Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Humanizmus

Ács, Pál

tudományos főmunkatárs
MTA Irodalomtudományi Intézete


MTA Irodalomtudományi Intézete
Ménesi út 11–13.
Budapest
1118
Hungary

Jankovics, József

igazgatóhelyettes
MTA Irodalomtudományi Intézete


MTA Irodalomtudományi Intézete
Ménesi út 11–13.
Budapest
1118
Hungary

Kőszeghy, Péter

tudományos munkatárs
MTA Irodalomtudományi Intézete


MTA Irodalomtudományi Intézete
Ménesi út 11–13.
Budapest
1118
Hungary

Felelős szerkesztő

Tamás Zsuzsanna

Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében.

E könyv kutatási és oktatási célokra szabadon használható. Bármilyen formában való sokszorosítása a jogtulajdonosok írásos engedélyéhez kötött.


Tartalom

ELŐSZÓ
1. JANUS PANNONIUS
1
NÉVVÁLTOZTATÁSÁRÓL
2
MAGÁT AJÁNLJA
3
A VELENCEI MARCELLUSRÓL
4
A MODENAI PÜSPÖKHÖZ
5
ÖNMAGÁRÓL
6
ÉLETKORÁRÓL
7
MARCELLÓNAK ÁLTALA LATINRA FORDÍTOTT VERSEIRŐL
8
SZEGÉNYSÉGÉT PANASZOLJA
9
GALLIÓHOZ
10
GALLIÓHOZ
11
ÖNMAGÁRÓL
12
VERONÁNAK AJÁNLJA KÖNYVÉT
13
A KÖLTŐ MARTIALISHOZ
14
SZERÉNYKEDVE DICSÉRI SAJÁT MŰVÉT
15
KÖNYVÉHEZ SZÓL
16
MAGA KÖNYVÉRŐL
17
LEONELLÓHOZ, FERRARA FEJEDELMÉHEZ
18
LEONELLÓHOZ, FERRARA HERCEGÉHEZ
19
LEONELLÓHOZ
20
KÖNYVEIHEZ
21
AZ OLVASÓHOZ
22
JOANNES SAGUNDINEUSNAK
23
VALLÁRA
24
A PÁRMAI BASINUSNAK A HESPERISRŐL, AMELYET MÁR RÉGEN ELKEZDETT, DE MÉG MINDIG NEM FEJEZETT BE
25
CARBÓRA
26
PORCELLIUSRÓL ÉS IOVINIANUSRÓL
27
A CSIPÁS SENECÁRA
28
MALATESTA ZSIGMONDRÓL, RIMINI ZSARNOKÁRÓL
29
GYULÁHOZ
30
UGYANAHHOZ
31
KELEMENHEZ
32
PROSPERRE
33
GRYLLUSRA
34
AKI CSAK A RÉGI KÖNYVEKET SZERETI
35
MIKOR KEZDTÉK RÓMÁBAN TISZTELNI A MÚZSÁKAT?
36
A MŰVÉSZETRŐL
37
VERGILIUS TOLVAJÁRA
38
VERGILIUS TOLVAJÁRA
39
RUFUSHOZ
40
RUFUSHOZ
41
EGY VALAKINEK, AKI NEHÉZ DOLOGRA BIZTAT
42
POLYCARPUSHOZ
43
ÖNMAGÁRÓL
44
PAULUSRA
45
PÁLHOZ
46
KÖLTEMÉNYEINEK TOLVAJÁRA
47
GÁSPÁRRA
48
PROSPERHEZ
49
AZ ÁLTUDÓSRÓL
50
UGYANARRÓL
51
MIKLÓSRA
52
AENEAS SYLVIUSHOZ
53
VÁLASZ
54
UGYANAZ UGYANAHHOZ
55
TITUS STROZZA VERSEIT DICSÉRI
56
TITUS KÖNYVEIRŐL
57
DICSÉRI PEROTTI MIKLÓST
58
TIVADARRA
59
GRYLLUSRA
60
BERTALANHOZ
61
TROÏLUSHOZ
62
CRISPUSRA
63
KÁROLYRA
64
A NYÁRFÁK NEM TEREMNEK BOROSTYÁNKÖVET
65
SEVERUSRA
66
EGY FÖLÖSLEGESEN KÉRDEZGETŐRE
67
GUARINÓHOZ
68
A VERONAI GUARINÓHOZ
69
VITÁZIK GUARINO MENTEGETŐZÉSÉVEL
70
A VERONAI GUARINÓHOZ
71
GUARINO DICSÉRETE
72
UGYANARRÓL
73
UGYANARRÓL
74
GUARINUSHOZ
75
GUARINUS DICSÉRETE
76
TETRASTICHON A VERONAI GUARINÓRA
77
GUARINO DICSÉRETE
78
GUARINÓHOZ
79
KIKACAGJA A RÓMAI BÚCSÚSOKAT
80
UGYANARRÓL
81
KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT
82
HUGÓRA
83
PHILITICUSRA
84
GRYLLUSHOZ
85
ORNITUSHOZ
86
EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE
87
A FAJTALAN LEÓRA
88
A FAJTALAN URSUSRÓL
89
EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE
90
KÁROLYHOZ
91
PÉTERRE
92
CYRUS ÉS GRYLLUS ORRÁRÓL
93
GRYLLUSRA
94
PERINUSHOZ
95
DEMETRIUSRA
96
EGY OKOSKODÓRA
97
LADVANCUSRA
98
RUFUSHOZ
99
MÁRKUSHOZ
100
FARKASRA
101
AMBRUSRÓL
102
ANELLUSRA
103
A KRUDÉLIS PRÉTOR ELLEN
104
A HAJÓTÖRÖTT FRANDUSHOZ
105
A HAJÓKÁZÓ VINCÉRŐL
106
A HALOTT ANELLUSHOZ
107
AULUSRA
108
EGY HÓBORTOS HENYÉRŐL
109
RULLUSHOZ
110
ÉLETÜNK VÁLTOZTATÁSÁRÓL
111
BERTALANHOZ
112
BERTALANHOZ
113
GALLUSHOZ
114
LAPPUSRA
115
KÁROLYRA
116
ARRÓL, AKI LETAGADJA A KÖLCSÖNT
117
ARRA, AKI NEM ADJA MEG A KÖLCSÖNT
118
SYLLÁRA
119
BOLOGNÁRÓL
120
RÓMA
121
ARQUÁHOZ
122
URSUSHOZ
123
BIZÁNCRÓL
124
KONSTANTINÁPOLY ELESTÉRŐL
125
CRYSTALLINA
126
ISMÉT RÓLA
127
BILBILISRŐL
128
ARTEMISIA MAUSOLOSHOZ
129
PHRYNÉRŐL
130
THESZPISZRŐL ÉS AISZKHÜLOSZRÓL
131
PORCIÁRÓL
132
NÁRCISSZUSZRÓL ÉS PÜGMALIÓNRÓL
133
A PÜTHAGORASZI BETŰRŐL
134
A VERONAI SZÍNHÁZRÓL
135
DIONÜSZIOSZRÓL, A SZIRAKÚZAI ZSARNOKRÓL
136
GÖRÖGORSZÁGRA
137
GALLUSHOZ
138
CARBÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ
139
BERTUSRA
140
CRESSÁRA
141
LINUSHOZ
142
BASINÓHOZ
143
KONRÁDHOZ
144
AENEAS SYLVIUSRÓL, PIUS PÁPÁRÓL
145
ARGÜROPÜLOSZ BÖLCSÉSZRŐL
146
A TÖRPE BALÁZSRA
147
LEONELLÓNAK, FERRARA GRÓFJÁNAK SÍRFELIRATA
148
ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS PÁPA ANYJÁNAK SÍRVERSE
149
LORENZO VALLA HALÁLÁRA
150
HUNYADI JÁNOS SÍRFELIRATA
151
HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY ATYJÁNAK SÍRFELIRATA
152
ALFONZ, NÁPOLYI KIRÁLY SÍRFELIRATA
153
THADDEA SÍRIRATA
154
GUARINO SÍRFELIRATA
155
GUARINO SÍRFELIRATA
156
ANYJÁNAK, BARBARÁNAK SÍRFELIRATA
157
HOMÉROSZ SÍRFELIRATA
158
MONTAGNA BERTALAN TERMÉSZETTUDÓS SÍRFELIRATA
159
V. MIKLÓS PÁPA SÍRFELIRATA
160
II. PIUS PÁPA EPITÁFIUMA
161
SZOBI PÉTERNEK, A NAGYSZERŰ KATONÁNAK SÍRFELIRATA
162
MIKOR ÁRTATLANSÁGÁT ELVESZTETTE
163
ÉLETKORÁRÓL
164
MILYEN BARÁTNŐT SZERETNE
165
LIBERÁHOZ
166
ÖNMAGÁRÓL
167
BARÁTNŐJÉRŐL
168
LAELIÁRÓL
169
UGYANAHHOZ
170
PANASZKODIK, HOGY TÁRSAI BORDÉLYHÁZBA CSALTÁK
171
HUGÓHOZ
172
SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS
173
LÚCIA JÓSLATÁRÓL
174
UGYANARRA A LÚCIÁRA
175
LÚCIÁRA
176
LÚCIÁRA
177
LÚCIÁHOZ
178
A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA
179
UGYANARRÓL
180
UGYANARRÓL
181
UGYANARRA A LINUSRA
182
PINDOLÁRA
183
LÚCIÁRÓL
184
UGYANARRA
185
LÚCIÁRA
186
GALESUSRÓL
187
EGY BUJA KÉJHÖLGYRE
188
SZILVIÁRÓL
189
LÉDÁHOZ FŰZŐDŐ SZERELMÉRŐL
190
EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI
191
MAGDOLNÁHOZ
192
GUARINÓHOZ
193
ORSOLYA MUFFJÁRÓL
194
UGYANARRÓL
195
UGYANARRÓL
196
TEKLÁRA
197
PANNÓNIA DICSÉRETE
198
GALEOTTÓHOZ
199
GALEOTTÓHOZ
200
UGYANAHHOZ
201
POLYCARPUSHOZ
202
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL
203
A GYÜMÖLCSTŐL ROSKADOZÓ FÁRÓL
204
BÚCSÚ VÁRADTÓL
205
KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT
206
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
207
AZ UDVARONCOK SZERENCSÉJÉNEK FORGANDÓSÁGÁRÓL
208
A BESÚGÓKRA
209
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
210
A KIRÁLYI KOCSIT VONÓ SZARVAS
211
VENDÉGSÉGBE HÍVJA MAGÁHOZ MÁTYÁS KIRÁLYT
212
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ
213
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL
214
A FIRENZEIEK ÁLTAL MÁTYÁS KIRÁLYNAK KÜLDÖTT OROSZLÁNOKRÓL
215
UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ
216
SZLAVÓNIÁRÓL
217
A KÖSZVÉNYES BRIGITTÁRA
218
A VENDÉGLÁTÓ ANTALRA
219
GALEOTTO BAJVÍVÁSA
220
VITUSRA
221
BELÉNES
222
TRIBRACÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ
223
A NARNI GALEOTTÓHOZ
224
GALEOTTÓHOZ
225
VALERIUS MARCELLUS SÍRIRATA
226
MENTEGETŐZIK, HOGY NEM ELEGYEDIK A HARCBA
227
JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ
228
PÁL PÁPÁRÓL
229
UGYANARRÓL
230
UGYANAHHOZ
231
MARSILIUS FICINUS
232
AZ ESZTERGOMI ÉRSEK ERŐDÍTÉSEIRŐL
233
HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN
234
FODOR (CRISPUS) KRISTÓFNAK
235
VIDNEK
236
UNOKAÖCCSÉNEK, VITÉZ MIHÁLYNAK
237
PHILELPHUSHOZ
238
MARS ISTENHEZ BÉKESSÉGÉRT
239
BÉKÉÉRT
240
A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS
241
MARCO GIORGIÓNAK ÉS ANTONIOLÓNAK, MIKOR SCIENTÁBAN NYARALTAK
242
SIRATÓÉNEK RACACINUSRÓL, KISINASÁRÓL
243
BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL
244
ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE
245
AZ OLASZ NIMFÁK LEGDICSŐBBIKÉNEK, FERONIA ISTENNŐNEK ÍRTA JANUS PANNONIUS, VISSZATÉRŐBEN RÓMÁBÓL, 1458. JÚNIUS 9-ÉN
246
SIRATÓÉNEK ANYJÁNAK, BORBÁLÁNAK HALÁLÁRA
247
MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT
248
BETEGESKEDÉSE MIATT PANASZKODIK 1466 MÁRCIUSÁBAN
249
AZ ÁLOMHOZ
250
LELKEMHEZ
251
A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA
252
JANUS PANNONIUS MARCO AURELIÓNAK
253
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
254
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
255
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
256
JANUS PANNONIUS MÁTYÁS KIRÁLYNAK
257
RÓMAI BESZÉD A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG NEVÉBEN, A PÁPA NYILVÁNOS KIHALLGATÁSÁN
2. VITÉZ JÁNOS
EPISTOLA SECUNDA SEDATO DISTURBIO DATA,
A ZAVAROK LECSILLAPODTÁVAL ÍRT MÁSODIK LEVÉL,
EPISTOLA EX PARTE DOMINI IOHANNIS DE HWNYAD, TUNC WAYVODE TRANSSILVANI ET CAPITANEI ETC., MISSA DOMINO EUGENIO PAPE
LEVÉL, AMELYET HUNYADI JÁNOS, AKKORI ERDÉLYI VAJDA ÉS KAPITÁNY STB. NEVÉBEN KÜLDTEK JENŐ PÁPA ÚRNAK,
EX PARTE IOHANNIS PREPOSITI WARADIENSIS AD DOMINUM NICOLAUM DECANUM CRACOVIENSEM
JÁNOS VÁRADI PRÉPOST NEVÉBEN MIKLÓS KRAKKÓI DÉKÁNNAK
EX PARTE EPISCOPI WARADIENSIS AD GUARINUM WERONENSEM MAGNUM ORATOREM, FERRARIE RESIDENTEM
A VÁRADI PÜSPÖK NEVÉBEN A FERRARÁBAN TARTÓZKODÓ VERONAI GUARINÓNAK, A NAGY SZÓNOKNAK
3. ANTONIO BONFINI
RERUM UNGARICARUM DECADES
[1.2.3–68]
[1.9.10–79]
[3.4.254–271]
[4.7.72–124]
[4.8.86–114]
[4.8.184–286]
[4.9.188–223]
A MAGYAR TÖRTÉNELEM TIZEDEI
[1.2.3–68: A SZKÍTÁK]
[1.9.10–79: A MÁSODIK HONFOGLALÁS]
[3.4.254–271: HUNYADI JÁNOS]
[4.7.72–124: MÁTYÁS ÉLETFORMÁJA]
[4.8.86–114: MÁTYÁS SEREGE]
[4.8.184–286: MÁTYÁS HALÁLA]
[4.9.188–223: II. ULÁSZLÓ MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZIK]
4. GALEOTTO MARZIO
DE EGREGIE, SAPIENTER, IOCOSE DICTIS AC FACTIS REGIS MATHIAE AD DUCEM IOHANNEM EIUS FILIUM LIBER
DEDICATIO
IOCOSE DICTUM
SAPIENTER FACTUM
SAPIENTER DICTUM
FACTUM SAPIENTER
MÁTYÁS KIRÁLYNAK KIVÁLÓ, BÖLCS, TRÉFÁS MONDÁSAIRÓL ÉS TETTEIRŐL SZÓLÓ KÖNYV CORVIN JÁNOS HERCEGHEZ
AJÁNLÁS
TRÉFÁS MONDÁS
BÖLCS CSELEKEDET
BÖLCS MONDÁS
BÖLCS TETT
5. BÁRTFAI JÁNOS
JOHANNES CAPELLANUS CIVIBUS BARTPHENSIBUS
BÁRTFAI JÁNOS BÁRTFA VÁROS TANÁCSÁNAK
6. MÁTYÁS KIRÁLY
MATHIAS REX AD IULIUM POMPONIUM LAETUM
MÁTYÁS KIRÁLY POMPONIO LETÓNAK
MATHIAS REX AD URBANUM PREPOSITUM QUINQUE ECCLESIENSEM
MÁTYÁS KIRÁLY ORBÁN PÉCSI PRÉPOSTNAK
7. GARÁZDA PÉTER
[EPITAPHIUM]
[EPITAPHIUM]
8. LÁSZAI JÁNOS
[SZENT PÁL MELLSZOBRA ALÁ]
[SZENT PÉTER MELLSZOBRA ALÁ]
[SAJÁT SÍRFELIRATA]
9. VETÉSI LÁSZLÓ
ORATIO AD SUMMUM SANCTISSIMUMQUE PONTIFICEM SIXTUM IIII. PRO PRAESTANDA OBEDIENTIA NOMINE INVICTISSIMI PRINCIPIS DIVI MATHIAE SERENISSIMI HUNGARORUM AC BOHEMORUM REGIS
BESZÉD A LEGFELSÉGESEBB ÉS LEGSZENTEBB IV. SIXTUS PÁPÁHOZ AZ ENGEDELMESSÉG KINYILVÁNÍTÁSÁRÓL MÁTYÁS, A MAGYAROK ÉS CSEHEK LEGKEGYELMESEBB KIRÁLYA ÉS LEGYŐZHETETLEN FEJEDELME NEVÉBEN
10. VÁRADI PÉTER
PETRUS DE VARAD AD DOMINICUM PRAEPOSITUM ALBENSEM
VÁRADI PÉTER KÁLMÁNCSEHI DOMONKOSNAK
PETRUS DE VARAD AD MICHAELEM DE KESZTHEUL
VÁRADI PÉTER KESZTHÖLCI MIHÁLYNAK
11. BRODARICS ISTVÁN
DE CONFLICTU HUNGARORUM CUM SOLYMANO TURCARUM IMPERATORE AD MOHACH HISTORIA VERISSIMA
IGAZ TÖRTÉNET A MAGYAROK ÉS SZULEJMÁN TÖRÖK CSÁSZÁR MOHÁCSI ÜTKÖZETÉRŐL
12. MEGYERICSEI JÁNOS
EPITAPHIUM
SAJÁT SÍRFELIRATA
13. JACOBUS PISO
AD LEPTAM
LEPTÁHOZ
IACOBUS PISO ERASMO ROTERODAMO
JACOBUS PISO ERASMUSNAK
IACOBUS PISO ERASMO ROTERODAMO
JACOBUS PISO ERASMUSNAK
14. STEPHANUS TAURINUS
STAUROMACHIA
STAUROMACHIA
15. HAGYMÁSI BÁLINT
AD PANNONIAM
MAGYARORSZÁGHOZ
16. ADRIANUS WOLPHARDUS
APOLLINI
APOLLÓHOZ
AD IOANNEM PANNONIUM POËTAM ELEGIDION
ELÉGIA JANUS PANNONIUSHOZ
ADRIANUS VOLPHARDUS FRANCISCO VARDENSI
ADRIANUS WOLPHARDUS VÁRDAI FERENCNEK
17. OLÁH MIKLÓS
HUNGARIA
HUNGÁRIA
18. NAGYSZOMBATI MÁRTON
AD REGNI HUNGARIAE PROCERES, QUOD IN THURCAM BELLA MOVERE NEGLIGUNT
MAGYARORSZÁG FŐURAIHOZ, AKIK NEM IGYEKEZNEK HÁBORÚRA KÉSZÜLNI A TÖRÖK ELLEN
19. VERANCSICS ANTAL
MADREGALE
CONVERSUM IN LATINUM
MADRIGÁL
MAGNIFICO MESSER PIETRO DA CHARTAGINE
PIETRO DA CARTAGINE ORVOS TÁNCÁRÓL
AD JUSTUM DECIUM DE AMORE, NUMMO, NOCTE ET BACHO
PÉNZ, ÉJSZAKA, BACCHUS, ÁMOR. DECIUS JUSTUSHOZ
AD ANNULUM SCORTI
EGY RIBANC GYŰRŰJÉHEZ
AD HUNGAROS
A MAGYAROKHOZ
VANITAS VANITATUM, ET OMNIA VANITAS
HIÚSÁGOK HIÚSÁGA, MINDEN HIÚSÁG
AD SE
ÖNMAGÁHOZ
20. GYALUI TORDA ZSIGMOND
EPISTOLA DEDICATORIA AD MARTINUM KÁLMÁNCSEHI
KÁLMÁNCSEHI MÁRTONNAK, AZ ORESTES-FORDÍTÁS AJÁNLÁSAKÉNT
EPISTOLA DEDICATORIA AD MAXIMILIANUM II
MIKSA KIRÁLYNAK, GALEOTTO MARZIO MÁTYÁS KIRÁLYRÓL ÍRT KÖNYVE AJÁNLÁSAKÉNT
21. SZIKSZAI FABRICIUS BALÁZS
ORATIO FUNEBRIS DE VITA ET MORTE IOANNIS VITI BALSARATII
HALOTTI BESZÉD BALSARÁTI VITUS JÁNOS ÉLETÉRŐL ÉS HALÁLÁRÓL
22. ZSÁMBOKY JÁNOS
AD CHRISTUM
KRISZTUSHOZ
VIRTUS UNITA VALET. AD PRINCIPES UNGARIAE
EGYSÉGBEN AZ ERŐ. A MAGYAR FŐURAKHOZ
TIRNAVIAE PATRIAE MEAE ARMA
SZÜLŐVÁROSOM, NAGYSZOMBAT CÍMERE
ALCHIMIAE VANITAS
AZ ALCHIMIA HIÁBAVALÓSÁGA
SAMBUCUS AD I. PANNONIUM
JANUS PANNONIUSHOZ
IOANNES SAMBUCUS IOHANNO CRATONI AB CRAFFTHAIM
ZSÁMBOKY JÁNOS JOHANN CRATO VON KRAFFTHEIMNEK
IOANNES SAMBUCUS IOHANNO STURM
ZSÁMBOKY JÁNOS JOHANN STURMNAK
IOANNES SAMBUCUS IOHANNO CRATONI AB CRAFFTHAIM
ZSÁMBOKY JÁNOS JOHANN CRATO VON KRAFFTHEIMNEK
EPISTULA DEDICATORIA AD IOANNEM LISTHIUM
LISZTI JÁNOSNAK, A JANUS PANNONIUS-KIADÁS AJÁNLÁSAKÉNT
23. FORGÁCH FERENC
DE STATU REI PUBLICAE HUNGARICAE FERDINANDO, IOHANNE, MAXIMILIANO REGIBUS AC IOHANNE SECUNDO PRINCIPE TRANSSYLVANIAE COMMENTARII
EMLÉKIRAT MAGYARORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL FERDINÁND, JÁNOS, MIKSA KIRÁLYSÁGA ÉS II. JÁNOS ERDÉLYI FEJEDELEMSÉGE ALATT
24. NICASIUS ELLEBODIUS (CASLETANUS)
NICASIUS ELLEBODIUS A GIANVINCENZO PINELLI
NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK
NICASIUS ELLEBODIUS A GIANVINCENZO PINELLI
NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK
NICASIUS ELLEBODIUS A GIANVINCENZO PINELLI
NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK
NICASIUS ELLEBODIUS A GIANVINCENZO PINELLI
NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK
25. CHRISTIANUS SCHESAEUS (SCHESER)
RUINAE PANNONICAE
PANNONIA ROMLÁSA
26. ISTVÁNFFY MIKLÓS
HISTORIARUM DE REBUS UNGARICIS
A MAGYAROK TÖRTÉNETE
27. KOVACSÓCZY FARKAS
DE ADMINISTRATIONE TRANSYLVANIAE DIALOGUS
DIALÓGUS ERDÉLY IGAZGATÁSÁRÓL
28. SZIKSZAI HELLOPOEUS BÁLINT
ZRINIUS DE SE AD PROCERES UNGARIAE
ZRÍNYI SZAVAI SAJÁT MAGÁRÓL MAGYARORSZÁG ELŐKELŐIHEZ
29. BUDAI (BUDEIUS) PARMENIUS ISTVÁN
PAEAN
PAEAN
DE NAVIGATIONE
EPIBATIKON, AZAZ HAJÓRA SZÁLLÁST ÜNNEPLŐ KÖLTEMÉNY
30. TOLNAI BALOG JÁNOS
[ELOGIUM]
BALASSI BÁLINT HALÁLÁRA
ALIUD EIUSDEM AD CLARISS[IMUM] M[AGISTRUM] BOCATIUM, PATR[IAE] POET[AM] L[AUREATUM] C[AESAREUM], CASSOVIAM PROFICISCENTEM
A NAGYHÍRŰ BOCATIUS MESTERHEZ, A POÉTÁK ATYJÁHOZ, KASSÁRA VALÓ ELUTAZÁSA ALKALMÁVAL
31. SZAMOSKÖZY ISTVÁN
RERUM TRANSILVANARUM HEBDOMADES
ERDÉLY TÖRTÉNETE
32. JOHANNES BOCATIUS
HUSSARI
HUSZÁROK
PER TIRNAVIAM ITER FACIENS, ANNO 1592
NAGYSZOMBAT VÁROSÁN ÁTUTAZÓBAN 1592-BEN
IN POETAS, DE GENTE HUNGARICA SINISTRE SCRIBENTEIS
AZOKRA A KÖLTŐKRE, AKIK ROSSZINDULATÚAN ÍRNAK A MAGYAR NÉPRŐL
33. FORGÁCH MIHÁLY
MICHAEL FORGACH IUSTO LIPSIO
FORGÁCH MIHÁLY JUSTUS LIPSIUSNAK
34. THÚRI GYÖRGY
MEMORIA CASPARIS CAROLINI
KÁROLYI GÁSPÁR EMLÉKEZETE
EPITAPHIUM
SÍRFELIRAT
EPITAPHIUM
APJA SÍRJÁRA
EPITAPHIUM
SZEGEDI LŐRINC EPITÁFIUMA
35. FILICZKI JÁNOS
HUNGARIA
MAGYARORSZÁG
FUNEBRIA MEMORIA ILLUSTRISSIMI DOMINI, DOMINI VALENTINI DRUGETH DE HOMONNA
NAGYSÁGOS HOMONNAI DRUGETH BÁLINT ÚR EMLÉKEZETE
36. RÖVIDÍTÉSEK
37. A SZERZŐK BETŰRENDES MUTATÓJA

ELŐSZÓ

Szöveggyűjteményünk a magyarországi reneszánsz és barokk irodalmát bemutató új, háromkötetes könyvsorozat első darabja. Átfogó képet kíván nyújtani a 15–16. század hazai humanista irodalmáról – mégsem reprezentatív antológia. Kézikönyvként, lexikon helyett semmiképp sem használható. Elsősorban az egyetemek és főiskolák magyar irodalomoktásának igényeihez igazodik, tehát irodalomtörténeti segédkönyv.

Köztudomású, hogy minden egyetem a saját koncepciója szerint állítja össze a kötelező és az ajánlott olvasmányok jegyzékét. Ám az is igaz, hogy nem találni olyan felsőoktatási intézményt, amelynek tananyagát egyetlen kötetbe lehetne sűríteni. Mégis gazdag és színes olvasmánytárat kívántunk összeállítani. Olyan műveket választottunk tehát, amelyek kiemelkedő irodalmi értékek, egyúttal jól eligazítanak a kor irodalmi műfajainak, beszédmódjainak és intézményeinek világában.

Antológiánk kapcsolódik a Tankönyvkiadó Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez című sorozatának Madas Edit szerkesztette Középkor kötetéhez (Budapest, 1992.). Ez a kiváló munka jelenleg még hozzáférhető. Ugyanezen sorozat Reneszánsz kor című darabja már ritka (szerk. Bitskey István, Budapest, 1990.).

A most megjelenő könyv részben visszatér Klaniczay Tibor (Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból, Tankönyvkiadó, Budapest, 1963–64.) szerkesztési elveihez. Minden szerzőről rövid életrajzot közlünk, mivel ezek mindenképp szükségesek a pontos tájékozódáshoz, különösen olyan írók esetén, akiknek nevével alighanem itt találkozik először az olvasó. E bevezetőket a legújabb irodalomtörténeti kutatások alapján állítottuk össze.

Minden korábbi, hasonló szöveggyűjteménytől különbözik ez a könyv azáltal, hogy a szemelvényeket bilingvis formában, latin és magyar nyelven közöljük. Ennek fontosságát azok is nyilvánvalóan belátják majd, akik a latin nyelvet kevéssé ismerik. A humanista, neolatin irodalom csakis a maga eredeti közegében elemezhető és értelmezhető. Ezért az általunk legjobbnak vélt műfordítások mellé odahelyeztük az eredeti művek elfogadható latin szövegét is. Sajnos, sok esetben csak régi, olykor több száz éves kiadásokból kellett válogatni, mivel kritikai kiadása a legtöbb itt bemutatandó szerzőnek még nincsen.

A humanizmus fogalmának pontos megértését csak segítheti az a tény, hogy a neolatin irodalmi művek itt nem keverednek a 16. század magyar nyelvű alkotásaival, melyek nemcsak nyelvüket, hanem formájukat és közönségüket tekintve is egy teljesen másfajta irodalmi közegben jöttek létre.

Ahhoz, hogy a reneszánsz humanizmust helyesen érthessük, lehetőleg el kell felejtenünk a humanizmus szó modern – erkölcsi, politikai stb. – jelentésárnyalatait, melyek a 19. századból erednek. A 15–16. században a klasszikus humán tárgyak, a studia humanitatis professzionalistáit nevezték humanistáknak. Azokat, akik hivatásszerűen foglalkoztak grammatikával, poétikával, retorikával, történelemmel és erkölcsfilozófiával.

Magyarországon sem volt ez másként. Janus Pannonius számos utalásából megérthetjük, hogy minden humanista elsőként grammatikus kellett hogy legyen. A poétikai stúdiumok ezzel szoros összhangban folytak: az ókori latin költők műveinek tanulmányozása és utánzása során lehetett eljutni a vágyott célhoz: a kifinomult latin beszédmódhoz, mely viszont a retorika tárgya volt. Ez utóbbi stúdium szabott irányt a levelek és az orációk míves fogalmazásában, a történelmi művek és az erkölcsfilozófiai traktátusok megalkotásában, amiből a humanisták többsége élt.

Kötetünkben a humanista stúdiumok szinte mindegyike képviselve van. Janus Pannonius és Jacobus Piso saját korukban is ünnepelt költők voltak. Vitéz János, Váradi Péter episztolái retorikai alkotások, Bonfini európai mércével mérve is nagyszabású történetíró, Galeotto Marzio traktátusai pedig morálfilozófiai tanulmányokban gyökereznek.

A magas szintű humanista műveltséget külföldről hozták haza a magyar egyetemjárók – ilyesmire a 15. században csak Itáliában, később Bécsben vagy Krakkóban lehetett szert tenni. Hazatérvén itthon is megpróbálták folytatni azt, amit külhonban már természetesnek tartottak. Ebben segítették őket azok az olasz és német társaik, akik ezen a tájon próbáltak érvényesülni, különösen Mátyás király udvarában, aki talán korának leggazdagabb fejedelme volt. Nyelvi korlátok nem akadályozták őket az irodalmi eszmecserékben. Soha nem volt a honi kultúra olyan nemzetközi és olyan egyenrangú az európaival, mint a humanizmus fénykorában. Humanista nyelven szólva: Itália földjéről a Múzsák a pannon tájakra települtek.

Válogatásunkból kitűnik, hogy külföldön is, idehaza is baráti szálak kapcsolták egymáshoz a humanistákat. A Vitéz János patronálta költői triász, Janus Pannonius, Garázda Péter és Megyericsei János sírversei erről a barátságról tanúskodnak. Ifjabb pályatársaik, mint például az erdélyi Adrianus Wolphardus vagy Zsámboky János azzal próbáltak nyomukba szegődni, hogy ápoltak a nagy humanista költő, Janus kultuszát, másolták, sajtó alá rendezték verseit, s eközben maguk is tudós irodalmi társaságokba tömörültek. Humanista centrumok, irodalmi körök alakultak nemcsak Budán, hanem szerte az országban, főként a gazdag főpapok udvarában, akik maguk is humanisták voltak – miként Vitéz János, Váradi Péter vagy Oláh Miklós példája mutatja.

Ennek a nemzetek fölötti társaságnak paradox módon a magyar nemzeti tudat alakításában és ápolásában jelentős szerep jutott. Az antik provincia, Pannonia az ő tollukon vált egész Hungaria szinonimájává. A humanista történetírók – elsősorban az itáliai Bonfini – a magyarság számára modern identitást adtak.

A mai olvasó sokszor idegenkedve fogadja a humanista irodalom különösségeit, s talán öncélúnak érzi azt a hatalmas klasszikus műveltséganyagot, melyet ez a literatúra magával görget. Sokakat megmosolyogtat az a törekvésük, hogy mindent az imádott antikvitás szavaival és fogalmaival fejezzenek ki. Ezt a túlhajtott ciceronianizmust egyébként már Erasmus is bírálta, kigúnyolva azokat, akik Jesus Christus redemptor mundi helyett legszívesebben Jupiter optimus maximus-t írnának. Úgy látszik, mintha e szerzők egy irreális világ időnkívüliségében játszanák furcsa társasjátékukat. Az igényesebb olvasók azonban érteni szeretnék a műveket, rejtett vagy nyílt antik utalásaikat, mielőtt ítéletet alkotnának, s arra is kíváncsiak, vajon mi által lett a humanista irodalom olyanná, amilyen. A bőséges tárgyi jegyzetek végső soron meggyőzhetnek arról, hogy a humanista költők és írók legjobbjainak volt mondandójuk saját koruk számára, tehát a mai értelmező, befogadó számára is.

A szerkesztők

1. fejezet - JANUS PANNONIUS

Tartalom

1
NÉVVÁLTOZTATÁSÁRÓL
2
MAGÁT AJÁNLJA
3
A VELENCEI MARCELLUSRÓL
4
A MODENAI PÜSPÖKHÖZ
5
ÖNMAGÁRÓL
6
ÉLETKORÁRÓL
7
MARCELLÓNAK ÁLTALA LATINRA FORDÍTOTT VERSEIRŐL
8
SZEGÉNYSÉGÉT PANASZOLJA
9
GALLIÓHOZ
10
GALLIÓHOZ
11
ÖNMAGÁRÓL
12
VERONÁNAK AJÁNLJA KÖNYVÉT
13
A KÖLTŐ MARTIALISHOZ
14
SZERÉNYKEDVE DICSÉRI SAJÁT MŰVÉT
15
KÖNYVÉHEZ SZÓL
16
MAGA KÖNYVÉRŐL
17
LEONELLÓHOZ, FERRARA FEJEDELMÉHEZ
18
LEONELLÓHOZ, FERRARA HERCEGÉHEZ
19
LEONELLÓHOZ
20
KÖNYVEIHEZ
21
AZ OLVASÓHOZ
22
JOANNES SAGUNDINEUSNAK
23
VALLÁRA
24
A PÁRMAI BASINUSNAK A HESPERISRŐL, AMELYET MÁR RÉGEN ELKEZDETT, DE MÉG MINDIG NEM FEJEZETT BE
25
CARBÓRA
26
PORCELLIUSRÓL ÉS IOVINIANUSRÓL
27
A CSIPÁS SENECÁRA
28
MALATESTA ZSIGMONDRÓL, RIMINI ZSARNOKÁRÓL
29
GYULÁHOZ
30
UGYANAHHOZ
31
KELEMENHEZ
32
PROSPERRE
33
GRYLLUSRA
34
AKI CSAK A RÉGI KÖNYVEKET SZERETI
35
MIKOR KEZDTÉK RÓMÁBAN TISZTELNI A MÚZSÁKAT?
36
A MŰVÉSZETRŐL
37
VERGILIUS TOLVAJÁRA
38
VERGILIUS TOLVAJÁRA
39
RUFUSHOZ
40
RUFUSHOZ
41
EGY VALAKINEK, AKI NEHÉZ DOLOGRA BIZTAT
42
POLYCARPUSHOZ
43
ÖNMAGÁRÓL
44
PAULUSRA
45
PÁLHOZ
46
KÖLTEMÉNYEINEK TOLVAJÁRA
47
GÁSPÁRRA
48
PROSPERHEZ
49
AZ ÁLTUDÓSRÓL
50
UGYANARRÓL
51
MIKLÓSRA
52
AENEAS SYLVIUSHOZ
53
VÁLASZ
54
UGYANAZ UGYANAHHOZ
55
TITUS STROZZA VERSEIT DICSÉRI
56
TITUS KÖNYVEIRŐL
57
DICSÉRI PEROTTI MIKLÓST
58
TIVADARRA
59
GRYLLUSRA
60
BERTALANHOZ
61
TROÏLUSHOZ
62
CRISPUSRA
63
KÁROLYRA
64
A NYÁRFÁK NEM TEREMNEK BOROSTYÁNKÖVET
65
SEVERUSRA
66
EGY FÖLÖSLEGESEN KÉRDEZGETŐRE
67
GUARINÓHOZ
68
A VERONAI GUARINÓHOZ
69
VITÁZIK GUARINO MENTEGETŐZÉSÉVEL
70
A VERONAI GUARINÓHOZ
71
GUARINO DICSÉRETE
72
UGYANARRÓL
73
UGYANARRÓL
74
GUARINUSHOZ
75
GUARINUS DICSÉRETE
76
TETRASTICHON A VERONAI GUARINÓRA
77
GUARINO DICSÉRETE
78
GUARINÓHOZ
79
KIKACAGJA A RÓMAI BÚCSÚSOKAT
80
UGYANARRÓL
81
KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT
82
HUGÓRA
83
PHILITICUSRA
84
GRYLLUSHOZ
85
ORNITUSHOZ
86
EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE
87
A FAJTALAN LEÓRA
88
A FAJTALAN URSUSRÓL
89
EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE
90
KÁROLYHOZ
91
PÉTERRE
92
CYRUS ÉS GRYLLUS ORRÁRÓL
93
GRYLLUSRA
94
PERINUSHOZ
95
DEMETRIUSRA
96
EGY OKOSKODÓRA
97
LADVANCUSRA
98
RUFUSHOZ
99
MÁRKUSHOZ
100
FARKASRA
101
AMBRUSRÓL
102
ANELLUSRA
103
A KRUDÉLIS PRÉTOR ELLEN
104
A HAJÓTÖRÖTT FRANDUSHOZ
105
A HAJÓKÁZÓ VINCÉRŐL
106
A HALOTT ANELLUSHOZ
107
AULUSRA
108
EGY HÓBORTOS HENYÉRŐL
109
RULLUSHOZ
110
ÉLETÜNK VÁLTOZTATÁSÁRÓL
111
BERTALANHOZ
112
BERTALANHOZ
113
GALLUSHOZ
114
LAPPUSRA
115
KÁROLYRA
116
ARRÓL, AKI LETAGADJA A KÖLCSÖNT
117
ARRA, AKI NEM ADJA MEG A KÖLCSÖNT
118
SYLLÁRA
119
BOLOGNÁRÓL
120
RÓMA
121
ARQUÁHOZ
122
URSUSHOZ
123
BIZÁNCRÓL
124
KONSTANTINÁPOLY ELESTÉRŐL
125
CRYSTALLINA
126
ISMÉT RÓLA
127
BILBILISRŐL
128
ARTEMISIA MAUSOLOSHOZ
129
PHRYNÉRŐL
130
THESZPISZRŐL ÉS AISZKHÜLOSZRÓL
131
PORCIÁRÓL
132
NÁRCISSZUSZRÓL ÉS PÜGMALIÓNRÓL
133
A PÜTHAGORASZI BETŰRŐL
134
A VERONAI SZÍNHÁZRÓL
135
DIONÜSZIOSZRÓL, A SZIRAKÚZAI ZSARNOKRÓL
136
GÖRÖGORSZÁGRA
137
GALLUSHOZ
138
CARBÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ
139
BERTUSRA
140
CRESSÁRA
141
LINUSHOZ
142
BASINÓHOZ
143
KONRÁDHOZ
144
AENEAS SYLVIUSRÓL, PIUS PÁPÁRÓL
145
ARGÜROPÜLOSZ BÖLCSÉSZRŐL
146
A TÖRPE BALÁZSRA
147
LEONELLÓNAK, FERRARA GRÓFJÁNAK SÍRFELIRATA
148
ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS PÁPA ANYJÁNAK SÍRVERSE
149
LORENZO VALLA HALÁLÁRA
150
HUNYADI JÁNOS SÍRFELIRATA
151
HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY ATYJÁNAK SÍRFELIRATA
152
ALFONZ, NÁPOLYI KIRÁLY SÍRFELIRATA
153
THADDEA SÍRIRATA
154
GUARINO SÍRFELIRATA
155
GUARINO SÍRFELIRATA
156
ANYJÁNAK, BARBARÁNAK SÍRFELIRATA
157
HOMÉROSZ SÍRFELIRATA
158
MONTAGNA BERTALAN TERMÉSZETTUDÓS SÍRFELIRATA
159
V. MIKLÓS PÁPA SÍRFELIRATA
160
II. PIUS PÁPA EPITÁFIUMA
161
SZOBI PÉTERNEK, A NAGYSZERŰ KATONÁNAK SÍRFELIRATA
162
MIKOR ÁRTATLANSÁGÁT ELVESZTETTE
163
ÉLETKORÁRÓL
164
MILYEN BARÁTNŐT SZERETNE
165
LIBERÁHOZ
166
ÖNMAGÁRÓL
167
BARÁTNŐJÉRŐL
168
LAELIÁRÓL
169
UGYANAHHOZ
170
PANASZKODIK, HOGY TÁRSAI BORDÉLYHÁZBA CSALTÁK
171
HUGÓHOZ
172
SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS
173
LÚCIA JÓSLATÁRÓL
174
UGYANARRA A LÚCIÁRA
175
LÚCIÁRA
176
LÚCIÁRA
177
LÚCIÁHOZ
178
A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA
179
UGYANARRÓL
180
UGYANARRÓL
181
UGYANARRA A LINUSRA
182
PINDOLÁRA
183
LÚCIÁRÓL
184
UGYANARRA
185
LÚCIÁRA
186
GALESUSRÓL
187
EGY BUJA KÉJHÖLGYRE
188
SZILVIÁRÓL
189
LÉDÁHOZ FŰZŐDŐ SZERELMÉRŐL
190
EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI
191
MAGDOLNÁHOZ
192
GUARINÓHOZ
193
ORSOLYA MUFFJÁRÓL
194
UGYANARRÓL
195
UGYANARRÓL
196
TEKLÁRA
197
PANNÓNIA DICSÉRETE
198
GALEOTTÓHOZ
199
GALEOTTÓHOZ
200
UGYANAHHOZ
201
POLYCARPUSHOZ
202
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL
203
A GYÜMÖLCSTŐL ROSKADOZÓ FÁRÓL
204
BÚCSÚ VÁRADTÓL
205
KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT
206
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
207
AZ UDVARONCOK SZERENCSÉJÉNEK FORGANDÓSÁGÁRÓL
208
A BESÚGÓKRA
209
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
210
A KIRÁLYI KOCSIT VONÓ SZARVAS
211
VENDÉGSÉGBE HÍVJA MAGÁHOZ MÁTYÁS KIRÁLYT
212
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ
213
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL
214
A FIRENZEIEK ÁLTAL MÁTYÁS KIRÁLYNAK KÜLDÖTT OROSZLÁNOKRÓL
215
UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ
216
SZLAVÓNIÁRÓL
217
A KÖSZVÉNYES BRIGITTÁRA
218
A VENDÉGLÁTÓ ANTALRA
219
GALEOTTO BAJVÍVÁSA
220
VITUSRA
221
BELÉNES
222
TRIBRACÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ
223
A NARNI GALEOTTÓHOZ
224
GALEOTTÓHOZ
225
VALERIUS MARCELLUS SÍRIRATA
226
MENTEGETŐZIK, HOGY NEM ELEGYEDIK A HARCBA
227
JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ
228
PÁL PÁPÁRÓL
229
UGYANARRÓL
230
UGYANAHHOZ
231
MARSILIUS FICINUS
232
AZ ESZTERGOMI ÉRSEK ERŐDÍTÉSEIRŐL
233
HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN
234
FODOR (CRISPUS) KRISTÓFNAK
235
VIDNEK
236
UNOKAÖCCSÉNEK, VITÉZ MIHÁLYNAK
237
PHILELPHUSHOZ
238
MARS ISTENHEZ BÉKESSÉGÉRT
239
BÉKÉÉRT
240
A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS
241
MARCO GIORGIÓNAK ÉS ANTONIOLÓNAK, MIKOR SCIENTÁBAN NYARALTAK
242
SIRATÓÉNEK RACACINUSRÓL, KISINASÁRÓL
243
BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL
244
ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE
245
AZ OLASZ NIMFÁK LEGDICSŐBBIKÉNEK, FERONIA ISTENNŐNEK ÍRTA JANUS PANNONIUS, VISSZATÉRŐBEN RÓMÁBÓL, 1458. JÚNIUS 9-ÉN
246
SIRATÓÉNEK ANYJÁNAK, BORBÁLÁNAK HALÁLÁRA
247
MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT
248
BETEGESKEDÉSE MIATT PANASZKODIK 1466 MÁRCIUSÁBAN
249
AZ ÁLOMHOZ
250
LELKEMHEZ
251
A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA
252
JANUS PANNONIUS MARCO AURELIÓNAK
253
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
254
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
255
JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK
256
JANUS PANNONIUS MÁTYÁS KIRÁLYNAK
257
RÓMAI BESZÉD A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG NEVÉBEN, A PÁPA NYILVÁNOS KIHALLGATÁSÁN

Janus Pannonius (Johannes de Chesmicze, Csezmiczei János) 1434. augusztus 29-én született a szlavóniai Körös vármegyében (Csezmice?). Köznemesi rendű apját korán (1440) elveszítette. Anyja, Vitéz Borbála elsősorban bátyjától, a Hunyadi János pártfogását élvező Vitéz János váradi püspöktől (1445) kapott támogatást neveléséhez. 1447-ben Vitéz János Ferrarába küldte Guarino da Verona iskolájába. A ferrarai diákévek (1447–1454) alatt a tehetséges, zseniális memóriával megáldott pannoniai ifjúból Janus Pannonius néven a latin nyelvű humanista költészet egyik elismert, európai hírű költője lett.

Életének talán ez a legtermékenyebb időszaka: több száz epigrammája, jó néhány elégiája és számos epikus költeménye keletkezett ekkor. Nagy hatással volt költői mintaválasztására, útkeresésére Antonio Beccadelli hírhedt Hermaphroditusa, illetve az Anthologia Planudea, amelynek mintegy húsz darabját fordította latinra. A görög versfordítások Janus számára egyfajta költői előjátékot jelentettek saját epigrammáinak megírásához is. Valószínűleg Beccadelli versei vezették el a költészetét később mindvégig meghatározó martialisi epigrammákhoz, amelyeknek tematikáját, nyelvi megoldásait tudatosan utánozta, Martialist nyíltan mesterének vallotta. A műfajt érintő valamennyi kérdésben elfogadta és hirdette példaképe esztétikai alapelveit, aemulus poetaként a XV. század Martialisa akart lenni. Epigrammáinak sokszínűségével az antik irodalom egészét kívánta újra megszólaltatni. A neolatin költészet legkiválóbb képviselőit is fölülmúlta irodalmi jártassága: a homéroszi eposzoktól a XV. századi színvonalas humanista irodalmi alkotásokig szinte minden jeles auktort felhasznált. Tanárát, az idős Guarinót apjaként szerette, számos epigrammában dicsőítette mint „a latin nyelv Camillusát”. Több versben magasztalta a ferrarai Este-család tagjait, az udvar ünnepségeire, Guarino, illetve Francesco Barbaro lányának esküvőjére epithalamiumokat írt. Mint ünnepelt költő, megrendelésre köszöntötte 1452-es ferrarai látogatásakor III. Frigyes császárt (Pro pacanda Italia). Felkérésre írta terjedelmes panegyricusait is: Ad Ludovicum Gonzagam (1450), Ad Renatum (1452). A diákévek emlékeit és a tudós humanista tanár portréját örökítette meg az 1454-ben elkezdett Guarino-panegyricusban. Ferrarai elégiáiból még hiányzik a szubjektív, egyéni hang, többnyire a klasszikus retorikai elemek uralják e verseket.

1454–1458 között római és kánonjogot tanult Padovában. Komolyságot követelő új tanulmányai kezdetén versben intett búcsút a költészetnek (Valedicit Musis), s ebből az időszakból valóban csak néhány alkalmi versét és a monumentális Panegyricus ad Jacobum Antonium Marcellum Venetumot ismerjük, amelynek terjedelme (2923 sor) lenyűgöző ugyan, de nem pótolja a ferrarai évekből megismert életízű epigrammákat. Ugyancsak ekkoriban készült két prózai fordítása Plutarkhosz Moraliájából.

1455-ben újból hazatért, Bécsújhelyen részt vett a császári birodalmi gyűlésen, kapcsolatba került Enea Silvio Piccolominival. 1457-ben titeli prépost. 1458-ban doktorált, majd az év májusában Rómában pápai kedvezményeket nyert. Egykori tanulótársa, testvéreként szeretett barátja, Galeotto Marzio meghívására Narniba látogatott. Padovában Mantegna, a híres festő kettős portrét festett róluk, Firenzében fölkereste Cosimo de’Medicit és Poggio Bracciolinit. 1458 nyarán Vitéz János hívására hazatért. Királyi személynök, 1459–1472 között pécsi püspök, 1461–1464-ben a királyné kancellárja. Mátyás király mellett, hadjáratai során is, diplomáciai leveleket fogalmazott, követekkel tárgyalt. 1465-ben Velencébe és Rómába vezetett küldöttséget a török elleni segély ügyében. II. Pál pápától engedélyt szerzett Vitéz János pozsonyi egyeteméhez, Firenzében kapcsolatba került Marsilio Ficinóval és az újplatonizmussal, kódexeket vásárolt magának és királyának.

Az 1458–1465 közötti időszak verseit többnyire a rezignált hang jellemzi, a Fekete-tenger mellé száműzött Ovidius elégiáinak motívumaival utal társtalanságára, a költészetét elsorvasztó környezet közönyére. Betegségek sora emésztette fel gyönge szervezetét, fogyó életkedvét. Édesanyja halálára szívszorító elégiát írt (Threnos de morte Barbarae matris, 1463), az 1464-es hadjárat során megbetegedve már az élettől is elbúcsúzott De se aegrotante in castris című versével, amelyben büszke öntudattal örökítette meg majdani sírföliratát. Ekkoriban írt monumentális epigrammáival a király politikáját támogatta, szatirikus vénáját csak a II. Pál ellen írt versfüzérben csillogtatta meg újra. Ugyancsak kiemelkedő darabja e korszakának az Abiens valere iubet sanctos reges Varadini című költemény, amely a magyar táj későbbi költői ábrázolásaival vetekszik. 1460 nyarán lefordította az Iliász 6. énekének két részletét, illetve Pszeudo-Démoszthenész Epitaphiosát. 1466-ban írott elégiái kiújuló betegségéről tanúskodnak (Conquestio de aegrotationibus suis, Ad Somnum). A lelkével „társalgó” Ad animam suam című verse az újplatonizmus tanításának költői foglalataként újra a halál gondolatát veti fel. 1467-ben a király kíséretében volt az erdélyi lázadók leverésekor, vereségüket epigrammákban ünnepelte. 1467–1469 között kincstartó, 1468-ban részt vett Mátyásnak a cseh király, Podjebrád György elleni hadjáratban, s jelen volt 1469-ben Olmützben Mátyás cseh királlyá választásán is. 1469–1470-ben szlavón bán, 1470 februárjában a király környezetében megverselte a Firenze által Mátyásnak küldött oroszlánpárt. Humanista mintára összegyűjtötte leveleit (Hédervári-kódex), lefordította és Mátyásnak ajánlotta Plutarkhosz egy újabb Moraliáját (1467), illetve Démoszthenész egyik Philipposz elleni beszédét. Elégiáinak gyűjteményét elküldte Marsilio Ficinónak, 1469-ben befejezte a Guarino-panegyricust. E látszólag termékeny időszakáról valódi képet a De amygdalo in Pannonia nata és a De arbore nimium foecunda című költeményei adnak, mindkettő a költői én tragédiájának, kiábrándultságának jelképpé sűrített, modern megfogalmazása.

1471-ben Vitéz Jánossal együtt a Mátyás elleni összeesküvés vezetője lett, 1471 telén Nyitrán a leleplezés után is ellenállt. Itália felé menekülve halt meg 1472. március 27-én Medvevárban. A később kiengesztelődött király Pécsett eltemettette, verseit Váradi Péterrel összegyűjtette a Corvina könyvtár számára. Műveinek első tudományos igényű kritikai kiadása Teleki Sámuel és Kovásznai Sándor nevéhez fűződik (Utrecht, 1784).

Források: IANI PANNONII Poemata, I–II, ed. TELEKI Sámuel, KOVÁSZNAI Sándor, Utrecht, 1784; ÁBEL Jenő, Adalékok a humanismus történetéhez Magyarországon, Budapest, 1880; JANUS PANNONIUS Munkái latinul és magyarul, szerk. V. KOVÁCS Sándor, Budapest, 1972; HORVÁTH János, Janus Pannonius ismeretlen versei a Sevillai-kódexben, ItK, 1974, 594–627; JANUS PANNONIUS Összes munkái, kiad. V. KOVÁCS Sándor, Budapest, 1987; az epigrammák latin szövegét MAYER Gyula rendezte sajtó alá.

1


      Iohannes fueram, Ianum quem pagina dicit,
          Admonitum ne te, lector amice, neges.
      Non ego per fastum sprevi tam nobile nomen,
          Quo nullum toto clarius orbe sonat.
 5   Compulit invitum mutare vocabula, cum me
          Lavit in Aonio flava Thalia lacu.
  

NÉVVÁLTOZTATÁSÁRÓL[1]


      János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta!
          Megmondom, ha netán tudni kivánod okát.
      Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
          Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
 5   Ezt hittem magam is, s lásd, Janus lettem, amint a
          Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem. 
                                                               (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

2


      Si mihi sit quisquam, quod erat tibi Fulvius, Enni,
          aut qui periurum contudit Hannibalem,
      bellator molli vel erat Messala Tibullo,
          quod Flacco Tuscis regibus ortus eques:
 5   huic ego sim contra, quod erat tibi, maxime Caesar,
          qui silvas et agros dixit et arma virum,
      aut hoc si nequeam, Stiliconi quod fuit olim,
          qui cecinit raptus, Persephonea, tuos.
      Si sit et hoc nimium, saltem tamen hoc tibi fiam,
10       quod fieri hoc aevo vix duo tresve queunt.
  

MAGÁT AJÁNLJA[2]


      Ennius, ó, ha akadna nekem valakim, ahogy egykor
          néked Fulvius és az, ki legyőzte a Punt,
      vagy mint szende Tibullusnak Messala, a harcos,
          Flaccusnak meg a tuszk úr, a királyi utód:
 5   lennék én annak, mint nagy Caesarnak elődöm:
          zsenge mezők, erdők s fegyverek énekese.
      Vagy ha erőm nem bírná, hát ami volt Stilichónak
          hajdan az elrablott Persephoné dalosa.
      És ha ez is túlzás, legalább lennék, ami nyilván
10       néhány költőnél több ma aligha lehet. 
                                                                (Csorba Győző fordítása)
  

3


      Hoc mihi Marcellus, sacri quod vatibus aevi
          Pollio, Maecenas et Proculeius erant.
      Hoc ego Marcello, quod Xerxi Choerilus olim,
          quod tibi nescio quis, perfide Sylla, fuit.
 5   Hoc modicum est, inquis; nihilo tamen esse videtur
          maius, nam nihilo quid minus esse potest?
  

A VELENCEI MARCELLUSRÓL[3]


      Marcellus nekem az, mint volt Maecenas, Proculeius,
          Pollio régi idők versfaragói előtt.
      Én Marcellusnak – Xerxésnek Choerilus egykor,
          s néked, Sulla, te gaz, mit tudom én kicsoda.
 5   Vajmi kevés, így károgsz. Mégis a semmi fölött van,
          s zérónál kevesebb, mondd, te okos, mi lehet? 
                                                                (Újvári Károly fordítása)
  

4


      Aonios nullo vates nunc esse querebar
          in pretio, et nostri temporis hostis eram,
      cum mea respexit Mutinensis carmina praesul,
          coepit et ingenio mitis adesse meo.
 5   Sic inopem nec adhuc notum tibi, Roma, Maronem
          Tyrrhenus placida mente refovit eques.
      Pergite, Pierides, vestris me inducere ludis:
          nunc mihi molle iugum, nunc mihi plana via est.
  

A MODENAI PÜSPÖKHÖZ[4]


      Már panaszoltam, hogy nincs többé becsben a költő,
          És gyülölém hevesen én a saját koromat.
      Ám a modénai művelt főpap kezdte kegyelni
          Verseimet s kegyesen fölkarol engemet is.
 5   Róma, szegény Maródat, akit még senki sem ismert,
          A türrhéni lovag nyájasan így fogadá.
      Rajta, Muzsák, vigyetek szent berkeitekbe ma engem,
          Most már könnyü nekem, nyitva előttem a tér. 
                                                                (Hegedűs István fordítása)
  

5


      Laudas me nimium, priscis et vatibus aequas.
          Mentiris, novi; me tamen, Ode, iuvat.
  

ÖNMAGÁRÓL[5]


      Szüntelenül dícsérsz, egy sorba helyezve a régi
          költőkkel: füllentsz, hallani mégis öröm. 
                                                                (Kurcz Ágnes fordítása)
  

6


      Sextus hic et decimus vitae mihi ducitur annus,
          si verum nato rettulit ipsa parens.
      Septimus incipiet, medio cum ardebit Olympo
          mensis ab Augusti tertia fine dies.
  

ÉLETKORÁRÓL[6]


      Íme az év, a tizenhatodik, amióta születtem,
          persze ha nem rosszul mondta fiának anyám.
      Augusztus végénél három nappal előbb, ha
          pirkad az ég, itt lesz már a tizenhetedik. 
                                                                (Csorba Győző fordítása)
  

7


      Saepe suas flammas veteres flevere poetae,
          cuilibet et pro se musa diserta fuit.
      Nos in amore rudes Marcelli lusimus ignis,
          quos modo vulgari luserat ille lyra.
 5   Sive voles cultos Itala testudine rhythmos,
          ille dabit quales ante Petrarca dedit;
      seu cupies elegos Latia sub lege sonantes,
          sumetur vacuo pagina nostra tibi.
  

MARCELLÓNAK ÁLTALA LATINRA FORDÍTOTT VERSEIRŐL[7]


      Vágyaikat gyakran sírták el a régi poéták,
          S mind ékes-szavu volt, ihlete, módja szerint.
      Én, szerelemben járatlan, fordítgatom, íme,
          Marcellónak olasz nyelven irott dalait.
 5   Hogyha kivánságod művelt dal Itália nyelvén,
          Mint rég Petrarca, épp olyat ád neked ő,
      Ám ha latin mértékü elégia volna a vágyad,
          S nincs más tennivalód: vedd, nosza, verseimet. 
                                                                (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

8


      Nec remanere queo, sed nec discedere possum,
          talia iussa vocant, talia vincla tenent.
      Pressus in angusto quid agam, quae numina clamem?
          Sunt, puto, sed miseris dura favere negant.
 5   Te precor, affer opem, Mutinae placidissime praesul,
          o decus, o Musis prime patrone meis.
      Non tamen aut Boreae pulsurum flabra cucullum
          aut mulae posco mollia terga tuae,
      nec frenum aut sellam, nec quisquam tale. Quid ergo?
10      Debeo Guarino pauca: fideiubeas.
  

SZEGÉNYSÉGÉT PANASZOLJA[8]


      Nincs maradásom e helyt, távozni se bírok e helyről:
          hív a parancs, de maraszt éppoly erős kötelék.
      Mit tehetek? Milyen isteneket hívjak segedelmül?
          Vannak ugyan, de szorult helyzetemet nevetik.
 5   Ó, Múzsám első patrónusa, ó, te dicső, ki
          kormányzod Mutinát, most te segíts, kegyes úr!
      Nem kámzsát kérek, hogy elűzze szelét Boreasnak,
          nem szelid öszvért és nem ragyogó zabolát,
      Sem nyerget vagy bármi ilyesmit. Hát mire kérlek?
10       Egy kis adósságom volna: te légy kezesem!
                                                                 (Kerényi Grácia fordítása)
  

9


      Gallio, quid prensas, quid adhuc, infeste, resistis?
          Si caveat, satis est, qui rediturus abit.
  

GALLIÓHOZ[9]


      Gallio, mit kapkodsz? Mondd, mért ellenkezel egyre?
          Jó, ha vigyáz, aki megy s jönni szeretne megint.
                                                                (Kurcz Ágnes fordítása)
  

10


      Si nec legitimi curas chirographa ligni,
          nec te nostra fides, numina nostra movent,
      securum, faxo, te praestet idoneus auctor;
          an dubitas etiam credere pontifici?
  

GALLIÓHOZ[10]


      Hát nem elég-e neked rendes hiteles kötelezvény
          És nem a szent becsület, és nem az eskü se még?
      Jó, ha kezes kell, hát megnyugtathatlak egészen:
          Főpapnak csak mersz bármikor adni hitelt?
                                                                (Hegedűs István fordítása)
  

11


      Confiteor veteres, ingentia nomina, vates,
          vestra prius mihi sors invidiosa fuit,
      quod vos et rerum delectu et voce diserta
          praestantes nemo posset adire novus.
 5   At nunc ex aequo divisa est gloria nobis:
          vinco materia, vincitis eloquio.
  

ÖNMAGÁRÓL[11]


      Híres régi poéták, nem tagadom, hogy irígyen
          Szemléltem hajdan pályafutásotokat.
      Nálatok egyformán tündöklik a tárgy meg a stílus,
          Újkori költő még csak nyomotokba sem ért.
 5   Ámde azóta dicsőségtek fele része miénk lett:
          Stílusban tietek, tárgyban enyém a babér.
                                                                (Kálnoky László fordítása)
  

12


      Commendo, Verona, tibi, quem nostra libellum
          Guarino lusit Calliopea tuo.
      Materiae debetur honos, si carmina temnis,
          quae sonat hunc, abs te pagina digna legi est.
 5   Romulidis placuit, quamvis rudis Ennius esset,
          Scipiadae magni dum fera bella canit.
  

VERONÁNAK AJÁNLJA KÖNYVÉT[12]


      Néked ajánlom, szép Verona, a könyvet ezennel,
          Mit Guarinódnak elzengnem a Múzsa sugallt.
      Tisztelet illeti meg tárgyát, ha gyenge a vers tán,
          Érdemes olvasnod róla, kit zeng eme dal.
 5   Tetszék Ennius nyers erejében a Romulidáknak,
          Mert hisz a nagy Scipio harcait énekelé.
                                                                (Hegedűs István fordítása)
  

13


      Te, vatum optime, culte Martialis,
      ludorum pater et pater leporum,
      nugarum simul et facetiarum,      
      prae cuius sale Plautus ipse verna est,
 5   qua possum, sequar in meis libellis,
      nec Phoebum libet aut vocare Musas,
      ut coeptis properent adesse nostris.
      Unum te omnibus e deis vocamus;
      tu tantum licet aemulo poetae
10   ne, quaeso, invideas tuos favores.
      Quin, si vera senis silentiosi
      est sententia, qui putavit unam
      multos posse animam volare in artus,
      si mixtus sacer Ennio est Homerus,
15   postquam desierat superbus ales
      pictam sideribus levare caudam,
      nostras labere totus in medullas.
      Mentem certe ego si tuam merebor,
      iam nostrae dabo, crede, commeatum.
  

A KÖLTŐ MARTIALISHOZ[13]


      Költők csillaga-dísze, Martialis,
      tréfák atyja, finomka élceké is,
      játszó rigmusoké, csufolkodóké,
      ki mellett Plautus is aféle bunkó:
 5   úgy, ahogy tehetem, követni foglak.
      Phoebus, Múzsa-csapat – kit érdekelnek!
      Nem kérem soha én a pártfogásuk.
      Téged hívlak az istenek közül csak,
      költő én magam is, tehát vetélytárs,
10   kérlek, meg ne tagadd magas kegyelmed.
      Sőt inkább, ha a Szűkszavú Öregnek
      képzelgése igaz; vagyis, hogy egy-egy
      lélek átröpül új meg új személybe,
      s szent Homérosz is Enniusba szállott
15   aztán, hogy – gyönyörű madár – megírott
      hímű szárnyain égbe nem suhant már,
      – mondom, hogyha igaz: te jöjj belém át,
      s én lelked ha ki bírom érdemelni,
      hidd meg: a magamét elengedem majd.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

14


      Non est hic, studiosa turba, non est
      festivissimus ille Martialis,
      verum simia Martialis haec est,
      cui tu non quotiens sacro poetae,
 5   sed dumtaxat ea vacabis hora,
      qua cum simiola voles iocari.
  

SZERÉNYKEDVE DICSÉRI SAJÁT MŰVÉT[14]


      Nincs itt, hát ne keresd, tudós-had, őt itt;
      Ez nem ő, a vidám, bölcs Martialis,
      Mert ez itt csak a szent poéta majma.
      És ne úgy igyekezz fordulni hozzám,
 5   Mint hozzá, hanem akkor, hogyha nincs más
      Dolgod s játszani kívánsz majmocskáddal.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

15


      Argilletanas non tu, mea charta, tabernas,
          non alte excussi ludibria ulla sagi,
      nec subsannantum sorbentes aëra rhonchos,
          nec naso armatum rhinocerota time,
 5   non thura aut scombros, non cordylas vel olivas,
          nec blattae morsus aut inopis tineae.
      Doctorum iste timor, timuit tuus ista magister;
          sed lividos homines tu, mea charta, time.
  

KÖNYVÉHEZ SZÓL[15]


      Argiletumi boltoktól sose félj, kicsi könyvem,
          S hogy köpönyegről ráz tán levegőbe a gúny,
      Vagy hortyogva kajánok szívják el levegődet,
          Vagy hogy az orrát majd rád veti Orranagyúr.
 5   Makrahalaktól hát sose tarts, sem olajfabogyóktól,
          Sem hogy a moly megrág, sem hogy a szú megemészt,
      Fél a tudós tőlük, s eleget remegett a te szerződ…
          Ám a sok írigytül félj te nagyon, kicsi könyv!
                                                                 (Dybas Tihamér fordítása)
  

16


      Ludimus ecce iocos, ades huc non tetrice Lector,
          tu procul hinc contra, tetrice Lector, abi.
      Triste supercilium cum sit tibi, ne lege nugas,
          aut, si forte legis, pone supercilium.
          

MAGA KÖNYVÉRŐL[16]


      Ez csak játszadozás. Aki nem szigorú, nosza, jöjjön;
          Túl szigorú aki vagy, persze te messze kerülj.
      Vaskalapos vagy, az én csacsiságaimat ne is olvasd,
          Vagy ha netán mégis, tedd le a vaskalapot.
                                                                 (Nadányi Zoltán fordítása)
  

17


      Quod, Leonelle, tuam, princeps, accessimus urbem
          Arctoi gelido nuper ab axe poli,
      da veniam: non nos rerum inclita fama tuarum,
          nec domus augustis splendida traxit avis,
 5   nec tua praefulgens vario Ferraria cultu,
          nec septemgemini brachia amoena Padi.
      Non oculos, avidas huc pascere venimus aures,
          quarum Guarini manat ab ore cibus.
  

LEONELLÓHOZ, FERRARA FEJEDELMÉHEZ[17]


      Most, Leonello, hogy lejutottam a távoli észak
          Marcona tájairól hercegi városodig:
      Nem ragyogó híred vonzott ide mégse, bocsáss meg,
          Nem neves ősökkel dús, fejedelmi lakod,
 5   És nem Ferrara, százszinü, tündöklő viseletben,
          Még csak a hétkaru Pó lágy, üde partjai sem,
      Nem szememet, de mohó fülemet vágyom teleszívni,
          S néki Guarino ád ajkairól eledelt.
                                                                 (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

18


      Obtulerit sors si qua, meum tibi forte libellum,
          perpetua Estensis lux, Leonelle, domus,
      non illo hunc vultu relegas, quo iura ministras,
          sed quo saepe levem pellis et ipse pilam.
  

LEONELLÓHOZ, FERRARA HERCEGÉHEZ[18]


      Hogyha a véletlen folytán netalán kezeidhez
          jutna e könyv, Te, kire büszke az Este-család,
      Verskötetem ne lapozgasd, mintha trónuson ülnél,
          oly komolyan! Hanem úgy, mint aki szórakozik.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

19


      Ludere, dive, tuos festivo carmine vates
          ne, Leonelle, veta: ludis et ipse pila.
  

LEONELLÓHOZ[19]


      Hagyd, hogy a költőid verseljenek, ó, Leonello!
          labdázol magad is: labda a vers minekünk.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

20


      Vos, Ovidi, Lucane, Maro, si forte potestis,
          mutua praestetis bis mihi, quaeso, decem.
      Cessatis; iam vos faxo Iudaeus habebit,
          qui servat magnae lintea iuncta viae.
 5   Istic ignavi tineas et pascite mures;
          nil opus est vestris nunc mihi carminibus.
      Nunc mihi opus nummis; quarto vos mense videbo,
          venerit interea si quid ab Hungaria.
  

KÖNYVEIHEZ[20]


      Vergilius, Lucanus, Naso, ti segítsetek engem!
          Kölcsön húsz aranyat kell ma szerezni hamar.
      Meddig késtek még? Jösztök szaporán a zsidóhoz,
          Ponyvás sátor alatt pislog a nagy piacon.
 5   Ott csak a moly s egerek lakhatnak jól betütökből,
          Jó darabig nem kell már nekem éneketek.
      Négyszer fordul a hold, amíg újra kezembe kerültök,
          Hogyha magyar földről megjön időben a pénz.
                                                                 (Végh György fordítása)
  

21


      Parco tibi, parco nobis iam candide lector;
          finis adest: primum sit leve semper onus.
  

AZ OLVASÓHOZ[21]


      Megkíméllek téged, o gyöngéd olvasó, immár
          Vége; legyen mindig könnyű az első teher.
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

22


      Iohannem pete, Musa, Chalcidensem:
      Pontani hendecasyllabos poetae
      ad nos mittere ne moretur, insta;
      illos nam cupio videre plus, quam
 5   dilectam iuvenis cupit puellam;
      ut non insipidos nec invenustos,
      sed quales tenero prius Catullo,
      aut Marso lepidove Martiali
      dictavit Iocus et levis Cupido.
10   Quodsi mittere forsitan gravatur
      Pontani hendecasyllabos poetae,
      saltem mittere ne suos gravetur.
  

JOANNES SAGUNDINEUSNAK[22]


      Muzsa a chalcisi Jánost, ó, keresd fel,
      Pontanus tizenegy-láb verseit kérd!
      Azt is kérd mielőbb, hogy küldje nékem,
      Ki utánuk epedve, vágyva vágyom,
 5   Mint akár a leány után az ifjú.
      Mert bizony nem izetlen, durva egy sem,
      Ám milyent a finom Catullnak, édes
      Marsusnak vagy az élces Martialnak
      Játszi tréfa sugallt s ledér Cupido.
10   Hogyha tán nem akarná nélkülözni
      Pontanus tizenegy-láb verseit, hát
      Küldjön ő legalább saját müvéből.
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

23


      Ipse deas ausus reprehendere Valla Camenas
          iudicium fertur pertimuisse suum.
  

VALLÁRA[23]


      Valla az isteni múzsákat gáncsolta, ha kellett
      s oly szigorú volt, hogy féltek ezek maguk is.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

24


      Pagina cum longo pridem tua certat Horeste
          longius aut ipso si quid Horeste fuit.
      Parcere iam sacro debes, Blasine, furori,
          iamque sibi requiem fessus Apollo petit.
 5   Qualis, io, Latiis ea lux fulgebit in oris,
          quantus in Aonio vertice risus erit.
      Hesperis illa tuas totiens compassa lituras
          in populi veniet conspicienda manus.
      Non metuet scombros, sed thuris plena Sabaei
10       ante deos omnis stabit et ante deas.
  

A PÁRMAI BASINUSNAK A HESPERISRŐL, AMELYET MÁR RÉGEN ELKEZDETT, DE MÉG MINDIG NEM FEJEZETT BE[24]


      Műved a hosszu Oresteiával szinte vetekszik,
          vagy még hosszabbal, hogyha netán van ilyen.
      Kíméld kérlek szent dühödet, Basinus, Apollo
          rég belefáradt és végre pihenni akar.
 5   Ó, dicsfényed mily ragyogást ad majd Latiumnak:
          mily hahotától zeng majdan az aoni csúcs!
      Hesperised, mely már oly sok törlést, vakarást tűrt,
          közszemlére kerül, nézi, csodálja a nép!
      Nem halaké lesz már, tömjénnel telve fog állni
10       istenek, istennők mennyei színe előtt.
                                                                 (Zala Mária fordítása)
  

25


      Orator simul et poeta Carbo est.
      Non est hoc aliud profecto, quam si
      mas et femina Carbo diceretur:
      sic plane hermaphroditus ergo Carbo est.
  

CARBÓRA[25]


      Carbo szónok, ezenkivül poéta.
      Olyasmi ez bizonnyal, mintha Carbo
      nőstény és férfi lenne egyszemélyben.
      Carbo hermafroditus – ez világos.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

26


      Disceptant, sit uter poeta peior,
      hinc Porcellius, hinc Iovinianus.
      Parcamus patris Aeaci senectae,
      nec tantam pigeat secare litem.
 5   Est peior reliquis Iovinianus,
      sed Porcellius et Ioviniano.
  

PORCELLIUSRÓL ÉS IOVINIANUSRÓL[26]


      Költőnek – vita tárgya – vajh ki rosszabb?
      Itt Porcellius, ott Iovinianus.
      Kíméljük meg a vén atyát, Aeacust,
      kettévágni e nagy csomót ne késsünk:
 5   rosszabb társainál Iovinianus,
      ám Porcellius, állitom, silányabb.
                                                                 (Zala Mária fordítása)
  

27


      Quid, Seneca, obtusos frustra causaris ocellos?
          Ingenium clades adiuvat ista magis.
      Testis Democritus, qui, quo sapientior esset,
          luminibus tenebras intulit ipse suis.
 5   Caecus erat Cyclops, calamis cum dulce creparet,
          cum caneret Troiam, caecus Homerus erat.
      Caecus et ille senex, Pyrrho qui pace negata,
          reppulit a Latio dedecus imperio.
      Stesichorus sonuit melius, cum lucis egebat;
10       plus etiam Thamyrim tunc placuisse ferunt.
      Caecum divitiis dominatur numen; an hoc est,
          tam male quod mundi distribuuntur opes?
      Caecus Amor, Graio si verum carmine lusit
          Sicelis arguti fistula Simichidae.
15   Quid, quod et ipsa caret nitido Rhamnusia visu,
          omnia quae rapidae ventilat orbe rotae?
      Hoc tamen illa unum recte iustissima vidit,
          quod de te, Seneca, reddidit Oedipodem.
  

A CSIPÁS SENECÁRA[27]


      Vaksi szemed, Seneca, ne idézgesd mentegetőzve!
          Szellemi embernek jót tesz ilyen fogyaték.
      Démokritosz a példa, ki testi szemét legyötörte,
          váljék látóbbá ezzel a lelki szeme.
 5   Vak volt Cyclops is, ki csodásan fújta a sípját,
          s Trója elestének bárdja: Homérosz is az.
      És ama vén, aki nem békült Pyrrhusszal, azért, hogy
          Latiumot s népét meg ne gyalázza vele.
      Stesichorus jobb hangú lett szeme fénye kihunytán,
10       s – úgy hírlik – szebben szólt Thamyris dala is.
      Vak maga Plutus, a gazdagság neves istene szintén
          (ettől oszlanak el rosszul a földi javak?).
      Ámor ugyancsak vak – ha igaz volt Simichidásnak
          éneke, mely görögül szólt a sicul szigeten.
15   Mit mondjak még? Nem lát ő, Nemezis se, ki szélként
          mozgat gyors kerekén minden eföldi ügyet.
      Azt helyesen meglátta viszont, hogy, Seneca, téged
          vakká tennie kell, mint Oedipust valaha.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

28


      Cum Malatestaeos aetas ventura triumphos,
          cum tot Sismundi splendida facta leges,
      nil nisi vana leges levium mendacia vatum,
          quorum sola fuit Calliopea fames.
  

MALATESTA ZSIGMONDRÓL, RIMINI ZSARNOKÁRÓL[28]


      Majd ha a kései kor Zsigmondról olvas, a hősről,
          s a Malatesta-család nagy diadalmairól:
      olcsó költők léha meséi ezek, ne feledje,
          korgó gyomrukból súgta a Múzsa nekik.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

29


      Scribendi ratio cum sit vel sola poetis
          gloria, vel certe maxima, solus is es,
      qui scripta abscondas. Vel, Iuli, plus sapis unus,
          vel nihil omnino (quod mage credo) sapis.
  

GYULÁHOZ[29]


      Írás célja, ha van, nem egyéb: költői dicsőség,
          sőt örökös hírnév. Csak te magad dugod el
      folyton az írásod. Mindünknél tán okosabb vagy,
          ám inkább hiszem én: csöppnyire sem vagy okos.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

30


      Quid tua tantum in te peccarunt carmina, Iuli,
          tristibus in tenebris semper ut illa premas,
      nec levius serves, quam carcere quaestor in imo
          custodit, si quos ultima poena manet.
 5   Tandem ea mitte foras, aut si meruere necari,
          fige cruci vel sic perfruitura die.
  

UGYANAHHOZ[30]


      Mit vétettek, mondd csak, Iuliusom, neked ők, hogy
          sűrü homályba dugod folytonosan dalaid?
      Oly szigorún őrzöd, mint bíró, hogyha vigyázza
          börtöne legmélyén, kit ma halálra itél.
 5   Küldd őket kifelé! Ha megérdemlik, te szögezd fel
          mind a keresztre – ahol érleli őket a nap.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

31


      Tempus, ais Clemens, edi mea carmina. Nunquid
          iam nonus, postquam scripsimus, annus adest?
  

KELEMENHEZ[31]


      Itt az idő – Kelemen, szólsz –, hogy dalaim kiadassam.
          Tán megirásuk után itt a kilencedik év?
                                                                 (Török László fordítása)
  

32


      Non bona me iactas epigrammata fingere, Prosper.
          Verum est, confiteor: tu meliora facis.
  

PROSPERRE[32]


      Prosper, szidsz: nem jó sok-sok kitalált epigrammám.
          Így van, megvallom; jobb, amiket te csinálsz.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

33


      Aurea Pythagoras, argentea carmina fecit
          Phocylides; sed tu plumbea, Grylle, facis.
  

GRYLLUSRA[33]


      Püthagorasz aranyat, lám, Phokülidész meg ezüstöt
          öntött versbe, te meg, Gryllusom, ólmot akarsz?
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

34


      Sunt quaedam, prope mille, puto, iam scripta per annos,
          docta quidem, sed non et speciosa satis.
      Tu tamen illa magis, quam nostra poemata, laudas,
          hoc solo, quod sunt anteriora meis.
 5   Tanta tibi nunc est prisci reverentia saecli,
          tam senium canos et venerare dies.
      At rerum plures novitate placere videmus,
          non carie et putri, Bartholomaee, situ.
      Quid pro perversis adeo tibi moribus optem?
10       Hoc opto quamvis exitiosa parum:
      Plus sapiat musto vetus ut tibi vappa Falerno,
          nec gustare nisi marcida poma velis,
      dormiat et tecum formosa Polyxena nunquam,
          verum Hecube, sed iam non anus, immo canis.
  

AKI CSAK A RÉGI KÖNYVEKET SZERETI[34]


      Sok-sok századon át már írtak könyvet ezernyit,
          S bárha tudósakat is, mégse müvészieket.
      Mégis a versemnél azokat te különbnek itéled,
          Mert hogy régibbek, mint az enyém, csak ezért.
 5   Annyira eltöltött amaz ódon korszak iránti
          Tisztelet, és mindent, hogyha szakállas, imádsz.
      Nékem a dolgokban főképp ami új, az a vonzó,
          És nem a fonnyadozó, Bertalanom, nem a vén.
      Mit kívánjak, amin ferdült ízlésed örülne?
10       Kívánom hát, bár jár vele némi veszély:
      Merthogy az ócska csiger jobb néked, mint tüzes újbor,
          Csak rothadt almát, mást ne egyél sohasem,
      És ne aludjon a szép, üde, ifju Polyxena véled,
          Csak Hekabé, s amikor már nem anyó, de kutya.
                                                                 (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

35


      Cum sola antiqui tractarent bella Quirites,
          Aonidum studiis non erat ullus honos.
      Nec nisi quas nuper contexerat aerea cassis,
          post modo cingebant laurea serta comas.
 5   Mox ubi paulatim fratris surrepsit in urbem
          Delius, et fluxit Castalis in Tiberim,
      dulcisona invictam vicerunt carmina gentem,
          nec lituo coepit vilior esse chelys.
      Tunc et Liviacis adplanxit Roma cothurnis,
10       festivos Plauti risit et illa sales.
      At postquam magno per somnia plenus Homero
          Ennius herois condidit arma modis,
      huic eques, huic mixta plaudebat plebe senatus,
          nec non belligeri, Martia turba, duces.
15   Sed sacrum in primis coleret cum Scipio vatem,
          vatis ut ipse sacri maxima cura fuit.
      Praecipue Libycos nam rettulit ille triumphos,
          detractum et Latiis arcibus Hannibalem.
      Nec minus Hispanas acies et foedere iniquo
20       contentum Tauri finibus Antiochum.
  

MIKOR KEZDTÉK RÓMÁBAN TISZTELNI A MÚZSÁKAT?[35]


      Hajdan a rómaiak folyton-folyvást hadakoztak,
          s múzsai dolgokkal senki se törte magát.
      S legföljebb ama fejre került a babér, amelyen még
          néhány nappal előbb harci sisak ragyogott.
 5   Majd hogy Apollót Marsnak e városa már befogadta,
          s már Kasztália is a Tiberisbe vegyült:
      lágyszavu ének győzött a zordon katonákon,
          s kezdett egyenlő lenni a kürt meg a lant.
      Tapsolt Andronicus drámáinak ekkor a Város,
10       jót nevetett Plautus színpadi fintorain.
      S később, hogy megszállta Homérosz is Ennius álmát,
          s hőseposzokba fogott, zengeni harcokat ez:
      ujjongott a szenátus, a köznép és a lovagság
          és a hadak fejei, messzehires daliák.
15   Ám amikor Scipio már szentnek nézte a költőt:
          őt ez a szent költő vette nagyon komolyan.
      Főként, mert diadalt aratott líb harci mezőkön,
          s Hannibált elüzé a honi várak alól.
      S mert győzött hispán földön, s távol Taurusnál
20       súlyos békéjét tűrte nagy Antiochus.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

36


      Ars iuvit nervos; tunc perfectissima rebus
          summa venit, cum vis nititur ingenio.
  

A MŰVÉSZETRŐL[36]


      Mesterség a müvész istápja, igaz, de tökélyt csak
          Géniusodtól nyer értelem-adta beszéd.
                                                                 (Kardos Tibor fordítása)
  

37


      Excusas sic te, cum quid furare Maroni,
          surripuit Chio quod Maro multa seni.
      Excusatus eris, quin et laudabere vates,
          si modo surripias, ut Maro surripuit.
  

VERGILIUS TOLVAJÁRA[37]


      Megloptad Márót, és azzal mentegetőzöl:
          Chiosi ősétől ő maga fosztogatott.
      Dézsmálásaid elnézzük, sőt megkoszorúzzuk,
          Csak Máró módján lopj, kis utód, magad is.
                                                                 (Weöres Sándor fordítása)
  

38


      Non te ex Virgilio, sed magno dicis Homero
          furari, furtum quando poëta facis.
      Sed cum furaris iam praefurata Maroni,
          furari ex ipso te puto Virgilio.
 5   At male cum vati simul huic furaris et illi,
          quid, nisi iure malam, stulte, merere crucem?
  

VERGILIUS TOLVAJÁRA[38]


      Vergiliust meg nem loptad, csak az égi Homéroszt –
          védekezel, valahány versedet összelopod.
      Ám ha elorzod, amit Maro maga régen elorzott,
          tőle magától lopsz, úgy bizony, ezt hiszem én.
 5   És ha a két költőt egyszerre lopod botorul meg,
          joggal szolgálsz rá szörnyü keresztre, bolond.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

39


      De brevitate mei miraris, Ruffe, libelli.
          Qui malus est adeo, qui brevis esse potest?
  

RUFUSHOZ[39]


      Ámulsz, Rufus, hogy könyvecském mennyire „kurta”.
          Ám ami csapnivaló, kurta hogyan lehet az?
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

40


      Scripta quod et ludunt et amant mea, Rufe, modestis
          illa placere negas: pluribus ergo placent.
  

RUFUSHOZ[40]


      Közkedveltek a verseim, ám teszerinted a jámbort
          Botránkoztatják. – Ez sikerük növeli.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

41


      Quae mihi misisti Clarium redolentia vatem,
          accepi placido carmina docta sinu.
      In quibus altarum memorans praeconia laudum
          siderei tollis me super astra poli,
 5   ac me sanguigenas hortaris dicere pugnas,
          et tot magnanimum splendida gesta ducum.
      Si mihi Pierium praestabit Apollo favorem,
          parebo monitis, clare poeta, tuis.
      Sed mihi Castalium nec spirant pectora nectar,
10       nec sunt Aonio labra rigata lacu.
      Non mihi Pegaseae veniunt in carmina vires,
          ut possim tantos edere voce duces.
      Non verso tantum tenero sub pectore robur,
          tanta negant humeri pondera ferre mei.
15   Postmodo maturis fuero cum doctior annis,
          si potero, monitus forte subibo tuos.
      Interea fixum teneas sub corde Io[h]annem
          digna Maronea carmina voce canens.
  

EGY VALAKINEK, AKI NEHÉZ DOLOGRA BIZTAT[41]


      Küldött verseidet – Claros nagy látnoka bennük –
          megkaptam, s csöndben felmelegült a szivem.
      Páratlan dicshimnuszokat zengsz rólam ezekben,
          szinte a tündöklő csillagos égbe emelsz,
 5   buzdítsz egyben, kezdjek véres harcokat írni,
          s fogjam dalba a múlt hősi vezéreit is.
      Hogyha megadná Phoebus a Múzsák támogatását,
          költőm, hallgatnék arra, amit javasolsz.
      Bennem azonban nem forr még Kasztália habja,
10       s nem nedvezte be szám aoni tó vize sem:
      nincs költői erő még annyi az énekeimben,
          hogy joggal lennék oly daliák dalosa.
      Gyönge szivemben nem rejlik még annyi tehetség,
          s nem bírná ez a két váll sem a ritka terüt,
15   Majd ha tapasztaltabbá tesznek lassan az évek,
          s futja erőmből, tán megfogadom szavadat.
      Addig Jánosod őrizd jó emlékezetedben,
          Maróhoz méltó énekek énekese.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

42


      Occurrit quicquid, tu mox epigrammata poscis.
          Nec fieri hoc debet, nec, Polycarpe, potest,
      nec valet ex omni signata moneta metallo,
          sed quae vel rutilat fulva, vel alba nitet.
 5   Tum demum facili componam pectore carmen,
          si dederis dignam carmine materiam.
      Hanc olim festiva tenent epigrammata legem,
          commendet pungens semper ut illa sapor.
      Sunt quaedam, nullo possim quae dicere metro,
10       sunt quaedam, quae nil dicta leporis habent.
  

POLYCARPUSHOZ[42]


      Megverseltetnél tücsköt-bogarat, Polycarpus;
          Nem kötelességem, sőt lehetetlen is ez.
      Jó tallért sohasem vertek még fénytelen ércből,
          Ahhoz a tiszta ezüst kell, vagy a sárga arany.
 5   Könnyű ihletemet sem táplálhatja akármi:
          Adj méltó anyagot, úgy születik meg a vers.
      Épp ez a klasszikus élces epigrammáknak a titka:
          Csíp és csattan a vers, hogyha a tárgya csipős.
      Némely téma nem alkalmas rigmusra se, míg a
10       Másikból pazarul árad a szellem, a báj.
                                                                 (Vas István fordítása)
  

43


      Ille ego et haec cecini Dravum generatus ad altum;
          perlege et haec, si quis cetera forte legis.
  

ÖNMAGÁRÓL[43]


      Mindezt én zengtem, fenséges Dráva szülötte,
          olvasd el, ha netán olvasol ezt meg amazt.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

44


      Orationem, Paule, tu prosam dictas,
      ego dulce carmen concino, sed ut censent
      sane haud mrolei iudices, nec indocti,
      ambo figuris utimur parum bellis:
 5   facio archaismos, Paule, ego, et metaplasmos,
      tu barbarismos et facis soloecismos.
  

PAULUSRA[44]


      Szónoklatot tartsz, Paulusom, te, prózában,
      én andalító dalra gyújtok, ám vélik
      a nem épp goromba s műveletlen ítészek,
      hogy mind a ketten vétkezünk a stílusban.
 5   Elavult a nyelvem, szókat át- meg átgyúrok,
      s te a nyelvhelyesség ellen vétsz s faragsz rajta.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

45


      Carminibus nostris nocet illud, Paule, notavi,
          quod non sunt Latiis edita consulibus.
      Quidvis cana facit multo pretiosius aetas,
          rebus et a longo tempore surgit honos.
 5   At tu, si quando mea legeris, esse putato
          prisca; videbuntur sic meliora tibi.
  

PÁLHOZ[45]


      Pál, ugye megmondtam neked is, hogy még sokat árthat,
          Mert nem a római kor adta ki verseimet.
      Minden jobb, mondják, mit a régi kor alkot e téren,
          Bármi, ha hajdani, már tisztelet éri ezért.
 5   Tégy te is úgy, Pálom, ha netán majd olvasod őket:
          Hidd, hogy régiek, és tetszeni fog valahány.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

46


      Quod, Valline, tui tot habent mea carmina libri,
          vis imitatorem te rear esse meum.
      Totos saepe locos verbum transcribis ad unum,
          materia est mecum saepius una tibi.
 5   Non imitari hoc est, laus id, non culpa fuisset,
          hoc est pro scriptis edere nostra tuis.
  

KÖLTEMÉNYEINEK TOLVAJÁRA[46]


      Látom, Vallinus, kötetedben túl sok a versem.
          Célod: utánzómnak adni ki önmagadat.
      Annyit másoltál te le szóról szóra müvemből,
          Hogy már-már azonos lett szövegem s szöveged.
 5   Nem vagy utánzóm, nem, nagyon is megtisztel e jelző,
          Könyved az én kötetem új kiadása csupán.
                                                                 (Kálnoky László fordítása) 
  

47


      Cum duo mitto tibi, reddis mihi carmina centum;
          sic tanquam numero sit superare satis.
      Sed nil, Gaspar, agis, nam libro Persius uno
          quam longam Marsi vicit Amazonidem?
  

GÁSPÁRRA[47]


      Két dalomat, Gáspárom, jó százzal viszonoztad,
          így hát számbelileg messze lehagysz, ez igaz.
      Ám mire mégy? Győzött, lám, Persius egy kötetével
          Marsus szószátyár, vaskos Amasonisán.
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

48


      Quod rudis ingenio talem me terra creavit,
          miraris Tusci, Prosper, alumne poli.
      Possunt et stulti sub utrolibet aëre nasci,
          possunt et quorum fervida corda micant.
 5   Democriti pectus pecorosa Abdera tulerunt,
          crassa dedit tenuem Mantua Virgilium.
      Tu tamen exemplis dubitas si credere priscis,
          nos ambo quales simus et unde, vide.
  

PROSPERHEZ[48]


      Tátod a szád, Prosper, Toszkána szülötte, hogy engem
          Barbár föld szült, és ostoba mégse vagyok.
      Bár buta is származhat e földön akármi vidékről,
          És olyan is, kiben ég s lángol a nagyszerü szív.
 5   Démokritoszt Abdéra ökörlegelői nevelték,
          S Mantua zsírján nőtt halkszavu Vergilius.
      Vagy ha az egykori példák nem győznek meg eléggé:
          Nézd, hol szült meg anyánk – nézd, ki vagy, és ki vagyok.
                                                                 (Tellér Gyula fordítása)
  

49


      Hic, qui nunquam orat, nil scribit, doctus habetur.
          Sunt quibus immerito fama venire solet.
  

AZ ÁLTUDÓSRÓL[49]


      Írni, beszélni se tud, de a nép őt tartja tudósnak,
          rengeteg ember üres, kit csak a hír koszorúz.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

50


      Tam doctus scribat cur nil Aurispa, requiris:
          credatur multo doctus ut esse magis.
  

UGYANARRÓL[50]


      Bárha tudós Aurispa, nem ír soha semmit. Ugyan mért?
          Attól tart a derék, hogy butasága kisül.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

51


      Tam doctus quare nil profert Nicolus unquam?
          Iungere tam doctus nec duo verba potest.
  

MIKLÓSRA[51]


      Hogyhogy az oly művelt Miklós nem költ soha semmit?
          Oly művelt, s még két szót se rak össze szegény.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

52


      Si Bilbitani tibi sunt epigrammata vatis,
          protinus huc ad nos fac, precor, illa volent.
      Nonne vides, quantos moveat fortuna tumultus,
          nec sperare sinat nos meliora timor.
 5   Tempore sollicito tragicos deponere luctus
          convenit et levibus pellere maesta iocis.
  

AENEAS SYLVIUSHOZ[52]


      Martialist, ha epigrammáit őrzi a polcod,
          Kérlek, küldd meg olyan gyorsan, amint teheted.
      Nem látod, Fortuna reánk mily szörnyü zavart hoz?
          Nő a szorongásunk, s tőle alél a remény.
 5   Nyugtalan órákban legjobb felhagyni a gonddal
          S könnyü bohósággal, élccel elűzni a bút.
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)
  

53


      Causaris senium, ne mecum carmine certes,
          sed plus eloquio pectora cana valent.
      Aptior est tirone rudi veteranus in armis,
          certius et vitulo taurus aratra movet.
 5   Nos petimus, tu summa tenes; spes lubrica nobis
          spondet adhuc, quod iam res dedit ipsa tibi.
      Necdum Pegaseis te Cynthius arcet ab undis,
          non vox refrixit, non lyra muta silet.
      Ergo cave, ne, qua cupis excusatus haberi,
10       accuses illa te ratione magis.
      Quod Bilbitani rogitavi epigrammata vatis,
          suspecta est, video, nostra iuventa tibi.
      Crede, precor, melius! Relegi non improba possunt
          lascivos oculo praetereunte modos.
15   Ille quidem gressu profugo mea castra petivit,
          sic tamen, ut redeat, cum revocabit herus.
  

VÁLASZ[53]


      Írod, megmérkőzni velem versekben, öreg vagy.
          Márpedig ékes szó mestere mindig az ősz.
      Jó veterán hadban több nyers, éretlen ujoncnál,
          Szántáshoz sem üsző, jóerejű bika kell,
 5   Lásd, ami cél nekem, azt te elérted már, a remény, mely
          Engem csal, teneked régi beteljesülés.
      Cynthius nem tiltott el még a pegasusi habtól,
          Hangod nem tört meg, dalra fogékony a lant.
      Így amit érvnek szán a szerénység s mentegetőzés,
10       Nem ment fel sehogyan, hát a szavadra vigyázz.
      Martialis könyvét kértem tőled minapában,
          És te gyanút fogtál: vére milyen fiatal!
      Hidd el, kérlek, a trágár szó nem is érdekel engem,
          Kétértelmü soron hirtelen átszaladok.
15   Itt van a könyv, megjött, elhagyta Itália földjét,
          Ám ha a gazda üzen, szófogadón hazamegy.
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)
  

54


      Desine, quaeso, meas, Aenea, poscere Musas,
          auribus et dignas esse putare tuis.
      Non radios Phoebus lunari sumit ab umbra,
          nec petit a rivis maxima Tethys aquas.
 5   Adde, quod Italiae veni novus hospes ab oris,
          nec, si quod lusi, me comitatur opus.
      Ipse tuos igitur, cui scribere Caesaris actus
          contigit et Claria cingere fronde comas,
      ipse tuos potius nobis transmitte libellos.
10       Ne dubites: censor non ero, lector ero.
  

UGYANAZ UGYANAHHOZ[54]


      Verseimet kéred, hogy elolvasd. Ezt sose kívánd,
          Meg nem elégítik vers-szerető füledet.
      Phoebus nem kér fényt soha Luna gyér sugarától,
          S kérte-e nagy Thetis gyenge erecske vizét?
 5   S hidd el, olasz földről érkeztem látogatóba
          És onnan haza nem hoztam a verseimet.
      Jobb, ha te örvendeztetsz meg majd versköteteddel,
          Olvasom, élvezem és nem kritizálgatom én.
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)
  

55


      Edita Stroccigenae iam vatis Erotica tota
          vulgus in urbe sonat: culte Tibulle, vale.
  

TITUS STROZZA VERSEIT DICSÉRI[55]


      Mind csak a Strozza szerelmi dalát énekli a nép már,
          Légyen már veled az isten, o drága Tibull!
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

56


      Si quem forsitan in Titi libellis
      Ianum comperies, amice lector,
      illum protinus esse me putato.
      Hoc, ne deciperemur ambo, dixi.
  

TITUS KÖNYVEIRŐL[56]


      Tudd meg hát, szives olvasó, barátom,
      Titus könyveiben netán ha Janust
      látnál, én vagyok az. Nehogy csalódás
      érjen minket, e vers azért iródott.
                                                (Zala Mária fordítása)
  

57


      Mittere laurigero tentabam nostra Perotto
          carmina, cum domino sic ait ipse liber:
      „Inspice, quid facias: doctissimus ille novorum
          dicitur et priscis non minor esse viris.
 5   Acria formido subtilis acumina limae,
          neve notet nugas stella veruve meas.
      Quodsi contingat tanto me vate probari,
          tunc ego vel †Metio Quintiliove legar.”
  

DICSÉRI PEROTTI MIKLÓST[57]


      Verset akartam küldeni – híve – Perottinak egyszer,
          s könyvem megszólalt, intve eképpen urát:
      „Gondold meg, hogy e férfi a legjobb elme manapság,
          s nem kevesebb, mondják, mint aki bármikor élt.
 5   Roppantul félek szúrós kritikája hegyétől,
          hogy csillag, hibajel hinti be majd soraim.
      Mert ha ilyen nagy költő mégsem vetne el engem,
          többé Varius és Quintilius sem ijeszt.”
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

58


      Antiquarius es nimium, Theodore, nec illis
          uteris, in nitido quae Cicerone legis,
      sed Plauti tibi verba placent, et si qua protervus
          incidit priscis Appius in tabulis.
 5   Nec nisi sumpta probas de docto nomina Festo
          quondam roboreis illita caudicibus.
      At Cadmi linguam non affectavit Homerus,
          nec Numa Pilumni, Scipiadesve Numae.
      Quodsi bella negas, culto quae protulit usu,
10       aetas bis senis inclita Caesaribus,
      iam licet, usurpes, quae dixit Tullus et Ancus,
          quae fratri et tenero tradidit Acca Remo,
      vel potius Fauno Picus, Faunusve Latino
          Euandri quibus est vaticinata parens,
15   exul quae Latiis didicit Saturnus in oris,
          qualia non uno Ianus ab ore dabat.
      Scilicet istud agis, solum miremur ut omnes.
          Falleris: haud tali gloria calle venit.
      Sit tibi praesentum sermo, sit vita priorum,
20       laudari si vis, et, Theodore, legi.
  

TIVADARRA[58]


      Túlzón régi-rajongó vagy, Tivadar, hiszen az sem
          kell már néked, amit nagy Cicero maga írt.
      Plautus annál inkább tetszik, s az, mit a zsarnok
          Appius ó törvénykönyvbe rovott valaha.
 5   Nincs jó szó, csak amit vén tölgy-táblákra jegyezve
          néhai ritka tudós Festus örökbe hagyott.
      Tudd meg: Kadmosz nyelvét nem kedvelte Homérosz,
          Numa Pilumnusét s Numa szavát Scipiók.
      És ha – amit kétszer hat császár éveiben szült
10       míves használat – nincs örömödre a szép:
      Ancusnál és Tullusnál beragadsz, s ahogy Acca
          adta Remusnak meg kis Romulusnak a szót,
      s mint Picus Faunusnak vagy Faunus Latinusnak
          s atyja Evandernek mondta a jóslatokat,
15   s mit Latiumban hallott száműzetve Saturnus,
          s kétszájú Janus isteni ajka beszélt.
      Hogyha csak ámulatunkat kívánnád kicsikarni,
          tévedsz: más módon támad a megbecsülés.
      Míg ha dicséret kell, Tivadar, meg nép, aki olvas:
20       írj a ma nyelvén, és járj az atyák nyomain!
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

59


      Nec bene, nec vere cum scribas, Grylle, vocari
          non bene, sed vere pseudopoeta potes.
  

GRYLLUSRA[59]


      Írni nem írsz sem jót s igazán sem, Gryllus, azért így
          nem jó, ámde igaz: fűzfapoéta neved.
                                                                 (Végh György fordítása)
  

60


      In te nos quereris fecisse epigramma: fatemur.
          „Quae ratio est, inquis.” – Nulla, nisi libuit.
      Sed delere iubes. – Nemo est insanior; et quem
          vidisti natos tu iugulare suos?
 5   Non aliter nobis fore te promittis amicum.
          – Nil est quod metuam, Bartholomaee, minus.
      Abscedens digitum mordes et saeva minaris.
          Quod scripsi, scripsi: quidlibet i facias.
  

BERTALANHOZ[60]


      Azt panaszolja szavad, hogy rólad szól epigrammám:
          nem tagadom. De miért? – kérded. Akartam, azért.
      Tépjem szét – rendelkezel aztán. Ostoba! Láttál
          édesapát, ki saját gyermekeit megöli?
 5   Vége, ha nem teszek így, a barátságodnak, igéred.
          Bertalan, ezt a csapást még valahogy kibirom!
      Rágva az ujjad, távozol és közben fenyegetsz még:
          duzzogj, bánom is én; versem a régi marad.
                                                                  (Kerényi Grácia fordítása)
  

61


      Vis tua facta canam, nec vis dare, Troile, quicquam
          sed dicis: „Tua sic fama perennis erit.”
      Nil de te scribam licet, hoc Tirynthius heros,
          hoc Ithacus nobis, hoc dabit Aeacides,
 5   vel Pagasaea ratis, vel mutua vulnera fratrum,
          vel pars Romanae quaelibet historiae.
      Quid, quod tu pariter celebraberis, et tua semper
          vivent nominibus nomina iuncta meis;
      aut etiam si me neglectus omiserit index,
10       te tamen insignem pagina tota feret?
      Nil ago. Cunctaris pretium taxare poetae.
          Haec summa est: vel da, Troile, vel taceo.
  

TROÏLUSHOZ[61]


      Verset akarsz nagyságodról, Troïlus, de csak ingyen;
          hírem örök lesz így – mondod, elég legyen ez.
      Ó, hisz Ulysses, Achilles, Herkules ezt nekem éppúgy
          meghozzák, ha neved még le sem írja kezem,
 5   vagy Jason bárkája s a testvérharc, hol a vér folyt,
          s Róma korában lett bármi nagyobb esemény.
      Mit? Hogy téged is ekként tisztelnek valahára
          s kötve neved mellé így marad élve nevem?
      És ha személyem lábjegyzetben sem szerepel már,
10       érted egész lapon át lelkesedik az utód?
      Ujjam sem mozdítom! Nem méltánylod a költőt?
          Végső szóm, Troïlus: pénzt, vagy a szám se nyitom!
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

62


      Hispani ne, quaeso, legas epigrammata vatis,
          cum mea legisti, sed tua, Crispe, legas.
  

CRISPUSRA[62]


      Jaj, a spanyol költő epigrammáit ne is olvasd,
          csak magadét olvasd már az enyéim után.
                                                                  (Kurcz Ágnes fordítása)
  

63


      „Antiquarius es” dicis mihi Carole. Certe;
          sed peius multo est esse neotericum.
  

KÁROLYRA[63]


      „Antikokat majmolsz”, mondod, Károly, nekem. Így van.
          Majmoljak divatot? hidd, az a rossz igazán.
                                                                  (Kurcz Ágnes fordítása)
  

64


      Quid manifesta adeo canitis mendacia, vates?
          Non placet id Phoebo: verum amat ille deus.
      At vos hoc omnes uno velut ore sonatis
          populeum in ripis Eridani esse nemus,
 5   unde fluant rutilo simulata electra metallo,
          migret et in gemmam, quae modo gutta fuit.
      En Padus, Heliadum famosa en silva sororum,
          dicite, si pudor est, succina vestra ubi sunt.
  

A NYÁRFÁK NEM TEREMNEK BOROSTYÁNKÖVET[64]


      Költők, annyira átlátszón mire jó hazudozni?
          Phoebus gyűlöli ezt, és a valót szereti.
      Ám ti, ahányan vagytok, kórusban kiabáltok:
          „Zöldel a Pó partján egy üde nyárfaliget,
 5   olvadt érc-szerü mézgát izzadnak ki a fák ott,
          s gyöngyszemmé merevül sorra a sok kicsi csepp.”
      Íme, a Pó! Meg a Nap-nővérek berke, a híres!
          Hát a borostyánkő? Láttok-e, latrok, ilyet?
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

65


      Scripsisti egregium, Severe, librum,
      quo contemnere gloriam docemur.
      Quae si vile quid est putanda cunctis,
      ut credi cupis, et probare tentas,
 5   quare tu minio tuum rubenti
      summo margine nomen annotasti?
  

SEVERUSRA[65]


      Pompás könyv a te könyved, ó, Severus;
      Arra int: a dicsőség megvetendő.
      Rendben van, de ha már oly megvetendő,
      Mint azt hirdeted és fülünkbe rágod,
 5   Mért rajzoltatod akkor a neved fel
      A lapfejre pirosló míniummal?
                                                                  (Nadányi Zoltán fordítása)
  

66


      Hoc unum semper quaeris, superetne Maronem
          Tullius, an maior sit Cicerone Maro?
      Nescio, verum illud belle scio, quod tibi nunquam
          est visus, Procopi, nec Maro, nec Cicero.
  

EGY FÖLÖSLEGESEN KÉRDEZGETŐRE[66]


      Szüntelenül nyúzol: Cicero jobb Vergiliusnál,
          vagy tán Vergilius múlja fölül Cicerót?
      Mit tudom én! De tudom jól: gőzöd sincs, Prokop, arról,
          hogy ki-mi volt Cicero és ki-mi Vergilius.
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

67


          Commendas et amas, Guarine, nostrum,
          quem de te tibi misimus libellum.
          sed laudes et ames librum licebit,
          malles versiculis parem monetam.
  

GUARINÓHOZ[67]


          Bár ajánlod a költeményt, Guarinus,
          Mit küldöttem, amely téged magasztal;
          Bár dícsérd, te viszont, de jobb szeretnék
          Mindig annyi aranyt, ahány a verse.
                                                    (Hegedűs István fordítása)
  

68


      Te precor, o nostri decus et nova gloria saecli,
          qui calles linguas, docte Guarine, duas,
      quo iam tot fuimus sub praeceptore per annos,
          hospes ut in cena nunc meus esse velis.
 5   Quam dedit Euandro laudem Tirynthius hospes,
          hanc dabis ipse mihi, si meus hospes eris.
  

A VERONAI GUARINÓHOZ[68]


      Kérlek téged, e kornak fényessége, virága,
          bölcs Guarinóm, aki két nyelv csodamestere vagy,
      s annyi sokan hallgattuk már több éve a leckéd:
          légy vendégem, jöjj, ülj vacsorára közénk.
 5   Mint ahogy Evanderre Heracles látogatása,
          rám is tisztesség lesz, Guarinóm, a tied.
                                                        (Csorba Győző fordítása)
  

69


      Seria sunt, quae dura vocas, gratissima nobis,
          nec poterunt nostris illa nocere iocis,
      immo tua haud parvum mensae praesentia nostrae
          splendorem poterit, clare Guarine, dare.
 5   Frenaque ne nostro nimium sint libera ludo,
          neve suum excedant gaudia nostra modum,
      illa augusta tui faciet reverentia vultus
          et gravitas magno dignaque forma deo.
      Nec tamen inter nos et te iuvenilia quaedam,
10       quanquam sis canus, dicere turpe puta.
      Quippe nec in seris – ex te hoc audivimus – annis
          horruit urbanos Tullius ipse sales.
      Socrate quis gravior fuit aut quis sanctior unquam?
          Lusit cum pueris saepius ipse suis.
15   Isse datur quondam – non est ea fabula falsa –
          Stoicus ad Florae sacra iocosa Cato.
      Tantorum exemplis igitur moveare virorum,
          et quae saepe probas, ne fuge facta sequi.
      Ne fuge te quamvis cum dispare iungere turba,
20       nec mihi rescribas, sed magis ipse veni.
  

VITÁZIK GUARINO MENTEGETŐZÉSÉVEL[69]


      Épp nem sért a komoly szó, sőt kedveljük igencsak,
          s tréfás hangulatunk nem teszi tönkre ilyen.
      Aztán meg ragyogó fényt vetne szerény lakománkra,
          hogyha velünk tudnál lenni, dicső Guarinóm.
 5   És hogy szórakozásunkban féket ne veszítsünk,
          s mértéket tartson bármilyen indulatunk:
      bőven elég hozzá arcod fensége, nyugalma,
          s Istenhez méltó küllemed és szigorod.
      Ám, noha ősz vagy már, illetlennek ne tekintsd, ha
10       elhangzik néhány csintalan ez meg amaz.
      Hisz – tőled hallottuk – a nagy Cicerót öregen se
          hökkentette meg egy-egy malacabb finom élc.
      Szókratésznél szentebb és komolyabb sose élt még,
          s ő is játszogatott sok kicsi gyermeke közt.
15   Azt mondják (és nem mese nyilván), a sztoikus bölcs, 
          Cato is részt vett flórai ünnepeken.
      Ekkora példák joggal biztatnak követésre,
          s mit másnál helyeselsz, tenni ne félj te sem azt.
      Tenni ne félj, keveredj inkább hozzánk, noha más vagy,
20       és ne irást küldjél, jöjj te, helyette, magad.
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

70


      Cur, Guarine, tuos, indulgentissime patrum,
          non cohibes natos turpibus a vitiis?
      An nescis, pridem quid fecerit unus eorum?
          Fecit, ut ancillae sis socer ipse tuae,
 5   ut vernae sis fecit avus. Iam fabula tota
          urbe volas, et adhuc te tua probra latent.
      Cur, inquam, Guarine, tuos, mollissime patrum,
          non cohibes natos turpibus a vitiis?
      Talia in ancillas nam si illis saepe licebunt,
10       in natas aliis crede licere tuas!
  

A VERONAI GUARINÓHOZ[70]


      Mért, Guarinóm, mért nem véded meg a durva bünöktől,
          Elnéző atya, te, gyermekeid seregét?
      Nem tudod azt, a minap mily csínyt követett el az egyik?
          Szolgálódnak vagy most az apósa, bizony:
 5   Lettél szolgaleány öregapja; keringnek a hírek
          Rólad a városban; csak teneked titok ez.
      Mért, – Guarinóm, – mért nem véded meg a durva bünöktől,
          Gyengekezű atya, te, gyermekeid seregét?
      Mert ha nekik szabad ez: vétkezni a női cseléddel,
10       Mások is így tesznek lányaidon, fogadom.
                                                                  (Végh György fordítása)
  

71


      Multum Roma suo debet reparata Camillo,
          sed plus Guarino lingua Latina suo.
      Illa truci non prorsus erat calcata ruina,
          haec cum servata est, barbara prorsus erat.
  

GUARINO DICSÉRETE[71]


      Róma Camillusnak – megujulván – sokkal adósa,
          Guarinójának többel a nyelv, a latin.
      Rómát csak félig rombolta le, dúlta a barbár,
          bezzeg barbár volt eddig egészen a nyelv.
                                                                  (Zala Mária fordítása)
  

72


      Priscae lingua Latina dignitati
      Guarino faciente restituta est.
      Hunc laudent veteres, novi, futuri,
      huic nam quilibet obligatur uni,
 5   unus sit licet, obligamur omnes.
  

UGYANARRÓL[72]


      Újból életerős a szép latin nyelv,
      Guarino felidézte régi fényét.
      Őt tisztelje a múlt, jelen, jövendő,
      bárhol bárki csak őt dicsérje érte,
 5   ő az, kit valamennyien dicsérünk.
                                         (Zala Mária fordítása)
  

73


      Rursus, io, quae tot iacuit sopita per annos,
          Guarini studio lingua Latina viget.
      Dulcia Maenaliae cedant inventa parentis:
          progenerare leve est, vivificare grave est.
  

UGYANARRÓL[73]


      Mély álomban szunnyadt éveken át a latin nyelv,
          s újra virágzik most: érdemed ez, Guarino.
      Félre tehát, Carmenta, az édes-drága betűkkel,
          Nemzőn túltesz, aki új életre lehel. 
                                                           (Bánosi György fordítása)
  

74

                                                                   
      Non te mellifluae Nestor Homericus
      linguae dulciloquo nectare vicerit.
  

GUARINUSHOZ[74]


      Mézzel csörgedező nyelvü homéroszi
      Nestor csermelye sem győzi le szép szavad.
                                                   (Kurcz Ágnes fordítása)
  

75


      Si mihi gemmato propinet Iupiter auro
          dulcia Dardania pocula mixta manu,
      non ego divinos malim potare liquores,
          quam quod Guarini nectar ab ore fluit.
  

GUARINUS DICSÉRETE[75]


      Innom hogyha aranyserlegben Juppiter adna
          Édes italt, amelyet hű Ganymedese tölt:
      Úgy nem ízlene nékem ez isteni nedv se bizonnyal,
          Mint ha Guarinusnak ajkin a nektar ömöl.
                                                                  (Hegedűs István fordítása)
  

76


      Interpres Graios vertis, Leonarde, libellos,
      Blanda Panormigenam delectant carmina vatem,
      Poggius Arpinae sectatur fulmina linguae,
      at Verona, tuus transfert, canit, orat alumnus.
  

TETRASTICHON A VERONAI GUARINÓRA[76]


      Régi görög könyvek tolmácsa vagy, én Leonardóm,
      Arpi-vidék zamatos nyelvét elemezgeti Poggio,
      játszi daloknak örül költőnk, ki Szicília sarja,
      ám fordít, költ, szónokol is, Verona, szülötted.
                                                                  (Zala Mária fordítása)
  

77


      Floret lingua Latina, confitemur;
      duplo floreat amplius licebit,
      Guarino tamen illa redditori
      grates dicere non valebit aequas.
  

GUARINO DICSÉRETE[77]


      Hirdetjük: kivirult az ős latin nyelv!
      Több mint kétszeresen legyen virágzó!
      Guarinónak – az újítónak – illő
      hálát adni kevés a szó, s erőtlen.
                                               (Zala Mária fordítása)
  

78


      Phoebum Graecia, gens Latina Faunum,
      Hammonem Libye, Pharos Serapim,
      consultum in dubiis, Guarine, adibant.
      Te toto simul orbe confluentes
 5   accedunt populi, tua ut beata
      tingant arida corda disciplina.
  

GUARINÓHOZ[78]


      Phoebust Graecia, Faunust Róma népe,
      Ammont Libya, Egyiptom Serapist
      Kérdezé, ha talán kétsége támadt:
      Ám hozzád az egész földről jön össze
 5   Minden nép felüdülni, jó Guarinus,
      Hogyha már elepedt a szíve, lelke.
                                                  (Hegedűs István fordítása)
  

79


      Mille quadringentis Hyperion aureus annis
          adiicit haec decimae tempora Olympiadis,
      natus ut aeterni, qui condidit omnia, patris
          prodiit intacta virgine factus homo.
 5   Nunc propius quaerenda salus, et ac aethera clarum
          vilibus e terris maxima porta patet.
      Iam Zephyri et Boreae gentes, Occasus et Arctos,
          omne, quod hinc Tanais claudit et inde Tagus,
      Romam festinant, et confluit orbis in Urbem,
10       nec capiunt ipsae millia tanta viae.
      Nescio, credulitas haec si sua proderit ipsis,
          hoc scio: pontifici proderit illa satis.
  

KIKACAGJA A RÓMAI BÚCSÚSOKAT[79]


      Egyezer és négyszáz esztendő telt el azóta
          És tiz olimpiaszi év az arany nap alatt,
      Hogy szűztől született szeplőtlen s emberi formát
          Vett fel az égi örök Gondviselő fia itt.
 5   Most közelebb van az idv, és fényes nagy kapu nyílik
          Földi silány rögön át fényteli éterekig.
      S lám, kelet és észak, nyugat és dél messze vidékén
          A Tajo meg a Don partjai közt lakozók
      Róma felé tódulnak, a föld elözönli a várost,
10       És az ezernyi utas már az utakra se fér…
      Nem tudom én azt, vajjon e vakhitből van-e hasznuk?
          Ám hogy a pápának haszna van, én tudom azt.
                                                                  (Végh György fordítása)
  

80


      Nec mercatori, nec nunc ego bella gerenti,
          nec nautae invideo, nec, Macer, agricolae,
      nec medico, nec causidico, nec, crede, poetae,
          cauponi multum sed, Macer, invideo.
  

UGYANARRÓL[80]


      Most nem irigylem a kalmárt, háboruzó katonát sem,
          És nem a pórt, Macer, és barna hajóskapitányt,
      Ügyvédet, felcsert, és hidd el, a versfaragót sem,
          Ámde a csaplárt most bíz’ irigyelni tudom!
                                                                  (Török László fordítása)
  

81


      Cur et tu, rogo, cur, poeta cum sis,
      Parnasi tamen arce derelicta
      cum capsa, Galeotte, cum bacillo
      Romanam peregrinus is in urbem?
 5   Hoc plebs credula gentium exterarum,
      hoc larvas solitum timere vulgus,
      hoc turbae faciant hypocritarum.
      Tu senti mihi, quod putavit olim
      vafri callidus Euathli magister,
10   aut divum Theodorus abnegator,
      vel sectae pater ille delicatae,
      summum qui statuit malum dolorem.
      Sin devotio iam beata cordi est,
      si torto iuvat ambulare collo
15   cuncta et credere, quae dies per omnes
      rauca praedicat altus e cathedra
      Albertus pater et loquax Rubertus
      gaudens lachrimulis anicularum,
      dilectis, age, dic valere Musis
20   sacras rumpe fides et alma Phoebi
      claudo carmina da fabro deorum:
      nemo relligiosus et poeta est.
  

KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT[81]


      Mondd, miért, ha poéta vagy, miért hogy
      Parnasszus magasát elhagyva, immár
      Bottal – ó, Galeotto – és iszákkal
      Mégy Rómába te is zarándokútra?
 5   Külföld zagyva, hiszékeny csőcseléke
      És kísértetek-űzte balga népség
      És álszent sokaság csinálja mindezt!
      Valld te azt, mit az oly furfangos ifjú
      Euathlos nagyeszű tanára tartott,
10   S istenek tagadója, Theodorosz,
      És az élvezeteknek atyja is, ki
      Legfőbb rossznak a szenvedést találta.
      Ám ha elragadott az ájtatosság
      S ferde nyakkal akarsz zarándokolni,
15   És ha mind hiszed azt, amit naponta
      Szószékről prédikál recsegve páter
      Alberto s az a szókelep Roberto,
      Csöpp, vénasszonyi könnyeket vadászva,
      Múzsáktól, nosza, végy örökre búcsút,
20   Törd szét lantod, Apolló énekét meg
      Vesd a sánta kovács-istennek akkor,
      Mert hívő soha nem lehet poéta.
                                                                  (Végh György fordítása)
  

82


      Barbara me mater quod protulit, obicis Ugo.
          De Phrygia nati sunt genitrice dei.
  

HUGÓRA[82]


      Barbara volt az anyám. – Barbár anya szült – csufolódol.
          Istenek anyja ki volt? Nemde a Frügiai?
                                                                  (Kardos Tibor fordítása)
  

83


      Ne nimium tumeas, Philitice: novimus omnes,
          qua tibi sit geminus nobilitate parens.
      Altera nam cubito nares emungit, at alter
          non spuit in terram, sit nisi festa dies.
  

PHILITICUSRA[83]


      Pöffeszkedsz, Philiticusom, fenn hordva az orrod,
          Ámde mi tudjuk jól, mily nemesek szüleid.
      Mert hisz anyád mindig könyökével törli meg orrát,
          És csakis ünnepnap köphet a földre apád.
                                                                  (Török László fordítása)
  

84


      Mordes, et patria pastum me dicis ab ursa,
          tam durus videor, tam tibi, Grylle, ferus.
      Pannonis ursa dedit lac nobis, Grylle, fatemur,
          at non ursa tibi, sed lupa, Grylle, dedit.
  

GRYLLUSHOZ[84]


      Megrágalmaztál, hogy medvetejen nevekedtem
          Otthon, Gryllus, mert annyira vad vagyok én.
      Hát jó, nősténymedve a dajkám: néked azonban,
          Gryllus, nem medve volt az anyád, de szuka.
                                                                  (Végh György fordítása)
  

85


      Ibim cerva, canis Cyrum, lupa nutriit illos,
          quos gravida armifero Silvia Marte dedit.
      Par dis cura tui fuit, † Orinthe, nam tibi parvo
          admovit mammas sus lutulenta suas.
  

ORNITUSHOZ[85]


      Cyrus eb-emlőt szítt, Habist meg szarvas etette,
          Silvia Marstól-lett kölykeit ordas-anya.
      Mint ahogy ők, te is, Ornitus, istenként nevelődtél:
          sár-latyakos disznó dugta a szádba csecsét.
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

86


      Cum vicina magis sectere cubilia Crispo,
          uxorem quare non potes, Arbe, tuam?
      An tibi securo languet permissa voluptas,
          nec nisi in illicito mentula amore viget?
  

EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE[86]


      Mért koslatsz még Crispusnál is jobban a szomszéd-
          asszony után, Arbus? Mért nem a nőd öle kell?
      Ellankaszt-e talán a szabadság és a jogos kéj?
          S nem hergel föl egyéb, mint a tilos szerelem?
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

87


      Nunc facit id, quod vir, nunc id, quod femina debet,
          parte tamen patitur posteriore Leo.
      Hunc ego Tiresiam vel Caenea dicere possum,
          ni melius dici posset Leaena Leo.
  

A FAJTALAN LEÓRA[87]


      Egyszer nőt játszik, máskor meg férfiszereplő,
          hátulsó fele ám tűri, el is viseli.
      Tiresiásnak vagy Caenisnek mondhatom én ezt,
          nincs jobb név őrá, mint a „hiéna”, hiszem.
                                                                  (Kurcz Ágnes fordítása)
  

88


      Nemo est Hetrusco iuvenum lascivior Urso,
          possedit mollem tanta libido virum,
      lascivam aestiva nactus qui nocte puellam
          nil putat esse vices continuare novem.
 5   Idem septenos discidit [ut] inguine culos,
          quae fecit maribus, sustinet ipse libens.
      Ergo, vera licet si nobis dicere, non est,
          non est hic Ursus, Ruffe. Quid ergo: lepus.
  

A FAJTALAN URSUSRÓL[88]


      Etruszk Ursusnál nincs pajzánabb a fiúk közt,
          akkora nagy kéjvágy égeti őt, a buját.
      Nyáréjen ha talál egy pajzántestü leányra,
          meg se kottyan akár sorra kilenc ölelés.
 5   Aztán meg, noha hét fart is szétdúl meredője,
          mit tesz férfiakon, állja is azt örömest.
      Így hát, hogyha szabad nékünk megvallani, Ursus
          nem jó név – ő nem „medve”; mi hát? ugye, „nyúl”?
                                                                  (Kurcz Ágnes fordítása)
  

89


          Dum quasses aliena fulcra moechus,
          uxori propriae, Severe, parcis.
          Sic, cui cellula rumpitur Falerno,
          vicina bibit Hodus e taberna.
  

EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE[89]


      Míg más ágya ropog, ledér, alattad,
      nőd ágyát, Severus, nagyon kiméled.
      Mint Hodus, ki aszút ihatna otthon,
      s a szomszéd lebujokba jár vedelni.
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

90


      Carole, memet amas, verum mea carmina damnas;
          hoc saltem velles, tectius ut loquerer.
      Parebo monitis, et flammea versibus addam;
          insit visceribus menta pusilla tuis.
  

KÁROLYHOZ[90]


      Károly színre dicsérsz, pedig ócsárlod csak a versem,
          Óhajod ez: legalább leplezzem szavaim.
      Meghajolok. Fátyol fedi versem majd a jövőben:
          Fúrja  kicsiny menta akkor szét a farod!
                                                                  (Bánosi György fordítása)
  

91


      Tu, qui Fabricius foris es, sed Apicius intus,
          parcius in nugas, quaeso, vehare meas.
      Qualia verba tibi, tales, Petre, sunt mihi mores,
          quomodo tu vivis, sic ego, Petre, loquor.
  

PÉTERRE[91]


      Fabricius kifelé, de belül csak Apicius: ez vagy,
          Péter, ezért kérlek, hagyjad a verseimet.
      Nálad a szó szigorú, szigorú bennem meg az erkölcs,
          Pajzán életet élsz, nálam a vers szabados.
                                                                   (Csonka Ferenc fordítása)
  

92


      Cyrus erat Persis naso gratissimus unco;
          invisus tota est Gryllus in Ausonia.
  

CYRUS ÉS GRYLLUS ORRÁRÓL[92]


      Cyrust szívelték perzsái, ha görbe is orra;
          Gryllus, utál téged s orrodat Ausonia.
                                                                   (Weöres Sándor fordítása)
  

93


      Socratis effigiem damnavit Zopyrus olim;
          quid, si vidisset, pessime Grylle, tuam?
  

GRYLLUSRA[93]


      Szókratész arcát fitymálta le Zópyrosz egykor,
          mert nem látta sosem, Gryllus, a ronda pofád.
                                                                   (Kardos Tibor fordítása) 
  

94


      De te nos, tamen innocente, dicis
      incassum mala multa suspicari.
      Recte id forte putas, Perine, verum
      culpa non vacat ille, qui meretur,
 5   insons sit licet, esse sons putari.
  

PERINUSHOZ[94]


      Mondod, hogy noha semmi vétked, ám mi
      sok rosszat gyanitunk, s hiába, rólad.
      Mégis, bár igazad lehet, Perinus,
      bűn sem kell, ha megérdemelted egyszer
 5   ártó híred, akárhogyis nem ártasz.
                                                      (Kurcz Ágnes fordítása)
  

95


      Morio Demetri, nempe intellecta patescit
          ars tua: defenso fallere parce dolo.
      Nam sapis, immo equidem plus quam sapis: omnia lustras
          tu loca, nec te usquam lauta culina latet.
 5   Mentiris, nummos poscis, dicteria dicis.
          Qui facit haec, non est morio, sed nebulo.
  

DEMETRIUSRA[95]


      Bamba Demetrius, ím, napfényre került a felismert
          furfangod, hagyd hát abba a pőre csalást.
      Hisz van eszed, sőt, van sok eszed; mindent bebarangolsz
          és kifigyelsz – nincs jó konyha, ahol nem eszel,
 5   pénzt követelsz, lódítsz, csípős tréfákat eresztesz –
          léhűtő tesz ilyet és nem a bamba hülye.
                                                                   (Kurcz Ágnes fordítása)
  

96


      Tu, qui tanta sapis, dic, unde ciconia rostrum
          sic quatiat, quamvis algeat illa nihil?
  

EGY OKOSKODÓRA[96]


      Mondd, te, ki oly nagy eszű vagy: a gólya miért veri csőrét
          ily szaporán össze, bárha nem is didereg?
                                                                   (Török László fordítása)
  

97


      Est, mollis Ladvance, tibi tam mascula coniunx,
          uxoris possis uxor ut esse tuae.
  

LADVANCUSRA[97]


      Férfias asszony a nőd, Ladvancusom, és te puhány vagy;
          Meglásd, még a saját nőd felesége leszel.
                                                                   (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

98


      Tot tibi sunt oculi, quot habebant Gorgones omnes:
          egerunt tecum quam bene, Ruffe, dei!
      Solus habes, quot tres; effosso sed tamen uno,
          sit, precor, incolumis cetera turba tibi.
  

RUFUSHOZ[98]


      Mint ama Gorgóknak, Rufus, neked annyi szemed van,
          mennyire jól bántak véled az isteneink!
      Egymagad annyit látsz, mint három. Ám ha kivájják 
          egy szemed, akkor még éppen elég, mi maradt.
                                                                   (Kurcz Ágnes fordítása)
  

99


      Tempora, Marce, soles praeponere nostra vetustis;
          adiicis, hoc etiam, qua ratione putes.
      Nunc, inquis, media nemo iam nocte salutat
          astutum portans irrequietus ave,
 5   nunc fellat nemo, nemo nunc inguina lingit.
          Nemo facit Florae sacra Bonaeve Deae,
      pedicant pauci, recitant mala carmina pauci,
          omnia cum scaenis amphitheatra silent,
      crimina seu portenta magis quibus ista vigebant.
10       Saecula quis merito praeferat illa novis?
      Vis tibi versiculo me respondere sed uno,
          quod verum non est, dicere, Marce, soles.
  

MÁRKUSHOZ[99]


      Mondogatod, Márkus, hogy előbbrevaló ez a század
          régi koroknál, és ontod az érveidet.
      Mostanság – így szólsz – nem jár baljós üzenettel
          senki az éj közepén, álnokul ejtve AVE-t,
 5   senki se csal meg mást, feneket nem nyal buja kedvvel,
          ősi Cerest, Florát senki se tiszteli már,
      oly kevesen vannak ma a fajtalanok meg az ocsmány
          verset hajtogatók, amphitheatrumok is
      hallgatnak, hogy színpad bűnt, babonát ne tenyésszen;
10       messze jövendőnek példa lehetne korunk.
      Vajh erről mit gondolok én? Egy sor csak a válasz:
          Márkus, mindebből egy fia szó sem igaz.
                                                                   (Zala Mária fordítása)
  

100


      Grandem te et luscum, vere Cyclopa vocamus;
          verius id fiet, cum, Lupe, caecus eris.
  

FARKASRA[100]


      Félszemü vagy, óriás, joggal Küklopsz neve illet,
          több joggal lesz az, félszemed is ha kihuny.
                                                                   (Kurcz Ágnes fordítása)
  

101


      Mentiris, Theodore miser: sunt numina coelo,
          nec vacat omnino regia celsa poli.
      Nil sentis, Epicure: dei mortalia curant,
          nec frustra in terras fulmina torta cadunt.
 5   Numina, clamemus, sunt et mortalia curant,
          pendentem postquam cernimus Ambrosium.
  

AMBRUSRÓL[101]


      Ó, Tódor, te hazudsz, nyavalyás; van isten a mennyben:
          Mert hisz az égi lakok mégsem egész üresek.
      S nincs igazad, Epikúr, gondozza a földi halandót:
          Mennyköve éppen ezért csap le közénk tüzesen.
 5   Van Isten! – zengjük – gondozza a földi halandót:
          Ambrust látjátok? Lóg, felakasztva, a fán.
                                                                   (Végh György fordítása)
  

102


      Donec, Anelle, tibi solus portabat asellus
          flava volubilibus farra terenda molis,
      nunquam iusta domum misero mensura redibat
          aut erat externo semine mixta Ceres.
 5   Hoc et praetori longo narrare libello,
          vicino et memini te mihi saepe queri.
      Sed nunc egregiam vafer invenisse videris,
          qua caveas posthac talia damna, viam:
      nam custos coniunx molitoris furta dolosi
10       servat et ad saccum pulverulenta sedet.
      O quam salsus homo es: cui credere granula centum
          non potes, uxorem credere, Anelle, potes!
  

ANELLUSRA[102]


      Míg egyedül szamarad vitt hátán zsákot, Anellus,
          Olykor a molnárhoz őrleni sárga buzát:
      Nem tért vissza sohsem helyesen mért lisztadagokkal,
          Vagy zsákodba vegyest néha a korpa került.
 5   Hosszan a bírónak leveledben felpanaszoltad
          Ezt, s szomszéd lévén újra meg újra nekem.
      Hogy többé neked így már kárt ne tehessen a molnár,
          Most tervet szőttél, íme a terv, a ravasz:
      Mától kezdve az őr feleséged lesz, tele porral
10       Nézi a tolvajlót, ülve a zsákjaidon.
      Hej, sok eszed van, mert akitől úgy félted, Anellus,
          Zsákjaid, attól nem félted az asszonyodat.
                                                                   (Csonka Ferenc fordítása)
  

103


      Quis Sylla hoc sanxit? Dudum reus in cruce pendet,
          praetor nunc demum triste tribunal adit!
      Nunc demum miseri causam cognoscit inanem!
          Quid prodest, si iam pareat innocuus?
 5   O theta infandum, iura o praepostera dirae
          legis et Arctoi moribus apta poli!
  

A KRUDÉLIS PRÉTOR ELLEN[103]


      Ilyet Sulla se tűrt: már függ a kereszten a vádlott,
          S végre megérkezik, és bölcsen itél a biró,
      És kinyilatkoztatja: a vád csak puszta koholmány;
          Ártatlanságát láthatod, ámde mit ér?
 5   Szörnyű Théta betű! Törvény visszás folyománya!
          Csak hozzád méltó, távoli Északi-sark!
                                                                   (Weöres Sándor fordítása)
  

104


      Naufragus Eridani dum Phrandus mergitur undis,
          „Siccine me miserum, fata, necatis?” ait.
      „Si fueram liquida periturus morte, perissem
          per latices potius, dulcis Iacche, tuos!”
  

A HAJÓTÖRÖTT FRANDUSHOZ[104]


      Frandus a Póba merült s vergődve az égre kiáltott:
          Ó ez a csúnya halál ér utol engemet is!
      Hogyha a végzet pont folyadékba akar beleölni:
          Bacchusom, annyi a bor, mért igyam én a vizet?
                                                                   (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

105


      Vincentinus eques tumidi rudis ante profundi,
          miratus Venetae dum redit urbis opes,
      post vomitus crebros et versum paene cerebrum,
          post fractum rigido robore molle latus,
5   contigit ut litus, „Non me vehet amplius,” inquit,
          „ad culum quisquis frena caballus habet”.
  

A HAJÓKÁZÓ VINCÉRŐL[105]


      Megbámulva Velencét s mit sem sejtve viharról,
          Vince lovag büszkén, nézd, a hajóra felült,
      És miután agya forgott, gyomra gyakorta kiloccsant,
          S nagy puha hájait is kékre zötyölte a fa,
 5   Így szólt nyögve a parton: többet sem cipel ily dög,
          Melynek a kantárját épp a farára kötik
                                                                   (Takáts Gyula fordítása)
  

106


      Centum convivas, tam pauper Anelle, vocasti;
          cum te non pascas, pascis, Anelle, canes.
  

A HALOTT ANELLUSHOZ[106]


      Száz asztaltársat hívtál, ínséges Anellus,
          nem laksz jól, s lakatod jól a kutyák seregét.
                                                                   (Kurcz Ágnes fordítása)
  

107


      Nil satis, Aule, tibi est; cupis omnia et omnia captas.
          Quid dignum factis imprecer, Aule, tuis?
      Aut tibi, quanta Midae fuerat, sit copia rerum,
          aut Erysichthonia discruciere fame.
  

AULUSRA[107]


      Minden után kapkodsz, vágyadnak nincs zabolája.
          Mit kívánjak ugyan megfelelőt neked én?
      Hajdani Mídász híres kincsei dús özönét tán
          vagy Erysichton örök böjtre itélt beleit?
                                                                    (Újvári Károly fordítása)
  

108


      Ante diem prandes; medio vix pronus Olympo
          deflexit Titan, coena parata tibi est.
      Quis ferat haec? Illud tamen indulgebimus omnes,
          exul ab octava si, Lodovice, bibas.
  

EGY HÓBORTOS HENYÉRŐL[108]


      Reggelid éjszaka költöd el, és ha a kék hegyek ormán
          fölfele kúszik a Nap, máris ebédre terítsz.
      Ennyi szeszély, Lajosom, jól rejtheti már a szabályt is:
          bár még messze az est, inni mohón nekilátsz.
                                                                    (Újvári Károly fordítása)
  

109


      Quantum Phryx Mida, Lydiusve Croesus,
      vel Xerxes habuit, paterve Xerxis,
      tantum si tibi, Rulle, opum suarum
      pleno Copia fundat alma cornu,
 5   dici non poteris tamen beatus,
      affectum nisi comprimas habendi.
      Non, cum plurima, Rulle, possidentur,
      sed cum nil cupitur, beatitudo est.
  

RULLUSHOZ[109]


      Líd Krőzus vagy a fríg Midas király vagy
      Xerxes vagy maga Xerxes atyja kincsét
      adná néked a drága égi Bőség,
      Rullus, telt szaruját eléd borítva:
 5   boldognak nemigen lehetne hívni,
      hogyha benned a kapzsiság tovább él.
      Mert, Rullus, nem a pénz a boldogító,
      inkább az, ha kevéssel is beérjük.
                                              (Csorba Győző fordítása)
  

110


      Sat cuivis semel est habitum mutare priorem;
          felices, quibus id contigit in melius.
  

ÉLETÜNK VÁLTOZTATÁSÁRÓL[110]


      Untig elég egyszer megváltoztatni sorunkat;
          nagy boldogság az, hogyha cseréd sikerül.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

111


      Mutua da septem: superos et sidera testor,
          semper debebo, Bartholomaee, tibi.
  

BERTALANHOZ[111]


      Adj kölcsön hét pénzt: tanum ég és csillagok ott fenn:
          Bertalanom, néked mindig adós maradok.
                                                                    (Weöres Sándor fordítása)
  

112


      Non idcirco fidem laesi, quod credita nondum
          persolvi; laedam, si data reddidero.
      Nam bene si memor es: semper debere, nec unquam
          reddere iuravi, Bartholomaee, tibi.
  

BERTALANHOZ[112]


      Nem szegtem szavamat, ha a kölcsönt meg se fizettem,
          hogyha megadnám most, lenne csak esküszegés. 
      Emlékezz hát jól: „Le vagyok kötelezve, mig élek!”
          szólt fogadalmam, s nincs benne a „visszaadom”!
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

113


      Praestiteram decimis nummos tibi mille Calendis.
          Exigo: tu iuras prorsus habere nihil.
      Quid nostra? iam redde datum: qui mutua sumsit,
          is debet, non qui solvere, Galle, potest.
  

GALLUSHOZ[113]


      Tízedik elseje már, hogy ezer pénzzel vagy adósom,
          Gallus, s esküdözöl: most üresek zsebeid.
      Bánom is én! Csak a pénzem lássam! Megszoruló kér
          Kölcsön mindenkor, nem pedig a tehetős.
                                                                    (Vajda Endre fordítása)
  

114


      Pauper eram: tunc me nec noscere, Lappe, volebas;
          sum locuples: offers mutua, Lappe, decem.
      Sume triplum dono, sed condicione sub illa,
          ut miser adverso numine semper agas.
  

LAPPUSRA[114]


      Ínségben nem volt kedved meglátni se, Lappus:
          gazdag lettem, s most kölcsönöket felajánlsz.
      Vedd háromszorosát adományul, csak kikötésem:
          hogy mindig nyomorogj, ennyire sújtson az ég.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

115


      Aureolos abs te peterem cum forte novenos,
          utebar multis, Carole, blanditiis.
      Nec dominum, nec te regem appellare verebar,
          tunc frugi et pulcher, doctus et acer eras.
 5   Miraris quod te contra nunc, Carole, culpo;
          non ego, sed tempus dixerat illa tibi.
  

KÁROLYRA[115]


      Addig, amíg szükségem volt a kilenc aranyadra
          Hízelgő szó folyt, Károly, az ajkaimon;
      Váltig uraztalak én téged tisztelve királynak,
          Voltál bölcs és szép, szellemes, éles eszű.
 5   Meg ne lepődj, amiért ellenződ lett a beszédem:
          Mert nem is én, az idő mondta meg ezt teneked.
                                                                    (Palojtay Béla fordítása)
  

116


      Mutua nescio cui dederam duo nuper amico,
          accepisse tamen perfidus ille negat.
      Iactura o felix, o nobis utile damnum!
          Si duo solvisset, mille daturus eram.
  

ARRÓL, AKI LETAGADJA A KÖLCSÖNT[116]


      Nemrég két aranyat vett kölcsön némi barátom,
          s most letagadja a gaz, hogy neki adtam a pénzt.
      Áldott kárvallás! Ha megadtad volna a kettőt,
          adtam volna talán ezret is újra, ha kérsz.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

117


      Plus me te perdis, data quod duo reddere non vis:
          si duo reddisses, mille daturus eram.
  

ARRA, AKI NEM ADJA MEG A KÖLCSÖNT


      Engem is elvesztesz, ha a két aranyat nem adod meg,
          hogyha megadsz kettőt, ezret adok szivesen.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

118


      Cum debes mihi, Sylla, fingis iram,
      ne te scilicet aes meum reposcam,
      sed dicam tibi: „Habe, modo gravari
      desistas, et, ut ante, sis amicus.”
 5   At nunquam hoc ego dixerim, sed illud:
      „Quantum me libet oderis, licebit,
      obtrectes, miniteris, insequaris,
      dum tantum mihi creditum refundas.”
  

SYLLÁRA[117]


      Színlelsz bősz haragot, ha tartozol, hogy
      pénzecském követelni én ne tudjam,
      s mondjam: „Tartsd meg, a mérgedet felejtsd csak,
      és mint rég, ugyanúgy legyél barátom!”
 5   Ám én ezt soha számra nem veszem, sőt:
      gyűlölj, rajta! ha jólesik, nyugodtan,
      ócsárolj, fenyegess, gyalázz, te, Sylla, –
      csak közben ne feledd a pénzt megadni.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

119


      Quae poterat dici studiosa, Bononia, quondam,
          nunc eadem dici seditiosa potest.
  

BOLOGNÁRÓL[118]


      Régebben Bolognát mondhatták még a „tudósnak”,
          ám most már inkább „harc-keverő” a neve.
                                                                    (Kurcz Ágnes fordítása)
  

120


      Non secus e Phrygiis surrexit Roma ruinis,
          quam de relliquiis ales Eoa suis,
      sed Phoenice tamen melius iacet Ilia tellus:
          maiorem cinis hic rettulit, ille parem.
  

RÓMA[119]


      Nem másként támadt fel Róma a trójai romból,
          Mint ama főnix kelt önmaga hamvaiból.
      Ámde a főnixnél jobban járt mégis a fríg föld:
          Trója nagyobb lett így, míg a madár ugyanaz.
                                                                    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

121


      Arquada Euganeos inter celeberrima pagos,
          quondam Antenorei quos tenuere Phryges,
      quamvis pulchra situ, quamvis sis ubere felix,
          nec tua morbiferum noverit aura canem,
 5   inde tamen longe maior tibi gloria surgit,
          vatis Petrarcae sancta quod ossa foves.
  

ARQUÁHOZ[120]


      Ó, hires Arqua, kies lakhely dombsorba-szegetten,
          Hol hajdan fríg nép és uruk, Antenor élt:
      Bár szépséged s dús aratásod kincse özönlő,
          És lágy szellőid hűtik a kánikulát:
 5   Mégis hírneved égen-földön azáltal öregbül,
          Hogy Petrarcának csontjait őrzi öled.
                                                                    (Weöres Sándor fordítása)
  

122


      Urse, rogas, Ocni fuerim quot in urbe diebus:
          septem perpetuis noctibus urbe fui.
      Quippe ubi continue nebulis latet obsitus aër,
          illic auror[a]e quis locus esse potest?
  

URSUSHOZ[121]


      Hány napon át vendégelt Ocnus városa engem? –
          érdeklődsz, Ursus. Hét örök éjjelen át.
      Mert hol az égboltot folyvást felhők takarója
          zárja el, ott új nap hajnalban sose kél.
                                                                    (Bánosi György fordítása)
 

123


      Prima mihi Odrysius praetendit moenia Byzas,
          proxima Amyclaeo debeo Pausaniae.
      Haec postquam Libyci trux verterat ira Severi,
          abstulit Augustis qui sua regna tribus,
 5   reddidit hinc lapsos mutato nomine muros,
          dum secat Ausonium, Flavius, imperium.
  

BIZÁNCRÓL[122]


      Tráciabéli Byzász volt nékem az ős alapítóm,
          Felszabadít később: spártai Pauszaniász.
      Majd Severusnak bősz katonái töröltek el engem,
          Három császártól vettek el életet ők.
 5   Dőlt falaim később fölemelte, de új nevet adva,
          Flavius, országát míg darabokra szeli.
                                                                     (Csonka Ferenc fordítása)
  

124


      Concidit antiquae Byzantion aemula Romae:
          heu peragunt quales lubrica fata vices!
      Sub Constantino nomen sublime paravit,
          Sub Constantino depopulata perit.
 5   Nomen idem geminum miserae sibi praestitit omen,
          funestum nunc est, quod fuit ante bonum.
  

KONSTANTINÁPOLY ELESTÉRŐL[123]


      Ókori Róma vetélytársnője, Bizánc, leomoltál.
          Jaj, hogy váltja a sors kétszinü arculatát!
      Constantinus alatt emeléd nevedet fel az égig,
          Constantinus alatt dőlt le a porba fejed.
 5   Egy név rejt kétféle jövőt néked, nyomorultnak:
          gyász jele most, ami jó sors jele volt azelőtt.
                                                                      (Kerényi Grácia fordítása)
  

125


      Esse putas si nos crystallina, falleris, hospes:
          Murani aequoreae vitrea vasa sumus.
  

CRYSTALLINA[124]


      Ellenségnek vélsz minket, Kristályka? Csalódol,
          tengeri Murano fényes edényi vagyunk.
                                                                     (Zala Mária fordítása)
  

126


      Vitrea crystallo Murani pocula certant.
          Non sunt bella minus, sed pretiosa minus.
  

ISMÉT RÓLA[125]


      Muranói üveg kristállyal is állja a versenyt,
          mondván: szép, mint ő, ára viszont kevesebb.
                                                                     (Zala Mária fordítása)
  

127


      Bilbilis et ferrum, pariter producit et aurum;
          perdere mortales ista metalla solent.
      Aurum nam bellis causas et pabula praebet,
          cudit de ferro noxia tela faber.
  

BILBILISRŐL[126]


      Bilbilis egyformán termel vasat és aranyércet,
          mindkét fém pusztít, irtja az embereket.
      Háborukat szított s folyvást táplált az arany, míg
          vasból vert a kovács vészteli fegyvereket.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

128


      In caelum si te poteram, dulcissime coniunx,
          tollere, caeliferi pondus Atlantis eras.
      Quod licuit, pelagi fluida nec mersus in unda,
          nec tegeris vili contumulatus humo;
 5   sed levat arte nova suspensum tertius aër:
          mortales ultra non valuere manus.
  

ARTEMISIA MAUSOLOSHOZ[127]


      Hitvesem, én, tudod, égig emeltem volna a sírod,
          s Atlas tartana most, hogyha van annyi erőm.
      Lásd, amit emberi szív tehet, itt áll, víz se borítja,
          föld se takarja bután, nem födi hamvaidat.
 5   Fönt a magasban, szűz levegő lepi el tetemed csak,
          emberi kéz, szeretet nem tehetett egyebet.
                                                                     (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

129


      Eversas reparat dum Thebas aurea Phryne,
          femina tam multis una petita viris,
      sacra Amphioniae fidis olim plectra secuti
          nudatis montes erubuere iugis.
 5   Illa levi risu „Nescitisne, improba” dixit
          „saxa, quid hac habeat iuris in urbe Venus?
      Iam vos cum tenerae doceant ita currere chordae,
          quale nefas, homines si mea forma trahit?”
  

PHRYNÉRŐL[128]


      Hogy feldúlt Thébát újjáépíti aranyló
          Phryné, kit csuda sok férfi keres, rohamoz;
      egykor az Amphión bűvös lantjára megindult
          orma-csupasz hegyeket pírba borítja e hír.
 5   Felkacag ő léhán: „Hát nem tudjátok-e, sziklák,
          Thébában Vénusz mekkora nagy hatalom?
      Lágy húr pendül, s már ti szaladtok – ámde miért bűn,
          hogyha a szépségem férfiakat ragad el?”
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

130


      Primus plaustrisono mirandus carmine Thespis
          unxit picta sui f[a]ecibus ora chori.
      Proximus ingentem traxit per pulpita pallam
          Aeschylus, et fictas addidit arte genas.
  

THESZPISZRŐL ÉS AISZKHÜLOSZRÓL[129]


      Kordés verseiért megbámult Theszpisz, az első,
          Borseprőt akinél ken fel a kórusi arc.
      Később nagy függönyt húz által a színpadi deszkán
          Aiszkhülosz, és álarc rejti az arcokat el.
                                                                     (Csonka Ferenc fordítása)
  

131


      Sic ait, ardentes haurit dum Porcia prunas:
          „Vos, venerande parens, care marite, sequor.”
  

PORCIÁRÓL[130]


      Égő parázst nyelvén, szól Porcia, íme, követlek:
          Téged, o, tisztes atyám, téged, o, drága uram!
                                                                     (Hegedűs István fordítása)
  

132


      Visa in aquis suamet Narcissum torsit imago;
          Pygmalion mutum stultus amavit ebur.
  

NÁRCISSZUSZRÓL ÉS PÜGMALIÓNRÓL[131]


      Vízbeli másától gyúlt Nárcisz örök szerelemre,
          holt elefántcsonttól Pügmalión, a buta.
                                                                     (Újvári Károly fordítása)
  

133


      Turma gruum bifido tranat connexa volatu,
          inde novae Samio ducta figura notae.
  

A PÜTHAGORASZI BETŰRŐL[132]


      Ék formájában szállnak csapatostul a darvak,
          innen vette az új rajzot a számoszi bölcs.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

134


      Est tibi prostibulum, quod erat, Verona, theatrum;
          assidue Floram nunc colit iste locus.
  

A VERONAI SZÍNHÁZRÓL[133]


      Bordély lett, ami volt eddig Veronában a színház,
          folytonosan Flórát tiszteli most ez a hely.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

135


      Cum Siculis dapibus trepidus male vescitur hospes,
          ac suspensa horret tela, tyrannus ait:
      „Haec mea condicio est, quem tu rebare beatum;
          i, nunc felicem, qui timet, esse puta.”
  

DIONÜSZIOSZRÓL, A SZIRAKÚZAI ZSARNOKRÓL[134]


      Míg kapkodva eszik vendége a bő lakomából,
          s függő kardtól fél, szól Szirakúza ura:
      „Lásd, ez az én sorsom; vélted, hogy boldogan élek.
          Menj, próbáld ezután hinni: örül, ki remeg.”
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

136


      Improba deleta gavisa est Graecia Troia,
          postmodo sed dominos pertulit Aeneadas.
  

GÖRÖGORSZÁGRA[135]


      Trója bukásának be örült a gonosz Görögország,
          s később tűrte nyakán Aeneasunk fiait.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

137


      Galle, rogas, quae sit perfectae vitae:
          ne facias, nolis quod fieri ipse tibi.
  

GALLUSHOZ[136]


      Érdeklődsz a tökéletes élet titka után? Nos:
          Mit te nem óhajtasz, másnak olyat sose tégy.
                                                                     (Kálnoky László fordítása)
  

138


      Qui nunc es Carbo, nempe olim pruna fuisti:
          pone animos, fies mox, Lodovice, cinis.
  

CARBÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ[137]


      Szén a neved magyarul, Carbo, de zsarátnok a lelked;
          Kár, Lajosom, hogy az is por s hamu lesz valaha.
                                                                     (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

139


      Tollis femellas, occidis, Berte, puellos;
          ne durum tandem, prospice, abaddir edas.
  

BERTUSRA[138]


      Bertus, nőcskéket pusztítsz, a fiúknak is ártasz,
          ám Abadir szívós – csak ne harapj te belé.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

140


      Lacte tuum nutris caprino, Cressa, puellum;
          nunquid vis alium tollere, Cressa, Iovem?
  

CRESSÁRA[139]


      Kecske tejét fejed, így táplálod, Cressa, fiacskád.
          Serdüljön másik Iuppiter, ezt akarod?
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

141


      Posse domi fieri sapientem te, Line, credis.
          Unum cuncta aetas mhtrodidakton habet.
  

LINUSHOZ[140]


      Azt hiszed, otthon már bölccsé válsz? Minden időben
          anyja-nevelte tudós jó, ha csak egy születik.
                                                                     (Kurcz Ágnes fordítása)
  

142


      Cum sis Basinus, cur esse Basinius optas?
          Aptius ut fiat, littera prima cadat.
  

BASINÓHOZ[141]


      Basinus neved, ám „Basinius” új nevet óhajtsz,
          hagyd el a „b” betüdet, úgy lesz jobb a neved.
                                                                      (Török László fordítása)
  

143


      Quod te Conradam Germania terra vocavit,
          a conradendo nominis istud habes.
  

KONRÁDHOZ[142]


      Konrád – így hív téged egész Germánia földje,
          Hogy folyton kunyerálsz, biz neved innen ered.
                                                                       (Bánosi György fordítása)
  

144


      Qui fuit Aeneas, mutato nominis usu
          nil aluid certe, quam Pius, esse potest.
  

AENEAS SYLVIUSRÓL, PIUS PÁPÁRÓL[143]


      Aeneas aki volt, megváltoztatta nevét, más
          nem lehetett nyilván új neve, mint a Pius.
                                                                       (Kurcz Ágnes fordítása)
  

145


      Iure dedit clarum tibi porta argentea nomen:
          qui nitidum ad sophiam tam bene pandis iter.
  

ARGÜROPÜLOSZ BÖLCSÉSZRŐL[144]


      Még a neved se hiába adá az ezüstkapu néked,
          Bölcsességhez aki törted e fényes utat.
                                                                       (Hegedűs István fordítása)
  

146


      Pomilio Blasi, cum te mirantia spectant
          lumina, succendit protinus ira iecur.
      Esse pudet si te nanum, fuge solis ad ortus:
          inter Pygmaeos vel Polyphemus eris.
 5   Illic sublimis solio veneratus in alto
          gentibus exiguis iura severa dabis.
      Illic tota tuo pugnabunt agmina ductu,
          advena cum pacis foedera rumpet avis.
      Sed tibi terga tument putri deformia gibbo,
10       surgit et e medio pectore turpe caput.
      Amplius hoc, fateor, nos te ridemus, at illis
          maiorem incutiet tam nova forma metum.
      Unde tamen subiti tanta inclementia morbi?
          An nihil est, quod non improba fata petant?
15   Certe sospes eras, certe conviva sedebas
          nobiscum ad festas nuper et ipse dapes.
      Mortuus ecce iaces, nec adhuc te fabula vulgi
          distulit in maesto decubuisse toro.
      Terra tibi reliquos quantumlibet ingravet artus,
20       sit tantum gibbo non onerosa tuo.
  

A TÖRPE BALÁZSRA[145]


      Törpe Balázs, amikor téged viszolyogva csodálnak,
          fölforr háborgó indulatodban epéd.
      Hát ha csököttséged bánt, menj el messzi Keletre,
          óriás leszel ott, hol csupa pigmeus él.
 5   Majd ott trónra kerülsz nyilván, és tisztelet ővez,
          apró népednek majd szigorú jogot adsz.
      Harcaik is te vezérled hősiesen, ha a vándor-
          darvak fölrúgják újra a békekötést.
      Hátad torz-formátlan domborodik csunya púptól,
10       s mintha a melledből nőne ki durva fejed.
      Megvallom: mi ha látunk, legfeljebb mulatunk csak,
          ők ott szeppenten nézik aszott alakod.
      Ó, de vajon honnan jön a sok-sok rettenetes kór?
          Haj, a gonosz végzet nem nyugoszik soha meg?
15   Lám, a minap még asztaltársakként mulatoztunk,
          együtt élveztünk némely izes lakomát,
      s most holtan fekszel, s még nem terjedt el a hír sem,
          hogy ravatal tetején lett szomorú pihenőd.
      Hadd nehezedjen a föld tested más részire bárhogy,
20       púpodnak ne legyen terhes a síri göröngy.
                                                                       (Csorba Győző fordítása)
  

147


      Hoc decus Hesperiae Leonellus Marchio gentis
      est situs in tumulo, quo sceptra tenente quietem
      omnis tranquilla populus sub pace tenebat,
      et vetus astrifero remearat ab aethere virgo.
 5   Infantes, pueri, iuvenesque virique senesque
      hunc lugete ducem, toto qui praesul in orbe
      saecula per Latias diffuderat aurea terras,
      et clara priscos aequarat laude Quirites.
  

LEONELLÓNAK, FERRARA GRÓFJÁNAK SÍRFELIRATA[146]


      Sírdomb rejti Nyugat díszét, a neves Leonello
      grófot. Kormányzó jogarát tartván a kezében
      minden nemzetség élvezte a béke uralmát,
      s újra lejött hozzánk Astraea a csillagos égről.
 5   Kisgyermek, fiatal s érett koru férfi, te vén is,
      gyászoljátok hát a vezért, aki ősei földjén
      élenjáró volt, felidézte a régi aranykort,
      s hajdani római polgárok hírét utolérte.
                                                        (Zala Mária fordítása)
  

148


      [M]atronale decus et moribus inclita sanctis,
          Andreola obscuro cubat hic celebrata sub antro,
      quae gemino fudit Christo duo sidera partu:
          retia Nicolaum moderantem mystica Petri,
 5   cardine Bononiae sacratum iure Philippum.
          Hanc igitur natis illustrem mundus adoret.
  

ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS PÁPA ANYJÁNAK SÍRVERSE[147]


      Méltán nagyra becsült és hőn szeretett nemes asszony,
          Andreola tetemét őrzi örökre a sír.
      Krisztus egén fönn csillag két fia, méhe gyümölcse:
          Miklós égi halász, pápai trónon utód,
 5   s bíborosát, Fülöpöt meg joggal áldja Bologna.
          Általuk anyjukat is tiszteli most a világ.
                                                                       (Újvári Károly fordítása)
  

149


      Saecula tot cervus, tot vivit saecula cornix;
          Valla obit ante diem: quis putet esse deos?
  

LORENZO VALLA HALÁLÁRA[148]


      Hány esztendőt ér meg a szarvas! hányat a holló!
          Valla korán meghalt, s higgyük az isteneket?
                                                                       (Weöres Sándor fordítása)
  

150


      Iohannes iacet hic, Turcorum ille horror in armis,
          ille gubernatae gloria Pannoniae.
      Huniadum creat hunc, comitem Bistricia sumit,
          Nandoris Alba rapit, nunc tenet Alba Iulae.
  

HUNYADI JÁNOS SÍRFELIRATA[149]


      Itt nyugszik János, harcokban réme töröknek.
          Dicsfényben ragyogott őrhelye Pannonián.
      Szülte Hunyad, majd, mint ispánt, Beszterce uralta.
          Nándori Albán halt – nyughelye Alba-Julae.
                                                                       (Jánosy István fordítása)
  

151


      Pannoniae murus, Turcorum terror in armis,
          si qua, Iohannes hac tegeretur humo.
      Sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem,
          morte simul domita sidera vivus adit.
 5   Multi laurigeris Capitolia celsa triumphis
          conscendere duces, solus at iste polum.
  

HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY ATYJÁNAK SÍRFELIRATA[150]


      Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
          álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
      Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
          lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
 5   Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
          sok hős járta be – ám égbe csak ez maga szállt.
                                                                       (Csorba Győző fordítása)
  

152


      Si Iovis ossa iacent Dictaeo condita busto,
          Alfonsi hic regis condita membra iacent.
      Iuppiter aethereas sin possidet integer arces,
          integer Alfonsus sidera summa tenet.
  

ALFONZ, NÁPOLYI KIRÁLY SÍRFELIRATA[151]


      Mint Jupiter tetemét Dictae-hegy hantjai rejtik,
          itt e hely Alfonznak rejti királyi porát.
      Nagy Jupiter sok mennyei várat tart a kezében,
          Alfonz, Nápoly ura őrzi a csillagokat.
                                                                       (Újvári Károly fordítása)
  

153


      Hic tumulata iacet magni Thaddea Guarini
          sero secuturum laeta praeisse virum.
      Nullum se tanto iactabit nomine marmor:
          artibus haec vicit Pallada, prole Rheam.
  

THADDEA SÍRIRATA[152]


      Nagy Guarinus neje, Thaddea testét rejti e sírhant,
          Boldog volt, amiért itt megelőzte urát.
      Ennyire méltán még márványkő sem dicsekedhet,
          Ékes mű Pallast, sarja legyőzte Rheát.
                                                                       (Palojtay Béla fordítása)
  

154


      Guarinus iacet hic, linguam diffudit in orbem
          qui Latiam; Latio reddidit Inachiam.
  

GUARINO SÍRFELIRATA[153]


      Itt nyugszik Guarino; Latium nyelvét a világba
          szórta, latin népnek hozta el Inachusét.
                                                                       (Kurcz Ágnes fordítása)
  

155


      Calliope, Clio, Poly[hy]mnia, flete: Guarinus
          ecce iacet, vestri gloria, vester honos.
      Occiderit licet ille senex, absolvere nemo
          fata potest; semper vivere dignus erat.
  

GUARINO SÍRFELIRATA[154]


      Kalliopé, Kleio, Polühümnia, sírjatok érte,
          Mert meghalt Guarino, íme, dicső fiatok.
      Nagy kort ért el, igaz, de a sorsa csak emberi sors, bár
          Méltó volt az örök életet élni le itt.
                                                                       (Csonka Ferenc fordítása)
  

156


      Nobilior vitae meritis, quam praesule nato
          hac sub marmorea Barbara mole iacet.
      Dum licuit, stirpis fovit pia cura parentem,
          illi dulce fuit sospite prole mori.
 5   Nunc pro se vicibus numen caeleste precantur,
          filius in terris, mater in arce poli.
  

ANYJÁNAK, BARBARÁNAK SÍRFELIRATA[155]


      Élete inkább, mint főpap fia tette hiressé
          Azt, kit e márvány föd: Barbara volt a neve.
      Míg lehetett, az anyát fönntartá hű fia gondja,
          Néki halála se fájt, hogy fia élve maradt.
 5   Mostan is egymásért könyörögnek ketten: a földön
          A fiu és az anya fönn az egekbe könyörg.
                                                                       (Hegedűs István fordítása)
  

157


      Mole sub hac situs est heroum orator Homerus,
          qui transis, dicas: summe poeta vale.
  

HOMÉROSZ SÍRFELIRATA[156]


      Hősök megdalolója, Homérosz fekszik e sírban.
          „Légy üdvöz, költők csillaga!” – mondd, utazó!
                                                                       (Csorba Győző fordítása)
  

158


      Qui fueras medicae doctor celeberrimus artis,
          hoc situs in tumulo, Bartholomaee, iaces.
      Credo te Stygias mundo invidisse sorores
          miratas raros Tartara ad ima trahi.
 5   Quippe incredibiles poteras depellere morbos,
          et vitae exanimes reddere paene viros.
      At licet extinctus sis corpore, nomine vivis,
          nam longe Ausonio clarus in orbe viges.
  

MONTAGNA BERTALAN TERMÉSZETTUDÓS SÍRFELIRATA[157]


      Legjobb hírű doktora régen a gyógytudománynak,
          Bertalanom, te pihensz itt a nehéz rög alatt.
      Elirigyeltek a földtől téged a styxi leányok,
          meghökkenve, milyen ritka az áldozatuk.
 5   Mert hisz győzködtél soha nem képzelt nyavalyákkal,
          s visszasegítettél szinte halottakat is.
      Bár testben távoztál, emléked, neved él még:
          szerte olasz földön mit se fakulva virul.
                                                                       (Csorba Győző fordítása)
  

159


      Quintum quae tegit urna Nicolaum,
      cunctarum tegit artium parentem.
  

V. MIKLÓS PÁPA SÍRFELIRATA[158]


      Miklóst rejti ez urna már, a pápát,
      minden széptudománynak atyja volt ő.
                                              (Kurcz Ágnes fordítása)
  

160


      Cum totus petit astra Pius, de praesule tanto,
      indignata sibi est terra manere nihil:
      Sed frustra conata animam retinere volucrem,
      hic cupido pressit corpus inane sinu.
  

II. PIUS PÁPA EPITÁFIUMA[159]


      Minthogy a csillagos égbe repült pápánk, Pius immár,
      Így zugolódik a föld: vajh mi marad neki most?
      S mert elszálló lelkét nem tarthatta magánál,
      Most csak sóváran zárta be porhüvelyét.
                                                                       (Palojtay Béla fordítása)
  

161


      Petrus in hoc Zobius tumulo iacet alter Achilles,
          iste Bohemorum terror, at ille Phrygum.
      Morte tamen prior hic: Paridis cadit ille sagitta,
          hunc balista modo fulminis acta rapit.
  

SZOBI PÉTERNEK, A NAGYSZERŰ KATONÁNAK SÍRFELIRATA[160]


      Itt nyugszik Szobi Péter, Achilles mása, e sírban,
          Ő csehek, az pedig a dardanok ostora volt;
      Ám a halálban övé a babér, hisz amazt lenyilazták,
          Míg bele mennydörgő ágyu golyója csapott.
                                                                 (Vajda Endre fordítása)
  

162


      Virginitas, valeas: hodie mihi forcipe crinem
          tondeo et abiectis sumo togam nucibus.
  

MIKOR ÁRTATLANSÁGÁT ELVESZTETTE[161]


      Ég veled, ártatlanság, fürtjeimet lenyirom most,
          s félre a gyermeki pucc, férfiruhát veszek én.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

163


      Sextus hic et decimus vitae mihi ducitur annus,
          si nato verum tradidit ipsa parens.
      Septimus accedet, cum flava cucurrerit aestas,
          mitior et Phoebum devehet Erigone.
 5   Iam mihi vox gravior, iam pubes inguina circum
          serpit, et in Venerem mentula saepe tumet.
      Ignea iam visa vibrantur corda puella,
          iam mihi per somnum lintea saepe madent.
      Eminus hinc igitur moneo, liberte, recedas,
10       quem puero comitem cura paterna dedit.
      Cedat et hircoso trux cum tutore magister,
          nec quisquam iuris me vetet esse mei.
      Hac nucibus, teneris hac luce renuntio bullis,
          hac decus Ausoniae sumo virile togae.
  

ÉLETKORÁRÓL[162]


      Rég elmúlt a tizenhatodik születésnapom is, ha
          Édesanyám el nem véti a dátumokat;
      Jő a tizenhetedik, mire elfut a szőkehajú nyár,
          És a szelíd ősz felváltja a kánikulát.
 5   Hangom vastagodik, s ágyéka körül kotorászik
          Már a kamasz; vágytól duzzad a vesszeje is.
      Szívem lángba borul, ha csupán ránézek a lányra,
          Forró álmoktól lucskosodik lepedőm.
      Mondom, hagyj békét hát nékem, házitanítóm,
10       Rád csak a gyenge pulyát bízta a gondos atya.
      Máshova üsd ezután, zord iskolamester, az orrod!
          Bakbűzű nevelő, dolgaimat ne kutasd!
      Pár hét, s elhagylak, gyermekruha, gyermeki boglár;
          Férfihoz illő szép tóga lesz öltözetem.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

164


      Si iaceat mecum laeta et lasciva, licebit
          ne sit bella nimis, neve puella nimis.
      Non tristis facies, non me rudis allicit aetas;
          omnibus his unam plus amo nequitiam.
  

MILYEN BARÁTNŐT SZERETNE[163]


      Hogyha velem fekszik, legyen ingerlő, fenekedvű,
          nem fontos, hogy túl szép legyen és szüzies.
      Hatni ne kislánykodva, ijedt sutasággal akarjon:
          mindennél inkább kell bujasága nekem.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

165


      Cum volo, tu non vis; cum nolo, Libera, tu vis;
          quando igitur sumes, Libera, quando dabis?
  

LIBERÁHOZ[164]


      Én akarok, – te nem; én nem, – hát pont akkor akarsz te;
          tisztázzuk, Liberám, végre: mikor mit akarsz.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

166


      Qualiter o crucior! Certe modo cunnus adesset,
          possem ter quinas continuare vices.
  

ÖNMAGÁRÓL[165]

 
      Mennyire szenvedek, óh! Biz csak pina lenne közelben,
          Elbírnék kanosan most tizenöt menetet.
                                                                 (Török László fordítása)
  

167


      Certe ego vel Proculo si sim futuentior ipso,
          luxuriae possim non satis esse tuae.
  

BARÁTNŐJÉRŐL[166]


      Bár Proculusnál is tehetősebben herebélek:
          szertelen étvágyad nem lakatom soha jól.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

168


      Laelia, quid nostram totiens petis, improba, linguam?
          Si iuvat, hoc totum, vipera, sorbe caput.
  

LAELIÁRÓL[167]


      Laelia, mondd, te betyár, mit kéred folyton a nyelvem?
          Nyeld le, ha kell, kígyó, nyeld le egész fejem is!
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

169


      Tam coeunt arctis gemini complexibus angues,
          ut duplex uni quis putet esse caput.
      Ast ego sic iungi cupio, mea Laelia, tecum,
          ut mihi diversum nec caput esse velim.
  

UGYANAHHOZ[168]


      Egybefonódik a két párzó kígyó s oly erősen,
          minthacsak egy testből nőne a két kicsi fej.
      Én meg, Laelia, úgy vágyom veled összefonódni,
          hogy ne legyen többé még a fejünk se külön.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

170


      Quo me, quo trahitis, mei sodales?
      Ad foedum, puto, vadimus lupanar,
      nam quis tam procul hic locus recessit,
      post pomoeria sacra, post tot hortos,
 5   cellis vilibus et frequens cathedris,
      fucatae quibus insident puellae,
      structuris caput arduae superbis,
      collo pendula vela gestitantes,
      nec pressae teretes sinu mamillas.
10  Quidnam hoc? Ille manu levi retractat,
      ille amplectitur, hic perosculatur,
      in cellam praeit ille subsequentem.
      Ite hinc, ite, malam in crucem, scelesti;
      non vos ducere me deambulatum
15  dixistis, simul ire cum negarem?
      Hoc iam me indice resciet Guarinus.
  

PANASZKODIK, HOGY TÁRSAI BORDÉLYHÁZBA CSALTÁK[169]


      Mondjátok, hova visztek, cimboráim?
      Rút bordélyba cipeltek, úgy gyanítom.      
      Más ház állhat-e itten, messze túl a
      Szent gyümölcsösök és tanyák határán,
 5   Telve ennyi silány szobával, ággyal?
      Lám, itt felcicomázott lányok laknak;
      Gőgösen meredő magas hajéket
      S vállukon lebegő lepelt viselnek,
      Érett mellüket el se rejtve abban.
10   Hát ez meg mit akarhat? Ej, de nyúlkál!
      Más ölelkezik, ott meg csókolóznak,
      Ismét mások amott szobára mennek.
      El innét a pokolba, el, paráznák!
      Nem mondtátok-e, hogy csak sétaútra
15   Visztek? Mert ide – jönni sem kivántam.
      Ezt megtudja ma még Guarino tőlem.
                                                 (Dybas Tihamér fordítása)
  

171


      Divitior cum sim, cum sim te iunior, Ugo,
          sanguinis et clari nobilitate prior,
      cum melius cantem, cum pulchro pectore praestem,
          cur dat nulla mihi, cur tibi nulla negat?
 5   An te tam gratum fecerunt balnea nuper?
          Nempe illic multis mentula visa tua est,
      mentula, Sileni quantam nec vector habebat,
          Hellespontiaco mentula digna deo.
      Nimirum huic omnes se devovere puellae,
10       haec premit, haec dotes obruit una meas.
  

HUGÓHOZ[170]


      Hugó, ifjan már vagyonom dúsabb a tiédnél,
          és ősibb nemtől, jobb vérből eredek.
      Szebb verset faragok, s elhagylak szellemiekben,
          ám neked enged a lány, míg nékem sohasem.
 5   Mondd, nem a múltkori fürdőzés oka gyors sikerednek?
          Ott, hol nagy sokaság látta a fütykösödet.
      Ekkora vesszeje nincsen a mámoros agg szamarának,
          méltóbb férfitagot tán Priapus se visel.
      Ez minden, mivel annyi leányt meg bírsz babonázni,
10       Bizton győz mégis minden erényemen ez.
                                                                 (Bánosi György fordítása)
  

172


      Cur penem cunnus, cur contra mentula cunnum
          appetat, haec vulgo iudice causa facit:
      Cum primos homines uda ex tellure Prometheus
          confinxit, geminum non variavit opus,
 5   membra nec apposuit duplicem dirimentia sexum,
          unde novum posset se reparare genus.
      Mox, cum non aliter naturae iura manerent,
          discrevit propriis corpora bina notis.
      Quippe puellari raptam de pectine carnem
10       alterius mediis fixit in inguinibus.
      Inde suam partem semper locus ille requirit,
          inde suum semper pars petit illa locum.
  

SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS[171]


      Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
          – ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
      akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
          gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
 5   Nem formált testrészt, amitől szétválik a két nem,
          s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
      Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
          más-másfélékké tette az embereket.
      Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
10       s tette a másik lény lába közé e csomót.
      Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
          és e csomó folyton visszakivánja helyét.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

173


      Fecit Virgilius prognostica, fecit Aratus,
          praesciat unde imbres rusticus, unde notos.
      Hoc, iuvenes, vestris prognosticon addite libris,
          quod nec Virgilius, sed nec Aratus habet.
 5   Pisaeo a stadio doctissimus ille sophorum
          mensuram plantae repperit Herculeae;
      Lucia cum nasum cuiusquam mensa videndo est,
          inguinis extemplo conicit inde modum.
      Vel physiognomon es, Lucia, vel geometres:
10       tale magisterium sola mathesis habet.
  

LÚCIA JÓSLATÁRÓL[172]


      Számos jóslatot ontott Vergilius meg Aratus,
          mindezeket régről ismeri már a paraszt.
      S nézd a tudós írásokat: ők is hirdetik egyre,
          mit rejt fátylaival, s mit hoz ölén az idő.
 5   Lám, mire képes a látnok is, ámulj, Pisa mezőin
          Herkules ormótlan lába nyomára talált.
      Lúcia bárkinek orrát ránézésre beméri,
          s ebből máris itél, fütyköse mekkora nagy.
      Mérnök-e, arcbúvár tán Lúcia? Arra gyanakszom,
10       ily szabatos tudomány iskolapadja az ágy.
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

174


      Dum iuvenes poppysma rogant, tu, Lucia, nasum
          inspicis, et, quantum prominet ille, notas.
      Hoc perpendiculo virgas metire viriles,
          hic tibi pro palmo est, scilicet, et cubito.
 5   Si placuit nasus, placet ilico mentula amantis,
          nec plus blanditiis addita dona valent.
      Nil iam in te lenone opus est, nil arte magistra:
          lenonis vires nasus et artis habet.
      Nec nisi nasatus tecum decumbit adulter,
10       ut iam ego me fieri rhinocerota velim.
      Lucia, crede mihi, multum prognostica fallunt,
          in me nam certe regula vana tua est.
  

UGYANARRA A LÚCIÁRA[173]


      Lúcia, hogyha legény füttyent, mért nézed az orrát,
          S méregeted, hogy az orr mennyire nagy s meredek?
      Hímnél ezzel a mércével méred te a vesszőt,
          Orr a te mértéked, tudjuk: a rőf, az arasz.
 5   Hogyha az orr tetszik, tetszik tüstént vele más is,
          Küldhet ajándékot, ámde az orr becsesebb.
      Nincs szükség se kerítőnőre, se közvetitőre,
          Téged az orr csábít, orrnak a csábereje.
      Nem fekhet le veled más, csak pompás tülökorrú,
10       Lennék orrszarvú én bizony éppen ezért.
      Lúcia, csalnak e jósjelek, egy próbád ha velem lesz,
          Meglátod magad is, mennyire rossz e szabály.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

175


      Astutus modo Luciam sodalis
      miri fraude nova doli subegit:
      nasum, qui sibi non satis tumebat,
      nam crabronibus obtulit notandum.
 5   Sic dum turgidus ore subrubenti
      transire assimulat, vocatus ultro est.
  

LÚCIÁRA[174]


      Lúciát minap egy ravasz barátom
      nagy fondorlatosan horogra kapta.
      Mert vékony s pisze orra volt szegénynek,
      hát egy megdühödött bögölyt rakott rá.
 5   Bunkó arca, dagadt frinyója láttán
      tüstént hívta is őt a lány szobára.
                                               (Csorba Győző fordítása)
  

176


      Hunc cum, Lucia, mentulatiorem,
      qui nasutior est, inepta credas,
      rivali puto me carere summo,
      quod nondum tibi visus est Philemon.
  

LÚCIÁRA[175]


      Lúciát minap egy ravasz barátom
      nagy fondorlatosan horogra kapta.
      Mert vékony s pisze orra volt szegénynek,
      hát egy megdühödött bögölyt rakott rá.
 5   Bunkó arca, dagadt frinyója láttán
      tüstént hívta is őt a lány szobára.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

177


      Quid nos, Lucia, temnis et repellis?
      Nunquam displicuisse me puellae
      – sic vivam et valeam – recordor ulli.
      Quod si credere forsitan recusas,
 5   magnis testibus approbare possum.
  

LÚCIÁHOZ[176]


      Engem, Lúcia, mondd, miért taszítsz el?
      Hidd el, eddig a lányok mind szerettek,
      Esküszöm, valahányra még emlékszem.
      Ám ha nem hiszed el szavam, ha kétkedsz,
 5   Vastagabb nyomatékom is tanú rá.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

178


      Praeco salutiferi, Line flagrantissime, verbi,
          siccine deterres turpibus a vitiis?
      Cum quis paedicat, fugere inquis daemonas omnes.
          Quis non paedicet, si, Line, vera refers?
  

A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA[177]


      Lánglelkű Linusom, mondd, üdvösséges igéddel,
          azt hiszed, eltérítsz bárkit a bűneitől?
      Iszkol az ördög – ilyent magyarázol – a farcicerétől.
          Hát, ha igaz, mért nem farcicerél kicsi, nagy?
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

179


      Orabam frustra, frustra ieiunus agebam,
          nil opus in donis, nil erat in crucibus,
      nam tanto diris gravius tentabar ab umbris.
          Sed nunc paedico: daemones aufugiunt.
  

UGYANARRÓL[178]


      Hasztalanul hánytam régóta keresztet; a böjtöm,
          Sok-sok ajándékom, s kárba veszett az imám.
      Egyre erősebb volt a kisértés. Ámde mióta
          Hágom a férfiakat: futnak az ördögeim.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

180


      Ite procul supera lapsi de sede mrolei:
          formosus nostro est Troilus in gremio.
  

UGYANARRÓL[179]


      Mennyekből lezuhant gonoszok, távozzatok innét,
          szépséges Troilust vettem ölembe imént.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

181


      Interpres, Line, codicum sacrorum,
      Francisci rigidam secute sectam,
      audires mea forte confitentem
      dum me crimina – saepe non negavi
 5   lascivo cubuisse cum cinaedo –,
      tu zelo ilicet ac furore plenus
      clamasti subito per omne templum,
      cur tantum facinus miser patrassem?
      Hoc egi, Line, non libidinose,
10  sed tetros uti daemonas fugarem.
  

UGYANARRA A LINUSRA[180]


      Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
      zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
      szándék nélkül a fültanúja voltál,
      hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
 5   egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
      Szentséges dühöd oly magasra hágott,
      hogy mindenfele prédikációdban
      megróttad nyomorult viselkedésem.
      Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
10  a csúf ördögöket riasztom ezzel.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

182


      O scelus, o facinus! Quare mihi saepe solebas,
          Pindola, blandiri, iam scio, iam video.
      Quippe meum (pudet heu) paedicas ecce sodalem,
          nam sic praeceptor nominat illud opus,
 5   quando incurvati pueri fodit inguine culum
          major, et obscenis turpe tremit natibus.
      Istud idem tu nempe mihi patrare volebas,
          hinc illae illecebrae, dona et amicitiae.
      Nil tibi nobiscum, nil nobis, pessime, tecum,
10       iam tua sunt etiam munera amara mihi.
      Reddo datos calamos, malesuadas reddo papyros,
          quin et, si possim, poma comesa vomam.
      Vana loquor, nihil ille rubet, nihil improbus horret,
          mulcet adhuc blanda sed mea colla manu.
15   Desinis, aut clamo, succurrite, Pindola nunquam
          dat requiem! Vel sic, o scelerate, fugis.
  

PINDOLÁRA[181]


      Ó, gaztett! Ó, szörnyűség! Most már tudom, értem,
          mért oly mézédes, Pindola, folyton a szád.
      Persze, hiszen, pfuj! pajtásommal rég sodomázol,
          – így hívják ama csúf dolgot a jó nevelők,
 5   hogyha az ifjabb hátulján döfigél az idősebb
          sudrija, és közben reszket a két feneke –,
      s énvelem is nyilván ezt kívántad cselekedni:
          jött az ajándék és csábmosoly és bratyizás.
      Semmi közünk egymáshoz, vedd, hitvány, tudomásul!
10       Vidd, amiket hoztál, tőlük is undorodom.
      Visszaadok papirost, kalamárist, bűnre csalókat,
          s visszaokádnám, haj, még a gyümölcsöket is!
      Járhat a szám! Nem ijed meg a rongy, nem sül le a képe,
          nyájas mancsával csak simogatja nyakam.
15   Hess innen! Vagy üvöltök: nem hagy Pindola békén!
          Erre talán, ocsmány fajzata, eltakarodsz.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

183


      Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
          dum fero sublatos ad mea colla pedes,
      terribilem foedo misit de podice bombum,
          qualiter aestiva fulmina nube crepant.
 5   Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
          vena retenta cadit, cogit abire pudor.
      Lucia, nulla tuo contingent gaudia cunno,
          tam male moratus si tibi culus erit.
  

LÚCIÁRÓL[182]


      Lúcia már lefeküdt, széttárva ajánlja a testét,
          S már felemelt lábát érzem a vállaimon:
      Íme, mikor szörnyen megdördül az alfele, mintha
          Felhőből villám csapna le nyár idején.
 5   Megrettenve hagyok mindent, beborítom az orrom,
          Kedvem már lekonyult, szégyenem el-tovaűz.
      Lúcia, ágyékod nekem így örömöt sose ád majd,
          Fékezd alfeledet, hagyja el ezt a szokást.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

184


      Lucia, vis futui; faciam, sed lege sub illa,
          ut teneas culi murmura foeda tui.
      Spondes; non equidem credo, nisi pignora ponas;
          sed nec sic credit mentula nostra tamen.
  

UGYANARRA[183]


      Lúcia, dugni akarsz. Rendben, de csak oly kikötéssel,
          hogy féken tartod segged rút robaját.
      Megfogadod, de csak úgy hiszem el, ha te zálogot adsz rá,
          ámde a farkam még így sem hisz teneked.
                                                                 (Török László fordítása)
  

185


      Immerito plane succenses, Lucia, nobis,
          prodita sit tanquam res tua voce mea.
      Prodita voce mea non est: unde ergo loquuntur
          vicini et tota rumor in urbe sonat?
 5   An, rogo, tu quenquam tam surdum existere credis,
          qui non ballistas audiat et tonitrus?
  

LÚCIÁRA[184]


      Nincs igazad, ha megorroltál rám, Lúcia, lelkem,
          mert – úgymond – ügyeid szétsusorogta a szám.
      Nem susorogta, bizony! Hogy honnan tudja a szomszéd?
          Hogy s mint tölt velük a város is annyira meg?
 5   Mondd, oly töksüketet láttál-e, Lucám, aki azt sem
          hallja, ha ágyú szól, azt se, ha dördül az ég?
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

186


      Non credis nostro cur, praetor inique, Galeso?
          Legitimos testes nonne Galesus habet.
  

GALESUSRÓL[185]


      Prétor, ugyan mért nem méltó hiteledre Galesus?
          Szorgalmas tanuként hozza eléd a herét.
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

187


      Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
          conserui, et cunno mentula delituit,
      principio cunctas vincis lasciva puellas
          nequitiae, et cedit nostra libido tuae.
 5   Amplexus hederas superant, et basia conchas,
          nec deest officio dextera, lingua, natis.
      Postquam effusa tibi est nimium festina voluptas,
          „iam satis est” clamas, Lucia, „iam satis est”.
      Quid medium praecidis opus, quid inepta repugnas?
10       Expecta, nondum, Lucia, defutui.
  

EGY BUJA KÉJHÖLGYRE[186]


      Mellem a mellre, ha combom a combra, ha ajkam az ajkra
          Rátapad, és dákóm mélyen öledbe merül:
      Kezdetben te legyőzöl minden lányt bujaságban,
          S lassan indul az én kéjem a kéjed után.
 5   Repkénynél szorosabb ölelésed, a csókod a kagylót
          Múlja felül, besegít nyelved, a kéz, a farod.
      Ám amikor szétárad a gyors kéj, Lúcia, rajtad:
          Már ez elég, liheged, már ez elég, jaj, elég.
      Mért lankadsz már most? mondd, Lúcia, mért hagyod abba?
10       Dákóm még meredez, ez neki még nem elég.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

188


      „Ex te concipio” meretrix mihi Silvia dicis.
          Silvia, non magis hoc dicere, crede, potes,
      quam si per spinas incedens, Silvia, densas
          dixeris: „ista meum laesit iniqua pedem”.
  

SZILVIÁRÓL[187]


      Azt mondod, gyereked van tőlem, s jársz a nyakamra.
          Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém.
      Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e:
          Vérzik a lábam s jaj, épp ez a tüske hibás!
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

189


      Flava Cupidineis laesit me Leda sagittis,
          nubere digna deo, gignere digna deos.
      Haec mihi nescio quas continget capta per artis,
          nam servat clausas Tyndarus ipse fores.
 5   Si via nulla patet, nisi quam mens alta Tonantis
          commenta est, et me candida pluma tegat.
  

LÉDÁHOZ FŰZŐDŐ SZERELMÉRŐL[188]


      Megsebzett szerelem-lövedékkel aranyhaju Léda;
          isteni nászra való, istenek anyja lehet.
      Hogy mily fortéllyal nyerem el, biz nem tudom én még,
          mert maga Tündareosz őrzi a zárt kapukat.
 5   Más út nem nyílik, Mennydörgő szelleme ad csak
          ötletet, és hattyútoll lepi testemet el.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

190


      Agnes, da mihi, quod tuo marito,
      quod si des, tamen inde nil peribit,
      ambos quod pariter datum iuvabit,
      ad quod vos opifex deus creavit,
 5   quod si non foret, unde gigneremur,
      quod mater tua si patri negasset,
      nec tu nata fores, tui nec isti,
      qui me urunt facibus suis ocelli,
      semper quod dare feminae potestis,
10   semper sumere quod viri nequimus,
      quod praesens placet, urit affuturum,
      nec triste est, nisi quando non habetur,
      quod terram replet, et profunda ponti,
      quo iocundius esse nil putatur,
15   primo quod dare virgines recusant,
      aeternum dare deinde concupiscunt,
      quod dat Iuno Iovi, Venus Gradivo,
      quod mortalibus et deae dederunt,
      quod tu si dederis, lucrum assequeris,
20   quod si non dederis, diu dolebis.
      Respondet nihil, ergo iam negavit,
      sed ridet tamen, ergo iam spopondit.
  

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI[189]


      Ágnes, add, amit adsz uradnak is majd;
      légy nyugodt: kicsi sem kopik le róla.
      Mindkettőnk örömére lenne tetted.
      Nyilván isteni kéz akarta ezt így,
 5   s nélküle hogyan is születne ember?
      S mit ha édesanyád nem ád apádnak,
      hol lennél te is és e két csodás szem,
      melynek lángjaitól elégek immár.
      Nektek bármikor adni könnyedén megy,
10   elfogadni nekünk viszont aligha.
      Megvan – jó, de kivárni kinkeserves,
      és a legszomorúbb, ha nincs sehogy se.
      Telve van vele mind a föld, s a tenger,
      legkedvünkrevalóbb a nagyvilágon.
15   Ezt a szüzek előbb szabódva adják,
      adják már azután halálig önként.
      Junótól Jupiter kapott ilyent, Mars
      Vénusztól, sok eföldi – égi nőktől.
      Add hát! Ez neked is nagy élvezet lesz.
20   Ha pedig nem adod: gyötör csunyául.
      Némán hallgat. Azaz: hiába kérem.
      Ám mégis, mosolyog: remélnem enged.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

191


      Commater mea, Magdalena, quantis
      te possum precibus misellus oro,
      praestes auxilium meo furori.
      Priscam depereo tuam propinquam,
 5   hanc, quae continuis fere diebus
      ad te ventitat assequente nullo,
      tecum lusitat, ambulat, lavatur,
      tecum cantilat, et tuos per hortos
      cervo saltitat ocior quadrimo.
10   Novi, quam tibi nil neget iubenti,
      quantum consilio tuo acquiescat.
      Tu si praecipias, diebus octo
      potum non capiet, cibo abstinebit.
      Commenda, precor, huic meos amores,
15   neu me despiciat, mone propinquam,
      quodsi plus aliquid mihi ordinares,
      illud quod prohibet pudor fateri,
      donarem tibi quicquid ipsa velles.
  

MAGDOLNÁHOZ[190]


      Magdolnám, komaasszonyom, könyörgök
      Hozzád, én nyomorult, segíts meg engem
      S pártolj, mert elemészt a szenvedély már.
      Lángom szép rokonod, Piroska szítja,
 5   S ő jár, ő szalad át gyakorta hozzád,
      Napjában nem is egyszer, s nem kisérik.
      Véled játszogat, énekelget egyre,
      Sétál, fürdik előtted és a fűben,
      Mint friss szarvasünő, szökellve táncol.
10   Néked, jól tudom én, mindenben enged,
      És bármit javasolsz, ő elfogadja;
      Még tán nyolc napig is, ha arra kéred,
      Torkán egy falat, egy csepp víz le nem megy.
      Kérlek hát, javasold, ajánld szerelmem,
15   Unszold szép rokonod, hogy meg ne vessen,
      És majd, hogyha elérnél nála többet,
      Melyről szólani tilt a bölcs szemérem,
      Meglásd, teljesitem, ha bármit óhajtsz.
                                                                 (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

192


      Perlegeres nostrum cum forte, Guarine, libellum,
          dixisti – ut perhibent –: „haec ego non doceo”.
      Non haec tu, venerande, doces, Guarine, fatemur,
          sed quibus haec fiunt, illa, Guarine, doces.
  

GUARINÓHOZ[191]


      Így szóltál, Guarino, olvasgatva a könyvem:
          nem tanitottam ilyet. – Íme, bevallom, igaz,
      mesterem erre nem tanitottál, ám, amiből ez
          sarjadt – kérdezem én – nem te vetetted-e azt?
                                                                 (Takáts Gyula fordítása)
  

193


      Blanda est lingua tibi, mollis caro, vultus honestus;
          ante opus et nobis, Ursula, tota places.
      Cum vero incubui, tum laxo mentula cunno
          incidit, ut cunnum nec subiisse putet.
 5   Non latus aut fundum sentit, velut aëre nudo
          palpitet, in liquidis vel spatietur aquis.
      Sed vasto infelix late bacchatur hiatu,
          ac frustra in votum nititur aegra suum.
      Nec vibrare nates aut stringere brachia prodest,
10       alta nec in scapulas tollere crura iuvat.
      Conatus pereunt, perit omnis sudor anheli
          pectoris, et ruptis ilibus ossa dolent.
      Dii tibi vel tollant, quo digna videris amari,
          vel tribuant, possis, Ursula, quo futui.
  

ORSOLYA MUFFJÁRÓL[192]


      Mézes a nyelved, bársony a tested, csábos az arcod,
          S Orsolya, munka előtt tetszel egészbe’ nekem.
      Ám ha terád feküszök, fütyim úgy lezuhan valagadba,
          Hogy nem punciba bújt, sejteni kezdi legott.
 5   Oldalait s fenekét nem is érzi, akár ha a roppant
          Légben lengene vagy tóba merülne alá.
      Csak dőzsöl tehetetlen-erőtlen a szörny hasadékban,
          S kéjre hiába eped makkja gyötörve, szegény.
      Mit se segél fara tánca vagy átkaroló szoritása,
10       S nem nyújt az se gyönyört, térde ha vállamig ér.
      Kár ez a küzdés, s fogy lihegő kebelem veritéke,
          Farkam kínjaitól fájnak a csontjaim is.
      Vagy vaginádat az isteneink szűkebbre szereljék,
          Vagy neked adjanak dákót ők, megfelelőt.
                                                                 (Török László fordítása)
  

194


      Totus devoror Ursulae barathro;
      Alcide, nisi subvenis, perivi.
  

UGYANARRÓL[193]


      Felfal bugyra egészen Orsolyának,
      Alcides, ha te nem segítsz, halál vár.
                                                                 (Török László fordítása)
  

195


      Taenarias videor fauces, alta ostia Ditis
          ingressus, quotiens, Ursula, te futuo,
      tam patet inguinei siquidem descensus Averni,
          sed revocare gradum plurimus inde labor.
 5   Nam quanto pressi magis, hoc magis atra vorago
          panditur, et late cedit inane Chaos,
      quod caperet teneri coeuntia semina mundi,
          quo possent atomi pervolitare leves.
      Nec tantum penem, sed testes, ilia, lumbos
10       devorat ac pariter brachia, crura, caput.
      Pridem me trepidi planta eduxere ministri,
          tractus ab Alcida Cacus ut ante fuit.
      Desine iam miseros Erebo deducere manes:
          amplius hic barathrum, Pliade nate, patet.
  

UGYANARRÓL[194]


      Tainarosz ős üregét érzem megnyílni alattam
          Mindenkor, ha netán, Orsolya, rád feküszöm.
      Annyira tág ugyanis már ott a te alfeled útja,
          Hogy belemenni lehet, ámde kijutni nehéz.
 5   Hogyha erőltetem, úgy még jobban tágul az örvény,
          És feltárul a nagy Káosz, a végtelen űr,
      Melyben az ősi világ ős magvai egybevegyülnek,
          Hol szabadon szállnak pillesulyú atomok.
      Nemcsak a fütykös tűnik el itt, eltűnik a comb is,
10       Láb, a herém, ágyék, majd meg a kar s a fejem.
      Hajdan szolgasereg védett, most, íme, e barlang,
          Cacus is itt halt meg, Herkules ölte meg őt.
      Mercurius, ne vezess már lelket a lenti világba,
          Pléiasz szülte fiú, bőven elég ez a lyuk.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

196


      Dum culta incedis, maior mihi, Thecla, videris,
          quam fuit Alcmene, quam fuit Andromache;
      stringere cum nudam volui, tunc corpore maius
          deplumata tuo noctua corpus habet.
  

TEKLÁRA[195]


      Úgy tűnt, Alkméné vagy Andromakhé, ki elém állt,
          oly cselesen dagadó, csábteli volt cicomád.
      Ám ha lehúzod a göncöd, Teklám, rémes a látvány:
          egy behemót, csupa csont, tolla kihullt bagolyé.
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

197


      Quod legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
          nunc e Pannonia carmina missa legit.
      Magna quidem nobis haec gloria, sed tibi maior,
          nobilis ingenio, patria, facta meo.
  

PANNÓNIA DICSÉRETE[196]


      Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
          S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
      Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
          Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

198


      Candida seu vultu ridet Fortuna sereno,
          seu praefert tristes nubila fronte minas,
      semper habe fidi secretum pectus amici,
          affectus credas cui Galeotte tuos:
 5   collatae levius mordent praecordia curae,
          gaudia plus multo participata iuvant.
  

GALEOTTÓHOZ[197]


      Hogyha derűs arccal nevet olykor rád a szerencse,
          vagy felhőbe borult homloka megfenyeget,
      mindig együttérző, szerető szív vár, Galeottóm,
          légy bizalommal hű, régi barátod iránt:
 5   nem gyötör oly sok gond, ha a terhet mással is osztod,
          sokszoros élvezetet nyújt az öröm, ha közös.
                                                                 (Zala Mária fordítása)
  

199


      Quaeris, amem quam te. Breviter, Galeotte, docebo:
          ante mori, quamvis iunior, opto tibi.
  

GALEOTTÓHOZ[198]


      Kérdezed egyre: szeretlek-e? Megmondom, Galeotto:
          Bár ifjabb vagyok, én térjek a sírba előbb.
                                                                 (Weöres Sándor fordítása)
  

200


      Tu nunc in patria laetum me vivere credis,
          cum tamen in dubio sit mea vita loco.
      Nunc fluidus laxa prorumpit sanguis ab alvo,
          nunc saevit rapida tertia febre dies.
 5   Si natalis humus nobis tam triste parabat,
          hospitium melius non rediisse fuit.
      Quodsi te incolumem superi, Galeotte, reservant,
          dimidia videor parte valere mei.
  

UGYANAHHOZ[199]


      Persze, te azt hiszed, itthon vígan töltöm időmet…
          Már pedig azt se tudom, holnapig élek-e még.
      Löttyed a gyomrom, vér kavarog ki híg ürülékkel,
          Harmadnapja emészt gyors lobogással a láz.
 5   Tudtam volna, ilyen nyavalyákkal vár a szülőföld,
          Jobb lett volna talán vissza se térni soha.
      Óvjon téged az ég minden bajtól, Galeotto,
          S félig már magam is újra erőre kapok.
                                                                 (Vas István fordítása)
  

201


      Gratulor a terra salvum rediisse Latina,
          numina nec votis surda fuisse tuis.
      Gratius hoc fiet, si nos, Polycarpe, revisas,
          ni post tam longum tam breve laedit iter.
 5   Quando ego te tota suspensus luce tenebo
          narrantem vastae dura pericla viae?
      Quis status Ausoniae, quae sint ibi tempora rerum,
          quas urbis, quales videris ipse viros?
      Quodsi non fallit cupidam spes irrita mentem,
10       tota tuo nobis pectore Roma venit.
  

POLYCARPUSHOZ[200]


      Jó, hogy megtértél a latin földről, Polycarpus,
          S meghallgatta az ég, íme, fohászaidat.
      Még jobb volna, ha eljönnél hozzám, ha kibírnád
          Hosszu utad végén még e rövidke utat.
 5   Akkor egész nap csak szavadon csüggnék figyelemmel,
          Míg te mesélsz a nagy út furcsa kalandjairól.
      Mit láttál odalent? Mi világ van? Merre utaztál?
          Mondd el a városokat, mondd el az embereket!
      Ó, ha a léha remény nem játszik szomju szivemmel,
10       Benned egész Rómát zárja magába karom.
                                                                 (Vas István fordítása)
  

202


      Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
          nec Phaeaca Ithacae dux apud Alcinoum,
      quod fortunatis esset mirabile in arvis,
          nedum in Pannoniae frigidiore solo,
 5   audax per gelidos en floret amygdala menses,
          tristior et veris germina fundit hiems.
      Progne, Phylli, tibi fuit expectanda; vel omnes
          odisti iam post Demophoonta moras?
  

EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL[201]


      Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
          Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
      Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
          Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
 5   S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
          Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
      Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
          Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
                                                                 (Weöres Sándor fordítása)
  

203


      Furca levat, quam poma gravant; sic saepe fuerunt
          praesidio externi, quis nocuere sui.
  

A GYÜMÖLCSTŐL ROSKADOZÓ FÁRÓL[202]


      Húzza gyümölcse, karó támasztja a fát: idegen már
          sokszor védte, kinek kárt okozott gyereke.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

204


      Omnis sub nive dum latet profunda
      tellus, et foliis modo superbum
      canae dum nemus ingravant pruinae,      
      pulchrum linquere Chrysium iubemur,
 5   ac longe dominum volare ad Istrum.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
      Non nos flumina, nec tenent paludes,
      totis stat gelidum gelu lacunis.
      Qua nuper timidam subegit alnum,
10   nunc audax pede contumelioso
      insultat rigidis colonus undis.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
      Non tam gurgite molliter secundo
      lembus remigio fugit volucri,
15   nec quando Zephyrus levi suburgens
      crispum flamine purpuravit aequor,
      quam manni rapiunt traham volantem.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
      Ergo vos, calidi, valete, fontes,
20   quos non sulphurei gravant odores,
      sed mixtum nitidis alumen undis
      visum luminibus salubriorem
      offensa sine narium ministrat.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
25   Ac tu, bibliotheca, iam valeto
      tot claris veterum referta libris,
      quam Phoebus Patara colit relicta,
      nec plus Castalios amant recessus
      vatum numina, Mnemonis puellae.
30   Quam primum, o comites, viam voremus.
      Aurati pariter valete reges,
      quos nec sacrilegus perussit ignis,
      dirae nec tetigit fragor ruinae,
      flammis cum dominantibus per arcem
35   obscura latuit polus favilla.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
      At tu, qui rutilis eques sub armis
      dextra belligeram levas securim,
      cuius splendida marmorum columnis
40   sudarunt liquidum sepulchra nectar,
      nostrum rite favens iter secunda.
      Quam primum, o comites, viam voremus.
  

BÚCSÚ VÁRADTÓL[203]


      A végtelen mezőket hó takarja,
      S a zöld berekre is, hol lomb virított,
      Most téli zuzmarás lepel borul rá.
      A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
 5   Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
      A mély tavak fölött is jég feszül már,
      S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
10   Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
      S rugdossa tán a holt hullámok élét;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
      (Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
15   Ha bíboros vizén a lusta tónak
      Zefír szaladgál s fölborzolja bőrét,
      Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
20   Források is; nem terjeng kénszagú köd
      Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
      A timsós víz, mely csöndesen patakzik,
      S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
25   Isten veled, te híres ritka könyvtár,
      Hol ráakadtam annyi régi műre,
      Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
      S innét a szűzi múzsák sem sietnek
      Kasztáliának erdejébe vissza,
30   Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
      A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
      Nehéz romok sem roppantottak össze,
      Mikor vad lángok perzselték a várat
35   s a füstfelhőtől elborult az égbolt,
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      S te is, lovas király, rőt vértezetben,
      Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
      Kinek márványövezte síri szobrát
40   Kiverte egykor gyöngyöző verejték,
      Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
                                               (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

205


      Rex pia Mathias in Turcos signa resumit,
          nunc age de toto numina adeste polo.
      Da clavam, Alcide, iuveni, da, Phoebe, sagittas,
          Mars, gladium, Pallas, Gorgona, Castor, equum.
 5   Mulciber arma para non ullis pervia telis,
          qualia Pelidae, Dardaniove duci.
      Hunc inter pugnae certamina vulnere ab omni
          aegide praetenta, Iupiter, ipse tegas.
      Quodsi lenta iuvant residis vos otia vitae,
10       solum siderea mittite ab arce patrem.
      Ille suo custos satis est in proelia nato,
          ille modo in caelo missile fulmen habet.
  

KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT[204]


      Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
          Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
      Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus, íjad;
          Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
 5   Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
          Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
      A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
          – Meg ne sebezhessék – védd te magad, Jupiter!
      Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ott fenn,
10       Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
      S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
          Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit.
                                                                 (Illyés Gyula fordítása)
  

206


      Hic me rogare tua modo est humanitas
      dignata, summe principum:
      „Quid tibi meorum vis, poeta, impartiam?”
      Secreta praeter quidlibet.
  

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ[205]


      Azt tudakoltad előbb, kegyes királyom, ó,
      Uralkodók legjobbika,
      Abból, amit magadénak tudsz, mit adj nekem?
      Akármit, csak ne titkaid!
                                                                 (Tellér Gyula fordítása)
  

207


      Qui modo summus erat, nunc tota est imus in aula,
          est hodie summus, qui fuit imus heri.
      Tene iuvat rebus, Fortuna, ita ludere nostris,
          regia vel potius ludere corda suis?
  

AZ UDVARONCOK SZERENCSÉJÉNEK FORGANDÓSÁGÁRÓL[206]


      Azt, kit imént felemelt, most mélybe taszítja az udvar,
          És aki tegnap alul volt, ma felülre kerül.
      Fortuna játszik-e így, sorsunkkal töltve a kedvét,
          Vagy tán önsorsát így szedi rá a király?
                                                                 (Fodor András fordítása)
  

208


      Inter tot mala, pessimi otacustae,
      hoc unum facitis bonum: siletur.
  

A BESÚGÓKRA[207]


          Sok gazságtok után egy jót is tesztek,
          Aljas, rút besugók: most mélyebb csend van.
                                                                 (Fodor András fordítása)
  

209


      Iure colis Venerem mediis, rex inclite, castris:
          illa tibi Martem conciliare potest.
  

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ[208]


      Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni,
          Vénusz a csóknak örül s megnyeri Mars kegyeit.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

210


      Quod nemorum oblitus posita formidine cervus
          non homines metuit, nec rabida ora canum,
      mollia sed leviter docili trahit esseda collo,
          inclite rex, meriti quis neget esse tui?
 5   Talis cornigeris Diana iugalibus alte
          frondosi vehitur per iuga Taygeti.
      Talis erat nondum famulorum praeda suorum
          compos adhuc mentis versus Agenorides.
      Quis iam adeo ferus est, tibi qui servire recuset,
10       accipiant ipsae cum tua frena ferae!
  

A KIRÁLYI KOCSIT VONÓ SZARVAS[209]


      Hogy pagonyára sem emlékezvén, most ez a szarvas
          Embert nem retteg, sem harapós ebeket,
      Sőt tanulékony nyakkal könnyen bírja a hámot:
          Mind a te érdemed ez – el ki vitatja –, király.
 5   Ilyen igába hajolt gímszarvas húzza Diána
          Gyors szekerét lombos Taygetos ormain át.
      Ilyen volt, amíg ép ésszel járt és az ebek nem
          Marcangolták szét, délceg Agenorides.
      Ember oly vad lehet-é, hogy nem szolgálna neked, hisz
10       Még a vad is szivesen hordja erős zabolád!
                                                                 (Vajda Endre fordítása)
  

211


      Sic tibi, sed sero pateat domus aurea divum,
          Mathia, regi, rex adamate, Iovi.
      Huc ades et nostris succede penatibus hospes,
          nec modicum, princeps, despice, magne, larem.
 5   Fertur et immensi pacator maximus orbis
          parva Molorcheae tecta subisse casae.
  

VENDÉGSÉGBE HÍVJA MAGÁHOZ MÁTYÁS KIRÁLYT[210]


      Úgy várjon rád egykor a menny aranyos palotája,
          Ó, Mátyás, kit övez Juppiter égi kegye,
      Mint ahogyan házam vendégül várja királyom.
          Felség, el ne kerülj, bárha szerény a lakom!
 5   Azt mondják, hogy a föld nagy Békehozója Molorchust
          Nem fitymálta le szűk kis kalyibája miatt.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

212


      Romula res olim Fabio cunctante revixit,
          nunc cunctante eadem te, Friderice, perit.
      Nam tu continue consultas, nec facis unquam:
          mallem aliquid faceres vel sine consilio.
 5   Quid tibi cum gelido Saturni sidere inertis?
          Caesaribus mores Martis inesse decet.
  

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ[211]


      Róma ügyét Fabius habozása emelte magasra,
          Most habozásoddal elveszited, Frigyes, azt,
      Mert te örökké csak fontolgatsz, tenni sosem mersz.
          Bár hebehurgyán is, csak valamit cselekedj!
 5   Mondd, mi közöd néked Saturnus hűvös egéhez?
          Császároknak a Mars harci erénye való.
                                                                 (Lator László fordítása)
  

213


      Quid retines nostram, caesar Friderice coronam:
          fausta unquam genti non fuit illa tuae.
      Testis erit primae fraudatus flore iuventae,
          Henricus, Stephano quem pia Gesla dedit.
 5   Testis bis pulsi letum miserabile Petri,
          ac Salomoniacae crebra ruina fugae.
      Testis quin etiam spoliati casus Othonis,
          nec non Alberti mors properata tui.
      Testis et ille tua puer enutritus in aula,
10       qui nuper thalamos occidit ante novos.
      Horum tu, si quid sapies, exempla timebis:
          felix, alterius qui cavet ipse malo.
      Nec tanti facies tam vani nominis umbram,
          fatorum ut similes experiare vices.
  

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL[212]


      Császár! Mért tartod koronánkat vissza, mivégre?
          Hisz rátok sohasem szállt a szerencse vele.
      Jó tanu erre a nyíló ifjúként disze-vesztett
          Imre, kit Istvánnak tiszta Gizella adott,
 5   Vagy tanu Péter, a kétszer elűzött szörnyü halála,
          Vagy kit olyan gyakran ért vereség: Salamon.
      Sőt tanu Ottó is, kit megfosztottak a tróntól,
          S Albert testvéred oly kora vége tanu.
      És tanu rá az a gyermek, az udvarban nevelődött,
10       Kit lakodalma előtt elragadott a halál.
      Hogyha van egy kis eszed, jó lesz intésnek a példa:
          Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó.
      Jó lesz hát hiu cím árnyát nem sokra becsülnöd,
          S nem hívnod ki magad ellen a sorsharagot.
                                                                 (Lator László fordítása)
  

214


      Non tibi, Mathia, rex invictissime, frustra
          Gens Massyleum misit Hetrusca pecus.
      Multarum fecit par convenientia rerum,
          haec merito possent ut tibi dona dari.
 5   Tu princeps hominum, princeps leo nempe ferarum,
          nobilis ille iuba, pulcher es ipse coma.
      Unguibus ille ferox, gladio tu fortis et hasta;
          parcere tu victis, parcere et ille solet.
      Quid, quod idem ducibus clarum est insigne Bohemis?
10       Grande novi sceptri scilicet omen habes.
  

A FIRENZEIEK ÁLTAL MÁTYÁS KIRÁLYNAK KÜLDÖTT OROSZLÁNOKRÓL[213]


      Nem véletlenül adja tenéked Tuscia népe,
          Győzhetlen Mátyás, Afrika állatait.
      Van többféle dolog, miben ők s te bizony megegyeztek,
          s méltán küldték így tiszteletük jeleül.
 5   Első ember vagy, s vadként első az oroszlán,
          ékít téged a haj, dísziti őt a sörény.
      Megkönyörülsz a legyőzöttön, s ezt megteszi ő is;
          Karddal vívsz te csatát, ő meg a karmaival.
      Mit! Hogy most cseh királyok címere dísze ez állat?
10       Új birodalmat nyersz, annak a jósjele ez.
                                                                 (Végh György fordítása)
  

215


      Iunge, licet, sacros, iunge ad tua frena leones,
          hoc tibi, Mathia, dat Cybele ipsa decus.
      Seu te per terras vectari forte iuvabit:
          non cadet illorum sub pede laesa seges;
 5   sive voles pelago Neptuni currere ritu:
          planta levis summa non madefiet aqua.
      Tu tamen in caelum potius, sed serus, abito;
          novere has etiam talia monstra vias.
  

UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ[214]


      Rajtad a sor, Mátyás, az oroszlánt fogd fogatodba,
          Ékességként ezt adta neked Kübelé.
      Hajtsad bár e nemes vadakat nagy iramban a szántón,
          Lábuk alatt sohasem roskad a drága vetés.
 5   Vagy ha netán Neptunként vágtatsz tengerek árján,
          Nem lesz nedves a mancs futva a víz tükörén.
      Ámde te inkább hajts – de minél később – az egekbe,
          Mert új táltosaid ismerik ott az utat.
                                                                 (Palojtay Béla fordítása)
  

216


      Pars ea Pannoniae, quae nunc Sclavonia fertur,
          pagos compluris, oppida rara gerit.
  

SZLAVÓNIÁRÓL[215]


      Pannon föld részén – neve most Szlavónia ennek –
          falvakból van elég, városa épp hogy akad.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

217


      Brigida dum molli podagrosa quiescit in herba,
          repsit ad infirmum longa colubra pedem.
      Quam simul aspexit toto circum orbe volutam,
          prosiliens stratis currere coepit anus,
 5   nec deinceps ullos sensit curata dolores,
          contulit huic casus, quod medicina negat.
      Seu timor id fecit, seu tactos forsan in artus
          Paeonia arcanam bestia misit opem.
      Heu, sua quod meritis redduntur praemia raris,
10       ille opifer serpens fuste peremptus obit.
      Iudice me reduci fueras mox digna chiragra
          in benefactorem femina iniqua tuum.
  

A KÖSZVÉNYES BRIGITTÁRA[216]


      Lágy fűben fekszik – mert köszvény gyötri – Brigitta,
      s lám, hosszú kígyó csúszik a lába felé;
      aztán érzi, amint gyűrűsen rátekerőzik,
      hej! az anyó pattan, s már az uton menekül.
 5   Vége a fájásnak! Mire nem volt képes az orvos,
      azt egy véletlen megcselekedte hamar.
      Tán az ijedtség volt oka? Vagy, hol elérte, a testbe
      titkon Apolló szent állata vitt be erőt.
      Ó, de milyen ritkán kap méltó díjat az érdem!
10   Azt a szegény kígyót bot veri máris agyon.
      Hálátlan, ki a jótettet rútul viszonoztad,
      kapjon el új köszvény görcse, de most kezeden!
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

218


      Cum me minori fors locarat in gradu,
      conviva, memini, non semel fui tuus,
      nec par fuisset denegare me pari;
      sed clericum tunc, nunc vocas antistitem.
 5   Nolo superbum me putes: venio libens.
      Papae, rotata cocta rapa testula,
      quam belle acernis afferuntur alveis!
      Hanc sibi parabat Curius ipse cenulam,
      ergastulis hoc convenit convivium.
10   Quid hoc rubelli est? Tolle funestam picem,
      lanae hoc laventur aut equorum colei.
      At iam secunda mensa sublatis adest
      fictilibus: uvae rancidae et fici putres.
      Quid hoc amabo? Nilne ponis amplius?
15   Vale, ut mereris, hospes Antoni, vale!
      Tam non putabam familiarem me tibi.
  

A VENDÉGLÁTÓ ANTALRA[217]


      Hogy lentibb sorban tartott fogva még a Sors,
      Emlékszem én, vendéged voltam többször is.
      Egy-rangunak ezt megtagadni nem szokás.
      De kispap voltam, nem mondtad még: püspök úr!
 5   Ne vélj dölyfösnek, jöttem most is szívesen.
      Ajaj! Cserépfazékban főzött répa ez,
      És ékesen, finom fatálon tálalod,
      Ily lakomát főzött magának Curius;
      E dőzsölés börtönlakókhoz illenék.
10   Mi az a rőtes kotyvalék ott? El vele!
      A gyapjút mossák ebben, vagy a ló monyát!
      Cserépfazék megy, jő a második fogás:
      Rohadt szőlőt és poshadó fügét kinálsz.
      Mit! Hogy én ezt örömmel enném? S mást nem adsz?
15   Amint érdemled, Vendéglátó Antalom,
      Úgy áldjon ég, ennyire jóban nem vagyunk.
                                                                 (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
  

219


      Qualis in Aetola maerens Achelous arena
          Herculea legit cornua fracta manu,
      talis luctator Galeotto fusus Halesus
          turpia pulverea signa reliquit humo.
 5   Mathiae regi Latiae placuere palaestrae,
          risit Strigonia clarus ab arce pater.
      At te ne pudeat ludi cessisse magistro.
          improbe, Mercurius noster et ista docet.
  

GALEOTTO BAJVÍVÁSA[218]


      Mint amilyen búsan szedegette föl egykor Achelous
          roncs bikaszarvát, mit Herkules ökle letört:
      éppúgy hagyta Halesus, akit megvert Galeotto,
          csúfolt címereit lent a porond fövenyén.
 5   Mátyásnak tetszett e latin párbaj, s a nagy érsek,
          Esztergom feje is jót kacagott az ügyön.
      Hát te se bánd, hogy az iskolamester lett az erősebb:
          Merkur néha tanít minket ilyesmire is.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

220


      Nomine te vitulum qui dixit, Vite, minuto,
          verius hic potuit dicere, Vite, bovem.
  

VITUSRA[219]


      Mondd, Vitusom, nevedet Vitulusnak kell-e becézni?
          Mert hát nem kicsi borj vagy te, barátom: ökör!
                                                                 (Újvári Károly fordítása)
  

221


      Brigida Belinis, sive haec tibi nomina regum
          Bela parens, ce{r}t{a}e sive dedere fera{e}.
  

BELÉNES[220]


      Brigida Belinis, neked ezt a nevet vagy az ősi
          Béla király, vagy tán adta egy erdei vad.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

222


      Tribrache, candentes (si nos ea cura teneret)
          de Rubris gemmas erueremus aquis,
      gentibus ex Arabum varios peteremus odores,
          vellera Ser nobis mitteret, Indus ebur.
 5   Nunc animum capiant cum tantum carmina nostrum,
          Non nisi ab Oenotriis poscimus illa plagis.
      Vobis ingenium, vobis dedit ore rotundo
          Musa loqui; externi barbara turba sumus.
      Nec Geticum Pallas colit aut Cyllenius Histrum,
10       sed Phaëthontei brachia amoena Padi.
      Histrum concreto vectantem proelia dorso
          Mars colit et Martis sanguinolenta soror.
      At frustra mendico procul, quis solus abundo,
          scilicet Ausonia clarus et ipse lyra.
15   Dicunt pastores; sed non ego credulus illis,
          inter nam cygnos anseris ore crepo.
      Quodsi non etiam prorsus triviale sonarem,
          haud ideo legerem vestra, Tribrache, minus.
20   Ipse Maro assidue Varium Flaccumque terebat;
          non bene se novit, cui sua sola placent.
  

TRIBRACÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ[221]


      Tribraco, hogyha finom tárgyakhoz vonzana kedvem,
          Távol a nagy Vörös-ár gyöngyöket adna nekem,
      Szép elefántcsontot majd India népe kinálna,
          Selymét Kína, arab föld meg az illatait.
 5   Ámde nekem most csak vers fogja s bűvöli lelkem,
          Mindig Itália ért verseit áhitozom.
      Szépen szólni tudást csak nektek juttat a Múzsa,
          Külföld népe; mi: csak barbarusok lehetünk.
      Pallas, Cyllenius nincs otthon a géta Dunánál,
10       Lent a phaetoni Pó ágainál lakozik.
      Téli Dunánk befagyott hátán csak bajt, hadivészt hoz,
          Ádáz Mars lakik ott s húga: a szörnyü Viszály.
      Mért kolduljam messze, miből bőven nekem is van,
          Hogyha latin lanttal hírt aratok magam is?
15   Mondják pásztoraim rólam, no de nem hiszem én el,
          Szépszavu hattyúk közt gágog a szám libaként.
      S még ha nem is szólnék soha nyers és köznapi hangon,
          Szívesen olvasnám, Tribraco, verseidet.
      Vergilius Flaccust olvasta… Látja magát az,
20       Kit mindig a saját verse zenéje büvöl?
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)
  

223


      Haec tibi Pannonicis epigrammata mittit ab oris
          inter Hyperboreas maximus Hister aquas.
      Nec te mirari nimium, Galeotte, decebit,
          esse videbuntur vix mea si qua tibi.
 5   Scilicet ingenio multum locus addit et aufert,
          inter et est, sub quo sidere carmen eat.
      In Latiis scripsi fortasse Latinius oris,
          at nunc barbarico barbara in orbe crepo.
      Hic Maro ponatur, lyra fiet rauca Maronis;
10       huc Cicero veniat, mutus erit Cicero.
      Tu tamen haec tali poteris deducere lima,
          vel critici ut medio nata Helicone putent.
  

A NARNI GALEOTTÓHOZ[222]


      Ezt a nehány epigrammát néked Pannoniából
          a Duna küldi, a Föld északi főfolyama.
      Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek,
          jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt.
 5   Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől – ki tagadná?
          S látszik a versen, hogy merre, hol is született.
      Rég a latin környék latinabbá tette a versem,
          barbár táj barbár szóra kapatja a szám.
      Hozd ide Vergiliust: hamisan fog szólni a lantja;
10       vagy Cicerót: itt elnémul a nagy Cicero.
      Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád,
          azt hinné az itész: mind Helikonra való.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

224


      Cum nec amicitia nobis sit iunctior ullus,
          nec Permessiacis tam madefactus aquis,
      carmina Marcelli patrios solantia luctus
          iudicio misi discutienda tuo.
 5   Non ego nunc abs te plausus expecto crepantis,
          nec vanum clames ut, Galeotte, sophos.
      Ista dabit vulgus vel garrula turba clientum,
          tu fac Quintilio me recitasse putem.
  

GALEOTTÓHOZ[223]


      Jobb pajtásom nincs, aki még kedvelne is engem,
          És Permessa-vizet többet ivott valaha.
      Marcellus gyászolja fiát. Vigaszára megírtam
          Versemet. Itt küldöm s várom itéletedet.
 5   Nem kell tőled a taps, sem az ujjongó egyetértés,
          Jó Galeottóm, sőt még te sojwz-t se kiálts!
      Megkapod azt a kegyencek hitvány, rossz seregétől,
          Hadd véljem, hogy e vers Quintiliusra talált.
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

225


      Improba ni tenerum, Valeri, te fata tulissent,
          esses Marcellae fama secunda domus.
      Tecum spes Venetum, tecum solatia matris,
          tecum deliciae disperiere patris.
 5   Si probitas, si forma deos, si lingua moveret,
          Nestoris aetatem vivere dignus eras.
      Mota erat his Clotho, Lachesis non ipsa negabat,
          tertia sed rupit stamina pulla soror.
  

VALERIUS MARCELLUS SÍRIRATA[224]


      Drága Valér, ha kegyetlen sorsod nem visz a sírba,
          Marcellus-háznak hírneve nő teveled.
      Íme, Velence reménye s vígasza édesanyádnak
          Elszállt már, s oda van híres atyád öröme.
 5   Hatná csak meg erény vagy szép szó isteneinket,
          Méltó voltál, hogy érd meg a nesztori kort.
      S bár ezt óhajtá Lakheszisz s Klothó helyeselve,
          Zord nővérük el így vágta e szép fonalat.
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

226


      Belligeri proceres, me regia castra sequentem
          ne frustra ignavi carpite, quaeso, metus,
      quod nunquam adversos decurro armatus in hostes,
          scando nec obsessi moenia celsa loci,
 5   sed spectator iners aliena pericula miror.
          Non timor hoc, vestri, credite, cura iubet.
      Gloria nempe, viri, petitur longissima vobis:
          haec faciles plagas, funera grata facit.
      Quodsi pugnantem rapiat sors ulla poetam,
10       quis vestras mortes, vulnera vestra canet?
  

MENTEGETŐZIK, HOGY NEM ELEGYEDIK A HARCBA[225]


      Bajnok urak, mikor én a királyt táborba kisérem,
          Nem kell gyávának szidnotok engem azért,
      Mert magam ellenségre kivont karddal sose rontok,
          Nem kuszom ostromlott vár meredek falain
 5   És rest nézőként szemlélem a más veszedelmét:
          Nem félelmem tart vissza, csak érdeketek.
      Minden férfi dicső, nem múló hírnevet óhajt,
          Így lesz a seb könnyű, kedves a hősi halál.
      Ám ha a költő is harcol s odavész a csatában,
10       Hősi halálotokat versbe ki szedje vajon?
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

227


      Quo tibi tot duros et luce et nocte labores,
          o nunquam curis non agitate pater.
      Hoc ave Caucasia est sine fine Promethea rodi,
          Hoc fulcire humeris semper Atlanta polum.
 5   Tamne iuvat nulla mentem requiete remitti,
          sic leve continuis insenuisse malis?
      Nil est in terris, quod non aerumna fatiget,
          nec tua perpetuo membra adamante rigent.
      Trux quondam Alcides, vagus et requievit Ulixes,
10       credimus et dominum saepe vacare Iovem.
      Si sapis, ex aliqua tuus esto parte, nec unquam
          sic aliis vivas, ut tibimet pereas.
  

JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ[226]


      Nappalon, éjjelen át mért küszködöl oly szakadatlan,
          Ó, atya, kit sohasem hagy lenyugodni a gond?
      Csak Japetus fia tűrt ennyit szörnyű madarától,
          S Atlas görnyedt így földteke súlya alatt.
 5   Élvezed azt, hogy nem jut percnyi időd se pihenni,
          És örökös gond közt várod öregkorodat?
      Nincs e világon, mit meg nem rokkant a törődés,
          Még te se vagy vasból, téged is őröl a kor.
      Herkules is nyugodott olykor s a kóbor Ulysses,
10       Azt hiszem, még maga az ég ura, Juppiter is.
      Míg másokra ügyelsz, ne feledd hát önmagadat sem,
          Úgy élj társaidért, hogy bele majd te se halj!
                                                                 (Szabó Magda fordítása)
  

228


      Pontificis Pauli testes ne Roma requiras,
          filia quem similis sat docet esse marem.
  

PÁL PÁPÁRÓL[227]


      Róma, ne vizsgálgasd, hogy a szentatya férfi-e, vagy sem;
          Lánya, ki rája ütött, hirdeti férfinemét.
                                                                 (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

229


      Sanctum non possum, patrem te dicere possum,
          cum video natam, Paule secunde, tuam.
  

UGYANARRÓL[228]


      Szentnek nem tudlak, de atyának mondani tudlak,
          Mert hisz látom a lányt, Pál, kinek atyja te vagy.
                                                                 (Gáspár Endre fordítása)
  

230


      Cum sit filia, Paule, sit tibi aurum,
      quantum pontifices habere raros
      vidit Roma prius, pater vocari
      sanctus non potes, at potes beatus.
  

UGYANAHHOZ[229]


      Van lányod s aranyad van, Pál, ugyancsak,
      Hogy pápának alig volt még ilyen sok
      Rómában; ha nem is vagy „szent”-atyának
      Jó, boldognak azért beválsz valóban.
                                                                 (Gáspár Endre fordítása)
  

231


      Nuper in Elysiis animam dum quaero Platonis,
          Marsilio hanc Samius dixit inesse senex.
  

MARSILIUS FICINUS[230]


      Míg Plátó lelkét keresém az Elysiumban,
          Marsiliusba lakik, mondta a számoszi agg.
                                                                 (Hegedűs István fordítása)
  

232


      Pannonici dum sceptra tenet felicia regni
          Mathias, clarum stirps imitata patrem,
      condidit hoc pastor Iohannes nobile s[a]eptum,
          in patulo positae ne raperentur oves.
 5   Pro quibus officiis superae tu ianitor aulae
          sidera, Petre, duci, sidera pande gregi.
  

AZ ESZTERGOMI ÉRSEK ERŐDÍTÉSEIRŐL[231]


      Most, amikor, boldog Magyarország, trónodon immár
          Mátyás, hős apa hős sarja, dicső fia ül:
      János, a pásztor, akolt épít, hogy a nyájnak a síkon
          Biztonsága legyen, el ne ragadja gonosz.
 5   Tettéért, Péter, ki az égi bejáratot őrzöd,
          Mennyed a pásztor előtt tárd ki a nyája előtt.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

233


      Henrice, nostri quando praeclaras voles
          cantare laudes praesulis,
      ne, quaeso, longis excites prohemiis
          iuncto Camenas Pythio.
 5   Cocco rubenti tu modo summa sacrum
          pr[a]escribe nomen pagina:
      irrevocatus ultro Musarum chorus
          tuo advolabit carmini,
      nec c[o]epta solum promovebit Delius,
10       verum ipse rector c[a]elitum
      fulmen reponet et simul plectro levi
          tentabit argutas fidis.
      Nam cuius unquam tanta diis magnis fuit,
          aut esse cura debuit,
15   quantam irreprensis noster emeruit parens
          mentis beat[a]e dotibus;
      Fabiis, Metellis, Quinctiis, Catonibus,
          Curiis, Camillis sanctior –
      melioris illos s[a]eculi sinceritas
20       virtute fecit pr[a]editos –
      iste, iste maior, labe quem nulla inquinat
          nec ultimi f[a]ex temporis,
      sed sic nitescit improbos inter probus,
          spinas ut inter lilium,
25   quare superbas parce mirari domos,
          sacer colit quas pontifex.
      Haud ulla talem ceperit digne virum
          sedes, nisi [a]ether igneus,
      anim[a]e molestis qua solut[a]e vinculis
30       in orbe gaudent Lacteo.
      Diu tamen tu, si, sapis tellus, tene,
          sortita quod vix es decus;
      tot pictus astris nec tibi invideat polus
          sidus [quod semp]er unicum.
  

HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN[232]


      Ha arra készülsz Henrik, hogy magasztaló
      Verssel köszöntsd a főpapot,
      Ne hívd Apollót és a Múzsák szent karát
      Segítségül, bár úgy szokás.
 5   Skarlátvörössel írd csak tündöklő nevét
      Az első lapra cím gyanánt:
      Meglásd, hivatlan ott terem a Múzsahad,
      S a versirásban megsegít.
      Nemcsak Apolló támogatja tervedet,
10   De aki úr az égben is,
      Villám-letéve nyúl a lantverő után,
      Pöngetni kezdi majd a húrt.
      Ki mást óvnának – illendőképp – akkora
      Gonddal a halhatatlanok,
15   Mint őt, ki mindig, minden ügyben gáncstalan,
      Tehetségében oly pazar,
      Catót, Metellust, Fábiusokat megelőz,
      Camillusoknál derekabb?
      Azokra egy jobb kor vetette sugarát,
20   Attól tanulták az erényt;
      Nagyobb, nagyobb ő náluk, mert e pusztuló
      Kor szennye sem mocskolta be,
      De úgy tündöklik – a gazok között igaz –,
      Mint tövisek közt liliom.
25   Ne azt csodáld hát, hogy milyen szép otthona,
      Amelyben főpapként lakik;
      Ily férfinak más, mint a csillagos nagy ég,
      Nem szolgál méltó udvarul.
      Annak Tejútján örvend, ki a földi gond
30   Béklyóit levetette már.
      De őt marasztald, föld, okos légy, ritka, hogy
      Ilyennel büszkélkedhetel.
      A csillagokkal ékes ég ne hívja még
      E legvakítóbb csillagot.
                                                                 (Jelenits István fordítása)
  

234


      Scribere, Crispe, iubes regis me proelia nostri,
          nec non magnanimi fortia facta patris.
      Si superent vires, nec desint otia nobis,
          exequar hortatus forsan, amice, tuos.
 5   Sed sunt non culicis memorandi voce leones,
          nec bene grandisonas cantat avena tubas.
      Tu, cui cura minor simul et facundia maior,
          cur aliis mandas, quod magis ipse potes?
  

FODOR (CRISPUS) KRISTÓFNAK[233]


      Crispus, akarnád, írjam meg nagyurunk hadi dolgát,
          s éppúgy azt is, amit hősen a hős atya tett.
      Hogyha erőm lesz rá, és lesz kellő nyugodalmam,
          buzdításod tán megfogadom valaha.
 5   Ám az oroszlánokról nincs rendjén, ha szunyog szól,
          s pásztorsíp nem jól fújja a kürtmuzsikát.
      Mondd, te, kinek gondod kevesebb, s hangod kicsiszoltabb:
          mért tegye más, amihez senki, ahogy te, nem ért?
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

235


      Lector et auditor cum desit, Vite, requiris,
          cur scribam. Musis et mihi, Vite, cano.
  

VIDNEK[234]


      Nincs, aki olvasná, mondod, Vid, hát minek írok?
          Írok a Múzsáknak, Vid, s magamért dalolok.
                                                                 (Lator László fordítása)
  

236


      Misisti clypeum nobis. Si miseris hastam,
          Martis ero, Phoebi qui modo miles eram.
  

UNOKAÖCCSÉNEK, VITÉZ MIHÁLYNAK[235]


      Pajzsot küldtél, ám ha dzsidát küldesz nekem, akkor
          Phoebust elhagyom én, s Mars katonája leszek.
                                                                 (Kurcz Ágnes fordítása)
  

237


      Tu scribis Graio, scribis sermone Latino,
          at tibi nos contra barbara dicta damus.
      Tempus erat, cum me Musarum plectra tenebant,
          dulcis et Aonio potus ab amne liquor.
 5   Nunc Marti miles non Phoebo servio vates,
          obstrepit et molli buccina rauca lyrae.
  

PHILELPHUSHOZ[236]


      Írsz görögül, latinul, ha akarsz, egyként fut a tollad,
          Ámde a vers barbár, véled, amit kezem írt.
      Régen volt, amikor még pendült dalra a lantom,
          S áoni forrásból ittam az édes italt.
 5   Most Marsot követem, nem Apollót, s bennem a költő
          Lágy hangját riadó harsonaszó nyeli el.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)
  

238


      Gradive, quinti clare dominator poli,
      spargens coruscas luce sanguinea iubas,
      Iunone magna genite, Saturni nepos,
      tutela caeli, summe Titanum timor,
 5   gaudens trophaeis, pacis ac belli arbiter,
      decorator hominum, consecrator numinum.
      Gradive, ferro tecte semper fulgido,
      vastator agrum, dissipator urbium,
      vacuator orbis, Tartari impletor trucis,
10   potor cruorum, devorator corporum,
      lues virorum, mulierum execratio,
      ditator inopum, pauperator divitum,
      osor quietis, genitor obscenae famis,
      auctor pavorum, concitor formidinum,
15   iam parce fessis, quaeso, Pannoniis, pater.
  

MARS ISTENHEZ BÉKESSÉGÉRT[237]


      Ötöd szférán hatalmas, súlyos léptü Úr,
      Kinek sisaktaréja véres fényt ragyog,
      Saturnus sarja, nagy Junónak gyermeke,
      Te égi őr, te nagy titán-rettegtető,
 5   Te prédaéhes, úr hadak s a béke sorsán,
      Te férfit ékesítő, héroszt szentelő,
      Te súlyos léptü, talpig vasba öltözött,
      Határt kipusztitó, várost leromboló,
      Ki által árva lesz a föld és telt a Tartarus,
10   Te szörnyü vérivó, halottra éhező,
      Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott,
      Szegénynek kincset adsz, kifosztasz gazdagot,
      Te békegyűlölő, vad éhhalál-szülő,
      Szerzője rettenetnek, pánikinditó
15   Atyánk, kiméld megfáradt pannon népemet!
                                                                 (Kardos Tibor fordítása)
  

239


      O pater omnipotens, qui caelum et sidera solus
      aeterna dicione premis, defige potentes
      his miseris oculos terris, quas Marte feroci
      vastari cernis longoque perire duello,
 5   et nobis talem tribuas, pater optime, pacem,
      quae mala cuncta procul mortesque repellat acerbas.
  

BÉKÉÉRT[238]


      Ó, fenséges Atyánk, ki a csillagos égben örökké
      Tartó szent hatalommal uralkodsz, vesd ma e gyászos
      Földre királyi szemed, hol Mars dühe féktelenül dúl,
      És hosszú pusztító háboru irtja a népet.
 5   Adj nékünk most már, ó, legkegyesebb Atya, békét,
      Mely a nehéz bajokat s a halál rémét tovaűzi.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

240


      Abstulit atra dies una cum corpore nomen:
          sic miseri nobis accumulamus opes.
  

A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS[239]


      Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
          Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

241

MARCO GEORGIO ET ANTONIOLO SCIENTAE RUSTICANTIBUS


      Illos felices, illos reor esse beatos
          Ante omnes, qui nunc rus geniale colunt.
      Nam ruri nihil est mage dulce; molestior urbs est,
          Rure manet Genius semper, ab urbe fugit.
 5   Vos nunc aut canibus, lepores agitatis odoris,
          Ast ego continue, grammasin invigilo.
      Aut lentis virides peragratis passibus agros,
          Ast ego continue, grammasin invigilo,
      Aut pingues turdos iucunda fallitis arte,
10       Ast ego continue, grammasin invigilo.
      Vos iocus et ludus, vos blanda fronte voluptas,
          Vos requies et pax, vos comitatur amor.
      Adsunt conspicuae, formoso corpore, Nymphae,
          Quae vobis possunt oscula mille dare.
15   Vos bene potaris, vos pingues manditis escas,
          Inde premunt mollem, corpora vestra, torum.
      Ambo igitur superum merito scandetis Olympum,
          Hoc mercedis habet, qui bene semper agit.
      Opto nimis, placidi, nunc rus celebrare, Scientae,
20       Opto nimis vestra commoditate frui.
      O si Pegaseis liquido ferar aethere pennis!
          Et nunc ad vestros deferar ipse Lares!
      Quis prohibet plures cera me iungere pennas,
          Et iunctas humeris applicuisse meis?
25   Hoc tuus, ut memorant, certe pater, Icare, fecit,
          Et cur plubs nobis ingeniosus erat?
      Atlantis facunde nepos, sate Pliade pulchra,
          Aliger aligero qui pede carpis iter;
      Oro tuas nobis pennas concede parumper,
30       Ipse Scientaeas donec adibo domus.
      A te concessis iuvenis Danaeius alis,
          Fertur ad horrendas Gorgonis isse domos.
      Aureus inde tuas a me statuetur ad aras,
          Taurus, et hibernis candidior nivibus.
  

MARCO GIORGIÓNAK ÉS ANTONIOLÓNAK, MIKOR SCIENTÁBAN NYARALTAK[240]


      Az csak a boldog most igazán, az a boldog a földön,
          Kit kedves faluján ér el a könnyü idő.
      Mert csudajó falun élni – a városi élet unalmas;
          Géniusz él a falun – innen az is menekül.
 5   Hej, ti ma fürge kopókkal nagyfülü nyúlra vadásztok,
          Én pedig itt egyedül grammatikát magolok.
      Lassan lépkedtek most lankás zöldfüvü réten,
          Én pedig itt egyedül grammatikát magolok.
      Tőrrel fogjátok meg a lomha, kövérke rigókat,
10       Én pedig itt egyedül grammatikát magolok.
      Hízelgő gyönyör és játékos tréfa kisérget,
          Csendesség, nyugalom, szívderitő szerelem.
      Formás nimfákat láthattok a sűrü ligetben,
          S kaphattok tőlük isteni csókokat is.
15   Isztok jóizüen, tele vagytok jó falatokkal,
          Friss, puha ágy öleli elnehezült hasatok.
      Érdemetekhez méltón éltek e menny közepében,
          Jótét lelkeitek díja e szép jutalom.
      Hej, de szeretnék én is az enyhe Scienta vidékén
20         Csendbe faluzgatni, kedveseim, veletek.
      Bár Pegazusnak szárnya emelne a híg levegőbe!
          Ó, bár juthatnék házatokig valahogy!
      S mért ne ragasszak tollból szárnyat tiszta viasszal:
          Majd vállamra veszem s könnyeden ellebegek,
25   Azt mondják, Ikarus, hogy apád tett így legelőször.
          S mért ne lehetnék én éppoly ügyes repülő?
      Atlas szépszavu sarja, szülötte a tünde Maiának,
          Szárnyas lábon akit ringat az égi világ.
      Kérlek, tollas szárnyadat add kölcsön kis időre,
30       Míg a scientai víg ház küszöbére jutok,
      Úgy hírlik, Danaé fia is gyors tollaidon szállt
          Gorgó rettenetes iszonyu fészke felé.
      S áldozatul gyönyörű aranyos bika-szobrot ajánlok,
          Tündöklőbbet, akár télen a hótakaró.
                                                        (Tellér Gyula fordítása)
  

242

THRENOS IN RACACINUM CUBICULARIUM


      Currite; festinet medicus, quid, inepte, moraris
          Tonsor? equo citius quam pedes ire potes.
      Currite; forsan adhuc dabitur reperire calentem;
          Forsan adhuc misero flatus in ore manet.
 5   Omnia nunc ego te, tibi per carissima rerum,
          Oro; Machaonia, si quid in arte vales;
      Si decus accendit, si mentem praemia tangunt,
          Quanta foret nostri, sit tibi cura sui,
      Incolumem quod si nobis, Henrice, repones,
10       Tunc mihi tu Paeon, tunc mihi Phoebus eris.
      Tunc ego te magni venerabor Numinis instar,
          Virbius in lucem, quo revocante, redit.
      Fulmina nec metuas; perhibent nam saepe Cyclopes,
          Vindictae illius poenituisse Iovem.
15   Iussa viri properant; sed quo tamen omine, laeva
          In terram e quercu, fusca volavit avis?
      Nimirum vitam notat arbor opima Tonantis,
          Nam fertur priscos glans aluisse patres.
      Functorum locus est tellus; nigrantia letum
20       Significant; leto convenit ille color.
      Quam timeo auspicium, ne quid ferale minetur!
          Ni relevet melior, tristia visa, Deus.
      O facinus! moesti redeunt! Ne dicite quiquam,
          Scimus! inest tacitum vultibus indicium.
25   Occidit infelix! Non formae profuit illi
          Gratia, non leves et sine veste genae!
      En jacet, ut riguo languens amaranthus in horto,
          Improba quem verni subruit aura Noti!
      Aspice quam roseos nondum sua purpura v;sus
30       Liquerit! et vivus spiret in ore decor!
      Hanc faciem feretro Pallas extentus habebat,
          Talis et ante rogos Parthenopaeus erat.
      Quae iam spes hominum? quae iam fiducia vitae?
          quo se momento quis putet esse suum?
35   Quam cito bullatae, pluvius tumor interit, undae,
          Tam postrema cito cuilibet hora venit.
      Nos longos nobis, stulti, promittimus annos,
          Linquendas aliis et cumulamus opes;
      Sic, tanquam torvi nusquam sint ostia Ditis,
40       Nauta nec in Stygia remiget ater aqua.
      Sic, tanquam nobis Iunonia temperet Hebe,
          quod potat sumpta, Iuppiter, ambrosia,
      Haec nos credulitas et terris iactat et undis,
          Haec nostrae sortis nos meminisse vetat.
45   Illa perosus humum, pelago natat; aequoris alter
          Impatiens, arvis, applicat arva, novis.
      Hunc levis ambitio tumidum popularibus auris,
          Ventilat; in ferrum, ferreus ille, ruit.
      Exsecat hic montes, et culmina nubibus altis
50       Inferit, ad Superos scandere velle putes.
      Interea totum, Somni germana, per orbem,
          Haud ulli late conspicienda volat,
      Sternit et incautas, nullo discrimine, gentes,
          Nativa immiti vincula falce metens.
55   Nec viridi specie, viridive aetate movetur,
          Non fortem ignavo serius illa rapit.
      Nirea Thersitae, Paridem sed iungit Achilli,
          Troilus et tremulum mittitur ante patrem.
      Hic, hic funereos qui nunc effertur ad ignes,
60       quam modo robustus, quam modo sanus erat!
      Non illo duras quisquam insertare palaetras
          Aptior, aut agili ducere frena manu.
      Hoc sibi Tyndarides dederat, Cyllenius illud:
          Ambos nam pueri torserat acer amor.
65   Nunc etiam cum iam supremum tempus agenti,
          Fatalem legeret Persephonea comam;
      Spartanae functus iuvenili munere luctae,
          Per virides ierat currere laetus agros.
      Illic dum laxis per devia fertur habenis,
70       Praecidere truces licia pulla Deae.
      Praecidere Deae simul, et simul ille uolucris,
          Colla superlapso candida fregit equo.
      Si vos Caelicolae, rerum, status ordo, iuvabat,
          Fata super steriles cur statuistis anus?
75   Mens secura sui, misereri nescit alius,
          quilibet exemplo fit pius ipse suo.
      Essent si matres, audirent vota parentum,
          Affectu proprios respiciente metus.
      Nunc illas non turis odor, vittatave placat
80       Victima, non blandae, lenia verba, precis,
      Ultio si pateat, si vos ego vindice possim,
          Crudeles vetulae, corripuisse manu,
      Dilaniem canos rugoso a vertice crines,
          Confringam fusos, stamina, pensa, colum.
85   Disiiciam tabulas, solido ex adamante, rigentes,
          Sed magis his ipsis pectora vestra rigent,
      Lumine quae primo talem fraudastis ephebum,
          Parsisset Libycis, cui lea foeta, iugis.
      Quem nec pro catulis laesisset Caspia tigris,
90       Nec ferus adversa cuspide fixus aper.
      Non vigil Hesperidum serpens, non bellua ponti,
          Nec quicquid saevum, terra fretumve creat.
      Dicite, qua culpa meruit tam funus acerbum?
          Cuius erat tanti crirninis ille reus?
95   Scilicet hic Delphos, Triviaeve incenderat aedem!
          Mactaratve boves, Sol venerande, tuas!
      Poenigenaeve sacrum mento deraserat aurum!
          Dempserat aut summo, pallia fulva,Iovi!
      Scilicet hic Veneris violarat vulnere dextram!
100        Pallada sanguinea surpueratve manu!
         Sanctarum aut thalamos tentarat inire Dearum!
             Aut arcana Deum garrulus extulerat!
         Scilicet hic scopulis involverat Ossan Olympi!
             Impius lapeti miles et Enceladi!
105   Atqui nec dicto quenquam irritarat amaro,
             Mitis, et innocua simplicitate bonus.
         Sed quid vana querort tu te, furiose, necasti,
             Dum nunquam nostris utere consiliis.
         Praecepi quoties, et te quam saepe rogavi,
110        Tam temere indomito, ne rapereris, equo?
         Exitiale adeo nullum mortalibus aegris
             Est animal, nullum quod mala plura ferat.
         Bella geruntur equis, vacuant quae gentibus orbem,
             Quae replent Erebum, bella geruntur equis.
115   Hoc genus effecit, caderet ter ut Ilia tellus,
             Agmine cum toto Rhesus ut occideret,
         Hoc genus Hippolytum, genus hoc Phaëthonta peremit,
             Cum terras patriis, ussit et astra, rotis.
         Ipse Chimaereas, potuit qui vincere, flammas,
120        Pegaseam fertur non tenuisse iubam.
         Quis Diomedei crudelia pabula nescit
             Armenti, et nullo gramine pingue pecus?
         Potniadum rabiem quis non audivit equarum?
             Constat et unde nocens defluat hippomanes.
125   Haec ego iactabam; sed te, tua fata, pericli
             Urgebant causas semper amare, tui.
         Semper tu phaleras, semper tu lora volebas,
             Semper erat tergo dulce sedere tibi.
         Nec tergo pigrioris equi; sed naribus ignem
130        qui vomat, et summam vix pede signet humum.
         Nec te insuccussi requies tam lenta iubavat
             Pilenti, et remis moIliter acta ratis,
         quam fuga cornipedis, quam lata vel ardua vincens
             Saltus, et in gyros colla reflexa breves.
135   Respice nunc, tua quid peperit tibi grata voluptas,
             quae tibi deliciae lucra tulere tuae.
         Nempe quod Elysio volitas in pulvere victor,
             Automedon cursus et stupet ipse tuos.
         Heu! miserande puer, quo iam nitetur alumno
140        Vestra domus, cui tu spes modo solus eras?
         Quando mihi similem continget habere ministrum?
             Moribus, ingenio, sedulitate, fide?
         Morte tua totam, resonant lamenta, per urbem,
             Muta nec assuetis perstrepit aula iocis.
145   Morte tua attoniti, senior simul et puer, horrent,
             Ille suis eadem dum timet, ille sibi.
         Sed mea praecipua formidine corda tremiscunt,
             Nulla fuit cui nox te sine, nulla dies.
         O quam saepe mihi reducem te somnia fingent!
150        Somnia, quae fallax irrita mittit ebur.
         Saepe expergiscens, nota te voce vocabo,
             Ceu non aeternus, sit sopor iste tibi.
         Quin et nunc flavos, vidi si pone capillos,
             Protinus a flavo, tu mihi, crine subis.
155   Alterius validos conspexi forte lacertos;
             Illius talis, dico, lacertus erat.
         Ante igitur gelidae, mea fient ossa, favillae,
             quam tua, de nostro pectore, cura cadat.
         Nec tibi, credo equidem, venient oblivia nostri,
160        Non, tu si Lethes flumina tota bibas.
         Unum est quod verear; nam dum mihi tempora vitae
             Spondeo longa tuae; dum reor esse Deos;
         Tardavi demens meritas tibi solvere grates,
             Nec tribui obsequiis, praemia digna, tuis.
165   Forsitan et tetricam, Dictaei ad iudicis, urnam,
             Ingrati magno nos agis ore reos.
         Parce age, parce puer; vivo neglecta, rependam
             Exanimi; officium sentit et ipse cinis.
         Si mihi fas esset, quod Dis licuisse quibusdam
170        Traditur in facies vertere membra novas;
         Non vaga tu volucris fieres, nec turbidus amnis,
             Non in flagrantes arbor itura focos;
         Sec crocus aut smilax mollis, vel amaracus herba,
             Sed Cephisiades, Oebalidesve fores.
175   Vel nova odorati prodires gloria veris,
             Gloria nec violis, nec superanda rosis,
         quam produxerunt nondum Zephyritides aurae,
             quam nondum carpsit pollice Flora suo.
         Nec magis e quoquam strueret sibi germine virgo,
180        Serta puellares implicitura comas.
         Mella magis nec apes legerent e floribus ullis,
             Nec magis ulla mihi dulcia mella forent.
         Nunc homini quoniam non est data tanta potestas,
             accipe de domini carmina moesta lyra!
185   Carmine adhuc Attis et carmine vivit Adonis,
             carmine Troiades, carmine claret Hylas.
         Sume simul lacrymas, fratri paullo ante negatas;
             his madeat, tua qui contegit ossa lapis.
         Tum gemini extremo scribantur margine versus,
190        haud cuiquam siccis verba legenda genis:
         „Hic, Racacine, iaces, vati gratissime Iano;
             hic pariter Iani gaudia cuncta iacent.”
  

SIRATÓÉNEK RACACINUSRÓL, KISINASÁRÓL[241]


      Mért állsz tétlenül itt, felcser, szaporázzon a lábad,
          Gyorsan az orvost hívd, szállj a nyeregbe, ügess!
      Hozd sebesen, tán még pislogva találja a mécsest,
          S lelke szegénynek nem röppen el ajkairól.
 5   És ha – miként Makhaón – gyógyítasz, esdve könyörgök,
          Mind, ami kedves, szép, mind, ami drága neked.
      Buzdítson becsvágy, bízzál bár bő jutalomban,
          Ápold gondosan őt, úgy, ahogy engemet is.
      Új Phoebus te leszel, vagy az istenek orvosa, Paean,
10       Hogyha föléleszted, Henricus, ezt a fiút.
      S mint holt Virbius éltét egykor visszaigéző
          Istenségnek is, úgy hódolok én teneked.
      Villámtól sose félj, sok Küklopsz mondja gyakorta,
          Hajdani bosszúját bánja nagyon Jupiter.
15   Gyorsan szállt a parancs. De miféle madár az a tölgyön,
          Mely tompult feketén libben a földre amott?
      Életet is jósolhat zord Jupiternek a fája,
          Makkját ették még hajdan az ősi atyák.
      Földben a holt helye van, s a sötét szín már a halálé,
20       Így feketét látván tudjuk, a gyász jele az.
      Bárcsak a baljós jel ne halálnak a hírnöke lenne,
          És változtatná jóra az isteni kéz.
      Ó, siralom! Búsan jönnek, jaj, kár a beszédért,
          Néma bizonyság már bánatos arcotok is.
25   Meghalt! Nem segitett már rajta derűs, üde képe,
          S bajban a megmentő zsenge szakálla se volt.
      Úgy hever, oly mereven, mint elfonnyadt amaranthusz,
          Melynek a böjti vihar törte derékba tövét.
      Lássátok: szép arcáról a mosoly le se hervadt,
30       S őrzi pirosságát, mintha csak élne szegény.
      Gyászpadján kiterített Pallász arca ilyen volt,
          S Parthenopeiosznak, sírba rakása előtt.
      Hol van hát a remény, melyben megbízhat az ember,
          És van-e röpke idő, mely egyedűl az övé?
35   Mint pocsolyában szétpukkan zápor buboréka,
          Ránk tör végóránk éppen ilyen hevesen.
      Sok-sok hosszú évben bízunk ostoba fővel,
          Gyűjtünk, s másra marad mind, amit összeszedünk.
      Hádész mintha nem is ránk lesne kitárt kapujával,
40      Csáklyás révész sem várna a Styx vizein,
      S Hébé adna nekünk az öröklét hűs italából
          (Istenek étke után issza a nagy Jupiter).
      Van sors, van végzet, ám ezt mi kutyába se vesszük,
          Élünk balhitben szárazon és vizeken.
45   Hátat fordit a földnek s száll tengerre az egyik,
          Másik szánt és vet, vízre reá se tekint.
      Itt ez nagyratörő, keres olcsó népszerüséget,
          Talpig vértben amaz gyűjti a harci babért.
      Föld méhébe kutat, felhők közt mássza a csúcsot,
50      Sőt az eget – vélnéd – ostrom alá veszi ő.
      Közben az Álom bátyja sötéten száll a világban,
          Megpillantani őt még sohasem sikerült,
      És a gyanútlan népeket így taglózza le orvul,
          Nincsen fölmentés csorba kaszája elől.
55   Meg nem hatja a szép ábrázat s ifjui kor sem,
          Elragad egyformán délceget és nyavalyást.
      Rút Therszitész, szép Nireusz, majd Párisz, Akhillész,
          Atyja előtt Troiloszt érte a végzet utol.
      Máglya tüzén aki most rőt lángok közt elenyészik,
60       Harcos volt az imént, életerős fiatal.
      Nem lelt méltó párra a játékos viadalban,
          És lova nyergében senki se múlta fölül.
      Tündareosztól ezt, Hermésztől azt örökölte,
          Szívből kedvelték ők is az ifju vitézt.
65   Most pedig, éppen az élet végső pillanatában
          Dús haja egy fürtjét vágta le Perszephoné.
      Spártai harcban az ifjak mérték össze tudásuk,
          Ő is vígan a zöld pázsiton átlovagolt.
      Míg laza kantárral tovanyargalt úttalan úton,
70       Élte sötét fonalát vágta el Atroposz így.
      Földre bukott paripájáról tört nyakcsigolyával,
          S teste fölött siklik máris a szürke madár.
      Mennybeliek! Rend ez? Mért tűritek el, hogy e három
          Meddő vénasszony döntse a sorsokat el?
75   Irgalomérzés abban nincs, aki önmaga nem fél,
          Részvétet várhat mind, aki példaadó.
      Mért nem anyák, hogy felfognák a szülői könyörgést,
          S rádöbbennének, hogy mi az aggodalom.
      Tömjénáldozat illata sem békíti meg őket,
80       Elhal az esdeklés, lelve süket füleket.
      Rút banya-népség! Bárcsak bosszúm sújtana rátok,
          S megtépázhatnám vén csuparánc fejetek!
      Őszült üstökötök markomba kerülne csak egyszer,
          Hullana máris szét rokka, motolla, fonál.
85   Sorsok acéltábláit tüstént összetipornám,
          Mert a szilárd vasnál kőszivetek ridegebb.
      Még tán Afrika bősz fenevadja sem ártana annak,
          Kit fiatal fővel most ti ragadtatok el.
      Kaszpia kölykes tigrise őhozzá sose nyúlna,
90       Sőt még vadkan sem, melyet a dárda sebez.
      Heszperiszek sárkánykígyója se bántja ez ifjút,
          Sem földön kúszó, sem vizi szörnyetegek.
      Adjátok meg a választ, mit követett el a jámbor,
          Halljuk hát, mi a vád, mért ez a szörnyü halál?
95   Delphit, Trivia házát lobbantotta-e lángra?
          Néked, Apolló, ő ölte meg ökreidet?
      Állad arany díszét, Ammon, ő nyírta le orvul?
          Ő szaggatta le tán köntösödet, Jupiter?
      Ő lett volna, ki Vénusz jobb karján sebet ejtett,
100        S Pallászt ellopván még csupa vér a keze?
         Istennők ágyába osont rút indulatokkal,
             Vagy közhírré tett mennyei titkokat ő?
         Ossza hegyét guritotta reá az olümposzi csúcsra?
             Ő szolgálta talán Enkeladoszt s Japetoszt?
105   Márpedig ő senkit még szóval sem keserített,
             Ártatlan, békés, egyszerü életet élt.
         Ám mit rágódom? Vadságod okozta halálod,
             Mint pusztában a szó, kárba veszett a tanács.
         Hányszor szóltam ezért, és kértelek és könyörögtem,
110        Meggondoltabb légy, lóra ne ülj, ha szilaj.
         Nincs az a négylábú, mely jobban bajba keverne
             Földi halandókat, mint a tüzes paripa.
         Ott a csatában a ló, mely rendet vág a sorokban,
             S tölti a mély Ereboszt újra meg újra a ló.
115   Ló müve volt Ilion háromszori porba bukása,
             Így pusztult Rhészosz s véle egész serege.
         Ló volt Hippolütosznak végzete és Phaëtóné,
             Tűzben enyészett el két lova és kocsija,
         Sőt te, Khimérával megvívó Bellerophón is,
120        Fogtad bár a sörényt, csak ledobott Pegazosz.
         És Diomédész Rhészosztól rablott paripái,
             Tudjuk, a húst ették, és nem a zsenge füvet.
         Potnia ádáz kancáit ki nem ismeri hírből,
             Hippomanész mit tett, s honnan a bűne vajon?
125   Minderről szóltam neked, ám te kihívtad a sorsot,
             Kedved a bajban telt, s egyre kerested a vészt.
         Ékes szerszámdísz, kantár – ez járt a fejedben,
             Lóra ha pattantál, már repesett a szived.
         Tűzfúvó táltos, nem hitvány, rossz gebe hátán
130        Száguldván a mezőn, még patanyom se maradt.
         Nem vonzott úgy téged hintó lomha nyugalma,
             Sem békés evezés csónakon ülve, tavon,
         Mint vad vágtában nekivágni a nagy meredeknek,
             S körbeügetni a gyors, szárba fogott paripán.
135   Lám, ki az élvezetet habzsolja, hová viszi vágya,
             És mit hajszoltál, merre sodort a gyönyör?
         Élüszion mezején győztesként futsz te bizonnyal,
             S száját tárva figyel Automedon tereád.
         Ó, te szegény gyermek, mindnyájunk büszke reménye,
140        Most a szülőháznak támogatója ki lesz?
         Jó szolgát, ki hasonló hozzád, merre találok?
             Hű legyen és szorgos, fürge a szelleme is.
         Sírástól visszhangzik a város, néma az udvar,
             Nyüzsgését, zsivaját már elemészti a csend.
145   Ifjat, vént egyaránt megdöbbentett a halálod,
             Félti családját ez, fojtja a félelem azt.
         Ámde kiváltképp én rémültem meg, hiszen eddig
             Mellettem voltál nappal is, éjszaka is.
         Éj idején hányszor látom majd szép, derüs arcod,
150        Álom, mely csalfán száll az agancskapun át.
         S ébredvén hányszor hívlak még újra meg újra,
             Mintha csak álmod nem lenne örök nyugalom.
         Szőke fejű ifjú ha netán felbukkan előttem,
             Lenszín fürtjeidet sejtheti képzeletem,
155   Izmos, termetes atlétát pillantva meg éppen,
             Széles vállaidat látja a lelki szemem.
         Dermedt csontom sokkal előbb elporlik a sírban,
             Mint emlékedet én egyszer is elfeledem.
         Él a remény, hogy megtarthatsz emlékezetedben,
160        Bár feledést nyújtó Léthe vizét megiszod.
         Egy aggaszt: azt hittem, hosszú életet élhetsz,
             S úgy véltem, hogy még élnek az istenek is.
         Törlesztést a kapott jóért balgán elodáztam,
             Hű szolgálatodat nem viszonozva neked.
165   Még tán – Minosz itélőszéke elé ha idéznek –
             Hálátlanságért száll a fejemre a vád.
         Kímélj, drága fiam! Hadd pótlom most a mulasztást,
             Késett hálaadást érzi porában a holt.
         Lenne csak úgy rá mód, mint isteneinknek is egykor,
170        Így mondják a regék, ölteni új alakot.
         Csacska madár, örvénylő víz nem válna belőled,
             Fává sem nőnél, mely a tüzekben elég,
         Inkább sáfrány, délszaki kúszó vagy majoránna,
             Szép fürtös jácint, nárcisz, e sárga virág,
175   Vagy kikelet szép illatozó üde hírnöke lennél,
             Mely túltesz rózsán, túltesz a telt violán.
         Langyos déli szelek nem csalnak ilyet ki a földből,
             Nem gyűjtött szebbet Flóra finom keze sem.
         Nálad üdébbre a szűz sem akadna, ki szép koszorúját
180        Fonja, hogy az ragyogó fürtjei éke legyen.
         Jobb ízű nektárra a szorgos méh se találna,
             Ennél illatosabb mézre magam se lelek.
         Ám e csodákhoz az embernek nincs semmi hatalma,
             Gazdád lantjának halljad e bús dalait:
185   Nem némult el a vers Attiszról, s él Ganümédész,
             Él Adonisz s Hülász, élteti őket a dal.
         Könnyem, mely a fivérért jó múltkor ki se csordult,
             Most omlik bőven s koppan a sírköveden.
         Végső versként véssétek lapjára e kőnek,
190        Melyet elolvasván gyűl a szemekben a könny:
         „Janus hű Racacinusa testét rejti e sírhant,
             S Janus lelke felét vitte magával a holt.”
                                                                 (Palojtay Béla fordítása)
  

243

VALEDICIT MUSIS


      Thespiades et Bacche parens et candide Paean,
          Debetur nostro iam rudis officio.
      Natales numerate meos, sic tiro videbor;
          Pendite militiam, sic veteranus ero.
 5   Tantus vix recolo vestra olim signa subivi,
          Nunc dubitat nostras barba operire genas.
      Iam satis est; depono lyram, depono coronam,
          Ac flavis hederas detraho temporibus.
      Nescio, quae graviora iocis concepimus istis,
10       Advocat et nostros area maior equos.
      Grande patet pelagus, quod littora nulla coercent
          Saevius Euxino .............................................
      Hac libet, hac rapidis intendere carbasa ventis,
          Qua penitus fundo nigrior unda caret.
15   Nec me ulla immensi terrebunt monstra profundi,
          Sint licet Ossaeis aequa cacuminibus,
      Non scopuli, non si currentem forte carinam
          In media teneat parva echeneis aqua;
      Vel meus optatas uncus mordebit arenas,
20       Vel moriar vasto piscibus esca mari.
      At tu, quae populos populis, humana supernis
          Concilias, cuius vis elementa fovet,
      Sive Cleonaeos ne tentet Scorpius ungues,
          Dividis iratas blanda sequestra feras,
25   Sive Deos inter sceptro veneranda superbo
          Appares magno fida ministra Tovi;
      Leges ecce tuas et Romula iura capesse,
          Huc ades et coeptis aurea virgo fave.
      Sic rursus terras possis habitare relictas,
30       Saeviat et rara caede coacta manus,
      Delitiae pigros ac prodigiosa morentur
          Carmina, quos mollis lectus et umbra iuvat,
      Illos et lauri pascant in montibus altis
          Ebrius insana cuspide Liber aget,
35   Quae vitam debere suis se credit et audet
          Publica conspicuo frena tenere loco.
      Discat quid tetrici iubeant oracla Lycurgi,
          Quid sapiens docto sanxerit ore Solon,
      His aeternae urbes, his inclita regna reguntur,
40       Hic placito gentes nodus amore ligat.
  

BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL[242]


      Lágyszavu Múzsák, Bacchus atyám s Paean, te sugárzó,
          jó szolgálatomért végre bocsássatok el.
      Éveimet ha tekintitek, újonc áll a porondon;
          tetteimen látszik, hogy veterán katona.
 5   Tökmag voltam, s már zászlótok alá bevonultam,
          orcámon most is tétova még a szakáll.
      Végeztem; leteszem lantom, leteszem koszorúmat,
          szőke halántékom már ne borítsa babér.
      Eddigi játszadozásomnál komolyabb feladat vár,
10       végtelenebb síkság várja szilaj paripám.
      Tárva a nyílt tenger, semilyen part nem köti árját,
          zordabb, mint a sötét..............................
      Erre feszítsem a gyors szelek ellen vásznamat, erre,
          hol feneketlen a mély, hol feketéllik a hab.
15   Nem rettent el a szörnyektől dagadó hasu hullám,
          ossai csúcsoknál bár magasabb tarajú,
      sem vad szirtfokok, és az sem, ha a víz sima tükrén
          sikló bárkám csöpp tengeri sülre akad;
      vasmacskám vagy a vágyott parti homokba haraphat,
20       vagy halak étke leszek kint a vizen magam is.
      És te, ki néppel a népet, mennybeliekkel az embert
          megbékíted, erőd tiszteli minden elem,
      közbenjársz, hogy az argosi skorpió húzza be csápját,
          szétkergetsz szeliden feldühödött vadakat,
25   s nem kissebb a tekintélyed, ha kevély jogaroddal
          nagy Jupiter mellett isteni körbe belépsz:
      jöjj ide, óvjad a Romulus-adta jogot meg a törvényt,
          s pártold művem, arany köntösü, isteni szűz.
      Megtelepedhetsz így az elárvult földeken újra,
30       ritkábban dúljon gyilkosok-adta halál;
      élvezetekkel, rémversekkel időt csak a lusták
          töltsenek, árnyék s lágy pamlag az ő örömük,
      légyen övék a babérkoszorú is, s hajtsa csak őket
          hegy-völgyön Bacchus thyrsusa mámoradón:
35   az, ki megérti: az élete nemcsak övé, az övéit
          illeti, nyilvános helyre kiáll a közért.
      Nem röstelli tanulni, Lycurgus amit kijelentett,
          s szentesitett a tudós száju Solon, az igaz;
      ők állnak híres birodalmak, városok élén,
40       s összekötik szeretet-szállal a nemzeteket.
                                                                  (Kerényi Grácia fordítása)
  

244

LAUS ANDREAE MANTEGNAE PICTORIS PATAVINI


      Qualem Pellaeo fidum cum rege sodalem
          pinxit Apelleae gratia mira manus,
      talis cum Iano tabula Galeottus in una
          spirat, inabruptae nodus amicitiae.
 5   Quas, Mantegna, igitur tanto pro munere grates,
          quasve canet laudes, nostra Thalia, tibi?
      Tu facis ut nostri vivant in saecula vultus,
          quamvis amborum corpora terra tegat.
      Tu facis, immensus cum nos disterminet orbis,
10       alter in alterius possit ut esse sinu.
      Nam quantum a veris distant haec ora figuris?
          Quid, nisi vox istis desit imaginibus?
      Non adeo similes speculi nos lumina reddunt,
          Nec certans puro splendida lympha vitro.
15   Tam bene respondet paribus distantia membris,
          Singula tam proprio ducta colore nitent.
      Num te Mercurius divina stirpe creavit?
          Num tibi lac, quamvis virgo, Minerva dedit?
      Nobilis ingenio est, et nobilis arte vetustas,
20       ingenio veteres vincis et arte viros.
      Edere tu possis spumas ex ore fluentes,
          tu Veneris Coae perficere effigiem.
      Nec natura valet quicquam producere rerum,
          non valeant digiti quod simulare tui.
25   Postremo, tam tu picturae gloria prima es,
          quam tuus historiae gloria prima Titus.
      Ergo operum cultu terras cum impleveris omnes,
          sparseris et toto nomen in orbe tuum;
      Ilicet, accitus superas transibis ad arces,
30       qua patet astriferae lactea zona viae,
      scilicet ut vasti pingas pallatia caeli,
          stellarum flammis sint variata licet.
      Cum caelum ornaris, caelum tibi praemia fiet,
          pictorum et magno sub Iove numen eris.
35   Nec tamen his fratres cedent pietate poetae,
          sed tibi post Musas proxima sacra ferent.
      Nos duo praesertim; quorum tua dextera formas
          perpetua nosci posteritate facit.
      Interea haec gratam testentur carmina mentem,
40       vilior his Arabi turis acervus erit.
  

ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE[243]


      Mint ahogy Appelles csodaszép képén a királlyal,
          Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát,
      Úgy áll Janusszal most egy vásznon Galeotto,
          Szét nem tépheti már semmi erő frigyüket.
 5   Mantegnám, kegyedet meghálálhatja-e Múzsánk,
          Érdemeid teljét éneke zengheti-e?
      Képeden élni fog arcunk sok-sok századon által,
          Bár testünket a föld mély öle nyelte be rég.
      Képeden, álljon bár a világ roppant tere köztünk,
10       Mégis szomszédok, mégis együtt lehetünk.
      Más-e vajon festmény-arcunk és más a valódi?
          Egy a különbség csak: néma a kép ajaka.
      Képmásunk a tükör hívebben vissza nem adja,
          Sem kristálypatakok hártyaszerű üvege.
15   Pontos a törzs és végtagok egymásközti aránya,
          Élethű a szinük, pontos az alkatuk is.
      Tán maga Mercurius nemzett, ama isteni ágból,
          S szoptad, mint csecsemő, szűzi Minerva tejét?
      Lánglelkű művek készültek az antik időkben,
20       Lánglelkű műved mindezeket leveri.
      Néked nem feladat sem a száj szélén lefolyó nyál,
          Sem Cos Vénusza, ím, máris a vásznadon él.
      Szüljön a természet bár száz meg száz csudadolgot,
          Száz meg száz remekét ujjaid újraszülik.
25   Első vagy te a festészetben, mint ahogyan más
          Történészek előtt Titusodé a babér.
      Műremekekkel gazdagitod te az emberiséget,
          S vélük hírneved is terjed a föld kerekén.
      Holtod után fel fogsz szárnyalni az égi hazába,
30       Melyet a büszke Tejút csillagos éke övez,
      És telepingálod képekkel a menny palotáját,
          Bár ragyogó falain csillagok ezre tüzel.
      Míg az eget fested, legyen égiek üdve a béred:
          Juppiter adja, hogy ott piktorok istene légy.
35   Lásd, költő-testvéreik is híven bemutatják
          Nemcsak a Múzsáknak, néked is áldozatuk.
      Majd ketten sietünk elsőnek elédbe, hisz arcunk
          Általad ismeretes lesz az utókor előtt.
      Addig e vers dícsérjen, melynél gyújtani nem tud
40       Illatosabb tömjént néked Arábia sem.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)
  

245

CARMEN DE FONTE NARNIENSI


      Sacri fontis ave, mater Feronia, cuius
          felix Paeonias Narnia potat aquas.
      Iam prope litorei tetigit sol brac(c)hia cancri,
          sentit et Icarium fervida terra canem.
 5   Tolle sitim; saevis tulerat Langia Pelasgis,
          quae nostra exurit pectora, tolle sitim.
      Sic tibi magna parens alimenta aeterna ministret,
          sic nunquam vena pauperiore fluas!
      En semel, en iterum, quos ferrea fistula fundit,
10       excipiunt latices guttura sicca tuos.
      O quantus rediit membris vigor, o mea quanto
          viscera divinus liberat igne liquor!
      Nec venter, quamvis repetito immurmurat haustu,
          sudorem subitum nec gravis humor agit.
15   Ergo operae nobis pretium fuit alta labantis
          ad iuga clivoso tramite ferre gradus.
      Iam libet et pulchram mirari turribus arcem,
          quae surgit sanctis proxima gurgitibus,
      audire et strepitum, quem subter valle profunda
20       spumea sulfurei fluminis unda facit,
      ac totos circum-lustrare ex ordine montis,
          pura salutiferi quos fovet aura poli.
      Ante voluptatem spectacula nulla movebant,
          cum premeret torrens ora perusta vapor.
25   Ocius huc adsit toto grege pinguior haedus,
          mutet et effusus vitrea stagna cruor.
      Adsint et liquido Bacchi cum munere flores,
          nec cesset laudes vox resonare pias:
      salve iterum e Latiis longe celeberrima Nymphis,
30       hospitis et grati suscipe dona libens.
      Tu placidam miseris requiem mortalibus affers
          corpora morosis febribus aegra levans.
      Nec soli debent homines tibi, debet at aether,
          aurea cum pascas roribus astra tuis.
35   Phryx puer haud alias miscet cum nectare lymphas,
          nec sua Mars alio vulnera fonte lavat.
      Debita solventur semper tibi vota quotannis,
          dum mea vitalis spiritus ossa reget.
      Nec plus Castalias, quam te, venerabimus undas,
40       Musarum et nobis numinis instar eris.
      Sed tamen in fessas unde haec medicina medullas,
          omnia quae nostis, dicite, quaeso, deae.
      Euander ternis Herilum spoliaverat armis,
          crudeles genitrix invocat orba deos.
45   Iupiter est flentem caelo miseratus ab alto,
          corpus et in tenues iussit abire lacus,
      nec voluit rivis esse ex vulgaribus unum,
          sed superis magno fecit honore parem.
      Praecipua hinc levitas, hinc vis contraria morbis,
50       hinc clarum tota nomen in Ausonia.
  

AZ OLASZ NIMFÁK LEGDICSŐBBIKÉNEK, FERONIA ISTENNŐNEK ÍRTA JANUS PANNONIUS, VISSZATÉRŐBEN RÓMÁBÓL, 1458. JÚNIUS 9-ÉN[244]


      Üdvöz légy, szent forrás anyja, Feronia itt, hol
          gyógyvizedért hálás Narnia városa áll.
      Majdnem a Rák karjáig hajlott félre a Nap már,
          s Nagykutya lángjától szinte parázslik a föld.
 5   Mint ahogy egykor a vad görögöknek Langia, oltsd el
          bensőm-szikkasztó szomjamat, oltsd hamar el!
      Úgy tápláljon anyád, a dicső, örökös vizerekkel,
          s úgy ne fogyatkozzék áradatod soha meg!
      Lám, ami egyre bugyog csak a fémcsőből, a kiszáradt
10       torkok mind benyelik föltoluló habodat.
      Ó, mily friss kedv ömlik bennem szét, milyen izzó
          testbeli máglyától ment meg ez isteni víz!
      S gyomrom sem fordul, bár jócskán nyeltem a kortyot,
          s izzadság se ragyog tőle a homlokomon.
15   Hát az a fáradság, hogy e csúcsra nehéz kerülőkkel
          fölmásztam, nem volt mégse hiábavaló.
      Megbámulhatom innen a tornyokkal teli várat,
          itt nyúlnak föl a szent kút peremén falai,
      s elhallgathatom azt a zenét, mit a völgyben a kénes
20      csermely tajtékzó hab-zuhogása okoz.
      Végigpásztázhatja szemem sorjában az ékes
          hegykoszorút, amelyet balzsamos ég simogat.
      Addig nem töltött el e látvány semmi örömmel,
          míg a dühödt hőség marta tüzével a szám.
25   Rajta! a legszebbik hízott gödölyét ide gyorsan!
          fesse a víz tükrét gyönge-vörösre a vér!
      Hulljon zsenge virág, bőséggel ömöljön a jó bor,
          zengje a szó folyton, zengje dicséreteid:
      „Áldott légy, Latium nimfái között a legelső,
30       vedd kegyesen hálás tiszteletem jeleit.
      Könnyű enyhületet bűvölsz a szegény kimerültbe,
          s meggyógyítod a láz-törte nehéz beteget.
      S nemcsak az ember adósod – a lég birodalma is éppúgy:
          fénylő csillagait föl-fölüdíti habod.
35   Ezt a nedűt teszi nektárjába az isteni gyermek,
          Mars is e vízből mer, hogy borogassa sebét.
      Évenként megadom néked fogadalmam ezentúl,
          míg csak csontjaimat fűti az életerő.
      Nem becsülöm Kasztália habját többre tiédnél,
40       múzsa helyett múzsám lesz ezután a vized.”
      Istennők, kik mindent tudtok, ugyan milyen ír az,
          mondjátok, mely a tört emberi testbe hatol?
      Evander Herilustól háromszor veszi lelkét,
          s kérleli anyja, szegény, a rideg isteneket.
45   Megsajnálja a síró nőt Jupiter, letekintve,
          és e kicsiny viz alá rejteti a tetemet.
      Ám nem akarja, hogy egy legyen annyi közül csak e csermely,
          s égi nagyok rangját adja örökre neki.
      Innen a könnyűsége, betegség elleni haszna,
50       s végig Olaszhon ezért ismeri, áldja nevét.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)
  

246

THRENOS DE MORTE BARBARAE MATRIS


      Quid querar? Unde novo quaeram fomenta dolori?
          Ecce iacet lacrimis mater humanda meis.
      Ergo erit ista dies nobis dum vita manebit,
          Semper acerba licet, rite colenda tamen.
 5   Sive illam Libyco longe deprensus in aestu,
          Sive Lycaonio sidere pressus agam.
      Nam quoties agilis sese converterit annus,
          Nostra recrudescet tempore plaga suo,
      Admonitus plangam, pietas renovabit honorem,
10       Maesta pius tumulo munera reddet honos.
      Atra dies, Nonas sequeris quae quinta Decembres,
          Accipe non albae tristia signa notae.
      Turbidior nobis caligine noctis opacae
          Semper eris, puro tu licet igne mices.
15   Quanquam nunc etiam non laeta luce coruscas,
          Sed nigris horres concolor exequiis.
      Aethereos tractus radiis impervia nubes,
          Abstulit, et nebulis obsita terra latet.
      Talibus obsequiis talis bene convenit aër,
20       Non sunt funereis apta serena rogis.
      Nec gravis hoc egit nimbosis flatibus Auster,
          Ipsa ultro nostris addolet aura malis.
      Tu vero nimium nobis infense December,
          cur toties in me perfida bella moves?
25   Nonne semel rapto tibi me laesisse Guarino
          sat foret? En iterum vulnera nostra novas!
      Ultime bis senis rapidi de fratribus, anni,
          Invidiose viris, invidiose Deis!
      Tu damno lucis nocturnas porrigis horas,
30       Ducis et exiguo tramite solis equos.
      Tu pigro informem contristas frigore mundum,
          Exuis et campos gramine, fronde nemus.
      Mense tuo nec prata greges viridantia tondent,
          Nec leve sub foliis garrula cantat avis.
35   Tu facis, ut late populantibus omnia Turcis
          tecta gelu faciles praebeat unda vias.
      Te quondam genio sacravit vana vetustas,
          at tu debueras manibus esse sacer.
      Vana queror demens: nil unquam tempora peccant,
40       quae peragit verso mobilis orbe polus.
      Vos potius nostri maeroris crimen habetis,
          sidera, fatales volvere nata vices.
      Vos penes est vitae pariter cum morte potestas,
          a vobis causas inferiora trahunt.
45   Quid iuvat, o Superi, fixisse nocentia caelo
          astra? Quid errantes constituisse globos?
      Sponte sua letum mortalibus imminet aegris,
          sponte sua e fragili corpore vita fugit.
      Si laesura homines stellarum signa fuerunt,
50       debebat simplex aetheris esse color.
      At vos me frustra petitis lenire sodales;
          parcite nunc, forsan postmodo tempus erit.
      Non facile est iram dictis mollire recentem,
          non bene curantes fert nova plaga manus,
55   sed puto maius habent vulnus mea pectora, quam quod
          vel diuturna queat consolidare dies.
      Quodsi cui nostra haec pietas culpanda videtur,
          ceu muliebre animi debilioris opus,
      is certe ignorat naturae iura potentis,
60       ignorat veterum tot pia facta virum.
      Marcius ingratam properabat vincere Romam;
          victa ad maternas languit ira preces.
      Fugerat Hesperium Sertorius exul in orbem,
          plurima sed profugo cura parentis erat.
65   Sancta humeris Siculi portarunt pondera fratres,
          Aetnaeus flammas dum vomit ore gigas,
      nec plus Tyndaridas Sparte, quam praedicat Argos
          trita parentali fortia colla iugo.
      Saecula nec solos coluerunt prisca parentes,
70       quin etiam nutrix tunc veneranda fuit.
      Caietam e mediis Phrygius tulit hostibus heros,
          illa dedit Latiis nomina litoribus.
      Acca in Romuleis meruit solennia fastis
          ambiguae mulier nomine tecta lupae.
75   Iupiter altrici donavit sidera caprae,
          splendet adhuc liquido nobilis illa polo,
      nec minus haec Hyades gratum testantur Iacchum,
          quas vernus nitido Taurus in ore gerit,
      nec vero illorum quisquam neget esse gemendos
80       interitus, vitae quis mora longa fuit.
      Sincerus nullos affectus computat annos,
          quicquid ames, nunquam consenuisse putes.
      Tene ergo post duodena licet quinquennia raptam
          non fletu et lacrimis prosequar alma parens?
85   Tu me conceptum genitali in sede tulisti,
          exigeret menses dum vaga luna decem.
      Forsitan et duri rupissent viscera partus,
          nil tibi nitenti Iuno tulisset opem.
      Exin progenium gestasti mollibus ulnis,
90       ac tua sunt labris ubera pressa meis.
      Tu me complecti, tu me, velut unicus essem,
          comere, tu blando sueta fovere sinu.
      Longe livor eat; geminos me praeter habebas,
          sed tamen ambobus carior unus eram.
95   Omen inest genitis et habent praesagia matres,
          an magis in sera stirpe moratur amor?
      Hinc, ubi iam certo fixi vestigia gressu
          desiit et blaesos frangere lingua sonos,
      protinus ingenuas docilem transmittis ad artes,
100        otia nec pateris ducere lenta domi.
         Quicquid lana tibi, quicquid tibi tela lucelli
             contulerat, merces erudientis erat.
         Imbiberam tenerae vix prima elementa Minervae,
             nec mala venturi iam documenta dabam,
105   cum tuus Ausonias tradit me frater ad oras,
             longinquo et musas quaerere in orbe iubet.
         Illius impensa Venetas celebravimus urbes,
             dum sol undecies per sua signa redit.
         Quod desiderium tanto tibi tempore nostri?
110        Quanta inter dubios gaudia saepe metus?
         At postquam patriae me reddidit Itala tellus
             obtigit et iuveni pontificalis honos,
         non fuit ulla tuae sedes tam grata senectae,
             quam prope me modicos incoluisse Lares.
115   Hic modo delicias nobis studiosa parabas,
             nunc trepida nebas linea texta manu,
         donec fila tibi torquere novissima Clotho
             coepit et extremos annumerare dies.
         Convenit audito tristis vicinia casu,
120        nec capiunt densas atria lata nurus.
         Flebant cognatae, nuper tua cura, puellae
             clausura et visus filia maesta tuos.
         Ast ego blanditiis animum solabar anilem
             tristitiam vultu dissimulante tegens.
125   Scilicet augeret mea ne tibi cura dolorem,
             anxia neu fieres anxietate mea.
         At tu nec tanto genitricem oblita periclo:
             dulce tibi aiebas me superante mori.
         Quaerebant nostros iam caligantia vultus
130        Lumina, nec nomen deerat in ore meum.
         Cum subito in vacuas discedens spiritus auras,
             Destituit tepido, frigida membra, toro.
         Mater io cur me rerum inter prospera linquis?
             Hoc tibi vivendum tempore, mater, erat.
135   Cum me florentem, cum me spectace beatum,
             cum poteras omni commoditate frui.
         Pupillae, et certe nondum nupsere, sorores,
             Turba magisteriis instituenda tuis,
         quarum quis molles nunc imbuet artibus annos?
140        Quis tenerae custos virginitatis erit?
         Accipe cara parens nostri monumenta doloris,
             Non ampla artifici structa sepulcra manu.
         Nec Mausolei pendentis in aëre molem,
             Nec ruiturarum culmina pyramidum,
145   Psallentum sed rite choros, sed turis odores,
             Sed cum flebilibus, verba tremenda, modis.
         En feretrum celebri praecedunt agmina pompa,
             Pulsata et sacris turribus aera sonant.
         Dives ad innumeras offertur cereus aras,
150        Ac requiem templum concinit omne tibi.
         Ipse ego solenni pullatus veste sacerdos,
             Ad tumulum pro te, mystica dona fero.
         Quamvis haud dubitem felici sede receptam,
             Orbe manent alio praemia si qua pios.
155   Vixisti innocue, coluisti labe remota,
             Officiis homines, religione Deum.
         Incolumi sane fueris quam fida marito,
             Declarat viduae non repetitus Hymen.
         Mansisti caelebs dum vertens saecula Titan,
160        Iungeret autumnis, lustra quaterna, tribus.
         Ergo apud antiquos olim tibi iure quirites,
             Rara pudicitiae parta corona foret.
         Nec mors preaeteritis dispar tibi contigit actis,
             Fine bono claudi vita probata solet.
165   Omnibus expletis sacra quae lege iubentur,
             Libera terreno carcere ad astra volas.
         Sed iam sancta vale genetrix, et civis Olympi,
             Cunctantem in terris, voce precante iuva.
         Mutua nos rursum iunget praesentia, cum mox
170        Audiet extremam machina tota tubam.
         Interea facili corpus requiescat in urna,
             Nec gravis incumbens urgeat ossa lapis.
  

SIRATÓÉNEK ANYJÁNAK, BORBÁLÁNAK HALÁLÁRA[245]


      Mért jajgassak? Friss gyászomra akadhat-e gyógyír?
          Ó, de hisz édesanyám halt meg, a könnyem övé.
      Hát az a nap keserű nap lesz, míg élek a földön,
          s bár keserű, mégis megmarad ünnepinek.
 5   Virradjon rám messze, parázsló Líbia táján,
          vagy Lycaonia zord égöve nyissa fölém.
      Mert amikor csak pályáján megfordul a gyors év,
          újjátépi sebem mindig a régi idő,
      megríkatnak az emlékek, fölocsúdik a hálám,
10       sírjánál lerovom, jámbor, a tiszteletem.
      Gyászom napja, decemberben tizedik, te, figyeld csak:
          mily tompák lesznek, mily szomorúk jegyeid.
      Morcabbnak látlak majd, mint a ködülte, sötét éjt,
          még ha sugárlényed folttalanul ragyog is.
15   Bár most sem csillog különös jókedvben az arcod:
          végtisztességek gyász-feketéje szined.
      Át nem látszó felhő rejti az égi tetőket,
          lent meg a föld vastag ködbe takarva lapul.
      Hogy temetésre-való az efajta idő, ki tagadná?
20      Nem jó, hogyha derűs nap süti a ravatalt.
      S ezt nem a déli esős széljárat hozta fölébünk,
          együtt bánkódik bánataimmal a lég.
      Ám te, ki legfőbb ellenségem vagy, te, december,
          mért zúdítsz rám, mondd, annyi goromba csapást?
25   Hát nem volt-e elég elvenned jó Guarinómat?
          Lám, sebet ütsz ismét, új sebet ütsz szivemen!
      Ó, te az év kétszer hat kölykéből az utolsó,
          mennyire gyűlöl a Föld, mennyire gyűlöl az Ég!
      Hisz te a fény kárára kinyújtod az éji sötétet,
30       s kurtább ív-pályán hajtod a Nap lovait.
      Renyhe fagyod szomorúan sínyli az összeaszott rög,
          erdei lombsátrat, réti füvet letarolsz.
      Nem lakomázik a nyáj sem ilyenkor a zöld legelőkön,
          nem csicserész a madár vígan az ág hüvösén.
35   Annak sincs oka más, hogy a pusztító török ádáz
          talpa alá jég-út nől a vizek tetején.
      Védőszellemeként tisztelt hajdanta az ember,
          jobb lett volna, ha a síri világ teszi ezt.
      Haj! botorul vádaskodom én, az idő sose vétkes,
40       hisz csak a föld-tengely pörgeti ránk az időt.
      Csillag-had, rátok nyilván helyesebb haragudnom:
          sorsot szabni elénk vagytok az ég tetején.
      Egyformán úrkodtok az életen és a halálon,
          vagytok az alsóbb lét dolgainak gyökere.
45   Istenek, ártó csillagokat mért tűztetek égre,
          mért fut a sok bolygó körben a boltozaton?
      Nélkülük is fölfalja a biztos sír a halandót,
          és a szegény testből úgyis elillan a lét.
      Hogyha csupán vesztünkre ragyognak a csillagok: inkább
50       egyszinü, puszta maradt volna az éteri táj.
      Hasztalanul próbáltok megnyugtatni, barátok,
          hagyjatok! egyszer még sor kerül erre talán.
      Friss fájást szókkal nemigen szelidíthet az ember,
          új seb a gyógyító kéz elöl is menekül
55   Én pedig úgy érzem, hogy kínom sokkal erősebb,
          mintsem időmúlás tudna segíteni rajt.
      És ha e gyötrődésem helyteleníti akárki,
          s gyarló asszonyi szív dolgainak veszi csak,
      nyilván nincs sejtelme a természet erejéről
60       s arról, mennyi ilyent tettek a régiek is.
      Marcius ott állt már hálátlan Róma határán,
          s anyja siralmaitól büszke haragja csitult.
      Messze Nyugatra futott Sertorius, űzve honából,
          legfőbb gondja azért drága szülője maradt.
65   Szent súlyként hordozta az édest két fia vállon,
          Etna gigásza mikor szórta-okádta tüzét.
      Több lett, mint ama spártai ikrek, az argosi páros:
          vinni kocsin szülejük hámba hajolt a nyakuk.
      S nemcsak anyával bántak ilyenformán az elődök,
70       dajka is éppúgy megkapta a tiszteletet.
      Ellenségtől vette Cajetát vissza a fríg hős,
          egy latiumbeli part-rész a nevét viseli.
      Romulus emlékünneppel tüntette ki Accát,
          (farkasanyát bújtat, hitte a nép, ez a név).
75   Csillag lett Jupiter révén, mely etette, a kecske;
          most is a kristály-ég boltjain ég nemesen.
      Bacchus is így viszonozta a nimfák fáradozását:
          a Bika szájában fénylenek ők tavaszon.
      Azt meg senki se mondja: kevésbé fáj a halála
80       annak, akit később vesz ki az Úr közülünk.
      Őszintén érző nem számolgatja az évet,
          s azt hiszi, hogy sohasem lesz öreg a szeretett.
      Én téged, mert hatvanon onnan esett a halálod,
          lelkem-anyám, emiatt tán ne sirassalak el?
85   Addig hordoztál méhedben magzatot, engem,
          míg tízszer nem járt körbe az egyhavi hold.
      Tán a nehéz vajudás kárt is tesz gyönge hasadban,
          hogyha Junó akkor nem siet ágyad elé.
      Aztán csöpp fiadat lágyan melledhez emelted,
90       számba erőltetted kedvesen emleidet.
      Folyton ölelgettél, s méghozzá, minthacsak egykét,
          rejtegetett, dajkált édesen édes öled.
      Ó, nem irigykedtek! Noha másik két fiad is volt,
          drágábbnak láttál engemet egymagamat.
95   Jel van a gyermekben? Jósképesség az anyákban?
          Vagy késő sarjat több szeretet melegít?
      Majd amikor már biztos lábbal jártam a földön,
          s ejteni már tisztán tudta a nyelvem a szót,
      tüstént rá fogtál, tanulékonyt, a tudományra,
100        hogy ne fecséreljem otthon a napjaimat.
         És ami hasznot a gyapjú hoz neked és a szövése,
             tandíjként viszi el mind a te kis tanulód.
         Még csak alig kezdtem kóstolni a szép-tudományba,
             s jól bizonyítottam, hogy mit igér a jövőm.
105   Bátyád akkor Olaszba utaztat: e távoli földön
             gyűjtsem a tudnivalót – annyi az óhaja csak.
         Költségén meglaktam sorra Velence vidékét,
             épp tizenegy évkört járt be eközben a Nap.
         Mennyit vágyhattál e tömérdek időben utánam!
110        Mennyi öröm, féltés lepte be váltva szived!
         Majd, hogy Itália végképp visszaadott a hazámnak,
             s itt gyerekemberként főpapi szék fogadott,
         házamban töltötted öregkorod, egyszerü módon,
             s jobban tetszett, mint bármily egyéb menedék.
115   Egyszer azon fáradtál, hogy kedvemre mivel légy,
             máskor reszketegen fontad a lenfonalat.
         Míg nem kezdte a Párka utolját sorsfonaladnak,
             s nem számolta eléd a maradék napokat.
         Összeszaladt a keserves hírre az árva rokonság,
120        annyi fehérnép, hogy már a szobákba se fért.
         Sírtak a kislányok, gondjuk nemrég te viselted,
             s egy-lányod készült ríva lefogni szemed.
         Én meg az asszonyos ajjajt higgadtan csititottam,
             színlelt jókedvvel dugva a bánatomat.
125   Hogy gondommal fájdalmad jobban ne növeljem,
             s látva szorongásom, hogy ne szorongj magad is.
         Ám te anyám voltál még most is, e szörnyeteg órán,
             édes a sír, mondtad, hisz fiad élve marad.
         Már-már fátylasodó szemmel fürkészted az arcom,
130        s hűlő szád folyton súgta-motyogta nevem.
         Ekkor: pillanat! és kisuhant jó lelked a légbe,
             dermedt tagjaid otthagyta az ágy melegén.
         Mért most mégy el, anyám, amikor jobb sorba jutottál?
             Ó, hiszen éppen most kellene élned, anyám!
135   Boldognak láthatsz, mert látod fölvirulásom,
             s minden kényelmet meg tudok adni neked.
         Gyámhugaid, kik még nem mentek férjhez idáig,
             mennyire kívánnák támogató kezedet.
         Ifjú éveiket ki ragyogja be széppel ezentúl?
140        Zsenge szüzességük pásztora, őre ki lesz?
         Drága anyám, halld meg, milyen emlékművet igérek:
             nem tágas kriptát, nagyszerü műremeket,
         s nem mauzóleumot, mely tömbjével kimagaslik,
             sem csúcsos piramist, majdan alázuhanót,
145   ám zsoltár-karokat, tömjént, búgó siratókat,
             mikben reszketnek meg-megakadva a szók.
         Gyászmeneted díszöltözetű csapatok vezetik be,
             templomaink tornyán tiszta harang szava szól.
         Gyertya-sorok lángjától csillog rengeteg oltár,
150        s érted sírnak föl szerte a rekviemek.
         Én magam ünneplő papi köntöst öltve, sirodnál,
             ott mutatok be, anyám, misztikus áldozatot.
         Bár nincs kétségem, nyilván föl, a mennybe jutottál,
             hogyha a jámborokat várja örök jutalom.
155   Bűntelen éltél, példásan végezted a dolgod:
             szolgáltál embert, s félted az Égi Atyát.
         Végig hű voltál urad emlékéhez, a sírig,
             nem kellett új nász özvegyülésed után.
         Férj nélkül kínlódtál, s húsz meg három esetben
160        hozta magányodban földre az őszt a Titán.
         Így hát hajdan a római polgárok bizonyára
             méltán tiszteltek volna erényeidért.
         Meghaltál, s összhangban tetted az addigiakkal,
             jó élet végén jó a halál maga is.
165   Mindent megcselekedve, amit rendeltek a dogmák,
             földi bilincsektől menten a mennybe röpülsz.
         És most, szent anya, égi lakó, áldjon meg az Isten,
             s engemet, itt maradót élni segítsen imád.
         Látjuk még, tudom én, egymást, ha a harsona fölzeng,
170        s mind a világegyetem sarkai visszaverik.
         Addig aludjon tested békességgel a sírban,
             és a nehéz kőlap könnyü legyen porodon.
                                                                  (Csorba Győző fordítása)
  

247

DE SE AEGROTANTE IN CASTRIS


      Castra sequor vates non spicula, castra sequentem
          terrent, nec celeri barbarus hostis equo,
      tristia sed dirae torquent incendia febris,
          saevior et ferro pectora flamma premit.
 5   Seu vivis, sit amara tibi vita, Prometheu,
          sive iaces, durus degravet ossa lapis.
      Tu generi humano tantorum causa malorum,
          Abs te feralis gentibus orta lues.
      Ante nec insani vexabant corpora morbi,
10       lurida nec macies nec dolor ullus erat.
      Avia tunc nemorum mortalis turba colebat,
          Inter montanas inviolata feras.
      Quippe cibos rami praebebant, pocula rivi,
          Antra casas, mollem, gramina laeta, torum.
15   Nulli tum arcanas radicum noscere vires,
          Herbarum aut medicas vellere cura comas.
      Nec cuiquam studium varios contundere succos,
          Ulcus et artifici persecuisse manu.
      Necdum etiam pcessae redolenti merce carinae,
20       Portabant rubri, quod creat ora, maris.
      Vita rudis, sed sospes erat, nec tabida pestis,
          Angustum fati praecipitabat iter.
      Sera sed annosae, cum venerat hora, senectae,
          Solvebat placidus, languida membra, sopor.
25   Tu postquam aetheria nitidi de lampade solis,
          Subduxti astuto, lumina adempta, dolo,
      Mox letum et leti causas diffudit in orbem,
          Vindex decepti scilicet ira Iovis.
      Iure igitur Scythica vinctus sub rupe sedebas,
30       qua riget aeterno squalida zona gelu.
      Nes quicquam Alcides minus hoc laudabile fecit,
          quam quod in ultricem, tela tetendit, avem.
      Verum prisca nimis queror, et communia cunctis:
          Ista fuit culpae, debita poena, meae.
35   O ego ter demens, umbra qui et pace relictis,
          Tentarim lituos, et fera bella, sequi!
      Hic Labor, et pallens Metus, et deformis Egestas,
          Hic Furor, et vultu, Mors violenta, truci.
      Nec dubito, quin sol, quin aura, et pulvis et imber,
40       Laeserit insuetum, talia ferre, latus.
      Quanto erat o melius densave sub ilice fusum
          Aut ubi rauca levi murmure lympha sonat,
      Nunc his, nunc illis mentem oblectare libellis,
          Pomave curvatis demere ab arboribus.
45   Dicebant multi; quae te vecordia ducit?
          Quo raperis? nervos consule, tiro, tuos.
      Scyria celatum quam lana decebat Achillem,
          Herculis aut validas, Lydia pensa, manus.
      Tam femori gladius, capiti tam fulgida cassis,
50       Fraxina tam dextrae, convenit hasta, tuae.
      Ast ego praecludens monitis veracibus aurem,
          Aptabam suris, aerea suta, meis.
      Nec nisi duratum flammis thoraca volebam,
          Nec nisi ferrato, ferreus ire, fero.
55   Ergo animis fruor ipse meis, et iusta profecto
          Optatae capio praemia militiae.
      Dum loquor, horridulos sensim rigor occupat artus,
          Sentio tormenti, praevia signa, mei.
      Iam labra plus multo livent, iam mucidus alget
60       Nasus, et incussae concrepuere genae.
      Nec minus ima pedum, manuum quam summa gelantur,
          Acrius et longe, quam modo, vena salit.
      Adiicite o famuli, tremulis velamina membris,
          Post licet exigua reiicienda mora.
65   Quin iam flagranti penitus succendimur aestu,
          Sulfura ut admotas, cum rapuere, faces.
      Nec late vibrata semel cito flamma residit,
          Mulciber ut siccis cum strepit in foliis,
      Sed manet, et miseras, urit sine fine, medullas;
70       Tolle molesta procul pallia, tolle puer.
      Num me flammivoma, quisquam Deus obruit, Aetna?
          Per mea num Phlegethon viscera forte Auit?
      Uror io, immensum restinguite fluctibus ignem,
          Da gelidum laticem, siquis amicus ades.
75   Nunc quicquid volvunt Tagus, et Pactolus et Hermus,
          Vilius est gutta frigidioris aquae.
      Talis in Oetaei Tirynthius aggere busti,
          Arsit Nessea saucius a tunica.
      Crudeles Superi! merui quo crimine tantum?
80       Quidve in me vobis displicuisse potest?
      Si scelera odistis, removete cruenta latronum
          Agmina, sacrilegos, tollite mille viros.
      Me servate, precor, Phoebi pia sacra colentem,
          Dum saltem in lucem carmina nostra volant.
85   Plurima sunt nobis, summam poscentia limam,
          Sunt quae dimidia parte parata manent.
      Si vos ingenium, si florida tangeret aetas,
          si species, certe vivere dignus eram.
      Quanquam haud infitior, patravimus improba quaedam,
90       Improba, non nimium flagitiosa tamen.
      Verum quicquid id est, meminisse absistite, si quem
          Poenitet, hoc ipso desinit esse nocens.
      Oramus frustra, nec talibus atra movetur
          Atropos, et ventis irrita verba damus.
95   Agnosco vicina meae confinia vitae,
          Spiritus et, numero deficiente, fugit.
      O coleum! o colles, et amicti gramine campi!
          O vitrei fontes, o virides silvae!
      Ergo ego vos dulci, pariter cum luce relinquam,
100        Nec reliquum de me iam, nisi nomen, erit?
         Heu! quod nec frater, nec adest soror optima nobis,
             quae digitis oculos condat, et ossa legat.
         Tu vero multum felix carissima mater,
             Cui cadere ante meas, contigit, exequias.
105   Quid nunc, quid faceres, seu praesens ista videres,
             Sive esset subiti, nuntia fama, mali?
         Huc age ceratas, quam primum afferte tabellas,
             quis animi tradam, vota suprema, mei.
         At vos defuncto tumulum componite amici,
110        Roscida qua multo gramine vernat humus.
         Frondosos inter saltus, et amoena virentis
             Prata soli, et Dryadum concelebrata choris.
         Assidue Zephyri spirent ubi mitibus auris,
             Semper ubi argutae, suave querantur, aves.
115   Quin etiam tacita iaceam ne ignotus in urna,
             Signari hoc cineres carmine mando meos:
         His situs est Ianus, patrium qui primus ad Histrum,
             Duxit laurigeras, ex Helicone, Deas.
         Hunc saltem titulum, Livor, permitte sepulto,
120       Invidiae non est in monumenta locus.
  

MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT[246]


      Táborozom költő létemre s nem remegek, ha
          Gyors paripán száguld és nyilat ont a pogány;
      Más rémít: ártalmas láz fene lángja emészt el,
          Kardnál metszőbb tűz marja, fogyasztja tüdőm.
 5   Hogyha talán élsz még, hosszan kínlódj, Prometheus
          Sírban mázsás kő nyomja a csontjaidat,
      Mert te vagy emberi fajtánk legfőbb bajkeverője,
          Vétked lett valahány rút nyavalyánknak oka.
      Nem sorvasztották azelőtt járványok a testet,
10       Nem volt sápkór és fojtogató köhögés;
      Akkor még vadonok csendjében élt a halandó,
          S meg nem támadták erdei dúvadak őt;
      Fákon lelt eledelt, italát kristálypatak adta,
          Otthona barlang volt, és nyoszolyája a gyep.
15   Senki se sajtolt még gyógyírt a növény-gyökerekből,
          Senki se gyűjtött még gyógyerejű füveket;
      Sebre kenőcsöt nem kentek, nem vágta ki akkor
          Hozzáértő kéz még a lobos kelevényt;
      Nem járták az arab kikötőket még a hajók s nem
20       Hoztak a tengeren át illatozó rakományt.
      Vad, de egészséges volt akkor az élet, a kórok
          Nem kurtították úgyis arasznyi utunk,
      És ha az aggastyán végső órája közelgett,
          Fáradt teste szelíd álom ölébe alélt.
25   Ám te ravasz csellel megloptad az ég kupoláján
          Tündöklő napnak mennyei fáklyatüzét;
      Bosszúból a halált s a halált okozó nyavalyákat
          Küldte reánk a dühös, megcsalatott Jupiter.
      Szkítia szikláin méltán vagy fogva azóta,
30       Láncra veretve örök jégsivatag közepén;
      S mert az egek bosszúálló madarára nyilat lőtt,
          Csúnya hibát követett el maga Herkules is.
      Régi közös bajokon síránkozom én, de miattuk
          Méltó megtorlás sújtja ma bűnömet is.
35   Ó, én háborodott, odahagytam az árnyat, a békét,
          Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó!
      Kórság, sápadt Félelem és Düh, rút Nyomor, ádáz
          Arcú Vérontás táborozik ma velem,
      És e nehéz életmódhoz túl gyönge tüdőmnek
40       Hőség, por, zivatar s éji hideg sokat árt.
      Mily jó volt csacsogó csermely partján heverészni
          Hűs árnyékot adó tölgy terebélye alatt,
      Válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni
          S almát szedni a fák roskatag ágairól.
45   Többen mondták már: „Vess számot erőddel is, újonc!
          Mily vészes hevület hajt ide esztelenül?
      Éppúgy festhet Achilles, míg fon a scyrosi rokkán,
          S Herkules izmos két marka között a guzsaly,
      Mint te a szablyáddal, fejeden fényes sisakoddal,
50      S mint jobbodban a nagy dárda kemény fanyele.”
       És én mégis vas lábvérttel öveztem a lábam,
          Bölcs intelmük elől eldugaszolva fülem,
      S testem olasz földön vert páncéllal boritottam,
          Vértben vért ellen vívni vitéz viadalt.
55   Most élvezhetem azt, mire oly makacsul törekedtem,
          Hős haditetteimért itt a magas jutalom.
      Írok s érzem eközben a lázrohamot közeledni,
          Dermesztő fagya már terjed a tagjaimon.
      Kékül már ajakam, híg nedv csöpög orrlyukaimból,
60       És hallom vacogón összeverődni fogam.
      Ujjhegyeim s lábujjaim is már eljegesedtek,
          Olykor szinte megáll, majd szaporáz üterem.
      Födjétek, szolgák, remegő testem takarókkal,
          Bár azokat később sorra a földre dobom,
65   Mert már szinte kigyúlok a hőtől, mint az a fáklya,
          Mely kénhez közelít, s lángja magasra lobog.
      És ez a lopva növekvő láng nem huny ki azonnal,
          Mint az a másik, amely falja a száraz avart;
      Ez makacsul pusztít idebenn nyomorult kebelemben:
70       Vidd a meleg takarót, vidd a pokolba, fiú!
      Mely isten zúdítja reám, ó, Etna, a lávád?
          Tán ereimben forr lánghabod, ó, Phlegeton?
      Jaj nekem, égek! Látogatóm, adj hűs vizet innom,
          Tengert árassz rám, oltani lángjaimat!
75   Pactolus, Hermus, Tajo, ma aranyporotoknál
          Egy korty hűs folyadék százszor előbbrevaló.
      Nessusnak vértől csepegő ingével a testén
          Herkules égett így egykor az Oyta hegyén.
      Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre
80       Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes?
      Büntessétek a bűnt, hadd vesszen a gyilkos, a rabló
          S templomfosztogató, hisz van ilyen sok ezer.
      Phoebus papja vagyok, s dalaim még szárnyra se keltek,
          Óvjátok legalább addig az életemet.
85   Sok versem van, amely végső csiszolásra szorul még,
          Sok versem töredék lesz, ha be nem fejezem.
      Méltó lennék élni, tudom, csak hatna reátok
          Ész és ifjúság, kellemes orca s alak.
      Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha még oly
90       Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem.
      Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös
          Bánata egyszersmind bűne bocsánata is.
      Hasztalan esdekelek, nem fog megszánni a zordon
          Atropos, és szavaim messze sodorja a szél.
95   Érzem, mint közelít az a végső pont, hol e testből,
          Napjai fogytával, lelkem is elmenekül.
       Ó, kéklő égbolt, ó, dombok s zöldfüvü rétek!
          Ó, kristálypatakok s zöldbe borult ligetek!
      Együtt távozom innen az édes napsugarakkal,
100        S mit hagyok emlékül? Jaj, csak a puszta nevem!
        Ó, hogy a bátyám s jó nővérem messze van innen,
             S nincs ki lefogja szemem, nincs, aki sírba tegyen!
         Édesanyám, kegyesen bánt véled a sors, neked is jobb,
             Hogy temetésem előtt elragadott a halál.
105   Mit tennél, ha tusámat végig kellene nézned,
             Vagy ha a gyászos hír hirtelen érne utol?
         Gyorsan az írótáblámat, mert úgy akarom, hogy
             Lelkem legvégső óhaja álljon azon.
         Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol
110        Harmatgyöngyöktől csillog a zöld s buja fű,
         Dúslombú erdők s a kies rónák közepette,
             Hol nimfák járják ünnepi táncaikat,
         Ott, hol a lágy szellőfuvalom csupa balzsamos illat,
             És a dalosmadarak bús dala zeng epedőn.
115   S hogy ne boruljon mély feledés rám néma siromban,
             Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen:
         Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
             Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
         Ezt a dicsőségét, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység;
120        Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább.
                                                                  (Kálnoky László fordítása)
  

248

CONQUESTIO DE AEGROTATIONIBUS SUIS, IN MENSE MARTIO ANNO 1466.


      Ergo ego quae nobis fuerint data tempora vitae,
          Infelix inter tot mala semper agam?
      Semper erit, nostras urat quae flamma medullas?
          Nunquam ego non aeger, nunquam ego sospes ero?
 5   Ut taceam mater pia quae narrare solebat,
          Aetatis tenerae mille pericla meae;
      Reddiderat patriae reducem vix Itala tellus,
          Damnavi reditus protinus ipse nouos.
      Nam male profluvio ventris cruciatus amaro,
10       Turbavi attonitae, gaudia paene, domus.
      Mox avibus laevis regalia signa sequenti,
          Funestae tantum non sonuere tubae.
      Sic gravis, heu! miserum flammaverat hemitritaeos,
          Tantus in accensis ossibus ardor erat.
15   Saevior en rursus capiti Fortuna minatur,
          Incolumi tanquam faverit illa diu.
      Quippe velut telis, costae punguntur, acutis,
          Sputa simul large sanguinolenta fluunt.
      Additur his, pulmo quod vix respirat anhelus,
20       Nec tamen interea torrida febris abest,
      At sopor almus abest; nec luce aut nocte quiesco,
          Sed vigil horrendis vexor imaginibus.
      Tristia morosi lucratur taedia morbi,
          Aeger, cui pressit languida membra quies.
25   In me nulla truces interpolat hora dolores,
          Cogor et in gemitus pervigilare meos.
      Sic quondam Libyca, fidei servator, in urna
          Traditur abscisis excubuisse genis.
      Qualis erit nobis (si forte erit ulla) senectus,
30       Cum sit in assiduis, prima iuventa, malis?
      Tricenis geminos tunc annumerabimus annos,
          Cum peraget senas, menstrua luna, vias.
      Tollite me potius, nec in hos servate labores,
          O si quos tangunt inferiora, Dei!
35   His ego cum poenis vel Croesi regna recusem,
          His ego cum poenis, nec Deus esse velrm.
      Nam quid me tam dura inter tormenta iuvarent,
          Ambrosiaeve dapes, nectareusve latex?
      Ipsa ministraret nobis licet Herculis uxor,
40       Pennatove Iovi raptus in astra puer.
      Vita valetudo est; iugi qui peste laborat,
          Non vivit, lenta sed mage morte perit.
  

BETEGESKEDÉSE MIATT PANASZKODIK 1466 MÁRCIUSÁBAN[247]


      Hát én azt az időt, amit életemül szab a sorsom,
          Már így tengetem el testi baj átkai közt?
      Már ezután így lesz: titkos tűz égeti bensőm,
          Csak betegeskedem, ép nem leszek én sohasem?
 5   Mért hallgassam el, édesanyám is szokta mesélni:
          Már a gyerekkoromat leste ezernyi veszély;
      Majd meg Itália földjéről megtérve hazámba,
          Megbántam keserűn ezt a nehéz utamat.
      Mert iszonyú hányinger kínzott engemet akkor
10       S éreztem: zavarom bajjal a ház örömét.
      Majd, amidőn a királyt jó jelre a hadba kisértem,
          Már-már szólt a sötét, gyász-szavu trombitaszó.
      Jaj, harmadnapi, visszajövő láz törte a testem,
          S gyulladt csontjaimat marta, gyötörte a láng.
15   S most ismét fenyeget s lesi testem a megdühödött sors,
          Mely rég éveken át óvta: ne érje veszély.
      Mintha vad, éles nyíl verné át, oldalam úgy fáj,
          Számban sűrüsödik s véresen ömlik a nyál.
      Méghozzá: lélegzet alig jön gyenge tüdőmből,
20       S közben a száraz láz rossz tüze perzsel, emészt.
      Nincs pihenés; kerül éjjel-nappal a jószivü álom,
          Virrasztok, s iszonyú képsorokat hoz a láz.
      Más beteg annyit elér sorsától bús jutalomként,
          Hogy kimerült testét álom erősiti meg.
25   Ám gyötrelmemben soha sincs egy órai csendem,
          Csak nyögök és epedek, s nem hagy aludni a kín.
      Líbia földjén rég az a megvakitott Szavatartó
          Tán a koporsóban így feküdött a szegény.
      És – ha megérem ugyan – mit hozhat rám az öregkor,
30       Hogyha örök baj közt telnek az ifju napok?
      Még hatszor teszi meg holdunk fenn hónapos útját,
          S harminckettedik év, jelzed az életidőm.
      Inkább oltsatok el, de ne tartsatok itt csupa kínra,
          Hogyha a földi világ érdekel, isteneink!
35   Krőzus sem lennék, ha velem jön a sok nyomorúság,
          Isten sem, ha a kín ennyire mardos, emészt.
      Ennyi nehéz baj közt nem tudna segíteni rajtam
          Nektár, drága ital ambroziás lakomán,
      Még akkor se, ha Herkules asszonya tölti pohárba,
40       Vagy kit az égbe ragadt szárnyas, erős Jupiter.
      Élet: egészség. És akiben nem szűnik a kórság,
          Csak sorvad, nem is él, végzete lassu halál.
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)
  

249

AD SOMNUM


      Cimmeria seu valle iaces, seu Noctis opacae,
          Axe sub occiduo mollia strata premis;
      Seu tua, gentili madidum te nectare, Lemnos,
          Pasitheae tepido detinet in gremio;
 5   Seu Iovis ad mensas, resides conviva, supernas;
          Inter siderei, numina sancta, poli;
      (Nam quis tam mitem crudelibus inserat umbris,
          Orci qua fauces, horrida monstra tenent?)
      Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum!
10       Huc ades, et placidus, languida membra leva!
      Septima iam fulget pulsis aurora tenebris,
          Pectora ut in duro volvimus aegra toro.
      Multum equidem morbus, sed plus insomnia torquet,
          Ante diem vires, obruit illa, meas.
15   Quod modo corpus erat, nunc est cutis ossibus haerens,
          Nunc tantum larva est, qui modo vultus erat.
      Comprimo saepe genas, et lentum invito soporem,
          Nec tamen in pressas, labitur ille, genas.
      Tantum dira meis monstra obversantur ocellis,
20       Quis nasi ingentes, et Stygiae effigies.
      Quales Alcmaeon, quales cernebat Orestes,
          quales tu caeso, Romule maeste, Remo.
      Immites Superi! faciles, per litora phocas
          Sternitis, et gliri, tota cubatur hyems.
25   Iam pecudum vobis, maior quam, cura virorum,
          At genus hoc vestrae femina stirpis habet.
      Si tamen Endymion triginta dormiit annos,
          Causa erat, ut Lunae gaudia longa forent.
      Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum.
30       Huc ades, et placidus languida membra leva!
      Quod fuit humanae, totum tentavimus, artis,
          Inventa est nostri, nulla medela, mali.
      Nil rosa, nil violae, nil semina lactucarum,
          Nil me, cum lolio iuvit hyoscyamus.
35   Frustra aloë, frustra nobis fragravit anethum,
          Nec gelidis linier profuit unguinibus.
      Non habuere suas in me ulla papavera vires,
          In me mandragorae non habuere suas.
      Ergo ego vel Phariae possim perferre venenum
40       Aspidis, unde tibi mors, Cleopatra, fuit.
      Blanda nec arguta Siren me voce resolvat,
          Nec Circe Aeaeis daedala graminibus.
      Nec si pollenti tangat mea corpora virga
          Mercurius, tactu quo, vigil Arge, iaces.
45   Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum!
          Huc ades, et placidus languida membra Ieva!
      Te Lethaea, parens ad flumina, progenuit Nox,
          Cyaneos multo sidere picta sinus.
      Praebuit et plantis alas, et cornua fronti,
50       Ac ferrugineam texuit ipsa togam.
      Addidit et comites, totis tibi moribus, aptos,
          In quibus est segnis Torpor et uda quies,
      Sunt et mordaces pulsura Oblivia curas,
          Sunt testudineos Otia nacta pedes.
55   Muta sed in primis tibi adesse Silentia iussit,
          Assidue murmur quae procul omne fugent.
      His tu, quicquid agis, semper stipare ministris,
          His, quicquid toto vivit in orbe, domas.
      Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum!
60       Huc ades, et placidus languida membra leva!
      Serus ab obscuris te suscitat Hesperus antris,
          Clarus in atra iterum Lucifer antra fugat.
      Luce vacas ipsive tibi, dulcive Lyaeo,
          Facta e nigranti fulcra premens hebeno.
65   In tenebris volitas, et latum spargis in orbem,
          Lecta soporiferis grana papaveribus.
      Quae postquam in terras ceciderunt; oppida et urbes,
          Aequoris et fluctus, et nemora alta silent.
      Tu potes et patulo luctantes aëre ventos,
70       Tu potes et rapidi sistere Solis equos.
      Si libeat, stabunt iam fusi nubibus imbres,
          Haerebunt medio, fulmina torta, polo.
      Te quondam custos aurati velleris hydrus,
          Sensit, et anguineis, torva Medusa, comis.
75   Dum tibi victa fovet Tithonum longius Eos,
          In Iovis officium, Nox geminavit iter.
      Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum!
          Huc ades, et placidus languida membra leva!
      Non ego te hostiles iubeo defigere turmas,
80       Caedibus ut subitis castra inimica premam,
      Fraude nec audaci magnum sopire Tonantem,
          Iunonis toties quod meruere preces.
      Vel cum decepto Tirynthia vela marito,
          Egit ab Iliacis, litora Coa, vadis;
85   Vel cum cedentes Phrygibus miserata Pelasgos,
          Callida in Idaeis rupibus accubuit.
      Obsequium posco, Divum quod nemo queratur,
          Quod pater aethereus consulat ipse boni.
      Obsequium posco, tutum tibi et utile nobis;
90       Nam nec servari per tua damna velim.
      Quod nisi tu nostros claudas paullisper ocellos,
          Aeternum claudet mox tua furva Soror.
      Huc ades, o hominum, simul et rex, Somne, Deorum!
          Huc ades, et placidus languida membra leva!
95   Non ingratus ero; viridi de cespite surget,
          Fumatura tuis, haud semel ara, sacris.
      Hic tibi ponetur tenerum iecur anseris albi,
          Altera cristatus victima gallus erit.
      Haec super adiiciam flavi duo cymbia mellis,
100        Ac totidem lactis cymbia mixta mero.
         Alme pater rerum, miserae pars optima vitae,
             Mens simul et corpus, quo recreante, vigent,
         Index venturi; superas qui mittis ad oras,
             Somnia, per geminas, illa vel illa, fores;
105   Sic tibi parva dies et sit nox annua semper,
             nec desit longae copia desidiae;
         Sic sine fine tuo facilem se praestet amori
             Inter Acidalias maxima Naiadas.
         Huc ades, o hominum simul et rex, somne, deorum;
110        Huc ades et placidus languida membra leva!
  

AZ ÁLOMHOZ[248]


      Hogyha a kimmeri völgyben fekszel, vagy ha a hűs éj
          Párnáján nyugoszol, s napnyugat árnya befed,
      Vagy Lemnos szigetén nektáros fűbe heversz le
          Pasitheának lágy, isteni, langyos ölén,
 5   Vagy lakomán Jupiter vendégel a mennyei lakban,
          S társad a csillagos ég szent ragyogó serege
      – Ily szelidet sose zárnak a Tartarus árnyai közzé,
          Ott, hol a szörnyü kaput őrzik a szörnyetegek –
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
10       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Már hetedízbe’ ragyog fel a hajnal, elűzve az éjet,
          Hogy mellbaj gyötör és forgok a rossz nyoszolyán.
      Kínoz a kór, s még inkább, hogy nem nyugtat az álom;
          Félek, időnap előtt ifju erőm odavész.
15   Ládd, mi a testem volt, az most csontokra tapadt bőr,
          És mi az arcom volt, fancsali lárva csupán.
      Gyakran szempillám lehunyom, hivogatva az álmot,
          Fekszem hunyt szemmel, várva reménytelenül;
      Látok ijesztő rém-sereget táncolni vadultan,
20       Szörnyü nagy orrmányuk leng, s a fejük pokoli;
      Egykoron ilyeneket látott Alcmaeon, Orestes,
          Remus-ölő Romulus, balhirü tette után.
      Szívtelen égi sereg! Lám, könnyen elalszik a fóka,
          Szunnyad a kis pele, míg szerte nem oszlik a tél:
25   Több gond néktek az oktalan állat, mintsem az ember,
          Mintha nem is volnánk vérrokonok veletek.
      Endymion harminc évig bírhatta az álmot:
          Tudta, hogy akkor is őt Luna tovább szereti.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
30       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Próbáltam mindent, mit az ember gyógyszere nyújthat,
          Minden hasztalan: ily bajra sosem terem ír.
      Rózsát és violát nyeltem s kutyatejnek a magvát,
          Durva beléndeket és részegitő gyomokat:
35   Egy se segít! Aloé s jóillatu tiszta kapor sem,
          Vagy sürü hűs kencék, síkos erős olajok.
      Nékem a mák sem ad álmot, nincsen semmi hatalma.
          Hasztalanul szedek én erdei nadragulyát.
      Még az egyiptomi áspiskígyó mérge hiányzik,
40       Mely siri nyugtot adott, szép Cleopatra, neked.
      Nem nyugtatna, ha csalfa szirén hizelegne dalával,
          Sem fondor Circe, földje virágaival,
      Sem ha a testem Mercur bűvös vesszeje érné,
          Melytől Árgusnak száz szeme éjbe-fagyott.
45   Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Téged a Lethe folyamnál szült meg anyád, a nagy Éjjel;
          Kék öle tarkálló csillagokat tereget.
      Szárnyat adott talpadra, hegyes szarv-díszt a fejedre,
50       És maga szőtt teneked vas-szinü barna ruhát,
      S bölcsen adott feddhetlen társakat, őrül utadra:
          Köztük a Tétlenség és a hüvös Nyugalom
      És Feledés, ki a kínzó gondot messzire hajtja,
          És teknőc-talpon bandukoló Henyeség;
55   Melléd mégis először a Csendet küldte, a némát,
          Űzze a torz lármát, semmi se sértse füled;
      Bármit téssz, ezek állhatatos szolgáid örökre,
          S téged imád minden, mely fut a föld kerekén.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
60       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Árnyteli odvából kel az alkonyi csillag: a keltőd;
          Süllyed a fénylő Nap s elmenekül, lepihen.
      Napközben te magadba merülsz, mézes bor a társad,
          Ébenből remekelt lágy nyoszolyán nyugoszol;
65   Éjszaka repdesel és elhinted mind e világra
          Lassan az enyhet adó mákszemeket szanaszét,
      Halkan a földre lehullnak: elalszik a puszta s a város,
          Erdők rejtekei s tengerek áramai.
      Intésedre a szél, mely harcol a tág levegőben,
70       Menten megdermed, s állnak a Nap lovai;
      Hogyha kivánod, azonnal eláll a heves sürü zápor;
          Már kilövellt villám fennakad ég közepén.
      Enged néked a hydra s rosszul őrzi a kincset,
          És a kigyófürtű ronda Medusa rabod;
75   És hogy a szép Hajnal később váljék Tithonustól,
          Kétszeres éjt szerzett nékik a nagy Jupiter.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Nem kérem, hogy az ellenség hada megmerevedjék,
80       S rájuk mérhessek széttaposó rohamot;
      Nem kérem, hogy a nagy Jupitert gyors csellel elaltasd,
          Mint cselekedted már, asszonya kedve szerint:
      Trójai partról Cos fele rég a tirynsi hajókat
          Így hajtatta veled, félrevezetve urát,
85   S trójaiaktól elmenekült görögökre hajolva
          Ida hegyén csábbal vonta az égi királyt.
      Annyit kérek, amennyit még az irigy se sokallhat,
          S mennyit a mennyei úr bárkinek ingyen is ád:
      Nincs károdra, nekem meg kell, amig élek a földön,
90       Bár terhedre sosem nyújtom az életemet:
      Hogyha le nem zárnád égő szememet kis időre,
          Éjszinü nővéred zárja le már, a Halál.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
95   Majd zöld gyeptéglából épült előtted az oltár
          És tetején hozzád füstölög áldozatom:
      Néked adom fiatal hószín gúnárnak a máját;
          Zsenge kakast, tarajost, második áldozatul;
      Erre teszek még jószagu mézet dupla csuporral
100        S tejbe kevert borral még ugyanannyi edényt.
         Föld kegyes atyja, silány éltemnek fő-java, kincse,
             Hogyha te újítod, pezsdül a lélek, a test.
         Sorsunk megmutatója, te küldsz jós-álmot a földre
             Két kapun át: hol ezen, hol meg a másodikon.
105   Légyen néked percnyi a nappal s évnyi az éjjel,
             És ne hiányozzék hosszu, kövér pihenés;
         Így óhajtja a hálám; s adja neked szerelemre
             Legszebb nimfáját szép Acidalia-táj.
         Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
110        Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
                                                                  (Weöres Sándor fordítása)
  

250

AD ANIMAM SUAM


      Mens, quae lactiferi niveo de limite circi
          fluxisti has nostri corporis in latebras,
      Nil querimur de te: tantum probitate refulges,
          tam vegeto polles nobilis ingenio,
 5   Nec te, dum porta Cancri egrederere calentis,
          Lethaeae nimium proluit humor aquae.
      Mystica qua rapidum tangit Cratera Leonem,
          unde levis vestrum linea ducit iter.
      Hinc tibi Saturnus rationem, Iupiter actum,
10       Mars animos, sensum Phoebus abunde dedit.
      Affectus Erycina pios, Cyllenius artes,
          Augendi corpus Cynthia vim tribuit;
      Cynthia, quae mortis tenet et confinia vitae,
          Cynthia sidereo subdita terra polo.
15   Carnea prae caelo sed si tibi testa placebant,
          Hac melior certe testa legenda fuit.
      Nec me staturae vel formae poenitet huius,
          Sat statura modi, forma decoris habet.
      Poenitet, infirmos teneri quod corporis artus
20       Molle Promethea texuit arte lutum.
      Nam mala temperies discordibus insita membris
          Diversis causas dat sine fine malis.
      Continua ex udo manat pituita cerebro,
          Lumina nescio quo saepe fluore madent.
25   Effervent renes, et multo sanguine abundat
          Sub stomacho calidum frigidiore iecur.
      An te forte ideo gracilis compago iuvabat,
          Ut saperes tenui carcere clausa magis?
      Sed quid in aegroto sapientia pectore prodest?
30       Non ego cum morbo Pittacus esse velim.
      Nec molem Atlantis cupio roburve Milonis,
          Sim licet exilis, dummodo sospes agam.
      Aut igitur commissa diu bene membra foveto,
          Aut deserta cito rursus in astra redi.
35   Verum ubi millenos purgata peregeris annos,
          Immemoris fugito pocula tarda lacus.
      Tristia ne priscis reddant te oblivia curis,
          Neu subeas iterum vincla reposta semel.
      Quodsi te cogent immitia fata reverti,
40       Quidlibet esto magis, quam miserandus homo.
      Tu vel apis cultos lege dulcia mella per hortos,
          Vel leve flumineus concine carmen olor,
      Vel silvis pelagove late memor omnibus horis
          Humana e duris corpora nata petris.
  

LELKEMHEZ[249]


      Én lelkem, ki az égi tejúton a földre suhantál
          S bennem az életerő drága zsarátnoka vagy,
      Nincs panaszom rád, mert ragyogó és szép a tehetség,
          Mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.
 5   Úgy léptél ki a Rák kapuján fönt, hogy nem is ittál
          Búsan a Léthe szelíd habjaiból feledést.
      S ott, hol a fürge Oroszlánt éri a mennyei Serleg,
          Ott siklott le az út, életem útja megint.
      Észt a Saturnus adott kegyesen, Jupiter meg erélyt, Mars
10       Bátorságot, a Nap lángra csiholta szived.
      Vénusz a jóra, az isteni Hermesz a szépre tanított,
          S életed őserejét Cynthia adta neked.
      (Cynthia állt őrt ott, hol a Lét a Halálba fut árván,
          Ő ez a földi világ, s hódol az égnek a föld!)
15   Ám ha megunva a csillagokat bús porhüvelyembe
          Költöztél, ne feledd, hogy nyomorult ez a test!
      Mert ha az arca nem is rút, és az alakja se félszeg,
          S termete is daliás: más, ami engem emészt!
      Nézd csak e nyűtt tagokat, nincs bennük erő, csenevészek,
20       Renyhe a sár, amiből mesteri kéz faragott.
      Hol csupa jég a kezem, hol lüktet láztól a bőröm,
          Nap-nap után ez okoz gondot; olyan beteges!
      Nátha gyötör folyvást, a fejem zúg és belesajdul,
          Majd meg a két szemem ég s könnyezik, annyira fáj.
25   Sokszor a vér is elönt, gyulladt a vesém, s ha a gyomrom
          Dermedten didereg, májamat őrli a láz.
      Tán e törékeny test is azért volt kedves előtted,
          Hogy csak e gyöngefalú fogda lakója legyél.
      Ó, de mit ér a csudás lángész is, hogyha a test roncs,
30       Bölcs se leszek, ha ilyen vézna a szervezetem.
      Atlasz zord erejét s Miló testét se kivánom,
          Lennék törpe is én, csak ne gyötörjön a kór.
      Így vagy időzz inkább oly testben, amely derekabb, vagy
          Költözz vissza megint s járd be az égi mezőt.
35   S míg ezer esztendőt vezekelsz fönt, arra vigyázz csak,
          Hogy ne borulj a botor Léthe fölé epedőn.
      És ne feledd, hogy nyűg volt rajtad e test, s ha az égből
          Újra leszállsz, ne akard régi bilincseidet.
      Hogyha pedig vak végzeted az, hogy e földön is élj, légy
40       Bármi, csak ily szomorú emberi pária ne!
      Röpködj inkább, mint a szelíd méh, s gyűjtsd csak a mézet,
          S légy ragyogó hattyú, mely a tavon dalol is,
      S rejtsen bár el a tenger, az erdő: mindig az ember
          Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!
                                                                  (Berczeli Anzelm Károly fordítása)
  

251

DE ARBORE NIMIUM FOECUNDA


      Illa ego, quae recto caelum modo vertice adibam
          Arbor, humum pronis verro cacuminibus.
      Nec me externa gravant alienae pondera molis,
          Sed premor infelix, foetibus ipsa meis.
 5   Evertere alias cum faevis fulmina flabris,
          Fertilitas nobis exitiosa venit.
      Mansissem incolumis, si non foecunda fuissem,
          Nunc iaceo propriis obruta pignoribus.
      Nec iam aliud superest, nisi ut atra caesa bipenni,
10       Ingerar ingiferis officiosa focis.
      Quam nucis est peior mea sors; ego laedor ab ipsis,
          Fructibus, ob fructus laeditur illa suos.
      Hac mercede fuit genetrix Agamemnonis uxor,
          Vel quae celatum, misit in arma, virum.
15   Talia de natis referent si praemia matres,
          Sacra ubi naturae iura potentis erunt?
      Scilicet haec ratio est, nolint ut gignere nuptae,
          Ut medio crescens ventre necetur onus.
      Dira utinam nostros ussissent frigora flores,
20       Tum, cum prima novo germina vere dedit
      Aut ubi mox teneris stabam densissima baccis,
          Ventus abortivas diripuisset opes!
      Praeberem vacuas aestum vitantibus umbras,
          Maximus hinc platanis conciliatur honos.
25   Vos ego proceri, moneo, pulcherrima trunci
          Ligna, quibus late brachia longa patent;
      Pomiferam cultis laudem ne quaerite in hortis,
          Sit vobis sterili fronde virere satis.
      Poma gravamen habent, et se gestantibus obsunt,
30       Innocui foliis forma decoris adest.
      At te qui transis, furcam supponere lapsae
          Ne pigeat, stratas et relevare comas.
      Saepe peregrinae fovit clementia dextrae,
          Tristia cognata vulnera facta manu.
35   Ergo aliquod miseris, fulcimen subiice, ramis
          Forte quod hinc carpas, cum remeabis, erit.
      Sic leve, quod portas, sit onus, sic ipse tuorum,
          Nil unquam possis, de pietate queri!
  

A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA[250]


      Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
          Seprem most leborult lombozatommal a port.
      Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
          Önnön termésem húzza le bús fejemet.
 5   Társaimat viharos villámok döntik a földre,
          Rám ez a dús termés hozza a szörnyü halált.
      Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás;
          Mind az enyém a gyümölcs, mely, ime, porba terít.
      Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,
10       S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.
      Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,
          Engem a termésem súlya tör össze maga.
      Épp ily díjat nyert Agamemnon hitvese hajdan,
          S az, ki a háboruba küldte gyanútlan urát.
15   Ó, de ha így fizet, ily gonoszul, anyjának a gyermek,
          Akkor a természet szent joga, jaj, hova lesz?
      Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony,
          Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén.
      Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,
20       Amikor ifju tavasz csalta ki bimbaimat!
      Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,
          Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!
      Meddő árnyam várna csak arra, ki lankad a hőtől,
          S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.
25   Karcsú, szép, sudaras törzsek, hallgassatok énrám,
          Széttárván ölelő, széles-erős karotok:
      Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma,
          Éppen elég, ha a lomb lep, noha magtalanul.
      Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja,
30       Egyszerüen, szeliden díszlik a fán a levél.
      És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne restelj
          Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt,
      Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz
          A rokon által ütött mély, szomorú sebeket.
35   Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,
          Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz.
      Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz
          Tetteit úgy ne legyen felpanaszolni okod.
                                                                  (Kardos László fordítása)
  

252

Ioannes Pannonius Marco Aurelio. S.

Iterum me acerrimis cohortationibus tuis, Marce Aureli, ad interpretandi officium, quod antea constantissime deprecari consveveram, impulisti. Accipe ergo iterum ex eodem Plutarcho libellum, mores negotiosorum hominum comice depingentem; quem ideo studiosis non inutilem fore arbitror, quod sive hoc morbo laborantes cum legent, poterunt sanari; sive plane valentes, qualis tu es, poterunt oblectari. Ceterum si mandatum meum de eo expectas; ad superioris opusculi, cui et hoc annectendum curabis, praefatiunculam te remitto. Nam in praesentia maius quippiam tecum agere constitui. Nomen quidem istud, quod pro indice libri asscriptum vides, Aulus Gellius, opinor, in Noctibus Atticis, de hoc ipso tractans ita respuit, ut aliud statim concinnius requirat; postremo desperata eius inventione, quid πολυπραγμοσύνη Latine significet, longo verborum ambitu describit. Idem, oppido quam frequenter, pro accurato ponit curiosum. Ego tamen, bona venia docti huius et diserti auctoris, eo vitio praeditos, partim negotiosos, partim curiosos, vitium ipsum tum negotiositatem cum curiositatem apello. Cum praesertim Nigidius, homo ipsius iudicio, iuxta Varronem doctissimus affirmaverit, inclinamentum semper huiuscemodi verborum, ut vinosus, religiosus, signare copiam quandam immodicam rei, super qua diceretur. Cicero etiam potissimum in libro, De Officiis primo, cum admonet peregrinum minime esse debere in aliena re publica curiosum; poeta item Catullus, Latinitatis aeque diligens custos, cum ita loquitur:


Quae nec pernumerare curiosi
Possint, nec mala fascinare lingva,

manifeste hoc vocabulum, in malum tantum accipiunt. Nos igitur hunc, et si qui praeterea itidem eo utuntur, iure optimo secuti sumus. At durum quiddam est negotiositas! Credo item et curiositas. Sed haec, et complura huiusmodi, vel propter necessitudinem facile tolerabuntur, vel sicut illa Ciceronis beatitudo et beatitas, usu aliquando emollescent. Quanquam idem Cicero in Tusculanis Quaestionibus a mulieroso mulierositatem, a vitioso vitiositatem, ab ebrioso ebriositatem, et multa passim id genus intrepide ac sine ulla nausea configurat. Verum supra dicta aliquot, vocabulorum novitati patrocinantur. Quod si toto in opere dicendi venustatem desiderabis; fac primum cogites; quam aegre procedat omnis traductio; tum quod nec orationes nec historiae tam sunt difficiles translatu, quam aegre procedat omnis traductio; tum quod nec orationes nec historiae tam sunt difficiles translatu, quam scripta philosophorum, in quibus si modo sententiam recte verteris, magna felicitas est cetera non omnino insipida videri. Vale.

Patavio, pridie Kal. Mart. M. Quadringentesimo Quinquagesimo septimo.

JANUS PANNONIUS MARCO AURELIÓNAK[251]

1457. február 28.

Johannes Pannonius üdvözletét küldi Marcus Aureliusnak.

Minthogy már hozzá voltam szokva az állhatatos kérlelésekhez, Marcus Aureliusom, megint szenvedélyes buzdításaiddal hajtottál fordítói munkára. Fogadj hát megint egy kis Plutarkhosz-könyvet,[252] amelyik tréfás vonásokkal festi meg a kotnyeles emberek természetét. Nem hinném, hogy haszontalan lenne az igyekvők számára; mert vagy szenvednek e betegségben, s ezt olvasván meggyógyulhatnak, vagy épek és egészségesek, mint te, s akkor szórakozhatnak rajta.

Ha azt várod, mint rendelkezem róla, előző művecském előszavacskájához utasítalak, mert ezt is amahhoz kell csatolnod. Ezúttal ugyanis fontosabb dologról óhajtok véled tárgyalni.

Azt a főnevet, amelyet e könyv címéül látsz fölírva, Aulus Gellius – ki, úgy hiszem, az Attikai éjszakákban ír e tárgyról – annyira lenézte, hogy azonnal valami alkalmasabb szó után kutatott; végül is lemondván arról, hogy meglelheti a πολυπραγμοσύνη latin megfelelőjét, tekervényesen körülírta. Ugyanő viszont rendkívül gyakran használja a kíváncsi helyett a fontoskodó szót.[253] Én azonban – e tudós és ékes stílusú szerző engedelmével – hol kotnyelesnek, hol kíváncsinak nevezem az e hibában leledzőket,[254] magát a hibát pedig egyszer kotnyeleskedésnek, másszor kíváncsiskodásnak. Hiszen épp Nigidius – kit ő maga tart Varro mellett a legnagyobb tudósnak[255] – állítja, hogy az iszákos vagy babonás-féle szók származékai mindig a szóban forgó tulajdonság túlzott mértékét jelentik. Cicero is, amikor – főleg A kötelességek első könyvében[256] – arra figyelmezteti a jövevényeket, hogy idegen államban ne legyenek túlzottan kíváncsiak; valamint Catullus – hasonlóképp éber őre a latin nyelvnek[257] – amikor így beszél:


Számlálgatni kíváncsi azt ne tudja,
sem bűbájjal rontani egy gonosz nyelv![258]

akkor nyilvánvalóan csak rosszalló értelemben alkalmazzák ezt a szót. Joggal választottam tehát, még ha élnek vele egyéb jelentésben is.

Csakhogy nehézkes ez a kotnyeleskedés – s azt hiszem, a kíváncsiskodás is! Ám a többi hasonlóval együtt vagy a szükség teszi majd elviselhetővé, vagy – mint Cicero boldogság meg boldogulás szava[259] – egykor majd megfinomul használat közben. Noha éppen Cicero alkot gátlástalanul és orrfintorgatás nélkül a Tusculumi beszélgetések során szoknyavadászból szoknyavadászkodást, vétkesből vétkességet, a részegesből részegeskedést[260] s másutt egy sereg hasonló származékot. De a fenti néhány példa talán már védelmébe veszi a szokatlan szavakat. Ha viszont a mű egészében hiányolod a választékos nyelvezetet, akkor gondolj először is arra, mily nehezen születik minden fordítás; azután meg arra, hogy sem szónoki, sem történeti művet nem oly nehéz fordítani, mint épp bölcseleti munkákat. Hiszen itt már az is nagy boldogság, hogy a gondolati mag pontos visszaadásával a többi sem tűnik teljesen íztelennek! Minden jót!

Padova, 1457. február 28.

(Boronkai Iván fordítása)

253

Ego, mi Compater, excusationem tuam facile accipio. Tu vero illa, quae per Plebanum scripsi, non debebas tam alte intelligere. Scripsi, non quia omnino tibi diffiderem, sed partim ioco, partim ut te exstimularem, quo citius satis faceres desiderio D. N. qui ut scis, propemodum avidior est laboris quam vitae. Cui cum narrassem, quemadmodum tibi scripserim de non tangenda pecunia, indignatus dixit: Tu illum bonum virum facies cadere in aliquam desperationem. Respondi. Sinite me cum Compatre meo iocari. Nos bene novimus alter alterum. Age igitur, ut melius nosti; nihil opus habes commonefactione nostra, quippe qui virum hunc intus, et in cute noris. Illud scito, quod quanto diligentius morem gesseris, tanto tibi erit utilius. De Magistro Bartholomaeo, quamvis ego non sim bonus Astrologus, tamen ita iudico, quod ille homo nescit fortuna uti. Nos hactenus, Deo iuvante, satis feliciter viximus sine Horoscopis et Genethliacis; spero vivemus et in futurum. Medici tamen et tonsoris adhuc volo memineris. Peregrinationem istam tuam Hispaniensem seu Britannicam, tunc magis laudabo, cum te salvum et locupletem revertisse audiero. Non timeo equidem tibi Scyllam et Charybdim, Cyclopas et Laestrygonas; cave de Solis mensa et Lothophagorum succis ne quid gustes. Vide ne qua te Circe, ne qua Calypso detineat,


                      …et male blandos
Sirenum cantus ceratis auribus…

fac praetereas. Illud iam nunc tecum paciscor, ut reduci tibi, post aliquantam domi morulam, Pannonia sit Corcyra, ego Alcinous. Eritne unquam ille dies, quo nos omnes ab ore tuo pendebimus, et mirabimur narrantem,


Oceani monstra, et iuvenes vidisse marinos?
                            …ac longe Calpe relicta,
Audisse Herculeo stridentem gurgite Solem?
Quanto Delphinis Balaena Britannica maior?

Tu loqueris quicquid voles, nos omnia credemus. Vnum te rogamus, ut si quid nobis dignum usquam inveneris, praestes copiam.Interim et nos evademus ditiores, et poterimus aliquid tibi tribuere, fortassis non minus, quam isti tui Archiepiscopi et Comites, Quos colis et Musarum et Apollinis aede relicta. Quanto autem longius et diutius es affuturus, tanto magis cura, ut quamprimum habeamus ea, quae tibi commisimus, schedulas puta nostras et arma et praesertim commentarios in Homerum. Thoracem autem sericeum, et si quae imparata vel nondum missa relinques, doce, uti requiramus. Postremo fac nos certiores quamdiu adhuc mansurus in Italia sis; ne frustra postmodum ad te scribamus, aut inani labore nuntios fatigemus. Vale.

1462.

JANUS PANNONIUS GALEOTTO MARZIÓNAK[261]

1462

Készséggel elfogadom, atyámfia, mentegetőzésedet, de néked sem kellett volna oly komolyan venned, amit a plébános[262] útján írtam! Nem azért írtam, mintha egyáltalán nem bíznám tebenned, hanem részint tréfából, részint meg ösztönzésedre, hogy mentül hamarább kielégítsd urunk[263] kívánságát; hisz tudod, munkavágya csaknem túltesz életvágyán! Amikor elmeséltem neki, mint intettelek, hogy ne nyúlj pénzhez, méltatlankodva mondotta: „Még kétségbeesésbe kergeted azt a jó embert!” Ezt válaszoltam: „Hadd tréfálkozzam atyámfiával! Hiszen jól ismerjük mi egymást.” – Tégy hát, ahogy jobbnak gondolod, nem szükséges figyelmeztetnem téged, hiszen ismered ezt az embert „szőröstül-bőröstül”.[264] De arra ügyelj, hogy mennél buzgóbban jársz a kedvében, annál több hasznod lesz a dologból.

Bertalan mesterről,[265] bár értő csillagjós nem vagyok, mégis az a véleményem, hogy nem tud élni a szerencséjével. Én ez idáig Isten segélyével horoszkópok és asztrológusok nélkül is elég boldogan éltem, s remélem, élek ezután is. De azért még mindig az a kívánságom, hogy gondolj orvosra meg borbélyra!

Hispaniába vagy Britanniába teendő utazásodra csak akkor lesz jó szavam, ha arról &