Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával, a felsőoktatási
tankönyv- és szakkönyvkiadási program keretében

 

EGYNEHÁNY HAZAI UTAZÁSOK LEÍRÁSA TÓT- ÉS HORVÁTORSZÁGOKNAK RÖVID

ESMÉRTETÉSÉVEL EGYÜTT

TELEKI, DOMOKOS


Tartalom

1. EGYNEHÁNY HAZAI UTAZÁSOK LEÍRÁSA TÓT- ÉS HORVÁTORSZÁGOKNAK RÖVID ESMÉRTETÉSÉVEL EGYÜTT
AZ OLVASÓHOZ
ELSŐ UTAZÁS. EGY ERDÉLYI NEMES IFJÚ HAZAFINAK MAGYARORSZÁG FELSŐ RÉSZIBEN TETT UTAZÁSÁNAK LEÍRÁSA
Szomolnokról és a hozzá tartozó felső-magyarországi bányahelyekről
További út
Zólyom és Besztercebánya
MÁSODIK UTAZÁS. EGY MAGYAR NEMES IFJÚNAK ERDÉLY EGY RÉSZÉBEN TETT UTAZÁSÁNAK LEÍRÁSA
Segesvár
HARMADIK UTAZÁS. EGY ERDÉLYI MAGYAR NEMES IFJÚNAK MAGYARORSZÁG DÉLI RÉSZEIBEN TETT UTAZÁSA
Nagykőrös
További út
Félegyháza és egy-két szó a kunságról
További út
A vidék és az út Pesttől Szegedig
További út Torontál vármegyébe
A kanális és az út Bács vármegyén keresztül
További út
Újvidék és Pétervárad
Torontál vármegyéről közönségesen
Temesvár
A Bánátusról közönségesen
A banatusi vagy temesi határnokokról
NEGYEDIK UTAZÁS. EGY ERDÉLYI NEMES IFJÚNAK MAGYARORSZÁG TÚL A DUNÁN FEKVŐ ALSÓ RÉSZÉN, HORVÁTORSZÁGON, A MAGYAR LITTORÁLÉN ÉS TRIEST VÁROSÁN KERESZTÜL 1795-BEN TETT UTAZÁSA
Pécs
Baranya vármegyéről
Az útnak folytatása
Szigetvár
Somogy vármegyéről
További út
A Muraköz
Az út Horvátországba
Varasd
Az útnak folytatása
Zagráb
Károlyvár
További út
A Károly útja
Fiuma
A Littoralé
További út
Triest
2. UTÓSZÓ
3. JEGYZETEK
SZÓMAGYARÁZATOK
A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ FÖLDRAJZI NEVEK
RÖVIDÍTÉSEK
A RÉZMETSZŐKRŐL

 

EGYNEHÁNY HAZAI UTAZÁSOK LEÍRÁSA TÓT- ÉS HORVÁTORSZÁGOKNAK RÖVID ESMÉRTETÉSÉVEL EGYÜTT

Kiadatott

g. T. D.

által

Patriam illustrare, cum possis, nolle scelus est[1]

NYOMTATTATOTT BÉCSBEN

MDCCXCVI

AZ ERDÉLYI

DÍSZES

MAGYAR

TÁRSASÁGNAK,

melyben

a hazának oszlopai,

becsüllött tudósai

és nagyra igyekező fiai

a tudományok

gyarapítására

és az anyai nyelv

pallérozására

s terjesztésére,

ezáltal pedig

a nemzeti karakternek

állandó fenntartására

s ékesítésére

egybeszövetkeztek:

az ide foglalt

tudósításokat

ajánlja

AZ ÍRÓ.

Gróf Teleki Domokos arcképe [a]

 

AZ OLVASÓHOZ

Hogy az itt következő utazások leírása egy jó igyekezetnek csak zsengéje, és hogy éppen ezért, de azért is, mivel mintegy a maga nemében első és ifjúi munka, azzal a tökéletességgel nem bírhat, amely egy kiterjeszkedett vizsgálódásokkal készült utazás leírásának tulajdona: azt minden olvasónak, minekelőtte az olvasottakról ítéletét tenné, megfontolni szükség. E részről tehát az író mindenektől kedvezést kérvén, másrészről azt kívánja bizonyítani, hogy utazásainak írásaiban magának törvényül tette, csupán olyakot feljegyezni, amikről gyökeresen és a leghitelesebb személyektől vagy írókból is értekezhetett, és amiket tulajdon vizsgálásaiból megesmérhetett.

Azokban a jegyzésekben, melyeket utazásához toldalékul ragasztott,[2] és amelyekre utazása leírása adott alkalmatosságot, Tót- és Horvátországokat mint a Magyar Koronának oly nevezetes részeit kívánta bővebben megesmértetni. Ezekben is a hiánosságokat keresők eleget fognak találni céljokra, de az író magát megnyugtatja azzal, ha csak kevesekben is terjeszthette jegyzései által a magyar haza említett részeinek több tekintetben fontos esméretét.

Akik ezen gyenge munkában akármely névvel nevezendő hibákat és igazításra méltókat találándanak, ezeknek felfedezésére szívesen kérettetnek, bizonyossá tétettetvén, hogy azáltal az írót lekötelezik, kinek is egy szelíden oktató fundamentomos kritikánál nincs kedvesebb.

Munkácskájához, annak díszére, az olvasóknak pedig világosításokra és gyönyörködtetésekre tíz darab rézmetszéseket készíttetett az író, melyek, amint nem ok nélkül reményli, az olvasóknak kedvesek, némelyek pedig közülök interesszánsok is leendenek.

 

ELSŐ UTAZÁS. EGY ERDÉLYI NEMES IFJÚ HAZAFINAK MAGYARORSZÁG FELSŐ RÉSZIBEN TETT UTAZÁSÁNAK LEÍRÁSA

Pestről egy jó barátommal mint utazótársommal 1793-ban június hónapjának első napjaiban elindultam útra, hogy Magyarország felső részében némely vármegyéket bejárván, ezekben Magyarországnak mind természeti, polgári s gazdaságbeli állapotját, mind pedig nevezetességeit meglátnám, és hasznos tapasztalásokat gyűjtenék.

Utamra kiszabott időm rövid, a feltett utazásbeli kerülés pedig ahhoz képest nagy volt. Azért is mindeneket eléggé, amint talám kellett volna, meg sem visgálhattam, sem ki nem tudakolhattam. Utazásomnak leírásában éppen ezért nem eléggé bőv, sőt hiános tudósítások lésznek. Azonban arról sem kell elfelejtkezni, hogy a mindjárt leírandó utazást ifjú és nem megért korú ember tette.

Az első napon Pestről Szirákig jöttünk, amely helység Pesttől nyolc mértföldnyire esik Nógrád vármegyében – a jobb faluk, melyeken általmentünk, voltak: Pécel, Bag, Verseg. Pécelig az út, valamint Pest vármegyének nagyobb részében mindenütt, főképpen Pest városa körül, felette homokos; azon túl pedig nemcsak jó, hanem kellemetes is. Mert az utazó szép völgyekben, erdőkben és kies téreken mégyen. A vetések is immár Pécelen túl megmutatják, hogy fekete földben s nem homokban teremnek. Szirák egy falu, melyet g. T. J. úr[3] bír. A vidéke szép, és fekvése völgyben vagyon. A kastély nagy és alkalmatos; hegyen fekszik, hegyoldalban. A helységbéli lakosok evangélikus tótok.

Szirákról Sárospatakra siettünk, mely is oda kétnapi járóföld, az ott tartandó kollégiumbéli examenre. Sárospatakra menve Heves és Borsod vármegyén mégyen az utazó keresztül. A jobb helységek, melyek útjában esnek: Ecséd, Kápolna, Kövesd (mely is mezőváros), Keresztes. Ecséd és Kápolna közt Gyöngyös mellett mégyen el az út, amely város a felette lévő nagy Mátra hegyével balra marad. Köröm nevű kis falunál az utazó Zemplén vármegyébe ér, és Szerencsen, Liszkán, két derék helységeken keresztül Sárospatakra érkezik.

Sziráktól fogva Patakig igen szép vidéken jöttünk, erdős, hegyes, völgyes helyeken s már az aratást váró gabonával bővölködő tereken.

A Mátra hegye tájéka különösön szép vidék. A Hegyalja pedig (melyről alább lészen szó), melynek hosszát Szerencsről menet jól elláthattuk, az alatta lévő falukkal együtt igen szép nézést adott, és közelebb is látván a hegyeket (Patakra menet az Hegyaljának szélessége mellett menvén), nagy kiterjedéseken és a mindenütt különös szorgalmatossággal mívelt szőlőkön nagyon gyönyörködtem.

Patakra érkezvén mindjárt másnap a refor. kollégiumban a félesztendőnként tartatni szokott rendes examen elkezdődött. Első dolgom volt, hogy ebben megjelenjem. A hallgató gyülekezet igen számos volt, mind a nemesség, mind a más rendűek részéről; a tanulóifjúság is pedig nem kis sereget tett. Az examen következendő módon folyt:

Felgyülekezvén a kurátorok és minden renden s mindkét nemen lévő hallgatók, a tanító a tanítószékbe felállván, egy kis megszólító beszédet és könyörgést mondott, minekelőtte az éneklő kar szép harmóniával egy az examen tárgyát illető és éppen az examenre készített éneket eléneklett volna, melyek után az examináltatandók nevenként elészólíttattak, kik is amennyit csak a meghatározott rövid idő engedett, igen röviden megkérdeztettek. A felsőbb tudományok hallgatói némely kitett téziseket víttanak és oltalmaztanak, és feleltek akármelyik hallgatónak ellenvetéseire, akinek ezeket tenni tetszett; a klasszisbéli tanulók pedig csak a tanítónak kérdéseire feleltek. Igen nagy számmal lévén kivált a klasszisbéli tanulók, majd csaknem egynéhány szóból álló feleletet mondott mindenik, és a legtovább szólónak felelete is alig tartott két minutát. Ezen examináltatásban való sietséget pedig az arra kiszabott rövid idő okozta, mely mindöszve három napot tett; és ez az examen formájára nézve ugyan examen volt, de valóságoson ezt a nevet nem érdemli. Ugyancsak nékem azt bizonyították, hogy még két héttel a rendes examen előtt a klasszisbéli tanulók arra kiküldött és kirendelt első deákok által a magok klasszisokban bővebben és keményebben szoktak examináltatni.

Az egész exámenből annyit mindazonáltal lehetett észrevenni, hogy mind a deákok, mind a tanulók az elejékben adott dolgokat jól megtanulták; de úgy látszott, hogy sokak inkább csak könyv nélkül tanulták volt meg feleleteket, mint a dolgot értették.

Nékem kiváltképpen a vallásnak mint egy emlékezetet terhelő és csak azt foglalatoskodtató tárgynak folytatása és annak nem egészen cél szerént való tanítása módja nem éppen tetszett. Szükség volna minden reform. kollégiumban a vallásnak taníttatásában igazítást tenni. Minden matériának elvégződése vagy minden új klasszisnak feljötte után a más klasszisnak tanítója egy kis megszólítást tévén, ismét harmóniában énekelnek. Nékem ugyan az ének igen tetszik, de annak felette gyakor eléfordulását és hosszas tartását az úgyis kevés időnek elvesztegetésére tartom lenni.

Következő napon ismét examen volt mind délelőtt, mind délután, mely a szokott mód szerént folyt. Másnap reggel a pataki régi várat és a Rákóczi kastélyát szemléltem meg. Kitetszik, hogy a vár erős volt, és sokat szenvedett, mivel nagyrészint csak puszta falai vagynak. A kastély igen erős, de nem szép épület. Egy részében lakható, melyben a k. kamerális perceptor lakik, de más részében pusztán áll; a pusztán álló és egyik felén már le is omlott része, mivel azt a mennykő érte, a szebbik része volt a kastélynak, amelyben Rákóczi maga lakott. Ezen részin vagyon egy törpe torony is, melyen ezelőtt négy kis tornyok voltak, és amely valaha csillagnéző hely volt. A kastélynak bástyáin sok lyukak vagynak, valamint a várnak még egészen le nem romlott részein is sokak látszanak; ezekből lőttenek.

A várban nevezetes a mostani nagy katolikum templom, mely ezelőtt a reformátusoké volt, kiktől elvétetett a régi időkben. A reformátusok azután későre építették magoknak a mostani templomokat a városban ezelőtt mintegy húsz esztendővel. Ez is nagy és szép templom.

A várnak szemléléséből megtérvén az examenbe mentem; examinált többek között a matheseos és physices profes. Szabó Dávid[4] a fizikából. Az examen magyar nyelven folyt, ez nékem igen kedvem szerént volt, kivévén, hogy némely új és éppen szokásban nem lévő magyar szók jöttek elő.

Hogy az examennek vége volt, a kollégiumot odahagyó publicusok búcsúzó beszédeket tartottak. Ezután az eddig volt rektor hivatalát letette, és ehelyett más tétetett. Mindezek után az examen egy harmóniás énekkel rekesztetett bé.

Ezen a napon a kollégium bibliotékájában voltam. Ebben egy nevezetes könyvet találtam, ti. egy Bibliát lengyel nyelven kézírásban, igen szépen pergamentre írva; ezt a Bibliát Hedvigis, az I. Lajos m. király leánya fordította magyarból (lásd Bod Péter M. Athenasát).[5] 1390-dik eszt. írattatott, de csonka, mivel egy része ki vagyon szakasztva.

A kollégium bibliotékájáról az a megjegyezni méltó, hogy ezelőtt száz esztendőkkel még igen nagy és híres bibliotékája volt a pataki kollégiumnak, de ebből a régiből nincsen a mostaniban semmi maradvány, mivel rész szerint elpusztíttatott, rész szerint elveszett a sok háborús időkben, és széjjelhordattatott.

A pataki kollégiumnak sokféle változásai után 1701-ben nyugodalmas megállapodása lévén, azután gyűjtötte a mostani bibliotékáját. A kollégiumnak múzeumába is voltam, melyben sokféle szép, fizikához való készületeket és eszközöket, nemkülönben egy még kezdőben lévő, de máris nézést érdemlő minerális gyűjteményt szemléltem. A mostani physices professortól, aki ezt a muzéumot tökéletes lábra állítani igyekszik, erre nézve sokat lehet várni, hacsak a szükséges és hasznos költség által segíttetni fog igyekezete.

Méltó volna minden kollégiumoknak egy ilyen múzeumnak felállításáról gondoskodni, ha különben a természet tudományát és esméretét cél szerént és jó előmenetellel kívánják taníttatni.

SÁROSPATAK egy szép téren fekszik, a régi vára pedig dombos helyen; napnyugot felé és észak felé is hegyek vagynak, a közelebb lévők a pataki és újhelyi szőlőhegyek, melyek még a Hegyaljához tartoznak. A Bodrog folyó vize Patak mellett foly, és ezen egy derék híd vagyon. Vize jó, iható, jóllehet zavaros – a kútvíz ámbár tisztább, nem olyan jó, mivel édes; azért majd mindenek a Bodrog vizét isszák.

Patak egy nagy faluhoz hasonlít, és inkább érdemel falu, mint város nevezetet. A legszebb épületek a két templom és a kollégium, a többit középszerűnek sem mondhatni. Most Patakot a k. kamara bírja, ezelőtt Rákóczi-jószág volt, azután herceg Trautson és maradékai voltak birtokába, míg magvok szakadott; így aztán a fiskus kezéhez jött. A lakosok nagyobb részint refor. magyarok, a többiek katolikusok és oroszok.

Nem tehetem, hogy Sárospatakról írván, a kollégiumnak érdemes professzorairól ne emlékezzem. Ezeknek neveik: t. Őri Fülep Gábor[6] theol. prof. – t. Szentgyörgyi István[7] philos. és philolog. – Szombathi István[8] historiar. & antiquit. – Szabó Dávid physices, matheseos és histor. natur. professor. A kuratorátusnak egy éppen Patakon létemben tartott gyűlésében határoztatott meg prokurátor Kövi Sándor[9] úrnak mint juris patrià professornak meghívása. Ezen érdemes tanítók közül t. p. Őri Fülep Gábor egynéhány nevezetes francia és német könyvek fordítása által, t. p. Szentgyörgyi pedig egy nemrégen kiadott philosophicus munkája által, ily titulus alatt: Instructiones Logicæ & Metaphysicæ, a tudós világ előtt dicséretesen esméretessé tették magokat. P. Szabó Dávid úrnak is munkái s igyekezete tudva vagynak. Kövi úrtól pedig sokat várhatni.

A HEGYALJA – TÁLLYA, TOKAJ. A Hegyalja az a része Zemplén vármegyének, amelyen ama híres és közönségesen tokaji bornak nevezett bort termő hegyek vagynak. A hegyaljai helységek mind hegyek alatt feküsznek, és az ő hegyeik rólok neveztetnek. Ezen hegyek elnyúlnak hosszában négy és szélességekben két mértföldnyire; mind szőlőhegyek, és legjobb módra míveltettek.

Országokat el lehetne talán járni, amíg az ember annyi szép és nagy szőlőhegyekre együtt találna, melyek az ő széles kiterjedésekért és míveltetésekért bámulást érdemlenek. A hegyaljai hegyek mind egy hosszú sort tesznek, kivévén, hogy a tarcali és tokaji hegyek a többitől meg vagynak szakadva; ezek a legmagosabbak is.

Az utazónak ezen hegyeknek szemlélésében legelsőbb az a különösség ötlik szemébe, melyet más szőlőhegyeken nem lát: hogy a szőlőkben sok kőfalak vagynak, melyek messzéről úgy néznek ki, mint megannyi grádicsok. Ezek a földnek tartására szolgálnak, hogy a meredek hegyeken sem a szőlőkkel terhelt földek le ne omoljanak, sem pedig az eső által el ne mosassanak; de más hasznok az is, hogy bennek a nap sugári megütköznek, és a szőlőt termő földre verődnek vissza, mely által a földet érő melegség sokszoroztatik. Másik az: hogy átaljában mindenütt a szőlőket karózva szemléli. A harmadik pedig, hogy ezen szőlőkben gyümölcsfák éppen nincsenek, mint az rendszerént másutt lenni szokott. A negyediknek lehet azt mondani, hogy az ember ezeken a hegyeken szerfelett kevés bor- és sajtolóházakat láthat, mivel azok többnyire a helységekben vagynak. A legnevezetesebb hegyaljai helyek: Tokaj, Tállya, Tarcal, Zsombor, Szántó, Mád, Tolcsva, Újhely, Sárospatak.

Sárospatakról Tállyára mentünk, itt egy részit a tállyai legelső hegynek, az úgynevezett nagy Ősz-hegynek eljártuk. Ezen a hegyen sokféle köveket, achátot, kalcédonokat sat. [találtunk]. A kövek az úton vagynak szerteszéjjel, és a sok közönségesek közt gyakran igen szépekre találhatni. Tállyáról Tokajra mentünk. Itten egy fogadóba bészállván eljártuk a városnak egy részit. Másnap hajnalba négy órakor felmentünk egy napszámos embertől vezettetve a Tokaji-hegyre, de az emberünk ittas lévén, őtet hátrahagytuk, és magunktól mentünk fel egész a hegynek legmagosabb részire, amely a többi felett egy új hegyet formál. Ezen szőlő nem míveltetik, és ezt azért Kopasz-tetőnek hívják; cserjék és mindenféle plánták borítják be, szerteszéjjel pedig mind oldalán, mind tetején kősziklák vagynak.

A hegy magos, de a felmenetel nemigen bajos: legfelsőbb tetejéről nagy kilátás vagyon, nyolc és több mértföldnyire lehet ellátni. A szőlőhegyek, melyek ezen Kopasz-tetőt környülvészik, igen szépen míveltek. A szőlőkön kívül pedig sok törökbúza- és földimagyaróföldekre akad az ember. Némelyik hegyre szekerén lehet egészen felmenni, és néhol szép árnyékos járások között vagyon a felmenő út.

A hegyet megjárván, délután elmentünk, hogy a régi tokaji várnak helyét megnézzük. Mivel ez a vár a Bodrogon túl volt, a Bodrogon kelletett volna általcsolnakozni. Nem lévén senki más csolnakos, egy gyermeket vettünk fel, aki szolgálatját ajánlotta, de a víznek a nagy szél miatt habjai lévén, a gyermek nem bírta az evedzést, és a víznek közepinél tovább nem vihette a csónakot; ott is már majd szinte kifogyott szegény erejéből, úgyhogy egészen csak megállván a csónak, mindhárman nem kevéssé ijedtünk meg, hogy csónakunkot a víz elviszi; ugyancsak a gyermek újra öszveszedvén erejét, szerencsésen visszahajtott a partra, merről jöttünk volt. Így tehát a régi várnak helyét meg nem láthattuk. Ezután hamar elindultunk Patak felé Kassára.

TOKAJ derekas mezőváros és szép vidékű. Fekszik a hegy tövinél, a Bodrog és Tisza mellett, amely két egyesült vizeken egy igen jó híd vagyon. Ezen helységet a kir. kamara bírja; de a szőlőkből keveset bír, és csak egynehány lapályt. A lakosok nagyobb részint refor. magyarok; a többiek katolikusok és görög vallásúak. Laknak evangélikusok is. A nevezetesebb épületek a harmadik vallásúak templomaik, egy sóház és egy nagy serház.

Tokajt elhagyván, estvére Sárospatakra jöttünk, másnap pedig délre Újhelyre, mindenütt a hegyaljai hegyek alatt menvén. Újhelyről estvére Lasztócra értünk, egy igen szép fekvésű helységre, ahonnan egy partos helyről Ungvárt és Vinna várát, ámbár ide messze esnek, jól lehetett látni. Lasztócon K. P. úrnál[10] volt megszállásunk, aki nagy szívességgel fogadott. Másnap ezen jó gazdánk érdemes atyjafiával, K. F. úrral,[11] ezzel a múzsák szövetséges barátjával egy társaságba Kassára indultunk, ahová is délbe eljutottunk. Kassán három napokat töltöttünk. Mind a város nékem különösen tetszett, mind pedig az itten tett esméretségekben nagy megelégedést találtam; melyek közül nem lehet nem említenem a kassai kerületbéli fő studiorum directort, g. Török Lajos urat,[12] ezt a hazánk hasznos fiát és a tudományok nagy barátját, nemkülönben t. piarista Baróti Szabó Dávid urat,[13] kedvelt magyar poétánkat, kivel mint erdélyi hazánkfiával méltán dicsekedhetünk.

KASSA egy a legszebb városai közül Magyarországnak; fekszik a Hernát vize mellett, egy szép térségen, egy részről erdős hegyekkel környülvétetve. A vidéke különös kellemetességű. A város bé vagyon kerítve kettős kőfalakkal, és jóllehet kicsiny, de igen szép. A nagyobb utcák szélesek és egyenesek: a nagyobbik utca kivált, amely az egyik kaputól fogva a másikig tart egyenes linéában, szélességiért, hosszúságáért és szép épületiért méltán dicsértethetik. A Csermel patakja, mely ezen utcán keresztülfoly, a város tisztaságára sokat tészen. Nevezetesebb épületei Kassának: a nagy Erzsébet temploma, mely keresztformára vagyon építve faragott kövekből. Ezt a templomot Erzsébet magyar királyné, I. Károly felesége kezdette építtetni, és I. Lajos folytatta. Mind magára, mind két tornyaira nézve, melyek közül az egyik csonka, a Szent István templomához Bécsben igen sokat hasonlít, de ennek nem annyira szépségire nézve enged, mint nagyságára nézve. A második említésre méltó épület a vármegyeháza; a harmadik a városháza; mind a kettő új és kivált az utolsó különös szépségű épület; a negyedik a dominikánusok temploma, a mellette lévő klastrommal együtt; az ötödik a Sz. Mihály temploma, melyet a reformátusok építettek, de aztán tőlök elvétetett; a hatodik az akadémia temploma, melynek Báthori Sophia és fia, Rákóczi György[14] voltak fundálói; a hetedik az akadémia épülete; a nyolcadik a kamarai igazgatás háza; a kilencedik a kommendáns háza; a tizedik a kaszárnya. A külső városban vagyon azután a reformatum templom és három lutheranum templomok, melyekben három különböző nyelveken, úm. magyarul, németül és tótul szokott az isteni tisztelet tartatni.

Kassának külső városaiban a több személyes emberek kertei közt vagynak némely szép sétálókertek is a közönség mulatságára. – Lakosai ezen városnak magyarok, németek és tótok, kik vagy katolikusok, vagy reformátusok, vagy evangélikusok.

Kassát elhagyván mentünk ebédre a herleini, vagyis úgynevezett ránkai savanyúvízre, szörnyű rossz útban, mind erdős hegyeken által. A savanyúvíz az oda való nagy öszvegyülekezésért megérdemlené, hogy az úton jobbítanának.

HERLEIN maga nem falu, hanem így hívatik az a hely, amelyen a savanyúvíz kútja vagyon és az amellett lévő fogadó s két vendégház; rankai víznek pedig Rankáról, egy igen közel lévő faluról neveztetik. Ez a savanyúvíz savas és kevés büdösköves részekkel elegy, és sok aer fixust tart magában. Az íze a németországi selteri vízhez valamennyiben hasonlít, csakhogy ennél élesebb. Ezen savanyúvízkútnak gyönyörűséges vidéke vagyon; a hegyek, melyek erdőkkel fedettek, Herleint majdnem egészen körülveszik, és az ott mulatóknak jó sétálóhelyül vagynak.

Herleinből elmenvén PEKLINRE mentünk, mely is oda három fertályóra, itt is rossz út vagyon. Peklinben az ott lévő kamarai kastélyba a tiszthez szállottunk bé; másnap reggel öt órakor elindultunk CSERVENICÁRA vagy VERESVÁGÁSRA. Az erdőtiszt előre elment volt, hogy számunkra továbbig vonó és háti lovakról, melyeken a Csevenicánál lévő opált termő hegyeket megjárhassuk, rendelést tegyen. Cservenicára rossz útban eljutván egy óra alatt, csakhamar azután lóra ültünk, hogy a hegyre felmenjünk; az erdőtiszt pedig más két emberrel vezetőnk volt. Mi csak az egyik nagy hegyet jártuk meg, jóllehet többeken is vagynak opálbányák, de ezeknek eljárására több napok kívántatnának. A hegyre való felmenetel néhol igen alkalmatlan, szekerén is lehetne ugyan egy darabig menni, de ez igen bajos és nem minden szekérnek való; a gyalog menetel pedig igen fáradságos volna, jóllehet némely meredekebb helyeken másképpen nem könnyen lehetne, és itt a lovakat vezettetni kell; legjobb a felmenetel lóháton. Ezen opállal bővölködő hegyek Cservenicát egy részről egészen körülveszik, magosak és a legszebb erdőkkel és kaszálórétekkel fedettek; a földjök teli közönséges és jóféle kövekkel és sok érces ochrákkal. Mintegy kétórányi menetel után az első opálbányához értünk; itt a bányákból kihányt kőrakások közt opálokat keresvén, sokat találtunk; innen továbbmenvén a másik bányához értünk, itt is opálokat kaptunk. Innen meredekebb lévén a hegyről való lemenés, a harmadik bányához egy darabig gyalog, azután ismét lóháton mentünk. A harmadik bányánál, mely valamint a második, béomolva vagyon, sokáig kerestünk opálokat, de itt nem kaptunk egyebet sokféle ochráknál és egyébféle közönséges köveknél. A több bányákat, melyeknek eljárására fél nap elég nem lett volna, nem néztük meg, hanem a harmadik bányától kövekkel megrakodván hazatértünk, és egy órakor vissza is érkeztünk.

Az opálkőnek ezen hegyeken nagy bővsége vagyon; sőt a közel lévő tereken is gyakran találtatik; a bányákban ezelőtt dolgoztatott, és akárkinek is szabad volt ásatni; de a k. kamara ezt öt esztendőtől fogva megtiltotta, és most sem ásatni, sem keresni nem engedtetik, amíg a k. kamarától a bányáknak vagy eladatása, vagy kamarai költségen való dolgoztatása meg nem határoztatik. Azért is minden bányáknál, melyeknek száma tizennégy, őrzők vagynak. Ugyancsak reánk nézve, valamint más becsületes utazókra nézve is, szokott excepció tétetett.

Visszatérvén a hegyről, ebéd után mindjárt Cservenicáról elindultunk, azzal a céllal, hogy estvére Eperjesre érjünk.

A legrosszabb úton, melyet csak gondolni lehet, erdős hegyeken által, keskeny, köves darabos utakon, nagy lejtőkön és dőlős helyeken jöttünk, minthogy Cservenicáról Eperjesre éppen járatlan út vagyon. Ugyancsak hat óra eltelve SÓVÁRHOZ verekedtünk, mely is egy fertályóra Eperjeshez, és itt a sófőzésnek megnézésére megállapodván, a sófőzőházba betértünk. Ez a sófőzés az egyetlenegy M[agyar]országon, és mind azért, mind pedig a sónak bővségiért, amely itt kifőzetik, nevezetes. A sóvíz a kútból lovak által hajtatódó machina segítségével ökörbőrben húzatik ki, és úgynevezett ciszternákba töltetik; ezen ciszternákból azután háromheti állás után a közel lévő sófőzőházhoz foly csőkben, amely csőkből az üstökbe mégyen. Két üst vagyon: mind a kettő vasból. Ezen üstök alatt minduntalan (az egy vasárnapot kivévén) tűz ég, amely tűzre mindennap tizenöt öl fa kívántatik. Kétórai főzés után a só kifő és megszáll, ezt azonnal lapátokkal kiveszik és tonnákba teszik. A tonnák alol lyukasok, hogy a víz, mely még a sóban vagyon, kimenjen, és a só szárazabban maradjon. Az innen kimenő víz pedig csők által egy külön víztartó helyre vezettetik, melyet Labstubennek neveznek, és innen egy nagy kerék által, melyet csak egy ember hajt, a rajta lévő öblös rekeszekkel kimeríttetik, és egy más víztartóba öntetvén, ebből csők által ismét az üstökbe foly, hogy ezen kifőzött víz a többivel elegyedvén, újra kifőzessék: és ez mind ekképpen foly, hogy így semmi víz ki nem öntetődik, hanem vagy sóba, vagy párába mégyen. A tonnákban meggyűjtött só egy darab ideig való állás után ugyanezen tonnákban egy szobába vitetik bé, amely szobát szárasztó szobának hívják; ebben a szobában erős széntűz tétetik, és így hatnapi idő alatt a só egészen kiszárad, úgyhogy haszonvehetővé lészen. Ezen sófőzőházban esztendőn által százhúszezer mázsáig való sót ki lehet főzni, naponként kétszázhúsz tonnát tévén fel, minden tonnában pedig két és fél mázsát. Minden mázsa, a sófőzés költségeit egybevetvén, kerül 14-15 Xr-ba, eladatik pedig három Rhforinton és nyolc Xr-on.

A sófőzésnek megtekintése után Sóvárról elmentünk Eperjesre, hová rövid idő alatt bé is érkeztünk, másnap a várost eljártuk, de még ez nap elhagytuk.

EPERJES kerített és szép város, de Kassánál alábbvaló, nagyságára nézve is Kassának valamit enged. Épületei nagyobb részint régiek és régi mód szerint vagynak.

A nevezetesebb épületek itt: a nagy katolikum templom, mely belől különös szépségű és cifraságú; az evangelikum templom és oskola, mely a katolikumtól csak egynéhány lépésnyire, szomszédságában vagyon; ez ennek előtte a jesuiták temploma és klastroma volt, de II. József császártól az evangélikusoknak, akik eleintén bírták és akiktől elvétetett vala, pénzért visszaadatott: mind a kettő pedig a város piaca közepén áll; a vármegyeháza, mely is igen szép épület; a franciskánusok temploma és klastroma; az oroszok temploma, mely ezelőtt a minoritáké volt; a külső városában Eperjesnek pedig sok kertek vagynak, kivált azon a részin, amelyen a város mellett a Tarcal patakja elfoly, melynek partján egy hosszú, árnyékos járásban az ember szép sétálóhelyet is talál.

Eperjesnek fekvése kellemetes, és térségen vagyon, de hegyek alatt, kik vetéseket és réteket mutatnak: az egész vidéke is hegyekkel vagyon körülvéve. Lakosai nagyobb részint tótok, az elébbvalók evangélikusok, kik többnyire németek. A tiszta magyarok kis számmal vagynak.

Eperjesről ugyanazon nap estvére jöttünk Bertótra, és ott meghálván, másnap jó reggel elindultunk Lőcsére, ahová délre el is érkeztünk. Itten a rossz fogadóba, mely a városban a piacon van, bészállottunk.

LŐCSE egy nagy dombon fekszik hegyek közt, az egész vidéke hegyes és völgyes; kerített város, de kőfalai némely részein leomlottak. Tekintetére nézve régi és nem szép, ugyancsak egy négyszegű, igen nagy és jól épült piaca vagyon, amelyen a katolikum templom áll; ezen piacon kívül egy részit is a városnak nem lehet szépnek mondani: némely utcák igen kősziklások és egyenetlenek, úgyhogy kivált szekerén nagyon alkalmatlan rajtok járni.

A nevezetesebb lőcsei épületek: az elébb említett katolikum főtemplom, mely a piacon vagyon, régiségéről nevezetes és jó nagyságú, 1234-be építtetett; a minoriták temploma és klastroma, mely is szép épület; a vármegyeháza; a tanácsház; az evangélikusok temploma, mely a városon kívül vagyon; és az evang. gimnázium.

Lőcsének külső városai nincsenek, hacsak egynehány házat és majorokat a városon kívül annak nem nevezünk. Lakosai majd mind németek, kik nagyobb részint evangélikusok, vagynak kevés magyarok és tótok.

Lőcsét elhagyván jöttünk negyedfél óra múlva Késmárkra, mind hegyeken és völgyeken által, a hegyeken néhol igen rossz, kősziklás utakon. Késmárkhoz közeledvén kimutatták magokat a hegyektől eddig elfedezett Carpathusok, melyek Késmárktól egy mértföldnyire vagynak egész nagyságokban. Magosságokat és fellegekig felemelkedett hegyes tetejeket szemlélvén, ilyen szokatlan látás bámulásra vont bennünket.

Késmárkra estvére beérvén, a következendő napot itt töltöttük: szándékunk volt, hogy a Tátrákra (mert így neveztetnek a Késmárk felett lévő magosabb Carpathusok) felmenjünk, és azoknak egy részit megjárjuk.

Minekutána azért mind a társaságot, mellyel együtt menjünk, kicsináltuk, mind a felmenetelre való készületeket (minthogy három napot szándékoztunk a havason tölteni) megtettük volna: kimentünk egy Stráska nevű kis falura, mely Késmárktól egy félórára esik, Szepes vármegyei ordin. v.ispány konzil. Gradetzi Horváth Stansits úrhoz, aki testvérével, Horváth Boldizsár úrral együtt ezt a helységet bírja és többnyire ott is lakik. Itt Stráskán három napokat töltöttünk, amelyek alatt mind azt az időt vártuk, amelyen a Tátrára felmehessünk. De hiába volt várakozásunk, mert a beállott rút, esőző idő meg nem szűnvén, és semmi reménységünk is nem lévén az időnek jobbulására, minthogy további utunkban hátramaradást okozhatott volna a sokáig való várakozás, kénteleníttettünk a Carpatusra való felmenetelről lemondani, mely nem kis kedvetlenségünkre volt.

Stráskáról azért, aholott a Horváth uraknak nem kevés szívességekkel és kegyességekkel éltünk vala, indultunk Késmárkon által Lőcsére, hogy onnan utunkat továbbfolytassuk.

KÉSMÁRK régi kerített és nem rút város; térségen fekszik, a Carpathusoktól egy mértföldnyire a Poprád vize mellett. Külső tekintetére nézve nekem Lőcsénél szebbnek tetszett, mind az utcák egyenességéért, mind az házaknak egyformább építésiért, mind pedig kivált azért, hogy itten több elevenséget és mozgást tapasztaltam az emberek között, mint Lőcsén, ahol az utcán alig mutatja valaki magát, holott Késmárknál népesebb.

Lakosai Késmárknak majd mind németek, kevés magyarok és tótok is vagynak. A késmárkiak a vászonszövésről és a véle való nagy kereskedésről, nemkülönben festésmunkáikról megjegyzésre méltók. Valamint az egész Szepességen, úgy itt is kiváltképpen a lenmívelés és annak megdolgozása s készítése a keresetnek egy fő ága. A vászonszövés pedig oly közönséges, hogy kevés gazdaember találkozik, akinek maga házánál osztovátája nem volna. Innen is lehet a vászon sokságát gondolni: hogy amint nékem bizonyították, a Szepességből esztendőnként mintegy hatmillió sing vászon vitetik ki kereskedésre. A vászonfejérítéshez is itt és a körül lévő helységekben igen jól értenek, úgyhogy a vásznat messze földről ide hozzák a fejérítés végett. Ami a festést illeti: az is Késmárkon fő keresetnek módja és különösön dicsértetik. Mind maga a festés, mind pedig a sok festett matériákkal való szélesen kiterjedt kereskedés nevezetes; de kiváltképpen az indigófestéknek készítése.

Ez a festék egy németül Waid, deákul Isatis tinctoria, magyarul közönségesen festőfű nevű plántából készíttetik; készítője pedig orvosdr. Pfeiffer, aki Késmárkon erre a végre egy fabrikát állított fel, mely, amint hallottam, az egész Magyar, Cseh és Austriai Birodalomban egyetlenegy.

A valóságos indigó amerikai plánta, és különösen Északi-Americában terem; a kék festék is ugyanott az európai kolóniákban készíttetik belőle, és onnan hozatik Európába. A Waid pedig, mely hasonló kék festéket ád (mely festék azonban csak a jó készítés módja által vitethetik olyan tökéletességre, mint az igaz indigófesték), egy magos szál sárga, felyül bokros virágú plánta, mely Európában sok helyeken és Magyarországon is terem, mint p. o. a Szepességen, ahol, haszonvétele tudva lévén, termesztetik is. A belőle való kék festéknek csinálása végett ez a Waid plánta egészen öszvetöretik, és a kinyomott nedvessége vagy inkább leve az, amelyből a festéket készítik. Dr. Pfeiffer mind a Waid füvet bővön termeszti a festékfabrikája számára, mind pedig ebből a plántából a kék festéket olyan jó módon készíti, hogy az minden tulajdonságaira nézve az igaz indigónál nem mondatik alább valónak lenni, és avval való nagy egyezésiért indigófestéknek méltán is neveztethetik. Ennek a kék festéknek, Magyarország kicsiny és sokképpen meggátolt kereskedéséhez képest, elég nagy kelete vagyon.

Késmárkról azt is meg lehet jegyezni, hogy a tokaji borokkal jó kereskedést szokott űzni, Lengyelországba és Galliciába, amely ugyan most valamennyibe megcsökkent.

Késmárknak nevezetes épületei: a katolikum régi templom, melynek egy magas ugyan, de suta tornya vagyon; a tanácsház, mely új és igen szép épület, és egy cifra toronnyal ékeskedik; egy ezelőtt paulinusoké volt templom, de amely most mindenkor üres, és romlandó állapottal vagyon; az evangelikum templom és oskola, melynek érdemes rektora a tudósok közt esméretes Potkonitzki Ádám úr. Ezek a külső városban vagynak; a templom nagy és belől fával szépen meg vagyon bélelve és kifestve, az oltár, prédikálószék, karok, orgonák sat. mind fából szépen és mesterséges szorgalmatossággal vagynak csinálva; az oskola jó épület, és éppen a templom mellett vagyon. A Thököli régi vára még említeni méltó. Ez a vár a város kerítésével egybe vagyon foglalva; a külső falai, melyek a kerítést teszik, még fennállanak, de az ezekhez ragasztott épület nagyobb részént leomlott, ami még fennáll is, omlófélben vagyon; ugyancsak a kápolna még épségben áll, ezt belől szépnek mondják. Ezt a várat az öregebb Thököli István építtette, és a Thököli-ház bírta, a mostani Késmárknak egy részivel együtt. A vár bemenő kapuja felett Thököli Imrének neve, címere és szimbóluma vagyon kőbe metszve. Több nevezetes vagy szép épületei Késmárknak tudtomra nincsenek; különben mind derék házakból áll, és a külső városban is jó épületek vagynak.

Késmárkról ismét Lőcsére jöttünk, ahonnan azután másnap tovább folytattuk utunkat. Szomolnok felé Iglónak jöttünk, egy derék mezővárosnak, mely a tizenhat szepesi városoknak egyike, aholott a tizenhat városok igazgatásának is széke vagyon. Iglóról az iglói rézbányáknak megnézésekre mentünk, melyek, valamint a hozzájok tartozó olvasztószínek és stompok, a helységtől egyórányira esnek. Ezek közt a bányák közt legnevezetesebb az úgynevezett Johannis Stollna, amely is igen gazdag; úgyhogy egy mázsa kőre ennek előtte harminc-negyven font rezet is lehetett vetni; és negyvenezer Rforintig is behozott; most ugyan kevesebbet ád ki, de húsz fontot lehet mégis egy mázsa kőre vetni. Az innen kijövő réz mind mészkovacsba vagy kvárzba terem, és büdösköves. A bémenetel ebbe a Stollnába Schacht módjára vagyon, azaz egyenesen lefelé, de a bánya Stollna módjára, azaz egyenes hosszaságba nyúlik el nagy messzeségre a föld alatt, és ezért is neveztetik Stollnának; különben a bányák rendszerént a magok egyenes vagy mély bemenetelekről szoktak Schachtoknak vagy Stollnáknak neveztetni. Ezen említett bányán kívül vagyon még egy gazdag, közel hozzá, melyet Elizabeth Stollnának hívnak. Minden iglói bányák (amelyekhez az Igló körül fekvő helyeknél lévők is értetnek) személyes emberekéi, kik egy különös hegymívelő társaságot tésznek, melyet Waldburgerschaftnak (Erdei Polgárságnak) neveznek. A bányáknál az ércek választását (Erzscheidung), azoknak stompolását az arra készített malmokban és a rézolvasztást megnéztük. Az iglói rézolvasztó színben mind az az érc olvasztatik, amely az iglói és körülötte lévő bányákból kijön; de nagy bővségek miatt egy része a rézérceknek Szomolnokra vitetik, és ott a királyi bányásztisztségtől megvétetvén, az ott való rézolvasztó színekben olvasztatik. A tiszta kiolvasztott réz a királytól váltatik bé, mázsája harmincegy Rforinton, és ezután királyi rézhámorokban megdolgoztatván, negyven-ötven forintokon szokott eladattatni.

Iglóról MÁRKUSFALVÁRA jöttünk éjtszakai szállásra. Ebben a helységben Máriássi Farkas úrnak nagy és igen szépen épült régi, de megújított kastélyát és annak belső elrendelését, nemkülönben más újabb derék épületeit nem lehetett különös megtetszés nélkül nem néznünk.

Márkusfalváról másnap elmenvén, jöttünk Swendléren által estve Szomolnokra, a gazdag rézbányák helyére. Az út Márkusfalvától egész Szomolnokig erdős hegyeken által megyen, de jó, csinált út; az erdők mind fenyőerdők, melyekkel az egész Szepesség bővölködik. Itt a hegyekben a több sokféle köveken kívül főképpen zöld és elegyes színű márványokra találtunk; egy jó darabig elnyúló helyen az út mellett a hegy oldala mind ezekből áll. Szomolnokon másnap vecsernyéig mulattunk, mely időt egészen a bányászatnak megnézésére fordítottuk. Eljártuk elsőbben bányászkonz. D. F. úr társaságában a hydraulica machinákat, melyek által a Schachtokból az ércek felhúzatnak és a víz a bányákból kipumpoltatik (szívatik). Megnéztük azután a cement-, azaz rezes víznek sok kanálisait és azon machinát, mellyel a hegyekből kipumpoltatik és a kanálisokban néhány ezer ölekig vitetik. Mindezen machinák nagy kerekektől hajtatnak (melyeknek diameterek vagy általlójok hat-hét öles) felyülről a kerekekre eső víz által.

A cément- vagy a rezes víz a szomolnoki hegyekből veszi eredetit, és ex acido vitriolis vagy gálickő savanyúból és rézrészecskékből áll. A hegyekben ti. a büdösköves kova (Kies, markazit), mely igen nagy bővségében vagyon, eloszlik, és ez phlogistonját elvesztvén (természeti chemica operatio vagy választó munka által) gálickő savanyúsággá (acidum vitriolivá v. oleum vitriolivá) lészen, és vízzel elegyedvén spiritus vitriolivá válik. Ezen gálickővíz azután a hegyeknek minden részeiben elhatván, sok rezet választ el, és így rezes részekkel egyesül. Ezen gálicköves víz azután a bányákban vagy magától meggyűlvén, vagy meggyűjtetvén, a mélységből csatornák által egymásban szolgáló szívócsőkben a már nevezett machinák által kihúzatik, és a föld színére felvitetvén, újabb szívócsőkkel hegyre vitetik, hogy a víznek hosszabb terjedő levitetése lehessen; a víz eszerént kipumpoltatván és magos helyre vitetvén, innen rész szerént fedett, rész szerént fedetlen kanálisokban, melyeknek hossza együttvéve egynéhány ezer ölet is tészen, elfoly. A kanálisok azután vassal megtöltetnek, amelyet azután a rajta elfolyó víz rézzé változtat. Ugyancsak e[z] nem valóságos elváltoztatás, hanem a rezes gálicköves víznek több atyafisága v. homogeneitása lévén a vassal, azzal egyesül és magával viszi, minden vasrészecskék helyett rezet hagyván v. præcipitálván. Ezen cémentvízben esztendő által ezerkétszáz mázsa vas lészen rézzé.

A cémentvíznek megnézése után bementünk a Károly Stollna nevű bányába, minekutána bányászköntöst vettünk volna magunkra. A Stollnának egész végéig mentünk, hétszázötven ölnyiig; a végihez éppen akkor értünk, amikor a bányász egy helyet puskaporral akart felvettetni; itten megszemlélvén a dolgot, és meglátván a minázáshoz való készületet, egy bizonyos messzeségnyire eltávoztunk, és elvártuk a puskaporral való felvettetést, mely kevés várakozás után megrendítő hanggal végben is ment. Ez meglévén, a Stollnából visszatértünk, minekutána két óráig abban jártunk volna. Ez a Stollna horizontaliter és egyenes líneában nyúlik, amint említém, hétszázötven ölnyire; még mindég hosszabbítják, és a hegyen, melynek töviben vagyon, keresztül akarják vinni. A Stollnából a bányának mélyebb részeibe mennek le, Schachtokban. Nagyobb részint ezen mélységben dolgoznak, mivel a Stollnában magában kevés mívelést érdemlő részek vagynak.

A rézérc ezen Stollnában, valamint minden szomolnoki bányákban, közönségesen palakő nemekben találtatik, és a büdösköves réz vagy büdöskő kova is, amellyel itt a hegyek oly teljesek, hasonlóképpen palákban vagynak. Konzil. D. úrnál ebédelvén, és nem nagy ugyan, de szép és ritka darabokból álló minerális gyűjteményét megnézvén, kimentünk a rézolvasztó színekhez és a rézhámorokhoz. A rézolvasztásnak manipulációja vagy módja ebből áll:

1) A réz rész szerént kődarabokban (ezek az olvasztandó ércek, azaz a gazdagobbak, melyek a szegényebbektől szoktanak a kalapács által elválasztatni), rész szerént megstompolva az olvasztószínbe vitetik. Itt egy szénnel fűtött és szüntelen nagy fúvóktól szeleltetett nagy kemencébe vettetvén és háromszor megolvasztatván, válik belőle az úgynevezett durva réz vagy rohes Leg, amely már semmi kőrészekkel nincsen egybenköttetve.

2) Az ezen első kemencében megolvasztatott réz egy más színben fatűzre tétetik, és egy ideig azon hagyatván lészen belőle az úgyneveztetett Rost v. gerostetes Kupfer, szárasztott réz, mely a tűzön gőzölgés által sokféle metallumos részeit elvesztette és mintegy megszárasztatott.

3) Egy az elsőhöz hasonló kemencében vettetik, amelyben néhány ízben megolvasztatván válik belőle az úgynevezett Schwarzkupfer, vagyis fekete réz, mely újra sok idegen félmetallumos részektől megtisztult, de még nem egészen tiszta; azért

4) Az utolsó tisztulás végett az úgyhívattatott tisztítókemencébe (Spleis-Ofen) tétetik, és itt megolvadván kerek és kicsiny üstökben, kifoly, mely meglévén, innen kivétetik vasfogók által. Ez már egészen tiszta réz v. gar Kupfer, és a kidolgozásra küldetik a rézhámorokhoz.

A legjobb v. leggazdagabb rézérceket, minekutána mind a három első manipuláción vagy munkán általmentek volna, nem teszik a végső tisztulás végett a Spleis- v. tisztítókemencébe, hanem egy külön kemencébe, mely a Spleishoz hasonló. Ezen legfainabb érceknek utolsó megolvasztását rosettírozásnak nevezik, és az itt megolvasztott tiszta rezet Rosett v. Messing Kupfernek, mivel a Messinget v. sárgarezet ebből szokták készíteni.

A leírt munkákat rendre nézvén, megtekintettük a rézpróbálásnak módját, mely szerént az ezüstét vagy aranyat tartó rézércek próbáltatnak; azután pedig a rézhámort, amelyben a kerek tányérformában levő tiszta réz egy igen nagy, víztől hajtatott kalapács által vékonyobbá veretik, és további megdolgozásra alkalmatosabbá tétetik. Azok az ércek, amelyek sok büdöskövet tartanak magokban, minekelőtte az olvasztószínekbe vitetnének, előbb a büdöskőtől szabadíttatnak meg, hogy azáltal a büdöskő is megnyerettessék. Ez okból több büdöskőkemencék vagynak készülve, melyek három-hat ölnyi hosszaságúak, egy-két ölnyi szélességűek és kétölnyi magosságúak szoktak lenni. Ezeknek oldalaikon sok hosszúkás lyukak vagy hasadások vagynak, amelyeken a kemencékbe megolvadott büdöskő kifolyhat és meghűlhet. Ezen kemencék fenekére egynéhány öl fa rakattatik, a fára egy bizonyos mennyiségű szén, erre egy rakás kiolvasztandó büdösköves rézércek egylábnyira, ezekre közönséges tisztábbak, és így a kemence egészen a felületig megtöltetik. Egy facső által azután, amely felyülről a kemence fenekéig ér és meggyújtatik, a fenékben lévő fa legelőbb tűzre kap, és a tűz csakhamar az egész kemencébe elharapódzik. Egy ilyen kemencébe mintegy ötezer mázsa ércből olvasztatik ki a büdöskő, kiolvasztására pedig tizenkét-tizennégy hónap is megkívántatik.

 

Szomolnokról és a hozzá tartozó felső-magyarországi bányahelyekről

SZOMOLNOK mezőváros, és a királyi kamarától bírattatik. Bányaváros is, de Felső-Magyarországon lévén, nem tartozik a tíz alsómagyarországi bányavárosok közé, sem azoknak igazgatása alá, hanem a hozzá tartozó bányahelyekkel egy külön kerületet tészen, és egy külön bányászigazgatástól függ, [Teleki Domokos jegyzete: Nagy- és Felsőbánya a hozzá tartozó bányahelyekkel és Oravica a Banatusban a hozzá tartozókkal hasonlóképpen külön bányakerületeket tesznek, s külön bányászinspekciótól függnek.] mely királyi fő Montanum Officiumnak, bányatisztségnek neveztetik, és amelynek a szomolnoki és hozzá tartozó bányahelyeknek mind törvényes, mind bányászati igazgatása kezében vagyon. A törvényes dolgok a nagybányai és oravicai bányatisztségekről is ide apelláltatnak. Ez a királyi fő bányásztisztség egyenesen a királyi felségtől függ, az udvari bányászati és pénzbeli kamara (Camera in monetariis & Montanisticis) által. Áll pedig egy főinspektorból, két tanácsúrból és hat asszesszorokból.

Szomolnok hegyen és hegyek közt fekszik, egyenetlenül és éppen nem szépen építve. Nevezetes épületei tudtomra nincsenek, kivévén a pénzverőházat, melyben a rézpénz szokott verettetni. A lakosok németek és tótok, vallásokra nézve evangélikusok és katolikusok. A szomolnoki bányákat, némely személyes bányamívelőknek csekély részeit kivévén, a kir. kamara mívelteti. Megjegyzésre méltó ezen bányákról, hogy amint mondatik, ezek a Magyar Birodalom fennállásától fogva a legrégibbek, és még a XII-dik százban kezdettek míveltetni. Az a hegy, melyben a legelső bányák voltak és még most is vagynak, a városnak alsó része felett vagyon; a több hegyek is a városhoz közel feküsznek.

A Szomolnokhoz tartozó bányahelyek a következendők:

1) STÓSZ és 2) SVEDLÉR. A királyi kamara birtokában. Az első helynél gazdag vasbányák vagynak, amelyekből a hámorok mintegy ötezer mázsát adnak ki, ennek a vasnak nagy része pedig a cementrézzé való általváltoztatásban kél el Szomolnokon. A stószi vas rezet is tart. A másik helynek erdőkben vagyon bővsége; itt rezet jó áldással mívelnek, egynehány ezer mázsát nyervén ki a bányákból a dolgoztató társaság. A királyi kamarának egyik helyen sincsen sok része. A svedléri k. olvasztószínben esztendőnként mintegy kétezer fáin (v. Rosetten) réz olvasztatik ki.

3) EINSIEDEL v. REMETE. 4) GÖLNIC; mind a két hely gazdag rézbányákkal bír, melyekben többnyire csak személyeseknek vagyon részek.

5) KROMBACH. Ezen helynél csak vasbányák vagynak, hanem a hozzá tartozó helységeknél áldott rézbányák míveltetnek személyesek társaságától.

6) BORASSOD. Itt és az ide tartozó BABIRI és BINDNI rézbányákban sok réz nyeretik, itt is a kamarának kevés része van. Ezek a helyek mindnyájan Szepes vármegyébe feküsznek.

7) és 8) FELSŐ- és ALSÓMECENZÉFEN és 9) JÁSZON, mely helységek Abaúj vármegyében vagynak, rézbányákat mívelnek.

10) DOBSÓN is Gömör v.megyébe jó rézbányák vagynak, valamint az ide tartozó REDOVÁR, SLAV, REKKENBERG és POLUM nevű helységeknél.

11) ROSNYÓ hasonlóképpen Gömör vármegyében. Ennek a városnak tájékán réz-, arany- és antimoniumbányák találtatnak. Ezenkívül még ugyanebben a vármegyében KRASZNAHORKÁNÁL egy gazdag kénesőbánya vagyon, holott igen szép cinobrium törik.

12) IGLÓ és WALLENDORF Szepes vármegyében, holott, amint már emlékeztem is, gazdag rézbányák vagynak.

A szomolnoki fő bányásztisztség a három királyi mezővárosokban, úm. Szomolnokon, Swendléren és Stószon a bányamestereket maga nevezi ki, a több helyeken pedig a bányamívelők társaságától választatnak, és a szomolnoki főtisztségtől helybehagyatnak s meghiteltetnek. A réznek beváltása királyi jus, mely szerént a személyes bányamívelők a magok kiolvasztott rezét tartoznak a réznek jóságához képest a már egyszer meghatározva lévő áron, 29-30-31 Rft-on béadni; az iglói bányásztársaság pedig különbség nélkül mindenkor 32 Rft-on 30 Xr-on tartozik rezét beadni. Egy az 1774-dik esztendőben néhai nagy hírű konzil. Born úrtól[15] való számvetés szerint a szomolnoki s hozzá tartozó bányákból huszonegyezer mázsa tiszta réz nyerettetett. A kamarai bányák ezen summának a harmadát adták.

 

További út

Szomolnokról Mecenzéfre jutván éjtszakára, innen másnap reggel Jászon mentünk által, ahol az igen szép és nagy, de most leégett fedelű és pusztán álló, prémonstratensisek lakhelyek volt. A klastromát és az ehhez ragasztott pompás és márványos templomot megnéztük. A jászai volt klastromnak egész épülete most a kir. kamaráé, egy kamerális tiszt is lakik az épület egyik részében. Ebédre Tornára, innen pedig estvére Szögligetre, ugyancsak Torna vármegyében értünk; itt Torna vármegyei főszolgabíró G. J. úrnál szállottunk bé. Másnapra kelve főszolgabíró G. úrral együtt elmentünk lóháton Szilicére, egy Torna vármegyei helységbe, hogy a nevezetes szilicei barlangot megtekintsük, a szekeret pedig Aggtelekre küldettük, ahova szándékunk volt estvére menni.

I. A szilicei barlang kívülről. Ismeretlen szerző rézmetszete. 10,8x15,2 cm. Az eredeti kiadásban a 34. és 35. lap közé helyezve.

II. A szilicei barlang belülről. Ismeretlen szerző rézmetszete. 12,2x18,2 cm. A 34. és 35. lap közé helyezve. [b]

Szilicére három óra alatt eljutván, azonnal a falutól mintegy félórányira lévő barlanghoz mentünk gyalog, egynehány helységbéliektől kísértetve. A szilicei barlang egy a természetnek csudálásra méltó munkái közül. Egy hegy oldalában fekszik nagy magosságú, mintegy tizenöt ölnyire felemelkedett, félhold formára álló kőszikláknak aljában. A beléje való menetel tágos, és nyolcölnyire lehet nyílását vetni, csapanyólag megyen ugyan, de nem meredek és nem alkalmatlan. A kősziklák, melyekben a barlang vagyon, alatt egy boltozatot formálván egyenesen magason felemelkednek a barlang felett. Külső tekéntetére nézve a barlang olyanformán ötlik szembe, mint azt az ide ragasztott rajzolatoknak elsője mutatja; belölről pedig félbehasítva s oldalról nézve olyan, amint a második rajzolatban szemléltetik.

Ezen barlangnak egész földe, melyen az ember jár, menedékes és lejtős mind a legalsóbb részéig: itt a barlang legalsóbb részében a kősziklának éppen töviben nyílik egy lyuk egy mélyebb barlangba, melyen csak kötelen lehet leereszkedni, de nem menni, mind meredeksége, mind a jég miatt. Az is pedig milyen és micsoda kiterjedésű és mélységű lehet, a[z] nem tudatik, mivel azt senki még eddig meg nem vizsgálta, jóllehet benne már egynéhány emberek voltak, de ezek szerencsétlenségből estének beléje, mivel a nagy barlangban jeget vágván, bésikámlottak a már megírt lyukon a mélyebb barlangba, és ekkor tovább azon helynél, mint ameddig estének vala, nem visgálódtanak.

A napvilág a barlangnak legalsóbb feléig, sőt a mélyebb barlangba is egy darabig elhat; azért is ebben soha setét nincsen, amelyet a barlangnak tágos nyílása és a kőszikláknak egyenesen való felemelkedése okoz. Hogy pedig a barlangnak természeti nevezetességeiről szóljak: ebben nyárban hideg és jég vagyon, télben pedig mérséklett aer, és semmi fagy nincsen. A kősziklákból kicsepegő víz, mihelyt melegebb napok kezdenek lenni, faggyá lesz, és mentől hévebb vagyon, annál nagyobb és több jégcsapokat formál.

De nemcsak a felső boltozat, hanem a barlang földe is néha még a nyílástól fogva jéggel vagyon egészen fedve, mert a barlangba befolyó esővíz vagy a kősziklákból a földre lecsepegett víz meleg napokban mindjárt jéggé lészen; olyan teli vagyon pedig néha jéggel, hogy az ember, hanemha a jégbe vágott grádicsokan, könnyen beléje nem mehet, és csak a nyílásnál kénteleníttetik a barlangot szemlélni. Télnek idejében sok állatok, kik a hideget nem szenvedhetik, ebbe a barlangba veszik magokat. Találhatni ekkor benne számtalan sok legyeket és szúnyagokat, sereg denevéreket és baglyakat; hasonlóképpen rókákat és nyulakat, kik ezt a lakást tavasszal mind odahagyják.

A barlang nyílásához közelítvén az ember hívesítő szellőt érez, de béindulván és beljebb menvén, mindég hidegebb aerbe jön, mely mentől beljebb mégyen az ember, annál hidegebb; bajos volna meleg köntös nélkül sokáig kiállani. Az én itt létemben ködös idő lévén, én egész a d-vel jegyzett környékiig mehettem bé; csak imitt-amott lévén addig jég; de ezen túl már a barlang alsóbb része el volt fedve fényes jéggel. A kősziklákon is ekkor kevés jégcsapokat szemléltem.

A hideg ebbe a barlangba főképpen a töviben lévő barlangból jön; de mi okozza azt ott is, nem tudom. Valóban különös dolog az ebben a barlangban lévő aernek a külsővel való oly nagy ellenkezősége! Méltó volna, hogy ezen természeti különös jelenés természetvizsgáló szemekkel megtekintetnék.

A barlang megnézéséből visszajővén, a szilicei papnál ebédeltünk, azután pedig mindjárt lóra ülvén, elindultunk Aggtelekre. Háromórányi menés után az aggteleki barlanghoz érvén, itt megállapodtunk és lovunkról leszállottunk. Béküldettük azonnal a közel lévő faluba lovainkat, és izentünk, hogy a faluból vezető és más emberek jönnének világgal, kikkel a barlangba mehetnénk. Kevés idő tölt belé, hogy ezek eljöttek. Mind együtt lévén tehát, fáklyát és fenyőfa világot gyújtatván, a barlangba beindultunk. Bémenvén a barlangnak kicsiny és törpe nyílásán, egy darabig csapanyólag ereszkedvén, egy nagy üregbe jöttünk, azután több más üregekbe is jutottunk; ezek, valamint az első, nagyok, sőt nagyobbak, és oldalaik s magos boltozatjaik mind kősziklákból állanak. Ezen üregek csepegőkővel teljesek, mely mind a kősziklákot sok helyen egészen beborítja, mind nagy és kisebb csapokat és mindenféle formájú s nagyságú kődarabokat és figurákat formál. Így lát az ember a képzelésnek csak kevés segítségével az üregekben nagy, kerek amfiteátrumokat, templomakat, portálékat, oszlopos szálákat, állóképeket, oszlopokat, pirámisokat: a csepegőkövek ennyi sok ábrázatokat csinálván. Ezen üregeknek egyikében folyó patakra és másban álló vízre találtunk, melyeken egynéhányszor által kellett mennünk; egy jó forrásra is akadtunk, melyből ittunk.

Az üregeknek egymással közösülések szoros járások által vagyon, hol egyenes, hol pedig felfelé vagy lefelé menő kősziklás, darabos utakon, a járások néhol igen törpék és szorosok úgyannyira, hogy hajolva, sőt négykézlábon mászva is és hasan csúszva kelletik bemenni: néhol egyik üregből a másikba egyenesen kell lefelé bocsátkozni a kőszikladarabokon. Eljártunk mintegy tizenkét üregeket, de a szorosabb általmenetelű üregekbe menvén főszolgabíró G. urat másodmagával hátra hagytuk, mivel őkglme sokkal testesebb lévén nálunknál, nagy bajjal mehetett volna. Abban az üregben, melybe legutoljára mentünk, egy kis csepegőkő oszlopnak a tetejére egy kis papiroscédulát tettünk, melyre nevünket és a barlangban járásunknak napját feljegyeztük, és ezen papirosat egy darab csepegőkővel, hogy le ne essék, megnyomtattuk.

Innen visszatérvén és magunkat hátra hagyott G. urammal egyesítvén, azon úton, melyen a barlangba jöttünk vala, a barlangból kimentünk, minekutána benne három óráig jártunk volna. Ez a barlang még sokkal messzebb mégyen, mint ameddig tudatik, és senki még végit vagy más helyen való kijövetelét nem tudja; csak addig is, ameddig tudatik, két mértföldnél tovább eltart, sok tekervényes utak és sok üregek vagynak benne, melyekbe még a vezető sem járt és járni sem mert, félvén a kijövetelnek bajos voltától. Annyira is, amennyire mi jártunk, veszedelmes volna jó vezető s elégedendő világ nélkül menni; mert a járások sokfélék, és könnyen el lehetne tévedni, sőt olyan helyekre is juthatna az ember, melyekből a legjártosobb vezető is nem tudna kijönni, mivel még bennek sohasem járt. Hogy azért az ember bátorsággal mehessen a barlangba, megkívántatik, hogy jó vezetője legyen, aki már sok embereket vezetett, és hogy fáklya- vagy más világról elegedendőképpen gondoskodjék. Mivel pedig a világ néha kialudhatik és meg sem gyújtathatik: szükség, hogy aki a barlangba megyen, a helységbe adja hírré másoknak is menetelét, hogy ha sokára ki nem jönne, keresésére menjenek.

Az áer ebben a barlangban híves és nedves, de nem hideg, a nedvesség a kősziklákból kiszivárgó és lecsepegő vízből és a barlangban levő folyó s álló vizekből ered.

Még azt jegyzem meg felőle, hogy sok emberkoponyák találtatnak benne. Azt mondják, hogy a régi villongások alatt sok emberek ide rejtvén magokat, az ellenség a barlang lyukánál nagy tüzet csinált, melynek sokáig tartó füstje miatt a bennlévők elvesztenek, sohol sem lévén a barlangnak szelelőlyuka vagy más bé- és kimenetele. Említésre méltó végtére az, hogy ezen barlangban két szekérvágásnak nyoma látszik, mely egy üregen egészen keresztülmégyen, és senki sem képzelheti a barlangnak kicsiny nyílásához képest, miképpen jöhetett volna oda bé szekér vagy igás marha, és miért kellett volna a barlangban szekérrel járni. A barlangnak mostani formájához képest nehezen is lehetne ezt megmagyarázni, ugyancsak erről most egy vagy más módon vélekedni nem célom. Külső kinézése az aggteleki barlangnak bemenetelénél ilyenforma, mint azt az ide rekesztett rajzolat mutatja.

A barlangból fáklyavilággal a faluba térvén, itt a fogadóba bészállottunk s ugyanott meghaltunk; másnap reggel pedig Aggtelekről elindultunk Losonc felé. G. J. uram pedig, kinek hozzám való szívességével eléggé nem dicsekedhetem, tőlünk elválván Szögligetre visszament. Értünk ez nap ebédre Tornaljára, ahonnan lovakat semmiképpen nem kaphatván, ökrökkel mentünk az esőtől megromlott útba Batkára éjtszakára; innen pedig Rimaszombaton, egy nagy mezővároson által, másnap estvére Losoncra, egy hasonló derék mezővárosra jöttünk, Nógrád vármegyébe, melyet többnyire magyarok és számos, vármegyebéli nemesek laknak, azonba kevés evángélikus tótok és holmi németek is. Losoncon egy reformátum kollégium is vagyon, mely éppen olyan lábon áll, mint a debreceni és pataki kollégiumok; azzal a különbséggel, hogy a tanulók kicsiny, azonban most erősen nevekedő számmal vagynak, és professzorok is csak ketten. Az érdemes tanítóknak egyike, philos. professor Rozgoni úr,[16] magát kibocsátott munkái által is a közönség előtt esméretessé tette.

Losoncról továbbfolytattuk utunkat Besztercebánya felé. Elsőbben is egy tót faluba (mely tótul Myto) állapodtunk meg. Itt újra kezdődött a tótság, melynek Torna vármegyénél vége szakadt vala; mert Torna vármegyén és Nógrádnak felső részin jővén keresztül, majd mind magyar helységeken utaztunk által.

Mindezek a vármegyék szép és kellemetes vidékűek, hegyeket és erdőket itt is sokat láthatni, nagy térséget pedig nem. Torna vármegye főképpen hegyből és völgyből áll; négy völgyekre is vagyon elosztva, és ezek teszik az egész kis vármegyét. A hegyek itt (valamint Gömörbe is) nemcsak hogy szép erdőket teremnek, hanem jó legelőhelyeknek is szolgálnak, a szőlőmívelésre is alkalmatosok, a völgyek pedig, valamint a Gömör és Nógrád vármegyei tereknek termékeny földjei, mindenféle vetésekkel teljesek. Mytóról Viglésen által, ahol herceg Esterházynak egy régi vára vagyon, Zlatinára vagy Zalatnára jöttünk, mely helység Zólyom vármegyében esik; másnap innen Zólyom városán által Besztercebányára érkeztünk.

III. Az aggteleki barlang kívülről a bejárata felől. Ismeretlen szerző rézmetszete. 11,8x10,8 cm. A 38. és 39. lap közé helyezve. [c]

 

Zólyom és Besztercebánya

Zólyom, Vetusolium, Altsohl, egy régi város; a Garamb vizénél fekszik. Szabad királyi bányaváros és derék helység. Lakosai majd mindnyájan tótok, kevesebben németek. A város déli részében egy hegyecskén a vár fekszik, melyben Mátyás király gyakran mulatott, és azért nagy épületeket is emeltetett benne, amelyeknek helyét most egy újabb kastély foglalja, melyet a várral együtt a g. Esterházy família bír. Ebben a várban tartotta Bethlen Gábor fejedelem a magyar koronát, minekutána azt a posonyi vár megvétele után kezére nyerte. Zólyom még arról nevezetes, hogy itt I. Lajos király 1378-ban egy lengyel országgyűlést tartott, amelyben leányát, Hedvigist, kit a lengyel Jagelló Ulászló vett feleségül, Lengyelországban a maga következőjének és királynénak nevezte.

Besztercebánya, Neosolium, Bisztricia, Neusohl. Beszterce nevét a hasonló nevezetű Bisztrice vizétől veszi, mely a külső városnál foly el. Különben a Garamb vize mellett fekszik egy erdős és hegyes környékben. Szabad királyi bányaváros. Eredetét II. András királytól veszi, ki is ide némely szász kolóniákot telepített a bányák míveléséért. A belső város kőfalakkal keríttetik és derék épületekkel bír, nagyságához képest azonban néptelennek látszik. A vár a városban fekszik és hajdan erős lehetett, most benne némely épületek és két katolikum templom áll fenn. A nagyobbik templom faragott kövekből épült, rézzel fedett és munkás építés. Mária Terézia királyné 1777-ben itt egy új püspökséget fundált hat kanonokkal együtt, a püspöknek pedig szép lakhelyet építtetett. A lakosok, kiknek számok mintegy ötezerre vettetik, tótok és németek, a magyarokat itt is meg lehetne számlálni. Vallásokra nézve katolikusok, és több templomokba járnak; az evagélikus lakosoknak a külső városban vagyon egy templomjok. A régiebb időkben csupán németek voltak Besztercének lakói, és a piacon lakó úgynevezett Ring-Burgereknek régi privilégiumok volt, hogy csak németet vehessenek fel magok közé. Azonban kéntelenek ezen privilégiummal nem élni. [Teleki Domokos jegyzete: Erdélyben is a szász székeken az oláhoknak csak a falu végibe vagy farkába szabad letelepedni, de megszaporodván a falunak felit is elfoglalják, mert a szásznak két gyermeke, az oláhnak pedig nyolc-tíz szokott lenni rendszerint.] A polgárok mesterségeikből, kereskedéseikből és bányákból veszik keresményeket. Emlékezetes Beszterce a históriában arról, hogy itt 1620-ban a Bethlen Gábor részén lévő ország rendei gyűlést tartván, itt őtet királynak tevék. Itt egy bányatisztség vagyon: ez alá tartoznak a vidékbeli és a herrengrundi vagy spanja-dolinai bányák, melyek két mértföldnyire esnek Besztercétől, egy hasonló nevű helységnél. A bányák igen gazdagok, és különösön a belőlök eredő, rezet tartó vitriolos víz, amilyenről Szomolnoknál emlékeztem, a cémentrezet nagy bővségben adja. – Tajjovánál, mely közelébb esik Besztercebányához, az olvasztószínek vagynak, melyek között nevezetes az, amelyben az ezüstöt tartó rézércekből az úgynevezett tisztítás vagy választás (Säugerung) által, ónnak segítségével, az ezüst az olvasztásban kivétetik: evvel szép és nézést érdemlő bánás módja vagyon. Az ezüstöt tartó rézércek nemcsak az alsó-magyarországi, hanem a felső-m[agyar]országi bányahelyekről is mind ide hozatnak nagy számmal, s ezekből igen sok ezüst olvasztatik ki. Minthogy azonban oly felette sok az ezüstöt tartó rézérceknek a számok, hogy az ónnal való választással egyedül nem győzik, de minthogy úgy is tapasztalták, hogy ezen említett választás módjával az ezüstből mindenkor valami elvész, ez okból az amalgamátiót is ezelőtt mintegy húsz esztendőkkel szokásba hozták, mely ugyan egy régi, de amint közönségesen tartatik, a tudós néhai tanácsos Born által tökéletesíttetett találmány. Az amalgamátió az, amikor a kéneső által választatik el az ezüst a réztől, amelynek módjáról mindjárt fogok emlékezni. Előbb csak azt említem, hogy ennek a választás módjának béhozatásakor minden ezüstöt tartó réz- vagy ezüst- s arany-, de rézzel elegyes érceket amalgamátió által tisztították, és akkor több helyeken voltak amalgamáló színek felállítva. Most azonban csak egy ilyen szín vagyon Besztercebányának külső városában, és ebben is csak rézércek, melyek ti. ezüstöt is, de csak keveset tartanak, nem pedig ezüst- s aranyat tartó, rézzel elegyes ércek amalgamáltatnak, minthogy ezen utóbbiaknak amalgamatiójában nem látnak olyan hasznot lenni, és ezek a régi mód szerént ónnal való tisztítás, vagyis Säugerung által választatnak el; melyre való nézve Selmecen is, Körmöcbányán is vagynak ilyen Säuger-huták vagy színek, az ezüstércek számára.

Az amalgamatió nagyobbjában ekképpen történik: a második olvasztású, ezüstöt tartó fekete rezet (Schwarz Kupfer) porrá törik, tűzen megszárasztják és hordókba teszik, ugyanezekbe egy bizonyos mennyiségű kénesőt öntvén. A hordók azután szinte egészen vízzel megtöltetnek; azután, minthogy cylindrus formájúak, és horizontális tengelyen fordulnak, egy víztől hajtatott keréktől forgattatnak, mely minden hordókat a mechanizmus által mozgásba hoz. A sebes forgatás alatt a kéneső, atyafisága lévén az ezüsthöz, avval egyesül, a réz pedig különválik, mely mintegy tizenkét órák alatt meg szokott rendszerént esni. Akkor azután a hordók lecsapoltatván, a kéneső, minthogy nehezebb, azonnal kifoly a hordók alá tartott edényekbe, és midőn már látják, hogy a kéneső szinte kifolyt, a hordót bedugják, és az kifolyó rezet csebrekbe eresztik. A kénesőt azután bőrzacskókba tévén, azokból a facsarás által kinyomják, a zacskóban az ezüst megmaradván golyóbis formákban tömötten. Még ezen golyóbisok kénesőt tartván magokban, hogy az ezüst tisztán maradjon, egy nagy mozsárforma cserépüstből kiérő rudacskán lévő tányérokra tétetnek. Az üst pedig félig vízzel töltetik, és a tűzhelyen, melybe bé van alol helyheztetve, felyül nem ér. Ezen üstre a belőle kinyúló rúdnak fedezésére egy hasonló nagyságú üst tétetik felfordítva úgy, hogy a két üst egymásra esik. A tűzhelyre azután a felső üst körül tűz rakattatik, melynek ereje által a kéneső az ezüstből kipárállik, azonban nehézsége és az alsó üstben lévő víznek gőzölgése miatt a vízbe esik. Így bizonyos idő alatt az ezüst tisztán marad, a felső üst elvétetik, és a rúdnak tányérain lévő golyóbisokat az ember kisebbeknek, a vizet pedig kénesővel teljesnek találja.

Besztercebányáról Körmöcbányára mentünk. KÖRMÖC k. bányaváros, egy hegyektől körülvett mély völgyben fekszik; kicsiny, de csinos hely. A belső városban több harminckét háznál nincsen; a templom pedig a piac közepén áll. A nevezetesebb épületek benne: a bányásztisztségház, a pénzverőház és a választóház vagy úgynevezett Scheidgaden, holott is az arany az ezüsttől választatik. Egy váracska is vagyon a város mellett egy dombon épülve. A külső városnak nem kicsiny kiterjedése vagyon, és ebben az evangélikus lakosoknak is vagyon templomjok; ugyanis itt nagyobb részint katolikusok, nemzetségekre nézve pedig németek és tótok [laknak]. A legelső lakosok német-szászok voltak, de úgy tartják, még a quadusok és gothusok is míveltek volna itten bányákat, és úgy vélekednek, hogy azon szinte érthetetlen német beszéd, melyet a lakosok a körmöci vidéken beszéllenek, talán rnég azon legrégibb lakosokkal való elegyedésből származna. Számát a lakosoknak tízezerre vetik. A városhoz csak közel a gazdag bányák vagynak, melyek részént királyiak, részént városiak és személyes bányamívelőkéi. Ennek előtte még sokkal áldottabbak voltak a körmöci bányák, mint most. Ezekben a régi, nagy szorgalmú mívelésnek, amikor még a puskaporral való bánás nem esmértetett, sok helyeken látszanak jelei: a hegyeknek pedig nagy része már a régiektől van megmívelve s kifúrva. Egy az üregei miatt öszveomlott és egészen lesuhadott hegyet magam is szemléltem. A gazdagabb bányának a Catharina Stollnát tartják, melybe a bemenetel is könnyű, az üregekbe való járás is nem alkalmatlan, és a vizsgálás méltó. Különösen szép (Rothgülden) veresezüst ércek ereire talál az ember. A bányába kicsiny, talyigaforma szekérkéken mentünk bé egy-egy lótól húzattatván, mely alkalmatosságkor el lehetett mondani, hogy a bányába fahroltunk vagy szekereztünk, mely kifejezéssel a bányászok szoktak élni, ha mindjárt négykézlábon is mennek a bányákba. Azonban ritkán mégyen az ember ilyen úri módon bé, mint mi mentünk a Catharina Stollnába. A bányákhoz közel a stompok és mosószínek vagynak. Ezen utolsókban a porrá töretett és Schlichnek neveztetett érc vízzel elegyíttetvén és csapanyólog álló táblákon letöltetvén, az ezüst és arany a táblákon lévő pokrócokon vagy csupán a megkarcolt deszkán is nehézsége szerént azonnal megfenekszik, amíg a több tisztátalan érc a táblán lefoly. Az egyszer lefolyt ércet több ízben is letöltik a táblán, a fenekén lévő ezüstöt s aranyat pedig leseprik vagy a pokrócot kimossák, s külön hordókba töltik, amelyekből azután az arany, amennyire lehet, egyes napszámosok által kis tekenyőkben sokszori vízrátöltés és rázogatás után kimosattatik. Az ezüst Schlich (vagy törött és már mosott érc) pedig, mely azonban mindenkor még aranyat is tart magában, az olvasztószínekbe adatik. A körmöci bányákban sok gálickő is találtatik, mely egy arra készített színben (hutában) kifőzetik. Minden ezüst és arany, mely az alsó-magyarországi bányákból és a más bányákból az ónnal vagy kénesővel való választásra Besztercére hozatott rézércekből is kijő, Körmöcbányán verettetik pénzzé. A pézverésre előbb rudak verettetnek, ezekből pedig két acélcylindrusok között, melyeket víznek vagy lónak erejétől egy nagy kerék tészen forgásba, a rudak a veretendő pénz laposságára vonatnak hosszan. Ezen lapításon keresztülesvén úgy vitettetik azután az ezüst a pénzzé való verésre, holott is a pénz elsőben a maga nagyságában verettetik ki, azután a szoros mértékre vétetik, és ha annál többet nyom, addig részeltetik belőle, míg azt megüti; ha pedig kevesebbet nyom, újra rúdhoz olvasztatik. A mértéket megütő pénzre végtére többszöri próbálások után egy sebes és nagy erejű sajtó által az acélba metszett forma alolról és felyülről egyszersmind réányomattatik. Az itt veretett aranypénzek K. B. betűkkel jegyesek.

Körmöcről Selmecre indultunk. Útban esett az úgynevezett GLASHÜTTENI meleg feredő SKLENO nevű falu határán. A meleg források egy hegyecskének tövében erednek, és három különböző feredőkbe vitettetnek, melyek a nemesi, közönséges és szegényferedőknek hívattatnak. A víznek büdösköves szaga van, és ámbár sem melegsége, sem tisztasága nem változik, mégis egy bizonyos kőnemnek részecskéivel terhes, melyek mind a csőkben, mind a feredőkben lévő padokan megülnek, és azokat egy kőhártyával béhúzzák; ez a kőhártya pedig darázskőnek lenni esmértetik. Azon dombnak oldalában, amelyből a források erednek, egy hasonló darázskőből formált, természetes lyuk vagy üreg vagyon, melyet izzadólyuknak neveznek. Ez is egy feredő, mert egy fél ember magasságnyira mind az oldalról, mind felyülről víz szivárog bé, mely a lyuknak fenekén megrekesztetik; a kőbe padok vagynak bévágva, melyeken mintegy húsz feredő ember ülhet. A lyukban pedig mind a víznek melegsége, mind a víztől hevített kő miatt oly nagy a hévség, hogy a legerősebb ember is egy fertályóránál tovább ki nem állhatja; mindazáltal gőzöt vagy füstöt az ember benne semmiképpen nem érez. Vízkórság és tagbéli betegségek ellen ezek a feredők igen hasznosoknak tartatnak. Azon hegyecskének tetején, melynek tövében az említett források erednek, egy templom van építve a mellette lévő cinteremmel együtt; a cinteremnek földje pedig oly meleg, hogy az ide temettetett testek egy fél esztendő alatt elrothadván porrá lesznek.

SELMEC a sklenói feredőhez két órára esik. Fekszik ez a város egy kősziklás hegyektől körülvétetett völgyben, mely magosán felfelé vonulván, a házak messzünnen egymásra láttatnak építve lenni. Ezen alkalmatlan fekvés miatt a városban mind a szekerén, mind a gyalog való járás nehéz és nemigen kellemetes, télbe kivált nincs baj nélkül; és ámbár minden városnak kívánni lehet, hogy utcái kövezettek legyenek, Selmecbányán éppen a kövezet nehezíti leginkább a járást. A városnak némely részei egymástól elszakadoznak, úgyhogy a Windschacht és a Schittersberg nevű utcák ezerlépésnyire, a Hodritz nevű utca pedig egy mértföldnyire esnek a város fő részétől. Különben a város, melynek belsője hajdan kerítve volt és két várkastélyokkal is bírt (ezeknek düledékei most is fennállanak), némely utcáiban és egy tágas piacán nem kevés nagy épületeket és csinos házakot szemléltet. A több k. bányavárosok közt pedig Selmec a legnagyobb és legnépesebb: mintegy tizenkétezerre vettethetik lakosinak száma, kik nemzetségekre nézve németek és kevesebb részint tótok, vallásokra nézve pedig nagyobbára evangélikusok és kevesebben katolikusok. Bányáinak gazdagságára és számára nézve is a több bányavárosokat felyülhaladja. A tudós Delius,[17] aki a selmeci bányászakadémiának professzora volt, és a bányászatról egy nagy munkát is írt, a maga felvetése szerént úgy találta, hogy 1740-től fogva 1773-ig a selmeci bányák hetvenmillió márka ezüstöt és aranyat adtak légyen ki. Úgy értettem, hogy esztendőnként a körmöci és selymeci ezüst- és aranyércekből mintegy hárommillió forint verettetik. A bányáknak és a bányászatnak leírásába belé nem ereszkedhetem, mert ez egy oly tárgy, melyről könyvet lehetne írni; arról úgy szólani, hogy az ember a tudni kívánóknak eleget ne tegyen, rosszabb, mintsem hallgatni; csak azt kívánom megjegyezni, hogy tudós és jártos embereknek is ítéletek szerént a bányászat oly virágjában és tökéletességében a világon nincsen, mint itten. Még a saxoniai bányászatot is, melynek eddig vetélkedője volt, felyül mondatik múlni. Azért is nem kevés tanulók küldetnek idegen országokból az itt lévő bányászakadémiára, amely is magát egy Delius, Jacquin,[18] Poda,[19] Peuther,[20] Born,[21] Scopoli[22] és Ruprecht[23] által egész Európában nevezetessé tette, és most is igen érdemes tanítókkal dicsekszik. A nagy mesterségű és sokféle találmányú bányászmachinákat és azoknak munkáit az ember bámulással és gyönyörűséggel is nézheti, a bányákat vizsgálván pedig azokban a természetnek áldását, de az emberi észnek és szorgalmatosságnak minden akadályokat győző nagy munkáit is csudálja.

A selmeci leggazdagabb bányák a Pacher Stollna, Elisabeth Stollna, Windschacht, amely nagy mélységéről, és a Stephanisschacht, amely az ezüstércérnek tizennyolc ölnyi szélességéről nevezetes. Ezen utóbbikban mi is voltunk. Mintegy hatvanölnyire mégyen le az ember a legmélyebb bányáig, és vagy azon a Schachton, melyen a bányából az ércet felhúzzák, egy bőrbe leereszkedhetik, vagy egy más Schachton lajtorjákon mehet le; mely utóbbi lemenetel módja nem veszedelmes, csak egy kevéssé fáradságos. A lemenő lyuk v. Schacht, mely nemigen szoros, fagerendákkal keményen ki van bélelve és kitámogatva; minden két-két ölnyire nyúló lajtorják után pedig egy deszkázat vagyon, melyen meg lehet állapodni. Puskaporlövések, kalapácsok dörömbözései s ércek zuhanásai hallása között bocsátkoztunk, a Schachtból, melyen leereszkedtünk, hol itt, hol amott betérvén egy oldalas Stollnába, holott a dolgozó bányászokat egy vagy más munkába láthattuk. A felsőbb Stollnákból alsóbbakba lehet menni az egymásba ásott szoros Schachtocskákon, amelyeken az ércek is letaszíttatnak, míg végre a legalsóbb Stollnába meggyűlvén, onnan vagy kihordatnak, vagy a Schachton kihúzattatnak. Az ilyen egymásra épített Stollnákat Fürstenbaunak nevezik, és ezeknek felsőbbikéből alsóbbikába gerendákon ereszkedik le az ember, mely gerendákba bevágások vagynak, hogy lábbeggyel azokra lehessen lépni – mondhatom, hogy szokatlannak nem tréfadolog ilyen gerendákon a szoros lyukakon le- és felmászni. A fő Stollnába érvén a leggazdagabb érre találtunk, melynek szélességét említem; a sok nagy üregeket, amelyekből már a kincs kivetetett, bámulással jártuk el. Azon az úton, melyen lementünk, a bányából ki is jöttünk. Gondolhatja ki-ki, hogy hatvan ölet felhágni nem esik izzadás nélkül.

A Selmectől távolabb eső, ugyancsak vidékebéli bányák közül az elsőbbek: az Antal Stollnája és a Hofi Stollna, mely utóbbikba hasonlóképpen jártunk, mégpedig némely úriasszonyságok társaságába, akik az asszonyi nem félénkségét egy kevés időre levetkezték vala. Ebben a Stollnában egy a vizet kiszívó hydraulica machina nevezetes, amely a bányába felyülről bévitetett s a bánya hegyétől jó messzeségre lévő tóból jövő víz által tétetik mozgásba, s kiszíván a vizet, annak a hajtó vízzel együtt a bányából szabad kifolyást enged a Stollnán.

A selmeci és körmöci bányahegyek egy közönséges nevezettel saxum metalliferumnak hívatott kőszikla neméből állanak, ez kemény, szürke, agyagos és majd kvarccal, majd scorillussal, majd mészspáttal elegyes. Az ércerek magok vagy szürke, lágyabb agyag nemében, vagy ónnal és kvarccal elegyes cinopelben (a jáspisnak legkeményebb és ércet tartó neme így neveztetik), vagy spáttal elegyes kvarcban vagynak. Az ércek tisztán és termésesen itt felette ritkán találtatnak; úgyhogy ami Erdélyben az aranyra és Saxoniában az ezüstre nézve igen közönséges, az itt a legnagyobb ritkaság. Az arany és ezüst együtt elegyedve, ónnal és félmetallumos részekkel ércezve találtatik rendszerént minden m[agyar]országi bányákban. Liptó vármegyében ugyan Magurkánál, Körmöcbányán és Újbányán, sőt felette ritkán Selmecen is ásatik termésarany, de ez igen keveset tészen; és alig is láthatni ezekből a bányákból kijövő gazdagocska termésarany stuffákat. A termésezüst a termésaranynál még ritkább. A természet tehát itt nem mutatja mindjárt ki gazdagságát, hanem csak az emberek vizsgálódása és munkás szorgalma által kívánta azt eleitől fogva felfedeztetni.

Minekelőtte még Selmecről való tudósításomat befejezném, a bányászi fő adminisztrációról emlékezem. A tíz magyarországi b.városoknak egy külön bányászati igazgatása vagyon, melyet fő kamaragrófi hivatalnak (Supremum Cammergrafiatus Officium Montanum) neveznek, amelynek az egész bányászati állapotra való fővigyázat, a bányák miatt való törvénykezéseknek elintézése és a bányászathoz tartozó minden rendű személyeknek kormányozása kötelességében vagyon. A feje ezen hivatalnak egy kamara grófja (camergrafius), kinek tanácsa nyolc bányásztanácsosokból áll. Mind a tíz bányavárosok tehát a hozzájok tartozó bányahelyekkel együtt a bányászatra nézve ettől a fő hivataltól függnek, közelebbről pedig a selmeci, körmöd és besztercebányai alsóbb tisztségektől; a más hét bányavárosok a három elsőbbekben lévő tisztség vigyázása alá lévén elosztva. Némely bányásztanácsosok egyszersmind professzorok is a k. bányászakadémiában. Ebben több száz tanulók vagynak, és részint magyarországi s erdélyi, részint cseh, lengyel és óstriai vagy idegen földi hazafiak. Dicsekedéssel jegyezhetem meg, hogy minden professzor uraknak bizonyítása szerént az erdélyiek eleitől fogva s kivált a mostaniak megkülönböztették magokat. A tanulók királyi bányászpraktikánsoknak neveztetnek, és a tanulással a praxist is egybekötik. A selmeci camergrafiatus most a bécsi bányászati s pénzbéli kamarától függ.

Az 1790-dik esztendőbéli diétán az 22. artikulus által úgy határoztatott, hogy a törvényes mód szerént a magyar udvari kamarától, mely most Budán vagyon, tétettessék függésbe.

Az immár említett négy k. bányavárosokon kívül a következendők vagynak: úm. ÚJBÁNYA, REGIOMONTUM Bars vármegyében, LIBETBÁNYA, BREZNÓBÁNYA és KORPONA Zólyom vármegyében, BÉLABÁNYA és BAKABÁNYA Hont v.megyében. Most ezeknek egyikénél sem míveltetnek igen gazdag bányák, ámbár régi időkben Újbányának, amint mondatik, hitel felett való áldásai voltának. A városok, melyek különben nem nagyok és nem is népesek, tótoktól és régi németektől lakattatnak. Korponán pedig magyarok is vagynak.

Selmecet elhagyván, minekutána az oda két mértföldre eső vihnyei meleg feredőt, mely hasznairól és nagy gyakoroltatásáról esméretes, megnéztük volna, Pest felé visszautaztunk. Egynéhány mértföldig hegyes a vidék, az út azonban mindenütt csinált és jó. Hont v.megyében Némedi nevű helységnél az utolsó tót falut értük, azon túl magyar helységeken jővén keresztül. Utunk Vácon ment által, amely is egy szépecske mezőváros a Duna partján. A váci püspök bírja a lakosokkal való egyezés mellett. Megnéztük itt a cathedrále templomot, melyet a mostani bécsi kardinális Migazzi[24] építtetett váci püspök létében. Ez a templom egy nemes együgyűségű és felséges építésnek remekje; a homlokrésze főképpen, amely nagy oszlopokon nyugszik, felyül pedig statuákkal ékeskedik, gyönyörű tekintetet ád. Én templomot, mely nékem így tetszett volna, még nem láttam. Vácról egyenesen Pestnek tartottunk, ameddig Dunakeszi nevű falun által négy mértföldet kell menni. Szerencsésen megérkezvén, ekképpen végeztük utazásunkat száztizenkét mértföldeket tévén kerületünkben.

IV. Az Első utazást ábrázoló térkép. Rézmetszet. Szignatúra: »Mettzette Berken.« 25x27,5 cm. Az 54. és 55. lap közé helyezve. A szakirodalom nem jegyzi.

 

MÁSODIK UTAZÁS. EGY MAGYAR NEMES IFJÚNAK ERDÉLY EGY RÉSZÉBEN TETT UTAZÁSÁNAK LEÍRÁSA

Béjővén Erdélybe KOLOSVÁRT állapodtam meg legelsőben. Erdélynek fő városában, ahol a királyi kormányszék is vagyon. Szépen épült, és Szeben s Brassó után foglal helyet, de Erdélyben még a legszebb városnak fog neveztetni, hacsak az építésbéli szorgalmatossággal a lakosok fel nem hagynak, mely attól függ, hogy a kormányszék ott maradjon. Mert egy tökéletes szép városra való alkalmatos volta minden részeiből, sőt első fundamentomából kitetszik. Kolosvárt bővebben le nem írhatom, kevéssé mulathattam. Utasítok kit-kit a Windisch Erdélyi Geographiájára,[25] melyet német nyelven kiadott. Kolosvárról M[AROS]VÁSÁRHELYRE mentem, Marosszékbe. Ez a második magyar királyi város Erdélybe; ugyanis a többi királyi városok szászok földjén vagynak. Fekszik a Maros folyóvize mellett egy kellemetes környékben. Nem lehet szép városnak mondani, azonban sok nagy és derék épületekkel bír. Az erdélyi királyi táblának itt van széke. Az ebben a városban lévő vár régi és ennek előtte erős volt. Egy benne lévő nevezetes épület a nagy refor. templom, mely belső alkotására nézve egy a szebbek közül Erdélyben. A vásárhelyi r. kollégium esméretes, jó karban helyheztetett, és érdemes tudós tanítókkal dicsekedhetik; válogatott és számos könyvekből álló bibliotékáját is méltán említhetem. Különös díszére voltak pedig ezen főoskolának ama nagy hírű filozófus, néhai Fagarasi Pap József[26] és ama csak nemrégen megholt nagy filológus, Kovásznai Sándor.[27]

A katolikusoknak Vásárhelyt egy parókiájok, két klastromjok és egy gimnáziumjok vagyon; a parochiális templom derék épület. M[aros]vásárhely 1616-tól fogva királyi város. Annak előtte mezőváros volt, mely hat falukból állott öszve; ezek voltak: Nagy- és Kissásvári, Gundolyfalva, Benefalva, Kisfalud és Székelyfalva. Régen Székelyvásárhelynek, deákul Forum Siculorumnak hívatott, minthogy a székelyek azon ökröket, melyeket a régi szokás szerint a királynak koronázásakor, házasságakor vagy elsőszülöttjének születésekor adni szoktak [Teleki Domokos jegyzete: Ezt a taxáját a székelyeknek, melyen kívül más nem is volt, a régibb időben ökörsütésnek hívták, mivel az ökröket megbélyegezték.] (minden székely família ti. a hatodik ökröt), mind ide hajtották, és azok is, akiknek magoknak nem volt, itt vették meg a királynak adandó ökröket; és oly alkalmatossággal itt nagy ökörvásár tartatott. Itt és a közel lévő Sáromberkén g. T. S. udvari kancellárius kellemetes jószágocskáján[28] egy darabig mulatván, azután innen indulva (egy ifjú Æsculapius társaságában)[29] jöttem E[RDŐ]SZENTGYÖRGYRE, mely oda két m.föld; Marosszékben, a Kis-Küköllő mellett fekszik, mely a falun keresztülfoly, és amelyen egy derék híd vagyon. Lakosai rész szerint magyarok, rész szerint pedig oláhok, három grófi és egynéhány szabad székely famíliák bírnak benne. A több lakosok pedig ezeknek földjeit ülik. Egy jól épült refor. templomot és három alkalmatos udvarházat láthatsz benne. A helység véginél szép szőlők vagynak.

Sz[ent]györgyről Gyalakután, Kisudvarhelyen, Széplakon által Héderfájára jöttünk. Ezt a helységet, mely is Küküllő vármegyében esik, iktári g. Bethlen Sámuel bírja. Reform. magyarok és oláhok is lakják. Az udvarház, mely alkalmatos, de nem szép épület, dombon fekszik, és onnan szép kilátás van a körül lévő vidékre, messze.

Ez az udvarház eredet szerint egy igen régi és még a XII-dik százban épült, de sokszor megújított épület; úgyhogy annak régi részeiből csak éppen két falak vagynak meg a mostani épületben, melyek igen vastagok. Egy, a külső kőfalban az udvarháznak homlokrészin lévő faragott kőbe metszett írás a régi épületnek idejét, annak építőjét és tulajdonosát megtudatja.

Héderfájáról Ebesfalva felé indultunk, Bonyhán, Kund nevű szász helységen [Teleki Domokos jegyzete: Erdélyben a vármegyékben is vagynak számos szász helységek, melyekbe a Szászföldről általköltözött lakosok telepedtek. Ezek nem tartoznak a szász nemzet lakföldjéhez, és lakosaik is, törvényesen szólván, nem tartoznak a szász nemzethez.] és más falukon is által. Bonyhán a gróf Bethlenéknek két régi nagy kastélyok vagyon, melyeknek kivált egyike az újítást kívánja. A gróf Bethlen Pál úr istállója nézést érdemel, holott Erdélyben talán a legszebb ménlovakat láthatod. Ugyanezen gróf úr ménese számos szép lovakkal bővölködik, és sok jó fajakat szaporít.

Ebesfalvának mintegy fele útjáig jó úton mehetsz, de azután egy hegyet érsz, amelyről egy meredek és egyszersmind hosszú, görbe és keskeny lejtő viszen le. Itt vigyázni kell, hogy az ember feljövő szekérrel ne találkozzon, mert mind a megfordulás, mind két szekérnek egymás mellett való elmenetele lehetetlen. Sem valami más lejövő szekértől, akinek p. o. kereke vagy tengelye eltört, akadályt ne lásson, mert sok baja lesz. Megesett rajtunk is. Említenem kell ezt a bajt, csak azért is, hogy az ember az oláh karakterről magának ideát csinálhasson. Nyolc felette megterhelt nagy szekerek (oláh szekeresek hajtották), melyek Ebesfalvára a kereskedőknek portékákot vittek, előttünk mentek a lejtőn. Öt szekér már leért volt, amikor a hatodiknak kereke eltörék. Ez a történet a mi menetelünket is megakasztá: és annyival inkább, mentől lassabban segítettek magokan a szekeresek. A sok unszalás után is későre amaz lement szekereknek egyikéből egy kereket kivévén, a törött kerék helyett szekerekhez igazgatták. Alig mozdult meg ez a hatodik szekér, a nyolcadiknak eltörék a kereke. Már estvellett. A többi szekér nem sokat vigyázván az utolsóra, a lejtőn lehaladt, és a lejtő végéről nemigen messzire a pásinton, egy erdő alatt kieresztett. Mi és cselédeink eleget kiáltottunk ezen szekerek mellett lévő emberek után, de hiában, mert nem akarták hallani. Amint egy darabig várnánk ezeknek segedelmekre, el is menvén az előttünk lévő szekerektől vagy két ember, akit mi kerék után menni gondoltunk, csak azon vesszük észre magunkat, hogy a hátra lévő két ember a szekérből kifog, és csakhamar a lovakkal eltűnik; kiáltottunk utánok, kérdeztük, hogy mit akarnak, nem volt felelet; vártunk, gondolván, hogy valami segítséget gondolnak ki, de eltölt egy fertályóra, hogy nem mutatta magát egyik is a szekeresek közül, mi pedig az eltört kerekű szekér miatt nem mozdulhattunk. Már megijedtünk, hogy az egész éjtszakát itt kell töltenünk, mert az oláhok mással nem szoktak gondolni. Már homályosodott. Leindultam azonban másodmagammal, hogy felhajtanám az oláhokat, hát látom, hogy a lejtőtől mintegy ezer lépésre állanak szekereik: odamegyek, három oláhnál többet itt nem kaptam; ezek pedig a régebben lejött szekerekkel voltak. A többi mind az erdőbe szaladt, hiába hívtuk. Egy félrészeg kereskedőlegényt, aki vigyázás végett volt a szekerekkel, álmából felköltvén, és két oláhot, mert az egyik megszökött, magunkkal a tört kerekű szekérhez vivén, hogy valamiben segítsenek, más módot nem látván, ezt végeztük: hogy a terhes szekeret lerakjuk, és azután helyéből megmozdítsuk, a lejtőn levontatván. Rettenetes munka volt; a szekér felette nagy és nehezen terhelve lévén, két egész óránál többet bajlódtunk, míg a sok ferslagokat, hordókat, vasrudakat és egyéb portékákat leraktuk, amelyeket mind a lejtőn lehengergettünk, ott az út mellett hagyván. Így osztán a szekér megüresedvén, a lejtőn levontattuk. Kárt ugyan portékában nem tettünk, de az oláhoknak a nekünk okozott bajért a kölcsönt vissza is adtuk. Mert terhes volt ugyan a lerakás, de terhesebb volt nekik másnap a felrakás, mert a köteleiket el is kellett vagdalnunk. Tizenegy órakor helyünkből megmozdulhatván, éjfél után beértünk Ebesfalvára. Az út rosszacska, és egy helyt egy meredek hegyen kellett felkaptatni, ahol a szekér könnyen visszaszaladhat.

EBESFALVA a Nagy-Küküllő mellett fekszik; nem nagy, de csinos város. Majd mind örmények lakják, kiknek élelmek nagyobbára csak a kereskedés; vagynak magyarok is és kevés németek közöttök, kik földmívelők és mesteremberek. Ennek előtte a két Apafi fejedelmek bírták ezt a helyet a hozzá tartozó öt falukkal együtt. Halálok után a k. fiskusra szállott, és Mária Terézia királyné g. Bethlen Gábornak ajándékozta, ki annak utána az örményeknek, magoknak ti. az örmény lakosoknak eladta, és már most ezek a magok városokat a hozzá tartozó öt falukkal együtt a királyi adomány mellett örökös jussal bírják. Az 1790-béli országgyűlése alatt pedig ez a város királyi várossá tétetett, a másik örmény várossal, Szamosújvárral együtt.

Itt ami nevezetes volna, e kettő: a katolikum templom és az Apafi-kastély. A templom új, és még egészen nem volt készen ekkor, mivel némely oltárok és belső ékesítések hibáztak benne. Külsőképpen nem pompás, de szép tekintetet ád, és tetején két tornya vagyon; elöl a két tornya közt pedig egy tornácon a Szent Péter és Sz. Pál állóképei, alább két más kisebbek vagynak a falba béhelyheztetve. A középső bemenő ajtó faragott kőoszlopokon nyugszik, melyek kétfelől mellette állanak. Ezen ajtó felett ilyen írás olvastatik: Deo Elisabethæque Patronæ suæ Armena Pietas exstruxit. [30] Mely írás egyszersmind az esztendőszámot is magában foglalja. Belsőképpen a templom nagy, és méltán szépnek mondathatik. A főoltár díszes, sőt pompás is; a más oltárok azonban, mivel egymással mind nem egyeznek, és mivel kettő közülök semmiképpen nem neveztethetik szépnek, a templomot nemigen fogják ékesíteni; az orgona szépen készült.

Említésre méltó továbbá Ebesfalván az Apafi-kastély, melyben különösön az I. Apafi lakozott; most ez elpusztulva van ugyan, és nagy résziben megromlott, de hajdani állapatját ki lehet belőle látni. Ez a kastély az egyik része felől, ahol a bemenő kapu van, mély árokkal és bástyás kőfalakkal van erősítve, a több részei felől pedig természeti erőssége volt, mivel egy tó vette körül, amely a nevezett árokba is befolyt. Ennek a tónak most nyoma nem látszik. A kastélyt, melynek egy megújított részében a városi tanácsház vagyon, a város most egészlen újíttatja, és lakható állapotba szándékozik tenni; itt mind a tanácsháznak, mind városi szállásoknak, mind kaszárnyának is derék alkalmatosságok készülnek. Ettől a kastélytól nem messze vagynak Apafi fejedelemnek volt kertjei is, melyeknek egyikében egy filegória még fennáll, melyen az Apafi-címer van. Ezeket is a város bírja.

Ebesfalváról Holdvilágon (hol a Nagy-Küküllőn általjöttünk) és Sz[en]tlászlón által Almakerékre mentünk, mely is egy szász helység, F[első]-Fejér vármegyéhez tartozó. G. Bethlenek bírják. Ennek előtte Apafi-jószág és az Apafi-háznak temetkezőhelye volt. Ugyanis a többek között a II. Apafi Mihály fejedelem is feleségestől az evangelikum templom alatt lévő kriptában feküsznek, [Teleki Domokos jegyzete: De I. Apafi Mihály fejedelem Fejérváratt van temetve.] de minden monumentum nélkül. Vagyon itt egy nevezetes és nézést érdemlő monumentum Apafi Györgynek, az I. Apafi Mihály atyjának emelve. Ez egy dombon lévő kápolnában vagyon, azon kripta felett, melyben Apafi Györgynek teste fekszik. A monumentum felső részén Apafi Györgynek teste, amint páncélba öltöztetve fekszik, kőből ki van faragva, mellette címere és sok emblematica figurák hasonlóképpen kifaragva. Négyfelől az oldalain sok írások olvastatnak, egyik oldalán pedig Apafi Györgynek három fiacskái vagynak kifaragva kőből, amint egyik halva fekszik, a más kettő mellette térdepelvén; ezek véle temettettek. A monumentumnak szegeletein egy-egy faragott figura vagyon. Apafi Györgynek a felesége is, aki ezt a monumentumot neki emeltette, itt fekszik, mint ezt egy, az emlékeztető kőben újabban bémetszetett írás, melyet I. Apafi Mihály fejedelem tétetett, bizonyítja. Kár, hogy ez a monumentum felette sok szükségtelen írásokkal van megterhelve, melyek mind ezért, mind pedig azért, hogy többnyire nem az illő helyen vagynak bemetszve, nemcsak fárasztják és untatják az olvasó szemet, hanem a monumentumot is rútítják. A monumentum felett egy fából készült és megfestett baldachinum vagyon, mely is újabb csinálmány. Ezen is felette sok az írás, és némelyik csak azt mondja más szókkal, amit a kőbe metszett. Egy írás pedig, mely legelőbb szembe tűnik, hibás: mert jóllehet a kőmonumentumban lehet olvasni, hogy Apafi György 1635-be holt meg, ez az említett írás a baldachinumon a monumentumról azt mondja: In Memoriam Georgii Apafi Aõ. 1634.

Mely szerint az előbb készült volna, mint az Apafi halála történt; pedig egy más írás is a baldachinumon mutatja, hogy 1635-be temettetett el. Ugyanezen a baldachinumon ki van fában faragva, festve és aranyozva az Apafi-címer egy más címerrel együtt, mely a felesége címere. Apafi György, akinek monumentumáról szólék, a fejedelem (I. Rákóczi György) titoktanácsa, Küköllő vármegye főispánja és törvényes táblafia volt.

A monumentumnak készítője egy Éliás Nicolai nevű szebeni kőfaragó volt, aki, jóllehet, az esztétika regulái szerint a képfaragást bizonyoson nem tanulta, mégis oly remek munkát tett, hogy mint akkori időben készült munka, az akkori ízlés szerint ítélve, minden tekintetben szépnek mondathatik. Azonban most is kritikusabb szemekkel nézve, sok mesterséget és szépséget lehet benne találni, és készítőjének emlékezete méltán dicséretbe marad. Annyival emlékezetesebb pedig ez a monumentum Erdélyben, hogy ehhez hasonló nincsen.

Almakerékről Segesvárra mentünk, mely is oda négy óra. Az út téren megyen, amíg az ember arra a hegyre ér, melyről éppen Segesvárra ereszkedik le.

De szólok immár az egész vidékről, melyen M[aros]vásárhelytől fogva Segesvárig általjöttem. Ez, némely útban lévő hegyeket kivévén, mindenütt vagy egyenes, vagy dombos térség, melyet kétfelől törpe hegyeknek sorai rekesztnek, ezek nagyobb részint simák és legelőkkel s szántóföldekkel fedettek, egyrészint pedig erdősök vagy szőlőket teremnek.

A faluk, melyeket az utazó sűrűebb számmal láthat ezen útjában, mint sok más részében Erdélynek, és azoknak szép fekvések gyönyörűséggel szemléltethetnek. Az egész környékben pedig valami különös vidámság és kellemetesség vagyon, melyet inkább érezni, mint leírni lehet.

 

Segesvár

Ez a szász királyi város a magáról nevezett szász székben, a Nagy-Küköllő mellett fekszik; hegyektől körül vagyon véve. Az 1198-dik esztendőre teszik építésének idejét. Két része van: az első a felsőváros, vagyis a vár, a másik része pedig az alsóváros.

1) A vár egy hegyen van, kerítéssel és sok erős bástyákkal vagyon megerősítve, hajdan erős lehetett, de már most a kerítése sok helyeken leromlott és meghasadozott.

A hegynek egyik része a másik részénél sokkal magosabb; ezen fekszik a nagy és régi evángelikum templom és egy újonnan épült gimnázium, de egyéb épület nincsen. A várnak pedig kőfalai és bástyái erre a magosobb részre is felvonulnak; de régenten ennek a résznek külön erősítése is volt.

2) Az alsóváros a hegynek, melyen a vár vagyon építve, éppen tövében fekszik, és azt félig körülveszi, hosszan és görbén a vár alatt elnyúlván. Régen kerítése volt, de már most semmi nincsen, hanem a bemenő kapui megvagynak, mint más kerített városoknak; egyik végén egy, a másik végén két kaput láttam.

A Nagy-Küköllő ezen két kapu mellett foly el, melynek egyikénél ezen a vízen egy malom, a másikánál pedig egy híd vagyon helyheztetve. Az alsóvárosnak főutcája (mert a többi tekintetet nem is érdemel) elnyúlik a bemenő kaputól fogva egészen a kimenő kapuig, de nem egyenesen, sőt inkább görbén mégyen, a város tágas piacát közbenvévén.

Ebben az utcában egynehány kapukat lehet szemlélni, mely kapuk ezt néhol megrekesztik, és valaha a városnak jobban és többször lehető megoltalmazására szolgálhattak, de most nyitva, sőt minden ajtók nélkül állanak. Az alsóvároson kívül mindkét felől a külső város vagyon, melyben a számos házakon kívül igen sok szép kertek (s többnyire gyümölcsösök) szemléltetnek, melyek különösön ékesítik és kedveltetik Segesvár táját. A körül lévő hegyeknek egy része erdőkkel és legelőhelyekkel, más része szőlőkkel van fedve, valamint a várat hátán tartó hegynek oldalai is, mely hegy a körül lévőkkel öszvefügg. Az alsóvárosban a főutca tágas és többnyire régi, de jól épült egyemeletű felházakat mutat. A félen lévő utcák pedig szorosabbak, tekervényesek, és ezekben falusi házakat, mellettek lévő kertjeikkel szemlélhetsz. A várban a nevezetesebb épületek: a nagy és régi evángelikum templom, mely a hegynek magosabb részén áll, és emellett az új és még építésben lévő, igen szépen készülő nagy oskolaház; ehhez a templomhoz egy hosszú, fedett grádics vezet. Ezenkívül vagyon a várban egy más evángelikum templom, amelybe rendszerint szoktak járni a várbeli lakosok, mert a hegyen lévőbe csak vasárnaponként van isteni tisztelet. Az alsóvárosban is vagyon még egy evangel. templom. Van a várban egy katolikum templom is, mely a franciskánus barátoké. Említhetem még a nevezetes épületek között a szék s egyszersmind a város tanácsházát. A várban többnyire régiek az épületek, de vagynak sok csinosok is köztök; majd mind egyemeletű kőházak, hanem sok felette megromlattakat lehet látni a kisebb utcákon. A piac kicsiny, az utcák nemigen tagosok, de elég egyenesek, a félen valókat kivévén. Az egész vár is nem nagy, és pusztaságot vészen észre benne az ember.

A segesvári lakosok majd mind evangél. szászok. Vagynak azonban kevés katolikusok, kik nagyobbára idegen letelepedett emberek, cselédek vagy mesteremberek; a külső városban oláhok és cigányok is vagynak.

Ez az egész város kereskedéséről és nagy sokadalmairól megjegyzésre méltó.

Segesvárt elhagyván mentünk a Nagy-Küköllő mellett, a Segesvárt körülvevő hegyeken túl szép térségen, Fejéregyházára, egy helységbe, melyben gróf Haller Zsigmond úr bír, kinek is itt szép kastélya és kertje vagyon. A falu lakosai egynehány magyarokon kívül mind oláhok; ennek előtte reform. magyarok lakták, mint azt a fennálló reformatum templom bizonyítja, de ezek mind pusztultak, és a templom is puszta; a legrégibb lakosok pedig szászok voltak.

Fejéregyházán túl Héjásfalvát értük, amelynek malmánál a Nagy-Küköllőn hidason általmentünk. Azután Székelykeresztúrra jöttünk. Ez egy derék mezőváros Keresztúr fiúszékben, lakosai katól., reform. és unitárius székelyek és oláh parasztok. A helyet még másképpen Szitáskeresztúrnak is hívják, mivel itt a lakosok sok szitákat készítenek és azokkal kereskednek. Erdélynek legtiszteletreméltóbb öreg matrónája, b. Kordáné bír itten a többek között; egy asszonyság, kit az erdélyi úriasszonyok számában a legöregebbnek tartanak, de akit az öregség az ifjabb esztendőknek elevenségétől meg nem fosztott. Keresztúrról a Nagy-Küköllőhöz ismét közel érvén, emellett mentünk Székelyudvarhelyig; Nagygalambfalván, Bögözön és más falukon is keresztül.

Udvarhelyig igen szép a vidék, és hasonlít a Kis-Küköllő mellyékéhez.

SZ[ÉKELY]UDVARHELY egy alkalmas nagyságú mezőváros, majdnem egészen hegyektől van körülvéve, sőt egy kis része a városnak dombon is vagyon. Szép városnak nem lehet mondani, ámbár azzá lehetne; némely utcái azonban egyenesek és szélesek, kivált a főutca, mely hosszú is: ebben a házak is egyformán és jól épültek; majd mind alházak. A piac mind azért, hogy kicsiny, mind pedig azért, hogy éppen nem mutat szép épületeket, kivévén a barátok templomát, tekintetre nem méltó. A székháza szép épület. Nemkülönben jó és alkalmatos épületek: a reformatum kollégium, a rfor. templom, a feljebb említett barátok temploma és az emellett lévő klastrom. A katolika plébánia két más épületekkel együtt egy dombon fekszik. A templom új és igen szépen épült, mind az architektúra, mind a templomnak belső alkotása s minden részei mesterséget, jó ízlést és fényes ékességet mutatnak; kevés ilyen templomát láttam Erdélyben. Az emellett lévő egyik épületben a plébánus és káplánjai laknak, a másodikban pedig katolikum gimnázium vagyon. Ezek az épületek annak előtte a jesuitákéi voltak. A hegy alatt is áll egy derék kőépület, melyben az alsóbb oskolák vagynak. A reform. kollégium ennek előtte mintegy húsz esztendőkkel épült, és azelőtt csak egynéhány közönséges alházokból és egy kő felházból állott, melyben egyéb egy auditóriumnál nem volt; de azután a mondott idő tájban az erdélyi református részen lévő pátronátusnak segedelmek által, emellett pedig néhai udvarhelyi tudós professzor, t. Kiss Gergely[31] igyekezete és t. Málnási Lászlónak,[32] a mlgos főkonzisztórium papjának fáradozásai által (aki tudniillik a szükséges collectát egybegyűjtögette) elegendő fundust nyervén a kollégium: a mostani alkalmatos épület építtetett, a mellette lévő professzori házzal együtt, hozzáragasztatván a régi auditóriumhoz, amely ugyancsak most is az. Ez a kollégium négy szegeletre és egy emeletre van építve; sok jó alkalmatosságok vagynak benne, és számos ifjúságnak, melyet mindöszve ötszázra lehet vetni, szolgál rész szerint tanuló-, rész szerint lakóhelyül is. A kollégium bibliotékája még csak a zsengéjében van. Mert a kollégium fundusa kicsiny lévén, még eddig nemigen nevelhette könyveinek számát, sem nemigen válogathatta azokat. Ezek nagyobb részint jóltévőknek adományai. Ajándékoztak néhai gróf Teleki Józsefné, az az eklésiák és tudományok nagy pátrónája (ezek mind magyar könyvek), néhai g. Székely László, t. Málnási László és némely mások is. Még kicsiny, azonban nézést érdemlő gyűjtemény.

Udvarhelyett nevezetes egy régi vár, melynek még düledékei fennállanak: valaha erős lehetett. Ez a vár a városhoz ragad. Amint egy, még a régi romlott kőfalba lévő írás mutatja, János Zsigmond fejedelem idejében építtetett, a székelyeknek támadások, vagyis zenebonájok[33] után (mely ezen fejedelem alatt történt), a székelyeknek, amint gondoltatik, megzabolázására. Hajdani neve volt: Székelytámad. Hasonló vár volt még Udvarhelyszékben, amely Székelybánja nevet viselt. Mind a két vár idővel elpusztult: melyet a székelyek nem is bántak, szokások ellen lévén, hogy földökön vár legyen. Eleitől fogva azt tartották ők magokról, hogy: Pectora Siculica Mænia firma satis. [34] A várat tehát nem az ellenség, hanem magok ellen gondolták építtetve lenni.

Az említett írás az udvarhelyi régi vár kőfalán ez (felette a magyarországi címer van kőbe vágva):




Hæc quicunque vides electi insignia Ducis;
Pro Patria Grates, Hungare lætus ages.
Cur vagus extremis terrarum finibus erras?
En prope quem multo Sangvine, quæris habes,
Quippe peregrini, quam sit damnosa protestas
Principis, accepta discere clade potes.
Flecte genu Domino, felicibus utere fatis.
Sangvine sublato, sicca manebit humus.


[35]

Ezen versekkel az erdélyiek, különösön pedig a székelyek János Zsigmond fejedelemhez való hűségre intetnek.

Udvarhelynek lakosai majd mind székely magyarok; vagynak kevés oláhok is. A székelyeknek egy része földesuraság alatt vagyon, és g. Gyulai uraknak taxát fizet, más része pedig priviligiátus, azaz szabad városi lakos, és a maga magisztrátusától igazgattatik, a széktől is semmi függésben nem lévén. Laknak itt nemesek is a magok tulajdon kúriáikon, kik a széktől függnek.

Udvarhely eleitől fogva az a hely volt, ahol a székelyek a magok nemzeti gyűléseket szokták vala tartani. Udvarhelyszék az első is a több székek között, és mindenkor is anyaszéknek mondattatott a többiektől. A szék levelesházában lehet olvasni a székelyek konstitúcióit, avagyis jus consuetudinariumjokat, amelyekben minden törvényeik, igazságaik és szabadságaik fundáltatnak, és amelyeket magok szerzettek magoknak a legrégibb időtől fogva. Lehet itt olvasni a székelyeknek két rendbéli lustráit is, ti. azon lajstromot, mely szerint elsőben Bethlen Gábor, másodízben pedig Rákóczi György fejedelem által a székelyek rendenként és fejenként, amint ki-ki közülök akkor a primoresek, a primipilusok és pixidariusok közé tartozott, és odatartozását megbizonyította, klasszifikáltattak.

Udvarhelyről Oláhfalura szándékoztunk, mely is oda két mtföld. Utunk egy darabig tér helyen ment, de majd azután a Szarka-kő nevű hegyhez érvén, ezen kellett felmennünk, csaknem mindenütt szoros útban. A hegytetőre kijutván, innen Udvarhelynek közelebb fekvő vidékét jól lehetett belátni. Leérvén, egy darabig tér földen jöttünk, ahonnan immár a magosán fekvő Oláhfalut a háta megett lévő havasokkal (kik közül a Hargita nevű hegy legmagosabbnak és legnevezetesebbnek is tartatik) látni lehetett. A HOMORÓDI borvízhez, mely utunkban esett, közeledvén egy mély és szoros völgybe ereszkedtünk. Ebben a völgyben, annak szinte középtáján fekszik a borkút, a Homoród patakja mellett. Egy kicsiny, körül kirakott, fedetlen kút, mely a savanyúvízzel egészen megtelik. A kút körül a völgyben sok épületek vagynak, faházak és színek, de nem rossz alkalmatosságok. Istállók azonban nincsenek. A borvízhez jövőknek eleségről és egyéb szükségekről itt gondoskodni kell, mert a faluk mind messze vagynak: Oláhfalu is, amely ide legközelebb esik, egy óra. Ez a homoródi savanyúvíz az egészségre nézve nagy hasznúnak mondatik lenni, azért is erősen járják; az íze igen jó, vasrészecskékkel és sok aer fixussal teljes, csípős és éles, azonban nem nehezen iható. Jól hajt.

A homoródi vizet elhagyván a hegyen fel tartottunk, és felette köves, alkalmatlan útban, hol hegyre, hol lejtőre menvén, végtére a hegynek tetejére éppen OLÁHFALUNÁL kiértünk, setét estve fáklyavilágnál Alsóoláhfaluba, és egy székely gazdaember házánál szállottunk be. A gazda nem volt otthon, az erdőre lévén: azonban a gazdasszony, egy már nem ifjú, de serény asszony székely módra forgolódott, hogy mindeneket szükségünkre elrendeljen; egy fiacskája volt mindenben segítője. A szoba tágas lévén, abba jól béférkeztünk, jóllehet egy nagy osztováta és sokféle házi eszközök voltak benne. Hamar vacsoránk is készült. A konyha a székelyeknél majd mindenütt csak a szoba: annak egyik szegeletiben ti. egy nagy kemence vagyon, melynek tűzhelye a föld színével egyenlő, és amelynek a nyílása v. szája a földtől a kályháig mintegy singnyi magasságú, a kürtője pedig egyenesen mégyen felfelé. Minthogy a szoba tágasabb, mint más erdélyi falusi házakban (és ezt a Székelyföldön mindenütt úgy találtam), a konyha nem sok helyet foglal el, és a kemence csinoson lévén készítve, a szobát nem rútítja. Gazdasszonyunk jó málépulyiszkát főzvén, egyikünk azt szalonnazsírral, másikunk tejjel, valamint a tejes rizskását, jóízűn megette, s nem sok idő múlva lenyugovánk. Másnap Alsóoláhfaluból Felsőoláhfalun keresztül Csík felé elindultunk. De megérdemli Oláhfalu, hogy többet szóljak róla.

Ez a helység két faluból áll: az alsóból és a felsőből; mind a kettő egymáshoz ragadván, igen hosszan nyúlik. Fekszik egy magos térségen, egy felől hegyek alatt. Jól épült házakkal bír, amelyek mind faházak, boronákból épültek, és rész szerint megtapasztva és bemeszelve vagynak, rész szerint tapasztatlanok és deszkákkal vagy zsendelyekkel fedettek. Egy-egy gazdának jó nagy udvara van; azon lakóháza (mely is egy kis pitvarból, egy tágas lakszobából és egy kamarából áll rendszerint), külön sütőház és egy deszka favágószín, melyet árnyéknek neveznek, külön; istálló ismét külön. Az udvaraknak deszkakerítések vagyon. Ha a lakószobába bémégy, egy csinos, tágas szobát látsz, jó gerendázattal, nem törpe ajtóval és elég nagy üvegablakkal. A szoba közepében egy osztováta van, melyen vagy kender-, vagy gyapjúfonalot szőnek, vagy a kettőt együtt, sőt néha gyapotat is. A gerendázaton sok kender- és gyapjúfonalat szemlélhetsz, a falon pedig a sok mindenféle házi eszközöket, egy-két szentképet, keresztet és olvasót; mert az oláhfalusiak mind egy valláson vagynak. Az oláhfalusiakról megjegyezni méltó, hogy ők az országban egy külön megyét tesznek, és tulajdon jurisdictióval bírnak, valami vármegyétől, széktől vagy várostól függésben nem lévén. Privilégiumok régi, és I. Leopold[36] császár által is megerősíttetett. [Teleki Domokos jegyzete: Oláhfalutól nem messze vagyon egy Zetelaka nevű székely helység, mely hasonló különös szabadsággal bír, s mind a két helység az úgynevezett taxális helyek közé tartozik, amelyek Erdélyben nem kevesen vagynak, és királyi városokhoz hasonlók, sőt a kir. városok is a taxális helyek közé (a szónak legtágasabb értelmében) értetődnek Erdélyben.] Ezen privilégiumnak ereje szerint őnékiek egy királybírájok és egy tanácsok és két helységbéli bírájok vagyon, amely magisztrátusok mindennémű dolgaikat folytatja. A pereket az első útban a k. fiskális direktor elejébe viszik, akinek minden esztendőben oda kell jönni törvényt látni. De a királyi táblához, a guberniumhoz és a fejedelemhez is vihetik feljebb. A királybírójokról kérdezősködvén a gazdasszonyomtól, azt felelé, hogy a[z] bizony csak olyan bocskoros, mint a többi bocskoros lakos. In politicis egyenesen a királyi guberniumtól függnek. Az említett privilégium szerint továbbá minden katonaságtól is mentek; külön követeket is küldenek az országgyűlésére. Gazdasági állapotjáról Oláhfalunak azt lehet megjegyezni, hogy a lakosai csak a deszkakereskedésből és a szövésből keresik élelmeket. Ugyanis terméketlen földjök lévén, a gabonának semmi neme sem terem, kivévén a zabot. Azért mind a gabonát, mind a törökbúzát, mellyel erősen élnek, pénzen veszik; pénzt pedig csak a fával való kereskedésből szereznek. Mert nagy havasaik vagynak, ahonnan a legszebb fenyőfákat bővségben kapják. Azokból azután fűrészmalmaik segítségével deszkákat készítenek, amelyeket nagy számmal viszik eladni, különösön Segesvárra, M[aros]vásárhelyre és Károlyfejérvárra; azonban nem kevés fáradságokba jut a szegény oláhfalusiaknak azon élelmek keresésének módja. A sok fával való bánás, annak hordása, emelése, a sok út annak vitelében nékiek igen terhes. Az öregebb emberek nálok igen elerőtlenedtek és megromlottak, sőt kevés jut közülök vénségre. Innen van, hogy a férjfiak száma közöttök az asszonyokéhoz képest sokkal kisebb. Ami a szövésbeli szorgalmatosságokat illeti az oláhfalusiaknak: annyi kendert és gyapjút, sőt gyapotat is mindenkor megdolgoznak, amennyivel a magok ruházatbéli szükségeiket ki kell elégítenek, de többet nem.

Oláhfalut elhagyván, egy darabig téren menvén, a havas felé hegynek tartottunk, és csakhamar réá is értünk, ahonnan a két Oláhfalut kaszálórétjeivel, zab- és kenderföldjeivel együtt szépen lehetett látni; körűlbé, hol messzebb, hol közelebb hegyek vetettek határt a szemnek. A hegyen, melyen jöttünk, az oláhfalusiak erdején mentünk keresztül. Innen veszik a lakosok minden építőfájokat; az erdő nagyobbára bükkös. A hegyen és rész szerint az erdőben vagyon a szénafű is, és a lakosok a kaszálásra s favágásra többnyire lóháton szoktak ide feljárni. Ezen erdőn keresztülmenet sok gyökerestől kiszaggatott nagy fákat szemléltem; ezt egy erős szél csinálta a múlt esztendőben, amely ugyanakkor a lakosok bizonyítása szerint a havasokban is annyi kárt tett a fenyőfákban, hogy, amint mondották, a marha is alig járhat a sok ledűlt és öszveromlott fa miatt; éppen ez a szél okozta azt is, hogy a lakosok kénteleníttettek egy fenyőerdőt a havasokon más helységtől bérbe venni, hogy tőkefájokban (így nevezik azt a fenyőfát, melyből a deszkát fűrészlik), melyből való kereskedés által élnek, és amelyet eddig a magok havasaikról vettek, szükséget ne lássanak. Éppen ezen nagy kárért pedig, melyet Oláhfalu mind a havason, mind a hegyen lévő erdejében szenvedett, a felséges királytól ezen 1794-dik esztendőre adója elengedtetett.

Utunkat az előbb említett erdőn egy darabig folytatván, nemsokára magosabb hegynek kezdettünk menni. Ugyanis a Csíkot Udvarhelytől elválasztó havason által viszen az út. Ezt a havast, amint emlékezem, Tetőfőnek nevezik. Képzeld a legkövesebb utat, ahol a szekér egy nagy kőről a másikra döccen és kétfelé hányattatik; azonban gondold, hogy egyszer hegyre kaptatsz, másszor lejtőre ereszkedel, ahol a köveken a ló szüntelen sikamodik; gondolj továbbá egy szoros utat, ahol ritka helyt áll ki egy szekér a másik előtt, így megtudhatod, milyen az út ezen a havason: mentől magosabban jöttünk, annál rosszabb volt. A hegynek magosabb része fenyőfákkal fedett, itt is, amott is egy kis patakocska ered, híves van, és vészi az ember észre, hogy havason jár. Kezdvén a hegyről lejteni, felette alkalmatlan volt ugyan az utunk, de azért nekünk egy más gyönyörűség eleget tett. Mert mentől inkább kijöttünk a fenyvesből, annál szebb tekintésre való tárgyakat kapott szemünk az előttünk megjelenő gyönyörű vidékben. Az egész Csíkszéke szinte egész hosszában és egész szél[t]ében előttünk állott. A hegyről a hosszan elnyúló, zöldellő, kies térséget, a falukkal együtt, mindenütt a Csíkot körülvevő hegyeket és havasokat, balról különösen Gyergyónak kopasz, kősziklás bérceit, szembe velünk a határhavasokat láttuk; jobbról a Kászont Csíktól elválasztó hegyeket szemléltük. Oly gyönyörűséges tekintet, mely a legszomorúabb embert is megvidámíthatná. Mert lehetetlen volna emberi látó szemnek a természetnek oly nyilván kilátszó szépségét meg nem esmérni és emberi szívnek azt egy bizonyos örömérzéssel nem érezni.

Lejutván a hegyről egy kis félóra alatt, Szeredára érkeztünk, minekutána utunk Oláhfalutól fogva szinte tíz órákat tartott volna.

CSÍKSZEREDA egy alkalmas nagyságú és szépen épült falu, téren fekszik egy hosszú domb alatt, közel az Olt vizihez (amely is Gyergyóból eredvén Csíknak hosszán elfoly, és hegyek között Háromszékre veszi útját). A lakosok mind katonaszékelyek. Egy kis távulságra fekszik a falutól a vár, amely a közel lévő Temesi-passzusra nézve az ellenség beütésének megakadályoztatásáért van építve. Még régebben épült, úm. 1620-ba, és akkor Mikóvárnak hívatott Mikó Ferencről, az akkori Csík-, Gyergyó- és Kászonyszékek főkapitányáról, aki építtette; de azután a törökök 1661-be beütvén elrontották, Károly császár pedig újra helyreállíttatta; ez a vár kicsiny, és nem is tulajdon erősség, négyszegeletre van építve, s egy kompániát vehet be őrizetnek. Egy négyszegeletű, nagy épületnél, mely is kaszárnya, más egy[éb] nincsen benne. Az I. székely gyalogregement Oberstere itt szokott lakni.

Csíkszeredáról a Temesi-passzusra egyenes út viszen, nyolc óra alatt a határszélhez el lehet jutni, aholott is a kontumácia, harmincad és a szélső őrizetek vagynak. Szépvízen túl, amely falut az ember Csíkszeredáról legelsőbb is oda közel éri, több az egész határszélig nincsen; ugyanis Csíkszereda háta megett egy félórányira már a hegyes vidék kezdődik, és egész a szélig tart, amelyhez közel a hegyek is inkább öszvesűrűednek és nagyobbra emelkednek havasokat formálván.

A passzustól nem messze egy Gyémeslunka nevű völgyben az ember lakosokra talál, de ezek valóságos faluba nem laknak, hanem itt is, amott is szerteszéjjel egy-egy csoport házakat láthatsz. Ezek a lakosok székelyek, kik lassanként ide megtelepedtek; nagyobb részint a csíki falukból vonták ide magokat, de rész szerint Moldovából is jött székelyek vagy magyarok, mert úgy kell megtudni, hogy Moldvában ilyen kivándorlattak, kivált székelyek igen sokan vagynak, és nevezetesen ezen utolsóknak két nagy falujok is vagyon. Amely öt magyar falut telepítettek Bukovinában, az is mind olyan kivándorlott moldovai magyar és székely lakosokból áll, kiket oda öszvevontak.

Ezeket az említett gyémeslunkai lakosokat a csíkiak csángóknak nevezik; lehet, hogy ez a nevezet onnan jön, mivel ők vándorló emberek, és lakhelyeket gyakran elhagyták; az a szó: csángó pedig olyan értelemben vétetik, mint kóborló, vándorló. Az ő gazdaságok főképpen a juhtartásban és marhákban áll, a rendes adót, mint más lakosok, fizetik. A földesuraságnak is (minthogy mind nagyobb székely birtokosoknak és úgynevezett székely nemeseknek [Teleki Domokos jegyzete: Minden székely ugyan nemesnek tartatik, de bírnak a székelyek között sokan donációval és armális mellett, és ezek tulajdonképpen székely nemeseknek neveztetnek.] földjén laknak) taxát fizetnek; nagyrészint katonák, azok tudniillik, akik különben is katonáknak lévén konskribálva, a falukból ide költöztek.

Csíkszeredához egy kis félóra a somolyai klastrom, amely is egy templommal és egy kápolnával együtt az úgynevezett Somolyói-hegyen fekszik. A templom, amelyben egy gimnázium is vagyon, a franciskánusoké, és ezt a legrégiebb klastromnak mondják Erdélybe. Már a XIII. százban itt, amint mondatik, barátok voltak, de nem tudatik bizonyosan, micsoda szerzet. A hegy alatt egy felől Várdotfalva, más felől Csobádfalva nevű faluk feküsznek.

Csíkszeredáról eljővén folytattuk utunkat Háromszék felé; Tamásfalván, Szentkirályon és Kozmás nevű falukon, mind derék helységeken jöttünk keresztül. Háromórai menés után a Nyerges nevű hegy alá értünk, mindaddig a legkiesebb térségen menvén, gabonaföldek, kenderföldek és szép rétek mellett. A Nyerges hegye Csíkot elválasztja Kászontól. Nagy hegy, egy jó félóra kell, amíg az ember a hegy tetejére kiér, a tetején egy négyszegeletű sánc vagyon. A lejövetel a hegyről egy jó félórát ismét megtart, leérvén pedig az ember rövid idő alatt Kászonújfaluba jő, egybe a Kászon fiúszék helységei közül. Kászonújfalu völgybe fekszik, derék helység; rész szerint szabad székelyek, rész szerint parasztok lakják, akik a nagyobb székely birtokosok vagy az úgynevezett székely nemesek földjén laknak. Vallásokra nézve katolikusok, valamint a több kászonszéki helységek is, melyeknek száma öt. Innen elmenvén utunkat egy hosszú völgyben folytattuk, ahol a Kászon patakján keresztül-kasul kellett mennünk. Két óra alatt az ember Kászon fiúszékből kijut, és Szentléleken túl (mely is a kászoni hegyek végébe fekszik) Háromszékbe ér. Jobbra Szárazpatak, Peselnek és Karatna nevű helységek esnek, melyek Fejér vármegyéhez tartoznak; igaz, hogy ez különös. [Teleki Domokos jegyzete: Vagynak még Háromszéken olyan helységek, melyek Fejér vármegyéhez tartoznak, de ezek Háromszéknek a szélében feküsznek, Háromszék és Brassó vidéke közt, úm. Hidvég és Árapatak. Ezek a nemes família jószágai, amelyeket még a IV. Béla magyar királynak donációjából bírják, mely akkoron, amint azon még meglévő donáció mutatja, tatároktól elpusztíttatott föld és azelőtt a székelyeké volt.] Szentléleken g. Mikes úr bír, akinek a hegy aljában egy régi és megromlott kastélya vagyon. Ezen a falun túl az ember a legszebb sík térségre jut ki, a hegyek mindkét részről igen messze távozván. Csíkhez hasonló térséget látsz, csakhogy még egyenesebb és sokkal nagyobb kiterjedésű; szép gabonaföldek, rétek és sok haricskavetések mellett mégyen el az utad. Itt is, amott is helységek ötlődnek szemedbe. Sz[ent]lélekről egy félóra alatt bejutottunk Kézdivásárhelyre. Itt másnap szinte délig mulatván, ekkor elmentünk Altorjára főhadnagy G. K. úrnak látogatására, akivel szándékunk volt a Büdös nevű nevezetes hegyhez menni, a büdös-kőlyukaknak és a hegy alatt lévő borvizeknek és feredőknek, nemkülönben az ehhez közel fekvő magos hegyen épült Bálványos várának megtekintésére. Altorja Kézdivásárhelyhez egy félórányira esik. Innen két óra tájban elindultunk, és Feltorján, egy nagy falun menvén által, ezen helységen túl csakhamar hegyek közé értünk bé, s szoros völgyeken keresztül négyórai menés után jutottunk a Büdös-hegy alatt lévő borvízhez, mely is egy kis völgyben fekszik. Ez igen jó savanyúvíz. A Bálványos vára is itt fekszik, éppen a Büdös-hegy általellenében a völgy felett, ahonnan oda fel is lehet menni. Ez a vár egy igen magos hegynek tetejére építtetett, felette régi és már elromladozott. Hajdan egy erős kastélyból állott, melyet kétszeres kőfalak vettek körül, munkás erőssége és építése pedig még most is kitetszik; a felmenetel igen fáradságos. Vélekedésem szerint azok, akik ennek a várnak építésének, legalább neveztetésének idejét akkorra teszik, amikor Szt. István király Erdélyt Magyarországhoz kapcsolta, talán közelítenek az igazsághoz. Ugyanis a neve ezen régi várnak azt láttatik mutatni, hogy a bálványokról vagy bálványozókról neveztetik. Tudjuk pedig azt a históriákból, hogy Szent István király a kereszténységet terjesztvén, minekutána annak kemény ellenzőjét, az erdélyi Gyulát meggyőzte és Erdélyt hatalma alá hódította volna, itt is a keresztény vallást buzgóan, sőt igen buzgóan, ti. fegyverrel terjesztette. A vad magyarok vagy székelyek közül pedig sokan mind Szt. Istvánnak, mind a keresztény vallásnak vakmerően ellentállottak, és magokat mind a függetlenségbe, mind pogány vallásoknak gyakorlásában meg akarták minden erővel tartani. Ha tehát úgy vélekedünk, hogy ezt a Bálványosvárat a pogány magyarok vagy székelyek a magok oltalmokra vagy megtartásokra építették, vagy ha már akkor fennállott, magokat ebbe vették és itt oltalmazták, és hogy őrólok mint bálványozókról neveztetett Bálványosvárnak, talán valamit kitaláltunk. Ezt az okoskodást erősíteni látszik az, hogy még más Bálványos nevű várat is találunk Erdélybe, úm. a Szamosújvár mellett volt régi Bálványosvárat, amelynek köveiből a mostani szamosújvári vár építtetett. Azonban ezek mind vélekedések, és históriai dátumok nélkül csak találgatunk.

Minekelőtte a Büdös-hegyre felmentünk volna, előbb az alatt mentünk a Sós-mező nevezetű völgyhez, amely a Büdös-hegynek más oldala alatt fekszik. A nevét ez a völgy onnan veszi, hogy ebbe egy sós forrásocska fakad, amelynek vize a völgyen elfoly, de lassanként a földtől beitatik.

Ebben a völgyben vagyon egy savanyúvíz is, amely felette erős; ugyanebben a völgyben pedig a Büdös-hegy általellenben lévő hegynek aljában vagyon egy meleg kénköves feredő is.[Teleki Domokos jegyzete: Közel ide esik egy nagy tó, melyet a Szent Anna tavának hívnak.] A Sós-mezőről a Büdös-hegyre mentünk fel; jó darab ideig kell menni és sokat kell hágni ezen az erdős hegyen, amíg az ember a büdöslyukakhoz ér. Az első lyuktól messzecske a második, ehhez valamivel közelebb a harmadik büdöslyuk fekszik; mindegyik nagy kőszikláknak tövében. Már közeledvén az ember a nehéz szagot érezni kezdi, a lyukhoz érvén pedig ez a szag majd elszenvedhetetlen. A büdöskő a lyukban a kősziklákat egészen hártya módjára bevonja, úgyhogy azok kívülről sárgáknak látszanak. Az első lyuknak ajtójához könnyen elmehetsz, és bémenvén egyebet egy lyuknál – mely széltében is, hosszában is négy-öt lépésnél, magosságában pedig két ölnél nem több – és büdöskővel bevont kősziklánál nem látsz, de sokáig itt ki nem állhatod, mert lélegzetet venni ártalmas, sőt halálos is. Ha ezen lyukban, valamint a többiben is a nap besüt, úgy olyan, mintha belől csupa tűz volna. A második lyuk ehhez hasonló, a harmadik mindeniknél nagyobb, és a belőle kigőzölgő szag erősebb és olyan nehezen szenvedhető, hogy a lyuk nyílásánál is alig lehet állani. A Büdös-hegynek második oldalán hasonló büdösköves lyukak vagynak. Ezek közt a legnagyobbat gyilkosnak nevezik, mivel egy ember, aki belement, ott vesztette hirtelen életét. Ennek a gőzölgéseit a többi felett oly erősnek lenni mondják, hogy az ott elrepülő madarak is annak szagától megölettetnek; aminthogy is ilyen döglött madarakat annak nyílása előtt sokakat találtak. Most azonban ennek a nyílásánál a felette lévő kősziklák leszakadoztak, amelyet egy mennykőcsapásnak ereje okozott. A szemfájdalmak ellen hasznosnak tartatik ezekbe a büdösköves lyukakba való bémenetel, azért is gyakran mennek beléjek a vidékbeli emberek, szükség azonban nagy vigyázást tartani és, amint előbb is említettem, lélegzetet nem venni. Fichtel, ama tudós erdélyi mineralógus és volt thesaurialis tanácsos a maga Erdélyországi minerális históriájában (Beytrag zur Mineral-Geschichte von Siebenbürgen 2 Theile in 4 to),[37] egy megbecsülhetetlen könyvben bőven és egy természetvizsgálónak módja szerint írja le az egész Büdös-hegyet. Az ő nyomóson előadott vélekedése szerint az egész Büdös-hegy valaha egy vulcanus volt, és a sok büdösköves lyukok mindmegannyi tűzokádó nyílások voltak, amelyek vagy az okádás által felvettetett, vagy az azután idővel bé- vagy leszakadott kősziklák által bédugattak. Ezt az is láttatik bizonyítani, hogy Fichtel úrnak tapasztalása szerint az egyik nagy büdösköves lyuknak (melyet, amint említettem, a mennykő nemrégen öszverontott) a földje, melyen az ember állott, ingadozónak lenni találtatott, és ugyanazért az alatta lévő üregséget gyaníttatta. A kősziklákat a lyukak körül megvisgálván, azokat Tuff-kőnek nevezvén, egy oly kőnemnek lenni találta, amely vulcanusi lávából vagy tűzokádó hegyi hamuból, az esőnek s hónak hozzájárulásával a nap melegitől öszvetömetett vagy mintegy öszvesüttetett. Ez a kő fejér vagy szürke vagy veresesfejér, kisebb darabjaiban hangot ád, a vizet lassan beszívja, néha pórusos, száradt és könnyű, a németül úgynevezett Tuff-kőhöz legtöbbet üt. Ezek a kősziklák és szerteszéjjel elhányt kődarabok hasonlók azokhoz a kőnemekhez, amelyek a Vesuvius hegyen találtatnak, és annyival inkább bizonyítnak arról, hogy tűzokádó hegyből vettettek ki. Fichtel úrnak megjegyzése szerint a Büdös-hegy a maga legutolsó okádásában salak-, avagy tajtékkövet vetett ki. Ugyanis az egyik üreg vagy lyuk alatt az egész föld színét olyan kőnemmel elborítva találta a vizsgálódó úr. Az egész Büdös-hegy teli van büdöskővel, melynek gőze annak minden részeibe elhat. A hegynek aljában több helyeken lehet büdösköves földet kiásni, aminthogy egy helyen egy négyölnyire, de a fullasztó gőzök miatt tovább nem vitethetett és felhagyott Stollnát lehet látni.

A büdöskőlyukakon felyül még jó darabot lehet menni, míg az ember a hegytetőre ér. Innen pedig Csíkszékbe lehet belátni. Kelletett jó félóra, míg a büdöslyukaktól a hegyen lejővén visszaérhettünk az első borvízhez, a Bálványos alatt, ahonnan a Sós-mezőre mentünk vala. Innen csakhamar hazafelé indultunk, és szinte éjfélkor Kézdivásárhelyre bé is érkeztünk. Kézdivásárhelyről pedig másnap továbbfolytattuk utunkat.

KÉZDIVÁSÁRHELY egy nagy, de nem szépen épült város, többnyire mind alházakból áll, amelyek itt is, valamint az egész székelységen sendellyel vagy deszkával fedettek. A piacon is az ember tekintetre méltó épületet nem lát a reformatum templomon kívül: e[z] pedig méltán érdemli, hogy szépnek neveztessék. Mind nagyságára, mind kivált belső architektúrájára nézve a szép és mesterséges építésnek példája Erdélyben. A m[aros]vásárhelyi és kolosvári reform. templomok után ennél a reformátusok között nagyobbat nem tudok, és szépségére nézve mindjárt ezek után és az igeni reformatum templom [Teleki Domokos jegyzete: Igen Fejér vármegyébe, közel Károlyfejérvárhoz fekszik.] után tészem. A katedrát azonban igen cifrának tartom, és a sok helyen való virágos festéseket és pettyegetéseket mind a falon, mind a boltozaton éppen nem dicsérhetem. A templomnak külső architektúráját dicsérhetem ugyan valamennyire; azonban nem találtam fel benne a szép szimplicitást. A torony a templom elején a homlokrész közepében vagyon, és a templomhoz jól illik. Azonban sokat elvészen a templom szépségéből az, hogy kőfallal van körülkerítve, hogy a piacra háttal van, és hogy szabad helyt nincsen. A templomnak általellenében az oskolaház vagyon, mely is egy alkalmatos épület; az oskola egy a nagyok közül és a főbb oskola Háromszéken. Ennek a városnak szép és nagy épületjei közül mást nem tudnék említeni a stabális háznál, holott a II. székely gyalogregiment Obersterinek kvártélya vagyon a regementkancelláriával együtt.

Kézdivásárhelyt egy kis patak választja el Kantától. Ez egy falu, mely Fejér vármegyéhez tartozik, és amelyben a minorita barátoknak nagy klastromok, templomok és oskolájok vagyon. Falunak elég szép helység. Lakosai többnyire mind katolikusok és magyarok vagy oláhok; kár, hogy ez a kis Fejér vármegyei punktum nem eshetik közelebb a Fejér vármegye testéhez.

Kézdivásárhely népes hely, mintegy ötezer lélek vagyon benne, mind szabad székelyek, vallásokra nézve reformátusok. Az emberek itt igen sűrűen laknak, egymás hátán úgyszólván; ugyanis sok házaknál négy-öt háznép lakik együtt egy fedél alatt; még több helyeken lehet pedig látni, hogy egy udvaron két-három-négy ház áll, úgyhogy udvarnak majd semmi hely nem marad. Nem tudom más okát, miért nem építenek inkább a város szélén, mint úgy egymásra, hanem azt: hogy ezen városnak igen kicsiny földje vagyon. Az idevaló lakosok nagyobb részént mind mesteremberek, és sokféle kereskedést űznek, főképpen Brassóba és a két Oláhországba az Ojtazi- és Bozzai-passzusokon által. A fabrikátumok (készítmények), melyek ezen városból kivitetődnek, kiváltképpen mindenféle gyapot és gyapjú szőtt matériákból és megkészített bőrökből állanak. Jóllehet a kézdivásárhelyiek nagyobb részént kereskedő és mesteremberek, mégis emellett katonák is, és ez a város egy kompániát állít ki, emellett kontribúciót is fizet. Azonban ez a mezőváros különösen azon okokból, minthogy kézimívekből és kereskedésből élő hely lévén, a katonáskodást kárára tartja lenni, és mivel különben is taxális hely (azaz tulajdon jurisdictióval bíró szabad mezőváros, amely az országgyűlésére is követet küld), már két országgyűléseken sürgette a katonaságtól való felszabadíttatását a több háromszéki taxális helyekkel, úm. Bereckkel, Illyefalvával és Sepsisz[ent]györggyel együtt, mely helységek mindnyájan a katonaságtól való mentségekről régi privilégiumokat is kívánják mutatni.

Kézdivásárhelyről elindulván előbb Lécfalva nevű helységbe mentünk, onnan pedig Zabolára, amely helyen a Háromszék közönséges gyűlései szoktak tartatni a g. Mikes kastélyába, minthogy ez a grófi ház bírja Zabolának nagyobb részét. Azonban az archívum és a tömlöcök nem itten, hanem Sepsisz[en]tgyörgyön vagynak. Zabola közel fekszik a moldvai szélekhez, egy felől távolocska havasokkal megkörnyékezve.

Itt éppen ekkor közönséges és országgyűlésére készülő gyűlés tartatott. A székely nemzetnek a gyűlésre bényújtandó s orvoslást kérő sérelmeinek felolvasását hazafiúi szívvel hallottam. A több közönséges dolgoknak pedig szép és rendes folyamatját és az okos kormányozást (vitte pedig ezt a fő királybíró úr) örömmel tapasztaltam. Nem tehettem azonban, hogy ezen gyűlésről egy sajnos megjegyzésem ne tegyem, ezt ti., hogy egynéhány, sőt úgyszólván sok oly panaszok felvétetődés[é]nek kellett tanújává lennem, amelyeket gyermekeiktől megverettetett, megszidalmaztatott vagy megvettetett szülék adtak bé. Bámulva kellett sebes szüléket látnom fiaik kezeitől megsebesítve. A nemes szék gyűlése azonban nem hagyta büntetés nélkül ezen természet ellen való fiakat.

Zaboláról a fő királybíró gróf Mikes János úrral volt szerencsém Uzonba mennem, egy helységbe, melyben egy nagy részt ez a gróf úr bír. Kastélya nagy és szépen épült, alkalmatosságokkal bővölködik, istállója válagatott lovakkal teli, lóiskolája nagy és fedett, kertje sokat ígérő. Nézd meg azonban ezen gróf házainak belső elrendeléseit, visgáld meg válagatott bibliotékáját, szemléld meg a szép rézmetszés[ű] képeket: és tapasztalni fogod, hogy ennél a háznál a jó ízlés nem idegen. Uzonból Brassó felé indultunk el. Két m.földnyi menés után a Székelyföldről kiértünk, Prázmárra jutván, mely is egy nagy szász helység Brassó vidékén, ahonnan Brassó egy m.föld.

Az egész Háromszék [Teleki Domokos jegyzete: Háromszék három székekből: úgymint Kézdi-, Sepsi- és Orbaiszékből áll; mindenik széknek különös tisztsége vagyon.] egy kies vidék. A legegyenesebb térségen megyen az utazó mindenütt; körös-körül apróbb hegyek és ezek háta megett magasabban felemelkedett havasok veszik szinte egészen körül; a Barcaság, vagyis Brassó vidéke felé térség vagyon. Földje felette termékeny, és nyárban legszebb gabona- és haricskavetéseket láthatsz. A haricska itt mintegy második búza neme, sohol nemigen termesztik Erdélybe bővséggel, csak itt. Az úgynevezett haricskapuliszka itt a málépuliszka helyett vagyon, és igen közönséges; tejjel vagy túróval igen jóízű étel, ajánlom akárkinek.

Erdőket Háromszéken csak a hegyeken láthatni és a havasokon, ahol vadakkal bővelkednek. Szőlőt itt nem mívelnek, azért bort kevesebbet, de pálinkát és sert annál többet isznak, a bort pedig rész szerint Oláhországból, rész szerint a szomszéd Küköllő vármegyéből és Segesvár s Kőhalom szász székekből veszik. Háromszék igen népes tartomány, és népe míveltebb, mint a más magyar nép az országban, az oláh is, aki itt lakik, megmagyarosodván nem oly vad és bárdolatlan. [Teleki Domokos jegyzete: Itt az oláhok nyelveket is elfelejtik, melyet szinte csak papjaik tudnak. Vallásokat azonban, mely őnálok majd csak külső ceremóniákból áll, megtartják mindenütt.] A helységek, melyek nagy számmal vagynak, szebbek és rendesebben épültek, mint más erdélyi magyar vagy oláh helységek; a szász faluknak mindjárt utánok lehet tenni. Vallásokra nézve a lakosok nagyobbára reformátusok. Kevesebb része katolikus és unitárius; nagy része pedig a parasztoknak oláh lévén, óhitű. A háromszéki székelyek szorgalmatos földmívelők, nagy juhgazdák, jó takácsok, nagy méhészek. Deszkával és zsendellyel Erdélybe sokfelé kereskednek. Szövött áruiknak pedig Oláhországban nagy keletje vagyon: különösen a mezővárosiak sokféle kézi mesterségekből nem kevés hasznot látnak. A két Oláhországgal pedig és a szász székekkel minden tekintetben oly viszontagos közösülésben él Háromszék, hogy ezek nélkül nagy szükséget látna, de sőt ezeknek is, kivált a szász székeknek hasznok kívánja, hogy a székelyek mentől jobb lábon álljanak; tudva vagyon, hogy a szomszéd szászok a székelyeknek nagy barátjaik.

A nevezetesebb vizei Háromszéknek az Olt és a Fekete-ügy, amely is az elsőbe foly, az Olt Gyergyóból eredvén és Csíkből jővén, csak egy kis részén foly által ezen tartománynak, azután Fejér vármegyének egy részén és Fogaras földjén által veszi folyását, és Szebenszéken keresztül a Verestoronyi-passzusnál Oláhországba szakad.

Bővebben a Székelyföldről nem írhattam, de oka ez, hogy keveset mulattam. Ezen utazásnak leírása legalább útmutatásra jó lehet, ha valakinek kedve tartaná, hogy Erdélynek ezt a részét lássa; legalább arra használhat, hogy valamely ifjú hazámfiának kívánságát felgerjessze olyan országnak bővebb visgálására, melynek csak egy kisebb részében is ennyi szépet és nézni méltót talál: holott milyen hiános ez a rövid utazás leírása!

 

HARMADIK UTAZÁS. EGY ERDÉLYI MAGYAR NEMES IFJÚNAK MAGYARORSZÁG DÉLI RÉSZEIBEN TETT UTAZÁSA

Elhagyván budai lakásomat, holott egy telet töltöttem vala, egy barátom tár[sa]ságában útnak indultam 2. maji 1794., hogy magyar hazámnak egy részét bejárnám. Szándékoztam legelőbb is Szegedig lemenni. Budáról első megnyugvó stációnk ÓCSA nevű helység volt. Ez egy nagy magyar falu, Pestről három mértföld; g. Teleki József és konzil. Tihanyi Tamás urak birtokosok benne. Az itt lévő reform. templom a maga régiségiért igen nevezetes; némelyek még pogány templomnak tartják, melyet egész alkotása is láttatik bizonyítani. De ha nem is tartanok ilyen réginek, egynek tarthatjuk a legelső keresztény templomok közül, amelyek a keresztény vallásnak az orientálisi rítus szerént való bevételekor építtettek; látszanak is a külső falán görög módú régi festések.

Ez a templom belsőképpen g. Teleki József úr őexcell.-ja bőkezűsége által renováltatott, a régi architektúrának mindazáltal változtatása nélkül, melynek emlékezetét egy, a kóruson lévő táblán olvasható arany inscriptión láthatni. Ócsárol nagy pusztaságon keresztül, mely szinte nyolc órákig tartott, Nagykőrösre érkeztem. Innét kevés idei mulatásom után továbbfolytattam utamat, még ez nap Kecskemétre szándékozván.

 

Nagykőrös

Nagykőrös középszerű nagyságú mezőváros, Pesttől tizenegy mértföld. Építése falu módjára vagyon; utcái rendetlenek, és a házak többnyire egymástól széjjel, egyenes sor nélkül állanak. Kőházakat keveseket számlálhatni benne, azonban épületjeit mind jó, közönséges falusi épületeknek mondhatni. A házak száma mintegy kétezerre, a lakosok száma pedig tizenkétezerre vettethetik. Erdélyi hazámban egy várost sem tudok Szeben- és Brassón kívül, amelynek több lakosa volna. A körösiek főképpen a marha- s különösön a juhtartásból keresik hasznokat. A földmívelést szűkebben gyakorolják, minthogy a földjök terméketlen; szőlőmívelésre is adják magokat, és a szőlőjök a városon kívül térségen fekszik. Bővölködik ennek felette Kőrös sokféle jó gyümölcsökkel, melyek a vidékben nagy becsbe vagynak. A lakosok mind reformátusok, kivévén némely igen kevés r. katolikusokat, akik egy templomot bírnak. A reform. templom, mely nagy és régi, de renovált épület, eredet szerént katolikusoké, és azután a két fél közt közös volt. Történvén pedig annak utána, hogy a katolikusok is reformálódtak, úgy lett a templom egészen reformátusoké. A nagykőrösi derék refor. oskola is említésre méltó. Ezt egy kis kollégiumnak nevezhetem. Olyan gyarapadó állapottal vagyon különösön a mostani t. rektornak igyekezete által, hogy ha a kecskeméti oskolával, mely ennél még nagyobb, egyesíttethetnék, egy országos oskolát valóban tehetne, mely úgyis ebben a Duna mellyéki szuperintendenciában még hibázik. Méltó volna az ebben a szuperintendenciában lévő patronátusnak és eklésiáknak egy ilyen oskola felállítására egy bizonyos elégedendő fundust öszvetenni.

Kőrösről az a megjegyzésre méltó, hogy ezt a mezővárost a földesuraság kontraktus mellett bírja, mely szerént a helység a földesuraságnak egy bizonyos meghatározott summát fizetvén (melyet a földesuraság semmi szín alatt nem nevelhet), annak minden földjeit, birtokát és jussait használja, úgyhogy a földesuraságnak némely kúriákon kívül, melyekben némelyek a birtokosok közül laknak, semmi valóságos és kijegyzett, hanem csak jus szerént való birtoka és ökonómiája vagyon, melynek (úzusát) haszonvételét az általa meg nem változtatható kontraktus szerént a városnak általadta. Mely szerént a város a kontraktusban meghatározott summát (mely a meghatározott proporcióhoz képest a birtokosokra felosztatik) mint jószágbéli jövedelmet esztendőnként fizetvén, a földesuraság minden birtokainak és hasznainak in concreto bírásában vagyon.

Hogy a városnak a földesurasággal ilyen lábon való állása fő oka tehetős állapotjának és a lakosok vagyonosságoknak, ezt könnyen által lehet látni csak abból is, hogy a jövedelme az esztendőnként kötött summát sokkal felyülhaladja.

Kőrösről elmenvén jöttem Kecskemétre, mely is Kőröshöz egy mértföld. Itt a városon kívül lévő vendégfogadóba szállottunk, amely is a városba benn lévő fogadónál alkalmatosabb. Széjjel járván azután a városba, felmentünk a katol. nagytemplomnak tornyába, amely Kecskeméten a legmagosabb torony. Ennek legfelsőbb ablakáig, ahol körülötte egy vastornác vagyon, felmenvén, innen az egész várost és vidékét igen jól bé lehetett látni. A városnak nagy kiterjedése, a kicsiny ugyan és falusi, de nem rosszul épült házak, a város mellett fekvő, fákkal megrakott szőlők és a messze terjedő térség szép és kellemetes tekintetet adnak. Mentünk azután egy, a városon kívül lévő szárazmalomhoz (mely nyomó szárazmalomnak hívatik), megnézésére, amely egy csapanyólag álló, nagy lapos keréktől hajtatik, melyen egy vagy két ökör felfelé menvén (azonban minthogy egy cövekhez van lánccal kötve, soha tovább nem halad), ezáltal a kereket forgatja, amely keréknek alol fogai lévén, azok által a más kerekekbe kap, és így ezeket és ezekkel együtt a malomkövet forgásba hozza. A malom egész mechanizmusa igen együgyű és könnyű, haszna pedig egy ilyen malomnak felette nagy, mert többet megőröl, mint egy közönséges, lóval hajtatott szárazmalom, és négy erős marhánál többet nem kíván. A bival ennek a malomnak a hajtására legalkalmatosabb, minthogy nagyobb ereje van és nehezebb állat. Erdélybe, ahol a bival jól szaporodik, és ahol kivált az ökörbivalnak elég szolgálatjával nemigen lehet élni, egy ilyen malom nem kis haszonnal állíttathatnék fel, kivált a Mezőségen. Következendő napon délutánig még Kecskeméten mulatván, azalatt a több helyek közt a városházához vezettettem, holott is nékem némely török protectionálisok (oltalmat ígérő levelek) és sokféle levelek mutattattak, melyben a városnak a nagyvezér, budai basa vagy más török tisztek által parancsolatok adódtak. Egyről a nevezett protectionálisok közül egy Magyarországon által nemrégiben Berlinbe ment török követ, kinek a török leveleket mutogatták, azt mondotta, hogy annak olyan kötelező ereje volna, hogy ha akármikor is a török M[agyar]országra jönne, és ezt a kecskemétiek mutatnák, a város minden prédálástól és pusztítástól ment lenne. Ezen levelek nagyobbára török nyelven vagynak írva, és sokaknak a foglalatja magyarul indorsálva vagyon, némelyek pedig magyar nyelven írattak a törököktől. A parancsoló levelek többire mind igen kemények, és vagy halállal, vagy a város pusztításával fenyegetnek, ha a bennek foglalt kívánság vagy parancsolat nem teljesíttetnék. Imhol egynéhány magyarul írott török levelek példa gyanánt:

Mi, az méltóságos budai vezérnek, Ibraim basának minden dolgaiban fő gondviselője és parancsolója, cajnikája, dervis bék, Isten engedelméből.

(L. S.) Subscriptiója két lófarkú basának

Ócsa 6 szekér széna. Üllő 8, Monor 6. Cegléd 25 szekér széna, Kőrös 40. Kecskemét 60 szekér széna. Ti, városi és falusi bírák, esküdtek, látván ezen méltóságos címeres levelemet Csillag vezér számára, a szénát mindjárt béhozzátok; az jövő csötörtökön itt lészen császár erejével, széna kell császár lovainak, több levelet ne várjatok, harmadnap alatt béhozzátok, míg fejetek nem fáj. – Olaj béknek hírt adjatok. Buda, 12dik Junii 1683.

Felyülírás: Ócsai és a több falusi bíráknak adassék nagy hamarsággal. Faluról falura éjjel-nappal vigyék.

Más: Én, budai Abdi Rahman basa Isten engedelméből.

(L. S.) Három lófarkú basa subscriptiója

Ezen címeres pecsétes parancsolatomat látván, kecskeméti, körösi bírák és esküdtek, fejetek ítéletire hagyom és parancsolom, úgy nyissátok ki a szemeteket, ha Szolnokba egy karót is találtok vinni, értésemre lészen; a ti szándékotokra négyszáz karót csináltattam, veletek tölteni meg, és azonkívül Kecskemét ötezer tatárnak házat és istállót készítsetek; Kőrös is ötezer tatárnak etc. Ebbe semmi mulatság ne legyen, mert halálatok érkezik tireátok nyilványoson. 2dik December 1683.

Más: Mi, az hatalmos budai vezérnek minden fő dolgaiban lévő főkajmakamja, úgymint megnevezve vár építője Hatzi Sziaus aga Isten engedelméből.

(L. S.) Két lófarkú basa subscriptiója

Ezen erős parancsolatom látván, kecskeméti, körösi bírák, hagyom és parancsolom fejetek ítéletire, hogy a hatalmas budai vezér Esztergom alá ment; az alá mindjárt lovaskocsit küldjétek, Kecskemét húsz kocsit, Kőrös tizenöt kocsit két hétig való élésvel, amely órában levelem érkezik, félórát se múlassatok, ha fejetek kell; holnap dél tájára ha Budán nem lesznek a kocsik, karóba száradtak meg, a kocsikra minden kocsira négy-négy tallért fizetünk. Akár a bíráknak adjuk, akár a kocsisnak a pénzt. Ti, városi bírák, vakmerőségre el ne halgassátok[?], mert meg kell halnotok érette.

A. D. 1685. 11. Augustus.

Felyülírás: Ezen levelem adassék kecskeméti, körösi bíráknak nagy lóhalálával. – NB. Ahol a levelekbe L. S. van, az az originálison Stempel.

Ezeken kívül még a város protokollumában sok török levelek olvastatnak in copia, valamint sokak a r. császártól s magyar királytól, német vezérektől, vármegyéktől, főemberektől, amelyekben a városnak mindenféle parancsolatokat adtak, és mindennemű præstatiót kívántak, azonban az ellenkező féllel tartani keményen megtiltották, mely környülállásokban a város nagy szorongatások közt lehetett. A többek közt a város protokollumában egy különös dolog olvastatik, mely ez: A török Magyarország egy részit meghódolván, Kecskemétre is, mint más városokra, felette nagy adót vetett, és sok egyebeket is kívánt a várostól. A város pedig minden kívánságainak eleget tévén, és minden parancsolatait nagy készséggel teljesítvén, azáltal és sok ajándékai által a törököt megnyerte; úgyhogy a török császár kegyelmének jeléül a városnak egy aranyos materiából készült kaftánt ajándékozott azon izenettel: hogy ha valamikor török vagy tatár seregek a várost pusztítással fenyegetnék, azon kaftánt a bíró magára vévén ezeknek eleibe menne, mely által a város minden ellenséges erőszaktól ment lenne. Vették is azután hasznát a kecskemétiek a kaftánnak, és egynéhányszor történt, hogy török vagy tatár seregek a várost prédálni jővén, a bíró vagy más elöljáró a kaftánt magára vévén, azoknak eleikbe ment, akik a kaftánt rendre megcsókolván, ahhoz és a város elöljáróihoz nagy tisztelettel voltak, és a város mellett, ha ez őket önként befogadni nem akarta, csendesen elmentek; ez a kaftán többé nincsen meg, és nem tudatik ugyan jól, mi módon, elveszett. Kecskemét a maga legszorongatóbb környülállásaiban úgy tudta magát viselni, hogy mind az ellenségnek – kéntelen lévén véle – annyira eleget tett, hogy annak minden pusztításaitól és kegyetlenkedéseitől magát mindenkor megmentette, mind pedig a hazához való hűségét meg nem szegte, sőt annak lehető módokon tehetsége szerént szolgált.

KECSKEMÉT egy nagy mezőváros, szép térségen elterjedve fekszik. Építése falu módjára vagyon, utcái hosszak, csavargósok, és a házak egymástól elhányva vagynak rendes sor nélkül, azonban ezeket nagyobbára mind jó, közönséges épületeknek lehet mondani. Kőházak ezen városba kis számmal vagynak, amelyek közt szép épületeknek neveztethetnek: a reform. és katolikum templom, mely mind a kettő igen nagy épület is; ezeken kívül vagynak még a piaristák temploma és kollégiuma és a franciskánusok temploma klastrommal együtt; a városháza, a normális oskola,[38] melyek mind derék kőépületek.

A most folyó 1794-dik esztendőben Kecskemét felette nagy égést szenyvedett, mely által közel kilencszáz házak lőnek lángok prédájává. De a lakosok már majd mind felépítették a hamvaikból házaikat, és ezek az új házak mind szebben, mind egyenesebb sorban és jobb rendben vagynak épülve, mint az elégettek, úgyhogy a káros égésnek azt az egy jó következését nem lehet tagadni, hogy a várost megdíszesebbítette. A házak száma Kecskeméten szinte háromezer, a lakosoké huszonnégyezer, kiknek fele katolikusokból, fele pedig reformátusokból és ezeken kívül rácokból és kevés zsidókból is áll. A katolikusok és reformátusok eleitől fogva Kecskeméten nagy egyességben éltek együtt; sőt régen a mostani franciskánusok temploma a kettő közt közös volt.

Kecskemét, valamint N[agy]kőrös, földesuraság alatt vagyon kontraktus mellett. Még a múlt században mentek a kecskemétiek a földesuraságokkal perennalis kontraktusra, mely szerént egy bizonyos esztendei summát meghatározván, azt a földesuraságnak jószág jövedelme gyanánt fizetik, emellett pedig annak minden birtokait és hasznait in concreto használják, valamint a körösiek; itt pedig azzal a különbséggel, hogy itt a földesuraságnak nemcsak semmi kijegyzett birtoka, de semmi nemesi fundusa is nincsen, hanem minden fundus vagy az egész városé, vagy colonicalis fundus, amelytől az azon lakó nemesek is porciót fizetnek. A földesurak közül a g. Koháry famíliának vagyon legtöbb jussa Kecskemétben. Még a más században ment a város ezen famíliával, valamint a több birtokosokkal is perennalis kontraktusra, mely szerént ezen famíliának esztendőnként ezer n. forintot fizetett a közelebb elfolyt időkben. M. Terézia királyné ezen kontraktust megerősítette privilégiumával, mely szerént a földesuraságnak megtiltatott, hogy semmi szín alatt a perennalis kontraktusban meghatározott jövedelmét feljebb ne vigye. Azonban idő jártával magok a kecskemétiek rontották meg a kontraktust, minthogy magok jószántokból a g. Koháry famíliának a tartozáson felyül adtának, ebbe ugyancsak semmi új meghatározást nem tévén, hanem esztendőről esztendőre így vagy amúgy egyeztek; a többi birtokosokra nézve azonban az előbbi kontraktus megtartatott, hanem ezek közül is némelyek újakra léptek. Ezelőtt pedig három esztendővel a város g. Koháry Ferenccel, aki is most Kecskemétbe bír, új kontraktusra lépett harminckét esztendőre, mely szerént a város a gróf jussáért és két, ezektől megkülönböztetendő pusztáért (melyeket a város árendába tart) tízezer Rft-ot fizet esztendei jövedelmet; az egész summa pedig, melyet a város ezen titulus alatt minden birtokosoknak együttvéve fizet, mintegy húszezer Rft-ot tészen. Kontribúciót Kecskemét tizenhétezer Rft-ot fizet. Ez a város maga a tulajdon magisztrátusának igazgatása alatt vagyon, amely minden civilis peres és políciai dolgokat és a criminalisokat, amelyek nem főbenjárók, folytatja. A civilis perekben a magisztrátus az első instáncia, és onnan az uraság székére apelláltatik, amely széket privilégium szerént a g. Koháry família tartatja a többi birtokosok képében is. A criminalis és nem főbenjáró perekben a városi magisztrátustól a királyi táblára apelláltatik. A főbenjárókban pedig az uraság széke ítél, de amellyel a magisztrátus is együtt ül; az ítélet azonban csak az elsőbbnek neve alatt foly. Különben a város a vármegye fő igazgatása alatt vagyon.

A kecskeméti magisztrátus félrészint katolikusokból, félrészint reformátusokból áll, kik mindenkor egyenlő számban vagynak. A bíró, kinek hivatala két esztendeig tart, mindenkor úgy változik, hogy egyszer katolikus, másszor református személy: főnótárius pedig mindenkor kettő vagyon, egyik ezen, másik azon a valláson. Említésre méltó a bíró választásának módja: eljővén annak ideje, az a része a magisztrátusnak, melynek vallásán az utóbbi bíró volt, egybegyülekezik, és kandidál a más valláson levőkből, azonban ezen kandidációt senkinek tudtára nem adja. A resignálandó bíró azután a választásra kirendelt napra a népet egybehívatja a tizedesek által, felírván mindazoknak neveiket, akiket jelen lenni kíván; azonban ha más birtokos lakosok is, kiket nem hívat név szerént, megjelennek, el nem tiltatnak. A város nyolc tizedekre vagyon osztva, melyeknek elöljárói tizedeseknek neveztetnek (kiknek tisztjek főképpen abban áll, hogy a magisztrátus rendeléseit a magok kerületekben közönségessé tegyék és végrehajtsák), akik a néppel a bíróválasztásnak napját megtudatván, azokat, akik név szerént hivatalosok, elhívják. A rendelt nap eljővén a nép felgyűl a városházához, a kandidált személyeket még nem tudván. Bébocsáttatván azután egyenként egy oldalszobába, ahol az emeritus bíró a nótáriussal együtt ül, ott ki-ki meglátván a kandidált személyeket, úgy adja vótumát, azután más ajtón kimégyen, úgyhogy a több voxolókkal nem találkozhatik, mely rendtartás által minden factiók megakadályoztatnak.

Kecskeméten a város reprezentálván a földesuraságot, a parasztság is a városnak teszi szolgálatját, de nem az urbárium szerint. A szegényebb gazdák (értetnek az olyanok, kiknek semmi marhájok nincsen) tartoznak a városnak egy hetet folyvást dolgozni kaszáláskor, a tehetősebb gazdák pedig (kiknek marhájok van), ki-ki egy hetet folyvást marhával és szekérrel. Ha valamely rendkívül való szolgálat kívántatik, arra rendre szolgál ki-ki egy napot, és ezeknél több szolgálatokra a kecskemétiek nem szoríttatnak. Ezek valának Kecskemétről a megjegyezni méltók.

 

További út

Elhagyván ezt a mezővárost, továbbfolytattam utamat, és jöttem estvére Félegyházára, a Kiskunságnak első városába, ahol a kerületi gyűléseket is szokták tartani, és a v.kapitány is lakik némely más tisztekkel együtt; innét másnap továbbfolytattam utamat.

 

Félegyháza és egy-két szó a kunságról

FÉLEGYHÁZA derék mezőváros, mind kunok lakják; rendesebben van építve, mint Kecskemét. Házakat mintegy ezret és lakosokat nyolcezret számlál. Ez a helység ennek előtte ötvenkét esztendővel fundáltatott, ennek előtte is kun föld ugyan, de puszta lévén. Az első lakosok a Jászságból telepedtek oda, rész szerént pedig a szomszéd vármegyékből, és mind katolikusok. A Kiskunságnak, mely nyolc helységekből áll, ez a fő helye; itt lakik a v.kapitány is, és a kerület háza s magisztrátusa is itt vagyon.

Hogy a kunoknak, valamint a jászoknak a főkapitánya és bírája a palatínus, minden tudja; ezenkívül a három kerületnek együtt egy kapitánya és ennek minden kerületben külön kapitánya vagyon. A kunok magános ügyei s perei előbb a kerület vicekapitánya és magisztrátusa vagy törvényszéke előtt fordulnak meg, azután pedig a palatínushoz mennek egyenesen végső elintézésre. A közdolgai pedig a kerületeknek az ő közönséges egyesült gyűléseken folynak, melyen a magisztrátusok és minden helyből való deputátusok megjelennek, és amelyek a kerületeknek közkapitánya elölülése alatt Berény nevű mezővárosban a Jászságban tartatnak. A kunoknak és jászoknak mely régi és nevezetes szabadságai voltak, a históriákból lehet tudni; de ettől ők a múlt században, minekutána a török pusztításai s rablásai által sokat szenyvedtek, és lakóföldjek is szorosabb határok közé szoríttatott volna, elestenek. Elzálogosíttattanak ti. ezen három districtusok akkori időben a németországi Teutonicus Ordónak[39] ötszázezer Rft summában, és minden szabadságoktól ezáltal megfosztattak, amelyeket csak Mária Terézia királyné azután az 1751-ben tartatott országgyűlésében adott nékik vissza, a régi törvényes lábra visszaállítván őket. Ez alkalmatossággal a jászok és kunok az ötszázezer Rft zálogos summát tizenötezer ft-nak felyüladásával lefizették.

A mostani kunok nagyobbára új kunok, olyanok ti., akik eredet szerént nem a régi kunoktól származnak, hanem magyarok; de kunoknak neveztetnek azért, mivel a kun földet lakják. A régi kunok sok helységeikkel együtt, melyek közül némelyeknek emlékezetek a rólok neveztető pusztákban még fennmaradt, kipusztultak. A sok hadakozások, a törököknek és a rácoknak ezen század elein való nagy pusztításaik ezt a népet felette megfogyasztották, úgyhogy ma csak kevés számmal vagynak azok, akik a régi kunoktól való származatokat megmutathatnák. A kun nyelv is egészen kiholt, és alig találkozik valaki a Kunságon, aki még annak valami töredékeit tudná. A legrégibb mostam kun helyek a Kiskunságon Halas és Maisa; a Nagykunságon, mely hat helységekből áll, Kisújszállás, ahol még 1300-ba, valamint most is, kapitány lakott, és Kunszentmiklós. A kun helységekről közönségesen meg lehet azt jegyezni, hogy igen népesek. Aki egyet látott, a többit is látta, mindegyik egy nagy faluhoz hasonlít. Népinek karaktere a legtisztább és -igazabb magyar karakter. A kiskunok részint katolikusok, részint reformátusok. A nagykunok pedig, egy helységet kivéven, majd mind reformátusok.

 

További út

Félegyházáról jöttem Kisteleken által estvére Szegedre. SZEGED nagy és hosszan nyúló város a Tisza partján, a Maros vizének a Tiszába szakadásától nem messze. Nem szép város, és nagy házakat keveset láthatni benne. Egy a legrégiebb városok közül az országban, és Mátyás király alatt a nevezetesebb városok közé számláltatott, minthogy hajdani nagyságát abból el lehet gondolni, hogy ennek előtte húsz templomnál több volt benne. Most azonban ezekből csak kettő áll fenn: úm. a katol. parókia és a franciskánusok temploma. Az itten kereskedő görögöknek és rácoknak is vagyon templomok. Mostani népessége Szegednek tizenhatezer lélekre vettetik. A vár, amely a várost két részre (úm. az alsó- és felsővárosra) egymástól elszakasztja, kicsiny és most tekintetre nem méltó; ennek előtte jó erősség volt. A várbéli épületek egynéhány kaszárnyákból s ezekhez tartozó kis épületekből és az ezektől elkülönözött fenyítékház (Zuchthaus) épületéből állanak. A kaszárnyába most fogoly franciák vagynak,[40] a fenyítékházba pedig számos rabok tartatnak, minthogy az olyan vétkekért, melyekért itt lakóinak, M[agyar]országnak sok vármegyéiből ide hozattatnak, és a vármegyék költségin itt tartatnak. Vagynak még némely más fenyítékházak is az országba, ahova hasonlóképpen szokták vinni más vármegyékből a rabokat.

Szeged a maga nagy kereskedéséről megjegyezni méltó, melyet főképpen a gabonával és dohánnyal folytat, mely produktumokat a Tiszán le, a Dunán és Száván fel Slavoniába, Croatiába, a Török Birtokba, a Littoráléba és az olasz földekre is viszik. A hajók, melyek ezekkel megterheltetnek, többnyire mind Németországban, különösön Passauban és Magyarországba Révkomáromban készült nagy dunai hajók, melyek onnan a Dunán egész Zemlinig és azon tájékra lejöttek, azután a Tiszán Szegedig üresen felhúzatnak, ott pedig vagy sóval (melyet Erdélyből a Maroson nagy bővségben hoznak, és amelynek egy része az ország alsó részeibe vitetik a vízen, más része pedig a szárazon, az ország középső részeinek szükségeire), vagy a feljebb említett produktumokkal megterheltetnek. A sónak itt nagy depozitóriuma vagyon, melyből a körül lévő vármegyék bővön kielégíttetnek.

A dohány, mellyel Szeged kereskedik, mind ebben a városban és annak Csongrád és Torontál vármegyékben fekvő birtokaiban termesztetik.

A gabonát nagyobb részint Csongrád, Csanád, Békés, Arad és Bihar s ezekkel szomszédos vármegyékből hordják az eladás végett Szegedre, valamint azt ezen vármegyékből gyakran alább is szállítják Torontál vármegyébe, holott Törökbecsén szokott eladatni s a Tiszán levitetni. Jegyezzük meg Szegedet arról az emlékezetes békességkötésről is, melynek megrontását azután a magyarok királyokkal együtt oly siralmasan lakolták meg Várnánál.[41]

 

A vidék és az út Pesttől Szegedig

A vidék egész Pesttől Szegedig egy puszta és kedvetlen térség, amelyen az ember a stációkon kívül falura alig talál. Hegyet az ember sem távul, sem közel nem lát; erdőn pedig egyen kívül, amely Ócsa és Kőrös közt vagyon egy Kakucs nevű helységnél, keresztül nem mentem, sem egy is szemembe nem ötlött messzünnen is.

A helységek egymástól igen messze esnek, és némely stációk három, sőt négy mértföldnyire vagynak egymástól, kik között az ember a nagy pusztákon egy-egy rossz fogadónál vagy csárdánál egyebet nem talál. A föld, amelyen az utazó mégyen, mindenütt homokos, rosszul mívelhető és kevés gabonát termő, legelőnek mindazonáltal jó, és hacsak nemigen száraz az esztendő, a füvet jól termeszti. Mely okért az ezen vidékiek nem annyira az agrikultúrára, mint a marhatartásra adják magokat, valamint a juhtartásra is. A szőlőmívelésre is ez a homokos föld (hacsak nem felette az) elég alkalmatos, és az ember majd minden helységeknél lát szőlőket. Az ócsai, körösi, kecskeméti borok pedig a jók közé számláltatnak. Folyóvízre az ember egész Szegedig nem akad, és a jó kútvíznek is nagy szűke vagyon. Unalmasabb utat leírni nem lehet, mint ezen a homokos pusztaságon, kivált a nyári melegben; ellenben gyönyörűség az elfáradt utazónak a derék magyar helységekbe megállapodni, ott az igaz törsökös magyar népet megesmerni, annak gazdaságát, minden állapotját és rendtartását megtudni, annak géniuszát és nemzeti karakterit kiesmerni és annak jó sorsáról, tehetősségéről és kultúrájáról megbizonyosodni.

További út Torontál vármegyébe

Szegedről jöttünk per Horgas és Magyarkanisa, mely helységek Bács vármegyébe feküsznek, Törökkanisánál a Tiszán hidason általmenvén, elsőbben is ebbe, azután pedig Mokrin nevű Torontál vármegyei helységbe, honnan másnap per Nagykikinda, Basahíd és Melenc érkeztünk Nagybecskerékre, Torontál vármegyének fő helységébe, holott a vármegye gyűlései is szoktak tartatni. Itten a főispány és udvari referendárius, ama szeretett hazafi, méltóságos Balog Péter úr, éppen akkor közönséges vármegye gyűlését ülte. Két napot itten mulatván, a gyűlésekben is megjelentem, melyekben tanúja voltam a közönséges dolgok szép renddel való folyásának, igazságos és közhasznú elintézésének, melyet a főispány úr bölcs kormányozásának, autoritásának és igazságszeretetinek, a magisztrátusbélieknek pedig (kik is mind magyar hazafiak) véle való egyetértéseknek lehetett tulajdonítani. Tanúja voltam ellenben némely vármegyebéli birtokos uraknak nem hazafiúi, sem nem nemes, hanem a haszonkeresés és a gazdagságnak telhetetlensége által félrevitetett indulatjaiknak és gondolkozások módjának, melyet nem fájlalni nem lehetett, mert ezektől mint vármegyebéli fő birtokosoktól a vármegye jó állapotja minden tekintetben sokat függene.

A Torontál vármegyei birtokosok nem nagy számmal vagynak: a k. kamara nagy jószágokat bír; bírnak továbbá privatusok, kik – némely magyar eredetűt kivévén – rác, görög és örmény nemzetűek és nemtelenek. Vagyon a többek között egy birtokos, kinek jövedelme kilencvenezer forintra reá megyen, ki is macedóniai eredetű, Bécsben lakó nagykereskedő. Vagynak privilegiált helységek is, amelyek birtokosok: ezek tízen vagynak, és a Kikindai districtusnak neveztetnek. Tudni kell azt, hogy hajdan a Banátusban a legrégibb és -nevezetesb magyar és erdélyi famíliáknak volt birtokok, melytől azután a török elfoglalása által elestek. Visszavétetvén fegyverrel, a Banátus a kir. kamarára jutott, azután ugyancsak némely jószágok privatusoknak is adattak. Torontál vármegye nevezetesen József császár idejéig majd egészen a kamaráé volt, hanem ez a császár nagy domíniumokat adott el licitando rác és örmény privatusoknak, mégpedig oly jószág, amely 40-60-80 ezerét hoz be, 200-250 és 300 ezer forintokon adattatott el.

Becskerékről a főispány úrnak társaságában volt szerencsém Hatzfeldig, egy Becskeréktől öt mértföldnyire fekvő német helységig menni. Ezt a helységet Oberster Csekonics úr[42] (a mezőhegyesi ménesinstitútumnak főinspektora) a királyi kamarától árendába bírja, még más két falukkal együtt. Az ő földjeibe érvén nem kis csodálkozással láttuk nagy industriájának jeleit és szép ökonómiáját. Egy szélesen kiterjedt vidéket, mely ennek előtte mocsárból és tóból állott, mívelhetővé és a legszebb legelővé tette, hosszú töltések által, melyek mintegy mértföldet eltartanak, a vizet termékeny földjeiről eltiltotta, más töltés által a vizet úgy rekesztette el, hogy azt száraz időbe földjére tetszés szerént kiáraszthatja. Olyan vidékben, melyben ennek előtte fákat látni nem lehetett, sokféle fákat nevelt, és magának vadaskertet formált; fűzfákkal a töltéseket és utakot kétfelől beültette sat. Ezenkívül nagy serházat, nagy pálinkafőző házat, malmot és majorokat építtetett, marhabéli ökonómiáját pedig mely nagyra vitte, azt minden, aki látta, bizonyíthatja. Puszta földjeit továbbá számos magyarokkal (a szomszéd felső vármegyékből) népesítette, kik mind a dohánykertészséget űzik, és a mezőkön csoportonként laknak együtt. Hatzfelden (régen Zomboly volt a neve) az Oberster úr házához szállottunk, egy új és igen szép, jó alkalmatosságú épületbe. A mellette lévő kert pedig sok szorgalmatosságnak jeleit mutatja, és jóllehet nem nagy, és tökéletességre még nem vitetett, de máris gyönyörűséges mulatóhely. Az Oberster Csekonics nagy industriájának megítélésére tudni kell azt, hogy a jószágát, melyet mintegy újrateremtett, csak öt esztendőtől fogva bírja. Hatzfeldről félnapi mulatásom után elmentem Törökbecsére, onnan Bács vármegyébe igyekezvén. Mentem eszerént per Nagykikinda és Beodra Törökbecsére, egy a commerciumra nézve az ott való nagy konkurenciáért nevezetes helyre. Fekszik ez a Tisza mellett, amelynek partján tagos kikötőhelye vagyon. Mezőváros. Itt a Tisza partján számos nagy hajókat láthatni, melyek a Tiszán fel a Dunáról, a Száváról és a Dráváról jönnek ide a gabonának és a dohánynak vásárlása végett: mely terméseket az egész Banátusból, sőt feljebbről is ide hordják öszve és nagy bőségben eladják. A vevők rendszerént Slavoniából és Croatiából, a Littoraléből és Olaszországból is jönnek (ennek előtte Törökországból is jöttek), és sok hajóikat a gabonával és dohánnyal itt terhelvén, ezzel ismét visszatérnek. Törökbecsénél a Tiszán hidason általmenvén, jöttem per Magyarbecse, Sz[ent]tamás (ezek rácokkal elegyes magyar helységek, amilyen Bács vármegyében sok vagyon) Német-, vagyis Újverbászra az itten kezdett hajókázó kanálisnak megtekintésére.

Itt Kiss József úr, a kanálisi munkának egyik érdemes direktora nekünk magánál szállást adván, másnap elvezetett a kanálishoz és az ebben készülendő kataraktához (zughoz vagy vízrekeszhez), melyen éppen akkor szorgalmatoson dolgoztak. Mindeneket megnézvén Verbászon, délután mentünk a kanális mentiben Kulára, hol Kiss Gábor kapitány úr, a kanálisi munkának másik direktora lakik, Kuláról pedig másnap a kanális mellett Szivácig – ahol a kanális egy nagy tónak a végén vitetik keresztül Cservenkáig – és a sztapári határig jöttünk, amennél tovább a kanális még ekkor nem ásatott. Innen tovább Zomborig értünk, holott ismét a kanálison dolgoztak, és egy jó darabig a földet ásómachinával (melyet hat lovak húznak) ásták fel. Itt a kanálist ekkorig egy Mostanga nevű állóvízig vitték, amelytől fogva a Dunáig, mely oda három mértföldnyire esik, még semmi munka nem tétetett.

Zomborról, amely is egy nem rút királyi városocska magyar, rác és német lakosokkal, utunkat Bezdánon keresztül Battináig folytattuk, egy a Dunán túl fekvő helységig Baranya vármegyébe. Ez a falu egy hegyoldalba fekszik éppen a Duna mellett; rácok a lakosai, akik különben a Dunán túl való kerületben – Pest vármegyének némely helységeit Szentendre körül és némelyeket Fejér vármegyében kivévén – nemigen telepedtek le.

 

A kanális és az út Bács vármegyén keresztül

A kanális ezelőtt két esztendőkkel projektáltatott Kiss József és Gábor uraktól,[43] és az ő projektumoknak hasznos volta megesmértetvén, mind őfelsége a király azt helybehagyta, mind pedig csakhamar egy társaság is állott fel annak végrehajtására, mely társaság gazdag privatusokból (nevezetesen bécsi urakból) áll, akik a magok capitalisaikat a kanálisra fordítandó költségekre egybetették oly feltétellel, hogy a kanálisnak ezutáni hasznaiból aszerént, amint egyenként a költségre adakoztak, tíz procentóba részesüljenek esztendőnként; addig is pedig, míg a kanális elkészülne, öt procentot vegyenek. A kanálisi társaság magát Királyi Privilegiált Hajókázó Társaságnak nevezi (németül: K. k. privilegirte Schiffarths Kanál Gesellschaft). Őfelségétől privilégiuma vagyon huszonöt esztendőkre, melynek eltelése után a királyi kamara által fogja venni a kanálist, a capitálisokat kinek-kinek visszafordítván. Őfelsége maga is interessatus benne kétszázezer forintokig. Az akcionáriusok, v.is interessatusok négy klasszisokra osztatnak el, olyanokra, akik tízezerbe és ezen felyül, ötezerbe és ezen felyül, ezerbe és ezen felyül, ötszázba és ezen felyül adtak, és ki-ki a maga beadott capitalisának (melyet akciának neveznek a kereskedésben) mennyiségéhez képest veszi esztendőnként a meghatározott procento szerént a maga részét v. interesit.

Mely sokat nyerjen a kereskedés ezen kanális által, azt bővön eléadni nem szükség. Tudni kell csak azt, hogy a Bánátus és az egynehány azzal határos vármegyék Croatiának, Slavoniának, Olaszországnak és több idegen földeknek gabonásházai, ahová az öszvejövést, mely most sem kicsiny, semmi inkább nem nevelheti, mint az útnak könnyebbsége, rövidsége és a költségeknek kevesítése, mely célok a kanális által mind elérettetnek.

A kanálisi társaságnak pedig a kanálisból veendő haszna ebben fog állani, hogy minden hajótól egy mértföldnyire egy mázsáért két krajcárt fog magának fizettetni.

A királyi privilégium szerént pedig a társaságnak még ez a haszna is leszen, hogy minden serarialis naturalékat és portékákat, úm. sót, rezet a Banátusból, gabonát etc. ugyanazon az áron, melyen eddig akár a vízen, akár a szárazon vitetődtek egy bizonyos helyig (amely ti. valamely folyóvíz mellett fekszik), a maga hajóin vitetheti a társaság, melyből a nagy haszna világos, minthogy a vitel költsége sokkal kevesebb lesz, mint ennek előtte, az út a kanális által mind sokat rövidíttetvén, mind pedig könnyebbíttetvén; a vitelért való fizetés pedig mégis annyi maradván, mint eddig volt.

A kanális ásatása ezelőtt esztendővel, úm. 1793-ba májusban kezdetett el, a jövő esztendőbe pedig, amint a szándék vagyon, el fog végeztetni, a kikalkulált költség egymillióra fog jönni. A kanálisnak hossza Földvártól fogva a Dunáig 13 1/2 mértföldet fog tenni. Földvártól fogva Verbászig 7 1/2 mértföldig egy Cserna-bara nevű beszakadása vagyon a Tiszának, amelyet természeti kanálisnak lehet mondani. [Teleki Domokos jegyzete: Talán ez régen egy elkezdett kanális volt; igaz ugyan, hogy nem látja az ember semmi mesterséges regularitásnak a nyomát.]

Ezzel a beszakadó árokkal a most készülő kanális Verbásznál egyesül, és azután Kulán keresztül, Cservenkán által, Zombor mellett vitetik el Bezdánig, mely helységnek határán a Dunába szakad. A víznek esése a Dunától a Tiszáig huszonhét láb; mely okért négy katarakták lesznek a kanálison, amelyekre ezen huszonhét lábnyi esés fel lészen osztva. Hogy pedig a kanálisban mindenkor elégedendő víz lehessen, annak talpa négy lábbal mélyebb lesz a legkisebb Dunánál és Tiszánál, hogy mindenkor mindkét felől megtelhessék. A kanálisnak rendes mélysége hat lábra ásatik, szélessége pedig tíz öl, ahol azonban a föld magos vagy partos, ott mélyebben ásatik, amint azt a niveau v. libella (oly eszköz, mellyel a horizontot és a víznek esését mérik) kívánja; ahol pedig a víz természeti martok között vagyon, ott ezen szélességében, ha a tíz ölnél több is, meghagyatik. Még azt említem, hogy a kanális Ferenc csatornájának neveztetik a k. privilégium szerint.

Az egész vidék a Tiszától fogva a Dunáig, melyen a kanális mentibe keresztülutaztam, egy kies térség, melyen az ember egyebet termékeny földeknél és mezőknél nem lát. Verbásznál ugyan vagynak egy sor szőlődombok a kanális mellett, és ennek mentibe imitt-amott partos helyek is vagynak, de hegyeket messze is alig láthatni. A faluk egymástól nincsenek igen távol, és mind derék helységek, melyekben magyarok és rácok (mert itt a magyarság a rácsággal igen elegyes) vagy németek laknak, kik is újabb kolonisták; és ezeknek faluik különösön szépen vagynak épülve. Zombortól fogva Bezdánig az út erdőn megyen keresztül, és Bezdántól a Dunáig elébb a Bezdán vizin hídon általjővén az utazó egy darabig egy derék töltésen mégyen, mely a Bezdán vizinek és a Duna egyik ágának kiáradása ellen és a különben is mocsáros hely miatt csináltatott, azután pedig a Duna partjáig ismét erdőn mégyen által; a Duna partjától pedig battinai hidassal Battinára (mely helyet már említettem feljebb) általvitetik.

 

További út

Battináról Eszeknek mentünk, Hercegszőlősön által. Eszekig Baranya vármegye. Az út egy kis darabig a battinai hegyek alatt, azután pedig térségen és erdőn, Türje nevű falutól fogva pedig Eszekig egy töltésen mégyen el. Ez egy derék és szép töltés, mely egy szélesen elterjedt mocsáros helyen van keresztülvíve. Hosszasága szinte egy órát tart, és éppen a Dráva partján végződik, ahol egy nagy emlékeztető oszlop vagyon II. József császárnak és Mária Terézia királynénak emelve (melyen mind a két uralkodóknak félképei kőbe faragva látszanak) a töltés csináltatásának és az Eszek mellett lévő mocsárok kiszárasztásának emlékezetére.

A Dráván, mely itt elfoly, az ember hídon általmenvén, mindjárt Eszek várába ér, mely ezen víznek partján egy kies térségen fekszik. Már e[z] Slavonia.

ESZEK. Eszeknek más két részei, úm. az alsó- és felsőváros, a vártól egy fél fertályórányi távulságra feküsznek, jobb és bal felől a Dráva mellett, úgy, hogy a várat éppen közbülveszik. A várba megszállván, egy kevés kinyugovás után a várat és a két várost bejártuk. A vár egy a legerősebbek közül az országba. A legerősebb várak pedig Magyarországban: Pétervárad, Eszek, Tömösvár, Arad. Erősítéseinek egy része a Dráván túl is fekszik a várral éppen szembe, és annak nagy oltalmazására szolgál. A várban nagyobbára mind szép és derék épületek vagynak, melyek közül a piacon lévő nagy kaszárnya tekintetet érdemel; az utcák csinosok és nemigen egyenetlenek, kővel is rakottak. Az egynehány várbeli kaszárnyákban pedig és a föld alatt lévő kazamatákban harmincezer fegyveres ember férhet. A lakosok majd csaknem mind németek.

A felsőváros, melybe a várból egy szép allé vezet, a jobb és csinosabb mezővárosok közé számláltathatik. Az árnyékos utcák, minthogy a házak előtt majd mindenütt nagy hársfák vagynak ültetve, a városnak, amely különben szép és nagy épületekben szűkölködik, sok kellemetességet adnak. Az alsóváros, mely a vártól hasonló messzeségnyire van, mint a felsőváros, ehhez hasonló, csakhogy épületeire nézve alább való ennél. A lakosok, kiknek számok mindöszve mintegy nyolcezerre mégyen a két városban, rácokkal elegyes tótok, kik részint katolikusok, részint görög vallásúak; vagynak kevesebb számmal németek és legkevesebben magyarok is. Verőce vármegyének a felsővárosban vagyon vármegyeháza, és némely vármegye tisztjei itten laknak; itt vagyon egy provinciális kommisszariátus is. Eszek egészen, mind a vár, mind a két város, k. kamara jószága, és a több kamarai városok módjára vagyon igazgatása.

Eszeknek egész vidékit az elterjedt sík térség, a szélesen folyó Dráva vize, a házak felett tetejeket kiemelő sok fák és a vár háta megett a két város között hosszan elnyúló kertek gyönyörűségessé teszik. Itt állott a régi időkben ama római híres kolónia, Mursia, melyet Adrianus császár[44] épített volt, és amely egy tartománybéli tiszttartónak volt helye, ki innen az akkori Pannoniának egy részit igazgatta. A Nagy Konstantin császár idejében itt egy püspökség is volt. Ez a város a Napnyugoti Császárságnak romlásáig virágzott, és a sok barbarus népek pusztításaik miatt egy csekély faluvá lett. A Magyar Birodalomhoz foglaltatván azután Slavonia, egy a magyar királyok közül itt egy várat építtetett a Drávánál, melyet Eszeknek nevezett. I. Ferdinánd császár és király itt egy erős hidat építtetett a vízen keresztül, de amely a török háborúkban elrontatott. I. Leopold a várat rendes erősséggé formáltatta; az újabb időkben pedig a mostani derék híd építtetett a Dráván keresztül.

Eszekről továbbfolytatván utamat, téren és imitt-amott erdős helyeken mentem. VUKOVÁR egy derék mezőváros a Vuka vizének a Dunába szakadásánál. Szerem vármegyének fő helye. A lakosoknak, kik katolikus és görög óhitű rác-tótok és kevesebben németek is, mintegy négyezerre mégyen számok. Ezen helyben nagy kereskedés és sok kézi mesterségi szorgalom vagyon. Majd minden háznál áruló- vagy kereskedőboltot vagy dolgozóműhelyet lát az ember. A mesteremberek műhelyeinek nagy és nyitott ajtai vagynak mindenütt, úgyhogy az utcákról lehet a dolgozókat szemlélni: ez Tótországnak más városaiban is hasonlóképpen vagyon. Úgy mondatik, hogy Vukovárról jó kereskedés űzetik sokféle árukkal Erdélybe. Régibb időkben ez a város erősített hely is volt, de annak mostan csak nyoma látszik. Vukovárt a hozzá tartozó szép jószágokkal együtt a g. Elz família bírja.

Innen Novoszellóig, egy faluig, mely a Dunán túl esik, és ahova egy rév viszen a Dunán által, hegyes-völgyes környéken keresztül mégyen az út; de Novoszellónál a Duna túlsó partjára, Bács vármegyei földre kiérvén, a legszebb tér földeken és mezőkön mentünk a Duna folyamatjától nem messze, amelyek általellenébe lévő partján hosszú sor hegyeknél egyéb nem látszik. A Dunának napkeleti és déli partjáról közönségesen meg is lehet jegyezni azt, hogy az a Dunának M[agyar]országba való beszakadásától fogva mindenütt hegyes, sőt Budától fogva majd minden megszakadás nélkül hegyekből áll, az általellenbe lévő partja pedig egy majd mindenütt egyenesen elterjedő térség, a Banátusnak szinte végéig.

Novoszellóról, mely is német helység, Palánkon, Loskánon és Futakon s Újvidék között szép nagy erdőkön keresztül, melyek különben Bács vármegyébe felette ritkák, Újvidékre érvén, itt és a véle szemben lévő Péterváradon egy napot mulattunk. Ugyanis Péterváradot Újvidéktől csak a Duna választja el, de amelyen lévő hajós híd a két várost egybeköti. Péterváradon a slavoniai kommendírozó generális Geneyne úrnak parancsolatjára különösön a felső várban elhordoztatván egy tiszt úr által, nem győztem gyönyörködni az egész várnak szép fekvésén, és bámulással néztem annak mind természeti, mind nagy mesterségű erősségeit, melyek azt megvehetetlenné láttatnak tenni.

 

Újvidék és Pétervárad

ÚJVIDÉK (Neoplánta), németül Neusatz, 1751-ben lett királyi várossá, és annak előtte péterváradi sáncnak neveztetett. Rövid idő alatt nagyon megnépesedett, melynek oka különösön az, hogy a kereskedésre nézve derék fekvése vagyon. Innen nagy kereskedés űzetik mind a magyar és német földről a török földre, mind pedig onnan ide. Eléggé kiterjedt város és elég díszes, kivált újabb épületeire nézve. Lakosai a kilencezerét felyülhaladják; nemzetségekre nézve magyarok, németek és rácok – az utolsóknak itt egy görög valláson levő püspökjök lakozik.

PÉTERVÁRAD egy erős vár, és a legerősebb M[agyar]országban s annak részeiben. Slavoniába fekszik. A Duna mintegy félig keríti, és a várhoz közel ágakra oszolván két szigetet formál, melyek közül a nagyobbik Karlovicig nyúlik, ahol a Dunának ága a nagyobb Dunával ismét egyesül. Ezen szigetnek szélibe a várnak általellenébe, valamint a várral hasonlóképpen szembe az újvidéki parton, erősítések (fortifikációk) vagynak, amelyek a várnak nagy oltalmára és különös erősségére szolgálnak. A vár az alsó és felső várból áll: az alsó a felsőt egészen körülveszi, és szélesen kiterjedt erősítésekkel bír; a felső pedig egy magos, kősziklás hegyen van építve és erős kőfalakkal és sáncokkal körülvéve. A felsőbb sokkal régibb építés is az alsónál, amelyet I. Ferdinánd cs. és király építtetett, akkor a felsőt is renováltatván. Az ebben lévő épületek egynehány nagy kaszárnyákból és egy fegyverházból állanak. Az alsó várnak kerületiben pedig maga a város vagyon, melyet ugyan szoros, de csinos városnak mondhatni. Itten tartja helyét a slavoniai generálkommandó. A várral egy törpe hegy függ egybe, mely a Duna partján nyúlik el; ennek a várral egyberagadott része várbéli erősségekkel bír, más része pedig, amíg csak tart (minthogy egyedül az a hegy az a hely, melyről a várost ostromlani lehet, a több hegyek a vár háta megett messze lévén), minázva vagyon. A két várban tízezer ember őrizet férhet meg. Péterváradnak erősségére, a természeti szerencsés fekvésén és a két várnak kettős erősségén kívül, a[z] tészen sokat, hogy az alsó várnak minden árkait víz alá lehet tenni, és hogy a vízre nézve még a magos felső várba sincsen szükség, minthogy egy hydraulica machina segítségével a Dunából egész addig víz pumpoltathatik, és a felső várat mindenkor kielégíti. A lakosok többnyire mind németek és kevesebben tót-rácok, de mindnyájan katolikusok, minthogy itt más vallásúak polgárok nem lehetnek; számokat ötezerén felyül lehet tenni. Katonai jurisdictio alatt vagynak, és választott magisztrátusok vagyon, melynek feje, a polgármester, egy tiszt szokott lenni; mindazonáltal a lakosok nem katonák, jóllehet a határkerülethez tartoznak. Ugyanilyen polgári állapotban vagynak Karlovicnak és Zemlinnek lakosai Slavoniában és Pancsovának lakosai a Banátusban.

Péterváradnak külső városai nincsenek; vagynak azonban majorjai és kertjei, melyek a Duna mellett a városhoz közel feküsznek. Ezen városnak helyén régentén egy római kolónia állott, melynek neve Acuminaceum volt. Nevezetessé tette Péterváradot azon mellette történt csata, melyben 1716-ban Eugenius herceg[45] a törökökön azoknak harmincezer embereik veszteségivel győzedelmeskedett.

Újvidékről folytatott utunkban Péterváradon által KARLOVICRA jöttünk. Ez egy népes mezőváros, majd mind rácok lakják. Itt vagyon lakása az orientálisi rítust tartó tót-rác, görög és oláh eklésiák metropolitájának, azaz fő püspökjének az egész Magyar Birodalomban s minden austriai tartományokban.

A mostani metropolita Stratimirovics úr őexcell.-ja. Kívánja minden hazafi, hogy mind ilyen püspökjei legyenek a nevezett vallásúaknak. Kinek is tiszteletére lévén, megnéztük ez alkalmatossággal a metropolitai templomot és az őexcell.-ja bibliotékáját. A metropolitai templomot azelőtt nemrégen építtette az előbbeni érsek úr; kívülről jól mutatja magát az épület, belölről pedig rác gusztus szerént ítélvén szépnek vagy inkább cifrának lehet mondani, minthogy számtalan sok szép festésekkel és aranyazásokkal ékeskedik. A bibliotékája az érsek úrnak nem nagy, de válogatott könyvekből áll; némely igen ritka és megjegyzésre méltó könyveket és kézírásokat is láttam. Ezen utolsóbbak közül említem Brankovicsnak, [Teleki Domokos jegyzete: Ez a Brankovics serviai herceg, v.is despota volt, de csak famíliájára és nem hivataljára nézve. Az ő famíliája híres volt, mert ennek előtte Serviába fejedelemséget viselt. Ő Leopold császár alatt élt. I. Apafi erdélyi fejedelemnek a török portához egy darabig követje volt, azután pedig Leopold császárnak volt biztosa Törökországban és különösön Serviába, aki által Leopold Serviat a maga részére hajtani kívánta, igyekezvén a Magyar Koronához visszakapcsolni. Sokat is tett abba Brankovics az yppeki serviai érsekkel[46] együtt, aki még azt is végbe tudta vinni, hogy harmincezer famíliák Serviából Magyarországnak puszta alsó részeire általtelepedtek. Brankovicsot Leopold sok fáradozásiért és a hadban is kimutatott vitézségért bárósággal és azután grófsággal is megajándékozta. M[agyar]országi indigenátust is nyert, de nemsokára valami terhes gyanúból kiesett a gráciából, és elébb Bécsbe, azután Égerbe tartatott könnyű fogságba.] serviai despotának Égerbe való (Csehországba) fogságában írott, Serviának és az maga idejebéli magyarországi s erdélyi dolgoknak históriáját, mely is a maga tulajdon keze írása, és igen nevezetes.

A másik Dánielnek Servia, Bosnia és Bulgária históriája. Egy nevezetes nyomtatott könyv is mutattatott nékem. Ez egy Tübingában (a Német Birodalomban) a. 1563. illyricus nyelven nyomtattatott vallásbéli könyv, mely az evangélikus hitnek ágazatit foglalja magában, és a carinthiai s carnioliai akkortájba reformálódott eklésiák számára íratott, mint azt a titulusa mutatja.

Nékem hitelesen bizonyíttatott, hogy Tübingában kinyomtatott illyricus Bibliák is volnának. Csak ebből is ki lehet hozni, hogy az akkori időkben a reformáció Carnioliában, Styriában és Carinthiában is elterjedett volt, és hogy ezen tartományok lakosai (mint slávus eredetűek) mind illyricus nyelvvel éltek. A következett változásokban minden vallásbéli könyvek elégettettek, úgyhogy a tűzből keveseket lehetett kimenteni. Az ezen tartományokban lakó népek nagy része pedig az idő változásaival lassan-lassan eredeti nyelvét is elhagyta, és a németet vette bé; de ezt olyan tisztán nem beszéli, hogy abban a maga régi slávus nyelvének sok nyomai ki ne tetszenének. Egy része a népnek azonban ezt az illyricus v. slávus nyelvet, melyet vendus [Teleki Domokos jegyzete: Ez a nevezet a vendusoktól, egy slávus nemzetségtől jő, akik régente Styriát és Carinthiát lakták; a mostani lakosai ezen tartományoknak azoknak elelegyesedett és már elkorcsosodott maradéki. A Carinthia és Styria szomszédságában a túl a Dunán lévő Magyarországban Szála és Vas vármegyékben lakó evangél. vendusok, kik a carinthiabéliekkel és carnusokkal egy nemzetség voltak, mind evang. vallásokat, mind slávus nyelveket mái napig megtartották.] és crainer nyelvnek neveznek, a maga épségében megtartotta.

Karlovic emlékezetes azon békességkötésről, melyet itten I. Leopold cs. és király 1699-ben a törökkel kötött, amely által Bosniának és Serviának nagy részei a Magyar Koronához visszakapcsoltattak, de amely országok bírásától a passarovici békesség által, melyet VI. Károly császár és király kötött, a Magyar Korona ismét elesett.

Karlovicról továbbfolytattuk utunkat, jöttünk per Idia PÁSZOVÁRA, hol is éjtszakai szállásunkat vettük. Ez a Pászova evangélikus helység, többnyire mind tótokból áll, vagynak azonban kevés ott megtelepedett evang. magyarok is, akik Békés vármegyéből származtak oda. Vagynak Slavoniában még több protestáns helységek is, úm. még egy Újpaszova nevű evang. helység, és ezenkívül Verőce vármegyébe nyolc reform, magyar helységek, kik azonban tótrácokkal elegyesek, és a magyar nyelvet nem tisztán beszélik. A számlált helységeken kívül több protestáns helységek Slavoniában nincsenek, mivel ezen országnak törvénye azt tartja, hogy a protestánsoknak szabad vallásbéli gyakorlások ne légyen. [Teleki Domokos jegyzete: A Slavoniába a múlt két századokban elkezdett volt gyarapodni a reformáció, és most is követőiből egészen ki nem fogyott.] Azonban azoknak az egynehány eklésiáknak, akik magokat megtarthatták, megengedtetett a vallásbéli szabadság. Csudálni lehet, hogy azt a törvényt, mely szerént a protestánsok Slavoniából mintegy eltiltva vagynak, a közelebb múlt 1791-béli országgyűlésén is (azonban az előbb említett tolerantialis klauzulával) megerősítették a slavoniai státusok. Pászova határnok katonahelység és a Péterváradi határnok-regimenthez tartozik; amely regiment districtusa Péterváradtól fogva Zemlinig lenyúlik.

Újpászován és Battanicán által Zemlinbe érkeztünk. Itt a kommendáns Oberster úr igen szívesen fogadván, kivitt a Sáva hegyire (németül Sau-Spitze), mely is a Belgráddal általellenbe lévő partnak az a része, amely a Száva vizinek a Dunába szakadásánál vagyon, ahonnan Belgrádnak egy részét és éjszaki s napnyugoti fekvését jól lehetett látni. Azután a kontumácot is megnéztük, amely Zemlinhez ragad ugyan, de egy kerítés által el van különözve a helységtől. A kontumác sok alkalmatos épületekből áll; majd mindenkor tele szokott lenni, minthogy a török földről a Magyar Birodalomba való általjárás Zemlinnél felette nagy.

ZEMLIN egy derék mezőváros, sok jó épületei vagynak, és lakosokban nem szűkölködik, kiknek számok kilencezerre megyen. Pallizádákkal és árokkal van körülvéve; fekvése pedig éppen a Duna partján vagyon, részint téren, részint dombos helyen. Régen egy kis vára is volt, melynek még most is lehet düledékeit látni; ez a helységben feküdött, egy magosacska helyen: a török háborúban egy obszervatórium volt itt fából épülve. Minekelőtte az ember Zemlinbe érne, a majorokon megyen keresztül, melyeket egy falucskának mondhatnál. A Zemlin lakosai rácok és németek, zsidók, örmények, görögök és más gyülevészség. A kereskedésből élnek, különösön pedig Belgrádnak szükségire gondoskodnak, és gyakran igen nagy hasznot látnak a belgrádiak nagy szükségekben.

Ez a hely a maga nagy kereskedéséről méltán megjegyezhető, s tekintetet érdemel. Ugyanis mintegy középpontban fekszik Bécs és Konstancinápoly között, és mindennek, ami ide vagy oda megyen, itt kell általvitetni. Azért is minden Német- és Magyarországból, másfelől pedig Törökországból jövő áruknak és portékáknak fő letevő helye (depozitóriuma), melyeknek letételére sok magazinumjaik vagynak mind az itt, mind a távol lakó kereskedőknek.

Zemlinről célunk lévén a Dunán Páncsovára hajókázni, egy kompra ülvén s szekerünket is arra tétetvén, a vízen leindultunk. Egy pontonér volt a kormányos, és öt hajóslegény evedzett. A Szávának a Dunába szakadásáig leérvén, ott éppen Belgrád alá jöttünk, és egy jó darabig partja mellett evedzettünk. Belgrádnak fekvése (melynek ábrázolását annak ide ragasztott eleven és igen jól talált rajzolatjából lehet látni) ekképpen vagyon: a vár, mely a felsőre és alsóra osztatik, az első ugyanis hegyen, a második pedig ennek alatta fekszik a Duna partján; a felsőváros az alsóvárosnak napkeleti oldala mellett fekszik, részint a hegy alatt, részint annak aljában. A rác város pedig, mely a Vízivárosnak hátulsó részével egybefügg, részint a hegyen, melyen magát felvonja, részint annak oldalában fekszik, a felső vártól egy bizonyos távolságra. Belgrád fekvése igen szép: a hegy, melyet a város és a vár beborít, a több kétfelől elnyúló hegyek, az ezek közt lévő völgyek és az elfolyó nagy Duna és Száva vizei, ezen szép fekvésen felyül pedig a két vár és az ezekben lévő jó épületek, az elterjedt Víziváros, ennek nagyszámú házai és sok vékony török tornyai, a hegyre felvonuló rác város gyönyörű tekintetet adnak. A vízen való menetel egész Pancsováig igen kellemetes: egyfelől, úm. a török részről az ember hegyes partot hágy el maga mellett; a magyarországi részről pedig tér partot lát. Azonban mind a két part puszta, és semmi helységek sem közel, sem messze nem látszanak, kivévén egy kis rossz török falut Serviában, mely éppen a part mellett Belgrádhoz egy félórányira esik. A magyarországi része pedig egyátaljában mind mocsáros és nádas hely lévén, azon az ember egyebet nem lát őrzőházaknál, vagyis inkább -kunyhóknál, melyeket csártákoknak hívnak, melyekben egynehányon a határnok katonák közül őrizeten szoktak lenni.

A Duna, mely a Száva befolyása által erősen elszélesedik, Pancsováig egynehány szigeteket formál, melyek között a Belgráddal szemben lévő és hadi szigetnek hívatott sziget a legnagyobb, és a török háborúban sok csatépatékról volt nevezetes.

V. Belgrád és környékének képe. [d]

Páncsovától egy félórányira a Temes vize a Dunába szakadván, a hajó ezen folyóvízen felvonatik egész Páncsováig, mely város a Temes mellett fekszik. Itt volt, ahol mi is kikötöttünk, s ezzel vége vala a vízen való vizes útnak (mert jó esőnk is volt).

Páncsováról, mely is egy alkalmas nagyságú, szépen épült mezőváros, jöttünk Idvaron, Ecskán álal N[agy]becskerékre, ahonnan másnap továbbmentünk Temesvár felé, mely is oda tíz mértföld.

NAGYBECSKERÉK. N[agy]becskerék egy nagy és szépecske mezőváros, melyet majd mind rácok laknak. Egy kellemetes partos helyen fekszik a Béga kanálisa mellett, amely a várost félig körülvészi, és azon keresztül is mégyen, aholott rajta egy derék híd vagyon építve olyan magasságra, hogy alatta vitorlás dunai hajók elmehetnek. A kanálisban az ember sok hajókat lát, minthogy minden produktumok, amelyek a Banátus belső részeiről kivitetnek, ezen a vízen vitetnek ki, melyből azután a Tiszára és innen a Dunára jönnek. A kanális partján a város részein szép kis ligetek vagynak, melyek a helynek annál több kellemetességet adnak, minthogy ezen a vidéken az ember fákat éppen nem lát. Vagyon ezenkívül egy nagy eperjfás kert, mely a vármegyéé, és a selyemtenyésztés gyarapítása végett míveltetik. Mert minthogy ezen vármegyében sok selymet termesztenek, a vármegye az eperjfák elegedendő bőségekről gondoskodik, és a helységeket, amelyekben eperjfákra szükség volna, azokkal kielégíti.

N[agy]becskerék privilegiált kamarai város, mely szerént kamarai hely ugyan, minthogy a maga praestatiói helyett és a benefíciumok használásáért a k. kamarának bizonyos kötött summát fizet, azonban tulajdon magisztrátusa vagyon, amely minden dolgait igazítja, és egyenesen a vármegyétől függ mindenekben. Ilyen privilegiált helységek többen is vagynak Torontál vármegyében, amelyek az úgynevezett Nagykikindai districtushoz tartoznak. Ezek azonban nincsenek a kamarának uradalma, hanem csak főigazgatása s -vigyázása alatt. Tíz helységek tartoznak a districtushoz, amelyek a kerület székitől függnek, melynek egy kamarai személy a præsese, kit districtualis kommisszáriusnak neveznek; akinek megegyezése nélkül a kerület semmit magától nem cselekedhetik, minekelőtte a kamarától arra engedelmet nem nyert. A kamara résziről a kerület mellett egy asszesszor is szokott lenni, kinek minden közönséges dolgok folyásán jelenléte megkívántatik. Az egész kerület pedig különben a vármegyétől függ. A kamarának harmincnyolcezer forint pénzsummát fizet. Vagyon ilyen privilegiált rác, magyarsággal elegy kerület Bács vármegyében is: tizenhat nagy helységből áll, és nincsen a kamarának fővigyázása, hanem csak a vármegye jurisdictiója alatt; mindenekben azonban maga magisztrátusától (melynek a feje egy főkapitány) igazgattatik. Ezt a Tiszai districtusnak nevezik, és ez a múlt 790-beli országgyűlésekor az ország v. korona jószágaihoz kapcsoltatott, minthogy fizet is a koronának esztendőnként negyvenezer forintot.

Becskerékről továbbfolytattuk utunkat, és mentünk per Szentgyörgy, Pardány (rác helyek), Újbécs (német hely és végső hely Torontálba) Temesvárra.

 

Torontál vármegyéről közönségesen

Torontál vármegye egy a legszebb és a legnagyobb vármegyék közül M[agyar]országban. Hosszasága tizenhat mértföld, szélessége pedig nyolc-tíz. A Marostól fogva, mely annak északi határja, lenyúlik a Banátusi-illyriai határkerületekig a Dunától mintegy négy mértföldig. Napnyugotra a Tisza vize határozza, napkeletre pedig Temes vármegye. Az egész vármegye egy sima térség. Földje igen termékeny, és mind gabonát nagy bőséggel terem, mind kövér legelőkkel bír. Égtája, valamint a más két banátusi vármegyéknek (és Bács vármegyének is), melegebb, mint Magyarországnak más részeiben. Sajnállani lehet, hogy még ezen vármegye nagyságához képest kevéssé népes, és hogy sok szélesen elterjedt földjei használhatatlan állapotban lévén, mindaddig míveletlenek. Ugyanis tizenkilenc □ mértföld csupa mocsáros hely, és nem egyéb tóknál s náddal beterített posványoknál. Ezenkívül pedig a Tisza, Maros és Temes vizei gyakorta kiáradnak, és a nagy esőzések sok állóvizet hagynak magok után, mely szerint még több részek is víz alá tétetnek. Ennek előtte kivált a vizek áradásaitól Torontál vármegye sokat szenvedett; de most a Maros partján és a Tisza mellett készült derék töltések ezen vizek kiöntéseinek nagy gátot vetnek. A tóknak lebocsáttatásában és a mocsároknak kiszárasztásában is sokat cselekedtek immár Torontál vármegyében. Ugyanis a Béga kanálisába és több más kanálisokba, amilyen a Berzovai-kanális a Begain alol, sok állóvizeket csapoltak le, és reménység vagyon, hogy a mostani mocsáros földeknek is kétharmadát még használhatóvá tehetik, ha némely projektumban lévő lecsapoló kanálisok végrehajtatnak.

A Bégai-kanális az a kanális, mely Krassó vármegyében Lúgostól nem messze kezdődvén az egész Banátuson keresztülmegyen, és a Tiszába béfoly. Ez a kanális a Béga folyó vizinek regulációja által, a Temes vizinek belébocsáttatása s a Facseti-kanálisnak a Bégába való vitetése által készült. Ugyanis a Facseti-kanális a havasokról lejövő és meggyűlt vizeket egy ágyba veszi, és a Begába foly. Ezen kanálison a havasi erdőkről a fát bocsátják le Temesvárig. A Temes folyó vize pedig egy zsilip v. zúg (Schleussen) által eresztetik a Bega-kanálisba, mihelyt ebben a víznek elég bővsége nincsen, mely zúg Kosztill nevű helységnél vagyon. A Temes vizinek pedig a Begai-kanálison alol vagyon a folyása. A Bega vize a Temesnek egy kanálison belébocsátott részével és feljebb a Facseti kis kanálissal egyesülvén, azonnal hajókázhatóvá lesz. Temesvárnál azután elfolyván, ott sok hajókat viszen, és Becskerék mellett elmenvén Aradáznál egy nagy mocsárba szakad, melyet Fejér-mocsárnak neveznek; amely a Tisza kiöntésiből lett és annak állandó maradványa.

Ezen mocsáron keresztül a hajók a Tiszába és tovább mennek; azonban ez a Fejér-mocsár a hajókázásnak és így a kereskedésnek is nagy akadályára vagyon. Mert a nyári száraz időkben a mocsár annyira megapad, hogy a hajók a víznek fogyatkozása miatt azon tovább nem mehetnek, és gyakran soká tartóztattatnak; mely okért is a Bácsi-kanálist készítő társaság azon gondolkodik, hogy a Bégai-kanális Becskerékről Törökbecsére vitettetnék, és Földvárnál a Bácsi-kanálissal közösülésbe jöhetne, mely a kereskedésnek nagy előmenetelire lenne.

Torontál vármegyének lakosai nagyobbára rácok és oláhok, a többek németek és franciák, vagynak kevés magyarok is.

A rácokat még most nagyrészint vad és míveletlen népnek lehet mondani, kik közül azok, akik a vármegye alsó részeibe laknak, bárdolatlanabbak, valamint az oláhok is, akik sokan adják magokat tolvajságra s más gonoszságra. Ugyancsak a torontáli oláhok jámborabbaknak tartatnak, mint a Temes és Krassó vármegyeiek. A rácok közönségesen véve, kivált a felsőbb vidékiek, jó földmívelők; az oláhok rosszabbak. A német és francia kolonisták pedig igen szorgalmatosok, s azért is tehetősök, különben is jóféle jámbor emberek; a magyarok is dolgos emberek, kivált azok, kik a dohánykertészséget űzik.

A rácok a Banátusnak részint régibb, részint a török földekről egy századtól fogva általjött lakosai, kik eredet szerint serviaiak és bolgárok.

A németek új kolonisták, kik VI. Károly császár és király idejétől fogva hozattak ezen földre, amely azelőtt nem sokkal szabadult vala ki a törökök birtokából; rész szerént katol., rész szerént evang. és reform. vallásúak. Németországnak sok részeiről, főképpen Franconiából, a Palatinátusból és Svéviából jöttek; még II. József császár is igen sokakat telepített meg itten. A francia lakosok eredet szerint Lotharingiából valók, és VI. Károly császár alatt jöttek. Ezeknek öt helységek vagyon ebben a vármegyében, és Temes vármegyében is van egynehány; ezek is részint katolikusok, részint protestánsok; francia nyelvet beszélnek. Azonba ezeket a magyar paraszttól külsőképpen meg nem különböztethetnéd, valamint a Magyarország más részeiben lakó svábokat sem, mert ezeknek még a nyelvek is magyarizálódott majd mindenütt; de a banátusi németek mind német parasztok módjára járnak, és németnél egyebet nem beszélnek.

A nevezett német és francia kolonisták a Banátusba jövetelekkor mind kamara földre telepíttettek, most azonba, mivel elszaporodtak, sok privatus birtokosoknak földjeire is oszlattak széjjel. Ezeknek aerarialis költségeken házak építtettek, [Teleki Domokos jegyzete: Nem is lát az ember Magyarországban olyan szép és rendesen épült falukat, mint a Banátusban a német kolonisták falui; sőt a más nemzetű lakosoknak is derék faluik vagynak mindenütt a Banátusban.] és a belső háztelekekkel együtt nékiek tulajdonaikká tétettek, [Teleki Domokos jegyzete: A Banátusban az urbáriumra s a helységnek rendtartására nézve némely különbségek vagynak, és sokban nincs itt úgy, mint M[agyar]ország más részeiben; p. o. itten az adózó népnél onus fundo solum inhæret: [47] és itt csak a földje nagyságától és annak jósága szerént (minthogy erre nézve klasszisokra van osztva) fizet a paraszt; itt közönséges pascuumok nincsenek; itt a házhely, mely kimért hatszáz □ öl, a parasztnak tulajdona; egy fél jugerum (mely hasonlóképpen hatszáz □ öl) extra villanummal együtt, mely is industrialis földnek neveztetik, és az egész extra villanumnak egy részecskéje. Honnan legyenek pedig ezek a különbségek, arra azt kell tudni, hogy minekutána a Bánatos a töröktől visszavétettetett, azt a k. kamara mint saját domíniumját adminisztrálta, és ott külön gubernátor és igazgatótanács volt, mely egyedül a bécsi minisztériumtól függött. E[z] tartott 1790-ig, amikor M[agyar]országhoz visszakapcsoltatott: hanem az elsőbbi adminisztrációból holmik megmaradtanak.] továbbá marhák és mindenek, amelyek az ő segedelmekre lehettek, megszereztettek, egynehány esztendőkig minden præstatiók elengedtettek etc. Hozzájárulván eszerint a státusnak minden igyekezete az ő felsegillésekre, ők a magok szorgalmukkal magokat igen jó lábra és állapotba tették.

Nevezetes a Banatusban az, hogy minden eklésiában a jus patronatus a földesuraságé, úgyhogy az tartozik templomot építtetni, papot szerezni, azt fizetni és minden költségeket az istentisztelet körül megtenni.

A magyarok Torontál vármegyében csak három helységekben laknak, amelyet egészen bétöltenének; vagynak ugyan némely más helységekben is, de csak kevesen rácok közt eloszolva. Egy ezen magyar helységek közül, Zombor a neve, régi törsökös magyar helység, mely magát még a török birtok alatt is megtartotta; a más kettő az Alföldről odatelepedett lakosokból áll. Ezek közül egynek magyar lakosai éppen a vármegyében létemben készültek, hogy Torontál vármegyét elhagyják, minthogy földesurakkal már régtől fogva nem alkhattak; a vármegye ugyan tett rendelést, hogy ügyek jól eligazíttasson, de már elkedvetlenedvén nem akartak tovább maradni, minthogy különben is Temes vármegyébe egy kamarai helységbe meg voltak híva. Nincs tudtomra, hogy már elköltöztek-é. A földesurok hallottamra mondotta, hogy bár mennének. Inkább szaporítani kellene a magyart!

A többi magyar lakosai ezen vármegyének dohánykertészek, kik a prædiumokban telepedtek meg, és a dohányt nagy bővségben termesztik. Tíz-húsz-harminc házanként és csoportoson vagynak, és nemcsak dohányföldeket, hanem emellett szántóföldeket is mívelnek. A birtokosok ezen kertészeket igen szeretik megtelepíteni puszta földjeiken. Vagynak rácok is, kik a dohánymívelésre adják magokat, de kevesebb számmal, mint a magyarok, és nem termesztenek olyan jó dohányt, mint ezek, mert annak sem természetihez, sem szárasztásához olyan jól nem értenek.

A marhatartás Torontálba nagy divatjában vagyon, minthogy a pusztáknak és a jó legelőknek száma nagy; a juhtartás sem vettetik meg egészen. A földmívelő nép azonban nemigen adhatja magát a marhatartásra, mert legelőhelye kevés vagyon, és a banátusi urbárium szerint (mely különben is igen sokba különbözik a Magyarországnak több részeibe lévőtől) egy házhelyhez csak két jugerum a legelő. Mely szerint ha a parasztgazda sok marhát akar tartani, a földesuraságtól szokta a legelőt árendába venni. A német paraszt éppen nem szokott több szarvasmarhát tartani, mint amennyit istállóba eltarthat és teleltethet: az ő ökonómiája lovakban áll, és egy jó gazdának húsz lova is megvagyon; de ha ez úgy megszaporodik, úgy a földesuraságtól ő is kéntelen legelőt kiárendálni. A rác és kivált a magyar helységek erősen szeretik a szarvasmarhabéli ökonómiát, és ezek rendszerint közönségenként szokták kiárendálni a földesuraság földjéből a legelőt, melyet elég drágán fizetnek a földesuraiknak. Mert ha egy sohonnai ember ugyanazt a legelőt akarja kiárendálni, és nagyobb summa pénzt ígér, inkább annak adja némely földesúr, mintsem a maga embereinek. Sőt olyan földesurat is tudok itt, aki, midőn jószága lakosainak bizonyos nagy panaszok volna ellene a vármegye előtt, kik azonban legelőre is szorulván egy darab földjét kérték volna árendába: nem akarta nekiek a tőlök ajánlott summáért különben kiadni, hanem ha a panaszoktól elállanak. Különben a marhatartás a földesuraságoknak és más magános árendásoknak a fő ökonómiája. A sok pusztákon sok ezer marhák legeltetődnek.

Említésre méltó végtére Torontál vármegyében a rizsökonómia. Nemigen régtől fogva kezdették a Banátusban a rizst termeszteni és mívelni. Mind Temes, mind Torontál vármegyében gazdák vagynak, akik nagy prædiumokat árendálván, azon rizst termesztenek. A rizs jó tenyészésinek meleg égtáj, tér hely, nyirkos föld és víz kívántatik, mert a rizst elvetvén, azonnal vizet kell reá bocsátani, és valameddig érni kezd, annak víz alatt kell lenni. Azért is a rizsföldek körül és azokon keresztül kanálisok vagynak, amelyek vagy tóból, vagy folyóvízből a vizet a földekre viszik; a kanálisokban lévő zsilipek által azután a víz megrekesztetik, feltojatik és az egész földre elárasztatik. Torontál vármegyében Újbécs nevű német helységnek határán egy Freni nevezetű, olasz származású commercians úri ember, ki is igen sok, nagy jószágoknak a Banátusban árendátora, különös előmenetellel és haszonnal folytatja a rizsökonómiát. Oly bőséggel termeszti pedig, hogy nemcsak Magyarországot elégíti ki véle, hanem igen sokat még Törökországba is vitet. Mind gabonával, mind rizskásával, mind pedig dohánnyal (mert a bánátusi dohány nagy becsben vagyon) szép kereskedése van Freni úrnak, és tulajdon hajói egész a Fekete-tengerig viszik terméseit, ahol azután a törököktől nagyobb tengeri hajókra rakatnak és Constancinápolyig vitetnek. A bánátusi rizskása egész M[agyar]országot, sőt Óstriát is bőséggel kielégítheti. Mely haszon! holott ennek előtte ebben a törököktől függött országunk. Erdélybe nemigen vitetik, mert már itt török rizskásával élnek, amelyhez Oláhországból könnyebb, de a két hazának ártalmasabb kereskedéssel lehet jutni.

Torontál vármegyéről ezek valának megjegyzésre méltók. Temes vármegyét kevesebbé tanulhattam ki, mert csak egy kis részén mentem által. Azonban Temesvárról illő szólanom.

 

Temesvár

Temesvár egy nevezetes és országszerte esméretes erős vár. A Béga vize mellett fekszik; szépen és reguláson épült; utcái szélesek, egyenesek, kövezettek, a házak nagyok, egyformák; egyszóval ez a legszebb város a csak most szépülő Pest után, melyet Magyarországon láttam. A nagyobb épületek között a csanádi káptalanbéli templom (mely olyan, hogy az országban kevés párját találja), a roppant vármegyeháza, mely régebben a banátusi kamerális adminisztrációnak s a prezidensnek háza volt, és a banátusi hadikommendónak háza említendők. Ezen hadikommendónak, mely egy, a budaitól függő különös kommendó, egy óhitű rác püspöknek, a csanádi káptalannak, továbbá a temesi kamerális adminisztrációnak és a Temes vármegye gyűléseinek itt vagyon helyek.

Temesvár királyi város, és lakói rácok s németek; kevesebben, úm. az itt lakó némely vármegye tisztjei s más nemesek, magyarok. A kereskedés fő keresete módja a temesváriaknak, aminthogy itten, amint értettem, két privilégiált kereskedőtársaság is vagyon, amely nagy kereskedést űz a Magyar és Óstriai Littoráléba. Szerencsés fekvése vagyon pedig Temesvárnak a kereskedésre nézve: ugyanis a Béga vize itten lesz éppen hajókázhatóvá; ez a víz pedig, amint tudva vagyon, más vizekkel vagyon közösülésben egész Horvátországig. A városban egy nagy és minden fegyverek nemeivel teljes fegyverház, harmincezer emberre való kaszárnyák s kazamátták vagynak; emellett a város a fortifikációnak minden regulái szerént tökéletesen meg vagyon erősítve. A vár körülete s annak bástyái alatt pedig a föld gyomrában minák ásattak; a kapukat erős blokházak védelmezik. Mindezekből láthatni a várnak erősségét. Azonban egy nagy hiánossága vagyon; ugyanis jó víz dolgába szűkölködik, és iható vizét csak egy, a külső városban lévő kútból veszi, melyből egy nézést érdemlő hydraulica machina által a víz a városba vitetik föld alatt lévő csőkben.

Temesvárnak két külső városai vagynak, az egyik Fabrik-hóstattnak neveztetik, és eleitől fogva selyemfabrikánsoktól s másféléktől is és mesteremberektől lakattatott. A másik a József hóstattja, mely csak az újabb időkben épült a Bégai-kanális mellett. Közel a városhoz egy kamarai major vagyon, mely Bassabrunnak neveztetik, és a banátusi adminisztráció præsesinek nyári mulatóhelyek volt. Ez a hely és egy nem messze lévő szép erdő a városiaknak nyári mulatságul szolgálnak.

Már I. Károly magyar király előtt (mint ezt olvastam), aki 1300-ban lett királlyá, Temesvár egy népes és erős hely s a királyi famíliának gyakori mulatása volt; és az említett királynak is első felesége itten holt meg. 1443-ban Hunyadi János a még most is a városnak egy részében fennálló Corvinus várát (melyben most a fegyverház vagyon) építtette; mely azután inkább-inkább erősíttetett, és amelyben Hunyadi János magát keményen tudta védelmezni. 1514-ben a keresztesek s parasztok hada, melynek feje Dózsa György volt, ezt a várat ostromlotta, de rajta erőt nem vehetett, Zápolya Jánostól a vár megszabadíttatván, a támadók hada pedig megverettetvén. 1552-ben a törököké lett ez a vár, kiktől 1716-ban vétetett vissza. Akkor tétetett azután Temesvár a mostani állapotjába, s akkor lett oly erős és tágas várrá, mint amilyennek most lenni esmértetik. A Temes vármegyei nagyobb helyek: 1) Újarad a Maros mellett, melyhez közel az aradi vár és általellenben a Maroson túl Óarad fekszik (Arad vármegyében) 2) Lippa, mely ennek előtte erősített hely volt 3) Versec, holott is egy óhitű rác püspöknek vagyon lakása. Krassó vármegyében a nevezetesebb helyek: Lúgos, mely ennek előtte erősített hely volt; Karánsebes, Oravica, Dognáska; mely két utolsó helyek bányahelyek, melyeknél réz- és vasbányák találtatnak.

 

A Bánátusról közönségesen

Bánátusnak Magyarországnak az a része neveztetik, mely Erdéllyel határozódván a Marostól, Tiszától és Dunától békeríttetik. Áll ez három vármegyékből, melyeknek neveik immár említtettek. Kiterjedése pedig 445 □ mértföldre vettetik. Egy részecskéje ezen mostani Bánátusnak a Severini-vidék, mely most Orsova táján fekszik a Cserna vize mellett: Severini bánátusnak neveztetett régentén. [Teleki Domokos jegyzete: Horvátországban is volt egy Severini vármegye.] Termékenységére nézve ezen tartomány a legtermékenyebbek közé tartozik; ámbár még itt a szorgalmatosság, mely ebben az elpusztult részben oly csudákat tett immár, még sokra mehet. Egy része csupa térség, vizekkel, posványokkal teljes, alig talál az ember egy erdőre. Itt mindazáltal a sok nád és törf sokban kipótolja a fának hiánosságát. A más része, úm. Temes vármegyének alsóbb kerülete és Krassó vármegye, erdőkkel bővölködő és hegyes vidék. Itt bányákra, meleg feredőkre akad az ember.

Az egész Banátusban a marhatartás nagy divatjában vagyon; a földmívelésben tett szorgalmatosság pedig a mezei lakosokat munkájokért bőven megjutalmaztatja. Szőlők sok helyeken termesztetnek, azonban a bor nem szokott tartós lenni. A gyümölcsöknek többféle neme, kivált a szilvafa hasonlóképpen sok helyeken terem, és az utolsóból az úgynevezett raky nevű italt készítik a lakosok. A dohányon kívül len és kender, Waid v. festőfű hasonlóképpen jól megterem. A hegyes részekben a vadak nagy számmal találtatnak, a Banátust határozó és keresztülfolyó vizek pedig a halakban fogyatkozást nem engednek.

Itt egy bizonyos ártalmas insectumok neméről akarok emlékezni, melyeket columbáci szúnyogoknak hívnak, [Teleki Domokos jegyzete: Ezekről pesti professzor, tudós Schœnbauer úr[48] egy kis könyvet írt, melyből rólok bővebben lehet értekezni.] mivelhogy Serviából, egy a Duna mellett lévő, Kolumbác nevű régi várnak tájékáról származnak. Amint közönségesen mondatik, bizonyos hegyi barlangokban veszik eredeteket. Nagy csoportonként, úgyhogy messzünnen vastag füstfellegeknek látszanak, szárnyalnak széjjel, és a lovakra s mindenféle marhákra ráesnek, s azoknak szőr nélkül való részeit meglepik, füleikbe, orrlyukaikba, szemeikbe s nemzőtagjaikba belécsipeszkednek, s a szegény állatokat addig kínozzák, míg azokat a legnagyobb kínok között megölték.

A lakosokról Torontál vármegye leírásánál emlékeztem. Hogy ezek nagyobbára serviai rácok, bolgárok és idegen németek, azon nem lehet csudálkozni, mert Magyarországnak ez a része legtovább volt a töröknek birtoka alatt. Annak visszavételekor a magyar lakosok vagy kipusztultak, vagy elköltöztek volt, és csak idővel telepedtek ide ismét mások; de ezek meg nem népesíthették ismét a tartományt. Az itt régenten törsökös jussokkal bíró magyar és erdélyi nemesekről is szó volt egynehányszor mind a két hazának országgyűléseiben. Ilyenek a többek között a g. iktári Bethlen família és a g. Csákiak jószágai. Iktár és Csákvár, honnan a két família magát nevezi, itt feküsznek. A k. kamara által némely jószágok conferáltattak, némelyek eladattak magyar nemeseknek, egy része pedig licitációval, amint Torontál vármegyénél emlékeztem, másoknak is. Ennélfogva már a k. kamara mellett, mely a töröktől való visszafoglalás után egészen bírta vala a Banátust, és most is legtöbbet bír, némely magyar és más famíliák béférkeztek a birtokba, és naponként inkább kívánnak a gazdagabb magyar nemesurak itten vásárt tenni.

Hogy a Banatus a római Dáciához tartozott, és annak azt a részét tette, mely Dácia ripensisnek neveztetett, az tudva vagyon a régi históriából. A rómaiak birtoka alatt itt sok kolóniák telepíttettek, és egynéhány városok is építtettek, melyeknek neveik ezek voltak: Tschernes, Margum, Arcira, Turris litterata, Centum Putea, Bersovia, Ad Aquas, Morisenum és Tibiscum. Itt, valamint Erdélyben, sok nevezetes és nagy becsű római régiségek maradványait szemlélheti az azokat felkereső utazó.

A rómaiak után a Dáciát ellepő barbarus nemzetségek egymást felváltották a Banatus birtokában, míg végre a magyarok jutottak bírására. Kuntról, a régi magyarok kapitányáról[49] kunti kapitányságnak, későbbre Temesi vármegyének neveztetett az egész Banatus, és a temesi grófok v. főispányok méltósága egy volt az első közül az országban. A törökök, amint Temesvárról is említettem, 1552-dik esztendőben némely helyeket kivévén az egész Banatust elfoglalták és 1716-ig bírták. Akkor visszavétetvén, katonai igazgatás alatt volt a tartomány 1751-dik esztendőig, amidőn a Serviával és Oláhországgal határos része megkülönöztetvén, a katonai igazgatásban megmaradott, és két regementekre osztatott, melyek Banatusi-illyriai regementeknek neveztettenek. A másik rész egy kamarai adminisztráció alá jött, amely egyszersmind gubernium gyanánt is volt, és Bécsből az udvari kamarai deputációtól függött. Ez alatt az adminisztráció alatt a Banátusnak népesítésére és jó karba hozására sok tétetett: azonban egy ily igazgatás az ország törvényeivel ellenkezvén, M. Terézia királyné ezt a Magyar Koronától elszakadott részt az országgal egyesítette és három vármegyékre osztotta, meghagyatván a két katonai kerületek. Történt ez 1779-ben.

 

A banatusi vagy temesi határnokokról

Ezeknek lakosai rácok és oláhok; minthogy nagyobb része rác, őket pedig stylo curiali illyricusoknak is nevezik, azért a két banatusi határregementek is illyricus regementeknek neveztetnek. Százötvennyolcra mégyen a határnokosok lakhelyeinek számok. Közöttök a nagyobbak, melyek régi váracskák is voltak, ezek: Pancsova (melyről már emlékeztem) 2) Újpalánka 3) Óorsova [Teleki Domokos jegyzete: Újorsova emettől egy fél mértföldnyire fekszik egy dunai szigeten.] és 4) Mehadia. Ezen utolsó egy nagy falu, mely is egy sáncerősítéssel bír. Innen egy mértföldnyire vagyon az a hely, melyet a rómaiak Ad Aquasnak neveztenek, és amelyek a híres Hercules feredői voltanak. Itt tízféle feredővizek erednek, melyeknek mindmegannyi neveik vagynak és amelyek mindmegannyi különbféle betegségekben használtatnak. Azonban mindnyájan büdöskövet tartanak. A számoson ide gyűlő feredőbéli vendégeknek mulatására tágas épületek és fogadók vagynak.

VI. A Harmadik utazást ábrázoló térkép. Ismeretlen szerző rézmetszete. 26,4x34,7 cm. A 154. és 155. lap közé helyezve.

A határnokrészben fekvő bányászhelyek ezek: Moldava és Sáska. Mindegyik helynél gazdag rézbányák vagynak, amelyek ónot is adnak. A sáskai bányák közül egyikből egy rezet hordó vitriolos víz ered, mely a vasat rézzé változtatja, mely rezet cementréznek neveznek. [Teleki Domokos jegyzete: Hasonló, vasat rézzé változtató víz vagyon a szomolnoki és besztercei herrengrundi bányákban. Olvashatni erről az első utazásomban.]

 

NEGYEDIK UTAZÁS. EGY ERDÉLYI NEMES IFJÚNAK MAGYARORSZÁG TÚL A DUNÁN FEKVŐ ALSÓ RÉSZÉN, HORVÁTORSZÁGON, A MAGYAR LITTORÁLÉN ÉS TRIEST VÁROSÁN KERESZTÜL 1795-BEN TETT UTAZÁSA

Pestről május hónapjának 21-dik napján, magyar hazámnak bővebb esmérése kedviért, egy jó barátom társaságában útnak indultam. Előbb Pécsre szándékoztam. Budán túl egy darabig a budai szép szőlőhegyek és a széles Duna mellett ment utunk; az elsőbbek nemsoká hátramaradtak, de a Duna bal oldalról el nem hagyott. A nevezetesebb helység, melyen Pest vármegyében általmentünk, Tétény. Ezt németek lakják, és a prímás őeminenciája bírja árendába b. Rudnyánszkiaktól. Egy szép kastély és kellemetes kert ékesíti.

Tétényből a Duna mentibe Hansabeg vagy magyarul Ért nevű helységbe értünk. Ez már Fejér vármegye. Itt katol. rácok és németek és némely kevés magyarok laknak. A következendő helységek is, úm. Ercsi, aholott magyarok és katol. rácok, Adon, ahol katol. magyarok, németek és óhitű, vagyis, amint nevezik, vad rácok; Petela, ahol hasonló vallású magyarok és rácok laknak, Fejér vármegyébe feküsznek. Ámbár ezen falukban rácok laknak, mindazáltal körül-belöl más rác faluk nincsenek, hanem magyarok. (Pest vármegyében Sz[ent]endre nevű rác város környékében egynéhány rác helységek vagynak, de ezek mind óhitűek.) Peteláig térség, de itt a Duna partján törpe szőlőhegyek emelkednek, és az út egy messze terjedő magos térségen mégyen fel, amely Földvár táján lassanként ismét alacsonyabbá válik.

Petelánál a hegyek aljában sok borházakat és pincéket láthatni egymás sorában, a borház a hegy oldalába van beépítve, és a pincének mintegy pitvara. További utamban és egész Szekszárdig a borházaknak és pincéknek ilyen alkotását szemléltem. Valamint az egész Fejér vármegyei föld, úgy ez a vidék is, melyen jöttünk, szép legelő, különösön pedig juhnak való; nagy divatjában is vagyon ezen vármegyében a juhtartás. A Fejér vármegyei juhok országszerte esmeretesek, és az ide való kosokat messze hordják más vármegyékbe is. Földvárnál éppen a Duna partjánál ismét hegyek kezdődnek, a Duna mellett fekvő része a hegyeknek szőlőkkel van béplántálva.

FÖLDVÁR pedig a hegyektől mintegy félig bekerítve azoknak északi része alatt fekszik. Egy részecskéje, mely a Duna felől áll, dombon fekszik, aholott régen vár volt, melynek egy bástyája most is fennáll, egy más részecskéje pedig (ti. az apróbb házak) a hegyoldalba vagyon építve. Földvár nagy mezőváros, sok és némely nagy rendű kőépületei vagynak, és a más házak is jól s csinosan épültek. A lakosok magyarok és németek; kevesebben rácok és némely tótok is vagynak (különben ezen a tájékon, sőt az egész túl a dunai részében Magyarországnak, Szála vármegyét kivévén, tótok nemigen laknak). A rácok óhitűek, és templomjok is vagyon, a többi lakosok katolikusok. Itt a mindenféle mesteremberekben nincsen szükség. A helyet a k. kamara bírja. Földvárnak szőlőhegyei igen jó bort teremnek, amelynek a szekszárdival együtt nagy keletje van még a német tartományokban is. Pesttől ide tizenegy mfld. Innen térségen megyen az út egész Köblédig, ahol a falu az éppen itt kezdődő szőlőhegyek alatt épült. Ezen hegyek a falu végénél a Dunáig vonulnak és az utat megrekesztik, úgyhogy azt ezeken kell felvenni. KÖBLÉD sváb falu. A hegy felyül szélesen elterjed és szép szőlőket mutat; innen nézőleg pedig a Földváron alol sok ágakra oszló Duna és az általa formált számos szigetek szép tekintetet engednek.

Nemsokára lejteni kellett, és ismét térségen mentünk egész Paksig, ahol a Duna mentiben ismét szőlőhegyek emelkednek. Pakshoz közelítvén a szőlők alatt, az ezeknek tövében alkotott sok csinos borházak és pincék mellett, a Duna magos partján ment az út. A sok malmokat hajtó Duna, mely itt ismét nagy ágyába vette magát, a szemet gyönyörködteti. PAKS csak azonnal a borházak végében kezdődött. Mezőváros: a szőlőhegyek és a Duna közt fekszik. Lakói magyarok és németek; katolikusok, evangélikusok és reformátusok. Zsidók is sokan laknak itt. Szép és nem kicsiny helység; nagy kőépületekkel is bír, amelyekben többnyire a Pakson birtokos számos nemesség lakik.

Innen egy darabig a dél felé lenyúló hegyek mellett, a Dunától inkább-inkább távozván, de azután a hegyeket is jobbra hagyván térségen vitt az út; egy helyen jó darabig egy hosszan tartó halmos homokságon által kellett mennünk, ahol a szekér is alig haladhatott: sárga homok, és legkisebb füvecskét sem terem. Ezt a homokot elhagyván szép gabonaföldek mellett jöttünk el, jobbra egy erdőcskét is hagyván magunk mellett. Egynehány órái menés után Szekszárdra értünk.

Pakstól egész eddig nincsen helység, hanem csak egy fogadó esik az útban. Ezen túl balra Tolna marad, mely is egy derék helység, ahonnan magát a g. Festetics família nevezi, melynek birtokában is vagyon. Szekszárdhoz közelítvén, a Sárvízen (mely Fejér vármegyében ered, és sok folyamatokban Mohács alatt a Dunába szakad) kellett általmenni. Ezen a vízen, valamint a körülette lévő posványon egy igen hosszú és derék vámos híd készült.

SZEKSZÁRD a maga hegyeinek aljában fekszik, melyek napkelet felé egy félholdat formálnak körülötte. Nagy és igen messze elnyúló helység. Mezőváros, széles utcákkal és rendesen épült házakkal bír. Az egyik végéhez közel egy dombon, melyen ennek előtte vár volt, egy nagy kastély és amellett egy templom vagyon. A kastély vármegyeháza, a templom pedig a plébánia. A lakosok magyarok és németek is, az elsők refor.-sok és katol.-sok, a németek katolikusok. Egy nagy égés által, mely a tavalyi esztendőben történt, Szekszárd felette szenyvedett, úgyhogy alig tudja magát helyreállítani; a szép vármegyeháza is majdnem egészen elégett a templommal együtt.

Hogy a szekszárdi borok híresek, azt már említettem. Ez is, valamint Földvár, kamarai helység.

Szekszárdról Pécs felé tartván napnyugatra tértünk, és előbb a szekszárdi szőlőhegyek mellett (melyek ezen északra, sőt tovább-tovább már napnyugotra is fekvő részeken is szorgalmatosan megmívelve voltak, és a magok nagy terméseket méltán csudáltatták), azután pedig a szekszárdi szőlőkkel egybefüggő s messze vonuló hegyek mellett mentünk, amelyek sokféle fákkal és bokrokkal fedettek valának. A szekszárdi szőlőhegyeken felette sok a borház és pince, de szerteszéjjel feküsznek és éppen nem úgy, mint eddig való utániban szemléltem; úgy látszik, hogy minden szőlőgazdának a maga szőlőjében vagyon borháza és pincéje. Szekszárdon túl mintegy két órára immár erdős-dombos és hegyes vidék kezdődik. BONYHÁD nevű faluban egy kevéssé megállapodtunk. Ez egy nagy, derék falu; majd mind németek lakják, de laknak reform. magyarok is. [Teleki Domokos jegyzete: Tudni kell azt, hogy Tolna vármegyében sok német helységek vagynak, melyek részint katolikus, részint evangélikus lakosokból állanak.]

Bonyhádra egy hosszú kőtöltés, mely is kétfelől fűzfákkal van ültetve, vagyis inkább egy hosszú kőhíd vezet bé, mely egy nagy mocsáron van keresztülvíve: szép munka, s még az idegen is megdicsérheti.

Innen Pécsnek délre mentünk. Nemsokára Hittas nevű német faluba, mely már Baranya vármegyében esik, innen Nádasra jöttünk, melyet hasonlóképpen németek laknak. NÁDAS a pécsi püspök jószága tizenegy hozzá tartozó falukkal együtt, kinek is itt szép udvarháza és szép kertje vagyon.

Innen mind alkalmatlanabb, hegyesebb útban PÉCSVÁRADIG értünk. Ez egy szép mezőváros, egy része hegyen fekszik, más része hegy alatt. Pécsvárad híres régi apátúrság, melyet még Sz. István király fundált. A hegyen az apátúri lakhely fekszik, amely vár módra van körülkerítve. A váron kívül, mindjárt mellette a parochiális templom áll. Most itt nincsen apátúr, és az egész jószágot a királyi kamara bírja. Az utolsó apátúr egy németországi gróf volt (gróf Elznek hívták), és ez Mogunciába lakott, s ott költötte szép jövedelmét. Nem vétek-e az országból úgy kivinni a pénzt? Hadd bírja most a királyi kamara. Pécsváradot részint magyarok, részint németek lakják. A németek és a magyaroknak kisebb része katolikusok, a többi magyarok reformátusok, mind a két felekezetnek temploma a város felső részében vagyon, ahol többnyire mind a magyarok laknak.

Pécsváradról hegyes-völgyes útban némely kis falukon keresztül Pécsre értünk.

 

Pécs

Pécs szép szőlőhegyeitől félig körülvétetve ezek alatt fekszik, és egy része a hegyre is felvonul. Egyfelől hegyek környékezik, másfelől egy igen kies, dombozott térség terjed el előtte; az egész vidék gyönyörű!

Hajdon Pécs kerített és erős várral bíró város volt, de most immár kerítése sok helyeken leomladozott és lerontatott, s még csak egy kapuja áll fenn, úgyhogy most nagyrészint a külső várossal egyesül. A vár a városnak egyik szegeletiben egy dombon fekszik. Kívülötte a bemenetelénél egy szökőkút kedvelteti valamennyire ezen puszta régiséget, melynek hajdan mély árka, kerítései s erős bástyái voltak, de amelynek már csak omladékait mutatja a mostani idő. Az itt benn lévő épületek: a püspöki rezidencia, egy nagy és sok alkalmatosságokkal bíró régi, megújított kastély; a cathedrale templom és egy amellett újonnan s igen szépen épített papi ház. A cathedrale templom egy a legrégibb és legnagyobb templomok közül, melyeket Magyarországon láttam, valóban a legrégibb templomnak is tartatik M[agyar]országon az épületjére nézve; mert ez, tudósok bizonyítása szerint is, még a keresztény vallás bevétele előtt fennállott és egy kastély (nyilván római) volt, amely Sz. István király idejében változtatott által templommá. Mikor történt légyen ez? nem tudatik az esztendőszám: annyi bizonyos, hogy Péter király[50] alatt valami reparációt tettek a templomon, amelyről egy ajtón felyül való inscriptio szól; az is igaz, hogy Péter király ezen templomban fekszik eltemetve. Hogy pedig ez a templom annak előtte egy kastély lett légyen, mind az egész alkotása, melyről mindjárt szólok, mind pedig az is bizonyítja, hogy a templom sanctuariuma alatt katakombák (föld alatt való boltozatok) vagynak, amilyeneket az ember a római épületekben talál, Rómában és Neápolisban, de az is: hogy a templomban a közfalaknak fundamentomait, melyek a kastélynak templommá lett változtatásakor lerontattak, meg lehet látni. Az egész templom faragott kövekből épült, és egész tekintete mutatja, hogy még sok századoknak is truccolhat. Négyszegeletű, és minden szegeletin egyforma törpe tornyai vagynak. Hol lát az ember négyszegeletű, négytornyú templomot? az egész külső forma inkább hasonlít egy kastélyhoz. Belől négy része van: az egyik a sanctuarium, ahová garádicsokon kell felmenni. A másik rész a templom hátulsó, vagyis nagyobb része. A harmadik a sanctuarium alatt lévő, föld alatt való boltozat, vagyis katakomba, mely is külön kápolna. Negyedik egy oldalfélt a nagy templomhoz ragadó hosszúkó kápolna.

Ebben a templomban nagy innepeken három különböző nyelven szoktak prédikállani. A templomban magában magyarul, a kis kápolnában németül, a föld alatt lévő kápolnában illyricus, vagyis rác nyelven. Belső alkotása és ékesítése is ezen templomnak nézést érdemel, az oltárok kivált szépek, márványból készültek, nagy képekkel és fényes aranyozásokkal díszeskednek.

A várost magát szépnek lehet mondani, ámbár nemigen rendesen épült, azonban két fő utcái hosszak, egyenesek és egyforma díszes házakat mutatnak. A piac, amely a nagyobb utcákkal együtt kővel ki van rakva, dombos helyen fekszik, és ezen a parochiális templom nevezetes, melyet a törökök építettek Pécsett laktokban, magok templomjoknak. Nemcsak belső, hanem külső tekintete is mutatja, hogy török építés, és magos és vékony török tornyát csak nemrégen rontatták le. A templom a töröktől lett visszavétele után a jesuitáké lett, kiknek nagy klastromok emellett áll, és egy bolthajtás által egybe is függ. Most ez a szép nagy épület jobb géniuszok lakása, tudniillik a múzsáké, mert a pécsi királyi akadémia ebben helyheztetett. A piacon vagyon továbbá a tanácsház.

A városban a több nevezetes épületek ezek:

1) A paulinusok temploma és klastroma; az utolsó egy igen nagy épület. Most a kamara veszi hasznát; mindenféle embereknek szolgál szállásul. 2) A dominikánusok temploma s klastroma, ez a templom is ennek előtte török mecsét volt; a klastromban most katonagyermekek laknak. 3) A Szentháromság temploma. 4) 5) A franciskánusok és kapucinusok temploma és klastroma. 6) A vármegyeháza. 7) A szeminárium. Mind a parochiális templom, mind a dominikánusok temploma mellett régi és felyül fűvel benőtt épületek vagynak. Ezek ennek előtte török feredők voltak, minthogy a törököknek minden templomaik mellett feredőik szoktak volt lenni.

A külső városban vagyon egy részről az augustiniánusok temploma és a Mindenszentek kápolnája, amely is hegyen fekszik (ekörül a régi és ehhez közel az újabb temető vagyon), a más részről való külső városban pedig az ispotálybéli templom. Ez is ennek előtte török mecsét volt, és a török hosszú kerek tornya most is fennáll; a város ispotálya pedig, mely ehhez a templomhoz ragad, melyben most a városbeli ügyefogyott szegényeknek vagyon lakások, ennek előtte török feredő volt.

Pécsen a lakosok mindnyájon katolikusok, nemzetségre nézve részint magyarok, részint németek, részint bosnyákok, akik Bosniából származtak ide, még a török bírásának ideje alatt.

Pécs királyi város, ennek előtte püspöki város volt, és a mostani püspöknek prædecessora még bírta, hanem ez meghalván sede vacante királyi várossá lett. Mindazonáltal a Pécshez mint a fő birtokhoz tartozó jószágokat a püspök most is bírja. A mostani érdemes püspök g. Esterházy Pál, egyszersmind belső titkos tanácsos úr. Vagyon itt káptalan is.

Pécsnek egy nevezetes, szép helyét kell említenem. A hegyre felvonuló külső városnak végében a hegyen, egy térecskén a szőlők alatt két felette régi épület vagyon, melynek csak puszta, romlott falai állanak. Régente ezek vagy kastélyok, vagy klastromok lehettek: az egész építések módja azt mutatja. Innét az egész várost bé lehet látni, amely egy igen gyönyörű tekintetet ád. Ezeken felyül a hegyoldalból egy víz ered, melynek forrása egy tagos, kerek falazattal körül van véve. Lejövet ez egy kis patakot formál, és a régi épületeken alol egy nagy papirosmalmot hajt; innen pedig tovább a hegyen lefolyván vékony csatornák által őrlőmalmokra vezettetik, amelyek egyenes sorban a hegyen lefelé vagynak építve. Tizenkét malmokat hajt ez a patak, amelynek vizét egyik malom a másiktól kölcsönözi. Szinte hihetetlennek látszik az első tekintetre, hogy az a kicsiny víz, melyet a hegyből eredni lát az ember, annyi malmot hajthasson; azonban a malmok csak egy kőre is vagynak.[51] Ez a víz azután a városon által vévén folyását, azon kívül némely más patakocskákot fogadván ágyába, még mintegy harminc malmokat hajt, míglen a Dráva vizébe szakad. Az egyik szőlőhegytetőn egy Boldogasszony kápolnája van építve, mely jó magosan fekszik.

Hogy Pécs felette régi város, annak sok bizonyító jelei vagynak csak magában a városban is. Pécset római városnak tartják eredet szerint, amely vélekedésről tudós historikus pécsi kanonok Koller úrnak (kiről alább szólok) a pécsi püspökségről írott könyvében[52] bővebben lehet olvasni. A templomnak alkotásáról, mely azt a régi időkből való s nyilván római kastélynak lenni bizonyítja, már emlékeztem. De ezenkívül a sok itten található római régi faragások és inscriptiók s más, a városban lévő, régi római építésű falak nyomai bizonyítják, hogy a vélekedés nem helytelen.

Pécset a török éppen száz esztendőkig bírta, a körül lévő vidékkel együtt, amelyet sokat pusztított. Ittlakását valóban kedvelhette, mind a szép környékért, mind a helynek egészséges voltáért, kivált pedig a jó és bővséges vízért.

Meg kell még Pécsről jegyeznem, hogy nagy vásári hely, ahová nemcsak az országbeli, hanem bécsi kereskedők is szoktak sokadalmakra jönni. Hogy itt sokféle kézimívesek és mesteremberek bővségben nem volnának, arról kételkedni sem lehet. Az is még továbbá megjegyezhető, hogy Pécsett a fejérnép különös szépségű; éppen innepnap lévén, sokat láttam az utcán, kivált leányokat, és szépségeket bizonyíthatom; ugyanazt Pécsváradon is úgy tapasztaltam, mind a két helyeken pedig a fejérnép szépen és igen csinoson is öltözik.

Végre még a püspöki bibliotékáról akarok emlékezni. Ez igen sok és jeles könyvekkel és nem kevés nevezetes ritka darabokkal is bír. Az egész bibliotéka néhai tudós püspök Klimónak (aki a mostani előtt volt) a gyűjteménye.[53] Az itt találtató ritka kézírások között említeni méltók e következendők: 1) Egy nagy Biblia, amely a XIV-dik száznak elein íratott, csudálkozásra méltó szép betűkkel. 2) Egy más írott Biblia ugyanabbéli időről, oly kis betűkkel írva, hogy abból azt lehet kihozni, hogy eleinknek jobb szemeik voltának, mint nekünk. 3) Forgách Ferenc nagyváradi püspöknek (a nyomtatásba esméretes) M[agyar]ország dolgainak históriája,[54] az originális írásban, a püspök testvérének, a generális Forgáchnak[55] ad marginem magyarul írott korrekcióival és hozzátételeivel. A most nyomtatásban esméretes Forgách Ferenc históriája nem ezen originális kézírás szerint vagyon, azért is most éppen ezen originális szerint szándékozik azt kiadni pécsi kanonok t. Koller úr. 4) Egy, az 1494-dik esztendőben írott számadása az akkori pécsi püspöknek Ulászló király kincstartójának; ebből némely, most éppen szokásban nem levő perceptumokról lehet látni. 5) A Mátyás király kancelláriájának stilizáló könyve; ez való originális, és mindenféle kancelláriabéli expeditióknak stílusa benne írva vagyon.

De a legnevezetesebb (6), ami ezen bibliotékában vagyon, egy három tomusból álló carthophylaceum, mely IV. Béla király idejétől fogva egész a mostani század elejéig mindenféle originális régi írásokat foglal magában. Ezek részint királyi donációk és mandátumok, részint testimoniális levelek, részint dietális akták; olyan diétáról is láttam egy nevezetes aktát, amelynek artikulusai nincsenek a Corpus Jurisban.[56] Vagynak továbbá ezen carthophylaceumban sok török levelek, mindenféle foglalatúak; vagynak privátusok közt való régi nevezetes korrespondenciák, Rákóczinak, Bercsényinek levelei sat. Mindezek az írások tökéletesen rendbe vagynak szedve, és mindeniknek a kópiája és rövid foglalatja mellette vagyon írva. Egy török levelet és egy studiosusnak levelét mulatságnak kedviért ide írom; mind a kettő jeles stílusáért olvasni méltó.

Itt a török levél:

Mij Küchök Memet Passa, az hatalmas gyözhetetlen Török Tsászárnak, az Dunán inet lévö Hadaynak feo Parancholloja, titkos Tanácha, és Ersek Uyvárának hel-tartoja.

(itt a címeres alírás)

Ezen Tzimeres Levelemet látván, te hamis hitetlen Diszno, Sopornay Biró, hagiam poronchollom teneked, ha élletedet és fejedet szereted, hogy se orát se napot ne várj, hanem mindjárt nagy hamarsággal az Santa Giörjot hozton hozad; hamis elletö Disznó, imár egy nehan Levelem ment hozatok azon Sánta Disznoért myért hogy enyt vartok, nem hozatok, hitetlen ebek, megh láttjátok hogy Sereget ki küldök rajtatok mint a Disznókat öszve kötöztetlek benneteket az illen tökélletlen hamis Szo fogadatlanságért, ha ezen Levelemre be-nem hozatok nagy hamarsággal. Datum in Ersekuyvár Anno 1661.

Kívül így volt a titulus: Adassék ezen Uri Levelünk az Sopornay Biroknak nagy hamarsággal Kezekbe.

Következik a másik levél, melyet egy studiosus avagy déák írt a testvérnénjének 1363. esztendőben.

Honoranda Salutatione premissa, ac oracionum Suffragia non tot quam plura sed ut in arboribus continentur folia, quum incepti operis perfectio spondeat adimpleri, ideo notifico consanguinee mee, nobili Domine Clare Uxori Myeælis nobili de Symyen: ut cum ego, Dominicus Litteratus, vester Consobrynus, Causa Studii augmentationis quendam librum, videlicet Commentum seu expositorem Super librum Boveti de disciplina Scolarium, ac alios quam plures michi ad profectum valentes possem comparare, cum denariorum seu nummorum aliqua quantitas mihi arrideret, quoniam dicit quidam Poeta, haurit aquam cribro qui vult discere sine libro; hic est quod intendimus, quod mihi caussa Dei ac Fraternitatis aliquam quantitatem pecuniæ destinare velitis, Scientis quod si feceritis tempore opportuno per appositionem Congrui moderaminis in melius reformemus. Valete in eo qui sub tipo Ysæ est in molatus in cruce. Datum in Wisegrad, Sabbato proximo ante septuagesimam Anno 1363.

Hæc Dominicus Litteratus. Frater Vester.

Kívül így volt a titulus: Nobili Domine & honeste Clare Uxori Mycælis filii Ladislai Nobili de Semyen hæc littera presentetur. [57]

Kitetszik ebből a levélből, hogy már az akkori időben nagy volt a pedantizmus.

Ezen pécsi bibliotékában egy nézést érdemlő szép numismatica collectio is vagyon. Szt. István királytól fogva minden királyoknak különbféle pénzeit itt megtalálhatni, valamint minden erdélyi fejedelmeknek pénzeiket is. Ezeken kívül vagynak még a sok régi görög, római és más pénzek, különösön pedig sok szép emlékeztető numismák.

Egy kis minerális gyűjtemény is vagyon itt, azonban még csak a zsengéjében, és nevekedést kíván. A püspök bibliotékája a püspöki rezidenciában vagyon, és közönséges haszonvételre mindennek nyitva áll; ez kivált az akadémiára nézve becses institútum.

Nem tehetem, hogy Pécsett tett esméretségeim közt Koller kanonok urat ne említsem, ki is már a maga kiadott munkái által esméretes. Írta: Historia Episcopatus Quinque Ecclesiensis, [58] melynek négy tomusa már ki van nyomtatva, négy pedig most nyomtatódik. Ebben a könyvben az olvasó igen sok nevezetes históriai datumokra találhat, és a szerző a pécsi püspökség históriája írása alkalmatosságával nem kevés interesszáns hazai históriabéli dolgokra és régiségekre is terjeszkedett ki. Ezen tudós úrtól a literatúra sokat várhat, most közelebbről pedig egy könyvet fog kibocsátni a m. koronáról, mely, amint én vélekedem, az arról való sok vetélkedéseknek alkalmasint véget fog vetni. Mert világosan meg fog mutatódni a m. korona tökéletes ábrázolásából (a magyar koronát ily nagy accurátióval lerajzolva lenni még nem láttam), hogy annak egy része, úm. az, amely az alsó, görög képű s görög inscriptiójú karimás koronán felyül vagyon, nyilván a Szent Istvántól való korona (melynek elveszését meg sem lehet bizonyítani). Az alsó karima pedig, mely magára vévén egy fedetlen despotai korona, az, amely a görög császártól, Ducastól adattatott első Geyza királynak még herceg létében, mint ezt az egész koronáról kívánják vala némely írók megbizonyítani, kiknek argumentumaik csak a koronának ezen alsó részére, vagyis az alsó görög koronára látszanak illeni, amelyet a Sz. Istvánéval, ti. a felső fedett koronával egyesítettek, ezt a másba belészerkesztetvén. Különös az is, hogy a koronán (amely ti. a görög korona volt) görög betűk és képek, a felső részén pedig, mely a korona tetejéről a karimáig leér, és ebbe beléfoglaltatott, déák inscriptiók és más festésű képek vagynak; de legkülönösebb, hogy azon felső részén lévő képek, ahol az alsó karimával egyesülnek, csak a nyakokig látszanak, és a karimás korona által elfedetnek: úgyhogy p. o. az egyik felől a felső részen levő képnek e[z] van felibe írva: Sanctus Ladislaus, és alatt a Szent László [Teleki Domokos jegyzete: Itt nem a magyar Sz. László király értetődik.] képe nyakig, ez alatt pedig egy görög betűs kép vagyon a karimán, amely a Sz. László képit elfedezi.

 

Baranya vármegyéről

Baranya vármegye egy a nagyobbak közül az országban. Szép vármegye, és sok helységeket számlál kebelébe, melyeknek számok háromszázhatvanhatra megyen. Azonban ezek többnyire kicsiny helységek, és csak keveseket lehet a Tisza mellyékiekhez hasonlítani, de jobban épültek, mint amazok. Egy része Baranya vármegyének hegyes és völgyes, más része tér vidék. Szőlőkben, erdőkben itt fogyatkozás nincs, gabona is jól terem. A lakosok magyarok, németek és bosnyákok. A nemes lakosok többnyire katolikusok, valamint a magyar parasztságnak is kisebb része; a nagyobb része református. A németek nagyobbára katolikusok, és kevesebben evangélikusok. Csupa tiszta német helység ezen vármegyében ötvenhat vagyon, és vagynak magyar helységek is, amelyek németekkel elegyek. Különös, hogy az ember Tolna, Baranya és Somogy vármegyében oly sok német helységekre talál, de ez onnan jő, hogy ezek a részek a török által eredeti lakosaiktól szinte egészen kipusztíttatván, magyar talám elég nem lévén, idegent kellett behozni a népesítés kedviért, valamint a Bánátusba és Bács vármegyébe hoztak.

Ezek a németek részint régebben, részint újabb időkben jöttek a népes Németországnak több részeiből, különösön a Rhenusi és Sveviai (Sváb) kerületből. Nem magyarosodtak ezek úgy meg, mint a Tisza mellett letelepedett németek, vagyis úgynevezett svábok, mert ezeknek nagyobb részét a magyartól meg sem különböztethetnéd, holott a nagyapja még egy magyar szót sem tudott. Nem is járnak ezek a magyar parasztok módjára, hanem németesen, valamint a bánátusiak. Vászonnadrágot és kék gyapotstrimpfliket viselnek (melyeket térdeken felyül húznak, térdeken alol pedig megkötnek), különben lajblit és hosszú, fejér vagy rövid, kék ködment viselnek; papucsban és kalapban járnak. A beszedjek elég csinos német nyelv. Vagyon ezen vármegyében egy egész lotharingus francia helység is, mely igen régi kolónia, ennek lakosai egészen megmagyarosodtak, úgyhogy még csak kettő tud közülök franciául.

A bosnyákok is nagy számmal vagynak. Vagyon harminchat helység, sőt némely magyar helységek is elegyesek vélek. Nyelvek illyricus, vagyis rác nyelv, és minthogy a horvát nyelvtől igen keveset különbözik, azért őket horvátoknak is szokták hívni.

Vagynak némely rác faluk is, melyeknek lakosai óhitűek, és minthogy katolikus rácok is vagynak (amint Fejér vármegyében említettem), azért ezeket per excellentiam vad rácoknak hívják. Baranya vármegyében oláhok is laknak, mely valóban különös, mert az oláh a Tiszán sohol is még által nem telepedett. Azonban ezek az oláhok is nem laknak rendes helységekben, hanem szerteszéjjel az erdőkben, és vándorlók. Nem tudatik, mikor származtak ide; ők az erdőkben egy-egy helyre letelepedvén és azért a földesuraságnak taxákat fizetvén, ott magoknak földből kalyibákat csinálnak, és csupán kezek míveivel keresik élelmeket. Ugyanis semminemű gazdaságok nékiek nincsen, hanem mindenféle lapátokat, kerti eszközöket, tekenyőket, fakalányokat készítenek, és azokat szerte-széjjel eladják, s csupán ebből keresik kenyereket; az oláh nyelvet beszélik, és a magyart nehezen tanulják.

Az utat Pesttől egész Pécsig mindenütt jónak lehet mondani, kivévén a hegyes vidékben Szekszárd és Pécs között, mert ott néhol alkalmatlan. Ez az út Pécs felé postaút is ugyan, de a csinált, nagy országút Horvátországba nem erre, hanem Veszprém felé megyen.

A falukat az ember egymástól nemigen messze éri, mindenütt pedig jó fogadókba térhet. Ezekben a gazdák németek, valaminthogy az egész túl a Dunán való részen többnyire német fogadósok vagynak. Nem lehet olcsóknak mondani. A föld, melyen utaztunk, mindenütt termékeny fekete föld, és legszebb gabonát s jó füvet terem.

 

Az útnak folytatása

Pécsről elindultunk Szála vármegye felé. Napnyugotnak megyen az út, és Pécsnek szőlőhegyei jobb felől éjszakra maradnak. Az egész vidék erdős térség; csak messze látszik egy hosszú hegyek sora Slavonia széleiről, de ez is majd eltűnik. Két nagyobb rendű falukon mentünk keresztül, melyeknek egyikében rác, a másikban magyar lakosokat találtunk. Szigetvárra érvén, amely is Pécshez négy mértföld, itt megállapodtunk.

 

Szigetvár

Szigetvár egy mezőváros, Somogy vármegyében fekszik, egy szép térségen és erdős környékben. Ez ama híres régi Sziget. Három részből áll: a várból, a városból és a külső városból. A városnak földsánc kerítése és árka vagyon; kapuja pedig kettő. Hajdon sem volt másképpen erősítve. A városból egy töltés és egy fahíd a várba vezet, amelyet egy rétes hely kerít körül, holott ennek előtte tó volt, melyet csak nemrégen szárasztattak ki, vizét egy részint kanálisba vévén, mely is a várat körülfolyja. Hajdani erősségét a várnak leginkább ez a tó okozta. Régi erősítése nem volt másképpen, hanem hogy földsáncokkal volt körülvéve és pallizadákkal megrakva; a vár különben igen kicsiny is, úgyhogy kevés őrizetet tarthatott, és ami ezt a várat oly soká megvehetetlenné tette, csak a Zrínyi és az ő magyarjai vitézsége volt, kiknek tetteiket a história dicséretes emlékezetben fenntartotta. Itt esett el a híres Zrínyi Miklós vezér, akinek elestét a várnak megvétele követte, de amelybe Solimán császár,[59] aki ezt oly soká vítta vala, belé nem szállhata, mert maga csak kevéssel Zrínyi előtt holt vala meg, egy Szigethez mintegy órányira eső faluban, holott is eltemetve vagyon, a falu róla Szulimánynak neveztetvén. A török nép, aki előtt a basák császárjok halálát titkolták, csak a várnak megvételével tudta meg azt.

A török ezt a várat I. Leopold császár idejéig bírta, amikor onnan kiverettetett, éhség által azt feladni kénszeríttetvén; azon visszanyerés után a várnak földsáncai kőfalakkal és kőbástyákkal erősíttettek meg a rendes fortifikáció regulái szerint, és egy blokház is építtetett a vár árkában (mely akkor tó volt). Ily állapatban a vár most is fennáll. Egy részében kazamátták vagynak a fal oldalában, a várnak közepében pedig egy régi török templom áll, hozzáragadott, félig leomlott tornyával. Ez a torony, amint mondatik, felette magos volt, és 788-dik esztendőig fennállott: akkor pedig a török dubicai foglyoknak éppen Szigeten létekben, a mennykő ezen toronyba ütött és (aminthogy igen vékony volt) lerontotta, a török foglyoknak nagy rémülésekre. Más épület a várban nincsen, hanem a török mecset mellett vagyon egy hasonló régiségű kisebbnek maradványa, mely török feredő volt.

Ennek előtte Szigetet a várral együtt a k. kamara bírta, de nemrégen eladatott, és most Festetics urak birtokában vagyon. Szigetnek lakosai magyarok, németek, horvátok és rácok. A városban, amely is csinos, jő házakkal bír, majd csaknem mind németek laknak. A külső városban, mely kétfelől a városhoz ragad, részint katolikus magyarok és horvátok, részint rácok laknak. A horvátok nemcsak itt, hanem Somogy és Szála vármegyéknek abban az egész részében, amely a Drávához és Horvátországhoz közelít, több helyeken részint tisztán, részint magyarokkal elegyesen laknak, és magyarul is tudnak. Az a vélekedés, hogy ezen horvátoknak eleik régen magyarok lettek volna, akik akkor, amikor a török ezen vidékeket elfoglalta, honjaikat elhagyták, és az el nem foglaltatott Horvátországba vették lakásokat, a törököknek elűzetésekor pedig ismét előbbi honjaikba visszajöttek, de nyelveket egészen elfelejtvén és horvátokká lévén általváltoztatva a közöttök volt lakás által. A rácokat Serviából és Slavoniából jött lakosoknak lehet tartani.

Szigeten a városban két katol. templom vagyon; egyik a parókia, más a franciskánusoké, ezeknek mellette lévő klastromával. Az első egy török mecset volt, kerek és magos, szép boltozató, ékes kis templom; kivált a boltozatján való festés, mely Szigetnek a törököktől éhség által lett visszavételét emblémákban ábrázolja, nézést érdemel.[60]

Az óhitű rácoknak a külső városban vagyon egy templomjok.

Szigetről továbbmentünk; előbb két falukon keresztül Istvándi nevű magyar faluba, azután Babócsára jöttünk. Az út erdős térségen megyen. (Az erdők azonban nagyrészint ki vagynak irtva, azért egy helyen erdőt, más helyen csak fákkal körülvett réteket vagy fákkal megrakott mezőket és szántóföldeket szemlél az ember.) Az erdőkben néholott egy-egy fogadó esik útban, messze a horvátországi hegyek látszanak.

BABÓCSA egy nagy falu; egy vizecske és egy posvány mellett fekszik, partos helyen. A törökök birtoka alatt ez is nevezetes hely volt, valamint Sziget és Kanisa. Itt is volt egy kis földvárjok a törököknek, amely még most is megvagyon; egy dombon fekszik, de a szigetinél kisebb; most gyümölcsfákkal van beültetve.

A törökök itt lakásának még két maradványi vagynak: az egyik egy öszveromlott régi épület a földvár alatt, a más egy különös kút, melyet ők csináltak. Babócsán a lakosok mind horvátok. Magyarul is tudnak.

Innen Berzencére ment az utunk, itt is erdős helyen jöttünk el, hanem homokos földön. Egy erdő szélében, Berzencéhez közel, Udvarhely nevű magyar falu terjed el igen hosszan.

Berzence egy mezőváros, magyarok, horvátok és németek lakják. Innen Iharoson, egy magyar falun által N[agy]kanisára jöttünk. Berzencén túl hegyes vidék kezdődik és egész Kanisáig tart.

N[AGY]KANISA egy mezőváros Szála vármegyében; téren fekszik, mocsáros és ligetes környékben. Nagy és jól épült helység, sok szép kőházakat láthatni benne. Nagy vásáros hely is, mivel több vármegyéknek szélében és Horvátországhoz is nem messze fekszik. Az itt felette számoson lakó zsidók is már elég bizonyságok arra, hogy itt jó kereskedésbeli haszonkeresés lehet. Ezt a helyet herceg Batthyány bírja. Az ide való lakosok nagyobb részint magyarok, másrészint horvátok, és kevesebben németek is vagynak; mindnyájon pedig katolikusok. Kanisáról az ember egy derék töltésen (mert a hely itt mocsáros) Kiskanisáig megyen, mely is oda csak közel esik, oldalfélt hagyván a kanisai régi földvárat, amely egy berekben fekszik. Kiskanisán túl az út egy jó darabig alkalmatlan, mert homokos és hápahupás földön viszen, de azután jó csinált út vagyon. Egynehány kis falukon keresztül, melyeknek lakosai, amint észrevehettem, mind horvátok voltak, Chotriba nevű faluig jutottunk, aholott a Mura vizin által Szála vármegyének azon részébe értünk, amelyet a Muraköznek neveznek; Chotriba is már a Muraközben fekszik.

 

Somogy vármegyéről

Somogy vármegye Baranya és Szala vármegye közt, a Balaton taván alol fekszik. Slavonia és Horvátország felől a Dráva vize a határja. Egy a nagyobb vármegyék közül. Ezt, valamint Baranyát, a törökök igen sokáig bírták. Szép és termékeny föld, erdeje, legelője, szántóföldje bővségben vagyon, felsőbb részében szőlők is míveltetnek. A gabona nemei között különösön a rozsot és a törökbúzát teremi. A marha- és juhtartás itt divatjában vagyon, különösön lovak tenyésztetnek, sertések is nagy számmal tartatnak, és ezek a más m[agyar]országi sertésektől különböznek, fainabb szőrűek, és hosszú eléálló füleikről esmértethetők, kicsinyek is.

A lakosok Somogy vármegyében nagyobbára magyarok, részint katolikusok, részint reformátusok; a Dráva mentiben sok horvátok laknak. Német lakosok is vagynak, de kevés helységekben.

Az út Somogy vármegyében, melyen eljöttünk, különben postajárása is lévén, mindenütt csinált út. De a föld igen agyagos és nem eléggé van köveccsel meghordva, sem eléggé nincsen megverve, azért kivált esőben igen rossz. Mi, amikor csak a csinált utat egy darabig elhagyhattuk, mindenkor nagyon örültünk, mert az eső miatt ez az út majd járhatatlanná lett, és mi csak akkor nem féltünk a feldőléstől, s csak akkor haladhattunk jobbacskán, mikor a csinált úttól távozhattunk.

Kanisán túl a csinált út megfelel a nevének.

 

További út

A legjobb útban, egy gyönyörű földön számos falukon keresztül, CSÁKTORNYÁRA értünk, mely is Muraközben a fő helység. Ez egy jól épült mezőváros. A horvátokon kívül kevesebb számmal németek is lakják. Nevezetes itt a Zrínyi vára, mely most a g. Festetics kastélya, egy erős kerítéssel és bástyákkal körülvett vár, melynek széles árkát egy tó töltötte bé, amely most ki van szárasztva és rétté változtatott. A várban egy nagy kastély és egy ehhez való épület vagyon. A kastélynak alsó része a Zrínyi kastélya volt, és erre építtetett a felsőbb rész még két emeletre g. Althán által. Kívülről a vár magán egy szép, de szomorú régiséget mutat, belölről pedig a kastély egy nagy tekintetű épület. A vár körül gyümölcsfák vagynak ültetve, és úgy van a szándék, hogy a vár környülete egy kellemetes, árnyékos kertté változtassék.

 

A Muraköz

Az a része Szála vármegyének, amely a Mura és Dráva vizei közt Styria határában fekszik, Muraköznek neveztetik, és egy különös vármegye járását teszi. E[z] valóban szép föld: egy része ti. Styria felől hegyes és erdős vidék, a más termékeny gabonaföldekből, rétekből és mezőkből áll, a mezők pedig fákkal rakottak és bokrokkal fedettek. A faluk számosok, és egyik a máshoz igen közel esik. Nagy is népessége ennek a szigetnek, mert tizenhat □ mértföld a kiterjedése, és mégis negyvenhatezer lakja; a helységek száma száztizenhárom. Azonban ezek nagyobbára kicsiny helységek, mindazáltal mindennek külön templomocskája megvagyon. A lakosok mindnyájon horvátok és katolikusok. Igen buzgó népnek és szelíd, de ravasz erkölcsűnek is mondják; lopásról, ölesről az ember köztök nem hall, szorgalmatos földmívelő emberek és tehetősek is, melyhez legtöbbet a[z] segít, hogy a fuvarozásokkal magoknak igen sokat keresnek. Ugyanis a muraköziek Triestbe és Fiumába, Horvátországba, Budára, Pestre és a Dunán innen lévő várasokba mennek, különösön kereskedésbeli portékákat vivén. Lovaik igen jók és erősek vagynak, és igen szépeknek is lehet mondani. Úgy mondják, hogy g. Althán, a mostaniaknak nagyatyjok, maga ménest tartván, spanyol fajtát szaporított, és ilyent a parasztok által is szaparíttatott, mely szerint a muraközi lovakat spanyol fajtának lehetne jobbrészint mondani. A marhák itt olyanak, mint Baranya és Somogy vármegyében, azaz kisebb neműek; a sertések is hasonlók.

A marhaökonómiát itten űzik, és kereskednek is magok között véle, azonban külső commerciumok vélek nincsen, mert itt a határok kicsinyek lévén, a legelő kevés, és oly sok marhát nem lehet tartani. Juhokat itt éppen nem tartanak a parasztok, ezt is nyilván a legelő szűk léte miatt.

A Muraköznek Styriával határos része hegyes lévén, ebben igen jóféle bor terem, melyet a magyarországi borok között a legjobbak közül valónak tartanak: a határos óstriai tartományokban is igen nagy kelete van az insulaner nevezet alatt.

Az egész Muraköz ennek előtte ama híres régi Zrínyi famíliáé volt. Zrínyi Péter I. Leopold császár alatt nótába esvén,[61] és az ő egyik testvérjét a vadkan, amint mondatik, megölvén, a más pedig csakhamar Zrínyi Péter után meghalálozván, a Zrínyiek minden jószága a k. fiskus kezére jutott. VI. Károly császár ezt azután g. Althánnak conferálta, kinek felesége Pignatelli famíliából való olosz hg.asszony s akkor nagyon esméretes úriasszony volt. G. Althánnak következői mind ez ideig bírták, hanem a mostani g. Althán, ki is Szála vármegyei főispány, ezen jószágokat örök áron eladta g. Festetics György úrnak, egymillió-hatszázezer forintért; magának egy falut mégis megtartván: mert a gróf Althánok Szála vármegyei örökös főispánysága a Muraközben való birtokkal egybe van kötve.

G. Festetics György úr Magyarországban egy a leggazdagabb birtokos urak és egyszersmind egy a legnagyobb gazdák közül. De olyan hazafi szívű ökonómus, hogy a gazdaságot és industriát egész erejével nemcsak a maga hasznára való nézve, hanem a közhaszonra és minden birtokai lakosai között nagy igyekezettel elősegíti. Ezen úrnak tizennégy uradalmai vagynak, többnyire mind a Dunán túl. Jószágainak az ökonomikumokban ama munkájáról és II. Leopoldus[62] által érdempénzzel lett megjutalmaztatásáról esméretes Nagyváti József[63] a direktora, ki a g. úrnak jószágaiban mind a földmívelést, mind a marha- és juhtartást nagy tökéletességre vitte. Csak itt a Muraközben a szép gazdaságnak sok jeleit láthatni: a lóhere bővségben termesztetik; a svaizi módon való tehéntartás oly sokra vitetett, hogy a g. úr majorjaiban a tehenet napjában háromszor fejhetik, és öt icce tejet is kapnak tőle; a juhoknak fain szőrű fajtái szaporíttatnak, olyanok pedig, amelyek a spanyol juhokhoz ütnek. Ezek közül az ifjabb kosoknak párja elmegyen tizenkét-tizenhárom forintokon, ha öregebbek, harminc Rft-on is.

Megjegyezni való az egész Muraközről, hogy földje a tiszta búzát meg nem termi, hanem csupán csak a rozsot. Törökbúzát is nagy bővségben terem, és haricskát; a learatott rozs helyett annak földjébe haricskát vetnek. A dohánytermesztés is nevezetes gazdasága ezen sziget lakosainak; bőségben és igen jó móddal termesztik azt, és Horvátországba s a határos óstriai tartományokba szép kereskedést űznek véle.

A selyembogár tenyésztetése is egy a muraköziek industriájok közül; nékem az bizonyíttatott, hogy Bihar, Békés és Csanád vármegyéket kivevén Magyarországon sohol is nagyobb divatjában nincsen a selyemtenyésztés, mint itt. A muraközieknek urbáriuma némelyekben a közönséges magyarországi urbáriumtól különbözik. Ugyanis p. o. itt egy marhás napi munka négy gyalog napiért vétetődik. Némely helységek és a tehetősebbek a Muraközben örökös árendába tartják magokat a földesuraságtól, mely szerint ők esztendőnként bizonyos meghatározott summákat fizetvén, robotokkal és egyéb adózásokkal nem tartoznak. Ezekben a helyekben a földek mind el vagynak osztva a lakosok között, és ők azokat mint magok örökös tulajdonát, úgy bírják. Különben ezek a helyek is, mint mások, a földesuraság jurisdictiója alatt vagynak. Ilyen lábra magokat az említett helységek az első gróf Althán bírása idejében tették.

A lakosok a Muraközben mind csupa horvátok, ezek közül igen sokan magyarul tudnak, mely nyelvet a magyarok közt való gyakor megfordulásokban és a szomszéd magyarokkal való kereskedésbéli közösödésekben tanulják. Nem tudatik bizonyoson, hogy váljon a muraköziek elhorvátosodott magyarok-e vagy csupa horvátok, vagyis inkább tótok eredet szerint is. [Teleki Domokos jegyzete: Más helyen lészen szó, hogy a mostani Horvátországnak M[agyar]országgal határos része tulajdonképpen Slavoniának része, és meg volt különözve eleitől fogva a horvátoktól.] Igen úgy vélekednek, hogy itt a nép elegyes lett volna régtől fogva, de a horvátok vagy inkább tótok többen lévén, a magyarokat is tótokká s későbbre horvátokká általváltoztatták. Nagy dicséretire szolgál azonban g. Festetics úrnak, hogy ezt a népet nácionálizálni és magyarosítani igyekezik; mely okból magyar oskolákat fundál, és egynéhányat már fundált is. A faluknak nótáriusi is a nemes vármegye rendeléséből magyarok.

A muraközi nevezetességek közül e következendők említésre méltók. 1) SZENTMÁRTON nevű helységben egy régi templom vagyon, mely, amint állítják, a templáriusoké volt. Ennek boltozatján a templáriusoknak sokféle hieroglyphumaik látszatnak, a templom alatt pedig titkos boltozatok vagynak, melyeket csak nemrégen tudtak ki. Hogy ezen hieroglyphumok templáriusok jelentő betűi legyenek, annál inkább hiszem, mert nékem olyantól bizonyíttatott, akiről azt tartom, hogy az ily hieroglyphumokat szükségesképpen tudja és érti. De az alsó, föld alatt való titkos járások is sokat bizonyítnak. [Teleki Domokos jegyzete: Néhány historikusok kétségbe hozzák, hogy valaha templáriusok lettek volna Magyarországban, azonban a komáromi legrégibb várat is a templáriusoktól fundáltnak lenni tartják, mutatják is a templáriusoknak még egy fennálló épületjét, amely az ő refektóriumok lett volna, és ennek alatta a föld alatt titkos boltozatok és járások vagynak. Ezekben magam is voltam, és a többi között itt egy föld alatt lévő palota van, ahová felyülről, de titkos módon süt bé a nap, és az ajtó, amelyen felyiilről lejártak, most is látszik. Más historikusok vélekedése szerint nem a templáriusoknak, hanem a Szt. János vitézi rendjének[64] volt M [agyar]országban több helyeken birtoka.] 2) STRIDO nevű faluban Szent Hieronymus születtetett, kinek kútját is mutatják. Itt egy, a kereszténységnek legelsőbb idejéből való régi templom vagyon. 3) CSÁKTORNYÁHOZ mintegy órányira abban az erdőben, aholott Zrínyi Miklós halála történt, éppen azon a helyen, amelyen őtet a vadkan vagy -ember megölte, néki egy emlékeztető oszlop van emelve egy szép inscriptióval.Az egész muraközi uradalmat, amint említettem, gróf Festetics úr bírja, azonban a g. Althánok egy egész helységet és másokban porciókat idegeníttettek el más birtokosoknak, ezenkívül pedig sok fundusokat inskribáltak. Azért is g. Festeticsen kívül más kisebb birtokosok is vagynak a Muraközben. De ezeknek birtoka mindöszve is igen keveset tészen, és az inscriptionalisták birtoka előbb-utóbb az örökös tulajdonos kezére jut, mely szerint csak alkalmasint el lehet mondani, hogy a g. Althán magának tartott kis jószágán kívül az egész Muraköz a g. Festetics birtoka.

 

Az út Horvátországba

Csáktornyáról a szép Muraközön még kétórányi földet mentünk a Dráváig, több falukat érvén utunkban. A muraközi hegyek napnyugot felől délre a Dráváig vonulnak, ahol ezen víznek más partján Styria határjában a horvátországi hegyek kezdődnek, amelyek délre nyúlnak el sokfelé terjeszkedvén és Horvátországnak egész napnyugoti felét belepvén. A Drávához érvén, itt egy nagy fahídon általjöttünk, csakhamar azonnal városába béjutván. Már a Dráván túl Horvátország.

 

Varasd

Ez város egy térségen fekszik, amely egy részről előtte elterjed; napnyugotra és délre hegyek környékezik. Horvátországnak ez az egyik fő városa; királyi város. A város maga kerítve vagyon, régi megromlatt kerítése, mely most is fennáll, egy négyszegeletet formál, földsánccal és kerek bástyákkal lévén erősítve; a kerítés pedig igen széles árokkal (mely hogy ennek előtte posványos volt, ki lehet látni) van körülvéve. Az egyik szegeletén a várnak a rendes bástya és sáncok helyén egy megkülönbözött erősség vagyon. Most talám erősségnek nem lehet mondani, de régebben a[z] lehetett: ugyanis itt igen magosan felhányt földsáncok egy, a várostól is árok által megkülönözött, régi, erős kastélyt kerítenek bé.

VII. Horvátország térképe. Rézmetszet. Szignatúra: »Metzette Berken«. 33,7x25,5 cm. A 292. és 293. lap közé helyezve.

A szakirodalom nem jegyzi.

Ez a kastély a gróf Erdődieké még a régibb időktől fogva. Három tornyokkal bír, és most megromlott állapottal vagyon, úgyhogy alig tart egynéhány lakható szobát. A kastéllyal együtt az egész váracskát gróf Erdődiek bírják, és magokat ezen varasdi vár örökös urainak is nevezik. Ha, amint nem ok nélkül gondolom, a város árkának a közel lévő Dráva vizével föld alatt való csatornák által közösülése volt, úgy ez a városnak erősségére nem keveset tett.

Varasdot méltán egészen szép városnak nevezhetni, a belső városnak utcái elég rendes móddal épültek és kövekkel kirakottak, sok derék, sőt egynéhány igen tekintetre méltó épületeket is mutatnak. Ezek közt nevezem a Varasd vármegye házát, melyhez hasonló M[agyar]országon is kevés vagyon; a g. Draskovics házát; a tanácsházat; a templomok közt, melyek egy oly kis városban szerfelett nagy számmal vagynak, említhetem a plébániát, a franciskánusok templomát, melyben igen sok aranyozások vagynak, és a volt paulinus barátok templomát a nagy klastrommal együtt.

A külső város, melynek alkalmas kiterjedése vagyon, a kerített várost egy formás négyszegben egészen körülveszi, és nem kevés szép épületeket s kerteket számlál. Az épületek közt a horvátországi bánnak, g. Erdődi úrnak háza, a g. Patatics úr háza és a szegények háza a mellette lévő templommal együtt említendők.

Varasdnak lakosai nagyobb részint horvátok, kik között kevesen tudnak magyarul. Az itt lakó nemesség is nagy részint nem vagy rosszul tud magyarul. Kevés számmal németek és még kevesebben rácok laknak e városban.

Lakóinak számát nem tudhattam meg, de hogy kiterjedéséhez képest ez a város elég népes legyen, nem gondolom, mert jóllehet benne igen sokat jártam széjjel, mindazáltal utcáiban kevés embereket találtam elöl, de különben is igen kevés elevenséget vettem észre benne.

 

Az útnak folytatása

Varasdról Zagráb felé indultunk, mely is oda tíz mértföld. Egy félórányi menés után hegyes környékbe értünk, hol kisebb, hol nagyobb völgyekben, erdőkkel, bokrokkal és néhol szőlőkkel fedett hegyek között menvén. Az út imitt-amott hegyre s lejtőre megyen, de mindenütt a legszebb csinált út.

Számos úgynevezett falukon jöttünk keresztül. Ezek a hegyek közt lévő faluk hat-hét-nyolc házakból állanak, és ezek is messze vagynak egymástól, sőt némely házak a fák közt a hegyoldalban egészen el vagynak mintegy rejtve. Egynehány ilyen falu tészen egy közönséget; ki-ki gondolhatja, hogy csak a közönségnek lehet egy bírája. Egynehány ilyennek együtt van egy templomja és papja is. Sokakban ezen faluk közül, amelyek nem is stációs helyek, az utazó alkalmas fogadókra talál, amely különösön onnan vagyon, mivel a Varasdról Zagrábon által Károlyvárra és onnan Fiumába menő út a commerciumnak legnagyobb útja.

A postastációk Varasdintól Zágrábig: Ostrich, Presnice, Szentivány (ez a falu áll mégis mintegy harminc házból), Popovec. Presnicáról jővén az ember Belovár felé, egy régi építésű, kerek bástyás kastély mellett mégyen el, amelynek tájékán egy kis falu is vagyon. Ennek előtte a posta Belováron volt, de most Popovecre tétetődött. Innen csakhamar Zagrábon lehet az ember; az út térségre kezd nyílni, azonban néholott hegyek által megrekesztetik, de amint Zagrábhoz ér az ember, Zagráb előtt napkelet és egy részint dél felé is az egész vidék egy nagy térséget mutat.

 

Zagráb

Zagráb egy nagy város, két hegyet elterít. Napnyugoti, éjszaki és félig déli oldalán mellette fekvő hegyek környékezik, más részeiről térség van előtte, melyet csak messze lévő hegyek határoznak.

Ezen város három részekből és ugyanannyi jurisdictiókból is áll, úm.

1) A királyi városból, amely ismét a belső és külső városból áll: az első két hegytetőn és a két hegy közt lévő völgyben fekszik. Ennek előtte kerített város volt, most azonban a kerítő kőfalak csak néhol állanak még fenn, mert ezek helyett majd mindenütt szép házak épültek, amelyek mintegy kerítés gyanánt körülveszik a várost. A régi bástyák és kapuk azonban mindenütt megvagynak. A külső város a belsőt csaknem egészen körülkeríti, és a hegy körül, annak oldalában s annak alatta épült.

2) A káptalanvárosból: ez egy más hegyen fekszik, és egy részint kerítve vagyon (azonban annak is inkább házak, mintsem rendes kőfalak a kerítései), más része külső város, amely a királyi városi külső várossal szinte egyesül. Ez a város a káptalan jurisdictiója alatt vagyon, mint aki azt mint földesúr bírja.

3) A püspöki város; ez áll a püspöki várból, vagyis rezidenciából, amely a káptalani belső városban vagyon, és a külső városból, mely a káptalanival egyesül és avval együtt a káptalani belső város körül kiterjed. Itt a jurisdictio a püspöké, mint aki ezen városnak földesura. Ezen két utolsó város lakosainak csak házi fundusaik vagyon, azért is mezei gazdaságot nem űznek, hanem nagyobbára kézimívekből, mesterségekből és kereskedésekből élnek; egyéb adózások pedig a földesuraságra nézve nincsen, hanem hogy házaiktól esztendőnként bizonyos cenzust fizetnek.

Zagráb Horvátországnak fővárosa. A mostani püspöki vár IV. Béla király által építtetett, és a város is igen régi időktől számlálja első fundáltatását. Nagy kiterjedésű, és tizennyolcezer lakosokat könnyen tart, akik is többire horvátok, kevesebben németek, magyarok is, rácok és zsidók. Az első három nemzetbéliek sokféle mesterségeket űznek, úgyhogy Zagrábnak a mindenféle mesteremberekben nincs fogyatkozása; a rácok és a zsidók pedig a kereskedést űzik. A rácoknak csak az 790-béli országgyűlésétől fogva engedtetett meg, hogy templomat építsenek magoknak. A zsidóknak pedig sem itt, sohol is Horvátországban nem szabad sinagógát tartani.

Az elébbvaló és nemes rendű lakosok ezen városban többnyire polgári vagy katonai hivatalbéli urak, pap urak és professzorok. Ugyanis a horvátországi bán az esztendőnek egy részit itten tölti, a banális királyi tábla, melynek is præsese, a horvátországi és slavoniai districtualis tábla itten van; a Zagráb vármegyei főispány és ezen vármegyének elsőbb tisztviselői s több vármegyebéli asszesszorok itt lakoznak, minthogy Zagráb a vármegyei jurisdictiónak is helye. Továbbá a horvátországi kommendírozó generálisnak és a generálkommendónak, a banális generálkommendónak, a hadi komisszariátusnak, a delegatum militare judiciumnak, a militare apellatorium forumnak itt vagyon stációjok. A püspök, a zagrábi káptalanbeli urak és a csázmai káptalanbeliek egy része, a sokféle kisebb és a nevendék papság itt laknak. Végre itt egy királyi akadémia vagyon, melyben számos professzorok tanítanak, és a tanulók is igen sokan vagynak.

Kitetszik ebből, hogy az ember Zagrábon számos elsőbb rendű s mindenféle hivatalú embereket talál. Az itt lakó horvát nemesurak és asszonyságok közül a magyar nyelvet nem sokan beszélik, mivel azt kevéssé tudják; kivált egymás között vagy horvátul, vagy németül beszélnek; a férjfiak közt a déák nyelv igen közönséges, valamint az egész horvátországi nemesség között. A papok pedig rendszerint ezen a nyelven beszélnek a társaságban. Laknak azonban mind Zagrábon, mind másholott Horvátországban magyarországi nemesurak is, olyanok különösön, akiknek mind itt, mind Magyarországban birtokjok vagyon.

A horvát urak és nemesek, valamint minden más horvátok is magyar ruhában járnak, a főbb rendű asszonyságok is, ha díszesen akarnak öltözni, magyarba öltöznek, de közönségesen (neglizsébe), vagyis lepcsesen, németbe járnak. A polgárok, akik horvátok, magyaroson, akik pedig németek, rendszerint németesen járnak, valamint asszonyaik is.

Zagrábot szép városnak méltán mondhatni. Ugyanis ámbár már a fekvése a rendes építésnek nem kedvez, és ámbár nem kevés a régi, kicsiny és megromladozott ház, mindazáltal kivált a királyi város sok egyenes és széles utcákat és ezekben többire derék, nagy házakat számlál. Azon házak különösön, amelyek a régi kerítés helyén épültek, mindnyájon szép épületek, továbbá az utcák kövezettek is.

A káptalanváros hasonlóképpen egynéhány szép utcákkal és derék épületekkel bír, a külső városokban is sok tekintetre méltó épületek vagynak, jóllehet csak imitt-amott szerteszéjjel; különben a külső városi házak nagyrészint faházak, ezek mindazáltal többnyire egyemeletűek és bémeszellettek. A nevezetesebb épületek:

a) A cathedrale templom, mely a püspöki várban fekszik. Egészen faragott kövekből építtetett, és már külső tekintete egy tisztes régiségnek és nagy mesterségű munkának lenni megesmérteti. Nagysága nem közönséges, és a legnagyobb templomok közül való M[agyar]országon. Különben egész építése együgyű és kevéssé cifra, de mégis ékes és nagy tekintetű. A homlokrészének közepében a bémenő fő ajtója, egyik végében pedig magos tornya vagyon. Régente a más részen is hasonló tornya volt. Belől a templom magos boltozatokkal bír, a középső boltozat pedig kétfelől oszlopokon nyugszik.

A templom két részre vagyon osztva, úgyhogy a sanctuarium a másik részétől egészen el vagyon rekesztve. Ugyanis a kórus a templom közepében vagyon, a templom két részei között, az orgona pedig oldalfélt a fal mellett, úgyhogy a kórusból a templomnak mind a két részeire lehet nézni. Ezen kórus alatt, éppen a templom fő ajtajával szembe, egy nagy oltár vagyon, mely a sanctuariumban lévő főoltárt elfedi, és mintegy főoltárává lesz a templom külső részének. A prédikálószék ebben a külsőbb részben vagyon. Ha tehát a nép a főoltárnál tartandó misét akarja hallgatni, a templom belső részébe (mely azonban elég nagy), ha prédikációt, úgy a külsőbe gyülekezik.

A fő nagy oltár pompás, sőt felette cifra és régi gusztus szerint készült; az aranyat rajta nem kíméllették. Azon új külső oltár pedig, melyet nagy innepekkor szoktak felállítani és a régi nagy oltár eleibe tenni, egy egész kincs, mert csupa ezüstből van, és sok ezereket ér, emellett igen szép gusztussal is készült. Minden oltárok a templomban ékesek és cifrák, számok pedig harminchatra mégyen. A templom padimentoma márványtáblákkal van kirakva.

Ennek a leírt templomnak fundamentomát Sz. László király vetette meg. Ugyanis ő fundálta a zagrábi püspökséget, és azon várban, melyben a mostani templom áll, egy templomat építtetett a Szt. István nevére, amely templom a mostaninak sekrestyéje. A mostani pedig Mátyás király alatt építtetett az akkori püspök által, és a régiről a nevet magára vette.

A templomról szólván említenem kell annak nevezetes relikviáit és kincseit.

A relikviák közt igen nevezetes:

1) A Sz. István király koponyájának hátulsó része (mert első része Fejérváron tartatik), mely hogy igazán a szent király koponyája, sok autentikus, ezzel a koponyával együtt tartató dokumentumok bizonyítják. Ezen koponya egy ezüstből készült mejjképen (mely Sz. Istvánt ábrázolja) a főnek koponyájára van téve és egy koronával befedve.

2) Egy betlehemi, Héródes által megöletett gyermek. Ez egy igen különös relikvia: mert a gyermek, jóllehet semmi spirituszban nem tartatik, és még, amint mondatik, Jerusálemi I. András királytól hozattatott Palæstinából, mégis a lábait kivévén oly épen megmaradt, mintha csak nemrégen holt volna meg. A régiség által feketedett ugyan, de feje egész, és orra, szája, ajaka, fülei, fogai majd mind egészen épek, csupán csak egyéb teste száradott öszve, különben ez is majd mindenütt ép. Hogy ez a gyermek 1795 esztendős volna, azt mi részünkről maga helyén hagyjuk. Ennek ezüstből egy drága láda van készítve.

3) Tartatik még itt egy lábszárcsont, melyet a Szent László király lábszárcsontjának mondanak lenni.

Ami a templom kincseit illeti, a sok arany- és kövekkel kirakott monstránciák, cibóriumok, az ezüst gyertyatartók, gyöngyökkel és arannyal kivarrott, gazdag matériájú, püspöki s papi misemondó ruhák ezereket érnek, és ilyen belső gazdagságot kevés templom mutathat Magyarországon.

b) A másik nevezetes épület a vár, vagyis a püspöki rezidencia, mely is a templomot egy négyszegeletben körülveszi. A vár eredet szerint igen régi; említettem, hogy IV. Béla király építtette volt. A vár szegeletén kerek, a két szembe lévő kapuk felett négyszegű bástyák vagynak, melyeknek falaik öt jó lépést tesznek vastagságokban. Az egyik kaputól a másikig egy felől a régi kerítés áll, mely is egy igen vastag magos kőfal két szegeletbástyával; más felől pedig a püspöki rezidencia van épülve, a régi fundamentomokon, mely is a régi szegeletbástyákkal egyesülve vagyon. A mostani püspöki rezidencia 1705-ben épült, addig pedig a püspökök a városban laktanak. Szép és erős épület, sok alkalmatosságokkal is bír, melyek belsőképpen is jó móddal ki vagynak ékesítve.

A várnak ennek előtte árkai és ezek körül földsáncai voltanak. De most csak néholott tetszenek ki, különösön a rezidencia előtt az egész árok bétöltetett, és most azon a helyen a püspöknek kicsiny és ékes kertje s ebben üvegháza áll. Hogy ez a püspöki vár a régibb időkben erősnek neveztethetett, azt ki-ki, ha kőfalainak erősségét és magosságát, emellett pedig kemény bástyáit tekinti, és azt is számba veszi, hogy ennek a várnak árkai és sáncai is voltak, általláthatja; de a história is bizonyítja. Ugyanis I. Ferdinánd király ebben a János király[65] pártján lévő zagrábi püspököt – aki, minekutána egész Horvátország is néki meghódolt volna, keményen ellentállott – sokáig haszontalanul ostromoltatta.

A több, említést érdemlő épületek: l) A királyi városban lévő két nagy templomok. A piacon lévő templom faragott kövekből épült és régiség; szép építésnek mondani nem lehet. 2) A horvátországi regnicolaris ház, melyben az országos gyűlések (concursusoknak neveztetnek) szoktak tartatni, és amelyben a horvát- és tótországi archívum vagyon. 3) A g. Voikfi-ház. 4) A vármegyeháza. 5) A két hadi kommendók kancelláriája. 6) Az akadémia.

Alkalmatosságot veszek ezúttal, hogy Zagrábról szólván ezen városnak némely főrendű s hivatalú lakosairól szóljak. Első ezek között a horvát- és tótországi bán; most gróf Erdődi János cs. kir. Feldmarschall-Laitnant őex.-ja személyében. A bánus, aki Magyarországban a harmadik helyet foglalja az ország bárói között, Croatiának és Slavoniának főkormányozója s úgyszólván vicekirálya. A két országot közönségesen illető politikumokban fővigyázással és magával a királyi felséggel vagyon korrespondenciában. Különben az egyes vármegyék dolgaiba nem avatkozik, kivévén azon vármegyét, melynek főispánya, mert a vármegyék politikuma a királyi helytartótanács által kormányoztatik, valamint Magyarországon. A bán továbbá országi concursusokat hirdet királyi engedelemmel. A két országot különösön illető közönséges dolgok, ti. melyeknek elintézések a horvát- s tótországi municipális konstitúciók szerint ország concursusára vagynak bízva, ilyekben végeztetnek. De tulajdonképpen való legislatio ezekben a concursusokban nem történik, mert erre nézve a két ország Magyarországtól függ, melynek része. Ezeknek tárgyai p. o. bizonyos statútumoknak megállítása a két országokra nézve, az országos gravamenek, melyek a m[agyar]országi diéták előtt szoktak, ha vagynak, kidolgoztatni és arra béadattatni, a magyarországi diétára küldendő országos követek választása és az ezeknek adandó instrukció, protonotárius választása, ország kasszájából való rendelések, az adónak repartíciója sat.

A bánus továbbá a banális királyi tábla præsese, mely fórum Horvát- és Tótországban éppen olyan, mint Magyarországban a királyi tábla, csakhogy a banális táblától a perek a magyarországi táblára apelláltatnak; mely szerint a horvát- és tótországi perlekedőknek eggyel több apellátájok vagyon, mint a m[agyar]országiaknak. A bánus végre két határregimenteknek (kik banális regimenteknek neveztetnek) kommendírozója és M[agyar]országnak az Unna és Kulpa vizei határaiban generális kapitánya. A két bánális regimentekben egészen inkluzíve a kapitányig tiszteket tenni a bánusnak jussa vagyon. Ezen regementek egyenesen az ő vezérségétől is függnek; mely szerint a banális generálkommendo a horvátországi, vagyis úgynevezett carlstadti s varasdini generalkommendótól különbözik. Ami az országos főkapitányságot illeti: ez mái nap csak titulus, vagy avval csak akkor ha élhetne a bánus, amikor inszurrekció lenne. A bánus mint kommendírozó a katonai dolgokban az udvari fő haditanáccsal korrespondeál. A bánus végtére Horvátország valamelyik vármegyéjének rendszerint főispánya szokott lenni. A mostani bán Varasd vármegyének Örökös főispánya.

2) A horvátországi kommendírozó. Őalatta vagynak a horvátországi 2. varasdini és a 4. carlstadti regimentek s minden egyéb Horvátországban lévő rendes katonaság. Ezen kommendírozói hivatalt most g. Kaunitz Vencel hadi tármester őex.-ja viseli. A fő udvari haditanácstól, nem pedig a magyarországi fő generálkommendótól vagyon függésben.

3) A püspök. A zagrábi püspök egy az elsőbbek közt Magyarországban és egy a legnagyobb jövedelműek közül. Zagráb, Varasd és Kőrös vármegyékre s a banális határszélekre, nemkülönben Slavoniára is kiterjed megyéje, ennek előtte még messzebb terjedett.

Megjegyezni méltó, hogy ezen püspöknek különös nagy privilégiumi vagynak, melyekkel még régtől fogva élnek a zagrábi püspökök. Egy azok közül ez: hogy a püspöknek százöt olyan kisebb birtokai vagynak, melyeket feudumban conferálhat, azaz örökös jusson olyan nemeseknek, akiknek akarja, a fiúágra donáció szerint adhatja, sőt amelyeket conferálni is tartozik. Azok, akik az ilyen püspöki donáció szerint valamely ilyen feudumot bírnak, a püspöknek birtokához képest egy-két-három aranyakat adnak esztendőnként in recognitionem; a püspök mellett pedig az ő parancsolatjára mindenkor inszurgálni tartoznak; [Teleki Domokos jegyzete: Azonban a püspök csak országos hadban parancsolhat inszurrekciót.] hanem inszurrekciókor a püspöki bandériumban tiszti fővel szolgálnak.

Amikor inszurgálnak pedig, valamint a királynak, úgy a püspöknek is hűséget esküsznek; sőt arra is megesküsznek, hogy minden eretnekségtől magokat megtartóztatják. Ezek a püspök feudálistái részint magyarországi, részint horvátországi nemesek. Vagyon olyan egy feudálista is, akinek feudumbirtoka tizenkétezer forintot is béhoz. [Teleki Domokos jegyzete: Ilyen feudumokat az esztergomi érsek is és a győri püspök bírnak, melyeket ők is hasonlóképpen conferálnak. Az első huszonöt, a másik valamivel több feudummal bír.] A püspök a feudumoknak határozott jószágokat, melyek a püspököknek a régi királyi donációk szerint mint olyanok adattak oly véggel által, hogy azokat conferálják, és amelyek a régi levelekben megnevezve is vagynak: tartozik conferálni a horvátországi konstitúciók szerint is, és ha egyik feudalistának magva szakad, két hónapnál tovább a feudumot nem bírhatja maga a püspök, hanem ismét tartozik másnak conferálni.

A másik nevezetes és mintegy hasonló jussa a zagrábi püspöknek az, hogy azokon az említett és meghatározott feudumokon kívül mind nemeseknek, mind nemteleneknek prædiumokat (amennyit csak akar) conferálhat feudumképpen és örök jusson mind a két ágra; ha pedig a birtokos família egészen kihal, úgy vagy magának tarthatja, vagy ismét másnak adhatja. Az ily birtokosok, kik a püspök donációjából bírnak földeket a tulajdonképpen úgynevezett feudumokon kívül, püspöki nemeseknek vagy prædiálistáknak neveztetnek. Ezek ámbár nagyobbrészt különben nemtelen, valamint az országos nemesek, kontribúciót nem fizetnek, és birtoki jussaikra nézve mindenben olybá nézetnek, mint országos nemesek. Azonban személyes jussaikra nézve, hanemha egyszersmind országos nemesek is, nem éppen egyenlők emezekkel. Az országban máshol nem is bírhatnak, és máshol nem is nézetnek nemeseknek. Ezeknek tartozások az, hogy a püspöknek dézmát adjanak, tőle expeditiókba küldetvén, elmenjenek a püspök lakására, várdára jöjjenek, és hadnak alkalmatosságával inszurgáljanak, ők tévén a püspöki bándériumot. Az inszurrekciókor ezek is mind a királynak, mind a püspöknek hűségére és az úgynevezett ortodoxiára megesküsznek.

A püspök a mostani francia háborúra kétszáz lovasokat állított ki prædiálistái közül őfelségének, akik mind önként való katonák. Ezek egy külön svadront formálnak, és más horvát lovasokkal, kiket csak most állítottak az infanteristákból csak erre a háborúra, együtt lesznek. [Teleki Domokos jegyzete: Ennek előtte egész határnok lovas regiment is volt, de ez az infanteria közé elosztatott.] Ezek magok fegyverkeztek fel magokat, s lovaikat is magok szerezik. A prædialisták nincsenek egyenesen a vármegye alatt, hanem a püspöknek úgynevezett curialis comese (udvari grófja) alatt, ki az első útban nékik bírájok; és különös egy megjegyezni méltó privilégium az is (mely másholott nincsen), hogy a zagrábi püspök, valamint a zagrábi káptalan is, magoknak egy curialis comest tesznek, aki az ő birtokabélieknek minden civilis pereket elintézi (az urbariálék itt is a rendes mód szerint folynak), és akitől sem vármegyére, sem banális táblára, hanem egyenesen a királyi táblára mégyen az apelláta. [Teleki Domokos jegyzete: Az esztergomi érseknek és a győri püspöknek is vagynak prædialistái.] Még az a privilégiuma is vagyon a püspöknek, valamint a káptalannak is, hogy Zagrábon az ő városaik kvártélyt adni nem tartoznak.

4) A zagrábi káptalan. Ez a káptalan harmincnyolc reguláris kanonokokból áll, mely nagy számmal M[agyar]országban sohol sincsenek a káptalanbéliek. Ezeken kívül pedig még honoráriusok is vagynak. Jövedelmek nagy.

5) A csázmai káptalan. Csázma a varasdini határnokkerületben fekszik. A török beütésekor innen a káptalan archívumával együtt eltávozván, Zagrábra vette lakását. Sclavoniát és Magyarországot a Dráva felett a török elfoglalván, ezekben a szélekben határnokkatonaság állíttatott fel, mely még most is fennáll. A káptalan jószágainak egy része Bosniában vagyon, melyben akkor bírt, mikor ezen ország még M[agyar]országhoz tartozott. Eszerint a csázmai káptalannak ez időben semmi jövedelme nincsen, hanem a káptalanbéliek vagy præbendisták, azaz kanonokok vikáriusai, akik ezektől vesznek bizonyos jövedelmet, vagy plébanusok. A csázmai káptalannak nagy archívuma vagyon, melyben nevezetes diplomák és igen sok levelek találtatnak.

6) A banális tábla. Ez Horvátországnak különös királyi táblája, melyben a bánus a præses. Mind a mágnás, mind [a] nemesi rendből asszesszorai vagynak, kik között első helyet foglal a vicebán és a protonotárius. A vicebánus olyan tekintetben vagyon a bánusra nézve, mint a viceplatínus a palatínusra nézve.

7) A districtualis tábla. Valamint M[agyar]országnak négy részében, úgy Croatiában is egy districtualis tábla vagyon felállítva, melyhez egyszersmind Slavonia is tartozik. – Ezeket Zagrábról.

Elhagyván ezen várost, Károlyvár (Carlstadt) felé indultunk. Az út, két hegyecskét kivévén, mindenütt téren megyen szép szántóföldek és rétek mellett; a vidék különben erdős és bokros. Jobb felől hosszú sor hegyek nyúlnak egész Károlyvárig le. Zagrábhoz egy fertályórányi messzeségre a Száva vizének nagyobb ágán és ahhoz közel a kisebb ágán mentünk által két derék hosszú hidokon. Az első posta Rákapatak, a második Jásztrozác, amely mezőváros, és az első rendesen épült helység vala, melyet Horvátországban eddig való utamban láttam. Sok házakból áll, melyek majd mind nagyok és egyemeletűek, mellettek pedig vagy hozzájok ragasztva kisebb házacskák vagynak; mert Horvátországban egy-egy háznál több família lakik, és ha nem férnek a nagy házba, kisebb fedél alá vonják magokat a nagy ház körül. A házak mind fából épültek. A több faluk is Károlyvárig, melyeken általjöttünk, rendesebben voltak épülve, mint a Zagrábig valók, és legalább látszattak, hogy faluk. Ezek is kicsinyek voltak, és nyolc-tíz ház alig volt együtt egy csoportban, némely csoport külön falut, némely pedig másokkal együtt tett egyet. Károlyvár Zagrábhoz két mértföld; fekszik a Kulpa vizinél, mely a Carniolia felé fekvő hegyekben ered, és Slavoniában Sisseknél a Szávába szakad; egy magos hídon ezen általmenet a túlsó parton azonnal Károlyváron valánk.

 

Károlyvár

Károlyvár királyi város, egy térségen fekszik hegyek alatt. Áll a belső városból, vagyis a várból és a külső városból. A vár magos földsáncokkal és mély árkokkal körül van véve s pallizádákkal bekerítve; kicsiny ugyan, de rendesen épült utcákat és ezekben sok szép házakat mutat. A házak nagyrészint faházak, amelyek bémeszelve vagynak, és ezek többnyire nem legjobb, sem nem legszebb alkalmatosságok. De naponként több-több kőházak épülnek, a most fennállók pedig mind igen derék épületek. A piaca a várnak, melyen a kaszárnya, a fegyverház, a parókia és a rácok temploma áll, szép egy piac. Nem sokkal alább való ennél a piacnál a másik, melynek közepében a Szent József kerek kápolnája áll, és amelynek egyik oldalán a szép városi tanácsház mutatja magát. A külső város a víz partján elnyúlván a belső várossal egyesül, és a víztől fogva a vár sáncáig mindkét felől törpesánccal és pallizádákkal van kerítve. Ebben mind faépületek vagynak. Ugyanis Károlyvár vár lévén és a külső város a vár környékében (a glacin) feküvén, tiltva vagynak a kőházak. Itt az ember immár alig lát egy-egy jó forma házat, mert ezek minden proporció nélkül hol törpék, hol magosak, egymástól hol elszakadnak, hol öszveragadnak, kicsiny ablakúak, nagyobbára meszeletlenek, az utcák is görbék, szorosak. A házak a föld színén nagyobbára boltok és gabonamagazinumok; és mivel az ilyek igen drágán fizettetnek, azért is a külső városban egy ház háromszorta is drágább, mint a városban.

Károlyvár nevezetes a maga nagy kereskedéséről és azon nagy konfluenciáról, mely itten főképpen a gabonabéli, dohánybeli és sóbeli kereskedés miatt vagyon. Ugyanis mind a Tisza mellyékéről, kiváltképpen a Bánátusból, mind pedig a Dunán túl lévő alsóbb vármegyékből, gyakran Tótországból is a gabonakereskedők és liferánsok azon gabonát, melyet ottan megvesznek, hajón a Dunán, azután a Száván és végre a Kulpán fel, egész Károlyvárig hozatják. Itt azután magazinumokba teszik le. [Teleki Domokos jegyzete: Mivel a gabona gyakran igen sokáig áll az ily magazinumokban, azért sokszor nagy károk esik benne a kereskedőknek. Az ily magazinumok drágák, harminc-negyven forint egy hónapra egynek a bére.] Hoznak továbbá a Littoraléba való kivitel végett Horvátországból is gabonát ide, kukoricát kivált és árpát; tiszta búzát igen ritkán, és zabot, rosot is keveset, mert ezekben Horvátország nem bővölködik. Már a triesti, fiumai, buchari, sőt velencei s más olaszországi kereskedők vagy azoknak liferánsai és a gabonával kereskedő horvát parasztok s kivált a határnokosok ezen magazinumokba lévő vagy a piacra hozott gabonára reátódulnak, és ki-ki annyit, amennyit kereskedésére kíván, megveszen. A megvett gabonát vagy a Littoráléba vitetik és viszik, vagy Triestbe. Ezen helyeken a gabona részint az úgyis terméketlen Littorálé és Carniolia lakosai, nagyobb részint pedig idegenek, úm. velenceiek, nápolyiak, ragusaiak [Teleki Domokos jegyzete: Ezelőtt a franciák sokat vettek magok számokra.] s mások által megvétetik. A dohánnyal éppen így van a dolog: amely dohányt a M[agyar]ország Tisza mellett fekvő részéről, úgy Tótországból is, ide hoznak, az itt részint a horvátoknak adatik, részint innen Fiumába s Buchariba vitetvén, ott vétetik meg nagyobbára idegenek által.

Az esztendőnként Károlyváron eladatni szokott gabonának száma egynéhány százezer mérőkre megyen. Csak egy fél esztendőtől fogva oly időben, melyben a gabona kivitele meg volt tiltva, olyanoktól, akik a gabona kivitelére a felsőbb helyektől passzust nyertek, kilencvenhatezer mérők vitettek el Károlyvárból.

A sóval való kereskedés úgy vagyon, hogy mivel Horvátországban, Varasd vármegyét kivévén, mindenütt tengeri sóval élnek, és kősóval élni sem szabad, tehát Fiumában, Buchariban és Zenkben a k. kamara a nápolyiaktól és velenceiektől (mert ezek szoktak legjobb tengeri sót adni) a sót megveszi a maga depozitóriumába, és innen azoknak, akiknek megvenni tetszik, eladja. Mely sóval Károlyváron nemcsak kereskedők, hanem a parasztok is, különösön pedig a határnok katonák kereskednek, és azt hol kicsinyben, hol nagyobban adják. A határnok katonák pedig a horvátországi szélekben semmi vámat nem fizetnek, de mások igen, azért is nékiek ebből hasznok vagyon. A tengeri só nem mázsa szerint, hanem bizonyos mérőedény szerint adatik el, de mázsára vetvén sokkal olcsóbbra jön, mintsem Magyarországon a kősónak mázsája; mindazáltal a kősót csak jobbnak tarthatni.

Károlyvárnak lakosai horvátok, németek, kevés magyarok és rácok; az utóbbiaknak csak 1791-től fogva van templomjok. Az idegenek pedig sokan vagynak. Számos katonaság is szokott lenni várbéli őrizeten.

A tájékot lakó nép, valamint a határnokosok és littoralébéli lakosok, a fuvarozásban nagy keresetét találja. Károlyvárból Fiumába és Bucháriba a dohányt igen kis szekereken, a gabonát pedig részint kis szekereken is, de nagyobbára lovak hátán viszik zsákokban. Zenkbe menet nagyobb szekereket raknak meg, mert arra jobb az út.

A határnokregimentek adminisztrációja azon regimentek ökonómiájára nézve egy különös fuvarozást, úgynevezett Fuhrwesent tart, melyből a regimentek kasszája nyereséget kap.

A Károlyvár mellett fekvő egyik hegynek tetejin egy régi vár vagyon, mely a Zrínyié volt, és most puskaporos torony.

 

További út

Károlyvárról elindulván a Károly útján, melyet ti. Károly császár és király csináltatott egész Fiuméig, azonnal hegyek közé értünk. Az út mindenütt sűrűen erdővel és bokrokkal fedett hegyek környékében megyen, melyeknek oldalain imitt-amott egy legelő, kaszáló, néhol szántóföldek is vagynak. A völgyekben réteket és gabonaföldeket láthatsz. Vagy a hegy oldalában, vagy a völgyekben viszen az út; azonban ritka hely, ahol a völgyekben sokáig lehetne menni, mert ezek szoros völgyek, és az ember, amint egy hegyről leér, nemsoká másra felmenni kénteleníttetik. Az első postastáció NOVIGRÁD. Ez egy széjjel fekvő kis helység, mely alig áll tíz házból. Az egyik hegyen egy régi várkastély áll. Innen a következő stációra Bosiljevóra viszen az út, amely is jó darabig egy hosszan elnyúló keskeny völgyben, egy felől magas, sáncok módjára hosszan és egyenesen elnyúló hegyek és egy ezek alatt éppen oly egyenesen elfolyó víz mellett megyen el. A víz sok gátakkal van elrekesztve, s egynéhány malmokat hajt. Itt a vidék gyönyörűséges.

BOSILJEVO Novigrádhoz hasonló falu. Innen VERBOVSZKÓRA ment az út. A hegyek mindég nagyobbadtak, az út a kövecsesség és sok helyeken való tartós meredeksége miatt mindég terhesebbedett, sokat lejtettünk és annyival többet hágtunk. Verbovszkó egy nagy falu, melynek egy része csoportoson együtt van, de a más messze széjjelszakadoz. A verbovszkói fogadótól és az ebben a völgyben fekvő fő részeitől a falunak egy óránál is messzebb távoztunk, míg annak a végét értük. Azonba sok ház a mástól egy fertályórányira is esik. Verbovszkóról CSUCSICÁRA, innen RAVNAGORÁRA jutottunk; ez a két utolsó falu hasonlóképpen nagy és messze széjjelterjed.

Mind a három most említett faluban, különösön Csucsicán, németek is laknak, kik is már régecske telepedtek ide. A német ritka jelenés is Horvátországban. Csucsicán egy üveghuta vagyon, ahol németek dolgoznak. Ravnagoráról (itt és Verbovszkón postastáció van) MERCOPAILRA vitt az út, nagy hegyekre kelletett mennünk, és mindég magasabbakra, az út is kövesebb-kövesebb és mindég alkalmatlanabb lett. A völgyek mindenütt szorosabbak, az erdők a hegyekben sűrűebbek, és már csupa fenyvesekké változnak által, már a völgy is szinte magosabb, mint az azelőtt való nap a hegytető. Itt vala, ahol egyik hegyen hatodik junii havat láttam, mely annak a hónak a maradványa volt, mely ebben a hegyes vidékben 28-dik máji esett.

Mercopailról a következő postastációra FUCSINÉRA jöttünk. Onnan PIKETRE. Ezen az úton többnyire lejtettünk, mindazáltal két nagy hegyet is hágtunk. A második, melynek szinte tetején ment el az út, Pécs-hegynek neveztetik és Piket felett vagyon. A Littorale már ettől a hegytől kezdődik. Piket is már annak határán vagyon Buchari városa földjén. Marcopailtól Fucsinéig és egész Piketig az hegyekben felette sok a kő, melynek ily nagy bővsége miatt vagyon az, hogy amely hegyeken itt általjöttünk, azokban már sok házak nem fából, hanem kőből épültek, mely egész Horvátországban a falukon ritka dolog.

Amint az ember a Pécs hegyén leereszkedik, a tengert látja maga előtt; nem a nagy tengert ugyan, hanem azt, amely a Magyar Littorale és a Velencei Dalmácia szigetjei közt vagyon. De már csak ezt a kis tengert is, olyannak, aki tengert sohasem látott, látni szép tekintet; az egész vidék az ember előtt víz, és a szigetek csak messze vetnek határt a szemnek. Itt is, amott is egy-egy hajót lát a zöldellő tengeren.

Piket a Pécsi-hegy alatt ugyan, de mégis magosan, hegyen fekszik, azért innen a tengert csak mindjárt a helység alatt gondolná az ember, mert magosan lévén, a hegynek alatta lévő környéket nem láthatja; de oda még a tenger egy jó félóra. Pikéttől Fiumáig az út felette kövecses, és majd csaknem egészen lejtőből áll. Az egész vidék itt immár más: már nem fenyvesekkel beterített hegyeken, nem is oly szoros völgyeken által, de nem is oly földön megyen az út, mint eddig. Látsz egy terméketlen köves vidéket, itt is, ott is egészlen kopasz hegyeket, melyek fák vagy bokrok helyett kővel fedettek. Szép szőlőket is látsz ugyan imitt-amott; de a szőlők is egy felette köves földben nevekednek, különben is csak a hegyeknek alsóbb oldalaiban és a völgyekben plántáltatnak. A hegyek felsőbb részei csupa kövekből állanak, és ahol nem fejéreslenek is egészen a kőtől, mégis igen kevés bokrokat teremnek, nagy fákat pedig ezen a hegyeken éppen nem látni. A bokrok a hegyek aljában nagyobbacskák, ahol kevés fű és kóró is terem; a szőlőkben s azok mellett gyümölcsfák bőven plántáltattak. Itt azt láthatod, amit magyar hazádban sohol sem láttál: a figefát a szőlőkben a több gyümölcsfákkal együtt. Olajfát is szemlélhetsz.

A szőlőtőkék itt mind egy sorban vagynak plántálva, és törpén, csak félannyi magosságnyira nőnek, mint azt Magyarországon láthatni. A szőlők sorai közt pedig a föld bé vagyon vetve sok helyeken búzával és árpával. Kaszálóréteket, rendes szántóföldeket és legelőket nem látni; amit vetnek, azt a szőlőkbe vetik el, amint említem, és ami legelők vagynak, azok a hegyek oldalában a bokrok közt vagynak; mindazáltal a köves hegyek kevés, de igen jóféle füveket teremnek. Imitt-amott kaszálnak egy kis füvet. Patakra, vízre vagy forrásra itt ritka helyt akadhatni: majd mindenütt esővízzel élnek a lakosok, melyet a ház fedelin vagy más alkalmatos helyen a lakosok felfognak. Egyszóval ez a vidék egy száraz és sivatag föld, s az egész Littorále ilyen. [Teleki Domokos jegyzete: Vagynak ugyan a Littoraléhoz tartozó nagy és szép erdők, de ezek nagyobb részekben Zagráb vármegyébe feküsznek, és ezeknek igen kicsiny része jön által azon hegyeken, melyek a Littorálét Zagráb vármegyétől választják.] A faluk itt is, valamint Horvátországban, rendeletlenül épültek ugyan, de mindazáltal házaik nem állanak éppen oly széjjel és messze egymástól; legalább nagyobb része a falunak egy csoportban vagyon, és itt meg is lehet esmérni, hol légyen egy falu. A házak már itt mind kőből épültek, deszkákkal fedettek és többnyire mind egyemeletűek, alsóbb részeikben pincék lévén; mert a Littoráléban bor bővségben terem. A házak és szőlők kerítései kőből vagynak. A falukban a templomoknak rendes tornyaik nincsenek, hanem a templomok frontispiciuma (homlokrésze) felett faragott kőből egy kis harangláb áll, mely egy törpe kis torony első részéhez hasonlít, és csupán egy magános kőfal, melyben a harang beléhelyheztetett.

Fiumát az ember, míg a hegyek közül, melyek közt megyen, ki nem ér, és amíg az utolsó lejtőn le nem jön, nem látja: de meglátván egy fél fertály alatt benne is vagyon. Minekelőtte a városba érne az ember, egy sor szép épületek mellett megyen el, melyeket Fiumához tartozandóknak gondolhatná, de amelyek az egyórányira eső Buchari városának határán állanak, mely is a Fiuméra vizeig tart; ezen egy hídon általjutván, azonnal Fiumában voltunk.

 

A Károly útja

Azon egész út, melyen Károlyvártól fogva Fiumáig jöttünk, és amely tizenhét mértföldet teszen, a Károly útjának neveztetik (Via Carolina). Ezt Károly császár és király készíttette, aki alatt oly sok nevezetes építések tétettenek. Csudálkozásra méltó nagy munkával és szorgalmatossággal készült ez az út. Annak előtte éppen lehetetlen volt itt szekereken járni a nagy hegyek és erdők miatt: de ezen út által, mely a hegyek oldalában sok helyt a legkeményebb kősziklákba vágatott, kőből rakott feltöltésekkel erősíttetett, köveccsel és földdel meghordatott, az ember lassan-lassan mind a legmagosabb hegyek tetejére feljuthat, mind pedig azokról minden nagy nehézség nélkül lejtőre bocsátkozhatik. A szoros völgyeken pedig anélkül, hogy azokba egészen leereszkedjék, keresztülmehet, mert egy hegy a másikkal magos kőhidak által egyesíttetik, melyek kivált azon völgyeken által készíttettek, amelyek valamely víznek elfolyása miatt áradásnak vagynak kitéve. Az út továbbá mindenütt oly széles, hogy három szekér egymás mellett könnyen elmehet, és mindenkor jó állapotban tartatik. Igaz, hogy az ily úton, akármely jól is legyen csinálva, a szekerezés kivált terhelt szekérrel igen bajos; mert a szünetlen való hegyre s lejtőre menés a marhákat erősen kifárasztja, annyival inkább, hogy akármely nagy igyekezettel légyen is csinálva ez az út, mégis azon nehézségeken, melyek a hegyek fekvéséből, magosságokból és a völgyek szorosságokból jönnek, nem segíthet. Mely szerint a sok meredekségek és azoknak hosszas tartása nemcsak nagy alkalmatlanságok az utazónak, de nagy akadályok a szekerezőnek, és télbe kivált az út járhatatlan. Azért is itt nagy szekerekkel nem visznek semmit is, annál inkább, mivel a horvátországiak marhái többnyire igen kicsinyek: hanem amit szekerén is visznek, úm. dohányt, fát és kevesebb búzát is, igen kicsiny szekereken viszik, a gabonát pedig nagyobbára s a sót lovakon viszik.

Minthogy csak ez az egy út vagyon Carlstadt és Fiuma között, tehát erősen járatos, mindazáltal a nagyobb transzportok a Littoráléba nem ezen, hanem egy könnyebb és kevésbé hegyes úton mennek, ti. Zenkbe: és vagy itten adatnak el, vagy innen a tengeren Buchariba, Portoréba, Fiumába s Triestbe vitetnek. A Zenkbe menő út József útjának neveztetik.

Most egy társaság, mely egyrészint azokból áll, akik a Bácsi-kanálist készítik, projektumot tett egy könnyebb útnak készítése iránt. Az a szándék ti., hogy a Kulpa vizét Brod nevű helységig hajókázhatóvá tegyék, és Brodról a szárazon egy alkalmatosabb utat vigyenek Fiumáig, mely ha végbenvitetik, a magyar commercium felette sokat nyer, de kivált Horvátország.

 

Fiuma

Fiuma hegyek alatt fekszik tér helyen, éppen a tenger partján, amely feltöltve és faragott kövekből kirakva vagyon, egy törpe, hosszan nyúló falat formálván a víz ellen. A városnak egy részecskéje, különösön pedig annak kertjei egy völgybe vonulnak fel, amelyen keresztül a Fiuméra vize foly el, a tengerbe vévén útját. Azon hídtól fogva, mely e vízen általviszen, annak a tengerbe való kifolyásáig a partok kétfelől faragott kövekkel vagynak kirakva és azokon vascövekek beverve, úgyhogy a Fiuméra vize egy kis kikötőhelyet formál. Állottak is benne sok kereskedőhajók. Mindazáltal a nagyobb rendű hajók ezen vízbe, annak mind keskenysége, mind nem elégséges mélysége miatt bé nem férhetnek, és mivel Fiuma mellett a tenger sohol is eléggé nem mély, ki nem köthetnek, hanem egy bizonyos messzeségnyire, mintegy ezer ölre Fiumától állapodnak meg a tengerben, vasmacskájokat kivetvén.

Fiumát mind fekvésire, mind magára nézve kellemetes városnak lehet mondani. Az őtet környékező hegyek, ámbár terméketlen voltokat és kövességeket nem tagadhatják, nagy szorgalmatossággal vagynak majd mindenütt megmívelve és szőlőkkel s fákkal béplántálva.

A hegyek alatt és az előbb is nevezett völgyben szép kertek vagynak, a Fiuméra pedig a völgyön lefolyván, ebben mind kerteket nedvesít, mind malmokat hajt, és partjain nagy fákat nevel. Délre Fiuma előtt a tenger terjed el, melyet szembe a velencei Cherso szigete, jobbra Histriának csúcsa, mely dél felé messze lenyúlik, és balra Veglia nevű velencei sziget s a Magyar Littorálénak egy része határoznak. Cherso s Histria közt pedig a tengernek az a nyílása vagyon, melyen a nagy Adriaticurnba megyen az út, mely Velence városába is viszen.

Ami Fiumát, a várost illeti, ennek nagyobb része, vagyis az úgynevezett külső város igen szépen épült. Utcái szélesek, egyenesek, kövezettek. A házak két-három emeletűek, nagyrészint egyformák, és némelyek közülök tekintetre méltó épületek. Az olasz építésnek egy jelét lehet észrevenni abban, hogy a házak teteji igen törpék és lenyomultak. Rendes nagy piaca Fiumának nincsen, hanemha a Fiuméra mellett fekvő részen egy tagos helyet, melyet háromfelől házak vesznek körül, annak neveznék. De itt hajóépítő hely vagyon, és itt szoktak a hajókból ki- s azokba bérakodni.

A belső régi város, mely igen kicsiny, és amelyben régi házak és szoros utcák vagynak, régenten kőfallal volt kerítve, de most azok helyett nagyobbára mind házak kerítik, neholott a régi falak fennállanak, valamint a kapuk is.

Ebben a főtemplomnál más nevezetes épületet nem tudnék. Ez is csak régiségéről és a köznépnél valamely csudaképről esméretes.

A külső városban is vagynak sok régi épületek, de nagyobb része újakból áll. A városnak egy része a tenger partja mellett hosszan, de keskenyen elnyúlik, hol a tengernek feltöltött és kirakott partján szép sétálás vagyon: mulatság pedig az imitt-amott halászó seregecskét szemlélni, amely nagy hálóit, melyeket [a] hajóból a tengerbe mélyen bevetett, most, mikor már százonként gondolja a halakat bennek, mind a partról köteleknél fogva húzza, mind a hajóból, mellyel a háló után evez, annak a tengerből leendő kihúzását segíti s igazgatja. Egy félóra, sőt gyakran több is kell, míg a hálók a parton vagynak.

Nevezetes a városnak ezen a részén fekvő nádmézfabrika és a fábrika direktorinak palotájok. A fels. magyar és cseh király uralkodása alatt lévő minden országokban öt nádmézfábrikák vagynak, melyek ezen országokat úgy kielégítik, hogy idegenekre nem szorulnak. Ezek a fiumai és soproni a Magyar Birodalomban, a klosterneuburgi és neustadti Austriában és a königs-saali Csehországban. A fiumai legnagyobb, és legterjedtebb kereskedése is vagyon, mert nemcsak a státusbéli, hanem az idegen tartományokat is részelteti. A fábrika privatusok társasága által állíttatott fel már harminc esztendőktől fogva, de privilegiálva vagyon, és magát a Triest- s Fiumai Privilegiált Kompániának nevezi, ámbár Triestben fabrika nincs. Ezen nádmézet fabrikáló, vagyis inkább rafinírozó társaság a készítetlen nádmézet Angliából és Franciaországból kapja, amely országoknak amerikai kolóniáikban, az ott lévő fabrikákban a nádméz a nádból (melynek nedvessége) kinyomatik. Ez a kinyomott porhonyós méz hordókban hozatik Fiumába. Itt azután sokféle manipulációkon megyen keresztül a rafinériában, amíg fáin készült nádmézzé válik. Ugyanis a nádméznek, mely a kifőzéskor meszes vízzel elegyíttetik (amely is a nádméznek öszveállását és keménységét okozza), több rendbéli főzés kell, míg minden tisztátalanságtól megtisztul. A nádmézet pedig vagy süvegnádméznek, vagy kandisnádméznek készítik, amilyet a patikákban szoktak árulni. A kifőzésben mindegyikkel egyformán bánnak, de azután különbféleképpen; különös pedig a nádmézrafinériában az: hogy mindenféle minéműségű nádméz iránt és minden időjárásban más-más bánás módját és vigyázatot kell tartani, melyekre nézve a nádmézfőző mesternek nagy accuratióval kell lenni. Amely nádméz szirup az üstökben és kisebb edényekben marad, az kimosatván, ebből a sziruppal elegyes vízből, mely magában megsavanyadik és forr, nádméz pálinkát készítenek, melyet rumnak hívnak. A fiumai nádmézrafinírozó társaságnak hat nádmézfőző épületjei vagynak, melyekbe mindöszve háromszáz ember dolgozik, akiknek lakások is mind a fabrika körül vagyon, úgyhogy a nádmézfabrikát a város egy részének lehet mondani.

A nádméz, mely innen esztendőnként elvitetik, mintegy harmincezer mázsára megyen, és csak annak, amit a Magyar, Cseh és Austriai Birodalomba visznek, a vámja ötszázezer forintokra megyen, melyből a nagy produkciót látni lehet. A nádmézfabrika direktorinak háza, melyben egyszersmind a magazinum is vagyon, a legelső és legnevezetesebb ház Fiumában. Ez a fabrika épületeinek sorában fekszik a tenger felé, négy emeletre vagyon, nagy, és egészen egy palotát mutat. A legnagyobb városokban is az első házak között foglalna helyet. Más nevezetes nagy épületek itt nemigen vagynak a gubernium házán, a tanácsházon és a vámházon kívül. A nádmézkészítő fabrikán kívül Fiumában tobákfábrikák is vagynak, melyek a magyarországi dohányból igen jó tobákat készítenek.

Fiuma szabad tengeri város; nem királyi város ugyan, de valóban annak neveztethetik. Itt azzal is, amivel benn az országban a kereskedés tiltva vagyon, minden akadály nélkül lehet kereskedni. [Teleki Domokos jegyzete: Csak puskaport és tükröket nem szabad ide hozni.] A város tulajdon jurisdictióval bír, melynek feje a főkormányzó (gubernátor), ki is a városnak kapitánya. A jurisdictiót pedig részint a kapitány a város tanácsával együtt, részint a magistratualis tisztek gyakorolják. A magisztrátus áll két főbíróból, egy asszesszorból, egy kancelláriusból és szekretáriusból; mely két utolsóknak nótáriusi kötelességeik vagynak. Ez a rendes dolgokat mind in politicis, mind in juridicis az első útban elintézi.

A város tanácsa, vagyis az úgynevezett kapitányi gyűlés áll a fő- és v.kapitányból és a patríciusokból, azaz a városnak elsőbb rendű polgáriból, akik mindenkor a kapitányi gyűléstől választatnak, az elébb való tehetősebb és értelmesebb lakosok közül. Ez a kapitányi gyűlés mind juridicumokat folytat (azokat ti., amelyek a magisztrátustól oda apelláltatnak), mind pedig olyan politikumokat, amelyek a városnak közönséges dolgait illetik. Az első esetben kapitányszéknek neveztetik, és ekkor tizenegyre van határozva a jelenvalók száma, melynél több is, de kevesebb nem jelenhet; a második esetben kapitányi tanácsnak hívatik. Patríciusok sokan vagynak, és számok ötvenre-hatvanra is felmegyen. A kapitányi székről a juridicumok a horvátországi banális táblára mennek; valamint pedig a rendszerint való kisebb politikumokban vagy políciai dolgokban a város tisztei a kormányszéktől függnek, úgy a kapitányi tanácstól is a dolgok a kormányszékhez és azáltal a felséges királyhoz vagy a f. helytartótanácshoz mennek.

Fiuma a littoraléi kormányszéknek helye; áll ez elsőbben a főkormányzóból, ki is egyszersmind Fiuma s Buchari városinak főkapitánya és a Littoráléban parancsoló generális, ámbár ezen katonai tisztjét, mely szerint Feldmarschall-Laitnant-i karaktere van, kivált háború idején nem gyakorolja, mert mind a Magyar, mind az Austriai Littorale egy generál majornak vagyon különös kommendója alatt. Mindazáltal a helyben lévő militiának parancsolatait adhatja, raportot is vészen a tisztektől, és békességnek idején parolát is ád. A kormányszéknek több tagjai öt tanácsosokból, három titoknokokból és három koncipistákból s a kancelláriából áll. A kormányszékre mind a városoknak, mind az egész Littoralénak igazgatása vagyon bízva. Említettem, hogy a kormányszék minden politikumokat folytat, hasonlóképpen folytatja azokat, amik a kereskedésbéli állapotot illetik. A kereskedésbéli törvénykezések is a merkantilis székről (németül Wechselgericht) apelláltatván, a kormányszékben intéztetnek el. Továbbra pedig a kormányszék kamarai adminisztráció is, mert a két tengeri városon és annak territóriumán fekvő helységeken kívül még több nagyobb és kisebb helységek vagynak, melyek a commercialis kerületnek neveztetnek és a k. kamara által bírattatnak. Ezeknek politikumait egy úgynevezett komisszárius viszi, kinek hasonló hivatalja vagyon egy vármegyebéli v.ispánnyal. A peres dolgaikat pedig a kormányszék úrszékeken végezteti, melyeket maga kiparancsol, egy kormányszéki tanácsost bírónak kinevezvén, a komisszárius pedig legale testimonium. De ami ezen commercialis kerületnek ökonómiai igazgatását illeti, ebben az adminisztráció és fővigyázás a kormányszékre vagyon bízva, mely okból az inspektorok vagy úgynevezett castellanusok a kormányszéknek teszik jelentéseket.

A kormányszéktől a dolgok, minéműségekhez képest, részint egyenesen a királyi felséghez, részint pedig, különösön a városok és a kerület politikumai s a kereskedést közönségesen tárgyazók, a kir. helytartótanácshoz, részint (ti. a commercialis kerületet tárgyazók) a k. kamarához adatnak fel.

Fiumának és a Magyar Littoralénak mostani főkormányzója mlgos Pásztori Sándor úr,[66] kinek is mind neve, mind híre a magyar hazában esméretesebb, mintsem arról szükség lenne szólanom. Elég, hogy ez az úr egy a legtiszteletreméltóbb főemberek közül hazánkban.

A kikötőhelyekben a jövő s menő hajókra való vigyázás az úgynevezett portus kapitányára van bízva, aki is egy a kormányszéktől függő polgári személy. Ennek tisztje a hajók passzusait megvisgálni; honnan jöjjenek? mit vigyenek? mit hozzanak? kitudni. Ha olyan országból jönnek, amely a pestis miatt gyanús, úgy kontumácot szükséges nékiek tartani; és nemcsak a törökországi, hanem más európai hajók is kontumác alá vagynak vetve, ha a török ragadozó hajókkal közösülnek. Minden hajóskapitányok pedig nagy büntetés alatt (példa vagyon, mint hallottam, hogy akasztással is büntettek) kötelesek igazán megvallani, hogy török és afrikai ragadozó hajókkal volt-e valami közök. Ha nem volt, és ha nem is a török partokról jönnek a hajók, s pestishír sincsen, az ilyekkel kontumácot nem tartatnak. De ha péstises hír vagyon, úgy minden hajó vagy kisebb, ti. egy- és kétheti, vagy nagyobb, ti. negyvennapi kontumácot tartozik tartani. Egy megegyezés szerint a császári s királyi udvar és a Velencei Köztársaság között, úgy vagyon kicsinálva: hogy a pestisről s arról, hogy minémű hajóknak minémű kontumácot kellessen szabni mindenkor, a velenceiek tudósítsanak minket, mi pedig az ő rendszabásaikat kövessük mindenekben; amely is szorosan megtartatik.

Igaz, hogy a velenceieknek a pestishír-költésben sokszor politikájok vagyon, amely által a kereskedésnek másokra nézve ártanak, de ellenben az is igaz, hogy ők mindeneket legjobban ki tudnak tudakozni mindenütt. Az egészségnek fenntartására a lazareti vagy kontumácház van rendelve, melynek gondviselése az úgynevezett lazareti priorra vagyon bízva.

Fiumában valóságos kikötőhely ugyan nincsen, mindazonáltal a kisebb hajók mind a Fiuméra vizénél, mind egy más helyen is kiköthetnek; ezen kikötésnek egyikénél, tehát (a Fiuméránál) az úgynevezett egészségház, sanitás és a kis kontumác, a másikánál pedig a nagy kontumác vagyon. A sanitásnál a portuskapitánytól függő vigyázó személyek és egyné[hány] tengeri katonák [Teleki Domokos jegyzete: A kikötőhelyeknél álló katonák inkább policájnak neveztethetnek, mert nem rendes katonák. Számok csak tizenkettőre megyen.] vagynak éjjel-nappal, s innen adatik a portuskapitánynak a jövő vagy menő hajókról a jelentés, aki is azokat azonnal személyesen megvisgálni tartozik. Itt a sanitásháznál egyszersmind a kis kontumác is lévén, ahol a hajók csak egy vagy két hétig tartóztatnak, az emberek a hajókban töltvén a kiszabott időt. Szabad azonban nekiek nappal a sanitásház mellett egy bizonyos rekeszbe menni és fiumai emberekkel egy bizonyos távolságra beszédbe állani (de erről Triestnél többet szólok).

A nagy kontumácba, amely a másik kikötésnél vagyon, akkor küldetnek, amikor úgy találtatik, hogy negyvennapi kontumácot kell tartani. Ekkor mind az emberek kontumácba mennek, mind a portékák kirakattatnak és oda vitettetnek.

Fiumának kikötőhelyénél császári s királyi hadihajók is állanak. Az ilyen hajók, melyek közül a több tengeri kikötőhelyeknél is vagynak, részint arra valók, hogy a mostani háborús időkben partjaink bátorságára, részint arra, hogy akkor, mikor a gabona kivitele megtiltatik, vigyázzanak, hogy ezen tilalom megtartatik-e. Most egy darab időtől fogva a gabonakivitel meg volt tiltva, és csak passzus mellett lehetett kivinni; azért ha valamely hajó passzus nélkül viszen, e[z] kontraband, a hajó elfogatik és terhe konfiskáltatik. Ezen hajókon rendes tengeri katonák vagynak, kik egy Triestben lévő tengeri majortól függnek (a hajókról Triestnél többet).

Fiumának lakosai, kiknek számokat hatezerre lehet vetni, többféle nemzetű[e]k. Magyarok igen kevesen vagynak, és csak azok, akik a kormányszék tagjai; ugyancsak a kormányszéknél is többnyire olaszok szolgálnak. Ezen nemzetbéliek különben is számosok, és úgy lehet mondani, hogy az előbb való lakosok, kereskedők és negociálók majd mind olaszok. A városi tisztviselők és más elévaló lakosok ugyan eredet szerint horvátok, minthogy Fiumában és a Littoraléban az az eredeti nemzetség; mindazáltal ezek is úgy eloloszosodtak, hogy kivált egymás társaságában többet olaszul, mint horvátul beszélnek. Sőt a közönséges dolgok is (valamint Buchariban is) többnyire olaszul folytatódnak a tanácskozásokban, déákul rendszerint csak a juridicumok és a feljebb menő korrespondenciák folynak. [Teleki Domokos jegyzete: A kormányszék mindeneket déákul folytat.] A lakosoknak nagyobb része horvát. Mind nyelvek, kevés különbséggel, mind öltözések olyan, mint a horvátoknak.

Németek kevesen laknak Fiumában, és itt egyéb nyelvet nem is igen hallani, hanem vagy olaszt, vagy horvátot. Magyar uraink, kik a kormányszéknél vagynak, csak magok közt beszélhetik anyai nyelveket, mert más magyarokra ritkán találnak. Vagyon ugyan itt egy magyarnyelv-professzor, a normális oskola mellett, de minthogy a magyar nyelv tanulását necessarium stúdiummá itt sem tették, tehát itt is, valamint Horvátországban, nem sok hasznot teszen a professzor. Négy-öt járja leckéjét; nékem maga bizonyította, hogy a fizetést sajnálja oly ingyen venni.

Lehet mondani, hogy Fiumában egész olasz tónus vagyon, melyet az ember, mihelyt csak a közrend társaságánál egy grádiccsal feljebb lépik, mindjárt észrevészen; de sohol sem tetszik e[z] jobban ki, mint a kávéházokban. Fiumában, ámbár kicsiny város, hét kávéház vagyon. Itt, ahol az ember sok embereket talál együtt, az olasz szónál egyebet nem hall, olasz újságnál mást nem kap: és hacsak olaszul nem kér valamit, meg nem értetik. A vendégházakban csaknem éppen így vagyon. A mi fogadósunk egy Fiumába házasodott magyar volt, és mind magyarul, mind feleségével együtt németül jól beszéllett, mindazáltal a kontóját olaszul tette fel.

Itt téátrum is vagyon; ebben is olasz játékok jádzottatnak.

Miért legyen úgy elolaszosodva Fiuma, könnyen általláthatni. Ugyanis mind sok olasz lakosai vagynak, mind pedig nagyobbára olaszokkal, úm. velenceiekkel, nápolyiakkal, pápai birtokbéliekkel vagyon kereskedése. Amit itt Fiumáról megjegyzek az olasz tónusról, azt a több littorális városokról, úgym. Buchariról, Zenkről, Carlopagóról is lehet némű-néműképpen érteni.

Fiumát kereskedéséről szükség megjegyezni. A Magyarországról ide hozatott gabona, dohány, a Horvátországról hozatott fa (mely részint hajóknak, részint hordóknak és abroncsoknak való) és az ugyanonnan nagy bővséggel jövő faszén [Teleki Domokos jegyzete: Egy fiumai kereskedővel velencei kereskedők egyezést tettek, mely szerint ő húszezer mérő szenet küld nékiek, mérőjét négy márjáson.] főbb pontjai a kereskedésnek. A gabona és dohány egyrészint a Littoráléban kél el, és a dohányból a fiumai fábrikák tobákot készítenek; de nagyobbára mind Olaszországba, annak sok részeibe vitetik. A fa részint itt kél el, de inkább külföldre és Triestbe vitetik, aholott a hajócsinálóktól és a portékáikat küldöző kereskedőktől használtatik. A szenet Velencébe és Anconába viszik. Magyarországi s horvát marhával is vagyon itt kereskedés, de nem nagy. Ugyanis kevés kél el, és azt, amit kivált Horvátországból ide hajtanak is, innen Triestbe hajtják, s ott adják el. Amely marhák M[agyar]országból Laibachon által ide hajtatnak, azok innen vitetnek el a vízen Olaszországba. Triestben és Görzben vagyon a nagyobb marhakereskedés.

A nádmézzel való kereskedést említettem.

A fiumai és az egész littoráléi kereskedés csaknem egészen aktívum, ugyanis itt idegen portékát annál kevesebbé vesznek, mentől többnek az országba való bevitele tiltva vagyon. Fiumában és az egész Littoráléban semmi sem kontraband, de a széleken túl vinni nem szabad. Vagynak mindazáltal olyan ártikulusok, melyek különösön szükségesek. Ezek p. o. a tengeri só, olaj, a kávé és más olyanak. Ezeket velenceiek és nápolyiak, velencei dalmaták, ragusaiak, törökországiak hozzák tengeri partjainkra. A török hajók matracokat, pokrócokat és levantei gyümölcsöket is hoznak, mindazáltal ezen nevezett idegen ártikulusokkal is sem Fiuma, sem a több magyar tengeri városok nagy kereskedést nem űznek az országba bé, hanem ezt inkább a triestiekre bízzák.

A magyar littoráléi kereskedés állapotjáról jobban lehető ítélés végett némely dátumokat, melyekről igen hitelesen értekeztem, e következendőkben kívántam még feljegyezni.

Az 1790-dik esztendőtől fogva az 1795-dikig a Magyar Littoráléba való bevitel (importatio) esztendőnként egy- és másfélmillió forint között határozódott summákra vettetett; avval a különbséggel, hogy amely esztendőben igen sok készületlen nádméz (melynek ára kettő-négyszázezer forintokra ment) hozatott be, a bevitel becsének summája, mivel a több ártikulusok bevitele egyarányt maradott, olyankor annyival nevekedett.

A készítetlen nádméz után a törökbúza vagy kukurica teszi a bevitel második rubrikáját. Az a summa, mely ezen termésért nagyobbára a pápai tartománybélieknek, kisebb részint pedig a velencei birtokbelieknek fizetődik, közönséges esztendőkben száz és kétszáz forintokra megyen.

A harmadik nevezetes bevitel artikulusa a tengeri só, amely Apuliából és Siciliából is a mi birodalmunkbeliek hajóin (mert csak ezeknek szabad azt elhozni partjainkra) hozattatik, egyedül a k. kamara által vétettetik, és ettől a nápolyi igazgatásnak egy konvenció szerint meghatározott áron fizetődik. Ezen artikulusért esztendőnként száz-kétszáz forint summa mégyen ki országunkból.

A kivitel (exportatio) az előbb is nevezett öt esztendőkben mintegy két és fél millió forint érőre ment esztendőnként. A gabonán kívül, amelynek csak egyedül kétmillió forintokra vettethetik esztendőnként egyáltaljában az ára, a dohány tétetődik a kivitel második ártikulusának, és két-háromszázezer forintokat tett esztendőnként a nevezett időszakasz alatt.

A mindenféle lágyfa nemei, amely deszkában, lécekben, abroncsokban s más készítésekben kivitetődik (keményfát nem szabad kivinni), és a faszén együttvéve százötven-kétszázötvenezer forint érőt tesznek. A negyedik rendbe jöhetnek az üvegportékák, melyek Csucsicán, a Károly útja mentiben készíttetnek, és főképpen Senegagliában, a Pápai Tartományban adattatnak el.

Végre a több, de sokkal csekélyebb hasznot hajtó artikulusok: a hamuzsír, viasz, méz sat., melyek szinte számba sem jőnek.

A készített nádméznek is egy jó része külső földre vitettetvén, abból is egy alkalmas summa béjő.

Még azt lehet felvenni, hogy esztendőnként általjában egy vagy két hajói a részünkről való vagy idegen kereskedőknek, melyek Fiumában, Portoréban vagy Buchariban építtettek, külső országban eladattatnak; amelyért, egy hajót rendszerint húszezer forintra vetve, egy új nyereség lesz a mi birodalmunkbelieknek részévé.

Mindezen mondottakból pedig kitetszik: hogy a kereskedésbeli bilanz (azon rezultátumokból ítélve, melyek a vámbeli tabellákból világosok) a Magyar Littoralénak nyereségére üt ki, úgy pedig, hogy a kivitetett terméseknek és más áruknak becse a bévitetteknek becsét, az előbb nevezett öt esztendőkből ítélve, fél- és egymillió között határozódott summával múlta felyül. Ezek szerint a Littoráléban a pénznek sokasodni és a gazdagságnak napról napra nevekedni kellene, de fontolóra kell venni, hogy a kereskedők a magok áruiknak transzportjáért igen nagy summákat fizetnek a szekerezőknek, akiknek kezeikben a pénz utoljára úgyszólván elvész; mert ez a neme az embereknek azt igen el szokta fecsérelni korhelység és mértékletlenség által. De továbbá nagy része a littorálébeli kereskedőknek nem a maga, hanem többet a bécsi kereskedők pénzével kereskedik, úgyhogy a nyereségnek nagyobb része ezeknek jön kezeikre.

A Fiuma mellett magát felemelő nagyobb hegytetőn egy Terszakt nevű régi vár s evvel együtt egy franciskánusok klastroma és temploma, nemkülönben Terszakt nevű falunak egy része (mert más része a hegyen túl, egy völgybe vonul le) fekszik. Ehhez a várhoz és klastromhoz Fiumából egy gyalog- és egy szekérút viszen; az utolsó nagyon kerülő, de az első mindjárt a város véginél a Fiumerán lévő hídon túl megyen fel a hegyre. Sokat és mintegy négyszáz grádicsokat kell hágni, míg az ember feljut, de különben a felmenetel nem alkalmatlan. És mely gyönyörűséges kinézés vagyon ezen magosságból! Fiumát, az előtte fekvő tengert, a Cherso és Veglia szigeteit, Histria partjait, a Fiuma megett egy kellemetes völgyöt formáló – kősziklás ugyan, de szőlőkkel és ezek közt fákkal s vetésekkel borított – hegyeket, ama kellemetes völgyben a Fiumára vize csavargó folyását, a kerteket és a folyótól hajtatott malmokat: mindezeket egy tekintettel látja az ember a terszakti tetőről. Éppen ezen hegytetőn a franciskánusoknak egy szép erdőcskéjek vagyon, amely már magában is gyönyörűség, mert ezen kősziklás hegyeken körül-belöl nincsen erdő.

A terszakti vár avult régiségit mutatja. Ezt a Frangepánok bírták, akiknek maradékok I. Leopold császár és király alatt eltöröltetett. Most, valamint Terszakt helysége, a Buchari városa földjéhez tartozik. A várhoz közel a barátok klastroma és temploma vagyon; mindegyik ó épület. A templomban sok Frangepánok feküsznek, melyet epitáfiumaik mutatnak. Ez a templom arról is emlékezetes, hogy a legenda mondása szerint az angyalok, mikor a Boldogságos Szűz Mária házát Lorettóba vitték, abban a templomban (jóllehet messze félre az egyenes útból) nyugodtanak meg.

Az itt lévő franciskánus barátok arról megjegyezni méltók, hogy ámbár az ő szerzetjeknek mint kolduló barátok rendinek sohol is birtokának lenni nem szabad, mégis ők birtokosok. Ugyanis a klastromhoz még némely allodiális fundusok tartoznak Terszakton, és ezeket ők örök tulajdonban bírják. A különös engedelmet erre nékiek a római pápa adta, de nem tudom, hogy melyik királytól vagyon első collatiójok; I. Leopoldtól nyerték azonban a konfirmációt. Jóllehet egész Terszakt a Buchari városa jurisdictiója alatt vagyon, a franciskánusok a magok birtokokkal az alól ki vagynak véve, és egyenesen a kormányszéktől függnek.

Fiumából a tengeren Portoréba és Buchariba mentünk egy csinos kis hajón, melyen rendszerint a főkormányozó úr és más kormányszékbéli tagok s város tisztviselők szoktak a közel lévő partokra menni. Egy tengeri katona kormányos, hat pedig evedző volt. A tenger igen csendes lévén, ámbár tengeren sohasem voltunk, semmi változás nem ért minket, és minden félelem nélkül is mentünk. Harmadfél óra alatt Portorénél kikötöttünk. A tökéletesen jó és bátorságos kikötőhelyek ritkák: Portorének pedig olyan vagyon részint a természettől is adva, de kiváltképpen mesterség által készülve, hogy mind a legkeményebb fergetegek ellen bátorságban lehet, mind pedig a legnagyobb hajók is a partnál kiköthetnek és ott kirakodhatnak; úgyhogy amely magazinumok a parton vagynak, azokban a hajókból csak egy deszkán taszíttatnak által a terhek. Károly császár és király készíttette ezt a kikötőhelyet egy mellette lévő rendes hajóépítő hellyel (Schiffswerft) együtt. A kikötő kettős; az egyik öble nagyobb, a másik kisebb. Az ide ragasztott rajzolat Portorét igen jól ábrázolja.

 

VIII. A portoréi kikötő. Rézmetszet. [e]

 

PORTORÉT falunak lehet nevezni. Hegy alatt és hegyoldalba fekszik, épülése pedig rendetlen, mert a házak nagyobbára széjjelszórva vagynak. Azonban a hely naponként inkább épül, és több-több emberek kezdenek oda telepedni. A lakosok mind horvátok, Buchari városának határán lévén, annak jurisdictiója alá is tartoznak. A kereskedésre és a kikötőhelyre egy portuskapitány vigyáz.

Megjegyezni méltó Portoré a híres Zrínyiek kastélyairól. Tudni kell azt, hogy a Zrínyi és Frangepán família Horvátországban felette nagy jószágokat bírt, és hogy az egész Littorale, mely akkor Horvátországgal egy volt, részint a Zrínyiek, részint a Frangepánok által bírattatott, ezen utóbbiak pedig a Littorale mellett fekvő velencei szigeteket is bírták légyen. Az egyik kastély, amely régebben paulinusok klastroma volt, de ezeknek más helyre lett általtételekkel a Zrínyiek kastélya lett, a part felett magosabban fekszik. Tágas és sok alkalmatosságú épület, egész belső alkotása pedig mutatja, hogy klastrom volt; egy templom is van benne. Ebben a kastélyban most a portuskapitány, a plébánus és az itt őrizetre rendelt katonák laknak; egy oskolának is van alkalmatossága. A második kastély, melyet az előbb említettnél régibbnek mondanak, emettől bizonyos távolságra egy dombon, a tenger partja felett fekszik. Ez a maga szép épségében most is fennáll, és egy tekintetet érdemlő régiség. Négyszegeletre épült, és négy kerek bástyákkal bír; a szobák puszták ugyan, de némelyben közülök régi volt ékességek megtetszik. Többnyire márvánnyal vagynak kirakva.

Az egyike a várbeli kerek bástyáknak (rundellának) arról emlékezetes, hogy ebben, amint mondatik, Zrínyi a véle egyetértett főemberekkel az I. Leopold ellen való öszveesküvés tanácskozásait tartotta.[67]

Ez a szoba márvánnyal csillagformában ki van padimentomozva, felyül pedig a stokatúrán ennek előtte egy rózsa volt, azért is neveztetett ez az öszveesküvés sub rosa tartatott öszveesküvésnek. A falban egy vakajtó van, és ezt annak a helynek mondják lenni, amelyben Zrínyi Péterné a tanácskozásokat titkon hallgatta, mert amint mondatik, a szoba régentén spalírral bé volt vonva, amely által a hallgatódzó és azután férjét I. Leopold előtt (amint mondatik) bévádoló asszony a vakajtóban elfedeztetett.

Ezen kastélyt egy fiumai fő kereskedő ember a kamarától kiárendálván, abban gabonatárját helyheztette.

Portoréből hajón BUCHARIBA mentünk. Szárazon sokkal közelebb vagyon ez a hely Fiumához, de tengeren messzebb, mert amint a Horvátország mappájából is megláthatni, a tenger Portorénál beszorul a szárazföld közé, és Buchári városáig egy hosszú öblöt formál, amely öböl egyszersmind egy a legjobb kikötőhelyek közül, mert az ide bevonuló tenger körül van véve mindenütt hegyekkel, úgyhogy az ide bejött hajók minden veszélytől mentek. Kevés tengeri város dicsekedhetik ily derék és ily nagy kikötőhellyel, amelyben a legszámosabb flotta is elférne. Az ember ezen tengeri öbölnek hosszán felfelé evedzvén, csakhamar Bucharit meglátja. Nem mondhatom, mely szép tekintetet ád! A tenger öblinek végében lévén fekvése, a partról, melyen épületei egy görbe sorban állanak, az őtet háta megett környékező hegyek oldalára felvonul, és egy gyönyörű amfitéátrumot szemléltet magában. A város kicsiny, és lakosainak száma nem megyen többre háromezernél; az alsóváros a hegy aljában, a felső pedig a hegyen fekszik. Ezen utolsó igen szoros, és nem sok házakat számlál; régente kerítve volt, de most csak kevés helyeken állanak fenn kőfalai. A város egyik szegeletén Zrínyinek egy régi vára áll, a nagy templom pedig, mely most ezen felső városban épül, munkás egy építés; de semmi proporciója, sem szépsége nincsen, és ki-ki láthatja, hogy Bucharinak igen nagy. Egész Bucharit inkább külső tekintetire lehet szépnek mondani, mintsem belsőképpen. Ugyanis utcái szorosak, egyenetlenek, azonban a part felé fekvő rész derék épületeket mutat.

Bucharinak nagy és bátorságos kikötőhelye azt cselekszi, hogy itt a magyarországi termésekkel igen nagy kereskedés űzetik, és hogy itten a gabonák elvitele végett több hajók gyülekeznek öszve azoknak elvitelére, mint Fiumában.

Bucháriból Fiuma felé visszaindultunk a tengeren. Portorénél a tengeröbölből kijővén, Fiuma felől egy kis ellenkező szelünk volt, mely okból nagy fáradságba tölt hajósainknak az evedzés. Mi is, a tengeren járatlanok, egy kevéssé megszeppedtünk a szélnek nevekedését látván, azonban csakhamar Fiumában valánk. Fiumából, holott még egy napot mulattunk, Triest felé vettük utunkat.

 

A Littoralé

Minekelőtte még egy szomszéd óstriai földnek leírásába beléereszkedném, akarok a Magyar Littoráléról némely közönséges megjegyzéseket tenni.

Littorálénak neveztetik Horvátországnak az a része, mely az Adriaticum-tenger mellett fekszik. Dalmatiából a Magyar Littoraléhoz semmi sem tartozik, hanemha Zenknek és Karlopagónak vidékét hibáson Dalmatiának nevezzük. Az egész mostani Littorálé, mely Mária Terézia királyné idejéig Horvátországhoz és Severin vármegyéhez tartozott, csak ezen királyné által vétetett külön jurisdictio alá, amely időben Severin vármegyének más része Zagráb vármegyéhez kapcsoltatott.

Mária Terézia királyné volt a fiumai kormányszéknek felállítója, és akkor egyszersmind Fiumát is, mely régibb időktől fogva Magyarországhoz tartozott, de Carnioliához ragasztatott, és a triesti gubernium alá adattatott volt, Magyarországhoz visszafoglalta. A Littorálé négy tengeri városokból és az úgynevezett commercialis kerületből áll. A városok: Fiuma, Buchari, Zenk és Carlopago. Ezen két utolsót oda szükség számlálni, ámbár a kormányszéknek igazgatása alatt nincsen. Azonban a kereskedésre nézve a kormányszék ezek iránt is vigyázással vagyon, és az ott lévő katonai kommendánstól a kereskedés dolgában tudósításokat veszen. [Teleki Domokos jegyzete: Zenk valóságos királyi város, és az országgyűlésére követet is küld. Mindazáltal, valamint Carlopago, katonai jurisdictio alatt van, úgyhogy tulajdon magisztrátusától függ ugyan mindenik, de ugyanez egy katonai kommendánstól függ; és a mag[isztrá]tus ennek helybenhagyása nélkül nem cselekedhetik; peres dolgai is katonai fórum eleibe mennek. Igaz, hogy különös.]

Helységek az egész Littoráléban harmincan vagynak, melyek közül nyolc a Buchari városa földjén fekszik, a többi tehát az úgynevezett commercialis kerülethez tartozik. A városok miképpen igazgattassanak, immár említettem. Ezek törvényes dolgaikban magyar törvénnyel és a magok speciális statútumaikkal élnek. A commercialis kerületről is emlékeztem. Ennek lakosai k. kamarai földön lévén, a kamarának adnak dolgos szolgálatokat, m[agyar]országi és respektíve horvátországi urbárium szerint. Minthogy azonban a kamarának az erdőkön kívül kevés allódiumai vagynak, azért nagyobbára a parasztok robotjaikat pénzzel váltják meg. Az egész Littorálé hét □ mértföldet tészen; hosszába hét, szélében hol egy, hol másfél, hol csak fél mfld. Mégis ezen a földön harmincezer ember lakik, [Teleki Domokos jegyzete: A Littoraléban lakó népnek kontribúciója Fiumát és Bucharit vidékével ide értvén, azonban Zenket és Karlopágót mint most a határnokhoz számláltatódó helységeket vidékeikkel együtt kivévén, 3692 Rft-okra mégyen.] pedig miből élhessen ennyi ember olyan földön, mint a Littoralénak földje? – ki-ki méltán kérdezheti. Mert ez a föld csupa hegy-völgy, csupa kövecs, fövény és kőszikla. Mely nagy munkával lehessen itt egy darab földecskét megszántani, vagyis inkább megkapálni (mert nehéz itt a szántás), azt könnyű gondolni. Kivált a szőlőhegyek mívelése mely iszonyú fáradsággal jár! Ha sok munkával a nagyobb köveket a szegény paraszt kiásta és kikapálta, még akkor sok helyeken földet és trágyát hord fel a hátán a hegyre, és úgy teszi annak száraz és köves földjét a szőlőtermésre alkalmatossá. De veszik is hasznát fáradságoknak, mert a nagy szorgalmatossággal mívelt szőlőknek mind a meleg égtáj, mind pedig a tengernek kigőzölgő nedvessége, sőt maga a földnek kövecsessége is (mert a kövek meszesek) sokat kedvez, úgyhogy mind nagy bővségben, mind különös jóságú borokat termesztenek, és az úgynevezett tengeri bornak körül-bé, sőt messzebb is nagy kelete s érdeme vagyon. Hogy a szőlők a legszebb gyümölcsösökkel teljesek, azt említettem utániban; a vetések is rendszerint a szőlők közt vagynak. Az itt termő gabonák nemei: búza, ros, zab, árpa, haricska, kukurica; de mindenik nemből kevés terem a lakosok szükségeinek kielégítésére. Legjobb esztendőben annyi terem a földmívelőnek, amivel két hónapnál tovább bé nem éri. Azért is részint a horvátországi gabona és különösön az Olaszországból hozott kukurica által segítik magokat.

A szőlőmívelésen kívül (mert a szántás-vetés számba sem jöhet) a másik fő élelem módja a Littorálé lakosainak a hajókázás. A hajókra mennek hajósoknak, vagyis úgynevezett matrózoknak. A kereskedők ti. bizonyos zsoldért egy ideig őket hajóikra megfogadják, és ők messze földekre elmenvén, ezen szolgálatjokból pénzt keresnek. További élelemmódjok a halászás; ebből is sokat keresnek. A fuvarozás is nagy keresetek, úgyhogy némely esztendőben negyven-ötvenezer Rforint cirkulál a lakosok közt csak csupán a fuvarozásokból. Végre a terehhordás; képzelni lehet, hogy oly sok hajóknak megterhelésekre vagy kiürítésekre és a terheknek bizonyos helyre való vitelekre oly sok hajókhoz sok emberek is kellenek. Ezen fáradságra a Littorálé népe, kivált pedig az asszonyi nem különösön adja magát, és ebből is hasznot lát. Nem gondolná az ember, hogy egy asszony oly terheket tudna elbírni, mint amilyeket itt vinni lát, sőt egyik kikötőhelyről a másikra három-négy és több órányi földre is portékákat visznek hátokon. Magam láttam, hogy egynéhány asszony Fiumából Buchariba török matracokat vitt a hátán, amely tereh egy szamárnak is elég lett volna. Mászván a legnagyobb hegyeken és terheket vivén, fonnak is. De különben is itt az asszonyok, valamint az egész Horvátországban, felette dolgosok és a férjfiaknál szorgalmatosabbak.

Ami ezen a földön a marhatartást illeti: a[z] csekélység, mert itt a marhának elég legelője nincsen, és az egész vidék is nem marhatartásnak való hely. Azért is a paraszt csupán csak a szekerezésért tart marhát. Juhot, kecskét is tartanak, ámbár nem nagy számmal. Igaz, hogy itt a legelő szűk; mindazáltal még a legkövesebb helyeken is olyan jó, sőt szép fű terem néholott, hogy a marha különbet nem kívánhat.

Fiumához közel, Skriljevónál nagy marhavásár szokott tartatni, ahová magyar- és horvátországi marhák nagy számmal hajtatnak, és a fiumaiaktól, triestiektől és velenceiektől megvétetnek. Ezen marhák azonban csak a nevezett helyeken való szükségre vétetnek meg.

A littoraléi lakosok mindnyájon horvátok, vallásokra nézve katolikusok. Ami ezen tengeri vidéknek kereskedését illeti, erről Fiumánál szólottam. Hogy ennek városaiban a gabonával való kereskedés mindenekfelett első és nagyobb, azt is említettem. Itt csak azt jegyzem meg, hogy a múlt 1794-dik esztendőben novemberig a Littoráléból kivitt gabona ötszázezer mérőre ment. Triestből ugyanazon esztendőben egymilliomat vittek ki.

 

További út

Fiumán túl egy kis óra múlva kimégyen az ember a Magyar Birodalomból. Itt harmincadvám és vizitáció alá vagyon ki-ki vetve. Ugyanis harmincad a széleken mindenütt, vám pedig az óstriai provinciákban mind a széleken, mind pedig az országútjában majd minden három-négy mértföldnyire vagyon, úgyhogy ez az utazónak nem kevéssé terhes. Ide járul az is, hogy a császári-k. vámokon kívül a földesuraságok is sok vámokat tudnak feltalálni.

A vizitáció azért történik, nehogy valaki tiltott portékákat, azaz kontrabandot vigyen bé, mint p. o. dohányt, idegen posztókat és más matériálékat. Ha az ember azt akarja, hogy itt minden portékáit fel ne hányják, el ne múlassa, hogy Fiumában egy vámházbeli tisztnek jelenlétében azokat ládáiba berakja, és azon emberrel bépecsételtesse. Itt passzust is kell előmutatni, különben tovább nem eresztik az utazót. A gránicon túl: Carniolia. Az első posta Lippa, innen két posta Mattéria, innen ismét kettő Triest. Ebben a vidékben az ember jobb rendbe szedett (ámbár kisebb) falukat lát, mint Horvátországban. A lakosok a horvát nyelvhez hasonló nyelvet beszélnek, amely crainer nyelv és egész Carnioliában közönséges. Azonban ez a része a tartománynak, melyben most utazánk (Tsitsen Landnak) Csicsvidéknek[68] neveztetik, és itt csics nyelven beszélnek, mely a crainernek csak egy különböző dialektusa. A parasztok öltözködése itten olyan, mint a horvátoknál, de már a felsőbb részében Carnioliának toldott lábok vagyon.

A környék Lippáig felette köves és kősziklás, sivatag hely. Innen Mattériáig kevesebbé az, és már inkább lát az ember szebbecske vetéseket. Mattériától fogva Triestig pedig szép és termékeny föld; mindenütt hegyes a környék.

Fiumától egész Triestig bátortalan az út, mert a közel lévő Velencei Histriából sok tolvajok háborgatják a utazókat, és az országútján prédára leselkedvén, az utazókat nemigen ölik ugyan meg, hanem mindenektől megfosztják, és azután ismét Histriába, mint egy azilumba veszik magokat. Mert igen bajos dolog, és sok utánajárást kíván, amíg a velencei jurisdictio egy tolvajt kiád vagy megbüntet. Azonban amint a tolvajkergetések módjáról itten értekeztem, e[z] sem legjobban megyen. A Bihar és Pest vármegyei lovas perzekutorok, tudom, hogy több tolvajokat csípnének el. A histriabéli tolvajokkal a carnioliabéli parasztok, kivált a pásztorok, egyetértenek. De ezeknek a földjök azt mutatja, hogy a szükség veszi őket egy részről a tolvajságra. Sokat is lát az ember koldulni: kivált a gyermekek idegent nem láthatnak anélkül, hogy koldulásokkal néki ne alkalmatlankodjanak. Az egész vidék is, minthogy kősziklás, különösön szolgál a tolvajoknak céljokra; mert a kősziklák megé búvnak, onnak lőnek ki az utazóra, magok pedig bátorságba vagynak, és sok helyeken még a lovas ember kergetéseitől is mentté tehetik magokat, mert olyan kősziklás helyeken szaladnak, ahol őket lóval nem kergethetik. Ezen bátortalanság[á]ért az útnak mi négy katonákat vettünk minden stáción az ott cantonirozó rendes katonaságból; egy külön postakocsit is kellett venni, és ebből láthatni, hogy az ilyen gárda költségbe kerül. A szép Triestbe szerencsésen béértünk.

 

Triest

Triest egy nagy város a tenger mellett, amely előtte egy tágas öblöt formál. Egy fél kerületben hegyek környékezik, melyeknek éppen aljában fekszik. A vár egy hegyen épült, amelyre a városnak is egy része felvonul. (Az ide rekesztett lerajzolásából Triestnek egész fekvését és nevezetesebb részeit megláthatni.) Nem lehet leírni, mely igen kellemetes fekvése légyen ezen városnak. A megette lévő hegyek, melyek a legszebb szőlőkkel és fákkal béplántáltattak, és a sok mulatóházakkal (kámpannyáknak nevezik az olaszok) rakottak, a szép völgy, amely a város véginél kezdődik, és kertekkel s vetésekkel van beterítve, egy erdőcske, mely ezen völgyben a hegyoldalban fekszik, továbbá a városnak nagy kiterjedése és az újvárosnak különös szépsége, a határ nélkül kiterjedő tenger, a bátorságos és tágas kikötőhely, mely a tengernek öblében mind természetiképpen, mind pedig a munkás mesterség által formáltatott – mindez gyönyörűségessé teszi az egész környéket. Nem lehet szebb tekintetet látni, mint Triestet a várból nézvén.

 

IX. Trieszt térképe. Ismeretlen szerző rézmetszete. [f]

 

Triest császári és királyi szabad tengeri város, és egy a legnagyobb tengeri kereskedővárosok közül Európában. Áll az ó- és újvárosból és a várból, amint ezen részeit a rajzolat is mutatja. Olasz városnak lehet mondani, mert valamint nagyobb része lakosainak, úgy az egész tónus is olasz; de nagy számmal vagynak a németek, franciák, grisonusok, görögök, rácok és örmények. Ezeken kívül pedig sokféle különbféle nemzetűek lakják, kivált mulatásul. Harmincezren felyül vagyon a lakosok száma, hat-hétezerét ezek közül csupán csak idegeneket vévén, kiknek csak ideig való mulatások szokott lenni.

A vallásra nézve is sokféle emberek laknak itten, és itt minden vallásnak szabad gyakoroltatása vagyon. A muhammedanusoknak is szabad volna templomot építeni; de törökök igen kevesen vagynak lakóul.

Vagynak katolikusok, mely a nagyobb részt teszi; evangélikusok: ezek németek; reformátusok: ezek nagyobbára grisonusok, azaz Helvétiának azon részeiből valók, melyet Grisonusföldnek (Graubündtner Land) neveznek. [Teleki Domokos jegyzete: Ezen tartományból a lakosok, kik mesterségekből élnek, sokfelé szoktak kivándorolni, mivel különben is nagy köztök a népesség, de nagyrészint bizonyos idő múlva honjokba térnek. Triestbe számosan vagynak, és mindnyájan mesteremberek vagy mesterséget tanulók. Ezeknek különös nyelvek vagyon, olaszos és franciás, de mindegyik nemzettől bajoson érthető. De minthogy olaszul mindnyájon tudnak, a pap nékiek olasz nyelven prédikál; kisebb része a reformátusoknak német, ezeknek kedviért minden hónapban egyszer németül tartatik az isteni tisztelet.] Rácok és görögök: kik részint törökországiak, részint slavoniaiak és orientális rítust s hitet tartanak. Ezeknek két igen szép, sőt mondhatni, pompás templomjok vagyon. Az örmények ugyan katolikusok, de külön templomjok vagyon.

A Triest vidéke lakosai, kiket crainereknek lehet mondani, mert azt a nyelvet beszélik, ámbár az olasszal is némünéműképpen elegyítik, mindnyájon katolikusok.

Triestnek elébb polgári, azután kereskedésbéli állapotjáról, végre némely nevezetesebb részeiről fogok szólani. Ami az elsőt illeti: Triest és a hozzá tartozó vidék, mely harminc falukból áll, tulajdon polgári jurisdictióval bír, és ezenfelyül különös kormányszék által igazgattatik, semmi egybeköttetésben nem lévén valamely más óstriai tartománnyal. A városnak és vidékének magisztrátusa vagyon, mely civico provinciálénak neveztetik. Ez egy elölülőből (kit a felség nevez ki), négy tanácsosokból (kiknek kettejét a felség, kettejét a városbéliek választják), egy kancelláriusból és egy titoknokból áll. Ez a magisztrátus a juridicumokban első instancia, innen pedig a carinthiai táblára Klagenfurtba apelláltatik. Ugyanez a civico provinciálé a merkantilis perekben második instancia, ahova a mercantile forumtól apellálnak, ekkor mindazáltal, mikor merkantilis dolgok folynak, a triesti főkormányzó prezideál a civico provinciálénak.

Ezen magisztrátuson kívül vagyon a városnak egy kisbírája (prætor), aki huszonöt forintig ítélhet, és egy criminalis bírája, aki a criminálékben az invesztigációkat megteszi, és a magisztrátus ítéleteit végrehajtja.

Ami a városnak közönséges politikumait illeti, azok a város gyűlése vagy az úgynevezett nagy és kis tanács által végeztetnek. A rendes politikai és políciai igazgatás pedig a kerületi tisztségre s azonfelyül a kormányszékre vagyon bízva.

A város gyűlései a patríciusokból állanak, akiket városi nemeseknek lehet nevezni; olyak ezek, mint a fiumabeliek. A nagy tanács minden patríciusokból áll; vagyon mintegy nyolcvan família. A kis tanácsba minden famíliából csak kettőnek van helye. A dolgok fontosságához vagy minéműségéhez képest, ez vagy amaz gyülekezik, és a civico provinciálétól hívattatik öszve. Mert ez a városnak közönséges állapotját (status publicus) tárgyazó dolgokról nem tanácskozhatik, hanem azokban csak a városi gyűlésnek eszközül és végrehajtóul szolgál. Ezt a városi gyűlést egy magyarországi vármegye gyűléséhez lehetne hasonlítani. Ez választja a patríciusokat és a városnak tiszteit is.

Tudva vagyon, hogy az óstriai tartományok kerületekre vagynak osztva, melyekben úgynevezett kerületbeli kapitányok vélek lévő tisztekkel együtt a politikumi dolgokat folytatják. Triest és vidéke egy külön kerületet tészen, és valamint minden kerületbeli tisztség (Kreisamt) a provinciák kormányszékeitől függ, úgy a triesti is az oda való kormányszék alatt vagyon. Ez a Kreisamt egyszersmind políciai direkció is (Polizey Direction). A Kreishauptman két asszesszorokkal együtt viszi dolgait, tőle pedig némely dolgok magok minéműségekhez képest a kormányszékhez mennek, és ott intéztetnek el. A kormányszék minden politikumokat, amelyek vagy a város tanácsaitól, vagy a kerületi tisztségtől feladatnak, folytat, a királyi rendeléseket közönségessé teszi és végrehajtja; emellett a kereskedésbeli dolgokra is ügyel, és ebben a pontban itt is úgy folynak mindenek, valamint Fiumánál említettem. A triesti főkormányozó egyszersmind generális és Feldmarschall-Laitnant. De ezen hivatalját ő csak annyiban tölti bé, mint a fiumai főkormányozó, s ebben a részben nincsen sok foglalatossága, minthogy valósággal egy itt lévő generál major ügyel a katonai dolgokra.

Triest és egész vidéke semmi kontribúciót nem fizet, sőt a város is senkitől mástól adózásokat nem vészen, hanem csak azoktól, akik bort korcsomárolnak. Mert az ilyek vámot tartoznak fizetni. De ha nagyjában kereskednek a borral, úgy ők sem fizetnek. Ebből a borvámból nagy a jövedelem. Ezenkívül holmi házi fundusokból és némely tőkepénzekből a városnak esztendőnként százötvenezer forint jövedelme vagyon.

A Triest vidékén lévő falukban mind triesti lakosok bírnak. Ennek előtte ezeket nagyobbára Triest városa bírta, de már ezen birtokait mind privatusoknak adta el. Az ilyen falukbeli birtokosok a magok földjeiket vagy a parasztoknak adják ki taxára, vagy magok számokra azok által míveltetik fele haszonba.

A városnak őrizetire mindenkor számos rendes katonaság tartatik, a kikötőhelynek pedig és az egész Magyar s Óstriai Littorálénak bátorságára a már Fiumánál is említett tengeri hajók s az azokhoz tartozó rendes tengeri katonák vigyáznak. Többféle nemű hajók és következendő számmal vagynak mostanában: tizenhat Schaluppák, az ilyen hajók tizenkét hatfontos golyóbisú ágyúval bírnak, és huszonnégy tengeri katonákat tartanak; hat Schebékek, az ilyek egy huszonnégy fontos golyóbisú és két hatfontos ágyúkkal bírnak, s harminckét embert tartanak; négy Felukkok, ezek két egyfontos ágyút tartanak. Az utolsók inkább a jövő hajók megvisgálására szoktak használtatni. Ezeken kívül némely csónakok vagynak, melyeket kémlelő csónakoknak neveznek; melyek a jövő hajóknak eleibe szoktak menni, őket kikérdezik és a sanitáshoz vezetik.

A régiebb időkben Triest respublika volt, több olaszországi nagy városok módjára. A császárok az ily nagy olaszországi városokat, akikkel különben is nehezen bírtak, örömest engedték független lábon állani, hacsak az ő oltalmakat megesmérték. Ezért esztendőnként bizonyos summát fizettek, és pártjokon voltak. A velenceiek igen soká háborgatták a triestiek csendességét, és három ízben próbálták az ő meghódoltatásokat, de mindenkor hiába. A triestiek azután egészen a császárok és az Óstriai-házból való uralkodók birodalmához kapcsolták magokat, egy külön kötés által, melyben szabadságok iránt bátorságba tették magokat.

Ami a kereskedést illeti: az itt oly nagy, hogy Európában kevés tengeri városokban vagyon nagyobb; kivált a Magyar és Óstriai Birodalomnak kereskedésére nézve. Minden nemzeteknek láthatni itten hajóit: legtöbb olasz, anglus és török hajókat. A magyarországi termések (produktumok), melyek itt eladatnak: főképpen a gabona, [Teleki Domokos jegyzete: Hogy csak a múlt esztendőben Triestben egymillió mérő m[agyar]országi gabona költ el, azt említettem feljebb.] a dohány és a marhák. A két elsőt különösön az olaszok, a franciák és a spanyolok, az utolsókat inkább csak az olaszok veszik; azonban a marháknak nagyobb része a szárazon hajtatik Görzbe és Olaszországba. Horvátországból fa jön és szén, Carnioliából is fa jön; kivált a hajóépítésre és az árbocfáknak való fa majd mind innen jön. Carnioliából, továbbá az idriai híres bányákból a kéneső hozatik ide, amelyet az idegenek, kivált a spanyolok vesznek meg. Most váratik egy spanyol flotta, amely csupáncsak kénesővel fog megrakodni, melyet a spanyol király vétet, és Americába, Mexicóba viteti az aranynak amalgamatiójára (vagyis az ezüsttől, réztől és egyéb fél- vagy egész metallumos részektől való elválasztására s tisztítására). Karinthiából számtalan vas hozatik, amely a Levantéba (a napkeletre fekvő török birtokokba) és Olaszországba Senegagliába, a pápa birodalmába vitetik; Styriából acélnak való vas hozatik, és ezt az anglusok s más idegenek veszik meg. Az előszámláltak a főbb artikulusok, melyekkel a mieink a kereskedést űzik. Ezeken kívül némely (fabrikátumokkal) készítményekkel, kézicsinálmányokkal, úm. a csehországi s morvai vászonnal és csehországi üvegekkel nagy kereskedés űzetik. Az idegenek pedig ily nevezetesebb árukkal gondaskodnak a mieinkre: a törökországi hajók, melyeken nagyobb részint mind görögök űzik a kereskedést, gyapotat, olajat, rizskását, mokkakávét (amely ti. a Déli-Asiából hozatik) és mindenféle levantei gyümölcsöket, továbbá török készítményeket, az anglusok amerikai kávét (ez olcsóbb a mokkakávénál, de rosszabb), rizskását és anglus készítményeket, úm. posztókat, bársonyokat, acélportékákat sat. A hollandusok fűszerszámot és téát, a ragusai dalmaták olajat, a franciák, spanyolok, olaszok borokat és az utolsók sok narancsot s citromat, a velenceiek és nápolyiak pedig különösön tengeri sót hoznak. A dániai és sveciai hajók vagy vásárolni jönnek, vagy pedig más nemzeti kereskedők számára vett portékákkal terheltetik meg magokat, vagy azoknak áruikat hozzák ide. Az előszámláltattakon kívül még sok különbfélékkel vagyon itt kereskedés; de elég volt a nevezetesebbekről szólani.

Ezen sokféle nemzetek a magokéinak kereskedésére való vigyázás végett biztosokat, v.is úgynevezett konzulokat tartanak. Ezek a magok nemzetbélieknek kereskedésiről és a kereskedésnek állapotjáról közönségesen a magok országoknak igazgatóit tudósítják; és az is kötelességek, hogy a magok nemzetbélieknek az idegen kikötőhelyben támadott perlekedéseiket igazítsák vagy azoknak hibáikat büntessék, és ha fontos a dolog, országjokba tudósítást küldjenek.

Látnivaló, hogy a triestiek nagyobbára csak a kereskedésből élnek, amelyből oly nagy hasznok vagyon. Az ide való kereskedők százezerekkel bírnak, mely gazdagságokat sokaknak mind nagy házaik, mind egész életek módja mutatják. Azok, akik nem kereskedők, mint amilyenek nagyobbára a patríciusok, és inkább tőkepénzeikből vagy jószágaikból élnek, szegényebbek és nem bírják olyan jól magokat.

Triestnek nevezetesebb részei e következendők:

1) A THERESIEN MÓLÓ, amely is egy a tengerbe benyúló hosszú battéria, melyről az ellenségre, ha a parthoz közelítne, ágyúznak. Ezen mólónak végében egy strásaház és golyóbisöntő műhely, kezdődésénél pedig puskapormagazinumok vagynak. A parton a mólóra való menetelnél egy lázáret, azaz kontumácispotály vagyon, de amelybe csak olyankor tartatik kontumác, mikor a nagy kontumácház megtelik.

2) A JOSEPHI MÓLÓ. Ez az első után építtetett avval általellenbe, és hasonló módra a kikötőhely oltalmazására szolgál. Ennél a mólónál, amint láthatni a rajzolatból is, a tenger nagy kerítésbe van elrekesztve, ahová a kontumácot tartó hajók mennek, a nagy lazaret vagy kontumác itten lévén. Két rekeszek vagynak: a nagyobbá a nagy rendű, a kisebbe a kis hajók mennek, és itt töltik ki a negyven napot.

A hajókból a portékák mind kirakattatnak a hajósbeliek által, és kontumácmagazinumokba (színekbe) tétetnek. Itt az olyanok, amelyek talán pestist tarthatnának magokban, mint gyapot, posztó s effélék, kibontatnak és mindennap megpróbáltatnak. Úgy ti., hogy egy magát harmincnégy krajcárért arra szánt ember kezeit közikbe és beléjek dugja, s ha ő a pestist el nem kapja, úgy pestis nélkül valóknak találtatnak. Az emberek pedig mind külön szobákba rekesztetnek, melyeknek külön bejárások, külön konyhájok és külön félre való helyek vagyon. Hogy a kontumácot tartóknak isteni tiszteletek is legyen, az okból egy kerek kápolnácska van építve, melynek oldala nagy üvegablakakból áll. A pap ebben a misét mondván, a kontumácot tartók kívül vagynak, és mindenfelől láthatják őtet. A gyónószék is úgy van csinálva, hogy egy része a kápolnába, más azon kívül vagyon.

Az egész kontumácra egy úgynevezett prior vigyáz, ki is a sanitásbeli komissióhoz tartozik. Ezenkívül kirurgusok, vigyázók és szolgáló emberek vagynak. Ha a hajók és emberek a kiszabott időt kitöltötték, akkor Triest előtt kiköthetnek.

3) A SANCT CARLO MÓLÓ a régi mólóval és kikötőhelyecskével együtt, a Carlo móló a 3-dik, a régi móló a betűvel és a megette lévő kikötőhely a 31-dik számmal jegyeztetnek.

Amíg a városba benyúló kanálisok nem voltanak, a hajók csak a régi kikötőhelybe mentenek be; és régen ámbár a város maga, mivel kőfalai fennállattak, erősebb volt, mint most, a tenger felől más oltalma nem volt az a alatt lévő battériánál. De Károly császár és király azután a 3-dik szám alatt lévő mólót, vagyis erősítést csináltatta, azt a kikötőhelyhez ragasztván (a b betűnél).

Éppen itt egy Szent Károly nevű hajó süllyedt el a tengerben, és erre építtetett az arról is neveztetett móló.

Az ilyen mólók a tengerben úgy készülnek, hogy nagy kövekkel és földdel töltött deszkaládák elsüllyesztetnek, és ezekre ismét kő és föld töltetik, amelyre végre faragott kövekből a móló építtetik. Ezen faragott kövek közé pedig a mész helyett puzzolán agyag hányatik, amelynek az a tulajdonsága, hogy kővé válik, és a köveket igen keményen öszvetartja.

4) A SANITÁS (egészségház), mely az 5-dik számmal jegyeztetik. Minden hajók, melyek a Triest partjához jönnek, ezen ház előtt tartoznak megállapodni és passzusaikat mutatni. Ha pestishír vagyon, innen minden hajók a nagy kontumácba küldetnek, ha pedig nincsen, az olyak, melyek a magok kapitányaik s hajósaik kivallása szerint török vagy rabló hajókkal közösültek, vagy a török partokról jönnek, tizennégy napig, néha csak nyolc napig is tartoznak kontumácot tartani az egészségház előtt. Ezeknek portékáik a hajókba maradnak; az emberek pedig reggeltől fogva estvig hajóikból a szárazra jöhetnek kis csónakokon; de máshova nem, hanem csak az egészségházhoz egy mellette lévő színbe: holott két külön rekeszek vagynak, melyek egymástól egy félölnyi és fél ember magosságú fal által el vagynak választva. Az egyikbe a kontumácosok, a másba a triestiek mennek, és itt a két fél egymással beszélget, előre alkuszik, s a kontumácosok a triestiektől vásárolnak. A pénzt lapátokon nyújtják által, és egy a falba felyül lévő lyukba vetik, amelyben ecet vagyon; a triestiek pedig azután innen kiveszik a pénzt. A kontumácosok mellett vigyázók vagynak, mind azért, hogy a jó rend mindenben megtartassék, mind azért, hogy egy rendbéli kontumácosok más rendbeliekkel, kik előbb vagy később kezdettek a kontumáchoz, egybe ne elegyedjenek.

5) A HOSSZÚ-KANÁLIS. Ebben legbátorságosabb kikötések vagyon a hajóknak, mert ez, amint láthatni, a városba nyúlik, és az utca közepén megyen fel; a legnagyobb rendű hajók mindazáltal ebbe bé nem férnek. Ezen, amint a 6-dik szám mutatja, egy keskeny híd vagyon.

6) A BOR-KANÁLIS. Ebbe a borral terhelt hajók mennek bé, s azért neveztetik Bor-kanálisnak.

A t betű alatt egy regulázott folyású patak, mely a hegyekről lejövő vizecskéket magába vészen, és mindenütt az újváros mellett foly, a tengerbe szakad.

Az u betű alatt a hajóépítő hely vagyon, holott az ember a hajóépítést az első munkától fogva az utolsóig láthatja. Triesten igen derék hajókat is készítenek.

Említem utoljára a CITADELLÁT, vagyis a FELLEGVÁRAT, mely a hegyen fekszik, s a városnak nem kevés oltalmára szolgál. Kicsiny, és nem a legerősebb állapotban vagyon. Innen szokták az idegen hajókat ágyúlövésekkel megköszönteni; a[z] már tudva vagyon, milyen hajónak mely tiszteletet kelljen adni. A várbeli épületeknek egyike büntető- v. fenyítékház gyanánt szolgál.

Megjegyzem még Triestről, hogy itt némely nevezetes fabrikák vagynak: úgymint p. o. rozsólisfabrika, melyben a legjobb rozsólist készítik, s amelynek igen nagy kelete van; továbbá fajanc- vagy fattyúporcelán edények fabrikája. A föld, melyből az edényeket készítik, a porcelánföldhöz hasonló, de nem egészen oly természetű. A Velencei Birtokból veszik, Skio nevű hegy mellől, és terra de Vicenzának nevezik. Az ebből készült edények hasonlítnak a porcelánhoz, és mivel a szépség s tartósság bennek megvagyon, s olcsóbbak is a porcelánnál, nagy keletjek vagyon, kivált az országba bé. Vagyon még tobákfábrika is. A hajókra való köteleknek mindenféle nemeit pedig nagy bővségben készítik; sok utcákban akad az ember kötélcsinálókra, kik itt folytatják munkájokat.

Triesthez egy félórányira a Velencei Birtok szélében a salinák vagynak, az a hely ti., amelyben a tengerből a sót veszik ki. A tenger vizit kis csatornák által a földbe mintegy kétlábnyira béásott és keményen megtompolt táblákba eresztik. Ez itt bizonyos ideig áll, amíg a napnak melege által a víz kipárállik, a só a fenéken megülvén; azután néhány ízben ismét vizet bocsátnak a táblába, amíg a só vastagon marad a fenéken, melyet azután lapátokkal innen kivesznek: s e[z] már kész, morsolható só. Mivel a földből sokat magába szív, és különben is tisztátalan, barna; és mivel jól meg nem szokták törni, darabosocska.

Amely sót itt kivesznek a tenger víziből, azt nem lehet más helyre, hanem csak a cs.-királyi sódepozitóriumba adni, azért is mindenkor szokott egy vagy más vigyázó ember a cs.-királyi sóháztól lenni, nehogy a sót másfelé adják.

A nevezetes triesti épületeknek neveik a városnak lerajzolt képében fel vagynak jegyezve. Az újváros (mely Mária Terézia alatt kezdett épülni) kiváltképpen szép és nagy épületekben bővölködik. Nem kevésbé szép épületek készültek és készülnek a város azon új részében, mellyel József császár alatt kezdődött nagyobbíttatni a város. Ez a rész a Carlo s Theresien móló között vagyon a tenger partján, és itt még a tengert is már egynéhány ölnyire bétöltötték, hogy annál több házhelyek nyerettessenek.

A Triesti vidéknek a Velencei Birtokkal határos szélein bizonyos messzeségekre strázsaházak vagynak, amelyekben a szélbeli vigyázásra és a szökés megakadályoztatására nézve katonaőrizetek szoktak lenni. Minden strázsaháznál egy mozsárágyú is vagyon, melyet valamely katona megszökésekor szoktak kisütni; amely jelre a vidékbeli parasztok fellármázódván, tartoznak a szökövényt keresni. Különös az, hogy többnyire az őrizeten lévő vigyázó katonák szoktak megszökni. De az ilyen szökövényeket éppen oly bajos megkapni, mint a tolvajokat, mert hamar a Velencei Birtokba veszi magokat.

Ennyit Triestről, s ezzel utazásom leírását is elvégeztem.

X. A Délvidék térképe. [g]



[1] Ha nem akarod bemutatni a hazát, bár képes lennél rá, vétkezel.

[a] Felirata: Dominicus. S. R. J. Com. Teleki., Aug. Francisco. II. A. Cubiculis. Et. Supr. Just. Transilv. Adress. Occidit ingenio brevibus maturior annis. Szignatúra: »Samuel Czetter Hungarus sculps. Viennae.« 18,5x12,1 cm. Megjelent: Reisen durch Ungern und einige angränzende Länder. Beschrieben vom Reichsgrafen Dominik Teleki von Szék. Aus dem Ungarischen übersetzt durch Ladislaus v. Németh Professor am evangel. Gymnasium zu Raab. Pest, bei Konrad Adolph Hartleben. 1805 (az Utazások német fordítása) címképeként.

A metszetet gróf Teleki Sámuel készíttette és bocsátotta az Utazásokat fordító Németh László rendelkezésére a német nyelvű kötet számára a következő szavak kíséretében: „Kívánságára pedig az Úrnak, a néhai fiam képét itten réztáblára kimetszettem és annyi nyomtatványt küldök, amennyire szükség leszen, csak ne sajnáljon az Úr moustrát küldeni, milyen és micsoda nagyságú papirosra?” (Kazinczy Ferenc levelezése. Sajtó alá rendezte Váczy János. III. köt. Bp. 1893. 155. 1.)

Szakirodalmi leírása: Rózsa György: Czetter Sámuel (Egy rézmetsző a 18–19. századfordulóján). A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952. Bp. 1953. 131. 1. – Pataky Dénes A magyar rézmetszés története (Bp. 1951. 96. 1.) című munkájában megjelenési helyeként tévesen jelöli meg az Utazások magyar kiadását.

[2] Lásd az utószót, amelyben tájékoztatom az olvasót arról, miért hagytam el a Tótországról, vagyis Szlavóniáról és Horvátországról a szerző által összeállított ismertetéseket.

[3] Gróf Teleki József (1738–1796) főispán, koronaőr.

[4] Bartzafalvi Szabó Dávid (1752–1828) író, nyelvművelő, tanár. Merész, sőt szertelen és erőszakos nyelvújító tevékenységével vált hírhedtté. Előbb az első magyar nyelvű újság, a pozsonyi Magyar Hirmondó szerkesztőjeként (1786), majd pedig a nagy sikerű Szigvárt klastromi története (Pozsony 1787) címmel megjelent regény fordítójaként terjesztette újításait. Sárospatakon 1792-től 1805-ig volt a matematika és a fizika tanára, és tantárgyait magyarul adta elő.

[5] Bod Péter Magyar Athenas (Nagyszeben 1766) című műve az első magyar nyelvű írói lexikon.

[6] Őri Fülep Gábor (1739–1823) református szuperintendens. 1773-ban választották meg a sárospataki főiskola teológiatanárának.

[7] Szentgyörgyi István (1736–1799) református lelkész. 1767-ben lett Sárospatakon a filozófia és a filológia tanára. A tanulóifjúság számára írt egy Kisded magyar grammatikát is (Pozsony 1797).

[8] Helyesen: Szombathi János (1749–1823). 1783-ban iktatták be a történelem tanári székébe, 1785-ben pedig a sárospataki főiskola rektorává választották.

[9] Helyesen: Kövy Sándor (1763–1829), 1793-tól haláláig a sárospataki főiskola jogi tanszékének tanára. A nyelvújításnak, nevezetesen Kazinczy Ferenc működésének esküdt ellensége.

[10] Kazinczy Péternél.

[11] Kazinczy Ferenccel, akinek atyai nagybátyja volt Kazinczy Péter.

[12] Gróf Török Lajos (1748–1810) politikus, vegyész. 1786-tól 1796-ig a kassai tankerület főigazgatója. 1786 és 1791 között Kazinczy Ferenc hivatali főnöke volt. Mint a miskolci szabadkőműves páholy nagymestere, Kaziczyt 1784-ben taggá avatta. Lányát, Török Zsófiát (Sophie-t) Kazinczy, fogságából szabadulva, 1804-ben feleségül vette.

[13] Baróti Szabó Dávid (1739–1819) a háromszéki Baróton született székely fi, előbb jezsuita szerzetes (tehát nem piarista), majd világi pap, költő, műfordító, nyelvész. 1777-től 1799-ig tanárként működött Kassán. Itt jelent meg Új mértékre vett külömb külömb verseknek három könyvei (1777) című kötete, az első azok közül, amelyek meghonosították hazánkban az időmértékes verselést. 1788-ban Batsányival és Kazinczyval megindította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot.Ugyancsak Kassán látott napvilágot a mindmáig forrásértékű Kisded Szótárának mind első (1784), mind bővített második (1792) kiadása. A prozódiai vita során írta nyelvészeti munkáit: Ki nyertes az Hangmérséklésbenn? (Kassa 1787), Orthographia-, és Grammaticabéli észrevételek a magyar Prosodiával együtt (Komárom 1800).

[14] Helyesen: I. Rákóczi Ferenc.

[15] Báró Ignaz von Born (1742–1791) erdélyi származású pénz- és bányaügyi udvari kamarai tanácsos Bécsben. 1770-től mint prágai bányaügyi elnök többször beutazta Magyarországot és Erdélyt, erről számol be Briefe über mineralogische Gegenstände… [Levelek az ásványtan ügyéről…] című, 1774-ben közzétett munkájában. Neki mint a bécsi Igaz Harmónia nevű szabadkőműves páholy elnökének ajánlotta Mozart Maurerfreude (K. 471. 1785) című kantátáját, és róla mintázta a Varázsfuvolában Sarastro alakját.

[b] A két metszet témájáról a főszöveg tájékoztat: „Külső tekéntetére nézve a barlang olyanformán ötlik szembe, mint azt az ide ragasztott rajzolatoknak elsője mutatja; belölről pedig félbehasítva s oldalról nézve olyan, amint a második rajzolatban szemléltetik.”

[16] Rozgonyi József (1756–1823) 1791-től a losonci líceum igazgatója, 1797-től a sárospataki bölcseleti tanszék tanára.

[c] A főszöveg tájékoztatása szerint: „Külső kinézése az aggteleki barlangnak bémenetelénél ilyenforma, mint azt az ide rekesztett rajzolat mutatja.” (39. lap)

[17] Christoph Delius (1728–1779) thüringiai német bányatanácsos, a bányaműveléstan első rendes tanára a selmeci akadémián (1770–1772). Említett műve: Anleitung zu der Bergbaukunst [Bevezetés a bányászat tudományába] (Bécs 1773).

[18] Nikolaus Josef Jacquin (1727–1817) holland orvos, egyetemi tanár. A selmeci bányaakadémián a kémia első tanára (1764–1769), majd a bécsi egyetemen a növénytan és a kémia professzora, a schönbrunni park igazgatója.

[19] Nikolaus Poda (1723–1789) osztrák jezsuita tanár, természettudós. Grazban a csillagvizsgáló igazgatója volt, és természettani múzeumot alapított. 1765-től 1771-ig a mechanikát és a hidraulikát tanította a selmeci akadémián; ottani működésének eredményeit három könyvben tette közzé.

[20] Taddeus Peithner prágai egyetemi tanár, Selmecen 1772-től 1777-ig Delius utóda a bányaműveléstan tanszékén; majd udvari tanácsos Bécsben.

[21] Lásd a 15. jegyzetet.

[22] Johann Anton Scopoli (1723–1788) tiroli származású orvos, a selmeci akadémián a kémia, az ásványtan és a kohászat tanára 1769-től 1776-ig. Működésének eredményeit több könyvben jelentette meg.

[23] Anton Ruprecht (1750–1808) 1779-től 1791-ig a kémia tanára a selmeci akadémián, később bányászati udvari tanácsos Bécsben a királyi kamaránál.

[24] Christoph Anton Migazzi (1714–1803) gróf 1756-tól váci püspök, 1761-től bécsi hercegérsek és bíboros, de a váci püspökséget 1785-ig megtartotta, télen Bécsben, nyáron Vácott lakott. Jelentős építkezéseivel a városnak új arculatot adott, s ezért Vác újjáalkotójának nevezték.

[25] Karl Gottlieb Windisch (1725–1793) Pozsony város polgármestere. A neve alatt kiadott Geographie des Grossfürstenthums Siebenbürgen [Az Erdélyi Nagyfejedelemség földrajza] (Pozsony, 1790) valójában Johann Seivert műve.

[26] Fogarasi Pap József (1744–1784) bölcseleti doktor, református főiskolai tanár. Svájcban, Németországban, Hollandiában tanult. Hazatérve előbb szülővárosában, Szászvároson papi hivatalt viselt, majd a marosvásárhelyi főiskola tanáraként működött.

[27] Kovásznai Sándor (1730–1792) református főiskolai tanár. Marosvásárhelyen 1764-től haláláig a történelem és az ókori irodalom tanszékén oktatott.

[28] Gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár, vagyis a szerző édesapja birtokán.

[29] Aszklépiosz az ókori görög mitológiában Apollón fia, a gyógyítás, az orvostudomány istene; a bizalmas nyelvhasználatban jelentése orvos. Kazinczy egyik megjegyzése alapján (Kazinczy Ferenc levelezése VII. köt. 437) feltehető, hogy ez az ifjú orvos Pataki Sámuel (1765–1824) volt, a híres erdélyi orvosdinasztia tagja. Tanulmányait Göttingenben, Bécsben és Pesten végezte, ahol 1794-ben szerezte meg oklevelét. Később Erdély főorvosa lett, és könyvet írt az erdélyi ásványvizek fizikai-kémiai összetételéről.

[30] Istennek és Erzsébetnek, patrónájának építette az örmény kegyesség.

[31] Kis Gergely (1738–1787) református főiskolai tanár, a székelyudvarhelyi kollégium igazgatója és második alapítója.

[32] Málnási László református lelkész, a református kollégiumok és iskolák alapítványainak gondnoka.

[33] Az elvesztett nemesi jogaikért fegyvert fogó székelyek 1562-i felkelése, amelyet a Dózsa-felkelést leverő Szapolyai János fia, János Zsigmond, apjához hasonló kegyetlenséggel vérbe fojtott, és a segesvári gyűlésben hozott döntésével a székelységet még nagyobb szolgaságba taszította.

[34] A székelyek szíve elegendő erősség.

[35] Aki csak a választott fejedelem eme címerét látod, ó, magyar, boldogan adj hálát hazádért! Mit bolyongsz kóborolva a földkerekség végső határain? Íme, közeledben van, akit sok vér árán keresel, hiszen vereségeddel megtapasztalhatod, milyen átkozott az idegen eredetű fejedelem hatalma. Borulj térdre urad előtt, ne szalaszd el a szerencsés sorsot! Ha a vért eltávolítjuk, száraz marad a föld. (Hegyi Balázs fordítása)

[36] I. Lipót (1640–1705), 1657-től magyar király, 1658-tól német-római császár.

[37] Johann Ehrenreich Fichtel (1732–1795) az erdélyi paleontológia megalapítója. Idézett munkája: Beitrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen [Adalék Erdély ásványtörténetéhez], 1780-ban Nürnbergben jelent meg két részben.

[38] A Ratio Educationis rendelkezése értelmében a tankerületek székhelyén szervezett háromosztályos elemi iskola, ahol a tanítójelöltek tanulmányozták a tanítás normáját, mintáját; más szóval gyakorló mintaiskola.

[39] Német Lovagrendnek. A harmadik keresztes hadjárat idején gazdag lübecki és brémai kereskedők betegápolásra vállalkoztak, majd 1198-ban lovagrenddé alakultak. Öltözetük fehér köpönyeg fekete kereszttel. II. András a Barcaságot adományozta nekik, azzal a kikötéssel, hogy Erdélyt a kunok ellen védelmezik. Miután a rend ennek a kötelezettségének nem tett eleget, a király 1225-ben hadsereg élén kiűzte őket az országból.

[40] A forradalmi Franciaország ellen indított porosz–osztrák intervenciós háború során foglyul ejtett s ide szállított francia katonákról van szó.

[41] A szegedi békét 1444 nyarán, tíz évre szólóan, I. Ulászló király kötötte a törökkel. A szerződést azonban megszegte, s még az év őszén hiányos felszerelésű és csekély számú seregével hadjáratot indított a Balkán ellen. A várnai csatában serege megsemmisült, és maga is elesett, csupán Hunyadi Jánosnak sikerült elmenekülnie.

[42] Csekonics József (1757–1824) ezredes, később tábornok. II. József 1785-ben a mezőhegyesi, 1789-ben pedig a bábolnai ménestelep létrehozásával bízta meg, s ezzel Csekonics a magyar állami ménestelepek megalapítója lett. Munkája; Praktische Grundsätze die Pferdzucht betreffend [A lótenyésztés gyakorlati alapelvei] Pest 1817.

[43] Kiss József (1748–1812) vízépítő mérnök és Kiss Gábor (1751–1800) vízépítő és hadmérnök, testvérek; műszaki tanulmányaikat mindketten a gumpelsdorfi (bécsi) hadmérnöki akadémián végezték. Felismerve a Duna és a Tisza közti jelentős szintkülönbséget, együtt tervezték meg a Monostorszeg (Bački Monoštor) és Újverbász (Vrbas) között építendő hajózó- és lecsapoló csatornát. Az építési engedélyt elnyerve 1792-ben részvénytársaságot szerveztek „Ferenc-csatornai királyi szabad hajózási társaság” néven. A munkálatok 1793-ban el is kezdődtek, s a csatorna 1797-ben Sztapárig (Stapar) hajózható volt, amikor a vezetőség kibuktatta a társaságból a fivéreket. Mindketten elszegényedve haltak meg.

[44] Publius Ælius Hadrianus (76–138) 117-től római császár.

[45] Savoyai Jenő herceg (1663–1736), a Habsburgok legjelesebb hadvezére, a hadtörténet kiemelkedő alakja. Számos török elleni hadjáratban vett részt, köztük Buda visszafoglalásában (1686) és Belgrád felmentésében (ennek hatására kötötte meg a szultán 1718-ban a pozsareváci békét). Kedvenc tartózkodási helyén, a bécsi Belvedere-palotában gazdag képtárt és könyvtárt gyűjtött. Hazánkban a Csepel-sziget volt birtoka, ő építtette a ráckevei kastélyt (1702), a hazai kastélyépítészet egyik remekét.

[46] Arzen Černojević ipeki pátriárkával. Vezetésével mintegy 37000 szerb család menekült a török elől Magyarországra, közülük sokan Szentendrén és környékén telepedtek le. A pátriárka kérésére I. Lipót ünnepélyes oklevélben biztosította a török ellen a császáriak oldalán fölkelt szerbek jogait és kiváltságait.

[d] Rézmetszet. Felirata: Belgrád Semlinnel szembe így láttzik, Vidékével egyűtt. A bal és jobb oldali alsó sarokban az ábrázolt részek feliratos magyarázata. Szignatúra: »mettzette Tzetter Sam: Orosházi fi.« 17,2x43,2 cm. A 134. és 135. lap közé helyezve. A főszöveg szerint: „Belgrádnak fekvése (melynek ábrázolását annak ide ragasztott eleven és igen jól talált rajzolatjából lehet látni) ekképpen vagyon…” (135. lap) Szakirodalmi leírása: Rózsa György: i. m.

[47] Az adó csupán a birtoktól függ.

[48] Schönbauer József Antal (1757–1807) orvos, a pesti egyetemen az állattan és az ásványtan tanára. Említett műve: Geschichte der schädliche Kolombatzer Mücken im Banat als ein Beytrag zur Naturgeschichte von Ungam [A veszedelmes kolumbáci szúnyogok története a Bánátban, adalékul Magyarország természethistóriájához] Wien 1795. Kivonatos ismertetése: E. J. P.: A kolumbáci szúnyogról (Tudományos Gyűjtemény 1839).

[49] Kund magyar vezér, az Árpádot fejedelemmé választó vezérek egyike.

[50] Orseolo Péter (1011–1058) magyar király (1038–1041 és 1044–1046), Orseolo Ottó száműzött velencei dózsénak és Géza fejedelem ismeretlen nevű leányának fia. Kálti Márk Képes Krónikája (XIV. század közepe) Péter királynak tulajdonítja a székesegyház alapítását: „Pécsett temették el második országlásának harmadik évében, Szent Péter apostol egyházába, amelyet ő alapított.”

[51] Valószínűleg így értendő: egy malomkövet forgatnak.

[52] Koller József (1745–1832) teológus, pécsi nagyprépost, egyháztörténész. Említett művéről lásd az 58. jegyzetet.

[53] Klimó György (1710–1777) 1751-től haláláig pécsi püspök. Egyházmegyéjét jelentősen fejlesztette, hatvan falusi templomot építtetett. Tizenötezer kötettel alapította meg a pécsi püspöki könyvtárat, s mellette numizmatikai gyűjteményt és csillagvizsgálót létesített.

[54] Forgách Ferenc (1530 vagy 1535–1577) nagyváradi püspök, humanista történetíró. 1571 és 1575 között írta De statu rei publicæ Hungaricæ… Commentarii című, a XVI. századi Magyarország történetét feldolgozó művét (kiadta Horányi Elek 1788-ban, majd Toldy Ferenc 1886-ban).

[55] Forgách Simon (? 1527–1598) gróf, dunántúli főkapitány, főpohárnokmester.

[56] A Corpus Juris Werbőczi István (1458–1541) fő műve, a latin nyelvű Hármaskönyv: Tripartitum Corpus Juris (Bécs 1517), amely a feudális jogrendszert a köznemesség szempontjából kodifikálta.

[57] Tisztelő üdvözletem előrebocsátásával és több imát ajánlva föl, mint amennyi levél van a fákon, mivel megkezdett művem befejezéssel kecsegtet, azért hozom testvérem, nemes Klára úrnő, Mihály semjéni nemes felesége tudomására: hogy amikor én, Domonkos deák, a ti fivéretek, tanulmányaim öregbítésére egy bizonyos könyvet, tudniillik Bovetusnak a tanulók fenyítéséről szóló művéhez készült magyarázatot vagy fejtegetést, továbbá más, előhaladásomra szolgáló minél több könyvet megvehessek, mivel némi dénár, azaz pénz rám mosolyog, amiként az egyik költő is mondja, szitával meríti a vizet, aki könyv nélkül akar tanulni; ezért kérünk arra, hogy Istenért és a testvériség alapján valamelyes mennyiségű pénzt küldeni szíveskedjetek, annak tudatában, hogy ha megfelelő időben teszitek, ugyanakkora összeg hozzáadásával kedvezőbbre gyarapítjuk. Éljetek boldogul abban, aki Izajás szerint feláldoztatott a keresztfán. Kelt Visegrádon, közvetlenül a hetvened vasárnap előtti szombaton, 1763. esztendőben. Domonkos deák [írta] ezeket. A ti testvéretek.

Adassék e levél a nemes és tiszteletre méltó úrnőnek, Klárának, László fia Mihály, semjéni nemes feleségének. (Hegyi Balázs fordítása)

[58] A pécsi püspökség története, 7 kötet, Pozsony 1782–1812, történetföldrajzi és püspöktörténeti forráskiadvány, amelyben kiadatlan Janus Pannonius-versek is vannak. Másik műve: De sacra regni Hungariæ corona commentarius [Kommentár a magyarországi birodalmi szent koronáról] Pécs 1800.

[59] II., Nagy Szolimán vagy Szulejmán (1495–1566) török szultán (1520–1566). Uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését a török birodalom. Nevéhez fűződik Nándorfehérvár bevétele, a mohácsi csata és Szigetvár ostroma, illetőleg Magyarország középső részének elfoglalása.

[60] Dorfmeister István egyik fő művéről, a Szigetvár elestét és visszafoglalását ábrázoló, 1788-ban keletkezett mennyezetképről van szó.

[61] Gróf Zrínyi Péter (1621–1671) horvát bán, politikus, műfordító, a költő Zrínyi Miklós öccse. Csatlakozott a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd Wesselényi Ferenc nádor és Lippay György esztergomi érsek halála után a szervezkedés vezetője lett. Az udvar hamis ígérettel Bécsbe csalta, 1670-ben elfogatta, I. Lipót bíróság elé állíttatta, és hűtlenség vádjával Bécsújhelyen lefejeztette sógorával, Frangepán Ferenccel és Nádasdy Ferenc országbíróval együtt. Zrínyi Péter az irodalomban is emlékezetessé tette nevét, horvát nyelvre fordította és Adrianskoga mora Syrena (Velence 1660) címmel közzétette bátyja fő művét, a Szigeti veszedelem című eposzát.

[62] II. Lipót (1747–1792) 1790-től magyar király és német-római császár. Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc fia, II. József öccse.

[63] Helyesen: Nagyváthy János (1755–1819) mezőgazdasági író. 1791-től Keszthelyen gróf Festetics György jószágkormányzója. Az ő tanácsára alapította meg Festetics 1797-ben a Georgikont, Európa egyik első mezőgazdasági iskoláját. Munkái közül A szorgalmatos mezei gazda (I–II. Pest 1791) az első mezőgazdasági kézikönyv, A Balaton taváról szóló természettudományos cikke (Tudományos Gyűjtemény 1817) pedig úttörő jelentőségű.

[64] Du Poy Raymond, a jeruzsálemi Szent János ispotály őre betegápolói mellé lovagokat vett fel, akiknek a szokásos szerzetesi hármas fogadalom mellett hivatásuk lett a zarándokok ápolása és védelme. Így jött létre a johannita vagy ispotályos keresztes lovagrend. Jelvénye a fehér kereszt fekete vagy vörös ruhán, vörös zászlón. 1310 óta rhodusi, 1530 óta máltai lovagrendnek is nevezték. A rend a XII. század folyamán már Európa számos országában megtelepedett. Magyarországon II. Géza adta nekik az első birtokokat Esztergomban ispotály építésére, majd Jeruzsálemben Szűz Mária és Szent István király tiszteletére templomot építtetett zarándokházzal, s ennek gondozását az ispotályosokra bízta. IV. Béla a tatárjáráskor tapasztalta az ispotályosok támogatását, azért nekik adta a Szörényi bánságot, Kunországot az Olttól keletre és földet a Barcaságban.

[65] I. Szapolyai (Zápolya) János (1487–1540), 1526-tól magyar király.

[66] Pászthory Sándor (1749–1798) jogász, kancelláriai tisztviselő, fiumei kormányzó (1791–1798). II. József idejében a magyarországi iskolai ügyek referense, a magyar nyelv terjesztésének apostola. Az 1790–91-i országgyűlésen a magyar nemesi ellenzék vezéralakja. Kazinczy így emlékezett meg róla: „Minden tudja, mely nemeslelkű ember, mely hív magyar volt ő. Forró barátja, pártfogója, elősegélője mindannak, ami szent, ami jó, forró barátja nyelvünknek.”

[e] Felirata: A Porto-Ré-i Kikötő-hely. Alul az ábrázolt részek feliratos magyarázata. Szignatúra: »rajzolta Fichtel« »mettzette Tzetter 1790«. 19,7x11,8 cm. A 264. és 265. lap közé helyezve. A főszöveg szerint: „A kikötő kettős; az egyik öble nagyobb, a másik kisebb. Az ide ragasztott rajzolat Portorét igen jól ábrázolja.” (265. lap) Szakirodalmi leírása: Rózsa György: i. m.

[67] Lásd a 61. jegyzetet.

[68] Az isztroromán nyelvű csicsektől lakott hegyvidék Isztria északkeleti részén.

[f] A bal felső sarokban az ábrázolt városrészek feliratos magyarázata. Az öböl alsó részén ez a felirat: Adria tengere. 27,2x37,6 cm. A 284. és 285. lap közt elhelyezve. A főszöveg szerint „Az ide rekesztett lerajzolásából Triestnek egész fekvését és nevezetesebb részeit megláthatni.” (276. lap) A főszövegben további számos hivatkozás van az ábrázoltakra, illetőleg azok feliratos magyarázatára.

[g] A Dunántúl (Szekszárd vonalától délre), Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, Bosznia többszínnyomású rézmetszete. Szignatúra: »Berken sc.« 45x34,5 cm. A 332. és 333. lap közé helyezve. A „Rövid históriai és geográfiai megjegyzések Horvát-, Tót- és Dalmátországokról” című toldalék melléklete. A főszöveg szerint: „Az ide alkalmaztatott geográfiai mappa mindazokról, melyekről emlékeztünk, tökéletes világosításul fog szolgálni.” A szakirodalom nem jegyzi.

 

UTÓSZÓ

Gróf Teleki Domokos Egynehány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid esmértetésével együtt című kötete, tíz rézmetszettel illusztrálva, 1796-ban jelent meg Bécsben.

Szerzője, a marosvásárhelyi könyvtár, a híres „téka” alapítójának, gróf Teleki Sámuel kancellárnak a fia, szellemiekben gazdag, de rövid életpályát futott be. 1773-ban született a székelyföldi Sáromberkén a családi kastélyban. A közeli Marosvásárhelyen kezdte, majd Nagyenyeden folytatta tanulmányait. Tizenöt éves korától a bécsi egyetemet látogatta, tizennyolc évesen a pesti egyetemre járt. Tagja volt a lipcsei gazdászati, a jénai természetvizsgáló társaságnak, az újonnan alakult jénai ásványtani társaság pedig őt választotta első elnökének. Hazai utazásait húszévesen kezdte, leírásukat huszonhárom éves korában tette közzé, s utána két évvel, 1798-ban már eltávozott az élők sorából.

Tevékeny munkása volt az Aranka György szervezte Erdélyi Magyar Nyelvmívelő és Kéziratkiadó Társaságnak. Halála előtt néhány hónappal aggódó atyja arra kérte Arankát, hogy ne adjon alkalmat fiának az egészségét károsító szellemi erőfeszítésekre:

„Domokos fiam már lement Erdélybe, és tudom, hogy neki nagy tüze és buzgósága vagyon a Tudós Társaság munkálkodásának gyarapítására; de physicuma és temperamentuma nem ahhoz való lévén, minthogy a sok ülés, olvasás, írás és intensio egészségének nagy ártalmára vagyon, valamint személyesen, úgy mostan is, hozzám és házamhoz való jószívűségére kérem az Urat, hogy arra neki alkalmatosságot ne engedjen. Ha lassan siet, messzebb jut, ha kevesebbre igyekszik, többre érkezik. Moderata durant.”

1804-ben Németh Lászlóhoz, az Utazások németre fordítójához intézett levelében ezt jegyezte fel fiáról a literátus apa: „Az ő igen gyenge testi sátorának öszveomlását siettette a benne lakozott nagy léleknek munkássága, könnyező szemekkel bámultam, midőn holta után ennek tanúbizonyságait nagy rakás írásaiban láttam.”

Az Utazásokban Teleki Domokos négy hazai útjáról számol be. Első útjára, a Felvidékre 1793 júniusában indult. Második útja szűkebb hazájába, Erdélybe vezetett, minden valószínűség szerint 1793 őszén. Harmadik utazását ugyanis, miután a telet Budán töltötte, ott kezdte 1794. május 21-én: Dél-Magyarországra indult, és Szlavónia egy részén áthaladva, utazását a Bánságban fejezte be. Negyedik útjára 1795. május 21-én indult Pestről, hogy a Dél-Dunántúlon és Horvátországon át a magyar tengerpartra, Fiuméba s onnan Triesztbe látogasson el. Utazásait egy közelebbről meg nem nevezett barátja, „egy ifjú Æsculapius társaságában”, feltehetően Pataki Sámuellel tette.

Utazásainak és útleírásának céljáról a szerző két helyen nyilatkozik. Első útjáról szólva azt mondja, azért indult a felvidéki vármegyék meglátogatására, hogy ezeknek „mind természeti, polgári s gazdaságbeli állapotját, mind pedig nevezetességeit” megismerje, s mindezek alapján „hasznos tapasztalásokat gyűjtsön”. A látottak leírására pedig az sarkallta, hogy a szerzett ismereteket és a hasznos tapasztalatokat közkinccsé tegye, és ezáltal – mint erdélyi útja befejezéseképp kiemeli – az utazásra honfitársaiban kedvet ébresszen.

Az első magyarországi útleírás, megelőzve a reformkori törekvéseket, az ország felfedezését és szellemi birtokbavételét tűzi ki célul. Honismeretet terjeszt és nemzeti önismeretre serkent, amikor leírja az ország tájait és településeit; amikor bemutatja az egyes települések, vidékek lakosságának nemzetiségi, vallási, nyelvi összetételét; amikor az akkori állapotok valós képét nyújtja különös tekintettel a gazdasági helyzetre, a termelési viszonyokra, az új létesítményekre és technikai vívmányokra; s végül, de nem utolsósorban, amikor utal a jelenségek történeti hátterére, amikor feltárja a művelődéstörténeti és művészettörténeti emlékeket.

Az Utazások részletesebb elemzése deríthet majd fényt arra, hogy Teleki hány terület feltérképezésében, mennyi mindennek a leírásában töltött be kezdeményező szerepet. Ezúttal én két ilyen vonatkozásra hívom fel a figyelmet. Az egyik Oláhfalu bemutatásához kapcsolódik: a székely háznak, az ott lakó emberek életmódjának, megélhetési forrásainak, gazdasági tevékenységének remek megjelenítése alapján a szerzőt a népismereti kutatás, a magyar néprajztudomány egyik előfutáraként tarthatjuk számon. Másfelől a múlt hagyományainak felkutatására irányuló buzgalma, köztük a műemlékek ismertetése alapján a magyar művészettörténet-írás egyik korai művelőjének tekinthetjük őt. A műalkotások megítélésében jó érzékről, az új értékek iránti fogékonyságról tesz tanúságot, amikor például Szigetváron Dorfmeister István egyik fő művére, a plébániatemplom mennyezetfreskójára irányítja a figyelmet, vagy amikor Vácott az akkor legkorszerűbb művészeti törekvéseket meghonosító székesegyházat csodálja meg.

A további kutatásra váró feladat megállapítani azt, hogy munkájához a szerző milyen forrásokat használt. Ennél azonban fontosabb, hogy leírásai nagyrészt saját tapasztalatain alapulnak, beszámolói egyéni élményekkel vannak át- meg átszőve. Erre utalt már a könyv említett fordítója is, amikor azt hangsúlyozta, hogy „az utazás szemmel látott tanúnak a beszédje”. A személyes jelleget tarthatjuk a mű legfőbb értékének. Csupán néhány kisebb részlete, nevezetesen a címében is feltüntetett „Tót- és Horvátországoknak rövid esmértetése” nélkülözi ezt a sajátságot. Bizonyára az Erdélyi Kéziratkiadó Társaság enciklopédikus igényeinek megfelelően kívánt eljárni a szerző akkor, amikor történeti kútfőkre támaszkodva harmadik utazása leírásához Tótországnak, vagyis Szlavóniának, a negyedikhez pedig Horvátországnak ismertetését csatolta, és ezt még Horvátországra, Szlavóniára és Dalmáciára vonatkozó történeti és földrajzi feljegyzésekkel is kiegészítette. A „toldalékok”-ról már a kortársaknak az volt a véleményük, hogy megbontják a mű egységét. Én úgy találtam, hogy az útleírás műfajától meglehetősen elütő betétek nemcsak szerkezetileg borítják föl az egyensúlyt, hanem az adatközlés száraz jellegénél fogva a szemtanú beszámolóinak frissességét, a személyes tapasztalatok elevenségét is lankasztják. Éppen ezért a toldalékokat, amelyek inkább csökkentik, mint öregbítik a mű értékét, teljes egészükben elhagytam.

Az útleírás csorbítatlan szövege viszont ma is érdekes olvasmány: gazdagon megrajzolt művelődéstörténeti körkép a soknemzetiségű, soknyelvű, sokvallású korabeli Magyarországról.

Éder Zoltán

 

JEGYZETEK

Gróf Teleki Domokos útleírásának szövegét lényegében a mai helyesírás szabályai alapján közlöm. Megtartottam azonban azoknak a sajátságoknak jelentős részét, amelyek a szerző kiejtésmódjára és szóhasználatára jellemzőek, de nem őriztem meg a tájnyelvi kiejtést tükröző mássalhangzónyúlásokat. Meghagytam viszont az l kettőzését a következő igealakokban: estvellett, kíméllettek, prédikállani, sajnállani stb., mert ezeknek egy l-lel írott változatai nem léteznek. Javítottam a nagyszámú, feltehetően a nyomda betűkészletének hiányaiból eredő magánhangzó-rövidüléseket. Helyesbítettem természetesen a nyilvánvaló sajtóhibákat. Az idegen nyelvi szavak, szövegrészletek, szövegek írását általában érintetlenül hagytam. Köztük a jelentős számban előforduló latin eredetű szavakat azonban, amennyiben meghonosodtak nyelvünkben, a ma szokásos módon írtam le, a meg nem honosodott szavakat, továbbá a kifejezésekben előfordulókat viszont eredeti formájukban vettem át. Egyes esetekben szögletes zárójelek közé tettem a mindenképp szükségesnek vélt szövegkiegészítéseket.

A személynevek írásmódjában az eredeti kiadást követtem, csupán a történelmi családok nevét igazítottam a ma elfogadott alakra, tehát Batthyány, Rákóczi, Thököli, Esterházy alak olvasható az eredeti Bottyáni, Rákóci – Rákótzi, Tököli, Eszterházi helyén. A földrajzi nevek írásában sehol sem tértem el a szerző sajátos, hol következetes, hol következetlen írásmódjától. Megtartottam tehát az Adon, Becskerék, Ért, Garamb, Hernát, Kanisa, Posony alakokat éppúgy, mint az Austria, Bosnia, Carinthia, Dalmatia, Déli-Ásia, Slavonia, Svaiz formákat, továbbá a következetesen használt Eszek és Fiuma, valamint a következetlenül váltakozó America – Amerika, Küköllő – Küküllő, Zagráb – Zágráb, Carpatus – Carpathusok, Selmec – Selymec alakokat. A földrajzi nevek írását mindössze két vonatkozásban korszerűsítettem. Egyrészt a többelemű helységneveket az egybe- és különírás mai szabályai szerint egy szóba írtam (például: Alma-Kerék, Alsó Oláh-falu helyett Almakerék, Alsóoláhfalu), másrészt a nevekben előforduló hosszú ly-t és j-t, továbbá a th és cz betűkapcsolatot egyszerűsítettem. A helyneveknek a szerző által alkalmazott rövidítéseit a szövegben szögletes zárójelek között föloldottam, hogy a mutatóban elkerülhessem a fölösleges utalásokat.

A Földrajzi nevek mutatójában nemcsak az egyes nevek előfordulását jelzem lapszámmal, hanem azokat a neveket, amelyeknek felismerése problémát jelenthet a mai olvasónak, azonosítom. Az -i melléknévképzővel használt neveket is itt találja meg, tulajdonnévi alakjukban, az érdeklődő. A problematikus neveknek a zömét azok a magyar helynevek alkotják, amelyeknek az impériumváltozások következtében ma idegen megfelelőjük van. Azonosításukat a szokásos módon, idegen elnevezésük feltüntetésével oldottam meg. A természeti-földrajzi nevek – folyók, tavak, hegyek, tájak, tájegységek neve – esetében viszont a tájékozódáshoz hasznosabbnak találtam, ha ezeknek rövid meghatározását adom. Az azonosítások java részét Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára (negyedik, bővített és javított kiadás két kötetben, Bp. 1988) című munkája segítségével végeztem. Neki, e terület legkiválóbb hazai szakértőjének, e helyen is köszönetemet fejezem ki azért, hogy értékes elvi és gyakorlati tanácsokkal látott el, hogy a mutatót átnézte, a hibás egyeztetéseket kiigazította és a hiányzókat pótolta. Így a mutatóba felvett mintegy hatszáz földrajzi név közül mindössze nyolc olyan maradt, amelyet vagy egyáltalán nem, vagy megnyugtatóan nem sikerült azonosítani; ezek mellé kérdőjelet tettem.

A szöveg alaposabb megértését és könnyebb olvasatát a Szövegmagyarázatok és a Szómagyarázatok segítik elő.

A szövegben elég szép számmal előforduló köznyelvi rövidítések feloldását a Rövidítések jegyzéke tartalmazza. A metszetekről címmel a kötetben reprodukált „rézmetszések” eredetijéről adok tájékoztatást.

Az Utószó életrajzi adatait Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című művének XIII. kötetéből merítettem. Teleki Sámuel Arankához írt levelének részlete az Irodalomtörténeti Közlemények 1935. évfolyamában jelent meg. Teleki Sámuel nyilatkozata fiáról és a Németh László-idézetek Kazinczy Ferenc levelezésének III. kötetéből valók.

 

SZÓMAGYARÁZATOK

accuratlo, accurátio – gondosság, pontosság

ad marginem – lapszélre, margóra

aer, áer – levegő

aerarialis – kincstári

aer fixus – szén-dioxid

agrikultúra – földművelés

akcia – részvény

akcionárius – részvényes

alház – földszintes ház

alkalmatosság – berendezés; jármű

alkhattak – alkudhattak

allé – fasorral szegélyezett egyenes út

allodiális – alódiumhoz tartozó

allódium – hűbéri szolgáltatástól mentes szabad birtok

állókép – szobor

malgamatio, amalgamátio – a fémek higany által történő kivonása az ércekből

antimonium – antimon: vegyi elem, ötvözőanyag

apellál – fellebbez

apelláta – fellebbezés

archívum – levéltár

árenda – bér, haszonbér

árendátor – bérlő, haszonbérlő

argumentum – bizonyíték

armális – nemesi levél

artikulus, ártikulus – törvénycikk; árucikk

asszesszor – ülnök; táblabíró

atyafiság – itt: rokonság, egyneműség

auditórium – előadóterem

augustiniánus – Ágoston-rendi szerzetes, a Szent Ágostonról elnevezett rend tagja

autoritás – tekintély

azilum – menedék, oltalom

baldachinum – díszmennyezet

banalis, bánális – báni

bandérium, bándérium – hűbérurak saját hadserege

bánus – bán, (végvidéki) kormányzó

bataillon – zászlóalj

bátorság – biztonság

bátorságos – biztonságos

bátortalan – nem biztonságos, veszélyes

bátortalanság – a biztonság hiánya

battéria – ágyúüteg

benefícium – javadalom, haszonélvezet

bésikámlik – becsúszik, beesik

bilanz – mérleg

blok(k)ház – erődített őrház

borona – szálfa, gerenda, épületfa

borvíz – ásványvíz, savanyúvíz

büdöskő – kén, kénkő

camergrafiatus – kamaragrófság

cantonirozó – beszállásolt

capitalis, capitális – tőke(pénz)

carnus – lásd crainer

carthophylaceum – káptalani, kancelláriai iratok gyűjteménye

castellanus – várnagy

cathedrale, cathedrále templom – székesegyház

cathedrális eklésia – székesegyház

cementvíz, cémentvíz – rézbányákban összegyűlt, oldott rézgálicot tartalmazó víz

cenzus – pénzadó

cibórium – áldoztató (ostyatartó) kehely

cinobrium – cinóber: narancsvörös, higanyt tartalmazó érc

cinterem – temetőkert

cirkulál – forgalomban van

ciszterna – vízgyűjtő medence

civico provinciálé – magistrato civico-provinciale: városi-vidéki hatóság

civilis – polgári

collatio – adománylevél

collecta – adomány, alamizsna

colonicalis – jobbágyi

commercialis – kereskedelmi

commercians – kereskedő

commercium – kereskedés

concursus – gyűlés

conferál – adományoz

crainer – krajnai

criminále – bűnügyek, büntetőügyek

criminalis – bűnügyi, büntetőjogi

cylindrus – henger

csapanyólag, csapanyólog – ferdén

csárták – csardak: hódoltsági őrház

csepegőkő – cseppkő

darázskő – mésztartalmú, likacsos kő

datum, dátum – adat

delegatum militare judicium – kiküldött hadbíróság

depozitórium – (áru)raktár

deputáció – bizottság

deputátus – követ, küldött

diameter, átalló – átmérő

diéta – országgyűlés

dietális – országgyűlési

diocesis – egyházmegye

direkció – igazgatás, igazgatóság

disciplinare – fegyelmi, szervezeti szabályok körébe tartozó

districtualis komisszárius – kerületi biztos

districtus – kerület

dogmaticum – vallástételek, hittételek körébe tartozó

dominikánus – domonkos szerzetes, a Szent Domonkos alapította kolduló rend tagja

domínium – nagy kiterjedésű földbirtok, uradalom

donáció – adománylevél

égtáj – éghajlat

együgyű – egyszerű

eklésia, eklézsia – egyház, egyházközség

élelemmód, élelem módja – a megélhetés módja, forrása

elölülés – elnöklet

elölülő – elnök

eltér – elfér

embléma – jelkép; jelképes díszítmény, rajzolat

emblematica figura – jelképes alak

emeritus – itt: leköszönő

epitáfium – sírfelirat, feliratos síremlék

ex acido vitriolis – kénsavból

examen, exámen – vizsga

examinál – vizsgáztat

excepció – kivétel

expeditio – küldemény; katonai szolgálat

extra villanum – kültelek

fabrika, fábrika – gyár

fabrikáns – gyártó, készítő (munkás)

factio – mesterkedés, fondorlat

Feldmarschall-Laitnant – Feldmarschalleutnant: altábornagy

félen lévő – félreeső

felház – emeletes ház

félkép – dombormű

félre való hely – árnyékszék

feltojatik – feltolatik

fenyítékház – börtön

ferslag – deszkából készült nagyobb láda

feudum – hűbérbirtok

filegória – filagória: lugas, nyitott kerti házikó

fiskális direktor – pénzügyigazgató

fiskus – államkincstár

font – súlymérték, kb. 0,5 kg

fortifikáció – erőd; erődítési munkálat

franciskánus – ferences szerzetes, az Assisi Szent Ferenc alapította kolduló rend tagja

fundál – alapít

fundus – pénzalap; telek, ingatlan

galéra – gálya

gálickő – gálic: rezet, vasat vagy cinket tartalmazó szulfát

gálickő savanyú(ság) – kénsav

garádics – lépcső

gárda – testőrség

generálkommandó, generálkommendó – főparancsnokság

generál major – vezérőrnagy

glaci – glacis, glaszi: a várárkon kívül eső földterület

grácia – kegy

gránic – határ

gravamen – jogsérelem

grisonus – rétoromán nyelvet beszélő nép Svájcban

gubernátor – kormányzó

gubernium – főkormányszék

hámor – kohó

hápahupás – hepehupás

haricska – hajdina: lisztes magjáért termesztett növény

harmadfél – kettő és fél

harmincad, harmincadvám – kiviteli, illetve behozatali vám

határnak, határnokos – határkatona: a Temesi bánság, Szlavónia és Horvátország határán őrségi szolgálatot tevő katona

határoz – határol

hibázik – hiányzik

hidas – komp

hieroglyphum – nehezen kibetűzhető (titkos)írás

holott – ahol

horizont – vízszintesen fekvő réteg

hóstatt, hóstát – külváros

hydraulica machina – hidraulikus gép

icce – űrmérték, 0,9 l

igazgató – uralkodó

illyricus – rác

in concreto – a valóságban, ténylegesen

in copia – másolatban

indigenátus – honosság

indorsál – hátlapra ír

industria – ipar

infanteria – gyalogság

infanterista – gyalogos

in juridicis – a jogszolgáltatásban

inkluzíve – bezárólag

in politicis – az államügyekben, a közügyekben

in recognitionem – a tartozás elismeréséül

inscriptio – felirat

inscriptionalista – érdemdíjas, olyan személy, aki érdemeiért jutalmat, különösen földbirtokot nyert

insectum – rovar

inskribál – lajstromba vesz, bejegyez

inspekció – felügyelet, őrizet

inspektor – felügyelő

instancia, instáncia – törvényszék, ahová a fellebbezést benyújtják

institútum – intézet, intézmény

instrukció – követutasítás

inszurgál – felkel

inszurrekció – nemesi felkelés

interes – kamat

interessatus – érdekelt

interesszáns – érdekes

invesztigáció – nyomozás, vizsgálat

ispotály – kórház

jugerum – egyholdnyi földterület

juridicum – jogszolgáltatás

jurisdictio – törvénykezés, joghatóság

juris patriæ, professora hazai jog professzora

jus, juss – jog; örökrész

jus patronatus – kegyúri jog

kajmakam – kajmakám: a beglerbég és a szandzsákbég helyettese

kalcédon – kalcedon: kristályos, tömött kvarc

kamerális – kamarai

kámpannya – campagna: tanya, vidéki nyaraló

kanális – csatorna

kancellária – királyi hivatal; iroda

kancellárius – kancellár; irodai alkalmazott

kandidáció – jelölés

kandidál – jelöl

kandisnádméz – kandiscukor: fonalra kikristályosított cukor

káptalan – a kanonokok testülete, amely az egyházmegye kormányzásában a püspököt segíti

kapucinus – csuklyát és szakállt viselő Ferenc-rendi szerzetes

kardinális – bíboros

katarakta – zsilip; zuhatag, vízesés

katédra – szószék

kéneső – higany

képfaragás – szobrászat

kiárendál – kibérel, haszonbérletbe vesz

királybíró – székely főtisztviselő, aki a többi tisztviselőt ellenőrzi és az ítéleteket végrehajtja

kirurgus – sebész(orvos)

klastrom – kolostor

klasszifikál – osztályoz

klasszis – osztály

klauzula – záradék

kolónia – telep; gyarmat

kolonista – telepes

komissió – bizottság

komisszariátus – kormánybiztosság

komisszárius – biztos, küldött

kommendáns – kommandáns: katonai parancsnok

kommendírozó – parancsnoki tisztet betöltő

kommendó – kommandó: parancsnokság, vezénylet

kompánia – század

koncipista – fogalmazó, irodatiszt

konfirmáció – megerősítés

konfiskál – elkoboz, lefoglal

konfluencia – összefolyás, gyülekezés, csődülés

konskribál – összeír

konstitúció – alkotmány

kontraband – csempészet, csempészáru

kontraktus – szerződés

kontribúció – közadó

kontumác, kontumácia – vesztegzár(állomás)

konvenció – egyezmény

konziliárius – udvari, királyi tanácsos

konzisztórium – egyháztanács

korrekció – javítás

korrespondeál – levelez, összeköttetésben van

korrespondencia – levelezés, összeköttetés

kórus – templomi karzat

környülállás – körülmény

körülbé – körös-körül

körül-belül – körös-körül

következő – utód, leszármazott

középidő – középkor

közönség – közösség, község

közönséges – rendes, megszokott, nem kivételes; közösségi

közösülés – kapcsolat, összeköttetés

Kreishauptman – kerületi kapitány

Kurátor – gondnok, protestáns egyházközség világi elöljárója

kuratorátus – protestáns egyházközség világi vezető testülete

különös – külön

kvártély – szállás

kvárz – kvarc

láb – hosszmérték; 31 cm

lajbli – posztókabát vagy -mellény

lapály – sík földterület

lazaret, lázáret – lazarett: kórház

legale testimonium – törvényes tanú

legislatio – törvényhozás

lepcsesen – pongyolán

lesuhad – lesuvad, lesüpped

levelesház – levéltár

libella – vízszintező

licitáció – licitálás, árverés

licitando – licitálással, árveréssel

liferáns – szállító (kereskedő)

línea, linéa – vonal

machina – gép

magazinum – raktár

magistratualis – elöljárósági

magisztrátus – elöljáróság, városi hatóság

málé – kukorica

mandátum – rendelet

manipuláció – kezelés, eljárás

mappa – térkép

márjás – tallér, két forint értékű, Szűz Mária képével díszített ezüstpénz

márka – budai vagy bányavárosi márka: súlyegység, kb. 0,25 kg

mart – magasabb fekvésű, meredek hely

más – másik

meghiteltet – megesket

megtompolt – itt: ledöngölt

menedékes – meredek

mercantile forum – kereskedelmi bíróság

merkantilis – kereskedelmi

mérő – űrmérték, többnyire 62,5 l

mértföld – hosszmérték, 8353,6 m

mesterséges – művészi

mészkovacs – mészkő

mészspát – mészpát, a mészkőnek kristályosan előforduló változata

metallumos – fémes

militare apellatorium forum – katonai fellebbviteli törvényszék

militia – katonaság

mina – akna

mináz – aknáz

minázás – aknázás

mind – mindenki

minerális gyűjtemény – ásványgyűjtemény

minorita – a ferences rendből kivált szerzetesrend tagja

minuta – perc

monstráncia – monstrancia: szentségtartó

monumentum – emlékmű

municipális konstitúció – helytartósági alkotmány

nácionálizál – nacionalizál: nemzetiesít

nádméz – (indiai) cukornádból készült cukor

naturale – termény

necessarium studium – kötelező tantárgy

neglizsé – kényelmes háziruha, pongyola

negociál – kereskedik, üzletet köt, alkudozik

negyedfél – három és fél

négyszegelet – négyszög

német forint – rénes- (rajnai) forint: 120 dénár, illetve 60 krajcár értékű aranypénz (a magyar forint 100 dénárt, illetve 50 krajcárt ért)

nemtelen – nem nemes

niveau – vízszintező

nota – hűtlenség, hűtlenségi per

nótárius – jegyző

numisma – érem

numismatica collectio – éremgyűjtemény

Oberster – óbester, ezredes

obszervatórium – itt: megfigyelőhely, őrtorony

óhitű – ortodox

ordinárius – rendes

orientális(i) rítus – keleti szertartás

originális – eredeti

ortodoxia – igazhitűség

osztováta – szövőszék

ökonómia, ökonomikum – gazdálkodás, gazdaság

ökonómus – gazdász

öl – hosszmérték, általában 1,8–3,1 m

padimentom – padló(zat)

palatínus – nádor

pallizada, pallizáda – palizzata: karókerítés, palánk, cölöpvármű

parochiális templom – plébániatemplom

parókia – paplak

parola – jelszó

partos hely – magasabb fekvésű, dombos hely

pascuum – legelő

passzus – útlevél; engedély; hágó, szoros

patronátus, pátronátus – kegyúr, kegyuraság

paulinus – pálos szerzetes, a Remete Szent Pálról elnevezett, Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagja

per – keresztül, át

perceptor – adószedő

perceptum – bevétel (adóké)

perennalis – örökös

per excellentiam – megkülönböztetésként

perzekutor – üldöző

philosophicus – filozófiai

phlogiston – a XVIII. századi kémia által feltételezett anyag

piac – tér

piarista – kegyesrendi szerzetes, a Kalazanci Szent József alapította tanítórend tagja

pixidarius – puskás

plánta – növény

policáj – rendőrség

políciai – rendőri, rendőrségi

politikum – államügy, közügy

pontonér – dereglyés

porció – adórész; osztályrész

portálé – főkapu

portus – kikötő

pórusos – likacsos

præbendistaegyházi javadalmas

præcipitál – (oldószertől) elválik

prædecessorelőd

prædialista, prædiálista – egyházi nemes

prædiuma földesúr majorsága; szabad nemesi birtok; puszta földterület

præseselnök

præstatioszolgáltatás

praktikáns – gyakornok

prémonstratensis – premontrei szerzetes

prezideál – elnököl

prezidens – elnök

primipilus – lófő székely

primores – székely főrend

prior – házfőnök

privatus, privátus – magánszemély

privilegiált, privilégiált, priviligiátus – kiváltságos

privilégium – kiváltság

procento – százalék

produkció – termelés

produktum – termék

projektál – tervez

projektum – terv

prokurátor – ügyvéd

proporció – arányosság, szabályosság; arány

protokollum – jegyzőkönyv

protonotárius – ítélőmester

provinciális komisszariátus – tartományi biztosság

publicus – hallgató

pumpol – pumpál, szivattyúz

punktum – pont

puzzolán – hidraulikus adalékanyag

quadus – kvád: népvándorlás kori nép

rafinéria – finomító

rafiníroz – finomít

ragadozó hajó – kalózhajó

raport – kihallgatás

refektórium – kolostori ebédlő

referendárius – előadó, tanácsos, előterjesztő tanácsos

regement, regiment – ezred

regementkancellária – ezrediroda

regnicolaris ház – országház

régula – szabály

reguláció – szabályozás

reguláris – rendes

regularitás – szabályosság

regulás – szabályoz

rektor – iskolaigazgató, iskolai elöljáró

relikvia – ereklye

rénesforint, rhénusforint – lásd német forint

repartíció – arányos elosztás

resignál – lemond (hivatalról)

respektíve – illetve

rezidencia – székhely, palota

rezultátum – eredmény

rozsólis – likőr

salakkő – vulkáni eredetű kőzet

salina – sólepárló

sanctuarium – szentély

saxum metalliferum – érctermő szikla (kőzet)

Schacht – bányaakna

Schiffswerft – hajógyár

sede vacante – a [püspöki] szék megüresedvén

sendely – lásd zsendely

sikamodik – csúszik

sing – magyar rőf: hosszmérték, 62,2 cm

sohol – sehol

sohonnai – sehonnai

sokadalom – vásár

spalír – lécfal

specerey – speceráj: fűszerkereskedés, szatócsüzlet

spiritus – borszesz, denaturált szesz

stáb – törzskar, vezérkar

stabális – törzskari, vezérkari

stáció – állomás, postaállomás

stációs hely – állomáshely, postaállomás

statua – szobor

státus – állam

statútum – szabályrendelet

Stempel – pecsét

stokatúra – nádazásra habarccsal készített vakolat, stukatúr

Stollna – tárna

stomp – zúzómalom

stompolás – az ércek porrá zúzása

strimpfli – harisnya

studiorum director – tankerületi (fő)igazgató

studiosus – diák

stylo curiali – kuriális, hivatalos, latinos stílusban

sub rosa – a rózsa alatt

subscriptio – aláírás

süvegnádméz – süvegcukor: kúpformára öntött, kemény háztartási cukor

svadron – lovasszázad

szála – terem

száz – évszázad

szegelet – sarok; (mértani) szög

szegeletbástya – sarokbástya

szekretárius – titkár

szélek – országhatár

szélső őrizet – határőrség

szeminárium – katolikus papnevelde

szimplicitás – egyszerűség

szuperintendencia – protestáns egyházi főfelügyelőség

táblafia – táblabíró

tajtékkő – könnyű, likacsos, vízen úszó kőzet

taxa – taksa: adó, díj, illeték

tekintet – kilátás, látkép

templárius – templomos, a középkori jeruzsálemi templomos lovagrend tagja

tér – sík, vízszintes (terület); síkság

terra – föld

térség – sík terület

testimoniális levelek – bizonyságlevelek, tanúlevelek

textus – szöveg

thesaurialis – kincstári

titoknok – titkár

titulus – cím

tobák – tubák: dohánypor

tolerantialis – türelmi

tomus – kötet

tonna – hordó

tót – szlavón; szlovák

több – többi

törf – turfa, tőzeg

törökbúza – kukorica

történet – eset

transzport – fuvar, szállítmány

truccol – ellenáll

Tuff-kő – Tuffstein: tufa, darázskő

unitárius – szentháromságtagadó

uradalom – hatalom

uraság széke – úriszék

urbariale – úrbéri ügyek

úzus – használat

várda – várta: őrség

vecsernye – este, az esti ájtatosság ideje

vendus – szlovén nyelvű népcsoport a Muraközben

vetélkedés – vita

vetélkedő – vetélytárs

vice- – al-

vikárius – helynök

viszontagos – kölcsönös

vitriolos – kénsavas

vizitáció – vizsgálat

vízkórság – vízibetegség, vizenyő felhalmozódásával járó kóros állapot

vótum – szavazat

voxoló – voksoló, szavazó

zenebona – zendülés, lázadás

zsendely – zsindely

 

A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ FÖLDRAJZI NEVEK

Abaúj vármegye

Acuminaceum – Acumincum: római település a mai Pétervárad közelében

Ad Aquas – Ad aquas Herculi sacras, Herkules szent vizeihez: római fürdőhely a mai Herkulesfürdő helyén

Adon – Adony

Adriaticum, Adriaticum-tenger – Adriai-tenger

Afrika

Aggtelek

Alföld

Almakerék – Mălîncrav

Alsó-Magyarország

Alsómecenzéf – lásd Mecenzéf

Alsóoláhfalu – Kápolnásfalu, a nép nyelvén Kicsi(oláh)falu, Căpîlniţa

Altorja – Alsótorja, Turia

America, Amerika

Ancona

Anglia

Apulia – Puglia

Arad, Óarad, Újarad

Aradáz – Alsóaradi, Aradac vagy Felsőaradi, Slovački Aradac

Arad vármegye

Árapatak – Árapataka, Araci

Arcira – ? Arcidava római település a Bánságban a mai Varadia (Vărădia) helyén

Austria, Austriai Birodalom, Óstria, Óstriai Birodalom – Ausztria

Austriai Littorale, Óstriai Littorálé – Osztrák Tengermellék

Babir – (?)

Babócsa

Bácsi-kanális – lásd Ferenc csatornája

Bács vármegye

Bag

Bakabánya – Pukanec

Balaton tava

Bálványosvár – egykori vár a székelyföldi Bodoki-hegységben

Bálványosvár – Bálványosváralja, Unguraş

Banatus, Banátus, Bánátus – Temesi bánság

Banátusi-illyriai határkerület, Banatusi-illyriai regement – Illír bánsági ezred

Baranya vármegye

Barcaság – medence Délkelet-Erdélyben

Bars vármegye

Basahíd – Bašaid

Bassabrunn (Temesváron)

Batka – Bátka

Battanica – Batajnica

Battina – Kiskőszeg, Batina

Bécs

Becskerék – lásd Nagybecskerék

Bega, Béga – a Tisza mellékfolyója a Bánságban

Béga(i)-kanális, Bega(i)-kanális – Béga-csatorna

Békés vármegye

Bélabánya – Banská Bela

Belgrád

Belovár – Belovar

Benefalva (Marosvásárhely része)

Beodra – Novo Miloševo

Bereck – Bretçu

Berény – Jászberény

Berlin

Bersovia – római település a Bánságban a mai Zsidovin (Berzovia) helyén

Bertót – Bertotovce

Berzence

Berzovai-kanális – Berzava-csatorna

Besztercebánya, Beszterce, Bisztricia, Neosolium, Neusohl

Betlehem

Bezdán – Bezdan

Bezdán vize

Bihar vármegye

Bindn – Bindt, Kishnilec, később Szepespatak, Hnilčík

Bisztrice vize – Beszterce-patak, Besztercebányánál jobb felől a Garamba ömlő patak

Bodrog

Bonyha – Szászbonyha, Bahnea

Bonyhád

Borassod – ? Vereshegy, Poráč

Borsod vármegye

Bosiljevo

Bosnia – Bosznia

Bozzai-passzus – Bodzai-szoros

Bögöz – Mugeni

Brassó

Brassó vidéke (szász szék)

Breznóbánya – Brezno

Brod – Brod na Kupi

Buchari, Buchári – Buccari, Bakar

Buda

Bukovina

Bulgária

Büdös-hegy – hegy a Székelyföldön a Szent Anna-tótól keletre

Carinthia, Karinthia – Karintia, Kärnten

Carlopago, Karlopago, Kárlopágó – Karlobag

Carlstadt – lásd Károly vár

Carniolia – Karniola, Krajna, Kránjska

Carpatus, Carpathusok – Kárpátok

Cegléd

Centum Putea – római település a mai Nagyszurdok (Surducul Mare) helyén

Cherso szigete – Cres

Chotriba – Kotoriba

Columbác, Kolumbác – Galambóc, Golubác

Constancinápoly, Konstancinápoly – Konstantinápoly, İstanbul

Croatia – lásd Horvátország

Csáktornya – Čakovec

Csákvár – Csák, korábban Csákóvár is, Ciacova

Csanád – Cenad

Csanád vármegye

Csázma – Čazma

Csehország, Cseh Birodalom

Csermel patakja – Csermely, Kassánál jobb felől a Hernádba ömlő patak

Cserna-bara – ? Csernye-mocsár, Crnja-bara

Cserna vize – Orsovánál bal felől a Dunába ömlő folyó

Cservenica, Veresvágás – Vörösvágás, Červenica

Cservenka – Crvenka

Csics-vidék, Tsitsen Land – Ćićarija, Čičarija

Csíkszék, Csíkszéke, Csík

Csíkszereda

Csobádfalva – Csobotfalva, ma Csíkszeredához tartozik

Csongrád vármegye

Csucsica – Sušica

Dácia

Dácia ripensis – 272-ben az Al-Duna jobb partjára áttelepített Dácia

Dalmatia – Dalmácia

Dánia

Debrecen

Déli-Asia – Dél-Ázsia

Dobsó – Dobschau, Dobsa, Dobsina, Dobšiná

Dognáska – Dognácska, Dognecea

Dráva

Dubica

Duna

Dunakeszi

Ebesfalva – Erzsébetváros, Dumbrăveni

Ecséd

Ecska – Écska, Ečka

Éger – Eger, Cheb

Einsiedel, Remete – Szepesremete, Mnísek nad Hnilcom

Eperjes – Prešov

Ercsi

Erdély

Erdőszentgyörgy – Sîngeorgiu de Pădure

Ersekuyvar – Érsekújvár

Ért, Hansabeg – Érd

Északi-America – Észak-Amerika

Eszek – Eszék

Esztergom

Európa

Fabrik-hóstatt – Fabrika (Temesváron)

Facseti-kanális – Facsádi-csatorna

Fejéregyháza – Fehéregyháza, Albeşti

Fejér-mocsár – Belo-tó, Belo jez

Fejérvár – lásd Károlyfejérvár

Fejérvár – Székesfehérvár

Fejér vármegye

Fejér vármegye – Alsó-Fehér vármegye

Fejér vármegye – lásd Felső-Fejér vármegye

Fekete-tenger

Fekete-ügy – az Olt bal oldali mellékfolyója Erdélyben

Félegyháza – Kiskunfélegyháza

Felsőbánya – Baia Sprie

Felső-Fejér vármegye – Felső-Fehér vármegye

Felső-Magyarország

Felsőmecenzéf – lásd Mecenzéf

Felsőoláhfalu – Szentegyházasfalu (a hozzá csatolt Szentkeresztbányával), a nép nyelvén Nagy(oláh)falu, Vlăhiţa

Feltorja – Felsőtorja, Turia

Ferenc csatornája, Bácsi-kanális – Ferenc-csatorna, ma Bácskai-Nagy-csatorna

Fiuma, Fiume – Rijeka

Fiumára, Fiumera, Fiuméra – Rječina

Fogaras földje – Fogaras vidéke (szász szék)

Földvár – Bácsföldvár, Bačko Gradište

Földvár – Dunaföldvár

Franciaország

Franconia – Frankföld, Franken

Fucsine – Fuzsine, Fužine

Futak – Futog

Gallicia – Galícia

Garamb vize – Garam, Esztergommal szemben, Párkánynál a Dunába ömlő folyó

Glashütten, Skleno – Szklenófürdő, Sklené Teplice

Gölnic – Gölnicbánya, Gelnica

Gömör vármegye

Görz – Gorizia

Grisonusföld, Graubündtner Land – Graubünden

Gundolyfalva (Marosvásárhely része)

Gyalakuta – Gyulakuta, Fîntînele

Gyémeslunka – Gyimesközéplok, Lunca de Jos

Gyergyó – Gyergyói-havasok, hegység a Székelyföldön Gyergyószentmiklóstól északra

Gyergyó – Gyergyószék

Gyöngyös

Győr

Halas – Kiskunhalas

Hansabeg – lásd Ért

Hargita – Madarasi-Hargita, a Hargita hegység legmagasabb csúcsa (1801 m)

Háromszék – Sepsi-, Orbai-, Kézdiszék

Hatzfeld, Zomboly – Zsombolya, Jimbolia

Héderfája – Idrifaia

Hegyalja

Héjásfalva – Héjjasfalva, Vînători

Helvétia – Svájc

Hercegszőlős – Kneževi Vinograd

Hercules feredői – Herkulesfürdő, Băile Herculane

Herlein, Ránka, Ranka – Ránkfüred, Herlány, Herľany

Hernát vize – Hernád

Herrengrund – lásd Spanja-dolina

Heves vármegye

Hidvég – Hăghig

Histria – Isztria, félsziget az Adriai-tengerben

Hittas – Hidas

Hodritz utca (Selmecbányán) – [?]

Holdvilág – Hoghilag

Homoród – Homoródfürdő, Băile Homorod

Homoród patakja – az Olt jobb oldali mellékfolyója Erdélyben

Hont vármegye

Horgas – Horgos, Horgoš

Horvátország, Croatia

Idia – India, Inđija

Idria – Idrija

Idvar – Torontáludvar, Idvor

Igen – Magyarigen, Ighiu

Igló – Spišská Nová Ves

Iháros – Iharos

Iktár – Ictar

Illyefalva – Ilieni

Istvándi

Jászó – Jasov

Jászság

Jásztrozác – ? Jastrebarsko

József hóstattja – Józsefváros (Temesváron)

József útja (Károlyváros és Zengg között)

Kakucs

Kanisa – lásd Nagykanisa

Kanta – ma Kézdivásárhely

Kápolna

Karánsebes

Karatna – Karatnavolál, később Torja, Turia

Karinthia – lásd Carinthia

Karlopago, Karlopágó – lásd Carlopago

Karlovic – Karlóca, Sremski Karlovci

Károlyfejérvár – Gyulafehérvár

Károly útja, Via Carolina (Károlyváros és Fiume között)

Károlyvár, Carlstadt – Károlyváros, Karlstadt, Karlovac

Kassa

Kászon, Kászonszék, Kászonyszék, Kászon fiúszék – Kászonszék

Kászon patakja – a Fekete-ügy jobb oldali mellékvize Erdélyben

Kászonújfalu – Caşinu Nou

Kecskemét

Keresztes – Mezőkeresztes

Keresztúr – lásd Székelykeresztúr

Keresztúr fiúszék – Keresztúrszék

Késmárk

Kézdiszék

Kézdivásárhely

Kikindai districtus – Kikindai kerület

Kisfalud (Marosvásárhely része)

Kiskanisa – Kiskanizsa

Kiskunság

Kis-Küköllő – Kis-Küküllő, a Nagy-Küküllővel egyesülve bal felől a Marosba ömlő folyó Erdélyben

Kissásvári (Marosvásárhely része)

Kistelek

Kisudvarhely – Vámosudvarhely, Odrihei

Kisújszállás

Klagenfurt

Klosterneuburg

Kolosvár – Kolozsvár

Kolumbác – lásd Columbác

Komárom, Révkomárom

Konstancinápoly – lásd Constancinápoly

Kopasz-tető – lásd Tokaji-hegy

Korpona – Krupina

Kosztill – Kostil, Nagykastély, Coşteiu

Kozmás – Csíkkozmás, Cozmeni

Köbléd – Kömlőd, Dunakömlőd

Kőhalom (szász szék)

Königs-saal – Königsaal, Zbraslavice

Körmöcbánya, Körmöc – Kremnica

Köröm

Kőrös – lásd Nagykőrös

Kőrös vármegye

Kövesd – Mezőkövesd

Krassó vármegye

Krasznahorka – Krásna Hôrka

Krombach – Krompach, Korompa, Krompachy

Kula – Kúla

Kulpa – a Száva jobb oldali mellékfolyója

Kund – Cund

Kunság

Kunszentmiklós

Küküllő, Küköllő vármegye

Laibach – Ljubljana

Lasztóc – Lastovce

Lécfalva – Let

Lengyelország

Levante – a Földközi-tenger keleti partvidéke

Libetbánya – Ľubietová

Lippa – Lipa

Lippa – Lipova

Liptó vármegye

Liszka – Olaszliszka

Littorale, Littoralé, Littorále, Littorálé – lásd még Austriai Littorale és Magyar Littorale

Loretto – Loreto

Loskán – ? Glozsán, Dunagálos, Gložan

Losonc

Lotharingia

Lőcse

Lugos – Lugoj

Macedónia

Mád

Magurka – [?]

Magyarbecse – Óbecse, Bečej

Magyarkanisa – Magyarkanizsa, Kanjiža

Magyar Littorale, Magyar Littorálé – Magyar Tengermellék

Magyarország, Magyar Birodalom

Maisa – Kiskunmajsa

Marcopail – lásd Mercopail

Margum – Margus, római település Dáciában

Márkusfalva – Markušovce

Maros

Marosszék

Marosvásárhely, Székelyvásárhely, Forum Siculorum

Mátra hegye

Mattéria – Materija

Mecenzéf – Medzev

Mehadia – Mehádia

Melenc – Melence, Melenci

Mercopail, Marcopail – Merkopaly, Mrkopalj

Mexico – Mexikó

Mezőhegyes

Mezőség

Moguncia – Moguntia, Mainz

Mohács

Mokrin

Moldava – Moldovabánya, Újmoldova, Moldova Nouă

Moldva, Moldova

Monor

Morisenum – Morisena: római település a mai Ócsanád (Cenadul Vechi) helyén

Morva – Morvaország

Mostanga állóvíz – Mosztonga (kiszáradt)

Mura

Muraköz – táj Horvátországban a Dráva és a Mura egyesülésénél

Mursia – ókori település a mai Eszék helyén

Myto – Vámosfalva, Mýtna

Nádas – Mecseknádasd

Nagybánya – Baia Mare

Nagybecskerék – Nagybecskerek, Zrenjanin

Nagygalambfalva – Porumbenii Mari

Nagykanisa – Nagykanizsa

Nagykikinda – Kikinda

Nagykikindai districtus – lásd Kikindai districtus

Nagykőrös

Nagykunság

Nagy-Küküllő, Nagy-Küköllő – a Kis-Küküllővel egyesülve a Marosba ömlő folyó Erdélyben

Nagysásvári (Marosvásárhely része)

Napnyugoti Császárság – Nyugat-római Császárság

Nápoly, Neápolis

Némedi – Hontnémeti, Hontianské Nemce

Németország, Német Birodalom

Németverbász – lásd Verbász

Neustadt – Wiener Neustadt, Bécsújhely

Nógrád vármegye

Novigrád – Novigrad (várrom)

Novoszelló – Bácsnovoszelo, később Bácsújlak, Báčko Novo Selo

Nyerges hegye – hegy a Székelyföldön Tusnádtól keletre

Óarad – lásd Arad

Ócsa

Ojtazi-passzus – Ojtozi-szoros

Oláhfalu – lásd még Alsóoláhfalu és Felsőoláhfalu

Oláhország – Havasalföld, lásd még Moldva

Olaszország

Olt – a Duna bal oldali mellékfolyója Romániában

Óorsova – lásd Orsova

Oravica – Oravicabánya, Oraviţa

Orbaiszék

Orsova, Óorsova, Újorsova – Orşova

Óstria, Óstriai Birodalom – lásd Austria

Óstriai Littorálé – lásd Austriai Littorale

Ostrich – Ośtrice

Ősz-hegy – hegy Tállyától kelet-délkeletre

Paks

Palaestina – Palesztina

Palánk – Palánka, Bácspalánka, Bačka Palanka

Palatinátus – Pfalzi (Rajnai) palotagrófság, lásd Rhenusi kerület

Pancsova, Páncsova – Pančevo

Pannonia

Pápai Birtok, Pápai Tartomány – Egyházi Állam

Pardány – Párdány, Međa

Passarovic – Pozsarevác, Požarevac

Passau

Pászova – Stara Pazova

Patak – lásd Sárospatak

Pécel

Pécs

Pécs-hegy, Pécs hegye, Pécsi-hegy – Peč, hegy Fužinétól délnyugatra

Pécsvárad

Peklin – Peklén, Kecerpeklén, Kecerovské Pekľany

Peselnek – Kézdikővár, Petriceni

Pest

Pest vármegye

Petela – Dunapentele, ma Dunaújváros

Pétervárad – Petrovaradin

Péterváradi határnokregiment – Péterváradi ezred

Piket, Pikét – Piket, Hreljin

Polum – ? Dombosmező, Polom

Popovec

Poprád vize – a Magas-Tátrában eredő és jobb felől a Dunajecbe ömlő folyó

Portoré – Kraljevica

Posony – Pozsony

Prázmár – Prázsmár, Prejmer

Presnica, Presnice – Breznice, Breznica

Ragusa – Dubrovnik

Rákapatak – Rakovpotok

Ravnagora – Ravna Gora

Redovár – Rédova, később Sajóréde, Rejdová

Rekkenberg – Rekenyeújfalu, Rakovnica

Remete – lásd Einsiedel

Révkomárom – lásd Komárom

Rhenusi kerület, Palatinátus – Rajna-vidék

Rimaszombat – Rimavská Sobota

Róma

Rosnyó – Rozsnyó, Rožňava

Sáromberke – Dumbrăvioara

Sárospatak

Sárvíz (vízfolyás)

Sáska – Németszászka, Szászkabánya, Sasca Montană

Sáva hegye, Sau-Spitze – Száva-torok, Száva-tő, Novi Beograd

Saxonia – Sachsen, Szászország

Schittersberg utca (Selmecbányán) – [?]

Sclavonia – lásd Slavonia

Segesvár

Segesvár (szász szék)

Selmec, Selmecbánya, Selymec – Banská Štiavnica

Selter – Selters, Niederselters

Senegaglia – Senigallia

Sepsiszék

Sepsiszentgyörgy

Servia – Szerbia

Severini bánátus, Severin vármegye, Severini-vidék – Szörényi bánság

Severin(i) vármegye – Severin vármegye (Horvátországban)

Sicilia – Szicília

Sissek – Sziszek, Sisak

Skio – Schio

Skleno – lásd Glashütten

Skriljevo – Škrljevo

Slav – Slawsdorf, Nagy- és Kisszabos, Slavošovce

Slavonia, Sclavonia, Tótország – Szlavónia

Somogy vármegye

Somolya – Csíksomlyó, ma Csíkszeredához tartozik

Somolyói-hegy – Kis-Somlyó-hegy, Csíksomlyótól délkeletre fekvő magaslat

Soporna – Sopornya, Šoporňa

Sopron

Sós-mező

Sóvár – Solivar

Spanja-dolina, Herrengrund – Špania Dolina

Stósz – Štos

Stráska – Nagyőr, Strážky

Strido – Stridó, Stridóvár, Štrigova

Styria – Stájerország, Steiermark

Svaiz – Svájc

Svecia – Svédország

Svedlér, Swendlér – Svedlér, Švedlár

Svévia, Sveviai kerület – Sváb kerület, Schwäbischer Kreis

Szala vármegye – Zala vármegye

Szamosújvár – Gherla

Szántó – Abaújszántó

Szárazpatak – Kézdiszárazpatak, Valea Seacă

Szarkakő – hegy Székelyudvarhelytől keletre

Szászföld (Erdélyben)

Száva – Belgrádnál jobb felől a Dunába ömlő folyó

Szeben – Nagyszeben, Sibiu

Szebenszék

Szeged

Székelybánja – várrom Háromszékben a Lécfalvától délre fekvő várhegyen

Székelyfalva (Marosvásárhely része)

Székelyföld

Székelykeresztúr, Szitáskeresztúr – Cristuru Secuiesc

Székelytámad – egykori vár Székelyudvarhely északkeleti részén

Székelyudvarhely

Székelyvásárhely – lásd Marosvásárhely

Szekszárd

Szent Anna tava – Szent Anna-tó, tengerszem a Székelyföldön

Szentendre

Szentgyörgy – Bégaszentgyörgy, Žitište

Szentgyörgy – lásd Erdőszentgyörgy

Szentivány – Szentiván, Zelina

Szentkirály – Csíkszentkirály, Sîncrăieni

Szentlászló – Szászszentlászló, Laslea

Szentlélek – Kézdiszentlélek, Sînzieni

Szentmárton – Muraszentmárton, Martin na Muri

Szenttamás – Srbobran

Szepes vármegye, Szepesség

Széplak – Küküllőszéplak, Suplac

Szépvíz – Frumoasa

Szereda – lásd Csíkszereda

Szerém vármegye

Szerencs

Szigetvár, Sziget

Szilice – Silica

Szirák

Szivác – Sivac

Szolnok

Szomolnok – Smolník

Szögliget – Gombaszög, Gombasek

Sztapár – Stapar

Szulimány – Szulimán

Tajjova – Tajó, Tajov

Tállya

Tamásfalva – [?]

Tarcal

Tarcal patakja – Tarca, a Hernád bal oldali mellékvize

Tátra, Tátrák – Magas-Tátra

Temes – folyó a Bánságban, Pancsova alatt ömlik a Dunába

Temesi-passzus – Tömösi-hágó

Temesvár, Tömösvár

Temes vármegye

Terszakt – Tersatto, Trsat, ma Rijeka része

Tétény – Nagytétény

Tetőfő – ? Tolvajos-tető

Tibiscum – római város a mai Zsuppa (Jupa) közelében

Tisza

Tiszai districtus – Tiszai kerület

Tokaj

Tokaji-hegy, Kopasz-tető

Tolcsva

Tolna

Tolna vármegye

Torna – Turna nad Bodvou

Tornalja – Šafárikovo

Torna vármegye

Torontál vármegye

Tótország – lásd Slavonia

Tömösvár – lásd Temesvár

Törökbecse – Novi Bečej

Törökkanisa – Törökkanizsa, Novi Kneževac

Törökország, Török Birtok

Triest – Trieszt

Triesti vidék

Tschernes – Tierna, Tsierna: római település a későbbi Óorsova helyén

Tsitsen Land – lásd Csics-vidék

Túl a Dunán – Dunántúl

Turris litterata – ? Turris Lapidea: római település a későbbi Sebestorony (Turnul Ruieni) helyén

Tübinga – Tübingen

Türje – Bellye, Bilje

Udvarhely – Somogyudvarhely

Udvarhely – lásd Székelyudvarhely

Udvarhelyszék, Udvarhely

Újarad – lásd Arad

Újbánya, Regiomontum – Nova Baňa

Újbécs – Újpécs, Peciul Nou

Újhely – Sátoraljaújhely

Újorsova – lásd Orsova

Újpalánka – Banatska Palanka

Újpaszova, Újpászova – Nova Pazova

Újverbász – lásd Verbász

Újvidék, Neoplánta, Neusatz

Ungvár

Unna vize – Una, a Száva jobb oldali mellékfolyója

Uzon – Ozun

Üllő

Vác

Varasd, Varasdin – Varaždin

Varasd vármegye

Varasdini határnokkerület

Várdotfalva – ma Csíkszeredához tartozik

Várna

Vásárhely – lásd Marosvásárhely

Vas vármegye

Veglia szigete – Krk

Velence – Venezia

Velencei Birtok, Velencei Köztársaság – Il Veneto

Velencei Dalmácia

Velencei Histria

Verbász, Németverbász, Újverbász – Vrbas

Verbovszkó – Vrbovsko

Verestoronyi-passzus – Vöröstoronyi-szoros

Verőce vármegye

Versec – Vršac

Verseg

Vesuvius hegy – Vezúv

Veszprém

Vicenza

Viglés – Végles, Vigľaš

Vihnye – Vyhne

Vinna – Vinné

Vuka vize

Vukovár

Wallendorf – Szepesolaszi, Spišské Vlachy

Windschacht utca (Selmecbányán) – [?]

Wisegrad – Visegrád

Yppek – Ipek, Peć

Zabola – Zăbala

Zagráb, Zágráb

Zagráb, Zágráb vármegye

Zemlin – Zimony, Zemun

Zemplén vármegye

Zenk – Zengg, Senj

Zetelaka – Zetea

Zlatina, Zalatna – Nagyszalatna, Zvolenská Slatina

Zólyom, Vetusolium, Altsohl – Zvolen

Zólyom vármegye

Zombor – Sombor

Zsombor – Mezőzombor

 

RÖVIDÍTÉSEK

a. – anno

b. – bánya

b. – báró

cs. – császár, császári

dr. – doktor

eszt. – esztendőben

etc. – etcetera

evang., evangel., evangél. – evangelikum, evangélikus

f., fels. – felséges

ft – forint

g. – gróf

hg. – herceg

k., kir. – királyi

katol. – katolikum, katolikus

konz., konzil. – konziliárius

m. – magyar

mfld, m.föld, mtföld – mértföld

mlgos – méltóságos

NB. – nota bene

n. forint – német forint

ordin. – ordinárius

őex.-ja, őexcell.-ja – őexcellenciája

őkglme – őkegyelme

p., prof., profes. – professzor

p. o. – példának okáért

r. – római

r., refor., reform., rfor. – reformatum, református

Rft, Rforint, Rhforint – rénesforint, rhénusforint

sat. – s a többi

Sz., Szt. – Szent

t. – tisztelendő, tiszteletes, tekintetes

ti. – tudniillik

to – tomus

úm., úgym. – úgymint

v. – vagy

v. – vice

v. is – vagyis

v. megye – vármegye

Xr – krajcár

 

A RÉZMETSZŐKRŐL

Berkeny (Berken) János (Sámuel): Rézmetsző Bécsben. Veszprém megyei, vámosi származású. 1765 körül született, 1822-ben halt meg Bécsben. Főleg térképeket metszett. (Pataky Dénes: i. m. 77.)

Czetter (Tzetter) János Sámuel: Rézmetsző Bécsben, majd Oroszországban. Orosházán született 1770 körül, Pesten (?) halt meg 1829 után (?). (Pataky Dénes: i. m. 93.; részletesen: Rózsa György: i. m.)