Így szólt, ’s nagy sebessen Érissel el-szalatt
     

Így szóllván Érissel el-repűlt sebessen.
     

Ce Dieu qu’il adorait prit soin de sa vieillesse;
Il fit dans son désert descendre la sagesse;
Et, prodigue envers lui de ses trésors divins,
II ouvrit à ses yeux le livre des destins.
     

Ez Úr, kit imádott, meg-áldá vénségét,
Meg-jelenté néki örök bőltsességét,
Isteni kíntseit néki ki-ontotta,
’S örök végezése’ könyvét meg-nyitotta.
                                            (I. 206–210.)
     

Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.
     

Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.
                                            (I. 114.)
          

D’un coup d’œil les punit, d’un coup d’œil les absout.
     

’S egy látással a’ bért köztök el-intézi.
                                            (VII. 98.)
          

Le crime a ses héros, l’erreur a ses martyrs,
     

A’ bűn, mint a’ virtus szűlhet Mártirokat.
                                            (V. 202.)     
     

A’ rá lőt nyíl ellen paissa lett testem.
                                            (III. 114.)     
     

A’ népet ’s a’ Királyt vetik vas békóban.
                                            (VII. 342.)     
     

Mais de tant de guerriers, celui dont la valeur
Inspira plus d ’effroi, répandit plus d ’horreur,
Dont le cœur fut plus fier & la main plus fatale,
Ce fut vous, jeune prince, impétueux d’Aumale.
     

De a’ ki egyedűl majd leg-több vért ontott,
Mint szélvész, tűz, árvíz, mindent seprett ’s rontott,
’S kinek éles kardját vezérli a’ halál,
Te vóltál nagy lelkű, ’s erős kezű Ómál!
                                            (IV. 29–32.)     
     

Mint a’ hegyről omló árvíz’ harsogása:
Úgy zúg itt a’ jaj-szó ’s fogak’ tsíkorgása.
                                            (VII. 137–138.)     
     

Így zúg a’ pántzélok’ ’s fegyverek’ zörgése,
A’ tüzet okádó ágyúknak dörgése. –  – 
De a’ dühösségnek az ágyú nem tetszik;
Hanem ezer ízre egymást karddal metszik.
                                            (VIII. 163–166.)     
     

Ortzája nem sárgúl, meg-nem dobban szíve.
                                                  (VI. 228.)     
     

Déja Valois touchait à son heure dernière,
Ses yeux ne voyaient plus qu’un resté de lumière;
     

A’ hideg verejték Válézt már bé-telte,
Haldokló szemeit tsak alig emelte.
                                            (V. 335–336.)     
     

On avait massacré mes plus chers domestiques;
Le sang de tous côtés inondait mes portiques:
Et je n’ouvris les yeux que pour envisager
Les miens que sur le marbre on venait d’égorger.
     

Kiken míg reszkettek minden tetemeim
Szívem repedt, ’s özönt ontottak szemeim.
                                            (II. 327–328.)     
     

Reszket belső része, omlik könyve árja. 
                                            (VIII. 487.)     
     

Burbon el-ereszti őt sok édes szókkal,
Mellyeket bé-rekeszt barátságos tsókkal.
                                            (X. 69–70.)     
     

Mint egy juhász-kunyhót, a’ Thrónust úgy nézi.
                                                      (VII. 409.)     
     

Mint a’ ménes, mikor dörögnek az egek,
                                                (IV. 81.)     
     

Mint a’ ménes, melly fél ’s fut a’ villámástól,
Úgy gázoltatik-el e’ sereg egymástól.
                                            (VIII. 435–436.)     
     

Ennek a’ természet borzad tsak nevére,
Mert étke ’s itala a’ Szenteknek vére.
                                            (VI. 55–56.)     
     

A’ halál, kit a’ bűn ’s az idő szűltenek.
                                            (VII. 81.)     
     

Minden bízodalmam’ az Úrba vetettem.
                                            (III. 150.)     
     

„Ama’ szent Hit légyen dolgaid’ Vezére,
„E’ tesz’ leg-szebb gyöngyöt a’ Király’ fejére;
                                            (V. 367–368.)     
     

„Hát ezek-é azok, a’ kiket úgy írnak,
„Hogy Eretnekek ők, ’s érzéssel nem bírnak?
„Sőt inkább ők az Úr’ szent és kedves Népe,
„Jó Királlyok ennek egy eleven Képe.
                                            (X. 443–446.)     
     

[...] minden Nyelvből ’s Hitből a’ bírja az eget
Ki szentül él, ’s lelkén hordja e’ béllyeget. –
Burbon, ki eddig-is ezt híven követte,
E’ Jésus’ tzímerét újra most fel-vette.
                                            (X. 629–632.)     
     

Plût au ciel irrité, témoin de mes douleurs,
Qu’un éternel oubli nous cachât tant d’horreurs!

Bár a’ meg-bántott Ég, fájdalmim’ tanúja
Adná, felejtődnék Frantz’ fene bosszúja
Örökkön örökké!

Sujets, amis, parens, tout a trahi sa foi,
Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.

Jobbágy, Barát, Rokon, Hitét mind el-hagyja,
Tőlem el-áll, vagy r’ám Fegyverét ragadja.

Jobbágyim, ’s barátim meg-rontván hiteket
Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.
                                            (I. 113–114.)     
     

Rómát nézték a’ Fők mint Birót ’s nem Tatárt;

Egy szörnyű Városnak fényes bé-járási.
     

A’ Király öleli, ’s Türenn’ bútsút vészen
     

Voltaire:

Telle on voit du Soleil la lumière éclatante
Briser ses traits de feu dans l’onde transparente,
Et, se rompant encor par des chemins divers,
De ce cristal mouvant repasser dans les airs.


Szilágyi:

Mint a’ fényes Napnak súgárit sok ízben
Látjuk, mint haboznak a’ szép tiszta vízben,
Még több több utakon, meg-törvén magokat,
’A folyó kristályból szórják Világokat.


Péczeli:

Mint a’ tiszta vízben a’ Nap’ fénnye játszik,
Sok részre súgárát abban törni látszik,
’S e’ mozgó kristályból ismét égre pattan:
Egymást érő karajok viszsza ekként tsattan.
                                             (X. 155–158.)     
     

Amaz ősz ’s bőlts Vitéz,^[e] ki sok Királyoknál
Annyival fellyebb van, mint ők Jobbágyjoknál,
Kiről, ámbár soha nem-is hartzolt vólna,
Mint egy Nagy Emberről a’ Világ úgy szólna,
FRIDRIK, e’ szép munkát mihelyt meg-esmérte,
Londonban mettzetett új betűket értte;^[f]
Látván, hogy a’ Királyt nyájassan oktatja,
’S a’ Jobbágyok’ nyakát járomhoz szoktatja.
Nagy betsben van e’ Könyv a’ tudós Világban,
Királynak ajánlva jött-ki sok Országban.
Hadd kérkedjen hát itt olly Báró’ Nevével
Ki bé-tőlté Londont ’s Parist szép hírével.
Ki mind addig ásta a’ bőltsesség-bányát
Míg el-szedte a’ Francz’ ’s Anglus’ Tudományát.
’S mint egy rakott Tárház viszsza akként tére,
Hogy légyen Hazánknak hasznára ’s díszére.
Nagy Név a’ Királyság; de nem ad észt ’s szívet,
Ritkán lát Thrónuson a’ föld remek mívet.
Ha Királyt a’ Virtus, nem a’ vak sors tenne
Sok Jobbágy Királlyá, sok Úr szolga lenne.
Ollykor ha egy Titus a’ kormányra álhat,
Tsak ezzel leszsz nagyobb, hogy többnek használhat.
Bátran útnak megy hát e’ Munkám’ gyűmőltse,
Ha Tútora lészesz Hazám’ egygyik Bőltse;
Illy Paissal meri ígérni magának
Hogy ki-áll az irigy’ ’s az idő fogának.

„Nemes lelkű Vének! óh ne gondoljátok,
      „Hogy e’ halál által gyalázat száll rátok!
„Kedves Neveteknek fenn lesz’ dítsősége;
       „A’ ki illy űgyért hal, betses annak vége.
             

        Ama Francz Vitéznek^[3] éneklem nagyságát,
        Ki kardal nyerte-el Eleji’ országát,
        Ki jól uralkodott, mert soká szenvedett,^[4]
        Hatalmasan győzött, ’s nemessen engedett,
    5  Meg-alázta Májent pártos seregével,
        Mint jó Atya úgy bánt meg-hódolt népével;
        Bőlts Törvényét^[5] Páris tsudálva imádta,
        Millyen a’ jó Király, a’ főld benne látta...
        Felséges Igazság! szállj Mennyből Lelkemre,
  10  Önts Isteni erőt minden beszédemre,
        [2:] Hogy a’ főld Királyi Téged’ hallgassanak,
        Tanúlják-meg tőled, mint uralkodjanak.
        Emeld-fel hű szódat, mond-meg a’ Népeknek,
        Melly gyászos végek van a’ párt-ütéseknek.
  15  Fesd-le e’ bűn által lett Hazánk’ sebeit,
        Hírdesd Népünk’ jajját, Királyink’ vétkeit;
        ’S ha hajdan a’ mesét* el-tűrted melletted,
        Igaz szódhoz hangját hogy tegye engedted,
        Ha szép ’s gyenge keze fejed’ ékesíté,
  20  Ha tűndöklő fényed árnyéka szépíté:
        Engedd, hogy kövesse velem nyomaidat,
        Hogy megédesíttse minden szavaidat.

                ^[a] Váléz vólt még Király, de gyenge karjával
        Nem bírt pártos Népe’ lebegő hámjával;
  25  A’ Törvénynek többé nem vala ereje,
        ’S Váléz tsak névvel vólt Hazánk’ Ura ’s Feje.
        Nem vólt ő többé az, ki gyenge korában,
        Olly vólt, mint ősz Vitéz^[6] a’ Márs’ táborában.^[b]
        Sok ország reszketve^[7] erejét szemlélte,
  30  Könyveire Hazánk méltónak ítélte,
        [3:] Mikor Lengyel Ország, Virtusi’ láttára
        Már ifjú korában hívta koronára. – 
        Jó a’ másodiknak, ki rossz lesz elsőnek,
        Bátor Vezér vólt ez; de roszsz lett ám Főnek,
  35  Rest vólt, ’s rútul hevert a’ lágyság’ keblében,
        Országa’ zabiája alig állt kezében.
        Kélus, Mégrin, Sójőz^[a] érte uralkodtak,
        Kik túnya Urokkal egygyütt hívalkodtak,
        Puha szívét könnyen mindenre rá vették
  40  ’S minden otsmány bűnbe torkig merítették,
        Azomban a’ Gízek’ sebes szerentséje
        Lett e’ tunya Király’ ’s Népe’ nagy veszélyje.
        Ezek ama Lígát^[b] Párisban kezdették,
        Melly által Urokat lábok alá tették.
  45  A’ vak Nép, melly mindég a’ nagynak jobbágya,
        Meg-únta rest Urát, ’s Tirannusra vágya.
        Hitetlen Baráti ki-nem kőltek érte;
        A’ Nép ki-hajtotta, ’s többé nem esmérte;
        A’ pártos Párisban az ellenség jött ’s ment.
  50  Illy roszszúl folyt minden, hogy Burbon meg-jelent,
        Ki szörnyű sorsában segítséget nyújta,
        Meg-vakúlt lelkében új világot gyújta,
        Emlékeztetvén őt’ régi erejére,
        Vénus mellől vitte a’ Márs’ mezejére.
  55  [4:] A’ Királyt ki-hajtó Párisra siettek,
        Mellyen Róma réműlt, Spanyolok reszkettek,
        Bé-húnyt szemmel senki e’ dolgot nem nézte,
        Az egész Európa szemét rá intézte.
        Éris^[a] a’ Városban mindent fel-forgatott,
  60  Májent, Lígát, Papot a’ hartzra nógatott.
        Mikor a’ nagy Burbon a’ Hóstátot vítta,
        Ő a’ kevély Spanyolt segítségűl hítta.
        Éris, ez a’ monstrum, mellynek fene mérge
        A’ fel-zúdúlt népnek döge ’s rágó férge,
  65  Ez az embereknek tsak vesztét akarja,
        Az ártatlan vértől sokszor pirúl karja,
        Szaggatja a’ szívét,^[8] mellyben fel-állt széki,
        Így gyötri a’ bűnért, mellyel súgott néki.
        
                Nem meszsze Párishoz egy kies mezőben,
  70  Mellyben a’ Sequána fut egész erőben,
        A’ hol ma Apolló s’ Minerva lakozik,
        Maga a’ természet vígan múlatozik,
        Itt, mellynek zőld füve őltözött bíborban, 
        A’ nyomorúlt Váléz szállott vólt táborban,
  75  Itt vóltak sok Tisztek,^[9] ’s két Vallás’ Vitézi,
        Kiknek karjaikat a’ köz-jó intézi.
        Burbont úgy tisztelik, mint Fő-Vezéreket,
        Ő nyert-meg és egygyé tett minden szíveket,
        Ollyak, mintha egy főt ’s egy Vallást hinnének,
  80  Kit kit a’ másiknak vélnek testvérének.
        
                [5:] Lajos^[a] a’ Burbon-Ház’ tör’söke és Atyja
        Az égből szemeit Burbonra forgatja.
        Örűl e’ nagy Kíntsen,^[10] Háza’ dítsőségén,
        Szánja, hogy tévelyeg, ’s vígad vitézségén,
  85  Tudja, koronája hogy majd száll fejére,
        Új világot kívánt önteni lelkére;
        De olly úton, mellyet észre sem vehetett,
        Henrik a’ győzésre, ’s fő póltzra sietett,
        Lajos e’ tsemetét Mennyből vezérletté,
  90  De el-rejté karját, mellyel segítette,
        Hogy ne tán ezt tudván, keze ne lassúljon,
        Fénylő győzedelme^[11] ’s híre ne tsonkúljon.
        
                Sokszor a’ két sereg már hartzra ki-szállott,
        És vítta a’ Várost; amaz ellent-állott,
  95  Olly szörnyű mészárlást egymás között tettek,
        Hogy sok zőld mezeink vérrel öntöztettek;
        Mikor Váléz Burbont illy bús beszédekkel
        Szóllítja; mellyeket mos fórró könyvekkel:
        „Ládd, melly kegyetlenűl űldöz a’ sors engem,
100  „Néked-is szóll e’ baj, ’s dühös ellenségem,
        „Királyi-székemből a’ melly ki-kergetett,
        „Téged’-is üldöz az, ’s téged’-is meg-vetett.
        „Páris, melly én bennem tapodja Tútorát,^[12]
        „Benned sem esmeri Váléz után Urát,^[13]
105  „Jól tudja hogy a’ vér, törvény ’s érdem néked
        „Adja, hóltom után, hogy itt légyen széked:
        [6:] „De reszket előre hatalmas karodtól,
        „Meg-akar fosztani érdemlett jussodtól,
        „Róma, mellynek el-hat meszszére menny-köve;
110  „Szörnyű átkot, hallom, hogy már rád-is löve,^[14]   
        „Róma,^[a] mellynek e’ főld Királyi hódolnak,
        „Rád lőtt mérges nyílát adta a’ Spanyolnak.
        Jobbágyim, ’s barátim meg-rontván hiteket
        „Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.
115  „Vesztemmel a’ Spanyol magát gazdagítja
        „Mint egy özön úgy jő; ’s országom’ borítja.
        „E’ dühös Nép ellen, melly esküdt fejünkre,
        „Keressünk idegent, mint ők, védelmünkre.
        „Menj, kérj segítséget a’ Nagy Er’sébettől,
120  „Ha meg-nyered szívét, mindent várhatsz ettől.
        „Tudom, hogy az Anglus a’ Francznak irigye,
        „Londonnak Párissal nints állandó frigye;
        „De a’ tsúfság után, mellynek tárgya lettem,
        „Jobbágyim’ ’s Hazámat mind el-felejtettem,
125  [7:] „Meg-útált Népemre nyílaim intézem,
        „A’ ki segít, én azt, mint Franczot úgy nézem.
        „Titkos Tiszteimnek restség fő hibájok:
        „Azért nem bízhatom e’ nagy dolgot rájok.
        „Menj, ’s a’ főld Királyjit nyerd-meg bőlts szavaddal;
130  „Így nékem szolgálván, jól tészesz magaddal,
        „Nemes Lelked’ híre lesz’ fő Prókátorom,
        „Egy szódra mindenütt lész’ erős táborom;
        „Így itt értz pai’som lészen vitéz karod,
        „Őt’ ott Barátommá teszed ha akarod.
135  Így szólt, ’s Burbon félvén, hogy a’ dítsősséget
        Majd meg-kell osztani, ha kér segíttséget,
        Egy méltó fájdalom támadt nagy Lelkében,
        Ama’ kedves idő mert jutott eszében,
        Mellyben ő és Kondé^[a] a’ Lígát rontották,
140  ’S kőltsön kért kar^[15] nélkűl véreket ontották.
        De kívánt engedni inkább Királyjának,
        Mint a’ mit a’ nagy szív ’s hír súgott magának.
        Gyűjtött koszorúit el-hagyta szavára,
        Mellyeket fűzött Márs vítéz homlokára.
145  Bámúlnak szándékán meg-réműlt vitézi,
        Mert mint a’ szerentsét őt minden úgy nézi.
        El-ment, de a’ bűnös Páris azt gondolja,
        Hogy jelen van, ’s mindjárt őt’ már ostromolja;
        [8:] Neve, melly a’ Trónus’ leg-erősb gyámola,
150  Távol-létében-is Válézért hartzola.
        El megy, ’s Francz Országot sebes Postán méri.
        Sok Baráti közzűl tsak Mórnéj^[a] kíséri,
        Ki Urának soha hízelkedést nem szólt,
        Vallásának hóltig erős oszlopa vólt;
155  Annak s’ Hazájának hűséggel szolgála,
        Az igazság ’s jóság kész szállást lelt nála;
        Ura’ Udvarának vólt fő ékessége,
        Róma-is betsűlte; bár vólt ellensége.
        
                Két kősziklák között, hol nagy sebességgel
160  Kék habját a’ tenger rontja dühösséggel,
        Diep kínálkozik ki-kötő helyével,
        Minden Hajós ’s Révész keze’ ’s életével.
        [9:] A’ habok’ Királyji, a’ Hajók készűlnek,
        Sebes szárnyaikkal a’ vízen repűlnek,
165  Kevés órák alatt annyira haladtak,
        Hogy már Angliának határi láttattak;
        Mikor ereszkedtek fekete fellegek,
        Meg-mozdúlt a’ Tenger, dörögtek az Egek,
        A’ dühös szél-vészek mind öszve-tódúltak,
170  A’ sűrű felhőkből a’ menny-kövek húltak,
        Nem vólt többé helye sem karnak, sem észnek,
        Minden halált kiált az el-hólt révésznek.
        Burbon illy kínokra ha meg-nyitja száját
        Sírva emlegeti nyomorult Hazáját,
175  Páris felé forog nedves szeme héjja,
        Fél, hogy a’ szél miá semmivé lész’ tzélja,
        Így tett hajdan Césár^[a] állván Epír’ partján,
        Mikor disputáit volt a’ föld’ birodalmán:
        A’ szélre, a’ mellynek látta dühösségét,
180  Bízta Róma sorsát, ’s maga dítsősségét,
        Pompejust, Neptúnust, ’s a’ szélt egygyütt vítta,
        A’ bóldog szerentsét segítségűl hítta.
        E’ nagy réműlésben, a’ Menny’ ’s főld bőlts Ura
        Kinek minden Tenger ’s szél reszket szavára,
185  [10:] Az Örökké-való, kinek bőltsessége
        Tudja, minden Ország mint nő ’s hogy lész’ vége,
        Felséges székéből, melly ragyog Mennyekben,
        Végre rájok nézett e’ nagy veszéllyekben,
        Meg-dorgálta a’ szélt, ’s inté a’ habokat,
190  Hogy szárazra vigyék fáradt hajójokat.
        Így szált-ki e’ Vitéz^[16] Jerszej’ szigetében,
        Melly látszik fekünni a’ habok’ keblében.
        
                Nem meszsze a’ parthoz vólt egy szép ’s zőld tsere,
        Mellybe a’ bú soha bé-menni nem mere.
195  Egy magas kőszikla a’ habok’ mérgétől
        Őrzé e’ kies helyt, ’s Éjszak hidegétől.
        Egy tisztes vén únván e’ tsalárd Világot,
        El-bútt attól; ’s itt lelt leg-főbb bóldogságot,
        Sok szél-vész ’s hab után talált tsendességet,
200  Magát meg-esmérvén, tanúit bőltsességet.
        A’ tiszta forrásban szemlélvén ősz fejét,
        Sokszor meg-síratta bűnben folyt idejét,
        Az el-húlt virágban írva látván végét,
        Tapodta^[17] az Ember’ szíve’ kevélységét.
205  Mint fő jót e’ főldön, úgy várta a’ halált,
        Hogy ama jó Úrhoz mennyen, kit meg-talált.
        Ez Úr, kit imádott, meg-áldá vénségét,
        Megjelenté néki örök bőltsességet,
        Isteni kíntseit néki ki-ontotta,
210  ’S örök végezése’ könyvét meg-nyitotta.
        
                Burbonnak, kit az Úr néki meg-jelentetett,
        Mezei ebédet ez Ősz^[18] elébe tett.
        [11:] Sokszor ett így e’ Princz, ’s akkor élt kedvére,
        A’ szántó-vetőhez^[19] míg gyakran bé-tére;
215  Nem egyszer únta-meg az Udvar’ lármáját,
        ’S a’ Paraszt-kunyhókban le-tette pompáját.
        
                Számos szakadási a’ Keresztyéneknek
        Lettek bő kútfeje hasznos beszédeknek.
        Mornéj, ki Hitének vólt nagy Apostola,
220  Maga Vallásáért erőssen hartzola.
        Burbon kételkedet, ’s azt, ki meg-hólt értte,
        Hogy nyissa-meg szemét, buzgó szívből kérte.
        Mint a’ ró’sa, úgymond, lakik tövisekben,
        Úgy van az igazság sok tévelygésekben;
225  Isten! bűnös lelkem tsak Te benned hiszen,
        Mutasd-meg az útat, melly Te hozzád viszen;
        Vajha az út végre nyilván-való lenne!
        Hogy minden nyelv és nép hozzád futva menne.
        
                „Az Isten’ tanátsát, mond a’ Vén, tsudáljuk,
230  „Őt a’ mi vétkünkért bűnben ne találjuk,
        „^[a] Kálvinus’ Vallását értem bőltsőjében,
        „Láttam, mint tsúszott-bé Francz-Ország’ szélében,
        „Sok tekervények közt mint ment a’ homályba,
        „Hogy mászott-bé titkon számos szívbe ’s szájba,
235  „Míg a’ porból fejét fel-emelte végre;
        „Fel-űlt a’ Thrónusra, sietett az égre,
        „Úgy hogy régi Hitünk már nyögött alatta,
        „Mert szent Oltárait sok helyt fel-forgatta.
        [12:] „Ezt látván, el-hagytam Hazám’, ’s ide jöttem,
240  „Hol sokszor Hitemért könyv özönt öntöttem,
        „Aggott vénségemet itt tsak az enyhíti,
        „Sok bánatim’ mérgét ez egy édesíti,
        „Hogy ha ez új Vallást tsak ember szerzette,
        „Fövényen oszlopit annak építette;
245  „Haldokló szemeim meg-látják még végét,
        „Meg-érem Vallásom’ régi dítsősségét.
        „Az Úr, kinek Lelke a’ főldet éleszti,
        „Az ember’ szándékát könnyen el-széleszti;
        „De az ő beszéde ’s Háza erős lészen,
250  „Sem idő, sem Pokol, abban kárt nem tészen.
        „Meg-látod Nagy Burbon az Úr’ dítsősségét,
        „Mert el-űzi egy nap lelked’ setétségét.
        „Ő lesz’ Vitéz szíved’ ’s karod’ bőlts Vezére,
        „’S majd Váléz’ széke lész’ sok hartzaid’ bére.
255  „Már a’ Triumfusnak parantsolt e’ végre,
        „Hogy bőv útat nyisson néked dítsősségre.
        „De ha az igasság nem hat-bé lelkedbe,
        „Ne reményld, Párisban hogy ülhess székedbe.
        „Kivált félj a’ nagy szív’ majd rendes vétkétől,
260  „Amaz édes méreg’ meg-tsaló étkétől;
        „A’ szerelem’ nyílát tanúld meg-előzni,
        „Indúlatid’ jókor zablázni ’s meg-győzni. – 
        „A’ Ligán ’s magadon majd ha erőt vészesz,
        „’S kettős tekíntetben leg-főbb Vitéz^[20] lészesz,
265  „Mikor Párist víván, táplálod Népedet,
        „Melly halálra kéri irgalmas lelkedet:
        „Országod’ jajjának el-jő akkor vége,
        „Nagy lész’ minden Népnél Neved’ dítsőssége.
        [13:] „Menj nagy lelkű Király,^[21] szándékod’ kövessed,
270  „Veled az Úr, benne tsak reményed’ vessed.
        
                Minden íge, mellyet e’ tisztes Öreg szólt,
        A’ Burbon’ szívében éles tőr gyanánt vólt.
        Ama bóldog időt örömmel képzelte,
        Mellyben Urát testben sok ember tisztelte,
275  A’ tiszta kegyesség tett tsuda dolgokat,
        Jövendőket szóllott, ’s győzött Királyokat.
        El-menvén e’ jó Vént mikor meg-ölelte,
        A’ meleg könyv’ árja két szemét el-telte,
        Érzi,^[22] hogy szívében piroslott hajnala
280  Ama’ Napnak, melly még tőle távol vala.
        De e’ szó, melly lelkét mellyen meg-sebhette,
        A’ Mornéj’ nagy szívét tsak meg-sem illette,
        Bár Bőlts nevet a’ főld néki méltán ada,
        Sok virtusi között hibában marada.
285  Míg e’ jó Vén beszélt a’ Burbon’ szívével,
        ’S véres sebet ejtett ott minden igével;
        Az Isten’ szavára a’ szelek meg-szűntek
        A’ tenger meg-némúlt, ’s a’ felhők el-tűntek;
        ’E tisztes Ősz Burbont a’ partig kíséré;
290  El-ment, ’s nem sokára Angliát el-éré.
        
                Mellyet látván Burbon, nagyon tsudálkozott,
        Hogy illy bóldog sorsra ez Ország változott,
        Hol a’ bőlts Törvények’ szabad meg-rontása
        Volt eddig, a’ Népnek ’s Királynak romlása.
295  Ama’ síkos székben, hol sok fők le-tsúsztak,
        A’ magok’ vérekben sok Királyok úsztak,^[23]
        [14:] Egy Aszszony a’ Sorsot lábához kötötte,
        ’S a’ főldet Országa’ fényje bé-tőltötte,
        Er’sébet vala ez, ki a’ mint akarta,
300  Minden Országok közt igaz fontot tarta.
        Ezt kezdte Anglia szeretni és félni,
        Melly nem tud szolgálni, sem szabadon élni.
        Felejté alatta sok régi jajjait,
        Látván minden síkon tenyésző nyájjait,
305  Nem tudván kintsének, sem számát, sem végét,
        Főldön, vízen nézvén neve’ dítsősségét;
        Látván, hogy hajói Neptúnust-is víjják,
        A’ Világ’ végéről a’ szerentsét híjják. – 
        London a’ bőltsesség’ ’s mesterség’ mü-helye,
310  Világ’ Magazinja, ’s Márs’ fegyveres-helye.
        Három nagy hatalmak Vestmünszterbe^[a] gyűlnek,
        Egy titkos lántz által, mellyek egygyesűlnek:
        A’ Népnek követi, a’ Király, ’s a’ Nagyok,
        A’ Törvényre néznek e’ sokféle agyok;
315  E’ három Rendekből gyűl e’ Tanáts öszve,
        ’S a’ köz-jó’ lántzával van egybe-kötözve,
        Bóldog Nép! melly tudja azt, mivel tartozik,
        Igaz Királyjának vérével áldozik!
        Bóldogabb az, mellynek igaz ’s jó Királyja
320  A’ köz szabadtságot el-nyomni sajnálja.
        Mikor bír Francz Ország illy nagy dítsősséget?
        Fijai közt mikor lát illy békességet?
        [15:] Intheti e’ példa a’ főld’ Királyjait,
        Egy Aszszony bé-zárta a’ Had’ vas-ajtait,
325  Érist, a’ jajt, ’s a’ kínt hozzájok kergette,
        ’S őt’ imádó Népét szerentséssé tette.
        
                Ama’ nagy Városba bé-ér nem sokára,
        Mellynek a’ szabadság ’s bőség erős vára.
        Vilhelm’^[a] magas Tornya ott ötlik szemében,
330  Mellynek a’ Király Ház van túl ellenében;
        Siet, hogy szólhasson a’ Nagy Királynéval,
        Fénylő Kastélyjába bé-repűl Mornéjval,
        A’ sok tzifra pompát ’s inast mind el-hagyja,
        Mellynek örűl titkon még sok Ország’ Nagyja.
335  Beszéll, ’s az igazság hív nyelvét vezeti,
        Francz Ország’ szükségit vélle ez festeti,
        Szíve a’ kérésig le-ereszti magát,
        ’S illy alázásában mutattya nagyságát.
        „Hogy hogy? mond Er’sébet, hát Váléz küldött-é?
340  „A’ Tengeren által Burbon azért jött-é?
        „Sok vér-ontásinak hát ez-é jutalma,
        „Hogy bátor szíved lett űldöződ’ óltalma.
        „Nap nyúgot’ végéről a’ Hajnal’ szélire
        „Véres hartzotoknak most-is repűl híre.
345  „Hogy van? hogy mellette fel-kőlt Vitéz karod,
        „’S Válézt, ki félt tőled, segítni akarod.
        [16:] „Sok kínja, mond Burbon, boszszúm’ el-óltotta,
        Jobbágy vólt ő, de már lántzát el-óldotta.
        „Vajha bízott volna mindég hű szívemben!
350  „Oltalmat lelt volna magában ’s kezemben.
        „A’ tsalárd tettetést de tsúfúl követte,
        „A’ félénkség ’s lágyság irigyemmé tette.
        „El-felejtém vétkét látván gyötrő búját,
        „Mivel hogy meg-győztem; már állom boszszúját.
355  „Te-is, ha űgyünket óltalmadva vészed
        „Nagy Királyné! Néped’ így híressé tészed,
        „Zőld koszorút kötsz így drága virtusidra,
        „Ha nézel el-nyomott Király társaidra.
        Itt Er’sébet Burbont kérte, hogy beszélje,
360  Mint történt Váléznak illy szörnyű veszélyje,
        Mondja-meg, Párisra ennyi jajt mi hozott,
        Illy sok kínt ’s vér-ontást közttök mi okozott.
        „Már a’ gyors hír ugyan közttünk szélesztette,
        „Hogy egész Francziát a’ had el-vesztette.
365  „De mivel e’ Tündér’* tsalárd ’s álnok szája
        „Sok hazugságok közt az igazt számlálja;
        „Soha sem hittem én tsábító szavait.
        „Nagy Vitéz! ki^[24] láttad Házad’ sok kínjait,
        „Kiben Váléz romlást, vagy hű gyámolt lele,
370  „Mond-meg, mi lántz kötött ismét öszve vele?
        „Kit kérdjek-meg inkább, mint a’ Burbon’ száját?
        „Fesd-le hát Francz Ország’ szomorú tábláját.
        
                Nagy Királyné! mond ő, jaj! hogy vegyem számra,
        A’ szörnyű kínt, melly gyűlt nyomorúlt Hazámra!
375  Az örök éjtszaka bár azt el-fedezné,
        Hogy azt emberi száj soha ne nevezné!
        [17:] Mert ha igazat kell beszélni nyelvemnek,^[25]
        Gyalázatját szólja bűnös Eleimnek,
        Melly ha eszembe jut, szívem kezd repedni:
380  De mivel kivánod, kész vagyok engedni.
        Más talán álnokúl bűnöket titkolná,
        ’S az ártadanokat helyettek vádolná:
        De ez a’ tsalárdtság, nem lel helyt szívemben,
        A’ mit nyelvem beszéll, a’ lakik^[26] lelkemben.

        Nagy Királyné, kínunk annál sérelmesebb,
        Eredete mennél szentebb és nemesebb.
        A’ Vallás tett fegyvert minden Francz’ kezébe,
        Ezért úsz az árva az atyja vérébe.
    5  ^[a] Róma ’s Geneva közt, én nem lészek Biró,
        Mind a’ kettőt őrzi, ’s víjja sok bőlts Író,
        Mind két részről láttam szörnyű dühösséget.
        ’S ha hamis Vallás az, melly szűl hitlenséget;
        Ha e’ sok lármában, mellyel a’ főld tele,
  10  Az űldözés ’s ölés a’ hazugság’ jele:
        Mind kettő egygy formán űl még setéttségben,
        Ez az oka, hogy él szörnyű veszettségben.
        Én, a’ ki Hazámat kívántam őrizni,
        A’ hit’ ’s Vallás’ űgyét az Istenre bízni,
  15  [19:] Jussom’ ’s hatalmammal úgy meg-elégedtem,
        Hogy az óltárt ’s tömjént meg-nem fertéztettem. – 
        Az olly igazgatás veszszen-el örökre,
        Melly vas-jármat akar tenni a’ lelkekre,
        Az ártatlan embert Hitéért űldözi,
  20  Sok eretnek vérrel az oltárt öntözi,
        Széllyel-jár, öl, pusztít egy vak buzgósággal,
        ’S tiszteli az Istent számos gyilkossággal. – 
        De a’ kevély Gízek^[a] más formán értettek,
        A’ fel-zúdúlt népnek vak vezéri lettek,
  25  Melly zászlójok alá ki-vont kardal szalatt,
        Mert lappangott tzélok az Úr’ ügye alatt.
        [20:] Így Hazánk’ fijai egymást vágták ’s ölték,
        Buzgóságok’ mérgét én rám-is ki-tőlték.
        Egymás között óh melly sok vér-ontást tettek
  30  Némelly roszsz kérdésért, mellyet nem értettek!
        Esméred a’ Népet, tudod mire nem kész,
        Mikor a’ meg-sértett Istenért boszszút tész;
        Mikor a’ buzgóság, lelkét meg-vakítja,
        ’S a’ Törvény’ zabláját részekre szakítja.
  35  Nagy Lelkű Királyné! Te ezt el-óltottad,
        E’ gonoszt földedben jókor meg-fojtottad.
        E’ dög-halál mihelyt mérgét itt hintette,
        Bőlts eszed ’s virtusod azt semmivé tette,
        Így a’ főld Királyit magad meg-haladtad,
  40  A’ Törvény virágzik, ’s a’ nép víg alattad,^[a]
        Kűlömböző útat Medicis követett:
        De talán e’ személy kérded ki lehetett?
        Egygy igaz-mondó szájt hallj, ha tetszik, rólla.
        Mélly szívét nem mérte sok, ki erről szólla;
  45  Én húsz esztendeig gyermekivel éltem,
        Nem egy két dolgából felőle ítéltem,
        Gonosz mesterségén ezerszer bámúltam,
        ’S őt’ magam’ veszéllyén esmérni tanúltam. – 
        Tsak hamar Férjének, hogy történt vólt vége,
  50  Szabadabbon^[29] rontott dühös kevélysége.
        [21:] Minden gyermekében, ki tőle el-vála,^[a]
        E’ roszsz szívű Anya gyűlőlőt talála.
        Az irígység magvát szórta két kezéből,
        Zür-zavar, ’s tzivódás buzgott-ki székéből.
  55  Egybe-vesztvén mindég két színű nyelvével
        Kondét a’ Gízekkel^[b] ’s így Népét népével.
        Leg-főbb irígyivel néha öszve-békélt,
        Mint haszna kívánta, barátot úgy tserélt.
        Rabja vólt a’ testnek,^[c] egy rút kevélységnek,
  60  ^[d] Babonás képével bírt a’ kegyességnek.
        Sok hiba vólt benne elegy kevés jóval,
        Maga’ neme’ bűnit bírta mind, egy szóval. – 
        Fel-ne lobbanjon rám nagy Lelked’ haragja,
        Te! ditső Er’sébet! nem vagy e’ Nem’ tagja,
  65  Magadnak választád annak tsak szépségét,
        ’S hozzá ragasztottad Nemünk’ nemességét;
        A’ főld, mellynek az Úr például formála,
        Nagy Emberi közzé^[30] Téged’ már számlála.
        
                [22:] Második Ferentzet, mikor még nem várta,
  70  A’ halál hirtelen Atyja mellé zárta.
        Gyenge vólt, ’s a’ Gízek’ tanátsit követte,
        Magával virtusit ’s vétkét el-temette.
        Kilentzedik Károly tétetett székébe;
        De Medicis regnált keményen nevébe.
  75  Örökös gyermekké őtet őnként tette,
        Hogy uralkodhasson sokáig hellyette.
        A’ viszsza-vonásnak fáklyáját meg-gyújtá,
        Vérengző karjait minden-felé nyújtá,
        A’ két Vallás’ mérgét önként fel-gerjeszté,
  80  Így Népét Népével ismét öszve-veszté.
        ^[a] Dröz’ mezején egymást kezdették rontani,
        ’S az Úrnak nevében véreket ontani.
        Szent Denisnél a’ vén Montmorentzi^[b] meg-hólt,
        Ki minden Vezérnél szerentsétlenebb vólt;
  85  Gíz^[c] Orleán mellett titkon meg-lövetett,
        Kit nyomorúlt Atyám^[d] tsak hamar követett,
        [23:] A’ ki Medicisnél kéntelen lakozott,
        Jó baráti ellen értte hadakozott.^[31]
        Rab volt ő, ’s békóit még maga kötözte,
  90  Azért hólt-meg, ki őt leg-inkább űldözte.
        Kondé^[a] mint testvére’ árván maradt fiját
        Maga mellé veve, ’s nevelt mint sajátját.
        Ott a’ Vitézek köztt bőltsőm vólt tábora,
        Ételem a’ munka, ’s a’ sok hartzok’ pora.
  95  [24:] Már akkor a’ puha életet útáltam
        Gyermeki játékot a’ hadban találtam.
        Miért jutsz eszembe óh Sárnak mezeje!
        Hol ki-ontá lelkét Népünk’ vitéz Feje.
        Gyilkos Monteskiő, ki által-ütötted
100  Előttem e’ Vitézt,^[32] ’s vérét ki-tőltötted!
        A’ mi nagyobb, mérged maradt bűntetetlen,
        Mert gyenge vólt karom, ’s kezem tehetetlen. – 
        Holta’ után az Úr, kinek rám vólt gondja,
        Hogy Tútorom légyen, más Nagy Főnek^[33] mondja.
105  Kolini^[a] Kondénak méltó követője,
        Lett éltem’ ’s Hitemnek erős őrizője.
        Minden virtust ennek köszönök, meg-vallom,
        Mellyel Európa bennem tisztel hallom.
        Ha Vitéz dolgaim’ Róma-is dítsérte,
110  Meg-bóldogúlt Vitéz^[34] te áldassál értte,
        Te vóltál oktatóm, szemed előtt nőttem,
        Fő Mester gyanánt vólt jó példád előttem.
        Látam öreg vállán mint hordta terhünket,
        A’ Király ’s sors ellen őrizvén ügyünket.
115  Többnyire virágzott; néha vólt nyomorúlt,
        De magán segítni tudott, ha meg-szorúlt.
        Ha vesztett, olly bőltsen népét viszsza vitte,
        Meg-győzettetését hogy senki sem hitte:
        Így tette fényessé hadi bőltsességét,^[35]
120  Nyert, vesztett, zablában tartá ellenségét.^[36]
        
                Tíz esztendők alatt hol veszténk, hol nyertünk,^[37]
        ’S látván azt Medicis, hogy hartzolni mertünk;^[38]
        [25:] Látván, hogy a’ veszély köz a’ két Vallással
        ’S Hitünk még inkább nő a’ sok vér-ontással;
125  Meg-unván veszteni, ’s győzni-is hijába:
        Más módon kerített tőre ’s hálójába.
        Tsalárd barátságát mutatta e’ végett,
        ’S hogy el-nem veszthetett, kötött békességet. – 
        Boszszú-álló Isten! te vagy bizonysága,
130  Melly sok vérben úszott e’ frigy olaj-ága. – 
        Hát azért élnek-e sokszor a’ Királyok,
        Hogy útat keszíttsen a’ bűnre példájok?
        
                Kolini, ki mindég tisztelte Királyját,
        ’S mint egy jó szívü Francz, szerette Hazáját,
135  Örűlt, a’ békesség nevét hogy hallotta;
        Mert a’ Hazafi vért sajnálva ontotta.
        Mivel-hogy nagy lelke nem bírt tsalárdsággal,
        Titkos irígyi köztt jött ’s ment bátorsággal.
        Engem’-is bé-vitt vólt Medicis’ elébe,
140  Ki az öröm miatt, sírva vett ölébe,
        Anyai szerelmét erántam mutatta,
        Szíves barátsággal Kolinit bíztatta,
        Hogy tanáttsával él ezután, ígérte,
        Tsak-nem minden kíntsét ki-meríté értte.
145  Minden felé szórta jósága’ jeleit,
        ’S hitünk sorsosinak tsábítá Eleit.
                        
                Tsudáltuk vólt benne e’ nem-várt jóságot;
        De nem hittünk rólla illy nagy tsalárdságot.
        Sokan tőrök gyanánt nézték ajándékit,
150  De a’ Király tudta titkolni szándékit.
        [26:] Mert Annya a’ bűnre jókor rá-szoktatta,
        Minden gonoszságra serényen oktatta.
        Körűlte munkája hijába nem vesze;
        Mert a’ vétket ugyan mohón kapta esze.
155  Tsalárd szíve hóltig sok jeleit adta,
        Hogy tanúlt Mesterét tsak-nem meg-haladta. – 
        De hogy még titkosbbak^[39] tzéljai lennének:
        Húgát^[a] nékem adta, ’s fogadott Öttsének. – 
        Óh hitlen ’s tsalárd Név! óh álnok házasság!^[40]
160  Mellyet tán remekűl nemzett a’ gonoszság,
        Mellyel tán a’ Király tsak azért kínála,
        Hogy petséte lenne jó Anyám’ halála.
        Nem állítom, hogy ő gyilkosa lett vólna,^[b]
        Bár így-is ok nélkűl bús szívem nem szólna!
165  Meszsze űzöm tőlem e’ gyötrő kétségem’ :
        Mert hogy bűnt fogjak rá, nints arra szűkségem,
        Így hólt-meg jó Anyám. Engedj-meg hogy sírok,
        Mihelyt róla van szó, magammal nem bírok. – 
        Ama szörnyű óra végre el-érkezett,
170  Mellyet veszélyünkre Medicis végezett. – 
        
                [27:] Éjjel^[a] a’ harangot hogy jelűl meg-vonták,
        Ezer gyilkos kezek vérünket ki-onták.
        Királyunknak a’ Hóld látván gonoszságát,
        El-rejté féltében reszkető világát.
175  Az el-lankandt embert az álom nyúgtatta,
        A’ nagy Kolinit-is ölében ringatta,
        Altató mákjait szemére tőltötte:
        Mikor a’ kiáltás ’s jaj szó fel-kőltötte.
        Fel-ébredvén látja szörnyű bámulással,
180  Hogy el-tőlt a’ Város hólttakkal ’s dúlással,
        A’ gyilkos fegyvernek hallja tsattogását,
        A’ tűzben le-rogyott házak’ ropogását;
        Látja, hogy szolgái^[41] a’ vérben meg-fúltak,
        Mert ezer Hóhérok házára tódúltak
185  Mondván, hogy az Isten ’s a’ Király kívánja,
        Hogy a’ tsetsemőt-is senki meg-ne szánja.
        Mikor minden-felől zúgott Kolin’ neve,
        Látja, hogy mérgeknek Telin^[b] tzélja leve,
        [28:] Telin méltó Veje vitéz Vezérünknek,
190  Nagy dísze Hazánknak, ’s Bástyája vérünknek;
        Ennek ártatlanul ki-ontatott vére
        Kiáltott, ’s Kolintól boszszú-állást kére,
        Ki látván hogy nem jő senki óltalmára,
        ’S hogy mindjárt dűl meg-ölt Kedvesi’ halmára;
195  Leg-alább szép éltét dítsőűl végezte,
        Itt-is Virtusival magát bé-fedezte.
        A’ buzgó gyilkosok’ veszett dühös nyájja,
        Szobája’ ajtaját bé-törni próbálja:
        Fel-kél, ’s meg-nyitja azt, őket bé-botsátja,
200  Mint várt vendégeket gyilkosit úgy látja;
        Vídám tekíntete szint’ úgy nem változott,
        Mint mikor vitézűl érttünk hadakozott.
        A’ gyilkosok látván tisztes ábrázatját,
        Ki-ki kezdte benne tisztelni ősz Atyját,
205  Egy titkos erőszak hartzolt bennek értte,
        Mikor e’ tisztes Vén őket ekként kérte:
        Barátim vérembe ősz-fejem’ mártsátok,
        Semmi nehézsége nints szívemnek rátok;
        Negyven esztendeig hartzoltam érttetek,
210  Mi már az én éltem’! velem ne késsetek,
        Sok Ifjak a’ hadban mellőlem el-húltak. – 
        E’ szóra gyilkosi mind artzra borúltak,
        Ez búvában kardját a’ főldhöz tsapdosta,
        Más meg-ölelt térdét könyveivel mosta.^[42]
215  Olly vólt ez ősz Vitéz^[43] gyilkosi’ kezében,
        Mintha a’ jó Titus űlt vólna székében.
        
                [29:] Bészm^[a] ki az Udvaron várta Kolin’ fejét,
        Látván hogy halasztják halála’ idejét,
        Fel-fut, hogy e’ bűnre nógassa pajtásit,
220  ’S látja lábainál mindnyájok’ sírásit.
        E’ tigris nem indúlt illy gyászos látásra,
        Vad szíve nem hajlott a’ szánakozásra.
        Kárhozatos bűnnek vak lelke tartaná,^[44]
        Ha sok illyen vérben kezét nem mártaná.^[45]
225  Kolin felé útát sebessen intézte,
        Ki vérengző karját vidám szemmel nézte.
        Tsak hamar szívébe gyilkos kardját veré,^[46]
        ’S hogy rá ne nézhessen szemét el-tekeré;^[47]
        Hogy e’ tisztes ősz Fő szívét meg-ne hassa,
230  ’S fel-gyúlt mérge’ tüzét hogy meg-ne fagyassa.
        Így hólt-meg e’ Francz Nép’ leg-főbb dítsőssége:
        De gyalázatjának még itt nem lett vége;
        Még hólta után-is teste bűntettetett,^[b]
        A’ hollók’ ’s varjaknak ételűl vettetett.
        
235          [30:] Vígan vitték fejét Medicis’ lábához,
        Ő hozzá illett ez, ’s vérengző fijához.
        Medicis meg-nézte; de nem jelentette,
        Hogy boszszúja’ ’s mérge’ gyűmőltsét szerette,
        Sem örömöt, sem bút színe nem mutatott,
240  Az illy ajándékhoz jól hozzá szokhatott.
        
                Ki tudná le-írni a’ pusztítást ’s rontást,
        A’ hólt testek’ számát ’s a’ szörnyű vér-ontást,
        Mellynek ’sengéje vólt Kolin’ gyászos vége,
        Oh! mire nem rohan a’ Nép’ dühössége,
245  Mikor idvességgel a’ Pap azt bíztatja,
        Ki leg-több ártatlan’ vérét ki-onthatja!
        Vak buzgóság ’s méreg égett minden szemben,
        Iszonyú pusztítás lett mind a’ két Nemben.
        Gíz^[a] Atyja’ halálát hogy rajtunk bosszúlja,
250  Vélek járt, mérgeket hogy jobban fel-fújja.
        Never,^[b] Gondi,^[c] Taván,^[d] előttek^[48] futottak,
        ’S úszkáltak a’ vérben, mellyet ki-ontottak.
        [31:] Vétkek’ laistromát eleikbe tették,
        Ki hányat öle-meg, híven fel-jegyzették. – 
255  Nem szóllok a’ jajról, melly az Égig ére,
        Nem mondom mint habzott jó barátink’ vére,
        Mint kontzoltatott-fel a’ gyermek Atyjával,
        Sok esdeklő Anya síró magzatjával,
        A’ tűz ’s fegyver között veszteket mint lelték
260  Sok párok, kik egymást akkor-is ölelték;
        Mert az ember’ mérge erre mind rá mehet. – 
        De a’ mit a’ főldnek hinni alig lehet:
        A’ Papok ígértek annak idvességet,
        Ki a’ gyilkosságba mutat nagy készséget,
265  Úgy, hogy e’ tigrisek mikor a’ vért szítták,
        Az Istent e’ bűnre segítségűl hítták,
        Szent Nevét más nap-is víg szívvel áldották,
        Hogy sok ártatlannak vérét ki-ontották. – 
        Óh hány nagy Vitézek méltatlan el-húltak!
270  Rénel^[a] és Párdalján vérekben meg-fúltak.
        [32:] Ti-is bőlts Lavardin^[a] ’s Gertsi meg-hóltatok,
        Végetlen életre kik méltók vóltatok.
        A’ nyomorúltak köztt, kik ez éjtszakában
        Váratlan omoltak a’ halál’ torkában,
275  Marsilják^[b] és Subiz^[c] míg a’ sírbe száltak,
        Egy nyáj Hóhéroknak bátran ellent áltak,
        Míg végre el-alélt a’ seb miatt testek,
        ’S a’ Király-Ház előtt egy-másra le-estek;
        Meg-halván,^[49] védelműl hívták Királyjokat,
280  Ki örűlt, hogy hallá Hívei’ jajjokat.
        
                Medicis fellyülről szemlélte kedvére,
        Mint mosta Kastélyját meg-ölt népe’ vére.
        Vad Tisztjei nézték kívántsi szemekkel,
        Hogy meg-tőlt az útsza el-szórt tetemekkel.
285  A’ fel-fordúlt Páris’ szörnyű veszedelmét
        Nézték, mint Medicis’ pompás győzedelmét.
        [33:] Mit mondok? óh nagy bűn! óh szörnyű gyalázat!
        Melly miatt pirúl ma minden Francz ábrázat,
        Királyunk^[a] leg-főb vólt a’ Hóhérok között,
290  Réműlt Jobbágyira, mondják, lövőldözött,
        Nagy vér-ontást teve nyomorúlt Népében. – 
        Sőt Váléz a’ kinek könyörgök képében,
        E’ bűnből reménylvén lelke’ bóldogságát,
        Örömmel követte Báttya’ gonoszságát. – 
295  Hogy roszsz szíve vólna, nem merem mondani;
        Mert az ártatlan vért írtózik ontani:
        De a’ bűn’ példája rontá gyengeségét,
        Tsak egygyűgyűségnek tartom dühösségét.
        
                Némellyek, igaz az, olly bóldogok vóltak,
300  Hogy illy sok gyilkos kéz ’s kard közt meg-nem hóltak.
        Míg a’ Francz Nép’ Neve el-nem vész egészen,
        Az Ifjú Komonnak^[b] sorsa híres lészen.
        Tsendesen nyúgott vólt meg-őszűlt vén Atyja,
        Jobbja ’s balja felől fekütt két magzatja:
305  Mikor sok gyilkosok házokra tódúltak,
        A’ nagy méreg miatt kik mind meg-vakúltak.
        [34:] Véres fegyverekkel ágyokra rá estek,
        ’S ezer ütéseknek tzélúl leve testek.
        Az Úrnak markában van el-zárva éltünk,
310  Ott ád segítséget, a’ hol nem-is véltünk.
        A’ kinek napjait nyújtani akarja,
        Azt, a’ halál előtt keze bé-takarja.
        Ez Ifjú Komonnal nagy hatalma úgy bánt,
        Meg-hólt Attyát tette néki pais gyanánt.
315  Ez Úr, ki határt tud szabni a’ tengernek,
        Könnyen parantsolhat a’ dühös embernek.
        E’ sok Hóhéroknak mérgét úgy íntézte
        Hogy köztök új él’ttel Komont meg-tetézte.
        Azonközben mikor mint egy vas-matskához
320  Úgy bíztam a’ frigyhez ’s a’ Király’ szavához,
        ’S e’ nagy gonoszságot gondolni sem tudtam,
        Egy belső szobában tsendesen aludtam:
        Engem-is a’ sok jaj ’s kiáltás fel-kőlte,
        Melly minden házakat Párisba bé-tőlte.
325  Látom, hogy veszélyben forognak dolgaim,
        ’S hogy halva feküsznek sok kedves szolgaim;
        Kiken míg reszkettek minden tetemeim
        Szívem repedt, ’s özönt ontottak szemeim:
        ’E fene állatok ajtómat bé-ronták,
330  Gyilkos karjaikat fejemre fel-vonták.
        Látván, hogy éltemnek végére jutottam,
        Véres fegyvereknek nyakam’ ki-nyújtottam:
        De, vagy hogy előltök Eleim’ tartották,
        Szívembe kardjokat azért nem mártották;
335  Vagy hogy sajnállotta Médicz’ dühössége,
        Ha illy kevés kínnal esne éltem’ vége;
        [35:] Vagy hogy e’ szél-vészben készített rév-partot,
        ’S engem’^[50] okos mérge kezes gyanánt tartott:
        Még több gyötrelmekre életben meg-hagytak,
340  Kezemre ’s lábomra tsak hamar vast adtak. – 
        Kolin’ boldog sorsát sokszor írígylettem,
        A’ halál’ prédája hogy vele nem lettem;
        Mert bár erőszakkal lett szép élte’ vége;
        Nem szenvedett motskot neve’ dítsőssége. – 
345  Reszketsz Nagy Er’sébet! ezek’ hallására,
        Vajha itt lett vólna kínjaink’ határa!
        De dühös Királynénk olly gyilkos jelt adott,
        Hogy egész Országa egy nap ránk támadott.
        A’ vér mint egy özön Hazánkat fel-vette,
350  Párist minden Város olly híven követte. – 
        Ha a’ gonoszságot a’ Király akarja,
        Száz ezer Jobbágynak kész egy szóra karja.
        Sok nagy folyó-vizek ember-vérré váltak,
        ’S a’ réműlt Tengernek hólt testel dézmáltak.
        

        Így sok gyászos napon, míg az Úr engedte,
        Mint a’ Tigris, a’ Francz egymás húsát ette;
        Mind addig az árva’ ’s özvegy’ vére áradt,
        Az ölesben karjok míg végre el-fáradt;
    5  ’S mikor már mérgeknek nem vólt többé tzélja,
        Meg-vakúlt szemeknek akkor nyílt-fel héjja:
        Soknak dühösségét nagy bánat követte,
        Hallván, hogy fijait Hazánk kesergette. – 
        Tsak hamar Károly-is meg-réműlt lelkében,
  10  Iszonyú mardosás támadt roszsz szívében;
        A’ vétkes nevelés bár őt’ el-rontotta,
        Ama belső Bírót de el-nem óltotta,
        Fel-kőlt ez, örömét ’s álmát ketté vágta,
        Mint egy féreg, lelkét éjjel nappal rágta.
  15  Annya’ tanáttsának igaz, hogy engedett;
        De a’ bűnben mint ő meg-nem keményedett.
        [37:] Látván Népe’ bűnét, ’s maga gonoszságát;
        A’ bűn meg-emészté élte’ szép virágát.
        Szentei halálát az Úr meg-kereste,
  20  Szörnyű haragjának lett tárgyává teste:
        Hogy a’ ki őt látja, féljen ’s meg-tanúlja,
        Hogy igaz Bíró ő, ’s a’ bűnt meg-bosszúlja.
        Mikor haldoklott-is, vele voltam szembe,^[a]
        Iszonyú kínjai jól jutnak eszembe.
  25  Láttam ereiből ki-patakzó vérét^[52]
        Jobbágyi’ vérének elégtelen bérét,^[53]
        Egy láthatatlan kéz verte minden tagját,
        Félve néztük benne az Úrnak haragját.
        Sok jó Francz sajnálta sorsát Királyjának,^[54]
  30  Ki mint vak buzgó lett hóhérja nyájjának,^[55]
        ’S kinek jajjá, mellyel sok bűnét síratta,
        Bóldogabb időkkel Hazánkat bíztatta.
        
                Mihelyt hólta’ híre Északra el-futott,
        Váléz sebes Postán Páris felé futott;
  35  Hogy meg-tsendesítse a’ Nép’ dühösségét,
        ’S vér szerént bírhassa Bátyja’ örökségét.
        Oda hagyta Varsót, hol kevés ideje
        Hogy a’ koronával meg-ékesűlt feje.
        [38:] A’ Lengyelek^[a] mihelyt Vitézségét hallák,
  40  Őt egy szívvel szájjal királyjoknak vallák.
        A’ hamar nyert hír név, nagy baj az embernek,
        Váléz nem felelt-meg e’ nehéz tehernek.
        Hogy őt’ igazítsam, tőlem ne kívánja;
        Burbon érte vérét ontani nem szánja;
  45  De az igasságot a’ mint van meg-mondom:
        Kárhoztatom én őt’, szánom, ’s van rá gondom;
        Mint az árnyék el-tűnt minden dítsőssége,
        A’ roszszúl gyűlt hírnek ez a’ rendes vége.
        Sok Királyt a’ Hadban mint Vitézt^[56] imádtunk,
  50  Kit a’ bújaságban majd merűlni láttunk.
        Az igaz vitézség fészket rak az észben,
        Váléz nem vólt vitéz soha-is e’ részben.
        Bátor Katona ő, mér ha kell hartzolni;
        De Királynak gyenge: nem tud parantsolni.
  55  Tsapodár latrai jármokat rá tették,
        Állhatatlan szívét mindenre rá vették.
        Hijában sírt a’ Nép ’s kiáltott az árva:
        Egygyütt bújálkodtak házokban bé-zárva.
        Ő szájjával szóllá ki-ki roszsz szándékát,
  60  El-prédálták kíntsünk’ kevés maradékát.
        Bóldogtalan Hazánk ezt látván jajgatott,
        Fizette az adót, éhezett, ’s hallgatott. – 
        [39:] De mikor végtére e’ Nadályok alatt
        Minden képzelődést a’ tereh meg-haladt:
  65  Mint egy tsillag, magát Gíz ki-jelentette,^[a]
        Kire a’ szegény Nép szemeit vetette.
        Atyja’ híres Neve, maga vítézsége,
        Sok jeles dolgai, formája ’s szépsége,
        Ezek minden szívet alája hajtottak,
  70  Járma alá sokan ugyan sohajtottak. – 
        
                Nem tudott senki úgy, mint ő, tsábítani,
        Tudta indúlatit zablában tartani,
        Színes beszédeit mindég úgy ejtette,
        Hogy Szövevény szíve^[57] titkait rejtette.
  75  Nagyra vágyott lelke; de nyájjas vólt szája:
        Mondta, hogy a’ Népnek nagy terhét sajnálja,
        Mindennek meg-adta a’ mit tőle kére.
        Sok nyomorúlt tőle örömmel meg-tére;
        A’ félénk szükséget még maga bíztatta:
  80  Ezért minden szegény szívét néki adta.
        Hazánk Nagyjaival^[58] magát szerettette,
        Tudott bosszút álni, ha ki meg-sértette.
        Vak-merően ígért, bőlts vólt mestersége,
        Még a’ bűnökben-is fénylett dítsőssége.
  85  Nem félt ő senkitől, Ura lett ha mit szólt,
        Tanúlt Vezér, Nagy Princz; de roszsz Hazafi vólt. – 
        Mikor ki-tanúlta végre a’ Nép’ szívét,
        Nem rejté tegzében többé gyilkos ívét:
        [40:] Sőt sok titkos tzélját bátran ki-ontotta,
  90  A’ Királyi-széket főldig le-rontotta.
        A’ vérengző Lígát, mondám hogy ő kezte,
        Melly egész Hazánknak vesztét igyekezte,
        A’ melly fene Tsuda*^[59] erejében bízott,
        Sok Tirannust fajzott, ’s vérünktől meg-hízott.
        
  95          El-nyomott Népünknek így lett két Királyja,
        Holott tsak egynek-is terhes vólt igája.
        Az elsőnek meg-vólt pompája ’s a’ Neve;
        De Gíz ezek nélkül Hazánk’ Ura leve.
        Mikor tsak az árnyék maradt hatalmából,
100  Akkor kőlt-fel Váléz halálos álmából;
        De nem szenvedhették a’ Nap-fényt szemei,
        A’ restségbe dűltek lankadt tetemei,
        Álmosan tekíntett e’ szörnyű szél-vészre,
        A rá lőtt nyílakat nem vette vólt észre.
105  Széke’ ostromlóit tudni se kívánta,
        Búja lomhaságát mert el-hagyni szánta.
        Az alája ásott nagy méllység’ szélében
        Tsendesen nyúgodott a’ lágyság’ ölében.
        
                Mikor más nevette szörnyű veszedelmét,
110  Tsak bennem lelte-fel nem reménylt védelmét.
        Királyi székének bár rám kellett szállni;
        Írígyivel még-is kész vóltam ki-állni,
        Az ő veszéllyével hasznom’ nem kerestem,
        A’ rá lőtt nyíl ellen paissa lett testem.
115  De Gíz, ki meg-tanúlt álnokúl ártani,
        Egy másba akarta kardunkat mártani,
        [41:] Hogy űldözzen^[60] engem’, Válézt arra vette;
        Ki él’tem’ le-tenni kész vóltam érette.
        Fedél gyanánt szolgált Hitünk’ külömbsége,
120  Melly alatt lappangott tsalárd mestersége,
        Tettetett szentséggel buzgott Hite mellett,
        A’ babonás Népnek ennél több nem kellett;
        Mihelyt az Úr’ űgyét elébe terjeszté,
        Dühössége’ tüzét ismét fel-gerjeszté,
125  ’S hogy az én vesztemben érje leg-főbb végét,
        Úgy írt-le, mint Isten’ ’s Vallás’ ellenségét:
        „Ez eretnek, úgymond, Szent Hitünk’ bontója,
        „Az Úr’ óltárinak e’ lész le-rontója,
        „Ezeknek hantyain Templomi épűlnek – –  
130  Mindnyájan e’ szóra újra fel-zendűlnek,
        A’ lárma a’ Király’ Házát reszkettette,
        Mellyen réműlését a’ Líga tettette;
        ’S azt mondta Váléznak a’ Pápa’ Nevében,
        Hogy ne merjen engem’ bé-venni frigyében.
135  Ki készebb vólt a’ fát maga alatt vágni,
        Mint-sem a’ Pápának szavát által-hágni.
        Mikor már én érte táborba ki-száltam;
        Fő ellenségim közt őt’-is ott találtam.
        Kéntelen vólt szegény rám hozni táborát,
140  Halálra keresni bennem hív Tútorát. – 
        Sajnálva fordítám seregem’ ellene,
        Melly gyászos űgyében óltalmára mene.
        Tsak hamar ellenem sok népek fel-gyűltek,
        A’ Líga szavára kik öszve-zendűltek.
145  Sojőz, vak szolgája túnya Királyjának
        Tzélúl vett engemet vakmerő karjának;
        [42:] Gíz, eszével többet, mint karjával árta,
        Álnokúl mellőlem Barátim’ el-zárta.
        Fegyver’ ’s ellenséggel hogy környűl-vétettem,
150  Minden bízodalmam’ az Úrba vetettem.
        Sójőzzel Kutrásznál bátran meg-ütköztem,
        Az Úr igaz Bíró lett közte ’s én köztem.
        Tudod gyászos végét, nem kell hát beszélnem,
        Figyelmetes füled’ szükség meg-kímélnem.
155  Sőt, felel Er’sébet, ezt az egygyet kérem
        Hogy ne tartóztasson semmit a’ szemérem,
        Térjen-meg beszéded ama’ véres hartzra,
        Mellyben Kutrász mellet sok Francz húllott artzra.
        Írd-le a’ vér-ontást, Sójőz’ gyászos végét,
160  Sok szép virtusidat, karod’ vitézségét:
        Mert nem tsak szánásra mind ezek indítnak,
        Hanem bőltsességre hasznosan tanítnak;
        E’ jeles dolgoknak hatalmas Szerzője
        Lehet mind azoknak leg-jobb beszéllője. – ^[61]
165  Így szólt, ’s nyájas szája’ bíztató szavára
        Nemes pirúlás űlt Burbon’ homlokára.
        Minthogy e’ nagy Hadról kívána hallani;
        Kéntelen virtusit így kezdte vallani: – 
        Azok közt kik Válézt önként el-altatták,
170  ’S nevében a’ Népet magok igazgatták,
        Sójőz, ki nagy Nemből eredetét vette,^[a]
        Legjobban e’ rangot közttök érdemlette;
        [43:] Sok tehettséggel bírt; ’s ha ifjú korában
        Nem íratott vólna a’ hóltak’ sorában;
175  Annyira ment vólna merész bátorsága,
        Hová a’ Ligából tsak a’ Nagy Gíz hága:
        De minthogy kénnyen élt Váléz’ udvarában,
        Nem illett a’ fegyver nem próbált markában.
        Vakmerőséggé vált minden vitézsége,
180  Mellynek az Ifjakban ritkán van jó vége.
        Sok Tisztek, álmokból a’ kik fel-serkentek,
        A’ vígság’ kebléből vele halni mentek.
        Kinek-kinek vállán szerelme’ záloga
        Szeretője’ neve arannyal villoga.
185  Tűndöklött fegyvere gyöngy’ ’s gyémánt’ tüzével,
        Mellyel kartsún fogott hó színű kezével:
        El-veszté a’ szem-fényt ragyogó pompájok,
        Győzedelmet ígért már hartz előtt szájok.
        
                 Az én kis seregem más fénnyel ragyogott,
190  Rendbe ált, ’s egygy síkot tábor helyűl fogott.
        Tellyes vólt a’ hadban őszűlt vitézekkel,
        Kik fogták kardjokat seb-helyes kezekkel.
        [44:] Minden pompájok vólt a’ puska’ ’s kard’ fényje,
        Szikrázott szemekből a’ győzés’ reményje.
195  Mint ők egygyűgyűen* fegyverbe őltöztem;
        Tsak az a’ kűlömbség vólt köztök ’s én köztem,
        Hogy én mentem elől, útat én nyitottam
        ’E kardal, a’ mellyel vér-özönt ontottam.
        Mint a’ kaszált fűvek, előttünk úgy húltak,
200  Még a’ kik éltek-is, a’ vérben meg-fúltak.
        Sajnálva mártottam e’ fegyvert szívekbe,^[62]
        Melly inkább fördene Spanyolok’ vérekbe.^[63]
        
                Meg-vallom, e’ Tisztek, kiket virágokban
        Le-aratott a’ kard, szép ifjúságokban
205  Nem kis ditsősséggel a’ halálra szálltak,
        Mint meg-annyi várak, olly erősen álltak.
        Jól látták feléjek rohanni a’ halált;
        De senkit közzűlök^[64] e’ futva nem talált.
        A’ Frantz Nemeseknek e’ főbb dítsősségek,^[65]
210  Hogy a’ békességben helyt áll vitézségek,
        A’ vígság’ kebléből Mársra bátran mennek.
        Az itt el-húlt Tisztek hív tanúi ennek. – 
        Ezerszer kiáltám e’ szörnyű lármában:
        Sójőzt ne bátsátok; de szóm lett hijában.
215  Nem sokára teste előmbe hozatott,
        Sárga kékes színnel melly már bé-vonatott.
        Mint egy ró’sa, mellyet a’ hajnal könyvével
        Öntöze, ’s Zefirus tsókola szelével,
        El-hervad gyakorta leg-jobb virágában:
220  Így hólt-meg e’ Vitéz szép ifjúságában – 
        Gyászos Kutrász mező! mellyben ámbár győztem,
        Miattad siralmim’ mennyiszer kettőztem!
        [45:] Veszszen-el e’ hartznak híre, azt akarom,
        Mert Hazafi vérben kellett mosni karom’,
225  Véres borostyánom könyv özönbe merűl,
        Mikor győzedelmem illy drágában kerül!
        E’ hartz a’ mélységet még szörnyűbbé^[66] tette,
        Mellybe estét végre Váléz észre vette.
        Nyomorúlt sorsában minden meg-útálta,
230  A’ város’ ’s a’ Liga ellene kiálta.
        Látván gyalázatját, Gíz’ hírét ’s hatalmát,
        Mind ez kettőztette keserves síralmát;
        Mikor Kutrász’ síkján Váléz meg-veretett,
        Ónónál^[a] triumfus Gíz által nyeretett,
235  ’S meg-boszúlván Sójőzt a’ Németek’ vére:
        Borostyánnal rakva ő Párisba tére.
        El-hólt Valéz, mikor fő irígyét látta
        Hogy mint főldi Istent a’ Nép úgy imádta.
        Ki mindég boszszontván nyomorúlt Királyját,
240  Inkább győzte ötet mint állta boszszúját.
        Még a’ halálnál-is szörnyűbb a’ gyalázat;
        Válézt-is fel-kőlté végre az útálat. – 
        Egy kevély Jobbágynak rontván bátorságát,
        Akarta próbálni végre Királyságát:
245  De hogy féljen Népe, majd akkor kívánta,
        Mikor a’ tisztelet el-alutt eránta.
        [46:] Alig szólt, ’s párt-ütő Népe boszszonkodott,
        Tirannusnak vélte, mihelyt Királykodott.
        Az átok ellene fel-hágott az égre,
250  Úgy rohant rá minden mint egy ellenségre.
        Mikor e’ nagy veszélyt szegény nem-is várta;
        Sántzot formált a’ Nép, ’s Vitézit el-zárta.
        ^[a] Gíz bátran ’s kevéllyen e’ nagy szél-vészt nézte,
        A’ maga tzéljára e’ lármát intézte,
255  A’ fel-zúdúlt Népet bőltsen igazgatta,
        ’S az iszonyú testet e’ Lélek mozgatta.
        A’ Nép dühössen ment a’ Király’ Házára,
        ’S széllyel tépte vólna Gíznek egy szavára:
        De meg-érte azzal, hogy meg-alázhatta,
260  Gíz több gyalázatra őt életben hagyta.^[67]
        A’ buzgó Nép’ mérgét máskorra el-tette,
        Hogy^[68] el-fusson Váléz néki meg-engedte.
        Sok vólt egy Jobbágytól a’ mit tselekedett;
        De Tirannus módra nem kegyetlenkedett. – 
265  De a’ melly Jobbágytól a’ Király kezd félni,
        Ha mindent el-nem ront, nehéz annak élni.
        Látta Gíz maga-is, hogy el-jött ideje,
        Mellyben öljön, vágjon, hogy ment légyen feje,
        Mert olly nagy mélységnek ált síkos partjára,
270  Hogy ha Thronust nem nyér, megy akasztó-fára.
        Látván, hogy a’ Népnek merész dühössége
        Titkos szándékában lészen erőssége;
        [47:] Reménylvén más felől Róma’ segíttségét;
        Bízott, hogy hartzának éri bóldog végét,
275  Hogy még viszsza hozza a’ régi időket,^[a]
        Mellyekben meg-nyírtek sok koronás főket,
        Kik közzűl sokakat mind addig űldöztek
        Míg Barát ruhába önként nem őltöztek,
        ’S egy Klastromban nyelték e’ nagy bosszúságot,
280  Tirannus kezekben hagyván az Országot.
        
                Váléz, hogy bosszúját rajta jobban állja,
        Az Ország’ fő-rendit Bloisba czitálja,
        Hol, mint szokott lenni, ezer törvényt tettek,
        ’S közzűlök^[69] egygyet-is véghez nem vihettek.
285  Ki-ki a’ mint szavát fel-emelni bírta,
        Gyászos festékekkel bajunkat le-írta.
        A’ Gyűlés többnyire kínunk’ fel-számlálja;
        De ott orvosságát tsak egy-sem találja.
        
                Fel-boszszantott Urát hogy még jobban sértse,
290  Gíz e’ Gyűlésbe ment, hogy szándékát értse.
        [48:] Önként széke mellé űlését íntézte,
        Minden Tanátsosban egy Jobbágyát nézte.
        E’ tsapodároknak* Istentelen nyájja
        Az Ország’ hámjával őt önként kínálja:
295  Mikor Váléz végre illy sok boszszúságra
        El-óltván Gízt kívánt lépni Királyságra.
        Ennek gondja a’ vólt, hogy őt ingerlette,
        Panaszszát és mérgét kevéllyen nevette;
        Fel-nem tévén rólla annyi bátorságot,
300  Hogy merjen próbálni egy vak gyilkosságot.
        De meg-tsalattatott: mert el-jött ideje,
        Hogy Váléz’ lábához essen kevély feje:^[a] – 
        Negyven-öt gyilkos köztt érte élte’ végét;
        De meg-nem alázták ezek kevélységét,
305  Homloka, melly sárga színnel bé-vonatott,
        Tőle félő Urát útálni láttatott.
        E’ hatalmas Jobbágy végre így le-dűle,
        Kiben sok szép virtus bűnnel egygyesűle.
        Váléz, kinek székét^[70] kevélyen fel-dúlta,
310  Túnyán szenvedte őt, ’s ugyan úgy boszszúlta.
        [49:] Mihelyt Párisba ért e’ rémítő Posta,
        A’ búsúlt Nép’ szava az eget tsapdosta.
        Sokan a’ bú miatt helyeket sem lelték,
        Sírtak, ’s Gíz’ oszlopát* zokogva ölelték.
315  Mint a’ maga űgyét, ’s az Úr’ dítsősségét,
        Minden Francz úgy nézte fő Vezére’ végét.
        Májen a’ meg-hóltnak vérengző testvére,
        A’ boszszú-állásra mindent sírva kére.
        Minden módon mérgek’ tüzét éleszgette,
320  Mert a’ bánat alatt tzélját fedezgette.
        
                Minthogy soká tanúlt Vitéz Bátyja alatt;
        Vitézséggel mindent a’ hadban meg-haladt,
        ’S bé-állott Bátyjának tzéljába ’s hírébe,
        A’ Líga’ páltzája^[71] szált róla kezébe,
325  Határt nem esmérő nagysága ’s hatalma
        Lett bújját enyhítő régen várt jutalma.
        Hogy engedni kellett, eddig sem szerette,^[a]
        Tsak-hogy Első, vígan állt bosszút érette.
        Májen bír, meg-vallom, Nemes bátorsággal,
330  Lelket meg-hódoló* tsuda okossággal.
        Járma alá minden nagy örömmel mégyen,
        Hogy Ura’ gyilkosa, ’s néki rabja légyen.
        Tudja a’ szíveket vezetni tzéljára,
        ’S még a’ nagy veszélyt-is fordítni hasznára.
335  [50:] Igaz, hogy Bátyja vólt a’ szemnek tettzetesbb,
        Nagyobb Vitéz-is^[72] vólt; de ez rettenetesbb.
        Ímé illyen Májen, kinek bőltsessége
        A’ Líga’ gyámola, ’s leg főbb reménysége.
        Második utánna a’ vakmerő Ómál,
340  Ki nem szóll egyebet soha vér-ontásnál.
        Ez, mondják, táborok’ győzhetetlen vára,
        Kinek majd minden szív olvad egy szavára.
        Az Első Lelke hát, ’s e’ karja a’ hadnak,
        Ezer jaj azoknak, kik rajok akadnak. – –  
        
345          Azon-kőzben ama’ Belgák’ meg-rontója,
        Sok ártatlan vérnek itt ’s ott ki-ontója,
        Ki sok álnoksággal terjeszti Országát,
        Gyűlöli Hitünket, ’s kettőnk’ bóldogságát,
        Ama dühös Filep^[a] Májent bátorítja,
350  Népe’ özönével Hazánk’ el-borítja.
        Sőt Róma, kinek tsak áldást kén nyújtani,
        Kész a’ viszsza-vonást két kézzel gyújtani.
        Ama’ Kereszténység’ fő Püspöke ’s Atyja^[b]
        Fiait egymással széllyel szaggattatja.
355  A’ sok gonoszokra szemeim réműlnek,
        Mellyek minden felől ránk sebessen gyűlnek. –
         
                [51:] Váléz érvén színtén a’ romlás’ szélére,
        Sok kínja közt tőlem segítséget kére.
        Nem egyszer próbálta, hogy olly szívvel bírok,
360  Hogy szánom a’ szegényt, ’s a’ sírókkal sírok.
        Mihelyt szólt, haragom’ mindjárt le-vetkeztem,
        ’S nyomorúlt Sógromot^[73] benne szánni keztem;
        Minthogy a’ Sors adott nékem Királyságot,
        Őrzöm mint magamét e’ fő-méltóságot.
365  Hozzá menvén mondám:^[a] „Ím bátor szívedben
        „Van még sorsod Király, ’s hartzoló kezedben,
        Jer győzni vagy halni, Páris’ kőfalára – 
        E’ szóra Nemes vér folyt-fel homlokára.
        Nem mondom, virtusit hogy fel én gyújtottam,
370  Mikor óltalmára karom’ ki-nyújtottam;
        El-hiszem, hogy látván nagy nyomorúságát,
        Kezdé meg-útálni régi lomhaságát.
        Sok Királynak vagyon roszsz sorsra szüksége,
        Másként el-aludna minden dítsőssége.
        
375          Így szólt Burbon: erre a’ Királyné mondja,
        Hogy a’ segíttségre lészen szíves gondja. – 
        E’ szóra örömmel Hazájába tére,^[74]
        Mert öt ezer Anglus lett útjának bére.
        Kik a’ tenger partra hirtelen fel-gyűlnek,
380  Sebes vitorlákkal Breszt felé repűlnek.

                [52:] Eszszex^[a] Fő-Vezérek, kinek vitéz karja
        Spanyol vérrel sokszor a’ tengert zavarja,
        Ki nem reménylette ama szörnyű búját,
        Melly el-hervasztotta sok szép koszorúját.
        
385          De míg Eszszex készűl, Burbon nem várhatja,
        Mert Hazája’ sorsa szívét szörnyen hatja.
        „Menj-el, mond Er’sébet, ’s boldogulj sorsodban,
        „Nemes Vitézeim majd lesznek nyomodban.
        „Nem Válézért, hanem Te éretted mennek,
390  „Baráttságom’ jelét kérlek tekíntsd bennek.
        „Örömmel fognak ők minden hartzra futni,
        „Mert Vitézségedre szeretnének jutni.
        „Ha Tőled tanúlják a’ had’ mesterségét,
        „Fel-tartják az Anglus Névnek dítsősségét.
395  „Ditsőűl halnak-meg kik a’ sírbe szálnak,
        „Ha igaz űgyedért élvén boszszút álnak.
        „Menj hát, rontsd a’ Spanyolt, hágj Májen’ fejére,
        „Űgyet se vess Róma’ tompa menny-kövére.
        „Add-meg sok Országnak régi békességét,
400  „Meg-tapodván Sixtus’ ’s Filep’ kevélységét.
        „Ez vítéz Atyjának dühös Örökösse
        „Igyekszik, hogy nyakunk’ vas jármához kösse,
        [53:] „Ki sem megy házából, még-is azt gondolja,
        „Hogy egész Európát pénze meg-hódolja.
405  „Sixtus^[a] a’ porból űlt a’ Pápák’ székébe
        „’S szörnyű nagyra-vágyást tart álnok Lelkébe.
        „Hajdan a’ disznókat éhel legeltette,
        „S már sok Királyokra kevély lábát tette.
        „Minthogy a’ vak Róma lett hatalma’ rabja,
410  „Párisnak ’s Londonnak már Törvényit szabja.
        „El-nyomja a’ szegényt, ’s a’ Nagyok’ irígye,
        „Álnok, tsalárd, hazug, nints senkivel frígye:
        „Házamban-is titkon szédített pártyára,
        „Sok gonoszságának nints semmi határa. – ^[75]
        
415          „Ez a’ két ellenség, kiket meg-kell győznöd,
        „’S rád törő tzéljokat jókor meg-előznöd.
        „Az első hartzolván velem ’s a’ tengerrel,
        „Itt veszté hajóit sok ezer emberrel,^[b]
         [54:] „Vitézi’ vérével festve e’ víz’ partja;
420  „Azólta Sixtus-is Nevem’ betsben tartja.
        
                „Menj hát, folytasd dolgod’ mint bőltsen kezdetted,
        „Tapodd-meg a’ Lígát, ’s Róma lész’^[76] melletted.
        „Tsak hasznát nézi ez, szolgál az időnek,
        „Kevély azon, ki veszt, ’s tsapja a’ győzőnek.
425  „Ha győzöl; vad szívét mindenre hajthatod,
        „Menny-kövét mint tetszik, gyújthadd vagy ólthatod.

        Míg bőlts beszédeket titkossan folytatják,
        ’S a’ világ’ hámjait egygyütt igazgatják,
        Míg minden Országot mérő fontba tettek,
        Mint kell víni ’s győzni, arról beszélgettek;
    5  A’ párt-ütők alatt nyög a’ Szejne’ partja,
        Mellyen már zászlóit Májen szélnek tartja.
        
                Váléz meg-fosztatván Burbonban kezétől,
        Rettegett e’ hartznak kéttséges végétől.
        Tántorgó szívének erős gyámol kellett,
  10  Győzést várt, ha hartzol e’ nagy Vitéz^[79] mellett,
        Kinek késedelmén olly bátrakká lettek,
        Hogy el-hagyván Párist, a’ síkra siettek.
        Vezérlették őket Ómál, la Sattr, ’s Briszszák,
        A’ fene szívű Pól, Nemúr, és Kamillják.
  15  [56:] Ezek roszsz űgyöknek mérész védelmei,
        Lettek már előre Váléz’ félelmei.
        A’ Király, ki sokszor a’ mit tett meg-bánta,
        Bár itthon vólna most Burbon, azt kívánta.
        
                A’ pártos Ligának főbb Vezéri között
  20  Egygy vólt Sójőz Öttse,^[a] ki bátran ütközött.
        Az udvart ’s Klastromot ő mind rendre járta,
        Vétkes buzgósága majd leg-többet árta.
        Ha ma Barát, holnap vette-fel pántzélját,
        Tsak hogy gonosz szíve érje vétkes tzélját.
  25  Az Óltártól, mellyet sok könyvvel öntözött,
        Királyjára rohant, kit szörnyen űldözött,
        ’S keze, mellyet hittel az Úrnak szentele,
        Sok ártatlan vérrel lett minden-nap tele.
        
                [57:] De a’ ki egyedűl majd leg-több vért ontott,
  30  Mint szélvész, tűz, árvíz, mindent seprett ’s rontott,
        ’S kinek éles kardját vezérli^[80] a’ halál,
        Te vóltál nagy lelkű, ’s erős kezű Ómál!^[a]
        Díszsze a’ sok vitézt termő Lorrén Háznak,^[81]
        Ki ellensége vagy a’ Törvény’ ’s Királynak.
  35  Mintegy gyémánt ragyog ifjúi szépsége,
        Szomjúzza a’ hartzot mérész vitézsége.
        Néha tsendességgel, néha nagy lármával,
        Hol napppal, hol ismét az éj’ árnyékával
        Rohan a’ Táborra, míg hatalmas karja
  40  Vérrel ’s hólt testekkel a’ főldet takarja.
        Az égre ’s a’ főldre, ha meg-ürűl hasok,
        Az Áthós’ hegyéről így néznek a’ Sasok,
        Mikor még meszszéről a’ várt prédát nézik,^[82]
        Sebes repűlések’ feléje intézik,
  45  A’ kis madarakat körmökbe szorítják,
        ’S a’ síkon legelő júh’ nyájt el-borítják,
        Tágas odvaikban vérres órraiknak^[83]
        ’E fél-hólt prédákat hordják fiaiknak.
        
                Egyszer addig vágta a’ vívók’ táborát,
  50  Hogy el-érte színtén a’ Váléz’ sátorát.
        Bíztatván szándékát az éj’ setétsége,
        Mindent ölt ’s tapodott mérész vitézsége. – 
        [58:] Mint a’ melly víz’ gátját ketté szakasztotta,
        Hírtelen a’ tábort vérrel árasztotta.
  55  Már a’ piros hajnal fel-tetszett az égen,
        Mellytől fénylett Páris a’ sík mezőségen.
        Mornéj, ki jó Urát el-hagyta meszszére,
        El-réműlt e’ lármán, hogy közelebb ére,
        Szörnyű bámúlással: ’s boszszúsággal nézi,
  60  Hogy futni készűlnek a’ Burbon’ vitézi:
        
                „Hát illy gyalázatra, úgymond, minket vártok!^[84] 
        „Íme Burbon meg-jött, ’s ti futni akartok!
        E’ szóra új lélek ment beléjek menten,
        Mint Róma’ vitézi meg-álltak régenten,
  65  Kiket futásokban Jupiter’ Nevére^[a] 
        Róma’ fundálója a’ győzésre kére;
        Mihelyt Burbon’ nevét hallják, rendbe állnak,
        Fel-gyúlnak mérgekben, ’s ekként kiabálnak:
        Hogy, tsak ő légyen itt, semmitől nem félnek – –  
  70  ’S Burbon meg-érkezik, míg ekként beszélnek.
        Mintegy nagy villámlás a’ nyári záporban,
        Úgy rohan közikbe, ’s áll az első sorban.
        Hartzol, ’s katonái utánna tódúlnak,
        Mint a’ fű, előttők a’ pártosok húllnak.
  75  Kiket vágni ’s ölni addig meg-nem szűnnek,
        Míglen szemek elől egészlen el-tűnnek. – –  
        Mint mikor a’ szép nap’ súgári ragyognak,
        Az éj’ tsillagai többé nem lobognak. – – –  
        [59:] Némellyeket Ómál viszsza visz a’ hartzra,
  80  De ezek-is esnek Burbon előtt artzra.
        Mint a’ ménes, mikor dörögnek az egek,
        Úgy szaladnak széllyel e’ rémült seregek:
        Ómál szíveiket hijjában éleszti,
        Mert Burbon’ egy szava őket el-széleszti,
  85  ’S míg új lelket akar gyújtani másokban,
        Magát-is el-húzzák réműlt futásokban,
        Mint egy kő-szált, mellynek feje ér az égig,
        Egy felhő-szakadás dőjt-le a’ mélységig.
        
                De nem soká magát Ómál ki-tsikarja,
  90  Meg-áll, ’s Burbon’ népét meg-rontni akarja.
        Sokkal inkább kíván meg-halni mint élni,
        Mint-sem hogy ezt mondják róla, hogy tud félni.
        Merész bátorságát a’ győzők tsudállják,
        ’S véres fegyverekkel sokan körűl állják.
  95  Szintén* már el-vette dühössége’ bérét;
        De Éris meg-látván, szánta hű vezérét.
        Minthogy szűksége van karja’ hatalmára,
        Sebes szárnyaival repül óltalmára.
        Hogy könnyebben érje a’ Lígában tzélját,
100  Ki-terjeszti reá szörnyű vas pántzélját,
        Melly az egész tábort majd el-rémítette,
        S a’ kardoknak élét mind tompákká tette.
        Vért szomjúzó Éris! Pokol’ rút magzatja,
        Hogy esik, hogy szíved a’ szánás meg-hatja?
105  Te, ki gyilkos kezed’ sok vérbe mártottad,
        Hogy esik, e’ Vitézt,^[85] hogy most meg-tartottad?
        Holott, ártatlan vért szűntelen éhezel,
        Ha tsak rontani tudsz, soha nem kedvezel. ...
        [60:] Már Párisba bé-ment Ómál, még-is vérzett,
110  Rakva vólt sebekkel, mellyeket nem érzett.
        Éris, orvos kezét sebeire tette,
        ’S mosta a’ vért, mellyel ki-ontott érette.
        De míg beteg testét ekként ápolgatja,
        Halálos méreggel szívét meg-itatja:
115  Mint sok Tirannus ad grátziát a’ rabnak;
        Mert magára nézve véli hasznosabbnak,
        Hogy titkos vétkére éljen még karjával;
        ’S osztán úgy borítja a’ halál’ árjával.
        
                Sok Király^[86] győz, ’s nem tud élni a’ győzéssel;
120  De a’ vítéz Burbon hartzol, ’s nyér más észszel;
        Meg-tudja az időt a’ hadban betsűlni,
        Addig veri a’ vast míg meg-nem kezd hűlni.
        Nem elég, így szóll ő, e’ hidrát tsak vágnunk;
        Jertek! mert a’ sántzra még ma fel-kell hágnunk. – 
125  El-indúl, nyomába^[87] Váléz bátran lépe,
        Hogy vitéz karjáról példát végyen népe.
        Meg-útál minden bajt, munkát, veszedelmet,
        Mert a’ hartz’ mezején arat győzedelmet.
        Minden Tiszt ’s katona egybe vetett vállal
130  Rohannak Párisnak egygyütt a’ halállal.
        A’ rettegés útjok’ szörnyű hír-mondója,
        A’ Líga’ veszélyje, ’s a’ kő-fal’ rontója.
        E’ veszély közt Májen ’s Ómál meg-szorúlnak,
        Mert meg-vert vítézi nagy búba borúlnak.
135  Sírva kéri viszsza az anya magzatját,
        Az éh árva ’s özvegy, hű férjét ’s jó atyját.
        Sírnak az el-múlton, ’s a’ jövőtől félnek,
        Mint folytassák dolgok’, sokképpen beszélnek.
        [61:] Ellent álljanak-é? vagy Párist fel-adják?
140  A’ mit most végeznek, majd helybe nem hadják. – 
        
                Búba borúlt népét Májen félve nézte,
        ’S habzó esze tzélját száz felé íntézte:
        Mikor Éris magát ismét meg-mutatta
        ’S kéttséges* vezérét illy szókkal biztatta:
        
145           „Méltó örökösse a’ Nagy Gíz’ Nevének,
        „Kit Főnek utánna Vitézim tevének,
        „’S kit úgy formáltalak, mint hozta tetszésem,
        „Esmérd-meg Tútorod’, ’s halld-meg ’e kérésem’:
        „Hartzolj, ne félj ’e nép hogy el-fogjon hagyni,
150  „Bár egy kis veszélytől szíve kezd már fagyni.
        „Kezem közt van szíve, én bírok eszekkel.
        „Mihelyt epém’ mérgét itatom ezekkel;
        „A’ főldet-is fogja dühösségek falni,
        „’S hartzolván kívánnak éretted meg-halni.
155  Így szólt, ’s nagy hírtelen viszsza hág az égbe,
        Bátor szárnyal repűl ama híg mélységbe.
        Mentében lelkének ez fő vígassága,
        Hogy rakva lármával a’ Váléz’ országa.
        Aszályt ’s pestist okoz büdös lehellete,
160  Mellytől fűnek, fának el-hervad élete.
        A’ tellyes kalászok meg-halnak ’s le-húlnak,
        Az ég meg-setétűl, Nap, Hóld meg-sárgúlnak,
        Az alatta dörgő égnek menny-kövei
        Sok réműlt Népeknek halál’ követei.
165  Sebessen reptében nem soká közelget
        A’ bőv főldhöz, mellyet a’ Pádus öntözget.
        [62:] Tsak hamar meg-látja régi szép templomát,
        A’ Népek’ félelmét, ama kevély Rómát,
        Kinek ez a’ sorsa hadban ’s békességben,
170  Hogy a’ főld’ Ura ő, ’s él nagy ditsőségben.
        Hajdan szerentsésen sok néppel hartzola,
        Pompás szekeréhez sok Királyt lántzola,
        Kéntelen a’ Világ fel-vette vas jármát. – 
        Most szörnyűbb hatalma nem tesz illy nagy lármát:
175  Kezében minden szív, parantsol az észnek,
        Leg-erősbb győzői így rabjai lésznek.
        A’ mi néki tetszik azt Törvénnyé teszi,
        ’S a’ Végzést, mint fegyvert^[88] ’s ágyút, elől-vészi.
        
               Ma pompás hantjain Mársnak ’s Bellónának
180  Egy Pap űl Thrónusán Cézárnak ’s Trájánnak.
        Kevély lábbal hágja a’ Papok’ tábora
        Az helyt, mellyben nyúgszik Kátó’ ’s Brútus’ pora.
        Oltáron a’ Thrónus köztök építtetett,
        A’ Sceptrum ’ s a’ tömjén egy kézbe tétetett.
185  Maga-is Országát az Úr itt fundálta,
        Melly az űldözésnek szélvészét ki-állta.
        Az Első Apostol szint’úgy példájával
        Hirdette az ígét, mint ékes szájával.
        Nagy betsben tartattak boldog követői,
190  Míg szelídségének vóltak szeretői,
        Míg tsak az Úrban vólt minden reménységek,
        ’S tiszta virtusokat őrzé szegénységek,
        Egyedűl vágyódván a’ fő-bóldogságra,
        Örömmel repűltek a’ Mártiromságra: – –  
195  Mihelyt az Úr őket verte gazdagsággal,
        Bé-motskolták éltek’ sok rút gonoszsággal;
        [63:] Vérengző kezekre a’ szent Város kerűlt,
        Iszonyú vétkeknek mélly árjába merűlt,
        Bűnös hatalmoknak ha ki ellent álla,^[89]
200  Mikor nem-is vélte, a’ sírbe le-szálla.^[90]
        A’ Kristus’ Vitzéi a’ Szentek’ Szentében
        Paráznát és latrot űltettek székében.
        Róma, melly ezekért bálványit el-hányta,
        Hamis Isteninek könnyebb jármát szánta.
205  E’ szent Tirannusok ezt hogy észre vették,
        Undok vétkeiket jóban fedezgették.
        De kezek köztt lévén minden szív és elme,
        Nem szűntek-meg lenni a’ főldnek félelme.
        Alázatosságot prédikállott szájok,
210  ’S tündöklött fejeken hármas koronájok.
        Kivált most Rómának színesség* szentsége;
        Ezzel ámít és tsal, ez bűne’ mentsége;
        A’ Keresztyénségnek Sixtus most Királyja,
        Kit Nagynak mond lenni sok tsapodár’* szája.^[91]
215  Ha az ész ’s tsalárd szív tehet nagy embernek;
        Még a’ Királyok köztt nem vólt mássá ennek.
        Tíz ’s öt esztendeig e-titkolta magát,^[a]
        Hazug tettetéssel nyerte Pápaságát.
        Majd meg-hólt e’ rangért, ’s hogy nem kell tettette,
220  El-nyerte, mert magát rá tsekélynek tette.
        
               Tirannus kezének erős óltalmában
        A’ Politika lelt tsendes helyt Rómában.
        [64:] Kevélység ’ s fösvénység ezt egygyütt nemzették,
        Szédítés’ ’s tsalásnak szűlőjévé tették.
225  Ez iszonyú Tűndér* rakva ki-fogással,
        Tsendességet mutat, ’s tellyes dobogással.
        A’ gondtól gyötretik lelke, ’s tetemei,
        Nem esmérnek álmot bé-esett szemei.
        Gonosz szándékait szép színnel takarja,
230  Oda viszi az észt a’ hová akarja.
        Álnok szájával hint mérges hazugságot,
        Az Isten’ Nevével tsalja a’ Világot.
        Úgy adja őt elől mint űgye tanúját,
        Hogy szent Neve alatt állhassa bosszúját.
        
235          Mihelyt Sixtus mellett Éris tűnt szemébe,
        Titkos ábrázattal repűlt kebelébe.
        Gonosz mosolygással öléhez szorítá,
        Majd gyászos bánattal színét el-borítá.
        Ama’ bóldog idők, jaj! úgymond, el-múltak,
240  Mellyekben sok Népek lábamhoz borúltak,
        És tetszésem szerént magokat intézték,
        Mert mint az Úr’ szavát, Törvényem’ úgy nézték.
        A’ Királyok szómra félve hulltak artzra,
        Repűltek űgyemért minden véres hartzra.
245  Ha akartam hadat a’ földön gyújtani,
        Elég vólt egy menykőt Rómából sújtani.
        Az életet, halált, Országot osztottam,
        A’ ki ellenem állt, tőle meg-fosztottam.
        
                Most a’ Francz Parlament tzélomat fel-dúlja,
250  Le-sem ér mennykövem mikor már el-fújja.
        [65:] Gyűlöl engem, ’s őrzi a’ Nép’ bóldogságát,
        Ezért nyitotta-fel szemei’ világát.
        Kész az igazságnak állani boszszúját,
        Le-tépte ortzámról kőltsön vett lárváját.
255  „Óh Éris! – –   felel ez, melly igen szeretném,
        „E’ kevély Tanátsot ha öszve törhetném!
        „Jer velem ’s új tüzet gyújtsunk ’e Világon,
        „E’ szörnyű pusztítást kezdjük Francz Országon;
        „Hogy sok Király jármunk’ hordja keservessen.
260  Így szóllván Érissel el-repűlt sebessen.^[92]
        
                Minthogy a’ Vallásnak leg-főbb ékessége
        Az alázatosság, ’s a’ szív’ szelídsége,
        Róma’ kevélységét e’ szent Szűz meg-veti,
        A’ puszta helyekben lakását^[93] szereti,
265  Ott szent békességben él ez Istenével, – 
        De hányszor e’ világ viszsza-él Nevével!
        Sok álnok Tirannus bűnét ezzel fedi,
        A’ Nép ezzel magát vakítni engedi.
        Könyörög ez azért a’ ki őt boszszontja,
270  Átkáért áldását bőven reá ontja.
        Mesterség nélkűl szép ez természetében,
        De e’ szépség nem tűn azoknak szemében,
        Kik szent óltárához tsak ez okból^[94] esnek,
        Mert magoknak hírt, pénzt ’s szerentsét keresnek.
        
275           E’ szent Szűz Henriket szívéből szerette,
        Már kisded korában fő tzélját rá tette,
        Hogy egy nap fijának e’ Vitézt^[95] fogadja,
        ’S tútorsága alá szent óltárit adja.
        [66:] Most-is ezt óhajtá forró kívánsága,
280  Hogy nyiljon-meg hamar szemei’ világa. – 
        Mikor el-jött Éris hitetlen társával,
        Rútúl versengettek e’ szentség’ mássával.
        Tiszta fátyolától fejét meg-fosztották,
        Bíbor köntöseit köztök fel-osztották.
285  E’ fene hárpiák mihelyt el-készűltek,
        Fel-tett prédájokra Párisnak repűltek.
        
                A’ Politika megy e’ szent ruházattal
        Ama nagy Szorbonba^[a] színes ábrázattal,
        Hol törvényt tartottak számos tisztes Vének,
290  Bőlts ’s igaz tolmátsi az Úr’ beszédének.
        Kik az ő Nevében békességet szóltak,
        Király ’s Haza eránt hívek ’s buzgók vóltak.
        Mikor a’ párt-ütés nyílát rájok lőtte,
        Mint meg-annyi várak meg-álltak előtte.
295  Be ritka virtus az, a’ melly végig helyt áll!
        Ez a’ lárvás tsuda* köztök pártost találl,
        El-szédíté őket tsapodár* szavával;
        A kevélyt kínálta leg-drágább javával,
        Püspöki süveget sokaknak ígére,
300  A’ fösvénytől meg-nyert mindent a’ mit kére.
        Egy kis füstért sok bőlts rangját úgy alázta,
        Hogy virtus köntössel a’ vétket ruházta.
        Egyebeket rémít mennydörgő szavával;
        Így el-telik a’ ház iszonyú lármával.
305  [67:] ’S minthogy széket talált köztök a’ hamisság,
        Zokogva e’ helyből ki-ment az Igazság.
        
                 A’ lárma meg-szűnvén végre, egy ősz mondja:
        „Thrónust adni ’s venni Ekklésia’ gondja;
        „Ennek feje Sixtus, mi vagyunk itt képe:
310  „Tégyünk-ki mi Válézt; így ki-űzi népe.
        „Mondjuk, hogy néki tett hitek porba esett.^[a]
        E’ szókra Érisnek szíve meg-repdesett.
        E’ kegyetlen végzést vas pennával írja:
        Másé leszsz Francz Ország, Váléz azt nem bírja.
        
315           Innen sorra repűl minden óltárokra,
        Hogy a’ párt-ütőknek adja ezt tudtokra.
        Ágoston’ ’s Ferentznek szent ruhája alatt
        Minden Klastromokban e’ hír végig szaladt.
        Ki-hívja lyukokból e’ mord spectrumokat,
320  Kik vak buzgságból hordják vas jármokat:
        „A’ Vallás’ erejét jertek tsudálljátok,
        „’S az egek’ Uráért bosszútok’ álljátok,
        „Ím én jöttem ide magam személlyemben;
        „E kard, mellyet láttok szikrázni kezemben,
325  „Ez melly ellenségünk’ fejét meg-rontotta,
        „Ő érte, ’s szavára a’ sok vért ontotta.
        „Ideje e’ Népet hogy Tí-is íntsétek,
        „Buzgóságtok’ tüzet a’ hartzban híntsétek.
        [68:] „Taníttsátok-meg tí e’ habzó Franczokat,
330  „Hogy virtus az Úrért ölni Királyokat.
        „Tudjátok hogy hajdan a’ Lévi’ fijai,
        „Kik vóltak az Úrnak buzgó ’s Szent Papjai,
        „Véres kezet vittek az Óltár elébe,
        „Mellyet mártogattak^[96] Hazafi’ vérébe.
335  „Mit mondok? a’ hartzok nem régen múltak-el,
        „Hol fijok’ kezétől sok Atyák húltak-el.
        „Tí Papok sok szívbe a’ kardot vertétek,
        „’S a’ Kolini’ testét ízekre téptétek.
        „Ezt a’ bóldog időt óh hozzátok viszsza!
340  „Mellyben ki-omlott vért a’ főld most-is iszsza.
        
                Míg ez otsmány Tsuda*^[97] őket így bíztatja,
        ’S halálos mérgével szíveket itatja:^[98]
        Párisba rohannak nagy processióval,^[a]
        ’S mennek a’ kereszttel mintegy szent zászlóval.
345  Dühös könyörgések az egeket veri,
        Az Istent bűnökben társúl kérni meri.
        Ellenségeikre ezt okádta szájok,
        Hogy minden mennykövek omoljanak rájok.^[99]
        Irtózás vólt nézni e’ buzgó Papokat,
350  Miként villogtatták meztelen kardjokat.
        Vas pántzél fedé-el ’sák ruhájok’ rántzát,
        Szörnyű ordítással járták Páris’ sántzát.
        Illy mondérban a’ szent keresztet követték,
        A’ békesség’ Urát gyílkos Márssá tették.
        
355           [69:] Májen e’ szent pompát mihelyt észre vette,
        Dítsérte azt szája, bár szíve nevette.
        Tudja, hogy a’ vak nép tellyes illy tsalással,
        A’ babonát egygyé teszi a’ Vallással;
        Az igazgatásban mint fő mesterséget
360  Nézi azt, melly tudja tsalni a’ községet.
        E’ szent Processión örömét mutatja,
        Melly a’ bőlts nézőket titkon katzagtatja.
        De a’ vak Nép elég hálát nem adhatott,
        Vígságának szava az égig fel-hatott.
365  A’ rettegés után nagy vakmerőségre:^[100]
        Rá lehet esmérni ebből a’ községre: – 
        Ekképpen a’ tenger méllységes öblében
        Hol zúg, hol el-alszik Amfitrit keblében.
        
                Tizenhat pártost vett maga mellé Éris,
370  Kiknek gonoszságok sok vólt ezerér’-is.
        Ezek e’ tigrisnek űltek szekerében,
        Melly úszott az özvegy’ ’s az árva’ vérében.
        Kevélység, árúlás, dühösség ’s a’ halál
        Mint meg-annyi strá’sa, szekerek mellé áll.
375  Minthogy a’ porban lett születések ’s nemek,
        Minden felső rangot gyűlől kevély szemek.
        De a’ zúgó Népnek illyen Tanáts kellett – – –  
        Félve nézte Májen őket maga mellett.
        A’ párt-ütés eszét a’ Népnek el-veszi,
380  Minden sorsosait tsak egy rangban teszi.
        Mint mikor a’ szélvész rohan a’ vizekre,
        ’S mintegy Tirannus tör sok hajót ízekre,
        A’ sárt ’s az iszapot méllyen fel-kavarja,
        Azzal a’ víz’ színét mind öszve zavarja:
385  [70:] Így sebes tüzében a’ Hazafi hadnak,
        Mellytől sok városból tsak hamvak maradnak,
        Öszve-foly az ón, vas, az arany’ ’s ezüstel,
        Bé-vonatik színek korommal és füstel.
        
                E’ nagy zűrzavarban egyedűl Thémisnek
390  Bőltsessége állott ellent e’ pestisnek.
        Mérő serpenyőjét mérészen tartotta,
        Reménység ’s félelem félre nem hajtotta.
        A’ Szűz Igazságnak meg-őrzé templomát,
        Melly a’ pártosoknak ki-állta ostromát.
        
395           Ama bőlts Parlament űl e’ házban széket,
        Melly könyörűl a’ jón, ’s űldözi a’ vétket.
        Hazánk Törvényinek ez oszlopa ’s szája,
        A’ Király’ ’s Nép’ ügye van bízva reája.
        Minthogy kegyességét annak bízvást hiszi,
400  Sokszor a’ nép jajját lábaihoz viszi;
        Kegyes szíve örűl Hazánk’ bóldog sorsán,
        A’ Tirannust ’s pártost gyűlöli egy formán.^[101]
        Tiszteli a’ Királyt, de a’ jobbágyságot*
        Nem esmérte soha ’s a’ tsapodárságot.*
405  Kész szabadságunkért fegyverbe őltözni,
        Rómával-is, kit fél, ezért meg-ütközni.
        
                A’ Liga’ tagjai’ dölfös ’s gyilkos nyájja
        A’ Thémis temploma’^[102] ajtaját meg-szállja.
        Buszszi e’ vérengző seregnek vezére,
410  Kinek ez otsmány rang lett sok bűne’ bére.
        [71:] Bé-megy, ’s így motskolja e’ tisztes Véneket,
        A’ kik vezérlenek bőltsen sok Népeket:
        „Ti béres tolmátsi szövevény tőrvénynek^[103]
        „Kiket a’ vak Nép tart meg annyi Nap-fénynek,
415  „Kik tisztségtek’ pénzen vettétek ’s adjátok,
        „Míg lehet, vesztünkre őnként fordítjátok.
        „Ti a’ békességben Tirannusok vagytok,
        „Reszkettek a’ hadban, a’ Néppel fel-hagytok;^[104]
        „Holott ennek kéne halgatni szavára,
420  „Véretek’ tseppjéig dolgozni javára.
        „Elébb vóltak Népek, mint-sem Királyt tettek,
        „Vegyük viszsza a’ just, mellyel el-vesztettek.
        „Veletek rontá-el Váléz e’ Nép’ jussát;
        „Meg-únt nyögni, ’s ímé le-töri Thrónussát.
425  „Törűljétek-el ma a’ Monárka nevet,
        „Ezt, mellyet eléggé útálni nem lehet.
        „Az ország’ képei ez házban légyetek,
        „Mint a’ Szorbon tí-is oly végzést tegyetek.
        „Kűlömben, el-telik ez ház jajgatással. –   –   –  
430  A Tanáts meg-felelt nemes hallgatással,
        Mint hajdan Rómának tisztes Senátori,
        Kik vóltak halálig annak bőlts Tútori,
        A vad Gallusokat vídám szemmel várták,
        Míg gyilkos kezeket szívekbe bé-márták.
435  „Tirannusok, úgymond Buszszi, engedjetek;
        „Ha nem, jertek velem, ’s halni készűljetek.
        Harléj e’ Parlament’ igaz ’s bőlts Vezére
        Fel-kél, mert félelmet soha nem esmére.
        Vasat kér Buszszitól kezére ’s lábára,
440  Ekkor-is mosolygás űl szép homlokára.
        [72:] A’ többek ezt látván, vígan mellé állnak,
        Dítsősségnek tartják, ha a’ sírbe szállnak.
        Készebbek mindnyájan vérek’ ki-ontani,
        Mint Királyjoknak tett hitek’ fel-bontani.
        
445           Számláld-elől Mú’sám azoknak neveket,^[105]
        Kik őnként nyújtották a’ kardnak fejeket:
        Nagy lelkű Thuánus, Molé, Skarron, Bagölj,
        Te igaz Potiér, ’s Nemes Ifjú Longölj,
        Kinek meg-előzte nagy eszed idődet,
450  Hogy e’ szép halálra készíttse-el fődet.
        Mind e’ tisztes Bírák öszve-lántzoltattak,
        A’ tsúfoló nép közt rútúl hurtzoltattak
        A’ boszszú-állásnak rettentő várában,
        Mellynek sok ártatlan nyög setét bóltjában. – 
455  Ekként a’ pártosok a’ Szorbont meg-nyerték,
        E’ bőlts ’s hív Tanátsot egyre vasra verték. – 
        De mi szűkség van itt kínzó szerszámokra,
        Mellyek készíttettek a’ latrok’ számokra?
        Mert kitsodák, kérlek, ezek a’ bőlts Vének,
460  Kik tárgyúl tétettek a’ hóhér’ kezének?
        Briszszon, L’Archet,^[106] Tardif azok kik el-tűnnek:
        Így hordozza ’soldját a’ virtus a’ bűnnek!
        Nemes lelkű Vének! óh ne gondoljátok,
        Hogy e’ halál által gyalázat száll rátok!
465  Kedves Neveteknek fenn lész’ dítsőssége,
        A’ ki illy űgyért hal, betses annak vége.
        
                Éris vígan tapsolt a’ pártosok^[107] között,
        Hogy meg-őlte végre a’ kiket üldözött.
        [73:] A’ had’ sebes tüzét nézte mosolyogva,
470  Melly már a’ tengerig ment Páristól fogva.
        Nézi minden helyben melly sok nyomorúltak,
        Atyák, Szűzek, ’s árvák egymásra borúltak.
        Nevette az eget tsapdosó jajjokat
        Azoknak, kik verték egymásba kardjokat.
475  Hazánk’ illy kínjára el-hólt a’ szív ’s elme,
        Úgy látszott, hogy el-jött végső veszedelme.

        Az ágyúk ’s mo’sárok zúgván közelgettek,
        Mellyeknek gyomraik halállal tőltettek.
        Az ágyú golyóbis repűlt mindenfelé,
        ’S mintegy^[108] nagy tűz zápor a’ várost el-telé.
    5  A’ Tizenhat’ mérge, Májen’ eszessége,
        A’ fel-zúdúlt Népnek fene dühössége,
        A’ hazug Szorbonnak átkot ontó szájja,
        A’ vitéz Burbonnak nem lett akadályja.
        Minthogy lépéseit a’ győzés követi;^[109]
  10  Sixtus’ ’s Filep’ mérgét távolról neveti.^[110]
        El-alutt amannak füstölgő mennyköve
        Tántorgó székéből mellyel reá löve.
        A’ dölfös Spanyolnak tapasztalt restsége
        Lett a’ szorúlt Népnek tsalárd segíttsége.
  15  El-szélledt ’sóldosi mindent el-raboltak,
        Páris’ ostromjával semmit nem gondoltak.
        Várta, hogy a’ Líga a’ tüzet ki-állja,
        Hogy a’ nyert borostyánt ő készen talállja.
        [75:] Álnok párt-fogójok azért akart lenni,
  20  Mert jármát akarta vállokra fel-tenni.
        Azomban egy dühös Barát’ gyilkos keze
        Más véget e’ hadnak vetni igyekeze.
        
                Ti kik most békével Párisban lakoztok,
        ’E gyászos napokról talám tudakoztok?
  25  A’ bú’ terhe alatt pennám’ alig bírom,
        Mikor Atyáinknak szörnyű bűnét írom!
        De nem szenved ebből motskot dítsősségtek,
        Mind ki-pótolta ezt virtustok ’s hűségtek. – 
        
                Mihelyt a’ szent Vallás kezdett el-terjedni,
  30  Kezdtek Szent Remeték ’s Barátok eredni.
        Sok színű mondérba kik őnként őltöztek,
        Az emberek közzűl pusztákra kőltöztek.
        Sokan barlangjokban békével maradtak,
        Ez álnok világnak ’s testnek helyt nem adtak.
  35  ’S minthogy a’ restségben fő javokat tették;
        Kerűlték az embert, ’s e’ kíntset féltették.
        Mások a’ köz-jóban munkássabbak vóltak,
        Az Úrnak Nevében a’ köz-néphez szóltak.
        De minthogy a hírnek rend-kívül örűltek,
  40  Iszonyú vétkekbe tsak hamar merűltek.
        Tettetett szentségek tisztségre vágyódott,
        Nagyra vágyásoktól sok Ország hányódott.
        Igazán e’ Világ sok vétkek’ mű-helye,
        Itt a’ leg-főbb jó-is leszsz bánat’ kútfeje!
        
  45          A’ kik Szent Domonkos’ zászlóját követték,
        Tsak hamar Madridba fejeket fel-vették,
        [76:] Mások alá titkon mind addig áskáltak,
        Míg a’ Király mellett széket nem találtak.
        E’ szerzet virágzott osztán Francz Országban,
  50  Kissebb hatalma vólt, de élt bóldogságban.
        Buzgónak tartatott, ’s nem véltük felőle,
        Hogy illy dühös tsuda*^[111] származzon belőle.
        
                Klemens vólt e’ gyílkos, ki gyermekségében
        Egy vad skeleton vólt mord kegyességében.
  55  Vak lelke, Vallásnak a’ babonát vélte,
        A’ ki ezt bántotta poklokra ítélte.
        Bőven ítt az Éris’ mérgének borában,
        Vígan ment a’ pártos Népnek táborában,
        Mindennap az óltárt könyveivel mosta,
  60  Bűnös könyörgése az eget tsapdosta.
        A’ többek köztt egy nap’ port hintvén fejére
        Így ordított,^[112] mondják, az egek’ egére:
        
                „Isten! ki boszszút álsz ’s a’ kevélyt meg-rontod,
        „Mennyből haragodat ránk még^[113] meddig ontod?
  65  „A’ Tirannus fejek meddig virágoznak?
        „Míg áldod azokat kik Téged’ átkoznak?
        „Ne hagyd hogy vérében több ártatlan fúlljon,
        „Házad’ irígyire ostorod forduljon.
        „Tartsd-meg e’ kis nyájjat melly még meg-marada,^[114]
  70  „Öld-meg e’ Tirannust kit haragod ada.^[115]
        „Lődd alá fejére tüzes nyílaidat,
        „Kűld tábora ellen vitéz Angyalidat,
        „Kik hajdan sok ezret meg-öltek egy éjjel,
        „Mint a’ tört pozdorját szórják ezt-is széllyel.
  75  „Ama’ kevély Válézt ’s Burbont öszve-rontsák,
        „Véreket a’ tábor’ vére közzé ontsák.
        [77:] „A’ szent Líga óltárt testeken emeljen
        „Buzgó^[116] hálá-adást néked énekeljen. – 
        
                Éris sebessen száll e’ szókkal poklokra,
  80  Hogy az ördögöknek adhassa tudtokra.
        Setét barlangjából a’ főldre ki-hozza
        Azt, a’ ki a’ lelket leg-inkább kínozza.
        Ez otsmány csudának*^[117] Fánátismus neve,
        Ki a’ Szent Vallásnak gyilkos lyánya leve.
  85  Mondja, igaz űgyét hogy ennek forgatja,
        Mikor mintegy tigris azt szélivel szaggatja.
        
                E’ nógatta hajdan az Ammon’ fijait,
        Hogy vérrel öntözzék az Árnon’ partjait.
        Az édes Anyáknak e’ fente kardjokat,
  90  Hogy Mólóknak ölve vigyék magzatjokat.
        Bűnös fogadását e’ súgta Jeftének,
        ’S áltál-verte szívét egygyetlen egygyének.
        E’ vólt mozgatója a’ Kálkás’ szájának,
        Ezzel kérte hóltát Ifigéniának.
  95  Francz Nép! Te köztted-is sokáig lakozott,
        ’S ezer szent vér-ontást főldedben okozott,
        Mikor Druidái még vak Eleidnek
        Ember húst áldoztak dühös Istenidnek.
        Rómában e’ szólt így: Ha nékem áldoztok,
100  Nínts kedvesebb mint ha Keresztyén vért hoztok.
        Mikor a’ szent Hitre végre Róma állott,
        A’ Pogány óltárról a’ Kereszthez szállott:
        A’ Jésus’ Híveit úgy dühösítette,
        Hogy szent Mártirokból űldözőkké tete.
105  [78:] Ama pártos Szektát Londonban bíztatta,
        Királyja vérével míg meg-nem itatta.
        Sok Országban e’ gyújt még ma-is tüzeket,
        Katzagva égeti az Eretnekeket.
        A’ ’Sidót a’ lángnak nagy pompával adja
110  Azért hogy Ábrahám’ hitét el-nem hagyja.
        Eddig e’ vad tsuda*^[118] ha ki-jött űldözni,
        Rend szerént Pap ruhát szokott fel-őltözni;
        De most, minthogy forralt egy új gonoszságot,
        Más ortzában^[119] kezdte víni Francz Országot.
115  Belzebub e’ lárvát maga készítette,
        Gíz’ teste állását ’s képét reá tette. – 
        Gíznek, kinek bátor nem vala Thrónussa,
        Váléz’ Királyja vólt, ’s Hazánk’ Tirannusa,
        Még hólta után-is kiáltozott vére,
120  Húzta a’ Francz Népet a’ Márs’ mezejére;
        Egygy szörnyű sisakot fejére borított,
        Vérengző kezébe egy kardot szorított.
        Még ama seb-helyt-is óldalán mutatá,^[120]
        Melly Bloisban hajdan Gízt sírba juttatá.^[121]
125  Válézt szidja omló vérének szózatja,
        ’S boszszú-állást kérvén az Egeket hatja.
        
                E’ rémítő ’s gyászos formát hogy rá vette,
        Fel-tett gonosz tzélját e’ Tsuda*^[122] követte.
        Mikor a’ természet merűlt mélly álmába,
130  Ő sebessen repűlt Klemens’ Klastromába,
        Háza’ küszöbéhez tsendesen le-szállott,
        Hol a’ vak buzgóság híven strá’sát állott.
        [79:] Ki lelki barátját mindjárt meg-esméri,
        Meg-nyitja az ajtót, ’s hogy bé-menjen kéri.
135  Bé menvén, fel-szóval Klemenst így bíztatja:
        „Meg-hallá kérésed’ az Egeknek Atyja. – 
        „De, hát már mind hóltíg őtet így tiszteled^[123]
        „Hogy sírsz, ’s a’ sok jaj szót az égre emeled?
        „Ez Úr a’ Francz Népet régtől-fogva szánja;
140  „De a’ mit tőle kérsz, te tőled kívánja.
        „Hajdan Júdit féltvén ostromolt Hazáját,
        „Ha tsak a’ sok jajnak adta volna száját,
        „Ha kotzkára tenni félt vólna életét,
        „Sírva nézte volna Bétul’ ítéletét.
145  „Ez a’ szent példa az mellyet kell követned,
        „E’ kedves tömjént kell ma a’ lángra vetned.
        „Látom pirúlsz hogy még Válézt nem bántottad,
        „’S átkozott vérébe kezed’ nem mártottad.
        „Menj, fuss, öld-meg, ’s állj te boszszút Francz Országért,
150  „Rómáért, én érttem, ’s az egész Világért.
        „Ő vert engem’ által szörnyű gyilkossággal;
        „Fizess e’ gonoszért néki gonoszsággal.
        „De ne félj hogy mint ő gyilkosnak kell lenned;
        „Bűn vólt e ő benne, virtus lesz’ te benned.
155  „A’ ki az Úr mellett illy vér-ontást tészen,
        „Mind főldön, mind mennyen dítsősséget vészen.
        „Sőt maga ez az Úr mondá hogy akarja,
        „Hogy Válézt ölje-meg Klemens’ bóldog karja,
        „Melly bőven vennéd-el Mennyben munkád’ bérét,
160  „Ha ennek dögére tőltnéd Burbon’ vérét!
        „Ha meg-szabadúlván Hazád mind kettőtől,
        „Téged’ – – –  de még meszsze élünk ez időtől.
        [80:] „Az Úr e’ szerentsét tartja más Hívének,
        „Ki által-verője lesz’ Burbon’ szívének. – 
165  „Te tőltsd-bé most híven Istened’ szándékát,
        „’S vedd kedvesen tőlem kűldött ajándékát.
        E’ szóra egy kardot villogtat kezébe,^[124]
        Mellyet sokszor mártott Akheron’ vizébe.^[125]
        Ezt mihelyt bé-nyomta a’ Klemens’ markába,^[126]
170  Hirtelen vissza-bútt a’ Pokol’ torkába.^[127]
        Így ez Ifjú Barát^[a] könnyen meg-tsalatott,
        Örűlt, az Ég’ titka hogy ő rá bízatott.
        Öröm könyvel mossa Mennyből hozott kardját,
        Térden segítségre hívja az Úr’ karját.
175  E’ Tsuda*^[128] bé-tőltvén szívét dühösséggel,
        Királyját meg-ölni készül nagy szentséggel.
        
                Melly könnyen az elme tévelygésbe merül!
        Ím mikor sírni kén, a’ vak Klemens örűl.
        Szíve buzog ama lelki bátorsággal,
180  Melly egyedűl lakik az ártatlansággal.
        Le-ütött szemmel jár tsendes dühödése,
        Az eget verdesi bűnös könyörgése.
        Homlokát egy tsalárd ’s mord virtus rántzolja,
        Mikor gyilkos kardját el-rejtve hurtzolja.
185  [81:] Baráti néznek rá mintegy Áthlétára,
        Ró’sát szórnak bőven lábai’ nyomára.
        Jól tudván szent tzélját, meszsze el-kísérik,
        ’S Őt áldó szavaik az egeket érik. – 
        A’ Szentek’ számába előre bé-írják,
190  Hogy az illy munkára segíttségűl hívják.
        Francz Nép! Kelemens tart-meg, minden szív száj mondja,
        ’S a’ néki gyújtandó tömjénre van gondja. – 
        Nem mutattak azok illy nagy buzgóságot,
        Kik keresték hajdan a’ Mártiromságot,
195  Mikor sok szép ifjak a’ tisztes Vénekkel
        A’ tűzre ’s keresztre mentek víg énekkel, – 
        Sokan nyomaikat tsókolván kísérték,
        Hitekért e’ halált mint fő jót úgy kérték.
        A’ Szentségnek képét sokszor fel-őltözi
200  A’ vak Fánátikus, ki Urát űldözi.
        Nehéz meg-esmérni a’ kép-mutatókat,
        A’ bűn, mint a’ virtus szűlhet Mártirokat,^[129]
        Be sokszor a’ szívről hamissan ítélünk!
        Merő bűn az ember, kit nagy Szentnek vélünk!
        
205          Májen Klemens’ tzélját jókor észre vette;
        De mintha nem tudná, okossan tettette.
        Szerette e’ bűnnek gyűmőltsét aratni,
        De nem kívánt benne részesnek tartatni.
        Más által dolgozott álnok mestersége,
210  Hogy e’ gyilkosságnak légyen bóldog vége.
        
                A’ Pártosok Klemenst míg vígan kísérik,
        ’S az Úrtól útjának bóldog végét kérik:
        [82:] Ama fene Tanáts, melly Válézt átkozza,
        Felőle a’ sorsot buzgón tudakozza.
215  Medicis meg-veté hajdan mesterségét,
        Hogy értse e’ sorsnak titkos bőltsességét,^[a]
        Melly sokszor meg-tsalja a’ könnyen hívőket,
        ’S mikor nem hazud-is bűnbe ejti őket.
        A’ Nép, melly Királyját örömest követi,
220  Mikor ez a’ bűnért a’ virtust meg-veti,
        ’S melly mohón kap mindég minden roszsz újságot,
        Buzgósággal űzte e’ rút gonoszságot.
        Mikor mindent bé-vont az éj’ setétsége,
        Gyűlések’ helye lett egy barlang’ mélysége,
225  Hol bús világánál egy füstös métsesnek
        Egy sír-halmon épűlt Óltár mellé esnek.
        Váléz’ ’s Burbon’ képét tészik ez Óltárra,
        Rájok szórt átkoknak nints száma ’s határa,
        Az Úrnak szent Nevét Papjok’ bűnös karja
230  A’ Belzebubéval egygyűvé zavarja.
        A’ barlang’ falain száz dárdák függenek,
        Mellyeknek hegyei kád vérben fördenek.
        Ama’ Nép közzűl van e’ Templomnak Papja,
        Kitől el-távozott az Igazság’ Napja,
235  Ki öszve-bújdossa a’ Világ’ négy végét,
        Hurtzolván egy helyről másra szegénységét,
        Bűnös babonáit mint ragadó lépet
        Hinti, ’s meg-tsal velek sok egygyűgyű népet.
        [83:] Sok Pártosok állnak e’ ’Sidó Pap körűl,
240  Színek ’s szájok mondja, szívek miként örűl.
        Mint ’s veszett ebek a’ tajtékot túrják,
        Az Óltáron Váléz’ szívét által-szúrják.
        Kezét ’s kardját ki ki a’ vérben meg-mossa,
        ’S még nagyobb méreggel Burbont meg-tapossa;
245  Reménylvén, hogy mérgek olly jó véget talál,
        Hogy e’ két Királyjal ekként bán a’ halál.

                A’ Pap az átokhoz könyörgést ragasztott,
        Mellyel Sátánt ’s Istent egy formán fárasztott,
        A’ Pokol’ lakosit hívja segítségre,
250  ’S e’ mélységből veti mord szemét az Égre.
        Endor’ Boszorkánnyá hajdan így áldozott,
        Mikor egy áll-ortzát a’ sírból fel-hozott,
        ’S mozgatván e’ Tűndér* Sámuelnek száját,
        Tsalta az éhségtől meg-vakúlt Királyját.
255  Hazug Prófétái így Samáriának,
        Átkot mennydörögtek régenten Júdának.
        Így átkozta Krassust Atéus Rómában^[a]
        A’ Párthusok ellen el-kezdett hartzában. ...
        Míg a’ Pap folytatta titkos áldozatját,
260  A’ Tizenhat várta rá az Ég szózatját.
        [84:] Az ég’ és főld’ Ura bűnös kérésekre
        Meg-felelt, hogy légyen ez büntetésekre.
        Meg-szűnt a’ természet’ ki-rendelt forgása,
        A néma barlangnak hallék mormogása.
265  A’ sok villámások egy nap-fényt tsináltak,
        ’S e’ setét barlangban egygy Thrónust formáltak,
        Mellyen Burbon a’ kit a’ Líga űldözött
        Mintegy tsillag fénylett a’ villámás között.
        Sok szép borostyánnal fejét bé-takarta,
270  Egy arany Sceptrumot jobb kezében tarta.
        Azonnal a’ tűz ’s láng ez helyt úgy el-telte,
        Hogy a’ főld meg-repedt, ’s az óltárt el-nyelte.
        A’ Pap ’s a’ Pártosok halálra íjedtek,
        ’S bűnök’ közepében futva el-széledtek.
        
275          E’ mennydörgés, tűz, láng ’s villámás valának
        Igaz hír-mondói Váléz’ halálának.
        Híjánosnak lelte őt a’ Bíró’ fontja,
        Azért-is nem késett élte’ végső pontja.
        Az Úr gyilkos kezet botsátott fejére,
280  Tsak hogy hamar szálljon érdemlett helyére.
        Klemens már jelen vólt egy éles szablyával,
        ’S kíván magánossan szólni Királyjával;
        Mondván, hogy az Isten most jelenté néki,
        Mint álljon helyére Váléz’ le-dűlt széki.
285  Ámbár minden akart lenni kalaúzza;
        De elébb kérdőre őt a’ tábor húzza.
        Ki-állt minden próbát, színe nem változott,
        Szíve meg-nem dobbant, szava nem habozott.
        Lépes méz tsepegett két élű nyelvéről;
290  Ki vélt vólna gonoszt illy Szentnek szívéről?
        [85:] Végre a’ fő strá’sa őt bízvást botsátja,
        E’ gyilkos nem sárgúl mikor Válézt látja,
        Míg térdet fejet hajt, szeme vígan nézi
        Szíve’ helyét, hová fent kardját intézi.
295  A’ melly vak buzgóság útát vezérlette,
        Tsalárd ajakira e’ szép szókat tette:
        
                „Engedd-meg Nagy Király, hogy szám’ hív szózatja
        „Áldja azt, ki Népét bőltsen igazgatja,
        „S’ ki a’ kevéllyeket meg-szokta rontani;
300  „Hogy már rád-is kezdi áldásit ontani. – 
        „Mert úgy igazgatta e’ Nép’ dühösségét,
        „Hogy sok Jobbágy hozzád meg-tartá hűségét.
        „A’ nagy Harléj kinek bátor szíve ’s szája^[130]
        „Sokszor a’ Nép ellen vólt Ura’ bástyája.
305  „Tömlötzében értted mind addig könyvezett,
        „Minden szívet hozzád míg öszve-enyvezett.
        „A’ menny’ és főld’ Ura vitt engem elébe,
        „Minden titkot láttam meg-nyílt kebelébe.
        „Jól esmért, ’s e’ levélt kűldé néked tőlem;
310  „Vedd-el, ’s mint Hívedről úgy ítélj felőlem.
        
                Váléz a’ levelet örömmel el-vette,
        ’S hálá-adó szemét az égre vetette.
        Mihelyt sok hartzomnak, úgymond, érem végét,
        Ne félj, meg-szolgálom nagy szíved’ hűségét.
315  Így szólt, ’s nyújtá néki barátsága’ karját;
        Akkor e’ vad Tsuda*^[131] ki-húzza fent kardját,
        Az Úr fel-kenttébe üti dühösséggel,
        Testéből a’ szent vér omlik-ki bővséggel.
        [86:] ’A sok rohanó Tiszt a’ házba nem fér-be,        
320  Sírva nézik Válézt, mint fetreng a’ vérbe.
        Mint a’ zápor a’ kard a’ gyilkosra szállott,
        Ki akkor-is buzgón köztök térden állott.
        Örvend, hogy Hazáját ’s Rómát meg-tartotta,
        ’S már a’ koronáért kezeit nyújtotta.
325  Minthogy szent szándéka boldog véget ére,
        Reményli hogy mennyben kész annak bőv bére.
        Vak buzgóságában lát meg-nyílt egeket,
        ’S ezért áldja az őt meg-ölő kezeket.
        Hogy mehetsz, óh elme! illy nagy vakúlásra!
330  Melly méltó szánásra, ’s szörnyű bámulásra.
        Klemens! ki Uradra gyilkos kezed’ tetted,
        E’ szörnyű Tudományt^[132] ugyan kitől vetted?
        Mert a’ melly tanítók elméd’ így oktatták,
        Ők magok a’ szent vért a’ főldel itatták.
        
335          A’ hideg veréjték Válézt már bé-telte,
        Haldokló szemeit tsak alig emelte.
        Tisztjei, kik mindjárt Uroktól meg-válnak,
        Meg-esett ortzával körűlötte állnak.
        Ez, igaz bánatját szívébe rejtette;
340  Amaz, tsalárd búját jaj szókkal tettette.
        Féltek kik alatta fő tiszséggel^[133] bírtak;
        A’ kik többet vártak tsak kevéssé sírtak.
        De a’ kik sok jelét bánatjoknak adták,
        Azok-is sorsokat, nem őtet síratták.
        
345          E’ sok okból folyó jaj szók’ közepette,
        Egy igaz ’s mély bánat Burbont epesztette.
        [87:] Felejti^[134] érzékeny Lelke’ nemessége,
        Hogy e’ meg-ölt Király vólt nagy ellensége.
        Forgatta előtte régi barátságát,
350  Nem nézte vesztében maga bóldogságát:
        Ez áldott Vitéznek^[135] nem-is jut eszébe,
        Hogy Királyi-páltzát holta tesz’ kezébe. ...
        Élte’ végső fogytát Váléz öszve-szedte,
        ’S még egyszer szemeit Burbonra vetette:
355  Hideg kezeivel fogván vítéz karját;
        „Nemes Vitéz,^[136] úgymond, szűntesd könyved’ árját.
        „E’ bűn miatt, tudom, sír a’ főld, ’s szán engem’;
        „Te hartzolj, uralkodj, ’s boszszúljad-meg vérem’.
        „Olly tengeren hagylak, mellynek ládd habjait,
360  „Öszve-tört hajómnak el-szórt darabjait,
        „Ne réműlj-meg ezen, menj, ’s űlj-fel székembe,
        „Mert a’ vér, jus ’s virtus űltetnek helyembe.
        „Meg-lásd, hogy az Istent, kitől vetted, féljed,
        „Mint Ő Hely-tartója, Néped’ úgy ítéljed;
365  „Mert az Úr’ haragja strá’sál e’ Szék körűl,
        „Ha nem engedsz néki, a’ főldről el-törűl.
        „Ama’ szent Hit légyen dolgaid’ Vezére,
        „E’ tesz’ leg-szebb gyöngyöt a’ Király’ fejére;
        „Uralkodj, ’s enyimnél bóldogabb szerentse
370  „Kívánom illy sorstól szép élted’ meg-mentse.
        „Ím’ ládd a’ Lígának szörnyű álnokságát,
        „Félő, rajtad végzi kezdett gonoszságát.
        „Talám egy nap’ egy más gyilkos Klemens’ íve...
        „Isten! légyen betses e’ Fel-kented’ szíve!
375  „Adjad! – – –  ’s e’ szót végig a’ halál nem várja,
        Hanem száját ’s szemét örökre bé-zárja.
        
                [88:] Mihelyt hólta’ híre Párisban hallatott,
        A’ bűnös örömnek szava égig hatott,
        Munkák ’s mesterségek mind félbe szakadnak,
380  Sok vak buzgók ezért térden hálát adnak.
        Koszorús fejekkel a’ templomba gyűlnek,
        Mint nyert győzedelmen halálán örűlnek.
        Mondják, hogy Burbonnak nints már más óltalma,
        Hanem Neve’ híre, ’s jobb keze’ hatalma,
385  Mellyel a’ Lígának már ellent nem állhat,
        Róma ’s Filep ellen táborba nem szállhat.
        Maga van, ’s hogy áll-ki Filep’ arannyának?
        ’S a’ Vatikánból lőtt mennykő’ záporának?
        Már sok álnok szívü roszsz Politikusok,
390  Gonosz Hazafiak, ’s vak Katholikusok,
        A’ Vallás’ színével takarván tzéljokat,
        A’ többektől kűlön szedték zászlójokat. – 
        Hűségeket mások még inkább fel-gyújtják,
        Segítő karjokat e’ Vitéznek^[137] nyújtják.
395  Baráti, kik vele tűrnek régtől fogva,
        Sok viszontagságit szemlélik zokogva.
        Ki ki térden vallja őt egy Királyjának,
        E’ még habzó Népnek örökös Urának.
        Ama nemes lelkű Givrik és Domonok,
400  A’ Nagy Montmorenczik, Sántzik és Kriljonak,
        Mit hisz Burbon? ’s ők mit? azt egygyik sem kérdte,
        Hanem mindenik kész, vért ontani érte.
        Mihelyt szóll, hartzolni ’s halni vígan mennek,
        Tudják, Isten után mit tartoznak ennek.
        
405          „Barátim, mond Burbon, ha velem el-jőtök,
        „Eleim’ Thrónussát meg-adja erőtök.
        [89:] „Tsak pompa az olaj, nem ád Királyságot;
        „Vér szerént bírom én e’ pártos országot.
        „A’ sisakra álltak a’ régi Királyok,
410  „Ott vették a’ Francz Nép’ terhes gondját rájok.
        Jertek, ’s templomúl lesz a’ győzés’ mezeje,
        „Ott koronáztassék Királyotok’ feje.
        
                Így szóllván a’ hartzra készűl, ’s elől mégyen,
        Hogy így kettős jussal méltó Urok légyen. – 

        Régi szent szokás ez, hogy mikor a’ halál
        Prédát éh torkának a’ Thrónuson talál,
        Ha végső reményét Hazánknak el-óltja,
        ’S egy Királyi Házat el-fed setét bóltja;
    5  Akkor viszsza-vészi a’ Nép régi jussát,
        Adja kinek tetszik ki-ürűlt Thrónussát. – 
        Minthogy a’ Fő-Rendek az Országnak szája,
        Törvényt szabnak, mellyel tartson új Királyja.
        Így mikor el-pusztúlt Károly’ Háza’ Népe,
  10  Végzésekből Kapét a’ kormányra lépe. ...
        Vak mérgét a’ Líga ebben-is mutatta,
        Hogy most-is az ország’ rendit bé-hívatta;
        Mintha a’ gyilkos kéz már just adna néki,
        Hogy válaszszon, kié légyen Váléz’ széki.
  15  Véli, hogy mihelyt lesz’ koronás Királyjok,
        Le-tsendesűl a’ Nép, ’s Burbon nem üt rájok,
        Dühös párt-ütések mindjárt szent ügy lészen,
        Ha bűnös tzéljokban a’ Király részt vészen.
        Szent a’ Király, mondják, akármint választják,
  20  Akár ki, tsak légyen, tovább nem halasztják.
        
                [91:] E’ gyűlésre vígan sok pártos sietett,
        Kiket a’ kevélység ’s gyűlőlség vezetett:
        Lorrénok ’s Némurok, sok dühös Barátok,
        Kiknek ajakokról omlott-le az átok.
  25  Sok dítső Királyink’ szent hamva’ motskára
        Készek Pártost tenni Váléz’ Thrónusára.
        A’ pompa, melly hízik a’ szegény’ ’sírjával,*
        Sok dölfös kevélynek rémít már árjával.
        Sok Princzek ’s nagy Urak innen kűlön váltak,
  30  ’A régi Péreknek^[a] kik helyekbe áltak,
        Kik a’ Király mellett bár helyeket lelik,
        El-tűnt hatalmoknak tsak nevét viselik.
        A’ Parlament ide nem küldé Bíráit,
        Melly szabadságunknak őrzi vég szikráit.
  35  A’ Liliomoknak nem látszott pompája,
        A’ Királyi Háznak szörnyített formája.
        Egy fő helyen űlt itt a’ Sixtus’ követe,
        Ki koronás széket Májennek tétete. –   –  
        E’ rémítő betűk ezen olvastattak,
  40  Mellyek Jobbágy kéztől epével írattak:
        
                „Tí főld’ Tirannusi! kiknek bűnös karja
        „Öl, ront, pusztít, ’s vérrel a’ főldet takarja;
        „Váléz’ méltó vége rettentsen títeket
        „’S tartóztassa bűnre hajló kezeteket.
        
  45          Itt, mint az írigység mozgatta szájokat,
        Sokan sok okokból túrták lármájokat,
        [92:] Minden szemre fedélt a’ tévelygés vetett,
        Ki egy, ki más felé vesztére sietett.
        Ez, tsak hogy Sixtusnak bírja grátziáját,
  50  Kész vas békóiba^[138] el-adni Hazáját,
        Hogy ama Törvény-szék fel-álljon kívánnya,^[a]
        Melly az eretneket a’ lángokra hánja.
        A’ Pap hatalomnak ez leg-felsőbb pontja,
        ’S a’ Királyok’ jussát sok országban rontja.
  55  Ennek a’ természet borzad tsak nevére,
        Mert étke ’s itala a’ Szenteknek vére.
        Motskolja az óltárt, nem pedig boszszúlja,
        Mikor dühössége a’ szent tüzet fújja,
        Ember húst visz ama jó Úr’ óltárára,
  60  Mint ama kegyetlen Istenek’ számára,
        Kiket a’ Régiek akkor engeszteltek,
        Mikor ember vérrel Templomik el-teltek.

                Más meg-rongáltatván Filep’ arannyával,
        Kínálja e’ gyűlőlt Királyt Hazájával.
  65  De egy rész a’ többit mind fellyűl haladá,^[139]
        ’S egy szívvel Májennek az országot adá.^[140]
        Széles hatalmának nem vólt már más hijja,
        Tsak e’ bajos Széknek ditsősségét víjja.
        Kevély szívét ezzel kezdé már táplálni,^[141]
  70  Királysága’ jussát örömmel számlálni.^[142]
        [93:] Ezt hallván Potiér^[a] engedelmet kére,
        Szóll, ’s az igazság tesz beszédet nyelvére.
        Mint a’ gyöngy a’ tűzben, e’ veszett időben
        Úgy maradt a’ virtus e’ Parlament-Főben.
  75  Rettegte őt a’ bűn, mert szent bátorsága
        Sok kezdett pártütést hamar ketté vága.
        Az ősz haj, ’s a’ bőlts ész e’ just néki adá,^[143]
        Hogy azt a’ mi igaz bátran ki-mondhatá.^[144]
        Mihelyt szóll, mindenek mindjárt tsendesűlnek,
  80  ’S hogy jobban halhassák, eleibe gyűlnek.
        Mint ama hajóban melly szörnyen hányatott,
        Mellyben a’ révészek’ szava égig hatott,
        Meg-szűnik a’ lárma, ha a’ szél nem bántja,
        Tsak az egy kormány zúg, melly a’ tengert szántja:
  85  Így itt maga hangzik a’ Potiér’ szava,
        Mellyel diktált néki az ország’ fő java:

                [94:] „Hallom hogy a’ Thrónust Májennek adjátok;
        „Látom mire néztek, menthető hibátok.
        „Őt kén választanunk, mert bír sok virtussal;
  90  „De Törvényünk tiltja, hogy éljünk e’ jussal.
        „’S ha a’ Királyságra e’ Vitéz^[145] tzélt tenne,
        „Már ezzel egyedűl rá méltatlan lenne.

                Ki-sem mondá e’ szót, mikor nagy lármával
        Közikbe megy Májen Királyi pompával.
  95  Félelem nélkűl őt e’ bőlts Bíró nézi,
        ’S még bátrabban szavát hozzá így íntézi:
        „Úgy van, Fejedelem! virtusid’ esmerem,
        „Azért Hazám’ ügyét oltalmazni merem.
        „Mi szűkségünk nékünk Király választásra?
100  „Burboné Francz Ország, nem szállhat az másra.
        „Te mint erős oszlop örökös Uradnak
        „Támaszd dűlő székét, ne foglald magadnak.
        „Mit kíván még tőlünk a’ meg-ölt Gíz’ szava?
        „Egy Király’ vérével nem éri-bé hamva?
105  „Ha bűn által hólt-meg, bűn állt boszszút érte,
        „Oda, kinek vesztét a’ sírból-is kérte.
        „Óltsa-el hát vére méltó mérged’ tüzét,
        „Burbon nem mártotta tesvéredbe kezét.
        „Mind ketten az Úrtól több virtust vettetek,
110  „Mint-sem hogy egymásnak irígyi legyetek.
        „Tudom, sok vak buzgók őt mivel vádolják,
        „Rút eretnek névvel szép lelkét motskolják.^[146]
        „Tí vagytok óh Papok! leg-dühösbbek köztök
        „Kik éles kardokkal – – –  vakok! kit űldöztök?
115  „Mi tehet akadályt Hazánk’ hív Népének,
        „Hogy térdet ne hajtson ez Úr’ Fel-kentének?
        [95:] „Hát Szent Lajos’ Fia hitét fel-bontja-é?
        „Az Úrnak Óltárit köztünk le-rontja-é?
        „Sőt inkább az Istent, kit Tí kísértetek,
120  „Kész Ő engesztelni magáért ’s értetek.
        „A’ Virtust betsűli; nem néz a’ Vallásra,
        „A’ hív Franczra tekínt, egygyikre, mint másra.
        „Bár kárhoztasson más; de Burbon azt mondja:
        „Hogy ez a’ szíveket mérő Isten’ gondja.
125  „Úgy kíván, mint Atya, Országával bánni,
        „Meg-enged néktek-is; tudja Népét szánni.
        „Hát Tí e’ Vitéznek^[147] békét nem hagytok-é?
        „Örökös Uratok’ Bírái vagytok-é?
        „Vért szomjúzó Papok! álnok ’s tsalárd szívek!
130  „Be nem illyek vóltak ama’ kegyes Hívek!
        „Kik bár gyűlölői minden bálványoknak,
        „Engedtek az Úrban Pogány Királyoknak.
        „A’ vesztés’ helyén-is Hóhérok’ áldották,
        „Kik az ő szavokra vérek’ ki-ontották.
135  „Ti dühös gyilkosi az Úr’ Fel-kentének!
        „Hit’ motskai vagytok; nem hív Keresztyének.
        „’S ha az Úr e’ vérért készűl boszszút állni,
        „Minden mennykövei rátok fognak szálni.
        
                Mint az égi tüzek kiket földhöz vertek
140  El-halván e’ szókra, felelni nem mertek.
        Érzették lelkekben az igazság’ ívét,*
        Melly szaggatni szokta a’ bűnösök’ szívét.
        A’ félelem ’s méreg míg őket gyötrötte,
        Hirtelen a’ lárma Párist bé-tőltötte:
145  Rajtunk az ellenség! Jertek! Sántzra fussunk,
        Hogy éles kardjára még ez nap ne jussunk.
        [96:] A’ por mint sűrű füst az égig fel-hatott,
        Mellytől délben a’ nap’ fénye el-fogatott.
        A’ dobok ’s trombiták szörnyű harsogással,
150  Mint rémítő posták, lettek hír-adással.
        Mint amaz Északról jövő forgó-szelek,
        Kik romlást pusztítást^[148] hoznak mindég velek;
        Zúgnak jó előre, ’s a’ port széllyel-hintik,
        A’ jövő veszélyről a’ főldet meg-intik:
155  Így dörgött a’ Burbon’ rettentő Tábora,
        El-fedte az eget Lovagjai’ pora;
        Kik sebessen mentek, hogy a’ pártosokat
        Ölvén, részegíttsék vérben pallosokat. – 
        
                Betsesbb e’ Királynak^[149] az időnek ára,
160  Mint-sem prédállná^[150] azt halotti pompára.
        Tudja, hogy a’ hóltak’ tzifra temettségek
        Többnyire az élők’ fel-fútt kevélységek.
        Nem tőlti hát azzal szűkséges idejét,
        Hogy mirtussal hintse Váléz’ sírja’ helyét,
165  Hogy néki kő vagy értz Oszlopot* tsináljon,
        Az idő’ fogának melly soká ki-áljon.
        Méltóbb pompát kívánt sír’ halmára hozni,
        Gyilkosit akarta hamvának áldozni.
        Megy hát, ellenségin hogy boszszúját vegye,
170  ’S meg-hódolt örökjét boldog Néppé tegye. – 
        
                Nem-várt Seregének rémítő hírére
        E’ pártos Gyűlésnek meg-posdúl a’ vére;
        Májen után minden repűl a’ kő-falra,
        Mind a’ két rész bátran készűl viadalra.
175  [97:] Ezek még tsúfsággal e’ Vitézt^[151] boszszontják,
        Hogy tsak jőjjön, vérét az ebeknek ontják.
        
                Páris, kit a’ bőség tett e’ bóldog karban,*
        Koránt sem illyen vólt még e’ zűrzavarban.
        Bé-kerítő sántzán számos várak álltak,
180  Mellyeket a’ méreg ’s félelem tsináltak.
        Pompás Hóstátjai, kik békével élnek,
        Bár nints kerítések, semmitől nem félnek,
        ’S mellyeknek az utas tsudálván szépségét,
        Előre képzeli Páris’ ékességét,
185  Tsak szalmás kunyhókból még ekkor állottak,
        Hol némelly Pásztorok hajdan meg-szállottak.
        Azonközben rohan Burbon Észak felől,
        Rémítő formában a’ halál jön elől.
        Párist ostromlani erőssen készűlnek,
190  A’ nyílak alá ’s fel sebessen repűlnek.
        Égig megy a’ le-húlt kő-fal’ ’s tornyok’ pora,
        Mellyeket öszve-tört a’ nagy tűz’ zápora.
        Mivel egymást űzik az ágyúk’ mennykövi,
        Mellyekkel egygyik rész a’ másikat lövi.
195  A’ sántzot ’s a’ mezőt el-fedték a’ testek,
        E’ tüzes nyílaknak kik útjokban estek. – 
        Hajdan az emberek egy karddal bé-érték,
        Mellyel egymást ölték, vagy halálra sértek.
        Illy nagy készűlettel nem mentek a’ hartzra,
200  Mert az egy karddal-is sok száz omlott artzra.
        De dühös fijaik nagy vakmerőségből
        Vesztekre a’ tüzet le-lopták^[152] az égből.
        [98:] Most a’ Flandrus hadnak^[a] átkozott magzatja
        Az ágyú szívünket elébb meg-olvasztja,
205  Mellyben a’ salétrom záratván értz tsőben,
        Szórja a’ golyóbist mintegy nagy essőben.
        Villámlik, mennydörög, okádja a’ halált,
        Ízekre tör mindent, a’ mit útban talált.
        Sőt meg-nem érik ma e’ nagy dühösséggel,
210  Élnek még átkoztabb ’s szörnyűbb mesterséggel.
        Főldi barlangokban rejtik e’ gyilkos port,
        Melly fel-gyúlván, gyakran fel-vet egész tábort.
        Sok Vitézek bízván kezek’ erejében,
        Serényen hartzolnak a’ Márs’ mezejében:
215  Mikor e’ menny-kövek ropogva meg-gyúlnak,
        ’S tőlök fel-vettetvén ízenként le-húlnak. – 
        Sok tábornak így ád a’ nyílt főld sír halmat,
        Mikor színtén látszott venni diadalmat. – 
        
                Burbon, kit a’ Líga ártatlan űldözött,
220  Thrónusára siet illy sok halál között.
        Hűséges Serege bátran megy mellette,
        Bár alatta Pokol, ’s menny-kő zúg felette;
        Mert a’ dítsősséget látja Ura körűl,
        ’S felejtvén a’ halált, tsak ez egynek örűl.
225  Mornéj mint egy álmot e’ szélvészt úgy nézi,
        Vítéz lépéseit nemesen intézi.
        [99:] Bár zápor’ módjára húll a’ halál’ íve;*
        Ortzája nem sárgúl, meg-nem dobban szíve.
        Szomorúan nézi a’ had’ szörnyűségét,
230  Érzi a’ bűn miatt az ostor’ szükségét.
        Gyűlőli a’ hartzot: de jó Urát szánja,
        Mint bőlts és hív Jobbágy, megy hová kívánja.
        Ama síkos útra nem soká el-érnek,
        Hol nem tudtak járni síkjától a’ vérnek;^[153]
235  De itt virtussokat még inkább fel-kőltik,
        Tsak hamar hóltakkal az árkot bé-tőltik.
        A’ hólt test’ halmain a’ kő-falra mennek,
        Hol lég-több omlásit vészik észre ennek.
        Burbon bé-fedetvén vértől mindenfelől,
240  Ki-vont fegyverével maga megy leg-elől.
        Az ágyú, tűz ’s kard közt mihelyt fel-érkeze,
        Le-üti Zászlóját győzedelmi’ keze.
        Mellyen a’ Pártosok halálra bámúlnak,
        ’S győző Urok előtt majd mind artzra húlnak;
245  Míg Májen a’ hartznak meg neki bíztatja,
        Vétkes példájával a’ bűnre nógatja,
        Bár nem mernek nézni jó Urok’ szemébe;
        Készszek kardjok’ szúrni irgalmas szívébe.
        Éris vér-özönben magát vígan mossa,
250  A’ vak buzgóságnak mellyel ont pallossa.
        Mihelyt a’ katonák a’ sántzra fel-hágtak,
        Ezer ízre sokat a’ Lígából vágtak.
        
                A’ had’ menny-kövinek itt meg-szűnt lármája,
        Mellyeknek két felől halált szórt a’ szája.
255  Egy mord hallgatás állt a’ zúgás’ helyében,
        Szikrázott a’ harag mindennek szemében.
        [100:] A’ főldet öntözik a’ vérnek árjával,
        Úgy nyit útat ki ki magának kardjával.
        Már Burbon a’ Lígát láttatott meg-győzni,
260  Mikor erejét ez kezdé meg-kettőzni.
        Liliom’ Zászlóit fel-forgatni merte,
        Egygyik a’ másikat százszor viszsza-verte.
        A’ szerentse hajlott hol egy, hol más felé,
        A’ két részről húlt test a’ sántzot el-telé.
265  Így fut ide ’s tova a’ tengernek habja,
        Mikor egy dühös szél menését ki-szabja. – 
        
                Meg-mutatta Burbon, ’s Májen ez időben,
        Melly sok nemes virtus lakjék mind kettőben;
        Mert mint bőlts elméjek jobbnak arányozá,^[154]
270  Seregét mindenik bátran kormányozá.^[155]
        Mint élesztő lélek szemeknek járása
        Mozgatta e’ testet, mint légyen állása.
        
                Azomban oda ért Burbon’ segíttsége,
        Melly a’ hartz-kívánság miatt lángal ége.
275  Szörnyű ordítással a’ sántzra fel-szaladt,
        ’S bár soha nem hartzolt még Francz Zászló alatt;
        Itt-is fel-tártja ez az Anglus név’ hírét,
        Mindenik ez helyre kész ontani vérét,
        Melly hajdan Elejék’ dítsősségét látta,
280  Mikor Anglus Urát a’ Francz Nép imádta.
        Tsak hamar Omállal Eszszex találkozik,
        Ki mint Vitéz Bajnok külön vállalkozik,
        Mindenik nagy Vitéz, bízik erejében,
        Így vítt Akill ’s Hektor Trója’ mezejében.
285  [101:] Vérengző barátjok körűlöttök álnak,
        Tsudálják bajnokit bennek a’ halálnak.
        Francz, Anglus, ’s Lorrénok meg öszve-tódúlnak,
        Egymás’ kardja által, mint a’ fű, úgy húlnak.
        
                Óh öldöklő Angyal! ki véres karjokat
290  Fel-vonván szúrdaltad egy-másba kardjokat!
        Mond-meg, kettőjök közt fogtál mellyik mellett?
        Az örök végzésből győzni kinek kellett?
        Soká Eszszex ’s Ómál tsak egyenlők vóltak,
        Mind a’ két seregből majd egy formán hóltak:
295  De Burbon’ részére hajlott az Ég’ fontja,
        Azért-is tsak hamar a’ Lígát meg-rontja,
        Melly mint viasz olvad félelmében tőle,
        Ordítva Párisnak fut viszsza előle.
        Mint sebes pataki a’ zápor essőnek
300  A’ magas^[156] hegyekről mellyek alá jőnek,
        Rohannak a’ vőlgynek iszonyú zúgással,
        Rémítik a’ mezőt szörnyű harsogással,
        Dühös habjainak semmit sem tehetnek
        A’ gátak, mellyeket eleikbe vetnek,
305  El-sepernek mindent, a’ mit tsak találnak,
        Hintik darabjait a’ letört kő-szálnak,
        Tőből szaggatják-ki a’ magas tser-fákat,
        ’S űzik a’ sík mezőn meg-réműlt gulyákat:
        Így rohan a’ sántzról Burbon a’ Városnak,
310  Melly helyt ad az őtet űldöző Pártosnak.
        ’S bár a’ vér-ontásra nem volt akaratja,
        Bűnös Jobbágyait sajnálva aratja.
        Széllyel fut a’ Líga’ tizen-hat Vezére,
        Hogy ne jusson Ura’ boszszúlló kezére.
315  [102:] A’ bé-zárt kapukat Májen meg-nyittatja,
        Minthogy a’ hartz’ tüzét tovább nem állhatja.
        A’ győző sereg őt vitézűl meg-űzi,
        A’ le-vágott főket kardjára fel-fűzi.
        A’ dúlásra ugyan sokan széllyel futnak,
320  Mihelyt őt’ kergetvén a’ Hóstátba jutnak:
        De kész győzedelem lévén már markában,
        Burbon mindenütt hág a’ Májen’ sarkában.
        Tudja, hogy nem elég a’ Lígát meg-győzni;
        E’ Hidra-bimbózást meg-is kell előzni.
325  El-szélledt Vítézit megint öszve-híjja,
        Hogy Páris’ kapuit tűzzel vassal víjja.
        
                Ekkor egy tűndér* test mellette meg-állott,
        Egy fényes fellegből melly e’ főldre szállott.
        Forgó szelet vett ez szekérűl alája,
330  Meg-testesűlt Istent mutatott formája,
        Színére őltözött mennyei szépséget,
        Mint egy ragyogó Nap, egész teste égett,
        Tűndöklő szemei szomorúan néznek:
        „Meg-állj te nyomorúlt! így szóll e’ Vitéznek,
335  „Így dúlod eleid’ ditső örökségét?
        „Zablázd katonáid’ bátor dühösségét.
        „Tulajdon Országod’ hát ekként rontod-é?
        „Saját Jobbágyidnak vérét így ontod-é?
        „Állj-meg – győzd-meg magad’. –  Menny-dörgő szavára
340  Minden, a’ ki hallá, omlott ortzájára.
        E’ szó minden dúlást menten ketté vágott;
        Burbon, ki már szintén a’ kapura hágott,
        [103:] Mint egy tenger, mellynek habja égig ére,
        Meg-áll e’ rémítő és nem várt ígére.
345  „Óh bóldog lakossa egy más jobb világnak!
        „Hogy lehetsz tanúja e’ sok gonoszságnak?
        Erre feleletét nyájassan folytatja;
        „Ne félj! Lajos vagyok a’ Burbonok’ Atyja,^[157]
        „Ki sokáig hajdan, mint most Te, így vívott,^[158]
350  „’S kit e’ bóldog Ország Tútorának hívott.^[159]
        „Lajos a’ ki Téged’ szeret ’s szán szívéből,
        „Minthogy félre áltál Eleid’ hitéből.
        „Az Úr, kinek hozzád száltam-le szavára,
        „Vígyáz Mennyből Te rád, ’ s ez Ország’ javára.
355  „Hartzolj, ’s kegyelmes légy: így béred’ e’ lészen,
        „Hogy nem soká e’ nép mint Atyját bé-vészen.
        „Az örök-végzésben így van ez meg-írva....
        Örömében Burbon itt el-fakadt sírva.
        El-aludt a’ harag e’ szóra szívében,
360  Térdre esvén szintén megfördött könyvében.
        Szent rettegés’ tüze buzgó lelkét gyújtja,
        ’S hogy őt’ meg-ölelje, kezeit ki-nyújtja:
        De mikor örömmel akarja ölelni,
        Ollyan mint egy árnyék, nem tudja meg-lelni.
        
365          Míg Szent Lajos vele így szóll, ’s meg el-tűnik,
        Az ágyú golyóbis repűlni nem szűnik.
        Idegenek, Franczok, Aszszony, gyermek, Vének,
        A’ városból reá tűz záport lövének.
        De egy égi pais fedezte-bé fejét,
370  El-hárítá róla a’ tűznek erejét.
        Mennyi halál közt járt, végre ekkor látta,
        ’S az őt’ ki-vonó kézt majd sírva imádta.
        [104:] Bátor, de szomorú szemmel Párist nézi,
        Melly hitetlenségét száz bűnnel tetézi.
375  Francz Nép! úgymond, meddig rontod így magadat
        Űldözvén örökös ’s irgalmas Uradat?...
        Mint mikor a’ szép Nap ágyához meg-tére,
        Minthogy gyors útának tzéljára el-ére,
        Magát majd két-szerte nagyobbnak mutatja,
380  ’S kedvesebben ragyog álmos súgárzatja:^[160]
        Így megy alá Burbon Páris’ várossáról,
        Vígan gondolkozván kedves Lajossáról.
        Tsak hamar Vintzenig útában haladott,
        Hol bőlts Törvényeket hajdan Lajos adott.
385  „Ditső eleimnek régen kedves helye
        „Vintzen! hogy lettél, mond, latroknak mű-helye?
        „Nagy dítsősségedről be méllyen le-száltál!
        „Mikor az Országnak tömlötzévé váltál,
        „Hová sok fő-rendek, kik nyomnak ’s nyomatnak,
390  „Bűnök’ közepéből váratlan vonatnak.
        „Mint meg-tőltt nadályok estve ágyra mennek;
        „’S már nem tisztek sokszor, mikor fel-serkennek.
        Azomban hol a’ Nap futását végezte,
        Onnan fel-jött az Éj, ’s Párist bé-fedezte.
395  El-takarta a’ vért, ’s a’ hóltak’ tetemét,
        Kik gyászszal vonták-bé a’ Napnak bús szemét.

        Ama jó Teremtő, a’ Menny’ és főld Atyja
        Akarván, hogy fogyjon éltünk’ sok bánatja,
        Kegyelméből adott két nagy jól-tévőket,
        ’S vigasztalók gyanánt főldre kűldé őket.
    5  Orvost lél ezekben a’ gyász, bú, ’s szegénység,
        E’ két nagy gyámolink az Álom ’s Reménység.
        Ha a’ munka után a’ test kezd lankadni;
        Olly orvos az Álom, melly erőt tud adni.
        A’ kire szúnyasztó mákját bőven ejti,
  10  Fáradsága’ terhét az könnyen felejti.
        Lelkünk’ kivánságit a’ Reménység gyújtja,
        ’S még mikor tsábít-is, balsamomát nyújtja.
        De a’ kinek Mennyből ez orvos adatik,
        Bátran örűlhet az; mert meg-nem tsalatik.
  15  Hív ’s állandó annál, mint az, a’ ki adja,
        Még kívánságit-is bőven meg-haladja.
        
                Menjetek Burbonhoz, mond Lajos e’ párnak,
        El-alélt tagjai mert óhajtva várnak.
        Az Álom hogy hallá ez égi szó’ hangját,
  20  Kész el-hagyni menten setétes barlangját.
        [106:] Ama’ zőld mezőre Burbonhoz repűle,
        Az álmadozások vígadnak körűle.
        Lelkét víg képekkel; testét hintik mákkal,
        Melly elegyűlt Laurus’, olaj-ág’ ’s ró’sákkal. – 
        
  25          Ekkor koronáját Szent Lajos le-vészi,
        ’S e’ győző Vitéznek^[161] homlokára tészi.
        „Menj, ’s uralkodj, úgymond, szívem’ reménysége,
        „Régi törsökömnek egy fő ditsőssége.
        „Az Úrnak ez hozzád még kis ajándéka,
  30  „Királyságnál többet van adni szándéka.
        „Mit tsinálnál fijam száz illyen országgal,
        „Ha meg-nem térsz ’s nem bírsz^[162] örök bóldogsággal?
        „El-olvad e’ Világ, mint a’ hónak halma,
        „Egészszen sem lehet a’ virtus’ jutalma.
  35  „A’ ki itt sokat bír,^[163] azt sok bú követi,
        „Végre rontó kezét a’ halál rá veti:
        „Jer, egy más világot mutatok én néked,
        „Melly nem olly romlandó, mint Királyi Széked.
        „Jer, ’s a’ Teremtőnek titkai közt nézzed,
  40  „Szent végzése szerént élted’ mint intézzed.
        
                Egy fényes szekérbe egygyüt hát fel-űlnek,
        A’ levegő égben sebessen repűlnek:
        Mint a’ gyors villámás Éjszakról fut Délre,
        Minden akadékot útjában üt félre;
  45  Vagy melly gyorsan repűlt ama szekér régen,
        Mellynek tűz’ lovagi vágtattak az égen,
        Mellyben egy szent ember, kit Áháb űldözött,
        Mennybe ragadtatott ezer lángok között. ...
        [107:] E’ forgó Világnak tágas örvényében,
  50  Mellyben sok test jön ’s megy ki-mért Törvénnyében,
        Középben jár a’ Nap; ’s e’ tűz-tenger körűl
        A’ szabott órára ki ki egygyet kerűl.
        E’ szűntelen’ égő fáklya’ özön-árja
        Kevés minutában őket által járja.
  55  Fel hozza idejét Ősz’, Tél’, Tavasz’, Nyárnak,
        Illy sok világokban kik körűlte járnak.
        Kik közt ki ki a’ mást húzza maga felé,
        Ama titkos lántzal, melly óltatott belé.
        Oltalmazza egygyik a’ másik’ Törvényét,
  60  ’S kézről kézre adja kőltsönözött fénnyét. – 
        A’ hol e’ testeknek meg-szűnik futások,
        Ama’ nagy üregben úsznak megint mások.
        Meg annyi Világot ezek-is formálnak,
        Hol sok száz milliók az Úrnak szolgálnak.
  65  Meszsze ezeken túl lakik a’ Teremtő, ...
        Tsak hamar reptében ide ér mind kettő;
        Ott az Úrnak dítső ’s fényes széke körűl,
        Az égi Seregek’ nagy tábora örűl:
        E’ főldről fel-repűlt lelkek a’ hóltaknak
  70  E’ nagy dítsősségben az Úr előtt laknak.
        ’S minthogy nem nyögnek már setét tömlötzökben,
        Örökké úsznak itt öröm-özönökben.
        Minden lélek, mellyet a’ porba lehellett,
        Itt áll-meg az igaz Bíró’ széke mellett.
  75  Sokféle név alatt az Urat ditsérik
        Azok-is, kik őtet ingyen* sem esmérik.
        Ő ontja áldásit azokra az égből,
        Kik sírva kiáltnak hozzá sok ínségből
        [108:] Vak buzgóságunknak homállyát sajnálja,
  80  Sokféle formákra melly őt’ ki-tsinálja.
        
                A’ halál, kit a’ bűn ’s az idő szűltenek,
        Ide hord-fel mindent, valakik éltenek,
        A’ Bonzot ’s a’ Brahmánt Chinából fel-viszi,
        A’ ki Konfúczius’ szavát vakúl hiszi.
  85  Persiából ide gyűjti a’ Gébreket,
        Kik követik most-is Zoroásztereket.
        Fagyos lakossait a’ hideg Északnak,
        ’S a’ kik Áfrikának tüzes főldén laknak.
        Az erdőkben lakó sok vad Pogány Népet,
  90  Kik tsak nem el-veszték az emberi képet. – 
        A’ Dervis itt meg-áll, széllyel néz, ’s tsudálja,
        Hogy az Isten’ jobbján^[164] Papját nem találja.
        A’ Bonz bánatjában le-üti bús szemét,
        ’S mutogatja sok kínt szenvedett tetemét.
  95  Minden Népből ’s nyelvből mihelyt ide gyűlnek,
        Még a’ Bíró nem szólt; –   –   –  ’s már-is el-réműlnek.
        E’ szív látó Isten őket körűl-nézi,
        ’S egy látással a’ bért köztök el-intézi.
        E’ rémítő széktől Burbon járt meszszére,
100  Melly áldást ’s átkot hint az ember’ fejére,
        Mellyből mint az árvíz a’ végzések jőnek,
        Mellyek nem nyilnak-meg halandó élőnek.
        „Mint méri ezeket vallyon az Úr’ fontja?
        „Hiszem, hogy haragját lelkekre nem ontja,
105  „Azért, hogy a’ Jésus’ Nevét nem vallották,
        „Minthogy azt éltekben soha sem hallották. 
        „Mind azoknak hiszem lészen Meg-tartója,
        „Kiknek bőlts keze lett porból formálója.
        [109:] „Ezért plántált belénk józan-okosságot,
110  „Hogy ennek fénnyénél nyerjünk boldogságot.
        „E’ sok Pogányságot e’ szerént ítéli;
        „Bár Görög vagy Sczitha, él az, ki őt féli. – 
        
                Míg Burbon ezekről így beszéll magában,
        ’S vakmerő szemmel néz a’ Bíró’ dolgában,
115  A’ Törvény-szék alatt egy szó meg-zendűle,
        Mellytől a’ főld’ gyomra ’s az ég meg-rendűle.
        Olvasztá a’ szívet szörnyű harsogása,
        Mint hajdan Sinának dörgő tsattogása.
        Az égi szent Sereg erre el-hallgatott,
120  Sok ezer tsillag ezt ekhózván, jajgatott.
        „Véges ész! az Urnak útát így fontolod*?
        „Hogy imádnod kell azt, hát meg-nem gondolod?
        „Verseng-é a’ gyúrt sár a’ Fazék-gyártóval?
        „’S te por lévén perlesz a’ Mindenhatóval?
125  „Kinek öl és gyógyít, plántál, vág, ront karja,
        „Meg-botsátja bűnét a’ kinek akarja.
        E’ menny-dörgő szó még az égen hallatott,
        Hogy egy széltől Burbon gyorsan ragadtatott.
        Alá-szált hirtelen egy szörnyű mélységben,
130  Hol sok millió nyög iszonyú ínségben.
        Ez öblös barlangnak setét szövevényje
        Nem kóstolta millyen a’ Nap’ áldott fényje,
        Nem lakik itt élet, hol kész szállást talál
        A’ kétségbe-esés ’s az iszonyú halál:
135  Örökkön örökké e’ tömlötzben nyögnek,
        Kik élvén szolgáltak a’ bűnnek ’s ördögnek.
        Mint a’ hegyről omló árvíz’ harsogása:
        Úgy zúg itt a’ jaj-szó ’s fogak’ tsíkorgása.
        [110:] Isten! melly sok jajnak zokogó szózatja
140  Reszketteti testem’, ’s réműlt lelkem’ hatja!
        Melly nagy tűz, mond Burbon, ’s füst jő-ki e’ helyből,
        Mint egy értz’ olvasztó lángozó mű-helyből!
        Fijam! az Igazság ásta e’ mélységet,
        Ebbe zárta a’ bűnt, vétket ’s kevélységet.
145  Jer, mert vas kapui mindég ketté válnak.
        ’S tsak hamar a’ Pokol’ ajtaján meg-állnak.
        Itt van az Irígység,^[165] sok szív’ rágó férge,
        Komor szemén ’s száján egyre omlik mérge;
        Gyűlőlt minden élőt ’ s a’ Napnak világát,
150  A’ hóltakkal leli itt minden vígságát,
        Sárga szín vonta-bé el-száradt tetemét,
        Látván Burbont, sohajt ’s el-fordítja szemét:
        A’ fel-fútt kevélység ezt közel strá’sálta,
        Melly ekkor-is magát nézgélte ’s tsudálta.
155  Odább volt a’ szívet szédítő Bújaság,
        ’S a’ testet hervasztó éktelen Puhaság.
        A’ Nagyra-vágyás túl törvényeit szabja,
        Innen gyötör mindent, a’ ki néki rabja.
        A’ Hipókritaság alszik kebelében,
160  Szemében kegyesség, pokol van szívében.
        Ember’ maga haszna a’ Vak-buzgósággal,
        E’ tömlötzben lakik több más gonoszsággal.
        E’ kínzó Hóhérok Burbont nem esmerték,
        Azért meg-réműlvén, tsak nézni sem merték.
165  Jó szívében nem vólt ezeknek lakása,
        Melly a’ Virtusoknak lett kedves szállása.
        Mitsoda Szent, mondják, jött e’ setétségbe?
        Hogy nevelje kínunk’ e’ szörnyű ínségbe.
        [111:] E’ tömlötz’ öbleit Burbon öszve-járja,
170  Az Úr’ haragjának hol zúg tüzes árja. – 
        Tsak hamar egy helyen a’ kínlódók között,
        Egy szörnyű Tsudában* szeme meg-ütközött;
        Mert Klemensre talált, Váléz’ gyilkossára,
        Rá esmért ekkor-is vérengző karjára.
175  Egek! ím’ a’ kinek Szent a’ főldön Neve
        Vas lántzokon űl itt, ’s tűz’ prédája leve.
        Térden imádtatik képe sok óltáron,
        Kit Belzebub tart itt egy örökös záron.
        Isten! be sok Szentnek e’ főldön áldoznak,
180  Kiket az ördögök Pokolban kínoznak.
        
                „Jer Fijam, mond Lajos, ’s nézd-meg a’ kínokat,
        „Mellyek gyötrik bellyebb a’ roszsz Királyokat;
        „Mennél több hatalmat magokra őltöznek.
        „Annál több kínt látnak, mihelyt ki-kőltöznek.
185  „Lakolnak a’ bűnért mellyel önként tettek;
        „’S mellyel Országokban tudva meg-engedtek:
        „El-nyeli a’ halál tűndér* pompájokat,
        „Bé-zárja tsapodár* Tisztjei’ szájokat,
        „Kik az Igazságot tőlök el-rejtették,
190  „’S hogy tzéljokat érjék sok bűnbe ejtették.
        „Az Igazság’ fényje itt őket kínozza,
        „Sok gonoszságokat rendre elől-hozza.
        „Nézd, mint reszketnek itt sok dühös Királyok,
        „Száz-szorosan omlik a’ kín’ lángja rájok:
195  „Minthogy élvén, számot senkinek nem adtak,
        „A’ sok vér-ontásért Nagyoknak mondattak.^[166]
        Sok roszsz Ministerek bellyebb lántzon vóltak,
        Az Ország’ vesztére kik álnokúl szóltak,
        [112:] Kik pénzen adták-el a’ virtusnak bérét,
200  ’S mint éh medvék szívták a’ szegény Nép’ vérét.
        Itt nyögnek, kik hamis űgy’ ’sírjából éltek,
        Tekerték a’ Törvényt ’s gonoszúl ítéltek.
        Sok latrok, gyilkosok ezeket követték,
        ’S mind azok kik élvén a’ Vallást nevették.
205  Vallyon, kérdi Burbon, e’ veszedelemben
        Nyögnek-é, kik éltek édes szerelemben?
        Kik azzal sérték-meg az emberek’ Atyját,
        Hogy könnyen követték szívek’ indúlatját.
        Nemes Lelkek, kik jól sokakkal tettetek!
210  Hát a’ gyilkosokkal egy lántzra mentetek?
        Itt el-keseredvén, így sohajt zokogva:
        Óh! ha minden bűnös így sohajt itt fogva,
        Ha kívánja az Úr’ sértett dítsőssége,
        Hogy rövid éltünknek illy kín légyen vége;
215  Nem jobb lett vólna-é a’ méhben meg-fúlni,
        Mint egy kis örömért e’ tűz közzé húlni?
        Elménk’ szabadságát bár az Úr el-venné,
        Hogy illy nyomorúlttá lelkünket ne tenné!!! – 
        
                „Ne véld, azt mond Lajos, hogy az Úr engedje,
220  „Hogy tsak egy-is e’ kínt méltatlan szenvedje.
        „Mert mint igaz Bíró őket úgy ítélte,^[167]
        „Úgy fizet mindennek mint kívánta élte.
        „Nem gyönyörködteti könyörűlő szívét,
        „Hogy ok nélkűl öszve-rontsa keze’ mívét:
225  „Azért formálta-é az embert képére,
        „Hogy ok nélkül hányja a’ Pokol’ tüzére?
        „Mérsékli haragját; mert jó Ő ’s kegyelmes,
        „A’ boszszú-állásra igen késedelmes.
        [113:] „Úgy vér Ő, mint Atya, vesztünk’ nem kívánja,
230  „Meg-enged mindennek, ki bűnét meg-bánja.
        
                Így szóll, ’s egy szép helyre sebessen fel-hágnak,
        Melly kies hazája az ártatlanságnak.
        Meszszéről tsudálták pompás fényességét,^[168]
        Mellyből mérsékelték* az Úr’ dítsősségét.^[169]
235  Alig tűnt e’ szép hely Burbonnak szemébe,^[170]
        Hogy egy szent vígasság kezd folyni szívébe.^[171]
        Itt semmi indúlat nem gyötri éltünket,
        Az öröm’ balsamja öntözi lelkünket,
        Fő bóldogságunk’ itt a’ szerelem tészi,
240  Nem az, melly a’ vértől bűnös tüzét vészi:
        Hanem ama’ szent láng, az Égnek magzatja,
        Mellyel gyújt lelkünkben az emberek’ Atyja.
        E’ szent szerelemmel minden szívek telnek,
        Szűntelen kívánnak; ’s minden jót meg-lelnek.
245  Édes örömünk’ itt bánat nem borítja,
        Tsendes nyúgodalmunk’ gond nem háborítja.
        Minden népből ’s nyelvből a’ jók ide gyűlnek,
        Az igaz Királyok ’s Tisztek^[172] itt örűlnek.
        Károly ’s Klodovéus felső bóldogságra
250  Itt mentek, ’s vígyáznak egygyütt Francz Országra.
        Sokan, kik a’ földön egymástól nem férnek,
        Hű barátok lésznek, mihelyt ide érnek.
        Lajos, mint egy tzédrus a’ többit haladja,
        Igaz Törvénnyeit bőltsességgel adja.
255  A’ jóság ’s igazság, melly őt gyújtá belől,
        Mint két tanátsos űlt székében két-felől.
        Atyja vólt a’ népnek; minden szívvel bíra,
        Le-törölte könyvét annak, a’ ki síra.
        [114:] Itt sem távozott-el Amboáz^[a] mellőle,
260  Ki szerette Hazánk’; ’s szerettetett tőle.
        Hív Tiszt, igaz Bíró, ki illy méltóságban
        Nem mártá kezeit vérben ’s gonoszságban.
        Virágzott mint Pálma Hazánk’ békessége,
        Áldott Királyunknak fénylett dítsőssége.
265  Ekkor minden népet a’ Francz fellyűl haladt.
        Boldog nap! jőjj viszsza egy más Lajos alatt!
        
                Túl vóltak sok Nagyok,^[173] kiket vítézségek
        Vezérlett a’ hartzban; nem vad dühösségek.
        Trimulj, Kliszszon, Foá, Gesklin a’ Thrónusnak
270  Oszlopa, ’s ostora minden Tirannusnak.
        Montmorentzi, Bajárd, ’s Hazánk’ Vitéz Szűze^[b]
        Ki maga egyedűl ezer Anglust űze,
        ’S kinek virtusinak méltatlan jutalma
        Lett egy néki gyújtott rakás fának halma.
        
275          Mind ezek, mond Lajos,^[174] a’ virtust szerették,
        Igazán ítéltek, ’s e’ bért azért vették.
        Hűséges magzati az Ekklésiának,
        A’ népnek a’ jóban tűköri valának.
        [115:] Szent Vallásom’ ki ki buzgóan követte; – 
280  Mi az oka, hogy ezt Burbon meg-vetette?
        
                Mihelyt ezt ki-mondá fúldokló nyögéssel,
        A’ végzések’ háza meg-nyílt nagy zörgéssel.
        Meszszéről ragyogtak értz kapui ennek,
        Mind ketten e’ felé sebes lábbal mennek.
        
285          Észre-vehetetlen gyors szárnyal az idő
        E’ rémítő házhoz éjjel nappal megy ’s jő.
        Véletlen’ adja itt mindennek tudtára
        A’ mi kinek kinek végződött számára.
        Egy vas Óltárra van egy nagy könyv tétetve,
290  Mellyben a lejendők le-vagynak festetve;
        Jó, roszsz, öröm és bú írva van előre,
        Melly Világ’ végéig omlik minden főre.
        Fogva lehet látni itt a’ szabadságot,
        Melly e’ főldön kevély; ’s ott szenved rabságot.
295  Olly titkos lántzra őt’ tudja az Úr tenni,
        Hogy rab; ’s még-is láttzik szabadossan lenni.
        Annál örömestebb’ az Úr’ tzélját tészi,
        Mert hogy kötve volna eszébe nem vészi.
        Másnak enged, még-is kevéllyen gondolja,
300  Hogy mindent a’ mit tész’, kedvére fontolja.
        
                Jó Fijam! mond Lajos, az Isten’ kegyelme
        Innen száll-le; ’s úgy lesz’ lelkünk’ segedelme.
        Egy nap’ innen lő rád tüzes nyílt ívéből,
        Hogy ki-írtsa a’ bűnt Burbonnak szívéből.
305  Idejét és módját nem tudhatod ennek,
        Mert függ hatalmától az egy Szent Istennek.
        [116:] Vallyon mikor fogja az időt el-hozni,
        Mellyben Fijaihoz fog Burbon tartozni?
        Melly sok tsalárd úton kell még addig futnod,
310  ’S gyarlóságból mennyi gyalázatra jutnod!
        Bár ne számláltatnék soha-is éltedhez
        Az idő, mellyben hív nem lesz’ Istenedhez!!
        
                Burbon újjra itten réműléssel hallja,
        Hogy egy sokaság zúg, mint a’ méhek’ rajja.
315  Lásd-meg, ugymond Lajos, e’ számos képeket,
        Kik tésznek nem soká hatalmas Népeket.
        Elébb, hogy nem lenne, sok száz esztendővel
        Esméretes az Úr minden élendővel.
        A’ semmit emberré még nem-is tsinálja,
320  Mikor élte’ napját már mind ki-számlálja.
        Ki-méri a’ határt mindenik Országnak,
        Tudja, ez mint dűl-le, mások fel mint hágnak.
        Ki ki mint fog élni, írva vagyon nála,
        Tudja, mikor ’s mint lesz’ mindnyájok’ halála.
        
325          Jer Fijam! mert az Úr néked meg-mutatja
        A’ nagy embereket; kiknek lészesz Atyja.
        Ím’ fijadat látod az első ágzásban,
        A’ ki Francz Országot tartja virágzásban,
        A’ Belgát ’s a’ Spanyolt vitézűl meg-győzi;
330  De virtussal őtet Fija meg előzi.
        
                Burbon tsudálkozik, hogy tsak nem leg-elől
        A’ Thrónus mellett lát két Papot két felől.
        A’ Pápa’ mondérját tzifrán fel-öltözték,
        Kevéllyen a’ népet lábokhoz kötözték.
335  [117:] Test-őrzőik’ számát bámulva szemléli,
        E’ pompára őket Királyoknak véli.
        Úgy van, bár nem hívják, mond Lajos, azoknak;
        De Urok a’ Népnek, sőt a’ Királyoknak.
        Ez Riselj ’ s Mazarin Ministerek’ képe,
340  Mind kettő fő póltzra az óltárról lépe.
        Szerentse ’s Politik’ fijai valóban,
        A’ népet ’s a’ Királyt vetik vas békóban.
        Riselj bőlts, de álnok, mérgét hóltig tartó,
        Mazarin színessebb; de még többet ártó.
345  Ez fut, meg viszsza-jő, mint a’ szelet látja,^[a]
        Annak a’ bátor szív veszély ellen gátja.
        Mind kettő véremnek gyűlölője lészen.
        A’ nép rajok tömjént, hol meg átkot tészen.
        Mert mikor a’ Király’ hasznára dolgoznak,
350  Akkor-is ő reá újjabb jármot^[175] hoznak.
        Óh Te! kit a’ sors tett kissebb rangba nálok,
        ’S kit igaz fontomban nagyobbnak találok:
        Kolbert! kinek nyoma tsepegtet bővséget,
        Melly fel-magasztalja a’ Királyt ’s községet.
355  Hív Tiszt, jó Hazafi, Francz Nép meg-tartója,
        Melly áldott Nevednek lészen káromlója.
        De melly szépen rajta nemes boszszúd’ vészed,
        Mikor őt’ átkáért boldog Néppé tészed.^[b]
        [118:] Így bánt a’ ’Sidókkal e’ nép’ bőlts Vezére,
360  Bár szitok ’s üldözés volt jó-téte’ bére. –   –  
        
                Egek! melly sok rab nép áll e’ Király körűl!
        ’S úgy látszik, hogy ki ki vas lántzának örűl.
        Soha ily pompára Francz Király nem lépett,
        ’S illy földön-tsúszóvá^[176] nem tette a’ népet.
365  Látom, felel Lajos, tőlle mint reszketnek;
        De téged’ jó fijam még inkább szeretnek.
        Jó ’s roszsz szerentsében, tudom, bőv részt vészen,
        Az elsőben kevély, ebben erős lészen.
        Húsz rá rohant népnek bátran ki-fog álni,
370  Nagy lesz’ míg él; nagyobb, ha sírbe fog-szálni. – 
        Óh szép ’s bóldog idők! Nagy Lajos’ Századja,
        Mellynek a’ természet minden javát adja.
        Tudomány ’s mesterség ekkor virágoznak,
        Mellyek dítsősséget a’ Francz Népre hoznak.
375  A’ Mú’sák örökre itt fognak maradni,
        A’ metszés a’ kőnek ott fog éltet adni.
        Szavát a’ mu’ sika égig hallattatja,
        A’ gyóltsot a’ festés majd meg-szóllaltatja.
        Mennyi bőltsnek látom, mond Burbon, sokságát,^[a]
380  Kik mérik az égnek hoszszát ’s magasságát!
        Kik vezérűl vévén az okos kéttséget,
        Űzik mindenünnen a’ mélly setétséget.
        [119:] Nyitva van előttök a’ természet’ titka,
        Főldben ’s vízben látják a’ mi szép és ritka.
385  Felséges Poésis! Te Egek’ magzatja!
        Mellynek édes hangja a’ lelket szaggatja;
        Melly tudtad Áthénást ’s Rómát pallérozni,
        Be sok változást fogsz a’ Francz szívre hozni!...
        Francz Nép! tudsz Te győzni ’s triumfusid’ írni,
390  Nints olly Laurus, mellyel fejed nem fog bírni.
        A’ Vitézek köztted^[177] mint füvek, úgy nőnek,
        Repűlve a’ hartzra a’ Burbonok jőnek. – 
        Látom, mint fedi-bé Kondét^[a] a’ had’ pora,
        Ki hol oszlopa lész’, hol Ura’ ostora.
395  Türrenn, bár nem tetszik, bír annyi virtussal,
        Véle hát egy rangot kíván leg-főbb jussal.
        Mindenek egy Bőltset^[b] Katinában néznek,
        ’S őt tartják egyszersmind nagy hadi Vitéznek.
        Vobán^[c] tzirkalmait ha a’ sántznak veti,
400  Az ágyú-ropogást mérészen neveti.
        [120:] Győzhetetlen lészen Laxemburg a’ Hadban,
        ’S igen szerentsétlen a’ Király Udvarban.^[a]
        Nézd ’a vítéz Villárt^[b] Dénén’ mezejében,
        Hazánk’ dűlő sorsát mint tartja kezében.
405  A’ győző Eugént bátran viszsza-veri,
        ’S őt’ a’ békességre kénszerítni meri. –   –  
        Ki e’ fijatal Princz?^[c] mert szép ábrázatja,
        Kevély pompa nélkűl felségét mutatja.
        Mint egy juhász-kunyhót, a’ Thrónust úgy nézi;
410  Egek! melly setét köd őtet környűl-vészi:
        Mikor szintén akar Székébe fel-menni,
        A’ kegyetlen halál kész őt’ sírbe tenni. –   –  
        Legjobb lelkű Franczot láthatsz fijam benne,
        Ki egykor vérednek fő díszszére lenne.
415  Hát azért tsináltad Isten! e’ remeket,
        Hogy könyv-özönbe márts minden Francz szemeket?
        Mennyi jelét már-is jó szívének adta!
        Melly bóldog lett vólna minden Francz alatta!
        Áldást forrott volna irgalmas Thrónusa,
420  Lett volna igazán a’ Franczok Titusa. – 
        [121:] Óh! mitsoda gyászra fog az Ország jutni
        A’ napon, mellyen kezd hólta’ híre futni;
        Mikor sírbe zárja e’ nagy dítsősségét,
        Vélle egygyütt annyát, fiját, ’s feleségét. – 
        
425          Mint egy tzédrus, mellyel a’ szél ki-ront tőből,
        Ollykor egy tsemetét nyújt még törsökéből:^[178]
        Így hogy Lajos’ Háza lett halál’ predája,
        Hazánknak bőltsőben maradt egy Királyja.^[a]
        Isten! tartsd-meg benne Népünk’ reménységét,
430  Te pedig bőlts Flöri! oktasd gyengeségét.
        Óh melly bőv lész’ Mennyben hív munkádnak ára!
        Ha vezérled lábát a’ Virtus útára.
        Ha meg-tanítod, hogy bár Király a’ neve,^[179]
        De tsak ember, mint más tsak olly porból leve.
435  Mások felett ebben tartsa hát nagyságát,
        Hogy híven dolgozza Népe’ boldogságát.
        Francz Nép! régi fényed’ vedd viszsza alatta,
        Melly a’ főld’ Népeit hajdan meg-haladta.
        Tudomány, Mesterség újra virágozzon,
440  Minden Sziget ’s Tenger Teneked adózzon. – 
        Neptun’ Víz-várában régen tsudálkozik,
        Hogy Francz vitorlákkal ritkán találkozik.
        A’ Nilus’, a’ Pontus’, az Indus’ rév-partja
        Hív Téged’, ’s számodra kíntsét készen tartja.
445  Gyűlőld te a’ hadat; bírd a’ békességet,
        A’ perlődők között enyvezz egygyességet.
        [122:] Tudod, melly sok mezőn folyt Fijaid’ vére
        Míg más Országoknak vóltál félelmére.
        
                Ki ez, kérdi Burbon, kit itt látok állni,
450  A’ Nép’ átkát ’s vádját meszszéről rá szálni?^[a]
        Fijam, nagy lesz’ ez-is; mert bír olly elmével,
        Hogy bé-tőlt sok Népet neve’ félelmével.
        Buja^[180] lesz’; de nem rest, a’ vígság’ kebléből,
        Sokszor majd ki-veti a’ főldet helyéből.
455  Egybe-veszt sok Népet, ’s meg öszve enyvezi,
        Míg hajóját köztök jó partra evezi.
        Bír a’ Talentumnak majd minden nemével,
        Éleszt minden virtust vígyázó szemével.
        Tud Katona, Vezér, hív Hazafi lenni,
460  Nem Király; de másból tud jó Királyt tenni. – 
        
                Azomban egy sűrű villámlás’ tüzében
        Francz Ország’ Zászlója tűnt Burbon’ szemében.
        Spanyol sereget lát hartzolni alatta,
        Melly a’ Német tábort már fellyűl haladta.
465  Mit látok jó Atyám! mi az oka ennek?
        Fijam! por kezdete, por vége mindennek.
        Imádjuk az Úrnak tsuda bőltsességét;
        Az Ötödik Károly’ Háza érte végét.
        A’ Spanyol, ládd, nékünk térdet fejet hajta,
470  ’S Királyt kér, ki bőltsen uralkodjon rajta:
        Filepet. –   –   Burbonnak hév szíve ezekre
        Az örömtől tsak nem repedett ízekre.
        [123:] Mérsékeld, mond Lajos, e’ nagy vígasságot,
        Ki tudja, szűl-é ez kárt vagy bóldogságot?
475  Unokánk űlt ugyan Madrid’ Thrónusára,
        Tán még mind kettőnek lesz’ ez romlására.
        Véremnek Sorsosi! Spanyol ’s Francz Királyok,
        Vajha az egygyesség’ Lelke szálna rájok!
        A’ főld’ Népét meddig gyötrik ’s jajgattatják
480  Kik a’ Politika’ tanátsát hallgatják!!
        
                Ezeket Szent Lajos hogy szólni meg-szűnék,
        Mindjárt el-múlt minden; maga-is el-tűnék.
        Fekete kárpittal az ég bé-vonatott,
        ’S a’ végzések’ Háza újra bé-záratott.
485  De mihelyt a’ hajnal nyújtván arany újját
        Nyilt ró’sákkal hinté a’ fel-kőlt Nap’ útját;
        Az Éj más helyre ment setét szőnyegével,
        A’ képzelődések’ ’s álmok’ seregével.
        Burbon-is fel-ébredt; ’s még soha éltében
490  Olly erőt ’s örömöt nem érzett lelkében.
        Mint a’ Nap, úgy fénylett vídám ábrázatja,
        Jelentvén örömét, melly őt’ belől hatja.
        Így mikor a’ hegyről a’ ’Sidók’ vezére
        Negyven napok múlva a’ táborba tére,
495  Olly fényes súgárok folytak ortzájáról,
        Hogy féltében a’ Nép le-rogyott lábáról. – 

        A’ Líga, melly űzte Burbonban jó Atyját,
        Lohasztá már fel-fútt szíve’ daganatját.
        Zűrzavar gyűlések e’ Vitéz’ Nevére^[181]
        Meg-réműlt, ’s felejté, hogy más Királyt kére.
    5  Félénk dühösségek sem már meg-alázni
        Nem mérészlé Májent, sem meg-koronázni.
        Tsúfossan végzett hát egy rangot számára^[a]
        Annak, ki már régen űlt a’ Nép’ nyakára.
        Májen bár koronát nem viselt fejében,
  10  A’ leg-főbb hatalmat tartotta kezében.
        A’ Nép, mellynek magát Tútorának vallá,
        Kész vólt halni érte, mihelyt szavát hallá.
        Újj remény tőltvén hát nagyra vágyó szívét,
        Tanátskozni gyűjti minden rabját ’s hívét.
  15  Mennek a’ két Lorrén, Nemur, Szatr, ’s Kanilják,
        A’ változó Sójőz, Szent Paul és Briszszák.
        [125:] A’ kevélység ’s méreg látszott ortzájokon,
        A’ boszszú-állás túrt tajtékot szájokon.
        Sok alíg bírta már kezét, vagy más tagját,
  20  ’S ez százszorta inkább forralta haragját.
        Az ártatlan féltől még elég-tételt kért
        A’ hamis űgy mellett el-prédált véréért.
        Ki ki sok átkok közt Májennek ígérte,
        Hogy kész vég tsepp vérig boszszút álni érte. – 
  25  Így horták a’ követ Olimpuson régen
        A’ Gigások, hogy rést vágjanak az égen,
        Azt vélvén egy bolond ’s dühös kevélységből,
        Hogy a’ menny’ ’s főld’ Urát le-vetik az Égből. – 
        E’ ’Sinatnak Éris magát meg-mutatja,
  30  Fényes szekeréből őket így bíztatja:
        „Nemes Franczok! most kell vagy halni vagy győzni,
        „Itt a’ Spanyol; ma kell erőtök’ kettőzni.
        Omál fel-kél erre, ki-fut, ’s vígan nézi,
        Hogy jőnek a’ Spanyol’ régen várt Vitézi.
  35  Filep’ segítsége itt van hát végtére,
        Kit soha nem kűldött; tsak mindég ígére.
        Mit félünk? Béts-is lesz’ nékünk segíttséggel,
        Így szóll. ’S Májen ekkor ki-megy siettséggel.
        Ama’ szent Helyre már a’ Spanyolok értek,
  40  Mellybe hólt Királyink alunni meg-tértek.
        A’ ki-pallérozott fegyverek’ soksága,
        A’ lántsák’ ’s pántzélok’ tsillámló világa,
        A’ kard, mellyel ki ki jobb-kezében fogott,
        Mint dél-színben a’ Nap olly szépen villogott.
  45  A’ ki-tódult Népnek víg szava égig ért,
        Mint mennyből jött Angyalt, úgy nézte a’ Vezért.
        [126:] Egmon^[a] vólt ez, kinek ma-is híres Atyja,
        Kinek lett e’ kevély el-fajúlt magzatja.
        Szép éltét amannak metszé Hóhér’ keze,
  50  Kedves Hazájáért mert fel-fegyverkeze.
        A’ szegény Flamandnak menté régi jussát,
        El-akarta róla verni Tirannussát:
        De tsapodár Fija undokúl tsókolta
        A’ kézt, melly jó Atyját ízekre kontzolta.
  55  Ostromlotta Brüsselt, mellyben éltét vette.
        Madridot ’s a’ pártos Párist segítette.
        
                Ezt kűldé hát Filep a’ Szejne’ partjára,
        Hogy légyen a’ dűlő Líga’ óltalmára.
        Májén vakmerőűl hitte, e’ Vezérrel
  60  Burbon’ sátorát-is hogy bé-tőltik vérrel.
        Minden lépéseket kevélység követte; –   –  
        De ez a’ Nagy Vitéz^[182] őket tsak nevette,
        Ama’ hartz után vólt minden kívánsága,
        Mellytől függött sorsa, ’s Népe’ bóldogsága.
  65  [127:] Iton’ és Eurus’ tsergő víze között,^[a]
        Hol a’ szép természet bársonyba őltözött,
        Van egy mező, mellyet Flóra ékesített,
        ’S édes lehellettel Zéfir nedvesített.
        Mikor könyvben ’s vérben úsztak sok más helyek,
  70  Itt a’ Pásztoroknak vígan folyt idejek;
        Erős sántz helyett vólt nékik a’ szegénység,
        Nem vitt ide dúlni senkit a’ reménység,
        Szalmás kunyhójokba, mint várba úgy mentek,
        Soha had-zörgésre még fel-nem serkentek:
  75  De most két Tábor gyűl ez áldott mezőre,
        Mint tűz’ lángja úgy jő a’ fosztás előre,
        A’ szegény Pásztorok réműléssel futnak,
        Míg sűrű erdőkbe ’s barlangokba jutnak.
        Az Aszszonyok ölben vivén gyermekeket,
  80  Szörnyű jajgatással kísérik ezeket. – 
        
                Nyomorúlt Lakosok! jó szívű Királytok
        Nem oka ezeknek; őt’ ne vádoljátok!
        Mert Jobbágyi’ vérét mint magáét szánja,
        Tsak a’ békességért a’ hadat kívánja.
  85  Népe’ sok jajjának véget kíván vetni,
        Ezért kész értetek a’ hartzra sietni;
        Nézzétek, melly bátran tromfol a’ veszéllyel
        Tanúlt lován, a’ melly verset fut a’ széllel;
        Nyerít a’ dob szóra, a’ tüzet ki-állja,
  90  Örűl, hogy illy Főt visz;^[183] a’ főldet kapálja.
        [128:] Sok kedves Vitézi távol nem maradtak,
        Kik sok borostyánt már Urokkal arattak.
        Domon^[a]  ki szolgált már öt Királyok alatt,
        Biron,^[b] kinek sok Nép nevére-is szalatt,^[184]
  95  Fija-is, ki osztán Urára támadott,
        A’ hív vítézségben még most példát adott;
        Szulli, Nangi ’s Kriljon^[c] nem ment, hanem repűlt,
        Kiket a’ Líga-is bár gyűlőlt, de betsűlt;
        Türen^[d] ki tsak hamar Buljon szép párjával
100  Sok gazdagságot nyert, ’s Szédánt-is Várával;
        De majd Fija Armánd azt másért tserélte,
        Hogy párt-ütéséért el-ne veszszen élte.
        Eszszex több Tisztek közt úgy fel-emelkedik,
        Mint egy nyár-fa melly az erdőn nevelkedik,
105  A’ vastag hárs-fák közt hajtogatja fejét,
        Vélek mérsékelvén* kevéllyen erejét.
        Tűndöklő sisakja már meszszéről látszott,
        Mellyen a’ gyöngy ’s gyémánt az arannyal játszott.
        [129:] A’ Nagy Er’sébettől szint’ úgy szépségével
110  Érdemlette ezt ő, mint vitézségével:
        Mert személlye vala egyformán szerelme
        Vítéz Pallásának, ’s ügyének védelme.
        Túl rajta ált Trimolj, Klermont és Fükier,
        A’ nyomorúlt Denesl ’s bóldog Leszdigier,
115  Dalji, kit ez a’ nap szörnyű gyászba márta –   –  
        Mind e’ sok Tiszt a’ jelt szív-szakadva várta.
        Mert a’ Burbon’ színén, mint tűkörben nézi,
        Hogy tellyes hatalmát ma a’ Lígán vészi.
        Májen mindenhez kap; helyét nem találja,
120  Egy titkos reszketés tsontjait el-állja:
        Vagy hogy hamis űgyét tudta a’ Lígának,
        ’S az Ég’ segedelmét nem várta magának;
        Vagy hogy gonosz szíve meg-érzé előre,
        Hogy majd Burbon előtt rohan nyakra főre.
125  De vídám színével fedi félénkségét,
        Hogy jobban fel-gyújtsa népe’ dühösségét,
        Bár a’ kétség miatt alig tud maradni,
        Még-is tud másoknak bátorságot adni. – 
        
                Mint a’ gyors Vadásznak vonva van kéz-íve:
130  Illyen kész a’ hartzra Egmon’ mérész szíve;
        Nehezen szenvedi Májen’ lassúságát,
        Ifjú forró vére gyújtja bátorságát.
        Mint ama’ kevély ló, melly már régen hízik,
        Sebes futásában ’s erejében bízik;
135  Ha hallja a’ dob-szót, vas zabláját rágja,
        Kevély haragjában a’ főldet fel-vágja;
        Néki megy a’ kardnak, a’ veszélyt felejti,
        Míg a’ sebek miatt magát el-nem ejti:
        [130:] Illyen vala Egmon; szikrázott szemében
140  A’ Nemes bátorság, melly égett szívében,
        Gyönyörködik már-is a’ sok koszorúban,
        Mellyet fog nyerni ma e’ várt háborúban.
        Be nem hitte vólna dühös kevélysége,
        Hogy Ivri’ mezején lesz’ ma élte’ vége!
        
145          Már a’ Líga felé Burbon meg-indúla,
        De elébb Népéhez illy szókkal fordúla:
        „Fijaim! Királynak régen esmértetek,
        „Jertek, mert Atyátok kész halni érttetek.
        „Mikor leg-sűrűbben a’ tűz omlik rátok,
150  „Tollas sisakomat elől vígyázzátok.
        „A’ dítsősség’ útját ez el-nem téveszti; ...
        Vitézit e’ szép szó új tűzzel gerjeszti.
        Egy szívvel szemeket fel-vetvén az Égre,
        A’ Seregek’ Urát hívják segítségre. – 
        
155          Ekkor rohanással mind két felől mennek
        Fegyveres Vitézi Burbonnak ’s Májennek.
        Mint ama’ két hegyről a’ szelek le-szállnak,
        Mellyek mint Herkules’ oszlopi úgy állnak;
        ’S ama’ két nagy Tengert fenékig forgatják.
160  Még belső részét-is a’ főldnek mozgatják;
        Mellyet látván a’ Nép jajgatásra fakad,
        Azt vélvén, hogy mindjárt ég, főld öszve-szakad:
        Így zúg a’ pántzélok’ ’s fegyverek’ zörgése,
        A’ tüzet okádó ágyúknak dörgése. –   –  
165  De a’ dühösségnek az ágyú nem tetszik;
        Hanem ezer ízre egymást karddal metszik.
        [131:] A’ puska-késekkel kettős halált adnak,
        Kiket Bajonban szűlt ördöge a’ hadnak.
        Gyilkos fegyver! mellyel a’ Pokol talála,
170  Hogy sűrűbben essen az ember’ halála.
        Ezzel egymást ölvén mint a’ fü úgy húlnak,
        Még a’ kik éltek-is, a’ vérben meg-fúlnak.
        Úgy tetszik, hogy az Ég bámúl ’s búsúl belé,
        Látván, a’ dühösség mint zúg mindenfelé.
175  Itt bosszú-állást kér egy Ifjúnak vére,
        Mellyet a’ más félből ontott-ki testvére.
        Amott jó barátját a’ barát fel-fűzi,
        Itt az Attyát fija ki-vont karddal űzi.
        Ennyi gonoszsággal a’ főld alig bíra,
180  ’S a’ vér-özönt iván, úgy látszott, hogy síra. – 
        Burbon a’ kard’ ’s dárdák sűrű erdejében
        Mint egy zászlót vivén sisakját fejében,
        Leg-elől magának széles útat vága,
        Vitéz nyomaiban Mornéj bátran hága;
185  Mint egy őrző Angyal, úgy hartzol mellette,
        Vagy mint a’ Pogányság Istenit festette;
        Hogy a’ Trója hadban mennyből le-kőltöztek,
        ’S hogy ott hartzoljanak, testekbe őltöztek;
        Vagy mint az Angyalok, kik az Úr’ szavára
190  Sokszor űltek régen a’ szelek szárnyára;
        ’S itt a’ Hívek mellett vér-özönt ontottak,
        Sok Pogány Népeket ízekre rontottak:
        Így őrzi e’ hív Tiszt szerelmes Királyját,
        Viszi rendelését, mihelyt nyitja száját.
195  Minden Katona kész szavának engedni,
        Mint a’ hajó repűl, ha szél kezd lengedni. – 
        [132:] Mint a’ zúgó habok: hol öszve ütődnek;
        Hol küszködvén meszsze egymástól vetődnek.
        Burbon maga viszi ezt a’ roppant testet,
200  Ditséri a’ bátort, nógatja a’ restet;
        Vítézinek sokszor míg egy’ kettőt szólla,
        Mornéj száz kardot-is hárított-el rólla.
        A’ hartz súllyán járt ő; de Stóikus keze
        Ember’ vért ontani nem-is igyekeze,
205  Jól tudja, melly betses tsak egy ember’ ára,
        Kardot vont egyedűl Ura’ óltalmára,
        Kész érte mindenkor éltét fel-áldozni^[a]
        Én tsak egy sebet-is másnak nem okozni. – 
        
                Türen, kinek régen rettentő lett Neve,
210  Nemúr’ seregében nagy pusztítást teve. – 
        Dalji jó Uráért boszszút álni készűl,
        Harmintz esztendeje, hogy hartzol vitézűl:
        Most mind öszve-szedi meg-maradt erejét,
        Hogy zőld koszorúkkal rakja-meg ősz fejét,
215  Felejteti vele nemes bátorsága,
        Hogy szép élte’ napja már nyúgotra hága. – 
        Egy Ifjú áll ellent e’ próbált Vitéznek,
        Kit, mint vén oroszlánt, mások félve néznek,
        Keveset nyelt még az a’ hartzok’ porában,
220  Most állt-bé először Mársnak táborában,
        Alíg múlt két hete, hogy kedves párjával
        Él a’ hív szerelem’ édes Nektárjával;
        [133:] De szégyenli, hogy még híres tsak szépsége,
        ’S nints emlékezetben hadi vitézsége:
225  Borostyánt aratni repűlt hát e’ hartzra –   –   –  
        Míg készűlt, szép társa sokszor borúlt artzra,
        Átkozta a’ hadat, sírt, ’s a’ mennyre kérte,
        Kedvezzen éltének magáért ’s ő értte:
        De minthogy nem maradt, tsak ugyan sokára,
230  Sok tsók köztt sisakját tette homlokára,
        Forró könyvel nyakát ’s mellyel meg-öntözte
        Míg reszkető kézzel pántzélját kötözte.
        
                A’ hartzra el-érvén sisakban ’s pántzélban,
        Sok vért ontott; ’s végre Daljit vette tzélban,
235  Ez öreg Vitéz-is a’ tűz ’s por-szélvészben,
        Rá törő szándékát vígan vette észben.
        Bár az alutt vértől nem látszott már testek;
        De még-is mind ketten tágabb helyt kerestek,
        Hogy a’ sík mezőben külön küszködjenek,
240  ’S ott egymás’ vérében torkig förödjenek.
        Mihelyt egybe-tsapott lántsájok meg-zendűlt,
        Úgy látszott, hogy a’ főld alattok meg-rendűlt.
        Miként két fellegek, mellyeknek nyomaik’ 
        Mutatják, hogy tűzzel rakvák bőv gyomraik,
245  A’ szeleken menvén, ha öszve-ütődnek,
        A’ menny-kövek alá záporral tőltődnek:
        Így, hogy egymást érte erős vas-dárdájok,
        Ketté-tört, ’s a’ szikrák’ özöne húlt rájok.
        Ezt látván, mind ketten a’ lóról le-szálnak,
250  Keresik egyenesbb útját a’ halálnak.
        A’ dühösség súgja: Ki ki kardot rántson
        ’S azzal egy-más’ hátán mélly barázdát szántson.
        [134:] Már ekkor Éris-is őket szánva nézi,
        Meg-álljatok: így szóll, Márs’ kedves Vitézi! – 
255  Mert gyászos koszorút ma fejére tészen,
        A’ ki közzűletek győzedelmes lészen.
        De a’ méreg miatt rá nem figyelmeznek,
        Egymás’ szívén által menni igyekeznek.
        Kegyetlen kezek már annyi vért ki-onta,
260  Hogy az piros színnel kardjukat bé-vonta. – 
        Mint a’ villámások’ sűrű ropogási;
        Szikrázó kardjoknak zúgtak tsattogási.
        Úgy látszott, hogy szánta a’ sisak sorsokat
        El-hárított róllok sok nagy tsapásokat.
265  Tsudálja mind kettő e’ hartz’ nehézségét,
        Dítséri magában társa’ vitézségét.
        Végre a’ vén Dalji olly helyen találja,
        Hogy a’ halál’ mérge bajnokját el-állja,
        Mint egy magas tzédrus, lábához úgy dűl-le,
270  Sisakja fejéből meszsze el-gördűle,
        Hoszszan nyúl a’ porban, bé-húnyja szemeit,
        Nem mozdítja többé fagyos tetemeit.
        Akkor nézi Dalji, ez Ifjú ki lenne – 
        Óh kín! óh fájdalom!... fiját látja benne,
275  El-réműl, ’s fordítja maga ellen kardját,
        De mások meg-kapják bűnre hajló karját.
        Sír, jajgat, átkozza hadi vitézségét,
        A’ Márs’ mezején nyert minden dítsősségét,
        Fejéből a’ könyü tsorog mint kút-főből,
280  El-megy nagy nyögéssel e’ szörnyű mezőből,
        Hogy a’ főld’ végére ha lehet ki-fusson,
        Hová az embernek még híre se jusson,
        [135:] Ott egy kietlenben rejtse el bánatját,
        ’S holtig keseregje szerelmes magzatját;
285  A’ Memnont sírató Hajnalt úgy köszöntse,
        Hogy könyvével könyvét mindég öszve öntse,
        Kiáltassa nevét ama’ bús Nimfával,
        Hogy sírattassa őt minden füvel, fával. ...
        Még az nap’ a’ meg-hólt Vitéz’ hív Jegyesse
290  A’ hartz-helyre indúlt, hogy Férjét keresse,
        Egy titkos fájdalmat hihető hogy érzett,
        Szíve’ fele része mikor ott kinn vérzett,
        A’ reszketés miatt^[185] fut; de tántorogva,
        Nem tudván mire megy, sír, méllyen zokogva.
295  Óh bánat! alig ér a’ tábor’ szélére,
        Hogy talál éltének el-hervadt felére!
        Le-esik lábáról szörnyű rohanással,
        Véres ortzájára borúl nagy sírással:
        Óh kedves Szeretőm! ... itt szava el-álla,
300  Míg a’ sok jaj annak új útat tsinála,  –  
        El-ájúl; –  meg ismét szemét fel-emeli,
        Férje’ hideg testét forrón meg-öleli,
        El-hervadt ajakit tsókolni nem únyja
        Míg örökre szemét maga-is bé-húnyja.
        
305          Óh el-pusztúlt Háza egy kegyes Atyának!
        Szomorú oszlopa ez idők’ folytának!
        Be sok szemből mostan^[186] zápor fog szakadni!
        Még a’ kőszikla-is könyvre fog fakadni.
        Vajha e’ példán már e’ Világ tanúlna!
310  Hogy Hazafi vérben többé meg-ne fúlna! ...
        Míg a’ győző Dalji gyötrődött magában;
        Szörnyű vér-ontást tett Biron a’ Lígában,
        [136:] Mint egy kis Óriás, magát úgy mutatta,
        ’S Májen’ réműlt Népét mind meg-futamtatta.
315  Isten-é vagy ember ki űzi ezeket?
        Kérdi Ómál, ’s viszsza hív sok Vitézeket.
        Tí Májen’ ’s Gíz Népe! hát ti szaladnátok?
        Rómáért ’s az Úrért boszszút nem állnátok?
        Jetek, mert koszorút nyertek Ómál alatt.
320  Még a’ leg-restebb-is erre viszsza-szaladt.
        Ki-vont karddal mellé állt Bovö és Foszszőz,
        A’ kegyetlen Szent Pól, és a’ vitéz Sójőz.
        Az el-szélledt tábort meg öszve szorítja,
        Szeme’ járásával azt meg-bátorítja.
325  Mint ha a’ szerentse lett vólna markában,
        Olly bátran hág minden e’ Vitéz’ sarkában.
        Biron jól látja ezt; de nem fordít hátat,
        Ez árvíznek maga bár nem vethet gátat.
        Látja, hogy mellette Parabéj ki-múla,
330  Nesl, Klermont és Augen mind egymásra húlla,
        Már maga-is kardját tsak alig forgatá;^[187]
        Régtől fogva vérét mert bőven tsorgatá.^[188]
        Be híres lett vólna nemes vitézsége,
        Ha jó Ura mellett itt lett vólna vége!!!
335  Mihelyt e’ nagy veszély lett Burbon’ tudtára;
        Kedves Vitézének repűlt óltalmára.
        Minthogy magát vallá Népének Atyjának,
        Minden hív Katonát tarta Barátyjának.
        E’ baráttság benne most lánggal gyúlladott,
340  Ez, mellyben fő orvost az Ég nékünk adott;
        Ez a’ jó szíveknek nagy gyönyörűsége,
        Sok bút ’s panaszt enyhít ennek édessége.
        [137:] De nem kóstolják ezt a’ kevély Királyok:
        Mert édes balsamját nem prédálja rájok,
345  Egy mosolygó nézést kik elég bérének
        Tartják sok száz Jobbágy’ értek folyt vérének,
        ’S dölfös lelkek véli, hogy mentek már sokra,
        Ha tsak méltóztatnak nézni-is másokra. – 
        De a’ jó Burbonnak majd meg-hasadt szíve,
350  Hogy halál köztt forgott egygyik vitéz híve.
        Próbált bátorságát baráttság gerjeszti,
        Ez gyorsítja lábát,^[189] ’s kezét ki-terjeszti.
        Jó Királyját Biron hogy látta mellette,
        El-hervadt éltének fogytát öszve-szedte.
355  Mind kettő mind lovát, mind kardját szorítja;
        Hólt testekkel Burbon a’ főldet borítja.
        Mint Alczest’ Herkules a’ Pokol’ torkából,
        Úgy vonja-ki őtet a’ Líga’ markából. – 
        Nemes Biron! élted’ ím’ Urad meg-adta,
360  Míg élsz, hűséggel hát vitézkedj alatta. – 
        
                Éris, hogy el-nyomja Burbon’ vítézségét,
        Újra, a’ Lígának gyújtja dühösségét;
        Repűl ide ’s tova szörnyű tsattogással,
        Pokolbéli sípját fújja harsogással.
365  Belső része repdes e’ hangra Ómálnak;
        Megy mint a’ ki-lőtt nyíl, nevet a’ halálnak.
        Alig hiszi, Burbont hogy kézre keríttse,
        ’S egy tseppig szívéből a’ vért ki-meríttse.
        A’ többek nagy zajjal utánna rohannak,
370  Mint a’ nyáj a’ farkast űző erős kannak;
        Vagy mint a’ Vadászszal megy a’ kopók’ nyájja,
        ’S mint egy hadi-sereg az erdőt meg-szállja,
        [138:] Az ötet gerjesztő kürt’ hangjának örűl,
        A’ prédát keresvén futkos körös-körűl,
375  Néki esnek bátran akármelly nagy vadnak,
        Ha a’ szaglás által nyomába akadnak:
        Így rohan a’ Líga Burbonra egészszen,
        Mellynek táborának ki-áll nagy mérészszen:
        Sok ezerén törnek itt drága éltére;
380  De vígyázott az Úr mennyből fel-kentére,
        Győzhetetlen erőt ez ő néki adott:
        Azért a’ sok kard közt bátran meg-maradott;
        Mint egy magas kő-szál a’ dühös tengernek,
        Úgy áll-ki a’ reá tódúlt sok ezernek...
385  Meg-ditsőűlt Lelke e’ leg-jobb Királynak
        Te légy hív Vezére e’ kéznek és szájnak!
        Hadd írjam igazán a’ holtak’ sokságát,
        Kik utólszor látták itt a’ nap’ világát. – – 
        Tsak hamar Burbonnak számos hív Nemesse
390  A’ tűz közzé repűl, hogy Urát keresse,
        Búvában ’s mérgében sok a’ főldet falja,
        Áldott Királyjának hogy hólt hírét hallja;
        Mint egy sántz a’ hólt test úgy állt már körűle,
        Hogy a’ kevély Egmon elébe kerűle.
        
395          Régen keresi ez őt’ a’ tűz láng között,
        De most történettel* éppen rá ütközött.
        ’S bár egy nemes halál légyen hartza’ vége,
        E’ Vitézzel^[190] tromfol merész kevélysége:
        „Jer, jer Burbon,^[191] így szóll, nyerj, vagy adj koszorút,
400  „Végezzük-el ketten e’ véres háborút.
        Az Ég meg-villámlott ’s meg-dördűlt e’ szóra:
        Kit a’ dölfös Spanyol magyarázott jóra.
        [139:] Mint-hogy Tútora volt az Isten’ űgyének;
        Azt vélte hogy az Ég örűl Vítézének,
405  ’S már^[192] a’ koszorúval a’ Szentek ki-álltak,
        A’ mennyei Karok kit néki tsináltak,
        Sőt a’ rengő főld-is^[193] előre kiáltja
        Nemes győzedelmét, melly hartzát fel-váltja.
        Illy vakmerőséggel e’ Vitézre^[194] rontott,
410  Oldalából sok vért egy vágással ontott.
        Már a’ várt Triumfust innen fel-függeszti;*
        De a’ vágás Burbont még el-nem tsűggeszti;
        A’ bőltsőtől fogva sok veszély közt forgott,
        Nem egyszer látta már hogy vére így tsorgott:
415  Mint a’ sértett szarvas, felejti seb’ helyét,
        Még gyorsabban lép már ’ s kettőzi erejét,
        Noha fáradt, örűl, hogy talált itt végre
        Egy vítéz karjára méltó ellenségre;^[195]
        Néki megy, hogy erőt végyen e’ Gigáson,
420  Tsak hamar ütését meg-adja dupláson:
        Szikrázó fegyverét úgy mellyébe szúrja,
        Hogy a’ tajtékos vért orrán, száján túrja.
        Szörnyű rohanással a’ főldre le-fordúl,
        Vére ’s agy-veleje egygyütt meszsze tsordúl,
425  Hoszszan el-nyúl teste, foga a’ port rágja,
        Minden tsontját ’s bélit a’ ló öszve-vágja. – 
        A’ halál’ házába Lelke mihelyt ére,
        Attyát, kit meg-útált, látja gyötrelmére. ...
        Mihelyt híre futott, hogy e’ Fő ki-múla:
430  A’ Spanyol Regement nagy gyászba borúla,
        Minden vitézsége el-aludt Egmonnal,
        A’ félelem kit kit hóltá tett azonnal,
        [140:] A’ Tisztek ’s Katonák mind egyre ijjednek;
        Azok roszsz Vezérek, ezek nem engednek.
435  Mint a’ ménes, melly fél ’s fut a’ villámástól,
        Úgy gázoltatik-el e’ sereg egymástól;
        Még Zászlójokat-is futtokban el-ejtik,
        Mások a’ szaladást féltekben felejtik.
        Sok artzal borul-le; mások térdre esnek,
440  Annál, kit átkoztak, kegyelmet keresnek.
        Az űző kardok még nyakokat nem érik;
        Már-is lábaikra a’ vast sírva kérik. – 
        Sok a’ halál előtt fut annak kezébe,^[196]
        Mert féltében rohan Eurus’ mély vizébe,^[197]
445  Mellynek a’ fúldokló árkát úgy bé-telé,
        Hogy véres habjai folytak viszsza-felé. ...
        Májen e’ veszély közt búsúlt, de takarta
        A’ bút, melly őt’ belől mint áspis úgy marta;
        Bátor színnel nézi e’ nagy veszedelmet,
450  Kegyetlen sorsán-is reményl győzedelmet.
        De a’ dühös Ómál a’ Spanyolt átkozza.
        A’ szerentsét ’s Eget mind egyre okozza,
        Oda vagyunk, Májen! jer érjünk szép véget. – – 
        Hagyd máskorra, mond ez, e’ nemes készséget:
455  Te vagy egy Oszlopa e’ Népnek ’s Uradnak,
        Menny, repűlj, szedd-öszve fogytát e’ vert hadnak;
        A’ hajó-töréskor, a’ sok darabokból
        Új lesz’; ha ki-szedik a’ zúgó habokból:
        Így el-szélledt Népünk ha a’ sántzra gyűlhet,
460  Azt meg-erősíti ’s újj hartzra készűlhet.
        Ómál bár mérgében fogát tsíkorgatta,
        De még-is kéntelen szavát rneg-fogadta:
        [141:] Mint egy dühös medve, mellynek bőlts Mestere
        Atzél foga közzé zablát vetni mere,
465  Gazdáját, mint hív eb lántzon úgy követi;
        De jaj másnak, ki őt boszszúval illeti!
        Menvén szörnyen morog, zablájával játszik,
        Azt-is kinek enged, fenyegetni látszik. – 
        
                Míg Májen futtában a’ hartzot felejté,
470  ’S Páris’ sántza közzé gyalázatját rejté:
        Burbon körűl nézi a’ sok száz foglyokat,
        Kik várják a’ halált vagy vas békójokat.
        Ekkor két-felé nyílt bóltja az Egeknek,
        Ki-állott tábora a’ Szent Seregeknek;
475  Közben vólt szent Lajos, kívánván szemlélni,
        Szép győzedelmével mint foga Fija élni,
        Ha fel-hág-é e’ nap’ a’ fő dítsősségre,
        Hogy sok kínja után uralkodjon végre. – 
        Vitézi mérgessen néznek minden rabra,
480  Hogy nem kontzolhatják sok ezer darabra.
        Mind ezek vonatnak a’ győző elébe,
        Kinek kinek szíve olvad kebelébe.
        Kéttségbe-esés van homlokokon írva,
        Burbontól kegyelmet kérnek szörnyen sírva.
485  E’ Vitéz,^[198] ki vesztén tsak egynek sem örűl,
        Felejti bűnöket; sorsokon könyörűl.
        Reszket belső része, omlik könyve’ árja,
        Hogy illy sok nyomorúlt tőle éltét várja.
        Rájok néz olly szemmel, melly őket éleszti,
490  El-alutt remények’ tüzét fel-gerjeszti.
        „Ne féljetek, úgymond, nem tsak éltet adok,
        „Hanem azt akarom legyetek szabadok.
        [142:] „Májen közt ’s én köztem Urat választhattok,
        „Ha ő kell, menjetek; ha én, maradhattok.
495  „Lássátok, jobb lesz’-é járma alá menni,
        „Mint igaz Királytok’ Barátivá lenni.
        Ez édes szavára e’ dítső Királynak
        Égig ért víg szava e’ sok ezer szájnak,
        Áldják az órát-is mellyben meg-győzettek,
500  ’S e’ kegyes Vitéznek^[199] Híveivé lettek,
        Haragjok el-alutt; tartják boldogságnak,
        Bűnök’ váltságáért hogy nyomába hágnak.
        Így mikor a’ békót lábokról le-szedte,
        A’ szeretet’ lántzát szívekre vetette. – 
505  Mint erős Oroszlán, a’ hartzon tört ’s rontott,
        Kéntelen vér-özönt Jobbágyi közt ontott;
        De már mint egy Isten, menny-kövit szűnteti,
        Vídítja a’ főldet, a’ szélt lántzra veti,
        A’ kikre haragudt áldást önt az égből:
510  Így ő maga húz-ki sokat az ínségből.
        Bátor ’s vídám színén az alutt vér között
        A’ szelídség ’s jóság egymásra ütközött.
        Mint élő oszlopok körűlte úgy állnak,
        Kiket mélly torkából ki-vont a’ halálnak.
515  ’S hogy őt hív Atyjának a’ Nép méltán mondja;
        Minden szűkségekre ki-terjed bőlts gondja.
        
                A’ Hír e’ Világnak az a’ gyors Póstája
        Mellynek az igazzal sok hamist hint szája,
        Mindég nő míg repűl, el-hagyja a’ szelet,
520  Hírtelen el-járván Északot és Delet,
        Teste formáltatott sok tsuda* tetemből,*
        Mert áll sok száz fülből, annyi szájból, ’s szemből,
        [143:] Ki-kiált jót, roszszat, szórja a’ kéttséget,
        Ott a’ bús félelmet, itt a’ reménységet, – 
525  Burbon’ győzedelmét viszi most Rómáig,
        Lisbontól Északnak végső határáig.
        Ott erre a’ víg szó ’s mú’sika meg-zendűlt,
        A’ réműlt Rómában minden fül meg-tsendűlt.
        Filep-is mérgében majd a’ főldet falta,
530  Hogy őt a’ reménység illy rútúl meg-tsalta. – 
        Óh Páris! rád jöttek a’ keserves napok,
        Óh el-szédített Nép! ’s tí azt tsaló Papok!
        Sírtok most, ’s hintetek hamvat fejetekre,
        Bőjtölvén gyász ruhát vontok testetekre.
535  De mi haszna, hogy így ’sákba őltöztetek?
        Minden szívet szédít még Májen köztetek.
        Az Özvegy, az árva hijába nyög ’s jajgat,
        Míg álnok szavára a’ Nép vakúl hallgat.
        A’ pusztító romlást titkolja tőletek,
540  Melly ha meg-nem tértek ki-ment felőletek.
        A’ szörnyű mélységet látja, de el-rejti
        A’ maga hasznáért, mellybe Párist ejti.
        Hinteget köztetek sok hazug híreket,
        Hogy Burbonra újra gyújtsa mérgeteket;
545  De által-hat rajtok az igazság íve,*
        Mellytől már előre vérzik soknak szíve.
        
                Éris újra ekkor gyújtja dühösségét,
        Látván munkájának hogy éri roszsz végét:
        „Kezdett vér-ontásom’ hát félben hagyjam-é?
550  „Vérrel hízott főldem’ Burbonnak adjam-é?
        „Nem; ha mind egy tseppig ki-foly a’ Francz’ vére,
        „Soha e’ szent Város nem lesz’ bűne’ bére.
        [144:] „Bár akármelly erős ’s győzhetetlen légyen,
        „Nem szenvedem, rajtam hogy ő erőt végyen.
555  „Van még más fegyverem, mellyhez kell már nyúlni;
        „Ettől, tudom, szíve hogy meg-fog lágyulni.
        „Látom, rá híjában ingerlem a Lígát,
        „Ha tsak meg-nem győzi elébb maga magát:
        „Maga által fogom őt’ hát ostromolni,
560  „Tudom, hogy nagy szíve^[200] meg-fog így romolni.
        Így szólván, hirtelen fel-űl egy szekérben,
        Mellyel a’ méreg húz, ’s agyig úsz a’ vérben;
        Gyorsan^[201] megy Európa’ végső határára,
        Hol talál Vénusnak óhajtott Várára.

        Amaz igen híres szép Cziprus’ szigetben,
        Egygy télen, nyáron zőld forrásos ligetben
        Van egy Vár; mellynek még az idő kedveze,^[a]
        Mellyel hajdan formált a’ természet’ keze;
    5  ’S még szebbnek a’ festő ’s metsző kéz tsinála,
        Úgy hogy ékesbb remek nints a’ főldön nála.^[204]
        A’ nyájak körűlte kinn a’ mezőn élnek,
        A’ tél’ hidegétől ’s havától nem félnek;
        A’ tzitrom’ ’s narants-fák egy helyt virágoznak,
  10  Meg-értt gyűmőltsökkel másutt kínálkoznak,
        A’ főld bőv aratást hoz, noha nem várja,
        Hogy egyszer-is gyomrát az eke megjárja.
        [146:] A’ Lakosoknak itt vígan foly idejek,
        Semmi gondtól ’s bajtól nem szédeleg fejek:
  15  Mint az első ember, tsak gyenge munkára,
        Jutnak a’ természet’ sok drága javára:
        Bírnak nagy bőségben minden bóldogságot,
        Ki-vévén egyedűl az ártatlanságot.
        A’ patsirta ’s tenglitz a’ mirtus erdőben
  20  Fújja szép nótáit itt minden időben,
        Éjjel, nappal a’ víg énekek zengenek,
        Gyönyörű hangjoktól az ég ’s főld rengenek.
        Úgy zúgnak a’ hárfák, lantok és tzimbalmok,
        Hogy ekhóznak belé hegyek, vőlgyek, halmok.
  25  A’ szeretők egymást tsókokkal köszöntik,
        Egymásnak ölébe kedves titkok’ öntik.^[205]
        A ró’sákat szórják fejekre rakással,
        Hogy így kedveltessék magokat egymással;
        Harsogó danlással, örvendő sereggel
  30  Vénus’ Templomához gyűlnek estve, reggel;
        Hogy ott a’ szerelem’ letzkéit tanúlják,
        A’ kedveltetésben egymást fellyűl-múlják.
        A’ reménység, mellynek vídámság ortzája,
        ’S lépes-mézet tsepeg hízelkedő szája
  35  Szíveket bíztatván, meg-fogja kezeket,
        ’S szintén az óltárhoz vezérli ezeket.
        A’ három Grátziák vígan ott strá’sálnak,
        A’ mosolygó nézés ’s kívánság ott állnak,
        Ott az öröm, a’ tsók ’s más gyönyörűségek,
  40  Mellyeknek színek szép, sokszor gyászos végek.
        E’ híres Templomnak ez bé-menetele,
        Úgy, hogy bé-nem telhet a’ szem, fül, szív vele;
        [147:] De mikor valaki megy vakmerőképpen
        A’ setét segrestyék ’s bóltok^[206] alá éppen,
  45  Sokféle kínoknak látja szörnyű nemét,
        Mellyek réműléssel tőltik szívét, szemét.
        Ott látja a’ panaszt, mérget, boszszú-állást,
        Kik ott választottak magoknak kész szállást,
        Ott a’ sárga színű mást féltő gyanúság,^[207]
  50  Melly titkon sok szívet mint egy fene úgy rág,
        A’ dühösség ’s méreg fogok’ tsíkorgatják,
        Egymás ellen véres kardjokat forgatják,
        A’ hamis-lelkűség félre rántván száját,
        Mosolyogva nézi e’ gyilkosok’ nyáját,
  55  Bús szégyennel őket a’ bánat kíséri,
        Könyve a’ főldre foly, jajja a’ mennyt éri.
        E’ sok-féle vígság’ ’s kínok’ közepette,
        Vénus Kupidóval lakását helyhette.
        Innen minden szívbe nyílokat intézik,
  60  A’ főld’ Népét mint egy rabjokat úgy nézik.
        Minden felé szórnak tsalárd édességet,
        Egy mosolygások szűl hadat, ’s békességet.
        Kedves melegséggel a’ főldet élesztik,
        Mint akarják egybe a’ Népeket vesztik. – 
  65  Vígan emlegetik a’ régi időket,
        Mellyekben meg-győztek* sok koronás főket:
        Mert kik erős Mársok a’ hartzokban vóltak,^[208]
        Tsak egy nézésekre nékik meg-hódoltak.
        Pompás Thrónussokból le-nézvén örűlnek
  70  A’ jón ’s gonoszokon, a’ mellyeket szűlnek.
        
                Mihelyt el-ért Éris ez óhajtott várhoz,
        Meg-nyitván az ajtót, bé-ment az óltárhoz;
        [148:] Lobogó fáklyáit tartja két kezében,
        A’ dühösség’ tüze szikrázott szemében,
  75  Az izzadtság, ’s a’ vér egyre tsorgott róla,
        A’ Vénus’ fijának lehegve így szólla:
        „Miért hever kérlek nyílad a’ kéz-ívben?
        „Jer lődd azt egy engem’ meg-útáló szívben.
        „Hogyha űgyem mellett valaha fel-kőltél
  80  „’S meg-gyúlladt tüzemre mérges olajt tőltél,
        „Ha a’ Természetet érted fel-forgattam:
        „Álljad boszszúm’ ’s add-meg a’ mit kőltsön adtam,
        „Vedd-elő most minden titkos mesterséged’;
        „Egy Eretnek Király boszszont^[209] engem’ ’s téged’,
  85  „El-öli viperám’ avagy széllyel űzi,
        „Rajtam nyert laurussit olaj-ággal fűzi,
        „Győző nyomába hág mindég a’ kegyelem,
        „Erővel ’s jósággal egygyütt hartzol velem,
        „Irgalmas szívének már-is ez a’ bére,
  90  „Hogy baráti lettek, kik törtek éltére.
        „Ha tsak egyszer győz még, jaj lesz’ akkor nékem;
        „Mert le-dűl sok véren fundált pompás székem.
        „Mihelyt fel-hághat ő a’ Páris’ sántzára,
        „Félek e’ Város lesz’ vitézsége’ ára.
  95  „Mert majd győz, ’s azomban meg-enged mindennek,
        „Ezért minden szívek járma alá mennek.
        „Jóságával magát bé-fogja sántzolni,
        „Engem’ békóba vet,^[210] és meg-fog lántzolni.
        „Menj hát, állj ellene, gyengítsd-meg erejét,
100  „Sok szép virtusinak szárazd-ki kútfejét.
        „Másokat a’ hartzon mennél fellyebb haladt:
        „Annál inkább nyögjön édes jármod alatt.
        [149:] „A’ vitéz Herkulest hajdan mire vetted!
        „Az Omfál’ kedvéért gu’ salyra űltetted;
105  „Amaz erős Sámsont könnyen kézbe adtad,
        „Délila’ ölében mihelyt el-altattad.
        „Nem jut-é eszedbe Antónius’ dolga?
        „Ki főld’ Ura lévén lett érted rab ’s szolga.
        „Mihelyt meg-kóstolta tsókjaid’ hatalmát,
110  „Menten el-felejté Róma’ bírodalmát,
        A’ szép Kleopátrát repűlve kísérte,
        „S’ egy napon Országát el-vesztette érte.
        „Illy sok Vitéz után^[211] hát tsak Burbon lészen,
        „Ki engem’ meg-tapod, ’s téged’ tsúffá tészen?
115  „Menj, zőld borostyánit ma fején szárazd-meg,
        „Győzhetetlen szívét lágyítsd és hervaszd-meg.
        „Tselekedd, öledben hogy úgy el-aludjon,
        „Hogy többé mérgemnek ki-állni ne tudjon.
        „Szedd-öszve, hogy meg-rontsd, álnok bátorságod’ 
120  „Tudod űgyem tiéd, ’s enyim te Országod.
        
                Így szólt e’ rút Tsuda,*^[212] ’s a’ Vár’ bóltozatja
        Mérges szava’ haragját százszor ekhóztatja.
        Kupidó akkor-is ró’sa ágyon forgott,
        ’S kedves Pajtássára kevéllyen vigyorgott.
125  Aranyos nyílait készíté szavára,
        Az öröm ’s Grátziák űltek ortzájára.
        Illy sok ékességgel mihely fel-készűle,
        A’ Zefirus’ szárnyán sebessen repűle. – 
        
                Tsak hamar meg-látja Frigia’ mezejét,
130  Mellyben nézi ama kevély Trója’ helyét.
        [150:] Látja, sok Kastéllyi a’ porba mint húltak,
        Kik tüzes nyílától régenten fel-gyúltak. – 
        Távolról szemléli a’ Világ’ tsudáját,
        Mint egy vizek’ hátán mozgó szörnyű gályát,
135  Mellynek kő-fal gyanánt lett a’ tenger’ habja,
        ’S szolgál neki mint egy lántzra vetett rabja.
        
                Innen gyorsan repűl ama szép főld felé,
        Hol Theokrit’ ’s Virgil’ versét énekelé,
        Hol hajdan Arethúst Alfeusnak adta;^[a]
140  Szerelmes habjokat mert öszve-folytatta.^[213]
        Tsergő vize mellől szép Arethúsának
        Kies mezejére siet Voklúsának;
        Hol fútta vólt Petrárk^[214] szerelem’ nótáját,
        ’S gyönyörűn pengette szép hangú hárfáját,
145  Innen veti szemét Eurus’ zőld partjára,
        Hol meszszére ragyog Ánét’^[b] híres vára,
        Mellynek formáját-is ő rajzolta régen,
        ’S Diána van metszve minden ékességen;^[215]
        [151:] Kinek sír halmára ró’sákat hintettek
150  A’ Grátziák, mellyek nyomokon termettek. – 
        
                A’ szépen meg-fürdött Nap már ment az égre,
        Hogy a’ táborba ért a’ Szerelem végre.
        Burbon, hogy enyhíttse bajos fáradságát,^[216]
        E’ napra tette vólt szokott múlattságát;
155  Hogy játékjában-is legyen a’ hartz’ képe,
        A’ vadászatra ment míg meg-pihen Népe.
        Kedvesebb Vitézit hajnalban ki-hítta,
        Velek a’ vadaknak mélly barlangit vítta.
        Kupidó távolról Burbont látván, örűl,
160  Lántzot készít néki, ’s nyilakat köszörűl.
        Szavára az ég ’s föld fegyverbe őltözik,
        Az éltető állat* egymásba ütközik.
        Légyenek, így szóll ő, sűrű villámások,
        Setétség, jég, zápor, tűz ’s menny-kő húllások.
165  Erre minden szelek gyűjtnek fellegeket,
        A’ mellyek bé-vonják gyászszal az egeket.
        Tsak hamar a’ záport olly zúgással ontják,
        Hogy a’ nagy tser-fákat tövestől^[217] ki-rontják.
        A’ napnak fel-kőltét éri az enyészet,
170  Fel-forgani látszott az egész természet.
        A’ vadászok békét hagynak minden vadnak,
        Futtókban szíveik tsak-nem el-olvadnak.
        Burbon maga tsúsz, mász a’ vizek’ árjában,
        S’ a’ főldnek enyv módra ragadó sarjában;
175  A’ mélly setétségben mint vak, úgy tántorog,
        Minden lépten élte sok halál köztt forog.
        A’ Szerelem, hogy őt’ hálóba keríttse,
        ’S a’ ki-szabott helyre menni kénszeríttse;
        [152:] Egy ragyogó súgárt előtte meg-gyújtott – 
180  Ő véli, hogy az Úr néki fáklyát nyújtott,
        Magán ’s Népén való félelmét el-veti,
        E’ tsalárd Kalaúzt örömmel követi:
        Mint ama főld’ színén futkosó tüzeket,
        Kik annak ’sírjából* vészik kezdeteket,
185  Az el-tévedt útas kísérgeli éjjel,
        De többnyire mindég iszonyú veszéllyel;
        Mert tsalárd lángjai éppen addig égnek,
        Míg az közepébe esik a’ méllységnek.
        
                Egy Nemes Szűz ment vólt lakni szerentsére
190  Nem igen régiben ez erdő’ szélére.
        Atyja egy fő Tiszt vólt Burbon’ táborában,
        ’S félvén, hogy ne tám’ jut a’ hóltak’ sorában,
        Egy Várban ilt magát búvában el-zárta,
        A’ hartznak ki-mentét sok kéttség közt várta.
195  A’ Neve Desztréj vólt,^[218] ’s a’ Természet’ keze
        Remeket készítni benne igyekeze,^[219]
        Úgy látszott, áldásit hogy néki^[220] nem mérte,
        A’ szépség’ tárházát ki-üríté érte;
        Eredt e’ ritka Szűz virágzó ’s nagy nemből,
200  Szép kartsú teste állt választott tetemből.*
        Ama’ hitlen Dáma nem bírt illy szépséget,
        Kiért sok Nép hartzolt, ’s Trója porrá égett.
        Sőt Kleopátrát-is sokkal meg-előzte,
        A’ ki Róma’ Urát szemével meg-győzte,
205  Kit Társus’ Lakói mikor jőni láttak,
        Vénusnak vélvén őt, mind térden imádtak.
        E’ szép Szűz most kezdte érni ifjúságát;
        Mellyben sok szűzesség el-veszti virágát,
        [153:] Minthogy a’ kívánság’ tüze lángol belől,
210  Azomban virtussát víjják minden felől.
        Ő-is érzette már a’ szerelem’ tüzét;
        De még senkinek sem adta szívét ’s kezét:
        Mint a’ nyíló ró’sa kíntseit takarja
        Másokkal közölni soká nem akarja;
215  De Zéfir mind addig nyalja piros száját,
        Míg ki-ontja mejje’ leg-drágább illatját.^[221]
        
                A’ Szerelem, hogy őt meg-fogja lépében,
        Egy kőltött személynek megy hozzá képében,
        El-hagyja kéz-ívét, nyílait, fáklyáját,
220  Egygy szép kis gyermeknek vészi-fel formáját:
        „A’ Májen’ győzője, a’ Francz Népnek Atyja,
        „Tudod-é hogy magát itt közel múlatja?
        Így szólván, szívében olly kívánságot lőtt,
        Hogy bár kedvet lelne e’ nagy Vitéz^[222] előtt.
225  Új Grátziák űltek ékes ortzájára,
        Maga-is el-bámúlt színe’ látására,
        Mit nem reménylhetett e’ nagy segíttséggel?
        Burbon’ elibe őt viszi siettséggel.
        Titkos szépítése ró’sa ortzájának
230  Tetszik a’ Természet’ keze’ munkájának,
        Gyöngyel rakott haját a’ szél lebegteti,
        Liliom mejjére néha le-fekteti,
        Majd ismét nyájasan vállát fedi vele,
        Hogy két narantsának ki-látszhasson fele.
235  Azomban a’ Király’^[223] köszöntő szavára
        Ártatlan szemérem űlt-fel homlokára.
        Mint egy bőlts kép-író, színét meg-festette,
        Ezerszer szebbé azt, ’s kedvesebbé tette;
        [154:] ’S egyszer’ smind hív őrző e’ szemérmetesség,
240  Kitől félve bántja őt’, a’ ki érte ég.
        Szép ortzáját soká illetni nem hagyja,
        Annál édesbb tsókja, mert nehezen adja.
        
                Sőt mivel Kupidó sok tsudát meg-tehet,
        Gyönyörűvé tészi e’ helyt-is mint lehet.
245  Nem tsak minden dörgés szavára meg-szűnik;
        Hanem új mező lesz’, a’ régi el-tűnik.
        Nártzisszusok ’s ró’sák nőnek minden nyomra,
        Mirtus erdőt hoz-ki a’ főld meg-nyilt gyomra,
        Melly egymást tsókoló ágát öszve-fűzi,
250  Köztte a’ gerlitze párját nyögve űzi:
        Mind ezek a’ szívet mintegy meg-kötözik,
        A’ hív szerelemre kérik ’s ösztönözik. – 
        A’ ki e’ kies helyt el-hagyni akarja,
        Érzi, hogy tartja őt valakinek karja. – 
255  Száz tsörgő patak itt foly kedves zúgással,
        Úgy látszik ezt mondják mosolygó súgással:
        „Melly vígan öleli egymást vizünk’ habja,
        „Szeretők! így follyon éltetek’ sok napja.
        Sokféle madarak énekeket fújják,
260  Mintegy küszködnek, hogy egymást fellyűl-múlják.
        E’ Flóra’ kertében a’ bánat-is örűl,
        Jó illatja meszsze el-hat körös körűl.
        Itt a’ fáradt munkás magát el-sohajtja,
        Az árnyékra le-dűl, sarlóját el-hajtja.
265  A’ juhász sípolgat, nyájját el-felejti,
        Mellette Mátkája orsóját el-ejti.
        Illy sok szépségek közt Desztréj mit tsináljon?
        Ennyi erőszaknak ellent miként álljon?
        [155:] Egy Vitéz,^[224] a’ test, ’ s vér, Kupidó ellene,
270  Illy hartzon hódolni kinek nem kellene?
        
                Burbon a’ táborhoz sokszor indúl viszsza,
        Úgy látszik e’ Nektárt mintegy félve iszsza;
        De egy titkos lántz őt újra meg-öleli,
        Régi virtusában gyámolát nem leli,
275  Mintha bőven inna a’ Léthe’ vizébe,
        Mindent felejt ha néz Desztréj’ szép szemébe. – 
        
                Már vadász társai a’ Sereghez tértek,
        ’S miatta a’ jaj szók az Egekig értek.
        Tiszt, Katona egygyütt hív Urát síratja,
280  Jaj! hova lett, kérdik, Népünk’ Édes Atyja?
        Meg-hóltnak vélik őt, nem-is féltik attól,
        Hogy dítsőssége nints meszsze gyalázattól.
        Mint el-széled a’ nyáj, mellynek nints pásztora:
        Úgy, hartz sints, még-is már futni kezd Tábora.
        
285          De őrző Angyala sokat tűrt Hazánknak,
        Nem engedé vesztét Népünknek ’s Atyánknak.
        Le-szállott az Égből Szent Lajos’ szavára,
        Hogy légyen Burbonban mindnyájunk’ javára.
        Ki vólna bőlts köztünk? meszszéről azt nézte,
290  Sebes repűlését a’ felé intézte.
        Nem kereste ő ezt ama’ szent helyekben
        A’ bőjtnek ’s Mú’ sáknak készűlt műhelyekben;
        A’ Tábor felé ment, hol sok nem-is vélné,
        Hogy vólna olly ember, ki az Istent félné.
295  Még pedig Kálvinus’ Népe közzé szállott,
        Ama bőlts Mornéjnek^[225] előtte meg-állott. – 
        [156:] Meg-tanított ezzel minden szívet ’s elmét,
        Egy Hithez ne kössük hogy az Úr’ kegyelmét;
        Sőt hol jobb Vezér nints, az okosság’ fényje
300  El-vezethet mennybe, hol lelkünk’ reményje.
        Ez által már Tráján ’s Titus ott ragyognak,
        Kik egy nap’ bennünket kárhoztatni fognak. – 
        
                A’ bőlts Mornéj tudta ama mesterséget,
        Mint kell mást dorgálván nyerni kedvességet.
305  Minthogy sok virtusnak vólt ritka példája,
        Mindég tanított ő, bár meg-se nyilt szája.
        Szívét meg-nem győzte soha a’ Szerelem,
        Sem meg-nem rémíté azt semmi félelem.
        Eszével ’s karjával, valamikor kellett,
310  Minden veszélyek közt ki-állt Ura mellett.
        A’ Király Udvarnak bűnös lehellete
        Szűz szíve’ tűkörén homályt nem ejthete.
        Mint sok tiszta forrás a’ tenger’ vízében
        Minden sósság nélkül meg-marad ízében:
315  Így a’ Tábornak-is sok gonoszságában,
        Mind végig meg-állott ártatlanságában. – 
        
                A’ bőltsesség lévén e’ hív Tiszt’ vezére,
        Most-is megy mint a’ nyíl Ura’ védelmére;
        Meszszéről a’ mezőt nézi majd zokogva,
320  Hol e’ Vitézt^[226] tartja a’ Szerelem fogva,
        ’S bőven tőlti néki minden édességét,
        Hogy jobban hervaszsza Neve’ dítsősségét,
        Benne Francz Országot Atyjától meg-foszsza,
        A’ pártos Lígának darabonként oszsza.
        
325          [157:] A’ Szerelem Mornéjt hogy látta előtte,
        Leg-élesbb nyílait nagy szívére lőtte:
        De mint egy értz táblán azok meg-tompúlnak,
        Meg-nem sérthetvén azt, lábához le-húlnak.
        Sem e’ gyönyörű hely, sem szép ábrázatja,
330  A’ virtust szomjúzó szívét meg-nem hatja.
        Nyájas mosolygásit nézi haragossan,
        ’S Urával kívánna szólni magánossan. – 
        Tsak hamar egy mirtus’ híves árnyékában,
        Az ott tsergő patak’ zőldes pá’sitjában
335  Rá-talál óhajtott kedves Királyjára,
        Ki le-hajtá fejét a’ Desztréj’ karjára.
        Kezeket egymásnak mosolyogva nyújtják,
        Mellyek mint két fáklyák, szíveket fel-gyújtják,
        A’ könyvek mint gyöngyök, ragyogtak szemekben,
340  Mellyeket az öröm folytat-le ezekben:
        Érzették meg-gyúlladt szívek’ lobogását,
        ’S meg-hevűlt véreknek sebessebb mozgását;
        De tsak az írhatná méltán le ezeket,
        Ki a’ szeretőkbe tölti e’ mézeket. ...
345  Burbonhoz a’ Nimfák seregenként gyűltek,
        Ortzáját ’s fegyverét látván, el-réműltek.
        Két tsövü puskáját egygyik emelgette,
        Hogy nem bírta, a’ több őtet enyelgette;
        Másik hüvellyéből ki-vonta szablyáját,
350  E’ Népek’ félelmét, ’s a’ Thrónus’ strá’sáját.
        
                Éris magas helyről tsúfossan nevette,
        Hogy Népe’ rontóját tőrbe kerítette.
        ’S míg őt’ a’ Szerelem tárta erős lántzán,
        Gyorsan egygyet fordúlt addig Páris’ sántzán,
355  [158:] Hogy a’ fél-hólt Líga’ fogytát fel-éleszsze,
        Burbon’ árván hagyott Népét el-széleszsze.
        Így míg ő a’ vígság’ ölében szúnnyadott,
        ’E száz-fejű Hidra újra fel-támadott.
        
                Végre hogy álmából szemét fel-emelé,
360  Látja, de pirúlva, hogy Mornéj megy felé.
        Egygyik a’ másikra szégyenle^[227] tsak nézni,
        Mi szót tudjon e’ Tiszt Urához intézni?
        Hallgat – – –  de többet mond meg-esett ortzája,
        Mintha sok órákig beszélt vólna szája, – 
365  Meg-meg annyi nyelvek lankadt tetemei,*
        Kivált a’ főld felé függesztett szemei.
        Meg-állt^[228] hát előtte búvában majd sírva,
        Bús ortzáján Burbon látja vétkét írva. – 
        Senki sem szereti vétkének tanúját,
370  Sok már a’ Nagyoktól látta ennek búját.^[a]
        Mellyik Király nézné könnyen egy szolgában,
        Ha meg-gátolná őt’ illy kedves dolgában?
        De Burbon még így szóll: „Jer kedves Barátom!
        „Koszorúm’ hervadni nem engeded,^[229] látom.
375  „Tudom, kedvességed’ hogy kotzkára tetted,
        „Dítsősségem’ annál mert jobban szeretted. – 
        „Jer, mert bátran lehet mindég velem szembe,
        „Ki valamelly hibám’ juttatja eszembe.
        „Sok veszély’ torkából máskor ki-ragadtál,
380  „’S ímé magamnak ma újra viszsza-adtál.
        [159:] „Thrónusom’ oszlopa, Hazád’ igaz Híve,
        „Jer, mert méltó lesz’ még hozzád Urad’ szíve.
        „E’ vígság’ kebléből kész vagyok el-menni,
        „Melly soká gyűlt hírem’ el-akarta venni.
385  „Nem elég a’ hartzon mindent meg-előzni,
        „Látom, lég-főbb munka magunkat meg-győzni.
        „Jer, mert le-nem teszem mind addig pallosom’
        „Míglen Spanyol vérrel e’ motskot le-mosom.
        
                E’ szókra Királyját Mornéj meg-esméri,
390  A’ nagy öröm miatt könyve egymást éri.
        „Látom, óh Francz Népnek hatalmas őrzője!
        „Hogy ma szívednek-is lettél meg-győzője.
        „Új fényt szép híredhez a’ szerelem tészen,
        „Nagy hartz ez, ’s Vitéz az,^[230] ki itt nyertes lészen. – 
        
395          Így szóll, ’s már a’ Király fel-is kezdett állni,
        Jaj! de melly keserves ez helytől meg-válni!
        Mihelyt e’ szép Szűztől el-akart bútsúzni,
        Ezer titkos lántz őt’ viszsza kezdte húzni.
        Majd meg-hasadt szíve, magával nem bíra,
400  Szégyenli hogy könyvez, ’s még-is jobban síra.
        Mennél jobban futna, szíve annál jobban
        Kezdett szerelmének tüzétől fel-lobban.
        De noha nehezen, még-is el-indúla, – – – 
        Síralmában ekkor Desztréj el-ájúla.
405  Ortzája el-sárgúlt, meg-álltak szemei,
        Semmit nem mozdúltak hideg tetemei.*
        Ezt látván Kupidó, magát el-ordítja,
        Leg-szívessebb gondját e’ Szűzre fordítja.
        [160:] Hogy ha már a’ Király ki-ment^[231] fogságából:
410  Ki ne haljon e’ szép Nimfa’ országából,
        Mellynek sok tüzet kell egy nap’ még gyújtani,
        Élesztő balsamot kész néki nyújtani;
        E’ hervadt virág-szált fel-vészi karjára,
        Tsak hamar mozdúlni kezd édes szavára.
415  Fel-veti haldokló szeme’ nehéz héjját,
        Széllyel néz, vígyázza szerelmének tzélját.
        Sűrű zokogással sokszor kérdi tőlle:
        Jaj! hol van? hová tűnt a’ Vitéz mellőlle.^[232]
        De minthogy nem leli kit lelke keresett,
420  A’ halál’ álmába újra viszsza esett.
        Kupidó őt könyvel mind addig áztatja
        Míg fél-hólt Nimfáját megint fel-támasztja.
        Bé-köti nyílától meg-sebhedett szívét,
        Hogy több illyen hartzra tartsa remek-mívét.
        
425          Mornéj viszsza szemét tsak egyszer sem veti,
        Érzékeny Királyját örömmel követi.
        A’ bátorság ’s virtus útjokban Vezérek,
        A’ dítsősség mondja, hogy laurus lesz’ bérek.
        Kupidó hogy Burbont tőrbe nem ejthette,
430  Olly helyre szállt, mellyben mérgét el-rejthette. – 

        Az alkalmatosság mindég ugyan áros;
        De kivált a’ hadban ennek veszte káros.
        Szép idejét Burbon míg vígságban tőlté,
        Viperáit Éris ellene fel-kőlté.
    5  Májen és a’ Líga vólt nagy reménységgel,
        Hogy távol-létében hartzol bóldog véggel;
        De mikor ezek őt már hóltnak ítélték,
        Ott termett a’ Vitéz,^[233] mikor nem-is vélték,
        Hogy bátran végezze jól kezdett munkáját,
  10  Páris’ sántza alatt mutatja zászlóját,
        Mellynek megy fel-felé most-is füsti ’ s pora,
        ’S mellyel leronthatott vólna tűz’ zápora:
        De jó szíve erre nem-is igyekeze,
        Egy titkos erőtől fogva vólt két keze. –
  15  Már most újjra tapsol Népe Páris körűl,
        A’ benne nyerendő sok prédának örűl.
        A’ Líga’ Fejei erre el-réműlnek,
        A’ bőlts Májen mellé tanátskozni gyűlnek.
        [162:] Ómál, ki e’ gyűlést félénkségnek nézi,
  20  Hozzájok vak-rnerő szavát így intézi.
        „Hát már e’ kő-fal köztt magunkat el-zárjuk?
        „Hogy az ellenség itt meg-fojtson, azt várjuk?
        „Tsak akkor győz a Francz, ha szembe kell szálni,
        „De oda van, mihelyt ostromot kell álni.
  25  „A’ kétségbe-esés sokszor győzedelmet
        „Nyert ott, hol nem reménylt senki segedelmet.
        „A’ szív ’s a’ kar nékünk mind sántzunk, mind várunk,
        „Győzünk úgy, ha mindent tsak ezektől várunk.
        Jertek hát! Burbonnak rohanjunk elébe,
  30  „Mártsa ki ki kardját Népe’ kebelébe.
        „Tisztek,^[234] jertek elől, mert triumfust vészünk,
        „Ha rémült Népünknek ott kin sántza leszünk.
        
                Erre meg-némúlnak, ’s tudtára így adják,
        Vak-merő tanátsát hogy helybe nem hagyják.
  35  Látván hólt színeken ’ s el-réműlt szemekben,
        Hogy meg-nem egygyeznek féltekben ezekben;
        „Franczok! ha nem jőtök, meg így kezd beszélni,
        „Én illy gyalázattal nem akarok élni.
        „Magam szállok szembe e’ sok ellenséggel,
  40  „Tsak hogy végezhessem éltem’ dítsőséggel.
        
                Ezt mondván, kiáltja: a’ kaput nyissák-meg,
        Győzni vagy meg-halni, mint kell, hogy lássák-meg.
        Ki-megy, ’s egy Sípossal e’ szót sípoltatja,
        Mellyel Burbon Népét hartzra únszoltatja.
  45  „A’ ki bátor Vitéz, ’s bízik erejében,
        „Jőjjön, ’s hartzoljon-meg a’ Márs’ mezejében.
        [163:] „Ómál e’ Táborból egy Bajnokot kér-ki. – 
        A’ Sípos’ szájából e’ szó alig ér-ki,
        Mindjárt Burbon mellé gyűlnek sok Vitézek,
  50  E’ Líga’ Fejével kik meg-víni készek.
        E’ virtus’ jutalmát ki ki kérni merte,
        De az erős Türen lett az ki el-nyerte.
        
                „Ím rád bízom a’ Francz nép’ fő dítsősségét,^[235]
        „Menj, mond Burbon, rontsd-meg Ómál’ kevélységét,
  55  „Hartzolj-meg Hazádért, én értem, ’s Te érted,
        „Vidd-el fegyverem’-is, ámbár azt nem kérted.
        Így szólván, le-óldott kardját néki nyújtja,
        Mellyel bátor szívét újjabb tűzzel gyújtja.
        „Szerelmes Vitézem! menj, de tartsd eszedben,
  60  „Hogy hív Királyodnak kardja van kezedben.
        Örömében Türen itt sírásra fakad,
        Alíg szól egy két szót, minthogy könyve szakad.
        „Ne félj óh Nagy Király! Francz Nép’ szeme’ fénye!
        „Nem tsal-meg nagy Lelked’ bennem tett reménye.
  65  „Mert míg e’ testben lesz’ egy tsepp erőm ’s vérem,
        „Nem térek-meg míglen koszorú lesz’ bérem.
        „’S ha a’ részegségig e’ kard a’ vért iszsza,
        „Méltó Gazdájának akkor adom viszsza. – 
        Burbon el-ereszti őt sok édes szókkal,
  70  Mellyeket bé-rekeszt barátságos tsókkal. – 
        Megy már ama’ helyre vídám sietséggel,
        Hol Bajnokját Ómál várja dühösséggel.
        E’ két nagy vitéz^[236] még pályába nem szállott,
        Már-is tsudájára a’ két Nép ki-állott.
  75  Kéz-tapsolásokkal ’s víg szókkal bíztatta
        Mindenik azt, kinek sorsát ’s ügyét adta.
        [164:] Azomban egy felleg sok menny-kő húllással
        Fenyegeti Párist végső pusztúlással.
        De setét gyomrából nem menny-kövek húlnak,
  80  Hanem a’ Pokolnak Ördögi tódúlnak.
        A’ vad Fánátismus a’ vak buzgósággal
        Le-száll; mellyel követ Éris hamarsággal.
        A’ mord Politika két kantsal szemével,
        Más’ kárát dolgozó tsalárd roszsz szívével.
  85  E’ Pokol’ fajzatit mihelyt le-okádta,
        Az el-tűnt felleget többé szem nem látta.
        Ez otsmány tsudák* majd a’ sántzra fel-gyűlnek,^[237]
        A’ Líga’ ügyéért hartzolni készűlnek.
        Ugyan akkor az Ég látszott ketté válni,
  90  ’S szörnyű ragyogással egy Angyal ki-álni.
        Ki tsak hamar fel-űlt a’ tűznek szárnyára,
        Gyorsan repűlt az Ég’ végső határára.
        Maga után hagyott nagy világosságot,
        Jobb-kezében tarta egy zőld olaj ágot,
  95  Jelentvén, hogy mennyből kűldetett a’ végre,
        Hogy juttassa Hazánk’ kívánt békességre.
        Másikban forgatta amaz éles fegyvert,
        Melly egy éjjel meg-ölt száz nyóltzvan-öt ezert,
        ’S mellyel az öldöklő Angyal hajdan éle,
100  Vágta első szűltét Egyiptomnak^[238] véle,
        Melly az Úr’ sajátjai rontá vas jármával,
        ’S a Nílust bé-tőlté férjfi magzatjával.
        E’ rút Tsudák*^[239] látván ezt jőni feléjek,
        Egy titkos réműlés lövetett beléjek.
105  Melly miatt a’ hartzot mindnyájan felejték,
        A’ főldre le-rogyván kardjokat el-ejték:
        [165:] Mint a’ Dágon a’ Frigy Ládának láttára
        Véres óltáráról rohant ortzájára,
        ’S mint-egy ezt kiáltá ízekre tört feje:
110  „Semmi az Úr ellen a’ Pokol’ ereje.
        
                A’ két Tábor, az Ég, főld mind ide néznek,
        Mi lesz’ hartza’ vége a’ két nagy Vitéznek?
        Ki ki közelget már a’ ki-mért pályához,
        Bátor lépésekkel siet Bajnokjához.
115  Egygyik sints őltözve sisakban ’s pántzélban,
        Nem rejti-el magát értzben vagy atzélban.
        Ezt a’ nehéz pompát le-rakják előre,
        Melly a’ hartz’ ki-mentét halasztja későre.
        Vas dróttal szőtt inget nem-is vesznek rájok,
120  Minden készűletek egy ki-vont szablyájok.
        Türen míg megy, sokszor tekínt-fel az Égre,
        A’ hatalmas Istent hívja segítségre:
        „Uram! kinek minden nyitva van szemének,
        „Légy igaz Bírája Királyom’ ügyének.
125  „Te adsz a’ hartzokban győzedelmet, nem mi,
        „Minden hadi virtus nálad nélkűl semmi.
        „Bízodalmam, Isten! tsak segítő karod,
        „Tudom, győzedelmes lészek, ha akarod. – 
        E’ szép szókra Ómál kevéllyen felele:
130  „Ez az égre nézés tsak félénkség’ jele,
        „Nints az erőn kívűl a’ hadban más Isten,
        „Nem könyörgés; hanem bátor szív kell itten,
        „Az égben van az Úr, nintsen arra gondja,
        „A’ félénk szív miként könyörgését mondja.
135  „Én minden reményem’ tsak e’ kardban vetem,
        „Hogy még imádkozni kén, azt tsak nevetem.
        [166:] „Igaz annak ügye, ki ezt jól forgatja,
        Ezt mondván, dühössen fogát tsíkorgatja.
        
                Azomban trombita, síp, dob szó hallatik,
140  Mellyel a’ vívásra nékik jel adatik.
        Az erő, a’ virtus ’s bátor szív mit tehet,
        Azt mint-egy tükörben bennek látni lehet.
        Sokszor az-is reszket, ki távolról nézi
        Egygyik a’ másikra kardját mint intézi.
145  Mikor véli, hogy már ki-nem megy alóla,
        Örűl, hogy bőltsen azt el-hárítá róla.
        A’ tanúlt kéz ’s gyors láb egyformán dolgoznak,
        Mind két részről, ha kell, kárt ’s hasznot okoznak.
        Ha ez a’ másikra rohan dühösséggel,
150  Félre ugrik amaz szörnyű sebességgel.
        Néha mint két Tigris, egymást meg-ragadják,
        De erős mind kettő, magok’ meg-nem adják.
        Gyorsan forgó kardjok a’ szemet meg-tsalja,
        A’ néző Nép sokszor tsak zúgását hallja.
155  Mint a’ tiszta vízben a’ Nap’ fénnye játszik,
        Sok részre súgárát abban törni látszik,
        ’S e’ mozgó kristályból ismét égre pattan:
        Egymást érő kardjok viszsza ekként tsattan.
        Minden pertzentésen a’ Nép félve várja,
160  Hogy vagy ezt, vagy amazt a’ vas által járja.
        Ómál több erőt bír, és sokkal dühösebb,
        Türen noha gyengébb, gyorsabb ’s elevenebb.
        Annak a’ méregtől tajtékot túr szája;
        Minden harag nélkül ez rohan reája.
165  Itt-is bír magával, nem lobban-fel vére,
        Iszonyú Bajnokját fárasztja kedvére.
        [167:] Mikor látja, hogy már ereje meg-fogyott,
        Fris erővel akkor vívásához fogott;
        Úgy üti pallosát atzél kebelébe,
170  Hogy vért okád Ómál, ’s úgy rogy-le elébe. – 
        A’ Pokol’ fajzati^[240] látván szörnyű estét,
        Könyves szemmel nézik Tútorok’ hólt testét.
        E’ zokogó jaj szó az egeket verte:
        „Oda van Országunk; Burbon azt el-nyerte.
175  A’ Nép rész szerént rá felel hallgatással,
        Rész szerént a’ szívből omló jajgatással.
        A’ haldokló Ómál fejét emelgeti,
        A’ mellette álló Türent fenyegeti,
        Mérgelődik, hogy ő erőt nem vehete,
180  Ezerszer rémítőbb, mint vólt, tekíntete.
        Fel-áll; de le-rohan,* ki-esik szablyája,
        Szólna; de mérgének nem szolgálhat szája.
        Végre haló szemét Párisra mereszti,
        ’S dühös sohajtással lelkét ki-ereszti.
185  Szerentsétlen Májen! óh mi szívvel nézed,
        Hogy váratlan le-dűlt leg-erősbb Vitézed!
        Mondja forró könyved’ áljának omlása,
        Hogy ennek vesztében van Néped’ romlása.
        
                Sokan sírva testét Párisba bé-viszik,
190  ’S hogy ez erős Oszlop le-dűlt, alig hiszik.
        A’ Nép mindenünnen rohan nézésére,
        Hogy leg-alább mirtust szórjon hólt testére.
        Látja poros vérrel bé-motskolt ortzáját,
        Akkor-is a’ szóra félig meg-nyilt száját,
195  Még hólta után-is rémítő szemeit,
        Le-tsüggedett fejét ’s fagyos tetemeit.
        [168:] Soknak majd el-olvad szíve e’ látásra,
        Sokan teste felett fakadnak sírásra,
        A’ méreg, a’ szégyen ’s félelem másokat
200  El-foglal; ’s meg-fojtja kezdett sírásokat.
        Egy mord hallgatás hát a’ várost bé-tőlti, – 
        De tsak hamar őket a’ lárma fel-kőlti.
        Burbon’ győző Népe kiált ’s azt kívánja;
        Engedje, hogy Párist kard’ élire hánja.
205  E’ szókra a’ Burbon’^[241] áldott szíve vérez,
        Még most-is erántok hév szerelmet érez.
        Annál kedvesbb nézi őt’ űldöző Népe,
        Mennél közelebb már romlásához lépe.
        Mikor maga’ vesztét dühössen akarja,
210  A’ mélység’ szélén azt meg-ragadja karja.
        Szép győzedelmének e’ vólt még a’ híjja,
        Hogy pártos jobbágyit jóságával víjja.
        Óh vajha tsak már most eszekre térnének!
        ’S igaz Királyoktól kegyelmet kérnének.
215  Ím’ mikor hányhatná Párist kard’ élire,
        Győző Népét osztja annak négy szélire.
        Meg-elégszik azzal, hogy őket bé-zárja,
        Kegyelmének bére tán e’ lesz’, azt várja,
        Hogy így kevély mérgek lassan fog lohadni,
220  ’S így meg-fogja magát pártos Népe adni.
        A’ sok szélvész után révre úgy evezne,
        Hogy Népe’ vérének örömest kedvezne.
        Véli, ha a’ sántzra az éhség fog hágni,
        Kénnyén nevelt testek’ kész lesz’ addig rágni,
225  Míg vagy az életért lábához borúlnak;
        Vagy mint száraz kórók mind egymásra húlnak.
        [169:] De a’ vak buzgóság mindent mer próbálni,
        Nints olly ínség mellyet e’ ki-nem tud álni.
        Hogy Burbon ellenek nem vonja-fel ívét,
230  Félénkséggel merik vádolni nagy szívét;
        Sőt még tsúfos szókkal kezdik boszszontani,
        Hogy méltó haragját szánja ki-ontani.
        
                De mikor a’ Várost mosó Szejne’ habja
        A’ kapukkal egygyütt lett e’ győző’ rabja, 
235  Nem^[242] hordta-bé hátán a’ várt eleséget,
        Tsak hamar meg-látta^[243] a’ sárga éhséget,
        Melly gyors lábbal sorra a’ házakat járja.
        Vele megy a’ Halál, mint kedves hív párja,
        Tudja, hogy az éhség a’ kit le-fog sózni,
240  Mind azzal a’ Város néki fog adózni.
        Sokan már ordítnak, mint az éh farkasok,
        Mert az éhség’ fogát érzi üres hasok;
        Az éhhel halókkal minden hely el-telik,
        Kik már kínjok miatt nyálokat sem nyelik,
245  A’ kik sok kíntsekkel ’s gazdagsággal bírnak
        Pénzek’ halmán esnek kétségbe, úgy sírnak.
        A’ tántzot ’s a’ víg bált bezzeg felejtették,
        Mellyben fejek’ hajdan ró’sákkal hintették;
        A’ lant, síp, hegedű, hárfa meg-némúla,
250  A’ sok gazdag ’s pompás vendégség el-múla,
        Mellyekben a’ leg-jobb étkekben piszkáltak,
        ’S el-tompúlt^[244] ínyekhez már bort sem találtak. – 
        Mind e’ kevély Nagyok ki-kőltek színekből,
        Éhség ’s halál űlt-ki el-réműlt szemekből.
255  Átkozzák aranyjok’ ’s ezüstjök’ bőségét,
        Melly el-nem űzheti a’ kenyér’ szükségét.
        [170:] A’ meg-aggott Vénnek bús szeme’ láttára
        Jut kedves magzatja a’ halál’ torkára.
        Itt három ’s több árvák hólt Annyokra húlnak,
260  Ott egész ház-népek egy nap’ el-pusztúlnak.
        Sok fél-hólt test-vérek méreggel el-telnek
        Végső falatjáért egy undok ételnek.
        Mások a’ szent helyt-is kínjokban meg-esik,
        Hol nem vélnéd, ott-is az ételt keresik.
265  A’ Nép a’ temetőt ’s kriptákat fel-bontja,
        Hogy étkűl szolgáljon Attyainak tsontja.^[a]
        Ezt lisztté őrölvén kenyérnek tsinálják,
        E’ szörnyű étekkel éh bélek’ kínálják.
        A’ szűkség az embert óh mire nem veszi!
270  A’ réműlt holtaknak hamvát a’ Nép eszi,^[245]
        Melly százszorta inkább végek’ siettette,
        Sok ezt leg-először ’s leg-utólszor ette.
        
                A’ Barátok pedig ’s e’ vak Nép’ Papjai,
        Kiknél nem mentek-le a’ bőség’ napjai,
275  Kik az éhség’ fogát ingyen sem érzették,
        A’ szegénység’ ’sírját bőven itták ’s ették,
        [171:] Kiknek minden gondjok vólt hízlalt hasokra,
        ’S irgalmatlan szemmel néztek éh nyájjokra.
        Az ételben ’s borban ha jól bé-merűltek,
280  Az éhhel-halók közt buzgóan kerűltek. – 
        Az Úrnak, kit éltek tsúfolt, keresztére
        Kérték, hogy e’ kis kín légyen hólta’ bére.
        A’ kiknek kínjoknak a’ halál vet véget,
        Adakozó kézzel nyújtnak idvességet.
285  Másoknak kevéllyen merik prófétálni,
        Hogy még ma Burbonra égi tűz fog szálni:
        Nékik pedig mennyből Angyali Sereget
        Kűld az Úr, ’s mannával meg-rakott felleget. – 
        Mint az éh madárkák meg-esik a’ lépet:
290  Olly könnyű meg-tsalni a vak buzgó Népet.
        Kész tűzbe ugrani a’ Papok’ szavára;
        Ha mondják, hogy használ ez lelkek’ javára.
        Sokan nagy örömmel lábaikhoz rogytak,
        Bóldogok valóban, hogy kínjaik fogytak.!!
        
295          A’ Város tellyes vólt gyülevész soksággal,
        Melly mindent ölt, vágott szörnyű gonoszsággal;
        Dühössebb ezerszer minden fene-vadnál,
        Szörnyűbb a’ halálnál, éhségnél ’s a’ hadnál.
        Nagy részént jött e’ Nép az Alpes’ tövétől,
300  Nem tanúlt érezni hóval szórt kövétől.
        A’ hadban keresték ezek élelmeket,
        A’ jól fizetőnek adták-el véreket. – – 
        E’ fagyos kígyókat mind addig takarták,^[246]
        Míg fel-melegedvén őket öszve-marták.
305  A’ kik sok kínjok közt alig lehellettek,
        Leg-dühösbb gyötrői azoknak ők lettek:
        [172:] Bé-törvén az ajtót, a’ Gazda elébe
        Ki-vont kardot tartnak, hogy üssék keblébe.
        Nem hogy e’ fél-hóltat kíntsétől meg-foszszák,
310  ’S egymás közt, mint szokás, a’ prédát^[247] meg-oszszák;
        Nem hogy a’ Szűzeket Annyoktól el-vegyék,
        ’S búja indúlatjok’ tárgyaivá tegyék;
        Minthogy odvas gyomrok érzi az éhséget,
        Meg-fojtott ez bennek más érzékenységet.
315  Miért árasztják hát a’ sok ártatlan vért?
        Az éhség ontja ezt egy falat kenyerért.
        Minden képzelődést ’ s hitelt fellyűl-múlnak
        A’ kínok, mellyekkel minden házat dúlnak. – 
        
                Egy Aszszony – – –  óh! bámúlj ’s reszkess itt természet!
320  Sírj ezen Észak, Dél, Nap-kelet, Enyészet.
        Isten! ki Vezére vagy minden szándéknak!
        Által-adjam-é ezt a’ bús maradéknak?
        Egy Aszszony látván azt, hogy végső falatját
        El-ragadták, mellyel tengette magzatját,
325  Látván, hogy javából, mellyet az ég adott
        Éhes gyermekénél egyéb nem maradott,
        Dühös bánatjában neki megy egy késsel,
        Mellyre e’ kisded néz nyájas nevetéssel.
        Bokros gyötrelmi közt ennek látására
330  Zokogó jajjának nints semmi határa;
        Mint felhő-szakadás meg-hasadt szívéből
        Omlik a’ könyv, – – –  ’s a’ kés ki-esik kezéből. – – 
        El-megy, meg viszsza jő, rá veti szemeit,
        Szeretet, bú, méreg rázza tetemeit,
335  A’ kétségbe-esés végre felejteti
        Hogy ő Anya,^[248] ... ’s a’ kést vele fel-veteti.
        [173:] Átkozván az órát mellyben fogantatott,
        Mellyben férjhez menvén fogant ’s szűlt magzatot,
        „Kedves gyermek! úgymond, kit hordtam méhemben,
340  „Hijában vettél részt Anyai véremben,
        „Látom, halál vagyon végezve felőled,
        „Ha meg-tartom élted’, más veszi-el tőled.
        „Hát azért élnél-é, hogy égre tátsd szádat?
        „’S Páris’ hantyán sírva keressed hazádat?
345  „Azért-é, hogy lassan az éhség emészszen,
        „Míglen tested ’s lelked el-eped egészszen?
        „Menj-el míg e’ sok kínt kezdenéd érezni,
        „Melly nem tud, mint nékem, néked is kedvezni.
        „Bóldogtalan méhem’ ártatlan gyűmőltse,
350  „Halj-meg; hogy éh Anyád’ bélét tested tőltse;
        „Jer, hogy fogam néked gyomromban sírt ásson,
        „Hogy leg-alább Páris ma egy újj bűnt lásson:
        „Tőlem vett éltedet jobb nékem add viszsza, – – – 
        Ezt mondván meg-öli, ’s vérét mohón iszsza. – – 
355  Már fel-is kontzolta testét rezgő keze,
        Felét főzni, felét sütni igyekeze:
        Mikor a’ Katonák rohannak házába,
        Vélvén, hogy valamit kapnak még szájába;
        Mint az éhes medvék a’ látott prédának,
360  Örűlnek a’ húsnak meg-érzett szagának,
        A’ melly az ajtóban el-hiteti vélek,
        Hogy kész vendégséget kap itt üres bélek.
        De mint réműlnek-el, hogy egy Anyát látnak
        Felette általa-meg-ölt magzatjának!
365  Ki reszkető húsát már enni akarja,
        ’S könyökig vérétől piros mind két karja. – – 
        [174:] „Gyilkosok! mond, néktek készűl ez az étek,
        „Kedves gyermekembe kezem’ tí ütétek.
        „Átkoztak! tán’ tigris vólt a’ ti Anyátok?
370  „A’ síró tsetsemőt hogy meg-nem szánjátok, ...
        „Néma bálványokká hát így kell lennetek?
        „Fene-vadak! hát van érzés még bennetek?
        „Hát a’ Természetet féltek boszszontani?
        „Tí! kik ártatlan vért nem szűntök ontani.
375  „Sőt hogy bűnötöknek két bérét vegyétek,
        „Itt lesz’ az Anya-is^[249] – –  ezt-is meg-egyétek. – – 
        Így szólván, mérgében a’ tajtékot túrja,
        ’S a’ fiját meg-ölő kést szívébe szúrja.
        Meg-nyílt óldalából olly szörnyen foly vére,
380  Hogy lelke ki-ment míg teste főldre ére. – – 
        E’ Tigrisek félvén, hogy vagy a’ főld’ szája
        Nyeli-bé e’ házat, vagy menny-kő száll rája,
        Ki-futnak belőle szörnyű ordítással,
        Mellyen sok szív olvad, sok szem tel sírással,
385  A’ réműlt Nép kezét terjesztvén az égre,
        Kínjában a’ halált hívja segítségre.
        
                Tsak hamar e’ hírre a’ Tábor fel-zendűl,
        Minden belső része Burbonnak meg-rendűl;
        Egymást űzi a’ könyv irgalmas ortzáján,
390  Sír maga’ vesztére őnként ment Hazáján.
        Szent Isten! így kiált, ki szívünk’ rostálod,
        ’S meg-ölöd a’ Királyt, ha bűnben találod,
        Te légy igaz Bíró e’ Nép közt ’s én köztem,
        Te tudod, hogy vele kéntelen ütköztem.
395  Tiszta kezem’ hozzád emelem az égre,
        Hogy e’ pártos Népet kértem békességre;
        [175:] Hiszem, hogy e’ bűnt ’s kínt melly kezd rajta esni
        Ártatlan lelkemen nem fogod keresni...
        Bár Májen kedvére tovább-is kínozza,
400  Hogy kevély lelkének őtet fel-áldozza,
        ’S a’ Tirannusoknál mindég kész mentséggel
        Feddje vétkes tzélját a’ kemény szűkséggel:
        Ő annak gyilkosa;^[250] de én meg-mutatom,
        Hogy Attya vagyok én, ’s övé vég-falatom.
405  Jó-tétemmel viszsza bár éljen vesztemre,
        ’S fel-éledvén újra törjön életemre;
        Éljen, nem gondolok a’ magam’ kárával,
        Tsak-hogy meg-tartsam őt’ Koronám’ árával.
        Nem bánom, ha szintén így fizet jóságom,
410  Hogy utánna veszszen örökös* Országom;
        Tsak-hogy sír-halmomra légyen egy nap’ írva,
        Mellyel minden útas olvashasson sírva:
        „Itt nyúgszik eggy Király, ki kész Koronáját
        „El-veszté; meg-tartsa hogy pártos Hazáját.
415  „Míg ez őt’ űldözte, szórta rá jó-tétét,
        „Mert fellyebb betsűlte annál egy Nép’ éltét.
        
                Így szóll, ’s parantsolja, hogy fejér zászlókkal
        Lépjen odább Népe, ’s kiáltson illy szókkal:
        „Boszszú-állás helyett Burbon békességgel
420  „Kínál Téged’ Páris, ’s kard helytt eleséggel.
        „Nem nézi, hogy lelkét halálra kerested,
        „Felejti bűnödet, látván szörnyű ested’.
        „Nem tulajdonítja senkinek már vétkűl
        „Bár akár mit vigyen a’ Városba étkűl.
425  Ez Isteni szóra a’ Nép fut a’ sántzra,
        Mellynek az éhség már színét szedte rántzra:
        [176:] Sokan kínjok miatt négy kéz’ láb’ mászkálnak,
        Mert fúlánkját viszik velek a’ halálnak. – 
        Mint a’ kik a’ sírban sokáig senyvedtek,
430  Olly sárga és száraz bőr-tsontokká lettek.
        De melly nagy bámulás lelkeket el-állja,
        Hogy élettel őket e’ Vitéz^[251] kínálja!
        Némúl erre szájok, szemek könyvel telnek,
        Hogy az ellenségnél illy kegyelmet lelnek.
435  „Míg Tútorink, mondják, halálra kínoznak,
        „A’ kiket űldöztünk, ímé kenyért hoznak.
        „Majd sírva néznek ránk, kegyelmet hint szájok.^[252]
        „Mint egy erdő eddig úgy látszott lántsájok, – – 
        „De már a’ főld felé mind le-eresztették,
440  „A’ fejér Zászlókat felénk terjesztették.
        „Véres kardját ki ki rejté hüvelyébe,^[253]
        „Halált vártunk, ’s adnak életet helyébe.^[254]
        „Hát ezek-é azok, a’ kiket úgy írnak,^[255]
        „Hogy Eretnekek ők ’s érzéssel nem bírnak?
445  „Sőt inkább ők az Úr’ szent és kedves Népe,
        „Jó Királlyok ennek egy eleven Képe.
        „Mert mint Ő esőt ád mennyből jónak ’s rosznak,
        „Fel-támasztja napját igaznak ’s gonosznak:
        „Így ő sok átkunkért kettőzi jóságát,
450  „Nyújtja a’ békesség’ nem várt olaj-ágát.
        „Hát ez-é a’ Tsuda,*^[256] ’s a’ bűnös Eretnek,
        „Kit mint egy ördögöt velünk úgy nézetnek?
        „Ez-é hát az Isten’ ’s a’ Hit’ ellensége?
        „A’ kinek a’ pokol’ lángja közt lesz’ vége.
455  „Sőt minden Királynak ez leg-szebb példája,
        „Mert áldott szíve van, ’s szín-mezt tsepeg szája.
        [177:] „Sok gyötrelmink között óh! meddig sohajtunk?
        „Tsábító Vezérink míg sajtolnak rajtunk.
        „Hogy Királyunk légyen, jertek, Burbont kérjük,
460  „’S hív szívünket néki zálogul ígérjük.
        „Hadd légyen rév-partunk szíve ’s bőlts törvénye,
        „Így nem fog bé-nyelni az éhség’ örvényje.
        „Isten! add, hogy a’ nap derűljön-fel bár ma,
        „Hogy vállunkra szálljon ennek kedves járma...
465  „Ím’ meg-tartá halált-érdemlett fejünket,
        „Szenteljük hát néki végső tsepp vérünket.
        
                Ez ínség’ torkából ki-ragadt fél-hóltak
        Burbon’ kegyelmének láttára így szóltak,
        A’ kik mint a’ Tűndér* már alig lebegtek,
470  El-kékűlt ajakkal azok-is rebegtek...
        De ritkán kell hinni a’ vak Nép’ szavának,
        Mert többször írígye e’ leg-főbb javának. – 
        A’ babonaságnak lévén ez hív rabja,
        Fel-zúdúl, meg le-száll mint a’ tenger’ habja.
475  E’ Nép, melly hév szívből most így kiáltozott,
        A’ múló árnyéknál hamarább változott.
        
                Tsak hamar Papokkal a’ sántzok el-tőltek,
        Kik rakott asztaltól e’ hírre fel-kőltek.
        ’S ezek, kiknek tsalárd ékesen-szóllása
480  Százszor gyújtott hadat, ’s lett sok Nép’ romlása,
        Látván, hogy már sokan Burbonhoz hajoltak,
        Teli hassal nékik illy buzgón papoltak:
        „Tí félénk Katonák ’s hideg Keresztyének,
        „Hát hisztek Eretnek Király’ beszédének?
485  [178:] „Tí rest követői a’ Szent Mártiroknak,
        „Kik tárgyúl vettetvén Pogány Hóhéroknak,
        „Örűltek míg őket szurokkal hintették,
        „’S éjjel mint fáklyákat, élvén úgy égették.
        „Sokan tsúfos fákra lábbal aggattattak,
490  „Mások a’ vadaktól széllyel-szaggattattak.
        „De akármely kínnal inkább szembe-szálni
        „Kívántak, mint igaz Hitektől el-állni.
        „’S ti még kerűlitek a’ Mártiromságot,
        „Melly ád kevés kínért örök bóldogságot?
495  „Hát tsak így tudjátok a’ Szent Istent félni,
        „Hogy mikor halni hív, tí akartok élni?
        „Ezt nyerte-é az Úr véres Keresztével?
        „Hogy testetek hízzon lelketek’ vesztével.
        „Ez Urat, ki értünk kész vólt vért ontani,
500  „Ti még igyekeztek élvén boszszontani. – 
        „Mint az ostoba hal a’ horgot bé-fallja:
        „Burbon e’ lépekkel lelketek’ úgy tsallja.
        „Veszszen-el magával minden ajándéka,
        „Mert hogy el-tsábítson arra van szándéka.
505  „Follyanak-le elébb éltetek’ napjai,
        „Mint ide jőnének Eretnek Papjai,
        „’S itt mély gyászba borúlt bús szemünk’ láttára
        „Tapodtassék tőlök az Úr’ szent óltára.
        E’ szó, melly hol akart gyújtott dühösséget,
510  Úgy meg-változtatta e’ habzó községet,
        Hogy az áldott Burbont már azért átkozza,
        Hogy még kegyelméből únt éltét hordozza.
        
                De e’ sok bűn ’s lárma ellent nem álhatott,
        Mert Burbon’ virtusa közte égig hatott.
515  [179:] Szent Lajos, ki mennyből vigyázott fejére,
        Minthogy e’ jó Király^[257] nőtt Háza’ díszszére,
        Látván, sok kín után hogy eljött az óra,
        Hogy Francz Ország’ dolga fordúljon már jóra;
        Mellyben a’ részeg kard hüvelyébe térjen,
520  Az éh’, árva’ ’s özvegy’ jajja véget érjen.
        Le-törli könyveit, el-űzi bánatját,
        Mellyel régtől fogva síratja magzatját.
        ’S egy édes reménység folyván kebelébe,
        Buzgó könyörgéssel megy az Úr’ elébe.
        
525          Egy mindég égő tűz’ fénnye’ közepette
        Még az idő előtt az Úr Székét tette;
        Alatta jár az ég, ’s a’ tsillagok’ szája
        E’ nagy Világnak őt’ híven prédikálja,
        Itt ragyog főképpen az ő dítsőssége,
530  Igazság és Szentség e’ Szék’ erőssége,
        A’ Hatalom ’s Nagyság e’ körűl strá’sálnak,
        A’ Kegyelem ’s Jóság szűntelen ott álnak.
        Ebben űl az ég’ ’s főld’ halhatatlan Atyja,
        De semmi véges ész őt’ meg-nem foghatja:
535  Az Élet, Szeretet ’s Értelem Ő benne
        Hármassan egygyesűlt hogy egy Isten lenne.
        Széke körűl laknak sok millió Szentek,
        Kik fő bóldogságra hóltok után mentek,
        ’S minthogy örömöknek már végét nem érik,
540  Örökkön örökké az Urat dítsérik.
        Itt szolgálnak néki a’ Szent Sérafimok,
        Az Erők, Hatalmak ’s szárnyas Kérubimok.
        Kiknek sokszor az Úr a’ főldet kezekre
        Bízza mint meg annyi Vitzé-Istenekre.
545  [180:] Mihelyt szóll, gyorsabban mennyből alá-jőnek,
        Mint a’ melly nyílakat a’ kéz-ívből lőnek.
        Itt sok Országokat forgatnak fenékre,
        ’S tésznek a’ kit tetszik a’ Királyi Székre. – 
        Róma’ körme közzé ők adtak sok Népet;
550  Ki mint egy Sas járt, kőlt, sokat széllyel-tépett,
        ’S el-prédált javokból mikor úgy fel-hízott,
        Kevély erejében hogy vakmerőn bízott;
        Mint méh-rajt, az Észak’ fajzatit rá hítták,
        Minden ’sírját ennek kik ismét ki-szítták.
555  Így boszszúlt-meg egy bűn nagyobb gonoszságot,
        Egygyik Nép a’ másnak hantjára így hágott.
        A’ Spanyol ’s más sok Nép így szált a’ Törökre,
        A’ szent főld-is talám el-pusztúlt örökre.
        A’ bőlts Isten, ki jót tud a’ roszból hozni,
560  Meg-engedi a’ bűnt sokszor virágozni.
        De mint lántzon tartja a’ hab’ kevélységét:
        Úgy, mikor akarja, ennek veti végét. – 
        E’ mennynek és Főldnek szent, igaz ’s jó Atyja
        El-nyomott fijai’ jajját meg-hallgatja,
565  Szánó szemekkel néz szomorú sorsokra,
        ’S kegyes lelkű Királyt űltet Thrónusokra.
        
                Ez Úrnak elébe Lajos mihelyt járúl,
        Dítsőssége miatt le-esik lábárúl.
        ’S artzon kezdi szavát szívbéli nyögéssel,
570  Meg-szóllítván őtet illyen könyörgéssel:
        „Nagy Isten! ha ollykor drága kegyelmedből^[a]
        „Tekíntsz a’ Királyra ’s Népedre Székedből;
        [181:] „Uram, nézz alá most, szánd-meg a’ Francz Népet,
        „Melly már a’ veszélynek mélly torkáig lépett,
575  „Melly akarván hozzád mutatni hűségét,
        „Úgy nézi Királlyát mint fő ellenségét.
        „Vakúl hiszi, érted hogy boszszút fog álni,
        „Ha kész vég tsepp vérig vele hartzra szálni.
        „Isten! kit a’ menny ’s főld rettegéssel félnek,
580  „Tűz, víz néked szolgál, ’s parantsolsz a’ szélnek.
        [182:] „Te hajthadd a’ szívet, a’ hová akarod,
        „Dítsőítsd-meg hát most mindenható karod’.
        „Tedd tsúffá szándékát a’ bűnös Lígának,
        „Melly szent űgyed alatt áldozik magának.
585  „Álnokúl viszsza-él a’ Vallás’ színével,
        „Hogy hízhasson e’ Nép’ ártatlan vérével.
        „Szégyenítsd-meg ama dölfös kevéllyeket,
        „Kik őnként gyújtják-fel e’ köz veszéllyeket,
        „Hogy bár éjjel nappal a’ Haza sohajtson,
590  „Tsak annak romlása nékik hasznot hajtson.
        [183:] „Nyisd-meg e’ vak-buzgó Népnek szeme’ héjját,
        „Hogy lássa a’ Líga’ titkos ’s gonosz tzélját.
        „Tanítsd-meg, hogy a’ Hit’ belső valósága
        „Az igaz Szeretet, ’s a’ Lélek’ jósága.
595  „Arra, hogy valaki nálad kedvet leljen,
        „Nem elég, hogy ez vagy más nevet viseljen.
        „Tsúfol az, ki akar tsak szájjal vallani,
        „Követni kell ígéd’, nem pedig hallani.
        „’S a’ ki hólta után kíván látni Téged’,
600  „Szűkség, hogy kövesse élvén Te szentséged’,
        „Jól-tégyen mindennel, tisztán tartsa szívét,
        „Szent Fijad illyenben esméri olly Hívét,
        „Kinek, mihelyt bútsút sár-házától vészen,
        „Mennyben font koszorút fejére itt tészen.
 605  „Hogy a’ minden ágból ’s Hitből gyűlt Szentekkel,
        „Örökké dítsérjen Téged’ víg énekkel. – 
        
                Egy világos jellel az Úr meg-mutatta,
        Hogy e’ könyörgésben Lajost meg-hallgatta.
        Meg-felelt, ’s szavára az ég-meg-reszketett,
610  A’ főld színe vídúlt, ’s a’ Líga rettegett.
        Repdeső lelkében Burbon-is érzette,
        Hogy az Úr magára igaz ügyét vette.
        Az Igazság, mellyet mindenek keresnek,
        Még-is bírtokába tsak kevesen esnek;
615  E’ drága kínts, mellyet mikor meg-nem lelünk,
        Ezerszer helyette árnyékot ölelünk,
        Ez melly ritkán jár itt, lakossa az égnek,
        Hová nem jut köde semmi setétségnek,
        Most villámás módra sebessen le-szállott,
620  ’S Páris’ vérbe borúlt mezején meg-állott.
        [184:] Mint régen e’ szóra: Légyen világosság,
        Úgy fut-el előtte minden homályosság.
        ’S mint a’ hólt testeket a’ tenger ki-hánnya:
        Úgy tűnik-el, a’ mi ember’ találmánnya.
625  A’ Keresztyén Hitet tiszta épségében
        Nagy örömmel e’ Nép^[258] nézi szépségében.
        Látja, hogy ez feje az igaz Vallásnak,
        Hogy hív szeretői legyünk mi egymásnak,
        ’S minden Nyelvből ’s Hitből a’ bírja az eget
630  Ki szentűl él, ’s lelkén hordja e’ béllyeget. – 
        Burbon, ki eddig-is ezt híven követte,
        E’ Jésus’ tzímerét újra most fel-vette.
        Eléggé mutatta szép élte’ folyása,
        Hogy olly jó szívvel bírt, mellynek nem vólt mássa,
635  ’S nagy részt vévén ama bőltsesség’ lelkében,
        Igazság ’s Kegyelem űlt vele Székében.
        
                Szent Lajos-is látván, hogy a’ sok ínségből
        Ki-jött a’ Nép; le-szált víg kedvvel az égből.
        ’S minthogy már fáklyái a’ hadnak nem égnek,
640  Olaj-ágát hozza a várt békességnek.
        Burbont, kinek szívét örökké szerette,
        Az Úrnak Nevében Párisnak vezette.
        Előttök a’ kapu ketté vál magában;
        Melly olly réműlést önt a’ dühös Lígában,
645  Hogy ki-esik soknak kezéből fegyvere,
        Melly már sok ártatlan szívet által vere.
        Ama tizen-hat Fők setét barlangokat
        Keresnek, hogy rejtsék Burbontól magokat.
        A’ Nép artzra borúl, bűnét könyvel vallja,
650  Benne győző Urát ’s Attyát magasztalja.
        [185:] Ő-is mihelyt bé-űlt érdemlett Székébe,
        Olajt tőltött Népe’ meg-sebhedt szívébe.
        Meszsze terjedt gondja mindent helyre hozott,
        A’ hol a’ véres hartz kárt ’s romlást okozott.
655  Bőlts országlásának nagy lett dítsőssége,
        Melly későn kezdődött, ’s véletlen* lett vége.
        Menny-köveit Róma fordítá áldásra,
        Előtte a’ Spanyol futván húlt rakásra.
        Az örök éjjelbe Éris viszsza futott.
660  Hogy Királyt esmérjen Májen arra jutott,
        ’S látván, hogy nem reménylt kegyelmébe vészi,
        A’ ki bűnét bánja, ’s fegyverét le-tészi:
        Meg-alázván szívét, már tsak erre vágya,
        Hogy légyen jó Ura’ leg-hívebb Jobbágya. –