Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával, a felsőoktatási
tankönyv- és szakkönyvkiadási program keretében

 

Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága

Palinódia (Kesergő Nimfa)

Gyöngyösi, István


Tartalom

1. THÖKÖLY IMRE ÉS ZRÍNYI ILONA HÁZASSÁGA
2. PALINÓDIA (Kesergő Nimfa) ΠΑΛΙΝΟΔΙΑ Prosopopoeia Hungariae
3. JEGYZETEK
Szövegmagyarázatok
Szövegkritikai megjegyzések
Szövegjavításaink
Irodalom
4. [UTÓSZÓ]
Gyöngyösi resitutus
KESERGŐ NIMFA–PALINÓDIA (1681–1695)
THÖKÖLY IMRE ÉS ZRÍNYI ILONA HÁZASSÁGA (1683)
 

THÖKÖLY IMRE ÉS ZRÍNYI ILONA HÁZASSÁGA

 

ZRÍNYI ILONA

THÖKÖLY IMRE


    […]

1. Azki régen fegyvert fogott hazájáért,
    Küszködik is annak megmaradásáért,
    Mint amaz nagy Hector régenten Trójáért,
    Avagy Horatius Róma váltságáért.

2. Monda Venus annak: Tedd le sisakodat,
    Töröld meg az harci porbúl homlokodat,
    Oldd le oldaladrúl felkötött kardodat,
    Kemény forgatása tágítsa markodat.

3. Az mezei porban eleget tűrtél már,
    Mely sok szenvedéssel és törődéssel jár,
    Annyira magadot ott vesztegetned kár;
    Ha veszed, azoknál kedvesebb élet vár.

4. Az vászonházakbúl kelj szép palotában,
    Az rögös pázsitrúl puha nyoszolyában;
    Ne helyheztesd kedved mind csak Bellonában,
    Befogad Juno is örömest ágyában.

5. Az jómódot talám nem is kell megvetned,
    Szerencse üstökit elöl kell keresned,
    Ha tarkójához nyúlsz, el kell onnét esned,
    Mert kopasz ott, nem lesz kezed hova vetned.

6. Az egész planéták azon megegyeznek,
    Hogy ebben tenéked egyaránt kedveznek,
    Minden segétséggel lenni igyekeznek,
    Érdemes voltodrúl mert jól emlekeznek.

7. Az egy Jupiternek van kedvetlensége,
    Iparkodni is kezd sasa körmössége,
    Hogy kezdett dolgodnak benn szakadna vége:
    De nem engedi azt az Hold erőssége.

8. Kinek Saturnus is mind vélem s mind Márssal,
    Elhihetd, hogy leszünk megsegítő társsal.
    Vassal lévén öszvecsatolva, nem hárssal,
    El nem állunk tőled, sem karddal, sem Árssal.

9. De nem kell múlatni: mert az idő forog,
    Az golyóbistalpú szerencse tántorog;
    Nem érheti helyben, azki csak csavarog,
    Az ebédmúlató has pedig csak korog.

10. Az csillagzásnak sincs mind csak egy ereje,
      Az testnek is hol nő, hol apad veleje,
      Ha jókor mozdulhat az dolog eleje,
      Az több részinek is úgy lész jó ideje.

11. Tág rétségen nőtt fel egy kősziklás halom,
      Fejedelemlakás, sokaknak oltalom,
      Oda régtűl fogvást nagy az bizodalom,
      Ott találtathatnék az szép nyugodalom.

12. Egy szép özvegy mostan annak urasága,
      Jóllehet kedvetlen gondos árvasága;
      Mert az oly dolognak olyan a virága,
      Míg nem gyümölcsözik abbúl más vígsága.

13. Fog idegenkedni (mondhatd) másképpen is;
      Az bús elme nem kap sokszor a szépen is;
      Nem akad meg minden madár az lépen is,
      Vigyázván magára, marad sok épen is.

14. De ilyen gondolat elmédet ne bántsa.
      Ha történik is ott dolgodnak mi gáncsa,
      Lész, ki akadályát annak félrerántsa,
      Hogy kezdett földedet ekéd végigszántsa.

15. Tehetett fogadást talám Dianának:
      Nem áldozik többet Hymen oltárának,
      Az egyes életit választja magának,
      Örökös gyászlója lész hunt világának.

16. Van is arra oka, nézvén méltóságát,
      Hogyha vásárában tart is igen drágát,
      Vagy ugyan nem kezdi többé párosságát,
      Vélvén, hogy nem leli illő társaságát:

17. Végbenmegyen, mert így tetszik az egeknek,
      Kik segedelmedre mostan is sietnek,
      Azok is általad végbe jól mehetnek,
      Csak ne járj ellene te is ő kedveknek.

18. Nagy dolgot vettél fel és forgatsz szívedben,
      Jól elé is mentél már azon igyedben,
      De több kell még ahhoz, aki nincs kezedben,
      Kire nézve szükség ezt venned eszedben:

19. Hogy sok munka kell még végbenjutásához,
      Az pedig nehéz terh csak egynek vállához,
      Atlas sem bízhatott egyedül magához,
      Hercules volt társa az egek súlyához.

20. Voltak ugyan, tudom, tevéled is mások,
      Az dolog kezdetin együttfogó társok,
      De közben érkezvén némely változások,
      Hirtelen láncszemnek lén megszakadások.

21. Az irégység őket tőled elszakasztá,
      Ki-ki titkon forralt mérgit kifakasztá,
      Az ügy minden terhét tereád akasztá,
      Mellyel már válladot sokat is fárasztá.

22. Megunták az pályát veled együtt futni.
      Azhol jól meg kellett az inakat nyútni,
      Lovakot más útra kezdék végre sújtni,
      Az feltett pálmához nem tudának jutni.

23. Csak téged illet az, néked is adatik,
      Noha ahhoz még több űzés kívántatik,
      Az diadalmas ág az tárgynál tartatik,
      Oda kell érkezni, kézhez úgy nyújtatik.

24. Annak pedig sok van útábúl még hátra,
      Azmelynek céljáig érni is sok gátra,
      Nehezebb hágó az, mint akarmely Fátra,
      Általmenvén, jutni még sok Góliátra.

25. Segétség kell abban magad munkájához,
      Úgy jutott Jason is Colchos aranyához,
      Hogy Medeát vette segédül magához,
      Az vezette drága ragadományához.

26. Annak ritka kincse volt nagy őrizetben,
      Tüzes sárkány s bikák állonak lesekben,
      Azokkal kelletett menni ütkezetben,
      Azki nyertes kévánt lenni az szigetben.

27. Sok vitéz férfival jütt vala Jason is,
      Vele volt Hercules, Castor, Telamon is,
      Kik nyertesek voltak nagy Iliumon is,
      De itt nem lett volna csak apró haszon is.

28. Sőt érkezett volna káros veszedelme,
      Ha az Medeának gerjesztő szerelme,
      Azmelytűl sokképpen élesült az elme,
      Nem lett volna abban Jason segedelme.

29. Az ő tudománya s okult mestersége,
      Azzal való gondja, szíves segétsége
      Tette, hogy az őrzők rettenetessége
      Meggyűzetett, s léve kévánt nyeresége.

30. Gonosz monstrum vala az Minotaurus is,
      Fortélyos tekervény az labirintus is,
      Kit terhes munkával mívelt Daedalus is,
      És ott nagy veszélyben forgott Theseus is.

31. Tekervényes útja bolgó utcájának,
      Mert oly vezérösvényt nem enged lábának,
      Melyen kimenetelt találna magának,
      S eszköze lehetne szabadulásának.

32. Az nagy monstrum pedig ráéhült gyomrával
      Ólálkodik, s lesi felnyitott szájával,
      Mely van Theseusnak halálos gondjával,
      Mert nem bírhatja azt maga hatalmával.

33. Ott is maradt volna, végső veszélyire,
      Ha Ariadnának a szíve végtire
      Fel nem gerjedt volna annak szerelmire,
      S ő nem viselt volna gondot életire.

34. De mihelt meghódult kedves személyinek,
      Nem lehetett nyugta gondos elméjinek,
      Míg módját nem lelte menekedésinek
      S az halálos helybűl kivezérlésinek.

35. Azmelyekre céloz az te szándékod is,
      Nehéz út az, ha te könnyebbnek tartod is;
      Azmíg hasznát éred, történhet károd is,
      Szükség azért, légyen segítőtársod is.

36. Vagyon elég sárkány s vad bika előtted,
      Kik ellen kardodat noha felkötötted,
      De hogyha Medea nem leszen melletted,
      Ott az gyűzedelem mást választ helyetted.

37. Javaidat pedig régen vesztegetik,
      Sőt személyedet is veszélyre kergetik,
      Hogy labirintusban hajtsák, térengetik,
      Belé is kergetnek, ha szerit tehetik.

38. Ariadna nélkül baj lész menekedned,
      Hol elméd tárgya függ, odaverekedned,
      Azért, hogy ne kelljen onnét elrekedned,
      Vezértársod légyen, azt kell cselekedned.

39. Más az: csak vaséllel nem fog mélyen az kard,
      Annak nagy szelését bár szívesen akard,
      Szükség, vágó részit aranyban is takard,
      Hogy nyomjad mélyebben, nem csak felül vakard.

40. Aeneas is vasat viselt s aranyágot,
      Úgy járta Phlegetont, az setét országot,
      Másutt is azokkal keményebben vágott,
      Azkik nélkül nagyra más is kevés hágott.

41. Dolgaid is gyorsabb lábot azzal kapnak,
      Annak jó rendibűl könnyen ki sem csapnak,
      Úgy érhetd feljöttit elébb az várt napnak,
      Azmelyen kalpag szab rendet az kalapnak.

42. Szerencséd útjának jobban simul röge,
      Nem akadoz annyit lovad patkószöge,
      Égő hazádnak is megalszik üszöge,
      Mely eddig másként is sok terh alatt nyöge.

43. Ugyanis az talám célja fegyverednek,
      Hogy végigűzd felvett igyét nemzetednek,
      Melynek nyavalyái most is felesednek,
      Ha te nem orvoslod, meg is nehezednek.

44. Kész volnál, úgy látom, mindent elkövetni
      S annak védelmire szívesen sietni,
      De lábütő követ nehéz félrevetni,
      Míg nincs olyan üdő, mellyel kitehetni.

45. Nem jó csak Icarus szárnyain röpülni,
      Azki az tengerben nem akar merülni;
      Az magos dologhoz szükség jól készülni,
      Hogy ne kelljen onnét veszélyre szédülni.

46. Noha már tárgyodhoz szépen közelétesz,
      Hogy feljebb menj, utat ahhoz is készétesz,
      De félő, hogy azon sok fejet szédétesz,
      Ha Venus tanácsán abban nem épétesz.

47. Ha szavát fogadod, lészen jó vezéred,
      Általa dolgodnak végit elébb éred,
      Minthogy dücsőségre buzog nemes véred,
      Annak céljában is lész hamarébb béred.

48. Még most csak hajnalló méltóságod ege,
      Kit az irégységnek kereng sok fellege,
      Felvirrad, oly ható lesz annak melege,
      Hogy minden bal szélnek oszol fergetege.

49. Érted-é mesémet, vagy szóljak nyilvábban?
      Oedipusod lészek (ha kívánod) abban.
      Sok esztendeje már, hogy öltöztél vasban,
      S töltöd életedet szenvedéssel hadban.

50. Szerencséd azolta volt sok változással,
      Hol arccal állt hozzád, hol hátmutatással,
      Úgy szokott ő bánni mind eggyel s mind mással,
      Ritkán megyen lába egy nyomban járással.

51. Proteust követi szokott erkölcsiben,
      Gyakorta változik tündér személyiben,
      Circével szép nótát dúdol énekiben,
      De mérget egyelít azalatt méziben.

52. Mindazáltal hozzád jobb kedvet mutatott,
      Miolta az kormány kezedre juthatott,
      Mint azmíg másoktúl az igazgattatott,
      Mert akkor inkább mind bal felé vonatott.

53. Egyenesben evezsz te hazád tengerin,
      Nem csapong kormányod, viseled azt merín.
      Nyúlsz is az dologhoz serényen, nem herén:
      Kiért az sors is kezd vinni jobb tenyerin.

54. Annál jobb szelet ád az pedig hajódhoz,
      Mellyel szaporábban vitessél partodhoz,
      Ha Medeát keressz fortélyos utadhoz,
      Avagy Ariadnát labirintusodhoz.

55. Azt pedig felleled az nevezett helyben,
      Azmellyel mivelhogy voltál is már szemben,
      Ösméred személyit, s juthat jól eszedben,
      Ki légyen az: nemde vehetd szerelmedben?

56. Lest hánt az Cupido ő szíve táján is,
      Sőt peng már idege felvonott íján is.
      Annak nyila pedig nyertes volt Tróján is,
      Nem lész préda nélkül, bízik, ez próbán is.

57. Avagy ejtette is már talám tőrében!
      Ha marpesusi érc volna is szívében,
      De meglágyítja ez emésztő tüzében,
      S úgy adja, akinek akarja, kezében.

58. Ennek erejével nehezen bírhatni,
      Azzal pedig mindent könnyű holdultatni,
      Jupitert is mennybűl az földre hozatni
      És ottan sokféleképpen változtatni.

59. Úgy tudom, még első együttlétetekben
      Az tegzes Cupido ült volt szemetekben,
      Onnét bocsátotta nyilát közitekben,
      S azolta tüzet is gerjeszt szívetekben.

60. Attúl kezd gyakorta orcád hol pirulni,
      Hol pedig halovány színekkel borulni,
      Nála nélkül szíved bús gondra szorulni:
      Mert személye nem tud elmédbűl kimúlni.

61. Méltó is, hogy onnét soha ki ne vessed,
      Sőt oda gyémánttal örökösön messed,
      Alkalmatosságát mindaddig keressed,
      Hogy kedves prédául azt el is nyerhessed.

62. Ugyanis, elnézvén az ő állapotját,
      Istenasszonyt képző testit s ábrázatját,
      Az egeknek ily szép teremtett állatját:
      Mint tehetd le szíved kezdett lángozatját?

63. Elmúlt ugyan immár az tavasz éltében,
      De nyarának most van legkedvesb színében;
      Dido lehetett ily akkor-idejében,
      Mikor Aeneasnak esett volt kedvében.

64. Alkalmatosabb is az olyan szeretet,
      Naso is afelől tészen dicséretet,
      Azki tanult, tehet helyes étéletet,
      Az gyermekség abban sok veszélyt követett.

65. Az orcái rózsák, nyaka alabastrom,
      Magakelletése szívet győző ostrom,
      S ahhoz szép beszéde merő orvosflastrom,
      Istenes élete majd szerzetesklastrom.

66. Homloka lilium, az ajaka kláris,
      Helenán sem talált ennél szebbet Páris,
      Azmelynek hervadni magánosan kár is,
      Bár csókod harmatja érte volna máris.

67. Cédrus az dereka, tekintete ráró,
      Mint vadász Diana, gyors lába úgy járó,
      Dolgaiban rendes, az üdőtűl váró,
      Neme királyi vér, nem csak egy köz báró.

68. Egész teste hattyú, galamb engedelme,
      Gerlicét követő társához szerelme,
      Azhol kell, mint daru, oly szemes fegyelme,
      Csendes erkölcsiben nincs negédes elme.

69. Szólásában Svada, Minerva esziben,
      Értékiben Juno, Bellona szíviben,
      Igaz Penelope kezdett hűségiben,
      Nem csapong, mint Flora, hajló szerelmiben.

70. Úgy tetszik, azmelyre lábai indulnak,
      Azok helyén mindjárt virágok újulnak,
      Azmikor ajaki beszédre mozdulnak,
      Szép szavai között nádmézek is hullnak.

71. Szóláshoz készölő ajaka nyílása
      Úgy tetszik, hogy piros hajnal hasadása,
      Vidám személyinek helybűl mozdulása,
      Mint az derült napnak az égen járása.

72. Tanult mindenekben, tanácsos másnak is,
      Sok ily bölcse nem volt nagy Athénásnak is,
      Inkább tetszett volna ez Aeneásnak is,
      Mint Dido, avagy még magának Mársnak is.

73. Minden állapotja igen nagy méltóság:
      Az földiek között egy istenasszonyság,
      Volna mindnyájunknak az káros bosszúság,
      Ha tűled elmúlna ez alkalmatosság.

74. Vannak egyebek is, azkik azt óhajtják:
      Mint oly drága vadat, hálóra csalhatják,
      De annak erdejét csak heában hajtják,
      Mert az egek néked és nem másnak tartják.

75. Ez a te Medeád, Ariadnád lészen,
      Azki te kedvedért nagy próbát is tészen,
      Az utánad lesők torkokbúl kivészen,
      Kik veszedelmedre sokszor voltak készen.

76. Örögbül néked is véle méltóságod,
      Világos délre jön hajnalló világod,
      Megláthatja minden akkor uraságod,
      Sőt azokbúl végre lesz ugyan országod.

77. Akkor már kardod is hathatósban szelhet,
      Minthogy aranyélt is, azhol kell, viselhet,
      És az dolgaidnak oly utat mívelhet,
      Mely azok céljához nyertesen emelhet.

78. Minden fog rettegni bővült hatalmadtúl,
      Jobban tart az had is, mint eddig, botodtúl,
      Engedelemmel vár kiadott szavadtúl,
      Így az ellenség is inkább fél kardodtúl.

79. Akaratoskodni az negédség nem mér,
      Meghosszabbult kezed, látván, hogy tovább ér,
      Megtartja az rendet, kivel többet is nyér,
      És így megjavul még benne az korcsos vér.

80. Az Tiszánál fogják zászlódat felvenni,
      Az Dunán is által fognak azzal menni,
      Diadalmas próbát azon túl is tenni,
      Ha nehéz munkával kell is annak lenni.

81. Ösmérjék meg most is az magyar kard élét,
      Ki régen is soknak vágta ki az bélét,
      Tartományoknak is csonkította szélét,
      Egyéb prédát is nyert azoktúl sokfélét.

82. Készét ugyan gátlást így is az irégység,
      De ha végbenmegyen az kezdett szövetség,
      Oly fundamentomos lészen az nyereség,
      Hogy el nem vonja azt akármely ellenség.

83. Sok tartomány akad azáltal kezedben,
      Másként is öregbülsz, nemcsak értékedben,
      Hanem méltóságra rendelt személyedben,
      Mind pedig fegyverrel nyert dicsőségedben.

84. Mely mellett sokat is bajnokoskodtál már,
      Fárasztott az mezőn sok ősz, tél, tavasz, nyár,
      Az olyan állapot sok tűréssel is jár,
      De az pálya végén az bér is készen vár.

85. Elég az most egyször, ha ahhoz juttatnak
      Az egek, azkivel általam biztatnak,
      Úgy az több dolgok is oly rendben hozatnak,
      Hogy kezdett útjokban nyertesben folyhatnak.

86. Voltam őnála is minap egy hajnalban:
      Nyugodt puha ágyon, szép csendes álomban,
      Megállok előtte, törődöm magamban,
      Ébresszem-e, avagy csak hagyjam azonban.

87. Nyoszolyája mellett lévő ablakának
      Meghasadtja történt egyik kristályának,
      Ott keresett utat Zephyrus magának,
      Hogy mulatást adjon játékos szárnyának.

88. Kinnfüggő hajának akadoz fürtében,
      Érdekli mellyét is onnét letértében,
      Minthogy az álomnak izzadott hevében,
      Nem kétlem, frisséti az szellő testében.

89. Gondolom, fuvalma majd fel is ébreszti;
      De magát még kedvesb álomra ereszti,
      Hogy az híves szellő szárnyát ráterjeszti,
      S annak legyezése frissítvén éleszti.

90. Bal oldalára dőlt, vállán fekszik nyaka,
      Úgy látom, heves volt neki az étszaka.
      Izzadni kezd megént, s lélegzik ajaka,
      Mert szívén Cupido nagyobb tüzet raka.

91. Az felkelő hajnal világosít szépen,
      Nyugovó személyét megláthatni épen.
      Vajon ki nem kapna e nagy drága képen?
      Ki uralkodik is sok helyen, sok népen.

92. Más görög Helenát vélnél itten lenni,
      Választást közöttök nehéz volna tenni,
      Parisnak ágyában melynek méltóbb menni
      S érette Trójának végső romlást venni.

93. Megfordul azonban, mozdul az szája is,
      Lassú sebegéssel sugollik szava is,
      Úgy látszik azonban, mintha harcolna is,
      Mert hol öszvemegyen, hol kinyúl karja is.

94. Gondolom, hogy most is te forgasz eszében,
      Mintha két karodnak szorulna öblében,
      És ott az csókoknak jutván szép kertében,
      Ellenthánna azok szedegetésében.

95. Azmelynek csudáját álmélkodva nézem.
      Hogy véled mulatoz (azmint mondám), képzem.
      Ha felébred, véle mint szóljak, intézem,
      Készülök, hogy kezdett dolgodot jól végzzem.

96. Egynéhány veréték gyöngye csügg orcáján,
      Egy szúnyog is esdett annak szép rózsáján,
      Melynek fel is serken unalmas nótáján,
      S nézé mindjárt, ki van nyoszolyája táján.

97. Megpirul magában, hogy meglát engemet,
      Tétettem ott én is mintegy félelmemet,
      Úgy nézünk egymásra; azonban térdemet
      Meghajtom, s így kezdem hozzá beszédemet:

98. Hogy elődben gyűjek, az egek végezték,
      Gondodat eddig is azok jól viselték,
      Azkinek már nevit szívedben jedzették,
      Attúl tovább se légy idegen, üzenték.

99. Minthogy titkos hevét érezi szíved is,
      Melyben cégért tészen pirult személyed is,
      Nem tudom, öregbül már ahhoz kedved is:
      Tudod, az ki légyen, és jól esméred is.

100. De hogy állapotját jobban is tudhassad,
        És minden dolgait úgy általláthassad,
        Hogy érdemeseknek azokat mondhassad:
        Megbeszélem bőven, szükség, jól hallgassad.

101. Ez az haza fénlett tíz szép királysággal,
        Bírt is azok mellett nagy hatalmassággal,
        Áldoztatott bőven sok holdult országgal,
        Azkibűl tárháza tölt sok gazdasággal.

102. Adriáig terjedt Euxinum tengertűl
        Széles birodalma, féletett mindentűl,
        Rettegett sok ország ez híres nemzettűl,
        Azmely akkor ritkán szűnt meg az fegyvertűl.

103. Ennek sok méltóság süveglett és hódult,
        Diadalmas kardja valamelyre fordult,
        Kezére az gazdag préda ugyan tódult,
        Nemcsak cseppent akkor haszna, hanem csordult.

104. Mindenféle érték bő volt tárházában,
        Holdultató kardja villogván markában,
        Nem volt semmi pórság szép szabadságában,
        Azkit vérrel szerzett sok viadaljában.

105. Az széles világon híres volt fegyvere,
        Azt Velencének is ösmérte tengere,
        Valamire kellett, volt elég embere,
        Sok rabot szorított öszvefont kendere.

106. Ha mely nemzet bízott némelykor magához,
        Az is borult annak végtére lábához,
        Vonta birodalmát saját határához,
        Nem sok fegyvert ösmért hasonlót kardjához.

107. Az királyválasztás vala hatalmában.
        Azki vesztegette azon szokásában,
        Hogy ellene keljen, volt szabadságában,
        Eltörte igáját, nem hadta nyakában.

108. Nem nyughatván csak honn vitézi virtusok,
        Lévén sok Scipiók itt és Pompejusok,
        Kikaptak, s megújult megint triumfusok,
        Zöldellvén fejekben azzal nyert laurusok.

109. De nincs oly boldogság, mely végig egy nyomban
        Álljon, s ne omoljon végtére halomban:
        Ez is ő centrumát eléré, azonban
        Meg kezde csüggödni az birodalomban.

110. Mert az holdtisztelő népek szomszédsága
        Környékezi, s reá gyűle sokasága,
        Noha azokkal is szokott bátorsága
        Nagy dicséretesen sokszor öszvevága.

111. Úgyhogy egynéhány száz esztendők folytában
        Küszködött vitézül abban az pályában,
        Nem hadta az pálmát azok hatalmában,
        Kitekerte tűlök, ő vette markában.

112. Tántorog végtire elégtelensége,
        Igen az vállára szállván nehézsége,
        Minthogy nincs senkitűl kévánt segétsége,
        Hanyatlani is kezd régi dicsősége.

113. Sok vitéz bajnokok elhullása után
        Az királyi istáp vala igen fottán,
        Idegen nemzetre juta azért osztán,
        Az is viseli azt már sok idő folytán.

114. Azolta annál is inkább fogy és romol,
        Minden kellő rendi öszvevész és bomol,
        Mint az hó-töltemény majd egyben is omol,
        Ki jól védelmezze, nincs egy is oly gyámol.

115. Töredez aranya szép koronájának,
        Rozsdája egyvelült tiszta gyémántjának,
        Hullanak kövei drága zománcának,
        Nagy héja is vagyon majd minden ágának.

116. Megépétő mestert nehezen is lel már,
        Félő, hogy örökös leszen ez a nagy kár,
        Aranyalmáját is mocskosította sár,
        Azt sem mossa ki már abbúl semmi vízár.

117. Mindazáltal így is szokott törvényiben
        Megmaradt vala még, s annak jó rendiben,
        De hogy a’ se lenne már tovább keziben,
        Hogy elvegyék tőle, kaptak üstökiben.

118. Mely mellett felkelő úri bajnokokat
        Szomorú sors ére, s borítja napokat,
        Az vad Lybitina elejté magokat,
        Keserves prédára adá jószágokat.

119. Te vitéz atyád is, hazánk nagy bajnoka,
        Melyért gyakran vérrel izzadott homloka,
        Elesék ott, mely lén szörnyű gyászod oka,
        És árada azért könyvednek is soka.

120. Kedves bátyádnak is ő szép ifjúsága,
        Régi nemzetének egyetlenegy ága
        Lemetszeték, amely sorsnak is balsága
        Lén sérült szívednek nagy szomorúsága.

121. Szerelmes urad is, szíved drágább kincse
        Forga nagy veszélyben, hánván balszerencse,
        Hogy kemény rabságnak ne zárná bilincse,
        Sok arannyal nyílt meg annak az kilincse.

122. Azkinek előtted most forgatom dolgát,
        Alig kerülé el az is annak horgát,
        De hallván kongani halálos harangát,
        Elvonódék, s azzal menté attúl magát.

123. Akkor még fiatal vala idejében,
        De úgy üdősködött máris elméjében,
        Hogy az aranyalmán perlőknek igyében
        Bévehetné Paris ítélőszékében.

124. Nem az mesterségnek művén építtetik
        Az nagy szű és nemes erkölcs: de születik,
        És az természetnek üllőjén veretik,
        Annak utána csak jó rendben vétetik.

125. Még az pólyakötél alól kimutatja
        Magát az nemes vér jeles indulatja,
        Az bölcsőben látszik első csírázatja,
        Kinek jüvendőben lész szép virágzatja.

126. Azmint Hercules is csöcsömős korában
        Mérges viperáknak elszaggatásában
        Teve első cégért nagy állapotjában,
        Mellyel azután lén híres e világban.

127. Ilyen szüleményi mert az természetnek
        Sokáig lappangó helyben nem lehetnek,
        Sok eleve adott jele kél ezeknek,
        Azmelyek cégéri nemesi véreknek.

128. Nem forgott azelőtt még soha műhelben,
        Mikor már az arany villámlik az ércben,
        Az gyémánt is látszik szökdécselő fényben,
        Azmeddig nem volt is pallérozó kézben.

129. Az világra kölkit csak alig hozhatja
        Az oroszlyán, hogy az immár is mutatja
        Erőssége jelit, szemit villogtatja,
        Rázza az serényit, körmit próbálgatja.

130. Ennek erkölcsin is kitetszett eleve
        Dicsőségre vágyó nagy szívinek heve,
        Melyben noha gyakor akadálya leve,
        De azzal jó vére változást nem veve.

131. Az setéthez szokott baglyoknak módjára
        Az alacson fáknak homályos aljára
        Nem röjtötte magát, nem várt étszakára,
        Hogy mások aluván, keljen ő szárnyára.

132. Hanem miként az sas az nap nézésére,
        Úgy az dicsőségnek szép derült egére
        S annak homály nélkül ragyagó delére
        Függesztette szemit, s vigyázott fényére.

133. Erre igen hamar kezde szíve fűlni,
        Alacson ágokra nem sietett ülni,
        Hanem magos cédrus föliben repülni,
        Az dicsőség fészke hol szokott épülni.

134. Mert gyermek lévén is, nagy állapotokon,
        Mint az keselyűfi az fénlő napokon,
        Vitézi eszközön, fegyverin, lovakon
        Kapdos vala szeme, nem más köz dolgokon.

135. Azok mellett híven járta Parnassust is,
        Udvarlotta ottan Minervát s Phoebust is,
        Az okos Múzsáktúl érdemlett laurust is,
        Mely után vár már most nagyobb triumfust is.

136. Sok esztendeje van, hogy számkivettetett,
        Akkor minden java prédára tétetett,
        De nagy volta azzal nem kisebbíttetett:
        Inkább mint pálmaág, feljebb emeltetett.

137. Azolta az haza igye folyt sokképpen,
        Keserves adózás volt az szabad népen,
        Régi törvényiben rontatott majd éppen,
        Azmely esett néki nehéz igaképpen.

138. Melynek terhe alól ki akarván venni,
        Egy is, más is kezde abban munkás lenni,
        De az felvett igyben nem tudván elmenni,
        Azt végre kezirűl le kelletett tenni.

139. Azután többen is kezdének fáradni,
        De tartván, fog az ág markokban szakadni,
        Azok dolgának is el kelle haladni
        És az rendelt céltűl messzire maradni.

140. Látván ez azoknak ilyen tántorgását,
        Az felvállalt igyben végig nem állását,
        Szánván is azonban nemzete romlását,
        Magára vállalja annak orvoslását.

141. Jóllehet gyengének látszik még terhihez,
        Mint gyermek Phaëton atyja szekerihez,
        De bízván fentnéző szíve erejihez,
        Hozzányúl és vészi az gyeplőt kezihez.

142. Nem régen költ volt ki az Múzsák nyájábúl,
        Marshoz állván mindjárt abbúl a pályábúl,
        És most sem fáradt ki az kezdett munkábúl,
        Az pálmát sem adja ki már az markábúl.

143. Azmely orcával volt abban az üdőben,
        Mikor felkötötte szablyáját elsőben,
        Inkább illett volna Phoebéval fürdőben,
        Hogysem Bellonával izzadni mezőben.

144. Mert amely gyengeség ülte ábrázatját,
        Nem látván még akkor semmi moházatját,
        Ha ahhoz formálta volna ruházatját,
        Nimfának mondhatták volna állapatját.

145. Karcsúbb vala ahhoz akkor dereka is,
        Hozzá illett volna Diana íja is,
        Kedvelhette volna Apollo maga is,
        Nem lévén szebb ennél az Daphne nimfa is.

146. Mint pünkösdi üdő, piros lett orcája,
        Meghaladta Paphost annak szép rózsája,
        Azmelynek most sincsen semmi oly rozsdája,
        Hogy ne illethetné Junónak is szája.

147. Azolta csak fárad, szorgalmatoskodik,
        Az kezdett pályában izzad, tusakodik,
        Hol tárgyát függeszti, oda iparkodik,
        El is éri végre, úgy bajnokoskodik.

148. Az pedig tett célja abban munkájának,
        Hogy édes nemzetje régi zavarának
        Csendesítné zaját, s rút háborújának,
        Mely másképpen veszélyt szerez az hazának.

149. És ennek próbálta úgy is lehetését,
        Nem sajnálván abban majd ugyan kérését:
        Hogy ne űznék tovább egymás öldözését,
        Hanem az dolognak fognák egyezését.

150. Kire az más fél is tett sokszor ajánlást,
        Megunták már ők is az sokféle romlást,
        Inkább békességet vésznek, mint ostromlást,
        Fegyverszünetekben nem tésznek több bomlást.

151. Megunta volt régen Aeneas hada is
        Az mezőt és fegyvert, azokkal maga is,
        Noha volt gyakorta szép diadalma is,
        Békességet kívánt, végre leszálla is.

152. Így ez is némelykor kardját is letette,
        Az szép békességhez magát készítette,
        De hogy valóságát annak nem vehette,
        Leoldott fegyverit megint felkötötte.

153. Újabban az mezőt kelle házul venni,
        Az sagomhoz nyúlván, az tógát letenni,
        Az Mars pályájára azután is menni, 
        És ott hol nyertessé, hol károssá lenni.

154. Költ is gyakran dolga ott erős próbára,
        Mihelt jel adatott valamely lármára,
        Annak készületit nem hadta sokára,
        Mint gyors evet szökött csakhamar lovára.

155. Jelen kívánt lenni minden ütközetben:
        Achilles lehetett ilyen készületben
        Trója alatt, azhol sok ellenkezetben
        Kellett lenni, azmint van emlekezetben.

156. Tíz esztendőt tarta annak viadalma,
        Megártott Parisnak ott az aranyalma,
        Achillesnek pedig lett sok diadalma,
        Míg nem győzé őt is az fegyver hatalma.

157. Abban pedig fordul tizenkét tél és nyár,
        Hogy e romlott haza fegyver alatt van már,
        De miolta kezin a kormány ennek jár,
        Attúl fogvást mégis nem éri annyi kár.

158. Noha tűr is sokat, főképpen mezőben,
        Az sok különböző s háborság üdőben,
        Napot és étszakát áztató esőben:
        Kedves lész emlétni azt is jüvendőben.

159. Sátorát az szélvész sokszor felforgatja,
        Az zápor magát is jól meglocsogatja,
        Orcáját az metsző tél is hasogatja,
        Annak gyengeségit nyár is aszalgatja.

160. Olyankor kellene néked is ott lenned
        És palástod alá azok ellen venned,
        Kebeled tüzihez melegülni tenned,
        Az verő ellen is gondját úgy viselned.

161. Ottan mely kedvesek volnának az szép szók,
        Annál inkább azok közé egyvelölt csók;
        Aranynál is sokszor böcsösbek az ily jók,
        Megapadnak tőlök akarmely nagy bú-tók.

162. Nem volt még oly próba, hol jelen lehetett,
        Azmelyre elmenni híven nem sietett,
        Dolgában annyira azért is mehetett,
        Hogy annak pályáján maga is ügetett.

163. Senki nem is vive, mint ez, annyit végben
        Az felvett igy mellett, volt is az kétségben,
        Hogy valaha jusson napja fényességben,
        Azmíg ő nem hozta azt jó reménségben.

164. Mert ő valamelyre fordította vasát,
        Jól megtérengette ellensége sasát,
        Ha elébb nem állott, sértette is hasát,
        S nyertesen töltötte onnét maga kasát.

165. Nagyobb ennek hangja, mint mások dobjának,
        Tovább száll csattogó szárnya zászlójának,
        Bérce hathatósban öklel kopjájának,
        Érce is bővebben tüzel puskájának.

166. Viselték ezeket azok kényesebben,
        Úgy szerencséjek is volna csekélyebben,
        De az már a dolgot fogván keményebben,
        Kezdé az pályát is érni nyertesebben.

167. Fáradoz is abban teljes tehetséggel,
        Nem gondolván semmi mezei ínséggel,
        Azmely szokott lenni gyakor nehézséggel:
        Mert minden nyavalya köz az vitézséggel.

168. Unalmas élet is az olyan sokára,
        Körmös kézzel is kell hágni ott az fára,
        Lehull másként; de az dicsőség tárgyára
        Így kell emelkedni, kinek nagy az ára.

169. Julius is sokat szenvedett, fáradt s járt,
        Egyaránt nyargalta mind a télt, mind a nyárt,
        Elkezdett dolgában kényes üdőt nem várt,
        Úgy tett bajnokinak, maga hasznával, kárt.

170. Úgy jutott céljához nagy dicsőséginek,
        Úgy adatott lauruskoszorú fejinek,
        Úgy vette érdemit sok küszködésinek, 
        Úgy lén végre ura világ nagy részinek.

171. Ezt sem tartóztatja semmi eső, hó, sár,
        Mint az poros úton, azokon is úgy jár.
        Nehéz ugyan, de hogy pálmát azáltal vár,
        Még végig nem futja, nem hagyja addig már.

172. Vagyon is még röge irtovány útjának,
        Azmely tartaléka azt járó lábának,
        De ha Medeája te leszesz dolgának,
        Annak csoportját is csinálja simának.

173. Nagy Fabius többet nem mívelt Rómáért,
        Hajlott dicsősége helybenállásáért,
        Mint ez kezire vett hazája dolgáért,
        És abban elcélzott nemzete jováért.

174. Azmelynek tengerin evez is régulta,
        Szokott habzásinak ritkán volt tágulta,
        De nem bírták, mert lett jobb szele újulta,
        S az kévánt part felé azáltal fordulta.

175. Jóllehet az útja szoros még annak is,
        Nagy keselyűk állják, azok vigyáznak is,
        Erős pedig horga körmös láboknak is,
        És gondot adnának vitéz Jasonnak is.

176. Nehéz is azokat gyűzni csak magának
        S oly utat csinálni ott is hajójának,
        Hogy révihez jusson aránzott partjának,
        És ott végit vessen sok fáradságának.

177. Hanem téged kéván, hogy abban segétsed,
        Mint Medea, Jason útját elkészítsed,
        Az ráehült Sasok szemit szenderítsed,
        Dolgát is végihez azzal közelítsed.

178. Ha csendesedhetik felzavart hazája,
        Nem leszen hasonló senki is hozzája,
        Minthogy így érdemli ily nehéz pályája,
        Mindeneknél feljebb tétetik pálmája.

179. Ha pedig tovább is fegyverhez kell nyúlni,
        Akkor sem fog kardja hüvelybe szorulni,
        Kicsúsz megint, s útja úgy is kezd tágulni
        Mondott pályájának, s laurusa újulni.

180. Most az Hold legnagyobb erejű planéta:
        Annak jele alatt jár amely kométa,
        Ritkán hibál annál a laurusbokréta,
        Tiszteltetett is már azzal sok atléta.

181. Valakit felviszen annak nagy hatalma,
        Majd nem is kétséges, van kész diadalma,
        Az ő kezin forog most az aranyalma,
        Azkinek ő adja, az annak jutalma.

182. Gyűzi Jupitert is ennek csillagzása,
        Valakire terjed ereje hatása,
        Olyan foganatos ott munkálkodása,
        Hogy minden dolgának lehet tág folyása.

183. Ez kezdette azt is venni oltalmában,
        Hogy lábra állása van is hatalmában,
        Részessé is teszi várt bizodalmában,
        Nem hagyván szakadni az ágat markában.

184. Kelettűl napnyugtig hat erős sugára,
        Az Sas is csak pillog annak világára;
        Ha rakta is fészkit nagy fáknak ágára,
        De az ennek úgysem ér magosságára.

185. Nem állhatja: hátat ád nagy erejinek,
        Úgy gyűzelmeskedik, mint tetszik kedvinek:
        Azkit kötelezhet tulajdon hívinek,
        Nem hagyja sérteni azt mások körminek.

186. Kárhoztatják ugyan az Holdot ülleni,
        Az Napot javallnák inkább becsülleni,
        De az üdőtűl kell tanácsot kérdeni,
        És amit az javall, ahhoz kell kezdeni.

187. Az szükség ott vészi maga segétségit,
        Azhol találhatja annak elégségit;
        Hasznatlan is abban vetni reménségit,
        Kitűl nem veheti terhe könnyebbségit.

188. Sokat fárad ő is az Sasok uránál,
        Illő engedelmet tett méltóságánál;
        De nem veve többet ajánlott szavánál,
        S az alatt némelyek álpraktikájánál.

189. Kéntelenéttetett onnét elfordulni,
        Az Hold tiszteleti székihez borulni,
        Hogy két közben földre ne kelljen szorulni,
        S kezdett dolgainak kezibűl kihullni.

190. Gondját is viseli az immár igyének;
        Olyan élt köszörül kivont fegyverének,
        Mely tág utat irthat dolga jól mentének,
        El is éri azon laurusát fejének.

191. Jasont Medea is segíti azonban,
        Maga mellé vévén a birodalomban,
        Mellyel ő is lészen nagyobb hatalomban,
        S úgy a Hold is inkább tartja oltalomban.

192. Mert amellett az is többet vihet végben,
        Lesz vezércsillaga bővebb nyereségben,
        Juttatván erejét sok oly nemzetségben,
        Azki nem volt véle még ösmeretségben.

193. Édesatyád s bátyád reméltlen esete,
        Az is, kedves urad amennyit füzete,
        Hogy amazok után ne keljen élete
        S mindenféle javok prédára kelete,

194. Ha szíveden vagyon, s kévánod bosszulni:
        Lesz abban is így mód, csak hozzá kell nyúlni.
        Hamar is meg szokott az oly seb újulni,
        Kit jól az bosszúság nem hagy begyógyulni.

195. Csonkult farkát kígyó ritkán felejtheti,
        Az megsértődött szű, ha módját ejtheti,
        Bosszúját duplázott mértékkel füzeti:
        Azt akkor kedved is megcselekedheti.

196. De oda fordulok, azhonnét eltértem,
        Arról szólok megént, kit eddig dicsértem,
        Megbocsáss, füledet hogy sok szóval sértem,
        Beszédemnek célját mert még el nem értem.

197. Abban pedig járja nem kis gond fejemet,
        Honnét kezdjem megént róla beszédemet,
        Mert nagy volta vonja sokfelé kedvemet,
        S tartóztatja azzal szólandó nyelvemet.

198. Ide régisége ősi címerinek,
        Sok dolgokkal jeles nagyúri vérinek,
        Odavon soksága maga érdeminek,
        Azmely legjobb szárnya szép híre s nevinek.

199. Hullanak sugári akarmely nemzetnek,
        Ha azok csak ősi tollakkal fűzetnek,
        Maga szép érdemin azkik épéttetnek,
        Azok erejivel magosban mehetnek.

200. Nagy nemzetbűl való sok úri rendekrűl,
        Azok sok érdemes cselekedetekrűl,
        Messze földre hatott jó hírek s nevekrűl
        Szólván mások: én most hallgatok ezekrűl.

201. Nincsen is már ahhoz időm elégséges,
        Hogy tovább beszédem lehessen bőséges,
        Volt sok szóm eddig is talám nehézséges,
        Ahhoz kell kezdenem, mely inkább szükséges.

202. Grófi ágybúl való, értéke igen szép,
        Nagy hírű atyját is udvarolta sok nép,
        Kővára ennyéhány, úri lakóhely s ép,
        Bő majorságit is üti sok ezer csép.

203. Legjobb idejében van most ifjúsága,
        Mint pünkösdkor Paphos szigete virága,
        Szép ábrázatjának úri méltósága
        Akarki előtt is böcsös lehet s drága.

204. Ennyi esztendőknek habzó folyásában
        Annyit tanult s próbált nemzete dolgában,
        Hogy nálánál senki abban az pályában
        Nem hagyít most tovább az magyar hazában.

205. Egyedül az terhet régen is viseli,
        Izzad is alatta, gyakran úgy emeli,
        Ha nehez is, de azt örömest míveli,
        Mert tudja, az rózsát hogy tövis neveli.

206. Kik közt az jó tanács gyakorta kelletik,
        Anélkül a dolgot károk követhetik;
        Nem kell más: magátúl az is kitelhetik,
        Mind törvény, mind fegyver egyaránt illetik.

207. Mondhatom, valamit kéván az méltóság,
        Megtaláltatik itt bőven minden jóság;
        Haladta idejét máris az okultság,
        Más dolgaiban is van hasonló nagyság.

208. Hogy pedig úgy inkább láthasd mindenében,
        Nosza, magad vegyed elméd tüköriben,
        És annak vizsgáld meg rend szerint fényében
        Minden állapotját minémőségiben.

209. Kardot kellett kötni azmely esztendőben,
        Minthogy attúl fogvást majd minden üdőben
        Töltötte életit több részrűl mezőben,
        Ott vedd fel személyit azért legelsőben.

210. Ha úgy képzed, azmint táborát vezeti:
        Ítílhetd, hogy abban Fabiust követi,
        Azki népe kárát addig kerülgeti,
        Hogy Hannibált végre lesire veheti.

211. Csudálhatod abban érett okosságát,
        Ha jól meggondolod ahhoz ifjúságát,
        Nem bírták úgy mások a dolog nagyságát,
        Noha idejeknek rótták sokabbságát.

212. Örülhet itt szíved, csak gondolkodva is,
        Hogy ilyen érdemes már ifjúsága is,
        Hát ha üdősbödik, s jut több napokra is,
        Mennyivel öregbül úgy méltósága is.

213. De csak így nem kell most tovább-bocsátani,
        Erejit innet is kell szaporítani,
        Kezedet kezivel együvé csatlani,
        Az négy láb kevesbet fog osztán botlani.

214. Vagy van ott oly lánca immár is szívednek,
        Hogy nem tartod tovább azt idegenednek,
        Azmint játszik fénye rám néző szemednek,
        Az is úgy szól: ez kell egyedül kedvednek.

215. Ha úgy nézed, mintha ütközetre menne,
        Véled, hogy bajt Hector és Achilles tenne;
        Nem tudván, az pálma ott melyiké lenne,
        Kételkedő elméd, nemde, megrettenne?

216. Vagy Turnussal küzdő Aeneasnak vélnéd,
        Halálos bajában azt is mint szemlélnéd?
        S Laviniát vajon melyiknek ítélnéd?
        Kit te is óhajtasz, másnak nem ígérnéd.

217. Tudom, nagy irtózat ütne itt szívedben:
        Mert csak emlétve is, majd könyv jön szemedben;
        De ha az nyert pálmát nyújtaná kezedben,
        Megcsókolván, mely nagy lennél örömedben!

218. Azmikor tanácsol sok terhes dolgában,
        Ha azt veszi elméd tüköre fontjában:
        Mondhatod, hogy Cato ül tanács-házában,
        Azmint folyhat igye sok akadályában.

219. Ha vizsgálod pedig vadászni mentiben,
        Julus volt ily (mondhatd) atyja seregiben,
        Didóval mulatván egykori kedviben,
        Az híres Karthágó vadas ligetiben.

220. Vagy talám elődben úgy jön inkább képe,
        Mint egy Adonisnak, ki volt Venus szépe,
        Melyet, minthogy arra gyenge lábbal lépe,
        Az megsebesült kan rútul öszvetépe.

221. Nehéz volt ezt nézni szerelmes szeminek,
        Mint fetrengett teste tavában vérinek,
        Melyre oly árja lén könyve özöninek,
        Hogy elég víz volt az végső fürdőinek.

222. Nem kell ezt félteni, ha áll is oly lesre,
        Azhonnét öklelni kelletik tigrisre;
        Akarmint pökdössön: talál Herculesre, 
        Azki nem bocsátja onnét más tölgyesre.

223. Ha sétálva nézed, mulatókertében,
        Mondhatd: oly, mint Phoebus Parnassus hegyében,
        Mikor az Múzsáknak mulat seregében,
        Egy istenasszony is veheti kedvében.

224. Méltó azért, te is azt el ne felejtsed,
        Sőt szerelme láncán légyen oly bilincsed,
        Hogy azon szívedbűl soha ki ne ejtsed,
        Az egy halál légyen ahhoz csak kilincsed.

225. Mikor lovaglással ideit múlatja,
        Fő lovait szépen üli és ugratja,
        Arra néző elméd bízvást azt mondhatja,
        Ebben rendesb voltát Lausus sem mutatja.

226. Van itt is szemednek mit nézni kedvesen,
        Játszhatik Cupido szívedben kényesen,
        Azmikor munstrálja magát ily rendesen,
        Kin Circe is inkább kap, mint Ulyssesen.

227. Ha pedig azt képzed, mint fekszik ágyában:
        Parisnak vélheted éjjeli gondjában,
        Azki azt forgatja akkor is magában,
        Szép Helenát mikínt vihesse Trójában.

228. Van is oly szándéka, elhihetd, szívinek,
        Csak jobb szárnyát várja kétséges szelinek:
        Felül hajójára kezdett tengerinek,
        Megpróbálja révit elcélzott helyinek.

229. Ha pedig azt veszed vizsgáló szemedben,
        Azmikor foglalja magát levelekben,
        Azminthogy vagyon is sok dolga ezekben,
        Lehetsz méltán róla ilyen ítíletben:

230. Második Julius ez az diktálásban,
        Nincs semmi nagy dolog ott megakadásban,
        Szép könnyűsége van az válaszadásban,
        Maga keze is gyors akarmely írásban.

231. Tud az tréfához is, játszó leveliben,
        Szerelemhez is ért, annak idejiben,
        Kiváltképpen mikor te jutván esziben,
        Cupido viseli pennáját keziben.

232. Naso írogatott így az Corinnának,
        Kivel meg is bírta, s tett kedvet magának,
        Véli oly erejit ez is pennájának,
        Hogy meghatja falát szíved bástyájának.

233. Vetted nemrégen is, úgy tudom, írását,
        Érezhetd abbúl is szívednek vívását,
        Ne is halogassad annak megnyílását,
        Bocsásd be, s engedjed szabados bírását.

234. Végezvén ezekben elméd cirkálatját,
        Ha továbbfordítod onnét gondolatját,
        S megtekinted egész teste állapatját:
        Csudálva szemlélhetd annak szép állatját.

235. Alabástrom oltár (mondhatod) az nyaka,
        Klárisbúl hajtatott boltozat ajaka,
        Délszínre jövő nap felderült homloka,
        Melytűl világosul akarmely étszaka.

236. Pirosult hajnalnak vélhetd két orcáját,
        Kiknek csak éretted tartja szép rózsáját,
        Várja is már arra méhecskéje száját,
        Hogy attúl vehesse várt harmatocskáját.

237. Felvont szivárványa szép szömöldökinek,
        Ítélhetd: kézíja Cupido kezinek;
        Víg játszási között szökdecslő kezinek 
        Annyi az nyíl, mennyi villáma fényinek.

238. Azkik szíveddel is régen harcolnak már,
        Ha nem holdulsz nékik, mondhatom, lészen kár.
        De ekkedig elméd keménykedett is bár,
        Nemde hajol mostan, s több ostromot sem vár.

239. Ölelésre hajlott karjai kávája
        Alig is várja már, hogy vonjon hozzája,
        Minthogy bőven terem szép orcád rózsája,
        Bízik, hogy abbúl is leszen jó dézsmája.

240. Nagy Sándort ábrázlja melle szélessége,
        Atlashoz hasonlít válla terétsége,
        Minden tagjainak szép egyenlősége,
        Akarki szeminek lehet kedveltsége.

241. És így egész testit ha rendre vizsgálod,
        Azt, nemde, mind úri termetnek találod,
        Vagy ugyan fejdelmek rendiben számlálod,
        Azzal szíved nem is héában táplálod.

242. Egyszóval, mindenben tekintetes, jó, szép,
        Tanult, elmés, okos, testben, elmében ép,
        Méltóság követi, valamelyfelé lép,
        Méltán süvegelhet neki sok ezer nép.

243. Méltó, hogy ezt te is ne engedjed másnak,
        Hanem vidd magadnak válhatatlan társnak;
        Hosszú üdőt se hagyj az öszvejutásnak,
        Mert az halogatás oka sok romlásnak.

244. Azmellyel magadnak sokat fogsz használni,
        Minden majorságid helyre fognak állni,
        Több asztagokat fogsz csűridben számlálni,
        Borpincéidet is töltebben találni;

245. Megalszik üszöge gőzlő faluidnak,
        Megépül rongya is pusztult majoridnak,
        Szaporodik száma fogyott barmaidnak,
        Nem lesz annyi kára semmi javaidnak.

246. Kiknek füstit eddig gyakorta szemlélted,
        Onnét is nőtt károd, azhonnét nem vélted,
        Melyek miatt sokszor bús gond is volt élted,
        És olykor azok közt könyved sem kémélted.

247. Jutott sokféle jód, sok kincsed prédára,
        Sok híved, sok szolgád, kiknek nagy volt kára;
        Szerelmes öcséd is azoknak módjára
        Került vala végre hasonló kockára.

248. De tovább jó vége leszen mindezeknek,
        Rózsáját kell szedni már az töviseknek;
        Általkelvén habján az hányó szeleknek,
        Énekel az hajós az múlt veszélyeknek.

249. Nem lészen több préda s zsákmány javaidban,
        Bízvást mulatozhatsz minden házaidban,
        Nem szükség szorulnod csak kőváraidban,
        Apácaként élni ott, unt napjaidban.

250. Jó oltalmazó Mars lészen ez melletted,
        Kiszáll minden ellen, s megfelel éretted,
        Csak úgy fogd szándékát, mint tőlem értetted,
        És magát se hagyd már, ha szívét elvetted.

251. Ebben az martalék volt öcséd fogsága:
        Onnét kezdé harcát Cupido gyorssága,
        Mely által őnéki lén is szabadsága,
        De ahelyett ennek történe rabsága.

252. Mert a tájban lévén teveled is szemben,
        Ugyanakkor vetéd szívét temlecedben,
        Ott tartod azóta erős bilincsedben,
        Mennyi szenvedéssel: vehetd jól eszedben.

253. Ideje volna már onnét szabadulni,
        Kezedhez békélvén nyakadra borulni,
        Ott friss szerelmednek egével újulni
        S azzal minden terhes gondjának elmúlni.

254. Avagy mint gerlice, mely elveszti társát,
        Nem keresi tovább soha annak mását,
        Örökké özvegyül újítja sírását,
        Zöld ágra sem veszi azután szállását:

255. Lehetsz talám te is oly eltekéltségben,
        Hogy nem mégy senkivel újabb szövetségben,
        Holt társodat gyászlod örök özvegységben,
        Kivel folyt életed kévánt kedvességben.

256. Ha az madarakrúl akarsz példát venni,
        Nemde, mint az galamb, jobb inkább úgy tenni?
        Mely nem szokott végig árvaságban lenni,
        Hanem megint újabb párosságra menni.

257. Érzi ugyan az is társátúl válását,
        Teszi is utána nyögő búsulását,
        De másként fordítja végre buliklását,
        Új örömre kezdi új foglalkodását.

258. Tudja, hogy élete így kedvesebb lehet,
        Az gerlice ehhez képest mi jót tehet?
        Az zavart italbúl kis örömre mehet,
        Az száraz ágrúl is nem sok kedvet vehet.

259. Inkább illik hozzád a galamb példája,
        Kinek nem örökös köntös gyászruhája;
        Néha az napnak is homályzik orcája,
        De azután megint derül víg órája.

260. Sok tövise vagyon az özvegy életnek,
        Azkiknek hegyei sokképpen sebhetnek;
        Oly csendes napjai keveskor lehetnek,
        Melyeket sok bosszúk s gondok nem követnek.

261. Szokott gyámol nélkül borostyán és komló,
        Ámbár csak kevés szél légyen azt ostromló,
        Maga erejiben hamar földre omló,
        Az özvegyi élet ezekhez hasonló.

262. Tudjuk azt, hogy nagy vagy, nagy állapotodban,
        És hozzád hasonló nincs méltóságodban,
        Mindazáltal te is gyarló vagy magadban,
        Kellő segéd nélkül, sokféle dolgodban.

263. Az nagyobb helyekre nagyobb dolgok gyűlnek,
        Az erős szelek is ott inkább bővülnek,
        És ha azok ellen csak gyengén készülnek,
        Félő, hogy Icarus szárnyain röpülnek.

264. Az is viselheti gondolkodásodat,
        Hogy alacsonbítod úgy méltóságodat,
        Ha megváltoztatod abban nagy voltodat,
        Csekélyb állapotra bocsátván magadat.

265. Talám fordul az is emellett eszedben:
        Hogy első szerelmed kedvezvén mindenben,
        Voltál azzal egymást nem sértő életben,
        Kit most is ohajtva emlétesz szívedben.

266. S mondod: hogy nehéz azt többé feltalálni,
        Ámbár a reménség ne szűnjön táplálni;
        De az bizodalom sokszor tud hibálni,
        És a rozmarinrúl csalánra kell szállni.

267. Úgy vagyon, hogy rút is az nem-egyenlőség,
        Az is, hogyha hátracáfol az elsőség,
        S az polcrúl pad alá esik az felsőség,
        Mert előre szokott vágyni az dicsőség.

268. De itt nem fogy, sőt nő minden állapotod,
        Azt bizonnyal, nem csak reménnyel tudhatod,
        Minthogy indulatját szemmel is láthatod,
        Hogy ott is magadat nagy helyre juttatod.

269. Mert annyira megyen annak méltósága,
        Hogy országa is lész, nem csak más jószága;
        Te személyednek is nő úgy asszonysága,
        Nemhogy következne ott alacsonbsága.

270. Szokott eszközivel az fejedelemség
        Készen várja, mely is lészen nagy tisztesség;
        Elébbi voltodban így sem ér kisebbség,
        Sőt követ mindenben tetézett elégség.

271. Aztán gondolatod itt se akadozzon
        Úgy, hogy reménységed csalatva változzon,
        Szokás, hogy a tövis rózsát virágozzon,
        De nem, hogy töviset az lilium hozzon.

272. Nincs az gerlicének, azt írják, epéje,
        Azért oly együgyű annak szívecskéje;
        Ez erkölcsinek is nincs semmi tüskéje,
        Melytűl sérethetnék orcádnak gyengéje.

273. Az igaz szeretet nem tud visszálkodást,
        Nem szokott okozni az panaszolkodást,
        Az megegyezett szű gyűlöl megszakadást,
        Egyességet szeret s nyugodalmaskodást.

274. Megértetted feljebb minden állapotját,
        Nem kell félned annak olyan fordulatját,
        Hogy azhol most látod kedves folyamatját,
        Ott érhessed végre káros változatját.

275. Megnyitotta szívét, úgy vár tárházában,
        Alkalmaztat annak úgy nyugodalmában,
        Hogy megbántódása legkisebb dolgában 
        Ne légyen kedvednek egész világában.

276. Nincsen azért így is miért tartózkodnod,
        Látván, hogy érdemes vele társolkodnod,
        Hogy régen kedveled, azt sem kell tagadnod,
        Azmelyhez képest is kezed kell már adnod.

277. Minthogy végzésiből vagyon az egeknek,
        Itt másként az dolgok már nem is lehetnek,
        Adnak is minden jót azok személyednek,
        Jó válaszát várván úgy én is ezeknek.

278. Midőn így számlálom hosszú beszédemet,
        Személyén jártatom leginkább szememet,
        Hogy onnét is értsem, mint hallgat engemet,
        És mint remélhessem válaszvételemet.

279. Megtetszik az szándék sokszor az orcában,
        Cégérezi azt is, azmi van titkában,
        Ritkán van oly fedél az belső szikrában,
        Hogy nincs külső jel is annak a dolgában.

280. Azonban személye holott szomorkodik,
        Hol jobb kedvet vészen, s azzal vidámodik,
        És így, mint az rózsa, néha pirosodik,
        Mint az borongó hold, néha halványodik.

281. Sóhajt is aközött olykor keservesen,
        Olykor lélegzésit emeli kedvesen,
        Beszédemet néha hallja fegyelmesen,
        Néha tétovázni látszik kétségesen.

282. Azmint elébb fekve feljebb emelkedett,
        Könyöklő kezire feje ereszkedett,
        Szellőzi személyit, mely megmelegedett,
        Nem is csuda, minthogy gondja felesedett.

283. Sok ízben láttatott, hogy akar szólani,
        Azminthogy kezdett is ajaka mozgani,
        Véltem, beszédimet meg kell szakasztani,
        Mindazáltal végig hagyá azt mondani.

284. Azután közelebb szólítván ágyához,
        Mintha ambróziát vett volna szájához:
        Oly mézesen kezde válaszadásához,
        Illhetett beszéde nagy méltán Svadához.

285. Felveszi szép renddel minden beszédemet,
        S abban elészámlált erősétésemet,
        Mellyel támogattam felvállalt igyemet,
        Újabb kérdésekre fog abbúl engemet.

286. Csudálva hallgatom nyelve szép folyását,
        Az mondott dolgokon nagy okoskodását,
        Valamikor látom ajaka nyílását,
        Alig várom kévánt válasza adását.

287. De ő rak előmbe mind több s több okokat,
        Kikért késélteti az kezdett dolgokat,
        Nem is köz munka volt meggyűzni azokat,
        Érdemeltek üdős tanácskozásokat.

288. Végre azokat is addig űzé elménk,
        Azon nyugovánk meg: mást mind félretennénk,
        Az ég úgy akarván, az ellen ne tennénk,
        Rendelésit inkább munkában is vennénk.

289. Melyen megegyezvén, ott én sem múlattam,
        Hanem elsietvén, ím, hozzád jutottam.
        Ennél kedvesebbet vajon mit hozhattam?
        Csak jól tudjad járni, jó utat nyitottam.

290. Azért, amint mondám, oldd le most kardodat,
        Más időre halaszd mezei dolgodat,
        Azmelyen eleget törted már magadat,
        Méltó, azok után vedd nyugodalmadat.

291. Szükség pihenni is az terhes munkában,
        Másként az természet megcsüggöd magában.
        Scipio sem fáradt mind csak Afrikában,
        Tért nyugovásra is némelykor Rómában.

292. Pompejus is kardját szögre függesztette,
        Mikor Kleopátra szerelmit érzette,
        Míg kedve telésit ott el nem végezte,
        Leoldott fegyverit fel sem övedzette.

293. Mindennek ideje vagyon, azmint mondják,
        Az kedvező egek mikor módját adják,
        Akkor fogd az dolgot, mint az munkás hangyák,
        Mert másként kezeden sokáig nem hagyják.

294. Terítve lesz már ott az Hymen oltára,
        Csak ne üdőzz sokat, menj áldozatjára,
        Nem is lesz tanácsos vontatni sokára,
        Az késedelemnek van gyakran sok ára.

295. Távul jár Alecto az több Fúriákkal,
        Juno leszen jelen az víg Gráciákkal,
        Az megy előttetek kedves muzsikákkal,
        Úgy vezet nyugodni szerencsés fáklyákkal.

296. Örülnek az egek szép szövetségteknek,
        Olyan megegyezést adnak szíveteknek,
        Hogy mindenben tölte lészen kedveteknek,
        S jól folynak napjai teljes élteteknek.

297. Amaz égi jegyek között fénlő Kosnak
        Gazdag aranygyapját adják Atroposnak,
        Hogy abbúl bővétse s tegye meg számosnak
        Éltetek fonalát, és boldogságosnak.

298. Kedvesen is nyújtja azt Clotho orsója,
        Mivel Lachesisnek sem bántja ollója,
        És minthogy az Isten annak nagy áldója,
        Más gonosz szerencse sem lesz felgázlója.

299. Sok esztendőkre nyúl nyomos hosszasága,
        Meghaladja Nestort napjai soksága,
        Leszen mindenekben kévánt boldogsága,
        Az egekig mégyen kezdett méltósága.

300. Végbenvivén pedig ott felvett munkádat,
        Felkötheted megint leoldott szablyádat
        És újra kezdheted elébbi pályádat:
        Hamarébb is vehetd úgy kévánt pálmádat.

301. Lesz mindenek előtt nagyobb tekinteted,
        Zászlóidat mindjárt feljebb emelheted,
        Akarmely országra biztosban viheted,
        És úgy dolgod célját jobban is érheted.

302. Az Hold ereje is így hathatóbb lészen,
        Mely hogy melléd jőjön, van is immár készen;
        Az kévánt szerencse majd kezire vészen,
        Csak ne késsél, mert az káros gátlást tészen.

303. Véget vet ezekkel Venus beszédiben,
        Kit sokképpen érez az bajnok szíviben,
        Ahhoz sokképpen is változik szényiben:
        Hol viasz, hol rózsa látszik személyiben.

304. Küszködik és erős bajt tart ő magával,
        Hercules sem vala izzadtabb orcával,
        Mikor szembenkele az sárkány Hydrával,
        Mint ez fárad, kétes szíve nagy harcával.

305. Voltak is okai tusakodásának,
        Kikkel ellent is hánt Venus ostromának,
        De engede végre szava hatalmának,
        Így lévén végzése az ég Fátumának.

306. Négy szép hattyú vala Venus szekeriben,
        Az bajnokot vévén kedvesen öliben,
        Megindul azokon, szapora mentiben
        Viszi is csakhamar öröme helyiben.

307. Elment volt Cupido már szállást osztani,
        Készen várták őköt, volt hol megszállani.
        Ideje is vala oda beállani
        És az fáradságon nyugalmat váltani.

308. Az helynek asszonya látja nagy szívesen,
        Változtatja gyászát, öltözik színyesen,
        Mint az csillagzó ég, vagyon oly fényesen,
        Kit akarmely szem is vizsgálhat kedvesen.

309. Jelen volt Hymen is már akkor mellette,
        Kötele eszközit el is készítette,
        Hogy az annál tovább múljon, nem engedte,
        Elérkezvén, mindjárt kezekre vetette.

310. Cupido sem henyél, itten is, tisztiben,
        Újabb nyilakot szed tegzébűl keziben,
        Több tüzet gerjesztvén azoknak végiben,
        Úgy veti lobogva szívek közepiben.

311. Amellett munkáját tovább sem tágítja,
        Szívek szövetségit másként is újítja,
        Erős gyémántlánccal együvé szorítja,
        Melynek keménységit üdő sem lágyítja.

312. Így csatolván egyben kezeket, szíveket,
        Vesznek bő áldással sok üdvözléseket;
        El sem választhatja már senki ezeket,
        Azmíg el nem metszi Lachesis élteket.

313. Vagyon ott azonban mindenütt nagy öröm,
        Tapsol az szerelem, mondván: van nyert pöröm,
        Másutt is, azkinek bástyáját én töröm,
        Megveszem, ha azért szakad is sok köröm.

314. Bizonyos napokat töltének egymással,
        Folytatván azokat kedves mulatással,
        Hol Mercurius is jelen vala Márssal,
        Az több plánéták is, boldog csillagzással.

315. Végre Mercurius, szárnyazván bokáját
        És keziben vévén kígyózott pálcáját,
        Elröpül, s csinálja annak nagy lármáját,
        Hogy így vitte végben Venus itt munkáját.

316. Kin némely örvendez, némely komorkodik,
        Az frigyesség dúl-fúl, nyughatatlankodik,
        Készül, hogy tovább is akadályoskodik,
        De már hasztalan az, melyen bosszonkodik.

317. Az Holdnak szarvai állanak mellette,
        Azkiknek hegyeit valaki érzette,
        Hogy hátat nem adott, csak kevés tűrhette,
        Sok pedig, mindenit azki elvesztette.

318. Az Mars is azonba dobját megütteti,
        Hymen tiszteletit hamar végezteti,
        Az menyegzős ruhát máskorra teteti,
        Az leoldott szablyát megint felkötteti,

319. Mondván: Az más pályát még el nem végzetted,
        Ennek koszorúját már pedig elvetted,
        Ha az dicsőséget célül függesztetted:
        Addig űzzed azt is, amíg eljegyzetted.

320. Fáradsággal mennek a nagy dolgok végben,
        Nehéz folyamatján ne essünk kétségben,
        A nap is köd után derül fényességben,
        És jut az arany is tűz által szépségben.

321. Hercules is dolgát hogy megindította,
        Fáradságát abban sokszor újította,
        Elkezdett munkáját de nem tágította,
        Míg célja oszlopát fel nem állította.

322. Van már Medeád is, melynek segedelme
        Az veszélyek ellen lész fejed védelme.
        Abban pedig nincs oly állhatatlan elme,
        Mint Aietes lyánya változó szerelme.

323. Aki csak ideig tartá meg hűségit
        Jasonhoz, azután kezdé hitlenségit,
        De ez holtig állja tökéletességit,
        Kiönti éretted minden tehetségit.

324. Itt vagyon Pallas is, s ím, hozza kardodat,
        Reád is övedzi, viseli gondodat,
        Én is elévettem letett sisakodat,
        Állj idébb, hogy fedjem megint homlokodat.

325. Fegyveres lovad is már készen tartatik,
        Egyéb is, valami ahhoz kívántatik,
        Az „felülő” s „arma” szaporán hallatik:
        Indulj meg, ha múlatsz, az üdő csalatik.

326. Az bajnok kegyese ezt szomorún hallja,
        Nehéz elválások egymástúl, megvallja,
        De az ég tetszése minthogy így javallja:
        Mit tehet, csak máskínt az remény ne csalja.

327. Megindulnak végre, egymás kezit tartván,
        Az elválóhelyig sok édes szót hajtván,
        De ott az távozás őköt jobban hatván,
        Esőzni kezd szemek, szűvök is sohajtván.

328. Ilyen állapottal Ulysses lehetett,
        Mikor az trójai táborban sietett:
        Bő könyvezés nélkül búcsút nem vehetett
        Hű Penelopétűl, kit igen szeretett.

329. Keserves elválta eggyé lett két szűnek,
        Melyet az szeretet igaznak tett s hűnek,
        Az nádméz is tetszik akkor keserűnek,
        S akarmely orvosság halálhozó fűnek.

330. Ez is fájdalmason hagyja el szerelmét,
        Az is érzé azon szíve nagy gyötrelmét,
        De alacsonkodás nem illet nagy elmét,
        Veszi végre itt is magán gyűzedelmét.

331. Már az Hold hada is jön nagy erejivel,
        Ez is továbbmozdul sok szép seregivel,
        Bizalmas szívinek olyan reményivel,
        Hogy feljön már napja régen várt fényivel.

332. Mint elébb, indul is dolga rendesebben,
        Magát is urallja minden kedvesebben,
        Mellette kardját is köti szívesebben,
        Látván állapotját: van most helyesebben.

333. Mindenfelűl bővül naponként tábora,
        Sok úri rendeknek fénlik ott sátora,
        Álgyúinak is sül erősebben pora,
        Mely ellenséginek lesz szomorú tora.

334. Az szerencse kedve veszi jobb szárnyára,
        Sok szép nyereséget ró hamar kardjára,
        Azmely laurust régen készített számára,
        Azzal is tiszteli fejit nemsokára.

335. Mely hogy annál elébb érje kívánt végét,
        Az Hold is sietve hozza segítségét,
        Kinek csak híre is űzi ellenségét,
        S adja azok ellen gazdag nyereségét.

336. Azzal megegyezvén nagyobbul hatalma,
        Kezdett dolgainak romlik akadalma,
        Mert van az gátlások ellen nagy oltalma,
        S adatik azokon sűrő diadalma.

337. Megnyílnak kapui az fő városoknak,
        Hatalmában adják kulcsait azoknak,
        Fejet hajtnak neki, s ösmerik uroknak,
        Azáltal minden jót ígérvén magoknak.

338. Holdulnak azszerint más erősségek is,
        Engedelmeskednek úgy az véghelyek is,
        Jobb is volt mívelni azt őnekiek is,
        Mint több kárt vallani vagy elveszniek is.

339. Azmely vakmerőség kezdett tusakodni
        Jó szándékja ellen s akaratoskodni,
        Megmutatja ott is, tud hatalmaskodni
        És leütött szarván diadalmaskodni.

340. Azalatt laurusát elhozzák fejinek,
        Kit az Hold készített ily jeles hívinek,
        Bé is mutatják azt úri személyinek,
        Hogy lássa jutalmát méltó érdeminek.

341. Azmellett zászlót is s fejedelmi pálcát
        Adnak, hogy az ország öszvebomlott ráncát
        Vegye kellő rendben, s újítsa zománcát,
        Mert rút mocsok fogta annak aranyláncát.

342. Annál inkább minden süvegli s urallja,
        Fejedelminek is ösméri és vallja;
        Az condorlott haza azt örömmel hallja,
        Bízván, hogy megújul ezzel hervadt gallya,

343. És hogy lába vasát le lehet már venni,
        Ősi szabadságát engedik felvenni,
        Nem kelletik tovább bilincs alatt lenni,
        S mint jármos ökröknek, iga alá menni.

344. Ugyanis nagy rabság vala állapotja,
        Azmint sok szokatlan terhe megmutatja,
        De hiszi: már abbúl nyakát kivonhatja,
        És ennek utána ez nem sanyargatja.

345. Azmiolta romol, már sok esztendeje,
        Régi nyersséginek kiszáradt veleje,
        Rútul elparlagult szép termő mezeje,
        Hogy újuljon megint, most jütt el ideje.

346. Valamelyre fordul számos hadaival,
        Fárad ellensége, az Sas, madarival,
        Ez pedig híresül szép diadalmival,
        Gazdagul népe is bő ragadmányival.

347. Az egész nyár és ősz jobb szárnyán viseli,
        Sok szép nyereségit naponként neveli,
        Gyűzedelmes hírét az égig emeli,
        Bővült méltóságát sok nemzet tiszteli.

348. Múl azonban az ősz kedveskedő ege,
        Deresül az üdő, távozik melege,
        Az vad Aquilónak indul fergetege,
        Az mezei szállást eltiltja hidege.

349. Nincs is tovább üdő az mezőn élésre,
        Kél ellenségivel azért frigykötésre,
        Megyen is mindkét fél fegyver-megszűnésre,
        Kvártélyokban oszol az had telelésre.

350. Megindul maga is, s siet kedvesihez,
        Kis ideje vala kedves szerelmihez,
        Mert kelletett nyúlni hamar fegyverihez,
        Most jobb módja lészen kedve töltésihez.

351. Fél esztendeje van, hogy tőle távozott,
        Másként szerencséje szépen virágozott,
        De az bú azok közt töviset is hozott,
        Mely az távullétel magvábúl származott.

352. Szíve drágább kincsit nehéz volt elhadni,
        Azszerint annak is ettűl elmaradni,
        Eggyé lett két szűnek kétfelé szakadni,
        De nagy öröm lészen megint öszveadni.

353. Mint azmely madarak az fagyos telekben,
        Szakadnak egymástúl idegen helyekben,
        Viszont az kikelet hozván egy fészekben,
        Vigadnak újonnan támadt örömekben,

354. Úgy ezek is lésznek kedves mulatással,
        Mihelt Isten szemben juttatja egymással,
        Nem lélegzik szívek, mint most, ohajtással,
        Jelenti örömit vidám mosolygással.

355. Azmelyre fordítja útját azonközben,
        Vannak minden rendek régen várt örömben,
        Udvarlonak néki nagy készületekben,
        Áldják, magasztalják víg üdvözletekben.

356. Adatik mindenütt pompás triumfusa,
        Mondván: Ez lesz hazánk olyan Fabiusa,
        Ki által pálmává válik cupressusa,
        S megújul még egyszer régi szép laurusa.

357. Az sok pean s víg szó éri az egeket,
        Tésznek az lövések sűrő dörgéseket,
        Kikkel is jelentik kedves örömeket,
        Régen nem ért árva hazánk ilyeneket!

358. Egyetlenegyihez juta utoljára,
        Sietett is annak vigasztalására,
        Tudván: volt szívinek nem köz fájdalmára,
        Hogy megtérhetése haladt ily sokára.

359. Hasonló volt dolga Laodameához,
        Az Protesilaus szerelmes társához
        S annak bús elméje gondos munkájához,
        Míg elment kedvese meg nem tért házához.

360. Trója alá kellett volt annak is menni,
        Mely után bús szíve nem tuda mit tenni,
        Minthogy nála nélkül kész vala ellenni,
        Halált akart sokszor orvosságul venni.

361. Tudja, hogy sok erős bajnok van Trójában,
        Kik sokat is tesznek magok oltalmában,
        Fél, ha egyveledik azokkal csatában,
        Ne találjon esni halálos prédában.

362. Tudja, az nemes vér benne nem nyughatik,
        Kicsap, valamikor abban mód adatik,
        Az Mars dolga pedig gyakorta csalatik,
        Az várt pálma helyett cupressus osztatik.

363. Sírva számlálgatja az hadi dolgokat,
        Felveszi az ottan lehető harcokat
        S azokbúl származni szokott romlásokat:
        Kikkel ad magának mind több-több gondokat.

364. Véle jár elméje minden ostromokban,
        Éjjel sincsen része nyugalmas álmokban,
        Valamennyi veszélt gondolhat azokban,
        Úgy tetszik, hogy esik annyi halálokban.

365. Hol Hectornak félti haragos kardjátúl,
        Hol az Troilusnak nehéz kopjájátúl,
        Hol pedig Parisnak szigonyos nyilátúl
        Vagy Deiphobusnak éles láncsájátúl.

366. Azmelyekrűl mennél többet elmélkedik,
        Szíve sebe annál inkább nehezedik;
        Végre terhe alatt alig piheskedik:
        Ilyen, az szeretet azhol szíveskedik.

367. Mikor pedig Trója immár romlást venne,
        Az alatta lévő hadnak vége lenne,
        És ki-ki honjában kívánkozva menne,
        Sok munkája után hogy ott megpihenne:

368. Bízik, hogy noha volt sok veszedelemben,
        Jelen lévén inkább minden ütközetben,
        De minthogy azok közt tartatott életben,
        Majd-majd megjön ő is, kit várt is örömben.

369. Azmint beérheti szeme cirkalmával,
        Nézi az nagy tengert széles határával:
        Honnét vetődik fel kévánt hajójával
        Az, akit vár szíve nagy ohajtásával.

370. Ez is kedvesitűl akként elmaradván,
        Elméivel pedig mind véle fáradván,
        Egyik gondolatja másikra támadván,
        Volt nehéz gondokban, azok mind áradván.

371. Félelem, reménség küszködtek szíviben:
        Ez ami jót ígért kedvese igyében,
        Több rosszat jövendült az annak végében,
        Példáztak is dolgok erősétésiben.

372. Emlékezett ugyan Venus beszédirűl,
        S akkor elészámlált jüvendölésirűl,
        Sőt valóságot is tudott úgylétirűl,
        De így sem állott el az bú elméjirűl.

373. Gondolta, az dolgok gyakorta változók,
        Az reménységek is sokszor csalatkozók,
        És sokan bolhákat az són is nyomozók,
        Sőt az igazat is hamisban okozók.

374. Azért nem lehete teljes nyugodalma,
        Félvén, vagy így, vagy úgy történhet ártalma;
        Azmelybéli búknak elnyomván hatalma,
        Sárgult orcáján is az szép pirult alma.

375. Valamennyi veszélyt lehetett felvenni
        És bús elméjének tüköriben tenni:
        Annyi rettegésben kezdett szíve lenni,
        Látván, hogy azokon kétség általmenni.

376. Hol egy dolog, hol más tűnt gondolatjában,
        Lehet vagy ez, vagy az eszköz romlásában;
        Kirűl elmélkedvén, elijedt magában,
        S rettegtetik azok éjjel is, álmában.

377. Féltette kedvesit ellenségitűl is,
        Nevezetesebben az Sas körmitűl is,
        Azkinek ha szárnya most alatt röpül is,
        De repdes az néha fent az nap körül is.

378. Nemcsak az ellenség pediglen ellenség:
        Az barátságban is van álnok szövetség,
        Melynek palástjában lappang oly mesterség,
        Ki által megromol sokszor az meghittség.

379. Julius is ottan veszett, hol nem vélte,
        Halálát Sándor is akkor nem remélte,
        Azmikor fonalát Párka elmetélte:
        Barátjátúl romla mindkettőnek élte.

380. Akik sok országos harcokon forgottak,
        Az sok omlott vérben, mint vízben locsogtak,
        Azok özöni közt mégis megmaradtak:
        Hol nem is gondolták, végre ott romlottak.

381. Amazt a tanácsban koncolták vala fel,
        Ezt egy korty italnak mérge oltotta el,
        Az barátság közt is lenni vigyázva kell,
        Az belső szándékrúl nincs sokszor külső jel.

382. Kihez képest vala arra nem kis oka,
        Ha ily gondjaiban izzadt is homloka,
        És olykor ágyra is nyomta az búk soka,
        Mert nehezen szokott ütni azok foka.

383. Amaz is hasonló búsulást követett,
        Azmíg szerelmivel szemben nem lehetett,
        Vigasztalására szakadva sietett,
        Melyben sarkantyúja vala az szeretet.

384. Kévánt érkezése lén kedves orvosság,
        Távozott azáltal minden terhes gondság,
        Kedves megújulást véve az bágyadtság,
        Azkit okozhatott az bús magányosság.

385. Jobb orvos Cupido gyakorta Phoebusnál,
        Nem lelni oly ható íret Galenusnál,
        Mint kit az szerelem készített Venusnál:
        Hasznosabb az minden egyéb syrupusnál.

386. Nem lehet kiírni együgyő pennának,
        Tartaná Maro is nem kevés munkának,
        Azmely nagy szűbéli örömben valának,
        Mikor ezek megint együvé jutának.

387. Végre midőn szívek heve csendesedik,
        Bő beszélgetésre kedvek édesedik,
        Egyrűl-másrúl ez is, az is kérdezkedik,
        Azkik közé csók is olykor egyveledik.

388. Az táborozásnak beszél ez dolgárúl,
        Az Holdnak melléje bocsátott hadárúl,
        Előtte az Sasnak továbbállásárúl
        És az kézben jutott helyek ostromjárúl.

389. Számlálja amellett maga sok gondját is,
        Kik súlya megnyomná nagy Atlas vállát is,
        Néha egészsége bontakozását is,
        S egyébféle baját, de végre hasznát is.

390. Azt is: az városok fogadták miképpen,
        Mentek eleiben mely kedvvel, mely szépen,
        Mint örült maga is az sok áldó népen,
        Kiknek üdvözlése majd eget ért éppen.

391. Amaz beszélgeti gyakor búsulását,
        Felőle sokféle híreknek folyását,
        Azok között néha majd elájulását,
        Most, Isten meghozván, kedves újulását.

392. Miként az tengeren kit sok hab forgatott,
        Ha kévánt révinek partjához hozatott,
        Letészen ott minden terhes gondolatot,
        Kedvvel mondja, azmint azelőtt hányatott:

393. Úgy ezek is az sok szűbéli gondokon
        S azokkal egyvelült kedvetlen napokon
        Áltkelvén, mint annyi dőlölgő habokon,
        Örülnek egymásnak, csüggvén már nyakokon.

394. Ily kedvek töltiben végtire szíveknek,
        Alvó nyugovást is engedvén testeknek,
        Jut egykor Morpheus ágyában ezeknek,
        És sokféle látást formál elméjeknek.

395. Lehetett az üdő talám éjfél korban,
        Ezek is pihegtek már édes álomban,
        Az több dolgok között úgy látszott azonban,
        Hogy Venus állana előttök újobban,

396. És hogy ilyenképpen kezdene szólani:
        Azt magatoknak is méltó megvallani,
        Hogy javallásomra hasznos volt hajlani
        S most nagy állapotban azáltal állani.

397. Csak eddig is mire nem ment dicsőségtek,
        Miolta általam meglén szövetségtek.
        Hát ha több üdőt ér kezdett szerencsétek,
        Vajon hova nem hat azzal nyereségtek?

398. Majd az egész ország kezd urallni máris,
        Végbenviszi pedig csak egy vagy két nyár is
        (Az Sasok azellen vigyázzanak bár is),
        Hogy kezetek alá jön az több határ is.

399. És noha Hymennel megköttetvén egymást,
        Az hamar elválás tehetett ártomást:
        De (látható dolgot szólok, nem hallomást)
        Így is szerelmetek vén kívánt áldomást.

400. Mert jó földben esvén annak is trágyája,
        Immár is bimbózni láttatik csírája,
        Ha mi mérges égnek nem éri ragyája,
        Kinyílásának is közelít órája.

401. Lucina is készen van már eszközivel,
        Várja Apollo is Múzsák seregivel,
        Hogy örüljön annak üdvözlő versivel,
        Mihelt megjelenik óhajtott fényivel.

402. Készül Orpheus is akkorra lantjával,
        Amphion is ott lesz, tudom, hárfájával,
        Örömet szaporít víg muzsikájával:
        Táncra megyen talám Mars is Lucinával.

403. Másoknak is lészen akkor nagy vígsága,
        Azmikor kinyíland annak szép virága,
        Melynek méltó böcsi sokat érő s drága,
        Érdemes is arra ily ritka újsága.

404. Mindennek füliben kedves hír csengeni,
        S arra nagy álgyúkkal az bástyák zörgeni,
        Az templomok sok szép áldással zengeni,
        Az paloták pedig táncokkal rengeni,

405. Innya az katona, az pap imádkozni,
        Avagy akkor az is Bacchusnak áldozni,
        Mind úri, mind egyéb rendek vigadozni
        Fognak: ebbűl sok jót reménlvén bokrozni.

406. Csakhogy, amint indul az ég csillagzása,
        Kitűl függ az földi dolgoknak mozgása,
        Ha kellő idejit éri is nyílása,
        Kétes, hogy lész annak tartó virágzása.

407. Alig lehet azért az oly csemetétek,
        Melytűl bokrosodjon kezdett nemzetségtek,
        Hanem azt terjedni mástúl reméljétek,
        De azzal kedvetek félben ne szegjétek.

408. Jobban terem az föld (ugye) több munkával,
        Azmit hozand azért első trágyájával,
        Ha az elmúlik is gyenge plántájával:
        Más fogja követni állandó voltával.

409. Nem rontja zsengéit annak ragya vagy dér,
        Hanem virágjábúl gyümölcsözést is ér,
        Megöregbedése csekély helyre nem fér,
        Nagyra terjed, mint az Medusábúl folyt vér.

410. Nemes törzsökinek nem lész korcsos ága,
        Holmi köz ág-bogot nem fajzik virága;
        Az éghez közelít végre magossága,
        Sok népet foglal bé árnyéka nagysága,

411. Mely alatt azokat éri szép csendesség:
        Megtér az jó üdő, az kévánt békesség,
        Megszűnik az fegyver, nem lészen ellenség,
        Mint Saturnus alatt, követ oly egyesség.

412. Új nemzetségre jut azzal nemzetségtek,
        Felséges nevezet leend dücsőségtek,
        Azmelyhez immár is van nagy közelségtek:
        Ha jó augur leszek, majd reá is értek.

413. Az Hold készítteti újonnan táborát,
        Mellettetek ki is vonyatja sátorát;
        Azmelyre fordítja készített ostorát,
        Nehéz ütés éri ott sokak tomporát.

414. Ha mi akadálya van még dolgotoknak,
        Azmely tiltja folytát feltett szándéktoknak:
        Felgázolja minden gátlását azoknak,
        Szabad útját nyitja ott is lábatoknak.

415. Kiben megmutatja tehetségit máris,
        Mely által csillagtok elég fennyen jár is,
        De azért szokása adást kéván, vár is,
        Aznélkül érheti dolgotokat kár is.

416. Örömest segéti, ki hozzája járul,
        Körmöt is ád, hogy ne csússzon le az fárúl,
        De gondol elsőben tulajdon hasznárúl,
        Ha az nem lész, másként leteszi polcárúl.

417. Szed más kertekben is eperjét magának,
        Uzsurával várja bérit munkájának,
        Mindazáltal aki veszi cimborának,
        Viseli jól gondját felvállalt dolgának.

418. Ennek valóságát magadon ösméred:
        Mert miolta az lett néked is vezéred,
        Magosban tetetik azolta cégéred,
        Azmi hátra van még, az is kész, eléred.

419. Csakhogy gyenge kedvit nem kell megsértened,
        Azmire célozok, szükség megértened:
        Ezüstöt kell oda s aranyat töltened,
        Úgy jár ott is jobban az kerék, ha kened.

420. Kévántatik ahhoz nagyrendő követség,
        Azmelyet tisztelje az egész nemzetség,
        Erősödjék azzal az kezdett szövetség,
        Hogy úgy csalhatatlanb légyen az segétség.

421. Mely meglévén, biztosb lehetsz dolgaidban,
        Nem kell tétováznod úgy gondolatidban,
        Hanem megmaradhatsz feltett szándékidban,
        Másképpen megbotlasz kezdett utaidban.

422. Többet mond vala még, de Hermes érkezik,
        Amaz továbbállván, helyében férkezik.
        Elsőben, mint vannak, arrúl értekezik,
        Azután nyelvire ily szó következik:

423. Azmint Venus beszél, az ugyan úgy lehet,
        De csalást az remény az aránt is vehet.
        Tudnivaló, az Sas hogy még sokat tehet,
        Ha most alatt jár is, de feljebb is mehet.

424. S ám találjon néha tolla kiverődni:
        De üdővel szokott az megint sűrődni.
        Talám hasznosb volna azzal megszegődni,
        Hogysem ellenségül tovább is kötődni.

425. Van az Oroszlánnyal régi szövetsége,
        Híres mindkettőnek körme erűssége,
        Messzire is terjedt azoknak vérsége:
        Azki egynek, soknak az ott ellensége.

426. Ez az vadok, amaz madarak királya,
        Kemény rúgásokat keves, ki úgy állja,
        Hogy meg ne mellyedjen vagy háta, vagy málja,
        S azki vét, másként is ostorát találja.

427. Az mennykövek közt is az Sas bátran jár s kél,
        Majd éppen az napig felmegyen, és nem fél,
        Hogy lecsapja onnét akarmely forgószél;
        Ideje is számos, sok száz esztendőt él.

428. Sok országot fog bé kiterült szárnyával,
        Az tengerekig ér annak nagy voltával;
        Sőt az Tiberis is széles határával
        Egyetért, s cselekszik ennek munkájával.

429. Más sok nemzetség is van kötve ezekhez,
        Kik készülnek nyúlni éles fegyverekhez,
        Bíznak is azáltal szép nyereségekhez,
        Hogy laurusbokrétát szögeznek fejekhez.

430. Az egy Liliumszag tekeri orrokat,
        Azkiknek az eddig adott is gondokat,
        De azzal biztatják abban is magokat,
        Hogy jó karban hozták már ott is dolgokat.

431. Mit gondolsz ezekrűl? ha mind felkészülnek,
        És az Hold sugári elejében gyűlnek:
        Annak ragyagváni nemde setétülnek?
        A te dolgaid is akkor mint épülnek?

432. Másként is az Holdnak van sok változása,
        Nincs egy állapotban annak maradása:
        Mert nem lehet annak oly állapodása,
        Hogy ne érje teljes voltát apadása.

433. Noha az étszakát néha vidámítja:
        De abban is fényét hamar megcsonkítja,
        Az te napodat is, félő, megvakítja,
        S nem tudom, azután mint világosítja.

434. Azért is nem ér az az Sas erejivel,
        Hogy egyenest néz ez az napra szemivel,
        De az, szembenjutván annak személyivel,
        Megsetétöl, s elfogy elébbi fényivel.

435. Innét látsz az Holdban sok eklipsziseket,
        Noha most neked is tart szövétnekeket:
        De az étszakai szél olthatja ezeket,
        Hozhat rád étszakát s azzal veszélyeket.

436. Megfordula Venus, hogy hallá ezeket:
        Az fejedelemre vetvén víg szemeket,
        Monda: Csak úgy tartsad, mint múló szeleket,
        Azkikkel most Hermes rémít benneteket.

437. Mert ösmérem én is az Sasnak erejit,
        Azki ki is szítta sokaknak velejit,
        De most bal Fátuma hozta oly idejit,
        Hogy maga is félti koppadástúl fejit.

438. Cimboráinak is tudom tehetségét:
        De azok sem érik az Holdnak felségét,
        Mely, bár csonkítsa is néha teljességét,
        De helyreállítja az megént épségét.

439. Nem fogy soha úgy el, hogy meg ne újuljon,
        Nem jut oly terh alá, hogy ottan megfúljon,
        Szokott erejinek hatalma elmúljon,
        És gyors járásiban tovább ne mozduljon.

440. Arra oly fellyegek sohasem gyűlhetnek,
        Azkitűl sugári úgy ködösülhetnek,
        Hogy azok üdővel fel nem derülhetnek,
        S elébbi fényekre ismét nem mehetnek.

441. Nincsen erősebb ok soha az példánál,
        Az meglett dolgoknak ösmért mivoltánál,
        Bizonyosb az minden filozófiánál,
        Hihetősb is annak okoskodásánál.

442. Az régi dolgoknak kiknél van értelme,
        Tudják azok, mely nagy az Hold segedelme,
        Azkinek annyira ment már gyűzedelme, 
        Hogy az majd az egész világnak félelme.

443. Azmely valakinek jut szomszédságában,
        Mint a moly, ha esik valamely ruhában,
        Tovább-továbbterjed, fogyatja javában,
        Végre csak valamit hagy tépett rongyában.

444. Tudja jól ez haza, s bizonyságot tehet,
        Azminémő szomszéd s osztályos társ lehet:
        Akit kardja éle eleiben vehet,
        Azon szeldelése mely szaporán mehet.

445. Nincs már oly egy nemzet, ki azzal bírhasson,
        Hada özöninek ellene állhasson,
        Nem lehet, az Sas is már oly fent járhasson,
        Hogy ennek szemiben tovább port rúghasson.

446. Azt csak az Kakas is sokszor jól rongyolta,
        Most sincs ott úgy dolga, amiként gondolta,
        Feltett szándékában igen meggátolta,
        Nem is lehet annak kedve szerint folyta.

447. Hát az Hold szarvának ellene mint állhat?
        Azkinek hatalma, mint mennykő, úgy járhat.
        Attúl annál nagyobb veszedelmet várhat,
        Ha előtte magos kőszálra nem szállhat.

448. Nemcsak pacsirtáit gázolja fel ennek,
        Sőt oroszlányi is tőle megrettennek,
        Mint por az szél előtt, ide s tova mennek,
        Nagy rémétést hoz ez másnak is mindennek.

449. Nemhogy oltja fényét az étszakai szél:
        De az napnyugati záporoktúl sem fél,
        Övé már napkelet, övé lészen az dél,
        S bízik, az több rész is fegyvere alá kél.

450. Igaz ugyan, hogyha volna szép egyesség
        Az nemzetek között, és olyan szövetség,
        Azmely kévántatnék: lehetne nyereség
        Még azon is; de azt rontja az irégység.

451. Nehéz is azt érni, hogy egyesedjenek
        Az Hold fénye ellen, s megerősödjenek.
        Hamarabb lészen az, hogy romlást vegyenek,
        Avagy, mint te, annak térdhajtást tegyenek.

452. Tanácsosabb is az, hogy kétes igyedben
        Oda folyamodtál s vetted tiszteletben.
        Ám légy is sokaknál azért ítíletben:
        De jobb így, mint másként veszned mindenedben.

453. Eleget sürgetted másutt is dolgodat,
        De ott nem akarták viselni gondodat,
        Oda kellett azért vetnie horgodat,
        Hol erősítheted tántorgó sorsodat.

454. Hogyha nem hathatja kedvére az eget,
        Az bosszúság olykor poklot is feszeget,
        És dolgának utat oly eszközzel szeget,
        Azki elronthatja az rátorlott jeget.

455. Nincsen regulája az szoros szükségnek,
        Azkit találhat, azt veszi segítségnek.
        Veszett dolog hinni ott az reménységnek,
        Hol csak az szóadást tartják elégségnek.

456. Azmint én ezeket akkor is mondottam,
        Mikor házasságtok dolgát javallottam,
        Azmit itt Hermestűl azonban hallottam,
        Arra is felelnem szükségnek tartottam.

457. Hogy így értvén te is újonnan ezeket,
        Kétséggel ne bosszontsd az kegyes egeket,
        Azkik az Hold által, íme, mindeneket
        Boldogul folytatván töltik kedveteket.

458. Ha már odaadtad kötelességedet,
        El ne farolj onnét, intelek tégedet,
        Mert ha megcsonkítod ottan hiteledet,
        Hidd el, nehezebb gőz szédéti fejedet.

459. Annak színe előtt nem jó tétovázni,
        Mert ha egyszer kedve meg talál ragyázni,
        Nehéz leszen tövit tovább úgy trágyázni,
        Hogy újabb zöldséggel tudhasd felruházni.

460. Ha pedig mellőled az el kél száradni,
        Új veszélyek fognak ellened áradni,
        És nem levén kinek melletted fáradni,
        Azok hínárában oda kell maradni.

461. Sok gonosz követi az tántorgó elmét,
        Melynek hogy elkerüld te is veszedelmét,
        Meg ne vesd az Holdnak tapasztalt kegyelmét,
        Oda tarts, s tovább is vegyed segedelmét.

462. Annak fénye alatt ne félelmeskedjél,
        Akarki ellen is bízvást keménykedjél,
        Csak te is, amint kell, engedelmeskedjél,
        S azmivel tartozol, azzal kedveskedjél,

463. Azmint elébb mondám. Mert azt ott megvárják,
        Anélkül az ajtót hamar be is zárják.
        Az búcsút másutt is (tudod) pénzzel járják,
        Jól akarván lakni, erszényeket vájják.

464. Leszen abban is mód: csak csendesedjetek,
        És egyéb terhektűl üresek legyetek.
        Most lévén az égen szerencsés jeletek,
        Az adatott móddal illik hogy éljetek.

465. Azt is mindazáltal szükség megvallani,
        Azmíg nem fog dolgod jól helyben állani,
        Az hadnak nem lehet addig leszállani,
        S azzal tovább is kezd az haza romlani.

466. Némely részeidben nagy pusztítás lészen,
        Melynek tüze-vasa van is immár készen,
        Ugyanis az fegyver épétést nem tészen,
        Azhol ingyen talál, ott pénzen sem vészen.

467. Így hozván az szükség, másképpen nem lehet,
        Azmíg már az fegyver céljáig nem mehet,
        Addig csendességet az haza nem vehet,
        Veszedelem ugyan, de róla ki tehet?

468. Az szép aranyüdőt vas szokta csinálni,
        Azmelyet itten is végre feltalálni,
        De az kezdett útbúl nem kell már kiállni,
        Mert másképpen az méz méreggé kezd válni.

469. Így felelvén Venus Hermes beszédire,
        Az is újabb választ vett vala nyelvire,
        De azonban az Nap, ülvén szekerire,
        Jól feljött vala már az ég mezejire.

470. Kinek Morpheus is elérkezésivel
        S kényes lovainak víg nyerétésivel
        Felserkent, és továbbmene személyivel,
        Múlván az látás is annak elmentivel.

471. Úgy Venus és Hermes onnét eltűnének,
        S vetekedésekben azzal megszűnének,
        Mindazáltal nem köz gondokot szerzének
        Az ő beszédeket vizsgáló elmének.

472. Az fejdelmi bajnok itt azért hol örül,
        Hol megkeseredést érez szíve körül,
        Olykor orcájárúl izzadást is törül,
        Tartván kezdett ügyét igen nehéz pörül.

473. Örül azon: hogy sok irégyi láttára
        Az szerencse kedve vévén jobb szárnyára,
        Venus mondásakínt viszi nemsokára
        Több dolgainak is óhajtott partjára.

474. De abban lehetett megszomorodása,
        Hogy azmint szól vala Venus varázslása,
        Kedves szerelminek első virágzása
        Nem marad meg, hanem lész elhervadása.

475. Mindazáltal magát hamar győzi, abban
        Bízván, hogy plántálhat ahelyett újobban,
        Kirűl akkor Venus beszéle bátrabban,
        Az első vetemény vesző is gyakrabban.

476. Azmit Hermes szóla, szerez az több gondot,
        Nem is kell semminek vélni azt a dolgot,
        Mert jóllehet az Sas többször is tántorgott,
        De lábra költ végre, s sokakat megrúgott.

477. Noha ezaránt is Venus biztatása
        Elméje habjának lén megállatása,
        Nem fél, hogy akarki ellene járása
        Az Hold oltalmában lehessen ártása.

478. Azért nem is mível abban egyebet már,
        Hanem, amint Venus mondja, aszerint jár,
        S hogy az késedelmet ne követhesse kár,
        Az követséggel is hosszú üdőt nem vár.

479. S ahhoz képest hamar írat leveleket,
        Országos gyűlésre hirdet mindeneket:
        Hogy ott az közjóra néző szükségeket
        Felvévén, tegyenek azokban rendeket.

480. Bémegyen maga is arra szép pompával,
        Páros gerliceként, élete társával:
        Pompejus mehetett régen Juliával
        Ilyképpen Rómában, nagy triumfusával.

481. Azhova mások is hamar öszvegyűlnek,
        Kegyelmes uroknak mindnyájan örülnek,
        És véle minden jót végezni készülnek,
        Bízván: viaszszárnyon tovább nem repülnek.

482. Azmint fel is veszik az kellő dolgokat,
        Töltenek azokban nem kevés napokat;
        Minthogy igen nagyok, adnak is gondokat,
        Munkával kelletik meggyűzni azokat.

483. Végre helybenhagyván Venus javallását,
        Azon nyugtatja meg ki-ki tanácslását,
        Hogy az fényes Holdnak kezdett urallását
        Kövessék tovább is oltalmul hívását.

484. Hogy pedig ott dolgok állandóbb lehessen,
        Menjen követség is, s az el is siessen;
        És hogy annál jobban s elébb végezhessen,
        Elrendelik azt is, kinek mit fizessen.

485. Melyben Venusnak is az vala tetszése.
        Az több dolgoknak is lén elintézése,
        Lassan minden rendnek szép megegyezése
        És az gyűlésnek is azután végzése.

486. Akkoron személye az rongyolt Hazának
        Meghajol, s lábához borul új urának,
        S nagy özöne között szemei árjának
        Ilyen szókkal nyílik ajtaja szájának:

487. Hogy sokat beszéljek, az itt nem szükséges,
        Anélkül is tudod, nyavalyám bőséges,
        Majd egy tagom sincsen immár egészséges,
        Gyógyulásom pedig másképpen kétséges;

488. Hanem csak tebenned vagyon reménségem,
        Hogy még helyreállhat valamint épségem;
        Mert aki eddig volt hogy már segétségem,
        Bővült attúl inkább, mint szűkült ínségem.

489. Te, mint igaz vére édes nemzetemnek,
        Jobban érzed kénját sokféle sebemnek,
        Gondját is szívesben viseled igyemnek,
        S azzal újulást adsz kévánt reményemnek.

490. Eddig is érettem eleget szenvedtél,
        Megmutatván azzal, hogy híven szerettél.
        Kérlek, minthogy immár kezeidre vettél,
        Tovább se tágítsad, amit elkezdettél.

491. Mert az ha találna szakadni markodban,
        Oh, mely szörnyű veszély követne újobban.
        Az utóbbi gonosz ugyanis gyakrabban
        Rosszabb az elsőnél, s üt hatalmasabban.

492. Tudom azt: a nagy seb hamar nem gyógyulhat,
        De ha ahhoz kezed hasznos írrel nyúlhat:
        Nem kétlem, hogy vara üdővel lehullhat,
        És azzal mostani fájdalma elmúlhat.

493. Urátúl elmenvén, tére asszonyához,
        Borulván annak is azszerint lábához;
        Nem tűrheti, könyvet ád itt is szavához,
        S azzal ily beszédet veszen ajakához:

494. Te is, nemzetemnek drágalátos ága,
        Szomorú igyemnek teljes vigassága,
        Látván, mint elnyomott az terhek soksága,
        Légy segédem, elhunt napomnak világa!

495. Kettőteknek egyes fáradozásával
        Lehessek még egyszer felderült orcával,
        S jól indult dolgotok kévánt folyásával
        Egyezzen tovább is Venus mondásával.

496. Ezeket így szólván nagy fohászkodással,
        Megtörülé szemit oly bizakodással,
        Hogy felfogott igye nem lesz hibázással,
        Oltalmazván ura azt Árssal és Márssal.

497. Biztatja is abban nagy fogadásával:
        Felvirrasztja napját kívánt világával,
        Csak mostani habját régi zavarával
        Lecsendesíthesse felkötött kardjával.

498. Asszonya is magát arra kötelezi:
        Valamiben tudja, híven védelmezi.
        Ezzel ki-ki maga szavát befejezi,
        És az Versíró is munkáját végezi.


PALINÓDIA (Kesergő Nimfa) ΠΑΛΙΝΟΔΙΑ Prosopopoeia Hungariae

Azaz: Maga gyámoltalanságát kesergő és abban a Kardos Griffnek szárnya alá folyamodó Nimfa, amellyel Magyarország mostani állapotját példázza.

Lőcsén, 1695. esztendőben.

Maga gyámoltalanságát kesergő és abban az kardos Griffnek szárnya alá folyamodó Nimfa, azmellyel Magyarország mostani állapotját példázza és azt a méltóságos gróf Eszterházy Pál úrnak, azon Magyarország palatínusának, kunok és jászok bírájának, nemes Sopron, Pest, Pilis és Solt vármegyék főispánjának, az felséges első Leopold császár és koronás király urunk őfölsége titoktanácsának, komornyikjának és Magyarországban helytartójának etc. mint kegyelmes urának alázatosan ajánlja nemes Gömör vármegyének a most itt lévő ország gyűlésére ide küldetett egyik követe, Gyöngyössy István.

Sopronban, 1681. esztendőben.]

 

[Grifus Esterhasianus


Strictum Semileo gladium quare erigit Ales
    Et tenet ille suas ungve premente Rosas?
 Est Rosa charus honor, gladius defensor honoris
     Proque hoc excubias sic vigil Ales agit.]
 

[Kegyelmes Uram!

Régi magyar mondás: A vén hegedűs mindennap egy nótát felejt, és azmit von is, azt is hibásan vonja. Kihez képest az üdős poëta sem szökdécseltetheti oly kínyes lábakon az verseket, mint az gyermekded Apollo. A más dolgokban foglalatoskodó elme sem leleményeskedhetik úgy az Parnassus titkaiban, mint akinek egyéb dolga nincsen: következőképpen én sem lehetek most azokban oly furcsa, mint annak előtte. Sőt borostyánt sem tudok mostan ott szaggatni, azhol akkor lauruságakat is szegdelhettem. Mindazonáltal így is, hogysem mint a vén hegedűs szokását, inkább igyekezvén követnem a jó vérű agg ló természetit, amiképpen az, ha meg nem eheti is elegedendőképpen abrakját, de megröhögi mégis azt, és amint lehet, faldokja is, hogy azzal régi jó természetérűl többre elégségtelenségében is jelt adjon; hasonlóképpen bennem is az Nagyságod palatínusi új méltóságán örvendező mások verseinek előttem palolására felforrván annak a vérnek még meglévő cseppecskéje, amelyet az Medusa vérével egyveledett Pegasus forrásábúl az ifjabb esztendőkben hörpentettem vala, nem lehetett megtűrnöm, hogy annak ingerlésébűl még egyszer a versíráshoz ne kezdettem volna, ha azt csak úgy esik is megszagolnom, mint az agg lónak az abrakot, és amit azonközben egyszer is, másszor is öszveszedegethettem, amíg az ország házánál lévő gyűlésekben egyéb dolgokra kellett elmémet fordítanom, azt, ím, én is a Nagyságod méltóságos személye eleiben bocsátom, azmellyel ha későbben tanáltam is felserkennem másoknál, annyiban mindazonáltal nem vagyok utolsó, hogy azok idegen nyelvekbéli írásokkal, én pedig magyar versekkel örvendezek a régen kívánt magyar palatínus új méltóságának, melyet is érdemetlen szolgájátúl méltóztassék jó neven és azon versekben maga gyámoltalanságán siránkozó Nimfa igyét is szívére úgy venni, hogy amely Griffnek szárnya alá folyamodott, ottan kívánt nyugodalmat vehessen az is magának. Azon Nimfa mellett pedig ajánlom én is az Nagyságod kegyelmességében nagy alázatossággal magamat, és maradok ezekkel

Nagyságodnak alázatos legkisebb szolgája,

Gyöngyösi István]


1. Amint szőke vize lefoly a Dunának,
    Nagy jaja hallatik egy árva Nimfának,
    Vélem én azt lenni Dido siralmának,
    Tőle elválásán Anchises fiának,

2. Vagy hogy a bús Thisbe Pyramust siratja,
    Vérében fetrengő testét apolgatja,
    Kiért éltét ő is majdan elfogyatja,
    Igaz szeretetit azzal is mutatja.

3. Ítélhettem azt is: Phillis siránkozik,
    A kedves Demophon hogy tűle távozik,
    Sok esküvésében annak csalatkozik,
    S azért megemésztő búra bocsátkozik.

4. Vagy Venus kesereg, Adonist ohajtván,
    Azt vadászatjában vadkan elszaggatván,
    Vagy Galáthea sír, szép Acist siratván,
    Gonosz Polyphemus azt rútul elrontván.

5. Avagy Caunus után indult szerelmében,
    Hogy kedve nem telhet kívánt örömében,
    Biblis jajgat, hal s vész képtelen tüzében,
    Végre el is fogyván könyve sok vizében.

6. Vagy nagyobb voltáért hatható jajának,
    Nemde vélhetem-é inkább Hecubának,
    Hogy nagy veszedelmét siratja Trójának,
    Hol édes gyermeki s ura elhullának.

7. Kétséges volt elmém, így ez ki lehessen?
    Hogy azért felőle bizonyost vehessen,
    Indulnak lábaim afelé csendesen,
    Azhonnan az szó jő olyan keservesen.

8. Azmint mendegélek, utamat újítva,
    Vigyázó szememet jobb kézre fordítva,
    Látok egy dombocskát zölddel béborítva,
    Duplázott keresztet azon felállítva,

9. Melynek szép mezőség fekszik ellenében,
    Azkit négy folyóvíz mos általmentében,
    Azmint az kereszt áll a domb tetejében,
    Az jajgató Nimfa ott ül keservében.

10. Jaját nagy sírással most is szaporítja,
      Orcáján lecsorgó könyveit újítja,
      Kiken az víg nap is magát szomorítja,
      És mosolygó fényét homállyal borítja.

11. Gondolván, majd elfogy, mint Biblis, könyvében,
      Vagy Echóként, mint kő, elszárad testében,
      Ha orvos nem éri ily szoros igyében,
      Melyet azki nem szán, érc lakik szívében.

12. Tudom már, ki légyen, megismért jelérűl,
      Könyves sírásának bizonyos helyérűl,
      Feje felett álló kettős keresztérűl,
      Nem kell értekeznem tovább a nevérűl.

13. Fejét gyászló fátyol rongya kerítette,
      Bánatos orcáját búra eresztette,
      Bal kezére hajlott nyakát görbítette,
      Lecsüggő jobb kezét az térdére tette.

14. Szomorú homállyal felhőzik homloka,
      Zápor folyja szemét, kesereg ajaka,
      Mint hervadt tulipán, lecsüggedt a nyaka,
      Van egész személyén szomorú étszaka.

15. A keserves Nimfa ily szoros igyében,
      Amint bírja magát fogyott erejében,
      Újabb árt indítván könyvező szemében,
      Ily szókra kél végre jajos beszédében:

16. Van-é még valaki, az én balsorsomban
      Aki segíteni kívánna dolgomban?
      Vagy henyélő szemmel néz minden azonban,
      Amíg végső veszélyt rántnak a nyakamban.

17. Te, édes anyádhoz való szerelmedben,
      Ha kinek egy kis jó vér forr még szívedben,
      Oly mód, hogy segíthess, ha nincs is kezedben,
      Méltó panaszimat vedd mégis füledben.

18. Én, amaz szép haza, aki mindenekkel,
      Mint a bimbós tavasz illatos füvekkel
      Vagy az kalászos nyár sok búzaszemekkel
      Bővölködtem, s voltam híres is ezekkel.

19. Minden jók megvoltak bennem azok egyben,
      Kiket másutt lelni külön-külön helyben,
      Az egész Európa gyűlt volt itt egy helyben,
      Azmit ott találni, itt vagyon egy hegyben.

20. Híres gyakorlása mindenféle Ársnak,
      Gyakor köszörűje az fegyveres Mársnak,
      Mind feje s mind keze sisakos Pallásnak,
      Sokat lelt volna itt Nagy Sándor is társnak.

21. Mind sagum, mind tóga illett itt sokakra,
      Törvény a kezekben, kard az oldalokra,
      Kiknek oltalmával vigyázván magokra,
      Nem tódult annyi kár őrzött határokra.

22. Nemzettem mezőkre kemény Scipiókat,
      Az honnmaradásra tanácsos Catókat,
      Pörre s törvényekre nyelves Cicerókat,
      Másokat is, minden szükségre valókat.

23. Ha dűlni találtak néha triumfusim,
      Akik felállattak, voltanak fautorim,
      Éltemért élteket adó Curtiusim,
      Kik fejemben tették újonnan laurusim.

24. Másod Róma valék erős férfiakbúl,
      És oly, mint Athénás, okos tanácsokbúl.
      Nem voltak vitézbek a trójaiakbúl,
      Mint hajdon a tőlem származott fiakbúl.

25. Az nemes erkölcsnek nevelő dajkája,
      Az szép vitézségnek voltam oskolája,
      Hol mint az aranyat lydius próbája,
      Megvizsgálták, kinek mire áll az szája.

26. Valék akkor méltán sokaknak félelme,
      Nemcsak énmagamnak, másnak is védelme,
      Sok népekre hatván kardom győzedelme,
      Tárházamnak is jött bőven jövedelme.

27. Ki a boldog időn Darius kincsével,
      Görögöket rontó Hector erejével,
      Híres Juliusnak sok győzedelmével,
      Dicsekedtem Sándor jó szerencséjével.

28. Rakott tárházaim kincses Indiával,
      Asztagos mezeim bő Szicíliával,
      Gazdag öltözetem cifra Lydiával,
      Boromnak bősége ér vala Krétával.

29. De nézd jobb sorsomnak balra fordulását,
      Proteust követő szerencsém múlását,
      Az felső részérűl láb alá hullását,
      Mondhatom: Croesusnak Irussá válását.

30. Boldog mivoltombúl, ím, mire jutottam,
      Eldűltek oszlopim, kikhez támoszkodtam,
      Fiaim mostohák, tőlök elhagyattam,
      Nincsen kihez bíznom, árvául maradtam.

31. Országokat bíró régi fegyveremnek,
      Kivel ragyogtattam szép fényét híremnek,
      Kihajlott az éli, s ereje kezemnek
      Lankadt, s bátorsága elveszett szívemnek.

32. Szép bővölködésem jutott rút szükségre,
      Kedven élt világom kedvrontó ínségre,
      Hasznos nyereségem jajos veszteségre,
      Kincses gazdagságom puszta szegénségre.

33. Vigasságom gyászra, romlásra épségem,
      Adózó pórságra szabad nemességem,
      Így homályosodott régi fényességem,
      Bővöl penig most is naponként ínségem.

34. Azmelynek terhével küszködöm eleget,
      De nem bírom tovább, mert majd elveszteget,
      Nem győzhet magános erő sok sereget,
      Herculessel tartja Atlas is az eget.

35. Megvallom, régen is volt sok nehézségem,
      Sokszor támadt innét s túl is ellenségem,
      De akkori erőm volt oly segítségem,
      Aki nem engedte fogyni reménségem.

36. Ha akkor valami oszlopom elesett,
      Volt, aki az helyett mindjárt mást keresett,
      És azhonnét holmi veszedelem esett,
      Onnét minden ártó ág-bogot lenyesett.

37. Forogván sok ízben ellenség kezében,
      Estem az Sasnak is némelykor körmében,
      Néha tollaimat tépte is mérgében,
      De hogy mind elrontson, nem volt erejében.

38. Volt oly, szorongatni aki nem engedett,
      Feltámadt mellettem, meg is verekedett,
      Körme közül kivont, éltem menekedett,
      S a Sas, mint én, gyakran bűvebben szenyvedett.

39. Az Holdnak szarva is reám gyakran öklelt,
      De az is sok visszacsapó ellenzést lelt,
      Mert volt ellene is, ki mellettem felkelt,
      S az ő sértésénél rajta nagyobbat szelt.

40. Forgatott fegyvere több ellenségnek is,
      Euxinum s Adria nagy tengereknek is,
      De tompult fegyvere rajtam ezeknek is,
      Kétannyit vesztettek, néha ha nyertek is.

41. Most mint árva madár, aki magán szakadt,
      Bujdosási után az ágon felakadt,
      Verdődési között ereje elszakadt,
      Vész, ha nem oldatik lába-kötő lakat,

42. Úgy vajúszom én is, közel az halálhoz,
      Ha senki nem tekint elfordításához,
      Nyakamon a veszély, s húz a végórához,
      Életemnek szintén elfogyatásához.

43. Volnátok ugyan még, kik segéthetnétek,
      Ha mind nem, rész szerént felépéthetnétek,
      Oszlott kezeteket ha öszveszednétek,
      Védelmezésemben egyetértenétek.

44. Barátság, egyesség tart minden dolgokat,
      A visszálkodó párt elrontja azokat,
      Mikor a lakosok jól értik magokat,
      Akkor folyja boldog idő országokat.

45. De azhol visszát von az egyenetlenség,
      Fogyató veszélyben van ott az egyesség,
      Mint rongál engem is ez a nagy irégység,
      Mely miatt elfogyat majd a gondos ínség.

46. Tovább sír vala még, csakhogy azonközben
      Nagy zúgás indulván, kelle hadni félben,
      Véltem, hogy Icarus volna leesésben,
      Avagy Ganymedes vitetnék az égben.

47. Alig nézhettem fel, hogy már leérkezett,
      Minthogy szárnyaival sebesen evezett,
      Megálla ott, azhol a Nimfa könyvezett,
      S mosolygó orcával foga véle kezet.

48. Bokái s sisakja fűzetvén szárnyokkal,
      Kézipálcája is fonatván kígyókkal,
      Esmérem, ki légyen már az is azokkal,
      Mely a síró Nimfát biztatja ily szókkal:

49. Meghasadott az ég könyves panaszodra,
      Sasos Jupiter is tért kívánságodra,
      Engemet bocsátott vigasztalásodra,
      Hogy kívánt fént virraszt szomorú napodra.

50. Mert oly gyámolt rendelt igyed védelmére,
      Aki nem idegen, de nemzeted vére,
      Nem is kellett bízni azt egyéb kezére,
      Hanem aki érzi, és vészi szívére.

51. Mindjárt itt lesz ez is címeres griffével,
      Felteszi éretted éltét mindenével,
      Nem gondol hasznodért ontandó vérével,
      Mint régen Curtius Rómáért, éltével.

52. A vigyázó griff is, mely áll címerében,
      Azért tart kirántott kardot jobb kezében,
      Hogy amely rózsákat vett bal tenyerében,
      Ne engedje másnak vesztegetésében.

53. A rózsa nem példáz mást, hanem tégedet,
      Gyakor tövisek közt sértődött igyedet,
      Piros vért eresztő sokféle sebedet,
      Amelyek elvették régi jó kedvedet.

54. De minthogy a Griff vont már kardot melletted,
      Ne féltsed igyedet, mint eddig féltetted,
      Ha mi veszély kereng tovább körületted,
      Kiszáll ez az ellen, s megfelel éretted.

55. Másként is valamit kéván az méltóság,
      Griffes gyámolodban megvan minden jóság:
      Termet, érték, erő, nemzetbéli nagyság,
      Nemes erkölcs és szív, nagy elme s okosság.


56. Nemcsak honn, de kinn is okosult értelem,
      Józan ész, ért tanács, vigyázó figyelem,
      Egyaránt mértéklett büntetés s kegyelem,
      Azhol kell, keménység, s hol kell, engedelem.

57. Látás, hallás, derék dolgokban forgással,
      Mindkét szerencsének ízét kóstolással,
      Azokban nagy szíve meg nem változással,
      Jó hír s név felőle kedves hangozással.

58. Igaz hazai vér, abban buzgó készség,
      Viselt dolgaiért méltó érdemesség,
      Mind kézzel s mind fővel keresett dicsőség,
      S más számlálhatatlan jókbúl álló bővség.

59. Szolgált ez eddig is néked nagy hűséggel,
      Volt melletted füles s szemes serénységgel,
      Sokat látott, hallott, s tanult is bőséggel,
      Akikkel elméjét fűzte sok szépséggel.

60. Ezután annál is több jót tészen veled,
      Elfordítja minden veszedelmes szeled,
      Víg tavaszra hozza mostani mord teled,
      E gyásznak is szennyét tovább nem viseled.

61. Van sagum, van tóga ennek tárházában,
      Törvény s fegyver illik egyaránt markában,
      Van ahhoz érték is, mely nélkül hiában
      Nagyot indítani az haza dolgában.

62. Oda érték, elme s erő kívántatik,
      Hol az győzedelmi pálma plantáltatik,
      Melynek földe gyakran vérrel áztattatik,
      Henyének az penig soha nem adatik.

63. Ugyanis temploma a szép dicsőségnek,
      Kire az nagy szívek gerjedezve égnek,
      Nincs kényes mezején valamely térségnek
      S kedven szellőztető árnyékos zöldségnek,

64. De lábat fárasztó magos kőszálokon,
      Hová nem juthatni gyenge virágokon,
      Hanem testszaggató tövises gazokon,
      Azhol veríték is gördül az homlokon.

65. Elér ez oda is fegyveres griffével
      S annak szárnyán járó szíves készségével,
      Szemben is mer szállni ott ellenségével,
      S éretted küszködni teljes erejével.

66. Végy azért jó kedvet szomorú igyedbűl,
      Töröld el könyvedet, mely árad szemedbűl,
      Felderül már napod elébbi ködödbűl,
      Vetkezzél ki rongyolt s gyászos köntösödbűl.

67. Egyenesül ága hajlott keresztednek,
      Kit görbített vala súlya nagy terhednek,
      Zavara is tisztul négy folyóvizednek,
      Akit bővít vala árja sok könyvednek.

68. Megépül meződ is szokott termésével,
      Telik falu s város visszajött népével,
      Jár a kereskedő megmaradt pénzével,
      Nevelvén értékét annak eszközével.

69. Ceres is felvészi elvetett sarlóját,
      Sűrű keresztekkel rakatja tarlóját,
      Arachna sem henyél, felfogja varróját,
      Tityrus is bőven nyomatja túróját.

70. Pán is megtért göblyét bízvást legelteti,
      S annak hasznaibúl pénzét bővítteti,
      Szőleit Bacchus is szépen mívelteti,
      S azokbúl kádjait bő borral tölteti.

71. Az szép Arsoknak is meglesz oskolája,
      Mars játékjának is kezdetik pályája,
      Találtatik soknak mind esze s szablyája,
      Mind azokért méltán nyújtandó pálmája.

72. Így Scipio, Cato, más is nevelkedik,
      Kik által határod megént szélesedik,
      Aranyod s ezüstöd jobban bővelkedik,
      Laurussal fejed is inkább ékesedik.

73. Kötött lábaidnak megszabadul gáncsa,
      Szokatlan igádnak sem szorít az lánca,
      Simul orcádnak is megteperült ránca,
      Más szépségednek is megújul zománca.

74. A sarkon álló Griff kirántott kardjával,
      Oltalmazván téged atyai gondjával,
      Mind Arsra s mind Marsra egyenlő fontjával,
      Megtart szárnya alatt igen szép módjával.

75. Emelkedjél azért és békélj kezéhez,
      Ajánljad magadat gondviseléséhez,
      Hidd el, hogy fájdalmad béhatott szívéhez,
      És úgy tekint ahhoz, mint maga sebéhez.

76. Érkezik ezek közt a Griff is kardjával,
      Gyorsan is jöhetett kiterült szárnyával,
      Köszönté a követ a Nimfa szavával,
      Mert az csak alig bírt akkor is magával.

77. Elnyomta volt terhe súlyos keservének,
      Ki alatt kevés jót remélt már fejének,
      De elérkezésén óhajtott Griffjének
      Megújula megint reménye szívének.

78. Melléje közelget, s fel kezdi emelni,
      Fel is kél, láttatik kedvét is nevelni,
      Óhajtott oszlopát kedvén ékesgetni
      És azt azonközben által is ölelni.

79. Mondván: Nem újítom tovább panaszomat,
      Mert tudod másként is (nem kétlem) dolgomat,
      Hanem, szép reményem, úgy viseld gondomat,
      Hogy nagyobb siralom ne érje napomat.

80. Felel amaz: Úgy hidd nagy szeretetemet,
      Feltészem éretted kedves életemet,
      Minden javaimmal végső csepp véremet,
      Melyre bizonyságul hívom Istenemet.

81. Örül szíve szerént a követ ezeknek
      (Hermes volt ez), s kéván minden jót igyeknek,
      Kedves délre jutást hajnallott fényeknek
      S kívánatos véget kezdett örömeknek.

82. Szárnyára kél osztán kígyós vesszejével,
      Szaporán is mégyen annak erejével,
      Valamelyre fordul a dolog hírével,
      Vigasztal sokakat s biztat örömével.

83. Minden erdők s völgyek kezdnek víg zendülést,
      Orion s Amphion tartnak kedves gyűlést,
      Ki lantját pendíti, ki kezd hegedülést,
      Ki dobol, ki sípol, ki tesz más örülést.

84. Triton is felfújta dagadott pofáját,
      Igen harsogtatja görbe trombitáját,
      Énekhez készíti Orpheus is száját,
      Újult örömében mondja is nótáját.

85. Verset mond Apollo, s táncolni készülnek
      A Dryades szüzek, s ugrálva kerülnek,
      Minerva, Márs, Vénus, Pallás is örülnek,
      Mások is, valakik ebben részesülnek.

86. A sasos Jupiter Junóval maga is
      Örvendez, a Griffet dicséri s áldja is,
      Nem búsul oly igen az árva Nimfa is,
      Bízván, hogy jobban lesz már az ő dolga is.

87. Kit hogy Isten adjon, és így szép csendesen
      Maradhassunk tovább mind közönségesen,
      S azonban a Griff is nagy dicsőségesen
      Éljen s uralkodjon, kívánom szívesen.

ESZTERHÁZY PÁL NÁDOR

 

JEGYZETEK

 

Szövegmagyarázatok

Abban pedig fordul tizenkét tél és nyár, / Hogy e romlott haza fegyver alatt van már T 157/1–2 – Gyöngyösi az 1670–1682 közötti évekre utal, mivel a verset 1683 első felében, a fegyverszünet alatt írta.

Achilles T 155/2, T 156/3, T 215/2 – Akhilleusz: Péleusz phthiai király és Thetisz tengeristennő fia, a trójai háborúban az akhájok legnagyobb hőse.

Acis P 4/3 – Akisz: Pán erdőisten és Szümaithidé nimfa fia. Beleszeretett Galateiába, a féltékeny Polüphémosz küklopsz azonban egy sziklát dobott a szerelmesekre, mely Akiszt szétzúzta. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII, Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/III/24, II/VI/39.

Adonis P 4/1, T 220/2 – Adónisz. Szépsége nemcsak az embereket, hanem az isteneket is elbűvölte, Aphrodité is beleszeretett. Egy vadászaton vadkan ölte meg Adóniszt, de Aphrodité könyörgésére Zeusz megengedte, hogy minden tavasszal visszatérjen Hadész birodalmából. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/21, I/V/25, I/V/26.

Adózó pórságra szabad nemességem P 33/2 – a különféle adókat a parasztság fizette, a nemesek katonai szolgálattal tartoztak

AdriaP 40/2, T 102/1 – a Földközi-tenger Olaszország és Dalmácia közötti része

Adriáig terjedt Euxinum tengertűl / Széles birodalmaT 102/1–2 – Gyöngyösi Nagy Lajos király uralkodásának idejére utal, akkor a magyar király fennhatósága alá tartoztak a Dalmáciától Cumaniáig terjedő területek.

Aeneas T 40/1, T 63/4, T 72/3, T 151/1, T 216/1 – Aineiasz: Ankhiszész és Aphrodité fia, a dardanusok fejedelme. A trójai háború utáni vándorlásai során eljutott Karthágóba, majd megalapította Rómát. Vö. Vergilius, Aeneis. Gyöngyösi gyakran élt a történetében rejlő lehetőséggel.

Afrika T 291/3 – itt: Észak-Afrika, a római–pun háború egyik színtere

Aietes lyánya T 322/4 – Aiétész, kolkhiszi király lánya, lásd Medea

akadalma T 336/2 – akadálya

Akkor még fiatal vala idejébenT 123/1 – Thököly Erdélybe menekülése idején, 1670-ben 13 éves volt.

Akkoron személye az rongyolt HazánakT 486/1 – Illyefalvi István volt a rendek szószólója a kassai országgyűlésen, ő képviselte a „hazát”; a Haza szavait vö. Palinódia 78–79.

aközöttT 281/1 – közben, olykor

alabastrom T 65/1, T 235/1 – alabástrom: áttetsző, fehér színű finom gipsz, illetve ehhez hasonló színű és simaságú

alatt T 377/3, T 423/4 – lent, alacsonyan

áldomás T 399/4 – áldás

AlectoT 295/1 – Aléktó, az Erinnüszek, a gonoszokat büntető, a jókat védelmező istennők egyike; később büntető, félelmetes istennőkként ábrázolták őket, tekergő kígyóhajjal, kezükben fáklyával és korbáccsal.

Alig lehet azért az oly csemetétek, / Melytűl bokrosodjon kezdett nemzetségtekT 407/1–2 – Thökölynek Venus megjósolja, hogy gyermeke születik, aki azonban hamarosan meghal. A fiú 1683. február 20-án született, és április 3-án meg is halt. Ennek az eseménynek a szerepeltetése a költeményben azt mutatja, hogy Gyöngyösi 1683 áprilisa után fejezte be a verset.

állatja T 62/3 – lénye, teremtménye

állatja T 234/4 – állapotja

Általkelvén habján az hányó szeleknek T 248/3–4 – a két sort vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/IV/58

ambrózia T 284/2 – az istenek eledele, halhatatlanná tevő étek

Amint szőke vize lefoly a Dunának P 1/1 – A „szőke” színű folyóvíz, különösen a Duna költészettörténeti vonulatát Kovács Sándor Iván vázolja fel – Wathay Ferenc 1604-es első említésétől Gyöngyösin, Ányoson, Verseghyn, Batsányin, Gvadányin, Kisfaludy Károlyon, Vörösmartyn át Vajdáig (Kovács Sándor Iván, Gesztenyefalevél a niklai kertből – Gyöngyösi és Berzsenyi „szőke Duná”-ja, Iris, 2000, 1. sz., 45–49, lásd még Mihályi Patrícia, Egy Berzsenyi-költemény lehetséges kontextusa, uo., 49–51).

AmphionP 83/2, T 402/2 – Amphión: Zeusz és kedvese, Antiopé fia, thébai király és nagy hírű zenész, Apollóntól kapott aranylantja hangjára a sziklák felemelkedtek, s önmaguktól építették fel Théba várfalait.

Anchises fia P 1/4 – Aineiasz, lásd Aeneas

Annak csoportját is csinálja simának T 172/4 – elsimítja a göröngyöket, rögöket

Apollo P [Ajánlás], P 85/1, T 145/3, T 401/2 – Apollón: Zeusz és Létó fia, a Nap, a világosság és a költészet istene, az élet és a rend védelmezője, sohasem tévedő jós.

Aquilo T 348/3 – az északi szél istenének, illetve magának a szélnek ősi latin neve. Görög megfelelője, a Boreasz elnevezés honosodott meg.

Arachna P 69/3 – Arakhné: Kolophónba való ügyes kezű szövőnő, aki elbizakodottságában Pallasz Athénét hívta ki versengésre, végül az istennő pókká változtatta. Története csak Ovidius Átváltozásainak VI. könyvéből ismert. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/16, I/V/27.

aránzott T 176/3 – megcélzott

aranyalma T 116/3 – országalma, a királyi jelvények egyike

aranyalma T 156/2, T 181/3 – A legszebb istennőnek járó aranyalma. Parisz királyfinak kellett döntenie, hogy melyik istennőnek adja át.

aranyalmán perlők T 123/3 – utalás Erisznek, a viszály istennőjének almájára, mely „A legszebb nőnek” feliratot viselte, s melyet Erisz Aphrodité, Pallasz Athéné és Héra közé dobott. A köztük támadt veszekedésnek lett a következménye a trójai háború.

arany is tűz által T 320/4 – Vö. Ovidius, Keservek, I, 5, 25. Az arany megedzésének metaforája gyakori Gyöngyösinél, vö. Murányi Vénus I/40, II/230, III/295; Porábúl megéledett Főnix, II/II/63, II/IV/33, II/IX/1, III/V/13 vagy pl. a Rózsakoszorú ajánlása.

Ariadna T 33/2, T 38/1, T 54/4, T 75/1 – Ariadné: Minósz krétai király lánya, aki egy varázskardot és egy gombolyag fonalat adott Thészeusznak, hogy legyőzhesse a Minótauroszt, s kitaláljon a labirintusból. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, X; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/184, III/265; Porábúl megéledett Főnix, I/V/47, II/IV/62, II/V/22, II/V/57, II/VI/31, II/VI/37, II/VIII/17; Daedalus temploma, V; vö. még Zrínyi, Arianna sírása.

arma T 325/3 – fegyver

Ars, Árs P 20/1, P 71/1, P 74/3, T 8/4, T 496/4 – művészet, mesterség, ügyesség, tudomány, hadtudomány. Az Ars–Mars, a békés tudomány és az erőszakos háború szembeállítása mindkét versre jellemző.

Ársnak–Mársnak–Pallásnak–társnak P 20/1–4 – vö. Márssal–társsal–hárssal–Árssal

ártomás T 399/2 – ártás, ártalom

árvaság T 12/2 – társtalanság, özvegység

asztag P 28/2, T 244/3 – a learatott gabona kévéiből készült rakás

Athénás P 24/2, T 72/2 az ókori Athén

Atlas P 34/4, T 19/3, T 240/2, T 389/2 – Atlasz: az égboltot a vállán tartó óriás, Iapetosz titán és Klümené Ókeianisz fia. Egy ideig Heraklész tartotta helyette az eget, amíg ő megszerezte a Heszperiszek aranyalmáit.

atléta T 180/4 – birkózó, bajvívó

Atropos T 297/2 – Atroposz: a Moirák (végzetistennők) egyike, Zeusznak és Themisznek, a törvényes rend istennőjének lánya, ollójával elvágta az élet fonalát. Gyöngyösi általában összekeveri a végzet istennőit (vö. Murányi Vénus, I/45, I/80, III/111; Porábúl megéledett Főnix, I/I/41), hisz Klóthó fonja az élet fonalát, Lakheszisz gombolyítja, s Atroposz metszi el.

atyjaT 202/2 – Thököly Imre apja, ifj. Thököly István (1623–1670), felvidéki nagybirtokos. 1654-ben grófi rangot kapott, egy alkalommal nádorjelölt is volt. Tagja volt a Wesselényi-mozgalomnak, melyet nagy pénzösszegekkel támogatott. Az összeesküvés felszámolásakor, 1670-ben várait a császári sereg ostrom alá vette, ő maga Árva várának ostroma közben halt meg. Örököseitől elkobozták a birtokokat.

augur T 412/4 – jós

az ág markokban szakadni T 139/2 – A magas fáról lezuhanó, kezében törött ágat szorongató embernek Florentinus Schoonhorius Emblemata, partim moralia partim etiam civilia kötetében található képére, mely a vakmerő, veszélyes feltörekvést követő bukás emblémája, Knapp Éva hívja fel a figyelmet (Knapp, 488). Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/208/4; Porábúl megéledett Főnix, III/I/45/4.

Azalatt laurusát elhozzák fejinek, / Kit az Hold készített ily jeles hívinekT 340/1–2 – a Thökölynek 1682. szeptember 16-án átadott szultáni atnáme, melyben zászló és fejedelmi pálca mellett királyi címmel Felső-Magyarországot is megkapta. A királyi címet Thököly nem használta, csak fejedelemnek tekintette magát.

Az búcsút másutt is (tudod) pénzzel járják T 463/3 – a búcsújáró helyeken a bűnbocsánatot biztosító cédulákért fizetni kellett; közmondás szerint is értsd: semmit nem adnak ingyen.

Az Dunán is által fognak azzal menni T 80/2 – 1683 júliusában – a Bécset ostromló Kara Musztafa hadainak sikere eredményeként – a nyugat-dunántúli megyék és várak nagy része az itt birtokos főurakkal együtt Thököly hűségére tért.

Az egész nyár és ősz jobb szárnyán viseli T 347/1 – az 1682-es év nyarán Thököly sorra aratta hadi sikereit: elfoglalta Kassát, Füleket, a bányavárosokat, egész Felső-Magyarország és a Dunán inneni megyék a kezén voltak.

Az egy Liliumszag tekeri orrokatT 430/1 – értsd: a franciákkal meggyűlt a baja a Habsburgoknak

Az „felülő” s „arma” T 325/3 – lóra, fegyverbe szólító kiáltások, parancsok

Az irégység őket tőled elszakasztá T 21/1 – Célzás a Thököly sikerei miatt irigy és féltékeny erdélyi urakra, főként Teleki Mihályra, aki kezdetben támogatta Thökölyt, majd ellene ingerelte Apafit azzal, hogy Thököly a trónjára tör.

Az királyi istáp vala igen fottán, / Idegen nemzetre juta azért osztánT 113/2–3 – Zápolya János halálával megszűnt a nemzeti királyság. I. Ferdinándot már 1526-ban megkoronázták, és 1540 után a magyar korona végleg a Habsburg-házra szállt.

Az királyválasztás vala hatalmában…T 107–108 – Ezek a sorok az Aranybulla ellenállási záradékára, illetve Mátyás királyra és korára vonatkoznak.

Azki régen fegyvert fogott hazájáért T 1/1 – Thököly Imre előbb Teleki Mihály és Wesselényi Pál vezetése alatt harcolt a bujdosók csapataiban, 1680 januárjában fővezérré választották, tehát 1670-től folyamatosan hadakozással teltek évei.

Azmikor foglalja magát levelekben T 229/2 – amikor leveleket ír

Azonban személye holott szomorkodik… T 280–281 – Zrínyi Ilona lelkiállapotának leírását vesd össze Széchy Máriáéval: Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/133–134.

Az ráehült Sasok szemit szenderítsedT 177/3 – A hatalmas Rákóczi-birtokokra a bécsi udvar is szemet vetett.

Az szép vitézségnek voltam oskolája P 25/2 – vö. Balassi, Hatvanhatodik: Ó, én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki keresztyénségnek viseled paizsát, / Viselsz pogányvérrel festett éles szablyát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 137).

Az tegzes Cupido ült volt szemetekben T 59/2 – értsd: szemük Cupido szerelemgerjesztő nyilaihoz hasonló pillantásokat lövellt.

Az Tiszánál fogják zászlódat felvenni T 80/1 – 1671 májusában a Szepességben kisnemesek és jobbágyok részvételével Habsburg-ellenes mozgalom indult, a résztvevők Thököly Imrére esküdtek fel.

Azután többen is kezdének fáradni T 139/1 – E sorok a Wesselényi-mozgalomra és annak kudarcára utalnak.

Bacchus P 70/3, T 405/2 – Bakkhosz: a szőlő és a bor istenének, Dionüszosznak másik neve.

baj T 38/1 – bajos

baj T 215/2 – párviadal

bajt tart T 304/1 – vívódik

bal szél T 48/4 – rossz szél

bátyád T 120/1, T 193/1 – Frangepán Ferenc (1643–Bécsújhely, 1671. április 30.), Zrínyi Ilona anyjának, Frangepán Katalinnak a testvére, akit a Wesselényi-mozgalomban játszott szerepéért Bécsújhelyen bebörtönöztek, majd Zrínyi Péterrel együtt kivégeztek. Börtönében kezdte fordítani Molière Georges Dandin című színművét. Horvát nyelvű verseinek gyűjteménye és szatirikus színműve csak a XIX. században vált ismertté.

Bellona T 4/3, T 69/2, T 143/4 – a római mitológiában a háború istennője, Mars hadisten nővére.

Bérce T 165/3 – itt: hegye, csúcsa

Biblis P 5/3, 11/1 – Büblisz: a görög mitológiabeli Milétosz lánya, aki fivérébe, Kaunoszba lett szerelmes. Viszonzatlan szerelme miatti bánatában öngyilkos lett, de a nimfák megmentették és forrássá változtatták. Vö. Ovidius, Átváltozások, IX, 418–665 (IX, 455–462, 522–527); Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/591; Porábúl megéledett Főnix, I/I/43, II/VI/12, II/VI/40; Csalárd Cupidó, I, 62, III, 93.

bízvást P 70/1 – bizodalommal

Bokái s sisakja fűzetvén szárnyokkal P 48/1 – utalás Hermészre, az istenek hírnökére, akinek gyorsaságát a bokájára és sisakjára tűzött madárszárnnyal szokták jelezni az ábrázolásokon.

bolgó T 31/1 – bolygó, bolyongó

bolhákat az són is nyomozók T 373/3 – szólás: a kákán is csomót keresők. Rimaynál: „Aki ebben kétes, nyomozzon balhát hón” (Ács Pál, Rimay János írásai, Bp., 1992, 47). Vö. még: Magyar Nyelv, 1993, 482–483. (Varga Andrea nem állandó szókapcsolatot, hanem Rimay-imitációt vél benne felfedezni.)

bot T 78/2 – hadvezéri pálca, buzogány

böcsi T 403/3 – becsessége, értéke

Bő majorságit is üti sok ezer csép T 202/4 – bőven termett gabonáját sokan csépelik

bővöl P 33/4, T 263/2 – bővül, sokasodik

bővölködés P 32/1 – gazdagság

bővölködik P 18/4 – bőségében van

buliklás T 257/3 – gerlebúgás, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/IV/28/3, III/V/39/2

Castor T 27/2 – Kasztór: Tündareosz spártai király és felesége, Léda fia; féltestvérével, Polüdeukésszel együtt a legdicsőbb dór hősök közé tartozik.

Cato P 22/2, P 72/1, T 218/3 – Cato Censorius (i. e. 234–149): a római erkölcsök szigorú őre

Caunus P 5/1 – Kaunosz: Büblisz féltestvére és szerelme, lásd Biblis

cédrus az dereka T 67/1 – egyenes és erős

cégért tészen T 99/2, T 126/3 – hirdet, nyilvánosságra hoz, árulkodik

centrumát eléré T 109/3 – középpontját; itt: csúcspontjára jutott

Ceres is felvészi elvetett sarlóját P 69/1 – Ceres: a gabona és a szántóföld termésének római istennője. Már az i. e. 5. században a görög Démétérrel azonosították. Az itt következő sorok Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/1–15-re utalnak vissza.

Cicero P 22/3 – Marcus Tullius Cicero (i. e. 106–43): római szónok, író és politikus

címeres griffével P 51/1 – utalás az Esterházy-címerben látható griffre

Circe T 51/3, T 226/4 – Kirké: Héliosz napisten és felesége, Perszé leánya, híres varázslónő. Vö. Homérosz, Odüsszeia, 10, 80 skk.; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/6/4, II/40/2, III/121/1, III/145/1; Porábúl megéledett Főnix, II/II/39/1, II/IV/6/4, II/VII/32/4; Czobor, 4636.

cirkálat T 234/1, cirkalma T 369/1 – vizsgálódás, körültekintés, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/13/1

Clotho T 298/1 – Klóthó: a Moirák (a végzet istennőinek) egyike, ő fonja az élet fonalát. Rendszerint orsóval a kezében ábrázolják.

Colchos T 25/2 – Kolkhisz: a görög argonauták mondájában a Fekete-tenger délkeleti partján elterülő vidék, onnan hozták el az aranygyapjút. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/2/2, I/140/1; Porábúl megéledett Főnix, III/V/83/2.

condorlott T 342/3 – elrongyolódott, megszaggatott, vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/177/1; Porábúl megéledett Főnix, III/IV/45/2. A kifejezés Wesselényi vagy köre szóhasználatából származhat, egyik levele szerint „szegény megczondorlott hazánk csendességre való útját” kívánja biztosítani (R. Várkonyi, 167).

CorinnaT 232/1 – Ovidius a képzelete teremtette Corinnához címezte elégiagyűjteményét.

Croesus P 29/4 – Kroiszosz: i. e. 563-tól Lüdia utolsó királya, i. e. 546-ban Kürosz megfosztotta trónjától. Szardeiszben felhalmozott kincsei legendássá váltak.

Croesusnak Irussá válását P 29/4 – Gyöngyösi kedvelt ovidiusi névjátéka. Jelentése: a király is könnyen koldussá válhat. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/III/56/4. A halotti búcsúztatók gyakori adagiuma Rimaynál is előfordul: „Irusnak Croesus is jut állapatjára” (Sibi canit et musis, Ács Pál, 111).

Cupido T 56/1, T 59/2, T 90/4, T 226/2, T 231/4, T 237/2, T 251/2, T 307/1, T 310/1, T 385/1 – Jupiter és Venus fia, a szerelem római istene, aki aranyos szárnyaival röpköd és nyilaival sértve ejt szerelembe.

cupressus T 356/3, T 362/4 – ciprus

Curtius P 23/3, P 51/4 – római ifjú, aki i. e. 362-ben lovával önfeláldozóan a mélységbe ugrott, hogy az isteneket kiengesztelje és városát megmentse. Vö. Livius, 7,6; Plinius, 15, 18; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/48/2; Porábúl megéledett Főnix, II/II/33/1, III/II/26/2, III/IV/15/1, III/V/24/3.

csillagzás T 182/1, T 314/4, T 406/1 – csillogás, ragyogás

Csonkult farkát kígyó ritkán felejthetiT 195/1–3 – ez a három sor szinte szó szerint megtalálható a Porábúl megéledett Főnixben is, III/II/62/1–3.

csoportja T 172/4 – röge

csöcsömős T 126/1 – csecsszopó

csüggödni T 109/4 – hanyatlani

Daedalus T 30/3 – Daidalosz: görög festő, szobrász, feltaláló, ő tervezte és építette Minótaurosz számára a labürinthoszt. Miután Minósz megtiltotta, hogy elhagyja Krétát, viasszal összeerősített madártollakból szárnyakat szerkesztett, s fiával együtt elrepültek a szigetről. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII, 185–220; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/7/2, III/45/1, III/54/2; Porábúl megéledett Főnix, II/IV/8/2, III/III/50/4; Daedalus temploma, V, 44–72.

Daphne T 145/4 – Daphné: Péneiosz folyóisten lánya. Apollón beleszeretett, s mivel a nimfa nem akarta viszonozni az isten szerelmét, atyja babérfává változtatta. Vö. Ovidius, Átváltozások, I, 452–567; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/21/2.

Darius P 27/1 – Dareiosz (i. e. 550–485): nagy hódításairól és gazdagságáról híres perzsa uralkodó és hadvezér.

De alacsonkodás nem illet nagy elmétT 330/3 – vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/V/120/1: „Nagy elme nem szokta az alacsonkodást”.

Deiphobus T 365/4 – Déiphobosz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia, a trójai háború egyik hőse. Testvére, Parisz halála után feleségül vette annak özvegyét, Helenét. Az akhájok, illetve Helené első férje, Menelaosz ölte meg. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/I/9/3.

Demophon P 3/2 – Demophoón: Thészeusz és Phaidra fia, Trója falai alatt küzdött, onnan hazafelé tartva eljegyezte Phülliszt, a trákiai király lányát. Mivel az esküvőre nem tért vissza időben, Phüllisz búskomorságba esett és felakasztotta magát, de az istenek könyörületből mandulafává változtatták. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, II; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/138/1; Porábúl megéledett Főnix, I/V/47/4, I/V/48/3, II/VI/29/1, II/VI/30/3.

dézsma T 239/4 – természetbeni adó

diadalmas ág T 23/3 – a győztesnek járó pálmaág

Diana T 15/1, T 67/2, T 145/2 – a vadászat, a vadállatok, a termékenység és a hold római istennője, a szüzek segítője; a görög Artemisz megfelelője. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/213/4, II/283/4, II/286/1, II/287/1, III/106/2, III/402/1; Porábúl megéledett Főnix, I/I/16/1, I/I/24/4, I/V/19/2, II/I/3/1, II/I/12/1; vö. Balassi 44. sz. verse, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 84.

Dido P 1/3, T 63/3, T 72/4, T 219/3 – Bélosz türoszi király lánya, Karthágó megalapítója és első királynője. Beleszeretett a Trójából menekülő Aineiaszba, de mivel a férfinak el kellett hagynia Karthágót, a boldogtalan Dido szégyenében és fájdalmában öngyilkos lett. Szerelmük története Vergilius leleménye. Vö. Vergilius, Aeneis, 4; Gyöngyösi, Murányi Vénus, [Ajánlás], I/6/2, I/137/2; Porábúl megéledett Főnix, I/II/57/4, I/IV/17/4, II/VI/38/1, II/VI/46/2.

Dryades szüzek P 85/2 – Drüaszok: az erdők, ligetek fáiban lakó nimfák. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/21/2,I/IV/19/3, I/IV/27/4.

Duna T 80/2 – folyó

ebédmúlató T 9/4 – ebédet elszalasztó

Echo P 11/2 – Ékhó: erdei nimfa, akit állandó fecsegése miatt Héra azzal büntetett, hogy csak a mások által kiejtett szavakat tudja ismételni. Narkisszosz iránti viszonzatlan szerelmében elemésztette magát, csupán a hegyek között bolyongó hangja maradt fenn. Vö. Ovidius, Átváltozások, III, 339–510; Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/105/1, III/107/2, III/111/2; Porábúl megéledett Főnix, I/IV/25/4, II/VI/2/2, II/VI/17/1, II/VI/53/1, III/III/65/4, III/VI/75/1.

ÉdesatyádT 193/1 – Zrínyi Ilona apja, Zrínyi Péter (Verbovác, 1621. június 6.–Bécsújhely, 1671. április 30.): költő és hadvezér, 1665-től horvát bán. Részt vett a Wesselényi-mozgalomban, ezért 1670 áprilisában tőrbe csalták, elfogták, Bécsújhelyen bíróság elé állították, s Frangepán Ferenccel és Nádasdy Ferenc országbíróval együtt 1671. április 30-án lefejezték. Horvát nyelvre fordította testvére, Zrínyi Miklós munkáját, az Adriai tengernek Syrenáját.

egészsége bontakozása T 389/3 – egészsége megromlása

egyenlő fontjával P 74/3 – egyenlő mértékével

egyes T 495/1 – egyesült

egyesedik T 451/1 – egyesül

egyes élet T 15/3 – egyedülálló, társtalan

egyesség P 44/1, P 45/2, T 273/4, T 411/4, T 450/1 – egyetértés, összefogás

egy nyomban járás T 50/4 – állandóság

Egy szép özvegy mostan annak urasága T 12/1 – Zrínyi Ilona, I. Rákóczi Ferenc özvegye kezén volt Munkács vára.

együttfogó társok T 20/2 – szövetségesek

egyvelült T 115/2, T 393/2 – keveredett

ekkedigT 238/3 – eddig, ezidáig

eklipszis T 435/1 – nap- vagy holdfogyatkozás. Kovács Sándor Iván a Zrínyi által is használt hold-metaforában a Fegyvert s bátor szívet… kezdetű vers palinódiáját látja (Kovács Sándor Iván, Eleink…, 22). Egyéb, kevésbé nyilvánvaló Zrínyi-imitációkat lásd uo., 47.

elcélzott T 173/4, T 228/4 – megcélzott

elébb T 164/3 – odébb

ellenkezet T 155/3 – itt: bajvívás, ütközet

ellenthánna T 94/4 – ellenkezne, védekezne

Elmúlt ugyan immár az tavasz éltében T 63/1 – Más történészek véleményével ellentétben Nagy László azt bizonyítja, hogy Zrínyi Ilona 1652-ben születhetett, tehát Thökölyvel való házasságkötésekor, 1682 júniusában harmincéves volt (Nagy László, 371–412).

engedelem P 56/4 – bocsánat, engedékenység

ennyéhány T 202/3 – jó néhány

épét T 46/4 – épít

érce T 165/4 – itt: puskagolyója

érdekli T 88/2 – éri, érintgeti

erősétésT 285/2 – erőfeszítés

értekeznem P 12/4 – tudakoznom

Eszterházy Pál P címlap – Esterházy Pál (1635–1713) herceg: költő, mecénás, egyházzenei gyűjtemény összeállítója. A gráci és a nagyszombati jezsuitáknál tanult. 1655-től királyi komornyik, belső titkos tanácsos. Zrínyi oldalán részt vett a török elleni harcokban, 1681-ben aranygyapjas lovag lett, s a soproni országgyűlésen nádorrá választották. 1687-ben az országgyűléssel elfogadtatta a Habsburgok örökös királyságát, szolgálataiért birodalmi hercegi címet kapott. Habsburg-hűsége ellenére többször szót emelt a rendi jogok védelmében I. Lipót abszolutizmusa ellen. Harmonia caelestis című gyűjteménye a barokk zene jelentős alkotása, Mars Hungaricus című történeti munkájában Zrínyi 1663–1664-es hadjáratának állított emléket. Megírta gyermekkoráról szóló visszaemlékezéseit, latin és magyar nyelvű prózai írásaival a hazai Mária-kultusz legjelentősebb alakítója.

étélet T 64/3 – ítélet

étszakai szél T 435/3, T 449/1 – északi szél

Euxinum P 40/2, T 102/1 – Fekete-tenger

evet T 154/4 – mókus; vö. Zrínyi, Szigeti veszedelem, X, 79, XI, 85, XIII, 17; (Kovács Sándor Iván, Eleink…, 48); Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/290/3, III/302/4; Porábúl megéledett Főnix, II/I/26/3, III/III/16/3, III/VI/84/4.

Ez az haza fénlett tíz szép királysággal T 101/1 – Nagy Lajos király korára utal.

Fabius T 173/1, T 210/2, T 356/2 – Q. Fabius Maximus Verrucosus Cunctator, római hadvezér († i. e. 203). Látván, hogy Hannibált nem győzheti le, folyton a közelében volt csapataival, de kerülte az összeütközést, ezért kapta a Cunctator (’késlekedő, óvatos’) nevet.

faldok P [Ajánlás] – harapdál

Fáradsággal mennek a nagy dolgok végben T 320/1 – vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/229

Fátra T 24/3 – hegység

Fátum T 305/4, T 437/3 – isteni akarat, elrendelés, végzet. Gyöngyösinél fontos szerep jut a fátumnak a házasság létrehozásában: a házasság fátuma nem a szerencsétől, hanem egyedül Istentől függ. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/32/1, III/IV/65/3, III/VI/65/1, III/VI/80/3.

fautorP 23/2 – pártfogó, jóakaró, oltalmazó

fejdelmek T 241/3 – fejedelmek

fejdelmi bajnok T 472/1 – 1683 elején, amikor Gyöngyösi a verset írta, Thököly már fejedelem volt.

Félelem, reménség küszködtek szíviben T 371/1 – a kor igen közkedvelt formulája valószínűleg Curtius Nagy Sándor-történetének „Inter spem et desperationem haesitat” (remény és kétségbeesés között vergődik, tétováz) mondásának változata (Curt. 4. 15). Vö. Rimay (Ács Pál, 117) és Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/161/1, II/241/3, III/188/4.

felesedik T 43/3, T 282/4 – sokasodik

feltett pálma T 22/4 – a győztesnek járó pálmaág

felülőT 325/3 – a katonákat nyeregbe szólító kiáltás vagy trombitaszó

fentnéző T 141/3 – nagyralátó, magabiztos

Flora T 69/4 – a tavasz és a virágok római istennője

fogd szándékát T 250/3 – értsd, vedd szándékát

font P 74/3, T 218/2 – mérlegelés

fottán T 113/2 – fogytán

frigyesség T 316/2 – szövetség, itt feltehetően az erdélyiekre vonatkozik

fundamentomos T 82/3 – megalapozott

furcsa P [Ajánlás] – élénk, fürge, nyughatatlan

Fúriák T 295/1 – Erinnüszek: a bosszúállás és az átok istennőinek latin neve

füles s szemes serénységgel P 59/2 – mindenre figyelő iparkodással

fűlniT 133/1 – hevülni

Galáthea P 4/3 – Galateia: Néreusz tengeristen és felesége, Dórisz leánya, Akisz szerelmese. A féltékeny Polüphémosz küklopsz egy hatalmas sziklát dobott a szerelmesekre, mely Akiszt megölte, Galateia pedig a tenger hullámaiba menekült, s ott rejtőzött el. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/III/24/3, II/VI/39/1; Csalárd Cupido, I/17.

GalenusT 385/2 – Galenus Claudius (131–200 k.): nagy hírű római orvos, általa írt gyógyászati kéziratok maradtak fenn.

Ganymedes P 46/4 – Ganümédész: Trósz dardaniai királynak és feleségének, Kallirhoénak igéző szépségű fia, az olümposzi istenek pohárnoka.

gátlás T 82/1, T 302/4, T 336/3, T 414/3 – akadály

gerliceT 254/1, T 480/2 – A csak száraz ágra szálló és piszkos vizet ivó, társát vesztett gerlice a szerelmi költészet régi toposza. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/77/2; Porábúl megéledett Főnix I/I/44/2, II/IV/14/4. Az özvegy gerlice Balassinál is előfordul (Tizenharmadik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 30). Apácai szerint: „A görlice […] özvegységében mindenütt egyedül jár, mindenütt nyeg, soha zöld ágon nem ül” (Apáczai, Magyar encyclopaedia, 290).

Gerlicét követő társához szerelme T 68/2 – A gerle egész életére egy társat választ magának. A szerelmi költészetben a hűség jelképe. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/77/2; Porábúl megéledett Főnix, I/I/44/2, II/IV/14/4. Balassinál is előfordul (Tizenharmadik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 30).

GóliátT 24/4 – bibliai óriás, akit egyes könyvek szerint Dávid ölt meg, párharcban.

golyóbistalpú szerencse T 9/2 – a szerencsét gömbön állva szokták ábrázolni, hogy érzékeltessék a bizonytalanságot és a forgandóságot. Gyöngyösi kedvelt képe, vö. Murányi Vénus III/192/1: „Szerencse lábai golyóbison állnak”.

gondos P 45/4, T 12/2 – gondterhelt

Gráciák T 295/2 – a báj és a szépség római istennői, a görög Khariszok megfelelői.

griff P [Ajánlás], P 52/1, P 54/1, P 65/1, P 74/1, P 76/1, P 77/3, P 86/2, P 87/3 – általában oroszlántesttel és sasfejjel, sasszárnyakkal ábrázolt mitológiai állat, az ókorban a látnoki képesség és éleselméjűség szimbóluma. Az Esterházy család címerállata. Apácainál: „kánya neme féle kegyetlen és ragadozó madár” (Apáczai, Magyar encyclopaedia, 290).

Griffes gyámolod P 55/2 – a griffmadaras címerű Esterházy Pál nádor

Grifus Esterhasianus. / Strictum Semileo gladium quare erigit Ales / Et tenet ille suas ungve premente Rosas? / Est Rosa charus honor, gladius defensor honoris / Proque hoc excubias sic vigil Ales agit. P címlap – „Az Esterházy griffmadár. Miért emel kirántott kardot ez a félig oroszlán madár, És miért fogja, a körmében szorítva, rózsáit? A rózsa a kedves méltóság, a kard a méltóság oltalmazója, És ezért áll így őrséget ez a vigyázó madár.”

Grófi ágybúl valóT 202/1 – ifjabb Thököly István, Thököly Imre apja 1654. november 7-én kapott grófi rangot. Édesanyja, Rátóthi Gyulaffi Mária iktári Bethlen István erdélyi fejedelem unokája volt.

gyámoltalanságP címlap – védtelenség, kiszolgáltatottság

gyásznak is szennyét P 60/4 – utalás a régi szokásra, mely szerint a gyászolók megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak magukra. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/V/45/1.

győzedelmi pálma P 62/2 – a győztesnek járó pálmaág

hab T 248/3, T 392/1, T 393/3, T 477/2, T 497/3 – hullám, háborgás

háborságT 158/2 – háború

habzásT 174/2 – hullámzás

habzóT 204/1 – hullámzó

hagyít T 204/4 – hajít

hajdon P 24/4 – hajdan

Hajlott T 173/2 – lehanyatlott

Haladta idejét máris az okultság T 207/3 – korához képest tanult, jól képzett

Ha már odaadtad kötelességedet T 458/1 – ha már elkötelezted magad

Hanem miként az sas az nap nézéséreT 132/1 – Az éles, erős szemű sasról azt tartották: „Igen-igen éles látása vagyon, úgyhogy a Napnak sugárira minden szemhunyorítás nélkül nézhet…” (Miskolczi Gáspár: Egy jeles vad-kert, 194). Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/49/3.

Hannibál T 210/4 – († i. e. 183) karthágói hadvezér. Thaly szerint utalás Thököly Laborde tábornok feletti dobszaki győzelmére.

hasznatlan T 187/3 – haszontalan

hátracáfolT 267/2 – ellenkezőre fordul. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/42, III/353.

Hector P 27/2, T 1/3, T 215/2, T 365/1 – Hektór: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia, az akhájok elleni háborúban a trójai seregek főparancsnoka. Kitűnt hatalmas termetével, testi szépségével és lelki nemességével is. Akhilleusz győzte le. Vö. Homérosz, Iliász, 3, 60; 7, 13; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/50/1, I/76/4, III/35/3, III/91/1, III/93/3; Porábúl megéledett Főnix, II/I/51/4, II/I/52/4, II/II/46/1, III/I/23/2, III/V/106/1, III/VI/63/2.

Hecuba P 6/2 – Hekabé: Priamosznak, Trója utolsó királyának felesége. Férje és tizenkilenc fia is meghalt a háborúban. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VI/44/2.

héja T 115/4 – híja, hiánya

Helena T 66/2, T 92/1, T 227/4 – Helené: Zeusznak, a legfőbb istennek és kedvesének, Lédának a lánya, a halandó nők legszebbike. Vö. Homérosz, Iliász; Ovidius, Hősnők levelei, XVI; Gyöngyösi, Murányi Vénus I/4/2, III/141/1, III/144/3; Porábúl megéledett Főnix, I/I/14/3, I/I/15/4, I/II/9/3, I/III/6/4, I/III/62/4, I/V/7/2, II/VI/27/1, II/VI/33/4, III/I/9/3; vö. még Gyöngyösi fordítását, Helena Parisnak, Paris Helenának.

helyheztesdT 4/3 – helyezd

Hercules P 34/4, T 19/4, T 27/2, T 126/1, T 222/3, T 304/2, T 321/1 – Héraklész: Zeusz és Alkméné fia, a görög mondák legnagyobb hőse. Kalandos élete során számtalan emberfeletti hőstettet hajtott végre. Hősi tettei és szenvedései jutalmául Zeusz halhatatlansággal ajándékozta meg.

Hercules volt társa az egek súlyához T 19/4 – Héraklész annyi ideig tartotta Atlasz helyett saját vállán az eget, míg Atlasz elment a Heszperiszek kertjébe, hogy egy soha nem alvó sárkány által őrzött almafáról letépjen három almát Héraklész számára.

Hermes P 81/2, T 422/1, T 436/4, T 456/3, T 469/1, T 471/1, T 476/1 – Hermész: Zeusznak és kedvesének, Maiának a fia, az istenek követe, a halottak alvilági kalauza, a kereskedők, vándorok, atléták, feltalálók és a tolvajok istene.

hiában P 61/3 – hiábavaló

hibál T 180/3, T 266/3 – hibázik, hiányzik

hitlenség T 323/2 – hűtlenség

Hogyha vásárában tart is igen drágát T 16/2 – nem adja olcsón magát

Hogy két közben földre ne kelljen szorulni T 189/3 – értsd: nehogy két szék közt a pad alá essen

Hogy országa is lész, nem csak más jószága T 269/2 – Gyöngyösi arra utal, hogy Thököly nemcsak elkobzott felső-magyarországi birtokait fogja visszaszerezni, hanem fejedelemként az ország uralkodója is lesz.

Hol csak az szóadást tartják elégségnek T 455/4 – utalás a bécsi udvar nem teljesített ígéreteire

Hold P 39/1, T 7/4, T 180/1, T 186/1, T 189/2, T 191/4, T 302/1, T 317/1, T 331/1, T 335/2, T 340/2, T 388/2, T 413/1, T 431/2, 432/1, T 435/1, T 438/2, T 442/2, T 447/1, T 451/2, T 457/3, T 461/3, T 477/4, T 483/3 – A félholdas címerű Török Birodalom megnevezése helyett használja Gyöngyösi az égitest nevét.

holdtisztelő népek szomszédsága / Környékezi T 110/1–2 – utalás a Török Birodalom által elfoglalt vagy azzal vazallusi viszonyban álló szomszédos államokra.

holdul T 238/2, T 338/1 – hódol

holdult T 101/3 – meghódolt

holdultat T 58/2 – hódoltat

Holdultató T 104/2 – hódoltató

holt társod T 255/3 – I. Rákóczi Ferenc (1645–1676): erdélyi fejedelem, II. Rákóczi György és Báthory Zsófia fia. Apja halálával együtt 1660-ban trónját is elvesztette, magyarországi birtokaira vonult vissza, anyja hatására katolizált, 1664-ben grófi címet kapott. 1666. március 1-jén feleségül vette Zrínyi Ilonát, bekapcsolódott a Wesselényi-mozgalomba, s vállalta a felkelés fővezérségét. 1670-ben felkelésbe hívta a felvidéki nemességet, de Zrínyi Péter elfogatásának hírére letette a fegyvert. 400000 forint váltságdíjért s anyja közbenjárására kegyelmet kapott.

Horatius T 1/4 – Publius Horatius Cocles (a félszemű), aki a római történelembe mint a Pons Sublicius megvédője került be. Két társával védte a hidat Porsenna király és az etruszkok ellen, míg azt a háta mögött le nem bontották. Akkor a Tiberisbe vetette magát és a partra úszott a társaihoz. Hősiességéért ajándékokat kapott és szobrot állítottak neki (Livius, 2, 10).

hó-töltemény T 114/3 – hófúváskor keletkezett magas hófal, hóépítmény

Hydra T 304/3 – Hüdra: Tüphónnak, a százfejű óriásnak és a félig kígyó, félig asszony alakú Ekhidnának a lánya, kígyótestű, kilenc sárkányfejű szörny. A Lerné melletti ingoványban élt, Héraklész ölte meg. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/III/44/2.

Hymen T 15/2, T 294/1, T 309/1, T 318/2, T 399/1 – Hümenaiosz: a házasságkötés istene és a házasság védelmezője. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/388/1; Porábúl megéledett Főnix, I/I/35/2, II/I/15/2, II/IX/78/1, III/I/16/2, III/IV/77/4, III/IV/80/3.

Icarus P 46/3, T 45/1, T 263/4 – Ikarosz: Daidalosz fia. Amikor apjával együtt madártollakból viasszal összeragasztott szárnyakkal menekült Kréta szigetéről, túl közel repült a naphoz, a viasz megolvadt, s Ikarosz a tengerbe zuhant. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII, 185–220; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/IV/56/3.

ideg T 56/2 – az íj húrja

idejeknek rótták sokabbságátT 211/4 – idősebbek voltak

Ide régisége ősi címerinek, / Sok dolgokkal jeles nagyúri vérinek T 198/1–2 – a Thököly családnak egyáltalán nem volt olyan „ősi” a címere, hisz a család gazdagságát és társadalmi felemelkedését a vagyonos, ám nem nemes apától származó kereskedő, Thököly Sebestyén alapozta meg kétes hírű üzleteivel. 1572 októberében vették fel a nemesek sorába, s később bárói rangot is kapott.

igy P, T passim – ügy

Ilium T 27/3 – Trója latin neve, lásd Trója

IndiaP 28/1 – Indiából származtak az abban a korban igen drága fűszerek, ezért India jelentette a mesés gazdagságot.

indulatja T 268/3 – indulása, kezdete

innya T 405/1 – inni

irtovány T 172/1 – irtás, irtott terület

Irus P 29/4 – Irosz: arcátlan koldus Odüsszeusz ithakai király palotájában. Vö. Croesus.

istáp T 113/2 – gyámol; a haza gyámola, támasz

Jason T 25/2, T 27/1, T 28/4, T 175/4, T 177/2, T 191/1, T 323/2 – Iaszón: Aiszón iólkoszi király és felesége, Eteoklümené fia, az argonauták híres, az aranygyapjúért folytatott expedíciójának vezére. A célját elérni segítő Médeia beleszeretett, de ő később hűtlenül elhagyta. Vö. Ovidius, Átváltozások, VII, 395; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/2/1, I/140/2, I/143/1, I/144/2; Porábúl megéledett Főnix, II/I/29/1, III/I/9/2, III/V/83/2; vö. még Balassi, Ötödik (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 16).

jól értik magokat P 44/3 – egyetértésben vannak

Jó válaszát várván úgy én is ezeknek T 277/4 – vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/309

Julia T 480/3 – Julius Cćsar lánya, Pompejus Magnus felesége

Julius P 27/3, T 169/1, T 230/1, T 379/1 – Caius Julius Caesar (i. e. 100–44): római államférfi, hadvezér, író

Julus T 219/2 – Aszkaniosz vagy Julus: Aineiasz fia, aki bolyongásai közben mindvégig apja mellett volt. Az Itáliában megtelepedő trójaiak számára alapította Alba Longa városát a mai Róma helyén. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/17/2, III/VI/98/1.

Juno P 86/1, T 4/4, T 69/2, T 146/4, T 295/2 – Jupiternek, a legfőbb római istennek a felesége, a legfőbb görög istennő, Héra megfelelője.

Jupiter P 49/2, P 86/1, T 7/1, T 58/3, T 182/1 – a legfőbb római isten, a görög Zeusz megfelelője; a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságában Jupiteren általában I. Lipót császár értendő.

Kakas T 446/1 – Franciaország. Gyöngyösi a versben a címerek jelképei szerint említi az egyes országokat, Franciaország egyik szimbóluma a „gall kakas”.

kalpag szab rendet az kalapnak T 41/4 – azaz: a magyar parancsol majd a németnek

kardos griffnekP címlap – Esterházy címerében a griffmadár kardot tart a karmai között

Karthágó T 219/4 – a leghíresebb és leggazdagabb ókori város Észak-Afrikában. Vö. Vergilius, Aeneis, I.

kedven/kedvén P 32/2, P 63/4, P 78/3 – kedve szerint

Kedves lész emlétni azt is jüvendőben T 158/4 – vö. Vergilius; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/56–57

Kél ellenségivel azért frigykötésreT 349/2 – Thököly 1682. november 19-én fegyverszüneti megállapodást írt alá Béccsel.

képzi T 95/2, T 210/1 – képzeli

késéltet T 287/2 – késleltet

Keserves elválta eggyé lett két szűnek…T 329–331 – vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/IV/43

Készét T 82/1 – készít

kettőskereszt P 12/3 – vö. Látok egy dombocskát…

keveskor T 260/3 – ritkán

kezin a kormány ennek jár T 157/3 – utalás Thökölyre mint vezérre és ekkor már fejedelemre is

Kézipálcája is fonatván kígyókkal P 48/2 – Hermészt kezében hírnökpálcával szokták ábrázolni, melyen két kígyó tekergőzik.

kikaptak T 108/3 – beütöttek más országba, ott hadakoztak

Kinnfüggő hajának akadoz fürtébenT 88/1 – Az alvó Zrínyi Ilona leírását vö. Széchy Máriáéval, Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/142–143.

kínyes P [Ajánlás] – kényes

kláris T 66/1, T 235/2 – fehér vagy élénkpiros színű korall, melyből gyöngysort is készítettek. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/143/3, II/338/4, III/26/2; Porábúl megéledett Főnix, I/I/46/1, I/II/9/1, II/IV/15/3, II/IX/53/4, III/III/58/4, III/III/72/4. A fogakat, illetve az ajkakat Balassi is klárishoz hasonlítja (Huszonharmadik, Hatvanodik, [Hatvankettődik,] Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 50, illetve 123, 129).

klastrom T 65/4 – kolostor

Kleopátra T 292/2 – Ptolemaiosz egyiptomi király lánya, i. e. 47-től 30-ig királynő. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/13/4.

kométa T 180/2 – üstökös

komornyikP címlap – kamarás

kopja T 165/3 – döfőlándzsa

koppadásT 437/4 – megtépés, megkopasztás

kormány kezedre juthatott T 52/2 – vö. kezin a kormány ennek jár

KosT 297/1 – csillagzat

Könyöklő kezire feje ereszkedett T 282/2 – vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/65, III/24

könyv P 5/4, P 10/2, P 11/1, P 12/2, P 15/3, P 49/1, P 66/2, P 67/4, T 119/4, T 217/2, T 221/3, T 246/4, T 328/3, T 493/3 – könny

körmös kézzel T 168/2 – karmos kézzel

kőszál P 64/1, T 447/4 – szikla

kötött lábaid P 73/1 – megkötözött, megbéklyózott lábaid

követség T 484/2 – Szirmay Istvánt küldték követségbe a Portára

köz T 134/4, T 287/3, T 410/2, T 471/3 – közönséges

köz T 167/4 – közös

közönségesen P 87/2 – együtt

Kréta P 28/4 – görög sziget, az ókorban híres volt boráról is

kvártély T 349/4 – szállás, lakás

labirintus T 30/2, T 37/3, T 54/4 – útvesztő

Lachesis T 298/2, T 312/4 – Lakheszisz: a párkák egyike, az élet fonalának gombolyítója. Gyöngyösi Lakhesziszt az élet fonala elvágójának tartja, miként Rimay is. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/45/3, I/80/3, III/111/3; Porábúl megéledett Főnix, II/V/55/3, III/V/18/3.

láncsa T 365/4 – lándzsa

Laodamea T 359/1 – Laodameia: Próteszilaosz hősnek volt a felesége. Próteszilaosz ismerte a jóslatot, hogy aki elsőként lép a trójai földre, elsőként is hal meg, s amikor partra ugrott, egy trójai harcos azonnal leterítette. Az istenek kegyéből Próteszilaosz három órára megelevenedett, s megígértette feleségével, hogy követi őt a halálba. Az idő leteltével Laodameia férje karjaiban szíven szúrta magát. Vö. Homérosz, Iliász; Ovidius, Hősnők levelei, XIII; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VI/40/1, III/V/105/1.

lárma T 154/2 – harci riadó

látás T 470/4 – álomlátás, látomás

Látok egy dombocskát zölddel béborítva, / Duplázott keresztet azon felállítva, / Melynek szép mezőség fekszik ellenében, / Azkit négy folyóvíz mos általmentében P 8–9 – Gyöngyösi itt az országcímert írja le. A vörös mezőben négy ezüst vagy fehér sáv az Árpád-ház címere volt, a kettős kereszt III. Béla címerében tűnik fel, 1190 táján, a hármas halomra állított kettős kereszt V. István, illetve III. András özvegye, Ágnes királyné címerében. Századokkal később a címerhez „érdekes magyarázat kezd kapcsolódni, miszerint az államcímer az országot mint területet, illetve ennek részeit, alkotó elemeit szimbolizálja […] az országcímer négy ezüst sávját a négy legnevezetesebb folyóval, a Dunával, a Tiszával, a Drávával és a Szávával értelmezi […] majd a XVIII. században meginduló magyar heraldikai irodalom már a Tátrát, a Fátrát és a Mátrát értelmezi a hármas hegyen.” (Bertényi, 66–80)

laurus P 23/4, P 72/4, T 108/4, T 135/3, T 179/4, T 180/3, T 190/4, T 334/3, T 340/1, T 356/4, T 429/4; lauruságak P [Ajánlás]; lauruskoszorú T170/2 – borostyán, ebből font koszorút tettek a győztes fejére

Lausus T 225/4 – Mezentius fia. Turnus oldalán harcolt, s miközben apját védte, Aineiasz megölte, majd meg is siratta mint jobb sorsra érdemest. Vö. Vergilius, Aeneis, X; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/IV/74/3.

Lavinia T 216/3 – Latinus király és felesége, Amata lánya, Turnus jegyese, majd az Itáliában letelepült trójaiak vezérének, Aeneiasznak második felesége. Vö. Vergilius, Aeneis, VI, VIII, XI, XII; Ovidius, Átváltozások, XIV, 570; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/55/2, III/V/97/4.

LeopoldP címlap – I. (Habsburg) Lipót, 1657 és 1704 között magyar király

lép T 13/3 – kisebb madarak fogásához fagyöngy bogyóiból főzött, ragadós anyag

lesire veheti T 210/4 – csapdába csalhatja

lest hántT 56/1 – csapdát, kelepcét vetett

leszálla T 151/4 – ti. a harci lóról

LiliumT 430/1 – Franciaország: az Anjou-házi uralkodók címerében szerepelt az ezüst liliom, később a Bourbonoknál is.

Lucina T 401/1, T 402/4 – római istennő, a házasság és a szülő nők oltalmazója, azonos a görög Eileithüiával.

LybitinaT 118/3 – Libitina: Venus ősi tulajdonságaival felruházott óitáliai istennő neve, a jókedv, a kertek és a szüret istennője, de a halálé és a halottaké is.

Lydia P 28/3 – ókori ország Kis-Ázsia nyugati partvidékén

lydius próbája P 25/3 – ti. lydius lapis, lydiai, kis-ázsiai próbakő

majd P 34/2, T 65/4, T 115/4, T 137/3, T 209/2, T 217/2, T 390/4, T 391/3, T398/1, T 442/4 – majdnem

majd reá is értekT 412/4 – majd megéritek, eléritek

mál T 426/3 – állat hasi prémje

Maro T 386/2 – Publius Vergilius Maro (i. e. 70–i. e. 21): római költő. Gyöngyösi a Murányi Vénusban is utal rá, III/392/3.

marpesusi érc T 57/2 – Marpészosz: fehér márványáról híres Parosz szigeti hegység. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/164/3; Porábúl megéledett Főnix, II/II/3/1, II/VIII/29/2; Igaz barátságnak tüköre, Actus XIV, 7.

Mars, Márs P 20/2, P 71/2, P 74/3, P 85/3, T 8/1, T 72/4, T 142/2, T 153/3, T250/1, T 314/3, T 318/1, T 362/3, T 402/4, T 496/4 – római hadisten, a római hatalom védelmezője és a rómaiak ősatyja

Márssal–társsal–hárssal–Árssal T 8/1–4 – vö. Zrínyi, Az török áfium ismeretlentől származó versfüggeléke: „Fegyvert s bátor szívet…” Márssal–társsal ríme (Kovács Sándor Iván, Gyöngyösi István Kemény-eposzának Zrínyi-imitációi, in Uő, „Eleink tündöklősége”, Bp., 1996, 20–24); lásd még Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/114/1–4; Porábúl megéledett Főnix; III/IV/77/2–3, illetve a Kesergő nympha 20. strófája.

martalék T 251/1 – zsákmány

más T 92/1 – másik

Más az: csak vaséllel nem fog mélyen az kard…T 39/1–4 – A sikeres hadviseléshez pénz is kell, Thököly magyarországi birtokait azonban elkobozták. Zrínyi Ilona kezével a Rákóczi- és a hatalmas Báthory-vagyonhoz is hozzájutna. Ettől tartott a bécsi udvar is, ezért nem járult hozzá hosszabb ideig a házasságkötéshez. Vö. Örögbül néked is véle méltóságod.

másod P 24/1 – másik, második

Medea T 25/3, T 28/2, T 36/3, T 54/3, T 75/1, T 172/3, T 177/2, T 191/1, T 322/1 – Médeia: Aiétész kolkhiszi király és felesége, Eidüia lánya, varázslónő. Segített Iaszónnak az aranygyapjú megszerzésében, ám később Iaszón elhagyta. Vö. Ovidius, Átváltozások, VII; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/2/3, I/244/1, III/387/1; Porábúl megéledett Főnix, III/I/9/2.

Medusa P [Ajánlás], T 409/4 – Medusza: egyik a három Gorgó, Phorküsz tengeristen és felesége, Kétó szörnyszülött lányai közül.

Medusa vérével egyveledett Pegasus forrása P [Ajánlás] – Amikor a hős Perszeusz megölte a szörnyet, Medusza testéből lépett elő Pégaszosz, a szárnyas paripa.

még T 171/4 – míg

megalszik üszöge T 245/1 – kialszik parazsa

meghittség T 378/4 – bizalom

Megindulnak végre, egymás kezit tartván T 327 – az elválás leírását vö. Kemény János és Lónyay Anna búcsújával: Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/V/92.

megröhögi P [Ajánlás] – rányerít

megteperült P 73/3 – összetöppedt

megtért göblye P 70/1 – visszakapott, hízásra fogott szarvasmarha

megvárják T 463/1 – elvárják

mellyed T 426/3 – kopasztódik

Mercurius T 314/3, T 315/1 – a kereskedelem és a haszonszerzés római istene, csaknem azonos a görög Hermésszel. Ő volt az istenek hírvivője is.

mérget egyelít azalatt méziben T 51/4 – A mérget mézben beadó gonoszság antik toposzát Gyöngyösi is többször használja. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/122/3–4, III/143/4, III/146/4; Porábúl megéledett Főnix, II/II/35/1, II/II/38/4; Balassi Bálintnak is kedvelt fordulata (Ötvenkettődik, Ötvenhetedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 103, 115).

merin T 53/2 – merve, keményen, merészen

mértéklett P 56/3 – mért, mérlegelt

mezei T 167/2 – harcmezei

mezőben T 143/4, T 158/1 – harcmezőn

mi T 14/2 – valami

Minden állapotja igen nagy méltóság: / Az földiek között egy istenasszonyságT 73/1–2 – Zrínyi Ilona jellemzésénél Gyöngyösi szó szerint ismétli a Lónyay Annáról írottakat. Vö. Porábúl megéledett Főnix, I/V/3/3–4.

Minden majorságid helyre fognak állni T 244/2 – birtokaidat visszakapod

Mindennek ideje vagyon, azmint mondják T 293/1 – vö. Prédikátor Könyve 3,1

mindkét szerencse P 57/2 – a jó és a balszerencse

Mind sagum, mind tóga illett itt sokakra P 21/1 – a harci köpeny és a békeidőket, a törvényes rendet jelképező felsőruha. Vö. Mind törvény, mind fegyver és Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/II/33/3.

Mind törvény, mind fegyver T 206/4 – vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix: „Mind ságum, mind tóga a nyakában illett”, III/II/33/3 és [Ajánlás].

Minerva P 85/3, T 69/1, T 135/2 – a tudás és a bölcsesség római istennője, a görög Pallasz Athéné megfelelője. Gyöngyösi hősnői (Széchy Mária, Lónyay Anna) eszességét a Minervához való hasonlatossággal jelzi. Vö. Murányi Vénus, III/407/3; Porábúl megéledett Főnix, I/I/18/4, I/V/27/3.

Minotaurus T 30/1 – Minótaurosz: embertestű, bikafejű szörnyeteg, Minósz király fia. A knósszoszi labürinthoszban élt, amíg Thészeusz athéni hős meg nem ölte. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VI/32/3, II/VIII/18/1.

mint daru, oly szemes fegyelme T 68/3 – a darucsapatban mindig van egy őr, amely, míg a többi táplálkozik, a közelgő veszélyre figyel.

mint Saturnus alattT 411/4 – mint a boldog aranykorban

moházat T 144/2 – itt: borosta, szakáll

Mondhatom, valamit kéván az méltóság…T 207/1–4 – Thököly jellemzését vö. Kemény Jánoséval: Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/II/24/1–4.

monstrum T 30/1, T 32/1 – szörny

Morpheus T 394/3, T 470/1 – Morpheusz: az alvás istenének, Hüpnosznak a fia, az álmok istene. Bárki külsejét magára tudta ölteni, s az embereknek alvás közben jelent meg. A görögök a homlokán apró szárnyakkal ábrázolták.

múlat T 325/4 – késlekedik

munstrálja magát T 226/3 – mutatja magát (latin: monstrare)

Múzsák T 135/3, T 142/1, T 223/3, T 401/2 – Muszai: Zeusznak és Mnémoszünének, az emlékezés istennőjének kilenc lánya, a művészetek istennői.

nádméz T 70/4, T 329/3 – cukornádból készült cukor

Nagy Sándor P 20/4, T 240/1, Sándor P 27/4, T 379/2 – Alexandrosz (i. e. 356–323): makedón uralkodó, hadvezér

Nap T 186/2 – XIV. Lajos (1638–1715): 1643-tól francia király

Naso T 64/2, T 232/1 – Publius Ovidius Naso (i. e. 43–i. sz. 18): római költő

negédes T 68/4 – magakellető, kényeskedő

negédség T 79/1 – büszkeség, fennhéjázás

négy folyóvíz P 9/2, P 67/3 – Duna, Tisza, Dráva, Száva; vö. Látok egy dombocskát…

Nemcsak honn, de kinn is okosult értelem P 56/1 – Esterházy Pál a gráci és a nagyszombati jezsuitákhoz járt iskolába, de udvari neveltetésben is részesült, s elkísérte Németországba IV. Ferdinándot római császárrá koronázására. E sort és a következő két strófát mint „egy magyar versificatornak” verseit külső önidézetként felhasználja Gyöngyösi a Porábúl megéledett Főnix Apor Istvánnak szóló ajánlásában.

Neme királyi vér T 67/4 – A Zrínyi család eredete a horvát Subich nemzetségre vezethető vissza, melyet hízelkedő historikusok a római Sulpitiusokkal azonosítottak. Ám királyok ők sem voltak!

Nestor T 299/2 – Nesztór: Néleusz király és felesége, Khlórisz fia, püloszi király, a trójai háborúban részt vevő legidősebb harcos.

nevezett hely T 55/1 – a hely egyáltalán nincs megnevezve, de feltehetőleg Munkács váráról van szó, amely ekkor Rákóczi-birtok volt Zrínyi Ilona kezén. Gyöngyösi már korábban említette, vö. Tág rétségen nőtt fel egy kősziklás halom…

Nimfa P passim, T 144/4 – Nümphai: vízi, erdei és hegyi istennők, tündérek.

Nincs az gerlicének, azt írják, epéje T 272/1 – Apácai szerint „A galambnak nincsen epéje”. Vö. Apáczai, Magyar encyclopaedia, 291.

nyersség T 345/2 – elevenség, frissesség

nyomatja túróját P 69/4 – a túrót sajttá préseli

nyomos T 299/1 – nyomot hagyó

Oda régtűl fogvást nagy az bizodalom T 11/3 – Munkács váráról, illetve I. Rákóczi Ferenc korábbi szerepéről lehet szó. Vö. holt társod.

Oedipus T 49/2 – Oidipusz: Laiosz thébai király és felesége, Iokaszté fia, a görög mítoszok egyik legtragikusabb hőse; Gyöngyösi itt arra az eseményre utal, amikor Oidipusz megfejtette a szfinx találós meséjét.

ohajtás T 265/4, T 354/3 – sóhajtás

óhajtott oszlopát P 78/3 – vágyott támaszát

okult mesterségT 29/1 – tanult tudás

Orion P 83/2 – Órión: Poszeidon tengeristen és kedvese, Eurüalé fia, szenvedélyes vadász

Oroszlány T 425/1, T 448/2 – a Velencei Köztársaság, melynek szimbóluma az evangélista Szent Márkot jelképező oroszlán

Orpheus P 84/3, T 402/1 – Apollón isten vagy Oigrosz folyóisten és Kalliopé múzsa fia, a görög mitológia leghíresebb dalnoka és zenésze. Lantjátékával a vadállatokat is megszelídítette.

Országos gyűlésre hirdet mindeneketT 479/2 – Thököly Munkácsról írott leveleiben 1683. január 11-re, Kassára hívatta össze az országgyűlést, melyen részt vett Gyöngyösi is.

orvosflastrom T 65/3 – gyógyító sebtapasz

Oszlott kezeteket ha öszveszednétek P 43/3 – egyesülnétek

öcsédT 247/3, T 251/1 – Zrínyi János (1650–1703): Zrínyi Péter fia, Zrínyi Ilona testvére, a család utolsó sarja. A császár Prágában neveltette, majd azzal a nem bizonyított váddal, hogy titkos kapcsolatot tart fenn a kurucokkal és a törökökkel, 1684-ben elfogatta és börtönbe vettette. Ott is halt meg majd két évtizednyi raboskodás után.

öregbül T 83/2, T 99/3, T 212/4, örögbül T 76/1 – növekszik, nagyobbodik

Örögbül néked is véle méltóságod…T 76–77 – A két versszakban azt jövendöli a költő, hogy a hatalmas Rákóczi-vagyonnal növekedni fog Thököly tekintélye, s az ellenség is jobban fél majd hadától. Vö. Más az: csak vaséllel nem fog mélyen az kard…

Örökös gyászlója lész hunt világának T 15/4 – I. Rákóczi Ferencnek, Zrínyi Ilona első férjének. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/40/2.

ősi tollakkal fűzetnek T 199/2 – a régi dicsőségre alapoznak

öszvefont kendere T 105/4 – kötele

pacsirtáit gázolja fel T 448/1 – ti. a mezőket, ahol a pacsirta fészkel

palatínusP címlap, palatínusi P [Ajánlás] – nádor; a magyar király első helyettese

PalinódiaP címlap – 1. visszaéneklés, visszavonás; 2. ismétlés, ismétlő ének

Pallás P 20/3, P 85/3, T 324/1 – Pallasz: Athéné istennő mellékneve, aki Zeusz lányaként a bölcsesség és a győztes háború istennője, a jog, az igazságosság és a művészetek oltalmazója. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/3/2, I/127/2, I/130/1, I/150/2, II/336/2, III/134/2, III/136/2, III/287/1, III/408/3; Porábúl megéledett Főnix, I/I/12/4, I/I/15/3, II/I/1/2, II/I/10/3, III/II/33/4, III/IV/75/1, III/V/97/3.

pallérozó T 128/4 – csiszoló, fényesítő

pálma T 111/3, T 142/4, T 171/3, T 178/4, T 215/3, T 217/3, T 300/4, T 356/3, T 362/4 – a dicsőség, a győzelem pálmája

pálmaág T 136/4 – utalás a „teher alatt nő a pálma” szólásra. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/IV/68/2, II/V/23/3, II/IX/1/1, III/V/120/4.

palolás P [Ajánlás] – forgatás

pálya T 204/3 – versengés

Pán P 70/1 – Drüopé nimfa és Hermész isten fia, az erdők, a vadászok és pásztorok kecskelábú, homlokán szarvakat viselő istene.

PaphosT 146/2 – a Ciprus szigetén lévő Paphoszban állt Aphroditének (Venusnak), a sziget szülöttének szentelt templom.

Paphos szigete virága T 203/2 – Venus, illetve Aphrodité

Paris T 66/2, T 92/3, T 123/4, T 156/2, T 227/2, T 365/3 – Parisz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia. Az Ida hegyén a szépség aranyalmájáért vetélkedő istennők között neki kellett ítéletet hoznia, s az Aphroditének kedvező döntés eredményeként sikerült elnyernie Helené szerelmét, akit elrabolt férjétől, s ezzel a trójai háború előidézője lett. Vö. Homérosz, Iliász; Gyöngyösi, Murányi Vénus, [Ajánlás], I/3/2, I/51/3, II/8/14, III/135/2, III/135/4, III/136/1, III/140/3, III/143/2, III/408/2; Porábúl megéledett Főnix, I/I/12/2, I/I/14/1, I/I/17/2, I/II/9/3, I/III/62/2, I/IV/17/2, I/IV/39/2, I/V/7/2, II/VI/27/1, II/VI/33/3.

Párka T 379/3 – Párkák: római sorsistennők, a görög Moirák megfelelői: Klóthó fonja az élet fonalát, Lakheszisz gombolyítja, Atroposz pedig elvágja, s ezzel megszabja a halál óráját. Gyöngyösinél mindig Lakheszisz vágja el. Vö. Murányi Vénus, I/45/3, I/80/3, III/111/3; Porábúl megéledett Főnix, I/I/41/3.

Parnassus P [Ajánlás], T 135/1, T 223/2 – Parnasszosz: Apollónnak és a Múzsáknak szentelt hegy Görögországban

párosságT 16/3, T 256/4 – társas élet, házasság

pean T 357/1 – paián: Apollónt dicsőítő ének, diadalének, ünnepi ének. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/39/4.

Pegasus P [Ajánlás] – Pégaszosz: szárnyas paripa. Mikor Perszeusz levágta Medusza fejét, a Gorgó testéből pattant elő. A Múzsák helikóni szent ligetében egyszer megbotlott, s patája helyén felfakadt a Hippokréné forrás. Aki annak vizéből ivott, költővé vált. Vö. Ovidius, Átváltozások, V, 256; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/10/2, I/50/1, II/6/3, III/16/2, III/404/1–2; Porábúl megéledett Főnix, [Ajánlás], III/VI/9/2, III/V/80/2.

Penelope T 69/3, T 328/4 – Pénelopé: Odüsszeusz ithakai király felesége, a hitvesi szeretet és a hűség példaképe. Vö. Homérosz, Odüsszeia; Ovidius, Átváltozások, XIII, 900–905; Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/336/4, III/410/3; Porábúl megéledett Főnix, II/IV/6/1, II/IX/56/3.

peng már idege felvonott íján T 56/2 – a kifeszített íj húrja pengő hangot ad

Phaëton T 141/2 – Phaithón: Héliosz napistennek és kedvesének, Klmenének a fia. Apja kocsiját hajtva a lovak elragadták, s olyan közel került a földhöz, hogy azt a sugarak felperzselték. Vö. Ovidius, Átváltozások, II; Gyöngyösi, Murányi Vénus, III/112/1; Porábúl megéledett Főnix, II/VIII/2/1, III/IV/12/2.

Phillis P 3/1 – Phüllisz: Demophoón mandulafává változott jegyese. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, II; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/138/2; Porábúl megéledett Főnix, I/V/47/3, II/VI/28/2, II/VI/46/2; lásd még Demophoón.

PhlegetonT 40/2 – Phlegethón: az alvilág tűzfolyója a görög mitológiában

Phoebe T 143/3 – titánnő a görög mitológiában. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/336/3.

Phoebus T 135/2, T 223/2, T 385/1 – Phoibosz: Apollón isten mellékneve: tündöklő. Gyakran az isten neve helyett használták. Apollón lakóhelye a Parnasszosz ligeteiben volt.

piheskedik T 366/3 – nehezen lélegzik, piheg, liheg

planéta T 6/1, T 180/1 – bolygó, itt: az összes Habsburg-ellenes uralkodó

plánta T 408/3 – palánta, növénycsemete

plantáltatik P 62/2 – ültettetik

pofáját P 84/1 – arcát

Polyphemus P 4/4 – Polüphémosz: Poszeidón tengeristen fia, egyszemű küklopsz. Odüsszeusz megvakította. Vö. Homérosz, Odüsszeia; Ovidius, Átváltozások, XIII, 850–897; Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/253/3; Porábúl megéledett Főnix, II/II/39/3, II/IV/6/4.

pólyakötél alól T 125/1 – a pólya kötözőszalagjai alól, értsd: csecsemőkorban

Pompejus T 108/2, T 292/1, T 480/3 – Gnaeus Pompejus Magnus (i. e. 106–48): sikeres hadvezér, az első triumvirátus tagja, római konzul. I. e. 48. szeptember 18-án Egyiptomban meggyilkolták. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/13/3, II/I/27/1, III/I/7/1, III/II/59/1.

pórság T 104/3 – paraszt, köznépi, nem nemes

praktika T 188/4 – fortély, mesterkedés, cselfogás

préda T 56/4, T 61/4, T 81/4, T 103/3, T 136/2, T 193/4, T 247/1, T 249/1, T 361/4 – zsákmány

Prosopopoeia HungariaeP címlap – Magyarország megszemélyesítése

Protesilaus T 359/2 – Próteszilaosz: a phülakéi Iphiklész király fia, a trójai háború első áldozata, vö. Laodameia.

Proteus P 29/2, T 51/1 – Próteusz: Poszeidón tengeristen és Naida nimfa fia, tengeri isten. Híres volt jóstehetségéről és átváltozóképességéről, át tudott alakulni fókává, sárkánnyá, sőt vízzé, s így tűnt el a tenger alatt. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/44/1, II/I/58/3, II/II/39/2, II/III/53/3.

Pyramus P 2/1 – Püramosz: szép babiloni ifjú. Azt hivén, hogy szerelmét, Thiszbét megölte egy oroszlán, öngyilkos lett. Vö. Ovidius, Átváltozások, IV, 55–166; Gyöngyösi, Murányi Vénus, [Ajánlás]; Porábúl megéledett Főnix, II/VI/12/3, II/VI/35/2. Vö. még Thisbe.

ragadomány T 25/4 – zsákmány

ragya T 400/3, T 409/1 – gombás foltosodás, himlőhely; itt: szépséghiba, megcsúnyulás

ragyagván T 431/3 – ragyogás

ragyázni T 459/2 – elrontani, megcsúnyítani

ráró T 67/1 – sólyom

reá is értek T 412/4 – meg is éritek

regula T 455/1 – szabály, szabályzat

Róma P 51/4, T 1/4, T 173/1, T 291/4, T 480/4 – az ókori Róma

rozsda T 146/3 – oxidálódott folt fémeken, tulajdonképpen: szépséghiba

sagom T 153/2, sagum P 21/1, P 61/1 – hadi köpeny, a békét jelképező tóga ellentéte. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, [Ajánlás], II/I/1/4, III/II/33/3.

Sándor lásd Nagy Sándor

sarkon álló griff P 74/1 – az Esterházyak címerállata karmait kimeresztve a sarkain áll, egyik „kezében” kardot, a másikban három szál rózsát tart.

Sas P 37/2, P 38/4, P 49/2, P 86/1, T 7/2, T 164/2, T 177/3, T 184/2, T 188/1, T 346/2, T 377/2, T 388/3, T 398/3, T 423/3, T 427/1, T 434/1, T 437/1, T 445/3, T 476/3 – utalás a Habsburg Birodalom címerállatára, a kétfejű sasra.

Saturnus T 8/1, T 411/4 – a földművelés ősi római istene, később a görög Kronosszal azonosították

Scipio P 22/1, P 72/1, T 108/2, T 291/3 – Publius Cornelius Scipio Africanus Maior († i. e. 183): hadvezér, Hispánia kormányzója, i. e. 202. október 19-én Zámánál döntő vereséget mért Hannibálra. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/V/81/1, III/VI/15/2.

sebegés T 93/2 – halk, suttogó beszéd, hebegés

sebhet T 260/2 – sebesít

sérethetnék T 272/4 – sérülhetne

sértődött P 53/2 – sérült, sebesedett

Sokat fárad ő is az Sasok uránál…T 188/1–4 – Thököly 1678 őszétől 1682 őszéig gyakran tárgyalt a bécsi udvarral, de csak ígéreteket kapott, s a fegyverszüneti megállapodásokat és a protestánsok jogait biztosító egyezményeket sem tartotta be az udvar.

Sok esztendeje van, hogy számkivettetett, / Akkor minden java prédára tétetett T136/1–2 – 1670-ben, a Wesselényi-mozgalom felszámolásakor Thököly minden magyarországi birtokát lefoglalták, s neki bujdosnia kellett, ezért erdélyi birtokaira, illetve az erdélyi fejedelem udvarába ment.

sugár T 199/1 – toll, evezőtoll

sugollik T 93/2 – súgásként hangzik

Svada T 69/1, T 284/4 – Suada: a hízelgő rábeszélés és az ékesszólás római istennője. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, II/336/3, III/406/3.

syrupus T 385/4 – szirup, sűrű cukoroldat

szablya T 143/2 – egyélű, görbe kard

szakadni az ágat markában T 183/4 – vö. az ág markokban szakadni

szállást osztani T 307/1 – katonai szállást csinálni, szálláshelyet kijelölni

Szed más kertekben is eperjét magának T 417/1 – nem csak a magáéból gazdálkodik

szegdel P [Ajánlás] – szeg, tördel

szenderít T 177/3 – elaltat

szény T 303/3 – szín

Szerencse üstökit elöl kell keresned, / Ha tarkójához nyúlsz, el kell onnét esnedT 5/2–3 – Az alkalmat (Occasio) és a szerencsét kopasz tarkóval ábrázolták, jelezvén, ha már elmulasztották, nem lehet hátulról belekapaszkodni a hajába, azaz: késő bánat. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/16, III/V/116/4.

Szicília P 28/2 – sziget a Földközi-tengerben

színyes T 308/2 – színes

szoros P 11/3, P 15/1, T 455/1 – szorongató, szorongatott

szövétnek T 435/2 – gyertya, fáklya

tágítsa T 2/4 – hagyja nyugton, eressze meg, hagyja el, engedje

Tág rétségen nőtt fel egy kősziklás halom, / Fejedelemlakás, sokaknak oltalom T 11/1–2 – Munkács vára

tágulta T 174/2 – enyhülése, szűnte

tanál P [Ajánlás] – talál

tárgyát függeszti T 147/3 – célját kitűzi

tárgynál tartatik T 23/3 – a célnál érhető el

társolkodik T 276/2 – társul, szövetkezik. Vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus.

tartaléka T 172/2 – tartóztatója, hátráltatója, akadálya, gátja

tegez T 59/2, T 310/2 – nyílvesszőtartó

Telamon T 27/2 – Telamón: Szalamisz sziget királya, részt vett az argonautáknak az aranygyapjú megszerzésére indított kolkhiszi expedíciójában és Héraklész barátjaként a trójai háborúban is. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/28/1.

terétsége T 240/2 – területe, szélessége

terh T 19/2, T 42/4, T 439/2 – teher

Termet, érték, erő, nemzetbéli nagyság, / Nemes erkölcs és szív, nagy elme s okosság P 55/3–4 – vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, [Ajánlás]: „Nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme, okosság, / Szép érték, jó hír, név, nemzetbéli nagyság”

Te személyednek is nő úgy asszonysága T 269/3 – asszonyként is egyre magasabb tisztre és méltóságra jutsz

Theseus T 30/4, T 32/3 – Thészeusz: athéni hős és király. Ariadné varázskardot és egy gombolyag fonalat adott neki, hogy legyőzhesse a Minótauroszt és kitaláljon a labirintusból. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, X; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/184/4, III/265/1; Porábúl megéledett Főnix, I/V/16/2, I/V/47/4, II/VI/31/2; Daedalus temploma, V.

Thisbe P 2/1 – Thiszbé: egymással ellenségeskedő családokból származó két fiatal tragikus szerelmi történetének hősnője. Szerelmese, Püramosz, azt hivén, hogy Thiszbét széttépte egy oroszlán, öngyilkos lett. Amikor Thiszbe meglátta kedvese holttestét, ő is megölte magát. Vö. Ovidius, Átváltozások, IV, 55–166; Gyöngyösi, Murányi Vénus, [Ajánlás]; Porábúl megéledett Főnix, I/V/15/2, II/IV/62/1, II/V/22/1, II/VI/35/1, II/VI/46/2.

Thököly Imre T – (Késmárk, 1657. szeptember 25.–Nikodémia, 1705. szeptember 13.) A Wesselényi-mozgalomban részt vett gróf Thököly István árvai főispán és Ráthóti Gyulaffy Mária, iktári Bethlen István fejedelem unokájának fia. Az eperjesi kollégiumban tanult, s 1670 végén, amikor Árva várát a császári csapatok elfoglalták, s apja a harc alatt meghalt, ő Erdélybe menekült. 1678-ban a bujdosók élére állt. 1682. szeptember 16-án Ibrahim pasa Apafi Mihály erdélyi fejedelem jelenlétében Füleken szultáni athnáme alapján Magyarország uralkodójává kiáltotta ki Thököly Imre grófot, és átadta neki a IV. Mehmed által küldött uralkodói jelvényeket. A bécsi ostromot követő vereségek miatt 1686. október 15-én Ahmed váradi pasa elfogatta Thököly Imrét azzal a szándékkal, hogy a bécsi udvarnak kiszolgáltatva békét vásároljon, majd később szabadon engedte. 1685 novemberében a Zrínyi Ilona által védett Munkácson kívül már egyetlen vár sincs Thököly híveinek kezén. (A versben nincs leírva a neve.)

Tiberis T 428/3 – a Tevere folyó régi római neve, a versben a pápát jelképezi.

Tisza T 80/1 – folyó

Tityrus P 69/4 – pásztor neve Vergiliusnál

tíz szép királyság T 101/1 – Nagy Lajos uralkodására utal Gyöngyösi, amikor több terület tartozott a magyar király fennhatósága alá.

tóga P 21/1, P 61/1, T 153/2 – vállra vetett, lepelszerű felsőruha az ókori Rómában; a béke jelképe a katonák öltözékével, a sagummal szemben. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/1/4, III/II/33/3.

törzsök T 410/1 – törzs, néptörzs

Triton P 84/1 – Tritón: Poszeidónnak, a tenger istenének és hitvesének, Amphitritének fia, tengeri isten, aki hatalmas, csavart kagylójába fújva felkorbácsolja a tengert, ám a kagylótrombita tompa zúgásától a leghevesebb tengeri vihar is elcsitul.

triumfus P 23/1, T 108/3, T 135/4, T 356/1, T 480/4 – győzelem

Troilus T 365/2 – Tróilosz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia. Akhilleusz ölte meg a trójai háborúban. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/52/2.

Trója P 6/3, T 1/3, T 56/3, T 92/4, T 155/3, T 227/4, T 360/1, T 361/1, T 367/1 – Ilion, Iliosz: kis-ázsiai állam és város; híres volt gazdagságáról. A görögök tízévi ostrom után foglalták el.

trójai P 24/3, T 328/2 – Trója lakosai és harcosai

Turnus T 216/1 – Daunus apuliai király és Venilia nimfa fia, a rutulusok királya, Lavinia vőlegénye. Vö. Vergilius, Aeneis; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/56/3, I/IV/58/3, II/II/26/2, III/III/26/2, III/V/97/4; Rózsakoszorú, [Ajánlás].

tündér T 51/2 – változó, csalóka

Úgy jár ott is jobban az kerék, ha kened T 419/4 – közmondás: kent kerék jobban megy, könnyebben forog

Ulysses T 226/4, T 328/1 – Odüsszeusz: Laertész hős és felesége, Antikleia fia, Ithaka királya, a görög mondák bátor, elszánt, kitartó és legfurfangosabb hőse. Vö. Homérosz, Odüsszeia; Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/6/3, I/51/2, II/242/4, II/253/3, III/35/4; Porábúl megéledett Főnix, II/IV/6/2, II/IX/56/4.

urad T 121/1, T 193/2 – I. Rákóczi Ferenc, vö. holt társod

urall T 332/2, T 342/1, T 398/1 – urának vall

urallásaT 483/3 – uralkodása

uzsura T 417/2 – uzsora: kamat, jogtalan nyereség

üdős P [Ajánlás], T 287/4 – idős, érett; sokáig tartó, alapos

üdősködött T 123/2 idősödött, érlelődött

üdőtűl váró T 67/3 – alkalmazkodó

ülleni T 186/1 – ünnepelni

üres T 464/2 – mentes

üszög T 42/3, T 245/1 – parázs

Vagyon elég sárkány s vad bika előttedT 36/1 – Célzás a bécsi udvar cselszövéseire, hogy a Zrínyi Ilona gyermekei felett gyámkodó császár ne adjon engedélyt a tervezett házasságkötésre.

Vagyon is még röge irtovány útjának T 172/1 – Az erdei irtáson még egyenetlen a talaj, s a rögök hátráltatói és gátlói a haladásnak.

vajúszik P 42/1 – nyomorog, szükséget lát

valamelyfelé T 242/3 – valamerre, akármerre

váltság T 1/4 – megváltás, kiváltás

varrója P 69/3 – varrótűje

vas T 164/1 – fegyver

vászonház T 4/1 – sátor

végre T 147/4, T 210/4, T 247/4, T 315/1, T 387/1, T 483/1 – végül

Velence T 105/2 – a Velencei Köztársaság

Venus P 4/1, P 85/3, T 2/1, T 46/4, T 220/2, T 303/1, T 305/2, T 306/1, T 315/4, T 372/1, T 385/3, T 395/4, T 423/1, T 436/1, T 469/1, T 471/1, T 473/3, T 474/2, T 475/3, T 477/1, T 478/2, T 483/1, T 485/1, T 495/4 – a szépség és a szerelem római istennője, a görög Aphrodité megfelelője

verdődés P 41/3 – vergődés

verő T 160/4 – verőfény

vérrel izzadottT 119/2 – vértől iszamós, vö. Gyöngyösi, Murányi Vénus, I/57, III/91/3; Porábúl megéledett Főnix, III/III/97/1.

viaszszárnyon tovább nem repülnek T 481/4 – utalás Ikarosz elolvadt viaszú szárnyaira, értsd: nem csalatkoznak reményeikben

visel T 53/2, T 264/1 – irányít

visszálkodó P 44/2 – viszálykodó, egyezségre nem jutó

visszát von az egyenetlenség P 45/1 – nem jutnak egyezségre

vitéz atyád is T 119/1 – Zrínyi Péter, vö. Édesatyád

vontat T 294/3 – húz

Zephyrus T 87/3 – Zephürosz: Asztraiosz titán és Éósz hajnalistennő fia, a nyugati szél istene, illetve maga a nyugati szél.

Zöldellvén fejekben azzal nyert laurusok T 108/4 – a győztesek fejére tett babérkoszorú

Zrínyi Ilona T – (Ozalj, 1650 k.–Nikodémia, 1703. február 18.) Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Kata lánya, 1666-tól I. Rákóczi Ferenc felesége, majd 1682. június 15-én Munkácson házasságot köt Thököly Imrével. II. Rákóczi Ferenc anyja. 1685-től két évnél is tovább védte Munkács várát a Habsburg-seregektől. A vár eleste (1688) után Bécsben raboskodott, Thököly 1692-ben Heister tábornokért kiváltotta. A karlócai béke értelmében el kellett hagyniuk Erdélyt, előbb Konstantinápolyban, majd Nikodémiában éltek – halálukig. (A versben nincs leírva a neve.)

zsenge T 409/1 – korai, első hajtás vagy termés

 

Szövegkritikai megjegyzések

Kötetünk – a Gyöngyösi István-életmű újrakiadása során először – ezúttal két költeményt tartalmaz: a minden valószínűség szerint az 1683 május–júniusában vagy röviddel azután keletkezett, egyetlen példányban, cím nélkül ránk maradt, Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságát megéneklő, anonim szerzőjű verset (OSZK, Fol. Hung. 154) és az 1681-es soproni országgyűlésen, valamivel a június 13-i nádorválasztást követően született Maga gyámoltalanságát kesergő és abban a Kardos Griffnek szárnya alá folyamodó Nimfa című allegorikus versezetet, mely csak 1695-ben jelent meg, Lőcsén, Palinódia, Prosopopoeia Hungariae főcímmel, amelyet az imént idézett szöveg követett alcímként, némi magyarázó kiegészítéssel: Amellyel Magyarország mostani állapotját példázza (RMK I 1476).

A szövegek közül a Thököly-házaséneket már Ráday Gedeon elküldte a marosvásárhelyi Kovásznai Sándor professzornak, aki a XVIII. század végén tudományos igényű kiadást szándékozott készíteni Gyöngyösi műveiből. A kézirat azóta elkallódott. Egy, a Jankovich Miklós kéziratgyűjteményében fellelt szövegről 1806-ban Horvát István derítette ki, hogy az a szóban forgó ismeretlen Gyöngyösi-darab. A nem autográf kézírású Thököly-epithalamiumot Badics Ferenc kritikai kiadása alapján közöljük (Gyöngyösi István összes költeményei, II, Bp., 1921, 227–291, Régi Magyar Költők Tára, XVII. századbeli magyar költők művei), ám Badics textusát a Jankovich-hagyatéknak az Országos Széchényi Könyvtárba került kéziratával vetettük egybe, s annak alapján javítottuk.

A Palinódia esetében a kritikai kiadás sajtó alá rendezője az 1695-ös lőcsei első kiadást vette alapul, s a fennmaradt kéziratmásolatok és újabb, későbbi edíciók szövegének segítségével javította a számos hibát tartalmazó nyomtatványt (uo., 207–225). Mivel a lőcsei első kiadás ma már sajnos nem áll rendelkezésünkre, az editio princepset követő Badics-féle kritikai szöveget tekintettük alapszövegnek, s kontroll gyanánt az 1681-es „ősszöveg” akadémiai, illetve OSZK-beli kéziratos másolati példányát használtuk (K 91, illetve Fol. Lat. 515, III/612–618). Kötetünk sajtó alá rendezésekor figyelembe tudtuk venni a mind ez ideig elveszettnek vagy lappangónak vélt ún. „kismartoni kéziratot”. A címzett, Esterházy Pál nádor iratai között őrzik ma is, a Magyar Országos Levéltárban. Jelzete: Esterházy család hercegi ága. Pál nádor iratai, P 125. 57. cs. 11907–11930. Pál nádorhoz intézett költői és prózai művek (1681–1709). E kéziratok alapján azonban csak súlyos szövegromlások esetében emendáltunk, még akkor is, ha néhány helyen jobb szöveget adnak, mint a nyomtatvány, amelyet Badiccsal egyetértve a szerzőtől származó – bár erősen romlott, Gyöngyösi által nem korrigált –, végleges változatnak tartunk. Az Esterházy Pálnak szóló ajánlást és – értelemszerűen – a kéziratos példány címváltozatát az első kiadás nyomtatott szövege nem tartalmazza, ezért azokat és az Esterházy-epigrammát (információtöbblet okán) a címzettnek átadott, frissen fellelt ún. kismartoni példányról – mely az aláírás kivételével úgyszintén nem autográf – közöljük.

A szövegek átírásakor ugyanazokat az elveket tartottuk szem előtt, amelyeket a Márssal társolkodó Murányi Vénus közlésekor lefektettünk (Régi Magyar Könyvtár. Források, 8, Balassi Kiadó, Bp., 1998, 179–182) s a Porábúl megéledett Főnix kiadásakor (Régi Magyar Könyvtár. Források, 10, Balassi Kiadó, Bp., 1999) is alkalmaztunk. A nyolc évtizede napvilágot látott kritikai kiadással szemben a mai helyesírási és központozási előírásokat követtük, ez utóbbit saját olvasatunkhoz igazítva. A fölösleges mássalhangzó-kettőzéseket megszüntettük, a magánhangzók rövidségének és hosszúságának esetlegességeit a mai magyar nyelvi normák szerint iktattuk ki. A régies és a tájnyelvi alakokat megőriztük. Az aposztrófokat csupán a mutató névmásoknál tartottuk meg. A mitológiai nevek írásában a korabeli ejtést sugalló írásképet csak rímhelyzetben hagytuk meg, illetve egészítettük ki. A -mot, -dot, -kot tárgyeset-alakok magánhangzóját Gyöngyösi korábbi nyilatkozata alapján (vö. Porábúl megéledett Főnix, id. kiad., 265) a-ra változtattuk, mivel ezek minden valószínűség szerint a másoló(k) helyesírásának jellegzetességei. Hasonlóan jártunk el a rímek hangállományának kiigazításakor, a Gyöngyösire jellemző teljes(ebb) rímre törekedve, a következetlenségeket a másoló(k) figyelmetlenségének tulajdonítván.

Badics Ferenc javításait az indokolt esetekben – jelölés nélkül – átvettük, a kritikai szövegközlés nyilvánvaló sajtóhibáit hallgatólagosan javítottuk. Egyéb javításaink részben Badics kötet végi hibajegyzékén alapulnak, részben értelemszerűek; a Thököly–Zrínyi Ilona-vers esetében pedig az egyetlen fennmaradt korabeli, nem autográf forrás szövegének visszaállítása, a szövegromlás, illetve Badics Ferenc általunk indokolatlannak vélt beavatkozása vagy el nem fogadott javításainak megszüntetése érdekében keletkeztek. A kritikai kiadás mindenre kiterjedő, a szövegváltozatokat és a szövegek utóéletét is bemutató, alapos textológiai jegyzetei az 1921-es kötet 413–458. oldalain olvashatók.

Köszönjük Esterházy Péter, Knapp Éva és Szentmártoni Szabó Géza kötetünkhöz nyújtott segítségét.

 

Szövegjavításaink

Az alábbiakban felsoroljuk mindazon javításainkat, amelyek a Badics Ferenc kritikai kiadásától (Gyöngyösi István összes költeményei, II, Bp., 1921 – Régi Magyar Költők Tára, XVII. századbeli magyar költők művei) való szövegeltéréseket jelzik.

 

THÖKÖLY IMRE ÉS ZRÍNYI ILONA HÁZASSÁGA

A kézirat tárgyeseteiben a tárgyrag előtti o kötőhangot Gyöngyösi korábbi állásfoglalása alapján a-ra javítottuk: 98/2, 118/1–4, 244/3, 255/3, 264/1–4, 268/4, 287/1–4, 290/1–4, 301/2, 314/1–2, 324/1–4, 363/3–4, 415/4, 430/1–4, 433/3, 453/1–4, 476/4, 482/1–4.

A 30/2., 37/3., 54/4. sorok labyrinthus szavát labirintusra írtuk át.

Két szótagúnak ejtendő 225/4 Lausus, illetve 412/4 augur szava, valamint a többször előforduló laurus szó és minden származéka.

Három szótagúnak ejtendő 102/1 Euxinum szava.

Négy szótagúnak ejtendő 30/1 Minotaurus szava.

3/4. veszed [a kézirat alapján javítva ebből: veszel]

6/4. emlekeznek [korhű alak – a rím miatt is – a kézirat alapján visszaállítva ebből: emlékeznek]

8/1–4. [az első és negyedik sor rímszavának á-ja a rím vizuális képe miatt javítva a-ból]

10/1. csillagzásnak [a kézirat szerinti alakot állítottuk vissza ebből: csillagzatnak]

12/1. szép [e szót Badics toldotta be, ezért zárójelbe tette, mi a javítást elfogadtuk]

13/1. (mondhatd) [Badics a zárójeleket elhagyta, mi visszaállítottuk]

20/4. Hirtelen [javítva ebből: Hitele – Badics a kéziratban is nyilvánvalóan hibás alakot megtartotta, mi értelemszerűen javítottuk]

24/3. Fátra [a kézirat alapján javítva ebből: Tátra]

44/4. Míg [a kézirat alapján javítva ebből: Még]

46/3. szédétesz [a kézirat és Badics hibajegyzéke alapján javítva ebből: szédítesz]

47/4. céljában [a kézirat rövidítését Badics tévesen oldotta fel: céljához]

55/4. vehetd [értelemszerűen javítva ebből: vehet]

60/4. elmédbűl [kézirat alapján javítva ebből: elmédből]

72/3–4. [a tulajdonnevek á hangjait a rím vízuális képe miatt a-ból javítottuk]

85/3. [a kritikai kiadás szótagszámhibás sorát a kézirat alapján, a hiányzó oly szó pótlásával javítottuk]

88/4. testében [rím miatt javítva ebből: testiben]

116/1. lel [a kézirat alapján javítva ebből: lél]

132/1. nézésére [rím miatt javítva ebből: nézésire]

141/3. erejihez [rím miatt javítva ebből: erejéhez]

144/2. moházatját [rím miatt javítva ebből: mohazatját]

144/4. állapatját [rím miatt javítva ebből: állapotját]

154/3. készületit [a kézirat alapján javítva ebből: kíszületit]

155/1. ütközetben [a rím miatt javítva ebből: ütközötben]

155/2. készületben [a kézirat alapján javítva ebből: kíszületben]

159/2. magát is [kézirat és értelem szerint javítva ebből: maga is]

159/3. tél is [a kéziratban dél olvasható, ezt Badics szél-re javította, ám a strófa paralel szerkezeteit tekintve, Gyöngyösi verselési igényességét szem előtt tartva az eredetiben itt tél állhatott]

166/2. csekélyebben [a kézirat és Badics hibaigazítása alapján javítva ebből: csekélyiben]

172/3. leszesz [a kézirat szerint javítva ebből: lehetsz]

185/1. erejinek [rím miatt javítva ebből: erejének]

198/1. címerinek [rím miatt javítva ebből: címerének]

207/3. idejét [a kézirat szerint javítva ebből: idejit]

219/1. mentiben [rím miatt javítva ebből: mentében]

219/2. (mondhatd) [Badics a kézirat zárójelei helyett gondolatjelet használt, mi visszaállítottuk az eredeti alakot]

221/3. Melyre [Badics nem emendálta, mi értelemszerűen javítottuk ebből: Melynek]

223/1. kertében [rím miatt javítva ebből: kertiben]

228/2. szelinek [rím miatt javítva ebből: szelének]

231/2. idejiben [rím miatt javítva ebből: idejében]

234/3. állapatját [rím miatt javítva ebből:állapotját]

263/2. bővülnek [rím miatt javítva ebből: bővölnek]

267/2. elsőség [a kritikai kiadásban szótagszámhibát is okozó téves olvasat: egyenlőség]

269/3. személyednek [értelem szerint javítva ebből: személyeknek]

285/2. erősétésemet [párhuzamos hely – 371/4 – alapján, értelemszerűen javítva ebből: erőtetésemet]

329/3. keserűnek [rím miatt javítva ebből: keserőnek]

371/4. erősétésiben [a kézirat alapján és értelemszerűen javítva ebből: erőtetésiben]

398/3. [Badics elhagyta a zárójeleket – visszaállítottuk]

399/3. [Badics elhagyta a zárójeleket – visszaállítottuk]

408/1. [Badics elhagyta a zárójeleket – visszaállítottuk]

447/4. előtte [a kézirat alapján javítva ebből: előre]

448/4. rémétést [a kézirat szerint javítva ebből: rémítést]

463/3. [Badics a zárójeleket elhagyta – visszaállítottuk]

463/4. Jól akarván [értelemszerűen javítva ebből: Jó akarván]

464/3. égen [a kézirat alapján javítva ebből: Egen]

466/3. épétést [a kézirat alapján javítva ebből: építést]

470/2. nyerétésivel [a kézirat alapján javítva ebből: nyerítésivel]

480/4. Rómában [a régies alak a kézirat rövidítésének feloldásával javítva ebből: Rómába]

 

PALINÓDIA (KESERGŐ NIMFA)

Három szótagúnak olvasandók: Európa 19/3, fautorim 23/2, laurusim 23/4, Euxinum 40/2, laurussal 72/4.

A Grifus Esterhasianus-epigramma harmadik sorának clarus szavát a kismartoni kézirat alapján charus-ra javítottuk.

32/3. veszteségre [négy forrás alapján javítva ebből: veszettségre]

36/4. lenyesett [Badics hibajegyzéke alapján javítva ebből: el-nyesett]

55/1–4. [A strófa a nyomtatványból kimaradt. Logikailag feltétlenül szükséges a vers zökkenő nélküli folytatásához. A kismartoni kézirat és a róla készült másolatok alapján visszaállítottuk eredeti helyére.]

 

Irodalom

Ács Pál

Rimay János írásai, Bp., 1992 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 1)

Apáczai Csere János

Magyar encyclopaedia, sajtó alá rend., bev. és jegyz. Szigeti József, Bukarest, 1977

Bertényi Iván

Kis magyar címertan, Bp., 1983

Jankovics József–Nyerges Judit

Gyöngyösi István, Márssal társolkodó Murányi Vénus, sajtó alá rend., jegyzet Jankovics József, Nyerges Judit, tanulmány Jankovics József, Bp., 1998 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 8)

Jankovics József–Nyerges Judit

Gyöngyösi István, Porábúl megéledett Főnix, sajtó alá rend., jegyzet Jankovics József, Nyerges Judit, tanulmány Jankovics József, Bp., 1999 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 10)

Knapp Éva

Az irodalmi hagyományozódás rétegei Rimay János Fortuna–Occasio-versében, Irodalomtudományi Közlemények, 1997, 470–507

Kovács Sándor Iván

Gesztenyefalevél a niklai kertből – Gyöngyösi és Berzsenyi „szőke Duná”-ja, Iris, 2000, 1. sz., 45–49

Kovács Sándor Iván

Gyöngyösi István Kemény-eposzának Zrínyi-imitációi, in Uő, „Eleink tündöklősége”, Bp., 1996, 20–24

Kőszeghy Péter–Szentmártoni Szabó Géza

Balassi Bálint versei, sajtó alá rend., jegyzetek Kőszeghy Péter, Szentmártoni Szabó Géza, Bp., 1993 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 4)

Mihályi Patricia

Egy Berzsenyi-költemény lehetséges kontextusa, Iris, 2000, 1. sz., 49–51

Miskolczi Gáspár

Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak historiája Miskolczi Gáspár által, vál., sajtó alá rend., utószó Stirling János, Bp., 1983 (Magyar Hírmondó)

Nagy László

A generálisért cserélt hitves, in Uő, Kard és szerelem, Bp., 1985

R. Várkonyi Ágnes

A rejtőzködő Murányi Vénus, Bp., 1987 (Labirintus)

 

[UTÓSZÓ]

Gyöngyösi resitutus

Vélhetnők: aligha állhat két vers távolabb egymástól, mint a kötetünkben együvé sorolódott két Gyöngyösi-mű, a Kesergő Nimfa–Palinódia, valamint a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága címűek. Más a műfajuk, a célkitűzésük, politikailag ellentétes táborhoz tartozó címzettet szólítanak meg. A szembenállás azonban látszólagos csupán, a különbségek mellett meghatározó azonosságok fedezhetők fel. Rokonságuk mind külső, irodalmon kívüli, mind belső, művön belüli összetevőkben, jellegzetességekben megnyilvánul. Mindkettő országgyűlés alkalmával készült, s a diéta eseményeitől egyikük sem független. Egyik sem jelent meg szereztetése idejében, sőt az egyik egyáltalán nem látott nyomdafestéket a szerző élete folyamán, anonimitásban rejtőzködött egészen a XIX. század végéig. Semelyiken nem volt feltüntve az alkotó neve – a Kesergő Nimfa esetében a kéziratban maradt változat bizonyítja Gyöngyösi szerzőségét –, mint ahogy hőseik tulajdonnevét sem fedik fel, egyetlen személy- vagy helynevet sem árulnak el. AKesergő Nimfa allegorikus természetének megőrzése végett, a Thököly–Zrínyi Ilona-vers pedig cenzurális okokból. Ugyanakkor mindkét költemény mögött azonos írói szándék húzódik meg: bár két eltérő, sőt szembenálló politikai tábor főszereplőjéhez fordulva, de mindkét verssel a végromlásra jutott Magyarország sorsának jobbra fordítását reméli, sürgeti-szorgalmazza, a maga és az ország nevében egyaránt. Az allegóriában a frissen megválasztott királypárti (labanc) nádortól, Esterházy Páltól, az allegorikus házasének, epithalamium strófáiban pedig a frissen házasodott kuruc „királytól”, Thököly Imrétől óhajtott és várt eredményes beavatkozást.

Mindkét mű nyitányában, bevezetésében egyaránt él a mitológiai apparátus lehetőségeivel, ám később ritkul a közvetlen antik hivatkozás, átvétel, utalás, reminiszcencia. Illetve funkciójuk nem a szórakoztató-gyönyörködtető tudós kitérőé, inkább hasonlító-erősítő jellegű. Ezzel a tendenciával fordított arányban több a versekben az egyéni költői lelemény, metafora, hasonlat, példázat, toposz, közhely. S míg a Márssal társolkodó Murányi Vénusra és a Porábúl megéledett Főnixre egyformán ráillik Toldy Ferenc meghatározása, mely szerint a verses regények műfajához állnak közel,[1] addig ez az itt olvasható két írásról egyáltalán nem mondható el. A Palinódiának nincs igazi cselekménye, konfliktusa, a Thököly-házaséneknek a szerelmi szál ellenére sincs epikus bonyodalma. Ez természetes is, hiszen műfajuk retorikai előírásai mást követelnek meg.

 

KESERGŐ NIMFA–PALINÓDIA (1681–1695)

A Maga gyámoltalanságát kesergő, és abban a Kardos Griffnek szárnya alá folyamodó Nimfa, amellyel Magyarország mostani állapotját példázza című allegorikus költeményt az 1681-es soproni országgyűlés ideje alatt (június–december) szerezte Gyöngyösi István. Az alkalmat az az örömteli tény szolgáltatta, hogy hosszú évek óta először hívtak össze országgyűlést a rendi és vallási sérelmek orvoslására, illetve hogy a Wesselényi Ferenc halála (1667) óta betöltetlen magyar nádori székbe a diéta majdnem egyöntetű akarata és a bécsi udvar beleegyezése következtében gróf Esterházy Pál ülhetett. A Habsburg-pártiként ismert grófot június 13-án választották meg, ám Gyöngyösi – országgyűlési elfoglaltságai miatt: a sérelmeket összeíró sokmunkájú bizottságnak volt tagja Gömör megye képviseletében – csak némi késéssel szerkesztette egybe panegirisznak is beillő versét. Igaz, mint arra kéziratos ajánlásában nem kis büszkeséggel hívja fel a címzett figyelmét, a gyorsabb kezű s elméjű pályatársakat abban felülmúlta késlekedő pennájával, hogy ő „magyar versekkel” örvendezik a nádorválasztás eseménye és eredménye felett. (Egy olasz nyelvű szonett maradt fenn Pál nádor iratai között ebből az alkalomból Sonetto dedicato Alle glorie immortali dell’ Altezza Serenissima del Sig. Conte Astrazie gran Paladino del Regno d’ Ungheria, etc Virtuoso, nell’ Armi, e’ nella Lottere meritissimo címmel.)

A verset tartalmazó kis füzetecskét – amelyen csak az aláírás származik a költő kezétől – még az év végéig tartó országgyűlésen adhatta át a szerző az újdonsült palatínusnak, s e szöveg századunkig megőrződött az Esterházyak kismartoni levéltárában. (Az eddig lappangó kézirat szövegét Gyöngyösy László 1916/1917-es, betűhívnek mondott kiadása alapján ismertük.[2] Ez az ún. „kismartoni kézirat” kötetünk sajtó alá rendezésekor került ismét a kutatás látókörébe.) Nyomtatott megjelenésére azonban tizennégy esztendőt kellett várakozni, amikor is Palinódia, Prosopopoeia Hungariae (Újraéneklés, Magyarország megszemélyesítése) új főcímmel hagyta el a sajtót Lőcsén (RMK I 1476). (Jelenleg nem rendelkezünk belőle példánnyal, Badics Ferenc megállapításaira és szövegolvasatára kell hagyatkoznunk, aki Prónay Gábor nógrádacsai könyvtárának példányát használhatta.)

A költemény testén nemcsak ez a változtatás esett, hanem helyesírásban és legfeljebb néhány szónyi terjedelemben több helyütt is eltér a kismartoni kézirattól és az egyéb másolatoktól. Az esztétikailag-stilisztikailag néhol érettebb, kidolgozottabb, másutt halványabb, sutább nyomtatott szöveg módosulásai keletkezhettek a szerző utómunkálatai eredeményeképpen, utólagos változtatásai, stilizálása, javításai nyomán, de származhatnak a nyomdásztól is. Egyes helyeken szövegromlást is gyaníthatunk – a nyomda dolgozói valószínűleg nem tudtak jól magyarul, a költő pedig nem végezhette el a korrektúra fölöttébb szükséges munkálatait.

A nyomtatvány „palinódia” szava, mivel kétféleképpen érthető, sok fejtörést okozott az irodalomtörténészeknek.

Már a Gyöngyösi összes műveit legelőször sajtó alá rendező Dugonics Andrást zavarba hozta. Ő ugyanis visszavonásként, visszaéneklésként értelmezte, s így joggal csodálkozott, minő szándékkal alkalmazta itt Gyöngyösi. Arany János majd hetven év múltán, Horatius példájára is hivatkozva, kiváló Gyöngyösi-portréjában (Koszorú, 1863) igyekezett megmagyarázni, hogy a költő e felcímmel jelezte elégedetlenségét, csalódottságát Esterházy Pál tevékenysége miatt, s egyben azt is, hogy az időközben kuruccá lett szerző visszavonja a másfél évtizede elhangzott magasztaló kifejezéseket. Arany véleménye, már csak tekintélyénél fogva is, egy időre eldöntötte a kérdést.

Ballagi Géza (A politikai irodalom Magyarországon, 1888) úgy vélekedett, hogy a palinódia szó már az eredeti, 1681-es kéziraton is rajta lehetett, s ekkor, amint később is, énekismétlést értettek rajta, vagyis Gyöngyösi egyszer már korábban megénekelte Esterházyt(!). Amennyiben pedig csak a nyomtatáskor került oda, akkor a kortársak azt értették ki belőle, hogy a költő megismétli a kéziratban terjedt éneket.

Fülep Imre volt az első, aki határozottan fellépett a Toldi szerzője állásfoglalásával szemben az Egyetemes Philologiai Közlöny 1889-es pótkötetében. Szerinte ha a palinódia a korábban írottak visszavonását jelentené akkor Gyöngyösi, aki természetesen tisztában volt a szónak e jelentésével, új versben énekelte volna vissza előző kijelentéseit. Aminthogy Horatius is új költeményben vonta vissza állításait. Ráadásul a cím a másolások közben is megváltozhatott, az Esterházynak szóló ajánlást pedig, mivel 695-re már idejétmúlttá vált, a kiadó is elhagyhatta, illetve igazíthatott rajta.

Négyesy László 1894-ben a Pallas Lexikon hasábjain ismertette és cáfolta Arany János véleményét.

A Beöthy-féle 1896-os képes irodalomtörténetben – melynek Gyöngyösi-fejezetét egyébként a szerző antik forrásait alaposan ismerő Rupp Kornél írta – újra felbukkan a visszavonás-koncepció. Szeremley Barna nyomban figyelmeztette tévedésére Ruppot, aki belátta álláspontja helytelenségét, s megígérte, hogy a mű második kiadásában e szövegrészt javítani fogja. Az 1899-es új edíció már e megváltozott nézetét tükrözi.

A kérdés történetét, a visszavonás-koncepció cáfolatát és az ismétlés-koncepció részletes és alapos kifejtését Szeremley Barna adja az Uránia 1901-es évfolyamában (254–268); kitűnő összefoglalása alapján itt nyomon követjük a téma tárgyalásának főbb mozzanatait. Véleményének indoklása valóban egyszerű és rendkívül logikus: ha Gyöngyösi csakugyan megbánta másfél évtizeddel korábbi Esterházy-dicsőítését, akkor miért csinált volna a nádornak újabb propagandát a kiadással, a legésszerűbb lett volna ki sem nyomtatni a szöveget. Elfelejteni és elfelejtetni a kéziratban terjedő verset. Ráadásul a palinódia ilyen formájára nincs példa a világirodalomban. Horatius külön visszavonó éneket szerzett, s ugyanezt tette Sztészikhorosz is, aki Helenére szórt bántalmai miatt szeme világát veszítve újabb szerzeményben vonta vissza rágalmait, hogy látását visszanyerje. (Visszanyerte.) Szeremley szerint a cím megváltoztatása, az ajánlás és a latin Esterházy-epigramma elhagyása a nyomtatványból szándékos, és valószínűleg a költő beavatkozásának tulajdonítható. 1695-ben már nem akarta a nádorválasztást követő örömhangulathoz kötni a verset, s általánosabb jellegű időszerűségét sugallta az ajánlás elhagyásával is. Ekkor már nem köszönthette a frissen megválasztott nádort Gömör vármegye követeként, s időközben Esterházy gróf is birodalmi hercegi rangra emelkedett. Ugyanakkor a dedikáció kissé dévaj hangja sem indokolt az országgyűlés – és annak eufóriája – elmúltával. Ezért is írta oda még: Prosopopoeia Hungariae, azaz Magyarország megszemélyesítése, hogy a nádorválasztási örömről általánosabb síkra: Magyarország panaszolkodására tegye a politikai és a költői hangsúlyt. (Ezt a szándékot és tendenciát igazolja vissza, hogy későbbi kiadásában még ki is egészítették a címet: Prosopopoeia Tristis Hungariae, vagyis Magyarország keserveinek megszemélyesítése.)

Ezek után valóban váratlan fordulat következik: nem kisebb tekintély, mint Dézsi Lajos száll vitába Szeremley okfejtésével. Valljuk be, nem túl szerencsés érveléssel. 1904-ben az Irodalomtörténeti Közlemények lapjain (246–250, 368–371) kétfordulós vitájuk során – melyben Szeremley összegezte előzőleg kifejtett nézeteit – Dézsi cáfolni igyekezett az ismétlés-koncepciót, azzal szemben azt az álláspontot foglalva el, hogy a palinódia szó jelentése itt: „hosszú hallgatás utáni újra éneklés, újra megszólalás”. Ezt ellenfele természetesen nem fogadta el, s a vita szerencsétlen módon a személyeskedés síkjára csúszott át.

Riedl Frigyes 1908-as egyetemi előadásaiban kitér e problémára, s úgy vélekedik: a palinódia szó jelen esetben arra utal, hogy a kézbe vett kötet „második kiadás”.[3]

Néhány év múlva még Szász Béla jelent be új vélekedést.[4] Egy 1674-es vers „ékes melódia–palinódia” rím-ellentétpárjából azt a következtetést vonja le, hogy a palinódia korabeli jelentése egyszerűen: szomorúság.

V. Windisch Éva 1960-ban jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a nyomtatvány és a cím létének. A viszonyok 1695-ben még elviselhetetlenebbek voltak, mint 1681-ben, a vers keletkezésekor, amikor még reménykedni lehetett pozitív változások bekövetkeztében. A Nimfa panaszainak nyomtatott formában való megismétlése „így új hangsúlyt nyer: ismétlés, nemcsak abban az értelemben, hogy a költő királyhűsége megingása – lásd az 1683-as Thököly-vershez fűzött történeti megjegyzéseinket, J. J. – után ismét a törvényes nádorhoz fordul, de abban az értelemben is, hogy ez a figyelmeztetés, kérés már másodszor hangzik el, minthogy az elsőnek nem volt eredménye.”[5]

Mára a kérdés nyugvópontra jutott, a Gyöngyösi-filológia mestere, Badics Ferenc és követői, majd nyomukban az irodalomtörténeti kézikönyv Bán Imre által írt fejezete, valamint Agárdi Péter kismonográfiája Szeremley Barna logikus koncepcióját tette magáévá, úgy véljük, az egyedül helyes értelmezést.[6] Ugyanezt a hangsúlyos ismétlési szándékot figyelhetjük meg Babits Mihály Palinódiája esetében is: mint a kötetbeli közlés ajánlásából megtudjuk: „Akkor nem adtam ki, s rég túléltük mindnyájan: először, sokkal később, a Nyugatban jelent meg, s ma is a diadalmas Nyugatnak ajánlom”.)

Már csak az a kérdés vár válaszra, hogy miért éppen az 1695-ös esztendőt ítélte alkalmasnak Gyöngyösi István arra, hogy nyomtatott könyvben megismételje a nádorhoz intézett esedezését. Mint már esett róla szó, az addig csak kéziratban terjedt költemény sajtó alá bocsátása annak jelzése, hogy a benne megfogalmazottak még mindig időszerűek, sőt időszerűbbek, mint valaha. Ugyanis korábbi favoritja, Thököly ekkor már – nagy sikerei elmúltával, maga is megtapasztalván a török fogságot – nincs abban a helyzetben, hogy az ország sorsának alakulására jótékony befolyással legyen. Patrónusa, a török is visszaszorulóban van, sorra adja fel várait. Erdély már császári fennhatóság alatt áll, 1695 szeptemberében Esze Tamás és Kis Albert a nagybányai hegyek erdeinek mélyén parasztfelkelést szervez… A legfőbb ok azonban talán az lehetett, hogy ugyanazon év februárjában eltávozott az élők sorából Széchényi György esztergomi érsek, aki Esterházy nádor mellett a magyarok másik reménysége volt az egyre erőszakosabb bécsi udvarral szembeni ellenállás esélyeit illetően. Széchényi egyházfői székét júliusban az a Kollonich Lipót bíboros foglalta el, aki a „magyarpusztító absolutismus korlátlan híve”, s aki Magyarországot először rabbá, aztán koldussá, majd katolikussá, mellékesen pedig németté akarta tenni.[7]

E súlyos politikai-társadalmi helyzetben pedig igencsak indokoltnak tetszik Gyöngyösi István megismételt odafordulása herceg Esterházy Pál nádorhoz, Magyarország reménybeli gyámolához, akivel addigra már személyes kapcsolatba is került, sőt három évvel korábban nádori adományként – nyilván valaminő szolgálatai fejében – birtokrészeket is kapott tőle. Igaz, az eredeti tulajdonosok tiltakozása miatt nem ülhetett bele az így nyert jószágokba, kénytelen volt a Kubinyi és a Máriássy famíliával kiegyezni.[8]

A Palinódia (Kesergő Nimfa) esztétikai értékelésére nem sok szót vesztegetett az eddigi szakirodalom. Talán a címzett „labanc”-sága vagy a vers politikai üzenete okán, hogy tudniillik éppen tőle várható az ország kormányzásának helyreállítása vagy legalábbis az udvari politika ellensúlyozása. Vagy ennél a paradoxonnál, vagy a palinódia szó és a vers viszonyának taglalásánál horgonyoztak le tudós elődeink. Ma már – hála az Esterházy Pál személyiségére, szerepvállalására és tevékenységére irányuló kutatások felerősödésének – mindenesetre árnyaltabban látjuk mind a politika, mind a kultúra területén elért eredményeit, illetve a hazafiság kérdésében tanúsított magatartását. Legyenek ezek bármily pozitívak is, irodalmon kívüli szempontok nem befolyásolhatják az utókor esztétikai értékítéletét.

A fentieket előrebocsátva és azok fényében vizsgálva az allegorikus költeményt, elmondhatjuk, hogy az életmű méltatlanul mellőzött darabját tartjuk kezünkben, épp nyolcvan évvel kritikai kiadásának sajtó alá rendezése után. A művet korántsem elemzők, de néhány szóval említők sora Toldy Ferenccel kezdődik, aki előbb „érdekes alkalmi költeménynek” tartotta, ám címleírásából elhagyta a palinódia szót. Két-három évvel később ekként nyilatkozott: „A jelképes conceptiótól eltekintve, mely bármily természetű modern tárgyhoz rosszúl illik, a tartalom érdekes, a hazafiúi panaszok helyenként meghatók.”[9] Arany László 1873-as akadémiai székfoglalója mintha ezt a szöveget mondaná újra: „Ez allegorikus szerkezet többet árt, mint használ a mű költői becsének, de a hazafias siralomban igazi fájdalom van híven kifejezve.”[10]

Riedl Frigyes már említett 1908-as egyetemi előadásain megkísérelte meghatározni a vers műfaját: „Magasztaló ének az akkor választott nádorhoz allegorikus formában.” A költemény legfőbb értékét a barokkos nyelvi megformálásban véli megtalálni: „Gyöngyösi ezen művében a nyelv talán még virtuózabb, mint a régebbiekben és a nyelvbeli virtuozitás egyezik a barok[k] szellemmel.”[11]

Badics 1939-es úttörő Gyöngyösi-monográfiájában művészi értéket alig fedez fel a Palinódiában, annyit állapít meg csupán róla, hogy mind a klasszikus műveltségű nádorhoz, mind a poeta doctus költőhöz méltó darab. Inkább forrásaival foglalkozik, s a Klage des Königreichs Ungarn (1670) kétlapnyi terjedelmű prózáját tartja egyik lehetséges ösztönzőjének, ahol a megszemélyesített Ungerland a környező hatalmakhoz könyörög a török rabságban szenvedő magyarok megsegítéséért. De még ennél is jobban emlékezteti Gyöngyösi műve Georgius Schottelius 1640-ben megjelent Lamentatio Germaniae Exspirantis című munkájára, melynek 219 négysoros strófájában Germánia mondja el hasonló jellegű panaszait, noha terjengősebben, mint magyar követője – amint arra először Zolnai Béla dolgozata hívta fel a figyelmet.[12]

Ahogy már azt költőnk esetében megszokhattuk, ezúttal is Trencsényi-Waldapfel Imre járul hozzá a legtöbb adalékkal a mű forrásairól megszerezhető ismeretekhez. A Palinódia esztétikai értékeiről ugyan ő sem beszél, ám azzal, hogy jelzi gyökereit, mintha e kérdésben is állást foglalna: a humanista költészeti hagyományok vállalt folytatása mindenképpen e művészet érdemeként említendő. Trencsényi-Waldapfel Claudianus és tanítványa, Apollinaris Sidonius panegiriszeiben a gyászoló Rómát, Michael Heldingiusnál, Reusnernél és a számos egyező vonást felmutató Schotteliusnál a panaszkodó Germániát szenvedő nőalakkal, az elhagyott anya humanista képével és retorikájával megszemélyesítő műveiben fedezi fel a mi Kesergő Nimfánk rokonát, illetve előképét.[13] A Querela Hungariae toposzrendszer – dicső múlt, de a széthúzás, megosztottság, külső ellenség miatt elviselhetetlen jelen – alkalmazása révén Gyöngyösi ezzel a versével a querela műfajának hagyományához is kapcsolódott, s amint Agárdi Péter jelzi, a késő reneszánsz emblémakultuszának is folytatója volt.

A legbehatóbban természetszerűleg a költő jelenkori monográfusa, Agárdi Péter foglalkozik a Palinódiával. Találó észrevételei többségével egyet is lehet érteni. Érdeklődésének középpontjában azonban bevallottan a „politikai-világszemléleti arculat” megrajzolásának feladata áll, elhárítja magától az esztétikai szempontú műelemzést. Így nem meglepő, ha a mű cselekményét vértelennek, mondanivalóját didaktikusnak érzi.[14]

Kritikusai közül tehát csupán Riedl Frigyes emeli fel – nyelvi értékei miatt – a Palinódiát Gyöngyösi korábbi műveinek színvonalára, sőt virtuozitása okán még fölébe is helyezi a többinek. Valóban, nyelve rendkívül letisztult, választékos és mégis pontos, alig van bizonytalan megoldása, nem beszél többet a szükségesnél. Találó a kesergő Nimfa leírása-jellemzése, szellemes a dicső múlt és a siralmas jelen szembeállítása – a magyar költészet és a történeti irodalom toposzainak a kortársak fülében ismerősen csengő, gazdaságos felhasználása. Az allegóriát következetesen viszi végig, a beszélők és a szerkezeti egységek könnyedén azonosíthatók. Ő, akinek egyetlen bírálója sem mulasztotta el szemére vetni, milyen gyarló a „compositioja”, sőt Kazinczy szerint „egy latnyi sincs”, ezúttal figyelmes szerkesztőnek bizonyul.

A karcsú vers – a nyomtatványból kimaradt-kihagyott, de itt visszaállított strófával – mindössze 87 négysoros szakaszból, jól zengő, pontos metszetű alexandrinusokból áll. E terjedelmen belül feltűnően arányos, természetesen a precíz szimmetriát kerülő az egyes szereplők (a költő-narrátor, Nimfa, Hermész, Griff) megszólalása: a költő 15 szakaszos bevezető sorait a Nimfa éppen kétszer akkora, 30 szakasznyi panaszáradata követi, a múlt és a jelen mértéktartó ellentétezésével. Ezután 3 strófa erejéig újra a narrátor veszi át a szót, hogy bejelentse az égi követ érkezését. Hermész majdnem pontosan a vers közepénél száll alá, s 27 versszakon át biztatja-vigasztalja az elviselhetetlen állapotok (a Sas körme és a Hold szarva közötti vergődés) miatt kesergő Nimfát. Terjedelemben ez az egység tehát ugyanakkora, mint a Nimfa siralmai. Az égi követ érvkészlete pozitív előjellel ismétli meg a korábban már megvolt, de a jelenben hiányolt értékeket. Egyúttal elvégzi Esterházy Pál laudációját is. Ekkor újfent a költő jut szóhoz, ismét 3 versszak erejéig. Majd egy-egy strófáig oratio recta (egyenes beszéd) formájában a Nimfa és a Kardos Griff dialogizál egymással. Ez a vers csúcspontja (klimax), eddig minden e nádori fogadalom érdekében történt, innen a feszültség csökken, a vers lefelé halad.


Nimfa:               Mondván: Nem újítom tovább panaszomat,
                         Mert tudod másként is (nem kétlem) dolgomat,
                         Hanem, szép reményem, úgy viseld gondomat,
                         Hogy nagyobb siralom ne érje napomat.


Kardos Griff:     Felel amaz: Úgy hidd nagy szeretetemet,
                         Feltészem éretted kedves életemet,
                         Minden javaimmal végső csepp véremet,
                         Melyre bizonyságul hívom Istenemet.

A költeményt a költő-narrátor 7 versszaknyi verszárlata fejezi be, mely oratio obliqua (függő beszéd) formájában magában foglalja a hírnök, Hermész búcsúzóul elmondott jókívánságait. A „happy ending”-nek örül a természet, a művészet, az istenek, de örvendez és a Griffet dicséri a sasos Jupiter (I. Lipót) is, meg az árva Nimfa, a Haza is.

A fentiekből – reményünk szerint – kiviláglik, hogy Gyöngyösinek ez az allegorikus költeménye a klasszikus és a humanista hagyományban egyaránt mélyen gyökerezik, e tradíció tudatos barokk folytatója. Sokkal több művészi (nyelvi, retorikai, stilisztikai és szerkezeti, valamint narrációs) erénnyel bír, mint amennyit eleddig a szakirodalom számon tartott róla. Noha, talán nem tartozik a Gyöngyösi-életmű első vonalába, megérdemli, hogy az irodalomtörténet és az érdeklődő olvasó se menjen el – mint korábban – legyintéssel mellette.

Hogy a Kesergő Nimfa–Palinódiát, illetve a benne kifejtett, érzése szerint már megoldott kérdést és az emberi értékekről általános igazságot megfogalmazó tételt Gyöngyösi milyen fontosnak tartotta, arra beszédes példa az a régi magyar irodalmunk történetében szinte egyedülálló utalás, melyben – rejtetten ugyan, de – önmagára hivatkozik a költő. A „Keményiász” Apor Istvánnak szóló ajánlásában hívja fel az erdélyi kincstartó figyelmét: a címzettben mind az ősöktől örökölt méltóság, mind a saját jelleme jó tulajdonságai „tetézett mértékkel” fellelhetők. „Amelyek magyarázásához igen jól illenek egy magyar versificatornak ilyen versei:


Gyűlt ide egy testben mindenféle jóság:
Deli termet, úri tekintet, méltóság,
nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme, okosság, 
Szép érték, jó hír, név, nemzetbéli nagyság.

Józan ész, ért tanács, igaz ítílettel,
Nemcsak honn, de kinn is szerzett becsülettel,
Hitbéli buzgóság, istenes élettel,
Mindenhez kegyesség, tiszta szeretettel.

Látás, hallás, derék dolgokban forgással,
Mindkét szerencsének ízét kóstolással
Azokban nagy szüve meg nem változással,
Sőt mint erős kőszál, helyben maradással.

Igaz hazai vér, s abban buzgó készség,
Viselt dolgaiért méltó érdemesség,
Mind ősi, mind maga-kereste dücsőség
És más mindenféle jókbúl álló bőség.”
[15]

Ezek, mi már tudjuk, a Palinódia sorainak szerzői változatai. Ezek a jó tulajdonságok: a Kardos Griff külső és belső díszei. Így a „magyar versificator” sem lehet más, mint: Gyöngyösi István.

 

THÖKÖLY IMRE ÉS ZRÍNYI ILONA HÁZASSÁGA (1683)

Sem az 1681-es évben hozott országgyűlési határozatok megvalósítása, sem Esterházy Pál működése nem váltotta/válthatta be a nádorválasztáskor hozzá fűzött reményeket. A bécsi udvar halogató taktikája, a felvidéki császári parancsnokok túlkapásai, a változatlanul súlyos adóterhek, a beszállásolt katonaság élelmezésének gondjai éppúgy jellemzik a következő hónapokat, mint a protestánsok sérelmeinek megoldatlansága. E megyék lakossága egyre erőteljesebben rokonszenvez Thökölyvel, vagy behódol erejének, aki hadi sikerein felbátorodva – fegyverszüneti ajánlatot mellékelve – Lipót császár hozzájárulását igyekszik megszerezni, hogy házasságot köthessen az özvegy Zrínyi Ilonával. Thököly a bécsi engedély késlekedte miatt a török támogatásának hatékonyabb formáit keresi, adófizetés fejében a Felvidék fejedelemségét kérve a Portától.

Végül a kuruc hadvezér mindkét vágya teljesül: az udvar, súlyosabb következményektől tartva, beadja derekát, s Thököly Imre 1682. június 15-én Munkács várában feleségül veheti I. Rákóczi Ferenc özvegyét, s Zrínyi Ilona kezével a hatalmas Rákóczi-vagyon is rendelkezése alá kerül. A jelentős diplomáciai sikernek is számító eseményt követően, kerek három hónap múlva pedig elnyeri a szultáni athnámét, melynek – s a vele kapott uralkodói jelvények – erejével Felső-Magyarország fejedelmi trónjára ülhet. (A királyságot, akárcsak elődei, Bocskay István és Bethlen Gábor, visszautasította.)

1683. január 11-ére Kassára már Thököly Imre hirdeti meg – bizonyos fokú királyi beleegyezéssel – a részleges országgyűlést, ahova Gömör vármegye Gyöngyösi Istvánt küldte egyik követéül. E helyzetéből, az eseményeket közelről figyelhetve támadt tehát az ötlet, hogy mind Thököly hatalomra jutását, mind házasságát – Wesselényi Ferenc és Kemény János tetteihez hasonlatosan – epithalamiumnak, menyegzői éneknek álcázott dicsőítő énekben, panegiriszben örökítse meg. Nemcsak őt ismerhette meg személyesen, hanem Zrínyi Ilonát is, akinek korábban jogi ügyeit intézte, s aki úgy nyilatkozott a gömöri alispánról mint korának egyik kiemelkedő jogi szakértőjéről.

A politikai kényessége miatt allegorikus jelleggel is bíró költeményt – amely nemcsak a szerzőt, de a hősök nevét, a történések helyét is titokban tartja – minden bizonnyal személyesen akarta átadni, vagy át is adta a címzetteknek. Egyesek szerint talán éppen azt a zöld kötéses példányt, amely jelenleg unikumként áll az irodalomtörténet-írás rendelkezésére. (Ezt a vélekedést a gondos íráskép ellenére sem erősíthetjük meg, a szöveg számos értelem- és ritmuszavaró hibája miatt.) A kézirat címlapja és talán az azt követő néhány fólió is hiányzik – esetleg éppen konspiratív okok miatt tépték ki, hogy a Thököly és Zrínyi Ilona nevét tartalmazó címet és a nekik szóló ajánlást eltüntessék a kandi tekintetek elől. (Ne felejtsük el, a Caraffák és Lobkowitzok korában járunk!) Valószínűleg ennek az igyekezetnek esett áldozatul a vers néhány strófája is, indítása ugyanis feltűnően motiválatlan, a szerzőre nem jellemző az in medias res kezdés, a szokásos költő-narrátori invokáció, felvezetés is hiányzik. A vers kézirata eredetileg Zichy Ádám fia, Zichy Károly későbbi mosoni főispán és koronaőr könyvei közé tartozott, akihez feltehetőleg az Andrássy családtól került – az 1684 előtt meghalt Zichy Klára Andrássy Miklós felesége volt –, akik fontos szerepet játszottak Gyöngyösi műveinek létrejöttében, illetve fennmaradásában.

A címlap nélküli kézirat már eredetileg is töredékes állapotban kerülhetett a külvilág szeme elé. Címét is az utókortól kapta. Első említése id. Ráday Gedeontól származik, ki rendkívül nagyra értékelte Gyöngyösi művészetét, s igyekezett is tudós kiadásban megmenteni a későbbi korok számára a szövegromlásnak és kallódásnak kitett verseket. „Gyöngyösi munkáinak chronologica rendi” című nagybecsű feljegyzésében ezt írja róla: „Bizonyos Versei Gyöngyösinek, mellyben Tőkőli Imrének tanatsollya, hogy Zrinyi Ilonat, az Őzvegy első Rakótzi Ferentznét vegye el: Ennek azért azon esztendő körül kellett <esni> irattatni, az mikor ez meg is történt: Ki nyomtatódott é valaha, nem tudom, de manuscriptumban nalam meg van.”[16] Ezt a manuscriptumot küldi el aztán Marosvásárhelyre Kovásznai Sándor tanárnak, hogy a tervezett Gyöngyösi-„kritikai kiadás” alapjául szolgáljon. A címzett 1789. július 8-án nyugtázza is kézhezvételét, egyben jelzi Rádaynak, hogy kézirata nem teljes: „Ezek a néhány versek, amellyeket vettem a Ngod gratiájából Zrínyi Jlonáról, bizonyoson a Gyöngyösi versei, de valamely nagy munkának tsak egy kis darabotskája, fragmentuma. Nagyon lehet sajnálni, hogy ez a munka elveszett. Óh mely nagy ohajtással várom, hogy olvashassam.”[17]

De vajon valóban elveszett-e a Thököly-házasének? Azt sajnos nem tudjuk minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a ma rendelkezésre álló 498 strófányi szöveget tartotta-e Kovásznai professzor „kis darabotská”-nak, vagy neki még ennél is kevesebb jutott – egy másik példányból. Azonban az a sejtésünk, hogy – mivel a Kovásznaihoz küldött Gyöngyösi-anyagból került vissza Pestre nyomtatott kötet – a ma létező példány járhatott nála.[18] Ha igazunk van, ez a kézirat jutott valamiképpen Jankovich Miklós kéziratgyűjtő birtokába. A Gyöngyösi „gyöngy-eszétől” (Kovásznai) származott vers ugyanis legközelebb 1806-ban az ő gyűjteményében bukkan fel! Január 27-én kérte meg a későbbi történészt és hírhedett szófejtőt – az idő tájt még csak egyetemistát –, Horvát Istvánt: állapítaná meg az anonim (egészen pontosan: egykor esetleg a szerző nevét is tartalmazó, de eltávolított címlapú) auktorú mű szerzőjének kilétét. A negyedéves joghallgató naplója szerint február 13-án kezdett el alaposabban foglalkozni a kézirattal, azonnal felismerte, hogy töredékkel áll szemben. Reggel kezdte el olvasni, s még délelőtt a végére érve meggyőződött róla, hogy „a Munka Tökölyi Imrének Zrinyi Ilonával való öszve párosodásáról iratott, és ugyan Gyöngyösi Istvántól”.[19] Horvát István örültön-örült felfedezésének, különösen, hogy azáltal „nekem is meg lehet mutatnom Gyöngyösi árnyékához viseltető tisztöletemet”.[20] Az örömhírről Kultsár István kér tőle lapja, a Hazai Tudósítások számára tudósítást, ám végül – feltehetően cenzurális okok miatt: Thököly rebellis neve ekkor sem csengett jól – nem Horvát ismertetőszövegét, hanem, eléggé semmitmondó sorok kíséretében, a vers első három szakaszát közli. A kézirat tulajdonosa, Jankovich Miklós is felbuzdul a váratlan jó híren, hogy új darabbal gazdagították a Gyöngyösi-életművet, s a szöveget Horvát tanulmányával ki is akarja adatni. Tervükből azonban semmi sem lett. Az irodalomtörténet sem vett tudomást Kultsár nyúlfarknyi közleményéről. Arany 1863-as Gyöngyösi-tanulmányában nem utal rá, Toldy sem említi A magyar költészet története 1854-es és 1867-es kiadásában, csupán Összegyűjtött munkái 1870-es harmadik kötetében, Gyöngyösiről írván hivatkozik a jegyzetben Kultsár híradására: „Jankovich bírt egy húsz ívből álló epost kéziratban, melyet Gyöngyösinek tulajdonított és Horvát István készült ki is adni. De elhallgattak vele. A mutatvány ugyan nem Gyöngyösire mutat. A kéziratnak sincs azóta semmi híre.” (Kiemelés tőlem – J. J.)[21] E sorokból egyértelműen kitűnik, hogy Toldy nem látta a kéziratot, s a három versszaknyi mutatvány nem volt neki elég ahhoz, hogy Gyöngyösi szerzőségéről meggyőzze.

Legközelebb csak 1872-ben került újfent irodalomtörténész szeme elé ugyanezen kézirat szövege: Thaly Kálmán őszinte és boldog lelkesültséggel közölte is a történeti vonatkozásai miatt fontos részeket a műből. Nem tudott sem Kultsár, sem Toldy híradásáról, tudomása volt viszont egy, az Egyetemi Könyvtárban található másik kéziratos példányról. Elcsodálkozott azon, hogy tartalmi jellegzetességei alapján sem ismerték fel a vers irodalomtörténeti és történeti jelentőségét. Ő azonosította a fő- és mellékszereplőket, ráismerve az események előadásának történeti hűségére, amely már korábban is jellemezte Gyöngyösi alkotásait. Szerzőjeként azonban – annak közismert királypártisága miatt – először nem merte Gyöngyösit megnevezni. De még ugyanabban az évben, egy Thökölyhez írt levele előkerültével, a Századok hasábjain már bátrabban foglalt állást Gyöngyösi szerzősége mellett.[22]

A szöveg első teljes kiadása Háhn Adolf ügyszeretetének köszönhető, az ő rövid bevezetőjével 1884-ben látott nyomdafestéket a Jankovich-féle kézirat az Egyetemes Philologiai Közlöny hasábjain (361–415), s ennek nagyközönség elé szánt lenyomata az Olcsó Könyvtár sorozatban még ugyanebben az évben elhagyta a sajtót.

Gyöngyösi műve – felette immár a szerző nevével – éppen két évszázad múltán: révbe ért.

Révbe (sajtóhoz) jutott, de sok elismerésben nem lett része a század folyamán. Hasonlóan járt, mint a Kesergő Nimfa–Palinódia: esztétikai érvek alig-alig hangzottak el értékelésében. Vagy a vers gyarlóságáért, vagy – s ez a jellemzőbb – ingadozó politikai állásfoglalásáért marasztalták el a szerzőt. A sort a magyar politikai költészetet górcső alá helyező Arany László nyitja meg, nem sokkal Thaly lelkendező publikációját követően. Ő még a névtelen költőről mond bírálatot, ki nem ér fel Gyöngyösivel: „Még eposzírója is volt e forradalomnak, egy ismeretlen nevű költő, aki az egész fölkelés történetét Az ki régen fegyvert fogott hazájáért kezdetű hosszú versében megírta, bár kevés eredeti költői tehetséggel, de nagy buzgalommal a fölkelés ügye iránt. Compositioja zavaros s az allegorikus fátyol, melybe azáltal burkolja, hogy a törököt hold, a németet sas, a franciát kakas vagy liliom névvel emlegeti, még zavarosabbá teszi. Verselése jó, de a leírások elevenségében nem versenyezhet Gyöngyösivel.”[23]

Riedl a kérdés sokakat és sokáig foglalkoztató morális vonatkozásaira is kitér 1908-as egyetemi előadásai során: „És alighogy megírta ezt a dicsőítő művet Gyöngyösi – ti. a Kesergő Nimfát, J. J. –, átment a másik táborba és magasztalta annak vezérét, Tököli Imrét egy költeményben, melynek ezt a címet adták újabban, hogy »Ének Tököli Imre és Zrínyi Ilona házasságáról«. Ebben a nagy kuruc vezért dicséri ugyanazzal a tollal, mellyel nemrég Lipót leghívebb emberét magasztalta.”[24]

Sorra tanúztathatnánk Benedek Marcellt, Szerb Antalt, Féja Gézát: akik csak az irodalomtörténet-írásba fogtak, mindannyian belebotlottak a politika és erkölcs viszonyának Gyöngyösi életrajzában e feltűnően megmutatkozó ellentmondásába. S annak poétikai következményeire az életműben. Szerb Antal véleménye jól tükrözi kollégáiét is. Költőnket „a magyar irodalom egyik kevésbé vonzó emberi alakjá”-nak tartja, akinek minden sora „irodalmon kívüli személyes célokat szolgál”. Tételét Gyöngyösi István udvaronc-létéből vezeti le: „Az udvari ember számára a politikum csak eszköz. Gyöngyösi változtatja politikai pártállásait királypárt és Thököly pártja között, és politikai ravaszságok teszik műveinek kronológiáját oly bonyolulttá: az Esterházyt magasztaló Prosopopeiát megírja, de jobbnak látja ki nem adni, mert Thököly hatalma emelkedik. Inkább Thököly házasságát énekli meg – de mire elkészül, Thököly dicsősége is véget ért. A Thököly-költeményt elteszi hát íróasztalába, és alkalomadtán megint előveszi az Esterházy-költeményt, kicsit simít rajta, és kiadja mint Palinódiát, újraéneklést. Mint költő sem volt kérlelhetetlen: egyik előszavában udvari magát meghajtással bejelenti, hogy nincs kifogása, ha valaki jobbat tudván, a verseit kikorrigálja.”[25] Tudnunk kell, hogy Szerb Antal idézett utolsó megjegyzése koridegen, hiszen nem csupán Gyöngyösi él eme auktoriális toposszal, hanem minden szellemi termék, különösképpen fikciós mű magára valamit adó szerzője, szinte kötelezőképpen. Az ironikus tartalomismertetésekből s az esztétikai összetevők mellőzéséből jól látszik Szerb Gyöngyösi-értelmezésének előítéletes elfogultsága, egyoldalúsága.

A barokk költő szerencséjére monográfusa, Badics Ferenc néhány évvel később higgadtabban és a korszak történelmének társadalmi-politikai-emberi viszonyait, illetve Gyöngyösi indítékai összetett kül- és belpolitikai meghatározóinak realitását sokkal alaposabban bemutató portréjában megértőbb a gömöri alispán, jogtudor és poéta politikai helyzetelemzését és táborváltoztatásait illetően. Dolgozatában – végre a mű nyelvi-esztétikai-verselési értékeire is kitekintve – ekként összegzi máig is mérvadónak tartható ítéletét: „S mindenek fölött az egész költemény folyamán itt is szinte egymásra tolulnak a szebbnél-szebb jelzők, szemléltető hasonlatok, a közönséges beszédtől elütő új szófordulatok, melyek a helyzetekből vagy a tárgytól, a főszemélyek fényes tulajdonaitól vett hevület kifejezései, a haza múlt dicsőségén merengő s a jelen állapotokon kesergő, mindvégig tüzes, hazafias érzések nyilatkozatai – mindig csodált zengzetes verseiben: olyan sajátságok, amelyek, ha ismétlődnek is régi fogyatkozásai a szerkesztés és előadás módjában, egészben, bár haladást nem, de hanyatlást sem mutatnak, s még teljes fényében mutatják Gyöngyösi költői erejét.”[26]

A negyvenes-ötvenes évek csendje után A magyar irodalom történetének Bán Imre által írt fejezete (1964) veti fel újra e költészet és mindenekelőtt e házasénekben kifejeződő politikai-morális tartás megkérdőjelezhetőségét. Elismeri a költő érdemét, hogy az allegorikus-mitologikus keretbe helyezett epithalamiummal a műfaj eredeti barokk változatát hozta létre, de magáról a versről ekként ír: „A Thököly házasságában, a kurucok álláspontjára helyezkedve, megpróbálta a »tűz, víz között megütközött« magyarság tragikus helyzetének vázolását, ez a politikai magatartása azonban a kényszer szüleménye, nem őszinte, Gyöngyösi kurucként nem mert színt vallani, a költemény eszmeileg erőtlen maradt.”[27]

Bán Imre állásfoglalásával részben egyetért, részben vitába száll kismonográfiájában Agárdi Péter a rendi politika és a világkép szerepét illetően, de a legsúlyosabb ítéletet is ő mondja ki Gyöngyösi költészetének e darabja felett. Agárdi szavai azért bírnak különös súllyal, mert még határozottabban „politikai-eszmei” tisztázatlanságok következményének tartja a művészi csődöt. A „retorika eluralkodásá”-t, a „költeményt funkciótlanul elárasztó antik példálózás”-t hozza fel a kudarc okául. „A 498 strófából 386 egyhangú monológ s ez különösen a vers első 302 versszakában feltűnő, ahol Venus (Gyöngyösi közvetlen szócsöve) beszédét olvashatjuk, narráció, cselekmény, sőt bármiféle epikai kompozíció nélkül. A Gyöngyösi egész életművében meglevő negatív esztétikai lehetőségek, illetve kezdemények nagyítódnak itt fel végzetesen: a művészi hatást szinte teljesen megsemmisítve.”[28]

Anélkül, hogy bármiféle esztétikai értékek, művészi színvonal kontra politikai-világnézeti álláspont vitában próbálnánk a döntőbíró szerepét eljátszani, megkíséreljük az eddigieknél alaposabban, erősebb fénnyel megvilágítani azt a történelmi helyzetet, amelyben az Esterházy nádornak címzett felszólító vers s az ellentáborban ugyanolyan vezető szerepet betöltő Thökölyt ugyanazon érvekkel meggyőzni kívánó menyegzői ének született. Ehhez – s Gyöngyösi politikai vélemény- és táborváltoztatásainak elfogultságmentes nyomon követéséhez – ma sem találunk alkalmasabb vezérfonalat, mint V. Windisch Éva 1960-as, korábban már említett Gyöngyösi-tanulmányának idevonatkozó sorait.[29]

Költőnknek gyakran szemére lobbantották politikai elvtelenségét. A főbb vádak ellene: udvari költészetének lényege a hízelgés, mindig annak a pártjára áll, aki éppen uralkodik, kuruc magatartása is csupán alkalmi opportunizmus eredménye, kora legsúlyosabb nemzeti kérdéseit nem ismeri fel. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az a négy évtized, amely alatt Gyöngyösi politikai költészete keletkezett, a „magyar romlás századában” volt, az egyik legtragikusabb évszázadban. V. Windisch Éva összegzése szerint: „Elejét a vasvári béke, Zrínyi halála jelzik; végét a Habsburg-uralom benyomulása Erdély földjére. S a közbeeső évek fő eseményei: a Wesselényi-összeesküvés vérbefojtása s az ezt követő nyílt abszolutizmus; a nemzeti szerepét elvesztett Erdély hanyatlása; a bujdosók elkeseredett, de rosszul szervezett, épp ezért reménytelen harcai. E korszakban következett ugyan be a török várva várt kiűzése, ennek nagy ára azonban már előreveti árnyékát. Egyetlen rövid szakasz, Thököly Imre korszaka az, amely kiutat látszik nyújtani a teljes reménytelenségből; sem előtte, sem utána nem kínálkozik a magyarság számára reális kibontakozás. A gyűlöletes török veszély csökkenésével nő a bécsi politika nyomásának súlya; a magyarság őrlődése két malomkő között e korszakban reménytelenül világossá válik.” A köpönyegforgatással megvádolt Gyöngyösi István politikusi képének megrajzolásához is szolgál új vonásokkal és feltétlenül megfontolandó érvekkel V. Windisch. Szerinte valójában Gyöngyösi Murányi Vénus-beli lojalitása még a vasvári béke megkötése előtti érzés, legfőbb célja Wesselényi népszerűsítése. A magyarok számára oly gyalázatos békekötés utáni hangulatban keletkezett Porábúl megéledett Főnix sem tanúskodik erős Habsburg-elkötelezettségről, de kritikájának éle ott főleg az országot romba döntő török felé vág, miközben Kemény János cserbenhagyása miatt a császári hadvezetést is elmarasztalja. Noha a Kesergő Nimfa a királyi Magyarország legfontosabb magyar származású vezetőjétől várja, hogy a császári udvarral beváltassa ígéreteit, a lojalitás eszméje nem központi üzenete allegorikus versének. Sőt a Sas és a Hold juttatta jelen helyzetébe az országot, s hogy korábban a Sas nem tette tönkre, az némely vezetőjének, a meg nem nevezett Bocskay, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György vakmerő ellenállásának köszönhető. Sugalmazott megoldása ugyanaz, mint korábbi nagy verseiben, s tegyük hozzá, ez Tinódinál és Zrínyinél is fellelhető: a vallásilag, politikailag megosztott magyarságnak egyetértésben kellene összefognia rongyollott hazája megmentése érdekében egy arra alkalmas vezető irányításával.

A kiváló bibliográfus-történész úgy véli, hogy a palatínushoz folyamodó vers hangja „élesebb, szókimondóbb, mint a Phoenix-é, bár az ellenzékiség még megmarad a császárpárt keretei között. […] Ezeket a kereteket két év múlva lépi át Gyöngyösi, a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságára írott művében. Lojalitása, császárhűsége már a Nympha írása idején, mint láttuk, inkább feltételes, mintsem szilárdan megalapozott. A két mű között vannak is gondolati egyezések…”

A Thököly-házasénekben Gyöngyösi félreteszi törökgyűlöletét, s igazolja, hogy a magyarság azért vállalta vele a kényszerű s egész Európa által megvetett szövetséget, mert a bécsi udvartól csak hitegetést, szavakat kapott, s így a Holdhoz kényteleníttetett fordulni a haza bajainak orvoslására.

Nem lehet tehát elvtelenséggel, opportunizmussal vádolni Gyöngyösit. Oda jutott el, kényszerűségből, ahova néhány évvel előtte Zrínyi Miklós vagy Wesselényi Ferenc és társaik – akciójukról és terveikről költőnknek lehetett is tudomása –: Ha a Habsburg nem segít, megsegít hát a török! Tegyük hozzá, hogy a legújabb történetírói vélekedések – köztük Szakály Ferencé – cáfolják ennek a koncepciónak az értelmes realitását.

Míg Thököly Imre eredményes felléptekor Gyöngyösi felismerte – akár kénytelenségből is – a mozgalmában rejlő lehetőséget, Thököly bukása, a török vereségei idején már maga Gyöngyösi is módosítja orientációját. Rózsakoszorújának a Thököly által bebörtönzött, feltétlen királypárti Koháry Istvánhoz szóló ajánlásában nem kevés gúnnyal csak „törökös Cimborának” nevezi néhány évvel előbbi politikai és hadvezetői reményeinek megtestesítőjét.

V. Windisch Éva nyomán tehát feltehetjük a kérdést: feltétlenül elítélendő-e Gyöngyösi a verseiben és magánéletében kifejezésre juttatott hintapolitikájáért? Már Windisch szövegéből is kitűnik, hogy Gyöngyösi királypártisága nem mindenáron való lojalitás volt. Amennyiben a király és adminisztrációja nem tartotta meg a törvényeket, a kialkudott ígéreteket, hitegette a hozzá fordulókat, késlekedett a magyarok megsegítésében, sőt mintegy áldozatul vetette őket a török elé, vérfürdőt rendeztetett ártatlan emberek között, merő haszonszerzés és megfélemlítés céljából – annyiban ő is jogosnak érezte az ellenállást. Tette ezt akár rendi világképe alapján vagy azon túllátva, a nemzet érdekeit szem előtt tartva, majdnem mellékes. Fő, hogy ez utóbbinak ténye olvasható ki mind a Palinódiából, mind a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságából. Gyöngyösi életrajzából egyértelműen következik, hogy benne nem egy második Balassa Menyhártot kell látnunk vagy okvetlen keresnünk. Kora politikusai között számosan vannak, akik az ő útját járták be. Ha mai erkölcsi normáinkkal nem egyezik is, általános érvénnyel elmondható, hogy „paradox módon éppen az viselkedett a legkövetkezetesebben, aki a leggyakrabban fordított köpönyeget, aki a leggyorsabban reagált a politika változó széljárásaira, mindig oda állva, ahol a legtöbb esélyt remélte maga és nemzete megmaradására”.[30] Thököly melletti kiállása a korszak megtűrt lépései közé tartozott: verse írásának évében Esterházy Pál nádor nem mással, mint a kuruc vezér lánytestvérével, Thököly Évával lépett frigyre.

A Thököly-házasének recepciójában a fordulatot – hasonlatosan az egész Gyöngyösi-śuvre értékeléséhez – Kibédi Varga Áron 1983-as átfogó tanulmánya hozza, amikor is a politikai után megtörténik az esztétikai „rehabilitáció” is: retorikai alapokra helyezi Gyöngyösi István költészetének vizsgálatát, igyekezvén egyúttal elkerülni az anakronisztikus, illetve művön vagy irodalmon kívüli szempontok érvényesítését.

Ilyen premisszák után nem meglepő a megállapítás: „Gyöngyösi István munkái közül retorikai szempontból talán a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága a legtökéletesebb. Ez a költemény epithalamium, menyegzői ének, a költőnek nem kell semmiféle adott történelmi vagy mitológiai cselekménysort követnie: az alkalomra, az esküvőnek a bemutató beszédhez tartozó retorikai szituációjára irányíthatja minden figyelmét.”[31]

Kibédi Varga további megfigyelései szerint Gyöngyösi mind a „reneszánsz által felújított műfaj szabályait pontosan követi”, mind pedig a klasszikus retorika eszközeit tudatosan alkalmazza az enkómion, a hős „hathatós magasztalása érdekében”.[32] Verse azért is mondható sikerültnek, mert roppant leleményesen él a dicsőítés retorika megkívánta műveleteivel, „az amplifikáció, a stiláris erősítés, és a toposzok, a közhelyrendszer” használatával.[33] Az amplifikációnak mind a négy javallt módjára bőven kínál példát a Thököly-vers. A szerző mesterien dolgozik a fokozatos erősítés, a szinonimák felsorakoztatása, a viszonyítás (hasonlatok) és a közvetett erősítés (raciocináció) módszerével. Hogy ezt megvalósíthassa, leghatásosabb trükkje, hogy nem a költő-narrátor, hanem az ő helyét és szerepét átvevő Venus mondja el mind Thököly, mind Zrínyi Ilona laudációját – mint Kibédi Varga találóan megjegyzi: dupla enkómiont hoz így létre.

Gyöngyösi legfőbb újítása előző verseihez képest ebben a – szerkezetet is meghatározó – narratív technikában rejlik. Korábbi alkotásaiban viszonylag könnyen azonosítható volt a beszélő személye, itt kettős narrátort alkalmaz: a költő-narrátor és a ténylegesen beszélő hangja „fedi” egymást, az olvasónak a szövegből kizökkenve kell lépten-nyomon tájékozódnia az aktuális beszélő kiléte felől.

Lássuk tehát, hogyan alakul a narráció és a struktúra viszonya a Thököly-házasénekben! A jelenlegi ismereteink szerinti 498 strófás vers szerkezete két fő egységre tagolódik. Az első rész a 302. versszakkal zárul: ez a házasság előkészítése. Venus emelkedett dicsérő beszéddel meggyőzi mind Thökölyt, mind Zrínyi Ilonát frigyük szükségességéről és hasznosságáról. Mégpedig mind az érintettek, mind a haza szempontjából. Az első strófa kivételével – ahol a költő-narrátor szól – végig Venus beszél. A beszédhelyzet azonban csak látszólag a monológé! Ugyanis annak egyhangúságát ügyesen oldja Gyöngyösi: Venus Thökölyhez intézett szavait egyenes beszédben halljuk a 2.-tól a 97. versszakig, s a 98.-tól szintén egyenes beszédű betét következik, amelyben Venus Zrínyi Ilonához intézi szavait, egészen a 277. strófáig. Igen ám, de a figyelmes olvasó tudja, hogy ez csak grammatikailag egyenes beszéd. Valójában önidézet: Venus azt sorolja el benne Thökölynek, hogy korábban mit mondott Ilonának s ő miként reagált szavaira. Közben – Ilonának! – reflektálja saját beszélői helyzetét egy kitérő után (196–197. szakasz):


De oda fordulok, azhonnét eltértem,
Arról szólok megént, kit eddig dicsértem,
Megbocsáss, füledet hogy sok szóval sértem,
Beszédemnek célját mert még el nem értem.

Abban pedig járja nem kis gond fejemet,
Honnét kezdjem megént róla beszédemet,
Mert nagy volta vonja sokfelé kedvemet,
S tartóztatja azzal szólandó nyelvemet.

Vagy a 201. versszakban:


Nincsen is már ahhoz időm elégséges,
Hogy tovább beszédem lehessen bőséges,
Volt sok szóm eddig is talám nehézséges,
Ahhoz kell kezdenem, mely inkább szükséges.

A 278. szakasztól újra Thökölyhez beszél, a 290.-ben megismétli a 2. strófában elkezdetteket (keret!).

A költemény második egysége a 303. versszaktól a 498.-ig, az utolsóig terjed. Ebben a költő még intenzívebben bonyolítja a narrációs viszonyokat és helyzeteket, váltogatván az egyenes és a függő beszédet. Az első rész végére a főhősök már meggyőzettek, hogy őket az istenek, sőt az Isten is egymásnak teremtette. Most elkezdődnek a házasság előkészítésének bonyodalmai. Cupido és Hymen veszi kezébe a dolgok irányítását. Előbb a narrátor-költő jelenti be és beszéli el a házasság megtörténtét, majd a 319–325. strófákban maga Mars hadisten szólítja egyenes beszédben fegyverbe a mézesheteket töltő hadvezért. Ezután újra a költő veszi át a szót, és adja elő a Thökölyvel 1682 második felében, 1683 elején megtörtént eseményeket, hadi sikereit, fejedelemmé emelését. A 388–391. szakaszban Gyöngyösi lazít az egyenes beszéd alakzatain, s függő beszédre emlékeztető megoldással idézi fel a házaspár, a győzelmekkel és gondokkal hazatért férj s a rá aggodalommal várakozó feleség beszélgetését.

S ekkor egy újabb költői-narratológiai bravúr következik! Morpheus álmot bocsát a házastársakra, s álmukban Venus szól hozzájuk, egyenes beszédben. Megjósolja nekik, hogy szerelmük első gyümölcsében nem lesznek boldogok, de az utána következő gyermekeik tovább bokrosítják nemzetségük fáját. Egyben biztosítja őket a Hold (a török) támogatásáról s a vele kötött frigyből származó előnyökről. Az álombeli orációt félbeszakítja Hermész érkezése – a költő jelenti őt be egyetlen versszakkal –, aki, ugyancsak álmukban, vitába száll Venusszal, s éppen a törökpártiság veszélyeire, a Sas (a Habsburg császár) erejének visszatértére, keresztény szövetségesei segítségének meg-megújulására figyelmezteti a hőst (423–435. strófa). Az égi követtől a költő veszi át a szót, mindössze két sor erejéig, hogy nyomban visszaadhassa az ellenvetésre felindult Venusnak (436. vsz.):


Megfordula Venus, hogy hallá ezeket:
Az fejedelemre vetvén víg szemeket,
Monda: Csak úgy tartsad, mint múló szeleket,
Azkikkel most Hermes rémít benneteket

– hogy az egy 130 soros, egyenes beszédű tirádában meggyőzze alvó hallgatóit a Sas az idő szerinti „bal Fátumáról”, illetve a Holddal kötött szövetség melletti kitartás politikai realizmusáról és racionalizmusáról.

Ezután ismét a költő jut szóhoz, egyrészt azért, hogy megvonja azt az újbóli ellenvéleményét megfogalmazni készülő Hermésztől, másrészt hogy lehetőséget adjon Thökölynek az egymásnak ellentmondó isteni vélemények kiváltotta kételyei s kedélyváltozásai kifejtésére.

Hermész ellenkezésének elfojtása egészen bravúros megoldás, ilyet Shakespeare csinált, Hamlet atyjának szellemével, vagy – gondoljunk egy közelebbi elődre – az Árgirus szerzője (469–471. strófa):


Így felelvén Venus Hermes beszédire,
Az is újabb választ vett vala nyelvire,
De azonban az Nap, ülvén szekerire,
Jól feljött vala már az ég mezejire.

Kinek Morpheus is elérkezésivel
S kényes lovainak víg nyerétésivel
Felserkent, és továbbmene személyivel,
Múlván az látás is annak elmentivel.

Úgy Venus és Hermes onnét eltűnének,
S vetekedésekben azzal megszűnének,
Mindazáltal nem köz gondokot szerzének
Az ő beszédeket vizsgáló elmének.

Végül Thököly országgyűlést hív össze Kassára – 1683. január –, ahol „szép pompával” maga is megjelent „páros gerliceként, élete társával”, s ahol sok vita után végleg elfogadták Venus javallását: „Hogy az fényes Holdnak kezdett urallását / Kövessék tovább is oltalmul hívását.” (483. vsz.) Szándékuk megpecsételéseként követeket küldtek a pogány uralkodóhoz.

S ekkor megjelenik – a Palinódiából már ismert – „személye az rongyolt Hazának”, s kéri a kuruc fejedelmet mint egyetlen reményét, hogy mellette elkezdett dolgát továbbra se hagyja abba. Ezután a költő egystrófányi átkötésével asszonyához fordul, akinek segítségéért előbb egyenes beszédben esdekel, majd, a költő ötsornyi beavatkozását követően, függő beszédben váltanak ígéretet Zrínyi Ilonával. A végszó természetesen a költőé: „Ezzel ki-ki maga szavát befejezi, / És az Versíró is munkáját végezi.”

A fentiek – szándékunk szerint – rámutatnak a narráció szerepének és újszerű megjelenési formájának fontosságára Gyöngyösinél. Míg az előző, nagylélegzetű verseinél a mindentudó költő-narrátor elbeszélő pozíciója és hangja dominált, szereplői csak néha kaptak szót egyenes beszédben, addig itt szerkezetmeghatározó funkciója is van a gyakori narrátorváltozásoknak. Ugyanakkor ez az eljárás gondoskodik az élénkítésről, a változatosságról, az egyhangúság oldásáról, a vers vibrálásáról is. Az sem mellékes, hogy állandóan éberen tartja az olvasó figyelmét, mert annak folyamatosan tisztáznia és ellenőriznie kell a beszélő kilétét.

Gyöngyösi a narrációs technika mellett egy verstani újdonság hangsúlyos alkalmazásával is ugyanerre az élénkítő hatásra törekszik. Már a Murányi Vénushoz képest is feltűnően megszaporodott a Kemény János-eposzban az alexandrin négyes rímeinek sokat kárhoztatott monotonságát oldó áthajlások száma. Előfordulásuk gyakorisága még inkább jellemző a Thököly-epithalamium rugalmasabb verselésére. Még ennél is szembeötlőbb jelenség azonban a közölések felbukkanása a versben, különösen a vége felé (például a 147., 457., 483., 497. versszakban).

A magyar költészetnek ez az ősi versmondattani[34] vagy versgrammatikai[35] alakzata, amelyben a sorvégi két rímelő mondatrész közre veszi, közöli a második sor elején álló harmadikat, amellyel mindkettő egyforma mondattani viszonyban áll, éppen az enjambement-ok ritmikai ellensúlyozását vállalja magára – hatását azzal éri el, hogy a beszéd szokott alakján okoz változást, az ismétlődést és a variációt aknázva ki az általában fokozó jellegű felsorolással.

Az újítás mellett a már bevált módszerek, technikák, motívumok, toposzok, költői megoldások: a hagyomány továbbélése is jellemzi Gyöngyösinek e versét. A saját és a klasszikus ókori, a humanista neolatin vagy a kortárs német, illetve a magyar költészeti tradícióé egyaránt. Számos, korábban már alkalmazott kép, hasonlat, metafora, jellemzés visszhangzik itt a Murányi Vénusból és a Keményiászból (Cupido és Venus szerepe a szerelmi szál kibontásában, a Párkáké az élet fonala gombolyításában, szerencse-embléma, marpesusi érc-hasonlat, a változékonyság és az országkormányzás közös hajó-metaforája, a tűzben edzett arany példázata, a köd és a napfény ellentéte, a hősnők egyforma jellemzése, a „condorlott haza” képe, a szerelmespárok kényszerű elválása, a félelem és reménység között hányódás komplex érzése, a rózsa és a tövis elválaszthatatlan együttléte stb.), mind-mind világirodalmi és egyben önreminiszcencia, visszautalás, külső idézet vagy önidézet. Egyúttal jelzik és bizonyítják az anonim vers nyilvánvaló és szerves beletartozását az életműbe.

A világirodalomba való beágyazottság mellett nem hanyagolható el a magyar retorikai-poétikai vagy szövegelőzmények ismerete sem. Bitskey István hívta fel a figyelmet arra, hogy Gyöngyösi István egyaránt ismerte a piscatori poétika előírásait az epithalamiumról, valamint a magyar kollektív költészet tradícióját és a korabeli menyegzői-lakodalmi énekek frazeológiáját.[36]

A Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságát megéneklő vers azonban, amint láthattuk, nemcsak házassági, hanem politikai jellegű és célzatú költemény is. Ennélfogva nem jogtalan próbálkozás forrásait e téren is feltételezni. Agárdi Péter rámutatott arra, hogy a Thököly haditanácsa című kuruc versből például Szepesi Pál voxa előképe lehet Gyöngyösi verse török melletti érvelésének.[37] Minden bizonnyal így van, sőt Gyöngyösi alapos szövegismeretét bizonyítja, hogy jóval többet hasznosított a névtelen szerzőjű kuruc vers érvkészletéből. A kétségek között vergődő fejedelem és hadvezér pro és kontra érvei, illetve Venus és Hemész egymásnak ellentmondó argumentációjának egyes elemei fel-feltűnnek az egyes voxokban, mint például a 441. strófának a régi történelem példáira való utalása is Keczer Menyhárt voxában.


Gyöngyösi:                              Nincsen erősebb ok soha az példánál,
                                               Az meglett dolgoknak ösmért mivoltánál,
                                               Bizonyosb az minden filozófiánál,
                                               Hihetősb is annak okoskodásánál.


Keczer Menyhárt uram voxa:   Világi dolgokban nincs erősb példánál,
                                               Jobb tanács sem lehet régen lött dolgoknál,
                                               Azért böcsültetnek régiek ifjaknál,
                                               Ezért olvastatnak könyvek monarcháknál.
[38]

„Művészi csőd”, „egyhangú monológ”, „ahol Venus (Gyöngyösi közvetlen szócsöve) beszédét olvashatjuk narráció, cselekmény, sőt bármiféle epikai kompozíció nélkül”, „Gyöngyösi életművén belül is rendkívül alacsony színvonalat képvisel ez a költemény” – idézzük vissza egymás mellé sorolva Agárdi Péter már említett kritikájának főbb elemeit.[39] Narráció, cselekmény és kompozíció nélkül?

A mi szorosabb olvasatunkban éppen ellenkezőleg: élénk és változatos narráció, a beszélők és a beszédhelyzetek, az egyenes és a függő beszéd jótékony váltogatása. A mű kompozíciója is jól érzékelhetően ennek a narrációs technikának a függvénye. A cselekmény hiánya pedig nem hiba, hanem erény: a retorikai előírások betartásának egyenes következménye. A vers műfajával adekvát beszédmód, a bemutató beszéd követeli meg a sok leírást, jellemzést, meditációt, példázatot, érvek és ellenérvek kifejtését. Ám a cselekményt sem a műfaj, sem a beszédmód nem tűri. Gyöngyösi tudta ezt. A cselekményt „verses regényeire” hagyta.

Jankovics József



[1] Toldy Ferenc, A magyar nemzeti irodalom története. A legrégibb időktől a jelen korig. Rövid előadásban, Pest, 1864–1865. Modern kiadása Bp., 1987, 98.

[2] Gyöngyösy László, Gyöngyösi István Palinódiája, Erdélyi Múzeum, 1916/1917, 145–158. A kézirat jelzetét lásd a Szövegkritikai megjegyzésekben.

[3] Riedl Frigyes, A magyar irodalom története Zrinyi halálától Bessenyey felléptéig, jegyezte és kiadta Csoma Kálmán, Bp., 1908, 112.

[4] Magyar Nyelvőr, 1910, 140–141.

[5] V. Windisch Éva, Gyöngyösi és a „Porábul megéledett Phoenix”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1960, 555.

[6] A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, II, szerk. Klaniczay Tibor, Bp., 1964, 193; Agárdi Péter, Rendiség és esztétikum (Gyöngyösi István költői világképe), Bp., 1972, 95–96 (Irodalomtörténeti Füzetek, 79).

[7] Szeremley Barna, Gyöngyösi István Palinódiája, Uránia, 1901, 260.

[8] Nagy Iván, Oklevelek Gyöngyösi István életéhez, Irodalomtörténeti Közlemények, 1898, 206–214.

[9] Toldy, i. m., 99, illetve Toldy Ferenc, A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig, II, jav. kiadás egy kötetben, Pest, 1867, 290–291.

[10] Arany László, A magyar politikai költészetről, Bp., 1902, 16–17.

[11] Riedl, 116–117.

[12] Badics Ferenc, Gyöngyösi István élete és költészete, Bp., 1939, 164–165, illetve Zolnai Béla, Német párhuzam Gyöngyösi István Palinódiájához, Irodalomtörténet, 1914, 402–407.

[13] [Trencsényi-]Waldapfel Imre, Gyöngyösi-dolgozatok, Bp., 1932, 20–23. A kérdéshez lásd még Imre Mihály, „Magyarország panasza”. A Querela Hungariae-toposz a XVI–XVII. század irodalmában, Debrecen, 1995 (Gyöngyösire különösen 261–263, 317–319).

[14] Agárdi, 98.

[15] Gyöngyösi István, Porábúl megéledett Főnix, szöveggond., jegyzetek Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József, Bp., 1999, 9–10 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 10).

[16] Gyöngyösi Almanach, 1938, 138. (Kiadja Gorzó Nándor.)

[17] Kovásznai Sándor három levele Ráday Gedeonhoz, közzéteszi Dr. Kiss Áron, Figyelő, 1876, 367.

[18] Lásd a Porábúl megéledett Főnixhez írt szövegkritikai megjegyzéseinket, id. kiad., 264.

[19] Az Irodalomtörténeti Közlemények 1913-as évfolyamának 320. oldaláról idézi Badics Ferenc a vers kritikai kiadásához fűzött jegyzeteiben, lásd Gyöngyösi István összes költeményei, II, Bp., 1921, 433.

[20] Uo.

[21] Uo., 434.

[22] Thaly Kálmán, „Az ki régen fegyvert fogott hazájáért…”, in Uő, Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez, I, Pest, 1872, 107–172, illetve Századok, 1872, 200.

[23] Arany László, 16–17.

[24] Riedl, 117.

[25] Szerb Antal, Magyar irodalomtörténet, V. kiadás, Bp., 1972, 156–158.

[26] Badics, 1939, 171.

[27] A magyar irodalom története 1660-tól 1772-ig, II, szerk. Klaniczay Tibor, Bp., 1964, 189.

[28] Agárdi, 102.

[29] V. Windisch, 551–553.

[30] Bene Sándor, A köpönyegforgatás dicsérete, BUKSZ, 1994, 2. sz., 142.

[31] Kibédi Varga Áron, Retorika, poétika, műfajok (Gyöngyösi István költői világa), Irodalomtörténet, 1983, 545–591, 562.

[32] Uo., 563.

[33] Uo.

[34] Horváth János, Rendszeres magyar verstan, Bp., 1969, 54–55.

[35] Horváth Iván, ΑΠΟ ΚΟΙΝΟΥ, in Régi magyar századok. Adatok a reneszánsz és barokk irodalom történetéhez. Klaniczay Tibor ötvenedik születésnapjára kiadja az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz-kutató csoportja, Bp., 1973, 28–29.

[36] Bitskey István, Gyöngyösi és a magyar költői hagyomány, Studia Litteraria, 1981, 21–33.

[37] Agárdi, 121.

[38] Régi Magyar Költők Tára, XVII/11, sajtó alá rendezte Varga Imre, Bp., 1986, 397 (saját átírásunkban).

[39] Agárdi, 102.