Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében.
Copyright © 2001 Debreczeni Attila (sajtó alá rendezés), Balassi Kiadó
Tartalom
Tartalom
Szentjóbi Szabó László születésének pontos ideje nem határozható meg minden kétséget kizáróan: az 1767-es év bizonyosnak látszik, a lexikonokban szereplő június 22-i dátum már kevésbé. Mindössze egy forrásban, a Ferenczy–Danielik-féle életrajzi lexikonban szerepel ez (Magyar írók, Bp., 1856, I, 548), ahol azonban az 1768-as évet adják meg; az ellenőrzés pedig az anyakönyvek hiányában nem lehetséges (vö. GÁLOS 10). Így a nagybányai gimnázium irataira (RMK. 4), valamint Kazinczy (KazLev. VIII, 510; BENDA III, 381–382) emlékezéseire vagyunk kénytelenek hagyatkozni, amelyek egybehangzóan az 1767-es születési dátumot állítják, de napról nem beszélnek. A költő ősei 1618. október 20-án, nemességüket megerősítő levelet kaptak Bethlen Gábortól (amit ma a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára őriz). A családnak az a protestáns ága, amelyből a költő is származik, a Bihar vármegyei Ottományban élt a XVIII. század eleje óta, előnevüket eredeti családi birtokaikról kapták, melyek az ugyancsak bihari Szentjobbon voltak. A család a XVIII. század végére elszegényedett, a felaprózódott birtokok nem biztosították a módos megélhetéshez szükséges feltételeket. A költő apja, Szentjóbi Szabó János egy nógrádi nemesi család leányát, Balogh Erzsébetet vette feleségül, felnőtt gyermekeik: Zsigmond, Márton, László. A költő kérvényeiben rendszeresen atyja négy gyermekéről tesz említést; e negyedik fivér Gálos Rezső szerint talán a Gábor nevet viselte és korán elhunyt (GÁLOS 10), ennek bizonyítására azonban semmilyen adatot nem említ, s mi sem találtunk ilyet. Márton katonai pályára lépett, Zsigmond otthon maradt atyjával, s gazdálkodással foglalkozott, László tanárként, majd hivatalnokként próbált egzisztenciát teremteni.
A család életéről, belső viszonyairól keveset tudunk, főleg csak a birtok felosztásával és a gazdálkodással kapcsolatos viszályokra vonatkozóan állnak rendelkezésre adatok a költő 1790-es évek elejéről fennmaradt leveleiben és a családi iratokban (l. OL. P 822, P szekció, A Gellén család levéltára). Bátyjához, Zsigmondhoz írott, 1791. március 3-i levelében (ez az első, ami fennmaradt) igen részletesen és őszintén beszél a viszálykodás előtörténetéről is (persze csak a saját nézőpontját érvényesítve): „Abba Márton bizony emberséges vólt hogy szülei eránt sok szívességget mútatott, mellyet én részemről soha sem cselekedhettem. Távol légyen hogy Mártonnak jó szívét gyanú kétségbe keverjem, de maga tudja Bátyám Uram pénzének kútfejét, és hogy szülénknek csak azt adta, a mit úgy is el játszott vólna. {12} Nem tudom ha gondolóra vesszük kinek a segitsége nagyobb érdemű, a Márton pénze, vagy a Bátyám Uram Szüleink számára véghez vitt barom paraszt munkái, mellyeket ugyan talán Atyám uram valóságos szólgálatnak meg esmérni nem akar. Életemnek 18dik esztendejétől fogva miólta Bécsbe fel mentem, az igaz semmi jóval sem vóltam szűleimhez, de az is igaz ám, hogy nekem sem adtak eggy krajcárt is, noha oda fel lett vólna a pénzre leg nagyobb szűkségem. Ha Márton adott, ő leg többet vett, keveset én, és leg kevesebbet Bátyám Uram. Az ő reá tett költséghez képest mi inas és szólga módonn éltünk, még is egyenlő módonn érezzük a jószág el adását. Furcsa gondolat! hogy eddig is miatta szenvedtünk hátramaradást, és én most midőnn hivatalomból ki estem, midőnn Bátyám Uram új gazda, most ismét újra meg erőltessük magunkat, hogy ő úgy szólvánn a mi veréjtékünket el kártyázza, bolond is vólna ha egyébre fordítaná midőnn olly könnyen jut hozzá! Ha Márton adott; tartozott, mert vólt a szükségen felyűl, ha én nem adhattam, nem híbáztam, Nékem szinte úgy élni kellett mint a szüleimnek. Bátyám Uram eleget szolgált mind a két részre, és gondolom hogy ha csak a mellette háborúba el töltött esztendőt meg gondolja Atyám Uram, nem kénszerítheti erre a vér pénzre.” (ÖM. 238–239)
A viták nem csitultak, sőt, a helyzet az apa és Zsigmond között egyre elviselhetetlenebbé vált, a költő 1793. január 27-én rezignáltan írta bátyjának: „Rövideden csak azt felelem siralmas leveledre, hogy én semmibe sem akarom magamat elegyíteni, meg unta már a lelkem ezt a szüntelen való vissza vonást, hanem ha az Édes Atyánkal lakni nem akarsz, lássad mit csinálsz.” (ÖM. 245.) Az osztozkodás, úgy tűnik, ekkortájt megtörtént, a költő az anyai örökrészt, a nógrádi Fábiánfalvát és Petőt kapta meg, de valójában továbbra sem a gazdálkodó nemesek életét élte, még ha a birtok ügyeinek intézését valamennyire el is végezte (vö. ÖM. 246, 254–255). Mindemellett még a család egyéb peres ügyeinek intézésébe is bekapcsolódott, felhasználván jogi ismereteit és ismerősi körét.
1777-ben került a debreceni Kollégiumba (TOLDY Ferenc, Handbuch der Ungarischen Poesie, Pest und Wien, 1827–1828, I, 218) tanulmányairól igen keveset tudunk. Az alsóbb szintek elvégzése után, 1783. május 2-án öltözött be tógátus diáknak, s a filozófiai tanulmányokhoz kezdett (Barkóczi János jegyzéke a debreceni kollégium növendékeiről, a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, II. 28. a. 4.). Ekkoriban a négy professzor Hatvani István, Sinai Miklós, Varjas János és Szathmáry Paksi István volt. Közben, nyilván anyagi helyzete javítása céljából, magántanító (privatus praeceptor) lett a Dobozy családnál, ahogy ezt Kazinczy visszaemlékezéséből is tudjuk (KazLev. XX, 324). A kollégiumi tanulmányokról annyi tudható még, hogy 1784 szeptemberében több társával együtt az iskolai sedes (fegyelmi bizottság) elé citálták, és büntetésben részesítették az imádság elmulasztása és a tóga levetése miatt (a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Acta {13} iudicaria; vö. RMK. 5–6). Ez azonban nem volt rendkívüli dolog, sokkal érdekesebb lenne, ha tanulmányi előmeneteléről maradtak volna fönn adatok. Az oktatási szisztémából annyi kikövetkeztethető, hogy sokoldalú nyelvismeretének alapjai minden bizonnyal erre az időszakra nyúlnak vissza: a latint (és a görögöt) tanították, továbbá a német és az olasz nyelv elsajátítására is módja volt (kérvényeiben e nyelvek ismeretét hozza fel érvként pályázata mellett, ÖM. 262, 273, 274, 313, 320, 321). Gálos Rezső még a franciát is említi (RMK. 7; GÁLOS 15), erre nézve azonban nem találtunk adatot.
A Kollégiumból való távozásának pontos ideje nem ismeretes. Bátyjának írott (már idézett) 1791. március 3-i levelében a következőket olvashatjuk erre nézve: „Életemnek 18dik esztendejétől fogva miólta Bétsbe fel mentem, az igaz semmi jóval sem vóltam szűleimhez, de az is igaz ám, hogy nekem sem adtak eggy krajtzárt is, noha oda fel lett vólna a pénzre leg nagyobb szűkségem.” (ÖM. 238.) Ebből az következik, hogy már 1785 körül elhagyta Debrecent, tehát nemhogy a teológiai tanulmányokba nem fogott bele (vö. RMK. 8; GÁLOS 15), de feltehetően a filozófiai három évet sem végezte el. Mint írja, Bécsben próbált szerencsét, de hogy mivel foglalkozott, hol és hogyan élt, nem tudjuk.
Bécsi tartózkodását követően pályázott a Nagyváradon, a nemzeti (elemi) iskolában meghirdetett négy tanítói állás egyikére, s el is nyerte azt, ennek pontos időpontja és körülményei ugyancsak nem ismeretesek (vö. RMK. 8; GÁLOS 15). 1786 végén feltehetően már hazatért Bécsből, mert Beöthy János bihari alispán halálára írt verset, aki 1786. november 2-án hunyt el (KazÉlet. 509), a Magyar Musa pedig „a’ minapiban” történt tanári pályázatokról tesz említést 1787. április 28-i számában: „Nagy Váradon. Az itt lévő fő Nemzeti Oskolában Schneidler János Úr hellyébe, ki a’ minapiban a’ Baji Notáriusságra emeltetett, tétetett Tanítóvá Helvétziai Valláson lévő Nemes Oltományi Szabó László Úr Bihar Vármegyéből.” (270; vö. HAJNÓCZI Iván, Szent-Jóbi Szabó László élete – munkái, Bp., 1905, 6.) Hogy ez „a’ minapiban” pontosan milyen időtávlatra vonatkozik, az nem tisztázható. Munkájáról, életéről szinte semmit nem tudunk. Mindössze néhány későbbi verséből (Indúlly-dal Dobozy Lajoshoz… A’ Tserfa Dobozy Mihályhoz) következtethetünk arra, hogy nem volt számára kellemetlen ez az időszak, lehetősége nyílott a társasági életre, az előkelő megyei családokkal való megismerkedésre, s hogy e lehetőséget kihasználta, ugyancsak versei bizonyítják, melyek a Teleki és Haller családokhoz fűződnek (A’ nagy szüret Telegden, A’ bús Puttonos). Hallerék telegdi szüretéhez Gálos Rezső egy szerelmi románcot is költ (RMK. 10–11; GÁLOS 20–21), ez a „rózsaszínű szál” azonban semmilyen filológiai hitellel nem bír.
Mintegy három esztendőt töltött itt. Az utóbb, Verner Jakab tanfelügyelő által kiállított szolgálati bizonyítványban pozitív értékelés szerepel Nagyváradon végzett munkájáról: „Szorgalmával, ismereteivel, tanításra való alkalmasságával példás {14} erkölcsösség párosult, úgyhogy a hozzáfűzött várakozásnak a tanulók állandó, dicséretre méltó haladásával felelt meg, s ily módon nemcsak felsőbbségének, hanem a város polgárainak szeretetét és becsülését is megnyerte.” (Gálos Rezső fordítása, GÁLOS 24; az eredetit l. OL. C 84, Dep. Grem. Ord., 1791, fons. 52, pos. 38.)
1789 szeptemberében Nagybányára került, mint Kazinczy írja Horváth Ádámhoz szóló, 1789. szeptember 19-i levelében: „Szabó László ex Schola normali Magni Varadiensi Nagy Bányára pro docenda Rhetorica et poesi vitetett-által.” (KazLev. I, 469.) Hogy ez a „vitetett-által” mit is takar, pontosan nem deríthető ki, Szentjóbi 1790. szeptember 21-i kérvényében azt írja magáról, hogy „nyilvános pályázatot elnyerve felsőbb utasításra Nagybányára küldték retorikát tanítani” (ÖM. 270, 319). A II. József által szorgalmazott tanügyi reformok a gimnáziumokban kötelezővé tették a német nyelvű oktatást, aminek következtében nagy számban volt szükség németül jól tudó tanárokra. A nagybányai gimnáziumban is ilyen okból kifolyólag voltak kénytelenek állásokat hirdetni 1789-ben. Szentjóbi jelentkezett, s egy Pozsonyban vagy Budán, bizottság előtt letett vizsgát követően el is nyerte az egyik állást. Nyilvánvaló, hogy odakerülésének körülményei miatt nem fogadták jó szívvel sem őt, sem társait. Esetében az ellenszenvet bizonyosan növelte, hogy protestáns létére nevezték ki katolikus iskolába (minderre nézve l. MORVAY Győző, A középoktatás Nagybányán, Bp., 1896, 48–49). A többé vagy kevésbé barátságtalan környezet okozta nehézségeket csak tovább növelhette, hogy kiszakadt megszokott társaságából is. Itteni kapcsolataira nézve a hosszúfalvi Telekiekkel való valamilyen viszonyra van adatunk, az ifjabb Teleki Imre a tanítványa volt, az ő vizsgájára írt Szentjóbi egy alkalmi verset. A Nagybányán töltött idő összességében így nem lehetett számára felhőtlen, csakis az előrelépés határozott törekvése adhatott hozzá erőt.
Szentjóbi mindössze egy évet töltött Nagybányán, 1789 szeptemberétől 1790 szeptemberéig. II. József halála után elvesztette állását: az ehhez alapul szolgáló rendeletet augusztus 21-én adta ki a helytartótanács. Szeptemberben azonban még itt tartózkodott, mert 21-i keltezéssel kérvényt írt a helytartótanácshoz egyesztendei fizetésének végkielégítésként való folyósítása érdekében. Ebben öntudatosan és némi indulattal szól állásvesztésének körülményeiről: „Már ötödik éve tanári szolgálatban áll, erős bizalommal viseltetve a katolikus egyház iránt, és belenyugvással az előljárók intézkedései iránt, csupán vallási különbözősége fosztotta meg hirtelen kenyerétől és évi megélhetési alapjától.” (ÖM. 270, 319.) Tokody György főigazgató a kérvényhez mellékelt bizonyítványában kedvező jellemzést adott Szentjóbi itteni működéséről (csakúgy mint Verner Jakab a nagyváradi évekről): „Nevezett Szabó László mind erkölcsi, mind a tanulmányok szempontjából kötelességét a közönségnek szeretetével és felsőbbségeinek megelégedésével teljesítette és pusztán vallásának különbsége fosztotta őt meg hivatalától.” (Gálos Rezső fordítása, GÁLOS 31; az eredetit l. OL. C 67, Litt pol. 1790, fons. 45. pos. 12.)
A végkielégítés megszerzése mellett további pályáját is próbálta alakítani, szeptember 15-én Kazinczyt kéri, hogy segítsen neki a (szövegösszefüggésből kikövetkeztethetően: {15} kassai) királyi akadémiára való kerülésben: „Lehetne é vallyon nekem reménységem az ott lévő k. Akademiába az esendő vacantia alkalmatosságával fel vétetődni? mellynek el érésébe való patrociniumát alázatosann instálom Tekintetes Inspector Urnak.” (ÖM. 237.) Szentjóbi ekkor már irodalmi kapcsolatban állott Kazinczyval, aki tankerületi felügyelő volt, s ilyen minőségében lehetett volna Szentjóbi segítségére. Annyi bizonyos, hogy ez a terv nem valósult meg.
Szentjóbi rendkívül erősen kötődött II. József reformpolitikájához, hiszen ez teremtette meg a lehetőségét, hogy református létére egyáltalán állami hivatali pályára gondolhasson, továbbá a józsefi átalakítások adtak módot előrelépéseire is. II. József rendeleteinek visszavonása 1790 elején, majd közvetlenül ezután halála, e reformpolitika lezárulását jelentette, aminek következtében Szentjóbi nemcsak állását vesztette el, hanem a boldogulás perspektivikus esélyeit is, noha ez utóbbit még nem érzékelte teljes valóságában. Az 1790 őszétől 1793 nyaráig terjedő időszak a próbálkozások kora volt, igyekezett megfelelő (tanári vagy hivatalnoki) állást találni, amely biztosíthatta volna megélhetését.
Először gyakornoki beosztásért folyamodik a helytartótanácshoz (1791. február 15., ÖM. 271–272, 320), mivel egy királyi rendelet szerint az alkalmasságukat már bizonyított jelentkezők előnyt élveznek a továbbiakban, ha állásra jelentkeznek. A fizetéssel nem járó practicansi beosztást elnyerte, mint utóbb írja, „március 24-től a fent említett Nagyméltóságú Számvevőszék ingyenes gyakornoka voltam” (ÖM. 276, 322). 1791. július 15-i kérvényében (ÖM. 372–373, 320–321) már így szerzett gyakorlatára hivatkozik, mikor a Nagyváradon újjászervezésre került Királyi Akadémia magyar nyelv tanszékének tanári állására pályázik; a biztonság kedvéért azonban jelzi, hogy más tanári alkalmaztatást is vállalna, illetve hogy a helytartótanácsnál ugyancsak elfogadna hivatali megbízatást. Ez utóbbi sikerült, noha nem azonnal.
1791. november 30-án Bécsben ismét kérvényt fogalmazott ebben az ügyben, egyúttal sürgetve még mindig késő nagybányai végkielégítésének kifizetését is (ÖM. 274–275, 321–322). Decemberben, az utolsó pillanatban beadta pályázatát a pesti egyetem esztétikai tanszékének professzori állására (ÖM. 262, 313), elsősorban megjelent kötetének öntudatával. Az írásbeli (anyagát l. ÖM. 263–269, 314–319), majd szóbeli vizsgát követően végül Schedius Lajos, a későbbi jeles tudós nyerte el a tanszéket (mindennek elemzésére l. SZAUDER József, Az esztétikai tanszék betöltésére kiírt pályázat és kritikai irányzataink 1791-ben, in ItK, 1971, 78–106, a pályázatok: uo. 212–222).
Szentjóbi számára maradt tehát a hivatalnoki állás. 1792. február 7-től (l. ÖM. 276, 322) végre járulnokként (accessista) bekerült a helytartótanács belső ügyosztályához. Évi 200 forintos fizetést kapott, ami meglehetősen alacsonynak mondható, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy Nagybányán 450 forint volt a {16} járandósága. Munkáját az ügyiratok, határozatok tisztázása jelentette; afféle írnoki tevékenység volt ez, de a hivatali rangsorban még az írnok (cancellista) is megelőzte (a helytartótanácsi ügyvitelre nézve l. EMBER Győző, A m. kir. helytartótanács ügyintézése, Bp., 1940). Ezt a sem anyagilag, sem szellemileg egyáltalán nem vonzó beosztást csak az előmenetel reményében vállalhatta el.
1792 elején, nem sokkal járulnoki alkalmazása után Szentjóbi egy érdekes és anyagilag is kedvező megbízatást kapott, amint maga említi bátyjához írott levelében (ÖM. 241). Mohács mezőváros és a pécsi püspökség évtizedek óta viszályban álltak, az ismét fellángolt ellentétek kivizsgálására királyi biztost és egy bizottságot neveztek ki. E bizottság tagja lett a helytartótanácsi alkalmazott Szentjóbi, jegyzőként (actuarius). A munka megkezdése azonban hosszú hónapokig halasztódott: majd csak július 2-án utazott Mohácsra, ahol az év végéig tartózkodott, hatalmas munkát végezve (minderről részletesen, levéltári anyag alapján GÁLOS 86–91).
1793 elején visszatért Budára (1792. december 8-án még Mohácsról, 1793. január 27-én pedig már Budáról írt levelet bátyjának), s folytatta hivatali munkáját. Előbbre lépnie azonban, ami pedig fő törekvése volt, nem sikerült, a jegyző (actuarius) két lépcsőfokot jelentő előreugrása csak átmeneti volt, a mohácsi megbízatás idejére szólt. Kérvényeket fogalmaz, miként korábban bizonyos adók elengedése, úgy most többletmunkái ellenértékének kifizetése érdekében, valamint jegyzőköny-vezetői tisztségért (ÖM. 276–280, 322–325). Egyetlen kérvényében sem mulasztja el hangsúlyosan megemlíteni, hogy pusztán vallása miatt fosztották meg tanári állásától, s hogy ennek következtében évi 450 forintos fizetés helyett mindössze 200 forinttal kénytelen beérni hosszú évek szolgálata után is.
Végül, augusztusban feladja állását, meglehetősen öntudatos indoklással: „Az élet rövidsége tiltja, hogy távoli reményeknek éljünk. Sok reformátust azelőtt is kizártak a közhivatalokból és József uralkodása után nyugalomba küldték őket, fizetés nélkül, mivel az előírt szolgálati éveket nem tölthették le; ezek még ma is így vannak. Vigasztalan sorsuk engem is arra int, hogy hányatott életem más módjáról gondoskodjam. Ha akad még ma is olyan szerencsefia, aki oly sok és kiváló egyén közül kiválasztva alkalmazáshoz juthat, annak általában csak gratulálhatok. Én azonban alázattal és mély tisztelettel lemondok az accessista-tisztségről, minthogy sem koromhoz, sem képességeimhez, sem az elszendvedettekhez nem méltó és közepes megélhetéshez sem elegendő.” (ÖM. 281–282, 326.)
Bátyjának 1793. szeptember 1-én írott levelében számol be döntéséről s további terveiről: „Akarom tudtodra adni, hogy én itt a Consiliumnál lévő hívatalomat resignáltam, és hogy már a királlyi táblára, Juratusnak fel is eskűdtem. Oka cselekedetemnek az, hogy a törvényt meg tanúllyam, és Jussainkon, s bajainkon, magam is segíteni tudjak, mind pedig mivel itt a Dicasteriumon igen kevés reménységem vólt a további promotióra. Víz keresztre, ha csak egésségem, s {17} környűl állásaim engedik fel fogok eskűdni Prókátornak, azután az idő választja el, hová vegyem lakozásomat, talán itt maradok Pesten, vagy el megyek valamellyik szegeletébe az Országnak, ahova a jó szerencse vinni fog.” (ÖM. 248.) A jogi pályával próbálkozott tehát, ami nem egészen új keletű elhatározása volt, mert már Budára kerülése, 1791 óta hallgatott jogot. Kazinczy is így emlékszik meg róla az Orpheus utolsó, 1791-ben összeállított számában, ahol Szentjóbi A Reménységhez című versét kísérő jegyzetében többek között ezt írja: „Most Törvényt-tanúló”. Jogi tanulmányait sikerrel be is fejezte, 1794 márciusában ügyvédi vizsgát, április 2-án ügyvédi esküt tett (OL. O 225, Vertrauliche Akten, Fasc. 44, 2. köteg, 7. sz.; vö. GÁLOS 101–102).
A helytartótanácsi hivataltól való megválása után azonban még történt néhány fontos esemény életében: az ügyvédi vizsgára már mint Teleki Sámuel főispán magántitkára mehetett. 1793 novemberében még Budán volt (l. ekkori kérvényét, ÖM. 282, 326), majd hazament Biharba, ahol Teleki Sámuel kinevezte őt tiszteletbeli aljegyzőnek, e minőségében írott egyik levele fent is maradt (ÖM. 249–250). Az e levélben emlegetett igen erősen ellenzéki hangulatú megyegyűlésen (1794. február 10–14.), mint egy kortárs levél emlékezéséből tudjuk, Szentjóbi is kisebb szerepet kapott a határozatok előkészítésében (MAY István, Bessenyei és Szentjóbi Bihar vármegye közgyűlésén, ItK, 1940, 383–388). A megyegyűlésen esedékes tisztújításon egyébként harcba szállt a rendes aljegyzői megbizatásért, amelynek megszerzésére Kazinczy emlékezése szerint „gyalázatos utak által is igyekezett” (BENDA III, 382). Valószínűleg ezzel az eseménnyel függ össze Kazinczy Toldy Ferenchez írott késői emlékezésének azon mondata is, amelyet aztán Horvát István megerősített: „Nagyon szeretett volna Úr lenni, szemtelenségig menő előre törekedése tette szerencsétlenné.” (KazLev. XX, 324 és 329.) Noha a főispán támogatta, mégsem volt sok esélye, hogy a már régebben ott szolgáló aljegyző helyére kerüljön, annál is kevésbé, mert a főispán sem örvendett nagy népszerűségnek a megyében. Nem is választották meg, viszont így Teleki Sámuel a magántitkárává tette, s szándéka volt udvari ágenssé kineveztetni, ami igen jó állásnak számított (OL. N 123, Vertrauliche Akten, Fasc. 36, 220. sz, a rendőri jelentést idézi GÁLOS 100). Az ügyvédi vizsga és eskü után megjárta Bihart, Bécset, Füreden gyógyvizekkel kúrálta magát, majd pedig birtokai ügyeit intézte Nógrádban, Nagykőrösön (ÖM. 284–287, 327–328). Ekkorra azonban már belekeveredett a Martinovics-féle szervezkedésbe.
1794 áprilisában Budán Szentmarjay Ferenccel találkozott, akivel hosszas beszélgetésbe merült, s közben megtudta tőle a jakobinusok titkos jeleit (ÖM. 289, 330). Június 20-a után, pesti tartózkodása során Hajnóczy József átadta neki a katekizmusokat, fordításra és terjesztésre (ÖM. 284–285, 327–328). Július 17-én, majd szeptemberben Nagykőrösön Fodor Gerzsonnal találkozott, s mind a katekizmusokról, {18} mind a titkos társaság jeleiről szót ejtettek (ÖM. 290–293, 331–333). A másik személy, akit be akart szervezni, Szlávy György volt (ÖM. 296, 335). Az augusztusi letartóztatásokat követően úgy véli, elmúlt a veszély (ÖM. 292, 332), továbbra is Teleki Sámuel szolgálatában áll, közben birtokügyei intézése céljából utazgat. Szeptember körül valami nagy méltánytalanság éri, amiről be is számol Teleki grófnak, közbenjárását kérve (ÖM. 250–251). Ez összefügghet december 31-i levelének (ÖM. 254–255) egy bizonyos Lisznyaira vonatkozó részével, hiszen Márton bátyjának hozzá írott december 21-i válaszlevele is erről tesz említést a méltánytalanság kapcsán (l. GÁLOS 107, 121–123, a Disznai név itt olvasati hiba).
1794. december 11-én délután öt óra körül az utcán fogták el (BENDA II, 335), s a várbeli ferences kolostorból kialakított börtönbe zárták. Első kihallgatására december 31-én került sor, ügyvédje Tóthpápai Sámuel volt, régi ismerőse, aki a Ráday családot is képviselte jogi ügyekben. Ekkor még azt hitte, fogsága nem tart sokáig (ÖM. 254–255). Két vallomásban (1794. december 11. után és 1795. január 27. és egy védekezésben (1795. február 9.) számolt be a történtekről (l. ezeket ÖM. 284–302), az elétárt bizonyítékok, vallomások hatására egyre részletesebben, de beszervezését, aktív közreműködését mindvégig tagadva. A vádirat február 12-én elkészült, pótlólag, március 31-én csatolták hozzá a részletes megokolást. A vád: felségsértés és hűtlenség. 1795. május 8-án kihirdették az ítéletet: pallos általi halál és jószágvesztés.
Tóthpápai hiába követett el mindent az érdekében, akárcsak az ifjabb Ráday Gedeon, az ítéletet jóváhagyni hivatott Hétszemélyes Tábla tagja, nem tudták megmenteni a halálos ítélettől. Kegyelmi kérvényét (ÖM. 303–304, 339–341) azonban maga Ráday Gedeon vitte el a nádorhoz, s ezúttal eredményes volt a közbenjárása (a per egészére nézve, a periratok közlésével és magyarázatával l. BENDA II, 335–339, 674–676). Az elítéltek egy részét május 20-án kivégezték, többek, köztük Szentjóbi, Kazinczy, Verseghy kegyelmet kaptak, büntetésüket bizonytalan idejű börtönre változtatták. Június 1-jén hirdették ki a kegyelmet, Kazinczy így emlékszik Szentjóbi akkori állapotára: „Szabó László venérus nyavalyát vive fogságába, s azt még orvosinak is megvallani átallotta, nem merte. Az orvos így hibásan gyógyítá a szerencsétlent. Ki vala aszva egészen, s szarvasbőr nadrága bugyogott lábszárain. Vállán egy csipejéig érő ujjas lajbli. Nem lévén ereje, hogy állhasson, vállát a falnak vetette.” (Fogságom naplója, in Kazinczy Ferenc művei, kiad. SZAUDER Mária, Bp., 1979, I, 450.)
A rabokat augusztus 7-én útnak indították Kufsteinba, ahová szeptember 5-én érkeztek meg. Szentjóbival volt Verseghy, Batsányi, Kazinczy is, az előbbiek versekkel emlékeztek meg társuk szenvedéseiről (BJÖM. I, 61–66; Verseghy Ferenc kisebb költeményei, kiad. CSÁSZÁR Elemér és MADARÁSZ Flóris, Bp., 1910, 121). Szentjóbi október 6-án meghalt. Kazinczy és Batsányi 10-ére emlékszik, Verseghy 5-re, Czervenka várkapitány hivatalos irataiban azonban a 6-i dátum szerepel (idézi GÁLOS 117), s ez fogadható el hitelesnek. Hagyatékát Budára küldték, ahol Márton bátyja vette át 1796 májusában. Sírjának holléte nem ismeretes.
Szentjóbi már a kollégiumi évek alatt bizonyosan írt verseket, hiszen ez iskolai feladat volt. Első nyilvános kísérletei azonban, legalábbis amelyekről tudunk, a kollégium utáni időszakból valók. Felkereste levélben
az antik időmértékes verselés egyik magyarországi meghonosítóját, akkor már neves literátort, s verseket küldött neki. Lelkes disztichonokban érkezett a válasz:
Prof. SZABÓ LÁSZLÓ ÚRHOZ.
1786.
Benned régi Nemes vér forr! – E’ szókra fakadtam,
A’ mikor udvariás versed előmbe kerűlt:
’S napjait él’tednek felesebb számokra vetettem,
A’ mikor olly érett versed előmbe kerűlt.
Még nem merte talán ábrázatod’ érni borotva;
Még tejes artzádonn moh ki nem űle talán:
És oda hajtottál, az hová nem tudnak el-érni
Mások, bár hóval meg legyen hintve fejek.
Már, ha virágodbann illy drága gyümőltsre fakadtál;
Állapodott él’ted, monddsza, mi-félit adand?
Vaj! ha Hazánk’ Nevedéki reád ütnének! ha mellyök
Versre hevűlne, ’s magyar tollat emelne kezök!
Az’ nyelv, az’ kíntsünk, mellynek veszedelmire nézvén,
Tsak-nem vérrel-elegy könyveit önti szemünk:
Majd beteg ágyából Népünk’ örömére ki-kelne,
Majd szabadabb lábat kapna, ’s emelne fejet.
Nékem igen tetszel; ’s jobban fogsz tetszeni, hogy-ha
Új mértékre kötöd verseid’. – Élly; ne felejts.
Szentjóbi ugyan nem fogadta meg Baróti tanácsát, s nem kezdett „görög módra”, vagyis antik időmértékes formákban verselni (hogy miért éppen az ilyen költeményeiről ismeretes Barótihoz fordult, nem tudjuk!), de az első levélváltást továbbiak követték (Szentjóbi levelei sajnos nem maradtak fenn).
Prof. SZABÓ LÁSZLÓ ÚRHOZ.
1786.
Gyöngy leveled’ mikor olvasám, ím’ nyílik az ajtóm:
Bé-lép, ’s jő valamelly Szűz mosolyogva felém.
{20} Főldre vetem szemem’, artzámat fel-gyújtya pirúlat:
Szóllna rebegve; de szót nyelvem heába keres.
Észre vévé zajdúltt elmém’, ’s: Végy vér-szemet, úgy mond;
Illy bátorságom’ semmi gonoszra ne véld.
Örvendezz: neved’ egy fiatal tzedrusra fel-írtam;
’S míg nevekedni fog az, fog nevekedni neved.
Mást eggyet nevelek László’ számára: ki légyen
Ez, tudod; az, kit az új versre vezetni te fogsz.
Az, kinek új lanton pendültt dala zengni füledben
Már-is kezd, ’s téged’ már-is örömmel el-önt.
Engem’ ha kedvellesz, Lászlóm’ kedvelled. – Ezen szót
Végezvén, ki-felé ballag, előllem enyész’.
Tudni, ki vólt, akarod? Múzsának néztem: ha Múzsa,
Mellyik? páratlan lába jelenti, ki vólt.
Félre-szegett test-állását sejtettem. Örülvén
Illy hírnek, buzdúlly Római dalra, Szabóm.
Serdűl a’ nevedék tzédrus; terjesztgeti kérgét;
R’ád vár; hogy más név lépjen elődbe, ne várd.
(Baróti Szabó Dávid Kőlteményes Munkáji, Kassa, 1789, II, 76, 77.)
A harmadik kiadásban (Baróti Szabó Dávidnak meg-jobbított, ’s bővített Kőlteményes Munkáji, Komárom, 1802, III, 90, 91) a versek szövege javítva található, de az eredeti episztolákhoz nyilván az 1789-es változatok állnak közelebb. Ugyanott (93) található egy másik 1786-os vers is Szentjóbi Szabó Gáborhoz címezve, erről Gálos Rezső feltételezi, hogy a név sajtóhiba, s ugyancsak költőnkhöz szól (GÁLOS 14). A kérdés nyitott, eldöntéséhez nem rendelkezünk adatokkal, csak feltevéseket fogalmazhatnánk meg.
Közben először jelent meg Szentjóbinak verse nyomtatásban, a Magyar Musában: A szerelmes Pásztor „Várad. 26. Oct. 1787.” keltezéssel; ugyanitt látott napvilágot (443–444) egy másik költemény is Szentjóbi Szabó László neve alatt, ez azonban „S. Patakon Sz. Jóbi Szabó László nemes Tanúló Ifjú” műve, aki nem azonos költőnkkel. E sárospataki diák sok halotti versét őrzi a kollégiumi könyvtár kézirattára (pl. Kt. 1124/133, 138, 147, 156, 174, 176, 185), 1793-as haláláról egy 1786-os, sárospataki keltezésű köszöntővershez írott jegyzetében emlékezik meg költőtársa és barátja, Édes Gergely (Keservei és nyájaskodásai, Vác, 1803, 196–197 és 198). Baróti Szabó Dávid bizonyosan nem e másik Szabó Lászlóhoz írta verseit, mert ez diák volt Sárospatakon, Baróti pedig professzort emleget, ami költőnk volt éppen akkor Nagyváradon (vö. KazLev. I, 305).
Az irodalmi életbe való beavatást azonban
ismeretsége jelentette számára, akivel pályája elején igen intenzív kapcsolatba került, s aki igen sokat tett meg- és elismertetéséért. 1789 februárjában Horváth {21} Ádám Kazinczy levélbeli híreire reagálva (amely levelek azonban nem maradtak fenn) kétszer is érdeklődött Szabó László után, bővebb információkat kérve róla (KazLev. I, 281, 291). Március 20-án Földi János már Szabó verseiről (pl. A’ Czenczi rózsájáról) írt véleményt, melyeket Kazinczy küldött neki: „A Váradi Normalis Oskolabeli Prof. Szabó László Ur Verseiről is a’kor semmit sem írék: Meg-olvastam e’ verseket, és mint Poetai gondolatok, e’ versek nekem tettszenek. De azt látom bennek; hogy e’ versek Jambus versek akartak vólna lenni, és valósággal szebbek is a’ hol Jambus lábakon szökellenek […] Szeretném esmerni ezt a’ Szabó László Urat, több mivóltában, mert ezek a’ szók: Váradi Normalis Professor etc és: mi mindnyájan Kalvinisták vagyunk etc. edgy kis haeresisbe vezetnek és Szabó Dávid Úr is a’ maga könyveiben egy Szabó László Professort igen magasztal, sőt, ha jól emlékezem, ugyan azzal Révai Ur is Levelezést tart. Ezek mind azon edgy emberre tzéloznak e és mitsoda idejű ’s korású ember az?” (KazLev. I, 304, 305.) (Szentjóbinak Révai Miklóssal való kapcsolatára nézve ez az egyetlen adat, s ez is igen bizonytalannak látszik) A vers kapcsán Földi kifejtette nézeteit a jambus versről, s ez vitát váltott ki közte és Kazinczy között, erre tér vissza Földi augusztus 25-i levelében, majd ismét Szentjóbi versét hozza szóba: „Ez pedig [ti. kifejtett véleménye] jött bé a’ Szabó László hozzám küldött verseire: Fakadj piros rósa ’sat. mellyről azt mondám, hogy mivel több jambus láb van benne, mint más; talán jambus vers akart volna lenni. ha az: úgy nem kellene benne trochaicus, ha nem az, hanem tsak Cadentziás vers: annak igen szép, ’sat. Ez tehát az igaz értelmében sem ellenkezés, sem bosszuság, sem azon versnek gyalázása. – Ugyan ott Szabó Lászlóról azt tudakoztam, azon Levelednek bizonyos szavaira nézve, hogy Reformált e ő, avagy nem? de már azt tudom az ólta.” (KazLev. I, 442–443.) Időközben Szentjóbi is kapott Kazinczytól írást: a Bácsmegyey, Kazinczy nevezetes levélregénye példányaiból néhányat 1789 áprilisában nála helyezett el, feltehetően terjesztés céljából (KazLev. I, 323).
Szeptemberben ismét verset küld Kazinczynak (Wieland-fordítását), amit az Horváth Ádámmal vitat meg levélben (KazLev. I, 469-470, 476.; l. erről részletesen a vers jegyzetei között), majd ugyancsak Horváth Ádámmal közli A’ Pántlika című idillt is, amit Horváth megbírál, átdolgoz, ki is egészít, még felesége véleményét is szóról szóra idézi, s több ízben üzen Kazinczy által Gellertnek (1715–1769!), hogy „ne szégyenljen Senekától, ’s más régebbektől tanúlni” (KazLev. I, 493–497, 499–503, 509, 527). 1790 őszén az akkor már Szatmáron lakó Földi János számol be Kazinczynak Szentjóbival való többszöri találkozásáról („Szabó László vagy két ízben levén nálam, egész megelégedéssel ment el tőlem, kiváltképen szereti a’ poézist, mert Poezist is írtam. Ma írok Bétsbe eránta.”, KazLev. II, 121, 123). Tudjuk továbbá, hogy Kazinczy esztétikai könyvet, egy Batteux-t ajándékozott neki (KazLev. III, 33), s hogy négy versét közölte az Orpheusban, valamint beszámolt A’ Pántlika lefordításáról (I, 86). Budára kerülése után Szabó ritkábban találkozott Kazinczyval, 1791 decemberében Selmecbányán adta át neki nyáron megjelent verseskötetét, amelyre nézve Kazinczy a következőket írta Ráday Gedeonnak: „Szabó László Ur nekem Selymecz Bányán adott eggy exemplárt a’ maga versei {22} közzül. Gyönyörű darabokat leltem benne, ’s örültem azt látván, hogy ő is tanítványává lett a’ Méltóságos Grófnak, verseit nem tsak cadentziákra szedvén, hanem scandálván is. Kérem a’ Mlsgos Grófot, méltóztassék tudtára adni, hogy várom tudósítását az eránt, hogy Verseinek mellyik darabjai Originálisok, ’s a’ fordítottakat nevezetesen ki után írta. Sokakra reá akadtam. Ezt azért kértem Szabó Urtól, hogy ditsérettel recenseálván majd verseit, hibáját kipótolhassam; mert én hibának tartom ki nem mutatni a’ fordított darabokban, mellyek az idegenek.” (KazLev. II, 231.)
Az említett recenzió elkészültéről nincsen tudomásunk, viszont már korábban, a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1791. szeptember 13-i számában megjelent egy tudósítás a kötetről: „Szent-Jóbi Szabó László’ Kőlteményes Munkái. Pesten nyomtattatott Trattner betűivel 1791. 8 rét. 121. óldal. Ezen munkátskát jobban meg nem ditsérhetnénk, mintha ide iktatunk belőle kóstolóúl nehány sorokat”, s itt a Beöthy halálára írott kétsoros és a Horatius-fordítás következik (351–352). Három nappal később, a Magyar Kurir szeptember 16-i számában ugyancsak rövid hír adja tudtul a kötet megjelenését: „Szent-Jóbi Szabó László’ Kőlteményes Munkái. Pesten nyomtattatott Trattner betűivel 1791. 8 rét. 121. ól. – Ezen Munkátskánál még szebb és természetibb Magyar verseket az idén nem olvastunk. Rövidek benne a’ dolgok; de egy betű sints benne agyvelő nélkül.” (1170.)
Az 1790-es években már nem lehetett teljesen problémátlan Kazinczy és Szentjóbi kapcsolata, legalábbis Kazinczy Hajnóczynak írott, 1794-es, német nyelvű levele erre enged következtetni. Ebben ugyanis – utalva bizonyos előzményekre – arra kérte a címzettet, hogy bírja jobb belátásra Szentjóbit (vö. KazLev. XXIII, 44), akit egyébként már korábbi, 1794. július 12-i levelében is említ (l. uo. 38). Kapcsolatuk megromlása feltehetően összefüggésbe hozható Szentjóbi és Batsányi később kialakult, s egyre szorosabbá vált barátságával. Kazinczy sok év múltán, 1827-ben, Toldy Ferenchez írott levelében megfogalmazott véleményének gyökerei is ebbe az időszakba nyúlhatnak vissza: „Szent Jóbi Szabó László szegény Nemes atya gyermeke Ótományból (Bihar Várm), Debreczeni deák volt, ’s Praeceptor talán Dobozy Uraknál. Nagyon szeretett volna Úr lenni, szemtelenségig menő előre törekedése tette szerencsétlenné. Ízlése’ szegénységét mutatják Versei. Widrig süsslich in seinen Arbeiten wie im Leben. Valóságos párja annak [ti. Döbrenteinek, 319. l.], a’ kiről ma vett leveled végén szóllasz, de kevesebb kisimúlással, mert nem forga illy társaságokban. Eggy átkozott gonorrh[o]eát vive fogságba, nem merte megvallani, skeletonná száradt, ’s megholt Kufsteinban 1795. Octób. 10dikén.” (KazLev. XX, 324; vö. még Kazinczy másik feljegyzésével, BENDA III, 381–382.) Toldy reagálása a következő volt: „Sz-Jóbi felől Horvát Istvántól kaptam hiteles tudósításokat, melyek a tieddel tökéletesen egyeznek.” (1827. augusztus 11., KazLev. XX, 329.)”
Mindazonáltal Kazinczy őrizte meg Szentjóbi Seneca-fordításait, megemlékezett róla a Fogságom naplójában (május 8., május 18., június 1., augusztus 7.), s halálának híréről is sokaknak beszámolt szabadulása után. Levelezésében többször előfordul Szentjóbi neve a későbbiekben is, de idézett elmarasztaló véleményén túl {23} más érdemlegeset nem találunk róla. Kapcsolatuk történetében tehát az 1790-es évek idején személyes és ízlésbeli ellentétek nyomaira bukkantunk, amelyek nyilvánvalóan befolyásolták Kazinczy értékítéletét; ez – mint annyi más korábban kedvelt író esetében – az idő múlásával szigorúbb lett. Mindennek azonban nem szabad elfednie azt a tényt, hogy az 1780-as évek végén, az irodalmi élet irányában tájékozódó Szentjóbi először Kazinczyhoz fordult, aki szívesen fogadta közeledését és segítette őt.
Szentjóbi Budára kerülését követően új támogatóra lelt
személyében. Kazinczy emlékezéséből tudjuk, hogy a Ráday-ház nyitva állott a fiatal írók, literátorok előtt: „Lelke nem ismeré a gőgöt, s szeretett ifjúvá válni a szerény ifjak között. Pesten mulatván, a játékszínből ritkán marada el, s nem a lózsikban [páholyokban] foga helyt, menye és fia mellett, hanem a párterren [nézőtéren], hogy jobban hallhasson, láthasson. A mely ifjak nem merék felkeresni házánál, mögötte vevének ülést, s legördülvén a kárpit, egyike a másikának fél hangon mondá el itéletét a játszott darab felől, mintha nem akartak volna a tisztelt öregtől értetni. Ráday megfordult, hogy vagy javallja értelmöket, vagy azon igazítson, s leckéket tarta nekik a dráma három egysége felől stb. Így juta ismeretségébe Földi János, Szent-Jóbi Szabó László és sokan mások, s Ráday az igyekezőknek szabad bejárást engede házához.” (A Rádayak, in Magyar Pantheon, é. n. [1884], 31.) Hogy ez az ismeretség mikor köttetett, pontosan nem tudjuk, de minden bizonnyal már Szentjóbi huzamos budai tartózkodása idején, vagyis 1790 után. Feltételezhető, hogy Ráday Gedeonnak szerepe volt a költő kötetének megjelentetésében is, a tőle választott mottó és a hozzá szóló vers legalábbis erre vall. Kapcsolatuk ekkor rendszeresebb lehetett; mint fentebb idéztük, Kazinczy Rádayt kérte meg, hogy informálódjon Szentjóbinál arról, mely versek a fordítások a kötetben.
Az ifjabbik Ráday Gedeonnal (1745–1801), az öreg gróf fiával egyébként birtokszomszédok is voltak Nógrádban, sőt, üzleti kapcsolatba is kerültek, ahogy arról 1794. december 30-án, már a börtönből írott levelében beszámol: „A Fabiánfalvi pusztát én ugyan Gróf Ráday Ur ő Excellentiájának ígértem” (ÖM. 254). Ráday közreműködött egyébként Szentjóbi halálos ítéletének megváltoztatásában is (l. fentebb részletesen). Az unoka, Ráday Pál (1768–1827) pedig, mint a pesti magyar színjátszás egyik fő támogatója, könnyen lehet, hogy valamilyen szerepet játszott Szentjóbi darabjának színrevitelében (vö. GÁLOS 74); ez a feltevés nem bizonyítható, de nagyon valószínűnek látszik. A Mátyás Királyt egyébként rövid idő alatt, mint 1792. május 31-i keltezésű előbeszédében mondja, „eggynéhány hét” (ÖM. 139) alatt írta meg, hogy I. Ferenc június 6-i koronázására megjelenhessen. Meg is jelent, magyar és német nyelven egyaránt, az előadásra azonban még egy évet kellett várni, a bemutatóra 1793. augusztus 3-án került sor (vö. BAYER József, A nemzeti játékszín története, Bp., 1887, II, 378–379). A darab sikert aratott, 1793-ban és 1794-ben még háromszor előadták (további történetére nézve l. GÁLOS 78–80). Német nyelven egyébként már korábban, január 26-án színpadra került Pozsonyban, {24} majd a nyáron Bécsben is játszották (vö. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Színművek 1., kiad. PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR Jolán, Bp., 1978, 296–297).
Szentjóbit a legszorosabb barátság
fűzte, mégis, erről a kapcsolatról tudjuk talán a legkevesebbet. Csak találgatni lehet, hogy mikor és hol ismerkedtek meg, Gálos Rezső szerint Pesten (GÁLOS 38), a Batsányi kritikai kiadás szerkesztői, Keresztury Dezső és Tarnai Andor szerint a Felvidéken (BJÖM. I, 356). A Magyar Museumban ugyan már igen hamar, az 1788-as első számban jelent meg verse (I, 83), ezt azonban akár Baróti Szabó Dávid is közvetíthette, hiszen vele ekkor már levelezésben volt, a második itt napvilágot látott költemény (I, 195–196) pedig a Kazinczynak elküldött (és Földivel megvitatott) A’ Czenczi rózsája volt. 1789 őszén Batsányi közölni akarta a Wieland-fordítást is, ettől a szándékától csak azért állt el, mert időközben Kazinczy kiadta azt az Orpheusban (Batsányi levelei Ráday Gedeonhoz, ItK, 1956, 198, 199). Első biztos adatunk találkozásukról Batsányi Aranka Györgyhöz írott, 1791. augusztus 8-i levelében található, amelyben Batsányi Szentjóbi kassai látogatásáról tesz említést (BJÖM. I, 356). A verseskötet megjelenése utáni művekből ami fennmaradt, azt a Magyar Museum, illetve a Magyar Museum utolsó számának cenzúrált kézirati példánya őrizte meg (l. erről alább). Szentjóbi nyilvánvalóan előnyben részesítette már ebben az időben az Magyar Museumot az Orpheussal szemben. Batsányihoz kapcsolódik nevezetes kései költeménye, a A’ Mohátsi Veszedelem, amely Batsányi episztolájára válasz (l. erről a vers jegyzeteit, valamint BJÖM. I, 355–374). Együtt raboskodtak, Batsányi több verset is írt Szentjóbiról (l. fentebb). Fennmaradt Szentjóbi kötetének egy példánya Batsányi utólagos jegyzeteivel s a költő feltehetően Batsányi által készített árnyképével, amely egyébként az egyetlen ismert ábrázolása (vö. minderről GÁLOS Rezső, Adatok Szentjóbi Szabó László költeményeihez, ItK, 1907, 108–113).
A pest-budai literátor értelmiség neves képviselője, a lapkiadó és forrásgyűjtő történész,
Szentjóbival való kapcsolatáról, ha lehet, még az eddigieknél is kevesebbet tudunk (Kovachichról l. V. WINDISCH Éva, Kovachich Márton György, a forráskutató, Bp., 1998). Mégis említést kell tennünk róla, mert a jelek szerint igen szoros és Szentjóbi életében fontos kapcsolatról van szó. Mohácsi kiküldetése idejéről maradt fenn két levele Szentjóbinak, amelyekben pécsi források gyűjtéséről számol be, ezzel segítvén Kovachich munkáját (ÖM. 259–261, 311–312). Már e levelek is utalnak előzményekre, a viszony bensőségességét azonban egy 1793-ban kelt, német nyelvű, játékos hangvételű levél bizonyítja: „Különleges melléklet, házi levéltárba. Nanitól, aki e pillanatban lépett be, leírhatatlanul örvendezve, megtudtuk, hogy az öreg macska négyet kölykezett. A hivatalos szemle megállapította, {25} hogy az első kismacska félig fekete, a második kandúr, a harmadik és negyedik szakasztott az anyja. Eme fájdalmas, de szerencsés kimenetelű szülés színtere Hlavenka ágya – az ő kedvenc helye – volt. A kicsinyek frissek és egészségesek és a házigazdának sok örömet ígérnek. Hajnóczy. Szabó. Kovachich György úrnak, levéltárba.” (ÖM. 261, 313.; vö. GÁLOS 91, 123.) Az aláírás arra utal, hogy a társaságba tartozott Hajnóczy József is, akinek barátsága a döntő szálat jelentette Szentjóbi számára a Martinovics-szervezkedéshez való csatlakozásban. Mint első vallomásában maga is írja: „Miközben én még az elmúlt 1793-as év folyamán a Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartótanács szolgálatában állva, Budán laktam, ismeretséget kötöttem Hajnóczy úrral Kovachich György úrnál, akivel együtt lakott, és akit én gyakran látogattam, és akinek különböző diplomáciai ügyiratokban segítettem.” (ÖM. 284, 327.) E kapcsolat tehát még sejtelmes kontúrjaiban is igen fontosnak tűnik.
Szentjóbi 1791 nyarán megjelent verseskötete ötvenhat verset, négy rövid prózai írást és egy pásztorjátékot tartalmaz, ezen kívül már csak további hét költeménye ismeretes. A könyv kiadásáról fennmaradt információink arra vallanak, hogy e kötetecske csak válogatás a szerző addigi műveiből. Bízvást gondolhatjuk tehát, hogy azon művek kerültek a gyűjteménybe, amelyeket szerzőjük a legjobbaknak ítélt. Kompozíciós szándékot nemigen tudunk felfedezni a versek elrendezésében: sem műfaj, sem verselés, sem tematika szerint nem tagolódnak, nem képződik belőlük önálló jelentést hordozó szerkezet. A kötet leginkább az „elegyes versek” típusába illik, amely a kor egyik jellemző kötetszerkesztési elve volt: a szerző összeszedte és sorba rendezte költeményeit, amelyek együttesükben elsőrendűen a változatosság élményét kínálták. E változatosság Szentjóbi esetében a témákban lelhető fel: pásztori dal és alkalmi költemény, antik szerző művének átdolgozása és aktualizáló politikai versezet, szentenciózus epigramma és énekvers váltogatja egymást a kötetben.
Az összbenyomás mégis az egységesség érzete. Ennek egyik fontos eleme a verselés: Szentjóbi két Horatius-átdolgozás (a kötet 14. és 17. darabjai) kivételével csak az ütemhangsúlyos versnemet alkalmazta, annak is főleg 7-es, 8-as sorfajtáit, valamint a 12-eseket. A kor verstani vitáinak fényében e jellegzetességnek külön súlya van. Ugyanis éppen ekkor, a XVIII. század utolsó harmadában formálódott ki a magyar irodalom gazdag verselési rendszere, amely máig meghatározza költészetünket. Az ütemhangsúlyos vers korábbi szinte kizárólagos jelenléte után, megújításával párhuzamosan, ekkor kezdik felfedezni és meghonosítani az antik időmértékes versformákat, valamint a modern nyugat-európai időmértékes verselést. {26} Különösnek mondható, hogy Szentjóbi első irodalmi pártfogói éppen ezen új irányok képviselői voltak (Baróti Szabó Dávid az antik metrumé, Kazinczy, Ráday a nyugat-európai formáké), de ennek mégsem látszik semmilyen hatása költészetén, amely – mint említettük – teljesen a hagyományos magyar verselést folytatta.
A kötet egyneműségének másik fontos összetevője az énekvershagyomány és a korszerű dalköltői törekvések egybefonódó jelenléte. Szentjóbi meglehetős egyértelműséggel annak az énekköltészeti hagyománynak a folytatójaként indult, amelyet a felvilágosodás korában Amadé László és – főleg – Faludi Ferenc nevéhez köthetünk. A szövegek dallamra készültek, s a dallammal együtt léteztek még jó ideig, de már megindult önállósodásuk. Az énekvers szövegverssé alakulásának folyamata összefüggésben volt az olvasóközönség formálódásának felgyorsulásával. Az énekvers, amely a szóbeliségben, kisebb közösségek körében volt elsősorban otthonos, s a literátorszemlélet kizárta a művelt irodalmiságból, megjelent könyvekben, a szélesebb közönség előtt, így a dallam már nem feltétlenül társult hozzá az olvasó tudatában. Ugyanakkor az újabb írók ezt is, mint minden újat, (kezdetben) szívesen fogadták, s az irodalom részének kezdték tekinteni, annál is inkább, mivel a régi és köznépi hagyomány felfedezése ekkor egyébként is az európai kultúra érdeklődési terébe került. A magyar énekköltői hagyomány találkozott a modern nyugat-európai, elsősorban a német (és az olasz) dalköltészet inspirációjával is. A befogadás lényeges útja (a formák átültetésének kísérletei mellett) az volt, hogy a hagyományos verselés formakészletét alkalmassá tették az eredeti dallam követésére. Már Amadé és Faludi költészetében megfigyelhetjük a változatos sorfajták bonyolult kombinációit, amelyekkel megpróbálták az eredetit visszaadni. A későbbiekben e dalköltészetet folytatta Verseghy Ferenc, Szentjóbi pedig e törekvés egyik legjelentősebb egyénisége lett. Dalai többségének fellelhető a mintája a korabeli költészetben, elsősorban a német irodalomban, ezeket szabadon követve alkotta meg saját verseit. Az eredetiségnek ez a mai fogalmaink szerinti hiánya a korban teljesen természetes, az átvétel, kölcsönzés, adaptáció egyenrangúnak számított a mai értelemben is eredetinek tekinthető művel. Szentjóbi dalai a kor megújuló irodalmának egyik igen fontos változatát képviselték, színvonalasan és meglehetős egyneműséggel.
E dalköltészet mögött is, csakúgy mint az 1780-as évek végén fellépő fiatal írók esetében szinte mindig, az érzékenység szemléletmódja fedezhető fel. Az érzékenység az embert természeti lénynek tekinti elsősorban, ösztönei, szükségletei által meghatározottnak. A boldogsága után itt a földi világban törekvő ember azonban éppen nem erkölcstelen: ezt az ösztönt a természet, s végső soron isten helyezte belé, így az nem lehet rossz. A boldogság, ami többnyire azonos a szerelemmel, földi mennyországnak tűnik, vagyis egy végső és lezárt állapotnak, amit el kell és el lehet érni. Az érzékenység e boldogságfilozófiát megvalósítandó életprogramnak tekintette, innen eredeztethető egyik szálon Szentjóbi erőteljes érvényesülési vágya is, ahogy azt maga is megfogalmazta hivatali állásáról lemondva 1793-ban (korábban idéztük is az erre vonatkozó részt). Az irodalomban, s Szentjóbi költészetében is az érzékenység egyik legfőbb megnyilvánulási formája a dalköltészet {27} volt. (A Pántlika című pásztorjáték és a prózai idillek az érzékenység irodalmának a dalköltészet mellett további jellegzetes példái költőnknél) Az egynemű érzelmek műfaja kiválóan alkalmas volt az érzékenységének kiszolgáltatott ember szélsőséges és kizárólagos érzelemvilágának ábrázolására. A tértől és időtől elvonatkoztatott élethelyzetekben megjelenő érzésállapotok vagy a végső boldogság, vagy a végső boldogtalanság perspektíváit vetítik elő. Az érzések reflektálatlanok, a versek lírai énje azonosul saját érzékenységével, nincsenek távlatok, értelmezések, viszonyok, az érzelem az úr, az érzésben való elmerülés az uralkodó. Szentjóbi dalai ezeket az érzelmeket, lelkiállapotokat ragadják meg finom átéléssel, eredeti arculatúvá formálva a konvenciókat. Költészete ezen jellegzetessége miatt emelkedik ki magasan a kor átlagából.
A kötet nagyobb részét alkotó dalok mellett különböző alkalmi és aktuális vonatkozású költemények kaptak még benne nagyobb számban helyet. A Zrínyi Péter, Horváth Országi Bán Iső Leopold Császárhoz című heroida kevéssé leplezett bírálatot és elvárásokat fogalmaz meg a királlyal szemben. Szentjóbi álláspontja jozefinista jellegű, vagyis nem királyellenesség jellemzi, hanem a király józsefi mintájának követelménye, erről vall a IIdik József halálára című költemény. Költészetének ez a kezdettől jelenlévő irányultsága tetten érhető más korabeli írásában is, amelyek azonban nem kerültek bele kötetébe, hanem jórészt Batsányi Magyar Museumában jelentek meg, mintegy jelezve a közöttük lévő eszmei harmóniát.
Míg Kazinczy Orpheusában csak néhány verset tett közzé Szentjóbi, a Magyar Museumban versek mellett két hosszabb prózai írást is. Az egyik próza hat kisebb részlet fordítása, illetve átdolgozása Rousseau Emiljéből, a másik eredeti mű, Első Mária Magyar Királynak Élete címmel, ez azonban befejezetlen, de lehet, hogy csak a folyóiratban már meg nem jelent további (esetleg több) része kallódott el. Szentjóbi ezen írásait, s a Mátyás-drámát is jellemzi a kötetét egészében meghatározó vonás: az érzékenység szemléletének szoros és mély összefüggése a politikummal, egy bizonyos társadalmi elégedetlenség-élménnyel, amely jellegzetesen vonzódott a történelemből vett példázatokhoz. Az Első Mária Magyar Királynak Élete aprólékos és hiteles történelmi tablót rajzol Nagy Lajos koráról, világos aktuális célzatú utalásokkal elegyítve. A hazának elkötelezett királyt állítja a középpontba, s éles szavakkal ítéli el a „belső egyenetlenséget” és a „visszavonást” mint a nemzeti lét fenyegető veszélyeit. (Erről szól egyébként az 1792 őszén, Mohácson keletkezett verstöredék, A’ Mohátsi Veszedelem is, mellyel Batsányi episztolájára válaszolt) Az Első Mária Magyar Királynak Élete mégsem értekezés jellegű, hanem inkább regényszerű, s ebben a fokozatosan előtérbe kerülő emberábrázolás a döntő. Mária nem mint királylány válik igazán érdekessé, hanem fiatal lányként, aki önmagára ismerésének kezdetén áll, akkor néz szembe érzései ellenállhatatlan, ijesztő és mégis kedves hatalmával. Mária alakja, bontakozó érzelmeinek rajza az érzékeny {28} széppróza hazai élvonalába emeli Szentjóbi művét (vö. MEZEI Márta, Történetszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában, Bp., 1958, 79–80; vö. még LAHMANN György, Mária királynő alakja a magyar irodalomban, Pécs, 1927).
Szentjóbi Rousseau-fordításában is megjelenik az érzékeny ember, itt azonban elvi megfogalmazásban, s az egyenlőségelvvel összefüggésben. Feltűnik a nevezetes rousseau-i gondolat is: „Az ember minden karban, rendben és állapotban egyenlő.” A korban oly nagy hatású tételek azonban nem a maguk elvontságában hatottak, hanem mindig egy adott értelmezésbe illeszkedve. Szentjóbi a nemesi és az értelmiségi létezés határmezsgyéjén álló társadalmi csoport tagjaként fogalmazta meg törekvéseit, amelyek végső soron az érvényesülés lehetőségének megteremtésére irányultak. Az anyagi lehetőségek erőteljes behatároltságát, a társadalmi érvényesülés áttörhetetlennek látszó korlátait, mint az egyenlőség elvének sérelmét, különösen felháborítóvá éppen a nemesi előjogok gyakorlati kihasználhatatlansága tette számára. II. József reformjai éppen e tekintetben jelentettek lehetőséget Szentjóbinak, ezért aztán lelkes hívévé vált. De ebben nem pusztán egy személyhez kötődő hagyományos alattvalói lojalitás megnyilvánulását kell látnunk, hanem egy új politikai öntudat csíráját is. A lojalitás ugyanis a király személyéről áttevődik egy elvont fogalomra, a hazáéra, amit az állam, a – sokféleképpen értelmezett – köznép (és persze) a király testesít meg.
Szentjóbi királyeszménye a patriotizmus e modernizálódó fogalma alapján érthető meg igazán. A Mátyás Király is ennek az eszménynek a jegyében készült, persze a koronázási alkalom meghatározó keretei között. Nem pusztán bizonyos történeti tények megváltoztatására, illetve elhallgatására kell gondolnunk, hanem sokkal inkább arra, hogy a darab mintegy példázatként tálalja a nemzetének elkötelezett király eszményét, a rendek és az uralkodó összebékülését. Nemcsak hódol az új királynak, de megfogalmazza elvárásait is, mégpedig jozefinista szellemben. Szentjóbi nem volt egyedül illúzióival, s hamarosan csalódnia kellett. A Mátyás-dráma mindenesetre még ennek az illúziónak a jegyében készült, s az aktuálpolitikai vonatkozás bélyegét erősen magán viseli, noha drámailag éppen a királyválasztás körüli bonyodalmakra épülő első felvonás a legsikerültebb. Ugyanakkor nem pusztán politikai tézisdráma a Mátyás Király, szembetűnőek a korban divatos érzékenyjátékokra jellemző műfaji jegyek is. A második és harmadik felvonásban, mikor a cseh király fogságában lévő Mátyás kerül a középpontba, a cselekmény szinte megáll, a passzív hős elbeszélései monologikussá formálják a dialógusokat, a drámai magot pedig mindössze Mátyás próbatétele jelenti. Mátyás alakjában az érzékeny ember típusa és a jó fejedelem eszménye egyszerre jelenik meg, a darab egyszerre viseli magán a felvilágosult politikai dráma és az érzékenyjáték jegyeit (vö. NAGY Imre, Nemzet és egyéniség, Bp., 1993, 34–40).
Még a Mátyás Király előtt, nem sokkal verseskötetének megjelenése után, 1791 decemberének végén keletkezett egyetlen fennmaradt értekezése, amely a pesti egyetem esztétikai tanszékére kiírt pályázat vizsgadolgozataként készült, latin nyelven. A tanszék betöltése már majdnem egy éve húzódott ekkor, különböző belső harcok miatt. A jezsuita szellemiség visszatértét megakadályozni szándékozók {29} erőszakolták ki a nyilvános pályázatot, amelyre aztán huszonketten jelentkeztek, köztük olyan neves írók, literátorok, mint Batsányi János, Révai Miklós, Rájnis József, Nagyváthy János, Schedius Lajos. Szentjóbi a legutolsó pillanatban adta be pályázatát. Az írásbeli és szóbeli vizsgán már csak hatan vettek részt. A pályázati anyagból kitűnik, hogy a magyar kritikai gondolkodásban is lezajlott ekkorra az a fordulat, amely az „esztétika önálló elméleti jellegét” állította előtérbe. Megfigyelhető volt továbbá „a régi és az új elméleti gondolkodás közti határozott döntés az új javára”. Szentjóbi az új elméletek képviselői között is szélső álláspontot képviselt, elutasításának oka jórészt erre vezethető vissza. Ahogy Szauder József (akitől a fenti idézetek is származnak) megfogalmazta: „[…] »hitvány századunk«, »sivár helyzetünk« megnyomorító hatásával a szabadság fényében idealizált antikvitást állította szembe, s ez a liberális polgári és aulikus-reformer bírálók szemében – 1791-ben és minálunk! – csakugyan kissé sok lehetett már a fennálló rend iránti elégedetlenségből. Szentjóbi Szabó nem volt s nem lett igazán forradalmárrá – azonban a jakobinusok közé éppen olyan indulatok – a nagy tehetségű költőt fojtogató világ és életsors elleni lázadás indulatai – vitték, mint amilyenek e dolgozatában is kifejeződnek. S tegyük hozzá mindehhez, hogy az első kérdésre adott válasza szép ugyan, de a hagyományos klasszicista felfogást előnytelenül s némi ellentmondást is okozva vegyíti össze modernebb tételekkel (az érzékenység, a megindító erő), miközben az egyenes válaszadás elől (elsődleges vagy származékos-e az ízlés és a zseni) kitér. Könnyű felfedezni azt az alapvető ellentmondást is (bár erről bírálói, érthető okokból, nem szóltak), mely a Rousseau-t oly jól ismerő Szentjóbi Szabó dolgozatában a művészet jobbító hatásának tétele és saját kora hitványságának kimondása között feszül; a két Discours keserű logikájáig alig-alig jutott el magyar gondolkodó a kései Csokonain s a fiatal Kölcseyn kívül.” (ItK, 1971, 100.) A pályázat, amelynek nyertese végül Schedius Lajos lett, eggyel gyarapította tehát Szentjóbi kudarcos próbálkozásainak a számát, de a fennmaradt dolgozat világosan bizonyítja, hogy a költő gondolkodásában milyen mélyen összefonódott az érzékenység az egyenlőségelvből fakadó elégedetlenség-élménnyel, vagyis hogy az első pillantásra egymástól oly távolinak tűnő szelíd énekköltészet és a történeti tematikában is aktuálpolitikai hajlandóságú, lázadó indulatoktól fűtött hazafias irodalom azonos gyökerű életművében.
Tartalom
Szentjóbi Szabó László ma ismert életművének legnagyobb része autográf kéziratban is fennmaradt. Ez a helyzet önmagában szerencsésnek mondható, de tudnunk kell ugyanakkor, hogy ami nem maradt fenn kéziratban, az többnyire elveszett, pontosabban: feltehetőleg maga a költő semmisítette meg letartóztatása előtt. Megbecsülni sem tudjuk, hogy az életmű mekkora hányada semmisült így meg. Verseinek nyomdai kézirata a Trattner családtól került a Nemzeti Múzeum könyvtárának (a mai Országos Széchényi Könyvtárnak) tulajdonába, leveleit és hivatalos iratait az Országos Levéltár őrizte meg. Nem maradt fenn kézirata a Mátyás Király című drámának, a Régi Magyar Történetek. Első Mária Magyar Királynak Élete című prózai írásnak és A Rózsa és Rózsi című versnek, másolatban maradt ránk A’ Mohátsi Veszedelem és a [Seneca után, I–V.] című két vers, valamint Kazinczyhoz szóló levele.
Országos Széchényi Könyvtár
Quart. Hung. 156.
A’ Pántlika, 134 oldal
Quart. Hung. 212.
Szentjóbi Szabó László költeményes munkái, 1a–53b [részletes tartalmát l. a versek jegyzeteiben]
Quart. Hung. 1245. [a kassai Magyar Museum utolsó negyedének kézirati példánya]
35a–41a. Némely töredékek R[ousseau]ból
41a. Eggy fösvénynek
41ab. A Gyermeki idők emlékezete
41b. Eggy rossz Poétára
41b. A’ Gyermekek
Quart. Lat. 43. Kovachich Márton György levelezése
VIII. k. 41a. Levél Kovachich Márton Györgynek, Mohács, 1792. szeptember 5.
{31} VIII. k. 156ab. Levél Kovachich Márton Györgynek, Mohács, 1792. július 27.
IX. k. 171a. Levél Kovachich Márton Györgynek, Buda, 1793.
Levelestár
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1793. január 27.
Magyar Országos Levéltár
C 84. Dep. Grem. Ord.
1791, Nr. 2796. Kérvény, Buda, 1791. február 15.
1791, F. 1, N. 258, 3–4. Kérvény, Buda, 1791. július 15.
1791, F. 1, N. 399, 1–2. Kérvény, Bécs, 1791. november 30.
1792, F. 3, N. 9, 1ab. Kérvény, Buda, 1792. március 6.
1792, F. 3, N. 9, 5. Kérvény, Buda, 1792. március 6.
1793, F. 3, N. 55, 1a–2a. Kérvény, Buda, 1793. május 28.
1793, F. 3, N. 102, 1a–2a. Kérvény, Buda, 1793. augusztus 23.
1793, F. 10, N. 670, pos. 10. Kérvény, Buda, 1793. április 30. körül
1793, F. 10, N. 670, pos 19. Kérvény, Buda, 1793. november 12.
C 67. Litt. pol.
1790, fons. 45, pos. 12. Kérvény, Nagybánya, 1790. szeptember 21.
1791, fons. 52, pos 38. Kérvény, Buda, 1791. július 15.
1792, fons. 9, pos. 46, 241ab. Kérvény, Buda, 1791. december 20.
1792, fons. 9, pos. 46, 276a–281b. Vizsgadolgozat, Buda, 1791. december 26.
O 225. Vertrauliche Akten
Fasc. 44, 4. melléklet, 17a–20b. Vallomás, 1794. december 11. után
Fasc. 44, 6. melléklet, 25a–29b. Vallomás, 1795. január 27.
Fasc. 44, NB. jelzéssel. Védekezés, 1795. február 9.
N 123. Vertrauliche Akten
Fasc. 36, 391a–392a. Kegyelmi kérvény, 1795. május 8. után
Fasc. 40, 299ab. A’ Mohácsi Veszedelem (Batsányi János másolata)
P 822, P szekció, A Gellén család levéltára
Levelek Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, 1791. már. 3.–1794. szept. 25. (8 db)
Levél Cziko Mihálynak, Buda, 1794. december 30.
N 22. Nádori titkos levéltár
Ad. polit. 1796. № 121. Levél Spissich Jánosnak, Nagyvárad, 1794. január 30.
P 661. Teleki Sámuel iratai
43. csomó, № 1636. Levél Teleki Sámuelnek, Pest, 1794. szeptember 17.
{32} Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára
M. Irod. Lev. 4-r 37.
Levél Kazinczy Ferencnek, Nagybánya, [1790.] szeptember 15. (Kazinczy Gábor másolata)
K 632 24a–25b.
[Seneca után, I–V.] (Kazinczy Gábor másolata)
Dunamelléki Református Egyházkerület, Ráday Gyűjtemény
Szemere Tár, 1. kötet, 16. tétel
[Seneca után, I–V.] (Kazinczy Ferenc másolata)
A’ Rózsa és Rózsi (és több más addig kiadatlan vers) 1820-as évekbeli feltűnése esetleg arra enged következtetni, hogy létezhetett olyan Szentjóbi-kézirat, amely nem azonos a ma ismeretes kéziratokkal, s amely nyomtatásban addig meg nem jelent verseket is tartalmazott. A másolatokkal való számvetés ebből a szempontból lehet érdekes. Szentjóbi költeményeiről, főleg egy-két verséről (A’ Czenczi rózsája, A’ Sír-halom, Chlóé bús estvéje, Egy meg-vetettnek keserve) utóbb nagy számban készültek másolatok, ezek azonban – az általunk ismert kéziratok tanúsága szerint – az Orpheus, illetve az 1791-es kötet szövegein alapulnak, így, sajnos, forrásértékük nincs. Amely másolatok nem vezethetőek vissza ezek egyikére sem, többnyire romlott szövegűek (töredékesek, eltéréseik időnként ritmushibát eredményeznek, s véletlenül sem azonosak). Leginkább A’ Czenczi rózsájának a Battha Bálint Kótatárában (350) található másolatáról lehet feltenni, hogy önálló variáns, de ennek sem találtuk megerősítő szövegrokonát. A kutatások jelenlegi állása szerint mégsem tudunk olyan szöveghagyományt elkülöníteni, amely esetleg valamely ma már hozzáférhetetlen autográf kéziratcsomóra lenne visszavezethető. Mindazonáltal (tételes ismertetés nélkül) felsoroljuk az általunk ismert másolatok lelőhelyeit – a másolatok száma még bizonyosan szaporítható lehet. Nem regisztráljuk viszont a nyomtatott gyűjteményeket, amelyek a Váci énekeskönyvtől kezdve a sárospataki Régi s újabb dalokon át Erdélyi János és Arany János gyűjtéséig ugyancsak tartalmaznak Szentjóbi szövegeket és dallamaikat (vö. minderre nézve STOLL Béla, A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1565–1840), Bp., 1963; HORVÁTH János, A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig, Bp., 1978, 92–101, 139–140; GÁLOS 5–7).
DebrK. R 1071./D.4. Szentgyörgyi Elek omniáriuma 1778–1830.
DIM. X. 75. 87. 1. Vajda Julianna emlékkönyve, 1816–1817.
MTAK. RUI 8-r. 63. Tóth István: Áriák és Dallok. 1832.
MTAK. RUI 8-r. 141. Szeel Imre énekeskönyve (1790–1794)
OSZK. Oct. Hung. 173. (VII. k) Jankovich Miklós: Nemzeti Dalok Gyűjteménye.
OSZK. Oct. Hung. 1169. Külömbféle versezetek. 1790 k.
OSZK. Oct. Hung. 1209. Horváth Miklós-gyűjtemény. 1836.
OSZK. Oct. Hung. 1414. Énekeskönyv.
OSZK. Oct. Hung. 1487. Énekeskönyv. XIX. sz. első fele.
OSZK. Quart.Hung. 179. Fejérvári Károly versgyűjteménye. 1785–1790.
SpK. Kt. 130. Felvidító nóták V. 1824.
SpK. Kt. 734. Szentpéteri Sámuel dalgyűjteménye. 1832.
SpK. Kt. 1666. Battha Bálint Kótatára. 1808.
SpK. Kt. 1667. Dalgyűjtemény. 1830.
SpK. Kt. 1668. Dalgyűjtemény. 1840 k.
SpK. Kt. 2593. Baksay Dániel gyűjteménye. 1832 előtt.
Szentjóbi Szabó László versei közül néhány először a korabeli folyóiratokban jelent meg. A legelső A’ szerelmes Pásztor volt, amely a Magyar Musa 1787. évfolyamában látott napvilágot. Ezt követően a Magyar Museumban 5 (A’ Czenczi rózsája, A’ Sír-halom, H. Kóburg győzedelmére, és Belgrád megvételére, A’ Gyermekek, Eggy fösvénynek), az Orpheusban 4 (Ovidii Trist. Libri 4ti Elegia 6ta , A’ Reménységhez, Glycerium Vielandból, A’ Tavasz) költeménye kapott helyet, valamint ugyancsak a Magyar Museum közölte két folytatásban a Régi Magyar Történetek. Első Mária Magyar Királynak Élete, valamint a Némely töredékek R[ousseau]ból című prózai írásokat.
Szentjóbi műveinek gyűjteményes kiadása 1791-ben jelent meg Pesten, Mátyás királya 1792-ben Budán, magyarul és németül. Tóth Ferenc 1820-ban Debrecenben, majd Beimel József 1840-ben Pesten újra kiadta a verseskötetet, jórészt változatlanul, csak a Zrínyi Péter, Horváth Országi Bán Iső Leopold Császárhoz című vers maradt ki a cenzúra miatt. A Mátyás Királyt önállóan Gyulai Pál tette közzé 1882-ben. A költő életművének addigi legteljesebb gyűjteményét Toldy Ferenc állította össze (Pest, 1865), ebben az 1791-es kötet anyaga mellett helyet kapott a Magyar Museumban megjelent két vers, két hosszabb próza, valamint a Mátyás Király is. Legközelebb 1911-ben, Gálos Rezső adta ki Szentjóbi műveit, a leginkább kritikai igénnyel, az eredeti kéziratok felhasználásával, jegyzetelve.
A Régi Magyar Könyvtár 26. köteteként megjelent kiadásban az addigi 58 költeményhez további 8 (az öt kis Seneca-fordítást egynek véve 4) utóbb előkerült vers járult. Közölte Gálos Rezső a prózai írásokat is, viszont hely hiányában el kellett hagynia a Mátyás-drámát. Ezt követően több mint nyolcvan éven át nem jelent meg gyűjteményes kiadása Szentjóbinak, csak antológiákban, szöveggyűjteményekben {34} kapott helyet egypár verse, valamint próza- és drámarészlete, illetve irataiból került napfényre néhány Gálos Rezső, Benda Kálmán és Szauder József jóvoltából.
A költő halálának bicentenáriumára jelent meg újra Szentjóbi-kötet, Debreczeni Attila sajtó alá rendezésében, amely a teljes életművet kívánta hozzáférhetővé tenni, a kéziratok alapján, némileg modernizált helyesírással, jegyzetelve. A kiadás anyagának mintegy a negyede addig nem jelent még meg kötetben, majdnem hatoda nyomtatásban sem: a versekhez mindössze egy új, az Eggy rossz Poétára című négysoros járult, viszont a költő leveleinek és iratainak elég nagy mennyisége került újonnan kiadásra (ami persze így is nyilván csak töredéke annak, ami volt, s ami feltehetően megsemmisült).
A szöveghagyományban meghatározó jelentőségű kiadások tehát az alábbiak:
Szentjóbi Szabó László költeményes munkái, Pest, 1791.
Mátyás Király, Buda, 1792.
Szentjóbi Szabó László költői munkái, (kiad., bev. TOLDYFerenc), Pest, 1865.
Szentjóbi Szabó László költeményei, (kiad., bev. GÁLOS Rezső), Bp., 1911.
Szentjóbi Szabó László összes művei, (kiad., bev. DEBRECZENI Attila), Bp., 1995.
A jelen kötet kritikai kiadás, betűhív és részletes tárgyi, nyelvi, szövegkritikai jegyzetekkel van ellátva (a szövegközlés elveiről részletesen l. később). A kiadott művek körét tekintve, a sorozat elvei szerint, csak a költői hagyatékra korlátozódik, magában foglalja viszont Szentjóbi 1791-es kötetének teljes anyagát, vagyis a prózai idilleket és A’ Pántlikát is. Az alábbiakban betűrendben felsoroljuk az általunk ismert, de itt nem közölt Szentjóbi-írásokat, kéziratos lelőhelyük és főbb kiadásaik adataival.
Kegyelmi kérvény, 1795. május 8. után
OL. N 123, Vertrauliche Akten, Fasc. 36, 391a–392a. (ÖM. 303–304.)
Kérvény, Nagybánya, 1790. szeptember 21.
OL. C 67, Litt. pol. 1790, fons. 45, pos. 12. (ÖM. 270–271.)
Kérvény, Buda, 1791. február 15.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord., 1791, Nr. 2796. (ÖM. 271–272.)
Kérvény, Buda, 1791. július 15.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1791, F. 1, N. 258, 3–4. (ÖM. 272–274.)
OL. C 67, Litt. pol. 1791, fons. 52, pos 38. (GÁLOS 32–33.)
{35} Kérvény, Bécs, 1791. november 30.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1791, F. 1, N. 399, 1–2. (ÖM. 274–275.)
Kérvény, Buda, 1791. december 20.
OL. C 67, Litt. pol. 1792, fons. 9, pos. 46, 241ab. (ÖM. 262.)
Kérvény, Buda, 1792. március 6.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1792, F. 3, N. 9, 1ab. (ÖM. 276–277.)
Kérvény, Buda, 1792. március 6.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1792, F. 3, N. 9, 5. (ÖM. 277.)
Kérvény, Buda, 1793. április 30. körül
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1793, F. 10, N. 670, pos. 10. (ÖM. 278.)
Kérvény, Buda, 1793. május 28.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1793, F. 3, N. 55, 1a–2a. (ÖM. 279–280.)
Kérvény, Buda, 1793. augusztus 23.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1793, F. 3, N. 102, 1a–2a. (ÖM. 280–282.)
Kérvény, Buda, 1793. november 12.
OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1793, F. 10, N. 670, pos 19. (ÖM. 282–283.)
Levél Cziko Mihálynak, Buda, 1794. december 30.
OL. P 822, P szekció, a Gellén család levéltára. (ÖM. 254–256.)
Levél Kazinczy Ferencnek, Nagybánya, [1790.] szeptember 15.
MTAK. M. Irod. Lev. 4-r 37. (Kazinczy Gábor másolata) (ÖM. 237.)
MKSz. 1995. 179. (Debreczeni Attila közlése)
Levél Kovachich Márton Györgynek, Mohács, 1792. július 27.
OSZK. Quart. Lat. 43. VIII, k, 156ab. (ÖM. 259–260.)
GÁLOS 124. (függelék)
Levél Kovachich Márton Györgynek, Mohács, 1792. szeptember 5.
OSZK. Quart. Lat. 43. VIII, k, 41a. (ÖM. 260–261.)
GÁLOS 125. (függelék)
Levél Kovachich Márton Györgynek (Hajnóczy Józseffel), Buda, 1793.
OSZK. Quart. Lat. 43. IX. k, 171a. (ÖM. 261.)
GÁLOS 123. (függelék)R
{36} Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1791. március 3.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 237–239.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1792. január 1.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 239–240.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1792. február 19.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 241–242.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Mohács, 1792. december 8.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 242–244.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1793. január 27.
OSZK. Levelestár (ÖM. 245–246.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1793. március 28.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 246–247.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Buda, 1793. szeptember 1.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 248–249.)
Levél Szentjóbi Szabó Zsigmondnak, Pest, 1794. szeptember 25.
P 822, P szekció, a Gellén család levéltára (ÖM. 252–253.)
Levél Spissich Jánosnak, Nagyvárad, 1794. január 30.
OL. N 22, Nádori titkos levéltár, Ad. polit. 1796. № 121. (ÖM. 249–250.)
BENDA I, 972. (jegyzetben)
Levél Teleki Sámuelnek, Pest, 1794. szeptember 17.
OL. P 661, Teleki Sámuel iratai, 43. csomó, № 1636. (ÖM. 250–251.)
Mátyás Király [1792]
Buda 1792. (németül: Mathias Corvinus, oder Volksliebe ist edler Fürsten Lohn, uo.)
TOLDY 91–174.
Bp., 1882. (önállóan, Gyulai Pál kiadása)
ÖM. 137–201.
Némely töredékek R[ousseau]ból [1791–1792]
OSZK. Quart. Hung. 1245. 35a–41a.
MM. II, 4. 464–477.
TOLDY188–195. (Töredékek Rabener munkáiból címmel)
RMK. 206–215. (függelékben)
ÖM. 228–236.
{37} Régi Magyar Történetek. Első Mária Magyar Királynak Élete. [1791–1792 ]
MM. II, 2. 188–201, 3. 307–321.
TOLDY 196–212.
RMK. 187–206. (függelékben)
ÖM. 213–228.
Vallomás, 1794. december 11. után
OL. O 225, Vertrauliche Akten, Fasc. 44, 4. mell., 17a–20b. (ÖM. 284–288.)
Vallomás, 1795. január 27.
O 225, Vertrauliche Akten, Fasc. 44, 6. melléklet, 25a–29b. (ÖM. 288–294.)
BENDA II, 336–339.
Védekezés, 1795. február 9.
OL. O 225, Vertrauliche Akten, Fasc. 44, NB. jelzéssel. (ÖM. 294–302.)
Vizsgadolgozat, 1791. december 26.
OL. C 67, Litt. pol. 1792, fons. 9, pos. 46, 276a–281b. (ÖM. 263–269.)
ItK, 1971, 217–222. (Szauder József közlése)
Saját kezű kéziratok: OSZK. Quart. Hung. 212. és 156. (az első kötetben a versek és a prózai idillek, míg a második kötetben A’ Pántlika található). Az első kézirat tisztázati szöveg, három fogásból áll: A’ Kívánsággal bezárólag végződik az első (az autográf számozás szerint: 1–92.; könyvtári számozás szerint: 1a–46b.), a prózákat tartalmazza a második (93–100.; illetve 47a–50b.), míg a harmadik a 18–23. sorszámú helyekre utólag besorolt verseket (101–106.; illetve 51a–53b.). A kézirat fogásai különböznek a papír méretében és minőségében, valamint a tinta színében. Az első fogás világos színű tintával van írva, a másik kettő két különböző, de egyaránt sötétebb árnyalatúval. A’ Pántlika kézirata egy fogásból áll, rajta csak autográf számozás található, ez (kis eltéréssel) folytatólagos az előző kötet autográf számozásával: 101–133. A tinta színe sötét, de nem azonos a versek tintaszínével, (pontosabban csak a javítások egy részének tintaszíne azonos a versek első fogásának tintaszínével).
A versek kéziratkötege élén idegen kéztől származó címlap áll, rajta a következő felirattal (1a):
OPUSCULA
POETICA
HUNGARORUMR
AUTOGRAPHA
Patrio Sermone concinnata, et
Tipis excusa.
Donavit Muses nationali Math. Trattner Typographus.
A hátoldalon (1b.) ugyancsak idegen kéz írásával, haránt irányban: Sz. Jobi Laszlo. A’ Pántlika kéziratcsomójának a végén (134.) található ugyanilyen idegenkezű felirat, utólag három vonallal áthúzva:
Comediae
Germanicae, et Hungaricae
per
Regium Librorum Officium Revisoratus
deletis delendis
et
mutatis mutandis
approbatae.
A versek élén ezt követően sajátkezűleg készített címlap áll (2a.), a lapból a jobb szélen egy darab hiányzik, a lap alján a cenzor engedélyező aláírása. A felirat két tintával, egy sötétebb (mint A’ Pántlika) és egy világosabb színűvel (mint a versek első fogása) készült, az áthúzások esetében mindig a világosabbal húzta át a sötétebb tintás írást:
[sötétebb színű tintával:]
Szent-Jóbi Szabó László
Költeményes Munkái
<…>
[világosabb színű tintával:]
NB. Hier könnte eine Landschaft,
von welcher art immer, ser
gut stehen.
<…>
Pesten
[hely kihagyva]
betűivel.
A hátlapon a sötét tintával egy ovidiusi mottó, majd a világosabb színűvel ennek a fordítása (a lap sérülése miatt az első betűk ma már nem olvashatóak, az RMK. alapján pótoltuk):
Vade liber, verbisque meis loca grata saluta.
Ovid. Trist. Libr. I, El. 1.
[Menny] kis könyvem! meny, ’s nevemmel
[Ti]sztelj minden hellyeket,
[Hol] szívesen, hol jó szemmel,
[Olv]assák e’ verseket.
Utóbb mindkettő áthúzva, s alá írva a kötetben is megjelent, Ráday Gedeontól származó mottó. A’ Pántlika címlapján ugyancsak ez a kétféle írás található meg (101.), az áthúzások esetében itt is a világosabbal húzta át a sötétebb tintás írást:
[világosabb színű tintával, az áth. szám is világos tintával írva:]:
<55> 61
[sötétebb színű tintával:]
A’ Pántlika
Eggy
Pásztori Játék
<Eggy Részben>
<A’> a’ Gellert Irásaiból
<fordíttatott>
[világosabb színű tintával:]
Fordította
Jóbbi Szabó László
N. Várad
1788.
<Nagy Váradon.>
<1788. Júniusb.>
A hátlapon a szereplők felsorolása található. A költemények kéziratkötegén három cenzori bejegyzés áll:
1. A címlap alján: Imp. 788 von JF. Millner, alatta további három szó, melyek azonban olvashatatlanok.
2. A 46b. lap alján, A’ Kívánság végén: Imprimatur. Budae 30. Junii 791. Mich. Hübner. RLCens. mpr.
3. Az 50b. lap alján, A’ Kert végén: Imprimat. Bud. 6. Julii. 791. M. Hübner. mpr.
A másik kéziratcsomónak a végén (133.) található a cenzor engedélyének bejegyzése: Imprimat. Nvaradini 5a Julii 788 (L. S) Jac: Ferd: de Millner. Distr. Libror. Revisor Regnis m. p.
A kéziratok eme részletesen ismertetett jellegzetességeiből megalapozottnak tűnő következtetések adódnak a kézirat rétegeire, e rétegek keletkezésének egymásutánjára és idejére vonatkozóan.
1. Minthogy A’ Pántlika kéziratának sötétebb tintája megegyezni látszik a versek autográf címlapjának sötétebb árnyalatú tintájával, és mindkettőn ugyanannak a cenzornak 1788-as engedélye található, feltehető, hogy 1788-ban Szentjóbi már összeállított egy (vagy két külön) kötetet, amely(ek) azonban valamilyen okból kifolyólag mégsem jelent(ek) meg. Ebből az időből szövegszerűen csak A’ Pántlika maradt meg (l. a javítások előtti változatokat).
2. A versek kéziratcsomójának első fogása azzal a világos színű tintával van letisztázva, amellyel a korábbi címlap és mottó átjavítása történt. A verseknek tehát csak a címlapja került át az új kötet élére, (talán éppen a cenzori engedély miatt, ezzel is demonstrálva: egyszer már engedélyezték a kiadást), maguk a versek egy ma már nem ismeretes kéziratos anyagból tisztáztattak le. Ez az anyag részben az 1788-ban összeállított kötet lehetett, részben pedig az azután írott művek csomója. Az új tisztázat (az első fogás) bizonyosan kész volt 1791. június 30-ra, ugyanis ekkor kelt a cenzor engedélye.
3. A versek kéziratcsomójának második fogása és A’ Pántlika kézirata folyamatosan van számozva, mind a műveket, mind az oldalakat illetően, tehát ez a két egység együtt került a kötet addig tervezett anyagához. Ez a bővítés bizonyosan megtörtént 1791. július 6-ra, a második kéziratcsomó végén található cenzori engedély szerint.
4. A’ Pántlika 1788-as szövegén végzett javítások tintájának a színe viszont az első fogás tintaszínével látszik egyezni (s nem a másodikéval), valamint a címlap javítása során a kiadásra vonatkozó adatokat is újraírta Szentjóbi, így feltehető, hogy az idill megjelentetését előbb önállóan tervezte, s csak a verseskötet bővítésének időközben felmerült igénye nyomán vonta egybe a kettőt.
5. A sorszámozás átjavítása szerint a versek harmadik fogása nem a kötet végére, hanem a 17. vers után lett betoldva; ez egyben arra is utal, hogy ez a harmadik fogás időben is a harmadikként csatolódott a kötethez. Kérdés viszont, hogy e néhány vers megjárta-e a cenzúrát, hiszen erre semmi nem utal.
A kötet kiadásának körülményeiről kevés bizonyosat tudunk. Nyilvánvalóan a cenzor június 30-i és július 6-i engedélye után kellett megjelennie. Szentjóbi július 15-i kérvényében már mint mellékeltet említi (ÖM. 273, 321), de a kérvényhez kapcsolódó levéltári anyagban a kötet helyett csak egy tájékoztatás található („Libellus iste Poëmatum jam typo commissus, prope diem prohibit in hicem.” OL. C 84, Dep. Grem. Ord. 1791, F 1, N 258, 1.). Batsányi János még augusztus {41} 8-i, Aranka Györgynek írott levelében is úgy tudja, hogy nem jelent meg: „Szentjóbi Szabó László, néhai rhetorices professzor Nagybányán. A minap itt lévén Kassán, emlékezett, hogy van szerencséje személyesen ismérni kedves barátom uramat. Most nyomtatódnak Pesten minden munkái.” (idézi BJÖM. I, 256.) A levélből az is kiderül, hogy a kötet összeállításának időszakában Szentjóbi egy bizonyos időt távol töltött Pesttől, a „minap” kifejezés azonban közelebbi dátum megállapítására nem alkalmas. A megjelenés így feltehetően augusztusra esett, hiszen a Hadi és Más Nevezetes Történetek szeptember 13-i, a Magyar Kurir szeptember 16-i számában már rövid tudósítást közöl róla.
A két kéziratcsomó és a nyomtatás szövegszerűen alig különböznek egymástól, ami nem is csoda, hiszen ezekből a cenzúrázott kéziratokból dolgozott a Trattner-nyomda, ezt a kéziraton lévő nyomdai bejegyzések éppúgy bizonyítják, mint a Nemzeti Múzeumnak való adományozás tényét rögzítő címlap. A nyomtatás azonban igen jelentősen eltér a kézirattól bizonyos helyesírási jellegzetességekben és a központozásban. Az eredeti kéziratok ypszilonista helyesírását (bánnya, láttya, hallya stb) a nyomtatásban nagyobbrészt jottista váltotta fel (bánja, látja, hallja stb), valamint az alig alkalmazott központozás meglehetős következetességgel és nagy változatossággal pótoltatott. A kérdés csak az, hogy e változtatások kitől származnak (érdekes viszonyítást, de semmiképpen nem magyarázatot, kínálnak a Batsányi által utóbb, a megjelent kötetbe írott megjegyzések és javítások, l. ezekről GÁLOS Rezső, Adatok Szentjóbi Szabó László költeményeihez, ItK, 1907, 108–113). A választ részben a kézirat további jellegzetességeinek, részben a kötet keletkezési körülményeinek vizsgálatával kereshetjük.
Három típusba sorolható javítások találhatóak a versek kéziratán: 1. saját kezű, fogásonként azonos színű tintával; 2. feltehetőleg más kéztől, sötétebb színű tintával; 3. feltehetőleg harmadik kéztől származó, piros ceruzával. A sötétebb tintás és a piros ceruzás javítások csak az első fogást érintik, a másik kettőt egyáltalán nem, s az első fogásban is tömbszerűen érintetlen marad az eleje (az első öt vers) és a vége (A’ Kívánság), középütt pedig egy-egy kisebb vers. A sötét tintás javítások túlnyomórészt az ypszilonista helyesírást alakítják jottistára, míg a piros ceruzások legnagyobb hányada a központozást pótolja. A’ Pántlika kéziratán is találhatóak piros ceruzás javítások (jellegükben a versekéhez hasonlóak), de csak az első három lapon, innen kezdve elmaradnak, s csak autográf javításokat találunk. Ezek kisebb része a leírással egyidejű módosítás, nagyobb része azzal a világosabb tintával készült átdolgozás, amellyel a versek első fogása van letisztázva. Az átdolgozás érinti a szöveget, a helyesírást és a központozást egyaránt.
A nyomtatásban olvasható változat figyelembe veszi a javítások mindegyikét, az így javított szöveghez képest csak igen csekély eltéréseket mutat. Ezek az eltérések is jobbára csak azon helyeken fedezhetők fel, ahol a kéziratban nincs sötét tintás és piros ceruzás javítás, e helyeken még egy-egy szó eltérés is fel-feltűnik. A sötét tintás és piros ceruzás javításoknak megfelelő korrekció tehát itt is végbe ment, noha ennek a kéziraton nincs nyoma. Figyelemre méltó továbbá, hogy A’ Pántlika kéziratán az első három oldalt követően abbamaradnak a helyesírást és központozást {42} módosító piros ceruzás javítások, ezt követően az autográf javítások végzik el ugyanezt.
Ha a második fogással egy időben a kötethez csatolt A’ Pántlika esetében az autográf javítás folytatja a piros ceruzásat, akkor ebből az következik, hogy a piros ceruzás javítás megelőzte az autográfot, s így nem a kötet lezárása után készült, hanem az összeállítással párhuzamosan. Ez a megállapítás kiterjeszthető a versek kéziratára is. Noha a sötét tintás, a piros ceruzás és az autográf javítások (illetve azok elhelyezkedése) között itt nem fedezhető fel jellegzetes összefüggés, a hiányuk, illetve e hiány pótlása a nyomtatott szövegben véghez vitt javítások által ugyanarra a következtetésre vezet, mint A’ Pántlika esetében: a javítások a kötet összeállításával párhuzamosan készültek.
Az íráskép alapján a sötét tintás és piros ceruzás javítások esetében idegenkezűséget vélünk felfedezni. Ezt látszik alátámasztani, hogy a versek átfésülése mintegy tömbönként történt, volt ahol csak a sötét tinta dolgozott, volt ahol csak a piros, volt ahol mindkettő s ahol egyik sem. Ez az esetlegesség nehezen képzelhető el a szerzőtől, akinek szisztematikus javítómunkájára A’ Pántlika is igen jó példát nyújt. (E ponton lehet jelentősége Szentjóbi időleges távollétének, amelyről Batsányi tesz említést idézett levelében.) E feltételezett idegen kezet nem tudjuk azonosítani. Az sejthető, hogy a kötet kiadásánál Ráday Gedeon segédkezett (az új mottó erre utal, s a Rádaynak szóló vers a kötetben ugyancsak közelebbi kapcsolatra enged következtetni, amit Kazinczy emlékezése is megerősít), s róla feltehető ilyen irányú közreműködés, ennél többet azonban adatok hiányában nem mondhatunk.
Alapszövegül a kéziratokat választottuk. A nyomtatott kiadás ugyan a költő életében jelent meg, s Szentjóbi bizonyosan részt is vett a sajtó alá rendezésében, mindazonáltal – ahogy az a fentiekből talán kiderült – homályosak a keletkezés körülményei, és valószínűsíthető az idegen kéz általi beavatkozás. E helyzetben megnyugtatóbbnak látszott az autográf kéziratokat alapul venni, ahogy azt a két kritikai igénnyel készült kiadás, az RMK. és az ÖM. is tette. Az autográfhoz való ragaszkodás jegyében a főszövegben csakis az autográf javításokat érvényesítettük, a feltehetően idegen kéztől származó sötét tintás és piros ceruzás javításokat nem. Jegyzeteinkben azonban minden javítást feltüntettünk a következő jelölésekkel:
K = kézirat, saját kezű javítások
KF = fekete tintás javítás a kéziraton
KP = piros tintás javítás a kéziraton
áth. = áthúzva
em. = emendálva, emendáltuk
jav. = javítva
olvhtl. = olvashatatlan
{43} A’ Pántlika jegyzeteiben is minden szövegszerű eltérést regisztrálunk, megkülönböztetve a leírással egyidejű és az utólagos javításokat is. Mindössze csak a központozást érintő utólagos javításokat nem írjuk le: az előző változatban valójában alig volt központozás, ennek pótlása szinte kizárólagosan a később átdolgozás során történt meg. A nyomtatott kötettel való összevetést elvégeztük, a jegyzetekben azonban csak a szó nagyságú eltéréseket regisztráljuk, minthogy a központozás különbségei óriásiak, s valószínűsíthetően idegen kéztől származnak (egy részük, mint említettük, bizonyosan). Megadjuk továbbá a költő életében folyóiratokban megjelent versek eltéréseit az 1791-es változathoz képest, lévén hogy lényegesen átdolgozta őket, s regisztráljuk az egyéb módon (pl. levélben) fennmaradt szövegváltozatokat is.
Itt mondok köszönetet Csengei Ildikónak és Tasi Rékának, akik a szövegkritikai feldolgozásban működtek közre, valamint Bíró Ferencnek a kötet lektorálása során tett hasznos észrevételeiért.
Szentjóbi műveinek időrendje jórészt megállapíthatatlan. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy mai tudásunk szerint összefoglalóan bemutassuk, amit a versek keletkezésének idejéről tudunk. Három csoportot különítettünk el: a pontosan, a hozzávetőlegesen keltezhető, valamint a teljesen bizonytalan keltezésű versek csoportját. Az elsőbe az a 13 költemény került, amelyekről legalább azt tudjuk, hogy melyik évben íródtak. Ezen esetekben részben a szerzői vagy kiadói időpont-megjelölésre, részben a verset ihlető alkalom behatárolására támaszkodhattunk. A második csoportot az a 17 vers alkotja, amelyeknek keletkezési ideje ante quem dátum alapján vagy több éves intervallumban viszonylagos pontossággal (esetenként közvetett bizonyítékok felhasználásával) meghatározható. A harmadik csoport 38 verséről semmi bizonyosat nem tudunk, legfeljebb feltételezéseink, sejtéseink vannak, olyanok, amelyeket Gálos Rezső is szép számmal megkockáztatott monográfiájában. Ezek a sejtések akár igazak is lehetnek, minthogy azonban nem adatolhatóak, így a keletkezési idő megállapításában sem vehetőek komolyan figyelembe. E harmadik csoport 37 verséről mindössze az jelenthető ki bizonyosan, hogy a kötet cenzúrázása, tehát 1791 júliusa előtt készen volt, a maradék 1 versről még ennyit sem tudunk. A (lehetőségek szerint) részletes keletkezéstörténeti magyarázatok az egyes versek jegyzetében találhatóak.
Pontosan keltezhető versek
1786
29. Besenyei Beőthy János Bihar-Vármegyei V. Ispány halálára.
1787
20. A’ szerelmes Pásztor.
1789
12. Herczeg Kóburg győzedelmére Martinestyinél. 1789dik Eszt.
24. A’ Tavasz.
28. Belgrád meg-vételére.
33. Beliczai József Arad Vármegyei V. Ispány halálra.
39. H. Kóburg győzedelmére, és Belgrád megvételére.
1790
4. Ovidii Trist. Libri 4ti Elegia 6ta.
6. A’ Reménységhez.
55. IIdik József halálára.
1791
44. Mirabeau A’ Frantzia Nemzet-gyűlés Elől-ülője halálára.
1792
67. A’ Mohátsi Veszedelem. (Töredék, felelet gyanánt.)
1795
68. [Seneca után, I–V.]
Hozzávetőlegesen keltezhező versek
1788 előtt (1787–1788)
16. A’ nagy szüret Telegden.
27. A’ bús Puttonos.
61. A’ Pántlika.
1789 előtt (1787–1789)
22. Dobozy Mihályhoz.
1789 előtt (1788–1789)
3. A’ Czenczi rózsája.
11. A’ Sír-halom.
13. Glycerium Vielandból.
15. Eggy meg-vetettnek keserve.
1792 előtt (1791–1792)
62. A’ Gyermeki idők emlékezete.
63. Eggy rossz Poétára.
64. A’ Gyermekek.
65. Eggy fösvénynek.
1787–1789
60. A’ Kert. Nváradon.
1788–89
1. Indúlly-dal Dobozy Lajoshoz midőnn elősször táborba ment.
7. A’ Tserfa Huszár Hadnagy Dobozy Lajoshoz.
1789–1790
48. Ifjabb Sz. R. B. Gróf Teleki Imrének, midőn Exament tartott.
1790–1791
53. A’ Péczeli kert. Idősb Gróf Rádai Gedeonhoz.
Bizonytalan keltezésű versek
1791 júliusa előtt
2. Zrínyi Péter, Horváth Országi Bán Iső Leopold Császárhoz.
5. Az eggyügyü Paraszt.
8. Achillestől a’ Hector testét kérő Priamus. Homeri Iliados Libri 24ti vv. 485.
9. A’ Reggel.
10. Eggy szép Leányhoz.
14. Az első borotválkozás.
17. Horatii Carm. Libri 2di Ode 10ma.
18. Az én Szeretőm.
19. Eggy Ifjú a’ jegy vissza-adáskor.
20. A’ Poëta.
21. Az igaz világi bóldogság.
23. A’ Sóhajtás. Phillishez.
25. Jó az Isten.
26. A’ hóldhoz.
31. A’ Fogadás.
32. Az emberi szeretetről.
34. Phillishez. (Miólta nyúgodalmomnak…)
35. A’ tsermelyhez.
37. A’ haszontalan várakozás.
38. A’ Jó estve.
40. A’ Fő bóldogság.
41. Chlóé bús estvéje.
42. A’ Szekfű.
43. Nem-szeretek.
45. A’ Szerelem bóldogsága.
46. Dámon.
47. A’ haldokló keresztyén.
49. A’ meg-változott Dóris.
50. A’ haszontalan áldozat.
51. A’ hírébe meg-hólt.
52. A’ halgatás mentsége.
54. Phillishez. (Gyors kereki az időnek…)
56. A’ mai világ.
57. A’ Kívánság.
58. A’ panasz.
59. A’ Dérhez.
1795 előtt
66. A’ Rózsa és Rózsi.
HAJNÓCZI Iván, Szent-Jóbi Szabó László élete – munkái, Bp., 1905.
BARÓTI Dezső, Szentjóbi Szabó László, in Szép Szó, 1936, szeptember; újra: in B. D., Írók, érzelmek, stílusok, Bp., 1971., 161–168.
GÁLOS Rezső, Szentjóbi Szabó László, Bp., 1955. (Korábbi cikkei beépültek a monográfiába, így azokat itt külön nem tüntetjük fel.)
KOVÁCS Győző, Szentjóbi Szabó László és Dayka Gábor szentimentális költészete, in It, 1962., 78–95.
TARNAI Andor, Szentjóbi Szabó László, in A magyar irodalom története III, szerk. PÁNDI Pál, Bp., 1965, 172–177.
SZAUDER József, Az esztétikai tanszék betöltésére kiírt pályázat és kritikai irányzataink 1791-ben, in ItK, 1971, 78–106.
SZAUDER József, Schedius és Szentjóbi Szabó 1791-ben készült, ismeretlen esztétikai tanulmányai, in ItK, 1971, 212–222.
MEZEI Márta, Felvilágosodás kori líránk Csokonai előtt, Bp., 1974.
NAGY Imre, Nemzet és egyéniség, Bp., 1993.
DEBRECZENI Attila, Szentjóbi Szabó László és Kazinczy kapcsolatáról, in MKSz, 1995, 178–183.
| BENDA | BENDA Kálmán, A magyar jakobinus mozgalom iratai I–III, Bp.,1952–1957. |
| BJÖM. | Batsányi János összes művei I, Versek, kiad. KERESZTURY Dezső és TARNAI Andor, Bp., 1953. |
| DebrK. | a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára |
| DIM. | Debreceni Irodalmi Múzeum |
| DK. | Debreceni Kalendárium, Debrecen, 1819–1828, kiad. FAZEKAS Mihály |
| EPhK. | Egyetemes Philologiai Közlöny |
| ErdMúz. | Erdélyi Múzeum |
| GÁLOS | GÁLOS Rezső, Szentjóbi Szabó László, Bp., 1955. |
| HV. | Heliconi virágok, kiad. KAZINCZY Ferenc, Pozsony és Komárom, 1791. |
| ItK | Irodalomtörténeti Közlemények |
| KazÉlet. | KAZINCZY Ferenc, Az én életem, kiad. SZILÁGYI Ferenc, Bp., 1987. |
| KazLev. | Kazinczy Ferenc levelezése. I–XXI, kiad. VÁCZY János, Bp., 1890–1911; XXII, (I. pótkötet), Bp., 1927; XXIII, (II. pótkötet), Bp., 1960. |
| MKSz. | Magyar Könyvszemle |
| MM. | Magyar Museum. Folyóirat, Kassa, 1788–1792. |
| MMusa | Magyar Musa. A Magyar Kurir melléklapja, Pozsony, 1786, Bécs, 786–1789. |
| MTAK. | a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára |
| NAGY Iván | NAGY Iván, Magyarország családai címerekkel és nemzedéki táblákkal, I–XIII, Pest, 1857–1865. |
| OL. | Magyar Országos Levéltár |
| Orph. | Orpheus. Folyóirat, Kassa, 1790–1792. |
| OSZK. | Országos Széchényi Könyvtár |
| ÖM. | Szentjóbi Szabó László összes művei, kiad. DEBRECZENI Attila, Bp., 1995. |
| RádayGy. | a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye |
| RMK. | Szentjóbi Szabó László költeményei, kiad, bev. GÁLOS Rezső, Bp., 1911, (Régi Magyar Könyvtár, 26). |
| SpK. | a sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára |
| TOLDY | Szentjóbi Szabó László költői munkái, kiad. TOLDYFerenc, Pest, 1865. |
| V. | Szentjóbi Szabó László költeményes munkái, Pest 1791. |
Tartalom
Tartalom
Ámbár gyenge illatotskám
Nagyon messze, nem-terjedhet,
’s Nagy mellyéket bé-nem-tőlthet:
Tág lessz nékem eggy kis környék,
Ha be-tőlti illatotskám.
Gróf Idősb Rádai Gedeon.
Orpheus IIdik kötet. Halak hava.
20dik darab.
(A jegyzeteket lásd: 151. sk. l.)
Rajta Pajtás!
Nagy a’ hajtás,
Indúlly Bukovinának,
Itt is ember,
5 Itt is fegyver
Kell a’ hazának.
Tőlts puskát, kardot, köszörűlly
Illy jó szerentsédnek örűlly
Magyar a’ nemed.
10 Tudod ember kell a’ gátra
Lajos! hogy maradnál hátra
Menny Törökre
Hogy örökre
Éllyen érdemed.
15 Már Márs régen
A’ térségen
Sípjait hangoztattya
Vitézséggel
Nyereséggel.
20 Népünk bíztattya
A’ dob, trombita harsognak
Az ágyúk zúgnak ropognak
A várak dűlnek.
Rontnak a’ Magyar fegyverek
25 Hulnak a’ Török emberek
A’ zsákmányok
Ragadványok
Halmozvást gyűlnek.
Szabáts Vára
30 Pancsovára
Tsak hamar következett
Mind két várral
Kevés kárral
Népünk eggyezett.
35 A’ sok oktalan ökröket
A’ gyülevész Törököket
Le-aprítottuk
{54} El-fogtuk fő-Vezéreket
Zászlójokat fegyvereket
40 A’ rabokat
Mint barmokat
Fogva hajtottuk.
Most a’ vitézt
Bátor hív kézt
45 Hír, név, préda követi
A’ tisztelet
Mások felett
Õket szereti.
A’ te véred sem víz Lajos!
50 A’nak nintsen semmi bajos
A’ ki mit szeret.
Menny! ott szerzik az érdemet
A’ jó hírt, az igaz nemet,
Menny! hogy prédát
55 Pénzt paripát
Nyerj sok ezeret.
(A jegyzeteket lásd: 152. skk. ll.)
Uram! ha a’ végső sententia mellett
Nem-írhatott a’kép’ szólgád a’ mint kellett
Kedvezz eggy halállal küszködő személlynek
Ki rettegi terhét a’ jövő veszéllynek
5 ’s Ha mikor elődbe járúl kérésével
Búsúlt haragodnak ne-emészd hevével.
Bűnös vagyok ugyan, meg-vallom vétkemet,
Bűnös mert ellened meg-szegtem hitemet,
’s A’ setét pokolnak ösztönözésére
10 Fel-esküdtem rendes királlyom éltére.
Uram! más vett reá, másoknak engedtem,
Magamtól illyenre hidd nem-vetemedtem
De hallván szüntelen a’ haza inségét
Lassú pusztúlását sok keserűségét
15 Mint igaz hazafi meg-szántam, és vérem
Fel-forrván közzéjek magam be-ígérem.
Ha így merűltem-el méllyen a’ hívségbe
’s Ellened hazámért estem hit-szegésbe
{55} Ha szer felett űztem kötelességemet
20 Felejtsd-el jó végből származott vétkemet.
Hozd még vissza szegény lelkem ez életre
O királly! méltóztass, e’ nagy szeretetre!
’s Valamelly nagy lészen hozzám e’ kegyelem,
Én is mindenekbe magam úgy viselem
25 Hogy homállyosságát mostani vétkemnek
Fedezze-el méllyen fénye érdememnek.
Kérlek is ó Uram! kérlek igazságra
Elő-harag nélkűl nézz a’ Zrinyi ágra
Melly egész életét a’ hartzban tőltötte
30 ’s A’ Felséged házát vérével őrzötte
Melly sem tehettségét sem éltét nem-szánta
Ha azt Fejedelme, ’s hazája kívánta.
Mikor Zrinyi Miklós Szigetnél el-esett
A’ melly ditsősséges érdemet keresett
35 Igaz érdemével, ’s vitéz halálával
Közöltethetik az a’ maradékával
Szent is, és el-terjedt a’ Zrínyi érdeme
Örök ditsősség közt nyúgoszik teteme.
Igy mind kik a’ Zrinyi házból származtanak
40 Rendes királlyoknak híven szólgáltanak
’s Bár sok szakadási vóltak a’ hazának
Ez vagy amaz részre soha sem-hajlának
Hanem Austriához lévén kötelezve
Mellette tették-le lelkek örvendezve.
45 Nem-nézte az Udvar ezeket húnyt szemmel,
Hanem meg-tetézett gyakor kegyelemmel
Sőt annyi érdemes Familiák között
Számunkra eggy Báni koszorút kötözött
Mellyért eleim is szolgáltak hívséggel
50 Győzedelmeskedtek gyakor nyereséggel
’s Igazán viselvén magokat mind végig
A’ Zrinyi érdemet emelték az égig.
Tudom a’ Bátyám is meg-szolgált érette
Mikor az Eszéki hídat fel-égette
55 A’ mikor Styriát Carnioliával
Vissza nyerte a khám gazdag sátorával.
Én is Familiám nemes példájára
Felségednek immár voltam nagy hasznára
Mert most Croatia hamuba heverne
60 Szabadságról többé álmodni se merne
{56} Ha én meg nem vertem volna Szabolts Basát
El fogván testvérét, ’s el nyervén táborát.
Kedvezz hát ó kirally, eggy olly gyümölts fának
Melly ha eggyszer rosszúl termett az Urának
65 De más esztendőkbe bőv gyümőltsöt hozott
Ne-légyen eggyszeri vétkéért átkozott!
Ne bízd ezt a’ kertész haragos kezére
Sőt tekints jövendőbeli termésére
Hogy ha a’ többi fák másszor meg-tsalnának,
70 Vehessd hasznát e’ meg-jobbúlt gyümölts fának.
Ditső Eleimnek bóldogúlt árnyéki
Kiket már be-fogtak az egek hajléki
Ha még a’ sir felett lebeg érdemetek
A’ Császárnál értem óh esedezzetek
75 Óh esedezzetek a’ Zrinyi nemzetért
Hogy ne-pusztúllyon-el eggy hibás esetért
Mert bár még szép ágak nőttek e’ törzsökre
Ha r’á-tsap a’ mennykő el-vesznek örökre.
Vagy ó ti már bóldog lakosi az égnek
80 Kik áldozattyai vagytok a’ hívségnek
Nyúgodjon tsendesen érdemes hamvatok
Az én halálommal meg ne bántódjatok!
De ó nem! kegyelmes Uram ’s Fejedelmem!
Benned hellyheztetem minden hiedelmem,
85 Te ki meg-tartását éltemnek fogadtad
Haszontalan szókkal szolgád nem-bíztattad
A’ Zágrábi Püspök hozzám írt levele
Királlyi kegyelmes fogadásod jele.
’s Hiszem bíztatásid hogy porba nem-tértek
90 Mellyek életemnek kegyelmet igértek.
Pater Forstal által küldött levelébe
Igy ír Lobkovitz is[a] Felséged nevébe
Hogy ha előbbeni utamat követem
Meg-marad jószágom, meg-marad életem,
95 Hogy senki hibámat szememre nem-veti
Felséged is örök sír alá temeti.
’s Illy kegyes Hertzegi ajjánlást is tészen
{57} Hogy egész házammal óltalmába vészen
’s Ha hogy meg nem érném többé a’ Bánsággal,
100 Bíztat a’ Váradi Generálissággal
Sőt mind ezek mellett még azt is fogadja
Hogy a’ negyven ezer forintot meg-adja
Mellyet szükségeim ki pótolására
Kőltsön a’ Cassából vettem uzsorára
105 ’s Hívségem jeléűl nem-kíván egyebet
Tsak hogy el-felejtvén a’ rajtunk tett sebet
Borúllyak székedhez igaz Fejedelem!
’s Fiamat is Bétsbe hozzam ide velem.
Hittem, de hogy is ne; ennyi ígéretnek
110 ’s Meg-gondolván magam mondom a’ követnek.
Jó Atyám! meg-térek itt van a’ jobb kezem
Fel megyek Bétsbe is, ám meg-igérkezem
Cárta Biankám is od’ adom, bár éltem
Hogy ezzel vesztem-el, mind szüntelen féltem.
115 Vidd-el most a’ fiam előre kezesűl
De meg-lásd, ha talán a’ dolog terhesűl,
Rejtsd-el őt a’ Császár tekintete elől
Vagy pedig tudósíts engem minden felől.
De Forstal bíztatván ezer ígérettel
120 Igy szoll, mit búsitassz illyen felelettel?
A’ mit olly nagy Urak magokra vállaltak
Hiszed é hogy abban valakit meg-tsaltak?
Szent a’ fogadása eggy koronás főnek
A’ mellyen hatalma nintsen az időnek!
125 Ha nem-lehet hinni eggy királly szavának
Vége van úgy minden nemzettség Jussának
Ha pedig játtzhatna esküdött hitével
Már úgy fordúllyon-fel a’ főld fenekével
E’kép el-áltatván illy sok bíztatással
130 El-viszi kis fiam tőlem zokogással.
Nem is esett semmi olly nagy keservemre
Mint mikor kis fiam borúlván térdemre,
Sírt és reménykedett az Isten nevébe
Hogy ne adjam őtet más ember kezébe.
135 De még azután is hogy már Bétsbe vóltam,
Mikoron Minister Hocher Úrral szóltam
’s El-végeztem vólna vele beszédemet
Ezt mondá nyájason meg-fogván kezemet.
{58} Nem fog ollyan igen ártni ez az eset
140 Tán használ magának vele eggy keveset,
Hogy a’ melly órába fegyvert, ’s kardot ránta
A’ következendő fertályban meg-bánta
Mellyel az Udvarnak meg bizonyitotta
Hogy bár mások miatt hitét fel-bontotta
145 De tsak hamar meg-tért régi hűségére
’s Vigyázott a’ Zrínyi Nemzet érdemére,
És így hogy bár benne vólt a’ párt ütésbe
Állandóbb a’ hitbe mint a’ hitszegésbe.
Azért is a’ Grófnak mindent el-engednek
150 Meg-hólt érdemei fel-elevenednek
’s Mint Phoenixnek vagyon porából élete
Meg jön a’ Zrinyi ház el-tűnt ditsérete.
Tsak hamar azután ismét lévén nála
Lobkovitz a’ Hertzeg szintén ott talála
155 ’s Ezt mondá Hocher Úr jelenlételébe
Bizhatok Felséged kegyelmességébe
Tsak hogy az itt felyűl háborgó községet
Melly Nádasdi alatt még pusztit, ront, ’s éget
Emlékeztessem-meg tett-esküvésére
160 És keríttsem vissza Felséged kezére.
Mellyet szerentsésenn ha végbe vihetek
Minden pártütőknek meg-marad életek
Én is a’ meg-ígért Generálisságot
El-nyerem, ’s várhatok több több méltoságot.
165 Ó ezt melly szívbeli örömmel ígértem
Látván hogy mások is meg-tartatnak értem,
’s Írok Nádasdinak mindjárt eggy levelet
És íme jön reá a’ kívánt felelet
Hogy a’ fel-űlt népet mindjárt el-széleszti
170 Stahremberg Generált szabadon ereszti
’s Követvén példáját az én hívségemnek
Hív szolgája lészen a’ Fejedelemnek.
Noha megvallhattya ki ki jó lélekkel
Melly nagyot használtam én akkor ezekkel
175 Mert midőn a’ Tábor két szoros hegy között
Egész erejével keresztűl kőltözött
Akkor a kurutzok meg-nem-tért-eszekkel
Le-verhettek-vólna tsak puszta kövekkel.
{59} E’ jó lépés után olly nyúgodtan éltem
180 Hogy még a’ le-eső egektől se féltem.
Míg maga Felséged félni meg-tanitott
Mikor kis fiammal tömlötzbe taszított.
Mikor le-tartotta jószágom, ’s mindenem
Idegen törvénnyel dolgozván ellenem.
185 Mikor bús menny köved, mind addig üldözött
Míg itten talált-fel e’ rab-lántzok között
Mikor el-jött hozzám e’ rettentő levél
Zrínyi ugymond meg-halsz! mivel nagy bünt tevél.
Ó nem igaz Felség! halgass a’ törvényre
190 Tsak úgy nézz itt reám, mint eggy jövevényre!
Mert lévén törvénye a’ Magyar Nemzetnek
A’ Bétsi punktumok nem kötelezhetnek.
Ha tehát Felséged koronás fejével
Azt fogadta nékünk tett esküvésével
195 Hogy a’ Nagy Szent István kardja óltalmába’
Meg-tartya a’ törvényt előbbi vóltába:
Ó miért állít hát Németek elébe
A’ kik jövevények hazánk törvényébe?
Mert bár ez is halált diktállyon éltemnek
200 Tsak még is könnyebben esnék a’ lelkemnek
Ha törvénye szerént a’ hazám főldének
Bár akar mitsoda kínnal meg-ölnének.
Nagy Felség! reszketek, ’s alíg bírom kezem
Ha végső órámba a’ról emlékezem
205 Mit fogadtak legyen a’ sok fő emberek
Hocher, és Lobkovitz első Ministerek.
Mit fogadott Forstal, ’s a’ Püspök levele
Nem de nem Felséged tett hitének jele?
’s Ime, mind azoknak félre-tételével
210 Játtzik eggy Császári Udvar a’ hitével
Nóha a’ Pogányt-is, ha azt fel-bontotta
A’ nagy Isten, példás képen meg-rontotta,
Várna is híres lett László esetével
Mivel nem-gondola a’ Török frígyével.
215 De, Szent az Igazság, meg-kell álni e’nek
Nints-is semmi baja az érdemetlennek.
Én, nagy bűnös vagyok, és ez eggy vétkemmel
Kotzkáztam hibáson, fejem, s’ életemmel.
{60} És ha törvényünknek szent parantsolattya
220 Meg-nem-változhatván fejem el-tsapattya
Nem-zúgolódhatom, ’s nem-szóllok-ellene
Mert a’ halandóknak törvény az Istene.
De mivel a’ fiam üres e’ hibától
Szabadíttasson-fel a’ fogság kínnyától.
225 Légy ó igaz Felség! eggy kis kedvezéssel
Ne-ölly búsúltodba kettőt eggy ütéssel.
Ha már én el-veszek adj neki életet
Ne-írtsd-ki eggyszerre a’ Zrinyi nemzetet.
Talán meg-gondolván halálomnak okát
230 ’s Ditső eleinek követvén nyomdokát
Igazabb híve lessz Felséged házának
’s Más úton akarja javát hazájának.
De óh nagy szerelme e’ gyarló életnek!
Melly jó ha szemeink a’ napra nézhetnek
235 Jó az élet, és bár sok baj szorúlt belé
Még-sem-kívánkozunk menni a’ sír felé.
Ha hát életemért még-is-esedezem
’s Köntösöd széléhez ragaszkodik kezem
Búsúlt mérge között fel-forrt-haragodnak
240 Halld-meg nyögő szavát el-alélt rabodnak
Ki meg-bánván bűnét, a’ Jézsus sebéért
Irgalmasságodnál instál életéért.
Mert bár érdemei a’ Zrinyi nemzetnek
A’ jövő haláltól már meg-nem-menthetnek
245 Bár a’ fogadások mind elégtelenek
Melyeket Lobkovitz ’s Hocher Úr tettenek
De irgalmas vagy Te, ’s én is bizván a’ban
Utannad kiáltok e’ szél-veszes habban.
Óh, ne-hagyj el-vesznem, külldj eggy kis tsónakot,
250 Fáradt galambodnak nyisd-meg az ablakot.
(A jegyzeteket lásd: 155. sk. l.)
Fakadj piros rózsa fakadj tsendesen
Kellemes illatod hintsed kedvesen
Mert a’ra tartalak
Hogy másnak adjalak
5 De tudod e’ kinek?
A’ szép Czenczinek.
{61} Czenczi kedves gyermek szívemnek fele!
Õt ha el-veszteném meg-halnék bele.
Más ha mást kedvellett
10 Nékem Czenczi kellett
Czenczit úgy szeretem
Mint az életem
Teremj kis fa teremj! sokat ’s szépeket
A’ szép Czenczi nagyon szeret titeket
15 Czenczi azt szereti
Ha az őltözeti
Tele van rózsával
Rózsa szagával
(A jegyzeteket lásd: 156. sk. l.)
A’ barom is az idővel
Szokik a’ vas ekének
Tört nyakkal, ’s le sütött fővel
Enged járma terhének
5 A’ vídám ló idő múlva
Szokván meg az oskolát,
Kemény szája el-lágyúlva
Veszi-fel a’ zabolát.
Az oroszlány olly erővel
10 Sem-marad mindég vadúl,
’s A’ nagy elefant idővel
Embert szólgálni tanúl.
Idővel a’ vad egresek
Lágy szőlő szemmé nőnek,
15 Hogy az almák jók ’s édesek
Köszönnyük az időnek.
A’ kalászt a’ búza szemet
Az idő meg-érleli
’s A’ leg-keményebb értz nemet
20 Izre porrá tördeli.
{62} A’ szomorú szív bánattyát
Az idő el-oszlattya
’s A’ könyves szem bús harmattyát
Jobb kézzel szárítgattya.
25 Hát az idő mindeneken
Segít tsalhatatlanúl
De szívem e’ kereszteken
Szenvedni még sem-tanúl.
Már két nyár kéttzer aratott
30 ’s Két szüret múlt-el vélek,
Hogy hazámtól el-tiltatott
Szám-kivetésben élek.
Még is azólta békével
Szenvedni nem-tanúltam
35 ’s Küszködöm kínom terhével
Mint midőn el-indúltam.
Igy fél a’ szokott tinó-is
Görbe járma terhetől,
Retteg az oskolás ló is
40 Zabolája élétől
Most már én is sulyosabban
Szenvedek mint az előtt
Mert hogy érezhessem jobban
Kínom az idővel nőtt
45 ’s E’ keserves rab életet
Ha még így nem esmértem
Most hogy esmernem kelletett
Szívem duplázva sértem.
De hogy is bírjam keresztem
50 Illy tsüggedő erővel
Vidámságom, ha mind vesztem
’s Avúlok az idővel
Az új bajnok is erősseb
Sokkal az új homokon
55 {63} Mint a’ ki ott lett idősseb
A vívó piatzokon.
Lankad a’ vitéz is vére
Kiontott ferdőjébe
’s Unván tsorba fegyverére
60 El-megy lakta főldébe.
Nem-árthat az új hajónak
A’ szélvész dühössége
De lehet, ’s lessz is az ónak
Eggy szélvész által vége.
65 Én is kínom sullya alatt
Már lettem békételen,
Mert a’ mint az idő halatt
Kínom is nőtt szüntelen.
Hidjétek-el hogy lankadok
70 ’s Gyengűl ina lábomnak
Hosszú időt nem is adok
Hogy vége lessz kínomnak.
Mert ah, erőm fogyatkozott
Oda színem ’s mindenem
75 Testem bőr tsontá változott
Alíg bírom tetemem.
’s Erőtelenűlt testembe
Erőtlenebb a’ lélek,
Midőn minden lépésembe,
80 Tsak kínt tsak jajt szemlélek.
Ah nints Róma és Rómával
Barátaim sintsenek
Életem kedves párjával,
El-maradtak mindenek.
85 E’ hellyett rajtam az átok
E’ vad nép közepette
Igy a’ mit látok ’s nem-látok,
Éltem meg-emésztette.
{64} Nints is egyéb reménységem
90 Mellyet bús lelkem talál
Hogy kínom ’s keserűségem
El-temeti a’ halál.
(A jegyzeteket lásd: 157. sk. l.)
Amott a’ hegyek óldalába
Eggy kis mezei falutskába
Eggy főldes Uraság lakozott
Ki eggy levélre várakozott.
5 ’s Hogy meg-kapja az izenetet
A’ postára kűld eggy követet
Kinek meg-ígér jó áldomást
Tsak hozza hamar azt az írást.
Sokat tesz eggy ittze bor ára!
10 A’ paraszt is fut a’ postára
’s Kérdez levelet az Urának
Hogy azt ki válthassa magának.
A’ Posta akadván kettőre
Ki-tartya a kezét előre
15 De Pál nem-tudván az árához
Hát hogy adjuk? szóll a’ Postához
A’ Posta magát el-neveti
’s „Notz krajtzer” ez a’ feleleti.
„De hogy Uram a’ méreg drága
20 Négy krajtzár lessz illő váltsága
Nyóltz krajtzár? e’ fél-nap-szám dijja
Fél márjás tsak eggy kis pénz hijja.
Hisz’ én meg-fizetek emberűl
Ez úgy is a’ szemetre kerűl”
25 „En, mond e, nem kontolok fele
Ket nótz krajtzer tsak nid a fele.”
„Ennye no, hatot adok érte
Tudom illy drágán más nem-kérte
De ezt meg-adom az Uramért
30 Kend se perellyen két krajtzárért.
No fogja kend.” A’ Posta erre
Rá néz ez izgága emberre
’s Igy felel komor tekintettel
{65} „Notz krajtzarir akarot tett-el.”
35 No mond Palkó én meg-vénhedtem
Kenyeremnek javát meg-ettem
Sokat bé-vettem köszönettel
Nem-vólt bajom tsak e’ Némettel
Semmit sem enged a’ szavából
40 Vegyen a’ lidértz a’ bóttyából.
Azomba hogy már meg-fizetett
Míg a’ Posta jártt ’s keresgetett
Lassatskán az asztalhoz ment
Vagy két levelet ingyen el-tsent
45 ’s Mint ki szénáját jól rendelé
Pipát tőlt ’s ballag hazafelé.
Az Ura mihelyest meg-láttya
Kérdezi tőle, no Pál bátya
Hát kapott kend még-is levelet
50 Úgy e, hogy el-jött a’ felelet.
„El ám de Uram meg-vénűltem
Hogy még úgy öszve nem kerűltem
Nem vólt illy árra a’ levélnek
Miólta tsak emberek élnek
55 Mikor két kis semmi levélért
Hidj’ el az Úr hogy nyóltz krajtzárt kért.”
„Jaj kend a’ Postát nem esmerte
Hiszen úgy van az ország szerte
Szabott ára van ott mindennek
60 Már oda tsak fizetni mennek.”
„Bár is Uram! de nem jól tette
Ki azt elsőbe meg-fizette
Mert el-is kényesedik vele
Ha mindég el-kél a’ levele
65 De én bezzeg, ha meg-fizettem
Azt a’ Németet rá is szedtem.”
„Hogy hogy?” „Jaj mert Uram az alatt
Míg ott a’ Posta jött ment szaladt
Már az Isten vagy áld vagy meg-vér
70 De látván hogy annyit meg-nem-ér
{66} Még hozzá loptam két levelet
Ugy e hogy e’ nagyobb emelet.”
Az Úr katzag ’s kérdezi tőle
Hát már Palkó mi lessz belőlle
75 E’ mind kettő a’ más levele
De kend osztán mit tsinál vele?
„De biz Uram nem megy e’ kárba
Mert van eggy ötsém Fejérvárba
Kit ez előtt két esztendővel
80 Eggy verbunkos el-vitt erővel
Jó lessz neki az eggyik levél
’s Meg-izenem hogy az Úr is él.”
(A jegyzeteket lásd: 158. sk. l.)
Ó ha reménység nem lenne
Éltét ki-kivánhatná!
A’ szerelem mire menne
Ha magát nem-bíztatná!
5 A’ raboknak mi lágyíttya
Keserves vas lántzait
A’ hajósnak mi indíttya
Utra tört tsónakjait
A’ mélly tömlötz setét allyát
10 E’ teszi világosnak
A’ beteg vas derékallyát
Lágynak ’s nyúgodalmosnak
A’ keservet a’ bánatot
Ez lassan el-oszlattya
15 Ez a’ könyves ábrázatot
Tsendesen szárítgattya.
Hány nyomorúlt hány szegénynek
Folyna naponként vére
Ha fénye eggy jobb reménynek
20 Nem-sütne bús lelkére?
{67} Hány szerelmes unalmába
Választott vólna halált!
Midőn végső órájába
Még remenységet talált.
25 Jó reménység! életembe
Már reá hányszor szedtél
Rózsa hellyett kis kertembe
Mennyi tövist ültettél!
Még is, ah mert tsak szeretném
30 El-érni fel-tételem,
Felőled fel-nem-tehetném
Hogy még jól ne tégy velem!
(A jegyzeteket lásd: 159. l.)
Tserfa te! mellyet űltettem
Itt a’ kert közepébe[b]
Mikor vígan enyelgettem
Barátim seregébe
5 Nőjj magasra ’s terjeszd messze
Nevendék ágaidat
Gyökered hosszan eressze
Árnyékos határidat!
Te szívem szeretetének
10 Köszönhedd lételedet
’s Azért Lajosom fejének[c]
Szenteltem leveledet.
Õ a’ ditsősség ösvényén
Most értünk hadakozik
15 A’ veszedelmek örvényén
Hív vérével áldozik
{68} Õt most a’ hír név ösztöne
Nagyokra serkengeti
A’ meg-ölt testek özöne
20 Vitézségét hirdeti.
Nézd! melly el-szánt mérészséggel
Ül-fel paripájára
Ha a’ dühödt ellenséggel
Száll tsata piattzára
25 Nézd! e’ kényén nőtt gyermeket
Por ’s izzadság szennyében
Neveti a’ veszéllyeket
Bízván Magyar szívébe
Ah nézd! a’ hóltak vérébe
30 Mártván búsúlt fegyverét
Mint apríttya-fel mérgébe
A’ Török vad emberét.
Lajos! meg-jöveteledig
E’ fa fel-nő számodra
35 ’s Ad ha ága szélesedik
Koszorút homlokodra
’s Akkor, mert baráttságodnak
Szívem e’ fát szentelte
Azt mondjuk rá-tett kardodnak
40 „Ezt a’ vitéz viselte!”
(A jegyzeteket lásd: 159. l.)
Achilles! ki Isten vagy sok érdemedbe
Hogy él még vén Atyád, ó jusson eszedbe
Ki mint szinte én-is meg-élvén napjait
A’ sírnak készíti el-bádjadt tagjait.
5 De bóldogabb mint én, mert él Achillesse
Van, ki hólt örömét mivel éleszgesse,
’s Hervadó szívének ez eggy gondolattya
Hogy még kedves fiát élvén meg-láthattya
{69} Önt eggy olly enyhítő balsamot sebére
10 Hogy meg-elégedve néz temetőjére.
De én szegény! magam ó kivel bíztassam?
Hol találok gyámolt mellyen meg-nyughassam?
Én, a’ kinek ötven magzattyai között
Kikkel bánatomra az ég gyümőltsözött
15 Tsak eggy is előttem nem maradt életbe
Miólta Görögök jöttek e’ szigetbe.
Az én Hektorom is az én szerelmesem
Kinek hideg testét most nálad keresem,
Midőn nagy lélekkel el-szánná életét,
20 Be-tőltvén a’ fatum örök végezetét,
Győzedelmeskedő néped közepette
Szerentsétlen lelkét Styxnek eresztette.
Ha most sorvadt testem erőltetésével
Száraz térdeimnek lassú lépésével
25 Ki jöttem, ’s borúlok ő érte székedhez
Hívén hogy irgalmad hívségemnek kedvez
Ó kérlek engedd-meg szent indúlatomnak
Hogy temethessem-el testét Hectoromnak.
Kérlek élemedett Atyád ősz fejére
30 Az igaz Jupiter ’s Márs tiszteletére!
Az én szerentsémnek meg-gondolására
Melly azonkivűl is meg-öl nem-sokára!
Ó ne vond-meg tőlem e’ hideg tetemet
Achilles! ó szánd-meg szent szeretetemet!
35 Bóldogtalan öreg! Istenek lássátok
Im Priamus kit olly szépen meg-áldátok
A’ főldre borúlva tsókollya a’ fegyvert
Melly ötven fiait szeme előtt le-vert.
(A jegyzeteket lásd: 160. l.)
Szép ideje a’ reggelnek
Felséges a’ szép reggel
Ha örömöt énekelnek
A’ madarak sereggel
5 {70} Ha a’ hajnal hasadása
’s Mosolygó tekinteti
’s A’ reggel szél lágy fúvása
Az éjjelt el-kergeti
Pompás a’ hajnal kezdete
10 Rózsa szint ád mindennek,
A’ királyok őltözete
Párja sem lehet ennek.
Már messzéről az egeket
Lassú tüzzel égeti
15 A’ hegyektől a’ vőlgyeket
Rendel külömbözteti
A’ réti tsepp harmatokat
Gyöngyökké változtattya
A’ fel-ébredt állatokat
20 Rózsa vízből itattya.
Bóldog ember ki reggelét
Meg-érheti tsendesen
Kinek szíve a’ kebelét
Nem-veri félelmesen!
25 A’ kinek el-aluvása
’s Reggeli fel kelése
Kinek minden mozdúlása
Jó tétének érzése.
Add Uram! hogy reggelemet
30 Meg-érhessem békével
Ne kínozzam életemet
A’ rosszak gyötrelmével
(A jegyzeteket lásd: 160. l.)
Szép Leány! ifjúságodnak
Mosolygó hajnalába
Víg öröm ’s jó kedv játtzodnak
Szép szemed járásába!
5 {71} Szelíd húzási ortzádnak
Artatlanúl nevetnek
Mézzel-kent beszédi szádnak
Bút ’s bánatot űzhetnek.
Ifjú véred folyamattya
10 Gyorsan vér még eredbe
Még az élet sok bánattya
Nem-epesztett lelkedbe.
Még víg szemed tüzességét
Gond ’s bú el-nem óltotta
15 Szép ortzád egyenességét
A’ könny fel nem szántotta
Az álmatlan éjtzakákat
Még eddig nem-esméred
A’ gyorsan futó órákat
20 Tsak örömödhöz méred.
Élly szép leány! élly kedvedre
Ez most a’ te életed!
Úgy is el-juttz vénségedre
Hogy észre sem-veheted!
25 Ó kellemetes természet!
De miért vagynak vének?
Ó, ha nem-vólna enyészet!
Tsak az ifjak élnének
A’ bajt ’s a’ főldi keresztet
30 Olly nagyon nem éreznők
Kire az ég mit eresztett
Tsak nevetve kérdeznők.
Víg ifjúság! bóldog élet,
Nyári szél rövíd álom
35 Kevés a’ jó ’s az ítélet
Több ’s nagyobb úgy találom.
(A jegyzeteket lásd: 160. l.)
Piros rózsa bóltozatok!
Légyen sírom alattatok,
Ha el-érem halálom.
Hullott rózsák levelével
5 Nyugtassa porom békével
Ama jól-tévő álom.
Ugy is ha vólt víg életem
Rozsák! néktek köszönhetem
’s Homályos árnyéktoknak!
10 Most is éltem vége felé
Ha mindenbe únok belé
Örvendek látástoknak.
Rózsák! mellyeket szeretek
Nyúgodjon porom köztetek
15 Ha el-takaríttatom
Árnyéktok nyúgodalmába
Állyon sírhalmom magába
E’ végső akaratom.
(A jegyzeteket lásd: 161. l.)
Elég vólt ez az érdemért
Hív és vitéz katonák!
Már a’ nyert győzedelemért
Ágyúk szólnak ’s orgonák.
5 Hogy a’ Török porta le-dűl
’s Ez a’ nagy győzedelem
Tsak téged illet egyedűl
Ó Kóburg Fejedelem!
De a’ hólt testek halmai
10 A’ vérré vált ligetek
Vitézségtek oszlopai
Gyözhetetlen seregek!
(A jegyzeteket lásd: 162. skk. ll.)
Ah, nints többé a’ kit szerettem
Az a’ jó nyájas lélek
Õ vele mindent el-vesztettem
Meg se kapom míg élek.
5 Õ érdemli szívem fájdalmát
’s Terhes sullyát kínomnak
Egyedűl tsak az ő sírhalmát
Hívom tulajdonomnak
A’ hová őt el-temettettem
10 Nints senkinek tudtára
’s Szép tellyes rózsákat űltettem
Szomorú sír-halmára.
Mellyek olly szépen virágoznak
Mint az ő szép kebele
15 ’s Ott kedvesebben illatoznak
Jobb szaggal lévén tele.
Eggyszer, minden esztendőbe
A’ hellyet meg-keresem
Hol eggy magános erdőbe
20 Nyugszik az én kedvesem.
’s Búsúlt szívem unalmába
Rósát vévén kezembe
Igy virágzál hajdanába!
El-gondolom lelkembe.
25 ’s Széllyel tépvén leveleit
Sirjára hintegetem
’s Ifjuságom örömeit
Könyvezve emlegetem.
Ezen érzékeny harmattya
30 Hív szívem fájdalmának
Légyen kedves áldozattya
Kedvesem árnyékának.
(A jegyzeteket lásd: 165. l.)
Tsak el-kerűlhetetlenűl
Le-kelle még is vetetnem,
5 Borotva szúrós élével,
Ajjakam gyenge szőreit!
Sebess idő hová szaladsz?
Miért gyönyörködöl benne?
Hogy borotvára fogj engem
10 ’s Illy hirtelen vénné tegyél
Az illendő idő előtt.
E’ már tudom mindég így lessz
Most feketés szőrt hányok-le
’s Idővel majd ha meg érek
15 Egész fejem fejérre vál.
De semmi vólna még ez is
Tsak vége lenne éltemmel
A’ borotváltatásoknak.
De ez az emberek kinnya
20 Tovább tart életemnél is
Mert még a sírom szélén is
Tudom hogy meg-borotválnak.
(A jegyzeteket lásd: 165. skk. ll.)
Utánnad folynak könnyeim
Te! ki futtz kő szíveddel
Ki epesztő keserveim
Nézed száraz szemeddel.
5 Sok jó napom el-tüntetted
Mellyel magam bíztattam
De néked esküdt szavaim
Soha meg-nem bánhattam.
Óh ha kínnyaim érzenéd
10 Mellybe kő szíved ejthet,
{75} Soha el-nem-felejtenéd
Ki téged nem-felejthet.
Kínos sebeim látása
Lelkedbe meg-illetne
15 ’s Jó napjaim el-múlása
Tán még-vissza-térhetne.
Még is szívem mellyet meg-vettz
Kedvesem tiéd marad
De meg-lásd a’ mit most kergettz
20 Nem-leszen hív madarad.
Ha akarsz bóldog órákat
Mellyeket el-vesztettem
Oh felejtsd-el a’ hársfákat
Hol neved fel-mettzettem.
25 Felejtsd-el a’ patakokat
A’ kies réteket is
A’ hol sétáltunk olly sokat,
Felejts-el engemet is.
Élly vígan, kit én szeretek
30 Bár szerelmem meg-veted!
Én tán kínt sem érezhetek
Ha bóldog lessz életed!
De ah még is kedves alak!
Bár hogy el-vesztettelek
35 Te kit meg-nem-bántottalak
El-sem is felejtelek!
Érzeni fogom szívembe
Hogy árván hagyattatom
Míg kínommal egyetembe
40 El-nem-takaríttatom.
(A jegyzeteket lásd: 168. l.)
Pásztor! moss kádat! a’ szedők készek
Én részemről a’ puttonos lészek
{76} Ennek adj dézsát kosarat ennek
Itt ma dólgozni szükség mindennek
5 Itt a’ gazda’[d] is, itt van a’ pallér
Puska fél-vállán szoknyás gavallér[e]
No tsak legények! rajta legyetek!
Ma szüretelünk ne heverjetek
Nap-számát ki ki meg-érdemellye
10 ’s Eggyik a’ másik terhét visellye.
Eggy, meg eggy kosár, ez a’ hatodik
Lám Comtess[f] Czili mint iparkodik!
No tsak legények! iparkodjatok!
Ma szüretelünk ne-koplallyatok!
15 Míg Jani magát ott melengeti
Nap-számát ki ki mind meg-eheti
Ki-veszi Poldi[g] lám az áldomást
Már az ő hasa nő szem-látomást.
No tsak legények! eggy értelemmel!
20 Már a’ kád félig van szőlő szemmel
A’ szőlő leves sok bort szűrhetünk
A’ must ragados részegedhetünk.
Lám hogy be-szedtük mind a kilentz sort
Nagy bajjal kapánk eggy fél cseber bort.
(A jegyzeteket lásd: 169. l.)
Bóldogabb lészel Licinus! ha szinte
Part alatt sem-jársz, de be-sem-botsátod
A’ zajos tenger veszedelme közzé
Büszke hajódat.
5 {77} A’ közép sorsnál ki nagyobra nem vágy,
Azt sem a’ szükség nem-emészti gondal
Sem kaján szemmel palotája fényét
Más nem irigyli.
A’ fenyőfákat szelek ostromollyák
10 A’ le-dűlt tornyok nehezebbet esnek
’s A’ magos bértzek tetejére leg-több
Menny-kövek ütnek
Tart mikor bóldog de reményl ha szenved
A’ nemes lélek; szomorú hideggel
15 Télbe meg-búsít Jupiter, de napfényt
Ád ki-keletre.
Most szerentsétlen ha vagy is, sokáig
Nem leszel, sértő nyilait le-vetvén
Phoebus is, nyúgodt cyterája hurját
20 Pengeti vígan.
Légy gonosz sorsod veszedelme közt is
Bátor elmével, soha meg-ne tsüggedj!
És ha mind vígan nevet a’ szerentse
Vond magad öszve
(A jegyzeteket lásd: 169. l.)
Hol vagy Szép Szűz! melly megyébe?
Kit bár nem-esmérlek
Még is elmém képzésébe
Magamnak ígérlek.
5 Ki hasonló ürességet
Szívedben érezel
’s Eggy ifjat mint segítséget
Reszketve kérdezel.
Én mind nappal, én mind éjjel
10 Rólad gondolkozom
’s Kedves képed szerte széllyel
Szívemen hordozom.
{78} Téged tiszta szerelemnek
’s Nyájasnak képzelek
15 ’s Az egész Asszonyi nemnek
Elébe tettelek.
Ó már mennyit sóhajtottam
Szép leány éretted
Rajtad mennyit buslakodtam
20 Tán meg-is-érzetted.
Ha te-is, így gondolkozol
Ha e’be részt vészesz
Írd-meg Szép Szűz hol lakozol
’s Az enyím te lészesz.
(A jegyzeteket lásd: 170. l.)
Daura! míg engem szerettél
Míg szemem közzé nevettél
’s Kedves tsókjaidnak méze
Eggy jobb világba ígéze;
5 Az egész főld kerekségén
Nem-vólt más bóldogabb mint én
Daura! mond-meg mit vétettem
Hogy szívedet el-vesztettem
Hogy el-tűnt szerelmed képi
10 Szívem szerte szélyel tépi.
Nem! mit szenvednék éretted
Hívségem ha meg-vetetted.
Itt a’ képed! tartsd magadnak.
Míg könnyeim el-száradnak
15 Nem-hordok olly áspist velem
Melly vérré marja kebelem.
Daura! ím itt van képeddel
A’ mátka jegyed-is vedd-el!
Én szerelmed mérgén kívűl
20 A’ mellyel éltél kéz-ívűl,
Meg-nem-tartok más egyebet
Mint a’ véle ejtett sebet.
(A jegyzeteket lásd: 170. skk. ll.)
Hol vagynak a’ violák
Mellyeket nem-régen
Én és némely Leánykák
Szedtünk a’ térségen?
5 Ó ne-keresd híjába
Mind el-hullott magába!
Hát a’ rózsa hova lett
Ki-nyílt levelével
Melly minden virág felett
10 Szebb piros színével?
Ó ne-keresd híjába
Mind el-hullott magába!
Hát L’anykánk hova lettek
Barna szín hajokkal
15 Kik az előtt fénylettek
Eggynéhány napokkal?
Ne-keresd békételen
Mind el-hóltak hirtelen
Ha titeket kérdenek
20 Hol van Poétátok?
Tsak régi nótám e’nek
Fiúk danoljátok
Ne-keresd haszontalan
Meg-hólt a’ bóldogtalan.
(A jegyzeteket lásd: 172. l.)
Tanúld azt meg-felejteni
A’ mit el-lehet veszteni
’s Az el-múló szerentsével
Válj-meg mindentől békével,
5 Szíved-is a’kép válaszd-el
Hogy el-válva ne-szakaszd-el!
A’ mik rajtad törtenhetnek
Légy Ura minden esetnek!
Légy bátor egész éltedben
10 Tsüggedhetetlen szívedben
{80} Ha az inség reád tódúlt
Hogy soha ne légy nyomorúlt.
Tőltsd-bé kötelességedet
És nem-ér szégyen tégedet.
15 Igy szerentse ellenére
Szerentsés lészel végtére
’s Fogod érzeni szívedben
Hogy az ember ez életben
Tsak a’zal élhet igazán
20 A’ mit ha el-veszt-is nem-bán.
(A jegyzeteket lásd: 172. l.)
Hidegen fújnak a’ szelek
Dér szokott járni éjjel
Sárgúlnak a’ fa levelek
Misu! ’s hullanak szélyel.
5 Halni készűl a’ természet
Érzékenységét veszti
Közönséges az enyészet
Melly pestisét terjeszti.
Misu! tán a’ természettel
10 Erántam meg-fogsz-halni?
Hogy leg-kissebb felelettel
Sem-kívánsz vígasztalni.
Már most harmadikszor látom
A’ fényes hóldat tele
15 ’s Elmém fájdalma barátom
Annyiszor újúlt vele
Tudod a’kor mit fogadál
Írni-fogsz nem-sokára
Mikor váló tsókot adál
20 Kis-Szántón[h] utóljára.
{81} ’s Halgatsz az-ólta szünetlen
’s Nem-tudod mit ígértél
Sok levelem sikeretlen
Bár reá magad kértél.
(A jegyzeteket lásd: 173. l.)
Ti magános panaszaim!
Sokszori sóhajtásaim!
Phillisemnek jó kedvébe
Repűljetek az ölébe!
5 Bús gazdátokat meg-szánván
Bé-fogad titeket talán,
’s Nem-haragszik-meg érette
Ha bús szívem meg-szerette.
Ha leg-kedvesb gondolatom
10 Szüntelen rajta forgatom,
Ha érte égek egyedűl
Nem-veszi talán vétekűl.
Neki hevűlt indúlatom
Ah mert tovább nem-bírhatom
15 Phillis! Phillis! kedves lélek
Érted halok, érted élek!
(A jegyzeteket lásd: 173. sk. l.)
Kedves idő víg kezdete
Ó gyönyörű ki-kelet!
Meleg szellőd lehellete
Mérsékli a’ mord telet
5 A’ főld szinét váltóztatod
Osztogattz új életet
Fel-engedésre nógatod
A’ fagyott természetet.
{82} Áldott tavasz jó napjai!
10 Balzsama az életnek!
Téged a’ főld bús fiai
Ó melly igen szeretnek!
Ha a’ tél fagyos hidege
El-öl kemény szelével
15 Bíztat jó napod melege
Új élet reményével
Ha a’ tél bús köddel jéggel
Mindeneket el-borít
Ha kedvetlen hidegséggel
20 ’s Zűrzavarral szomorít:
A’ jó kedv a’ szeretettel
Gyönyörűség jár veled
Zőld árnyékkal új élettel
Örömünket neveled.
25 Szívem ó mint meg-illeti!
Kezdeted első jele,
Háláadva emlegeti
Hogy új erőt öntsz bele
Szép hajnalod fel-tettzése
30 Meg vídittya lelkemet
A’ patsirták víg zengése
Táplállya életemet.
Úgy-is ha vólt múlattságom
Ha még víg vólt életem
35 Ha még szerettem világom
Tsak néked köszönhetem.
Ha ártatlan kis koromba
Igaz vólt az örömöm
Még most is ifjúságomba
40 Tavasz! néked köszönöm!
Ó mint örűltem lelkembe
Ha fészekre akadtam
{83} Mint vert szívem kebelembe
Ha másnak mútathattam.
45 Melly meg-elégedtem velem
A’ sárga libák körűl!
Semmi királly Fejedelem
Illy igazán nem örűl.
Ha gólyákat véletlenűl
50 Láttam hogy kelepelnek
Melly ki-beszélhetetlenűl
Örvendtem e’ jó jelnek.
Gyermekségem víg reggele
Sok kedves tavaszaim!
55 Véletek lessz lelkem tele
Míg el-múlnak napjaim!
De most-is ki-mondhatatlan
Vígasságim származnak
Látván, az első ártatlan
60 Jeleit a’ tavasznak.
Most-is, ha a’ fák indúlnak
Érezvén ki-keletet
Érzékenységim lágyúlnak
’s Áldom a’ természetet.
65 Most is ifjú életembe
A’ tavaszt meg-könyvezem
Meg-illetődvén lelkembe
Ha örömét érezem
Most is kedvesebb lételem
70 Kedvesebb minden falat
Kedvesebb minden ételem
Egy fokadó fa alatt!
(A jegyzeteket lásd: 174. l.)
A’ vídám tavaszi eget
Bús felhő ködösíti
{84} A’ nyár menny dörög eleget
Bár az áldást készíti.
5 Fiam! elméd gondolattya
Ha nem-megy mint kellene
Ezt a’ nagy Isten forgattya
Ne zúgolódj ellene
Ha sujtol is vesszejével
10 Szenvedjél eggy keveset
Õ tehet, ’s tesz erejével
A rosszból jót ’s édeset.
(A jegyzeteket lásd: 174. l.)
Tellyes hóld! szép fényességed
Már derűl-fel messzéről,
A’ pásztor régen néz téged
Görbe bottya végéről.
5 Erejére lágy tüzednek
A’ hegyek már pirúlnak,
’s A’ mint súgárid szélednek
A’ tsillagok meg-gyúlnak.
Már a’ réti tsepp-harmatok
10 Mind gyöngyökké lettenek,
A’ források ’s folyamatok
Meg-ezüstöztettenek.
Jer szelíd hóld! szép fényeddel,
Jer szerezz tsendességet!
15 Tsak te vettz fel-jövéseddel
A’ búnak ’s gondnak véget!
Míg fényedbe nints enyészet,
Míg a nap fel-nem-szalad,
A’ főld ’s az egész természet,
20 Nyúgoszik te általad!
(A jegyzeteket lásd: 175. l.)
Jó Puttonos! hol a’ puttonod?
Hiszen szőlőt ké’k most hordanod,
Most az igazándi szüretnél
Bakatort ugyan tsak ehetnél.
5 Jaj nincs putton; hát mit tsinálunk?
Most a jó szürettől meg-válunk.
Pedig én, a’ puttont szerettem
A’ Vállamra szépen fel-vettem
És a’ midőn meg-vólt már telve
10 A’ kádhoz vittem énekelve.
A’ szedőket is én bíztattam
’s Víg szível dólgoztak alattam.
De szedők hogy legyen kedvetek
Most más puttonost keressetek.
15 Hív Pallérom! kedves szedőim
Ti minapi szüretelőim!
Ha a’ szüret most tsak tiétek
A’ puttonost emlegessétek
A’ szép bakatort ha látjátok
20 Azt a’ puttonosnak szánjátok.
Mennj-el hát most te kis levelem
’s Mondjad, hogy a’ Grófnét[i] tisztelem,
A’ gazdát is, és palléromat
A’ szedőket és a’ puttonomat,
25 A’ búsúlt puttonos nevével,
Köszöntsd, egész Telegd’ hegyével.
(A jegyzeteket lásd: 175. l.)
Belgrád! sok vitéz lelkeknek
Felejthetetlen ára
A’ Császári tzímereknek
Hellyt engedsz utollyára!
5 {86} Nem-bírtad holdod szarvával
A’ mennyköves felleget
’s Kevélly erőd hatalmával
Rettegtél eggy öreget.
Tsúfos meg-aláztatással
10 Meg-szűnést magad kértél
Te! ki minden mozdúlással
Nékünk halált ígértél!
’s Ím! rettegés siralommal
Szállott minden Törökre
15 Kiket Laudon eggy ostrommal
Le-űltetett örökre
(A jegyzeteket lásd: 175. sk. l.)
Beőthy! bár meg-hóltál a’ reménység elől
De nagy érdemedbe élsz még mindenfelől.
(A jegyzeteket lásd: 176. l.)
Ó örökké szerentsétlen ligetek!
Mellyeket én, soha sem-felejthetek!
Ott esett az, hogy az első szerelem
Nyilaival meg-rontotta kebelem,
5 Ott esett az, hogy eggy őszi időben
Daphnét, a’ szép Daphnét láttam elsőben
Ott esett az, hogy eggy halmon le-felé
Félénk erőm gyenge testét emelé.
Ó mit szenvedek a’tól fogva
10 Hogy szívemet érezem fogva
Ti tsemeték ’s bokrok tudjátok!
Mert titkaim bízom reátok
Hányszor járok kelek köztetek
A’ miólta szegény szeretek!
15 Bátor a’ gyümőltsök magosok
Mellyekhez hasztalan kapdosok
Bár látom Daphné gazdagságát
’s Szegény sorsom alatsonyságát
{87} Bár ő eggy nagy gazda leánya
20 ’s Az apámnak nints húsz báránya
Bár hellybe hagyom értelmemet
Tsak nem enyhíthetem sebemet
Tsak szeretnem kell erkőltseit
Szelidségét ’s szép beszédeit
25 És könnyebbűlni úgy láttatom
Ha felőlle gondolkozhatom.
Daphné! Daphné! jóság szerelem
Erkőltseid ó mint tisztelem!
Ó ha mikor jutol eszembe
30 Melly dobogást érzek szívembe!
Hasznos mezők! kies ligetek
A’ tél jól tészen ti veletek!
Titeket is árnyék levelek!
Lassan el-hordanak a’ szelek
35 Ti is ó fák ha szólgálátok
Már a’ tél nyúgalmát várjátok!
Hát ha minden készűl pihenni
Kínra kell nékem fel-serkenni?
Hát ha mindent meg-nyugtat a’ tél
40 A’ gyötrelem én bennem fel-kél?
Nagy Istenek! éltem vezéri!
Kiknek titka lelkem esméri
Ti kik hívségemet tudjátok
Daphnénak tudtára adjátok!
45 Hogy nagy neve ’s kintsei között
Szívem eggyikbe sem ütközött:
De, szelídségét jámborságát
Tiszta szíve erányosságát
Ártatlan szeme tekíntetét
50 Emberszerető természetét
Mind az imádásig tisztelem
’s Rekedt hangal meg-énekelem
(A jegyzeteket lásd: 177. l.)
Chlóé! ne fuss tőlem te durtzás gyermek!
Haszontalan bújkálsz mert nálad termek
{88} Akarmint mesterkedsz akarmint igyekszel
A’tól a’ négy tsóktól meg-nem-menekszel.
5 A’ba fogadott vólt ma Chlóé velem
Hogy ha ő el búvik én meg-nem lelem
Meg-lett a’ fogadás négy erős tsók alatt
Én rá is találtam, de ő el-szaladt.
Ne bújj Chlóé! ne bújj, ha rád találok
10 Nyóltz erős tsók alatt hidd meg-nem-állok
Most négy tsókig buktál a’ tett fogadásba
Néggyel szaporítod reá-adásba
(A jegyzeteket lásd: 177. l.)
Ki szeretné az életet
Ott hol nints ember szeretet?
Hol a’ síró kis-dedeket
A’ meg-görbűlt ősz fejeket
5 Érzés nelkűl tekíntette
A’ ki tsak el-ment mellette.
Hol a’ bús inség könnyein
Az izzadság vér tseppjein,
Senki nem-is-szánakozott,
10 Ez, ez a’ főld meg-átkozott!
Mútass Uram! eggy kietlent
Hol ne lássak illy hitetlent
Mútass eggy puszta barlangot
Hol ne halljak jaj szó hangot
15 Jaj szót, mellyet kinja alatt
A kéttségbe esés hallat.
(A jegyzeteket lásd: 177. l.)
Én-is emlékezetednek
Eggy könny-tseppet szentelek
’s Hol több szemek keserednek
Fel-elegyítem velek
5 {89} Esmeretlen vóltom mellett
Téged el-nem-halgatlak
Te kit minden jó kedvellett
Beliczai! siratlak
Nem mint ki-dűlt gyámolomat
10 Nem mint reménységemet
Mert nem-esmervén sorsomat
Nem-esmértél engemet.
Ember-szerető jóságod
Tudva-van ország-szerte
15 Hív tiszta erányosságod
Mind a’ világ esmerte.
Magzattyaidnak jó Attya
Hazád jó fia valál
Hóltod mind kettő sirattya
20 Tudván, hogy fel nem talál
Beőthy![j] régi jó barátod
Ime el-indúlt feléd
Nem-messze-maradt-el látod
Kivel terhed viseléd!
25 Jó emlékezet párnáján
Békével feküdjetek
Minden igaz szív tábláján
Fel lessz mettzve nevetek.
(A jegyzeteket lásd: 178. l.)
Miólta nyúgodalmomnak
Ellenére szeretek
De füleid panaszomnak
Hallására siketek:
5 {90} Hányszor mondtam bús lélekkel
Mit szerettz bóldogtalan?
Ha minden kín ’s gyötrelmekkel
Szerelmed haszontalan.
Ah, az a’ kiért szívedet
10 Kín, ’s gyötrelem vérezi
Titkon kínzó szerelmedet
Láttya, de-nem-érezi.
(A jegyzeteket lásd: 178. l.)
Tseregly ó lassú folyamat!
’s Játtzál a’ kis kövekkel
De el-tűnt nyúgodalmomat
Meg-nem adod ezekkel.
5 Ah, a’ míg még hatalmomba
Vólt erőm ’s akaratom
Mint örűltem alattomba
Néked meg-nem-mondhatom.
Szökő habjaid játékát
10 Víg örömmel szemléltem
’s Tseppetskéid omladékát
Híven fel-keresgéltem:
De most, miólta szeretek
’s Érzékenységem hajlott
15 Már nem gondolok veletek
Follyatok itt, vagy amott.
(A jegyzeteket lásd: 178. l.)
Óh! ha az emberek a’nak örűlnének
Ha mikor másokon könnyebbíthetnének
Ha vólna mindenütt nyájasság szeretet
Ó ki ne-kedvelné akkor az életet!
5 Ha eggy a’ másikkal öszve ölelkezve
Segítné az igaz szegényt örvendezve
{91} Ha tsupán tsak azok a’ könyvek folynának
Mellyeket a’ hívség ’s öröm salytólnának
Ha mindenütt igaz vólna a’ szerelem
10 Lehetni embernek lenne nagy kegyelem.
(A jegyzeteket lásd: 178. sk. l.)
Várom, várom, mind szüntelen
Barátim! választokat,
De ki-fakadok kételen
Nem-győzvén ollyan sokat.
5 El-múlt több két hónapjánál
Hogy el-váltam tőletek
Nem-jöttem tovább Budánál,
’s Már el felejtettetek.
Ó! barátim! hívségemet
10 Keseríti hidjétek
Ha igaz szeretetemet
Olly hamar meg-vetétek!
Mi eggy levélnél kevesebb?
Hát miért nem-küldetek?
15 Ha nékem e’nél kedvesebb
Nem-jöhet más tőletek!
Kérlek ne kénszeríttsétek
Szívem bal ítéletre!
Mert ez is mint a’ tiétek
20 Meg-hűlhet végezetre!
(A jegyzeteket lásd: 179. l.)
Bóldog estve! életemnek
Minden estvéji között
Melly hervadó szerelmemnek
Zőld koszorút kötözött
5 Melly hogy a’ hóld bús világát
Éppen reánk vetette
{92} Éltem minden bóldogságát
Lelkemmel éreztette
Midőn nyájas szeméremmel
10 Kedvesem meg-vallotta
Hogy hasonló szerelemmel
Szívem titkát hallotta.
Bóldog estve! melly lelkemet
Illy örömre juttattad
15 Köszönöm hogy szerelmemet
Már meg-jutalmaztattad!
Hogy jó szellőd fúvallását
Játtzadtván körülötted
Bús szívem könny hullatását
20 Ortzámról le-törlötted
Phillis! tellyes életedbe
Emlékezz ez estvére
Mert tsak ez emlékezetbe
Élek lelkem kedvére
(A jegyzeteket lásd: 179. sk. l.)
Törűllyétek-meg Huszárok!
A’ vértől kezeteket
Szűnnyenek-meg a’ mozsárok
Öntni zápor tüzeket
5 Bővségesen áldoztatok
A’ Márs vér-oltárára
’s Vitézséget mútattatok
A’ világ tsudájára
Búsúlt kardotoknak éle
10 Foksánt vérrel festette
A’ bombi, kártáts, s efféle
A’ hóld fényét el-vette.
{93} Víg szível mondják mindenek
Kik hallyák híreteket
15 Ama régi fél Istenek
Vittek véghez illyeket.
Íme, tizennégy nap alatt
Hogy jól néki kezdétek
Már a’ Fő Vezér meg-szaladt
20 ’s Belgrád lett a’ tiétek
Foksán! és Belgrád eggy ősznek
Hallatlan jó szürete
Légy e’ két Felséges ősznek
Örök emlékezete!
25 Kóburg, és Laudon éljenek!
Ezt mondják ifjak ’s vének
’s Arany oszlopot tégyenek
E’ két Vezér nevének
(A jegyzeteket lásd: 180. l.)
Ösztönözéséből a’ hív természetnek
Eggy fő bóldogságot mindenek kergetnek
De el-tévelyedvén az igaz uttyában
Ez a’ pénzben tartja, ez a’ nagy pompában.
5 Ó nem azt emberek! nem azt keressétek!
Ez a’ szerentséjé, s nem lehet tiétek
Eggy igaz, ’s kegyes szív, ez az ember java
Ezt mondja a’ lélek ’s az okosság szava
Ha van vagy szerentséd, vagy keserűséged
10 Ez örvendeztessen ’s vígasztallyon téged.
Ezzel fényeskedjél, ’s ezzel tartsd r’á magad
Mivel a’ szerentse mást mindent el ragad
Ezt érzeni, hogy van, ’s tudni, hogy bírsz vele
Több mint eggy világnak a’ haszna vétele
15 Sőt akarmelly öröm ha e’ nints mellette
Minden édességét hóba hellyeztette
(A jegyzeteket lásd: 180. l.)
Te halvány hóld bús világa
Légy könnyeim bizonysága
Mellyeket e’ hegy óldalon
Hullattam sok est hajnalon.
5 Itt e’ tőlgyek árnyékába
E’ kősziklák óldalába
Itten sírok én szüntelen
Midőn senki nintsen jelen.
E’ hatodik est hajnala
10 Hogy már Dámon itt nem-vala
Hogy nem-láttam a’ hitetlent
Hogy se-nem-írt, se-nem-izent.
Tán szegény meg-betegedett
Tán bánnya hogy meg-szeretett.
15 Tán nem-jöhet a’ nyájától
Félvén kegyetlen attyától.
Dámon! Dámon jőjj éj-félbe
Ne-hagyd szerelmedet félbe
Meg-várlak az éjszaka is
20 Jőjj-el ha mind hajnalra-is.
(A jegyzeteket lásd: 181. l.)
Kedves szek-fű! kedvesemnek
Leg-első adománnya
Légy esküdött hívségemnek
Örökös maradvánnya!
5 Téged jó indúlattyába
Adott az én kedvesem
’s Azért színed látásába
Örömömet keresem.
Téged minden virág között
10 Szívem jobban kedvellett
Mert a’ mellyéhez kötözött
Phillisem, ’s rád lehellett.
(A jegyzeteket lásd: 181. l.)
Ifjúságom jó napjait
Öröm ’s vígságnak szentelem
A’ szerelem rab lántzait
Míg tsak lehet nem-viselem
5 Nyughatatlan a’ szerelem
Sok gond és sok baj követi
Szüntelen való félelem
Bóldog ki el kerűlheti!
Most még minden lépésimet
10 Más tőlem számon nem-kéri
’s El-szalasztott beszédimet
Serpenyőbe meg nem-méri.
Most a’ féltés erőszakot
Tsendes lelkemen nem-tészen
15 Nem-szabja más ki a’ napot
Mikép tőltsem-el egésszen.
Nem míg élek nem-szeretek
Magamat nem-vesztegetem
Szabad lészek míg lehetek
20 Nem kínzom rövid életem
(A jegyzeteket lásd: 181. sk. l.)
Le-dűlt tornyai közt Párizs városának
Omladékaiból köz-bóldogságának
Épített Frantz-Ország eggy oszlopot sírva
A’ Mirabeau neve e’re van fel írva!
(A jegyzeteket lásd: 182. l.)
Miólta hív szerelmemnek
Ama jó estve kedvezett
{96} Phillis! tsüggedő szívemnek
Minden kedve meg-érkezett
5 Miólta a’ hóld fényénél
Hív szerelmeddel bíztattál
Phillis! szíved szerelménél
Kedvesebb jót nem-adhattál!
Azólta, minden reggelem
10 Víg mosolygással hasadott
’s Minden estvém ó szerelem!
Bánat nélkűl alkonyodott.
(A jegyzeteket lásd: 182. l.)
Ott ama-hegyek allyánál
A’ hóld tiszta világánál
Láttzik a’ ritka fák között
Eggy ház új náddal kötözött.
5 Ott van Chlóé, lelkem fele
’s Az én nyúgodalmom vele:
De én, sebeim vérébe
E’ kő sziklák üregébe
Itt gyászolom szerelmemet
10 Míg le-kesergem éltemet.
(A jegyzeteket lásd: 183. l.)
Ha tehát készítik már a’ szem-fedelet
Ó Szent Isten! tiéd légyen a’ tisztelet!
Tiéd, ki fel-tartván engem ember-korig
Jó téteményiddel kisértél a’ porig
5 Ó hányszor hagytam-el szegény lelkem javát!
Hányszor halgattam-el az okosság szavát!
De te még-is perbe nem-száltál ellenem
Ó én könyörűlő kegyelmes Istenem!
Uram! én por vagyok és kissebb azoknál
10 A’ vélem gazdagon közlött áldásoknál
És ha most irgalmad éneklem az éggel
Végső háládásom vedd kegyelmességgel.
Szent Isten! te ki vagy irgalom ’s kegyelem!
Im fogadd-be lelkem, mert néked szentelem!
15 {97} Kérlek engedd látnom jobb karod hatalmát
Tőltsd-be szegény szolgád hitét ’s bizodalmát!
Hogy ottan, a’ már meg-bóldogúlt lelkekkel
A’ Szent Angyalokkal és az öt szűzekkel
Minden világi bűnt ’s szennyet le-vetkezve
20 Szent ditsősségedet nézzem örvendezve
(A jegyzeteket lásd: 183. sk. l.)
Kis Gróf! Szüleid örömére
A’ mint próbádat adtad
Gyenge életed erejére
Magad felyűl haladtad!
5 Néked a’ víg játékok között
A’ múlattság ölébe
Borostyán koszorút kötözött
Apolló jó kedvébe
Rád mosolygottak vídám szemmel
10 A’ Pindusi Istenek
Jó ésszel, ’s egyéb kegyelemmel
Fel-ékesíttettenek.
Kedves gyermek ennyi időre!
Jó Szülék jó magzattya!
15 Virágod magát jövendőre
Melly kedvesen mútattya!
Ó nőlly, épűlly remek tsemete!
Nőlly e’ nemes törzsökre!
Kiket az ég veled szerete
20 Bóldog Szülék örökre.
(A jegyzeteket lásd: 184. l.)
Ti ligetünk Pásztorai!
Mirtill kedves Pajtásai
Majd ha Mirtillt meg-láttyátok
Kérlek néki meg-mondjátok
5 {98} Hogy Dóris már nem-fél tőlle
’s Nem fog-el bújni előlle,
Hogy jobb indúlattal tele
Nem-kötődik többé vele
Mondjátok hogy gondolatom
10 Most mind tsak rajta forgatom
Hogy sok ezerszer meg-bántam
Miólta véle úgy bántam.
Mondjátok-meg hogy érette
Bús szívem is meg-érzette
15 A’ mit mondott könnyes szemmel
Hogy tele van szerelemmel.
Mondjátok-meg a’tól fogva
Hogy őt láttam vólt zokogva
Szívem, bús zokogásánál
20 Kedvesebb képet nem-talál.
(A jegyzeteket lásd: 184. sk. l.)
Ott ama hegyek vőlgyében
Eggy kis tsermely le-mentében
Áll a’ szép Vénus temploma
Mellyet koptat sokak nyoma,
5 Kik minthogy híven szeretnek
Hijába vesztegettetnek.
Én is a’ több személyekkel
Már sokszor sok temjénekkel
Áldoztam haszontalanúl
10 Hogy szívem szenvedni tanúl.
Ah, mennyi fogadást tettem
Még-is, a’ mint észre-vettem
Vénus, meg-vetvén tüzemet
Nem-segíti szerelmemet.
(A jegyzeteket lásd: 185. l.)
Ti apró ártatlan magzatok!
Ajtómba ciprus-fát[k] rakjatok
{99} Kit el-felejtettek mindenek
A’hoz tsak ciprus fák illenek.
(A jegyzeteket lásd: 185. l.)
Télon! szememre mit veted
Úgy gondolt restségemet?
Ha, mint én nem-érezheted
Epesztő gyötrelmemet.
5 Nem restség miatt halgatok
Bár húrjaim siketek
Sok kínaim ti szóljatok!
Ha némává tettetek.
Ah, míg bóldogúl szerettem
10 ’s Gond nélkűl kedvesemet
Víg szível énekelgettem
Szerentsés életemet.
’s Most ha az ég akarattya
Daphnémtól el-rendele
15 Ha szívem nem-is-várhattya
Hogy lehessek még vele
Ki tsudállya hogy kedvemet
El-vesztvén e’ tsapással?
El-keseredett szívemet
20 Emésztem búsongással:
Ki tsudállya ha szeretett,
Hogy könyveimmel élek
Ha örökre el-vétetett
Tőlem ez a’ jó lélek!
(A jegyzeteket lásd: 185. sk. l.)
Nintsenek a’ szerentsének
Semmi rendes úttyai
{100} Bár az ember életének
Olly rövidek napjai.
5 Bóldog kinek fel-tétele
Mindég arra tzélozott,
Hogy másnak is használt vele
Míg magának dólgozott!
A’ ki eggy kis plánta tőnek
10 Vesszejébe mondhatta
Majd ha ágaid meg-nőnek
Más is járhat alatta.
Bóldog a’ ki szent érzéssel
Látta nőni kis fáit
15 Mellyeknek más jó ízléssel
Kóstolhassa almáit!
Ó Kegyes Gróf! kis kertedet
Építsd minden erővel
’s Már hanyatlott életedet
20 Hosszabbitsd ez idővel!
Láttasd itt a’ természetnek
Pompás eggyűgyűségét
És az emberi nemzetnek
Nagyra ment mesterségét
25 Itt a’ rend ’s rendetlenséget
Egyvelíttsed eggy mással
Hogy szívünk kettős szépséget
Érezzen eggy látással.
Ültess ebbe hasznos fákat
30 ’s Kedves izű magokat
Tellyes rózsák ’s violákat
’s Színes tulipánokat.
Tedd az útat árnyékossá
A’ halmok óldalain
35 Az álmot kívánatossá
Gyep-széked lágy hantjain.
{101} A’ vőlgyek tekervényébe
Ültess szagos epreket
’s A’ halmok déli részébe
40 Szőlő termő töveket
Ott eggy partba a’ fák között
Melly visszáza a’ hangot
Építts kákából kötözött
Múlattságos barlangot.
45 Majd ha késő unokáid
Itt öszve ölelkeznek
Köszönvén hasznos munkáid
Hamvaidonn könnyeznek.
(A jegyzeteket lásd: 186. l.)
Gyors kereki az időnek
Szárnyra kelve sietnek
A’ jó napok után jőnek
Bánati az életnek
5 Phillis! míg e’ bóldog óra
Még szerelmünknek kedvez
Phillis! serkenny fel e’ szóra
Jer szorítts kebeledhez!
Majd ha síró gyermekedet
10 Nyájason apolgatod
Könyörgő szerelmesedet
Akkor meg-nem-halgatod.
Phillisem! ki nyílt karokkal,
Jer ölelly-meg engemet
15 Jer vídámitó tsókokkal
Bóldogítsd életemet.
Majd ha nékem ’s fiaidnak
Tsókjaid osztogatod
Phillis! kettős tsókjaidnak
20 Ez erőt nem adhatod.
(A jegyzeteket lásd: 186. sk. l.)
Az emberi nemnek igaz hív szólgája
A’ köz szeretetnek tüköre ’s példája
Ki a’ józan elme ’s bőltsesség ösvényén
Segíteni kívánt népei törvényén
5 De kinek szandéka ’s minden fel-tétele
Szerentsétlenné lett, ’s el-múlt eggyütt vele.
Ki nagyokat akart, ’s többre nem-mehetett
Mint hogy bús éltének szegény! véget vetett
Ki éltét hamarább fel-áldozta értünk
10 Mint benne eggy igaz jól tévőt esmértünk.
De még is nagyobb vólt ez egész századnál
Nézd utazó, József fekszik itt lábadnál.
(A jegyzeteket lásd: 187. l.)
Vólt még ez előtt eggy haza
Kit minden jó óltalmaza,
Vólt eggy idő, hol mindenek
A’ köz haszonra éltenek
5 Míg az arany szabadságért,
Ki ki, szívesen ontott vért.
De most minden ha dolgozik
Tsak magáról gondolkozik.
A’ melly érdem hajdanába
10 Vitézt tsinált, valójába
Ha most magad úgy viseled
Eggy bolondal több lessz veled.
(A jegyzeteket lásd: 187. sk. l.)
Én az én lakozásomnak hellyét semmi városba nem-választottam. Eggy kies és árnyékos halomnak óldalába, honnan a’ réteket és szántó főldeket be-láthatni, építettem magamnak eggy kis fejér házat, eggy kis parasztos házatskát zőld dészkás ablakkal, és azt, noha a’ nád fedél, az esztendőnek (5) mind a négy részeiben leg-jobb, és noha még az engemet, az én nádas házak között el-tőltött gyermekségemnek bóldog idejére emlékeztetne: még-is, hogy pompásabb légyen, ama vídám és eleven színű tseréppel fedettem-be. Az én házbelim tsekély és egyűgyű, mint szintén magam is. {103} Eggy-néhány szalma székek, eggy asztal a’ virágoknak és gyümőltsöknek, (10) eggy mellyen némelykor leveleket írok, vagy hirtelen jövő érzékeny gondolatimat fel-jegyzem, és az én szívem szerént való barátimnak, falon-függő árnyék-képei. Ablakom, a’ kertre szólgál, a’ violák és szagos virágok illatozása között húnyom-bé az én szemeimet, és a’ rigók, ’s fülemilék éneklése serkent-fel engemet, hajnali nyúgodalmomból. Az én udvari (15) telekemnek eggy része akol; istállomba teheneket tartok, hogy téjjel éllyek, mellyet nagyonn szeretek. Az én kertemnek mestersége a’ virágokban áll, mellyeket a természet pompázott-fel, és minden gazdagsága, murokból, répaból, káposztából és egyéb effélékből telik-ki. Nintsenek ebbe semmi haszontalan vad gesztenye fák az árnyék kedvéért. A’ sétáló-helly a (20) gyümőltsös fák között van, mellyeket úgy válogattam öszve, hogy az esztendő forgása szerént, eggymás után teremjenek. Szüntelen nyitva áll kertem ajtaja a’ vándorlóknak, az én fáimnak hives árnyékába nyúgodja-ki magát az el-fáradt útas, és ezeknek gyümőltseit, nem-tartja számba az irígy kertész. Itt élek én nyúgodalomba, az én kevéssel meg-elégedő lelkem, (25) nem-óhajtja a’ városok pompáit, és minden nagyra vágyásom itt állapodik-meg, hogy szabadon élek. A’ józan okosságot választottam parantsoló Urammá, a’ szeretetet és igazságot itélő bírámmá, és a természetnek sokféle gyönyörűségeit mulató-társaimmá.
Én keresem-fel a’ bokrok közt a’ tavasznak első violáit, én kezdem-el (30) leg-elősször a’ kertészséget, az utakat tisztitani, ágyat ásni, fákat nyesni, óltani, és ültetni. A’ gyep mindazon által az én tavaszi meleg ágyam, a’ galamb-begy az én első salátám, és soha nem tekerem-ki a’ természettől azon idétlen zőldségeket, mellyeket a’ maga átkába, szín, és íz nélkűl ád. Nints semmi ízetlenebb, mint az erőltetett zsenge. Nagy költséggel megyen (35) ez vagy amaz Nagy Úr, arra, hogy egész esztendö által, üveg házaiból, rossz zőldséget és rossz gyümőltsöt kapjon asztalára. Az aratók között süt engem a’ nyári nap, és a’ gyep-ágyon enyhíti hévségemet a’ lengedező szellő. Az én villásommal eggyütt hányom az ágyást, és az én véka búzáimnak kevés számát, magam róvom fel a’ mogyoró páltzára. Én vagyok leg-szurtosabb (40) a’ szüretnek mustjától, danolok szedőimnek szüreti énekeket, meg-fogom a tsomoszló-fa végét, és eszem vélek ludas kását. A’ meg-fagyott réteket és a’ téli nádvágokat az ablakból nézem, a’ kandallóba égő száraz gajnak lobogásánál olvasom a’ történeteket, és gondolkozom az emberi szívnek állhatatlan tselekedetein. Ha némellykor szánkázni el-megyek, és a’ (45) fel-dűlt szán a’ fagyos hóra vét-ki bennünket, teli kulats borral melegítem az én dudorgó társaimat. Igy teszem az esztendőnek mind a’ négy részeit magamévá, és midön vagy a’ magam hasznáért, vagy a’ mások gyönyörűségéért fáradok, úgy érzem, hogy eggyet sem vesztek-el életem napjai közzűl.
(50) Az én eledelem eggyűgyű és kevés, az én asztalom a’ magam majorságából vagy fáradságából telik-ki, és ebben is mindenkor az esztendő {104} változására vigyázok. Leg egésségesebb eledel az, a’ mit a’ meg-érett természet ád jó kedvéből, nagy tápláló erő van a’ kerti veteményekben, és a’ jó gyümőltsök tsinállyák a’ tiszta vért. Az én asztalom tavasszal virágokkal, (55) nyárba gyümőltsökkel van meg-rakva, a’ tseresznyét Pünkösd tájba eszem, a’ dinnyét nyár-középen, midőn az én meg-száradt ínyem, táplálást és nedvességet kiván. Soha sem-forgatom-fel a’ természetet, nem-tsinálok a’ télből nyarat, minden esztendő részeinek gyönyörűségével élek, és tsak azt szeretem, a’ mit a’ természet ád, idejébe. Jó mindennel idejébe, és (60) módjával élni, leg-igazabb orvos a’ mértékletesség, a’ dólgozás járkálás és éhezés, leg-jobb ízt szerző szakátsok e’ világon.
Hogy igazán szólgállyanak kevés tselédet tartok. Eggy gazdának több igaz szólgálatot tészen eggy fitzkó, mint eggy Hertzegnek tíz komornyik. Minden, a’ mit az ember mások által vitet véghez, rosszúl megyen az, anak veszi örömét a’ mire kezeit, maga is reá teszi. Ha a’ szomszédommal (65) dólgom van, nem-hívatom hozzám, inkáb oda megyek, mind azért hogy lássam mi történik az én házamon kívűl, mind azért hogy menjek, ez is valami. Az unalom a’ hosszas üléstől származik. Ritka gyalog útas az, ha tsak nagyon el nem-fáradt, hogy víg nótákat ne-danolna, mikor a’ kotsiban űlő komorúl öszve húzza tekíntetét. Azt gondolná az ember, a’ városiak (70) tsak féltekbe járnak magas zörgő kotsikban, hogy meg-ne-szóllittsák őket. Mindenkor készek a’nak az embernek lovai, a’ ki gyalog jár, és nem-tart tőle hogy kéntelenségből othon maradjon, ha kotsissa jó napot akar tsinálni magának. De ha senki sem szólgál úgy kedvünkre, mint magunk magunknak, ha hatalmasabbak vólnánk Nagy Sándornál, és gazdagabb (75) Kresusnál; én, tsak a’ra kérek mást a’ mit magam el-nem végezhetek.
Ha mikor az én jó szomszédjaim engem meg-látogatnak: gazdája vagyok vendégeimnek, nem Ura, ki ki otthon van az én házamnál, és mind azt tselekedheti, a’ mit a’ baráttság és emberség meg-engednek. Az én társaságomnak tartó lántza az erányosság, eggy forma szív, eggymás-kedv-keresése, (80) és az erkőltsöknek hasonlatossága. Tsak a’ szabadság és egyenlőség tsatollya az én szívemet öszve, és mivel hozzám sem a’ kételenség, sem a’ haszon nem-húzhat másokat, a’ vígság és baráttság szab törvényt vendégimnek.
Nem-megyen-el az én ajtóm elől szomorúan az igaz szegény, és nem-átkozza (85) az én el-zárt gazdagságomat, melly senkinek sem-használ. Gyakran nem-annyira pénz, eggy jó szó eleveníti-meg a’ szegényt, és ha a’ szerentse velem, mint más akarmelly nyomorúltal szabad; leg alább, jó tekintettel fogadom bóldogtalan felebarátomat.
A’ társalkodás, és az eggymás között való mulatás, fő bóldogsága az (90) életnek. Hozzám hívok én is némelykor eggy inkáb válogatott, mint számos társaságot, barátokat, kik eggy mást meg-értik, pajtásokat, kik a múlattságot szeretik, sőt még asszonyságokat is, kik a’ kötő tő és kártya hellyett, halász-horgot, lép-vesszőt, a’ szedők kosarait, és a’ gyüjtők gereblyéit {105} vállokra merik venni. A’ kártya valósággal semmi idő tőltés, tsak ollyan (95) embernek a’ menedék-hellye, a’ ki mást egyebet a’ világon nem tud tsinálni. Mi ha el-véltébe játtzunk-is, de igen kevésbe, hogy se mást ne tegyünk kedvetlenné, se magunk ne-légyünk. A’ játékon való kapás, melly tsak a fösvénységnek és unalomnak gyümőltse, leg-inkább az üres fejeken és szíveken szokott uralkodni. De mi e’nél sokkal nemesebben múlattyuk (100) magunkat, nem-is szorúlunk soha reá, sőt inkább tanakodunk estve rajta, hogy a’ sokféle múlattság közzűl, mellyiket válasszuk a’ hólnapi napra. Nints itt mi közöttünk semmi városi rend-tartás, semmi erőltetett viselet, a’ faluban ki ki falusi. Minden mi ebédünk vigasság, mellyben nem annyira tettzik a’ nyalánk étel, mint az elegendőség. A’ vígság, paraszti munkák, és (105) ártatlan játékok a’ mi ízt szerző szakátsaink, és a’ mi egésségünk’ fel-tartása a’ mértékletesség. Az asztalt mindenütt meg-teríttyük, a’ kertbe, eggy hajón, eggy fa alatt, némelykor eggy kevéssé távolabb, eggy tsergő forrásnál, a’ zőld és lágy pázsiton, a’ vad rózsa vagy jó szagú mogyoró fák ritka árnyékába. A’ tálalás, minden rend-nélkűl, de tisztán esik. Az én víg (110) vendégim danolva hozzák-fel eggy más után az ételeket, és a’ sültet nyársával eggyütt támasztyák eggy fa mellé. A’ gyepből telik-ki a’ szék, az asztal, a’ kút kávája a’ pohár szék, és a’ kantsó borok a’ fánn függenek. Az ételek öszve vissza rakatnak-fel, az éhség fel-szabadít minden ceremónia alól, és mivel eggyik a’ másikkal keveset gondol, nem is neheztel, ha előtte (115) nyúlnak a’ tálba. Ezen nagy szíves baráttságból támad néha, eggy minden gorombaság, hamisság, és erőltetés nélkűl való egyenetlenség, eggy kis tzivodás, melly sokkal szebb, és erősebben öszve köti a’ szívet, mint a’ köz emberségnek tsapodársága. – Nints itt semmi haszontalan inas, a’ ki beszédeinkre halgatózna, viseletünket motskolná, falatainkat olvasná, és a (120) hosszas ebédért morgolódnék. Ki ki magának szolgál, hogy maga Ura legyen, és eggyik a’ másiknak parantsol.
Ha mikor eggy paraszt mellettünk el-megy, ki a’ maga tzímereit vállán vívén, vissza-tér munkájához, eggy két jó szó, eggy két pohár bor által, mellyek az ő nyomorúságát szenvedhetőbbé tészik, meg örvendeztetem az (125) ő szívét, és én is belső részeimnek meg-indúlásába, örömmel mondom magamba: „Ember vagyok én-is”.
Ha valaki lakos társaim közzül szomszédjaival házi innepet űl, ott vagyok közöttök. Ha körülöttem lakodalmat tartanak, nem-ejtik azt meg nálam nélkűl, mert tudják hogy a’ jó kedvnek és vigasságnak barátja vagyok. Az (130) ő hosszú asztaloknak végénél örömmel falatozok, az ő kedves paraszti nótájokat, magam-is tódítom, és vídámab szível tántzolok az ő szinnyek alatt, mint az ország háza palotájába.[l]
{106} Keserves! valóba keserves dolog! Az Isten bóldogságra teremtett mindent, a’ természet kevéssel meg-elégszik, ellene állhatatlan hajlandóság (135) vonja az embert, ember társához; és ki az, a’ ki így él, noha ezen eggyűgyű életnek bóldogságát hathatósan érezi is. Én, gyermekségemtől fogva, a’ szerentse áldozattya vagyok, és az egész rajzolásom, tsak – kívánság.
(A jegyzeteket lásd: 189. l.)
Rínó és Laura.
RÍNÓ Enyh az idő, a’ lágy tavaszi szellők szaggatják a’ fellegeket, és az ég tisztúl. Futva süti a’ borongós nap a’ ligeteket, észre vehetetlenűl zőldellenek a’ kopár halmok. Szép Tavasz! kedvesek a’ te napjaid, az (5) érzékeny szív szent indúlatokkal áldozik tenéked. A’ te őltözeted a’ kellemetességnek ruhája, a’ te tekínteted fel-szabadítja a’ bé-zárt lelkeket, hogy örvendezzenek. Tiszta a’ te folyamatod ó lassú patak! édes a’ te tsepjeidnek íze és kellemetesen hangzik a’ te tsergedezésed. De sokkal kellemetesebb az az ének mellyet itten körűl hallok, a’ Laura éneke, ki a’ meg-hóltakon (10) kesereg. Szegénynek, már meg-görbűlt feje a’ szüntelen való búsongásba, veresek szemei a’ siralomtól, és az ő énekének siket hangja, ki fejezi szívének mélly szomorúságát. Laura! kedves éneklő! miért űlsz itt olly szomorúan e’ fűvetlen parton? miért nedves a’ te ortzád, mint a’ fél-fokadásba lévő rózsa, mellyen még a’ reggeli harmat tseppek ragyognak. Az idő (15) örömre hív minket, és a’ koporsóból ki-kőlt természet űzi a’ szomorúságot.
LAURA Az én könnyeim Rinó a’ koporsóké, és az én énekem a’ koporsók lakosaié. A’ roppant természet gyászba őltözött az én szemeim előtt, és a tavasz gazdagsága nékem, tsak külömbféle szineket hazudó szappan buborék. (20) Ah Rínó! oda az én ifjúságomnak barátja, és az én szívem nem érez egyebet szomorúságnál. Szép vólt az én barátom, mint a leg-szebb tavaszi nap, fejér az ábrázatja mint a’ patyolat liliom ’s piros az ortzája, mint a’ szederjes rózsa, ’s el-múlt, mint a’ nyáron lengedező szellő el-múlik a’ vetések közt, de az én keserűségem él mind öröké. Igaz vólt az én barátom (25) szíve, tiszta az ő ártatlansága, ’s könyörűletessége mint a’ lassú patak melly köveritő tseppjeit el-terjeszti a tér réteken. Ah Télon! te vóltál nékem mindenem, az én lételemet tsak te benned érzettem, és te miattad szerettem a’ világot. – Keseregj most Télonnak szerelmese keseregj; de Télon, nem-hall tégedet. Mélly a’ halottaknak az álma, és alatson az ő por (30) párnájok! Ah, mikor lessz reggel a’ sírba, hogy azt mondjuk a’ szunnyadozónak: serkennj-fel!
Ah! hol van az én meg-elégedésem? Miért múltak-el az én életemnek jó napjai olly hamar? miért halt-meg Télon, vagy miért esmertem őt valaha? {107} Mert azt mondanám magamnak, Esztelen! azt keresed, a’ mi e’ főldön (35) nem-találtatik és azt gyászolod, a’ mi nem vólt. Ah Télon! de éltél! a’ te szerelmedben találtam-fel a’ bóldogságot, és a’ te karjaid között érzettem az élet gyönyörűségét. Napok! vissza hozhatatlan napok! az én első szerelmemnek örömmel és bóldog meg-elégedéssel tellyes napjai! miért nem kezdődhettek újra, hogy soha el-ne múlnátok? nem kívánnék más örökké (40) valóságot.
Az én hozzám való hív szerelem ölte meg Télont. Most midőn az idő ki nyílt, ama szigetbe ment el, hogy ott számomra az új mezei virágokból koszorút fűzzön. Kitsíny vólt a’ víz, mikor által-ment, alíg bírta tsónakját. Az én rólam való gondolkozás, és az a’ szent öröm mellyet előre érzett, ha (45) nékem ílly váratlan ajjándékkal kedveskedik, úgy el-tőltötték az ő szívét, hogy akkor vette magát észre, midőn már a’ patak sebesen meg-áradott, és az ő élete veszedelembe forgott. Késő vólt a’ gondolkozás, bele ugrik tsónakjába, evez, de a’ habok dühössége ellen lankadt vólt az ő ereje, könnyű a’ tsonakja. Eggy törzsök, mellyet a víz nagy erővel feléje hajtott, (50) fel-forditja a’ tsónakot a’ viz ki kapja az evezőt kezéből, kiált, de a’ habok el nyelték az ő kiáltása szavát, a’ zúgás, el-ölte azt, és tsak a’ víz árja segítette-ki az ő fél-hólt testét, a’ nékem kötött koszorút, még is kezébe tartván. Későn érkezhettek a’ halászok segedelmére kik ezt távolról észre vették, és karjaikra fel vévén, estve felé hozták hozzám.
(55) Rínó! én, mint mikor a’ szelíd gerliczének hív párját le-lövi a’ kegyetlen vadász, hátra estem! – – –
Ó ti örökké szerentsétlen virágok! ártatlan okai az én keservemnek! meg-tartalak titeket mind örökre, és a’ ti látástokkal nevelem az én fájdalmamat, míg porrá leszek.
(60) Szép vólt a’ Télon halála és tsendes. Mint mikor eggy kies nyári napon mosolyogva száll-alá, a’ vídám nap. Szinte hajnali három óráig tsendesen aludott. Akkor fel vetvén reám bádjadt szemeit Laura! ugymond, itt a’ te koszorúd! A hívség, szerelem, szánakozás és kéttség szaggatták szívemet, ’s el-vévén erőtlen kezéből a’ koszorút, keservesen sírtam. Ah Rinó! nagy (65) tsapás vólt ez eggyszerre, el-fogódik a’ szívem, és el-ájúlok. Öt óra vólt mikor ismét magamhoz jöttem, ’s mint eggy nehéz álomból fel ijjedve kérdezem, Él-e még Télon? Ah Laura felel ő, nyúgodtabb lélekkel nézném a’ világ végső veszedelmét mint a’ te hív fájdalmadat. – Vigasztald magad – az Isten is könyörűl a’ te keservedenn. Már meg-hajnallott szépen, és a’ (70) fel jövő nap első súgári, remegve játtzodtak a’ fák árnyéka között ablakomon. Laura! mondá Télon, nyisd meg az ablakot. Melly szépen kél-fel a’ vídám nap! melly szent mosolygással serkenti a’ madarakat éneklésre. Laura! nem-jön fel többé az én napom! – de nézzed az Istent! – nézd mint nyitja fel-kebelét, és mint hívogat magához. – Öröké való Isten! ím vissza (75) adom lelkemet, melly ezen szempillantásba olly tiszta, mint midőn a’ te Szent kezeidből ki-jött, részesíts engem-is a’ te örökké való bóldogságodba.{108} – Ne sírj Laura! – Tudod, hogy minden kívánságod tsak a’ vólt, hogy bóldog legyek, és most a’ fogok lenni. – Erre el-tsendesedik, ’s így szóll ismét. Laura! abba a’ szigetbe temettess-el engem – a’ hol a’ virágokat (80) szedtem – tartsd-meg a’ koszorút – rövíd vólt a’ mi barátságunk, – és – hosszú – a’ te – keserved! – – Erre reám veti szemeit – sóhajt, és meg-hidegszik.
Ah Rinó! ezen utólsó tekintete Télonnak, vesztegette-meg életem minden erejét. Nem-esett a’ halál senkinek érzékenyebben mint neki, ő, a’ (85) kinek szerelmének az örökké valóság rövídnek láttzott, életének leg-szebb idejébe múlik-ki, midőn bóldog kezd lenni, midőn a’ jövendő napok leg-édesebb reménységgel ketsegtetik szívét, midőn magának nyúgodalmas öregséget, és fiainak karjai között, tsendes halált ígért.
Nyúgodj már most tsendesen te hív lélek! Szent légyen a’ te álmod, és (90) nyúgodalmas a’ te pihenésed! Nem fog téged többé látni ez a’ mellyék, mellynek ékessége valál, és gazos fűvek fogják bé-nőni a’ mi sétáló hellyeinket. Én pedig itt fogok űlni az én könnyeimbe. E’ kopár halmon fogom táplálni fájdalmamat a’ te emlékezeteddel, és zokogva nézek a’ virágokra, mellyek sírhalmodon illatoznak.
(95) RÍNÓ Igaz a’ te panaszod ó Laura! méltó a’ te keserved. Az élet örömét vesztetted-el, és a’ te rózsádat a’ ki-nyilás közbe fujta széllyel a’ hirtelen szél-vész. De, ne háborgasd a’ halottak nyúgodalmát haszontalan kiáltásokkal, és ne rövidítsd életedet, a’ te keserveddel.
LAURA. Az én örömöm, Rinó, a’ fájdalom, az én keservem tettzik nékem, (100) és kőny hullatásimba találok vígasztalást. Az életnek nehéz terhe nyom ugyan engem, de a’ sírás könnyebbíti az én szívemet, és az én siralmom táplál engem. Az én könny hullatásom áldozat, és az én zokogásom, kedves a’ Télon porának.
(A jegyzeteket lásd: 189. sk. l.)
Tsalárd szépsége az állhatatlan tavasznak, szépen bíztattál virágiddal, és a’ gyümőltsökkel nem-hagysz élni. Szép idő járt, a’ meleg meg-indította a’ bimbókat, a’ fák virágzottak, és gazdag pompa vólt a’ hegyekenn és kerteken elteritve. Melly édes reménységgel néztük a’ virágokba a’ gyümőltsöket, (5) és illy bóldog tavaszba, mint örűltünk a’ jól tévő nyárnak és ősznek, melly a’ mi fáinkat meg-fogja áldani. Haszontalan reménység! tsalárd idő! az észak lehell, eggy hives éjszaka vastag dérrel harmatozza meg a’ virágokat, és a’ gyümőlts le-volt szedve! – Hulljatok-le ti is ó levelek hulljatok! Nints már gyümőlts, mellyeket a’ hévség és jég ellen óltalmazzatok. (10) Majd a’ nyári meleg napokon jön az éhező útas, kinek meg-száradt ínye, nedvesítést és táplálást óhajt. Közöttetek fogja keresni a’ meg-frissítő gyümőltsöket és nem találja azokat.
(A jegyzeteket lásd: 190. l.)
Az én oskolámnak ablaka a’ kertre szólgál, melly az előtt a’ Paulinus Atyáké vólt. Sok benne az egésséges bertzentzei szilva, lágy körtvély, és telelő alma fák. Amott az aszaló végébe a’ több kopasz fák között tündöklik eggy kis terepély baratzk fa, első virágaival az egész kertet bíztatván. A’ (5) szilva és körtély fák, tarkázzák félig ki-nyílt bimbójokkal az ágakat, és a’ pázsit zőldűl szem-látomást. Gyakran midön oskolai porral el-telvén békességes tűrésemmel tusakodnám, az ablakon tekíntek-ki, és a’ fél-eleven természetnek látása, meg-víditja az én lelkemet. – Jó Isten! mikor jőn-el az az idő, hogy a’ tsendes magánosságnak karjai között, kertem fáinak árnyékába (10) nyúgodván, éljek az élet gyönyörűségeivel, és imádjalak tégedet, a’ te munkáidba.
(A jegyzeteket lásd: 190. skk. ll.)
A’ Játtzó Személlyek.
Daphne a’ Phillis annya
Phillis a’ Montán szerelmese
Montan, a’ Phillis szeretője
5 Dóris, eggy Pásztor leány
Mirtill, Pásztor legény
Első Jelenés
DORIS PHILLIS
Dóris.
10 Phillis! mit könyökölsz itt magad egyedül
Mint mikor dél tállyba a’ kökörtsiny le dül
Te a ki nékűnk is kedvet tsinált ’s nevelt
Phillis.
Tudj’ Isten jó Dóris magam se t’om mi lelt
15 Tsak nints kedvem
Dóris.
Még is kell okának lenni.
Phillis.
Id’ akarék vásznam meg lotsolni menni
20 ’s Egy fába a’ kezem nagyonn meg ütöttem
Ott a’ hol a’ vasznam tegnap ki kötöttem
Ugy fáj hogy
Doris.
Tsak ugy van a’ mikor sietünk
25 Még e’ nem olly nagy baj ezenn segithetünk
De hol Montan
Phillis.
Még az Anyám is rám kerűl
Szegény árva fejem le motskol emberűl
30 Doris.
Biz az én Anyám is fel lobban hirtelen
De hol Montan
Ugy de ő ugy tesz szüntelen
35 Az elébb is e’ kis székfüt zsaját szedék
’s Néki jön a’ ketske az a kis nevedék
’s Egy takaró szálig az álnok meg ette
Dóris.
Ne bánd szegényt hiszen ő is azt szerette
40 De Phillis nem akarsz te engem érteni
Hol Montán
Phillis.
Ki tudná a’ Pásztort örzeni?
Ennékem nem rabom a’ hol tettzik ott jár
45 Ki parantsol neki szabad mint a’ madár
Doris.
Hát mán tsak ugy beszélsz? nesze neked Montan
Phillis.
Ej hagyj békét Dóris!
50 Dóris.
Haragszol rá talán?
Phillis.
Hogy ne? senki se-vólt más olly érzéketlen
Mint Montán én hozzám, Montán, a’ hitetlen!
55 Ah mint szerettem őt, mint jártam kedvére,
’s Minap egy pántlikát köték a’ kezére,
Ott, a’ hol tántzoltunk a’ tőlgy árnyékába,
’s Gondold meg, ma láttam a Clóé nyakába.
60 Már a’ nem szép dolog; de vigyázz reája,
Két pántlikának is lehet eggy formája.
Phillis.
Tsak nints ollyan mint a’, már a’ mind hijába
Mert Montan tette azt, a’ Clóé nyakába.
65 Ó Doris! a’ mit az én kezem kötözött,
Meg-esmérem én azt, száz pantlika között.
Nagy rég’ hogy tsinaltam, alig van két hete
Sárga a’ közepe, a’ széle fekete,
Egyebütt meg hol zőld, hól kék, hol fejéres;
70 ’s Apró tseppetskékkel mint a’ harkáj véres.
Zőld selyemmel azt a’ fát-is rá tsináltam,
Hol az első tsókkal Montánt meg-kináltam,
Rajta van eggy P-is, eggy M-is van rajta,
Még-is másnak adja, ládd a’ kutya fajta!
75 De fuss az Anyám. – – –
Második Jelenés.
DAPHNE, PHILLIS.
Daphne.
no fiam! e’ jó idő!
80 Phillis.
De talán a’ meleg nagyon-is rekkenő.
Daphne.
A’ nem-árt semmit-is sem eggynek, se másnak,
Meg ugy lessz több száma a’ búza rakásnak.
85 Én most úgy meg-úntam vólt magamat othonn,
A’ vásznadat néztem, jól szárad a Naponn.
De tán bajod is van? úgy tettzik hogy sírtál?
Nem biz én!
90 Daphne.
hát nálad minek az a’ tsanál?
Phillis.
A fejemnek mert fáj.
Daphné.
95 Ugyan van ám eszed!
Jobb bizony hogy azt a’ laput reá teszed.
De tudod ki ivott tegnap a’ hőségbe.
Ladd Fiam! hogy ejted magad betegségbe!
Phillis.
100 Ó nem! az a’tól van, hogy iboját szedtem,
Hogy olly nagyon sokszor fel-áltam, s görnyedtem.
Daphne.
Hát kinek szedted azt?
Phillis.
105 Itt van.
Daphne.
nekem adod?
Phillis.
Hiszen azért szedtem!
110 Daphne.
Most te tsak tagadod.
Szép biz ez! de talán a’ Mirtil számára?
Nem-hág biz e’ soha az ő Kalapjára.
115 Daphne.
Tan Montán? de ni tsak mint el-pirul bele!
Phillis.
En könnyenn pirúlok; de még a’ nem jele.
Daphne.
120 Gondolom hogy könnyenn a’ Montan nevére,
Hát m’ért nem pirúltál-el a’ Mirtillére?
Phillis.
Én nem-tom, a szívem feleljen érettem,
Daphne.
125 Jól van, jól! a’ szíved! de biz észre-vettem
Szereted te Montánt.
Phillis.
Nem olly igen-nagyon,
Hiszen mindég mondom mikor velem vagyon
130 Hogy mennyen-el, mert van más egyéb dolgom-is,
De ő fel-se-veszi még ha haragszom-is.
Ma-is hogy korsómnak eggy kis gödröt ások,
„Nem szép úgy-mond mikor a Lányok durtzások!”
Daphne.
135 De mást beszéll még-is a’ húgod Corinne.
Phillis.
Ollyan alávalo gyermeknek ki hinne?
Gyermek szóll igazat, már én tsak azt mondom!
140 Phillis.
Akar-mit beszéljen arra semmi gondom.
Hiszen, ha hogy ollykor egy mezönn legelünk,
Ha idö töltésre ketten énekelünk,
Ha hogy ollykor én-is fúvok a’ sipjába,
145 Már az olly nagy dolog?
Daphne.
a’ semmi magába!
De még-is azt mondod ládd, hogy el-küldötted,
Mikor ott enyelgett néha körülötted!
150 Phillis.
Ez meg-is eshetett némellykor, meg-vallom
Ó de mikor az ő sipja szavát hallom,
’s Ha azt a’ felelö vissz-hang ugy meg-sejti,
Minden bosszúságát szívem el-felejti!
155 Daphne.
Tán te vagy a’ Vissz-hang? hisz’ énekelhettek
De en a’tól tartok hogy szerelmeskedtek.
Phillis.
De hogy Édes Anyám! az eszünkbe sintsen,
160 Daphne.
De durtzásságodról van a’ ki meg-intsen!
Phillis.
Hiszen, ha mondta-is, róla nem-tehetek
De nem-következik e’ből hogy szeretek.
165 Ő a’ra kért, mert már meg-kell valni, látom,
Legyek barátnéja, ’s ő az én barátom.
Fiam! a’ barátság hamar szerelmet szűl!
De jobb lessz ha Montán, a’ nyája mellett űl
170 Te pedig majd Phillis végy-bé éjszakára.
Phillis.
Nem lessz semmi bajom nekem akkorára.
Daphne.
De még-is tsak egyél valami zöldséget,
175 Melly el-űzzön róllad minden betegséget.
Én el-megyek, eszem tán eggy kis gomoját,
Te pedig leányom szedjél sok iboját!
Harmadik Jelenés
DÓRIS, PHILLIS
180 Dóris
Szegény Anyád! rajtad lásd mint tünölődik!
Phillis.
De ma ugy-e még-is hogy nem-zörgölődik?
Dóris.
185 Hát az orvossággal?
Phillis
Ott könnyen segitek,
Mihellyt egy kis bodzát, ’s vad rutát keritek,
Mert ez, és a’ töve az árva tsanálnak
190 Ő nála a’ halál ellen-is, használnak.
Héj bezzeg az Anyád ha engem kérdene,
Meg-tudnám én rajtad hogy mi segitene!
Montán.
195 Phillis.
eredj! eredj! tsak ne-bosszants vele,
Mert már majd meg-fájul a’ fejem-is bele!
Melly jambor, melly szelid vólt a’ tekintete,
Még-is a’ hitetlen ládd hogy r’á szedhete!
200 De semmi, tanultam én most ez embernél,
R’á nem-szednek engem hidd töbször egyszernél!
Doris
Jé már e’ nagy harag! ha ha – – –
Phillis.
205 ni bizony még nevet!
Tán öszve-szűrtétek eggy-mással a’ levet?
Héj Doris! hivségem nehezen sziveli,
Látvánn hogy pántlikám más Leány viseli,
Ó mert tsak azokat a’ tsókokat szánom,
210 A’ mit kapott töllem az én rossz Montánom.
Dóris.
Hát meg-is tsókoltad?
Phillis.
Ollyat hogy kérdhetel?
215 Látszik bóldog leány hogy te nem-szeretel!
Ő kezdte-el ugyan; ha nem akartam-is,
Ha szégyenlettem-is, ha vertem, szidtam-is,
De biz’ utoljára, ugy r’á fanyalodtam,
Hogy azutánn néki még magam tartottam.
220 Kérd-meg tsak a’ kúttól, kérd-meg a’ bodzástól,
Hány száz tsókok között váltunk-el eggymástól.
Hát osztán szüntelen tsak tsokolódtatok?
’s Az alatt eggy-másnak semmit se szóltatok?
225 Phillis
Ó igen, de minden beszélgetés mellett,
Semmi-is ugy jobban mint a’ tsók nem kellett!
Dóris.
De hát még-is osztán miről beszéltetek?
230 Phillis.
Ó te boldog leány! a’ról hogy szeretek,
Ő meg-ölelt engem, én őt meg-öleltem,
Ha ő kintsemnek hiv’t, lelkem! azt feleltem.
Ő mond, ő tsak az én személyem betsűli,
235 s Tudod, hogy egygyik szó, a’ másikat szűli!
Doris.
No jól van, de osztán nem-untatok e’re?
Phillis.
Tsak nem akadtam még illy boldog emberre!
240 De hogy untunk Dóris! de észre se-vettük.
Gyakrann, hogy az egéssz napot hova tettük,
Ollyan hamar el múlt!
Doris.
A’ furtsa állapot!
245 Azzal tölteni-el a’ méllységes napot,
Ölelni, galambom! tsillagom! szeretek!
Phillis.
Haszontalan Doris! mert ma nem-nevetek.
Valamikor Montán, Montán vólt én velem,
250 Mindég beszédessé tsinált a’ szerelem.
Jól van! ’s ha eggy napot így el-tőltöttetek
Ugyan mond-meg más nap miről beszéltetek!
Phillis.
255 Az-is furtsa kérdés!
Dóris.
nó de, mond-meg még-is!
Phillis.
Tudod hol felleges hol tiszta az ég-is,
260 Mi-is, hol tzivódtunk, hol öszve-békéltünk.
Dóris.
Tzivódni?
Phillis.
Mint az ég, mi-is tsak úgy éltünk.
265 Mert, sokszor tzivódnak ám a’ szerelmesek,
Még-is azért, minden napjaik kedvesek!
Néha egéssz nap-is többet nem-tsináltunk,
Hogy eggy-más szemébe néztünk, ’s kukutskáltunk.
Dóris.
270 Tehát a’ szerelem mind tsak képzelődés!
Ölelés, tsókolás, tréfa, és perlődés!
Phillis.
Hát még enyelgeni sem tudsz? ó ártatlan!
Dóris.
275 Nem biz én, ez a’ szó előttem hallatlan.
Hát mi az?
A tsak kéz, ’s ortza tzirolgatás,
Szerelmes beszédek, néha tsókolgatás.
280 Dóris.
Soha bizony soha, hát eb az ingetek!
Tziróka, maróka, még úgy-is tettetek!
Phillis.
Tettünk bizony ’s ládd é, még is az átkozott!
285 Engem melly szégyenbe ’s gyalázatba hozott!
Dóris.
Igen bizony, hát most, mit fogsz már tsinálni?
Phillis.
Szerelmem, pantlikám, és Montánt utálni,
290 Nó de mond meg magad, ugye? ha szeretne
Hogy két napba egyszer, tsak hozzám jöhetne?
Látom én mind tegnap, mind ma-is hogy kerül,
De Dóris! ugy tettzik Mirtill jön emerül,
Mond, őrizze nyajam mig violát szedek,
295 Hisz’ itt nints sem mételly, sem víz, sem meredek.
Negyedik Jelenés.
DÓRIS, MIRTILL.
Dóris.
Isten hozott egyszer Mirtill! e ligetbe!
300 Be régenn nem-láttunk! mi az a’ kezedbe?
Mirtill.
Egy kis állat,
már azt, nem szükség mondani
305 Hiszen úgy se-szoktak ott farkast hordani!
Mirtill.
No hát itt van, nézd-meg!
Dóris.
már nem-nézem, tedd-el!
310 Mirtill.
Mi a’ Dóris? hát a’ tréfát sem-érthet’d-el?
Ne légy ollyan kényes!
Dóris.
Van talán még eszem,
315 Hogy az ollyanforma tréfát fel-se-veszem.
Nem szép, nem-is szoktam mindjárt haragudni,
Tsak hogy, m’ért akarok tőled mindent tudni.
Mirtill.
Hiszen tudni lehet, én mindgyárt meg-mondom.
320 Dóris.
Ne-mond bizony nekem, reá semmi gondom.
Mirtill.
Jaj be haragos vagy! Nó de már a’ minek?
Hiszen én meg-mondom, tsak ne szólj senkinek.
325 Dóris.
Már én a’ nyelvemmel kedvem szerént élek,
Ha tetzik halgatok, ha tetzik, beszéllek.
Mirtill.
No de, ne-légy még-is, az ember Echója,
330 Ládd-é, ez a’ Montán fekete rigója
{124} Ezt tavaj még Phillis a’ fészkéből hozta,
’s Kopaszon Montánnak od’ajándékozta,
Szépen tud fütyölni, most hogy a’ra mentem,
Nem vólt otthon Montán, ’s én bizony el-tsentem.
335 Doris.
De hát ugyan a’ba mi örömöd látod,
Hogy úgy meg-lophatod Montán jó barátod?
Mirtill.
De hagyd-el! már e’nek örűlök mondhatom,
340 Hogy a’ tronfot, tronfal; vissza-potolhatom.
Tudod, hogy bant velem ő-is tavaj ősszel,
Mikor el-dugatta a’ Tengeri tsősszel
A’ seregéllyemet? Én ezt fel-tartottam
’s Eggy kedves Nótádra meg-is-tanítottam,
345 Valaki tsak látta, mindjárt meg-szerette,
Az ének notáját olly szépenn ejtette.
Hilax! Chloris! tőlem hogy gyakran hallotta,
Hilax! Chloris! mindég utánnam mondotta.
Sokszor egéssz nap-is ült a’ juh hátára,
350 Mint ha azt tartanák tsak az ő számára.
De furtsa állat vólt!
Doris.
A’ bizony, tudom már,
Az a’ nagyonn okos, nagyon drága madár,
355 Melly hogy a’kor a’ négy nyarat meg-haladta,
Nem-akarád adni tiz tsóknak alatta.
De szegényt, a’ Milon kutyája meg-ette!
Mirtill, itt van tiz tsók, kell é most érette?
De meg-alj! jut eggy kis tsalfaság eszembe.
360 Én most nem-rég’ valék itt Phillissel szembe,
Ő, hogy látta-vólna azon esküdözött,
Mikor tsókolgattál ott a’ bokrok között
Mirtill! most ezt rajta meg kék boszúllani,
Mútasd a’ rigót ’s mond! –
365 Mirtill.
mit tudjak mondani?
Mond, hogy te Montántól kaptad e’ madarat,
De ne-nevess osztán! edd meg az agarat!
370 Mitill.
Tsak biz’d r’ám ki-lopom én biz a szemét-is.
Dóris.
Most úgy-is utálja a’ Montán nevét-is.
’s Ha nevetés nélkűl beszélsz, úgy el-hiszi.
375 Mirtill.
Jól van, a’ tsintalan ő-is el-nem-viszi
Mikor a’ tömlőmön meg-oldta a’ hurkot,
De most meg-étetem ám véle a’ szurkot!
Dóris.
380 Én Chloëhoz megyek: De ni! ahol jönek,
Bújj ízibe alá, e’ termett szölönek.
Ötödik Jelenés.
PHILLIS. MONTÁN.
Montán.
385 Phillis! mit futsz töllem? mi lelt olly hirtelen?
Phillis.
Ha másként nem-vagyok, így vagyok szüntelen.
Montán.
Soha se-láttalak még én illy méreggel.
390 Phillis.
Soha sem-is-esett a’ mi tegnap reggel.
Tegnap? ’s nekem kellett valamit véteni?
Phillis.
395 Álnok! szemembe-is hogy mersz tekinteni?
Montán.
Nó de hiszen mond-meg!
Phillis.
Éj jobb ha halgatol!
400 Montán.
Ugy hát én nem-tudom, miért pirongatol!
Phillis.
A’ szép! az igazság tsak mindég tiétek!
Montán.
405 Az Istenért mond-meg hát! mi az a’ vétek!
Phillis.
Ni biz a’ jó lelkű! egy tseppet se bánja,
Még hogy én mondjam-meg tőlem azt kivánja.
Montan
410 Phillis! Phillis! hát ez a’ minapi beszéd?
Hol a’ fogadásod?
Phillis.
ott, a’ hol a’ tiéd!
Montán.
415 Hát ez az a’ hivség a’ méket igérted?
Lassan Montán! mert így a’ szivem meg-sérted,
Hiv vóltam én hozzád.
Montán.
420 hát én mit vétettem?
Hiv vagyok én hozzád.
Phillis.
A’ biz’ észre-vettem!
Montán.
425 Ah Phillis! Galambom, életemnek fele!
Phillis.
Nem-vagyok én Chloé, tán álmodol vele?
Ni hogy beszél-félre!
Montán.
430 ’s ezt még Phillis mondja?
Ó Phillis! a’ vagyok szerelmem bolondja!
(eggy kevéssé halgat)
Hát nem-szólsz?
Phillis.
435 Ma magam reá-nem-vehetem.
Montán.
Hát, vesszen el füvöm, juhom, ’s a’ ligetem!
Ha meg-bántottalak, a’ Nagy Pánra vallom!
Phillis.
440 De tudsz átkozodni derekason, hallom!
Montán.
Ha Chlóét szeretem hát! – – –
tsitt! most ki-nevetlek,
445 Nem szereted? én meg téged nem-szeretlek.
Montán.
Még Chlóéval? de már ezt nem-érdemlettem!
Phillis.
Menj hitetlen hozzá; menj, mond-meg helyettem!
450 Montán.
Én! Phillis! hitetlen? ’s így hívsz te engemet?
Ki jobban szeretlek mint az életemet,
Kinek a’ vólt, ’s a’ lessz minden kivánságom,
Hogy te légy valaha kintsem, ’s boldogságom!
455 Hogy te veled ellyek, ’s hogy (ó édes álom)
Hív karjaid között érjem-el halálom!
Már két esztendeje Phillis! ’s kilentz hete,
Miólta hiv szívem téged meg-szerete,
Miólta tsak egy nap se-ment-le szárazon,
460 Hogy meg-nem-láttalak vagy itt, vagy a’ gazon.
Hanyszor örzötte más a’ nyájam hellyettem?
Mikor Phillis! véled, te veled lehettem!
Hány kedves, (bár Anyád szüntelen üldözött)
Hány kedves éjszaka múlt karjaid között?
465 Tudják a’ tsemeték, tudják a’ ligetek,
Napok! boldog napok! ó hova tüntetek?
Számodra eggy páltzát, ’s pohárt-is tsináltam,
Mellyre eggy erdeji Istent faritskáltam,
Kinek, mig hivsegem Phillis! kedvelletted,
470 Sok kövér juhokat áldoztam éretted.
Tovább-is tsináltam majd fél-esztendőnél
Tudod Phillis! magad gyakran a’ kútfőnél
Hogy el-vágott kezem meg-mostad, ’s törlötted
Szánakozó kézzel nyomkodtad, kötötted.
475 Phillis! kénszeritlek a’ régi hűségre,
A’ mi ligetünket örző Istenségre,
Mond-meg! ugyan mond-meg! ki vólt olly átkozott?
A’ ki én felöllem néked hazudozott.
Mond-meg! hogy változtál illyen hideg jéggé?
Azt a’ te szived-is meg-mondja eléggé.
Montán.
Phillis! az én szivem melyemet nem-veri,
Mint a’ ki tett bűnét érezi, ’s esmeri.
485 Phillis.
Hát hol a’ Pántlika a’ mit neked adtam?
Montán.
Mindjárt elő-hozom a’ kunnyhóba hagytam
A szék-fűd mellett van.
490 Phillis.
Meg-botsáss barátom!
Én semmit se hiszek valamig nem látom,
(Montán el-megy.)
Hatodik Jelenés
495 PHILLIS MIRTILL
Mirtill
Montán am az ember! nints ollyan itt körűl
Már a’ barátoknak ő lehet tükörűl!
Azt-is nekem adja a’ mi leg-kedvesebb.
500 Phillis.
Mit adott? a’ fürjét?
Mirtill.
Nem, a’nál kevesebb.
505 A Pintyét?
Mirtill.
Találd-ki ezért a’ rigóért!
Phillis.
Hát ezt adta neked! pénzért, vagy jó szóért?
510 Mirtill.
Biz ő tsak úgy adta, én megint el-hoztam.
Phillis.
Úgy adta? de hisz’ ezt én ajándékoztam
Most tán tsak boszszantni akar ő engemet?
515 Mirtill.
De hogy! hanem nekem keresi kedvemet,
Phillis.
Szép-is az, hogy magát veled kedvelteti,
’s Az én betsületem rontja, ’s vesztegeti!
520 Mirtill.
Azt mindjárt gondoltam, hogy úgy járok veled
Hogy gyanús haraggal el-telik kebeled.
Semmi az hogy nekem adta a’ madarad,
Ha a’ madár enyim, Montán tiéd marad.
525 De tudod Phillis mit? ezt a’ hímhez zárom,
Mig fészket rak, tojik, ’s mig ki-költ meg-várom,
Mihelyt a’ra való lessz, hát azt fogadom
Hogy két tsonka-tollas fiát, neked adom.
Phillis.
530 Ad’sze tsak! a’ biz ez az én rigóm féle.
De meg-fúl ha ollyan markossan bánsz-véle.
Lágyan tartsd, mert hátha meg-talál dögölni.
Phillis
(meg-fojtja).
Nesze itt van! magam meg-akartam ölni.
Hitetlen Pásztorok! már azt se-tudjátok,
Hogy a’ Pásztornékat mivel bosszantsátok!
De te el-ne-felejtsd a’ fiát eb-adott!
540 Egy Pásztor meg-tartsa azt, a’ mit fogadott!
Mirtill.
Szerentsétlen Montán pajtás! be-meg-jártad!
Hogy azt a’ kis rigót onnan el-nem-zártad.
Ládd! már most meg-vallom, én ezt tsak el-loptam
545 Hogy az elébb Montán előtt el-sullogtam.
Be-nézek, hogy az ujj sipját meg-probálnám,
Senki sints; hátha most, Montánt meg-tréfálnám,
Gondolom magamba! úgy-is tavaj ősszel
A’ seregélyemet el-dugták a’ tsősszel.
550 ’s El-hozom, te pedig féltő ’s gyanús lélek
Meg fojtád, óh mert ezt, bánom a’ mig élek!
Phillis.
Hát ezt loptad? ’s Montán nem-tud semmit benne?
Mirtil.
560 Jaj hiszen ha tudná ugy mi bajom lenne!
De ládd, Dóris lovalt e’re a’ tréfára.
Phillis.
Az ollyan tréfának, ládd illyen az ára!
Mirtill.
565 De nem szép ám mindent olly nagyon fel-venni!
A ki tréfál a’nak tréfát kell érteni!
Mirtill! én karóhoz nem-kötöm az ebet.
Már bánom, de ládd, nem-gondoltam egyebet
570 Tsak hogy meg-akartok engem haragítni
Mert úgy-is kezdtem vólt, már Montánt gyanítni.
(hirtelen el-megy.)
Hetedik Jelenés.
MONTÁN. MIRTILL
575 Montán
Jó szerentsét Mirtill! kedves énekelő!
Honnan vetődhettél most az egyszer elő?
Hát Phillist nem láttad? nem-tudod hova ment?
Mirtill.
580 Éppen most vala itt, tán ott lessz oda lent,
Gondolom Dórissal, ott ama’ Nagy fánál,
Mert kért hogy itt legyek addig a’ nyájánál.
Montán.
Bezzeg ugyan Mirtill volt ám tsete paté!
585 Leg-nehezebb per az Asszony-állaté!
Gondold-meg! azt fogta Phillis erővel rám,
Hogy én másnak adtam a’ kedves pántlikám,
A’ mellyet a’ minap karomra kötözött,
Ott a’ hol tántzoltunk a’ zőld tőlgyek között.
590 De nagyon haragudtt!
Mirtill.
Már azt ki tenné-fel?
Biz én azt gondoltam mind fenekig téjfel!
Hanem ugyan Montán! kérlek valamire
595 Ha engemet szeretsz!
Nem-kérhetsz semmire
A’ mit meg-nem-adok; de nem a’ rigómat
Mert inkább od’adom a’ leg-jobb tinómat.
600 Mirtill.
Nem-kérek én semmit, tsak hogy meg-engedjél!
Montan
Eredj! eredj! Mirtill! ne gyermekeskedjél!
Most tréfálni akarsz, vagy tsúfolni talán
605 Nekem nem-vétettél.
Mirtill
még sokat-is Montán!
Jaj mert szint-ugy félek ha meg-fogod tudni,
Hogy mig élsz, mindég fogsz reám haragudni.
610 Phillis –
Montán.
no, hogy Phillist talám meg-tsókoltad?
De kellett-is hogy ezt, olly nagyon titkoltad!
A’ nem szentség-törés, e’ tsak tréfa játék,
615 Mellyet én-is töled nem tsak egyszer láték!
Hát ezt engedjem-meg?
Mirtill.
Oh nagyobb az a’nál!
Dóris is benne van.
620 Montán.
bár-tsak már szóllanál!
Phillis! Dóris! mert már majd meg-haragudok,
Én még a’ vétkedről eggy tseppet se-tudok.
Mond-meg! nem-haragszom akarmi lessz, hiszen
625 Rosz pajtás az, a’ ki pajtásnak nem-hiszen!
Ma hozzád indúlok reggel a’ lutsokba,
’s Hogy senkit se-látok ott a’ kunnyhotokba,
A rigód el-hozom. Dóris elő-talál,
630 Kérdi, mi van nállad? mit hozol, ’s hol valál?
Meg-állok, ’s mutatom néki a’ rigódat
’s Ő – –
(halgat)
Montán.
635 de mond tovább! ne hagyd félbe-szódat!
Mirtill.
Ő, mond, „hé meg-kék most e’zel Phillist tsalni.”
Montán.
Szép-is a’ barátom ugy reám lovalni!
640 Mirtill.
’s Mond Phillisnek, hogy ezt neked Montán adta
Úgy-is haragszik r’á!
Montán.
ennye ebugatta!
645 Mirtill.
Hát a’ra jön Phillis, Dóris meg el-szalad
Ni Phillis! mutatom néki a’ Madarad!
Nekem Montán adta, ő el-veszi ’s így szóll
Ennye – – –
650 Montán.
Gondolom már! talán meg-tsipte jól?
Mirtill.
Nem! ha-nem a’ mint ott fogta, simította,
Míg félre-tekintek, addig meg-fojtotta.
Már a’ vastag tréfa! tsinnyán szép tréfálni,
Nem-pedig tréfából másnak kárt tsinálni!
Mert hisz’ el-lehetne nézni egy keveset,
De semmi, kurvannya! már ez-is meg-esett!
660 Mirtill.
Bizony a’ nekem-is jó izűn nem-esnék,
Ha így szánt-szándékkal káromat keresnék,
De tsak ne-neheztelj olly nagyonn érette,
Majd egy szép galambot kapsz tőlem hellyette,
665 Eggy felöl rózsa szín, fejér másik felöl,
A fején kontya van mind hátúl, mind elől.
Montán.
Tedd el a’ galambod! ha a’ rigó oda,
Rózsa szín, vagy fejér a’ nékem mitsoda!
670 Mirtill.
No Pajtas! hogy hidd-el hogy szánom felette,
A leg-jobb kas-méhem küldöm-el hellyette,
Már azt az Atyámtól Licas sokat kérte,
Két leg-jobbik juhát adta-vólna érte,
675 Meg-tudná mondani Dámon ha még-élne,
Hogy mindég unszolta ’s járt r’á, hogy tserélne.
Montán
Nem-vagyok én fösvény kurvannya a’ méhnek!
Biz’ inkább örülnék a’ Phillis kedvének.
680 De gyanakszik reám, ’s nem-mondja az okát,
Pedig már-elhoztam néki a’ Pántlikát.
Mirtill
De követ gyanakszik, biz ő tsak tetteti,
Az életét nalad jobban nem-szereti!
685 De meg-akar rólad egésszen győződni,
Azért szeret mindég perleni, ’s kötődni.
Az a’ természete a hív szeretőnek!
MONTÁN. MIRTILL. PHILLIS. DÓRIS.
690 Montán.
Mirtill! mit tsinállyak? nézzed a’ hol jönek!
Ugy tettzik hogy reszket majd minden tetemem.
Phillis.
Nó Montán! meg-engedj, mert meg-tsalt a’ szemem.
695 Más Pántlika vólt az, a’ méket gondoltam,
Most Clóénal valék ’s töle tudakoltam.
Hát szent a’ békesség?
Montán.
Szent az én részemről.
700 Phillis.
Felejtkezz-el te-is, hát ez eggy vétkemről!
Ez a’ hirtelenség és féltés gyümőltse!
Montán.
A hív szeretőnek illyen az erkőltse!
705 Talán masszor te-is, nem-hirtelenkedel,
Ha-nem meg-gondolod a’ mit tselekedel.
Phillis.
De sokszor magammal még nem-is-bírhatok!
Mirtill.
710 Mert bizony olly kutya erkőltsre kaptatok,
Hogy a’ Pásztorokat szembe utáljátok,
De ha el-hagynának, ér’tek meg-halnátok.
Dóris.
Lassan Mirtill! ne tartsd magad olly okosnak!
715 Nem tudod?
talán azt, hogy mélly partot mosnak
A lassú patakok. De elég az hozzá,
Hogy a’ fejér népet Isten meg-átkozá,
720 Mert félig mind féltő, félig mind szerelmes!
Dóris.
Bár neked se-lenne valaki kegyelmes
Rigó tolvaj!
Phillis.
725 (Montánhoz)
igaz ugyan meg jártam ám! – –
– – Ennye be vas-villa szemeket vetel r’ám!
Montán.
Nem biz’ én, hallottam, mi történt veletek,
730 A’zal mind a’ kettenn hirtelenkedtetek.
Te a’ba hogy hittél, ő meg hogy el-vette,
De hiszen rossz végből ő se tselekedte.
Azért ne hidj mindjárt, ne-légy olly hirtelen!
Hív vólt az én szivem, ’s hiv marad szüntelen!
735 Mind Dóris, mind Mirtill, mind te hibázátok
De én nem-haragszom jó fiúk! reátok!
A Pántlikádat-is ládd Phillis! el-hoztam.
Phillis
Eredj Montan! eredj! mert már meg-átkoztam.
740 De tudod hogy esett? Chlóé meg-szerette,
’s Mind addig kötötte a’ mig ki-köthette.
De semmi, te vagy már minden boldogságom,
A’ szivem, ’s ez a’ tsók légyen bizonyságom!
Mirtill
745 Hát még tsokolódsz is? ennye gonosz fajta!
Phillis
Ez az én Montánom, ne-ütközz meg rajta!
De tudjátok é mit? e’r’ a’ hires perre,
750 Ma hajtsuk be jókor a’ juhat egyszerre.
’s Majd nap-lement-felé, ha minden meg-fejet,
Mennyünk ki a’ gyepre ’s együnk ott friss tejet.
’s Osztán, valamit-is kék már indítani.
Montán.
755 ’s Hát mit?
Mirtill.
zálogosdit leg-jóbb-lessz-játszani.
Montán
Én játszom akarmit.
760 Dóris
Én ki-nem-maradok.
Phillis
Ha Montán-is játszik? zálogot úgy adok.
Mirtill
765 Montán! Mit tsinálnak a’ kik szeretgélnek?
Montán
Néha öszve-vesznek, néha meg-békélnek.
Mirtill
Mit Phillis?
770 Phillis
restellem koptatni a’ számat,
Kérd-meg inkább ezt a’ peres pantlikámat!
Eggynek a’ másikra igen nagy a’ gondja.
775 Mirtill
Féltik eggymást úgye? azt igazánn mondja!
[a] Herczeg Lobkovitz az Udvar fő Ministere
[b] Vajdán hol a’ testvér báttya Dobozy Mihálly lakik.
[c] A’ régieknél tserfából szoktak a’ vitézeknek koszorút fonni.
[d] Gróf Haller János
[e] Gróf kis asszony Haller Klára most Gróf Kornisné.
[f] – – – Cecilia
[g] A’ két ifjú Grófok János és László Inasa.
[h] Kis-Szántót N.Várad alatt Dobozy Mihály Úr bírja.
[i] Özvegy Gróf Haller Péterné.
[j] Nagy baráttságba élt Beőthy mindenkor Belitzaival. Eggyütt szólgáltak Bihar Vármegyébe először, Beöthy mint Ordinárius Beliczai mint Substitutus V. Ispány.
[k] A’ régiek ciprus-fát szoktak az ollyan ház eleibe tenni, mellyben valaki meg-hólt.
[l] Budánn, az ország háza palotájába szokott tartatni a’ farsángi múlattság.
Tartalom
(A jegyzeteket lásd: 196. sk. l.)
Kis kard! mellyel vitézkedve
Vagdaltam a’ bürkökre
Életemnek bóldog kedve
Itt függ véled örökre!
5 ’s Mint a’ titkos rozsda mérge
Néked is nem kedvezett
Martzongván a’ bánat férge
Szívem gyakran vérezett.
Bóldog vóltam gyermek fővel
10 A’ fa puska, ’s ló megett,
Akkor éltem az idővel
Melly most engem veszteget.
Akkor vólt az én életem
Az örömnek élete
15 Míg tudatlan ítéletem
Választást nem tehete.
A’ míg mindent e világon
Eggy eránt kedvellettem
A’ míg eggyik múlattságon
20 Másikat építettem.
Akkor még a’ bút és gondot
Magamban nem neveltem
A’ mit józan szívem mondott
Benne kedvem fel leltem.
25 Akkor még nem vesztegettek
Rosszúl képzelt gondjaim,
Kívánságim se terjedtek
Messzebb mint a’ karjaim.
Eggyűgyű természetemnek
30 A’ sok féle nem kellett
Eggy mértéke vólt ízemnek
A’ kenyér ’s a’ fánk mellett
{144} Még is minden lépésemben
A’ vigasság követett
35 ’s Ártatlan tekintetemben
Kedv, ’s nyájasság nevetett
Még is a’ belső nyugalom
Olly víggá tett akkoron
Mint mást kinoz az unalom
40 A’ bársony, ’s a’ bíboron.
Ah hogy e’ bóldog életnek
Napjai el múltanak
Ah hogy vissza nem térhetnek
’s Olly rövidek vóltanak!
45 Add Uram! e bóldogságot
Add még eggyszer érzeni
Más örökké valóságot
Nem kívánok tőlteni!
(A jegyzeteket lásd: 197. l.)
Nem tsudálom már, hogy firkálsz
Ollyan sok rossz verseket,
Mert tsak látom még is találsz
Ki dítsérje ezeket.
(A jegyzeteket lásd: 197. sk. l.)
Nem igaz az, hogy a’ vének
Kétszer gyermekké lennének
Gyermek az ember a’ míg él
Tsak a’ játék nemben tserél.
(A jegyzeteket lásd: 198. l.)
Láttam már én a’ Rózsákat
Kinyílni Pünköst felé;
Láttam a’ szép Leánykákat,
Mint szaggatták lefelé;
5 Láttam azt is egy folytába’,
Hogy lehúllvánn levele,
Ott állott szegény magába’,
’S nem gondolt senki vele.
Rózsi! szép ortzád rózsája
10 Sem leszsz hervadhatatlan;
Rózsi! szép tested formája
Görbe leszsz ’s alkalmatlan.
Lassann, lassann elenyésznek
Kellemetességeid:
15 ’S oly szívrehatók nem lésznek
Bádjadt tekinteteid.
Akkor, mint a’ megverettek,
Tőled mind elszélednek,
Kik azt mondják, hogy szerettek,
20 ’S hódoltak szépségednek.
Ah! tanúlj egy mesterséget,
Rózsi! ’s mindég kedves lészsz:
Tudd meg, hogy minden szépséget
Feljűl múl a’ Szív, ’s az Ész.
(Töredék, felelet gyanánt.)
(A jegyzeteket lásd: 198. sk. l.)
A’ mint Baranyának kövér határában
Tévelyeg a’ Duna Belgrádra folytában,
Egy kis Mező-Várost tettek a’ partyára,
Hogy sírna a’ Magyar ennek hallására.
5 Mohátsnak nevezték; ’s az lett a’ Hazának,
Mi a’ híres Kanna hajdani Rómának!
{146} Maradék! kinek ez oszlopot emelem,
Hazánk’ veszedelmén jer! keseregj velem.
Még a’ nyár mind tartott; a’ munka-is vele, –
10 A’ meg-érett kalász jó maggal vólt tele,
’S édesen bíztatta a’ szegény Parasztot,
Kit a’ múlt ősz ólta olly sokszor fárasztott:
A’ midőn Szulimán Császár hamarjába
Két-száz ezer néppel bé-üt a’ Hazába;
15 Ki-is ágyújival hogy egy két jelt adott,
A’ mezőről minden jajgatva szaladott;
’S hogy végső inségbe ejtné maga magát,
Könybe’ lábbadtt szemmel fel-gyújtya asztagát.
Környűl-állásait vévén gondolóra,
20 Lajos, az erőtlen, el-hal e’ jaj-szóra.
A’ sok ütközetek, a’ sok véres tsaták,
Próbáltt Vitézeit nagyon meg-fogyaták.
Várna’ sírhalmai még mind kékellettek,
Gyászos emlékezet lebegvén felettek.
25 A’ Dózsa’ világa sem múlt-el olly régen,
Hogy ez meg ne tetszett vólna a’ községen. –
El-fogyott a’ Magyar; – eggyütt még sem tartott,
Rontván maga alatt szüntelen’ a’ partot! – –
Ezt látván, sírt Lajos, méltán-is sírhatott, –
30 Nagyobb vólt a’ veszély annál, mint látszatott.
Már a’ Török tábor fellyűl jött Eszéken,
Annyit követvén-el a’ nyomorúltt népen,
Hogy e’ rémíttéssel pusztíttó mennykőre
Fel nem vette magát két-száz esztendőre.
(A jegyzeteket lásd: 200. sk. l.)
[I.]
Ignoranti quem portum petat,
nullus suus ventus est.
Seneca.
A’ ki maga sem tudhatja,
5 Mi légyen az akaratja,
Ki csak keresi, hol leljen
Helyet eggy valamelly hellyen,
{147} A’ földön senki sem mútat
Annak eggy bizonyos útat.
[II.]
Quidquid vult, habere nemo potest;
hoc potest, nolle quod non habet.
Seneca.
Senki mind el nem érheti
5 A’ mire magát rá szánja;
De az eggyet megteheti,
Hogy a’ mi nincs, ne kívánja.
[III.]
Nunquam est parvum, quod satis est,
nunquam est multum, quod satis non est.
Seneca.
Nem kevés az, a’ mi elég;
5 A’ mi nem elég nem sok.
Eggyik ég, a’ másik elég,
Azt mondják az okosok.
[IV.]
Si convalueris, non mortem,
sed valetudinem effugies.
Seneca.
Beteg is vagy, félsz is, nagy baj eggymás mellett:
5 Eggy is sok; a’ másik sokkal több mint kellett.
S mit félsz? – Jaj, meghalok! – Esztelen, a’ halál
Épen vagy betegen, mindenkor rád talál.
Ha meggyogyúlsz, nem a’ halált kerűlted-el,
Hanem hogy kis korig nem betegeskedel.
[V.]
A’ víg Öreg.
Seneca után.
Ezt a’ házat én kezdettem
Mint ifjú építeni,
5 ’S ím leroskadt már felettem,
Nem lehet segíteni.
{148} Hát én illy megőszűlt fővel
Magamra mit várhatok?
Ha még ti is az idővel,
10 O kövek, megromlatok!
E’ nagy fának, melly hüvössel
Tartá udvarom’ felét,
Én láttam o melly örömmel
A’ legelső levelét.
15 ’S veszni tér ez is magában;
Már az ága fekete.
Öntözzük, de mind hijában,
Nem lessz többé csemete.
Ime minden kezd avúlni
20 ’S romlik ősz fejem körűl:
Lelkem még sem tud búsúlni;
Sőt vénségének örűl.
Mint az íze jobb s édesebb
A’ talált szőlőszemnek:
25 Igy az estvéje kiesebb
Hanyatló életemnek.
Tartalom
Tartalom
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 3ab.
Megjelenése
V. 1–3; TOLDY 5–6; RMK. 87–88; ÖM. 29–31.
Szövegkritika
9. K: Az ed tintafolt miatt olvhtl., a V. alapján em.
Magyarázatok
A költemény keletkezésének idejére tárgyi mozzanatokból tudunk következtetni: az osztrák–török háború idejére, 1788–1789-re tehető. Pontosabb támpontot Szabács várának említése jelent, ezt a császári seregek 1788. április 24-én foglalták el, a költemény tehát bizonyosan ezt követően íródott. Másik határpontot hasonló bizonyossággal nem jelölhetünk ki. Feltehetőleg még 1788-ban, esetleg 1789 első felében készülhetett a vers, mivel Szentjóbi utóbb is többször megénekelte a török felett aratott győzelmeket (Foksány, Martinesty, Belgrád), ha ezek megtörténte után keletkezett volna az Indúlly-dal, akkor valószínűleg nem Szabácsot említi, hanem az újabb diadalokat. A datálás időben is közvetlenül Szabács megvételéhez való kapcsolását illetően óvatosságra int viszont a második szakasz kezdete: Már Márs régen / A térségen / Sípjait hangoztattya; a régen időhatározót is figyelembe véve 1788 második fele tűnik a legvalószínűbbnek az 1788–1789-es időszakaszon belül.
Szentjóbi három költeménye is vall a Dobozyakhoz fűződő szoros kapcsolatáról. Kazinczy emlékezése szerint „Praeceptor (volt) talán a Dobozy uraknál.” (KazLev. XX, 324.) Gálos Rezső szerint Dobozy Mihály (1699–1774) egyházkerületi főgondnok két fiának, Lajosnak és Mihálynak volt a magántanítója a család Nagyváradhoz közel eső vajdai és kisszántói birtokain (GÁLOS 15). A jelen vers címzettje, Dobozy Lajos (1769–1842) a katonai pályát választotta, Bécsben, a katonai intézetben tanult, részt vett Belgrád ostromában, utóbb az ezredességig vitte, 1809-ben a bihari inszurrekciós csapatok vezére. A török háború idején együtt szolgált Fazekas Mihállyal, annak Feltette hatalmas császárunk… című költeményét ő küldte el a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőihez, „a Gerletsenii táborból”, ez Fazekas első nyomtatásban megjelent verse (1789. december 29., 689–694; vö. JULOW Viktor, Fazekas Mihály, Bp., 1982, 55–56). Dobozy Mihály (szül. 1767) kisszántói birtokán gazdálkodott, bihari főszolgabíróként vármegyei tisztséget töltött be.
{152} Nagy Iván az idősebb Dobozy Mihály halálának dátumául 1770-et jelöli meg, továbbá egyik helyütt az apát, másik helyütt a fiát nevezi egyházkerületi főgondnoknak (NAGY Iván III, 931–932, pótkötet 198–201). ZOVÁNYI Jenő alapján azonban állást foglalhatunk e kérdésekben: az idősebb Dobozy Mihály volt a főgondnok, aki 1774. január 27-én halt meg (A tiszántúli református egyházkerület története, Debrecen, 1939, I, 66). Minthogy a fentiekből adódóan idősb Dobozy Mihály első gyermekei hatvannyolc és hetvenéves korában kellett szülessenek, majd még ezt követően a két lány, felvetődhet a gyanú, hogy nem Nagy Iván adataiban van-e a hiba. Ez azonban elhárítható, ha figyelembe vesszük azt is, hogy Dobozy Mihály 36 évig tartó első házassága magtalan volt, s csak Buzinkay Klárával kötött második házasságából született négy gyermeke, akiket viszont már nem tudott felnevelni.
Cím. Indúlly-dal: induló, bizonyosan dallamra készült.
3. Bukovina: történeti tájegység a mai Románia és Ukrajna területén, a Kárpátok előterében. Az osztrák–török háború egyik színtere.
29–31. Szabáts vára / Pancsovára / Tsak hamar következett: A február 9-i hadüzenetet követően megkezdődött ellenségeskedések, csaták sorából Szentjóbi kettőt emelt ki. Március közepén a Belgrád közelében lévő, de osztrák ellenőrzés alatt álló Pancsovát 1500 janicsár kísérelte meg rajtaütésszerűen bevenni, de gróf Wartensleben tőrbe csalta, bekerítette és megsemmisítette őket (vö. Magyar Kurir, 1788. március 22., 239–240). Április 24-én a Száva parti Szabács került az osztrák csapatok kezére, a vár elfoglalásánál jelen volt a császár, II. József is.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 4a–8b.
Megjelenése
V. 3–11; TOLDY 6–13; RMK. 88–96; ÖM. 31–39.
Szövegkritika
1. K: Az a’ e’-ből jav.
40. K: Az e fölött áth. ékezet.
45. K: Az N Ezt-ből jav.
55. K: mikor Az m k-ból jav.
60. K: tobbe em.
77. K: ágak A g l-ből jav.
89. K: <ígéretid> bíztatásid A sor elé betoldva, + jellel jelölve helyét.
134. V: őtet idegen kezébe
137. K: bészédemet em.
154. K, V: szinten em.
174. K: en em.
177. K: <parasztok> kurutzok Az áth. szó fölé írva.
eszekkel Az első e fölött áth. ékezet.
183. K: el-tartotta Értelemszerűen (és a V alapján) em.
227. K: élete<.>t
A vers keletkezésének idejére és körülményeire nézve nem rendelkezünk adatokkal. Gálos Rezső az 1790–91-es országgyűlés, a nemesi ellenállás hangulatát látja a versben megjelenni (GÁLOS 65). Az 1790 körüli keltezés valóban nagyon valószínűnek látszik, a témaválasztás, a törvényességre való ismételt hivatkozás mind ezt erősíti. Filológiailag azonban nem elégséges ennyi bizonyíték a megnyugtató datáláshoz, hiszen pl. az 1792-es Mátyás-drámáról is elmondható, hogy hangütése sok helyütt nagyon hasonlatos a Zrínyi-heroidáéhoz.
A költemény a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett és kivégzett Zrínyi Péter (1621–1671) levelét dolgozza fel, amelyet az uralkodónak, I. Lipót császárnak (1640–1705) írt. Zrínyi Péter az 1670. április 18-i, Bécsben történt elfogatása és 1671. április 30-i, bécsújhelyi kivégzése közötti időszakban több levelet, védekezést készített, az itt szóban forgó levél 1670. szeptember 5-én született (vö. PAULER Gyula, Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése 1664–1771, Bp., 1876, II, 146).
Szentjóbi forrására nézve Gálos Rezső a következőket írja: „Az egésznek forrásáról csak annyi állapítható meg, hogy az Katona Istvánéval egy volt. (Historia critica regum Hungariae. XXXIII. 830–849. l.) Erre vall különösen Katona 840–841. lapja. Ez a közös forrás valószínűleg Cserei Mihály Históriája volt, akinél a váradi generálisság is így szerepel, míg Katonánál az van, hogy: »promisit mihi generalatum Varasdinensem«. De lehet, hogy mindhármuk szövege régibb, közös forráson alapul.” (RMK. 221; újra GÁLOS 66.)
Mindehhez a következőket tehetjük hozzá: 1. Katona művének XXXIII. kötete, amely a levelet tartalmazza, 1804-ben jelent meg Budán, így Szentjóbi forrásaként nem jöhet szóba. 2. Cserei Mihály műve csak 1852-ben jelent meg nyomtatásban, viszont a XVIII. század második felében már mintegy három-négyszáz kéziratos másolatban forgott közkézen, ami a nyomtatás akkori példányszámaival vetekszik (BÁNKÚTI Imre, Cserei Mihály élete és Históriája, in Cserei Mihály: Erdély Históriája, kiad. BÁNKÚTI Imre, Bp., 1983, 30), így ez forrásként figyelembe vehető. 3. Cserei megmondja, hogy kivonatos fordításához Heinrich Brewer német történetíró művét használta („amint Henricus Breverus Universalis historiájában nyomtatásban vagyon”, i. m. 83.), ez a mű 1675-ben jelent meg Kölnben (Historia rerum notabiliorum…). 4. Feltehető, hogy Katona is ezt a latin szöveget vette át, s nem Cserei magyar kivonatát fordította vissza latinra (ennek ismertetését és kivonatos fordítását l. CSUDAY Jenő, Zrinyiek a magyar történelemben 1566–1704, Bp., 1884, 299–303). 5. Szentjóbi minden bizonnyal Cserei művéből dolgozott, ezt Gálos idézett példáján túl megerősíti a kivonattal való szoros egyezés, a felsorolások és nevek azonossága (l. Cserei, i. m., 83–88.).
33. Zrinyi: Zrínyi Miklós (1508 k.–1666), a szigetvári hős.
48. Báni koszorú: Zrínyi Miklós (1620–1664) horvát bánra, a költő-hadvezérre, Zrínyi Péter bátyjára történik utalás, akinek halála után, 1665-től ő lett a horvát bán.
54. Eszéki hídat fel-égette: Zrínyi Miklós Európa-szerte nagy elismerést kiváltó haditette az eszéki híd felégetése volt az 1664-es téli hadjárat során.
55. Styria: Stájerország, ma Ausztria tartománya; Carniolia: Krajna, történeti tájegység a mai Szlovénia nyugati és középső részén. Zrínyi Miklós 1663-ban a török Bécs elleni támadását hiúsította meg.
56. khám: kán, a tatár fejedelem. A török seregek részeként harcoló tatár csapatok ellen győzedelmeskedett Zrínyi Miklós (vö. CSUDAY Jenő, i. m., 98–99).
59. Croatia: Horvátország.
61. Szabolts Basa: Szabolcs boszniai basa seregét Zrínyi Péter 1663. október 27-én győzte le, értékes foglyokat és gazdag zsákmányt ejtve, majd 1669 elején ismét komoly győzelmet aratott fölötte (vö. CSUDAY Jenő, i. m., 98–99, 214).
{154} 87. Zágrábi Püspök: Borkovich, Marton. A császár az ő útján szóban és írásban egyaránt bűntetlenséget ígért Zrínyinek (CSUDAY Jenő, i. m., 228–229).
91. Pater Forstal: Mark Forstall Zrínyi ír származású gyóntatója volt.
92. Herczeg Lobkovitz: Lobkowitz, Wenzel Franz Eusebius (1609–1677), 1669–1674 között belső titkos tanácsos, a császári udvar kulcsfigurája, Forstall az ő levelét vitte Zrínyinek. Ebben a levélben Lobkowitz a császár nevében a büntetlenség feltételeit részletezte (CSUDAY Jenő, i. m., 228–229).
100. Váradi Generálisság: valójában varasdi generálisságról van szó, arra az esetre, ha lemondana a horvát báni címről.
102. negyven ezer forint: Zrínyi adósságának kifizetéséről van szó.
108. Fiamat is Bétsbe hozzam: Zrínyi János (1650 k.–1703) szintén az alku része volt, mintegy zálogul került Bécsbe ő is (CSUDAY Jenő, i. m., 233).
113. Cárta Bianka: charta bianca (’fehér lap’), vagyis egy Zrínyi által kitöltetlenül aláírt, hitlevélről van szó, amelyre Bécsben kerültek volna rá a kegyelem feltételei. Zrínyi fiával együtt Forstall vitte Bécsbe. A „charta bianca” ügye gyakran visszatért még az alkudozások során (CSUDAY Jenő, i. m., 233, 235).
136. Minister Hocher Úr: Hocher, Paul báró (szül. 1616), 1667-től főkancellár, az összeesküvők felett ítélkező bíróság elnöke.
151. Phoenix: főnix.
157. felyűl háborgó község: az 1670. évi tavaszi felvidéki felkelésre utal, amelynek egyik vezetője Zrínyi Péter veje, I. Rákóczi Ferenc (1642–1676) volt.
158. Nádasdi: gróf Nádasdy Ferenc (1623–1671) országbíró, Zrínyivel együtt őt is kivégezték.
167. ’s Írok Nádasdinak mindjárt eggy levelet: A levél, amely döntően hozzájárult a felkelés elhalásához, a kapitulációhoz, nem Nádasdyhoz, hanem I. Rákóczi Ferenchez szólt. Készült egy másik levél is ebben az ügyben, amelyet lányának, Zrínyi Ilonának küldött. Lobkowitz és Hocher azt az ígéretüket sem tartották be, amelyet a felkelés lecsendesítése esetére tettek (CSUDAY Jenő, i. m., 250–251).
170. Stahremberg Generál: Ernst Rüdiger Starhemberg (1623–1721) osztrák tábornokot, Tokaj várának parancsnokát még április elején fogták el a felkelők Sárospatakon, s Zrínyi levelét követően május elején bocsátották szabadon (CSUDAY Jenő, i. m., 246–247, 254–255).
180. a’ le-eső egektől se féltem: Gálos Rezső (RMK. 221; GÁLOS 65) horatiusi reminiszcenciát vél itt felfedezni („Si fractus illabatur orbis / impavidum ferient ruinae”. A citált hely: Carm. III. 3., 7–8. sorok, magyarul: „Rettenthetetlen, hogyha Föld s Ég / összerogy is, s a romok lesujtják”; Bede Anna fordítása).
184. Idegen törvénnyel dolgozván ellenem: Zrínyiék ügyében a császár által kinevezett rendkívüli bíróság ítélkezett, osztrák törvények szerint, holott magyar nemesek felett, ráadásul felségsértési perben, egyedül csak a magyar király és tanácsosai ítélhetnek, magyar törvények szerint (vö. részletesen CSUDAY Jenő, i. m., 281–284).
192. punktum: határozat, törvény.
213. Várna is híres lett László esetével…: I. Ulászló, aki a törökkel kötött szegedi békét megszegve indított újabb hadjáratot, 1444. november 10-én döntő csatát vesztett Várnánál, s maga is ott halt meg.
223. fiam: Zrínyi fiának megkegyelmeztek, utóbb Gnade Antal néven besorozták a császári seregbe, majd kuruc kapcsolatai miatt elfogták és élete végéig raboskodott.
242. instál: kér, kérelmez.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 9a.
Megjelenése
MM. I. 3., 195–196; HV. 74–75; V. 12; TOLDY 14; RMK. 96; ÖM. 39.
Szövegkritika
Cím. MM: A’ Rózsahoz. Owerbeck’ Éneke utánn.
1–2., 7–8., 13–14. MM: Minden sor kettőbe tördelve (6 / 5 szótagmegoszlással).
9. K: Más há <.>. Az M olvhtl. betűből jav., a második szóban az ékezet javítatlan maradt, elhagytuk.
MM: Ha más mást
18. MM: ’S rózsa szagával.
Magyarázatok
A vers megjelent a MM. I. 3. számában, 1789. augusztus–szeptemberében, Kazinczy Horváth Ádámnak szóló, 1789. szeptember 19-i levelében megemlíti ezt (KazLev. I, 469). Van azonban egy ennél korábbi adat is. Földi János 1789. március 20-i levelében bírálatot ír Szentjóbi egyik meg nem nevezett verséről, amely verset Váczy János A’ Sírhalommal azonosít (KazLev. I, 304, 574). Földi azonban augusztus 25-én (KazLev. II, 442) ismét visszatér erre a versre, mert megjegyzései nyomán verstani vita bontakozott ki közte és Kazinczy között, s itt már kezdősorával meg is nevezi azt („Fakadj piros rósa ’sat.”). A kérdéses vers tehát nem A’ Sírhalom, hanem A’ Czenczi rózsája, így annak már 1789 elején készen kellett lennie.
A keletkezést illetően ezek a biztos adatok állnak rendelkezésünkre, post quem dátumot nem tudunk megjelölni. Feltehetően 1788-ban vagy 1789 elején íródott a vers, minthogy az Orpheusban és a Magyar Museumban újabb verseit adta inkább közre, legalábbis a pontos keltezéssel megjelent versek erre engednek következtetni.
A MM.-ban A’ Rózsahoz. Owerbeck’ Éneke utánn. címmel álló költemény Christian Adolf Overbeck Der Knabe an ein Veilchen című versének fordítása. A német szöveg hat versszakából Szentjóbi csak hármat fordított le, Gálos Rezső megállapítása szerint nagyon szabadon (51). Az eredeti a göttingai Musenalmanach 1778. évfolyamában jelent meg (193.), mi az RMK. alapján közöljük (222):
Blühe, liebes Veilchen,
Das ich selbst erzog,
Blühe noch ein Weilchen,
Werde schöner noch!
Weiszt Du, was ich denke?
Lottchen zum Geschenke
Pflück’ ich nächstens dich!
Lotte, muszt du wissen,
Ist mein liebes Kind.
Sollt ich Lottchen missen,
Weinet’ ich mich blind!
{156} Lotte hat vor allen
Kindern mir gefallen,
Die ich je gesehn;
Das musz ich gestehn!
[három strófa kimarad]
Aber du, mein Veilchen
Sollst für Lotte seyn!
Blüh’ nur noch ein Weilchen
Hier im Sonnenschein.
Bald will ich dich pflücken,
Ihre Brust zu schmücken,
Ach, dann küszt sie dich,
– Und vielleicht auch mich.
Az eredeti vers dallama megjelent Johann Abraham Peter Schulz (1747–1800) Gesänge am Klavier című 1779-es, Lipcsében kiadott gyűjteményében. Szentjóbi magyarítása, amely a költő egyik leginkább elterjedt, legtöbbet másolt költeménye, ugyancsak dallammal együtt élt, ezt megőrizte Szentgyörgyi István kéziratos énekgyűjteménye, 1815-ből (minderre nézve l. RMK. 222 és GÁLOS 6–7, 51).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 9b–11a.
Megjelenése
Orph. I, 3, 237–241; V. 13–16; TOLDY 15–17; RMK. 97–98; ÖM. 40–43.
Szövegkritika
Cím. Orph: Panasz. Ovid. Bús Leveleiből.
40. Orph: Vas-zabola’ élétől.
41. Orph: De most én is súlyosabban
48. Orph: kettőzve sértem
51. K: <Reménységem> Vidámságom A sor elé betoldva.
57. Orph: Vitéz, és vére
74. Orph: Az ’s hiányzik.
75. Orph: bőr’ ’s tsonttá
81. K: Romával em.
83. Orph: Kedves életem párjával
85. Orph: ’S Helyjettek
86. Orph: Vad néppel lévén téli
88. Orph: Mind tsak kínom neveli.
90. Orph: Melly lelkem élesztgeti
92. Orph: A’ halál el-temeti. Utána dátum: Nagy-bányán, 1790.
Az Orpheusban megjelent keltezés szerint Nagybányán íródott 1790-ben. A folyóirat ezen számának megjelenése szerint az év első fele veendő figyelembe. Ovidius Naso, Publius (i. e. 43–i. sz. 17.) római költőt Augustus császár a Fekete-tenger partján fekvő Tomiba száműzte, itt keletkeztek a Tristia (Keservek) öt könyvének elégiái, i. sz. 9–12. között. A 4. könyv 6. elégiáját Szentjóbi nem formahűen, hanem magyaros nyolcas–hetes sorpárokkal fordította le, pontosabban: adaptálta.
Cím. Tempore ruricolae patiens fit taurus aratri: Múlnak az évek, szokja a jármot az ökre parasztnak (Erdődy János ford.).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 11b–12b.
Megjelenése
V. 16–19; TOLDY 18–20; RMK. 98–101; ÖM. 43–46.
Szövegkritika
A záró idézőjelet em. a következő sorokban: 24., 26., 34., 56., 60., 66., 67., 72., 82.
54. K: Miólta tsak az emberek élnek A névelőt szótagszámhiba miatt, a V-t követve elhagytuk.
72. K: Ugy e hogy e’ <tsak> nagyobb A hogy sor fölötti betoldás.
Magyarázatok
A vers keletkezési idejére nézve nem rendelkezünk adatokkal. Forrását illetően Bognár Theophil mesei vándormotívumot feltételezett (A mesék vándorlásának történetéhez, EPhK., 1889, 318–319), hivatkozva a Demokritus ridens című anekdotagyűjtemény 1689-es ulmi kiadására: „A Democritus ridens adomája a magyar elbeszélésnek találó befejezése. Az egyűgyű paraszt beszélgetése a postamesterrel – úgy látszik – Szentjóbi Szabó László eredeti leleménye. A Democritus ridens szerint, midőn egy szolga látta, hogy ura leveleit széttépi, kérte, hogy adjon neki néhányat. Midőn azt kérdezte, hogy minek, azt felelte, hogy édes anyjának akarja küldeni.” Gálos Rezső szerint ez a sok kiadásban közkézen forgó gyűjtemény Szentjóbinak közvetlen forrása lehetett (RMK. 223; GÁLOS 60), Kónyi János fordításában azonban (Gálos vélekedésével ellentétben) nincsen benne. Gálos Rezső Hajnóczi Iván alapján megemlíti még Darvas Ferenc Post nubilla Phoebus című 1790-es röpiratának egy mondatát is, ahol megtalálható a motívum (GÁLOS 60): „A’ Postára küldött Paraszt alkuszik a’ Posta Mesterrel Urának szólló levél eránt, ’s nintsen sok hellyeken tsak ollyan-is, a’ ki neki meg-tudná magyarázni, hogy azoknak ára szabva vagyon.” Mindezen egyezések nem látszanak elegendőnek annak kijelentéséhez, hogy Szentjóbi verse az említett művekre lenne visszavezethető valamilyen formában is. Az anekdota utóéletére nézve az RMK. több párhuzamos helyet felsorol (224), ezek azonban ugyancsak elég távoli hasonlatosságnak tűnnek.
9. ittze: űrmérték (0,84 liter).
18. Notz krajtzer: nyolc krajcár (hatvan krajcár ért egy rajnai forintot).
22. Fél márjás tsak eggy kis pénz hijja: a máriás húsz krajcáros pénzérme volt (Mária-képpel, innen a neve), tehát a sor értelme: két krajcár híján tíz krajcár.
{158} 25. kontolok fele: gondolok vele.
26. Ket nótz krajtzer tsak nid a fele: egy levél négy krajcár, a kettő nyolc.
72. emelet: egy emeléssel felemelhető teher, vagyis: nagyobb súly, fogás.
80. verbunkos: toborzó.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 13ab. (K)
MTAK. M. Irod. Lev. 4-r 37. (KazLev. II, 281) Kazinczy Gábor feljegyzése Szentjóbi 1790-es, utóbb elveszett kéziratáról (KG), l. erről részletesen a Glycerium Vielandból jegyzeteit.
Megjelenése
Orph. II, 3, 272–273; V. 19–20; TOLDY 20–21; RMK. 101–102; ÖM. 46–47.
Szövegkritika
Cím. Orph: A’ Reménység. 1790.
1–4. Orph: E szakasz itt a következőképpen hangzik:
Ki szeretné az életet
Ha Reménység nem lenne?
Mit tsinálna a’ Szeretet
Ha e’ nem vólna benne.
2. KF: A sor végén kérdőjel, felkiáltójelből jav.
3. KF: A sor végén felkiáltójel.
5. KF:: lágyítja
6. Orph: Szorító vas lántzait
7. KF: indítja
Orph: ez indítja
13. Orph: A’ szomorú szív bánatját
15. Orph: A’ könnyes szem bús harmatját
16. Orph: Jobb kézzel szárítgatja.
21. Orph: Hány Szerelmes, búsúlttában,
26. Orph: Reá már hányszor
27. K: Rózsa Az s utólag toldva a szóba.
29–32. KG: A szakaszt egy mellette álló vonás jelzi meg.
32. Orph: A vers alatti névaláíráshoz lapalji jegyzet csatlakozik: „Elébb a’ Váradi Kir. Norm. Oskolánál, azután a’ Nagy Bányai Gymnasiumnál Professor. Most Törvényt-tanúló, született Otományban Bihar Vármegyében.”
Magyarázatok
Az Orpheusbeli megjelenés 1790-es dátumot közöl, Kazinczynak a vershez fűzött jegyzete szerint a nyomdába adáskor Szentjóbi már elhagyta Nagybányát, tehát 1790 szeptembere után vagyunk. Ezzel látszik összhangban lenni az a tény is, hogy Szentjóbi a verset 1790. szeptember 15-i levele mellékleteként küldte el Kazinczynak. Mindezek alapján biztosan kijelenthető, hogy a vers 1790 ősze előtt keletkezett, ugyanebben az évben. A vers, mint Latkóczy Mihály megállapította (Albius Tibullus elégiái, Előszó, h. é. n., 38; vö. RMK. 224), Albius Tibullus (i. e. 55 k.–i. sz. 19) egyik verséből készült fordítás (a II. könyv 6. {159} elégiájának egy részletén alapul): miként az Ovidius-adaptáció, ez sem formahű, ugyanúgy magyaros nyolcas–hetes sorpárokban fogalmazza újra az eredetit, meglehetős szabadsággal.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 14ab.
Megjelenése
V. 21–22; TOLDY 21–23; RMK. 102–103; ÖM. 47–49.
Szövegkritika
40. K: A záróidézőjelet em.
Magyarázatok
Az Indúlly-dalhoz hasonlóan ez a vers is a török háború idejére tehető, ezúttal azonban nem áll rendelkezésünkre pontosítást lehetővé tevő tárgyi mozzanat a szövegben, így meg kell elégednünk a nagyon hozzávetőleges, 1788–1789 körüli datálással. A Dobozyakra nézve l. az Indúlly-dal jegyzeteit.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 15ab.
Megjelenése
V. 23–24; TOLDY 23–24; RMK. 103–104; ÖM. 49–50.
Szövegkritika
1. K: sok Olvhtl. betűkből jav.
7. KF: gondolatja
8. KF: meg-láthatja
Magyarázatok
A vers keletkezésére nézve nem maradtak fenn adatok. Gálos Rezső nagybányainak mondja: A „formai kísérlet miatt gondolom, hogy itt születhetett – a költészettan tanítása közben, mikor tanítványai is »propositiókra« faragták a verseket – az az érdekes s nálunk első próbálkozása, hogy az Ilias utolsó énekének egy részletét rímes alexandrinusokban szólaltassa meg.” (GÁLOS 28.) A lefordított rész pontos helye: Iliász XXIV. 485–506., 553–558. (vö. RMK. 225), itt a Hektort legyőző Akhillészhez könyörög Priamosz trójai király, fia holttestének kiadásáért.
20. fatum (lat., rég): végzet.
22. Styx: alvilági folyó.
30. Jupiter: a főisten.
Márs: a hadak istene.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 16ab.
Megjelenése
V. 25–26; TOLDY 24–25; RMK. 104–105; ÖM. 50–51.
Szövegkritika
18. KF: változtatja
20. KF: itatja
Magyarázatok
A vers keletkezésére nézve nincsenek adataink. GÁLOS Rezső (55, 67) a faludias énekköltészet hatásait véli felfedezni a szövegen, de megemlíthető a fiziko-teologikus leíró költészettel való rokonság is (vö. erre nézve VÖRÖS Imre, Természetszemlélet a felvilágosodás kori magyar irodalomban, Bp., 1991, 54–77).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 17ab.
Megjelenése
V. 26–27; TOLDY 25–26; RMK. 105; ÖM. 52–53.
Szövegkritika
5. K: húzási Az úz olvhtl. betűkből jav.
9. KF: folyamatja
11. KF: bánatja
17. KF: éjszakákat
23. K vénsegedre em.
30. K: Olly Az O I-ből jav.
Magyarázatok
Keletkezéséről közelebbit nem tudunk. A szépség és az idő múlása konvencionális téma volt, ez más Szentjóbi-versekben is megjelenik (pl. A’ Poeta).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 18a.
Megjelenése
MM. I, 2, 83; HV. 81–82; V. 28; TOLDY 27; RMK. 106; ÖM. 53–54.
7. MM: ha víg vólt életem
8. K: néktek A második k m-ből jav.
12. K: örvendek A második e fölött tintanyom található, a V. ennek következtében Örvendék alakot közöl; ez azonban nem illik a szövegösszefüggésbe.
13. MM: kiket én szeretek
16. MM: Árnyéktok’ kedves bóltjában
Magyarázatok
A vers megjelent a MM.-ban, s minthogy a kérdéses szám (I. 2.) 1789 májusában jött ki a nyomdából, így a mű bizonyosan ezen időpont előtt keletkezett. A post quem terminus kijelöléséhez viszont nem rendelkezünk biztos támponttal. Gálos Rezső (pontosabb indoklás nélkül) 1786–1787-ről beszél, mondván, „elindulása idején bátor, és a műköltészetben új, de a népköltészetben járatos formákat kedveli” (GÁLOS 41), de korábban azt is megjegyzi, hogy régebbi vizsgálódásai során „németesnek” tartotta, olyannyira annak, hogy kiadása jegyzetében egyenesen fordításról beszél, aminek eredetijét még nem sikerült megtalálnia (RMK. 225). A folyóiratokba küldött versek esetében azonban mi inkább azt tapasztaltuk, hogy friss műveket küld, legalábbis a biztos datálásúak ezt bizonyítják. Erre a versre nézve mindebből természetesen csak feltételes következtetés vonható le, ez alapján tehetjük megírását 1788–1789 körülre. A költemény egyébként Szentjóbi egyik legismertebb, leginkább elterjedt darabja, sok kéziratos másolatban fellelhető, köztük Arany János népdalgyűjtésében is (vö. minderről GÁLOS 41). Utóbb érzett népdalszerűsége sem feledtetheti azonban el, hogy a költemény a XVIII. század végi érzékeny költészet konvencióiból építkezik (sírhalom és rózsa, álom–halál testvérsége stb.).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 18b.
Megjelenése
V. 29; TOLDY 27–28,; RMK. 106; ÖM. 54.
Szövegkritika
Cím. K: dik Az ik olvhtl. betűből jav.
Magyarázatok
1789. szeptember 22-én zajlott le a törökök elleni nagy győzelmet hozó csata, Friedrich Josias Coburg-Saalfeld (1737–1815) vezérletével (a csata leírását l. Tudományos Gyűjtemény, 1829, V. füz., 50–62). A diadal emlékét Batsányi is megörökítette egy epigrammában, ezt „B. legkorábban 1789 októberében írhatta, mert hiszen Bécsbe is csak október elsején jutott el a győztes csata híre. (Caroline Pichler: Denkwürdigkeiten aus meinem Leben. München, 1914. I. 97–100. és az idevonatkozó jegyzetek; u. i. a csata osztrák irodalmi visszhangjának ismertetése is.)” (BJÖM. I, 291). Ugyanez elmondható Szentjóbi esetében is, s talán ezek alapján kijelenthetjük, hogy leginkább a győzelem hírének vételéhez, 1789 októberéhez, illetve a közvetlenül ezt követő időszakhoz köthető a jelen vers megírása.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 19ab. (K)
MTAK. M. Irod. Lev. 4-r 189. (KazLev. II, 469–471) Kazinczy Ferenc másolata Szentjóbi 1789-es, utóbb elveszett kéziratáról (KF).
MTAK. M. Irod. Lev. 4-r 37. (KazLev. II, 281) Kazinczy Gábor feljegyzése Szentjóbi 1790-es, utóbb elveszett kéziratáról (KG).
Megjelenése
Orph. I, 1, 44–45; HV. 75–77; V. 30–31; TOLDY 28–29; RMK. 106–107; ÖM. 54–55.
Szövegkritika
Alapszövegünk, mint a többi versnél is, a nyomda által használt autográf tisztázat (K). Szentjóbinak ez az egyetlen költeménye, amelynél fennmaradtak a szöveg alakulásának folyamatát feltáró változatok, illetve azokról készült másolatok, feljegyzések is. A végső kidolgozásnak tekinthető autográf tisztázat mellett három variáns különíthető el. A második (Orph) az Orpheusban (majd a HV.-ban) megjelent szöveg, amely nyilván az első változaton alapul, hiszen az Orpheus első számának kézirata 1789 végén került nyomdába. A harmadik (KG) a Szentjóbi Kazinczynak írott, 1790. szeptember 15-i levelében elküldött változat, amelyet azonban csak a Kazinczy Gábor által az 1791-es verskötet saját példányába utólag beírt feljegyzéseiből ismerünk.
Szentjóbinak ez a Kazinczyhoz szóló levele Kazinczy Gábor másolatában maradt fenn, s datálási problémákat is felvet (a másolaton 1792-es keltezés található, ez azonban tárgyi mozzanatok alapján egyértelműen kizárható, a helyes dátum: 1790, l. részletesen DEBRECZENI Attila, Szentjóbi Szabó László és Kazinczy kapcsolatáról, MKSz., 1995, 178–183). A levél után a következőket jegyezte a másoló, Kazinczy Gábor: „Három vers’ mellékletében, mik Munkái 19. 30. 33. lapján, az ott feljegyzett variánsokkal állanak. KG.” E jegyzet szerint tehát a levéllel Szentjóbi három verset is küldött, s ezek nem mások, mint amelyeket 1791-ben megjelent verskötetének megjelölt lapjain találunk, vagyis A’ Reménységhez, a Glycerium Vielandból és az Eggy meg-vetettnek keserve.
A debreceni Egyetemi Könyvtár állományában rábukkantunk Szentjóbi Szabó László költeményes munkáinak azon példányára, amelyben megtalálhatók az itt emlegetett feljegyzések. A jelenleg 762.594-es jelzetet viselő kötet címlapján possessori bejegyzés („Kazinczy Gáboré 1833. 42 x. c. p.”) olvasható, a 20., a 30–31. és a 33–34. lapokon vonalas jelölés, illetve szöveges jegyzetek találhatók. Minthogy e példány Kazinczy Gábor tulajdona volt, s a bejegyzések a levélhez fűzött jegyzetben oldalszámmal megnevezett versek mellett olvashatók, nem lehet kétséges, hogy ezek azok a kérdéses variánsok, amelyeket Kazinczy Gábor a Szentjóbi által Kazinczy Ferencnek küldött versszövegek alapján őrzött meg. Jegyzeteinkben e variánsokat is regisztráljuk.
5. K: fajdálmát em.
7. KF, KG: ’S Egyedül
9. KF, KG: őt temettettem
Orph: őtet temettettem
10. KF, Orph: Senkinek sints
13. KG: Kik olly
15. KF: kedvesen
17. Orph: Én egyszer
Orph: Holott eggy
21. Orph: Búsúltt szívemnek
23. KF: virággal
Orph: virágzottál
25. Orph: ’S el-tépvén halvány leveleit
27. Orph: iffjúságomnak
29. K: érzékény em.
KF, KG: ’S Ezen
Orph: Ez érzékeny harmatozatja
31. Orph: kedvellett
32. K: árnyékanak em.
Magyarázatok
Az összevetésből az a szembeötlő következtetés adódik, hogy az eltérések legnagyobb része érinti a versritmust; megkockáztatjuk, hogy a változtatások és átírások lényegében a ritmus átalakítása végett születtek. Már az első változatot kézhez kapó Horváth Ádám erről az oldalról közelítette meg a verset. Kazinczynak írott 1789. október 5-i válaszában ezt olvashatjuk: „Szabó Lászlót nem ismerem; mitsoda idejű ember lehet? ’s ismerhetem e őtet valaha? – Az esze szép; minden sornak utánna írhattad volna a’ Bravót. [Ugyanis Kazinczy a 7–8. sor mellé jegyezte e szót.] hanem a’ mechanismusra nézve ezt observálom: hogy a’ két első strófában a’ szótagokat meg sokasította; mert ez az ének a’ mint sorai mutatják az utolsóbb strofáknak; a’ Faludi Fillis nyugszik-jának Áriájához van szabva. a’ mint az én Uj esztendő hajnali Énekem, 15 Syllabáju sorok volnának caesurával. a’ harmadik strófa már jól van kezdve. A’ hová őt temettettem, senkinek sints tudtára, de az utólja megint sok syllaba. ’s szép tellyes rósákat ültettem szomorú sírhalmára. a’ négy utolsó strófa egésszen kiüti a’ mértéket: ettől fogva: Egyszer minden esztendőben etc. – ’s ez a’ darab, a’ dall szerint mind öszve négy vers vólna; – mi okonn külömböztette a’ szótagok számát, azt nem tudom: Kérd meg tőle.” (KazLev. I, 476.) Horváth Ádám tehát felfigyelt a verselés szabálytalanságára, arra, hogy hol kilenc, hol nyolc szótagot találunk a strófák páratlan soraiban. Egész pontosan: a KF-ben az első két strófa 9/7/9/7 osztású, a harmadik 8/7/9/7, a negyedik 9/7/8/7, a további négy 8/7/8/7; a Orph egésze 9/7/9/7 szótagszám-eloszlást mutat; a KG-ban az első két versszak 9/7/9/7, a harmadik és a negyedik 8/7/9/7, a többi négy pedig 8/7/8/7 eloszlású; a K első fele 9/7/9/7, a második fele 8/7/8/7 képletű.
Az eltérések magyarázata aligha lehet az, hogy elvétette az ütemet Szentjóbi; márcsak azért sem tehető ez fel, mert a későbbi variánsokban többször is lehetősége lett volna, hogy kijavítsa a „hibát”. Egy variációról, a Orpheusbeliről ugyan még feltételezhető lenne ez a javítás, hiszen a négy közül ez az egyetlen szabályos ritmusú, de valószínűnek látszik, hogy az átdolgozásban komoly részt vállalt Kazinczy is. Kazinczy ugyanis a következőket írta még Horváth Ádámnak a vers levelébe történt másolása után: „Ez a’ darab édes Barátom! még sok hellye kíván ráspolyt: de így is eléggé szép. Kérlek igazgasd meg Te, a’ kinek dedit ore rotundo Musa loqui!” (KazLev. I, 470.) Horváth válasza a verselésre tett megjegyzéseket követően: „Ha az Originált látnám, meg fogadnám kivánságodat; de a’ nélkül igazgatásba bele kapni nem merek.” (KazLev. I, 476.) Ha ezek után egy-két hónappal az Orpheusban egy átalakított, szabályos verselésűvé tett szöveg jelent meg (Orph.), majd egy évre rá Szentjóbi mégis újra elküldte Kazinczynak e verset (KG), figyelmen kívül hagyva az Orpheusbeli közlést, s 1791-es kötetében sem e szerint véglegesítette (K), joggal tehetjük fel, hogy az Orpheus szövege nem tőle származik, hanem minden valószínűség szerint {164} Kazinczytól (erre vallanak az olyan finomkodó kiigazítások is, mint kedvellett, harmatozatja). E szövegvariáción kívül tehát mindegyikre a verselés valamelyes szabálytalansága a jellemző, amiből arra következtethetünk, hogy Szentjóbinak célja volt némi szabálytalanság megőrzése, mégha folyamatosan csökkentette is ennek mértékét; de hogy „mi okonn külömböztette a’ szótagok számát”, arra Horváth Ádámhoz hasonlóan mi sem tudjuk a feleletet. Úgy véljük tehát, hogy az átdolgozások elsősorban a verselés kiigazítása miatt készültek, s nem látjuk különösnek, hogy ugyanazt a verset kétszer is elküldte Kazinczynak, ráadásul azután, hogy már meg is jelent; sőt, éppen azért küldhette el ismét, mert nem fogadta el Kazinczy Orpheusbeli kiigazításait.
Egyébként azt is tudjuk, hogy a verset Batsányinak is elküldte, nagyjából ugyanakkor, mint Kazinczynak, 1789 őszén. Batsányi a következőket írja Ráday Gedeonhoz szóló 1789. december végi és 1790. január eleji leveleiben: „Ezen negyedet [ti. a Magyar Museum 4. negyedét] a’ mi illeti: én magam ebbe semmi munkámat belé [nem] tettem, mert láttam, hogy nints szükség reá; Szabó Lászlóét, (Glyceriont) azért töröltük-ki, mivel Kazintzi Úr’ periodicum munkájába-is bényomtatódik”; „Ezen töredék versemet [ti. Batsányi Orczy István halálára írott költeményét] (hogy nékem-is tsak-ugyan legyen benne valamim) méltóztassék Nagyságod a’ IV-dik szám alá, a’ hol Glycerion vólt, beléje tenni.” (ItK, 1956, 198, 199.) A vers keletkezésére nézve összegzésként megállapítható: a vers általunk ismert alakulástörténete 1789 közepétől egészen a verseskötet 1791-es lezárásáig tartott. 1789 minden bizonnyal a keletkezés ideje is, noha nem zárható ki teljességgel, hogy esetleg már a Kazinczynak és Batsányinak való elküldésnél jóval korábban megszületett.
A vers, mint címe is mutatja, Christoph Martin Wieland (1733–1813) Sokrates Mainomenos oder die Dialoge des Diogenes von Sinope című 1770-es művéből készült fordítás. A Szentjóbi által is alapul vett rész német verses feldolgozása v. R. betűjellel megjelent a göttingai Musenalmanachban (Nachlass Diogenes von Sinope, 1785, 15), Gálos Rezső szerint azonban Szentjóbi az eredetiből fordított (RMK. 225–226). A vonatkozó rész így hangzik: „Sie ist nicht mehr, die zärtliche Glycerion! – mit ihr verlor ich alles, was ich noch verlieren konnte. Ihr Grab ist das einzige Stück Boden auf der Welt, das ich mein zu nennen würdige. Niemand weiss den Ort als ich. Ich habe ihn mit Rosen bepflanzt, die so voll blühen wie ihr Busen, und nirgends so lieblich düften. Alle Jahre im Rosenmonde besuch’ich den geheiligten Ort. Ich setze mich auf ihr Grab, pflücke ein Rose – So blühest Du einst, denke ich, – und zerreisse die Rose, und verstreue die Blätter auf dem Grab’ umher. – Dann erinnr’ ich mich des süssen Traums meiner Jugend, und eine Thräne, die auf ihr Grab hinab rollt, befriedigt den geliebten Schatten.” (C. M. Wielands Sämmtliche Werke , 13. kötet, 21. rész, Leipzig, 1795, 43–44.)
A wielandi mű, amely radikális társadalomfilozófiai nézeteket fogalmaz meg, Diogenész személyéhez kötött, a sajátjaként, egyes szám első személyben előadott elmélkedéseket, történeteket tartalmaz. A Szentjóbi által fordított részlet azt a történetet zárja le, amelyben Diogenész elmeséli szerelmét Glycerionnal, akinek halála virágzó boldogságukat törte szét. Szentjóbi mellett részletet fordított belőle Vitéz Imre (Orpheus I, 35–39) és Sági Károly (A Pesti Magyar Társaság Kiadásainak Első Darabja, Pest, 1792). A teljes művet Kazinczy fordította le (Sokratés Mainomenos az az szinopei Diogenesz dialógusai, Pest, 1793), fordítását a cenzúra betiltotta (vö. BUSA Margit, Adatok Kazinczy Ferenc Diogenes-fordításához, Könyv és Könyvtár, 1985, 87–96). A szóban forgó rész Kazinczy fordításában (ahol a XXII. számú egység) így hangzik: „Nincs többé a nyájas Glycerion! – Véle eggyütt vesztettem-el mindent, a’ mi elveszteni valóm még vólt. Egyedűl csak sírhalmát állítom méltónak magaménak nevezni. Senki sem isméri azt körűlöttem. – Rózsát űltettem felibe, melly olly tellyesen virít, mint szép kebele virított, ’s édesebben sehol sem illatozik. – Minden esztendőben megkeresem {165} ezt a’ szent hellyt, a’ tavasz hónapjában. Leűlök reá, eggy rózsát török, – így virágzál egykor! ezt gondolom-el, – ’s széljel tépem a’ rózsát, ’s a’ sirt lehullott leveleivel szórom-bé. – Akkor végigfutom ifjúságom’ édes álmait, ’s sírjára csordúltt könnycseppem nyugtatja-meg a’ kedves árnyékot.” (83–84.)
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 20a.
Megjelenése
V. 32; TOLDY 29; RMK. 107; ÖM. 56.
Magyarázatok
Gálos Rezső gyönge jambusos próbálkozásnak mondja (RMK. 16), és nem számítja többi, Nagybányára keltezett időmértékes verséhez (GÁLOS 28). Vélekedését adatok hiányában sem megerősíteni, sem megcáfolni nem áll módunkban.
1–2. Archilochum proprio rabies armavit Iambo. Horat. de Arte Poët.: Fegyverül Archilochus dühe megformálta a jambust (Horatius, Ars poetica, Epist. II. 3. 79. sor, Muraközy Gyula fordítása).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 20b–21a. (K)
MTAK. M. Irod. Lev. 4-r 37. (KazLev. II, 281.) Kazinczy Gábor feljegyzése Szentjóbi 1790-es, utóbb elveszett kéziratáról (KG), l. erről részletesen a Glycerium Vielandból jegyzeteit.
Megjelenése
V. 33–34; TOLDY 30–31; RMK. 107–108; ÖM. 56–58.
Szövegkritika
2. KF: futsz
5. KG: Elmultak az én napjaim
6. KG: Kikkel magam bíztattam,
8. KF: meg-nem-bánhattam
9. KF: kínjaim
16. K: vissza-jöhetne
17. KF: meg-vetsz
19. KF: kergetsz
22. KG: Kiket el-vesztettem
23. KG: Oh kerüld-el a’ hárs-fákat
29. K: Elly em.
A verset 1790. szeptember 15-i levele mellékleteként elküldte Kazinczynak (l. minderről a Glycerium Vielandból jegyzeteit), tehát bizonyosan ezt megelőzően keletkezett, legvalószínűbben nem sokkal az elküldés előtt. Gálos Rezső kiadása jegyzetében még csak azt tudta Szemere Pál egy utalása (KazLev. IX, 502) alapján, hogy fordítás, de nem tudta megnevezni az eredetit. Bayer József 1911-es cikkében ezt is meghatározta: Johann Timotheus Hermes (1738–1821) Geschichte der Miss Fanny Wilkes (Lipcse, 1766) című, angolból készült regényfordításának dalbetéte után (Nachruf an Jenny) írta Szentjóbi a verset. Gálos Rezső utóbb már átvette ezt az adatot (ItK, 1940, 37–38; GÁLOS 51–52). Az eredeti dal német földön nagyon népszerűvé vált, tízféle dallama ismeretes, az egyik megjelent Johann Abraham Peter Schulz (1747–1800) Gesänge am Klavier című kötetében (Lipcse, 1779).
Dir folgen meine Thränen,
Dir, die du von mir fliehst
Und mein unendlich Sehnen
Ganz ohne Thränen siehst!
Jetzt ist der Tag verloren,
Auf den ich mich gefreut! –
Doch was ich dir geschworen,
Hat mich noch nie gereut.
[…]
Doch ach! dein Bild,
Geliebte Dein Bild verfolget mich! –
Du die ich nie betrübte,
O nie vergess’ ich dich!
Ich fühle tief im Herzen,
Dass du nicht bey mir bist,
Bis mich und meine Schmerzen
Ein kühles Grab verschliesst!
(közli Gálos Rezső, EPhK. 1913., 359.)
Szentjóbi verse, amely az eredeti igen szabad átültetése (vö. erre nézve GÁLOS 52), nagyon népszerű volt, sok kéziratos másolata készült. Hermes dalbetétjét Szentjóbi mellett megszólaltatta még magyarul Szemere Pál és Pázmándi Horváth Endre is (vö. GÁLOS uo.):
Szemere Pál: Hűség
Utánad folynak könnyeim,
Ki tőlem elszakadsz,
Ki látván sok keserveim,
Egy könyre sem fakadsz!
Ah jobbod elvesztettem,
S el mindent általa;
De, hogy lelked szerettem,
Nem bántam meg soha.
{167} E szív, melyet nem ismérsz,
Mindig feléd dobog.
A szív, melyért te most égsz,
Tünő lánggal lobog.
Ha kívánsz nyúgodalmat,
Mely engemet kerűl:
Felejtsd el a fájdalmat,
Hol szívem elmerűl.
Felejtsd el szép vidékem,
S hol égtünk, kertemet;
Nincs disz már rajtok nékem, –
Felejts el engemet!
Fűzz szép sorsot karodra,
S ha én azt láthatom,
Boldog s öröm-napodra,
Megenyhűl bánatom.
Bocsáss meg, hogy ha képed
El nem felejthetem;
Bár lánczom összetéped,
Árnyékod kergetem.
Ez érzés lángolása
El nem hagy engemet,
Míg könnyem áradása
Siromba nem temet.
(Szemere Pál munkái, kiad. Szvorényi József, Bp. 1890., I. 62.)
Pázmándi Horváth Endre fordítását Gálos Rezső kéziratból adta ki. „Most egy harmadik magyar fordításra akadtam: Horvát András népköltési gyűjteményében, 1813-ból. […] A 9. lapra Szemere költeményét másolta s utána Én igy: felírással a maga készítette fordítást:
Téged keresnek könnyeim, ah téged, ki kerűlsz,
Ki olvasztó keserveim látván, nem könyörűlsz.
Az a’ Nap, mellynek örűltem, szárnyakon elrepűlt,
Még is mit néked ígértem, szívemben meg nem hűlt.
Ah ha te azt a’ fájdalmat, melly gyötör, mérhetnéd,
Azt, a’ ki utánnad jajgat, el nem felejthetnéd.
Mert látnál tsak hív szívemre az ő ablakánál,
Ottan halálos sebemre írtózva találnál.
A’ gyöngygyel rakott réteket elmédből már ki ejtsd,
Hol jártunk ’s a’ szép téreket örökre el felejtsd.
Hol reszkető karjainkat egymásba öltöttük,
’S lopva osztván csókjainkat, üdőnket nevettük.
{168} Tiéd leszen, bár meg veted, mégis ez égő szív,
Azt igazán elhiheted, nem lehet ollyan hív.
Ki most gyújtja lángjaidat, ’s bírja szerelmedet:
Mert le szedi rózsáidat, ’s katzagja tüzedet.
Ah! de a’ képed, kedvesem, szép képed engemet,
Kisért és csak kelek, esem, és várom végemet,
Érzem magánosságomnak kínját és hervadok,
’S nem sokára hűs síromnak árkába szakadok.
Szemere átdolgozása 1812-ben jelent meg. A német szöveggel elég szabadon bánt; egyik strófát (4-iket) kihagyta s vele együtt a hűtlen leány második udvarlójáról szóló indítékot is. Ez a »hütlen hűség« ösztönözhette Pázmándi Horváth Endrét, mindjárt a költemény megjelenése után, hogy újból, hívebben ültesse át Hermes dalát; dallamosságban és költőiségben azonban mögötte marad Szemere Pál fordításának.” (ItK, 1940, 37–38.)
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 21b.
Megjelenése
V. 35–36; TOLDY 31–32; RMK. 108–109; ÖM. 58–59.
Szövegkritika
2. K: En em.
6. K: fél Sor fölötti betoldás, az f a-ból jav.
Magyarázatok
Gálos Rezső a nagyváradi időszakra teszi a vers keletkezését (RMK. 8–9), ez nagyon valószínűnek is látszik, hiszen Szentjóbinak ekkor volt módja részt venni a megyei nemesség társasági életében (l. még A’ bús Puttonos című versét). Ez az időszak 1786 végétől 1789 szeptemberéig, Nagybányára kerüléséig tartott, így hozzávetőlegesen 1788 előttre, közelebbről talán 1787–1788 közöttre tehetjük a vers születését (az 1789-es szüret idején már Nagybányán volt). A versben megörökített személyek a Haller család tagjai: János (megh. 1847) huszárkapitány, utóbb a nemesi felkelés bihari kapitánya, László (megh. 1842) ugyancsak huszárkapitány, utóbb a tábornokságig vitte. Anyjuk, akit A’ bús Puttonos című versben említ név szerint, báró Orczy Anna, Haller Péter császári királyi kamarás özvegye. Haller Klára, a „két ifjú Grófok János és László” testvére, utóbb gróf Kornis Gáspár felesége lett. A rejtélyes Comtess Czili, akinek személyéhez rejtélyessége folytán Gálos Rezső szerelmi románcot szőtt (RMK. 10; GÁLOS 20–21), lehet, hogy csak a korán elhalt testvért, a furcsa nevű Cziczelle-t fedi.
Cím. Telegd: helység Nagyváradtól keletre.
5. pallér: munkavezető.
12. Comtess: grófkisasszony.
15. Jani: feltehetőleg ifjabb Haller János gróf.
17. Poldi: az inasról közelebbi nem tudható.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 22a.
Megjelenése
V. 37–38; TOLDY 32–33; RMK. 109–110; ÖM. 59–60.
Szövegkritika
9. KF: ostromolják
10. K: <ütnek> esnek Az áth. szó fölé írva.
12. K: <esnek> ütnek Az áth. szó mellé írva.
24. K: <Húzd> Vond Az áth. szó elé írva.
Magyarázatok
Gálos Rezső – az iskolai oktatáshoz kötve – a többi latin fordítással együtt Nagybányára teszi (GÁLOS 28.), megjegyezvén különlegességét: az eredeti időmértékes formában próbálkozott ezúttal. A keletkezési idő megállapításához azonban filológiailag hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre. Flaccus Quintus Horatius (i. e. 65–i. e. 8) Ad Licinum című ódájának több korabeli fordítása is született, pl. Dugonics Andrástól, Orczy Lőrinctől és Verseghy Ferenctől (RMK. 227; GÁLOS 28), a Földi Jánosé meg is jelent a Magyar Museumban (I, 363) és az Orpheusban (I, 29–30).
Cím. Rectus vives Licini: Helyesebben éled, Licinius, élted (Csengery János ford.).
1. Licinus: Licinius,Varro Murena, Maecenas sógora, i. e. 23-tól konzul, az Augustus elleni szervezkedésben való részvételéért i. e. 22-ben kivégezték.
15. Jupiter: a főisten a római mitológiában.
19. Phoebus: Apollónak, a költészet istenének mellékneve, erre utal a cytera is.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 51a.
Megjelenése
V. 39; TOLDY 33–34; RMK. 110–111; ÖM. 60–61.
Szövegkritika
11. K: széllyel A lly olvhtl. (talán jj) betűkből jav.
Magyarázatok
A vers keletkezési idejére nézve nincs adatunk. Gálos Rezső rousseau-i ötletre vezeti vissza, két sort idézve is az Emilből (RMK. 227; GÁLOS 62), ez a rövid prózai részlet azonban inkább csak nagyon távoli asszociációként vehető figyelembe. Császár Elemér Gálos Rezső közlésére hivatkozva Christian von Stolberg gróf (1748–1821) An die Unbekannte című 1775-ös versét vette számításba mintaként, amelynek „rövidített nagyon szabad átdolgozás”-a lenne Szentjóbi verse (CSÁSZÁR Elemér, A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században, Bp., 1913, 118), utóbb azonban már Gálos sem említi ezt az adatot.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 51b.
Megjelenése
V. 40; TOLDY 34; RMK. 111–112; ÖM. 61–61.
Szövegkritika
12. K: Hívségém em.
16. K: kebelem Az eb olvhtl. betűkből jav.
Magyarázatok
15. áspis: mérgeskígyó.
20. kéz-ív: íj.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 52a.
Megjelenése
V. 41; TOLDY 35; RMK. 112; ÖM. 62–63.
Szövegkritika
9. K: virág Olvhtl. szóból jav.
11. K: Ó<h>
20. K: Poétátok Az é ë -ből jav.
Magyarázatok
A költemény keletkezési idejéről közelebbit nem tudunk. Eredetije Johann Georg Jacobi (1740–1814) Nach einem alten Liede című verse, amely Johann Joachim Schwabe (1714–1784) egy 1750-es dala után készült, s amely kottával együtt Johann Heinrich Voss (1751–1826) Musenalmanachjában (1783, 22) jelent meg (RMK. 228; GÁLOS 52–53; a kottát l. ErdMúz., XXIII, 125). Szentjóbi csak az 1., 2. és az 5., 6. szakaszokat fordította, viszonylag szabadon (idézi Gálos Rezső, RMK. 28–29):
Sagt, wo sind die Veilchen hin
Die so freudig glänzten,
Und der Blumenkönigen
Ihren weg bekränzten?
Jüngling, ach! der Lenz antfliecht;
Diese Veilchen sind Verblücht.
Sagt, wo sind die Rosen hin,
Die wir singend pflückten,
Als sich Hirt und Schäferin
{171} Hut und Busen schmückten.
Mädchen! ach, der Sommer fliecht,
Diese Rosen sind verblüht.
[…]
Sagt, wo ist das Mädchen hin
Das, weil ich’s erblickte,
Sich mit demutvollem Sinn
Zu den Veilchen bückte?
Jüngling! alle Schönheit fliecht:
Auch das Mädchen ist verblüht.
Sagt, wo ist der Sänger hin,
Der auf bunten Wiesen
Veilchen, Ros’ und Schäferin
Laub’ und Bach gepriesen?
Mädchne! unser Leben fliecht:
Ach der Sänger is verblüht.
Lefordította a verset Ráday Gedeon is, ő az egészet, hívebben, de kevésbé poétikusan (RMK. 229; GÁLOS 52–53):
MEZEI DAL.
ŐSZ-TÁJBAN.
(Jakóbi utánn, szabadon fordítva.)
K. HOL vagynak a’ violák,
Kik itt kékellettek?
’S tőltsérkéjik frissíttő
Illatot hintettek?
F. Ifjú! elmúlt a’ tavasz,
’S a’ viola-is el-asz.
K. Hol van ama’ rózsás bértz,
Kin rózsát szaggattunk,
Mellyet kalapunkra,
’s hol Mellyünkre, aggatunk?
F. Szép Lyány! itt hagyott a’ nyár,
Nem virítt a’ rózsa már.
K. Hol az a’ szép tsergeteg,
Melly bőven itatta
A’ réteket? hogy-hogy’ van,
Hogy most szomjan hagyta?
F. Száraz nyár vólt, ’s hő meleg
Ki-száradt a’ tsergeteg.
K. Vezess engem’ ama’ szép
Terepély hárs-fához,
Hol beszéllgetni ki-ki
{172} Le-dőlt mátkájához.
F. A’ szép hárs-fa már nem él,
Ki-tekerte azt a’ szél.
K. Hol ama’ szemérmes Szűz,
Ki, mint észre vette,
Hogy meg-láttam, le-hajolt,
’S el-pirúlt mellette?
F. Nem pirúl-el többször ő,
Mert el-vitte a’ himlő.
K. De él amaz Énekes
Ki itt a’ rózsákat
’S violákat éneklé,
És a’ hű Lyánykákat?
F. Szép Szűz! ő-is meg hala,
’S több dalt nem tsinál soha.
(MM., II. kötet, 2. negyed, VII. darab)
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 52b.
Megjelenése
V. 42; TOLDY 36; RMK. 113; ÖM. 63.
Szövegkritika
2. K: Utána egy sor kihúzva: <’s El-hagyni szíved ne-bánja>.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 53a.
Megjelenése
V. 43; TOLDY 36–37; RMK. 113; ÖM. 64.
Szövegkritika
Cím. K: Mihalyhoz em.
Magyarázatok
A szöveg szerint a vers késő ősszel keletkezhetett, Dobozy Mihálytól való három hónapja történt elválása után. A kérdés az, mikor történhetett ez az elválás. Erre nézve két variációt látunk lehetségesnek. Az egyik szerint egy Kisszántón töltött iskolai szünet után, Nagyváradra visszatérve íródhatott a vers, a második szerint Szentjóbi Nagybányára kerülése, vagyis {173} 1789 szeptembere után születhetett meg a mű. Az első esetben egy rendszeres kapcsolat időleges (a következő vakációig tartó) szüneteléséről lenne szó, a második esetben tartósabb elválásról: a szöveg ennek pontos eldöntését nem teszi lehetővé, így a keletkezés idejéül az 1789 előtti, közelebbről az 1787–1789 közötti időszakot tudjuk megjelölni. Dobozy Mihályra nézve l. az Indúlly-dal jegyzeteit.
7. közönséges (rég.): általános.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 53b.
Megjelenése
V. 44; TOLDY 37–38; RMK. 114; ÖM. 65.
Szövegkritika
A K-ban a 3. versszak hiányzik, a V alapján pótoltuk.
14. K: A<’>h
Magyarázatok
A vers keletkezéséről nincs adatunk, Gálos Rezső Szentjóbi népiességének példájaként idézi (RMK. 40).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 22b–23b.
Megjelenése
Orph. I, 4, 360–364; V. 45–47; TOLDY 38–40; RMK. 114–115; ÖM. 65–68.
Szövegkritika
Cím. Orph: A’ Tavaszhoz. Nagy-Várad, Bika 12dik 1789.
4. Orph: Im mérsékli a’ telet!
7. Orph: ’S fel-engedésre
8. Orph: Itt egy további szakasz következik:
A’ napokat hosszabítod;
’S rövidítsz éjjeleket;
Az útakat porosítod,
Kűldvén száraz szeleket.
14. K: El-öl Az ö ő-ből jav.
20. Orph: Az ’s hiányzik.
22. Orph: ’S Gyönyörűség
30. Orph: Mint vidítja
31. Orph: A’ Madarak’ víg zengése
39. Orph: Most, serdültt ifjúságomban
Orph: Itt egy további szakasz következik:
Ha gyermeki játékimat
Víg lélekkel követtem,
’S vígan űztem tréfáimat
A’ víg Tavaszt érzettem.
41. K: Ó A’-ból jav.
42. Orph: Ha eggy fészket találtam
43. Orph: Melly jól vert vérem eremben
44. Orph: Tsak Tavasszal próbáltam.
46. K: libak em.
52. K: Örvendtem <is> e’ jó jelnek
53. Orph: új reggele
56. Orph: Míg le-folynak napjaim
57. Orph: Most is sok ki-mondhatatlan
67. Orph: ’S meg-illetődöm
Magyarázatok
A vers az Orpheusban datálva jelent meg: Nagy-Várad, Bika 12dik 1789, vagyis 1789. április 12-i a saját kezű keltezés. Gálos Rezső Szentjóbi népiességére hozza példaként (GÁLOS 67), másutt Faludi követőjeként idézi (GÁLOS 57), kiadása jegyzetei között (RMK. 229) Kis János egy versével állítja párhuzamba (kevéssé meggyőzően).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 24a.
Megjelenése
V. 48; TOLDY 40; RMK. 115; ÖM. 68.
Szövegkritika
5. KF: gondolatja
7. KF: forgatja
10. K: kéveset em.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 24b.
Megjelenése
V. 49; TOLDY 41; RMK. 116; ÖM. 69.
Szövegkritika
4. KF: botja
15. KF: vetsz
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 25ab.
Megjelenése
V. 50–51; TOLDY 41–42; RMK. 116–117; ÖM. 69–70.
Szövegkritika
A cím alatt olvhtl. áth. alcím.
25. K: <szegény> búsúlt A sor elé betoldva.
Magyarázatok
A vers A’ nagy szüret Telegden párja, hasonlóan ahhoz az 1788 előtti, közelebbről az 1787–1788 közötti időszakra tesszük keletkezését (erre, valamint a Haller családra nézve l. az említett vers jegyzeteit).
4. Bakator: szőlőfajta.
15. Pallér: munkavezető.
21. Mennj el…: l. a kötet elé írt, utóbb áth. ovidiusi mottót és fordítását (bevezető tanulmányunkban; vö. RMK. 17, 230).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 26a.
Megjelenése
V. 52; TOLDY 42–43; RMK. 117–118; ÖM. 71.
Magyarázatok
Belgrádot 1789. október 8-án vette be az osztrák sereg a frissen kinevezett Gideon Ernst Freiherr von Laudon (1717–1790) tábornok parancsnoksága alatt. Október 12-én érkezett Bécsbe a hír, aminek hatására nagyszabású ünnepségeket rendeztek. Ezt követően október 25-én Pesten is nagy ünneplés volt. Szentjóbi költeménye október közepén, a hír vételekor, esetleg a hónap második felében, az ünnepségek idején keletkezhetett. A diadalt több kortárs is (pl. Csokonai) megénekelte, a Magyar Kurirban pedig Laudonról és a vár megvételéről szóló cikkek jelentek meg (Báró Laudon életének rövid le-irása, 1790. évi Tóldalék, 8. kk., továbbá: Belgrádnak utólsó meg-vétele Báró Laudon által, uo. 45–46; vö. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények I, kiad. SZILÁGYI Ferenc, Bp., 1975, 593).
8. öreg: Laudon 73 éves volt a vár ostromakor.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 26b.
V. 53; TOLDY 43; RMK. 118; ÖM. 71.
Magyarázatok
Beöthy János bihari jegyző, főszolgabíró, 1783-tól II. József által kinevezett alispán volt. Kazinczy emlékezése szerint 1786. november 2-án halt meg (KazÉlet. 509), a vers nyilvánvalóan közvetlenül ehhez az alkalomhoz kötődik, így keletkezési ideje 1786 végére tehető. Hogy milyen kapcsolatban volt Szentjóbi Beöthyvel (egyáltalán személyes kapcsolatban voltak-e), nem tudjuk.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 27ab.
Megjelenése
MMusa 1787, II, 787–788; V. 54–55; TOLDY 43–45; RMK. 118–120; ÖM. 72–73.
Szövegkritika
5. MMusa: edgy kies időben
6. MMusa: Daphnét Daphnét láttam leg-elsőben
13. MMusa: járok ’s kelek
16. MMusa: Kik után hasztalan kapdosok
22. MMusa: nem enyhitem
23. MMusa: kell virtusait
24. MMusa: Szelidségét ’s nyájas szavait
27–30. MMusa: Hiányzik.
28. K: <melly igen> mint Az áth szó fölé írva.
31. MMusa: O ti mezők ’s fáradt ligetek
33. MMusa: O ti árnyék’ tartott Levelek
34. MMusa: Titeket-is el-temetnek a’ szelek
35. MMusa: Ó fák kik hiven szólgálátok
36. MMusa: Már a’ télnek nyúgodalmát várjátok:
37–38. MMusa: Felcserélve a 39–40. sorpárral.
38. MMusa: Bajra kell
40. MMusa: A’ gyötrődés n bennem fel-kél?
43. MMusa: Ti kik hiv szivemet láttyátok
47. MMusa: ’s jámborságát
52. MMusa: ’S Tsekélly versimmel énekelem.
Magyarázatok
A MMusában pontos keltezéssel jelent meg: „Várad 26. Oct. 1787.” Gálos Rezső Szentjóbi egyik első verseként tárgyalja, nemigen becsülve többre puszta rímgyakorlatnál, legfeljebb a felfedezni vélt népies hangot méltatja benne (RMK. 29; GÁLOS 22, 41).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 28a.
Megjelenése
V. 56; TOLDY 45; RMK. 120; ÖM. 73–74.
Magyarázatok
Keletkezésére nézve Gálos Rezső annyit mond, hogy „horatiusi emlék”, „közvetve Horatius Carm. I. 23-ra megy vissza” (GÁLOS 62), ez a kapcsolat azonban nem tekinthető többnek laza asszociációnál.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 28b.
Megjelenése
V. 57; TOLDY 45–46; RMK. 120–121; ÖM. 74.
Magyarázatok
11. kietlen: pusztaság, sivatag.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 29ab.
Megjelenése
V. 58–59; TOLDY 46–47; RMK. 121–122; ÖM. 75–76.
Szövegkritika
17. KF: Magzatjaidnak jó Atja
19. KF: siratja
Magyarázatok
Beliczai József 1783-tól (Beöthy Jánossal együtt) bihari alispán volt, 1786. február 10-én II. József királyi tanácsosként Arad vármegyei alispánná nevezte ki, s Aradra költözött, itt halt meg 1789. július 12-én (MÁRKI Sándor, Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája, Arad, 1895, 452–453). Szentjóbi verse nem sokkal Beliczai halálát követően kellett keletkezzék, de hogy milyen apropóból írt gyászverset az általa talán nem is ismert és Bihar megyétől évek óta távol élt nemesi politikus emlékére, nem tudjuk.
Jegyzet. Ordinárius és Substitutus V. Ispány: rendes és helyettes vice ispán, vagyis első és másod alispán.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 30a.
Megjelenése
V. 60; TOLDY 47; RMK. 122; ÖM. 76.
Szövegkritika
4. K: Hállására em.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 30b.
Megjelenése
V. 61; TOLDY 48; RMK. 123; ÖM. 76–77.
Szövegkritika
16. KF: Foljatok
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 31a.
Megjelenése
V. 62; TOLDY 48; RMK. 123; ÖM. 77.
Szövegkritika
A 2–4., 6–8. sorok végére a KP írásjelet tesz.
1. KP: Óh A h áth.
7. KP: könyvek
8. KF: sajtólnának
10. K: vól <lenne> A le na-ból jav.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 31b.
Megjelenése
V. 63; TOLDY 49; RMK. 123–124; ÖM. 78.
A 3., 6., 10., 19. sorok végére a KP írásjelet tesz.
1. K: Várom, Várom em.
17. KF: kénszerítsétek
KP: Kérlek! ne-kénszeríttsétek
19. KP: ez-is
Magyarázatok
3. fokadok: fakadok.
kételen: önkéntelenül.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 32a.
Megjelenése
V. 64; TOLDY 49–50; RMK. 124; ÖM. 78–79.
Szövegkritika
A 2., 4., 6., 8., 10., 14., 18., 20., 22., 24. sorok végére a KP írásjelet tesz.
5. KP: Melly,
7. K: bóldogságat em.
15. KP: Köszönöm,
18. K: körülötted A második ö olvhtl. betűből jav.
19. KP: könny-hullatását
21. K: életed<..>be
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 32b–33a.
Megjelenése
MM. II. 1., 18–19; V. 65–66; TOLDY 50–51; RMK. 124–125; ÖM. 80–81.
Szövegkritika
A 2., 4., 6., 8., 10., 14., 18., 19., 20., 22., 27–28. sorok végére a KP írásjelet tesz.
Cím. MM: LOUDON’ és KOBURG’ győzedelmeikre.
1. KP: Törűljétek
6. MM: Mársnak
14. KP: halják
15. KP: fél-istenek E sor és a következő elején idézőjel.
21. KP: Belgrád,
23. KP: Légy,
26. MM: E sor zárójelben.
27. KP: E sor és a következő elején idézőjel.
A martinestyi győzelmet (1789. szeptember 22.) és Belgrád bevételét (1789. október 8.) külön versekben is megénekelte Szentjóbi (az eseményekről részletesen l. a Herczeg Kóburg győzedelmére Martinestyinél. 1789dik Eszt. és Belgrád meg-vételére című versek jegyzeteit). A jelen költemény ugyancsak a győzelmek tiszteletére rendezett ünnepekhez kötődik, 1789 októberéhez.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 33b.
Megjelenése
V. 67; TOLDY 51; RMK. 125; ÖM. 81.
Szövegkritika
A 2–3., 6–9., 11–15. sorok végére a KP írásjelet tesz.
2. K: Eggy fő bóldog <életet> A fő és a ságot sor fölötti betoldások.
3. KP: utjában
4. K: pompában A második p olvhtl. betűből jav.
8. KP: lélek,
10. KP: örvendeztessen, ’s vígasztaljon
15. KP: öröm,
16. K: helyeztette A h ep-ből jav.
KP: hóra helyheztette
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 34a.
Megjelenése
V. 68; TOLDY 52; RMK. 126; ÖM. 81–82.
Szövegkritika
Az 1–3., 5–7., 10–11., 13., 18–20. sorok végére a KP írásjelet tesz.
8. KP: nintsen-jele
14. KF: bánja
16. KP: atyjától
17. KP: Dámon! Dámon!
Magyarázatok
A vers keletkezésének idejéről és körülményeiről nincsenek adataink. Csokonai Siralomjára erősen hatott, ez kiderül a Lilla kötete előbeszédének tervezetéből (vö. SZILÁGYI Ferenc, Szerelmi vagy politikai elégia? A Siralom Lilla előtti szövege in Sz. F., Csokonai művei nyomában, Bp., 1981, 561–563). Szigligeti a Chlóé bús estvéjéből és a Dámonból kompilált verset énekeltet a Szökött katonában (RMK. 230).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 34b.
Megjelenése
V. 69; TOLDY 52–53; RMK. 126; ÖM. 82.
Szövegkritika
A 2., 6–7., 9. sorok végére a KP írásjelet tesz.
2. KP: adomány<j>a
3. K: <es>esküdött
4. KP: maradvány<j>a
5. KF: indúlatjába
KP: Téged,
12. KP: r’ád
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 35a.
Megjelenése
V. 70; TOLDY 53; RMK. 127; ÖM. 83.
Szövegkritika
A 2–4., 6., 10., 14., 17–20. sorok végére a KP írásjelet tesz.
1. K: Ifjúságom <esztendeit> jó napjait
9. K: <…> minden Olvhtl. áth. szó fölé írva.
10. K: Más Tőlem A Más a sor elé betoldva, a javítatlan T -t em.
12. K: meg A sor fölött betoldva.
13. KP: féltés,
17. KP: Nem!
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 35b.
Megjelenése
V. 71; TOLDY 54; RMK. 127; ÖM. 83–84.
Szövegkritika
A K-ban előtte egy másik, jelentősen eltérő szövegű változat található, áthúzva:
{182}
<Le-dűlt tornyai közt Franczia Országnak
Omladékaiból a’ köz bóldogságnak
A’ tsudálkozásnak épűlt eggy oszlopa
Hol fekszik Mirabó hazája gyilkosa.>
A címben a Mirabeau és az Elől-ülője után, valamint az 1–2. sorok végére a KP írásjelet tesz.
Magyarázatok
Honoré Gabriel Riqueti Mirabeau gróf (1749–1791) a harmadik rend képviselője volt, titokban a király tanácsadójává szegődve forradalom elleni szervezkedés részese lett. Nem sokkal halála előtt választották a nemzetgyűlés elnökévé. 1791. április 2-án halt meg, nem sokkal ezután, a hír vételét követően (a Magyar Kurir április 19-i számában közölte a halálhírt) írhatta versét Szentjóbi, hiszen június végén már a cenzúrán volt az e verset is tartalmazó kötet. Gálos Rezső egy 1792-ben megjelent verset említ mintaként, de megjegyzi, hogy az talán előbb is megjelenhetett már valahol (RMK. 230). A két szövegváltozat alapvető tartalmi eltérésére nem tudunk magyarázatot adni.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 36a.
Megjelenése
V. 72; TOLDY 54; RMK. 127–128; ÖM. 84.
Szövegkritika
A 2., 4., 6., 10. sorok végére a KP írásjelet tesz.
11. KP:: estvém,
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 36b.
Megjelenése
V. 73; TOLDY 54–55; RMK. 128; ÖM. 84–85.
Szövegkritika
Az 1–3., 5., 7–9. sorok végére a KP írásjelet tesz.
1. K: állyánál em.
KP: Ott, ama-hegyek lábjánál, Így található a V-ben is.
4. KP: ház,
Magyarázatok
Utóéletére nézve l. a Chlóé bús estvéje jegyzetét.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 37a.
Megjelenése
V. 74; TOLDY 55; RMK. 128–129; ÖM. 85.
Szövegkritika
Az 1., 3–4., 7., 10–11., 17–20. sorok végére a KP írásjelet tesz.
3. KP: engem Utána áth. jel.
13. KP: irgalom,
17. K: A lelkekkel szüzekkel-ből jav.
18. KP: Angyalokkal,
Magyarázatok
A vers forrásaként Gálos Rezső Pope költeményét vagy annak egy német fordítását nevezte meg („L. Pope: Der Sterbende Christ an seine Seele. Übers. von Bürde. Voss Musen Alm. 1793. 67.”; vö. RMK. 231) Ezt az adatot átvette CSÁSZÁR Elemér is (A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században, Bp., 1913, 134–135). FEST Sándor viszont a fenti véleményeket idézve rámutatott: „Ez a nézet nem maradhat meg. A czímet kivéve Pope és Szabó költeménye semmiféle hasonlóságot nem mutat. Közvetlen hatásról tehát szó sem lehet.” (Pope és a magyar költők, EPhK., 1916, 626.) Alexander Pope (1688–1744) angol költő nevezett versét (The Dying Christian to his Soul) egyébként Csokonai fordította, majd ezt az utóbb elveszett fordítását beépítette a Halotti versek V. részébe (vö. uo.).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 37b.
Megjelenése
V. 75; TOLDY 56; RMK. 129; ÖM. 86.
Szövegkritika
A 2–3., 5–6., 8., 10., 19–20. sorok végére a KP írásjelet tesz.
5. KP: Néked,
8. KP: Apolló,
12. K: Fel-ékesíttetnek em.
14. KF: magzatja
16. KF: mutatja
17. KP: épüly,
Magyarázatok
„A Nagybányával szomszédos Hosszúfalván volt birtokos Teleki Imre s ennek fia nála vizsgázott.” (GÁLOS 27.) Teleki Imre (1732–1802) királyi táblai ülnök fia (megh. 1849) {184} Nagybányán tanult, vagyis a versnek alkalmat adó vizsgára 1789 szeptembere és 1790 szeptembere között, leginkább 1790 nyarán kerülhetett sor.
Cím. Sz. R. B.: szent római birodalmi.
examen: vizsga.
8. Apolló: a költészet istene.
10. Pindus: a Múzsák szent hegye.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 38a.
Megjelenése
V. 76; TOLDY 56–57; RMK. 130; ÖM. 86–87.
Szövegkritika
A 2–4., 8., 10–11., 14–15., 18–19. sorok végére a KP írásjelet tesz.
5. KP: Dóris,
9. KP: Mondjátok,
13., 17. KP: Mondjátok-meg,
15. K: köny¯¯¯es[=könnyes]
18. K: őt<et>
Magyarázatok
Gálos Rezső az első hat sorhoz Marianne Ziegler An Thyrsis című költeményét idézi, (amelyet egyébként utóbb Haydn zenésített meg), valamint említi Verseghy Szerelmes üzenet című versét, mint hívebb fordítást (GÁLOS 53; vö. MAJOR Ervin, Újabb adatok Verseghy költői és zeneszerzői működéséhez, ItK, 1924, 47).
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 38b.
Megjelenése
V. 77; TOLDY 57; RMK. 130–131; ÖM. 87–88.
Szövegkritika
Az 1–3., 7., 9., 13. sorok végére a KP írásjelet tesz.
1. KP: Ott,
5. KP: Kik, mint-hogy
7. KP: Én-is,
11. K: <temjént égettem> fogadást tettem Az áth. szavak fölé írva.
3. Vénus temploma: a szerelem istennője kultikus helyének megidézése a korabeli költészet elterjedt konvenciója.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 39a.
Megjelenése
V. 78; TOLDY 58; RMK. 131; ÖM. 88.
Szövegkritika
A 2–3., sorok végére a KP írásjelet tesz.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 39b.
Megjelenése
V. 79; TOLDY 58–59; RMK. 131; ÖM. 88–89.
Szövegkritika
Az 1., 3., 5–6., 9–10., 12., 14–18., 20., 22. sorok végére a KP írásjelet tesz.
13. KF: akaratja
KP: Most,
15. KF: várhatja
17. KP: tsudálja
22. KP: könnyeimmel
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 40ab.
Megjelenése
V. 80–81; TOLDY 59–61; RMK. 132; ÖM. 89–91.
Szövegkritika
A 2., 7., 10–11., 14., 18–19., 22., 24., 26–27., 29–31., 33–35., 38., 40., 42., 45–47. sorok végére a KP írásjelet tesz.
9. KP: ki,
11. KP: E sor és a következő elején idézőjel.
26. KP: Egyvelítsed
31. KP: rózsák,
41. KP: partba,
43. KP: Építs
Magyarázatok
Ráday Gedeon (1713–1792) nagy tekintélyű irodalompártoló volt, aki maga is verselt, ő a nyugat-európai versformák egyik első hazai meghonosítója (Kazinczy róla nevezte ezt a verselést Ráday-nemnek ekkoriban). Szentjóbi feltehetően Budára kerülését követően került kapcsolatba Rádayval, a jelen vers így Szentjóbinak id. Ráday Gedeonnal való, 1790 őszét követő megismerkedése után és a verseskötet 1791. júniusi cenzúrázása előtt íródhatott (kapcsolatukról részletesen l. a Bevezetésben). Ráday Gedeon péceli kastélya, mint Kazinczy emlékezéseiből tudjuk, nyitva állott a fiatal írók előtt, a jelen vers tanúsága szerint Szentjóbi is bizonyosan járt ott. „A kastély szép, rendezett, barokk kertben állt, mellybe 1780 körül díszes kút és csinos kis pavillon épült, s közvetlen mellette kezdődött a vadaskert. Kerti mulatságok idején használták valószínűleg a parkra nyíló képesházat is.” (ZSINDELY Endre, A péceli Ráday-kastély, Bp., 1959, 30.)
22. eggyűgyű: egyszerű.
24. mesterség: művészet.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 41a.
Megjelenése
V. 82; TOLDY 61; RMK. 133; ÖM. 91–92.
Szövegkritika
A 2–4., 6., 10–11., 14., 18. sorok végére a KP írásjelet tesz.
7. KF: serkenj
8. KF: szoríts
14. KF: ölelj
17. KP: nékem,
20. KP: nem-adhatod
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 41b.
Megjelenése
V. 83; TOLDY 62; RMK. 133; ÖM. 92.
Az 1–5., 7–9., 11–12. sorok végére a KP írásjelet tesz.
3. KP: elme,
Magyarázatok
A költemény II. József 1790. február 20-án bekövetkezett halála után keletkezett.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 42a.
Megjelenése
V. 84; TOLDY 62; RMK. 133–134; ÖM. 92–93.
Szövegkritika
A 4., 11. sorok végére a KP írásjelet tesz.
7. KP: minden,
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 42b–46b.
Megjelenése
V. 85–92; TOLDY 177–181; RMK. 177–182; ÖM. 93–98.
Szövegkritika
18. V: egyéb jó veteményekből
28. K: gyonyorűségeit em.
35. K: arra Utólag betoldva.
36. V: éretlen gyümőltsöt
38. K: villásom¯¯al [=villásommal]
V: Az én villásom szemem előtt hányja az ágyást
54. K: gyumőltsök em.
K: <nyáron> tavasszal Az áth. szó fölé írva.
59. V: a’ mit a természet maga ajjánl
66. K: <vólna> van Az áth. szó felett.
67. V: Az én hiányzik.
67–68. V: mind azért, hogy járkáljak; ez-is tesz valamit
70–71. K: <…> a’ városiak <…> járnak A féltekbe a második áth. szó fölé írva.
77. K: jó Utólag betoldva.
90. K: tarsálkodás em.
99. K: leg-inkább Az l m-ből jav.
101. V: ritkán-is szorúlunk-reá
112. V: a’ fa mellé
127. K: A záróidézőjel hiányzik, em.
128. K: vala<melly> A ki az áth szó fölé írva.
Magyarázatok
Gálos Rezső szerint Nagyváradon készült ez az idill, Kazinczy Gessner-fordításának inspirációjára. Ezek szerint 1788 második és 1789 első fele jöhet szóba keletkezési idejéül, ugyanis Kazinczy Gessnere 1788 májusában jelent meg, Szentjóbi pedig 1789 szeptemberében Nagybányára ment. Noha e feltevés elég valószínűnek látszik, filológiailag hitelesnek tekinthető adatok azonban nem állnak rendelkezésünkre ennek tényszerű megítéléséhez. Még leginkább a forrásra nézve tudunk vizsgálódásokat folytatni, de egyértelműen tiszta képet ennek eredményeképpen sem nyerünk. Gálos Rezső megállapítja, hogy az idill „az Émile-ből való fordítás”, majd rögtön visszavéve a kijelentésből hozzáteszi: „nem szolgai fordítás. Az idillt Rousseau-részletekből maga szerkeszti meg és építi föl” (GÁLOS 45), kiadása jegyzeteiben meg is adja Rousseau Emil című műve negyedik könyvéből azokat a részeket, amelyeket párhuzamba állít Szentjóbi szövegének helyeivel (RMK. 49–50, 236– 237).
Mindemellett Gálos Rezső számot vet FÜRST Aladár azon megállapításával is (Gessner Salamon hazánkban, ItK, 1900, 322), mely szerint Szentjóbi idillje Gessner Der Wunsch című írása alapján készült, s kijelenti, hogy „Gessner adta a példát idilljéhez”. Ez azonban még mindig nem a teljes kép, hiszen a korban (1788 májusa után) Gessner idilljei Kazinczy fordításán keresztül hatottak. Kérdés, Szentjóbi esetében is nem inkább a Kazinczy által hangsúlyosan a kötet végére helyezett Az én Kívánságom című rész hatását kell-e kiemelnünk (mint arra Gálos Rezső maga is utal, mint említettük). De persze a gessneri írás is párhuzamba állítható Rousseau szövegével (ezt meg is tette Gálos Rezső, kiadása bevezetőjében, l. RMK. 51–52).
A számba vehető források tehát, időrendben: 1. Rousseau: Emil (4. könyv, részletek), 2. Gessner: Idillek (Der Wunsch), 3. Kazinczy: Gessner Idylliumi (Az én Kívánságom). Szentjóbi szövege mindhárom előzővel értelemszerűen párhuzamba állítható, minthogy azok is egymáson alapulnak. Nem állítható tehát egyértelműen, hogy ezek közül valamelyik lett volna a forrása Szentjóbi művének vagy hogy valamelyik hatott volna arra (már csak azért sem, mert hatáskutatáson túli, azt más oldalról megerősítő filológiai adat egyik ismeretére nézve sem áll rendelkezésünkre). Szentjóbi idillje e szöveghagyományt folytatja, annak egy új, egyéni variációját képviseli. S hogy mikor íródott, az jelen ismereteink birtokában meghatározhatatlan.
8. eggyűgyű: egyszerű.
33. idétlen: koraszülött.
41. csomoszló-fa: döngölőrúd a szőlőszemek összetörésére.
ludas kása: libaaprólékkal főzött rizs. Döbrentei Gábor épp ezt hozza fel példaképpen az idillről írott bíráló megjegyzéseiben: „Szabónak lett volna lelke ahhoz [ti. az idillköltéshez], de a’ ludaskása, a’ sok igen köz kifejezés elcsúfítja” (KazLev. VIII, 581).
75. Nagy Sándor: III. Alexandrosz (i. e. 356–323).
76. Kresus: Kroiszosz, Lüdia legendás gazdagságáról híres utolsó királya (i. e. 563–546).
80. erányosság: egyenesség.
82. kételenség: kényszerűség.
97. el véltébe: elvétve.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 47a–49b.
Megjelenése
V. 93–98; TOLDY 182–185; RMK. 182–186; ÖM. 98–101.
Szövegkritika
1. K: A beszélő neve itt a szöveg előtt, a továbbiakban középen található, egységesen a sor elejére helyeztük.
K: szaggatják A tj olvhtl. (talán tty) betűkből jav.
2. K: <halmokat> ligeteket A sor elé betoldva.
4. K: tenéked A második e olvhtl. betűből jav.
7. K: tsergedezésed A z s-ből jav.
9. K: váló em.
12. K: miert em.
19. K: szívem Utána pont áll, elhagytuk.
33. K: Esztelen! Utólag betoldva a sor fölött.
43. K: az a’ Az aposztof z-ből jav.
44. K: el-tőltöttek em.
V: eltöltöttek szívét Az az ő hiányzik.
48. K: víz <fe> nagy
51. V: fél-holt Előtte az az ő hiányzik.
69. K: jattzodták em.
76. V: a’ vólt a tagmondat elejére került, onnan a hogy elmaradt.
79. K: Az és előtti gondolatjel egy másik és szócskát húz át.
83. K: neki , Ő A vesszőt pontra javítottuk.
92. K: nézek <sír> a’ virágokra
99. K: és <a’>kőny A mondat végén nincs pont, em.
Magyarázatok
Keletkezésének körülményeit nem ismerjük. Gálos Rezső szerint A’ Kívánság párdarabja, időben is, tehát a nagyváradi évekre teszi, s megállapítja: „Fordítás-e, vagy szabad átdolgozás a Panasz, vagy talán eredeti munka, biztosan meg nem állapíthattuk, forrására rámutatni nem tudunk. De egészen rokon vonásokat tudunk megjelölni Brücknernek egy dialogusában, a mely egy 1777-iki Musen-Almanachban Die Klage Dina’s czimmel jelent meg.” (RMK. 30; vö. GÁLOS 45–46.) Ezt követően részletesen összeveti mindkét művet, majd immár azt jelenti ki, hogy „idillje valóban Brückner hatása alatt íródott”, ez pedig Vörösmarty Kis gyermek halálára című költeményét inspirálta (RMK. 32–33; vö. GÁLOS 46–47). Gálos Rezső első, bizonytalanságot érzékeltető megfogalmazását tartjuk indokoltnak.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 50a.
V. 99; TOLDY 186; RMK. 186–187; ÖM. 101–102.
Szövegkritika
5. K: jól Az első két betű ny-ből jav.
Magyarázatok
Valószínűnek tartjuk, hogy időben is összetartozik A’ Kert. NVáradon című, ugyancsak rövidke prózai írással, de tényszerűen csak azt mondhatjuk: a mű keletkezésére nézve nem rendelkezünk adatokkal.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 212. 50b.
Megjelenése
V. 100; TOLDY 187; RMK. 187; ÖM. 102.
Szövegkritika
1. K: a’<.> Paulinus
6. K: széml-látomást em.
10. V: Az imádjalak a mondat végére került.
Magyarázatok
A címbeli megjelölés szerint Nagyváradon készült, tehát az 1787 eleje és 1789 szeptembere közötti időszakra tehető. A mű vége Szentjóbi több verséhez hasonlóan jellegzetes fiziko-teológiai gondolatot tartalmaz.
1–2. Paulinus Atyák: a pálosok rendháza 1741-ben épült, majd ez egészült ki egy egységes épülettömbbé az iskolaépület hozzátoldásával (Bihar vármegye és Nagyvárad, szerk. BOROVSZKY Samu, Bp., 1901, 173).
4. terepély: terebélyes.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 156.
Megjelenése
V. 101–132; TOLDY 65–90; RMK. 141–174; ÖM. 103–135.
Szövegkritika
Cím. K: A kiadásra utaló utólagos betoldást a címlapon a V. szerint elhagytuk.
KP: A’ Pántlika, / Eggy / Pásztori Játék.
2. KP: Daphne, a’ Phillis annya.
{191} 3. KP: Phillis, a’ Montán szeretője<szerelmese>.
4–6. KP: A sorok végére pont került.
7. KP: Első Jelenés.
8. KP: DORIS, PHILLIS.
10. KP: egyedűl?
11. KP: le-dül.
12. KP: Te, a’ ki nékűnk-is kedvet tsinált, ’s nevelt.
14. KP: Tudj’ Isten jó Dóris! magam se-t’om mi lelt,
15. KP: Tsak nints kedvem.
16. KP: Dóris.
17. KP: Még-is
K: oká¯k [=okának]
19. KP: meg-lotsolni menni,
20. KP: meg -űtöttem,
21. KP: Ott, a’ hol a’ vásznam tegnap ki kötöttem,
22. KP: Ugy fáj hogy!
23. KP: Dóris
25. KP: Még e’ nem olly nagy baj, ezenn segíthetűnk;
26. KP: De hol Montan?
27. KP: Phillis.
28. KP: kerűl,
29. KP: Szegény árva fejem, le motskol emberűl.
30. KP: Dóris.
31. KP: Biz az én Anyám-is fel-lobban hirtelen,
32. KP: De hol Montan?
34. KP: szüntelen.
35. KP: Az elébb is eggy kis szék-fűt, zsáját szedék,
36. KP: ketske,
37. KP: ette. A tt átírva nagyobb betűformára.
39. KP: Ne bánd szegényt! hiszen ő is azt szerette,
40. KP: De Phillis! nem akarsz te engem érteni.
41. KP: Hol Montán?
42. KP: Phillis.
43. KP: őrzeni!
44. KP: jár;
45. KP: Ki parantsol neki? szabad mint a’ madár!
47. KP: Hát már tsak ugy beszélsz? nesze neked Montan!
48. KP: Phillis.
49. K: hagyj haggy-ból jav.
51. K: talán talám-ból jav.
53–54. K:
Hogy ne? senki se-<bánt ugy szeretőjével, / Mint az a’ hitetlen Montan, Phillisével. A javítás az áth. rész fölé írva.
55. K: Ah A sor elé betoldva, utána a mondatot kezdő M javítatlan maradt, em.
<ötet> őt Az áth. szó fölé írva.
56. K: kötek em.
56–58. K: Mindkét ’s sor előtti betoldás.
{192} 60–61. K: Már <bizony ha ugy van a’ nem szép praktika; / De hiszem lehet két eggy forma pántlika. állt. Az első sor végén előbb praktika állt, ezt áth. és fölé írta a pántliká-t, majd a teljes sort áth., s fölé írta a javítást.
69. K: hól <meg> kék, Utána a hol sor fölötti betoldás, a fejéres j-je h-ból jav.
71. K: sel<l>yemmel
81. K: talán talám-ból jav.
nagyon <n>-is
83. K: eggynek egynek-ből jav.
91. K: nál<l>ad
93. K: fejemk¯ [=fejemnek]
100. K: <attól> a-tól Az áth. szó fölé írva.
112. K: talán talám-ból jav.
121. K: <miér>t m’ért
123. K: feleljen felellyen-ből jav.
133. K: Lányok Az L olvhtl. betűből jav.
141. K: beszéljen beszéllyen-ből jav.
<arra> a’ra Az áth. szó fölé írva.
151. K: <Mondhattam is biz én> Ez meg is eshetett Az áth. rész fölé írva.
153. K: <Echó> vissz-hang A sor mellé írva.
meg<fejti>-sejti
156. K: a’<z Echó> vissz-hang A sor mellé írva.
157. K: a’tól attól-ból jav.
159. K: <Az eszünkbe se jut, de hogy nem szeret ő / Mert mint maga mondja hideg természetű.> De hogy Édes Anyám! az eszünkbe sintsen Az áth. két sor fölé írva.
161. K: <Még is majd durtzásnak monda téged szinte> De durtzásságodról van a’ ki meg-intsen! Az áth. sor fölé írva.
163–164. K: Áth. sor (<Es meg esett talám egyszer eleinte>) alá és fölé írva, utána további két áth. sor: <Ha nem felelek is minden kérdésére / Meg se tart ő számot a’ Phillis szivére.>
165. K: a’ra kért jav. ebből: arra kér ’s
167. K: barát<t>ság
172. K: lessz Sor fölötti betoldás.
176. K: <e> eggy Az áth. szó fölé írva.
181. K: lásd ládd-ból jav.
190. K: nál<l>a
207. K: nehezen<n>
215. K: Látszik Láttzik-ból jav.
218. K: utoljára utollyára-ból jav.
231. K: a’<r>ról
232. K: őt meg-öleltem jav ebből: őtet öleltem A meg a tárgyragra írva.
233. K: <hitt> hiv’t Az áth. szó fölé írva.
234. K: személ<l>yem
V: Ha mond’ta, tsak
235. V: Tudod Az ’s hiányzik.
237. K: e’<r>re
239. K: Tsak A T C-ből jav., a nem olvhtl. áth. szó fölé írva.
246. K: <lelkem én> szeretek! A tsillagom! a sor mellé van írva.
{193} 252–253. K: Három áth. sor fölé és alá írva: <No jól van hát egy nap e’ vólt a’ legelö / De hat osztán más nap mit veszen elö / Phillis>
268. K: kukutskáltunk kukuttsáltunk-ból jav.
271. K: <Látás> tréfa Az áth. szó fölé írva.
273. K: <Meg tettszik jó leány, nem tudsz még …> Hát még enyelgeni sem tudsz? ó ártatlan! Az áth. sor alá írva; az áth. sor utolsó szava korábban olvhtl. áth., fölé írva az utóbb ugyancsak áth szó: trétsélni.
275. K: <Biz én, azt se tudom hogy kell vele elni.> Nem biz én, ez a’ szó előttem hallatlan. Az áth. sor elé és fölé betoldva, közre fogva a Biz én-t.
289. K: Serelmem Az első m utólag toldva a szóba.
294. K: nyajam nyallyam-ból jav.
304. K: szükség A k g-ből jav.
305. K: Hiszen Hiszem-ből jav.
311. K: érthe<d>d-el Az áth. betű helyére betoldva a lap szélén: t’.
314. K: talán talám-ból jav.
316. K: mindjárt mindgyárt-ból jav.
317. K: töl<l>ed
319. K: mindjárt mindgyárt-ból jav.
323. V: Jaj de haragos vagy
324. K: szólj szólly-ból jav.
326–327. K: Már én a nyelvemnek magam parantsolok, / Mikor kell halgatok, mikor kell danolok. A helyette írott két sor a lap szélén, haránt irányban betoldva.
331. K: tavaj tavally-ból jav.
fészkéból em.
332. K: Kopaszon<n>
333. K: Szépen<n>
a’<r>ra
334. K: otthon<n> Az ’s utólag toldva a sorba.
336. K: a’<b>ba
339. K: A hagyd hadd-ból, az e’nek ennek-ből jav.
342. K: tsősszel A t c-ből jav.
347. K: tő<l>lem
355. K: a’<k>kor A haladta halatta-ból jav.
359. K: alj ally-ból jav. A tsalfaság áth. szó (<tsalárdság>) fölé írva.
361. K: azon<n>
363. K: <ki kéne potolni> meg kék boszúllani! Az áth. szavak fölé írva.
364. K: Mútasd <meg a’ rigót, ’s szólly> A sor elé a’ rigót, a sor végére a ’s mond! van betoldva.
366. K: <szolni> mondani Az áth. szó fölé írva.
368. K: <Szólly> Mond, Az áth. szó fölé írva.
373. K: utálja utállya-ból jav.
377. K: tömlőmön<n>
381. K: szöl<l>önek Az rövid ékezetek hosszú ékezetekből jav.
385. K: futsz fittz-ból jav.
<hogy hogy vagy most megint> mi lelt olly hirtelen? Az áth. szavak fölé írva.
387. K: <Én igy vagyok mindég hanem vagyok máskint.> A javítás az áth. sor fölé írva.
391. V: (mind ketten el-mennek) A sor után következik.
399. K: halgatol Az utolsó l olvhtl. (k vagy d) betűből jav.
{194} 403. K: igazság igasság-ból jav.
407. K: <hitetlen> jó lelkű Az áth. szó fölé írva, a bánja bánnya-ból jav.
408. K: től<l>em A kivánja kivánnya-ból jav.
410. K: <Én nem tom> Phillis! Phillis! Az áth szavak fölé írva.
hát ez <az>a’ minapi beszéd?
411. K: <Phillis! hol a’ hited?> A javítás az áth. rész alá írva.
425. K: életemk¯ [=életemnek]
428. K: <szenderedik> beszél-félre Az áth. szó fölé írva.
430–431. K: <de hogy szenvedek / ó! érzem hogy nagyon ártatlan szenvedek> A javítás a sorok fölé írva.
432. K: Utólag betoldva a sorok közé.
438. K: <hitetlen vagyok> meg-bántottalak Az áth. szavak fölé írva.
440. K: derekason<n>
444. K: <én> most ki- Az áth. szó fölé írva.
449. K: Menj Menny-ből jav. kétszer.
he<l>lyettem
455. K: ó Olvhtl. betűkből jav., az ’s utólagos betoldás.
458. K: hiv<ségem> szívem Az áth. rész fölé írva.
459. K: se<m>-ment-le szárazon<n>
460. K: gazon<n> Az első két szó között olvhtl. áth. betű.
462. K: vé<l>led
464. K: éjszaka éjtzaka-ból jav.
478. K: felö<l>lem
483. K: mel<l>yemet
492. K: se<m> hiszek
493. K: Utólagos betoldás az előző sor alatt.
503. K: a’<n>nál kevesebb A v olvhtl. betűből vagy betűkből jav., olvasata bizonytalan, az RMK. itt is kedvesebb változatot közöl. Mi inkább a V. variánsával értünk egyet, már csak azért is, mert Szentjóbi nem használta rímben ugyanazt a szót.
509. K: <avagy> vagy jó Az áth. szó fölé írva.
519. K: betsü<l>letem A rontja rontya-ból jav.
521–522. K: Azt mindjárt gondoltam, hogy <a’ lessz belölle / Hogy te már haragszol ’s gyanakszol felölle> A javítás első sora az áth. rész fölé írva, második sora a lap szélére írva, haránt irányban, a mindjárt mingyárt-ból jav.
527. K: Mihe<l>lyt a’<r>ra
<meg> azt Az áth. szó fölé írva.
530. K: Ad’sze Olvhtl. betűkből jav.
535. K: Előbb Mirtill szövege után betoldva, majd az áth., s úgy került jelenlegi helyére; leírással egyidejű javítás.
539. K: felejtsd felelytsd-ből jav.
542. K: <de>be Az áth. szó fölé írva.
556. K: e’<r>re
558. K: á<r>ra
561. K: a’<n>nak
564. K: <én> Fölötte egyidejű javítás, ami át van húzva: <ládd>, utóbb a sor elé betoldva ugyanaz a szó.
567. K: A sor utólag betoldva.
577. K: nyájánál nyállyánál-ból jav.
{195} 580. K: Asszony<i>-állaté
583–584. K: <A méket Maiusba a’ tantz közepette / Tudod a’ Tölgy fánál kezemre kötötte> A közepette egyidejűleg közötte-re jav., a két sor utólagos javítása a lap szélén, haránt irányban írva található.
590. K: szeretsz szerettz-ből jav.
594. K: <od’adom> od’adom Az áth. szó fölé írva.
596. K: tsak <azt> hogy
598. K: Mirtill! <tsak>
603. K: szint-ugy A kötőjel utólag toldva az egybeírt szóba.
610. K: tö<l>led
613. K: a’<n>nál
618. K: eggy egy-ből jav.
626–627. K: Mindkét sor elején a leírással egyidejű, olvhtl. jav.
628. K: Az előző sor végére utólag betoldva.
632. K: e’<z>zel A záróidézőjel hiányzik, em.
637. K: <r’á> r’á Az áth. szó mellé betoldva.
641. K: a’<r>ra
<’s ő pedig> Dóris meg Az áth. szavak fölé írva.
643. K: szőll em.
645–646. K: Egyidejű javítás, utólag betoldva, a talán talám-ból jav., a sor végén olvhtl. áth. betűk.
647. K: Mirtill A Mi Mo-ból jav.
648. K: ha-nem A kötőjel utólag toldva az egybeírt szóba.
649. K: <félre> félre- Az áth. szó alá írva.
652. K: <Nem hogy a’zal másnak kárt kéne tsinálni.> A javítás a lap szélén, harát irányban írva található.
656. K: izün<n>
658. K: neheztelj neheztelly-ből jav.
659. K: <adok én> kapsz tőlem A sor szélén betoldva.
660. K: Egy<ik> felöl<l> Ez utóbbi kétszer jav.
<téglás> rózsa szín Az áth. szó fölött betoldva.
661. K: fején<n>
664. K: <Téglás é> Rózsa szín, Az áth. szó fölé írva.
679. K: nal<l>lad
680. K: ró<l>lad
681. K: <osztán> mindég Az áth. szó fölé írva, a sor előtt nyomdai megjegyzés.
682. K: <jó> szerető<k>nek A hív az áth. szó fölé írva.
691. K: töl<l>le
697. K: hirtelenség Olvhtl. szóból jav.
699. K: <jó> hív Az áth. szó fölé írva.
701. K: ha-nem A kötőjel utólag toldva az egybeírt szóba.
706. K: utáljátok utállyátok-ból jav.
712. K: talán talám-ból jav.
720. K: Utólag betoldva a két sor közé.
722. K: vas-villa A kötőjel utólag toldva az egybeírt szóba.
<rám> r’ám Az áth. szó után betoldva.
725. K: A’<z>zal
726. K: a’<b>ba
{196} 740. K: tsokolódsz tsokolsz-ból jav.
744. K: <err’> e’r’ Az áth. szó fölé írva.
752. K: játszani játtzani-ból jav.
754. K: játszom játzom-ból jav.
758. K: játszik játtzik-ból jav.
768. K: Utólagos betoldás.
Magyarázatok
A mű bizonyosan kész volt 1788. július 5-e előtt, ugyanis a nagyváradi cenzor ekkor imprimálta. Keletkezését leginkább Nagyváradra, az 1787–1788-as évekre tehetjük (vö. RMK. 23, GÁLOS 42). A mű Christian Fürchtegott Gellert (1715–1769) Das Band című pásztorjátékának helyenként eléggé szabad fordítása. Gálos Rezső részletesen bemutatja az eredetit, részletet közöl belőle, majd összehasonlítja a Szentjóbiéval, magyarázza a névcseréket (RMK. 20–29, 232–235; GÁLOS 42–44). Gellert pásztorjátékának egyébként már korábban is készült egy fordítása, Sándor István (1750–1815) adta ki a – Bessenyei által megbírált – G. nevezetű svédi grófnénak rendes történeti… című regényéhez csatoltan (Pozsony–Kassa, 1778).
Kazinczy az Orpheusban beszámolt a fordítás elkészültéről: „Prof. Szabó László Úr Nagy Bányán, versekben fordította Gellertnek Pantlikáját. Talám belé fog mehetni eggyik darabjába Orpheusomnak. Horváth Ádám Úr megtóldotta azt eggy Dallal, a’ régiek’ Chórus formájára.” (Orph. I, 86.) (Lényeges, hogy a „Nagybányán” helymegjelölés, minthogy utána van a vessző, Szentjóbi éppen aktuális tartózkodási helyére utal, s nem a mű keletkezési helyére.) Kazinczy Horváth Ádámmal egyébként hosszas levelezést folytatott Szentjóbi fordításáról (KazLev. I, 493–497, 499–503, 509, 527), s Horváth ennek hatására írta versét Fillis’ tsalfasága címmel, amely 19 strófában összefoglalja a történetet (l. KazLev. I, 495–496, és HORVÁTH Ádám, Holmi II., Győr, 1793, 317). A pesti magyar színházban pedig, mint programjukban írják, tervbe vették a pásztorjáték előadását, de színre viteléről nincs tudomásunk („Kazinczy Hamletje után elő fogják adni Sz. Szabó László’ Gellertnek Pántlikáját versekben”, idézi BAYER József, A magyar drámairodalom története, Bp., 1897, I, 146).
91. tsanál: csalán.
187. ruta: gyógynövény.
340. tronf: tromf, adu.
347. Hilax: pásztori név.
438. Pán: mezei isten.
545. sullog: lopakodik, ólálkodik
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 1245. 41ab. Autográf.
Megjelenése
DK. 1825. évf.; RMK. 136; ÖM. 205–206.
Szövegkritika
Autográfját három további verssel együtt a kassai Magyar Museum utolsó negyedének cenzurált kéziratos példánya őrizte meg, de ez a költemény a folyóiratban nem jelent meg, {197} majd csak a DK. közölte ismeretlen forrásból, kisebb szövegváltozatokkal, A’ Gyermekkori idők emlékezete címmel. Az RMK. ezt követte, az ÖM. az autográfból adta közre.
3. DK: minden kedve
23. DK: nem terjedtek
28. DK: és fánk
33. DK: egy belső
Magyarázatok
A vers (és az utána következő három rövidebb darab is) az MM. kézirati példányában lelhető fel, ez az utolsó szám 1793 januárjában jelent meg, az előző 1792 júliusának végén, a keletkezésre nézve tehát biztos, hogy 1792-nél nem lehet későbbi. Az azonban csak feltételesen állítható, hogy az 1791-es verseskötet utáni, mert onnan más okból is kimaradhatott, mindazonáltal valószínű, hogy 1791–1792-re tehető, leginkább 1792 második felére.
2. bürök: mérgező gyomnövény.
29. eggyűgyű: egyszerű.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 1245. 41b. Autográf.
Megjelenése
ÖM. 207.
Szövegkritika
Autográfja közvetlenül az előző vers után áll.
Magyarázatok
L. A’ Gyermeki idők emlékezete keletkezéséről írottakat.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 1245. 41b. Autográf.
Megjelenése
MM. II, 4, 478; TOLDY 58; RMK. 134; ÖM. 207.
Szövegkritika
Autográfja közvetlenül az előző vers után áll, s meg is jelent a Magyar Museumban, az első két sort szótagszámban is módosító szöveggel. TOLDY és az RMK ezt követte, az ÖM. az autográfot.
1. MM: Ne hidd, nem igaz , hogy a’ vének
2. MM: Kétszer gyermekekké lennének.
L. A’ Gyermeki idők emlékezete keletkezéséről írottakat.
Kézirata
OSZK. Quart. Hung. 1245. 41a. Autográf.
Megjelenése
MM. II, 4, 478; TOLDY 58; RMK. 134; ÖM. 207.
Szövegkritika
Autográfja A’ Gyermeki idők emlékezete mellett, a lapon haránt irányban olvasható, s meg is jelent a Magyar Museumban, változatlan szöveggel. TOLDY és az RMK. ezt követte, az ÖM. az autográfot.
Magyarázatok
L. A’ Gyermeki idők emlékezete keletkezéséről írottakat.
Kézirata
Nem maradt fenn.
Megjelenése
DK. 1826. évf.; RMK. 137; ÖM. 207–208.
Szövegkritika
A DK., amelyet kézirat hiányában az eddigi kiadásokhoz hasonlóan mi is követünk, ismeretlen forrásból tette közzé.
10. DK: hervadhátatlan em.
Magyarázatok
Keletkezéséről semmilyen adatunk nincsen, nem jelent meg a verseskötetben, így még az sem állítható, hogy 1791 júniusa előtt készült.
Kézirata
OL. N. 123. Vertrauliche Akten, Fasc. 40., 299ab. Batsányi János másolata.
Megjelenése
DK. 1824. évf.; RMK. 134–135; ÖM. 208–209.
A vers Batsányi János másolatában maradt fenn, Batsányi egy 1794. március 1-i kérvényének mellékleteként, egy fogásban a Levél Szent-Jóbi Szabó László Úrhoz. 1793. című verssel (pontosabban annak változatával), azt követően folyamatosan írva, az alcím is az előző versre utal vissza. Az aláírás: Szent-Jóbi Szabó László. Az első kiadás (DK.), amelyet az RMK. is átvett, Töredéke a’ Mohátsi veszedelem Előadásának címmel közölte, némileg eltérő szöveggel, mint amely Batsányi másolatában olvasható. Ez utóbbit a Batsányi kritikai kiadás szerkesztői találták meg (BJÖM. 358). A DK. forrása ismeretlen, a Batsányi-másolat, lévén hogy autográf alapján készült, mindenképpen autentikusabbnak tűnik, így az ÖM. gyakorlatát követve ezt választottuk alapszövegül, s jegyzetben közöljük a másik változat szó nagyságú eltéréseit (a helyesírás, központozás különbségei igen jelentősek, de nem forrásértékűek).
2. DK: Tekereg a’ Duna
6. DK: Mi a’ híres Kanna Róma Városának,
7. DK: oszlopot szentelem
11. DK: Édesenn bíztatvánn
29. K: Lajos. em.
31. DK: Már a’ Török jóval feljebb jött Eszéken,
33. DK: Hogy e’ rettegéssel
Magyarázatok
Szentjóbi 1792 júliusa és decembere között hivatalos kiküldetésben Mohácson tartózkodott (l. erről részletesen a Bevezetést, valamint GÁLOS 86–91). Ehhez a kiküldetéshez kapcsolódik Batsányi János nevezetes versének, a Levél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz című hexameteres költeménynek a megszületése (vö. BJÖM. I, 355–374). A távollévő Szentjóbinak írott episztola kettőjük szorossá vált barátságáról vall:
Ó te, kinek jeles elméjét örvendve csudáltam,
Még mikoron csak távúlról hallom vala múzsád
Szívreható dalait; te! kiben végtére, veszélyes
Pályafutásom alatt, elszánt hű társra, s barátság
Tisztiben a legjobb, legigazb emberre találtam:
Mint vagy, drága Lacim? sőt inkább élsz-e? s ha még élsz,
Hol vagy most? Száz gond és baj terhének alatta
Ime! barátodnak bús szíve sohajtoz utánad.
(BJÖM. I. 50.)
Batsányi levelére válaszként küldte el Szentjóbi a jelen verset, amely egy nagyobb mű részlete vagy töredéke lehet, s amelyet Batsányi kézírása őrzött meg. A Várna–Mohács tematika a korban és Batsányi költészetében kitüntetett jelentőségű volt, ehhez kapcsolódik itt Szentjóbi, a hely szellemétől is ihletetten.
6. Kanna: a cannaei csatában (i. e. 216) Hannibál legyőzte a Terentius Varro vezette sereget, ez volt a rómaiak legnagyobb csatavesztése történelmük során.
13. Szulimán Császár: II. Szulejmán (1494/5–1566), török szultán, uralkodása a birodalom fénykora volt, Szigetvár ostrománál halt meg.
20. Lajos: II. Lajos, Jagelló (1506–1526) magyar király, a mohácsi csatából menekülve a Csele patakban lelte halálát.
23. Várna: I. Ulászló 1444. november 10-én csatát vesztett a török ellen, s ő is meghalt.
25. Dózsa’ világa: az 1514-es, nagy emberáldozatokkal járt Dózsa György-féle parasztfelkelésre történik utalás.
Kézirata
RádayGy. Szemere Tár, 1. kötet, 16. tétel. Kazinczy Ferenc másolata. (K1)
MTAK. K 632 24a–25b. Kazinczy Gábor másolata. (K2)
Megjelenése
Vasárnapi Újság 1869. március 28., 13. sz., 170, Bodó Lajos közölte Kazinczy Ferenc másolatából; RMK. 137–139; ÖM. 210–212.
Szövegkritika
Kazinczy Ferenc másolatában maradt fenn, a Kazinczy Gáboré erről készült, egy szótévesztésen kívül mindössze csak központozásban, helyesírásban tér el tőle. Kazinczy Ferenc másolatában a következő megnevezés szerepel címként: „Szent Jóbi Szabó László maradványai. / † Kufsteniban sub No 9. / 1795. 10. Octobr.” A cím felett a halálozás dátuma áll, idegen kéztől, a versek után, elválasztó vonal alatt két sornyi cím és tíz sornyi szöveg következik, módszeresen áth., olvashatatlanná téve. A verseket apró vonal választja el egymástól. Kazinczy Gábor másolatában nincsen cím, az első négy vers 1. szám alatt összefogva, vonalakkal elválasztva következik, az utolsó 2. sorszámmal, új lapon kezdve található, utána aláírás: „Szentjóbi Szabó László.”, ez alatt zárójeles megjegyzés: „(Irta ezt Budán, jun. 1795. Megholt a kufsteini toronyban № 9° Octobernek 10d. 1795.)” A verseket együtt közöljük, miként az RMK. és az ÖM. is. Az RMK. Seneca-fordítások összefoglaló címet adta és római számokkal választotta el a verseket, mi az ÖM. címadását és tagolását követjük, szögletes zárójellel utalva a sajtó alá rendezői beavatkozásra.
IV. 9. K2: Csak azt hogy
V. K1: A versszakok számokkal elválasztva, két-két sorba folyamatosan írva (de a sorkezdő nagybetűket megtartva) következnek, a többihez hasonlóan sorokra tördeltük.
V. 13. K1: öröm¯¯el [=örömmel]
V. 22. K1: vénségenek em.
Magyarázatok
A keletkezési időre nézve Kazinczy Ferenc jegyzete ad útmutatást, amely Kazinczy Gábor másolatában maradt fenn: „1795. jún.” Gálos Rezső szerint jóval korábbi, de semmi indokot nem mond (39.). Tudjuk, a fogság idején együtt voltak, Szentjóbi életének utolsó szakaszáról Kazinczy többször meg is emlékezett, hihető, hogy ekkor készültek azon versei is, amelyeket Kazinczy másolata őrzött meg. A versek a sztoicizmus antik bölcsének, Lucius Annaeus Senecának (i. e. 4–i. sz. 65) Epistulae Morales ad Lucilium (Erkölcsi levelek Luciliushoz) című művéből vett idézetekre íródtak. Az idézeteket Barcza József fordításában adjuk (Lucius Annaeus SENECA, Erkölcsi levelek, Bp., 1906., kétnyelvű kiadás).
I. 1–2.: Epist. 71. 3.: Annak a számára, aki nem tudja, melyik kikötőbe akar evezni, nincs kedvező szél. (I. 465.)
II. 1–2.: Epist. 123. 3.: Senkinek nem lehet mindene, amit óhajt; az azonban meglehet, hogy ne akarja azt, amije nincs. (II. 587.) (Az eredetiben hoc potest helyett illud potest áll.)
III. 1–2.: Epist. 119. 7.: Sohasem kevés az, ami elég, és sohasem sok az, ami nem elég. (II. 543.) (Az eredetiben: Numquam parvum est, quod satis est, et numquam multum est quod satis non est.)
{201} IV. 1–2.: Epist. 78. 6.: Ha fölépülsz, nem a haláltól, csak a betegségtől menekülsz meg. (I. 553.) (Az eredetiben a si helyett cum áll.)
V. A vers a 12. levél után készült (I. 54–57.).
Amadé László 26
Baksay Dániel 33
Balogh Erzsébet 11
Bánkúti Imre 153
Barcza József 200
Barkóczi János 12
Baróti Dezső 47
Baróti Szabó Dávid 19, 20, 21, 24, 26
Batsányi János 18, 22, 24, 27, 29, 31, 40, 41, 161, 164, 198, 199
Batteux, Charles 21
Bede Anna 154
Beimel József 33
Beöthy János 13, 22, 86, 89, 175, 176, 177
Bethlen Gábor 11
Bíró Ferenc 43
Bodó Lajos 200
Bognár Theophil 157
Borkovich, Marton 154
Borovszky Samu 190
Brewer, Heinrich 153
Brückner 189
Busa Margit 164
Buzinkay Klára, Dobozy Mihályné 152
Coburg-Saalfeld, Friedrich Josias 72, 92, 93, 161, 179
Czervenka várkapitány 18
Csengei Ildikó 43
Csengery János 169
Cserei Mihály 153
Csokonai Vitéz Mihály 29, 180, 183
Danielik József 11
Darvas Ferenc 157
Debreczeni Attila 34, 35, 47, 48, 162
Dobozy Lajos 53, 67, 151, 152, 159
Dobozy Mihály (1699–1774) 151, 152
Dobozy Mihály (szül. 1767) 67, 80, 151, 152, 172, 173
Dugonics András 169
Ember Győző 16
Erdélyi János 32
Erdődy János 157
Édes Gergely 20
Fejérváry Károy 33
Ferenc, I. 23
Ferenczy Jakab 11
Fest Sándor 183
Fodor Gerzson 17
Forstall, Mark 56, 57, 59, 154
Fürst Aladár 188
Gálos Rezső 11, 13, 14, 24, 33, 34, 41, 43, 47, 48, 153, 154, 155, 157, 159, 160, 161, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 173, 174, 176, 177, 182, 183, 184, 188, 189, 196, 200
Gellert, Christian Fürchtegott 21, 110, 196
Gessner, Salomon 188
Gnade Antal ld. Zrínyi János
Gyulai Pál, 36
Hajnóczy József 17, 22, 25, 35, 47
Haller Cziczelle 168
Haller László 168
Hannibál 199
Hatvani István 12
Haydn, Joseph 184
Hermes, Johann Timotheus 166, 168
Hocher, Paul 57, 58, 59, 60, 154
Horatius, Flaccus Quintus 22, 25, 74, 76, 154, 165, 169, 177
Horvát András 167
Horváth Ádám 14, 20, 21, 155, 163, 164, 196
Horváth János 32
Horváth Miklós 33
Hübner, Michael 39
Jankovich Miklós 33
József, II. 14, 15, 16, 28, 102, 152, 176, 177, 187
Julow Viktor 151
Katona István 153
Kazinczy Ferenc 12, 14, 15, 17, 18, 20, 21, 22, 23, 24, 26, 30, 32, 35, 42, 48, 151, 155, 158, 162, 163, 164, 166, 176, 186, 188, 196, 200
Kazinczy Gábor 32, 35, 158, 162, 165, 200
Kis János 174
Kónyi János 157
Kovachich Márton György 24, 25, 30, 31, 35
Kovács Győző 47
Kölcsey Ferenc 29
Kroiszosz, lüdiai király 188
Lahmann György 28
Latkóczy Mihály 158
Laudon, Gideon Ernst Freiherr von 93, 175
Licinius, Varro Murena 169
Lisznyai 18
Lobkovitz, Wenzel Franz Eusebius 56, 59, 60, 154
Madarász Flóris 18
Maecenas, Gaius Cilnius 169
Major Ervin 184
Mária, I. 27
Márki Sándor 177
Mátyás, Hunyadi 28
May István 17
Millner, Jacob Ferdinand 39
Mirabeau, Honoré Gabriel Riqueti 95, 182
Morvay Győző 14
Muraközy Gyula 165
Nagy Lajos
Nagyváthy János 29
Orczy István 164
Orczy Lőrinc 169
Overbeck, Christian Adolf 155
Ovidius Naso, Publius 38, 61, 156, 157, 159
Pándi Pál 47
Pauler Gyula 153
Pázmándi Horváth Endre 166, 167, 168
Pichler, Caroline 161
Poldi 168
Pope, Alexander 183
Pukánszkyné Kádár Jolán 24
Ráday Gedeon, id. 21, 23, 24, 26, 39, 42, 52, 99, 164, 171, 185, 186
Ráday Pál (1768–1827) 23
Rájnis József 29
Rákóczi Ferenc, I. 154
Rousseau, Jean-Jacques 27, 28, 29, 30, 169, 188
Sági Károly 164
Sándor István 196
Sándor, Nagy 188
Schneidler János 13
Schulz, Johann Abraham Peter 156, 166
Schwabe, Johann Joachim 170
Seneca, Lucius Annaeus 21, 22, 32, 33, 146, 147, 200, 201
Sinai Miklós 12
Starhemberg, Ernst Rüdiger 58, 154
Stolberg, Christian von 169
Stoll Béla 32
Szathmáry Paksi István 12
Szauder József 15, 29, 34, 37, 47
Szauder Mária 18
Szeel Imre 33
Szentgyörgyi Elek 33
Szentgyörgyi István 156
Szentjóbi Szabó Gábor 20
Szentjóbi Szabó László, sárospataki diák 20
Szentjóbi Szabó Márton 11, 12, 18
Szentjóbi Szabó Zsigmond 11, 12, 13, 16, 31, 36
Szentmarjay Ferenc 17
Szentpéteri Sámuel 33
Szigligeti Ede 180
Szlávy György 18
Szvorényi József 167
Tasi Réka 43
Teleki Imre, id. 183
Teleki Imre, ifj. 14, 97, 183, 184
Tibullus, Albius 158
Tokody György 14
Toldy Ferenc 12, 17, 22, 33, 34, 48
Tóth Ferenc 33
Tóth István 33
Tóthpápai Sámuel 18
Trattner Mátyás 22, 38, 41, 51
Vajda Julianna 33
Varjas János 12
Varro, C. Terentius 199
Verseghy Ferenc 18, 26, 169, 184
Vitéz Imre 164
Voss, Johann Heinrich 170
Vörös Imre 160
Vörösmarty Mihály 189
Wartensleben gróf 152
Wesselényi Ferenc 153
Wieland, Christoph Martin 21, 24, 73, 162, 163, 164, 165
Windisch Éva, V. 24
Ziegler, Marianne 184
Zoványi Jenő 152
Zrínyi Ilona 154
Zrínyi János 154
Zrínyi Miklós (1508 k.–1566) 55, 153
Zrínyi Miklós (1620–1664) 153
Zrínyi Péter 54, 55, 56, 57, 58, 59, 60, 153, 154
Zsindely Endre 186
A’ bóldog élet 90
A’ bús Puttonos 85
A’ Czenczi rózsája 60
A’ Dérhez 108
A’ Fogadás 87
A’ Fő bóldogság 93
A’ Gyermekek 144
A’ Gyermeki idők emlékezete 143
A’ haldokló keresztyén 96
A’ halgatás mentsége 99
A’ haszontalan áldozat 98
A’ haszontalan várakozás 91
A’ hírébe meg-hólt 98
A’ hóldhoz 84
A’ Jó estve 91
A’ Kert. Nváradon 109
A’ Kívánság 102
A’ mai világ 102
A’ meg-változott Dóris 97
A’ Mohátsi Veszedelem (Töredék, felelet gyanánt.) 145
A’ nagy szüret Telegden 75
A’ panasz 106
A’ Pántlika 110
A’ Péczeli kert. Idősb Gróf Rádai Gedeonhoz 99
A’ Poëta 79
A’ Reggel 69
A’ Reménységhez 66
A’ Rózsa és Rózsi 145
A’ Sír-halom 72
A’ Sóhajtás. Phillishez 81
A’ Szekfű 94
A’ Szerelem bóldogsága 95
A’ szerelmes Pásztor 86
A’ Tavasz 81
A’ Tserfa Huszár Hadnagy Dobozy Lajoshoz 67
A’ tsermelyhez 90
Achillestől a’ Hector testét kérő Priamus 68
Az eggyügyü Paraszt 64
Az első borotválkozás 74
Az emberi szeretetről 88
Az én Szeretőm 77
Az igaz világi bóldogság 79
Belgrád meg-vételére 85
Beliczai József Arad Vármegyei V. Ispány halálra 88
Besenyei Beőthy János Bihar-Vármegyei V. Ispány halálára 86
Chlóé bús estvéje 94
Dámon 96
Dobozy Mihályhoz 80
Eggy fösvénynek 144
Eggy Ifjú a’ jegy vissza-adáskor 78
Eggy meg-vetettnek keserve 74
Eggy rossz Poétára 144
Eggy szép Leányhoz 70
Glycerium Vielandból 73
H. Kóburg győzedelmére, és Belgrád megvételére 92
Herczeg Kóburg győzedelmére Martinestyinél. 1789dik Eszt. 72
Horatii Carm. Libri 2di Ode 10ma 76
Ifjabb Sz. R. B. Gróf Teleki Imrének, midőn Exament tartott 97
Indúlly-dal Dobozy Lajoshoz midőnn elősször táborba ment 53
Jó az Isten 83
IIdik József halálára 102
Mirabeau A’ Frantzia Nemzet-gyűlés Elől-ülője halálára 95
Nem-szeretek 95
Ovidii Trist. Libri 4ti Elegia 6ta 61
Phillishez (Miólta nyúgodalmomnak…) 89
Phillishez (Gyors kereki az időnek…) 101
[Seneca után, I–V.] 146
Zrínyi Péter, Horváth Országi Bán Iső Leopold Császárhoz 54