Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával, a felsőoktatási tankönyv- és szakkönyvkiadási program keretében

CSALÁRD CUPIDO

PROSERPINA ELRAGADTATÁSA

CUMA VÁRASÁBAN ÉPÍTTETETT DÉDALUS TEMPLOMA

HEROIDA-FORDÍTÁSOK

 

 

 

GYÖNGYÖSI  ISTVÁN

Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Jankovics József és Nyerges Judit

Utószó: Jankovics József


Tartalom

I. CSALÁRD CUPIDO
1. [AJÁNLÁS]
2. AZ OLVASÓHOZ
3. ELSŐ RÉSZ
4. MÁSODIK RÉSZ
5. HARMADIK RÉSZ
6. NEGYEDIK RÉSZ
II. PROSERPINA ELRAGADTATÁSA
7. ELÖLJÁRÓ BESZÉD
8. ELSŐ RÉSZ
9. MÁSODIK RÉSZ
10. HARMADIK RÉSZ
11. NEGYEDIK RÉSZ
12. ÖTÖDIK RÉSZ
III. CUMA VÁRASÁBAN ÉPÍTTETETT DÉDALUS TEMPLOMA
13. I. RÉSZ
14. II. RÉSZ
15. III. RÉSZ
16. IV. RÉSZ
17. V. RÉSZ
IV. HEROIDA-FORDÍTÁSOK
18. I. PARIS HELENÁNAK
19. II. HELENA PARISNAK
20. III. PENELOPE ULISSESNEK
V. JEGYZETEK
21. SZÖVEGMAGYARÁZATOK
22. IRODALOM
23. SZÖVEGKRITIKAI MEGJEGYZÉSEK
Csalárd Cupido
Proserpina elragadtatása
Cuma várasában építtetett Dédalus temploma
Paris Helenának, Helena Parisnak, Penelope Ulissesnek
Szövegjavításaink
Csalárd Cupido
Proserpina elragadtatása
Cuma várasában építtetett Dédalus temploma
Heroida-fordítások
VI. [UTÓSZÓ]
24. GYÖNGYÖSI EROTICUS
 

CSALÁRD CUPIDO

1. fejezet - [AJÁNLÁS]

AZ CSALÁRD CUPIDÓNAK

kegyetlenségét megösmérő és annak mérges

nyilát kerülő

TISZTA ÉLETNEK GENIUSA,

melyet

a versek olvasását kedvelő magyar ifjaknak

kedvekért, maga mulatságában, más unalmas dolgaitúl

üresedve írt és a méltóságos gróf

KOHÁRY ISTVÁN ÚRNAK,

Csábrág és Szitnya várainak örökös urának, császár

és koronás király urunk őfelsége tanácsának,

komornyikjának, mezei ezreskapitányának és a Duna

mellett lévő végházai vicegenerálisának etc.,

nagy jó urának ajánlott alázatosan

1695. esztendőben Régi szolgája

Gyöngyösi István

Gyöngyösi István portréja Dugonics András 1796-os Gyöngyösi-kiadásából

 

 

2. fejezet - AZ OLVASÓHOZ

Aki ezen könyvben foglaltatott verseket kívánja olvasni és az ennek előtte nem tudta, szükségképpen eszében kelletik az verseknek könnyebb értelme kedveért azt venni, hogy a régiek a Cupidót Venusnak, némelyek írása szerint Marstúl, amint mások tanítják pedig, Vulcanustúl avagy Mercuriustúl származatt fiát a kacér indulat és buja szerelem istenének, Dianát ellenben, Jupiternek Latonátúl született leányát a tisza élet istenasszonyának tartották: kire nézve aki abban az üdőben tiszta életre, szüzességre akarta magát kötelezni, ennek oltalma és szárnya alá folyamodott, azaránt feltett szándékában tökéletesen megmaradhatásának okáért. Aki pedig a bujálkodó élet és tisztátalan szerelem után akart indulni, a Cupido zászlója alá íratta magát és annak vette fel zsoldját. A Cupidónak nevezetin pedig mostan is közönségesen a versírók s mások is azon tisztátalan kacér szerelmet szokták érteni, akinek rabjai nemcsak a régi üdőkben esmertek sok veszedelmeket, hanem a mostaniban is elég példája vagyon annak mérges csemegéjén kapdosóknak sokféle keserves esetekrűl, amint az az említett versekbűl is bőven megtetszik. Ezeket azért elsőben így értvén, tudja meg azután azt is az Olvasó, hogy azon versekben a Geniuson értetik egy olyan személy, aki minekutána általlátta sok dolgokbúl az említett veszedelmeket s azoknak szörnyűségét, amelyek, tudnia illik, mind az házasságban, mind azon kívül az megmondott buja szerelemnek mérge s emésztő tüze miatt szoktak esni, és azokat el akarná kerülni: a Dianának (melyet az isteni malasztnak és gondviselésnek példáztunk azon versekben, segedelme) folyamodik oltalmához, és hogy inkább megmenekedhessen annak sokféle tőrétűl s gyakor ostromitúl, a magányos tiszta életre kötelezi magát azon szűz asszonynak segedelmében vetett reménsége mellett. Amelynek megmutatásában, minthogy sok szép dolgok és példák fordulnak elő a versek rendiben, aki nem restelli azokat megolvasni, reménlem, nem fog azzal is üdőt veszteni: addig mindazonáltal nehezen veheti fel az dolognak teljes értelmét, amíg végig nem olvassa azon verseket. Legyen ezúttal jó egészségben és éljen sokáig az Olvasó.[1]

Gyöngyösi István 1698-as levelének utóirata és aláírása (autográf, részlet)



[1] A barsszentkereszti kéziratból.

3. fejezet - ELSŐ RÉSZ


1. Elmúlt volt már a nyár, a tél következett,
    Zöld öltözetéből erdő levetkezett,
    Nőstényéről az hím madár feledkezett,
    Telelő fészkére a fecske érkezett.

2. De ragyagott a nap vidám fényességgel,
    Ha fodorodott is néha a víz jéggel.
    Reggel volt az üdő, kedvezett friss éggel,
    Midőn megindulok minap olyan véggel:

3. Hogy sétálni menjek, búmat felejteni,
    Amelyben nem kis részt kezdettem érzeni.
    Az üdő, amint kezd megént térengeni,
    Mihez kelljen nyúlni, s mit lesz jobb kezdeni.

4. Volt közel egy erdő tornyos nagy halmokkal
    És azok tetején ülő kőszálokkal,
    Kiknek öble hangzik gyakor szózatokkal,
    Melyben Echo lakik, s ő felel azokkal.

5. Odaérvén, hatja sűrő jaj fülemet.
    Véltem, hogy most is az csalogat engemet,
    De beljebb érkezvén, teli ott szememet
    Venus ábrázatja, s rémíti szívemet.

6. Sűrőn folyó könyve áztatja orcáját,
    Meg is hervasztotta az annak rózsáját,
    Majd halálos gyászhoz rendelte ruháját,
    Keserves jajának bővíti lármáját.

7. Azmég távulb vala, ki volt, nem tudhattam,
    Hogy Galathea sír, inkább gondolhattam,
    Achysnak esetén; midőn ráakadtam,
    Véletlen látásán ugyan megborzadtam.

8. Midőn pedig közelb győvén, észrevettem,
    Látván kesergését, mi lelte, kérdettem.
    Nagyot sóhajt s mondja: Jaj, jaj, elvesztettem
    Egyetlenegyemet, de fel nem lelhettem,

9. Noha e környéket már mind felkerestem,
    S hogy inkább felleljem, titkoson is lestem.
    Az hosszas járásban elbágyadott testem,
    De kévánt nyomában mindeddig sem estem.

10. Ezt hallván, véltem azt: Adonist jajgatja,
      Kinek szerencsétlen lévén vadászatja,
      Midőn hálóira vadakat hajtatja,
      Egy rágyüvő vadkan rútul elszaggatja.

11. Ezt pediglen Venus felettébb szerette,
      Maga halálaként esetét érzette,
      Kihez képest elmém méltán ítélhette:
      Azt kesergi most is, és hal, vész érette.

12. Szerelmes gyermekem (így szól ő azonban),
      Cupido veszett el, kiért bús gondomban
      Majd éppen elfogyván, nincs már hatalmomban,
      Hogy továbbmehessek ily bágyadt voltomban.

13. Hanem téged kérlek, megszánván ügyemet,
      Indulj meg, keresd fel édes gyermekemet,
      Meglelvén hozd hozzám, ím, adom kezemet,
      Megfizetek, s veszed másként is kedvemet.

14. Ezt hallván, felelek alázatossággal:
      Értettem dolgodat nagy szomorúsággal,
      S nem gondolnék semmi terhes fáradsággal,
      Hagyásodra mennék mindjárt gyarsasággal.

15. De minthogy nem tudom, Cupido ki legyen,
      Ha feltalálom is, előttem elmegyen:
      Mert meg nem ösmérem sem téren, sem hegyen,
      Mást keress, ki néked ebben kedvet tegyen.

16. Kedvetlen hallja ezt s a fejét csáválja,
      Mondván, hogy én azt nem ösmérem, csudálja,
      Kikről ösmérhető, jeleit számlálja,
      Kér megént: menjek el, és magát ajánlja

17. Így szólván: Cupido híres-nevezetes
      Széles e világon, soknál kellemetes,
      Egyedül te vagy oly remete szerzetes,
      Hogy vele nem voltál eddig ösmeretes.

18. Gyenge vala Paris akkor idejében,
      Mikor neveltetett az Ida hegyében,
      De már akkor is volt ösmeretségében
      Fiamnak, s érzette nyilát is szívében.

19. Piramusnak sem volt még mohos orcája,
      Anékül virágzott annak szép rózsája,
      Mikor gyújtogatta Cupido fáklyája,
      S ösmérte, mi légyen ottmaradt szikrája.

20. Te pedig, úgy látom, pelyhezni kezdettél,
      Az gyermeki üdőn már általvitettél,
      Csudálom, anéköl eddig miként lettél,
      Hogy te is fiammal meg nem ösmérkedtél.

21. De ám az úgy légyen, hogy még nem ösméred,
      Megmondom jeleit, kikrűl, ha eléred,
      Megtudhatod, hogy ő; magad megdicséred,
      Ha meghozod, azért lész minemű béred.

22. Lángszínnel egyvelölt barna ábrázatja,
      Mint a zajos tenger habzó gondolatja,
      Szemét, mint mennyköves villám, úgy forgatja,
      Ambróziamézből áll pedig szózatja.

23. Fűzettetett válla kétfelől tollakkal,
      Tegez van oldalán, az rakva nyilakkal,
      Világ nagyobb részét holdítja azokkal,
      Kiket megsért pedig, gyötri sok kénokkal.

24. Bízvást megindulhatsz akarmely helyekre,
      Csak függeszd elmédet e mondott jelekre,
      Ha meghozod pedig, vigyázván ezekre,
      Jól fizetek, mondom a nagy istenekre.

25. Ne csudáld (én néki ilyen választ tettem),
      Hogy fiaddal eddig meg nem ösmérkedtem,
      Mert azelőtt Phoebus mellett nevelkedtem,
      Onnét elszakadván Mars szolgája lettem.

26. Azoknak szoktam volt nyargalni pályáját,
      Hogy a célhoz érvén, vehessem pálmáját,
      Pallasnak tanultam forgatni szablyáját,
      Gondolni sem tudtam Cupido csidáját.

27. Ily bús voltában is ezen mosolyoda,
      S mintegy bosszonkodva, megfelelvén monda:
      Mégsem veszed észre, Cupido kicsoda?
      Tudnod kell: mind Phoebus, mind Mars holdul oda.

28. Tudja Phoebus, mint járt a Daphne nimfával,
      Aszerént Mavors is velem, Cypriával,
      Amikor sebhetvén ezeket nyilával,
      Megösmértette volt Cupido magával.

29. Látván, hogy neheztel, szememet rávetem,
      Fogadom: hagyását hogy már elkövetem,
      Elmegyek és fiát, azhol fellelhetem,
      Megfogom, ha lehet, és hozzávezetem.

30. Fel is övedzem ott mindjárt ágyékomat,
      Másképpen is úthoz készítem magamat,
      És kezemhez vévén felvonott íjamat,
      Megindulok s híven követem utamat.

31. Az szomszéd erdőkön mikor általmegyek,
      Következnek mélyebb völgyek, magosb hegyek,
      Kik között, nem tudom, utat merre vegyek,
      Eltévedvén, mondom: itten már mit tegyek?

32. Mint tudatlan hajós, mikor kél tengerre,
      Várom, hogy találnék út-tudó emberre.
      Kiáltok azonban, kelljen mennem merre?
      Kin zendül az erdő, és azt mondja: erre.

33. Azmelyen magamban ugyan megújulok,
      És honnét az szó gyön, afelé indulok,
      De senkit nem látván, ottan megbúsulok,
      Azhová mentem volt, onnét megfordulok.

34. Egy oldalon által veszek fel más utat,
      Érek ott egy völgyben frissen csurgó kutat,
      Melynek tiszta vize szép kristálszínt mutat,
      Nem látni fényében annak semmi rútat.

35. Csakhogy bő folyamja amint csörögdögél,
      Úgy tetszik, az alatt valaki nyögdögél,
      Vize is majd mintegy seb-ízre verdögél,
      Mint mikor a síró szemből könyv esdögél.

36. Mely nékem láttatván valamely Fátumnak,
      Nem engedek ottan nyugalmat lábamnak,
      Általhágom bércét a szomszéd halomnak,
      Noha rende ellen elcélzott utamnak.

37. Hallok csördegelni ottan is egy forrást,
      És én is afelé fordítom a járást,
      De annak fényében látok már zavarást,
      S egy árva virágot mellette mindjárást.

38. Azki noha nyári levelét hullatta,
      De amint kóróját az Eurus mozgatta,
      Úgy tetszik, annak is jaj hallik alatta,
      És hogy éltét ott is valaki fogyatta.

39. Nem lehetett néznem ezt is csudálatlan,
      Gondolván, veszett ott valamely ártatlan.
      Továbbmegyek azért onnét is váratlan,
      De nagy tévelygéssel, mint ottan járatlan.

40. Köhentek azonban, amelyre hangzást tén
      Az erdő, és azon szívem újulást vén,
      S mondom: itten vajan a felelő ki lén?
      Az Echo szól erre, és azt mondja, hogy: én.

41. Most veszem eszemben, ez csalt meg feljebb is,
      Ha szovát fogadom, vezet ő beljebb is
      Az vadon erdőben; lészen jobb s könnyebb is
      Innét visszátérnem, ha szintén messzebb is.

42. Szebb is, mondja Echo, erre így felelvén,
      Noha lassan értem szavát csonka nyelvén.
      De a szebb s jobb utat magam is kedvelvén,
      Azt kezdem keresni, visszamendegelvén.

43. De arra most sincsen bizonyos vezérem,
      Tévelygek sokáig, és az Istent kérem:
      Vezessen ki onnét; végre el is érem
      Az járt utat, s lész ott valami kis térem.

44. Azkin egy zsombokra lehajtom fejemet,
      Hogy megnyugosztaljam ott fáradt testemet,
      De abban kevéssé tölthettem kedvemet,
      Erős jajszó hatván csakhamar fülemet.

45. Kire felébredvén, nézek ide s tova,
      Látok ott egy ifjat, nem tudom, kicsoda,
      S vele lévő kénja honnét szaporoda,
      De van mindkét lábán keserves kaloda.

46. Látok azonkívöl egy nyilat mellyében
      És lobogó tüzet attól vett sebében,
      Mely nagy fájdalommal kénozza szívében.
      Így szól, amint lehet, fáradt erejében:

47. Akarki légy, akit én most itt szemlélek,
      Segíts, ha segíthetsz, mert csak alig élek.
      Jobb is volna, hogyha elhadna a lélek,
      Jöjj közelebb hozzám, majd többet beszélek.

48. Irtózom elsőben oda közelb menni.
      Közelítek végre, s kezdek ily szót tenni:
      Néked e nagy veszélyt honnan kellett venni,
      Melyben ily veszetten látlak téged lenni.

49. Monda: Az Cupido, amaz tegzes gyermek,
      Akinek tüzétől vannak a szerelmek,
      Oka, hogy kénzanak ezek a gyötrelmek,
      Kik majd el is nyelnek mint halálos vermek.

50. Cupidót említvén, neki ily szót tettem:
      Én pedig szintén őutána eredtem,
      De útját nem tudván, eddig tévelygettem.
      Igen akarom, hogy veled szemben lettem.

51. Mert őtet nevezvén kénaid okának,
      Nem kétlem, tudhatod helyét szállásának,
      És nékem oly rendét mondhatod útjának,
      Mely jó zsinóra lesz feltalálásának.

52. Kénaidat pedig nézem keservesen,
      Látván, égő szíved lobog mely sebesen,
      És segítenélek azonban szívesen,
      Csak tudnám, orvosod ki és hol lehessen.

53. Nehéz (úgymond) nékem tőled segíttetnem,
      Ámbár elébb azért nagy könyörgést tettem,
      Mert e nagy kénokban akiért vettettem,
      Távul vagyon tőlem, nem lehet mellettem.

54. Egy szüzet hozott volt Cupido előmben,
      Melynek képe alig tűnhete szememben,
      Tüzes nyilát lövé mindjárást szívemben,
      De magát mindeddig sem adá kezemben.

55. Mindjárt elvette az szép szabadságomat,
      Keserves békóval láncolta lábamat,
      Neveli azolta naponként kénomat,
      Nem engedvén mástúl meggyógyulásomat.

56. Elidegenedett az pedig éntőlem,
      Ha feléje megyek, elmegyen előlem,
      De ki nem oltatik nagy tüze belőlem,
      Mely miatt halált hall rövid nap felőlem.

57. Többeket is rontott Cupido, sokakat,
      Ezeknek okozván szörnyű halálokat,
      Amazoknak pedig iszonyú kénokat,
      Azkiknek retteghetd te is példájokat.

58. Azhol az erdőkön elébb tévelygettél,
      Azmely eseteket ott észrevehettél,
      Mind ő azok oka, jó, hogy elgyöhettél
      Onnét te is, és ott tőrben nem rekedtél.

59. Echo is, aki ott néked választ ada,
      Csakhamar, hogy ennek kezében akada,
      Képtelen tüzében maga elszárada,
      Teste kővé lévén, csak szava marada.

60. Narcissus is veszett rendetlen tüzében,
      Mely is maga képét egy forrás vizében
      Meglátán, bolondul esik szerelmében,
      Elfogyatja magát magáért vesztében.

61. Egyik forrás, azhol nem régen mentél el,
      Ez volt; s ugyanakkor zavarodott volt fel,
      Amikor Narcissus amellett veszett el,
      S azért kiált most is ott Echo alá s fel.

62. Az más forrás is ott nem másért fakadott,
      Hanem hogy Caunustúl Biblis elmaradott,
      Azért halván, veszvén, könyve megáradott,
      Melynek özönében éppen elolvadott.

63. Onnét tetszik most is sósnak ő ízlése,
      Hogy sós könyvekből lett annak eredése;
      Azért hallatik úgy folyamja csörgése,
      Mintha volna ottan valaki nyögése.

64. Az gonosz Cupido munkái ezek is,
      Ő vala gyilkosa gyenge Phillisnek is.
      Azkiket ő ronta, vannak egyebek is,
      Legközelb rontója lész én éltemnek is.

65. Hogy sokat ne szóljak: a kerek ég alatt
      Cupido mézénél nincs veszélyesb falat.
      Akit megkerülhet, ez mindent megcsalat,
      Mert annak ízével sok mérget bényalat.

66. Nem okoz más senki, mint ez, annyi jajszót,
      Nincs senki közülök, kiket nyilára rótt,
      Ha megsebesíti, hogy róla mondjon jót,
      Ő kiáltat mostan velem is sok jaj s óht.

67. Kihez képest mondom: tőled nagy bátorság,
      Hogy őtet keresed, vagy inkább bolondság.
      Hidd el: temleccé lész a kedves szabadság,
      Ha őtet követed, s ér sok nyomorúság.

68. Ha többel nem gondolsz, látod én kénomat,
      Akik közt majd ejtem kétségben magamat.
      Ah, ha megfordítni lehetne dolgomat,
      Higgyed, elkerülném ösmért hóhéromat.

69. Nem lehet (így szólok ezekre) mást tennem,
      Kell, amit fogadtam, emberének lennem,
      Vagy élet, vagy halál, szükség addig mennem,
      Míg valahol lehet őtet elölvennem.

70. Felel: Lássad, hogyha keresed vesztedet,
      De félő, megbánod vakmerőségedet,
      Ha elmégy, afelé intézd menésedet,
      Amint az út viszen a hegyre tégedet.

71. Amikor érkezel annak a bércére,
      Hallasz bő ohajtást onnét nem messzére,
      Oda kell tartanod, találsz ott végtére,
      Akik igazítnak Cupido helyére.

72. Elbúcsúzom tőle, esetét könyvezvén,
      Sietek, lábamnak semmit sem engedvén,
      Azonban az mondott tetőre érkezvén
      Megállok, pihenni ottan igyekezvén.

73. Hol le is bocsátom egy hontra magamat,
      Nyugszom is, de tartom azon nagy gondomat,
      Miként találhassam oly kalahuzomat,
      Aki rendben vegye tévelygő utamat.

74. Erős ropaj hatja azonban fülemet,
      Egy gémszarvast látok (felvetvén szememet)
      A völgyből felgyűni, ragadom tegzemet
      S azzal együtt máris felvont idegemet,

75. És sietek azzal ellene mentemben.
      De szegény Acteon fordulván eszemben,
      Vadászatja hozta mely veszedelemben,
      Megállok, megtérek elébbi helyemben.

76. Nem bízom magamat (mondom) szerencsére,
      Netalán találjak Diana lesére,
      És történvén, vetnem szememet testére,
      Ne adjon engem is ebek ebédjére.

77. Azt is bánom már, amit magamra vettem,
      De végbe kell vinnem, mivelhogy szót tettem.
      Irtózom is tőle, amiként értettem
      Most Cupido dolgát, kit nem remélhettem.

78. Mikor így beszélek s búsulok magamban,
      Mind megyek és tovább haladok utamban,
      Alig várván, véget mint érek dolgomban,
      Szapora jajt hallok csak közel azonban.

79. Noha ezen szívem magában megretten,
      De beljebb ballagok, valamit ád Isten,
      Érek egy mély völgyre és látom, hogy ketten
      Fetrengenek ottan igen megesetten.

80. Onnét tovább menvén: vagyon nagyobb sereg,
      Azki ott szertelen kénokban kesereg,
      Némely láncokon függ, s a földön fentereg,
      Némely nagy kénokban fel s alá tekereg.

81. Ez selyemzsinórral hurkolja gégéjét,
      Amaz (a szerelem elvévén elméjét)
      Maga veri által tőrével veséjét,
      Úgy adja Plutónak ifjúság zsengéjét.

82. Ki nagy tüzet rakott s állott közepében,
      Nagy ropogással ég, repedez testében,
      Amíg szólhat, szitkos átok van nyelvében,
      Cupidót átkozván ily veszedelmében.

83. Ki mély kutat keres, magát abban veti,
      Ki a megemésztő könyvezést követi,
      Annak tengerében életét temeti,
      Ki mérges itallal magát emészteti.

84. Némely pedig szívét veszi ki mellyéből,
      Haragosan marja azt kénja mérgéből;
      Némely mindent öldöz, s tűzláng gyön szeméből,
      Mely mind Cupidónak van dühödtségéből.

85. Azmikor ezeket rettegve szemlélem,
      Ezt Phedrának, amazt Elisának vélem,
      Az harmadik Tysbe lehet, úgy ítélem,
      Szörnyű veszeteket csak nézni is félem.

86. Ezek amennyi jajt tesznek s átkozódást,
      Adhat akarkinek szörnyű iszonyodást.
      Hallok a többi közt egy panaszolkodást
      Rettenetes jajjal és ilyen szóadást:

87. Kérlek, győj közelébb s hallgass panaszimra,
      Vesd ide szemedet, tekints kénaimra,
      Lásd: mennyi darázs gyűlt s bögöly tagjaimra,
      És lehetnek azok mely nagy fájdalmimra.

88. Köttettem egy fához, hogy el ne mehessek,
      És hogy jót magammal tovább ne tehessek,
      Sőt minden bogarak ebédje lehessek,
      Azoknak kiszopott véremmel fizessek.

89. Jaj, jaj! erre nem más, csak Cupido hozott,
      Amíg meg nem ejtett, szépen hazudozott,
      Amikor tőrében ejtett az átkozott,
      Minden ígért méze méreggé változott.

90. Megvallom, ezeket hallom kedvetlenül,
      De úgysem megyek el tőle kérdetlenül,
      Mondom: Mi okbúl járt ily szerencsétlenül?
      Hallád (mond), ki rontott nagy reméletlenül.

91. Mert még nem is kezdett orcám pelyhesedni,
      Amikor ő hozzám gyöve incselkedni,
      Hogy megcsal, nem tudván arrúl elmélkedni,
      Édes beszédének kezdettem engedni.

92. Azonban amelyet én nem is vélhettem,
      Egy nyilat lő belém, melytől sebesedtem,
      Onnét vett kénomban sokáig sínlettem,
      S alig hogy a halál prédája nem lettem.

93. Megsebhetvén pedig, tűlem elröpüle,
      Mint galambverő ölyv, prédáján örüle;
      De megtére megént s rajtam könyörüle,
      Sebem sérelmére kedves írt törüle.

94. Mert mutat egy nimfát, kit nevez Cliónak,
      Mondván dicsírettel nagy rendből valónak.
      Tartom azt hattyúnak én is, nem hollónak,
      És tetszett az nékem mind szépnek, mind jónak.

95. Volt is azon, amit méltán szerethettem
      És gyógyulásomra hasznosnak vélhettem,
      Azt én Cupidótúl két kézzel is vettem,
      Véle mindenképpen mert megelégedtem.

96. Itt Cupido vadász vala, én szarvasa,
      Meg is hatott igen nyila hegyes vasa,
      De szép Clio lévén annak dictamnusa,
      Gyógyító kútfeje és kedves orvosa:

97. Meggyógyula attúl minden sebem mérge,
      Nem maradott rajta semmi eves kérge,
      Szívemnek sem vala tovább maró férge,
      A régi kénoknak szakadt éppen vége.

98. Általkötvén egymást karjaink láncával,
      Mint a foglalkozó gerlice társával,
      Frissítvén orcánkat csókok harmatjával,
      Töltöttük üdőnket szívünk nyugalmával.

99. Nem volt tovább semmi gyötrelme szívemnek,
      Köd nékül ragyogott szép fénye egemnek,
      Eleget tett Clio mindenben kedvemnek,
      Szerencsés napjait mondhattam éltemnek.

100. Parisnak Helenát nem irigyelhettem,
        Didónál Aeneást víg szemmel nézhettem,
        Mert édes Cliómmal én megelégedtem,
        Akivel kedvemet teljesen tölthettem.

101. Ő volt minden kedvem, örömem, szerencsém,
        Kedves ráróm, sólymom, galambom, gerlicém,
        Szép Helenám, Tysbém, Didóm, Euridicém,
        Minden kévánt jókkal rakatott szelencém.

102. De a Cupidónak irigy természete
        Szép egyességünkben tovább nem nézhete,
        Hanem véletlenül megkülönböztete.
        Őt ellopta tőlem, engem ide vete.

103. Hová tehette el, azt most sem tudhatom,
        De én mindazolta így nyomorgattatom,
        Kénaim sokságát, jaj, ki nem mondhatom,
        Kik miatt életem majd-majd elfogyatom.

104. Kányája nem szerez több ként Titiusnak,
        Hegyről visszagyövő köve Sisiphusnak,
        Szája előtt futó vize Tantalusnak,
        Mint nékem Cupido, kisfia Venusnak.

105. Zokogó siralma megkötvén nyelvében,
        Nem mehete ennél tovább beszédében,
        Csak ohajt, könyveket szaporít szemében,
        Úgy epeszti magát ily veszett igyében.

106. Kit könyvezés nékül én sem szemlélhettem,
        Azt mindazonáltal tőle is kérdettem:
        Hol légyen Cupido?, kit hogy említettem,
        Szólt ugyan valamit, de mit, nem érthettem.

107. Hanem minthogy fejét rázza kérdésemre,
        Azt adja, nem kétlem, azzal értésemre,
        Hogy lészen nékem is az veszedelmemre,
        Ha Cupidót hozom ösmeretségemre.

108. Továbbmenvén, hatja fülemet újabb jaj,
        Mely úgy gyű elsőben, csak mint egy zengő raj.
        Végre ugyan sikolt, mint gályát rontó zaj,
        Akit hallván, feláll fejemen minden haj.

109. Oda a másik völgy csak egy kis futtatás,
        Onnét szaporodik a szörnyű jajgatás.
        Eddig is szívemben lévén kénos hatás
        Itt a sok keserves panasz s jaj-hallgatás.

110. Azmint mentem azért, fordultam másfelé,
        De a felvett útban alig léptem belé,
        Hogy ott is fülemet nagy sikoltás telé
        És a vigyázásra szememet emelé.

111. Látván, gyű egy asszony jajgató futással,
        Mocskolja személyét sűrő karcolással,
        Haját tépi, s vagyon iszonyú morgással,
        Szidalmazván férjét rút átkozódással.

112. Vele van kisfia, tulajdon magzatja,
        Megdühödt mérgében szegényt, azt faggatja,
        Apró darabokra végtére szaggatja,
        És amerre megyen, az úton hullatja.

113. Nem messze utána kirántott tőrével
        Férje siet, dúl s fúl, s tajtékzik mérgével,
        Esküszik az égre nagy erős hitével:
        Elérvén megöli tulajdon kezével.

114. Akad gyermekének azonban testére,
        Mellyel annál nagyobb méreg forr szívére,
        De sokszor állván meg annak nézésére,
        Jut amaz azalatt egy sűrő cserére.

115. Azhol nyomát vesztvén, jóllehet kergeti,
        De héjában fárad, mert el nem érheti,
        Nehéz, hogy bosszúját rajta nem töltheti,
        Ebben pedig okul mind Cupidót veti.

116. Amazt Medaeának, ezt Jasonnak véltem,
        Hogy félreállanék, hasznosbnak ítéltem,
        Mert ha reám talál, engem ront meg, féltem,
        És akkor magamban ily formán beszéltem:

117. Bánom már Venusnak tett fogadásomat,
        Mert hátra kell vonnom ott adott szavamat,
        De hogysem bolondul vesztenem magamat,
        Jobb megváltoztatnom tanáccsal dolgomat.

118. Az oly fogadásnak ártalmas kötele,
        Melynek megállása sok veszéllyel tele,
        Azki Cupidóval szövetségre kele,
        Mint vesztette magát, ím, sok annak jele.

119. Ha lehetett volna ezt elébb értenem,
        Nemhogy kellett volna ily úthoz kezdenem,
        Magamnak ennyi bajt, félelmet szerzenem,
        Jobb lett volna Venust meg sem tekéntenem.

120. Ím, mind csak jajt mondnak itt a völgyek, hegyek,
        És engem követnek, valamelyre megyek,
        Kik között, nem tudom, utat merre vegyek,
        Hogy szörnyűségektűl ezeknek ment legyek.

121. Tovább már Cupido nékem nem kellene,
        Minthogy ennyi panasz s átok van ellene,
        S félő, hogy engem is aszerént vesztene.
        Csak volna oly, aki tőle megmentene.

122. Nincs reményem máshoz, hanem Dianához,
        A tiszta életnek kegyes asszonyához,
        Ha itt közel lészen, lát szorgos dolgához
        Régi szolgájának, s veszi azt magához.

 


4. fejezet - MÁSODIK RÉSZ


1. Így szólván azonban jó köz földet mérek,
    Bízom, több hasonló gonoszt már nem érek,
    De a bércrűl mihelyt az más völgyre térek,
    Sokat látok ott is, kiknek kén a bérek.

2. Ezek is Cupido zsoldosi valának,
    Átkozzák hópénzét sírva tárházának,
    S jajgatják profontját kénos táborának,
    Mely miatt keserves életre jutának.

3. Ezek pedig állnak sokféle nemekbűl:
    Fejedelmi, grófi, úri emberekbűl,
    Nemesi, várasi, vitézlő rendekbűl,
    Pór, paraszt, szabó, szőcs és egyéb céhekbűl.

4. Azkik között vagyon iszonyú versengés,
    Orcákon, nyakakon sűrőn eső pengés,
    Egymás lába alatt szapora fetrengés,
    S azok echójátúl az erdőn sok zengés.

5. Az egeket éri panasza sokaknak,
    Halált, veszedelmet kévánnak magoknak,
    Irtózás hallása szertelen átkoknak
    És Istent bosszontó sokféle szitkoknak.

6. Házasság kötele tartaná ezeket,
    De megvesztegették szép szövetségeket,
    Mert rútúl zavarta Cupido élteket,
    Idegen tüzekkel lobbantván szíveket.

7. Egyik a másikat öldözi szertelen,
    Minden menti pedig magát, hogy bűntelen,
    Azmint veszekednek egymással képtelen,
    Cupidót átkozván mindenek szűntelen.

8. Az elsők rendiből egy, nem kis lármában
    Azt kiáltja: Ment volt király udvarában,
    És onnét megtérvén egy nem vélt órában,
    Komornyikját kapja az maga ágyában.

9. Mond a másik: Nagyobb az én rövidségem,
    Mert nem régen történt vala betegségem,
    S azmíg helyreállott abbúl egészségem,
    Borbélyom alá dőlt sokszor feleségem.

10. Egy pedig nagy jajjal így szóla közülök:
      Én pedig a minap vadászni készülök,
      Azonban titkoson ágyamhoz kerülök,
      Az törpét kapom ott, kin majd elszédülök.

11. Így szól amaz: Mentem minap jószágomban,
      Azhol végetérvén csakhamar dolgomban,
      Mikor visszágyőnék véletlen házamban,
      Egy nagy béreslegént találok ágyamban.

12. Ez így mond: Magam is szégyenlem dolgomat,
      Minap, amíg írtam deliberatomat,
      Hazaküldöttem volt a fő deákomat,
      Hogy utánam hozná némely írásomat.

13. Addig mulatozott oda azonközben,
      Hogy ott ő is indul az asszonnyal pörben,
      Deliberative esnek végre ölben,
      És az ágyra dőlvén, merülnek ott többen.

14. Némely magamagát azzal kesergeti,
      Hogy amíg ő másutt más dolgát sürgeti,
      Az allegatiót hosszan beszélgeti,
      Addig az ágyára honn magát más veti.

15. Azki nem tészen ott hosszú exceptiót,
      Meritumon kezdi az allegatiót,
      Mihelt megérti az deliberatiót,
      Végzi asszonyomon az executiót.

16. Kalmár is panaszol íródeákjára,
      Asszonyának firkál pargamenájára,
      Noha nem bízta azt az ő pennájára,
      Mert nem azért vette, hogy adja vásárra.

17. Bíró uram későn gyön meg a tanácsból,
      Kiment már a drabant a hátulsó házból,
      Mely csak most ugrott fel a paplonos ágyból,
      Amikor jelt adtak néki a tornácból.

18. Pál mester is soká mulatoz a céhben,
      Nem éri a kompánt a belső pincében,
      Hol a gazdasszonnyal ketten a setétben
      Régen kóstolgatják, mi van az iccében.

19. Hadnagy uram is elkésett a táboron,
      Amije itthon volt, mind elkölt a boron,
      Minthogy a menyecske sokat jár a poron,
      Azzal kellett mosni a torkát olykoron.

20. Azonban nem mervén hálni magányosan,
      Más mellé dőlt sokszor, s bátrabb volt párosan,
      De járt hadnagy uram annyiban hasznosan,
      Hogy a lapos hasát találta púposan.

21. Melyeket amikor ezek megértenek,
      Az feleségekkel, csuda, mint feddenek,
      Végre öszvekapván rút harcot kezdenek,
      Nagy rikótásoktúl az utcák zengenek.

22. Amaz urára vet, ez feleségére,
      Ki-ki elég okot talál mentségére,
      Sok mocskokat hánnak egymásnak szemére,
      Mely van mindkettőnek böcstelenségére.

23. Azonban ez amazt kezdi korbácsolni
      És hajánál fogvást a földön hurcolni,
      Az ezt torhát-hányó nyelvével mocskolni,
      Végre haját tépni s körmével karcolni.

24. Az többi is mível hasonló dolgokat,
      Sőt ezeknél sokkal nagyobb gonoszokat.
      Félrevetnek minden más gondolatokat,
      Halálos bosszúra tekéllik magokat.

25. Némely mérges borral pohárat tölteti,
      Kedves köszönettel azt megszínelteti,
      És a felesége kezében ejteti,
      S mondja: Igya meg azt, ha őtet szereti.

26. Ez pedig méreggel étkét trágyáltatja
      S annak készületit úgy alkalmaztatja,
      Légyen az asszonynak az kedves falatja,
      Tudván, hogy így száját inkább megcsalhatja.

27. Amaz, hogy dolgának lármája ne legyen,
      Titkon a borbéllyal oly végzésre megyen,
      Asszonya jobb kezén érvágást úgy tegyen,
      Hogy azáltal lelke végpihenést vegyen.

28. Némely azt végezi pedig kocsisával,
      Készüljön fel régen nyugvó hat lovával,
      Légyen a csatlós is készen hintójával,
      És menjen sétálni kényes asszonyával.

29. Maga amaz szeles gyermeklóra üljön,
      Megvárván, alatta amíg meghevüljön,
      Azután a mezőközépre kerüljön,
      Hogy a vetéseknek az asszony örüljön.

30. És ott (így szól néki) sújtsd meg jól lovadat,
      S tudom, hogy földre vet, oltalmazd magadat,
      Ne bánd, ha megütöd valamely tagodat,
      Megadom én azért duplán jutalmodat.

31. Ereszd szabadosan akkor a lovakat,
      Járjanak egyaránt völgyeket, halmokat,
      Hurcolják veszélyre lator asszonyokat,
      Hogy ne lássak véle több kénos napokat.

32. Van oly, aki meghitt molnárát hívatja,
      Amelynek elsőben más dolgát adatja,
      Végre szíve titkos kénját megmutatja,
      És azt megesketvén, ily formán oktatja:

33. Holnap a malomban fog az asszony menni,
      Minthogy minden helyen jelen akar lenni,
      Csalókát kell ottan lába alá tenni,
      Hulljon az árokban, ne siesd kivenni.

34. Hanem fuss fel s alá, nagy jajt szaporítván,
      Hogy őtet azonban az víz elborítván,
      És a kerekeknek alája szorítván
      Vesszen oda, senki meg nem szabadítván.

35. Némely vigyáz pedig háborgó üdőre,
      Tüzes villámokkal egyvelült felyhőre,
      Akkor mégyen vele sétálni mezőre,
      Agyonveri, s fogja halálát mennykőre.

36. Amaz hamarb utat vész ebben magának,
      Mihelt nyilván tudja vétkét a kurvának,
      Szekérre tétetvén küldi az atyjának,
      Nem kell tovább néki; tartsa meg magának.

37. Ez pediglen tettén maga megragadja,
      Hogy a kertre vigye, inasának adja,
      Az is ura szavát híven megfogadja,
      Többet nem gyön visszá, oda azt úgy hagyja.

38. Azhonnét származnak szörnyű veszedelmek,
      Egymás alá ásott sok árkok és vermek,
      Éjjeli, nappali szüntelen félelmek,
      És elmét aggasztó kegyetlen gyötrelmek.

39. Így a nőstény rend is sok panaszát hányja,
      És azt bosszúlani mérgesen kévánja,
      Azmit feltett, arra magát reászánja,
      És végben is viszi, ámbár azt megbánja.

40. Ez megutált urát sokképpen leseti,
      Esküszik, hogy vagy így, vagy úgy megöleti.
      Sokfelé hánt tőrét el sem kerülheti,
      Hanem vett bosszúját halállal fizeti.

41. Amaz gyilkosokat fogad az házára,
      Legjobban aluván, rohannak ágyára,
      Ott darabolják fel, s vetik az utcára,
      Reggel felvirradván, sokak csudájára.

42. Ez vendégséget üt, s urát jól tartatja,
      Végre lefektetvén titkon megfojtatja,
      Reggel halva lelvén, lármásan jajgatja,
      Hogy a bor ölte meg, reá azt fogatja.

43. Urát az másokhoz küldi mulatságban,
      És mikor víg lévén ott a jó lakásban,
      Éjjel hazamenne senkit nem bántásban,
      Általvereti azt egy utcahajlásban.

44. Némelyek keresnek néző tudósokat
      És megaranyozván elsőben azokat,
      Varázslások után veszik tanácsokat,
      Miképpen hozhassák veszélyre urokat.

45. Ezt a veszedelem várja a mezőben,
      Amannak az halál hány tőrt az erdőben,
      Ki étszakán retteg, ki minden üdőben,
      Ez a kertben vész el, amaz az szőlőben.

46. Másképpen is vannak itt sok versengések,
      Szívet irtóztató iszonyú feddések,
      Különb-különbféle sok szemrevetések
      És onnét származó ütések s verések.

47. Ez hányja urának alacson nemzetét,
      S az ő oldalához illetlen termetét,
      Az feleségének szabados életét
      És helyette máson kapó természetét.

48. Amaz az urának koros idejére,
      Az fára hágáshoz körmetlen kezére,
      Ez annak parasztos együgyűségére
      Panaszol, és udvartalan erkölcsére.

49. Felesége lassú, az azon sír s ohajt,
      Ez azt bánja, hogy gyars, és oda is béhajt,
      Hová nem kellene, s szerez azzal nagy bajt
      Gyanós elméjének, és gyakran mérges jajt.

50. Ez igen otthonos, azon panaszkodik,
      Amaz, hogy kikapó, azért sopánkodik,
      Némely meddősége kárán szomorkodik,
      Ez, hogy igen tenész, amiatt bánkodik.

51. Azt hányja szemére némelyik férjének,
      Mi hasznát veheti deli termetének,
      Sok külső jószága, belső értékének,
      Ha az nincs, ami kell leginkább kedvének.

52. Szolgálóját köti némely az urához,
      Némely gyanakodik jobbágy leányához,
      Vagy gyakran feljáró majorosnéjához,
      S akarmely jövevény cégéres kurvához.

53. Némely pedig nem lép oly alacsonságra,
      Hanem kéván dőlni paplonosabb ágyra,
      Az maga asszonyát veszi barátságra,
      És jut az urával onnét sógorságra.

54. Az cigány test is jó viszont némelyeknek,
      Egyaránt elmetszik, amit hol szelhetnek,
      Azt kiáltja nyelve bús feleségeknek,
      Nem kevés mocskára házaséleteknek.

55. Rettenetes dolog, kit ezek indítnak,
      Mennyi szitkot, átkot egymásra hárítnak,
      És mint dühödt ebek, mérgekben ordítnak,
      Vélnéd, majd mind eget s poklot felfordítnak.

56. Melybűl rút háború indul életekben,
      És vannak amiatt nagy veszedelmekben,
      Cupidót okozzák pedig mindezekben,
      Ő csinál ily szörnyű zúrzavart szívekben.

57. Átkozva említi minden ennek nevét,
      Valaki kóstolja nyalánksága levét,
      És érzi szívében kénnal forró hevét,
      Szerencsésb hívénél, azki ellene vét.

58. Van gondja Echónak a szomszéd hegyekben,
      Nem állhat meg nyelve a feleletekben,
      De nincs semmi öröm, vigasság ezekben,
      Iszonyú jaj hallik minden szögletekben.

59. Azkik majd elveszik nékem is eszemet,
      És szörnyű kétségre szorítják szívemet,
      Búsulván, mint mentsem azoktúl fejemet,
      Hogy őrizőm légyen, kérem Istenemet.

60. Szemléltem azelőtt amely eseteket,
      Azoknak is félve néztem mint-léteket,
      Látván tüzek miatt nagy veszedelmeket,
      De azoknál inkább rettegem ezeket.

61. Mert azokat véltem majd csak példázatnak,
      És mint Morphaeustól származott fajzatnak,
      De ezek mint való dolgok, úgy láttatnak,
      S bizonyos-létekkel méltán irtóztatnak.

62. Azok másképpen is mind hajdaniságok,
      S elmében álomként gyűlt iszonyúságok,
      De ezek mind mai dolgok és újságok,
      Kiknek nyilvánvaló igaz valóságok.

63. Mintha ösmérnék is köztök némelyeket,
      És azért is nézem félve veszélyeket,
      Megindulok, hogy elhaladjam helyeket,
      Hol ezek szertelen mívelik ezeket.

64. Mennék, de lábaim nehezen bírhatnak,
      S másként is ösmérem magamat lankadtnak,
      Azonban némelyek indulni láttatnak,
      És úgy tetszik, hogy énutánam hágatnak.

65. Azmelyet ott én is nem veszek tréfára,
      Erővel is fogom lábamat munkára,
      Sietek az hegynek túlsó oldalára
      S által is rándulok oda nemsokára.

66. És minthogy hirtelen megyek nyakra-főre,
      Hogy ott megpihenjek, leülök egy kőre,
      Gyakorta tekéntvén visszá a tetőre,
      Nem gyün-é utánam valaki űzőre.

67. Azonközben én is felvonom íjamat,
      És úgy helyheztetem abban kész nyilamat,
      Hogyha ki reám gyön, ne hagyjam magamat,
      Hanem álljam azzal szükséges harcomat.

68. De senkit nem látok érkezni ellenem,
      Azkivel kellene viadalt kezdenem,
      Megindulok azért, mihelt megpihenem,
      Mondván, te légy velem tovább is, Istenem.

69. És megyek, noha már lábaim nehezek,
      De meg kellvén lenni, nékik nem kedvezek,
      Cupidóhoz utat tovább nem kérdezek,
      Mert szörnyűségétűl most is ijedezek.

70. Az kalahuzságot bízom szerencsére,
      És a velem lévő Úr vezérlésére,
      Az legmagosb bércnek érvén tetejére,
      Honnét mindenfelé láthatni messzére.

71. Midőn ide s tova jártatom szememet,
      Tovább merre kelljen vennem menésemet,
      Újabb félsz találja megénten szívemet,
      Mely mint hideglelés, úgy fogja testemet.

72. Van szép vadasliget csak általellenben,
      Onnét gyövő zengés ütközik fülemben,
      De hogy egy szeléndek akad ott szememben,
      Azon megvidulok háborult szívemben.

73. Mert tegzes asszonya a tiszta életnek
      Vadász ott, gondolom, s övéi lehetnek
      Az sajdított ebek, melyek a ligetnek
      Vizsgálván útjait, fel s alá ügetnek.

74. Minden terhe lehull, úgy tetszik, vállamnak,
      Helyreáll ereje elfáradt lábamnak,
      Mihelt jelét látom kévánt asszonyomnak,
      És onnét minden jót ígérek magamnak.

75. Szaporán is megyek ott a liget felé,
      Azmelynek útjában alig lépek belé,
      Hogy kévánt látása szemeimet telé,
      És azzal bús szívem nagy örömét lelé.

76. Az fák között mint nap tündöklik orcája,
      Öve mellé vagyon aggatva ruhája,
      Seregel körüle nimfáinak nyája,
      És ragyag oldalán aranyas puzdrája.

77. Két-két szeléndek van majd minden nimfánál,
      Ki-ki azzal vigyáz rendelt állásánál.
      Egy pár vadászdárdát hagyott Thaliánál,
      Melyekkel maradna maga oldalánál.

78. Hogyha valamely vad ő lesére menne,
      És az ellen a nyíl elégetlen lenne,
      Ahelyett kezében akkor dárdát venne,
      És halálos sebet rajta azzal tenne.

79. Hallok hátam megett nagy zúgást azonban,
      Hátranézvén, csak elijedek magamban,
      Mert látom Cupidót úgy győni inamban,
      Mintha mindjárt rakná testemet halomban.

80. Ki légyen, elsőben meg nem ösmérhettem,
      Azután azmikor jól megtekéntettem,
      A mondott jelekrűl könnyen észrevettem,
      Megvallom, nyilátúl igen megijedtem.

81. Mert tudom már, mennyi ként szokott szerzeni,
      És kévánván attúl magamat őrzeni,
      Hogy ne nehezteljen tőle megmenteni,
      Kezdek Dianának azért könyörgeni.

82. Mondván: Saturnusnak kedves onokája,
      Az tiszta életnek asszonya s példája,
      Ne engedd, hogy sértsen Cupido csidája,
      És legyek vérszopó kezének prédája.

83. Ím, nyomomban vagyon, ezennel el is ér,
      És mint ölyv galambot, majd elbír, s földre vér,
      Bús fejem ellene oltalmat tőled kér,
      Ha te meg nem mented, nyavalyás veszni tér.

84. Azelőtt felőle én semmit sem tudtam,
      De minekutána Venusra akadtam,
      És hogy felkeresem, azaránt szót adtam,
      Azolta dolgain sokszor felborzadtam.

85. Vannak mindenfelé irtóztató jelek,
      Kiket tőrében fog, minként bánik velek,
      Hogy elkerülhessem, régen járok s kelek,
      De más menedékhelyt kívüled nem lelek.

86. Kérlek azért, segíts, mert ím, mindjárt meglő,
      Tudod pedig magad, mely istentelen ő,
      Nincs nála kegyelem, mert szíve kemény kő,
      És annak öröme kegyetlenkedve nő.

87. Minthogy régen vagyok kötelességedben,
      És kévántam lenni mindenkor kedvedben,
      Sok temijént hántam áldozó tüzedben,
      Van is nagy reményem te segítségedben.

88. Többet mondok vala, de az Venus fia
      Csattogtatja szárnyát, peng kezében íja,
      Felhúzott nyilával szívem bajra híja,
      Sőt ostromlja is már és erősen víja.

89. Hogy holduljak néki, reám szörnyen kiált,
      Mondván, kit meg nem bírt, még olyra nem talált,
      Veszett nyila miatt, aki ellene állt.
      Ha kedvet nem teszek néki, hoz rám halált.

90. Úgy tetszett, hogy sért is már nyila szívemben,
      És tüzét is mintha érzeném mellyemben,
      De az istenasszony, állván vele szemben,
      Az fogja pártomat ily szoros igyemben.

91. Mondván: Te vérszopó, hamis, szárnyas gyermek,
      Akitől származnak ezer veszedelmek,
      Hogy mérsz idegyőni, hol semmi fertelmek
      Nincsenek, és téged néző gaz szerelmek,

92. Hanem pályája ez a tiszta életnek.
      Nincs ott néked közöd, hol engem követnek,
      Takarodjál azért oda, hol szeretnek,
      Mert itt ilyen rossznak zsoldot nem fizetnek.

93. Így szólván, kész íját ragadja hirtelen,
      Mondja megént, innét távozzál, szemtelen,
      Mert nem kedves itten az ily istentelen,
      Másképpen megemészt fegyverem szertelen.

94. Vetette volt is már nyilát idegében,
      Hogy semmivé tegye haragja mérgében,
      De látván Cupido, hogy ez jár bőrében,
      Elillant és siet maga seregében.

95. Én pedig Diana lábához borulok,
      Köszönöm, általa hogy megszabadulok,
      Esküszöm, így többször meg nem bolondulok,
      És vesztemre bogár után nem indulok.

96. Nem kévánom soha Cupidót ösmérnem,
      Annak moslékjában szívemet kevernem,
      E szűz asszonyt fogom örökké tisztelnem,
      S a tiszta életnek ruháját viselnem.

97. Mond erre Diana: Azt jól cselekedted,
      Menedékhelyedet hogy nálam szerzetted,
      Tovább is kész leszek felkelnem melletted,
      És Venus fiával bajt vínom éretted.

98. De igen nagy dolgot tettél fel magadban,
      Hogy szűz életet élsz egész világodban,
      Aligha megállhatsz e fogadásodban,
      És változás nem ér azon szándékodban.

99. Látom, Cupidótúl igen megijedtél,
      Méltán is, mert attúl szorosan űzettél.
      Onnét lett, hogy ilyen nagy fogadást tettél,
      De annak kezétől már megmenekedtél.

100. Azmit cselekedtél megrémült voltodbúl,
        Minthogy nem esett az kész akaratodbúl,
        Mentté lehetsz akkor tett fogadásodbúl,
        Ha ki akarod azt vetni a nyakadbúl.

101. Bizony, drága dolog az igaz szüzesség,
        S nincsen e világon ennél szebb ékesség,
        De szükséges ahhoz nagy tekéletesség,
        Kit nehezen tehet a töredékenség.

102. Így szólván kézen fog, s vélem beljebb mégyen,
        Ne félj (úgymond), tovább oly bántásod légyen,
        Az hamis Cupido hogy rabjának tégyen,
        De ládd-é, kik ülnek ama dombon négyen.

103. Mutat ott négy nimfát a fák árnyékában
        Kedvesen nyugodni egy domb oldalában,
        Melyek a hálóknak felvonatásában
        Valának azelőtt nem keves munkában.

104. S mond: Néked szántam én azoknak egyikét,
        Több volt, de elvették immár némelyikét.
        Vizsgálja meg szemed (szabad) mindenyikét,
        Meg nem tartom tőled, vedd akarmelyikét.

105. Minthogy ezek nőttek magam seregében,
        Ösmérem, hogy ki-ki szelíd erkölcsében,
        És nincs semmi korom tiszta életében,
        Szüzesség laurusa lévén a fejében.

106. Azkivel mikor jutsz igaz szeretetben,
        Az házasságbéli istenes szerzetben,
        Lészen úgy is részed a tiszta életben,
        Az szemérmességet tartván őrizetben.

107. Nem lész semmi köze hozzád Cupidónak,
        Kitehetd a szűrit, mint oly vérszopónak,
        Életedet mondhatd kedvedre folyónak,
        S az Vesta szüzekhez közel hasonlónak.

108. Fogadásodnak is teszesz így eleget,
        Az lehetetlenség terhe sem veszteget,
        Mert az a szüzesség, kit elméd feszeget,
        Mint a romló földet, illet inkább eget.

109. Azért tanácsosabb ezt így mértékelni,
        Fogadásodnak is részszerént betelni,
        Mint elbírhatatlan nagy igát viselni,
        És gyalázatosan az alól kikelni.

110. Ezekre meghajtom alázva fejemet,
        Mutatom (noha nem akarom hitemet
        Megszegnem) ebben is nagy engedelmemet,
        És vetem a mondott szüzekre szememet.

111. De alig veszem fel azok cirkálását,
        Úgy tetszik: testemnek csuda változását,
        Cupidónak pedig mellettem állását
        Érzem megént, s annak újabb ostromlását.

112. Azkitűl amikor kezdenék borzadni,
        És a fázás után szaporán izzadni,
        Mond Diana: Ennek honnét kell támadni,
        Hogy ilyen hirtelen kezdettél bágyadni?

113. Nyavalyámnak okát megbeszélem neki,
        Mondván: Ah, szűz asszony! Tovább nem lész senki,
        Tett fogadásombúl mely engem vegyen ki,
        Mint azt megmásoljam, jobb, lelkem menjen ki.

114. Tudom ugyan, nincsen az tehetségemben,
        Hogy magam ereje felvállalt terhemben
        Elég legyen: hanem van erős hitemben,
        Hogy te megsegítesz én gyengeségemben.

115. És amire adtam szabadon magamat,
        Bétölthetem abban úgy fogadásomat,
        Hogy végig megtartsam én tisztaságomat,
        Ezaránt leginkább rád bízván dolgomat.

116. Azmég így beszélek, vizsgálja szememet,
        Hihető, hogy onnét tudhassa szívemet.
        Közelebb áll végre, és fogván kezemet,
        Kezd ily kegyes szókkal illetni engemet:

117. Ó, istenes szándék, nagy tekéletesség!
        Vagyon ugyan ebben sokféle nehézség:
        Hogy amint feltetted, a drága szüzesség
        Maga virágjában legyen végig épség.

118. Mert van az életben annak sok próbája,
        Nagy ellenségeknek tátatván rá szája,
        De ha végbenmegyen tövises pályája,
        Nehéz futásának kedves lesz pálmája.

119. Így szólván, kiáltják: Az liget aljában
        Az ebek akadtak egy szarvas nyomában,
        Azért jól vigyázzon ki-ki állásában,
        Kire nézve ő is áll maga sorában.

120. Minthogy pedig a vad mifelénk szalada,
        És ezzel beszédünk ottan megszakada,
        Hogy azt béfejezzük, továbbra halada,
        Diana nékem is két agarat ada.

121. Kiket hagyásaként fogok is kezemre,
        Azhova küld, állok azokkal helyemre,
        Mond: Fegyelmezz, kérlek, adandó jelemre,
        Ha a vad találna győni én lesemre.

122. Maga szokott íját ragadja kezében,
        Mellyel alig állhat bé leső helyében,
        Hogy nagy ropaj esik közel ellenében,
        Az sűrő gaz között az erdő szélében.

123. Azhonnét egy szarvas ugrik ki sebesen,
        Azmelynek szarvai ágaznak szélesen,
        Diana lesére tartván egyenesen,
        Várja az szűz asszony nyilára szívesen.

124. Azmelyet régen tart készen idegében,
        És azt megcsappontván, akad gégéjében.
        Ragad másikat is hertelen kezében,
        És annak a vasa hat a veséjében.

125. Int azonban reám, látván a jeleket,
        Utánabocsátom én is az ebeket.
        Oly sebesen menni mondhatom ezeket,
        Mintha rárószárnyak viselnék testeket.

126. Lesznek is csakhamar a szarvas inában,
        De egy törzsök akad a Dromas lábában
        (Ez volt egyik neve), és az hamarjában
        Kificamlik lába gyars fordulásában.

127. A másik a szarvast tovább is inalja,
        Valamikor éri, mindenkor megfalja,
        És Phigalia is a lármát meghallja,
        S megkerüli, hogy úgy a vadat megcsalja.

128. De megfordul és tér megént Dianára,
        Ki is készen várván felhúzott nyilára,
        Úgy lövi, hogy fordul mindjárt oldalára,
        De felvervén magát, kel megént lábára.

129. Siet az erdőnek sűrőbb oldalában,
        Melynek fel sem lelnék sok ágabogában,
        Ha egy szagló vizsla végtére nyomában
        Nem akadna ottan sok futosásában.

130. Ennek hajtására ímhol gyön Thalia,
        Kezén van Melampus, mérges Alce fia,
        Annak pórázosa a fene Harpia,
        Kik, mint sebes szelek, úgy szoktak futnia.

131. És az szarvas után sietnek szaporán,
        Elmarad a Tacskó, s nyomozza csak porán,
        Az agarak pedig utolérik korán,
        És sebet is tésznek annak a tomporán.

132. De hogy elejthessék, szerit nem tehetik,
        Hanem az oldalrúl a völgyre kergetik,
        És minden helyekrűl eleit vétetik,
        Végre hálóban vesz, addig térengetik.

133. Ott is pedig magát erősen viseli:
        Ezt halálra rúgja, amazt megökleli,
        Szaggatja az hálót, haragját neveli,
        S itt ki bénaságát, ki vakságát leli.

134. Szólítván fegyvere viselő nimfáját,
        Ragadja Diana azonban dárdáját,
        Azzal veri által végre szíve táját,
        És úgy bocsátja ki utolsó páráját.

135. El sem végezhetik itt a komédiát,
        Hallják kiáltani szaporán Thaliát,
        Diana vonja fel újonnan kézíját,
        Vegye maga mellé Melampust s Harpiát.

136. Mert rettenetes kan nem messze érkezik,
        Ki némely ebekkel máris ellenkezik.
        Ója minden magát, mert kihez férkezik,
        Félő, hogy halálos baja következik.

137. Eloszlunk csakhamar és állunk rendekben,
        Ki más helyre, ki az elébbi lesekben.
        Azonközben a kan, lévén már sebekben,
        Szörnyű dolgot mível a szomszéd berekben.

138. Végre legközelebb jut az én lesemhez,
        Honnét nem kevés félsz ütközik szívemhez.
        Bízom mindazáltal jó egy pár ebemhez,
        Kit Diana adott újonnan kezemhez.

139. Bocsátom is hamar ellene azokat,
        De semmiben hajtja rárohanásokat,
        Tajtékzó mérgében szaggat nagy hantokat,
        És tész mindenfelé erős csapásokat,

140. Kikkel az ebeket messze veti tőle.
        Valamerre fordul, foly a vér belőle,
        Megvallom, örömest elmennék előle,
        Mert csak szólani is félelem felőle.

141. De nincsen ebben mód, kell lennem helyemben,
        Akin nem kevessé búsulok szívemben,
        Vigasztalásomra jut végre eszemben,
        Hogy a vitéz asszony van csak ellenemben.

142. És ha az megmentett Cupido nyilátúl,
        Megment a kannak is mérges agyarátúl.
        Siet is az felém egy leomlott fátúl,
        Az rámgyövő vadat megkerülvén hátul.

143. És az ebeinek eleiben adja,
        Látván, hogy irtózom, megsegít, fogadja.
        Harpia Melampust hamar elhaladja,
        És elérvén a kant, nyakszirton ragadja.

144. Azonban társa is utána érkezik,
        Az orrához kapdos, s ottan ellenkezik,
        De fordulván a vad, farához férkezik,
        És erős fogai majd földhöz szögezik.

145. Felkél ugyan onnét, s szemben szökik véle,
        De úgy vágja a kan, hogy kiomlik béle,
        Azmelyet Diana fájlalva szemléle,
        Mert kedves ebe volt, és tovább nem éle.

146. Láttatik Harpia szemlélni könyvesen,
        Hogy pórázos társa vesz ily keservesen,
        S ugrik bal fülére a vadnak sebesen,
        És azt megragadván rángatja mérgesen.

147. Az jobb fülét pedig erős Tharon kapja,
        Párductól származott ennek a nagyapja,
        Küzdik az erős vad, hogy onnét lecsapja,
        De az is nem enged, s mérgesen harapja.

148. Azkik pedig az én kezemen valának,
        Azoknak egyikét híják Liciskának,
        Az inát kapdossa az első lábának,
        Az más sertéivel küszködik hátának.

149. Harpalos érkezik hátulsó inára,
        Könnyű Alce pedig ugrik a hátára,
        Veszi Hyale is azonban nyilára,
        Arányozván azzal gyenge horpaszára.

150. Által is lövi azt kéttollú nyilával,
        Láncsát kap Diana, s azt hozza magával,
        Hogy általszögezze szigonyos vasával,
        Ne csináljon több kárt mérges agyarával.

151. Ide s tova hányja most is az ebeket,
        De nem vetheti el az két szeléndeket,
        Kik erősen tartván, megállják helyeket,
        Jóllehet azok is vettek már sebeket.

152. Hányja a tajtékot, dúl-fúlván dühösen,
        Az tartó ebekkel küszködik mérgesen,
        De nem engedtetik, hogy továbbmehessen,
        Az sebesült ebek sírnak keservesen.

153. Itt Hilactor jajgat elvágott inával,
        Amott Melampus sír levágott állával,
        Innet Leucon hever öszvetört farával,
        Fentereg túl Tigris, Harpia társával.

154. Azalatt Diana kürteit fúvatja,
        Az egész ebeit mind öszvehívatja,
        Azok seregével azt körülfogatja,
        De úgy is a nagy kant nehezen bírhatja.

155. Feltűri karjait, ezt látván, végtére,
        És köntöse hosszát aggatja övére,
        Maga megyen rajta, s úgy veszi kezére,
        Hogy láncsája vasa hat éppen szívére.

156. Hirtelen belőle azt ki sem vonhatja,
        Ott pedig az üdőt nem hosszabbíthatja,
        Mert magát a bús vad szaporán rángatja,
        Ha megszabadulhat, őt is megronthatja.

157. Hanem felvont íját ragadván markában,
        Három mérges nyilat bocsát ágyékában,
        Kik megszelédítik végre vadságában,
        S ugyanott megdöglik az ebek szájában.

158. Az erimantusi kan jut itt eszemben,
        Amikor Hercules jutott azzal szemben,
        Lehetett élete mely veszedelemben,
        Míg meg nem ölte azt nagy győzedelemben.

159. Gyön Adonisnak is elmémre esete,
        Mikor a vadaknak hálókat vettete,
        Az rágyövő kannak semmit nem tehete,
        Néki pedig romla amiatt élete.

160. Amíg pedig dolga így foly e nagy vadnak,
        Addig a hálókban többek is akadnak.
        Az hálós mesterek kiket eléadnak,
        Szép vadászatokon mindnyájan vigadnak.

161. Egy halomban hordják minden prédájokat,
        Porbúl, sárbúl, vérbűl kimossák magokat.
        Helyreegyengetik bomlott ruhájokat,
        Úgy sereglik végre vitéz asszonyokat.

162. Azkik között én is mikor állok rendben,
        Meglátván Diana, mosolyog szememben
        És kérdi kedvesen: Vagyon-é kedvemben,
        Hogy tovább is legyek vele egy seregben?

163. Alázatossággal szavára felelek:
        Nékem ott kedvesek mind nyarak, mind telek,
        Valahol, asszonyom, néked kedvet lelek,
        Veled nagy örömest együtt járok s kelek.

164. Mond: Vége vagyon most itt mulatságomnak,
        Akarom, hogy adtad magadat társomnak,
        És hogy szárnya alá álltál palástomnak,
        Ezután is hasznát veszed oltalmomnak.

165. Így beszélvén, íme, kit nem remélt senki,
        Az völgybűl egy sebes medve verődik ki.
        Kit látván, fegyverét s ebét kapja ki-ki,
        És őket Diana hamar rendeli ki.

166. Ez nem kis félelmet vezet seregünkben,
        Mivelhogy nem vagyunk már kellő rendünkben.
        Mindazáltal újabb felkészületünkben,
        Azmint hamar lehet, beállunk helyünkben.

167. Egy kis szellő járta akkor az ligetet,
        Amelytűl a vérszag onnét felvétetett,
        Azhol az kegyetlen nagy kan megöletett,
        És az a medvének orrában vitetett.

168. Azelőtt láttatott ballagni csendesen,
        De azt megérezvén, felfortyan mérgesen,
        És a két lábára állván egyenesen,
        Szaglál mindenfelé és vigyáz szemesen.

169. Az vert vadak halma jutván látásában,
        Annál inkább dúl-fúl, s felforr haragjában,
        Hányja, veti magát csapongó útjában,
        Végre Dianának jut szomszédságában.

170. Azmely vévén magát egy nagy omlott fához
        És felvont kézíját fogván pofájához,
        Úgy arányoz azzal a szíve tájához,
        Hogy röpülő nyila jut éppen tárgyához.

171. És az a tolláig mégyen oldalában,
        Más nyilat is fordít azalatt íjában,
        Mely is idegének erős csapásában
        Érkezik csakhamar az első nyomában.

172. Az vad sebeibűl ezeket kikapja,
        Mint teli hordónak kivétetvén csapja,
        Úgy foly vére, akin magát is harapja,
        Talám ugyan érzi, hogy e lész végnapja.

173. Hányja, veti magát annál dühösebben,
        Megnyílt oldalábúl mennél sebesebben
        Indul vére, s érzi sebeit mélyebben,
        De már Diana is vagyon szemesebben.

174. Azért újonnan is fordítja puzdráját,
        Idegében veti megént tollas fáját.
        Úgy célozza azzal hevedere táját,
        Hogy ott is nem vallja lövése hibáját.

175. Hanem egyenesen hat a nyíl szívéhez,
        Noha erő kellett temérdek bőréhez,
        És az nagyobb özönt ad folyó véréhez,
        S abbúl következő haragja mérgéhez.

176. Mert akarmihez fér, ront az mindeneket,
        Tördeli a fákat, hányja a köveket,
        Teszen iszonyító rút bömböléseket,
        És egy helyből másban szörnyű szökéseket.

177. Azmellyel közelít megént Dianához,
        Kit látván, ő is kap újonnan nyilához,
        S úgy arányozza azt a medve hasához,
        Hogy vasa tüdőjét szögezi májához.

178. De az erős állat győzetlen testében
        Így sem dől el, hanem forr mégis mérgében.
        Diana nyilat vet megént idegében,
        S azt hirtelenséggel lövi a fejében,

179. Mellyel unikornist csinál a medvéből,
        De kirántja az azt hamar a fejéből,
        Pozdorjára töri haragja mérgéből,
        Azonközben tovább mozdulván helyéből.

180. Eddig tilalmazta Diana másoknak
        A lövést, engedi most már mindnyájoknak.
        Csattogni kezd hamar idege íjaknak,
        És sűrő zápora indul gyars nyilaknak.

181. Azkiknek egyike jut az bal szemében,
        Az másika akad jobb füle tövében,
        Kikre (noha immár fetrengett vérében)
        Felugrik és indít nagy morgást mérgében.

182. És most is Diana felé kezd mozdulni,
        És ez is ellene fegyveréhez nyúlni,
        De Rhamis találván szemében fordulni,
        Eltér onnét s ehhez kezd tőle indulni.

183. Mely céloz nyilával veséje tájára,
        De egy ág-bog vagyon nagy akadályára,
        Mert az szintén akkor percen kézíjára,
        Mikor kelne abbúl gyars nyila szárnyára.

184. És az félrecsapván aránzott helyétűl,
        Nyakában nem messze akad a fejétűl,
        Ismenisnek jobban gyön a nyíl kezétűl,
        Mert az rajta általhat a tüdőjétűl.

185. Phiale felett egy herjóka levege,
        Mert vala a napnak még akkor melege,
        Arra vetvén szemét, kézíja billege,
        Félrerúgá nyilát amiatt idege.

186. Azért noha célzott azzal oldalához,
        De elvétvén útját, jut csak a farához,
        Kit látván, hirtelen kap újabb nyilához,
        De az sem vitetik aránzott tárgyához.

187. Mert egy rothadt fára talált volt állani,
        Midőn szintén lőne, le kezd az romlani,
        S azzal célozása rendi megbomlani,
        És a nyíl útjából bal felé hajlani.

188. Akad oldalában ott egy kőrösfának.
        Bánja hibázását a nimfa nyilának,
        Idegét újonnan vonja fel íjának,
        Veszi megént célul a medvét magának.

189. Ezt látván Diana, biztatva szól néki,
        Kihez képest nyilát ő is úgy veti ki,
        Hogy egy oldalán bé, a máson megyen ki,
        Ennél erősb lövést nem tett még itt senki.

190. Azmelynek helyén is kezd vére csurgani
        A vadnak, s maga is jobban tántorgani,
        Hol erre, hol arra dőlöngve forgani,
        És azonban így is mérgesen morgani.

191. Az ebek is eddig pórázon tartattak,
        De most már ezek is mind elbocsáttattak,
        Mintha szárnyok volna, győni úgy láttattak,
        Mikor a vad felé azok bocsáttattak.

192. Labros a többinél hamarább érkezett,
        Még azok elgyöttek, meg is ellenkezett,
        De minthogy a bús vad most is veszélyt vezet,
        Nem kedve szerént fog végre vele kezet.

193. Az könnyű ebeknek ez volt kalahuza.
        Megkapván a medve, maga alá húzza,
        Fejétől a bőrit a farkáig nyúzza,
        S öszvetörik benne mind mája, mind zúza.

194. Azután Harpalos és Alce jutának,
        Tartóztatás nékül a vadnak kapának,
        Rángatja mindkettő lompját bal inának,
        De hogy levonhassák, vele nem bírának.

195. Ezeket pórázra fogni nem kelletett,
        Anékül mindkettő szabadon lehetett,
        Ám látta a vadat, de rá nem sietett,
        Szoktatásbúl vévén ilyen természetet.

196. Sőt huszítás nélkül helybűl meg sem mozdult,
        Hanem ki-ki szótúl várt, s azután indult.
        Az futásban pedig sólyomszárnyakat dúlt,
        És amikor kellett, mint gyars szellő fordult.

197. Kik a medvére is villámásként gyöttek,
        Az inain sűrő falásokat töttek,
        Vele, hogy levonják, erősen küzdöttek,
        De azzal győzelmet erején nem vöttek.

198. Hanem Nape s Tigris utánok érkezvén
        S azok is mardosni az jobb inát kezdvén,
        És a több ebek is reáfelesedvén,
        Levonják, végtére elerőtlenedvén.

199. Tészen az ebekhez erős csapásokat,
        De vigyázván, mind elkerülik azokat.
        Tanult ebek, tudják viselni magokat,
        Többször is próbálván hasonló dolgokat.

200. Ezt mindazonáltal annak köszönhetik,
        Hogy a medvét a sok sebek szédelgetik,
        És immár lábai gyengén viselhetik
        Azok ellen, akik halálra kergetik.

201. Diana hánta már nyilait tegzében,
        Azok helyett láncsát viselvén kezében,
        Az ebeknek ugrik azzal seregében,
        És nyeléig tolja a vadnak testében.

202. Mely nagy roppanással oldalát meghatja,
        És szigonya élét benne megforgatja.
        Nagyot hortyant a vad, magát megrángatja,
        És végre a sok seb éltét elfogyatja.

203. Akkor azt a nimfák köröskörül állják,
        És majd hihetetlen nagy voltát csudálják,
        Azonban a sebek helyeit vizsgálják,
        És azoknak számát két húsznak találják.

204. Kikbűl végre kezdik szedni a nyilakat,
        És megtisztogatván a vérbűl azokat,
        Megtöltik újonnan ürült puzdrájokat,
        Hogy ejtsenek velek másszor is vadakat.

205. Noha nehéz szerit tenni némelyeknek,
        Az csontokban hatván szigonya hegyeknek,
        Nem is lehet másként kigyőni ezeknek,
        Hanem odahadván vasait nyeleknek.

206. Vagyon ott nem messze egy régi keresztút,
        Amellett zöld pázsit, s azon szép forráskút,
        Folyamja az völgyön alá csörögve fut,
        Az vadtúl elmenvén Diana ahhoz jut.

207. És megtelepedvén annak lefolytában,
        Vadásztársaival a zöld fák aljában,
        Hogy pihenést vegyen hosszas munkájában,
        Kit tett a vadaknak izzasztó harcában.

208. Perzsiában mívelt zombok volt zsebében,
        Azt keresi elé és veszi kezében.
        Megmeríti a friss forrásnak vizében,
        És jól ereszt abbúl szomjú gégéjében.

209. Hol minekutána kevessé pihennek,
        Jó kedve érkezik végtére mindennek,
        Egymást nevettető beszédekre mennek,
        Szaporán zeng nyelve hol annak, hol ennek.

210. Eléhoznak sok szép hajdani dolgokat,
        Acteon esetét, más vadászatokat,
        Adonis mint leste a fene vadakat,
        És vesztette magát, kergetvén azokat;

211. Az rézlábú szarvast Maenalus hegyében,
        A prédáló nagy kant Phocis mezejében,
        A fene oroszlyánt Nemea berkében
        Mint győzte Hercules híres erejében;

212. Dido mint vadászott Anchises fiával,
        A mezőre vivén egykor ő magával,
        Ott a szarvasoknak harcolván nyájával,
        Ki hányat ejtett el azokbúl nyilával.

213. Öszve lévén immár a több ebek szedve,
        Mihelt megszelédült s elesett a medve,
        Többnek Aldinánál nem volt megengedve,
        Hogy tovább az erdőn járjon elszéledve.

214. Ez a szűz asszonynak legkedvesb vizslája,
        Melynek ha szaglása után csahol szája,
        Hogy ott vad ne legyen, nincs annak hibája,
        És abban van most is mutatott példája.

215. Mert addig fityeréz gyars futosásával,
        Hogy egy fácán nyomát veszi fel orrával,
        Akiről midőn jelt ád csaholásával,
        Talpra áll Diana kézben vett íjával.

216. Azonban az ebnek közelb jutására
        Fel is kél a fácán és száll ott egy fára,
        Kit látván Diana, nyilat fog íjára
        S hozzálő, de egy ág van akadályára.

217. Azmely miatt bánja, hogy történt hibálni,
        De a fácán kezdvén a vizslát csudálni,
        Arra nézvén, a fán vigyázatlan állni,
        Bízik, más lövése jobban fog szolgálni.

218. Fordít is más nyilat hamar idegében,
        Mely egyenesen jut a madár begyében,
        És azzal a fárúl jól le sem estében
        Kapja az eb, s viszi asszonya kezében.

219. Azki kedves ebét kezdi törülgetni,
        Amely hű, amely jó, bőven beszéleni,
        Azonban a madarat is nézegetni,
        Az miből, miként lett, végre emlegetni.

220. Mondván: Azkik dolgát ennek nem tudjátok,
        Megbeszélem, méltó, hogy meghallgassátok,
        És ráfegyelmezvén, meg is tanuljátok,
        Ki légyen Cupido, onnét is lássátok.

 


5. fejezet - HARMADIK RÉSZ


1. Az athenasbéli Pandion királynak
    Progne s Philomela leányi valának,
    Kik közül az elsőt jedzi el magának
    Tereus, akkori ura Thráciának.

2. Mellyel nem mint Paris görög Helenával,
    Más ágyátúl elvont ragadományával,
    Hanem ül hajóra úgy, mint sajátjával,
    S törvény szerént való kedves mátkájával.

3. Viszi a tengeren gazdag országában,
    Hol ki-ki öltözik menyegző ruhában,
    Fogadják mindenek örvendő pompában,
    Vígan helyheztetvén királyi házában.

4. Noha Juno, Hymen onnét kirekedtek,
    Alecto, Megaera vannak ott helyettek,
    És a menyasszonynak ágyat ők vetettek,
    Úgy a nyoszolyók is ugyanazok lettek;

5. És hálóházaknak nemcsak a tetején,
    De minden szögletén, utolján s elején
    Sok bagoly üvöltött lefektek idején,
    Melyből sok gonosz is tölt mindkettő fején.

6. Akkor mindazáltal éltek szép napokat,
    Boldogoknak bízvást mondhatták magokat,
    Igaz szeretetben folytatván dolgokat,
    Semmi kénos búra nem adtak okokat.

7. Lesz Progne méhének azonban rajzatja,
    Azt maga Tereus Itisnek hívatja,
    Születése napján nagy kedvét mutatja,
    És azt esztendőnként ünnepül tartatja.

8. Azmelyre mindenkor gazdagon készülnek,
    Országábúl mindenfelé öszvegyűlnek,
    És a nevekedő gyermeknek örülnek,
    S az király kedvében azzal részesülnek.

9. Azonban egynéhány esztendő elmúlván,
    Atyjára s öccsére elméje fordulván,
    S hogy azokat régen nem látta, búsulván,
    Így kezd szólni Progne, urához fordulván:

10. Szép szerelmem, ne vedd unva kérésemet,
      Sőt ha ítélsz arra méltónak engemet,
      Ne nehezteld abban tölteni kedvemet,
      Hogy atyám házához engedd menésemet.

11. Régen van, miolta onnét elhozattam,
      Te szolgálatodra, édesem, adattam,
      Vajon, nem nehéz-é, te magadra hadtam,
      Hogy édesatyámat eddig nem láthattam?

12. Kedves öcsém mint van, aztat sem tudhatom,
      Kiknek személyeket mihelyet láthatom,
      Magamot kevéssé velek mulathatom,
      Visszagyövök hozzád, Istenre fogadom.

13. Avagy ne neheztelj magad odamenni,
      Amellyel is nékem nagy kedvet fogsz tenni,
      Mert fogok általad bizonyos hírt venni,
      Mint hagyod azokat, mint találod lenni.

14. De kérlek, elhozzad Philomelát veled,
      El se győj anékül; nagy kedvemet leled,
      Kévántam személyét ha ideemeled,
      Ennek, remélem is, hogy gondját viseled.

15. Azmikor Tereus ezeket meghallja,
      Méltót kéván Progne, maga is megvallja,
      De azt, hogy ő menjen oda, nem javallja,
      Mert a tenger útját sok veszély nyargalja.

16. Azhol a szelek is hamar megindulnak
      És az evezőknek ellene fordulnak,
      Amely miatt azok veszélyre szorulnak,
      S az ellenségek is sok gályát feldúlnak.

17. Hanem maga megyen atyja látására
      És kedves öccsének elhozatására.
      Csak viseljen gondot azonban magára
      Ő otthon, és várja haza nemsokára.

18. Hajóit csakhamar el is készítteti,
      Szárnyas vitorláit szélnek ereszteti,
      Megindul és útját arra rendelteti,
      Azmerre Athenast hamarább érheti.

19. Van előjáróban két könnyű sajkája,
      Azon színes néppel négy úri szolgája,
      Kiktűl eléretvén Pandion hazája,
      Hírül adják, hogy gyön Tereus hozzája.

20. Indul Pandionnak ezen nagy vígsága,
      Főnixként frissülni láttatik aggsága,
      Mikor éri ilyen kedves hír újsága,
      És ezzel csakhamar megtelik országa.

21. Érkezését hallván mindenek örülnek,
      Az szomszéd helyekbűl sokan öszvegyűlnek,
      Miképpen köszöntsék, szorgosan készülnek,
      Hogy hamar láthassák, arra majd repülnek.

22. Elgyön híre után maga nemsokára,
      De hamarb jut ipa a tenger partjára,
      Ott várván szívesen, vigyáz hajójára,
      S mihelt elérkezik, siet áldására.

23. Kézfogások közben öszveölelkeznek,
      Hogy egymást láthatják, szíből örvendeznek,
      Végre ki mint vagyon, arrúl értekeznek,
      Prognérűl mindketten sűrőn emlekeznek.

24. Tereus köszönti az apját szavával,
      Az kérdezi, miként hadta kisfiával?
      Várta azokat is nagy kévánságával,
      És sajnálja, hogy el nem hozta magával.

25. Philomela fel van öltözve ékesen,
      Hercegi formára, gazdagon, kincsesen,
      Kleopátra ha volt akkor oly fényesen,
      Mikor vendégelte Pompéust kedvesen.

26. Égnek nyaka, mellye sok drágakövekkel,
      Aszerént kezei köves perecekkel,
      Gyertyákat gyújtonak ragyagó fényekkel,
      Miként a csillagok éjjeli tüzekkel.

27. Hány függők fénlenek füle cifrájában,
      Annyi falu s váras van azok árában.
      A gyűrőket, akik ragyognak ujjában,
      Nehéz mérsékelni böcsök nagy voltában.

28. Fodorult hajában szedtek rendes ráncot,
      Rengő bokrétái melyben járnak táncot,
      Visel a dereka szép gyémántos láncot,
      S azt különbeztető sokféle zománcot.

29. Az sok cifra rajta majd ugyan lángozik,
      Különb-különb színre, mint Iris, változik,
      Mint rózsa, amely szép szaggal virágozik,
      Ámbrás öltözeti jobban illatozik.

30. De mégis szebb maga, hogysem ruházatja,
      Valamelyre fordul vidám ábrázatja,
      Mint a felkelő nap, a homályt oszlatja,
      Aki ezt szemléli, nincs annak bánatja.

31. Játsznak szemeiben gyémánt ragyogványok,
      Ajakán ingonak kláris szivárványok,
      Viselik beszédét ékes tudományok,
      Olyak a kezei, mint fejír márványok.

32. Orcája rózsáskert, liliom homloka,
      Mint a sugár cédrus, oly karcsú dereka,
      Alabastrum oltárt mutat fejér nyaka,
      Azhol az van, nincsen ott soha étszaka.

33. Mely is eleiben kigyön sógorának,
      Áll a felső részén a tenger partjának,
      Mikor a fövenyrűl oda feljutának,
      Illő köszönetet ennek is adának.

34. Kit fogad rendesen meghajtott térdjével,
      S azzal majd a földig bocsátott kezével,
      Amelyen megakad Tereus szemével,
      És gyúlni kezd szíve nem remélt tüzével.

35. Mert annak személyét alig szemlélhette,
      Hogy Cupido (lévén már régen mellette)
      Mint ejtse meg, tőrét utánavetette,
      És készített tüzét szívében hintette.

36. Kitűl, mint a szikra, esvén puskaporban,
      Úgy hirtelenséggel Tereus fellobban,
      És az hovatovább mind gerjed nagyobban,
      Mintha több-több olaj dőlne rá újobban.

37. Nem bírhat tüzének emésztő langjával,
      Mit míveljen tovább, küszködik magával.
      Mondja, ostromlani fogja szép szavával,
      És nagy ígéretű sok ajánlásával.

38. Vagy pedig erővel hajóra ülteti,
      Kedve töltésére azon elviteti,
      Priamus fiának példáját követi,
      Magánál haddal is azt megőrizheti.

39. Pandion azonban megindul vejével,
      Az városban viszi azt minden népével,
      Azalatt Titán is tüzes szekerével
      Az tengerre szállván, elhalad fényével.

40. Az vacsorálásnak érkezik órája,
      Meg is teríttetik a király táblája,
      Hogy feltálaljanak, lót-fut sok szolgája,
      Sietvén szorgosul szakácsok munkája.

41. Ezalatt Tereus Progne köszöntését
      Beszéli bővebben és szíves kérését;
      Mondván, nem is kétli atyja kedvezését
      És kévánt öccsének odaeresztését.

42. Kihez magának is az Philomelának
      Lévén kedve, nyakán csüggedez atyjának,
      És sűrő csókot ad mindkét orcájának,
      Hogy kedvezzen abban sógora szavának.

43. Az pediglen, mennél inkább ég szívében,
      Annál serényb munkás annak eszközében:
      Philomelát miként vehesse kezében,
      Azki semmit sem tud rádühödt tüzében.

44. Azért ő is megént újítja kérelmét:
      Vehesse atyjának azaránt kegyelmét,
      Hogy az elmenésre adja engedelmét,
      Melyre rá is bírja atyai szerelmét.

45. Mint légyen Tereus, maga sem tudhatja,
      Minthogy a szerelem eszét elfogyatja,
      Látván, hogy a leány atyját csókolgatja,
      Mond: Vajha én volnék most ennek az atyja!

46. És azok a rózsák reám ragadnának,
      Jupiter! Mely boldog napjaim volnának!
      Úgy tetszik, mind azon nektárral folynának,
      És minden üdőben frissen újulnának.

47. Azonban felhozták (mondják) az étkeket,
      Félrehagyják arra nézve beszédeket,
      Az asztalhoz mennek és fogván székeket,
      Leülnek, amiként rendelik helyeket.

48. Esznek és említnek sok jeles dolgokat,
      Tréfával egyvelült kedves játékokat,
      Maga Pandion is újítván azokat,
      Hogy úgy nagyobb kedvvel mulassák magokat.

49. Sok szép köszönetek közöttök kerülnek,
      Azoknak pohari szaporán ürülnek,
      Végre a jó bortúl jól meg is hevülnek,
      Vígan vannak, s kezdett kedvekben épülnek.

50. De bár vigasztalná lantja Orpheusnak,
      Úgy sem lenne csendes kedve Tereusnak,
      Mert nincs szívén annyi kénja Titiusnak,
      Mint ennek, égetvén azt fia Venusnak.

51. Mely miatt elméje nem lehet csendesen,
      Törődik, tüzének kedvet mint tehessen,
      Látván, kell maradni itt attúl üresen,
      Arrúl gondolkodik, el miként mehessen.

52. Színel ugyan ő is jó kedvet magának,
      Hogy ne szomorítsa víg voltát ipának.
      De epesztvén tüze szerelem lángjának,
      Marja szívét férge titkos mordságának.

53. Atyja étkeinek nincs annyi falatja,
      Leányát elméjén amennyit forgatja,
      Utána szemeit, mint sas, úgy jártatja,
      Hol az éh gyomornak prédáját láthatja.

54. Nézi szemét, száját, ajakát, kezeit,
      Nyakát, szemöldökét, homlokát, szemeit,
      Orcáját s több tagját s azok szép rendeit,
      Gerjedő szívének mint annyi tüzeit.

55. Azonban felkelvén, asztaltúl elmennek,
      Lévén kész szállása és ágya mindennek,
      Másnapra virradva, midőn felserkennek,
      Nagy tüzeket gyújtnak Neptunus istennek.

56. Végtére, udvarló látogatásában
      Béköszön Tereus a szűznek házában,
      Kit varrója mellett találván munkában,
      Midőn tekéntene annak formájában,

57. Mond: Pallasnak vala hasonló varrása,
      Melyért Arachnának lett felakadása.
      Kin jóllehet vala nem kis pirulása,
      Tetszik mindazáltal meglátogatása.

58. Bocsánatot kér az játszó beszédérűl,
      És közelebb ülvén elébbi helyérűl,
      Újonnan Prognénak szól üzenetérűl
      És hosszú beszédet kezd annak rendérűl.

59. Számlálja: elgyövén, kérte mely szívesen,
      Hogy ne mulatozzon, de hazasiessen.
      Szükség azért: abban már módot keressen,
      Fogadása szerént haza mint mehessen.

60. Végre a sógorság színes köntösében
      Addig megyen vele bízott beszédében,
      Hogy a gyenge leánt ülteti ölében,
      Nem tudván az, mi van ennek a szívében.

61. Sok ajánlásokat tészen szavaihoz,
      Alkalmatosságot keres csókjaihoz,
      Miképpen férhessen azok rózsáihoz,
      Lop is egyet-kettőt, jutván ajakihoz.

62. Bátrabb akar vala itt Tereus lenni,
      De fél, ha a madár meg talál rettenni,
      Ijedtében annyi földre fog az menni,
      Hogy lehetetlen lész onnét elévenni.

63. Noha nagy küzdéssel, de magát meggyőzi,
      S dühödt szerelmét csak szívében főzi,
      Melynek igen általverte fejét gőzi,
      És már annak mérgét nehezen előzi.

64. Azért Philomelát inkább kéri szépen,
      Légyen atyja előtt azon mindenképpen,
      Hogy harmadnap alatt elkészítse éppen,
      És arrúl válaszát vegye ki végképpen.

65. Két úri fraucimer volt elébb mellettek,
      De kimentek, midőn magán beszélgettek,
      Azonban Pandion futtatván érettek,
      Parancsolatjára mindketten siettek.

66. Mely is indulások idejét forgatja,
      Kérdezi, mi abban veje akaratja?
      Mondja az: Továbbra már nem halaszthatja,
      Hogy múlasson pedig, azon kéri atyja.

67. Mond Philomela is: Ha én is elmegyek,
      Kérlek, úti áldást tőled hamar vegyek,
      Hogy kedvet nénémnek annál elébb tegyek,
      És tőle meggyővén, megént nálad legyek.

68. El sem megyek inkább, hogysem itt késtessem,
      Mert, ím, elfogy a nyár, s oda úgy vitessem,
      Hogy a vad szelektől ottan rekesztessem,
      S kedves személyedtűl annyira elessem.

69. Szerelmes nénémnek látogatására
      Kedvvel megyek ugyan szíves hívására;
      De úgy, hogy meggyöjjek onnét nemsokára,
      Én édesatyámnak vigasztalására.

70. Hogy pedig elbocsáss, arra mégis kérlek,
      Hadd lássam, mint vagyon; kivel ha beszélek,
      Elhidd, hogy mellette sokat nem henyélek,
      Hanem hozzád hazasietek, ha élek.

71. Jóllehet nehezen esik elmenések,
      De győzvén Pandiont sok szíves kérések,
      Elbocsátja, légyen csak addig késések,
      Azmíg végbenmehet úti készülések.

72. Azmelyhez mindketten fognak is szívesen.
      Amaz, hogy nénjéhez hamarébb mehessen
      És onnét atyjához meg visszagyöhessen.
      Ez, dühödt tüzének eleget tehessen.

73. Melynek lángja mostan sem szűnik szívében,
      Sőt mindenkor újul gerjedezésében,
      Mintha több-több olaj töltetnék tüzében,
      Valamikor fordul a leány eszében.

74. Elszökött az álom azolta szemétűl,
      Az nyugadalom is elállott szívétűl.
      És minden mulatság búcsút vett kedvétűl,
      Miolta ily igen ég dühödt tüzétűl.

75. Öszveszereztetnek azonban mindenek,
      Úti szükségekhez valamik kelletnek.
      Elgyövén az üdő, melyen elmenjenek,
      Bélépnek atyjokhoz, hogy búcsút vegyenek.

76. Azki velek együtt felkelvén házábúl,
      Az partig késéri fényes udvarábúl.
      Sok szép beszéd szakad atyai szájábúl,
      Kikbűl tanulhatnak, mint annyi példábúl.

77. Már a parthoz jutván. Mond nékik végtére:
      Ím, mindkettőtöknek szorgos kérésére
      Philomelát tőlem (jóllehet messzére)
      Elbocsátom nénje megtekéntésére.

78. De minthogy tudjátok én öregségemet
      És őbenne lenni legnagyobb kedvemet,
      Ha meg nem akartok sérteni engemet,
      Ott ne késlessétek kedves gyermekemet.

79. Esküszik Tereus, nem lészen másképpen,
      Azmint most elviszi, úgy meghozza szépen,
      És bételjesíti fogadását épen,
      De méreg lappang itt a mézzel kent lépen.

80. Nagy keserve indul itt Philomelának,
      Szokatlan özöne könyvei árjának,
      Látván elmaradtát már édesapjának,
      Mintha ugyan tudná rossz végét útjának.

81. Csókokat is veszen szemei árjához,
      És kúcsolván magát jajgatva atyjához,
      Szaporán raggatja mindkét orcájához,
      És azután sírva indul az gályához.

82. Megfordul onnét is, apját nem hagyhatja,
      Az nyakára borul, nagy jajjal siratja.
      Búcsúzik, de szavát nem magyarázhatja,
      Az sűrő zokogás nyelvét tartóztatja.

83. Atyja is aszerént borul leányára,
      És sok könyves csókot aggat orcájára.
      Tereus érkezik közben utoljára,
      S ő viszi atyjátúl osztán hajójára.

84. Vannak mind a ketten nehéz keservekben,
      Minthogy nem érzenek semmi jót szívekben,
      Mond Pandion: Azki lakik az egekben,
      Az áldjon, s veletek legyen mindenekben.

85. Hajóját azelőtt már elkészítette,
      Az vasmacskákat is régen felszedette,
      Azért Philomelát mihelt felvehette,
      Azt Tereus mindjárt szélnek eresztette.

86. Örül, hogy elege lett ebben kedvének,
      Van nagy tapsolása öszvevert kezének,
      Tartja azt dolgában nagy szerencséjének,
      Hogy egy hajóra ült okával tüzének.

87. Úgy hiszi, hogy amit feltett szándékában,
      Elkövetheti azt szabadon útjában,
      Lévén Philomela most birodalmában,
      Nem lészen, ki tegyen akadályt dolgában.

88. Kedvelt személyérűl szemét le nem veti,
      Valamelyre fordul, mindenütt követi,
      Bízik, amit akar, vele azt teheti,
      Mint sas, ha prédáját körmében veheti.

89. Azonban mivelhogy szaporán eveznek
      És a vitorláknak szelek is kedveznek,
      Az tengeren által amint igyekeznek,
      Tereus földére úgy hamar érkeznek.

90. Azholott csak közel egy setét berekben
      Van nagy óv épület, osztva sok részekben,
      Viszi Philomelát Tereus ezekben,
      És ottan hordozván, rekeszti egyikben.

91. Hol a gyenge leány megijed magában
      És nagy reszketéssel van minden tagjában,
      Látván, hogy nem kedves nénjének házában,
      Hanem hozattatott latrok barlangjában.

92. Alig áll lábain szörnyű félelmében,
      Halálszín öltözik rózsás személyében,
      Nagy folyó patakok áradnak szemében,
      Melyeknek elfogyhat, mint Biblis, vizében.

93. Mert jól látja dolgát, hogy veszélyben forog,
      Vagyon méltó oka, kin szíve háborog,
      És kinek gőzétűl bús feje tántorog,
      Mert akad a torkán az mézzel kent horog.

94. Kit látván Tereus, kérve kezd dolgához,
      Nagy ígéreteket tészen szép szavához,
      Könyörög, hajoljon ő kévánságához,
      Tegyen kedvet néki, s bocsássa magához.

95. Melyből támad annál nagyobb ijedsége,
      És indul szívének veszélyesb kétsége.
      Mond: Ah, légyen inkább életemnek vége,
      Mint kévánságodnak teljen szörnyűsége.

96. Ezt hallván Tereus, esik vele ölben,
      Vélvén, hogy így kedvét töltheti könnyebben,
      Húzza, vonja szegényt annál dühödtebben,
      Oltalmazza magát mennél erősebben.

97. Négyszer veri földre, négyszer kel onnét fel,
      Gyenge kezeivel amit követhet el
      Maga oltalmában semmit sem múlat el,
      De a nagy erőtűl végre nyomatik el.

98. Mint az elvert galamb az ölyvnek lábában,
      Vagy az elkapott juh farkasnak szájában,
      Úgy forog nyavalyás sógora markában,
      És hever lábánál a földnek porában.

99. Nincs más, kit híhasson ott segedelmére,
      Magát kéri édesatyjára s nénjére,
      Az nagy istenekre, s azok félelmére,
      Szánja meg, ne járjon undok fertelmére.

100. De a fene tigrist nem engesztelheti,
        Azmit eltekélett, azt el is követi,
        És az gyenge szüzet addig hányja s veti,
        Ledőlti végtére és megförtözteti.

101. Amellyel fél halál szakad életére,
        S mint nyúl, aki kerül a sasnak körmére
        És kiverekedik onnét szerencsére,
        Úgy reszket, s nehezen gyön megént eszére.

102. Megeszmélvén magát, van szörnyű bánatja,
        Haját öszvetépi, ruháját szaggatja,
        Karcolja orcáját, könyveit folytatja,
        Keserves esetét lármásan jajgatja.

103. Kúcsolja kezeit gyakorta fejére,
        És újabb-újabb jajt szaporít nyelvére.
        Nem látván más eszközt bosszú-űzésére,
        Tereust ily szókkal illeti végtére:

104. Ó, te kegyetlen, vad, átkozott bestia,
        Megdühödt szeléndek, vérszopó Harpia,
        Pokol fenekéből származott Furia,
        Ki nem szántál engem így megrontania.

105. Tehát sem atyámnak sok szíves kérelme,
        Sem nénémnek hozzád való nagy szerelme,
        Sem én szüzességem, sem Isten félelme
        Nem visel tégedet, rút, fertelmes elme!

106. Így állottad-é meg (ah, hamis!) hitedet,
        Házasságodbéli kötelességedet,
        Így böcsülötted-é jó feleségedet,
        Ki most is ohajtva vár haza tégedet?

107. Engemet (ó, lator!), ím, kurváddá tettél,
        Magával nénémmel meg nem elégedtél,
        Hanem énnékem is, ím, férjemmé lettél!
        Ó, kegyetlen! Miért inkább meg nem öltél?

108. Készb is voltam volna (hidd el) halált vennem,
        Csak lehetett volna akkor arra mennem,
        Mint édes nénémnek ágya mocska lennem,
        Szép szüzességemet rút szeplőssé tennem.

109. Mert elmaradt volna tőlem úgy a vétek.
        Irgalmatlan Párkák! ah, holott késétek,
        Életem fonalát hogy el nem metszétek?
        És nékem ezekre jutnom engedétek!

110. De ha az istenek a szörnyűségeket
        Látják, látják is jól, és ha erejeket
        Tartod valaminek, s velem mindeneket
        Itt el nem vesztettem, megbánod ezeket.

111. Félreteszek minden szemérmetességet,
        Kikiáltom a nagy istentelenséget,
        Barmokat illető rút fertelmességet,
        Mihelt találhatok ahhoz elégséget.

112. Ha emberek közé magamot vehetem,
        Mit míveltél velem, azoknak hirdetem,
        Erdők barlangiban hogyha rekesztetem,
        Ott azt a köveknek s fáknak emlegetem.

113. Bosszulják azok is szörnyű esetemet,
        Onnét az egekre fordítom szememet.
        Ha ott Isten vagyon, szán az is engemet,
        És bosszút áll értem, felvévén igyemet.

114. Tereus ezt hallván, változik színében,
        Félelem és harag harcol a szívében,
        Győzi ez azt, s nagyobb lángot kap tüzében,
        Megkapja a leánt, leveri mérgében.

115. Hol megént újabb jajt kezd szaporítani,
        Azzal együtt sűrő könyvet indítani,
        És édesatyjához gyakran kiáltani:
        Ilyen feneképpen ne hagyja rontani.

116. Azki ha láthatná szerencsétlenségét
        Kedves leányának s annak szörnyűségét,
        Adná is örömest kévánt segítségét,
        S bosszulná vejének istentelenségét.

117. Azonban Tereus fegyverét ragadja,
        Mely alá a leány nyakát maga adja,
        Hogy elmészárolja, mind kéri, mind hagyja,
        De ebben hóhéra szavát nem fogadja,

118. Hanem megkötözi, s megnyomja térdével,
        És mikor az vele harcolna nyelvével,
        Azt a küzdés között megkapja kezével,
        S tövbűl metszi ki éles fegyverével.

119. Hempereg nyavalyás a földön vérében
        És rebeg valamit hörgő gégéjében,
        De hogy beszélhessen, nincs tehetségében,
        Mivelhogy megcsonkult szóló eszközében.

120. Leszelt nyelve pedig a földhöz üttetvén,
        Miképpen a kígyó farka elmetszetvén,
        Ugrik ide s tova, nyugtát nem lelhetvén,
        Úgy szökdöcsél az is, fel s alá vettetvén.

121. Számlálja azonban Progne a heteket.
        És midőn oly számmal találja ezeket,
        Hogy haza kell várni már az elmenteket,
        Szívesen óhajtja megérkezéseket.

122. Mint maga Tereus, híre gyarsabban jár,
        Előre gyön, s mondja: Nem messze vagyon már,
        Melyet Progne annál nyughatatlanbul vár,
        Sokszor mondván: Eddig se késett volna bár.

123. Azután maga is elgyütt nemsokára,
        Progne nagy örömmel siet látására.
        Kérdi: hol van öccse; melyrűl tett szavára
        Ölt színes bánatot hirtelen magára.

124. És azt erőszakos könyvvel egyvelítvén,
        Képmutató jaját szaporán bővítvén,
        Azok között nevét zokogva említvén
        Mondja: Megholt, az út elerőtlenítvén.

125. Kit Progne elhivén színes keservérűl,
        Indít nagy jajgatást ezt hallván öccsérűl,
        Rút homályra megyen napja szép fényérűl,
        Cifra öltözetit szaggatja testérűl.

126. Ahelyett öltözik szomorú ruhában,
        Van szeme könyvének szokatlan árjában,
        Sok népeket gyűjtet gyászos udvarában,
        És gazdag tort tartat halotti pompában.

127. Szánja kedves öccsét, szánja édesatyját,
        Azki ha megérti annak állapotját,
        Tudja, hogy neveli iszonyú bánatját,
        És jól általlátja annak is fajzatját.

128. Azalatt az üdő eljár folyásában,
        És annak is telnek esztendők dolgában,
        Hogy Philomela van kénos fogságában,
        Noha immár sebe meggyógyult szájában.

129. Mindazáltal magát most is keseríti,
        Vagy inkább siralmát mindenkor bővíti.
        Nem szólhat. Balsorsát csak szívvel említi
        És akkor szemeit könyvekben meríti.

130. Elmenne örömest, de nem engedtetik,
        Mert amely magányos helyben rekesztetik,
        Magas kősziklákkal az körülvétetik
        És ajtaja erős zárral őriztetik.

131. Esetérűl szegény panaszra sem mehet,
        Mert elmetszett nyelvén csak egy szót sem vehet,
        Azmely bús szívének mely keserves lehet,
        Arrúl ítéletet akarki is tehet.

132. De végre elméjét mindaddig forgatja,
        Nénjének tudtára dolgát mint adhatja,
        Az szorgalmatosság eszközét mutatja,
        Azmely által titkát napfényre hozhatja.

133. Fejír gyolcsot, veres selymet kér magának,
        Kikkel gyenge kezét adja oly munkának,
        Mely épen kivarrja mintlétét dolgának,
        S hogy nénjének vigye, adja egy szolgának,

134. Azkit jelek által mivelhogy kér szépen,
        És az is szemléli sorsát szánásképpen,
        Kezéhez viszi azt igazán és épen,
        Kit olvasván Progne, változik sokképpen.

135. Elhal a dolognak értvén szörnyűségét,
        Megeszmélvén magát, nagy keserűségét
        Nem tudja, mint kezdje s mint öntse ki mérgét,
        És bosszulja ura istentelenségét.

136. Hol halál, hol tűzláng látszik személyében
        És mennyköves villám szikrázik szemében,
        Reszkettető méreg forr minden erében,
        És attúl hol fázik, hol hevül testében.

137. Kész mind gonoszt, mind jót egyaránt mívelni,
        Csak abban kedvének lehessen betelni,
        Nagy feneséget kezd mint tigris mívelni
        És szörnyű dolgokra férje ellen kelni.

138. Szívét a bosszúság akinek hordozza,
        Nincs semmi tekéntet, mely meghatározza,
        Nyughatatlankodik, s magát is kénozza,
        Míg feltett szándékát végére nem hozza.

139. Olyan üdő talált éppen akkor lenni,
        Kin Bacchusnak szoktak áldozatot tenni
        És sok csengő-bengő ruhákat felvenni,
        Azokban éjenként farsanglásra menni.

140. Felkészül Progne is egy éjjel másokkal,
        Felöltözik ahhoz illő szerszámokkal,
        Keríti homlokát borostyánágakkal,
        Kirohan házábúl nagy kiáltásokkal.

141. Az bosszúság mérge viselvén szívében,
        Kétszigonyú láncsát hordoz a kezében,
        Mint a kölykeveszett oroszlyán mérgében,
        Úgy futos fel s alá boros seregében.

142. És a farsanglásnak végtére színével
        Oda is berohan üvöltő népével,
        Hol öccse kesereg epedő szívével;
        Kiragadja onnét, felvert temlecével.

143. És hogy ezzel cégért ne tegyen dolgában,
        Öltözteti azt is farsangos ruhában,
        És úgy egyvelítvén serege számában,
        Azok közt beviszi maga udvarában.

144. Magányos szállásra ottan helyhezteti,
        Farsangos ruháját vele letéteti,
        Ráborul azonban, sírva ölelgeti,
        Az pedig a földrűl szemét fel sem veti.

145. Mert mintha ellene dühödött férjének
        Akartva tett volna eleget kedvének,
        Úgy gyújtván orcáját tüze szemérmének,
        Nem mert tekénteni szemében nénjének.

146. Hogy pedig az rajta esett erőszakkal,
        Meg nem beszélhetvén azt néma ajakkal,
        Eleiben adja mutató ujjakkal,
        Égre, földre teként, s bizonyít azokkal.

147. Áradnak könyvei özönként szemében,
        Úgy, hogy majd elmerül azok tengerében,
        Azkit látván Progne, majd elhal szívében
        És ilyen szókra kel keserves mérgében:

148. Nincsen ebben semmi haszna a sírásnak,
        Más útját kell lelni a bosszúállásnak.
        Azt pedig végezni nem engedem másnak,
        Hanem teszem abban magamat munkásnak.

149. Azért avagy házát égetem nyakában,
        S temetem magát is annak az hamvában,
        Vagy oly vesztő mérget teszek italjában,
        Hogy magát is marja attúl vett kénjában.

150. Vagy mind fülét, orrát, ajakát nyelvével
        És tégedet megförtöztető testével
        Elmetszem, estednek megfizetésével,
        Nyomorogjon osztán böcstelen éltével.

151. Avagy mindenestül feldaraboltatom,
        Ebek ebédére azután adatom,
        Vagy pedig a tenger vizében hordatom,
        És ott a halakat vele jól tartatom.

152. Nehezek mindezek, s adják nagy gondomat,
        Nem tudom, mely úton kezdjem el dolgomat,
        De hidd el, amire rászántam magamat,
        Vagy így, vagy úgy végben viszem szándékomat.

153. Volt már fia, Itis futosó korában,
        Midőn anyja azon fáradna magában,
        Mit indítson tovább elkezdett dolgában,
        Kedves üdvözléssel béköszön házában.

154. Azki mihelt akad anyjának szemében,
        Meg kezd halványodni az mindjárt színében,
        S mondja, hogy ez éppen atyja személyében,
        És felforr ellene onnét vett tüzében.

155. S alighogy ugyan ott nyakon nem ragadja,
        És az atyja helyett halálnak nem adja.
        De végre haragját akkor abbanhagyja,
        S úgy látszik, hogy fiát kedvesen fogadja.

156. Mert az magát nála sokképpen kelleti,
        Gyermeki dolgait frissen beszélgeti.
        Mondja, édesanyját mely igen szereti,
        Jár-kel körülette, s csókkal is illeti.

157. Kin kezdett volt az is enyhődni mérgében
        S anyai kegyesség indulni szívében.
        De azonban öccse fordulván eszében,
        Újabb olaj omlik azáltal tüzében.

158. És fiárúl szemét fordítván öccsére,
        Mond: Ím, mely szép szókat veszen az nyelvére,
        Ez pediglen néma, nem szólhat kedvére.
        Ah, vajon ki hozta e veszélyt fejére?

159. Teként itten megént a játszó fiára
        (Azki szintén akkor csügged a nyakára),
        S mondja ismét: Fajzott éppen az atyjára,
        Szerelmes öccsének dühödt hóhérára.

160. Azonban mint tigris felfalt prédájával
        Szalad az erdőkön, úgy ez kisfiával.
        (Azt karon ragadván) nagy dühödt voltával
        Egy álhelyre rohan csak Philomelával.

161. Ugrálva kezd menni a gyermek mellette,
        Hogy játékra viszi mert azt remélette,
        Végre veszedelmét mikor észrevette,
        Jaj, jaj! kiáltani szaporán kezdette.

162. Azmikor érkezik mészárló helyére,
        Ott nagyobb feneség érkezik szívére,
        Mert gyermeke haját tekeri kezére,
        Annál fogva vonja ott azt egy tőkére.

163. Azhol mikor fejét elvágni kévánja,
        Az gyenge kezeit eleiben hányja,
        S mondja: Anyám! Anyám! De az meg nem szánja,
        Sőt hogy ezzel eddig késett, azt is bánja.

164. Nem kelletett ottan több csapásnak lenni,
        Csak eggyel is könnyű annak fejét venni,
        Melyet Philomela látván már meglenni,
        Hogy azt felragadja, siet odamenni.

165. És azt félretévén, több részét testének,
        Még meg sem hűltében éltető vérének
        Felrombolja Progne, s az célja kedvének,
        Hogy abbúl főzessen ebédet férjének.

166. Azmint ezt feltette, úgy el is követi,
        Fiának a testét főzeti, sütteti.
        Kővé vált a szíve, hogy nem érezheti
        Ennek szörnyűségét s megcselekedheti.

167. Telik az egész vár a sültek gőzével,
        Forgalódik Progne színlett örömével
        Ura körül, s mondja: mai ebédével
        Vígan tartja, Bacchus emlekezetével,

168. Mert akkor is tartott annak ünneplése.
        Hogy pedig úgy jobban lehessen végzése
        Progne szándékának, és kedve telése,
        Mond: Az én házamnak ez régi szerzése,

169. Hogy asztalhoz ülnöd ma kell csak magadnak,
        Ebédedrűl azért mások elmaradnak.
        De így is vígan légy, ha azok vigadnak,
        Azkik most Bacchusnak áldozatot adnak.

170. Az étket azonban Progne elhozatja,
        Kit maga készített, azt is feladatja,
        Hogy egyék belőle, úgy alkalmaztatja,
        Várván, mint megy végben feltett akaratja.

171. Magányosan is ül királyi székében,
        S jól eszik Tereus akkor ebédében.
        Maga testét hányván a maga bélében.
        Jut azonban Itis, a fia, eszében.

172. S mondja: Híják ide édes gyermekemet,
        Hogy bővítsem vele kezdett örömemet.
        Azonban töltsék meg egyik sellyegemet,
        Hogy nevelje az is mai örömemet.

173. Ezt így értvén Progne, változik színében,
        És tétovázni kezd habzó elméjében.
        De meggyőzi magát végre félelmében
        S így szól, bátran nézve urának szemében:

174. Azkiért küldöttél, ó, te istentelen!
        Szemed előtt forgott eddig is szüntelen,
        Miolta leültél, volt mindenkor jelen,
        Hogy észre nem veszed, vagy-é oly szemtelen?

175. Kit hallván Tereus, néz ide, néz oda,
        S minthogy senkit nem lát, mondja: Ez micsoda?
        Melyre Progne farkas módon mosolyoda,
        És Itis fejéért gyarsan futamoda.

176. Melyet elé is hoz, mihelt felveheti,
        És azt az asztalra eleiben veti.
        Mond: a többi után azt is megeheti,
        És hogy fia itten vagyon, elhiheti.

177. Azmelyen Tereus megrémül szívében,
        És felháborodik az étel bélében,
        Ükrődni kezd, de az nem áll erejében,
        Hogy kiadja, ami nincs gyomra kedvében.

178. Teszi nagy lármáját hirtelen dolgának,
        Sikolt, kiált, nincsen vége sok szitkának.
        Halált, veszélyt kéván átkokkal magának,
        Hogy lett koporsója maga kisfiának.

179. Azonban fel s alá futosván mérgében,
        Kapja az asztalrúl hancsárját kezében,
        És Prognének kezdi ütni gégéjében,
        Hogy azáltal tegyen véget életében.

180. Úgy Philomelát is (lévén már hírével,
        Hogy az is ott vagyon) megölje nénjével,
        De az isteneknek ritka kegyelmével
        Így menekedék meg ki-ki életével:

181. Hogy Progne, urának ugyan keze között
        Fecske ábrázatban hirtelen öltözött,
        És szárnyára kelvén, onnan elköltözött,
        Azhol nem fél tőle, oly helyre röjtözött.

182. Azhol az hancsárral torka megsértetett,
        Megösmérszik most is, mert jele tétetett.
        Azmint akkor viselt gyászos öltözetet,
        Úgy jár most is, s mutat bánatos életet.

183. Az Philomelábúl filemüle lészen,
        Némasága helyett bő szózatot vészen,
        Kivel az sok kedves zengéseket tészen,
        Elmetszetett nyelve megtére egészen.

184. Kis Itis sem megyen feledékenségben,
        Minthogy felfőzetett ő az vendégségben,
        Hogy ott azután is legyen kedvességben,
        Fácánnyá változik, s így megy dolga végben.

185. Tereus rút, büdösdadukká tétetik,
        Fertelmes élete most is ösmértetik.
        Az istenek a bűnt ostrom alá vetik,
        Aki jót cselekszik, áldással fizetik.

186. Koronája helyett boglya nő fejének,
        Cifrája megmarad noha köntösének,
        De rút változása van lakóhelyének,
        Mert ahelyett ganéj adatik fészkének.

187. Rút, büdös hulladék ennek étele is,
        Nem csuda, mert ocsmány vala élete is.
        Mint mocskosult tőle Progne szűz öccse is,
        Tudjátok; érdemes volt ennél többre is.

188. Errűl a poéták ekként fabulálnak,
        Azmelyek sok elmés lelemént formálnak,
        De az históriák más módon traktálnak,
        Akiknek dolgai valóságbúl állnak.

189. Tudniillik, mikor a fia húsával
        Jóllakott Tereus, teli tölt hasával,
        És az lévén néki végre tudásával,
        Halálra kergetné Prognét hancsárával.

190. Az akkor előtte elébb áll öccsével,
        Mint a könnyű madár szárnya erejével,
        Hamar a tengerre kap gyors menésével
        És onnét atyjához jut kévánt szelével.

191. Azhol is mindkettő gyászolja nagy estét,
        De ottan könnyebben viseli keresztét.
        Tereus ezeknek űzvén pedig vesztét,
        Egy rút pervátában veszti maga testét.

192. Ezek a fácánrúl fordultak eszemben,
        Melyet elébb ada Aldina kezemben,
        Mondom, hogy utána ne haljon veremben,
        Minden óva légyen Cupidóval szemben.

193. Tereusnak is lett abból veszedelme,
        Hogy vakul viselvén a szunnyadó elme,
        Nem vala az ellen illendő figyelme,
        Szabadon hordozta rendetlen szerelme.

194. Innét történt osztán Philomelának is
        Nagy esete, s mocska tisztaságának is,
        Rettenetessége Progne dolgának is,
        S rút felmészárlása gyenge fiának is.

195. Azmint megbeszéltem bőven mindezeket,
        Szükség: felnyissátok ti is szemeteket,
        Meg ne lopja Venus fia szíveteket,
        Jaj lesz, ha tőrében ejthet benneteket.

Prokne, Philomela és Itis (Lexikon Iconographicum Mythologiae Classicae,
Artemis Verlag, Zürich–München – a továbbiakban LIMC –, VII/2)

 

 

6. fejezet - NEGYEDIK RÉSZ


1. Diana ezeket midőn beszélgeti,
    Udvarló nimfáit rendre tekéngeti,
    És végre azok közt szemét reám veti,
    S méltatlanságomat ily szóval illeti:

2. Láttam, beszédemet vigyázva hallgattad.
    Hihető, magadban akkor azt forgattad.
    Jól esett, Cupidót hogy eltávozhattad
    És tőle magadat megoltalmazhattad.

3. Mert ha estél volna annak a kezében,
    Nem volnál most magad szabad tetszésében,
    Hanem nyomorganál az ő temlecében,
    Úgy kénozna, amint állana kedvében.

4. Nem is lett volna az, higgyed, egyébképpen,
    Ha megfoghat vala, mert noha ő szépen
    Hízelkedik néha, de a mézes lépen
    Méregre csal, s azzal veszélyre hoz éppen.

5. Tovább nem mehete így kezdett szavában,
    Meg kelle állani nyelvének szájában,
    Mert jut szárnyainak nagy csattogásában
    Véletlen egy ráró éppen állásában.

6. Azmely egy galambot hajtogat sebesen,
    És érdeklik is már körmei mérgesen.
    Diana ölében csap az egyenesen,
    És oda röjtözik szegény félelmesen.

7. Kiknek én amikor hallom rezzenését,
    Érezem szívemnek nem kis rémülését:
    Vélvén Cupidónak megént érkezését,
    És ellenem újabb viadalt-kezdését.

8. Futni is kezdtem volt, de vévén eszemben,
    Hogy a galamb, nem én, van veszedelemben,
    Eszmélem magamat, megtérek helyemben,
    Kit látván Diana, tekénget szememben.

9. Azalatt a ráró onnét eltértében,
    Egy jegenyefának száll a tetejében.
    Diana nyilat vet hamar idegében,
    Hogy lelője, de az nincs keze ügyében.

10. Mert egy ágbog hajlott arányozására,
      És amíg találhat helyesb állására,
      Az vigyázó madár kel addig szárnyára
      És röpül a magos egeknek tájára.

11. Kit látván, leteszi kézíját nyilával.
      Hozzám fordul osztán, s így illet szavával:
      Látlak vala lenni félelmes orcával
      Az űző madárnak ide jutásával.

12. Nem véltem, hogy olyan gyenge szíved lenne,
      Kit a szélzúgás is félelemre venne;
      Egy toll rezzenése szaladóvá tenne,
      És amely az árnyéktúl is megrettenne.

13. Melyet hallván, érzem nem kevés tüzemet,
      És az fellobbantja egész személyemet,
      Fel sem merem vetni a földrűl szememet,
      Adom mindazáltal ily feleletemet:

14. Azmely nyúl jut egyszer a sasnak körmében,
      Az a kányának is fél rezzenésében.
      Úgy, ki a tengernek volt veszedelmében,
      Csak egy köz víznek is retteg a szélében.

15. Azmely juh szabadul az farkas torkátúl,
      Nem távozik messze az másszor aklátúl,
      Megijedvén szegény elébbi sorsátúl,
      Oltalmazza magát újabb romlásátúl.

16. Icarus, vajha még egyszer felkelhetne,
      Oly közel a Naphoz menni nem sietne,
      Olvadó szárnyához más utat keresne,
      Hogy a tengerekbe újonnan ne veszne.

17. Phaeton is másként rendelné dolgait,
      Nem kévánná tovább az atyja lovait,
      Tudatlanul járni az egek útjait,
      Ha megújíthatná élete napjait.

18. Minthogy Cupidótúl én is megijedtem,
      Kitűl elébb (láttad), miképpen űzettem,
      S kevés héja volt, hogy prédája nem lettem,
      Tenéked köszönöm, hogy megmenekedtem.

19. Nem lehetett volna szabadulnom másként,
      Tudom pedig, mennyi jajt okoz ő és ként,
      Mert láttam rabjait veszni seregenként,
      Kik nagy átkot tesznek ellene fejenként.

20. S azok veszett voltát néztem irtózással,
      Hajam is felállott rajta borzadással,
      Gyötrődnek kénokban mely nagy jajgatással
      És szívet rettentő sok átkozódással.

21. Minden szidja, nem mond jót senki felőle,
      Minthogy minden gonosz származik belőle,
      Jó, hogy elgyöhettem általad előle,
      S megmenekedhettem veszély nékül tőle.

22. Ne csudáld azért, hogy elébb a rárónak
      Érkezésén láttál majd elszaladónak,
      Mert véltem azt lenni megént Cupidónak,
      Újabb veszedelmet ellenem hozónak.

23. Minthogy az érkezett nem várt gyarsasággal,
      Ki volt, nem lehetett tudnom hamarsággal.
      Lett pedig gyövése hasonlatossággal,
      Mint Venus fiának, ki jár mordélysággal.

24. Többet szólok vala magam mentségére,
      De vigyázván a szűz asszony személyére,
      Úgy tetszett, hogy talám nem lészen kedvére
      A hosszas szó, azért nem nyújtom messzére.

25. Hanem abbanhagyván, borulok lábához,
      Ajánlom magamat mégis oltalmához.
      Kit látván, lehajol ő is szolgájához,
      Felemel, s ily szókat veszen ajakához:

26. Mentened magadat ennyire nem szükség,
      Tudom anékül is, mint lett az ijedség,
      Az én szóm volt pedig csak bízott nevetség,
      Azért ne is érjen semmi kedvetlenség.

27. Mert nem fogyatkozol jóakaratomban,
      Úgy te is, mint mások az én táboromban,
      Csak amit feltettél, tartsd jó oltalomban
      A tiszta életet, s ne vedd unalomban.

28. Errűl ugyan feljebb eleget szólottam,
      És hogy nehéz dolog, bőven megmondottam.
      Azt mindazonáltal én is jovallottam,
      Minthogy arra buzgó kedvedet hallottam.

29. Sőt meg is dicsértem cselekedetedet,
      Hogy a tisztaságra adtad életedet,
      És most is boldognak mondalak tégedet,
      Ha megtartod arra mostan vett kedvedet.

30. De minthogy beszédünk akkor megszakada,
      És béfejezete továbbra halada,
      Vegyük mostan elé, ami elmarada,
      Amikor az üdő abban módot ada.

31. Azon kezdem pedig én most is felvenni
      A dolgot, hogy amit fel kezdettél tenni,
      Nagy dücsőség annak útján végigmenni,
      Nagy kisebbség pedig megesettnek lenni.

32. Azért, minthogy annak rögös az ösvénye,
      És leszen lábadnak ott sok sérteménye,
      Hogysem megcsüggedjen szívednek reménye,
      S kövesse dolgodnak azt rút eseménye,

33. Még most is jobb arrúl másként gondolkodnod,
      Amíg üdőd vagyon, s olyban munkálkodnod,
      Amelyben lehessen végig megnyugodnod,
      Ne kelljen a megbánt dolgon szomorkodnod.

34. Azmint azelőtt is azt megbeszélettem,
      Szemed eleiben négy szép szüzet tettem,
      Amelyeket minthogy magam neveltettem,
      Azokat tenéked méltán dicsírhettem.

35. Hogy akit közülök kedvellesz magadnak,
      Elvehetd azt bízvást örökös társodnak,
      És csak egyedül azt tartván sajátodnak,
      Rész szerént eleget tész fogadásodnak.

36. Mondom ugyan most is, drága a szüzesség,
      Nem ér azzal semmi jó feleségesség,
      De minthogy amabban vagyon sok nehézség,
      Inkább hajol ehhez a testi gyöngeség.

37. Ez is tenész pedig elég kedvességet,
      Mert kinek az Isten ad jó feleséget,
      Minden dolgaiban talál könnyebbséget
      És szerez szívének sok gyönyörűséget.

38. Ha a kedvetlen tél fergeteges ege
      Háborítja, s annak fagylaló hidege,
      Kedvese testének ha éri melege,
      Óhajtott tüzében lész mindjárt elege.

39. Ha az izzasztó nyár heve háborgatja,
      Annak unalmát is azonnal múlatja,
      Árnyékos ölében ő magát nyugtatja,
      S ott a hűs csókoknak frissíti harmatja.

40. Kedvindító szava bánatját kergeti,
      Biztató beszéde kárát felejteti,
      Ha haragra indul, addig édesgeti,
      Hogy szép kérelmével arrúl is elveti.

41. Szükségét segíti nagy szíves készséggel,
      Ha mikor az Isten látja betegséggel,
      Sürög körülötte igaz serénységgel
      És kedvét keresi minden tehetséggel.

42. Másként is a földnek legékesb állatja
      Az asszonyi rendnek kedves állapatja.
      Mint a felkelő nap, olyan ábrázatja,
      És azt akarki is szeretve láthatja.

43. Szép szemöldökének hajlott szivárványa,
      Azalatt mosolygó szeme ragyagványa,
      Hatható villámit valamelyre hányja,
      Annak társaságát méltó hogy kévánja.

44. Gyenge lilioma fejír homlokának,
      Szép alabástroma ölelő nyakának,
      Egyenes cédrusa karcsú derekának,
      Mosolygó klárisa piros ajakának.

45. Kedves rendben szedett testének állása,
      Méltóságviselő vidám indulása,
      Hajnal hasadását képző mosolygása,
      Múzsákkal érkező nyelvének szólása.

46. Szép fejír serege rendes fogainak,
      Mely van zárja alatt kedves ajakinak,
      S azok közt mértékelt hangja szavainak,
      Elűző eszközi az szű bánatinak.

47. Többet mond vala még, de azt nem várhattam,
      Mert csak ezeket is nehezen hallgattam,
      Úgy tetszvén, hogy újabb hideggel borzadtam,
      És hogy megént Venus fiára akadtam.

48. Azért el sem hagyván beszédét végezni,
      Mondom: Nem akarom ezeket érteni,
      Hanem azon kérlek, siess megmenteni
      Cupidótúl, akit itt kezdek érzeni.

49. Ez nem amaz ráró tollának zúgása,
      Hanem Venus fia szárnya csattogása.
      Hallván ezt Diana, lén gyars felugrása,
      Hogy pártomat fogja és mellém állása.

50. Mond haraggal: Itt vagy megént, te szemtelen,
      Távozzál, mert mindjárt megrontlak szertelen,
      Bocsát is egy nyilat ellene hirtelen,
      De hibál, és lészen lövése helytelen.

51. Mást fog azért, és azt veti idegében,
      S forrván a vér benne haragja mérgében,
      Inti: vagy térjen meg maga seregében,
      Vagy szomorú véget vegyen itt éltében.

52. Kit hallván Cupido, szárnyát megfordítja,
      És félvén Dianát, ostromát tágítja.
      Szívemet azalól megént szabadítja,
      Rabjaihoz mégyen, s kénjait újítja.

53. Hálát adok itt is a szabadítónak,
      Ezután se hagyjon (kérem) Cupidónak,
      Maga seregében tartson udvarlónak,
      S az tiszta életet holtig gyakorlónak.

54. Azmely aránt, azmit magamban feltettem,
      El sem állok attúl, eddig is vétettem,
      Hogy én a szüzekre szememet vetettem,
      Mert újabb próbája azok miatt lettem.

55. Nem engede tovább Diana szólanom,
      Mond ő: Magamnak is meg kell azt vallanom,
      Nem kellett volna a nőszést javallanom,
      S a mondott szüzeket néked ajánlanom.

56. Mert azzal találtam talám cselekedni,
      Hogy Cupido megént kezdett incselkedni.
      De nem kell elmédnek azon megcsüggedni,
      Mert a hit próbával szokott nevelkedni.

57. Én híveim közé ki akar állani,
      Egyiknek sem szoktam én azt javallani,
      Hogy hirtelenkedjen, mert szokott hajlani
      Az éretlen dolog, és hamar romlani.

58. A magányos élet kellő tisztaságban,
      Hidd el, nem épülhet habahurgyaságban,
      Üdős tanáccsal jut az állandóságban,
      Minthogy azt sok próba éri e világban.

59. Azért adom nem csak egyszer értésedre
      Ezeket, hogy tudjad jól tenni szívedre,
      Vegyed a kettőbűl melyiket kezedre,
      Vigyázván leginkább itt üdvösségedre.

60. Mert gyakran megbánást nemz a hirtelenség,
      Azt pedig követni szokta böcstelenség.
      Hosszas tanáccsal jó az eltekélettség,
      És az olyaténban lesz örvendetes vég.

61. Azmint pedig elébb feltett szándékodat,
      Úgy dicsérem most is az aránt dolgodat,
      Látván abban erős állandóságodat,
      És kévánom nyertes pályafutásodat.

62. De minthogy Cupido így már ellenséged,
      Miatta tovább sem lészen csendességed.
      Kévántatik azért olyan serénységed
      Ellene, hogy fel ne prédáljon az téged.

63. Jelen valál elébb én vadászatomon,
      Láttad, a veríték mint folyt homlokomon.
      Hogy jól menjek által elkezdett dolgomon,
      Semmi megkímélést nem tettem magamon.

64. Az vadak ellenem mérgesen siettek
      És feneségekben mindent elkövettek,
      Főképpen amidőn már megsebesedtek,
      De kezdett munkámtúl el nem ijesztettek.

65. Hanem azok ellen úgy bajnakoskodtam
      Együtt társaimmal, hogy meg is bírhattam.
      Noha ahhoz nehéz munkával jutottam,
      De még végben nem ment, azt nem tágítottam.

66. Három vad volt, kikkel szemben kellett lennem
      (Szarvas, kan és medve) s viadalra mennem.
      Magad láttad, miket volt szükséges tennem,
      Amíg győzedelmet lehetett ott vennem.

67. Cupido neked is három fene vaddal
      (Mely test, világ, ördög), igen gonosz haddal
      Fog ellened kelni, elhitesd magaddal,
      De csak vigyázz, lészen az diadalmaddal.

68. Harcot pedig én is nemcsak magam tettem,
      Hanem segedelmet másoktúl is vettem.
      Valál nimfáimmal te is körülettem,
      És az ebeim is harcoltak mellettem.

69. A jó hit, reménség, isteni félelem,
      Szeretet, böjt, szegényt tápláló kegyelem,
      A szíves könyörgés s tűrő engedelem
      Az te oltalmodra derék segedelem.

70. Úgy a mértékletes élet és igazság,
      Erősség, kegyesség s az alázatosság,
      Okosság több jókkal és állhatatosság
      Lesz melletted erős segítő társaság.

71. Csak ezek serege soha el ne hagyjon,
      Hanem oldaladnál szüntelen maradjon,
      Ne félj, az ellenség keze elragadjon,
      És kótyavetyére harácsolva adjon.

72. Mindenikét tarthatd azt egy szeléndeknek,
      És mint énmellettem harcoló szüzeknek,
      Amíg veled leszen serege ezeknek,
      Port rúghatsz szemekben az ellenségeknek,

73. De ha azok tőled távozni találnak,
      Minden diadalmid veszteségre válnak,
      Esküdt ellenségid a nyakadra állnak,
      S minden javaidbúl rútul felprédálnak.

74. Tiszta életedet éri rút feslettség,
      Jó híred s nevedet mocskos böcstelenség,
      Melyen nagy kacajt fog ütni az ellenség,
      És rút kudarcot vall az kezdett szüzesség.

75. Én ugyan melletted tovább is felkelek,
      Minthogy hozzám gyöttél, rád gondot viselek,
      El nem vetnek tőled semmi forgószelek,
      Oltalmazásodban amég módot lelek.

76. Csakhogy, amint mondám, magad is légy készen,
      Hogyha az ellenség megént próbát tészen,
      Vigyázva találjon, amely ha úgy lészen,
      Amint most, akkor is szégyenvallást vészen.

77. Hivalkodva soha az üdőt ne töltsed,
      Annak minden pontját uzsorásan költsed,
      Hogy az nyereségnek ruháját felöltsed
      És ellenségedet csúfolva üvöltsed.

78. Mert a hivalkodás ördögnek párnája.
      Amely valakinek tétetik alája,
      Megszűn annak tovább érdemes munkája,
      És bűnöknek fészke lész minden órája.

79. Ez pedig leginkább a tiszta életnek
      Hány lest. El is higgyed: kevesen lehetnek,
      Ennek maszlagjában valakik ehetnek,
      Hogy ocsmány moslékra végre nem vitetnek.

80. Aegystust mi vitte házasságtörésre?
      Az, hogy adta magát a rút henyélésre,
      Ha volt volna gondja a dologűzésre,
      Nem jutott volna ily mocsokban esésre.

81. Hyppolitust, noha még gyenge korában,
      Forgatta Cupido sokféle próbában:
      Mint vehette volna maga hatalmában,
      És vethette volna igáját nyakában.

82. De nem találtatván soha henyélésben,
      Minthogy volt mindenkor vadászatűzésben,
      Nem adatott módja az lesre vévésben,
      Menekedett tőle a tisztán élésben.

83. Az mostohaanyja szerette képtelen,
      Reágerjedt tüze lévén oly szemtelen,
      Hogy valahova ment, követte szüntelen,
      Cupido mívelvén ezt, az istentelen.

84. Végre nyavalyásnak nem lévén mit tenni,
      Az undok bűn előtt tovább kelle menni.
      Hozzám gyövén, én sem restelltem bévenni,
      És Cupido ellen pártfogója lenni.

85. Hol az anyjának is szabadult tüzétűl
      És Cupidónak is ment lett idegétűl,
      Mivelhogy a restség távozott testétűl,
      Akinek sok gonosz árad kútfejétűl.

86. Te is, amíg elébb szünetlen munkában
      Voltál az vadaknak izzasztó harcában,
      Cupidónak addig újabb ostromában
      Nem juttál, volt szíved csendes nyugalmában.

87. Hanem amikor már itt megtelepedtél,
      Letett munkád után nyugadalmat vettél,
      Avagy hogy úgy szóljak, henyélni kezdettél,
      Akkor ütött reád, s ostroma úgy lettél.

88. Ez az istentelen nagy bátorságában
      És sokakot győző magahitt voltában
      Az én nyájamat is venné ostromában,
      Ha nem találtatnék mindenkor munkában.

89. Mert az Phoebussal is tudott szembenszállni
      És az Jupitert is meg merte próbálni.
      Valaki ellene nem szokott strázsálni,
      Annak győzésére tud utat találni.

90. De az én seregem minthogy szüntelenül
      Járja az erdőket, és kíméletlenül
      Fárad az munkában, s hivalkodva nem ül,
      Próbálja azokat nyereségtelenül.

91. Békét is hagy néki. Ott teszi próbáját,
      Hol a henyélésnek látja pozdorjáját,
      Minthogy abban hamar vetheti szikráját
      És fellobbanthatja azzal szíve táját.

92. Hol a tunyaságnak elbomlik párnája,
      Cupidónak is megalszik ott fáklyája.
      A tiszta életnek van szabad pályája,
      És várja céljánál érdemes pálmája.

93. Arra tedd hát minden igyekezetedet,
      Hogy a tunyaság el ne nyomja testedet,
      S fel ne verje azzal Cupido szívedet,
      És ne tegyen rabbá végre is tégedet.

94. Így kerüld rút rühét a rossz társoknak is,
      Bélpoklos fekélyét a bordélyoknak is,
      Ragadó mirigyét borcsiszároknak is,
      Meg ne fogjon mérge téged azoknak is.

95. Állván színe előtt földrevetett szemmel,
      Hallgatom szavait csendes fegyelemmel
      És azokra én is nagy engedelemmel
      Kezdem beszédemet ilyen értelemmel:

96. Amint mondám, tudom dolgait azoknak,
      Kik Cupido céhét kévánták magoknak,
      Irtózva hallottam jaját nagy kénoknak
      És szívet rettentő iszonyú átkoknak.

97. Itt elészámlálok megént mindeneket,
      Akkori utamban láttam amelyeket,
      Irtózásra méltó szörnyű eseteket,
      Ezer halált hozó nagy veszedelmeket.

98. Mondom osztán: És tetőled is értettem,
      Mint bánt Tereussal, el nem felejtettem.
      Mint magam sérelmét, majd akként érzettem
      Philoméla sorsát, és meg is könyveztem.

99. Az pedig engem is csak meg nem ragada,
      S alig hogy nem lettem hálóban vert vada,
      És hogy tőle éltem békével marada,
      Arra segedelmet te irgalmad ada.

100. Magad is láttad jól, kergetett miképpen,
        És hogy már prédája leszek vala éppen.
        Te mentél meg tőle, kit köszönök szépen,
        Veszek vala másként, mint madár a lépen.

101. Nem kell azért nékem semmi szövetsége,
        A tiszta életnek minthogy ellensége.
        Pedig hogy lett tőle éltemnek mentsége,
        Az te oltalmadbúl lévén segítsége.

102. Senki szemöldöke, szeme, nyaka, szája,
        Ajaka, dereka, homloka, orcája,
        Kincse, sok jószága, nemzete, hazája,
        Esküszöm, engemet nem holdít hozzája.

103. Azért mást keressen Cupido helyettem,
        Mert a tisztaságot amint megszerettem,
        Úgy azt elkövetni holtomig kezdettem,
        És megtartására erős hitet tettem.

104. Azmikre intettél ennek őrzésében,
        Marad az szolgádnak emlekezetében;
        S úgy vigyáz azokra teljes életében,
        Hogy felfogott dolga ne szegjen kezében.

105. A gonosz társaság kacér bordélyokkal,
        A hivalkodás is a dőzslő torkokkal
        Távoznak, nem lakom egy portán azokkal,
        Mint a szép életet rútító mocskokkal.

106. Köszönöm pediglen most is intésedet,
        Annyival is inkább nagy segedelmedet.
        Könyörgök, tovább is tartsd rajtam kezedet
        És engedjed laknom kedves seregedet.

107. Elébb kiszárodnak a tenger vizei,
        Szántófölddé lesznek azoknak helyei,
        Térségre hajlanak Carpatus hegyei,
        Dér helyett a tűznek fagylalnak hevei,

108. Hogysem elfelejtem velem jótétedet.
        Magasztalom, áldom örökké nevedet,
        Oltárodon soha nem hagyom tüzedet
        Megaludni, s abban égő temjényedet.

109. Ezeket végezvén, mond nagy biztatással:
        Ne legyek tovább is semmi búsulással,
        Viseli gondomat kellő vigyázással,
        Akit is köszönök nagy hálaadással.

110. Letért volt már Titán az égnek bércérűl,
        Nyugot felé indult felkelő részérűl,
        Itatni készülvén delelőhelyérűl,
        Le akart szállani tüzes szekerérűl.

111. Eous és Phlegon nyeríteni kezdnek,
        Hogy majd-majd kifogó helyekre érkeznek.
        Hámjoknak terhéből ottan levetkeznek
        És víg legeléssel magoknak kedveznek.

112. Látván majd eltűnni a Napnak orcáját,
        Hesperus kezdi felemelni fáklyáját.
        Lehozza a hegyrűl Tytirus is nyáját,
        Közelíti minden munkás házatáját.

113. Azért Diana is fel kezd már készülni,
        Eloszlott nimfáit öszve hagyja gyűlni,
        Amíg éppen a Nap el nem fog merülni,
        Addig akar ő is helyében béülni.

114. A galambot tette volt keceléjében,
        Felveszi már azt is, és fogja kezében,
        Kezdi törülgetni tollának mentében,
        És ily szókra fakad játszó beszédében:

115. Ez szegény, kit az éh ráró megkergetett,
        Ím, most is rettegve vészen lélegzetet,
        Jóllehet azolta már megpihenhetett,
        Hihető, hogy igen ijedett lehetett.

116. Csak az hollótúl is fog ez immár félni,
        És ahol azt látja, nem mér bátran élni.
        Nem kell azért (rám néz) téged megítélni,
        Rárót Cupidónak hogy találtad vélni.

117. Akin midőn látná megpirulásomat,
        Reám borul és mond: Ne bánd játékomat,
        Azzal mutatom meg szíves jóvoltomat,
        Hogy bocsátom veled ezekre magamat.

118. Másképpen ennyiben (hidd) nem ereszkedném,
        Tőlem távozásod hamarébb engedném,
        Hogy így innét én is elébb menekedném,
        Veled mulattomban ha nem gyönyörködném.

119. De noha nem voltál ösméretségemben,
        Mindazáltal mihelt akadál szememben,
        S tiszta életedet vehettem eszemben,
        Annyira visellek azolta szívemben,

120. Hogy kész vagyok veled minden jókat tennem,
        És nehéz lészen már nálad nékül lennem.
        De minthogy szükséges innét továbbmennem,
        Búcsút kell (megölel itt) már tőled vennem.

121. Ezzel a galambot bocsátja kezemben,
        Fogjam és vegyem azt gondviselésemben.
        Valamikor pedig az fordul szememben,
        Azt tartsam mindenkor emlekezetemben:

122. Hogy a galamb szelíd, kegyes, alázatos,
        Tiszta, gyars, vigyázó, hű és szorgalmatos.
        Nem csapodár, hanem igaz, állhatatos,
        És hogy ahhoz legyek én is hasonlatos.

123. Azmit adott pedig előmben rendesen,
        Tartsam ahhoz magam, vigyázzak szemesen
        Ellenségem ellen, éljek istenesen,
        Hogy életem végig maradjon csendesen.

124. Hallom én ezeket másképpen örömmel,
        De hogy elhagy tőle, azt nagy gyötrelemmel
        Érzi szívem, s vagyok könnyben merült szemmel,
        És fordulok hozzá ilyen kérelemmel:

125. Alázatossággal borulok lábadhoz,
        Ne vess meg: ha egyszer fogadtál magadhoz,
        Tarts melletted, azért gyöttem udvarodhoz,
        Hogy köteles legyek ott szolgálatodhoz.

126. Vala nagy örömem: hogy maradok veled,
        De azt bús szívemrűl most immár leszeled,
        Hogy nem-kellésemről van kiadott jeled,
        Ezt, ó, kegyes asszony, velem mért míveled?

127. Nem bocsátván tovább kezdett kérelmemben,
        Mond: Feljegyeztetett már neved könyvemben.
        Akarhol légy, lészesz gondviselésemben,
        S meg nem fogyatkozol kész segedelmemben.

128. Messzérűl is rajtad úgy tartom szememet,
        Hogy ösmérd mindenkor melletted létemet,
        Mert éppen magadhoz kapcsoltad szívemet,
        Melynek hitelére (fogd) adom kezemet.

129. Ezek közt kedvesen együvé hajolánk,
        És az búcsúzásban egymást megcsókolánk,
        Azután sok áldást mondva eloszolánk,
        Így folytak dolgaink, amíg együtt valánk.

130. Ő a bércre fordul sétáló lépéssel,
        Követi serege kedves csehegéssel.
        Én a völgyre térvén, megyek sietéssel,
        Hogy hamar lehetnék onnét kitéréssel.

131. Ki is verekedem, de igen sokára,
        Elvétvén az utat, jutok utoljára
        Hosszú kerengéssel az erdő aljára,
        S elébbi utamnak akadok nyomára.

132. Azkin lábaimat gyarsabban szedhetem,
        Bízom is, helyemet hogy majd elérhetem,
        De a talált utat jól fel sem vehetem,
        Hogy Cupido anyját szememmel illetem.

133. Mely egy keresztútrúl szapora hágással
        Jütt előmben, de most nem oly jajgatással,
        Mint azelőtt, hanem jókedvű járással.
        Megszólít, megállat ily tudakozással:

134. Hol mulattál eddig? eleget vártalak.
        Hová lehettél el? sokat vigyáztalak.
        Búsultam is rajtad, hogy nem láthattalak,
        Akarom, véletlen hogy itt találtalak.

135. Adom értésedre: Légy már vesztegséggel,
        Ne keresd fiamat, mely sok nyereséggel
        Megtért immár hozzám, és nagy dücsőséggel,
        De nem csudálhatom azt én elégséggel,

136. Hogy te ezúttal is reá nem akadtál,
        És rabjai közül te is elmaradtál,
        Hogy az én kértemre pedig szót fogadtál,
        Megfizetek, noha semmit sem hozhattál.

137. Mondom: Te semmivel nékem nem tartozol,
        Azt veszem kedvesen, ha tőlem távozol.
        Távozzál is, velem mert nem barátkozol,
        Nem is jársz pedig jól, ha itt várakozol.

138. Mert az én asszonyom lész mindjárt nyomomban,
        És ha nem távozol te innét azonban,
        S akadályoskodol ennékem utamban,
        Ugyanitt testedet majd rakja halomban.

139. Ha tudhattam volna elébb is azokat
        A szűirtóztató iszonyú dolgokat,
        Kikkel a te fiad nyomorgat sokakat,
        És ő híveinek fizeti zsoldokat:

140. Egy lépést se tettem volna kérésedre,
        De nem tudtam, és úgy mentem beszédedre.
        Mindazáltal így sem leve az kedvedre,
        Noha kerültem volt sokféle lesedre.

141. Az volt célja orcád színes keservének,
        Hogy látván záporát szemeid könyvének,
        Megszánjalak, s fiad felkeresésének
        Vállaljam fel terhét, s hozzád vitelének.

142. Azt keresvén, engem ő tárgyának venne,
        Meglőne és kévánt prédájának tenne,
        De nem hagyá Isten, hogy ez végbenmenne,
        S ilyen vérszopónak szívem rabja lenne.

143. Mert a szűz Diana felkele mellettem,
        Elkergeté rólam, és tőle ment lettem.
        Ez pedig tovább is megharcol érettem,
        Minthogy fizetését már én is felvettem.

144. Nevem is fel vagyon jegyezve könyvében,
        Adtam dolgaimat gondviselésében.
        Azért, hogy véletlen ne akadj kezében,
        Menj tovább, mert nem vagy, jól tudod, kedvében.

145. Az szűz asszony nevét mikor említettem,
        Megpirult, megindult, s én is elébb mentem,
        És minthogy késő volt, helyemben siettem.
        Be is setétedett, még odaérhettem.

146. Hol is a szűz asszonyt szaporán áldottam.
        A fáradság után végre elnyugodtam.
        Elhagyom, pályámat tovább mint futottam,
        Legyen elég, amit ezekrűl mondottam.

Cupido (Silografia da Amman Jost, Künstlerbüchlein, Frankfurt am Main, 1599)

 

Léda a hattyúval (LIMC, VI/2)

Egy kéziratoldal a Proserpina elragadtatásából

 

 

PROSERPINA ELRAGADTATÁSA

Négyszázhatvanhat MAGYAR VERSEK, melyekbe a Ceres leányának, Proserpinának Pluto által lett elragadtatása, és Ceresnek Proserpina keresése, utána tett sok bujdosása, végre a Naptúl lett hollétének megtudása és Jupitertűl leánya iránt való megvigasztaltatása íratik meg. A versek olvasásában gyönyörködőknek kedvekért, mind penig maga szomorúságának elűzéséért Rhétei T. Ádám által. Anno Domini 1732. ipso Januario.

7. fejezet - ELÖLJÁRÓ BESZÉD


1. Fel volt sátorozva az éj setétsége,
    Noha csillaginak ragyogványok ége,
    Titkos volt az idő s volt nagy csendessége,
    Nappali dolognak szakadt volt mind vége.

2. Nyugodott az erdő a sok faszálokkal,
    A vizek is folytak lassúbb zúgásokkal,
    Az Echo sem zengett sok kiáltásokkal,
    Magam is lenyugvám végtére másokkal.

3. Álom jő szememre ledűlvén ágyomban,
    Már csak elmém vigyáz nyugovó tagomban,
    Úgy tetszik ennékem mélységes álmomban,
    Hogy Nimfákkal Múzsák jőnek be házomban.

4. Ennél hegedű van s táncnótákat pendít,
    Amannál citera s hárfa s dob, kit zendít,
    Orgona, trombita sok füleket rendít,
    Azonban Thalia táncot roppal indít.

5. Ennek lant, hegedű, virgina kezében,
    Amannak nagy öröm buzog a szívében,
    Vagyon csevegéssel ki-ki beszédében,
    Sok lauruskoszorút visel a fejében.

6. Clio, Calliope énekelve jőnek,
    Nimfáknak szép nyája víg táncokat tőnek,
    Egymástúl szép nyájas kérdéseket vőnek,
    Végre énhozzám is ily beszéddel lőnek:

7. Kelj fel te is mindjárt, velünk örömet végy,
    Bajt, szomorúságot bús szívedrűl letégy,
    E mi seregünkben mivelünk együtt légy,
    Számos bánatidban már vajon s meddig mégy?

8. Nem tudván a dolgot, de miért? kérdettem,
    Kit megbeszélének, s én is megértettem,
    Amelyet azelőtt elmémben sem vettem,
    Hogy ne szomorkodjam, tőlök megintettem.

9. Mondának hát nékem: Vedd írópennádat,
    Ha ambrózia is, ne kíméld tentádat,
    Ne resteld követni egy kevés munkádat,
    Vedd rendben, mint illik, kevéssé Múzsádat.

10. Hogy e szókat hallám, álmombúl felkelék,
      Kimenvén ajtómon, ragyogást szemlélék,
      Mellyel mindkét szemem annyira bételék,
      Hogy annak látásán majd ugyan elhűlék.

11. Mert Apollo készen vára áldásával,
      Házam előtt állván szép ragyogásával,
      Mondván: Ím, e dolog légyen vígságával
      Szívednek nem remélt kedves újságával.

12. Jöjj le Heliconrúl, s írjad le versekkel,
      Pluto mint gyulladott s égett szerelmekkel,
      És Proserpináért volt mennyi tüzekkel,
      Írogatván, mulasd magadat ezekkel.

13. Miként Proserpinát Pluto elragadta,
      Őmagát erővel férjül neki adta,
      Emez nagy sírással napjait fogyatta,
      És anyja is, Ceres, mely sokat jajgatta.

14. Hagyd el tehát, Múzsám, a nagy bágyadtságot,
      Kedvezvén magadnak, keress szabadságot,
      Parnassus hegyérűl szállj le s vigasságot
      Indíts, vesd el tőled a szomorúságot!

 


8. fejezet - ELSŐ RÉSZ


1. Pokolbeli Pluto régen felindula,
    Több istenek ellen haragra buzdula,
    Mint méhek a kasbúl, népével zúdula,
    Hogy harcot tennének, csak ki nem tódula.

2. Mivel maga volt csak, kinek felesége
    Istenek közt nem volt, semmi segítsége,
    Noha Cupidótúl szertelenül ége,
    Mégis szerelmének nem volt semmi vége.

3. Már sok esztendőket egyedül múlatott,
    Páratlanul élvén, senki nem adatott
    Nekie kedvesül, s csak maga hagyatott,
    És amely pokolban királyul záratott.

4. Gondolkodik végre: Hát csak magam lészek,
    Kinek párosságban nincsen semmi részek?
    Hogysem ez így légyen, inkább harcot tészek,
    S azután magamnak feleséget vészek.

5. Így osztán az engem tart mint sajátjának,
    Szíve szerint való kedves mátkájának,
    Nevezni is fognak továbbra atyának,
    Ha gyimölcsét látom annak harmatjának.

6. Ekként gondolkodva öszvegyülekeznek
    Erebus lakosi mind felfegyverkeznek,
    Mindenfelől a rút Furiák érkeznek,
    Pokol fenekérűl harcra igyekeznek.

7. A Jupiter ellen kívántak mind menni,
    Viadalt, vérontást igyekeztek tenni,
    Méreggel s haraggal kezd is ki-ki lenni,
    S már szándékában is Pluto reménleni.

8. Kevésbe is múlt el, hogy ki nem csődültek,
    És a setétséget, melyben régen ültek,
    El nem hagyták; amint voltak, elkészültek,
    Ment volna is végben, s meg sem is rémültek.

9. Titán és Aegeon, kit megkötöztetett
    Jupiter láncokkal és oda vettetett,
    Haragos Plutótúl mind eleresztetett,
    És hogy harcra menjen, ki-ki siettetett.

10. Kik mihelyt e dolgot meg kezdék érteni,
      A nap világára készek voltak menni,
      És hogy pihenjenek, kis nyugovást venni,
      De Párkák a Plutót kezdék meginteni.

11. Lachesis kiálta: Mire igyekezel,
      Ó, király, és vajon kire fegyverkezel?
      Hogy te rabjaiddal ekként szövetkezel,
      Meglásd, az harcban is vélek mint érkezel.

12. A nagy setétségnek régi fejedelme,
      Mi izgat ezekre és micsoda elme?
      Ezt nem javallhatja, kinek van értelme,
      Mi lelt, hogy most vagyon szívednek kegyelme?

13. Ez helybűl ha veled ez lelkek kimennek,
      Tudd meg, semmi harcot érted nem kezdenek,
      És mihelyt tágulást magokban érzenek,
      Azon lesznek, miként testben férkezzenek.

14. Ekként természetnek elrontod szokását,
      Királyi voltodnak széles országlását,
      Miáltalunk vészed most is annak jussát,
      Mert mi nyújtjuk s vágjuk el élet folyását.

15. Tedd le azért, kérünk, ezt a szándékodat,
      Meg ne fuvaltassad harcra trombitádat,
      Rakasd el helyére kiforgatt zászlódat,
      Mért is eresztenéd el e sok foglyodat.

16. Inkább Jupiternek jelentsd szükségedet,
      Számláld elő néki minden ínségedet,
      Hogy adja meg kívánt jó feleségedet,
      Mi azért így kérjük erre felségedet.

17. Alig hajlott szíve ezen kérésekre,
      És a Furiáknak nem volt e’ kedvekre.
      Végre parancsolja: Üljenek helyekre,
      Rakják le a fegyvert kellő idejekre.

18. Miként a Boreas fagylaló szelével
      Ha felzúdul, hajt s ront mindent erejével,
      Tengert s az erdőket, mezőket kedvével
      Nyargalja és rontja veszett idejével;

19. Mígnem az Aeolus parancsolatjára,
      Ki szelek istene, engedő szavára
      Vissza nem tér, s nagy zárt vetvén ajtajára,
      Hogy tovább ne zúgjon szabad szakállára:

20. Így a Plutónak is nagy megindulása
      Enyhődött s hirtelen leve elmúlása,
      Másként e világnak lett volna dúlása,
      A szokott rendeknek visszafordulása.

21. Mercuriust végre, ez parancsolatja,
      Hívják, ki is röpül, menését logatja,
      A levegőeget vágja és szaggatja,
      Hogy hamar tudhassa, Pluto mért hívatja.

22. Eljött Mercurius öltözve szárnyosan,
      Kígyós vesszejével, kit forgat módosan,
      Sisak a fejében, cifrázva tollasan,
      Jelen volta zengést indított hangosan.

23. Ki istene vala posták- s követeknek,
      És vigyáz rendire a feleleteknek,
      Ugyanis régiek az ilyeténeknek
      Vették hasznát hamar s az izeneteknek.

24. Bárdolatlan székben ekkor Pluto ülvén,
      Setét, szomorú ég fejét környülvévén,
      Kezében vesszeje irgalmatlan lévén,
      Végre mindenek közt csendesülést tévén.

25. Cocytus vizének siralmas folyása,
      A Cerberusoknak szörnyű ugatása
      Csendesült Styxnek is mérges zuhogása,
      Égő Phlegethonnak úgy tüzes mozgása.

26. Szóla azért Pluto: Te, ki unokája
      Vagy a nagy Atlasnak s istenek postája,
      Magadnak lehet csak hatalmas munkája,
      Jelenteni másnak, kinek mi hibája.

27. Szabad vagy házokban menni isteneknek,
      Mint a földieknek, úgy mennyeieknek,
      Menj hirtelen, rontván erejét szeleknek,
      S vidd akaratomat az égbélieknek!

28. Kevély Jupiternek mondd akaratomat:
      Hát így rontja nékem minden szándékomat,
      Rabság alá zárta szép szabadságomat,
      Meglássa, hogy ezért indítom harcomat.

29. Öccséhez tart ő ily nagy kegyetlenséget,
      Kitűl elragadta az égi szépséget,
      Azonban szabados venni feleséget,
      De ezzel nem tud ő mégis elégséget.

30. A napnak világa tőlem eltiltatott,
      Minden szabadságom pokolban záratott,
      Égi lakásom is messze elhagyatott,
      Kiért szemem sokszor könyveket hullatott.

31. De ami legnagyobb, tőlem eltiltotta,
      S kedves feleségem még ki nem mutatta,
      Szívemet eziránt nagy búra juttatta,
      És hogy adna, eddig szívem nem biztatta.

32. Ő penig kevélyen bírja az egeket,
      Kire megharagszik, lövell mennyköveket,
      Emellett magának hoz feleségeket,
      Környülötte rendel csillagzó fényeket.

33. Amphitrite, a szép Néreus leánya,
      Ki szebb, mint erdőknek sűrű borostyánja,
      Vele fejér hattyúk s mezők tulipánja
      Nem ér, Neptunusnak lett ragadománya.

34. Jupiter a Junót tartja szívesének,
      Úgy szép Latonát és Cerest kedvesének,
      Kiket majd mint lopva tett volt édesének,
      S többeknek is kedvek szerint mind esének.

35. És így fiainak számok messze nyúlnak,
      Körülötte renddel szépen udvarolnak,
      Parancsolatjára mindjárást indulnak,
      Kiknek is már számok ezereket dúlnak.

36. Én pedig egyedül, szomorúan hálok,
      Fiakat s lyányokat egyet sem számlálok,
      Bút, szomorúságot óránként találok,
      Hogy engem szánnának, nincs kegyelem nálok.

37. A páros világban nincsen semmi részem,
      Egyedül s társatlan kenyeremet észem,
      De meglássa, ezért végbosszúmat tészem,
      Pokol fenekérűl népem harcra vészem.

38. Erebusnak minden ajtajit megnyitom,
      Régi setétségre nap fényét borítom,
      Az egész világot vérrel megrútítom,
      E kedvem céljával szívemet újítom.

39. Ha ugyan megveti ezen kérésemet,
      Ellene fordítom mérges seregemet,
      Fogja tapasztalni haragos kezemet,
      Elmehetsz, vidd néki mind e beszédemet.

40. Hogy e szókat hallá, követe indula,
      Szárnyaival minden szeleket megdúla,
      Kit látván Jupiter, rajta megvidula,
      De a Mercurius ily szókra mozdula:

41. Atyádfia, Pluto engemet hivata,
      És neked mondanom ily szókat hagyata,
      Másképpen haragja engem is meghata,
      Hogy izeneteit a fülem hallgatta.

42. Hogy rendelj nékie személyt, kit szeressen,
      És kit feleségül magának vehessen,
      Másképpen a dolog eshetik terhesen,
      Mert minden hadával volt már fegyveresen.

43. Röviden a dolgot Jupiter értette,
      Ki is szívét néki valóban sértette,
      Gondolkodásokra bölcs elméjét tette,
      De végre ő magát megcsendesítette.

44. Mert Ceresnek vala egy magzatja, oly szép,
      Hogy a világon is nem volt oly rendes kép,
      Szerette ezt minden rendű s nemzetű nép,
      Azért gondolattal Jupiter ehhez lép.

45. Ceresnek nem vala ennél több magzatja,
      De ennek az egynek volt oly ábrázatja,
      Mint mikor a szép nap az homályt oszlatja,
      És azt akarki is kedvesen láthatja.

46. Fekete szép szeme, szép piros orcája,
      Nem felette sovány, sem kövér pofája,
      Ábrázatja kerek, szép kicsinded szája,
      Koszorúban kötött aranyszínű haja.

47. Nem felette magos, szép karcsú állása,
      Majd egy rózsát terem gyönyörű szólása,
      Violákat nevel mindenütt járása,
      Igazgyönggyel rakott dereka hajlása.

48. Aranyszínű palást vállait béfedte,
      Mellye kerületit klárissal fűzette,
      Karcsú derekához karjait felvette,
      Gyakran mosolygásra ajakait szedte.

49. Ezt szülvén a Ceres meddűen maradott,
      De boldog anyának valóban mondatott,
      Mert egy leányának oly szépséget adott,
      Hogy ezerekben is fel nem találtatott.

50. Ezt Proserpinának hívta a nevérűl,
      Ki kárát anyjának több nem szülésérűl
      Betöltötte vala, s kedves élésérűl
      Anyjának is gondja volt nevelésérűl.

51. Ezt tartja, táplálja, s ezt hordja szívében,
      Errűl gondolkodik teljes életében,
      Mint nagy féltő javát zárta elméjében,
      Egyetlen egy lyánya lévén csak kedvében.

52. Fel is nőtt az leány szép szüzességében,
      És mikor már volna kellő idejében,
      Mindenek kívánnak lennie kedvében,
      Ki-ki tartván őtet magának szívében.

53. Királyok s főrendek a leányt kéretik,
      Mindenek szívesen személyét szeretik,
      De ez a szerencse egytűl sem éretik,
      Sőt üres válasszal sok visszatéretik.

54. Mars talám jobb volna paizsos karjával,
      Phoebus még illendőbb lehetne íjával,
      Mars a Rhodopénak szép ajándékával
      Biztatja, Phoebus is Amyclas szavával.

55. Itt Latona maga kéreti menyének,
      S már minden kívánja jövendő férjének.
      Nem tetszik szépsége senki személyének,
      Ezért is kétséges pontja idejének.

56. Nem tetszik Ceresnek senki szolgálása,
      Ajándéka, szava, maga ajánlása,
      Mert mások példáján vagyon tanulása,
      Leányátúl is nincs semmi tágulása.

57. De féltvén, valaki tőle elragadja,
      Azután nagy búnak azért magát adja,
      Még az egeket is érette elhagyja,
      És a földön hova rejtse, már azt tudja.

58. Trinacria sziget vala elméjében.
      Olaszország része volt ez idejében,
      De tenger és a szél veszett erejében
      Különszakasztotta zsíros mezejében.

59. Noha teljességgel el nem borította,
      Mert hegyekkel öblét öszveszorította,
      És midőn a víztűl megint tágította,
      Jupiter híg sárját ismét szárította.

60. És lött kies földdé hegyes tartománya,
      Tengerbűl kitetsző fénlő ragyogványa,
      Noha volt azelőtt víz ragadománya,
      De már most földeknek mintegy tulipánja.

61. Benne szőlőhegye a szép Pachinusnak,
      Kedves gyümölcstermő hegye Pelorusnak,
      És vadászó bérce friss Lilibaeusnak,
      Itt veszett népe is régen Gaetulusnak.

62. A több hegyek között Aetna nevekedett,
      Kirűl Enceladus régen törekedett,
      Vitéz népeivel harcra fegyverkedett,
      S az égben lakókra szörnyen fenekedett.

63. Mennykővel Jupiter akit meglövellett,
      Úgy hogy más világra többé nem lehellett,
      Tovább néki semmi kevélység nem kellett,
      És ugyanez hegyben temetése is lett.

64. Most is, megholt tagját mikor emelgeti,
      Sok tüzes köveit égre Aetna veti,
      De életre magát onnan nem veheti
      És mérges haragját el nem követheti.

65. Rút gőzölgésekkel a napfényt rútítja
      S annak tiszta voltát meghomályosítja,
      Kénköves tüzeit sokfelé hagyítja,
      És a föld jóságát gyakran károsítja.

66. Ennek tetejére menést nem tehetni,
      Hanem felső részét csak szemmel nézhetni,
      Lehet penig mérges voltát retteghetni,
      És mellette gyakran halált is vélhetni.

67. Mindazáltal zöld fák oldalát borítják,
      Benne Enceladust a kínok szorítják,
      És csak ideig is jaját nem tágítják,
      Sőt óránként alább meg alább taszítják.

68. Tüzet okád, követ hány ki haragjában,
      És bátor szép zöldség légyen oldalában,
      De ember nem lehet itt semmi munkában,
      Mert másként üttetnék Erebus torkában.

69. Egyéb része penig e földnek kövérség,
      Virágozó, fénlő és csupa kiesség,
      Azért itt rejtetett el ama kegyesség,
      Proserpina, ki is volt tiszta szüzesség.

70. Ezt midőn az anyja ide elrejtette,
      Magát gyors szeleknek hátára ültette,
      Onnan Phrygiában mindjárt útját vette,
      Semmi veszélyektűl lyányát nem féltette.

71. Midőn már végképpen el akarna menni,
      Tudván, ott leányát nem lehet félteni,
      Azért végbúcsúját földtűl kezdé venni,
      És ahhoz ily kedves beszédeket tenni:

72. Ó! te, kedvem szerint való föld s tartomány,
      Egészséggel ritka példájú csinálmány,
      A bölcs istenektűl kigondolt találmány,
      Kívánom, hogy ne légy elveszendő s sovány.

73. Tégedet az égnél jobbnak ítéltelek,
      Lyányom őrzésére erősbnek véltelek,
      Az isteneknél is jól megdicsértelek,
      S minden földek felett magamnak kértelek.

74. Bízom is magzatom gondviselésedre,
      Takargasd s védelmezd, kérlek az hitedre,
      Nekem pedig gondom lészen érdemedre,
      Viselj reá gondot, bízom hűségedre.

75. Jutalmad peniglen előttem nagy lészen,
      Senki ugaridon több szántást nem tészen,
      Mert önként virágzol s lesz gyümölcsöd készen,
      És így rólad ki-ki termést ingyen vészen.

76. Ezt mondván, indula, sebesen mentében
      Érkezik is hamar az Ida hegyében,
      Mely mivel híres hegy és a tetejében
      Temploma Ceresnek készült ő nevében.

77. Ez Gargarának is másként neveztetik,
      Sűrű fenyőfákkal halma rekesztetik,
      Sok szép madárszókkal megörvendeztetik,
      Nagy ordításokkal Ceres tiszteltetik.

78. De mihelt a Ceres hozzájok érkezett,
      Coribantesekkel öszveszövetkezett,
      Köztök békességet s csendességet szerzett,
      Nagy vigasság melybűl rájok következett.

79. Csendesült a sok nép imádkozásoktúl,
      És Cerest kesergő nagy ordításoktúl,
      Trombiták és dobok hangos zúgásoktúl
      Megszűntek mások is fárodozásoktúl.

80. A mindent szemlélő Jupiter ezt látván,
      Hogy a szűz Cerestűl messze elhagyatván,
      Nincsen, ki segítse, egyedül maradván,
      Mint ejtse tőrében, errűl gondolkodván.

81. Venusnak végtére Jupiter ő maga
      Megjelenti, miben vagyon gondos dolga,
      Általa Cupido, kéri, légyen szolga,
      Aki hagyására mindjárt jelen forga.

82. Ez én akaratom, hogy Proserpinára,
      Úgy a pokolbéli Plutóra magára
      Lődd nyiladat, s essék a szívek tájára,
      Bátor soknak legyen szíve fájdalmára.

83. Mert ez akaratom, s régen fel is tettem,
      Noha nálad nélkül ezt el nem követtem,
      Megvallom, a szüzet másoktúl féltettem,
      Azért most tisztedet kövesd el érettem.

84. Másként régen izgat Clotho s a Lachesis,
      Így szívesen kért volt hosszú éltű Themis,
      Hogy Plutónak essék szép Proserpina is,
      Szívemnek peniglen ez akaratja is.

85. Azért most ideje, menj Siciliában,
      Az régiektűl hítt szép Trinacriában,
      Mivel Proserpina maga van házában,
      Az anyja pediglen elment Phrygiában.

86. Gerjeszd fel a szívét égő szerelmekkel,
      Mint szoktál mívelni velem s mindenekkel,
      Kínozzad meg őtet háborgó elmékkel,
      Így a szeretetet lobbantsd fel ezekkel.

87. Márpenig a Venus megjárta Erebust,
      Maga mellé vévén a ragyogó Phaebust,
      De ott nézvén széllyel, látott volt ő csak búst,
      Koldust a királlyal és szegénnyel a dúst.

88. Hol Pluto szívében nyilát bebocsátá,
      Ki szomorú szívét annyira meghatá,
      Hogy a szerelemtűl magát sem bírhatá,
      Mert kit kedvelhetne, ottan nem láthatá.

89. Végezvén ott dolgát, Venus gyorsíttatik,
      Hogy Proserpinához menjen, indíttatik,
      Pallas más szüzekkel melléje adatik,
      Mintha ellenségre menne, úgy láttatik.

90. És mint a sebes szél a gyors fuvallásban,
      Olyak lőnek ezek a nagy utazásban,
      Van is Sicilia már tőlök látásban,
      Hol szép Proserpina vagyon elhagyásban.

91. Ott van építtetve Ceres erős háza,
      Fejér kívül-belől s cifrázattal máza,
      Ki ezt megszemléli, többé nem gyalázza,
      Erős épületit meg Eurus sem rázza.

92. Cyclops társaival ezt úgy építette,
      Falait vasakkal környülkerítette,
      Vas-, acélajtókkal úgy erősítette,
      Hogy győzhetetlennek minden ítélhette.

93. Oly erős dologgal semmit nem épített
      Pyrachmon és Sterops, mint ezt elkészített,
      Szelek zúgásinak maga ellent vetett,
      Égetett téglákbúl öszveszerkesztetett.

94. Tornácát elefántcsonttal színeltette,
      Rézgerenda padját megerősítette,
      Magos hejazatját oszlopokra tette,
      Fénlő bádogokkal megékesítette.

95. Ebben Proserpina van mulatozással,
      Zengő énekléssel, hol penig varrással.
      Csak anyjáért lévén ott várakozással,
      Kívánja személyét nagy sóhajtozással.

96. Gondolja anyjának visszafordulását,
      Azért is készíti szaporán varrását,
      Hogy ezzel tisztelje kívánt meglátását,
      Varrván patyolatra ilyen formálását:

97. Négy elementumok rendre formáltattak,
      Istenek lakási mind kivarrattattak,
      Menny és a mély pokol kettészakasztattak,
      Mindenek kétfelé miként választattak.

98. Minden könnyű dolog feljebb emelkedett,
      Középrészre nehéz dolog ülepedett,
      A vékony s tiszta ég miként fényesedett,
      A közép póluson mint járt és vitetett.

99. A tenger folyván, föld függve varratott,
      Színes sok selymekkel kettészakasztatott,
      Minden csillag fénlő varrással gyújtatott,
      Vizek folyásihoz fejér szín adatott.

100. Vizek magos partja gyöngyökkel fűzetett,
        Az habok mint hajtják egymást, színeltetett,
        Mint árad, mint apad, ez is kitetetett,
        S gyenge kezeivel mind elkészíttetett.

101. És a kőszálakhoz habok mint üttetnek,
        Egymástúl az habok miként kergettetnek,
        Vélnéd, a vizekkel zöld kákák vitetnek,
        Gyenge kis tőjével rendre kitétetnek.

102. Világ öt plágáit már elkészítgette,
        Közép plágát veres színnel öltögette,
        A Napnak hévségét közte rejtegette,
        Ezzel melegségét annak jelengette.

103. Több részeit penig csuda eszességgel
        Mérsékelve varrta, hideget hévséggel,
        Nyarat ősszel s telet tavaszi szépséggel,
        Elkészítette volt ritka mesterséggel.

104. Végre a mély poklot setétes selymével
        Akarja már varrni, de bágyad kezével,
        És mintha fátuma volna már hírével,
        Oly unalommal fog hozzá, s nincs kedvével.

105. Mindazáltal üvegszínnel a mellyékét,
        És Oceanusnak mély vize környékét,
        Varrogatja lápos, híg sáros semlyékét,
        Végre intézgeti a pokol mélységét.

106. De mikoron immár hozzá kezde fogni,
        Ajtaja történék néki csikorogni,
        Megnyíla, és Venus kezde mosolyogni,
        És több társaival előtte forogni.

107. Ő is kezdett dolgát félre kezdé tenni,
        A nem várt dolgokon pirulásban lenni,
        És udvarlásokat ugyan szégyenleni,
        Nem tudván, szándékok mire fogna menni.

108. Orcája pirosult, mosolyog ajaka,
        Egymást rakosgatván hajlik szép dereka,
        Ég, tüzesül s villog sima szép homloka,
        Azonban setétül s gyászos az étszaka.

109. Elment volt a szép Nap és annak helyében
        Hesperus érkezett ragyogva fényében,
        Pluto penig égvén szerelem tüzében,
        Szicília felé utaza mérgében.

110. És midőn Jupiter parancsolatjára
        Pluto indult vala sebesen útjára,
        Alecto s Megaera, nagy akaratjára
        Elkészültek, s ők is jöttek szabadjára.

111. Aethon, Nycteus és Alastor jövének,
        Nagy sebességekkel ott jelen levének,
        Holnapi prédának nagyon örülének,
        És az ajtó előtt várva sereglének.

 


9. fejezet - MÁSODIK RÉSZ


1. Még a Nap szép fényét homály borította,
    Setétszín palástját hozzászorította,
    Álnok Venus titkát magában tartotta,
    Másoknak is azt kimondani tiltotta.

2. Hanem Proserpinát inti, hogy mennének
    Kertben, s ott rózsákbúl bokrétát kötnének,
    És mulatozással egymás közt lennének,
    Reggeli szellőtűl vidulást vennének.

3. El is indulának és más szép szüzek is,
    Vélek együtt mennek a Naidesek is,
    Szép sereg ez együtt, igen kedvesek is,
    Egymáshoz hasonlók, tiszták, szívesek is.

4. Virágos kertéhez hogy közelítének,
    Melynek Henna neve, s odaérkezének,
    Egy völgyben mindnyájan letelepedének,
    És az isteneknek ekként könyörgének:

5. Venus csak magában súgja imádságát,
    Kéri a Jupitert, hogy vett fáradságát
    Teljesítse néki szíve vidámságát,
    S adja meg Plutónak minden kívánságát.

6. Proserpina penig Zephyrust unszolja,
    Szíves könyörgésit hogy mindjárást hallja,
    S ezen kívánságát most meg se gátolja,
    Hanem sietséggel kertét megfuvallja.

7. Mondván: Te, szép tavasz megvidámítója,
    Kedves fuvallással kertem újítója,
    Ne légy most szívemnek megszomorítója,
    De szép virágim’ légy harmatosítója.

8. Tekints e Nimfáknak gyülekezetire,
    A nagy isteneknek szép csemetéire,
    Kik kívántak jőni kertem nézésire,
    Újítsd hát virágim ezek tetszésire.

9. Most légy jelen s kedvezz, áldásod szármozzon,
    Hogy minden szálocska gyönggyel harmatozzon,
    Rózsám és violám sűrűn nyilatkozzon,
    Szívem e Nimfákkal ekként vigadozzon.

10. És kertemre Hybla hegye irigykedjen,
      Minden kertin kertem győzödelmeskedjen,
      S többé szépségivel másnál ne kérkedjen,
      Tedd ezt velem, hogy így híred nevekedjen.

11. Minden szép szagokat tömjénerdejébűl
      A Panchajának, és Hydaspes vizébűl
      Hozz elő, sőt világ mind a négy részébűl,
      Úgy szagosítsd kertem azoknak szelébűl:

12. Hogy kedves virágim szépeknek vélhessük,
      Isteni szaglásra jóknak ítélhessük,
      Gyenge ujjainkkal kedvünkre szedhessük,
      Szűz koszorúinkat azokbúl fűzhessük.

13. Ezt mondván, Zephyrus szárnyait indítá,
      Gyöngyös harmatokkal kertét béborítá,
      Nagy illatozással virágit újítá,
      Kedves fuvallással egészen vidítá.

14. Vérszín futja színét a teljes rózsáknak,
      Édes színe látszik bokros violáknak,
      Királyi gyöngye van itt minden száloknak,
      Narcissus-, liliom- és tulipányoknak.

15. Sokszínű szegfüvek harmattal újultak,
      Egyéb virágokat szagokkal megdúltak,
      Valahol Zephyrus ereji fordultak,
      Ott még a szép fák is terjedéshez nyúltak.

16. Örvendező nyája Nimfák seregének,
      Mikor már e kertben kedvesen menének,
      Illő dicséretet egyenként tevének,
      Csudálván sok voltát virágok színének.

17. Kéri Proserpina, hogy a virágokban
      Szedjenek s törjenek a kedves ágokban,
      Viduljanak tőlök származó szagokban,
      Nedvesítsék lábok, járván harmatokban.

18. Menjetek, társaim, úgy mond, az utakon,
      Míg az harmat látszik a szép virágokon,
      Míg a Nap melege nem lesz az ágokon,
      Menjetek s kapjatok itt az újságokon.

19. Sőt például mégyen Proserpina köztök,
      Mert szaggat kezében (s mondja: már nem győztök)
      Sietve, jobb, ti is koszorúkat fűztök,
      S ahhoz bokrétákat öszvekötve tűztök.

20. Ezen szavaira Nimfák indulának,
      Seregbűl mint méhek, széllyelzúdulának,
      A kert virágiban sokat eldúlának,
      Akiknek szagoktúl ugyan vidulának.

21. Ennek liliom van szép fejér kezében,
      Amannak viola kékül kötejében,
      Rózsás koszorú van emennek fejében,
      Amaz majoránnát szaggat zöld színében.

22. Hyacintot szed itt, de amott tulipánt,
      Narcissust és egyéb kertbéli ragyogvánt,
      Ki szagos füveket, ki penig borostyánt.
      Színeseket, mert ott nem talált halovánt.

23. És midőn a szüzek ekképpen mulatnak,
      Ímé, nem vélt nagy szók őtőlök hallatnak,
      Futnak széllyel s tőlök virágok hullatnak,
      És mint tornyok, öszvedűlnie láttatnak.

24. Mert Pluto sebesen jött volt seregével,
      Pokolbéli lelkek iszonyú népével,
      Föld alatt készített úta rejtekével,
      És az isteneknek rendelt erejével.

25. Végre a szüzektűl midőn láttatának,
      Proserpinát magát hagyván, elfutának,
      De mérges Furiák hozzája jutának,
      És hogy Proserpina, szörnyen kiáltának.

26. Emez kéri őket a nagy istenekre,
      Ő szüzességére s azok félelmekre,
      Szűnjenek meg tőle s menjenek helyekre.
      Meg sem hallják, inkább vetik szekerekre.

27. Meghízott Plutónak szíve e prédával,
      A tiszta életű szűz Proserpinával,
      Mint mikor oroszlány ragadományával
      Sikolt, s készül menni nagy dühös voltával,

28. És a fogott prédát körmében szorítja,
      Másnak azt kivenni könnyen nem tágítja,
      Egyebek haragját semminek alítja,
      De szomorú szívét inkább vidámítja.

29. Elérkezett ugyan Pallas oltalmára,
      Pluto szándékának nagy akadályára
      És Proserpinának vigasztalására,
      S ily pirongató szót vészen ajakára:

30. Hagyj békét, mit akarsz, világnak rontója?
      Mi izgat és mi kell, szívünk bosszontója!
      A rendes szokásnak ma lettél bontója,
      Az igaz hűséges vérnek kiontója.

31. Menj helyedre, hogy mersz itt prédálást tenni,
      Ez ocsmány lelkekkel itt té s tova menni,
      Nem lehet e szüzet tenéked elvenni,
      És veled Pokolban őnékie lenni.

32. Ímhol e Furiák, szabad vagy azokkal,
      Nem vigadol, higgyed, e gyenge tagokkal,
      Nem is öleled ezt fertelmes karokkal,
      De mi közöd van itt a világiakkal?

33. Elég légyen néked a setét étszaka,
      Hidd el, meg nem csókol e szűznek ajaka,
      Sem hozzád nem hajol cédrusi dereka,
      Mert undokságoknak vagy éppen mosléka.

34. De micsoda közi élőknek holtakkal,
      Mért is jöttél hozzánk szokatlan lábokkal?
      Menj el, nem illeted ezt büdös csókokkal
      És szívet fonnyasztó rossz, becstelen szókkal.

35. Ezt mondván, fegyverét hirtelen ragadja,
      Ha szavát ezekben mentül nem fogadja,
      És szép Proserpinát szabadon nem hadja,
      Vérit is kiontván, az ebeknek adja.

36. Pluto is ezekre haragját indítja,
      És harcra a népet mindjárt bátorítja,
      De Jupiter Pallast végtére szólítja,
      Hagyjon békét néki, s ezzel elfordítja.

37. Mondván: Az istenek ezt mind így akarták,
      Mert már Plutót magát régtűl fogva tarták,
      És majd mint egy foglyot Pokolban bezárták,
      Ez jó szerencséjét véle együtt várták.

38. Ezzel leereszti Pallas is jobb karját,
      Melyben tartotta volt nehéz terhű fáját,
      Igyekezvén azzal ütni szíve táját,
      Azután keserves szókra nyitja száját:

39. Emlékezzél réá, ó, mindenek atyja,
      Hogy most ezt engedvén szíved akaratja,
      Pluto által kedved ezt elragadtatja,
      Meglásd ezután már néped mint fogyatja.

40. Sőt ellened fog ez már mindenben lenni,
      Pártoltságot s bosszút, károkat fog tenni,
      Ezután is, aki fog néki tetszeni,
      Szabad lesz magának feleségül venni.

41. Egyenlő országod lesz vele mindenben,
      Mindent, amit akar, cselekeszik szemben,
      De ha most engedted volna őt kezemben,
      Megcsúfoltam volna szándékát mérgemben.

42. Azonközben penig szörnyű kiáltással
      Proserpinát viszik, aki jajgatással
      Siratja esetét sűrű könnyhullással,
      S keservében vagyon ily átkozódással:

43. Mért nem hántál réám tüzes ménköveket,
      Ó, Jupiter Atyám, minden veszélyeket,
      Mintsem rámbocsátod e szörnyű lelkeket,
      Éltemben nem reménlt jajos eseteket.

44. E lelkek kezekben adni így akartál,
      Világ szép fényérűl setétségben zártál,
      Avagy csak ezeknek prédájoknak tartál,
      És veszedelmemre szép kertembe vártál.

45. Ó, nincsen kegyesség atyai szívedben,
      Hús helyett kemény kő hever a mellyedben,
      Nincs könyörülőség isteni elmédben,
      Hogy engem eresztél e veszedelmekben.

46. Rám atyai szíved tám haragítottam?
      Hiszem, vétkeimmel nem háborítottam,
      Ellened Phlegraként én nem harcoltattam,
      Hogy rút lelkek közé tőled számláltattam.

47. Vétkeim nem tudom, mégis fogollyá tett,
      A mély Erebusba Plutónak bévetett,
      Nem atyai szív ez, hogy így keserített,
      Ó, szerencsétlenség, mely erre vezetett.

48. Jaj, mely haszontalan már énnekem élnem,
      Mert nem lehet ezt a dolgot felcserélnem,
      Bárcsak azt lehetne bizonnyal reménlnem,
      Hogy édesanyámmal lehet még beszélnem.

49. Jaj, mely nehéz lesz már tűrnöm rabságomat,
      Mert nem szemlélhetem ott édesanyámat,
      Jól tudom jövendő nyomorúságomat,
      Nem is reménlhetem szabadulásomat.

50. Tőled szabadítóm most nem találkozik,
      Mert én édesanyám távol vigadozik.
      Jaj, ez hamis világ dolga így változik,
      Bolond, aki ebben élni kívánkozik.

51. Szerencsések mások, kiket így ragadtak,
      Mert ily állapotra, mint engem, nem adtak,
      Ha csak napfénnyel is élnie hagyattak,
      S minden mulatságot tőlök nem tagadtak.

52. De szép szüzességem, jaj, odalészen már,
      Életemnél amely nékem szívesebb kár,
      Azonban világot láthatnék egyszer bár,
      De nincs ott napfény, sőt felhő, eső, víz, sár.

53. Vitetem fogolynak, ó, boldogtalanság,
      Oly helyre, azholott szemérem, tisztaság,
      Vigasság, mulatság nincsen világosság,
      Hanem setét tömlöc s keserítő fogság.

54. Átkozott virágim, melyeket szaggattam,
      Venus tanácslási, kiket megfogadtam,
      Szép kertemben véle, jaj!, hogy sétálgattam,
      Virágim szépével miért kínálgattam!

55. Anyám, édesanyám, siess oltalmára
      Kedves leányodnak szabadulására,
      Ne gondolj oltárod- s az Ida halmára,
      Sőt siess magzatod vigasztalására.

56. Végső veszély jutott kedves életemre,
      Undok lelkek jöttek nagy veszedelmemre,
      Kiktűl szabadíts meg s jöjj el védelmemre,
      Hogy ne lehessenek becstelenségemre.

57. Tovább nem szólhata könyves keservében,
      Könyvei sem folytak siralmas szemében,
      Meghervadott s elholt gyenge személyében,
      Elesett ereje minden tetemében.

58. Ily keserves volta Plutót is lágyítá
      És kegyetlen szívét mintegy szomorítá,
      Ő is kesergését magában újítá,
      Végre a leányhoz szavát így indítá.

59. Vasszín kendőjével megtörli orcáját,
      Mondván: Ne sirassa elhagyott hazáját,
      Ne tépje, szaggassa aranyszínű haját,
      Epesztvén őmagát s nevelvén nagy baját.

60. Szűnjél siralmadtúl s magadat ezekkel
      Ne fogyasd, ne terheld szörnyű félelmekkel,
      Engem se szomoríts, kérlek, keservekkel,
      Magadat se rontsad szokatlan terhekkel.

61. Nem illik, szerelmem, teneked siratnod
      Magadat s mostani sorsodon fogyatnod,
      Drága személyedet szertelen szaggatnod,
      Hanem jövendőt kell elmédben forgatnod.

62. Nagyobb méltóságod lészen s becsületed,
      Félelmekkel magad miért ijesztgeted,
      Mint itt, nem úgy lészen ott kedves életed,
      Hidd el, s ne is légyen ebben semmi kéted.

63. Méltatlanul, tudd meg, férjeddé nem lettem,
      Én is Saturnustúl régenten születtem,
      Az egész világnak urává tetettem,
      Méltó vagy hát hozzám, te, kit kedvellettem.

64. Ne hidd, hogy elhagytad világát a Napnak,
      Más fényét ládd nálunk Nap-, Hold- és csillagnak,
      Új formáját látod ottan a világnak,
      Melynek szép világát ítéled tisztábbnak.

65. Az Elysiumnak gyönyörű szép helyét
      Bámulva szemléled harmatos mezejét,
      A kedves aratás aranyos idejét
      Megláthatd és annak zöldellő erdejét.

66. Sőt annak lakói mely jók és kegyesek,
      Jámborok, tiszták és mely szerelmetesek,
      Egymáshoz igazak és mely hűségesek,
      Meglátod, hozzád is lésznek mely szívesek.

67. Sőt égbélieknek mely egyszer adatott,
      Az nálunk vég nélkül eddig megtartatott,
      Ott a sok szagos fű úgy harmatoztatott,
      Hogy éppen ezáltal minden újulhatott.

68. Jobb ott a Zephyrus, egészségesebb is,
      Virágok soksága sokkal ékesebb is,
      Szüntelen virágzók, földünk díszesebb is,
      Rózsaszál ott fénlő pirosb, színesebb is.

69. Úgyhogy Henna kerted szebbeket nem hozott,
      Csak szó, azkit mások mondnak, hogy átkozott
      A mi földünk, inkább ő nem fogyatkozott,
      Hanem csendességet mindenkor okozott.

70. Árnyékos fák ága szüntelen zöldellő,
      Kik alatt viszontag játszik a friss szellő,
      Úgyhogy az hévségben mindenkor hűselő,
      Ezt így látván, lészen tőled is kedvelő.

71. Sokféle gyümölccsel az ősz kedveskedik,
      Aranyszín almákkal ugyan színeskedik,
      Ért szőlőfürtökkel földünk díszeskedik,
      Mindenféle jókkal, tudd meg, ékeskedik.

72. Csak keveset szólok noha jóságárúl,
      A sok szép virágok harmatos ágárúl,
      Maga lesz bizonság előtted magárúl,
      Vesd el hát szívedet szomorúságárúl.

73. Valami az égtűl itt befoglaltatik,
      Valami a földtűl van és tápláltatik,
      Valami tengertűl s víztűl formáltatik,
      Folyó s álló tóban ami találtatik:

74. Mindazok tenéked birtokodban jőnek,
      És kik a nap alatt leheletet vőnek,
      Még az hatalmak is, kik királyok lőnek,
      Tégedet végtére ismérnek mint főnek.

75. Király, fejedelem, szegény, kapás, koldus,
      Szántóvető, cséplő, gazdag, hatalmas, dús,
      Szárnyad alá jőnek, mért lehetsz mégis bús,
      Ott is vigasztalhat a ragyogó Phaebus.

76. Minden rendet halál egyenlővé tészen,
      Ki-ki érdemeért tőled átkot vészen,
      Udvari cseléded ottan bőven lészen,
      Kik hűséggel néked szolgálnak is készen.

77. Hogy ezeket mondá szapora menéssel
      Lovai menének sebes ügetéssel,
      Úgyhogy nemsokára e nagy sietéssel
      Pokolhoz érének majd mint röpüléssel.

78. Pokolbéli lelkek mind öszvejövének,
      Hozott menyasszonynak igen örülének,
      S annak nézésére szaporán menének,
      Áldásokat néki fejenként tevének.

79. Maga Pluto mégyen elöl termetesen,
      Utána a leányt vezetik csendesen,
      Oly gyenge lépéssel mehetett s kedvesen
      Psyché, kit Cupido fogadott szívesen.

80. Ezt látván Phlegeton, tüzes folyásokkal
      Feljebb nevekedett s folyt lángozásokkal,
      Sokan elejekbe nagy térdhajtásokkal 
      Mennek, és fogadják őket áldásokkal.

81. Az Elysiumnak leányi rózsákkal
      Proserpinát környülfogják virágokkal,
      Az asszonyi rend is nagy biztató szókkal
      Vigasztalja, s ki-ki hűsíti ágokkal.

82. Megsárgult tartomány vala nagy vígságban,
      Az megholt nemzetség evésben, ivásban,
      És az árnyéklelkek lakodalmazásban
      Valának szertelen nagy kiáltozásban.

83. A mély Erebusnak nyögési megszűntek,
      Önként az elébbi szennyek széppé tűntek,
      És hogy az örökké úgy lészen, örültek,
      Azért víg táncokra mindnyájan kerültek.

84. Ixiont kereke szapora forgással
      Nem kínozza mostan keserves mozgással,
      Nem is forog rajta nagy átkozódással,
      Mert szűnt mostan kínja, s van vigadozással.

85. Fösvény Tantalus is nagy szomjúságában
      Ajakáig érő víznek folyásában
      Most bőven ihatik és kívánságában
      Almáját kaphatja szép pirosságában.

86. Forgó kerekérűl megszabadították
      Ixiont, kínjábúl most már kioldották,
      Tantalust is innya szabadon hagyatták,
      Almáját előle el is nem ragadták.

87. Titiusnak is most tagja megadatik,
      Kilenc dűlő földön feküdni hagyatik,
      Szíve rágásárúl kányája vonatik,
      A vigadók közé szaporán hívatik.

88. Az Eumenidesek poharokat tartják,
      Kikkel Erebusnak lakóit itatják,
      Égő fáklyájokat rendre gyújtogatják,
      Kikkel setét lelkek magokat újítják.

89. A Cocytus vize téjjel habosodott,
      Úgy a Styx vize is csendességet adott,
      Mások ártalmára meg nem háborodott,
      Elapadt, lassan folyt és meg nem áradott.

90. Az földön az halál ide s tova nem járt,
      Senki halottjáért nem kiáltott volt kárt,
      Charon is lelkeket rév partjánál nem várt.
      Tiszta volt az idő, nem gázolt senki sárt.

91. A vizeken járók ekkor nem merültek,
      A vitézek közül senkit meg nem öltek,
      A terhes asszonyok bátorsággal szültek,
      Kedves életeken mindenek örültek.

92. Azonban napfénye az Elysiumnak
      Elenyészett vala, midőn e fátumnak
      Dolga így foly vala, és az étszakának
      Setét superlátját vonák sátorának.

93. Csillagokkal tarkállt az ég szélessége,
      Kiknek tüzeivel mindenfelé ége,
      Mely vetett ágyoknak vala ékessége,
      Mert ragadott ahhoz az egeknek vége.

94. Azért e királyi vetett nyoszolyához
      Proserpinát viszik, lásson nyugalmához,
      Vetkeztetvén tészik Pluto oldalához,
      Noha rendetlen és nem illendő ahhoz.

95. Midőn azért őket így öszvefektették
      S drága superláttal környülkerítették,
      Égő szövétnekét melléhelyheztették,
      Jókívánságokat rájok így vetették:

96. A nagy Jupiternek veje s unokája,
      Kinek kedvünk szerint esett e munkája,
      Együtt szemeteknek légyen álmocskája,
      Élteteknek kedvvel folyjon hajócskája.

97. Öszveölelkezve legyetek csendesen,
      Egymásrúl csókokat szedjetek édesen,
      Végre aludjatok pihegve s kedvesen,
      Nektek akadályul senki ne lehessen.

98. Legyetek szerencsés hosszú éltetekkel,
      Tündöklők, mint a Nap, ragyogó fényekkel,
      Egymásnak örülvén hűséges szívekkel,
      Égjetek Venustúl gyújtatott tüzekkel!

99. Már boldog magzatja királyunknak lészen,
      Melyen nagy vígságot minden népe vészen,
      Újabb isteni mag köztünk számot tészen,
      Melynek szolgálnia vagyunk mi mind készen.

100. Kedves unokákat Ceresnek adjatok,
        Minden bút, bánatot messzire hadjatok,
        Ceresnek kedvében végig maradjatok,
        Elmegyünk dolgunkra, no hát, vigadjatok!

 


10. fejezet - HARMADIK RÉSZ


1. Azonközben Ceres maga Phrygiában,
    Az Ida hegyének setét barlangjában
    Vala kedve szerint vigadozásában,
    Mert veszedelmet nem reménlt leányában.

2. Mindazáltal végre szívét rettentették
    Sok rossz képzelések elméjét sértették,
    Étszaka is álmát szemérűl elvették,
    Proserpina iránt nagy gondokra tették.

3. Mert néha hegyes tőr álmában sértette,
    Olykor setét gyászban magát öltöztette,
    Sokszor leányáért siralmát öntötte,
    Bágyadt karjaira fejét hajtva tette.

4. Többi között egy szép laurus nevekedett
    Álmában, mely zöld volt, magos s kiterjedett,
    Ez a szűz ágyátúl díszesen eredett,
    És a szép ég felé menni törekedett.

5. De ennek a felsőbb ága letöretett,
    És a porban, szennyben úgy békevertetett,
    Hogy e’ senki által meg nem töröltetett,
    Hanem zöldségével mintegy elvettetett.

6. Kérdezte ezt Ceres: Ah, micsoda nagy kár,
    Hogy e szép zöld ágot így mocskolja por, sár,
    Ki ezt letördelte, lett volna esze bár,
    Mert elszárad e fa és fonnyad is immár.

7. Dryadesek erre zokogva mondották,
    Hogy a pokolbéli Furiák rontották,
    Kétélű bárdokkal ágátúl fosztották,
    Mivégre, minékünk tudtunkra nem adták.

8. Erre Ceres felkél, álmát messze hadja,
    Nem jónak a jele, ezt bizonnyal tudja,
    De viszont szemeit nagy álomnak adja,
    És lyányának dolgát ily formán álmodja.

9. Hát Proserpinája van nagy fogságában,
    Magános, setétes helyben és magában,
    Csak nyög és kesereg szíve nagy kínjában,
    Mert nehéz lánca függ kötözve nyakában.

10. Nincs oly állapotban, mint mikor Aetnához
      Vitetett, akkor volt hasonló rózsához,
      Vagy a szép tavasznak nyílt tulipánjához,
      Elesett most színe, s nem hasonló ahhoz.

11. Aranyszínű haja megszemetesedett,
      Ragyogó két szeme már setétesedett,
      Gyenge két orcája, aki színesedett,
      Megsárgult, elavult s nem is teljesedett.

12. Karmazsinszínt adó kedves két ajaka,
      Koromtúl és füsttűl mint viaszportéka,
      Elveszett s meggörbült keskeny szép dereka,
      Mert fogságban vagyon s lecsüggedt a nyaka.

13. Azért midőn őtet sok kétsége után
      Leányának lenni mindenképpen látván,
      Nagy fájdalom és bú már szívére hatván,
      Leányát szólítja ekképpen zokogván:

14. Kicsoda az oka ennyi veszélyednek,
      Honnan esett mocska rendes személyednek?
      Nem adhatom erre okát érdemednek,
      Hogy e rút tömlöcöt rendelték helyednek.

15. Kinek vagyon rajtam ily kegyetlensége,
      Hogy lyányomra jött e sok veszély ínsége?
      Ah, kinek lehetett ő nagy ellensége,
      Hogy fogságra jutott fejedelemsége?

16. Mért, hogy e nagy vasak közé helyheztették?
      Gyenge szép karjait így megkötöztették,
      Szabados világát ekként rekesztették,
      Nincs kegyelem nálak, hogy ezt cselekedték.

17. Te vagy-e magzatom, édes Proserpinám,
      Vagy csak álmodozom veled, majoránnám?
      Te vagy-e, kit látok, gyenge szűz Dianám?
      Bátor ez úgy lenne, azt szívbűl kívánnám.

18. Proserpina felel: Ó, nagy kegyetlenség
      Lakozik mellyedben, szív helett keménség.
      Elfoglalt téged már a feledékenség,
      Nem érzed, hogy fogyat régen az ellenség.

19. Tehát édesanyám, így elfelejtettél,
      Elmédbűl még akkor mindjárt kivetettél,
      Mikor a nagy Aetna hegye mellé tettél,
      S a Siciliában engem elrejtettél.

20. Itt vagyok, egyetlenegy szép Proserpinád,
      Jöjj el, s bárcsak egyszer segedelmed adnád,
      E vasláncok közül éltem szabadítnád,
      Phrygiai táncod érettem elhagynád.

21. Emlekezzél reá, nékem anyám lettél,
      Azért tigrisektűl, hiszem, nem születtél,
      Sem sárkány tejétűl fel nem neveltettél,
      Mert, szentséges Ceres, hát elfelejtettél.

22. De tudom, anyai szív vagyon mellyedben,
      Szabadíts hát, mivel bízom érdemedben,
      Mint azelőtt, most is tarts, kérlek, kedvedben,
      E nagy kínaimon indulj fel szívedben!

23. Tőled kedves éltem ha szabadíttatik,
      A világra menni talám hagyattatik,
      Mindazáltal, hogy ha meg nem adattatik,
      Könnyebb lesz, személyed ha tőlem láttatik.

24. Jöjj hát, édesanyám, látogatásomra,
      Ha módod nem lesz is szabadulásomra,
      De jelenléted lesz vigasztalásomra,
      S fáradtságim után megnyugovásomra.

25. E szavait hallván, álmában karjait
      A láncra kinyújtja gyenge szép ujjait
      Édesanyja, s érzi magában bajait,
      Mert nem enged a vas, s kiáltja jajait.

26. És mivel a láncot már megmozdította,
      Hogy megoldja, lyányát mellyel vidította,
      De csengő zörgésit a vas indította,
      Akin felébrede s álmát tágította.

27. Elmúla látása, kin vala vígságban,
      Rész szerint, hogy álma nem lett valóságban,
      De ezért kesereg nagy szomorúságban,
      Hogy Proserpina nincs véle társoságban.

28. Azért barlangjában magát megállítá,
      A minden istenek anyját, megszólítá
      Cybelét, és magát hozzája szállítá,
      Elmenetelérűl ekképpen tanítá:

29. Tovább Phrygiában nem jó mulatásom,
      Kedves leányomtúl messze távozásom,
      Mert felőle nincsen jó álmodozásom,
      Azért menten lészen hozzáutazásom.

30. Bátor a Cyclopsok házát építették,
      És azt oszlopokkal megerősítették,
      De ezzel elmémet nem csendesítették,
      Sőt szívemet inkább félelmesbbé tették.

31. Mert ennek az háznak rendes készülete,
      Cifrázattal teljes minden épülete,
      Nagy magos kőfallal rakott kerülete,
      És jó darab földön fekvő területe,

32. Nem titkossá, inkább híressé teheti,
      És az hír szárnyára azt hamar veheti,
      Féltő kincsem tovább nem fedezgetheti,
      Sőt megesett voltát minden nevetheti.

33. Trinacria őtet nem oltalmazhatja,
      Mert közönséges hely (e bú szívem hatja),
      Mindeneknél híres, ki-ki ezt tudhatja,
      S onnat kedves lyányom el is ragadhatja.

34. Más helyet keresek, e’ szívem szándéka,
      Amely akarkinek nem lesz akadéka,
      Odamenetelre lészen tartaléka,
      Nem tréfál meg többé szerencse játéka.

35. Enceladusnak is másként tetemitűl,
      Az Aetna hegyének rontó köveitűl,
      Annak keservesen nyögő tüzeitűl
      Őrzöm leányomat minden veszélyitűl.

36. De ami legnagyobb, gyakran rettentenek
      Képzelésim és rút álmaim intenek,
      Sok rossz dolgok gyakran előmbe tűntenek,
      Melyek gondolkodást elmémbe hintenek.

37. Sőt egy napja sincsen, mely tőlem úgy menne,
      Hogy rossz jövendelést felőle ne tenne.
      Adná ugyan Isten, hogy az úgy ne lenne,
      Sőt látván személyét, telne kedvem benne.

38. Sokszor aranyszáli gyenge szép hajamnak
      Önként hullnak alá, s piros ajakamnak
      Rózsája változik sárgára, s nyakamnak
      Legörbedése van egyenes derkamnak.

39. A vér gyakran foly ki mindkét csecseimbűl,
      Akaratom ellen könny jő szemeimbűl,
      Amelyek a magam ítéleteimbűl
      Nem jónak jelei, tudom kezeimbűl.

40. Amidőn kezeim gyakorta mellyemet
      Akaratom nélkül ütik személyemet,
      Azért illő, mindjárt lássam meg helyemet,
      Holott elrejtettem édes gyermekemet.

41. Ez is elég jele, mert ha a sípokat
      Fúvom, halálosan zengik a nótákat,
      És ha igyekezem verni a dobokat,
      Keservesen adják vissza az hangokat.

42. Ah, kétséges vagyok, hogy Proserpinámmal
      Szóljak már valaha szép szűz Dianámmal,
      Tőlem elmaradott s hagyatott árvámmal,
      Minden rózsák felett szebb majoránnámmal.

43. Félek, hogy mindezek igazak légyenek,
      Hosszú mulatásim károkat tégyenek,
      Azért a gyors szelek hátokra végyenek,
      És szép leányomnak házáig vigyenek.

44. Ezt hallván Cybele, monda: Bár úgy légyen,
      Hogy Zephyrus szele tégedet felvégyen,
      A Jupiter penig szerencséssé tégyen,
      Hogy ne érjen bú, kár, szomorúság s szégyen.

45. Ezek után Ceres útára indula,
      Menésével minden szeleket megdúla,
      Sicilia felé sebesen fordula,
      Hol nagy szomorúság szívére tódula.

46. Midőn már utazna, sokképpen változik,
      Proserpina iránt hogyha csalatkozik,
      Ezen hányja eszét, ezen gondolkozik,
      Ezen bús, szomorú, ezen siránkozik.

47. Ezt hordja szívében, ezen fekszik le s kél,
      Minden dolgaiban iszonyodik és fél,
      Elcsüggedt, s örömet dolgában nem reménl,
      Mert édes magzatja talám eddig sem él.

48. Mint az madár, aki nagy bátorságára
      Gyenge fészkit rakja a fáknak ágára,
      Csirkéit neveli ott kívánságára,
      Sokszor eledelért tőlök kél szárnyára;

49. Míg penig az anyjok eledelekért jár,
      Gondolkodik szörnyen, ha nem érte-é kár
      Fiait, mivel most vagyon zöldellő nyár,
      Jár-kél az utazó s rájok akadott már,

50. Vagy penig a fészkit a szél levetette,
      Kígyó vagy más őket eddig mind megette,
      Így Ceres is magát nagy gondokra tette,
      S Proserpinájáért könyveit ejtette.

51. Végre elérkezék őrzetlen házához,
      Megijede mindjárt s gondolkozásához
      Több bajt tészen, s osztán mégyen ajtajához,
      De az is nyitva áll, nincs vigyázás ahhoz.

52. Siralmas udvara vala hallgatásban,
      Mindene rendetlen, szörnyű pusztulásban,
      Nincs egy is, ki volna örömkiáltásban
      És őtet kedvesen fogadó szólásban.

53. Ezen megszaggatá tündöklő ruháját,
      Gyásszal borítá bé szomorú orcáját,
      Öszverontá s tépé kalászos szép haját,
      Könnyhullással mondja siralmas nótáját.

54. De midőn továbblép, elhűl félelmében,
      Áradatt könyvei meggyűlnek szemében,
      Melyek ugyan folynak nagy bő özönében,
      Szava, léledzeti megállnak nyelvében.

55. Minden tetemei vannak reszketéssel,
      Tovább nem is léphet siralmas menéssel,
      Mert Proserpinája hol volt énekléssel,
      Annak ajtaja van mind berekesztéssel.

56. De meggyőzi végre magát keservében,
      Felnyitja ajtajit gyenge erejében,
      De ismét változik s elhala szívében,
      Mert megcsalatkozik itt is reményében.

57. Midőn leányának csak helyét találja,
      Üres és elpusztult rejtekit járkálja,
      Melyek miatt szívét nem kevés bú állja,
      Nincs is, eseteit ki előszámlálja.

58. Nézi végre öszvehajtott varrócskáját,
      Itt is megesméri félben tett munkáját,
      Selyemszálát, tőjit s gyenge ollócskáját,
      S nézegeti azon készült formácskáját.

59. Amely része penig varratlan maradott,
      Régi pókhálótúl az öszveragadott.
      Mond: Szentségtörő pók, nemhogy siralmadat
      Tetted volna ezen szíves bánatodat.

60. Inkább undok nyállal becstelenítetted
      Ez isteni munkát s díszetlenné tetted,
      Miért Proserpinám munkáját követted?
      Átkozott légy azért, hogy ezt cselekedted!

61. Siratja s az vásznat illeti csókokkal,
      Morzsolja ujjait s van keserves szókkal.
      Epeszti a szívét könnyhullatásokkal,
      Magát alig bírja bágyodott tagokkal.

62. Még nyoszolyáját is mind megszemlélgeti,
      Azhol ülni szokott, gyorsan keresgeti,
      Puszta ágyát látván, jaját eresztgeti,
      Egyetlenegy lyányát igen kesergeti.

63. Tovább midőn menne végső rejtekében,
      Hát lyánya dajkája tűnik a szemében,
      Electrának hívtak kit nevezetében,
      Thetis asszony szülte eztet idejében.

64. Ez volt hű dajkája a Proserpinának,
      Szentelte volt éltét a szűz Dianának,
      Viselte is gondját, miképpen magának,
      Hűséggel követte hagyásit szavának.

65. Ölében gyakorta még kisded korában
      Szoktatta volt őtet, s az hagyott órában
      Vitte Jupiternek díszes udvarában,
      Sokszor játszott véle a földnek porában.

66. Ez volt anyja helyett jó oltalmazója,
      Társa, őrizője és vigasztalója,
      Nagy esetinek is vala gyászolója,
      És Proserpinának szíves fájlolója.

67. Bánatiban őszült haját kiszaggatta,
      Gyásszal rejtekének falait raggatta,
      Magát a leányért gondokkal faggatta,
      Szörnyű eseteit keserven jajgatta.

68. Ezt látván a Ceres, végre megszólítá,
      Keserves lépéssel magát megállítá,
      Ágyábúl Electrát a földre szállítá,
      Ilyen beszédeit hozzája indítá:

69. Micsoda nagy veszély, amelyet szemlélek,
      Melyek miatt bennem alig van a lélek,
      Proserpinám nincsen, s nála nélkül élek,
      Melyért szörnyű halált már magamnak vélek.

70. Ez iszonyú nagy kárt fejemre ki hozta?
      Nagy mértékben bút és bánatot rám oszta,
      Kedves leányomtúl amidőn megfoszta.
      Ah, szerencsétlenség, ki ezt így okozta.

71. Vajon király-e az, ki ezt cselekedte,
      Hírem nélkül kedves leányom elvette,
      Az égben lakik-e, hogy ezt merészlette,
      És hogy Jupiternek tüzét nem érzette?

72. Talám inkább Typhon régi rabságábúl,
      Inarime hegynek nehéz fogságábúl
      Kiszabadult, és ő balgatagságábúl
      Rontá leányomat nagy dühös voltábúl?

73. Vagy égő bércei Vesevus hegyének
      Olták el világát leányom éltének,
      S eddig fújja a szél hamvát tetemének?
      Ah, gonosz szerencse, s ah, mit mívelének!

74. Vagy a szomszéd Aetna hegye borította,
      Tüzes köveivel megháborította?
      Enceladust onnat el-kiszorította,
      Ő lehet, ki szívem megszomorította?

75. Vagy Aegeon viszont jött vissza éltére,
      Megnőtt ötven feje száz számú kezére,
      Régen igyekezett ez a nap fényére,
      Ő hozhatott veszélyt lyányom személyére?

76. Ah, kedves gyermekem most vajon s hol vagyon?
      Hol vagynak őrzői, kik őrizték nagyon?
      Ennyi ellenségi verhették is agyon,
      Ki volt oly bátor, ki téged elragadjon?

77. Cyanea hol vagy, aki felfogadtad
      Leányom őrzését, s erre hited adtad?
      Megcsaltál s hűséged álnokul elhadtad,
      Erős bizodalmam tőlem megtagadtad.

78. Syrének is titkon leányom megcsalták,
      Megőrizésében rendeket nem állták,
      Noha esküvéssel magokra vállalták,
      De személyem akkor ők csak megcsúfolták.

79. Ez-e az hitetek, s csak így őriztétek,
      Elragadni kedves lyányom engedtétek,
      Másnak drága kincsét így becsülöttétek,
      Holtig való gyászra szívem ejtettétek.

80. Ezt hallván a dajka, elhal a szívében,
      Leesik a földre bágyadt erejében,
      Mint a viasz, sárgul s halovány színében,
      Végső halált kíván érni életében.

81. Hallgat s gondolkodik, okát mint adhassa,
      Ceres is unszolja, hogy szavát hallhassa,
      Melybűl leányának dolgát megtudhassa,
      S még egyszer, ha lehet, megszabadíthassa.

82. Mond azért a dajka: Akiket számláltál,
      Veszélyed okául egyet sem találtál,
      Az istenasszonyok, kiket nem gondoltál,
      Leányod rontói (tőlök távol álltál).

83. Kiket vélhettünk volt jóakaróinknak,
      Azokat számlálhatd-e megrontóinknak?
      Atyafinak kiket tartál, bántóinknak
      Tudhatd most, mindnyájan szomorítóinknak.

84. Ez ház mindenkor volt kívánt csendességben,
      Leányod itthon ült velünk békességben,
      Mosolygó, játszó és víg volt egészségben,
      Nem volt köztünk harag, voltunk egyességben.

85. Sőt a Proserpina parancsolatidra
      Vigyázott, és gondot viselt hagyásidra,
      És midőn őtőle mentél útaidra,
      Eljárt varrásában hagyott munkáidra.

86. Több társimmal együtt velem mulatozott,
      Szép beszélgetésink meg nem fogyatkozott,
      Együtt aludt s együtt velünk játszadozott,
      Míg Jupiter néki veszélyt nem okozott.

87. Egykor a napvilág midőn setétüle,
      Hesperus helyette az egeken üle,
      Maga penig a nagy tengerben merüle,
      A nappali munka kevéssé enyhüle.

88. Házunkban a Venus béjöve másokkal,
      Őt követő Phaebus és Pallas társokkal,
      Fedezte titkait holmi áldásokkal,
      Tiszteltek is minket itten-hálásokkal.

89. Mutatta volt magát színes örömekkel,
      Vígságát színelte nagy nevetésekkel,
      Leányt környülvette ölelgetésekkel,
      Édesgette öccse nevezgetésekkel.

90. Kérdezett téged is, mondván: Hiszem, nagy kár,
      Hogy szép leányátúl anyja ily messze jár,
      Itten-lételünkben jelen lett volna bár,
      Vidított volna meg a mennyei nektár.

91. Nem tartottunk tőle, véltük Dianának,
      Mert annak fegyvere és ruházatjának
      Formája volt rajta, és a Minervának
      Dolgait beszélte a Proserpinának.

92. Szíveket sebhető nyilait eltette,
      Paizsos fegyverét előttünk felvette,
      Álnoksága hogy van, senki nem vélhette,
      Nyájas beszédirűl meg nem ítélhette.

93. A Siciliának zsíros mezejérűl,
      A Lilybaeusnak ékes erdejérűl,
      Kérdezkedik végre Aetna tetejérűl,
      És annak kirontó, tüzes erejérűl.

94. A Proserpinának Hennáját gyalázza,
      Okos ravaszsággal virágit alázza,
      Mondván, kis hideg is rózsáit megrázza,
      És így elhervadhat azoknak szép máza.

95. Az hely kiességit kezdi tudakozni,
      Azt mintha nem tudná, monda: Fogyatkozni
      Szokott termésével e föld, és okozni
      Kezdi nagy szűkséggel s érte sóhajtkozni.

96. Nem hiszi, hogy a tél virágit meghadja,
      S annak kinyílásit a tavasz is adja.
      Minden zöldségeit elébb elragadja,
      Méghogy aratás is volna itt, tagadja.

97. A gyenge vesszőcskék a tél hidegétűl,
      Hóhalmokat rakó rút fermetegétűl
      Elvesznek, s nem jőnek tavasz melegétűl
      Bimbózásra, tartván ártalmas egétűl.

98. Monda Proserpina: Sőt inkább kiesség
      E föld minden része szentség és díszesség,
      Virági kedvesek, gyümölcse édesség,
      Lakói jók, tiszták és merő kegyesség.

99. Ezt hallván, nagy kacajt indíta szavára,
      Talám szabad lészen menni látására
      Holnap reggel, úgy mond: Nem kis csudájára
      Eshetik, s ha úgy van, vidámítására.

100. Elhiteti végre, de én nagy sírással
        Kérem Proserpinát bő könnyhullatással,
        Hogy ne menjen vélek, menjenek bár mással,
        Mondám: Ne örüljön e társolkodással.

101. Azért a Phosphorus midőn felébrede,
        Világával a kék égen elterjede,
        A setét étszaka melytűl elszélede,
        Ő is a Nimfákkal utának erede.

102. Bízván Nimfáinak számos seregében,
        Nem tudván, mi vagyon Venus idegében,
        Rossz dolog lesz ennek tovább a végében,
        Kit titkolt a Venus szíve rejtekében.

103. Végre érkezének leányod kertében,
        Sokat leszedének virágok szépében,
        Reggel volt az idő, s harmatok gyöngyében
        Újult minden virág sokféle színében.

104. Rózsák, tulipányok harmattal újultak,
        Virágok bimbói nyílásokhoz nyúltak,
        Különb-különb színek szemekben fordultak,
        Kikben Venus s Nimfák eleget eldúltak.

105. De minekutána a Nap fényessége
        Feljebb emelkedett, ím nagy setétsége
        Jöve fel az égnek, s annak ékessége
        Elmúlt, kin Nimfáknak volt nagy ijedsége.

106. Félelem, kiáltás a nagy ijedséggel
        Nimfák seregében jöve sietséggel,
        Érkezének szarvas állatok készséggel,
        Akik ordítának nagy éktelenséggel.

107. Köztök sebesen egy szekér vezettetett,
        De ki volt kocsisa, meg nem esmertetett,
        Akár halálthozó melegség lehetett,
        Akár maga a nagy Halál érkezhetett.

108. Azért Proserpinát ezek megragadták,
        Széltibe szaladó Nimfái elhadták,
        Ily szörnyűségektűl nem oltalmazhatták,
        Kik lettenek légyen, eddig nem tudhatták.

109. Elmenvén, rút sárszínt viráginkon hadtak,
        Utának szép folyóvizeink száradtak,
        Mezőnk füveire vasszíneket adtak,
        Minden újultságot tőlünk megtagadtak.

110. Megsárgultak minden díszes fagyalfáink,
        Elmúltak s megholtak piros szép rózsáink,
        Liliom s viola szép virágocskáink
        Lecsüggedtek, s vesztek színes szép almáink.

111. Meglévén az eset, elmúlt a setétség,
        Helyére jött amaz nappali fényesség,
        De környülvett viszont bágyosztó ijedség,
        Mert Proserpina nincs, a tiszta szüzesség.

112. Istenasszonyok is, mint megesküvének,
        Házunkhoz azután soha nem jövének,
        Ily nagy gyalázatot fejünkön tevének,
        Ők azok, kik nékünk hóhérink levének.

113. Végre az esetnek helyeit szemléltük,
        Szomorú dolgaink egymás közt beszéltük,
        A kertnek közepén Cyaneát leltük,
        Meglátván, elsőben, hogy alszik, ítéltük.

114. Hozzá közelb menvén, hát szép virágival
        Környülhintve fekszik megholt tagaival,
        Harmatos cseppeket ereszt ajakival,
        Kiáltjuk: Keljen fel zengő szavaival!

115. Mondom: Mi baj lelte szép, gyenge testedet,
        Szomorú hallgatás kötötte nyelvedet,
        Dérlelő hidegség fagylalta szívedet,
        Siketség dugta bé hangos két füledet?

116. Ő szólhatott volna az eset voltához,
        Mert mindent jól látott és Proserpinához
        Közel állott akkor, kedves asszonyához,
        De néki is Clotho látott halálához.

117. Úgyhogy keservében vizekké változott,
        Leányod esetén annyit siránkozott,
        Melynek folyásitúl lábunk is megázott,
        Míg felette álltunk, messze folyt s távozott.

118. Hajszáli cseppeket hullattak, s karjai
        Folytanak sebesen, zuhogva lábai,
        Vizekkel megtöltek Hennának útai,
        Ekként vízzé váltak siralmas tagai.

119. Több társai penig az Proserpinának
        Ide s tova széllyel mind eloszolának,
        Engem vénségemben házadnál hagyának.
        Ezekben adj hitelt szolgálód szavának!

Proserpina elrablása (LIMC, VII/2)

 

 

11. fejezet - NEGYEDIK RÉSZ


1. Búsul ezen Ceres gyászos személyében,
    Félelem és harag harcol a mellyében,
    Mint a kölykevesztett párduc veszélyében,
    Ront és szaggat mindent kéntelen éltében.

2. Haraggal van s mégyen a mennyeiekre,
    Előttök fakada mérges beszédekre,
    Mondván: Eresztem ezt ítéletetekre,
    Nem hat-e panaszom bé a szívetekre?

3. Adjátok meg kívánt édes gyermekemet,
    Ne rontsátok tudva régi személyemet,
    Ha nem akarjátok nézni veszélyemet,
    Vigasztaljátok meg gyászos életemet!

4. Hiszem én is holmi víztűl nem születtem,
    Sem Dryadesektűl éltemet nem vettem,
    Hanem Saturnusnak Cybelétűl lettem,
    Hogy így rontátok meg, vajon s mit vétettem?

5. Nincs nálatok igaz törvény, azt mondhatom,
    Hogy igazán éltem, mi hasznát láthatom?
    Venust paráznának lenni jól tudhatom,
    És ha kívánjátok, okát is adhatom.

6. De mi hasznát látom a szép szüzességnek,
    Dianának szentelt tiszta kegyességnek?
    Nem lehetnek azok lakói az égnek,
    Akik életeket tartják díszességnek.

7. Más színe van most az hajdani dolgoknak,
    Nincs szabad folyása a kívánt módoknak,
    Venus parancsol most az akaratoknak,
    Ő tart mindeneket magánál raboknak.

8. Már senki ezután magát szüzességben
    Nem tarthatja éltét tiszta kegyességben,
    Nem marad végiglen egy is meg épségben,
    Dianához hajlott s adott szívességben.

9. Mert Venus ezután azzal szabad lészen:
    Kit akar és kinek, kedvesévé tészen.
    Sokak ellen lészen álnoksága készen,
    De ezért átkot és nem is áldást vészen.

10. Az én magzatom is s de vajon mit vétett?
      Csak kisebb szóval is kit s mivel illetett,
      Hogy személyem elől ennyire vitetett,
      S nem tudom, micsoda rabságban tétetett.

11. Talám szavaival volt nehézségtekre,
      Alkalmatlanságot adott elmétekre,
      Igyekezett járni becstelenségtekre?
      Mondjátok meg okát, kérlek, hitetekre.

12. Trinacria penig messze van hozzátok,
      Ott rejtém leányom, hogy ne bántanátok,
      Puszta helyen lakott, nálatok volt átok,
      Mégis onnan lyányom elvinni hadtátok.

13. Mit használt, magzatom hogy így rejtegettem,
      Égi lakóhelyét földre helyheztettem?
      Még akkor személyét meghíresítettem,
      Titkos szándékomat nyilvánsággá tettem.

14. El nem felejthetem megesett voltomat,
      Sírva múlatom el keserves napomat,
      Vigasztaljátok meg ez állapotomat,
      S értsétek meg eddig tett sok mondásomat.

15. Ezen szavaira amazok hallgattak,
      Jupitertűl szólni mindnyájan tiltattak,
      Hallgattak vagy penig mindnyájan tagadtak,
      És felelet helett néki sírást adtak.

16. Mit tégyen viszontag, látja, dúl-fúlással
      Nem tehet itt semmit ezt s amazt hányással.
      Látván, hogy mindenik vagyon hallgatással,
      Azért kezd hozzájok szólni lágyulással:

17. Engedjetek, kérlek, helyt e szavaimnak,
      Szánjátok siralmát szíves bánatimnak,
      Ha kit megsértettem, ez indulatimnak
      Ne tulajdonítsa mérges haragimnak.

18. Mert csak leányomért vagyok búsulásban,
      Érte előttetek állok udvarlásban,
      Ha mit mondottam volt nagy megindulásban,
      Ne légyek tőletek érte pirulásban.

19. Alázva borulok azért térdetekhez,
      Hadd menjen kérésem be a szívetekhez,
      Örömmel legyetek igaz hívetekhez,
      Proserpinához is, tiszta szüzetekhez.

20. Bár csak állapotját tudnom szabad légyen,
      Bús fejem sorsárúl csak bizonyost végyen,
      Ezt tudni tőletek nékem elég légyen,
      Szolgálótok mindjárt útára elmégyen.

21. Tudjam bizonyosan, micsoda szegénség
      Fogta környül, s rontja minemű ellenség,
      És ha tudni fogom, mely szerencsétlenség
      Követte s fogyatta hol mi kételenség:

22. Örömest szenvedem s azt Fátumnak tudom,
      Magamat kétségre azután nem adom,
      És most előttetek mindjárt felfogadom,
      Hogy leányom viszont vissza nem ragadom.

23. Sőt ha megláthatom, már az elég légyen,
      Osztán ki elvitte, véle bármit tégyen,
      Engemet is együtt oltalmában végyen,
      Ha gyilkosnak mondom, bár kövessen szégyen.

24. Latona, többi közt e dolgot jól tudhatd,
      Mely keserves dolog a szülés, megmondhatd,
      Akik nem próbálták, értésekre adhatd,
      És méltó ügyemet magadra vállalhatd.

25. Két magzatod néked, jóllehet, született,
      Proserpina penig nékem csak maga lett,
      Noha tőlem az is titkon elvétetett,
      Nem keserűség-é ez, tégy ítéletet.

26. Midőn magzatinkat szüljük fájdalmokkal,
      Azután neveljük őket nagy gondokkal,
      Nem vigasztalhatjuk magunkat azokkal,
      Mert elviszik tőlünk rossz indulatokkal.

27. Hogy ezeket mondá, kezde sírásához,
      Egymást futva űző könnyhullatásához,
      Azok közibe tett sóhajtozásához,
      Mert senki nem hajol ő kívánságához.

28. Látja, rabja ki-ki itt az hallgatásnak,
      Mond: Tovább mi haszna van itt a sírásnak?
      Nincs helye az eddig tőlem tett szólásnak,
      Mért is adok időt az itt-múlatásnak?

29. Látom, hogy mindenek elmennek előlem,
      Rossz dolgokat hoznak még ma ki belőlem,
      Ártalmas tanácsot tartottak felőlem,
      Azért távoznak így egyenként mellőlem.

30. No, nékiek többé nem esedezem már,
      Haszontalan dolgom, kérésem nálak sár,
      Előttök állásom mely igen bánom már,
      Hosszú múlatásom felette jajos kár.

31. Jobb, hogy leányomért minden szigeteket
      Feljárok, mély völgy és nagy magos hegyeket,
      Megszemlélek minden széles tengereket,
      Pokol és mennyei záros rejtekeket.

32. Járatlan utakon fárodhatatlanul
      Megyek addig éppen nyugodhatatlanul,
      Míg minden országat számlálhatatlanul
      Nem nézek meg érte, gondolhatatlanul.

33. Órám, nyugodalmam addiglan nem lészen,
      Álmat szemeimre bús szívem nem tészen,
      Míg leányom felől kedves hírt nem vészen,
      Indulok is mindjárt útaimra készen.

34. Ibérus vizében hogyha meríttetett,
      Rhén vize jegei közé helyheztetett,
      Hideg Scythiában bátor elrejtetett,
      Hozzámehetetlen Syrtesben tétetett,

35. Házokban vitetett bátor Boreasnak,
      Notusnak vagy penig a magos Atlasnak,
      Vagy azhol helye van a naptámodásnak,
      De magam járom fel s nem engedem másnak.

36. Kegyetlen Jupiter hegyeken, völgyeken
      Nézzen mint tévelygőt, eresz- s térhelyeken,
      Junójával együtt nevessen ezeken,
      Leányomon esett s történt veszélyeken.

37. Hogy ezeket mondá, indula sebesen
      Aetna hegy oldalán haraggal s mérgesen.
      Hercules lehetett régen oly szívesen,
      Karjait viselvén nyilával ívesen.

38. Acis folyóvízhez végtére eljuta,
      Hol egy barlang felé vezet gyaloguta,
      Ennek nézésére gyorsasággal futa,
      Fákkal teljes, nem volt ott plantálva ruta.

39. Szép Galatea ezt gyakorta járkálta,
      Amíg Acis vizét szabadon úszkálta,
      Sűrű fáknak rendi környöskörül állta,
      Ezeket vagdalni senki nem próbálta.

40. Rabjait Jupiter régen ide tette,
      Prédájával kardját itten helyheztette,
      Óriások testét úgy felfüggesztette,
      Hogy senki tagjokat még le nem vetette.

41. Most is agyarkodva, fákon függve vadnak,
      Minden szánokozást magoktúl tagadnak,
      Kígyók sok csontjai nagy irtózást adnak,
      Nincs ott öröm s jókedv, ezek sem vigadnak.

42. Minden fákon függve van a győzödelem,
      Jupitert illeti mind e jövedelem,
      Nem járult ezekhez a kész segedelem,
      Mert mellyekben hevert veszett hiedelem.

43. Aegeon száz karját annyi fegyverével
      Egy fa tartja, s most is tajtékzik vérével,
      Meghajlott alatta kemény erejével,
      Nem áll egyenesen magos tetejével.

44. Coeus emez fán van függesztett tagokkal,
      Amaz Mimás kardját tartja bő ágokkal,
      Ophion is itt van fene siralmakkal,
      Függ egy fa derekán megnyúzott lábokkal.

45. Többi közt egy bokros jegenyefa vagyon,
      Erős és temérdek, magosra nőtt nagyon,
      Ezen Enceladus függ, kit ütött agyon
      Jupiter, hogy többé belé ne akadjon.

46. Jóllehet oszlopa, kire függesztetett,
      Nagy terhétűl eddig lett volna töretett,
      De mellette levő tölgyfa ellent vetett,
      S így kettőjökre is nagy tereh tétetett.

47. Azért Jupiternek e záros helyétűl,
      Veszett Óriások szörnyű tetemétűl,
      Azoknak irtózó rút tekintetétűl,
      Mind az isteneknek ritka félelmétűl

48. Ez barlangnak fái épen mind megvadnak,
      Juhokat legelni füvein nem hadnak,
      Cyclopsok itt munkát magoknak nem adnak,
      De Polyphemussal tőle elszaladnak.

49. Mindazáltal Ceres ide sietséggel
      Jöve, nem gondola semmit a szentséggel,
      Fegyverét forgatja oly igen készséggel,
      Mintha közi volna holmi ellenséggel.

50. Kész is volt volna itt ő viadalt tenni,
      A Jupiter ellen fegyverével menni,
      A bosszúállásért bosszúsággal lenni,
      Vagy vakot, vagy hatot Mars kockáján venni.

51. Azért is a fákat kezdé már vagdalni,
      Fenyő, cédrusokat egyaránt szabdalni,
      Vizsgálni azokat s egyenként furdalni,
      Újabb mérgeket kezd magában forralni.

52. A fák derekait kezdé nézegetni,
      Leányát odvokban ott is szemlélgetni,
      Minden törzsökeit végre feszegetni,
      S azokat egyenként völgyre eresztgetni.

53. Onnan az Aetnának mene tetejére,
      Hozzámehetetlen, kősziklás helyére,
      Nem gondolt éltének semmi veszélyére,
      Csak akadna kedves lyánya személyére.

54. Azonban a pásztor hazahajtá nyáját,
      Szántó az ekével viszi taligáját,
      A munkás másnapra hadta a munkáját,
      Setétség borítá Aetna hegye táját.

55. Elment a szép napfény és annak helyében
      Hesperus érkezett ragyogó színében,
      Noha bánottal volt Ceres a szívében,
      De nyugodott ő is Aetna tetejében.

56. A titkos étszaka vala hallgatásban,
      Az egész föld népe édes aluvásban,
      A nappali munka után nyugovásban,
      De Ceres többnyire volt csak vigyázásban.

 


12. fejezet - ÖTÖDIK RÉSZ


1. Azonban Phosphorus eljött csillagával,
    Hirdetni az hajnalt fénlő világával,
    Noha Ceresnek volt szomorúságával,
    Mert néki utazást okozott magával.

2. Eljött az hajnal is utána színesen,
    Lángszín palástat vett magára díszesen,
    Annak alsó részét kiveté szélesen,
    Lengedezett kedves szellője élesen.

3. Éneklő pacsirták ezt mindjárt követték,
    Pásztorok nyájokat friss fűre vezették,
    Italokat vadak harmatokrúl vették,
    Mindenek álmokat ásítva letették.

4. Elmúltak az égen a fényes csillagok,
    Vidultak a fákon harmattúl zöld ágok,
    A szép madaraknak örvendő vígságok
    Hajnali idővel lévén mulatságok.

5. A sok szép virágok mindenütt újultak,
    A rózsabokrokon nyílt bimbók vidultak,
    Rólok szép cseppekkel az harmatok hulltak,
    Mindenek elhagyott munkájokhoz nyúltak.

6. Kelj fel te is, Múzsám, álmodbúl másokkal,
    Magadat mulattasd kezdett írásokkal,
    Írd le, Ceres mint ment nagy utazásokkal,
    S Proserpinájáért volt mely sírásokkal.

7. Hogy azért a szép Nap kezdett futásához,
    Úgy Ceres is fogott nagy utazásához,
    Indulása adott könyvet sírásához,
    Kezd azért újobban ilyen szólásához:

8. E szomorú bajos tőlem elválásod,
    Kéntelen menyegződ és el is hálásod
    Nem reménltem, kedves lyányom, elmúlásod,
    Tündöklő szép napom, ily hamar hunyásod.

9. Örültem, mint szoktak az hűséges anyák,
    Sok jókkal fénlettem, mint az aranybányák,
    De szerencsétlenség fátumi ezt hányák,
    Tőled elválásom semmire sem bánák.

10. Ugyanis így vagyon dolga e világnak,
      Mindenek adattak változandóságnak,
      Akként vagyon sorsa, mint veszendő ágnak,
      Több hely adattatik a szomorúságnak.

11. Én is múlt időkben felmagosztaltattam,
      Sok úri rendektűl mert udvaroltattam,
      Kedves leányomért nagy böcsbe tartattam,
      S ez drága kincsemmel együtt áldottattam.

12. Ah, kedves leányom, drága vigasságom,
      Mind első, utolsó fénlő boldogságom,
      Nem látom személyed, van szomorúságom,
      S érted éjjel-nappal való fáradságom.

13. Ah, lelkem vígsága, díszes ékességem,
      Énnekem, anyádnak valál kevélységem,
      Nyugalmam, örömem, minden egészségem,
      Nem csügged irántad most is szívességem.

14. Míg te velem voltál, én tevéled voltam,
      Nagy méltóságoknak csak vállomrúl szóltam,
      De odavagy te, mért én is meg nem holtam?
      Azért bánatimhoz több bánatot toltam.

15. Boldogabb nálomnál Juno nem lehetett,
      Nagyobb áldásokat reá nem vehetett,
      Mint én, míg két szemem tereád nézhetett,
      S téged leányomnak nyelvem nevezhetett.

16. Most peniglen szennyes s magamnak hagyatott
      Vagyok mindenektűl s veszélynek adatott,
      Könyvező siralmam éppen elfogyatott,
      Búknak szélveszétűl életem hányatott.

17. Jupitert bizonnyal már nem okozhatom,
      Esetem okául sőt magam hozhatom,
      Elmúlt dolgaimon, jaj, szánokozhatom,
      S azon gondolkodva így siránkozhatom.

18. Midőn kedves lyányam csak magának hadtam,
      Ellenségeinek prédájául adtam,
      Phrygiában menvén, tőle elszaladtam,
      Szíves marasztását csak meg sem hallgattam.

19. De jaj! el is vettem e dolgom jutalmát,
      Mert magam fogyasztom, s szemeimnek álmát
      Tagadom magamtúl, s testemnek nyugalmát,
      Az isteneknek sem vehetem irgalmát.

20. Téged elfelejtett elmém búra tettem,
      Érted oltárimat már elfelejtettem,
      Kikhez sietéssel tetőled vitettem,
      Azokat éretted már mind megvetettem.

21. Hol keresselek hát s mely föld határában,
      Micsoda ellenség dühödt táborában,
      Mely népnek tégedet rejtő sátorában,
      Vagy mely nemzetségnek zárt, erős várában?

22. Ki lesz útmutató s vajon mely út lészen,
      Mely szekér vagy hajó, ki hátára vészen,
      S kedves személyednél örömmel letészen,
      Tengeri vagy földi valamelyik részen.

23. Ah! mégyek, elmégyek gyors utazásimmal,
      Már valamelyfelé nagy bujdosásimmal,
      Mindaddig utazok könnyhullatásimmal,
      Megtalállak végre tudakozásimmal.

24. De fog-é használni vajon bujdosása
      Szomorú fejemnek e nagy utazása?
      Kedves személyednek leszen-é látása,
      Vagy feltett célomnak esik hibázása?

25. Láthatlak-e téged kívánt egészségben,
      Leszel-e friss, vidám, fénlő díszességben?
      Rózsákat megdúló piros színességben,
      Engem vidámító s méltó kedvességben?

26. Vagy lesz állapotod oly nyomorúságban,
      Tartatol kötözve nagy erős rabságban,
      Leszen szép életed oly sanyarúságban,
      Mint álmomban jöttél hozzám gyászosságban?

27. Ezt mondván, végtére renddel megátkozá
      Szicíliát s kertit, mert csak azt okozá,
      Hogy szép leányának végveszélyit hozá,
      Végre az Aetnátúl útát tudakozá.

28. Aegeum tengerét a Cycladesekkel,
      A Jonicum vizét minden szigetekkel,
      Az icáriumi szeles tengerekkel
      Feljárja szaporán repülő szelekkel.

29. Azután Afrikát a két Adriával,
      Hellespontust pusztás nagy Arábiával,
      Indiát, Meroét hosszú Lybiával,
      Német Herciniát az Hispaniával.

30. Padus folyóvizét nagy Italiában,
      Rhénust és Rhodanust Alemanniában,
      Tiszát, Dunát, Drávát szép Pannoniában,
      Megnéz minden helyet szoros Galliában.

31. Midőn már feljárt volt számtalan földeket,
      Minden álló s folyóvizet s tengereket,
      Tér, alacson, magos völgyeket, hegyeket,
      És azokban való titkos rejtekeket;

32. E világ négy részén egészen elterült,
      Híre szelek szárnyán tengeren túl röpült,
      Megnézte, hol a Nap tengerben bémerült,
      És hol kiúsztatván viszont visszakerült.

33. Kedves leányára de mégsem akadott,
      Kiért régtűl fogva a szíve szakadott,
      Nagy keserűségre viszontag fakadott,
      Hogy sok bujdosása néki jót nem adott.

34. Végre gondolkodva az egekben mégyen,
      Hogy a csillagoktúl ott tanácsot végyen,
      Göncölszekérnek szól, hogy véle jól tégyen,
      S mondja meg, ha tudja, leánya hol légyen.

35. Így szólván: A földön mi esik, tudjátok,
      Magosságban lévén, azokat látjátok,
      Kérlek hát, nékem is tudtomra adjátok,
      Hol vagyon leányom, el se tagadjátok!

36. Helice megfelel: Nem szükség okoznod
      A setét étszakát és azt megátkoznod,
      Általunk, tudd meg, nem lehet fogyatkoznod,
      Jobb azért a Naptúl őtet tudakoznod.

37. Ő, aki lát mindent föld kerekségében,
      Megmondja néked is, lyányad hűségében
      Hol légyen, s ki vitte el dühösségében,
      Nem tagadja tőled meg szívességében.

38. Elmenvén a Naphoz, esetit számlálja,
      Hogy sokat járt, mégis lyányát nem találja,
      Kiért nagy siralom szívét környülállja,
      Megértvén dolgait, a Nap is csudálja.

39. Mond azért: Hiába nem szükség utaznod,
      És leányod után többé fáradoznod,
      De Erebust lehet bízvást tudakoznod,
      S ott kedves lyányoddal öszvetalálkoznod.

40. Pluto minapában dühödt seregével,
      Pokolban kínlódó számtalan népével,
      Az már elmúlt s megholt árnyékok lelkével
      Magának ragadta minden erejével.

41. Ezt hallván a Ceres, méreg forr szívére,
      Háborodik s hol hév s hol hideg a vére,
      Búcsúzik a Naptúl s bocsánatot kére,
      Onnan Jupiterhez érkezik végtére.

42. Kezd Jupiter előtt lenni panaszlással,
      Könyvei csordultak, míg ott volt állással,
      Tudván már, leánya hol vagyon szállással,
      Jupiterhez azért leve ily szólással:

43. Proserpina kitűl származott, tudhatod,
      Tetőled, nem mástúl, bizonnyal mondhatod,
      Hát megtartására gondodat adhatod,
      S még egyszer ennékem megszabadíthatod.

44. A széles világnak minden rejtekeit,
      Hegyeit, völgyeit és sűrű berkeit
      Bejártam mindenütt puszta telekeit,
      Sok erős országok s várak értékeit:

45. De lyányom azokban sohol nem találtam,
      Útaimban sokszor bosszúsággal háltam,
      Napjaim, óráim jajokkal számláltam,
      Alig sírásimban hogy vízzé nem váltam.

46. Márpenig jól tudom, leányom hol légyen,
      Tolvaj Pluto nékünk hogy vőnkké lett, szégyen,
      Rútság, hogy leányunk néki kedvet tégyen,
      Jobb, tolvajságáért nagy büntetést végyen.

47. Sőt büntetés nélkül el is ne szenvedjük:
      Adja vissza, kérlek, azt megcselekedjük,
      És ha nem akarná, e bút rajta tégyük,
      Hogy még erővel is kezébűl kivegyük.

48. Jupiter ezt értvén, Cerest csendesíti,
      Lassú beszédivel addig édesíti,
      Hogy elméjét errűl másfelé téríti,
      S ilyen beszédeit hozzája készíti:

49. Mond: A nagy szerelem egybeszerkesztette
      Mindkettőt, és őket egyenlővé tette,
      Azért Proserpinát biztában felvette
      Pluto, s oldalához ekként helyheztette.

50. Tovább mi illeti, nem szégyenelhetjük,
      Hogy vőnkké lett, inkább jónak ítélhetjük,
      Proserpina után fiunknak vélhetjük,
      S mint isteni fajzást, akként szerethetjük.

51. Én sem vagyok méltóbb őnála s nemesebb,
      Noha égben lakom, és tiszteletesebb,
      Isteni voltommal tisztább s szentségesebb,
      Ez, hogy égben lakom, maga csak ékesebb.

52. De ez is Sors által ennékem juttatott,
      Neptunusnak tenger s a víz adattatott,
      Plutónak magának mély pokol hagyatott,
      És oda királyul végképpen záratott.

53. Mindazáltal ha ez végső akaratod,
      Hogy lyányodat tőle még visszahozatod,
      Nem bánom, szabad lész, s ezt megpróbálhatod,
      Házosság csomóját köztök felbonthatod.

54. Mindazáltal ilyen, tőlem tett hagyással:
      Ha nem volt valamit ott megkóstolással,
      Éhen, szomjan járt-kelt e múlatozással,
      Töltötte idejét érted sóhajtással.

55. Ha penig valamit kóstolt, ott maradjon,
      Minden esze-kedve Plutóhoz ragadjon,
      Néki, mint eddig is, szolgálatot adjon,
      Rábízott dologban hátra mit se hadjon.

56. Mercurius azért előszólíttatik,
      Pokol felé menni gyorsan indíttatik,
      Hogy tudja e dolgot, néki hagyattatik,
      Feltett fogadások előszámláltatik.

57. Hirtelen Erebust a követ megjárta,
      Érkezését Ceres nagy nehezen várta.
      Mondja, Proserpinát mi módon találta,
      Megesett dolgait szomorún számlálta.

58. Mondá: Proserpina nagy kívánságában
      Pomagránátalma három szem magvában
      Részesült; kit hallván Ceres, búsultában
      Vala leányáért könnyhullatásában.

59. Nem különben búsult, mintha oldalátúl
      Most ragadnák el, és anyai voltátúl
      Fosztatnék egyetlenegy szép leányátúl.
      Nem szűnt meg kesergő jajos siralmátúl.

60. Mond azért a Ceres: Hát nékem sem szükség
      Itt az égben laknom, s nem kell e kiesség.
      Pokolban lyányommal lennem lesz elégség,
      Ha fogyat is együtt véle az ellenség.

61. Setét Erebusnak így lakója lészek,
      Lábaim sietve odamenni készek,
      Ott is leányommal víg örömet vészek,
      Minden mulatságot véle együtt tészek.

62. El is ment volna már, de Jupiter kérte,
      Hogy vélek az égben maradjon meg érte,
      Talám leányának lesz még visszatérte,
      Végre ajánlását hozzá így ígérte:

63. Ímhol megcselekszem könnyhullatásidért,
      Leányodért való sok búsulásidért,
      Mind penig érette tett utazásidért,
      Most is meg nem szűnő fohászkodásidért:

64. Hogy hat holnapokig lyányod égben légyen,
      De hat holnap múlva viszont visszamégyen,
      Néked is vígságot és örömet tégyen,
      Pluto is őtőle ismét kedvet végyen.

65. Ezt hallván a Ceres, vigada szívében,
      Elveté nagy baját, víg volt örömében,
      Indula, vidula minden tetemében,
      Kalászkoszorúját tévén a fejében.

66. Megjött az aratás kellő idejében,
      Triptolemus takart bő búzát csűrében,
      Mindnyájan egymásnak voltanak kedvében,
      Én is már megállok munkámnak végében.

Odüsszeusz a Szirénekkel (LIMC, VI/2)

Minótaurosz (LIMC, VI/2)

A Cuma várasában építtetett Dédalus temploma címlapja

 

 

CUMA VÁRASÁBAN ÉPÍTTETETT DÉDALUS TEMPLOMA

CUMA VÁRASÁBAN ÉPÍTTETETT DÉDALUS TEMPLOMA, melybe ment volt Aeneas király Trójából való kibujdosásában: és abban mutat őnéki az Apollo Sybillája
különb-különb képeket, s azoknak históriájokat renddel megbeszéli.
Melyet a históriáknak olvasásában gyönyörködőknek kedvekért
magyar versekre fordított egy Poéta.
Nyomtattatott 1724dik esztendőben.

13. fejezet - I. RÉSZ

Melyben vagyon Aeneasnak a templomhoz való menetele
s a Sybillával való esmérkedése


1. Parnassus hegyének két magas halmai,
    Kiken játszodoznak poéták álmai,
    Sokaknak itt vannak gyászos sírhalmai,
    Poétáknak ezek kívánt oltalmai,

2. Mondjátok, mint jött ki Aeneas Trójából,
    Mint jutott Cumához sok bujdosásából,
    Jóllehet mívelte atyja hagyásából,
    S a tengeren való hányattatásából.

3. Itt már az Aeneas Apollo házához
    Siet Dianának nyugvó szállásához,
    Dédalus kezének friss alkotmányához,
    Márványkőből vágott Phoebus udvarához.

4. Calcides hegyének tetején rakatott
    Ez templom, mely környül szépen tornyoztatott,
    Aranyból vert gombbal tornya gomboztatott,
    Ezüsttel teteje frissen ormoztatott.

5. Márványoszlopokkal mind környülvétetett,
    Az Apollo képe ebbe bététetett,
    Mely drágakövekkel megékesíttetett,
    Kárbunkulusokkal vára keríttetett.

6. Feljövén a király ideérkezett már,
    Templom kerítésén szeme mindent eljár,
    Nyitva van, bémehet, de még másokat vár,
    Nehezen jöhettek, mert síkos volt a sár.

7. Annak a templomnak rendelt Sybillája
    Deiphobe, kit király most hívat hozzája,
    Megvénült, s éltének már lebeg sajkája,
    S elhervadt kedvének zöldellő pálmája.

8. Ezt hívta Achates, már el is érkezett,
    Király dolgairól mindjárt értekezett.
    Hogy osztán beszéddel melléje férkezett,
    Kérdi, ifjúságról miért felejtkezett?

9. Deiphobénak könyve mindjárást kigördül,
    Mihelyt kérdezkedik ifjúsága körül,
    Nézd meg (mond), orcámra mely setét felhő ül,
    Mert Phoebus szerelme most is keblemben fűl.

10. Mond Aeneas: Kérlek, ily nagy sérelmedet
      Adjad értésemre szörnyű gyötrelmedet,
      Talám enyhíthetem nehéz szerelmedet,
      Mihelyt dolgod felől adod értelmedet.

11. Sok siralmok után a Sybilla felel:
      Orvosságot, kérlek, énnékem hol lelel?
      Mert fejem örökké itt nyaral s itt telel,
      Valamíg az Éjszak hideg szele szelel.

12. Én is bírom vala ifjúság pálmáját,
      Míg szüzességemben futottam pályáját,
      Nem csapdosták habok éltemnek sajkáját,
      Fejemen viseltem Nimfák koronáját.

13. Phoebus pedig oka ilyen vénségemnek,
      Végetlen gondoktól megőszült fejemnek,
      Virágát mert kérte szép szüzességemnek,
      Hogy rózsáit szedné Venussal kertemnek.

14. Ezt is mondá: Kérjek, valamit kérhetek,
      Nincsen olyan dolog, kit meg nem nyerhetek,
      Ég alatt elmémmel ha mit fellelhetek,
      Mindenben magamnak mindjárt részt vehetek.

15. Én is ily szavának azonban örülék,
      Számtalan gondokban hirtelen merülék,
      Simító szavammal melléje kerülék,
      Tenger partján valánk, s a földre görbülék.

16. Fövenyet meríték előtte kezemben,
      Mert a’ jutott vala hirtelen eszemben,
      Hogyha gyönyörködnék hosszú életemben,
      Sok időket érjek ifjú, víg kedvemben.

17. Mennyi föveny nálam, annyi esztendőket
      Adjon, én azt kérém, oly hosszú időket.
      Embereket mellém, engem becsülőket,
      Éntőlem mindenkor jótanács-kérdőket.

18. Ezt Phoebus énnékem örömmel megadá,
      Ily kívánságomat ám meg sem tagadá,
      De minden kedvemet akkor elragadá,
      Mert hogy ifjúságot adjon, nem fogadá.

19. Hétszáz esztendőket immár általéltem,
      Hogy így megvénüljek, akkor azt nem véltem.
      Dolgom kedvem szerint hogy foly, azt ítéltem,
      Tisztán tündöklését Phoebusnak reménltem.

20. Ifjúságom nincsen ily hosszú éltemben,
      Mert nem részeltettem kívánt szerelmemben,
      Nem bocsátottam bé Apollót kertemben,
      Hogy virágát szedje, jutván már kedvemben.

21. De hadd maradjon ez, menjünk a barlangban,
      Nézd meg, mit írtak le Phoebus templomában,
      Templomnak arannyal rajzolt tornácában,
      Láthatsz itt újságot Diana házában.

22. Megindult Aeneas, lassú lépésiben
      Tart a templom felé, s beszél menésiben,
      Villagnak szemei széllyelnézésiben,
      Szolgáit is hívja kézzel intésiben.

23. Őmaga is Phoebus ennél szebben nem jár,
      Téli Liciából kit Delos vára vár,
      Felnyíltak a kapuk, egyen sincsen vas zár,
      Az Agatirsisok itt énekelnek már.

24. Vitézi fejében aranykoronája,
      Kin aranyból öntve Venusnak pálmája,
      Minden szegeletin gyémántos rózsája,
      Virág helyén rubint minden violája.

25. A templomhoz érnek s ott már megállanak,
      Melynek héjazatján pléhek villámlanak,
      Ezeknek sugári ha merre omlanak,
      Sok szemek nézéssel körüludvarlanak.

26. A főpap megnyitá templomnak pitvarát,
      Hogy lássák belöl is Phoebusnak udvarát,
      Icarus éltének itt írták határát,
      S repülvén, szárnyának kiterjedt sugárát.

27. Itt széllyelnézélvén szemlél sok képeket,
      Templomnak falára festett embereket,
      Tenger folyási közt rajzolt szigeteket,
      Szigetek feliben rakott címereket.

28. A király itt kérdi, ezek mik volnának?
      Minthogy képek itt van, magok hol laknának?
      Ki megbeszélhetné, holott találnának
      Oly embert, őnéki honnan állatnának?

29. Én (mond a Sybilla) ezt megbeszélhetem,
      Ebben te kedvedet mindjárást tölthetem,
      Mert tudni kívánod, amint már érthetem,
      Ezeket ily renddel tenéked kezdhetem.

 


14. fejezet - II. RÉSZ

Kréta szigete királyának születését írja le


1. Jupiternek, tudom, hogy hírét hallhattad,
    Dolgait, nem kétlem, magad is tudhattad,
    Bikává mint lett volt, azt is olvashattad,
    Hallgass rá, füledet ha már nékem adtad.

2. Egy királyi szűzre egykor felgerjedett,
    Europé neve, mint híre terjedett,
    Ó, Jupiter király! mire vűd fejedet,
    Hogy bikává formáld úri friss testedet?

3. A mezőn leányok mikor játszanának,
    Semmi csalárdságtól nem is tartanának,
    Mentekben virágot földről szaggatnának,
    Tengernek fövenyes partján sétálnának.

4. A több csillagok közt Phosphorus mint fénlik,
    Jóllehet mindnyájan sugárokat színlik,
    Így Europé is leányok közt illik,
    Előttök jártában nagy sokan idvezlik.

5. A csorda sem messze zöld füvét szaggatja,
    Mercurius köztök s őket hajtogatja,
    Bikává lett apját mint pásztor nógatja,
    A leányok felé lassan ballagtatja.

6. Szőke tulok képe Jupiter apjának,
    A naptól fénlenek szőrei gyapjának,
    Színe szelídséget mutat orcájának,
    De tüze hervasztja szerelem lángjának.

7. A csordát elhagyja, szüzek felé fordul,
    Dolgában csak kétes, gyakran visszafordul,
    Néha megáll, hantot lábával hány, dúl-fúl,
    Hogy Européhez jut, csaknem a földre hull.

8. Engedelmes voltát elsőben mutatja,
    Szüzekkel szépségét igen csudáltatja,
    Mely nagy szelídséget mutat ábrázatja,
    Simító kezeknek magát gyengén tartja.

9. Europé mindjárt virágot szaggatja,
    Kötött bokrétáját ottan néki nyújtja,
    Nem tudja, mely csalárd bika csalogatja,
    Virágát és kezét aki nyalogatja.

10. E bika Jupiter, s igen fohászkodik,
      Mint ragadhassa el, azon gondolkodik,
      Szűz előtt végtére földre lerakodik,
      Europé felül s reátakarodik.

11. Csak gyengén Jupiter magát megmozdítja,
      Tenger felé mindjárt járását fordítja,
      De lábát mentiben lassan rakogatja,
      Partról a tengerbe magát bocsátgatja.

12. Már a vízben vagyon, ott megrugaszkodik,
      Szarvában jobb kézzel leány ragaszkodik,
      Mit tégyen, nem tudja, csak búsul, hánkódik,
      Az elhagyott partra nézvén sivalkodik.

13. Egy szigetben immár leánnyal érkezett,
      Ily rút bika képet ahol levetkezett,
      Minden fáradtságról mindjárt felejtkezett,
      Biztatván a szüzet, melléje férkezett.

14. Ez öszvefekvésből Minois született,
      Akinek udvara ide lefestetett,
      Mert Kréta szigetben királlyá tétetett,
      Ládd, sziget tengerrel mint környülvétetett.

15. Pasiphaë neve szép feleségének,
      Sokan csudájára jőnek szépségének,
      Kívánná tartani minden kedvesének,
      De más szerető kell felgyulladt tüzének.

16. Ura a Minois, kitől már fogadott
      Méhében egy fiat, világra is adott,
      De a szerencsében bal felől ragadott,
      Mert minden jót tőle hamar eltagadott.

17. Androgeus neve született fiának,
      Mindenek örülnek király magzatjának,
      Víg kedvet derít fel gyakran bús atyjának,
      Ez vigasztalója minden bánatjának.

18. Athenas várasa akkor vala fényes,
      Mely sok tudománytól volt igen törvényes,
      De ifjaknak útjok igen tekervényes,
      Idegenek előtt dolgok szövevényes.

19. Gyakran indítottak jeles játékokat,
      Nézőknek kedvekért friss mulatságokat,
      Néha paripákon hánytatták magokat,
      Néha megfuttatták sebes pályájokat.

20. Kopjatörésekben sokszor izzadtanak,
      Sok ifjak egymás közt erősen vívtanak,
      Ha játéknézőket szépeket láttanak,
      A szép dicséretért sokan megholtanak.

21. Magát a királyfi gyakran itt hánytatta,
      Tánccal lépő lovát sokszor megugratta,
      Aranyas forgóját széllel forgattatta,
      Síppal fútt nótáját dobbal szaggattatta.

22. Ha mikor pályára indult futásával,
      Egyszersmind ment volt ki jó futó társával,
      De lova vágtatott elébb ugrásával,
      Habzottak köntösi széllel vívásával.

23. A szemek csiklandnak, ha futását látják,
      Mégyen, mint nyíl, mikor tegezből bocsátják,
      Repülvén a szelek sebesen ingatják,
      Kik nézik bámulván, szájokat rátátják.

24. Nincs már, futásában aki meggyőzhesse,
      Vagy nyargalásával ezt megelőzhesse,
      Nincs, ki dicséretit elöl elnyerhesse,
      Ámbár futásával magát ugyan vesse.

25. Ezt sok szép asszonyok nézvén, megszerették,
      Nappal futásában amint szemlélhették,
      Hazamentekben is csak őt emlegették,
      Otthon, hol nem volt is, ott is tekintették.

26. Némely ajtaját is éjjel bézáratta,
      Feküvén ágyában magát takartatta,
      Szerelem hunyt szemét mindjárt felnyittatta,
      Elibe képzése királyfit állatta.

27. Itt szemléli képét csalárd elméjének,
      Csudálja szépségét úrfi személyének,
      Mintha jelen volna, szorítja mellyének,
      Játékját így vészi észre elméjének.

28. Sokszor rámosolyog, mintha őtet látná,
      Szerelmét próbálja, hogyha megcsalhatná,
      Küszködik magával, ha már elhagyhatná,
      Rátódult gondjait ha megoszlathatná.

29. Ez ifjú szép ékes jeles termetében,
      Sokaknak, elhiggyed, vala is kedvében,
      A pávát követte lassú lépésében,
      Nap fénye villagott hunyorgó szemében.

30. De nem soká fénlék tüze csillagának,
      Az irigység metszé tövét virágának,
      Homályba borítá napját világának,
      Mert hitt volt szerencse forgandóságának.

31. Athenas ifjai kezdnek irigykedni,
      A dicséret felett gyakran veszekedni,
      Mindnyájan csak erre tudnak fenekedni,
      Utána fegyverrel kezdnek leseskedni.

32. Az úrfit csalárdul mindjárt körülvészik,
      Megejtik, mert ennek hamar szerit tészik,
      Mérget adnak néki, melyből mihelyt észik,
      Ellankad ereje, majd már fejét vészik.

33. Hirtelen változik piros ábrázatja,
      Fejérség barnává magát változtatja,
      Szerencse ifjait ígyen játszodtatja,
      Egy helyben fél lábát nem soká nyugtatja.

34. Meghal ez is immár, véget vét éltének,
      A halál vetette éjét itt féltének,
      Óráját ne várja senki felköltének,
      Szánjuk inkább sorsát elesett fejének.

35. Jutott Gismundának sűrű siralmára,
      Siralom tavának ülvén sajkájára,
      Nem jut immár soha kiszálló partjára,
      Kívánt életének felderült napjára.

 


15. fejezet - III. RÉSZ

Melyben megbeszéli a Sybilla az Athenas várasbélieknek Minois királytól fia haláláért
való büntettetéseket, Dédalus mesterségével Minotaurus születtetését


1. Atyja, hogy meghallja halálát fiának,
    Ragadja tetejét szép koronájának,
    Földre üti, nincsen vége siralmának,
    Helyet keres mindjárt fia sírhalmának.

2. A király mint jajgat, mellette oldalúl
    Egy palota vagyon, mely véggel ehhez nyúl,
    Itt van Pasiphaë s újonnan tüze gyúl,
    Hír miatt ájulván menten a földre hull.

3. Itt gyűl s nevekedik a bánatnak árja,
    Vigasztaltatását már egyik sem várja,
    Szárnyas hír a várast mindjárást béjárja,
    Hírhintéstől nincsen száját ki bézárja.

4. Megbódult a váras, zsibong mindenfelé,
    Valakinek fülét hírnek szava telé,
    A siránkozó nép helyét alig lelé,
    Hangos rikoltás van, s harsog az ég belé.

5. A holttestet immár majd hazavitetik,
    Királynak udvara gyászban öltöztetik,
    A sírhoz sok néppel halott kísértetik,
    Koporsó bársonnyal itt béteríttetik.

6. Athenasban király mindjárt követeket
    Bocsát, de mind egyig jó fegyvereseket,
    Kik onnan hozzanak hét szép gyermekeket,
    S mind a királyfiért megölik ezeket.

7. Minden esztendőnként ezzel tartoztanak,
    Mert királyfi miatt gyilkosok voltanak,
    Mivel Minoisnak már meghódoltanak,
    Érdemlett bűnökért ezzel lakoltanak.

8. Azalatt királynak nagy baja érkezik,
    Mert egynéhány király egybenszövetkezik,
    Haddal országában hamar béférkezik,
    Kiért a föld népe egybengyülekezik.

9. Készül már a király s hadát indíttatja,
    Sok társzekereit éléssel rakatja,
    Rendelt seregeit kapun bocsátgatja,
    Készülő nótáját maga is fúvtatja.

10. Hirtelen felfordul gyors paripájára,
      Melyet tartottak volt csak maga számára,
      Ez mentében léptet dobnak nótájára,
      Vigad s ugrik, mikor mégyen a csatára.

11. A király népével már eltakarodott,
      A szép Pasiphaë csak otthon maradott,
      Égő tüze miatt szintén elszáradott,
      Rózsaszín orcája mint fű elhervadott.

12. Gyakran a királyné változik színében,
      Még étele sem kell, egyéb van szívében,
      De hogy meglehessen, nincs reménségében,
      Mert útját nem látja bódult elméjében.

13. Minoisnak vala egy jeles szolgája,
      Kinek csudálatos minden praktikája,
      Mindeneknél híres sok jeles munkája,
      Sok urak is vágytak ezért őreája.

14. Dédalus a neve e jeles szolgának,
      Megérti bánatját búsult asszonyának,
      Látja sárgaságát szép ábrázatjának,
      Kérdi, mi az oka ily nagy bánatjának?

15. Mond az asszony: Ne kérdd, kérlek, gyötrelmemet,
      Micsoda bolondság hervasztja szívemet,
      Inkább elfogyatnám elébb életemet,
      Hogysem e dologban tölteném kedvemet.

16. Mond a szolga: Kérlek, tőlem ne titkoljad,
      Jobb lesz, hogy ennékem mindjárást megvalljad,
      Mert te nem tudsz ahhoz, hogy megorvosoljad,
      Jobb, hogy orvosságát énnálam találjad.

17. Elhűl a királyné, sárgul ábrázatja,
      Sóhajt, kezét töri, ujját ropogtatja,
      Lánggal égő tüze még jobban hervasztja,
      Már megmondja, tovább nem is halaszthatja.

18. (Ó, gonosz természet telhetetlensége,
      A csalárd ördögnek mely sok mestersége!
      Nem állhat ellene erőtelensége
      Ez asszonyembernek ilyen veszettsége.)

19. Jaj, szerelmes szolgám, halld meg beszédemet,
      Már csak benned vetem én reménségemet,
      Csak te tarthatod meg elszánt életemet,
      Tenéked megmondom titkon gyúlt tüzemet.

20. De hogy mondhassam meg ily veszettségemet?
      Ládd-é ama bikát, a’ hervaszt engemet,
      Csak ez öregbíti minden sérelmemet,
      Naponként neveli szörnyű gyötrelmemet.

21. Itt találja módját az ördög útjának:
      Dédalus jó szót ád itt királynéjának.
      Fatehenet csinál szőke bikájának,
      Mely rejteke lenne bézárt asszonyának.

22. Ilyen mesterséggel tüzét megenyhíté,
      Bikától asszonyát terehbe is ejté,
      Nincs ugyan honn ura, de el nem rejtheté,
      Sok bánatban magát e dologgal ejté.

23. Majd megtér a király, végezvén dolgait,
      Az ország-őrzeni hagyja sok szolgáit,
      Alig várja, lássa honn hagyott javait,
      Sok kincsekkel rakott teli tárházait.

24. Meghallá királyné urának jövését,
      Mellyel bú neveli szörnyű kesergését,
      Nincs, ki meggátolja sűrű könyvezését,
      Gyalázatján való sok törekedését.

25. Szülésnek ideje immár elérkezett,
      Cifra ruhájából asszony levetkezett,
      Régi vígságáról most elfelejtkezett,
      Sok kín s gondok között vérrel veréjtezett.

26. Béjuta Minois fényes udvarában,
      Nem tudja, elmente hogy van nagy kárában,
      Más gazda szállott volt királyi várában,
      Ottan hallja a hírt, hogy lép pitvarában.

27. Felgerjed haragja ily nagy gyalázatján,
      Csudálkozik minden keserves bánatján,
      Úgy tetszik, hogy most jár a halálnak útján,
      Acheron tavának hínárral nőtt partján.

28. Majdan világra jő gyümölcse méhének,
      Mely szomorúsága lett szegény férjének,
      Búban borult gyásza minden nemzetének,
      Földben-takarója hírének, nevének.

29. Nézik már mindenek született csudáját,
      Átkozzák Dédalus álnok praktikáját,
      Mellyel így gyalázta király koronáját,
      Ágyára hágtatván oktalan bikáját.

30. Ennek fele ember, fele bika vala,
      Melyet mihelyt meglát, mindjárt csak elhala,
      Ily rettentő csudát ki látott valaha?
      Kit majd őrizettel tart Minois fala.

31. Nem lehet emberrel ennek társasága,
      Mert azt nem engedi rút oktalansága,
      Lészen Dédalusnak emiatt fogsága,
      Ezt hozta fejére gonosz álnoksága.

32. Minotaurus neve született csudának,
      Ki volt gyalázója Minois ágyának,
      Pasiphaë szülte szerelmes urának,
      Nagy kisebbségére király udvarának.

33. Dédalussal király ennek csináltata
      Egy kertet, kit kőbűl egészen rakata,
      Sok keresztutakat ezen faragtata,
      Falain ajtókat nagy sűrűn hagyata.

34. Minden ajtó közit kőfallal építé,
      Tekervényes úttal mind körülkeríté,
      Minotaurust ebben végre bétéríté,
      De újabb gondokban a királyt meríté.

35. Athenasból hoznak ismét hét ifjakat,
      Nagy nemzetből való jeles úrfiakat,
      A király fiáért bűnhődő rabokat,
      Minotaurus öli egyenként azokat.

36. Mert ezeket király hozzárekeszteti,
      Fián lett keservét ezzel enyhítteti,
      Senki már kezéből itt meg nem mentheti,
      Fiáért bosszúját fattyával tölteti.

37. Labyrinthus neve épített kertinek,
      Vagyon ezer számok sok tekervényinek,
      Járhatatlan útja nagy setétséginek,
      Nem tudhatni rendit keresztösvényinek.

38. Valakit Minois ide rekesztetett,
      Soha többször innét az ki nem jöhetett,
      Mert ha Minotaurus reábökkenhetett,
      Elhiggyed, éltének mindjárt véget vetett.

39. Aki pedig ettől megszabadulhatott,
      A kijövő útra rá nem találhatott,
      A setét barlangban mindaddig baktatott,
      Míg halál horgára szegény akasztatott

Daidalosz és Ikarosz (Ókori Lexikon, szerk. Petz Vilmos, Bp., 1902, I.)

 

 

16. fejezet - IV. RÉSZ

Melyben megíratik Minotaurusnak Theseus által való megölettetése és a király leányának,
Ariadnénak kérése által a Dédalus tanácsából Theseusnak
 a Labyrinthusból való kimenekedése


1. Athenasból immár nagy sok úrfiakat
    Küldöttenek vala szép gyenge ifjakat,
    Sorssal hazájokból kivonattattakat,
    Atyjoktól, anyjoktól megsirattattakat.

2. Már városbéliek új sorsot vonának,
    Mellyel hét ifjakat királynak adának,
    Ő gyilkosságokért ezzel lakolnának,
    Elsőben felőle tanácsot tartának.

3. Egy szép fia vala város királyának,
    Aki meghódolt volt Minois urának,
    Theseus a neve, szép ifjúságának
    Most örül leginkább s gyenge virágának.

4. Mint lészen a dolog, a sors megvonatik,
    Theseusra kocka sorssal fordíttatik,
    Nagy pompával mindjárt útrabocsáttatik,
    A több ifjúság is melléje adatik.

5. Kíséri a város Theseust sírással,
    Az atyja mellette mégyen sóhajtással,
    Anyja meg utána nagy sopánkodással,
    Szidják a Minoist nagy átkozódással.

6. Mond az atyja: Fiam, hogyhogy bocsássalak
    Ily szörnyű halálra téged hogy adjalak,
    Ó, szerelmes fiam, tőlem hogy hagyjalak?
    Nem hiszem, már többé hogy téged lássalak.

7. Theseus is magát immár nem óhatja,
    Hogy könyvét ne ejtse, többé nem állhatja,
    Búcsúzó szavait mondja, mint mondhatja,
    Míg elvégzi, magát sokszor megsóhajtja.

8. Felel az atyjának: Kérlek benneteket,
    Én szerelmes atyám, ennyi szülötteket
    Hogy adtok halálra ilyen gyermekeket,
    Ne törjétek ezen igen fejeteket.

9. Tudom, a szerencse ott is velem lészen,
    A bajviadalra karom lészen készen,
    Ha Labyrinthusba Minois bétészen,
    Akkor fia tőlem nagy sebeket vészen.

10. Szerencsére bízom minden dolgaimat,
      Tőlem el sem hagyom vitéz szolgáimat,
      Hiszem, visszajővén jóakaróimat
      Békével találom minden társaimat.

11. Menésében minden itt szerencsélteti
      Jajszóval jajgatván; jó lovát lépteti,
      A több ifjúság is mindjárást követi,
      Szívéből vén atyját már ki nem vetheti.

12. Kréta szigetébe eljut nagy pompával,
      Paripája fényes bársonycafragjával,
      Homlokán csillámló szép aranyholdjával,
      Nyeregkápájában fénlő gyémántjával.

13. Maga a királyfi fényes köntösében,
      Aranyforgó villag nyusztos süvegében,
      Mosolyog orcája szép piros színében,
      Fénylenek szemei széllyelnézésében.

14. Szél lengedezteti fodor hajszálait,
      Aranygyűrűk fogták szép fejér ujjait,
      Arannyal rajzolták acél karvasait,
      Selyemből szőtt foszlány takarta vállait.

15. Király kapujánál már magát hánytatja,
      Aranyas szerszámmal friss lovát ugratja,
      De szomorú fejét csak bánatnak hajtja,
      Keserves nótáját sípjával fútatja.

16. Fogadják mindjárást ilyen vendégeket
      A király szolgái tudják is helyeket,
      A fogházba viszik menten szegényeket,
      Így borítja homály fénlő napfényeket.

17. Két szép szűz leányi királynak valának,
      Szebbeket, nem tudom, holott találnának,
      Juno, Pallas, Venus ha itt állanának,
      Ezeknél szebbeknek nem láttathatnának.

18. Nagyobbiknak neve Ariadné vala,
      Kit osztán Theseus csakhamar megcsala,
      Phedra volt az öccse, kinek hogy szólala,
      Ezek mívelték volt, hogy ő meg nem hala.

19. Gyakran folyosóján megunt fogházának
      A Theseus sétál és sok bánatjának
      Számlálgatja rendit nyomorúságának,
      Képzeli rút voltát az ő halálának.

20. Amely palotában a szüzek laktanak,
      Csak szintén mellettek a foglyok voltanak,
      De bánatjok miatt félig megholtanak,
      Kemény rabság miatt mind elbágyadtanak.

21. Ablakait Phedra gyakran felnyittatja,
      Kesergő Theseust nénjének mutatja,
      Ariadnénak is ezen nő bánatja,
      Mely végre életét véle meguntatja.

22. Szólítja Theseus énekes szolgáját,
      Véle dúdoltatja keserves nótáját,
      Siratja fogságát s elhagyott hazáját,
      Ekképpen mondotta siralmas strófáját:

23. Ifjúságom színét fonnyasztó fogságom!
      Fogság után vajon lesz-é szabadságom?
      Szabadsággal vidul minden hervadtságom,
      Hervadtságom után derül vigasságom.

24. Vígságomnak vajon ha látom napjait,
      Napjaim fellegin siralmas óráit?
      Óráin folytatom bánatnak árjait,
      Árjával újítom gyakor siralmait.

25. Siralmom gyászával immár elhervadtam,
      Hervadt orcáimat addig eláztattam,
      Ázott tagjaimban éppen ellankadtam,
      Lankadással halált gyakran óhajtottam!

26. Ilyen kesergését Ariadné hallja,
      Tűzzel lobbant szíve helyét nem találja,
      Atyjának udvarát mindjárt megutálja,
      Legdrágább kincsének majd Theseust vallja.

27. Megszánja kedvesét ilyen bánatjában,
      Gyakorta tekinti friss ruházatjában,
      De szeme megakad szép ábrázatjában,
      Ki lehetett (mond) ez ép állapatjában?

28. A szerelem néha csak egy nézéssel is
      Megesik, s megsebhet egy tekintéssel is,
      Meg nem utáltathat ezer intéssel is,
      Elejthet Cupido csak egy lövéssel is.

29. Helena szép Parist csak egy nézésében
      Megejtette vala egy tekintetében,
      Magához csatlotta egy végezésében,
      Levél által kötött szövetkezésében.

30. Szűz Héro Leándert, a Jasont Medea,
      Dido szeretett volt téged is, Aenea,
      Ékes Acontiust kedves Cidippea,
      Gerjeszté Theseust szép Ariadnéja.

31. Árgirus is így járt Tündér Ilonával,
      A Tisbe pediglen szép Piramusával,
      Keserves Gismunda íródeákjával,
      Hát még Lucretia Euriálusával.

32. Vigyáz itt Cypria minden dolgaira
      Szép Ariadnénak s habzó gondjaira,
      Sok gondolatinak feltött céljaira,
      Immár kezét veti sebes nyilaira.

33. Kedves unokáját Venus megszólítja,
      Pengő aranytegzét markába szorítja,
      Azután fiára beszédét fordítja,
      Csak kedven bal szemét reáhunyorítja.

34. Menj el (úgymond), fiam, Kréta szigetében,
      Minois várának egy szegeletében,
      Itt van Ariadné s ég szeretetében,
      Theseusnak akadt szeme termetében.

35. Tudod, mi a tiszted, menj el gyorsasággal,
      Értessed mindkettőt szokott orvossággal,
      Ne csak egyik égjen olthatatlan lánggal.
      Hát? Forrjon mindkettő nyughatatlansággal.

36. Enged a Cupido, felvészi nyilait,
      Úthoz egyengeti könnyű gyors lábait,
      Aranytegez vonja termetes vállait,
      Nyilakra vetette hószínű karjait.

37. Felvont nyilainak megpendül idege,
      Theseus oldalán látszik nagy bélyege,
      Halál félelmének mert hűti hidege,
      De szerelmének is hervasztja melege.

38. Másfelől a leány szívében sértetik,
      Menten a földre hull, majd ágyba vitetik,
      Narcissus vizével arcul hintettetik,
      Nyílt ablakról fútt szél s lengedeztettetik.

39. Orcájának megszűnt régi pirossága,
      Kacagással hangzó gyakor vigassága,
      Most fejér, majd piros, majd lesz sárgasága,
      Testében színének nincs állandósága.

40. Majd feleszmélődik hosszas mély álmából,
      Álommal elegyült sűrű siralmából,
      De nem szabadult meg Venus hatalmából,
      Sem pedig rájövő gyászos sírhalmából.

41. Elsőben is mindjárt Theseust forgatja,
      Minden eszét-kedvét azon hántorgatja,
      Gyakorta követét hozzája jártatja,
      Egymás közt e dolgot igen alkudtatja.

42. Elsőben levelét küldi postájától,
      Minden dolgaiban bízott szolgájától,
      Mondja, őrizkedjék rosszakarójától,
      Mely nem messze lakik friss palotájától.

43. Levelében írja minden kívánságát,
      De csak rövid szóval, hogy nagy okosságát
      Csudálná Theseus titkos ravaszságát,
      Melyben is ígéri nagy állandóságát.
     
     
     Ariadnénak Theseushoz küldött levele
     
44. Ariadné sok jót kíván Theseusnak!
      Nem úgy, mint Helena szegény Deiphobusnak,
      Vagy mint Andromache urának, Pyrhusnak,
      Hanem mint Lucina Apolloniusnak.

45. Megvallom, Theseu, szánom fogságodat,
      Véletlen rád szállott nyomorúságodat,
      Méltatlan fogságban ártatlanságodat,
      Hazádért szenvedett sanyarúságodat.

46. Én leánya vagyok Kréta királyának,
      Vettettem alája bánatok súlyának,
      Vitéze Diana zászlója aljának,
      Mégis rabja vagyok az atyám foglyának.

47. Rövid szóval mostan adom értésedre,
      Kérlek, hogy ne légyen e’ nehézségedre,
      Bús szívem felgerjedt ritka szépségedre,
      Végy melléd, mert lészek, higgyed, mentségedre.

48. Feltalálom útját szabadulásodnak,
      Csak közöljed velem titkát tanácsodnak,
      Kérlek, válassz engem örökös társodnak,
      Add bé jobb kezedet, s állj fogadásodnak!

49. Kevés szóval küldöm e kis levelemet,
      Adott szavaimban vegyed hitelemet,
      Várd titkon tehozzád majd menetelemet,
      Akár látogass meg te magad engemet.

50. Kívánom ezekkel, maradj egészségben,
      Hánykódásid után kívánt csendességben,
      Szíved én szívemmel légyen egyességben,
      Felleg után napod légyen fényességben.

51. Ily szavai voltak leány írásának,
      Írásában nem volt vége sírásának,
      Sírás miatt indult könnyhullatásának,
      Könnyhullással buzgó szeme forrásának.

52. Theseusnak levél mihelyt jut kezében,
      Sokképpen változik búskodó színében,
      Új gondok rakódnak félelmes szívében,
      E dolgot forgatja gondos elméjében:

53. Nem tudja, mit higgyen leány levelének,
      Levelében megírt kedves beszédének,
      Mi lehessen oka hamar szerelmének,
      Nem láthatja végét ily végezésének.

54. Forgatja levelét s majd a zsebbe veti,
      Ariadné szava de igen sebheti,
      Együttlételeknek módját nem lelheti,
      Elmúlatja magát, amíg tűrtetheti.

55. Messzéről jövését gyakorta gondolja,
      Leány szavait is jobban megfontolja,
      Rabi állapatja sokban meggátolja,
      Gondoknak tengere szintén környülfolyja.

56. A szegény Ulysses forgott ily gondokban,
      Amikor lappangott setét barlangokban,
      Ha egyet láthatott nagy Óriásokban,
      Vélte, hogy már esett éhezett torkokban.

57. Kivált mikor jutott setét barlangjában
      A Polyphemusnak magános várában,
      Szép szókat forgatott gyakorta szájában,
      Kettőt mégis megett vitéz szolgájában.

58. A leánynak szava szívét édesgeti,
      De szoros fogsága ismét rettegteti,
      Minois haragja szörnyen fenyegeti,
      Fél, hogy ennek tüze végre megégeti.

59. Mint aki nagy kincset könnyű helyen talál,
      De ennek körüle még erős kőfal áll,
      Közel mehet hozzá, s mellette zsákkal áll,
      De ha rajtakapják, lészen fején halál.

60. Közel őhozzá is szép Ariadnéja,
      Szólhatna is véle, de még van sok héja,
      Karján van szegénynek kötöző rabszíja,
      Mellyel Labyrinthus őmagához hívja.

61. Nem mégyen leánynak ez hivataljára,
      Szörnyen vigyáz inkább Kréta királyára,
      Terhes fogságának fonnyasztó súlyára,
      Az őtet őriző sok zászlók aljára.

62. Más útját találja esmérkedéseknek,
      Levélben más órát szab végezéseknek,
      Hogy elkerülhessék kezeket leseknek,
      S csalját kivethessék incselkedéseknek:

63. Csak titkon levelét hamar megíratja,
      Akitől elküldi, azt is megválasztja,
      Csak magát Dédalust magához hívatja,
      Gondolván, hogy erre bízvást rábízhatja.

64. Dédalus engede menten beszédének,
      Vette már szavait minden értelmének,
      Vigasztalást is nyújt búsult elméjének,
      Új napot derít fel kívánt reményének.

65. Kész immár a levél, kezébe adatá,
      Három helyt pecsétét reája nyomatá,
      Fővebbik szolgáját hogy előhívatá,
      Sok pénzzel Dédalust ajándékoztatá.

66. Elindult a követ hű követségével,
      Vigadoz szívében nyert nyereségével,
      Gondolja magában, hogy segédségével
      Használ Theseusnak még mesterségével.

67. Ezeket forgatván, jut palotájában
      Szép Ariadnénak magános házában,
      Bényit, hát szint’ akkor nyúl bé ládájában,
      Mert azelőtt varrott varrórámájában.

68. Szkófiomaranyat vőn ki ládájából,
      Melyet akkor hoztak görög Perzsiából,
      Selyemszálakat is Aethiopiából,
      Fűzni való gyöngyöt gazdag Indiából.

69. Béköszön Dédalus, s levelét mutatja,
      Szint’ akkor inasát ablakhoz futtatja
      A leány, azokat mind rendre nyittatja,
      Ablakon Theseust itt kandikáltatja.

70. A levelet látja, nem tudja, kitől jött,
      Három pecsétcímert magára honnan vött?
      Ily titkot pecséttel vajon de ki küldött?
      Mond Dédalus: Választ Theseus néked tött.

71. Felugrik a leány menten örömében,
      A levelet ottan vészi jobb kezében,
      E választételén örvendez szívében,
      Kacagván csak tészi akkor kebelében.

72. Dédalust ülteti székre, hű szolgáját,
      Theseusnak hozzá küldött kész postáját
      Kérdi, hogy mint hagyta szerelmes mátkáját,
      Régen óhajtotta ily kívánt óráját.

73. Megfelel a szolga, s mondja, miért búsul,
      Szörnyű gondjaitól bánatja most újul,
      Egy kevessé ugyan kedvedért megvidul,
      De búsulásában néha majd földre hull.

74. Szolgának ily szaván nagyot fohászkodik,
      Theseus bánatján ő is már bánkódik,
      Szomorú hír miatt leány sopánkodik,
      Rácsődült gondoktól elméje hánykódik.

75. Felbontja levelét az ő kedvesének,
      Csókolja címerét minden pecsétének,
      Újabb-újabb gondot ád az elméjének,
      Tüzétől lángozó sebhetett szívének.

76. Mind rendre olvassa Theseus írását,
      Nem tűrheti némely szavain sírását,
      Ha néhol számlálja terhes bujdosását,
      Ezeken buzdítja könyvének forrását.

77. Levélnek szavai ekképpen folytanak,
      Theseus kezei melyeket írtanak,
      De írván, szemei fogságban sírtanak,
      Várt választ leánynak ekképpen adtanak:


      Theseusnak Ariadnéhoz küldött levele

78. Sok jót kíván néked megkötözött rabod,
      Ki mint nyomorogjon, azt te magad tudod,
      Mert gyakran áll nyitva reám-nyílt ablakod,
      Miként keseregjek, szemeiddel látod.

79. Láttam hozzám küldött kedves leveledet,
      S abban megjelentett hű szeretetedet.
      Honnan érdemlettem hozzám jó kedvedet,
      Hogy szegény rabodra fordítsad szemedet.

80. Nem tudod, mit kívánsz megírt leveleddel,
      Nékem gyakran intő két fejér kezeddel,
      Leveledben megírt kedves beszédeddel,
      Sok szívet bágyasztó két égő szemeddel.

81. Nem látod-é, rózsám, mennyin őrizzenek,
      Mely sok irigy szemek mireánk nézzenek?
      Ezek arra valók, hogy távol űzzenek
      Bennünket egymástól, s egybe ne fűzzenek.

82. Tőled vált’ futottam, míg tőlem lehetett,
      Míg szemed szívemben fészket nem verhetett,
      Gyakor intésekkel, lám, meg nem ejthetett,
      De már te leveled éppen megsebhetett.

83. Nem vagyok én első a szívnek harcában,
      Utolszor sem égek szerelem lángjában,
      Ámbár légyek tiéd éltem virágjában,
      Kertemnek örvendezz piros rózsájában.

84. Csakhogy az új dolog elmém rettegteti,
      Sokaknak példája mert erre kíszteti,
      Amire leveled fejemet hiteti,
      E’ talám éltemnek lészen kísérteti.

85. Sokaknak megártott, hogy hamar hittenek,
      Hogy jól minden dolgot észre nem vettenek,
      A halálos tőrbe gyakran béestenek,
      Előtted sok példák ebben lehettenek.

86. Spartából Helenát Paris elragadá,
      Mikor Menelaus vendégül fogadá,
      Szerelmes szép társát társul néki adá,
      Mikor visszakérné, akkor megtagadá.

87. Ettől osztán ura majd elárultaték,
      Mikor tűzzel Trója egészen gyújtaték,
      Hogy Deiphobus bortól s álomtól nyomaték,
      Orra, keze, lába mind elvagdaltaték.

88. Agamemnonnak is dolgát olvashattad,
      Felesége mint bánt véle, azt hallhattad.
      Mért nem hittem hamar, már általláthattad,
      Talám leveleddel elmém próbálgattad.

89. Mert Agamemnonnak vala felesége
      Görög Clytemnestra, nagy gyönyörűsége,
      Ebben vala néki minden reménsége,
      Másnak nála nem volt ily nagy kedvessége,

90. De távol létében máshoz adá magát,
      Nem gondolá hozzá urának jóságát,
      Jóságával megmért s próbált igazságát,
      Aegistussal közli majd paráznaságát.

91. Nincs Agamemnonnak e dolog hírével,
      Hogy más fekszik együtt az ő kedvesével,
      Urának majd halált étet életével,
      Mert részegít szablyát szép piros vérével.

92. Megérdemled ugyan ilyen jó kedvedet,
      Hogy nagyra becsüljem te szeretetedet,
      Csakhogy mutasd, kérlek, igaz hűségedet,
      Ily szoros ügyemben nyújtsd segítségedet.

93. Terhemre van a Nap világosságával,
      Már lelkem elbágyadt terhes fogságával,
      Vigasztalja magát ártatlanságával,
      De itt nem használhat jó igazságával.

94. Sokféle félelmek elmém rettegtetik,
      Képzelésim néha előmbe ültetik
      Síró szüléimet, akik emlegetik
      Búskodó lelkemet, mely itt gyötrettetik.

95. Levélben ígéred jó segítségedet,
      Mostan vesd meg, kérlek, bár mesterségedet,
      Ha szeretsz, most tartsd meg a te kedvesedet,
      Hadd szeressen ő is mind holtig tégedet.

96. Ha megszabadítasz, magamnak tartalak,
      Elhidd, hogy tégedet soha el nem hagylak,
      Megszabadítómnak mindenkoron vallak,
      Keblemben mindenütt kedvesen hordozlak.

97. Hogy szemben lehetnénk, nékem is tetszenék,
      Ha kezdett dolgunkat félben nem metszenék,
      Abban újulásom nékem is látszanék,
      De tudom, atyádnak visszáson tetszenék.

98. Talám Dédalusra bízhatnók dolgunkat,
      Meg is mívelhetné szembejutásunkat,
      Ne szánjuk egymásért kis fáradságunkat,
      Éjjeli félelmek között járásunkat.

99. Tudom, a szerelmet adják fáradsággal,
      Nem lakik az együtt a rest tunyasággal,
      Sokszor ég a bús szív nyughatatlansággal,
      Járása gyakran van haszontalansággal.

100. Sok nehéz dologra Venus az ifjakat
        Gyakorta ráveszi a felgyulladtakat.
        De mégis megcsalja messze fáradtakat,
        Akik sok gondokkal mértek nagy utakat.

101. Jupiter sok színben magát változtatta,
        Bikabőrrel magát egyszer takartatta,
        Másszor meg sas képit állatja mutatta,
        Néha meg fiával magát hajtattatta.

102. Priamus kisfiát, midőn vadásznának,
        Sas képében lesé, midőn hajtanának,
        Vadászó társai lesben állanának,
        Testében körmei hamar ragadának.

103. Européhoz ment egy bikának képében,
        Kit ám meg is csala ily mesterségében,
        Parhasishoz pedig asszony személyében,
        Tegzes Dianának fényes köntösében.

104. Új módot keressünk hát mi is dolgunknak,
        Mint lehessen útja titkon szólásunknak,
        Hadd vethessük végét kemény fogságunknak,
        Esmérjük mivoltát ártatlanságunknak.

105. Küldötte levelét ilyen beszédekkel
        Theseus, békötve három pecsétekkel,
        Ariadné tüze gyúlton gyúl ezekkel,
        Teli van bús szíve keserves sebekkel.

106. Dédalus azonban válaszát itt várja,
        A rábízott utat okossággal járja,
        Ajtaját előtte a leány sem zárja,
        Szerelmes szívén foly szerelemnek árja.

107. Ariadné mindjárt felnyitja ládáját,
        Melyben tartja vala sok drága marháját,
        Arannyal ragyogó szép selyemruháját,
        Indiából hozott gyöngyös bokrétáját.

108. Citromfából láda frissen csináltatott,
        Sűrűn gyöngyházakkal tarkáson rakatott,
        Elefánttetemmel gyöngyház megosztatott,
        Négy szegin aranyban smaragd foglaltatott.

109. Keskeny ládafia egyik oldalában
        Aranytól tündöklik minden szerszámában,
        Pártázat szaggatja rendit táblájában,
        Achateskő fénlik minden szugolyában.

110. Varrott keszkenőjét leány ebben tartja,
        Várja, ha szerencse férjét megmutatja,
        Kinek jegyzálogul majd bémutattatja.
        Gyakor csókolással addig apolgatja.

111. Mind körül szkófiomarannyal bészegték,
        Cifra szegeletit recére metszették,
        Néhol karmazsinnal a metszést töltötték,
        Zöld selyemmel néhol megelegyítették.

112. Igen mesterséges cifra varrásával,
        Neptunust varrták rá hármas villájával,
        Körüle a tengert zuhogó habjával,
        Állván szinte beszél a szép Minervával.

113. Neptunust egészen aranyból varrották,
        Minervát melléje ezüsttel másolták,
        Beszélvén kezeket egymásba kapcsolták,
        Csakhogy szinte nem szól, amint ábrázolták.

114. Tengerszín selyemmel a tengert futtatták,
        Úszólag a delfint arannyal rajzolták,
        A krokodilust is utána varrották,
        Harapásra száját delfin után hagyták.

115. Sok egyéb csudák is reá festettenek,
        Az arany selyemmel megelegyültenek,
        Mely közé szirének varrva bégyűltenek,
        A tengerben félig s félig kinn ültenek.

116. Kétfelől rajzolták a víznek partjait,
        Part szélin hínárral elegy nádszálait,
        Szálanként a nád közt kákának botjait,
        Rászálló s csevegő apró madarait.

117. Magát is a leány erre varrattatta,
        Mezítláb a partra frissen állíttatta,
        Selyem közt arannyal képét rajzoltatta,
        Jajszóra szép száját éppen felnyittatta.

118. Egymásra keresztül fonta friss inait,
        Hátára vetette aranyszál hajait,
        Fejére kapcsolta két fejér karjait,
        Áll, sűrjen szájából szalasztja jajait.

119. Nézvén a Dédalus ily cifra munkáját,
        Csudálja leánynak ily drága marháját,
        Ezzel hajtja hozzá szerelmes mátkáját,
        Szólítván már kéri beszéddel szolgáját:

120. Vidd el (úgymond), kérlek, ezt én kedvesemnek,
        Mondd meg, e’ munkája tulajdon kezemnek
        Légyen zálogjául felgyúlt szerelmemnek,
        Ő lesz derítője majd elhunyt kedvemnek.

121. Találd útját, kérlek, szabadulásának,
        Te vetheted végét minden fogságának.
        Hadd örülhessek én szép ifjúságának,
        Légyek egyik társa ártatlanságának.

122. Felel a Dédalus: Ezt megmívelhetem,
        Labyrinthus titkát néki felfedhetem,
        Minotaurust is véle megöletem,
        Égő szíveteket öszveszerezhetem.

123. Elindul Dédalus, viszi ajándékát
        Theseusnak, mondja leánynak szándékát.
        Ne vond válaszodnak tovább haladékát,
        Mert én ronthatom el (úgymond) akadékát.

124. Eljött már az idő és a’ holnap lészen,
        A király tégedet barlangba béviszen,
        Ő azt véli, fia hogy téged megészen,
        Ha Labyrinthusba haragjában tészen:

125. De te meggyőzöd azt, ha szómat fogadod.
        Elsőben is nékem mindjárt hited adod,
        És ezt senki előtt te meg nem tagadod,
        Hogy visszamentedben leányt elragadod.

126. Mond Theseus: Néked ezt felfogadhatom,
        Minotaurustól hogyha megtartatom
        És Labyrinthusból visszahozattatom,
        Ariadnét társul magamnak tarthatom.

127. Csak kérlek, mutasd meg, mit kell cselekednem,
        Hogy kell a haláltól most megmenekednem?
        Mint kell ily sok gondból már kiverekednem,
        A halál útjáról életre erednem?

128. Mond Dédalus: Pörölyt s szeget vigy kezedben,
        De kérlek, hogy szómat jól tartsad eszedben,
        Ne félj, csak bátor légy és erős szívedben,
        Egy gombolyag cérnát vigy bé kebeledben.

129. Az ajtón mint bémégy, végét a cérnának
        Akasszad végére az ajtó zárjának,
        Úgy nyomjad ösvényét a barlang útjának,
        S így vizsgáld útjait setét homályának.


    Így vizsgálja útját setét homályinak

130. Elveszi Theseus varrott keszkenőjét
        Szép Ariadnénak s egy aranygyűrőjét,
        Már ő is sóhajtja kedves szeretőjét,
        Ily bajos ügyében haláltól mentőjét.

131. Visszaküldi menten ismét asszonyához
        Dédalust, hogy hamar készítse útjához,
        Nagy bajjal ameddig ő is lát dolgához,
        Addig minden kincsét hordja gályájához.

132. Már a Nap lovait szekérben fogatta,
        Udvarán kapuit ám fel is nyittatta,
        Ragyogó sugárit fejében rakatta,
        Készülő nótáját erősen fútatta.

133. Hámbanzárt lovai lábokkal kapálnak,
        Gyeplőn tartják őket, mert nehezen állnak,
        Minden lovak mellett kocsisok strázsálnak,
        Tőlök mikor mennek, el csak akkor válnak.

134. Megindult már a Nap kerített várából,
        Indítja lovait fényes udvarából,
        Hajnalt küld előtte feje sugárából,
        Minois is látja háza pitvarából.

135. Tudja már, ez a nap mire rendeltetett,
        Mert Theseus hozzá régen hogy vitetett,
        De Labyrinthusba még bé nem tétetett,
        Hogy ott fogyjon élte, még nem rekesztetett.

136. Az udvar népeit mind egybegyűjteti,
        Theseust magának elibe viteti,
        A Labyrinthusba harchoz készítteti,
        Hogy ma téteti bé, széllyelhirdetteti.

137. Jelt fúnak, mindenütt trombiták zengenek,
        Apró gyalogdobok nagy sűrűn pergenek,
        Majd a nagy kürttel is kürtölni kezdenek,
        Omlanak a várból nagy sűrűn mindenek.

138. Vár előtt egy nagy kert mezőn keríttetett,
        Cifra mesterséggel fala készíttetett,
        Fene Minotaurus ebben rekesztetett,
        Mert Labyrinthusa ebben építtetett.

139. Lesétál a király friss palotájából,
        Theseusra szitkot sűrűn szór szájából,
        Kit midőn kihozat megunt fogházából,
        Sok nép jő látnia királyi várából.

140. Trombitát, dobot, kürtöt már harsogtatják,
        Megütközött hangját kőfalak szaggatják,
        A visszazengések innen elébb adják,
        Várnak bástyáiban egymást csattogtatják.

141. Nagy meghunyászkodva Theseust vezetik,
        Számtalan férfiak s asszonyok követik,
        Hogy őtet ne szánnák, sokan nem tűrhetik,
        Nyakába rabszíját szegénynek már vetik.

142. Még jó messze jőnek, nyitják az ajtókat,
        Két rendben állítják hosszan drabantjokat,
        A rabok nevelik ezzel bánatjokat,
        Szüléjek ha látnák, szánnák magzatjokat.

143. Theseus barlangnak jut már ajtajához,
        Itt nyúl Dédalusnak adott tanácsához,
        Kebeliben titkon rejtett fonalához,
        S egyik végét köti az ajtó zárjához.

144. Mégyen a falaknak setét ösvényében,
        Kalapácsát tartja a jobbik kezében,
        Reszketnek inai botló menésében,
        Nagy vasszeget viszen, fogván bal kezében.

145. Valamerre fordul, sok ajtók látszanak,
        Melyek sok kőfal közt nagy sűrjen nyíltanak,
        Sok ijesztő csudák setétben látszanak,
        De bátor szívének semmit nem ártanak.

146. Számtalan ajtókat immár elhaladott,
        De még a végsőre ugyan nem akadott,
        Mentében fonala mindenütt maradott,
        Dédalus vezérül melyet néki adott.

147. Egy kis ablakocskán a Napnak sugárát
        Látja, melyre nézvén megüté a szárát,
        De semminek tartja lábabéli kárát,
        Csak hogy járhassa meg Minotaurus várát.

148. Amint a két fal közt a Nap fénye fénlik,
        Sugárában egymást a porszemek szénlik,
        Itt Minotaurus is fektében fejérlik,
        Fejérsége miatt szép szőre tündöklik.

149. Két magas szarvai fejét ékesgetik,
        Theseust szemei igen rettegtetik,
        Emberfarral s -lábbal hátul végeztetik,
        Majd álma halállal megelegyíttetik.

150. Ragadja Theseus pörölyét kezében,
        Vasszeget támasztja a bal vakszemében,
        Pöröllyel béüti agya velejében,
        A’ földhöz ragadott általmenésében.

151. Rút ordításától a falak rengenek,
        Lábbal verésétől a föld s ég döngenek,
        A barlangon kívül a sípok zengenek,
        Mert még az emberek várba nem mentenek.

152. Innét már Theseus útját megfordítja,
        Hogy Minotaurusnak életét eloltja,
        Megtérvén fonalát markába szorítja,
        Mely vezetvén, lábát menésre indítja.

153. A sok ajtók között mégyen, amint mehet,
        Siet is féltében, amint tőle lehet,
        Dédalus is ott kinn, tészen, amit tehet,
        Vitet a gályákhoz, valamit vitethet.

154. A leányokat is titkon készítteti,
        Szép cifra ruhákba frissen öltözteti,
        Alattomban partra tengerhez viteti,
        Merre Theseus is majd lovát lépteti.

155. Mert akik a várból őtet kikísérték,
        Hogy visszatérjenek, királytól megkérték,
        Hogy visszamehetnek, mihelyen megérték,
        Úgy rohantak vissza, hogy majd egymást érték.

156. A király is bément, mert így elmélkedett:
        Fiával Theseus ha megverekedett,
        Holtig a barlangban már csak bérekedett,
        Mert még mindent megölt, kivel veszekedett.

157. Azért Labyrinthust mindnyájan otthagyták,
        Mihelyen a királyt onnét bétudhatták,
        Míg Theseus kijött, azt ők nem várhatták,
        Azt gondolták, hogy már a halálnak adták.

158. Mihelyt az emberek onnan elmentenek,
        Megfáradt lábai mindjárt kijöttenek,
        Melyek a fogházba többé nem mentenek,
        Hanem a tengerhez futva siettenek.

159. Ariadné s Phedra a parton állanak,
        Akik a királynak leányi voltanak,
        Mindketten atyjoktól már elpártoltanak,
        Mihelyt látták, hogy jő, majd elájultanak.

160. Tartván a part felé, Theseus érkezik,
        Itt Ariadnéval egybeölelkezik,
        Hajóba Phedra is majd melléférkezik,
        Indítván a gályát a vízen evezik.

 


17. fejezet - V. RÉSZ

Melyben megíratik, miképpen vitte Theseus magával el a király leányit, Ariadnét és Phedrát,
minekutána jutnak Naxos szigetébe, otthagyván Ariadnét, meghal.
Dédalus szárnyat csinálván, fiával, Ikarussal megindul:
ennek, mivel feljebb repült az atyjánál,
szárnyának viasza leolvad, s a tengerbe esik


1. Már Ariadnénak megszűntek gondjai,
    Ölelik Theseust két fejér karjai.
    Ezt sem rettegtetik barlangnak zárjai,
    Repítik hajóját tengernek árjai.

2. Ariadné vagyon legszebb ruhájában,
    Fejérség s pirosság lángol orcájában,
    Hószínű fejérség szeme bugájában,
    Mosolygás rózsát nyit kláris ajakában.

3. Szemöldöke szemit felyül kerítette,
    Szemfényit csillagzó sugárokkal fedte,
    Égő szerelmében ha kire vetette,
    Szeméből lőtt nyila azt szívén sebhette.

4. Szép haja sarkáig hátát borította,
    De frissen fürtönként felfodorította,
    Pártáját hajához arany szorította,
    Hol fátyola alá bétakarította.

5. Mennek a tengeren sebes repüléssel,
    A gályát is hajtják sűrű evezéssel,
    Egymás közt már ezek kedves beszéléssel
    Csak az időt töltik tréfa nevetéssel.

6. Nem győzi szemlélni leánynak szépségét,
    Sokszor számlálgatja hozzája hűségét,
    Forgatja előtte ily nagy kedvességét,
    Esküszik, nem hagyja holtig feleségét.

7. Naxos szigetébe immáron jutának,
    Itt estveledtenek, ám meg is hálának,
    Estvéli vacsorán jó vígan valának,
    Legény a leánnyal egy ágyban nyugvának.

8. Környül e szigetet folyják nagy tengerek,
    Nem laktanak benne soha is emberek,
    Ételt itt nem kapnak a házi egerek,
    Nem zörgenek benne úton a szekerek.

9. Kietlen ligetek erdőkkel nőttenek,
    Semmi gyümölcseket itt fák nem termenek,
    Az égig vad bikkfák felemelkedtenek,
    Tetejekben baglyok fészkeket vertenek.

10. Nagy kősziklák tartják omlásos partjait,
      Kiknek a tengerek mossák kőszálait,
      Úgy néznéd távolról, mint várnak falait,
      Oroszlán és tigris lakják barlangjait.

11. Itt már Theseusék mikor aludnának,
      Jelenésit látja elnyomó álmának,
      Tekinteti látszik Bacchus rokonának,
      Ily szót ád álmában képzett látásának:

12. Kelj fel hamar, menj el s Phedrát melléd vegyed,
      De Ariadnéról elmédet letegyed,
      Mert soha tenéked nem lesz kívánt egyed,
      Ámbár nála légyen házassági jegyed.

13. Theseus hirtelen felserken álmából,
      Talpára felugrik puha párnájából,
      Hogy ezt lássa, kifut felvont sátorából,
      Alig térhet észre rezzent futásából.

14. Kiment, de künn sohol senkit nem láthatott,
      Felkölti szolgáit, kit hol találhatott,
      Gályába egyet s mást a partról hányatott,
      Lassan s zörgés nélkül mindent béhágtatott.

15. Szegény Ariadné, mostan hogy alhatol!
      Hitetlen uradtól majd itthagyattatol!
      Ó, Theseu, tőle el miként válhatol,
      Olyat, aki igaz hozzád, hogy csalhatol?

16. A hajókat immár partról oldozgatják,
      Megakadt farait tengerre forgatják,
      Csendesen a vízre beljebb taszítgatják,
      Majd a vitorlákat a szélre rángatják.

17. A kietlen helyről már elindultanak,
      Szegény Ariadné, téged itthagytanak!
      Miért hogy tagaid úgy meglankadtanak?
      Szerelem és álom, jaj, mint elnyomtanak!

18. A dolgot álmában, igaz úgy érzette,
      Csakhogy szinte magát fel nem eszmélhette,
      Fejét szegény néha majd csak fel nem vette,
      De halálos álma véle letétette.

19. Egykor mint felébred, karját felemeli,
      Hogy társát ölelje, de azt ott nem leli,
      Megretten, sok jajszó száját menten teli,
      Mert kérdett válaszát senki nem feleli:

20. Theseu! Ó, hol vagy? sírva kettőzteti,
      Szemével orcáján könyvét öntözteti,
      Futtában ingalját a szél öblözteti,
      Karjával szép mellyét szörnyen öklözteti.

21. Ijedtség, félelem segítik lábait,
      Szarvas könnyűsége bírja gyors inait,
      Szélnek bocsátotta aranyszál hajait,
      Melyekkel fárasztja Eolus szolgáit.

22. Az éj setétsége szörnyen rettegteti,
      Ijedtsége nyelvét már csak rebegteti,
      Szíve dobogása szegényt pihegteti,
      Jaj, jaj, jaj, hangoson száján ereszteti.

23. Kedves Theseusom! (ismét kiált) hol vagy?
      Adott szavaidban kételkedésem nagy,
      Térj meg és egyedül e ligetben ne hagyj,
      Vad oroszlánoknak, jaj, prédára ne adj!

24. Áruló ágyába néha visszafordul,
      Reszkető kezével hűlt párnájához nyúl.
      Nem hitted, jó leány, hogy még ez elárul!
      Féltében most meghűl, néha ismét felgyúl.

25. A partról visszatér a ligeterdőre,
      Itt s ott a fán látszik vadak dörgölt szőre.
      Végtére felmégyen egy fenyveserdőre,
      Onnan kiáltoz le a völgyes lejtőre.

26. Keserves jajszavát amint csattogtatja,
      A hegybe ütközik, mely visszabocsátja:
      Ismét minden szavát Echo mondattatja,
      Szavára mit felel, leány is hallgatja.

27. Szól: Dolgomnak (úgymond) hogy lesz reménsége,
      Amit Theseusnak ád hitetlensége?
      Lám, nem voltam soha néki ellensége,
      Nem is hagyott itt szegínsége. (Echo:) Ínsége!

28. Ínsége már nem volt, mert az elmaradott,
      Mikor a gályában engem elragadott,
      Semmi szabadságot tőlem nem tagadott,
      Hamis hitet talám nem fogadott. (Echo:) Adott!

29. Adott, úgy van, látom, s csak megcsalt egy vázzal,
      Mellyel kente magát mint valami mázzal,
      Velem volt ő vitéz s nem tábori százzal,
      Itt már most küszködöm a sok gazzal! (Echo:) Azzal!

30. Azzal csak jártomban mégis tüze fáraszt,
      Féltemben kis zörgés hirtelen fellázaszt,
      Bánatomnak heve már szintén elszáraszt,
      Ide is, tudom, küld csak jajos választ! (Echo:) Azt!

31. Azt küld, mert mint vagyok, azt maga sem tudja,
      Sokszor szép beszédét hazugsággal toldja.
      Már ennyi hívásom talám megfogadja,
      Bús éltem halálnak itt nem hadja! (Echo:) Adja!

32. Hogy adhatja? hiszem mennyi jómat vette,
      Ilyen jóságomat maga is hirdette.
      Az én szépségemet, lám, szívből szerette,
      Elméjét még rólam le nem tette! (Echo:) Tette!

33. Ha letette, tovább nincs immár mit tennem,
      Ezt megérdemlettem, s fel is kell hát vennem,
      Itt kell mindhalálig fájdalmam szenvednem,
      Nem is lehet innen soha kimennem! (Echo:) Nem!

34. Odavagyok, látom, s elhagyattam immár,
      Szép szüzességemnek itt elveszni nagy kár,
      Csakhogy ne kínlódjam, haljak meg inkább bár,
      Utánam a halál mind csak itt jár! (Echo:) Itt vár!

35. Ezen már megijedt, kétségbe is esett,
      Múlat ugyan mégis, de csak egy keveset,
      Megtalálta szegény, kit régen keresett,
      A gonosz szerencse kit szintén itt lesett.

36. Most erre néz s várja a nagy vadkanokat,
      Hogy majd elszaggassák, vagy oroszlánokat,
      Néha megkerüli a sűrű bokrokat,
      Egymással játszani mert lát párducokat.

37. Egy oroszlán is jő s igen sivalkodik,
      Egy nyulacskát kerget, kire agyarkodik,
      Ariadné szegény itt megrugaszkodik,
      A felleges égre nézvén fohászkodik.

38. Az ijedség miatt színe is változik,
      Sohol megtartója már nem találkozik,
      Ki érte próbáljon, oly nem vállalkozik,
      Mint ölje meg magát, ezen tanácskozik.

39. Megfáradt, ellankadt s minden teste meghűlt,
      Szép kláris ajaka immáron megkékült,
      Bánatos fejére setétes felleg gyűlt,
      Fekete gyász s homály szép napjára terült.

40. Elfáradt karjait az ég felé tartja,
      Félholton is szegény Theseust kiáltja,
      Gyenge testét halál mérgével futtatja,
      Keresztülfalt szavát csak félben szakasztja.

41. Ó, gonosz álnokság, hogy csal meg sokakat!
      Venus, mint játszódtatsz sok ezer ifjakat!
      Vígan hogy nézheted érted megholtakat,
      Kedves beszédeddel megcsalattattakat?

42. Hitetlen Theseus így csalá mátkáját,
      Ki által kerülé Minotaurus száját.
      Csak titkon lopá el mellőle gályáját,
      Így éré hamar el halálos óráját!

43. A Theseus immár jutott hazájában,
      Atyjának is béért fényes udvarában,
      Örvendez véle vitt Phedra mátkájában,
      Phedra is vigadoz Theseus urában.

44. Újobban királynál dolgok mint löttenek,
      Szegény Dédaluson amik történtenek,
      S Ikarus fiával ide mint jöttenek,
      Megmondom, szárnyakat miként fűzettenek.

45. Megviszik királynak a dolgok folyását,
      Legénynek barlangból kiszabadulását,
      S véletlen véle lött leányok futását,
      Ezen mindjárt kezdi kemény búsulását.

46. Ki lett ennek oka, azt tudakoztatja,
      Mondják, hogy Dédalus, ezt menten fogtatja,
      Ikarus fiával kőfalban rakatja,
      Minden szaladásra útját bézáratja.

47. Sokszor hozza elő régi gonoszságát,
      Feleségével tett undok álnokságát,
      Bár ne hántorgassa most ártatlanságát,
      Innét ne is várja soha szabadságát.

48. A fogoly Dédalus itt már búslakodik,
      Mint szabaduljon meg, azon gondolkodik,
      Sok mesterségeken elméje hánkódik,
      Fia is mellette igen forgolódik.

49. Fogja már kezében köszörült fejszéjét,
      Mindenen jártatja megbúsult elméjét,
      Magára felhúzza gyakran szekercéjét,
      Fia tartóztatja ő megölő kezét.

50. Biztatással fogják kétséges dolgokat,
      S a falra függesztnek gyakran vashorgokat,
      Hogy azon vonják fel bástyára magokat,
      Így szabadítsák meg kemény fogságokat.

51. Új dolgot talál fel szabadulására,
      Hogy szoros fogsága ne lenne kárára,
      Ne jutna szerencse gonosz vásárára,
      Sok dolga ne lenne végre bántására.

52. Fenyőfát faraggat, meg is gyalulgatja,
      Mesterséges szárnyát ebből formálgatja,
      Sugárit hat singre kétfelől nyúltatja,
      Melybe majd szép renddel tollait rakatja.

53. Itt van Ikarus is és tollat szedeget,
      Melyet vasvesszőre szép renddel fűzöget,
      A foglalás közé viaszat öntözget,
      Kit az atyja lábán szárnynak majd rendelget.

54. Kétfelől karjain repíti szárnyait,
      A fából nagy sűrűn faragta kapcsait,
      Melyekkel szárnyához kötözte karjait,
      Ezekkel könnyíté lassú két lábait.

55. Amely szárnyat tett volt lassú lábaira,
      Nem úgy fűzte, mint ezt, sebes karjaira,
      Annyi kapcsot nem hányt ennek sugárira,
      Hogy mozgás ne menne minden szárnyaira.

56. Már az Ikarusét szint’ elkészítette,
      Melyben ifjú fiát menten öltöztette,
      Karjain szép renddel frissen illegette,
      Vigad az Ikarus, hogy reávehette.

57. Ifjúi elméje már vigadoztatja,
      Sebességgel repül, s szárnyát csattogtatja,
      A várból kirepül, magát megfuttatja,
      Sebes repüléssel útát csavargatja.

58. Mint a fecskefiak ha kirepülhetnek
      Már megunt fészkekből szárnyokra kelhetnek,
      Szárnyok alá szelet sebeset vehetnek,
      Repülvén, most alá, most fellövettetnek,

59. Így az Ikarus is sebes szárnyaival
      Repül, kiket forgat ifjú karjaival,
      Jóllehet kettejit késő lábaival
      Nem mozgat, de vívik Éjszak árjaival.

60. Az apja, Dédalus, jöjjön vissza, kéri,
      Hadd készítse jobban, mert egy a mást éri,
      Útra ereszteni ezzel még nem méri,
      Fél, hogy repüléssel még ma veszély éri.

61. Nem mégyen, sőt atyját híja ki csatára,
      Keljen bátor ő is most sebes szárnyára,
      De ha szelet vehet szárnya sugárára,
      Verset repül véle, s kimégyen próbára.

62. Az atyja megbúsul, magát nem tarthatja,
      Ifjú fia után már szárnyát lógatja,
      Mégyen véle együtt s fiát igazgatja,
      Merre kelljen menni, az utat mutatja.

63. Fia nem várja bé, már el sem érheti,
      Mert szárnyát oly sűrjen, menvén nem verheti,
      Mint vén sas, csak ritkán s későn emelgeti,
      Úgy mégyen, vénsége amint eresztheti.

64. Kiáltja fiának, igen fel ne tartson,
      Hogy a Nap sugára szárnyának ne ártson!
      Sem pedig repülvén ne légyen alacson,
      Hogy így kevés szelet magának ne hajtson.

65. Nem fogadja szavát megvénült atyjának,
      Futja kívánságát rossz gondolatjának,
      Inkább kedvez maga oktalanságának,
      Igen hitt jó s könnyű szárnya sugárának.

66. Mint a ráró, repül, s az égre vitetik,
      Sebes szárnyaitól majd meg levettetik,
      Mint nyíl majd hosszára sebesen lövetik,
      Most felment, s a Naptól szárnya is süttetik.

67. Nem tűrheti tovább Napnak melegségét,
      Mert az elolvasztja viasz gyengeségét,
      Már hullatja szárnya minden könnyűségét,
      Majdan megsiratja engedetlenségét.

68. Sebes szárnyaival szelet mint hajtana,
      Gyakran igyekezik, ha úgy maradhatna,
      De az felül romlik, hogy feljebb hághatna,
      Oly mód immár nincsen, hogy elszaladhatna.

69. Tél-túl már tollai mind széllyelhullanak,
      Viasszal készített szárnyai romlanak,
      Elesett karjai lefelé tartanak,
      Kit hogy vízbe esett, halak elkaptanak.

70. Vén atyja csak lassan szárnyát lebegteti,
      Sírván néha-néha feljebb emelgeti,
      A helyet is körül széllyel szemlélgeti,
      Magát imez hegyre lassan eresztgeti.

71. Szárnyának sugárát immár itt letette,
      Tenéked, Apollo, mindkettőt szentelte,
      Ez jeles templomot ezekből emelte,
      Hogy őtet, mint fiát, oly veszély nem lelte.

72. Ezeknek képeket osztán itt festette,
      De fiát búvában itt fel nem tehette,
      Maga is Dédalus végét itt vetette
      Éltének, Apollo kit eltemettete.

73. Ily renddel ezeket míg megbeszélette,
      Aeneas király is mind ott ült mellette,
      Sybilla beszédit ily formán rendelte,
      Tudom, Aeneas is hogy ezt kedvelette.

74. De már elfáradott sok hallgatásával,
      Sybillának hosszú mesemondásával,
      Már fekedni mentek szerelmes társával,
      Én is elaluszom ennek írásával.

 


HEROIDA-FORDÍTÁSOK

18. fejezet - I. PARIS HELENÁNAK

Paris, Priamusnak, trójai királynak fia hallván görög Ilonának, Menelaus felesége szépséginek hírit, Trójábúl Lacedemonba avagy Spartába a tengeren általhajóz, ahol a Menelaus őtet jó szívvel fogadja és csakhamar szorgos dolgai miatt házátúl messze elmenvén, addig Parist, mint kedves vendégét, feleséginek, Helenának, azt pedig Parisnak gondviselésében ajánlja, és házánál gazdának tészi. Azonban Paris, ily alkalmatosságot nyervén, szerelmét kijelenti és ezen levélben mindenféle mesterséggel, dicsérettel, hízelkedéssel, ígéretekkel, kérkedéssel, Menelaus kisebbségivel ostromolja Helenának asszonyi gyarlóságát, és arra ösztönözi, hogy véle Trójába elszökjék, ahol a trójai hatalom mellett bátran megmaradhat, s így kezdi beszédét:


1. Ez köszöntést küldi Paris Helenának,
    Lévén egészséged ő kívánságának
    Célja, melyet csupán tőled vár magának,
    Mert nincs nálad nélkül épsége tagjának.

2. Kimondjam? vagy nem kell tűznek cégért tenni?
    Mely lángra fényivel szokott kijelenni,
    Szerelmem is talált nyilvánságra menni,
    Talán nagyobbra, mint kívántam volt, lenni.

3. Bár eltitkolhassam, még üdő nem lészen,
    Mely örömben vegyes félelmet nem tészen,
    De rosszul tettetem, mert a tűz egészen
    Magát elárolni mindenkor van készen.

4. Név szerint a dolgot hogy mondjam, ha várad,
    Égek és szerelmem személyedtűl árad,
    Szívem reménségtűl majd hízik, majd szárad,
    Ím, ebbűl értheted, elmém miben fárad.

5. Megbocsáss, kivallom hogy ezt bátorsággal,
    Ne légy verseimhez azért meguntsággal,
    De olvasd tovább is kezdett buzgósággal,
    S színedhez illendő kegyes méltósággal.

6. Biztat az már, hogy bévetted levelemet,
    Ekképpen bévészed, hiszem, személyemet,
    Folytassa a Venus ebben reményemet,
    Ki te személyeddel biztatott engemet.

7. Azért netalán véts s mást vélj én helyettem,
    Tudd meg, hogy én erre nagy sugárlást vettem,
    Sőt ide isteni intésbűl küldettem,
    Kezdett dolgomban már áldást is érzettem.

8. Tenéked is szükség erre figyelmezni,
    S isteni végzéssel rettegj ellenkezni,
    Parancsolatjának sőt siess kedvezni,
    S ígérete szerint velem megegyezni.

9. Nagy bért ugyan, de nem érdemetlent kérek,
    És jusst hozzád méltán magamnak ígérek,
    Mert Venus fogadta, hogy oly üdőt érek,
    Melyben hozzád mint egy hitvesemhez férek.

10. Ez vala vezérem nékem alattomban,
      Az tengeren lévő kétséges utamban,
      Kinél is a tenger lévén hatalomban,
      Mindenkor jó szelet alkotott hajómban.

11. De szándékomnak is ő légyen vezére,
      S mint értem tengerre csendességet mére,
      Felzajdult szívemnek úgy segítségére
      Jöjjön s juttassa azt révpartra végtére.

12. Onnan hazúl hoztam lángját én szívemnek,
      És nem itt nyertem azt, higgy bár beszédemnek,
      Még otthon nevetett tüze szerelmemnek,
      Ez is volt az oka eljövetelemnek.

13. Nem az mord tél tartja itt szorult testemet,
      Sem nem hajtott ide tévelygés engemet,
      De önként hajóra rakván seregemet,
      Csak az föld okozta eljövetelemet.

14. Nem kereskedésben hajóim fáradnak,
      Mert több kincsem vagyon nékem, mint uradnak,
      Sem okot látásra városid nem adnak,
      Gazdagabb városim lévén, mint magadnak.

15. Csak te vagy az oka én utazásomnak,
      Téged Venus ígért mert hites társomnak,
      Még nem volt színedben része látásomnak,
      Midőn célja valál már kívánságomnak.

16. Előbb formáltam ki képedet eszemben,
      Mintsem ábrázatod tűnt volna szememben,
      Első vala híre színednek fülemben,
      Második de annak szerelme szívemben.

17. Ne is csudáld, hogy oly messzünnen sértettem
      Gyullasztó nyiladtúl, s azonnal szerettem,
      Isteni végzésnek ezt lenni értettem,
      Mely ellen mit vétnél, értsd meg, mit követtem.

18. Tömlöcében lévén még anyám méhének,
      Szülésnek napjai még el nem telének,
      Éjjel egyszer reá oly álmok jövének,
      Mintha égő fáklyát szült volna férjének.

19. Amely fáklyát mihent ő kipottyantotta,
      Legottan a várost ez fellobbantotta,
      Égett, és az tüzet senki sem oltotta,
      Még a várost éppen porrá nem rontotta.

20. Felijedvén adja atyámnak tudtára,
      Jövendölők gyűlnek magyarázatjára,
      Kik így magyarázzák eztet utoljára,
      Hogy pusztító tűz száll általam Trójára.

21. De jól is mondották, mert bételjesedett,
      Trójára azon tűz már leereszkedett,
      Mihent az te híred hozzánk kerekedett,
      Melytűl tudniillik szívem hevesedett.

22. Ezt nem értvén akkor, atyám elvettetett,
      Egy pásztor meglelvén de felneveltetett,
      Akkor is a sors, bár parasztnak tetetett,
      De színem s erkölcsöm nemesnek hirdetett.

23. Egy völgyes barlang van Idának hegyében,
      Hol sok árnyékos fák nőnek térségében,
      De sem juh, sem kecske nem juthat tetjében,
      Nem koptatja fogát az ökör füvében.

24. Innen néztem egyszer bástyáit Trójának,
      Oldalához vetvén hátamat egy fának,
      Azonban lábzörgést füleim hallának,
      Gondoltam azt lenni föld indulásának.

25. Nehéz hinni, de én igazat beszélek,
      S ha szabad volt látni, hirdetni sem félek,
      Ím, áll Mercurius előmbe mint lélek,
      Kinek aranyvesszőt kezibe szemlélek.

26. Három istenasszony ezt hamar követi,
      Junónak, Pallasnak kezeit hirdezti,
      Harmadik a Venus, ki magát tetszeti,
      S mosolygó szemeit elsőben rám veti.

27. Ott az nagy félelem meghűti véremet,
      Rettegés fáztatja borzogó testemet,
      Csuklás fojtogatja dobogó szívemet,
      Biztat Mercurius, látván félelmemet.

28. Ne félj, Dardanusnak (úgymond) unokája,
      Három istenasszony versengő munkája
      Azt kívánja, hogy légy szépségnek bírája,
      Mondd meg, kinek légyen ékesebb orcája.

29. Nézd, ezek (mutatja istenasszonyokat)
      Immár magok között versengettek sokat,
      Hogy ki vett szépségben több ajándékokat,
      Jól megnézd, ítild meg te azért azokat.

30. Ez az Jupiternek ő parancsolatja,
      Bizonyságul aranyvesszeit mutatja,
      Mely ellen ne vétsek, intve mondogatja,
      Azonban előlem magát eliktatja. 

      […]

31. Atyám ősz hajait fogván mutogatja,
      Tekintsd azt, ó, fiam, gyakran mondogatja,
      Anyám is ölelve szemit szorongatja,
      S elmenetelemet szóval tartóztatja.

32. Cassandra húgom is, hogy ezek beszélnek,
      Már csomóit oldják a hajókötélnek,
      Elérkezik, haját bocsátván a szélnek,
      S oly színt mutat, mint kik valamitűl félnek.

33. Kezeit kapcsolván gyenge homlokára,
      Hova sietsz, úgymond, házadnak kárára,
      Hidd el, bizony tüzet hozsz vissza Trójára,
      Ez víznek, melyen mégy, égés lesz az ára.

34. Valóba igazán ő ezt jövendölte,
      Mert a mondott tüzet szívem itt meglelte,
      Kegyetlen hévségit ki bennem nevelte,
      És elolthatatlanságra vezérelte.

35. Megindulok egyszer, az habok hallgatnak,
      Nékem a tengerek kedvezni látszatnak,
      Engedelmes szelek jó reményt mutatnak,
      Engem rév partjához csakhamar juttatnak.

36. Urad is béfogad önnön hajlékában,
      Ez is isteneknek vala tanácsában,
      Megmutogat mindent ő ugyan házában,
      S ami méltó vala látni országában.

37. De kívánván látni a dicsért szépséget,
      Szemem nem lelt másban ott gyönyörűséget,
      Egyszer pedig látván a többi közt téged,
      Elhűltem és szívem új gondokkal égett.

38. Hasonló volt hozzád Venusnak orcája,
      Amint emlékezem, hasonló formája,
      Midőn szépséginek valék hív bírája,
      S nyertesen ment végben versengő munkája.

39. Ha te jöttél volna azon pörösségben,
      Venus győzedelme lett volna kétségben,
      De már ő légyen bár ékesebb az égben,
      Te vagy bizony legszebb a földi térségben.

40. Az hír tefelőled tett nagy dicséretet,
      Nincs oly föld, ki téged immár nem hirdetett,
      Még hasonló hozzád eddig nem született,
      Bár Phrygiát járd el, vagy a Napkeletet.

41. Hidd el, nem hazudok kegyes személyednek,
      Hogy kisebb az híre te ékességednek,
      Mintsem valósága légyen szépségednek,
      Az hír csak árnyéka nagy dicsőségednek.

42. Szép vagy, mint az angyal, nincs homály képedben,
      Gyöngy és gyémánt fénlik a te két szemedben,
      Hó s rózsaszín játszik víg tekintetedben,
      Csupa méz lakozik édes beszédedben.

43. Páva módját tartja egyenes lépésed,
      Mint cimbalom hangzik rendes nevetésed,
      Merő szívtáplálás szép beszélgetésed,
      Ráró méltóságát követi nézésed.

44. Theseus szíve méltán éretted dagadott,
      Méltó volt, hogy ily férj téged elragadott,
      Rád midőn a bálban mezítlen akadott,
      Mely játék szokásbúl nálatok támadott.

45. Hogy elragadott, az dicséretes nálom,
      De hogy visszaadott, még most is csudálom,
      Előbb történt volna ennékem halálom,
      Mi ily nagy prédátúl megválni nem állom.

46. Téged én kezeim eleresztenének,
      Élő kebelembűl avagy kivennének,
      Ha erővel ugyan csak visszakérnének,
      Házasság jutalmi előbb meglennének.

47. Add meg csak magadat, engedj kérésemnek,
      Állhatatosságát veszed hűvségemnek,
      Országoknál inkább tetszettél szívemnek,
      Kiket ígért Juno jó ítéletemnek.

48. És megölelhessem csakhogy személyedet,
      Pallastúl ígért bér megvetést szenvedett,
      Meg sem bántam soha, választva tégedet,
      Elmém e tanácsban már megkeményedett.

49. Csakhogy te is vedd bé buzgó kérésemet,
      Ne hagyd füstben menni erős reményemet,
      Ó, szép nimfa, kinek méltán életemet,
      Méltán szántam terhes igyekezetemet.

50. Nemes házasságát nem nemtelen kéri,
      Mert én nememet is nagy dicsőség éri,
      A mi menyegzőnköt minden megdicséri,
      S becstelennek lenni senki sem ösméri.

51. Istentűl származni hogyha böcsös nálod,
      Én nemzetségemet akkor nem utálod,
      Pliast és Jupitert hogyha felszámlálod,
      Az én őseimnek rendiben találod.

52. Atyám Ázsiában bír sok országokat,
      Véghetetlen szélű nagy tartományokat,
      Láthatsz ott sok várost, aranyos házakat,
      Templomoknak lenni gondolnád azokat.

53. Meglátod ott Tróját Ilium várával,
      Nagy magos tornyokkal rakott bástyájával,
      Kit Phoebus épített isteni munkával,
      Úgymint hárfájának hatalmas hangjával.

54. Sok ott igen a nép, majd a föld sem bírja,
      Gondolnád, hogy nincs ott az halálnak sírja,
      Szép az nép, hogy szebben képíró sem írja,
      Odaszorult minden boldogságnak zsírja.

55. Midőn már hajóim Trója felé térnek,
      Megládd, mely sok anyák elődbe kiérnek,
      Akik seregestül városba késérnek,
      A sok menyecskék majd házunkba sem férnek.

56. Hányszor mondod: Ó, mely szegény én országom,
      Kiváltképp achajabéli tartományom,
      Egy városba sincs ott annyi gazdagságom,
      Mint mennyit egy házban lát itt asszonyságom.

57. Spartát ugyan mégis azzal meg nem vetem,
      Hogy görög országát ily szókkal illetem,
      Mert ámbár ne légyen egyéb tekintetem,
      Csak hogy ő szült téged, boldognak hirdetem.

58. De paraszt fösvénynek abban ítéltetett,
      Hogy nem ád tenéked méltó becsületet,
      Ily nagy kincsnek nem tud szerezni keletet,
      S formádhoz illendő köntöst s készületet.

59. Több pompa illeti a te személyedet,
      Bővb tréfa s nyájasság érzékenségedet,
      Mert a jó sors néked oly formát engedett,
      Mely kívánja gyakrabb gyönyörűségedet.
      
60. Ily ékes orcának ékesen kell élni,
      Ezüstben, aranyban, gyémántban szemlélni,
      Az verőfénytűl is szükség ennek félni,
      Szüntelen vigadni s az gondtúl kímélni.

61. Nézd csak szép ruháit ezen férfiaknak,
      Kik velem az gazdag Phrygiában laknak,
      Megtudhatd, asszonyi nálunk az uraknak
      Mely ékességeket őmagokra raknak.

62. Ha te is egyszer léssz Ilium várában,
      Más ruhát vehetsz fel majd minden órában,
      Amit szem, száj kíván, minden van Trójában,
      Nincs szünet a táncban, nincs az muzsikában.

63. Légy hát engedelmes, kérlek, te hívednek,
      És hajuljon hozzám kegyelme szívednek,
      Therapnei leány, címere földednek,
      Vedd az phrygiai vőlegént férjednek.

64. Phryx volt Ganymedes, lakosa Trójának,
      Sőt egy gyümölcse volt nemzetem ágának,
      Jupiter fogadott kit pohárnokjának,
      Hogy az ő kezibűl istenek innának.

65. Phryx volt Tithonus is, vérembűl támadott,
      Mert atyámmal együtt ősömtűl szakadott,
      Kit piros Aurora titkon elragadott,
      Istenasszony lévén, férjének fogadott.

66. De még Anchises is phryx volt s ott született,
      Kit az gyors szerelem anyja megszeretett,
      S véle házassági szövetséget vetett,
      Örül rajta s tűle hogy fiat nyerhetett.

67. Már istenasszonyok ha így kedvezének
      Most tégedet kérő Paris vérségének,
      Hogy abbúl magoknak férjeket szednének,
      Mért Parist Helena nem venné férjének?

68. Mi több, ha üdőmöt s formámot szemléled,
      És uradhoz képest azt jól megítéled,
      Nem hiszem, hogy helyes törvényed kéméled,
      S férjednél méltóbbnak személyemet véled.

69. Nem akadsz énnálam oly gyilkos ipára,
      Amint Atreusra, uradnak atyjára,
      Ki gyermekét sütve tette asztalára,
      Thiestis öcsédnek rút vacsorájára.

70. Látván a fényes Nap azmely gonoszságot,
      Irtózván nem bocsát rá világosságot,
      És szokott útjábúl azonnal kihágott,
      S visszatért, ne látná hogy ez undokságot.

71. Priamusnak atyja teljes életében
      Nem förtözött vala ipának vérében,
      Sem Myrtoum tenger nem részes vétkében,
      Mint urad nagyatyja, ki Pelops nevében.

72. Ősöm atyját pokol vize nem áztatja,
      Ahol van uradnak ősének az atyja,
      Ki sok almát lát, de azt nem szaggathatja,
      S torkig lévén vízben, még azt sem ihatja.

73. De mi haszna, nyelvem ebben fáradozik,
      Ha férjed az, aki ezektűl származik,
      Csudálom, Jupiter hogy már nem változik,
      És ez háznak ipa lenni nem irtózik.

74. Ó, nagy gonoszsága az vak szerencsének,
      Ez méltatlan téged tart ő hitvesének,
      Egész éjjel te vagy díja örömének,
      Ölelgetésedben van része mellyének.

75. Én csak étel fölött láthatlak sokára,
      Még ez is szívemnek esik nagy kínjára,
      Ellenségnek tartsad azt vacsorájára,
      Mely az én italom- s ételemnek ára.

76. Annyiszor megbántam, hogy szálltam házadban,
      Valahányszor láttam te paraszt uradban,
      Hogy vastag karjait vetette nyakadban,
      S ő nyaka is függött te ékes karodban.

77. Irigylem, megvallom, és csak mérget eszem,
      Ha takargat téged, majd megvesz az eszem,
      S csókolgatástokat midőn észben veszem,
      Az poharat szemem eleibe teszem.

78. Midőn pedig gyenge tested szorongatja,
      Leütöm szememet, az könyv ezt áztatja,
      Megdagadt a számban az étel falatja,
      Nyelvem csak fel s alá kelletlen forgatja.

79. Sokszor ínségemben nagyot sóhajtottam,
      De azt is szemléltem, s füllel is hallottam,
      Hogy nevettél rajta, midőn így kínlódtam,
      És te mosolygottál, ha én fohászkodtam.

80. Gondolám, ó jaj, mely iszonyú az véred,
      Hydrák szörnyűségit módoddal feléred,
      Az én nyavalyámat ki magad ösméred,
      Mégis sebeimre ecetedet méred.

81. Tigris volt az anyád, attúl születtettél,
      Méreg s sárkánytejet ömlő helyett ettél,
      Merő fenevadak között neveltettél,
      Az emberi vérben semmi részt nem vettél.

82. Vagy de inkább vettél sőt nagy kegyességet,
      Látszik, hogy Jupiter atyád és vérséged,
      Megbocsáss, hogy így szólt kínjában vendéged,
      Szép Léda volt anyád, ő szoptatott téged.

83. A szerelem merő maszlag az embernek,
      Sok háborút indít, mint szél a tengernek,
      Majd éled, majd lankad, majd indul a pörnek,
      Vesztesége semmit nem enged a szernek.

84. Sokszor akartam már kedvezni fejemnek,
      S borral eloltani lángját én szívemnek,
      De ezzel csak tüzét nyújtottam tüzemnek,
      Bortúl nevelkedett lángja égésemnek.

85. Hogy mindent ne látnék, sokszor elfordultam,
      És az tányéromra arccal leborultam,
      De színed magához húzván megmásultam,
      És te látásodra csak visszaszorultam.

86. Mit tegyek? nem tudom immár utoljára,
      Mindkettő szívemnek válik nagy kárára,
      Játéktokot ugyan nézni fájdalmára,
      De téged nem látni még nagyobb kínjára.

87. Titkolom, mint lehet, megveszettségemet,
      De már cégéresnek látom szerelmemet,
      Nem hazudok, érzed mert te is sebemet,
      Érzed, s bárcsak magad ösmérnéd tüzemet.

88. Ó, mely sokszor félre siettem érkezni,
      Amidőn szemeim látszattak könyvezni,
      Hogy netalán urad találna kérdezni,
      Mi az oka, hogy engem lát epedezni.

89. Ó, hányszor sebemet példázva nyomoztam,
      S vakmerőségemért az italt okoztam,
      Másoknak szerelmit ugyan elölhoztam,
      De én minden szómmal orcádra céloztam.

90. Az költött név alatt magamat értettem,
      Mert tudd meg, én vagyok, aki így szerettem,
      S hogy vásottabb szókkal bátrabban élhettem,
      Magamat részegnek nemegyszer tettettem.

91. Megoldott keszkenőd egyszer jut eszemben,
      S mezítelen mellyed akkor tűnt szememben,
      Ennél ékesb még nem akadt nézésemben,
      Noha már sok szép színt láttam életemben.

92. Homály ehhez képest hónak fejérsége,
      És kéreg az édes tejnek gyengesége,
      Szerecseny, úgy tetszik, Jupiter szépsége,
      Midőn fénlik az te mellyed ékessége.

93. Ezen álmélkodván majd félholttá lettem,
      És amint poharat egy kezemben vettem,
      Érzékenységemet én úgy elvesztettem,
      Hogy aztat kezembűl éppen kiejtettem.

94. Leányod, Hermioné tetszik orcájárúl,
      Mert ez is sok kincset termetiben árul,
      Ha csókot nyert tűled, függvén ő nyakárúl,
      Én mindjárt más csókkal levettem szájárúl.

95. Néha hanyatt dőlvén mondtam énekeket,
      S dúdoltam másoknak régi szerelmeket,
      Vagy pedig nagyhamar elhagyván ezeket,
      Reád értvén adtam sok titkos jeleket.

96. Te legfőbb társaid nem lévén másokkal,
      Clymene és Aetra, azért én jó okkal
      Sokáig a minap beszélvén azokkal,
      Kezdem hódítani hízelkedő szókkal.

97. Értelmét de adták ők ily feleletnek,
      Hogy ők kerítőim nékem nem lehetnek,
      Mert ezen dologban nagy veszélyt lelhetnek,
      Azonban kérésim közt csak hátot vetnek.

98. Nem volna soha jobb ennél az esetnél,
      Mint ha viadalnak bérivé tétetnél
      És nagy bajvívással elnyerettethetnél,
      S az diadalmasnak hitese lehetnél.

99. Amint Hippomenes munkáját nem szánta,
      Futásának bére lévén Atalanta,
      S mint Hippodaméért Pelops fegyvert ránta,
      Mert diadalmasnak eztet atyja szánta.

100. S valamint Hercules hatalmas karjának
        Csúfja lett ereje Achelous szarvának,
        Midőn ágyat kérnek az Deianirának,
        Akarván hitesül ki-ki ezt magának:

101. Én is így fizetnék vad ellenségemnek,
        Növne bátorsága éretted szívemnek,
        Vagy vége szakadna unalmas éltemnek,
        Vagy jutalma lennél én vitézségemnek.

102. De nincs más mód benne, meg kell azt ösmérni,
        Hanem alázatos könyörgéshez térni,
        S téged, szép Asszonyom, buzgósággal kérni,
        S csókkal lábaidat (ha engeded) érni.

103. Ó, görög asszonyok egy gyönyörűsége,
        Ó, két bátyáidnak nemes dicsősége,
        Ó, az Jupiternek méltó felesége,
        Ha azt nem tiltaná atyjai vérsége.

104. Vagy én veled együtt hazavitettetem,
        Vagy számkivetésben itt eltemettetem,
        Mert nemcsak körmözve nyiladtúl sértetem,
        Hanem csontig ható sebtűl gyötrettetem.

105. Azért is még nyelvem méltán ezt mondhatja,
        Hogy jövendölés volt húgomnak szózatja,
        Mondván, hogy az égbűl egy nyíl általhatja
        Mellyemet, amint ezt az eset mutatja.

106. Végy tehát szívedben jámborabb félelmet,
        S meg ne vesd az égbűl adatott szerelmet,
        Adj már kérésemnek egyszer engedelmet,
        S ne hagyj dolgaimnak ily nagy késedelmet.

107. Sokakrúl kell veled még beszédet tennem,
        De ezeknek immár más üdőt kell vennem,
        Azért szemben veled hogy lehessen lennem,
        Az hálószobádban engedj engem mennem!

108. Vagy szégyenled, avagy tartod gonoszságnak,
        Törvényit megszegni igaz házasságnak?
        Nagy példája vagy te az balgatagságnak,
        Ne mondjam dolgodat merő parasztságnak.

109. Gondolod-é vajon, hogy e’ végbenmehet?
        S ez ékes ábrázat bűn nélkül ellehet?
        Ily ígérést senki magának nem tehet,
        Amíg lélegzetet ékes teste vehet.

110. Azért vagy vess véget az vad keménységnek
        Azok ellen, akik szerelmedtűl égnek,
        Vagy ne légy címere ily nagy ékességnek,
        Pörlőse a szépség szemérmetességnek.

111. Gyönyörködik Venus vendég-házasságban,
        Részes Jupiter is az ily tolvajságban,
        Mert ez tette őtet nálad atyaságban,
        Az tett téged nála az leányi ágban.

112. Léda is, az anyád e szokást folytatta,
        Jupiternek kölcsön magát odaadta,
        Őtet vendég-férjnek ágyában fogadta,
        Mit követhetsz te is, azzal megmutatta.

113. Azért hogyha éppen el nem fajzik a vér,
        Melyet szüléitűl vesz a magzati ér,
        Sem Jupiter szokott útjátúl meg nem tér,
        Sem Léda lyánához a tisztaság nem fér.

114. De légy jámbor s akkor fénlik tisztaságod,
        Midőn velem Tróját látja asszonyságod,
        Akkor csak magamon kapjon kívánságod,
        S add, egyedül legyek a te gonoszságod.

115. Legalább vétkezünk most oly gonoszsággal,
        Melyet elmoshatunk az új házassággal,
        Amint ezt ígérte nékem valósággal
        Venus, hogyha akkor nem élt hazugsággal.

116. Ezt urad is, bár nem szóval, parancsolja,
        De cselekedettel mintegy javasolja,
        Mert elment s késését hosszabbra pótolja,
        Vendége lopását hogy így ne gátolja.

117. Nem volt alkalmatos üdő életiben,
        Amelyben ment volna Kréta szigetiben,
        Ó, merő csalárdság vala a szíviben,
        Tudta, mi történhet ő távullétiben.

118. Megindul, de hogy még új rendeket tégyen,
        Hozzád fordul s nyelve ily szózatra mégyen:
        Trójai vendégre gondod, úgymond, légyen,
        Hogy unalmat addig szívire ne végyen.

119. Te parancsolatját uradnak megveted,
        Amire ő intett, azt el nem követed,
        Vendégedhez magad éppen nem életed,
        Nincs rá gondod, őtet búval emészteted.

120. Valóba, elméje tompa az férjednek,
        És érzékenységi nagy hibát szenvednek,
        Látja méltóságát, hiszed-é, színednek,
        Avagy megfoghatja árát szépségednek?

121. Ne hidd, meg nem fogja, mert ha jól ítélne,
        És oly szépnek téged, minémő vagy, vélne,
        Szép módjával ennek okosabban élne,
        S idegen férfira téged bízni félne.

122. Azért ne légy szómhoz bár hajlandósággal,
        S harcolj tüzem ellen állhatatossággal,
        De kénszeríttetünk élni bátorsággal,
        Uradtúl adatott alkalmatossággal.

123. Valóba, megbomlik akkor az mi eszünk,
        És még férjednél is ostobábbak leszünk,
        Ha ily bátorságos üdőben rést teszünk,
        S abbúl kívánt hasznot magunknak nem veszünk.

124. Hozzád mátkát mintegy tulajdon kezével
        Vezet, és hitesét az ő szeretőjével
        Egybezárja, fel nem érvén azt eszével,
        Élj azért férjednek együgyűségével.

125. Csak egyedül fekszel az özvegy szobában,
        Hosszas éjtszakának lévén unalmában,
        Magam fekszem én is özvegy nyoszolyában,
        Amelynek kő tetszik lenni párnájában.

126. De ha a sors minket közös nyájasságban
        Öszvekerít mintegy alkalmatosságban,
        Nem lehet oly fény a déli napvilágban,
        Mint azon éjjeli sötétes vakságban.

127. Akkor én tenéked letészem hitemet,
        Esküvéssel hozzád kötöm életemet,
        S jelen lévén, amint tartom reményemet,
        Megszerzem, hogy kérjed ősi értékemet.

128. Ha pedig félsz szökve engemet követni,
        Hogy jó híred-neved azért fog sértetni,
        Én fogom magamat vétkesnek tettetni,
        S téged minden bűntűl mentnek ítéltetni.

129. Theseushoz ebben magamat illetem,
        És te bátyáidnak nyomdokát követem,
        Világosb ösztönét ennek nem lelhetem,
        Mintsem ha ezeket nálad emlegetem.

130. Theseus tégedet, tudod, elragadott,
        Tolvajsággal Phoebe Castorhoz szakadott,
        Úgy Illaira is Pollushoz akadott,
        Negyedik lészek én, ki ily példát adott.

131. A trójai hajók sereggel itt állnak,
        Fegyverrel is, néppel bőven is szolgálnak,
        Az evedzők s szelek nagy hasznunkra válnak,
        Mert serény utazást minékünk csinálnak.

132. Mint nagy királynéja az híres Trójának,
        Eljárod városit szép Dardaniának,
        Az nép pedig téged mennyei csudának
        Alít s fog vélni új istenasszonyának.

133. Valamerre téged menni szemlélhetnek,
        Merő fűszerszámot előtted égetnek,
        Sok marhavér-ontást akkor elkövetnek,
        Melybűl áldozatot éretted tétetnek.

134. Szülőim nagy kincset hozván őmagokkal,
        S elődben kijövén testvérim azokkal,
        Együtt a trójai számos lakosokkal,
        Tégedet tisztelnek sok ajándékokkal.

135. De mely szűk nyelve van papíros-követnek,
        Csak árnyéka pennám az jövő esetnek,
        Mert nagyobb lesz volta azon tiszteletnek,
        Mint néma betőim néked ígérhetnek.

136. Ellenben te pedig semmit se félj attól,
        Hogy háborúság lesz, ha elragadtatol,
        Sem hogy Görögország minket harccal satol,
        És még tűlem ismég visszahozattatol.

137. Ragadással hajdon sok lyány elvitetett,
        De fegyverrel vissza egy sem kérettetett,
        Ebben az vaklárma több félelmet vetett,
        Mint valóságában lenni ösmértetett.

138. Boreas Orythiát ámbár ellopatta,
        Azért Bistont mégis harc nem sanyargatta,
        Jason is Medeát titkon elragadta,
        Thessaliát Cholchus de mégsem vítatta.

139. Úgy Theseus, aki téged elragadott,
        Ariadnához is ily módon akadott,
        Mégis a krétai nép fel nem támadott,
        Sem az lyánnak atyja harcot nem folytatott.

140. Ilyetén dologban a gyanós félelem
        Nagyobb szokott lenni, mint a veszedelem,
        Amibűl jöhetett némely vélt szerelem,
        Szégyenli, hogyha félt attúl, az értelem.

141. De tettesd, hogy vége harc lesz e dolognak,
        Bátor, de mérgitűl nem félek azoknak,
        Bennem is ereje vagyon a csontoknak,
        És én fegyverim is árthatnak másoknak.

142. Házadnak semmiben nincs nagyobb bővsége,
        Mint mellyel bír széles Ázsia térsége,
        Vitéz férfiaknak nincs ott hossza, vége,
        Sok paripát nevel annak mezősége.

143. Menelaus urad sem mérészségével,
        Sem hadat rendelő tudós elméjével,
        Sem tagjában lévő izmos erejével,
        Sem Paris elejbe nem hág fegyverével.

144. Még csak gyermek lévén, már bajt víni mertem,
        Sok ellenségimet halálba kevertem,
        Az ellopott csordát kezekbűl kivettem,
        S mostani nevemet e dologbúl nyertem.

145. Alig ért életem esztendőt két hetet,
        Midőn már sok ifjú tűlem meggyőzetett,
        Kik közt Dejphobusnak egyik hirdettetett,
        És Illionusnak másik neveztetett.

146. De nem csak midőn kell kardra s kézre kelni,
        Akkor véld erőmöt félelmesnek lenni,
        Mert messzül is tanult nyilam sebet szelni,
        S ahová célozom, ott halált mívelni.

147. Volt-é a férjednek oly ifiúsága,
        Volt-é már gyermeki erkölcse ily drága,
        Oly mesterségektűl van-é méltósága,
        Mint amelyre immár az én sorsom hága?

148. De bár tulajdoníts néki hasonló vért,
        S mondd: a sors őrá is ily erkölcsököt mért,
        De adhatsz-é néki, mint Hector, oly testvért,
        Ki mindenkor maga sok katonákot ért.

149. Nem tudod még, mit ér ugyan nemessége,
        S még titkos előtted testem erőssége,
        Nem tudod, mely nagy az Paris vitézsége,
        Nem tudod, mely férjnek léssz majd felesége.

150. Azért harccal téged vagy vissza nem kérnek,
        Vagy én fegyveremmel görögök nem érnek,
        Bár tettesd, Trójáig táborral keresnek,
        De onnan károsan, hidd el, visszatérnek.

151. Nem lészen nékem baj harcot indítani
        Ily drága hitesért, sem fegyvert rántani,
        Mert mindenek előtt azt meg kell vallani,
        Hogy ily nemes bérért méltó vért ontani.

152. Néked is neveddel az nem ellenkedik,
        Sőt nagy dicsőséged ebbűl kerekedik,
        Mert ha széles világ érted veszekedik,
        Ezzel örökségre híred nevekedik.

 


19. fejezet - II. HELENA PARISNAK

Levelit elolvasván, mintha azzal megbántatott volna, elsőben őtet szemtelensége miatt pirongatja. Tovább annak javaslásit úgy cáfolja, hogy mégis jelentett szerelmét nagyra becsülni látszanék. Utoljára kitetszik, hogy meghódult, amint (az história szerint)
el is ment Parissal Trójába, s így kezdi válaszát:


1. Vakmerő leveled hogy megbántást hozott
    És nagy botránkozást szememnek okozott,
    Meghűlt az vér bennem, színem elváltozott,
    Pajkos értelmitűl az elmém irtózott.

2. Gondolám azonnal azt a tűzre tenni,
    S vásott értelmére semmit sem üzenni,
    De tőlem válaszát csupáncsak nem venni,
    Csekély dicsőségnek alítottam lenni.

3. Feddeni szükséges annak mérészségit,
    Ki egyaránt szórja vak szemtelenségit,
    Te is, szállásodnak megszegvén szentségit,
    Férjes gazdasszonynak késírted hüvségit.

4. Azért fogadott-é ez föld bé tégedet,
    Kiszállítván habos tengerbűl testedet,
    Azért-é palotám hív szállást engedett,
    Ámbár nem ösmérte még nemzetségedet.

5. Tehát emberségem nálad annyit ére,
    Hogy törvénytelenség lenne annak bére?
    Mi vagy, ki házamnak most lettél zsellyére,
    Vendég vagy ellenség, nem tudom végtére.

6. Ezt hallván, gondolom, émelyeg a bélyed,
    S igaz panaszomat parasztnak ítéled,
    De ha jámborságom tisztaságtúl éled,
    Ámbár parasztnak mondj, nem gondolok véled.

7. Hogy vidám és kegyes az én tekintetem,
    S magamat komornak lenni nem téttetem,
    Azért mégis hidd el, jámbor az életem,
    Meg nem gyönyörködtet senkit én esetem.

8. Azért is lelkemben tész az viadalmat,
    És nagy álmélkodás vész rajtam hatalmat,
    Hogy mi adott néked olyan bizodalmat,
    Hogy ágyamban reménlj magadnak jutalmat.

9. Talán hogy már egyszer ily sorsra jutottam,
    És Theseus által én elragadtattam,
    Azért másodszor is méltónak látszattam,
    S az elragadásra mintegy rést mutattam?

10. Bátor úgy volt, de én abban sem vétettem,
      Mert édes beszéddel meg nem győzettettem,
      Hanem erőszakos ragadást szenvedtem,
      Akkor is csak merő nem akarást tettem.

11. Ő sem vette kívánt hasznát munkájának,
      S el nem érte célját feslett szándékának,
      Én sem láttam egyéb kárát ártalmának,
      Hanemhogy félelmek reám áradának.

12. Küszködés közt mégis megkapván subámat,
      Néha némely csókkal illetné orcámat,
      Két ujjai közé néha fogta számat,
      S így az én testembűl nem vett egyéb vámot.

13. Jaj, de mely lator az te csintalanságod,
      Ezzel bé nem telnék, tudom, kívánságod,
      Hanem többre vagyon menni vásottságod,
      Mintsem Theseushoz hasonlatosságod!

14. Theseus engemet épen visszaadott,
      Tisztaságom tűle ártatlan maradott,
      Mértékletességgel tett vétke apródott,
      S képtelen dolgáért bánatra fakadott.

15. Vétkit bánván Theseus, mintha arra menne,
      Hogy Paris is tűle erre okot venne,
      Nevetlek, hogy mégis kedved telnék benne,
      S legalább, hogy neved egyszer szemben lenne.

16. Nem haragszom mégis, ámbár úgy látszatik,
      Mert a szeretőre ki haragudhatik,
      Főképpen, ha elmém abban megnyughatik,
      Hogy szerelmed szívbűl, nem színbűl mutatik.

17. De az mégis bántja kétséges szívemet,
      Sokféle gondolat fárasztja fejemet,
      Nem mintha nem bíznám, tudván szépségemet,
      Avagy nem ösmérném tulajdon képemet.

18. Hanem az, hogy könnyen hinni minden szóknak
      Sokszor ártalmokra volt az asszonyoknak,
      Titeket is lenni mondnak hazugoknak,
      Kik ilyek pedig már, ki higgyen azoknak.

19. De vétkeznek mások, s ritka a fejérnép,
      Szemérmetességtűl aki félre nem lép,
      Bátor de mi tiltja, ámbár termetem szép,
      Hogy az ritkák között legyek én is egy ép.

20. Hogy pedig anyámnak szemérmének kára
      Tenéked helyesnek látszhat utoljára,
      Mellyel engemet is húznál példájára,
      Ezen fortélyodat vészem csak tréfára.

21. Tudod-e, hogy anyám megcsalást szenvedett,
      S tudatlan dolgában hiba keveredett,
      A buja magára hattyútollat szedett,
      S mint madár, csalárdul melléheveredett.

22. De már ha én vétek, mi menti vétkemet,
      Semmi tudatlanság nem csalja szememet,
      Mindent tudok, mire kénszeríts engemet,
      Nincs palást, mely fedje cselekedetemet.

23. Anyám jól vétkeze, azzal feljebb hága,
      Mert megváltá vétkit latra méltósága,
      Ha én vétek, hervad szemérmem virága,
      Mely Jupitertűl lesz az én vétkem drága?

24. Pompás nemzeteddel hogy pedig kérkedel,
      Hogy istenősöknek vérébűl eredel,
      Szép ez, én is vallom, méltán hízelkedel,
      Mert házad díszével nagyra telepedel.

25. De ámbár Jupitert, fő ősét ipamnak,
      Elhallgassam Pelopst, nagyatyját uramnak,
      S ne számláljam ezek díszét jutalomnak?
      Mintha nem használna e’ semmit magamnak.

26. Anyám, Léda ennek nagyobb díját vette,
      Ő saját apámnak mert Jupitert tette,
      Midőn hattyúképben öltözött érette,
      S mint hattyút engedte feküdni mellette.

27. Menj most, kérkedj, ugyan tisztelet nemednek,
      De akit te tartasz nagy dicsőségednek,
      Az volt még ötödik őse szülésednek,
      Nékem pedig atyám nem titok szívednek.

28. Tróját is ámbátor hatalmasnak vélem,
      De nincs mért földemet rosszabbnak ítéljem,
      Hogy hazád gazdagabb és népesb, reménlem,
      De hogy vad és paraszt, nem csak én beszélem.

29. Ígér a leveled sok ajándékokat,
      Kik meggyőzhetnének istenasszonyokat,
      De már ha én törni akarnék fazokat,
      Nem kívánnék nálad erre más okokat.

30. Mert vagy holtig tisztán megmarad életem,
      Vagy csupán csak az te személyed szeretem,
      S nem ajándékokat hódulván követem,
      Mert kívüled minden kincsemet megvetem.

31. De annak sincs nálam éppen gyűlölete,
      Amely levelednek az ő ígérete,
      Mert az az ajándék kedvesb s van kelete,
      Melyet drágának tesz ura tekintete.

32. Nagyobbra becsülöm mégis személyedet,
      Nagyobban becsülöm hív szeretetedet,
      Hogy értem veszélyre tetted életedet,
      S hosszas hajózásra adtad szép testedet.

33. Most is az asztalnál midőn veled eszem,
      Ámbár tányéromat szemem elé teszem,
      Ámbár mindazokat eltitkolja eszem,
      Csintalanságodat ha én eszben veszem.

34. Majd feslett szemiddel szemeimet csalod,
      Majd fohászkodással fülemet furdalod,
      Majd pohárt mellőlem kapván tapasztalod,
      S mely felől én ittam, te is onnan nyalod.

35. Ujjaid mely igen sokat integettek,
      S néha mintegy betőformára szedettek,
      Szemöldökid pedig oly jeleket tettek,
      Éppencsak hogy immár majdnem beszélettek.

36. Szörnyű félelemben sokszor szinte fáztam,
      Hogy uram ne látna, reá is vigyáztam,
      Noha elpirulván susogva példáztam,
      Hogy nincs orcád, abban, lám, nem is hibáztam.

37. Láttam azt is, midőn az asztalt karcoltad,
      Amelyre nevemet ujjoddal rajzoltad,
      A bornak csöppeit ott öszveráncoltad,
      S ezen szót, szeretlek, azzal kimázoltad.

38. De hogy azt nem hiszem, szükség tűle félni,
      Komor hunyorgással adtam megítélni,
      Ládd, ki tudtam eddig csak szózattal élni,
      Jaj nékem, tanultam már így is beszélni.

39. Valóba, ha immár vétkezendő volnék,
      Ily hízelkedésid által meghódolnék,
      Javallásod szerint talán mást gondolnék,
      S mézes kelepcédben önkön bégázolnék.

40. Azonkívül is nagy a te kegyességed,
      Vidám tekinteted, ritka a szépséged,
      Édes a beszéded, nemes emberséged,
      Akarmely nem méltán megölelhet téged.

41. Ezen szerencsében Delus részesüljön,
      Mintsemhogy hűvségem énbennem meghűljön,
      Mintsem gyalázatban jó nevem merüljön,
      Mintsem idegenre szerelmem kerüljön.

42. Ne kívánj, ó, Paris, ebben gyönyörködni,
      Szép feleség nélkül tanulj szűkölködni,
      A szép asszony miatt félni és törődni,
      Rólam példát vehetsz, mint kell itt hűsködni.

43. A szép asszony az ő férjének gyötrelme,
      Kétképpen kínlódik emiatt az elme,
      Ha látja, bágyasztja szívit ő szerelme,
      Ha nem látja, vagyon érette félelme.

44. Retteg, hogyha mással beszél felesége,
      Aki házához jön, minden ellensége,
      Csak egyedül az az ő kedves vendége,
      Ki hamar búcsúzik, s ritka jelensége.

45. Mértékletességgel efölött csillogni,
      S a tetszett dologtúl magát elfoglalni,
      Kívánság gátlásán nem fújni s morogni,
      Virtusok számában szokott ez ragyogni.

46. E kívánság, hidd el, nem csak rajtad esik,
      Mert amit keressz, azt mások is keresik,
      E prédát, amint te, ők szinte úgy lesik,
      Bokros kívánságit csakhogy jobban nyesik.

47. De te többet látsz-é, nálok szemesebb vagy?
      Nem látsz többet, sem tebenned nem jobb az agy,
      Vakmerőség miatt hanem elméd elfagy,
      S te szíved sem bátrabb, hanem csak a szád nagy.

48. Akkor hozott volna bár a sors tégedet,
      Midőn ezer kérő házamra terjedett,
      Ezer közül látván ezen szépségedet,
      Választottam volna a te személyedet.

49. Maga sem cáfolja férjem beszédemet,
      S vélem, helybenhagyja az ítéletemet,
      Mert mint akkor maga lopta el szívemet,
      Úgy szabad volt szebbhez kötni életemet.

50. De már késűn jöttél, más hágott előmben,
      Más az gazda, látott tűled várt örömben,
      Hogy tied legyek, nincs szabadság erőmben,
      Az te futott prédád jutott más körömben.

51. Mégis mint kívánnék néked párod lenni,
      Úgy Menelaustúl csak szánnék elmenni,
      Szűnj meg azért engem édes szóddal kenni,
      Akit szeretsz, annak ne kívánj kárt tenni.

52. Hagyj engem sorsában eddig tölt kedvemnek,
      S annál megmaradjon vágyása szívemnek,
      Akit a szerencse nékem tett férjemnek,
      Ne kívánd prédáját tiszta életemnek.

53. De Venus (úgy mondod) néked ezt ígérte,
      Midőn három dea ítéleted kérte,
      Erővel egy, s másik országgal kísérte,
      Harmadik, a Venus, engem ígért érte.

54. Nehez ezt is hinni, hogy mennyei testek
      Nálad ítéletet szépségért kerestek,
      Legalább hogy reám ezen voxok estek,
      Hitelére éppen gondolatim röstek.

55. Testem birodalmi annyit nem ígérnek,
      Engem istenasszony hogy tegyen fő bérnek,
      Elég, ha engemet emberek dicsérnek,
      Venus dicséreti gyomromhoz nem férnek.

56. De légyen úgy, immár magamot megadom,
      Szép vagyok s a többit én felyülhaladom,
      Ez dicséreteket kedvesen fogadom,
      Mert mit szívem kíván, számmal mért tagadom?

57. Azt azért legelső örömömnek tettem,
      Hogy Venus asszonynak annyira tetszettem,
      De abbúl még nagyobb vigasztalást vettem,
      Magad tetszésitűl hogy fő béred lettem.

58. Én vagyok hát néked erő és hatalom,
      Én vagyok, ládd, néked ország s birodalom,
      Vas legyek s bár acél és kemény kőhalom,
      Ha nem szeretem ez szívet, s magosztalom.

59. Vas nem vagyok, hidd el, de félek szeretni
      Azt, kit magamévá nem vélem tehetni,
      Az oly reménséget mi haszna követni,
      Kit sem hely, sem üdő el nem hágy érhetni.

60. Mit használ a vizet tűzkőbűl csafarni,
      Az laput kapálni és ekével marni,
      Búzát jégben vetni, tejet öszvevarrni,
      A levegőégben halászni akarni.

61. Efelett nem szoktam soha ily tréfára,
      Igen paraszt vagyok Venus lopására,
      Még férjemnek nem volt hűvségemben kára,
      Sohasem fektettem latrot az ágyára.

62. Most is oly levelet hogy kezeid vettek,
      Melyben beszédemnek titkai tétettek,
      Soha ezek ennekelőtte nem lettek,
      Még ily szolgálatot betőim nem tettek.

63. Boldogok, kik tudták ezt szokásban venni,
      Én együgyű vagyok, nem tudok bűnt tenni,
      Nehéz útját vélem a véteknek lenni,
      Azmelyen még eddig nem tanultam menni.

64. Az félelem is árt, majdcsaknem bódulok,
      Levelemre nézvén most is elpirulok,
      Hol kimegyek, hol befelé megindulok,
      Mintha minden látna, úgy félek s búsulok.

65. Nem is ok nélkül nincs én szívemnek nyugta,
      Mert felőlem volt böcs, az nép félrerúgta,
      Már gyalázatomat imitt-amott zúgta,
      Amint Aethra minap ezt fülemben súgta.

66. Ezt te csak titkold el, nem szükség szagolnod,
      Akarmit beszélnek, nem kell reá szólnod,
      Hanem ha már elállsz s kívánsz mást gondolnod,
      De miért állnál el, lehet eltitkolnod.

67. Játsszál, de csak titkon, nem árt az okosság,
      Rejtekhelyet kíván az tolvaj nyájasság,
      Hogy férjem itthon nincs, nagy alkalmatosság
      Adatott, de mégsem legnagyobb szabadság.

68. Ő ugyan messze van, tenger lévén közte,
      Mivel szorgos útját nagy ok ösztönözte,
      És noha kétséged egy darabig főzte,
      De végre a szükség ugyan csak meggyőzte.

69. Vagy elmenetelit talán én szerzettem,
      Mert kételkedésit midőn észbenvettem,
      Hogy bízvást induljon, önkönt integettem,
      Mondván: menj el, vissza de siess érettem.

70. Örülvén az jelnek, megcsókol engemet,
      Megy és mond: megőrizd házi értékemet,
      Ajánlom a Parist, kedves vendégemet,
      Jól tartsd és megbecsüld, mint én személyemet!

71. Akkor a nevetést csak alig tarthattam,
      S mokogva egyebet már nem is mondhattam,
      Hanem: meglesz, azzal ott hátat mutattam,
      Mit gondoltál akkor, azt is jól tudhattam.

72. Ő ugyan messze ment útjain hajóknak,
      De hogy minden szabad, ne véld ezt oly oknak,
      Távul is vigyázni rám szemei szoknak,
      Tudod, hosszú kezek van az királyoknak.

73. Az hír is, mely nagyra viszi szépségemet,
      Akadályoztatja igyekezetemet,
      Mert mennél inkább ti dicsértek engemet,
      Annál inkább férjem félti személyemet.

74. Mely dicsőség fémet haszonnal illeti,
      Ugyana’ sorsomat károkkal bünteti,
      Bár megcsalatnának az hír ígéreti,
      És ne volnék oly szép, azmint az hirdeti.

75. Ne csudáld pedig, hogy elmenvén azonban
      Véled magányosan itthagyott házomban,
      Tudniillik bízott én jámborságomban,
      Felőled akarmit tartott alattomban.

76. Félti az orcámat, bízik életemben,
      Kétféle sors leli őtet egyetemben,
      Mely bátran megnyugszik erkölcsös szívemben,
      De szépségem miatt vagyon félelemben.

77. Ösztönözsz arra is serény hamarsággal,
      Ne töltsük az üdőt haszontalansággal,
      Hanem éljünk az jó alkalmatossággal,
      Melyet hagyott férjem merő tompasággal.

78. Tetszik is, félek is, függ még akaratom,
      Nagy kétség közt fárad sebes gondolatom,
      Majd gerjed, majd hunyik mozgó indulatom,
      És mitévő legyek, éppen nem tudhatom.

79. Férjem itthon nincsen, messze mulatozik,
      Paris is az ágyban csak maga nyujtózik,
      Te is szeretsz, szívem tőled sem irtózik,
      Képem neked s tied ennékem adózik.

80. Éjtszakák is hosszak, vagynak meguntsággal,
      S beszéd szerint immár élünk társasággal,
      Te is (jaj ennékem) bírsz nagy nyájassággal,
      És egy házban lakunk éjjel s napvilággal.

81. Megvallom, mindezek engem integetnek,
      A kívánt vétekre bátran édesgetnek,
      De midőn lábaim már majd-majd égetnek,
      Nem tom, mely félelmek csak visszakergetnek.

82. Ha már nem tudod ezt velem elhitetni,
      Hatalommal tudnád bár végben vitetni,
      Hízelkedést félre kellett volna vetni,
      S én keménységemet erővel sürgetni.

83. Némelykor valakin erőszakot tenni
      Annyit tesz, mint mézet ajakára kenni,
      Amit tagad szóval, másképp kész felvenni,
      Én is kívánnék ily módon boldog lenni.

84. Tudod, az asszony mely sok praktikával él,
      Amit nem kér tőled, ha adod, csak elkél,
      Amit kér pedig, hogy ne bántsd, az nála cél,
      És talán hogy ne bántsd, ő ugyan attúl fél.

85. De még szerelmünk új, vagyon zsengéjében,
      Talán jobb lesz botot vetni menésében,
      Sokszor még a láng is volt gerjedésében,
      Csak kevés víz gátlást ejtett égésében.

86. Nincs vendégben igaz szerelem, lásd meg bár,
      Hanem mint ő, az is kóborl, fel s alá jár,
      Midőn reménlenéd, hogy oly erős, mint vár,
      Akkor tapasztalod, hogy csak volt és nincs már.

87. Ennek Hypsipyle cégéres példája,
      Akit igen megcsalt Jason hazug szája,
      Úgy Ariadne is, Theseus mátkája
      Tudja, hamis hitnek mi légyen tréfája.

88. Te is Oénonét sokáig szeretted,
      De azt utoljára tűled elkergetted,
      Nem tagadod, én is tudván, hogy étetted,
      Sokat értekeztem, hidd el, már éretted.

89. De hadd, hogy állandó a szerencsében lész,
      Nem lehet, mert hajód már az menésre kész,
      Csak még szólj s az kívánt éjre rendelést tész,
      Addig jó szél támad, s tőlem hamar elmész.

90. Közepin útjának örömed elfordul,
      Újságának teljes virágjában megfúl,
      Az feledékenység azután ebben dúl,
      A mi szerelmünk is a szelekkel elmúl.

91. De lám, kérsz, hogy veled én is utat vegyek,
      Mert hogy Tróját lássam, javaslják a jegyek,
      S vén Laomedonnak vigasztalást tegyek
      És unokájának felesége legyek.

92. Még annyira le nem tettem szemérmemet,
      S az hírre sem vetek oly megvető szemet,
      Hogy nem sértné mintegy már elszánt kedvemet,
      Ha Trója hordozná becstelen nevemet.

93. Mit mondana Sparta, mit egész Achája,
      Mit Trója és téres Ázsiának tája,
      Mit Priamus s annak hitesének szája,
      Mit bátyáid s az ő feleségek nyája?

94. Magad is hogy vehetsz oly nagy reménséget,
      Hogy tehozzád holtig mutatok hívséget,
      Tulajdon példádbúl nem vész-é ínséget,
      Hogy más is majd űzi ezt a mesterséget?

95. Akarmely jövevény Trójába fog szállni,
      Főképpen ha talál éjtszakán ott hálni,
      Az néked fog mindjárt félelmedre válni,
      Tartván, hogy nétalán engem jött vizsgálni.

96. Te is, ha haragra gerjed benned az nyál,
      Asztalnál fejemhez hányszor röpül a tál?
      Az ocsmány kurva név hányszor nyakamba száll,
      Noha az én bűnöm az te vétkedbűl áll.

97. Te magad lész az én vétkemnek feddője,
      Aki magad voltál annak megszerzője,
      Amely bűnnek vagy most puha megkérője,
      Ugyanannak lész majd kemény üldözője.

98. Inkább előbb az föld fémet elborítsa,
      S megholt tetememet sírjába szállítsa,
      Mintsemhogy éltemet a sors így csófítsa,
      S én állapotomat ily kínra fordítsa.

99. Ez volna-é amaz megígért vigasság,
      Ez-é a gazdagság s királyi házasság?
      Ez-é a muzsika, tánc, öröm s nyájasság,
      Nemde halálnál is mordabb kés s gyilkosság?

100. De biztass, hogy ettűl nem kell megdöbbenni,
        Mert fogok ott merő boldogságban lenni,
        S ígért javaidnál sokkal többet venni,
        Amit akarok, az arannyal azt tenni.

101. Királyi ruhában mindjárt öltöztetem,
        Mint angyal, szintén úgy tűled kedveltetem,
        Soha nem sértetik bánattal életem,
        Sőt, mint nagy királyné, szentül tiszteltetem.

102. Megbocsáss, de annyit ígéreted nem ér,
        Mint az, mit éntőlem te kívánságod kér,
        Mely földön most lakom, nékem az elég bér,
        Kívánságom szerint rám minden jókat mér.

103. Ha már ki Trójába fenvén irigységet,
        Rajtam elkövetne törvénytelenséget,
        Ki segít, s hol lelem bátyáim készségét,
        Hol keresném édesanyám segítségét?

104. Medeának Jason tett sok ígéretet,
        S országábúl tűle messze elvitetett,
        De végre az házbúl is kiverettetett,
        Az idegen földön bolygóvá tétetett.

105. Nem volt ott Aeetes atyja, kihez menne,
        Nem Idyia anyja, kinek panaszt tenne,
        Nem volt Chalciope nénje, hogy őbenne
        A szegény Medea vigasztalást venne.

106. Ettűl én ne féljek, mert Paris biztatott,
        De Medea sem félt, mégis megcsalatott,
        Sok jó reménségre már kocka hányatott,
        Többször vakot, ritkán vetett arra hatot.

107. Mely hajókkal most az tengert ellenkezni
        Látnád s habok miatt majd sorsát végezni,
        Csendességben kezdtek a parttúl evezni:
        Úgy a sors is szokott elsőben kedvezni.

108. Az tüzes fáklyán is szükség megrémülni,
        Melyet édesanyád látszott vala szülni,
        Az jövendölésnek sem lehet örülni,
        Mondván: görög tűzben Trója fog merülni.

109. S amit Venus kedvez, gondolatid vették,
        Bírói végzésid hogy nyertessé tették,
        Más ketten fejemet úgy gondban ejtették,
        Pörököt általad azkik elvesztették.

110. Nem is kétlem, nem lesz ha méltó félelmünk,
        Hanem hogy elszökjünk, elvégzett értelmünk:
        Fene harc lesz ezért a mi jövedelmünk,
        Jaj nékem, fegyveren általmegy szerelmünk.

111. Lapitáknak honnan lett vérek ontása,
        S Centaurusok ellen való harcolása?
        Nem-é Hippodame szűz elragadása
        Okozta ezt? melyért sok kard éle vása.

112. Mit vélsz férjem felől, ha te hágsz jussában,
        Gondolod-é, rest lesz igaz haragjában?
        Nemdenem kardot kap Tindarus markában,
        S bátyáimmal siet a tolvaj Trójában?

113. Egész Görögország fegyverben öltözik,
        S ellenkező szívvel Trójára költözik,
        Mezein népeddel sokszor megütközik,
        Kettőnkért mely sokan véreket öntözik.

114. Ölelgetés helyett fegyvert várhat nyakad,
        Mert lágy nyájasságunk kemény harcra fakad,
        Szerelmünk kötele éles kardban akad,
        Jaj, félek, azáltal talán el is szakad.

115. Kérkedel ugyan sok vitézi munkáddal,
        De ez ellenkezik a te szép orcáddal,
        Mi irigy követést tart szélvész a náddal,
        Vagy a csikorgó Mars csókolkodó száddal.

116. Inkább illik tested Venusnak nyájában,
        Mintsem ama véres Marsnak táborában,
        Az harc izmosoknak légyen hatalmában,
        Te csak melegedjél szeretőd ágyában.

117. Hector, kinek nálam dicséretét tetted,
        Vitéz seregével keljen fel helyetted,
        Ő víja a munkás harcokat éretted,
        Te más vitézségnek ajándékát vetted.

118. Ezt látván és értvén hamar jót gondolnék,
        És bárcsak mérészebb egy kevessé volnék,
        Sok fittatásidra éppen meghódulnék,
        Kezet fognék s többé ellened nem szólnék.

119. Meg is cselekszi ezt, s ráhajtja a jó szesz,
        Amely asszony nálam bátrabb s okosabb lesz,
        Az ajánlott sorsbúl jobb nyereséget vesz,
        És útjában, mint én, annyi gáncsot nem tesz.

120. Avagy talán én is még kapok vérszemet,
        S megcselekszem, félretévén szemérmemet,
        Hódolás jelire kinyújtom kezemet,
        És raboddá hagyom meggyőzött szívemet.

121. Amit pedig értek általad sürgetni,
        Hogy akarnál vélem titkon beszélgetni,
        Tudom, szándékodat könnyen megérthetni,
        Az beszéd név alatt mit akarsz kergetni.

122. Csakhogy sietsz s mohón bánsz mindjárt kezdetben,
        Sorsod pedig még csak most van készületben,
        Egy kis múlatást tégy az igyekezetben,
        Szándékodat viszi talán jobb keletben.

123. Rúgd ki már tintádat s adj nyugtot ujjamnak,
        Én pennám tudója egyedül titkomnak,
        S eszköze szokatlan tolvaj írásomnak,
        Rúgd ki már tintádat s adj nyugtot ujjamnak.

124. Az többirűl pedig még mit kék ítélni,
        Clymen, Aethra által fogunk majd beszélni,
        Én társaim ezek, nem kell tűlök félni,
        Amit a jó sors ád, azzal fogunk élni.

 


20. fejezet - III. PENELOPE ULISSESNEK

Paris Helenával, Menelaus feleségével Trójába elszökvén, az egész Görögország fejedelmi ellene támadnak, kik között vala Ulisses is, Traciának királya és Penelopé asszonynak férje, akik Tróját tíz esztendőkig víván, megveszik, földig lerontják, és Helenával visszamennek
Görögországba, de Ulisses, hajója a szélvésztűl messze földre elragadtatván, még más tíz esztendőkig bujdosott a tengereken,
kinek késedelmit Penelopé asszony nem tudván mire vélni, ezen levéllel inti, hogy mennél hamarább visszajöjjön:


1. Penelopé küldi néked ez levelet,
    Ulisses, én férjem, kívánván jó szelet,
    Amely téged hozzám hozzon válasz helyett,
    Mert már nálad nélkül töltök én húsz telet.

2. Görög asszonyoknak hosszas özvegysége,
    Hamuvá vált immár Trója erőssége,
    Koromszínre jutott hajdani szépsége,
    Csak voltnak mondatik régi dicsősége.

3. Priamus királlyal Trója annyit nem ért,
    Mint mennyi bánatot ő mi szívünkre mért,
    Hogy miatta messze férjek öntöttek vért,
    Amelynek panasza engem még most is sért.

4. Ó, de a tenger is ebben vétkezhetett,
    A tolvaj Parisban mért hagyott életet,
    Sparta mellett midőn hajója csalt vetett,
    Kedves lopására még szert nem tehetett.

5. Ím, most nem látszatnám én fél elevennek,
    S nem tudnák tagjaim lenni kegyetlennek,
    Hogy magányos ágyban hidegtűl rettennek,
    Unalmas napjaim sem, hogy késűn mennek.

6. De özvegy kezeim sem bágyadoznának
    Öszveszedésitűl az vászon ráncának,
    Tartóztatásával csak hogy ily munkának
    Unalmát kell győznöm hosszas éjtszakának.

7. Nyughatatlan gonddal teljes a szerelem,
    Szüntelen gyötri ezt az gyanós félelem,
    Azért a szerelem csak merő sérelem,
    Mérges méz, édes kín és nyájas gyötrelem.

8. Félti, akit kedvel s miatta aggódik,
    Majd szomorú, majd víg, nevet, fohászkodik,
    Majd piros színt mutat, majd halaványodik,
    Minden veszedelmin csak egyért kínlódik.

9. Ezmiatt elméje bágyad sok képzéstűl,
    Az vizet is félti az tűz-égetéstűl,
    Az porban is félti az elmerüléstűl,
    Az mezőn is félti az hajótöréstűl.

10. Én is temiattad kínzattattam ettűl,
      Féltettem éltedet majd minden esettűl,
      Mindenkor tartottam nagyobb történettűl,
      Mintsem valóban már volt veszedelemtűl.

11. Habos gondolatim sok veszélyt költöttek,
      Most a trójaiak (mondám) rád ütöttek,
      Innen amazonok, innen phrixek jöttek,
      Ily képzések engem naponként gyötröttek.

12. Az vitéz Hectortúl éltedet féltettem,
      Kinek nevére is halavánnyá lettem,
      Antilochust Hector levágta, értettem,
      Netalán te légy ez, szörnyen megijedtem.

13. De hasonlóképpen Patroclus halála,
      És hogy Tlepolemus elesni talála,
      Akiben Lycusnak dárdája megálla,
      Kétséges gondomra nékem mindez vala.

14. Egyszóval, köztetek ha ki megöletett,
      Hallván azt, szívemre hideg ereszkedett,
      Melyet másképp hevít az forró szeretet,
      Mert vélém, rajtad is ez megtörténhetett.

15. Benned is az halál találhat oly ízet,
      Mint mely vitézekbűl megölt már sok tízet,
      Kikért hitesei szemek öntvén vizet,
      Gondolám, majd a sors nékem is így fizet.

16. Úgy midőn férjeket özvegyi jajgatták,
      Mit várhatok én is, azzal megmutatták,
      Mert bárkik élteket egyszer megtarthatták,
      De más harcban ugyan azt csak odahadták.

17. De hív szeretetnek mégis volt jutalma,
      Mert hamuvá válván Trójának hatalma,
      Férjemet megtartá Istennek oltalma,
      Ámbár még szívemnek nincs végnyugodalma.

18. Az görög vitézek megjöttek Trójábúl,
      Háláló füst támad azok oltárjábúl,
      Házi isteneknek csupán csak magábúl
      Sok áldozat esik idegen prédábúl.

19. Az házas Nimfák is vigadnak ekképpen,
      Férjekért áldoznak, hogy megjöttek épen,
      Azok pedig viszont elbeszélék szépen,
      Mint akadt meg Trója az halálos lépen.

20. Nagy álmélkodásnak a vének indulnak,
      Mert még mit nem tudtak, ezekbűl tanulnak,
      Az félénk asszonyok rettegnek s fasúlnak,
      Férjek beszédjére szinte elbámulnak.

21. Nem hajt ételire, sem az italjára,
      Hanem az ujjait tévén villájára,
      Húzza, vonja eztet rendes léniára,
      Még le nem karcolja Tróját tányérjára.

22. Mondván, Simoisnak erre ment folyása,
      Sigaeumnak partja tengertűl elvása,
      Az volt Priamusnak királyi lakása,
      Szép palotájának így vala állása.

23. Amott az Achilles, Ulisses ez táján
      Üt az ellenségre, lovát tartván száján,
      Hector is, sok vágás lévén az ruháján,
      Erre rohant vala vitéz paripáján.

24. Fiadnak ezt Nestor mind elbeszélette,
      Ő pedig ennékem értésemre tette
      Úgy, hogy Rhesust s Dolont kardod eltemette,
      Ezt álom, csalárdságod azt megejtette.

25. Bizantinusoknak Rhesus fő vezére,
      Mely nap Trója mellé segítségül ére,
      Az éjjel népével másvilágra tére,
      Az te fegyveredtűl öntettetvén vére.

26. Dolon pedig mint kém Trójábúl kihatott,
      De még Trója felé akkor elfogatott,
      Ki éltéért minden titkot kimutatott,
      De afelűl feje tűled elvágatott.

27. Ó, mennyit próbáltál, minket elfelejtvén,
      Éjtszaki fortéllyal a Rhesust megejtvén,
      Annyi sok férfiat életbűl kifejtvén,
      Hogy csak egy társod volt, előttök elrejtvén.

28. De Diomedessel ámbár magad voltál,
      A szép okkal, móddal még itt is gondoltál,
      Ily bátran s vitézül azért is harcoltál,
      Emlékezetedhez hogy engem kapcsoltál.

29. Mert az ellenségnek szaporodásával
      Gondolád, lész tűlem több üdeig tával,
      Mert tovább kellene küszködni Trójával,
      Ha erőséttetnek ellenség számával.

30. Holt-eleven lettem, az vérem nem jára,
      Figyelmezvén öreg Nestornak szavára,
      Mint ütöttél vala Rhesus táborára,
      Másként hazádbéli pártos cimborára.

31. De mit használ nékem Trójának romlása,
      S általatok történt hamuvá válása,
      És lator földjének méltó feldúlása,
      Melyen erős fáknak volt hajdan állása.

32. Én mindeddig vagyok azon özvegységben,
      Melyben voltam, midőn Trója volt épségben,
      Azmely okért késtél, az immár ment végben,
      Mégsem vagy mindeddig nálam jelenségben.

33. Úgy vagyon, másoknak Trója elrontatott,
      De az én részemre épen meghagyatott,
      Mert valamint midőn férjem ott múlatott,
      Úgy most is személyed tőlem elzáratott.

34. Nem vív ugyan Trója bajt az görögökkel,
      Fényes vára helye mert felnőtt börökkel,
      Diadalmas zsellyér nem hajtván pörökkel,
      És szántja utcáit az fogoly ökrökkel.

35. Tarlóvá lett éppen, s rakva van kévével,
      Kasza bír piarca zöldült térségével,
      Görög szántó töri préda ekéjével
      Megtrágyázott földét lakosa vérével.

36. Még most is szenvednek ellenkezéseket,
      Kik tolvaj Trójában letették élteket,
      Szántóvas szaggatja mert holttetemeket,
      S majd eltemeti, majd kiássa ezeket.

37. Hol volt kinek háza, senkinél nincs tudva,
      Mert már romladékit fellepte a dudva,
      Azért bizonyítván szólana hazudva,
      Avagy a kétséggel legalább alkudva.

38. Te mégis oda vagy, szemem könyvet hullat,
      S miattad bús szívem nagy bánatra gyulladt,
      Meghűlt de tebenned az régi indulat,
      Hogy azt sem tudhatom, vasszíved hol mulat.

39. Valahány idegen hajóra akadok,
      Felőled sokféle kérdésre fakadok,
      És mindaddig tőlök el nem is szakadok,
      Még hozzád vivendő levelet nem adok.

40. Nestornak is írtam Pylon városában,
      De semmi bizonyos nem volt válaszában,
      Levelet nem másképp küldöttem Spartában,
      Ott sem tudják, hogy légy mely ország tájában.

41. Bár még most is Trója állna régi nyomban,
      Jaj, de mit kívánok szörnyű bánatomban,
      Vagy szégyen, vagy vétek, kimondom azonban:
      Bár még most is Trója állna régi nyomban!

42. Legalább hogy ott vagy, arrúl volna jelem,
      Lenne az is búmban enyhisztő kegyelem,
      Hogy mások is, kiket sértvén ily gyötrelem,
      Volnának hasonló panaszban énvelem.

43. Most semmi bizonyos nincs, mitűl féjtselek,
      Azért is mindenben én félelmet lelek,
      Mennyi veszélyt hoznak tenger, föld és szelek,
      Mindezektűl téged egyaránt féjtelek.

44. Jaj, de más okot is lehet itt nevezni,
      Háthogyha találtál más hitest szerezni,
      S én parasztságomrúl nála emlékezni,
      Aki tanultam volt csak vásznat hímezni.

45. Könnyen meglehet ez, mert nagy feslettségtek,
      Ó, görögök, s tudva van hitetlenségtek,
      Sokszor obsitot nyér jámbor feleségtek,
      S hűségtelen másnak szerelmitűl égtek.

46. Bár megcsalatkozzam ezen gyanóságban,
      És te se légy részes ily rút gonoszságban,
      Hanem hozzám kötött első szabadságban
      Siess hazajönni, mert vagyok agságban.

47. Utálja az atyám én özvegységemet,
      S kívánja más férjhez kötni életemet,
      Szidja késésedet, majd vár, majd éltemet
      Bízik eloltani, s ezzel szerelmemet.

48. Szidja bár, nem bánom, de mássá nem tészen,
      Sem untatásbúl oly jutalmat nem vészen,
      Tied vagyok s voltam, most is várlak készen,
      Penelopé végig Ulissesé lészen.

49. Tekintetes erkölcs mindenkor szenvedett,
      Az irigység súlya reá ereszkedett,
      De a terhe alatt feljebb emelkedett,
      És az üldözés közt inkább nevelkedett.

50. Gyökeres hűségnél drágább erkölcs nincsen,
      Meg nem akad annak folyta a bilincsen,
      Romlására bárki merő kincset hintsen,
      De mint az pozdorján, úgy nem kapja kincsen.

51. Lábamnak járását az lánc gátolhatja,
      Az fogság testemet tömlöcben zárhatja,
      De szívemnek lángját fogva nem tarthatja,
      Még az kősziklát is mert ez általhatja.

52. Valahol akarja, a szerelem ott jár,
      Meg nem tartja eztet sem tenger, sem kővár,
      Oly előtte az nagy lakat és erős zár,
      Mint az oszlandó víz vagy az puha pép sár.

53. Atyám is tekintvén immár hűvségemet,
      Nem untat annyira azolta engemet,
      Letette haragját s vet reám jobb szemet,
      Reménnyel enyhíti keserűségemet.

54. Dulichium, Samos, Zacynt szigetének
      Feslett vőlegényi már sokat kérének,
      Nálunk isznak, esznek, ifiak, mind vének,
      Kik miatt van fotta házad értékének.

55. Pisand, Medon, Polybus, lator mind az három,
      Eurymacht, Antinoust ezek mellé zárom,
      Vérrel vett javadban kik miatt van károm,
      Mert már bordélyházok lett királyi várom.

56. Itt a szegén Irust kapja minden óra,
      De Melanthius is, kecskéid pásztora
      Pazarlja marhádat, nem hajtván a szóra,
      Kit szükség volt húzni már régen karóra.

57. Hárman vagyunk, lévén elégtelenségben,
      Mert tett asszonyi sors engem gyengeségben,
      Laertes is jutott már álmos vénségben,
      Telemak pedig még most van gyermekségben.

58. Ez is majd elveszett tűlem alattomban,
      Akaratom ellen midőn ment Pylonban,
      De ád Isten, hogy ő halálos ágyamban
      Fogja bé szememet, tédet is azonban.

59. Egyszóval mindenek ellenséggé válnak,
      Még a cselédink is nékünk pörben szállnak,
      Gulyás, kondás, dajka módot praktikálnak,
      Mint dúlják fel házát Ulisses királynak.

60. Laertes fegyverét immár nem bírhatja,
      Azért ellenségtűl házát nem tilthatja,
      Telemaknak gyermek még az állapotja,
      Kinek segítségül kellene az atyja.

61. Ennékem sincs pedig oly nagy mérészségem,
      Mely által lehetne üldözéstűl végem,
      Mert asszony létemre sok az ellenségem,
      Azért jöjj meg hamar, én hív reménségem.

62. Jöjj meg hamar, férjem, ne hagyd hitesedet,
      Ily sok üdő után foghassa kezedet,
      Ki gyakor bánatot miattad szenvedett,
      De megvidámul, ha látja személyedet.

63. Ó, de talán immár kő termett mellyedben,
      Meghűlt a melegség elpártult szívedben,
      Vagy érc keveredett megfagyott véredben,
      Penelopé nem jut hogy egyszer eszedben.

64. Vagy Diomedesnek élsz rút példájábúl,
      Vagy immár áldoztál Lethe patakjábúl,
      Vagy maszlagot ittál Circe poharábúl,
      S éppen kivetkeztél emberi formábúl.

65. Csakhogy ezt elhinni nehéz tefelőled,
      Mert a kegyetlenség messze van tetőled,
      De még az hűség sem szakadt el mellőled,
      Azért ismét kérlek, ne vess el mellőled.

66. Tekintsed vén atyád, Laertest, végtére,
      Jöjj haza legalább ő temetésére,
      Mert immár utolsó napjaira ére,
      Az halál kockája vakot hány éltére.

67. De én is részt vettem a báncai vámban,
      Elmentedkor voltam ki menyecskeszámban,
      Lásd meg bár, mennyi ránc vagyon az orcámban,
      Fogaimnak sorja réses már a számban.

68. Vedd azért mostanság végső levelemet,
      Válasz helyett magad vidámíts engemet,
      Mert hogyha megveted ezen kérésemet,
      Tulajdon kezemmel végzem életemet.

 


JEGYZETEK

21. fejezet - SZÖVEGMAGYARÁZATOK

Rövidítések

C Csalárd Cupido

D Dédalus temploma

Pr Proserpina elragadtatása

HP Helena Parisnak

PH Paris Helenának

PU Penelope Ulissesnek

 

A buja magára hattyútollat szedett HP 21/3 – Zeusz hattyú képében csábította el Helené anyját, Lédát

A. M. D. G. Virginisque ejusd. Matris, et Sancti Josephi honorem C IV/vége – Ad Majorem Dei Gloriam Virginisque ejusdem Matris, et Sancti Josephi honorem – Isten nagyobb dicsőségére és az ő szűz anyjának és Szent Józsefnek dicséretére.

A szerelem néha csak egy nézéssel is / Megesik… D IV/28/1–2 – vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/10/1; Gyöngyösi, Chariclia, IV/101/3: „Csak egy tekintettűl jő a gerjedelem”; vö. Czobor, 4586–4587: „Hallottad-é avagy, az édes szerelem / Hogy szemektől esik kedves szív-sérelem”.

Achaja HP 93/1; PH 56/2 – Akhaia; a homéroszi korban a görög hősök hazája a Peloponnészoszi-félsziget északi részén

Achates D I/8/1 – Akhatész; Aineiasz kísérője és fegyverhordozója, az új haza felé hajózva ő pillantotta meg elsőnek Itália partjait. Az itt következő sorokat vö. Vergilius, Aeneis, VI, 34–36.

achateskő D IV/109/4 – achát, agát; kvarc alapú, különböző színű, kemény féldrágakő

Achelous PH 100/2 – Akhelóosz; a legnagyobb görögországi folyó istene, a szirének atyja. Hatalmas termetű, nagy erejű lény, változtatni tudta külsejét. A szépséges Déianeiráért Héraklésszel vívott harcában előbb kígyóvá, majd hatalmas szarvú bikává változott. Héraklész azonban legyőzte, és letörte a szarvát, melyet a tengeristennők megtöltöttek a föld különböző termékeivel, és így jött létre a híres „bőségszaru”.

Acheron D III/27/4 – Akherón; a jajveszékelés folyója az alvilágban

Achilles PU 23/1 – Akhilleusz; Péleusz phthiai király és Thetisz tengeristennő fia, a trójai háborúban az akhájok legnagyobb hőse, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/51/4; Porábúl megéledett Főnix, I/IV/47/3, II/I/52/4, III/IV/50/1, III/IV/93/1, III/VI/63/2, III/VI/85/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 155/1, 156/3, 215/2.

Achy..s, Acis C I/7/3; Pr IV/38/1, IV/39/2 – Akisz; Pán erdőisten és Szümaithidé nimfa fia; beleszeretett Galateiába. A féltékeny Polüphémosz küklópsz egy sziklát dobott a szerelmesekre, mely Akiszt szétmorzsolta. Szivárgó vére tiszta vízű patakká változott; így jött létre Szicília folyóinak egyike, és forrásának a mai napig is Fiume d’Iaci a neve. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII.

Acontius D IV/30/3 – Akontiosz; szegény szülők csinos fia Keósz szigetén. Beleszeretett egy gazdag athéni család lányába, Küppidébe, s mivel tudta, hogy a lány szülei elleneznék egybekelésüket, egy, a lány lába elé dobott almára írta: Esküszöm, hogy Akontiosz felesége leszek. A lány felvette az almát, elolvasta a feliratot, így az eskü kötelezővé vált. Némi bonyodalmak után Küppidé szülei beleegyeztek a házasságba.

Acteon C I/75/2, II/210/2 – Aktaión; Autonoé thébai királylány és férje, Arisztaiosz fia, szenvedélyes vadász. Egy alkalommal megpillantotta a meztelenül fürdőző Artemiszt, ezért az istennő büntetésből szarvassá változtatta. Aktaiónt saját vadászkutyái – nem ismervén fel a szarvasban gazdájukat – halálra hajszolták és széttépték. Vö. Ovidius, Átváltozások, III; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/19/4, I/V/20/4; Rózsakoszorú, 40/3, 90/2, 105/1.

Adonis C I/10/1, II/159/1, II/210/3 – Adónisz; Kinürasz küproszi király és leánya, Mürrha fia. Szépsége még az istenekét is felülmúlta, Aphrodité is beleszeretett. Amikor egy vadászat során Aphrodité magára hagyta, egy megsebzett vadkan agyaraival megölte Adóniszt. Aphrodité Zeuszhoz könyörgött kedveséért, aki megengedte, hogy Adónisz minden tavasszal visszatérjen fél évre a földre, aminek az egész természet örül, s gyászba borul, amikor visszatér az árnyak birodalmába. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/IV/21/4, I/V/25/1, I/V/26/2; Palinódia, 4/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 220/2; Rózsakoszorú, 176/1.

Aeetes HP 105/1 – Aiétész; kolkhiszi király, Médeia apja

Aegeon Pr I/9/1, III/75/1, IV/43/1 – Aigaión; más néven Briareósz, egyike Uranosz és Gaia százkezű, ötvenfejű három óriás fiának. Zeusz segítségére sietett, amikor a többi isten le akarta taszítani trónjáról. Vö. Homérosz, Iliász.

Aegeum tengere Pr V/28/1 – Égei-tenger; nevét Thészeusz apjáról, Aigeuszról kapta. Claudianus követéséről itt tér át Gyöngyösi Ovidius Fastijának forrásként való használatára (Lib. IV, 565–618).

Aegistus, Aegystus C IV/80/1; D IV/90/4 – Aigiszthosz; Thüesztész mükénéi király fia. Miközben Agamemnón király a trójai háborúban harcolt, elcsábította annak feleségét, Klütaimnésztrát, s a győztesen hazatérő királyt szolgáival megölette. Hét esztendeig uralkodott, ekkor megjelent Agamemnón bosszúálló fia, Oresztész, s egy karddal ledöfte a házasságtörő és gyilkos Aigiszthoszt.

Aenea D IV/30/2 – az Aineiasz név megszólító (vocativus) esete

Aeneas C I/100/2; D I/alcím, I/2/1, I/3/1, I/10/1, I/22/1, IV/30/2, V/73/2, V/73/4 – Aineiasz; Ankhiszész dardaniai király és Aphrodité fia, a trójai háború hőse, Róma alapítója. Bolyongásai során Karthágóba is eljutott, ahol beleszeretett Dido királynő. Zeusz parancsára azonban Aineiasznak tovább kellett mennie, s a királynő, szerelmi bánatában, öngyilkos lett. Vö. Vergilius, Aeneis; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, Ajánlás, I/6/2, III/392/4; Porábúl megéledett Főnix, I/II/57/1, I/IV/17/3, I/IV/55/1, I/IV/58/4, I/IV/59/3, II/VI/38/2, III/III/14/2, III/V/50/2, III/V/97/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 40/1, 63/4, 72/3, 151/1, 216/1.

Aeolus, Eolus D V/21/4; Pr I/19/1 – Aiolosz; a szelek ura, a régi szerzők szerint ő találta fel a hajóvitorlát.

Aethiopia D IV/68/3 – Etiópia; értsd: Fekete-Afrika

Aethon Pr I/111/1 – Aithón; a Héliosz napisten égi fogatát vonó négy ló egyike

Aethra, Aetra HP 65/4, 124/2; PH 96/2 – Aithra; Helené udvarhölgye, szolgája. A név jelentése ’Világos’, ’Fénylő’, mitikus személyeknél gyakran előforduló női név, többek között így hívták Thészeusz anyját is.

Aetna Pr I/62/1, I/64/2, III/10/1, III/19/3, III/35/2, III/74/1, III/93/3, IV/37/2, IV/53/1, IV/54/4, IV/55/4, V/27/4 – Etna; szicíliai tűzhányó, melynek mélyén a Küklópszok a villámokat kovácsolták.

afelűl PU 26/4 – attól még

Agamemnon D IV/88/1, IV/89/1, IV/91/1 – Agamemnón; Atreusz király és felesége, Aeropé fia, Mükéné királya, az akháj hadak főparancsnoka a trójai háborúban. Feleségül vette Helené testvérét, Klütaimnésztrát, aki, mialatt férje Trója ellen hadakozott, megcsalta őt férje unokatestvérével, Aigiszthosszal. A hazatérő Agamemnónt Aigiszthosz megölette. Vö. Homérosz, Iliász.

agár C II/120/4, II/131/3 – a leggyorsabban futó vadászkutyafajta

Agatirsisok D I/23/4 – agatürszoszok; szkíta vagy trák törzs, a Duna alsó folyásánál éltek. Vö. Vergilius, Aeneis, IV, 146.

agság PU 46/4 – aggodalom, bú, gond

agyarkodik D V/37/2 – dühösen vicsorgatja a fogát

agyarkodva Pr IV/41/1 – vicsorogva

akadályoskodik C IV/138/3 – akadályt tesz

akadék D IV/123/4 – akadály

akadék Pr III/34/2 – értsd: nem akad bele, nem akad rá

akar C II/164/2, C IV/134/4 – helyesel, örül

alabástrom, alabastrum C III/32/3, IV/44/2 – áttetsző, fehér színű finom gipsz, illetve ehhez hasonló simaságú és színű

Alastor Pr I/111/1 – Alasztór; Hádésznak, az alvilág istenének egyik lova

alattomban D IV/154/3; PU 58/1 – titokban

Alce C II/130/2, II/149/2, II/194/1 – ovidiusi eredetű kutyanév, vö. Ovidius, Átváltozások, III, 205–225.

Aldina C II/213/3, III/192/2 – kutyanév

Alecto, Alekto C III/4/2; Pr I/110/3 – Alléktó; az Erinnüszek, a bosszúállás és átok istennőinek egyike. Fő feladatuk a véres bűntettek és a jogtalan erőszak üldözése, a gyilkosoknak, a rablóknak, a családi kötelékek megrontóinak üldözése, vö. Gyöngyösi, Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 295/1.

Alemannia Pr V/30/2 – Németország

alít HP 2/4; PH 132/4; Pr II/28/3 – vél

alkotmány D I/3/3 – alkotás, létesítmény

állás C II/119/3 – vadállás, les

állat C IV/42/1 – dolog, lényeg

állat D II/26/4 – állít

állat D IV/101/3 – állapota, teste

állatna D I/28/4 – állítana

allegatio C II/14/3, II/15/2 – indoklás

általhat C II/184/4 – keresztülhatol

általver C II/43/4 – leszúr

amazonok PU 11/3 – Amazónész; a görög mítoszok világába tartozó harcias női nemzet, amellyel a görögök gyakran kerültek háborús konfliktusba; utoljára a trójai háború idején mérték össze erejüket, amikor az amazónok a trójaiak segítségére siettek. A vereség és királynőjük, Pentheszilea eleste után meg kellett esküdniük, hogy többé nem támadnak görög férfiakra.

ámbra C III/29/4 – illatos, viaszszerű anyag

ambrózia C I/22/4; Pr Elöljáró beszéd 9/2 – az istenek eledele

amit fel kezdettél tenni C IV/31/1 – amit elhatároztál

Amphitrite Pr I/33/1 – Amphitrité; Néreusz tengeristen és felesége, Dórisz lánya. A szépséges tengeristennőbe beleszeretett Poszeidón, delfinjével magához vitette és feleségül vette.

Amyclas Pr I/54/4 – Amüklasz; Lakedaimón király és felesége, Szparté fia, spártai király

Anchises PH 66/1 – Ankhiszész; Kapüsz király és felesége, Themisz fia, dardaniai király. Ifjúként olyan szép volt, hogy maga Aphrodité szeretett bele, majd fiat is szült neki: Aineiaszt. A trójai háború után Aineiasszal együtt indult Itáliába, de a hajóút alatt meghalt, és Szicíliában temették el.

Anchises fia C II/212/1 – Aeneas, lásd ott

Androgeus D II/17/1 – Androgeósz; Minósz krétai király és felesége, Pasziphaé fia. Az athéni tornajátékokon legyőzte a hazai versenyzőket, mire Aigeusz athéni király megölte. Minósz hadat indított Athén ellen, s a legyőzött várost arra kényszerítette, hogy minden kilencedik évben hét ifjat és hét leányt küldjenek hozzá, akiket a Minótaurosz elé vetett.

Andromache D IV/44/3 – Andromakhé; Thébai királyának, Éetiónnak a lánya, Hektórnak, a trójai hadak főparancsnokának felesége

Antilochus PU 12/3 – Antilokhosz; Nesztór püloszi király és felesége, Eurüdiké fia, a trójai háború egyik legbátrabb akháj harcosa. Tulajdon testével fogta fel a dárdát, melyet atyjára, Nesztórra hajítottak. Hamvait Akhilleusz és Patroklosz hamvaival elegyítve, közös sírba helyezték.

Antinous PU 55/2 – Antinoosz; Eupeithész fia, Pénelopé száznál több kérője között a legdurvább. A hazatért Odüsszeusz – a kérőkkel vívott híres küzdelmében – elsőként őt ölte meg: egy nyíllal átlőtte a torkát.

anyám HP 20/1, 21/1, 23/1 – Léda

apolgat D IV/110/4 – csókolgat

Apollo D I/3/1, I/5/2, I/20/3, V/71/2, V/72/4; Pr Elöljáró beszéd 11/1 – Apollón; Zeusz, a legfőbb isten és kedvese, Létó fia, a nap és a világosság istene, az élet és a rend védelmezője, sohasem tévedő íjász. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/11/1, II/286/3, 287/3; Porábúl megéledett Főnix, I/IV/48/3, I/V/21/2, II/I/4/2, II/I/13/1, III/III/57/3; Palinódia, ajánlás, 85/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 145/3, 401/2; Rózsakoszorú, 2/4, 5/3, 6/4, 10/5, 28/4, 49/2, 77/1, 107/5, 174/3, 176/5.

Apollonius D IV/44/4 – Az Apollonius históriája (1588) című széphistória főhőse. A mű kiadása: Berecz Sándor, Apollonius széphistóriája, Bp., 1912.

apródik HP 14/3 – kisebbedik

Arábia Pr V/29/2 – az Arab-félsziget

Arachna C III/57/2 – Arakhné; ügyes kezű szövőnő, aki elbizakodottságában Athénét hívta ki versengésre, s noha a versenyben nem maradt alul, Athéné büntetésből mégis pókká változtatta. Vö. Ovidius, Átváltozások, VI; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/16/4, I/V/27/4.

árad PH 4/2 – növekszik

aránzott C II/184/1 – megcélzott

aránzott tárgy C II/186/4 – célpont

aranyforgó D IV/13/2 – arany tollforgó a sisakon

arányoz C II/149/4, II/170/3, II/177/3 – céloz

arányozás C IV/10/1 – célozás

Árgirus D IV/31/1 – széphistória, varázsmese hőse; a történetet Gergei Albert fordította 1582–1589 között, a magyar verses széphistória legkorábbi töredéke az 1618-ban másolt, úgynevezett Tatrosy György-énekeskönyvben található. A kutatástörténet a forrást egy ciprusi misztériumnovellában lelte fel, majd későbbi bizánci, görög, olasz, román, délszláv és török kapcsolatokat is kimutat. Kritikai kiadása: Régi Magyar Költők Tára, XVI/IX, sajtó alá rend. Stoll Béla, 371–401. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/249/4. Az e strófában említett szerelmesek történetének az ókori mitológia alakjai közé sorolása természetesen költői anakronizmus.

Ariadna, Ariadne, Ariadné D IV/alcím, IV/18/1, IV/21/3, IV/26/1, IV/30/4, IV/32/2, IV/34/3, IV/44/1, IV/54/2, IV/60/1, IV/67/2, IV/105/3, IV/107/1, IV/126/4, IV/130/2, IV/159/1, IV/160/2, V/alcím, V/1/1, V/2/1, V/12/2, V/15/1, V/17/2, V/37/3; HP 87/3; PH 139/2 – Ariadné; Minósz krétai király és felesége, Pasziphaé lánya. A Minótaurosz legyőzésében segített Thészeusznak, aki megígérte, hogy feleségül veszi, majd mégis elhagyta. Vö. Ovidius, Hősnők levelei, X; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/184/3, III/265/1; Porábúl megéledett Főnix, I/V/16/1, I/V/47/3, II/IV/62/1, II/V/22/1, II/V/57/3, II/VI/31/1, II/VI/37/1, II/VIII/17/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 33/2, 38/1, 54/4, 75/1; Rózsakoszorú, 19/1, 23/4; lásd még Zrínyi, Arianna sírása.

Atalanta PH 99/2 – Atalanté; Szkhoineusz boiótiai király és felesége, Klümené leánya. Mivel nem akart férjhez menni, kérőit sorra futóversenyre hívta ki, s mindegyiküket le is győzte. Hippomenésznek azonban Aphrodité adott három aranyalmát, melyeket futás közben a földre dobott. Atalanté lehajolt az almákért, így Hippomenész után ért célba. Vö. Ovidius, Átváltozások, X, 560–739; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/402/2; Porábúl megéledett Főnix, I/I/16/3.

Athenas C III/18/4; D II/18/1, II/31/1, III/alcím, III/6/1, III/35/1, IV/1/1 – Athén

athenasbeli C III/1/1 – athéni

Atlas Pr I/26/2, IV/35/2 – Atlasz; Iapetosz titánnak és Klümené Ókeanisznak a fia, az égboltozatot vállán tartó óriás, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/5/4, I/51/1, I/54/2, I/110/3; Palinódia, 34/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 19/3, 240/2, 389/2; Rózsakoszorú, 25/4.

Atreus PH 69/2 – Atreusz; Pelopsznak, Élisz királyának és feleségének, Kippodameiának a fia, mükénéi király, Agamemnón és Menelaosz apja

atyai szerelem C III/44/4 – atyai szeretet

atyám PU 47/1, 53/1 – Ikariosz; akarnaniai király, Pénelopé apja

Atyám elvettetett… PH 22/1 – A Parisz születése előtti éjszakán Hekabé azt álmodta, hogy egy lángoló fáklyát szül. Álmát a jósok úgy értelmezték, hogy a születendő gyermek okozza majd Trója bukását. Priamosz ezért a gyermeket nyomban születése után kitétette az Ida hegység erdőrengetegébe.

atyja D I/2/3 – Ankhiszész, Aineiasz apja

Aurora PH 65/3 – a hajnal római istennője, azonos a görög Éósszal. Szép asszony volt, s ha megtetszett neki egy férfi, elrabolta. Így kerítette hatalmába Tithónoszt, második férjét is.

Az athenasbeli Pandion királynak C III/1/1 – Az itt kezdődő elbeszélés-betétben Gyöngyösi Ovidius Átváltozások című műve VI. könyvének 424–676. sorait követi.

Az fára hágáshoz körmetlen kezére C II/48/2 – ügyetlen, a felemelkedésre méltatlan

Az félelem is árt, majdcsaknem bódulok… HP 64/1–4 – A strófát vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/87/3, III/105/4.

Az halál kockája vakot hány éltére PU 66/4 – veszít; egyet dob a kockán, vö. ugyanitt: Sok jó reménségre már kocka hányatott; vakot hány; vakot vagy hatot Márs kockáján vetni. Gyöngyösi korábbi műveiben is sokszor hivatkozik a kockajáték és a szerencse kapcsolatára, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/209/2, II/329/4, III/276/2; Porábúl megéledett Főnix, II/II/22/4.

Az tüzes fáklyán is szükség megrémülni, / Melyet édesanyád látszott vala szülni HP 108/1–2 – vö. Atyám elvettetett…

Az vizet is félti az tűz-égetéstűl… PU 9/2–4 – a „felfordult világ” motívum többször előfordul Gyöngyösi műveiben, vö. Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/394/1–4; Igaz barátság, Actus VIII/15. Lásd még Elébb kiszárodnak a tenger vizei; Mit használ a vizet tűzkőbűl csafarni…

Azalatt az üdő eljár folyásában C III/128/1 – vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/22/1: „Azonban az üdő eljár folyásában”

Azki semmit sem tud rádühödt tüzében C III/43/4 – semmit sem tud feltámadt szerelméről

azmég C I/7/1, II/116/1 – amíg

Azon lesznek, miként testben férkezzenek Pr I/13/4 – azon lesznek, hogy egy élő testbe bújjanak; alakot öltsenek

azonban C IV/138/2 – azonnal, nyomban

Bacchus C III/139/2, III/167/4, III/169/4; D V/11/3 – Bakkhosz; a szőlő és a bor istenének, a gyümölcsfák és a cserjék oltalmazójának, Dionüszosznak másik neve. Megszabadította az embereket a gondoktól, és örömet vitt az életükbe: ajándékaival felfrissítette testüket-lelküket. Bakkhosz kultusza már a legrégibb időkben az egész görög világban elterjedt. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/2/2, II/I/11/3, III/IV/78/3; Palinódia, 70/3; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 405/2; Rózsakoszorú, Ajánlás, 48/2, 52/6, 55/1.

balgatagság Pr III/72/3 – ostobaság

bárdolatlan Pr I/24/1 – görcsös, durva; egyenetlen

bátor D V/61/2; HP 10/1, 19/3; PH 141/2; Pr I/68/2, I/82/4, III/17/4 –ámbár; rajta, nosza

bátyáidnak nyomdokát követem PH 129/2 – Helené bátyjai, Kasztór és Polüdeukész szintén raboltak menyasszonyt, unokatestvéreik, Lünkeusz és Idasz aráit

bátyáim HP 103/3, 112/4 – Léda fiai, Helené testvérei: Kasztór és Polüdeukész

béférkezik D III/8/3 – benyomul

békó C I/55/2 – béklyó; bilincs

bélyed HP 6/1 – béled, belsőd

bestia C III/104/1 – vadállat

bévesz PH 6/1, 6/2 – elfogad

Biblis C I/62/2, III/92/4 – Büblisz: a görög mitológiabeli Milétosz leánya, aki fivérébe, Kaunoszba lett szerelmes. Viszonzatlan szerelme miatti bánatában öngyilkos lett, de a nimfák megmentették, és forrássá változtatták. Vö. Ovidius, Átváltozások, IX, 418–665 (IX, 455–462; 522–527); Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/59/1; Porábúl megéledett Főnix, I/I/43/4, II/VI/12/3, II/VI/40/4; Palinódia, 3.

bikkfa D V/9/3 – bükkfa

birodalmában C III/87/3 – hatalmában

Biston PH 138/2 – trák város neve a hasonnevű tó partján

Bizantinusok PU 25/1 – bizánciak

bízott nevetség C IV/26/3 – a megértésben bízó tréfálkozás

bódul HP 64/1 – elkábul

bogár után nem indulok C II/95/4 – ábrándkép, csalóka látszat után nem futok

boldogságnak zsírja PH 54/4 – boldogságnak teljessége, sokasága, java

borbély C II/9/4, II/27/2 – borotváló, aki sebészi feladatokat is ellát

borcsiszár C IV/94/3 – részeges, iszákos

Boreas PH 138/1; Pr I/18/1, IV/35/1 – Boreasz; Asztraiosz titán és Éósz hajnalistennő fia, az északi szél istene, egyben észak és az északi szél neve is, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VIII/29/3, III/V/36/1, III/V/42/1.

borzogó PH 27/2 – félelemtől reszkető

botot vetni menésében HP 85/2 – megakadályozni, mint a küllők közé dugott bottal a kerék forgását

böcs C III/27/4; HP 65/2 – becs, érték, megbecsülés

börök PU 34/2 – bürök, gaz

bujdosás Pr V/33/4 – vándorlás

büdösdaduk C III/185/1 – madár: büdösbabuk, büdösbanka

cafrag D IV/12/2 – lótakaró

Calcides hegye D I/4/1 – Chalcidice; Chalcis görög város telepesei alapították Campaniában, Cumae mellett. Itt volt Apollón temploma és jóshelye. Vö. Vergilius, Aeneis, VI, 17.

Calliope Pr Elöljáró beszéd 6/1 – Kalliopé, az epikus költészet múzsája, vö. Rózsakoszorú, 13/1, 87/2, 119/4, 123/3.

Carpatus C IV/107/3 – Kárpátok

Cassandra PH 32/1 – Kasszandra; Priamosz trójai király és felesége, Hekabé leánya, nagy hírű jósnő. Miután elhárította Apollón szerelmét, az isten azzal büntette, hogy jóslatainak többé nem hitt senki, pedig Trója bukását minden részletében előre megjövendölte.

Castor PH 130/2 – Kasztór; Tündareiosz spártai király és felesége, Léda fia, Helené testvére, a görög mítoszok egyik legnagyobb hőse

Caunus C I/62/2 – Kaunosz; Büblisz féltestvére és szerelme, lásd Biblis

cégéres C II/52/4; HP 87/1; PH 87/2 – nyilvánvaló, híres, hírhedett

cégért ne tegyen C III/143/1 – el ne híresztelje

cégért tenni PH 2/1 – nyilvánosságra hozni

céh C IV/96/2 – mesteremberek egyesülete, átvitt értelemben: azonos érdekűek gyülekezete

Centaurusok HP 111/2 – Kentaurok; négylábú, félig ember, félig ló formájú mitikus nép, Thesszália és Nyugat-Arkadia lakói

Cerberus Pr I/25/2 – Kerberosz; alvilági kutya. Három fejet visel, nyaka körül kígyók tekeregnek, farka sárkányfejben végződik. Hádész birodalmának kapuját őrizte, beengedett bárkit, de kifelé senkit, vö. Homérosz, Iliász, 8, 362; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/5/3; Rózsakoszorú, 14/5, 124/6.

Ceres Pr Elöljáró beszéd 13/4, I/34/2, I/44/1, I/45/1, I/49/1, I/56/1, I/76/4, I/77/4, I/78/1, I/79/2, I/80/2, I/91/1, II/100/1, II/100/3, III/1/1, III/6/1, III/8/1, III/21/4, III/45/1, III/50/3, III/68/1, III/81/2, IV/1/1, IV/49/1, IV/55/3, IV/56/4, V/1/3, V/6/30, V/7/2, V/41/1, V/48/1, V/57/2, V/58/3, V/60/1, V/65/1 – Zeusz testvére, a gabona és a szántóföld termésének római istennője, azonos a görög Démétérrel. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/I/2/3, II/I/11/3; Palinódia, 69/1.

Chalciope HP 105/3 – Khalkiopé; Aiétész kolkhiszi király lánya, Phrixosz felesége, Médeia nővére

Charon Pr II/90/3 – Kharón; Erebosznak, az örök sötétség istenének és Nüxnek, az éjszaka istennőjének fia, alvilági révész: ő szállítja át a halottakat a Sztüx vizén.

Cholchus PH 138/4 – Kolkhisz; Aiétész király birodalma a Kaukázus lábánál. Aiétész egy szent ligetben őriztette az aranygyapjas kos bőrét, melyet végül Médeia segítségével Iaszón elrabolt. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/2/2, 140/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 25/2.

Cidippea D IV/30/3 – Küppidé; gazdag athéni család lánya, Akontiosz szerelmese, lásd Acontius

cifra C III/125/4; D IV/112/1, IV/119/1, IV/138/2, IV/154/2 – díszes

cifra C III/29/1 – dísz

cifrázat Pr III/31/2 – díszítés

cifrázattal máza Pr I/91/2 – díszes a festése

cifrázva Pr I/22/3 – díszítve

címer PH 110/3 – jelkép

címer PH 63/3 – ékesség, büszkeség

Circe PU 64/3 – Kirké; Héliosz napisten és felesége, Perszé leánya, híres varázslónő. Odüsszeusz – Trójából hazatérőben – kikötött Kirké szigetén, aki Odüsszeusz társait disznóvá változtatta. A varázslat feloldása érdekében Odüsszeusz egy évig a szigeten maradt. Vö. Homérosz, Odüsszeia, 10, 80. skk.; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/6/4, II/40/2, III/121/1, III/145/1; Porábúl megéledett Főnix, II/II/39/1, II/IV/6/4, II/VII/32/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 51/3, 226/4; lásd még Czobor, 4636.

cirkálás C II/111/1 – vizsgálás, kémlelés

Clio C I/94/1, I/96/3, I/99/3, I/100/3 – nem azonos a következővel, itt: egy hajadon, egy ifjú szerelme

Clio Pr Elöljáró beszéd 6/1 – Kleió; a történetírás múzsája, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/21/3; Rózsakoszorú, 6/1, 87/1.

Clotho Pr I/84/1, III/116/4 – Klóthó; a három Moira, a végzet istennői közül az egyik. Ő fonja az emberi élet fonalát. Rendszerint orsóval a kezében ábrázolják. Vö. Gyöngyösi, Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 298/1.

Clymen, Clymene HP 96/2, 124/2 – Klümené; Helené szolgálója

Clytemnestra D IV/89/2 – Klütaimnésztra; Helené testvére, aki Agamemnónhoz ment férjhez, lásd még ott

Cocytus Pr I/25/1, II/89/1 – Kókütosz; a bánat alvilági folyója

Coeus Pr IV/44/1 – Koiosz; Uranosznak, az ég istenének és Gaiának, a föld istennőjének fia, titán. Részt vett a titánok lázadásában az istenek ellen, ezért a győztes Zeusz a Tartarosz örök sötétségébe vetette.

Coribantesek Pr I/78/2 – Korübantok vagy Kurészek; hegyekben, erdőkben lakó démonok, akik a csecsemő Zeuszt őrizték Kréta szigetén. Később így nevezték Zeusz krétai papjait, akik fülsiketítő lármával és tánccal vigadtak az isten születésének ünnepén.

Cuma D I/2/2 – Cumae; görög gyarmatváros Itáliában, a mai Nápolytól északra; közelében van a Szibülla-barlang, az Apollón istennek szentelt jóshely; ma Cuma, Olaszország

Cupido C passim; D IV/28/4, IV/36/1; Pr I/2/3, I/81/3, II/79/4 – Amor néven is, a görög Erósz római megfelelője, a szerelem istene, Arész hadisten és Aphrodité fia. Íjjal és nyilakkal felfegyverezve, aranyszárnyakon lebeg, s akit nyilával megsebez, az a szerelem rabja lesz. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/9/1, I/146/1, I/147/2, I/166/1, I/185/4, I/190/4, I/191/4, I/195/2, I/197/2, II/7/3, II/19/4, II/34/1, II/75/1, II/79/1, II/82/1, II/128/3, II/144/1, II/145/3, II/297/2, II/324/3, II/353/3, III/229/2, III/381/2, III/385/2; Porábúl megéledett Főnix, I/IV/1/2; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 56/1, 59/2, 90/4, 226/2, 231/4, 237/2, 251/2, 307/1, 310/1, 385/1; Rózsakoszorú, 28/5.

Cyanea Pr III/77/1, III/113/3 – Küané nimfa, aki meg akarta akadályozni Proserpina elrablását. Hádész haragjában forrássá változtatta. Vö. Ovidius, Átváltozások, V, 414–423.

Cybele Pr III/28/3, III/44/1, IV/4/3 – Kübelé; kis-ázsiai istennő, akit már a görögök is igen korán tiszteltek. Hazájában benne látták a világ és az élet teremtőjét, akitől istenek, emberek, állatok, növények származnak. A görögök részben Gaia földistennővel, részben Zeusz anyjával, Rheiával azonosították.

Cycladesek Pr V/28/1 – Kikládok; szigetcsoport az Égei-tengeren, illetve a rajta lakó népek

Cyclops Pr I/92/1, III/30/1, IV/48/3 – Küklópszok; szörnyeteg óriások, egyetlen szemmel homlokuk közepén. A római mítoszok szerint a Küklópszok Vulcanus isten segítői voltak, és Szicíliában éltek. A legismertebb Küklópsz Polüphémosz, akit Odüsszeusz vakított meg, vö. Homérosz, Odüsszeia. Gyöngyösi korábbi műveiben is szerepel, vö. Porábúl megéledett Főnix, II/III/23/4, Az Olvasóhoz.

Cypria C I/28/2; D IV/32/1 – Venusnak a szülőhelyéről, Ciprus szigetéről adott neve, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/336/1; Porábúl megéledett Főnix, I/I/18/3.

Csábrág C ajánlás – Csábrágvarbók, Hont vm., Čabradský Vrbovok, Szlovákia

csafar HP 60/1 – facsar

csalja D IV/62/4 – cselvetése

csalóka C II/33/3 – kelepce, megtévesztő eszköz

csalt vetett PU 4/3 – kelepcét állított

császár és koronás király urunk őfelsége C ajánlás – I. Lipót (1640–1705), uralkodott 1657-től

csatlós C II/28/3 – lovász

csattogtatja D V/26/1 – visszhangozza

csávál C I/16/1 – teker, csóvál

csere C I/114/4 – cserjés

csida C I/26/4, II/82/3 – dzsida, lándzsafajta

csillagzó D V/3/2; Pr I/32/4 – csillogó

csintalanság HP 13/1 – pajzánkodás, pajkoskodás

csofítsa HP 98/3 – csúfítsa

csügged C III/159/2 – csimpaszkodik

Daphne C I/28/1 – Daphné; Péneiosz folyóisten lánya. Apollón beleszeretett, s mivel a nimfa nem akarta viszonozni az isten szerelmét, atyja babérfává változtatta. Vö. Ovidius, Átváltozások, I, 452–567; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/21/2; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 145/4; Rózsakoszorú, 33/2, 176/4.

dárda C II/134/2 – hajító-, szúrófegyver

Dardania PH 132/2 – lásd Trója

Dardanus unokája PH 28/1 – Dardanidosz királynak, Trója alapítójának unokája: Parisz

De én is részt vettem a báncai vámban PU 67/1 – Badics jegyzetei szerint ez a sor a XVII. században közkeletű szólás lehetett. XIV–XV. századi oklevelek a Bács megyei Óbánca, Nagybánca alakot említik (Magyar Nyelvőr, 1914, 329). Jelentése kb.: nem vagyok már fiatal.

De már ha én törni akarnék fazokat HP 29/3 – cseréptörés, a házasságtörés metaforája

De méreg lappang itt a mézzel kent lépen C III/79/4 – A mérget mézben beadó gonoszság antik toposzát Gyöngyösi is többször használja, vö. Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/122/3–4, III/143/4, III/146/4; Porábúl megéledett Főnix, II/II/38/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 51/4. Balassi Bálintnak is kedvelt fordulata (Ötvenkettődik, Ötvenhetedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 103, 115). Lásd még a mérges méz, méze méreggé változott, mézes lépen / Méregre csal címszavakat.

dea HP 53/2 – istenasszony

Dédalus D I/3/3, III/alcím, III/14/1, III/21/2, III/29/2, III/31/3, III/33/1, IV/alcím, IV/63/3, IV/64/1, IV/65/4, IV/69/1, IV/70/4, IV/72/1, IV/98/1, IV/106/1, IV/119/1, IV/122/1, IV/123/1, IV/128/1, IV/131/2, IV/143/2, IV/146/4, IV/153/3, V/alcím, V/44/2, V/46/2, V/48/1, V/60/1, V/72/3 –Daidalosz; a legnagyobb görög festő, szobrász, építész és feltaláló, Eupalamosz athéni művész fia, az emberi repülés első megvalósítója. Vö. Ovidius, Átváltozások, VIII, 185–220; Vergilius, Aeneis, VI, 14–24; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/7/3, III/45/1, III/54/2; Porábúl megéledett Főnix, II/IV/8/2, III/III/50/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 30/3.

Deianira PH 100/3 – Déianeira; Oineusz kalüdóni király lánya, Héraklész második felesége. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/I/9/4.

Deiphobe D I/7/2, I/9/1 – Deiphobé; Apollón isten küméi (Cumae) Szibüllájának neve. Őt kereste fel Aineiasz az istenek akaratának megtudakolására, hogy hol alapítson várost Itáliában.

Deiphobus, Dejphobus D IV/44/2 IV/87/3; PH 145/3 – Déiphobosz; Priamosz trójai király és felesége, Hekabé fia. Testvére, Parisz halála után feleségül vette az özvegy Helenét, ám Menelaosz, az első férj megölte. Vö. Porábúl megéledett Főnix, III/I/9/3; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 365/4.

deliberative C II/13/3 – tanácskozva

deliberato, deliberatio C II/12/2, II/15/3 – végzés, tanácskozó beszéd

Delos, Delus D I/23/2; HP 41/1 – Délosz; sziget az Égei-tengerben, Apollón és Diana (Artemisz) szülőhelye. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/I/21/1; Rózsakoszorú, 38/1, 39/4, 50/5, 171/2.

Diana C Az olvasóhoz, I/76/2, I/122/1, II/81/4, II/95/1, II/97/1, II/112/3, II/120/4, II/123/3, II/128/1, II/134/2, II/135/3, II/138/4, II/145/3, II/150/2, II/154/1, II/162/2, II/165/4, II/169/4, II/173/4, II/177/1, II/178/3, II/180/1, II/182/1, II/189/1, II/201/1, II/206/4, II/215/4, II/216/3, IV/1/1, IV/6/3, IV/8/4, IV/9/3, IV/49/3, IV/52/2, IV/55/1, IV/113/1, IV/143/1; D I/3/2, I/21/4, IV/46/3, IV/103/4; Pr III/17/3, III/42/2, III/64/2, III/91/1, IV/6/2, IV/8/4 – azonos a görög Artemisszel: Zeusz és kedvese, Létó lánya, a vadászat, a természet termőereje és a Hold istennője. Nem ment férjhez: kultusza kezdetétől végéig szűz istennő maradt. A görögök szerint a női szépség eszményképe. Aktaiónnal való szerencsétlen találkozását lásd Acteonnál. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/213/4, II/283/1, II/286/1, II/287/1, III/106/2, III/402/1; Porábúl megéledett Főnix, I/I/16/1, I/I/22/1, I/I/24/4, I/V/19/2, I/V/20/3, II/I/3/1, II/I/12/1; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 15/1, 67/2, 145/2; Rózsakoszorú, 27/5, 38/3, 40/4, 43/1, 52/5, 54/4, 63/1; Balassi, Negyvenegyedik, Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 84–85.

dictamnus C I/96/3 – dyctamnus albus; ezerjófű, sebek gyógyítására használt gyógynövény. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/296/4; Porábúl megéledett Főnix, II/V/25/1. Zrínyi is említi az Arianna sírásában (3. vsz.).

Dido C I/100/2, I/101/3, II/212/1; D IV/30/2 – Bélosz türoszi király lánya, Karthágó megalapítója és első királynője. Beleszeretett a Trójából menekülő Aineiaszba, ám mivel a férfinak el kellett hagynia Karthágót, a boldogtalan Dido szégyenében és fájdalmában öngyilkos lett. Szerelmük története Vergilius leleménye, lásd Vergilius, Aeneis, 4; vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, [Ajánlás], I/6/2, I/137/2; Porábúl megéledett Főnix, I/II/57/4, I/IV/17/4, II/VI/38/1, II/VI/46/2; Palinódia, 1/3; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 63/3, 72/4, 219/3.

Diomedes PU 28/1, 64/1 – Diomédész; Tüdeusz kalüdóni hős és felesége, Déipülé fia, argoszi király, a trójai háború egyik legbátrabb, legerősebb, legsikeresebb harcosainak egyike. Odüsszeusszal együtt megölte Dolón trójai kémet és a trójaiak szövetségesét, Rhészoszt.

Dolon PU 24/3, 26/1 – Dolón; trójai kém, aki azért vállalkozott a kémkedésre, hogy megszerezze Akhilleusz pompás lovait. Amikor Odüsszeusz és Diomédész elfogta, gyáva árulóként viselkedett, ezért Diomédész ledöfte kardjával.

drabant C II/17/2; D IV/142/2 – darabont; gyalogos katona, testőr, őr

Dromas C II/126/2 – ovidiusi eredetű kutyanév; vö. Ovidius, Átváltozások, III, 205–225. Rupp Kornél összevetette Ovidius Átváltozásainak és Gyöngyösi több művében is előforduló vadászatoknak a leírását, lásd Rupp, Ovidius és Gyöngyösi, 361–410, illetve lásd még Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/II/42/1.

Dryadesek Pr III/7/1, IV/4/2 – Drüaszok; erdei nimfák, alacsonyabb rangú istennők a görög és római mitológiában. Vö. Palinódia, 85/2.

dudva PU 37/2 – sűrű gyom, gaz

dúl C II/196/3, Pr I/35/4 – felülmúl

Dulichium PU 54/1 – Echinades; kis szigetcsoport a Jón-tengerben

dús Pr I/87/4, II/75/2 – gazdag

Echo C I/4/4, I/40/4, I/42/1, I/59/1, I/61/4, II/58/1; D V/26/3, V/27/4, V/28/4, V/29/4, V/30/4, V/31/4, V/32/4, V/33/4, V/34/4; Pr Elöljáró beszéd 2/3 –Ékhó; erdei nimfa, akit állandó fecsegése miatt Héra azzal büntetett, hogy csak a mások által kiejtett szavakat tudja ismételni. Narkisszosz iránti viszonzatlan szerelméről lásd Ovidius, Átváltozások, III, 339–510; vö. még Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/105/1, III/107/2, III/111/2; Porábúl megéledett Főnix, I/IV/25/4, II/VI/2/2, II/VI/3–II/VI/16, II/VI/17/1, II/VI/53/1, III/III/65/4, III/VI/75/1. Gyöngyösi az echós vers ötletét és mintáját is az Átváltozásokból vette (III,379–393). Balassi echós verse – melyet a Szép magyar komédiában is felhasznált – ugyancsak ösztönzőleg hathatott Gyöngyösire, miként Rimayé vagy Zrínyié is (Ötvennegyedik és [Hatvanharmadik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 107–110, 131–132; Ács Pál, 64–65; A vadász és az Echo).

echó C II/4/4 – visszhang

édesanyám HP 103/4 – Léda

egész C II/154/2 – összes

Égnek nyaka, mellye sok drágakövekkel… C III/26–29 – E négystrófányi részt a kontextusba beépítéshez szükséges csekély változtatással Florentina jellemzésére is felhasználja Gyöngyösi az Igaz barátságnak tüköre, Actus V, 29–32. versszakában.

egyesség Pr III/84/4 – egyetértés

egyetemben HP 76/2 – együtt, egyszerre

egyvelít C III/124/1, III/143/3 – kever

egyvelölt, egyvelült C I/22/1, III/48/2 – elegyedett, kevert

elbámulnak PU 20/4 – csodálkoznak, elkábulnak

Elébb kiszárodnak a tenger vizei… C IV/107/1–4 – a Gyöngyösi által többször is alkalmazott „felfordult világ” motívuma; lásd még Az vizet is félti az tűz-égetéstűl; Mit használ a vizet tűzkőbűl csafarni…

Electra Pr III/63/3, III/68/3 – Élektra; Ókeanosz titán és felesége, Téthisz lánya, itt: Proserpina dajkája

elefánttetem D IV/108/3 – elefántcsont

elege lett ebben kedvének C III/86/1 – teljesült a kívánsága

elégetlen C II/78/2 – elégtelen

elégtelenség PU 57/1 – alkalmatlanság

elementum Pr I/97/1 – alkotóelem (levegő, tűz, föld, víz)

életed PH 119/3 – illeted, juttatod

eliktat PH 30/4 – eltüntet, eltűnik

Elisa C I/85/2 – Elissa; más néven Dido, lásd ott

ellen C I/36/4 – ellenkező

ellenében C II/122/3 – szemben

ellenkezés PU 36/1 – egyet nem értés

ellenkezik C II/144/2 – szembeszáll, viaskodik

elmúlatja magát D IV/54/4 – mással foglalja el magát, elhalasztja

elöl D II/24/3 – előle

elsőben HP bevezetés – először

eltakarodik D III/11/1 – elvonul

elterült Pr V/32/1 – elterjedt

elvása PU 22/2 – elmállott

elvégzett értelmünk HP 110/2 – közös szándékunk, döntésünk

Elysium Pr II/65/1, II/81/1, II/92/1 – Élüszion; az alvilág kellemes része, ahová haláluk után a bűntelenek, a jeles művészek, tudósok jutnak. Örökzöld mezein aszphodeloszok nyílnak, kellemes szellő lengedez, és mindig szép idő van.

Én is elaluszom ennek írásával D V/74/4 – vö. Gyöngyösi egyéb verszáró formuláival, például Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/417/3–4.

Enceladus Pr I/62/2, I/67/2, III/35/1, III/74/3, IV/45/3 – Enkeladosz; egy a gigászok, az Uranosz vércseppjeitől megtermékenyült Gaia földistennő fiai közül. Részt vett a gigászoknak az olümposzi istenek elleni lázadásában, de Zeusz villámmal égette meg, Athéné pedig ráborította Szicília szigetét. Ma is ott hever Enkeladosz, és az Etna nyílásán lángokat lövell, ha oldalára fordul, reng a szicíliai föld. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/III/34/2.

Eolus lásd Aeolus

Eous C IV/111/1 – Éóusz; a Héliosz szekerét húzó egyik paripa, nevének jelentése: „korai”

érdekli C IV/6/2 – érinti

érdemes C IV/92/4 – megérdemelt

Erebus Pr I/6/2, I/38/1, I/68/4, I/87/1, II/47/2, II/83/1, II/88/2, V/39/3, V/57/1, V/61/1 – Erebosz; az alvilág legmélyebb pontja, itt áll Hádész palotája

eresz- s térhelyeken Pr IV/36/2 – lankás és sík vidékeken

erimantusi kan C II/158/1 – Az erümanthoszi kan Pszóphisz város környékén pusztított, hatalmas agyaraihoz emberek és állatok vére tapadt. Héraklész győzte le.

érte Pr V/62/2 – őmiatta

érte sóhajtkozni Pr III/95/4 – rajta sajnálkozni

értekezik C III/23/3; D I/8/2 – érdeklődik, kérdezősködik, tudakozódik

értelmed D I/10/4 – magyarázatod

érteni C IV/48/2 – hallani, hallgatni

értessed D IV/35/2 – érintsed

érzékenység PH 93/3 – eszmélet

eset PU 10/2 – esemény

eset HP 7/4 – esés, elbukás

esik vele ölben C III/96/1 – ölre kel vele

esztendőt két hetet PH 145/1 – tizennégy évet

étetted HP 88/3 – megmérgezted vagy szavaddal csaltad értelemben

Eumenidesek Pr II/88/1 – Eumenidesz; a bosszúállás és az átok megengesztelődött istennői, Hádész szolgálói

Euriálus D IV/31/4 – Eurialus; középkori széphistória, az Eurialus és Lucretia históriájának szerelmes hőse. Aeneas Sylvius Piccolomini De duobus amantibusából a Sárospataki névtelen készítette fordítás. Kritikai kiadása: Régi Magyar Költők Tára XVI/IX, 405–461, sajtó alá rend. Horváth Iván, Stoll Béla.

Euridice C I/101/3 – Eurüdiké; Orpheusznak, a görög mondák legnagyobb zenészének felesége, akit férje úgy szeretett, hogy Eurüdiké halála után leszállt az alvilágba, és visszakönyörögte őt Hádésztól, az alvilág uralkodójától. Lásd még Orpheus.

Europé D II/2/2, II/4/3, II/9/1, IV/103/1 – Európé; Agénór szidóni királynak és feleségének, Télephasszának leánya, a legfőbb isten, Zeusz kedvese, akit az isten bika képében rabolt el. Európé az anyja Minósznak, Kréta későbbi királyának. Vö. még Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/V/23–24.

Eurus C I/38/2; Pr I/91/4 – Eurosz; Asztraiosz titán és Éósz hajnalistennő fia, a keleti szél viharos, esőt hozó istene; róla nevezték el magát a keleti szelet is. Vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/II/28/2, II/III/23/2, II/IV/8/4, III/VI/76/4.

Eurymach PU 55/2 – Eurümakhosz; az ithakai Polübosz fia, Pénelopé egyik kérője. A hazatért Odüsszeusz a kérőkkel vívott küzdelemben lenyilazta Eurümakhoszt.

eves C I/97/2 – gennyes, váladékos

exceptio C II/15/1 – ellenvetés, kifogás

executio C II/15/4 – végrehajtás

Ez is tenész pedig elég kedvességet C IV/37/1 – A jó feleségről szóló alábbi strófák párhuzamai megtalálhatók Gyöngyösinél a Chariclia ajánlásában, illetve az Igaz barátságnak tüköre XVII. Actusában.

ez járt bőrében C II/94/3 – bőrére ment, halálát okozhatta

Ezek pedig állnak sokféle nemekbűl… Pór, paraszt, szabó, szőcs és egyéb céhekbűl C II/3/1–4a felsorolás emlékeztet a középkori és kora újkori haláltánc-jelenetekre, amikor a társadalom minden osztálya, rétege előszámláltatik.

fabulál C III/188/1 – mesét költ. Gyöngyösi ebben a versszakban a história/fabula (történetírás/költészet) különbözőségét összegzi, amely kérdést a Kemény János emlékezetére írt Porábúl megéledett Főnix című versének az olvasóhoz szóló ajánlásában tárgyal alaposabban, vö. Jankovics–Nyerges, 1999, 197–200 – és Zrínyi, Szigeti veszedelem és a Syrena-kötet előszava (Kovács Sándor Iván, „Eleink tündöklősége”, 44).

faggat C I/112/2, Pr III/67/3 – gyötör, kínoz, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/180/3; lásd még Balassi Aenigma című versének 5. strófáját (Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 7).

fajzás Pr V/50/4 – származás

fajzat C III/127/4 – következmény

falás C II/197/2 – harapás

farkas módon mosolyoda C III/175/3 – kelletlen, erőltetett mosollyal

fasúl PU 20/3 – fásul, megdermed, megmerevedik

fátum C I/36/1; Pr I/104/3, II/92/2, IV/22/1, V/9/3 – végzet

Fecske ábrázatban hirtelen öltözött C III/181/2 – gyorsan fecskévé vált

fedd C II/21/2; HP 3/1 – dorgál, szidalmaz

feddés C II/46/2 – dorgálás, szidalmazás

feddő HP 97/1 – szidalmazó

fegyelmez C II/121/3 – figyel

fegyveremmel görögök nem érnek PH 150/2 – fegyveremmel a görögök nem bírnak

fegyverkedett Pr I/62/3 – fegyverkezett

fejérnép HP 19/1 – asszonyok, nők

féjtselek PU 43/1, 43/4 – féltselek

fekedni D V/74/3 – feküdni

fél eleven PU 5/1 – alig élő, félholt

fel is kell hát vennem D V/33/2 – el kell fogadnom, bele kell törődnöm

Fel is övedzem ott mindjárt ágyékomat C I/30/1 – derekamra kötöm a kardot

fel ne prédáljon C IV/62/4 – hatalmába ne ejtsen

feladat C III/170/2 – felszolgáltat

félelmesbbé Pr III/30/4 – félősebbé

felesedvén C II/198/3 – sokasodván

felfogad D IV/126/1 – megfogad

felfogott C IV/104/4 – megfogadott

felfordul D III/10/1 – ráfordul, felugrik

feliben D I/27/4 – fölé

fellepte a dudva PU 37/2 – felverte, belepte a gaz

felmagosztaltattam Pr V/11/1 – felemeltettem

felprédál C IV/73/4 – feldúl, kifoszt

felrombol C III/165/3 – feldarabol

Feltalálom útját szabadulásodnak D IV/48/1 – Thészeusz és Ariadne megismerkedésének és szövetségének történetében Badics a Szilágyi és Hajmási című, XVI. századi széphistória hatását véli felfedezni. Ott a török császár lánya ajánlja fel a magyar rabok kiszabadítását, ha magukkal viszik (Badics, 89).

féltő Pr I/51/3, III/32/3 – féltett

felvévén igyemet C III/113/4 – támogatván, pártolván ügyemet

fém HP 74/1, 98/1 – főm, fejem

fene C II/211/3; D IV/138/3 – vad

feneség C IV/64/2 – vadság

fentereg C I/80/3, II/153/4 – fetreng

fermeteg Pr III/97/2 – fergeteg, örvénylő szél

feslett PU 54/2 – romlott, erkölcstelen

feslettség PU 45/1 – romlottság, erkölcstelenség

fia – íja – híja – víja C II/88/1–4 – a rímbokorban Eckhardt Sándor Balassi rímeinek (attyafia – híjja – fia) visszacsengését hallja: Eckhardt, 397; Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, [Hatvanharmadik], 132.

fiadnak PU 24/1 – lásd Telemak

fittatás HP 118/3 – firtatás, késztetés, unszolás

fityeréz C II/215/1 – szaglászik

fodor D IV/14/1 – hullámos

fodorult C III/28/1 – hullámos, göndör

foglyának D IV/46/4 – fogságának

foszlány D IV/14/4 – ujjatlan köntös

fotta PU 54/4 – fogyta

főnix C III/20/2 – Phoinix; Egyiptomból került a görög mítoszokba: ötszáz évenként fészkében önmagát elégető madár, mely hamvából megifjodva lép elő, hogy új életet kezdjen. A főnix Gyöngyösi munkáiban gyakran előfordul, vö. Márssal társolkodó Murányi Vénus, [Ajánlás], II/198; Porábúl megéledett Főnix, I/I/51/2, I/III/5/1, III/III/101/1; Igaz barátságnak tüköre, Actus VII, 20/4. Badics szerint Claudianus – akinek művét a Proserpina elragadtatásához alapul vette – kisebb énekei között szereplő versében is találkozhatott a képpel Gyöngyösi.

förtözött PH 71/2 – fertőztetett

föveny C III/33/3; D I/16/1, I/17/1, II/3/4 – vízparti homok

fraucimer C III/65/1 – szobalány

friss D II/2/4, II/19/2, IV/15/2, IV/27/2, IV/42/4, IV/139/1 – szép

frissen D IV/117/2, V/4/2, V/56/3 – szépen

Furia, Furiák C III/104/3; Pr I/6/3, I/17/2, II/25/3, II/32/1, III/7/2 – fúriák; az Erinnüszeknek, a bosszúállás és az átok istennőinek latin neve

futosó C III/153/1 – futkosó, vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, II/85/1; Porábúl megéledett Főnix, III/III/85/1; Balassi echós verse: „Ki az, kire éngem gyújtott – mond – ily igen / Venus futo[só fia?” ([Hatvanharmadik], Kőszeghy–Szentmártoni Szabó, 132) és Tinódi, 445.

függ még akaratom HP 78/1 – még nem döntöttem

függő C III/27/1 – fülbevaló

füle cifrájában C III/27/1 – fülcimpájában, füle díszítésében

fűszerszám PH 133/2 – illatos füvek, fűszerek

fűzettenek D V/44/4 – fűztek

Gaetulus Pr I/61/4 – az ókori berber törzsek közé tartozó észak-afrikai nép

Galatea, Galathea C I/7/2; Pr IV/39/1 – Galateia; Néreusz tengeristen és felesége, Dórisz lánya, Akisz kedvese. A féltékeny Polüphémosz Küklópsz támadása elől Galatheának sikerült a tengerben elrejtőznie. Vö. Ovidius, Átváltozások, XIII; lásd még Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/III/24/3, II/VI/39/1; Palinódia, 4/3.

Gallia Pr V/30/4 – több római provincia összefoglaló neve, itt inkább a mai Franciaország területe értendő

Ganymedes PH 64/1 – Ganümédész; Trósz dardaniai királynak és feleségének, Kallirhoénak fia, az olümposzi istenek pohárnoka, vö. Gyöngyösi, Palinódia, 46/4.

Gargara Pr I/77/1 – Démétér (Ceres) istennő másik neve

gémszarvas C I/74/2 – gímszarvas

Genius C Az olvasóhoz – az ember védőszelleme. A rómaiak a géniuszt az emberi személyiség, különösen az alkotóképesség képviselőjének tartották.

Gismunda D II/35/1, IV/31/3 – középkori széphistória hősnője; a mesét Gyöngyösi ismerhette a Boccaccio novelláiból Enyedi György által készített Gismunda és Guisquardusról szóló fordításból is. Kritikai kiadása: Enyedi György, Historia elegantissima, sajtó alá rend., tanulmány és jegyzet Káldos János, Bp., 1994. Itteni említése természetesen anakronizmus.

gondos D IV/52/4; Pr I/81/2 – gondterhes, gondterhelt

Görög Ilona PH bevezetés – Helené, lásd ott

görög Perzsia D IV/68/2 – Gyöngyösi valószínűleg a Nagy Sándornak behódolt (i. e. 331) perzsa területekre utal

Görögország PH 136/3 – itt az ókori görög törzsek szállásterülete értelemben

gyanós C II/49/4; PH 140/1 – gyanakvó, féltékeny

gyanós félelem PU 7/2 – gyanakvás, féltékenység

Gyenge lilioma fejír homlokának C IV/44/1 – A Gosztonyi- és Nyitrai-kódexekben maradt fenn csupán a Porábúl megéledett Főnix I/I/46–47. strófája közötti szakasz: Magas homlokának gyenge lilioma, / Egyenes nyakának szép alabástroma. Vö. Badics, 71.

gyolcs C III/133/1 – finom vászonféle

gyors szerelem anyja PH 66/2 – Aphrodité, aki beleszeretett Ankhiszészbe, s tőle született fia, Aineiasz

gyökeres PU 50/1 – alapos

Ha te jöttél volna azon pörösségben, / Venus győzedelme lett volna kétségben PH 39/1–2 – Helené szépsége felülmúlta volna Venusét

hab PH 35/1; Pr I/100/2 – hullám

habahurgyaság C IV/58/2 – hebehurgyaság, meggondolatlan hirtelenkedés, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, III/IV/21/4; lásd még Zrínyi, Áfium, 214, in Zrínyi Miklós Prózai művei, kiad. Kovács Sándor Iván és az ELTE Zrínyi-szemináriuma, Bp., 1985; vö. még Porogi, 592–593.

habos PU 11/1 – háborgó

habzó C I/22/2, III/173/2 – hullámzó, háborgó

habzott D II/22/4 – hullámzott

hagyás C I/14/4, II/121/1; D I/2/3; Pr III/85/2, V/54/1 – rendelés, rendelkezés, parancs

hagyását hogy már elkövetem C I/29/2 – rendelését teljesítem

hagyásit szavának Pr III/64/4 – parancsolatát

hagyítja Pr I/65/3 – hajítja

hajdaniság C II/62/1 – régiség

hajdon PH 137/1 – hajdan, régen

hamarsággal C IV/23/2 – hirtelen

hancsár C III/179/2, III/182/1, III/189/4 – handzsár; ívelt pengéjű rövid kardféle

hantot lábával hány D II/7/3 – lábával kapálja a földet

hány C II/151/1, II/176/2 – dobál

hány lest C IV/79/2 – állít csapdát

hányja a tajtékot C II/152/1 – habzik a szája

hánytat D II/19/3, II/21/1, IV/15/1 – hányja, veti magát, kérkedően viselkedik

harácsolva C IV/71/4 – erőszakosan megszerezve

hárfájának hatalmas hangjával PH 53/4 – Apollón isten hárfajátékának hangjára Trója kövei felemelkedtek és a helyükre illeszkedtek

három istenasszony PH 26/1, 28/2 – Héra, Aphrodité és Pallasz Athéné vetélkedett a legszebb istennő címéért, a döntőbíra Parisz volt.

Harpalos C II/149/1, II/194/1 – ovidiusi eredetű kutyanév, vö. Ovidius, Átváltozások, III, 205–225.

Harpia C II/130/3, II/135/4, II/143/3, II/146/1, II/153/4 – ovidiusi eredetű kutyanév, vö. Ovidius, Átváltozások, III, 205–225, lásd még Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, I/II/45/1.

Harpia C III/104/2 – Harpüiák, Hárpiák; Thaumasz tengeristen és Élektra Ókeanisz lányai, félig nő, félig madár alakú, bűzt árasztó szörnyek

hat C II/124/4, II/155/4, II/175/1 – hatol

hátra kell vonnom C I/117/2 – vissza kell vonnom

hatván C II/205/2 – hatolva

ház C III/56/2, III/76/1, III/149/1, III/153/4 – szoba

hazúl PH 12/1 – hazulról

Hector HP 117/1; PH 148/3; PU 12/1, 12/3, 23/3 – Hektór; Priamosz trójai király és felesége, Hekabé legidősebb fia, az akhájok elleni háborúban a trójai seregek főparancsnoka. Kitűnt hatalmas termetével, testi szépségével és lelki nemességével is. Akhilleusz győzte le. Vö. Homérosz, Iliász, 3, 60; 7, 13; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/50/1, I/76/4, III/35/3, III/91/1, III/93/3; Porábúl megéledett Főnix, II/I/51/4, II/I/52/4, II/II/46/1, III/I/23/2, III/V/106/1, III/VI/63/2; Palinódia, 27/2; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 1/3, 215/2, 365/1.

héja C IV/18/3, D IV/60/2 – híja, hiánya

héjában C I/115/2 – hiába

héjazat D I/25/2, Pr I/94/3 – fedél, tetőzet

Helena C I/100/1, I/101/3, III/2/1; D IV/29/1, IV/44/2, IV/86/1; PH bevezetés, 1/1, 67/4; PU alcím – Helené; Zeusznak, a legfőbb istennek és kedvesének, Lédának a lánya, a halandó nők legszebbike. Szépsége miatt már egészen fiatal korában elraboltatta Thészeusz athéni király, később pedig férjétől, Menelaosztól megszökött Parisz trójai királyfival, s ezzel a trójai háború okozója lett. Vö. Homérosz, Iliász; Ovidius, Hősnők levelei, XVI; Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/4/2, III/141/1, III/144/3; Porábúl megéledett Főnix, I/I/14/3, I/I/15/4, I/II/9/3, I/III/6/4, I/III/62/4, I/V/7/2, II/VI/27/1, II/VI/33/4, III/I/9/3; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 66/2, 92/1, 227/4.

Helice Pr V/36/1 – Heliké; a Göncölszekér vagy Nagymedve csillagkép. Vö. Rózsakoszorú, 23/2.

Helicon Pr Elöljáró beszéd 12/1 – Helikón; Boiótia déli részén húzódó hegy; szépsége, kellemessége miatt a múzsák lakóhelyének tekintették, vö. Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VIII/4/1; Rózsakoszorú, 1/3, 50/4, 59/3, 69/6, 167/6, 220/4.

Hellespontus Pr V/29/2 – Dardanellák

hely C IV/145/3 – lakóhely

Henna Pr II/4/2, II/69/1, III/94/1, III/118/3 – ókori város Szicília közepén; magas, meredek helyen épült. Démétér tiszteletének egyik fő helye. Vö. Ovidius, Ünnepek, IV, 422–444; Átváltozások, V, 385–394.

Hercinia Pr V/29/4 – Arkünia, Orkünia; hegyvonulat a régi Germánia területén: a Német-középhegység

Hercules C II/158/2, II/211/4; PH 100/1; Pr IV/37/3 – Héraklész; Zeusz és Alkméné fia, a görög mondák legnagyobb hőse. Kalandos élete során számtalan emberfeletti hőstettet hajtott végre, melyek közé tartozik a nemeai hegyekben tanyázó hatalmas oroszlán legyőzése, a lernéi Hüdra elpusztítása, a sztümphaloszi réztollú madarak elűzése, Artemisz istennő aranyagancsú, érclábú szarvasának, valamint az erümanthoszi vadkannak elejtése stb. Hősi tettei és szenvedései jutalmául Zeusz halhatatlansággal ajándékozta meg. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, I/5/1, I/48/4, I/51/1, II/253/2, II/325/2, III/126/2; Porábúl megéledett Főnix, II/I/29/2, II/II/44/4, II/IX/31/1, III/I/9/4; Palinódia, 34/4; Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, 19/4, 27/2, 126/1, 222/3, 304/2, 321/1; Rózsakoszorú, 89/1, 123/4, 127/1.

herjóka C II/185/1 – fiatal fogolymadár (perdix); Simonyi Zsigmond Pázmányra, Gyöngyösi e soraira és a szabolcsi szóhasználatra hivatkozva, héjának tartja. (Magyar Nyelvőr, 27, 561.)

Hermioné PH 94/1 – Menelaosz spártai király és felesége, Helené leánya; a trójai ostrom után, apja akarata szerint, feleségül ment Akhilleusz fiához, Neoptolemoszhoz, de házassága nem volt boldog. Korábbi jegyese, Oresztész megölte Neoptolemoszt, s Hermionét feleségeként vitte Mükénébe.

Héro D IV/30/1 – Hero; Aphrodité istennő papnője. Tragikus szerelme a szép, ifjú Leandrosz iránt számos népmonda tárgya lett. Vö. Muszaiosz, Héró és Leandrosz; Ovidius, Hősnők levelei, XIX; Gyöngyösi, Porábúl megéledett Főnix, II/VI/40/4, II/VII/42/1. Lásd még Leánder.

Hesperus C IV/112/2; Pr I/109/2, III/87/2, IV/55/2 – a görög heszpera szóból: nyugat, napszállta, este, valamint a föld nyugati része. Vö. Gyöngyösi, Márssal társolkodó Murányi Vénus, III/112/3.

hév Pr V/41/2 – forró

hevedere C II/174/3 – vadásznyelven: az állat testének középső része

hibál C II/217/1 – hibázik

Hilactor C II/153/1 – ovidiusi eredetű kutyanév, vö. Ovidius, Átváltozások, III, 205–225

Hippodame HP 111/3; PH 99/3 – Hippodameia; Butész király lánya Peirithooszhoz, a lapithák királyához ment feleségül; az ő lakodalmukon tört ki a kentaurok és a lapithák harca, melynek során csaknem valamennyi kentaur odaveszett.

Hippomenes PH 99/1 – Hippomenész; a boiótiai Megareusz király fia, kiváló futó és vadász. Futásban – némi csellel – legyőzte Atalantét, s ezzel a kezét is elnyerte. Lásd még Atalanta.

hirdezti PH 26/2 – hirdeti

Hispania Pr V/29/4 – a mai Pireneusi-félsziget ókori neve

hit C I/113/3, II/110/2, III/106/1, IV/103/4; HP 87/4; PH 127/1; Pr I/74/2 – eskü

hited adod D IV/125/2 – megesküszöl

<