hasonlojának.
[19.] Ebben termiszet is sok ékességet vert,
De mesterség sem kis munkát hozzá kevert,
A sok virág sok szép helet foglalt és nyert,
Gyűmőlcs is fák alatt határokban hevert.
[20.] Itt illatos narancs, ott czitrom, mosolya,
Itt boroczk, ott füge, itt mizes mondola,
Ott kőrtvél, itt szilva, ott joizü olma,
A’ ki fogaidat, hidgyed, nem vásolla.
[21.] Itt lasponya, ott jol megh lágyult berkenye,
Itt dio, magyaro, sülvö jo gesztenye,
Ott sok sárga dinnye, piros gelegenye,
Itt jo halagos megy, ott sok szép cseresznye.
[22.] Pomona vig kedvel fák kőzt sétálogat,
A’ szép gyűmőlcsőkben kényessen válogat,
Hol egy félét, hol más izőt le rázogat,
Eszik, kosárban is tesz, rak és hányogat.
[23.] [54r]Mosolgo szép Kloris rosáit visgálla,
Kegyes balzamjokat rend szerint szaglálla,
Haragos tűskében a’ szűz rosa szálla,
S- mint hegyes tőrőkkel, ugy magát strásálla.
[24.] Piros vérbűl Venus eztet teremtette,
Mikor szép Adonist vadkan el vesztette,
Szivét gyászbul addig nem is eresztette
Őrőmre, mig vérét rosává nem tette.
[25.] Onnéd azért vívén nemes eredetit,
Senki nem veheti kőnnyen szeretetit,
Mert az ugy intézi tűskés viseletit,
Hogy vérezi gyakran kéz igyekezetit.
[26.] Szép fehér atlatzban a’ szép liliom szál,
Mint hattyu madara, az ut melliken ál,
Győnyőrkődtetissel nézö szemnek szolgál,
Rozmarin pediglen jo szagával kinál.
{256}
[27.] A sok szinü feit tulipán is tulla,
Szivárványos volta tőbbit maid mind dulla,
Ha szagával nem is, szépségével mulla
Majoránnát, mintát pedig len csufulla.
[28.] Csak kőzel, nem meszi virágok rendétűl,
Sok szép sűrű somfa és szelencze is űl,
Mellyeken itt rigo hangas száijal fűtyűl,
Ott czifra tengelitz s- pintyőke énekűl.
[29.] [54v]Itt kis fülemile habzik vér taitikkal,
Ahitozik telvén foito tartalikkal
Melle, s- pihegése fullo szakadikkal
Állopodik, nem más egyéb akadikkal.
[30.] Szerelmes gerlicze ott egy szép zőld ágon,
Mint uij meny aszszonnak vetett nyájos ágyon
Vagy bút nem okozo tavaszi virágon
Győnyőrkődik, őrűl az hiv párosságon.
[31.] Továb ágos bogas magas fák látszonak,
Pásit árnyikjokb[an], mellyekben[123] játzonak
Minden féle vadak; ne fél, hogy bántsonak,
Mert nem ollyan fenék, hogy néked árcsonak.
[32.] E’ ligetnek pedig az mint vige szakad,
Szép kristal forrás kut szemeidben akad,
Egy fa győkerébűl melly ottan ki fakad,
Es hat kopjányira zőngedezve szalad.
[33.] Ottan kerekedve őszvő gyűlik s- megh áll,
Egy kis ér belüle csak csatornán ki száll,
Éltető tanyával az halaknak szolgál,
A kiket Susanna, ha az parton sétál,
[34.] Lehánt kenyér bélre őszvő édesgeti,
Faldos viadalra vőrsőnt serkengeti,
Az edgyik másikat margya, terengeti,
A kenyeret pedig falla, kerengeti.
{257}
[35.] [55r]Ide szokott gyakran jo Susánna menni,
Ha sürü gongyátul tőrtént űrűlt lenni,
Magánossan litelt itt szeretet venni,
S- itt is elmélkedist, istenesset tenni.
[36.] Mint az halastonak fekszik kőzép tája,
Bus Gáláteának ottan áll formája,
Fehér márvány kűbűl épűlt szép orczája,
Kőnyvhullásra fordult szeme csatornája.
[37.] Kesereg Aczison, szerelmes mátkáján,
Kinek élte veszett oriás szabláján,
A siralmas testnek halálos formáján
Két folo viz omlik: egy sebjin, egy száján.
[38.] Oriásnak pedig véres kard kezében
Livén, áll az tonak az also szélében,
Szerelminek tűze igvén nagy mellében,
Szép Gálateának készűl szerelmében.
[39.] S- minthogy viznek mélye miát hozzá nem fér,
Bár kezét nyuitya is, éppen oda nem ér,
Ijeszti Galateat, és sokat is igér,
Az hozzá nem hajol, és kedvére nem tér.
[40.] Ezt sokszor meg álván Susanna szemlilte,
Szegin Galateát méltonak itélte
Szánásra, s- oriást szótul nem kimélte,
Olly sorsát magának valaha nem vélte.
[41.] [55v]Mert mint oriásnak szép Galateára,
Gyulladott szerelme Aczis matkájára,
Ugy két vén bironak Joachim társára,
Fől gerjett a’ szive tiszta Susánnára.
[42.] Mivel hogy Joachim rigi nemzetséggel
Tűndőklőtt zsidok kőzt leg elsö vérseggel,
Arra valo nézve voltak tisztességgel
Szemilléhez és nagy engedelmességgel.
[43.] Mindenkor házánál gyűlekezeteket
Tartnak, tesznek minden féle tőrvényeket,
Akar robot iránt kőll vigezéseket
Tenni, akar vetni ado szediseket.
{258}
[44.] Söt itten itélnek vér birságokat[124] is,
Tanittanak törvény igassagokat is,
Szentelnek Istennek háladásokat is,
Tömjén és egyéb más áldozásokat is.
[45.] Tettek pedig két vént elö járojoknak,
Parancsolat, irás magyarázojoknak,
Kiket hitek szerint hittak birájoknak
Es mindenben mester igazgatojoknak.
[46.] De eők a’ birosag szentségét megh szegték,
Kőtelességeket Páris-ként viselték,
Az mit prázna szivek kivánt, azt vigeszték,
Es hiteket sokban rutul főrtőztették.
[47.] [56r]Rendes aszszony nemét a’ kinek ismérték,
Buja szerelemre házos ágyát kérték,
S- hogy ha tisztaságát hasztalan késérték,
Tőrvény titellekkel veszellét igerték.
[48.] Sokat igy álnokul ezek vádoltattak,
Sokat hamis tanuk által kárhoztattak,
Sok ártatlan fejet árvoságra adtak,
Es szomoru gyásznak siralmában hadtak.
[49.] Ezt feleségiért Amonnak fajára,
Azt pedig itélték hohér kaszájára,
Ezt űzték idegen főldnek határára,
Azt kegyetlen vadak puszta barlangjára.
[50.] Kik pedig engedtek buja szerelmek[ne]k,
Bár volt raitok motska akarmelly vitek[ne]k,
Meg mentek szinivel hamis törvényeknek,
S- let födözö hire iámbor életeknek.
[51.] Azért is felűlők az Ur azt mondotta,
Hogy az hamisságot két vén tanitotta,
Babylonban mikor a’ népet hordozta
Igazgatván; Isten de meg hatarozta
{259}
[52.] Azok latorságát, s- meg szigenitette,
Es példás csufjáva ez világnak tette,
Mikor az hamisság leg magasbra vette,
Csufos nyakszegéssel akkor le vetette.
[53.] [56v]E vének házához Joachimnak járnak,
Ezekhez pedig mind, kik tőrvéntűl várnak,
Mikor dolguk űrűl, a’ kertben sétálnak,
A hol Susánnára viletlen találnak.
[54.] Mivel ez, hogy gondtul szivét nyugosztalla,
S- járódik elmiit magán vigasztalla,
Hüves fák s- virágok szerét járdogalla,
Balzam illattyokat ugy szagudogalla.
[55.] Hol rosát le szakaszt győnge kezeivel,
Hol tulipánt visgál ékes szemeivel,
Hol pedig rozmarint zőld leveleivel,
Violát, hijacintot többek nemeivel.
[56.] Ezt az istentelen két vén eszre vette,
Mingyárt buja szivét vak tőrben eitette
Cupido, s- Susanna tűzével metzette,
Es szép szemillére nagyon gerjesztette.
[57.] Vagyon a’ szépségnek páratlan hatalma,
Vagyon mindeneken járo birodalma:
Megh gyull a’ sziv, mint egy szárodikon szalma,
Ha az ékes szemmel vagyon viadalma.
[58.] Mert a’ csintalan szem mihelt szépre tekint,
Az a’ nézö szivben tűzes szerelmet hint,
A vén birákban is vetett hamar nagy kint
Susanna szeme; de nem akarta szerint.
[59.] [57r]Mert eő istenfélő jo életet viselt,
Férjén kivül másnak szive nem adott helt,
A szent tisztaságban ártatlan éldegelt,
Kivel jó hirt, nevet s- bőcsűletet nevelt.
[60.] De ez a’ szép erkőlcs (a’ melly mindenektűl
Méltán bőcsűltetett, sok feő emberektűl,
S- hasonlót várhatott a’ biro vénektűl)
Buja kivánságra kéretett ezektűl.
{260}
[61.] S- minthogy a’ szerelem elsőben titkossan
Szokott igni, nem is jo azt játikossan
Hamar üzni; a’ két vén is árnyikossan
Palástolta, tartván magában titkossan.
[62.] Egygyik a’ másiknak megh nem ielentette,
Hogy rabbá szemille Susánnának tette,
Egygyik a’ másiktul bucsuzását vette,
Es ugy egygyik a’ másikat késértette.
[63.] Gondolván ez annak el maradásával,
Az pediglen ennek máshol járásával,
Kivánsága szerint vigez Susánnával,
S- élhet is kedvére szerelmes ágyával.
[64.] De midőn ez siet szomjult forrására,
S- Venus kotzkájának kivánt haitására,
Reménsége kivül talál az társára,
Ki hasonlo szivel készűlt Susánnára.
[65.] Igy ki tettzik nyilván, hogy mit eddig sákban
Röitőttek egymástul, tartván titkosságban,
Megh ősmérik nyilván, hogy ignek egy lángb[an],
S- vannak kőtőlödzvö egy szerelmes lánczban.
[66.] [57v]Nem szigellik már mast a’ dolgot hallani,
Egymásul s- egymásnak a’ bait megh vallani,
Magoknak tanácsot kezdnek javallani,
Mint kőll Susánnanak szivét ostromlani.
[67.] Miképpen lehessen azt megh kerétteni?
Venus hálojában fogva meretteni?
Miképp szerelemre job lesz gerjeszteni?
S- vele bujaságok lángját enyhitteni?
[68.] Nincs a’ szerelemnél furcsáb és szemesseb,
Vigső czélt probálni nincs mesterségesseb,
Az tűrni, fárodni, vini legh hevesseb,
Ambár uttya légyen legh veszedelmesseb.
[69.] A szerelem nem tud semmi kártul félni,
Nem tud fárodságot, kőlcséget kimélni,
Csak a’ kivánt kegyest lehessen szemlilni,
S- bár csak egy kis orát kebelében élni.
{261}
[70.] Ekkép ez meg öltö Amnont, David fiát,
Absolonnak Tamár névő huga miát,
Ez Eurialusért veszté Lucretiát,
Ez pusztitá görög hadakkal Frigyiát.
[71.] Ezért Sikem hertzeg halálos oráiát
Érte, boszus kardok szabdalván pofáiát,
Mert meg szeplősitvén Isák unokáiát,
Jakobtul szármozot Lia leánkáját,
[72.] [58r]Simeon és Levi, Dinának báttyai,
Mint fene Libia vad oroszlányai,
Lettek boszu állás haragos lángjai,
Más modon, mi[n]t rigen Roma polgárjai.
[73.] Mivel Tarqiniust Roma csak ki verte,
De Sikem Dinának más torlását nyerte,
Mert Jákob két fia országát föl verte,
S- házát, népét őlvén mind vérben keverte.
[74.] Ezért Leánder is magát vizben őltő,
Ezért szép Pyramus életét gyűlőltő;
Ezért hajoira ezereket költö
Páris; Dido ezért magát őldőkőltő.
[75.] Ez büntette Uriásné szereteit,
Ez rontá Sámsonnak hatalmas ereit,
Ez haitá órsóra Hercules kezeit,
Forgattatván véle rokka kerekeit.
[76.] Ugy e’ két vénet is ez porázra füztö,
Elöb sok házosság tőrésekre üztö,
Mast prázna sziveket uy vágyassal tüztö,
S- Istennek félelme ellen bé gyepűsztő.
[77.] Beszilgetnek azért, és a’ kertet lesnek,
Veszik Susánnánál tudván azt kedvesnek
Lenni, s- ott is járni rendit a’ fenyvesnek,
Ottan meg harczolni nem láttzik terhesnek.
[78.] És vagy ott az árnyék tarto nagy fák alatt,
Vagy tó partyán midőn kenyérre csal halat,
Szépen vagy erővel fonnyi kőll fonalat,
Mellybűl készülhessen a’ jo izü falat.
{262}
[79.] [58v]Várnak osztán, s- lesnek alkalmatosságtul,
Ha megyen az kertben kűlőn társosságtul,
Susánna űrűlvén szorgalmatosságtul,
El nyomattathassék föltett álnokságtul.
[80.] Mint az éh farkasok, kikben üres gyomor
Az izetlen bőittűl haragos és komor,
Vigyáznak szemessen, ád praedát melly bokor,
Kibűl essik kövér vacsorát ado sor,
[81.] Kerülik az aklot, a’ kaput visgállák,
Hogy ha ki dőnthetnék, mellel is probállák,
Rágják is a’ sövént, foggal is rongállák;
Ugy vének Susánnát körül járdogállák.
[82.] Valahánszor láttyák ékes tisztességét,
Elmijeken tartván tisztes ékességét,
Annyiszor sziveknek uijáb betegségét,
Érzik nevelkedö kívánság éhségét.
[83.] Ha hűtvös társával nézik beszilgetve,
Irigylik, s- sebesül szivek meteltetve,
Ha másoktul nevét hallák emlegetve,
Szivek körül a’ vér fől posdul reszketve.
[84.] Ha ki mennyi láttyák, késérve nyomozzák
Uttyát, és dolgait kimlelve orozzák,
S- már annyira Venus gyöplöit hordozzák,
Hogy maid eröszakra szemtelenül hozzák.
[85.] Történék azomban, hogy nagy melegségben
Izzadván Susánna sütő hevességben,
Le ballag szokása szerint szép kertyében,
Hogy ott meg mosodgyék forrás tó vizében.
[86.] [59r]Az mint az halas tó vala kerétésben,
Igen kőzel attul kűlőmb rekesztésben
Áll egy szellőző ház rendes épétésben,
Also része pedig főrdő szépétésben.
[87.] Piros márvány kűbűl feneke rakatott,
Kerétése pedig fehérbül szabatott,
Falaira sok szép kárpit ragasztatott,
Es az kűlőmb kűlőmb festekkel iratott.
{263}
[88.] Itt halász Neptunus Achiles annyával,
Ott fördik sok nimfa vadász Diánnával,
Itt Venus mosodik Cupido fiával,
Ott hajoz vigadva Paris Helenával.
[89.] Itt magát a’ vizben Narcissus csokolla,
Mivelhogy szép Echo képének gondolla,
Kivánt szerelmére hija és unszolla,
De szovait csalo felelettel szolla.
[90.] Ott Venus Adonis sebeit kötözi,
Sűrű kőnyveivel mossa és öntözi,
Győnge ruhátskakal kegyessen kőtőzi,
De annak halállal vagyon vigsö közi.
[91.] It munkás Arachnet Minerva meg gyözi,
A csipke fonyásban nagyon meg előzi,
Azért büntetését már haraggal főzi,
Es ábrázattyának vesztére kendőzi.
[92.] Ott Betsabea is fris fördöit éli,
Dávid királ pedig ablakrul szemléli,
Cupido nyilait tülök nem kimélli,
Kívánt győződelme ott lesz jól, remélli.
[93.] [59v]Itt gyönge kezeket Hero ki terjeszte,
Kűsziklárul röplő szárnyokat ereszte,
Keserves életet habok közőt veszte,
Hogy legyen őlében Leándernek teste.
[94.] Ott áll Scilla leány is, arany haj kezében,
Melly volt Nisus attya feie teteiében,
De Minos királnak esvén szerelmében
Le metzé, gondolván, azzal jut kedvében.
[95.] Könyörög Minosnak, vegye birtokában,
De az meg utálá árulo dolgában,
Azért, hogy erövel bé ment hajojában,
Vizben uszva köti csonak hátullában.
[96.] Itt Ariádna is Teseus után sir,
Viz parton futkosván siralmas panaszt ir;
Ott van Andromede, jajával alig bir,
Mert körülö röpdöz halálát hozo hir.
{264}
[97.] Ott Bellerofon is Pegásust ugrattya,
Szárnyos kőrmeivel Helicont rugattya,
Hypocrene erét rugással mutattya,
De lovaglót a’ ló vigre le hullattya.
[98.] Itt Abrahám viszi hegynek teteire
Isákot, és kardgyát vivén kezeire,
Készül annak járni ártatlan fejére
Az menybéli igaz Istennek kedvére.
[99.] Ott láttzik Izrael utnak indulása,
Egyiptombul valo ki szabadulása,
Negyven esztendeig pusztán bujdosása,
Mennyei mannával büves táplálása.
[100.] [61r]
[125] Ott a’ fáraonak föl fegyverkezése,
Itt Vőrős tengernek két felé fekése,
Izraëlnek által szározon kelése,
Faraonak benne népestűl veszése.
[101.] Itt Josue sűrű táborát szalléttya,
Sebes menetelét napnak meg álléttya,
Izraël fiait harcznak bátoréttya,
Es Amoraeusok ellen háborettya.
[102.] Ott Sámson oroszlán életét el vonta,
Ezer philistaeust számár állal ronta,
Sok száz roka farkát tüzzel őszvő fonta,
S- philistaeus mezzöt azokkal boszonta.
[103.] Le nyiri Dálila ot erö haj szálát,
S- philistaeus lántzra teszi kezét lábát,
Es mint két szemének ki tolla világát,
De azert le dönti fejedelmek házát.
[104.] Itt Saul királnak látni Dorzán képét,
Ki Daviddal szűvős barátságot szépét,
Magában pediglen gonoszt arra épét,
De az is kerüli mérégel kent lépét.
{265}
[105.] Mert kedves Jonátás Davidon kőnyőrűl,
S- ertetik, hogy Saul kardot reá kőszőrűl,
El válva sok csokot egy más szája kőrűl
Tesznek; David, hogy meg szabadula, őrűl.
[106.] Illy és sok más féle kép irással teltek
Falak, s- győnyőrködő példákot viseltek,
Mellyeken emberi szemek ha legeltek,
Buzgo kivánságot azokbul emeltek.
[107.] Ide nem kisletet uttyával elére
Susánna, és gyorsan az házban bé tére,
Késérő leányoktul főrdő ruhát kére,
S- kivánt mulatságot testének igére.
[108.] [61v]Be livén szegezve az kertnek aitoja,
Gondolta, hogy bátran s- titkon lesz mosdoia,
Mivel véle vala csak két szolgáloia,
Nem vélte, hogy más is lehet visgáloja.
[109.] A szolgáloit is el kűldi magátul,
Hogy olait és szappant hozzanak házátul,
Már készéti testét fosztani ruhátul,
Midőn tolvai vének reá ütnek hátul,
[110.] Mert ezek előre a’ kertben bé szőktek,
Sűrű ágos bogas fák kőzé röitőztek,
Mihelt a’ leányok tűle el költőztek,
Mingyárt aszszony felé ugrálva[126] leitőztek.
[111.] Es ott mint mén lovak nyerétnek, ugrálnak,
Tisztaság kapui kőrűl tábort szálnak,[127]
Feöl kéréssel elsö meg adást probálnak,
Osztán az ostromhoz erö szakkal álnak.
[112.] Ha nem enged élni szabadon testével,
Hatalmassan bánnak ellenzö kedvével,
Erőszakkal dullák jo hirét nevével,
S- kostoltatnak halál tőrvént életével.
{266}
[113.] Mit csinállon szegin? El futna! Nem lehet.
Ellent álna! De mit kettő ellen tehet?
Segétséget kérne: sohonnéd nem vehet.
Mintha lántzon volna, sohová sem mehet!
[114.] Buja szerelmeknek ha eleget tészen,
Szent házosság tőrő hitlen kurva lészen!
Bűntetést fejére Istentül is vészen,
Igy hátul van vize, elöl tűze készen.
[115.] [62r]Ha nem enged, el vesz ártatlan élete,
Es lészen dolgának motskos itélete;
Innéd az életnek harczol szeretete,
Onnéd pedig tiltya bűnnek rettenete.
[116.] Szőrnyű veszedelem! Akár esztet teszi,
Akár pedig asztot, kintelen cselekeszi,
Maid késértetében kezét, lábát eszi,
Vigre tisztaságnak meg tartását veszi.
[117.] Gondolván, job halált ezerszer szenvedni,
Mint sem bűn titellel véneknek engedni;
Job tiszta élettel főld alat senyvedni,
Mint motskos erkölcsel világban lezegni.
[118.] Artatlan az halál más gyilkosságában,
Az élet pedig rut meg motskoltságában;
Nem hal az meg, a’ ki meg hal joságában,
Szemérmességének szép tisztaságában.
[119.] El veszessék inkáb hamis tőrvényekkel,
Az mint már illy dolgot sokat kővettek el,
De meg bánták nagyon az Urat ezekkel,
Kiert bűntelenűl nem is mehetnek el.
[120.] Sem késik, sem siet az Isten haragja,
Sőt várgya, térgyen meg gonosság barlangja,
Űdeig óráig bünben uszni hadja,
De vigre az határt, non plus ultra, szabja.
[121.] Ezzel sirva fakad igen keservessen,
Föl szoval kiált és hij segétőt könyvessen,
A vén birák azért livén filelmessen,
Eők is hangas lármát kiáltnak figyelmessen.
{267}
[122.] [62v]Futnak kert aitóhoz, és aztot föl nittyák,
Bizonság titelre szolgákat szólittyák,
Susánnával iffju legin volt, állittyák,
S- házosság torésnek vitkét rá harittyák.
[123.] Hogy legin erős volt, nem birhattak vele,
Ki szabaditotta gyors futásnak szele,
A zárotlan aitó elegendö iele,
Hogy fördő ház vala játikjoknak[128] hele.
[124.] Szolgák kételkesznek: el hidgyék e’, nem e’?
Hitelesnek láttzik biráknak érdeme,
De az aszszonnyoknak jo életö neme
All illyen lehetö hitelnek ellene.
[125.] Márvány keősziklaként el bámulva áltak,
Mint a’ kik Medusát nézték, kővé váltak,
Nyelvek a’ szollásra utat nem találtak,
Erzékensegekbül annyira ki száltak.
[126.] Vélnéd, hogy mint Lótné, só bálvánnyá lettek,
Feleltűl se jot, se roszat nem tettek,
De ebbül is vének jo példát nem vettek,
Meg vetett űgyökért ugy meg kőseredtek.
[127.] Dühös nagy haraggal nép előtt vádollák,
Szentség tőrő lator kurvánok árollak,
A’ bizonság titelt magokra vállollák,
Mellyet jok s- igazak csudálva bámollák.
[128.] [63r]Nyilván van mindennel, melly jo életet élt,
Melly jo erkőlcsőknek hirében Istent félt,
Senki rula roszat nem hallott, nem beszélt,
Söt felűlő illy rut gonoszat nem is vélt.
[129.] De mivel nem tehet senki bizonságot
Mellette, vén birák az ártotlanságot
Le tapodván fűznek hamis biroságot,
Nem nézvén hit szerint igaz valoságot.
{268}
[130.] Noha szemek elöt Astraea faragva
Kűbűl áll, s- kezében a’ mérték van adva,
Bé fődőtt szemének fehér patyolattya
Igaz folytatását törvénynek mutattya.
[131.] Ami[129] pedig nagyob: valoban tudhatták,
Hogy bár embereknek szemét bé dughatták,
Susánna vesztének fákláiát gyuithatták,
De az Isten előtt el nem titkulhatták.
[132.] Eö szent főlségétűl lehetett filelmek,
Hogy álnokságokért méltán veszedelmek
S- gyalázatossággal bűntető győtrelmek
Leszen, s- jot nem hozon boszonto szerelmek.
[133.] Félhettek siralmas Paris példájátul,
Kinek rut szerelme fundamentomátul
Troját le törlötte, és nagy hatalmátul
Rokonságát fosztá, magát is világtul.
[134.] Dávidban lehetett szemek figyelmetes,
Kinél Uriásné vala kellemetes,
De azért követte ostor, rettenetes,
Csak[130] nem vizözönnel páros s- egyeletes.
[135.] [63v]Jai is annak, a’ ki másét ostromolla,
A’ vigre, hogy házos ágyát megh motskolla,
Bizony, ki e’ tilos gyűmőlcsőt kostolla,
Alma fogát annak izetlen vásolla.
[136.] Minémő a’ vitek, ollyan a’ bűntetés,
Minémő a’ tett kár, annyi a’ fűzetés,
Ha te másét bántod, bántyák a’ tiedet is,
Ha nem bántod, ugy nem bantnak tigedet is.
[137.] De vének nem láttak szigentűl, boszutul,
Hogy egy aszszon bánnyi mért velek olly rutul,
El beszillik azért nép előtt gonoszul,
Mit láttak a’ kertben tűle s- egy iffjutul.
{269}
[138.] Tudni illik, midőn ők ott mulatának,
Sok féle beszédben elmét futtatának,
A fák kőzőtt föl és alá setálának,
A fűrdő háztul is nem meszszi jutának.
[139.] Onnéd csak fűll hegygyel hallott valamelly nesz,
De aztot elsőben fől nem vehette esz,
Gondolták, matskátul talán ott eger vesz,
De nyilván meg tudni nem lehetett, mi ez?
[140.] Azért, hogy megh lássák, nem livén felessen,
Oda el ballagnak láb hegyen csendessen,
Hát im, ott szemlilik Susánnát kedvessen
Egy izmos iffjuval élni szerelmessen.
[141.] Hogy megh fogván őszvő kőtőzzék ezeket,
Eők mingyárt reájok vetették kezeket,
Illetvén illy dolog biroi neveket,
De iffju megh győzvén őreg erejeket,
[142.] [64r]Ki tekeri magát, s- szélnél sebessebben
El fut, és az aiton evetnél kőnnyebben
Ki ugrik; eők kiáltnak lármát az esetben,
Megh tartván Susánnát magát egy szegletben.
[143.] Illy rutságban járni magát csudálkozák,
Mit miveltek titkon ketten, tudakozák.
Béres szolgákat is gyorsan oda hozák,
Es azokkal edgyüt a’ dolgot nyomozák.
[144.] Sohol semmi állot ott kőzel nem vala,
Magátul leányit is el kűldőtte haza,
Maga az iffjuval csak mulatott vala,
Oda őket vitte hogy Isten angyala.
[145.] Es igy valoságos ágy motskolo lévén,
Eskűsznek kezeket az fejére tévén:
Nép ebbűl tudománt elegendőt vivén,
Szollon törvént, igaz itilettel élvén.
[146.] Áll szegin Susánna hamis itéletben,
Nem bizhatik semmi ember segéttetben,
Noha erősődik lelke jo életben,
Forgodnak rokkoni gyászos őltőzetben.
{270}
[147.] Szánnya attya, annya s minden egyéb vére,
Kész lenni mindenik váltságának bére,
Mert olly motskot benne senki nem ösmére,
Minémőt vádlása biráknak rá mére.
[148.] [64v]Maga bus Joachim szaggattya ruháját,
Keserűség dere őszétvén szakállát,
Nem kivánnya továb eltének határát,
Csak addig, mig láttya életben Susánnát.
[149.] Bánattyában sokszor el halván magában,
Csak nem meg csalatik siralmas voltában,
Il is, nem is szőrnyü kárának dolgában,
Boldogtalan társa halálos sorsában.
[150.] Kemény törvény ellen nem tudgya, mit tegyen?
Honnéd segéthető orvosságot vegyen?
Gondolla, halálra edgyüt vele megyen,
Hogy egyellö sorsa Susannával legyen.
[151.] De megh ezt ki veti keserves gondgyábul,
Gondolla, Susánnát meg váltya[131] holtábul,
S- az helette illen, az eö jo voltábul,
Mint fenix madara meg igett porábul.
[152.] Azomban a’ birák álnok mestersége
(Mellyet őregségnek bőcsős tisztessége
Es hivatalloknak hiteles szentsége
Segét) Susánnának lesz fejvesztessége.
[153.] Mert nép ugy iteli, hogy ki vitettessék
A bűntető helyre, s- ott meg kőveztessék,
Es ugy mind magának bére fűzettessék,
Mind pedig másoknak példa titettessék.
[154.] [60r]Ezt halván Susánna el hal keservében,
Száll halál abrázat el ajult testében;
Bizik mind az által Isten kegyelmében,
El nem fogja hadni illy veszedelmében.
{271}
[155.] Csurgóra fordulnak szeme csatornái,
Biblist hasonlétnak siralmas formái,
Kit látván sokaknak könyveznek orczái,
Mint sűrű főlhőknek zápor szaporáj.
[156.] Sirankozva öszvő teszi az kezeit,
Es az magas égre emelvén szemeit,
Alázatossággal meg haitya térdeit,
S- igy Istennek kéri segétő ereit:
[157.] „Őrők Isten! Minden állot alkotoja,
Szivbéli titkoknak igazán tudoja,
Ártotlanságomnak légy meg boszuloja,
Mert annak csak te vagy leg igazb tudoja.
[158.] Tudod, azt hamissan szollották ellenem,
Kiért kőll halálra lenni menetelem,
El veszt gyalázattal a’ rut veszedelem,
Ha csak tűled, Uram, nem lészen kegyelem.
[159.] Véghetetlen pedig irgalmad, joságod,
Nem tud határt erőd és hatalmasságod,
Ebben példát adott gyakran igasságod,
Midőn oltalmazott sok ártotlanságot.
[160.] Igy a’ viz őzőntűl Noët meg mentetted,
Jonást a’ czethalnak gyomrábul ki vetted,
Izraëlt szabaddá Egyiptombul tetted,
Sok szép ajándékkal megh is segétetted.
[161.] [60v]Ugy szerencséltetted Josue hadát is,
Algyu nélkűl rontád Jeriko falát is,
Vesztéd Sennacherib szőrnyű hatalmát is,
El tőrőlvén népét, egész táborát is.
[162.] Ugyan ugy Goliát szőrnyű ereitűl
Meg őrzéd Dávidot Saul[132] kezeitül,
Midőn egyik hegyre másik teteitül
Kergette, kivánván fosztni életétül.
{272}
[163.] Engemet is, kérlek, most Uram, el ne hagy,
Mint Ezechielnek, ugy irgalmasságot agy,
Őrők Isten, nyilván mutasd meg, hogy te vagy,
Es az te hatalmad mindenek fölöt nagy.
[164.] Tudod nyilván az én ártotlanságomat,
Tudod éltembéli szép tisztaságomat,
Fogad bé kegyessen én imádságomat,
Es e’ gyalázatbul ad szabadságomat!
[165.] De ne én fejemnek, Uram, tisztességet,
Hanem szent nevednek őrők dűcsősséget
Adgy, e’ nagy szűkségemben nékem segétséget,
Kiert vetek benned vastag reménséget.
[166.] Mi haszna ontatni testembéli vérnek?
Nem azok tigedet, kik halálra térnek,[133]
S- szerencsetlen utan Gyehenára mérnek,[134]
Hanem azok, Uram, kik élnek, dicsérnek.”
[167.] [65r]Illyen imádságban aitatoskodván,
Az magas egekben sűrűn fohászkodván,
Meg halgatá az Úr, raita szánokodván,
Birák álnokságán pedig boszonkodván.
[168.] Azért midőn immár büntetés helyére
Vinnék, hogy kőveket hánnyanak fejére,
Leszáll az Ur gyermek Daniel nyelvére,
Es az ekképpen kiált népnek seregére:
[169.] „Tiszta vagyok ennek én az eö verében!”
Ezen beszéd hatván népnek a’ fülében,
Támod uj indulat minnyájok szűvében,
Vélvén, van Ur lelke Daniel űgyében.
[170.] Az egész sokasság fordulván hozzája,
Mitsoda beszéd ez, mellett szollott szája?
Kérdezik, mondgya meg, mert eö Ur szolgáia
Láttzik lenni, s- ebben igaz profetája.
{273}
[171.] Ki kőzben álván mond: „Hát illy balgatagok,
Izraël fiai, vattok, s- lesztek vakok,
Minden hitván szónak, beszidnek helt adtok,
S- mind széltűl győnge ág, ugy vakon haitattok?
[172.] Itten szokás szerint ti nem itéltetek,
S- vitek valoságot nem is ismértetek,
Csak vaktyában egy két embert kővettetek,
S- azoknak tetzése után el mentetek.
[173.] [65v]Es Izraël leányát el kárhoztattátok,
Keserves halálra ki is hozattátok;
Ki jővetelteket visza forditsátok,
Es az itiletet máskép ujétsátok.
[174.] Mert szoltak ellene hamis bizonságot,
Mivel ez mindenkor viselt tisztas[s]ágot,
Térjetek meg azért, s- helyes igasságot
Tegyetek, s- lássatok tőrvény valoságot.”
[175.] Erre a’ nép visza tére sietséggel,
Mondván Danielnek: „Él jo egisseggel!
Űll ide, légy kőztű[n]k biroi szentséggel,
Mert az Isten tiged látott tisztességgel.”
[176.] Daniel kőzőttők az feö helyre le űl,
A’ nep sűrűséggel gyorsan kőrős kőrűl
Az uj itiletet hallani őszvő gyűl,
Lelkiben ártatlan Susánna is őrűl.
[177.] Mert remilli nyilván, Isten jovoltábul
Más itilet lészen Daniel szovábul,
Mint sem az, melly essett biraknak voxabul,
Es iletre virrad kőzel megh holtábul.
[178.] Daniel azomban két felé teteti
A két vént, s- edgyiket ugy elől veteti,
Keserü igékkel ot meg fenegeti,
S- mitsoda fa alatt látták, kérdezgeti,
[179.] [66r]Susánnát iffjuval mulatni játikban?
Feleli, hogy látták schinus fa árnyikban,
Ahol nem henyéltek csak meddű szándikban,
Hanem győnyőrkődtek Venus ajándikban.
{274}
[180.] Ekkép feleletit halván egyikének,
Azt felre állítvan másikért kűldének,
S- midön törvény székhez vele el gyűvének,
Danieltűl hozzá illyen szók levének:
[181.] „No, te istentelen, faitalan, álnok vén,
Néked kezeidben adatott a’ tőrvén,
De el nyel lelkestűl a’ bűntető őrvén,
Mert meg itiltettél az Ur igaz kővén,
[182.] Es nem találtatott benned semmi joság,
Hanem feslett élet, istentelen oság,
Rut erkőlcs, buja sziv, hitetlen gonosság,
Hamís-tanuságot követő álnokság.
[183.] Azért nem vagy Urnak igaz gabonája,
Hanem ellenségnek konkol szaporája,
Lesz azért lelkednek pokol kalodája,
Ketté vág angyalnak haragos szablája.
[184.] Vald meg azért gyorsan, mi neve a’ fának,
Melly alatt játikot Venus aszszonyának
Áldozván Susanna s- iffju mulatának?”
Felel az vén, mondván: azt hijak tölgyfának.
[185.] Ezt meg értvén a’ nép föl gyullad magában,
S- nagy zőndűlés támod háborult szavában,
Mint mikor forgó szél fenyves oldalában
Akadván nagyobbul hangas fujásában,
[186.] [66v]Nem álhat ellene sem sűrű, sem szálos,
Sem erdős, sem bokros, sem temerdek ágos,
Sem vastag leveles, sem pedig sugáros,
Hanem mind el tőrék, s- hajol haitoványos.
[187.] Ugy a’ zenebona, melly a’ nép kőzőtt lett,
S- elsőben szellőként lassu zsibogást tett,
Lármas harsagásra töb és töb erött vett,
Utollára szélvész és nagy zurzavar lett.
[188.] Mivel a’ két vénnek két féle vallása,
S- ahoz Danielnek bőlcs okoskodása
Megh mutatá, hogy az aszszon vadolása
Álnokságbul esett, s- el kárhoztatása.
{275}
[189.] Azért boszuságnak lángos haragiával
Föl gyulladván ignek zurzavart lármával,
Még égh is zőng a’ sok féle szó hangjával,
Mintha két ellenség vina gyors hadával.
[190.] Ki a’ Susannának kalodáiát vija,
Hogy megh oldoztassék árestom rab szija,
Ki pedig az népet haragossan hija,
Hogy adassék vének érdeminek dija.
[191.] Ki gyilkos köveket hord őszvő rakásra,
Ki poráz kőtelet nyak csikorgatásra,
Ki pedig szekerczét készét vagdalásra,
Langalván minnyájon a’ boszu állásra.
[192.] Egy felűl Susannát sokan vigasztallák,
Fedhetetlen űgyét ártotlannak vallák,
Az Urnak irgalmas kezét tapasztallák,
Minnyájon szent nevét azért magasztallák.
[193.] [67r]Másfelűl Danielt feöl szoval dicsérik:
Szent Lélek van vele, csudálva ismérik,
A véneknek méltó büntetését mérik,
S- hogy eö intézze el, seregenként kérik.
[194.] Joachim, Helcias őrőmőkben sirnak,
Tapsolo szivekkel maid ők nem is birnak,
Azomban vénekre sententiat irnak,
Sok kővet, sok izmos legint őszvő birnak.
[195.] Mivel a’ nép közőtt ugy lett a’ vigezés,
S- azon megh is állott az egyenlő tetzés,
Hogy a’ Susánnának készétett bűntetés
Legyen a’ biráknak jutalom fűzetés.
[196.] Igy hamar a’ sok kő minden felül csőrgött,
S- mint sok szőrnyű menkü, a’ vénekre dőrgött,
Lelkek nem sokáig a’ torkokon hőrgőtt,
Hanem siralmassan testekbűl ki pőrgőtt.
[197.] Igy az, a’ mit másnak meg gyalázására
Készétettek, fordult magok ártására,
S- a’ melly kűvet fuitak Susánna kárára,
Az esett az őnnőn fejeknek lagygyára.
{276}
[198.] Sokan vannak mast is illy ravasz emberek,
Káin ágyékábul szármozott mesterek,
De ártotlanok[na]k készétetett vermek
Maid mindenkor leszen őnnőn veszedelmek.
[199.] Azért igy meg áldván Istennek szentsége
Susánnát, az után nagyob tisztessége
Lett, mindenek főlőt elsö dicsőssége,
S- szép dicséretének még mast sincsen vége.[135]
[200.] [67v]Ez is irattatott czenki Diánnának,
Gróffi Barkóczy nembűl valo Susánnának.
Isten nyuitsa addig élte határjának
Napiait, mint Nestor üdeje számának!
[201.] Es azon űdőnek vig el folyásával,
Kivánt szerencsének telles fogásával,
Illyen jo kedvének egész szokásával,
Telles őrőmének megh nem bomlásával.
[202.] Kivált ez esztendő ujra bé lépését,
Fehér madarakon röplő meg térését
Lássa szerencséssen, s- mulassa élését,
Contentummal tőltvén annak minden részét.
[203.] Sőt nem csak ez edgyet kedv szerint elhesse,
Hanem ennek sokszor jőttét is érhesse,
Boldog szerencseit mindenkor nézhesse,
S- őrőm őrőmének nagyát szemlélhesse.
[204.] Algya megh az Isten sok jo szerentsével,
Mennyei áldással, égi segétséggel,
Tetzetös ilettel, hoszu egisséggel,
Minden testi, lelki jokkal s- bikesseggel![136]
[jegyzetek] Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
| 1, 1–2 | Mások írják Eszter királné hatalmát – valószínűleg Amade Antal Eszter-históriájára utal (Szent Eszternek méltó nagy dicsíretirűl, 1723) |
| 1, 3 | Goliáttal Dávid erős viadalmát – lásd 1Sám 17 |
| 1, 4 | Holofernessel Judit diadalmát – „Holophernes estét” Toth is megírta korábban (lásd Cziráky-eposz, I, 2, 3); a Judit-témát 1744-ben egy névtelen szerző is feldolgozta verses históriában, mely 1749-ben nyomtatásban is megjelent Budán (Alszeghy, 1944) |
| 2 | Jáhelnek is mások… – lásd Bír 4, 12–24 |
| 3, 1 | Debora – Lásd Bír 4, 4–11 |
| 3, 2 | Dalilánál Sámsont – lásd Bír 16, 4–21 |
| 3, 3–4 | Betsábea s Dávid – lásd 2Sám 11 |
| 20, 1 | mosolya – mazsola |
| 21, 4 | halagos – hajagos meggy, nagyszemű meggyfajta |
| 22, 1 | Pomona – lásd Cziráky-eposz, III, 40, 3 |
| 28, 2 | szelencze – orgonafa |
| 36–37 | Gálátea … Aczis – Galatea és Acis mitológiai szerelmesek; Acist Polyphemos ölte meg egy kősziklával (lásd Ovidius, Metamorphoses, XIII, 750–897) |
| 49, 1 | Ammonnak fajára – Ammon Noé vérfertőző kapcsolatból született fiatalabbik fia (Ter, 19, 30–38); utódait, az ammonitákat fogságba hurcolták (lásd Jer 49, 1–6); valószínűbb, hogy helyesen: „Ámánnak fájára” – Ámán Achasveros király főembere volt, akit ura fölakasztatott (lásd Eszter, 7) |
| 70, 1 | Ekkép ez meg öltö… – a történetet lásd 2Sám 13 |
| 70, 3 | Egy Eurialusért… – Eurialus és Lucretia Aenius Sylvius (a későbbi II. Pius pápa) latin novellájának szerelmespárja; XVI. századi magyar feldolgozását is ismerhette Toth, hiszen a „Pataki Névtelen” műve a század során több alkalommal is megjelent: |
| 71–72 | Ezért Sikem hertzeg… – a történetet lásd Ter, 34 |
| 73, 1 | Tarquiniust – Tarquinius Superbust, Róma utolsó királyát |
| 74, 1 | Leander – lásd Cziráky-eposz, I, 2, 3 |
| 74, 2 | Pyramus – lásd Cziráky-eposz, Appendix, 31, 1 |
| 75, 1 | Uriásné – Salamon anyja; Dávid király elcsábítja, majd férjét, Uriját megöleti (2Sám 11) |
| 88, 1 | Achiles annyával – Thetis tengeri nimfával |
| 89, 1 | Narcissus – vö. Ovidius, Metamorphoses, III, 339–510 |
| 94–95 | Ott áll Scilla leány… – a történetet lásd Ovidius, Metamorphoses, VIII, 1–151) |
| 96, 1–2 | Itt Ariádna is Theseus után sír… – vö. Zrínyi, Arianna sírása |
| 96, 3–4 | Andromede… – etiópiai királylány, fel akarták áldozni Neptunusnak, de Perseus megmentette; lásd Ovidius, Metamorphoses, IV, 604–805. |
| 97 | Bellerofon – mitológiai hős, szárnyas lován, a Pegasuson az égbe akart emelkedni, de az levetette a hátáról (vö. Iliász, VI, 152–181. |
| 98 | Itt Ábrahám viszi… – lásd Ter 22, 1–19 |
| 99 | Ott látszik Izrael… – lásd Kiv 13–16 |
| 100 | Ott a’ fáraonak… – lásd Kiv 14, 5–31 |
| 101 | Itt Josue sűrű… – lásd Józs 10, 1–15 |
| 102–103 | Ott Sámson oroszlán… – lásd Bír 15–16 |
| 103, 3 | mint két – mindkét |
| 104–105 | Itt Saul királynak… – Jonatán Saul fia, aki figyelmezteti Dávidot a király gyilkos szándékára (1 Sám 19–20) |
| 104, 1 | Dorzán – a szónak nincs értelme, talán kapcsolatban lehet a bibliai En Dor faluval, ahol Saul megidéztette Sámuel lelkét (1 Sám 28, 7) |
| 111, 3 | elsö – először |
| 117, 4 | lezegni – lézengeni (vö. Szigeti veszedelem, VII, 78: „Az török peniglen félelemtül lézeg”) |
| 120, 4 | non plus ultra – [eddig és] ne tovább |
| 130, 1 | Astraea – az igazságosság istenasszonya (lásd Ovidius, Metamorphoses, I, 150) |
| 130, 2 | mérték – (az igazság) mérlege; Asraea azonos a Szűz csillagképpel, a „mérték” tehát az Állatövön mellette lévő Mérleg (Libra) csillagkép |
| 141, 3 | Illetvén ily dolog biroi neveket – bírói hatalmukban járt ilyen ügyben eljárni |
| 142, 2 | evetnél – mókusnál |
| 155, 2 | Biblist – lásd Cziráky-eposz, Appendix, 50, 1 |
| 161, 1–2 | Ugy szerencséltetted… – Jerikó elfoglalását lásd Józs 6 |
| 161, 3 | Sennacherib – Szancherib asszír király; lásd 2 Kir 18–19 |
| 163, 3 | Őrők Isten, nyilván mutasd meg, hogy te vagy – vö. Szigeti veszedelem, II, 74: „Mutasd meg ő nékik, hogy te vagy nagy Isten” |
| 166, 3 | Gyehennára – pokolra |
| 179, 3 | schinus fa – mézgafa (mastix) |
| 185–187 | vö. Szigeti veszedelem, V, 37–38. |
| 189, 1 | boszuságnak – bosszúnak |
| 194, 3 | sententiat – [halálos] ítéletet |
| 200, 4 | Nestor – Homérosz szerint Neleus és Eyridice fia; a trójai háború kezdetekor már két emberkort megért |
[123] Ebből javítva: mellyeknek.
[124] Ebből javítva: biroságokat.
[125] Lapkihullás miatt a kódex rendje összekeveredett. A 60. levélen lévő szöveg értelem szerint a 64. levél után kívánkozna. A szöveget a helyes sorrend szerint adjuk.
[126] Az első három betű utólagos javítás eredménye.
[127] Ebből javítva: iárnak.
[128] Ebből javítva: játikioknak.
[129] Beszúrással ebből javítva: A.
[130] A sor elején áthúzva: Maid.
[131] A „Susánnát meg váltya” kivakart szövegrész helyébe írva.
[132] Egy kivakart szó helyébe írva.
[133] Ebből javítva: mérnek.
[134] Ebből javítva: térnek.
[135] Az utolsó szó nagyobb betűkkel, ezzel a vers eredetileg befejeződött; az őrszó és a levél versóján lévő szöveg utólag lett hozzátoldva.
[136] Alatta nagy betűkkel a szerző monogramja: T I.
Tartalom
Méltósagos Gróffné Aszszonyom!
Ajánlom bőcsűlettel való szerzetes szolgálotomat Nagyságodnak.
Kőtelességemnek és fogadásomnak eleget akarván tennem nem merészlettem el mulatni, hogy ne túdósétanám Nagyságodat egésségűnk s. állopotúnk és Bécsen által való költözésűnk felől. Egéssegünk mindnyájunknak, Isten neve dicsértessék, igen jó szolgál, melyet viszontak Nagyságodnak is szivem szerént kivánok. Allopotunk felől sem panaszolkodhatunk, mert ennűnk innúnk untig, annak miúlta Austriába bé jőttűnk, leg kissebb katonának sincs panoszolkodása élése felől, sőtt még a’ szolgáknak is minden ebédre, vacsorára egy icze bora vagyon; de nem tudom ez után miképp lészen dolgunk, mert már oda kőzelgetűnk a’ holy a’ prussus az helységeket el pusztétotta és ki szíta, de Isten kegyelmébűl, ha lehet visza veszek tűle a’ mit el vett a’ szegén emberektűl. Ami a’ bécsi által menetelt illeti, az oly dicséretessen végbe ment hogy meg nem mondhatom, mert ki vővén előnkben a F. királyne aszszonyúnk és a’ schésan (a mint két rendben állotunk) meg kerűlt bennűnket, az után meg állopodott a’ schésával, és őten őten rendében előttő el kölletett menni; a’ kinek nagy vigasztalása és őrőme volt bennűnk. Jelen volt a’ kis martony herczeg is pompásan egynyihány fő tiszteivel, nem kűlőmben a’ föl marsall generál Föstetics, generál Baronyai, kijs a’ mi generálisunk fog lenni, jelen volt a’ groff Draskovics, groff Bottyányi eő excellentiája a’ ki mindenkor a’ királyné schésája mellett lovagolt és a királnéval beszélt, és tőbb sok számtolan groffok és méltóságok jőttek ki előnkben és az embereknek sokassága, és midőn a’ külsö városon által mentünk, egymás hátán voltak az emberek ugy néztek bennunket, és a méltóságos groff obester ő nagysága el maradottunk az Eugenius herczeg temploma előt, és be ment a’ városba ebédre M[éltóságos] fő ispany urunkhoz, a’ holy is sok generálisok és méltóságok voltak (a’ mint mondotta eő nagysága), kik nagy dicséretet tettek felőlűnk, és azt mondották, hogy akár minémű regularis nép sem tarthatott volna szebb és jobb rend tartást mind mi. A méltóságos groff obester uram pedig eő nagysága még az nap ki jőtt Bécsbűl kisőn, de megénten másnap regvel {278} bé ment és már két nap oda bé vagyon, mert első nap, mint hallotam, nem vala neki audientiája a’ f[elséges] királynénál, azért kiszerétetett másnapra várokozni, már ma nem tudom hogy ha szólhatott é a’ királynéval vagy nem? mert még nem jőt meg akkor, midőn ezen levelet irtam, hanem arul is más alkalmatossággal fogom tudósitani nagyságodat. Ezek után kivánom hogy ezen levelem fris jó egességben találhassa meltóságos grofné aszszonyomat. Maradok
Nagyságodnaholtig valo kész szolgája
káplánnya F. Innocentius Tóth Ord. Min.
Datum Kerestorff die 8. Martij, 1742.
P.S. Alazotosson reverálom Széplakon a’ méltóságos groffnét és nagyságos méltóságos groff Antalnét eő nagyságát, m[éltóságos] groff Lászlot és az aszszont, eő nagyságát, groff Sigmondot és méltóságos kiss aszszonyokat etc. Mindennap emlékezűnk nagyságtukrul mind ájtatosságinkban, mind pedig az austriai jó borok köszöngetésében.
Wienn 9 Martij 742
M[é]l[tósá]g[o]hs groffné és obersterné nekem érdemem föllött való jó k[e]ghelmes aszszonyom!
Mink I[ste]n k[e]g[yel]mibűl dicsiretessen által estünk főlséges aszszonyunk és a’ fejedelem jelen létiben a’ paraderozáson, a lineák elejben egy egy szép egyenes pázsiton nézvén eő főlséghe az eghisz udvarral és népnek sokassághával bennunkett, a’ kik vighetettlen dicsiretekell teli torkokkal nem győztek mondani dicsirvén mind szép rendelisitt M[éltóságos] obester urunknak mind a népnek szép folkhommene Mannschafftsághát és lovajkatt, és azt mondotta az fejedelem, megh tettczik mind népein s mind lovajkban az obesternek a’ zelussa, főlséghes asszonyunk tellyes contentuában ollyan szólra fakadt: groff Cziráki recomendálom a’ borussiaj királynak meghfoghásátt. Mely kegyes szavajra a királynénak ilyen feleletettt adott a kedves oberster, ha az ki ugy akarja a mind én, minden órán meghlészen főlséghes aszszonyom. Ez igen sok szép ditsiretes czeremoniák után vighez menvén, a táborita előtt a kűlső városon vighig a Leopold staton által az hidakon Morva felé alsó Austriában Bécshez ighen kőzel a Dunán által bizonyos Gererschtorff, Eijrltau és Kagrau nevű helységhekben rakodtunk, onnénd minek előtte, bellyeb Morva felé generál Barinyaj commendoja alatt nyomakodnánk. M[éltóságos] uram tegnap bé jőve a vighett, hogy a királynétul el bucsuzhasson, a kiis megh leve tegnap valamint magha szemillyitt, ugy nem kűlőmben nagyságodat {279} drága rajzatival grátiájában recomendálta eő főlséghinek, a ki singularis kegyességhivel mindenekben nagy grátiájt ajánlyatta s tovább is a jó comandott recomendálta, s eddigh valót pedigh nagyon dicsirte, anybul hogy mégh a legh kisseb excessus sem adta maghát elő, mondván azt is, hogy imádkozik eő főlséghe szerencsénkért, a fejedelem és tőbbek sok szerencséket kévántak M[éltóságos] uramnak. Ollyan dispositiók vannak, elirkezvén generál Nádasdijs Cseh országbul valami hatt ezer emberrel hozzánk, s mingyárt bellyeb nyomakodunk, ugy pedigh hogy Holics tájárul a másik corpus is hozánk nyomakodván ugy szoritsuk ki a borussust. M[éltóságos] palatinus is comänderozni fogh; igen jó dispositiók vannak, ne féllyen nagysághod semmit is elő mozdittya az Ur I[ste]n szeginy magyaroknak űgyitt. Édes M[éltóságos] aszszonyom, ugyan megh bőcsűlnek most bennűnket, F[elséges] aszszonyunk ugyan nagy distinctiótt tiszen a magyar s németh kőzőtt. Ezek után maghamis nem annira maghamatt (mert ugyis nagy kegyességhire nagyságodnak érdemetlen vagyok) mind felesighemet s gyermekejmet M[éltóságos] uri nagy kegyességhiben ajánlom, maradván
Nagyságodnak alázatos s érdemetlem szolgája
Kecskés János m[anu] p[ro]p[ri]a
[Alatta Cziráky József kezével:]
Énis élek mégh édes kincsem hid el azért élek s halok s maradok Igaz hiv szived szerető kedves urad
G Cziráki Josef m[anu] p[ro]p[ri]a
PS. Az Antaltis remélem rövid nap megh látom mond megh a Susannanak kit is ezerszer csukolok
Niklschpurg 18ma Martij, 742
Mlghs groffné és obersterné, nékem érdemem főllőtt való jó kghlmes
aszszonyom!
Mink tegnapi napon jőttünk Morvának első várossában Niklspurgban generál Baranyaival; három kis mél főldnire vagyunk az ellenséghtűl, mindenűtt nyomakodik előttűnk, jelenséghe, hogy féll a magyartul az ellenségünk. Fatális casus törtint a regementünkbűl való katonasághal, bizonyos Feldspurg nevű városban comenderoztattak másokkal ki a comandora, azhonnand is postára midőn kűldettek volna lévén ollyas vilekedissel, hogy azon okbul kevertik eőtt {280} tőb féli regement béliekkel őszvő, hogy regularis néppé akarják eőkett tenni, ednihányan őszvő csapták maghokat, s a tiszteknek támodtak, a comandott ott hadták. Kiknekis ma vagyon processussok, az egyik Nagy János capitány compagnijábul valo halálra condemnáltatott, s groff Szecheny László uram eő n[agysá]gha egy toot forma katonája pedigh egy kutyátt kardal meghvághott, kétségh kivűl azt is el űzik a regementből, s mind ezek miátt igen sokban foglalatoskodik a M[éltóságos] úr, ezért nem irhatott tőbbett. Groff Eszterházij Miklós oberster a groffnéjával itt vagyon velűnk, az herczegh Eszterházij is itt vagyon. Ezel magamat N[agysá]gh[od] M[éltóságos] uri keges grátiájában mély alázatossághal ajánlyom, maradván
N[agysá]gh[á]nak
Alázatos s erdemetlen szolghája
Kecskés János mppa.
[Alatta Cziráky József kezével:]
Édes kincsem.
Bizony őrőmest irnék, de bizony bumban azt sem tudom hol vagyok. Evvel élek halok s maradok mégh élek édes szivem
A te igaz hiv szived szerető hitves társod.
G Cziráki Joseph mppa.
Sternberg 30 Apr. 1742.
Méltóságos groffné aszszonyom!
Ajánlom igaz köteleséggel való szerzetes szolgálotomat nagyságodnak. Istennek neve dicsértessék, már Morvábúl az ellenséget ki kergettűk, el annyira, hogy már hire sem volt néki, hanem mái napon hallatott, hogy négy vagy őt burgus kurucz némely helységben nyargaloczott, de el nem hihettyűk, mivel Morvának legfősőbb vigén Silésia felé Marischi Najstad névű városban fekszik Szegedy ur három száz katonával edgyűtt a prussuson. A károlianusok és belesznianusok ide s tova vannak comenderozva a passusokra nagy vigyázással, hogy ismit bé ne űssőn az ellenség. Hihétő az mi katonaink voltak azok, a kiket mondonak prussusoknak. Én pedig a M[éltóságos] groffal és hatvan katonával Sternberg várossában vagyúnk, nem tudom már meddig fogunk itt maradni. Az armada harmad {281} napja Cseh országban ment, és csak három regement maradott itt Morvában, ugy mint a Károlié, Beleznaié, Vas varmegyeiek és talám két száz varasdy gyalog horvátság, és minket most az generális Föstetics commendéroz. Még ugyan nem láttom miúlta a generálisunkká lett, hanem tegnapi napon a M[éltóságos] groff Alamucsba egyűtt volt ebéden véle az alamucsi pűspőknél. Magam is jelen voltam, de én csak a tisztekkel ettem előre és nem tudom minemű conferentiai voltak a groffal. Ugyan ugy értettem a grofftúl hogy azt mondotta a generális, hogy előbb meg fogja tekénteni a passusokat, a holy az elenség bé üthetne, de nem reméllem, hogy egy kőnnyen bé űssőn, mivel most is csak alig szaladhatott ki Morvábul. Most midőn az mi armadánk Alamucs varossa alá szállott, az ellenség pedig a városban lévén, egy Nadosdianus katona a burgus közé szököt a feltbaktrúl, estve az mindeneket meg beszélvén nékik, mi mennyen leszünk, és mindgyárt az éjczaka tizen két órakor ki indulván a városbol és el ment a maga dolgára, holott im más nap, ugy mint Szent Adalbert napjára akartúnk meg űtközni véle, a mint is korán regvel a város alá mentűnk minden kiszűlettel hogy majd meg ütkőzünk vélek, azomban csak az helyét találtok nékik, nagy sőrénységgel utánnak akarván mennyi, de semmi haszna nem lehetett, mert az hidakat a Morva vizén mind el hánta s el fűrészelte, mellyet nagy sokára egy kevéssé meg csináltak imigy amúgy, hogy egy lovas által mehetett rajta, de nagy félelemmel; le kőlletett kinek kinek a lovárúl szállani, és ugy vezetni maga után, és ebben igen nagy űdő telt mig csak egynihány katona által költözött, és addig ugyan csak jól el csovadott az ellenség, mind azon által még is el irték némellyek a kik előbb által mehettek azon nyomorut hidon, és meg lűdösztek vélek, de mint hogy kevessen voltak ott jelen a mieink kevés kárt is tettek, mert mindgyárt agyuval lüdözött rájok, egy katonának el is lütték a lábát és az Eszterházy herczegnek két katonáját el fogták, a mieink pedig három hullanust le vágtok, és lovat is, ugy teczik, kettőt nyertek, és három embert sebben ejtettek. Más napra kelvén a dolog, ismit utánnok mentünk, harmadnapján hasonlóképpen, de mind haszontalanúl, mivel még kőzel se vitek a fő tisztek az ellenséghez. Hanem talám három regement odaralment [!] az ellenségre és azok tettek valami kevés zenebonát kösztök, kiválképpen a Belesnianusok és Eszterhasianusok, azok hatvan burgust le vágtak száz huszon kilenczet meg fogtak és huszon öt bagasiás szekeret nyertek. Ezeknek ugyan büségessen lett volna nyerességek, de mig az ellenséggel veszödtek, a Bihar vármegyeiek utánnak mentek, és csak a szekereket fosztogatták és praedálták, kik ugyan csak jól meg töltöztek pénzel, mivel egy szekéren merö mind pénz volt (a mint mondotta mái napon egy burgus desertér, csak egy tiszt s azon actuson száz ezer foréntokat vesztett el), ezek vették a nyerességet, a’ kik pedig érte és utánna fárottak, igen karcsút nyertek, kire való nézve majd vérontás is esett volna koztők, és a generális Baronyay is igen debactált ellenek, és nem hiszem, hogy ha tovább maradott volna generálisunk, egynihanyott kőzűlek meg nem lüdösztetett volna, de jól esett, mért minnyájunkat nem commendérozott oda, mert ha mind ott lettünk volna (a’ mint mondották a’ katonák, és magunknak tapasztaltúk midőn a nyomokon el mentünk), hogy egy sem ment vona el az elenség küzül mind le vághattúk volna, és minden {282} bagaziáját ell vehettük volna, de mink csak sereg hajtók voltúnk, és az egész fegyveres németség a’ gyalogsággal együtt, a’ kik három annyan voltak mind a’ lovas magyarság, csak a’ táborban és Alamus várossában ittak ettek, és igy bé ment Silésiában az ellenség nagy praedával edgyütt, ezt az el vesztett szerencsét bizonyós egyedül a’ generálisoknak tulajdonethattyúk, de az I[ste]n talán más alkalmatossággal meg adgya, mert a’ mint értettem a’ méltóságos grofftúl talán utánnak fogúnk mennyi Silesiában, remellem a’ generál Föstetics jobban fog commenderozni. Az ellenség minden áldott nap szökik hozzánk mint el múlt Sz[ent] György ünnepében mindgyárt jöttek el tülek két százon, és azt mondották, hogy ha ugyan csak kösztük ütöttünk volna, fele is le tette volna a fegyvert kőzűlek és hozzánk jűttek volna, és mostis a’ ki módját ejtheti, el szökik tűlők. Groff Szécsenyi Antal nagy sziv fájdalommal vált meg tülünk, a’ ki az armadával Cseh országban ment és alázatossan revereállya nagyságát és szerelmes maga groffnéját tőbb kedves méltoságos attyafiával edgyütt, gyakorta edgyűtt voltúnk véle és vigan nyájoskottúnk, de már meg fosztattúnk attúl is; most csak magam vagyok mind egy négy fö tisztel itt [szakadás]eregben a’ M[éltóságos] gróffal, a’ holy is ö nagysága a’ commendáns. Széntén ma irkezett meg a’ Kecskes is a’ bagasiánkkal edgyütt, melyet még Austriában el hattunk, kit ugyan nehezen vártunk ám, mert már minden főzelékbül ki fottunk, a’ mi a konyha szekéren volt, azt nagyságod egésségéért szerencséssen el költöttük, az ur I[ste]n áldgya meg nagyságát érette. A M[éltóságos] groff felől semmit se busullon nagyságod, mert I[ste]nnek neve dicsértessék, mostanában jo szolgál egéssége, mellyet engedgyen tovább is a’ F[elséges] ur I[ste]n, és arrul se vilekedgyen és gondolkodgyik nagyságod semmit, hogy magát hadgyuk hálni egy házban, mert nincs is olly alkalmatosságunk mindenűt benne, hogy külömb lehetnénk, hanem mindenkor magam vagyok egy szálasson a’ groffal, és éjjel nappal egy házban edgyűtt szenvedűnk, mert miolta ide jőttűnk Kenyéribűl kétczernél többül nem vehette hasznát azon ágyi ruháknak melyeket el hoztunk Kenyéribűl, hanem mindenkor a föld volt az ágyúnk és a’ párnánk szolma, bár csak azon alhattunk volna nyugodalmassan, de gyakorta iczakának idején is föl kölletett kelnünk. Hanem már most egy kevéssé többet nyugodhatunk. Ezek után kivánom, hogy ezen levelem kivánt fris jo egességben találhassa nagyságat.
Maradok Nagyságodnak
Holtig való igaz szolgája káplánnya
F. Innocentius Tótt Capell[anus] Castr[ensis]
PS. Nagyságod meg ne ütközzék abban hogy gyakortább nem küldhetünk levelet, mert nincs mindenüt modunk benne, néha a’ posta fogyatkozása miát is esik, hogy nem kűldhetűnk. Szénten midőn ezen levelemet el vigeztem, akkor vette Belesnay obester levelét a’ M[éltóságos] groff, hogy az katonai ötven burgust fogtak, ez bizonyos.
Méltóságos groffné aszonyom!
Ajánlom szerzetes kötelességgel való szolgálatomat nagyságodnak és Istentűl minden szerencsés kivánt fris jó egésséget kivánok szivem szerént.
Már Isten kegyelmébűl Morvábúl ki hajtottúk az ellenséget. Cseh országban is most mindenüt utánna és nyomába vagyúnk, ugy hogy itt is minden orán meg űtkőzűnk a halál fejű prussusokkal. Ezek pedig nem másért neveztetnek halál fejűeknek hanem hogy a’ sövegeken halál fej vagyon, és az vagyon reá irva: San Pardon, magok pedig tiszta feketében vannak, és ezek mint egy öt százan (a’ mint hirdetik) vannak, meg probálok őket, Isten segetségével meg válik, kirnek pardont vagy nem? De hameréb el hiszem, hogy ha szoros lesz a’ kapcza, bizony szintén ugy kérik, mind mások, mert őkis hasonló emberek másokhoz. Remélem vagyon tudtára nagyságodnak a’ Vas vármegyeieknek tűlűnk való gyalázatos el pártulásuk, bizonyára annyira el fottunk, hogy alig vagyúnk mind tisztekkel edgyűtt százon. Nem kicsin sziv fájdolmára esett méltóságos groff obester uramnak el menetelek, de mind azonáltal mindeneket Istenre hagyott és Sz[ent] Job szovával biztatván magát, mondván: Légyen Istennek sz[ent] akarattya, reméli m[éltóságos] groff rövid üdő alatt visza téréseket, mert szénten ma vette generális Festetics levelét nagy kemény parancsolatokkal edgyütt, hogy minden nemes ember ezer forént büntetés alatt meg fogassa katonáját és visza kűldgye, és még ennél is keménybben fenegetik őket, a’ mely parancsolatokat, tudom, a’ vármegyében is el küldik, és azokbul bűvebben meg értheti nagyságod. Azoknak pedig el menéseket a’ m[éltóságos] groffnak semminémű véteknek nem tulajdonéthattya, a’ mint a generális Főstetics is irja: hogy semmit azokkal ne törödgyék, hanem valamint eddig, ugy ennek utánna is az eő dolgaiban készen el járjon, gondolván pedig a’ m[éltóságos] groff, hogy talám valamely bőcstelenségére esik azoknak el menetelek, de bizonyára semire sem, mert seminek sem oka, sőt, mindenkor könyörgött nékik, hogy magokat meg böcsüllék és hazájok ne gyalázzák, bizony azt mondhatom édes attyoknak mutatta magát hozzájók, de mind haszontalan volt, mindha a’ fara hánta volna a’ borsót. Mostanában a m[éltóságos] groff Szala vármegyének is commendánssa, és minden órán várják segétségünkre Berek vármegyeieket is a’ kik hasonlo képpen eő nagysága commendoja alatt lesznek, az I[ste]n hozná hamar őket, mert ha most csak két három százzal többen volnánk nyerességőnk lehetnének, bezzeg ha ugy meg marattúnk volna mind ki jőttűnk Vas vármegyébül, tehát most helyessen volna a’ dolog, mert még most lett volna üdeje a’ nyerességnek, de hiszem az Istent, még meg adgya. Azt is irta maj levelében a generális, hogy Bavariaban a’ Kevenheller meg ütközött a’ francziával és meg verte őt. Agyút is nyertek tűlök a’ mieink, I[ste]n segélle többre is. Bizonnyáro sohonnand sem hallunk egyéb hireket, hanem hogy a mieink győződelmeskednek.
A Kecskés már két héttűl fogva Tribau névű varosban sinlődik, a’ hideg löli őtet de a’ mint értettem, már el hatta, hanem a’ nagy bágyotságban vagyon. Ezek {284} után kivánom, hogy ezen levelem szerencsés fris jo egésségben találhassa nagyságodat hozzá tartozandó méltóságos magzataival edgyűtt.
Maradok Nagyságodnak
Holtig való érdemetlen szegén
szolgája káplánnya F. Innocentius Tótth.
Ullerstorff, die 4. Junij, 1742.
[Alatta Cziráky József kezével:]
P. S. Édes draga kincsem én mégh élek ugyan szolgálatodra, de mind buban el merült ember. Megh gyalaztak az atkozott vasmegyeiek, leghinkáb Kemenyes allatul, ippen nemis maratt az Vidos compániájábul egy sem marat. Megh bocsásd édes kincsem, hogy külömb levelet nem irhatok, mert tudgya az jo I[ste]n, hogy soha se éjjel se nappal nincs szünet dolgomba, mégh az imádsághra sem irkezem soha bizony még az apamnak sem volt annyi dolga, mind most van nékem, ha három secretariusom volna, sem győzné a sok irást, bizony eztis csak futába irom, azért A DIEU édes kincsem csokollak ezerszer, s maradok, mégh élek édes egyetlen egy vigasztalom mind ezen szomoruságomban is.
A te
Igaz hiv szivel szerető hitves társod:
G Cziráki Joseph mppa.
PS: Bezegh futyült megint a minap a sok globis a fejem körül, bezegh nimely emberek katonaságárulis többet tartottam, mint most tapasztalom, csak igaz az könyeb szájával vaghni az embernek az ellensiget, hogy sem kardal, tapasztaltam a minap nimeleken, ha haza megyek, megh mondom ki volt katona ember.
[2a – a lap felső harmada levágva]
Kapitány Horváth [szakadás] nagyságodnak alázatos szolgálottyát ajálla, s köszönteti. Kecskés uram hideg lelis miat beteg volt, de azmint irja, mar el hadta, és rövid nap, ha badgyadsága engedi, utánnunk gyün; Méltósághos grofné aszszonyom, itt a’ cseresznye fák még mast virágoznak, Magyarországon talán mégh is evett már, némelly helyeken alkalmas gabonák vannak, hanem zabot is még mast vetnek, azt vélem, hogy mi nem ehettünk belüle. Szölö hegy it éppen nincs, {285} azért bort is ritkán iszunk, ugyan eö nghának még eddig fogyatkozása nem volt abbul; sör elig van, de nem igen derekas, a’ pater hasa csak morog haragossan tüle, magamat nagy méltosághu kegyelmébe nagyságodnak alázatossan ajálván mar[adok]
Legh kisseb alázat[os] szolg[áj]
[Toth István] secretar[ius]
Méltósághos Groffne
Nagy jo kegyelmes Aszszonyom!
Tegnap méltósághos ur glaczi határba, mivel a’ városbul talán 200 kurucz kigyüt, és azon kuruczokat elöször egisz a városig az ágyuk alá bé kergettük, de az után többen gyüttek a’ városbul és vélek gyalogok is, holot mi kevessen livén, nem birhattunk vélek, meg szalasztottak, és talán hat katonát mi és a Szala vármegyeiek közül el fogtak, edgyiket a’ kapitán laidneint fiát, Balog Lászlo zászlo tartot pedig a’ kemenes alli feö bironak fiát agyon lütték, és az estve temettük el. M[é]lt[ósá]ghos urral edgyüt mi szerencsessen a’ kártul s veszedelemtül meg menekedtünk. Máj napon Arad és Bereg vármegyei katonaságh segitsigünkre el érkezet, mind orán Aba-uj varmegyeiek is it fognak lenni; éppen most meghint 200 rácz is bé gyüve, és többenis fognak ide érkezni. A’ tegnapi szaladas alatt Nitzki Adam obrist wachtmeister, és Bajáki ur jól viseltik magokat, de a’ többi csak magokrul gondolván iparkodtak; Az iczaka mikor visza gyüttünk, ha csak kutyát hallott is Vidos ur ugatni, mingyárt rettegve másoknak ezt mondta: nó ot járnak már a’ prussusok, elejbénk akarnak kerülni; eleget nehesztely m[é]lt[ósá]ghos ur is reá, hogy olly mód nélkül féléken. Ezel magamat méltósághos groffné aszszonyomnak nagy méltóságu kegelmében nagy alázatosságal ajállam, és mar[adok] Méltósaghos grofne, nagy jo kegyelmes aszszonynak, nagysághodnak
Mittelwalde 6. Junij 1742
Alázatos szolgája
[Toth István] Secretarius m[anu] p[ro]p[ri]a
Méltosághos grofne
Érdemem fölöt valo kegyelmes aszszonyom!
Semmi uyság nálunk mostanában nem törtint, tegnap ugyan méltosághos ur Fercsák kapitány uramat száz ennyihány gyalog ráczal és valami három szaz katonával portára el küldötte, mivel ollyan hire gyüt eö n[agysá]ghának, hogy valamelly bagasias szekerej az ellenégnek Cseh országbul indulván Glaczban szándékoznának bé menni, még irántak semmit sem hallottunk; tegnap egy praedikatort, kit a’ minap fogtunk, szabadon el bocsátván visza Glaczig el kisértette a’ m[é]l[tósá]ghos ur két katona által, kikkel parolára egy kurucz kapitán eö n[agysá]ghához ki gyüt, és sokáig a’ raboknak váltása és más dolgok iránt beszilgetvén visza ment, a’ kitül többi közöt azt megh tudtuk, hogy a’ halálfejü fekete katonájk közül tiz el szököt, és viszont tegnap elöt eö n[agysá]gha commandoja alatt lévö nemes Bereg vármegyei vitizek közül egy Pap Istok névö, a’ prussushoz szökvén desertér lett; Szegedi uram mostis marodiban vagyon, azt hallom, hogy az armistitiumot igen hirdeti, hihetö szeretne haza menni, a’ mint azt is értettem, hogy generalis Festeticsnek azt is tanácsolta, hogy jo volna egy tisztet az elszilledett s haza ment katonákert Vasvármegyében kűldeni, el hiszem, ha ö kegyelme menne, már jol ismérvén a’ katonaságh, nem sok kivánkozik véle el gyünni, nem tudom ugyan oda haza mit beszilnek a’ katonák, de it többire csak Szegedi urat okozzák, hogy el mentek; Kapitán lieutenant és Vidos is el mentek marodiban, én azt vélem, hogy nem annyira nyavalájok, mint sem félékensigek miát eö ngha mellül távoztak el, de az kit Isten szeret el nem szokta hadni. M[é]lt[ósá]ghos urat önnön katonái el hadtak, de azok helet nemes Aba uij, Arad, Beregh és Szala vármegyék vitizlö nemessége nigy vagy öt száz ráczal edgyüt eö ngha mellet s commandoja alat velünk vannak, kik közül legh inkáb Aba vármegyeiek hires katonák, mivel azmint a’ generális megh irta, Slesiában mindenkor ellensig elöt forgolodtak, és jol viseltik magokat. Tallián János feö strása mester uram is ennyihány vár[me]gye népével eö n[agysá]gha commandoja alá rendeltetvén tülünk igen mesze nincsen. Nem tudom n[agysá]ghod veheti e’ leveleimet, én sok dolgaim közöt is igen rüid üdö alat mindenekrül tudosito nigy levelet alázatossan n[agysá]gh[o]dnak irtam. Kecskés uram még nem érkezet, hanem tegnap m[é]l[tósá]ghos ur iratot néki, ha föl veheti magát, gyüjün el. De Eölbej Antal zászlo tartot Becsben a’ cassáért m[é]l[tósá]ghos ur mar jo ideje hogy el küldötte, nem tudgyuk mert olly sokáig érkezhetik, vagy talán az is párt ütissel haza bolondozot. Ezzel magam m[é]l[tósá]ghos grofné aszszonyom nagy méltosághu kegyelmében mély alázatossággal ajálván mar[adok]
M[é]l[tósá]ghos grofné aszszonynak
alázatos szolg[ája]
Toth Istvan m[anu] p[ropria]
Habelschvert 15. Junij 1742
{287} [Hosszában a lapszélen:]
PS. Tegnap a’ m[é]l[tósá]ghos ur már a fekete söveget vette föl, illik eö n[agysá]ghn[á]ak, it igen szép meleg üdök iárnak.
Méltósághos grofné
Erdemem fölöt valo kegyelmes aszszonyom!
Az mint tapasztallyuk, bikessig vagyon a Brussussal, és az mi nékünk leg nehezzeb ezen Glaczi districtus is, kinek nagyob riszit sok fárodsággal és ijeli nappali nyughatatlasággal ez ellenségtül visza foglaltunk, az prussusnak fog maradni, az mint ez iránt a’ glaczi commendáns m[é]l[tósá]ghos urnak irt, és izent is a’ király nevével ki mast Glatzban vagyon, hogy csudálkozik, hogy m[é]l[tósá]ghos ur ezen districtusbul commandojával edgyüt mind eddig sem költözöt ki; ugyan ezért mind m[é]l[tósá]ghos ur, mind a’ prussusok generális Festetics uramnoz tegnap dél után egy egy zászlo tartot küldöttek, hogy valamit bizonyossan mierántunk disponallon; el válik két harom nap alat mi lesz belüle; de az mint eszre veszem visza Morva felé köll nyomakodnunk vagy pedig Cseh országhban. Szegedj uram a’ generálistul haza kéredzet; a’ generális irt m[é]l[tósá]ghos urnak ha el bocsássák é vagy nem? Azt válaszolta eö n[agysá]gha: hogy eddigh is töb kárt tett hogy sem hasznot, azért lássa a generális. Több tisztekért könyörgöt Szegedi uram, hogy mégh is sereggel mehessen haza fele, kik eránt a generális ugy irt, hogy ha eö n[agysá]gh[á]nak tetszenik, talán ne egyik it heában a kenyeret, igy reméllem, hogy rövid nap ennyihányan el fognak menni. Valoban ezek az it valo föld népej igen félnek a’ prussustul, hogy hivsiggel livén fölséges aszszonyunkhoz, sokan hazájokat el hadni már is (ha éppen csak a’ prussusnak jutnak) kiszülnek. Ezzel mag[ama]t m[é]l[tósá]ghos groffné aszszonyomnak nagy m[é]l[tósá]ghu kegyelmében mely alázatossággal ajálván mar[adok] m[é]l[tósá]ghos groffné aszszonyomnak, nagyságodnak
Legkissebb alazatos
Szolgaja [Toth István] secretarius
Habelschvert 28. jun. 1742
PS. Horváth András kapitány uram m[é]l[tósá]ghos aszszont alazatossan köszönteti, és n[agysá]ghát kéreti, hogy ezen levelet méltóztassék kézhez szolgáltatni.
[jegyzetek] Jegyzetek az 1. levélhez
A levélben elbeszélt események megegyeznek a Cziráky-eposz III, 1–36. cselekményével.
Kis martony herczeg, Föstetics, generál Baronyai, groff Draskovics, groff Bottyányi – lásd Cziráky-eposz, III, 13.
schésa – cséza
az Eugenius herczeg temploma – talán a közvetlenül Savoyai Jenő Belvedere palotája mellett álló szaléziánus zárdatemplomról van szó
reverálom – tiszteltetem
Széplakon – Fertőszéplakon
a méltóságos groffnét… – a felsorolt személyek: gr. Széchényi Ignácné gr. Viczay Mária (1724–1796), gr. Széchényi Antalné gr. Barkóczy Zsuzsanna, gr. Széchényi László (1713–1760) és felesége, gr. Draskovich Mária (1720–1799), gr. Széchényi Zsigmond (1720–1769), valamint a család ifjú nőtagjai
[jegyzetek] Jegyzetek a 2. levélhez
paraderozás – parádézás, díszszemle
folkhommene Mannschafftsághát – tökéletes férfiasságát
zelussa – hűsége
contentuában – itt: megelégedettségében
Gererschtorff, Eijrltau és Kagrau – lásd a Cziráky-eposz, III, 37.
exessus – itt: szabálytalanság, zavar
dispositiók – körülmények
distinctiót – (a magyarok számára előnyös) megkülönböztetést
manu propria – saját kezével
Susannanak – Barkóczy Zsuzsannának
[jegyzet] Jegyzet a 3. levélhez
A levélben leírt események megegyeznek a Cziráky-eposz III, 68–95. cselekményével, a helynevek feloldását lásd ott.
[jegyzetek] Jegyzet a 4. levélhez
A levélben leírt eseményeket vö.: Cziráky-eposz IV, 1–10.
Marischi Najstadt – härische Neustadt
passusokra – hágókra
károlianusok és belesznianusok – A Károlyi- és a Beleznay-huszárezred katonái
Alamus – Olmütz (Olomuc)
Nadosdianus – Nádasdy ezred-beli
feldbakt – Feldwacht, őrség
hullanust – ulánust (könnyűlovast)
odaralment – oda ráment (?)
debactált – dühöngött, veszekedett
reverállya – köszönti
Kenyéribűl – Kenyeri (Sopron megye), itt állt Cziráky József kastélya
Capellanus castrensis – tábori káplán
[jegyzetek] Jegyzetek az 5. levélhez
san pardon – kegyelem (kérés) nélkül
Kevenheller – Khevenhüller tábornok, a császári seregek főparancsnoka
[jegyzetek] Jegyzetek a 7. levélhez
A levélben elbeszélt események megegyeznek a Cziráky-eposz VI, 75–108. cselekményével.
laidneint – hadügy
obist wachtmeister – főtörzsőrmester
[jegyzetek] Jegyzetek a 8. levélhez
armistitium – fegyverszünet
tegnap egy praedikátort – vö. Cziráky-eposz, VI, 8.
marodiban – gyengélkedőn
Aba uij, Arad, Beregh és Szala vármegyék vitizlö nemessége – vö. Cziráky-eposz, VIII, 39–49.
Becsben a’ cassáért – vö. Cziráky-eposz, V, 45.
[jegyzet] Jegyzet a 9. levélhez
A levélben leírt eseményeket vö.: Cziráky-eposz, IX, 91–X, 20.
(Dőlt betűvel jeleztük a Toth István szövegében való előfordulásokat.)
Achasveros (Asverus) lásd Xerxesz
Ács Pál 38, 49, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Agárdi Péter 49
Ágnes, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Ágost, III., szász választó Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Ágota (Agata), Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Aiszóposz Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Akacs Klára 13
Áldásy Antal 49
Alszeghy Zsolt 49, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Amade Antal 32, 33, 49, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Ameth, Alfred von 49
Anasztázia (Anastásia), Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Annás 200, 212, 225, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Harmadik részéhez
Apáczai Csere János 13, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez
Apelles 68, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Apollonia, Szent 240, 247, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Arany János 9, 41, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Armpruster (Arumbruster) Mihály 15, 86, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Bajáki (Bajákj) Mihály 15, 130, 141, 285
Bajza József 49
Balázs Tibor 48
Balogh (Balog) László 15, 99, 124, 285
Balogh Gyula 50
Baranyay (Baronyai, Barinyaj, Baranyai, Baronyay) János 83, 88, 94, 107, 108, 277, 278, 279, 281, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Bárdossy Ferenc 15
Barkóczy (I.) András Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Barkóczy Borbála (Bariska), Cziráky Józsefné 16, 17, 22, 28, 38, 77, 163, 191, 192, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Barkóczy (II.) Ferenc 28
Barkóczy (III.) Ferencné lásd Zichy Júlia
Barkóczy (IV.) Ferenc 29, 249, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Barkóczy Mária, Széchényi (I.) Zsigmondné 29
Barkóczy Zsigmond 29
Barkóczy (Barkoczj) Zsuzsanna, Széchényi
Antalné 10, 11, 28, 29, 31, 32, 47, 77, 79, 196, 250, 276, 278, 279, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez, Jegyzetek a 2. levélhez
Bártfai Szabó László 49
Báthori (Bátorj) István 100
Batthyány (Battyáni, Battyáni, Battyani, Bottyányi) Lajos 75, 83, 84, 277, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Beduzzi, Antonio 20
Beleznay (Beleznaj, Beleznai) János 107, 181, 182, 218, 282, Jegyzetek a Diarium Ötödik részéhez, Jegyzetek a 4. levélhez
Bellucci, Antonio 20
Benkő Loránd 49
Berényi (Pirinyi) Erzsébet (Eőrsebet), Esterházy Ádámné 80, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Bessenyei György 9
Bíró Ferenc 48
Bodnár Krisztina 48
Borbála, Szent 29, 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Brutus, M. Junius 190, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Büttner, F. 50
Cajus (Kajus, Cájus) pápa 29, 30, 197, 205, 207, 209, 211, 214, 237, 245
Caligula 18
Calvin (Kalvinus), Jean 30, 226
Camillus, Marcus Furius 100, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Cecilia (Cziczelle), Szent. 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Cornelia Metella 78, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Croesus, Lydia királya 169, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Cyrus, perzsa uralkodó 169, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez
Cziráky Ádám 16
Cziráky Antal 42
Cziráky Béla 42
Cziráky György 17, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
Cziráky János 42
Cziráky (Cziráki, Czyrákj, Cziraky, Czirákj, Czirakj) József (Joseff) 9, 10, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 25, 28, 36, 38, 41, 42, 45, 53, 55, 56, 64, 68, 70, 71, 72, 73, 76, 77, 81, 82, 84, 89, 90, 91, 94, 98, 112, 113, 120, 121, 127, 134, 140, 144, 145, 151, 152, 153, 156, 165, 168, 169, 170, 171, 172, 181, 182, 185, 186, 192, 198, 278, 279, 280, 284, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez, Jegyzetek a 4. levélhez
Cziráky Józsefné lásd Barkóczy Borbála
Cziráky Kata Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
Cziráky László 9, 17, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
Cziráky Mária, Széchényi (II.) Zsigmondné 80, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
Cziráky Mózes 16
Cziráky (II.) Mózes 16
Csáky György 15
Csányi, zászlótartó 98
Császár Elemér 25, 49, Jegyzetek a Diarium Hetedik részéhez
Cserey János 23
Csiba Mihály 15, 88, 97, 99, 110, 112, 147
Dansovits (Dansovics, Damsovics) Mihály 85, 90, 127, 141, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Dareiosz (Darius, Dárius), I., perzsa uralkodó 56, 169, 192, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Dária, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Deák Ferenc 16
Dercsényi Dezső 50
Deréky Pál 48
Desfaigny de la Tournelle, Teresa, Sztáray Imréné 37
Dézsi Lajos 41
Diocletianus (Diokletianus) római császár 29, 197, 204, 206, 220, 221, 230, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Első részéhez
Divéki (Diviki) 99, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Dobcsányi Ferenc 49
Dobó (Dobo) István 81
Dorottya, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Draskovich (Dráskovics) Ádám 15, 78, 186, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Draskovich (Dráskovics) Lipót (Leopold) 83, 277, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Draskovich Mária, Széchényi Lászlóné Jegyzetek az 1. levélhez
Ebergényi Eszter, Viczay Jóbné 33
Eölbey (Őlbei) Antal 15, 88, 141, 286, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Eölbey (Eőlbej) János 141, 148
Erdődy János Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Erdődy (Erdődj, Erdődi) (I.) László 70, 72, 172, 181, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Esterházy Ádámné lásd Berényi Erzsébet
Esterházy Ferenc 15
Esterházy Imre 15, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Esterházy (Eszterhás) József (Jossef) 15, 62, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Esterházy (Esterhás) (III.) Miklós 45, 88, 90, 94, 98, 107, 280, 281, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Esterházy (III.) Miklósné lásd Weissenwolf, Elisabeth
Esterházy Pál 32, 36, 38, 41, 49
Esterházy (Eszterhás) Pál Antal 83, 93, 94, 280, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Faludi Ferenc Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Farkas Zsigmond 15
Fercsák, kapitány 20, 106, 110, 114, 117, 119, 129, 141, 147, 286
Festetich (Festetics, Föstetics) József (Josef) 83, 107, 108, 111, 128, 165, 172, 277, 281, 282, 283, 286, 287, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Fischer-Erlach, Johann Bernhard 20
Forgách (Forgács) Ignác 172, 175, 180, 181, 182, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Forgách Simon Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Frangepán 176
Frigyes, II. (Nagy), porosz király 14, 15, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Kilencedik részéhez
Gabius (Gabinus), Szent 29, 197, 205, 206, 207, 209, 210, 217
Galavics Géza 49
Gálos Rezső 49
Gazdagh János 15
Gergei Albert Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Gergely, Tours-i Szent Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez
Gyöngyösi István 9, 20, 21, 22, 23, 25, 32, 36, 37, 41, 49, 50, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
György, Szent Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Gyűrki András 182
Hannibál (Annibal) 56, 96, 100, 159, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Hausner Gábor 49
Házy Alajos 50
Heister, császári generális Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Heródes 96, 200, 211, 225, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Hertelendi Gábor 119
Hollósy Egyed 50
Homérosz 17, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Horváth (Horvát) András (Antal) László 15, 67, 85, 97, 99, 128, 140, 284, 287, Jegyzetek a Diarium Hetedik részéhez
Horváth Boldizsár (Boldizár) 15, 88, 127
Horváth László 50
Hubala, Erich 50
Hunyadi (Hunyadj) János 80
Huszár 123
Ibrányi István 141
Illéssy János 50
Illyés (Illés) András 29, 50, 197, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez
Imre Ferenc 180
Imre Mihály 50, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
István, első vértanú, Szent Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Iványi Emma 49
Jankovics József 49
József, II., magyar király 37
Justina, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Justus, Szent 97
Kaifás 200, 212, 225, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Harmadik részéhez
Káldy György 15
Károly, VI., német-római császár, III. Károly néven magyar király 14, 55, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Károly Albert, bajor választó, VII. Károly néven német császár 14, 15, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez
Károly István 23
Károlyi Ferenc 172, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Károlyi Sándor 15, 181, 182, 281, Jegyzetek a 4. levélhez
Katalin, Alexandriai Szent 29, 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Kazinczy Ferenc 9
Kecskés (Kecskes) János 10, 83, 279, 280, 282, 283, 284, 286, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Kempelen Béla 50
Kereskényi Antal 123
Keszei Dénes 50
Khevenhüller (Kevenheller) 283, Jegyzetek az 5. levélhez
Király Erzsébet 50
Kis Antal 123
Kiss (Kis) Mihály 15, 76, 84, 141
Koháry István 32, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Koltaj 141
Komlovszki Tibor 37
Koptik, Odo 32
Kovács Sándor Iván 41, 48, 50, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Köbölkuti Katalin 48
Kővesdi 182
Krisztina, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Kriszt György 50
Kudělka, Zdeněk 50
Kunits Miklós 117
Lajos, I. (Nagy), magyar király 81
Lajos, II., magyar király 163, 189, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
László, L, Szent, magyar király 100
László (magosi) 92, 93, 94, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Lázár János 41
Lendvaj 141
Lenz, C. 50
Lipót, II, magyar király 28
Livius, Titus 100, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Lónyai Anna 22
Lőrinc, Szent Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Luca (Lucza), Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Lukrécia (Lucretia), Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Luther, Martin (Márton) 30, 226
Macedonius 233
Magani, Fabrizio 50
Margaréta, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Mária, Habsburg, magyar királyné Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Mária (Maria) Terézia (Thresia), magyar király 14, 15, 16, 19, 55, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Kilencedik részéhez
Markó Árpád 50
Martina, Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Marton 113
Mátyás, I., magyar király 80
Maximian (Maximnus, Maximus, Maximinus) 29, 30, 31, 197, 206, 207, 208, 210, 215, 220, 222, 223, 228, 229, 230
Melius Péter Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Miller 182
Muszaiosz Grammatikosz 36, 37, 38, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Nádasdy (Nádosdj, Nádasdi) Ferenc 11, 24, 25, 36, 39, 101, 106, 198, 279, 281, Jegyzetek a 4. levélhez
Nagy Ádám 15
Nagy Iván 50
Nagy János 15, 67, 85, 89, 99, 139, 140, 141, 280
Négyesi László 50
Nemet 93
Niczky (Niczkj, Niczki, Nitzki, Nitzkj) Ádám (Adam) 15, 85, 113, 117, 118, 127, 128, 140, 285, Jegyzetek a Diarium Hatodik részéhez
Noszlopj Sándor 92
Ovidius 17, 22, 32, 36, 37, 38, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Ötödik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Pálffy Ferenc 15
Pálffy János Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Pannagl, Bernard 32
Pap Istók 286
„Pataki Névtelen” Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Pauler János 42, 43, 44, 45, 46, 47, 73, 87, 98, 111, 123, 126, 133
Pázmány Péter Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Petronella, Szent 229, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Harmadik részéhez
Petronius Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Piccolomini, Aeneas Sylvius (II. Pius pápa) Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Pilatus, Pontius 200, 212, 225
Piroska (Priska), Szent 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Póka Gábor 69, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Pompeius (Pompejus) Magnus 78, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Porcia 190, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Porcius Cato Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Porus 96, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Proszkaw 99
Prosznyák János 15
Rákóczi Ferenc, II., magyar fejedelem 16, 29, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Reiszig Ede 50
Rimay János 37
Rizzi, W. G. 50
Rónai Horváth Jenő 50
Rosty István 15, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Russ, kapitány 90
Sándor, Nagy, makedón uralkodó 17, 84, 96, 100, 131, 164, 192, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
S. Sárdi Margit 48, 50, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Sárkány István 119
Savoyai Jenő (Eugenius) 100, 277, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Schneider Miklós 50
Schütz Antal 50
Scipio, P. Cornelius, major 56, 96, 100, 241, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Scipio, P. Cornelius, minor 241, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Scoda, Georgius 50
Sebestyén, Szent Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Sepsi 123
Sigray Károly Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez
Simon Pál 15
Soós Imre 50
Spissich (Spissics, Spisics) Sándor 45, 90, 91, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Staud Géza 50
Stéglicz Illés 154
Stipics 89
Stoll Béla 50
Széchényi Annamária (Anna Mária) 250, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Széchényi (Szécsenyi) Antal 10, 11, 13, 14, 24, 29, 33, 39, 49, 76, 77, 196, 249, 279, 282, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Széchényi Antalné lásd Barkóczy Zsuzsanna
Széchényi Ferenc 42
Széchényi György Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Széchényi (Szécsenyi) Ignác 78, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Széchényi Ignácné lásd Viczay Mária
Széchényi Júlia 33
Széchényi (Szecheny) László 11, 278, 280, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Széchényi Lászlóné lásd Draskovich Mária
Széchényi (I.) Zsigmond 29
Széchényi (I.) Zsigmondné lásd Barkóczy Mária
Széchényi (Szécsenyi) (II.) Zsigmond 78, 278, Jegyzetek a Diarium Második részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenkettedik részéhez, Jegyzetek az 1. levélhez
Széchényi (II.) Zsigmondné lásd Cziráky Mária
Széchy Mária 22
Szegedy (Szegedi, Szegedj) Antal 64, 69, 71, 72, 73, 75, 95, 108, 280, 286, 287, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Szempci Molnár Ferenc 50
Szilágyi Erzsébet (Eőrsébeth) 80
Szinnyei József 9
Szinnyei József, ifj. 50
Szirmay Tamás 23
Sziszügambisz Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez
Szluha György 170, 171, 172, 181, Jegyzetek a Diarium Tizenegyedik részéhez
Sztáray Imre 37
Sztáray Imréné lásd Zichy Anna és Desfaigny de la Tournelle, Teresa
Talián (Tallián) József (Joseph) 69, 72, 286, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Tarquinius Superbus 261, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Tasso, Torquato 25, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Tekla, Szent 229, 240, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Harmadik részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez
Thököly Imre 28, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Thury (Turi) György 81
Tiliger István 50
Toldy Ferenc 9
Tolnai Vilmos 50, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Toth Antal 12
Tóth Ferenc 10
Tóth (Tótt, Tótth) In(n)ocentius 46, 126, 278, 282, 284, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez
Toth István 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 48, 53, 112, 195, 196, 276, 285, 286, 287, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Kilencedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Negyedik részéhez, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Toth Istvánné(?) lásd Tulok Mária
Tóth László 50
Tulok Mária, Toth Istvánné(?) 12, 13
Varga Imre 50
Vergilius 11, 17, 18, 41, Jegyzetek a Diarium Első részéhez, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez
Viczay Jóbné lásd Ebergényi Eszter
Viczay Mária, Széchényi Ignácné Jegyzetek az 1. levélhez
Vidos József 15, 85, 110, 114, 130, 141, 284, 285, 286, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek a Diarium Nyolcadik részéhez
Vittarius László 142
Weissenwolf, Elisabeth, Esterházy (III.) Miklósné 20, 93, 94, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez
Wesselényi Ferenc 22
Wilhelm, G. 50
Xerxesz, perzsa uralkodó 56, 169, Jegyzetek a Diarium Első részéhez
Zichy Anna, Sztáray Imréné 37
Zichy Ferenc 32
Zichy Júlia, Barkóczy (III.) Ferencné 16, Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Zichy Károly Jegyzetek a Diarium Második részéhez
Zrínyi Miklós 18, 21, 22, 25, 30, 34, 36, 39, 40, 41, 50, Jegyzetek a Diarium Harmadik részéhez, Jegyzetek a Diarium Negyedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Hetedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizedik részéhez, Jegyzetek a Diarium Tizenharmadik részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Első részéhez, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Második részéhez, Jegyzetek a Tisztaságos Susánna életéhez
Zrínyi Miklós (szigeti) 19, 22, 34, 39, 81, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Első részéhez
Zrínyiné (Rosenberg Éva) 189
Zsuzsanna, Szent 29, 30, 31, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 205, 206, 207, 208, 209, 210, 211, 212, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 221, 222, 223, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 232, 233, 234, 235, 236, 237, 238, 239, 240, 241, 242, 243, 244, 245, 246, 247, 248, 249, 250, 251, 252, Jegyzetek a Szent Zsuzsánna mártír élete Első részéhez