Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával, a felsőoktatási tankönyv- és szakkönyvkiadási program keretében

Porábúl megéledett Főnix

Avagy a néhai gyerőmonostori KEMÉNY JÁNOS erdéli fejedelemnek LÓNYAI ANNA asszonnyal lévő házasságának, tatárországi rabságának, a török ellen viselt hadi dolgainak és végre hazája mellett vitézül letett életének halála után is élő emlékezete, amelyet a magyar versekben gyönyörködőknek kedvekért ugyan magyar versekkel ennek előtte egynehány esztendővel írt volt, és elrongyollott első írásinak töredékibűl most újabb leírással kisebb rendben vett nemes Gömör vármegye viceispánja,
GYÖNGYÖSI ISTVÁN.

Gyöngyösi, István


Tartalom

I. PORÁBÚL MEGÉLEDETT FŐNIX
1. [Ajánlás]
2. ELSŐ KÖNYV
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
3. MÁSODIK KÖNYV
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
Hetedik rész
Nyolcadik rész
Kilencedik rész
4. HARMADIK KÖNYV
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
5. Az olvasóhoz
II. JEGYZETEK
6. Szövegmagyarázatok
7. Szövegkritikai megjegyzések
8. Irodalom
III. [UTÓSZÓ]
9. „GYÖNGYÖSI DRÁGA GYÖNGY VERSEI”
 

PORÁBÚL MEGÉLEDETT FŐNIX

Avagy a néhai gyerőmonostori KEMÉNY JÁNOS erdéli fejedelemnek LÓNYAI ANNA asszonnyal lévő házasságának, tatárországi rabságának, a török ellen viselt hadi dolgainak és végre hazája mellett vitézül letett életének halála után is élő emlékezete, amelyet a magyar versekben gyönyörködőknek kedvekért ugyan magyar versekkel ennek előtte egynehány esztendővel írt volt, és elrongyollott első írásinak töredékibűl most újabb leírással kisebb rendben vett
nemes Gömör vármegye viceispánja,
GYÖNGYÖSI ISTVÁN.

[Ajánlás]

 

Gyöngyösi István

Rupp Kornél Gyöngyösi és Listius László (Budapest, 1898) című tanulmányának illusztrációja

 

A tekéntetes és nagyságos alsótorjai Apor István úrnak, nemes Csík, Györgyő és Kászon székek fő királybírájának és az erdéli harminc-adóknak fő adminisztrátorának etc. Bizodalmas nagy jó Uramnak ajánlom köteles szolgálatomat.

Jó hírét-nevét ösmérem, de személyével ésméretlen vagyok Nagyságodnak: tartanám nagy szerencsémnek, ha annak is ösméretségében juthatnék, de csak reménséget sem vehetek arrúl, nemhogy meglételéhez bízhatnám. Mert


                                                   iam felicior aetas 
Terga dedit, tremuloque gradu venit aegra senectus. 
        

Elrepültek már azok a jó üdők, amelyek szárnyain kellene ahhoz jutnom, és a tántorgó öregség állott helyekben. Amiolta pedig szép emlékezető jó hírével-nevével ösmérkezni kezdettem, nagy kévánságom volt szüntelen arra, miképpen adhatnám valamely jelét szolgálatjára való készségemnek. És midőn érteném: több becsületes dolgokbéli foglalatossági között a könyveknek s nevezet szerént a verses írásoknak is olvasása gyönyörködtető munkája volna Nagyságodnak, jutott onnét eszemben, hogy volnának nékem a feljebb már régen elmúlt esztendőkben Kemény János dolgairúl írott valamely verseim, amelyek, jóllehet, elidegeníttetvén tőlem, oly helyre kerültek volt, azhonnét nehezen ehetett megént kezemhez szerzenem; mindazonáltal, minthogy sokan kévánták nagy emberek is azokat, addig szorgalmatoskodtam visszavételében, hogy azt végre végben is vittem, noha igen elrongyollottan és némely részének valahol elmaradásával is tértek meg oda, azhonnét elvitettek volt. Arra ugyan nem érkezhettem, hogy mindenestül elébbi épségére hozhattam volna, másféle töredékibűl mindazonáltal, amint lehetett, rendben vettem, és nem lévén mással mivel contestálnom szolgálatjára való feljebb említett készségemet, legalább azokat akartam annak bizonyságára Nagyságodnak bémutatnom. Megvallom, nem ezekkel, hanem egyenesen magát s dicsíretes famíliáját illető dolgokrúl írott verseimmel kellene Nagyságod eleibe mennem, aminthogy volna is ahhoz mezőm, azhol ha Pegasus szárnyán járhatná is elmém, megpróbálhatná tehetségét. Mert akar régi nemzetének dücsőséges voltárúl, akar maga tekéntetes állapotjárúl gondolkodjam, seregekkel győnek előmben azok az érdemes dolgok, akiknek leírása nemcsak az én együgyő és már fáradékony pennámnak, de akarmely tanult históriaíró gyors kezének is fáradságos munkát adhatnának. Megmutatják azt sok hiteles régi levelek, a névnek származatja pedig ugyan magával hozza, hogy Árpádtúl, a nagy Attila vérségébűl való Álmus herceg fiátúl az Scithiábúl másodízben kigyött magyarság főkapitányátúl gyön le egyenes lineán az Apor nemzet, úgymint az Nagyságod régi tősgyökeres famíliája. És az erdéli vajdáknak lajstroma is bizonyságot tészen arrúl, hogy Apor László, azoknak egyike, nemcsak Erdélnek, hanem az egész magyar hazának dicsíretes őrállója volt, tudniillik amaz nagy emlékezető László vajda, aki a bavariai Ottó hercegnek mint arra nem érdemesnek a magyarországi szent koronát levonván fejéről, adta azt annak utána az első Károly királynak koronázatjára. Voltak pedig mások is dücsőséges antecessori közül, akik – in Toga et Sago, Arte et Marte – mind békességben, mind háborúságban, mind tőrrel, mind fővel nagy dolgokat vittek végben, és méltóságos tiszteket viseltek hazájok szolgálatján, amelyekrűl is, aki abban foglalná magát, egész históriákat írhatna érdemesen. Adna pedig azokhoz alkalmatosságot ez is, hogy amint atyja neméről Árpád után (ha csak itt akadok is meg továbbterjedő nemzete méltóságán) hercegi nembűl veszen származatot: úgy az anyai ágon királyi vérségre mégyen eredeti. Mert édesanyja öreganyjárúl, Báthori Borbálárúl, Báthori Miklós leányárúl, az nagy hírő-nevő Báthori István lengyelországi királynak ágazik nemzetségébűl. Kérdésben veszik némelyek: az-é dicsőségesebb, ha ki nagy ágybúl születik, avagy alacsonyan születve, maga viszi nagyra állapotját? és vannak olyak, akik nagy nemzetbéli születésekre nézve igen a fő helyre vágynak, de a maga cselekedetivel dücsőült ember sem utóbb való azoknál; sőt elébb mosdást érdemel ez, ha amazoknak magok virtusitúl, és azok által szerzett dücsőségektűl üres ősi híres nemzetek:


Nam quid Imaginibus, quid avitis fulta triumphis 
Atria, quid pleni numeroso Consule Fasti 
Praefuerint? si vita labat, perit omnis in illo 
Gentis honos, cuius laus est in Origine tota.

                                             Ovid. ad Pis. [!]

Mit használ a régi nemes vér és eleink nagy állapotja, ha magunk cselekedete távul esik azok dicsőségétűl, és elvész abban nemzetének minden fényessége, aki csak eredetitől veszen dicsíretet. És amint azon poëta tovább is ír arrúl:


Et genus, et Proavos, et quae non fecimus ipsi, 
Vix ea nostra puto.
 
                                                             Ibid. [!]

Akarminémő méltóságokban löttenek őseink, és akarmit cselekedtenek azok, de nincs azokhoz magunk érdeme kívül semmi közünk. Akiket pedig mind régi nemzeteknek dücsősége, mind magok dücsőséges cselekedetinek érdemi ékesítenek, azoké itten az első pálma. Ha hízelkedésre nem magyarázná valamely irigység, merném bízvást mondanom, hogy Nagyságod ennek mind a kettőnek tündöklik fényével; mert mi lehet nagyobb nem az hercegi és királyi vérségnél, azhonnét Nagyságod eredetet veszen? mi híja lehet pedig maga érdeme által ragyagó dücsőségének is? holott valami jóságok kévántatnak egy úri személyben, mind megvannak azok tetézett mértékkel Nagyságodban, úgymint: Genus clarum, Corpus aptum, Forma evidens, Ingenium velox, Eruditionis utilitas, Morum honestas etc. (Bernard. in Epist.) Azokon kívül: Amor patriae, Dilectio proximi, Pietas in Deum, Misericordia in egenos etc. Amelyek magyarázásához igen jól illenek egy magyar versificatornak ilyen versei:


Gyűlt ide egy testben mindenféle jóság: 
Deli termet, úri tekintet, méltóság,
Nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme, okosság, 
Szép érték, jó hír, név, nemzetbéli nagyság.
         
Józan esz, ért tanács, igaz ítílettel, 
Nem csak honn, de kinn is szerzett becsülettel, 
Hitbéli buzgóság, istenes élettel, 
Mindenhez kegyesség, tiszta szeretettel.
            
Látás, hallás, derék dolgokban forgással, 
Mindkét szerencsének ízét kóstolással, 
Azokban nagy szüve meg nem változással, 
Sőt mint erős kőszál, helyben maradással. 
            
Igaz hazai vér, s abban buzgó készség, 
Viselt dolgaiért méltó érdemesség, 
Mind ősi, mind maga-kereste dücsőség 
És más mindenféle jókbúl álló bőség.
           

Az ilyetén dolgokon azért, úgymint dicsőséges elei és maga virtusinak szép érdemin, nem mások cselekedetin épült versekkel kellene, amint feljebb írám, a Nagyságod szolgálatjára magamat bémutatnom, akihez volna is nagy kedvem; de minthogy törődött öregségemben erőtlen kezem is keveset győz immár, és elmém is fáradékony, sőt elégtelen az olyan nagy dolgok fáradságos munkájához; más pedig az, hogy ha szintén tehetségemben volna is ez egyébképpen, de a mostani újabb-újabb terheket tenyésző üdőben gondos tisztemre nézve reám óránkint csuportosan tóduló dolgaim szorgos volta nem engedne ahhoz csendes és víg elmét. Az versek míve pedig olyat kéván, amaz Ovidius verse szerint:

Carmina proveniunt animo deducta sereno.

Abban annakokáért nékem sem telhetik kedvem, és Nagyságodhoz való kötelességem hivataljának sem tehetek eleget. A feljebb említett versekbéli dolgok is mindazonáltal, ha egyenesen nem illetik is Nagyságodat, de minthogy nagyobb részében Erdélre nézők, és annak akkori állapotját adják elé Kemény János dolgaival, annyiban, amennyiben Nagyságod azon haza fia, lehet azokhoz közi Nagyságodnak is. És én is mind erre, mind a versek olvasását örömest gyakorló dicsíretes szokására nézve, reménlem, megtekinti örömest, és úgy is, mint az én Nagyságod szolgálatjára való kötelességemnek és készségemnek jelét, nem vészi unalmason azon verseket eddig ösméretlen, most azok által ösmérkedni kévánó, magát úri jóakaratjában ajánló és szolgálatjára kötelező szolgájátúl,

Gyöngyösi Istvántúl.

Költ Krasznahorkaváralján, Szent Iván havának 20. napján 1693. esztendőben.

 

ELSŐ KÖNYV

           Első rész


1. Múzsám, a murányi hegyek tetejérűl,
    Azhol Veselini Ferenc szerelmérűl,
    Szétsi Máriával lett végezésérűl
    Szólottál, a várnak meg is vételérűl,

2. Szállj le, ereszkedjél a tágas térségre,
    Menj által a Tiszán a dinnyés Nyírségre,
    A Szilágyra onnét, és az Erdélységre,
    Lengyel-, Tatár-, Oláhországokra végre.

3. Nézd el mindezekben Keménynek dolgait,
    Szerető szívének állandó lángait,
    Házassága módját, rabságát, hadait,
    Hazája szerelmét, s azért nagy gondjait:

4. Kezdette Annával mint ösméretségét,
    Ki viselte s miként ahhoz követségét,
    Mennyi ellenkezés érte reménségét,
    Míg véle köthette kedves szövetségét.

5. Váltott gyűrőjének lévén megadása,
    Mely sok balszerencsén volt addig forgása,
    Amíg kedveséhez lehetett jutása,
    Nehéz pályájának végződvén futása.

6. A rabság egymástúl őket elszakasztván,
    Mely gondos volt szívek, azt sok bú fárasztván,
    Abbúl a jó Isten várt napot virrasztván,
    Mely kedvesen éltek, egymást nem aggasztván.

7. Édes hazájának mint fáradt dolgában,
    Hogy elővihesse azt kévánt javában,
    Végre a szerencse bal fordulásában
    Mint leve eleste hadakozásában.

8. Feljegyezvén, vegyed ezeket versekre,
    De nem a cirrhai fabulás hegyekre,
    Hanem vesd elmédet a magos egekre,
    Mondván: mennyei Úr, te segíts ezekre.

9. A Lónyai háznak választott virági,
    Mint tavasszal újult zsengéknek újsági,
    Kikre sok szíveknek égnek kívánsági,
    Mert fürtösök rajtok a jóknak soksági.

10. Kedves erkölcsökben hárman nevelkedtek,
      Szemeknek tegzében nyilakat viseltek,
      Mennyi tekintetet, annyi lövést tettek,
      A nézőknek szívén sok sebet ejtettek.

11. Leginkább négy dolgot vizsgál a szeretet:
      Erkölcsöt, értéket, szépséget, nemzetet;
      Ezekkel mindhárom felékesíttetett, 
      Melyekért mindenik méltán is tetszhetett.

12. Három istenasszonyt látnál itt rendében,
      Ha mikor tekéntnél ezek seregében,
      Mint mikor Párisnak az Ida hegyében
      Junó, Pallás, Vénus jöttek elejében.

13. Szemed cirkalmával ha őköt felvennéd,
      Első tekintettel megütközne elméd:
      Itt az aranyalmát melyiknek ítélnéd,
      Arra érdemesnek mind az hármat vélnéd.

14. Ha sok kinccsel Junó Párist hitegette,
      Elmés tudománnyal Pallás édesgette,
      Heléna szerelmét Vénus ígírgette,
      Hogy az aranyalma tartatnék érette:

15. Ez három nimfának nézd el nemességét,
      Találod ezeknek őbennek bővségét:
      Értékét Junónak, Pallás eszességét,
      Helénát ajánló Vénusnak szépségét.

16. Emellett szemérmét a szűz Diánának,
      Életét, erkölcsét szerzetes Vestának,
      Magaviselését gyors Atalantának,
      Szép keze munkáját elmés Arachnának.

17. Szép ez mind az három, s dicsíretes sokban:
      Ezek közt magad is esnél, Páris, gondban,
      Melyet ítéllenéd érdemesnek jobban,
      De Anna nyerné el az almát azonban.

18. Ez a közepsőnek neve, kit mindenben
      Áldott a természet a többinél többen,
      Nemcsak mint Cypriát ábrázolta szebben,
      Hanem Minervaként áldotta is eszben.

19. Mint csendes idején a vak setétségnek,
      Barmokat nyugtató éji csendességnek,
      Jóllehet tüzei a magos kék égnek
      Mindnyájan csillagzó fényességgel égnek;

20. Mégis a Phosphorus, az hajnal-emelő
      A többinél bővebb ragyogvánt viselő:
      Így a víg tavasz is sok virág nevelő,
      De köztök a rózsa kedvesb s elébb kelő.

21. A vadakkal gazdag Délos szigetében,
      Driades szüzeknek nyájas seregében,
      Szép Clio, s Thalia ékes termetében,
      Méltó, hogy Phoebus is vegye szerelmében.

22. Nyilas Diánának mégis delisége
      Felmúlja ezeket termeti s szépsége,
      Miként az ezüstöt arany kedvessége,
      Mindeneknél drágább ára s böcsössége.

23. A smaragd s rubint is fénlik a gyűrőkben,
      Napkeleti gyöngy is az aranyfüggőkben,
      Oly böcsös ragyogvány nincs mégis ezekben,
      Mint fényével játszó adamáskövekben.

24. A Lónyai szüzek hasonlatosképpen,
      Jóllehet mindhárman termettenek szépen,
      De győzi az Anna a többit sokképpen,
      Mint a nimfák között Diána, oly éppen.

25. Zsigmond volt az atyjok, nagyságos nemében,
      Sokat látott, hallott s tanult életében,
      Törvény illett inkább, mint fegyver kezében,
      Tanáccsal sokat ért honja szükségében.

26. Származott az anyjok Varkucs nemzetségbűl,
      Margitnak nevezték ezt a keresztségbűl,
      Nagy nemzet mindkettő, s álló régiségbűl,
      Ahhoz gazdag, s részes sok szép örökségbűl.

27. Melyeket az halál noha leontott már,
      S testbűl kikölt lelkek az egek között jár,
      De szép hírek-nevek, melyben nincs vallott kár,
      Él mostan is köztünk, s tűlünk is áldást vár.

28. Kiknek a leányi gazdag értékekért,
      Jó pálca alatt nőtt kegyes erkölcsökért,
      Idejek, elméjek, nemek s szépségekért
      Kedvesek, s sok szívek lángolnak ezekért.

29. Amikor serdültek arra az időre,
      Amely alkalmatos már a jegygyűrőre,
      Mint az éh madarak a szemes szérőre,
      Úgy járnak az ifjak ezekhez kérőre.

30. Hol a testek vadnak, sasok oda gyűlnek,
      Szapora sürgéssel ott járnak s kerülnek,
      Amely helyek pedig azoktúl ürülnek,
      Oda vagy sohasem, vagy ritkán röpülnek.

31. Ezek háza körül méltán sereglettek,
      Mivelhogy ennyi sok jóval bővölkedtek.
      Azért jó eleve el is jegyeztettek,
      Hajadonságokban soká nem lehettek.

32. Csudálatos Fátum, ritka sok ezrekben,
      Mit Isten eziránt rendelt az egekben:
      Mert ez három szüzek férhezmenésekben
      A vőlegények mind egyenlők nevekben.

33. Az elsőt, amelyet híttak Zsuzsánnának,
      Köti az házasság Bocskai Istvánnak,
      A kezepsőt, akit neveztek Annának,
      Veselényi István jedzi el magának.

34. Margit, ki közöttök ifjabbnak tartatott,
      Telegdi Istvánnak elsőben adatott,
      Az meghalván, soká gyászban nem hagyatott,
      Gróf Csáki Istvánnak azután hozatott.

35. Mikor azért ki-ki kívánt társát leli,
      S azzal az Hymennek magát beszenteli,
      A Veseléni is Annát elemeli,
      Kedves személyével örömét neveli.

36. Zászlósúri nemzet, ezé Hadad vára,
      Igen szép uraság, s nagy ennek az ára,
      Maga is jó ifjú, ahhoz jól is jára,
      Segítvén az egek ily kegyes társára.

37. Szűk a jó feleség, nehéz szerit tenni,
      Hogysem pedig rosszat kárhozatra venni,
      Kaukázus hegyén túl jobb szaladva menni,
      Ott a tigrisekkel egy barlangban lenni.

38. Gazdagság és érték vagyon az atyáktúl,
      De a jó feleség Istentűl magátúl,
      Boldognak mondatik Salamon szájátúl,
      Akinek jó asszony adatik sajátul.

 39. Vagyon, Veselényi, néked részed ebben,
      Szerencsés napjaid folynak életedben,
      Szép asszony társoddal van szíved örömben,
      Éltek is egymáshoz igaz szeretetben.

40. De nézd a mulandó örömnek hívságát,
      Mely hamar eloltja víg napja világát,
      Alig mutatja meg zsengéje újságát,
      Véle termett férge hogy rágja virágát.

41. Amikor kedvesen egymással élnének,
      S tovább is hasonló napokat vélnének,
      A kegyetlen Párkák, ímé, érkezének,
      Nem reméllett sírást Meggyesen szerzének.

42. Van ezek kezében guzslya az életnek,
      Annak fonalszáli onnét eresztetnek,
      Ők nyújtják azokat, s tűlök is metszetnek,
      S általok sok árvák s özvegyek tétetnek.

43. Veseléninek is ollójok élével
      Elmetszik napjait, együtt életével,
      Árván hagyják házát gyászos özvegyével,
      Ki vizeket áraszt, mint Byblis, könyvével.

44. Kesereg halálán szerelmes férjének,
      Követvén példáját árva gerlicének,
      Egy órát sem enged kedves örömének,
      Lévén hű gyászlója társa elestének.

45. Szép szemöldökének, szemeinek íja
      Most víg mosolygással a szívet nem víja,
      Hanem szomorító siralomra híja,
      Szerelme elestét keservesen síja.

46. A piros klárisok, kik ajakán ültek,
      Elébbi mosolygó színekben kékültek,
      Orcáján a rózsák, kik minap örültek,
      Szomorún csüggönek, s hervadásra dűltek.[1]

47. Kövekkel csillagzó gazdag öltözete,
      Fodorult hajának gyöngyös fürtözete,
      Sok egyéb cifrának munkás készülete
      Letetetett, s nincs most azoknak kelete.

48. Kedves állapotja költ kedvetlen gyászra,
      Nyugodalmas szíve gondos ohajtásra,
      Vígságos beszéde keserves sírásra,
      Csendes elméje is habzó búsulásra.

49. Társa melegével fűlt nyoszolyájának
      Elaludt a szene, nincs tüze magának,
      Hogy örömét gyújtsa bús állapatjának;
      Mord tele érkezett vígságos nyarának.

50. De a jó erkölcsök kedves ruházatja,
      Amely hírét s nevét szépen ragyogtatja,
      A gyásszal sokáig nem aggosztaltatja,
      Most béborult napját megint felhozatja.

51. Az hadadi testnek szomorú torábúl,
      Gyerőmonostori Főnix kél porábúl,
      Mely Veseléninét bús állapotjábúl
      Víg napokra hozza s gyászos siralmábúl.

52. Noha ez is, amint felkél mosolyodva,
      Úgy el fog enyészni megint szomorodva,
      Lész úgy is élete sok búval rakodva,
      A ködbűl fény, s abbúl megint köd fakadva.


         Második rész


1. Azonközben az hír, ki mindenkor kél s jár,
    Kinyílt füllel s szemmel újságokat les s vár,
    Melyre álmot soha az étszaka sem zár,
    Vizsgál mindeneket, tűle titkolják bár.

2. Ólálkodik, vigyáz, nézi a dolgokat,
    Gyön s mégy, nincs nyugalma, keres újságokat,
    Ha miket találhat, felvészi azokat,
    Tölt velek csakhamar sok tartományokat.

3. Függesztvén nyelvének azt is harangjára,
    Mint a nyargaló szél, kél azzal szárnyára,
    Siet, s kezdi adni mindennek tudtára,
    Hogy árván maradott Anna s Hadad vára.

4. Gerendre is bétér erdélyi útjában,
    Aranyas vizének fekszik ez folytában,
    Ez Kemény Jánosnak van birodalmában,
    Mely is özvegységnek borult homályában.

5. A leszálló naptúl pirul vala az ég,
    Elhalada az is, s leve fényében vég,
    De a vak étszaka sátort nem emelt még,
    Csillagok tüze is csak imitt s amott ég.

6. A míves elhadta, jóllehet, munkáját,
    Aklában vezette a pásztor is nyáját,
    Szakács is feladta immár vocsoráját,
    De még nem ágyazza egy is nyoszolyáját.

7. A munkátúl ürült test magát nyugtatja,
    Sétálgat Kemény is, az időt múlatja,
    Özvegyi voltát is, nem kétlem, forgatja,
    Hogy véle így szólván, az hír megállatja:
    
8. Megholt Veseléni, társa annak árva,
    Kinél nem lelsz jobbat, sok földet is járva,
    El vagyon ugyan most minden kedve zárva,
    De megújul megént, nem sok üdőt várva.

9. Megpirosul nyakán a fekete kláris,
    Mert őtet sok helyen emlegetik máris,
    Óhajtván némelyek, mint Helénát Páris,
    Sokat özvegyleni ennek bizony kár is.

10. Kinek kedve hozzá, véle bár ne késsék,
      Hogy az elébb járók tűle el ne vessék,
      Amíg ő köszörül, mások meg ne nyessék,
      Szép is, jó is, van is, amiért ez tessék.

11. Eltűn ezzel az hír, vég lesz beszédében,
      Jut a gyors szerelem amelynek helyében,
      Új tüzet kezd rakni Keménynek mellyében,
      Veseléninére gerjesztvén szívében.

12. De hamar jött lángja nem bírhatja könnyen,
      Mert az okos elme, aki röpül fennyen,
      Fontosan vizsgálja, heve mire menjen,
      Hogy veszedelmes írt szívére ne kenjen.

13. Játsznak ragyagváni a csillagoknak már,
      Megszűnt minden munka, az utazó sem jár,
      Öszveölelkezve nyugszik sok kedves pár,
      Tégedet is, Kemény, nyoszolyád készen vár.

14. Sétál vala mégis, a víz mellett járván,
      A mulató üdőt a setét elzárván,
      Bémégyen azonban, nyugodalmat várván,
      Lefekszik ágyában, de mint özvegy, árván.

15. Hallgat a setét éj csendes füleléssel,
      Nyugosznak az alvók lassú pihegéssel,
      Még a furcsa hír is jár gyengébb lépéssel,
      Mint nappali üdőn, s lassúbb csevegéssel.

16. Ha másképpen álma nem lehet kedvesen,
      Bárcsak nyugodhatnék Kemény is csendesen,
      Nem engedi a gond, hogy ez is lehessen,
      Nyugodalmas álmot szemére vehessen.

17. Alkalmatosságtúl ered a szeretet,
      Az hír az özvegyrűl tén emlékezetet,
      Tetszék a’ Keménynek; Vénus sem késhetett,
      Hogy bővítse tüzét, szívére sietett.

18. Amikor fellobban lángja a szalmának,
      Ha sietve ahhoz többet nem adnának,
      Hirtelen szikrái gyorsan aludnának,
      Hamva szélre kelvén, semmiben múlnának.

19. A szerelem, aki eszköze tüzének,
      Egy tükört függesztett elméje szemének,
      Amely megmutatja rend szerént Keménynek
      Minden állapotját Veseléninének.

20. Melybűl most személyét nézi gondolatja,
      Mosolyog előtte most szép ábrázatja,
      Hűségét, jóságát, eszét most mutatja,
      Egyéb dolgait is ebbűl megláthatja.

21. Amelyekrűl mennél többet gondolkodik,
      Szíve tüze annál jobban gyarapodik,
      Amellett gondja is bővül s szaporodik,
      Mint habok közt hajó, nyughatatlankodik.

22. Nehezedett teste új gondja terhével
      Hogy álmot vehessen, küszködik szemével,
      Erőlteti, s ugyan födi is kezével:
      Szeretne aludni, de nehéz erővel.

23. Sem alszik, sem vigyáz, csak fetreng ágyában,
      Ide s oda fordul, törődik magában.
      Szeret is meg nem is, kétséges dolgában,
      Noha szíve immár forr kezdett lángjában.

24. Mindazáltal sokat küszködik tüzével,
      Sokképpen forgatja a dolgot eszével,
      Itt Vénusnak dolga nincs furcsa elmével,
      Fontolja a dolgok kezdetit végével.

25. Az éji homályok azonban lehullnak,
      Mosolygó orcái hajnalnak újulnak,
      Mint pünkösdi kertek, rózsákkal pirulnak,
      De Kemény gondjai ezekkel sem múlnak.

26. Zeng már minden liget a sok madárszókkal,
      Nyögnek a gerlicék örvös galambokkal,
      Csácsognak a szajkók süvöltő rigókkal,
      A Kemény is felkél ágyábúl azokkal.

27. Vadászásra készül, gondját felejteni,
      Fut a vadászmester ezt megjelenteni
      S annak eszközeit elölkészíteni,
      Akar kedve szerént urának tetszeni.

28. Minthogy még estve is volt kiadott jele,
      Ki-ki rendi szerént idején felkele,
      Kinek úgy volt hagyva, az meg is nyergele,
      A szagló ebeknek ebész is kürtele.

29. Azért mindeneket hamar elkészítnek,
      A kihozott lovak kapálnak s nyerítnek,
      Míg megindul az úr, nagy udvart kerítnek
      Az ifjak, egymás közt sok tréfát említnek.

30. Simon s Ferenc (ezek fiai Keménynek)
      Jó napot mondani atyjokhoz menének:
      De útban találák, azért megtérének,
      S vele együtt ők is lovakra ülének.

31. Keménynek csendesen ballag paripája,
      Két sütéssel jegyes a jobbik pofája,
      Oláhországi ló, amint van formája,
      Játékos zabláját rágdogálja szája.

32. Megvonítja szárát néha kantárának,
      Helyét sem találja táncoló lábának,
      Engedvén azonban vonított szájának,
      Úgy lép, valamiként kell akaratjának.

33. Balfelől Simon van, s mendegél mellette,
      Portán tanult lova egy lábát felvette,
      Mint a könnyű lejtő, s azt megént letette,
      Változtató kényen úgy ugrál előtte.

34. Jobb oldalafelét fia, Ferenc tartja,
      Ez is atyja előtt jó lovát ugratja,
      Szarvas módon szökik, mosolog az atyja,
      Hogy erős ugrását nehezen állhatja.

35. A vadászóhelyhez azonban jutának,
      Jelül a kopóknak kürtököt fúvának,
      Szíj- s selyempórázra ebeket fogának,
      Elsőben is egy párt Ferencnek hozának.

36. Dervis egyik, farka nagy lompot eresztett,
      Törökországi faj, visel kövér testet,
      Társa is ily: híják Besliának eztet,
      Igen szép mindkettő, úszóvan is festett.

37. Kit Simon felfogott, nevezik Delfinnek,
      Tigris egy pórázon lévő társa ennek,
      Szelektűl fajzottak amint ezek mennek,
      Amikor nyúl, avagy őz-űzésre kelnek.

38. Hyláxot, Philaxot maga fogja Kemény,
      Kölyök még mindkettő, van rúlok nagy remény,
      Dicsírettel hozta csak minap egy örmény,
      Párduc korcsa lehet, mint ösmérni körmén.

39. Dorcséval az Agrét egy pórázra fogták,
      Ezeknek az anyját farkassal forgatták,
      Havasalföldébűl nagy hírrel hozatták,
      Hogy kezére fogja, Décseinek adták.

40. Kivel asztalnokja rendelt helyét állja,
      Annak háta holló, párduc pedig málja,
      Csonkák a fülei, az hajtást vizsgálja,
      Ha mi reáfordul, azt meg is próbálja.

41. Liciskának híják, Kurta ennek társa,
      De az ebek között alig vagyon mása,
      Moldvábúl költ, ott is híres volt futása,
      Aki ebben kétes, jóságát majd lássa.

42. A szuszogó Dromást vadászmester fogta,
      A minap egy oláh ezt Váradon lopta,
      Nagyhírű eb vala, de már alább hadta,
      Miolta a róka az orrát megkapta.

43. Ennek pórázosa amaz török Taúz,
      Mely, ha csak gyengén ülsz, lovadrúl is lehúz,
      Sebhely van a nyakán, karcolta volt hejúz,
      Ez után a szakács sok nyulat s őzet nyúz.

44. Mopsust és Coridont adják egy inasnak,
      Ez daru, azt pedig mondhatni ordasnak,
      Szebb az első, látszik a másik korcsasnak,
      Erős is, megfelel bízvást egy farkasnak.

45. A szálkás Harpya a kopár Szárcsával,
      Babos Leopárdnak egy fészkű társával,
      Fejér Hattyú amaz fekete Csókával,
      Amely mint egy vizsla, annyit ér orrával.

46. Együtt a kopókkal szabadoson járnak,
      Az agár-viselők azért rendet állnak,
      Az hajtó ebeknek jeleitűl várnak,
      Ha mi vad elmenne, tartanák azt kárnak.

47. Vigyázz ám, rád a nyúl, azonban kiáltják,
      Kergetik a kopók, Décseire hajtják,
      De csalt vét ott nékik, más felé szalajtják,
      Az asztalnokra tér, ott jól megingatják.

48. Haj, Kurta, haj, Csonka, közel van a csere,
      Térengetik, foly itt egy kis víznek ere,
      Elérik a’ mellett, dicsíretet nyere
      A Kurta, tegnap is aki négyet vere.

49. Fel sem köthetik azt, megént mást találnak,
      Azhol az úrfiak vigyázással állnak,
      Mely után a Tigris és a Delfin válnak,
      Sebes futásokban úgy tetszik, hogy szállnak.

50. Elütik csakhamar, messze nem űzhetik,
      Hogy vigyázzon minden, újonnan hirdetik,
      Egy őzet vernek fel, Keményre kergetik,
      Hol az Hyláx s Philax sűrőn térengetik.

51. Mint a szarvas után amely nyilat lőnek,
      Olyan gyorsasága ennek mindkettőnek,
      Azért noha az őz siet az erdőnek,
      De hamar elérvén, térítik mezőnek.

52. De minthogy még gyengék, véle nem bírának,
      Hogy reá vigyázzon, kiáltja fiának,
      Aki eleiben adja Besliának,
      Amaz könnyű Dervis pórázos társának.

53. Tud ez véle bánni, mert sokszor próbálta,
      Azért gyorsasággal eleiben válta,
      Fordultában (melyre Ferenc is kiálta)
      Hozzá faldok, kapni az inát találta.

54. El is veri ottan együtt a kölykökkel,
      Zeng megént az erdő új cihelésekkel,
      Egy rókát hajtatnak a szagló ebekkel,
      Honnét vetődik ki, vigyázzák szemekkel.

55. De ezt a sűrőbűl ki nem tudják venni,
      Kezd azonban nem várt égropogás lenni,
      Melyre nézve ők is sietnek elmenni,
      A kezdett vadászást más üdőre tenni.

56. Éri sűrű zápor induló útjában,
      Mely megtartóztatja hazajutásában.
      Bokros ott egy nagy fa bőv ágozatjában,
      Az alá áll Kemény, s így sóhajt magában:

57. Szerencsésebb vala Aeneásnak dolga,
      Mikor Karthágónál vadászaton forga,
      Noha őreá is sűrő zápor csorga,
      De semmi az, mert szép Didó ott mosolyga.

58. Ha a nap béborult, ez ott oly ékesség,
      Mely a víg napnál is ragyagóbb fényesség,
      A jeges záportúl ha érné hidegség,
      Ennek szereteti kedves tűz s melegség.

59. Saját kezén vagyon, nem félti ezt mástól,
      Nyugodt, szíve üres minden búsulástól,
      Tágulván az üdő a zápor-hullástól,
      Bémennek, és ott sem válnak el egymástól.

60. Az én dolgom pedig reménség s félelem,
      Akiért sok gonddal szívemet terhelem,
      Esmeretsége sincs, mint kellene, velem,
      Nemhogy volna tőle bizonyosabb jelem.

61. Megvagyon a szándék, mert bizony szeretem,
      S nyughatatlankodik érette életem,
      Mások szeme előtt noha nem tettetem,
      De nem lész egyébé, ha szerit tehetem.

62. Azonban magamat amíg itt mulattam,
      Az ócsó nyulakat és őzet fogattam,
      A drágább dámvadat nemde elmúlattam?
      Akinek árára a szívemet adtam.

63. Az hadadi erdőt nemde meghajtatták?
      Vadak királynéját belőle kifogták?
      Tudom, az ideget arra sokan vonták,
      De a jó istenek talám nékem hadták.

64. A gyors szeretetnek hirtelen tüzével
      Volt mindeddig Kemény habozó elmével,
      Akarta is, nem is, küszködött szívével,
      Elkezdje-e dolgát Veseléninével?

65. Hanem látván, hogy ez Isten sugallása,
      Amint vagyon hozzá szívének vágyása,
      Eltekélli magát: ne késsék, meglássa,
      Miképpen indulhat dolgának folyása.

66. Hazajutván, azért külön helyre megyen,
      Elmélkedik, ebben már többet mit tegyen,
      Titkos tanácsosnak titkához kit vegyen,
      Annához küldendő követe ki legyen?

67. Nem jó cégért kötni titkos szándékokban,
      Mert kis dolog is nagy akadály azokban,
      Fedezik a titkot mennél okosabban,
      Lészen kimenése annál hasznosabban.

68. Némelynek a száját meglakatolhatni,
      De más olyan eszközt viszont találhatni,
      Mellyel annak zárját könnyen felnyithatni,
      S azáltal sok jóbúl sok gonoszt várhatni.

69. Midőn azért ő is ezt jól megfontolja,
      Mint kezdjen dolgához, sok útját gondolja,
      Hogy ne késsék véle, magát is unszolja,
      Némely gondolatja megént meggátolja.

70. Tudja azt, hogy könnyű a nyilat ellőni,
      De nehéz tegzében annak visszajőni,
      Jól meg kell elsőben a dolognak főni,
      Ha úgy tálalják fel, úgy tud haszna nőni.

71. Azon vala első gondja elméjének,
      Mi útját találja dolga kezdésének.
      Nem kis örömére azonban szívének,
      Érkezik levele Veseléninének.

72. Szomorú a levél részérűl Annának,
      Mert temetségére hí megholt urának,
      Meggyes lészen helye szomorú torának,
      De Kemény víg reményt vész ebbűl magának.

73. Mond: Temetségre hívsz, de életre megyek,
      Torra: de oly korra, hogy örömet vegyek,
      Hunt világod helyett új napod én legyek,
      Te nékem, én néked holtig kedvet tegyek.

74. De azt, kire bízza, még el nem rendelte,
      Végre, minthogy annak hívségét ismerte,
      Décsei Bálintnak ezt megjelentette,
      Hogy egyéb ne tudja, lelkére kötötte.

75. Tudván a nagy elme, ki forgott sokakban,
      Az ajándék sokat segít a dolgokban,
      A kenett kerék is mert fordul gyorsabban,
      Úgy nő a plánta is, ha öntözik, jobban.

76. Azért Décseit is, elébb, mint elmenne,
      Biztatja a Kemény, jó reménnyel lenne:
      Isten hazahozván, szép jutalmat venne,
      Ha bízott dolgában kedves véget tenne.


       Harmadik rész


1. Amikor így vadnak dolgai Keménynek,
    Amint személyeért Veseléninének
    Csendes nyugodalma nincs az ő szívének,
    Úgy ég őérette szíve egy személynek.

2. Úri asszony, hívom ezt Censabriának,
    Akit sértvén nyila szerelem íjának,
    Orvosolására attúl vett kínjának
    Mind csak Kemény Jánost óhajtja magának.

3. Hizlalja is szívét nem ösztövér remény,
    Hogy szereti őtet, el is veszi Kemény,
    Bízik, valóság ez, nem múló lelemény,
    Noha éri lábát itt síkos esemény.

4. Örül s dicsekedik dolga jól létével,
    Csinosítja magát teljes erejével,
    Tart gyakran tanácsot tüköre fényével,
    Keménynek miképpen tessék személyével.

5. Vajha mint a főnix, újulttá lehetne,
    Vagy héjábúl mint a kígyó, kimehetne,
    Verdett orcájára gyengébb bőrt vehetne,
    Ennél örömestben, ah, mit mívelhetne?

6. Minden, aki szeret, kívánna szép lenni,
    Hogy annyival inkább tudhatna tetszeni,
    De a múlt szépséget nehéz visszavenni,
    Heléna sem tudta ennek szerit tenni.

7. Az üdő tavaszi rózsáit elszedte,
    Őszi halován szín az orcáját fedte,
    Mindazáltal ezt ő kellő rendben vette,
    Amint a korosság s özvegység engedte.

8. Úgy várja s reméli Kemény jövetelét,
    S azáltal gyászának víg színné lételét,
    Hitet erősítő szerelem-kötelét,
    Ha maga nem gyön is, bízik, küldi jelét.

9. A Kemény szolgái erre okot adnak,
    Kik Censabriánál gyakor ízben vannak,
    Hízelkedvén néki sok biztatást mondnak,
    Melyet hevült szíve remél mind igaznak.

10. Minthogy fösvénykedni nem tud a szeretet,
      Ő is ezek közül soknak jól fizetett,
      Megajándékozott majd minden követet,
      Noha az mindenik csak csaló lehetett.

11. A szeretet mindent könnyen szokott hinni,
      Azért gyakran esik megcsalatást venni,
      Vak ő, miként tudjon vigyázással menni?
      Nem csuda, ha néha verme talál lenni.

12. Amaz szomorú nap elérkezett volt már,
      Melyen sírba-kelést Veselén teste vár,
      Kit a nehéz márvány ezennel el is zár,
      Özvegye könyveit bővéti újabb ár.

13. Sok úri s fő rendnek van gyülekezeti,
      Kik közt Décsei is magát jelengeti,
      De a színt is színnel színli s fedezgeti,
      Vélvén, hogy úgy dolgát jobban végezheti.

14. Azért jött, azt mondja (ily színt ád dolgának),
      Hogy amely örökös jószági Annának
      Eddig zálogképpen másoknál valának,
      Azok kiváltását engedné urának.

15. Sokakban jó eszköz, használ is a színlés,
      Azáltal megyen jól végben minden kímlés,
      Elrontaná útját a kajon irigylés,
      Ha szájjal kergetné, ki mit szívével lés.

16. Szín ugyan itten is a jószág záloga,
      Palástul dolgának kit Décsei foga,
      Erre tanította okos Kemény maga,
      De másképpen ennek valóság a dolga.

17. Mert nemde záloga volt-é Veselénnek
      Kedves társasága Anna személyének?
      Elfolyván napjai szabott idejének,
      Hogy kiváltsa, Isten rendelte Keménynek.

18. Nem múlatja ő is alkalmatosságát,
      Hogy kézhez vehesse ily kedves jószágát,
      Azért sietteti ezt a meghitt szolgát,
      Igaz jussa mellett ne múlassa dolgát.

19. Oszol immár a tor, vannak csak kevesen,
      Décsei a dolgot lesi fegyelmesen,
      Annak jó folyása miképpen lehessen,
      Mi útját találja, kin hozzákezdhessen.

20. Böcsületiben jár, hitelét vesztené,
      Ha kinek mód nélkül azt megjelentené,
      Ha lehetne, olyan eszközit ejtené,
      Annának ezeket maga említené.

21. De nem lehetvén ez így: más utat vészen,
      Egy meghitt szolgával titkos kötést tészen,
      Jól ígérvén néki, ha jó eszköz lészen,
      Amelyért csakhamar vagyon az is készen.

22. Az haszonrúl való reménség ösztene
      Késszé tévén, azért nagy híven elmene,
      S asszonya házában egykor béköszöne,
      Hogy megmondja, amit Décsei üzene.

23. Mint ködben merült hold éjjeli homályban,
      Bánkódik asszonya a gyászos cellában,
      Mely a boldog idő kedvesen folytában
      Oly volt, mint a víg nap virradó korában.

24. Itt Alcyonesnek látnád zokogását,
      Ki a tengereken kesergi ő társát,
      Vagy Galateának sok könnyhullatását,
      Melyekkel siratja szép Acis romlását.

25. Könyöklő kezére fejét eresztette,
      Bánatos orcáját búra csüggesztette,
      Felnéze azonban, s szemét megtörlötte,
      Ott álló szolgáját, mit akar, kérdette.

26. Kinek is keservén gyászos asszonyának
      Szomorodék szíve, könyvei hullának,
      Amelynek árjai míg nem haladának,
      Vala hallgatása félbenfalt szavának.

27. Keseredett szívét meggyőzi azonban,
      De nem ered mindjárt a felvett dologban,
      Másrúl kezdi szavát, marad az titokban,
      Asszonya keserve míg enyhődik jobban.

28. Egyrűl s másrúl is kezd köztök a szó lenni,
      A szolga mindaddig akar ebben menni,
      Míg módját ejthesse azt is elölvenni,
      Asszonya szívére mennél jobban tenni.

29. Megállott volt immár zápora szemének,
      De mint mikor szűnik hullása esőnek,
      Setéte azonban fel van a felyhőnek,
      Olyan állapotja vala személyének.

30. Mindazáltal immár beszél kedvesebben,
      Szolgája is lenni kezdett mérészebben,
      Forgatja beszédét mennél eszesebben,
      Hogy mérgesebb olajt ne öntsön a sebben.

31. Hogy szóljon, ajakát gyakran felemeli,
      S kimondandó szavát már nyelvén viseli,
      Hallgat megént, szívét új félelem teli,
      Tart, asszonya búát hogy ezzel neveli.

32. Hozzáfog újonnan, szóllani most sem mér,
      Mondja már, de arrúl megént másuva tér,
      Kezdi, meg elhagyja, végre vagy veszt, vagy nyér,
      Eltekélli, felvett dolgában véget ér.

33. Így szól: Kár magadat ennyire fogyatnod,
      Hervasztó könyvekkel orcádat folytatnod,
      Csendes tűréssel kell ezeket múlatnod,
      A bús kesergéstűl nem lész semmi hasznod.

34. Alkalmatlanítod sőt ezzel magadat,
      Kérlek, mértékeljed szomorúságodat,
      Ha most kedvetlen köd fedi világodat,
      A jövendő üdő hozza víg napodat.

35. Nem sokáig fagylal az hideg özvegység,
      Elmúlt tüzed helyett hevít más melegség,
      Víg felét találja a mord feletlenség,
      Melyrűl házad körül jár máris követség.

36. Itt vagyon Décsei, szolgája Keménynek,
      Rám bízta summáját ez követségének,
      Van idevont nyila ura idegének,
      Várván biztatását kezdett reményének.

37. Azt üzente: Ne sírj, mivelhogy él urad,
      Mostani gyászodban életed nem marad,
      Elhunt napod fénye ezennel felvirrad,
      Szomorú teledbűl lész vígságos nyarad.

38. Többet mond vala még, de nem engedteték,
      Kelletlen követ volt, jól meg sem hallaték,
      El sem végzé szavát, válasza adaték,
      De ezt nem reménlett erős szók követék.

39. Jó ura halála felejthetetlen kár,
      Nem kíván ösmérni több férfiat ez már,
      Kedves társa után holtig özvegyen jár,
      Décsei jó választ azért hiában vár.

40. Megmondván ezt néki, kedve háborodik,
      Ilyen bal válaszán búsul s gondolkodik,
      Tudván, azon ura mint megszomorodik,
      Ha csalja a remény, melyben bizakodik.

41. Számlálja azonban Kemény a napokat,
      S az temetés körül forgandó dolgokat,
      Forgat elméjében sok gondolatokat,
      Ilyen rendre fűzi némelykor azokat:

42. Most fogják a testet, most viszik, s követik,
      Most teszik a sírban, most immár temetik,
      A gyászos özvegyet most hazavezetik,
      Most készül az ebéd, az asztalt most vetik,

43. Most adják az étket, asztalhoz most ülnek,
      Most a búfelejtő pohárok kerülnek,
      Most az atyafiak az özvegyhez gyűlnek,
      Most búcsúznak tűle, menni most készülnek,

44. Most vagyon Décsei talám szemben véle,
      Most emleget engem, most kér választ tőle,
      Most hajt térdet neki, most gyön el előle,
      Reménlem, maholnap jó hírt hoz felőle.

45. Avagy: minthogy sokan óhajtják szépségét,
      Nemdenem most másnak hallja követségét?
      Sőt talám köti is azzal szövetségét,
      Pusztán hagyja az én szívem reménségét.

46. Gyűlöl késedelmet minthogy a szeretet,
      Tudom, ki-ki féltő dolgával sietett,
      Volt oly, személy szerént ki jelen lehetett,
      Maga, mint a követ, többet végezhetett.

47. A tanácsos elme de nem olyan furcsa,
      Hogy akármi szikra szeretetit gyújtsa,
      Gondolatlan ésszel mindjárt kezét nyújtsa,
      Más, jobb szerencséjét azzal távul sújtsa.

48. Mindazáltal a szű, mint száraz pozdorja,
      A fellobbanásra néha oly hamarja,
      Alig lát valakit, azt máris akarja,
      Hogy megölelésre szoríthassa karja.

49. Az ilyekrűl mennél többet elmélkedik,
      Szíve gondja annál jobban nevelkedik,
      Habzó gondolatja jár s helytelenkedik,
      Bizonyos válasszal míg nem csendesedik.

50. Meg kellene jőni a Décseinek már,
      Kit a vetett napra nyughatatlanul vár,
      Meg is gyön azonban, s az urához béjár,
      De kedvesebb választ hozna magával bár.

51. Külön helyre viszi válaszát hallani,
      Félelmes a követ, alig mér szóllani,
      Szépítné örömest, de meg kell vallani
      Követsége dolgát, mást sem mér mondani.

52. Melyet mikor beszél szomorú ajakkal,
      Hallgatja a Kemény izzadó homlokkal,
      Kezd is háborodni bús gondolatokkal,
      Mindazáltal szíve nem csügged azokkal.

53. Mond: Apadni hagyják a tenger vizeit,
      Úgy szedhetik annak választott gyöngyeit;
      Ha űzik a szelek az éjnek ködeit,
      A csillagoknak is úgy látni tüzeit.

54. Fenn van még zápora kiáradt könyvének,
      Nem oszlott fellyege béborult fényének,
      Kénja sem enyhődött sebhetett szívének,
      Egyéb súlya is ép keserve terhének.

55. Nem csuda, ha még most válasza kedvetlen,
      A bánatos szűnek mert minden kelletlen,
      Az ambrózia is keserű s ízetlen,
      Hogy magaddal nem szólt most, a’ sem illetlen.

56. Megholt ura képe forog elméjében,
      S azzal társalkodott kedve jut eszében,
      Melytűl hogy elesett, félholt életében,
      Nincs semmi más kedvnek még helye szívében.

57. Az üdő ezeket mind alkalmaztatja,
      Keservének árját naponként fogyatja,
      Bús gyásza homályát aszerént oszlatja,
      Végre ennyi gonddal nem aggasztaltatja.

58. Fáradsággal mennek a böcsös jók végben,
      Nehéz indulatján ne essünk kétségben,
      Csak legyünk, Décsei, kellő serénségben,
      Megnyerjük ezt, vagyok én oly reménségben.

59. A rózsabokorrúl vegyünk példát ebben,
      Mely noha öltözött sértő tövisekben,
      De mikor ideje eljön kikeletben,
      Vajon mi virágzik ennél kedvesebben?

60. Noha tövises most Anna válasza is,
      De nyílik idővel annak rózsája is,
      Meglészen munkánknak érdemlett haszna is,
      Csak ezt, nem tágítván, űzzük továbbra is.

61. Aki teljes hittel bízik ő dolgában,
      Ritkán csalatik az ő bizodalmában,
      De nem kell kímélést tenni a munkában,
      Ha akar részt venni reméllett hasznában.

62. Az üdő, a munka segítő mestere
      Minden szerencsének: Páris is úgy nyere,
      Hogy kezdett dolgában resten nem hevere,
      Szép Heléna mellett míg ágyat nem vere.

63. Eredj, szolga, azért pihenj meg utadtúl,
      El kell megént menned egynéhány napon túl,
      Meg sem szűnöm, hidd el, a kezdett dologtúl,
      Míg kívánt válaszom nem lész az asszonytúl.

64. Gyűrőt s hitlevelet ad azért kezében,
      Hogy annál több hitel lenne beszédében,
      Eljár Décsei is ő követségében,
      De csalatik Kemény itt is reményében.

65. Mert most is követét bocsátja üresen,
      Érzi azt Décsei noha keservesen,
      De maga a Kemény szenvedi csendesen,
      Tudván, a szép rózsa hogy terem tövisen.


       Negyedik rész


1. Kényes mulatságit nézd a szerelemnek,
    Amaz szívek-vívó tegzes kis istennek,
    Lángoltatja szívét Annáért Keménnek,
    Anna szíve pedig idegene ennek.

2. Így Censabriával Keményt kedvelteti,
    A Keménnyel viszont ezt nem szeretteti,
    Aki kinek nem kell, azzal sürgetteti,
    Akinek kellene, azt elfelejteti.

3. Mi gyönyörűséged, hogy így bánsz raboddal?
    Fordíts meg íjadat, másként lőj nyiladdal,
    Mit gerjeszted szívét Keménynek Hadaddal,
    Ha nem töltöd kedvét ott való vadaddal?

4. Nincsen még ideje szelídülésének,
    Hadd múljon csak habja háborúlt kedvének,
    Ily kedvetlensége nem lész személyének,
    Megszelédül, s tészen jó választ Keménynek.[2]

5. Az hirtelen dolgok nemigen állandók,
    Amely hamar lésznek, oly hamar romlandók,
    Kik illő idővel érésre jutandók,
    Azok tartnak, s azok végig maradandók.
    
6. Amely fa a tavasz első nyílására
    S az új verőfénynek múló sugárára
    Bimbózik, s virágot vész mindjárt magára,
    Elfagy, s a gazdának nincs semmi hasznára.

7. A szeretetnek is így idétlensége
    Hamar romlik, s meghűl kezdett melegsége:
    Ha üdős tanácson épül reménsége,
    Jól kezdett dolgának úgy lészen jó vége.

8. Noha sokszor messze esett már céljátúl,
    Nem szűnik Décsei mégis pályájátúl,
    Szorgalmatoskodik, gyön s megy az Annátúl,
    Az sem oly idegen, mint eddig, urátúl.

9. Idővel keservét kezdi enyhíteni,
    Azzal holt urát is lassan felejteni,
    Ahelett szívében Keményt említeni,
    S róla gondolkodván órákat tölteni.

10. Minden állapotját hányja elméjében,
      Láttatik hajolni immár is szívében;
      Mint szomorún ülni a gyásznak ködében,
      Tetszik inkább élni új társa kedvében.

11. Csendes volt elméje, már nyugodni kezdvén,
      De habzást vén megént, új kérők érkezvén,
      Annának tetszeni ki-ki igyekezvén,
      Hogyha a szerencse szolgálna kedvezvén.

12. Volt jó indulatja már Kemény dolgának,
      De megakad itten elméje Annának,
      Újabb tanácsokat kezd adni magának,
      Ezek közül melyet válasszon társának.

13. Ezt talám kedvessé teszi ifjúsága,
      Amazt szeretteti pénze s gazdagsága,
      Ennek termete kell, annak okossága,
      Némelynek nemzete, némelynek jószága.

14. Ugyanis csak egyben ritkán találtatik,
      Különb-különb testben amely jó adatik;
      Ha ki egy dologban kellőnek mondatik,
      Az gyakorta másban földig aláztatik.

15. Ő ugyan tovább is örömest így lenne,
      Elébbi szavaként férhez nem is menne,
      Ily sok jó szerencsét félre de ki tenne!
      Hogy azokbúl egyet választva ne venne.

16. Szüli a szerencsét az alkalmatosság,
      Melynek a tarkóján van sima kopaszság,
      Ha az üstökében nem kap a gyorsaság,
      Nem fogja meg hátul azt semmi okosság.

17. De ily nagy személyek úri seregében,
      Hol ez Páris, amaz Julus személyében,
      Aeneas némelyik, méltó érdemében
      Mindenik, hogy vegye Didó is kedvében.

18. Kit válasszon köztök, kétséges az elme:
      Ennek, amannak is ingerli szerelme,
      Van itt a bús szűnek nem csak kis gyötrelme,
      Melyiknek lehessen méltó győzödelme.

19. Mint mezőt ruházó kedves kikeletben,
      Mikor a virágok nyílnak a kertekben,
      S a Driades szüzek sétálnak ezekben,
      Hogy szagló bokrétát szedjenek kezekben,

20. A kinyílt virágok renddel sereglenek,
      Harmatok gyöngyével kedvesen fénlenek,
      Mosolygó színekkel ugyan ingerlenek,
      S majd mint annyi szemek, magokhoz intenek.

21. Vénus vérébűl nőtt rózsa gyengesége,
      Magadat kedvelő nárcisszus szépsége,
      Phoebus miatt veszett hiácint ékessége,
      Adonis vérén költ tulpán kedvessége,

22. Mindezeknek kedves színnel virágzása,
      Majd mint annyi kedves ajak mosolygása,
      S azáltal magához késztető hívása,
      Mint vasat szerető mágnesnek vonása.

23. Fejír és piros színt egyvelített egyben,
      Szerelmet s szemérmet rekesztett amelyben,
      Ezt vette magára, s ül a rózsa ebben,
      Fitogatja magát, lehet mennél szebben.

24. Magát az hiácint kék színnel mutatja,
      Nem várt változásán láttatik bánatja,
      A szüzek kedveért de ezt elmúlatja,
      Akiknél kedvessé teszi jó illatja.

25. Fejír a nárcisszus, ki veszett magáért,
      Kedves szokott lenni ez is virágáért,
      Tavaszi zsengék közt nyíló újságáért,
      Echo is szenvedett ennek szép voltáért.

26. A teljes violák állanak szép rendben,
      Ki skárlát-, ki bársony-, ki karmazsinszínben,
      Nem utolsó fények ezek is a kertben,
      Színekért, szagokért vannak méltán kedvben.

27. Ezekkel amaz sokszínű tulipányok,
      Mint a napkeletrűl feljött szivárványok,
      Hízelkednek, s sok más kerti ragyagványok:
      Válasszatok köztök, Driades leányok.

28. Többel innét egynél nem szabad elmenni,
      A többit az egyért mind félre kell tenni,
      Tetszik ez, tetszik az, melyet kell elvenni,
      Nehéz azon hamar nyugodt szívvel lenni.

29. Nehéz egy kedveért elhadni sokakat,
      Rózsa, avagy másért a több virágokat,
      Kelletik mindnyájan azok is magokat,
      S kévánnák örömest közleni javokat.

30. Annánál a kérők hasonlatosképpen,
      Miként a virágok, kedveskednek szépen:
      Szíveket is adnak ez Flórának épen,
      Kedvét találhatnák csak valamiképpen.

31. Némely, mint nárcisszus, kedves idejével,
      Ékes, mint tulipán, némely termetével,
      Amaz, mint viola, szeléd erkölcsével,
      Ez, mint bimbós rózsa, gazdag értékével.

32. Van itt jó üdőkor, van gyenge ifjúság,
      Van erő, van érték, van ész, van okosság,
      Van nemzet, van hír s név, van tiszt, van uraság,
      Van minden, valamit kéván az házasság.

33. Vagyon ennyi közül mibűl választani,
      Nem is kell továbbra azt már halasztani,
      Ezeknek egyikét le kell szakasztani,
      S azzal a hunt napot délre virrasztani.

34. Ugyanis legnagyobb terhe a’ gondjának,
      Hogy szorgos létébűl kérői számának
      Nem tudja, melyikét válassza magának,
      Hideg nyoszolyáját hevítő társának.

35. Egy vagy kettő között könnyű a választás,
      De a szaporult szám merő fő-aggasztás,
      Nem lehet hirtelen, kell ahhoz halasztás,
      Míg helyes tanáccsal lészen vég-szakasztás.

36. De elég volt eddig: mondd ki voxodat már,
      A több követekkel Décsei is itt jár,
      Ennyi várására utolsó választ vár,
      Ha üres kosárral bocsátnád, lenne kár.

37. Noha elrendelte már azt elméjében,
      Hogy tovább nem borong özvegység ködében,
      De ez ideig is kétséges szívében,
      Keményt-é, avagy mást fogadjon kedvében.

38. Végre mikor ezek mivoltát vizsgálja,
      Egynek is, másnak is szép böcsit találja,
      Kedvellené ezt is, amazt sem utálja,
      Mindazáltal Keményt elsőnek számlálja.

39. Mellyel elméjének kezd lenni nyugalma,
      Mint gondos Párisnak, szűnik aggodalma:
      El vagyon ítílve már az aranyalma,
      Kemény érdemének mely lészen jutalma.

40. Megvan a választás, már csak alkudni kell,
      Magához Décseit azért hívatja fel,
      Végeznek arrúl is, semmi nem múlik el,
      Kél mind a két részrűl köztök foglaló jel.

41. Vígságos óra ez Kemény bús szívének,
      Mint az híves hajnal az új nap fényének,
      Ez elöljárója kévánt örömének,
      S kedves bételése hosszú reményének.

42. Amaz tüskés csipke, akit emlegetett,
      Szép virágzásával noha nem sietett,
      Remélt zöldellése de már elkezdetett,
      Virágzásának is nem sok időt vetett.

43. A gondos várásnak jutalmát megadja,
      Kedves virágjábúl részetlen nem hagyja,
      Sőt hogy éppen övé lészen, azt fogadja,
      Noha mások előtt ideig tagadja.

44. Décsei ezeket mikor így folytatja,
      A Censabria is dolgát nem múlatja,
      Készen várja Keményt, reményét biztatja,
      Mikor fog eljönni, szaporán tudatja.

45. Örül, s kedves dalát mondja jó reménnyel,
      Biztatja világát ezután jobb fénnyel,
      Rendeli magában: fog élni mely kénnyel,
      Ha, amint reméli, öszvekél Keménnyel.

46. Felvészi mivoltát gyakran személyének,
      Tészi eleiben elméje szemének,
      Nézi minden dolgát minéműségének,
      Újabb-újabb lángot ád ezzel szívének.

47. Úgy szemléli mostan, mintha volna hadban,
      Dicsíri személyét a feltett sisakban,
      S mondja: Achillesnek sem illett ez jobban,
      Mikor forgolódott a görög táborban.

48. Most mintha sétálna: tetszik sétálása,
      Minden lépéséhez van új-új vágyása,
      S mondja: Apollónak ilyen a járása,
      Mikor a Múzsákkal vagyon mulatása.

49. Ha mikor nyugodni gondolja ágyában:
      Titonus személyét ítéli magában,
      Nyughatatlankodik szíve forrójában,
      Míg kedve nem telik reméllett dolgában.

50. Érkezik Décsei azonban urához,
      Szomorú színt vészen titkolt újságához,
      Ohajt, s mond: Ne fárassz már többször Annához,
      Akinek a szíve fajzott kősziklához.

51. Orpheust bocsássad oda követségben,
      Ki tigriseket is hozott szelídségben,
      Ez ha engesztelhet ott a keménységben,
      Másképpen nem mégyen dolgod nála végben.

52. Ennek szele Keményt kezdi halvánítni,
      Eddig vett reményét kétségre szorítni,
      De siet Décsei szavát megfordítni,
      Ura hervadt kedvét jó hírrel újítni.

53. Miként a verőfény változó napokkal,
      Borong néha-néha darab homályokkal,
      De jól el sem hunyik némelykor azokkal,
      Hogy máris felderül újabb világokkal:

54. Néki is, amint jött, bánatja úgy múla,
      Megértvén válaszát, kedve megújula,
      A küldött jelekhez nagy kedvesen nyúla,
      Szíve új örömén színe is pirula.

55. Ilyen állapottal Aeneás lehetett,
      Szép Laviniával mikor kötést vetett,
      Melyet ő is noha óhajtva szeretett,
      De sokat fáradott, míg kedve telhetett.

56. Elfelejtett mindent végső válaszával,
      Nem gondol azelőtt viselt munkájával,
      Haragos Turnusnak gyakor csatájával,
      Sebes testébűl folyt vére patakával.

57. Sőt nagy örömével említi ezeket,
      Kedvesen számlálja az hányott leseket,
      S azokban készített titkos veszélyeket,
      Teste rózsájának mondja a sebeket.

58. Mint az Elisához, ehhez könnyen nem fért,
      Böcsösb volt az ára, minthogy többet is ért,
      Szerette Turnus is, s ontott érette vért,
      Anélkül kezére Aeneásnak sem tért.

59. Elmúl a munkának minden nehézsége,
      A kezdett dolognak ha vagyon jó vége;
      Amint Aeneásnak bétölt reménsége,
      Úgy a Keménnek is nincsen már kétsége.

60. Amit szíve kévánt, azzal kedve tele,
      Fáradozásábúl böcsös haszon kele:
      Mindaddig keresé, hogy szép gyöngyöt lele,
      Nem leszen az másé, vagyon arrúl jele.


         Ötödik rész


1. Beszéli azonban Décsei a dolgot,
    Miolta elkezdte, mennyi karban forgott;
    Eleint az Anna mint búsúlt s szomorgott,
    Végső válaszakor mely víg volt, s mosolygott.

2. Mint volt szemben véle, s dolgát mint folytatta,
    Ki volt eszköz abban, ki által jártatta,
    Mely vad volt elsőben, végre mint bírhatta,
    Mit üzent, mit küldött, mint vagyon, s mint hadta.

3. Mond végre: Nem kár volt ezért a fáradság,
    Mert tetézett abban mindenféle jóság,
    Minden állapotja böcsület s méltóság,
    A földiek között egy istenasszonyság.

4. Nemcsak Hadadig kell az ilyenért menni,
    Hanem méltó érte hadaknak is lenni:
    Járást, nem csak várást, fáradozva tenni,
    Víván, nem csak híván, másoktúl elvenni.

5. Nagy kincs, jól rátekints, el nem kell nyeretni:
    Vért, nem más, ócsóbb bért kell ezért fizetni,
    Tőrrel, hogysem pörrel, érte ellent vetni,
    Ohajtod: óhatod hozzá nem sietni?

6. A tréfás Décsei beszélvén ezeket,
    Mint amikor éri olaj a tüzeket,
    Érez Kemény buzgóbb gerjedezéseket,
    Mutat orcája is lángoló színeket.

7. Forr hevült szívében, s kész azért mindenre,
    Heléna kedveért mint Páris tengerre,
    Kedves életét is játszató fegyverre,
    Tűz, víz, vas és minden más veszedelemre.

 8. Az hű szeretettel egyvelült nemes vér,
    Melynél a böcsület böcsülhetetlen bér,
    Nem tanult rettegni, félve frigyet sem kér,
    Feltészi életét, próbál: vagy veszt, vagy nyér.

9. Nem fegyver a bíró mindazáltal ebben,
    Fordula Keménynek nyert pöre könnyebben,
    Van féltett Annája immár ígíretben,
    Tölt reménye mellett vigadhat örömben.

10. Amaz kedves zálog, amelynek színével
      Kezdette volt dolgát első követével,
      Kezéhez jutand már szép örökségével,
      Melyen gerjed szíve nem köz örömével.

11. Meg van már ígérve, csak kézhez kell venni,
      Hogy a’ se haladjon, siet odamenni,
      Az ilyen dologban árt is restnek lenni,
      Gyakran az halasztás nagy kárt szokott tenni.

12. De gyűrőt mutata Décsei urának,
      Melyet másképpen is mondhatni drágának,
      De minthogy foglaló jele ez Annának,
      Azért tartja Kemény drágább zálogának.

13. Küszködnek kövei az égi tüzekkel,
      Dúlják azokat is ragyogó fényekkel,
      Pompejus ujjai fénlhettek ilyekkel,
      Mikor Kleopátra tartotta gyöngyökkel.

14. Amint kis abroncsa hajlik a gyűrőnek,
      Dombocskája körül, kin a kövek ülnek,
      Rózsák-ábrázoló zománcok kerülnek,
      Mesterséges kézzel amelyek készülnek.

15. Sír a jobbik részén kerekdédségének
      Keserves személye bánatos Thisbének,
      Tőr hatotta szívét, vére foly sebének,
      Elhanyatlott, s vége vagyon életének.

16. A bús Ariádna ohajt a más részen,
      Theseust kesergi, gyakor sírást tészen,
      Kétségben kezd esni, tőrét tartja készen,
      Halálához készül, ha jelen nem lészen.

17. Ezek alatt egy-egy cupressus metszetett,
      Amazok torának cégérül tétetett,
      A gyűrő kereke így ékesíttetett,
      Csudálatos munka, kéván böcsületet.

18. Vala keszkenő is együtt a gyűrővel,
      Ritka munka ez is, böcsös érdemével,
      Aki készítette ezt gyenge kezével,
      Múzsák seregében illik szép mívével.

19. Tyrusi csinálmány ennek patyolatja,
      Melynek egy szeglete Diánát mutatja,
      Fördő nimfáival magát mint mulatja,
      A szegény Acteont szarvasként maratja.

20. Oly elmés munkával formálta ezeket,
      Hogy majd folyni vélnéd a varrott vizeket,
      Görgeni Diána testén a csöppeket,
      Veszett Acteonon nyílni a sebeket.

21. Amint megvarratott a másik szegleti,
      A tegzes Apolló ott Daphnét kergeti,
      Szaporán inalja, de későn érheti,
      Megcsalja a remény, kedvét nem töltheti.

22. Amely por ütődik köztök a futásban,
      Azt is leképzették ebben a munkában,
      Amint ingott hajok a szelek folytában,
      Látszik itt is lenni oly ingadozásban.

23. Az harmadik szeglet Jupitert viseli
      Bikává változván, aki módját leli,
      Hogy Agenor lyányát lopva elemeli,
      Régen várt öröme ezzel kedvét teli.

24. Amint a tengeren szalad prédájával,
      Azhol az habokat érdekli lábával,
      Csak annak helye sincs semmi hibájával,
      Úgy leábrázolta gyenge aranyával.

25. Negyedik szegletén Adonis varratott,
      Kit vadászatjában vadkan elszaggatott,
      Azhol azt formálták, Vénus is jajgat ott,
      Hullatván szemei keserves harmatot.

26. Ennek mestersége nemcsak azt mutatja,
      Adonisért Vénus könyvét mint hullatja,
      Hanem gondos szíve mint érzi s sóhajtja,
      Annak mozgását is elődben adatja.

27. Virágok sok neme keríti ezeket,
      Mesterséges munka osztja leveleket,
      Minerva ha mívelt ezeknél szebbeket,
      Mikor Arachnával próbálták kezeket.

28. Foglaló jelei ezek az Annának,
      Kiket bémutatván Décsei urának,
      Minden egyéb terhe könyhüle gondjának,
      Csak a szembenlétel híja még dolgának.

29. Hogy az is meglégyen teljes örömével,
      Felkészül s megindul egynehány hívével,
      És szaporán menvén posta-szekerével,
      Csakhamar kezet fog Zsibón kedvesével.

30. Mint tüzektűl pirult éjjeli üdőnek,
      Vagy nap sugaritúl sebesült fölhőnek:
      Személye olyan színt vészen mindkettőnek,
      Amikor egymásnak ellenében jőnek.

31. Kedvesen köszönnek meghajlott térdekkel,
      Szájhoz emelt s onnét visszavett kezekkel;
      Házban mennek, vannak kedves beszédekkel,
      Lopogatják egymást oldalló szemekkel.

32. Végre addig mennek az ál-pillogásban,
      Két titkos tekintet ütközik egymásban,
      Hol a szem a szemet találja lopásban,
      Anna gyenge színe kin lén pirulásban.

33. De abbúl személyét hamar rendben vette,
      Minthogy felkölt vala, vendégét ültette,
      Leül; ki a széket fogni segítette,
      Egy a lyányok közül maradt volt mellette.

34. Bátrabb lesz mindkettő, ösmerkedvén jobban,
      Nyájas beszédekkel mulatnak vígabban,
      Közel vagyon tüze, Kemény gyakran lobban,
      Egy levelet hoz bé az inas azonban.

35. Adja asszonyának, hajolva, kezében;
      Ez kitől jött s miért, vészi jól eszében,
      Azért fel sem nyitja, tészi kebelében,
      A kedves titkoknak szokott rejtekében.

36. Levele, mond Kemény, kedves emberednek,
      Hogy öblében rejted édes kebelednek?
      Láng- s rózsaszín itten öszveegyvelednek,
      Az Anna személyén jönni s menni kezdnek.

37. Hallgat ugyan nyelve, de beszél orcája,
      Elárulja, amit titkolna a szája;
      A szemérmességnek piruló rózsája
      Nem szokott titokhoz: sok ennek példája.

38. Oly az, mint a gyenge papirosnak teste,
      Kin innét is látni, ha ki túl mit feste;
      Amely dolgot sokszor a szű elrekeszte,
      Az orcának kulcsa azokhoz ereszte.

39. Jóllehet Anna is hallgat a levélről,
      De ösmérszik titka mutatott jeléről,
      Hirtelen egybengyűlt orcája véréről,
      A belső dolgoknak külső cégéréről.

40. Marad az csak abban, más dolgot kezdenek,
      Amaz zálog felől végre beszéllenek,
      Első követsége mely volt Décseinek,
      Kézhezvételére mely napot tegyenek.

41. Most kévánná Kemény mindjárt kézhez venni,
      Abban hosszú pompát nem akarna tenni,
      Nem tetszik Annának; szükség tovább menni,
      Alkalmatosb móddal kell annak meglenni.

42. Egy-két nap múlhatott, míg együtt valának,
      Első zsengéjében gyengén mulatának,
      Harmadik hajnalra amikor jutának,
      Hogy meginduljanak, készülőt fúvának.

43. Búcsút vesznek azért kedves személyektűl,
      Nehezen válik el a test a lélektűl,
      A megindulásban serénysége restül,
      Elszakadnak végre, de nem mindenestül.

44. Zálogul Keménynek itt marad a szíve,
      Kit ő is Annátúl magával elvive,
      Eljedzett társának ki-ki igaz híve,
      Semmi titkolt rossznak nincs szívekben nyive.

45. Az Censabriának hatván az fülében,
      Hogy Zsibón volt Kemény: csügged reményében,
      Jéggel egyvelített tűz harcol szívében,
      Most izzad, most fázik, változó testében.

46. Remélő szívének oly volt állapatja,
      Mint virág, kit nevel hajnalok harmatja,
      Most ezt ellenkező fergeteg forgatja,
      Mely bízott reményét róla leszaggatja.

47. Kétségben kezd esni, van gyászos orcával,
      Egyvelül könyve is bús ohajtásával,
      Sírni látnád Phillist itt Ariadnával,
      Demophón s Theseus hitek hagyásával.

48. De nem ok itt Kemény, nem lévén hírével,
      Amit hazudoztak szolgái nevével,
      Mint a Demophoón, nem játszott hitével,
      Sőt reá sem gondolt talám elméjével.

49. Most sincs arra gondja, hanem csak Annára,
      Censabria jobban vigyázzon magára,
      Ne higgyen bizonyost akarki szavára,
      Hogy bízott reménye forduljon javára.

50. Fel van még másoknál a dolog fedele,
      Nem tudják, Keménnyel Anna mire kele;
      Kötelességeknek hogy van adott jele,
      Most is a kérőknek jár gyakor levele.

51. Akiket Annának elébb béadának,
      Amikor orcái gyengén pirulának,
      Némely nagy gróf úré azok is valának
      Házasság dolgában, de későn járának.

52. Örömest titkolta volna azt Keménytűl,
      De elárultatott pirult személyétűl,
      Amely meghasadván Kemény kérdésétűl,
      Általlátta titkát talpáig tetétűl.

53. De sajátja már ez: ám akarki jőjön,
      Elrepült a madár, nincsen kihez lőjön,
      Censabriának is más reménye nőjön,
      Már ezekért szíve senkinek ne főjön.



[1] A 46–47. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

Magas homlokának gyenge lilioma,
Egyenes nyakának szép alabástroma,
Gyümölcsös mellyének két mozgó citroma
Változott, az búknak hervasztván ostroma.  

[2] A 4–5. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

Nem azért viseli ily kedvetlenségét,
Hogy azzal Keménnek fojtsa reménségét,
De hogy tartsa annál állandóbb hűségét,
Mennél nehezebben győzi erősségét.

Hogy mennél több munka kell meggyőzésére,
Annál erősb légyen annak hűségére,
Aki keménségét meggyőzvén végtére,
Kötelezi szívét tulajdon kedvére. 

 

MÁSODIK KÖNYV

          Első rész


1. Letette volt Márs is harcoló dárdáját,
    Pallás is sisakját s tábori ruháját,
    Olajfaágakkal fűzte bokrétáját,
    Úgy viselte a szép békesség tógáját.

2. Végben minden dolog csendesen mehetett,
    Bacchus általagja nyertesen telhetett,
    Ceres sarlója is kár nélkül metszhetett,
    S bő takarmányibúl nagy hasznot vehetett.

3. Tegzes Diana is sereg nimfáival
    Bátran mulatozott szép vadászatival,
    Töltötte örömét ejtett vadaival,
    Sebesítvén őket tollas nyilaival.

4. Múzsák a Parnassust bátorsággal lakták,
    Apolló leckéjét figyelmmel hallgatták,
    Szép tudományokkal elméjek futtatták,
    S azok közt magokat kedvesen mulatták.

5. Sok göblyeit a Pán szabadon jártatta,
    Egy mezőrűl másra kár nélkül hajtatta,
    Nem lévén kóborlók, senki nem bántotta,
    Melybűl esztendőnkint szép hasznát várhatta.

6. Neptunus haszonnal halászta tavait,
    Triptolemus bőven rakta asztagait,
    Bízvást legeltette Tityrus juhait,
    Aristeus vígan számlálta rajait.

7. Tavaszkor a Chloris bátran kertészkedett,
    Fáradsága után virágokat szedett,
    Kikkel kedvesinek kedvvel kedveskedett,
    Hadi veszélyektűl nem félelmeskedett.

8. Ágyát bátorsággal Hymen is vetette,
    Az új házasokat amelyre fektette,
    Első örömökben kedvesen éltette,
    Márs háborújátúl őket nem féltette.

9. Minden kereskedő s utazó bátran járt,
    Szabados útja volt, nem félt, hogy valljon kárt,
    Fáradozásábúl szép nyereséget várt,
    Hasznával töltötte mind a telet s mind nyárt.

10. Aranyüdő vala, de vassá kezd lenni,
      Mavors is dárdáját fel akarja venni,
      Készíti sisakját Pallás is feltenni,
      Látván, hogy újonnan mezőre kell menni.

11. Romol a békesség, hadak kiáltatnak,
      A kapa s szántóvas heverni hagyatnak,
      Kin Ceres és Bacchus megszomoríttatnak,
      Mert ez kenyér, amaz bor nélkül hagyatnak.

12. Szokott vadászatja múlik Dianának,
      Hallván harsogását Márs trombitájának,
      Annyi bátorságot nem ígír magának,
      Hogy most állja lesét erdők árnyékának.

13. Apolló is félbenhagyja diktálását,
      Változtatni kezdi a Múzsák szállását,
      Tágítja Chloris is a kertek járását,
      Bátorságosb helyen rendeli lakását.

14. Otthagyja Neptunus halászó tanyáját,
      Triptolemus futva hordja gabonáját,
      Szaladva kergeti Tityrus is nyáját,
      Bízvást Aristeus sem tölti tonnáját.

15. Pán göblyeinek sincs szabad legelése,
      Puha Hymennek is délig heverése,
      Az hadak hírére van eszek-veszése,
      Innét oda, s onnét továbbköltözése.

16. Félelmessé lészen a bátorságos út,
      Felverett szekerén lát a kalmár sok bút,
      Mindene prédára s káros zsákmánra jut,
      Az ijedt szegénység egy helybűl másban fut.

17. Hadi készületek mindenütt láttatnak,
      Tábori eszközzel szekerek rakatnak,
      Készíttetnek nyergek, lovak patkoltatnak,
      Páncél, sisak, karvas, paizs forgattatnak.

18. Ki ezeken tisztít, ki kardot köszörül,
      Némely munkálkodik sátorai körül,
      Ez kopját egyenget, amaz puskát törül,
      Ki kedvetlen készül, ki hogy elmegy, örül.

19. Végre a jeladó trombiták harsognak,
      Hogy ki-ki felüljön s induljon, jelt adnak,
      Az eresztett zászlók mezőkben lobognak,
      A sok szép seregek alattok villognak.

20. Erdélynek a színe, sok úr, sok nemesség,
      Királyok nemébűl eredt főemberség,
      Hópénzes katona, sok szabad legénység,
      Magyar, oláh, kurtán, német és székelység.

21. Kardot köt Kemény is, ezek generálja,
      Közikben érkezik, rendeket vizsgálja,
      Noha nem tetteti, de szívét bú állja,
      Anna új szerelmét elhadni sajnálja.

22. A nagy szű s nemes vér magos dolgokra vágy,
      Az haza porában csak heverni nem hágy,
      Alacsonszívű az, s minden dolgában lágy,
      Kit mindenkor nyugtat csak honnjabéli ágy.

23. Szerzik az hírt-nevet idegen helyekben,
      Amelynél drágább kincs nincsen az életben,
      Véget ér az halál mert egyéb mindenben,
      De a’ sem bír azzal, s nem vonja veremben.

24. Elmúlt volna neve együtt életével,
      A világ nem telne most is szép hírével,
      Ha megelégedvén országa szélével,
      Tovább nem ment volna Sándor fegyverével.

25. Az Hannibálnak is, mikor múlt élete,
      Lett volna hírének akkor végezete,
      De külső helyekben sok cselekedete
      Mívelé, hogy most is él emlékezete.

26. Julius magának úgy szerzett hírt s nevet,
      Hogy nem nyelt mindenkor csak római levet,
      Hanem mint egy fárúl másra járó evet,
      Egy, más országban is tűrt hideget s hevet.

27. A nagy Pompejus is, hogy honn nem hevere,
      Hanem sok országon villogott fegyvere,
      Volt triumfusinak sok pompás szekere,
      Akit nem érdemel az honn lakó here.

28. Azért nevezetes Castor, Telamon is, 
      A Penthesilea vitéz amazon is,
      Phrygesek bajnokja, az Agamemnon is,
      Hogy jártak s próbáltak más országokon is.

29. A’ tette Jázont is oly nevezetesnek,
      Szép emlékezetet az ád Herculesnek,
      Hogy máskint híreket tartván setétesnek,
      Sok külső próbákkal tették azt fényesnek.

30. A mi őseink is hajdan Scythiával
      Ha megelégedvén, s annak határával,
      Ki nem jöttek volna onnét Atillával,
      Nem zengne a világ most hírek hangjával.

31. Az hét kapitány is azután kijővén,
      A szép dicsőségre bennek a vér fővén,
      Nyilakat sok külső országokra lővén
      Jártak s költek, azzal örök hírek nővén.

32. Miért híresb Mátyás a több királyoknál?
      Azért, mert nem hevert csak a magyaroknál,
      Hanem sok idegen külső országoknál
      Forgatta fegyverét, próbált s nyert azoknál.

33. A Rákóczi György is ezek példájával
      Az örök hír-névre buzgó vágyásával,
      Nem elégedvén meg saját országával,
      A lengyelek ellen készül táborával.

34. Gazdag fejedelme ez kincses Erdélynek,
      Oly reménséget ád kivágyó szívének,
      Hogy a Lengyelország laurust köt fejének,
      Mellyel nagyobb fénye lész híre s nevének.

35. Gyűjtetvén hadait azért seregekben,
      Amelyeket Kemény veve szép rendekben,
      Maga is Rákóczi öltözik fegyverben,
      Sok úr s főrendekkel érkezik közikben.

36. Kikkel megindulván, jut Lengyelországban,
      Öltöznek utánok sok orcák homályban,
      Kísírik szívekkel őket ohajtásban,
      Félvén veszélyeket az hadi járásban.

37. Van Anna is nehéz szűbéli sebével,
      Éjjel is álmodoz Kemény személyével,
      Amelytűl, jóllehet, elmaradt testével,
      Mindazáltal most is véle van szívével.

38. Kéván minden jókat vitézi fejének,
      Esedez az hamarsarkú szerencsének,
      Jobb részén viselje forgó kerekének,
      Balsorsa ne légyen féltő személyének.

39. Minden fáradsága örömet neveljen,
      Dicsőséggel fénlő hírt-nevet emeljen,
      Hazajővén feje zöld laurust viseljen,
      Nyelve diadalmas peánt énekeljen.

40. Valamit a remény fel tudhat találni,
      Nem múlatja szívét azokkal táplálni,
      Láttatik is gondja néha alábbszállni,
      Bízván, nemsokára örömre fog válni.

41. Viszont (mert kétséges kockája a Mársnak,
      Változandó dolga a véle játszásnak,
      Ha egynek szerencsés, szerencsétlen másnak)
      Ereszti elméjét bús gondolkodásnak.

42. Hol egy, hol más hírek azonban érkeznek,
      Szép diadalmakrúl néha emlékeznek,
      Néha beszélleni ellenkezőt kezdnek,
      Kik felől egymás közt sűrűn értekeznek.

43. Ezek zsibongási nem szűnnek s tágulnak,
      A sok értekezők utcánként tódulnak,
      Ha ki mi szót indít, a’ körül szorulnak,
      Ki öccsén, ki bátyján, ki urán búsulnak.

44. Ekkoráig az hír Proteust követte,
      Sokféle formában változását vette,
      A lengyel dolgokat sokképpen hirdette,
      Szokott csélcsapságát de most félretette.

45. Érkezik sebesen, de sárga orcával,
      Elébb, mint mást mondjon, jajt kiált szájával,
      Mond: meggyött Rákóczi némelyedmagával,
      Odamaradt Kemény, nagyobb rész hadával.

46. Tatárkézben akadt sokszámú népekkel,
      Mellette maradott úri s főrendekkel,
      Sok fő-fő katona, sok közlegényekkel,
      Többinek a földet itatták vérekkel.

47. Megretten az Erdély ezek újságával,
      S a szörnyű veszélynek iszanyúságával,
      Mint a gyors ménykőnek közel csapásával,
      Majd láttatik lenni elhanyatlásával.

48. Megszaggatja magát keserve mérgében,
      Fürtönkint szakadoz haja a kezében,
      Ujjai förtöznek orcája vérében,
      Nagy folyó patakok áradnak szemében.

49. A sok jajkiáltás veri az egeket,
      S mint a földi pára, bővít fellyegeket,
      Akikkel némelyek elmaradt férjeket,
      Némelyek kesergik atyafi véreket.

50. Ez öccsét, az bátyját zakogva könyvezi,
      Kedves társát amaz könyvezve nevezi,
      Rab-é vagy levágták? mindentűl kérdezi,
      Eseteket gyászló ruháját szennyezi.

51. Ily állapotja volt megszállott Trójának,
      S a benne kesergő asszonyok sorsának,
      Kik között az Annát véld Andromachának,
      Az elesett Hector szomorú társának.

52. Noha sokan vesztek a trójaiakban
      Troilussal együtt a fő-fő urakban,
      De nem vallott Trója annyi kárt azokban,
      Mint az Achillestűl leverett Hectorban.

53. Kin noha mindnyájan vadnak búsulással,
      Tudván, lész már dolgok veszélyesb romlással,
      De van Andromacha legnagyobb sírással
      Kedvese elestén, s bővebb könnyhullással.

54. Így noha Erdély is sok kárát siratja,
      De azok közt Keményt leginkább ohajtja,
      Mint Andromachának, oly Anna bánatja,
      Bővebb könyvét, mint ő, senki nem hullatja.

55. Nem bírhatja magát, dől gondos ágyában,
      Fohászkodik, ohajt, kesereg búában,
      Mint árva Alcyon, eped bánatjában,
      S kesergő szívével így beszél magában:

56. Feljebb napom fénye tehát nem mehetett?
      Reménlett örömem csak eddig lehetett?
      Még délre sem méne, s immár estet vetett?
      Ily hamar végzé-e, kit későn kezdetett?

57. Ah, tündér szerencse, ezt csak megmutatád,
      Ösmérnem sem hagyád, csak megkévántatád,
      Alig szemlélhettem, megént elhunyatád,
      Mellyel keservemnek új okát adatád.

58. Ilyen a világnak múló boldogsága,
      Mutatott kedvének kél hamar mordsága,
      Mint a Proteusnak, oly változósága,
      Semmi örömének nincs állandósága.

59. Hamar fergetege a gyors veszélyeknek
      Így rontja zsengéjét az újult kedveknek,
      Feldúlja örömét s prédája szíveknek,
      Nem várt gonoszt tévén helyében ezeknek.

60. Ah! a nemes szűnek forró kivágyása,
      Mint gyertya langjával magát fogyatása,
      A dücsőség után buzgó indulása,
      Azt keresvén nem vélt veszélyben hullása.

61. Nemde jobb lész vala velem együtt lenned,
      A Márs játékára mint tűlem elmenned,
      S annak fordulásán veszedelmet venned,
      Engemet is azzal újabb gyászban tenned?

62. Mely sokszor kívántam tenni esedezést:
      Első kérésemre tennél oly kedvezést,
      Feltett sisakodbúl látnék levetkezést,
      Hadnád más üdőre a felfegyverkezést.

63. De minthogy a dolog járt böcsületedben,
      Hivatalod is azt tartotta tisztedben,
      Nem mertem szóllani el-készületedben,
      Félvén, háborítlak netalám kedvedben.

64. De bár szóltam volna borulván lábadhoz,
      Talám annyi kedved lett volna Annádhoz,
      Hogy nem fogtál volna akkori utadhoz,
      Letévén szablyádat, kit vettél magadhoz.

65. Nem volnál játéka most a szerencsének,
      Nem függnél pórázán a tatár kezének,
      Az én vígságim is le nem köttetnének,
      Hanem szabad szárnyon veled repülnének.

66. De abban egyéb mód akkor nem lehetett,
      Foganatos kérést nyelvem sem tehetett,
      Urad, tiszted s buzgó véred is sürgetett,
      Kik késztetésébűl menned el kelletett.

67. Elmenvén, vártalak teljes reménységgel,
      Hogy Isten meghozván kévánt békességgel,
      Félbenmúlt örömünk lészen teljességgel,
      S kezdett dolgunk minden kívánatos véggel.

68. De a szerencsének nézzed tündérségét,
      Elébbi gyászomnak nem is érém végét,
      Hozá életemnek újabb özvegységét,
      Hervasztván szívemnek újult reménségét.

69. A várt diadalmat váratlan veszteség,
      A remélt örömet nem vélt keserűség,
      A szabad életet rabságbéli ínség
      Követé, s az víg fényt szomorú setétség.

70. Töviset nevele rózsát várt reményem,
      Váratlan étszakát hajnalt nyújtó fényem,
      Elhunya Keményem, elmúla reményem,
      Én minden reményem te valál, Keményem.

71. Kiöntvén keservét ezekkel szívének,
      Csendesül zápora könyvező szemének,
      Kik az első hírrel tódulva jövének,
      Mint tavaszi árja olvadt hó vizének.

72. Noha vagyon szíve nehéz fájdalmával,
      S álmot sem engedő bús aggodalmával,
      Hogy a balszerencse mostoha sorsával
      Így vesze Keménye, nem várt rabságával.

73. De egy szikrácskája maradt reményének,
      Bízik, olyan tüzet hoz még ez szívének,
      Amellyel új langja gerjed örömének,
      És felvirrad napja most elhunt fényének.

74. Csak éljen, ha Kemény esett is fogságban,
      Reménli eszközit a szabadulásban.
      Innét vagyon szíve egy kis újulásban,
      Nem tágít másképpen a búslakodásban.


       Második rész


1. Értekezvén Anna jobban kedvesérűl,
    Véle levő hadak nagy veszedelmérűl,
    Kezdetitűl fogva utolsó végérűl,
    Így szól egy előtte azoknak rendérűl:

2. Jelen forgolódtam mindenütt ezekben,
    Utolsó végeig az első kezdetben,
    Tudom valóságos voltokat mindenben,
    De csak említve is seb újul szívemben.

3. Marpesusi ércnél keményebb szívével,
    Fenébb, mint örményi tigris erkölcsével,
    Aki sebes forrást nem indít szemével,
    Édes nemzetének ily veszedelmével.

4. Szívemnek keserve, mely forr a mellyemben,
    Ohajtásim között nehezít nyelvemben,
    Tartóztat könyvem is, mely árad szememben,
    E szörnyű dologrúl való beszédemben.

5. Tudom, téged is fog újabb seb sérteni,
    Mert látszol könyveket máris készíteni,
    Mindazáltal, minthogy kévánod érteni,
    Kész vagyok azokat elődben tölteni.

6. Kimenvén hazánkbúl sok szép seregekkel,
    Hogy Lengyelországban érkeztünk ezekkel,
    Megszaporodtunk ott idegen népekkel,
    Velünk megegyező kozákkal, svédekkel,

7. Akik velünk együtt biztatják magokat,
    Hogy ád a szerencse szép diadalmokat,
    Vét is első kedve oly martalékokat,
    Akikbűl várhatunk sok kedves dolgokat.

8. Krakkó több helyekkel jut hamar kezünkben,
    Akikkel reményünk öregbül szívünkben,
    Lauruskoszorúkat várunk a fejünkben,
    Szolgálgat a játék első vetésünkben.

9. De a Márs kockáját mikor tovább vetjük,
    Hirtelen vakot hoz, kin szívünk csüggesztjük,
    Kezdett örömünket szaporán felejtjük,
    A bízott reményt is rút kétségben ejtjük.

10. Mert a kozák otthágy, a svéd is elmegyen,
      Csak magunk maradunk: Rákóczi mit tegyen?
      Búsul s tanácskozik, utat merre vegyen,
      Csak kalauza is nincs, aki jó legyen.

11. Tévelygünk sokáig a nagy pusztaságban,
      Elfogy a kenyerünk ürült tarsolyunkban,
      Hetedszaka sincsen mit venni a szánkban,
      Van az egész tábor nagy éhhelhalásban.

12. Szikkad az üres has, a pofák apadnak,
      Béesnek a szemek, az orcák hervadnak,
      Ellankad az erő, az inak szakadnak,
      Minden szíve s kedve elesik az hadnak.

13. Az éhség, bujdosás elnyomorítottak,
      Nem kaphatunk zsákmánt, mert megszorítottak,
      A lengyel seregek mind környül szállottak,
      Minden zsákmányozó utat elállottak.

14. Nincs erőnk, hogy tovább verjünk ellenséget,
      Elfogytunk, viselvén ennyi sok ínséget,
      Ezer a nyavalya, hoz reánk kétséget,
      Azért majd koldulva kérünk békességet.

15. Amellyel mivelhogy ők sem ellenkeznek,
      Annak traktáihoz mindkét részrűl kezdnek,
      A kívánságokon hamar megegyeznek,
      Valamint akarják, velünk úgy végeznek.

16. Reméltük, hogy hátra nincs semmi veszély már,
      De ímé, közöttünk az hír szaporán jár,
      Hogy mint a mezőket elfolyó nagy vízár,
      Bennünket nem messze sok ezer tatár vár.

17. Ezzel veszélyünket látván nevelkedni,
      Megijedünk rajta, s kezdünk kételkedni,
      Ily késő dolgunkban mit kell cselekedni,
      Melyben már a remény sem tud hízelkedni.

18. Kemény esedezni kezd fejedelmének:
      Menjen el előtte a kám erejének
      (Maga volt ez jelen s parancsolt népének),
      Ne várja meg árját hada özönének!

19. Ne bocsássa magát akartva veszélyben,
      Tekéntse hazáját, mely van özvegységben,
      Hogy jó ura felől ne essék kétségben,
      Csak könnyű szerrel is, siessen Erdélyben!

20. Csak ő maradjon meg, s menjen el békével,
      Nem gondol annyira maga veszélyével,
      Ő elmarad a több hadak seregével,
      Valamint fog járni a vak szerencsével.

21. De a fejedelem nem akar elmenni,
      Végig együtt kíván hadaival lenni,
      Mint kisebbséges hírt elmentével venni,
      Készebb böcsösb hírrel életét letenni.

22. Mond: Nemde elbírok még én is egy kopját?
      Avagy megunta-é fejem már sisakját?
      Az én testemnek is vér folyja patakját,
      Elvárom a sorsnak vagy hatját, vagy vakját.

23. Együtt élek, halok kedves vitézimmel,
      Amint ti, én is úgy áldozom véremmel,
      Ha veszek is, inkább vesszek szép híremmel,
      Hogynem megmaradjak böcstelen éltemmel.

24. Fejedelmét Kemény tovább sem tágítja,
      Hogy ne mulatozzon, kérését újítja,
      Mi haszna, ha magát veszélyre szorítja,
      S azzal most is árva honját szomorítja.

25. Ha magát nem szánja, szánja meg hazáját,
      Kinek máris bal szél hajtja vitorláját,
      Ha reá nem vigyáz, s nem őrzi hajóját,
      Félő, nemsokára más tartja kormányát.

26. Noha mint Turnusnak, olyan keménysége,
      Dicsőségre vágyó szíve nemessége,
      Nem ijeszti semmi dolog nehézsége,
      Ha hal is, csak légyen jóhír-szülő vége.

27. De Kemény mindaddig töri sok szavával,
      Nem von végre visszát jó tanácslásával,
      Hanem seregének igen kis számával
      Elmegyen; ott marad Kemény több hadával.

28. Azonban mint felyhő kőesős záporral,
      Kit a forgó Eurus öszvekevert porral,
      Érkezik a tatár oly iszonyú sorral,
      Kit követ sok rabság s halál gyászos torral.

29. Sok az ellenség is, más szükség is rajtunk,
      Akik terhe alatt erőnkben elfottunk,
      Egy régi ó sáncban végtére szorultunk,
      Azhonnét ellenek sok harcot tartottunk.

30. Magunk elszánása vitézekké csinált,
      Szemünk előtt látjuk a rabságot s halált,
      Tudjuk, hogy azokbúl más senki meg nem vált,
      Vitézül elveszést mindenikünk kiált.

31. Fogjuk is a dolgot ellenek markosan,
      Felserkent a veszély, nem vagyunk álmosan,
      Viselvén bennünket vezérünk okosan,
      Vesznek a tatárok miattunk számosan.

32. De látván, erejét tovább nem állhatja,
      Hogy megváltsa népét, a kámnál jártatja,
      Remélvén, azáltal talám megválthatja,
      Feles sarcot ígér, ha elbocsáttatja.

33. Mint régen Curtius letett életével,
      Hogyha hazájának használna vérével,
      Vagy penig rabságra jutandó testével,
      Nem kénálna senkit szegődő bérével,

34. Hanem feláldozná magát hazájáért,
      Mint Iphigenia görögök hadáért;
      De nem várván semmi oly jót haláláért,
      Örömestb sarcolna megmaradásáért.

35. Mézes színt fest a kám szándéka mérgének,
      Kegyes ábrázatot kegyetlen szívének,
      Jó válaszát küldi Kemény kérésének,
      Biztatja: nem lészen bántása népének.

36. Hitit köti ehhez erős esküvéssel,
      Csak menjen ki hozzá Kemény sietéssel,
      Végezzék a dolgot illendő kötéssel,
      Engedtetik útja szabad elmenéssel.

37. Hitelt ád hitinek, mást mit is tehetett?
      Egyéb orvosságot mert nem remélhetett,
      Azért a kám néki amely üdőt vetett,
      Egynehány urakkal arra kisietett.

38. De álnok Syrénnek indult énekére,
      Szépen hízelkedő külső személyére,
      De belölt rút farkat titkoló testére,
      Ki mézes szavával hiteté mérgére.

39. Tökéletlenb tündér ez minden Circénél,
      Változóbb az hite Proteus testénél,
      Hamis Polyphémnek álnokabb szívénél,
      Hazugabb a ravasz Sinon beszédénél.

40. Édes nemzetünknek, jaj! nagy veszedelme,
      Ennek szörnyűségén elbódul az elme,
      Hogy jól kimondhassa, nincs annyi értelme,
      Mint rontá az hamis pogány győzödelme.

41. Bárcsak ki-ki kezén vitézül vesz vala,
      De az hitet adó pogány rútul csala,
      Véletlen ránk jövén, egyszersmind felfala,
      Közülünk harcolva kevés ki meghala.

42. Mert amidőn a kám Keményt tartóztatja,
      A sarcolás dolgát véle traktáltatja,
      Azonban hadait rendekben állatja,
      Nem várt gyorsasággal reánk bocsáttatja:

43. Nagy ordítással jön ellenünk tábora,
      Amely megindulván, égig ér a pora,
      Reánk szórt nyilának temérdek zápora,
      Mint mezőt rontó kő, rajtunk oly szapora.

44. Tíz-tíz jut itt egyre, több talám annál is,
      Számosb fejű sárkány ez a’ Hydránál is,
      Rettenetesb csuda a Geryonnál is,
      Gondot adna, hogyha Hercules volnál is.

45. Nincs köztönk vezérünk, kezd rendünk bomlani,
      A szemény zászlók is tűlünk elhajlani,
      A tatárság mellé véletlen állani,
      Mindenképpen fáradt s éh hadunk romlani.

46. Míg Kemény, Hectorunk lehetett közöttünk,
      Mint a trójaiak, többet cselekedtünk:
      Az halál között is életet kerestünk,
      Mint nyáj pásztor nélkül, most olyakká lettünk.

47. A kám is elfogván tűlünk vezérünköt,
      Pribék szemények is elhagyván rendünköt,
      Győzi a nagy erő fáradt seregünköt,
      Iszonyú romlással felvernek bennünköt.

48. Bíznánk, nincsen kihez; futnánk, nincsen hova;
      Mennénk, nem mehetünk, sem ide, sem tova;
      A veszedelemnek környül áradt tava,
      Nyakunkon a fegyver, nem bocsát sohova.

49. Mint a juhakolban béesett farkasok,
      Kiknek sok éhséggel üresült az hasok,
      Vagy ludak seregét térengető sasok:
      Úgy űznek, kergetnek a tatár nyilasok.

50. Egy s más csuportban is előttök szorulunk,
      Utánunk a veszély, amerre fordulunk,
      Vágnak, fognak, ölnek, kik között jajdulunk,
      Nincs már tovább remény, mindenütt csak hullunk.

51. A magyar anyáknak sok kedves szülötte
      Futkos itt, mert forog veszély körülötte;
      Soknak a tatár kard fejét elütötte,
      A rabszíj kezeit sokaknak kötötte.

52. Mint a metszett bárány halálos sebében,
      Míg nem hűl párája mozogó testében,
      Szánd szép nemzetedet a tatár kezében
      Hasonlatosképpen fetrengni vérében.

53. Mikor már a Mársnak megszűnt áldozatja,
      A megfogottakat a kám nem vágatja,
      Hanem mindeneket prédára osztatja,
      Magokat szomorú rabságra tartatja.

54. Sokat adott ugyan Márs áldozatjára,
      De többet tartott meg tábora hasznára,
      Hogysem az halálnak jutott prédájára,
      Több ment a rabságnak nyomorúságára.

55. Itt volt Erdély színe, s jobb része hadának,
      Az urak és fő-fő rendek virágának,
      Kik Keménnyel együtt oda maradának,
      Hagyván siralmas gyászt az árva hazának.

56. A kám, mikor Keményt magához hívatta,
      Őtet ugyanakkor fogságban adatta,
      Végre sereginket hogy felprédáltatta,
      Hazafelé hadát másnap indíttatta.

57. Jelen voltam eddig vélek mindenekben,
      Akadtam volt én is tatárok kezekben,
      Isten szabadított az elmúlt hetekben:
      Ezt láttam, ezt tudom mondani ezekben.  

58. Mikor a bús Anna ezeket hallgatja,
      Sok formában indult s láttatik bánatja,
      Néha mint ködös nap, olyan ábrázatja,
      Néha homályos hold orcáját mutatja.

59. Tűrheti a többit csendesebb elmével,
      Kedves Keményének de említésével
      Szomorúbb felyhőben borul személyével,
      Szeme is esőzik keservesb könyvével.

60. Mindazáltal most is vagyon oly reménye,
      Hogy adatik végre oly boldog ösvénye,
      Mely által megjöhet még egyszer Keménye,
      Ha más nem, kihozza kincses gyűjteménye.

61. Láttatik is gondját ezzel enyhíteni,
      Noha a szeretet nem tud felejteni,
      De szokott a remény a bún könnyíteni,
      Kétségben elcsüggedt szívet éleszteni.

62. A kedves dolgoknak van sok akadálya,
      Sokféle ellenzés, sok veszély próbálja,
      De ezek ostromát aki végig állja,
      Végre szép nyugalmát s örömét találja.

63. Amaz piros kláris sok habok között nő,
      A sárga arany is sok langban, tűzben fő,
      Sok erős próbákat szenved a drágakő,
      Tisztított fényével míg méltó böcsre jő.

64. Ezek is kedveknek elszakadt láncszemét
      Míg öszveköthetik, s érhetik örömét,
      Noha sok gond sérti addig a bús elmét,
      De vigasság váltja ennek is gyötrelmét.


      Harmadik rész


1. Megindult vala már a kám táborával,
    Meghízott a szíve kövér prédájával,
    Vígan zeng serege hadi nótájával,
    Viszi Keményt s a több rabokat magával.

2. Akinek, jóllehet, kedves szabadsága
    Kedvetlen fogságra, búra vigassága,
    Rabi állapotra kényes urasága,
    Szomorú üdőre költ víg nyájassága:

 3. Mindazáltal amaz nagy Ottó módjára,
    Akit a szerencse vévén bal szárnyára,
    Császári székébűl letőn utoljára,
    Nem csügged elméje ezek ostromára.

4. Sőt a benne lakó nagy szű erejével
    Oly, mint a vidám sas, most is nézésével,
    Harsog a nyelve is nyess beszélésével,
    Biztatván társait sok szép intésével.

5. Maga a tatár kám van ezen csudával,
    Mikor a rab Keményt látja ily orcával,
    Akit egykor szemben-juttatván magával,
    Beszél véle, s tartja sokáig szavával.

6. Vigyázván akkor is méltó személyére,
    Nagy szívet mutató bátor beszédére,
    Kedves rendben szedett termetes testére,
    Fejedelemséggel kénálja végtére.

7. Biztatja, hogy mindjárt béviszi Erdélyben,
    Haza sem megy addig, ezt végzi elsőben,
    A Rákóczy Györgynek ülteti székében,
    Az egész országot bocsátja kezében.

8. De nem hiszen Kemény a Syrén szavának,
    Akinek éneki elébb is csalának,
    Tudja azt is, hogy él ura országának,
    Mely más fejedelmet nem kéván magának.

9. Azért ajánlását a kámnak megveti,
    Melyért ő is erősb fogságban téteti,
    Egy tetves jancsárral együvé kötteti,
    Gondos étszakáit amellett tölteti.

10. Tündér változását nézd a szerencsének,
      Kedves lánca helyett Anna szerelmének
      Mely unalmas békót Keményre vetének,
      Hozzáláncolt dögét rút tatár testének.

11. Ezzel együtt lenni kell vala Annának,
      És gyenge vánkusin nyugtatni ágyának,
      Mellette nyújtózni, nem e rút jancsárnak,
      S érzeni fogait szőke bogarának.

12. Két ölelő karját nyakán általvetni,
      Azoknak láncával hozzája köttetni,
      Gyenge csókjainak harmatján éltetni,
      Nem ez undok testnek tetvével étetni.

13. Az az úri személy, kit sok szű óhajtott,
      A Censabria is magáénak tartott,
      Bízott reményében meddig nem csalatott,
      Mely nem hozzá illő ágyastársra jutott!

14. Elébb, hogysem a kám megindult hadával,
      Az előjáró hír mégyen gyors szárnyával,
      Bétölt mindeneket csácsogó szájával,
      Hogy Kemény Jánost is hozza ő magával.

15. Öszvegyűjti népét Nesterfejírvárnak,
      Aki győzödelmén örülvén a kámnak,
      Lábszíját készítnek most fogott solymának,
      Hogy azzal üdvözlje győzelmét urának.

16. A Szilágyi Mihály viselt ilyet régen,
      Ki szerencséje is forgott sima jégen,
      Diadalmaskodott sokszor ellenségen,
      Nyomorgott végtére rabságos ínségen.

17. Gyűjtnek azért öszve számos míveseket,
      De nem karmazsinnal bánó mestereket,
      Sem selyem- s szkófiom-bocsátó kezeket,
      Hanem vasforgató erős Bronteseket.

18. Melyek mintha jöttek volna az Aetnábúl,
      Vulcánus mívének szennyes barlangjábúl,
      Most is füst gőzölög némelyik szájábúl,
      Hatan állnak elő kovácsok számábúl.

19. Vaspor szennye ülte hízott pofájokat,
      Szenek pozdorjája füstölte nyakokat,
      Sok szikra csípdeste feltűrött karokat,
      Egy-egy pöröly telte béfogott markokat.

20. Ritkult a szakállok csapdozó tüzekkel,
      Éktelen homlokok pörzsöllett szemekkel,
      Orcájok varasult gyakor égésekkel,
      Merő félördögök kormos személyekkel.

21. De mint óriások temérdek tagokkal,
      Hegyeket bírnának emelni vállokkal,
      Labdaként játszonak az üllővasakkal,
      Mindent végbevisznek erős munkájokkal.

22. Száz font vasat adnak kezében ezeknek,
      A Kemény számára melyet készíttetnek,
      Lábára ily gyenge lábszíjat fűzetnek,
      Elkészítésében azok is sietnek.

23. Azért a nagy fúvók kezdenek szelelni,
      Azoknak Eurusa tüzet is nevelni,
      Magát vélnéd itten Vulcánust mívelni,
      Cyclops társaival a pörölt emelni.

24. Felgerjedvén a tűz, a szikrák ropognak,
      Hevül a vas, arrúl a rozsdák pattognak,
      Az erős kovácsok mellettek forognak,
      Kezdett munkájokhoz serénységgel fognak.

25. A fúvó gégéje körül szít ez tüzet,
      Pemete-bojtjával az hint reá vizet,
      A verő pörölyhöz készít némely kezet,
      Fogók szájátúl falt vasat némely vezet.

26. Hajnalszínt mutat már a vas setétsége,
      Megpirosította a tűz melegsége,
      Minden mocska, szennye, rozsdája leége,
      Engedelmeskedik lágyult keménysége.

27. Zúgnak a pörölyök felemelt kezekben,
      Üti ki-ki, lehet mennél erősebben,
      A munka és a tűz hevíti testekben,
      A repülő szikrák dongnak a műhelyben.

28. Hunt a nap: setéte van az étszakának,
      Fényes tüze látszik akármely szikrának,
      Mondanád a műhelyt lángozó Aetnának,
      Azhol a nagy vason ezek kalapálnak.

29. Üstökös csillagot minden ütés csinál,
      Sok ugrosó szikra szökdécsel a kohnál,
      Tüzes lidérceket éjjel ha ki tanál,
      Itt minden fuvallás több szikrát ád annál.

30. Öt részbűl áll a vas, melyet kalapálnak,
      Hajtottak már egyet a jobbik szárának,
      Sűrőn jár a pöröly, majd mást is csinálnak,
      Készül abroncsa is karikák pántjának.

31. Mind az öt darabot már öszvekötötték,
      Suhog rajtok a víz, mellyel megöntötték,
      Vége van a műnek, a pörölyt letötték,
      Izzadt homlokokat s nyakokat törlötték.

32. Közelget a kám is immár a várashoz,
      A várasiak is kezdenek dolgokhoz,
      Minthogy diadalma gazdag prédákat hoz,
      Hogy illő üdvözlést adjanak azokhoz.

33. Megindulnak azért rendelt seregekkel,
      Oldalok szépítő aranyas tegzekkel,
      Más országokbéli szép öltözetekkel,
      Köszöntik a kámot víg üdvözlésekkel.

34. Az üdvözlő sereg amint kétfelé vál,
      Enceladus-forma két tatár elöláll,
      Általöltvén amaz nagy vasat egy tölgyszál,
      Azt viszik, amelynek súlyát érzi a váll.

35. Megszólal itt Arszlán, azoknak agája,
      Földig atlacban van, köves a szablyája,
      Az íja aranyos és annak puzdrája,
      Háta megett nyerít festett paripája.

36. Egész vég patyolat fejét kerítette,
      A derekát öve amint körülvette,
      Az első csomóhoz mindkét kezét szedte,
      Meghajlott derékkal szavát így kezdette:

37. Az híres musurmán nemzet nagy reménye,
      Ki által setétül a kaurok fénye,
      Fénlik, ragyog, terjed Alkorán törvénye,
      Áldott lábaidnak minden ő ösvénye.

38. A nagy Alla, aki visel mindeneket,
      Amint mostan adott szép győzödelmeket,
      Úgy több szerencse is kövesse ezeket,
      Diadalmas híred érje az egeket.

39. Kardod s karod által teljen a török hold,
      Melyhez diadalmad mostan is nagy részt told,
      Ez sok rab sarcával öregbedik a zsold,
      Kiket fogságokbúl sok ezer summa old.

40. Amely jó lovadon magadat forgattad,
      Azoknak nagy számát amikor fogattad,
      S elesett testeknek véreket ontattad,
      A másvilágon is ugráljon alattad.

41. Ezen szöktesd által hídját a Siratnak,
      Ezen járd árnyékát a zöld faágaknak,
      Az hauri leányok kik alatt mulatnak,
      S nyugovó ágyokat néked is mutatnak.

42. Ezen menj udvarhoz amaz nagy Allához,
      Mikor Mahumétet hívatja magához,
      Ültetvén vendégül vetett asztalához,
      Mahumétet ezen kísírjed házához.

43. A kard, amely szolgált most diadalmadra,
      Köttessék akkor is dücső oldaladra,
      Az amennyi rabot adott rabszíjadra,
      Álljon annyi gyermek s lyány szolgálatodra.

44. Nagy győzödelmednek azonban örülvén,
      Leborult orcával elődben kigyövén,
      Most fogott foglyaid nem mind foglyok lévén,
      Azok közt tőrödben sólyom is kerülvén:

45. Ím, ezt a lábszíjat (a vasat mutatja)
      Készítettük néki, erős, megtarthatja,
      Ezt az egész sereg általam nyújtatja,
      Víg idvözlésének jeléül adatja.

46. Alig vala vége követ beszédének,
      Hogy a kám nevével Keményhez menének;
      Ő volt az a sólyom, melyrűl beszélének,
      Kit hogy kifogjonak, sokan sietének.

47. Viszik a lábszíjat (ez száz font vas vala),
      Melyet Brontes hamar Keményhez foglala,
      Kit a kám, mint álnok madarász, úgy csala,
      Mondja: mint ezt érte, mért inkább nem hala?

48. A csörögős lábszíj csörög lábain már,
      A szokatlan sólyom melyben nehezen jár,
      Ily képtelen terhhel hogy vesztegetik, kár,
      E nemes madarat máskint böcsülnék bár.

49. Sugárit szárnyának még minap kiszedték
      A kámnak kányái, mikor körülvették,
      Csapdosó körmökkel seregit sértették,
      S azokkal őtet is rútul mellyesztették.

50. A’ sem vala elég nyomorúságára,
      Hanem ily nagy csörgőt kötének lábára,
      Melyet hogy nem bírhat, tolják taligára,
      Úgy hurcolják Keményt sokak csudájára.

51. Kit mind az hadakban jól viselt dolgokért,
      Ellenségeken vett szép diadalmokért,
      Mind békességbéli nagy szolgálatokért,
      Melyeket hazája mellett tett sokakért:

52. Dücsőség szekerén kellene viselni,
      Zöld laurus-ágakkal homlokát tisztelni,
      Áldozó-napokat nevére szentelni,
      Víg üdvözlésekkel az égig emelni;

53. Az alá, borultán elébbi fényének,
      Hamar kerekei sima tengelyének
      Proteust követő tündér szerencsének,
      Szalmakévékkel tölt taligát tevének.

54. Üdvözlő szók helyett csúf szókkal illetés
      Érdekli füleit, s bosszontó nevetés;
      Ilyen a világi kedv s örvendeztetés:
      Követi azt gyakran nem várt számkivetés.

55. Nincsen oly finnyás kény, s oly kényes finnyásság,
      Akit ne sarkalljon sok tövises gondság,
      Szomszédos egymással szolgálat s uraság,
      A szűr a skarláttal, szabadsággal rabság.

56. Inában van kinek-kinek változása,
      Egy percentés közi, lehet fordulása,
      Nagy állapotjárúl csekélyre szállása,
      Croesusbúl Irussá hirtelen válása.

57. Kedvén sétál a vad s ugrál a ligetben,
      Játszodozva úszik hal is a vizekben,
      Azonban amikor van bízott örömben,
      Ez horgot kap, amaz hull nem vélt veremben.

58. Így sok veszély inal minden boldogságot,
      Ha egy kedves óra fordít vigasságot,
      Más nyújt nem reménlett bút, szomorúságot,
      Szabad élet után tömlöcös fogságot.

59. Kemény is nem régen szabados szárnyon járt,
      Ily mostoha sorsot s balszerencsét nem várt,
      A véletlen eset, aki hoz gyakor kárt,
      Azonban lábára mely nehéz vasat zárt.

60. Akivel érkezvén végre Krím földére,
      Bakcsaszaráiban kám lakóhelyére,
      Sok tátott száj s nyílt szem bámul nézésére,
      A szalmás taligán béjövetelére.

61. Begyűl a várasnak minden szomszédsága,
      A csudáló népnek tolong szorossága,
      Akiktűl nézetik taligás rabsága,
      Melynek volt azelőtt hintós méltósága.


      Negyedik rész


1. A nagy város felett épült egy zsidó vár,
    Amelynek a neve valóságával jár,
    Kalodának híják, kalodául is vár,
    Abban rekesztették a rab Keményt is már.

2. Azhol noha sínlik sok nyomorúságban,
    Ugyanis mi lehet kedves a rabságban?
    De szíve azon van legnagyobb gondságban,
    Hogy maradt Annája újabb árvaságban.

3. Ösmérvén szívének tökéletességét,
    S igaz szeretetet viselő hívségét,
    Nem kétli rabságán nagy keserűségét,
    Tudja, miként érzi szerencsétlenségét.

4. Két hű szeretetben egy szű szokott lenni,
    Ha egy sebesedik, más is sebet venni,
    Ha ez gyógyul, az is fájdalmát letenni,
    Örömre s bánatra mind egyaránt menni.

5. Amíg Kemény János lábát vas szorítja,
    A bánat békója Annát sem tágítja,
    Amint azt rabsága, ezt úgy szomorítja,
    Búsul Kemény, búvát Anna is újítja.

6. Igaz Penelopé volt ily hűségében,
    Bujdosó Ulysses sok veszedelmében,
    Forogván Charybdis, Scylla örvényében,
    Nagy Poliphémusnak s Circének kezében.

7. Valameddig nem tért elhagyott házában,
    Nem volt addig szünet bús ohajtásában,
    Tudván Kemény, hogy ily Anna is búvában,
    Szorgalmatoskodik vigasztalásában.

8. Vajha, mint Vertumnus, volna oly tűnhető,
    Daedalus módjára vagy szárnyat fűzhető,
    A záros fogságbúl azzal kimehető,
    Mint a sebes Eurus, lenne oly siető.

9. Nem tágítná útát, gyorsasággal menne,
    Gondos Annájával míg szemben nem lenne,
    Isten odavivén, nála megpihenne,
    Egyik a másiktúl vigasztalást venne.

10. De lehetetlen ez, nem cselekedheti,
      Bús árváját penig el nem felejtheti,
      Tudván, ennek szívét mennyi bú sebheti,
      Biztató szavával míg nem enyhítheti.

11. Azért ha nem lehet együtt személyével,
      Mely szomorú búnak borult most ködével,
      S nem oszlathatja azt biztató nyelvével,
      Oszlatni akarja írott levelével.

12. Reggel volt az üdő, csillagok elmentek,
      A virradó napnak orcái fénlettek,
      Melyet köszönteni madarak serkentek,
      A szomszéd kertekben zengeni kezdettek,

13. Amikor írása felett elmélkedvén,
      A bal könyökére Kemény ereszkedvén,
      Egy s más gondolat is szívére eredvén,
      Tepreng az ablaknál Annán keseregvén.

14. Tekénget azonban a vár környekére,
      Madarakkal ingó fáknak tetejére,
      S hallgat azoknak is hangos énekére,
      Száll ott egy gerlice egy száraz tőkére.

15. Béestek szemei, a tolla borzadott,
      Lecsügg mindkét szárnya, begye megapadott,
      Klárisos ajaka mint viasz hervadott,
      Karmazsin lába is rútul halványodott.

16. A bal szárnya felé nyakát görbítette,
      Ritka pillantásra könyves szemét vette,
      Szomorú nyögését sok ízben kezdette,
      De keserve miatt végben nem vihette.

17. Lehel nyelvecskéje pihegő szájában,
      Elepedt gégéje száradott torkában,
      Hogy vizet keressen nagy szomjúságában,
      Felkél, amint bírja ereje szárnyában.

18. Ott a szomszédságban vagyon egy forráskút,
      Melynek kristály vize kedves csörgéssel fut,
      A szomjúhozóknak híves kortyokat nyút,
      Tántorgó szárnyával annak vizéhez jut.

19. Meglátván személyét melynek tükörében,
      Bánatjának oka fordula eszében,
      Indult annál nagyobb keserve szívében,
      Nem akara innya szép tiszta vizében.

20. Hanem a kút mellett fakadt egy kis mocsár,
      Amelynek forrását egyvelítette sár,
      S felzavarta csak most egy vízvivő tatár,
      A szomjú gerlice ennek vizéhez jár.

21. Ehhez ereszkedik meghajlott nyakával,
      Még ezt is újonnan zavarja orrával,
      Úgy önti gégéjét annak italjával,
      Egy kertben száll onnét bágyadott szárnyával.

22. Nem láthatja tovább; amíg szemlélhette,
      Valamelyre fordult, szemével követte,
      Hogy társán kesereg, jól általértette,
      Mellyel ő is szívét nehézben sértette.

23. E’ lévén példája (mond) ez én Annámnak,
      Reméntelenségben hagyatott mátkámnak,
      Terhesebb súlyánál minden nyavalyámnak
      Ily szomorú sorsa keserves árvámnak.

24. Mintha őtet látnám, ez bágyadt madarat,
      Melyet az árvaság sok bús gonddal marat,
      Keservesen tölti a víg tavaszt s nyarat,
      Kiken mások kedve bőv örömet arat.

25. Amint a gerlice ül magános ágon,
      A több madarakkal nincs egy társaságon:
      Úgy az én Annám is, mint megunt jószágon,
      Nálam nélkül nem kap a páros világon.

26. Ez nagy bánatjában nyakát görbítette,
      Beesett szemeit könyvben merítette:
      Tudom, az is fejét alácsüggesztette,
      Esőző szemével orcáját hintette.

27. Rendetlen tollai ennek felborzadtak,
      Begyének kinnülő dagályi apadtak:
      Csinos öltözeti annak is változtak,
      Mellyének felemelt vánkosi bomlottak.

28. Ennek hervadása vagyon ajakának,
      Sárgája lett ott is a piros rózsának;
      Ha rekedt gégéje bulikló torkának,
      Ott is megszűnt hangja a vidám nótának.

29. Keserves nyögését ez gyakran újítja,
      Bús óhajtását az soha nem tágítja,
      Ez lecsüggő szárnyát nehezen indítja,
      Az is bús tagjait nem könnyen mozdítja.

30. Ez a tiszta vizet sárral keveríti,
      S elepedett torkát véle úgy öblíti,
      Szokott italát az könyvvel egyelíti,
      Úgy iszik, sorsomat zokogva említi.

31. A madár elmenvén előlem azonban,
      Nem láthatám tovább, lén mi állapotban,
      Talám földre hullott valamely bokorban,
      Ott fetreng nyavalyás halálos bánatban.

32. Így az én Annám is keserűségében
      Nemde elhanyatlott, s nög betegségében,
      Csak addig ne lenne kár egészségében,
      Írandó levelem míg jutna kezében.

33. Némely része elébb készült írásának,
      Hogysem nézte dolgát gerlice gyászának,
      De megállott vala orra pennájának
      Csudáján ez madár ritka példájának.

34. Hozzáfoga azért megént írásához,
      Egy-egy ohajtást ád minden vonásához,
      Egyvelít könyvet is talám téntájához,
      Ily rendű levelet készít Annájához:

35. Sokszor írtam volna, egyszer sem írhattam,
      Bár írtam is, hozzád azt nem bocsáthattam,
      Kedves személyedtűl mert távul szakadtam,
      Az elküldésének módját nem tudhattam.

36. Rab vagyok, tudod azt: nincs szabadságomban,
      Hogy kedvem telhessék minden szándékomban,
      Meghatározott célt vetettek dolgomban,
      Sarkall az őrálló mindenütt inamban.

37. Az egy elme, akit láncra nem vethetni,
      Lábszorító vasat reá nem üthetni,
      Záros tömlöcben is meg nem rekeszthetni,
      Mert acélfalon is által tud sietni, 

38. Szabados csak bennem, annak nincs határa;
      Kámnak sem tilthatja azt őrző tatára,
      Valamikor akar, kelhet a szárnyára,
      Mehet mindenfelé gyors szelek módjára.

39. Csalatom: rab ez is, de nem a tömlöcben,
      Hanem, édes Annám, te lakóhelyedben,
      Annak nálad léte mert nincsen szünetben,
      Veled van mindenkor, s tartod köteledben.

40. Ott udvarol szegény, jóllehet nem látod,
      Tudja, esetemet miképpen ohajtod,
      Azon siránkozó szemedet áztatod,
      Szán, amint érettem magadat fogyatod.

41. Akartalak régen, édesem, inteni,
      Hogy tudnád magadat abban mértékleni,
      Bánatod terhének súlyát enyhíteni,
      Kikkel nem kellene szívedet sérteni.

42. De nem volt több eszköz, mellyel a’ meglégyen,
      Hanem ez írásom most már hozzád mégyen,
      Hogy állapotomrúl bizonyossá tégyen,
      S abból újabb reményt kétes szíved végyen.

43. Nehéz elszakadta eggyé lött két szűnek,
      Kiket a szeretet igaznak tött s hűnek,
      A nádméz is tetszik akkor keserűnek,
      Az ambrózia is aconitum fűnek.

44. De amely keserves ezek elválása,
      Viszont olyan kedves együvé állása,
      Van a kévánt jóknak sok próbáltatása,
      Mint aranynak böcsre tűz által jutása.

45. Keservesen esett, tudod, tudom én is,
      Egymást elhagyásunk, bizony, nem kis kén is,
      Tűrni kell békével, hogyha az így lén is,
      A mostani ködbűl virrad kedves fény is.

46. Élsz te, remélhetek; élek én, remélhetsz;
      Én veled, te velem jövendőben élhetsz;
      Rab vagyok, hogy azzá legyek, már nem félhetsz,
      Hanem rabságombúl szabadulást vélhetsz.

47. Várhatsz: nem retteged elmenetelemet,
      Remélhetd, reméld is megjövetelemet,
      Megtartotta Isten kedvedért éltemet,
      Szabadulásra is felhozza fényemet.

48. Azonban hogy tudjad rabságom miségét,
      Hidd el abban lenni legnagyobb ínségét,
      Hogy tudván miattam szíved epedtségét,
      Azon való búmnak nem tudhatom végét.

49. Másképpen tűrhető nálam az egészség,
      Amint azt engedi a rabságos ínség,
      A szokatlan dolog noha nagy nehézség,
      De elviselteti a kéntelen szükség.

50. A kám rabja vagyok, nagy vasat veretett,
      Amelyet szokatlan lábomra üttetett,
      A város feliben egy vár építtetett,
      Némely társaimmal abban rekesztetett.

51. Őrzenek bennünket erős vigyázással,
      Megkülönböztetvén a rendelt szállással,
      Velem Kornis Ferenc vagyon Nagy Tamással,
      A második szoba rakódott több mással.

52. Azhol sok beszédek erednek közöttünk,
      Néha panaszoljuk: mely véletlen vesztünk,
      Mondván: miért inkább hazánkban nem ültünk;
      Hol ezt kárhoztatjuk, hol amarra vetünk.

53. Kedves házanépét némely emlegeti,
      Anna kell Keménynek, mert ő azt szereti,
      Némely bús elméjét rabságára veti,
      Azon sopánkodik, magát mint mentheti.

54. Amint köz nyavalyánk ez is mindnyájunknak,
      De aki ily igát vetett most nyakunknak,
      Azon Isten fényét felhozza napunknak,
      S mutatja eszközit szabadulásunknak.

55. Untat a kám most is gyakor követséggel,
      Kénál az erdélyi fejedelemséggel,
      Ajánlja készségét minden segítséggel,
      Halasztom a dolgot sokféle mentséggel.

56. Nem kell szövetsége, tudom álnokságát,
      Szép bőrrel fedezi béle poklosságát,
      Ösmérem már ennek tündér ravaszságát,
      Ál, veszélyre csaló, színes barátságát.

57. Mindazáltal tudnám azt is mértékleni,
      Jóakaratjával dolgom segéteni,
      De fejedelmemnek hogysemmint véteni,
      Készebb vagyok itten sok üdőt tölteni.

58. Megírtam nemrégen én azt magának is,
      Nem kétlem, hírével van az országnak is,
      Unszolnak, sürgetnek, kérnek, biztatnak is
      Felvállalására, sőt parancsolnak is.

59. De nem cselekeszem: ád Isten más módot,
      Sarccal toldom inkább tatárnak a zsoldot,
      Kinél a pénz máris sok rabokat oldott,
      Felhozza nékem is az erdélyi holdot.

60. Jóllehet, mindenem költ velem prédára,
      Alig maradt nálam egyéb, tíz pénz ára,
      Hanem a jegygyűrőd sok tatár láttára
      Maradott meg nálam, mely méltó csudára.

61. Amelynek titkában lehet ily értelem:
      Minthogy az a gyűrő volt te adtad jelem,
      Ha azt el nem vitte semmi veszedelem,
      Megtartatol te is, eggyé leszesz velem.

62. Thisbét s Ariadnát mikor rajta nézem,
      Szomorúságokbúl te sorsodat képzem,
      Távul-lételünket, hidd el, én is érzem,
      De el nem mehetek, míg pályám nem végzem.

63. Elhozza idejét az Isten annak is,
      Megnőnek sugári verdett szárnyamnak is,
      Megoldik békója vasas lábomnak is,
      Szemben leszek veled, ha most nem látlak is.

64. Mint kit a tengeren forgat hosszú veszély,
      Óhajtott partjához hozván végre a szél,
      Elfelejt minden bút, s kedves öröme kél,
      A múlt veszélyekrűl örvendezve beszél,

65. Úgy én is számlálni fogom ezt kedvesen,
      Akit most emelnem kelletik terhesen,
      Akkor említése lész örvendetesen,
      Ha most viselése esik keservesen.

66. Ilyen virág terem a vitézi kertben,
      Hol nem gyenge Chloris mulat kényes kedvben,
      Hanem Márs s Bellona kertészkedik ebben,
      S jár a virágszedés sok veszedelemben.

67. Aki felövedzi szíját fegyverének,
      Két végét köti fel az a szerencsének,
      Bizontalan zsoldja Márs fizetésének,
      Miként a játékos kockavetésének.

68. Mint a kedves rózsa sértő tövisekbűl,
      Avagy a pálmaág rárakott terhekbűl,
      Úgy a szép dücsőség nő szenyvedésekbűl,
      Terjed hírem s nevem nékem is ezekbűl.

69. De ha nem lenne is innét más érdemem,
      Csak azt a várt üdőt hozza fel Istenem,
      Melyet személyeddel lehessen töltenem,
      Ha te velem leszesz, megleszen mindenem.

70. Mértékeljed azért keserűségedet,
      Rendetlen bánattal ne epeszd szívedet,
      Higgy, remélj, könyörögj, kérjed Istenedet,
      Megtart engem néked, énnékem tégedet.

71. Ez vala a rendi írott levelének,
      Melyet míg végezett s adott követének,
      A tatárok addig dévánban gyűlének,
      Hogy ő is bémenjen, érette küldének.

72. Szép szerszámos lovat hozának alája,
      Minthogy a vas miatt nem ülhet reája,
      Megoldatik szárát szorító kávája,
      Nesterfejérvári kovácsok munkája.

73. Annak terhét azért levévén lábárúl,
      Felül, s alámégyen a vár piacárúl;
      Toldul sok néző nép mindenik utcárúl,
      Csudálva szemlélik, valamerre járul.

74. Ilyen tekintetet ritkán láttak rabban,
      A szabadult ráró sem néz vidámabban,
      Laususnál a lovat üli módosabban,
      Jóllehet inai töröttek a vasban.

75. A déványos házhoz amikor érkezik,
      Hogy közikben híják, az urak végezik,
      Azért úgy kívánván, ő is béférkezik,
      Azhol egy dologrúl s másrúl is kérdezik.

76. Áll a déván előtt Porusnak módjára,
      Aki Nagy Sándornak jutván fogságára,
      Jóllehet, sok bú s gond gyűlt nyavalyájára,
      De nem gyött változás szíve nagyságára.

77. Bátran szól Sándornak minden kérdésében:
      Hogy rab, s koronája akadt más kezében,
      A’ semmi leesést nem szerez szívében,
      Egyenlő orcát tart mindkét szerencsében.

78. A kemény Kemény is ily állapotjában,
      Mint tengeri kőszál habok csapásában,
      Avagy az erős tölgy szelek ostromában,
      Nem hajol s változik szíve nagy voltában.

79. Amely orcával volt kámmal a mezőben,
      Amikor Erdéllyel kénálta elsőben,
      Most is nemes szíve van azon erőben,
      Ha borult is napja feketébb fölyhőben.

80. Melynek a császár is értvén rabságárúl,
      Egyszersmind rendinek nagy állapotjárúl,
      Egy kapucsi pasát küldött a Portárúl
      Követül a kámhoz ennek a dolgárúl.

81. Minthogy az oly fő rab a császárt illeti,
      Azért Kemény Jánost a kámtúl kéreti,
      Amely végett ő is dévánját gyűjteti,
      Mit míveljen ebben, tanácsra véteti.

82. Arrúl van a trakta ez gyülekezetben,
      Azhová Keményt is hítták seregekben,
      Kezdnek véle bánni végre keményebben,
      Sarcot vetnek reá, s határt szabnak ebben.

83. Százezer tallérra azért erőltetik,
      Nincs egyebet tenni, meg is ígírtetik,
      Azután a várban helyére vitetik,
      Kapucsi pasa is visszáeresztetik.

84. De üresen mégyen, mert Keményt nem adják,
      Hanem amint eddig, kám számára hagyják,
      Sarcát elkészítvén s azt letévén, mondják:
      Rabság kötelébűl azután megoldják.


       Ötödik rész


1. Jut azonban Kemény levele Annához,
    Melyet vévén, elébb emel ajakához,
    Azután kezd annak felszakasztásához,
    Sok szíves ohajtást ád olvasásához.

2. Olvasása után teszi kebelében,
    Veszi megint onnét s forgatja kezében,
    Olvassa újonnan, s olyan személyében,
    Mint a változó nap borongó fényében.

3. Ad különb-különb színt sokféle érzése,
    Hajnallik orcája, ha van örülése,
    Esti homályt mutat szíve kesergése,
    S ezeknek gyakorta van egyveledése.

4. Örülést, bánkódást kever színe egyben,
    Mosolygást, könyvezést látnál itt egy szemben,
    Víg is, s kedvetlen is, derül s borul ködben,
    Gyön s megy a fák között, mert vala a kertben.

5. Tökéletessége igaz hűségének
    Rabságát fájlalva érzi kedvesének,
    Hogy reményét írja menekedésének,
    Ad azzal újulást s örülést szívének.

6. Bánatot amazon, ezen kedvet vészen,
    Az viaszt, ez rózsát orcájára tészen,
    Minden értékével van sarcához készen,
    S tűle ilyen választ a rab Kemény vészen:

7. Mint hervadt tulipán gyöngyét harmatoknak,
    A szomjúhozott föld árját záporoknak,
    Vizét epedt szarvas híves forrásoknak,
    Éh rárók idejét szokott prédájoknak:

8. Úgy vártam, s annál is nagyobb buzgósággal
    Írásodat, s vettem alázatossággal.
    Értem rabságodnak dolgát valósággal,
    Melyen vagyon szívem nagy szomorúsággal.

9. Kétszer esett földre leveled kezembűl,
    Amikor olvastam, kin gondom öregbül,
    Fohászkodom, s gördül könyvem is szemembűl,
    Hogy elesem tűled, jövendölvén ebbűl.

10. Volt már kebelemben, onnét is kihulla,
      Fúj vala sebes szél, az után indula,
      Az egek között jár, kin elmém búsula,
      De mint játszó madár, megint megfordula.

11. Utána futosván kétszer megkerüle,
      Harmad fordulásban ölemben röpüle,
      Honnét eloszlott volt, megint oda gyűle,
      Melynek állapotján a szívem elhűle.

12. De akármint értsem, ez ugyan csak hívság,
      Bizonyosb, mint ezer remény, egy valóság,
      Nő reménnyel, nem fogy, a nyughatatlanság,
      Ha csalatik, annál több a nyomorúság.

13. Mindazáltal könnyebb, ha ember remélhet,
      A keseredett szű mással nem is élhet,
      Addig teng nyavalyás, míg várt jókat vélhet,
      Ha a remény elfogy, a kedv sem épülhet.

14. Az éltet engem is, tűled elmaradván,
      A tatár tőrében véletlen akadván;
      De csak Isten tudja, ha hazaszakadván
      Élhetek-e, többször teveled vigadván.

15. Értvén rabságodnak azonban miségét,
      Úgy érzem sorsodat, mint magam ínségét,
      Írod: mértékeljem szívem epedtségét;
      Meglészen, ha látom rabságodnak végét.

16. Biztatsz, hogy félelmim már távul járjonak,
      Oszoljon az homály, fények virradjonak,
      Rab vagy: ne rettegjek, hogy már elfogjonak,
      Elmentél: nem mégy el, sőt hazavárjonak.

17. Nem féltlek rabságtúl, hanem rabságodban,
      Elmentél, úgy vagyon: de enyves utodban
      Odaragadt lábod, nincs szabadságodban,
      Hogy megjöjj; mi haszna, ha várlak azonban?

18. Engemet reméltetsz, magad vagy kétségben,
      Nékem hajnalt hirdetsz, ülsz magad éjfélben.
      Írod, egészséged tűrhető épségben,
      De mint lehessen az a rabi ínségben?

19. A fejedelemség akarkié legyen,
      Nem irigylem dolgát, akire az megyen,
      Téged a fogságbúl csak Isten kivegyen,
      Sok várásom után én előmben tegyen.

20. Mind elfelejthetni szenvedett károdat;
      Pedig hogy az Isten megtartott magadat,
      Csak felhozza megént szabad világodat,
      Többet ád, s megtölti ürült tárházadat.

21. A gyűrő értelme ha valóság lenne,
      Hogy szakadt örömünk még együvé menne,
      Régi reményünkben kévánt véget tenne,
      Méltó, hogy örökös tiszteletet venne.

22. Ariadna s Thisbe keserves orcája,
      Melyet visel azon gyűrő karikája,
      Méltán lehet árva Annádnak példája,
      Kinek nálad nélkül nincsen víg órája.

23. Szép példákat számlálsz, biztatsz amelyekkel,
      Gyenge rózsát nemző hegyes tövisekkel,
      Pálmafaágakat nevelő terhekkel,
      Adja Isten, teljen reményünk ezekkel.

24. Nincsen semmi szünet az imádkozásban,
      S egeket ostromló szíves ohajtásban,
      Vagy az egyébféle szorgalmaskodásban,
      Mely eszköz lehetne a szabadulásban.

25. Amely vadnak sebét Dictamnus gyógyítja,
      Maga orvoslását az elébb tágítja,
      Hogysem gondját elmém rólad elfordítja,
      Fejedet az Isten míg nem szabadítja.

26. Úgy elveszett kölykét tigris nem sürgeti,
      Mint annak eszközit én gondom kergeti,
      Éjjel sem nyughatik, csak azt emlegeti,
      Annak útja gyepét szegi s feszegeti.

27. Legyen mindenemnek harácsló vására,
      Ócsó böcsre keljen a szép Meggyes vára,
      Csak kiváltásodnak készülhessen ára,
      Hidd el, nem szomorít mindezeknek kára.

28. Készb vagyok éretted mindenemet adnom,
      Egy köz condorában rongyosan maradnom,
      Mint tégedet nehéz fogságodban hadnom,
      S azzal örökképpen tűled elszakadnom.

29. Vagyok én is addig, amíg te, fogságban,
      Hogy ne serénkedném a szabadulásban?
      Együtt sínlem veled a tömlöcös házban,
      Ha nem egyébképpen, szűbeli rabságban.

30. Ha lábamon nincsen, vagyon vas szívemen,
      Erős békó csörög láncolt örömemen,
      Amennyi ínséget tudok Keményemen,
      Annyi bút s nyavalyát higgy lenni fejemen.

31. Az egy kulccsal nyílik vasad lakatjával,
      Egy ajtón szabadul fejed fogságával,
      Egy időben múlik szíved bánatjával,
      Annak egy hajnalban virrad is napjával,

32. Feljövő sugárit melynek ha nézhetem,
      A napot köszöntő pacsirtát követem,
      Üdvözleni kedves személyed sietem,
      Mindezekrűl hitem csak az Úrban vetem.

33. Bővebben üzentem szóval Boros Páltúl,
      Ez levelem vivő hiteles szolgámtúl,
      Kívánom ezekkel a szent Jehovátúl,
      Fogjuk egymás kezét kevés napokon túl.

34. Így írván, levelét adja szolgájának,
      Jutalmát ígíri fáradozásának,
      Ha jól végzi rendit rábízott dolgának,
      Megadván írását Keménynek magának.

35. Kinek már a rabság hosszú s nagy igája,
      S azalatt szenvedett ezer nyavalyája
      Elrongyolta testét, s változott orcája,
      Piros szépségének fordult rút sárgája.

36. Megeresztett haja borította vállát,
      Régen nem irtotta borotva szakállát,
      Rendetlen csemeték nőtték körül állát,
      Ezüst szín festette ezek arany szálát.

37. Bágyadtak karjai, szárai töröttek,
      Mert a nehéz vastúl igen elverődtek,
      Elfogyott ereje, garasi elköltek,
      Bomlott egészsége, ruhái is nyőttek.

38. A nagy szívet s elmét benne nem bírhatta
      A rabságnak terhe, azt nem is bántotta,
      Minden egyéb dolgát rútul változtatta,
      Szokatlan gondokra s kínokra juttatta:

39. Melyen keseredvén bánatos szívében,
      Régi állapotja fordulván eszében,
      A világ hívsága változó kedvében,
      Arrúl ilyen panaszt indít elméjében:

40. Változik az idő, minket is változtat,
      A kedves napoktúl véletlen megfosztat,
      Kedvetlen órákra s bús gondokra osztat,
      Végtére azokhoz halált is ragasztat.

41. Amint a nap fénlik, felderülvén reggel,
      Kél azonban szélvész háborodott éggel,
      Követvén rút zápor mezőt rontó jéggel,
      Reggeli jó kedve lesz szomorú véggel.

42. A tavaszi ég is újít víg szelekkel,
      Ékesül a mező a sok szép füvekkel,
      Rút megavulást ér viszontag ezekkel,
      Mihelt az ősz süti fonnyasztó derekkel.

43. Az emberi élet hasonlatosképpen,
      Az üdők folytával változik sokképpen,
      Mint a kinyílt rózsa, ideig tart szépen,
      Megavul azután s kóróvá lész éppen.

44. A napot folytató kedves mulatságok,
      Szű-örvendeztető vidám nyájasságok,
      Víg napokat űző meghitt barátságok
      Elmúlnak, s követik mord szomorúságok.

45. A gőgös öltözet szennyes gyászra fordul,
      A mosolygó szembűl keserves könyv csordul,
      A vidám tekéntet szomorodik s mordul,
      Az örvendetes szó siralommal jajdul.

46. A gyors lovaglásnak restül serénysége,
      Bágyad az harcoló karnak erőssége,
      A sugár termetnek lankad delisége,
      Sok édes örömnek lész keserű vége.

47. Amaz cédrusforma derekak görbülnek,
      A sima kezeken rút görcsök épülnek,
      A vérfolyós erek dagadnak s kékülnek,
      A szép ábrázatok hervadt ráncban gyűlnek.

48. A kedves orcárúl örömmel szedett csók,
      S azzal egyveledett szerelem-nemző szók,
      Más, egymással közlött sok örvendetes jók
      Kevés öröm után bánatra hanyatlók.

49. Úgy a kérkedékeny nyalka negédesség,
      Újabb-újabb kedvet vadászó kényesség,
      Magahitt dagállyal fuvalkodt kevélység
      Aláztatik, meghűl a bízott reménység.

50. Egyenlő mivolta nem marad semminek,
      Üdő folyásával változnak mindenek,
      Boldog állapotban akik most fénlenek,
      Kedvek múlván, ezer kénokban sínlenek.

51. Amely óra adja világra-létünket,
      A’ kezdi rongyolni mindjárt életünket,
      Úgy láttatik ugyan, hogy nevel bennünket,
      De az mind közelébb mozdítja végünket.

52. Amely üdő elfogy egyszer, a’ meg nem tér,
      Halálunkhoz penig az mind közelebb vér,
      Attúl szabadulást, hidd el, senki nem nyér,
      Vagy elébb, vagy utóbb oda minden elér.

53. Múlnak az esztendők, múlnak a dolgok is,
      Kik most sírban vadnak, éltenek azok is,
      Így elmúlunk mi is, elmúlnak mások is,
      Amint a szegények, úgy a gazdagok is.

54. Az én napjaim is, ím, mint változának,
      Uraság, egészség, szabadság múlának,
      Szegénység, betegség és rabság jutának,
      A’ halál révéhez közel szorítának.

55. Villog is már Cháron talám kormányával,
      Parthoz jővén, hogy ott várjon hajójával,
      Csakhogy a Lachesis késik ollójával,
      Fél holtmáskínt éltem sok nyavalyájával.

56. Nem reméltem volna a boldog üdőben,
      Hogy borulna fényem ilyen rút felyhőben,
      Nem tudja, mire jut, senki jövendőben,
      Ki vélte, merüljek én is ez förtőben.

57. Nehéz kifejtőznöm melynek hínárábúl,
      Ezer semlyékekkel teljes posványábúl,
      Jaj! mely Ariádna igazgatásábúl
      Szabadulok ennek labirintusábúl?


       Hatodik rész


1. Így panaszolkodván világ hívságárúl,
    Maga sorsának is mostohaságárúl,
    Midőn ohajt, hall jajt ott egy kősziklárúl,
    Ez ki lén? mond az: Én; ösmére szavárúl.

2. Az Echo jelent meg, melynek hívására
    Könyökle újonnan az ház ablakára,
    Onnét beszél véle s hallgat válaszára,
    Ha mit jövendölne vigasztalására.

3. Mond: Narcissus heve nemde most is száraszt,
    S eltávozásával új siralmat támaszt,
    Azt keserged? avagy adván jajos választ,
    Azt szánod, hogy engem sok veszély fáraszt? (Echo:) Azt.

4. Szánhatd is azt méltán, mert kénom szünetlen,
    Szerencse bal keze forgat kéméletlen,
    A kénozó tatár nem szán, mert kegyetlen,
    Szíve engesztelhetetlen. (Echo) Telhetetlen.

5. Igenis az, tudom, mert tűlem sokat kér,
    Akinek gőzétűl szédelgő fejem sér,
    Ha el nem készítem, mondja, több kénra vér,
    S így szabad világot zárt napom nem ér. (Echo:) Ér.

6. Vajha érne! és szád igazat mondana,
    Hogy innet valaki engem megoldana,
    Azért nyelvem téged örökké áldana;
    De ki volna az, ki megváltana? (Echo:) Anna.

7. Nincsen is egyébrűl, csak róla reménység,
    Nyomorúságimban hogy volna segítség,
    De minthogy utálást okoz a szegénység,
    Talám benne is megaludt az hűség? (Echo:) Ég.

8. Nem kétlem azt, tudom, mindent mívelendő
    Érettem, valami tűle lehetendő,
    De szívének sebe, mely nagyra gyűlendő,
    Hogy halálos lészen, félendő. (Echo:) Élendő.

9. Ha él is, nyavalyás, él nehéz gondokkal,
    Írtam vala néki az elmúlt napokkal,
    Tudom, rakva szíve aggasztó gondokkal,
    Mint annyi tövises gazokkal. (Echo:) Azokkal.

10. Reménlem, ha postám kezéhez vihette
      Írásom, azokban eddig enyhítette,
      De félek, s nagy gondban vagyok is érette,
      Hogy lett levelemnek eltévedte. (Echo:) Vette.

11. Bár vette is, de a posta későn járván,
      Míg hírét nem hallom, van szívemre zárván
      Sok ezer gondokkal terheltetett márván;
      Hogy értsem, mint vagyon, alig várván. (Echo:) Árván.

12. Bizony árván, minthogy elvesztette társát,
      Melytűl keservesen érzi elválását,
      S újítván, mint Byblis, könyvei forrását,
      Talám most is tészi sírását. (Echo:) Írását.

13. Azt bús szívem régen várta s emlegette,
      De még eddig kedvét véle nem tölthette,
      Sőt arra is, amely levelemet vette,
      Úgy látom, válaszát felejtette. (Echo:) Tette.

14. Ha tette, s vehetem, méltó örvendenem
      Kedves írásának, s azt csókkal üllenem,
      De látom-é magát valaha, Istenem!
      Vagy nála nélkül kell holtig sinlenem? (Echo:) Nem.

15. Sok biztatásokkal ingerlesz remélni,
      A kételkedéstűl meg akarsz kémélni,
      Hogy itt fogyjon éltem, nem kell tehát félni?
      Lehet Annámmal is még beszélni? (Echo:) Élni.

16. Ha az úgy lész, áldlak életem végén is,
      Kérlek, ily biztatást tégy Annám szívén is;
      Elmégyek, már régen elhunt a napfény is,
      És nyugoszik a több rab szegény is. (Echo:) Én is.

17. Ezekkel Echo is felelgetésének,
      Véget vét Kemény is értekezésének,
      Jól feljött volt fénye az Hold személyének,
      Amíg ezek ketten így beszélgetének.

18. Lefekszik azután, s az ágyon elterül,
      Fáradott elméje mély alvásban merül;
      Végre mikor az Hold éjfélkorra derül,
      Szeme eleiben ilyen látás kerül.

19. Mutat álma néki egy cupressus-erdőt,
      Minden örömektűl s vígságoktúl meddőt,
      Abban borongani rút, szomorú üdőt,
      Sok búval s bánattal rakodott esztendőt.

20. Nem vidámítja ezt a nap fényessége,
      Szüntelen ködöknek járja sűrősége,
      Minden részeinek van nagy setétsége,
      A siralmas jajnak nincsen benne vége.

21. Vagyon közepette egy gazos irtovány,
      A füvek levele melyen rút halovány,
      Fövenyes a földe, terméktelen, sovány,
      Emellett kétfelől semlyékes ingovány.

22. Ennek körülötte van az erdőn sok út,
      De ezektűl minden vigasság távul fut,
      Sétálni a jókedv ide soha nem jut,
      Minden rész cikkelye nevel ezeknek bút.

23. Amint az ösvények erre s arra válnak,
      Azok közt semmi más madarak nem szállnak,
      Hanem majd minden fán éji baglyok állnak,
      Halál-jövendölő üvöltést csinálnak.

24. Itt fülemilének hajnalt éneklése
      Nem hirdet, s jó időt pacsirták zengése,
      Nem hallik publikán tréfás csevegése,
      Sem aranyas szárnyú szajkók beszélése.

25. Nyájas gerlicéknek nem gerjed szerelme,
      Nem tanul süvöltő rigóknak fegyelme,
      Nem hajol társához galamb engedelme,
      A víg madaraknak nincs itt semmi neme.

26. Itt a fák árnyéka sem hoz virágokat,
      Violákkal együtt szép liliumokat,
      Hanem büdös börköt, csípő csalánokat,
      Körmös bojtorvánnyal sok egyéb gazokat.

27. Nem sétál itt Páris kedves Helenával,
      Nem hangzik az erdő víg kacagásával,
      Hanem sok bús szűnek zeng jajgatásával,
      Átkokkal egyvelült könyves panaszával.

28. Amint a derék út viszen az erdőben,
      Árva Phyllist látni ottan legelsőben,
      Keserves orcája borult rút fölyhőben,
      Síró szemei is merültek esőben.

29. Mond: Múlt az egy holnap, Demophoon, hol vagy?
      Adott szavaidban kételkedésem nagy,
      Győj meg hited szerént, álnokul el ne hagyj,
      Győj meg, szánd éltemet, az halálra ne adj.

30. Vagyon selyempóráz, van tőr is kezében,
      Nagy eltökéllettség látszik személyében,
      Ha Demophoonnak csalatik hitében,
      Siralmas vég lészen kedves életében.

31. Tovább egy kevessé Ariadna ohajt,
      Átkozza Theseust, hogy ha visszá nem hajt,
      Küszködik szívével, s tart azzal erős bajt,
      Ha meg nem jön, készít ez is halálos jajt.

32. Hányja hozzá való igaz szeretetét,
      Véle sok szükségben jó cselekedetét,
      A Minotaurustúl mint menté életét,
      Csalá mindazáltal, s megmásolá hitét.

33. Ezek ellenében jobb felől fordulván,
      Oenone kesereg gyakorta jajdulván,
      Szép Párist óhajtja, mellőle elhullván,
      Annak szereteti Helénára gyúlván.

34. Beljebb az erdőnek setét árnyékában
      Búskodik Pyramus egy nagy fa aljában,
      Ereszti végtére tőrét ágyékában,
      Tulajdon vérének borul bíborában.

35. Annak szerelmese, Thisbe is oda jár,
      De szép Pyramusát halva találja már,
      Reméllett örömét éri keserves kár,
      Életéhez ő is több virradást nem vár;

36. Hanem csókot adván elesett testének,
      Felemeli véres tőrit édesének,
      Jajgatási között akasztja mellyének,
      Általüti magát, s véget ád éltének.

37. Ennek bús személye és Ariadnának,
      Viselő gyűrőjén van Kemény ujjának,
      Ezt tartja édese kedves zálogának,
      S nemrégen is errűl íra Annájának.

38. Didó sír ezentűl keserűségében,
      Aeneást ohajtja, s búskodik szívében,
      Villog kivont tőre ennek is kezében,
      Halálához készül, üti is mellyében.

39. Ennek szomszédságát Galatea tartja,
      A kedves Acisnak halálát siratja,
      Sok egyebeknek is látszik itt bánatja,
      Ki-ki eltávozott kedvesét ohajtja.

40. Sír Laodamia Protesilausért,
      A rab Hypermnestra kesereg Linusért,
      Ohajt, hal s vesz Phaedra az Hyppolitusért,
      Leanderért Hero és Byblis Caunusért.

41. Amaz irtoványnak szintén közepette
      Egy öreg cupressus magát terjesztette,
      Álmodó elméjét hogy erre vetette,
      Ez alatt Annáját Kemény tekéntette.

42. Amint nagy gyükere a földbűl kigörbült,
      Keserves ügyében bánkódva arra ült,
      Bús ábrázatjára szomorú felyhő gyűlt,
      Bánatos orcáján könyve sűrűn gördült.

43. Szeme most tanácsot nem tart tükörével,
      Nem cirkálja magát most annak fényével,
      Nem gondol ruhája rendetlen szennyével,
      Minden kedves csintúl elesett kedvével.

44. Mint a borongó hold, olyan személyében,
      Hecuba volt ilyen Trója elvesztében,
      Fohászkodási közt nyúl végre zsebében,
      Ott vala egy narancs, azt vészi kezében,

45. Mellyel epedtségét akarván enyhítni,
      S elszáradott ínyét harmatként frissítni,
      Kezdi hivelyébűl kését kifordítni,
      S az narancs-szelésre markában szorítni.

46. Elijede Kemény a kés látásával,
      Phyllis, Didó, Thisbe, Phaedra példájával
      Vélvén, hogy ez is úgy cselekszik magával,
      Mint azok, életek elfogyatásával.

47. Az irtványnak amely posvány van mellette,
      Nőtt egy hantos zsombok annak közepette,
      Amint elméjének az álom tettette,
      Ennek maga Kemény ül vala felette.

48. Hogy biztatására siessen Annának,
      S tartóztassa kését fegyveres markának,
      Hirtelen indulást ada gyors lábának,
      De kezdett lépési mélyen fakadának.

49. Majd éppen elmerül a rút ingoványban,
      Melyet látván Anna, lén gyors felugrásban,
      Siet Kemény felé szapora futásban,
      Elhagyván narancsát, mely vala markában.

50. Mondja, hogy ne féljen, mert majd kivezeti,
      Nyújtja a jobb kezét, de el nem érheti,
      Keszkenője végét végtére béveti,
      Onnét kisegítni az által sieti.

51. Melynek segédével gyön is a part felé,
      Végre hogy kihágjon, lábát felemelé,
      Azonban hirtelen csuszamodás lelé,
      Hátraesik megént, s dől újonnan belé.

52. Melynek ijedsége felköltvén álmábúl,
      Alighogy a földre nem hulla ágyábúl,
      Kivel noha ezek múltak látásábúl,
      De nem magyaráz jót hátrahullásábúl.

53. Az Echo adott volt elébb reménységet,
      Ez az álom viszont fordíta kétséget,
      Melynek példájábúl vél szomorú véget,
      S szaporít szívére az több-több ínséget.

54. Mindazáltal éppen nem fogy reményében,
      Annája válasza csak jusson kezében,
      Viszen új éledést ez megént szívében,
      Csendesíti habját zajdult elméjében.


         Hetedik rész


1. Mikor ezek után harmadnap virrada,
    Jóllehet rút szélvész, nagy zápor támada,
    De miolta Kemény rabságban akada,
    Még ily kedves napot egy üdő sem ada.

2. Követe érkezett, mondják, az Annának,
    Régen várt válaszát hozta írásának,
    Akarja azt adni Keménynek magának,
    Ha módját ejtheti szemben jutásának.

3. Hervadt reményének ez kévánt harmatja,
    Melynek csak híre is nagy kedvét adhatja,
    Hát ha szemben lészen, s levelét láthatja,
    Annál kedvesb jókkal ő magát biztatja.

4. Nem is késik véle, mihelyt megértette,
    Hogy érkezett, mindjárt futtatott érette,
    Ne múlatna, hanem bemenne, kérette,
    Azonban ha győne, gyakorta kérdette.

5. A szíves várásban soha nincs hamarság,
    Kevés üdőcske is sok napi múlatság,
    Alig vala abban fél óra haladság,
    Keménynek csak az is lén nyughatatlanság.

6. A követ, Boros Pál, feljut azonközben,
    Megadja levelét, véle lévén szemben,
    Melyen Kemény szíve noha van örömben,
    Mindazáltal többször telik szeme könyvben.

 7. Örül, hogy levelét vette kedvesének,
    Állhatatosságát érti hűségének,
    Ezer vigasztalást ád azzal szívének,
    Kedves megújulást fáradt reményének.

8. Viszont búsul azért, s keseredik szíve,
    Mert tudja, hogy Anna mennél igazb híve,
    Szívét annyival több kénnak rágja nyive,
    S oly érette, mint a csépeltetett kíve.

9. Mindazáltal súlyosb terheit gondjának
    Elűzi, s reményét neveli dolgának;
    Vévén biztatását s levelét Annának,
    Bízik: felgyön napja szabadulásának.

10. Amely erdőt látott minapi álmában,
      Annája sem marad annak árnyékában,
      Maga sem fog lenni posványa sárában,
      Hanem jut fényének kévánt világában.

11. Sokszor elölvészi, s olvassa írását,
      Hallgatja Pálnak is szóbéli mondását,
      Az igaz Annára mondja sok áldását,
      Írja levelének azonközben mását,

12. Amelyben köszöni tekéletességét,
      Mely nemcsak a nyárnak veszi kiességét,
      Fecskeként kerülvén a tél keménységét,
      De mind a két üdőn megtartja hűségét.

13. Mely nemcsak derültén a víg szerencsének,
      Hanem ködében is háborult kedvének,
      Úgy balnak tenyerén, mint a jobb kezének,
      Állhatatosságát mutatja szívének.[3]
 
14. Ő penig egyebet a fejér vénségnél,
      Orcát halványító sárga betegségnél,
      Barátság nem tudó komor szegénységnél
      Nem hozhat, s több ehhez hasonló ínségnél.

15. De ez az hű Annát nem idegeníti,
      Szorgalmatosságát sőt inkább segíti,
      Mert a fogság mennél tovább keseríti,
      Tudja, annál jobban rontja, s nem építi.

16. Felvinczi Zsigmonddal azért egyetértvén,
      Szabadulásához szorgosan tekéntvén,
      Szíveskednek, egy az másikat segítvén,
      Az kedves mátkáját, ez jó urát féltvén.

17. Volt ez belső s meghitt szolgája Keménynek,
      A Lengyelországban hogy veszni menének,
      Honn hadta, s rábízta gondját mindenének,
      Hivatalosan is megfelelt tisztének.

18. Nevezetes ember, dicsíretes sokban,
      Mind ura hűségén, mind egyéb dolgokban,
      Serénykedik most is, lehet mennél jobban,
      Hogy szabadulhatna jó ura gyorsabban.

19. Simon és Ferenc is, Kemény két árvája,
      Lót s fut, kinek-kinek nagy abban munkája,
      Mint orvosoltassék atyjok nyavalyája,
      Kit keservesen nyom a rabság igája.

20. Elméjeket errűl soha el nem vetik,
      Búskodó Annával csak azt emlegetik,
      Nagy summa sarcának szerit mint tehetik,
      Annak útját, módját s eszközit kergetik.

21. Sok munkájok után vannak oly hiszemben,
      Hogy lesznek Keménnyel nemsokára szemben,
      Biztattatik ezzel ő maga is Krímben,
      Melyen vajudt kedve kezd lenni jobb színben.

22. Oly korban jut azért végre állapotja,
      Hogy szabadulását óránként várhatja,
      Aminthogy a tatár meg is indíttatja,
      S Magyarország felé Krímbűl kihozatja.

23. Azonban amikor már útban valának,
      S egynéhány mértföldre kifelé jutának,
      Míg a kám megtérne, megállapodának,
      Aki maga s hada Erdélyben dúlának.

24. A révnél láttatott immár Kemény lenni,
      Vélte, az evedzőt majd lehet letenni,
      Több ilyen habokon nem kell általmenni;
      De történék megént újabb gátlást venni.

25. Mert aminthogy Kemény teljes kegyességgel,
      Rabságában is volt soknak segítséggel,
      Gyámolítá őket minden tehetséggel,
      Kik közösök véle a rabi ínséggel.

26. Sok ezer forintig volt kezes ezekért,
      Barcsai Andrásért és Kovács Gergelyért,
      Hasonlatosképpen a Török Istvánért,
      Kik néki gonosszal fizettek a jóért.

27. Mert ezek nem nézvén sem adott hiteket,
      Sem szoros csomójú erős leveleket,
      Amellyel Keménynek kötötték fejeket,
      Egykor csak üresen találják helyeket.

28. Elszöknek mindhárman, hiteket otthagyják,
      Az őrző tatárok mihelyt azt megtudják,
      A Keményt mint kezest értek megragadják,
      Vasban verik, s újabb ínsígekre adják.

29. Rútul vész sok várás által gyűlt reménye,
      Fojtván ezt nem is várt veszély kelevénye,
      Csekélyen volt immár, ott léve örvénye,
      Amelyben merüle felhajnallott fénye.

30. Most fordula visszá amaz rút posványban,
      Amelyben hullott volt minapi álmában,
      Anna keszkenője, mely vala markában,
      Kicsúsza kezébűl, marada a sárban.

31. A jóért ily gonoszt nem tudhatott várni,
      Hogy társai miatt így történjen járni,
      Szabadult lábára újabb vasat zárni,
      Melybűl gyűle gondja megint nagy vízárnyi.

32. Ember ravaszságát ki látja szívében?
      Mely lakik amelynek legbelső részében,
      Mesterebb titkának elfedezésében,
      Mint Circe a testek eltüntetésében.

33. Tudják azt a szemek rendesen titkolni,
      Okosan tanulta azt nyelv palástolni,
      Érti azt az homlok s orca is másolni,
      Mint a szű diktálja, nem úgy tolmácsolni.

34. Nem láttatik senki rossznak külsőképpen,
      Mértékli beszédét, s rendeli oly szépen,
      Színlett szereteti méznek tetszik éppen,
      Noha veszély forog a kirakott lépen.

35. Szája, szeme, nyelve engedelem s hűség,
      Jól rendelt személye böcsület s tisztesség,
      Magakelletése szolgálat s nagy készség,
      Minden külső dolga jót nyútó reménség.

36. Befedett szívének de levonván kérgét,
      Találni az alatt sok gonosznak férgét,
      Iridség, gyűlölség s bosszúságnak mérgét,
      Ál vermek-ásások s praktikák bővségét.

37. Ezeknek is szája ígírt háláadást,
      Hogy meg nem tréfálja, tett arrúl fogadást,
      Praktikált azonban szívek elszakadást,
      A jót tett Keménynek újabb rabság-adást.

38. Mint amely sólyomnak lábszíját lefejtik,
      Hogy tulajdon kényén járjon, eleresztik,
      Örül, de örömét megint búk követik,
      Ha ismét megfogván, a kosárban vetik.

39. Keménynek is vasát aszerint levévén,
      Annak nagy terhétűl szabadossá lévén,
      Vidult vala szíve, de meg visszatévén,
      Keseredik, újabb rabi cipót évén.

40. Már annál hosszabbnak láttatik ínsége,
      Mennél közelébb volt annak kévánt vége,
      Másszor tette rabbá hibált reménsége,
      Csalván társainak nem várt hitlensége.

41. Szánja magát ebben, de az Annát jobban,
      Tudván, szíve mely nagy félelemmel dobban,
      Megértvén, hogy vasát felverték újobban,
      S mint annak előtte, tartják szorosabban.

42. Mely mint Hero, aki partján a tengernek
      Ohajtással várta jöttét Leandernek,
      Sok fogadást mívelt Neptunus istennek,
      Hogy habok ne tiltsák szokott útját ennek.

43. Hetednapon szokott vala hozzá jőni,
      Ha elkésett, kezdett gondja mindjárt nőni,
      Keserves kénokban lángos szíve főni,
      Egy múlt órácska is volt számos üdőnyi.

44. Úgy várván a Keményt elvélt idejére,
      Hogy azzal elkésett, nem jött várt helyére,
      Új genetség fakadt megújult sebére,
      Mely az elébbinél mérgesebb, szívére.

45. Nemcsak hetednapja, hanem sok heti múl,
      Míg véle létének kévánt világa gyúl,
      Személyét köszöntvén, kedves kezéhez nyúl,
      Azonban bánatja bokrosodik s újul.

46. De azzal sem restül szokott serénsége,
      Szorgalmassá tészi tovább is hűsége,
      Nem is tágul addig munkája s ínsége,
      Kemény rabságának míg nem lészen vége.


      Nyolcadik rész


1. Amikor Keménynek dolga így változik,
    Erdély is azonban füstöt vét s lángozik,
    Mársnak s Vulcánusnak ott a kám áldozik,
    Amelyen a haza ohajt s siránkozik.

2. Mint mikor Phaéton sétálni indula,
    S a nap lovaihoz tudatlanul nyúla,
    Elkapván a lovak, az égbűl lehulla,
    Általa az egész föld rútul meggyúla.

3. Égtek a bevetett mezők termésekkel,
    Égtek a termő fák együtt gyümölcsökkel,
    A szép szőlőhegyek égtek a kertekkel,
    Égett erdő, mező, hegy, völgy nagy tüzekkel;

4. Égett szűz Helicon, szarvas Parnassussal,
    Égett tüzes Aetna, hideg Kaukázussal,
    Égett vizes Ida, magos Olympussal,
    Égett szent Cithéron, árnyékos Pindussal;

5. Égett minden ország, égett szerecsenség,
    Akiknek személye volt elébb fejérség,
    Akkor perzselte el a sütő melegség,
    Azolta oly füstös már ez a nemzetség.

6. Oly most állapotja az égő Erdélynek,
    Akit gyújt üszöge a tatár kezének,
    Az egeket veri lángja nagy tüzének,
    S csak hamva látszik már sok lakóhelyének.

7. Ég falu, ég város, ég templom, kastély s vár,
    Ég minden takarmány, semmivé is lett már,
    Ég az, valaholott a tatár tüze jár,
    Egyenlő sorsban van, éri egyenlő kár.

8. Van az egész haza szörnyű rémülésben,
    Sem öreg, sem kisded nincsen kímélésben,
    Asszony, férfi forog egyenlő veszélyben,
    Kit pórázra fűznek, kit kevernek vérben.

9. A föld, melyet bölcsen festett feketével
    A tudós természet, szép mesterségével,
    Most édes nemzetünk nagy veszedelmével,
    Pirosban öltözött kiontott vérével.

10. Tavasz munkája is, a mezei zöldség,
      Azelőtt a szemnek mely volt gyönyörűség,
      Most a ránézőknek iszanyú szörnyűség,
      A sok elesett test mert rajta sűrűség.

11. Hullatta ezeket a tatár szablyája,
      Akiknek vérével meghízván pofája,
      Minthogy elég volt már felszedett prédája,
      Visszáfordíttatik végre lova szája.

12. Megtér hazájában ragadományával,
      Pórázára fűzött rabok sok számával,
      S azzal tőzsérkedő maga nagy hasznával,
      Felperzselt Erdélynek rút pusztulásával.

13. Azhol Keménynek is léve nem kis kára,
      Sok ő jószági is mert költek prédára,
      A rabló tatárnak tüzére s vasára,
      Nehezben telik ki már váltsága ára.

14. Nem is kevés terhhel toldja ez ínségét,
      Hallván új veszélyben lenni nemzetségét,
      Pusztulni amellett maga örökségét,
      Amelybűl remélte fejének mentségét.

15. Annál inkább csügged ezzel reményében,
      Hogy örökös lészen a tatár kezében,
      Nincs is más biztató szikra a szívében,
      Bízik egyedül csak Anna hűségében.

16. Noha ennyi különb sorssal forgattatik,
      Tovább-tovább nehézb ínségben tartatik,
      Mindazáltal benne az el nem alhatik,
      Amely remény tüze Annátúl gyújtatik.

17. Ezt tartja s reméli oly Ariadnának,
      Ki igaz szánója nyomorúságának,
      Felkeresi kulcsát labirintusának,
      Mely által ajtaja nyíljon rabságának.

18. A Minotaurusnak ez menti szájábúl,
      Úgy, mint a tatárnak kénozó markábúl,
      Ha nem szabadulhat tulajdon javábúl,
      Ez segíti arra maga sajátjábúl.

19. Nem is múl semmi el ennek nagy hűségén,
      Valami állható teljes tehetségén,
      Sem más fáradságán, sem pedig költségén,
      Csak könnyebbíthetne kedvese ínségén.

20. Amint írt volt errűl bőven levelében,
      Ha kell is maradni egy köz köntösében,
      Készebb indítani vásárt mindenében,
      Hogysem őtet hadni a tatár kezében.

21. Azonban a tatár gazdag prédájában,
      Fualkodott szívvel s kérkedő pompában
      Vérszopó hadával jutván hazájában,
      Kevés üdő halad megnyugovásában.

22. Hogy a prédáló kám, mondjam inkább, kánya,
      Ki sok falut s várost éh gyomrában hánya,
      De az olyan lévén, mint égő mészbánya,
      Újabb martalékját immár is kévánja.

23. Kiveti kérőjét erdélyi étkének,
      Minthogy hamar emészt melege belének,
      Új éhsége támad telhetlenségének,
      Ez vérszopó madár gyomra üregének.

24. Mond: kell ezt tölteni a Kemény sarcával,
      Azért légyen készen annak summájával,
      Százezer tallérok megígért számával,
      Ha tovább nem akar csörgeni vasával.

25. Nem is hagyja könnyen, hanem erőlteti,
      Ráéhezett gyomrát míg meg nem töltheti,
      Mondván: ha megadja, úgy elereszteti,
      Ha nem, úgy erősebb fogságban vetteti.

26. Tetszik a szabadság, de szűkült az érték,
      Kopáron maradott, a gyapját lenyérték,
      Sok keserves károk mindenfelől érték,
      Nem telhetik tűle ennyi ezres mérték.

27. Amiolta szenved nehéz rabságában,
      Azolta égetvén s rabolván honjában,
      Ha megígérte is ép állapatjában,
      Már meg nem adhatja puszta mivoltában.

28. Ezzel menti magát Kemény, s több ilyekkel,
      De a kőszívű kám nem gondol ezekkel,
      Kénszeríti gyakor fenyegetésekkel,
      Akarhonnét légyen, lenni annak meg kell.

29. Nehéz ennek bírni kősziklás szívével,
      Aki Marpesusnak keményült ércével,
      Erős Boreásnak hidegült derével,
      Ravaszult a csaló Syrén erkölcsével.

30. Mindazáltal ez is győzeték végtére,
      A törekedőknek gyakor kérelmére,
      Noha tett céljátúl nem méne messzére,
      De ez is Keménynek lén könnyebbségére.

31. Elhagyja az huszat, nyolcvanezerre lép,
      Aki tovább vigye, nincs könyörgés oly szép;
      Kemény is, minthogy unt nála a tatár pép,
      Megígéri, noha nehezen ütő csép.

32. Ha Anna kész erre mindenét veszteni,
      Ő sem akar azért semmit kímélleni,
      Csak magát a kámtúl lehessen menteni,
      Kedves Annájával örömét tölteni.

33. Azért mind Annának szép segítségébűl,
      Mind arra kelendő maga értékébűl,
      Szabadulására vett reménségébűl,
      Megalkuszik, s bízik, kikél ínségébűl.

34. Nyolcvanezer ugyan, kit ígír a kámnak,
      De múlja summáját a százezer számnak
      Azzal együtt, kit ád más sok fő tatárnak,
      Szabadulásában kik eszközül járnak.

35. Végre mikor ezek így végbenmennének,
      A sarc állapotján már megegyezének,
      Elegendő kezest Keménytűl kérének,
      Az ígért ezerek míg letétetnének.


      Kilencedik rész


1. Az aranynak a tűz, terh a pálmaágnak,
    Ütés a tűzkőben titkon lakó lángnak,
    Hab a tengereket járó bátorságnak:
    A szükség próbája igaz barátságnak.

2. Igen ritka madár az igaz barátság,
    Melyet el ne űzzön a boldogtalanság;
    Ennek nem utolsó próbája a rabság,
    Megválasztja köve, ki szín, ki valóság.

3. Megszorult Keménynek kívánná szüksége,
    Ha mely barátságnak volna oly hűsége,
    Melytűl felvétetnék sarca kezessége,
    S azáltal lehetne rabságának vége.

4. Ne tartana bár az olyan csalárdságtúl,
    Amely míveltetett Barcsai Andrástúl,
    Közös társainak állhatlanságátúl,
    Mert az igaz hátra nem ugrik szavátúl.

5. Tekéletes Kemény: nincs görbe szavában,
    Egyenes beszéde s igaz mondásában,
    Nem csalatik senki úgy fogadásában,
    Mint ő, amazoknak hitet adásában.

6. Mihne vajda vala ösmeretségében,
    Ki parancsolt akkor Havasalföldében,
    Volt igaz barátság s kegyesség szívében,
    Ez száná meg azért ily nagy szükségében.

7. A tatárnak kezes ez léve érette,
    Másképpen is dolgát sokban segítette,
    Azért vasát a kám róla levétette,
    Tovább tartóztatván nem is késeltette,

8. Hanem késérőket melléje rendelvén,
    Azok lovas száma másfél százra telvén,
    A kám hasznadárja azokat viselvén,
    Megindítja Keményt, véle útra kelvén.

9. Sok rab van Keménnyel, kikkel együtt megyen,
    Oly szándékkal viszi, hogy velek jól tegyen,
    Megszabadulások azoknak is legyen,
    Kit kezességére, kit másként kivegyen.

10. Minthogy a vajdának van kezességében,
      Mennek azért véle Havasalföldében,
      Erősül reménye Keménynek szívében,
      Bízván, hogy már nem hull vissza veszélyében.

11. De a nyavalyáknak bokros az örvénye,
      Ha egy felszabadít, veszt más tekervénye,
      Semlyékes útjának ritka oly ösvénye,
      Kin nincsen a lábnak újabb eseménye.

12. Nem késik a veszély, serény a jövésre,
      Köszvényes a lába, s rest az elmenésre,
      Vészi jövő útját szapora lépésre,
      Elmenvén lel okot sokféle késésre.

13. Kemény inához is gyorsan ragaszkodék,
      De távozásában van késő haladék,
      Már tengere mélyén általverekedék,
      Lesi a partnál is veszélyes akadék.

14. Mert lakóhelyében jutván a vajdának,
      Bátorságos helyen, vélik, hogy volnának,
      Azonban akirűl nem is gondolának,
      Újabb praktikához ellenek fogának.

15. Ok nélkül is okot talál az hamisság,
      Azt végezi azért rólok a tatárság,
      Hogy visszávitessék megént a magyarság,
      Sanyargassa őket az elébbi rabság.

16. De viselvén Kemény érzéken füleket,
      Százszemű Argusnál vigyázóbb szemeket,
      Fegyelme megtudja igyekezeteket,
      Nagy cselekedete előzi ezeket.

17. Mond: Új veszély forog, társaim, körülünk,
      Szabad világunknak hiában örülünk,
      Feljött hajnalocskánk elhalad előlünk,
      Borul ránk helyette elébbi éjfelünk.

18. Hogyha nem vigyázunk szemesen magunkra,
      Azt végezték újabb nyomorúságunkra,
      Hogy visszávigyenek megént rabságunkra,
      A levetett igát adják a nyakunkra.

19. Azok kezét velem együtt ismeritek,
      Újabb kénokra fog, ha el nem veritek,
      Egy eltökéllettség kell itt, ha meritek,
      Talám szabadságtok azáltal nyeritek.

20. Kétes tétovázás s bujkáló félelem
      Nem segít ezekben, sem síró kérelem,
      A vakmerőségé ott a győzedelem,
      Azholott környülvett már a veszedelem.

21. Nincs erősebb erő, mint kit ád a szükség,
      Kicsúszott markunkbúl minden más reménség,
      Ha magunk nem lészünk magunknak segítség,
      Reánk omol megént amaz nehéz ínség.

22. Hogysem velünk kezdjék újabb vásárokat,
      Visszákergessenek megént mint barmokat,
      Vessenek fejünkre nehezebb sarcokat,
      S odavesszünk, meg nem adhatván azokat:

23. Jobb egy eltekéllést bátor szívvel vennünk,
      A veszedelemmel szemtűl szembe lennünk,
      Avagy azt meggyőzvén, rajta általmennünk,
      Szép emlékezetet vagy másképpen tennünk.

24. Ha ugyan vesznünk kell, vesszünk jó hír s névvel,
      Emlékezetünknek örökös éltével;
      De csak fogjuk szívünk megegyezésével,
      Meglátjátok, dolgunk lesz kellő végével.

25. Ha szaporábbak is nálunknál számokbúl,
      Tétovázó szívet ne vegyünk azokbúl,
      Eltekéllettségünk ereje nagyobbul,
      Ők penig rémülnek a nem várt dologbúl.

26. Az hirtelen csapás ha véletlen borít,
      A nagy szívekben is elveszést szaporít,
      Nagyobb erőt is győz, s félelemre szorít,
      Apró pulya öreg óriást tántorít.

27. Nem tudnak ők errűl gondolkodni s vélni,
      Annyival is inkább rá vigyázni s félni,
      Lerakták a fegyvert, úgy kezdtek henyélni,
      Mi veszedelmünkre egymással beszélni.

28. Egy-egy jó dorongot azért készítsetek,
      Azzal fegyverkezvén engem kövessetek,
      Adandó jelemre jól fegyelmezzetek,
      Ha fog kévántatni, férfiak legyetek.

29. Készen volt már akkor fustélya Keménynek,
      Amikor ajaki ily szókra kelének,
      Zendült társai is nem sokat késének,
      Hanem véle együtt felfegyverkezének.

30. Azért ki-ki fogja készített tölgyszálát,
      Indul vélek Kemény, mozgatja az állát,
      Az bajuszát törli, vonítja szakállát,
      Készíti karjait s erősíti vállát.

31. Hercules lehetett ily: buzogányával,
      Amikor Cacusnak buzdult lopásával,
      Sietett ellene forró haragjával,
      Aminémű Kemény, felvett dorongjával.

32. A több rabok gyalog, maga lovon mégyen,
      Inti most is, ki-ki teljes szívvel légyen,
      Ha szükség úgy hozza, emberséget tégyen,
      Hogy azzal magának szabadulást végyen.

33. A ló is serényen lát iramlásához,
      Ad a gyalogság is gyors lépést inához,
      Kik a tatároknak jutván szállásához,
      Bélépnek azoknak parancsolójához.

34. Mérgesítvén szívét bosszúságos oka,
      Haragos Keménynek tekereg a nyaka,
      Lángban áll orcája, izzad az homloka,
      Ilyen szókra fakad azonban ajaka:

35. Tehát újabb veszélyt forraltok ellenünk?
      Ugyan visszá kell-é a rabságra mennünk?
      Avagy nem lehet-é itt már arrúl tennünk,
      Bosszú-adástokért bosszúsággal lennünk?

36. Felemelte vala nehéz terhű fáját,
      Kin az ijedt tatár apasztá pofáját,
      Elejté (dohányos vala) a pipáját,
      Felugrik, s mentséghez készíti a száját.

37. Minden jó végzésre ajánlja készségét,
      Ígéri dolgának kévánatos végét,
      Csendesítse Kemény csak hirtelenségét,
      Adjon helyt szavának, s értse meg mentségét.

38. Benne is az első indulatnak heve
      Buzgó forrójával lágy meleggé leve,
      Enyhődik mérge is, kit hirtelen veve,
      Győzött haragjában mértékelést teve.

39. Gondolván: szándékát hogyha megmíveli,
      Minthogy kezességét a vajda viseli,
      Azt miatta sok kár, s más galiba leli,
      Torkára gyűlt mérgét azért alábbnyeli.

40. Leeresztik azért ők is dorongokat,
      Úgy a tatárok is felvött szándékokat,
      Jó alkura vészik egymással dolgokat,
      A nagyszívű Kemény rémétvén azokat.

41. Anna és Felvinczi gondviselésével,
      A fiainak is serénykedésével,
      Fáradságos, gondos törekedésével
      Elkészült volt sarca már nagyobb részével,

42. Mellyel a vajdánál óhajtva váratott,
      Hová fogságábúl mikoron hozatott,
      Mihelyt rezzenések lecsillapíttatott,
      Negyvenezer tallér mindjárt megadatott.

43. A hátralévő részt amíg letehette,
      Újonnan a vajda lén kezes érette,
      Melynek barátsága sokban segítette,
      Hogy szabadult, egynek ennek köszönhette.

44. Kihozott magával amely szám rabokat,
      Azoknak is maga fizette sarcokat,
      Kornisért ötezer kettős aranyokat
      Adott, másokért is nem kevés százokat.

45. Kik közül sok a jót gonosszal fizette,
      Hálaadás helyett bosszúval illette;
      Ugyanis a világ már erkölcsül vette,
      Ha kitűl jót vészen, gonoszt ád érette.

46. Az híre magánál jut elébb Annához,
      Mivel sok bús gondot vett volt az magához,
      Mint amikor a nap ér virradásához,
      Előtte az homály kezd eloszlásához:

47. Úgy azok oszlani szaporán kezdenek,
      Mihelyt jövésérűl bizonyost értenek,
      A régen várt órák majd-majd feltetszenek,
      Hajnalló egei máris fejérlenek.

48. Feljött Phosphorusa, s a’ szépen fénlik már,
      Érkezvén hajnala, napja sem messze jár,
      Amelyet örömmel s tapsoló szívvel vár,
      Ideje is, telét hogy váltsa egyszer nyár.

49. Alig tér vígsága szívének öblében,
      Mint az újult mező tavasz melegében,
      Oly éledést vészen vidult személyében,
      Mely az hideg búknak hervadt volt derében.

50. Elszakadván láncok kezdett örömeknek,
      Kit a gyűrűváltás ígért volt szíveknek,
      Örülnek, hogy azok már öszveköttetnek,
      Helyekben sok bú s gond gyűlt volt amelyeknek.

51. De mennek már azok, mégyen az árvaság,
      Mégyen a siralom, gond, gyámoltalanság,
      Kétség, magaunás, bánat, szomorúság,
      Ohajtás, panaszlás, kedvetlenség, mordság.

52. Szállonak helyében víg élet, kedvesség,
      Öröm, nyájas beszéd, oltalom, segétség,
      Vidámság, mosolygás, jó kedv, jó reménség,
      Nyugodalom, vígság, sok más gyönyörűség.

53. Hullatja orcája őszi sárgaságát,
      Tavaszi rózsáknak veszi fel virágát,
      Hagyja ajaka is viasz halványságát,
      Ragasztja helyében kláris pirosságát.

54. Nem állják már könyvek megtörült szemeit,
      Indusi gyémántnak látnád ott köveit,
      Kedves ragyogzással játszani fényeit,
      Mosolygások lakják a sírás helyeit.

55. Panaszábúl nyelvét víg szókra emeli,
      Elébb csüggő nyakát magosan viseli,
      Járása sem lassú, hanem serény s deli,
      Vajudt személyét is hízott pofa teli.

56. Nem sír, nem kesereg most Alcyonével,
      A kedves Ceyxnek tengerben vesztével,
      Hanem vígan remél hű Penelopével,
      Hogy majd kezet foghat várt Ulyssesével.

57. Amely általkölt már a nehéz réveken,
      Azoknak tengerén lévő veszélyeken,
      Hogy már elfakadjon, nem fél, több helyeken,
      Amaz álmabéli lékes semlyékeken.

58. Fölszabadul ő is szíve fogságábúl,
      Árvaság tömlöce nyomorúságábúl,
      Ereszt az Istenhez sok áldást szájábúl,
      Hogy kivezette már ezek balsorsábúl.

59. Minden más habjai szűntek elméjének,
      Az egy várás hogy ád még gondot szívének,
      Kevés órácska is tetszik sok üdőnek,
      Egy-két nap holnapnak, s holnap esztendőnek.

60. De közelít Kemény már Hadad várához,
      Majd jut a várás is óhajtott céljához,
      Amelyrűl újabb hír érkezvén Annához,
      Vészen annál bővebb vígságot magához.

61. Nem élt tanácsával régen tükörének,
      De mostan oktatást az ád személyének,
      A’ rendeli csínját öltöző kezének,
      Kévánván tetszeni jövő kedvesének.

62. Kit noha elrongyolt másképpen a rabság,
      S annak kenyeresi, az kén s nyomorúság,
      De a szűvebéli hű állhatatosság,
      Mint annak előtte, mostan is oly nagyság.

63. Mostoha sorsábúl a balszerencsének,
      Nem tudván egyebet hozni édesének,
      Igaz szeretetit hozta meg szívének,
      Kit semmi veszélyek el nem vihetének.

64. Talál Annában is hasonló hűséget,
      Mely a szerencsével nem tart szövetséget,
      S annak forgásával járó tündérséget,
      De állandóképpen tűr minden ínséget.

65. Nem vált el Keménytűl ez a rabságban is,
      Nemcsak a jó időn, de az homályban is,
      Egyenlőséggel volt jobb sorsban s balban is,
      Nem ösmért változást erős próbákban is.

66. Meglátja azonban Keményt ablakárúl,
      Szapora lépéssel lejön grádicsárúl,
      Kévánt személyének eleiben járul,
      Kezét fogván ily szók kelnek ajakárúl:

67. Megjutál valaha hosszú várásomra,
      Megjutál, Keményem, vigasztalásomra,
      Most virrad kedves fény béborult napomra,
      Most támad új élet megholt világomra.

68. Láthatom már régen-kévánt személyedet,
      Hallhatom óhajtott kedves beszédedet,
      Amiolta értem érkező híredet,
      Mint lelkem angyalát, úgy várlak tégedet.

69. Számláltam az üdőt, s minden pontját annak,
      Óhajtott óráim immár jelen vannak,
      Amelyek tégedet énnékem megadnak,
      Azzal minden gondok s bánatok elhadnak.

70. Vala beteg szívem nem könnyű sebekben,
      Rettegett elmém is ezer félelmekben,
      Tudván, forgott élted mély veszedelmekben,
      Áldott az Úr, aki megtartott ezekben.

71. De öröm már a bú, a kén is egészség,
      Vigasság a bánat, napfény a setétség,
      Ki azokban táplált, bétölt a reménység,
      Azok említése lész már gyönyörűség.

72. Menjünk bé! – Megindul véle azonközben,
      A szállásra vivén beszélnek bővebben,
      Mint két árva madár jutván egy fészekben,
      Örülnek egymásnak egyenlő örömben.

73. Beszélgeti Kemény rabsága ínségét,
      Anna azon való nagy keserűségét,
      Egyik a másiknak köszöni hűségét,
      Vigadnak, dolgoknak érvén kévánt végét.

74. Lesz már teljessége félbenmúlt kedveknek,
      Noha súlya után sokféle terheknek,
      De mennél nehezebb volt útja ezeknek,
      Annál örvendetesb lészen ez szíveknek.

75. Amaz kévánt zálog jut Kemény kezéhez,
      Melynek színével nyúlt dolga kezdéséhez,
      Beiktatván magát már mint örökéhez,
      Saját jussa lészen ennek mindenéhez.

76. Gátolta volt útját sok veszély ezeknek:
      A böcsös jók végben könnyen nem mehetnek,
      Sértő tövisek közt a rózsák szedetnek,
      Amelyek azután kedven viseltetnek.

77. Felejtik ezek is nyomorúságokat,
      Mint a parthoz jutó az hányó habokat,
      Hogy segedelmébűl meggyőzték azokat,
      Tésznek az Istennek hálaadásokat.

78. Készül az Hymennek azonban oltára,
      Melynek áldozatja haladt volt sokára,
      De nem múlik tovább, rendeltetik mára,
      Akit Kemény János óhajtással vára.

79. Ezzel hosszú pompát azért nem csinálnak,
      Jelen vagyon a pap, ők is elölállnak,
      Felvett hitek után víg lakásra válnak,
      Amely nap érkezett, azon nap elhálnak.



[3] A 13–14. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

Nemcsak amaz boldog üdőnek folytában,
Sugáros szárnyai szabadon jártában,
De tépett tollának zárt állapotjában,
Mostan is megmarad igaz s hű voltában.  

 

HARMADIK KÖNYV

            Első rész


1. Már a Szentírásként öltözvén egy testben,
    Elválhatatlanok valának éltekben,
    Akit óhajtottak reménlő szívekben,
    Vígságos napokat élvén mindenekben.

2. Ugyanis amihez jutni nehezebben,
    Élhetni jovával gyönyörűségesben,
    Amit munka nélkül kaphatni bővebben,
    Falja az ajak is sokkal ízetlenben.

3. Az híves szellőket izzasztó melegség,
    Italt a szomjúság, a tüzet hidegség,
    Nyugalmat a munka, a napot setétség
    Tészi kedvesekké, az ételt az éhség.

4. A várás az íze úgy a szeretetnek,
    Amelynek virági tövis közt szedetnek,
    A kíméllett kezek ott részt nem vehetnek,
    Mert az istenek is munkára fizetnek.

5. Mene az is végben sok fáradozással,
    Egymásért vajúdó sok szűszakadással,
    S a reméllett parttúl sok elmaradással,
    Amíg ők is öszvekelének egymással.

6. De már eggyé lévén, együtt örvendeznek,
    A múlt fáradságrúl kedven emlékeznek,
    Ha örömök közé mi gondok érkeznek,
    Azok súlyában is egy terhet éreznek.

7. Nem volt a Julia hívebb Pompéjushoz,
    Nem Artemisia az Mausoleushoz,
    Sem a Sulpicia kedves Lentulushoz,
    Sem pedig Alceste ifjú Admétushoz.

8. Cornelia Gracchust jobban nem szerette,
    Hívebben Algya férjét nem követte,
    Mint szívében Anna Keményt helyheztette,
    S azt ez is hasonló szívvel kedvellette.

9. Mint az hajas Sámson álnok Dalilátúl,
    Vagy az aranygyapjas Jázon Medeátúl,
    És a Deiphoebus végre Helenátúl,
    Maga Hercules is az Dejanirátúl:

10. Semmi fortélyt s bosszút Kemény nem szenvedett,
      Anna is miatta meg nem keseredett,
      Igaz szeretetek egyaránt gerjedett,
      Kedves hírek s nevek amellyel terjedett.

11. Víg napjai folynak vala világoknak,
      Melybűl vártak sok jót tovább is magoknak,
      Azonban (ez sorsa a múló dolgoknak)
      Lén keserves vége véletlen azoknak.

12. Tündérségébűl-é csak a szerencsének,
      Jobbrúl balra hamar térő kerekének,
      Vagy az örök Isten bölcs rendelésének
      Végzésébűl esett, hogy ezek így lének.

13. Az hold huszonhatszor alig újulhatott,
      S eloszlott személye megszarvasulhatott,
      Hogy fénlő napokra rút fergeteg hatott,
      Mely minden örömet megént felforgatott.

14. Nyugalmas szíveknek kedv-legelő kényét,
      Sok jövendő jókkal biztató reményét,
      Mint zápor a kertek gyenge veteményét,
      Prédálá újabb bú, s setéteté fényét.

15. Elenyészik napja a víg párosságnak,
      Támad étszakája bús magányosságnak,
      Éri gyásza Annát újabb árvaságnak,
      Mert Kemény válét mond hamar ez világnak.

16. De tovább szólj errűl, Múzsám, kezdj most máshoz,
      A párnás Hymentűl menj sisakos Márshoz,
      Hadd el a palotát, fogj a kinnjáráshoz,
      S nyúlj Keménnyel együtt az hadakozáshoz.

17. Mondd el: hazájával mint kévánt jól tenni,
      Annak oltalmára mely szívesen menni,
      Fegyverfogásának miért kelle lenni,
      S abban mint történék végre halált venni.

18. Amíg Kemény János a rabi ínségben
      Vasban csörgött, s viselt sok nyavalyát Krímben,
      Addig hazája is forgott sok veszélyben,
      Három fejedelmet tisztelvén Erdélyben.

19. Engedelme nélkül minthogy a töröknek
      Rákóczi ellenek ment a lengyeleknek,
      Megparancsoltatik az erdélyieknek,
      Hogy tovább ne tartsák ezt fejedelmeknek.

20. Választatik azért Rédei helyette,
      De azt a Rákóczi soká nem szenvedte,
      Annak útját-módját mindaddig kergette,
      Levont méltóságát hogy megént felvette.

21. Amidőn játékján Márs ostáblájának,
      A törökkel gyakor próbái volnának,
      Vakja kezd fordulni végre kockájának,
      S kára következni kezdett játékának.

22. Jóllehet, a nagy szű ezt könnyen nem hadta,
      Felszedett kockáit valamíg hányhatta,
      De a török erőt végre nem állhatta,
      Vesztett játékával magát is fogyatta.

23. Égvén szíve a szép dicsőség lángjával,
      Hectorként küszködni nem szűnt bajnokával,
      Sokkal is szemben ment kevés szám hadával,
      Mely végre éltének fordula kárával.

24. Megfesté a földet kiontott vérével,
      A gyalui mezőn sebesült testével,
      Azhol sok pogányt ölt tulajdon kezével,
      Maga is elfogyván akkor vett sebével.

25. Barcsainak (kit még Rákóczi éltében
      Választott a török, s tett vala helyében)
      A fejedelemség jut éppen kezében,
      A’ bír az országgal, s parancsol Erdélyben.

26. Az híres Váradnak már szép erőssége,
      Édes nemzetünknek régi öröksége
      Török kéznél vala, s vidéke megége,
      Sok szép szabadságnak lén rabságos vége.

27. Fejérlett a mező már sok tetemekkel,
      Mint a gazdag tarló rakott keresztekkel,
      Hízván sok vad s madár elesett testekkel,
      Kövérült a föld is kifolyott vérekkel.

28. A vizek kristáli kástélyossá lettek,
      Kik tüköri fénnyel azelőtt fénlettek,
      Mert sok vérrel áradt folyásokat vettek,
      S azok zavarival rútul egyveledtek.

29. Rút pusztája vala sok lakóhelyeknek,
      Csak üszöge s hamva lévén már ezeknek,
      Felvévén fuvalmi kiket a szeleknek,
      Majd’ elfogták fényét a tiszta egeknek.

30. Látnád ott is képét Trója veszésének,
      Görögöktűl levert phrygesek testének,
      Hallanád sok jaját azok keservének,
      Akik az ellenség prédái lévének.

31. Látnád sok épület rút elpusztultságát,
      Nemes és paraszt rend felperzselt jószágát,
      Mindenféle nemnek keserves rabságát,
      Mezőket hizlaló holt testek sokságát.

32. Nagy súlyát amellett az adó terhének,
      Amelyet Erdélyre képtelen vetének,
      Minthogy sok helyei prédára kelének,
      Keserves iga ez megmaradt részének.

33. Nem keresztyén anya tején neveltetett,
      Hanem kaukázusi tigristűl született,
      Mellyében szű helyett kemény érc tétetett,
      Aki sírás nélkül ezekre nézhetett.

34. Ily siralmas igyét édes nemzetének
      Látván Kemény, esék nehezen szívének,
      Nem szánná fogyását (mondja) életének,
      Csak azzal használna annak sok sebének.

35. Csak tudná az igát nyakábúl kivetni,
      Kévánt állapotra azáltal vezetni,
      Kész volna érette mindent elkövetni,
      Tűzön, vason, vízen hasznára sietni.

36. Nagyobb szerencséjét annál nem is vélne,
      Sőt boldogbnak magát akkoron ítélne,
      Ha szép szabadságban hazáját szemlélne,
      Melyért minden javát s vérét sem kímélne.

37. Áldozatnak tartná sőt azt kiönteni,
      Édes honja földét azzal meghinteni,
      Csak halálos sebét tudná segéteni,
      S a dühödt ellenség markátúl menteni.

38. Azon nehéz ügyét a romlott hazának,
      Kik nehezen érzék, mások is valának,
      S azt mint segíthetnék, szorgalmaskodának,
      Keresvén eszközét orvosolásának.

39. Mert aki kormányát most tartja kezében,
      Tudják, állhatatlan ingó elméjében,
      Nem tud jól evezni a habos szélvészben,
      Meríti hajóját mind több-több veszélyben.

40. A kellő réh felé nem tudja tartani,
      A több evező is balra kezd rántani,
      Amely a hajónak meg is fog ártani,
      A bennevalókat elkezdi rontani.

41. Arra alkalmatosb eszközt nem remélnek,
      Hanem mind csak Kemény Jánosrúl beszélnek,
      Az állhat ellene (mondják) a veszélynek,
      Kinek özönétűl országostul félnek.

42. Könyörögnek azért: szánja meg hazáját,
      Barcsai kezébűl vegye ki kormányát,
      Minthogy a’ bal felé evezi hajóját,
      Fordítsa jobb útra annak vitorláját.

43. Azért ezektűl is Kemény viseltetvén,
      S az haza szerelme veséjét égetvén,
      Barcsai is nem kis bosszúval illetvén,
      Forr ez is szívében, el nem felejthetvén.

44. Amikor a szívét bosszúság sebheti,
      Annak sebét könnyen el nem felejtheti,
      Megbosszulásának módját ha lelheti,
      Tetézett mértékkel, ha lehet, fizeti.

45. Kezdi ehhez képest fontolni magában,
      Mit tégyen elméje ezeknek dolgában,
      Minthogy sok akadált lát annak útában,
      Sajnálná, ha az ág szakadna markában.

46. Tudja, mennyi veszély közé keveredik,
      Erdélynek dolgában hogyha egyveledik,
      Akiknek árjain míg áltverekedik,
      Elborító habja, félő, nevelkedik.

47. Tudja, meg kell mérni elméje fontjával
      Elébb, mint mozduljon kezdendő dolgával,
      Mit fedezhet s ér bé felvett paizsával,
      S aszerént míg vághat kivont szablyájával.

48. Tudja, csak a’ szokott győzödelmes lenni,
      Aki vállaira oly dolgot kezd venni,
      Melynek dicsírettel lehet végbenmenni,
      Ami lehetetlen, félre kell azt tenni.

49. Mert aki olyhoz nyúl idétlen elmével,
      Akinek nem bírhat végre erejével,
      El szokott nyomatni a dolog terhével,
      Lesz kezdett munkája böcstelen végével.

50. Amely kardot kivon s fog egyszer kezében,
      Ha azt meg nem festi ellenség vérében,
      Gyalázattal mégyen visszá hüvelyében,
      S rozsdát vészen azzal elébbi fényében.

51. A’ penig nem elég, hogy csak fegyvert rántson,
      Csak fenyegetőddzék, másképpen ne bántson,
      Hanem ha elkezdi, tovább is úgy hántson,
      Hogy a böcsületen kudarcot ne váltson.

52. Hivelybűl a kardnak könnyű kijövése,
      De mint a kezdőnek tartaná tetszése,
      Nem lehet mindenkor úgy visszámenése,
      Mert van szándékának sok ellenvetése.

53. Sok kell a nagy dolgok jól elkezdéséhez,
      Eleitűl gyakran kell nézni végéhez,
      Mert azt visszávonni nehéz idegéhez,
      Mely nyilat lőtt egyszer aránzott helyéhez.

54. Aki mihez akar rendesen kezdeni,
      Okát, módját, rendit meg kell tekinteni,
      Eszközét, idejét, helyét is érteni,
      S a kimenetelét leginkább félteni.

55. Az elmés régiség Jupiter fejének
      Tartotta Bellonát, azért szülöttének:
      Hogy nem dagályábúl akárki szívének,
      De az okos főtűl az hadak lennének.

56. Itt penig nemcsak vas, de arany is szükség,
      Mert az hadak lelke a pénzbéli költség:
      Anélkül a népben meghűl a reménség.
      Hol nincs penig remény, nincs ottan vitézség.

57. Mindezek közt azt is bölcsen meggondolja,
      Hogy a török erő útát meggátolja,
      Félő, mint Rákóczit, hogy fel is gázolja,
      Ha annak kedvéhez magát nem csatolja.

58. Ebben nem is ígír más módot magának,
      Hogy tudjon szolgálni a romlott hazának,
      Mely nyög terhe alatt a török igának,
      Hanem ha keresi kedvét a Portának.

59. Hogyha penig annak nem nyeri kegyelmét,
      Római császártúl kéri segedelmét,
      Úgy is elköveti hazája védelmét,
      S amennyire lehet, gyógyítja sérelmét.

60. Általlátja ugyan, ha ez úgy kezd lenni,
      Hatalmas nemzettel kelletik feltenni,
      A Márs játékára kétségesen menni,
      Bizontalan, jót-é, vagy bal véget venni.

61. Mindazáltal minthogy a nemesi vérnek
      Nagyságos szándéki mellyében nem térnek,
      Hanem szabadságosb kirepülést kérnek,
      Míg a dicsőségnek tárgyához nem érnek.

62. Annak heve nem tud semmiben kímélést,
      Ellenségül tartja az álmos henyélést,
      Magának vezérül vévén a remélést,
      Megvét minden veszélyt, s elűzi a félést.

63. A szerencse is azt szokta segíteni,
      Kit akarmi veszély nem tud rémíteni,
      S elcélzott dolgátúl visszátéríteni,
      Hanem bátran szokott ahhoz tekinteni.

64. Ha útja nehéz is, azt sok veszély telvén,
      De honja szerelme szívét ingerelvén,
      Készül oltalmára jó reményt nevelvén,
      Hogy tavaszt is érhet, a telet áltkelvén.

65. Hogy hozzákészüljön, azért eltekéli,
      Azt dicsőségesnek mivelhogy ítéli,
      Honja szolgálatján magát nem kíméli,
      Noha fáradságos, de böcsét reméli.

66. Nem kevés zászlóit azért kiosztatja,
      Azhol hadat talál, gyűjti s fogadtatja,
      Nagy dologra készül, de hogy elbírhatja,
      Hazája szerelme s nagy szíve biztatja.


       Második rész


1. Mikor azért készen vagyon már dolgával,
    Véle egyetértő baráti számával
    Egyeztetvén magát azok tanácsával,
    Megindul, s Erdélyben nyomodik hadával.

2. Megindított útát serényen követi,
    Melyre a szerencse jobb kézzel vezeti,
    Az ellenkező részt győzi s elűzeti,
    Kezdett dolgainak tág útát szegeti.

3. A Barcsai-párton győzödelmeskedik,
    Sok úr s főrend holdul, s engedelmeskedik,
    Hasznos szándékával kevés ellenkedik,
    Véle lévő hada bővül s felesedik.

4. Nánási népe jut legelébb prédára,
    Rendeltetett volt ez Erdély határára,
    Hogy onnét vigyázzon Keménynek útára,
    De ott az őrállás fordula kárára.

5. Mert felverik őket, s té-tova oszlatják,
    Némelyek vérekkel a földet itatják,
    Magát Nánásit is mindaddig forgatják,
    Hogy végre testébűl lelkét kiszakasztják.

6. Az oláhokat is elűzik azonban,
    Kik egészségeket érezvén lábokban,
    Abban bíznak inkább, hogysemmint karokban,
    Szaladnak, de esik így is kár azokban.

7. Nehézben győzhetik meg a drágonokat,
    De azok sem állják sokáig sáncokat,
    Kemény hűségére adják őmagokat,
    Ő is hószám szerént megadja zsoldjokat.

8. Ezek alatt Kemény írat leveleket.
    Int s tudósít arrúl mind főbb s közrendeket,
    Félretegyenek más vélekedéseket,
    Hanem jövésérűl értsék meg ezeket:

9. Hogy nincs egyéb célja elkezdett dolgának,
    Hanem hogy szolgáljon azzal az hazának,
    Csendesítse zaját indult zavarának,
    Mely oka lehetne végső romlásának.

10. A sok félrehúzó visszálkodásokat,
      Külön-külön részre s pártra vonásokat,
      A gonosz hasonlást, mely ront országokat,
      Tétesse le, s hozza jó rendben azokat.

11. Amelyet megértvén, örvendnek sok szívek,
      Akik az hazához és Keményhez hívek,
      De azok szíveknek van forduló nyivek,
      Kiknek Barcsaival van öszveszőtt mívek.

12. Ezek alatt fia, Simon, elöl járván,
      Atyja hagyásában a jó módtúl várván,
      A Betlehem Jánost véletlen megzárván,
      Hagyja fejedelmét nála nélkül, árván.

13. Ebestfalva nevű kastélyban szorítja,
      Vigyázó strázsákkal körösként állítja,
      Madarász Mátyással addig nem tágítja,
      Atyja hűségére amíg nem holdítja.

14. Hozza Hallér Gábort Betlehem Farkas is,
      Nagy ember mindkettő, értékes s okos is,
      Akadnak kezekben ezekkel mások is,
      Kiknek elfogásán bús vala Ákos is.

15. Ezek után Simon Fogarast sürgeti,
      De akkor szándékát végben nem viheti,
      Atyja azonközben tanácsit gyűjteti,
       Dolgának okait kiknek beszélgeti.

16. A köz jó senkinek nem tetszik gonosznak.
      Javallják szándékát, mondják is hasznosnak,
      Azonban a székely szemek sem alusznak,
      Vigyáznak s örülnek a Kemény Jánosnak.

17. Kérdést tésznek tűle: mit cselekedjenek,
      Régen készen várják, már kire menjenek?
      Azt üzeni, addig honn vesztegeljenek,
      Amíg a gyűlésben arrúl nem végzenek.

18. Ezek alatt Ákos szaladt volt Görgényben,
      Kit Kemény vetetvén igen jó őrzésben,
      Maga hadaival szálla bé Régenben,
      Onnét nézi dolgát, miként mehet végben.

19. Végre hitet adván egy a másikának,
      Melyet Bánffi Zsigmond által traktálának,
      Hogy megfejtse titkát ki-ki szándékának,
      Görgény alatt szemben egymással valának.

20. Azhol mindkét részrűl hosszú beszéd lévén,
      Végtére azokban mértékelést vévén,
      Ki-ki elölrakván, ami volt a szívén,
      Megegyeznek, Ákos ily fogadást tévén:

21. Hogy oltalmat nem kér ezután senkitűl,
      Sem török, sem tatár, sem más akarkitűl,
      Feloldja az hazát néki tött hititűl,
      Várand a gyűlésnek kimenetelitűl.

22. Azért az országnak hirdetik gyűlését,
      Hogy ott meghallhassák mindennek tetszését,
      Mint orvosolhassák az haza sérését,
      S kire bízzák annak pálcás vezérlését.

23. Melyrűl a tetszések mikor rendre mennek,
      Azon nyugoszik meg elméje mindennek:
      Az haza istápja adassék Keménynek,
      Ő lehet oltalma, nem Barcsai, ennek.

24. Ugyanis valamit kíván a méltóság,
      Megvagyon Keményben mindenféle jóság:
      Nemzet, érték, érdem, tekéntet, uraság,
      Nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme s okultság.

25. Nagy neme megtetszik régi eleirűl,
      Amaz Kemény Simon cselekedetirűl,
      Örökké élendő emlékezetirűl,
      Ír az história bőséggel akirűl.

26. Feláldozta magát az ország javáért,
      Mint régen Curtius Róma váltságáért,
      Vitéz módon holt meg hazája s uráért,
      Az Hunyadi János megmaradásáért.

27. Ha kérded érdemét, s arra elégségét,
      Tekénts el Keménynek mindennéműségét,
      Mostani voltátúl kisded gyermekségét,
      Találod-é vajon megvethetőségét.

28. Alig kelhete ki csecsemős korábúl,
      Mint fiók kerecsen fészke kosárábúl,
      Mindjárt erkölcsének nagyságos voltábúl,
      Ki kezdett röpülni köz dolgok porábúl.

29. Az honn heverésnek nem üle porában,
      Hanem még tizenöt esztendős korában
      Veszen vala zsoldot Márs oskolájában,
      Betlehem Gábornak kelvén udvarában.

30. Azhol az akkori ifjak seregében,
      Vitézség pályája célja űzésében,
      Böcsület-kereső dücsőség kertében,
      Hol nem jutott pálma a restnek kezében,

31. Nálánál markosabb a kardoskodásban,
      Lovaglásban bátrabb, könnyebb az ugrásban,
      Erősebben vető a kopjahányásban,
      Küszködésben keményb, s gyorsabb a futásban,

32. Termetre deliább, elmére fontosabb,
      Urához hűségesb, másokhoz nyájasabb,
      Tettetesb palotán, mezőn katonásabb,
      Nem sok vált sem vígabb, sem barátságosabb.

33. Azután az öreg Rákóczi György mellett
      Szorgalmatoskodott, valamiben kellett,
      Mind ságum, mind tóga a nyakában illett,
      Érette Pallással Vénus gyakran perlett.

34. Az ifjabb Rákóczit szolgálta végtére,
      Főgenerálja volt, s vigyázott tisztére,
      Adott sok győzelmet urának kezére,
      Lauruskoszorúkat szerzett a fejére.

35. Ennek mindháromnak fáradt sok gondjában,
      Mind habos, mind csendes üdőknek foltában,
      Tudja mindazokat, s foglalta magában,
      Akikkel elöl ment az ki-ki dolgában.

36. Úgyhogy tengerében mostani dolgának,
      Ennél alkalmasbat senkit nem tudának,
       Sem méltóságosbat, aki az hazának
      Viselné kormányát habzó hajójának.

37. Erre függesztették szemeket mindenek,
      Ez lészen, remélik, oly földi istenek,
      Melytűl megoltatik veszedelmes szenek,
      Amelynek tüze közt csak alig tengenek.

38. Az haza zavara lecsendesítését,
      S visszálkodásának megegyeztetését,
      Gyermekek, kedvesek s javok megmentését
      Tűle várják, s kévánt napok feljövését.

39. Mindezeket mikor elmésen fontolják,
      A közjóra nézve mindnyájan javallják,
      Fejedelemségre hogy ezt magasztalják,
      Minthogy megérdemli, tiszteljék s urallják.

40. Igen bíznak benne, sok virtusit tudván,
      Enged Barcsai is, most ellent nem mondván,
      De végre sok titkos praktikákhoz fogván,
      Megfizet érette, az árát megadván.

41. Kezdi ezek után az erősségeket
      Egyenként foglalni, akik hűségeket
      Eddig Barcsaihoz tartották s hiteket,
      Most immár Keményhez esketvén ezeket.

42. De Déva s Fogaras könnyen most sem holdul,
      Segítséget titkon a töröktűl koldul,
      Végtére Dévában az eszek megboldul,
      Német a magyarral egymás ellen toldul.

43. A meghasonlottság azért feladatja
      Fogarast, Barcsai András sem tarthatja,
      Mert éri Ákosnak oly parancsolatja,
      Amely mellett Kemény pártjára hajtatja.

44. Ákoson oly okot találnak azonban,
      Amelyért vettetik őtet árestomban,
      Budai Zsigmond is pendíttetik vasban,
      Mert ál praktikáit érték sok dolgokban.

45. Amikor ezeket Kemény így folytatja,
      A Portán is dolgát azalatt jártatja,
      Arrúl vett reménye, ne féljen, biztatja,
      A töröknek tüzét, bízik, megolthatja.

46. Nem is volt a’ messze reméllett végétűl,
      A Portának kévánt választételétűl,
      A romlott hazának hogy egy mételétűl
      Elrontaték dolga, s hulla reményétűl.

47. Budai Péternek lén latorságábúl,
      Hogy így vesze dolga várt állapotjábúl,
      Ki minap elszökvén Erdély országábúl,
      A Portán tekergett, s élt hazugságábúl.

48. Azhol elhiteti sok esküvésével,
      Római császárral hogy őfelségével,
      A törökök ellen tett szövetségével,
      Praktikálna Kemény titkos végzésével.

49. Mellyel rútul rontja a kezdett dolgokat,
      Hazája vesztére gyújt újabb lángokat,
      Mert ebbűl a török lel arra okokat,
      Hogy hozzon Keményre s Erdélyre hadakat.

50. Fogyatkozik Kemény azért reményében,
      A gerjedt Portának engesztelésében,
      Ez aránt bízása szakad a kezében,
      De elkezdett dolgát így sem hagyja félben.

51. Hanem azon Porta engesztelésére,
      Terhes adainak megfizetésére
      Amely pénzt készíttek, azt adják végtére
      Azon török ellen hadak gyűjtésére.

52. Küldik Bánffi Diénest a német császárhoz,
      Folyamván általa kegyelmes voltához,
      Kérik, hogy Erdélynek tekintne dolgához,
      Vállalná fel igyét, s nyúlna oltalmához.

53. Honnét megtérését várják ohajtással,
      De folyván a dolgok ott várakozással,
      Ő sem bocsáttatik gyars válasz-adással,
      Hanem ballag dolga köszvényes járással.

54. „Nil cunctando”, ez volt Pompejus tartása,
      Azért volt sokakon nagy uralkodása:
      A méltóságoknak más mostan szokása,
      „Omnia cunctando”: rákháton járása.

55. Kit szokott sarkallni gyakran ártalmas kár,
      Amíg válaszára Bánffi is Bécsben vár,
      A török ellenség, mely gyorsabb lábon jár,
      Régen készen vagyon, s majd’ Erdélyben kap már.

56. Barcsai Ákosnak meghűlt volt már teste,
      Kit sebeibűl folyt piros vére feste,
      Érdeme szerént lett nem remélt eleste,
      Úgy vette el hasznát, amiként kereste.

57. Adta volt elméjét újabb praktikára,
      Nem nézvén nagy hittel tett fogadására,
      Mellyel ada okot megfogatására,
      S azután véletlen élte fogyására.

58. Budai Zsigmond is éltét már végzette,
      Elméjét ez is sok dolgokra vetette,
      Az haza zavarát kikkel bővítette,
      Melyért úgy fizetett, amint érdemlette.

59. Barcsai András is a szelek folytában,
      Az Amán fájának híves ablakában
      Szellőztette magát gránátnadrágában,
      Erős hitlevele függvén a nyakában.

60. Ez szökött vala el, hitit falban rúgván,
      Keményt rabságában álnokul elhagyván,
      S azt miatta nehéz ínségekre fogván,
      Most fizet érette kötelen inogván.

61. Nincs oly bölcs ravaszság tőrt hányó titkában,
      Aki oly vigyázó lehessen dolgában,
      Hogy végre másoknak készített árkában
      Maga ne kerüljön, s vesszen hálójában.

62. Farka elvágását kígyó nem felejti,
      A megsértődött szű, ha módját ejtheti,
      Duplázott mértékkel bosszúját fizeti:
      Barcsai Andrást is most ez szellőzteti.


       Harmadik rész


1. Azonban amikor ezek így folynának,
    A török hadak is már útban valának,
    Kik minekelőtte Erdélyben jutnának,
    Ilyen módját s rendit halld azok útjának.

2. Ali pasa hada Nándorfejírvárhoz,
    A végekbűl pedig gyűlének Budához,
    Az ott való vezér Izmael pasához,
    Aki nem rákháton lát vala dolgához.

3. Jutának elsőben mintegy ötszáz lóval
    Az esztergamiak válogatott jóval,
    Akarmely helyen is próbára valóval,
    Kik karddal is merik, nem csak vágják szóval.

4. Ösméri ezeket Nyitra, Garam s a Vág,
    Kiknek mellyékére lovok gyakorta hág,
    Fegyverek azoknak faágakat nem rág,
    Hanem embert harap, sokakat le is vág.

5. Maga az Olaj bék ezeket vezette,
    Vállát egy haragos tigris kerítette,
    Fejét igen szép pár nuszttal öleltette,
    Amelynek egy sasszárny kerengett mellette.

6. Fejérkék a lova, úszóvan festették,
    Igen kedves nála, nem régen szerzették,
    Sokat jártak érte, míg szerit tehették,
    Háromszáz arannyal az árát fizették.

7. Ha hallottad hírét amaz Rabló béknek,
    Ki rontó mennyköve vala sok vidéknek,
    Bars, Nyitra vármegye, s verebéli széknek,
    A’ volt néha ura ez paripa kéknek.

8. Appon s Ludán táján ezen raboltatta,
    Vezekénnél magát úgy ezen forgatta,
    A négy Eszterházit mikor levágatta,
    Más próbáiban is ezt hátra nem hadta.

9. Ez akkor békséget viselt Esztergomban,
    A kanizsai tiszt változván azonban,
    Hogy azt elnyerheti, vala oly bízomban,
    Úgy ment a vezérnek ez a ló adomban.

10. A vezér azután a fő tihájának
      Adta ajándékon, s az egy barátjának,
      Az Olaj bék attúl szerzette magának,
      Próbált jóságáért tartja fő lovának.

11. Visel ennek féke kék selyem majcokat,
      Amelyekre fűztek aranyas holdokat,
      Jó távul ejtették egymástúl azokat,
      Tévén rendek közé apró csillagokat.

12. Az inát érdekli szárnya cafragának,
      S majd nyeregig jön fel hossza virágának,
      Archicsóka módra melyet formálának,
      Kék gránát az alja tőzött aranyának.

13. Székesfejérvári sereg gyön ezután,
      Parancsol ezeknek az Ibrahim szultán,
      Igen deli ember, rajta atlackaftán,
      Kit ajándékon vett nemrégen a Portán.

14. Tanult vitéz, forgott mindkét szerencsében,
      Második Aeneás rendes termetében,
      Párducbőr az hátán, tollas bot kezében,
      Három szál darutoll strázsál süvegében.

15. Egy sebhellyel völgyes a jobbik pofája,
      Hol a fülének is vagyon kis csorbája,
      A nagygyőriekkel volt gyakor csatája,
      Ott harapta volt el egy rácnak szablyája.

16. Ez felette híres jó lovaglásárúl,
      Sebest futván másra ugrik egy lovárúl,
      Mint a könnyű evet egy ágra más fárúl,
      Másképpen is híres sok viselt dolgárúl.

17. Serény inú lovát mostan is ugratja,
      Dagasztó inait módosan rángatja,
      Ugrását elhagyván kerékben forgatja,
      Tolla vitorláját a szél hajtogatja.

18. Lengedez hat zászló ennek seregében,
      Az ispaiáké van Mulykó kezében,
      Aki Vácon lakván ifjabb idejében,
      Sok gyermeket lopott Zólyom vármegyében.

19. Győnek a pécsiek a Kara Memhettel,
      Születése szerént dalmata nemzettel,
      Amint most is vagyon oly forma termettel,
      Noha már korcsosult török természettel.

20. Jutott pogánykézben még gyermekkorában,
      A császárnak nőtt fel s tanult udvarában,
      Noha más fegyver is illik a markában,
      De legmesterségesb a nyilak dolgában.

21. Győzi Eurytiont meghúzott íjával,
      Aránzott lövése nem esik híjával,
      Nem röpül a madár oly gyorsan szárnyával,
      Hogy utána lővén, ne sértse nyilával.

22. Sőt megvont idege erős ütésében,
      Amely ellőtt nyila van sebes mentében,
      Azt is ahhoz tanult szép mesterségében
      Elejti más nyíllal utánalőttében.

23. Most is rajta tegze, s az rakva nyilakkal,
      Kalpagát tollazta ráró-sugárakkal,
      Repül a lova is keselyűszárnyokkal,
      Fűzetvén cafraga kétfelől azokkal.

24. Jöhetett ez talám háromszáz szablyával,
      Kalmárokkal többel, hogysem katonával,
      Mindazáltal ki-ki volt jó paripával,
      Nem is aba, hanem böcsösebb ruhával.

25. Ezután a szigetvári had érkezik,
      Agájokat Deli Amhetnek nevezik,
      A szomszéd végházak: ki ez? nem kérdezik,
      Mert azok pázsitján sokat ellenkezik.

26. Igen fenn hajaz ez magahittségében,
      Mint a Mezentius Turnus seregében,
      Sokat bízik karja s kardja erejében,
      Jó lovas, s deli is ahhoz termetében.

27. Gyakorta ellövi csidázó kopjáját,
      Utánaeresztvén tanult lova száját,
      Hozzákapó keze nem vallja hibáját,
      Megkapja mindenkor, mint játszó laptáját.

28. Podolai farkas ugrál a nyakában,
      A szél sólyomszárnyat ingat forgójában,
      Játszván könnyű lován kopja hányásában,
      Repülni láttatik rugaszkodásában.

29. Alatta ugráló lova mind jó s mind szép,
      Módosan megugrik, jól fut, fordul, jár, lép,
      Nincs fogyatkozása, minden tagjában ép,
      Vagyon ábrázatján igaz szerecsen kép.

30. Karmazsinos fékét katonásan szabták,
      Szkófium arannyal habosan varrották,
      Zöld fodor capával nyergét borították,
      Annak kerületit ezüsttel folytatták.

31. A több végbeliek gyűlnek Kanizsára
      Az ott való pasa parancsolatjára,
      Hogy azokkal együtt induljon Budára,
      Kiknek száma telik kétezer szablyára.

32. Mindezek a Mársnak próbált deliái,
      Kiket Zrínieknek oktatták próbái,
      Bélyegezve vadnak sokaknak pofái,
      Csókolták azokat horvátok szablyái.

33. Sok zain s spahia egyéb főrendekkel,
      Agaság-viselő tanult vitézekkel,
      Köntösös, paripás s jó fegyveresekkel
      Gyűlt ide, Recep is jelen van ezekkel.

34. Thessalonica volt ennek az hazája,
      Azhonnét kikelvén, sok helt volt próbája,
      Kandia táján is sok vért nyalt szablyája,
      Itt is már sokakat öklelt kopiája.

35. Nagy erővel bíró csontos termetében,
      Harmincöt esztendős lehet idejében,
      Öccse a pasának, oly is személyében,
      Mint az, de vállasabb nálánál testében.

36. Ez második Cacus erős mivoltában,
      Félmázsás buzogánt perget a markában,
      Nincs oly erős ökör, melyet futásában
      Meg nem tart, ha kaphat annak a farkában.

37. Maga is szög legény, lova is szerecsen,
      Süvegének nusztát őrzi egy kerecsen,
      Nehéz terhű botját hányja negédesen,
      Ropja módos táncát lova is kényesen.

38. Légrádiak híre hozta Kanizsára,
      Mert aki azoknak kél szomszédságára,
      Talál, ha akarja, pályázó társára,
      Csak ne restelkedjen véle a próbára.

39. Megindulván azért a pasa ezekkel,
      Mégyen Buda felé rendes seregekkel,
      Előttök bocsátott szép vezetékekkel,
      S utánok nyomodó terhelt öszvérekkel.

40. Pej lova, akin ül, visel egy kis holdot,
      Jobb csuklójához is fejér-tarkát toldott,
      Magaviselése tart igen szép módot,
      Vett pasaságára ezen első zsoldot.

41. Oly a gyorsasága, mint könnyű szellőnek,
      Valóban mestere a rendes lejtőnek,
      Ezt Ázsiában is böcsüllötték főnek,
      Azhonnét nagy hírű s drága lovak jőnek.

42. Azhol némely kancák (mondják) nem ménektűl
      Vemhesednek, hanem tavaszi szelektűl;
      Fajzott ez is talám azoknak nemektűl,
      Fű ló, s dicsírtetik méltán mindenektűl.

43. Ezen gazdag szerszám, magán selyemdolmány,
      Szkófiummal varrott bársony nyerge, karmány
      Fékének formája nem régi találmány,
      Igen böcses munka, portai csinálmány.

44. A Csonka Delimán másfélszáz lovassal,
      Majd mind válogatott farkasos s tollassal,
      Melyeknek kezek is villogott karvassal,
      Van elöljáróban, mint annyi farkassal.

45. Fél mértföldnire jár elöl a dandártúl,
      A pasa serege csillagos hadátúl,
      Kinek születése vala rác anyátúl,
      S annak sokat tanult volt bájolásátúl.

46. Van sok mestersége s egyéb varázslása,
      De az hamarjának leginkább hányása
      Tetszik néki, s van is ahhoz nagy tudása,
      Azáltal kezdetik minden próbálása.

47. De próféciáját akkor elvesztette,
      A beszprími sereg mikor megkergette,
      S azok kardja miatt kezét elvesztette,
      Melynek már ujjait vasbúl építette.

48. Mindazáltal most is nem múlat semmit el,
      A kimenetelre mikor adatik jel,
      Mint azelőtt, kardját szintén úgy köti fel,
      Noha annak éli már oly nagyot nem szel.

49. Veres skarlát kecsét függesztett vállára,
      Melyet készíttetett párducbőr formára,
      Körmököt ezüstbűl csináltak lábára,
      Fogakat is raktak olyakat állára.

50. Fénlik rajta egy hold s sok csillag mellette,
      Mind ezüstbűl valók, arannyal színlette,
      Erre egy nagy sasnak két szárnyát tőzette,
      Mellyel magát másod Daedalusnak tette.

51. Két vigyázó daru strázsálja süvegét,
      Akikkel tollazta feje gömbölyegét,
      Jó renddel viseli s vezeti seregét,
      Kalahuzságának megadja elegét.

52. Nyomodik utána népe a pasának,
      Már a több helyekbűl mind jelen valának,
      Amikor ezek is Budára jutának,
      Hol megtelepedvén két nap nyugovának.

53. Mikor harmadnapra az idő virrada,
      Felülőt hirdető trombita rivada,
      A vezér, ameddig költözött több hada,
      Némely seregekkel addig bennmarada.

54. Végre megindulván ő is seregével,
      Zainok, spaiják s agáknak színével,
      Cifra öltözetű udvara népével,
      Ilyen rendet tartott pompás menésével:

55. Mendegél előtte a több seregeknek
      Egy ősz török, régi szenti Mahumetnek,
      Ennek Budán zsoldot régulta fizetnek,
      Nevezik nyelveken Alládár Memhetnek.

56. Ezt szentelt vitéznek a törökség tartja,
      Bársonysüvegének zöld a patyolatja,
      Minthogy immár kardját nehezen forgatja,
      Az harcra valókat tanáccsal oktatja.

57. Mahumetnek hétszer járta koporsóját,
      Gyakorta forgatja s mondja olvasóját,
      Úgy tartja ezt Buda, mint egy Apollóját,
      S sok dolgokban próbált jövendőmondóját.

58. Árnyékot egy kék trucctoll tart homlokának,
      Amelyet feliben tett patyolatjának,
      Bokáig van hossza atlacfoszlányának,
      Klárisgolyóbisok akit gombolának.

59. Portai kaftán függ azon kívül nyakán,
      Sokszínű selymekkel melyet szőttek tarkán,
      Egy csillag fejírlik pej lova homlokán,
      Ki pompás lépéssel megy alatta halkán.

60. Tizenkét spaia fényes öltözetben
      Mégyen ezzel, egy-egy csida a kezekben,
      Ülnek külön-külön szerszámú nyergekben,
      Jobbnál jobb lovakon, aranyas fegyverben.

61. Ezek elhaladván, csakhamar inokban
      Huszonnégy vezeték gazdag szerszámokban
      Érkezik rendesen, mind aranyasokban,
      Kényesek a lovak s kevélyek azokban.

62. A zabolát marják, hányják a fejeket,
      Mervén áll a farkok, feltartják füleket,
      Haragos villámmal forgatják szemeket,
      Orrok is úgy látszik, hogy fújnak tüzeket.

63. Nehéz őket vinni, nyughatatlankodnak,
      Nyerítnek, ugrálnak, rúgnak s ágaskodnak,
      Hol erre, hol arra térnek s rugaszkodnak,
      A vezetékesnek nem kis gondot adnak.

64. Három lovászmester kísíri ezeket,
      Visel lovok gyenge portai fékeket,
      Nem drágákat ugyan, de szemnek szépeket,
      Mint ezüstét, többre böcsülik míveket.

65. Síposokkal mennek már a trombitások,
      Dobosok ezután, és a csinziások,
      Kik ha megszólalnak, fület tölt hangzások,
      A szomszéd Echóval vagyon mulatások.

66. Hosszú tőzött zúbon ruhájok ezeknek,
      Bársony patyolatos csapkája fejeknek,
      Egyiptumi bőre látszik személyeknek,
      Fejírlik a fogok, amikor nevetnek.

67. Ezeket egy igen ősz csauz követi,
      Melynek földig fejír atlac öltözeti,
      Nagy üvöltésének ritkán van szüneti,
      Hogy a vezér mégyen, kiáltja s hirdeti.

68. Ez után a vezér maga dagályosan,
      Perzsiai módon ballag kaftánosan,
      Amelyet arannyal míveltek habosan,
      És Perzsiában is szerzettek árosan.

69. Szép medályos kolcsog a lova fejében,
      Magának is olyan fénlik süvegében,
      Botjának, akit hány pergetve kezében,
      Sok kövek ragyognak aranyas mívében.

70. Drága munkát látni lova szerszámában,
      Kék zománc egyvelült sárga aranyában,
      Változó forma van minden boglárában,
      Öt-öt rubint fénlik azok rózsájában.

71. Szkófiumos nyergét bársony szépítette,
      Amelynek környékét arany kerítette,
      Annak is szép mívét kék zománc színlette,
      Van boglárinak is rubint közepette.

72. A cafraga mutat tengeri habokat,
      Ezüst ábrázolja arannyal azokat,
      Gazdag kerületi tart amely rojtokat,
      Fűztek arra gyönggyel közlött klárisokat.

73. Lejtőzik alatta igen haragos mén,
      Nyerít, tprüsszög, szeme villog, mint tüzes szén,
      Kényes, kacér, fene, fiatal még, nem vén,
      Gond a véle bánás lovászának, s nagy kén.

74. Tartnak helyben lábán ennek pányvás láncot,
      Lejtőző lábai ha kezdenek táncot,
      Rángatott inai szednek rendes ráncot,
      Módos ugrásában nem találni gáncsot.

75. Hol elöl s hol hátra füleit viseli,
      Meghorgasztván egyik lábát felemeli,
      Míg a többin ropja, azt vezetékeli,
      Nagy kevélységében majd helyét sem leli.

76. Tíz kengyelfutó van kétfelől mellette,
      Hajnalszín atlacban őköt öltöztette,
      Utazáshoz magát ki-ki készítette,
      Ruhájának hosszát öve mellé szedte.

77. Ezüstő szorítja karcsú derekokat,
      Görbe portai kard őrzi oldalokat,
      Hold forma szekerce töltötte markokat,
      Úgy mennek serényen, s követik urokat.

78. A deliák érik ezeknek rendeket,
      Kiknek ha meglátnád s néznéd személyeket,
      Nem találnál köztök sok különbségeket,
      Majd egyeknek vélnéd lenni mindezeket.

79. Vadnak mind egyforma selyemfoszlányokban,
      S azokra felül vett fényes páncélokban,
      Bársonyos csapkákra font patyolatokban,
      Egy-egy könnyű csidát viselvén markokban.

80. Fűztek oldalokra aranyas tegzeket,
      Íjat s nyilakat is, hasonló szépeket,
      A lovok sem visel együgyű fékeket,
      Hanem szkófiumos majcbúl mívelteket.

81. A páncéljoknak is csillagok módjára
      Készíttetett s mívelt igen szép formára,
      Vagyon sok arannyal tündöklő boglára,
      Kik a napot híják fényekkel csatára.

82. Megakadván azért sugári ezekben,
      Viadalt tartonak harcoló fényekben,
      Akik villáminak ellenkezésekben
      Csiklándó ragyagván ötlik a szemekben.

83. Legkedvesb szolgái ezek a pasának,
      Melegítői is netalám ágyának,
      Nincsen kímélése tőlök a cifrának,
      Külön-különféle szebbnél szebb ruhának.

84. Ezeket követő igen szép seregben
      A főurak győnek gazdag öltözetben.
      Itt a skárlát s gránát nincs nagy böcsületben,
      Vagyon mindenike gazdagon selyemben.

85. Hol mind a futosó szelek szárnyainak
      Van elég eszköze s helye játékinak,
      Mind a déllel játszó nap ragyogváninak
      Alkalmatossága s oka csatáinak.

86. Az állakon habzó terjedt szakállokban
      Lehetnek a szelek szép mulatásokban,
      Arannyal s ezüsttel fénlő ruhájokban
      Játszhatik a napfény, s csatázhat azokban.

87. Nem látni ezek közt egyéb süvegeket,
      Patyolat-golyóbis keríti fejeket,
      Kik gombolítási tartnak szép rendeket,
      Különb-különbképpen készítvén ezeket.

88. Ülnek mindnyájan szép szerszámos lovakon,
      Nagy árú cafragok terülnek farokon,
      Bogláros szügyellők, s kövesek nyakokon,
      Más eszköz is drága s böcsös is azokon.

89. Követi seregét s rendeket ezeknek
      Válogatott színe a végbelieknek,
      Mindazon spaia s nemes vitézeknek,
      Sok helyeken forgott s próbált embereknek.

90. Akik magyaroson szabták ruhájokat,
      Nem veri azoknak hossza bokájokat,
      Fejek sem emelget patyolat-gombokat,
      Nusztok ölelgetik s nestek homlokokat.

91. Mind erős férfiak s nemesi termetek,
      Vitézséget mutat kemény tekintetek,
      Foly mindenek előtt méltó dicsíretek,
      Katona szerrel van minden készületek.

92. Erős paripákon ülnek, nem gyengéken,
      Ki pejen, ki barnán, némelyek szürkéken,
      A pécsi Olaj bék van szép almáskéken,
      Amely hátán is jó, nem csak vezetéken.

93. Régi katona ez, Egren nevelkedett,
      Az ónodiakkal gyakran verekedett,
      Nyertes próbáirúl addig híresedett,
      Mostani tisztére végre emelkedett.

94. Egy pár ráró repdes kettős forgójában,
      Igen szép tigrisbőr habzik a nyakában,
      Két darutollat szúrt lova homlokában,
      Gyönyörködik annak módos ugrásában.

95. Gránát s skárlát köntös van majd mindnyájokon,
      Széles fringia kard fekszik oldalokon,
      Kétszeres lódingot emelnek vállokon,
      Amelyek függenek karmazsin-majcokon.

96. Derekakon páncél, kezeken karvasok,
      Süvegeken rárók, kerecsenek, sasok,
      Hátokon párducok, tigrisek, farkasok,
      Lovakon párpuskák, hegyestőr s pallosok.

97. Ezek elhaladván ballagó útakkal,
      Egy beslia zászló jön száz lovagokkal,
      Vélnéd, hogy egy erdőt vezetnek magokkal,
      Kézben ingadozó sok kopjaszálakkal.

98. Lobogójok sárga, zöld színek oszlatják,
      Kiknek tafotáit szelek hajtogatják,
      Néha gyengén, néha erősben rángatják,
      Csatázó szárnyokkal egymást próbálgatják.

99. Begler béknek híják ezek agájokat,
      Egyiptumi nemzet, járt sok országokat,
      Mind szárazon, vizen viselt nagy dolgokat,
      S vett azokban gyakran szép diadalmokat.

100. Majd fél-szerecsen kép barna ábrázatja,
        Velencei skárlát minden ruházatja,
        Setét pej a lova, azt vígan ugratja,
        S rajta szép szerszámát a nap ragyogtatja.

101. Egy főnixmadár ül nusztos kalpagában,
        Gubás oroszlánybőrt függesztett nyakában,
        Melyet egy kazultól nyert volt Perzsiában,
        A babilonbéli pasa táborában.

102. Három sereghajtók terjedt szakállokkal,
        Szárnyazván fejeket kék darutollakkal,
        Mennek ezek után egy-egy buzgányokkal,
        Akik maradoznak, érdeklik azokkal.

103. Amíg ezek ilyen renddel kimenének,
        S a nagy Duna hídján általköltözének,
        Addig a több hadak Pestnél sereglének,
        Akik is azonban több számra telének.

104. Mert párkányi, váci s az hatvaniak is
        Jutának közikben, más végháziak is,
        A pestiek el nem maradtak magok is,
        Ötszáz jó szablyával készültek azok is.

105. Rakódott a mező sok szép seregekkel,
        Az eresztett zászlók játsznak a szelekkel,
        Megegyezvén végre a vezér ezekkel,
        Elindítja őköt, s viszi szép rendekkel.

106. Vígan mégyen, s útját tartja Szolnok felé,
        Hol az egri hadat immár készen lelé,
        Azokkal táborát számosabb nép telé,
        S ugyanott a Tiszát vélek általkelé.

107. Nagy hadi farkat von ez immár magával,
        Kemény János ellen siet táborával,
        Már Ali pasa is útban van hadával,
        Patyolatos népe temérdek számával.

108. Kezdik közelítni Erdélynek határát,
        A kám is készíti bucsaki tatárát,
        Hogy ő is ott kezdje harácsló vásárát,
        Sok eladott rabnak vegye fel az árát.

109. Izmael (így híják a budai pasát)
        Viszi bé legelöl Erdélyben pallosát,
        Amelyre fordítja hada tüzét s vasát,
        Sok keresztyén leli s érzi ott gyilkosát.

110. Azonban Ali is sok ezer népével,
        A bucsaki had is nyilas seregével,
        Ki-ki országrontó vasával s tüzével
        Béérkezik Erdély nagy veszedelmével.

111. Akik valahová férnek, mindeneket
        Prédálnak, pusztítnak sok lakóhelyeket,
        Vagy vérben keverik azoknak népeket,
        Vagy pedig rabszíjra fűzik szegényeket.


        Negyedik rész


1. Édes hazájának ily veszedelmében
    Majd meghasad Kemény keserves szívében,
    Kész volna mívelni mindent szükségében,
    Csak annak eszköze lehetne kezében.

2. De mivel nincs módja kis számú népének,
    Hogy a török erő reágyövésének
    Megvárja tengerét s árját özönének,
    Kerüli veszélyét ezek örvényének.

3. Ki siet Erdélybűl hadaival menni,
    Addig a töröktűl távul akar lenni,
    Míg Bécsbűl bizonyos választ lehet venni,
    Meglátja azután, mit kellessék tenni.

4. Azonban már visszáfordított útjában,
    Boncida falunál a Szamos folytában,
    Magyarország felé nyomakodásában
    Megérkezik Bánffi, s biztatja dolgában.

5. Ígéri a császár, mondja, segítségét,
    Kin építi Kemény újabb reménségét,
    Bízik: könnyítheti az haza ínségét,
    S sok nyavalyáinak érheti jó végét.

6. Ballag mindazáltal mégis visszafelé,
    Az erdélyi határt mikor általkelé,
    Minthogy bátorságosb helyét ottan lelé,
    Megszállott hadával Máramarust telé.

7. Akinek nyomdokát a tatár követvén,
    Sarkallja mindenütt utána sietvén,
    Félrevett útjával de annak csalt vetvén,
    Eltévesztik végre, más utakra esvén.

8. Nagybányához fakad a tatár hadával,
    Onnét beljebb hatván gyars lovaglásával,
    Szakmár vidékére jut pusztításával,
    Sok faluk s várasok elrabolásával.

9. Füstölög mindenütt Vulcánus oltára,
    Sok elesett test kél Márs áldozatjára,
    Az egész vidéknek van keserves kára,
    Pusztul sok helyeknek, s rablatik határa.

10. Maga Ali pasa sem késik dolgában,
      Hanem az elölment tatárok inában
      Gyön egész hadával Erdélyben hosszában,
      Azt tűzzel és vassal pusztítván útában.

11. Kemény után siet, útát nem tágítja,
      A magyar határra zászlóit fordítja,
      Ott is az országot égeti s pusztítja,
      Végre Nyaláb táján táborát szállítja.

12. Onnét kibocsátott nyilas hadaival,
      Miként a Phaéton tüzes lovaival,
      Perzsel sok helyeket gyújtott faluival,
      Fűzvén rabszíjait azok lakosival.

13. Miként a gőzölgő tüzes Aetna szája,
      Lángot okád Munkács és Huszt vára tája,
      Ég sok nemes rendnek, sok pórnak hazája,
      Prédálván a tatár üszöge s szablyája.

14. Pozsdul itt is vére Keménynek testében,
      Háborodott szíve alig tér mellyében,
      Nem tartana semmi kárt szép életében,
      Ha azzal használna honja szükségében.

15. Kész azt elfogyatni Curtius módjára,
      Avagy mint Scaevola, menni oly próbára,
      Azzal váltságának csak lehetne ára,
      Feláldozná magát Mársnak oltárára.

16. De hogy vakmerőnek lenni ne láttassék,
      Mód nélkül kevés szám hada se rontassék,
      Hanem tovább való szükségre tartassék,
      Várja, hogy dolgának jobb módja adassék.

17. Elégnek véli azt ily szorult dolgában,
      Ha épen megtartja s nem lész kár hadában,
      Amíg a német had lassú járásában
      Megegyezhet véle, s juthat táborában.

18. Tengeren az hajós, ha a nagy szeleknek
      Nem engedne reá támadt erejeknek,
      Sőt űzné hajóját ellenek ezeknek,
      Maga nyitna utat a veszedelmeknek:

19. Rontaná hajóját ily esztelensége,
      Nem abbúl vagyon s áll a szű mérészsége,
      Idétlen tanáccsal hogy vakmerősége
      Bátorkodjon, s légyen dolgának rossz vége;

20. De üdővel s adott alkalmatossággal
      Kell mindenhez fogni, s fontolt okossággal,
      Kis erő nem bírhat nagy hatalmassággal,
      Kell futni a veszélyt illő gyorsasággal.

21. A vigyázó elme s elmés vigyázóság
      Győzheti ezeket, s az alkalmatosság.
      Több győzödelmet hoz a váró okosság,
      Mint az habahurgya vakmerő bátorság.

22. Úgy a török tábor reá gyűlt árjának,
      Mint hajós a szeles tengerek habjának,
      Nem alítja Kemény tanácsos próbának
      Ellent állni kevés számával hadának.

23. Hogy a vakmerőség ne hozza veszélyben,
      Nem várja meg Alit sem itt, sem Erdélyben,
      Kiköt, mint az okos hajós a szélvészben,
      Amíg evezése lehessen jobb szélben.

24. Okosan viselvén kis számú hadait,
      Kerüli Alinak rá dühödt vadait,
      Míg az üdő jobban fordítván dolgait,
      Tompíthatja azok köszörült fogait.

25. Látván azért Ali: heában sürgeti,
      Kemény okosságát mert meg nem győzheti,
      A visszatérésre dobjait ütteti,
      Azhonnét jött, hadát meg oda vezeti.

26. Ezek alatt Kemény Zemplénnél múlatott,
      Hol a Bodrog s Tisza jó sáncot adhatott,
      Oda az ellenség könnyen nem juthatott,
      Minden károk nélkül népe maradhatott.

27. Jó híre jut végre hosszú várására,
      Mely lén bús szívének vigasztalására,
      Mondják: jön a német, s itt lesz nemsokára,
      Igen szép had, jutánd majd Tokaj tájára.

28. Mint a szép rózsának hervadt gyengesége,
      Kit a forró délnek sütött melegsége,
      Ha az hűs harmatnak éri nedvessége,
      Megújul, s helyreáll elébbi szépsége:

29. Úgy a romlott haza ily gyakor tüzében
      Elszáradt s elfogyott vala reményében,
      De a segítségnek híre értésében
      Vidula, s új reményt emele szívében.

30. Bízik nem kis hittel, s vár boldog napokat,
      Remél ellenségén szép diadalmakat,
      Csak elhozza Isten a német hadakat,
      Török játékára tész nyertes tromfokat.

31. Azonban a tatár kinn rabolásában,
      Mint legkedvesb kincsét világi javában,
      Hogy ott bátrabb helye lenne lakásában,
      Küldte volt Annáját Kemény Huszt várában.

32. Hol kincse, oda van vágyása szívének,
      Anélkül nyugalma ritka elméjének,
      Azért míg a német hadak érkezének,
      Hogy hozzá ránduljon, úgy tetszik kedvének.

33. Mint amely madarak a fagyos telekben
      Szakadnak egymástúl idegen helyekben,
      Viszont a kikelet adván egy fészekben
      Vigadnak újonnan támadt örömekben:

34. Úgy ezek is voltak kedves mulatással,
      Amely kis időcskét töltöttek egymással,
      De megint egymástúl, noha szép áldással,
      Léve elválások, könyves ohajtással.

35. Azonban a német Majténhoz érkezvén,
      Oda jut Kemény is, vélek megegyezvén,
      Az elébbi gondos búkrúl feledkezvén
      Vigad, az érkezett népen örvendezvén.

36. Gróf Montecuculi ezek generálja,
      Ki a seregeket Keménynek mustrálja,
      Melynek szívét teljes reménség táplálja,
      S bízik, a törökön már bosszúját állja.

37. Mint ha majd kellene menni ütközetre,
      Mustrálván hadait, vészi oly rendekre,
      Osztja csoportonként egynéhány részekre,
      Kit harcoló, kiket segítő helyekre.

38. Áll egy-egy officér minden kornétával,
      A lovasok előtt kivont spádéjával,
      Az utána való sereg szép módjával
      Tartja rendit kézben vett karabinával.

39. Felvett kirizérek fénlik derekakon,
      Ragyag sisakok is fedett homlokokon,
      Készen van feltekert puskájok lovokon,
      Hegyes kocperdjek is függ az oldalokon.

40. Alabárd kezekben a gyalog tiszteknek,
      Ezek is szép rendit tartják seregeknek,
      Kanótos puskája füstölög kezeknek,
      Módos készületi vagyon mindezeknek.

41. Intézett seregét ki-ki jól vezeti.
      Tudja minden maga szerit, s azt követi,
      Ezt akármely szem is örömest nézheti,
      Az hadi dolgoknak kinél van keleti.

42. Majténtúl felkelvén, végre megindulnak,
      A magyar határrúl Erdélyben nyomulnak,
      Biztató remények szívekben újulnak,
      Hogy a Márs kockái hasznosan fordulnak.

43. Immár is madarát a győzödelemnek
      Mellyesztik, noha még sok híja van ennek,
      Mint kész nyereségre, oly hiszemmel mennek,
      Nagy errűl reménye szívében mindennek.

44. Laurus-koszorúkat készítnek fejekben,
      A nyereség felől lévén jó hiszemben,
      Tapsol a reménség örömmel szívekben,
      Lész a diadalom ezennel kezekben.

45. Maga is terhében a török igának
      Condorlott személye a rongyos hazának,
      Teljes hittel kedves reményt ád magának,
      Hogy felvirrad napja borult világának.

46. Hogy a német spádé a török szablyáját
      Elvészi nyakárúl, s űzi nyavalyáját,
      Amely közelíti halálos óráját,
      Ha meg nem tágítják szorító igáját.

47. Kemény öröme is alig fér szívében,
      Kedves hazájának ily nagy szükségében
      Adatván jó módja már segedelmében,
      A német hadakkal megegyezésében.

48. Azért vélek együtt lát kezdett útához,
      Várván diadalmat rántandó kardjához,
      Mellyel markosan nyúl honja oltalmához,
      Érkeznek azonban közel Kolozsvárhoz.

49. És mennél közelebb jut ellenségéhez,
      Annál nagyobb lángot vész égő szívéhez,
      Alig tud mértéklést adni nagy hevéhez,
      Míg a viadalnak juthat idejéhez,

50. Hogy ott Achillesként próbáját kezdhesse,
      Kevély ellenségét mint ménykő üthesse,
      S annak fuvalkodott dagályát győzhesse,
      Rajta régen kívánt bosszúját tölthesse.

51. Mivelhogy a’ tiszti a fejedelmeknek,
      Hogy méltóságokat uralló népeknek,
      Ostromlási ellen minden veszélyeknek
      Oltalmi legyenek, s paizsi ezeknek:

52. Úgy viselnek méltán fejedelemséget,
      Ha fegyverben vannak, s tesznek vitézséget,
      Felülmúl az minden másféle szépséget,
      Ad a felvett fegyver amely ékességet.

53. Akármely cifrázott s fényes udvari nép,
      Mint az hadi rendelt sereg, nincsen oly szép,
      Ez minden másféle pompánál feljebb lép,
      Mezei szépsége kiírhatatlan kép.

54. Ebben tartja vala Kemény is szépségét,
      Mellyel ragyogtatná fejedelemségét,
      Hogy harci ruhája kívánt ékességét
      Felvévén, népeért mutassa készségét.

55. De nézd a világnak itten is hívságát,
      Ajánlott kedvének gyors változottságát,
      Mely rút homály fogá reménye világát,
      Elrontván szívének bízott vigasságát.

56. Vette volt a remény elébb jobb szárnyára,
      S majd a magos égnek emelte tájára,
      De olvada tolla, s Icarus módjára
      Leesék, nem érvén várt réve partjára.

57. Hasonló lén dolga Sisyphus kövéhez,
      Mellyel amikor jut az hegy tetejéhez,
      Bízik, érkezett már könnyebbüléséhez,
      Legördül azonban, fog újabb terhéhez.

58. Avagy mint az hajós a kék tengereken,
      Kinek útja forgott sok veszedelmeken,
      Végre általkelvén hajója ezeken,
      Örül, hogy megnyugszik a várt révhelyeken;

59. Azonban a parthoz már csak közel lévén,
      Ellenkező szelet vitorlája vévén,
      Elkapja hajóját, attúl messze tévén,
      Reméllett partjának nem nyughatik révén.

60. Ily Keménynek dolga mostani igyében,
      Amely nyereséget vélt lenni kezében,
      Fogyatkozván annak bízott eszközében,
      Üresen marada puszta reményében.

61. Mert mikor az hadak beljebb léptetnének,
      Ali pasa felől bizonyost értének,
      Hogy száma négyszer is több az ő népének,
      Mint Montecuculi s Kemény seregének:

62. Nem kívánnak beljebb olyan véggel menni,
      Törökkel harcoknak hogy meg kelljen lenni,
      Hanem inkább készek utat hátravenni,
      Amelyben egyebet nem is fognak tenni.

63. De hogy böcsületesb színt adjonak ennek,
      Félelmek szennyére ily festéket kennek:
      Hogy halálos döge támadt majd mindennek,
      Azt csinálják okul, hogy tovább nem mennek.

64. Volt ugyan ez szín is, de valóság is volt,
      Mint azelőtt, nyelvek már oly frissen nem szólt,
      Mert sok dögösödött köztök, sok meg is holt,
      Akiknek csorbáját nem érte bé kis folt.

65. A magyar égnek is vastagabbságábúl,
      Ahhoz természete szokatlanságábúl,
      Avagy más valami fátum balságábúl,
      De van a németnek régi szokásábúl:
 

66. Hogy oly pozsgás volta nincs egészségének,
      Ha a magyar égben sokat bévehetnek,
      Hogy azért halálos döggel nem füzetnek,
      Régi koporsója országunk ezeknek.


67. Magnus Fabiusnak hogy már példájával,
      Akarna a német mászkáló hadával,
      Az ütközeteknek távoztatásával 
      Diadalmaskodni nem próbált harcával.


68. De midőn kerüli úgy az ellenséget,
      Őmagát fogyasztja a szegény községet;
      Kerülvén a harcon osztott dücsőséget,
      Talál rút dögével dicsíretlen véget.


69. Lehet-é böcstelenb s nagyobb kárvallása,
      Félelmesebb fegyver s veszély közt forgása,
      Mint a szép hadaknak magában fogyása
      Minden próba nélkül, rút döggel halása.


70. A jó hírt és nevet kereső szablyával,
      Jeles próbái közt teste hullásával
      Dicsőül a vitéz, nem oly halálával,
      Melynek dögi majd köz a barmok sorsával.


71. Röstség s várakozás nem vér ellenséget,
      A gyorsaság mutat harci nyereséget,
      Bellona pályája kíván serénséget,
      Nem nyér az ott pálmát, ki követ röstséget.


72. Nem a késedelem szokta azt végezni,
      Nehéz ónos lábbal erre ráérkezni,
      Ki partjához akar nyertesen evezni,
      Annak serénséggel köll dolgához kezdni.


73. A magyarokban is nincs a régi jó vér,
      Meghűlt szívek heve, tágas szállást nem kér,
      Akármely alacson s csekély helyen megfér,
      Nem köll a dücsőség, arra nem sok is ér.


74. Messze hűlt erkölcse vitéz eleitől,
      S azok dicséretes cselekedetitől,
      Elfajzott, mint kába sólyom, nemzetitől,
      S jó hírnév-kereső régi nagy ősitől.


75. Vénus az ifjaknak, nem Pallás dajkája,
      Büdös most azoknak a Márs oskolája,
      A here Chlorisnak tetszik csak rózsája,
      Bellona kertének nem böcsös pálmája.


76. Mert ott a dicsőség drága veteményét
      Vérrel hintik, s sok seb közt járják ösvényét,
      Úgy nevelik bennek annak szép reményét,
      Hogy virágzásának érjék nyíló fényét.


77. Amely kevés üdőt adnak a Múzsáknak,
      Kik istenasszonyi a szép tanulásnak,
      Elhagyván azokat, nem szolgálnak Mársnak,
      Hanem párnás Hyment veszi ki-ki társnak.


78. Katalin s Krisztina mindjárt szíve tárgya,
      Azoknak kedveért Vénus asszont áldja,
      Bacchusnak is kedves nálok tele káldja,
      Bellona sisakját kevés aki vágyja.


79. Azelőtt az orcát sokszor megpörzsölte
      A puskapor, s a kard tenyerét dörgölte,
      Gyakran az ellenség keze is körmölte,
      Vérét előbb Márssal, mint mással, közölte.


80. Tűrt, szenvedett előbb a böcsület mellett,
      Melynek bársonyával amikor már fénlett,
      Hymentől koszorút azután érdemlett,
      Mert akkor a gyermek Vénusnak nem kellett.


81. Azért voltak annyi nagy hírő férfiak,
      Mert nem ültek guzsal mellett az ifiak,
      Hanem mint a napra vigyázó sasfiak,
      Fegyverre vigyáztak a nemes s úrfiak.


82. Majd még a bőcsűből kezdtek zsoldot venni,
      Mint oroszlánykölkök, eleve jelt tenni
      Nemesi vérekről, s vitézekké lenni,
      Dücsőség céljához vér s seb által menni.


83. Tőr, nem pör neveli vala az értéket,
      Tartott a prókátor rövidebb mértéket,
      Nem ültek hasznára annyi törvényszéket,
      Megkülönböztették vajtúl a szérdéket.


84. Akkor böcsösb áron kele a nemesség,
      Harminc tallér nem volt érette elégség.
      Oh! alacson böcsre szállétott nemzetség!
      Ily ócsóvá lén-é a régi dücsőség?


85. Más áron füzették akor a taxáját,
      Piros vér váltotta fekete téntáját.
      Előbb megfestette azzal a szablyáját,
      Úgy érdemli vala nemesség pálmáját.


86. A nemesség dolga de maradjon ebben,
      Vajon mi jó van a köz vitézlő rendben?
      Oly katonaságot lelsz-é valamelyben,
      Amelyet vehetnél méltán dicséretben?


87. Elfajzott módjátúl a hadakozásnak,
      Nem szokott szerihez a jó rendtartásnak;
      Azt tartja s böcsüli derík próbálásnak,
      Ha idejét lelé a marhahajtásnak.


88. Vívóhelye korcsma, cígér a zászlója,
      Az alatt csikorog sastollas forgója,
      Más jeles próbáktúl magát igen ója,
      A szegény községet sarcoltatja s rója.


89. Nem ahítja gyomra a harci falatot,
      De ha mindenikre nem zárnak lakatot,
      Minden bordél, korcsma elvon ötöt s hatot,
      Senkitől nem tartván, még tetszik, mulat ott.


90. Nincs egymástól függő rendtartás ezekben,
      Mennyi láb, annyi fő vagyon seregekben,
      S a’ tészen akadált jó szerencséjekben,
      Tábori mivoltok csúfság mindenekben.


91. Vajha Mátyás király a magyar hadakat
      Látná most, s azoknak rendetlen voltokat,
      Szép nemességekből fajzott rút korcsokat:
      Minémű szemekkel nézhetné azokat?


92. Mindazáltal ha még lenne jó vezére,
      Meg tudna javulni ezeknek is vére.
      De forduljon Múzsám elhagyott helyére,
      A német hadaknak dögösködésére.


93. Kik mikor bégyünnek, merő Achillesek,
      Vágják a törököt, a nyelvek élesek,
      Elcsapja hasokat azonban levesek,
      Nyögve kullognak ki, s nem olyan mérgesek.


94. Azok tábora is béjövetelével,
      Akik megegyeztek Kemény seregével,
      Marsot mutat vala szép hadi népével,
      S Nagy Sándor vitézét ábrázló képével.


95. De más ábrázattal vannak azok is már,
      Mert (akitől félnek) Ali is közel jár;
      Van a dög miatt is táborokban sok kár,
      Azért úgy, mint előbb, laurust fejek nem vár.


96. De bár lett volna is oly frissen és épen
      A német had, amint bégyött vala szépen,
      Úgy sem volt volna jó csak vakmerőképpen
      Rajtamenni a nagy számú pogány népen.

97. Bizontalan vége az harci játszásnak,
      A vakmerő próba oka sok romlásnak,
      Rövid törpe mit árt hosszú óriásnak,
      Elnyomja az mindjárt, mihelt veszi társnak.

98. Ha szembenszállana vele a mezőben,
      S meg találná verni a pogány elsőben,
      A’ pedig sokkal is van nagyobb erőben,
      Ki állna ellene annak jövendőben?

99. Széltében nyargalná a keresztyénséget,
      Bízvást elkövetne minden dühösséget,
      De aholott sajdít ő is ellenséget,
      Vigyázva jár, s nem szed szabad nyereséget.

100. Mohácsnál Lajost is nem egyéb vesztette,
        Hanem hogy kis hadát soknak eresztette,
        Azt a nagy sokaság meg is emésztette,
        A vakmerőségnek árát így fizette.

101. Azért mindezektűl a gróf viseltetvén,
        Mind népe a dögtűl sűrűn emésztetvén,
        Nem mégy beljebb, hadát ott szerencséltetvén,
        De megtér, Keményt is errűl így értetvén.

102. Látván azért Kemény, nincs arrúl reménség,
        Hogy tovább mozduljon véle a németség,
        Kit ennyire rongyolt s vesztett a betegség,
        Éri bízott dolgát szomorító kétség.

103. Alig bírja magát háborult szívében,
        Hogy így fogyatkozott bízott reményében,
        Nehezen érzése könyvet hoz szemében,
        Hazáját elhadni szánja ily igyében.

104. Hamar kerekei jó reménségének
        Ily nagy s meg sem gondolt fordítást tevének,
        Kezébűl a bízott módok kiesének,
        Kik segédi lettek volna szükségének.

105. Üresen marada szíve nagy sebével,
        Alkalmatossága múlván eszközével:
        Így hozta a szükség a balszerencsével,
        Mit tégyen? nem bírhat azok erejével.

106. Másnap azért reggel készülőt fúvának,
        Magyarország felé visszaindulának,
        Melyben a törökök semmit sem tudának,
        Jól elmentek, errűl mikor hírt hallának.


         Ötödik rész


1. Vala Ali pasa nem kis ijedséggel,
    Hogy jött Kemény János német segítséggel,
    De értvén megtértét viszont sietséggel,
    Van dolgai felől újabb reménséggel.

2. A bús félelemnek elűzi hidegét,
    A bizakodásnak ölti fel melegét:
    Elfutott a német! biztatja seregét,
    Ígért prédájának adja is elegét.

3. Veszett állapotja pedig az hazának,
    Amely elébb sok jót ígírt volt magának,
    Miolta az hadak visszáfordulának,
    Sínlik terhe alatt súlyosabb igának.

4. Adaja is bővül, másként is rontatik,
    Ami ép volt benne, az is pusztíttatik,
    Tűz, vas a nyakokon, sok hely raboltatik,
    Kit pórázra fűznek, ki felkoncoltatik.

5. Mikor hírül hozzák ily veszedelmeket,
    Kedves feleinek szánja eseteket,
    És maga sebeként érezvén ezeket,
    Hullat vala Kemény rajtok bőv könyveket.

6. Nem is akarja ezt álmosan szemlélni,
    S magát hazájáért tovább is kímélni,
    Ha módját találja, kész lesz azzal élni,
    Minden erejével kedvesit segélni.

7. Kész feltenni értek minden tehetségét,
    Aranyát, ezüstét s másféle költségét,
    Ősi s maga szerzett jovát s örökségét,
    Éltét is, csak lássa annak lehetségét.

8. De ösmérvén népét nem elegendőnek,
    Tartanák mások is kába vakmerőnek,
    Ha kis számú hadát bocsátván mezőnek,
    Ellene szállana a török erőnek.

9. Azt viszont tartaná nagy alacsonságnak,
    Hírében s nevében mocskos csorbaságnak,
    Ha felvévén igyét egyszer az országnak,
    Örvényében hadná a nyomorúságnak.

10. Mert aki böcsüli a szép böcsületet,
      Visel nemesi vért s hazaszeretetet,
      A jó hírre s névre vészen lélegzetet,
      Nem tudja kímélni azért az életet.

11. Azzal kedvesinek csak tudjon szolgálni,
      Maga fogyásával másoknak használni,
      Noha ily jószágot nehéz most találni,
      Sok ezrek közül is ritka egynek válni.

12. Az őszítő rabság minden javaitúl,
      Kedves Annájával édes magzatitúl,
      Pyladest követő meghitt barátitúl
      Fosztotta volt Keményt, s szabad napjaitúl.

13. De szép hazájához állhatatosságát,
      Hű szeretetinek igaz valóságát,
      Mint tűz az aranynak megpróbált jóságát,
      Az sem vihette el, nem bírván nagyságát.

14. Sőt az ellenkező szerencse vad tele
      Viselvén, honnjátúl mennél tovább kele,
      Szíve annál buzgóbb indulattal tele,
      Mint fordíttatnék el annak káros szele.

15. Az haza szerelme buzogván szívében,
      Annál több forrója volt annak hevében,
      Mennél tovább esvén balszerencséjében,
      Segítő eszközi nem voltak kezében.

16. Amint most is arrúl nem szűn aggadalma,
      Miképpen lehessen annak az oltalma,
      Kit ennyire rongyol a török hatalma,
      Míg módját nem leli, nincs is nyugodalma.

17. Azért a generált mindaddig sürgette,
      Hogy némely seregit melléje engedte,
      Akikkel hadait megerősítette,
      Útját Erdély felé Kemény megint vette.

18. De alig nyúlhata elkezdett útához,
      Szomorú akadály gyön ismét dolgához,
      Mert juta Lachesis Ferenchez, fiához,
      Készíti ollóját élte fonalához.

19. Annak elvágását tovább sem halasztja,
      Hanem gyors kezével mindjárt elszakasztja,
      Bús atyja keservét új gondra fakasztja,
      Dolgai kerekét kikkel megakasztja.

20. Az atyának érzi ugyan kegyes volta,
      S azzal szíve búát nem kevéssel toldta,
      Hogy kedves fiának lén véletlen holta,
      Kit a fojtó mirigy csakhamar elolta.

21. De a nemes vérnek kivágyó erkölcse
      Nem hagyja, búsulván hogy idejét töltse,
      S alkalmatosságit dicsíretlen költse,
      Hadi öltözetit, inti, hogy felöltse.

22. Az haza szerelme oly ugyanis benne,
      Hogy nemhogy más munkát azért félretenne,
      De maga is érte pelikánná lenne,
      Csak ennek vérével az éledést venne.

23. Mit is árt, napjai a múló életnek,
      Mint a folyóvizek, akik úgy sietnek,
      Rendelt határokhoz amíg nem vitetnek,
      Más örökösebben ha elcseréltetnek?

24. Mit árt, ha valami nagy cselekedettel,
      S azzal nyert örökös szép emlékezettel,
      Curtius módjára végezett élettel,
      Dücsőíti magát, s szép hírek s nevekkel?

25. Mert nem is mondatik más élet életnek,
      Hanem kit jó hír, név s böcsület követnek,
      Kik ezek örökét elnyerni sietnek,
      Azok minden veszélyt s félelmet megvetnek.

26. Tudván, ezek által, meghalván is, élnek,
      A feledékenség férgétűl nem félnek,
      A jövő üdők is felőlök beszélnek,
      Emlékezeteket nem adják csak szélnek.

27. Nagyra szokott vágyni az igaz nemes vér,
      Szűk szívének amely szabadosabb helyt kér,
      Kezdett pályájátúl könnyen vissza nem tér,
      Vagy elnyomja terhe, vagy abban véget ér.

28. Azért hazájának tovább is dolgában
      Serénykedik Kemény, s fárad oltalmában,
      Azt tartván öröknek múló világában,
      Ha jó hírt s nevet nyér élete folytában.

29. Úgy felkötött kardját le nem oldja könnyen,
      Hogy azzal nyílt útján tovább is ne menjen,
      Kerüli a rossz hír, hogy mocskot ne kenjen
      Szép böcsületihez, aki jár most fönnyen.

30. Azért a mellette lévő seregekkel
      Megindulván, beljebb nyomodik ezekkel,
      De harcot nem állhat az ellenségekkel,
      Nem lévén egyenlők azok erejekkel.

31. Nem is volt tanácsos ellenek szállani,
      S olyan nagy erővel viadalt állani,
      Mert ha a Márs balra találna hajlani,
      Tanácstalan ésszel kellene romlani.

32. Hanem amely helyek féltőbbek valának,
      Netalám a török kezében jutnának,
      Azoknak dolgához szemesen látának,
      Több vitézlő rendet beléjek rakának.

33. Tudván, hogy ha azok lésznek birtokában,
      Tovább is fáradhat hazája javában,
      Leszen azokbúl mód a csaták dolgában,
      Farkasként falhatnak a török prédában.

34. Azonban az üdő oly módot is adhat,
      Hogy ellenségére táborostul csaphat,
      Elég, addig népe ha épen maradhat,
      Az erősségekben vigyázókat tarthat,

35. Akiket újítván emberrel s éléssel,
      Biztatja azokat sok édes intéssel,
      Ha szükség kívánja, lészen segítéssel,
      Viseljenek gondot csak jó őrizéssel.

36. Már a Boreásnak zúgtanak szelei,
      Hullottak a fáknak fagyott levelei,
      A szép virágoknak voltak csak helei,
      A termő ágaknak úgy puszta nyelei.

37. Mosolygó zöldsége hervadt a mezőknek,
      Leveles árnyéka múlt a zöld erdőknek,
      A gyümölcskerteket nem látni termőknek,
      Elaludt világa a nyájas üdőknek.

38. Múlt a víg hajnalok vidám felkelése,
      Azt áldó s üdvözlő madarak zengése,
      Szűnt a Zephyrusok lágy lengedezése,
      S gyenge szellőjöknek kedves legyezése.[4]

39. Nem nyögi gerlice eltévedett társát,
      Az örvös galamb is hadta bulyiklását,
      A pacsirtának sem hallani hangzását,
      S a felkelő napot köszöntő áldását.

40. Fürj pitpalattya is megszűnt a mezsgyéken,
      Társa hívására nem olyan érzéken,
      Rigó is hímérűl igen feledéken,
      Nem füttyöl utána a deres cseréken.
      
41. Az apró tprücskök is már nem hangicsálnak,
      A kis méhecskék is dongva nem járkálnak,
      Terhekkel a dolgos hangyák nem sétálnak,
      Nyári gyűjtemények fészkében bujkálnak.[5]

42. Dongnak bogarai a vad Boreásnak,
      Repdesnek darázsi hideg Szent Andrásnak,
      Ezek fúlánkjokkal másként meg nem ásnak,
      De hogy ne ártsonak, kell lenned ruhásnak.

43. Nem tart a füvellő már pányvás lovakat,
      A tél estállóra szorítja azokat,
      A poros szénához várják abrakjokat,
      Hogy jól viselhessék mezőben urokat.

44. Fagylaló fuvalmi az erős szeleknek
      Majd megkötik hátát a folyóvizeknek,
      Kit végben nem vinne műve sok kezeknek,
      Üveg meghidazást készítnek ezeknek.

45. Azért, míg az üdő nem fog szorosabban,
      Hogy az hadainak alkalmatosabban
      Légyen telelése, s dolga folyjon jobban,
      Magyarország felé tér Kemény azonban.

46. Azholott kvártélyban osztván az hadakat,
      Szakmárra bocsátja a német truppokat,
      Küldi Debrecenben a magyar zászlókat,
      S ott adja azoknak rendelt kvártélyokat.

47. Maga a mellette maradtak számával,
      Erdélyi nemesség színlett virágával,
      Sok jeles ifjakbúl álló udvarával,
      Kiket el nem osztván, hagyott volt magával:

48. A máramarusi hegyeknek aljában
      Egy Bikszáda nevű falura szálltában,
      Helyhezteti magát addig kvártélyában,
      Míg jobb módot láthat dolga folyásában.

49. Azonban mint sokban forgott s tanult vitéz,
      Kemény a dolgokra szemes tanáccsal néz,
      Tudván, veszedelmes az hadi kelevéz,
      Ha nád az öklelő, az ellentvető réz.

50. Tudván, vakmerőség kevés számú néppel,
      Mint Aeneás hada ámbár olyan széppel,
      Viadalt állani nagy táborral s éppel,
      Mert győz a sokaság, ha van is csak cséppel.

51. Édes hazájárúl nem tágítván gondját,
      A tanácsos elme várja könnyebb módját,
      Hogy homályosítsa Ali pasa holdját,
      S kivegye kezébűl az Erdélynek zsoldját.

52. Tudja, hogy eloszol több része hadának,
      Csak bizonyos népét valamely pasának
      Hagyja oltalmára az olyak pártjának,
      Kik a török mellett ellene valának.

53. Hogy azután bírhat azokkal, remélvén,
      A nagy Fabiusnak példájával élvén,
      Ki kevés hadának virágát kímélvén,
      Ment Hannibál előtt, az harcot kerülvén.

54. Amíg látta hadát lenni egy erőben,
      Addig harcra vélek nem szállott mezőben,
      Hanem eloszlatván s fárasztván elsőben,
      Diadalmaskodott rajta jövendőben.

55. Ettűl függött élte s halála Rómának,
      Mert egyéb oszlopi elébb elhullának,
      Mindenek szemei csak ezen valának,
      Szép diadalmával meg is vidulának.

56. Nem áldotta volna egész Róma szája,
      Ha sietett volna vakmerő próbája,
      De hogy tanács után csúszott ki szablyája,
      Azért volt fejének dücső laureája.

57. Nézd kevély dagályát a vizek árjának,
      Nem térvén öblében teli tölt árkának,
      Minden töltéseit szaggatja gátjának,
      Szabad utat csinál s kicsapást magának.

58. Amíg egy testben van, prédál mindeneket,
      Meggyőz akkor minden ellenvetéseket,
      De ha megoszlatván, vész külön helyeket,
      Gázoló lábbal is győzhetni réveket.

59. Hasonlót lát Kemény mostani dolgával,
      A törökök ellen felkötött kardjával;
      Tudja, hogy nem bírhat annak nagy árjával,
      Amíg együtt vagyon Ali sok hadával.

60. Hanem ha ezt a tél több részben oszlatja,
      Bízik, hogy részenként őköt elbírhatja,
      Azért jobb idejét míg Isten adatja,
      A viadal dolgát kerüli s vontatja.

61. Azonban izgatván a deres ősz szele,
      Hogy alkalmatosabb lenne másutt tele,
      Ali is hadával Erdélybűl kikele,
      Csak bizonyos számot benn hadni rendele.

62. Maga Temesvárra mégy, hogy ott teleljen,
      Hogy gondot Erdélyre Ibraim viseljen,
      Annak parancsolja, s mindent úgy míveljen,
      Hogy fojtózsinórra gégéje ne keljen.

63. Melynek elmenését hogy Kemény értette,
      Gróf Montecuculit mindaddig sürgette,
      Hogy szép seregekkel megint segítette,
      Akikkel dolgait újonnan kezdette.

64. Az új üdő talám feljövő fényével,
      Mint a múlt esztendő, változó kedvével,
      Jobban fog egyezni a várt szerencsével,
      S bétölti reményét szép győzödelmével.

65. Montecuculival mikor bémenének,
      Bízván erejéhez sok szép seregének,
      Nagy vala reménye felemelt szívének,
      Hogy látja örömét dolga jó végének.

66. Alacsonabb hittel most sincs a dolgokban,
      Sőt mint a csemeték, kik nőnek magokban,
      Ha melyet a kertész lemetél azokban,
      Annak ága-boga fakad bokrosabban:

67. Úgy indult ágai első reményének
      A fordult dolgoktúl hogy lenyesetének,
      Másszor megújulván, bokrosabbak lének,
      Bízván éréséhez ezek gyümölcsének.

68. De a nagy dolgoknak van sok akadálya,
      Külön-különféle ellenzés próbálja,
      Ha egyet győzhetni, más gátlás találja,
      Ki a kezdett utat megént általállja.

69. Mert amíg felszedi széllyedett hadait,
      És elékészíti szükséges dolgait,
      Elébb, mint kezdené azokkal útait,
      Felbontja az idő lepadlott fagyait.

70. Megszűnik Aquilo szárasztó szelével,
      Ki eddig erősen szorított derével,
      A nagy vizeket is hidlotta jegével,
      A tudós természet bölcs mesterségével.

71. Az olvasztó Notus röpül ki szárnyával,
      Szelel mindenfelől felfútt pofájával,
      Rút felyhőköt emel nedves homályával,
      Elűzi a deret olvadott fagyával.

72. Borulnak az egek sűrű fellyegekkel,
      Akik spongiái telnek sok vizekkel,
      Keverül az üdő rút fergetegekkel,
      Egyveledvén az hó esői cseppekkel.

73. Tágulnak az erős derek szorítványi,
      A kemény jegeknek lágyulnak márványi,
      Olvadnak az havak fagyos fuvalmányi,
      Romlonak a télnek minden csinálmányi.

74. Magokat a szelek jobban megnódítván,
      A vizes fölyhőket erősben szorítván,
      A fejér havat is esőre fordítván,
      Indul sűrű zápor, mindent elborítván.[6]

75. Az olvadott havak dúlják az hegyeket,
      Víják sok lehozott kővel a völgyeket,
      Az hulló zápor is bővítvén ezeket,
      Nevelik nagy árral hamar a vizeket.

76. A megdagadt Szamos nem térhet öblében,
      Kicsap határábúl szabados mentében,
      Úszó áradást önt majd minden erében,
      Vagyon a Tisza is ritka özönében.

77. A dőlöngő habok egymásra omolnak,
      Azok küszködési sok helyt ostromolnak,
      Minden hidak, gátok, töltések romolnak,
      Nyargaló árjokkal szabadon rabolnak.

78. A felfakadt fagyok sárral egyvelülnek,
      Minden lapályokban magos vizek gyűlnek,
      Mocskos locsban s pocsban az utak merülnek,
      Kik miatt a járók sokfelé kerülnek.
      
79. Alkalmatlanítják ezek az utazást,
      A várást javallják, és az honn lakozást,
      De nem tűr a nagy szű dolgában változást,
      Hogy az halogatás ne adjon okozást.

80. Meggyőz az akarat minden nehéz utat,
      Fáradsággal járják a Pegásus-kutat,
      Dücsőségre lármát Márs is azzal fútat,
      A puhának pálmát ez egyik sem nyútat.

81. Amaz nagy Scipio, ki lakék Rómában,
      Ha lágy s kényes utat várt volna dolgában,
      Diadalmaskodó hadakozásában
      Nem nyert volna annyit a nagy Afrikában.

82. A nyár kegyességét Hannibál nem várta,
      A jeges telet is mind egyaránt járta,
      Az ellenségeknek kikkel sokat árta,
      Nagy veszedelmekben nem remélve zárta.

83. A tenger is enged a bátor próbának,
      Mint Colchosban menő Jázon hajójának;
      Kemény sem ád azzal haladást dolgának,
      Hogy zúgnak habjai a vizek árjának.

84. Hanem rendelt útját elkezdi követni,
      Az üdőtűl szokott szerencse születni,
      Ha ki azzal nem tud iziben sietni,
      Várt nyereségétűl el szokott vettetni.

85. Az haza szerelme kiben igazán forr,
      Nem tanult mentséget, hogy nincs rajta a sor,
      Hogy készen nem volna, nincsen soha oly kor,
      Ennek egyenlő út: sár, víz, eső, szél s por.

86. Felkészülvén azért illendő módjával,
      Megindul Bikszádrúl szép számú hadával,
      Bánya felé ballag elkezdett útával,
      Dobrovicáig mégy Anna is urával.

87. Ott vál el egymástúl ez az hűséges pár,
      Kiknek, együtt lévén, a tél is vala nyár,
      Szívek rázó derek most következik már,
      Mikor elválasztó órájok közel jár.

88. Mintha fölfeszítvén röjtökét mellyének,
      Ki kellene onnét szakadni szívének,
      Nem isméri Anna ezt kisebb sebének,
      Hogy búcsúzó szavát hallja kedvesének.

89. Mintha most válna el lelke a testétűl,
      Kemény is oly kínzást vészen a szívétűl,
      Hogy el kell távozni legböcsösb kincsétűl,
      Édes Annájának kedves személyétűl.

90. A lengyelországi dolgok példájával,
      S onnét következett ura rabságával
      Rémül gyakran Anna, s vagyon bús gondjával,
      Hogy most is ne játsszon hasonló kockával.

91. De noha szívének kén ez s keserűség,
      Tetszik mindazáltal itt is a dücsőség,
      Akihez nem juthat az honn-heverőség,
      Fáradság adja azt, s harcoló mezőség.

92. Elgyött már ideje búcsúvételeknek,
      S öszvefogott kezek eleresztéseknek,
      Nem lehetett súlyosb márványa szíveknek,
      Egymást elhagyása mint mostan ezeknek.

93. Két orcáját írták régenten Janusnak,
      Két szíve kellene most Kemény Jánosnak,
      Noha nem találod így is hijánosnak,
      Idővel megfelel mind Márs, s mind Vénusnak.

94. Mindazáltal szíve ha kettő lehetne,
      Kétfelé azokkal többet mívelhetne,
      Egyet Annájának keblében tehetne,
      Másikkal elkezdett útjára mehetne.

95. Kétféle szeretet öszve nehezen fér,
      A Márs dolgaira ingerli amely vér,
      Annátúl távozást a’ szüntelenül kér,
      Tudja: ott heverve pálmaágot nem nyér.

96. Amely éget pedig Annának tüzével,
      Rest az induláshoz, s komor is kedvével,
      Nem örömest fárad a Márs seregével,
      Inkább honn hevülne Vénus melegével.

97. Tartnak ezek sok bajt s küszködést egymással,
      Ez az honn létellel, az a kivágyással,
      Nehezen alkuszik itt Vénus Pallással,
      Mint szép Lavinián Turnus Aeneással.

98. Erős mind a kettő, bízik is magához,
      Ha egyik marasztja, s vonja az Annához,
      Készteti a másik: nyúljon pályájához,
      Hogy nyertesen érjen a feltett pálmához.

99. Oszlatja pöröket végre a böcsület,
      Ki a kemencénél mindenkor nem fűlhet,
      Azért ez szíveknek noha nagy feszület,
      Mindazáltal van már elváló készület.

100. Egymást tartó kezek azért bocsáttatik,
        Nehéz mindkettőnek, hogy árván hagyatik,
        Annára Keménytűl szép áldás adatik,
        Tűle is hasonló búcsúzás mondatik.

101. Amikor kedvesét Kemény elmaradni,
        Anna is édesét látja elhaladni,
        Tetszik, hogy a szívek fog kettéhasadni,
        Nem tűrheti Anna, könyve kezd fakadni.

102. Kemény is sírását alig türteztette,
        Keseredett szíve mert arra késztette,
        A férfiúi vér de mértékeltette,
        Megindult könyveit visszatéríttette.

103. Amely keserűség gyűlt vala szemére,
        Hogy a’ kiáradást eresszen könyvére,
        Minthogy a nemes vér vala ellenére,
        Azhonnét gyött, visszátére a szívére.

104. De ott nem lehete veszteg maradással,
        Hanem kifakada nehéz ohajtással,
        Titkos keservérűl elég jeladással,
        Azonban mindkettő lén eltávozással.

105. Látnád itt bús voltát Laodemiának,
        A Protesilaus szerelmes társának,
        Mikor távozásán kesergett urának,
        Ki megszállására méne a Trójának.

106. Féltette kedvesét Hector haragjátúl,
        Görög vitézeken hatalmas karjátúl,
        Nehezen bocsátta azért el magátúl,
        Hogy elment, meg nem szűnt szeme a sírástúl.

107. Hasonlatos dolga mostan az Annának,
        Tőle elválásán szerelmes urának,
        Fél szíve vakjátúl a Márs kockájának,
        Kin sok bús gondokat talál ő magának.

108. Amíg vigyázhatta, késérte szemével,
        Eltűnvén előle, lén több keservével,
        Követte azután ohajtó szívével,
        El nem maradt tőle soha elméjével.

109. Tekénget Kemény is visszá, míg láthatja,
        Ha szemétűl elmúl, a szíve óhajtja,
        Vagyon mindkettőnek egyenlő bánatja,
        Hogy az idő vélek egymást elhagyatja.

110. Ez vala ugyanis végső elválások,
        Nem is leve többször együvé jutások,
        Nem csuda, ha volt is nehéz szűfájások,
        Követvén azután azt keserves gyászok.

111. Noha kedvesének tőle elestével
        Gondos vala Kemény, de annak terhével
        Nem nyomatott szíve, vett reménségével
        Jó hitben van, s bátran mégyen seregével.

112. Megelőzi az hír röpülő szárnyával,
        Hirdeti Erdélyben csevegő szájával,
        Hogy megindult Kemény, s jön számos hadával,
        Magyar, német s horvát válogatottával.

113. Melyet a törökség nem vészen tréfára,
        Hanem gondot visel jövendő dolgára,
        Ülteti emberét Ibraim postára,
        Ezt Ali pasának adatja tudtára.

114. Azonban Segesvárt ölti a nyakában,
        Van minden népével oda-szorulásban,
        Amelynek Kemény is rút sáros útjában,
        Noha későn jöhet, de jut szomszédjában.

115. Fejéregyházra száll maga udvarával,
        A szomszéd falukat rakja több hadával,
        Keríti a várost szapora strázsával,
        Minden kapuinak elállott útával.

116. Megszállása után készül ostromához,
        Addig akar időt venni próbájához,
        Míg az alkalmasság arccal áll dolgához,
        Ne kapjon azután kopasz tarkójához.

117. Máris a szerencse láttatik kedvezni,
        Mert mihelyt hadai kezdenek érkezni,
        Akiknek nem lehet Segesben férkezni,
        Szalad az ellenség, nem mér ellenkezni.

118. Már Szentpáli János Betlehem Gergellyel,
        Botjok alatt lévő több vitéz emberrel,
        Kilencszáz kurtánnyal, hogyha nem ezerrel,
        Megvíván, rontották azokat fegyverrel.

119. A szerencse kedvét többen is ígérte,
        Lészen bal szárnyárúl immár jobbra térte,
        Állandó mivoltát ennek de ki érte?
        Ha egyszer kedvezett, hogy másszor nem sérte?

120. Nagy elme nem szokta az alacsonkodást,
        Ha búja van, úgy sem mutat szomorodást,
        Rózsa a tövis közt nem vészen hervadást,
        Sem a pálmafaág terh alatt fulladást.

121. Sőt ez mind a kettő újul azok között,
        Noha Kemény fénye sokszor elröjtözött,
        De azok ködében úgy meg nem ütközött,
        Hogy újabb reményben szíve nem öltözött.

122. Ha valaha, most van szép bizodalmával,
        Hogy várt céljához jut kezdett pályájával,
        Szemléli azonban vigyázó gondjával,
        A várat mely felől üsse ostromával.

123. Ez legakadályosb köve már útának,
        Melyet ha kivethet, ígéri magának,
        Hogy egyenesb úta lesz osztán lábának,
        Mellyel védelmére indult az hazának.


        Hatodik rész


1. Ibraim pasának ezalatt postája
    Jut Ali pasához, megbeszéli szája,
    Erdélyi dolgának hogy fordul visszája,
    Ha vigyázóbb szemmel nem tekint hozzája.

2. Benn van Kemény János számos hadaival,
    Némettel, horváttal, vitéz magyarival,
    Segesvárhoz szállott rontó ágyúival,
    Ott szorult Ibraim török társaival.

3. Kávét iszik vala, mikor ez hírt vette,
    Hamar felhörpenté, s csészéjét letette,
    Ibraimnak dolgát mihelyt megértette,
    Segítő hadait mindjárt készítette.

4. Itten ónt nem kötnek a dolgok lábához,
    Hogy a múlt ebédnek érjen csak csontjához,
    Hanem olyan szárnyat ragasztat inához,
    Aki ebéd előtt vigye asztalához.

5. Siető dolgokban árt a késedelem,
    Következik onnét gyakor veszedelem,
    Nem osztogat laurust a szép győzödelem,
    Azhová későn jut a várt segedelem.

6. Némely részét azért legkönnyebb hadának
    Adja botja alá a Kucsuk pasának,
    Mondja, hogy ha igaz híve császárának,
    Viselje jól gondját erdélyi dolgának.

7. Ne üljön útával mászó rák hátára,
    Tekenősbékának se lépjen módjára,
    Hanem rárószárnyat ragasszon vállára,
    Úgy menjen, s repüljön siető dolgára.

8. A készség nem szokott várni sok ingerlést,
    A fáradságban is nem tud az kímélést,
    Tudja, a’ nevelhet haszonrúl remélést,
    Nem az, ki csak háznál szokta az henyélést.

9. Kardot köt csakhamar, s megindul hadával,
    Szágódik a lova Pegásus szárnyával,
    Éjjel-nappal mégyen, sietvén dolgával,
    Hogy későn járása ne légyen kárával.

10. Bé is érkezik ez csakhamar Erdélyben,
      Mely Kemény Jánosnak mikor jut fülében,
      Támaszt ugyan újabb gondokat szívében,
      De nem lankad azzal erős reményében.

11. Tanácsra bocsátja, mit cselekedjenek:
      Azon egyeznek meg, hogy felkészüljenek,
      Ne várják helyben meg, hanem kimenjenek,
      Megállván útjokat, megverekedjenek.

12. Nem félnek, sőt egymást sok jóval biztatják,
      Ha a török erőt mezőben ronthatják,
      Azután a várat megint megszállhatják,
      S a benne lévőköt könnyebben bírhatják.

13. Mikor elvégezték errűl tanácsokat,
      Szállásokra küldik a kapitányokat,
      Hogy ott felültetvén másnap az hadakat,
      A mezőre hozzák jó reggel azokat.

14. Hallván a készülőt, örömmel nyergelnek,
      Felülvén, a mezőn renddel seregelnek,
      Újabb-újabb reményt bennek ingerelnek,
      Török oszporával erszények majd telnek.

15. Örömében lovát sok vitéz ugratja,
      S mintha harcon volna, máris úgy forgatja,
      Tolla vitorláját a szél hajtogatja,
      Nyereség reménye a szívét izgatja.

16. Hogy megvagdalkozzék, kész arra minden kar,
      Van rajtok sok farkas, mely majd törököt mar,
      Alig várja szívek, hogy érkezzék a tar,
      Vitézséget tenni mindenike akar.

17. Megindulván végre, útnak eredének,
      Amint Nagyszőlős van, afelé menének,
      Vélvén, a törökök hogy arra jőnének,
      De azok csalt vetvén, más völgyre térének.

18. Melyen Kucsuk pasa, hozott seregével
      A várhoz érkezvén, béméne békével,
      Tanult róka, dolga volt sok kelepcével,
      Tudja, mint kell bánni ellenség lesével.

19. A bennlévő török, s azzal más közös nép
      Romlott reményében lész ezzel megént ép,
      Vidul orcájokon az halványodott kép,
      Oly könnyen reájok Kemény már bé nem lép.

20. Öszveölelkezik Ibraim Kucsukkal,
      Üdvözli személyét, s tiszteli csókokkal,
      Dörgenek a bástyák álgyúk s tarackokkal,
      Kucsuk jövetelét hirdetvén azokkal.

21. Amelynek dörgési hatván a fülében,
      Háborodik Kemény, s bút vészen szívében:
      Tudja, hibája lett várt szerencséjében,
      Jutván Kucsuk pasa már vágyott helyében.

22. Tudja, arra valók ezek a lövések,
      Akik néki merő ményköves dörgések,
      Hogy a törököknek lett béérkezések,
      Hiában való már azokat lesések.

23. Dolga jobb folyamit innét reméllette,
      Bánja, nyútott módját hogy ennek vesztette,
      Minthogy népét Kucsuk a várban vihette,
      Azon győzödelmét már nem remélhette.

24. A hosszú tanácsnak késlető voltábúl,
      S a végzett dolognak később folyásábúl
      Történék, nem egyéb okozhatásábúl,
      Az alkalmatosság hogy múlék markábúl.

25. A késő dolgokbúl következik sok kár,
      Valamely végezés köszvényes lábon jár,
      Az elrendelése tanácsos légyen bár,
      Hasznátlan, mert arra a szerencse nem vár.

26. Ámbár tanácsoljon esze Cicerónak,
      De ha nem nyúl hozzá keze Scipiónak,
      Annak kimenetét nem tarthatni jónak,
      Csont a früstököme a későn járónak.

27. Főtt tanáccsal amely dolog már megére,
      Bátorság s gyorsaság annak a vezére,
      Az szokta vezetni győzelmes végére,
      Anélkül fordulhat az is veszélyére.

28. Nem sok pálmája van az halogatásnak,
      Kit a félelmesek mondnak vigyázásnak,
      Sok pedig laurusa a gyorsalkodásnak,
      Mely kalauzságán jár a jó tanácsnak.

29. Mikor a lövések a várban levének,
      Ideje érkezett hamar nap estének,
      Kifogák lovait tüzes szekerének,
      Itatván tavábúl óceán vizének.

30. Az idő gyeplőjét a vak éj viseli,
      Fekete homályát az égre emeli,
      Temérdek setétség annak alját teli,
      Ki-ki menő útát tapogatva leli.

31. Azért az hadaknak nem vala mit tenni,
      Szőlősre útakat visszá kezdik venni,
      Nem mehetvén tovább, ott akarnak lenni,
      Megtekintik, holnap hová kelljen menni.

32. Az éjnek sátora megént levonatván,
      Kifogott lovait a nap béfogatván,
      Tegnap eltűnt fényét ismét felhozatván,
      Azért a dologhoz látnak, nem múlatván.

33. Mind német s magyar tiszt együvé gyűlének,
      Tanácskoznak, tovább mit cselekednének,
      Végre mikor ezen sokat törődnének,
      Magok veszélyekre ilyet végezének:

34. Hogy azon a napon ottan nyugodjonak,
      S a dologrúl tovább bővebben szóljonak,
      Fáradt a pogányság, attúl ne tartsonak,
      Míg meg nem nyugosznak, addig kicsapjonak.

35. Azért nem kis része kioszol hadának,
      Hogy ki-ki abrakot szerezzen lovának,
      Azok is, Keménnyel kik benn maradának,
      A jó vigyázásban álmosok valának.

36. Akármit elhinni csak könnyű okokkal,
      Szokott gyakran lenni keserves károkkal,
      Megcsalatnak sokan a bizodalmokkal,
      Azhol nem remélik, ott veszvén dolgokkal.

37. Az a bizakodás, mely a vigyázásnak
      Béköti a szemét, oka sok romlásnak,
      Mestere a veszély az ólálkodásnak,
      Bégyön, ha jó sáncot ellene nem ásnak.[7]

38. De nem lehet soha oly tanult okosság,
      Amelynek tanácsa mindenkor boldogság.
      A szemes elmét is köti néha vakság,
      Nem látja, hol lappang a vesztő ravaszság.

39. Mindeddig Kemény is szemes lábokon járt,
      Távozott előtte, reá veszélyt nem várt,
      De vigyázatlan most, mely ezentűl megárt,
      És ránt a nyakában kivethetetlen kárt.

40. Mikor azért Kucsuk pasát vesztegleni 
      Gondolnák, s idejét nyújtózva tölteni,
      Minthogy nem tíz óra szokta felkölteni,
      Mezőben villog már, s kezd közelíteni.

41. A véletlen csapás, tudja, sokat tészen,
      Ha az ellenséget nem találja készen,
      Kevés kéz sokon is győzödelmet vészen,
      Bízik: ma néki is jó harácsa lészen.

42. A veszedelmes nap délre jutott vala,
      Éhezik a gyomor, mely eddig koplala:
      Azért kinek-kinek vettetik asztala,
      A szakács sem mulat, hanem feltálala.

43. Esznek már némelyek, s jól meg is hevültek,
      Köztök a pohárok mert sűrűn kerültek,
      Kemény étkei is immár elkészültek,
      Fel is adták, de még asztalhoz nem ültek.

44. Talám szintén mikor vizet kér kezére,
      Rossz vendég érkezik, mondják, ebédére,
      Feles törökség jön, Kucsuk a vezére,
      Ím, itt lész, Hétúron mert már innét ére.

45. Nem hevert sokáig, reggel ült lovára,
      Hogy ebéd vesztése ne lenne kárára,
      Arra sokszor hívó követet nem vára,
      Hanem hívatlan is indult, s ide jára.

46. Ennek gonosz hírén a vérek felpozsdul,
      A nem remélt dolog van rajtok nagy gondul,
      Soknak a szíve is helyébűl kimozdul,
      Hogy fékezze lovát, gyorsan ki-ki fordul.

47. Harsognak a lármák, felülőt hirdetnek,
      Otthagyják az ételt, szállásra sietnek,
      Akadoz a falat torkán némelyeknek,
      Az hirtelenségben nehezen nyelhetnek.

48. Maga is a Kemény van nem köz gondokban,
      Mint hajós véletlen támadott habokban,
      Mindazáltal szíve nem csügged azokban,
      Kezd lenni dolgárúl jó bizodalomban.

49. Azonban amint a kis idő engedte,
      Akik a faluban valának mellette,
      Azokat csakhamar jó rendekben vette,
      S a mezőre vivén, ezekkel intette:

50. Nem kell megijedni, hogy jön az ellenség,
      Ha oszlott is hadunk, van itt annyi népség,
      Mely a reánk jövő terh ellen elégség,
      Légyen szívetekben azért jó reménség.

51. Más az: sokaságban nincs az hadi erő,
      Bátor szű és jó kar az ellenségverő,
      Akit Isten segít, a’ leginkább nyerő,
      Melytűl aláztatik a kevély s vakmerő.

52. A mi kardunknak is Mávors köszörült élt,
      Fordul a sors, Kucsuk kit magáénak vélt,
      Mi pályánknak adja a diadalmas célt,
      Fordít a nyakában az helyett rút veszélyt.

53. Időnek előtte nem kell megrettennünk,
      Jó hittel jó remént kell dolgunkban vennünk,
      Meg kell ennek lenni, nincs egyebet tennünk,
      Szükség férfiaknak ezokáért lennünk.

54. Avagy van-é inkább oka félelmünknek?
      Gyalázat volna az vitéz nemzetünknek,
      Ha ily kevés száma mi ellenségünknek
      Kivonná az élét híres fegyverünknek.

55. Csak tegnap érkezett fáradt s gyülevész nép,
      Az hosszú út miatt lovok is alig lép:
      De a mi seregünk, ha kevés is, jó s ép,
      Csak szívesen fogjuk, lész nyereségünk szép.

56. Ez a velünk való idegen nemzetség,
      Kiket immár régen oktat a vitézség,
      Nemde oltalmunkra oly bástya s segítség,
      Amelyhez nem térhet könnyen az ellenség?

57. A magunk felei, ez a szép magyarság,
      Kardja után élő s próbált katonaság,
      Régi erejében talám olyan lágyság,
      Hogy mindjárt elnyomja azt is a pogányság?

58. A nemességben is forr az ősi jó vér,
      S megmelegült attúl testekben minden ér,
      Öszvecsapni ki-ki egy ellenséggel mér,
      Segítvén Istene, bízik is, hogy majd nyér.

59. Hazája s kedvesi megmaradásáért,
      Mint a trójaiak magok oltalmáért,
      A római ifjak országok javáért,
      Kész harcolni, s a szép böcsület áráért.

60. Szokta a szerencse segítni azokat,
      Akik bátor szívvel fogják a dolgokat,
      De kik félelemnek adják őmagokat,
      Hátravervén, vésznek rút gyalázatokat.

61. Jelen lészek én is mindenütt veletek,
      Elkövetek mindent, amit mívelhetek:
      Ti is körülettem férfiak legyetek,
      Vagy élet, vagy halál, maradok köztetek.

62. Az övéi mellett, higgyétek, hogy felkél
      Az hívek Istene, ki senkitűl nem fél,
      Kucsuknak fegyverén nincs oly köszörült él,
      Hogy azt sértse, aki ennél oltalmat lél.

63. De magunknak is kell ezzel serénkednünk,
      Mint Hector s Achilles, egymással küszködnünk,
      Seb s vér közt engedik itt a pálmát szednünk,
      Azok után lehet azzal dicsekednünk.

64. Vitézek, kardunkat azért úgy forgassuk,
      Hogy a török erőt láb alá nyomhassuk,
      Nyereség laurusát tőlök elvonhassuk,
      Azzal homlokunkat mi koszorúzhassuk.

65. Avagy ha más volna fátuma igyünknek,
      Úgy is ösmértessük erejét kezünknek.
      Drága áron vegyék bársonyát vérünknek,
      Maradjon jó híre emlékezetünknek.

66. Gyújt nem kevés tüzet ezekkel szívekben,
      Szép biztatásira forr vérek erekben,
      Forgolódik köztök s jár a seregekben,
      Szedvén azonközben őköt jobb rendekben.

67. Csak szomszédságában van Szőlősnek Hétúr,
      Afelől gyön Kucsuk, véle sok török úr,
      Kiknek hegyestőre még ma sokat megszúr,
      Golyóbisa, nyila s csidája általfúr.

68. A két falu között alászálló völgynek
      Erdő van felette, hazája cser s tölgynek,
      Kit most a deres tél nem hágy lenni zöldnek,
      Hóval egyveledett sára van a földnek.

69. Kétfelől az oldal dombra emeledett,
      Amelynek a közi szorosan terjedett,
      Árok a közepin, s abban víz eredett,
      A cserének alján szőlő telepedett.

70. Nyomodik a török tábor napkeletrűl,
      Hozza kevés hadát Kemény napesetrűl,
      Radák Imrét tészi az egyik szegletrűl
      Hatszáz gyalogokkal, sokat tart ezekrűl.

71. A csere széliben ezek helyheztettek,
      Feltekert puskájok kezekben fénlettek,
      Amint a szőlőnek gyepűi tétettek,
      A német és horvát oda rendeltettek.

72. Igen szép had, kár, hogy híja van számának,
      Mert ezek közül is sokan eloszlának,
      Melyek ha ép számmal most jelen volnának,
      Több csorbája lenne a török szablyának.

73. Állott a magyarság ezek közt középen,
      Itt vagyon Kemény is, mindent biztat szépen,
      De ezeknek sincsen teljes száma épen,
      Majd elmaradt fele, ki egy, ki másképpen.

74. Hogy meg ne kerülné őket az ellenség,
      Falu túlsó végén van amely kis rétség,
      Oda is mind magyar mégyen, mind németség,
      Hatszáz emberbűl áll ez a két nemzetség.

75. Játszik már az Echo a török dobokkal,
      Adván feleletet visszavert hangokkal,
      Zászlókat a kényes szelek is szárnyokkal
      Csapdossák, s mulatják magokat azokkal.

76. A jövő sereg is magát már mutatja,
      Látszik sok tar főnek gombos patyolatja,
      Másféle csapka is, s azok tollazatja,
      Kiknek vitorláit az Eurus forgatja.

77. Sisak, páncél, karvas szép ragyogvánival
      Játszik a verőfény sütő sugárival,
      Egymásban kapdosó fények villámival,
      A szemeknek ugyan csiklandozásival.

78. Vélhetd annyi fenevadaknak jövését,
      Feltátott szájokkal élted elnyelését,
      Mennyi párduc, tigris, farkasbőr csüggését
      Látod nyakok körül, s majd reád-szökését.

79. És ingatja a szél fejeken tollokat
      Valahánynak, annyi éhezett sasokat,
      Solymot, rárót, erős kerecsent s struccokat
      Ítélhetd érkezni, oh, mely gonoszakat!

80. Itt majd mindenik kard egy-egy halált vezet,
      Amely Kemény János hadára éhezett,
      Maga Fátuma is közikben érkezett,
      Akar nemsokára fogni véle kezet.

81. Forgolódik köztök Memhet Kucsuk pasa,
      Tündöklik a karján felkötött karvasa,
      Markában is villog kirántott pallosa,
      Bízik, hogy Keménynek lészen ma gyilkosa.

82. Látván: a magyarok hogy már közel vannak,
      Olajt vett szikrái sebesben lobbannak,
      Tajtékzik a szája, mint a búsult kannak,
      Öszvevert fogai szájában csattannak.

83. Kemény is már magát keményen készíti,
      Bátorítja szívét, karját erősíti,
      Remélvén, Istene véle van s segíti,
      A rá gyövő erőt rontja, szégyeníti.

84. Elfáradt a lova, mely eddig viselte,
      Leszáll, elviszik azt, mást hoznak helyette,
      Amelynek serényét alig illethette,
      Mint a könnyű evet, lén hamar felette.

85. Achillest látnád itt lenni seregében,
      Már kivont szablyája villogván kezében,
      Ha kinek félelem vala még szívében,
      Bátorodik az is, s megújul vérében.

86. Vidám tekéntete mutat mérészséget,
      Kirántott fegyvere harcoló készséget,
      Biztató beszéde hitet s reménséget,
      Minden állapotja eltekéllettséget.

87. Teleki Mihálynak elmélkedésére
      Gyön oly titkos érzés azonban szívére,
      Hogy most menne Kemény végveszedelmére,
      Ha másként nem visel gondot életére.

88. Kéri, hogy kedvesit szánja meg, s hazáját,
      Ne várja a Mársnak kétséges kockáját,
      Bízza híveire az harcnak próbáját,
      Álljon félre maga, s tegye bé szablyáját.

89. Nyílhat jövendőben jobb útja dolgának,
      Csak most mértékelést adjon szándékának,
      Ne eressze magát vakmerő próbának.
      Megjelentvén titkát, Teleki, szavának

90. Felel: Elkölt már az, későn siettetnél:
      A jó hír s böcsület nagyobb mindeneknél,
      Jobb a böcsös halál a mocskos életnél,
      Elmenvén, magad is rólam mit vélhetnél?

91. Azonközben, mint a Kaukázus hegyében,
      Amely oroszlánynak elloptak kölykében,
      Sí s rí az erdőkön felforrott mérgében,
      Mindent kerget, űz s ront kölyke kerestében:

92. Oly szűiszanyító nagy sivalkodással
      Érkezik a pogány, s Alla kiáltással,
      Öszvekap a két had hirtelen egymással,
      Végső ítíletet képző ropogással.

93. A sűrű lövések dongó bogarai
      Szaporán repdesnek, mint méhek rajai,
      Kik miatt hallatnak sokaknak jajai,
      Mert igen mérgesek azoknak fogai.

94. Öszveegyvelült füst a kardvillogással,
      S azok közt a gyakor ólommag-járással,
      Mint mennyköves üdő tüzes villámással,
      A benne forgóknak van nagy gondadással.

95. Akik záporátúl vérpatakok nőnek,
      Elszakadt a nyaka már nem kevés főnek,
      A tanult németek hiában nem lőnek,
      Melyek a törökben sokat földre tőnek.

96. Még köz szárnyon röpül köztök a nyereség,
      Sőt számosban hullott a török ellenség,
      Mindkét részt táplálja vala még reménség,
      Hogy őtet pálmázza a harci dücsőség.

97. Izzad vala vérrel már Kemény szablyája,
      Körülötte fia, s sok vitéz szolgája,
      Azonban sok török tódulván reája,
      A forgolódásban elhull paripája.

98. Simon ez ideig Julusnak módjára
      Forgoldott körüle, s vigyázott atyjára,
      De sok pogány érvén neki is sorára,
      Elvetik, s alig hogy nem ére torára.

99. Magyar kapitány is, az Ebeni István,
      Forgoldik, egynéhány törököt lecsapván,
      De őellene is feles pogány jutván,
      Elszakad urátúl, tovább nem állhatván.

100. Teleki Mihálynak sem henyél szablyája,
        Sebesedik tőle sok török pofája,
        Pogány vér foly rajta, nincs egyéb rozsdája,
        De a csapdosásban esett sok csorbája.

101. Elszakasztják ezt is édes ura mellől,
        Jut eszében, elébb mit érzett efelől,
        És azon búsulván, sír a szíve belöl,
        Mert látja, a veszély most veszi már elöl.

102. Vala ez Keménynek igaz Achatese,
        Amiképpen híve, aszerént kedvese,
        Azonban a török sok magyart lenyese,
        A vitéz Kemény is már gyaloggá ese.

103. Gyulai Istvánnak ott forog még kardja,
        Igaz szolga volt ez, s az híveknek nagyja,
        Leugrik lovárúl, hogy alája adja,
        De az rágyűlt török felülni nem hagyja.

104. Urának nem használ, árt ezzel magának,
        Mert ellene mindjárt sokan rohanának,
        Kik sok sebet adván harcoló karjának,
        Elesék, s a fejét elmetszék nyakának.

105. Sikolt Kucsuk pasa, s majd okád tüzeket,
        Övék a nyereség, biztat mindeneket:
        Eddig a németek tartották helyeket,
        Futnak már azok is, s elhagyják rendeket.

106. Immár a magyarság régen megtolatott,
        Minthogy súlyosb erő azokra hozatott,
        Mind a két nemzetség futott, mint futhatott,
        Kikben a török kard sokat elhullatott.

107. Azonközben Kemény, lova elestében,
        Ugrik hamar talpra, van kardja kezében,
        Látván, hogy nincs remény tovább életében,
        Böcsületes halált tökél el szívében.

108. Virágzik vala már a teste sebekkel,
        Mint a búsult vadkan, oly lévén ezekkel,
        Kit mikor űzetnek a szeléndekekkel,
        Megáll, s visszácsap sok ellenvetésekkel.

109. Amelyik közelít hozzá falásával,
        Arra tér, s ellent vét mérges agyarával,
        Ha más kezdi érni, megfordul farával,
        Azt is távul veti visszácsapásával.

110. Vitéz Kemény kardját aszerént forgatja,
        Nincs biztató, magát őmaga nógatja,
        Ha ki feléje gyön, azt visszáugratja,
        Szablyájával vérét sokaknak nyalatja.

111. Sok hegyestőr s pallos a nyakát sürgeti,
        Haragos kardjával de azt mind elveti,
        Most ezt űzi vissza, most amazt kergeti,
        Kinek kezét, kinek pofáját sebheti.

112. Minthogy fegyverétűl már sokan sértettek,
        A búsult törökök reáfelesedtek,
        Másféle fegyverrel kit el nem ejthettek,
        Körüle forgódni csidákkal kezdettek.

113. Hibál a ketteje, harmadik találja,
        A vállában akad, több is hajigálja,
        Kettő az ágyékát, egy a mellyét szállja,
        Elkezd hanyatlani, már tovább nem állja.

114. Drága skárlátjával kifolyott vérének,
        Béburított földén harcoló helyének,
        Nem bírhatván tovább sok sebét testének,
        Lén végre eleste, s vége életének.

115. Így pecsétlette meg édes hazájához
        Szíves szeretetit, amelynek dolgához
        Aki az után fog, úgy nyúljon kardjához,
        Hogy ne szabja az is azt maga nyakához.

116. Az hír az országot hamar bényargalja,
        Elhanyatlik Anna, mikor ezt meghallja,
        Szörnyű keservében a földet is falja,
        A tündér szerencse az embert így csalja.

117. A többirűl hagyom az írást másoknak,
        Akik jobban tudják mintlétét azoknak,
        Kétséges a vége az hadi dolgoknak,
        Az idétlen próba megártott sokaknak.

118. Isten a Seregek Ura s erőssége,
        Kivel ő jár, annak van kész nyeresége,
        Kitűl eláll penig, hibál reménsége,
        És bízott dolgában lész keserves VÉGE.



[4] A 38–39. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

A fogas Aquilo fogdos már helyette,
A magas gólyákat mind számkivetette,
A kis fecskéket is messze rekesztette,
Egyéb madaraknak nyelvét elkötötte.

[5] A 41–42. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

A bolha sem nyargal szabadon annyi ért,
Mint nyári üdőben, nem is vesz oly sok vért,
Félreszítta magát, érezvén orra dért,
Nem csípnek a legyek, szúnyog foga sem sért.

[6] A 74–75. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

Kezdenek dagadni vizi pöffetegek,
Jele, nem derülnek föl hamar az egek,
Emelkednek inkább mind több-több fellyegek,
Szakadoznak minden vizekben a jegek.

[7] A 37–38. strófa között a Gosztonyi- és a Nyitrai-kódexben:

A veszedelemnek vajon szomszédjában
Lehet-é valaki nyugalmas ágyában?
Messze is fölkeres, oly gyors a dolgában,
Nemhogy ott ne bántson, hol vagy a markában.

A vipera mellett bátran ki nyughatik,
Ámbár csapásátúl mindjárt nem bántatik?
Fél mindazonáltal, nem bátorkodhatik,
Ha soká véle lesz, hogy meg nem csapatik.


 

Az olvasóhoz[8]

Vegye eszében az Olvasó: hogy noha a feltett dolognak valóságára is vigyáztam ezen versekben, mindazonáltal nem tartottam szintén olyan rendet, mint a folyóírással való históriában, hanem a poësist is kévántam azokban követnem, és aszerint alkalmaztatni is ezen munkácskámat; kihez képest szükség tudni az Olvasónak, hogy amely szók nem a közönséges magyar beszéd szerint tanáltatnak némely helyeken a versekben, a’ nem másképpen esett annyira, mint a versek kedviért tett alkalmaztatásbúl. Mert azoknak szoros rendi nem vehet úgy bé minden szót, mint a folyóírásnak tágasabb mezeje, hanem a szóknak mértékét a versekben béférkeztethetésekre nézve az ő szokott természeteknél néha hosszabb, néha rövidebb mértékben kölletik venni: azokbúl hol elvévén, hol hozzáadván, hol egybenszorítván, néha pedig megváltoztatván és egy helyből másikban költöztetvén a bötőket, amely változtatásokat a deák poësisban metaplasmusnak, más formára vonásnak neveznek, és annak edníhány speciesi vannak, de a’ nem mindenik illik a magyar szó folyásához még a versekben is, nem is szoktak véle élni: hanem vannak olyak, akiket a magyar szóban is folytathatni, úgymint:

Mikor a szónak közöpibűl valamely bötő vagy syllaba kivettettetik, akit syncopénak hínak a deákok, ilyek a deákoknál ezek: Periclûm, Piaclûm, vîxê, pro Periculum, Piaculum, et vixisse.A magyaroknál pedig: győzelem pro győzedelem; guzslya pro guzsalya, amint ezeket az én verseimben is úgy találni.

Némely szóban pedig két syllabát vonnak egyben, és azt episynalepnek vagy syncresisnek nevezik: úgymint a deákban Alvâria, Laquâria, pro Laquearia, et Alvearia, a magyarban lány pro leány, mért pro miért.

Én pedig más speciesekben is követtem a deák poësist: mert némely szóknak a végekbűl is elvettem a bötőkben, a versekben jobban béférések kedviért: úgymint ez a szó: Veselényi alkalmatosan nem illhetett a versek rendiben, elhagyván a végső i bötőt, csak Veselén tettem helette; másutt pedig ahol gyün köllött volna írnom, győ írtam, vigyázván az előtte való verseknek, akikkel egyenlőképpen köllött termináltatni, desinentiájára, amely módot a deák poësisban apocope: azaz szó végéről egy bötőnek vagy syllabának elmetszésének neveznek. Ilyen Virgiliusnak is a többi között ez a verse: Pauperis est tugurî congestum cespite culmen, ahol nem tuguri, hanem tugurii köllött volna lenni, a deák szónak jobb módja szerént; de a versnek szükségére nézve, az egyik i-nek el köllött vala maradni. És némely szóknak a bötűrendit változtattam meg, követvén ebben is a deák poëtákat, akit azok metatesisnek, bötűnek a szó végében visszatételének mondanak: ehhez alkalmaztatja Virgilius ezt a verset: Nam tibi Timbre cuput Evandrius abstulit ensis, amely versben minthogy Timber bé nem illhetett, az r bötűt tette az e bötű eleiben, és úgy töltötte ki a versnek jó folyását, másképpen Timber lett volna, nem Timbre a szónak valóságos rendi. Úgy az én verseimben is egy helen, amint eszembe juthat, tenyerin vagyon írva, noha az szólásnak jobb rendi szerint terenyén köllött volna lenni, mert nem mondjuk tenyér, hanem terény; de úgy annak desinentiája a több versek cadentiájához nem illett volna.

Más az, hogy a deákban vannak olyan szók is, akiket a versekhez képest hol röviden, hol hosszan alkalmaztatnak a pronunciálásban, és azokat communis syllabáknak nevezik. Hasonlóképpen a magyarban is némely szókkal mind a kétképpen élhetni, kiváltképpen a versírásokban, úgymint a deákban Cyclops, mucro, volucris, a magyarban pedig: teszem, teszed, teszi &c. veszem, veszed, veszi &c. eszem, eszed, eszi &c. Kihez képest azoknak én is a versekben az első syllabáját, amint a szükség hozta, hol rövid, hol hosszú kimondásra alkalmaztattam, tudniillik, ahol a mellettek lévő más szók syllabái a versek végén hosszak voltak, hosszan; ahol rövidek, röviden szabtam azokat is.

És valamint hogy a deák tropusokban még az oratorok is oly szókkal szoktak néha élni, amelyek nincsenek másképpen ususban, és azokat verba novátáknak nevezik: találtatnak az szerint olyanok az én verseimben is, akik nem szokott közönséges szók, úgymint szomorgott pro szomorkodott, misége pro mivolta.

Annakfölötte a deák poësisban egész constructiók is usurpáltatnak, olyak, akiknek az oratoroknál nem volna helye, úgymint Virgiliusnak is ama verse: Os humerosque Deo similis, akinek másképpen így kellene lenni: Ore humerisque Deo similis. Kihez képest énnékem is esett a versekben hasonlót cselekednem, és úgy construálnom némely szókat, hogy a közönséges magyar beszédnek jó rendi ellen vagyon. Mindazonáltal, ha a deák versekben megállhat az olyan constructio, talám én sem vétettem, ha ahhoz hasonló rámára vontam, a versek cadentiája kedvéért, a magyar szóban is némely constructiókat; a többi között ezt a verset: Bellona sisakját kevés aki vágyja: azaz kívánja; mert nem szokták ugyan mondani: vágyom ezt vagy azt, hanem: vágyok erre vagy arra, és így úgy köllött volna annak a versnek is lenni: Bellona sisakjára kevés aki vágy; de nem illett volna az úgy a több mellette lévő versek cadentiájához, s ezért cselekedtem, hogy szokott renden kívül más formában helyheztettem azon constructiókat. Mindazonáltal, ha nem közönséges folyás szerint való öszveférkeztetése is az a magyar szónak, de a versek kedveért megállhat az is olyan értelemmel, mintha azt mondanám: kevés kívánja Bellona sisakját, amikor azt írom, hogy: kevés vágyja.

Minthogy pedig másképpen is a magyar szó és beszéd nem minden helyeken egyaránt foly az országban, és a dolgok is nem mind egy módon neveztetnek, hanem sok különbség vagyon azokban: ahhoz képest, aki csak egy részében nevelkedik az országnak, nem lehet, hogy az mind megértse a magyar denominátiókat, hanem több helyekbéli látás s hallás kívántatik ahhoz. Mert az Alföldön, mind a Felfölden, a Tiszán és Dunán túl, mind innét, sok dolgokat másképpen szoktak nevezni és a szók pronunciálásban másképpen élni, és így találtatnak az én írásomban is sok szók, amelyek nem mindenütt közönségesek. Ilyenek ezek: Mogorva, aki annyit tészen, mint mord, fellyegek, mint felyhők, amelyek, jóllehet, jó magyar szavak, mindazonáltal akik ottan nem jártak, ahol azokkal élnek, nem vehetik mindjárt eszekben azok értelmét.

Másképpen is némely szók kitűl egyképpen, kitűl másképpen szoktak termináltatni; úgymint ezeket és ezekhez hasonlókat: élete, tekintete, kellete, vége, némelyek így mondják: életi, tekinteti, kelleti, végi &c. Ahhoz képest, mikor olyan helyen interveniáltatik olyan szó az én verseimben, ahol a versek e bötűn termináltatnak, azokat én is úgy tettem föl, ahol pedig i (bötű) volt a szók vége a versek cadentiáján, úgy köllett termináltatni annak is.

Ezek mellett, mivelhogy (amint föllyebb is említettem) a poësist is követtem ezen verses históriácskámnak dispositiójában, azért szaporítottam azt holmi régi fabulás dolgoknak, hasonlatosságoknak és másféle leleményes toldalékoknak közbenvetésével, akik nélkül is a história és abban lévő dolgok valósága végben mehetett volna ugyan, mindazonáltal azoknak nagyobb ékességére és kedvesebb voltára nézve inkább tetszett azt az említett dolgokkal megszínlenem, mint azok nélkül, Tinódy Sebestyén módjára csupán csak a dolog valóságát fejeznem ki a versek egyögyűségével.

Végre a magyar versek regulás rendi kiváltképpen a végső szóknak egyenlő kimenetele lévén, akit cadentiának szoktunk híni, azt pedig aki szorosan meg akarja tartani, nem lehet, hogy minden dolog kimondásához olyan szót vehessen a versíró, aki annak tulajdon kimagyarázására egyenesen szolgálna, hanem sokszor másféle szókkal kölletik azt kimondani a cadentiának megtartása kedviért; noha egyébképpen is a versekben (akik bizonyos mértékő szókból szoktak állani) nem lehet úgy megtartani akármely dolog kimondására a tulajdon szókat, mint a tágasabb mezejő folyóírásban. Vannak azért ezen okbúl az én verseimben is oly szók, és azokban oly dispositiók, amelyek a verseken kívül nem volnának szintén illők a dolog igyenesen való kimagyarázására, de azok a verseket ékeséteni szokták inkább, hogysemmint valami dísztelenségére szolgálnának.

Minekokáért az Olvasó így értvén ezeket, ahol oly szókat és dispositiókat talál versemben, akik vagy a közönséges szólásban vagy a folyóírásban nem usuáltatnának, ne tulajdonítsa azokat tudatlanságbúl esett fogyatkozásoknak, hanem a versek kedviért lévő szükséges cselekedetnek; és azok ahol szeme eleiben akadnak (nem szólok mindazonáltal az írásban gyakran interveniálni szokott egyéb fogyatkozásokrúl), csak úgy olvassa, amint vannak, ha a verseknek jó rendit meg nem akarja vesztegetni, amely csak egy bötűnek változásával is hamar megesik; aminthogy sok jó folyású versek vesztegettetnek is meg az olyan változtatások által. Sőt valamely verseket csak kétszer vagy egyszer pariálnak is, ha olyan ember nem írja azokat, aki fundamentomosan ért a versekhez, nincsenek azok megvesztegetés nélkül. Akit én mások írása alá adtam, magam munkáján is bőven experiáltam.

Mindazonáltal, akik azokhoz többet értenek nálomnál, azok censurája alá örömest bocsátom azokat, és amit correctióra valót találnak azokban, aminthogy találnak is, annak megigazításátúl nem fogom meg kezeket, sőt kedvesen veszem azt tőlök mind a magam, mind azok részérűl, akik a magyar versek olvasásában gyönyörködvén, ezt az én munkácskámat nem restellik szemek eleiben venni, akik legyenek ezekkel jó egészségben és éljenek sokáig.



[8] A Nyitrai-kódexben.

 

JEGYZETEK

Szövegmagyarázatok

aba III/III/24/4 – gyengébb minőségű, durva posztó

A bennlévő török, s azzal más közös nép III/VI/19/1 – Gyöngyösi itt burkoltan utal csupán arra, hogy már Apafi Mihály – Kemény utóda a trónon – is benn van Segesvárban.

Achates III/VI/102/1– Akhatész: Aineiasz hű kísérője és fegyverhordozója. Az új haza felé hajózva ő pillantotta meg elsőként Itália partjait. Vö. Murányi Vénus, III/392/3.

Achilles I/IV/47/3, II/I/52/4, III/IV/50/1, III/IV/93/1, III/VI/63/2, III/VI/85/1 – Akhilleusz: Péleusz phthiai király és Thetisz tengeristennő fia, a trójai háborúban az akhájok legnagyobb hőse.

Acis I/III/24/4, II/VI/39/2 – Akisz: Pán erdőisten és Szümaithidé nimfa fia. Beleszeretett Galateiába, a féltékeny Polüphémosz küklopsz azonban a szerelmesekre egy sziklát dobott, amely Akiszt szétmorzsolta. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII.

aconitum II/IV/43/4 – sisakvirág

Acteon I/V/19/4, I/V/20/4 – Aktaión. A fürdőző Artemisz – mert megleste őt és nimfáit – büntetésből szarvassá változtatta Aktaiónt, akit saját vadászkutyái halálra hajszoltak és széttéptek. Vö. Ovidius, Átváltozások, III.

adainak,adaja III/II/51/2, III/V/4/1 – adóinak, adója

adamáskő I/I/23/4 – gyémánt

Admétus III/I/7/4 – Admétosz: a thesszáliai Pherai királya, aki helyett felesége, Alkésztisz vállalta a halált.

adomban III/III/9/4 – jutalmul

Adonis I/IV/21/4, I/V/25/1, I/V/26/2 – Adónisz. Szépsége nemcsak az embereket, hanem az isteneket is elbűvölte, Aphrodité is beleszeretett. Egy vadászaton vadkan ölte meg Adóniszt, de Aphrodité könyörgésére Zeusz megengedte, hogy minden tavasszal visszatérjen Hadész birodalmából.

adott hit II/VII/27/1 – eskü

Aeneás I/II/57/1, I/IV/17/3, I/IV/55/1, I/IV/58/4, I/IV/59/3, II/VI/38/2, III/III/14/2, III/V/50/2, III/V/97/4 – Aineiasz: Ankhiszész és Aphrodité fia, a dardanusok fejedelme. A trójai háború utáni vándorlásai során eljutott Karthágóba, majd megalapította Rómát. Vö. Vergilius, Aeneis.

Aetna II/III/18/1, II/III/28/3, II/VIII/4/2, III/IV/13/1 – Etna: szicíliai tűzhányó.

aga III/III/25/2, III/III/33/2, III/III/54/2, III/III/99/1 – török tiszti rendfokozat

Agamemnon II/I/28/3 – Agamemnón: Mükéné királya és a szövetséges akháj hadak főparancsnoka a trójai háborúban.

agár-viselő I/II/46/2 – az agarakat pórázon vezető

Agenor I/V/23/3 – Agénór: a föníciai Szidón királya. Leányát, Európét Zeusz bika képében rabolta el.

aggadalma III/V/16/1 – aggodalma, aggódása

aggasztaltat, aggosztaltat I/I/50/3, I/III/57/4 – búsít, öregít

aggasztván I/I/6/4 – emésztvén, szomorítván s ezáltal öregítvén

Agre I/II/39/1 – ovidiusi eredetű kutyanév. A vadászó Kemény kutyáinak leírását és részben neveit is lásd Ovidius, Átváltozások, III, 205–225; vö. még Diana vadászkutyáinak leírásával a Csalárd Cupidóban (II, 56–83).

ahít III/IV/89/1 – áhít, kíván

akadék II/IX/13/4 – akadály

akartva II/II/19/1 – készakarva

Ákos lásd Barcsai Ákos

ál II/IV/56/4, II/VII/36/4, III/II/44/4 – álságos, hamis

alabárd III/IV/40/1 – hosszú nyelű, szekerceszerű vágó- és szúrófegyver

alabástrom I/I/46–47/2 – áttetsző, fehér színű finom gipsz, illetve ehhez hasonló simaságú és színű

alacsonság III/V/9/1 – méltatlanság

Alceste III/I/7/4 – Alkésztisz: Admétosz thesszáliai király felesége. Férje iránti szerelmében és áldozatkészségében a halált is vállalta helyette.

Alcyon, Alcyones I/III/24/1, II/I/55/3, II/IX/56/1 – Alküoné: Kéüx trakhiszi király felesége. Férje hajótörése után a tengerbe vetette magát, de az istenek megkönyörültek rajtuk, s mindkettőjüket jégmadárrá változtatták. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII, 795.

áldgyú III/VI/20/3 – ágyú

Alföld Az Olvasóhoz

Algya III/I/8/2 – Nem sikerült azonosítani; lehet, hogy fiktív személy, mert a név beszélő név: fájdalmat jelent.

Ali pasa III/III/2/1, III/III/107/3, III/III/110/1, III/IV/10/1, III/IV/23/2, III/IV/25/1, III/IV/61/2, III/IV/95/2, III/V/1/1, III/V/51/3, III/V/59/4, III/V/61/3, III/V/113/4, III/VI/1/2 – Csengizade Ali (†1664), jenői, majd temesvári pasa, az 1660–1661-ben Erdélyben működő török hadak főszerdárja, Kemény legyőzője. 1664-ben kivégezték.

alít III/IV/22/3 – tart, vél

alkalmasság III/V/116/3, alkalmatosság I/II/17/1 – alkalom

alkalmatlanít III/V/79/1 – alkalmatlanná tesz

Alkorán II/III/37/3 – a mohamedánok szent könyvének, a Koránnak arab nyelvű, névelős megnevezése.

Alla II/III/38/1, II/III/42/1, III/VI/92/2 – Allah: az isten mohamedán neve.

AlládárMemhet III/III/55/4 – muzulmán pap.

almáskék III/III/92/3 – almásderes

Álmus [Ajánlás] – Álmos (819–895): Ügyek és Emese fia, a magyarok egyik fejedelme. A krónikák szerint Erdélyben ölték meg.

ál-pillogás I/V/32/1 – álcázott, tettetett pislogás

általag II/I/2/2 – kis hordó

áltkelvén III/I/64/4 – általkelvén

áltverekedik III/I/46/3 – átverekedik

Alvâria, Laquâria… Az Olvasóhoz – méhkas, mennyezetkazetta

A magyar égnek is vastagabbságábúl… III/IV/65/1 – A dőlt betűvel közölt 31 strófa nincs benne a mű 1693-as kiadásában, csak kéziratból ismerjük. Porogi András megfigyelése szerint e versszakok Zrínyi Miklós Áfiumának ismeretéről vallanak, s ezt a katonaság és a nemesség jellemzésében szövegszerűen is bizonyítja, vö. Porogi, 590–593. Klaniczay Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy e 31 versszak előzménye Comenius De cultura ingeniorum vagy még inkább a II. Rákóczi Györgynek ajánlott Gentis felicitas című műve lehetett, melyekkel Gyöngyösi sárospataki diákoskodása alatt találkozhatott. (Uo.)

Amán fája III/II/59/2 – Ámánt arra az akasztófára akasztották fel, amelyet ő készíttetett Mardokeusnak. Eszter könyve 7,9–10.

Amaz cédrusforma derekak görbülnek… II/V/47 – A strófa szó szerint egyezik az Igaz barátságnak tüköre, Scena V, 55. versszakával.

amazon II/I/28/2 – mitológiai harcos nő

Amaz szívek-vívó tegzes kis istennek I/IV/1/2 – Cupidónak

ambrózia I/III/55/3, II/IV/43/4 – az istenek eledele

Amelyek magyarázásához igen jól illenek egy magyar versificatornak ilyen versei [Ajánlás] – Gyöngyösi itt önmagát idézi. A III/II/24/3–4. sorok, illetve a Kesergő nympha 55–57. strófájának variánsát dolgozza egybe.

Amely hátán is jó, nem csak vezetéken III/III/92/4 – amely ló kiváló lovaglásra is, nem csak vezetéken való vezetésre, teherhordásra

Amely oroszlánynak elloptak kölykében… III/VI/91/2–3 – Vö. Murányi Vénus, II/257.

amiolta II/VIII/27/1, II/IX/68/3 – amióta

Amor patriae, Dilectio proximi… [Ajánlás] – A haza szeretete, a szomszédok iránti kedvesség, Istenhez való kegyesség, az elesettekhez való könyörületesség stb.

Andromacha II/I/51/3, II/I/53/3, II/I/54/3 – Andromakhé: Hektórnak, a trójai hadak főparancsnokának felesége, a hitvesi szeretet és az anyai gondosság mintaképe. Élete végéig a hősi harcban elesett Hektórt siratta.

Anna lásd Lónyai Anna

antecessor [Ajánlás] – előd

anyjok I/I/26/1 – Varkucs Kristóf és első felesége, Hagymássy Margit lánya, Margit, Lónyay Zsigmondné.

apocope Az Olvasóhoz – Gyöngyösi szó szerint Szenci Molnár Albert meghatározását adja.

Apolló I/IV/48/3, I/V/21/2, II/I/4/2, II/I/13/1, III/III/57/3 – Apollón: Zeusz és Létó fia, a nap és a világosság istene, az élet és a rend védelmezője, sohasem tévedő jós.

Apor István [Ajánlás] – (Altorja, 1638–Nagyszeben, 1704. november 10.) katolikus erdélyi főúr. 1679-ben Apafi követe a Portán, 1685-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírója, 1690-ben Thökölyvel szemben a császári pártot támogatta, s ezzel megalapozta érvényesülését. 1693-ban bárói, 1696-ban grófi rangot kapott I. Lipóttól. 1693–1703 között erdélyi kincstartó, 1697-ben Torda vármegye főispánja, 1703-tól generális, Erdély fővezére. Hatalmas vagyont gyűjtött, az erdélyi ellenreformáció egyik fő támasza. 1697–98-as bécsi útjáról naplót írt.

Apor László [Ajánlás] – 1297–1315 között Kán László volt Erdély vajdája. 1307 tavaszán fogságba vetette az Erdélybe vonuló Ottó királyt, s csak a korona elvétele után engedte szabadon.

A Portán is dolgát azalatt jártatja III/II/45/2 – Kemény valóban felvette a kapcsolatot a Portával, az 1661. február 19-én küldött biztató választ Szalárdi közli (Szalárdi, 644).

Appon III/III/8/1 – Appony, Nyitra m., Oponice, Szlovákia

Aquilo III/V/38–39/1, III/V/70/1 – az északi szél istenének, illetve magának a szélnek ősi latin neve. Görög megfelelője, a Boreasz elnevezés honosodott meg.

Arachna I/I/16/4, I/V/27/4 – Arakhné: Kolophónba való ügyes kezű szövőnő, aki Athénét hívta ki versengésre, végül az istennő pókká változtatta. Története csak Ovidius Átváltozásainak VI. könyvéből ismert. A gyűrű leírását vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus IV, 41–44.

aránt III/II/50/3 – iránt

aránzott III/I/53/4 – célzott

Aránzott lövése nem esik híjával III/III/21/2 – célba talál

aranyalma I/I/13/3, I/I/14/4, I/IV/39/3 – utalás Erisznek, a viszály istennőjének almájára, mely „A legszebb nőnek” feliratot viselte, s melyet Erisz Aphrodité, Pallasz Athéné és Héra közé dobott. A köztük támadt viszálynak lett a következménye a trójai háború.

Aranyas I/II/4/2 – Aranyos, folyó Erdélyben.

arany is sok langban, tűzben fő II/II/63/2; vö. még II/IV/44/4, II/IX/1/1, III/V/13/3 – vö. Ovidius, Keservek, I, 5, 25. Az arany megedzésének metaforája gyakori Gyöngyösinél, vö. Murányi Vénus, I/40/3, II/230, III/295; a Rózsakoszorú ajánlása.

aranynak a tűz, terh a pálmaágnak II/IX/1/1 – vö. arany is sok langban, tűzben fő. Rimaynál is egymás közelében előforduló példák, vö. Ács Pál, 120.

archicsóka III/III/12/3 – articsóka

árestom III/II/44/2 – áristom, fogság

Argus II/IX/16/2 – Argosz: a görög mitológia százszemű pásztora.

Ariádna I/V/16/1, I/V/47/3, II/IV/62/1, II/V/22/1, II/V/57/3, II/VI/31/1, II/VI/37/1, II/VIII/17/1 – Ariadné: Minósz krétai király és Pasziphaé leánya. Segített Thészeusznak legyőzni a Minótauroszt, s utána kijutnia a labirintusból. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, X; Murányi Vénus, I/184/3, III/265/1; Daedalus temploma, V; lásd még Zrínyi, Arianna sírása.

Aristeus II/I/6/4, II/I/14/4 – Arisztaiosz: Apollón isten és Küréné nimfa fia. Az ő érdemének tartják, hogy az emberek megtanulták az állattenyésztést és a méhészetet.

Árnyékot egy kék trucctoll tart homlokának III/III/58/1 – Vö. „Sisakján szép strucctoll vér haragos szellőt”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, IV, 14 (Kovács Sándor Iván, 34).

árosan III/III/68/4 – drágán

A rózsabokorrúl vegyünk példát ebben I/III/59/2 – A sértő tövis és a kedves rózsa ellentétpárja gyakori példája Gyöngyösinek, lásd még I/III/60/1, I/III/65/4, II/IV/68/1, II/V/23/2, II/IX/76/3, III/V/120/3; vö. Murányi Vénus, III/295 és a Rózsakoszorú ajánlása.

Árpád [Ajánlás] – (845–855 k. – 900 k.) magyar fejedelem.

Arszlán II/III/35/1 – tatár aga

Artemisia III/I/7/2 – Artemiszia: Mauszolosz kariai király (i. e. 375–352) felesége. Férjének Halikarnasszoszban gyönyörű síremléket építtetett, mely az ókori világ egyik csodája volt. Férje holttestét máglyán elégette, s a hamvakat borban megitta. A III/I/7–8. versszak hűségükről híres párjait Gyöngyösi a Chariclia ajánlásában is követendő példaként említi.

árva gerlice I/I/44/2, II/IV/14/4 – A csak száraz ágra szálló és piszkos vizet ivó, társát vesztett gerlice a szerelmi költészet régi toposza, vö. Murányi Vénus, II/77/2. Az özvegy gerlice Balassinál is előfordul (Tizenharmadik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 30).

asztalnok I/II/40/1, I/II/47/4 – étekfogó, felszolgáló

A szükség próbája igaz barátságnak II/IX/1/4 – Vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus XII, 4/1.

Atalanta I/I/16/3 – Atalanté: Szkhoineusz boiótiai király lánya, aki kérőit futóversenyre hívta ki és sorra legyőzte őket. Vö. Ovidius, Átváltozások, X, 560–739; Murányi Vénus, III/402/2.

Atilla, Attila [Ajánlás], II/I/30/3 – Attila (410 k.–453), hun nagyfejedelem.

atlac II/III/35/2, III/III/58/3, III/III/67/2, III/III/76/2 – atlasz: finom selyemszövet

atlackaftán III/III/13/3 – atlaszkaftán: sima selyemből készült hosszú köntös

atyafiak I/III/43/3 – rokonok

Avagy mint az hajós a kék tengereken… III/IV/58–59 – Vö. Ovidius, Szerelmek, II, 9, 31 (Maurer, 45–46).

A várás az íze úgy a szeretetnek III/I/4/1, vö. még II/IX/59/2 – vö. „Nehéz kén az várás az szerelmeseknek”, Murányi Vénus, III/380/2.

A vigyázó elme s elmés vigyázóság III/IV/21/1 – Mint arra Porogi András felhívta a figyelmet, Gyöngyösi itt Zrínyi Áfiumának szavait visszhangozza (Porogi, 592).

Az elmés régiség Jupiter fejének / Tartotta Bellonát… III/I/55/1–2 – Kipattant Jupiter fejéből, mint Athéné Zeuszéból.

Az híre magánál jut elébb Annához II/IX/46/1 – Kemény 1659. augusztus 19-én Brassóban kelt levelében írja Annának: „az isteni hatalom […] azt is ímé megengedé, hogy hazámban békével érkezhetném.” (Kemény, 396.)

Az hold huszonhatszor alig újulhatott III/I/13/1 – 1659 augusztusában Kemény kiszabadult a fogságból, 1660 tavaszán a harcok kiújultak, Kemény november végén Magyarországról visszatért Erdélybe, s 1661. január 1-jén a szászrégeni országgyűlés fejedelemmé választotta (26×28 nap, azaz 2 év!)

Azhol némely kancák (mondják) nem ménektűl / Vemhesednek, hanem tavaszi szelektűl III/III/42/1–2 – A széltől fogant ló homéroszi eredetű toposzához vö. „Mondják, hogy Karabul nagy Arabiában / Széltül fogantatott egy hires kancában”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, I, 80. (Kovács Sándor Iván, 27); lásd még szelektűl fajzottak.

Azonban ha győne II/VII/4/4 – jön-e már?

Azonközben az hír, ki mindenkor kél s jár… I/II/1–4 – vö. Ovidius, Átváltozások, XII, 36–65.

Babilon III/III/101/4 – ókori birodalom Kis-Ázsia területén.

Babos I/II/45/2 – kutyanév

Bacchus II/I/2/2, II/I/11/3, III/IV/78/3 – Bakkhosz: a szőlő és a bor istenének, Dionüszosznak másik neve.

bájolás III/III/45/4 – varázslás

Bakcsaszarái II/III/60/2 – a krími tatárok egykori fővárosa, Bahcsiszaraj, Krím félsziget, Ukrajna.

bal felé III/I/42/3, balra III/I/40/2 – rossz irányba

balság III/IV/65/3 – balvégzet

Bánffi Diénes III/II/52/1, III/II/55/2, III/IV/4/4 – Bánffy Dénes (1630 k.–1674): erdélyi főúr, Kemény János híve és követe Bécsben 1660–1661-ben. Apafi fejedelemsége idején önálló Habsburg-orientációjú politikai törekvései miatt kivégezték.

Bánffi Zsigmond III/II/19/2 – Bánffy Zsigmond (†1680 k.): Doboka megye főispánja és tanácsos, Barcsay Ákos híve. Többször viselt portai követséget, a törökök 1659-ben néhány hónapra börtönbe vetették.

Bánya lásd Nagybánya

Barcsai Ákos III/I/25/1, III/I/42/2, III/I/43/3, III/II/14/4, III/II/18/1, III/II/20/4, III/II/23/4, III/II/40/2, III/II/41/3, III/II/43/3, III/II/44/1, III/II/56/1 – Barcsay Ákos (1610–1661. július 1.): Erdély egyik legelőkelőbb birtokos családjának tagja. 1658. szeptember közepén a török II. Rákóczi György ellenében fejedelemmé tette. Rendkívül bizonytalan, ingatag uralkodó volt, 1660 végén lemondott, Kemény elfogatta. Görgényből Kővárra vitele során útközben meggyilkolták.

Barcsai András II/VII/26/2, II/IX/4/2, III/II/43/2, III/II/59/1, III/II/62/4 – Barcsay András (†1661): Barcsay Ákos öccse. Az 1657-es lengyel hadjáratban tatár fogságba esett, ahonnan Kemény kezessége ellenére, neki sok bonyodalmat okozva megszökött. Barcsay fejedelemsége idején tanácsos, 1660-ban fogarasi főkapitány. Kemény kivégeztette. Szalárdi szerint a „bakcsaszárai hitlevele is a nyakában köttetvén, a fogarasi váras piacán mind azzal együtt felakasztatott vala”. (Szalárdi, 650.)

Barcsai is nem kis bosszúval illetvén III/I/43/3 – Barcsay Ákosra azért neheztelt Kemény, mert az féltékenysége miatt késleltette kiszabadulását. „[…] hogy Kegyelmed lött volna akadályoztatója eddig is az én szabadulásomnak, nemcsak hazámban, hanem az hatalmas nemzetek előtt is, és hogy mondott volna is olyat, hogy Kegyelmednek succedál az fejedelemség, legkiváltképpen való gondja az lenne, hogy én soha meg ne szabadulnék.” (Kemény, 386.) Újabb ellentéteikről lásd Bethlen, 86–87. Gyöngyösi Barcsay-jellemzéséről írván állapítja meg V. Windisch Éva, hogy a Kemény-eposz harmadik részében a költő híven követi forrását: Bethlen János Erdély-történetét. A kisebb-nagyobb szövegegyezésekre is rámutat V. Windisch, 537–540.

Barcsai-párton győzödelmeskedik III/II/3/1 – Kemény 1660 novemberében–decemberében számolja fel Barcsayék ellenállását, december 31-én elfogadják Barcsay Ákos lemondását a fejedelemségről.

barom I/I/19/2 – mindenféle nagytestű háziállat

Bars III/III/7/3 – megye

bársonyszín I/IV/26/2 – bíborszínű

Báthori Borbála [Ajánlás] – Báthori II. Miklós lánya, férje Almosdi Chyre András.

Báthori István [Ajánlás] – (Somlyó, 1533–Grodnó, 1586. december 22.), somlyai, 1571-től Erdély fejedelme, 1576-tól Lengyelország királya.

Báthori Miklós [Ajánlás] – Báthori II. Miklós, somlyai.

bavariai [Ajánlás] – bajor

béburított III/VI/114/2 – beborított

Bécs III/II/55/2, III/IV/3/3 – értsd: a császári udvar

béférkezik II/IV/75/3 – bejut

beglerbék III/III/99/1 – beglerbég: tartománykormányzó

begyének kinnülő dagályi II/IV/27/2 – begye domborulata

békó II/III/10/3, II/IV/63/3, II/V/30/2 – béklyó: lábbilincs

békség III/III/9/1 – bégség: a basánál alacsonyabb rangú török méltóság

Bellona II/IV/66/3, III/I/55/2, III/IV/71/3, III/IV/75/4, III/IV/78/4 – a római mitológiában a háború istennője, Mars isten nővére.

Beslia I/II/36/3, I/II/52/3 – kutyanév

beslia zászló III/III/97/2 – dzsidás zászlóalj

beszprimi III/III/47/2 – veszprémi

BetlehemFarkas III/II/14/1 – Bethlen Farkas, bethleni (1639–1679). II. Rákóczi György, majd Kemény János híve, később tanácsos, 1678-tól kancellár. Megírta Erdély 16. századi történetét.

BetlehemGábor III/II/29/4 – Bethlen Gábor, iktári (1580–1629), 1613-tól Erdély fejedelme.

BetlehemGergely III/V/118/1 – Bethlen Gergely, bethleni (1641–1697), II. Rákóczi György, majd Kemény János híve, országos főkapitányként halt meg.

BetlehemJános III/II/12/3 – Bethlen János, bethleni (1613–1678), 1659-től Erdély kancellárja, előbb Barcsay, majd Kemény János, végül Apafi Mihály szolgálatában. Erdély története 1629–1673 című munkája a magyarországi tudományos igényű történelemírás egyik első kísérlete. Ebesfalvára zárásáról, majd Kemény oldalára állásáról lásd Bethlen, 89–90.

Bikszáda III/V/48/2, III/V/86/2 – Bikszád, Szatmár m., Bixad, Románia

bír I/II/12/1, I/V/2/3, II/V/38/1, III/VI/12/4 – legyőz

birodalmában I/II/4/3 – birtokában

bízom III/III/9/3 – bizodalom

bizonyos I/III/49/4 – biztos

Bocskai István I/I/33/2 – Bocskay István (†1672): Zemplén megyei főispán. Részt vett a Wesselényi-mozgalomban.

Bodrog III/IV/26/2 – folyó

boglár III/III/70/3, III/III/71/4, III/III/81/3, III/III/88/3 – fémveretes, ékköves, gyöngyös, kerek vagy ovális ékszer

bojtorvány II/VI/26/4 – bojtorján: bogáncs, gaz

Boncida III/IV/4/2 – Bonchida, Kolozs m., Bonţida, Románia

bordél III/IV/89/3 – bordély

Boreás II/VIII/29/3, III/V/36/1, III/V/42/1 – Boreasz, az északi szél istene, egyben észak és az északi szél neve; vö. Aquilo.

Boros Pál II/V/33/1, II/VII/6/1 – Erdélyi nemes, valószínűleg a portai posta tisztét töltötte be, Lónyay Anna megbízásából többször meglátogatta a raboskodó Keményt, s a rabságból való hazatértekor is mellette volt.

bosszú-adás II/IX/35/4 – bosszúságot okozás

bot III/III/69/3, III/V/118/2 – buzogány, vezetői jelkép

botja alá III/V/118/2, III/VI/6/2 – parancsnoksága, rendelkezése alá

böcs I/IV/38/2, II/II/63/4, III/IV/84/3 – becs, érték

böcses, böcsös I/V/18/2, III/III/43/4 – értékes

bőcsű III/IV/82/1 – bölcső

börköt II/VI/26/3 – bürköt, gazt

Brontes II/III/47/2, II/III/17/4 – Uranosz és Gaia gyermekei, három küklopsz: Brontész, Szteropész, Argész. Zeusz villámait kovácsolták és a mennydörgést szolgáltatták.

búát, búva I/III/31/4, II/IV/5/4, II/IV/7/3 – búját, búja

bucsaki III/III/108/2, III/III/110/2 – budzsaki. Budzsak a krími tatárok szállásterülete, jelenleg Ukrajna része.

Buda III/III/2/3, III/III/31/3, III/III/39/2, III/III/52/3, III/III/55/3, III/III/57/3 – Pest m.

Budai Péter III/II/47/1 – valószínűleg mindszenti Budai Péter (1624 k.–1686): havasalföldi szolgálat után üzleti vállalkozó, harmincados, 1663–1675 között országos adóperceptor.

Budai Zsigmond III/II/44/3, III/II/58/1 – máramarosi köznemes, Barcsay Ákos féltestvére, 1661. július elején Barcsay Ákossal együtt őt is megölték.

bulikló II/IV/28/3, bulyiklását III/V/39/2 – burukkoló, burukkolását; hangutánzó szó a gerle búgására; lásd még Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 257/3.

búsult kan III/VI/82/3 – haragos vadkan

buzgány, buzogán III/III/36/2, III/III/102/3 – buzogány

Byblis I/I/43/4, II/VI/12/3, II/VI/40/4 – Büblisz: a görög mitológiabeli Milétosz leánya, aki fivérébe, Kaunoszba lett szerelmes. Viszonzatlan szerelme miatti bánatában öngyilkos lett, de a nimfák megmentették, és forrássá változtatták. Vö. Ovidius, Átváltozások, IX, 418–665 (IX, 455–462; 522–527); Murányi Vénus, II/59/1; Palinódia, 3; Csalárd Cupido, I, 62; III, 93.

Cacus II/IX/31/2, III/III/36/1 – Vulcanus fia, a római mítoszok rejtélyes alakja, sötét barlangban élt a Palatinuson, embert és jószágot egyaránt pusztítva. Herculestől ellopta a Geryontól elhajtott gulya legszebb állatait.

cadentia Az Olvasóhoz – összecsengő szóvég, rím

cafrag III/III/12/1, III/III/23/4, III/III/72/1, III/III/88/2 – cafrang, nyeregtakaró

capa III/III/30/3 – pikkelyesre, szemcsésre megmunkált bőr

Carmina proveniunt animo deducta serano [Ajánlás] – Ovidius, Keservek, I, 1, 39: „A’ versek kiderűlt elméből szoktak eredni” (Egyed Antal fordítása).

Castor II/I/28/1 – Kasztór: Tündareosz spártai király és felesége, Léda fia; féltestvérével, Polüdeukésszel együtt a legdicsőbb dór hősök közé tartozik.

Caunus II/VI/40/4 – Kaunosz: Büblisz féltestvére és szerelme, vö. Byblis.

cégért kötni I/II/67/1 – közhírré tenni. A titoktartásról vö. Murányi Vénus, II, 92 és Igaz barátságnak tüköre, Actus XIV, 5.

cella I/III/23/2 – szoba

Censabria I/III/2/1, I/III/9/2, I/IV/2/1, I/IV/44/1, I/V/45/1, I/V/49/2, I/V/53/3, II/III/13/2 – Egy kortársi megjegyzés szerint a név az özvegy Barcsay Annát rejtő anagramma.

censura Az Olvasóhoz – ítélet

Ceres II/I/2/3, II/I/11/3 – a gabona és a szántóföld termésének római istennője. Már az i. e. 5. században a görög Démétérrel azonosították.

Ceyx II/IX/56/2 – Kéüx: a halála után feleségével, Alküonéval jégmadárrá változtatott trakhiszi király. Lásd még Alcyon, Alcyones.

Cháron II/V/55/1 – Kharón: Erebosznak, az örök sötétség istenének és Nüxnek, az éjszaka istennőjének fia, alvilági révész, csónakjával ő szállítja át a holtakat a Sztüx folyón az alvilágba.

Charybdis II/IV/6/3 – Kharübdisz: tengeri szörny, a Messinai-szorosban uralkodó veszedelmes örvény megszemélyesítője, illetve az oda képzelt sziklaszirt neve. A Szküllával együtt az elkerülhetetlen veszély szimbóluma: ha a hajósok a Kharübdiszt kikerülték, a másik szörnynek, a Szküllának estek áldozatul.

Chloris II/I/7/1, II/I/13/3, II/IV/66/2, III/IV/75/3 – Khlórisz: Amphiónnak, a minüai Orkhomenosz királyának lánya, Néleusz püloszi király felesége. A római Florával, a tavasz és a virágok istennőjével azonosították; virágokkal koszorúzott fiatal leányként ábrázolták.

Cicero III/VI/25/1 – Marcus Tullius Cicero (i. e. 106–43): római szónok, író és politikus.

cifra I/I/47/3, III/III/83/3 – dísz

cifra III/III/54/3 – díszes, tarka

cifrázott III/IV/52/1 – díszített

cígér III/IV/88/1 – kocsmacégér

cihelések I/II/54/2 – hangutánzó szó: csühelés, csaholás

Circe II/II/39/1, II/IV/6/4, II/VII/32/4 – Kirké: Héliosz napisten és felesége, Perszé leánya, híres varázslónő. Vö. Homérosz, Odüsszeia, 10, 80 skk.; Murányi Vénus, I/6/4, II/40/2, III/121/1, III/145/1; Czobor, 4636.

cirkálja II/VI/43/2 – nézegeti, vizsgálja

cirkalmával I/I/13/1 – vizsgálásával (esetleg: körzőjével); lásd még Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 369/1.

cirrhai fabulás hegyekre I/I/8/2 – a Delphoi jósda közelében épült Krissza várost környező hegyek, vö. Homérosz, Iliász, 2, 520.

Cithéron II/VIII/4/4 – Kithairón: hegység Boiótia, Attika és Megarisz között.

Clio I/I/21/3 – Kleió: Zeusz és Mnémoszüné istennő lánya, a történetírás múzsája.

Colchos III/V/83/2 – Kolkhisz: a görög Argonauták mondájában a Fekete-tenger délkeleti partján elterülő vidék, onnan hozták el az aranygyapjút, vö. Murányi Vénus, I/2/2, I/140/1.

communis syllaba Az Olvasóhoz – közönséges szótag

condora II/V/28/2 – condra: darócszövet, ringy-rongy ruha

condorlott III/IV/45/2 – elrongyolódott, megszaggatott, vö. Murányi Vénus, I/177/1. A kifejezés Wesselényi Ferenc vagy köre szóhasználatából származhat, egyik levele szerint „szegény megczondorlott hazánk csendességre való útját” kívánja biztosítani (R. Várkonyi 1987, 167).

construál Az Olvasóhoz – alkot, létrehoz

constructio Az Olvasóhoz – szerkezet

contestál [Ajánlás] – tanúsít, bizonyít

Coridon I/II/44/1 – kutyanév

Cornelia III/I/8/1 – Publius Cornelius Scipio Africanus lánya, Tiberius Sempronius Gracchus felesége, a „Gracchusok anyja”.

correctio Az Olvasóhoz – helyesbítés, javítás

Croesus II/III/56/4 – Kroiszosz: i. e. 563-tól Lüdia utolsó királya, i. e. 546-ban Kürosz megfosztotta trónjától. Szardeiszben felhalmozott kincsei legendássá váltak.

Croesusbúl Irussá hirtelen válása II/III/56/4 – Gyöngyösi kedvelt ovidiusi névjátéka. Jelentése: a király is könnyen koldussá válhat. A halotti búcsúztatók gyakori adagiuma Rimaynál is előfordul: „Irusnak Croesus is jut állapatjára.” (Sibi canit et musis, Ács Pál, 111.)

cupressus I/V/17/1, II/VI/19/1, II/VI/41/2 – ciprus, a születés, az örök élet és a gyász jelképe.

Curtius II/II/33/1, III/II/26/2, III/IV/15/1, III/V/24/3 – bátor önfeláldozásával kitűnt római ifjú. I. e. 362-ben lovával a mélységbe ugrott, hogy kiengesztelje az isteneket, s ezzel elhárítsa a veszélyt Rómáról. Vö. Livius, 7,6; Plinius, 15,18; Murányi Vénus, I/48/2.

Cyclops II/III/23/4, Az Olvasóhoz – Küklopsz: szörnyeteg szicíliai óriások, egyetlen szemmel a homlokuk közepén; Vulcanus segédeiként ők kovácsolták a villámokat.

Cypria I/I/18/3 – a Ciprusi: Aphroditénak – Venusnak – a szülőhelyéről kapott neve.

Csak éljen… II/I/74/1 – esetleg Balassi „Feltámada napom fénye, […] Élj, élj, életem reménye” sorainak távoli emléke (Harminckilencedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 80).

Csáki István I/I/34/4 – Csáky István (1635–1699): beregi főispán, Szatmár kapitánya, 1687-től országbíró. 1654-ben vette feleségül Lónyay Margitot.

csalt vét I/II/47/3, III/IV/7/3, III/VI/17/4 – cselt vet

csapka III/III/66/2, III/III/79/3, III/VI/76/3 – sapka (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára csak Gyöngyösitől adatolja)

császár II/IV/80/1, III/III/20/2 – török szultán, ekkor IV. Mehmed, 1648–1687 között uralkodott.

császár III/I/59/2, III/II/52/1, III/IV/5/1 – I. Lipót (1640–1705), 1658-tól osztrák császár, 1657-től magyar király.

csauz III/III/67/1 – csausz: török levélvivő, futár

csecsemős III/II/28/1 – csecsszopó

csemeték II/V/36/3 – itt: frissen nőtt szőrszálak, borosta

csép II/VIII/31/4, III/V/50/4 – cséphadaró

csépeltetett kíve II/VII/8/4 – kicsépelt kéve

cser III/V/40/4, III/VI/68/2, III/VI/69/4 – csertölgy

csere I/II/48/1, III/VI/71/1 – cserjés

csida III/III/60/2, III/III/79/4, III/VI/67/4, III/VI/112/4 – dzsida: lándzsafajta

csidázó III/III/27/1 – lándzsázó

csiklándó III/III/82/1 – ingerlő

Csíkszék [Ajánlás] – székely terület Erdély keleti határán.

csillagzó I/I/47/1 – csillogó

csinzia III/III/65/2 – török hangszer, réz- vagy cintányér

csipke I/IV/42/1 – csipkerózsa, vadrózsa

Csóka I/II/45/3 – kutyanév

csók–szók–jók II/V/48 – Balassi rímeinek visszhangja: „Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok, / Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók” (Harmincnegyedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 71; Eckhardt, 403).

Csonka Delimán III/III/44/1 – vö. Zrínyi, Szigeti veszedelem, IV, 21. A műkezű Csonka bég és Csonka Delimán azonosságát Kovács Sándor Iván állapította meg. Csonka bég (kb. 1641–1705) Boszniában született, később jó kapcsolatai voltak Thökölyvel. Buda visszavívásakor fogságba esett, 1696-ban családjával együtt megkeresztelkedett, keresztapja Lipót császár, a keresztelő pap Kollonich Lipót érsek. A csonka jelzőt levágott keze miatt kapta. (Takáts Sándorra és Cserei Mihályra hivatkozva Kovács Sándor Iván, 31–33.)

csörgő II/III/50/2 – ti. csörgő bilincs

csukló III/III/40/2 – boka

csuport [Ajánlás], II/II/50/1 – csoport

Daedalus II/IV/8/2, III/III/50/4 – Daidalosz: görög festő, szobrász, feltaláló, ő tervezte és építette Minótaurosz számára a labürinthoszt. Miután Minósz megtiltotta, hogy távozzék Krétából, viasszal összeerősített madártollakból szárnyakat szerkesztett, s fiával együtt elrepültek a szigetről. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII, 185–220; Murányi Vénus, I/7/3, III/45/1, III/54/2; Daedalus temploma, V, 44–72. Lásd még: Icarus.

dagály II/V/49/3, III/I/55/3 – kevélység

dagályosan III/III/68/1 – kevélyen

Dalila III/I/9/1 – Delilah: ószövetségi hősnő, aki levágta Sámson hosszú haját, hogy megfossza erejétől.

dalmata III/III/19/2 – dalmát, dalmáciai

dámvad I/II/62/3 – szarvashoz hasonló állat

dandár III/III/45/1 – derékhad

Daphne I/V/21/2 – Daphné: Péneiosz folyóisten lánya. Apollón beleszeretett, s mivel a nimfa nem akarta viszonozni az isten szerelmét, atyja babérfává változtatta. Vö. Ovidius, Átváltozások, I, 452–567.

deák poësisAz Olvasóhoz – latin költészet

Debrecen III/V/46/3 – Hajdú m.

Décsei Bálint I/II/39/4, I/II/47/2, I/II/74/3, I/III/13/2, I/III/36/1, I/III/39/4, I/III/44/1, I/III/50/1, I/III/58/3, I/III/64/3, I/III/65/2, I/IV/8/2, I/IV/36/2, I/IV/40/2, I/IV/44/1, I/IV/50/1, I/IV/52/3, I/V/1/1, I/V/6/1, I/V/12/1, I/V/28/2, I/V/41/3 – erdélyi köznemes, Kemény János belső embere, az 1644–1645. évi hadjárat téli szünetében megtett moldvai út alkalmával Kemény kísérője volt.

De Déva s Fogaras könnyen most sem holdul… III/II/42/1–2 – Déva és Fogaras (ahol Barcsay András volt a kapitány) kitartott Barcsay Ákos mellett, és török segítségért folyamodott. Átadásáról lásd Bethlen, 91–92.

Deiphoebus III/I/9/3 – Déiphobosz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia, a trójai háború egyik hőse. Testvére, Parisz halála után feleségül vette annak özvegyét, Helenét. Az akhájok, illetve Helené első férje, Menelaosz ölte meg.

Dejanira III/I/9/4 – Déianeira: Oineusz kalüdóni király lánya, Héraklész második felesége. Amikor Héraklész el akarta hagyni, bekente férje köpenyét a megölt Nesszosz kentaur mérgezett vérével, s ezzel férje halálát okozta.

Delfin I/II/37/1, I/II/49/3 – kutyanév

deli III/III/13/3 – délceg, szép

Deli Amhet III/III/25/2 – szigetvári aga

delia III/III/32/1, III/III/78/1 – dalia, vitéz

deliább III/II/32/1 – daliább

deliség I/I/22/1 – délcegség

Délos I/I/21/1 – Délosz: sziget az Égei-tengerben, Apollón és Diana (Artemisz) szülőhelye.

Demophón,Demophoón, Demophoon I/V/47/4, I/V/48/3, II/VI/29/1, II/VI/30/3 – Demophoón: Thészeusz és Phaidra fia, Trója falai alatt küzdött, onnan hazafelé tartva eljegyezte Phülliszt, a trákiai király lányát. Mivel az esküvőre nem tért vissza időben, Phüllisz búskomorságba esett és felakasztotta magát, de az istenek könyörületből mandulafává változtatták. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, II; Murányi Vénus, I/138/1.

denominatio Az Olvasóhoz – elnevezés

derík III/IV/87/3 – derék

Dervis I/II/36/1 – kutyanév

desinentia Az Olvasóhoz – szóvégződés

Déva III/II/42/1, III/II/42/3 – Hunyad m., Deva, Románia

déván II/IV/76/1, II/IV/71/3, II/IV/81/3 – díván: török államtanács

déványos ház II/IV/75/1 – az államtanács épülete

Diána I/I/16/1, I/I/22/1, I/I/24/4, I/V/19/2, I/V/20/3, II/I/3/1, II/I/12/1 – Diana: a vadászat, a vadállatok, a termékenység és a hold istennője, a szüzek segítője; a görög Artemisz megfelelője. Vö. Murányi Vénus, II/213/4, II/283/1, II/286/1, II/287/1, III/106/2, III/402/1; Balassi, Negyvenegyedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 84–85.

dictamnus II/V/25/1 – Dyctamnus albus, ezerjófű: sebek gyógyítására használt gyógynövény, eredetileg Kréta szigetén, Dikté hegy körül termett. Vö. Murányi Vénus, II/296/4; Zrínyi is említi az Arianna sírásában (3. vsz.).

dicsíretlen III/V/21/3 – dicséretet nem érdemlően

Didó I/II/57/4, I/IV/17/4, II/VI/38/1, II/VI/46/2 – Dido: Bélosz türoszi király lánya, Karthágó megalapítója és első királynője. Beleszeretett a Trójából menekülő Aineiaszba, de mivel a férfinak el kellett hagynia Karthágót, a boldogtalan Dido szégyenében és fájdalmában öngyilkos lett. Szerelmük története Vergilius leleménye, lásd Vergilius, Aeneis, 4; vö. Murányi Vénus, [Ajánlás], I/6/2, I/137/2.

dispositio Az Olvasóhoz – elrendezés

Dobrovica III/V/86/4 – Szakállasdombó, Szatmár m., Dumbrăviţa, Románia

dolmány III/III/43/1 – zsinórdíszes kabát

Dorcse I/II/39/1 – ovidiusi eredetű kutyanév

dög III/IV/63/3, III/IV/66/3, III/IV/68/4, III/IV/69/4, III/IV/70/4, III/IV/92/4, III/IV/95/3, III/IV/101/2 – pestis

dögösödött III/IV/64/3 – pestisben megbetegedett

drágon III/II/7/1 – dragány: havasalföldi zsoldos katona

Driades leányok, Driades szüzek I/I/21/2, I/IV/19/3, I/IV/27/4 – Drüaszok: az erdők, ligetek fáiban lakó nimfák.

Dromás I/II/42/1 – ovidiusi eredetű kutyanév

dúl I/V/13/2 – felülmúl

Duna III/III/103/2

dühösség III/IV/99/2 – őrjöngés

Ebeni István III/VI/99/1 – (†1666) Torda m. főispánja, rövid ideig váradi főkapitány, szamosújvári és kolozsvári kapitány, tanácsos, portai követ, Kemény híve.

Ebestfalva III/II/13/1 – Ebesfalva, később Erzsébetváros, Kis-Küküllő m., Dumbrăveni, Románia

Echo I/IV/25/4, II/VI/2/2, II/VI/3–II/VI/16, II/VI/17/1, II/VI/53/1, III/III/65/4, III/VI/75/1 – Ékhó: erdei nimfa, akit állandó fecsegése miatt Héra azzal büntetett, hogy csak a mások által kiejtett szavakat tudja ismételni. Narkisszosz iránti szerelméről lásd Ovidius, Átváltozások, III, 339–510, vö. még Murányi Vénus, III/105/1, III/107/2, III/111/2; Gyöngyösi az echós vers ötletét és mintáját is az Átváltozásokból vette (III, 379–393). Balassi echós verse – melyet a Szép magyar komédiában is felhasznált – ugyancsak ösztönzőleg hathatott Gyöngyösire, miként Rimayé vagy Zrínyié (Ötvennegyedik és [Hatvanharmadik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 107–110, 131–132; Ács Pál, 64–65).

Eger III/III/93/1, III/III/106/2 – Heves m.

egy II/II/1/4 – egyvalaki

egyelít II/IV/30/3 – kever, vegyít

egyenlő mivolta II/V/50/1 – állandósága

egy erőben III/V/54/1 – együtt

egy fészkű I/II/45/2 – ugyanegy anyától való, azaz testvére

egyiptumi bőre III/III/66/3, egyiptumi nemzet III/III/99/2 – barna bőrű, arab

Egy régi ó sáncban végtére szorultunk II/II/29/3 – „Vala hátunk megett egy régi sánchely az tó mellett; besütétedvén, abban retiráltattam az seregeket…” – jegyzi fel Kemény lengyelországi tőrbe csalásukról (Kemény, 364).

együgyű III/III/80/3 – egyszerű

egyveledik, egyvelül I/IV/23/1, I/V/8/1, I/V/45/3, I/V/47/2, II/V/48/2, II/VI/27/4, III/III/70/2, III/V/72/4, III/VI/94/1 – keveredik

elbír III/V/60/2 – legyőz

elcélzott III/I/63/3 – célul kitűzött, megcélzott

elébb mosdást érdemel [Ajánlás] – Az étkezéseknél rang szerint mostak kezet: a magasabb rangú, előkelőbb személy moshatta meg előbb a kezét.

eleiben válta I/II/53/2 – elébe került

elemeli I/I/35/3 – ellopja, elviszi

élendő III/II/25/3 – élő

élés III/V/35/1 – élelem

elesem tűled II/V/9/4 – elveszítelek

elfakad II/IX/57/3 – másfelé jut

Elhagyván azokat, nem szolgálnak Mársnak, / Hanem párnás Hyment veszi ki-ki társnak III/IV/77/2–3 – Vö. Zrínyi, Az török áfium versfüggeléke: „Fegyvert s bátor szívet…” Márssal–társsal ríme (Kovács Sándor Iván, 20–24); lásd még: Murányi Vénus, II/114/1–4 és a Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról szerzett epithalamion Márssal–társsal– hárssal–Arssal rímbokra, illetve a Kesergő nympha 20. strófája.

Elhálnak II/IX/79/4 – megtartják a nászéjszakát

Elisa I/IV/58/1 – Elissa, más néven Dido, lásd ott

elkölt III/VI/90/1 – elmúlt

ellenkezés I/I/4/3 – ellenállás, ellenvetés

ellenkezik III/III/25/4 – viaskodik

ellenkező szél III/IV/59/2 – ellenszél

ellent vét III/VI/109/2 – ellene fordul

ellenvetések III/VI/108/4 – visszavágások

ellenzés III/V/68/2 – ellenállás, hátráltatás

elmúl III/V/109/2 – eltűnik

eloszlának III/VI/72/2 – szétszéledének

eloszlott II/V/11/3 – elszállt

eloszlott III/I/13/2 – eltűnt

elöljáró I/IV/41/3 – előhírnök

előzi II/IX/16/4 – megelőzi

elsőben I/I/34/2, I/II/35/4, II/IV/79/2 – először

elsőben I/II/70/3, II/III/7/2, III/V/54/4 – előbb

eltekéllés,eltekéllettség II/IX/23/1, II/IX/25/3, III/VI/86/1 – eltökéltség, elszántság

eltekélli I/II/65/3 – eltökéli

elvélt II/VII/44/1 – gondolt

elveszett kölykét tigris… II/V/26/1– Vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus X, 63–64 és Murányi Vénus, II/257/1, III/164/4.

elvetik III/VI/98/4 – félreszorítják

emeledett III/VI/69/1 – emelkedett

Enceladus II/III/34/2 – Enkeladosz: egy a gigászok, az Uranosz vércseppjeitől megtermékenyült Gaia földistennő fiai közül. Jupiter legyőzte őt, s rágördítette az Etnát, így a vulkán működésekor ő leheli ki a lángot.

epedtség II/V/15/3, II/VI/45/1 – szomj

episynalep vagy syncresis Az Olvasóhoz – „kettőből egy syllabat czinalo figura” (Szenci Molnár Albert szótára)

érdekli I/V/24/2, II/III/54/2, III/III/12/1 – éri, érinti

érdekli III/III/102/4 – üti

Erdély is azonban füstöt vét s lángozik II/VIII/1/2 – A tatárok 1658-as beütésére utal Gyöngyösi, mellyel az 1657-es lengyelországi hadjáratot torolták meg. Az égetésekről lásd Szalárdi, 437–453.

Erdélység I/I/2/3 – Erdély

eresztett II/I/19/3, III/III/105/2 – kibontott

Érkezik levele Veseléninének I/II/71/4 – A Wesselényi István temetésére szóló meghívólevelet lásd Vasárnapi Újság, 1856, 40. sz. (V. Windisch, 536).

erősség III/II/41/1 – erődítmény

erővel I/II/22/4 – erőltetve

értekezvén II/II/1/1 – tudakozván

És bízott dolgában lész keserves vége III/VI/118/4 – Vö. „És nékem meghagyák, szómnak tegyek véget”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, XV, 108.

esemény I/III/3/4, II/IX/11/4 – botlás, elesés

estálló III/V/43/2 – istálló

esztergamiak III/III/3/2 – esztergomiak

Esztergom III/III/9/1 – Esztergom m.

Et genus, et Proavos, et quae non fecimus ipsi… [Ajánlás]Ovidius Átváltozások, XIII, 140–141. sorának változata: „Ősöket és törzset, s ami amúgy sem műve magamnak, / én magaménak alig tartok…” (Devecseri Gábor fordítása).

Eurus II/II/28/2, II/III/23/2, II/IV/8/4, III/VI/76/4 – Eurosz: Asztraiosz titán és Éósz hajnalistennő fia, a keleti szél istene, illetve maga a keleti szél.

Eurytion III/III/21/1 – Eurütión: Aeneiasz kísérője, Lükaón fia, a nyíllövés mestere. Vö. Vergilius, Aeneis, 5, 495, 514, 541.

evet II/I/26/3, III/III/16/3, III/VI/84/4 – mókus. Vö. Zrínyi, Szigeti veszedelem, X, 79, XI, 85, XIII, 17 (Kovács Sándor Iván, 48); Murányi Vénus, II/290/3, III/302/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona…,154/4.

experiál Az Olvasóhoz – tapasztal

ezentűl II/VI/38/1, III/VI/39/3 – ott azonnal, azon nyomban

Ez három nimfának nézd el nemességét I/I/15/1 – Eckhardt szerint Balassi „Erkölcsét Diana, elméjét Minerva, Mercurios beszédét / Őnékie ádta…” sorának megoldását követi Gyöngyösi (Harminchetedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 77; Eckhardt, 395).

Ez második Cacus erős mivoltában… III/III/36/1–4 – Vö. „Ököllel agyonvert egy nagy elefántot”, „Ki lovat s törököt öl csak egy csapással”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, I, 83, V, 54 (Kovács Sándor Iván, 30).

ezüstő III/III/77/1– ezüstöv

Fabius, Magnus Fabius III/IV/671, III/V/53/2 – Q. Fabius Maximus Verrucosus Cunctator, római hadvezér († i. e. 203). Látván, hogy Hannibált nem győzheti le, folyton a közelében volt csapataival, de kerülte az összeütközést, ezért kapta a Cunctator (’késlekedő, óvatos’) nevet.

fabulás Az Olvasóhoz – mesés

fajzott kősziklához I/IV/50/4 – kősziklához hasonló

fakad III/IV/8/1 – érkezik

falban rúgván III/II/60/1 – a farban rúgván (’elhagyván’) eufemisztikus változata a korban is használatos volt, vö. Rákóczi-eposz, 399. sor. Stoll Béla Jókainál figyelte meg ezt az alakot (Stoll, 13).

faldok I/II/53/4 – szájával kapdos, harapdál

Farka elvágását kígyó nem felejti III/II/62/1–3 – Ennek és a következő két sornak a variánsát lásd Thököly Imre és Zrínyi Ilona…,195/1–3.

farkas III/VI/16/2 – farkasbőr

farkasos III/III/44/2 – farkasbőrrel díszített ruházatú

farkassal forgatták I/II/39/2 – farkassal pároztatták

fátum I/I/32/1, III/IV/65/3, III/VI/65/1, III/VI/80/3 – isteni akarat, elrendelés, végzet. Gyöngyösinél fontos szerep jut a fátumnak a házasság létrehozásában, amint azt a Chariclia ajánlásában, az itt írottakkal azonosan hangsúlyozza: a házasság fátuma nem a szerencsétől, hanem egyedül Istentől függ.

fegyelme II/VI/25/2, II/IX/16/3 – figyelme

fegyelmesen I/III/19/2 – figyelmesen

fegyelmezz II/IX/28/3 – figyelj

Fejedelemséggel kénálja végtére II/III/6/4 – Keményt valóban már ekkor, rabsága kezdetén fejedelemmé akarták tenni Rákóczi ellenében, vö. Kemény, 377. Ugyanakkor Kemény maga is tisztában volt azzal, hogy vele zsarolták, tartották sakkban az erdélyi fejedelemjelölteket.

Fejéregyháza III/V/115/1 – Fehéregyháza, Nagy-Küküllő m., Albeşti, Románia

fejérkék III/III/6/1 – almásderes ló

fékezze lovát III/VI/46/4 – kötőféket tegyen a lovára

félben falt szavának I/III/26/4 – félbehagyott, elharapott szavának

félbenmúlt II/IX/74/1 – félbeszakadt

Felbontja az idő lepadlott fagyait III/V/69/4 – értsd: olvasztja a jeget

feledékenség férgétűl III/V/26/2 – értsd: az elmúlástól

félelmes I/III/51/2, III/VI/28/2 – bátortalan; óvatoskodó, gyáva

feles II/II/32/4, III/VI/44/3, III/VI/99/3 – nagyszámú, sok

felesedik III/II/3/4, III/VI/112/2 – sokasodik

Felföld Az Olvasóhoz – Felső-Magyarország

fél holtmáskínt II/V/55/4 – félhalottként

feliben III/III/58/2 – fölébe

fel is adták III/VI/43/4 – megterítettek és feltálaltak

fel is gázolja III/I/57/3 – eltiporja

felkoncol III/V/4/4 – levág, megöl

felprédál II/II/56/3 – feldúl

félrevett III/IV/7/3 – megváltoztatott, más irányban tett

fel sem köthetik I/II/49/1 – ti. a hordozórúdra a zsákmányt, az elejtett vadat

felszed III/V/69/1 – összegyűjt

fél-szerecsen kép III/III/100/1 – majdnem fekete bőrű

feltekert III/IV/39/3, III/VI/71/2 – felhúzott

feltenni III/I/60/2 – ellenkezni, hadba szállni

féltő II/I/38/4 – féltett

féltőbbek III/V/32/1 – féltendőbbek

Felülőt hirdető trombita rivada III/III/53/2 – Vö. „Sok hangas trombita akkor megrivada”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, IV, 13 (Kovács Sándor Iván, 34).

felültetvén III/VI/13/3 – lóra ültetvén

Fel van még másoknál a dolog fedele I/V/50/1 – értsd: még nincs felfedve, titok

felverett II/I/16/2 – felprédált

felvészi mivoltát I/IV/46/1 – felidézi alakját, milyenségét

felvétetnék II/IX/3/3 – vállaltatnék

Felvinczi Zsigmond II/VII/16/1, II/IX/41/1 – erdélyi nemes, Kemény János jószágigazgatója, később a Bánffy Dénes-ellenes liga bizalmi embere.

felvirrad napja most elhunt fényének II/I/73/4 – Vö. Balassi: „Feltámada napom fénye…” (Harminckilencedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 80).

fene III/III/73/3, III/VI/78/1 – fogát csattogtató, vad

fenébb II/II/3/2 – vadabb

fenn hajaz III/III/26/1 – fennhéjáz

fennyen I/II/12/2 – fennen, fent

Ferenc lásd Kemény Ferenc

festett paripa II/III/35/4 – A korban a lovakat és a rövid szőrű kutyákat a kedvelt színekre festették.

feszület III/V/99/3 – feszültség, nehézség

fiók III/II/28/2 – fióka

fitogatja magát I/IV/23/4 – mutogatja magát

Flóra I/IV/30/3 – Flora: a tavasz és a virágok római istennője.

fodor III/III/30/2 – fodros

fogadtatja III/I/66/2 – felfogadtatja

Fogaras III/II/15/1, III/II/42/1, III/II/43/2 – Fogaras m., Făgăraş, Románia

foglyaid nem mind foglyok lévén II/III/44/3 – szójáték a rab és a madár nevével

fojtózsinórra gégéje ne keljen III/V/62/4 – értsd: ne kapjon a szultántól selyemzsinórt, hogy felakassza magát

folyamván III/II/52/2 – folyamodván

folyóírás Az Olvasóhoz – próza

font II/III/22/1 – súlymérték, kb. fél kilogramm

fontjával III/I/47/1 – mérlegével

fontosabb III/II/32/1 – megfontoltabb

fontosan I/II/12/3 – mérlegelve

forgoldik III/VI/98/2, III/VI/99/2 – forgolódik

forró I/IV/49/3 – forróság

foszlány III/III/58/3, III/III/79/1 – fosztán: ruhadarab, ujjatlan köntösféle

földet is falja III/VI/116/3 – Vö. „Kaszum lelkét fujja, Szulfikár földet fal”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, X, 97 (Kovács Sándor Iván, 37).

fő ló III/III/10/4, III/III/42/4 – kiváló ló, paripa

főnek III/III/41/3 – fő lónak

főnix, főnixmadár I/I/51/2, I/III/5/1, III/III/101/1 – Phoinix. Egyiptomból került a görög mítoszokba: ötszáz évenként fészkében önmagát elégető madár, mely hamvából megifjodva lép elő, hogy új életet kezdjen. A főnix Gyöngyösi munkáiban gyakran előfordul, vö. Murányi Vénus, [Ajánlás], II/198; Igaz barátságnak tüköre, Actus VII, 20/4, Csalárd Cupidó, III/20. Badics szerint Claudianus – akinek művét a Proserpina elrablásához alapul vette – kisebb énekei között szereplő versében is találkozhatott a képpel Gyöngyösi.

fönnyen III/V/29/4 – fennen

förtő II/V/56/4 – fertő: mocsár

förtöznek II/I/48/3 – szennyeződnek

főtt III/VI/27/1 – érett, megfontolt

fövenyes II/VI/21/3 – homokos

fringia III/III/95/2 – finom acélból készült penge, szablya

früstök III/VI/26/4 – reggeli

fundamentomosan Az Olvasóhoz – alaposan, megalapozottan

furcsa I/II/15/3, I/II/24/3, I/III/47/1 – gyors, fürge

fustély II/IX/29/1 – bot, dorong

futosó III/III/85/1 – szaladó, szaladgáló. Vö. Murányi Vénus, II/85/1; Balassi echós verse: „Ki az, kire éngem gyújtott – mond – ily igen / Venus futo[só fia?” ([Hatvanharmadik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 132) és Tinódi, 445.

futosván II/V/11/1 – szaladgálván

fúvó II/III/23/1 – kovácsfujtató

fűlhet III/V/99/2 – fűtőzhet, melegedhet

fű ló lásd fő ló

Füstölög mindenütt Vulcánus oltára III/IV/9/1 – Itt és a következő sorokban jól követhető, hogy Gyöngyösi mind a török vonulását és pusztítását, mind pedig Kemény Magyarországra való visszahúzódását és újra Erdélybe indulását Kemény levelezése nyomán írja le. Kemény, 423–442.

füvellő III/V/43/1 – legelő, rét

füzet III/IV/66/3 – fizet

Galatea I/III/24/3, II/VI/39/1 – Galateia: Néreusz tengeristen és felesége, Dórisz leánya, Akisz szerelmese. A féltékeny Polüphémosz küklopsz egy hatalmas sziklát dobott a szerelmesekre, mely Akiszt megölte, Galateia pedig a tenger hullámaiba menekült s ott rejtőzött el. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII.

Garam III/III/4/1 – folyó

Gazdagság és érték vagyon az atyáktúl, / De a jó feleség Istentűl magátúl I/I/38 – Vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus XVII, 23/1: „A házasság dolga isteni végezés.”

generál II/I/21/1, III/IV/36/1, III/V/17/1 – generális, tábornok

genetség II/VII/44/3 – gyulladás

Genus clarum, Corpus aptum, Forma evidens… [Ajánlás] – Vö. „Genus clarum, corpus aptum, forma elegans, ingenium velox, eruditionis utilitas, et honestas morum, gloriosa quidem sunt, sed ei a quo sunt.” „Híres nemzetség, alkalmas test, tetszetős alak, gyors elme, a tanultság hasznossága, az erkölcsök magasztossága stb.” (Bernardus Clarevallensis, Epistola CIV. ad Magistrum Gualterum de Calvo-Monte.)

Gerend I/II/4/1 – Aranyosgerend, Torda-Aranyos m., Luncani, Románia

Geryon II/II/44/3 – Gérüón: háromtestű, szörnyszülött óriás. Erütheia szigetén őrizte pompás gulyáit, melyeket Héraklész harcban elragadott.

golyóbis III/III/58/4 – gömb, gomb

golyóbis III/III/87/2 – értsd: turbán

golyóbis III/VI/67/4 – puskagolyó

gombolítás III/III/87/3 – gombolyítás, tekerés

gombos patyolat III/VI/76/2 – értsd: turbán

gondos I/I/6/2, I/I/48/2, I/IV39/2, I/IV/43/1, I/V/26/3, II/I/55/1, II/III/9/4, II/IV/9/2, III/IV/35/3, III/V/111/2 – gondterhelt

gondos II/IX/41/3 – gondoskodó

göblyeit II/I/5/1, II/I/15/1 – hízlalásra fogott szarvasmarháit

gömbölyegét III/III/51/2 – kerekségét, értsd vsz.: turbánját; vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus XI, 28/2.

Gömör [Ajánlás] – megye

Görgény III/II/18/1, III/II/19/4 – Görgényszentimre, Maros-Torda m., Gurghiu, Románia

Gracchus III/I/8/1 – Tiberius Sempronius Gracchus, i. e. 187-ben néptribun, Hispánia kormányzója, 178-tól szigorú erkölcsű konzul, a „Gracchusok atyja”.

grádics II/IX/66/2 – lépcső

gránát III/II/59/3, III/III/12/4, III/III/84/3, III/III/95/1 – értékesebb, tartós posztófajta

gróf lásd Montecuculi

gubás III/III/101/2 – gyapjas, fürtös, göndör szőrű

Gubás oroszlánybőrt függesztett nyakában, / Melyet egy kazultól nyert volt Perzsiában III/III/101/2–3 – Vö. „Kemény misziri kard függ le óldalárol, / Mellyet szultán Musa nyert görög császártol”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, II, 37 (Kovács Sándor Iván, 34).

guzsal I/I/42/1, III/IV/81/2 – guzsaly: fonáshoz használt eszköz, melyre a gyapjút tekerik

Gyalu III/I/24/2 – Kolozs m., Gilău, Románia

gyenge I/V/24/4 – finom

gyepű III/VI/71/3 – határsövény

Gyerőmonostor I/I/51/2 – Magyargyerőmonostor, Kolozs m., Mănăştireni, Románia

Györgyőszék [Ajánlás] – Gyergyószék, székely terület Erdély keleti határán.

Gyulai István III/VI/103/1 – marosnémeti, Gyulai Ferenc váradi alkapitány fia, Kemény János asztalnokja, aki a csatában saját lovát ajánlotta fel Keménynek. Vö. Szalárdi, 670–671.

gyűjtet II/IV/81/3 – összehívat

hab I/II/21/4, I/V/24/2, II/II/63/1, III/I/46/4, III/III/72/1, III/IV/22/2 – hullám

hab II/IX/59/1 – háborgás

habahurgya III/IV/21/4 – hebehurgya, kapkodó

habok közt hajó… I/II/21/4 – vö. Ovidius, Naptár, V, 3; Murányi Vénus, I/111/4. Eckhardt Sándor itt Balassai korai versének (Óh, te csalárd világ…) emlékét véli felfedezni, de a kép a Szentháromsághoz írt első himnuszban is feltűnik (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 24, 167; Eckhardt, 399).

háborodik III/VI/21/2 – haragra gerjed

habos III/II/35/2 – hányatott

habosan III/III/30/2, III/III/68/3 – hullámosan

habzást vén I/IV/11/2 – tétovázni kezde

habzik III/III/94/2 – hullámzik

habzó I/I/48/4, I/III/49/3, III/II/36/4 – hánykolódó

habzó III/III/86/1 – hullámzó

Hadad I/I/36/1, I/I/51/1, I/II/3/4, I/II/63/1, I/IV/3/3, I/V/4/1, II/IX/60/1 – Szilágy m., Hodod, Románia

hajnalszín III/III/76/2 – rózsaszín

halad I/V/11/2, II/IX/78/2 – halasztódik

haladás III/V/83/3 – halasztás

haladság II/VII/5/3 – késedelem

halkán III/III/59/4 – halkan

Hallér Gábor III/II/14/1 – Haller Gábor (1614–1663): külföldi iskolázottságú erdélyi nemes, II. Rákóczi György és Barcsay Ákos bizalmi embere, Kemény, majd Apafi híve. A török kivégeztette, állítólag Apafi vádolta be azzal, hogy fejedelemségre tör.

hamarja I/III/48/2 – gyors

hamarjának… hányása III/III/46/2 – kártyával való varázslás, sorsvetés, a jövendő tudakolása. Vö. Zrínyi, Szigeti veszedelem, IV, 76 (Kovács Sándor Iván, 33–34, 49).

hamarsarkú szerencse II/I/38/2 – gyorsan forduló, változékony, tűnékeny szerencse

Ha nád az öklelő, az ellentvető réz III/V/49/4 – értsd: ha nem egyenlőek az ellenfelek, a feltételek

Hannibál II/I/25/1, III/V/53/4, III/V/82/1 – († i. e. 183) karthágói hadvezér.

hányja II/VI/32/1 – emlegeti, hánytorgatja

hányott lesek I/IV/57/2 – felállított kelepcék

hány pergetve III/III/69/3 – dobál forgatva

harács III/VI/41/4 – zsákmány

harácsló II/V/27/1 – eltékozló

harácsló III/III/108/3 – zsákmányoló

harmad II/V/11/2 – harmadik

harminc tallér III/IV/84/2 – utalás Júdás 30 ezüstjére. Vö. még Porogi, 594.

Három fejedelmet tisztelvén Erdélyben III/I/18/4 – II. Rákóczi Györgyöt, Rhédey Ferencet, Barcsay Ákost.

Harpya I/II/45/1 – Harpüiák, Hárpiák: Thaumasz tengeristen és Élektra Ókeanisz lányai, félig nő, félig madár alakú, bűzt árasztó szörnyek. Itt: ovidiusi eredetű kutyanév.

hasonlás III/II/10/3 – meghasonlás, széthúzás

hasznadár II/IX/8/3 – török hivatalnok, kincstartó

hasznátlan III/VI/25/4 – haszon nélküli

hatját vagy vakját II/II/22/4 – értsd: hatot vagy egyet vet a kocka. Vö. Murányi Vénus, II/209/2, II/329/4, III/276/2.

hatvaniak III/III/104/1– Hatvan, Heves m.; hatvani törökök

Hattyú I/II/45/3 – kutyanév

hauri leányok II/III/41/3 – hurik: gyönyörű, örökké fiatal nők a mohamedán Paradicsomban

Ha útja nehéz is, azt sok veszély telvén III/I/64/1 – Vö. Murányi Vénus, I/85/2.

Havasalfölde I/II/39/3, II/IX/6/2, II/IX/10/2 – egykori román vajdaság

heában III/IV/25/1 – hiába

Hector II/I/51/4, II/I/52/4, II/II/46/1, III/I/23/2, III/V/106/1, III/VI/63/2 – Hektór: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia, az akhájok elleni háborúban a trójai seregek főparancsnoka. Kitűnt hatalmas termetével, testi szépségével és lelki nemességével is. Akhilleusz győzte le. Vö. Homérosz, Iliász, 3, 60; 7, 13; Murányi Vénus, I/50/1, I/76/4, III/91/1, III/35/3, III/93/3.

Hecuba II/VI/44/2 – Hekabé: Priamosznak, Trója utolsó királyának felesége. Férje és tizenkilenc fia is meghalt a háborúban.

hegyestőr III/III/96/4 – szúrókard, vívótőr

héjábúl mint a kígyó, kimehetne I/III/5/2 – A kígyó levedli a bőrét, kibújik belőle; vö. Ovidius, Átváltozások, IX, 266.

hejúz I/II/43/3 – hiúz

Heléna I/I/14/3, I/I/15/4, I/II/9/3, I/III/6/4, I/III/62/4, I/V/7/2, II/VI/27/1, II/VI/33/4, III/I/9/3 – Helené: Zeusznak, a legfőbb istennek és kedvesének, Lédának a lánya, a halandó nők legszebbike. Szépsége miatt már egészen fiatal korában elraboltatta Thészeusz athéni király, később pedig férjétől, Menelaosztól megszökött Parisz trójai királyfival, s ezzel a trójai háború okozója lett. Vö. Homérosz, Iliász; Ovidius, Hősnők levelei, XVI; lásd még Gyöngyösi fordítását: Helena Parisnak, Paris Helenának és Murányi Vénus, I/4/2, III/141/1, III/144/3.

Helicon II/VIII/4/1 – Helikón: Boiótia déli részén húzódó hegy, szépsége, kellemessége miatt a múzsák lakóhelyének tekintették.

helyhezteti III/V/48/3 – helyezi

Hercules II/I/29/2, II/II/44/4, II/II/44/4, II/IX/31/1, III/I/9/4 – Héraklész: Zeusz és Alkméne fia, a görög mondák legnagyobb hőse.

Hero II/VI/40/4, II/VII/42/1 – Héró: Aphrodité istennő papnője. Tragikus szerelme az ifjú Leandrosz iránt számos monda tárgya lett, vö. Muszaiosz, Héró és Leandrosz; Ovidius, Hősnők levelei, XIX.

hetedszaka II/II/11/3 – egy hétig

hét kapitány II/I/31/1 – a honfoglaló hét vezér

Hétúr III/VI/44/4, III/VI/67/1 – Kis-Küküllő m., Hetiur, Románia

hiában III/VI/95/3 – értsd: találat nélkül

hiácint I/IV/21/3, I/IV/24/1 – jácint. Gyöngyösi a virág nevével utal Hyacintra (Hüakinthoszra), a szépséges spártai királyfira, Apollón barátjára. Egy diszkoszvető verseny során a féltékeny Zephürosz Apollón diszkoszát Hüakinthosz fejéhez vágta, s az ifjú belehalt a sebbe. Apollón mélységes bánatában virágot fakasztott a halott ifjú véréből, hogy emléke az emberek között örökké éljen.

hibál III/VI/113/1, III/VI/118/3 – hibázik

hibált II/VII/40/3 – elhibázott

hideg Szent András III/V/42/2 – november

hidlotta III/V/70/3 – hidat vert rá jégből, befagyasztotta

hírt-nevet II/I/23/1 – hírnevet. A hírnév mint az egyik legfőbb erény a reneszánsz központi témája, vö. Murányi Vénus, I/31/1; Balassi Hatvanegyedik verse: „Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak” (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 125); Zrínyi, Az idő és hírnév, valamint Gyöngyösi, a Rózsakoszorú ajánlása.

hit II/VII/27/1, II/VII/28/1, III/II/21/3, III/II/41/3 – eskü

hiteles II/V/33/2 – meghitt, felesküdt

hitet adó II/II/41/2, III/II/19/1– esküt tevő

hitlenség II/VII/40/4 – hűtlenség, esküszegés

hitlevél I/III/61/1, III/II/59/4 – kötelezvény

hívság II/V/12/1 – hiábavalóság

Hízván sok vad s madár elesett testekkel III/I/27/3 – Vö. Balassi: „Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek” (Hatvanegyedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 126).

Hogy halálos döge támadt majd mindennek III/IV/63/3 – Montecuccoli, jóllehet azt a parancsot kapta, hogy nem bocsátkozhat csatába, a pestis terjedésére is hivatkozva kerülte a harcot. Mindezt nem csupán színlelésből tette, a betegség valóban nagy számban szedte áldozatait a csapatok soraiban, Kemény János Ferenc fia is ebben halt meg. A korabeli jelentések több ezres veszteségről beszélnek.

hold III/III/40/1 – hold alakú jegy

holdít III/II/13/4 – hódít

hold–told–zsold–old II/III/39 – Rimayra emlékeztető rím-megoldás (Ács Pál, 65).

holdul III/II/3/2, III/II/42/1 – hódol

holló I/II/40/2 – fekete

hólnap II/VI/29/2 – hónap

hópénzes II/I/20/3 – zsoldos

hószám szerént III/II/7/4 – havonta

Hozza Hallér Gábort Betlehem Farkas is III/II/14/1 – Kemény is említi 1660. december 5-én feleségének írott levelében: „Bethlen Farkas uram az estve érkezék meg Kemény Simontól, véle együtt Haller Gábor, Bethlen János uramék is, kik erős reversalis alatt szabadon vadnak.” (Kemény, 417.)

Hunyadi János III/II/26/4 – (†1456) hadvezér, 1446–1452 között Magyarország kormányzója.

Huszt III/IV/13/2, III/IV/31/4 – Máramaros m., Huszt, Ukrajna. Míg Kemény Magyarországra vonult vissza, Lónyay Annát a biztosnak vélt Huszt erősségébe küldte, majd néhány napra maga is oda vonult.

Hydra II/II/44/2 – Hüdra: Tüphónnak, a százfejű óriásnak és a félig kígyó, félig asszony alakú Ekhidnának a lánya, kígyótestű, kilenc sárkányfejű szörny. A Lerné melletti ingoványban élt, s pusztította az embereket.

Hylax I/II/38/1, I/II/50/4 – ovidiusi eredetű kutyanév; Vergiliusnál is előfordul, lásd Eklogák, VIII, 106.

Hymen I/I/35/2, II/I/8/1, II/I/15/2, II/IX/78/1, III/I/16/2, III/IV/77/4, III/IV/80/3 – Hümenaiosz: a házasságkötés istene és a házasság védelmezője, vö. Murányi Vénus, III/388/1.

Hypermnestra II/VI/40/2 – Hüpermnésztra: Danaosz argoszi király ötven lánya, a Danaidák közül a legfiatalabb. Nem teljesítette apja parancsát: nászéjszakáján nem ölte meg férjét, így elkerülte nővérei sorsát, akiknek az alvilágban örök időkig vizet kell tölteniök egy lyukas hordóba.

Hyppolitus II/VI/40/3 – Hippolütosz: Thészeusz athéni király és első felesége, Antiopé fia. Thészeusz második felesége, Phaidra beleszeretett a szép ifjúba, de az nem viszonozta szerelmét, ezért Phaidra bevádolta Thészeusznál, hogy fia el akarta őt csábítani. Thészeusz Hippolütosz elpusztítására Poszeidónt kérte meg, aki egy tengeri szörnyet küldött az ifjú útjába. Ettől lovai megbokrosodtak, és urukat halálra vonszolták.

iam felicior aetas…[Ajánlás] – Ovidius, Átváltozások, XIV, 142–143: „De az élet jobb fele eltűnt, / s lám, itt van remegő lábakkal a gyönge öregség…” (Devecseri Gábor fordítása).

Ibid. [Ajánlás] – ibidem: ugyanott

Ibrahim szultán III/III/13/2 – A szultán itt tatár főembert jelent.

Ibraim III/V/62/2, III/V/113/3, III/VI/1/1, III/VI/2/4, III/VI/3/3, III/VI/20/1 – Ibrahim Matts pasa. Ali 1661 végén Erdélyben hagyta Apafi védelmére.

Icarus III/IV/56/3 – Ikarosz: Daidalosz fia. Amikor apjával együtt madártollakból viasszal összeragasztott szárnyakkal menekült Kréta szigetről, túl közel repült a naphoz, a viasz megolvadt, s Ikarosz a tengerbe zuhant. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII, 185–220. Lásd még Daedalus.

Ida hegye I/I/12/3, II/VIII/4/3 – erdőkben és forrásokban gazdag hegység Nyugat-Müsziában, a trójai síkság mellett. Itt pásztorkodott Parisz.

ideg I/II/63/3 – az íj húrja

idejek I/I/28/3 – koruk

idétlen III/I/49/1, III/IV/19/3, III/VI/117/4 – éretlen, idő előtti, korai

idétlensége I/IV/7/1 – korai volta

Igen ritka madár az igaz barátság II/IX/2/1 – Gyöngyösi a Rózsakoszorú ajánlásában az igaz hűséget is ritka madárnak mondja.

igy III/II/52/4, III/IV/60/1, III/V/9/3 – ügy

Így pecsétlette meg édes hazájához / Szíves szeretetit… III/VI/115/1–2 – Vö. „Ma, vitézek, éltünket el kell veszteni, / És ma minden próbánkat lepecsétölni”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, XV, 5 (Kovács Sándor Iván, 37).

illet III/VI/84/3 – érint

Immár is madarát a győzödelemnek / Mellyesztik, noha még sok híja van ennek III/IV/43/1–2 – értsd: kopasztják a meg sem fogott madarat, előre isznak a medve bőrére

inában III/IV/10/2 – sarkában, nyomában

inal I/V/21/3, II/III/58/1 – követ, kerget

indulat I/III/58/2, I/IV/12/1 – indulás, kezdet

indusi II/IX/54/2 – indiai

interveniál Az Olvasóhoz – előfordul

in Toga et Sago, Arte et Marte [Ajánlás] – mind tógában, mind hadiköpenyben, azaz mind békében, mind háborúban; egyben utalás a vers III/II/33/3 sorára. Lásd még Kesergő nympha, 21. vsz.

Int s tudósít arrúl mind főbb s közrendeket III/II/8/2 – Kemény 1660. november 20-án Aranyosmeggyesen kibocsátott pátensének ilyen értelmű szövegét lásd Szalárdi, 640–641. Teljes szövege: Kemény, 411–414.

innya II/IV/19/4 – inni

Iphigenia II/II/34/2 – Iphigeneia: Agamemnón mükénéi király és felesége, Klütaimnésztra lánya. Feláldozta magát azért, hogy az akhájok győzelmet arassanak a Trója elleni háborúban. Vö. Ovidius, Átváltozások, XII, 30; Homérosz, Iliász.

irtovány II/VI/21/1, II/VI/41/1, II/VI/47/1 – irtás

Irus II/III/56/4 – Irosz: arcátlan koldus Odüsszeusz ithakai király palotájában, vö. Croesus.

ispaia III/III/18/2 – szpáhi: könnyűlovas katona

istáp III/II/23/3 – pálca, (a haza) gyámol(a), támasz (gyámbot)

ítélhetd III/VI/79/4 – ítélheted

Itt majd mindenik kard egy-egy halált vezet III/VI/80/1 – Vö. „Vezet maga után ez két ötven szablyát” és „Ötszáz halál megyen háta után ennek”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, V, 57; XV, 62 (Kovács Sándor Iván, 37).

iziben III/V/84/3 – alkalommal, tkp. azonnal

Izmael pasa III/III/2/3, III/III/109/1 – Szejdi Ahmed után, 1660-tól budai pasa.

Izzad vala vérrel már Kemény szablyája III/VI/97/1 – vértől iszamós, vö. Murányi Vénus, I/57/3, III/91/3

jancsár II/III/9/3, II/III/11/3 – janicsár: török gyalogos katona

Janus III/V/93/1 – minden kezdet római istene, kettős arcot viselt, egyszerre tekintett előre és hátra.

jártatja II/II/32/2 – küldi valakihez a követét

Jázon II/I/29/1, III/I/9/2, III/V/83/2 – Iaszón: Aiszón iólkoszi király és felesége, Eteoklümené fia, az Argonauták híres, az aranygyapjúért folytatott expedíciójának vezére. A célját elérni segítő Médeia beleszeretett, de ő később hűtlenül elhagyta. Vö. Ovidius, Átváltozások, VII, 395; Murányi Vénus, I/2/1, I/140/2, I/143/1, I/144/2; vö. még Balassi, Ötödik (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 16).

jedzi el I/I/33/4 – eljegyzi

Jehova II/V/33/3 – a zsidóknál az Isten neve

Jelen lészek én is mindütt veletek… III/VI/61 – E sorokban Zrínyi esküjelenetének (Szigeti veszedelem, V, 34–36, 38) utánzására ismer Kovács Sándor Iván (Kovács Sándor Iván, 37).

jó hír s név II/I/23 – A jó hír és név maradandó voltáról vö. Murányi Vénus, [Ajánlás].

jó módtúl várván III/II/12/2 – az alkalmat várva

jószág III/V/11/3 – erény

jova III/I/2/2 – java, eredménye

Jöhetett ez talám háromszáz szablyával… III/III/24/1–4 – Vö. „Hát Alapi Gáspár négy ötven szablyával / Jün, van befödözve párducnak hátával”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, V, 48 (Kovács Sándor Iván, 29).

Julia III/I/7/1 – Julius Caesar lánya, Pompejus Magnus felesége.

Julius II/I/26/1 – Caius Julius Caesar (i. e. 100–44), római államférfi, hadvezér, író.

Julus I/IV/17/2, III/VI/98/1 – Aszkaniosz vagy Julus: Aineiasz fia, aki bolyongásai közben mindvégig apja mellett volt. Az Itáliában megtelepedő trójaiak számára alapította Alba Longa városát a mai Róma helyén.

Junó I/I/12/4, I/I/14/1, I/I/15/3 – Juno: Jupiternek, a legfőbb római istennek a felesége, azonos a legfőbb görög istennővel, Hérával. Ő is részt vett az istennők legszebbike címért folytatott vetélkedésben, amelyben az elsőséget Parisznak kellett eldöntenie.

Jupiter I/V/23/1, III/I/55/1 – a legfőbb római isten, a görög Zeusz megfelelője.

jutánd III/IV/27/4 – jutni fog

kába III/V/8/2 – bolond, kótyagos

kaftán III/III/59/1, III/III/68/2 – díszes keleti köntös

kajon irigylés I/III/15/3 – csúfondárosan kárörvendő irigység. A bibliai Káin személynév köznevesülésével keletkezett jelző, vö. Murányi Vénus, II/37/3, II/342/3.

kalahuz, kalauz II/II/10/4, III/III/51/4, III/VI/28/4 – vezető

káld III/IV/78/3 – kád

Kalodának híják, kalodául is vár II/IV/1/3 – szójáték a Csufut-káleh vár és a kaloda (régi büntető eszköz, a rabság jelképe) szavakkal.

kalpag III/III/101/1 – szőrméből készült karimátlan süveg

kám II/II/18/2, II/II/32/2, II/II/35/1, II/II/37/3, II/II/42/1, II/II/47/1, II/II/53/2, II/II/56/1, II/III/1/1, II/III/5/1, II/III/9/1, II/III/14/1, II/III/15/2, II/III/32/1, II/III/33/4, II/III/46/2, II/III/47/3, II/III/49/2, II/III/60/2, II/IV/38/2, II/IV/50/1, II/IV/55/1, II/IV/79/1, II/IV/80/4, II/IV/81/2, II/IV/84/2, II/VII/23/3, II/VIII/1/3, II/VIII/22/1, II/VIII/28/2, II/VIII/32/3, II/VIII/34/1, II/IX/7/3, III/III/108/2 – kán, tatár fejedelem, ekkor IV. Mohammed Giraj. 1641–1644, illetve 1654–1666 között uralkodott.

Kandia III/III/34/3 – Kréta szigete

Kanizsa III/III/9/2, III/III/31/1, III/III/38/1 – Nagykanizsa, Zala m.

kanótos III/IV/40/3 – kanócos, gyújtózsinóros

kantár II/I/32/1 – zablaszíj

kánya II/III/49/2, II/VIII/22/1 – sólyom alkatú ragadozó madár

kapucsi pasa II/IV/80/3, II/IV/83/4 – az ajtónállók, kapuőrök pasája, kamarás, hivatalos levelező

karabina III/IV/38/4 – karabély: rövid csövű puska

Kara Memhet III/III/19/1 – dalmát származású török katonai vezető.

karban forgott I/V/1/2 – állapotban volt

kardja után élő III/VI/57/2 – zsoldos katona

kárhozat I/I/37/2 – szenvedés

karmány III/III/43/2 – kármány: dél-anatóliai, Karaman vidéki

karmazsinszín I/IV/26/2, II/III/17/2, II/IV/15/4, III/III/30/1, III/III/95/4 – kékes árnyalatú sötétvörös színű bőr

Károly király [Ajánlás] – Károly Róbert magyar király (1307–1342).

Karthágó I/II/57/2 – a leghíresebb és leggazdagabb ókori város Észak-Afrikában; vö. Vergilius, Aeneis, I.

karvas II/I/17/4, III/III/44/3, III/III/96/1, III/VI/77/1, III/VI/81/2 – vas karvédő, páncélujj

kástélyos III/I/28/1 – világos piros, zavaros

Kászonszék [Ajánlás] – székely terület Erdély keleti határán.

Katona szerrel van minden készületek III/III/91/4 – értsd: a teljes felszerelésük katonára vall

Kaukázus I/I/37/3, II/VIII/4/2, III/I/33/2, III/VI/91/1 – hegység

kaukázusi tigris III/I/33/2 – vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus IV, 67.

kaur II/III/37/2 – gyaur: a török nézőpont szerint hitetlen

káva II/IV/72/3 – a lábbilincs kerek része

Kávét iszik vala, mikor ez hírt vette III/VI/3/1 – Vö. „Meleg kávé mellett agg szót kovácsoljunk”, „Kávét kicsin fincsából hörpögetének”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, III, 26, 29 (Kovács Sándor Iván, 37).

kazul III/III/101/3 – perzsa. Vörös turbánjuk után nevezték a perzsa katonákat kazuloknak, vörös fejűeknek.

kecse III/III/49/1 – pokróc

kedven, kedvén II/III/57/1, III/I/6/2 – jó kedvvel

kedvlegelő kény III/I/14/1 – szabad akarat

kelevény II/VII/29/2 – kelés

kelevéz III/V/49/3 – dárdaszerű szálfegyver

kémélni II/VI/15/2 – kímélni

Kemény esedezni kezd fejedelmének II/II/18/1 – E jelenetet Kemény Ruina exercitus Transsylvanici című emlékiratának ismerete alapján írhatta Gyöngyösi: „Menjen el azért Nagyságod, mert ennek így kell lenni. Én pedig, az mint lehet, Isten után az népet vezérlem s oltalmazom […] Nem lőn mit tenni az fejedelemnek, engedni kelle tetszésünknek, elmenni s engemet elhagyni. Kitől elbúcsúzván az hadakat megcsendesítém.” (Kemény, 362.)

Kemény Ferenc I/II/30/1, II/VII/19/1, III/V/18/3 – (1636–1661) Kemény János fejedelem fia, kővári kapitány. A hosszúfalvi táborban, pestisben halt meg.

Kemény János – (1607–1662) erdélyi nagybirtokos, Fehér megye főispánja, fogarasi főkapitány, tanácsos. Az 1644-es hadjáratban az erdélyi hadak fővezére, az 1657-es lengyelországi hadjárat főparancsnoka, a súlyos vereség után a Krímben raboskodott. 1661–1662-ben Erdély Habsburg-párti fejedelme, önéletíró, versszerző.

Kemény Simon I/II/30/1, II/VII/19/1, III/II/12/1, III/II/15/1, III/VI/98/1 – (1633–1675) Kemény János fia, Udvarhelyszék főkapitánya, Fehér megye főispánja. Apja halála után Magyarországra menekült, majd fejedelemjelöltként visszatért Erdélybe, de mivel akciója kudarcot vallott, többé nem foglalkozott közügyekkel.

Kemény Simon III/II/25/2 – (†1442) a Kemény család első nevezetes tagja. A szebeni ütközetben Hunyadi János ruhájába öltözve hősi halált halt.

kén I/III/54/3, II/IV/45/2, II/IX/71/1, III/III/73/4, III/V/91/1 – kín

kengyelfutó III/III/76/1 – a lovagló nemes vagy a hintó mellett futó, általában díszes ruhájú szolga

kénra vér II/VI/5/3 – kínra ver

kényén II/VI/38/2 – kedvére, akaratára

kenyeresi II/IX/62/2 – társai

képző III/VI/92/4 – itt: idéző

kerecsen III/II/28/2, III/III/37/2, III/III/96/2, III/VI/79/3 – kerecsensólyom

kerékben III/III/17/3 – körbe

kérgét–férgét–mérgét II/VII/36 – Balassinak az oktalan gyanakvásról írt Célia-versében felbukkanó rímbokor visszhangja (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 155).

késeltette II/IX/7/4 – késleltette

keselyűszárnyok III/III/23/3 – saskeselyű tollai

keserv I/IV/9/1 – szomorúság, gyász

késlető III/VI/24/1 – késleltető

készíttek III/II/51/3 – készítettek

kétes I/II/41/4, II/IV/42/4 – kétkedő

ketteje III/VI/113/1 – kettő közülük

kettős aranyok II/IX/44/3 – arany pénzérmefajta

kevélység III/III/75/4 – elbizakodottság, gőgösség

kiesség II/VII/12/2 – szépség

Ki ezeken tisztít, ki kardot köszörül II/I/18/1 – E sorok Balassi Egy katonaénekének, illetve Borivóknak való című versének hatását mutatják (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 125, 27).

kiírhatatlan III/IV/53/4 – meg-, ill. lerajzolhatatlan

Kimenvén hazánkbúl sok szép seregekkel II/II/6/1 – II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratának leírását lásd Bethlen, 27–35.

kímlés I/III/15/2 – kémlelés

kincses gyűjtemény II/II/60/4 – gazdagság, értékes vagyon

kioszol III/VI/35/1 – szétoszlik, szétszéled

Kiöntvén keservét ezekkel szívének… II/I/71 – Vö. Ovidius, Pontusi levelek, II, 3, 89; Naptár, II, 820 (Maurer, 45).

kirizér III/IV/39/1 – kuracín, kuracél: mellvért

kisebbséges II/II/21/3 – kisebbítő, kevesebbet érő

kivágyó III/V/21/1 – megnyilvánulni akaró

kiveti kérőjét II/VIII/23/1 – kb. kiküldi az élelemszerzőket

kivonná III/VI/54/4 – kicsorbítaná

kláris I/I/46/1, I/II/9/1, II/II/63/1, II/IV/15/3, II/IX/53/4, III/III/58/4, III/III/72/4 – fehér vagy élénkpiros korall, melyből gyöngysort is készítettek, vö. Murányi Vénus, II/143/3, II/338/4, III/26/2. A fogakat, illetve az ajkakat Balassi is klárishoz hasonlítja (Huszonharmadik, Hatvanodik, [Hatvankettődik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 50, illetve 123, 129).

Kleopátra I/V/13/4 – Ptolemaiosz egyiptomi király lánya, i. e. 47-től 30-ig királynő.

kóborló II/I/5/3 – csavargó rabló, fosztogató

kocperd III/IV/39/4 – koszperd: szablyafajta

koh II/III/29/2 – kohó

kolcsog III/III/69/1 – kócsagtoll

Kolozsvár III/IV/48/4 – Kolozs m., Cluj-Napoca, Románia

kopár I/II/45/1 – csupasz, kopasz

kopiája III/III/34/4 – kopjája (itt négy szótagnak olvasandó)

kopja,kopjaszál III/III/27/1, III/III/97/4 – döfőlándzsa

kopó I/II/35/2 – a vadat felhajtó vadászkutya

korban jut II/VII/22/1 – karba, állapotba jut

kornéta III/IV/38/1 – lovassági zászló

Kornis Ferenc II/IV/51/3, II/IX/44/3 – (1607–1661) a 16. században Erdélybe szakadt katolikus főrangú család tagja, Kolozs megye főispánja. 1657-ben a lovasság parancsnokaként ő is tatár rabságba esett, ötvenezer tallér váltságdíjért szabadult.

Kovács Gergely II/VII/26/2 – (†1660) Rákóczi veterán katonája. Kemény kezessége ellenére megszökött a tatár fogságból. A gyalui csatában esett el.

kozák otthágy, a svéd is elmegyen II/II/10/1 – A szövetséges kozák és svéd csapatok magukra hagyták az erdélyieket a lengyelek és a tatárok prédájául.

kőesős zápor II/II/28/1 – jégesős zápor

könyhüle I/V/28/3 – könnyebbedék

könnyű okok III/VI/36/1 – nem eléggé nyomós okok

könyv I/I/43/4, I/III/12/4, I/III/33/2, I/III/54/1, I/V/47/2, II/I/50/2, II/I/54/4, II/I/71/2, II/II/4/3, II/II/5/2, II/V/45/2, II/V/101/4, II/VI/12/3, II/VI/42/4, II/VII/6/4, II/IX/54/1, III/IV/34/4, III/IV/103/3, III/V/5/4, III/V/102/4, III/V/103/2 – könny

környéke III/III/71/2 – kerülete, széle

körösként III/II/13/2 – körül

kötelesség I/V/50/3 – kötelék, elkötelezettség

kötötték fejeket II/VII/27/3 – kötelezték magukat

kövér II/III/1/2 – gazdag

köz I/V/10/4, II/V/28/2, II/VIII/20/2, III/VI/48/1, III/VI/96/1 – közönséges

közlött III/III/72/4 – közbevegyített, kevert

közlötte III/IV/79/4 – osztotta meg

község III/IV/68/2 – közösség

Krakkó II/II/8/1 – Kraków, Lengyelország

Krasznahorkaváralja [Ajánlás] – Gömör-Kishont m., Krásnohorské Podhradie, Szlovákia, Gyöngyösi István akkori lakóhelye

Krím II/III/60/1, II/VII/21/3, II/VII/22/4, III/I/18/2 – A Krím-félsziget a 17. században a krími tatárok lakóterületének központja volt.

Kucsuk Memhet pasa III/VI/6/2, III/VI/18/1, III/VI/20/1, III/VI/20/4, III/VI/21/4, III/VI/23/3, III/VI/40/1, III/VI/44/3, III/VI/52/2, III/VI/62/3, III/VI/67/2, III/VI/81/1, III/VI/105/1 – Kücsük Memhet pasa, magnisai kormányzó, jenői bég, váradi pasa, 1667-től ruméliai beglerbég.

Kurta I/II/41/1 – kutyanév

kurtán, kurtány II/I/20/4, III/V/118/3 – havasalföldi zsoldos katona

különb II/VIII/16/1 – különböző

külön helyre megyen I/II/66/1 – félrevonul

külön-külön III/III/60/3 – különféle

külső helyeken II/I/25/3 – idegen országokban

küszködik I/V/13/1 – küzd

kvártély III/V/46/1, III/V/46/4, III/V/48/3 – szállás

labirintus II/V/57/4, II/VIII/17/3 – útvesztő

Lachesis II/V/55/3, III/V/18/3 – Lakheszisz: a párkák egyike, az élet fonalának gombolyítója. Gyöngyösi itt is, mint minden művében, Lakhesziszt tartja az élet fonala elvágójának, miként Rimay is.

lágy meleg II/IX/38/2 – enyhült, langyult

Lajos III/IV/100/1 – II. Lajos (1506–1526) magyar király, aki ugyancsak a túlerővel szemben, a mohácsi csatában lelte halálát.

lakás II/IX/79/3 – lakoma

lakóhelyében jutván a vajdának II/IX/14/1 – Tîrgovişte volt Havasalföld régi fővárosa, Mihnea vajda lakóhelye.

lang II/I/60/2, II/I/73/3, II/II/63/2 – láng

lángos II/VII/43/3 – égő

Laodamia, Laodemia II/VI/40/1, III/V/105/1 – Laodameia Próteszilaosz hősnek volt a felesége. Próteszilaosz ismerte a jóslatot, hogy aki elsőként lép a trójai földre, elsőként hal is meg, s amikor partra ugrott, egy trójai harcos azonnal leterítette. Az istenek kegyéből Próteszilaosz három órára megelevenedett, s megígértette feleségével, hogy követi őt a halálba. Az idő leteltével Laodameia férje karjaiban szíven szúrta magát. Vö. Homérosz, Iliász; Ovidius, Hősnők levelei, XIII.

lapta III/III/27/4 – labda

lárma III/V/80/3 – harci riadó

lármák III/VI/47/1 – riadóztatók

látás II/VI/18/4 – látomás, álom

laurus II/I/39/3, II/II/8/3, II/III/52/2, III/II/34/4, III/IV/44/1, III/IV/95/4, III/VI/5/3, III/VI/28/3, III/VI/64/3 – babér (a versben a laurus mindenütt két szótagúnak ejtendő). A győzőt díszítő babérra vö. Murányi Vénus, I/7/4, III/231/4.

laurust köt II/I/34/3 – babérkoszorút köt

Lausus II/IV/74/3 – Mezentius fia. Turnus oldalán harcolt, s miközben apját védte, Aineiasz megölte, majd meg is siratta mint jobb sorsra érdemest. Vö. Vergilius, Aeneis, X.

Lavinia I/IV/55/2, III/V/97/4 – Latinus király és felesége, Amata lánya, Turnus jegyese, majd az Itáliában letelepült trójaiak vezérének, Aineiasznak második felesége. Vö. Vergilius, Aeneis, VI, VIII, XI, XII; Ovidius, Átváltozások, XIV, 570.

Leander II/VI/40/4, II/VII/42/2 – Leandrosz: az egyik leghíresebb antik szerelmi történet hőse. Vö. Muszaiosz, Héró és Leandrosz; Ovidius, Hősnők levelei, XIX.

Leginkább négy dolgot vizsgál a szeretet / Erkölcsöt, értéket, szépséget, nemzetet I/I/11 – Szinte szó szerint megegyezik az Igaz barátságnak tüköre (Actus IV, 32) soraival: „Leginkább négy dolgot vizsgál a szeretet / Jó erkölcsöt, erőt, értéket, termetet”, de rokon ezzel I/IV/32: „Van itt jó üdőkor, van gyenge ifjúság, / Van erő, van érték, van ész, van okosság, / Van nemzet, van hír s név, van tiszt, van uraság.”

legmesterségesb III/III/20/4 – legügyesebb

Légrád III/III/38/1 – Zala m., Legrad, Horvátország

lejtő I/II/33/3, III/III/41/2 – táncos lépés

lejtőző III/III/74/2 – táncosan lépő

lél III/VI/62/4 – lel, talál

lelemény I/III/3/3 – vélekedés

lén I/V/32/4, II/IV/31/2, II/IV/45/3, III/I/12/4 – lett

Lengyelország I/I/2/4, II/I/34/3, II/I/36/1, II/6/2, II/VII/17/2, III/V/90/1 – II. Rákóczi György 1657-ben svéd és kozák szövetségesekkel Lengyelország ellen indított hadjáratának célja a lengyel korona megszerzése volt.

Lentulus III/I/7/3 – Több ilyen nevű római államférfi is volt, de nem rájuk vonatkozik az utalás. Gyöngyösi valószínűleg eltévesztette a nevet, mert Sulpicia kedvesét nem Lentulusnak, hanem Cerinthusnak hívták.

lenyérte II/VIII/26/2 – lenyírta

Leopárd I/II/45/2 – kutyanév

lép II/VII/34/4 – madárfogáshoz használt ragadós csalétek

leve I/II/5/2 – lett

Liciska I/II/41/1 – ovidiusi eredetű kutyanév

lidérc II/III/29/3 – a babona szerint éjjel tüzes ember képében járó ártó, gonosz szellem

linea [Ajánlás] – ág, vonal

Linus II/VI/40/2 – Linosz: Lünkeusz, Aigüptosz király fia, Danaosz király lányának, Hüpermnesztrának a férje. Lásd még Hypermnestra.

lóding III/III/95/3 – vállszíjas lőportartó

lompot eresztett I/II/36/1 – bojtos

Lónyai Anna – Lónyay Anna (†1690): Lónyay Zsigmond és Varkucs Margit lánya, előbb Wesselényi István, majd Kemény János felesége.

Lónyai Margit I/I/34/1 – Lónyay Margit: Lónyay Zsigmond és Varkucs Margit lánya, előbb Telegdi István, majd Csáky István felesége.

Lónyay Zsigmond I/I/25/1 – báró (1593–1652), Lónyay Anna apja, északkelet-magyarországi protestáns főnemes, Kraszna és Bereg megye főispánja. Részt vett a linzi békét megelőző tárgyalásokon.

Lónyai Zsuzsánna I/I/33/1 – Lónyay Zsuzsanna (szül. 1622) Lónyay Zsigmond és Varkucs Margit lánya, Bocskay István zempléni főispán felesége.

Ludán III/III/8/1 – Ludány, Nógrád m.

Madarász Mátyás III/II/13/3 – nem nemesi származású gyalogkapitány Kemény szolgálatában, később a magyarországi bujdosók egyik segítője Erdélyben.

magahitt dagály II/V/49/3 – elbizakodott gőgösség

Maga is szög legény, lova is szerecsen… III/III/37/1–4 – Vö. „Maga is fekete, lova is szerecsen”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, I, 79 (Kovács Sándor Iván, 31).

magasztalják III/II/39/3 – emeljék

magát jelengeti I/III/13/2 – meg-megjelenik, mutogatja magát

Magnus Fabius lásd Fabius

Mahumet II/III/42/2, II/III/42/4, III/III/55/2 – Mohamed próféta

Mahumetnek hétszer járta koporsóját III/III/57/1 – értsd: hétszer zarándokolt Mekkába Mohamed sírjához

majc III/III/11/1, III/III/80/4, III/III/95/6 – széles szalagokból készített díszítés, lószerszámokon használták

majd II/II/14/4 – majdnem

Majtén III/IV/35/1, III/IV/42/1 – Nagymajtény, Szatmár m., Moftinu Mare, Románia

mál I/II/40/2 – állat hasi prémje

Máramarus III/IV/6/4, III/V/48/1 – Máramaros m.

Már a Szentírásként öltözvén egy testben III/I/1/1 – 1Mózes 2,24

Margit I/I/26/2 – Varkucs Margit, Lónyay Anna anyja.

Margit lásd Lónyay Margit

marhahajtás III/IV/87/4 – marhatolvajlás

Marpesus II/II/3/1, II/VIII/29/2 – Marpészosz: fehér márványáról híres Parosz szigeti hegység. A hasonlatot vö. Igaz barátságnak tüköre, Actus XIV, 7 és Murányi Vénus, I/164/3; illetve Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 57/2.

Márs II/I/1/1, II/I/8/4, II/I/12/2, II/I/61/2, II/II/53/1, II/II/54/1, II/IV/66/3, II/IV/67/3, II/VIII/1/3, III/I/16/2, III/I/21/1, III/I/60/3, III/II/29/3, III/III/32/1, III/IV/9/2, III/IV/15/4, III/IV/42/4, III/IV/75/2, III/IV/77/3, III/IV/79/4, III/IV/94/3, III/V/31/3, III/V/80/3, III/V/93/4, III/V/95/2, III/V/96/3, III/V/107/3, III/VI/88/2 – római hadisten, a római hatalom védelmezője és a rómaiak ősatyja.

Márs kockája II/II/9/1 – a hadi szerencse

martalék II/II/7/3 – zsákmány

másod III/III/50/4 – második

másolni II/VII/33/3 – mássá tenni

Más örökösebben ha elcseréltetnek? III/V/23/4 – Értsd: ha a mulandó élet napjai más, örök életre cseréltetnek.

másszor II/VII/40/3 – másodszor

másuva I/III/32/2 – máshová

Mátyás II/I/32/1, III/IV/91/1 – I. (Hunyadi) Mátyás (1443–1490), 1458-tól magyar király.

Mausoleus III/I/7/2 – Mauszolosz kariai király (i. e. 375–352). Felesége Halikarnasszoszban monumentális síremléket építtetett neki, mely az ókori világ egyik csodája volt. Lásd még Artemisia.

Mavors II/I/10/2, III/VI/52/1 lásd Márs

medályos III/III/69/1 – kerek vagy ovális alakú ékszerrel díszített

Medea III/I/9/2 – Médeia: Aiétész kolkhiszi király és felesége, Eidüia lánya, varázslónő. Segített Iaszónnak az aranygyapjú megszerzésében, ám később Iaszón elhagyta. Vö. Ovidius, Átváltozások, VII; Murányi Vénus, I/2/3, I/144/1, III/387/1.

megállapodának II/VII/23/3 – megállának

megboldul III/II/42/3 – megzavarodik, kábulatba esik

megegyez III/IV/17/4, III/IV/94/2 – egyesül

megegyezés III/III/105/3, III/IV/35/2 , III/IV/47/4 – egyesülés

megegyező kozákkal, svédekkel II/II/6/4 – értsd: az erdélyi csapatokkal egyesülő kozák és svéd hadakkal

megegyeztetés III/II/38/2 – a viszályok lecsillapítása

Megfesté a földet kiontott vérével III/I/24/1 – Gyöngyösi itt egy, a költészetben kedvelt toposzt használ, de valószínűleg ismerte Rákóczi nyilatkozatát is, aki Bethlen János szerint megesküdött, hogy Jenő várát megsegíti, ha kell „mezejét saját vérével fogja áztatni” (Bethlen, 37). A toposz történetéről lásd Kovács Sándor Iván, A radnótfáji Syrena-másolat 1671-ből, in Uő, „Eleink tündöklősége”, Bp., 1996, 84–93.

meghorgasztván III/III/75/2– meggörbítvén, behajlítván

megjutál II/IX/67/1, 2 – megjöttél

megkötik III/V/44/2 – befagyasztják

megmásolá II/VI/32/4 – megváltoztatá

meg nem ásnak III/V/42/3 – meg nem marnak, meg nem csípnek

megnódítván III/V/74/1 – megindítván, ösztökélvén

meg oda III/IV/25/4 – ugyanoda

megszarvasulhatott III/I/13/2 – szarv alakúvá válhatott (ti. a fogyó vagy növekvő hold)

megszínlenem Az Olvasóhoz – díszítenem, színeznem

megtérének I/II/30/3 – visszafordulának

megtérte III/V/1/3 – visszafordulása

megtolatott III/VI/106/1 – vissza-, hátraszoríttatott a csatában

Megvagyon Keményben mindenféle jóság… III/II/24 – Ugyanez a MurányiVénusban (I/52): „Értéke kővárak, úri rend nemzete, / Ideje legjobb kor, vitézség élete. / Erkölcse jó példa, deliség termete.”

Megválasztja köve, ki szín, ki valóság II/IX/2/4 – Értsd: a rabság az a próbakő, amelyen elválik, ki az ál-, és ki az igazi barát.

megvonítja I/II/32/1 – meghúzza

megzárván III/II/12/3 – várba szorítván, foglyul ejtvén

Meggyes I/I/41/4, I/II/72/3, II/V/27/2 – Aranyosmeggyes, Szatmár m., Medieşu Aurit, Románia

Melegítői is netalám ágyának III/III/83/2 – Utalás arra, hogy a törökök között elfogadott volt a homoszexualitás.

mellyeszt II/III/49/4, III/IV/43/2 – tép, szaggat

mén III/III/73/1 – csődör; paripa

ménykő II/I/47/3, III/IV/50/2 – mennykő

Mennyi láb, annyi fő vagyon seregekben III/IV/90/2 – a rendetlen hadi állapotokat jellemző korabeli szólás, a „fejetlen lábság” költői kifejtése.

mér I/III/51/2, I/III/51/4, III/V/117/4 – mer

mérészség III/IV/19/2 – merészség, bátorság

mérgének II/II/35/1 – itt: gonoszságának

mértékel I/III/34/2, II/IV/41/1, II/IV/70/1, III/V/102/3 – mérsékel

mértékli II/VII/34/2 – irányítja, visszafogja

mértföld II/VII/23/2, III/III/45/1 – erdélyi mérföld: kb. 8,35 km vagy magyar mérföld: 11,3 km

mervén III/III/62/2 – mereven, felfelé

mesterség I/V/26/1 – művészi megoldás, kidolgozás

mesterség III/III/46/1 – mesterkedés, furfang, ügyeskedés

metaplasmus Az Olvasóhoz – más formára vonás. Gyöngyösi magyar terminusa megegyezik Szenci Molnár Albertéval.

metatesis Az Olvasóhoz – hangátvetés

métel III/II/46/3 – métely (féreg, nyű)

metszett II/II/52/1 – levágott, leölt

mezei szépség III/IV/53/4 – a harcmezőn mutatott szépség

Mezentius III/III/26/2 – Mezentius: etruszk vezér, akit kegyetlensége miatt népe száműzött, ezért Turnusszal lépett szövetségre és Aeneas ellen harcolt, aki végül legyőzte. Vö. Vergilius, Aeneis, VII–XI.

mézes szavával hiteté mérgére II/II/38/4 – A mérget mézben beadó gonoszság antik toposzát Gyöngyösi is többször használja (pl. Murányi Vénus, III/122/3–4, III/143/4, III/146/4), Balassi Bálintnak is kedvelt fordulata (Ötvenkettődik, Ötvenhetedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 103, 115).

mézes színt II/II/35/1 – mézet színlelve

mező III/VI/12/2, III/V/54/2 – csatamező

mezőt rontó kő II/II/43/4 – jégeső, mennykő

míg III/I/47/4 – esetleg: mit

Mihne vajda II/IX/6/1 – III. Radu Mihnea, havasalföldi vajda. 1658–1659 között II. Rákóczi György szövetségeseként a török ellen fordult, 1659-ben vereséget szenvedett, menekülés közben magyar földön halt meg. Valóban az ő kezességén szabadult meg Kemény.

Mindazáltal ha még lenne jó vezére III/IV/92/1 – Mint V. Windisch Éva megállapította, e sor Zrínyi Montecuccoli-ellenes röpiratának egy kitételét visszhangozza (V. Windisch, 545). A gondolat valószínűleg topikus természetű, már Tinódinál is felbukkan a Károl császár… 520. sorában (Tinódi, 349).

minden III/IV/43/4, III/IV/63/3, III/VI/73/2 – mindenki

Minden állapotja böcsület s méltóság… I/V/3/3–4 – Ez és a következő sor kis változtatással megismétlődik a Thököly Imre és Zrínyi Ilona… 73/1–2. sorában.

mindennéműség III/II/27/2 – sokféleség

mindkét szerencsében III/III/14/1 – jó- és balszerencsében

Minerva I/I/18/4, I/V/27/3 – római istennő, a görög Pallasz Athéné megfelelője.

Minotaurus II/VI/32/3, II/VIII/18/1 – Minótaurosz: embertestű, bikafejű szörnyeteg, Minósz király fia. A knósszoszi labürinthoszban élt, amíg Thészeusz athéni hős meg nem ölte. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII.

Mint a juhakolban béesett farkasok… II/II/49 – Vö. Ovidius, Keservek, I, 6, 9 (Maurer, 40).

Mint amely sólyomnak lábszíját lefejtik II/VII/38/1 – Eckhardt Balassi „Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul, / Kinek sárga lába lábszíjakbúl szabadul” sorainak visszhangját véli felfedezni (Eckhardt, 399; Tizennyolcadik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 41).

Mintha most válna el lelke a testétűl III/V/89/1 – Eckhardt itt Balassi Losonczy Anna nevére írt versének 3. strófáját ismeri fel mintaként (Eckhardt, 399; [Huszonötödik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 52).

Mint tengeri kőszál habok csapásában… II/IV/78/2–4 – Vö. Ovidius, Átváltozások, IX, 40 (Maurer, 46); Murányi Vénus, II/201/2, II/267/3.

Mint tüzektűl pirult éjjeli üdőnek… I/V/30 – Vö. Ovidius, Átváltozások, III, 183; XIV, 767 (Maurer, 44).

miolta [Ajánlás], I/II/42/4, I/V/1/2, II/VII/1/3, III/V/3/3 – mióta

mirigy III/V/20/4 – mirigyes döghalál, pestis

Mit is árt, napjai a múló életnek, / Mint a folyóvizek, akik úgy sietnek III/V/23/1–2 – Vö. Ovidius, Szerelmek, I, 849; A szerelem művészete, 62 (Maurer, 45).

mívében III/III/64/4, III/III/69/4, III/III/71/3 – aranyművét, ékszerét

mívek III/II/11/4 – művük, ügyük

mívelni II/III/23/3, III/IV/1/3 – csinálni, művelni, mesterséget űzni

mívelt III/III/81/2 – alakított

míveltek III/III/68/3 – díszítettek

mívelteket III/III/80/4 – készítetteket

mívének II/III/18/2 – mesterségének

módot–zsoldot–oldott–holdot II/IV/59 – A rímek előképe Rimay echós versében, vö. Ács Pál, 65.

Mohácsnál III/IV/100/1 – értsd: a mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én

Moldva I/II/41/3 – egykori román vajdaság.

Montecuculi III/IV/36/1, III/IV/61/4, III/V/63/2, III/V/65/1 – Raimondo Montecuccoli (1609–1680) német hadvezér. Kemény János megsegítésére küldték, ő azonban késett csapataival, illetve titkos parancs alapján szándékosan húzta az időt, nem akart hadba bocsátkozni, s ezzel Kemény János vesztét és Erdély feldúlását okozta. Gyöngyösi Montecuccoli-értékelése, késlekedésének hibáztatása megegyezik Zrínyi Montecuccoli-ellenes röpiratával.

Mopsus I/II/44/1– Mopszosz: Nüxnek, az éjszaka istennőjének leszármazottja, a gáncsoskodás és az ostobaság istene, itt: ovidiusi eredetű kutyanév.

mucro Az Olvasóhoz – tőr, kard; élesség

múlat I/III/18/1, I/III/18/4, II/I/40/2, III/III/48/1 – mulaszt

múlat III/IV/26/1 – időzik, időt tölt

Mulykó III/III/18/2 – török lovas zászlóvivő

Munkács III/IV/13/2 – Munkács m., Mukacsevo, Ukrajna

Murány I/I/1/1 – Gömör m., Muráň, Szlovákia

mustrál III/IV/36/2, III/IV/37/2 – szemléz, seregszemlét tart

musurmán II/III/37/1 – muzulmán

Múzsa, Múzsák I/I/1/1, I/IV/48/4, I/V/18/4, II/I/4/1, II/I/13/2, III/I/16/1, III/IV/77/1, III/IV/92/3 – Muszai: Zeusznak és Mnémoszünének, az emlékezés istennőjének kilenc lánya, a művészetek istennői.

Múzsám, a murányi hegyek tetejérűl I/I/1/1 – A szerző nyílt utalása a Márssal társolkodó Murányi Vénus című művére.

nádméz II/IV/43/3 – cukornádból készült méz

Nagybánya III/IV/8/1, III/V/86/3 – Szatmár m., Baia Mare, Románia

Nagy elme nem szokta az alacsonkodást III/V/120/1 – Vö. Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 330/3; Murányi Vénus, I/40/1, III/374/1.

nagygyőri III/III/15/3 – diósgyőri, Borsod m.

Nagy ordítással jön ellenünk tábora II/II/43/1 – „De mind ez idők alatt hallottál volna itt hajakat borzasztó és lágy szíveket rettentő rettenetes Alla, Alla kiáltásokat, láttál volna sűrő zápor módjára való nyilaknak reánk szórását, éjjeli-nappali nyugtalankodtatást; mert az első napi és éjszakai időn egy óra alatt kétszeri-háromszori újabb-újabb seregek ostromolnak vala; azután is pedig az tracta alatt az sáncig ottan-ottan nagy sivalkodással rohannak vala.” (Kemény, 365.) Mintha Kemény beszámolóján alapulnának Gyöngyösi sorai.

Nagy Sándor lásd Sándor

Nagy súlyát amellett az adó terhének III/I/32/1 – Barcsay uralkodása alatt a török hallatlan, korábban elképzelhetetlen terheket rótt az országra, 600000 tallért követelt.

nagyszívű II/IX/40/4 – bátor

Nagyszőlős III/VI/17/2, III/VI/31/2, III/VI/67/1 – Nagyszőllős, Nagy-Küküllő m., Seleuş, Románia. Az 1662. január 23-i nagyszőllősi végzetes csata leírását lásd Bethlen, 111–113, Kraus, 495–497; Szalárdi, 670–671. Gyöngyösi jól láthatóan Bethlent használta forrásul, egyetlen jelentős eltéréssel: nem említi azt a fehér ruhás magyarországi lovast, aki arra figyelmeztette Keményt, hogy az erdélyi mágnásokat a csatában tartsa távol magától, mert az életére törnek. Ezért Haller Gábort, Bethlen Jánost és Farkast, Bánffy Dénest, Rhédey Ferencet, Ugron Andrást Teleki Mihállyal félreállíttatta, hogy majd hamarosan ő is hozzájuk tér. Az erdélyiek színe-java ennek köszönhette életét. (Vö. Bethlen, 113; V. Windisch, 538–540; Porogi, 605.)

Nagy Tamás II/IV/51/3 – (†1676) erdélyi nemes, tanácsúr, Fehér megye főispánja. A lengyel hadjárat alatt ő is fogságba esett, 25000 tallért kértek érte váltságdíjul. Később országgyűlési elnök.

Nam quid Imaginibus, quid avitis fulta triumphis… [Ajánlás] „Mert milyen képmásokkal, milyen ősi triumfusokkal támogatott paloták, milyen számos consullal teli ünnepek volnának elöl? Ha az élet lehanyatlik, elpusztul önmagában minden nemzetségnek tisztelete, amelynek egész dicsérete eredetében van.” Nem Ovidiustól való az idézet, hanem egy 1. század közepi, ismertelen szerzőjű műből, amely valószínűleg C. Calpurnius Piso magasztalására íródott.

Nam tibi Timbre cuput Evandrius abstulit ensis Az Olvasóhoz – Vergilius, Aeneis, X, 394: „Mert Thymber, fejedet vették évanderi karddal” (Kartal Zsuzsa fordítása).

Nánási III/II/4/1, III/II/5/3 – kapitány, Barcsay Ákos tisztje, lásd Bethlen, 86.

Nándorfejírvár III/III/2/1 – Nándorfehérvár, Beograd, Jugoszlávia

napeset III/VI/70/2 – nyugat

nap este III/VI/29/2 – napszállta, alkonyat

napra vigyázó sasfiak III/IV/81/3 – Vö. Murányi Vénus, I/49/3, II/338/2; Miskolczi Gáspár, Egy jeles vadkert: „Igen-igen éles látása vagyon [a sasnak], úgyhogy a Napnak sugárira minden szemhunyorítás nélkül nézhet…” (Miskolczi, 194.)

Narcissus II/VI/3/1 – Narkisszosz: szép ifjú, aki önmaga képmásába szeretett bele, s nem viszonozta Ékhó nimfa szerelmét. Narkisszoszt elemésztette a kielégületlen szerelem, halála után hatszirmú fehér virággá változott. Vö. Ovidius, Átváltozások, III, 339–510.

nárcisszus I/IV/21/2, I/IV/25/1, I/IV/31/1 – nárcisz. Gyöngyösi a virágok tulajdonságaival a mitológiai alakokra is utal, akikről nevüket kapták.

negédesen III/III/37/3 – fennhéjázva, kényeskedve

négy Eszterházit III/III/8/3 – 1652-ben Nagyvezekénynél Forgách Ádám csapata legyőzött egy rabló-fosztogató nagyobb török csapatot. A csatában elesett négy Esterházy is: Esterházy Miklós nádor fia, László és három unokatestvére, Ferenc, Tamás, Gáspár.

nehézben III/II/7/1 – nehezebben

Nehéz elszakadta eggyé lött két szűnek II/IV/43 – Vö. Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 329–331.

Ne kapjon azután kopasz tarkójához III/V/116/4 – Az alkalmat – Occasio – és a szerencsét kopasz tarkóval ábrázolták, jelezvén, ha már elmulasztották, nem lehet hátulról belekapaszkodni a hajába, azaz: késő bánat. Vö. Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 5.

nem [Ajánlás], I/I/28/3 – nemzetség

német császár – I. Lipót, lásd császár

nem szenvedte III/I/20/2 – nem viselte el

Nem tart a füvellő már pányvás lovakat III/V/43/1 – Eckhardt Sándor e sorokban Balassi Borivóknak való tavaszi éneke „télre kifordított visszhangját” ismeri fel (Eckhardt, 401–402, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 27).

nem vonja veremben II/I/23/1 – nem viszi sírba

Nem von végre visszát II/II/27/2 – nem ellenkezik

nemzet I/I/11/2 – származás, családfa

nemzet I/I/26/3, I/IV/13/4 – nemzetség

Nemzet, érték, érdem […] nagy elme s okultság III/II/24/3–4 – Gyöngyösi e gondolatsort emeli ki az ajánlásban is.

Neptunus II/I/6/1, II/I/14/1, II/VII/42/3 – római tengeristen, a görög Poszeidón megfelelője.

nest III/III/90/4 – nyest

Nesterfejírvár II/III/15/1, II/IV/72/4 – Dnyeszterfehérvár, Belgorod Dnyesztrovszkij, Ukrajna

Nézd kevély dagályát a vizek árjának… III/V/57 – Vö. Ovidius, Naptár, II, 219 (Maurer, 45).

Nilcunctando III/II/54/1 – semmi sem halasztandó

nimfa, nimfák I/I/15/1, I/I/24/4, I/V/19/3, II/I/3/1 – Nümphai: vízi, erdei és hegyi istennők, tündérek.

Nincs oly erős ökör… III/III/36/3–4 – Ilosvai Péter Toldi Miklós-históriájának 72–80. sora lehetett e sorok forrása (RMKT, XVI/3, 243).

Notus III/V/71/1 – Notosz: Asztraiosz titán és Éósz hajnalistennő fia, a déli szél istene, hatalmas erejével különösen a hajósokat veszélyeztette.

nuszt III/III/5/3, III/III/37/2, III/III/90/4, III/III/101/1 – nyuszt

Nyaláb III/IV/11/4 – Ugocsa m., ma Királyháza, Korolevo, Ukrajna

nyalka negédesség II/V/49/1 – rátarti fennhéjázás

nyess II/III/4/3 – nyers

Nyírség I/I/2/2

Nyitra III/III/4/1 – folyó

Nyitra III/III/7/3 – megye

nyive I/V/44/4, II/VII/8/3, III/II/11/3 – nyüve

nyomodik III/II/1/4, III/III/52/1, III/V/30/2 – nyomakodik, nyomul

nyőttek II/V/37/4 – nyűttek

nyút II/IV/18/3, III/V/80/4 – nyújt

óceán III/VI/29/4 – itt: Atlanti-óceán

ócsó I/II/62/2 – olcsó

ócsó böcsre II/V/27/2 – olcsóra, értékén alulra becsülve

Oenone II/VI/33/2 – Oinóné nimfa, akibe beleszeretett Parisz, az Ida hegyén élő ifjú pásztor. Parisz azonban elhagyta Oinónét, s csak akkor jutott ismét eszébe, amikor a trójai háborúból – halálos sebbel – ismét az Ida hegyére menekült. Oinónéban azonban felébredt a bosszúvágy, s nem volt hajlandó meggyógyítani régi szeretőjét. Amikor megtudta, hogy Parisz meghalt, megbánta tettét, s a máglya lángjai közé ugrott, hogy együtt hamvadjanak el. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, V.

officér III/IV/38/1 – tiszt

ohajt II/I/55/2, II/VI/1/3, II/VI/31/1, II/VI/38/2, II/VI/40/3, III/V/109/2 – sóhajt

ohajtás I/I/48/2, II/I/36/3, II/V/1/4, II/VII/42/2, II/IX/51/4, II/IX/78/4, III/II/53/1, III/V/104/2 – sóhajtás, sóhajtozás

ohajtó III/V/108/3 – szánakozó

ohajtod II/IV/40/2 – szánod

óhatod hozzá nem sietni I/V/5/4 – el nem kerülheted, hogy hozzá ne siess

okozás III/V/79/4 – hibáztatás

oláh I/II/42/2, III/II/6/1 – havasalföldi román

Oláhország I/I/2/4, I/II/31/3 – Havasalföld

Olaj bék III/III/5/1, III/III/10/3, III/III/92/3 – alajbég: lovassági tiszt, a szandzsákbég helyettese; Kara Musztafa, a vezekényi csatában a török had vezére. Vö. Zrínyi, Szigeti veszedelem, III–IV, az Ibrahim nevű török vitézhez való hasonlóságára Kovács Sándor Iván hívta fel a figyelmet (Kovács Sándor Iván, 34).

olajt vett III/VI/82/2 – felgerjedt

oldalafelét I/II/34/1 – oldalát

oldalló szemekkel I/V/31/4 – oldalpillantásokkal

ólommag-járás III/VI/94/2 – puskagolyó-zápor

olvasó III/III/57/2 – zsinórra fűzött golyócskákból álló imaszer

Olympus II/VIII/4/3 – Olümposz hegye, a görög mitológia isteneinek lakóhelye.

Oly a gyorsasága, mint könnyű szellőnek III/III/41/1 – Vö. Ovidius, Átváltozások, I, 502 (Maurer, 44).

Omnia cunctando III/II/54/4 – minden halasztandó

ónodiakkal III/III/93/2 – Ónod (Borsod m.) végvárában tartózkodó katonákkal

ónt nem kötnek a dolgok lábához III/VI/4/1 – értsd: nem fékezik, nem lassítják a dolgokat

orator Az Olvasóhoz – szónok

Orpheus I/IV/51/1 – Apollón isten vagy Oigrosz folyóisten és Kalliopé múzsa fia, a görög mondavilág leghíresebb dalnoka és zenésze. Lantjátékával a vadállatokat is megszelídítette.

Os humerosque Deo similis Az Olvasóhoz – Vergilius, Aeneis, I, 589: „arca s válla hasonló volt örök istenekéhez” (Kartal Zsuzsa fordítása).

ostábla III/I/21/1 – sakkhoz hasonló játék

oszlatják III/III/98/1 – szétoszlatják

oszpora III/VI/14/4 – török ezüstpénz, az akcse (váltópénz) görög neve

Ottó [Ajánlás] – (1261. február 11.–1312. szeptember 9.) Bajor Henrik és Árpádházi Erzsébet fia, 1305–1308 között magyar király.

Ottó II/III/3/1 – M. Salvius Otho (32–69), római császár. Neróval töltötte ifjúkora egy részét. Néhány hónapig tartó császárság után, amikor csapatait Bedriacumnál leverték, öngyilkos lett.

Ovidius [Ajánlás] – Publius Ovidius Naso (i. e. 43– i. sz. 17 v. 18), római költő.

Ő penig egyebet a fejér vénségnél II/VII/14/1 – V. Windisch Éva szövegszerűen is kimutatja e strófa eredetét. Lónyay Anna idézi levelében Kemény János szavait: „Írja kegyelmed, hogy ha kegyelmednek Isten szabadulást ad is, nagy két nyavalyát hoz magával: egyik az vénség s másik az szegénység.” (V. Windisch, 538.)

öregbül II/II/8/2 – nagyobbodik, nő

örményi tigris II/II/3/2 – Zrínyi örmény oroszlán kegyetlenségéről ír, vö. II. Idilium, 23; Rimaynak tulajdonított versben: arméniai tigris (Ács Pál, 183).

örökös lészen a tatár kezében II/VIII/15/2 – örökre a tatár rabságában marad

ösztövér II/III/3/1 – sovány

öszveegyvelednek I/V/36/3 – összevegyülnek, keverednek

özvegyleni I/II/9/4 – özvegyen élni

özvegységben II/II/19/2 – értsd: uralkodó nélkül

paizsi III/IV/51/4 – pajzsai

Pallás I/I/12/4, I/I/14/2, I/I/15/3, II/I/1/2, II/I/10/3, III/II/33/4, III/IV/75/1, III/V/97/3 – Pallasz: Athéné istennő mellékneve, aki Zeusz lányaként a bölcsesség és a győztes háború istennője, a jog, az igazságosság és a művészetek oltalmazója.

pallos III/III/96/4, III/III/109/2, III/VI/81/3, III/VI/111/1 – széles pengéjű kard

pálma [Ajánlás], II/IV/68/2, III/II/30/4, III/V/80/4, III/V/95/4, III/V/98/4, III/VI/28/1, III/VI/63/3 – a dicsőség, a győzelem pálmája, pálmakoszorúja

pálmaág II/IV/68/2, II/V/23/3, II/IX/1/1, III/V/120/4 – E sorok mindegyike a „teher alatt nő a pálma” szólásra utal. Vö. Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 136/4.

pálmázza III/VI/96/4 – pálmakoszorúval tünteti ki

pályázó társ III/III/38/3 – párbajvívó társ

Pán II/I/5/1, II/I/15/1 – Drüopé nimfa és Hermész isten fia, az erdők, a vadászok és pásztorok kecskelábú, homlokán szarvakat viselő istene.

pányvás lánc III/III/74/1 – béklyó

párduc I/II/40/2 – párducfoltos, pettyes, tarka foltos

Párducbőr a hátán, tollas bot kezében, / Három szál darutoll strázsál süvegében III/III/14/3–4 – Vö. „Haragos tigrisnek vagyon bőr az hátán, / Kegyetlen sastoll van szegezve paisán”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, V, 43 (Kovács Sándor Iván, 27–28).

párduc korcsa I/II/38/4 – elfajzott párduc

pariál Az Olvasóhoz – másol

Páris I/I/12/2, I/I/14/1, I/I/17/2, I/II/9/3, I/III/62/2, I/IV/17/2, I/IV/39/2, I/V/7/2, II/VI/27/1, II/VI/33/3 – Parisz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia. Első szerelme Oinóné nimfa volt, majd Aphrodité segítségével elnyerte Helené szerelmét, akit elrabolt férjétől, s ezzel a trójai háború előidézője lett. Vö. Homérosz, Iliász; Murányi Vénus, [Ajánlás], I/3/2, I/51/3, II/81/4, III/135/2, III/135/4, III/136/1, III/140/3, III/143/2, III/408/2; Ovidius, Hősnők levelei, XVI, lásd még Gyöngyösi fordításait: Páris Helenának és Helena Párisnak.

Párkák I/I/41/3 – római sorsistennők, a görög Moirák megfelelői: Klóthó fonja az élet fonalát, Lakheszisz gombolyítja, Atroposz pedig elvágja, s ezzel megszabja a halál óráját. Gyöngyösinél mindig Lakheszisz vágja el. Vö. Murányi Vénus, I/45/3, I/80/3, III/111/3.

párkányi III/III/104/1 – Párkány, Esztergom m., Štúrovo, Szlovákia

Parnassus II/I/4/1, II/VIII/4/1 – Parnasszosz: Apollónnak és a Múzsáknak szentelt hegy Görögországban, lábánál található a delphoi Apollón-jósda.

párpuskák III/III/96/4 – páros, kettesével viselt puskák

patyolat I/V/19/1, II/III/36/1, III/III/56/2, III/III/66/2, III/III/79/3, – finom fehér gyolcs

patyolat III/III/58/2, III/III/107/4, III/III/87/2, III/III/90/3, III/V/76/2 – turbán

Pauperis et tugurî congestum cespite culmen Az Olvasóhoz – Vergilius, Eklogák, I, 68: „s csöpp hajlék te, füves fedeled meglátom-e vajjon?” (Lakatos István fordítása).

pázsit III/III/25/4 – mező

peán II/I/39/4 – paián: Apollónt dicsőítő ének, diadalének

pecsétlette III/VI/115/1 – pecsételte

Pegásus, Pegásus-kutat [Ajánlás], III/VI/9/2, III/V/80/2 – Pégaszosz: szárnyas paripa. A Múzsák helikóni szent ligetében egyszer megbotlott, s patája helyén felfakadt a Hippokréné forrás. Aki annak vizéből ivott, költővé vált. Vö. Murányi Vénus, I/10/2, II/6/3, III/16/2, III/404/1–2; Ovidius, Átváltozások, V, 256.

pej III/III/40/1, III/III/59/3, III/III/92/2, III/III/100/3 – vörösesbarna, fekete farkú és sörényű ló

pelikán III/V/22/3 – az önfeláldozás és a szeretet jelképe. Azt tartották róla, hogy szükség esetén mellét feltépve saját vérével táplálja fiókáit, vö. Balassi, Huszonkettődik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 48.

pemete-bojt II/III/25/2 – nyélre erősített rongyköteg valaminek a törölgetésére, locsolására

pendíttetik vasban III/II/44/3 – vasba (bilincsbe) veretik

Penelopé II/IV/6/1, II/IX/56/3 – Pénelopé: Odüsszeusz ithakai király felesége, a hitvesi szeretet és a hűség példaképe. Vö. Homérosz, Odüsszeia; Ovidius, Átváltozások, XIII, 900–905.

penig II/VII/14/1, III/I/56/4, III/I/59/1 – pedig

penna II/IV/33/3 – írótoll

Penthesilea II/I/28/2 – Pentheszileia: Arész hadisten lánya, az amazónok királynője.

pép II/VIII/31/3 – kása

percentés II/III/56/2 – pillanat, szempillantás

Periclûm, Piaclûm, vîxêAz Olvasóhoz – veszély, vétek, hogy élt

Perzsia III/III/68/4, III/III/101/3 – közép-keleti császárság, kb. a mai Irán területe

Pest III/III/103/3, III/III/104/3 – Pest m.

Phaedra II/VI/40/3, II/VI/46/2 – Phaidra: Thészeusz athéni király felesége. Reménytelenül beleszeretett mostohafiába, lásd Hyppolitus.

Phaéton II/VIII/2/1, III/IV/12/2 – Phaithón: Héliosz napistennek és kedvesének, Klümenének a fia. Apja kocsiját hajtva olyan közel repült a földhöz, hogy a sugarak felperzselték Arábia, Núbia és a Szahara termékeny síkságait, s az ott lakók bőrét feketére égették. A földrajzi nevek felsorolásában is Ovidiust követi Gyöngyösi, vö. Ovidius, Átváltozások, II; Murányi Vénus, III/112/1.

Philax I/II/38/1, I/II/50/4 – ovidiusi eredetű kutyanév

Phoebus I/I/21/4, I/IV/21/3 – Phoibosz: Apollón isten mellékneve: tündöklő. Gyakran az isten neve helyett használták.

Phosphorus I/I/20/1, II/IX/48/1 – Phószphorosz: Éósz hajnalistennő és Asztraiosz titán fia, a Hajnalcsillag megszemélyesítője és istene.

phrygesek II/I/28/3, III/I/30/2 – phrügiaiak, trójaiak

Phyllis I/V/47/3, II/VI/28/2, II/VI/46/2 – lásd Demophón

Pindus II/VIII/4/4 – Pindosz: thesszáliai hegység, a múzsák egyik kedvelt tartózkodási helye.

plánta I/II/75/4 – palánta

podolai III/III/28/1 – podóliai; lengyel terület

poësis Az Olvasóhoz – költészet

poëta[Ajánlás], Az Olvasóhoz – költő

pofa II/IX/55/4 – orca

poklosság II/IV/56/2 – bélpokloság, leprásság

Poliphémus,Polyphém II/II/39/3, II/IV/6/4 – Polüphémosz: Poszeidón (Neptunus) fia, egyszemű küklopsz. Odüsszeusz megvakította. Vö. Homérosz, Odüsszeia; Ovidius, Átváltozások, XIII, 850–897; Murányi Vénus, II/253/3.

pompa I/V/41/2 – ünnepség

Pompejus, Pompéjus I/V/13/3, II/I/27/1, III/I/7/1, III/II/54/1 – Gnaeus Pompejus Magnus (i. e. 106–48): sikeres hadvezér, az első triumvirátus tagja, konzul. I. e. 48. szeptember 18-án Egyiptomban meggyilkolták.

póráz II/I/65/2, II/VIII/8/4, II/VIII/12/2, III/V/4/4 – rabszíj

Porta I/II/33/2, II/IV/80/3 III/I/58/4, III/II/45/2, III/II/46/2, III/II/47/4, III/II/50/2, III/II/51/1, III/III/13/4, III/III/43/4, III/III/59/1 – a török szultán udvara

Porus II/IV/76/1 – indiai király, akit Nagy Sándor legyőzött.

posta II/VI/10/1, III/VI/1/1 – postás, küldönc, követ

posta III/V/113/3 – postaló

pozdorja I/III/48/1, II/III/19/2 – len, kender fás hulladéka, forgács, por

pozsdul III/IV/14/1 – pezsdül

Pozsdul itt is vére Keménynek testében… III/IV/14/1 – Kemény lelkiállapotáról, belső vívódásáról, kétség és remény között hánykolódó elméjéről tanúskodik levele: „Az segítség dolgáról nem tudok mit írni, én csak nem bolondulok meg. Az német tisztek felette igen biztatnak, az magyarok ellenkezőképpen, azonban szörnyű panaszokat tesznek hadainkkal köztök létel miatt, és abból is sok rosszakat várok. Magadnak írom csak, hogy, hanemha magyarországi várakat, vagy Erdélyben is oly helyet, kiben praesidiumjok van, szállanak meg, úgy megsegítenek, de egyébiránt Erdély megsegítése felől bizony kétséges vadgyok, noha ím csak az estve is Teleki uramtól és az generáloktól micsodás leveleim érkeztenek, odaküldtem…” (Kemény, 440.) Az ellentmondásos helyzet annak következtében alakult ki, hogy a bécsi udvar előbb biztató üzenetet küldött Keménynek, ám közben kiegyezett a törökkel és ejtette az erdélyi fejedelmet.

pozsgás III/IV/66/1 – egészséges piros színű, telt

pöröly II/III/19/4 – kalapácshoz hasonló, súlyos kovácsszerszám

pörzsöllett szemek II/III/20/2 – égett szén- vagy vasszilánkok

praktika III/II/40/3, III/II/57/1 – cselvetés

praktika II/VII/36/4, III/II/44/4 – mesterkedés, fortély

praktikál II/VII/37/3, III/II/48/4 – cselt vet, fondorkodik

préda II/I/59/3 – tékozló, pazarló

préda II/II/53/3, II/II/54/3, II/III/1/2 – zsákmány

pribék II/II/47/2 – áruló, hitehagyott, szökött

pro Az Olvasóhoz – helyett, ahelyett

próba III/III/3/3, III/III/38/4, III/III/93/3, III/IV/15/2 – viadal, bajvívás

prófécia III/III/47/1 – jövendölés

prókátor III/IV/83/2 – szószóló, ügyvéd

pronunciálás Az Olvasóhoz – ejtés

Protesilaus II/VI/40/1, III/V/105/2 – Próteszilaosz: a phülakéi Iphiklész király fia, a trójai háború első áldozata, lásd még Laodamia.

Proteus II/I/44/1, II/I/58/3, II/II/39/2, II/III/53/3 – Próteusz: Poszeidón tengeristen és Naida nimfa fia, tengeri isten. Híres volt jóstehetségéről és átváltozó képességéről, át tudott alakulni fókává, sárkánnyá, sőt vízzé, s így tűnt el a tenger alatt.

publikán II/VI/24/3 – pelikán

pulya II/IX/26/4 – gyermek

puzdra II/III/35/3 – tegez, nyíltok

Pylades III/V/12/3 – Püladész: Sztrophiosz phókiszi király és felesége, Anaxibia fia, a meggyilkolt Agamemnón fiának, Oresztésznek önfeláldozó, hűséges barátja, később nővérének, Élektrának a férje.

Pyramus II/VI/34/2, II/VI/35/2 – Püramosz: szép babiloni ifjú. Azt hivén, hogy szerelmét, Thiszbét megölte egy oroszlán, öngyilkos lett. Vö. Ovidius, Átváltozások, IV, 55–166; Murányi Vénus, [Ajánlás]. Lásd még Thisbe.

Rabló bék III/III/7/1 – Cserei Mihály is említi, hogy az egyik híres török katonát a magyarok így hívták. Balassi Imre ejtette fogságba. (Cserei, 102.)

rác III/III/15/4, III/III/45/3 – szerb

Radák Imre III/VI/70/3 – Részt vett az 1653-as moldvai hadjáratban. 1661-ben Kemény János oldalán harcolt, helyesebben hatszáz katonájával nem avatkozott be a csatába.

ragadomány II/VIII/12/1 – zsákmány

ragyagván, ragyogvány I/I/20/2, I/I/23/3, I/II/13/1, I/IV/27/3, III/III/82/4 – csillogás, ragyogás

raj II/I/6/4 – méhraj

rákháton III/II/54/4, III/III/2/4, mászó rák hátára III/IV/7/1 – értsd: lassan, vontatottan. Vö. „Rákháton tinéktek hoz ő segítséget…” Zrínyi, Szigeti veszedelem, VI, 28–31. Az Áfiumot visszhangzó német-bírálat egyben a Zrínyi-eposz Halul bégének vélekedését is tükrözi (Kovács Sándor Iván, 35–36). A gondolat már Tőke Ferenc Sziget 1556-os ostromáról írott históriájában is felmerül: „A kurta németekhez ti bíztatok, / Kiktül néktek soha nem volt oltalmatok.” (274–275. sor)

Rákóczi György III/II/33/1 – I. Rákóczi György (1591 v. 1593–1648): kassai generális, 1630-tól Erdély fejedelme.

Rákóczi, Rákóczy György II/I/33/1, II/III/7/3, III/I/19/2, III/I/57/3, III/II/34/1 – II. Rákóczi György (1621–1660): I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsanna fia, váradi főkapitány, bihari főispán. 1642-ben fejedelemmé választották, de az uralkodást csak 1648-tól gyakorolta, megszakításokkal, haláláig. Bukását a lengyel korona megszerzéséért indított 1657-es hadjáratnak tulajdonítják. A török nem nézte jó szemmel megerősödését. A korban elmarasztalták mohó, meggondolatlan hadindításáért, a legújabb szakirodalom azonban úgy értékeli, hogy a nemzetközi helyzet valóban kedvezőnek látszott tervei megvalósításához. 1661. június 7-én halt meg Váradon, a szászfenesi csatában szerzett sebesülése következtében.

rakodott II/VI/19/4 – megrakott

Rakódott a mező sok szép seregekkel, / Az eresztett zászlók játsznak a szelekkel III/III/105/1–2 – Vö. „Sisakján szép strucctoll vér haragos szellőt”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, IV, 14 (Kovács Sándor Iván, 29).

rakott keresztek III/I/27/2 – kepék: keresztbe rakott gabonakévék

rámára vontam Az Olvasóhoz – mintát követtem

ráró II/IV/74/2, II/V/7/4, III/III/94/1, III/III/96/2, III/VI/79/3 – sólyom

ráró-sugárakkal III/III/23/2 – sólyom-szárnytollakkal

rárószárny III/VI/7/3 – sólyomtoll

Reánk szórt nyilának temérdek zápora… II/II/43/3–4 – Vö. Ovidius, Átváltozások, V, 158 (Maurer, 44).

Recep III/III/33/4 – Recsep pasa, a török tengeri haderő főparancsnoka, utóbb a nagyvezér helyettese.

Rédei III/I/20/1 – Rhédey Ferenc (1616–1667): máramarosi főispán, 1657 novemberétől Erdély fejedelme. 1658 januárjában lemondott.

Régen III/II/18/3 – Szászrégen, Maros-Torda m., Reghin, Románia

regulás rend Az Olvasóhoz – szabály

régulta III/III/55/3 – régóta

réh III/I/40/1 – rév

reménség s félelem I/II/60/1 – A korban igen közkedvelt formula valószínűleg a Curtius Rufus Nagy Sándor-történetében olvasható mondás – „Inter spem et desperationem haesitat”: remény és kétségbeesés között vergődik, tétovázik – változata (Curtius, 4, 15); vö. Murányi Vénus, II/161/1, II/241/3, III/188/4.

rendek II/I/21/2, III/III/78/1, III/III/89/1 – soraik

részben III/V/60/1 – részre

rezzenések II/IX/42/3 – megmozdulásuk, zendülésük

rivada III/III/53/2 – riadt

Róma III/V/55/1, III/V/56/1, III/V/81/1

római császártúl – értsd: I. Lipóttól

ságum III/II/33/3 – sagum: hadi köpeny; a békét jelképező tóga ellentéte

sajdít III/IV/99/3 – sejt, vél

Sajnálná, ha az ág szakadna markában III/I/45/4 – A magas fáról lezuhanó, kezében törött ágat szorongató embernek Florentinus Schoonhorius Emblemata, partim moralia partim etiam civilia kötetében található képére, mely a vakmerő, veszélyes feltörekvést követő bukás emblémája, Knapp Éva hívja fel a figyelmet (Knapp, 488). Vö. Murányi Vénus, II/208/4.

Salamon I/I/38/3 – Az Ószövetség bölcsességéről híres királya, a rá hivatkozó strófa forrása: Példabeszédek 19,14. Ugyanerre a példabeszédre utal Gyöngyösi a Chariclia ajánlásában is.

Sámson III/I/9/1 – Nagy erejű bibliai hős. Ereje a hajában rejlett, ám kedvese, Delilah álmában levágta fürtjeit, hogy megfossza erejétől.

Sándor II/I/24/4, II/IV/76/2, II/IV/77/1, III/IV/94/4 – Alekszandrosz (i. e. 356–323) makedón uralkodó, hadvezér.

sarc II/II/32/4, II/III/39/3, II/IV/59/2, II/IV/82/4, II/IV/84/3, II/V/6/3, II/VII/20/3, II/IX/22/3, II/IX/41/4, II/IX/44/2 – váltságdíj

sarcolna II/II/34/4 – sarcot fizetne

sarkall III/II/55/1, III/IV/7/2 – nyomában van

sasszárny III/III/5/4 – sastollas forgó

Scaevola III/IV/15/2 – Gaius Mucius Scaevola. I. e. 507-ben merényletet akart elkövetni a Rómát ostromló etruszk király ellen. Elfogatása után jobb kezét tűzbe nyújtotta, hogy bizonyítsa rettenthetetlen bátorságát. Innen mellékneve: scaevola ’balog, balkezes’.

Scipio III/V/81/1, III/VI/15/2 – Publius Cornelius Scipio Africanus Maior († i. e. 183) hadvezér, Hispánia kormányzója. I. e. 202. október 19-én Zámánál döntő vereséget mért Hannibálra.

Scithia,Scythia [Ajánlás], II/I/30/1 – a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppés vidék, Anonymus nyomán oda képzelték a magyarok őshazáját.

Scylla II/IV/6/3 – Szkülla: hatfejű, tizenkét lábú tengeri szörny. Lásd még Charybdis.

sebest III/III/16/2 – sebesen

Sebest futván másra ugrik egy lovárúl, / Mint a könnyű evet egy ágra más fárúl III/III/16/2–3 – Vö. „Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára, / Vagy ha könnyü evét ugrik fárul fára”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, II, 35 (Kovács Sándor Iván, 28).

sebhetett I/III/54/3 – sebesült

sebheti II/IV/10/3, III/VI/111/4 – sebesíti

Seges, Segesvár III/V/117/3, III/V/114/1, III/VI/2/3 – Segesvár, Nagy-Küküllő m., Sighişoara, Románia

Segesvárt ölti a nyakában III/V/114/1 – Segesvárra húzódik be

semlyék, semlyékes II/V/57/2, II/VI/21/4, II/IX/11/3, II/IX/57/4 – vizenyős, mocsaras, ingoványos hely

sér II/VI/5/2 – fáj

seregekben II/IV/82/2 – seregükbe, közéjük

serény III/VI/84/3 – sörény

sérés III/II/22/3 – seb, fájdalom

III/VI/91/3 – sír

síja I/I/45/4 – siratja

Simon lásd Kemény Simon

sínlik II/V/29/3, III/V/3/4 – sínylődik

Sinon II/II/39/4 – Szinón: agyafúrt és vakmerő akháj harcos. Ő biztosította a trójai faló bejuttatását a várfalak mögé, s ezzel megnyitotta az utat Trója elfoglalásához. Vö. Homérosz, Iliász.

Sirat II/III/41/1 – Szirat: a mohamedán hitvilágban a paradicsomon átvezető híd, mely keskeny, mint egy hajszál, és éles, mint a kard. A híd alatt van a pokol, ahová a vétkesek lehullanak a hídról.

Sisyphus III/IV/57/1 – Sziszüphosz: Korinthosz alapítója és első királya. Az istenek bosszantása miatt Zeusz rettenetesen megbüntette: halála után örök időkig egy sziklát kell felgörgetnie a hegyre, ám a csúcs előtt a szikla mindig kicsúszik a kezéből, s a munkát újra kell kezdenie.

skarlát II/III/55/4, III/III/49/1, III/III/84/3, III/III/100/2 – skarlátszövet: igen jó minőségű, vörösre festett posztó

skárlátszín I/IV/26/2, III/III/95/1, III/VI/114/1 – égőpiros

smaragd s rubint I/I/23/1 – zöld színű drágakő és átlátszó vörös ásvány

sohova II/II/48/4 – sehova

sokaságban nincs az hadi erő […] Akit Isten segít, a’ leginkább nyerő III/VI/51–53 – Zrínyi írásaiban, így Az török áfiumban is többször említett gondolat.

Sok ezer forintig volt kezes ezekért II/VII/26/1 – Kemény mindhármójukat említi 1657. július 31-i levelében: „Barcsai András, Váradi Török István, Horváth György, Vitéz Gábor, Romoz János, Kovács Gergely, Ráduly László, Katona Mihály, Barcsai György, Földvári Ferenc, Damokos Tamás, Apafi Boldizsár, Szalánczi Gábor, lovászmester, Kelemen, vadnak igen sokan, de ily hamar nem tudhatjuk, fogva.” (Kemény, 369.)

sok örvendetes jók II/V/48/3 – Balassi „Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok, / Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók” sorainak visszhangja, vö. Harmincnegyedik (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 71).

solymának II/III/15/3 – értsd: Keménynek

spádé III/IV/38/2, III/IV/46/1 – kardszerű vívófegyver

spahia,spaia III/III/33/1, III/III/54/2, III/III/60/1, III/III/89/3 – szpáhi: török könnyűlovas

species Az Olvasóhoz – eset, fajta

spongia III/V/72/2 – spongya: szivacs

strázsál III/III/14/4, III/III/51/2 – őriz, őrködik

sugár II/III/49/1, II/IV/63/2 – evezőtoll

sugár termet II/V/46/3 – egyenes, sudár termet

Sulpicia III/I/7/3 – Gyöngyösi valószínűleg a Tibullus (i. e. 60–55 k.–19–18) IV. könyvében fennmaradt Sulpicia-versek szerzőjére/hősére gondol, aki Cerinthus iránti szerelméről énekel.

summa I/III/36/2 – összefoglalás

summa II/III/39/4, II/VII/20/3, II/VIII/24/2, II/VIII/34/2 – összeg

sürgeti III/II/15/1, III/IV/25/1, III/VI/111/1 – kerülgeti, szorongatja, zaklatja

sütéssel jegyes I/II/31/2 – rásütött bélyeg jegyét viselő

süvöltő II/VI/25/2 – fütyülő, rikoltó

syllaba Az Olvasóhoz – szótag

syncope Az Olvasóhoz – hangsúlytalan magánhangzó kiesése a szó belsejében. Gyöngyösi magyar szavai Szenci Molnár szótárát idézik.

syncresis Az Olvasóhoz lásd episynalep

Syrén II/II/38/1, II/III/8/1, II/VIII/29/4 – Szirének: Akhelóosz folyóisten lányai, asszonyfejű, madártestű szörnyek. Gyönyörű énekükkel magukhoz csalogatták a hajósokat, és kiszívták a vérüket.

szabadoson I/II/46/1 – szabadon

szablya III/III/24/1, III/III/31/4, III/III/104/4, III/VI/85/2 – egyélű görbe kard

szagló eb I/II/28/4, I/II/54/3 – szaglászó, nyomkövető kutya, kopó

szágódik III/V/9/2 – száguld

Szakmár III/IV/8/3, III/V/46/2 – Szatmárnémeti, Szatmár m., Satu Mare, Románia

szálkás I/II/45/1 – serteszőrű, erős, mérges agár

Szamos III/IV/4/3, III/V/76/1 – folyó

szár II/IV/72/3, II/V/37/1 – lábszár

Szárcsa I/II/45/1 – kutyanév

szárnyat ragasztat inához III/VI/4/3 – értsd: gyors lesz. Utalás Mercurra, az istenek hírvivőjére, aki bokáin szárnyakat viselt.

Százezer tallérok megígért számával II/VIII/24/3 – A tárgyalások 116000 tallérról indultak Kemény 1658. január 13-i levele szerint: „Vélem is derekason indulának tractában sancom felől, mely felmégyen legalább száztizenhatezer tallérra, de ez csalárd nép közt Isten tudós kimeneteliben.” (Kemény, 383.)

szegődő bérével II/II/33/4 – váltságdíjával

szekerce III/III/77/3 – rövid nyelű kis fejsze

Székesfejérvár III/III/13/1 – Székesfehérvár, Fejér m.

Székesfejérvári sereg gyön ezután, / Parancsol ezeknek az Ibrahim szultán III/III/13/1–2 – Vö. „Száz meztelen szablyát Dandó hoz ez után, / Maga van előttök, jár mint egy oroszlán”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, V, 45 (Kovács Sándor Iván, 27).

szelektűl fajzottak I/II/37/3 – vö. még Azhol némely kancák III/III/42/1–2; Zrínyi, Szigeti veszedelem, I, 80. A homéroszi eredetű toposz előfordul a Rákóczi-eposzban: 629–632. sor, de ismeri Koháry István is: Üdő múlatás közben szerzett versek, 355–356. vsz.

szeléndek III/VI/108/3 – szelindek: nagy testű vadászkutya

széllyedett III/V/69/1 – szétszéledt

Szeme eleiben ilyen látás kerül II/VI/18/4 – Vö. Vergilius, Aeneis, II, 270 skk., ill. Zrínyi, Szigeti veszedelem, IX, 85. (Orlovszky Gézának tartozunk köszönettel a párhuzamért.)

szemény II/II/45/2, II/II/47/2 – a havasalföldi vajda zsoldosa, testőre. A lengyel hadjárat Kemény szerint a szemények árulása miatt hiúsult meg: „A fejedelem kedves szejményi, az ebek árultak el, zászlóstól menvén az ellenséghez az ostromon és azon adván passust.” (Kemény, 369.)

szemes II/IX/18/1, III/V/32/3, III/V/49/2, III/VI/38/3 – körültekintő, vigyázó, éber

szemes szérőre I/I/29/3 – gabonamagvakkal teli szérűre

szene I/I/49/2, III/II/37/3 – parazsa

szenti III/III/55/2 – szentje

Szent Iván hava [Ajánlás] – június

Szentpáli János III/V/118/1 – székely nemes, Kemény, majd Apafi híve, 1667-ben csíki főkapitány.

szennyes gyász II/V/45/1 – Utalás a régi szokásra, mely szerint a gyászolók megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak magukra.

szennyezi II/I/50/4 – színezi

Szép szemöldökének, szemeinek íja… I/I/45–46 – Lónyay Anna szépségének leírása szinte szó szerint egyezik Széchy Mária (Murányi Vénus, II/143), a Csalárd Cupidóban (III/25–31) Philomela bájainak leírásával.

szérdék III/IV/83/4 – savós tejtermék, aludttej, író

szerecsen III/III/29/4, III/III/37/1 – barna vagy fekete bőrű

szerecsenség II/VIII/5/1 – Gyöngyösi Ovidiust követve bizonyára Etiópiára, illetve az etiópokra utal.

szerencséltetvén III/IV/101/3 – kockáztatván

szeri III/IV/41/2, III/IV/87/2 – szokása, rendje

Szétsi Mária I/I/1/3 – Széchy Mária: Széchy György és Homonnai Drugeth Mária lánya, 1610 körül született. Először ifjabb Bethlen István, majd rosályi Kún István felesége, végül Wesselényi Ferenc nádor hitvese. 1679. július 21-én halt meg Kőszegen. Vö. Murányi Vénus.

Szilágy I/I/2/3 – Szilágyság, partiumi tájegység.

Szilágyi Mihály II/III/16/1 – (†1461) Szilágyi Erzsébet testvére, Hunyadi Mátyás nagybátyja, hadvezér és kormányzó. A király az ellene szőtt összeesküvés gyanúja miatt kilenc hónapra bebörtönöztette. 1460-ban török fogságba került, s a szultán lefejeztette, mert nem volt hajlandó elárulni Nándorfehérvár sebezhető pontjait.

szín I/III/16/1, II/IX/2/4, III/IV/64/1 – színlelés

színes II/IV/56/4 – színlelt

színével I/V/10/1, II/IX/75/2 – színe alatt

színével III/III/54/2 – színe-javával

színlés I/III/15/1 – színlelés

színlett III/V/47/2 – színes, ékes

színlette III/III/50/2, III/III/71/3 – bevonta, díszítette, színezte

színt ád I/III/14/1 – színlel

színt is színnel színli I/III/13/3 – a színlelést is hamissággal toldja

szíves II/V/1/4 – szívből jövő

szívesen III/VI/55/4 – bátran

szíves ohajtásban II/V/24/2 – szívből jövő sóhajtásban

szkófiom, szkófium II/III/17/3, III/III/30/2, III/III/43/2, III/III/71/1, III/III/80/4 – arany- vagy ezüstszál, azzal varrott holmi

szokatlan II/III/48/2 – valamihez nem szokott

Szokta a szerencse segítni azokat, / Akik bátor szívvel fogják a dolgokat III/VI/60/1–2 – Értsd: bátraké a szerencse.

Szolnok III/III/106/1 – Szolnok m.

szorgos [Ajánlás] – sürgető

szorgos létébűl kérői számának I/IV/34/2 – kérői sokaságából

szorossága II/III/61/2 – zsúfolt tömege

szög III/III/37/1 – barna

szőke bogarának II/III/11/4 – tetvének

Szőlős lásd Nagyszőlős

szű I/V/38/3, II/III/4/1, II/IV/43/1, III/I/33/3, III/VI/92/1 – szív

szügyellő III/III/88/3 – a ló szügyén átmenő szíj

Szűk a jó feleség, nehéz szerit tenni… I/I/37 – A jó és a rossz asszonyról vö. Példabeszédek 31,10; Igaz barátságnak tüköre, Actus XVII, 7 és Csalárd Cupidó, IV/37–46.

Szüli a szerencsét az alkalmatosság… I/IV/16/1–2, vö. még III/V/116/3–4 – A szerencse (Fortuna) és az alkalom (Occasio) emblematikus alakjának képi megjelenítése a korban gyakran összeolvadt, vö. Knapp, 470–507.

táborát szállítja III/IV/11/4 – tábort ver

tafota III/III/98/2 – könnyű selyemszövet

tágít II/I/13/3, II/I/74/1, II/IV/29/2 – ritkít; abbahagy

tágít II/II/24/1 – nyugton hagy

tágít II/IV/5/2, II/V/25/2, III/II/13/3, III/IV/11/1 – elkerül

tágítván III/V/51/1 – mellőzvén

tágul I/II/59/3, II/VII/46/3 – szűnik

takarmány II/I/2/4, II/VIII/7/2 – betakarított termés

tallér II/IV/83/1, II/VIII/24/3, II/IX/42/4 – ezüstpénz, 1625–1657 között értéke 125–180 dénár

tanács III/VI/11/1, III/VI/13/1, III/VI/24/1 – tanácskozás

tanácsit III/II/15/3 – tanácsurait, tanácsadó testületét

tanácsos I/III/47/1 – megfontolt

tanácstalan ésszel III/V/31/4 – meggondolatlanul

tar III/VI/16/3 – borotvált fejű, azaz török

tar III/VI/76/2 – kopasz

tarack III/VI/20/3 – rövid csövű, kisebb űrméretű löveg

tárgyához III/I/61/4 – céljához

társalkodott I/III/56/2 – szövetkezett, társult, vö. Márssal társolkodó Murányi Vénus

Tatárország [Ajánlás], I/I/2/4 – a Krím félsziget

Taúz I/II/43/1 – kutyanév

taxa III/IV/85/1 – adó

tegez I/I/10/2, I/II/70/2, II/III/33/2, III/III/23/1, III/III/80/1 – nyílvesszőtartó

tegzes kis isten I/IV/1/2 – értsd: Amor/Cupido, Venus fia

tehetség III/V/7/1 – vagyon

tekéletesség,tökéletesség II/IV/3/1, II/VII/12/1, II/IX/5/1 – hűség, állhatatosság

Telamon II/I/28/1 – Telamón: Szalamisz sziget királya, részt vett az Argonautáknak az aranygyapjú megszerzésére indított kolkhiszi expedíciójában és Héraklész barátjaként a trójai háborúban is.

Telegdi István I/I/34/2 – Thelegdy III. István (†1653): a család utolsó férfi tagja, Lónyay Margit első férje.

Teleki Mihály III/VI/87/1, III/VI/89/4, III/VI/100/1 – (1634–1690) rendkívüli pályát befutott erdélyi politikus. Előbb II. Rákóczi György testőrkapitánya, majd Kemény, 1663-tól Apafi híve, tanácsúr, kancellár. A Thököly ellen vívott zernyesti csatában esett el.

Teleki Mihálynak elmélkedésére III/VI/87/1 – Gyöngyösi itt azt a jelenetet idézi fel, amely Lengyelországban játszódott le Rákóczi és Kemény között, s amelyet a költő a Ruina exercitus Transsylvaniciban olvashatott.

temérdek II/III/21/1 – vastag, hatalmas

temérdek III/VI/30/3 – sűrű

Temesvár III/V/62/1 – Temes m., Timişoara, Románia

temetség I/II/72/2, I/II/73/1 – temetés

tén I/II/17/2 – tett

teng II/V/13/3 – tengődik

tengeri kőszál II/IV/78/2 – szikla

tenyésző [Ajánlás] – szülő

tér III/I/61/2, III/IV/14/2, III/V/76/1, III/VI/56/4 – fér

térenget I/II/48/2, I/II/50/4, II/II/49/3 – terelget

terh II/III/48/3, II/VIII/14/1, II/IX/1/1, III/VI/50/3 – teher

termináltatni Az Olvasóhoz – bevégezni-bevégződni; szabni, meghatározni

testek I/I/30/1 – holttestek

té-tova III/II/5/1 – széjjel; ide-oda

tetszik III/V/101/3 – úgy tűnik

tettetesb III/II/32/3 – kitűnőbb

Thalia I/I/21/3 – Thaleia: Zeusz isten lánya, a komédiaszerzés múzsája.

Theseus I/V/16/2, I/V/47/4, II/VI/31/2 – Thészeusz: athéni hős és király. Ariadné varázskardot és egy gombolyag fonalat adott neki, hogy legyőzhesse a Minótauroszt és kitaláljon a labirintusból. Krétáról való menekülésük után Naxosz szigetén azonban Thészeusz elhagyta Ariadnét.

Thessalonica III/III/34/1 – Szaloniki, Thesszaloniki, Görögország

Thisbe I/V/15/2, II/IV/62/1, II/V/22/1, II/VI/35/1, II/VI/46/2 – Thiszbé: egymással ellenségeskedő családokból származó két fiatal tragikus szerelmi történetének hősnője. Szerelmese, Püramosz, azt hivén, hogy Thisbét széttépte egy oroszlán, öngyilkos lett. Amikor Thisbe meglátta kedvese holttestét, ő is megölte magát. Vö. Ovidius, Átváltozások, IV, 55–166.

Tigris I/II/37/2 – ovidiusi eredetű kutyanév

tihája III/III/10/1 – török katonai és hivatali vezetők állandó helyettese

Tinódy Sebestyén Az Olvasóhoz – Tinódi Sebestyén (1515 előtt–1556): költő, zeneszerző, énekmondó.

Tisza I/I/2/2, III/III/106/4, III/IV/26/2, III/V/76/4

Titonus I/IV/49/2 – Tithónosz: Laomedón trójai király fia. Felesége, Éósz, a hajnal istennője annyira szerette, hogy halhatatlanságot nyert számára az istenektől.

Tityrus II/I/6/3, II/I/14/3 – pásztor neve Vergiliusnál.

tíz pénz II/IV/60/2 – némi aprópénz

tóga II/I/1/4, III/II/33/3 – vállra vetett lepelszerű felsőruha az ókori Rómában; a béke jelképe a katonák öltözékével, a sagummal szemben

Tokaj III/IV/27/4 – Zemplén m. Kemény Csáky Istvánhoz írt levele szerint Montecuccoli hada 1661. augusztus 19-én érkezett Tokajhoz, de „Monte Cuculi uram 19. érkezék Tokajhoz, már mit fog mívelni, elválik, Tokajtól nem sokat viszen véghez; az biztatások jók, én nem is kételkedem őfelsége kegyelmében, csak a késedelemtől félek, mely miatt Erdély desperál és könnyen elhajol.” (Kemény, 442.)

toldul III/II/42/4 – tódul, nyomul

toll III/VI/79/1 – tollforgó

tollas bot III/III/14/3 – buzogány

Tolla vitorláját a szél hajtogatja III/III/17/4, III/VI/15/3 – a süvegbe tűzött tollak szárnyait lebegteti a szél. Vö. „Szálos rövid serényét szél hajtogatja”, Zrínyi, Szigeti veszedelem, II, 34 (Kovács Sándor Iván, 28).

tonna II/I/14/4 – hordó

tor I/II/72/3, I/II/73/2, III/VI/98/4 – (temetés utáni) lakoma

tovább III/I/16/1 – távolabb, később

tökéletlen II/II/39/1 – állhatatlan

tőnek III/VI/95/4 – tesznek

törekedők II/VIII/30/2 – kérelmezők, közbenjárók

Török István II/VII/26/3 – váradi, 1657-ben ő is tatár fogságba esett Keménnyel.

töröttek II/V/37/1 – törődöttek

Tőrrel, hogysem pörrel, érte ellentvetni I/V/5/3 – Ugyanezt a szójátékot alkalmazza Gyöngyösi a III/IV/83/1 sorban. A gondolat irodalmi előzményeihez lásd Porogi, 594–596, ahol Nádasdy Frenc Oratiójának esetleges ismeretére is felhívja a figyelmet.

tőz III/III/50/3 – tűz

tőzött III/III/12/4, III/III/66/1 – tűzött

tőzsérkedő II/VIII/12/3 – kereskedő

tprücskök III/V/41/1 – tücskök

tprüszög III/III/73/2 – prüsszög, tüsszög

trakta II/II/15/2, II/IV/82/1 – tárgyalás

traktálának III/II/19/2 – tárgyalának

Triptolemus II/I/6/2, II/I/14/2 – Triptolemosz: Keleosz eleusziszi király és felesége, Metaneira fia, akinek Démétér istennő értékes ajándékot adott: az emberek között elsőnek tanította meg a gabonatermesztésre. Triptolemosz azután a többi emberrel is megismertette a szántás-vetést.

triumfus II/I/27/3 – győzelem

Troilus II/I/52/2 – Tróilosz: Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia. Akhilleusz ölte meg a trójai háborúban.

Trója II/I/51/1, II/I/52/3, II/VI/44/2, III/I/30/1, III/V/105/4 – kis-ázsiai állam és város; híres volt gazdagságáról. A görögök tízévi ostrom után foglalták el.

tromf III/IV/30/4 – kártyában a legerősebb szín és lap; győzelem

tropus Az Olvasóhoz – szókép, átvitt értelmű kifejezés

trucctoll III/III/58/1 – strucctoll

trupp III/V/46/2 – csapat

tulpán, tulipány I/IV/21/4, I/IV/27/1 – tulipán

Turnus I/IV/56/3, I/IV/58/3, II/II/26/1, III/III/26/2, III/V/97/4 – Daunus apuliai király és Venilia nimfa fia, a rutulusok királya, Lavinia vőlegénye. Vö. Vergilius, Aeneis; Gyöngyösi a Rózsakoszorú Koháry Istvánnak szóló ajánlásában is említi a hadakozásban jeleskedő Turnust.

tündér ravaszság II/IV/56/3 – csalfaság

tündérség II/I/68/1, II/IX/64/3 – csalárdság, változandóság

tündér szerencse II/I/57/1, II/III/53/3, II/IV/56/3, III/VI/116/4 – csalárd, változó szerencse

türteztet III/V/102/1 – türtőztet

tyrusi I/V/19/1 – türoszi: a bíborszínű szövetéről híres föníciai fővárosból való

udvart kerítnek I/II/29/3 – mulatsággal, játékkal töltik az időt

Ugyanis valamit kíván a méltóság… III/II/24/1–4 – E strófa variánsát lásd Thököly Imre és Zrínyi Ilona…, 207/1–4.

újonnan II/IX/43/2 – újból

újság I/II/1/2, I/II/2/2, II/I/47/1 – hír

Ulysses II/IV/6/2, II/IX/56/4 – Odüsszeusz: Laertész hős és felesége, Antikleia fia, Ithaka királya, a görög mondák bátor, elszánt, kitartó és legfurfangosabb hőse; vö. Homérosz, Odüsszeia.

urad II/I/66/3 – értsd: a fejedelem

urallják III/II/39/4 – uruknak vallják

uralló III/IV/51/2 – uruknak valló

uraság I/I/36/2, I/IV/32/3 – birtok

usuáltat Az Olvasóhoz – használtat

usurpáltat Az Olvasóhoz – használtat, alkalmaztat

usus Az Olvasóhoz – használat, szokás

úszóvan I/II/36/4, III/III/6/1 – úszólag, hullámosan, habosan (Badics), vö. Czobor, 4198: „úszovánul”.

útátszegeti III/II/2/4 – elzárja az útját

üdőkor I/IV/32/1 – életkor

üdős tanács I/IV/7/3 – kiérlelt megfontolás

üllenem II/VI/14/2 – ünnepelnem

üresen III/IV74/4 – egyedül

üres kosárral bocsátnád I/IV/36/4 – kikosaraznád

ürült I/II/6/1 – megszabadult

üszög II/VIII/6/2, III/I/29/2 – parázs

üveg meghidazást III/V/44/4 – üveghidat, ti. jégpáncélt

Vác III/III/18/3, III/III/104/1 – Pest m.

Vág III/III/4/1 – folyó

vágy–hágy–lágy–ágy II/I/22 – E rímbokor hágy–lágy–vágy–ágy sorrendben Balassi echós versében bukkan fel, vö. Ötvennegyedik, Kőszeghy– Szentmártoni Szabó, 107.

vajda II/IX/39/2, II/IX/42/1, II/IX/43/2 – Mihne vajda

vajúdó III/I/5/2 – kínlódó

vajudt II/VII/21/4, II/IX/55/4 – apadt, sorvadt

vak II/II/9/2, III/V/107/3 – vakot, azaz egyet mutat a kocka

Vakja kezd fordulni végre kockájának III/I/21/3 – értsd: elhagyja a szerencse

vak ő [a szerelem] I/III/11/3 – Vö. Murányi Vénus, II/350/1: „Azért szokták vakon írni a szerelmet…” A gyermekként és vakként ábrázolt Cupido nemzetközi témája Balassinál is előfordul két ízben: egyszer az ősminta, Propertius (II, 12) nyomán (Ímé, ez szívembe…), egyszer pedig Agnerianust követve, a Dobó Jakab ellen írt énekben (Negyvenhatodik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 217 és 92; vö. Echkardt, 394).

valaholott II/VIII/7/3 – ahol

Vala keszkenő is együtt a gyűrővel I/V/18–27 – A Lónyay Anna jegykendőjére hímzett mitológiai jelenetek Ovidius Átváltozások című műve egyes részeinek (pl. III, 156–205; VI, 85–100, 110–120) átvételei, sőt a kendő eszméje is onnan való (VI, 10–125). „A két szöveten nem ugyanazon alakok rajza látható ugyan, de hogy azért a Lónyai Anna kendőjébe rajzolt jelenetekhez az eszmét ez a történet adta Gyöngyösinek […] kétségtelen.” (Rupp, 381–410.)

valamint II/II/15/4 – amint

válét mond III/I/15/4 – Isten veled!-et mond

Változik az idő […] Megavul azután, s kóróvá lész éppen II/V/40–43 – A 40–43. és az 51–53. strófák az emberi élet változandóságáról olyan általános érzéseket fogalmaznak meg, hogy – a szerzőre való utalás nélkül – halotti búcsúztató versbe is átvették őket. Vö. RMKT XVII/14, 388–389.

változtató kényen I/II/33/4 – a maga t