A BOLOGNAI ROVÁSEMLÉK

Sándor, Klára


Tartalom

Előszó
Bevezetés
I. ÁLTALÁNOS FILOLÓGIAI ELEMZÉS
1. Az emlék fölfedezése, első kiadása, irodalma
2. A nyelvemlék leírása
A kéziratkötet
A kézirat tartalma
A kéziratlapok sorrendje
A kéziratlapok vonalazása és a sorszámozás
Az ünnepnapok távolságának jelölése a naptárban
Az egységek elválasztása az emlékben és az írás iránya
A 677. oldalhoz ragasztott papírcsík
3. A kézirat írói
A kéziratot író kezek; a kézirat készítőinek személye
A kéziratban található javítások
A kézirat magyar olvasatai
A kézirat keletkezése
4. A fennmaradt kézirat és a rovásbot viszonya
A fennmaradt kézirat közvetlen forrása
A rovásbot és a kézirat tartalmának viszonya
Mennyire pontosan tükrözi a kézirat a rovásboton található alakokat?
Hiányok a kéziratban
A naptár
A naptáron kívüli részek
5. A rovásbot keletkezésének illetve megtalálásának helye
6. A Bolognai Rovásemlék keletkezésének ideje
A Bolognai Rovásemlék datálása a szakirodalomban
A betűk rovásjellegének kritériuma
A betűhasználat kritériuma
A naptárban lévő ünnepek kritériuma
A rovásnaptár nyelvi kritériumai
7. A Bolognai Rovásemlék tartalma
A naptár
A rovásnaptár ünnepei
A rovásnaptár és más 15. század végi naptárak
A rovásnaptár előzményei
A rovásnaptár funkciója
A naptáron kívüli részek
Az ábécé
A bibliai nevek
Az áthúzott szövegrészek és a kolofon
8. Az emlék rovásírásos részeinek betűhasználati jellemzői
A Marsigli által írott részek
Betűkészlet
A magánhangzók jelölése
A mássalhangzók jelölése
A ligatúrák használata
A B-kéz által írott részek
9. Az emlék latin betűkkel írt részei
10. Összefoglalás
II. RÉSZLETES FILOLÓGIAI ELEMZÉS
11. A rovásírással írt szavak elemzéséről és olvasatáról
12. A naptár
13. A bibliai nevek
14. A 681. kéziratlap
15. A Bolognai Rovásemlék nyelvi jellemzői
A naptár
Bibliai nevek
A B-kéz által írt 17. századi bejegyzések
A nyelvtörténeti vonatkozások összegzése
III.
16. Idézett művek
17. Függelék I.
18. Függelék II.
19. Mutatók
Az emlékekben található nevek és szavak mai köznyelvi alakjuk szerint
Az emlékben található nevek és szavak olvasata szerint
A rovásnaptár ünnepeinek latin megfelelői

Előszó

A Magyar Őstörténeti Könyvtár második köteteként jelenhet meg a székely rovásírás egyik legfontosabb emléke, a Bolognai Rovásemlék. Ezt az első székely rovásírással foglalkozó kötetet a tervek szerint a székely írás annotált bibliográfiáját, kutatástörténetét és emlékeinek ismertetését tartalmazó kötet követi majd, ezt pedig az emlékeket földolgozó további kötetek. Remélve, hogy e tervek megvalósulhatnak, mindenekelőtt a sorozat szerkesztőjének, Zimonyi Istvánnak szeretném megköszönni, hogy a Magyar Őstörténeti Könyvtárban lehetőséget nyújtott egy a székely rovásírással foglalkozó „belső sorozat” elindítására.

Köszönöm Róna-Tas András Professzor Úrnak, hogy figyelmemet – szakdolgozati témát ajánlva – mintegy négy évvel ezelőtt a székely rovásírásra irányította, és hogy azóta is segíti munkámat.

Köszönettel tartozom a szegedi Altajisztikai Tanszék munkatársain kívül mindazoknak is, akik velük együtt javaslataikkal és támogatásukkal hozzájárultak könyvem elkészüléséhez, valamint a Bolognai Egyetemi Könyvtárnak, hogy 1989 nyarán lehetővé tették az itt kiadott emlék eredetijének tanulmányozását, és hogy hozzájárultak a kézirat kiadásához.

1991. november 18.

{9}

Bevezetés

A székely rovásírás, mióta a tudósok fölfigyeltek rá, koronként különböző megítélésben és figyelemben részesült. Kézaitól kezdve – aki először tett említést a székelyek fába vésett jeleiről – a 18. század végéig leginkább csak "tudtak róla", a székelyekről készített leírásokban megemlítették, kuriózumként számontartották. Külön ki kell azonban emelni Telegdi Jánost, aki az írás megmentésére és elterjesztésére tett kísérletet. Telegdi 1598-ban egy rovásírástankönyvet állított össze, amelyben az ábécé közlésén kívül kérdések és feleletek formájában tárgyalta a székely rovásírás általa ismert helyesírási szabályait.

A 18– 19. század fordulója körül azonban már nemcsak hivatkoznak a székelyek írására, hanem először jelent meg egy székely rovásírásos emlék – a Csíkszentmihályi Felirat – másolata és megfejtési kísérletei. Ugyanakkor fölfedezték azt is, hogy ez a régi, hun eredetűnek vélt írás kiválóan alkalmas nemesi családokat legitimáló „ősi” iratok gyártására. Miután viszont az így készült „krónikák” titkait fölfedték, a kutatók bizalmatlanná kezdtek válni a székely rovásírás valódi, nem hamisított emlékeivel szemben is. Ezt a kételkedést nem sikerült megszüntetnie Szabó Károly a maga idejében kitűnő, és máig is nagyrészt használható összefoglaló és elemző munkájának sem (1866a, 1866b). A millennium körüli nemzetieskedés újabb hamisítványok fölbukkanását eredményezte, ami a székely írás hitelét illető kétkedést csak tovább fokozta.

Az áttörés csak Sebestyén Gyulának sikerült 1915-ben megjelent A magyar rovásírás hiteles emlékei című nagyjelentőségű monográfiájával. Sebestyén nemcsak sikeresen választotta szét a hamis, és – ahogyan ő nevezi – a „hiteles” emlékeket, hanem az addig ismert, Szabó által is valódinak tartott három emlék mellé (ez a már említett Csíkszentmihályi Feliraton kívül az Énlaki Felirat és Telegdi Rudimentája volt) négy újat sorakoztatott. Ezek közül kettő viszonylag kései kézirat, de kettő a legkorábbi emlékek közül való, s máig is ez a székely rovásírás két leghosszabb emléke: az Isztambuli Felirat és a Bolognai Rovásemlék.

Sebestyén könyvének a legnagyobb érdeme – amellett, hogy sikerült elfogadtatnia a tudományos közvéleménnyel a székely írás hitelét –, hogy a könyvében közölt fényképek megnyitották az utat a további tudományos vizsgálódás számára. Nem lehet véletlen, hogy éppen az 1915-öt követő évtizedekre tehető a székely rovásírás kutatásának legvirágzóbb {10} szakasza. A fölkeltett érdeklődés új emlékek fölfedezését eredményezte, és tudományos mederbe terelődött az írás eredetének kutatása is Németh Gyula ezirányú munkássága által (1917–20, 1934), aki Nagy Géza elméletét (1895) vette alapul és fejlesztette tovább.

A két világháború közötti időszakot jellemző lendületet a háború törte meg, de a székely rovásírás kutatása a háború után sem éledt újjá, bár néhány új emlék az utóbbi évtizedekben vált csak ismertté. Néhány kivételtől eltekintve (Vásáry 1974, Róna-Tas 1985–86) inkább csak olyan művek születtek, amelyek szerzőit mindenképpen tisztelet illeti lelkesedésükért és fáradságos munkájukért, de módszertelenségük miatt tudományos értékük megkérdőjelezhető (Csallány 1960, Forrai 1985a).[1]

A kutatás mai helyzetében elsődleges fontosságú, hogy a székely rovásírás emlékei új kritikai kiadásban jelenjenek meg. A részletes filológiai leírás és jó, használható fényképek közlése tenné lehetővé a továbblépést: azt, hogy ezeket az emlékeket paleográfiailag is értékelni lehessen. A paleográfiai elemzés első lépéseként – egy kritikus filológiai elemzés után – az egyes emlékekben valóban használt ábécéket kell leírni, alapot teremtve ezzel a későbbi összehasonlításhoz. Csak ezek után – amikor már lehetséges a székely rovásírásnak az emlékekből visszakövetkeztethető legrégibb ábécéjének rekonstruálása – elképzelhető, hogy a székely írás eredetéről, rétegeiről megalapozott kijelentéseket tegyünk. Ez nemcsak a magyar művelődéstörténet szempontjából fontos kérdés, hanem az egyetemes írástörténet szempontjából is. Az utóbbi időkben ugyanis egyre több olyan rovásírásos emlék kerül elő Európa keleti feléből, beleértve a Kárpát-medencét is, amelyek írásával a székely rovásírás valószínűleg közelebbről is összefüggésbe hozható. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket az emlékeket a székely rovásírás segítségével kell megfejtenünk,[2] de az valószínűnek tűnik, hogy a székely rovásírás, eredetét tekintve, ezekkel az írásrendszerekkel van kapcsolatban.

{11} Egy másik szempont is indokolja, hogy a székely rovásírás emlékei az eddiginél könnyebben használhatók és hozzáférhetők legyenek.

Amikor a kézikönyvek „magyar nyelvemlékekről” beszélnek, a magyar nyelv latinbetűs emlékei – érthető módon – kiemelt szerepet kapnak. Más kérdés, hogy nagyon gyakran elsikkadnak a latin betűs emlékek túlsúlya miatt az egyéb (görög, cirill, arab) írással készült szórványok. A székely rovásírással írott emlékeket pedig általában egy félmondattal intézik el, ha egyáltalán említést tesznek róluk. Ez abból a szempontból érthető, hogy pontos filológiai kiadások híján az emlékekben tükrözött nyelvi alakok meghatározása nehézségekbe ütközik, az adatok bizonytalannak tekinthetők.

A székely rovásírásos emlékek nyelvtörténeti mellőzésében azonban más tényezők is közrejátszanak. Ezek az emlékek általában rövidek, csak néhány szóból állnak, így a vizsgálható anyag mennyisége szempontjából nem hasonlíthatók össze az egykorú latin betűs kódexekkel, szójegyzékekkel. Ez azonban nem ment föl az alól, hogy e nyelvemlékek adatait is figyelembe kellene vennünk a nyelvtörténeti vizsgálódásokban, annál is inkább, mert a székely rovásírás az egyetlen, amelyben ma használt helyesírási rendszerünk kialakítása előtt egy fonémát egy, és csak egy graféma jelölt. Az adatok olvasata ennek megfelelően biztosnak mondható, legalábbis ami a mássalhangzók jeleit illeti.

Ennek kapcsán kell megemlíteni azt az előítéletet, amely szintén negatívan befolyásolta a székely rovásírással írott magyar nyelvemlékek fölhasználtságát. A már említett közhiedelem kialakulásának oka valószínűleg az volt, hogy az írásnak azt a tulajdonságát, hogy nem kötelezően írja ki a magánhangzókat – ezt az írás erényének tekintve – kissé túlhangsúlyozták. Ennek eredményeképpen alakult ki az a tévhit, hogy a – Sebestyén nyomán – "magánhangzó-ugratásnak” elkeresztelt tulajdonság miatt ezek az emlékek magyar nyelvtörténeti szempontból nem sokat érnek, hiszen a vokalizmusról semmit sem mondanak. Mindebből annyi igaz csak, hogy a székely rovásírás korai szakaszában valóban nem írtak ki az írásban minden magánhangzót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyiket sem írták ki. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy az írás belső szabályosságaiból kiindulva az esetek nagy részében a ki nem írt magánhangzók meghatározása is lehetséges.

A székely rovásírás emlékeinek földolgozását célszerűnek látszott azzal az emlékkel kezdeni, amelynek kéziratát Luigi Ferdinando Marsigli gróf hagyatékában őrzik Bolognában. Ezt az emléket a szakirodalom nevezi Marsigli-féle rovásemléknek, rovásnaptárnak, Bolognai rovásbotnak, {12} középkori bolognai emléknek. A fölsorolt elnevezések közül azonban csak az első pontos,[3] de ez kissé bonyolult, és eltér attól a névadási szokástól, ahogyan a székely rovásírás emlékeit elnevezték, ezek ugyanis lelőhelyükről kapták nevüket (pl. Csíkszentmihályi Felirat, Nikolsburgi Ábécé stb.). Ezt a gyakorlatot követve a szóban forgó emléket Bolognai Rovásemléknek nevezem.[4]

Azért esett a választás éppen erre az emlékre, mert egyrészt ez a leghosszabb ismertté vált székely rovásírásos emlék, másrészt az egyik legkorábbra, a 15. század végére datálható. A Bolognai Rovásemlék őriz még olyan grafotaktikai sajátosságokat is, amelyek föltehetően általánosak voltak a székely írást használók gyakorlatában, de a későbbi emlékekben már csak egészen csökevényesen vannak jelen, vagy egyáltalán nem mutathatók ki.

Az emlék naptára jelentős személynévanyagot tartalmaz, és ez a rész biztosan a 15. század végére datálható. Ebből az időből nagyon kevés olyan emléket ismerünk, amely a személyneveknek a magyar alakját tartalmazza. Mindez azt indokolta, hogy a Bolognai Rovásemlék nyelvi adatai minél előbb publikussá váljanak.

A Bolognai Rovásemlék földolgozása és kiadása nemcsak az írás- és nyelvtörténet számára hozhat tanulságokat. Ismét csak a naptári rész az, amelyik a művelődéstörténet számára fontos lehet. Az eddig ismert három 15. század végi magyar naptár (a Müncheni- és a Winkler-Kódexben valamint a Batthyány Boldizsár misekönyvében található) mellé teljes joggal állítható a rovásnaptár is. A négy naptár összevetése azért is fontos, mert a magyar naptárak, kalendáriumok történetéből nemcsak a rovásnaptár hiányzik: olykor csak a nyomtatott naptárak kapnak helyet az összefoglalókban, kifelejtve mindhárom kéziratos 15. század végi naptárt is.

{13} A Bolognai Rovásemléknek – mint arról föntebb esett már szó – létezik egy fényképekkel ellátott kiadása. Az új kiadást indokolja azonban, hogy Sebestyén 1915-ös könyve kora és nem túl nagy példányszáma miatt is könyvritkaság, és a kiadás – eltekintve a földolgozás hiányosságaitól – sok szempontból elavult. Bár a fényképek minősége viszonylag jó, Sebestyénnek nem volt módja arra, hogy személyesen is megismerkedjen a kézirattal. Az adatok és filológiai megfigyelések helyi, eredeti kéziratból történő ellenőrzése azonban elkerülhetetlennek tűnt, ezért 1989 nyarán néhány napot Bolognában töltöttem, hogy a kéziratot eredetiben is megvizsgálhassam. A „személyes találkozás” messzemenően igazolta, hogy az útra szükség volt, mert bármilyen jók legyenek is Sebestyén fényképei, csak az eredeti kéziratban lehetett megkülönböztetni a különböző színű tintákat, és sokszor nagy segítséget jelentett a fóliók verso oldalának vizsgálata is: lehetővé vált apróbb filológiai részletek kidolgozása.

Útbaigazításként néhány mondat a könyv fölépítéséről: az első rész a Bolognai Rovásemlék általános filológiai elemzését (a kézirat helye a kötetben, a kéziratot író kezek, az emlék datálása stb.), a második rész pedig a részletes filológiai vizsgálatot: az adatok olvasatának biztosítását tartalmazza. A nyelvtörténeti tanulságok elemzésére ebben a kötetben nem vállalkoztam, mert célom elsősorban az emlék hozzáférhetővé tétele volt. Egy rövid fejezetben azonban vázlatosan összefoglaltam a Bolognai Rovásemlék legszembetűnőbb nyelvi jellegzetességeit. Az irodalomjegyzékben csak azok a művek szerepelnek, amelyekre a könyvben utalás történik.[5] A két függelék közül az első az emlék lapjainak mikrofilmről készült másolatát tartalmazza. A Függelék II.-ben – az év hónapjainak megfelelően – 12 táblázat található, amelyekben a Bolognai Rovásemlék, a Batthyány-misekönyv valamint a Winkler- és a Müncheni Kódex naptára látható egymás mellé állítva. A könyvet három mutató egészíti ki. Ezek közül az első az emlékben található szavak mai magyar alakja, a második az emlékben olvasható nyelvtörténeti adat, a harmadik a naptár ünnepeinek latin neve alapján könnyíti meg a visszakeresést.

{17}



[1] Mivel a székely rovásírás irodalma meglehetősen kiterjedt, itt csak a kutatás történetének fölvázolására volt lehetőség, a kutatás főbb állomásait, a legfőbb fordulópontokat és a legfontosabb munkákat említve meg. A részletes kutatás-történetet a Magyar Őstörténeti Könyvtár egy későbbi tervezett kötete fogja tartalmazni. A székely rovásírás kutatásának, emlékeinek és eredetének az itt leírtaknál valamivel bővebb ismertetését ld. Sándor 1989–90.

[2] Eredménytelennek tűnik Harmatta János legutóbbi, erre irányuló kísérlete (1990).

[3] A kézirat nemcsak naptárt tartalmaz; nem a rovásbot, csak annak kéziratos másolata maradt fönn; fontos az is, hogy szövegét rovással írták, így ez nem hagyható ki az elnevezésből.

[4] A nagy kezdőbetűs írás azért látom indokoltnak – nemcsak ennek, hanem a többi székely rovásírással készült emléknek a megnevezésekor is –, mert az emlékek nevéről van szó. Ez az eljárás a latin betűkkel írt magyar nyelvemlékek nevének helyesírásában is megszokott (ld. Halotti Beszéd és Könyörgés, Váradi Regestrum, Gyulafehérvári Sorok, Müncheni Kódex stb.), bár nem következetesen alkalmazzák. Ez az oka annak is, hogy a hagyománytól eltérően nagy kezdőbetűvel írom pl. a Winkler-Kódex nevének második elemét.

[5] A székely rovásírás annotált bibliográfiáját egy későbbi kötet tartalmazza majd. Így a könyvhöz tartozó irodalomjegyzéket még válogatott bibliográfiának sem tekinthetjük a kiterjedt irodalommal rendelkező székely rovásírásra

ÁLTALÁNOS FILOLÓGIAI ELEMZÉS

Tartalom

1. Az emlék fölfedezése, első kiadása, irodalma
2. A nyelvemlék leírása
A kéziratkötet
A kézirat tartalma
A kéziratlapok sorrendje
A kéziratlapok vonalazása és a sorszámozás
Az ünnepnapok távolságának jelölése a naptárban
Az egységek elválasztása az emlékben és az írás iránya
A 677. oldalhoz ragasztott papírcsík
3. A kézirat írói
A kéziratot író kezek; a kézirat készítőinek személye
A kéziratban található javítások
A kézirat magyar olvasatai
A kézirat keletkezése
4. A fennmaradt kézirat és a rovásbot viszonya
A fennmaradt kézirat közvetlen forrása
A rovásbot és a kézirat tartalmának viszonya
Mennyire pontosan tükrözi a kézirat a rovásboton található alakokat?
Hiányok a kéziratban
A naptár
A naptáron kívüli részek
5. A rovásbot keletkezésének illetve megtalálásának helye
6. A Bolognai Rovásemlék keletkezésének ideje
A Bolognai Rovásemlék datálása a szakirodalomban
A betűk rovásjellegének kritériuma
A betűhasználat kritériuma
A naptárban lévő ünnepek kritériuma
A rovásnaptár nyelvi kritériumai
7. A Bolognai Rovásemlék tartalma
A naptár
A rovásnaptár ünnepei
A rovásnaptár és más 15. század végi naptárak
A rovásnaptár előzményei
A rovásnaptár funkciója
A naptáron kívüli részek
Az ábécé
A bibliai nevek
Az áthúzott szövegrészek és a kolofon
8. Az emlék rovásírásos részeinek betűhasználati jellemzői
A Marsigli által írott részek
Betűkészlet
A magánhangzók jelölése
A mássalhangzók jelölése
A ligatúrák használata
A B-kéz által írott részek
9. Az emlék latin betűkkel írt részei
10. Összefoglalás

1. fejezet - Az emlék fölfedezése, első kiadása, irodalma

1690 végén a Habsburg-katonaként Székelyföldön tartózkodó Luigi Ferdinando Marsigli egy székely írásjelekkel telerótt botot talált. A polihisztor gróf lemásolta a fáról a jeleket, és a másolatot egyéb akkoriban készített följegyzésével együtt bolognai kézirattárába küldte, megmentve ezzel a székely rovásírás eddig ismert leghosszabb emlékét.[6]

A Bolognai Rovásemléket magyarul először 1881-ben említette Beliczay Jónás, Fantuzzi Marsigli-életrajzának fordításában: „a szittya néptörzstől lakott Székelyföldön [Marsigli] tanulmányozta és megfigyelte e nép nyelvét s kutatásai közben olyan fát vagy fatáblát talált, a mely ezen {18} föld első keresztyéneinek a változó napokra eső ünnepeinek naptárát tartalmazza” (1881, 43). Marsigli kézirata valóban egy naptárt is tartalmaz, de nem a változó, hanem az állandó egyházi ünnepekét és szentek névünnepeit. A Bolognai Rovásemlék azonban nem azonos ezzel a naptárral, mert a kézirat Jézus életével kapcsolatos hely- és személyneveket, egy rovásábécét és egy csaknem teljes egészében áthúzott, eddig megfejtetlen szöveget is tartalmaz. Az a megjegyzés, hogy ezt a naptárt a Székelyföld első keresztényei használták (Beliczay ezt is Marsiglinak a kézirat elé írt címlapjából veszi, mint azt az állítást is, hogy a naptár a mozgó egyházi ünnepnapokat tartalmazza), a Marsigli által fölfedezett rovásbot régiségére kíván utalni.

A Beliczaynál említett adatra Sebestyén Gyula figyelt föl, és Thaly Kálmánhoz fordult segítségért, aki korábban már látta Marsigli kéziratait. Thaly emlékezett rá, hogy volt a kéziratok között néhány rovásbetűs lap (Sebestyén 1915, 28). Létüket Veress Endre igazolta is Marsigli magyar vonatkozású kéziratainak katalógusában (1906, 126). 1913-ban, az Isztambuli Felirat előkerülését követően, Sebestyén lefényképeztette a kérdéses lapokat, és egy rövid híradás után (1913) ő adta ki a nyelvemléket a székely rovásírás akkor ismert hiteles emlékeivel együtt (1915). Ebben a munkában részletesen leírta az emlék fölfedezésének történetét, próbálkozott megfejtésével, datálta, és megkísérelte rekonstruálni a rovásszövegek eredeti helyzetét a rovásboton (1915, 28, 35–56). Úgy vélte, hogy a rovásbot egyik végén futott körbe a naptár, a másikon a bibliai nevek és az ábécé. Ezt a hipotézist hibás kiindulópontra alapozta, úgy vélte ugyanis, hogy a kéziratlapok összekeveredett számozása a másoló sorozatos tévedéséből jött létre. A lapszámozás összekeveredése valójában azzal magyarázható, hogy a kéziratlapok a kötéskor fölcserélődtek. Sebestyén véleményét az emlék koráról és keletkezéséről a későbbiekben (az emlék keletkezéséről és datálásáról írott fejezetekben) részletesebben ismeretem.[7]

A rovásbottal kapcsolatban Sebestyénnek volt még egy vitatott elmélete. Úgy gondolta, hogy a boton „kettős busztrofedon” volt. A busztrofedon – eredetileg „ökörszántás” – kígyózó vonalvezetés, amely úgy jöhet létre, hogy a rovó egy-egy rováslap teleírása után a rováspálcát nemcsak {19} hosszanti tengelye körül forgatja el, hanem annak másik végét veszi kezébe. Az így készült rováspálcát azután visszaforgatás nélkül másolják le: a másolaton minden második sor betűi fejjel lefelé állnak, és az eredeti iránnyal ellentétesen haladnak. Mivel Sebestyén ugyanarra a hibás elméletre alapozta a „kettős busztrofedon” létét, mint a rovásszövegek helyzetének megállapítását – így próbálta magyarázni a kéziratlapok számozásának összekeveredését – ez a nézete sem igazolható. A fennmaradt kézirat alapján nem állapítható meg, hogy volt-e busztrofedon a rovásboton vagy sem.

Herepei János Sebestyénnel vitatkozva másképp, de szintén nagyon valószínűtlenül határozta meg a rovásszövegek helyét az eredeti boton. Szerinte a naptár illetve az ábécé és a bibliai nevek nem négy-négy megfelezett, hanem két-két teljes oldalon voltak. Úgy gondolta, hogy az oldal közepéig szabályosan mentek a betűk, ott megszakadt a sor, a folytatás pedig balról jobbra, fejjel lefelé következett (1935). Herepei elfogadta Sebestyénnek azt a nézetét, hogy busztrofedon volt a boton, ezért gondolta úgy, hogy a rovássorok fele mindig fejjel lefelé álló betűkből állt.

A Bolognai Rovásemléket Marsigli halálának kétszázadik évfordulója alkalmából – a magyar szakirodalom alapján – olaszul ismertette Carlo Tagliavini (1930a).

Csallány Dezső az eddigi olvasatok javításával és a megfejtetlen részek föloldásával próbálkozott (1960, 55–70). Javaslatait erős kritikával kell kezelnünk.

Az emlékkel kapcsolatos legutóbbi publikációk Forrai Sándor nevéhez fűződnek. Forrai könyvet írt a székely rovásírásról és emlékeiről (1985a). Könyvének középpontjában a Bolognai Rovásemlék áll. Megállapításait fenntartással kell fogadnunk, de a tájékozódást megkönnyíti, és néhány továbbgondolásra érdemes kérdést is fölvet.[8]

Az itt fölsoroltakon kívül számos publikációban említették meg a Bolognai Rovásemléket – értelemszerűen szerepel hivatkozási alapként csaknem minden munkában, amit a székely rovásírással vagy annak emlékeivel kapcsolatban írtak. Ezek a megjegyzések azonban, kevés kivételtől eltekintve, csak a korábbi irodalom megállapításait ismétlik, nem jelentenek {20} újat a kutatás számára, így kimaradtak ebből a fejezetből. Azok a megjegyzések, amelyek a Bolognai Rovásemlék egy-egy részkérdését érintik, az adott kérdéssel foglalkozó fejezetben kaptak helyet. Ilyen hasznosítható, vagy vitaalapot szolgáltató megállapításokat Németh Gyula (1917–1920 és 1934), Ferenczi Sándor (1936 és 1939), Jakubovich Emil (1935), Kósa Ferenc (1983), Püspöki Nagy Péter (1971a) és Ernyei József (1917) munkáiban találunk.

{21}



[6] Luigi Ferdinando Marsigli hosszú időt töltött Magyarországon, személye szorosan kapcsolódik a 17. sz. végének magyar történelméhez. Az 1658-ban Bolognában született gróf sokoldalú tudós és jó katona volt. I. Lipót (1655–1705) seregében harcolt Győr alatt, 1684-ben részt vett Buda fölszabadítási kísérletében, és nem kis szerepe volt abban, hogy az 1686-os ostrom végül sikerrel végződött. (Személyiségét jól jellemzi, hogy sok Corvinát és egyéb kódexet is megmentett az ostrom után.) 1690-ben a Moldvába és Havasalföldre vezető szorosok védelmére küldték Thököly seregei ellen (ekkor bukkant rá a rovásbotra). Az 1699-es karlócai béke után a határkijelölő bizottság tagjaként rendkívül alapos leírásokat készített Magyarországról. Megfigyeléseiből később hatkötetes munkát állított össze, melyben számos adat található az ország föld- és vízrajzáról, növényzetéről, állatvilágáról, mezőgazdaságáról, iparáról, városairól, lakosságáról, a népszokásokról stb. (Beliczay 1881, Tagliavini 1930a, 1930b). A törökellenes harcokban játszott szerepének és Magyarországgal való szoros kapcsolatának elismerését fejezik ki azok a megemlékező iratok, melyeket halálának kétszázadik évfordulóján készített a budapesti, a szegedi és a pécsi egyetem, s amelyek ma is láthatók a bolognai egyetemi könyvtár Marsigli életét és műveit bemutató tárlóiban. Marsigli műveiről és a róla írt életrajzokról magyarul először Beliczay Jónás állított össze bibliográfiát (1881). Marsigli műveinek katalógusát Luigi Frati készítette el 1928-ban, magyar vonatkozású kéziratainak jegyzéke ennél korábban jelent meg, Veress Endre összeállításában (1906). Az olasz tudósról számos kiadvány jelent meg halálának 200. évfordulóján, ezeket magyarul szintén Veress ismertette (1930). Erdélyre vonatkozó kéziratait Albert Gianola vette számba (1931), a jegyzetekben bőséges bibliográfiával. Legutóbb Herceg Gyula írt Marsigli és Magyarország kapcsolatáról (1982).

[7] Azt a hibát viszont nem követte el Sebestyén, amelyet Herepei (1935, 63–64) és Csallány (1960, 56) ró föl neki: sehol sem írja, hogy egy rováslapon egymás alatt két sor lett volna. Herepei és Csallány félreértette Sebestyént, mert amikor ő a rovásbot felső és alsó részéről beszél, akkor a függőlegesre állított botra gondol, vagyis a vízszintesen nézett bot jobb és bal oldalára. (Ez magyarázó rajzaiból is kiderül.)

[8] Forrai már könyvének megjelenése előtt is többször írt a rovásnaptárról (1974, 1981a, 1981b), sőt még faragtatott is egy olyan rovásbotot, amilyennek ő az eredetit elképzeli. Ennek fényképe látható az Élet és Tudomány 1981. januári számának hátsó borítólapján, és Forrai könyvében (1985a, 133).

2. fejezet - A nyelvemlék leírása[9]

A kéziratkötet

A Bolognai Rovásemlék a bolognai Egyetemi Könyvtár Marsigli hagyatékának egyik kötetében található. A fólió méretű kötet Frati katalógusában az 54. számot kapta (1928, 46–52), címe: Manuscritti diuersi toccantila seconda spedizione a Romae e manegio per D. Livic Odescalchi con scritture naturali e mili vol IV. Az emlék a kéziratkötet 669–686. fólióján van. A kötethez Marsigli tartalomjegyzéket írt, ebben a rovásnaptárra vonatkozó rész a következő: Raccolta della lingua, che si praticava dalli Sciti, abitanti nella Siculia ne' tempi antichi, scolpita in un legno, ch'esprimeva il Calendario delle fede Cattolici d. quet Paese_ _ _ 669.

A kéziratkötet több magyar vonatkozású írást tartalmaz (ezeket ismerteti: Veress 1906, 122–126).

Marsigli a kéziratkötetnek nem az oldalait, hanem a leveleit számozta meg a recto oldalon, a fóliók versóján nincsenek számok. A rovásjelekkel írt szöveg a páratlan számú lapokra került. A páros számú lapok üresek, de verso oldaluk alján van egy-egy rövid, latin betűs szöveg, fejjel lefelé írva a papírra: ide azt jegyezte föl Marsigli, hogy az előző lapon található rovásjeleket a rovásbotnak melyik oldaláról másolta.[10]

A kézirat tartalma

669. r: címlap: Raccolta della lingua, che si praticava dalli Sciti, abitanti della Siculia ne' tempi antichi scolpita in un legno, che [törölve: Serviva di Ca] esprimeva il Calendario delle feste mobili, {22} per uso di quei primi, convertiti alla fede Cattolica, e da me dall istesso legno raccolta, e mandata al mio gabinetto in Italia, quando serravo li passi della Transilvania. [11]
v: Ø
670. r: Ø
v
671. r: az ábécé
v: Ø
672. r: Ø
  v : Ø
673. r: a naptár első része (jan. 1.– márc. 25.)
v: Ø
674. r: Ø
v: (fejjel lefelé) Nella prima faccia del Boscone
675. r: a naptár hamadik része (júl. 13.– szept. 24.)
v: Ø
676. r: Ø
v: (fejjel lefelé) Nella Seconda facie
677. r: a naptár negyedik része, kiegészítve egy a laphoz ragasztott papírdarabbal (szept. 14.– dec. 31.)
v: Ø
678. r: Ø
v: (fejjel lefelé) Nella Seconda facia
679. r: bibliai nevek 1.
v
680 r: Ø
v: fanō la tertia faccia
681. r : az áthúzott szöveg
v: Ø
682. r: Ø
v: (fejjel lefelé) Quatro facia
683. r: a naptár második része (ápr. 4. – júl.11.)
v
684. r: Ø
v: (fejjel lefelé)
Passi ??
In Giorgio, che uonọ in Mol:
dauia.
Pelizka _ _ _ _ _p:
Bekas Loca_ _ _ _ _
Nella prima faccia del Boscone
685. r: bibliai nevek 2. (keskenyebb, mint a többi lap)
v: Ø
686. r: Ø
v: fanō la tertia faccia

A kéziratlapok sorrendje

{23}

A páratlan sorszámú fóliók rectójára írt rovásszövegek tartalma, a rovásszövegeket követő, páros sorszámot viselő fólió versójára írt följegyzés és a kéziratkötet későbbi lapszámozása a következő viszonyban áll egymással:

a rovásszöveg tartalma Marsigli följegyzése (verso) a kötet lapszámozása (recto)
naptár 1. jan. 1.–márc. 25. első oldal (f 674,v) f 673
naptár 2. (ápr. 4.–júl. 11) első oldal (f 684,v) f 683
naptár 3. (júl. 13.–szept. 24.) második oldal (f 676,v) f 675
naptár 4. (szept.14.–dec. 31) második oldal (f 678,v) f 677
bibliai nevek 1. harmadik oldal (f 680,v) f 679
bibliai nevek 2. harmadik oldal (f 686,v) f 685
áthúzott szöveg negyedik oldal (f 682,v) f 681
rovásábécéØf 671

{24}

Az üres, páros számú lapok versójára írt följegyzések alapján kikövetkeztetett sorrend, amely egyezik a naptár egyes részeinek természetes, naptári rend szerinti sorrendjével, nem felel meg a kéziratkötet lapszámozásának. Németh Gyula szerint az előbbieket kell figyelembe venni a boton lévő szöveg elhelyezkedésének rekonstruálásakor (1934, 7). Véleményéhez csatlakozott Csallány (1960, 55) és Forrai (1985a, 41). Sebestyén a kéziratkötet lapszámozását tartotta mérvadónak, erre építette „kettős busztrofedon” elméletét (Sebestyén 1915, 37–39, vö. 18. 1.). Sebestyén szerint Marsigli csak azért írt „címeket” a fóliók hátoldalára, mert le is akarta rajzolni a rovásbot lapjait. Ezt az állítását azonban – érthetően – nem tudta érvekkel alátámasztani.

A kéziratkötetet a foliók egybekötése után számozták meg. A lapok a rendezés során összekeveredtek, így mindenképpen a versón lévő följegyzéseket kell elsődlegesnek tekintenünk.

A kéziratlapok vonalazása és a sorszámozás

A címlap és az ábécét tartalmazó oldal kivételével minden páratlan számú fólio recto oldalára kétszer három sort vonalaztak ceruzával. A sorokat függőleges vonalakkal mezőkre osztották, ezekbe írták a szavakat.[12]

{25} Az első sorba kerültek a rovásbetűk, a másodikba magyar megfejtési kísérletek, a harmadikba a név vagy ünnep latin megfelelője.[13]

A sorhármasokat megszámozták: az első hármas 1–2, a második 2–3 stb. jelzést kapott, mindhárom sorban föltüntetve a számokat. A naptárhoz tartozó részekben a sorokat 1-től 9-ig számozták. A számozást újra kezdték a naptáron kívüli részekben, de itt csak 3-ig jutottak, mert az ábécé és az áthúzott szöveg nem kapott sorszámokat. A sorok számozását föltehetőleg a rovás-, illetve latin betűs szövegek beírásával egy időben végezték, de utólagos javítások is megfigyelhetők. Ezek részben Marsiglitól, részben egy másik kéztől származnak.

Az ünnepnapok távolságának jelölése a naptárban

A naptár ünnepei fölött vonalkák láthatók. Ezek azt jelzik, hogy az adott ünneptől hány napra van a következő ünnepnap. A jelölések viszonylag pontosak, az ünnepek valódi és vonalkákkal jelzett távolsága általában megegyezik. (81 ünnep fölött helyes, 18 fölött téves a jelzés, 5 ünnepnél pedig hiányzik.) Az eltérések nem nagyok, többnyire egy vonallal van több vagy kevesebb.[14]

Az egységek elválasztása az emlékben és az írás iránya

A székely írást nem ismerő Marsigli a rovásírással írt szavakat – egy-két kivételtől eltekintve – helyesen választotta el egymástól, ebből arra lehet következtetni, hogy ezek a rovásboton valamilyen módon el voltak különítve.

A kéziratban nincsenek szóelválasztó pontok, ahogy az várható lenne.[15] Ez nem jelenti azt, hogy a rovásboton sem voltak, hiszen az előre {26} megvonalazott lapokon nem volt szükség rájuk. A 681. oldal áthúzott szövegében mégis előfordul két szóelválasztó pont. Németh szerint ez azt bizonyítja, hogy a rovásboton is pontokkal választották el egymástól a szavakat (1917–20, 26; 1934, 17).

A tinta elhalványulása mutatja, hogy a rovásjellel írt részekben nemcsak a betűk, hanem a szavak is a szokásosnak megfelelően, jobbról balra haladva kerültek a papírra. A latin írással készült magyar megfejtések, illetve latin megfelelések sorában azonban nem a rovásszövegek által meghatározott naptári rendben, jobbról balra, hanem a megszokott módon, balról jobbra írták az egységeket egymás után.

A 677. oldalhoz ragasztott papírcsík

A 677. kéziratoldal jobb fölső sarkához egy papírcsíkot ragasztottak, amelyen öt név található. Ezek közül az első három szerepel az előző naptároldal (a 675. kéziratoldal) végén, a másik kettő pedig „önmagát" takarja le a 677. oldal elején. A pótlás oka jól látszik a folio verso oldalán: a pótlás alatt lévő szöveget elrontották, a rovás és latin betűket pedig olyan erősen satírozta át egy utólag javító kéz, hogy a papír egy helyen még át is szakadt. A szöveget átírni már nem lehetett, ezért a "bűnös", a Marsiglinak segítő és utólagos betoldásokat, javításokat végző személy a 685. csaknem teljesen üres kéziratlapból levágott egy vékony csíkot, arra írta az elrontott rovásszöveget és a nevek magyar átírását.[16] A latin megfelelők és {27} az ünnepek távolságát jelző vonalkák viszont Marsiglitól származnak, valószínűleg az egységeket elválasztó függőleges ceruzavonalak is, mert ezeket a latin megfelelők beírása után húzták csak meg (a Máté és a Mihály latin megfejtését a vonal kikerüli). A papírdarabon lévő részeket nem olyan gondosan készítették, mint a kézirat többi részét: a latin megfejtések nem teljesek, csak utalásszerűek; a Szentkereszt rovásszövegében az t <s> kimaradt (677.1.1), föltételezett másolatán viszont látható (675.2.11) [17]

A ragasztás alatt lévő szöveget nem tudtam elolvasni, csak néhány jel volt fölismerhető (például egy <m> , egy <r> és egy <š> .)

{28}



[9] Az emlék mikrofilmről készült másolata a .I-ben található.

[10] Sebestyén kiadása nyomán az a nézet terjedt el, hogy a kéziratlapok recto oldala páratlan számot kapott, a verso párosat, vagyis az egyes rovásoldalakhoz tartozó megjegyzések ugyanazon lap hátoldalára kerültek. (Sebestyén nem látta az eredeti kéziratot, a fényképekből pedig nem derülhetett ki, hogy nem így van.) A kéziratkötetben máshol is előfordul, hogy Marsigli a tulajdonképpeni följegyzést követő üres lap hátoldalára jegyzetet írt, mégpedig éppen egy Erdély-térkép után álló üres lap versójának alján látható néhány sor – szintén fejjel lefelé.

[11] Magyarul: Gyűjtés a szkíták nyelvéből, akik Székelyföldön élnek: a régi időkből való, botra faragott naptár, amely a mozgó ünnepeket tartalmazza, s amelyet azok használtak, akik elsőként tértek át katolikus hitre. A botról akkor írtam le, és küldtem el [a kéziratot] olaszországi gyűjteményembe, amikor Erdély szorosait ellenőriztem. Sebestyén fordításában: „A Székelyföld régi scita lakói nyelvének fára faragott gyűjteménye, mely a katholikus hitre először áttértek használatára a mozgó ünnepek naptárát tüntette fel s a melyet ugyanazon fadarabról magam gyűjtöttem s küldtem el olaszországi gyűjteményembe akkor, midőn Erdély szorosait elzártam.” (1915, 40).

[12] Püspöki Nagy szerint a mezők vagy „kerete” már a rovásboton is rajta voltak, mert a „rovásírás régi változatában” a neveket négyszögletes keretbe írták (1971a, 11). Véleményét arra alapozta, hogy a rovásnaptár minden neve, a Székelyderzsi Feliratban olvasható személynév és a Felsőszemerédi Felirat Lyános neve is „keretben” van. Érveit nem fogadhatjuk el: a Bolognai Rovásemlékben a mezőket láthatóan a rovással írt szavak és megfejtésük elkülönítésének megkönnyítése végett készítették; a Székelyderzsi Feliraton nemcsak a személynevet, hanem az egész feliratot keretbe foglalták; úgy tűnik, a Felsőszemerédi Felirat nem tartozik a székely írás emlékei közé, a János név esetleges *Lyános alakváltozatának léte különben is erősen vitatható (vö. Vásáry 1974, 163–164).

[13] A 677. oldalon a második három sor után még egy sort vonalaztak, valószínűleg tévedésből.

[14] A második részben minden egységgel kapcsolatban szerepel, hogy pontos-e a dátum megjelölése, illetve hogyha nem, akkor milyen nagy az eltérés.

[15] Néhány székely rovásírással írt nyelvemlékben láthatók a keleti türk rovásírás emlékeiben megszokott pontok, amelyekkel a szóhatárokat jelölték.

[16] Ezért keskenyebb a 685. lap, mégpedig éppen a 677. laphoz ragasztott papír szélességével, és ezért hitték korábban, hogy a 685. lapon megmagyarázhatatlanul két oldalszám is szerepel, a 685-ön kívül a 686 is: a Sebestyén által közölt fényképeken ugyanis átlátszik a következő folio számozása, és mivel az nem látható, hogy a 685. lap keskenyebb a többinél, a fényképről úgy tűnik, mintha két lapszám lenne a 685. folión. (Ráadásul azt sem tudhatták, hogy Marsigli nem a foliók verso oldalát jelölte páros számmal, hanem minden második levél recto oldalát.) A fényképeken természetesen nem látszik a satírozás és a ragasztás alatt lévő szakadás, ezért gondolhatta Sebestyén, hogy a papírcsíkot az öt névvel azért készítették és ragasztották a kéziratlaphoz, mert észrevették, hogy a lap második sorának fele másolási hiba miatt üresen maradt. Szerinte a kifelejtett szöveget akarták ráírni, de véletlenül egy már lemásolt szövegrészt másoltak újra (Sebestyén 1915, 53). Sebestyént nemcsak a kézirat cáfolja, hanem az is, hogy nem a kéziratlap második sorának üresen maradt részére ragasztották a papírdarabot, hiszen ez lett volna logikus, ha az onnan lemaradt szövegrészt akarták volna pótolni.

[17] Németh szerint a betoldáson lévő jel az <s> és az <t> egybeolvasása, ha függőleges lenne a ligatúra szára, egybeesne a /t/ jelével. Németh azonban lehetségesnek tartja azt is, hogy a vitatott jel mégsem ligatúra, hanem egyszerű <t> betű, és az <s> íráshiba miatt maradt ki (1934, 22). Az utóbbi vélemény látszik helyesnek, mert a betoldott részen lévő Máté (677.1.2) <t> rovásjelének ugyanígy dőlt a szára. Különbsége két <t> jel és a kézirat többi <t> rovásjele között azért van, mert nem azonos kéztől származnak.

3. fejezet - A kézirat írói

A kéziratot író kezek; a kézirat készítőinek személye

Németh Gyulát kivéve senki sem kételkedett abban, hogy a kézirat rovásbetűs részei Marsiglitól származnak. (A címlap szövege alapján ez egyértelműnek tűnik.) Németh azonban Marsigli „átírójának” tulajdonítja a rovásjelek lejegyzését és a magyar megfejtési kísérleteket, a javításokat pedig egy második, esetleg harmadik kéztől származtatja (1934, 7, 19, 24). Föltevését sajnos nem indokolja.

A kézirat betűit megvizsgálva jól látszik, hogy a rovás- és a latin betűs szövegeket egyaránt két különböző kéz írta. A rovásbetűs szövegek túlnyomó része és a rovásábécé ugyanattól a kéztől származik. A rovásszövegek alatti latin betűs szövegek többségében, a címlapon, a kéziratlapok hátoldalára írt megjegyzésekben, és a rovásábécé föloldásában Marsigli írása ismerhető föl. (Írásának azonosítását kéziratkötetének autográf részei alapján végeztem.) Mivel az itt fölsorolt, latin betűkkel írott részeket és az említett rovásbetűs részeket szemmel láthatóan azonos tintával írták, nagyon valószínű, hogy a kézirat rovásjeleinek többsége is Marsiglitól származik, s a rovásbotot valóban ő másolta le, ahogyan a kézirat címlapján említi.

Mind a rovás-, mind a latin betűs részekben az előzőektől eltérő színű tintával írt utólagos kiegészítések láthatók. Írójuk azonos (B-kéz). Erre abból lehet következtetni, hogy néhány esetben a rovásszöveget és a hozzá tartozó magyar megfejtést jól láthatóan ugyanaz a kéz írta (pl. Ilona 683.2.3 itt még a latin megfejtés is a B-kéztől való; Tizenkét apostol 677.1.2). Tőle származik az a néhány rovásjel is, amely a 677. oldalhoz ragasztott részen van.

Hogy a B-kéz mögött kit kell keresnünk, jelenleg kideríthetetlennek látszik. Székely származású lehetett, de legalábbis Székelyföldön élt. Ez kiderül abból, hogy jól ismerte a székely rovásírást, és nem valószínű, hogy csak kései ábécékből tanulta volna meg (vö. 74. 1.).[18]

{29} A B-kéz rovásbetűinek formája Marsigli rovásbetűihez hasonlóan állandó, de más, mint Marsigli betűié: rovásjelei kisebbek, és arányaikat tekintve szélesebbek is azoknál.

Marsigli latin betűi kiírtak, duktusa lendületes, írása kurzív.[19] A b, f, h, k, l fölső hurka jól látszik, velük azonos nagyságú a t. Az n és az m fölső része nem félkörívvel, hanem kissé szögletesen fordul vissza. Jellegzetes a d, e, p, r és a szóvégi -a írásmódja is.

A B-kéz latin betűi kisebbek, a betűket nem köti. A b és l betűt hurok nélkül, egyszerű függőlegessel írja, a t nagysága az a, c, e stb. nagyságának felel meg. Az n és az m fölső része félköríves.

Az említett különbségeket a következő két táblázat illusztrálja. Az összehasonlításhoz egyrészt azokat a szavakat használtam fől, amelyeket Marsigli is és a B-kéz is leírt rovásírással, másrészt a kéziratból másolt és kivágott tipikusnak tekinthető latin betűket:

{30}

A kéziratban található javítások

A kéziratban látható törlések és javítások különbözőképpen jöttek létre, több típusuk van. Itt csak utalok rájuk: mindkét kéz javíthatta önmagát; a B-kéz többször betoldott vagy átjavított betűket mind a rovásírásos, mind a latin betűs részben; olykor pótolta a hiányzó magyar megfejtést, {31} vagy törölte és javította a már meglévőt; néhány latin megfelelő beírása is tőle származik.[20]

A kézirat magyar olvasatai

A Bolognai Rovásemlék irodalmában többen is föltették azt a kérdést, hogy ha Marsigli segítője magyar anyanyelvű volt, miért nem hibátlanok a magyar megfejtések. Németh Gyula a másoló (föltehetően egy Marsiglinak segítő székelyre gondolt) „sajátságos hibájának” tartotta, hogy fölösleges e-ket olvasott a mássalhangzók elé (1934, 19). Ezt azonban valójában nem a magyar anyanyelvű segítő, hanem Marsigli követte el. Marsiglinak minden bizonnyal fölhívták a figyelmét arra, hogy a székely mássalhangzójelek elé egy e olvasható, és az ábécé mássalhangzójeleit is e ejtéskönnyítővel oldották föl neki (vagy ilyen föloldással másolta az ábécét). A mássalhangzó elé olvasható e-ről hallottak és a latin betűk nevétől eltérő székely betűnevek megtéveszthették: az e elemet a székely betűk kötelező tartozékának, egyféle „inherens” e-nek gondolta, ráadásul a nevek színmagyar alakját sem ismerte, ezért olvasott minden mássalhangzójel elé – gyakran olyankor is, amikor az magánhangzó után következett – egy e-t. Ferenczi Sándor éppen a hibás föloldásokból következtet arra, hogy a megfejtések lejegyzője nem magyar volt (1936, 70, 75. j.).

Ferenczinek azonban csak részben van igaza, mert a magyar megfejtések egy részét nem Marsigli, hanem a B-kéz írta, és erre a kisebb részre viszont igaz Németh föntebb idézett megállapítása. A B-kéz megfejtésein látszik, hogy nem betűnként olvasta a rovásírásos szavakat, mint Marsigli, hiszen ő azt is tudta, mi az, amit olvasnia kell, jól ismerte a nevek magyar alakját. Mégsem kifogástalanok magyar átírásai. A naptárrészben harmincnégy megfejtés származik tőle, s ezekben összesen tizenkét fölösleges e-t írt le,[21] kilencet a szókezdő mássalhangzó előtt, amikor még nem tudhatta, hogyan kell majd olvasni a szót, így automatikusan a minden székely mássalhangzójel elé odaolvasható e-vel kezdte a megfejtést. A naptáronkívüli szövegekben viszont jóval többször olvasott fölösleges e {32} hangokat. [22] A pontatlan átírások részben azért keletkezhettek, mert a B-kézként aposztrofált személy bizonyos szavakat csak nehezebben tudott kiolvasni, de valószínűleg Marsigli e-s olvasatainak ritmusa is befolyásolta, mert oda is olvasott ejtéskönnyítőt, ahová semmiképpen sem lehet: az Incé -ben (673.2.13) az <nc> ligatúrába; a Bertalant (675.2.5) pedig ebiretalean-nak fejti meg, e- „ejtéskönnyítővel” olvasva az /a/ fonéma rovásjelét, amely ráadásul ligatúrában van az /l/ rovásjelével.[23]

A B-kéz magyar megfejtései tartalmukat tekintve pontosak, kivéve az Ágotát (673.1.13), amitAgnesnek, a Gothárdot (683.1.10), amit szintén agnes-nek és az Albert-et (683.1-.4),amit marko/os-nak fejtett meg. Marsigli latin megfelelői jóval többször tévesek.

A kézirat keletkezése

A kézirat létrejöttére vonatkozóan Sebestyénnek az volt a véleménye, hogy először valaki föloldotta Marsiglinak az emlékben található rovásábécét, de a rovásszavakat az olasz tudós már maga fejtette meg. Aztán újra, már átbetűzésükkel együtt lemásolta a székely jeleket, és megmutatta a betűsor jelentését közlő székelynek azokat a helyeket, amelyeket nem tudott megfejteni (1915, 44). Németh szerint viszont a fennmaradt kézirat nem Marsiglitól, sőt nem is egyetlen kéztől származik (1934, 7).

Sebestyénnek is, Némethnek is részben van igaza, hiszen a kézirat valóban nem egy kéztől származik, de a rovásbetűs részek túlnyomó többségét mégis Marsigli írta; az ábécé betűinek értelmezésében segíthetett ugyan a B-kézként jelölt székely, de csak szóban, mert a 671. lap latin betűi Marsigli kézírásának jegyeit viselik. .

A kézirat keletkezését a következőképpen képzelem el: a kéziratlapokat előre megvonalazták, majd Marsigli lemásolta a rovásjeleket. Az ábécé segítségével, amelyet vagy a latin betűs föloldással együtt másolt, vagy a székely oldott föl neki, megpróbálta átbetűzni a naptári rész szavainak {33} többségét; ha sikerült, próbálta azonosítani az ünnepet, és a latin nevet a magyar átbetűzés alá írta.[24]

Előfordult azonban, hogy Marsigli nem boldogult a rovásjelek átbetűzésével – sőt az utolsó naptárlap (677. folio) második sorának és a naptáron kívüli részeknek a kibetűzésével meg sem próbálkozott. A kéziratot a neki segítő székelynek adta át. Ő csaknem minden rovásszót el tudott olvasni, és a Marsigli által üresen hagyott mezőkbe beírta a rovásjelek magyar olvasatát, néhol még a latin megfelelőt is.[25] Meglehetősen sokszor belejavított Marsigli már meglévő átbetűzésébe is: fölösleges e betűket húzott át;[26] ráírt egy p-t Marsigli kissé szokatlan formájú p betűire, amelyeket valószínűleg j-nek gondolt.[27] Néhol törölte Marsigli megfejtésének {34} egy részét, és az adott részt újraírta;[28] néhányszor megadta a latin megfelelőt is.[29] Előfordult, hogy a rovásírásos részt is javította: betűket egészített ki,[30] kimaradt betűket pótolt,[31] vagy ha a rovásszöveg nagyon romlott volt, újraírta az egész szót.[32] Néhány helyen azonban neki sem sikerült megfejtenie a rovásjeleket.[33]

A B-kéz kiegészítései és javításai alapján azután Marsigli pótolta a még hiányzó latin megfelelőket.[34]

{35}



[18] Sebestyén és Németh között vita folyt arról, hogy az ábécét föloldó székely Telegdi Rudimentájából tanulta-e a székely rovásírást. (Az ábécé latin átbetűzése Marsiglitól származik, de a föloldást valószínűleg a rovásjelekkel együtt másolta, így a kérdés úgy lenne helyes, hogy a föloldás forrása Telegdire megy-e vissza.) Sebestyén szerint igen, mert az ábécét e- hangokkal oldotta föl (Sebestyén 1915, 41, 112; 1918, 64–65; 1917–20, 295–296). Németh Gyula cáfolata meggyőző: az e- ejtéskönnyítő, ezért hiányozhat a 671. oldalon lévő ábécé föloldásában a nazálisok, likvidák, egyes spiránsok mellől, és mivel a székely rovásírás mássalhangzót jelző betűit mindig a mássalhangzó elé olvasott e- segítségével kell kiolvasni, semmi sem utal arra, hogy a megfejtés a Rudimenta segítségével történt (1934, 7). Sebestyén másik érve az volt, hogy a Bolognai Rovásemlék ábécéjében szerepel az <i> és az <y> betű, ugyanúgy, mint Telegdinél. Ezt az érvét Ferenczi Sándor cáfolta, aki Németh Gyula oldalán foglalt állást azzal az érveléssel, hogy a Rudimentában is előfordul ugyan az <y> és az <i> jel, ahogy Sebestyén írja, de az utóbbi nemcsak formájában tér el a Bolognai Rovásnaptárban lévő <y> -től, hanem hangértéküket is éppen fordítva adja meg Telegdi (1936, 23).

[19] Egyetlen kivétellel: a Karácsony (677.2.5) második magyar megfejtésében Marsigli nem kurzív írása ismerhető föl. Jól látszik, hogy a megfejtés nem a rovásszöveg alapján készült. Marsigli ismerhette a szót és olaszos helyesírással írta le. A harasogn nem adja ugyan vissza hűen a magyar hangalakot, de Szilády szerint Marsigli más munkáiban is meglehetősen pontatlanul jegyezte le a magyar szavakat (1868,139).

[20] Például: a Bálint (673.2.5) magyar ebalen megfejtésének második e betűjét átírta i-re, n-jét megerősítette, és hozzátoldott a szóhoz egy t-t, majd leírta a latin megfelelőt is.

[21] A következő szavakban: Inecze (673.1.8); eb reeda (673.1.10); ekols (673.2.4); ecclara (675.2.2); ebiretalean (675.2.5); emencz ent (677.1.14); Eccaracho (677.2.5); etam/as (677.2.9); egörg (683.1.5); ebrnald (683.2.1).

[22] Csak a 679. lap második sorának első egységében, és a 681. lap második sorának harmadik egységében nem követett el ilyen hibát

[23] Ugyancsak ritmikai oka lehet annak, hogy az e-vel olvasott mássalhangzót hétszer is megkettőzi. (Pl. eccaracho 677.2.5; eppanonia 681.2.3 – talán nem véletlen, hogy a megkettőzött mássalhangzó mindig zöngétlen explozíva, k vagy p.)

[24] Úgy tűnik, négy egymás mellett álló egységben még a rovásjelek átbetűzése előtt helyére került a latin megfelelő (673.2.5-8). A Bálint latin alakjaként Marsigli először S Blasy-t írt, csak később, a B-kéz javítása után helyesbített. A Júlia egységében a magyar átbetűzésnek már nem is maradt hely, mert a korábban tévedésből odaírt latin alak elfoglalja. A Péter és a Mátyás rovásjeleit a lap megvonalazásakor még egy egységnek vélték, ennek megfelelően a latin megfejtések sorába csak Szt. Péter emléknapjának latin megfelelése került. A hibát azonban a rovásjelek átbetűzése közben Marsigli észrevette, ezért kettéválasztotta a rovásjeleket és a magyar megfejtések mezőjét is. A Mátyás latin megfelelőjének a középső mező vízszintes osztásával teremtett helyet. (Figyelmet érdemel, hogy a Mátyás megfejtésében a <ť> betűt ty-vel írta át Marsigli.) Arra nem sikerült magyarázatot találnom, hogy miért, és milyen segítséggel kezdte Marsigli a latin alakkal a megfejtést ezekben az egységekben. Az itt fölsoroltakhoz hasonlóan akarta Marsigli a naptár utolsó ünnepének megfejtését a latin alakkal kezdeni (Szilveszter 677.2.10). A név kitalálása ebben az esetben nem jelenthetett nehézséget, de rossz helyre, a Tamás rovásjelei alá írta, egy egységnyit tévedve. Itt nem próbálkozott átbetűzéssel, és a Szilveszter magyar megfejtését a B-kéz sem pótolta, nem vette észre Marsigli tévedését sem. Természetesen elképzelhető, hogy más egységben is a latin alakkal kezdte Marsigli a megfejtést, de ennek nem maradt nyoma.

[25] A következő egységekben: Ágota (673.1.13); Bálint (673.2.5); Benedek (673.2.10); Lőrinc (675.1.13); Ilona (683.2.3).

[26] Pl. Gergely (673.2.9).

[27] Pl. Péter (673.2.19). Marsigli többféleképpen írta a p betűt, az egyik forma valóban csaknem teljesen azonos az általa írt ß-szel. Azt, hogy ezek p-k, és nem átbetűzési hibáról van szó, az biztosítja, hogy a latin megfelelőkben is találunk ilyen alakú p betűket (pl. Fülöp-Jakab 683.1.7).A magyar átbetűzésekben jóval gyakoribb ez a p-forma. Ennek az lehet az oka, hogy Marsigli akkor használta ezt a betűalakot, ha nem kötötte jobbra a betűt, és ez a rovásjelek betűnkénti átírásakor csaknem mindig így történt.

[28] Pl. Brigitta (673.1.10).

[29] Pl. Benedek (673.2.10).

[30] Pl. a <ž> jobb oldali harántvonalát a Kolozsban (673.2.4).

[31] Pl. az Apollónia (673.2.3) névben az <n> jelet.

[32] Tizenkét apostol (675.2.1), Szidóneusok városa (679.2.1).

[33] Pl. Dorottya (673.2.2).

[34] Pl. Kolos (673.2.4).

4. fejezet - A fennmaradt kézirat és a rovásbot viszonya

A fennmaradt kézirat közvetlen forrása

Más-más érvek alapján és különböző következtetést levonva, de Németh és Sebestyén egyaránt azt vallotta, hogy a bolognai kézirat nem közvetlenül a rovásbotról készült másolat, hanem annak egy további másolata.[35] E mellett a hipotézis mellett két érv szól. Az egyik, hogy a Kisasszony (675.2.10)magyar megfejtése (eküesaß/ony) nem készülhetett a kéziraton látható rovásszöveg (< sńkuš>) alapján (ugyanígy Sebestyén 1915, 37). A másik, hogy a kéziratlapokat előre be tudták osztani, mégpedig úgy, hogy a mezők nagysága csaknem kivétel nélkül megfelel a mezőkbe írt rovásszöveg hosszának. A negyedik naptároldal (a 677. kéziratoldal) második sorából hiányzik néhány ünnep, ezek helye azonban ki van jelölve a papíron. Mindez arra utal, hogy a mezők készítője előtt már volt egy minta.

Mégsem egyértelmű azonban, hogy nem a bolognai kézirat a rovásbot első másolata, mert a fölsorolt két érv nem elég erős. Aküsszó {36} rovásjegyeit ugyanis beírhatta Marsigli is utólag, talán éppen az ő tévedése miatt áll <u> az <ü> helyén. Azt, hogy hány egységet kell lemásolni majd a papírra és azok hossza milyen legyen, tehát hogy a lapok vonalazását hogyan készítsék el, megállapíthatták szóelválasztó pontok alapján is, nemcsak egy korábbi másolat szolgálhatott mintául. (Egy föltételezett „piszkozatnak” sincs sehol nyoma, bár egy ilyen természetesen nyom nélkül is elveszhet.)

Úgy látszik azonban, az emlék nyelvi és írástörténeti elemzése szempontjából nincs számottevő jelentősége annak, hogy a fennmaradt kéziratot közvetlenül a rovásbotról másolták-e vagy egy korábbi másolatról, mivel a Bolognában őrzött kézirat mindenképpen Marsiglitól származik, ő pedig nem módosított a rovásjeleken, hiszen a székely írást nem ismerte, és magyarul sem tudott. Azokon a helyeken viszont mérlegelnünk kell egy korábbi másolat esetleges meglétét, ahol romlott szövegű részeket vizsgálunk, mert a szövegromlások létrejöhettek a korábbi másolat tisztázásakor is.

A rovásbot és a kézirat tartalmának viszonya

Ernyei József kivételével senki nem vonta eddig kétségbe, hogy a naptárt tartalmazó oldalakat, a bibliai neveket, az áthúzott részt és az ábécét egyaránt a rovásbotról másolta Marsigli. Ernyei viszont úgy gondolta, hogy csak a naptár származik a botról, a többi jel pedig „íráspróba" eredménye. Véleménye mellett érveket nem hozott fel (1917, 407).

Érdemes azonban figyelmet szentelni ennek a kérdésnek, mert a naptár és a kézirat egyéb részeinek betűkészletét összevetve kitűnik, hogy az emlék ebből a szempontból két részre osztható. A naptár és a bibliai nevek betűkészlete megegyezik, a 671. lapon található ábécé viszont eltér ettől, és az áthúzott 681. lap betűkészletéhez áll közel. (A különbségeket a 62. oldalon lévő táblázat mutatja.) Éppen ezért fölmerülhet, hogy az ábécét Marsigli nem a rovásbotról másolta, hanem az csak a lemásolt rovásjelek megfejtéséhez készült.[36] Ezt a hipotézist látszik támogatni, hogy az ábécében {37} az <nd> jelet kivéve csak olyan ligatúrák szerepelnek, amelyek a szövegben is előfordulnak. A szövegben megtalálható ligatúrák közül kimaradtak ugyan azok, amelyeken egyértelműen látszik, hogy nem önálló, egy hangot jelölő betűk, hanem összeírt jelek (ezekben az összetevő betűk minden vonala megvan: <nk>, < šk>); hiányoznak azok a ligatúrák is, amelyek egyik eleme magánhangzó jel. E hipotézis ellen szól viszont, hogy Marsigli korábban nem ismerte a székely rovásírást, és a már lemásolt jelek alapján sem szerkeszthette a 671. lapon található ábécét, hiszen ahhoz, hogy megfelelő sorrendbe állítsa a betűket, ismernie kellett volna hangértéküket. Másrészt az ábécében a rovásbetűk föloldása – a székely rovásírás szabályainak megfelelően – a betű elé olvasott e-vel történik, de néhány betű előtt ezt az e- ejtéskönnyítőt nem találjuk (az <f>, <l>, <m>, <n>, <r> , <š> előtt). Ha az ábécét a naptár alapján állították volna össze, és szóban oldották volna fől Marsiglinak a betűket (az ábécében a rovásjelek fölötti latin betűk tőle származnak), Minden mássalhangzó előtt lenne ejtéskönnyítő.

Valószínűbb, hogy Marsigli a latin betűs föloldással együtt másolta a betűsort. Ez viszont azt teszi valószínűvé, hogy az ábécét nem a botról másolta Marsigli, mert szinte biztosnak látszik, hogy a rovásbotra nem írtak latin betűket. Az ábécével szorosabb kapcsolatot mutató 681. lapon is jellegzetes másolási hibák találhatók. Föltehetően a – talán nem is egyszeri – másolás az oka annak is, hogy olvashatatlanná vált a szöveg.[37]

Vannak viszont más jellegű eltérések is, s ezek még a bibliai neveket is elválasztják a naptártól: a naptár sokkal több jelből áll, mint a másik négy oldal; a sorok számozása a bibliai neveket tartalmazó lapon újra kezdődik; a naptáron kívüli részek átbetűzésével Marsigli nem próbálkozott, a magyar megfejtés ezeken az oldalakon mindig a B-kéztől származik.

A naptár elkülönülése világos volt a Marsiglinak segítő székely számára is, ezért fordulhatott elő, hogy a naptár negyedik részének végéhez, az utolsó név után ( Szilveszter 677.2.10) a B-kéz még hozzáírt néhány rovásjelet, amelynek értelme: „így végződik” (et sic finis). [38]

{38} Az elkülönülés oka lehet az, hogy csak a naptárt találta Marsigli a rovásboton, a bibliai neveket pedig más forrásból másolta. De elképzelhető az is, hogy Marsigli csak a rovásbotról másolt, a rovásbotra viszont nemcsak a naptár készítője, hanem más és máskor is rótt jeleket. Nehéz eldönteni, hogy a két hipotézis közül melyik állhat közelebb a valósághoz.

Az első mellett szól, hogy Marsigli nem említi, hogy a naptáron kívül még valami lett volna a rovásboton. De ugyanez ellenérvként is fölhozható: azt sem említette sehol az olasz hadmérnök, hogy a rovásboton kívül még valami másról is másolt, az pedig nagyon kevéssé valószínű, hogy a magyarul alig tudó, a székely rovásírást nem ismerő Marsigli írta volna a bibliai neveket. A második hipotézist támogatja, hogy a bibliai nevekre és az áthúzott oldalra vonatkozóan azt írja Marsigli, hogy azokat a „nagy bot” harmadik, illetve a negyedik oldaláról másolta. Ezt az érvet valamivel gyengíti, hogy a naptárt tartalmazó két rovásoldalra jóval több betűt írtak, mint a másik kettőre.

Annyi azonban bizonyos, hogy a naptári adatoktól elválasztva kell kezelnünk a naptáron kívüli részek nyelvi adatait. Ha Marsigli több forrásból másolt, akkor azért, mert forrásai íródhattak eltérő korban és nyelvjárásban; ha a kézirat minden rovásjelét a naptárt is tartalmazó rovásbotról rajzolta át, akkor azért, mert a naptár és a többi rész elkülönülését ebben az esetben is okozhatja időbeli különbség.

Mennyire pontosan tükrözi a kézirat a rovásboton található alakokat?

Marsigli másolata nem tartalmazhat tudatos változtatásokat, hiszen nem ismerte a székely rovásírást.[39] Nagy biztonsággal mondhatjuk tehát, hogy a Bolognai Rovásemlék a székely rovásírásnak a kézirat forrásában (forrásaiban) használt változatát (változatait) őrizte meg, és azt a nyelvállapotot (nyelvállapotokat) tükrözi, amelyet a forrás (források) készítésekor használtak.

{39}

Hiányok a kéziratban

A foliókon üres mezők is láthatók, ami arra utal, hogy a fennmaradt kézirat nem tartalmazza mindazt, amit forrása vagy forrásai. A páros számú fóliók versójára írt megjegyzések között kétszer-kétszer szerepel az első oldal, második oldal, harmadik oldal megjegyzés, de csak egyszer a negyedik oldal . Ez jelentheti azt, hogy egy kéziratlap elveszett, de nem föltétlenül kell erre következtetnünk, mert az ábécét tartalmazó 671. fóliót követő kéziratlap verso oldala üres – lehet, hogy Marsigli egyszerűen elfelejtette ideírni, hogy az ábécé is a negyedik oldalról való. Amennyiben a kézirat minden rovásjele a rovásbotról származik, valószínűleg így történt, de ha Marsigli más forrást is használt, nem deríthető ki, hogy annak másolata a fennmaradt kéziratban mennyire teljes.

A naptár

A Bolognai Rovásemlék naptára – néhány alább felsorolandó kivételtől eltekintve – minden olyan ünnepet tartalmaz (de nemcsak ezeket), amely a körülbelül azonos korú Müncheni Kódex szerint is főünnep. Ez sokat segít annak meghatározásában, hogy a kéziratban végül üresen maradt mezőkbe milyen neveket akartak másolni a naptárt tartalmazó rovásbotról.[40]

A 683. oldal második sorában jobbról a nyolcadik és tizedik mező üresen maradt. Sebestyén szerint Padovai Szt. Antal június 13-i ünnepe, illetve Szt. Gyárfás június 19-i ünnepe lenne itt, és mindkettő azért hiányzik, mert a rovásboton lévő jeleket nem tudták elolvasni – ezt igazolja, hogy a 673. lapon lévő <{nt}l> ligatúrát (673.1.4) és a 675. lapon lévő <ďarfaš> jelsort (675.2.13) sem tudták megfejteni (1915, 48). Nagyon valószínű, hogy Sebestyénnek igaza van abban, hogy a 683.2.8 mezőbe Szt. Antal ünnepe került volna, ha a túlzott egyberovás nem zavarta volna meg a másolót, mert ez az egyetlen olyan ünnep Barnabás június 11-i és Vitus június 15-i ünnepe között, amit a Müncheni Kódex naptára piros betűvel jelöl. Ebből következik, hogy a mező fölött a következő nap távolságát hibásan jelezték, kettő helyett csak egy vonalat húztak. (A {40} Barnabást egy nappal követő, június 12-i Szt. Bazalidiusz neve nem is fért volna az üresen hagyott helyre.)

Nem látszik valószínűnek viszont az, hogy a Gyárfás név hiányzik a sor másik üres mezőjéből. A nevet megtaláljuk a naptárban, és rovásjeleinek megfejtése nem azért hiányzik a 675. lap második sorából, mert a jelek elolvasása gondot jelentett volna, hanem mert a következő lapot ugyanez a név kezdi, és itt található a latin betűs átírás (677.1.1).A szent ünnepe azonban mégsem fordul elő, mert csak névcsere következményeképpen, Szt. Gellért helyett került a naptárba. (A két név latin alakja - Gerardius és Gervasius könnyen összetéveszthető, föltehetően ezért adták meg tévesen a magyar megfelelőt.) Szt. Gyárfás ünnepe a Müncheni Kódexben sem szerepel, van viszont egy főünnep Szt. Vitus és Keresztelő Szt. János napja között, június 22-én. Ezt a Müncheni Kódexben Tízezer vitéz alakban találjuk. Ugyanitt Tizenegyezer szűz szentek alakban jelzik Szt. Orsolya ünnepét, a rovásnaptárban viszont csak a mártírok reprezentánsa szerepel. Ebből arra következtethetünk, hogy az üresen hagyott egységben Szt. Achatius ünnepének hagytak helyet, és az Ákos névnek kellene itt állnia, amely az Achatius név magyar megfeleltetése.[41]

A 677. oldal második sorának második fele üresen maradt. Ennek okát már Sebestyén megállapította: a november 21-i Mária-ünnep után a december 8-i Mária-ünnep folytatását másolták (1915, 53). A kimaradt nyolc ünnep a rovásboton még rajta volt, mert helyük a fennmaradt kéziratban is megvan.[42]

A Müncheni Kódexben piros betűkkel írt ünnepek közül a fölsoroltakon kívül még hiányzik Szt. Kozma és Damján napja szeptember 27-én. Ez éppen a 675. lap végén álló Gyárfás (tulajdonképpen Gellért) és a 677. lap elején álló Mihály ünnepe közé esik. Nem zárható ki, hogy éppen azért rontották el a 677. lap első sorának elejét, mert észrevették, hogy kihagytak egy nevet a másolásból. Az utólag korrigáló B-kéz viszont nem a rovásbotot követve javított, így nem is vehette észre, mi volt a hiba {41} tulajdonképpeni oka, ezért nem írta rá a papírcsíkra a Kozma és a Damján nevet.

A naptáron kívüli részek

Az ezekben a részekben üresen maradt mezők rekonstruálásához nem áll rendelkezésünkre olyan összehasonlító anyag, mint a naptár hiányzó ünnepeinek meghatározásához. Ezért itt meg kellett elégedni az üresen maradt mezők fölsorolásával.

Az emlékben két lapon találhatók bibliai nevek. Az egyik, a 679. teljesnek látszik, a másik (685. fólió) viszont jól láthatóan befejezetlen: az nem biztos ugyan, hogy az egész lapot kitöltő szöveget akartak ide másolni, viszont öt, már megvonalazott mező üresen maradt. A nevek Jézus életének eseményeit követik, Betlehem-mel>kezdve a sort. Az emlékben a szenvedéstörténet éppen csak „elkezdődik", így nagyon valószínű, hogy a szenvedéstörténetben szereplő hely- és személynevek hiányoznak erről a lapról.

A 681. lapon két mező maradt üresen, föltehetően innen is hiányoznak rovásjelek.

{42}



[35] Marsigli a címlapra ugyan azt írta, hogy a rovásbot szövegét ő maga másolta le, ennek ellenére Németh Marsigli „másolójáról" beszél, Bolognában őrzött kézirat csak a Marsigli másolatáról készült másolat. Sebestyén szerint Marsigli írta ugyan a fennmaradt másolat tehát föltételezi, hogy a fennmaradt kézirat nem Marsigli kezétől származik (Németh 1934, 7, 19, 24). Sebestyén pedig úgy gondolta, hogy a rovásszövegeit is, de nem a rovásbotról, hanem egy korábbi másolatáról másolva, ekkor fordította meg a busztrofedont eredményező első másolaton még fejjel lefelé álló sorokat. A másodszori másolást igazolnák azok az ünnepek, amelyeknek csak a rovásszövege hibás, megfejtése jó (1915, 37). Sebestyén mindkét érvét csak fenntartással fogadhatnánk el. Az első, a busztrofedon-érv maga is hipotéziseken alapul. A másodikat azért kell óvatosan kezelnünk, mert a Sebestyén által fölsorolt hét esetből háromban a B-kéztől származik a magyar megfejtés ( Ince 673.1.8, Mihály 677.1.4, János 677.2.7); a Petrónia (683.2.6) magyar megfejtésének (epetronella) hosszú -ll-je és maga a névalak is inkább a latin névváltozat hatásával magyarázható; a Gál [Gyál] (677.1.9) magyar megfejtésében (egael) a g-vel való átírás nem hiba, mert a <g> jelet Marsigli egy kivétellel ezzel írja át (az ábécében is).

[36] Németh Gyulát (1934, 7) kivéve senki sem vonta kétségbe, hogy az ábécé is a rovásbotról való. (1917-1920-as munkájában még az ő véleménye is az, hogy a kéziratban található ábécé a botról másolt, régi naptár: 22. l., 1.j.) Németh lehetségesnek tartotta, hogy az ábécé <n'> jelének onj olvasata elvonás a szövegből, ahol csak az asszony szóban fordul elő (1934, 7). Ez azt jelentené, hogy az ábécé rovásbetűit aszerint oldották föl, hogy a naptárban milyen szerepet töltöttek be.

[37] Ez a szorosabb összetartozás azt is jelenti, hogy amennyiben azt a hipotézist fogadjuk el, hogy az ábécé a rovásbotról lemásolt jelek megfejtéséhez csak 1690-ben készült, föl kell tételeznünk, hogy a 681. oldal szövegét is a 17. század végén írták.

[38] Batthyány Boldizsár misekönyvében is található hasonló bejegyzés a 143. lapon (Et sic est finis) , néhány sor távolsága attól a helytől, ahonnan egy másik kéz folytatta a kódexet (Knauz 1868, 881).

[39] Érdekes viszont, és valószínűleg a tollal írás következménye, hogy három, Marsiglitól származó jel a rovásbetűk jellegzetesen kései változatát mutatja: a Boldogasszony (683.2.16) első három jelének hajlított formái <bo>, <gs> – alul egybekötve a két betű!) és a mellette álló Benedek (683.2.17) <d> betűje. Ez utóbbi szokatlan formája aztán magát Marsiglit is megtévesztette: a betűt h-nak olvasta.

[40] Mindezt alátámasztják azok a tanulságok, amelyeket a szintén a 15-16. század fordulójáról származó Winkler-Kódex és Batthyány Boldizsár misekönyve naptárából, valamint az ezekkel körülbelül egykorú, két fennmaradt kéziratos csízióból vonhatunk le. (A fölsorolt nyelvemlékek részletesebb leírását és kiadásuk bibliográfiai adatait ld. a Függelék II.-ben.)

[41] Etimológiailag a két név természetesen nem azonos.

[42] A Müncheni Kódex főünnepeit alapul véve hiányzik Szt. Cecília, Kelemen, Katalin, András, Borbála, Miklós ünnepe. A másolási hiba csak úgy jöhetett létre, ha az utolsó hiányzó ünnep Mária december 8.-i napja. A vonalazásból látszik, hogy nyolc mező maradt üresen, lennie kellett tehát még egy ünnepnapnak a rovásnaptárban, ami nem volt a Müncheni Kódexben piros betűvel jelölve.

5. fejezet - A rovásbot keletkezésének illetve megtalálásának helye

A címlapból kikövetkeztethetően Marsigli Székelyföldön bukkant rá a rovásbotra. Sebestyénen kívül, aki szerint Háromszék vármegyében találta és másolta le Marsigli a rovásemléket (1915, 64), a szakirodalom nem foglalkozott a rovásbot megtalálásának, illetve készítésének helyével, pedig úgy tűnik, ez pontosabban is meghatározható a 681. folió négy utolsó szava segítségével, amely kolofonként értelmezhető.

Az első szó rovásszövege romlott, de megfejthető: olvasata valószínűleg p (i) r i scsia (vö. 145. 1.). A második és a harmadik jelsor azonban jól olvasható: Pannónia <panonia> (681.2.3) és Szaniszló <snislo> (681.2.4). Utána még négy kihúzott jel következik <iasš> , ennek olvasata talán János (vö. 60. 1.). Mivel az utolsó négy szó kolofonnak látszik, és az utolsó három szó személy- és országnév, az előttük álló szó föltehetően helységnév.

A továbblépésben a 681. kéziratlap hátoldalán felejtett följegyzés segít. Elhelyezkedéséből látszik, hogy korábban került a lapra, mint az alá írt szöveg. Nehezen olvasható, de elég jól ki lehet venni, hogy egy Giorgio nevű helyet említ benne Marsigli, amely Moldáviában található. Ezen kívül még két helynév található a följegyzésben: az egyik Pelizka, a másik utótagja nem világos, előtagja tisztán olvashatóan Bekas. Marsigli 54. számú kéziratkötetében az emlék előtt különböző erdélyi térképek találhatók. Ez a lap is valószínűleg térképek elé készült mutató, erre utal, hogy a helynév után helykihagyás következik, a Pelizka után írt p pedig az oldalszámot követő rövidítés lehet. Ezt támasztja alá a néhány sor fölé írt cím is, amelynek ugyan csak első szavát sikerült elolvasnom, de ez sokat elárul: Marsigli a Passi 'szorosok' szóval kezdi a címet.

Az itt említett helynevek együtt találhatók meg Gyergyószentmiklós környékén. Marsigli Gyergyószentmiklós várába vonult vissza, miután a Moldvából Erdélybe vezető szorosokat lezárta Thököly seregei előtt. A várat olaszosan Giorgino-nak nevezte (Herceg 1982, 77), amely kicsinyítőképzős változata a Giorgio-nak. A vártól néhány kilométerre északra fekszik a Piricske-tető, amelynek román neve Prisca, tőlük keletre, 20-25 kilométerre folyik a Békás patak és helyezkedik el a Békás-szoros.

{43} Eszerint a kolofonban a Gyergyószentmiklós mellett fekvő Piricske nevét olvashatjuk régebbi formájában (*P(i)riscsia). [43]

Ez mindenképpen azt biztosítja, hogy a rovásbotot Gyergyószékben találta Marsigli. Az egyik lehetőség szerint – amennyiben a naptáron kívüli részek is a rovásboton voltak – magát a botot is ott rótták, a naptáron kívüli részeket biztosan, a naptárt nagy valószínűséggel, és a készítés helyén, de legalábbis annak közelében bukkantak rá. A másik lehetőség az, hogy a naptáron kívüli részek nem voltak a rovásboton, ebben az esetben a kolofonból arra lehet következtetni, hogy a naptáron kívüli részek eredetijéhez Marsigli a megjelölt hely környékén jutott, miután ugyanazon a helyen, de legalábbis a közelben fölfedezte a rovásbotot.

A kézirat keletkezésének ideje is pontosítható: Marsigli az emlék előtt lévő térképek dátumaiból vélhetően 1690 októberének végétől decemberig volt Gyergyószékben.

{44}



[43] Több olyan helységnév is van, amelynek elő- vagy utótagja Peleske, és van egy Pelicka nevű település is. Ezek hangalakja közelebb áll a Marsigli által följegyzett Pelizka névhez, de mindegyik messze esik Gyergyószentmiklóstól.

6. fejezet - A Bolognai Rovásemlék keletkezésének ideje

Marsiglitól tudjuk, és a kolofonból is erre következtethetünk, hogy a Bolognai Rovásemlék kézirata 1690 végén készült. Nehezebb azt meghatározni, hogy a lemásolt forrás vagy források mikorra datálhatók. Ez a kérdés azért kiemelkedően fontos, mert a rovásbot készítésének idejét kell meghatároznunk az emlék vagy forrásai datálásakor, hiszen a kézirat – nagy valószínűséggel – pontosan adja vissza a rovásboton lévő szöveget.

Az emlék korának megállapításához fölhasználható kritériumok csak a naptárban vizsgálhatók, így a naptáron kívüli részek eredetijének keletkezési ideje nem állapítható meg, még akkor sem, ha ezek a részek is ugyanazon a rovásboton voltak, amelyiken a naptár, mert később is rákerülhettek a rovásbotra. Ennek megfelelően a rovásbot keletkezésének ideje azonos a naptári részek keletkezésének idejével, azzal a kitétellel, hogy a rovásbotnak ennél későbbi részletei is lehettek, feltéve, hogy a naptáron kívüli részek is ugyanazon a rovásboton voltak, mint a naptár.

A Bolognai Rovásemlék datálása a szakirodalomban

Az emléket vizsgáló kutatók nem vonták kétségbe, hogy a kézirat egésze egy időben keletkezett, és azt sem, hogy végső soron ugyanazon rovásbotról másolta le Marsigli. Így az emlék datálásakor olyan kritériumokat is alkalmaztak az emlék egészére vonatkoztatva, amelyekből csak a naptár keletkezésének idejére következtethetünk biztonsággal.

Sebestyén Gyula úgy gondolta, hogy a rovásbot, amelyet Marsigli talált, maga is másolat volt, és az Árpád-korban készítették az eredetijét. Véleménye mellett a következőképpen érvelt: a ligatúrák és a "magánhangzó-ugratás” olyan tökéletes a szövegben, hogy az csak nagyon korai lehet, mert a 16. század elején ezek a sajátosságok már fogyatékosak, vagy egyáltalán nincsenek meg. Úgy gondolta, a rovásbot valóban a székelyek keresztény hitre térítésének idején keletkezhetett, mert az emlék egyik része (a naptáron kívüli szövegek) „a katholikus ismeretek kis tükre". Sebestyén szerint a 15–16. században ez a kezdetleges naptár már visszaesés lenne a nyomtatott naptárak mellett. Úgy vélte, később szentté avatottak és a későbbi hangtörténeti jellemzők az újrarováskor kerültek a rovásbotra, ekkor cserélték föl az <ü> ~ <ö> jeleket is (1915, 40–41, {45} 56; 1914, 1; 1917–20, 301; 1918a, 65, 67). Még elfogadhatatlanabb Sebestyénnek az az érve, hogy Marsiglit, aki gyakorlott epigráfus volt, nem téveszthette meg „valamely közelkorú rovástermék", és ő a rovásbotot 11. századinak tartotta (1915, 55). Semmi sem utal azonban arra, hogy Marsigli a rovásbotot 11. századinak gondolta volna (különben is a 11. századi botnak csak a másolatát találta meg Marsigli Sebestyén szerint). Erre a következtetésre Sebestyén négyszeres hipotézislánc árán jutott, és egyik föltevése sem igazolható. (Egyébként is Marsigli korábban nem látott székely rovásírást.)

Ernyei József is datálta az emléket: módszertanilag és logikailag hibás gondolatmenettel próbálta bizonyítani, hogy az nem lehet korábbi a 16. századnál (1917, 172).

Németh Gyula a rovástechnikának még elég jól megfelelő betűformák, a szöveg betűhasználati jellemzői és az <ü> ~ <ö> jeleknek a Nikolsburgi Ábécében lévővel megegyező hangértéke miatt tartja a Bolognai Rovásemléket korábbinak, mint a Csíkszentmihályi (1501) és az Isztambuli Feliratot (1515).[44] A rovásnaptárban már benne lévő Sienai Szt. Bernátot 1450-ben avatták szentté, ezért datálja Németh a rovásbotot a 15. sz. utolsó éveire (1917–20, 26; 1934, 3, 6, 18). Véleményét többen s elfogadták (Jakubovich 1935, 7; Ferenczi G. és I. 1979, 15).

Ferenczi Sándor szerint az emléknek vannak 15. századi „eredeti” részei, de 16. sz. végi, 17. sz. eleji jellemzői is. Az volt a véleménye, hogy az <f>, <ak>, <m>, <mb>, <o> jelek alakja a 5–16. századi emlékekben még erősen rovásjellegű, a Bolognai Rovásemlékben {46} pedig már nem. Ezen kívül kései jelenség az jel /h/ – /é/, az jel /i/ – /j/ hangértékének keveredése is (1939, 194).[45]

Forrai Sándor 1300 körülinek tekinti az emléket, arra hivatkozva, hogy a naptárban szereplő szentek legtöbbjét 1100 előtt avatták szentté, néhányukat a 12. században, kettőt 1200 után és Szt. Bernátot 1450-ben, tehát 1200 utáni szent a naptárban nagyon kevés van, ezeket az eredeti rovásbot újrarovásakor is beírhatták a naptárba (1985a, 45).

A betűk rovásjellegének kritériuma

Ezt a kritériumot fenntartással kell kezelnünk, még akkor is, ha Marsigli biztosan fáról másolta az emléket és hűen követte a botra rótt formákat, mert amikor a székely rovásírás már papíron is élt, a tollal írt alakok befolyásolták ugyan a rótt alakokat (Németh 1934, 24), de a fára rováskor az anyag kényszeríti a rovót, hogy szögletesebb, archaikusabbnak tűnő betűket véssen. Így egy papírra írt és egy fába rótt emlék közül az utóbbi tűnik régebbinek akkor is, ha a másiknál később készült.

A betűhasználat kritériuma

A naptárban és a bibliai nevekben használt betűk alakjukat és hangértéküket tekintve is megegyeznek, de eltérnek az ábécében és a 681. lapon használt betűktől. (Ld. a táblázatot a 62. oldalon.) Ezért az emlék datálásához (az ábécét és az áthúzott oldalt kivéve) betűhasználati jellemzőit is fölhasználhatjuk, de ebben az esetben nem a kéziratban található, a naptárnál valószínűleg később készült ábécéből, hanem a naptár szövegéből kivont ábécéből kell kiindulnunk.

A betűkészlet és a grafotaktikai jellemzők alapján hasonlíthatjuk össze a Bolognai Rovásemléket más székely rovásírásos emlékekkel, így relatív; illetve a biztosan datálható emlékek révén abszolút kronológiát {47} kapunk. Ahhoz azonban, hogy ezt a kritériumot fölhasználhassuk, minden székely rovásírásos emlék megfelelő földolgozására lenne szükség.

A naptárban lévő ünnepek kritériuma

A naptárban benne van Sienai Szt. Bernát ünnepe. Őt 1450-ben avatták szentté, ennél a dátumnál csak későbbi lehet a rovásbot.

A másolatból látszik, hogy a rovásnaptárban Domonkos napja augusztus 5-re esett. Ezt az ünnepet IV. Pál pápa (1555–1559) 1558-ban augusztus 4-re tette át, hogy ne essen egybe a szintén augusztus 5-én lévő Havas Boldogasszony-ünneppel, és egy Magyarországon ismert 1572-es naptár már ezen a napon jelzi (Knauz 1876, 177; Diós 1984, 420).[46]

Az említett két dátum közé tehetjük a nyelvemléket a Zsófia- és Ábrahám-nap alapján is. Zsófia ünnepét naptáraink a 14. sz. előtt nem ismerték, okmánykeltezésben a 15. sz. végén, a 16. sz. elején tűnik föl (Knauz 1876, 270).[47] A rovásnaptár Ábrahám ünnepét még jelzi, ez a 15. sz. végi keltezést valószínűsíti, mert a 16. századi naptárok már nem említik, okmánykeltezésben sem fordul elő (Knauz 1876, 130), szemben a korábbi misekönyvekkel, amelyek még jelezték (Bálint 1977b, 362).[48]

A rovásnaptár nyelvi kritériumai

A Bolognai Rovásemlék naptárának névalakjai igen közel állnak a Müncheni és a Winkler-Kódex, valamint a Batthyány-misekönyv naptárának névalakjaihoz. Mindhárom nyelvemlék a 15. század második felére, a 1516. század fordulójára datálható,– így a rovásnaptár nyelvi kritériumai alapján is erre a korszakra tehető.

{48}



[44] Az <ü> és <ö> jelnek a Nikolsburgi Ábécében lévővel megegyező hangértéke másodlagos kritérium, mert a hangjelölések fölcserélődésének oka még tisztázatlan. A két betű hangértéke egy ideig valószínűleg ingadozott, ezért véletlen is lehet, hogy mindkét 15. századi székely rovásemlékben az jelöli az /ö/, az az /ü/ fonémát. A két betű formájából ítélve az a régebbi, így eredetileg ez lehetett az /ü/ jele. Elképzelhető, hogy az u > ö hangváltozás idején kezdett az jel /ö/-t is jelölni, de mellette megjelent egy új betű is az új fonéma jelölésére. Mivel azonban ekkor már /ö/ és /ü/ fonémát egyaránt jelölhetett az jel, hangértéke egy ideig ingadozott (esetleg még a 15. században is), míg végül az eredeti hangértékét kapta meg a betű. (A későbbi emlékekben az mindenhol az /ü/ fonéma jele.)

[45] Az jel /ë/ hangértékben Ligeti szerint a székely ábécé legrégibb, török rétegéhez tartozik (1925, 52). A székely rovásírás <h/ë> és a jenyiszeji feliratok <e> (=[ë]) jelének összekapcsolása problematikus, de ha Ligetinek mégis igaza van, a jel /h/ ~ /ë/ jelentésének keveredése nem lehet kései jelenség, mert a jel a NikolsburgiÁbécében már <h>-ként szerepel. Az /i/ és a /y/ fonéma jele eredetileg azonos volt, ebből az jelből alakult ki az (később ) a /y/ jelölésére (Németh 1934, 25). A rovásnaptárban és a bibliai nevekben tehát éppen a jel régebbi formája található, és csak az, így a hangértékek nem is keveredhetnek.

[46] Csallány is ezt a két dátumot használta föl a kormeghatározáshoz (1960, 69–70).

[47] A Müncheni Kódex nem jelöli, de a Winkler-Kódex és a Peer-Kódex csíziója igen.

[48] A rovásnaptáron kívül csak a Peer-Kódex-beli és a Nagydisznódi Csízió említi, a Müncheni Kódex valamint a Batthyány-misekönyv naptára nem.

7. fejezet - A Bolognai Rovásemlék tartalma

A naptár

A rovásnaptár ünnepei

A naptárban lévő szentek ünnepeinek vizsgálatával nemcsak a megtalált rovásbot készítésének idejét határozhatjuk meg, hanem segítséget kapunk annak megállapításához is, hogy milyen naptármintát használtak a rovásnaptár írásakor.

Föltűnő, hogy a naptár szentjeinek többségét a 13. sz. előtt avatták szentté. Nyolc olyan ünnep van a rovásnaptárban, amely a 13. században terjedt el és csak egy olyan, amelyik a 15. században. Az 1234-ben szentté avatott Szt. Domonkos ünnepének kivételével mind kapcsolódik valamilyen formában a ferences rendhez. Ezek az ünnepnapok a következők (zárójelben a szentté avatás éve): Assisi Szt. Ferenc (1228) október 4-i és május 25-i ünnepe; Padovai Szt. Antal (1232) Ágoston-, majd ferences rendi szerzetes június 1-i ünnepe; Arpádházi Szt. Erzsébetnek (1235), a ferences harmadrend – a világegyházban is igen tisztelt – szentjének november 19-i és május 2-i ünnepe; Assisi Szt. Klárának (1255), a ferences apácarend, a klarisszarend alapítójának augusztus 12-i ünnepe; a Sarlós Boldogasszony-ünnep július 2-án, amelyet ugyan csak VI. Orbán pápa (1378–1389) rendelt el 1389-ben, de a ferencesek Bonaventura javaslatára már 1263-ban elfogadták, és ők kezdték terjeszteni (Knauz 1867, 280–281; Bálint 1977b, 10; Szántó 1983, 563); Sienai Szt. Bernátnak (1450), az obszerváns ferencesek egyik legfőbb szentjének május 20-i ünnepe.

A Bolognai Rovásemlékben sok jellegzetesen magyar egyházi ünnep van. Ilyen Szt. István király május 30-i napja, amelyet hivatalosan sosem emeltek ünneppé és okmánykeltezésben sem használtak; Szt. Imrének november 5-i ünnepe mellett az okmánykeltezésben szintén nem használt szeptember 2-i ünnepnapja; Szt. Adalbertnek április 23-i napja mellett ritkábban jelzett november 6-i ünnepe. A 11. századi magyar szentek közül csak Szt. Gellért ünnepe hiányzik a rovásnaptárból, de az is csak tévedés következtében, mert helyén, szeptember 24-én, Szt. Gyárfás napja szerepel (vö. 40, 125. 1.).

{49} A magyar naptár fontos elemei a Mária-ünnepek. A Bálint Sándor által (1977a, 1977b) említettek közül csak azok nincsenek benne a rovásnaptárban, amelyek tisztelete Magyarországon a 15. sz. után terjedt el.[49]

A felsorolt adatok azt valószínűsítik, hogy a Marsigli által talált rovásbot egy korábbi előképpel rendelkezett. Ezt nem készíthették korábban a 13. sz. közepénél, egyrészt mert akkor nem lenne rajta ilyen sok 13. századi ünnep, másrészt mert Szt. Domonkos napját 1234-ben helyezte át IX. Gergely pápa (1227–1241) augusztus 6-ról 5-re (Knauz 1876, 177). Sokkal később sem írhatták, mert egyetlen 14. századi szent ünnepe sincs rajta. A Marsigli által megtalált és lemásolt rovásnaptár azonban nem ennek a 13. századi rovásbotnak a pontos másolata, hiszen nem annak nyelvi és írástani jellemzőit viseli. A Marsigli-féle bot 15. századi újra rovásakor a 13. századi botot nem szolgai módon másolták le, hanem kiegészítették és átírták.[50]

A rovásnaptár és más 15. század végi naptárak

A Bolognai Rovásemlék naptárán kívül még három magyar naptárt ismerünk a 15. század második feléből, a 16. század elejéről: a Müncheni és a Winkler-Kódex naptárát, valamint a Batthyány Boldizsár misekönyvébe írt naptárat.

Ha a rovásnaptárt és a három latin betűs naptárt egymás mellé állítjuk, azonnal kitűnik, hogy a rovásnaptár nem tartalmazza az ünnepek teljes nevét, a vigíliákat és így tovább – fölvetődhet tehát, hogy nem is rovásnaptárról, hanem "rováscsízióról" kell beszélnünk. Annál is inkább, mert a rovásnaptár tartalmaz néhány olyan ünnepet, amelyek neve befejezetlen, egy szótagja hiányzik. Ezért a vizsgálatba be kell vonnunk a két legrégebbi magyar nyelvű csíziót is. Ezek közül az egyik eredetileg a Peer Kódexbe volt kötve, később onnan leválasztották.[51] A másik csíziót, amely egy gyűjteményes kódexből került elő, Melegdi a 15. század második felére datálja (1918, 136). A csízió elnevezése a szakirodalomban {50} nem egységes.[52] Én a továbbiakban Nagydisznódi Csízió néven fogok rá hivatkozni, mert a csízió anyakódexének bejegyzéseiből arra lehet következtetni, hogy a csíziót az erdélyi Nagydisznódon (Heltauban) írták (Melegdi 1918, 136). A szöveget Melegdi átírását (1918) és Szentjóbi javításait (1918) egyaránt figyelembe véve használtam. Horváth szerint a Peer-Kódex ünnepekben gazdagabb csíziója a Nagydisznódi Csízió kiegészített változata, de legalábbis közös forrásra vezethetők vissza (1921, 465-467).

A rovásnaptár és a latin betűs naptárak illetve a két csízió összehasonlításához néhány jellegzetességet vettem alapul, amelyek egyrészt a naptárokat, másrészt a csíziókat jellemzik. A „naptárság” jegyeit a négy naptár közül talán a legkiérleltebbnek nevezhető Müncheni Kódex, a "csízióság jegyeit pedig a két kéziratos magyar nyelvű csízió közül korábbi Nagydisznódi Csízió alapján állítottam föl. Viszonyítási alapul tehát nem az ideális latin nyelvű egyházi naptárt illetve latin nyelvű Csízió Jánust vettem; hanem ezeknek a rovásnaptárral megközelítőleg azonos korú magyar megjelenését.

A „naptárság” jegyei tehát, a Müncheni Kódex naptára alapján:

1. tartalmaz-e aranyszámot

2. tartalmaz-e vasárnapi betűt

3. használ-e piros tintát a főünnepek jelölésére

4. az év 365 napjából hány napon tünteti föl szentek névünnepét vagy más egyházi ünnepet

5. hány vigíliát, illetve oktávát jelöl

6. hányszor jelöli a szentek névünnepe mellett a szentek titulusát illetve hányszor tartalmaz az ünnep neve mellett pontosabb körülírást (pl. a Boldogasszony mellett hogy Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó stb.).

{51} A „csízióság” jegyei a Nagydisznódi Csízió alapján:

7. az ünnepek helyét az jelzi-e, hogy kezdő szótagjuk hányadik az adott hónapnak szentelt szakaszban az ünnepek helyének pontos jelölése érdekében sokszor töredékes az ünnep neve, néhány szótagot elhagytak belőle

8. az ünnepek helyének pontos jelölése érdekében töltelékszótagok kerültek a szövegbe.

Az összevetés eredményét az alábbi grafikon és a grafikon értékeit tartalmazó táblázat mutatja. (Az X tengely és a táblázat számainak jelentése megfelel a fölsorolt kilenc szempontnak.)[53]

{52}

A grafikon és a táblázat azt mutatja, hogy a Bolognai Rovásnaptárra egyik naptárjegy sem jellemző, azt a minimális feltételt kivéve, hogy az ünnepelt szent nevét tartalmazza.

De vizsgáljuk meg az egyes kritériumokat részletesebben is.[54]

1. Aranyszámot csak a Müncheni Kódex tartalmaz.

2. Vasárnapi betűt mindhárom latin betűs naptár jelez.

3. Piros tintát a főünnepek jelölésére a Müncheni Kódex és a Batthyány-misekönyv naptárában használtak.[55] Ezeket a főünnepeket – szinte kivétel nélkül – megtaláljuk a két csízióban és a rovásnaptárban is.[56]

4. A Müncheni Kódex egy-két kivételtől eltekintve az év minden napján jelzi valamelyik szent névünnepét. A Winkler-Kódex kevesebb, a Batthyány-misekönyv még kevesebb ünnepet jelez. A {53} legkevesebb ünnepet a rovásnaptár jelöli. Vannak ugyan ünnepnapok, amelyeket a rovásnaptár jelöl, a többi naptár viszont nem, illetve más szent ünnepét teszik az adott napra: ezek vagy ferences ünnepek, vagy a magyar naptár ünnepei.[57] Jóval többször fordul azonban elő, hogy a rovásnaptárból hiányzik a másik három naptárban jelölt ünnep. Az ilyen esetek több altípusra oszthatók, abból a szempontból, hogy az adott napot: a. csak a Müncheni Kódex b. a Müncheni és vagy a Winkler-Kódex vagy a Batthyány-misekönyv; c. mindhárom naptár jelzi. A b. és a c. csoport tovább osztható aszerint, hogy a jelölt ünnepek azonosak vagy nem, illetve hogy mindhárom különbözik, kettő egyezik meg, vagy mindhárom azonos. Amikor a három naptár más-más ünnepet jelöl vagy csak kettő egyezik meg közülük, általában latinos névalakkal jelzik az adott ünnepet, de legalábbis olyan az ide írt nevek hangalakja, amelyek még napjainkra sem illeszkedtek igazán be a magyar hangrendszerbe, és föltehetően sohasem voltak igazán elterjedt és közkedvelt keresztnevek. Ugyanez előfordul akkor is, amikor a rovásnaptáron kívül mindhárom naptár jelöl ünnepet egy adott napon, méghozzá ugyanazt (pl. Tiburcsius és Vallériánus április 14-én, Vitáli(u)s április 28-án). Ilyenkor viszont találunk arra is példát, hogy magyar névalakban szerepelnek a szentek nevei (pl. Péter április 29-én, Kellén/Gellyén július 8-án).

A rovásnaptárt a két csízióval is összevetve azt tapasztaljuk, hogy a Peer Kódex bővebb csíziója valamivel több ünnepet tartalmaz mint a rovásnaptár, a Nagydisznódi Csízió viszont valamivel kevesebbet. A Peer Kódex mégsem jelöl minden ünnepet, amely a rovásnaptárban megtalálható, ezek a már említett magyar illetve ferences ünnepek közé tartoznak. Figyelemre méltó egyezés a {54} Peer-Kódex csíziója és a rovásnaptár között, hogy mindkettő jelöli - eltérően a többi naptártól illetve a Nagydisznódi Csíziótól – Sienai Szt. Bernát május 20-i, László július 29-i (ezt a MünchK is jelzi, de 30-án) és Ábrahám október 6-i ünnepét,[58] valamint a szeplőtlen fogantatást december 8-án.

A legkevesebb ünnepet tartalmazó Nagydisznódi Csízióban is van azonban három, ünnep, amelyet a rovásnaptár nem jelöl. Közülük az egyik, Kozma és Damján ünnepe egyike azoknak az ünnepeknek, amelyek valószínűleg csak másolási hiba következtében hiányoznak a rovásnaptárból (vö. 40. I.). A másik Lompert szeptember 17-i napja, amelyet egyébként a másik három naptár és a Peer-Kódex csíziója is jelöl. A harmadik viszont egy olyan ünnep, amelyet a három másik naptár sem jelez, ez a Nagydisznódi Csízióban Zonitraként szerepel, és Szentjóbi szerint a Nyitrán eltemetett Zoerard és Benedek ünnepét jelzi (1918, 187). (A három latin betűs naptár egységesen Elek ünnepét teszi július 17-re, ugyanúgy, ahogyan a Peer-Kódex csíziója is.)

5. Mindhárom latinbetűs naptár jelöl vigíliákat és oktávákat, a rovásnaptár és a csíziók nem. A pontosság kedvéért meg kell azonban jegyezni, hogy a rovásnaptár is jelöl egy vigíliát, december 24-ét.

6. A Müncheni Kódexben az ünnepnapok leírásában a lehető legnagyobb pontosságra törekedtek. A szent jelzőn kívül általában föltüntetik a szentek titulusát is (szűz, mártír, apostol stb.).[59] Ez kevesebbszer fordul elő a Winkler Kódexben és a Batthyány-misekönyvben, és tulajdonképpen egyszer sem a rovásnaptárban. Egy titulus, a király megjelenik ugyan Szt. István augusztus 20-i ünnepét jelölve, de nem a szent neve mellett, hanem helyette. Különbözik a Müncheni Kódex a többi vizsgált emléktől abban is, hogy Szűz Mária ünnepnapjainak megnevezésekor a Mária alakot {55} használja, nem a Boldogasszony-t (illetve a megfelelő helyen a Kisasszony, Nagyasszony ünnepnevet.)

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy az 1-3 illetve az 5-6, vagyis minden, a csíziókhoz viszonyítva specifikus „naptársági” szempont szerint sokkal közelebb áll a rovásnaptár a csíziókhoz, mint a három korai latin betűs naptárhoz.

Ugyanakkor, ha az utolsó három szempontot, a csíziókat jellemző tulajdonságokat vesszük figyelembe, akkor azt találjuk, hogy ezek sem jellemzőek a Bolognai Rovásnaptárra. A rovásnaptár az ünnepek helyét, tehát hogy egy-egy ünnep a hónapnak melyik napjára esik, nem az ünnep kezdőszótagjának elhelyezésével jelöli, hanem a nevek fölötti vonalkákkal.

De nemcsak a 7., hanem a 8. és a 9. szempontból sem nevezhetjük csíziónak a rovásemléket. Ezzel a kijelentéssel szemben – mint korábban már említettem -- ellenvetésként fölhozható, hogy a rovásnaptár néhány egységével kapcsolatban fölmerülhet a gyanú, hogy ezek töredéknevek, és hogy ez a tény esetleg egy csízióból alakítás nyomait őrizné. Ezek az egységek a következők: az István név a rovásnaptárban háromszor szerepel, mindig csak egy <š> és egy <t> betű reprezentálja a nevet. A bódogasszony szó hétszer fordul elő, mindig csak öt betűvel, a <bogsn'> jelsorral írva. Ezen kívül hiányzik a rovásnaptárban a Szilveszter névnek, amely a rovásnaptárban Sülester alakváltozatban olvasható, a harmadik szótagja. Érdemes tehát ezeket az egységeket tüzetesebben megvizsgálni, annál is inkább, mert föltűnő, hogy csak ezzel a három egységgel kapcsolatban merülhet föl a tudatos töredékesség gyanúja – ez egy csízióban nagyon kevés lenne.

Az a székely rovásírásnak ebben a korai szakaszában természetes, hogy a magánhangzók jeleit csak bizonyos szabályosságoknak megfelelően, nem mindig írták ki. Ugyanigy szabályos, hogy a geminált mássalhangzókat egyetlen és nem megkettőzött betűvel jelölik – mint például a Boldogasszony szóban. Ezek a jelölési sajátosságok tehát nem szorulnak külön magyarázatra (részletesebben ld. a következő fejezetben). Ami viszont igen, hogy a Szilveszter név végéről hiányzik az <r> betű. Mivel ez az év utolsó napját jelöli, vagy csak egyetlen szótagnak kellene itt állnia, vagy akár mindhárom is itt lehetne: az egy szótagos rövidítésnek nem lett volna értelme. Valószínűleg egyszerű másolási hiba következtében hiányzik tehát a név utolsó betűje.

A másik két ünnepnév esetében föltehetően a túlzott betűösszevonás a töredékesség oka (vö. 92. j. és 88. 1.).

{56} A csíziók harmadik jellegzetessége, az hogy töltelékszavak és -szótagok lennének a szövegben, szintén nem fedezhető föl a rovásnaptárban.

Mivel a szótagszámlálásnak nem találjuk tehát nyomát a rovásnaptárban, strukturálisan naptárnak kell tekintenünk, funkcióját tekintve viszont csak azt a minimális emlékeztető szerepet tölthette be, mint a csíziók. Ennek okát lehetne abban keresni, hogy egy nagyon nagymértékben leegyszerűsített naptárról másolták. Van azonban egy másik lehetőség is, és ez tűnik valószínűbbnek.

A rovásnaptár mintája nem szükségszerűen volt maga is olyan szűkszavú, csak a minimális követelményeknek eleget tevő, mint a rovásnaptár. Az egyszerűsítést az írás technikája követelte meg. A hellyel és a munkával való takarékoskodás következményeképpen alakulhattak ki a rovásnaptár következő jellemző tulajdonságai:

1. A rovásnaptár csak a „valódi” ünnepnapokat jelöli, az ünnepek oktáváját és vigíliáját nem, a már említett egyetlen kivétellel: karácsony előestéje jelölésének nyomait megtaláljuk a rovásnaptárban is.

2. Az ünnepelt szentek neve elől minden esetben hiányzik a szent jelző, és a rovásnaptár írója, eltérően a többi naptár gyakorlatától, nem pontosította a mártír, asszony, szűz, próféta, remete, doktor, apostol, pápa, püspök, apát, herceg szavakkal az ünnepelt szent nevét. Kivételt látszólag két esetben tett, valójában azonban ezek sem igazi kivételek. Az Anna név után (júl. 26.) szerepel az asszony szó, ebben az összetételben azonban annyira összeforrott a két tag, hogy a rovásnaptár szerzője összevonta a két szót (vö. Anna 675. 1. 7 , 115. 1.). A másik esetben, mint föntebb láttuk, Szt. István augusztus 20-i ünnepét jelölve, a többi naptárral egyezően szerepel ugyan a király szó, azoktól eltérően, a rövidség kedvéért elmarad viszont az István.

3. Azokon a napokon, amelyekre két, egymással kapcsolatban lévő szent neve esik, általában csak a szentek egyikét jelöli,[60] ugyanígy elhagyja a Magdolna utótagot a Mária mellől (júl. 22., 675.1.5 ). Ide tartozik, hogy a tizenegyezer szűz helyett csak Orsolyá-t ír (okt. 21., 677.1.11 ) és Úr színe változása helyett Úrszíné-t (aug. 6., 675.1.11-12 ). A rovásnaptár (rója kétszer viszont {57} eltér a rövidítésnek ettől a fajtájától: Fülöp és Jakab május 1-i (683.1.7 ) valamint Péter és Pál június 29-i napján (az utóbbi esetben a nevek szokásos sorrendjét megcserélve, 683.2.14 ).

4. A hellyel való takarékoskodás okozza, hogy a Mária- és a szentkereszt-ünnepek mellől elmarad a pontosítás. A Winkler Kódex és a Batthyány-misekönyv pontosabban is meghatározza a boldogasszony-ünnepeket (pl. gyertyaszentelő, gyümölcsoltó stb.), a rovásnaptár ezeket a pontosításokat elhagyja, sőt a nagyasszony helyett is boldogasszony-t ír.[61]

5. Részben a hellyel való takarékoskodás, részben a rovó tudásának kipróbálása hozta létre azokat a bonyolult ligatúrákat, amelyek egy betűnyi helyen jelölnek egy nevet. Ezeket a nehezen olvasható betűösszevonásokat az Antal (673.1.7, 683.2.8) és az Albert (683.1.4, 675.1.16) név lejegyzésére használták. (Vö. még 92. j.)

A rovásnaptár előzményei

Az előzőekben írottakat összegezve: a rovásnaptár lehetséges mintájáról a naptárban található ünnepek és más, szintén a 15-16. század fordulójára datálható naptárakkal való összehasonlítás alapján azt mondhatjuk, hogy egy olyan korai naptárra megy vissza, amelynek neveit latinból fordították, összetévesztve a Gyárfás (Gervasius) és a Gellért (Gervasius) név magyar megfelelőit (vö. 40 1.). A lefordított naptár nem tartalmazott névnapot az év minden napjára, hanem csak a főünnepeket jelölte. Névanyaga hozzávetőlegesen megegyezett a csíziókban is feltüntetett nevekkel. Az így keletkezett naptár már tartalmazhatta a magyar egyház naptárára jellemző ünnepeket és esetleg a ferences szentek más naptárokban nem jelölt ünnepeit is. Ez a naptár vagy maga is rovásnaptár volt, vagy még igen korán, a 13-14. század fordulója körül írhatták át rovásbetűkre. Elképzelhető, hogy ennek a korai rovásbotnak az anyagát talán többször is lemásolták, míg végül a 15. század második felében el nem készült az a rovásbot, amelyet Marsiglinak megmutattak. Sienai Szent Bernát ünnepe csak ekkor kerülhetett a naptárba, de nem zárható ki az sem, hogy a többi {58} ferences ünnepet és a magyar egyházi naptár ünnepeit is csak ekkor vették fől. Ezt az utolsó kiegészítést minden valószínűség szerint obszerváns ferencesek végezték.

Ezek alapján a Bolognai Rovásemlék naptárának a stemmája:

latin betűs, latin naptár

(latin betűs, magyar naptár)

13. századi, botra rótt naptár (talán a magyar és a ferences ünnepekkel, Szt. Bernát ünnepe nélkül)

15. századi, obszerváns ferencesek által botra rótt naptár

(a magyar és a ferences ünnepekkel valamint Szt. Bernát ünnepével)

Marsigli másolata

A stemma „szintjei” közül a harmadik létének föltételezése igényel bővebb indoklást. (Nyilvánvaló az első és utolsó láncszem léte; a második szint meglétét sem bizonyítani, sem tagadni nem lehet; a 15. századi rovásbotról a könyv korábbi fejezeteiben esett szó.)

A 13. századi rovásírásos előzmény meglétét a következő megfontolások valószínűsítik. A rovásnaptár forrása – a naptár ünnepeiből kikövetkeztethetően – egy 13. századi naptár lehetett (vö. 49. 1.). A 13. és a 15. századi, Marsigli által megtalált naptár között lehettek ugyan közvetítő kapcsok, de ha voltak is közbenső másolatok, úgy tűnik, a 15. századig nem változtattak a szövegen, hiszen 14. századi és Szt. Bernátot kivéve 15. századi szent sincs a rovásnaptárban. A rovásnaptár kéziratának rovásírással készült részei olyan másolási hibákat tartalmaznak, amelyekről nagy valószínűséggel állítható, hogy nem Marsigli másolása során keletkeztek. Ilyenek például a Tizenkét apostol (675.1.2) egységének eredeti, a B-kéz által később áthúzott rovásszövegében megfigyelhető szövegromlások. Ezek létrejöttében lehet ugyan része Marsiglinak is, de túl sok, jellegzetesen másolási hiba van a jelsorban ahhoz, hogy mindet neki tulajdonítsuk. Ugyanígy rovásírásos előzményre utal pl, a Brigitta (673.1.10) egységében tapasztalható szövegromlás is.

Ez a három szempont azonban nem elég ahhoz, hogy 13. századi, rovásírással készült forrást föltételezzünk, hiszen ezek alapján az is elképzelhető, hogy a megtalált rovásbot rovásírásos előzményét a megtalált {59} botnál csak 10, vagy akár csak 1 évvel korábban készítették. Nem tartom azonban valószínűnek azt, hogy ebben az esetben egy 13. századi naptárt használtak volna mintaként. Ezen kívül a Bolognai Rovásemlék naptára olyan helyesírási archaizmust mutat, amely szintén arra utal, hogy a megtalált rovásbot rovásírásos előképe magánál a botnál jóval korábban készült: az /i/ és a /y/ fonémát ugyanaz a graféma jelöli a rovásnaptárban, ezzel szemben a 15. század közepére datálható Nikolsburgi Ábécé már világosan megkülönbözteti az <i> és a <y> grafémát.

A rovásnaptár funkciója

A naptár használói ugyanazok a ferencesek lehettek, akik a naptárt készítették. Céljuk egy rovásírásos magyar nyelvű naptár előállítása lehetett. A naptár anyanyelvre fordítása megfelel a ferences törekvéseknek, de hogy miért éppen a rovásírást használták hozzá, nem állapítható meg pontosan. Az ok lehetett egy már akkoriban is kuriózumnak számító írás megőrzésének igénye, de lehetett ennek az ellenkezője is. Írhatták ugyanis azért rovásírással a naptárt, mert a rovásírás használata magától értetődő volt, legalábbis Székelyföldnek azon a részén, ahol a naptár készült. Akármelyik lehetőséget fogadjuk is el, az kizárható, hogy a rovásnaptárt egyházi célokra készítették, hiszen a rovástechnika sajátosságai miatt a naptár pontossága nem mérhető a latin betűs naptárak lehetőségeihez. Így a rovásnaptár inkább csak emlékeztető szerepet tölthetett be, a csíziókhoz hasonlóan.

A naptáron kívüli részek

Az ábécé

A 671. lapra írt ábécé betűinek formája és hangértéke nem egyezik meg teljesen a naptárban és a bibliai nevek írásakor használt betűkével, (részletesen Id. a 61. oldalon), de az ábécét is ugyanúgy Marsigli írta, mint az emlék rovásbetűinek túlnyomó részét, és az ő kézírása a rovásjelek latin betűs átirata is.

A betűk sorrendje megegyezik a latin ábécé sorrendjével. Néhány helyen azonban téves a sorrend: a <g> helyén a <ď> áll, a <g> pedig az <i> és a <k> közé került; az <s> és a < {60} ž> fölcserélődött. Föloldásuk az ábécé eredeti sorrendjét követi.[62] A kifelejtett <y> , <č> , <z> , <ü>, <ť> az ábécé végére, a ligatúrák közé került.

(Az ábécében fölsorolt rovásbetűket és ezek hangértékét, valamint az ábécében, illetve az emlék más részeiben található jelek eltéréseit a következő fejezet tartalmazza.)

A bibliai nevek

A Bolognai Rovásemlék 679. és 683. lapja az Újszövetségből való hely- és személyneveket tartalmaz. A két lap egységbe tartozását a tartalmi azonosságon kívül az újra kezdett sorszámozás is mutatja. A nevek nagyjából Jézus életét követik, de befejezetlenül: a bibliai nevek második lapján csak két név található, bár többnek készítettek mezőket, és a nevek sora is kiegészítést kíván még a szenvedéstörténetből.

Az áthúzott szövegrészek és a kolofon

A 681. lap szövege jórészt ki van húzva, valószínűleg azért, mert már a Marsiglinak segítő székely sem boldogult a jelek elolvasásával.

Németh Gyula szerint egy imát írtak erre az oldalra, de a teljes szöveget neki sem sikerült megfejtenie. Az első sor függőleges vonása után álló részt a következőképpen olvassa: hál á tag g yunk is t e n ne k: h ogyag(=d)ta: to(=ke)gy e l me s s ég átal (1934, 17).

Az első sorban kiolvasható még a Máté <mth/ë> és a György <ďorť> név, de egyik olvasat sem biztosítható. A második sorban biztosabbnak látszik a <ďümlčolnc> jelsor olvasata, az utolsó ligatúra javításával ez ďüm ö lčol[to] lehet.

A második sorban a három ki nem húzott szó, mint láttuk, kolofonként értelmezhető, a rovást író a rovás helyét, idejét írta le, és saját nevét (vö. 42. 1.). A negyedik, kihúzott szó is tartozhat az ő nevéhez, de lehet egy másik személy keresztneve is: az <iasš> jelcsoport <s> eleme könnyen javítható egy <n> jelre. A szó olvasata ebben az esetben ian o š, azaz a János nevet írták volna ide.

{61}



[49] A rovásnaptárban szerepel egy Boldogasszony-ünnep április 13. és 21. között is, valószínűleg tévedésből, mert itt nem jeleznek sem a régi, sem az újabb naptárok Mária-ünnepet.

[50] Nem zárható ki, hogy a naptárt közben többször is újrarótták, de ezt a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem lehet igazolni.

[51] Kiadása: Horváth 1921, 463–468.

[52] A csízió elnevezése Sziládynál Versbe szedett naptár (1877, 223–224, 381), de ő a Peer-Kódex csízióját is így nevezi (1880, 367–368, 487–488), míg Melegdi csak a Peer-Kódex csízióját nevezi így. Jakab Eleknél Nagy-Enyedi töredék a XV-ik század elejéről (1881, 37–41), Szentjóbinál az Akadémiai Kódex csíziója (1918), Melegdinéi 15. század végi csízió (1918), Horváth Jánosnál szintén Versbe szedett naptár, Horváth Cyrillnél pedig a Thuróczi-Kódex csíziója (1921).

[53] Abban az esetben, ha a kérdésekre csak igen vagy nem válaszokat lehet adni, az igent 100, a nem et 0%-nak vettem. A 4. illetve 5. szemponttal kapcsolatban azt a kiegészítést kell azonban tenni, hogy mivel a négy összehasonlított naptár közül csak a Müncheni Kódexnek ismert a teljes anyaga, a többi naptár hiányosan maradt fenn, a jelölt ünnepek illetve vigíliák és oktávák számát illetően 100%-nak nem 365-öt, hanem a meglévő hónapokban lévő napok számát tekintettem. Ez a Winkler-Kódex esetében, amelyből a január és a december hiányzik, 303, a Batthyány-misekönyv esetében, amelynek májusi és júniusi naptárlapja veszett el, 304 volt. A Bolognai Rovásnaptárból is hiányzik ugyan néhány ünnep november végéről-december elejéről, de ezek helyét üresen hagyták, így meglétükre következtetni lehet.

[54] A naptárok eltéréseit csak akkor említem meg, ha a rovásnaptár szempontjából fontosak (tehát például a Winkler- és a Müncheni Kódex eltéréseit nem vizsgálom azokban az ünnepekben, amikor sem a rovásnaptár, sem a Bathythyány-misekönyv naptára nem jelez ünnepnapot ha ez utóbbi is jelez ünnepet, akkor az adott ünnep rovásnaptárbeli hiánya figyelemre érdemes lehet). A négy naptárt - összehasonlításukat megkönnyítendő -táblázatokban állítottam egymás mellé (Függelék II).

[55] A Batthyány-misekönyv naptárának írója valamivel kevesebb ünnepet emelt ki, mint a Müncheni Kódex naptárának készítője. Ebben az esetben is szerepel azonban az adott ünnep a Batthyány-misekönyvben is, de feketével írva.

[56] A rovásnaptárból nyolc olyan ünnep hiányzik, amelyet a Müncheni Kódex főünnepként tart számon, ezek azonban nem a naptárszerkesztés különbségeivel, hanem másolási hibával magyarázhatók (vö. 39. 1.).

[57] A következő napokról van szó: május 2: Erzsébet; 20: Bernát; 26: Ferenc; 30: István; július 29: László (a MünchK jelzi, de egy nappal később); november 21: Mária bemutatása; december 8: Mária fogantatása (a BatthyB jelzi). Két kivétel van: október 6, amikorra a rovásnaptár Ábrahám, a MünchK viszont Romanus ünnepét teszi (a másik két naptár nem jelöl ünnepet ezen a napon – vö. még 47 1.). A másik kivétel Lázár december 17-i napja, amelyen, az előzőhöz hasonlóan a MünchK más ünnepet jelöl, a másik két naptár pedig semmit. Lázár napja a Knauz által fölsorolt naptároknak is csak egy részében szerepel, okmánykeltezésben viszont nem fordul elő (1876, 208).

[58] Lehetséges, hogy a Nagydisznódi Csízió az október 4-i ferench után álló am jelsora is ezt az ünnepet jelzi, az Ábrám névalak lerövidített változataként. (Melegdi is (1918) és Szentjóbi (1918) is töltelékszónak értelmezi.)

[59] Ezzel függ össze, hogy helyenként a Müncheni Kódex kissé körülményesnek is tűnik a másik három naptárral szemben (pl. január 1., február 22., december 25. nevében).

[60] Fábián [Sebestyén]: jan. 20., 673.1.6; Vitus [Modestus]: jún. 15., 683.2.9; Simon [Júda]: okt. 28., 677.1.13.

[61] A rovásnaptár a következő napokon jelez Mária-ünnepet: február 2., március 25., július 2., augusztus 5., augusztus 15., november 21. és december 8., valamint egy azonosítatlan Mária-ünnep van április 13. és 21. között is. Szentkereszt-ünnepek május 3-án és szeptember 14-én vannak a rovásnaptárban, sőt vízkereszt helyett is ez szerepel január 6-án.

[62] A <g> esetében ez nem látszik, mert Marsigli a <g> és a <ď> jelet egyaránt g-vel írja át. Az ábécében a <ž> átírására az sz betűkapcsolatot használta Marsigli, holott a naptárban jellel írta át. Ezzel szemben az az ábécében az <s> alatt áll, amelynek szokásos átírása a naptárban s.

8. fejezet - Az emlék rovásírásos részeinek betűhasználati jellemzői

A rovásjelek betűhasználati jellemzőit vizsgálva a Bolognai Rovásemléket több részre kell osztanunk. Nem egyértelmű, hogy a négy tartalmi egység (a naptár, a bibliai nevek, az ábécé és a 681. lapon lévő áthúzott részek a kolofónnal) milyen viszonyban áll egymással korukat és forrásukat tekintve, ezért különválasztva kell elemezni őket. Mindenképpen egységet alkotnak viszont a jól elkülöníthető, biztos kronológiájú javításokkal szemben, amelyek a B-kéztől származnak. Ezért kerültek a B-kéz bejegyzéseinek jellemzői külön fejezetbe.

A Marsigli által írott részek

Betűkészlet

Az emlék tartalmilag elkülönülő egységei a rovásbetűk formáját tekintve egységesek. A következő betűknek a hangértéke is azonos valamennyi részben:

A * jellel megjelölt betűk nem fordulnak elő a bibliai nevekben, a ° jellel megjelöltek pedig a 681. lapon, de nincs okunk föltételezni, hogy eltérnének a naptárban található jelektől. (A székely rovásírás más emlékeiben ugyanezek a betűalakok jelölik a megfelelő fonémákat.)

Az /r/ jele () az egész emlékben azonos ugyan, de a székely rovásírás többi emlékében található <r> betűtől eltér. Telegdi említi, hogy az /r/ jelét a két függőleges elhagyásával alakban is lehet írni, rövidítésszerűen. Ferenczi úgy gondolta, Telegdi e mondata nyomán terjedt el az úgynevezett „kis r” () használata (Ferenczi 1939, 198), a {62} rovásnaptárba pedig azért kerülhetett bele, mert annak kései részletei is vannak, vagy csak a másoló írt ("nagy r") helyett jelet. Ferenczi egyik föltevése sem helytálló. Egyrészt mert a rovásbot nem lehet 1558 utáni (vö. 47. 1.), másrészt mert Marsigli, nem ismerve a székely rovásírást, nem tudhatott a „kis" és „nagy r” létéről, így a másolat szükségképpen a rovásboton lévő betűalakot tükrözi. Az viszont, hogy az jel a rovásnaptárban előfordul, arra utal, hogy az <r> „rövidítését” nem Telegdi találta ki, hanem a korábbi hagyományból vette át.[63]

A jelkészletnek a különböző tartalmi egységekben lévő eltéréseit az alábbi táblázat mutatja.

A betű a Jakab névben fordul elő a rovásboton: 675.1.6; 683.1.7. A két alakban összesen háromszor követték el ugyanazt a hibát: az egymás mellett álló és egymáshoz meglehetősen hasonlító <i> és <ak > jelet összetévesztették és rosszul másolták. A 675. lapon az <i> helyett is <ak> áll, a 683. lapon pedig {63} éppen fordítva, két <i> -t másolt Marsigli. A szót a B-kéz „javította", mindkét <i> betűt <ak> jellé egészítette ki. Föltűnő, hogy nála az alsó vonalka nem fölfelé, hanem lefelé halad, mint az Enlaki Feliratban, amelyben ugyanezt, a többi székely rovásírásos emléktől eltérő betűalakot találjuk (). Ehhez hasonlít, de nem teljesen azonos az ábécében (671) található Z forma.

Ez a jel a székely rovásírás emlékeiben /e/ és /h/ fonémát is jelölhet. Föltűnő, hogy a naptárban csak szóvégen találjuk, de nem a várható /h/-t vagy zárt /e/-t jelöli, hanem egyszerűen a szóvégen álló /ä/ jelölésére alkalmazták.[64] A jellel a naptárban /h/-t nem jelöltek, a kétszer is szereplő Mihály névben (683.1.12; 677.1.4) nem találjuk.[65]

A betű előfordul két szóban a bibliai nevek között is. Az egyiknek (Betlehem 679.1.1) két lehetséges olvasata van, attól függően, hogy a jelet <ë>-nek vagy <h>-nak tekintjük: bötlën és bötl e h e n. (Az előbbi a valószínűbb, vö. 138. 1.) A másik a B-kéz által kihúzott és újraírt szó eredeti, Marsigli által másolt része (679.2.1). Itt szó végén áll, de mivel az áthúzott résznek nincs világos olvasata, nem lehet tudni, hogy ebben az egységben mi a betű hangértéke. Szintén a bibliai nevekben egyszer viszont biztosan <h >-ra lett volna szükség, a Heródes név leírásához (679.2.4), a jelet azonban itt sem találjuk, a naptárhoz hasonlóan: a nevet az <ärodš> betűsorral jegyezték le.

A 681. lapon található egy <mth/e> jelcsoport. Ezt lehetne éppen Máté-nak olvasni, és ebben az esetben a szóvégi hosszú /é/-t jelezték volna ezzel a betűvel, mivel azonban az egész kihúzott rész olvasata bizonytalan, illetve nagyrészben nem javítható értelmes szövegre, ez az olvasat sem biztosítható. Ugyanezen az oldalon még egyszer fölbukkan a betű, az első sort kettéválasztó vonal után, vagyis nagy valószínűséggel szókezdő helyzetben.

{64}

Az ábécét és a 681. lapot kivéve nem fordul elő a betű, az i és a y hangot egyaránt az <i> jelöli mindenhol.[66] A 681. lapon lévő szövegben sem ismerjük azonban a hangértékét, és azt sem lehet tudni, ezen az oldalon nem használták-e az <i> -t y-ként is.

Az jel hangértéke csak a naptárban, a bibliai nevekben és a Nikolsburgi Ábécében a székely rovásírás többi emlékében /ü/. Ugyanígy az ábécében, ahol az <u> és a <v> között van. (Marsigli latin betűs átírása az és az jel alatt tévedésből megegyezik, mindkettőt -vel írja át.) A 681. lap második sorában lévő betűt valószínűleg itt is ü-nek kell olvasni, mint az emlék többi részében, mert éppen az értelmes szóvá javítható <ďümölčolnc> jelcsoportban fordul elő.

A /ť/ fonémát a naptárban <t> jelöli (Dorottya 673.2.2; Mátyás 673.2.8); a bibliai nevekben nem fordul elő /ť/. A jel az ábécén kívül csak a 681. lapon bukkan föl egyszer. Az ábécében és a 681. lapon lévő betűalak nem azonos, ebben valószínűleg szerepe van annak, hogy a <ť> meglehetősen változatos formában jelenik meg a székely rovásírás különböző emlékeiben.[67]

A magánhangzók jelölése

A székely rovásírás egyik sajátossága az, hogy a magánhangzókat nem minden esetben írja ki. Az írásnak ezt a tulajdonságát már a róla hírt adó legkorábbi források és a későbbi rovásírás-könyvek is említik, de a kiírás, illetve ki nem írás szabályait világosan nem mondják meg. A legáltalánosabb ide vonatkozó szabály az, hogy az /e/ fonémát szükségtelen külön jelölni, mert a székely ábécé mássalhangzóit e- ejtéskönnyítővel kell {65} kiolvasni, és ez az e- bármikor, folyamatos szövegben is a mássalhangzó elé olvasható. (Kései emlékekben már ezt a szabályt is figyelmen kívül hagyják.) A Bolognai Rovásemlék – régisége és hossza miatt – jelentős segítséget nyújthat egyéb szabályszerűségek földerítéséhez.

Az emlék magánhangzó jelölését, a magánhangzók ki nem írásának szabályait értelemszerűen nem vizsgálhatjuk az ábécében és az ismeretlen olvasatú 681. lapra írt szövegben. Az alábbi táblázatok azt mutatják, hogy a magánhangzókat a naptárban illetve a bibliai neveket tartalmazó részekvsben hányszor írták ki.[68]

{66}

A táblázatok alapján a magánhangzók ki nem írására vonatkozóan a következőket állapíthatjuk meg:

1. Ha a magánhangzó szó végén áll, szükségszerű kiírni - különben semmi nem jelezné meglétét.

2. A hosszú magánhangzókat is csaknem kivétel nélkül kiírták. Mindössze négy esetben fordul elő, hogy az /é/ hosszúságát- véletlenül, vagy a rövid /e/ írása szabályainak hatására nem jelölték: a Péter névben (675.1.9 és 683.2.14 : <ptr>), a valószínűleg -estély olvasatú <stl'> betűcsoportban (677.2.4) és az Erzsébet névben (683.1.8 : <ržbt> ). A két név azonban a naptárban máshol is megtalálható, kiírt /é/-vel: 673.2.7; 677.1.19.

{67} 3. Az <ä> betűt sosem használják rövid /E/ jelölésére, pontosabban csak akkor, ha a betű elhagyása téves olvasatot eredményezne: Jeromos (677.1.5: <iäromš> ); Jerikó (679.1.2: <iäriko> ); Jeruzsálem (679.1.3: < iäružal'm> ). Ezekben a szavakban az <ä> jelzi azt, hogy a szókezdő <i> betű nem /i/, hanem /y/ fonémát jelöl. A naptárban meglehetősen következetes még a rövid /a/ és /o/ ki nem írása is; az /i/, /u/ és /ü/ esetében is előfordul, hogy nem írják ki a betűt, de már jellemzőbb ennek az ellenkezője.[69] A naptári részben két szóban fordul elő /ö/, egyiket sem írták ki ez lehet véletlen következménye is, ugyanúgy, ahogy mindkét szókezdő /o/ jelölése, mert szókezdő helyzetben a rövid magánhangzók kiírására ugyanazok a tendenciák érvényesek, mint a szó belsejében.

Ezek alapján föltételezhető, hogy a székely rovásírás eredetileg csak a szó végén álló és a hosszú magánhangzókat jelölte, a szókezdő és a szóközépi rövid vokálisokat nem. A Bolognai Rovásemlékben azonban ez a föltételezett szabály már nem érvényesül teljes mértékben, sőt a bibliai nevek részében még kevésbé veszik figyelembe, mint a naptárban.

A mássalhangzók jelölése

A székely rovásírás, hasonlóan a keleti türk rovásíráshoz, a hosszú mássalhangzókat nem jelzi betűkettőzéssel. Ez a szabály maradéktalanul érvényesül a Bolognai Rovásemlékben is.

A ligatúrák használata

A székely rovásírás egyik sokat emlegetett jellegzetessége, hogy azokat az egymás mellett álló betűket, amelyek alakja erre lehetőséget ad, összevonják, vagyis egy betű bal oldali vonalát fölhasználják a következő betű jobb oldali vonalaként. Ezekkel a ligatúrákkal nemcsak helyet, hanem munkát is megtakarítanak ez utóbbi akkor lehet igazán jelentős, ha nem {68} papírra írnak, hanem fába vagy ennél még keményebb anyagba rónak, vésnek.

A betűk összevonása általánosan elterjedt szokás ugyan a székely rovásírással írt emlékekben, de a ligatúrák használata nem kötelező: nem tudunk olyan szabályról, amely kodifikálná, mely betűkapcsolatokban kell kötelezően összevonni a betűket. Telegdi is és a későbbi rovásírástankönyvek is csak lehetőségként említik az írás könnyítésének ezt a módját, ahogyan az /e/ ki nem írását is csak megengedik, de nem teszik kötelezővé. A magánhangzók ki nem írására vonatkozóan mégis sikerült bizonyos, tendenciaként érvényesülő szabályosságokat találni a Bolognai Rovásemlékben, és így következtethetünk arra, hogy a magánhangzók jelölését milyen szabályok határozhatták meg a székely rovásírás 15. századi vagy ennél korábbi történetében, sőt még az írás eredetével kapcsolatos kérdések megválaszolásában is segítséget jelenthet ezeknek a szabályoknak a vizsgálata (vö. 66. 1.). Az emlék ligatúráinak rendszerezése is járhat hasonló eredménnyel, sőt a székely írás ma ismert emlékei közül terjedelmi okok miatt – tulajdonképpen a Bolognai Rovásemlék az egyetlen, amelynek adataira ilyen szempontból támaszkodhatunk.

A Bolognai Rovásemlékben előforduló ligatúrákat a következő táblázat veszi számba. (Az L betűjelű oszlopokban látható az előfordulások száma.) A táblázat azt is jelzi, hogy hányszor nem vonták össze az adott ligatúrát alkotó betűket az emlék más helyein (az ilyen esetek száma a – jelű oszlopokban található), illetve hogy a ligatúra előfordul-e a Bolognai Rovásemlék ábécéjében (a 671. fólión).

{69}

[70] [71] [72]

{70} A táblázatban szereplő adatok összevetése során kitűnik, hogy a ligatúrák használatára vonatkozóan nem találunk olyasfajta szabályosságokat, mint a magánhangzók jelölésével kapcsolatban, és az emlék egyes részeinek a betűkészletről írott fejezetben találhatóhoz hasonló összevetése sem lehetséges.

Ez utóbbi tény azzal magyarázható, hogy az egyes részek közötti mennyiségi különbségek a ligatúrákat tekintve nagyobbak, mint a betűkészletet vizsgálva, hiszen egy-egy hangkapcsolat előfordulásának valószínűsége jóval kisebb, mint egy-egy hangé. Így annak a valószínűsége, hogy egy a naptárban ligatúrával jelölt hangkapcsolat az emlék rövidebb részeiben is előfordul, igen kicsi.

Ugyanez a magyarázata annak, hogy miért nem lehet a magánhangzók jelölésére vonatkozó tendenciákhoz hasonlóakat megállapítani a betűk összevonására vonatkozóan. A legtöbb ligatúra csak egyszer fordul elő, és nincs több olyan hangkapcsolat az emlékben, amelyet az adott ligatúra jelölhetne. Másrészt a táblázatba csak azok a negatív adatok kerültek be, amelyek esetében ellenőrizni lehet, hogy az adott hangkapcsolatot valóban jelölhette volna ligatúra is, mert az emlék más helyein összevonták a hangkapcsolatot jelölő betűket; hiányoznak viszont azok a negatív adatok, amelyek esetében a ligatúra-alkotás ugyan lehetséges lett volna, de éppen azért, mert az adott hangkapcsolat az emlékben csak egyszer fordul elő, vagy esetleg többször is előfordul, de sosem jelöli ligatúra, nincs bizonyíték arra, hogy a létrehozható ligatúra valóban szabályos alkotás lett volna. Az ilyen negatív adatok kigyűjthetők ugyan az emlékből, de semmivel sem tudjuk helyességüket igazolni, éppen azért, mert nem ismerünk – és a Bolognai Rovásemlék alapján sem alkothatunk – olyan szabályt, amely meghatározza, mely betűkapcsolatokat kell mindig ligatúrával jelölni. Így továbbra is Németh Gyula nézete látszik a legvalószínűbbnek, miszerint a ligatúrák a rovó önálló alkotásai (1934, 20). Úgy tűnik, használatukat csak az szabályozza, hogy a bennük szereplő betűk fölismerhetőek maradjanak, az Ííás ne veszítse el kommunikatív funkcióját. Emellett szól az is, hogy a székely rovásírás ábécéi mindig fölsorolnak ugyan néhány ligatúrát is, de a különböző ábécék ligatúrakészlete nem egyezik meg teljes mértékben, így az ábécékben található ligatúrák inkább csak javaslatnak, típusbemutatásnak tekinthetők.

Ha a Bolognai Rovásemlék ligatúráiból nem következtethetünk is használatukat meghatározó szabályokra, az emlékben kellő számú ligatúra található ahhoz, hogy ezek típusait, a betűk összevonásának módját tanulmányozhassuk.

{71} Az minden különösebb vizsgálat nélkül belátható, hogy ligatúrában szerepelhet minden olyan A betű, amelynek alakja ezt megengedi. Azaz, amennyiben az A betű a ligatúra első tagja, van olyan B betű, amelynek jobb oldali része azonos A bal oldali részével, illetve amennyiben az A betű a ligatúra második tagja, található olyan C betű, amelynek bal oldali része azonos az A jobb oldali részével. Ennek megfelelően vannak olyan rovásbetűk, amelyek kétfelé is "köthetők", mert mindkét feltételnek megfelelnek, vannak, amelyek csak elő- vagy utótagként szerepelhetnek, és végül vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem alkothatnak ligatúrát.

Ezekkel a formai követelményekkel magyarázható az, hogy miért van csupán egy V+C szerkezetű ligatúra az emlékben: a magánhangzójelek közül ugyanis csak az <u> alkalmas arra, hogy bal oldali egyenesét a következő betű írásakor fölhasználják. A többi magánhangzót jelölő rovásbetű közül az <a> és az <i> szára a <d> és a <ď> ligálását lehetővé teszi ugyan, a betűk sorrendje azonban ezekben a betűösszevonásokban nem egyértelmű: pl. a ligatúra olvasható di-nek és id-nek egyaránt. Az <e>, <ä>, <o>, <ö>, <ü> betűk alakjuk miatt nem alkalmasak arra, hogy ligatúrák első tagjaként szerepeljenek.

Folytatva a ligatúrák szerkezeti típusainak elemzését, azt tapasztaljuk, hogy a ligatúrák túlnyomó része két elemből áll. Kettőnél több betűt csak az Albert névben vontak össze, mégpedig annak mindkét előfordulásakor. Az egyik alkalommal az <a>, <l> és <b> van ligatúrában(677.1.16) , a második esetben viszont még a <t> betűt is ehhez a jelcsoporthoz kapcsolták, figyelmen kívül hagyva, hogy a <t> így a jelcsoport után álló <r> elé kerül (683.1.4). Az <a> betűnek mindkét ligatúrában a tükörképe szerepel, csak így tudták a ligatúrán belül a betűk helyes sorrendjét biztosítani. Ez a betűösszevonás tehát több szempontból is szabálytalan, föltételezhető, hogy a rovó csak saját ügyességét akarta kipróbálni, amikor megkísérelte egyetlen jelcsoportba összevonni a név összes betűjét, ezzel azonban olvashatatlanná tette a szót: a Marsiglinak segítő székely a 677. lapon nem fedezte föl a ligatúra minden elemét, az eredeti <albrt> jelsor <r> betűjét <b> jellé alakította át, és a <t> elé beszúrt még egy <r> -t. A 683. lapon lévő ligatúrát helyesen egészítette ki az <a> hiányzó vonalával (eredetileg állt itt), érthetetlen módon mégis marko/os-nak olvasta a szót.

Ugyanígy nem sikerült a {CC}+C szerkezetű ligatúrával jelölt Antal név megfejtése (673.1.4), sőt egy másik lapon a név lejegyzése sem(683.2.8 – vö. 108. I.), pedig ez a ligatúra csak két betűből áll. Az <I> {72} és az <nt> előfordul más szóban is egymás mellett, de ott nincs ligálva a két betű (Bálint 673.2.5).

Más {CC)+C szerkezetű ligatúra nincs az emlékben, és előfordulási valószínűségük igen kicsi: csak olyan szavakban szerepelhetnek, amelyekben az ak vagy nt hangkapcsolat mellett olyan hang áll, amelynek betűjelét lehetséges ligálni az <ak> illetve az <nt> betűvel (az <mb> alakja miatt egyáltalán nem vonható össze más betűkkel).

A kételemű ligatúrák között a Bolognai Rovásemlékben csaknem azonos számú a C+V illetve a C+C szerkezetű. Ez éppenúgy a rovásbetűk formájával magyarázható, mint például a V+C szerkezet ritkasága. Ebben a két csoportban ahhoz is elég adat áll rendelkezésünkre, hogy megfigyeljük, a ligatúraalkotásban milyen vonalforma helyettesíthet egy másikat: csak az alakilag teljesen azonos betűrészek cserélhetők-e föl, vagy elég a hasonlóság is.

A táblázat jól láthatóvá teszi, hogy a Bolognai Rovásemlékben a betűk összevonásakor helyettesíti egymást a , és vonalforma.[73] Mivel a legtöbb székely rovásbetű ezekre a vonalakra épül (csak az <f> , <l'>, <r> és az <mb> nem ilyen), az székely ábécé betűi nagy számú kombinációban kapcsolhatók össze.

Speciális a <k> helyzete. Három ligatúrában fordul elő, mindháromban második tagként: <ck>, <nk> és < šk> . Ezekben a ligatúrákban a többitől eltérően nem használják föl az első elem bal oldali vonalát (nem is lehetne), mégis összevonják, pontosabban egymásra írják a két betűt, hogy ezzel helyet takarítsanak meg.

Az emlék ligatúráira jellemző, hogy a./ a betűket csak akkor vonják össze, ha a ligatúrában megtartható a betűk helyes sorendje; b./ hogy a ligatúra elemei közé nem olvasható magánhangzó;[74] c/ hogy a magánhangzójelet tartalmazó ligatúrákban a magánhangzók kiírását illetően ugyanazok {73} a szabályosságok érvényesülnek, mint az önálló magánhangzójelek írásakor.

A B-kéz által írott részek

A B-kéz rovásszövegbeli javításait három csoportba sorolhatjuk: az egyikbe azok az esetek tartoznak, amikor a Marsigli által írt jelsorból kimaradt egy-egy betű – vagy a hibás másolás miatt, vagy azért, mert már a rovásboton is hibásan szerepelt a szó -, és a B-kéz ezt pótolta. A második csoportba azokat az eseteket sorolhatjuk, ahol a B-kéz csak vélt hiányt pótolt: saját ismereteinek megfelelően kiigazította a szót. A harmadik csoportba azokat az eseteket utalhatjuk, ahol a B-kéz néhányszor egész szavakat írt önállóan. Ezekből az adatokból következtethetünk a székely rovásírás néhány helyesírási szabályára, amelyeket a 17. sz. végén a B-kéz ismert.

Az első csoportba tartozó javítások alkalmával a B-kéz ragaszkodott a rovásbotról másolt kézirat betűhasználatátához: a már leírt rovásjelek ellenőrzése közben nem „oldott föl” ligatúrákat, nem pótolt ki nem írt szóközepi magánhangzókat, nem jelentett neki gondot az / <r> ("kis r") fölismerése sem. Ide tartozik az a javítástípus is, amikor a B-kéz Marsigli kéziratáról egész szavakat másolt (a 677. laphoz ragasztott papírcsíkra).

A második csoportba tartozik, amikor a B-kéz ki nem írt szókezdő a-t pótolt, hibának vélve annak elhagyását (Aprószentek 677.2.8 Ambrus 683.1.1).; Ez arról árulkodik, hogy a B-kéz már nem ismerte azt a szabályt, amely megengedi, hogy a rövid szókezdő a-t ne írják ki.

A harmadik csoportba tartozó anyag igen sovány. A B-kéz csak akkor dolgozott mintájától, Marsigli kéziratától függetlenül, amikor a Marsigli által lemásolt részek annyira zavarosak voltak, hogy egyszerű betűbetoldással vagy javítással nem lehetett korrigálni a hibákat. Így mindössze két egységnyi szöveget írt önállóan: a Tizenkét apostol (675.1.2) és a Szidóneusok városa (679.2.1) egységben, illetve hozzáírt még néhány szót a Szilveszter (677.2.10) névhez. Azért különösen érdekes ez a kiegészítés, mert úgy tűnik, nem magyarul, hanem latinul van. Átbetűzése: papa. etšik finiš. Ebből az első szó, a pápa még az előtte álló névhez tartozik, a pont pedig azt jelzi, hogy a következő két jelcsoport különálló egység. A két jelcsoport három latin szót foglal magában: et sic finis- valószínűleg azt akarta jelezni a B-kéz, hogy itt van a naptár vége (vö. 37. 1.).

{74} Ezekben az önállóan írt részekben ő maga is a „kis r” jelet használja (ez persze lehet a kézirat hatása is). Figyelmet érdemel, hogy a jelet /e/ értékben használja a Szilveszter után írt kiegészítésben, és az jelet helyesen fejtette meg ü-nek (Annás püspök 685.1.1), az jelet pedig ö-nek (Lőrinc 675.1.13) – ugyanezt a jelet viszont egyszer a betű 17. századi hangértékének megfelelően és az emlék szempontjából tévesen írta át ü-vel (a Betlehem magyar megfejtésében: ebütlehem 679.1.1).

A B-kéz az önállóan írt egységekben minden magánhangzót kiírt, és egyetlen ligatúrát sem alkotott. Mindebből arra következtethetnénk, hogy a B-kéz már csak papírra írta a székely rovásírást, mert a szavak fába rovása szinte megköveteli bizonyos magánhangzók elhagyását és betűk összevonását, hogy a rovó minél több helyet takarítson meg, és minél kevesebb energiát fektessen az írásba. E hipotézis ellen szól viszont, hogy a B-kéznek sem javításaiban, sem az önállóan írt részekben található betűi nem tipikusan tollal írt betűk, amilyeneket az írást már csak papírra író embertől várnánk. (Hacsak a betűformákat is nem a kéziratból vette át.)

{75}



[63] Csallány szerint a másoláskor nem vették észre, hogy az két szára mindig ligatúrában volt a szomszédos betűkkel (1960, 56, 69). Véleménye azért nem fogadható el, mert az nemcsak olyan betűk között fordul elő, amelyeknek van a „nagy r” száraként fölfogható egyenes vonaluk.

[64] Az <ä> is megjelenik ugyan egyszer szóvégen (Máté 677.1.1), de hosszú /é/ fonémát jelöl, mint a naptárban mindenhol.

[65] Hacsak nem nyelvjárási okok miatt esett ki a h intervokalikus helyzetben.

[66] Érdemes viszont azt is megjegyezni, hogy /y/ csak szókezdő helyzetben, magánhangzó előtt fordul elő.

[67] 67 A /ť/ jele a székely rovásírásos emlékekben különböző variánsokban fordul elő. Például a Nikolsburgi Ábécében: ; a Rudimenta giesseni kéziratában: , hamburgi kéziratában: ; a Csíkszentmihályi Feliratban: ; a Bögözi Feliratban: ; Kájoni Rudimentára visszamenő ábécéjében: .

[68] A táblázatok értékelésekor a következőket is figyelembe kell vennünk. A naptárban hét Mária-ünnep is található, mindegyiket Bódogasszony (bodoogasson) névvel és <bogsn'> jelcsoporttal jelölik. Kivétel a november 21-i ünnep (677.1.20) , amelyből a <bog> véletlenül kimaradt. Mivel az eredeti alak könnyen visszaállítható, a szó adatait úgy vettem figyelembe a táblázat összeállításakor, mintha a másolás nem lenne hiányos. A <flp> (683.1.7) jelcsoport olvasható Filep-nek és Fülöp-nek is, a táblázathoz az utóbbi olvasatot vettem alapul (vö. 99. 1.). Az <nasn'> (675.1.7) jelcsoport lehetséges Anna asszony és Annasszony olvasata közül az utóbbit tartom valószínűbbnek (vö. 115. 1.), ezért a táblázatba a szóból egy kiírt szóközépi <a>-t vettem föl. (A naptárban általában nem jelölik ugyan a szóközépi /a/ fonémákat, de itt szükség volt rá, hogy ne váljon a szó értelmezhetetlenné.) Nem szerepel a táblázatban a többször is előforduló < št>, amelynek olvasata Están, így egy ki nem írt szókezdő /ä/-t és egy ki nem írt hosszú /á/-t is tartalmazna, de mivel minden esetben hiányzik az <n> is a szó végéről, fölfogható egyfajta rövidítésnek is (vö. még 92. j.). Nem vettem föl a táblázatba az <iusri> (683.1.2) és a <kuš> (675.2.10) jelcsoportot sem. Az előbbit azért, mert csak a B-kéz javítása után lett <iulia>, így bizonytalan, mi volt az eredeti szó; az utóbbit pedig azért, mert az <u> tévesen áll a szóban <ü> helyett, és nem biztos, hogy a rovásboton is ez volt olvasható (vö. még 123. 1.). Figyelmen kívül hagytam azt is, hogy az Ozsvárt névben (675.1.11) egy hosszú /á/-nak is kellene állnia, mert a szónak csak első két betűje látszik a kéziratban, ezen a helyen hibás a másolat. A bibliai neveket tartalmazó 679. lapról nem vettem figyelembe a bizonytalan illetve ismeretlen olvasatú egységek (679.1.6 és 679.2.1-2 ) kiírt magánhangzóit sem.

[69] Az /i/ gyakori kiírásában szerepe lehet annak, hogy 13 esetből 6-szor magánhangzó áll mellette, és a betű kiírása nélkül megtévesztő lenne az írásmód, mert két önálló, egymás mellett álló magánhangzó helyett csak egyet olvasnánk.

[70] A Breda névben (673.1.10) az <a> betűt ugyan a B-kéz egészítette ki <da> ligatúrává, de valószínűleg így volt a rovásboton is, csak Marsigli másolta hiányosan a jelet.

[71] Az Apalina névben az <n> és az <a> nincs ligálva, de az <n> betűt a B-kéz toldotta a szóba, mert Marsigli másolata hiányos volt. Lehetséges, hogy a rovásboton is külön volt írva a két betű, és Marsigli az <n> jelet egyszerűen kifelejtette a másolatból (ezért ez az adat a – jelű oszlopba került), de az is elképzelhető, hogy az <na> ligatúra nem sikerült tökéletesre a rovásboton, és Marsigli <a>-nak nézte.

[72] A <bo> ligatúra egyetlen szóban fordul csak elő (Boldogasszony), de a szó hétszer fordul elő a nyelvemlékben.

[73] Ezeken kívül a <bo> ligatúrában állhat a <b> bal oldali része az <o> vonala helyett.

[74] Kivéve az Antal (673.1.4) nevet és az Erzsébet egyik előfordulását (677.1.19), amelyben az <nt> és az <l> illetve a <b> és a <t> ligatúrában van. Ez a szabályosság az oka annak is, hogy nem került negatív adatként a táblázatba a főntebb említett Bálint (673.2.5), amelyben az <l> és az <nt> ugyanúgy egymás mellett áll, mint az Antal-ban, de nem ligálták a két betűt: a rovó az Antal szóban vétett a szabály ellen, a Bálint-ban nem.

9. fejezet - Az emlék latin betűkkel írt részei

A Bolognai Rovásemlékben található latin betűkkel írt részekből elsősorban a magyar megfejtések lehetnek érdekesek. A 28–30. oldalon tárgyalt alaki különbségeken kívül is van különbség Marsigli és a B-kéz latinbetűs szövegeiben: nem minden rovásbetűt írnak át azonos módon. A kettejük átírása közti eltéréseket mutatja a következő táblázat:

A táblázathoz a következő megjegyzéseket fűzhetjük:

Marsigli a <c> betűt c-vel írja át az ábécében, az emlék többi részében pedig cz-vel. Az <nc > és <ck > ligatúrát viszont az ábécében is ncz-vel, illetve czk-val oldja föl.

A B-kéz a Luca magyar megfejtésében(677.2.1) c-vel írja át a <c> betűt, más helyeken cz-vel. A Lucában a c valószínűleg csak íráshiba.

Az <l'> és az <n'> átírásakor általában Marsigli is, a B-kéz is jelzi a palatalizáltságot, a <ď> átírásában viszont egyikük sem, (<ť> csak az ábécében van, Marsigli ty-vel írja át.)

A rövid /s/-t jelölő <s> betűt Marsigli s-szel, a B-kéz ß-szel írja át, a hosszú /ss/-et jelölő <s>-t éppen fordítva.

{76} 5. A <k> betűt Marsigli mindig k-val betűzi át (c-t egyszer használ az <ak> átírásakor), a B-kéz k-val és c-vel egyaránt. Föltűnő, hogy az utóbbit a Jerikó (679.1.2) kivételével akkor használja, amikor a <k> elé egy e-t is olvas, és ilyenkor megkettőzi az átírásban a c-t (ecclara 675.2.2; eccaracho 677.2.5; eccanaban 679.1.5; mieccodemus 679.2.3). (A Jerikó átírásában – jerico – a c lehet a latin helyesírás hatása.)

{77}

10. fejezet - Összefoglalás

A Bolognai Rovásemlék kéziratának 8 fóliója tartalmaz székely rovásjeleket. A nyolc lap különböző csoportokra osztható, bár a rovásbetűk alakját tekintve a kézirat egységes (mert azonos kéz, Marsigli írta). Tartalmilag négy csoport különíthető el, ezek: a naptár, a bibliai nevek, az ábécé és az áthúzott, megfejtetlen szövegű 681. oldal, amely talán egy imát és egy kolofont tartalmaz. Betűkészlet szempontjából két csoport alakítható ki: a naptár a bibliai nevekkel, illetve az ábécé és az áthúzott 681. lap. Betűhasználat szerint ettől eltérő csoportok alkothatók: a naptár a 681. laphoz áll közelebb, mert az olvasati bizonytalanságok ellenére annyi látszik, hogy nagyon kevés magánhangzót és mindössze két <ä> betűt tartalmaz.

A többféle csoportosítási lehetőség kérdésessé teszi, hogy a fennmaradt kézirat egésze arról a rovásbotról származik, amelyet Marsigli 1690 végén, Gyergyószentmiklós mellett talált. (Nem valószínű, hogy a botot a szó szoros értelmében „találta", inkább megmutatták neki, fölhívva a minden iránt érdeklődő tudós figyelmét a székelyek ősi írására.) Marsigli lemásolta a boton látott rovásjeleket – esetleg egyéb rovásírással készült szövegeket is, amelyek nem voltak a rovásboton -, és egy ábécé segítségével próbálta megfejteni őket. Mindehhez egy székelytől kapott segítséget, aki több helyen belejavított a kéziratba.

A Bolognai Rovásemlék hűen adja vissza azt a forrást, amelyből Marsigli dolgozott, ezért a benne található magyar nyelvi adatok nem a másolás korának, a 17. század végének a nyelvállapotát tükrözik, hanem a forrás keletkezésekor használt nyelvet. Az emlék négy tartalmi egysége közül csak a naptár datálásához vannak használható kritériumaink. Mivel azonban a négy tartalmi egység nem szükségszerűen készült azonos helyen és időben, csak a naptár keletkezését sikerült viszonylag szűk időhatárok közé szorítani: a Bolognai Rovásemlék legjelentősebb, nyelvi szempontból is legfontosabb részét a 15. század második felére lehet datálni. A Marsigli által fölfedezett rovásnaptár föltehetően maga is előképpel rendelkezett, de a rovásbot készítői nem ragaszkodtak az eredeti szöveg nyelvi alakjaihoz, hanem saját ismereteik szerint írták újra a naptárt, kiegészítve néhány új ünneppel.

{78} A naptárban föltüntetett ünnepek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a rovásbotot obszerváns ferences szerzetesek készítették a magyar egyházi naptár alapján.

A Bolognai Rovásemlék naptári részeiben még találunk olyan – a magánhangzók ki nem írására vonatkozó – szabályosságokat, amelyek a székely rovásírás későbbi emlékeiben már nem lelhetők föl.

RÉSZLETES FILOLÓGIAI ELEMZÉS

11. fejezet - A rovásírással írt szavak elemzéséről és olvasatáról

{81} A második részben az emlékben található rovásírással írt szavakat veszem sorra: egyrészt megkísérlem tisztázni olvasatukat, másrészt ezt az olvasatot összevetem más magyar nyelvemlékek névalakjaival. Az elemzésben nem a kéziratkötet lapszámozását követem, hogy az összetartozó részek (a négy naptárt tartalmazó illetve a két bibliai nevet tartalmazó oldal) egymás után következzenek. Főként a naptár és a többi rész szétválasztása fontos nyelvtörténeti szempontból, hiszen nem biztos, hogy ezek azonos korból és/vagy forrásból származnak.

A szócikkek fölépítése a naptári részben a következő: a szó azonosítási száma után következik az a blokk, amelyben a mai magyar alak, az ünnep latin neve és dátuma[75] kapott helyet. Új sorban következik a rovásjelek átbetűzése, ahol szükséges, ott = jel után a pozicionális átírás, végül kurzívval szedve a szó olvasata. A következő sorba a rovásjelek alatt lévő magyar illetve latin megfejtés került, az utánuk álló szám a rovásjelek fölött lévő rovásvonalkák számát jelöli, amennyiben pedig téves a kéziratban a következő ünneptől való távolság jelölése, a helyes szám zárójelben található. A bibliai nevek részének földolgozásában latin név és dátum nem szerepel, és természetesen nincsenek távolságot jelző vonalkák sem. A blokk jobb oldalán, ugyanúgy, ahogy a naptár egységeinek földolgozásában, az egységhez tartozó rovásjelek láthatók, a kéziratból kimásolva. A magyar és a latin megfejtés mezőjébe írott részek – a hely kímélése végett – nem kerültek ide, de láthatók az emlék teljes másolatát tartalmazó Függelék 1-ben.

A magyar nyelvtörténeti adatok közül mindig idézem az 1466-ból származó Müncheni Kódex naptárában (MünchK), Batthyány Boldizsár 1489-ben írt misekönyvének naptárában (BatthyB) és az 1506-ból származó Winkler-Kódex naptárában található adatokat – ezek a bolognai naptárral megközelítőleg azonos korban keletkeztek. E három nyelvemlék adatait betűhíven idézem: a Müncheni Kódexet Nyíri Antal 1971-es kiadásából (79–90), Batthyány Boldizsár misekönyvét Zolnai Gyula 1895-ös kiadásából (108–114), a Winkler-Kódexet pedig Pusztai István 1988-as kiadásából (38-7).[76] Mivel az említett három naptár adatait mindig az itt fölsorolt kiadásokból vettem, és a szövegkiadásokban mindhárom naptár {82} jól kezelhető, e három nyelvemlék esetében mellőztem a kiadásra és a lapszámra vonatkozó hivatkozást. A hely kímélése és az áttekinthetőség érdekében más nyelvemlékek adatait csak akkor idézem, ha ez valamilyen ok miatt elkerülhetetlen. Ezekre az adatokra is hivatkozom azonban, így a hivatkozások alapján visszakereshetők.

A helynevekben található adatokat ugyanúgy kezeltem, mint a személynévieket, mert abban a korban, amelyből az adatok származnak (11-16. sz.), még elég élő volt a kapcsolat a személynevek és a személynévi eredetű helynevek között, így a hangváltozások a helynevekben is lejátszódtak, és különböző nyelvjárásokban különbözőképpen ejtették őket.

Az átíráskor a következő módon jártam el:

– a jelek többségét író Marsigli betűi nem viselnek semmilyen megkülönböztető jelzést;

– a javító B-kéz által írott részekre zöld szín hívja föl a figyelmet (...);

– a ligatúrákban összeírt, illetve a hangkapcsolatot jelölő betűket _ köti össze;

– a javításokat zárójel mutatja;

– a bizonytalan olvasatú részek két kérdőjel között állnak;

– a sorvéget / jelöli;

A rovásbetűket a következő jelekkel írtam át:

{83}



[75] A dátumot a 15. század végi és nem a mai katolikus naptárnak megfelelően adom meg.

[76] A három naptárra vonatkozóan részletesebb információk olvashatók a Függelék II-.ben.

12. fejezet - A naptár

673.1.1 Kiskarácsony. Circum Cisio. Január 1.

škračn; küskarácson.

eküs ekeraezen; Circum Cisio; 5.

A szó olvasata egyértelmű. Az első szótag ü-je jól ismert nyelvjárási változat, és a Bolognai Rovásemlék más helyén is előforduló labializáció. Ez a jelenség is és a szóvégi depalatalizáció is jól adatolható más emlékekből, ld. például NySz, 126; OklSz, 505; RMGl, 382; Knauz 1876, 155; Velledits 1912, 205; Volf 1876a, 58, 91, 168 stb. A MünchK-ben Vrnac kọrnekezète napia néven szerepel az ünnep, a BatthyB-ban kyskarachon napia-ként. (A Winkler-Kódexből hiányzik ez a rész.)

  •  

  • 673.1.2 Szentkereszt. Epiphania. Január 6.

    snkrst; szenkereszt.

    ß/eseken/erest; Epifania/'; 4.

A rovásnaptár, az általános gyakorlattal ellentétben, jelzi, hogy a szóösszetételben a mássalhangzótorlódás miatt kiesett a t. Az OklSz, 913 is idéz példát 1279-ből hasonló helyesírási megoldásra, és jelzi az elíziót a Nagydisznódi Csízióban olvasható menzenth (Melegdi 1918, 137) alak is. MünchK: Vizkèrèzt napia; BatthyB: Vyz keresth napia; WinK: hiányzik.

673.1.3 Pál. Paulus Eremitae. Január 10.

pal; Pál.

epalel/pal; S Paulus/ Conversio; 3 (7).

Személynévben és helynévben egyaránt gyakori a latinos Paul, Paulus alak, illetve a magyar Pál változat. Az adatokat ld. például OklSz, 740; RMGl, 802; Fehértói 1983, 263–268; Györffy 1963, 133, 182, 229, 355, 650–651, 670, 725, 898; Györffy 1987b, 121, 373; Jakubovich 1914, 280; Knauz 1876, 235, 237. MünchK: Remete. ∫ . pal; BatthyB: Heremthe zenth pal napia; WinK: hiányzik.

{84}

673.1.4 Antal. Antonius Eremitae. Január 17.

ntl; Antal.

Ø; Ø; 1.

A magyar nyelvemlékek adataival megegyezően itt is egyértelműen Antal alakban olvasható a név. (Az adatokat ld. EtSz 1, 101; OklSz, 23; RMGI, 722; Györffy 1963, 705, 1987, 254; Knauz 1876, 140 stb.) MünchK: S. Antal halala napia; BatthyB: Zenth Antal napia; WinK: hiányzik.

A magyar és a latin megfejtés hiányzik, mert Marsigli nem tudta föloldani a ligatúrát, amelynek egyik eleme maga is betűkombinációt jelöl. A neki segítő székely valószínűleg szintén nem tudott megbirkózni a szó elolvasásával.

673.1.5 Piroska. Prisca. Január 18.

pir šk a; Piroska.

e(p)piroš (e)eka; Piristina/ Virgo; 2.

A rovásnaptár olvasata egyértelmű, mert az első szótag i hangja ki van írva. Marsigli magyar megfejtésébe a B-kéz belejavított: Marsigli p betűjét nem találhatta elég egyértelműnek, mert nemcsak ebben az egy szóban, hanem többször is átírta (pl. Pál 673.1.9, Péter 673.2.7, Gergely 673.2.9 stb.). Ugyanígy járt el a magyar megfejtésbe Marsigli által később betoldott, a sor fölé írt e betűvel.[77]

A latin Prisca név magyaros változatára kevés az adat. Knauz Priska és Piroska változatot egyaránt idéz (1876, 241–242). MünchK: Pri∫ca; zuź & m˜mr; BatthyB: Zenth priska Azzon napia; WinK: hiányzik.

673.1.6 Fábián. Fabianus [et Sebastianus] . Január 20.

fab ( i )ian; Fábián.

(e)fabián,; S. Fabia/nus; 1.

A rovásnaptárban a két mártír közül csak az elsőt említi, föltehetően azért, hogy takarékoskodjék a hellyel. A név rovásjegyei közül a <b> és az <i> eredetileg ligatúrában volt, ennek a ligatúrának a második {85} részét egészítette ki a B-kéz önálló <i>-vé, a betű szárának meghúzásával. A magyar megfejtésből a B-kéz törölte az f elé írt e betűt.

A Bolognai Rovásemlékben található alak megegyezik a név egyéb nyelvtörténeti adataival, amelyek közül ld. például:.EtSz 2, 126; OklSz, 211; Fehértói 1983, 122–123; Knauz 1876, 185. MünchK: Fabian & ∫ebe∫ten m˜r; BatthyB: Zenth ffabyan Sebestyen napia; WinK: hiányzik.

673.1.7 Ágnes. Agnes Virgo. Január 21.

ianš = i anš; János [Ánnos].

Janes; S. Joh = /annes/ Chry∫o/stomi; 1.

A János tévesen áll itt az Ágnes név Ánnos változata helyett. A hosszú mássalhangzókat a székely rovásírás nem jelöli betűkettőzéssel, így a két név utolsó betűi mindenképpen megegyeztek. A szókezdő a-t nem volt kötelező kiírni, így vagy anš vagy nš lehetett az eredeti jelcsoport. A név minden rovásjele Marsiglitól származik, így föltételezhető, hogy a rovásboton már ez a hibás alak állt. Ezt támasztja alá az <a> helyzete: nemcsak az <i> , hanem ez is elcsúszott kissé, tehát már a szó leírása előtt tudták, hogy egy helyre két betű fog kerülni. Ez a javítási mód jól megkülönböztethető attól, amikor egyértelműen a kéziratban javítottak.[78] Ha valóban a rovásbotról származik a téves alak, az azt valószínűsíti, hogy a forrásban, amelyről a Marsigli által megtalált rovásbotot másolták, szókezdő a- nélkül állt a szó.

Az Ágnes Ánnos alakja elég gyakori a forrásokban (Melegdi 1918, 136; EtSz 1, 28; talán ide tartozik az OklSz, 7 és Jakubovich 1915, 283 Anna alatt idézett Annos adata).[79] MünchK: Annos zuz & m˜r; BatthyB: Zenth Annos Azzon napia; WinK: hiányzik.

Az Annos alakváltozat kialkulásának magyarázatát már Zolnainál megtaláljuk: a -gn- g -je hasonult az n-hez, ugyanúgy, mint a tegnap >N. tennap szóban, a második szótag e hangja pedig hasonult az első szótag mély hangrendű á-jához (1895, 108).

{86}

673.1.8. Vince. Vincensius. Január 22.

ince; Ince.

Inecze; Vincen/tÿ.; 3.

Nem a rovásjelekből kiolvasható Ince névnek (latin Innocentius), hanem az e napra eső Vince névünnepnek kellene itt állnia. A névcsere oka az lehet, hogy összetéveszthették a két név latin alakját a magyarra fordításkor, mint az a Gellért (Gerardius) és a Gyárfás (Gervasius) esetében történt.[80] Marsigli nem próbálkozott a rovásjelek átbetűzésével, a magyar megfejtés a B-kéztől származik, a latin megfelelőt azonban Marsigli írta be, valószínűleg naptár segítségével.

Akár az Innocentius, akár a Vincensius magyar névalakjának tartjuk is az itt lévő jelsort, a rovásnaptár Ince alakja szabályos, megegyezik más magyar nyelvemlékek adataival.[81] (Eltekintve persze a szókezdő v-hiányától, amennyiben a Vincensius-bólindulunk ki.) Adatokat idéz még OKlSz, 409, 1092; Fehértói 1983, 358; Knauz 1876, 285–286. MünchK: Vince m˜r; BatthyB: Zenth Vince martel napia; WinK: hiányzik.

673.1.9 Pál. Pauli Apostoli Conversio. Január 25.

pal; Pál.

e(p)pal pal; S. Paul/us/ Apos.; 7.

A rovásjelek jól olvashatók. A B-kéz, mint más egységekben, itt is átírta Marsigli p betűjét a magyar megfejtésben. MünchK: •S•Palmegfordolaťťa {87} napia; BatthyB: Zenth pal fordolatya napia; Wink: hiányzik. Vö. még Pál 673.1.3, 83. l.

673.1.10 Brigitta. Brigida. Február 1.

brä da. Bréda (?).

(<br>) eb/ (ereka)/ reeda.; brigida/ Virgo; 1.

A szó rovásszövege Marsigli másolatában hiányos volt, eredetileg bräa jelcsoport állt itt, amit a B-kéz javított ki: az <a> szárát áthúzva <da> ligatúrát hozott létre. A változtatás eredményeképpen létrejött jelsor valószínűleg azonos az eredetivel, amelyből Marsigli (esetleg még korábban a rovásbot készítője) véletlenül elhagyta a ligatúra <d> elemét. A magyar megfejtés sorában egy <b> és egy <r> rovásjel szerepel: Marsigli tévedésből itt kezdte a jelek másolását, de tévedését észrevéve ő maga húzta át a két rovásbetűt. A B-kéz kijavította Marsigli hibás magyar megfejtésének második részét.

A név rovásnaptárban olvasható Bréda alakváltozata más forrásból nem adatolható (EtSz 1, 538; RMGl, 795; Knauz 1876, 150). A -g- kiesése -y-fokon keresztül éppen elképzelhető lenne, de ennek a változásnak nagyon korán, legkésőbb a 13. századra le kellett volna játszódnia. Ilyen korai időpontban azonban még nem számolhatunk azzal, hogy a név olyan széles körben ismert és kedvelt lett volna, hogy gyakori használata a latin alakon jelentős változtatásokat okozott. (Másrészt a két i közötti -y- kiesése után ` Brída-féle alakot várnánk.) Elképzelhető, hogy a rovásnaptárban olvasható alak íráshiba következményeképpen jött létre.[82] MünchK: Brigida źůz; BatthyB: Zeenth Brigyda Azzon napia; WinK: zenth Brigida Azzon.

{88}

673.1.11 Boldogasszony. Purificatio Mariae. Február 2.

bogsn'; bódogasszony.

eboegh/ ()asonÿ; Purifica/tio B: M./ V.; 1.

A szó rovásszövegéből látszólag hiányzik egy <d> . A naptárban többször is jelölnek Boldogasszony-ünnepet, mindig ugyanezzel a jelsorral. Ez a betű valószínűleg ligatúraként szerepelt csak, a <g> -vel összeírva, bár a kéziratban semmi jel nem utal arra, hogy a <g> rézsútos vonalkája túlérne a betű jobb oldali szárán, és ezáltal beleolvasható lenne egy <d> . A föltételezhető <dg> ligatúra <d> elemének elhagyását, ezt a következetes, a Boldogasszony-ünnepek jelölésekor minden alkalommal előforduló hibát nemcsak Marsigli, hanem az általa lemásolt rovásbot készítője is elkövethette. A magyar megfejtésben a B-kéz átírta as-reMarsigli . betűkapcsolatát.

A rovásnaptár minden Szűz Máriához kapcsolódó ünnepet a boldogasszony szóval jelöl. Ennek oka egyrészt a minél egyszerűbb és rövidebb alakra való törekvés lehet, másrészt az, hogy a naptár eredetijének készítői nem a „hivatalos", hanem a közismertebb nevét használták egy-egy ünnepnek.

A szóösszetétel mindkét tagja, és maga az összetétel is jól adatolható. Ezek az adatok többé-kevésbé egységes képet adnak, és ettől nem tér el a rovásnaptár adata sem. A szóközépi -l- hiánya a nyelvtörténeti adatok nagyobbik részére jellemző, a TESz ezt a változatot tartja régebbinek (1, 331).

A szóösszetétel nyelvtörténeti adataiból idéz: OklSz, 81; NySz I, 130; RMGl, 290, 330, 485, 691; Györffy 1963, 224, 288, 707–708, 849; Györffy 1987b, 479; Knauz 1876, 143, 157, 241. MünchK: Zuz Maĩa tiztolaťťa; BatthyB: Gertya Zentele Bodog Azzon napia; WinK: Gertya zentọlọ Bo( )g Azzon.

{89}

673.1.12 Balázs. Blasius. Február 3.

blaž. Balázs.

eb(e)ala∫ ?; Bla∫ÿ/ Episcopi; 2.

A rovásjelek jól olvashatók. A magyar megfejtésbe a B-kéz itt is belejavított. A magyar megfejtés ∫ betűje után látható satírozás Marsigli tintájával készült, az alatta lévő jel olvashatatlan.[83]

A rovásnaptárban található adat szabályos más magyar nyelvtörténeti adatokhoz viszonyítva, melyeket idéz: OKlSz, 45; EtSz 1, 253; Herner 1987, 12; Knauz 1876, 148. MünchK: •S• Balas pu∫pọc & m˜r; BatthyB: Zenth Balas pispek napia; WinK: zenth Balas pyspek.

673.1.13 Ágota. Agatha. Február 5.

ag(s)ta. Ágota.

ageta.; Agnes.; 1.

A név rovásszövegében lévő hibát, hogy a <t> rézsútos vonalát valamelyik másoláskor elhagyták, és így itt tévesen egy <s> állt, a B-kéz észrevette, és az elmaradt vonás pótlásával javította. Marsigli nem próbálkozott a rovásjelek megfejtésével, a magyar és a latin sort egyaránt a B-kéz töltötte ki. (A név latin megfelelőjének hibásan Ágnes-tírt.)

A latin névnek két főbb változata található a magyar nyelvemlékekben: az egyik Ágota, a másik Agáta hangalakot tükröz. A Bolognai Rovásemlék jelsorából – mivel a rovásnaptárban a hosszú magánhangzókat mindig kiírták – egyértelműen következik az Ágota olvasat.

A magyar nyelvtörténeti adatokat ld. például EtSz 1, 30; RMGl, 793; Berrár 1951, 185–186; Knauz 1876, 132. MünchK: •S• Agotha azzonnn zuz & m˜r; BatthyB: Zenth Agatha Azzon napia; WinK: zenth Agotha Azzon.

673.2.1 Ágota. Agatha. Február 5.

agta/a = aagta

Ø; Ø; 1.

Az első sor végére írt név megismétlése, föltehetően véletlenül. A rovásjeleket, saját tévedését észrevéve, Marsigli húzta át.

{90}

673.2.2 Dorottya. Dorothea. Február 6.

dur(b)ta; Duruttya.

Ø; Ø; 3.

A rovásszövegben a /ť/ jele helyett <t> áll, ezt Marsigli egy <b> -ből hozta létre, annak jobb alsó szárát átsatírozva. A kéziratból az azonban nem derül ki, hogy a Marsigli által lemásolt rovásboton milyen betű állt ezen a helyen: állhatott <ť> , amelynek mellékjelei nem látszottak ezért ez a jel megegyezett a <b> betűvel; állhatott <b> , amely úgy jött létre, hogy már a rovásbot készítője is hibásan másolt, vagy egyszerűen elfelejtette a fába a mellékjeleket is beleróni; állhatott <t> is, aminek rézsútos vonala túlért a betű szárán, ezért Marsigli először <b>-nek gondolta, aztán javította <t>-re.[84] Figyelembe véve azt, hogy Marsigli nem tudott magyarul, és föltehetően ennek a névnek a magyar alakját sem ismerte, sőt a magyar megfejtéssel nem is próbálkozott, nehéz lenne megmagyarázni, honnan tudta, hogy a <b> -t éppen <t> -re kell javítani. Mindez a harmadik lehetőséget valószínűsíti: a rovásboton <t> állt, amit Marsigli először rosszul, <b>-nek másolt, majd kijavított újra <t>-re. Vö. még Mátyás 673.2.8, 93. 1.

A rovásnaptárban olvasható névalak első két szótagjában a magánhangzók zártak, szemben a más emlékekben található o-o-t tartalmazó adatokkal (EtSz 1, 1393; OklSz, 159; RMGl, 795; Knauz 1876, 178-179). A zárt változat a 16-17. században gyakori volt – Kolozsváron és a székely nyelvjárásterületen is jól adatolható (Szabó T. 1968, 37). MünchK: Theodorus źuz; BatthyB: Zenth Dorotya Azzon napia; WinK: zenth dorotÿa Azzon.

{91}

673.2.3 Apollónia. Apollonia. Február 9.

aplna = apl n a; Apalina.

aepele/na; Apollo/nia; 2 (1).

A név rovásjelei közül az <n> későbbi betoldás, a B-kéztől származik, de minden bizonnyal szerepelt az eredeti jelsorban is.

A rovásnaptárban olvasható névalaknak megfelelő formák gyakoriak más nyelvemlékekben is, a szóvégi -a nélküli változatokkal együtt.[85] Sok adatban a p geminált, és/vagy a második szótag magánhangzója egy fokkal zártabb. Ezek alapján a fönti olvasaton kívül lehetséges még az Appalina, Apolina, Appolina olvasat is. A név adatait idézi az OklSz, 1125; EtSz 1, 109; Berrár 1951, 187–188; Jakubovich 1915, 327; Knauz 1876, 142; Zolnai 1895, 109. Figyelemre méltó a Maros-Torda vármegyéből idézett Apalina helynév (Herner 1987, 8). MünchK: Apalin zůz; BatthyB: Zenth Apalina Azzon napia; WinK: zenth Appalÿn Azzon.

673.2.4 Kolos (Skolasztika). Scholastica. Február 10.

kol(t)t; Kolozs.

ekols.: Colo∫ina/ M.; 4.

A szó rovásjelei közül az utolsó eredetileg <t> volt, a B-kéz egészítette ki egy rézsútos vonallal <ž> -vé. Mivel a hibát ebben az esetben is javítani lehetett a kéziratban álló betű javításával, és nem kellett az egész betűt törölni és másikat írni helyette, itt is azt tételezhetjük föl, hogy másolási hibáról van sz6, a névben eredetileg <ž> szerepelt. A rovásjelek átbetűzése is a B-kéztől származik, a latin megfelelőt azonban Marsigli írta be.

A ma már csak férfinévként használt Kolos eredetileg a Skolasztika rövidült alakja, női név volt. Később kétértékűvé vált, mert a Claudius-nak is ezt feleltették meg. Ma már csak férfinévként használatos (Ladó 1971, 181).

A személynévnek csak kevés adatát ismerem (1330 Kolus; 1359 Colys; 1389 Colos (Berrár 1951, 187), és helyesírásuk miatt nem dönthető el, hogy bennük a szóvégi -s milyen fonémát jelöl. Ladó szerint a régi {92} magyar alak Kolastika volt (1971, 181), ebben a t előtt nem állhatott zs. Valószínűleg az elvonás után is megmaradt az -s, a név mai alakja szintén erre utal. Figyelmet érdemel, hogy a rovásnaptárban zs áll a szó végén, szemben a gyakoribbnak vélhető s-sel. MünchK: Kolos zuz; BatthyB: Zenth Kolos Azzon napia; WinK: zenth Kolos Azzon.

673.2.5 Bálint. Valentinus. Február 14.

balnt; Bálent vagy Bálint.

ebal(an)int/ valentinus. S. (Bla∫ÿ)/ Valentinus/ M.; 4 (2).

A B-kéz ebalint-ra javította Marsigli ebalan átbetűzését, sőt leírta a név latin megfelelőjét is. A latin megfelelések mezőjében látható javítás Marsiglitól származik.

A nyelvemlékekben Bálent és Bálint típusú adatok egyaránt előfordulnak. Az i-t tartalmazó alakok közül az első egy Bihar vármegyei, személynévi eredetű helynévben fordul elő: 1354 Valinttheleke (Györffy 1963, 597), a következő a Müncheni Kódexből való, de igazán csak a 16. századtól kezdve terjedt el, addig túlsúlyban vannak az e-salakok (OKlSz, 46, 1127; EtSz 1, 257; Fehértói 1983, 351; Knauz 1876, 281). A rovásnaptárban a második szótag magánhangzója nincs kiírva, a jelek mindkét módon olvashatók. MünchK: S Balint m˜r; BatthyB: Zenth Balynth martel napia; WinK: zenth Balynth Martyr.

673.2.6 Júlia. Iuliana. Február 16.

iulia = iulia Júlia.

Jullia/na V./ et M.; Jullia/na V./ et M.; 6.

A név olvasata egyértelmű. A magyar átbetűzés hiányzik, mert Marsigli tévedésből ennek a helyére is a latin megfelelőt írta. A névnek csak egy korai adatát ismerem (OKlSz, 1166), ezzel megegyezik a rovásnaptárban található adat. Eltér viszont a rovásnaptár adata mind a Müncheni és a Winkler-Kódex, mind a Batthyány-misekönyv adatától. A Müncheni Kódexben hibásan, hímnemű végződéssel próbálták „latinosítani” a nevet: Iulianﻭ zůz & m˜r. A Batthyány-misekönyvben álló Zenth Julian Azzon napia változat a rovásnaptár adatához hasonlóan a Juliána név rövidülésével {93} jött létre. A Winkler-Kódexből ez utóbbi adatolható: zenth Juliana Azzon.

673.2.7 Péter. Cathedra S. Petri Antiochiae. Február 22.

pätr; Péter.

E(p)pe(e)te(r)r; Cathdra [sic!] S. Petri/ Antiochia; 3 [7-ből négy áthúzva] (2).

A név eredetileg egy mezőben volt az őt követő Mátyás-sal, a két egység közé utólag, tollal húzott vonalakat Marsigli az első két sorban. A latin megfelelő mezője nincs kettéválasztva. Talán azért, mert amikor Marsigli a tévedést észrevette, a Péter megfelelője már be volt írva, és nem maradt több hely a Mátyás latin változata számára, csak a magyar átbetűzés mezőjében.

A névnek a nyelvemlékekben két fő variánsát találjuk, párhuzamosan egymás mellett, a Péter-t és a Petur-t:OKlSz, 769–770; RMGl, 802; Fehértói 1983, 272–274; Györffy 1963, 69, 183, 230, 234, 368 stb.; Györffy 1987b, 124, 320, 368, 373, 558; Knauz 1876, 237. MünchK: Scènt peter źecbe vlètè; BatthyB: Yzekes Zenth peter napia; WinK: yzọghes zenth petọr Apastal.

673.2.8 Mátyás. Matthias Ap. Február 24.

mataš; Mátyás.

Maetyas; S Mathia/ apos; 16.

Az egységet utólag választotta el Marsigli az előzőtől, de a latin megfelelőnek már nem jutott hely a harmadik sorban. (Vö. Péter 673.2.7.)

A rovásszövegben <t> jelöli a /ť/ fonémát, ugyanúgy, ahogyan a Dorottya névben is (673.2.2, 90. 1.). A hiba oka föltehetőleg ugyanaz: a kézirat valamelyik forrása <ť> helyett <t>-t írt, ami végül Marsigli másolatában is jelentkezik.[86] Marsigli ismerhette viszont a nevet, mert {94} magyar megfejtésében jelöli a t palatalizáltságát, mint ahogyan a többi nyelvemlék is: OKlSz, 622–623, RMGl, 801; Fehértói 1983, 220–221; Knauz 1876, 218. MünchK: Matias a•Pl; BatthyB: Zenth Mathias Apastal napia; WinK: zenth Matÿas Apastal.

673.2.9 Gergely. Gregorius. Március 12.

grgl'; Gergely.

(e)ger(e)gelÿ; S. Gregoÿ [sic!]/ (p)pa(p)pa; 9.

A B-kéz a magyar megfejtésben törölt két e betűt, a latinban pedig átírt két p-t.

A nyelvtörténeti adatok között Gregor, Gergur, Gerger, Gergel(y) változatokat találunk (OKlSz, 300, 1156; RMGl, 797; Fehértói 1983, 143–144; Györffy 1963, 718). A rovásnaptárban a másodlagos, szóvégi -l'-et tartalmazó alak szerepel, amelyre példát a 16. század elejéről idéz Knauz (1876, 194), de korábban is előfordul a Müncheni Kódexben: S Gergel' ppā. BatthyB: Zenth Gergel papa napia; WinK: zenth Ghergọr papa.

673.2.10 Benedek. Benedictus. Március 21.

bndk; Benedek

Benedek; Benedictus; 4.

A rovásjelek jól olvashatók, Marsigli mégsem próbálkozott a név megfejtésével, sőt nemcsak a magyar átírás, hanem a latin megfelelő is a B-kéztől származik.

A nyelvemlékek különböző adataiban a név harmadik szótagja tér el egymástól: ez lehet i, ü és e/ë. A rovásnaptár ennek a névnek egyetlen iagánhangzóját sem írja ki, így mind a négy olvasat lehetséges. MünchK: S Bènèdec apat; BatthyB: Zenth Benedek Apatur napia; WinK: zenth Benedọk Appath.

{95}

Boldogasszony. Annuntiatio Mariae. Március 25.

bo gsn'; bódogasszony.

ebol(ek) ()ason; Anununtiatio [sic!]/

B. M. V.; 10.

A rovásszövegben a B-kéz egészítette ki a szókezdő <b>-t <bo > ligatúrává, visszaállítva ezzel a helyes betűsort, és itt is helyesbített a magyar szövegben. MünchK: Maĩanac hirdètète napia; BatthyB: Gymelch olto Bodogh Azzon napia; WinK: Gÿmọlch olto Bodog Azzon. Vö. még Boldogasszony 673.1.11, 88. l.

 

683.1.1 Ambrus. Ambrosius. Április 4.

a mbruž= a | mbruž; Ambruzs v. Amburuzs.

ambrus; Ambro∫ÿ M.; 19.

Csak a rovásjelek beírása után osztották három részre azt a mezőt, amelyben ez a szó is található, így a mező fölött álló vonalkázás a három névre együtt vonatkozik.

A rovásszövegben eredetileg nem volt kiírva a szókezdő magánhangzó, de ezt a B-kéz hibának gondolta, és a szó elé, a mezőn kívülre írt egy <a> -t. Marsigli nem tudta megfejteni a szót, a rovásjeleket a B-kéz írta át.[87]

A nyelvemlékekben a név igen változatos alakokban fordul elő, attól függően, hogy megvan-e a latinos szóvég, vagy már a név rövidült változata szerepel, illetve hogy a szóközépi mássalhangzótorlódást föloldják vagy sem (EtSz 1, 88; OKlSz, 21; RMGl, 793; Györffy 1963, 594; Knauz 1876, 135; Kriza 1863, 384; Volf 1867a, 379). A rovásnaptár adatában -zs-t találunk a szóvégen, a többi nyelvemlékben -s áll a rövid alakok végén is. Ezek egy része természetesen jelölhet zs-t, de a helyesírás hiányosságai miatt ezt nem lehet igazolni. Karácsony viszont idéz a 16. század közepéről biztosan -zs végű alakot (1954, 8).

Azt, hogy a rovásnaptár adatában két vagy három szótagból állt-e a név, nem lehet megállapítani. Az adat olvasható a Batthyány-misekönyv Zenth {96} Ambwrws pispek napia és a Winkler-Kódex zenth Amborus doctor adatához hasonlóan, de a Müncheni Kódex Ambros pu∫pọc adatának megfelelően is.

683.1.2 Júliusz. Julius. Április 12. vagy 13.

iu(sr/R)lia; Júlia [Júli v. Júlij].

iulia; Iulÿa/ V et M; ld. Ambruzs 683.1.1.

Eredetileg nem volt elválasztva a két mellette álló egységtől, a három mező fölötti vonalazás sem különül el, és mert más naptárak április 12-én és 13-án egyaránt ismerik ezt az ünnepet, nem lehet tudni, hogy a rovásnaptár milyen dátumra teszi. A rovásjelek sem egyértelműek. A B-kéz javítása nyomán vált az <iusri> vagy <iusRi>[88] betűhalmazból Júlia olvasatú jelcsoport, amit a B-kéz úgy hozott létre, hogy az <s> -ből <l>-t csinált, ráírva az <r> betűre, és az <i> után még kiegészítette a jelcsoportot egy <a> -val. A magyar megfejtés is tőle származik, valószínűleg az ő megoldása alapján került a helyére a latin megfelelő Marsigli tollából.

Ezen a helyen a rovásnaptár eredetijének szerzője valószínűleg Júliusz püspök nevét jelölte, Julij vagy Júli formában, amit a B-kéz már nem tudott tökéletesen visszaállítani. Hasonló adatot idéz, április 13-ra Knauz 1480-ból, 1484-ből és 1513-ból: Julij (1876, 204). A Müncheni Kódexben április 12-én van Julius püspök ünnepnapja: Iulius pu∫pọc; Batthyány Boldizsár misekönyvében és a Winkler-Kódexben nem jelölnek ünnepet e két nap egyikén sem.

{97}

683.1.3 Boldogasszony. ?. ?.

(l) bogsn' = (l) bogsn; bódogasszony

Boldo(e)ge/ (a∫∫ oni)/ (a) ason; Nuntiatio/

Virginis; ld. Ambrus 683.1.1.

A rovásszövegben a < bo > ligatúra előtt állt egy <l> , amit a B-kéz húzott át. A B-kéz a teljes magyar megfejtést beírta a megfelelő mezőbe, de később ennek második elemét kihúzta, észrevéve, hogy Marsigli ezt már – nem világos, milyen segítséggel – leírta.

Nem lehet tudni, április hányadik napjára tette ezt az ünnepet a rovásnaptár készítője, mert a mező fölötti vonalkázás nem különül el az előző két mező fölött lévőtől. Marsigli latin megfelelője hibás, valószínűleg a nagyjából egy hónappal korábbra eső Gyümölcsoltó Boldogasszony-nak hitte ezt a napot.

Más naptárak azért nem segít a helyes dátum megállapításában, mert április 12. vagy 13. és április 23. között nem jeleznek Mária-ünnepet. A magyar naptárban április 2-án van ugyan egy Mária-nap, de ez az egyiptomi Mária napja (Szentpétery 1985, 83 – ettől függetlenül összetéveszthették a kettőt). Az eredetileg egy mezőbe írt három ünnepnap a rovásboton sem különülhetett el világosan egymástól, az egységek sorrendje megváltozhatott. Ld. még Boldogasszony 673.1.11, 88. 1.

683.1.4 Albert. Adalbertus. Április 23.

albtr; Albert.

marko/os; Mar/ci Ev; 1.

A négy elemből álló ligatúra a rovó bravúrja. Az egész nevet igyekezett egy jelbe sűríteni, még azt sem vette figyelembe, hogy az r nem a t után áll, így ennek jelét is az előző három betű összevonásához építette. A ligatúrát a B-kéz nemigen érthette meg, legalábbis erre utal, hogy a tőle származó magyar megfejtés, amit Marsigli a latin megfelelő megadásában követett, rossz. Azt viszont jól ismerte föl, hogy a ligatúra első eleme egy <a>. Hogy a ligatúra tömörségét oldja, vagy inkább hogy javítsa a szöveget, az <a> hiányzónak vélt szárát pótolta.

A rovásnaptárból kiolvasható névalak megegyezik más magyar nyelvemlékek adataival (ld. például EtSz 1, 65–67; OKlSz, 16; RMGl, {98} 793; Fehértói 1983, 27; Knauz 1876, 130–131). MünchK: Adalbert pu∫pọc; a BatthyB nem jelöl ünnepet ezen a napon; WinK: zenth Alberth.

 

683.1.5 György. Georgius. Április 24.

ďrď ; György.

egörg.; Gregori/us Papa; 1.

A rovásjelek jól olvashatók, Marsigli mégsem próbálkozott átírásukkal: a magyar megfejtés a B-kéztől származik. Marsigli – a két név latin alakjának nagyfokú hasonlósága miatt – a magyar nevet tévesen a Gregorius névvel azonosította.

Az adat ebben az esetben is azonos a név más nyelvemlékekben található adataival (OklSz, 323–324, 1157; RMGl, 330, 424, 599 stb.; Fehértói 1983, 138–139; Györffy 1963, 386, 564, 623 stb.; Györffy 1987b, 135, 299, 320 stb.; Knauz 1876, 191; Volf 1867a, 384). MünchK: Scent gọrg m˜; BatthyB: Zenth Gergh martel napia; WinK: zenth Georgh.

683.1.6 Márkus. Marcus. Április 25.

markoš; Márkos.

emarekos; Marci Eva/ngelista; 6.

A név minden fonémája ki van írva, innen lehet tudni, hogy a rovásnaptár adata nem a nyelvemlékekben gyakoribb Márkus változattal egyezik meg, hanem a ritkább, de Háromszék vármegyéből helynévként is ismert (Herner 1987, 104) Márkos alakkal. A névre adatokat hoz: OklSz, 619; RMGl, 800; Fehértói 1983, 213–214; Györffy 1963, 642; Knauz 1876, 212. A Márkos változatra Székelyföldről nemcsak az idézett helynévi adatot találjuk: Kriza családnévként gyűjtött ugyanilyen alakot (1863, 385). MünchK: S Marc eŵta; BatthyB: Zenth Mark Ewangelista napia; WinK: zenth Mark.

{99}

Fülöp–Jakab. Philippus–Jacobus. Május 1.

fip(i) ak (i) ak b = flp(i)ak(i)akb; Fülöp–Jakab.

efelip (akab)/ jakab; Philippi et/ Jacobi Am˜; 1.

Az ünnep nevének rovásjelei közül a kéziratban hiányzott egy <l> , ezt a B-kéz pótolta; ugyanő javította ki mindkét < i> betűt <ak> jellé: az elsőt helyesen, a másodikat azonban fölöslegesen. Szintén a B-kéz húzta át a magyar megfejtésben a Marsigli által írt kab saját maga által akabbá alakított részét, és írta be a helyes megoldást. Nem tudni, honnan tudhatta Marsigli, hogy egyáltalán van k a szóban, hiszen az eredeti jelsorban nem szerepelt sem <k> , sem <ak >.

A két apostol közül az elsőnek a nevét nemcsak Fülöpnek, hanem Filep-nekis lehet olvasni. Mindkét változat bőségesen adatolt, pl. EtSz 2, 665; OklSz, 283; RMGl, 796; Fehértói 1983, 280; Györffy 1963, 176, 303; Knauz 1876, 239.

A második név megegyezik a más nyelvemlékekben is szokásos – és egyben a mai köznyelvi – alakkal (OklSz, 423; RMGl, 330, 474, 798; Fehértói 1983, 175–177; Györffy 1963, 239, 806; Györffy 1987b, 135; Knauz 1876, 200). MünchK: Phulọp & lacab aplōc; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth philep zénth lacab.

683.1.8 Erzsébet. Elisabeth. Május 2.

ržbt; Erzsébet.

er∫ebet; Elixabet. 1.

Azon kívül, hogy a szó magyar megfejtése a B-kéztől származik, nincs filológiai megjegyeznivaló ezzel az egységgel kapcsolatban. Magáról az ünnepről viszont érdemes megemlíteni, hogy Árpádházi Szt. Erzsébet az

1520-as Ordinarius Strigonieurisban nem szerepel. Még magyar naptárakban sem különösebben gyakori, okmánykeltezésben például egyáltalán nem fordul elő (Knauz 1876, 180), az Érdy-Kódex nem említi, a Müncheni Kódexben Vr coronaianac napia áll ezen a helyen; a BatthyB-ból hiányzik; a Winkler-Kódex nem jelöl ünnepet ezen a napon.

{100} Az Erzsébet-nek olvasható adatok mellett gyakran bukkan föl a név eredeti alakjához közelebb álló Elzsébet változat is. Az adatokat ld. EtSz 2, 28–31; OklSz, 200; RMGl, 795; Berrár 1951, 180; Györffy 1987b, 134; Knauz 1876, 180. A rovásnaptárban található jelcsoport Erzsébet-nekolvasható, föltételezve, hogy a szomszédos két e kinem írásának hatására a hosszú é-t sem jelölték plene.

683.1.9 Szentkereszt. Inventio Crucis. Május 3.

snkrst; Szenkereszt.

esen/ ek eres/t.; in Ventio/ S Cru/cis; 2.

MünchK: Scent kèreztn c mglelète; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth kọrozt megh lelese. Ld. még Szentkereszt 673.1.2, 83. 1.

683.1.10 Gothárd. Gothardus. Május 5.

gotart; Gotárt.

(egtart)/ agnes.; Agnetes; 1.

A B-kéz áthúzta a magyar megfejtések mezőjében Marsigli átbetűzését, amely pedig közelebb állt a helyes átíráshoz, mint a B-kéz által beírt Ágnes. Marsigli a B-kéz megfejtését követve adta meg a latin megfelelőt. A rovásnaptár adata ismét megegyezik más nyelvemlékek adataival (OldSz, 305; Fehértói 1983, 148; Knauz 1876, 194). Az adatok többségében a helyesírás jelöl egy h-t is, ez a rovásnaptárban valószínűleg akkor is hiányozna, ha ezzel ejtették volna a szót. MünchK: Gotharrd pů∫pọc; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth Gothard.

683.1.11 János. Johannes (ante portam Latinam). Május 6.

ianš; János vagy Jánus.

Janes; Johannis/ ante portam/ latinam; 2

A nyelvemlékek változatos helyesírású adataiból két fő alak olvasható ki, ezek egymástól a második szótag zártsági fokában különböznek: Jánus és János. A rovásnaptárban a második szótag magánhangzóját nem írták ki,így a rovásjelek János-nak és Jánus-nakegyaránt olvashatók. A név adatait ld. OklSz, 425; RMGl, 798; Fehértói 1983, 178; Györffy {101} 1963, 96, 627; Knauz 1876, 201–203; Melich 1940, 149. MünchK: •S• Ianﻭ olaybā fọzète; BatthyB: hiányzik; WinK: Zenth lanos Mykoron olayba fọ(r)ztek.

683.1.12 Mihály. Michael(is Archangelis Apparitio). Május 8.

mial'; Mihály vagy Miály.

(e)miaelÿ; Apparitio/ S Michaelÿ/ A J; 7.

A magyar megfejtés m-je elé írt e betűt a B-kéz áthúzta, más filológiai probléma nincs ezzel az egységgel.

A rovásnaptár <h> nélküli alakja meglehetősen egyedül áll, mert más nyelvemlékekben egyértelműen jelölik a szóközépi -h-t (OKlSz, 675–678, 1187; RMGl, 330, 461, 801; Fehértói 1983, 226–228; 232–233; Györffy 1963, 234, 304, 341 stb.; Györffy 1983, 220, 372; Knauz 219–220), csak Györffy említ egy Myalbereke nevű települést Baranya vármegyéből, egy 1332–37-es pápai regestrumból (1963, 341). Ugyanebben a regestrumban viszont Myhalkeleke és Misaelkerek is szerepel, így ez a h nélküli alak nem föltétlenül h nélküli ejtést tükröz, lehet hibás, vagy lehet helyesírási következetlenség eredménye is. Fölmerülhet, hogy a rovásboton maradt ki véletlenül a <h> – bár ez nem valószínű, mert a Mihály név még egyszer szerepel a Bolognai Rovásemlékben, akkor is ugyanilyen formában (677.1.4, 126. 1.). A rovásnaptárban tükrözhet a <h> nélküli alak kiejtést, és lehet helyesírási sajátosság. Ha az első hipotézist fogadjuk el, akkor azt is föl kell tételeznünk, hogy nemcsak intervokalikus, hanem szókezdő helyzetben is eltűnt a h- a rovásbot készítőjének nyelvjárásában, mert a Heródes név lejegyzésekor sem írta ki a szókezdő <h> betűt – erre azonban nincs más bizonyíték. Elfogadhatóbbnak tűnik az a hipotézis, hogy a rovásbot készítője nem használta a <h/e> jelet a /h/ jelölésére, sem szókezdő, sem más pozícióban. (Ez persze azt is jelenti egyben, hogy a rovásbot készítőjének ábécéjében nem volt jele a /h/-nak.) MünchK: Sceeet michal ièlenète; BatthyB: hiányzik; WinK: Szenth mýhal.

103

{102}

683.1.13 Zsófia. Sophia. Május 15.

žu f ia = žufia; Zsúfia.

((So)Su)Sofia; Zofia; 5.

A rovásjelek közül kimaradt < f>-et a B-kéz pótolta. A kéziratlap hátoldaláról megállapítható, hogy a magyar megfejtés mezőjében a tintafolt alatt So állt. Ezt a B-kéz átjavította Su-ra, aztán került rá a folt – szándékosan vagy véletlenül – Marsigli tintájából.

Gyéren adatolt név, az általam ismert adatok második szótagjában mindenhol o áll (OklSz 1119; Knauz 1876, 270; Volf 1867a, 437). A rovásnaptár egyértelműen u hangot jelöl a név második szótagjában, ezt az ejtést talán a rovásnaptár készítője nyelvjárási sajátságaként értelmezhetjük. A Müncheni Kódex Simplex m˜r ünnepét jelzi ezen a napon; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth Sophia Azzon.

683.2.1 Bernát. Bernardinus. Május 20.

birnal; Birnál.

ebrnald; Bernal/dinus; 2.

A név magyar megfejtése a B-kéztől származik.

Ez az ünnep az, amelyik talán a legjelentősebb segítséget nyújtotta a rovásnaptár kronológiájának megállapításához: Szt. Bernát 1444-ben halt meg, és 1450-ben avatták szentté. Ünnepét ugyan csak 1657-ben vették föl a világegyház naptárába (Diós 1984, 210), de ennél az időpontnál már jóval korábban is tartották, főként az obszerváns ferencesek, akik saját szentjüknek tekintették. Okmánykeltezésben nem fordul elő, de breviáriumokban már a 15. század végén, a 16. század elején megjelenik (Knauz 1876, 147). A Müncheni Kódex más szent ünnepének tekinti május 20-át (Ba∫elius źůź); Batthyány Boldizsár misekönyvében hiányzik a májusi ünnepeket tartalmazó kéziratlap; a Winkler-Kódex nem jelöl ünnepet ezen a napon. Megtaláljuk viszont az ünnepet a Peer-Kódex csíziójában (Horváth 1921, 464).

A név változatos formákban jelenik meg a forrásokban, a rovásnaptárban található alak szempontjából az a fontos, hogy másutt sehol sincs i az elsó szótagban; illetve hogy a többi adat dentális zárhangra végződik: a szóvég általában -rd vagy -ld, de előfordul -It és -t is (EtSz 1, 374;

{103} OklSz, 69; RMGl, 794; Knauz 1876, 147; Kriza 1863, 147). Ebben a névben a rovásnaptár készítőjének nyelvjárásában nem a likvida esett ki a szóvégi dentális előtt, mint a -t-re végződő alakokban, hanem a dentálist nem ejtették az r illetve l után. Ugyanígy nyelvjárási sajátosságként magyarázható az első szótagbeli zártabbá válás.

683.2.2 Ilona. Helena. Május 22.

i(l)lna; Ilona.

Ilena; hele/na; 3.

A másoláskor ez az ünnep véletlenül kimaradt, de Marsigli észrevette tévedését, és a megvonalazott sor fölé, bekeretezett mezőbe írta a rovásjeleket. Ugyanide került a magyar megfejtés és a latin megfelelő is. Az első <I> nem sikerülhetett jól, mert Marsigli áthúzta és újraírta.

A nyelvemlékek adatai két csoportra oszthatók: az egyik közelebb áll a név eredeti alakjához, e-e-a magánhangzósort találunk benne; a másik a mai magyar alakkal megegyező vokalizmust mutat (OklSz, 407–408, 1164; Berrár 1951, 181-182; Fehértói 1983, 114; Knauz 1876, 196). A rovásnaptár adata minden valószínűség szerint az utóbbiba tartozik, bár a rovásjeleknek elméletileg lehetne Ilena is az olvasatuk. MünchK: Scènt Hilona azzon; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth Elona Azzon.

683.2.3. Orbán. Urbanus. Május 25.

(oržn) ilna; Orbán.

jlna; Helena; 3 (5 vagy 1). [89]

A Marsigli által írt rovásjeleket a B-kéz kihúzta, helyettük újra a korábban kifelejtett, de pótolt Iloná-tírta le rovásbetűkkel, majd ezt a név magyar megfejtésével és a latin megfelelővel egészítette ki. Az eredetileg itt álló ünnep rovásjelei torzultak, pontosabban a <ba > ligatúrát – karcolás, {104} repedés, vagy egyszerűen csak nehezen olvashatóság miatt – <žr>-nek nézték valamelyik másoláskor.[90]

A rovásnaptár Orbán adata más nyelvemlékekből is jól adatolható a szintén gyakori Urbán változat mellett (OklSz, 713; RMGl, 802; Fehértói 1983, 366; Knauz 1876, 280). MünchK: Vrban papa; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth vrban papa.

Ferenc. Franciscus (Francisci Translatio). Május 25/26.

frnc; Ferenc.

(e)fre(n)/n(s)cz; S Fa/ciis; 2 (5 vagy 4).[91]

A B-kéz csak a magyar megfejtésbe javított bele: törölte az f előtt álló, fölösleges e-t, a szó végén álló s-et pedig cz-re javította.

Assisi Szt. Ferencnek nem ez a fő ünnepe, ennek ellenére sokszor előfordul okmánykeltezésben is, főleg a 15–16. században (Knauz 1876, 188-189). A Müncheni Kódex azonban nem említi: 25-ét Orbán pápa, 26-át pedig Ágoston püspök napjaként tartja számon (Ago∫ton pu∫pọc); BatthyB: hiányzik; WinK: nem jelöl ünnepet.

A rovásjelek olvasata egyértelmű, és nem tér el a más nyelvemlékekből is ismert adatoktól (EtSz 2, 216–217; OklSz, 241, 1149; RMGl, 796; Knauz 1876, 189).

683.2.5. István. Stephanus (Stephani Regis Dextrae Inventio).

Május 30.

št; Están.

Set Set; Set; 1.

Ezt az egységet a következőtől nem választotta el a szokásos ceruzavonal – Marsigli utólag, tollal különítette el őket egymástól. A fölső két {105} sor közé a B-kéz írt megfejtési javaslatot, ezt másolta le Marsigli a magyar megfejtések sorába, és ez került a latin megfelelő helyére is, mert a B-kéz hibás megoldása miatt nem tudta latin névvel azonosítani a naptárban ezen a helyen található nevet.

A naptárban két ünnepe szerepel Szent István protomártírnak és kettő Szent István királynak. (Ez utóbbinak augusztus 20-i napja király megjelöléssel.) Minden esetben <št> vagy < št > ligatúra van csak kiírva, a hosszú á és a szóvégi -n nem. A kövekezetesség arra utal, hogy rövidítést használt a rovásbot készítője,[92] amelyet azonban nem mindenhol értett meg a Marsiglinak segítő székely: a rövidítés első előfordulása, a Szent Jobb megtalálásának ünnepe, bár naptáraink főünnepnek jelölték, nem tartozik a legismertebb ünnepnapok közé, például okmánykeltezésben sem fordul elő (Knauz 1876, 271). Ezzel magyarázható, hogy a B-kéz sem tudta megfejteni. A Müncheni Kódexben Felix ppā szerepel ezen a napon, Batthyány Boldizsár misekönyvéből hiányzik a májust tartalmazó kéziratlap, de a Winkler-Kódex szintén zenth felix Martir ünnepét jelzi ezen a napon. A név másik három előfordulásakor (föltehetően naptár segítségével) a székely megértette a rövidítést, de hibás írásmódnak tartva kiegészítette azt.

A név nyelvemlékekben található fő formái: István, Estván (OklSz, 418; RMGl, 798; Fehértói 1967, 367; Fehértói 1983, 554; Knauz 1876, 271; helynévként Kiss 1988 1, 105, 735 stb.; 2, 29, 686 stb.).

{106} A rovásnaptár Están alakjának szókezdő e- hangjára sok analóg példa van, nem egyedülálló az adat (ez áll például a Müncheni Kódexben is István király augusztus 20-i napjánál).[93] -v- nélküli adatok szintén vannak más forrásokban, ha nem is olyan nagy számban. Kriza sorol föl székelyföldi neveket, ezek között találjuk az István név Istán, Están, Estánka változatát (1863, 386); a rovásnaptáréval megegyező alakban olvasható a bögözi székely rovásírásos felirat Están szava,[94] és Eckhardt is említ egy francia forrásból származó torzult névalakot, amelyben Várdai István nevét, s ebben a keresztnév Están változatát ismerte föl (1937, 153). A -v-mássalhangzó (t, d, k, g ) utáni kiesésére Horger hoz példákat (1944, 265).[95]

Petronella. Petronella. Május 31.

ptronia; Petrónia.

e,(p)petronella; Petronilla/ Vis; 11.

A magyar megfejtésben a B-kéz – szokása szerint – átírta Marsigli p betűjét, nem javította azonban ki magát a megfejtést, amit Marsigli valószínűleg a latin alak hatására írt ebben a formában, hiszen a rovásjelek között nincsen <l> .

Nyelvtörténeti adatokat a névnek csak a latin eredetihez közelebb álló Petronilla alakjára találtam (Berrár 1950, 66; 1951, 181). Ezek az adatok azonban nagyon koraiak, a 12–13. századból valók. A rovásnaptárban {107} található adat arra utal, hogy a névnek már korán ismert volt a kicsinyítőképző nélküli változata is.[96] MünchK: Petronella zůz / Ez ∫ . peteee l'ana volt; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth petronella zenth petọr=/ leanÿa.

683.2.7 Barnabás. Barnabas Ap. Június 11.

brbaš; Barabás v. Barrabás.

eber(e)abas.; Barnaba Apos.; 2.

A nevet sokféle változatban találjuk meg a nyelvemlékekben. Barrabás szerepel a Müncheni Kódexben: Barrabas a•Pl (további példák: EtSz 1, 297; OKlSz, 53; Fehértói 1968, 322; Fehértói 1983, 40; Knauz 1876, 145; rövidült alakja Volf 1867b, 1; személynévként Kriza 1863, 384; helynévként Györffy 1963, 259), és ebből az alakból magyarázható a név Barabás (EtSz 1, 298; Fehértói 1983, 40; helynévként Kiss 1988 1, 163, 720–721) változata is. A rovásnaptár jeleit mindkét módon lehet olvasni.)

A név többi alakváltozata az első két szótag magánhangzójának, illetve az r helyén álló mássalhangzó(k)nak a minőségében tér el. A leggyakoribb változatok a következők: Barnabás, Barlabás, Borrobás, Borbás, Borlobás (más, ritkább alakokkal együtt: EtSz 1, 297–298; OKlSz, 52–53; Fehértói 1968, 322; Fehértói 1983, 40; Knauz 1876, 145; Melegdi 1918, 137; Szinnyei 1913, 11; helynévként: Györffy 1963, 529; Kiss 1988 1, 163, 720–721; Herner 1987, 18). Ide tartozik a Winkler-Kódex zenth Borrobas Apastal adata is. (Batthyány Boldizsár misekönyvéből hiányzik a júniust tartalmazó naptárlap.)

A Barrabás forma Melich szerint Barnabas apostol, és az egyik lator, Barabbas nevének összekeveredésével jött létre (1903, 360 és EtSz 1, 298).[97]

{108}

683.2.8 [Antal]. Antonius Paduae. Június 13.

Ø; Ø

Ø; Ø; 1 (2).

Ebben az egységben mindhárom mező kitöltetlenül maradt. A két szomszédos ünnepből arra lehet következtetni, hogy az üresen hagyott mezőbe a június 13-ra vagy június 14-re eső névnapnak kellett volna kerülnie: a 683.2.7 számú egységben Barnabás apostol ünnepe van június 11-én, az ünnep fölött pedig két vonalka jelzi, hogy a következő ünnep június 13-a a rovásnaptárban. A 683.2.9 egységben viszont Vitus ünnepnapja található, ami június 15-re esik, az üresen hagyott mezők fölött viszont csak egy vonal látható. A Müncheni Kódex mindkét szóba került napon piros betűvel jelzi az ünnepet, mégis hozzájárul annak eldöntéséhez, hogy mi állhatott ezen a helyen a rovásboton. 13-án ugyanis Pádovai Szent Antal napja van, 14-én pedig csak az áll, hogy Iulius – annak a rendszernek megfelelően, amellyel a Müncheni Kódex a hónapok közepére eső napon a következő hónap nevét közli. A BatthyB-ból hiányzik a júniust tartalmazó kéziratlap, de a Winkler-Kódex szintén csak 13-án jelez ünnepet (zenth Antal Confessor), 14-én nem. Nagyon valószínű, hogy a rovásnaptárban Pádovai Szent Antal napját jegyezték erre a helyre, amely fontos ferences ünnep. A mezők pedig föltehetően azért maradtak üresek, mert Marsigli nem tudta elolvasni a rovásboton álló jeleket, amelyek ugyanúgy bonyolult ligatúrát alkothattak, mint az Antal név első előfordulásakor, ahol szintén üres a magyar megfejtés és a latin megfelelő sora (vö. Antal 673.1.4, 84. 1.)

683.2.9 Vitus. Vitus [et Modestus]. Június 15.

viď; Vid vagy Vigy

vid ; hedvigis/ V et M; Ø.

A Fábián–Sebestyén naphoz hasonlóan itt is csak a mártírpár első tagja szerepel a rovásnaptárban, föltehetően szintén helykímélés céljából (vö. Fábián 673.1.6.). Marsigli nem tudott mit kezdeni a rovásjelekkel, de a B-kézáltal beírt magyar megfelelőhöz sem találta meg a név helyes latin megfelelőjét.

A kéziratbeli rovásjelek olvasata egyértelműen Vigy, hogyha azonban föltételezzük, hogy szövegromlás történt ezen a helyen, mégpedig úgy, {109} hogy az <i> bal oldali rézsútos vonala hozzáért egy eredetileg ott álló <d> függőlegeséhez, sőt – a pontalatlan rovás következtében – még kissé túl is nyúlt rajta, akkor az eredeti olvasat lehetett Vid. Ilyen, tehát a várt zöngétlen szóvég helyett zöngés szóvéget mutató alakokat találunk más nyelvemlékekben is (RMGl, 805; Fehértói 1983, 356–357; Györffy 1963, 550; Knauz 1876, 287; Volf 1867b, 5), míg a palatalizált szóvégre ez a rovásnaptárbeli alak lenne az egyetlen példa.[98] MünchK: Vitalius m˜r (névcsere történt, az április 28-án ünnepelt szent neve került ide Vitus helyett); BatthyB: hiányzik; WinK: zenth vÿd.

683.2.10 [Ákos]. Achatius (cum sociis). Június 22.

Ø; Ø.

Ø; Ø; Ø.

Ebben az egységben is üresen maradt minden mező, sőt még a szokásos, az ünnepek egymástól való távolságát jelző vonalak sem segítenek. A rovásnaptár és a Müncheni Kódex pirossal írt ünnepnapjainak nagyfokú egybeesését alapul véve ezen a helyen Achatius mártír ünnepének kellene állnia, hiszen ez az egyetlen főünnep Szt. Vitus napja és az üres mezőket követő Keresztelő Szt. János születésének napja között. A Müncheni Kódex Tiz èzer vitèz formában jelzi az ünnepet, a Winkler-Kódex szintén (Tyz ezor vÿteez), a rovásnaptár azonban föltehetően itt is csak a mártírok reprezentánsát nevezte volna meg, mint ahogy a Müncheni Kódex Tizeneg èzer zuz ∫cèntek illetve a Winkler-Kódex Tyzọn egh ezor zÿz Vrsula alakjával szemben a rovásnaptárban csak Orsolya áll (677.1.11, 129. 1.). (A BatthyB-ból hiányzik a júniust tartalmazó naptárlap. Ennek megfelelően ebben az egységben valószínűleg az Achatius-nak megfeleltetett Ákos név állt a rovásboton, de ennek jeleit Marsigli nem tudta lemásolni. (Vö. még 40. 1.)

{110}

683.2.11 János. Johannis Baptistae Nativitas. Június 24.

ianš; János.

Janes; Nativi/tas S/ jonnis/ B.; 2.

Az egységgel filológiai probléma nincs, a név hangalakja is szabályos. MünchK: Ianﻭ bapti∫ta zuletète; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth ýwan. Ld. még János 683.1.11, 100. 1.

683.2.12 János–Pál. Johannes et Paulus. Június 26.

ian š / pal = ian š ; pal János–Pál

Janes/ epal; Johanis/ et Pauli/ M. M.; 1.

MünchK: Sc è nt Ianﻭ ∫ pal m˜r; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth ees zenth pal. Ld. még János 683.1.11, 100. 1. és Pál 673.1.3, 83. 1.

683.2.13 László. Ladislaus (Ladislai Regis Elevatio). Június 27.

ltso; László.

Iles; Elyas; 2.

A rovásszöveg torzult ugyan, de jól visszaállítható az eredeti szöveg: a második <I> kimaradt, a ligatúra második eleme pedig nem <t> volt, hanem <a>, de ennek fölső rézsútos vonala hiányzik. Marsigli rosszul fejtette meg a szót, de a B-kéz sem javított bele a hibás átbetűzésbe.

A rovásnaptárban visszaállított alak megegyezik más emlékek adataival (OklSz, 575–576; RMGl, 800; Fehértói 1983, 199; Györffy 1963, 728, 870; Györffy 1987b, 490, 560; Knauz 1876, 206). MünchK: Scent lazlo kiral & ofe∫∫or; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth lazlo kÿral.

{111}

683.2.14 Péter–Pál. Petrus et Paulus. Június 29.

pal/ ptr = pal ptr; Pál–Péter.

e(p)pal/ e(p)pet/er; S S Am˜/ Petri et/

Pauli; 1.

Azon kívül, hogy a B-kéz ismét átírta Marsigli két p betűjét, és hogy a két szent neve nem a szokásos sorrendben áll a rovásnaptárban, nincs filológiai szempontból említésre érdemes vonatkozása ennek az egységnek, és mindkét név előfordult már korábban: Péter 673.2.7, 93. 1. és Pál 673.1.3, 83. 1. MünchK: Sc è nt pet è / & ∫ • pal aplōc; BatthyB: hiányzik; WinK: zenth petọr zenth pal.

683.2.15 Pál. Paulus (Pauli Apostoli Commemoratio). Június 30.

pal; Pál.

e(p)pal; Commemo/ratio S./ Pauli A; 2.

A B-kéz a szokásos módon átírta Marsigli p betűjét. MünchK: Scent pal meg è ml è kez è te; BatthyB: hiányzik; WinK: nem jelez ünnepet. Vö. még Pál 673.1.3, 83. 1.

683.2.16 Boldogasszony. Visitatio Mariae Virginae Gloriosae. Július 2.

bo gs/n' = bo n gs; bódogasszony.

(?)eb/oedegh/ aßony; Visita/tio B. M.; 9.

A többi rovásjeltől élesen elüt annak a két ligatúrának az alakja, amelyet a kéziratnak ezen a helyén találunk: Marsigli, úgy tűnik, ezt az egy helyet kivéve, gondosan ügyelt arra, hogy megtartsa a rovásboton látott betűalakokat. Ebben a szóban viszont a székely rovásírás kései, tollal írott változatára jellemző a vonalvezetés: a <o> ligatúra <o> elemének gömbölyűsége, és az, hogy a <g> és az <s> írása közben Marsigli nem emelte föl a tollat, alul összekötötte ezt a két betűt. A magyar megfejtésben az első betű előtti tintafolt Marsigli tollából származik, és még a kéziratlap hátoldalán sem állapítható meg, mi van alatta.

{112} MünchK: Maria El∫eb è tnc m˜glata∫a; BatthyB: Bodogh Azzon napia Erzebeth; WinK: Bodog Azzon Latogatasa. Ld. még Boldogasszony 673.1.11, 88. 1.

683.2.17 Benedek. Benedictus (Benedicti Translatio). Július 11.

bn/dk = bndk; Benedek.

ebn/ eh de/k; S./ Bene/dictu/s; 2.

MünchK: Sent Bènedecnèc meg ièlenète; BatthyB: Zenth Benedek napia; WinK: nem jelez ünnepet. Ld. még Benedek 673.2.10, 94. 1.

675.1.1 Margit. Margaretha. Július 13.

margita = magrita; Margita.

emaeregi/eta; Margari/ta Vis; 3 (2).

A rovásjelek közül az <r>-t, úgy tűnik, Marsigli kifelejtette, mert ez a többi rovásjelnél lejjebb került, az <a> és a <g> közé. A magyar megfejtésbe a B-kéz beleírt egy fölösleges e betűt.

A nyelvtörténeti források túlnyomó részében Margita vagy Margit alakban található a név (OklSz, 617; RMGl, 800; Berrár 1951, 182–183; Fehértói 1968, 323; Fehértói 1983, 215; Györffy 1963, 871; Jakubovich 1915, 423–424; Kiss 1988 2, 93, 563, 702; Szabó 1960, 326–327; Melegdi 1918, 137).[99] A Margita olvasat mellett a rovásnaptár jelei Margitta olvasatot is megengednek (ilyen hangalakra helynévi példát hoz Kiss 1988 2, 93). MünchK: S. Margit zůz & m˜r; BatthyB: Zenth Margyth Azzon napia; WinK: zenth Marghÿth.

{113}

675.1.2 Tizenkét apostol. Divisio apostolorum. Július 15.

( itz(nk)nzäpšgkt) / tizänkät apaštalok = ( itz(nk)nzäp štgkt ) tizänkät apaštalok

tizenkét apastalok, apostalok vagy apostolok;

tizenket apastalok; divi∫io Apostollo/rum; 2 (1)

Már a rovásboton is romlott lehetett a szöveg, és valószínűleg Marsigli is követett el újabb tévedéseket, ennek ellenére a rovásszöveg jól visszaállítható, mert a hibák – jól láthatóan – másolás következtében jöttek létre.[100] A B-kéznek is sikerült megfejtenie a jeleket, és újra leírta rovásbetűkkel az ünnep nevét, ez alá pedig a jelek átbetűzését.

Az eredeti, Marsigli által másolt rovásjeleket mindhárom fönt megadott módon lehet olvasni, és más nyelvemlékekben ugyanezeket az alakokat találjuk körülbelül azonos gyakorisággal, pontosabban a 16. század előtt gyakoribb az első két változat (EtSz 1, 114; OklSz, 24; RMGL, 86; Knauz 1876, 164).

Az ünnep magyar neve általában a latin hű fordítása, és a tizenkét számnév nem is szerepel benne, mint például a Müncheni Kódexben: Az aplōcnac eloźla∫oc. Batthyány Boldizsár misekönyében azonban – a rovásnaptárral megegyező módon – Thyzenketh Apastal napia áll, ugyanúgy, ahogyan a Winkler-Kódexben is Tyzọnkeeth Apastalt találunk.

{114}

675.1.3 Augusztus. Augustus. Július 16.

agšt (on)on = agšt( n)on (o) ; Ágoston.

a eg est/ton; S Augis/stinus; 3 (4).

A B-kéz nem vette észre a Marsigli által elóbb kifelejtett, majd a többi rovásjel alá írt <o> -t, ezért az <n> -ből <o> -t csinált, és az így elvesztett <n>-t egy újjal pótolta (ez már átnyúlik a következő mezőbe).

Ezen a napon más naptárak nem ismernek Ágoston-ünnepet, a rovásnaptárban is valószínűleg tévedésből szerepel. A Müncheni Kódex minden hónapban jelzi a következő hónap nevét, augusztus hónapot éppen ezen a napon: Augu∫tus. Lehetséges, hogy a Müncheni Kódexszel megegyező rendszernek a nyomát őrzik ezek a rovásjelek. A szokást azonban nemigen ismerhette a rovásbot készítője, és forrásában sem lehetett teljes, hiszen a rovásnaptárban csak ezen a helyen találjuk nyomát, és a rovó is Ágostont írt a hónapnév helyett. (Az Ágoston név itt kiolvasható alakja egyébként megegyezik a Szt. Ágoston ünnepéhez írott jelek olvasatával, ld. Ágoston 675.2.6, 122. 1.) A Müncheni Kódex gyakorlatától eltérően a Batthyány-misekönyvben és a Winkler-Kódexben sem jelzik a következő hónapot a megelőző hónap közepe táján.

675.1.4 Illés. Elias. Július 20.

(s)il' äš; Illyés.

iles; Elÿas; 2.

Az első rovásjelről, az <i> -ről a másoláskor lemaradt a bal oldali rézsútos vonal, amely megkülönbözteti az <s> -től, a hibát a B-kéz javította ki.

A nyelvemlékekben két fő formája fordul elő az Illés névnek: az egyik a latinos alak, a másik, amellyel azonos a rovásnaptárban található adat, a magyar változat – ez gyérebben adatolható (OklSz, 407; RMGL, 798; Fehértói 1983, 153; Knauz 1876, 180). MünchK: •S• Il'l'ès pphā; BatthyB: nem jelzi; WinK: zenth elÿees propheta.

{115}

675.1.5 Mária. Maria Magdalena. Július 22.

maria; Mária.

maria; Maria/ Magdale/na; 3.

A rovásnaptárban nem írták ki az ünnep nevének második elemét, amely szükséges ahhoz, hogy ne legyen összetéveszthető Szűz Mária valamelyik ünnepnapjával. A rovásnaptár készítője azonban kizárólag Mária Magdolna ünnepének jelölésésre használja a Mária nevet, Szűz Mária ünnepnapjait mindig a Boldogasszony szóösszetétellel jelzi.

Az itt olvasható Mária név alakjai megegyeznek a rovásnaptárban és más nyelvemlékekben (OklSz, 618; RMGl, 800; Fehértói 1983, 215; Györffy 1987b, 141). MünchK: Maria magdalnna aźźon; BatthyB: Zenth maria magdolna Azzon napia; WinK: zenth Maria Magdolna.

675.1.6 Jakab. Jacobus (Maior Ap.). Július 25.

ak akb; Jakab.

acacab; Jacobi/ Apo•S•li; 1.

A név rovásszövegében ugyanaz a típusú tévesztés ismétlődik, ami az első előforduláskor, azzal a különbséggel, hogy ott két <i> állt egymás mellett, és a B-kéz tévesen javította mindkettőt <ak> -ra, itt pedig <i> helyett is <ak > szerepelt már Marsigli kéziratában. MünchK: Iacab a•Pl; BatthyB: Zenth Jakab Apastal napia; WinK: zenth Iacab Apastal. Ld. még Jakab 683.1.7, 99. 1.

675.1.7 Anna. Anna (Mater Mariae). Június 26.

ansn'; Annasszony vagy Anna asszony.

Anna / aßony; Anna/ matris/ B. M.

A magyar megfejtés első része a B-kéztől származik.

A név minden forrásban Anna alakban található (EtSz 1, 100; OKlSz, 22; Berrár 1951, 178–179; Knauz 1876, 137; Melegdi 1918 137; Zolnai 1895, 111), és jóval gyakrabban áll utána az asszony, mint más női szentek neve után (valószínűleg az ünnepnap latin nevének hatására): MünchK: S Anna azzon' napia; BatthyB: Zenth Anna Azzon napia; WinK: zenth Anna Azzon (de az utóbbi két emlékben általános az asszony használata a női nevek után); ugyanígy például a Margit Legendában (EtSz {116} 1, 100) és az Érdy-Kódexben (Volf 1867b, 144); még földrajzi névben is: 1392 Zenthannaazonfalua (OklSz, 22). A szókapcsolat állandóságára utal az is, hogy a rovásnaptárban ebben az egy esetben jelölték meg a szent titulusát, azaz egészítették kia nevet az asszony szóval.

A középmagyar korban egyre általánosabbá vált, hogy a női szentek nevéhez hozzátették az asszony szót (Szabó 1960, 323), és ha ez -a végű név után került, nagyon gyakran kiesett az egyik a (Szabó 1944, 378 és 1960, 323). Valószínűleg itt is az első olvasat a helyes, mert a szóvégi magánhangzók a rovásnaptárban minden esetben ki vannak írva. Ugyanezt az olvasatot tarttja helyesnek Kósa (1983, 91).

675.1.8 László. Ladislaus (Ladislai Regis Depositio). Július 29.

laslo = laslo; László.

(d)la(slo; ladis/laus/ R.; 3.

Marsigli, csakúgy mint a név korábbi előfordulásakor, ismét kifelejtette a második <l>-t, ezen a helyen azonban észrevette, és pótolta. A B-kéz kihúzta a magyar megfejtés előtt fölöslegesen álló d betűt, és átírta Marsigli s-ét ß-re.

MünchK: •S• Lazlo halala; BatthyB: Zenth Beatrix Azzon napia; WinK: zenth Simplicius: Ld. még 683.2.13, 110. 1.

675.1.9 Péter. Petrus (Petri Apostoli ad vincula). Augusztus 1.

ptr; Péter.

e(p)pe(t)t/e(r); Petri/ ad vi/ncul/a; 2.

A rovásjelek olvasata egyértelmű. A B-kéz viszont nem találhatta elég pontosnak Marsigli mássalhangzó jeleit, mert mindhármat átírta.

MünchK: Sceeet peteee va∫a zakada ťť ta; BatthyB: Zenth peter waza zakadasa napia; WinK: zenth petọr vasa zakadatÿa. Ld. még Péter 673.2.7, 93. 1.

{117}

675.1.10 István. Stephanus (Stephani Protom. Inventio). Augusztus 3.

štvan; Están.

este/van; Stefa/ni pa/pa; 2.

A rovásjelek közül eredetileg csak az < št> ligatúra állt itt, a másik három betűvel a B-kéz egészítette ki a szót, hiányosnak vélve. (Az István nevet mindig csak ez a két betű, az <š> és a <t> jelzi a rovásnaptárban.) A B-kéz által írott betűk átnyúlnak a következő mezébe, ezért Marsiglii az >< után egy elválasztó vonalkát húzott.

MünchK: Sceeent E∫tuan p¯thom˜r/ tè∫te m˜glelètè; BatthyB: Zenth ystwan protomartel theste leleti nap; WinK: zenth istwan papa. Ld. ég István 683.2.5, 104. 1.

675.1.11–12 Boldogasszony. Maria ad nives. Augusztus 5.

bogsn'; bódogasszony.

eboe(d)g aß/ony.; dedicatio/

B M ad/ nives; 1.

Ozsvát. Osvaldus. Augusztus 5.

o(žvrt); Ozsvdrt.

Domonkos. Dominicus. Augusztus 5.

(dmkš); Domokos vagy Damokos.

Úrszíne. Transfiguratio Domini. Augusztus 6.

ur/sine =ursin'e ; Úrszíne.

uresien; Transfigu/ratio Domi/ni; 4.

A két egység együtt tárgyalását azért látom célszerűnek, mert a bennük talált filológiai problémák szorosan összefüggenek egymással. Ezt a két egységet Marsigli nem a kéziratpapír előkészítésekor, hanem később, a rovásjelek lejegyzésekor, tollal választotta szét. Ilyen máshol is előfordult (pl. Péter–Mátyás 673.2.7–8), ott azonban ebből különösebb bonyodalom nem származott. Ezt az eredetileg egy mezőt azonban nem sikerült jól kettéválasztania – nem is sikerülhetett, mert Marsigli nem vette észre, hogy itt egy olyan napról van szó, amelyen három ünnep is van: a naptár készítésének korában Havi Boldogasszony, Szt. Ozsvát és Szt. Domonkos ünnepe egyazon napra, augusztus 5-re esett.

{118} A Boldogasszony rovásjelei jól kivehetők. Az <n'> után álló <o> már az Ozsvát első betűje. Második betűjén, a <ž>-n éppen keresztülhúzódik a mezőt két részre osztó vonal – ezt a két jelet Marsigli nem vette figyelembe az átbetűzéskor. E két betűt egy <u> , egy <r> és egy olyan „szabálytalan" <ž> követi, amelynek a <p> betűéhez hasonló mellékvonalai vannak. Az <u> valószínűleg egy <v> volt eredetileg, a második <ž> pedig egy <t> . [101] A Domokos név első betűje hiányzik, de a név további betűi, az <m> , <k> , <š> tisztán látszanak, bár Marsigli áthúzta őket.[102] Amikor ez történt, valószínűleg már le volt írva a két következő ünnep, Úrszíne és Lőrinc napja, mert az utóbbi eredetileg a második sor elején állt, aztán került eggyel előbbre, az Úrszíne helyére, amikor a leírt változtatásokkal Marsigli ezt az ünnepet is előbbre vitte egy mezővel, az Ozsvát–Domokos helyére. Az Úrszíne lejegyzéséhez Marsigli fölhasználta a <v>-t, <u> -vá egészítve ki, és az <r>-t, a szó többi betűjét pedig egy sorral lejjebb, a Domokos áthúzott jelei alá írta. Ezek után kihúzta a már fölöslegessé vált Úrszíne szót a következő mezőből, és a Lőrinc jeleit írta a helyére, a kövekező sor első mezőjéből pedig törölte ennek a névnek a betűit.

A Boldogasszony a rovásnaptárban szokásos jelsorral szerepel ezen a helyen is. MünchK: Haui bodog ana; BatthyB: Hawy Bodogh Azzon napia; WinK: Hawi Bodog Azzon. Ld. még Boldogasszony 673.1.11, 88. l.

A rovásnaptárban az Ozsvát névben van egy r is, a név eredeti alakjában lévő, és magyar forrásokban is adatolt l helyén. (Az l> r változás a magyarban nem szokatlan, vö. például Elisabet -> Erzsébet.) A névre kevés adatot találtam, ezekben -l- van (Knauz 1876, 232; Kriza {119} 1863, 385). MünchK: O∫wald kiral'; BatthyB: nem jelzi; WinK: nem jelzi.

A rovásnaptárban található <dmkš> jelsort Domokos-nak és Damokos-nak is lehet olvasni. Mindkét alakváltozat jól adatolt (EtSz 1, 1387–1388; OklSz, 158; RMGl, 795; Fehértói 1983, 107; Györffy 1987b, 134; Knauz 1876, 177; Kriza 1863, 384; Volf 1867b, 162). MünchK: Damokos ﻭ ∫ 02;BatthyB: nem jelzi; WinK: damokos.

Az augusztus 6-ra eső Úr(nak) színe változása elnevezésű ünnepnek csak néhány adatát ismerem korai forrásokból, ezek az adatok lényegében megegyeznek a rovásnaptár adatával[103], azzal a különbséggel, hogy a rovásnaptárban a rövidség kedvéért elhagyták az ünnep nevének utolsó elemét (Knauz 1876, 278). MünchK: Vrnac megvaltoza∫a napia; BatthyB: Wrnak zyne waltozatya napia; WinK: wr zyne valtozatÿa.

675.1.13 Lőrinc. Laurentius. Augusztus 10.

(ursine)/ lörnc; Lőrinc vagy Lőrenc.

Lörincz; Lauren/tius .; 4 (2).

Az eredetileg ide írt Úrszíné-tMarsigli áthúzta, és az előzőleg a második sor első mezőjébe másolt Lőrinc került végül ebbe a mezőbe (vö. az előző két egységről írottakkal). Marsigli nem tudott mit kezdeni a rovásjelekkel, a magyar megfejtés és a latin megfelelő egyaránt a B-kéztől származik.

A rovásjelekből kiolvasható mindkét alakra nagy számban találunk példát más nyelvemlékekből (OklSz, 595; RMGl, 800; Fehértói 1983, 201–202, 205; Györffy 1963, 669, 752, 871; Györffy 1987a, 78; Kázmér 1965, 339; Kiss 1988 2, 51, 251–252, 339 stb.; Knauz 1876, 207; Losonczi 1917–20, 69, 110, 207, 223; Melegdi 1918, 137; Melich 1903, 33–34; Zolnai 1895, 112). MünchK: Lọrinc mātir; BatthyB: Zenth lerinch martel napia; WinK: zenth Lewrÿncz.

{120}

675.2.1 Lőrinc. Laurentius. Augusztus 10.

((l)nnc); Lőrinc vagy Lőrenc.

Ø; Ø; 4 (2).

Az eredetileg erre a helyre írt Lőrinc egy mezővel előbbre került vö. az előző három egységről írottakkal), itt az <l> -t Marsigli, az egész szót a B-kéz húzta át. A névről ld. az előző egységről írottakat.

675.2.2 Klára. Clara. Augusztus 12.

kla(r )r a; Klára vagy Kalára.

ecclara; Clara/ V.; 2 (3).

A rovásjelek közül az <r> -t a B-kéz átírta, a magyar megfejtés is tőle származik.

A rovásjelek olvashatók Klárának és ejtéskönnyítővel Kalárá-nakis. Más nyelvemlékek adatai alapján (OklSz, 508; RMGL, 799; Knauz 1876, 155; Kriza 1863, 387; Volf 1867b, 195) az utóbbi olvasat látszik valószínűbbnek. MünchK: źůź kalara; BatthyB: Zenth Kalara Azzon napia; WinK: zenth Clara Azzon.

675 . 2.3 Boldogasszony. Assumptio Mariae. Augusztus 15.

bogsn'; bódogasszony.

eboedeg/ aßon.; A∫sumtio [sic]/ B. M. V.; 5.

MünchK: Marianac felmeeebe vetèle; BatthyB: Nag Azzon napia; WinK: Nagh Azzon napÿa. Ld. még Boldogasszony 673.1.11, 88. I.

675.2.4 [István] király. Stephanus (Stephani Regis Elevatio). Augusztus 20.

kiral'; király.

ekiral'; S Rex/ Stūs; 4.

István királynak egy másik ünnepe is szerepel a rovásnaptárban május 30-án, ott <§t> (Están) áll, ugyanúgy, mint Szt. István protomártír két ünnepénél (István 675.1.10, 677.2.6 és 683.2.5). Augusztus 20. István király fő ünnepe, és más naptárak is a király méltóságnévvel együtt jelzik. Elképzelhető, hogy a rovásnaptárban véletlenül hiányzik maga a név a titulus elől, és eredetileg ott állt, csak valamelyik másoláskor felejtették {121} le; de az látszik valószínűbbnek, hogy – mint a rovásnaptárban általában – itt is a rövidség kedvéért írtak csak egyetlen szót, a titulust. Azért éppen a király-t, mert így biztosan nem téveszthető össze a magyar naptárban különös hangsúllyal szereplő ünnepnap Szt. István protomártír valamelyik ünnepével.

A rovásnaptárban található adat megegyezik a főnév más forrásokból is jól adatolt alakjával (NySz II, 311–312; OklSz, 501–502; RMGL, 411; Györffy 1963, 546, 634, 699 stb. Györffy 1987b, 300, 495, 555; Knauz 1876, 271). MüchK: S E∫tua kirral' halala; BatthyB: Zenth ystwan kyral napia; WinK: zenth istwan kyral.

675.2.5 Bertalan. Bartholomeus. Augusztus 24.

( (bo) bo rtalan; Bortalan vagy Birtalan.

ebiretalean ./ (eb(o)i(r)r(r)e(a)tbos);

Bartholomeÿ / (Bartala)mey/ Appli; 4.

A <bo> ligatúra <o> elemének fölső rézsútos vonalát a B-kéz húzta meg. Magyar megfejtéséből arra lehet következtetni, hogy ő ezt a vonalat nem az <o> hiányzó vonalának pótlására szánta, hanem <bi> ligatúrát akart létrehozni – elfelejtette azonban törölni az alsó rézsútos vonalat. A B-kéz annak megfelelően próbálta alakítani a rovásjeleket, ahogyan a nevet ő ismerte, ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rovásnaptárban is <i> állt eredetileg. A rovásjeleknek két lehetséges olvasatuk is van: ha azt tételezzük föl, hogy valamelyik másoláskor lemaradt az <o> fölső vonala, akkor Bortalannak olvashatjuk a nevet; ha viszont azt fogadjuk el, hogy – szintén másolási hibaként – a <bi> ligatúra <i> elemének vonalát tévedésből alulra húzták, akkor Birtalan-nak.Marsigli megpróbálkozott a jelek megfejtésével és a latin megfelelő megtalálásával, a B-kéz azonban nem volt elégedett az eredménnyel, és mindkét helyen javította a Marsigli által írottakat.

A Bertalan név nagy változatosságban fordul elő a nyelvemlékekben, a rovásnaptár jeleiből kiolvasható mindkét alakra találunk példákat az adatok között (EtSz 1, 375–377; OklSz, 69; RMGl, 794; Fehértói 1983, 40, 61; Knauz 1876, 145; Kriza 1863, 384; Melegdi 1918, 137; Papp 1961, 328; Volf 1867b, 255; Zolnai 1895, 112). MünchK: Bartallus a•Pl; BatthyB: Zenth Bertalam Apastal napia; WinK: zenth Bertalam Apastal.

{122}

675.2.6 Ágoston. Augustinus. Augusztus 28.

ag(t )((n)n) štn, Ágoston.

aeg(en)/esten; S Augus/tini E•Pis; 1.

A rovásjelek másolásakor hibát követtek el: a <g> betűt „kiegészítették” <gt> ligatúrává, a nagyon hasonló alakú <g> jellel összetévesztve, a hibás ligatúra után pedig az <k> után álló szóvégi <n> -t is lemásolták. A tévedést észrevéve helyére került az <k> ligatúra és a valódi szóvégi <n> is, anélkül azonban, hogy a hibát korrigálták volna. A B-kéz először átírta a rossz helyen (a <z> ligatúra után) szereplő <n> -t, aztán a <13> <t> elemével együtt törölte. Ugyanígy járt el a Marsigli magyar megfejtésében fölöslegesen (bár az általa írt rovásjelek szempontjából helyesen) szereplő en megfejtésrésszel is.

A rovásnaptárban olvasható alak megegyezik a névnek azzal az alakjával, amely más forrásokban is a leggyakrabban szerepel (EtSz 1, 29; OklSz, 7; RMGl, 160; 793; Fehértói 1983, 36; Knauz 143). MünchK: Ago∫ton pu∫ọc; BatthyB: Zenth Agoston doctor napia; WinK: zenth Agoston.

675.2.7 János. Johannes (Johannis Baptistae Decollatio). Augusztus 29.

ianš; János.

Janes; Decola//tio S Jo/hannis; 3.

MünchK: Scènt Ianus bap ta nnnaka vaga∫a; BatthyB: Zenth Janos Baptista naka wagasa nap; WinK: zenth ianos nÿaka vagasa. Ld. még János 683.1.11, 100. 1.

675.2.8 Egyed. Aegidius. Szeptember 1.

ďd; Egyed.

eg/ed; AEgi/dy; 1.

A rovásnaptárban található alak jól adatolható más forrásokból is (EtSz 1, 1496–1497; OKlSz, 169–170; Fehértói 1983, 111–112; Györffy 1963, 384; Knauz 1876, 179). A név más nyelvemlékekben más alakváltozatokban is előfordul: a második szótag magánhangzója lehet még i és ü is. A rovásnaptárban csak a két mássalhangzót írták ki, elméletileg tehát {123} nemcsak Egyed, hanem Egyid, Egyűd is olvasható. Az első változat azért látszik a másik kettőnél valószínűbbnek, mert a rovásnaptárral azonos korú nyelvemlékekben már ez a leggyakoribb változat. MünchK: Eged apat; BatthyB: Zenth Eged napia; WinK: zenth Egyọd.

675.2.9 Imre. Emericus (Emerici Ducis Depositio). Szeptember 2.

mre; Emre vagy Imre.

Emre; S Emeri/cus; 6.

Az utolsó rovásjel a székely rovásírásban a /h/-nak és az /e/-nek a jele, a rovásnaptárban azonban egyszerűen szóvégi -E-t jelöl több helyen is (vö. 63. 1.). Ebben az esetben jelölhettek vele szóvégi h-t is, mint ahogyan más nyelvemlékekben előfordul, döntő bizonyíték nem hozható fel sem e föltételezés ellen, sem mellette.

A nyelvemlékekben jól adatolható a névnek minden alakja, amely a rovásnaptárból kiolvasható (Emre, Imre, esetleg Emreh, Imreh – OklSz, 408–409; RMGL, 798; Fehértói 1983, 115; Györffy 1987b, 135; Knauz 1876,181; Melich 1906, 51; Pais 1913, 360). MünchK: S Emre ofe∫∫ọ halala; BatthyB: nem jelzi; WinK: nem jelzi.

675.2.10 Kisboldogasszony. Nativitas Mariae. Szeptember 8.

sn'kuš; küsasszony.

ekües aßo/ny; Nativitas/ B. M. V.; 6.

A szóösszetétel két tagja a rovásszövegben fölcserélődött, és az <ü> helyén <u> C. A szóelemek cseréje bármikor megtörténhetett, amikor a rovásjeleket értő személy végezte a másolást, és az asszony leírása után vette észre, hogy az előtagot elhagyta; ugyanekkor viszont az <ü> helyett, a latin írás hatására, <u>-t írt. Nem találtam viszont magyarázatot arra, hogy Marsigli magyar megfejtése ebben az egységben mintha nem venné figyelembe a másolási hibákat: ü-vel írja át az <u>-t, és nála helyes a szóösszetétel elemeinek a sorrendje is. Fölmerülhet, hogy valamilyen segítséget használt a megfejtéshez (egy naptárt például), de akkor nem érthetők a betűzgetés nyomai, a fölösleges e betűk a magyar megfejtésben.

{124} A filológiai nehézségek ellenére a szó rovásnaptárbeli alakja jól visszaállítható. Az összetétel elsó tagjában a labializált alak jól ismert változat, ugyanez fordul elő a küskarácson ünnepnévben is (673.1.1, 83. 1.). Az összetétel második tagja ugyanezekkel a jelekkel fordul elő a boldogasszony szóval jelölt ünnepek nevében, és nem mutat eltérést más nyelvemlékek adataitól. Maga a szóösszetétel is jól adatolható Szűz Mária születésnapjának elnevezéseként (OklSz, 504; RMGL, 330; Knauz, 221; Velledits 1912, 345). MünchK: Maria zůlèteti; BatthyB: Kys Azzon napia; WinK: Kÿs Azzon napÿa.

675.2.11 Szentkereszt. Exaltatio Crucis. Szeptember 14.

snkrst; szenkereszt.

e s ek (Enerest)/ kereßt ; (est); Exaltatio/

S Crucis; 7.

Marsigli magyar megfejtését a B-kéz javította ki, áthúzva a Marsigli által írottak nagy részét.

MünchK: •S• kerèźt felmagaz ta tatta; BatthyB: Zenth keresth napia; WinK: zenth kọrọzth fel magaztatasa. Ld. még Szentkereszt 673.1.2, 83. 1.

675.2.12 Máté. Matheus. Szeptember 21.

matä; Máté.

(e)me(e)ete S Matt/hei Ap.; 4 (3)

A B-kéz belejavított a magyar megfejtésbe, egy fölösleges e-t kihúzott, egyet pedig, nem világos miért, átírt.

A rovásnaptárban található alak megegyezik más nyelvemlékek adataival (OklSz, 622; RMGl, 800; Fehértói 1983, 218–219; Györffy 1987b, 490; Knauz 1876, 217). MünchK: S Mate a•Pl & eŵ ta , BatthyB: Zenth Mate Apastal napia; WinK: zenth Mathe Apastal.

{125}

675.2.13 Gyárfás [Gellért]. Gerardius. Szeptember 24.

ďarfaš; Gyárfás.

Ø; Ø; 3 (5).

Szt. Gyárfás neve tévedésből Szt. Gellért ünnepnapjára került a rovásnaptárban. A két névnek a latin alakját téveszthették össze (Gerardius és Gervasius vö. 40. l.). Az egység alsó két mezője üres, de ugyanezeket a rovásjeleket – és ugyanezt az ünnepet – a következő kéziratlap harmadik egységében is megtaláljuk.

A Gyárfás név különböző alakváltozatokban szerepel más forrásokban, ezek között van a latin alakhoz közelebb álló, a mai magyar alakhoz átmenetet mutató adat, és van a mai alakkal – és egyben a rovásnaptár adatával – megegyező változat (OklSz, 314; Fehértói 1983, 140–141; Györffy 1863, 90; Knauz 1876, 193). A Müncheni Kódex természetesen nem Gyárfás ünnepét jelzi ezen a napon (•S• Gelerd pů∫pọc), és a Gyárfás név nem is szerepel benne. Batthyány Boldizsár misekönyve szerint szintén Zenth Gelerd pispek napia szeptember 24. (Gyárfás ünnepe június 19-én van, és mivel ez a hónap hiányzik az emlékből, nem lehet tudni, hogy a misekönyv naptára jelölte vagy sem.) A Winkler-Kódexben is a várt zenth Gyọlerdh pyspọk ünnepe szerepel ezen a napon, június 19-én viszont a rovásnaptárral megegyező alakban közli zenth Gyarfas ünnepét.

677.1.1 Szentkereszt. Exaltatio Crucis. Szeptember 14.

s nk rt; szenkereszt.

ox/ ßenkereßt / Exaltatio; 2 (7).

[a lap alján:] ox S: Kerest.

Ez, és a következő négy egység azon a papírcsíkon szerepel, amelyet a 677. kéziratlap elsó két egységének elrontása után, helyesbítés céljából ragasztottak később a kéziratlaphoz. Ez, és a következő két ünnep már szerepelt az előző naptárlapon is. A papírcsíkra a rovásjeleket és a magyar megfejtéseket mind az öt egységben a B-kéz írta, a latin megfelelők viszont Marsiglitól származnak (vö. még 26. 1.).

{126} A rovásjelek közül az <s> kimaradt, amikor a B-kéz lemásolta a szót (vö. 17. j.). Marsigli magyarul is leírta az ünnep nevét: megfejtése nem fért már a megszokott helyre, ezért oda csak egy ox jelet tett, amit a kéziratlap jobb alsó sarkában oldott föl. Ld. még Szentkereszt 673.1.2, 83. 1. és 675.2.11, 124. 1.

 

677.1.2 Máté. Matheus. Szeptember 21.

matä; Máté.

mate; Mattie; Ø (3)

Ld. Szentkereszt 677.1.1 és Máté 675.1.12, 124. 1.

677.1.3 Gyárfás [Gellért]. Gerardius. Szeptember 24.

ďarfaš ; Gyárfás.

garfas; Gyarfas; 5.

Ld. Szentkereszt 677.1.1 és Gyárfás 675.1.13, 125.1.

677.1.4 Mihály. Michael(is Archangel is Dedicatio). Szeptember 29.

mial'; Mihály vagy Miály.

mihaly; S michaely// Dedica/tio S Mi/

chaelÿ; 8 (1)// 1.

Eredetileg ezzel az ünneppel kezdődött a 677. kéziratlap, a ragasztás a latin megfelelő mezőjét már nem is fedte le. Az odairt megfejtést és a papíresíkra írt latin megfelelőt Marsigli vonallal kötötte össze. A ragasztás alatt, a mező fölső részén jól látszik az eredeti távolságjelölő vonal is. Vö. még Szentkereszt 677.1.1, 125. 1.

MünchK: S Michal' archangal; BatthyB: Zenth mihal Archangael napia; WinK: zenth Myhal Archangyal. Ld. még Mihály 683.1.12, 101. 1.677.1.5

{127}

677.1.5 Jeromos. Hieronymus. Szeptember 30.

iäromš ; Jeromos.

Ieronimus// S Hiero/nimus; 4.

Az előző egységhez hasonlóan itt is látszik a kéziratlapra írt latin megfelelő. Vö. még Szentkereszt 677.1.1, 125. 1.

A névnek csak kevés adatát ismerem, ezek a a rovásnaptárban olvasható alakkal ellentétben a latinos változatot tükrözik: MünchK: Ieronimus pap / & doctor; BatthyB: Zenth Jeronimus Doctor napia; WinK: zenth Ieronimus doctor és Volf 1876b, 353.

677.1.6 Ferenc. Franciscus (Francisci Depositio). Október 4.

frnc; Ferenc.

Frens; S Francis/cus; 2.

A rovásjelek olvasata egyértelmű. MünchK: Scèt Ferenć of or ; BatthyB: Zenth Ferench con fessor napia; WinK: zenth Ferencz Confessor. Ld. még Ferenc 683.2.4, 104. 1.

677.1.7 Ábrahám. Abraham. Október 6.

abran; Ábrán.

ae/(aeA)(b)b(r)ra(n)n / n.; Abraha/m; 3.

Az <a> rovásjel helyzetéből lehet arra következtetni, hogy ez eredetileg ligatúrában volt az őt követő <b>-vel. A B-kéz belejavított a magyar megfejtésbe, csaknem minden betűt átírt.

A középkori misekönyvekben Ábrahám, Izsák és Jákob ünnepeként szerepel október 6., a 16. századi naptárak viszont már nem említik, és okmánykeltezésben sem fordul elő (Knauz 1876, 130).

A névnek sok variánsa fordul elő a nyelvemlékekben. A rovásnaptár adatával megegyezően sok adatban tükröződik az intervokalikus h kiesése, és nem szokatlan a szóvégi -m helyetti -n, sőt -ny sem (EtSz 1, 7; OklSz, 2; RMGL, 95, 793; Fehértói 1983, 23–24; Györffy 1963, 590, 751; Herner 1987, 3; Kiss 1988 1, 51, 270; 2, 254; Knauz 1876, 130; Mikos 1935, 153).[104] A Müncheni Kódex ezen a napon más ünnepet jelöl: Romanus gonto; Batthyány Boldizsár misekönyve és a Winkler-Kódex nem jelez ünnepet ezen a napon.

{128}

Dénes. Dionysius. Október 9.

Dinž; Dienezs

ediens; Diony∫y; 8 (7).

A rovásjelek jól olvashatók, olvasatuk mégsem teljesen egyértelmű. Az <n> elé olvasott e hanggal a fönti alakot kapjuk, ugyanígy írták volna viszont le a Dtnezs alakváltozatot is. A megadott olvasatot a név más forrásokban található adatai alapján tartom valószínűbbnek: csak erre a névvariánsra találtam példákat, azzal a különbséggel, hogy nem zs, hanem s áll a szóvégen (EtSz 1, 1311; OklSz, 150; Fehértói 1983, 105; Györffy 1963, 613; 667; Herner 1987, 44; Knauz 1876, 163–164), kivéve a Peer-Kódex csíziójában lévő dyenez alakot (Horváth 1921, 464). Ebben a névben is ugyanúgy -zs áll a köznyelvi szóvégi s helyén, mint pl. a Kolozsban (673.2.4, 91. 1.). MünchK: Scènt diènes / tar∫agiual / m˜roc; BatthyB: Zenth Dyenes napia; WinK: zenth dienọs Martir.

677.1.9 Gál. Gallus. Október 16.

ďal; Gál.

egael; Gal; 3 (2).

Az első rovásjel egy <ď> , mégis úgy gondolom, hogy a szókezdő g volt eredetileg. Valószínűleg ligálva volt a <g> az őt követő <a>-val. Ha a rováson a <g> két szára nem érintkezett pontosan, két önálló jelnek, <ď > + < a>-nak volt olvasható a <g,:4> ligatúra. Más nyelvemlékekben sem találunk példát Gyál alakváltozatra (OklSz, 290; Fehértói 1983, 137; Györffy 1963, 385–386; Györffy 1987b, 552; Knauz 1876, 191). Mindennek ellenére nem zárható ki teljes biztonsággal a Gyál olvasat sem. MünchK: •S• Gal apat; BatthyB: Zenth Gal napia; WinK:zenth Gaal Confessor.

677.1.10 Lukács. Lucas. Október 18.

luk/ač = luk; Lukács.

luek/asz; Luca/ Evan; 4 (3).

A rovásnaptárban található alak megegyezik más források adataival (OklSz, 598; RMGl, 800; Fehértói 1983, 208; Knauz 1876, 209). MünchK: LucaL eŵ ta err"; BatthyB: Zenth lukach Ewan[gelis[ta napia; WinK: zenth Lucach Ewangelista.

{129}

677.1.11 Orsolya. Ursula (Undecim milium virginum). Október 21.

oršl'a; Orsolya.

orselya; Ur ∫ la; 5.

A név vokalizmusa a nyelvemlékekben kétféle: vannak az eredeti névalakhoz közelebb álló, az első és második szótagban u-t tartalmazó változatok, és a mai magyar alakkal, illetve a rovásnaptárban lévő formával megegyező módon o-val lejegyzett adatok (OklSz, 716; RMGL, 802; Berrár 1951, 186). A rovásnaptárbeli alak azért érdemel még figyelmet, mert egyértelműen jelzi az 1 palatalizáltságát. MünchK: Tizeneg èzer zuz ∫cèntec; BatthyB: Thyzen eg ezer zyzek napia; WinK: Tyzọn egh ezor zÿz Vrsula.

 

677.1.12 Demeter. Demetrius. Október 26.

(r)dm(d)tr = m (r)d (d)tr; Demeter. ( E)Ed meter; S Dimet/rius; 2.

 

Az első két rovásjel fölcserélődött, és a második sorban, az <m> alatt volt egy fölösleges <r> . A B-kéz áthúzta az <m> után írt <d> -t, és az <m> alatt lévő <r> -t egy mellékvonallal egészítette ki <d>-vé. (Az így kapott betűalak természetesen nem teljesen szabályos.) A B-kéz a Marsigli által írt átbetűzésbe is belejavított.

A névalak a javítások ellenére jól rekonstruálható, és megegyezik a név más nyelvemlékekből is ismert adataival (EtSz 1, 1308; OklSz, 149–150; 1139; Fehértói 1983, 103; Györffy 1963, 560; Knauz 1876, 162). MünchK: Dèmeter m˜r; BatthyB: Zenth Demeter martel napia; WinK: zenth dọmọtọr.

677.1.13 Simon. Simon (et Judas). Október 28.

š imo vagy š imon; Simon.

Simo; Simo/nis et/ Juda; 4.

A rovásjelek közül hiányzik az <n>, valószínűleg a két egymás mellett álló betű, az <o> és az <n> csaknem azonos formája miatt tévedett a másoló. Az is lehetséges azonban, hogy az <n> ligatúrában áll az <o> -val – ez a ligatúra azért szabálytalan, mert így az egyik betű, az {130} <n> része az <o>-nak, igy, ha nem ismerjük az olvasandó szót, nem lehet tudni, hogy jelen van a szóban.

A rovásnaptár készítője, mint ahogyan a naptár más helyein is, itt is a rövidebb megoldást választotta azzal, hogy az e napon ünnepelt két szent neve közül csak az elsőt rótta a fába, hasonlóan a Fábián (673.1.6) és a Vitus (683.2.9) egységhez. Megegyeznek (OKlSz, 845; RMGl, 803; Fehértói 1983, 312–314; Györffy 1963, 803). MünchK: Scènt Simon & 2 Iuda aplọc; BatthyB: Zenth Symon Jude Apastal napia; WinK: zenth Sÿmon iudas.

677.1.14 Mindenszentek. Omnium Sanctorum. November 1.

mnc nt; mencent.

emencz / (emelt)ent; Omni/um SS; 5 (4).

A B-kéz Marsigli magyar megfejtésének első részét áthúzta, és föléírta az általa jónak tartott átbetűzést.

Az első szótag magánhangzója egyenlő eséllyel lehet e vagy i. Mindkét változatra sok az adat, az e-s alakok a régebbiek, körülbelül a 15–16. fordulójától kezdve kerül túlsúlyba a zártabb forma. A Müncheni Kódexben Mend∫cent napia, Batthyány Boldizsár misekönyvében Mynd Zentek napia, a Winkler-Kódexben Mÿnd zenth Napya áll. (További adatok: OKlSz, 660; RMGL, 119, 227, 330, 341, 460, 614, 645; Melegdi 1918, 137; Melich 1904, 329; Knauz 1876, 232; Zolnai 1895, 113; helynevekben: Györffy 1963, 119, 227, 341 stb.; Györffy 1987a, 174, 609; Kiss 1988 1, 313; 2, 146, 349; Herner 1987, 109.)

A szóközépi -nc- c hangja az sz, és az sz hatására zöngétlenedett, d-ből keletkezett t összeolvadásával jött létre. (Tehát nem esett ki a -d- a két szomszédos mássalhangzó között.) Ez a székely rovásírással írt szövegben jól látható, és valószínűleg lejátszódott ugyanez a kondicionált hangváltozás azoknak az adatoknak a kiejtésekor is, amelyekben a változást nem jelölték[105].

{131}

677.1.15 Imre. Emericus (Emerici Ducis Translatio). November 5.

mre; Emre vagy Imre.

emr(eh)e ; S Emeri/cus Dux; 1.

A magyar megfejtésben eredetileg eh állt a szóvégen, ezt a B-kéz javította.

MünchK: Emreh herceg; BatthyB: Zenth Ymre napia; WinK: zenth Emrọh hercegh. Ld. még Imre 675.2.9, 123. l.

 

675.1.16 Albert. Adalbertus. November 6.

alb (r)brt, Albert.

albert; albert/us; 5.

Marsigli másolatában eredetileg csak egy <alb rt> jelsor szerepelt. A bonyolult ligatúra miatt a nevet nem tudta átbetűzni. A B-kéz el tudta olvasni a jeleket, de nem ismerte föl, hogy az első jel három, és nem két elemű ligatúra: a <b> -t nem vette észre, ezért a ligatúra után következő <r>-t áthúzva egy <b>-t hozott létre, e közé és a jelsor végén álló <t> közé pedig beirt egy <r>-t, hogy pótolja, amit a Marsigli által másolt jelsorból fölhasznált. A magyar megfejtés is tőle származik.

Adalbertnek ezt az ünnepét a középkori magyar naptárak nem ismerik, bár 14-15. századi latin breviáriumokban szerepel. Ismeretes okmánykeltezésben is, az Árpád-korban Adalbert alakban, később inkább a név rövidült változatát, az Albert-ethasználták (Knauz 1876, 53), amely megegyezik a rovásnaptár adatával. A Müncheni Kódex ezen a napon más ünnepet jelez (Leonardus ofe∫∫or), Batthyány Boldizsár misekönyvével (Zenth lenard con fessor napia) és a Winkler-Kódexszel (zenth Leo papa) megegyezően. Ld. még Albert 683.1.4, 97. 1.

133

{132}

677.1.17 Márton. Martinus. November 11.

martn; Márton vagy Mártun.

emar/eton; Marti/ni Epis; 2.

A magyar megfejtés második sorának első betűje a B-kéztől származik.

A rovásnaptárban olvasható alak más nyelvemlékekben is az egyik leggyakrabban előforduló változata a névnek a szintén nagyon gyakori Martun mellett (OKlSz, 620; RMGl, 800; Fehértói 1983, 215–218; Györffy 1963, 390, 631, 669 stb.; Györffy 1987b, 128, 219, 455 stb.; Knauz 1876, 216). A rovásnaptárban található jelek az utóbbi olvasatot is megengedik. MünchK: Marton pů∫pọc & ofe∫∫or BatthyB: Zenth marton pispek napia; WinK: zenth Marton pysọk.

677.1.18 Bereck. Brictius. November 13.

brck; Bereck.

eb(recz)/recz; Beres; 6.

A magyar megfejtésben a B-kéz áthúzta a Marsigli által írt szó második részét, és – nem világos miért – ugyanazokat a betűket leírta mégegyszer.

A név rovásnaptárbeli alakja jól adatolható más forrásokból is (EtSz 1, 365, 366; OklSz, 65; Herner 1987, 17; Knauz 1876, 150; szóvégi -k nélkül Volf 1876b, 457). MünchK: Berećk pu∫pọc; BatthyB: Zenth Bereck pispek napia; WinK: zenth Bereczk pysọgk.

677.1.19 Erzsébet. Elisabeth. November 19.

ržä/bt; Erzsébet.

Erz /ebet/ aßoln; Eliz/aba/ha; 3 (2).

MünchK: Scent Er∫bet; BatthyB: Zenth Erzebeth Azzon napia; WinK: zenth ersebọth Azzon. Ld. még Erzsébet 683.1.8, 99. 1.

{133}

677.1.20 Boldogasszony. Praesentatio Mariae. November 21.

sn'; [bódog]asszony.

ebo/edeg/aßo/n; Prae/sen/tatio/ B M/ V; 1.

A rovásjelek közül a megszokott <bo> ligatúra hiányzik, Marsigli átbetűzéséből azonban nem. A betűkapcsolat valószínűleg csak a másoláskor maradt el, a rovásboton még rajta volt. Elképzelhető, hogy Marsigli meg is figyelte az átbetűzéskor, ebben az esetben azonban furcsa, hogy a kéziratbeli hiányt nem vette észre. Lehetséges az is, hogy már ismerte ezt a rovásnaptárban gyakran előforduló ünnepnevet, és a magyar átbetűzést a nélkül írta le, hogy jobban odafigyelt volna a rovásjelekre.

Sem a Müncheni Kódex, sem Batthyány Boldizsár misekönyve, sem a Winkler-Kódex nem jelöl ünnepet ezen a napon. Ld. még Boldogasszony 673.1.11, 88. 1.

677.2.1 Luca. Lucia. December 13.

luca = luca; Luca.

Luca; Luce/ Eva:; 4.

Az utolsó rovásjel már nem fért el, így Marsigli kissé lejjebb írta, mint a többit. A magyar megfejtés – ahogyan a 677. kéziratlap második sorának minden egységében – a B-kéztől származik. Ennek alapján próbálta megtalálni Marsigli a latin megfelelőt, de a magyar Luca és az olasz Luca írásképének azonossága megtévesztette, ezért tévesen Lukács evangélista napjának vélte az itt lévő ünnepet.

A névnek viszonylag kevés adatát ismerem. A korai adatok a latin alakkal megegyezően Lucia formát mutatnak, a Luca csak később jelenik meg (Berrár 1951, 186; Horváth 1921, 465; Knauz 1876, 210; Melegdi 1918, 137; Volf 1876a, 255). MünchK: Lucia zůz; BatthyB: Zenth lwchya Azzon napia; WinK: hiányzik.[106]

{134}

677.2.2 Lázár. Lazarus. December 17.

laz/a = la az; Lázár.

Ø; Ø; 5 (4).

A rovásjelek ismét nem fértek egy sorba, ezért a második <a> a <la> ligatúra alá került; a szóvégi <r> hiányzik. Marsigli nem boldogult a rovásjelek átbetűzésével, a B-kéz sem pótolta a hiányzó magyar megfejtést, így a latin megfelelő is hiányzik.

A név általam ismert kevés adata megegyezik a rovásnaptárban olvasható alakkal (Fehértói 1983, 202; Györffy 1963, 669; Knauz 1876, 208). A Müncheni Kódexben Ananias & azarias & mi∫∫ael ünnepét találjuk ezen a napon, Batthyány Boldizsár misekönyve nem jelöl ünnepet december 17-én, a Winker-Kódexből pedig hiányzik a decembert tartalmazó naptárlap.

677.2.3 Tamás. Thomas (Thomae Apostoli). December 21.

tmaš; Tamás.

Tamas ; Iomos; 3.

 

A B-kéz magyar megfejtését Marsigli nem tudta elolvasni, ezért nem találta meg a helyes latin megfelelőt sem.

A rovásnaptárban található alak a névnek más forrásokban is leggyakrabban előforduló változata (OKlSz, 955; RMGL, 804; Fehértói 1983, 339–341; Györffy 1963, 673; Györffy 1987b, 435; Knauz 1876, 276). MünchK: Thamas a•Pl; BatthyB: Zenth Thamas Apastal napia; WinK: hiányzik.

677.2.4 Szenteste. Vigilia Nativitas Christi. December 24.

(nštl'); [sz]en[t]estély vagy [karácso]nestély

Ø; Ø ; 1.

A két szomszédos egység meghatározza ennek az egységnek a dátumát: az előzőtől, Tamás 21-re eső ünnepnapjától három, a következőtől, karácsony napjától 1 nap választja el, tehát az ebben az egységben jelzett ünnepnap december 24-re esik. Erre a napra a régi naptárak az elkövetkezendő ünnep vigíliáját és böjtjét jelzik, így a Müncheni Kódex is: Vigi a •i• bọit; BatthyB: Vigilia. A rovásnaptárban ettől az egy esettől eltekintve {135} nem jelzik egyik ünnepnek a vigíliáját, böjtjét és oktáváját sem, érthető azonban, hogy karácsony ünnepével kivételt tettek.

A rovásnaptárban vélhetően egy szóösszetétel állt ezen a helyen, melynek utótagja jól olvashatóan -estély. Az est szó különböző alakváltozatait gyakran használták a vigilia fordítására, jól adatolható a karácsonyest, karácsony estéje levél- és okmánykeltezésben december 24-ét jelölve (EMSzT 3, 441–442; 445; Knauz 1876, 284). Csallánynak valószínűleg igaza van abban, hogy az -estély rovásjelei előtt lévő <n> az eredetileg itt álló karácsony szó utolsó betűje (1960, 64). Az nem világos azonban, miért hiányzik innen négy rovásjel.[107]

A mai köznyelvi est rovásnaptárban található estély alakja más nyelvemlékekben is előfordul (TESz 1, 797–798; RMGL, 203). A -v-ugyanúgy kiesett ebben a szóban is az -stv- hangkapcsolatból, mint az István névben (vö. István 683.2.5, 104. 1.).

677.2.5 Karácsony. Nativitas Christi. December 25.

kračn = kračn; karácson.

eccarachō / harasogn; Nativi:/tas Chr.; Ø (1).

A B-kéz átbetűzése alá Marsigli is odaírta a szót olaszos helyesírással, valószínűleg azon magyar szavak egyike volt ez, amelyeket ismert.

MünchK: Vrnac zůlètètè; BatthyB: Karachon napia. Ld. még Kiskarácsony 673.1.1, 83. 1.

677.2.6 István. Stephanus. December 26.

štvan / št van ; Están.

stvan; Stefanus/ M:; 1.

A Marsiglinak segítő székely megértette, de hibásnak tartotta az István név rovásnaptárban szokásos rövidítését, ezért kiegészítette három jellel, majd újra leírta a rovásjeleket a magyar megfejtések mezőjébe.

{136} MünchK: Scènt E∫tuā p¯thom˜r; BatthyB: Zenth Ystwan p ro tomartel napia. Ld. még István 683.2.5, 104. 1.

677.2.7 János. Johannes (Apostol et Evangelista). December 27.

ian; János.

Jans; Joanes; 1.

Az utolsó rovásjel – talán a másoláskor – lemaradt, de a név rovásnaptárbeli előfordulásai alapján könnyen viszaállítható az eredeti alak.

MünchK: S Ianus a•Pl & ta ; BatthyB: Zenth Yanos Ewangwlista napia. Ld. még János 683.1.11, 100. 1.

677.2.8 Aprószentek. Innocentes. December 28.

aprosntk = aprosnt k; aprószentek.

apro ßentek; Inocentes [sic]; 1.

A B-kéz hibának gondolta a szókezdő <a> betű hiányát, ezért pótolta a jelet. Tőle származik a magyar megfejtés is.

Az ünnepnév rovásnaptárbeli alakja megegyezik a más nyelvemlékekből ismerttel (NySz, 173; RMGL, 645; Knauz 1876, 200; Volf 1876a, 267). MünchK: Apro∫cèntec; BatthyB: Apro Zentek napia.

677.2.9 Tamás. Thomas. December 29.

tma( š ) = t (š) ma; Tamás.

etam/as ; Siluest.I Papa; 2.

A szó utolsó rovásjelét, amely helyhiány miatt az <m> alá került, a B-kéz tévedésből kihúzta. Marsigli azért tévedett a latin megfelelő megadásakor, mert ezt hitte, ez az év utolsó ünnepnapja, hiszen az utána következő jelek három kivételével ki vannak húzva (vö. a következő egységről írottakkal).

MünchK: Scèt thamas pů∫pọc & m˜r; BatthyB: Zenth Thamas pispek napia. Ld. még 677.2.3, 134. 1.

{137}

677.2.10 Szilveszter. Sylvester. December 31.

šülšt štr papa . = šülväštr papa; Sülester pápa.

Ø; Ø; 2 (1).

etšik finiš ; et sic finis.

Eredetileg <šül/št> betűcsoport állt itt. A B-kéz azonban – hibásnak vélve a másolatot – az <l> után folytatta a nevet rovásjelekkel, sőt hozzátoldott a meglévő szöveghez még néhány szót (ezeket a kiegészítéseket Marsigli húzta később át). A B-kéz kiegészítése latin szöveg a korabeli kiejtést követő lejegyzésben, a naptár végét jelzi. (Vö. még 37. I.) A B-kéz kiegészítése után nem volt már szükség a helyhiány miatt a második sorba került <§> és <t> betűre, ezért ezeket, és velük együtt tévedésből a megelőző egység <š > betűjét is, kihúzta. A magyar megfejtés hiányzik, a latin megfelelő pedig az előző egységbe került.

A névnek sokféle variánsa ismert (Fehértói 1983, 312; Knauz 1876, 268; Volf 1876a, 277; Zolnai 1895, 114). Családnevekben is gyakori, és nagyon sokféle változata létezik, ezeket gyűjtötte össze Szabó (1949) és Mikesy (1949). Néhány székelyföldi adatot ismertet még Viski 1929, 221 és Kriza 1863, 385. A családnévi adatok között sok olyan van, amely a rovásnaptárban lévő alakhoz nagyon közel áll vagy azzal azonos (pl. Sülester, Sülvester, Silester).

A mai köznyelvi szókezdő és szóközépi sz helyén álló,s nem tér el a várttól, mert a magyar nyelv latin jövevényszavainak legnagyobb részében s-et ill. zs-t ejtettek a latin s helyén; azokban a szavakban, amelyekben ma sz illetve z van, újabb átvételekről van szó (Fludorovits 1930, 372; Kálmán 1949, 282). A latinbetűs nyelvemlékek azonban nem mindig tudják jelölni ezeket a hangokat. A -v- 1 utáni kiesésére több példát is hoz Horger (1944, 88). Az i labializációja székely nyelvterületen gyakori, a Szilveszter névben való előfordulására sok adatot idéz Szabd (1949), Viski (1929, 221) és Mikesy (1949, 258–262). MünchK: Siluè∫ter papa; BatthyB: Zenth Silwester papa napia.

{138}



[77] A magyarul minden bizonnyal tudó B-kéznek mondott személy ezekben az esetekben valószínűleg mechanikusan írt át mindent, amit rosszul olvashatónak vélt. Például ebben az esetben sem volt szükség a magyar olvasatban erre az e betűre.

[78] Például az Ábrahám 677.1.7 rovásjelei közül az első <a>-t láthatóan később másolta Marsigli a többi jel elé, észrevéve, hogy az a másolásból kimaradt.

[79] Berrár szerint az Annos inkább az Ágnes változata, mint az Annáé (1951, 179, 186).

[80] Fölmerülhet, hogy nem a latin alakok téves fordítása miatt áll itt a rovásnaptárban az Ince alak, hanem azért, mert amikor a rovásnaptárt, még inkább annak eredetijét írták, még nem jelölték a /v/-t a székely rovásírásban. Mindenesetre a rovásnaptárban egyetlen olyan <v> sincs, amely Marsiglitól származna: hiányzik a v az István név rovásnaptárbeli Están változatából, és a Szilveszter itt található Sülester alakjából. Valószínű azonban, hogy a két utóbbi esetben nyelvjárási sajátosságnak könyvelhetjük el a mássalhangzó utáni v kiesését, így ennek a jelölésére nem is volt szükség. A szókezdő v-eltűnése az őt követő illabiális magánhangzó előtt viszont nem valószínű, így föltehetően mégis a latin nevek összecseréléséről van szó. (Fönnáll még természetesen az a lehetőség is, hogy Marsigli, vagy a rovásbotot készítő egyszerűen lefelejtette a szókezdő v-t.)

[81] A Vincensius latinos használata és a magyaros Vince mellett használatos volt a névnek egy rövidített latinos alakja is: Vincenc, amelyre Knauz idéz adatokat (1876, 286–286).

[82] Mielőtt a B-kéz belejavított volna a Marsigli által írt rovásjelsorba, a kéziratban <bräa> jelcsoport állt. Az <ä> jel helyén állhatott <gd> ligatúra, amely a rováskor kissé még torzulhatott is -féle alakká. Ezt másoláskor nézhették <ä> betűnek. Nem szabályos ugyan, ha olyan mással-hangzók jeleit vonják össze ligatúrába, amelyeket magánhangzó választ el egymástól, de a rovásnaptárban erre is találunk példát az Erzsébet (683.1.8) és az Albert (683.1.4) egységben.

[83] A kézirat hátlapján valamivel jobban látható: egy fejre állított omegához hasonlít leginkább.

[84] A rovásbot készítője csak akkor írhatott ide <t>-t, ha maga is másolt, és az általa lemásolt rovás <ť> betűjével ugyanaz történt, ami a másik két lehetőségként fölmerült: feledékenység miatt elmaradt a <ť> mellékjelezése, vagy nem jól látszott.

[85] Ezek létrejöttére ld. Melich 1940, 152.

[86] A <ť> eredetileg minden bizonnyal közelebb állt a <t>-hez, mint a székely rovásírás eddig megismert emlékeiben, hiszen nagyon valószínű, hogy a <ť>-t mellékjellel alakították ki a <t> betűből.

[87] Az átírás második betűje azért nem látszik jól, mert az m bal oldali részére egy kis kör került.

[88] Nem dönthető el egyértelműen, hogy az ún. „kis r", vagy az <r> megszokott, teljes formája állt-e ezen a helyen. Az utóbbi kevésbé valószínű, mert az emlék más helyén sehol nem bukkan föl.

[89] Amennyiben a következő ünnepnapot, Szt. Ferenc napját a naptár szintén május 25-re tette, úgy 5 vonalnak kellene az egység fölött állnia; amennyiben viszont május 26-ra, azaz a következő napra, úgy csak 1 vonalnak.

[90] Ha a <ba > ligatúra <a> elemének fölső szára kissé gyengébben látszik, és a <b> nem pontosan alakú, hanem egyik szára jobban közelít a függőlegeshez, bal alsó szára pedig nem érinti jól láthatóan a két szár metszéspontját, akkor könnyű ilyen hibát elkövetni. ( helyett látszik, és a másoláskor lesz belőle.)

[91] Amennyiben a rovásnaptár készítője május 25-re tette Szt. Ferenc napját, úgy 5, amennyiben május 26-ra, úgy 4 vonalnak kellene a mező fölött állnia.

[92] A nevet más előfordulásakor is vagy egy <š> és egy <t> betű, vagy egy < št > ligatúra jelöli (675.1.10, 677.2.6). Mivel a név olvasata valószínűleg Están, a jelcsoportból csak egy <n> betű hiányzik. Talán beleértették ezt az <n>-t (amely eredetileg formájú volt) az < št > ligatúrába. Az <š> betű bal szárának alsó része és a <t> bal oldali rézsútos vonala éppen ezt az alakot mutatja. Kevésbé valószínű azonban, hogy nem ligatúrában pedig a <t> jelébe értették bele ugyanígy az <n>-t, mert arra nincs példa a rovásnaptárban, hogy egy önálló betűt ligatúraként használjanak. Ilyen helyesírási eljárást az írás kommunikációs funkciója nem is engedhet meg. Ugyanakkor, elképzelhető egy ilyen írásmód is, de csak ha a kommunikációs funkció kivételes esetben háttérbe szorul, például a rovó bravúros rovójártasságait bizonyítandó. Megerősíti ezt a föltételezést a Bögözi Felirat szintén Están olvasatú jelcsoportjának írásmódja:. A felirat kiadása: Jakubovich 1931.)

[93] Az i- a 15. század végén jelent meg az e- helyett (Melich 1913c, 246), de a későbbi példák mutatják, hogy ez nem jelentette az e- teljes eltűnését.

[94] Szigethy Béla, a felirat fölfedezője és Németh Gyula olvassa Atyai Están-nak – a név viselőjét említik egy 1536-os oklevélben (Szigethy 1930; Németh 1934, 10–11) -, Jakubovich és– Eckhardt Atyaisten-nek (Jakubovich 1931; Eckhardt 1926–32).

[95] Az Están forma kialakulása elképzelhető más, de kevésbé valószínű módon is. Fehértói idéz egy Sthanus adatot a Váradi Regestrumból (1983, 324), ha ez az adat nem íráshibából jött létre vagy nem egyedi személynévváltozatot jelöl (a másik itt idézett adat, a Stanunz is romlott formának látszik), akkor egy ejtéskönnyítő e - hanggal létrejöhetett belőle az Están alak. De kieshetett a -v- az (Estefán >) Esteván típusban is – még mielőtt a második, nyílt szótag -e-je eltűnt -, és a két magánhangzó egy hosszú hanggá vonódott össze.

[96] Ma mindkét alakváltozat használatos (Ladó 1971, 97).

[97] Simonyi szerint az -rn- hasonulással lett -rr- (1878, 91), de más példát nem hoz erre az asszimilációs típusra. A Barnabás-hoz hangalakjában legközelebb álló barna szónak sem nyelvemlékekben sem nyelvjárásokban nincs *barra, *barla változata, és fonetikai érv sem indokolja itt a hasonulást.

[98] Fölmerülhet, hogy esetleg nem jelölték a szóvég palatalizáltságát, de föltűnő lenne, hogy ez egyetlen emlékben sem történt meg, másrészt pl. a Mihály vizsgált alakjaiban meglehetős rendszerességgel jelölik az ly-t. (Az adatokat ld. Mihály 683.1.12, 101. 1.)

[99] A magyar Margita változat kialakulásáról ld. Szinnyei 1913, 14; Horger 1934b, 71. A Margit létrejöttéről ld. Sági 1914, 223; Berrár 1949, 173; Berrár 1951, 182–183; Melich 1940, 152; Szabó 1960, 323.

[100] Pl. a <ti > ligatúrát úgy írták, hogy <a> -nak olvasható; az <nk > -ból egy plusz vonallal (lehetett repedés is a fán) <zk > lett; lemaradt a <t> az első szó végéről; az <l> két mellékvonalából csak egyet húztak be, így <g> lett belőle, a szóvégi <k>-hoz pedig egy fölösleges vonalat húztak, így ez <kt > ligatúrának olvasható (ez szintén lehetett karcolás vagy repedés).

[101] A <t>-ből a <ž> létrejöhetett úgy, hogy a <t>-t megelőző <v>-hezegy <ā> volt ligálva, amelynek alsó rézsútos vonala elmosódott, a fölső viszont hozzáért a ligatúrát követő <t> betűhöz. Másoláskor a vonalakat már rosszul választották szét, az <a> így eltűnt, a <t>-ből viszont <ž> lett.

[102] Lehetséges az is, hogy a <d> – szokatlan módon – ligatúrában állt a megelőző <t>-vel, és innen a <ž> két fölösleges mellékvonala közül az egyik (a másik, de mindkettő is, lehetett karcolás vagy repedés is a fán).

[103] Eltérés csak a színe szó első szótagjának vokalizmusában mutatkozik: van olyan naptár, ahol a magánhangzó é, és van olyan is, ahol ö (Knauz 1876, 278).

[104] A rövid változat kialakulásáról ld. Melich 1912, 147 és Horger 1913, 14.

[105] Néhány esetben jelölték a zöngétlenedést: Mentszent-etidéz Kiss 1988b, 146 és Herner 1987, 109, Mintszent-eta RMGl, 330. A rovásnaptárén kívül csak egy adatról lehet föltételezni, hogy az összeolvadást jelölte: a Nagydisznódi Csízióban áll menzenth (Melegdi 1918, 137), ahol az c-t is jelölhet, bár valószínűbb, hogy sz-nek kell olvasnunk.

[106] Elképzelhető azonban, hogy a Lucia írásmód ellenére a kiejtett alak Luca volt. Erre abból következtethetünk, hogy a Peer-Kódex-beli és a Nagydisznódi Csízióban egyaránt tartalmaz i-t az íráskép, a név viszont – ezt a szótagszám biztosítja – két szótagból állt. Ez arra figyelmeztet, hogy a három másik naptár írásképe sem tükrözi föltétlenül a név kiejtését.

[107] A rovásnaptárban szereplő Kiskarácsony 673.1.1 és Karácsony 677.2.5 alapján eredetileg <[krač]nštl'> jelcsoportnak kellett lennie ebben az egységben.

13. fejezet - A bibliai nevek

A 679. és a 685. kéziratlap minden egységének magyar megfejtése a B-kéztől származik – ezt nem említem külön minden egységben. A rovásszövegek általában nehezebben olvashatók, mint a naptárban.

679.1.1 Betlehem.

bötle/hn; Bötlen, Bötlëen vagy Bötlehen.

ebütlehem; Betlen Civ.

A B-kéz az első szótag magánhangzójelét ü-vel írta át, valószínűleg azért, mert ő ezt a betűt ebben a hangértékben ismerhette. Ez azonban nem egyértelmű, mert a Lőrinc (675.1.13, 119. 1.) magyar megfejtésében ugyanezt a betűt ö-vel írta át.

A rovásjelek olvasata azért bizonytalan, mert az < e/h> betű kettős hangértékű a székely rovásírásban. A naptári részben /h/-t soha nem jelöl, de ez nem zárja ki, hogy az esetleg más eredetű részekben ebben a hangértékben használták, így olvasata itt h és e is lehet. Ligeti szerint ebben a szóban zárt /e/-t jelöl a kérdéses betű, az intervokalikus -h- kiesett, így a rovásírással írt szót bütleën -nek kell olvasnunk (1925, 52). A h-t a Heródes névben sem írták ki, ennek lehet helyesírási vagy kiejtésbeli oka, de mindenképpen Ligeti véleménye mellett szól[108]. (Ennek megfelelően a három megadott olvasat közül az első kettő valószínűbb, de nem zárható ki teljes biztonsággal a harmadik sem.)

A név a különböző emlékekben a következő fő alakváltozatokban fordul elő (nem betűhív átírásban): Betlehem pl. (MünchK, ld. EtSz 1, 385, további adatok ugyanitt); Betlem (személynévként: Fehértói 1983, 53)[109]; Betlen (helynévként: Kiss 1988a, 209; Herner 1987, 19). Az utolsóként idézett Betlen -típusú adatokat óvatosan kell kezelni, mert jóval későbbi köznyelvi alakokat tükrözhetnek (a Kiss 1988 1, 209-ben az idézett alak után ott áll a helynév 1235-ből való adata, ez még Bethleem volt), {139} de valószínűnek látszik, hogy már a 17. század vége előtt összevonódott a -h- elíziója[110] után egymás mellé került két e hang.[111]

 

679.1.2 Jerikó.

iäriko; Jerikó.

Jerieco.; IErico.

A Bolognai Rovásemlékben található alak nem tér el a többi magyar nyelvemlékből adatolható alaktól (Kiss 1988a, 657–658).

679.1.3 Jeruzsálem.

iäružal'm; Jeruzsályem.

Jeru ∫alem.; Ierusalen.

A Bolognai Rovásemlékben található alak annyiban tér el más magyar nyelvemlékek adataitól (RMGl, 798; Kiss 1988a, 658), hogy az utolsó szótagban lévő e előtt palatalizált l-t /l'/-t jelez a szóban. (Természetesen más magyar adatok is tartalmazhattak /l'/-t, anélkül, hogy jelölték volna.)

 

679.1.4 Egyiptom.

ägitm; Egitom.

egiptom; Egipom.

A rovásjelek közül hiányzik a <p>, lehetséges, hogy azért, mert a másolót megtévesztette a mellette álló, hasonló alakú <i>; de az is elképzelhető, hogy eredetileg nem is volt <i> a szóban, hanem a <p> két mellékvonala maradt el tévedésből.

A Bolognai Rovásemlékben a mai köznyelvi gy helyén g-t jelöltek, ugyanúgy, ahogyan más forrásokban is (EtSz 1, 1499; RMGl, 98, 173, 1490; Kiss 1988a, 412).

{140}

679.1.5 Galileában Kána.

galiliabnka( b)na( n); Galiliában Kánában.

egalilia eccanaban. Cana Galilia.

Az eredeti rovásjelsorban valószínűleg szerint hiányzott egy <n> . A B-kéz próbált javítani, de javításából szintén hiányzik két betű, a <b > és a szóvégi <n> - amennyiben azt akarta rovásjelekkel leírni, amit latin betűkkel a magyar megfejtés mezőjébe írt.

A galileai Kána városa négy helyen szerepel János evangéliumában (2,1; 2,11; 4,46; 21,2 – Opálény és Balázs 1987, 529). A város neve a rovásnaptárban Galiliaként szerepel, szemben más emlékek Galilea adatával (EtSz 2, 892; RMGl, 263, 453, 480 stb.; Kiss 1988a, 494). A harmadik szótag e-je valószínűleg az előtte álló i hatására vált i-vé.

679.1.6 Magdala.

magrlom; Magdalom.

maegedalom . ; Magdalom C.

A rovásjelek között lévő, a kéziratban <r>-nek látszó betű eredetileg <d> lehetett, amelynek szára nem jól látszott, de még valószínűbb, hogy az előtte álló <g>-vel volt ligatúrában.

A rovásjelekből kiolvasható Magdalom szó lehet Magdala városának torzult neve (Lk 8,2), itt azonban Jézus nem járt. Így logikailag nem illeszkedik a többi rovásjellel írt szó közé. A rovásjelekből – szintén korrekciókkal – lehetséges esetleg Magadán város nevét is kiolvasni (Mt 15,39), amelynek környékén Máté szerint járt Jézus (Opálény és Balázs 1987, 661, 662).

679.1.7 Názáret.

nazart; Názáret.

Naezaret.; Ø.

A rovásjelek jól olvashatók, és a B-kéz is helyesen fejtette meg a szót (a z elé fölöslegesen olvasott e-től eltekintve), a latin megfelelő azonban hiányzik.

A rovásjelekből kiolvasható alak megegyezik más nyelvemlékek adataival (RMGL, 801; Kiss 1988b, 225).

{141}

679.2.1 ?

( naďn'lžisonkvšše/h )/

žinbonäu šk. varosa; ?

(s)Sindoneu∫ok varo∫a.;

Sindonei Civitas.

Az eredetileg itt álló rovásjelsor nagyon eltorzult, a jelek értelmét nem sikerült megfejtenem. A B-kéz megpróbálkozott az egység helyreállításával, megoldási javaslatában figyelmen kívül hagyta azonban az első négy jelet.[112]

679.2.2 ?

kntša;

Ø; Ø.

Az itt álló rovásjeleknek nincs elfogadható olvasatuk.[113]

679.2.3 Nikodémus.

mikod(ä)d /mš = mikod(ä)d; Mikodémus

mieccodemes; Nicodemes.

A rovásjelek közül a <d> ligatúrában áll az <o>-val. Ezt a B-kéz nem vette észre, ezért az <A> helyére még egy <d>-t írt.

A Müncheni Kódexben Nikodémus alakban írják a nevet (Nyíri 1971, 338 – In 3,1; 357 – Jn 7,50; 397 – In 19,39), ettől csak a szókezdő tekintetében tér el a Bolognai Rovásemlék m-mel kezdődő alakja, amely valószínűleg a Nikodémus és a Miklós nevek hasonlósága miatt jött létre.

{142}

679.2.4 Heródes.

ärodš; Heródes vagy Eródes.

eroedes; Herodes.

A szókezdő h– nincs jelölve a szóban. Ennek egyaránt lehet kiejtésbeli és helyesírási oka, de az utóbbi tűnik valószínűbbnek (vö. Mihály 683.1.12, 101. 1.). A Müncheni Kódex számos helyen említi a nevet Heródes olvasatú alakokkal (pl. Nyíri 1971, 133 – Mt 14,3; 250 – Lk 6, 21; 294 – Lk 13,31 stb.), egyetlen esetben hiányzik a H- a névalak elejéről (Nyíri 1971, 200 – Mk 6,20), de valószínűleg csak tollhiba miatt. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy ugyanezen az oldalon még kétszer fordul elő a név, mindkét esetben H-val (Mk 6,16; 6,21). A névben más nyelvemlékek is jelölik a h-t (RMGl, 797).

 

679.2.5 Pilátus.

pilatoš; Pilátos.

eppilae(i)oes, Pilatos.

A Bolognai Rovásemlék egyértelműen <o>-t jelöl az utolsó szótagban, szemben a Müncheni Kódexszel, amelyben ﻭ [us] jellel írták a szóvéget (Nyíri 1971, 176 – Mt 27,2; 177 – Mt 27,13; 234 – Mk 15,15; stb.).

 

685.1.1 Annás püspök.

na špü špk; Annás püspök vagy Annás püspek.

Annas epü∫ep/öek; Annas Episco:/pus.

Az Annás név Bolognai Rovásemlékben található alakja megegyezik a Müncheni Kódexben található adatokkal (Nyíri 1971, 248 – Lk 3,2; 391 – Jn 18,13; 392 – Jn 18,24). Az egység második elemének olvasata lehet püspök vagy püspek, mindkettő jól adatolható más nyelvemlékekből is (NySz 1345–1346; OKlSz, 793–794; RMGl, 583, 622).[114]

{143}

685.1.2 Kaifás.

kalifaš; Kalifás.

eccalifas.; Cayfas.

Az emlékben olvasható Kalifás alak valószínűleg a Müncheni Kódexből is jól ismert Kaifás (Nyíri 1971, 170 – Mt 26,3; 175 – Mt 26,57; 248 – Lk 3,2; stb.) és a kalifa kontaminációjával jött létre, ahogyan Forrai is megjegyzi (1985a, 123). A változás hangtani feltételei megvoltak a Kalifás ejtésben, amelynek j hangja – föltehetően a j ly ingadozás következményeképpen – ly hanggá vált (mint a karvaly < tö. * qïrγuy szó végén lévó -j). Ez a ' Kalyifás alak, egyrészt a kalifa hangalakjának hatására, másrészt illeszkedve abba a tendenciába, hogy a ly depalatalizálódott, Kalifá-vávált. A hangalaki hasonlóságon kívül a Kalifás alak létrejöttét népetimológia is segíthette: a Bibliában negatív szerepet játszó Kaifás és a szintén „főpap” jelentésű, a török fenyegetettség miatt pejoratív jelentést is hordozó kalifa között kapcsolatot kereshetett a nyelvérzék.

{144}



[108] Ligeti olvasatában – valószínűleg sajtóhiba miatt – fölcserélődött az e és az e. Sorrendjük helyesen ë, hiszen magánhangzót jelölő betű elé semmiképpen nem lehet ejtéskönnyítőt olvasni.

[109] Pais is idéz egy ilyen alakot az OKlSz-ból (1961, 430), ezt azonban nem találtam a megjelölt helyen.

[110] A (Betlem>) Betlen alakok létrejöttét Horger egyszerejtéssel magyarázza (Horger 1934, 70), de a -h- nélküli, három magánhangzót tartalmazó formák megléte valószínűtlenné teszi ezt a magyarázatot.

[111] Egyes nyelvjárási alakokban még ma is külön ejtik az ëe hangkapcsolat két tagját (betlëen: Hegyhát, Vas m., MTSz 1, 462), de már összevonva szerepel például a Bethlen családnévben. Figyelmet érdemel, hogy nem hosszú magánhangzó keletkezik két egymás mellett álló, azonos (vagy közel azonos) magánhangzóból, mint ahogyan az ómagyar kori változásokban szokásos.

[112] A B-kéz a saját maga által írt jelsorból a negyediket d-vel írja át. Ez a betű-alak a <d> grafémának egy erősen módosított változata, amely már egybeesik a <b> grafémával. A B-kéz azonban nem csak ebben a szóban, hanem két egységgel arrébb is ugyanezt az alakváltozatot használja a /d/ jelölésére (Nikodémus 679.2.3).

[113] Bár az előző egységtől a kéziratban jól láthatóan elkülönülnek, lehetségesnek tűnik az is, hogy az előző egységben szereplő, megfejtetlen jelsorhoz tartoztak eredetileg.

[114] Annás a Bolognai Rovásemlékben "püspök"-ként szerepel, valószínűleg főpapi címére akart ezzel utalni a rovó. (Érdemes viszont azt is megemlíteni, hogy Kaifás neve mellett semmilyen cím nem szerepel.)

14. fejezet - A 681. kéziratlap

A kéziratlap első sorában és második sorának első felében lévő, áthúzott jelek megfejtésével sem Marsigli, sem a B-kéz nem próbálkozott. A szöveg itt meglehetősen romlott, ezért csak átbetűzöm a rovásjeleket.[115] Vö. még 60. 1.

681.1–681.2.1

dns la sr [116] irimsndmg /mte/h ďorť

haptaďunktnk oďagta:

 

to ďlšäg/ atalvätabo g [117]

gtanoacmya/

nkot kirdodotďümlčolnc

 

{145}

681.2.2 Piricske.

prš ( č )t ča; Piriscsia vagy Priscsia.

epereßia Pri∫ia .

Az első <č> jelet a B-kéz törölte, és átírta <t>-re, eredetileg <prščč a> állt itt. A két egymás mellett álló <č> közül a második tévedés eredményeképpen jött létre. Valószínűleg <ia>-t akartak írni helyette. Az <i> rézsútos vonalkája hozzáért az <a> függőlegeséhez, az így létrejött már csak egyetlen vonalkában különbözött a mellette álló <č> jeltől. A szó helyesen <prščia> lenne, olvasata p (i) r i scsia, ennek megfelelően ebben az esetben Marsigli megfejtése 411 közelebb a helyes megoldáshoz. (Ld. még 42. 1.)

 

681.2.3 Pannónia.

panonia; Pannónia.

eppanonia; Panonia.

Az első <n> fölső részén egy mellékvonal látszik, amelyet sem Marsigli, sem a B-kéz nem húzott át. Ez a jel így <nt> vagy <tn> ligatúra is lehetne, de a B-kéz által írt magyar megfejtés és a Marsigli által megadott latin megfelelő arra utal, hogy egyikük sem tekintette ezt a jelet betűkapcsolatnak, a „mellékvonal” nem szándékosan került az <n> betűre.

681.2.4 Szaniszló.

snislo; Szaniszló.

ßanißlo; Stanis = /laus.

Az <o> rovásjel a B-kéztől származik.

A név Szaniszló és az eredeti alakhoz közelebb álló Sztaniszló változatban egyaránt előfordul a nyelvemlékekben (OKlSz, 884; Herner 1987, 164). A Bolognai Rovásemlékben található adat ezekhez viszonyítva szabályos, a mai magyar alakkal is megegyezik.

{146}

681.2.5 ?

(iasš ); ? János.

Ø; (Sta).

A rovásjeleket a B-kéz áthúzta, ugyanígy járt el a latin megfelelő mezőjébe írt szó töredékével. Ennek írását Marsigli valószínűleg azért hagyta félbe, mert rájött, hogy nem ehhez, hanem az előző egységhez tartozik. Elképzelhető, hogy az <s> elírás <n> helyett, ebben az esetben a jelcsoport Jánosnak olvasható. (A János név adatait ld. János 683.1.11, 100.1.)

{147}



[115] Az áthúzott részt nem ismerjük, így azt sem lehet igazán ellenőrizni, hogy a javítások jók-e. (Egyetlen olyan rész van, a Németh Gyula által megfejtett részlet, amely több szóból áll, és ezek összefüggenek egymással.)

[116] A korábbi olvasatokkal ellentétben azért olvasok itt <t> helyett <s>-t és <r>-t, mert a kéziratlap hátoldalán látszik, hogy a függőleges és a rézsútos vonal nem ér össze. Az <r> itt fordított irányú, ugyanilyen fordított irányú <r> következik azonban két hellyel balra is. Mindezek ellenére a <t> olvasat sem zárható ki.

[117] A sor végén lévő, kisebb méretű, és a többi rovásjel síkja alá írt <g> valószínűleg csak őrbetű, megismétlődik a következő sor első betűje fölött is, ugyanebben a szerepben.

15. fejezet - A Bolognai Rovásemlék nyelvi jellemzői

A rovásnaptár, annak ellenére, hogy a négy legkorábbi magyar naptár közé tartozik, hiányzik a magyar nyelvtörténeti munkákból. Anyagának teljes nyelvészeti földolgozására eddig kísérlet sem történt, annak ellenére, hogy Sebestyén már 1915-ben fölhívta a figyelmet ennek szükségességére.[118] Éppen ezért, bár célom elsősorban az emlék újrakiadása és az olvasatok biztosítása volt, ebben a fejezetben a Bolognai Rovásemlék legszembetűnőbb nyelvi vonatkozásait sorolom föl. Ez természetesen nem pótolhatja a kimerítő nyelvi elemzést, de az emlék legjellemzőbb nyelvi jelenségeit tartalmazza.

Az emlék nyelvi anyagának jellegéből adódóan csak hangtani megállapításokat tehetünk a Bolognai Rovásemlékkel kapcsolatban. A következőkben az emlékben fölfedezhető hangtani sajátosságoknak inkább csak a regisztrálása a célom, mert az emlék rövidsége miatt súlyosabb következtetések levonását nem tartom megalapozottnak. A megfigyelések három csoportba oszthatók, aszerint, hogy az emlék melyik részében fordulnak elő a leírt tulajdonságok: a naptárban, amely 15. század végi; a bizonytalan kronológiájú bibliai nevekben; vagy a 17. század végéről származó, B-kéz által írt bejegyzésekben.

A naptár

A rovásnaptárban található névalakok egy része eltér ugyan a mai köznyelvi alaktól, de megegyezik az adott nevek egykorú – többnyire bőségesen adatolható – hangalakjával.[119] Ennek megfelelően az alábbiakban {148} a rovásnaptárnak azokat a tulajdonságait, amelyek a 15–16. századi adatokat, de legalábbis a négy összehasonlított naptár adatait egyaránt jellemzik, nem sorolom föl, hiszen ezek a névalakok szinkrón szempontból semmilyen eltérést nem mutatnak. A rovásnaptárnak van azonban néhány sajátossága, amely nem kizárólag ebben az emlékben jelentkezik, de általánosnak sem mondható. Ezek a következők:

1. Az i első szótagbeli labializációja a küs ( Kiskarácsony 673.1.1; Kisasszony 675.2.10) és a Sülester (Szilveszter 677.2.10) szóban. A küs-t ugyanígy találjuk a Peer-Kódex csíziójában is, a Szilveszter név első szótagjában azonban ott illabiális a magánhangzó.

2. Az Egyed névben (Egyed 675.2.8) gy áll a többi naptár g-jével szemben. A rovásnaptár adata itt ismét a Peer-Kódex adatával egyezik meg.

3. Az i a Müncheni Kódex adatához hasonlóan nyíltabbá vált az Están első szótagjában (István 683.2.5, 675.1.10, 677.2.6), ugyanúgy, ahogyan a mencent (Mindenszentek 677.1.14) szóban. Az utóbbi ünnepnevet a Müncheni Kódex mellett a Nagydisznódi Csízióban is így találjuk.

4. Az e helyett i áll a Birnál (Bernát 683.2.1) és a Birtalan (Bertalan 675.2.5) névben – az utóbbi más nyelvemlékekből is adatolható.[120]

A vizsgált naptárak közül csak a rovásemlékben figyelhetők meg, és más korabeli adatra sem jellemzők a következő tulajdonságok:

1. A szóvégi nazális palatalizált az asszony szóban (Boldogasszony 673.1.11, 673.2.11, 683.1.3, 683.2.16, 675.1.11–12, 675.2.3, 677.1.20; Kisasszony 675.2.10), de nem palatalizált a karácson-ban (Kiskarácsony 673.1.1, Karácsony 677.2.5). A másik három {149} naptárban és a két vizsgált csízióban következetesen -n áll mindkét említett szó végén.

2. Az első szótag labiális magánhangzója zártabbá vált a Duruttya (Dorottya 673.2.2) és a Zsúfia (Zsófia 683.1.13) névben.

3. A mássalhangzó utáni -v- kiesett az Están (István 683.2.5, 675.1.10, 677.2.6) és a Sülester (Szilveszter 677.2.10) névben.

4. A mai köznyelvi s-sel szemben a rovásnaptár néhány névben zs-t jelöl, más nevekben azonban itt is s-t találunk:

-s -zs

Annos (< Ágnes) 673.1.7 Balázs 673.1.12

Márkos 683.1.6 Kolozs 673.2.4

János v. Jánus 683.1.11, Ambruzs 683.1.1

683.2.11, 675.2.7, 677.2.7 Dienezs 677.1.8

E nevek latin eredetijét megvizsgálva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a rovásnaptár azokban a nevekben jelöl -s-t a szóvégen, ahol a latin szóvég megmaradt. Azokban a nevekben, amelyek magyar változata nem őrzi a latin szóvéget, -zs-t jelöl a rovásnaptár. Ez a zs még a latin szóvég lekopása előtt, intervokalikus helyzetben alakult ki. Kivétel a Kolozs (<Skolastika), amelyről szintén hiányzik ugyan a latin átadóalak utolsó két szótagja, a szóvégen mégis s-nek kellene állnia. (A szóban lévő második s-t az utána következő t biztosítja.) Ebben a névben valószínűleg analógia hatásának tulajdonítható a szóvégi -zs megjelenése: egyrészt az itt fölsorolt három, biztosan -zs-re végződő név, másrészt a Kolozs földrajzi név játszhatott szerepet kialakulásában.[121]

{150} 5. A rovásnaptár bizonyos névalakjai a másik három naptárhoz és egyéb egykorú adathoz viszonyítva már jobban beilleszkedtek a magyar hangrendszerbe, a Bolognai Rovásemlékben található alakjuk közelebb áll a mai magyar alakhoz, mint a többi naptár megfelelő adata. Ide tartozik a Piroska (673.1.5), Júlia (673.2.6), Petrónia (683.2.6), Jeromos (677.1.15) és esetleg a Luca (677.2.1) a megszokottabb Priska, Juliána, Petronella, Jeronimus, Lúcsia változattal szemben.[122]

Bibliai nevek

A bibliai neveket tartalmazó két kéziratlap nyelvi anyagában eltéréseket mindössze a mai magyar alakokhoz képest tapasztalunk a Bötlen, Egiptom, Pilátos, Jeruzsályem szavakban, ezek azonban nem szokatlanok a nyelvtörténeti adatokhoz viszonyítva. Van azonban két olyan névalak, amelyre más forrásból nem találtam példát, ez a Kalifás és a Mikodémus. Ezek kialakulása a kalifa szó, illetve a Miklós név hasonlóságával magyarázható (vö. Kaifás 685.1.2 143. 1. ill. Nikodémus 679.2.3 141. 1.).

A bibliai nevek anyagában nincs olyan jellegzetes tulajdonság, amely ellentmondana a rovásnaptárban megfigyelhető sajátosságoknak, de olyan sincs, amely erősítené azokat. (A két rész nyelvi anyaga tehát nem dönti el, hogy eredetileg öszetartoztak-e vagy sem.) Az egyetlen, egymagában nagyon gyenge jel arra vonatkozóan, hogy a két rész különböző nyelvjárást tükröz, a Bötlen első szótagbeli ö hangja. Mivel azonban a rovásnaptárban az e hangokat nagyon ritkán írták ki, és előfordul az is, hogy az ö jelöletlen maradt, nem lehet tudni, hogy a kiíratlan, e-nek olvasott magánhangzók között nincs-e olyan, amit ö-nek kellene olvasni.

{151}

A B-kéz által írt 17. századi bejegyzések

A B-kéz bejegyzéseinek többsége vagy megegyezik a rovásjelek olvasatával, vagy nehézkes átbetűzés, így nem igazán értékelhető. Van azonban néhány kiegészítése, amely a rovásnaptárban található adatoktól eltér:

1. Az Ágnes nevet már ebben, és nem a korábban általános Ánnos névalakban használta, erről tanúskodik az Ágota (673.1.13) és a Gothárd (683.1.10) név rovásjelei alá írt „megfejtése".

2. A boldogasszony szóban nála már megvan az -l-, szemben a rovásnaptárban és a többi naptárban található bódogasszony változattal.

3. A -v- hiányát hibának vélte, és pótolta az István (675.1.10, 677.2.6) és a Szilveszter (677.2.10) névben egyaránt.

A nyelvtörténeti vonatkozások összegzése

Összevetve a Bolognai Rovásemlék naptárát a Müncheni és Winkler-Kódex-beli valamint a Batthyány Boldizsár misekönyvében található naptárral, amelyek szintén a 15. század második felére datálhatók, és az összehasonlításba bevonva más, 15–16. századi források adatait, azt tapasztaljuk, hogy a rovásnaptár nyelvi anyaga jól illeszkedik abba képbe, amit a 15–16. század fordulójáról más források alapján fölvázolhatunk. Azt, hogy a rovásnaptár készítőjének nyelvét a székely nyelvjárások között elhelyezzük, részben az anyag rövidsége, részben jellege (hogy szinte kizárólag tulajdonnevekből áll) gátolja. Ugyanakkor fölfigyelhetünk viszont néhány hangtani sajátosságra, amely a rovásnaptár névalakjait az egykorú adatoktól vagy legalábbis azok egy részétől elválasztja. Ilyen az első szótagbeli i labializációja; az első szótagbeli o zártabbá válása; az i nyíltabbá válása, illetve ennek ellentéte, az e zártabbá válása. Ezek a változások azonban nem tendenciaként, hanem sporadikus jelenségként foghatók föl: nem egy nyelvjárásra, hanem sokkal inkább csak egy bizonyos névalakra jellemző tulajdonságok. Mindössze egy olyan sajátossága van a rovásnaptárnak, amelyre nincs ellenpélda: a mássalhangzó utáni v kiesése. Túlzott következtetéseket azonban ebből sem szabad levonnunk, mert összesen két olyan szó van, amelyben a változás lejátszódhatott, és bár mindkét esetben le is játszódott, két példa alapján mégis bátorság lenne „tendenciáról” beszélni. {152} Mindez nem jelenti azt, hogy a rovásnaptár nyelvi anyagának földolgozása haszon nélkül való. Az eddig ismert, de esetleg gyengébben adatolt névalakok közül néhányat megerősít a rovásnaptárban található azonos alak, és felbukkant néhány eddig nem ismert névváltozat is. A rovásnaptár legtöbb névalakja más forrásokból már eddig is ismert volt, ugyanígy találjuk a másik három 15. század végi naptárban. Ezek a megegyező névalakok megengedik azt a következtetést, hogy a keresztnevek egy jelentős csoportja az egyes nyelvjárásoknál nagyobb nyelvterületen is azonos formában élt, hiszen a négy naptár mindegyike más-más nyelvjárásban íródott. (Csak azokat a legjellegzetesebb tulajdonságaikat említve, amelyek a másik három naptártól elválasztják őket: a Batthyány-misekönyv naptára erősen illabiális nyelvjárást mutat; a Winkler-Kódex ö-zik; a rovásnaptárban labializálódik az i; a Müncheni Kódex naptára mindezeket a tulajdonságokat nem mutatja.) Arra is a rovásnaptár névalakjai mutatnak rá, hogy néhány, ma -s végű névben a szóvégen a 15. századi adatokban még esetleg -zs-t kell olvasnunk, annak ellenére, hogy a latinbetűs helyesírás ezt nem jelzi.

A Bolognai Rovásemlék bibliai nevei nem mutatnak föl olyan kritériumokat, amelyek alapján eldönthető lenne, hogy a rovásnaptárral azonos korból és forrásból származnak-e.

Az emlék néhány 17. századi bejegyzése, azok, amelyek nem teljesen azonosak a rovásjelekből kiolvasható névalakokkal vagy nem viselik magukon az átbetűzgetés nyomait annyira, hogy teljesen eltorzuljanak, értékelhetők nyelvi szempontból. Ezek egyértelműen azt mutatják, hogy a Marsigli által másolt részek és a B-kéz rovás-, illetve latin betűs kiegészítései mindenképpen különböző nyelvállapotot tükröznek.



[118] Kósa Ferenc egy összefoglaló tanulmányában – más székely rovásírásos emlékekhez hasonlóan – a Bolognai Rovásemlék nyelvtörténeti tanulságaiból is említ néhányat (1983), de ez sem teljes nyelvi földolgozása az anyagnak.

[119] A rovásnaptár adatainak részletes vizsgálata után megcáfolható Melegdinek az az – egyébként érvelés nélküli – állítása, bogy „a Marsigli-féle rovásírásos öröknaptár” nem tartozik a legrégibb magyar nyelvű naptárak sorába „a nap naptárban és a két vizsgált csízióban következetesen -n áll mindkét említett szó végén."

[120] A többi naptárhoz és egyéb nyelvtörténeti adathoz képest nem föltétlenül jelent kiejtésbeli eltérést, hogy a rovásnaptár jelöli az elíziót a mencent (Mindenszentek 677.1.14) és a szenkereszt (673.1.2, 683.1.9, 675.2.11) ünnepnévben. Valószínűbb, bogy csak helyesírási eltérésről van szó. (Vö. még Mindenszentek 677.1.14 130. 1. )

[121] A Kolozs földrajzi név két elfogadható származtatása közül az egyik szerint , a másik szerint ž volt annak a szónak a végén, amelyből a helynév kialakult (Kiss 1988a, 771). A román Cluj alak, és az, hogy azokban a földrajzi nevekben, amelyek tartalmazzák, mindenhol Kolozs alakot találunk, azt mutatja, hogy ha nem -zs volt az átadóalak végén, akkor is már igen korán -zs szóvéggel volt ismert a szó. A mai köznyelvi alakok valószínűleg úgy alakultak ki, hogy az eredeti -zs -s-sel kezdett váltakozni, és bizonyos nevek esetében (pl. a Balázsban) a -zs, más nevek esetében (pl. az Ambrusban és a Dénesben) az -s végű variáns szilárdult meg köznyelvi alakként.

[122] Az utóbbival kapcsolatban azonban ld. még a 106. jegyzetet.

16. fejezet - Idézett művek

BÁLINT Sándor (1973) Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest

(1977a) Ünnepi kalendárium 1. Budapest.

(1977b) Ünnepi kalendárium 2. Budapest, BÁRCZI Géza–BENKŐ Loránd–BERRÁR Jolán (1967).

A magyar nyelv története. Budapest

BELICZAY Jónás (1881). Marsigli élete és munkái. Értekezések a Történettudományi Osztály köréből. 1881/9. f. Budapest. BENKŐ Loránd (1949) Leurenci. MNy 45, 77–78.

(1950) Tővégi magánhangzók rövidült keresztneveinkben, MNy 46, 230–233.

BENKŐ Loránd–LŐRINCZE Lajos (1951). Magyar nyelvjárási bibliográfia 1817–1943. Budapest.

BERRÁR Jolán (1949) Ágnes. Aglent. MNy 45, 171–174.

(1950) A magyar női nevek társadalmi megoszlása a XI–XIV. Században. MNy 46, 66–69.

(1951) Női neveink 1400-ig, MNy 47, 154–214 [= MNyTK. 80].

BERRÁR Jolán–KÁROLY Sándor (1984) Régi Magyar Glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák

egyesített szótára, Budapest.

BORSA Gedeon (1978) A magyar csízió kialakulásának története. OSZK Évkönyve 1974–1975, Budapest, 265–347.

BÖRÖCZ Mihály (1911) Ferencesek a középkori magyar irodalomban. Pécs.

B. SIMOND Renée (1957) A Dömösi Adománylevél (1138/1329) magyar szórványai betűrendben, MNy 53, 498–511.

CRUDEN, Alexander (1980) Complete concordance to the Bible. With notes and Biblical proper names under

one alphabetical arrangement. Cambridge.

CSALLÁNY Dezső (1960) A székely–magyar rovásírás emlékei. A nyíregyházi Józsa András Múzeum Évkönyve 3, 39–137. DIÓS István (1984) A szentek élete. Budapest.

ECKHARDT Sándor (1926–1932) Az új rovásírásemlékhez. KCsA 2, 378.

(1937) Lancelot magyar király. MNy 33, 151–157. EMSzT ld. Szabó T. A. (1976–284).

ERDÉLYI László (1904) A tihanyi apátság népeinek 1211. évi összeírása. NyK 34, 389–416.

ERDŐDI István. (1977) Időszámításunk. MNyTK 151.

ERNYEI János (1917) Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Századok 51, 406–4

EtSz Lásd: GOMBOCZ Zoltán és MELICH János (1914–1930, 1930–44).154, 155

FARKAS Vilmos (1971). Helyesírásunk hangjelölés-rendszerének történet. NytudÉrt 74. Budapest.

FEHÉRÓI Katalin (1967) XIV századi szótörténeti adatok. MNy 63, 364–370.

(1968) Egy XIV. századi nagybirtok jobbágyainak személynévanyaga. MNy 64, 317–331.

(1969) A XIV. századi magyar megkülönböztető nevek. NytudÉrt 68. Budapest.

(1983) Árpád-kori kis személynévtár. Budapest.

FERENCZI Géza –FERENCZI István (1979) Magyar rovásírásos emlékek. (1939). Rovásírásunk r jegye

ErdMúz 44, 179–198.

FLUDOROVITS Jolán (1930) Latin jövevényszavaink hangtana. MNy 26, 45–53, 118–124, 189–200, 276–287, 370–380.

FORRAI Sándor (1974) A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás. Gyorsírók és Gépírók Lapja 24/1, 13–16.

(1976) Rovásírásos nyelvemlékeink. Magyar Nemzet jan. 9, 5.

(1981a) A bolognai rovásbot, Magyar Nemzet jan. 9, 9.

(1981b) Középkori székely kalendárium. Élet és Tudomány 36, 95–96.

[1985a] Küskarácsontól Sülvester estig. [Budapest].

(1985b) Második Magyar Rovásírás Kiállítás. Gödöllő.

FRATI, Luigi (1928) Catalogo dei manoscritti di Luigi Ferdinando Marsili conservati nella biblioteca

universitaria di Bologna. Firenze.

GIANOLA Alberto. (1931) Marsili Alajos Ferdinánd és Erdély. ford. Gander Andor. ErdMúz 36, 156–169.

GOMBOCZ Zoltán–MELICH János (1914–30, 1930–44) Magyar etymologiai szótár 1–2. Budapest.

GYŐRFFY György (1963) Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1. Budapest.

(1987a) Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 2. Budapest.

(1987b) Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 3. Budapest

HARMATTA János (1990) A magyarság őstörténete. Magyar Tudomány 35, 243–261, 246-253.

HARSÁNY István (1914) Magyar keresztnevek jegyzéke. MNy, 10, 280–281

HEINRICH Gusztáv (1880a) A magyar csíziók . EphK 4, 287–288

(1880b) A Peer-codexbeli cisióhoz . EPhK 4, 287–288.

HERCEG Gyula (1982) L’autobiografia di F. Marsili e l’Ungheria: Venezia, Italia, Ungheria fra Arcadia e Illuminismo.

Szerk: Köpeczy Béla – Sárközy Péter, 65–83, Budapest

HERPEI János (1935) A Bolognai rovásírásos naptár megtérő sorvezetésének (bustrophedonjának) képlete. Ethn 46, 60–65.

HERMANN Egyed (1973) A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München.

HERNER János (1987) Erdély és a Részek térképe és helységnévtára. Készült Lipszky János 1806-ban megjelent

műve alapján. Szeged

HORGER Antal (1909–1910) Udvarhely megye székely nyelvjárásának hangtani sajátságai. NyK 39, 275–293, 383–417.

(1913) Borjú, gyapjú és csalán. MNy 9, 11–16. (1925). István. MNy 21, 56–57.

(1934a) A magyar nyelvjárások. Budapest.

(1934b) Az egyszerejtés. MNy 30, 69-72. (1939). Gyimbor. MNy 35, 43–45.

(1944) Est, este, eset . MNy 40, 264–269.

(1949) A kotnyeles szó és egy elvi kérdés. MNy 45, 84–88.

HORVÁTH Ciryll (1921) Középkori magyar verseink (RMKT I. 2 ). Budapest

HORVÁTH János (1918) Ősi nyolczas szerkezetek időrendje. MNy 14, 49–53.

(1949) Sylvester János vezetéknevéről. MNy 45, 256–258.

JAKAB Elek (1881) A kalendáriumok történeti és politikai tekintetben. Értekezések a történettudomköréből 9/4.Budapest.

JAKUBOVICH Emil (1914) Levéltári adatok. (Szemelvények a közlő készülő Oklevélszótár-pótlékából). MNy 10, 38–42,

78-83, 234–236, 276–280, 326–328, 426–429.

(1915) Régi magyar női nevek. MNy 11, 280–283, 327–330, 365–369, 423–426, 457–458.

(1931) A bögözi székely rovásbetűs felirat. MNy 27, 81-84.

(1935) A székely rovásírás legrégibb ábécéi, MNy 31, 1–17.

KÁLMÁN Béla (1949) Latinos szavaink s-ezés. MNy 45, 280–285.

KARÁCSONY Sándor Zsigmond (1954) Személyneveink 1500-tól 1600-ig. A humanizmus és reformáció korának névadása.

MNy 50, 379–387.

KARÁCSONYI János (1923) Szt. Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig 1, Budapest

(1924) Szt. Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig 2, Budapest

KÁZMÉR Miklós (1965) Helynévazonosítások egy új forrás adataival. MNy 61, 338–339.

(1970) A „falu” a magyar helynevekben (XIII–XIX. század. Budapest

KISS Lajos (1978) Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest.

(1988a) Földrajzi nevek etimológiai szótára 1, Budapest.

(1988b) Földrajzi nevek etimológiai szótára 2, Budapest.

KNAUZ Nándor (1868) A magyar egyház régi szokásai VII. Régi misekönyveink, Magyar Sion 6, 801–812, 856–891.

(1876) Kortan. Hazai történelminkhöz alkalmazva. Budapest.

KÓSA Ferenc (1983) A székely rovásfeliratok nyelvtörténeti tanulsága . Nyelvészeti Tanulmányok 1983.

Szerk. B. Gergely P. Bukarest, 84–98.

KOVÁCS I. [é. n] Régi magyar kalendáriumaink 1711-ig. Debrecen

KOVÁCS I. Gábor (1989) Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti

és művelődésszociológiai vizsgálata. Budapest.

KRIZA János (1863) Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény 1. Kolozsvár (repr. 1987, Budapest).

KUJÁNI Gábor (1906) Drágfy János két nyugtatványa 1514-ből. MNy 2, 161–163

LIGETI Lajos (1925) A magyar rovásírás egy ismeretlen betűje. MNy 21, 50–52.

Liturgia Horarum (1974) Iuxta Ritum Romanum. Hetedik kiadás. Vatikán

LOSONCI Zoltán (1915–1917) Az ö-zés története 1. NyK 44, 373–406.

(1917–1920) Az ö-zés története 2–3. NyK 45, 45–116, 195–266.

MÁTRAY Gábor (1873) A’ magyar naptárakról a’ közelebb lefolyt négy század alat. Új Magyar Múzeum 3/2, 177–188. MELEGDI János (1918) A legrégibb magyar csízió. MNy 14, 133–139.

MELICH János (1902) Szláv jövevényszavaink 1–4. NyK 32, 39–81, 161–181, 303–342, 399–448.

(1903) Szláv jövevényszavaink 5–7. NyK 33, 45–91, 164–215, 273–372.

(1904) Szláv jövevényszavaink 8–10. NyK 34, 12–54, 173–216, 241–354.

(1905a) Szláv jövevényszavaink 11–12. NyK 35, 1–49, 152–64.

(1905b) Még egyszer a Vászoly névről. MNy 1, 184–185.

(1906) Adatok hazánk honfoglaláskori s X–XII. századi helyneveinek értelmezéséhez. MNy 2, 49–58, 97–106.

(1908) Megjegyzések a „király” szóhoz. MNy 4, 24–29.

(1909–1910) Szláv jövevényszavaink eredetéről. NyK 39, 1–74.

(1912) A tővégek palatalisatiójáról. MNy 8, 145–156.

(1913a) Ágnes. NyK 42, 340–341.

(1913b) Ágoston. NyK 42, 341.

(1913c) Néhány magyar jogtörténeti kifejezésről. NyK 42, 239–249.

(1914) Keresztneveinkről MNy 10, 97–107, 149–156, 193–199, 249–255.

(1915–1917) Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. NyK 44, 333–372.

(1923) A helynevek egy csoportjáról. MNy 19, 105–111, 137–142.

(1940) Latin jövevényszavaink végződésének alakulásmódjáról. MNy 36, 145–159, 224–238.

MEZŐ A.ndrás (1982) A magyar hivatalos helységnévadás. Budapest.

MIKESY Sándor (1949) A Szilveszter keresztnévből való magyar vezetékneve. MNy 45, 258–264.

MIKOS József (1935) A fehérvári keresztesek 1193. évi oklevele mint magyar nyelvemlék. MNy 31, 152–167,

243–258, 288–309.

MOLNÁR József–SIMON György (1980) Magyar nyelvemlékek. Budapest

NAGY Géza (1895) A székely irás eredete . Ethn, 269–276.

NÉMETH Gyula (1917–1920) A régi magyar írás eredete. NyK 45, 21–44.

(1934) A magyar rovásírás. A Magyar Nyelvtudomány Kézikőnyve 2/2. Budapest.

NYÍRI Antal (1971) A Müncheni Kódex 1466-ból. Budapest.

OklSz (1902–1906) Lásd SZOMOTA István és ZOLNAI Gyula

OPÁLÉNY Mihály–BALÁZS Károly (1987) Újszövetségi szövegmutató szótár. (Konkordancia). Budapest.

PAIS Dezső (1913) Ság. MNy 9, 356–360.

(1933) Első-második szótagbeli o–o > l;–o változás. MNy 29, 299–300.

PAPP László (1961) Személynevek és helynevek. Az Árpád-kori Személynévszótár kérdéseiből. MNy 57, 183–194, 325–331.

P. TAKÁCS Ince (1927) A Szent Ferenc-rend hierarchiája és a ferences szentek és boldogok. Budapest.

PUSZTAI István (1988) Winkler-Kódex 1506. A nyelvemlék hasonmása, betűhű átirata és latin megfelelői

(Codices Hungarici IX). Budapest.

PÜSPÖKI NAGY Péter (1971) A felsőszemerédi rovásemlék. MNy 67, 1–17.

RÁCZ Endre (1966) A névrövidítéses becézés újabb előfordulásairól. MNy 62, 408–420.

RADÓ Polikárp (1973) Libri liturgici manuscripti bibliothecarum Hungariae et Limitropharum regionum. Budapest.

RMGl (1984) Lásd: BERRÁR Jolán és KÁROLY Sándor

RÓNA-TAS András (1985–1986) A magyar rovásírás és a Mátyás-kori humanizmus. NéprNytud, 173–179.

SÁGI István (1914) Aglent. MNy 10, 221–224.

SÁNDOR Klára (1989–1990) A székely rovásírás. NéprNytud, 65–81, 158, 159

SEBESTYÉN Gyula (1913) A bolognai rovásirásos magyar naptár . Vasárnapi Ujság 60, 992.

(1914) Újabb glosszák a konstantinápolyi rovásírásos magyar nyelvemlékhez. Ethn 25, 1–13, 65–80.

(1915) A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest.

(1917–1920) A magyar rovásírás eredetéről. NyK 45, 292–302.

(1918) Rovásírásos nyelvemlékek: Emlék Szily Kálmánnak nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Budapest, 60–68.

SIMONYI Zsigmond (1878) A mássalhangzók hasonulása a magyarban. NyK 14, 71–94.

SZABÓ Dénes (1936) A dömösi prépostság adománylevele. MNy 32, 54–57, 130–135, 203–206.

SZABÓ Károly (1882a) A kolozsvári magyar polgárok összeírása 1453-ban. Századok, 71–74.

(1882b) A kolozsvári magyar polgárok összeírása 1453-ban. Történeti Tár, 525–541, 729–745.

(1866a) A régi hun–székely irásról 1, Budapesti Szemle 5, 114–143.

(1866b) A régi hun–székely irásról 2–3. Budapesti Szemle 6, 106–130, 233–237.

SZABÓ T. A.ttila (1944) Annasszon. MNy 40, 378,

(1949) A Sylvester családnév változatai az erdélyi régiségben. MNy 45, 264–269.

(1959) Annasszony és asszonytársai. MNy 55, 397–400.

(1960) A Katalina > Katalin típusú névalakulás kérdéséhez. MNy 56, 322–327.

(1968) A kolozsvári becenevek a XVI–XIX. században . NytudÉrt 59. Budapest.

(1976–1984) Erdélyi magyar szótörténeti tár. 1–4. Bukarest.

SZAMOTA István–ZOLNAI Gyula (1902–1906) Magyar Oklevél-Szótár. Régi oklevelekben és egyéb iratokban

előforduló magyar szók gyűjteménye. Pótlék a Magyar Nyelvtörténeti Szótárhoz.

Legnagyobb részüket gyűjtötte Szamota István; a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából

szótárrá szerkesztette Zolnai Gyula, Budapest (repr. 1984).

SZENTJÓBI S. (1918) A legrégibb magyar csízió. MNy 14, 184–187.

SZENTPÉTERY Imre (1985) A kronológia kézikönyve. A Chronológia és az Oklevéltani naptár összevont, javított

és bővített kiadása. A szerző hagyatékának felhasználásával sajtó alá rendezte Gazda István.

Kiegészítette ÉRSZEGI Géza., RAJ Tamás, SZÖGI László, Budapest.

SZIGETHY Béla (1930) Rovásírás a bögözi freskón . ErdMúz 35, 368–369.

SZILÁDY Áron (1868) Jelentése bolognai útjáról . MTAÉrt 2, 128–142.

(1877) Középkori magyar költői maradványok (RMKT I), Budapest.

(1880) XVI. századbeli magyar költők művei (RMKT II), Budapest.

SZILY Kálmán (1905) Barla. MNy 1, 36–37.

(1907) A Müncheni Codex kora. MNy 3, 201–207.

SZINNYEI József (1913) A magyar magánhangzók történetéhez 1, NyK 42, 1–35.

(1914) A magyar magánhangzók történetéhez 2, NyK 43, 102–125.

TAGÁNYI Kálmán (1913) Gyepű és gyepűelve, MNy 9, 97–104.

TAGLIAVINI, Carlo (1930a) Luigi Ferdinando Marsigli e la srittura „runica” dei siculi (székelyek)

di Transilvania. Bologna.

(1930b) Luigi Ferdinando Marsigli. Bologna.

TAKSONYI J. (1905) Barla. MNy 1, 144.

VÁSÁRY István (1974) A magyar rovásírás. A kutatás története és mai helyzete. Keletkutatás 1974, 159–171.

VELLEDITS Lajos (1912) Az ünnepnapok magyar neve. MNy 8, 204–209, 249–255, 343–346

VERBÉNYI István–ARATÓ Miklós [1989] Liturgikus lexikon. A katolikus egyház liturgiája. Budapest.

VERESS Endre (1906) A bolognai Marsigli-iratok magyar vonatkozásai. Magyar Könyvszemle 14, 109–130, 211–231.linkend="P21"

(1907) Gróf Marsigli Alajos Ferdinánd olasz hadimérnök jelentései és térképei

Budavár 1684–1686-iki ostromairól, visszafoglalásáról és helyrajzáról

(Budapest Régiségei 9), Budapest.

(1930). A Marsili-centenáriumi kiadványok magyar vonatkozásai. Magyar Könyvszemle 27, 264–269.

VISKI Károly (1929). Sylvester. MNy 25, 221–222.

VOLF György (1876a). Régi magyar codexek: Érdy Codex I. Nyelvemléktár IV. Budapest.

(1876b). Régi magyar codexek: Érdy Codex 2. Nyelvemléktár V. Budapest.

ZOLNAI Gyula. (1894). Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest.

(1895). A Batthyány-misekönyv magyar naptára és lapszéli jegyzetei. Magyar Könyvszemle 3, 106–116.

(1905). Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. MNy 1, 29–36.

(1944). Szótörténeti adalékok és észrevételek. MNy 40, 283–289, 354–359.

17. fejezet - Függelék I.

A következőkben a Bolognai Egyetemi Könyvtár Marsigli-különgyűjteményében 54-es számot viselő kötet 669–686. lapjai közül azoknak a fényképet közöljük, amelyekra írtak valamilyen szöveget (A kéziratban való tájékozódást segíti a kézirat tartalmának a 21. oldalon kezdődő leírása). Ha a kép fordított állású, a kéziratban is így található.

18. fejezet - Függelék II.

A Bolognai Rovásnaptár, a Batthyány-misekönyv, a Winkler-Kódex

és a Müncheni Kódex naptárának összevetése

A következő táblázatokban a négy közel azonos korú naptár névalakjait állítottam egymás mellé, hogy adataik könnyebben összevethetők legyenek. A négy emlék a következő (a táblázatban elfoglalt helyük szerint haladva):

1. A Bolognai Rovásemlék naptára, amely a 15. század második feléből-végéről származik (vö. 44. és 47. oldal.);

a Batthyány Boldizsár misekönyvébe írt naptár, amelyet 1489-ben készített Fáncsi Antal (Zolnai 1895, 106-107), és Zolnai Gyula adott ki (1895).

2. a Winkler-Kódexbe kötött naptár, amelynek anyakódexe 1506-b61 származik, de maga a naptár nem keletkezhetett 1506-ban, hanem valamivel e dátum előtt vagy után (Pusztai 1988, 24);[123] az emléket többször is kiadták, legutóbb Pusztai István (1988) a Codices Hungarici sorozat kilencedik köteteként;

3. a Müncheni Kódex naptára, amelyet legutóbb Nyíri Antal adott ki (1971), és 1466-ból, esetleg valamivel korábbról származik.[124]

A jobb kezelhetőség kedvéért mind a négy emlék esetében olvasatot és nem betűhív átírást közlök (a rovásbetűk átbetűzése illetve a másik három nyelvemlék adatainak betűhív átírása szerepel a naptár ünnepnapjainak részletes elemzésében, az előző fejezetben).

A táblázatokba csak azok a napok kerültek be, amelyeken a Bolognai Rovásnaptár és/vagy a Batthyány-mise-könyv és/vagy a Winkler-Kódex naptára ünnepet jelöl és/vagy a Müncheni Kódex naptára az adott napot piros betűvel jelöli. Ezt a eljárást a következő szempontok indokolják: a Bolognai Rovásnaptár, a Batthyány-mise-könyvben található naptár és a Winkler-Kódex naptára nem tünteti föl a hónap minden egyes napját, eltérően a Müncheni Kódex naptárától. Éppen ezért elsősorban azok az eltérések lehetnek figyelemfölkeltőek, amelyek az első három emlék naptára között tapasztalhat6k.[125] A Müncheni Kódex naptárában piros betűvel írott ünnepek azért kaptak föltétlenül helyet a táblázatokban, mert ezek a 15. század végének kiemelt emléknapjai voltak — a táblázatokban dőlt betűkkel írtam ezeket a neveket, ugyanígy a Batthyány-misekönyvben pirossal írott ünnepeket is.[126]

A négy összehasonlított naptár közül csak a Müncheni Kódexnek ismert a teljes anyaga. A rovásnaptár kéziratából hiányzik néhány emlék-nap, amely a boton még rajta volt (vö. 33. 1.). A Batthyány-misekönyvből a májust és a júniust, a Winkler-Kódexből pedig a januárt és a decembert tartalmazó naptárlapok vesztek el. Az ezekre a hónapokra eső napok mezője a táblázatban fehér. Ha egy ünnepet nem jeleztek valamelyik naptárban, az adott mezőben egy vízszintes vonal látható.

JANUÁR

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI-KÓDEX
1Küskarácson napjaÚrnak körnëkëzetë napja6
SzentkeresztVízkereszt napjaVízkërëszt napja10
Pál(H)eremte Szent Pál napjaRemete Szt. Pál17
AntalSzent Antal napjaSzt. ANtal halála napja18
PiroskaSzent Priska asszon napjaPriska szűz és mr.20
FábiánSzent Fábián Sebestyén napjaFábián és Sebestén mr.21[Ánnos]
Szent Ánnos asszon napjaÁnnos szűz és mr.22Ince
Szent Vince mártél napjaVince mr.25Pál
Szent Pál fordolattya napjaSzt. Pál megfordolattya napja  

FEBRUÁR

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI-KÓDEX
1BrédaSzent Brigida asszon napjaSzent Brigida asszonBrigida szűz
2BódogasszonyGyertyaszentelé Bódogasszon n.Gyertyaszöntölő BódogasszonSzűz Mária tisztolattya
3BalázsSzent Balázs pispek napjaSzent Balázs pispekSzt. Balázs püspök és mr.
5ÁgotaSzent Agáta asszon napjaSzent Ágota asszonSzt. Ágota asszony szűz és mr.
6DuruttyaSzent Dorottya asszon napjaSzent Dorottya asszonTeodórus szűz
9ApalinaSzent Apalina asszon napjaSzent Apalin asszonApalin szűz
10KolozsSzent Kolos asszon napjaSzent Kolos asszonKolos szűz
14Bálent v. BálintSzent Bálint mártél napjaSzent Bálint mártírSzt. Bálint mr.
16JúliaSzent Julián asszon napjaSzent Juliána asszonJuliánus szűz és mr.
22PéterIszekes Szent Péter napjaIszöges szent Pétör apastalSzent Pétër székbe ülete
24MátyásSzent Mátyás apastal napjaSzent Mátyás apastalMátyás apl.

MÁRCIUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI-KÓDEX
1Szent Albinus pispek napja
Leó pápa és mr.7Szent Potencisana asszon napjaPerpetus
Perpetus és Bódog12GergelySzent Gergel pápa napjaSzent Gergör pápa
Szt. Gergely p.17Szent Gedrúta asszon napjaSzent Gedrús asszon
Gedrócs szűz21BenedekSzent Benedek Apátúr napjaSzent Benedök appát
Szt. Benedëk apát25BódogasszonyGyimelcsoltó Bódogasszon napjaGyümölcs oltó Bódog asszon
Máriának hirdetetë napja27Szent Rubárt napja
Lompert püspök30Szent Kvirinus mártél napja
Kvintinius mr.    

ÁPRILIS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI-KÓDEX
4AmbruzsSzent Amburus pispek napjaSzent Amborus doctorAmbros püspök
9Szent Mária egipcsiáka napjaEgitomi Mária
12JúliaJúlius püspök
14Szent Tiburcsius és VallériánusSzent TiburcsiusTiburcsius és Vallériános mr.-ok
18Szent VallériánusVincenc és Gáj mr.-ok
23Albert Szent AlbertAdalbert püspök
24GyörgySzent Gyergy mártél napja Szent GyörgySzent György mr.
25MárkosSzent Márk Evangélista napjaSzent MárkSzt. Márk ev.
28Szent Vitális mártél napjaSzent Vitális Vitálius püspök
29Szent Péter mártél napjaSzent Pétör mártírPéter mr.

MÁJUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNYI BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1Fülöp JakabSzent Filep Szent JakabFülöp és Jakab apl.-ok
2ErzsébetÚr koronájának napja
3SzenkeresztSzent köröszt megleléseSzent kerësztnek mëglëletë
4Szent FloriánusFloriánus mr.
5GotártSzent GothárdGothárd püspök
6János v. Jánus Szt. János mikoron olajba főztékSzt. Jánus olajban főzetë
8Mihály v. MiálySzaniszló Szent MihálSzt. Mihál jelënetë
10Szent EpimakhusGordiánus és Epimakhius mr.
12Nérei Akhilei Szent PangrácPangrác püspök
15ZsúfiaSzent Zsófia asszonSimplex mr.
19Szent PotencsiánaSkonidáni mr.
20BirnálBazsélius szűz

MÁJUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
22IlonaSzent Elona asszonSzent Hilona asszon
25OrbánSzent Urbán pápaUrbán pápa
26FerencÁgoston püspök
30EstánSzent Félix mártírFélix pápa
31PetróniaSzt. Petronella Szt. Pétör leányaPetronella szűz […]

JÚNIUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1Szent Nikomédis mártírNikomédus mr.
2Szent ErazsmusMarcselliánus mr.
5Szent Bonifácsius mártírBonifácsius püspök
9Szent Prímus mártírPrímus és Felícsiánus mr.
11Barabás v. BarrabásSzent Borrobás apastalBarrabás apl.
13[ ]Szent Antal konfessorAntal conf.
15Vid v. VigySzent VidVitus és Modestus mr.
19Szent GyárfásVitálius mr.
22[ ]Tíz ezör vitézTíz ezër vitéz
24Jánus v. JánosSzent IvánJánus baptista szülëtetë
26Jánus v. János PálSzent János és Szent PálSzent Jánus Szt. Pál mr.
27LászlóSzent László királSzent László királ és conf.
28Szent Leó pápaLeó pápa
29Pál PéterSzent Pétör Szent PálSzent Péter és Szt. Pál apl.-ok
30PálSzent Pál mëgemlékëzetë

JÚLIUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
2bódogasszonyBódogasszon napja ErzsébetBódogasszon látogatásaMária Elzsëbetnek mëglátása
3Szent TamásSzt. Tamás megjelenete és apastal
4Szent Orly pispek napjaSzent Márton püspök […]
7Szent [?]Vilibald püspök és gonto
8Szent Kellén napjaSzent GellyénSzt. Gellyén
11BenedekSzent Benedek napjaSzent Benëdëknek megjelënetë
13MargitaSzent Margit asszon napjaSzent MargitSzt. Margit szűz és mr.
15Tizenkét apastalok/apostalokTizenkét Apastal napjaTizönkét apastalAz apl.-knak eloszlások
16ÁgostonAugustus
17Szent Elek napjaSzent ElekSzt. Elek konf.
20IllyésSzent Elyés prófétaSzt. Illyés próf.
21Szent Praxis asszonPraxédis szűz
22Mária Szent Mária Magdolna asszon n.Szent Mária MagdolnaMária Magdalna asszony
23Szent Appolináris püspökApolónius pap
24Szent Kristina asszon napjaSzent Kristina asszonKristiánus szűz
25JakabSzent Jakab apastal napjaSzent Jakab apastalJakab apl.
26Annasszony v. Anna asszonySzent Anna asszon napjaSzent Anna asszonSzt. Anna asszony napja
28Szent Pantaleó mártél napjaPantaleó mr.
29LászlóSzent Beatrix asszon napjaSzent SimplicsiusMartié hospiti úré
30Szent Abdón és SennénSzt. László halála
31Szent Germán pispek napjaGermánus püspök

AUGUSZTUS

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1PéterSzent Péter vasa szakadása n.Szent Pétör vasa szakadattyaSzent Péter vasa szakadattya
2Szent István pápa
3EstánSzent István pr.mr. teste leletiSzent István teste megleléseSzent Estván pr.mr. testë […]
5Bódogasszony Ozsvárt Domokos v. DamokosHavi Bódog Asszon napjaHavi Bódogasszon és DamokosHavi Bódog Ana Damokos konf. Osvald király
6ÚrszíneÚrnak színe változattya napjaÚr színe változattyaÚrnak megváltozása napja
7Szent Affra asszon napjaSzent DonátEfra szűz
8Szent Csirákus mártél napjaSzent CsiriákusCsiriákus mr.
9Szent RománusRománus mr.
10Lőrinc v. LőrencSzent Lérinc mártél napja Szent LőrincLőrinc mr.
11Szent TiburcsiusTiburcsius mr.
12Klára v. KaláraSzent Kalára asszon napjaSzent Klára asszonszűz Kalára
13Szent Ipolt mártél napjaSzent IpolitEuzsébius pap
14Szent Özsébius
15BódogasszonyNagyasszon napjaNagyasszon napjaMáriának fëlmenbe vëtelë
18Szent AgapitAgapit mr.
19Szent LájusMagnus mr.
20KirálySzent István királ napjaSzent István királSzt. Estván király halála
24Bortalan v. BirtalanSzent Bertalam apastal napjaSzent Bertalam apastalBartallus apl.
27Szent RúfusRúfus mr.
28ÁgostonSzent Ágoston doktor napjaSzent ÁgostonÁgoston püspök
29Jánus v. JánosSzent János Baptista nyaka […]Szent János nyaka vágásaSzent Jánus bapt. nyaka vágása
31Szent Pál pispek napjaPaulinus püspök

SZEPTEMBER

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1Egyed Szent Eged napjaSzetn EgyödEgëd napja
2Emre v. ImreSzt. Emre konf. halála
8KüsasszonyKisasszon napjaKisasszon napjaMária születëti
9Szent Gorgónius mártírGorgónius mr.
11Szent Prót és JácinktPrótius és Jácinktus mr.-ok
14SzenkeresztSzentkereszt napjaSzent köröszt felmagasztatásaSzt. këreszt fëlmagasztatta
15Szent Nikomédis mártírNikodémus mr.
16Szent Fámia asszonFémia szűz és mr.
17Szent Lompert pispek napjaSzent LompértLampert püspök
21MátéSzent Máté Apastal napjaSzent Máté apastalSzt. Máté apl. és ev.
22Szent Móric mártírMaurius mr.
24GyárfásSzent Gelérd pispek napjaSzent Gyölérd püspökSzt. Gelérd püspök
27Szent Kozma Damján napjaSzent Kozma DamjánSzt. Kozma Demjén mr.-ok
28Szent Viszló mártél napjaSzent Vencseslaus mártírVencseslaus püspök
29Mihály v. MiálySzent Mihál arkangyal napjaSzent Mihál arkangyalSzt. Mihály arkangyal
30JeromosSzent Jeronimus doktor napjaSzent Jeronimus doktorJeronimus pap és doktor

OKTÓBER

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1Szent Remigius püspökRemigius püspök
4FerencSzent Ferenc konf. napjaSzent Ferenc konfessor[…] Szt. Frenc konf.
6ÁbránRománus gonto
7Szent Márk pápaMarcsellius pápa és mr.
9DienezsSzent Dienes napjaSzent Dienös mártírSzent Dienës […]
13Szent Kálmán mártél napjaSzent KálmánSzent Kálmán mr.
14Szent Kalixtus pápa napjaSzent Kalikstus pápaEdurd özvegy
16GálSzent Gál napjaSzent Gál konfessorSzt. Gál apát
17Szent Adviga asszon napjaFlorencsius püspök
18LukácsSzent Lukács ev. napjaSzent Lukács evangélistaLukács ev.
21OrsolyaTizenegy ezer szízek napjaTizön egy ezör szűz UrsulaTizënëgy ezër szűz szentëk
22Szent Severus püspökKolumbánus mr.
23Szent SeverínusSeverinus püspök
25Szent KrispínusKrispíni és Krispiánus
26DemeterSzent Demeter mártél napjaSzent DömötörDemëtër mr.
28SimonSzent Simon Júdé Apastal napjaSzent Simon JúdásSzent Simon és Júda apl.-ok
31Szent Bolfgank pispek napjaSzent KvintinusKvintinus mr.

NOVEMBER

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁRBATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEXMÜNCHENI KÓDEX
1MencentMindszentek napjaMindszent napjaMëndszent napja
2Halottak napjaHalottak napjaEustázsius mr.
5Emre v. ImreSzent Imre napjaSeznt Emröh hercegEmreh herceg
6AlbertSzent Lénárd konf. napjaSzent Leó pápaLeonardus konf.
7Szent Vilibald pispek napjaPilibárt püspök
8Négy koronázott mártírTeodórus mártír
9Szent Teodórus mártírMárton pápa
10Szent Márton pápa Teodor mártír
11Márton v. MártunSzent Márton pispek napjaSzent Márton pispökMárton püspök és konf.
13BereckSzent Bereck pispek napjaSzent Bereck pispökBereck püspök
16Szent Otmár apátSzent Estván apát
19ErzsébetSzent Erzsébet asszon napjaSzent Erzséböt asszonSzent Erzsébet
21[Bódog] azzony22
Szent Cecelle asszon napjaSzent Cecelje asszonCecellyë szűz és mr.23
Szent Kelemen pápa napjaSzent Kelemen pápaKelemën pápa24
Szent Krisogónus mártírKrisogónus mr.25
Szent Katerina asszon napjaSzent Katerina asszonKaterina szűz és mr.29
Szent SaturnusMauri és Krisáni30
Szent Andorjás apastal napjaSzent András apastalSzent Anderjás apastal 

DECEMBER

NAPBOLOGNAI ROVÁSNAPTÁR BATTHYÁNY BOLDIZSÁRWINKLER-KÓDEX MÜNCHENI KÓDEX
4 Szent Borbála asszon napja Barbara szűz és mr.
6Szent Miklós pispek napja Szent Miklós püspök
8[Bódogasszony] Bódogasszon napja
13 LucaSzent Lúcsia Asszon napja Lúcsia szűz
17Lázár Anániás és Azariás és Missáël
18Szent Ignácius mártél napja Maximiánus gonto
21Tamás Szent Tamás apastal napja Tamás apl.
24[Karácso]nestély Vigília Vigília, böjt
25Karácson Karácson napja Úrnak születete
26Están Szent István protomártél napja Szent Estván protomr.
27Jánus v. János Szent János evangélista napja Szent Jánus apl. és ev.
28Aprószentek Aprószentek napja Aprószentëk
29Tamás Szent Tamás pispek napja Szent Tamás püspök és mr.
30Szent Dávid királ napja Sabínus püspök
31Sülester Szent Silvester pápa napja Silvester pápa

[123] A vasárnapi betű 1506-ban a D volt, a naptárban viszont az A. Az A 1506 körül a következő években volt a vasárnapi betű: 1486, 1497, 1503, 1514 (Pusztai 1988, 24).

[124] Szily szerint a naptárkerék eredetije 1416-ból származik, ennél későbbi a magyar fordítás. Mivel a keréken 19 aranyszám van, Szily úgy gondolja, hogy a naptár magyar fordítása legkésőbb 1439-ben készülhetett, ellenkező esetben az aranyszámok körét újra kellett volna kezdeni az évek meghatározásakor az alapszámhoz, 1416-hoz képest – ezt Szily nem tartja valószínűnek (1903).

[125] A vigíliát és oktávát jelző napokat azonban akkor sem vettem föl a táblázatokba, ha a Batthyány-misekönyv illetve a Winkler-Kódex föltüntette őket, mert ezek a rovásnaptárból nem művelődéstörténeti, hanem technikai okok miatt hiányoznak (az írástechnika megkövetelte a lehető legnagyobb mértékű takarékosságot – vö. 45. oldal.).

[126] A Winkler-Kódexben nem használtak piros tintát.

19. fejezet - Mutatók

{153}

Az emlékekben található nevek és szavak mai köznyelvi alakjuk szerint

Ábrahám 53, 85, 127

Ágnes 85, 149

Ágoston 122

Ágota 32, 33, 89, 151

[Ákos] 108, 109

Albert 32, 57, 71, 87, 97, 131

Ambrus 73, 95, 149

Anna 56, 65, 115

Annás 74

Annás püspök 142

Antal 39, 57, 71, 72, 84

Apollónia 34, 91

apostol 28, 34, 58, 73, 113

Aprószentek 73, 136

asszony 38, 53, 57, 65, 69, 88 , 95, 97, 111, 117, 120, 123, 133, 148

Augusztus 114

Balázs 88, 149

Bálint 31, 33, 72, 92

Barnabás 107

Benedek 33, 34, 38, 94, 112

Bereck 132

Bernát 31, 53, 102, 148

Bertalan 31, 32, 121, 148

Betlehem 63, 74, 138

Boldogasszony 38, 53, 57, 65, 69, 88, 95, 97, 111, 117, 120, 133, 148

Brigitta 31, 34, 58, 87

Demeter 129

Dénes 128, 149

Domokos 117

Dorottya 34, 64, 90, 93, 149

Egyed 122, 148

Egyiptom 139

Erzsébet 53, 66, 72, 87, 99, 132

este (estély) 66 , 134

Fábián 56, 84, 108, 130

Ferenc 53, 104, 127

Fülöp 33, 57, 65, 99

Fülöp–Jakab 33, 57

Gál 35, 128

Galilea 140

[Gellért] 125, 126

Gergely 33, 84, 94

Gothárd 32, 100, 151

Gyárfás 40, 57, 125, 126

György 31, 98

Heródes 63, 142

Illés 114

Ilona 28, 33, 103

Imre 123, 131

Ince 32, 35

István 53, 55, 56, 65, 104, 117, 120, 135, 148, 149, 151

Jakab 33, 35, 42, 57, 62, 99, 100, 110, 115, 122, 136, 146, 149

János 85, 100, 110, 122, 136, 146

János-Pál 110

Jerikó 67, 76, 139

Jeromos 67, 127, 150

Jeruzsálem 67, 139

Júlia 33, 92, 150

Júliusz 96

Kaifás 143, 150

Kána 140

karácsony 29, 31, 32, 76, 135, 148

kereszt 27, 83, 100, 124, 125

király 54, 56, 120

Kisasszony 35, 148

Kis[boldog]asszony 123

kiskarácsony 83, 135, 148

Klára 31, 76, 120

Kolos (Skolasztika) 31, 34, 91, 128, 149

László 53, 110, 116

Lázár 53, 134

Lőrinc 33, 74, 119, 120

Luca 75, 133, 150

Lukács 128

Magdala 140

Margit 112

Mária 56, 115

Márkus 98, 149

Márton 132

Máté 27, 63, 124, 126

Mátyás 33, 64, 90, 93

Mihály 27, 35, 63, 101, 109, 126, 142

Mindenszentek 31, 130

Názáret 140

Nikodémus 76, 141

Orbán 103

Orsolya 56, 109, 129

Ozsvárt 65

Ozsvát 117

Pál 57, 83, 84, 86, 111

Pannónia 32, 42, 145

Péter 33, 57, 66, 84, 93

Péter-Pál 57, 111

Petrónia 35, 106, 150

Pilátus 142

Piricske 43, 145

Piroska 84, 150

püspök 74, 142

Simon 56, 129

Szaniszló 42, 145

Szenteste 134

Szentkereszt 27, 83, 10

Szilveszter 33, 37, 55, 149, 151

Tamás 31, 33, 134, 136

tizenkét apostol 28, 34

Úrszíne 56, 117

Vince 31, 86

Vitus 56, 108, 130

Zsófia 102, 149

Az emlékben található nevek és szavak olvasata szerint

Ábrahám 127

Ágoston 114, 122

Ágota 89

Albert 97, 131

Ambruzs/Amburuzs 95

Anna asszony/Annasszony 115

Annás püspek/püspök 142

Ánnos 85

Antal 84

Apalina 91

apastalok/apostalok/apostolok 113

aprószentek 136

Balázs 88

Bálent/Bálint 92

Barabás/Barrabás 107

Benedek 94, 112

Bereck 132

Birnál 102

Birtalan/Bortalan 121

bódogasszony 88, 95, 97, 111, 117, 120

Bötleen/BötlehenBötlén 138

Bréda (?)87

Damokos/Domokos 117

Demeter 129

Dienezs 128

Duruttya 90

Egitom 139

Egyed 122

Emre/Imre 123, 131

Eródes 142

Erzsébet 99, 132

Están 104, 117, 135

estély 134

Fábián 84

Ferenc 104, 127

Fülöp 99

Gál 128

Galilia 140

Gergely 94

Gotárt 100

Gyárfás 125, 126

György 98

Illyés 114

Ilona 103

Ince 86

Jakab 99, 115

János/Jánus 85, 100, 110, 122, 136, 146

János-Pál 110

Jerikó 139

Jeromos 127

Jeruzsályem 139

Júlia 92, 96

karácson 135

Kalára/Klára 120

Kalifás 143

király 120

Kolozs 91

Küsasszony 123

küskarácson 83

László 110, 116

Lázár

Luca 133

Lőrenc/Lőrinc 119, 120

Lukács 128

Magdalom 140

Margita 112

Mária 115

Márkos 98

Márton/Mártun 132

Máté 124, 126

Mátyás 93

mencent 130

Miály/Mihály 101, 126

Mikodémus 141

Názáret 140

Orbán 103

Orsolya 129

Ozsvárt 117

Pál 83, 86, 111

Pál-Péter 111

Pannónia 145

Péter 93, 111, 116

Petrónia 106

Pilátos 142

Piriscsia/Priscsia 145

Piroska 84

Simon 129

Sülester 137

Szaniszló 145

szenkereszt 83, 100, 124, 125

Tamás 136

tizenkét apastalok/apostalok/apostolok 113

Úrszíne 117

Vid/Vigy 108

Zsúfia 102

A rovásnaptár ünnepeinek latin megfelelői

Abraham 127

Adalbertus 97, 131

Aegidius 122

Agatha 89

Agnes Virgo 85

Ambrosius 95

Anna (Mater Mariae) 115

Annuntiatio Mariae 95

Antonius Eremitae 84

Antonius Paduae 108

Apollonia 91

Assumptio Mariae 120

Augustinus 122

Augustus 114

Barnabas Ap. 107

Bartholomeus 121

Benedictus 94

Benedictus (Benedicti Translatio) 112

Bernardinus 102

Blasius 88

Brictius 132

Brigida 87

Cathedra S. Petri Antiochiae 93

Circum Cisio 83

Clara 120

Demetrius 129

Dionysius 128

Divisio apostolorum 11

Dominicus 117

Dorothea 90

Elias 114

Elisabeth 99, 132

Emericus (Emerici Ducis Depositio) 123

Emericus (Emerici Ducis Translatio) 131

Epiphania 83

Exaltatio Crucis 124, 12

Fabianus [et Sebastianus] 84

Franciscus (Francisci Depositio) 127

Franciscus (Francisci Translatio) 104

Gallus 128

Georgius 98

Gerardus 125, 126

Gothardus 100

Gregorius 94

Helena 103

Hieronymus 127

Innocentes 136

Inventio Crucis 100

Iuliana 92

Jacobus (Maior Ap.) 115

Johannes (ante portam Latinam) 100

Johannes (Apostol et Evangelista) 136

Johannes (Johannis Baptistae Decollatio) 122

Johannes et Paulus 110

Johannis Baptistae Nativitas 110

Julius 96

Ladislaus (Ladislai Regis Depositio) 116

Ladislaus (Ladislai Regis Elevatio) 110

Laurentius 119, 120

Lazarus 134

Lucas 128

Lucia 133

Marcus 98

Margaretha 112

Maria ad nives 117

Maria Magdalena 115

Martinus 132

Matheus 124, 126

Matthias Ap. 93

Michael (is Archangelis Apparitio) 101

Michael (is Archangelis Dedicatio) 126

Nativitas Christi 135

Nativitas Mariae 123

Omnium Sanctorum 130

Osvaldus 117

Pauli Apostoli Conversio 86

Paulus (Pauli Apostoli Commemoratio) 111

Paulus Eremitae 83

Petronella 106

Petrus (Petri Apostoli ad vincula) 116

Petrus et Paulus 111

Philippus–Jacobus 99

Praesentatio Mariae 133

Prisca 84

Purificatio Mariae 88

Scholastica 91

Simon (et Judas) 129

Sophia 102

Stephanus 135

Stephanus (Stephani Protom. Inventio) 117

Stephanus (Stephani Regis Dextrae Inventio) 97, 104

Stephanus (Stephani Regis Elevatio) 120

Sylvester 137

Thomas 136

Thomas (Thomae Apostoli) 134

Transfiguratio Domini 117

Urbanus 103

Ursula (Undecim milium virginum) 129

Valentinus 92

Vigilia Nativitas Christi 134

Vincensius 86

Visitatio Mariae Virginae Gloriosae 111

Vitus [et Modestus] 108